|
LIV. évfolyam 257. (15220.) sz. |
2002. november 4., hétfõ |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A mai Európában aligha lehetne etnikailag tiszta országokat találni - jelentette ki pénteken Adrian Nastase miniszterelnök. A kormányfô a megyei prefektusokkal tartott szokásos heti videokonferenciáján azokat a támadásokat kommentálta, amelyeket a bolgár sajtó intézett ellene, mivel legutóbbi szófiai látogatása során felvetette a bulgáriai román nemzeti kisebbség kérdését.
Látogatása során Adrian Nastase úgy fogalmazott, hogy a kiváló román-bolgár politikai kapcsolatoknak tükrözôdniük kellene a két ország gazdasági együttmûködésében és abban, hogy az európai normáknak megfelelôen kölcsönösen támogatást nyújtanak a másik országban élô nemzeti kisebbségüknek.
A bolgár sajtó egy része vitriolos kommentárokban támadta a román miniszterelnököt, mondván, Adrian Nastase "román nemzeti kisebbséget fedezett fel Bulgáriában".
Lapvélemény szerint jelenleg mintegy 125-150 ezer román nemzetiségû él Bulgáriában, s a bulgáriai románok képezik a második legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget a szomszédos országban a törökök után.
- Miközben a bolgár vezetés nem ismeri el a román nemzeti kisebbségnek még a létét sem, a Romániában élô, alig több mint nyolcezer fôs bolgár nemzeti kisebbség saját parlamenti képviselettel rendelkezik, és közel 500 bolgár nemzetiségû fiatal saját anyanyelvén tanulhat.
Mircea Geoana külügyminiszter pénteken üdvözölte a Moldovai Köztársaság parlamentjének azt a döntését, amely lehetôvé teszi a kettôs állampolgárságot az ország lakosai számára. Geoana szerint ez a döntés "a helyes irányba tett lépés" volt, s azt a reményét fejezte ki, hogy ez a nyitás érvényesülni fog a szomszédos ország más vonatkozó törvényeiben is.
A külügyminiszter szerint Románia és a Moldovai Köztársaság között rendkívül szoros a viszony az emberek közti kapcsolatokat illetôen. Románia politikai szempontból olyan nagy fontosságot tulajdonít ezeknek a kapcsolatoknak, hogy akkor sem függesztené fel a román állampolgárság megadását a moldovaiaknak, ha hirtelen rendkívüli mértékben megnône az igénylôk száma.
Geoana arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkezô években azt a problémát kell megoldani, hogy "a kibôvített NATO és a kibôvített Európai Unió határa" Románia keleti határa lesz. - Olyan megoldást kell találni, hogy ilyen körülmények között is a lehetô legbensôségesebb kapcsolatok maradhassanak fenn a Prut folyó két oldalán élô románok között - fogalmazott a külügyminiszter.
Ghiorghi Prisacaru, a szenátus külügyi
bizottságának vezetôje ezzel szemben úgy
vélekedett, hogy a kettôs
állampolgárságról hozott döntéssel a
moldovai parlament csak
"kozmetikai beavatkozást végzett" az Európa
Tanács és az Európai Unió nyomására.
A román kormánypárti szenátor nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a kettôs állampolgárság lehetôségével csak azok tudnak majd élni, akik orosz állampolgárságot szeretnének, a román állampolgárság megszerzése továbbra is akadályba ütközik majd.
Prisacaru szerint ezt az akadályt az jelenti, hogy a Moldovai
Köztársaságban érvényben maradt az a két
évvel ezelôtt hozott törvény, amely kimondja: a
kettôs állampol-
gárság csak olyan államok viszonylatában
lehetséges, amely államokkal a Moldovai
Köztársaság ilyen értelmû
kétoldalú egyezményt kötött.
Románia és a Moldovai Köztársaság tárgyalásokat kezdett a kettôs állampolgárságról, de ezek a tárgyalások - Prisacaru szerint - megszakadtak, mivel Moldova teljes listát és részletes adatokat kért azokról az állampolgárairól, akik megkapták a román állampolgárságot is.
A két ország viszonyában komoly feszültséget okozott, hogy néhány évvel ezelôtt a román kormány rendkívüli mértékben megkönnyítette a román állampolgárság igénylését a Moldovai Köztársaság lakosai számára. A moldovai állampolgárok jelenleg a Moldovai Köztársasággal határos romániai megyék illetékes hivatalaiban is benyújthatják igényüket a román állampolgárságra.
Két éve alakult az Idôs Személyek Megyei Tanácsa
Az Idôs Személyek Országos Tanácsa a 2000. évi 16-os számú törvény alapján jött létre. Szerepe: közvetíteni, pá- beszédet kezdeményezni a nyugdíjasok és közigazgatási intézmények, alapítványok között; a törvényhozó, végrehajtó szervekkel ismertetni az idôskorú személyek gondjait, valós helyzetét, s megoldásokat javasolni. Az országos tanács szeptember közepén Mangalián tanácskozott, összegezve a megvalósított és megvalósításra váró terveket. A rendezvény következtetéseirôl, valamint a Maros megyei idôsek tanácsának feladatairól, terveirôl Orbán Dezsôvel, az Idôs Személyek Maros Megyei Tanácsának elnökével beszélgettünk.
- A közvélemény, maguk az érintettek is keveset tudnak a két éve megalakult országos tanácsról. Kik alkotják az országos tanácsot és mi a tanács, a tagok tevékenységi köre?
- Az Idôs Személyek Országos Tanácsa tömöríti az idôsek tanácsának megyei elnökeit, valamint az országos nyugdíjas-szervezetek képviselôit. Közvetítô szerepet tölt be a nyugdíjasok és a közintézmények között. Idén az országos tanács számos találkozót szervezett a különbözô minisztériumok és az egészségbiztosítási pénztár képviselôivel, ugyanakkor folyamatosan tájékoztatta a megyei tanácsokat a nyugdíjasok országos helyzetérôl. Tanulmányokat készített a szociális intézmények, az otthoni betegellátás megvalósításáról, a mûködô szegénykonyhákról és az Economat üzletekrôl. A felmérések eredményeit elemeztük, s ezeket is figyelembe vettük a tervek megfogalmazásakor. A szeptemberi mangaliai találkozón körvonalazódtak az országos tanács további teendôi. Ezek közül a legfontosabbak: közbenjárni a nyugdíjak újraszámítása, kiegészítése, a halotti segély növelése céljából; javaslatokat benyújtani a kedvezményes árú termékeket kínáló boltok (eco-nomat) jobb megszervezése érdekében; elérni, hogy az idôs személyek könnyebben hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz, az ingyenes gyógyszerekhez, valamint a kedvezményes kezelôjegyekhez; kiszélesíteni az otthoni beteggondozást, a szociális intézmények tevékenységét.
- Az Idôs Személyek Maros Megyei Tanácsa milyen részt vállal a felsorolt feladatok, célkitûzések teljesítésében?
- Fontos hangsúlyozni, hogy az Idôs Személyek Megyei Tanácsa minden Maros megyei nyugdíjast képvisel. Megyénkben jelenleg négy civil és négy katonai nyugdíjas szervezet mûködik. Ezekhez közel 50.000 nyugdíjas tartozik. Tanácsunk a megye közel 200.000 idôs korú személyét képviseli. Tevékenységünk nem látványos, hiszen fôként a kapcsolattartásra fordítjuk a hangsúlyt. Az a célunk, hogy a közigazgatási intézmények képviselôinek a figyelmét ráirányítsuk a nyugdíjasok gondjaira. Megfelelô érvekkel próbáljuk meggyôzni ôket, hogy lehetôségeik szerint támogassák az idôs korú személyeket. A fent említett országos tanácskozás nyomán átiratot küldtem a megyei tanácshoz és prefektúrához a következô kérésekkel: szorgalmazzák, hogy a vidéki polgármesteri hivatalok is alkalmazzák a 2000. évi 17-es számú törvényt, s hozzák létre az idôs, beteg személyek otthoni ápolását felvállaló szolgálatot. Ugyanakkor a polgármesteri hivatalok lehetôségeik szerint biztosítsanak utazási kedvezményt a nyugdíjasoknak. Javasoltuk, hogy támogassák azon kérésünket, hogy a járóbeteg-rendelôkben sorszám nélkül fogadják a nyugdíjasokat, megkímélve ôket a sorban állástól, az idegeskedéstôl. A megye vezetôinek küldött átiratban sürgettük a 2002. évi 15-ös számú törvény elôírásainak alkalmazását, vagyis készítsenek megfelelô parkolókat és feljárókat a sérült, tolókocsiba kényszerült személyeknek.
- A felvázoltak mellett milyen tervei vannak az idôs személyek megyei tanácsának?
- Fontos számunkra, hogy székházunk legyen. A 2001. évi 457-es számú törvény értelmében a megyei tanácsok kötelesek székházat kiutalni tanácsunknak. A Munkaügyi- és Szociális- védelmi Minisztérium 2000. évi 433-as számú rendelete értelmében a szakminisztérium megyei kirendeltségei helyiséget kell biztosítsanak tanácsunknak hetente két munkanapon. Felvettem a megyei nyugdíjhivatallal a kapcsolatot, s ígéretet kaptam, hogy a hivatal átköltözése után biztosítanak irodát számunkra. Amennyiben lesz székházunk kihallgatásokat szervezek; tanácsot, eligazítást adhatok a rászoruló, idôs személyeknek. Jelenleg a megyeszékhelyi és megyei kereskedelmi társaságokkal, cégekkel akarom felvenni a kapcsolatot, támogatást igényelve tôlük az év végi ünnepekre. Azt szeretném, ha a valóban rászoruló személyeknek pénzbeli segítséget nyújthatnánk.
Amikor a kedvenc televíziós mûsorunkat megszakítják és arra kényszerítenek, hogy a már az unalomig ismert reklámklipet nézzük, csatornát váltunk. E reakció ellenére, a szászrégeni Grafis Art cég szervezésében a 6 órán keresztül levetített mintegy 600 reklámra a marosvásárhelyi Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltô fiatal volt kíváncsi. Társadalmi jelenség, divat, az még nem tisztázott, de tény, hogy modern életvitelünk velejárói a reklámok.
