|
LVI. évfolyam 63. (15026) sz., |
2002. március 16., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Tisztelt sepsiszentgyörgyiek, tisztelt háromszékiek, magyarok mindenhonnan!
1848 nem csupán a magyar nemzet csodálatos szabadságszeretetének, hanem kivételes egységének pillanata is. Voltak még a századok során szabadságharcaink, voltak forradalmaink is, de sohasem tudtunk annyira egyek lenni, annyira egy lélekként lelkesedni, mint akkor. Ahogy az lenni szokott a kisebb-nagyobb emberi közösségekben, minket is számtalanszor megosztottak pillanatnyi egyéni érdekek és rosszul értett közösségi célok is, hiszen néha ugyanazokra az eszmékre hivatkozva fordultak egymással szembe eleink.
Ezelôtt százötvennégy esztendôvel viszont,
március 15-én és az azt követô nehéz
hónapokban nem sikerült minket megosztani, nem sikerült az
összekovácsolódott nemzeti egységet
szétzúzni. Pedig sokfélék voltak az akkori magyarok
is, sem indulatban, sem gondolatban nem voltak egyformák. Mégis
mindegyikükre szükség volt a szabadságharcban.
Szükség volt Petôfi Sándorra, a
könyörtelenül szókimondó költôre, aki
elôször kiáltotta világgá, hogy
választani kell: rabok leszünk vagy szabadok! Szükség
volt Kossuth Lajosra, aki tudott vezetôje lenni egész
nemzetének, miközben Petôfi Sándor talán
túl óvatosnak tartotta ôt, a békepártiak meg
túl merésznek. Szükség volt Széchenyi
Istvánra, aki másképpen gondolkozott az
eszközökrôl, mint Kossuthék, de a célok
tekintetében egyek voltak, és az ô reformgondolatai
nélkül talán forradalom sem lett volna. Szükség
volt a lengyel létére velünk tartó és
értünk küzdô Bem József tábornokra.
Szükség volt az Agyagfalván összegyûlô
székelyek vitatkozó sokféleségére, és
még inkább szükség volt Berde Mózesék
megfontolt, de következetes politikájára, mert ezáltal
idôt nyert a háromszéki székelység, hogy
felkészülhessen az önvédelemre. Szükség volt
az ágyúöntô Gábor Áron
bátorságára, hogy kimondja, nem messze innen: lészen
ágyú!, és szükség volt
a tudására is, hogy az ágyú meg is legyen!
Hány és hányféle magyar volt akkor is, igazság szerint nem is szabadna egyikre vagy másikra rámondani, hogy ô a forradalom jelképe. Ôk együtt kellettek akkor a történelemnek. Azért olyan csodálatos ma is a szabadságharc emléke, mert akkor nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is sikerült megvalósítani a magyar nemzet egységét. Akkor minden magyar szolidáris volt minden magyarral, még akkor is, ha nem mindenben értettek egyet.
Ha lehetett akkor egységesen cselekedni, lehet ma is. Más eszközökkel ugyan, de hasonló célokért kell együtt küzdenünk ma is: szabadságért, egyenlôségért, testvériségért. Nem egyik vagy másik magyaré március 15-e, hanem mindannyiunké! Nem egyikünké vagy másikunké ma sem a feladat, hogy magyarként és emberként itt, Erdélyben, méltó életet teremthessünk magunknak, hanem mindenkié! Minden magyaré! Nemcsak azoké, akik itt állnak az emelvényen, hanem a tiétek is, akik hallgattok minket, mert mi együtt vagyunk az erdélyi magyarság.
Bárhol is éljünk a világon, mi együtt és csakis együtt mindannyian vagyunk a magyar nemzet. Ebbe a nemzetbe befogadni lehet másokat, mint ahogy 1848-ban is tették eleink, de kizárni belôle senkit sem lehet. Aki minket meg akar osztani, az 1848-at tagadja meg, Petôfi Sándort, Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Berde Mózest, Gábor Áront, Bem Józsefet.
Nekünk mindenkire szükségünk van. Szükségünk van reátok, akik ide ünnepelni eljöttetek, szükségünk van mindenkire! Aki ma ezt Erdélyben nem érti, az semmit sem értett meg a történelembôl, de a mai politikai helyzetbôl sem.