A Grafis Art reklámügynökség a reklámfilmeket készítô, forgalmazó Makina Events cégen keresztül került kapcsolatba Jean Marie Boursicot francia gyûjtôvel, aki hobbiból több száz ezer klipet tárol, s így tôle vásárolták meg ezeknek a sugárzási jogát. Pénteken este 8 órától a második alkalommal megrendezett Reklámfalók éjszakáján másfél órás idôközönként vetítették le a világ szinte minden táján készült, közhasznú cikkeket, szolgáltatásokat reklámozó, de társadalmi, kulturális, politikai, illetve erotikus témájú klipeket is. A szünetekben az eseményt támogató cégek - Silva sörgyár, Paneuro Trading, Caparol, Ultramed, Asirom és sokan mások - interaktív, szórakoztató játékokat szerveztek, kiegészítve a filmekben látott élményt. A szervezôk meghívták a közismert romániai együttest, a Hi Q-t is, a közönség kellemesebb szórakozása végett.
S hogy miért van ilyen sikerük a reklámoknak, erre Florin Pui, a Grafis Art kreációs igazgatója adott választ:
- Ahhoz, hogy a mindössze 30 másodpercben sûrített üzenet megfelelôképpen célba érjen, az alkotók a képi és hangi eszközök határtalan lehetôségét kell meglepô fordulatokkal tarkítva szokatlan helyzetekbe rendezzék, s ami különleges, érdekes, szórakoztató, az mindig érdekelte az embereket, különösen az újdonságokra éhes fiatalokat. Az esemény nem mindennapos, ezért is adták azt a címet, hogy "mereszd a szemed", hiszen aki képes hajnali 3 óráig egyszerre 600 reklámklipet megemésztenie, az valóban különleges ember - mondta a Népújságnak Florin Pui.
Péntek délután villámlátogatáson Marosvásárhelyen járt Miron Mitrea közszállítás- és lakásügyi miniszter, aki a helyi hivatalosságok, parlamenti képviselôk jelenlétében felavatta a marosvásárhelyi Pandúrok útja 48. szám alatti, fiatal házasoknak épített tömbházat és felkereste a Segesvári úton létesített villasort is, ahol néhány házba is belépett.
A polgármesteri hivatal már 1999-ben hozzáfogott a Pandúrok útján levô tömbház építéséhez, azonban azt pénzhiány miatt félbeszakították. Az Országos Lakásügynökség hitelprogramja révén folytathatták a munkálatokat. Az ANL 29 milliárd lejjel, míg a város mintegy 7 milliárddal járult hozzá, hogy pénteken felavathatták a 66 - 20 kétszobás, 46 egyszobás - lakásos háztömböt. Ez abban különbözik a korábban építettektôl, hogy külön hôközpontja van, magasított pincéje, a bejáratnál pedig külön helyiségeket képeztek ki az adminisztrációnak és van kerékpár-, babakocsi-tároló is. Glaja Eugen, a Proiect Rt. tervezôje szerint a tömbház értéke mintegy 30 milliárd lej. A lakásokat a lakók nem vásárolhatják meg, csupán bérelik a várostól, a helyi tanács által megszabott pontszám szerinti kritériumok alapján. A bérleti díj átlagban havi 300.000 lej körül lesz. Azonban az Országos Lakásügynökség egyik feltételeként itt bizonyos ideig lakhatnak a bérlôk, addig meg kell alapozniuk a jövôjüket, hogy lakást vásárolhassanak maguknak.
A mûépítész a Népújságnak még elmondta, hamarosan átadják a Negoiului utcában épült tömbház másik feljárójának 28 lakását, amit szintén az ANL támogatásával fejezhettek be. A jövô évben még 5 tömbház építését, felújítását tervezik a megyeszékhelyen. Ezek közül egy lesz a megyei kórház mellett, egy a Suceava utcában, befejezik a pénteken átadott tömbház melletti épületet is, illetve felújítanak egy négyemeletest a Rovinari utcában. Mindezen épületek tulajdonosa a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal lesz és az említett körülmények között bérelhetik majd a fiatalok.
Miron Mitrea röviden elmondta a sajtó képviselôinek: itt egy abbahagyott programot folytattak, az igények igazolják a Lakásügynökség tevékenységének szükségességét, s e program is része a kormánypárt szociális politikájának.
A miniszter és kísérete, miután benyitott néhány földszinti lakásba, majd kipróbálta a felvonót s az emeleti lakásokba is betekintett, áthajtott a Transilvania utca és a Segesvári út között létesített villasorhoz. Ezeket a házakat a marosszentkirályi Hajnal negyedhez hasonlóan a Contrascom Benta cég építi, a miniszter által is értékelt kiváló minôségben. Bente Lazar, a cég vezérigazgatója tájékoztatta lapunkat. Elmondta: az ANL támogatásával az új utcában 62 ház lesz. Ezek közül 12-t készítettek el, jövôben tervezik újabb 12 felépítését. Mindössze másfél évig építkeztek. Az ANL összesen 8 milliárd lejjel támogatta a munkálatokat. A Contrascom Benta cég viszont csak akkor fog hozzá az építkezéshez, ha már leszerzôdte az épületeket a jövendôbeli tulajdonosokkal. Egy villa értéke hozzávetôlegesen 40.000 dollár körül van, elôlegként ennek a 20%- át kell kifizetniük, majd a többit 15-25 év alatt törlesztik. A házak külsô formáját a cég tervezte, belül viszont a tulajdonosok ízlése szerint alakítják ki a lakófelületet. Az utcának is kiépítették a teljes infrastruktúráját, így "kulcsra kész" állapotban adják át a lakóknak - mondta a vállalkozó.
Ovidiu Natea prefektus, Dorin Florea polgármester, valamint a kormánypárt helyi szervezete képviselôi mellett a minisztert fogadta Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szer-vezetének elnöke, parlamenti képviselô és Borbély László képviselô is, aki lapunknak elmondta: a lakásépítés-támogatási programot államtitkársága alatt ô kezdeményezte, ezt folytatja sikeresen Miron Mitrea miniszter is.
Tudomásunk szerint eddig a Pandúrok útihoz hasonlóan, országos szinten 9000 lakást adtak át, a programban pedig összesen 38.000 lakás szerepel, amelyekkel a fiatalokat szeretnék támogatni. Ez távol áll ugyan a szükséglettôl, de tény, hogy így többen juthattak lakáshoz, mint az elôzô években.
Miron Mitrea a terepszemle után a prefektúra épületébe sietett, ahol Ovidiu Natea prefektussal, más helyi hivatalosságokkal a megye fejlesztési terveirôl, illetve a kormánypárt megyei szervezetének idôszerû tennivalóiról tárgyaltak.
Megyei konferenciát tartott a Román Humanista Párt
Közel százötven delegátus
részvételével tartott tisztújító
megyei konferenciát a Román Humanista Párt (PUR).
Marian Cornaciu megbízott elnök
elôterjesztésébôl megtudtuk, hogy a megyében
jelenleg 49 helyi szervezet, vagy ahogy ôk nevezik, politikai klub
mûködik 2014 taggal. 2003 közepére ezek
számát legalább 70-re szeretnék növelni,
mintegy 3000-3500 taggal. Elmondta, hogy megkötötték a megyei
SZDP-vel a kormányzati protokollumot a helyi szintû
együttmûködésre az egészségügy,
tanügy, mezôgazdaság, helyi
közigazgatás, közbiztonság, kultúra, sport
területén. Ugyanakkor moni-torizálják a
patronátus-szak-szervezetek közötti kollektív
szerzôdések betartását, és
tanácsadó központot hoznak létre a
prefektúrán a kis- és középvállalatok
támogatására.
Az országos elnök, Dan Voi-culescu üzenetét
tolmácsolva mondta el, hogy ez utóbbi
törvénytervezetet szándékszik készíteni,
amely esélyegyenlôséget ír majd elô a
románok számára a helyi közigazgatásban
való részvételre azokban a megyékben, ahol a
románok kisebbségben vannak. "Szomorú, hogy a
saját hazádban nem kapsz munkát, csak ha ismered a magyar
nyelvet, ahogy Hargita és Kovászna megyében
történik" - idézte a pártelnököt,
aki azzal folytatta, hogy tulajdonképpen
"igazságtételrôl" van szó a Hargita
és Kovászna megyében, illetve a
többségükben magyarok lakta területeken élô
"elhagyatott" románok számára.
A felszólalásokból kiderült, hogy Marosvásárhelyen 21 klub van 345 taggal, hogy a 2004-es helyhatósági választásokon legalább három helyet céloznak a városi tanácsban, hogy saját polgármesterjelöltet állítanak, de ha úgy adódik, hajlandók egy olyan közös jelöltet is támogatni, aki elfogadja és támogatja a programjukat.
A tisztújításon egyetlen elnökjelölt indult, akit meg is választottak, Marian Cornaciu személyében. A megyei választmány 77 tagú lett, megválasztották az etikai, pénzügyi, ellenôrzô bizottságot. A konferenciát követô sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszoltak. A Népújság azt kérdezte, hogyan gondolták, hogy saját polgármesterjelöltet állítanak, de támogatnak is egy közöset? Marian Cornaciu szerint saját jelöltet állítanak az elsô fordulóban, a másodikban gondoltak a közös jelölt támogatására, a fentebb említett feltételek mellett.
Szóba került az elôrehozott választások eshetôsége is. A tanácskozáson jelen levô Mihaela Murariu Mandrea képviselô, az országos büró tagja kijelentette: a PUR nincs felkészülve erre, de ha az ország érdeke úgy kívánja, nem fognak ellenkezni. A Népújság kérdésére, hogy milyen érdekekre gondol, nem tudott konkrét választ adni. Azt mondta, hogy miután konzultálnak az államfôvel, a kormánnyal, a parlamenttel, tudnak esetleg konkrétumot mondani.
A Népújság kíváncsi volt, mi a véleményük a Demokrata Párt elnökének ama kijelentésérôl, miszerint a korrupt SZDP-nek szüksége volt egy "tiszta" pártra (PUR), hogy fényesre sikálja az imázsát, azért kötött egyezséget velük.
Cornaciu szerint olyanok ôk, mint a "briliáns",
de nem azért, hogy
"egy más párt ragyogását
biztosítsuk".
Vasárnap délelôtt a maros-szentgyörgyi szarvasmarha-tenyésztô kísérleti állomáson tanácskoztak a megyei szarvasmarha- tenyésztôk egyesülete fiókegységeinek képviselôi. A megbeszélésen jelen voltak a németországi Oberfranken vidék tenyésztôi is.
A tapasztalatcsere mellett a gazdák - többek között - az idén megjelent állattenyésztési törvény gyakor-lalti alkalmazásáról is beszélgettek. A tanácskozás tulajdonképpeni célja azonban a november végén sorra kerülô megyei konferencia elôkészítése volt.
A szakmai megbeszélés után a tófalvi Semtest-BNV fajbika-tenyésztô és mesterséges megtermékenyítô központban több száz érdeklôdô elôtt fajállat-bemutatót tartottak, amelyen az ország 17 megyéjének szakemberei és állattenyésztôi vettek részt. A farmerek elôtt 40 kiváló fajtájú bikát vonultattak fel, majd újdonságként bemutatták azokat a fajsertéseket (kanokat) is, amelyeket az állomány feljavítása céljából tartanak a Semtest-BNV farmján. Az eseményen jelen volt - neves szakemberek mellett - Ovidiu Natea prefektus, Timar Liviu, a mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója, Náznán Jenô aligazgató, valamint Kelemen Atilla, a parlament mezôgazdasági szakbizottságának alelnöke is, akik elismerôen nyilatkoztak a Semtest-BNV által elért sikerekrôl.
A Folk Center Alapítvány ma 19 órától a megyeszékhelyi kövesdombi Cotton Clubban szervez táncházat. Az érdeklôdôk Nyárád menti táncokat tanulhatnak. Az alapítvány újraindítja a Gézengúz játszóházat is. Kedden 18 órától a 3-6 éves, szerdán ugyanattól az idôponttól a 6-12 éves gyerekeket várják a fôtéri katolikus plébánia udvarára. Csütörtökön 18 órától az óvodásoknak, 19 órától az iskolásoknak tartanak táncházat, ugyanott.
Romániában az idei év elsô kilenc hónapjában nagyobb mennyiségû kábítószert foglaltak le a hatóságok, mint a megelôzô tíz év folyamán összesen - közölte Pavel Abraham tábornok, a belügyminisztérium államtitkára.
A belügyi államtitkár a romániai kábítószer-fogyasztás megelôzése és felszámolása érdekében folytatott harc helyzetérôl rendezett tanácskozáson szólalt fel a hét végén Râmnicu-Vâlceán.
Abraham tábornok elmondta, hogy a belügyminisztérium adatai szerint az idén, az év elsô kilenc hónapjában közel 44 ezer kilogramm különbözô fajta drogot foglaltak le a hatóságok Romániában. A megelôzô tíz évben - 1991 és 2001 között - az összesen lefoglalt kábítószerek mennyisége nem egészen 36 ezer kilogramm volt.
A román hatóságok az idén már 28, a kábítószerek alapanyagául szolgáló növényeket termesztô ültetvényt találtak az országban. Tavaly 17 ilyen parcellát számoltak fel, míg a megelôzô években egyetlenegyet sem.
Ugyancsak az idén már három illegális kábítószer-laboratóriumra bukkantak. Tavaly egyet találtak, korábban egyet sem.
Romániában az idén az év elsô kilenc hónapjában 1200 személy ellen indult eljárás kábítószer-kereskedelem gyanújával, s 507 gyanúsítottat ôrizetbe vettek. Tavaly 819 személy ellen indítottak eljárást, az ôrizetbe vettek száma 337 volt.
A belügyi államtitkár szerint ugyan világméretekben az illegális fegyverkereskedelem után a kábítószerek forgalmazása jelenti a legjövedelmezôbb üzletágat az alvilág számára, Romániában a kábítószerek fogyasztása még nem okoz olyan társadalmi problémát, mint az alkohol fogyasztása. Példaként említette, hogy az ismertté vált erôszakos bûncselekmények közel 85 százalékának hátterében az alkohol áll.
A tábornok közölte, hogy a belügyminisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti a kábítószer-kereskedelem megelôzésére és felszámolására kidolgozott stratégiát. A stratégia elkészítôinek reményei szerint a megfelelô fellépés eredményeként egyharmadával csökkenthetô lesz a kábítószerek kereskedelme és fogyasztása Romániában.
A stratégia részeként országos kábítószer-ügynökség felállítását tervezik a belügyminisztérium fennhatósága alatt. Emellett módosítani kívánják a kábítószerekkel kapcsolatos törvényeket. A jogszabályok változása kiterjed majd az alkoholra és a dohányra is.
Pavel Abraham szerint Románia eddig közel 100 milliárd lejt - valamivel több mint 3 millió dollárt - pazarolt el a kellôképpen nem megalapozott kábítószer- ellenes akciókra, kampányokra.
Az idei pályázatok értékelése és a szakszótárakkal kapcsolatos kezdeményezések szerepelnek a Határon Túli Magyar Tankönyv és Taneszköz Tanács hétfôi budapesti kihelyezett ülésén.
A tanácskozásnak otthont adó Balassi Bálint Intézet MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az ülésre többek között magyarországi szakértôket, az Oktatási Minisztérium (OM) nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakembereit és azokat a kutatókat hívták meg, akik kapcsolódnak valamilyen szakszótár elkészítéséhez.
Az ülésen Székely Gyôzô az Erdélyi Tankönyvtanács képviseletében áttekintést ad az erdélyi munkálatokról, Szabolcs Éva, az ELTE oktatója és Peter Gavora Pozsonyból egy angol-magyar-szlovák pedagógiai értelmezô szótárat mutat be, míg M. Csizmadia Béla, a gödöllôi Szent István Egyetem oktatója az Universitas Kiadó Magyar szaknyelv, fogalomtár címû sorozatáról tart elôadást.
A tanácskozás célja a szakmai eszmecserén túl annak a felderítése, hogy az OM hol vállalhat részt akár megrendelôként a megkezdôdött folyamatokban, külön figyelemmel a közeledô uniós csatlakozásra.
Az anyanyelvû oktatás szülôföldön való megtartásában és fejlesztésében a szaktárca a tankönyvtámogatásnak fontos szerepet szán.
A Régiók Magyar Tankönyvtanácsából 1999-ben alakult a Határon Túli Magyar Tankönyv és Taneszköz Tanács, amelynek feladata, hogy összehangolja a különbözô régiókban jelentkezô igényeket és a támogatási lehetôségeket.
A Határon Túli Magyar Tankönyv Tanács törekszik az átlátható, kiszámítható és objektív pályázati rendszer alkalmazására, mely a határon túli magyar közösségek igényei alapján állapítja meg a támogatások elosztásának feltételeit.
Az Oktatási Minisztérium támogatásainak nagy részét az Apáczai Közalapítványon keresztül osztja szét, a támogatási rendszerben pedig a tárca két háttérintézménye, a Márton Áron Szakkollégium és a Balassi Bálint Intézet is közremûködik a szerzôdések megkötésében, szakkollégiumi, nyelvi felkészítô képzés biztosításában.
Kung-fu
Portóban (Portugália), október 21-27. között szervezték meg a IX. kung-fu Európa-bajnokságot. A versenyen ötfôs román válogatott is szerepelt, amelyben Marosvásárhelyrôl Gombos Attila (56 kg) és Gombos Csaba (75 kg) is helyet kapott. A versenyre 24 ország mintegy 350 versenyzôje nevezett.
Az idôsebbik Gombos testvér, a korábbi világ- és Európa-bajnok Csaba teljesítményét meghatározta, hogy ô csupán hobbiból sportol, a mindennapi ledolgozott munkaidô után, s ezen az Eb-n végleg nyilvánvalóvá vált, hogy csak a legjobban felkészültek érvényesülhetnek. Neki ráadásul balszerencséje is volt a sorshúzásnál, már az elsô körben a nagy esélyessel, a késôbb bajnok orosz sportolóval került szembe, s vereséget szenvedett.
Kitûnôen szerepelt viszont Gombos Attila, aki az utóbbi idôben minden energiáját a sportra fordítja, s négy "szûk esztendô" után (1997-ben ô is világ-, 1998-ban Európa-bajnok volt) ismét a végsô gyôzelemig jutott egy nagy nemzetközi versenyen. 1999-ben, a hongkongi vb-n sérülten lépett a versenypódiumra, akkor kikapott a török Ibrahim Özcantól. Most eljött azonban a revans ideje: miután az elsô körben holland ellenfelén jutott túl, az elôdöntôben ugyanez a török volt az ellenfele. Özcan nagyon biztos volt a sikerében, s alig hitte el, hogy ezúttal ô maradt alul. A döntôben aztán az a libanoni Junesz Jasszi volt az ellenfél, aki 2000-ben, a hollandiai Eb-n bajnoki címet nyert. Akkor (szövetségi nyomásra) Gombos Attila egy súlycsoporttal föntebb, a 60 kg- ban versenyzett, s nem tudott kiemelkedôt teljesíteni. Ezúttal azonban kitûnôen sikerült a felkészülés, s a libanoni sem állíthatta meg az Európa-bajnoki cím megszerzésében.
Szerepet játszik Gombos Attila visszatérésében a dobogó legmagasabb fokára, hogy az utóbbi idôben minden lehetôséget megragad, hogy nagyon erôs ellenfelekkel küzdjön meg, a legkülönbözôbb harci stílusokban. 2002-ben például négy országos bajnoki címet szerzett, a kung-fu kivételével a kick-box, low kick és full contact válfajaiban, valamint kempo karatében. Ugyanakkor, ahányszor csak alkalma adódott rá, különbözô nemzetközi versenyeken is indult, a legváltozatosabb küzdôstílusokban. A lehetôségekhez képest megpróbál pénzdíjas versenyeken is részt venni (például a sanghaji kung-fu világkupa, ahol ezüstérmes lett, vagy pénzdíjas kick-box tornák), ám sokszor a megnyert díjak sem tudják fedezni a költségeket (arról nem is beszélve, hogy a gyôzelmet nem lehet garantálni). Ezért a versenyeken való részvétel a legtöbbször a szponzorok segítségétôl függ, még szerencse, hogy Marosvásárhelyen nagyon sokakat tudhat maga mögött, akik a legkülönbözôbb természetû támogatást nyújtják.
Az idén Attila a svédországi Master Cupon vesz még részt november utolsó, december elsô napjaiban, amely egy tekvondóhoz hasonló stílusban vívott pénzdíjas verseny, s kérdôjeles a decemberi szentpétervári unifight világbajnokságon való indulása. Jövôre ismét szeretné begyûjteni azt a négy országos bajnoki címet, amit az idén is megszerzett, illetve indulni azokon a nemzetközi versenyeken, amire lehetôség adódik. Természetesen jövô októberben fontos helyet foglal el a naptárban a kung-fu világbajnokság, amelyet Macaóban szerveznek. Nem lesz könnyû, hisz - elsôsorban Ázsiában - nagy a konkurencia, az Asia Gamesrôl érkezett hírek arról szólnak, hogy azt a vietnami versenyzôt, aki a tavalyi vb-n és az idei világkupán is (noha nagyon szoros mérkôzésen) legyôzte, kiütötte egy thai boxból érkezô versenyzô.
A még távolabbi tervekrôl szólva, Gombos Attilát megkeresték az IKBO nemzetközi profi kick-box szövetség képviselôi, s nincs kizárva, hogy a jövôben néhány profi mérkôzést is vív. Ennél azonban talán még fontosabb, hogy megbízták, képviselje a szervezetet Romániában, s a sportpályafutás befejezésére is gondolva (noha errôl egyelôre nincs szó), ez a sportmenedzseri karrierje elindítását is jelentheti.