Nekünk ma itt közös felelôsségünk van. Fel kell emelnünk az erdélyi magyarságot, fel kell emelnünk a Székelyföldet is. Fel kell emelnünk ezt a közösséget magyarságában és emberségében. Ehhez pedig hit kell. Mi hittünk abban, amiben sokan nem hittek még néhány évvel ezelôtt, hogy lehetünk magyarok itt a szülôföldünkön, és íme, itt vagyunk, magyarok vagyunk, íme, szabadon lobog közöttünk a piros-fehér-zöld zászló, fújja a márciusi szél itt Sepsiszentgyörgyön. Íme, lehetünk magyarok, és leszünk magyarok ezután is, de meg kell dolgozni érte, és nem ért még véget sem a munka, sem a küzdelem. Azt mondtuk nemrég: Erdélyben a jövô! Teremtsünk hát jövôt emberként is magunknak, a zászló és a himnusz mellé adjunk megélhetést is, fel kell emelnünk az elesetteket, észre kell vennünk, hogy egyre több a szegény, oda kell figyelnünk a pályakezdô fiatalra és a létminimum alatt tengôdô nyugdíjasra egyaránt. Annak idején 1848 nemcsak nemzeti programot jelentett, hanem társadalmi célokat is.
Minket a román többségtôl még sok minden elválaszt. A múltban is, a jelenben is. Sokszor volt úgy, hogy a történelem az egyiknek jót hozott, a másiknak rosszat. Az utóbbi évszázadban mi, magyarok, érezhettük úgy egyfolytában, hogy ami a másiknak jó, az nekünk rossz, hiszen mi kisebbségi sorsra kényszerültünk. Lassan-lassan annak is itt lenne az ideje, hogy Petôfi Sándorék igazságát újra felfedezze ki-ki magának: ami az egyik nemzetnek jó, az jó lehet a másiknak is. Ha az egyik nemzet szabad, a másiknak nem kell feltétlenül rabnak lennie. Nem könnyû ezt az egyszerû igazságot itt, a Kárpát-medencében érvényesíteni. Nem könnyû annyi rossz történelmi tapasztalat, annyi kiábrándulás után újból és újból párbeszédet kezdeni, együttmûködni és együtt dolgozni azokkal, akik másképpen látják a múltat, és lehet, hogy részben a jövôt is. De nincsen más út! Ha úgy akarunk eljutni az egységesülô Európába, hogy közben ne hagyjuk el a szülôföldünket, akkor tennünk is kell ennek érdekében, és ma erre nincsen más lehetséges eszközünk, mint a romániai politikai életben való cselekvô részvétel. Ha Románia lemarad, mi is lemaradunk, ha Románia közelebb kerül Európához, mi is közelebb kerülünk. Nagy a feladatunk és nagy a felelôsségünk is.
Lehet, hogy másutt könnyebb az élet. Máshol talán könnyebb magyarnak és embernek lenni, de erdélyi magyarok többé sehol másutt nem lehetünk, székely magyarok sem lehetünk sehol másutt, bárki bármit is mondjon, csak itt, a Székelyföldön.
Ha van bennünk hit, ha képesek vagyunk az egységes cselekvésre, ha nem engedjük, hogy bárki is megosszon minket, akkor lesz jövô Erdélyben.
Lehet szabadság, lehet egyenlôség, lehet testvériség minden itt élô nemzet számára, ám ehhez olyannak kell lennie mindenkinek, amilyen a mi magyar himnuszunk: ez a himnusz áldást kér Istentôl saját nemzetünkre, de átkot nem szór más nemzetekre.
Soha ne feledjétek ezt: mi úgy szeretjük saját nemzetünket, hogy közben megbecsüljük a többi nemzetet. Ilyen a mi ünnepünk, ilyen a mi március tizenötödikénk.
Boldog ünnepet kívánok!
"A magyar név megint szép lesz" - üzente 154 évvel ezelôtt a forradalom a magyarságnak.
És a magyar név 1848-ban megint szép lett, mert elôdeink saját erejükbôl megvalósították, s a túlerôvel szemben sokáig sikeresen védelmezték azt, amiben hittek: a szabad, független, polgári Magyarországot.
Az új évezred második március 15- éjét ünnepeljük. Végleg magunk mögött hagytuk a XX. századot, mely különösen próbára tette a magyarokat. Elviseltünk kilenc rendszerváltást. Túléltünk hat államformát, négy határrevíziót, három forradalmat, két világháborút és kibírtuk, hogy háromszor léptek idegen csapatok az ország területére.