Lovaglás
A Nemzetközi Lovas Szövetség közzétette a lovastusa-versenyzôk hivatalos rangsorolását. Az összetett világranglistán kívül a világ hét övezetének ranglistáját külön is közlik Románia - 27 további országgal együtt - a 3. övezetben helyezkedik el. Ebben az övezetben a listavezetô Viorel Bubau 137 ponttal a 92 pontos görög Heidi Antikacidesz, a 79 pontos orosz Larissza Boriszova, illetve a 79 pontos fehérorosz Alekszandr Fominov elôtt. A román válogatott további tagjai a következô helyeket foglalják el: Ioan Tincu a 28. 36 ponttal, Selistean Claudiu a 34. 34 ponttal, Irimia Bogdan a 46. 24 ponttal és Madalina Hentes az 54. 18 ponttal.
A román lovassport történetében elôször fordul elô, hogy a világ 28.000 rangsorolt sportolója közül Románia egy képviselôje helyet kapott az elsô ötven között.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy jövô héten, péntektôl vasárnapig kétcsillagos nemzetközi lovastusaversenynek ad otthont Marosvásárhely, s ez szintén premier, hisz Romániában még nem rendeztek ilyen magas technikai szintû viadalt. A verseny az athéni olimpia kvalifikációs szintjének teljesítéséhez segítheti a román válogatottat, ugyanis a tervezett németországi versenyre való kiutazást a román lovasszövetség nem biztosította.
Sokáig töprengtem azon, jogom van-e hozzá, hogy leírjam gondolataimat a mai ASA focicsapat tragikus jelenérôl, szomorú vergôdésérôl, ugyanis a fénykorában sem voltam vérbeli szurkolója, csupán marosvásárhelyiként látogattam ki egy-egy izgalmasnak ígérkezô meccsre, többnyire azért, hogy a tévében látott idegen játékosokat közelrôl, élôben is láthassam. Lehet, hogy túl kényes is voltam, mert nem szerettem órákkal a meccs kezdete elôtt kimenni a stadionba ahhoz, hogy ülôhelyet kapjak a lelátón, ahol aztán trágár bekiabálások mellett még a hátamat is teleköpködték tökmaggal. Mégiscsak megosztom Önökkel gondolataimat. Mint örök nosztalgiázó, az utóbbi idôben többször is átolvastam a Volt egyszer egy nagy csapat címû könyvet (szerzôje Szucher Ervin), amely ôszintén, emberi mélységekben mutatja be városunk csapatát, játékosait, az ôket körülvevô segítôket, rajongókat, s olyan szakemberek véleményét, akik abban az idôben országszerte elismertek voltak és akik alázattal és tisztelettel emlékeztek az akkori csapatról, játékosairól. Megérintett Gligore ôszintesége, meghatott Pîslaru jelenlegi állapota, büszkeséggel töltött el Bölöni makacs céltudatossága, kiváló, eredményes munkája, megkönnyeztem a már nem élôket, akik viszonylag fiatalon kellett magukra öltsék a fekete mezt, amelyben odafent, az örök pályán egy új csapatban jönnek össze majd. A hetvenes években ezek a játékosok beszivárogtak a mindennapjainkba, szinte meghatározták a város hangulatát, s többnyire örömöt szereztek szurkolóiknak. Néhányukkal én is ilyen-olyan kapcsolatba kerültem, akár úgy, hogy egyazon iskolába jártunk, vagy úgy, hogy a szomszéd kislánynak udvarolt valamelyikük, akár úgy, hogy együtt rukkoltunk be katonának. A legszomorúbb emlékem is az ASA-hoz köt, éspedig az, hogy apámat egy fagyos februári napon csupán egy óra eltéréssel temették el, néhány sírral odébb Boné Tibor ezredessel, a "Mesterrel". (Itt jegyzem meg, hogy immár több mint egy évtizede annak, hogy haza-hazalátogatok, ám egyszer sem láttam egy szál virágot sem a sikeredzô sírján.)
S a mai ASA? Rémálom. A harmadosztályban kínlódik, kiszolgáltatva a társadalomban végbemenô átalakulásoknak. Az utánpótlás-korú gyerekeknek hiányzik a példakép, akit leutánozhatnak, akirôl álmodhatnak, akinek a fényképe ott lóghat a falon, akinek a sikereire vágyódhatnának. A létesítmények borzasztó állapotban vannak, hiányzik az anyagi háttér, az önkormányzat, a lakosság támogatása. S mindezek ellenére felkaptam a fejemet egy érdekességre: a lebontott Wembley-stadion székeit elhozták Marosvásárhelyre! Mintha azt akarnák mondani, hogy íme, itt vannak ezek a székek, amelyeken nemrég még cilinderes angol úriemberek, fanatikus fiatalok, hétvégeken szórakozni vágyó családok biztatták kedvenc csapatukat s énekelték himnuszukat, éltetve a királynôt. Szóval itt vannak e székek a foci szentélyébôl, hozzá fiatal, tehetséges játékosok, tapasztalt edzôk, hát tessék összefogni, megnyerni a hadmadosztályt, meg a másodosztályt, utána meg pár órával a meccs elôtt ki kell mennie a szurkolónak ahhoz, hogy ülôhelyet kapjon, s biz Isten, már az sem zavarna, ha a Steaua- vagy a Dinamo-meccsen teleköpködnék a hátamat tökmaggal.
Ehhez viszont összefogásra van szükség, hiszen az önkormányzattól kezdve a vállalkozókon át minden lakosnak felelôssége megakadályozni azt, hogy egy ilyen nagy múltú csapat a város lakosságának támogatásával megteremtett létesítményeivel együtt megsemmisüljön. Egy generáció hagyatékát az utódoknak kötelessége megóvni, ápolni, fenntartani. Innen a távolból nem tisztem, és nem is tudok tanácsot adni, de azt látom, hogy éjjel-nappal füstöl a kombinát, magasodnak az üvegpaloták a belvárosban, sokasodnak az új nyugati autók, a Somostetôn hihetetlen méretû erôdítmények éktelenkednek, hát ezek után csak jóindulat, akarat kérdése a támogatók meggyôzése, összefogása a csapat megmentése érdekében.
"Marosvásárhely úri osztálya mûvelt városi nép, öntudatos nemzeti irányú mûveltséggel, népe intelligens, mely mostoha körülmények között is érdeklôdik a közügyek iránt." Megszívlelendô ez a száz évvel ezelôtti idézetrész. És most kérem, bocsássanak meg nekem eme érzelmi kitörésemért, ám mostanában sok szó esett a marosvásárhelyi nagy múltú focicsapattal kapcsolatos válságos állapotokról. Ígérem, hogy a Wembley-stadion székein majd én is szurkolok az ASA-nak elsô osztályú meccsein, amikor csak tehetem. Remélem, még sok ismerôs arcot látok majd magam körül.
Papp József (Baja)
Futsal
Az elmúlt héten befejezôdött a FIFA-szabályok szerinti megyei kispályás hivatalos labdarúgó- bajnokság. Botrányosan, hisz az utolsó két játéknapon a meg nem jelenések miatt egyetlen mérkôzést sem bonyolítottak már le. A csapatokat nem csupán az kedvetleníthette el, hogy már ezen találkozók elôtt tudni lehetett, hogy ezt a bajnokságot a City'us nyerte, hanem talán inkább az, hogy kiderült: fölösleges volt az egész, a Román Labdarúgó Szövetség csúfot ûzött a megyei labdarúgó-egyesületbôl, a bajnokságban részt vevô csapatokból, s egész egyszerûen - noha maga szorgalmazta, hogy szervezzék meg a megyei bajnokságot - érvénytelenítette az egészet, újabb kiírást határozott el. Ráadásul az új megyei bajnokságban nem az vehet részt, akinek megvan a sportazonossági igazolványa, s eldönti, hogy indul, beiratkozik és kifizeti az ilyenkor szokásos díjakat. Á, dehogy! Csakis az vehet részt, aki 15 napon át kiollózza a Gazeta Sporturilor címû lapból a részvételi szelvényt, s beküldi - hová is? Ha amúgy is a megyei labdarúgó-egyesület feladata megszervezni az újabb bajnokságot (december 1-január 15. között), nehezen érthetô, hogy mi értelme van a szelvényesdinek, s mi köze van egy újságnak egy hivatalos országos bajnokság elindításához. Pontosabban érthetô, csak hát ennek a legkevesebb köze sincs a sporthoz, egyesek üzletéhez annál több...
Nincs azonban mit tenni, a korlátlan lehetôségek (és hülyeségek) országában ez is elôfordulhat, decemberben indulhat tehát az újabb bajnokság - ha lesz rá jelentkezô. Szatmári Tibor, a megyei egyesület elnöke elmondta ugyanis, hogy az érdeklôdés igen csekély, egyelôre nem lehet tudni, lesz-e kinek megszervezni az újabb vetélkedôt. A tét: a gyôztes részt vehet a megyeközi, majd az országos szakaszon, s a legjobbak alkotják majd az induló futsal A-osztályos bajnokság mezônyét.
Még nagyobb gond azonban, hogy nincs ahol játszani. A kinti pályát ugyanis nem fogadják el (télen különben sem lehet kint játszani), a ligeti sportcsarnokot kivéve, azonban Marosvásárhelyen nincs erre a célra alkalmas terem. Márpedig Bidiga Tiberiu, a megyei sportigazgatóság vezetôje közölte, hogy miután sikerült rendbe hozni a csarnok padlóját, nem engedheti meg, hogy tönkretegyék a kispályás focival.
Patthelyzet? A fejleményekre még visszatérünk...
Kosárlabda, A-osztály
BC Mures Marosvásárhely - Rompetrol Bukarest 106-108
(20-26, 25-21, 22-25, 17-12; 11-11, 11-13)
Két félidô hosszabbítás után maradt alul a marosvásárhelyi együttes a mindeddig veretlen, két román válogatottat (Helcioiu, Iheadindu) és egy orosz idegenlégióst (Csizsov) is felvonultató bukaresti ellenfelével szemben. Igazán nem lehet panasz tehát játékosaink teljesítményére, de az mégis bosszantó, hogy a szoros végjáték rendszeresen az ellenfeleknek kedvez, másrészt pedig hogy míg a bajnokság legjobb csapatai ellen kiválóan tudunk teljesíteni, legyôzhetô csapatok ellen saját magunk gyengeségeinek köszönhetôen maradunk alul. Nem szabad elfelejteni a Bogdan Badila (Bukarest), Doru Vinasi (Kolozsvár) játékvezetôi páros kritikán aluli ténykedését sem. Nem állítható egész biztosra, hogy amennyiben kompetens játékvezetés irányítja a mérkôzést, a BC Mures nyerni tudott volna, de az a szigorúan objektív tények közé tartozik, hogy kaotikus bíráskodásukkal sikerült felbôszíteniük a közönséget, felidegesíteniük a játékosokat, azaz tönkretenni a találkozót. A nemzetközi (!) minôsítésû játékvezetôk idônként elképesztô ítéleteket hoztak, s úgy tûnt, "feladatot" teljesítenek. Felvetôdik az a kérdés is, hogy vajon milyen kritériumok alapján küldenek bukaresti bírót bukaresti csapat mérkôzésére, s ráadásul a szövetségi megfigyelô is a fôvárosból érkezett!?
A vereség ellenére a befektetett energiának legalább az az eredménye megvolt, hogy ismét - s talán szükség volt rá - bebizonyosodott, hogy az öt sorozatban elszenvedett vereség ellenére ez a csapat lényegesen többre képes, azaz nem volt kár a benzinért. Sajnos azonban nem ment kárba a vendégcsapatba a kellô helyen és mennyiségben fektetett (Rompetrol)-benzin sem...
Feleki Zsolt ágyéksérülése miatt nem vállalhatta a játékot, s hiánya bizony megérzôdött, fôleg a végsô percekben, amikor sorra kipontozódtak játékosaink. A CSU Ploiesti elleni teljesítményének kritikája után Sesztopal sem vetkôzött le, amivel átesett a ló túloldalára, mert lett volna egy "lyuk" a csapatban, s legalább tartalékként helyet foglalhatott volna a padon.
A találkozó elsô néhány percében mintha a Dinamo elleni mérkôzést láttuk volna viszont. A BC Mures félve, az ellenfél hírétôl megijedve játszott, s alig öt perc után már 8-17 volt az eredmény. A támadásban feltûnt, hogy Plotnyikov nincs igazán "jó kézben", míg a védekezô játék ezekben a percekben túlzottan "udvariasnak" tûnt. Lassan-lassan azonban kezdték ledolgozni a hátrányt a vásárhelyiek, ami elsôsorban a palánk alatti szinte áthatolhatatlanná váló védekezésnek köszönhetô. Lehetett volna akár hazai vezetés is, de a hárompontosok nem akartak beakadni, ugyanakkor pedig a vendégek, látván a betörések kilátástalanságát, kiválóan dobtak távolról, az elsô félidôben Csizsov hat kísérletbôl öt alkalommal talált be a félkörön kívülrôl. Ez biztosította a Rompetrol elônyét a szünetben, ne hagyjuk azonban ki a bírói "hozzájárulást" sem: a néhány megtorolatlanul maradt szabálytalanságot, valamint a lepattanók szerzésében oroszlánrészt vállaló Prjima "leültetését" két olyan személyi hiba befújásával, amelyeknek az egyetlen célja csakis az lehetett, hogy "leszoktassák" játékosunkat arról, hogy a labda megszerzését megkísérelje.
Szünet után folytatódott a kifulladásig tartó harc, a szenzációs védekezés, ugyanakkor még mindig nagyon sok támadás maradt ki, s nem lehet elhallgatni, hogy két-három alkalommal idôtúllépés miatt, mert az alig egyéves, méregdrága eredményjelzônek az öltözôk felôli támadásidô- mérô órája erre a találkozóra felmondta a szolgálatot. Játékosaink továbbra is féltek a hárompontos kísérletektôl, túloldalt viszont, miután Csizsovra jobban odafigyeltek a hazaiak, Helcioiu vette át a pontszóró szerepét, igazolván, hogy nem véletlenül játszik a válogatottban is a játékirányítói poszton (szombaton 39 pontot dobott - irányítóként!). Mégis, a hatalmas akarás majdnem meghozta eredményét. Négy perccel a lefújás elôtt sikerült végre utolérni az eredményjelzô táblán a vendégeket, a játékvezetôk idônként nevetséges ténykedése ellenére. Ettôl kezdve a meccs mindkét fél javára eldôlhetett volna, de a negyven perc végére mégsem dôlt el. Hibák és kitûnô megoldások tarkították a találkozót mindkét oldalon, s egy pont elônye, valamint két szabaddobása volt együttesünknek 11 másodperccel a befejezés elôtt. Ebbôl azonban csak egyet sikerült értékesíteni, s Helcioiunak ennyi idô is elég volt az egyenlítéshez. Ugyancsak Helcioiu mentette meg ismét a találkozót a Rompetrolnak az elsô ötperces hosszabbítás végén, amikor szintén kétpontos hazai vezetést egyenlített ki az utolsó másodpercekben. Közben azonban a játékvezetôknek volt rá gondjuk, hogy a hárompontosokat "beindító" Brusturt kiállítsák öt személyi hibáért, egy olyan szabálytalanságért, amit csak ôk voltak képesek meglátni. A második hosszabbítás végén fordult a kocka, Helcioiu ezúttal hárompontosokat dobott, s a két pont elôny 20 másodperccel a vége elôtt a vendégeké volt. Plotnyikov kísérelt meg egy hárompontost (pont ô, aki a 26 pontja ellenére ezúttal nem játszott a legjobb formában, számos kísérlete maradt ki), de a gyûrûrôl kiszédült a labda, melyet ráadásul a vendégjátékosok szereztek meg, s minden bevégeztetett.
Pontszerzôk: Plotnyikov 26 (1), Trif 23 (2), Prjima 18, Vrâncianu 13, Radu Horea 10, Brustur 6 (2), Szászgáspár 4, Czinka 3, Uta 3 (1), illetve Helcioiu 39 (6), Csizsov 24 (5), Ilie Eugen 18, Toader 12, Iheadindu 10 (1), Dan Mihai 3, Ghisoi 2.
Szerdán a BC Mures Nagyszebenben a CSU otthonában vendégszerepel, míg jövô szombaton hagyományos rangadót láthat a marosvásárhelyi közönség a sportcsarnokban, a Poli Carbochim Kolozsvár ellen. Szinte bizonyosan állítható, hogy egyik ellenfél sem jobb jelenleg csapatunknál, csak el kell hinniük játékosainknak is, hogy legyôzhetôek.
A forduló további eredményei: Petrom Elba Temesvár - CST Alexandria 92-61; Romradiatoare Brassó - Poli Carbochim Kolozsvár 76-70; Poli Iasi - CSU Nagyszeben 79-85; Cimentul Fieni - BCM Pitesti elhalasztva; Rapid - CSU Ploiesti 62-98; Dinamo - West Petrom Arad 75-56.
C-osztály
Textila Nagydisznód -
CS Armata Marosvásárhely 1-2 (0-1)
A találkozót - a nagydisznódi pálya felfüggesztése miatt - Erzsébetvárosban játszották, s a semleges helyszínt kihasználva a fiatal marosvásárhelyi csapat megszerezte a gyôzelmet. Az eseményekrôl az új edzô, Popa Lucian (aki Simon Zsolttal vette át a csapat irányítását) számolt be.
A kemény csatát hozó mérkôzésen az elsô gólt az Armata szerezte a 11. percben Vancea révén, aki egy hosszú támadó akciót fejezett be. Ezt követôen többnyire a középpályán zajlott a találkozó, de Stoica szabadrúgása majdnem újabb gólt jelentett. Az elsô félidôben a Textilának nem volt említésre méltó lehetôsége.
A második félidôben szintén a CS Armata játszott jobban, Pop nagy lehetôséget hagyott ki, majd ugyanôt kiállították, két sárga lap miatt. Az emberhátrány azonban csak megnövelte a vásárhelyi csapat akaratát, s Vancea a 70. percben újabb gólt szerzett, s további helyzetet hagyott ki. A "házigazdák" lefújás elôtt egy perccel szerezték a becsületgólt Popescu Ferenc révén.
CS Armata: Fülöp - Stoica, Hodor, Virág, Pop, Târnaveanu, Rosca, Lôrinczi, Oltean, Nistor, Vancea. Cserék: Tóth, Pâslaru, Luca.
Az új edzôpáros máris felhívással fordult a marosvásárhelyi közönséghez: legyenek elnézôek egyes hibákkal szemben, hisz az együttes átlag- életkora 20 év alatt van, de nagyon nagy potenciállal rendelkezik, ha megkapja a kellô támogatást.
Gh. Botezan
C-osztály
Unirea Nyárádtô -
Chimica Dicsôszentmárton 0-0
Igazságos döntetlennel végzôdött a 10. forduló megyei rangadója. A motiváltabbnak tûnô vendégek az elsô percekben meglepték a házigazdákat veszélyes ellentámadásaikkal, de Dicher kihagyta a helyzeteket. Az elsô 15 perc után azonban Eduard Bota csapata megerôsítette a középpályát, megállítván a vendégek támadásait, a maga részérôl pedig Petrov hagyott ki jó lehetôséget.
A második félidôben Nyárádtô támadt többet, de beleütközött a vendégek áthatolhatatlannak bizonyuló védôfalába. Kemény, a szabályosság határait súroló találkozó volt.
Nyárádtô: Strete - Szabó, Petrov, Oltean, C. Boitos, Bucur, Tintosan, Turcu, Craciun, Cucuta, S. Boitos. Cserék: Bokor, Bordi, Savu.
Chimica: Gânj - Florea, Curticapean, Szôke, Dumitru, Tepus, Balea, Oltean, Dicher, Cosiu, Moldovan T.
Gh. Botezan
D-osztály
Radnóti SK - Szovátai Bútor 1-0 (0-0)
A Cornel Orza stadionban mindössze 120 nézô foglalt helyet. Kevesen, ahhoz képest, hogy 9 éve még a Románia- kupában jeleskedô radnóti legénység mérkôzéssorozatán, fôleg a nagybányai FC és a craiovai Universitatea ellen rekordszámú nézô volt a találkozókra kíváncsi. Abból a csapatból azonban mindössze öt játékos maradt a szombati találkozóra: Sabau, Fodor, Roiban, Hadaric és Apoltan. Ôk most is a csapatuk legjobbjai voltak, s egyiküknek, Fodor Józsefnek e fejesgólja döntötte el a mérkôzés kimenetelét. Mindez az 54. percben történt, amikor egy hosszú bal oldali támadás után a jobb oldalra kanyarított labdát a sepregetô Fodor fejjel a hálóba juttatta. Ez volt a szovátai védelem egyetlen megingása.