Amit túlélünk, erôsebbé tesz bennünket. Ezért a mostani március 15-e már a bizakodás és az örömteli elôretekintés ünnepe. A mai napon egy gyarapodó, sokasodó, erôs, független, szabad nemzetet ünnepelünk. Egy nemzetet Európa szívében, amelyet magukban bízó, szabad és büszke emberek építenek maguknak a saját szájuk íze szerint. Egy nemzetet, amely az idegenbe szakadt és az anyaországban élô magyarok közös otthona.
A 12 pont szellemében kívánok mindannyiuknak szép és emelkedett közös ünneplést. Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Üdvözlettel: Orbán Viktor
Ünnepelt Marosvásárhely magyarsága
Közel tízezer ember ajkáról csendült fel a Himnusz tegnap délután a Székely Vértanúk emlékmûvénél, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 154. évfordulóján. Az ünneplô tömeg felett békésen lobogott egymás mellett a román, a magyar és az Európai Unió zászlója, miközben a Vártemplom Psalmus kórusa, a Gecse utcai egyház Evangelium kórusa, a dr. Bernády kamarakórus, a Református Kollégium énekkara és az Alsóvárosi Református Egyház vegyes kórusa a Szózattal nyitotta meg az ünnepi megemlékezést.
Március 15. olyan ünnep, amely összeköt bennünket, románokat, magyarokat, ugyanazon ország, Románia állampolgárait. Felülkerekedve a nézetkülönbségeken, és egyoldalú megközelítésen, el kell ismernünk, hogy az 1848-as forradalmi célok számunkra olyan alapot jelentettek és jelentenek ma is, amelyre támaszkodva közösen építhetjük jövônket.(...) Ha kiteljesítjük a kölcsönös tiszteletet, a világ legfejlettebb demokratikus rendszereivel összehasonlítható együttélési mintává lehetünk.(...) ...szavatolnunk kell, hogy egyes szélsôséges politikusoknak nem sikerül soha többé gyanakvást és feszültséget kelteni azok között, akik ma is barátok, s barátoknak kell maradniuk a jövôben is! Kívánok önöknek méltó és reményteljes ünnepet, hogy békével és tisztelettel övezve adózhassanak hôseik emlékének és bízzanak a jövôben! - Adrian Nastase kormányfô üzenetét Silvia Ciornei, a kis- és középvállalatokért felelôs miniszter tolmácsolta, akit Ioan Toganel prefektus kísért el az ünnepi eseményre.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Polonyi Géza követségi titkár olvasta fel. (Az üzenet teljes szövege mellékelten olvasható).
"Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre. Annak történelmére és történetalkotó alakjaira. Dicsôség a halhatatlanoknak, idézte Frunda György szenátor Jókai Mórt.
Mi egy kicsit másképp ünnepelünk, mint a magyarországi magyarok. Nekünk egyenlônek, szabadnak és testvérnek kell lennünk a többségi nemzettel. Fordult a világ 12 év alatt. A rendszerváltás utáni elsô ünnepünket még magyarellenes pogrommá lehetett változtatni, ma pedig a román kormány egyik tagja köszönti az ünnepünket. De másként is fordult a világ: Erdély-szerte magyarul is köszönti a bejövôket a városhatárnál kitett helységnévtábla Marosvásárhelytôl Nagyváradig; soha annyi magyar diák nem tanult az egyetemeken, mint ma. A 400 ezer hektár visszaszolgáltatott erdôbôl 200 ezer hektár a magyarlakta vidékeken került magántulajdonba, sorolta Frunda György szenátor. Ugyanakkor figyelmeztetett: ki kell harcolni a kolozsvári állami magyar egyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar tagozatot és a színtiszta magyar Bolyai Farkas líceumot. Akkor leszünk itthon valóban egyenlôek, szabadok, testvérek, ha anyanyelvünket szabadon fogjuk használni, jelentette ki. Ehhez azonban összefogásra van szükség az RMDSZ-en belül, nem "szárnyakra", amelyek veszélyeztetik e célok elérését. A szenátor végül a népszámlálás csapdáira hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a magyarok, székelyek és csángók mind a magyar nemzet része, s ne szégyelljék vállalni magyarságukat.