Nagy küzdelmet hozó bajnoki találkozó volt, sok hibával mindkét oldalon. A radnótiak határtalan lelkesedéssel játszottak a támadásépítésben gyengélkedô vendégek ellen. Hat kecsegtetô lehetôsége volt a hazaiaknak (Meghesan, Fodor 2, Rusu 3), illetve öt Szovátának (Molnár, Csoma, Bruzlea, Sacelean 2), s ez is a radnótiak felé billenti a mérleg nyelvét. Meghesan a 67. percben a második sárgalap miatt a kiállítás sorsára jutott, így a vendégek 23 percig emberfölényben szerepeltek, de nem tudták feltörni a radnótiak védelmét.
Igaz, Szováta csapatkapitánya és egyik legjobb embere, Györgyi János csak nézô volt ezen a találkozón összegyûjtött sárgalapjai miatt, Maksai Mózes pedig szintén nem irányíthatta a csapatot a pálya mellôl.
Jól vezette a mérkôzést Muntean Sorin divíziós játékvezetô, partjelzôi: Suciu Ioan és Bucur Petru, a vége felé azonban be- becsúszott néhány hiba, amikor elmulasztott egy sárgalapot adni egy radnóti játékosnak, elnézett egy szabadrúgást a tizenhatos környékérôl Szováta javára, illetve elengedett egy lest, szerencsére következmények nélkül.
Radnóti SK: Bunea - Moldovan, Sâmpalean, Dicher, Meghesan, Fodor, Sabau, Titiu, Szántó (60. Hadaric), Rioban, Rusu (87. Apoltan).
Szováta: Fodor - Nistor (60. Brânda), Takács, Molnár, Bruzlea, Tamás, Gáll (73. Jeremiás), Csoma, Farcas (80. Kiss), Vasu, Auras (50. Sacelean).
Az ifjúságiak mérkôzésén: Radnót - Szováta 3-1.
Szabó András
C-osztály
Gaz Metan Marosvásárhely - FC Predeál 1-0 (0-0)
A vendégek elszántan jöttek Marosvásárhelyre, hogy ne kapjanak ki, s a házigazdák csak nagyon nehezen, nagy küzdelem árán szerezték meg a három pontot. Az elején úgy tûnt, könnyebb lesz a feladat, de az idô múlásával a predeáliak erôre kaptak. A Gaz Metan sok esetben saját maga tette nehézzé feladatát, a középpályától kezdve belebonyolódtak saját támadásaikba, a középpályások nem találták a legjobb megoldásokat, ami a vendégeknek is lehetôséget biztosított arra, hogy helyzeteket teremtsenek.
A Gaznak két hatalmas helyzete volt. A 18. percben Gagyi lövését már a hálóban látta a közönség, ám a kapufa mentett, a 38. percben pedig Serban lövését Puia a gólvonalról szabadította fel. A másik oldalon Siklódi akadályozta meg, hogy Marian a 40. percben góllá váltsa helyzetét egyedül a kapussal.
A második félidôben megnövekedett a hibák száma, rengeteg találomra elôreküldött labdát láthattunk. Az elsô Gaz Metan-helyzet az 55. percben adódik, ekkor Râtea végez el egy szabadrúgást, de a kapus kitornássza a sarokból. A vendégek a 80. percben vezetett ellentámadással válaszoltak, de a gázasok szerencséjére nem tudták befejezni a látványos emberfölényes helyzetet. Lelkileg már a döntetlenre készülôdött a két csapat, amikor a 85. percben megszületett a gyôztes gól. Serban csapott rá egy elveszettnek tûnô labdára, kicselezett egy védôt, a beadását pedig Dan Moldovan a kapuba küldte.
Gaz Metan: Siklódi - Iencsi, Ciula, Henter, Râtea, Pop, Borbély, Viski (20. Borsa), Moldovan, Gagyi (72. Fábián), Serban.
FC Predeál: Irimia - Radu, Nedelea, Elcu, Marian, Pana, Puia, Grigore, Constantinescu, Gircu, Serban (53. Stoica).
Gh. Botezan
C-osztály
Avântul 2002 Szászrégen - Torpedo Zernyest
4-0 (3-0)
Amire már rég számítani lehetett, az szerdán bekövetkezett az Avântulnál: menesztettek a vezetôedzôt. A végrehajtó bizottság 6 igen, 2 nem és 1 tartózkodó szavazattal felmentette állásából Redes Mihait. A határozatot Lazar Ioan, az Avântul alelnöke a következôképpen indokolta: Redes jó edzô, de tekintve, hogy már 1984 ota nem készített fel C-osztályos együttest, nem volt tisztában a modern futball újításaival, módszerei már nem feleltek meg a jelenlegi elvárásoknak. A fô ok azonban az volt, hogy a csapat teljesítménye (fôképp idegenben) messze elmaradt az elvárásoktól, figyelembe véve a rendelkezésre álló keretet. Az edzô nem tudta kellôképpen érvenyesíteni a csapaton belül az akaratát. Az új vezetôedzô Petru Varodi, akit csütörtöktôl bíztak meg a csapat vezetésével, s aki, Redessel ellentétben, nagy tekintélynek örvend a megyében.
A szombati mérkôzésre visszatérve: a meccs gyakorlatilag 1-0-ás eredménnyel rajtol, ugyanis már az 54. másodpercben a hazaiak megszerzik a vezetést: ekkor Enyedi pontos jobb oldali beadását Orbán Attila a vendégek hálójába bólintja. A 9. percben Enyedi óriási lehetôséget hagy ki, miután Halatiu remek beívelése egyedül találja az üres kapuval, a középpályás könnyelmûen lô a kapu mellé! A vendégek egyetlen elsô félidôbeli helyzete a 23. percben adódik, de Comanelea egyedül a kapussal megijed a nagy helyzettôl, és a régeni hálóôr az utolsó pillanatban szerelni tudja. A 26. percben a vendéglátók kétgólosra növelik az elônyüket: egy bal oldalról elvégzett szabadrúgást követôen Ignat fejjel küldi a labdát a vendégek kapujába, kihasználva Enyedi remek beívelését: 2-0. A szászrégeniek nem állnak le, tovább támadnak, s a 38. percben 11-eshez jutnak: Enyedi remekül ugratja ki Orbánt, akit csak buktatás árán szerelnek, és a játékvezetô jogosan büntetôt ítél. Enyedi gyengén végzi el, a kapus pedig könnyedén hárítja. Három perccel késôbb a házigazdák mégis megszerzik a találkozó harmadik gólját: Enyedi bal oldali szöglete után Grama a 6-os közepébôl fejjel talál a Torpedo hálójába: 3-0. Az elsô félidôt a vendéglátók uralták, rengeteg gólhelyzetet hagytak ki, és esélyt sem adtak a vendégeknek, hogy igazi helyzetig jussanak. Figyelemre méltó, hogy az Avântul mindhárom gólját fejjel szerezte.
A második játékrész már nem olyan látványos, kevés a kapujelenet, a hazaiak játékán meglátszik a kellô összpontosítás hiánya, de a 3-0-ás eredményt figyelembe véve ez valahol érthetô. A régeniek így is elég sok lehetôséget hagynak ki, Ignat és Orbán a kapufát találja el. A vendégek egyetlen kapuralövése az 58. percben történik, amikor egy 25 méterrôl megítélt szabadrúgást Bucur erôtlenül küld kapura, nem okozva gondot Moldovannak. A két együttes inkább csak a 16- osok között futtatja a labdát. De ha a találkozó góllal kezdôdött, akkor úgy illett, hogy azzal érjen véget, ugyanis a 90. percben Truta - egy szöglet utáni kavarodást kihasználva - közelrôl juttatja a zernyesti kapuba a pöttyöst, beállítva ezzel a 4-0- ás végeredményt. A vendéglátók ismét jól szerepeltek saját közönségük elôtt, a mintegy 700 nézô nagy megelégedésére. A vendégek játéka kritikán aluli volt, bebizonyították, hogy nem hiába állnak az egyik kiesô helyen.
Avântul 2002: Moldovan - Halatiu, D. Razvan (71. Nicoara), Grama, Musca - Nagy (65. Truta), Zagon, Zsigmond, Enyedi - Ignat, Orbán (83. Zehan).
Torpedo: Voican - Sararu (53. Ursu), Letca, Prutean, Bucur - Botea, Popa (19. Dobre), Comanelea, Bucataru - Olaru, Clinciu (74. Coltea).
Játékvezetôk : Mocanu Sorin (Torda ),
ill. Neculae A., Pascu E . (mindketten Ploiesti).
Szabó Antal
A-osztály, 10. forduló
Alighanem egyféle rekordot döntött meg a Rapid alelnöke, Razvan Lucescu, aki - jobb megoldás híján - maga állt be védeni a bajnokságban vezetô csapata kapujába. Noha kora lehetôséget ad arra, hogy játsszon, a már visszavonult Lucescu esete példátlan ilyen szinten, hisz klubvezetôként az edzô fölöttese, játékosként pedig engedelmességgel tartozik neki. Lucescu egyébként nem játszott rosszul, csapata nyert, Mircea Rednic pedig kijelentette, hogy továbbra is kezdôemberként számít rá. Mi lesz azonban akkor, ha Lucescu téved, s ki kell tennie a kapuból a fônökét? Elveszítette elsô pontját otthoni pályán a Gloria, ez leginkább a Rapidnak kedvez, amely hatpontosra növelte elônyét. Noha megmaradt a 3. helyen, a National viszont nem tud kilábalni a hullámvölgybôl: a kiesôjelölt FCM Bákóval nem tudott megbirkózni hazai pályán. A Craiován az edzôváltás sem segített: sima vereséget szenvedett a Sportul otthonában.
A forduló eredményei: Rapid - FC Arges 1-0; Gloria - Steaua 0- 0; National - FCM Bákó 0-0; UTA - Astra 2-1; Farul - Dinamo 0-1; Sportul Stud. - Univ. Craiova 3-1; Otelul - Poli AEK 2-2; FC Brassó - Ceahlaul 1-0.
A következô forduló (2002. november 9.) mûsora:
Ceahlaul - Rapid; FC Arges - Gloria; Steaua - National; FCM Bákó -
UTA; Astra - Farul; Dinamo - Sportul Stud.; Univ. Craiova - Otelul; Poli AEK
-
FC Brassó.
C-osztály, 10. forduló
Alighanem a forduló (kellemes) meglepetése, hogy a számos hazai pontvesztés után a marosvásárhelyi CS Armata megszerezte elsô idegenbeli pontjait, s egyben gyôzelmét Nagydisznód ellen. A katonacsapat padjára Fodor János helyett új edzô került Lucian Popa személyében, akinek Simon Zsolt fogja segíteni a munkáját. Úgy tûnik, a változással mindig együtt járó új lendület jól fogott a csapatnak, hisz noha még mindig kiesô helyen tanyázik, a CS Armata megkapaszkodási esélyei lényegesen megnövekedtek. A megyei "sóhajrangadó", Nyárádtô és a Chimica között gól nélküli döntetlennel ért véget, amely egyik félnek sem kedvez igazán. Ugyancsak edzôt váltott az Avântul 2002 Szászrégen, s a kispadra visszatért Petru Varodival négygólos gyôzelmet aratott. Noha a feljutást jelentô elsô két helyre pályázó Precizia és Sepsiszentgyörgy helye nehezen kérdôjelezhetô meg, a Gaz Metan gyôzelme fontos lehet, hisz korai lenne feladni a harcot: a jövôre háromcsoportos B-osztályba minden C- osztályos csoport elsô két helyezettje mellett a legjobb pontszámot szerzett 3. helyezettek is feljutnak, érdemes talán hajtani a marosvásárhelyi együttesnek is.
A forduló eredményei: Viromet - FC AMSO 1-0; Nyárádtô - Chimica 0-0; Energia - Budvár 0-0; Romradiatoare - Precizia 1-3; Sepsiszentgyörgy - Nitramonia 5-3; Avâtul 2002 - Torpedo 4-0; Gaz Metan - FC Predeál 1-0; Textila - CS Armata 1-2.
A következô forduló (2002. november 9.) mûsora: CS Armata - Viromet; FC AMSO - Nyárádtô; Chimica - Energia; Budvár - Romradiatoare; Precizia - Sepsiszentgyörgy; Nitramonia - Avântul 2002; Torpedo - Gaz Metan; FC Predeál - Textila.
D-osztály 10. forduló
Szováta elszenvedte elsô vereségét az idei bajnokságban, s ezzel ismét átadta a tabellavezetô helyét a marosludasiaknak, akik saját pályájukon legyôzték a kalandos körülmények között a helyszínre érkezett FC Muresul gárdáját. Segesvár újabb biztos sikerével továbbra is az elsô hely felé kacsingat, de a Szovátát legyôzô radnótiak sem tûnik úgy, hogy lemondtak volna ambícióikról. Mindez csak azt mutatja, hogy az idei bajnokságban még nagyon sok izgalmas találkozóra számíthatunk. Az alsóházban Kerelô együttese minden jel szerint végleg elveszítette a kapcsolatot ezzel a bajnoki szinttel, az újabb hétgólos veresége ezt látszik igazolni.
A 10. forduló eredményei: Gliga Companies
Szászrégen - Kerelô 7-0; Marosludas - FC Muresul 2-0;
Radnóti SK - Szováta 1-0; Segesvár -
Erdôszentgyörgy
5-1; Mezôméhes - Dalin Szászrégen 6-2.
Marosszentanna állt.
A következô forduló (2002. november 9.) mûsora: Dalin Szászrégen - Segesvár; Szováta - Mezôméhes; FC Muresul - Radnóti SK; Kerelô - Marosludas; Marosszentanna - Gliga Companies. Erdôszentgyörgy áll.
Nôi röplabda, A-osztály
Rapid Bukarest - CSU Gaz Marosvásárhely 3-0 (14, 19, 18)
Nem sok esélye volt a sérülések által megtizedelt marosvásárhelyi csapatnak a jelentôsen erôsített fôvárosi együttes ellen. A Rapid két 190 cm fölötti ukrán támadójátékossal, egy bolgár idegenlégióssal, valamint az irányítói poszton Liliana Bogendorferrel állt pályára, az utóbbi pedig nagyon jól ismeri volt csapattársai erôsségeit és gyengébb pontjait. Ilyen körülmények között logikus, háromjátszmás vereséget könyvelhetett el a CSU Gaz. Florin Turcanu vezetôedzô elmondta, hogy csupán nyolc játékossal tudott kiállni Bukarestben, a többiek mind sérülések miatt voltak kénytelenek kimaradni a csapatból, s reményét fejezte ki, hogy a rövid bajnoki szünetben (két hétig szünetel a bajnokság) legalább Jurje ismét felépül, s csatasorba állhat. A november 16-ai CSM Pitesti elleni találkozó eredménye ugyanis létfontosságú lehet a végsô elszámolásnál.
Bukarestben a CSU Gaz az alábbi felállásban játszott: Lungu (Zamfir), Tiut, Turcanu, Maierut, Rucoi (Voda), Lazar.
A forduló további eredményei: CSU Metal Galac - Amici Bákó 3-0; CSM Pitesti - Penicilina Iasi 3-2; Unic Piatra Neamt - Oil Terminal Konstanca 3-0; Dinamo - Chimia Rm. Vâlcea 3-0; Braiconf Braila - RATB 0-3.
Röplabda B-osztály
CS Armata Vescovi - Viitorul Kolozsvár 3-0 (16, 18, 18)
Csupán félgôzzel, megerôltetés nélkül játszva gyôzte le a marosvásárhelyi csapat a többnyire tizenéves játékosokból álló ellenfelét. A vendégeknek semmi esélye sem volt, amikor Orbán Attila és legénysége valóban komolyan vették a találkozót, de ez nem sikerült mindvégig nekik, olyankor pedig, amikor a vásárhelyiek egy lezser edzésen érezték magukat, lehetôséget nyújtottak a kolozsváriaknak, hogy szorosabbá tegyék a mérkôzést. A második játszma közepétôl minden tartalék csatasorba állt, de a második vonal nem tudott igazán ráhangolódni a találkozóra. A harmadik játszmában aztán, amikor sehogyan sem sikerült elhúzni, 17-17-nél ismét bejött Orbán és Coca, s ezzel minden el is volt intézve...
CS Armata Vescovi: Orbán, Adam, Togan, Coca, Suciu, Marginean. Libero: Sângeorzan. Cserék: Bardasan, Mares, Dumitru.
Viitorul Kolozsvár: Andries, Faragau, Ciortea, Goron D., Székely, Pop. Libero: Silvasan. Csere: Goron G.
Vezették: Lucaciu Viorel, Demian Mircea (mindketten Zilah).
Kézilabda
HC Zsombolya - Szovátai Medve-tó Alunis 31-26 (14-14)
A férfi B-osztályos bajnokság ôszi idényének utolsó fordulójában, a három alapembere (Bukaresti, Florea és Sipos) nélkül játszó Szováta kikapott a csoport leggyengébb képességû együttesétôl a nagyszentmiklósi teremben lebonyolított találkozón. A vereség oka a fentieken kívül, hogy kriminálisan sok helyzet maradt ki, a játékvezetôk pedig a kellô idôben segítettek túljutni a házigazdáknak a holtponton. A különbség megtévesztô lehet, hisz az 59. percben csupán két góllal vezettek a vendéglátók, de az egyenlítés reményében kockáztató Szovátának egy perc alatt további három gólt dobtak. A vereség ellenére Szováta megelôzte a táblázaton Lovrint, mert a lovriniak 38-14-re kikaptak Székelyudvarhelyen, s így gyengébb gólkülönbséggel a második helyre szorultak.
Zsombolya: Neica (Ciontos) - Patrolea 8, Busuioc 6, Simion, Gheran Fl. 5, Moga, Craciunescu, Gheran V. 5, Asavei 1, Radu 4, Silviu 2, Dendea,
Szováta: Muresan (Gorea) - Popovici 5, Szászbíró 1, Fülöp R. 2, Katona 6, Bogdan 4, Amza 7, Kiss, Kinda, Fülöp Cs., Vida 1.
Vezették Muscalu és Mircea (Temesvár) - gyatrán.
Az A-osztályos férfi bajnokságban Vernay Aranka Nagyszentmiklós - Segesvári Kézilabda Klub 25-33 (11-14).
Ökölvívás
Szombaton nemzetközi barátságos találkozóra került sor Budapesten a magyar fôváros válogatottja és egy erdélyi válogatott ellen, amelyet kolozsvári és nagyszebeni öklözôk mellett a marosvásárhelyi CS Armata négy bokszolója alkotott. A találkozót a budapestiek 6-4 arányban nyerték, a négy erdélyi pontszerzô között azonban két marosvásárhelyi is van, az ifjúságiak 71 kg-os súlycsoportjában Pásztor Róbert, míg a felnôttek 60 kg-os kategóriájában George Mocanu bizonyult jobbnak ellenfelénél. A 75 kg-os Szi-lágyi István és a 81 kg-os Kuti Csaba vereséget szenvedtek.
A gálán jelen volt a kaliforniai Bill Cenan, román származású amerikai állampolgár, aki profi ökölvívók menedzselésével foglalkozik. A menedzser nem véletlenül vett részt az eseményen, elsôsorban Pásztor Róbert teljesítménye érdekelte. A 16 esztendôs sportoló ezúttal kitett magáért, mindössze 30 másodpercre volt szüksége, hogy kiüsse ellenfelét, Cenan pedig, aki nagyon elégedettnek mutatkozott a látottakat illetôen, már többször érdeklôdött a CS Armata edzôjénél, Kontz Lászlónál iránta. Ha az érdekelt feleknek sikerül megegyezniük, nincs kizárva, hogy hamarosan marosvásárhelyi öklözô jelentkezik az amerikai profi ökölvívásban.
Asztali-labdarúgás
Október utolsó napjaival befejezôdött az asztali- labdarúgó megyei bajnokság 5. szakasza is. Ezúttal az alapszakasz és a rájátszás lebonyolítását követôen Moldován Károly bizonyult a legjobbnak. Az alapszakasz végén még Soós János állt az élen, dr. Havas Péter és Moldován Károly elôtt, valamennyien 15 pontot szereztek. A rájátszásban Moldován azonban kétszer is legyôzte Soós Jánost, egyszer pedig dr. Havast (egy alkalommal döntelenre játszottak), s a tabella élére került. Az 5. szakasz végeredménye: 1. Moldován Károly 27 p. 2. Incze István 26 p. 3. Soós János 23 p. 4. dr. Havas Péter 20 p. 5. Szabó Ernô 8 p. 6. László Norbert 8 p.
Öt szakasz után az összetett versenyben szintén Moldován Károly vezet 39 ponttal, a 37 pontos Simon Ferenc, valamint három 34 pontos versenyzô (Soós János, Incze István, dr. Havas Péter) elôtt.
Mától indul a 6. (utolsó) szakasz is, amelynek a
végén kiderül, hogy ki az idei megyei bajnok. Az elsô
tíz helyezett, plusz a Magyarországon játszó
Pákai György és Mártonfi István alkotják
majd a decemberi Mesterek Tornája mezônyét. Addig is azon-
ban a legjobbak november 30-december 1. között részt
vesznek Csepelen a Bajnokcsapatok Európa Kupáján.