154 esztendôvel ezelôtt a pesti ifjúság 12 pontban fogalmazta meg szabadságigényét, és ezzel robbantotta szét az elnyomás gépezetét, mondta egyebek mellett,
Borbély László képviselô. Most, az Európai Unió, a holnapi közös kontinens tálcán kínálja a lehetôséget arra, hogy megvalósuljon a '48-as fiatalok álma. Románia is beléphet az unióba, és akkor a két rivális szomszéd ország, Románia és Magyarország egyek lesznek az új európai otthonban. A képviselô hangsúlyozta, hogy Petôfi és a '48-as nemzedék történelmi leckét hagyott a magyar jövônek: tôlük tanulhatjuk, hogy a forradalom és a haladás, a társadalom építése egymást követô, egymást kiegészítô folyamat, s hogy ezt a tanulságot nem felejthetjük el soha.
A továbbiakban Lakatos Péter református lelkész, Dávid Csaba, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Kiss Annamária, a marosvásárhelyi MADISZ elnöke és Keresztesi Péter, a MAKOSZ elnöke mondott beszédet. Felléptek: Demeter Zoltán és Silai Emese, a Bolyai Farkas líceum diákjai, Tóth Katalin, Patkó Éva,a marosvásárhelyi színmûvészeti egyetem hallgatója, és a debreceni Kodály Zoltán Zeneiskola növendékei. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusszal ért véget.
A március 15-i ünnepségek Marosvásárhelyen, a Bernády téren elhelyezett Bem emléktáblánál kezdôdtek délben, mintegy 200 ünneplô részvételével. A helyi hivatalosságok - Csegzi Sándor alpolgármester, Burkhardt Árpád alprefektus, dr. Benedek István, a városi tanács RMDSZ frakciójának vezetôje, tanácsosok - mellett az ünnepségen részt vett többek között Frunda György szenátor, Borbély László parlamenti képviselô, Magyarország bukaresti nagykövetségét pedig Polonyi Géza titkár képviselte.
Balla Loránd, a Vártemplom lelkészének köszöntô beszéde után a marosvásárhelyi Kántortanító- képzô Fôiskola diákjai mutattak be rövid mûsort, amit koszorúzás követett. Virágkoszorút helyeztek el a Vártemplom, a Maros megyei RMDSZ, Magyarország nagykövetsége, Marosvásárhely alpolgármesterei és a helyi tanács, a Marosvásárhelyi RMDSZ, a MADISZ, a Maros megyei EMKE, és a Kántortanító-képzô Fôiskola részérôl.
A Bem József tábornok emlékére felállított emléktáblánál lezajlott rendezvény után az ünnepség Petôfi Sándor forradalmár-költô szobránál folytatódott. A napsütéses idôben több százan gyûltek össze a kis parkban, hogy megemlékezzenek az 1848-49-es forradalom- és szabadságharcról.
Megnyitó beszédében dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke mindenkori követendô útnak nevezte a márciusi ifjak és követôik valós értékekre épülô, megalkuvást nem ismerô szabadság küzdelmét és hangsúlyozta, március 15-e nem lehet a szereplés, a kisajátítás, a széthúzás alkalma.
Elsôként az EMKE, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, a Reform Tömörülés Maros megyei szervezete részérôl helyezték el a koszorúkat a nagy költô szobránál. A koszorúzási ünnepség Kozsik József színmûvész szavalata, Nagy László unitárius lelkipásztor beszéde, Bartha Zoltán, a Bolyai Líceum diákjának szavalata, a Marosvásárhelyi Pedagógiai líceum és Tanítóképzô Fôiskola diákjai, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói, valamint a Debrecenbôl érkezett, az anyaország üzenetét magukkal hozó középiskolások által elôadott mûsor után folytatódott.
Koszorút helyeztek el a Rákóczi Szövetség marosvásárhelyi szervezete, Magyarország romániai nagykövetségének titkára, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács képviselôi, az RMDSZ megyei, marosvásárhelyi és balavásári szervezete, iskolák és diákszervezetek, a Szutsáki Ferenc Ijúsági Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nôszervezetek Szövetsége, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület valamint a Vitézi Rend képviselôi. A megemlékezô ünnepség a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kórus 1848-as dalaival, valamint a Szózat, a nemzeti himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Tegnap Szôkefalván a római katolikus templomkertben Mária- jelenésen vett részt több ezer hívô keresztény. Egy helybéli, látását veszített 39 éves nônek, Marián Rózsikának - miként állítja - idôrôl idôre megjelenik a Szûzanya. A szôkefalvi Mária-kultusznak jó ideje híre ment a világba, Moldovából, Moldvából, Havasalföldrôl, Magyarországról, Erdélybôl, zömében a Székelyföldrôl jöttek megszámlálhatatlan autószámra római katolikus, görög katolikus, ortodox és protestáns zarándokok, valamint nagyszámú papság, apácák és rendi nôvérek.