Torna
Két bronzéremmel tért haza az ifjúsági torna országos bajnokságról a marosvásárhelyi ISK három sportolóból álló küldöttsége. A legjobban a II. kategóriában induló Cristian Bataga szerepelt, aki az egyéni összetett versenyben a 7. helyen végzett, s négy döntôbe jutott be. A négy finálé közül korláton és nyújtón a bronzérmet szerezte meg, míg talajon a 6., gyûrûn a 8. helyen zárta a versenyt. Ugyancsak elégedettnek mutatkozott a sportolókat elkísérô Pánczél Rudolf edzô a III. kategóriás Maier Daniel teljesítményével.
UEFA-kupa
Minden roppant egyszerûnek tûnt a bukaresti National - Paris Saint Germain mérkôzésen, amit a francia csapat csinált. A párizsiak egyáltalán nem erôlködtek, nem küzdöttek fogcsikorgatva, hanem a világ legtermészetesebb dolgaként rúgtak két szimpla, mindenféle sallangtól mentes gólt. Eközben a National - az 5. percben bekapott gól által kényszerítve is - megpróbált tetszetôsen kombinálni, meglepô megoldásokat keresni,. szép gólokat rúgni, mindez azonban részérôl roppant mûvinek, erôltetettnek, túlságosan nehéz feladatnak tûnt. Különösen Sergiu Radu "teljesítménye" tûnt fel, a középcsatárnak csúfolt bukaresti játékos a legegyszerûbb labdákat is kisifjúsági szinten "oldotta meg", mintha valaki szalonnával kente volna meg a labdát. A sokat emlegetett különbség a francia és román klubszintû labdarúgás között alighanem ebben rejlik: a könnyû és a nehéz futball közti különbségben.
Nem sok eséllyel vághat neki a két hét múlva lejátszandó visszavágónak a Ferencváros sem a VfB Stuttgart ellen. A Fradi ugyan nem kapott gólt az Üllôi úton, de rúgnia sem sikerült, ami azt jelenti, hogy idegenben viszont rúgnia kellene a továbbjutáshoz. A Ferencvárosnak elsôsorban az elsô félidôben lett volna esélye a góllövésre, a második játékrészben már kiegyenlítettebbé vált a csata. Garami József, a zöld-fehérek edzôje úgy vélte, csapata felnôtt a feladathoz, s a szerencsén múlott, hogy nem sikerült elônnyel utaznia a visszavágóra. Felix Magath, a svábok edzôje viszont a Ferencváros kemény játékára panaszkodott, ehhez, véleménye szerint, játékosai a Bundesligában nem voltak hozzászokva.
A forduló többnyire szoros eredményeket hozott (talán a Fulhalm háromgólos zágrábi sikere a kivétel), néhány kisebb meglepetéssel. Ezek közé sorolható a Panathinaikosz isztambuli döntetlenje, a Vitesse Arnhem gyôzelme a Werder Bréma ellen, vagy akár a Parma otthoni kínlódása, illetve a lengyel Amica Wronki malagai szereplése. Mindenképpen kemény visszavágók ígérkeznek.
Viktoria Zizkov (cseh) - Betis Sevilla (spanyol) 0-1
Djugaarden IF (svéd) - Bordeaux (grancia) 0-1
Legia Varsó (lengyel) - Schalke 04 (német) 2-3
Apoel Nicosia (ciprusi) - Hertha Berlin (német) 2-3
Dinamo Zágráb (horvát) - Fulhalm (angol) 0-3
Sparta Prága (cseh) - Denizlispor (török) 1-0
Ferencvárosi TC - VfB Stuttgart (német) 0-0
Sturm Graz (osztrák) - Lavszki Szófia (bolgár) 1-0
National Bukarest - Paris Sain Germain (francia) 0-2
Fenerbache (török) - Panathinaikosz (görög) 1-1
Partizan Belgrád (jugoszláv) - Slavia Prága (cseh) 3-1
PAOK Szaloniki (görög) - Grashoppers Zürich (svájci) 2- 1
Lazio Róma (olasz) - Crevna Zvezda Belgrád (jugoszláv) 1-0
Anderlecht Brüsszel (belga) - Midtjylland (dán) 3-1
Austria Bécs (osztrák) - FC Porto (portugál) 0-1
Vitesse Arnhem (holland) - Werder Bréma (német) 2-1
Ispwich Town (angol) - Slovan Liberec (cseh) 1-0
CD Alaves (spanyol) - Besiktas Istzambul (török) 1-1
AC Parma (olasz) - Wisla Krakkó (lengyel) 2-1
Leeds United (angol) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1-0
Celtic Glasgow (skót) - Blackburn Rovers (angol) 1-0
Malaga (spanyol) - Amica Wronki (lengyel) 2-1
Celta Vigo (spanyol) - Viking Stavanger (norvég) 3-0
Boavista Porto (portugál) - Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) 2-1
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (5812105)
VESZEK antik bútort, festményeket, ezüst evôeszközöket, tálcát, cukorkásdobozt, órákat és más tárgyakat. Tel. 130-947, 0744- 159-190. (47536)
ELADÓ, KIADÓ kereskedelmi helyiség az Unirii negyedben. Tel. 124-741, 19-21 óra között. (47990)
VESZEK betonvasat. Tel. 215-521, 16 óra után, 0722-404-679. (47758)
ELADÓK autogájzerek, 1 db 100 m2-es mûhelynek gázkonvektor, krumpli nagy tételben. Tel. 215-521, 16 óra után, 0722-404-679. (47758)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Ára: 160.000 lej/kg. Tel. 0745-602-636. (47813)
ELADÓ állatfarm Sáromberkén. Érdeklôdni a 0744-533-620, 0745-302-250-es telefonszámokon. (47861)
ELADÓ Rotex kaszagép olcsón, színes sporttévék, autogájzerek, láncfûrész, fitnesz sportgépek, konvektorok, kézi szerszámgépek. Tel. 0723-833-417. (48036)
SÜRGÔSEN veszek 3 vagy 4 szobás tömbházlakást. Tel. 250-180 vagy 0788-300-260. (47901)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 136-711, 0745-325-018. (47945)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás magánlakás konyhával, fürdôszobával, 15 ár kerttel Körtvélyfáján. Érdeklôdni a 256-341 és 343-243-as telefonszámokon, 18 óra után. (47884)
KIADÓ hatszobás családi ház külön udvaron. Tel. 0722-435-543. (46829)
ELADÓ garzon. Tel. 218-074, 0745-339-780. (48007)
ELADÓ ház (2 szoba, konyha, pince és istálló) Radnóton, a Dózsa György u. 102. sz. alatt. Tel. 458-257. (47924)
KIADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás központi zónában. Ára 95 dollár. Tel. 0723-359-306, 0723-384-569. (47952)
ELVESZETT fehér-fekete színû juhászkutya a Savinesti negyed környékén. Megtalálója jutalomban részesül. Tel. 132-058. (48012)
TALÁLTAM október 24-én egy bôrdzsekit különbözô dolgokkal a zsebében. Érdeklôdni a 216-393-as telefonszámon. (48015)
ELTÛNT egy 3 hónapos német juhász kutya a sportiskola környékérôl. Megtalálóját vagy nyomravezetôjét kérik, hogy jutalom ellenében jelentkezzen a 211-212-es telefonszámon. (-)
AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (47894)
Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk november 4-én a gernyeszegi ifj. SZÁSZ MIKLÓSRA halálának évfordulóján. Áldott emléke örökre élni fog szívünkben. Öreg édesapja, Julis mama, testvérei: Jolánka és Aranka. (47475)
Fájó szívvel emlékezünk november 4-én
id. dr. SEPSI LAJOSRA halálának 10.
évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma
csendes. A család. (46618)
Miért múlik el az élet? Miért van az, hogy nincsen visszaút? Néha álmunkban még találkozunk. A sötét csendben halljuk hangodat, a csillagfénynél látjuk arcodat. Szomorú szívvel emlékezünk november 4-én ifj. SZÁSZ MIKLÓSRA halálának negyedik évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége, fia, lánya, veje, unokája, Blanka, anyatársa és apatársa. (47825)
Nem az az igazi fájdalom, amitôl könnyes lesz a szem, hanem az, amit a szívünk mélyén hordozunk egy életen át némán, csendesen. Szívem mély fájdalmával emlékeztetem mindazokat, akik ismerték és szerették a szentháromsági születésû SZABÓ ELEMÉRT, hogy november 4- én négy éve örökre távozott közülünk. Kérem, gondoljanak rá kegyelettel. Bánatos édesanyja, húga, Ági és szeretô nagymamája. (47741)
A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Bús temetô csendes susogása, kimegyünk oda, az maradt hátra. A sírhalmodnál összetörten állunk, porladó szívedtôl feleletet várunk. Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk november 4-én a káposztás-szentmiklósi id. TROZNAI PÉTERRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét megôrzi vigasztalhatatlan, bánatos családja. Nyugodj békében. (47957)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú szenvedés után elhunyt a drága jó édesanya, nagymama, testvér, rokon, jó szomszéd, NAGY ILONA IBOLYA szül. Bob. Temetése 5-én, kedden, a római katolikus temetô felsô kápolnájából. (A temetés idôpontja a keddi újságban jelenik meg.) A gyászoló család. (5811985)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egyetlen, imádott gyermekünk, Mókuci, a mindenki által szeretett Gabika, BUKSA GABRIELLA kutatókémikus, rövid, de súlyos szenvedés után, 2002. november 2-án, 29 évesen örökre eltávozott közülünk, magával vitte minden reményünket és a hátralevô életünk értelmét. Az élni akaró és utolsó pillanatáig reménykedô drága gyermekünk földi maradványait november 5-én, kedden 14 órakor helyezzük örök nyugalomra református szertartás szerint a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A hirdetés helyettesíti a gyászjelentést. Bánatos szülei és vôlegénye, Sándor. (5811981)
Szomorú szívvel búcsúzunk szeretett, drága jó Gabriellánktól. Vigasztalhatatlan vôlegénye és a Ratiu család. (5811982)
Szomorú szívvel búcsúzom drága jó unokatestvéremtôl, BUKSA GABRIELLÁTÓL. Nyugodjon békében. Gézuka, Ibi néni és Dán. (5811981)
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, anya,
testvér, nagymama, rokon és ismerôs, IRSAI
KÁROLYNÉ
szül. Csiki Anna (Korosné) életének 87.
évében, rövid szenvedés után, 2002. nov. 1-
jén elhunyt. Temetése folyó hó. 4-én 14
órakor lesz a református temetôben. A gyászoló
család. (5811986)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, testvér, sógornô, rokon, szomszéd, NAGY MÁ