Mint lenni szokott, a tegnapi eseményen megjelentek az eseménybôl hasznot húzó kereskedôk, de a koldusok is betéve fújták a maguk zsolozsmáját. Akárcsak mint Csíksomlyón, Szôkefalván is, keresztúton, stációról stációra mondtak engesztelô imádságot románok és magyarok ezrei, de az ördög, mint tudjuk nem alszik, az eseménytôl a zsebtolvajok sem tartották távol magukat.
A délelôtti mise után is állandó imádsággal töltötték idejüket a jámbor zarándokok, délután három órakor pedig szabadtéri oltáron koncelebrációs szentmisét mutattak be római katolikus és görög katolikus papok. Voltak, akik látni vélték a Szûzanyát egy átvonuló felhô képében, volt aki kihagyta a nagy alkalmat.
Marián Rózsika román és magyar nyelvû rózsafözér-imádsága után bejelentette, hogy megjelent elôtte a Szûzanya, akivel meglehetôsen hosszas román nyelvû beszélgetést folytatott. Mária hangját természetesen mi többiek nem hallottuk, a hívôknek szánt üzeneteit a látnok asszony tolmácsolta. Mindenekelôtt békére és szeretetre intette a világot. Egy újabb jelenést Marián Rózsika révén a Szûzanya június 17-ére helyezett kilátásba. A szôkefalvi Mária-jelenésrôl keddi lapszámunkban közlünk helyszínen készült fényképes riportot.
Budapesten ünnepélyes keretek közt kiosztották a nemzeti ünnep alkalmával hagyományosan adományozott mûvészeti díjakat. A kitüntetettek sorában több erdélyi alkotó és elôadómûvész található. Amint Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának tárcavezetôje hangsúlyozta, "ezek a díjak összekötnek, a nemzet kulturális egységét hivatottak kifejezni. Nincs különbség a magyarországi és a határon túli alkotók között, az NKÖM ezért növelte meg a díjak számát az elmúlt évben."
Marosvásárhelyi is van a díjat átvevôk közt. Csíky Boldizsár zeneszerzô Erkel Ferenc- díjat kapott.
Tompa Gábor kolozsvári színházi rendezôt és Páll Lajos korondi festôt a Magyar Köztársaság Érdemes Mûvésze címmel jutalmazták.
Jászai Mari-díjat vehetett át két színmûvészünk, a temesvári Balázs Attila és a kolozsvári Bogdán Zsolt.
József Attila-díj birtokosa lett Orbán János Dénes költô, Munkácsy Mihály-díjas Ujvárossy László grafikus, Blattner Géza- díjas Kovács Ildikó bábrendezô, mindhárman a Szamos-parti város lakói.
Érdekes fejtegetések ütköztek a marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésén a várral, illetve a Pro Európa Ligával kapcsolatos ügyben.
Mint már írtunk róla, a civil szervezet Európai Interkulturális Központot szeretne létrehozni a várbeli volt katonai pékség egyik épületében, modern kiállító- és olvasótermet, tájékoztató irodákat, könyvtárakat, konferenciákra és szimpóziumokra alkalmas helyiségeket magába foglaló központot. A befektetésre a liga jelentôs összeget, 240.000 dollárt ajánlott fel és vállalta, hogy 2 éven belül kivitelezi a munkálatokat, cserébe 49 évre kérte haszonbérbe az épületet. Az ajánlat részét képezi a vár rehabilitációs tervének, a tanulmányt még az elôzô tanácsosi testület hagyta jóvá.
A román tanácsosok nagy része hevesen ellenezte a Pro Európa Liga ajánlatának elfogadását, érvelésük viszont igencsak ellentmondásos volt. A lényeg, hogy míg egyesek szerint egy ilyen központot nem lehet turisztikai látványosságként elkönyvelni, másokat az bántott, hogy miért direkt haszonbérbe adással kapná meg és miért éppen a Pro Európa Liga. Szerintük mindenképpen versenytárgyalást kell szervezni, ahol majd eldôl, ki ígér többet. Az Állami Vagyonalap volt vezetôje szakmai véleményt fogalmazott meg: egyetlen darabocskát sem kell odaadni, csak egyben az egészet. Így szokták csinálni a vállalatok privatizációja esetében is.
A polgármester a várakozásoknak megfelelôen reagált: szerinte ahogy kijavították a tetôt, mindjárt kerülnek jelentkezôk, akik az épületet meg szeretnék kaparintani. Bezzeg, amikor felhívást intézett a nemkormányzati szervezetekhez, hogy vegyék bérbe és javítsák meg az épületeket, senki nem jelentkezett. A polgármesteri hivatal által elkészített turisztikai programot méltatta az egyre jobban belelendülô városgazda, aki végül már nem bírta türtôztetni magát, személyeskedésbe csapott át. Mit akar az a Pro Európa Liga, amely csak bírálta, ellenezte a kurvák összeszedését és a polgármesteri hivatal cigányokkal kapcsolatos akcióit?
Hogy mit akar a Pro Európa Liga? Semmiképpen nem hotelt, panziót, vendéglôt és egyéb, a kereskedelmi turizmussal kapcsolatos létesítményeket, ahogyan azt a polgármester szeretné. Ezekbôl van már elég a városban, és a turizmus sem lendült fel általuk. A liga által bemutatott ajánlat nem errôl szól. Interkulturális központ - tanfolyamokkal, hazai és nemzetközi értekezletekkel, érdekes rendezvényekkel. Ebbôl elsôsorban szellemileg, kulturálisan gazdagodhat a város, hírnevet szerezhet, ami a turizmust is felpezsdítheti.
Egyelôre tény, hogy nem állnak sorban a befektetôk a polgármester elôtt, az önkormányzatnak pedig még a fûtéspótlékra sincsen pénze, nemhogy az évi költségvetés 20 százalékát a vár felújítására költhetné. És ahogy Spielmann Mihály megjegyezte, nem is lesz soha negyedmillió dollárja erre a célra. Amíg pedig alkudoznak, válogatnak a nemlétezô befektetôk között, a vár felújításával nem haladnak elôre. Ez az igazi veszteség. A megújítási folyamat beindulhatna, ehhez meg kellene becsülni azt az ajánlatot, amelyet egy olyan rangos szervezet tett, mint a Pro Európa Liga.
A népszámlálás elôtt három nappal utolsó tanácskozásra hívta össze Octav Cosmânca közigazgatási miniszter a megyéket. Mint kiderült, mindenhol mindent elôkészítettek a népszámlálásra. Egy-két kivétel azért akadt. Volt egypár megye, ahol a helyhatóságok nem végezték el a költségvetés- kiigazításokat, vagy utolsó pillanatban kérték a pénzügyminisztérium engedélyét a megfelelô költségvetési átrendezésekhez. A miniszter biztosította a megyéket, hogy megkapják az engedélyeket, s a kormány az állami költségvetés kiigazításakor "rendezi a számlát".
Felhívta a figyelmet, hogy azok a tanügyi káderek, akik népszámlálást végeznek, ha tudják, fejezzék be a körzetükben ezt a munkát március 25-ig. Akiknek nem sikerül, a hátralevô napokon vagy az órák megtartása után folytatják az összeírást, vagy helyettesítésükrôl gondoskodnak. Problémák esetén, egyenesen a kormányhoz is lehet fordulni a 080012123 telefonszámon, vagy a www.recensamint.ro internetcímen.
A videokonferenciát követô eligazításon Ioan Toganel prefektus figyelmeztette a polgármestereket, hogy máris érkeztek olyan jelzések, miszerint "agitátorok" próbálnak embereket befolyásolni, vagy nyomást gyakorolni rájuk a vallási, illetve etnikai hovatartozásukat illetôen. Fôleg az ortodox és görög katolikus vallásra kell figyelni, mondta, s a romákra, akiket egyesek próbálnak meggyôzni, hogy ilyen vagy olyan nemzetiségûnek vallják magukat. Ezekre az esetekre szigorú büntetéseket helyezett kilátásba.
Hangsúlyt kell fektetni a népszámlálás mediatizálására, emelte ki mind a közigazgatási miniszter, mind a prefektus. Mivel az adatok titkosak és bizalmasak, az adatfelvételnél nem lehetnek jelen újságírók, de a népszámlálás ideje alatt szabad bejárásuk lesz a helyi bizottságokhoz, a megyei vagy a központi népszámlálási bizottsághoz.
A népszámlálás kiemelt fontossággal bír minden ország életében, hiszen pontos képet nyújt az adott társadalom összetételérôl, szerkezetérôl és helyzetérôl, az állampolgárokról.
Az 1992-es népszámlálás óta több mint tíz év telt el. A 2002-es népszámlálás nem csak egy újabb számbavétel, hanem az ezredfordulón válaszra váró sorskérdésünk: Hányan vagyunk magyarok Romániában? A népszámlálás eredményei nem pusztán számokat rejtenek. E számok mögött mi magunk vagyunk, magyar nemzeti identitásunkat szabadon vállaló emberek közössége, mely közösség jogai és megtartó ereje az ország összlakosságához viszonyított számarányában is rejlik.
A népszámlálásra március 18-27. között kerül sor. Tekintettel, hogy a rendszerváltás utáni elsô, 1992-es népszámlálás gyakorlata rámutatott néhány rendellenességre, a továbbiakban közöljük az RMDSZ népszámlálással foglalkozó országos információs irodájához beérkezett kérdésekre a válaszokat.
Tájékoztatási erôfeszítéseink ezen helyzetek megelôzését szolgálják.
Az egyik alapvetô emberi jog biztosítása végett a népszámlálóbiztos bejegyzi a megkérdezett személy által szabadon és saját lelkiismerete szerint szolgáltatott információt.
A népszámlálóbiztosnak kötelessége, hogy megfelelô körülményeket biztosítson annak érdekében, hogy minden egyes személy szabadon és semmilyen kényszer, befolyásolás nélkül vallja meg etnikumát, anyanyelvét illetve vallását.
Az etnikumot, vagyis a nemzetiséget nem kell összetéveszteni az állampolgársággal vagy az anyanyelvvel.
Fontos tudni, hogy a 14 éven aluli gyermekek esetében az etnikum, anyanyelv illetve a vallás bejegyzése a szülôk nyilatkozata alapján történik.
Minden egyes személy esetében az etnikum, anyanyelv illetve vallás kinyilvánítása szabadon és saját lelkiismerete szerint történik, a szabad identitásvállalás és a lelkiismereti szabadság általános érvényû elveinek megfelelôen.
A vegyes házasságokból származó 14 éven aluli gyermekek esetében is az adatok bejegyzése a szülôk nyilatkozata alapján történik. Ajánlatos, hogy elôzôleg, a családon belül, a szülôk egyezzenek meg arról, hogy gyermekeiket milyen etnikumúnak illetve anyanyelvûnek nyilvánítják.
A Maros megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal fôfelügyelôje és az intézmény felügyelôi sajátos módon ünnepelték meg a fogyasztóvédôk nemzetközi napját Marosvásárhelyen az Univers üzletkomplexumban. A kereskedelmi egységbe betérô vásárlóknak különbözô szórólapokat adtak át, amelyekbôl vásárlói jogaikról tájékozódhattak. Többek között, egy áru megvásárlásakor, szállodafoglaláskor, autóvásárláskor, a turisztikai irodákkal való szerzôdéskötésekkor a fogyasztónak mire kell figyelnie, és milyen jogokkal rendelkezik, ha kihágás történik a kereskedelmi, vagy éppen a termékelôállító cég részérôl. A jelenlévôk kérdéseire készségesen válaszoltak a fogyasztóvédelmi felügyelôk.
Emilia Leah meghívta a marosvásárhelyi 17-es számú iskola néhány osztályának tanulóit, akik számos kérdésssel fordultak a hivatal vezetôjéhez.
Miért a tanulókat hívta meg erre az eseményre?
Emilia Leah azt válaszolta, hogy az ifjúságnak is illik tudni a fogyasztóvédelmi jogaikról. A tanulókkal megjelenô tanárok megköszönték a meghívást, kijelentve, hogy az átadott szórólapok az iskolákban tananyagként is felhasználhatók, nem csak gyerekek, hanem a felnôttek számára is. "A vásárlók, ha ismerik jogaikat, önmagukat védik meg, különösen akkor, amikor nagy értékû árut vásárolnak. Erre mindenkinek fel kellene figyelnie. Ezért szerveztük a mai rendezvényt" - mondta Emilia Leah.
Ha az embernek háta, karja, horgasina fáj, már negyven körül önmaga nyavalyájának szakértôjévé válik. Betéve tudja a gyógyszerek kacifántos neveit, sôt még tanácsot is adhat másnak, mi jó az ízületi fájdalmakra, vesegyulladásra, de hogy a gyomrot az ajánlott gyógyszer ne feküdje meg, hígító közhelyeket is adagol: hát igen, lassan telik az idô is, bármit hozhat magával...
A sihederek bezzeg, nem így. Osztanak, szoroznak, megnéznek minden lejt.
Alig keresnek valamit, jó megspórolni minden garast, hátha futná mozira és "mekdonáldra" hetente egyszer legalább, egyébként is minek kell nagymamának beszednie naponta maréknyi pirulát? Jobb lenne, ha elpatkolna szegény, csak a helyet foglalja.
A srácok irulnak-pirulnak, mintha kezdeném érteni.
Úgy van, az alkalmas pillanatot nem árt kivárni, az ördög nem alszik ugyanis... Na de a kérdés: ki legyen a merész, akinek nem tolul vér a fejébe, és nem fejlesütve rebegi a meglett korú patikus asszonynak: kezét csókolom, gumióvszert kérek... Hogy adják, darabonként, vagy tasakkal? Mert ha darabonként is, akkor nagymamától néhány szem bogyót elspórolni nem lehet nagy baj.
Na nem, akárhogy is vesszük, irtó nagy a tehertétel, ilyesmire vállalkozni nehéz. Egymást lökdösik: menj te, már! Mire a másik : miért én?
És akkor elkezdik mondogatni azt, amit a Csirkefejben annyiszor hallottunk: bazeg, gyáva vagy, csakhogy ezek a fickók holtbiztosan nem Spirótól plagizálták el a szöveget...
És "lemezjátszójuk" tûje megakad. Ha meg kellene valósítaniuk azt, amit tíz perc alatt szájukon kiszóltak, tíz esztendô múltán lényegesen több dolguk lenne a számlálóbiztosoknak.
Látom, a szerelem el lesz halasztva, a két siheder elkullog. Esetleg máshol, máshogyan próbálkoznak.
Az is lehet, hogy nemsokára öröm lesz a házban. Apának, anyának. Ahogy a sztorit ragozzák:
Azt már nehéz lesz kiszólni: nem baj, mi eltartjuk.
Német delegáció Marosvásárhelyen
Korábbi ittlétekor tett ígéretéhez híven Alex Jacob, Románia németországi tiszteletbeli konzulja egy tucatnyi szakemberrel érkezett tegnap városunkba. A Rheinland Pfalz szövetségi állam Gazdasági, Szállítási, Mezôgazdasági és Szôlôtermesztési Minisztériumának, a Pfalzi Kereskedelmi és Iparkamarának, a Német Ipari Akadémia, a hotel és vendéglátóipari vállalkozók egyesületének képviselôi és más neves személyiségek A turisztika mint a fejlôdés eszköze a XXI. században címû fórumra érkeztek. A csoport egy része holnap Nagyváradra utazik, hogy ott egy háromoldalú (magyar, román, német) kapcsolat keretében a Bors közelében épülô ipari park megvalósítási tervének finanszírozásáról döntsenek. A fórumon Alex Jacob hangsúlyozta, a turizmushoz megfelelô infrastruktúra szükséges, ez pedig hozzájárul az egész régió jóléthez, munkahelyeket teremt és a gazdaság fellendítését vonja maga után. A rendezvényen szép számban részt vevô helyi vendéglátóipari egységek képviselôi egyebek mellett a beszélgetések során arra az elhatározásra jutottak, hogy együttesen kell fellépniük a régió turizmusának fellendítéséért. A személyes kapcsolatok kialakulása mellett egyébként a fórum arra is jó alkalom volt, hogy újabb lehetôségeket ismertessen meg a résztvevôkkel. A legfontosabb azonban a konzul szerint, amint azt a sajtótájékoztatón is elmondta, hogy érzékenyebbé tette a hallgatóságot és arra buzdította, hogy együttesen lépjenek a minôségi turisztikai szolgáltatások kialakítása érdekében.
A látogatásra egyébként rányomta a bélyegét az a tény is, hogy a kamara meghívásának mindössze a polgármesteri hivatal tett eleget, Csegzi Sándor alpolgármester ugyanis eljött találkozni a küldöttséggel, ám a megyei tanács és a prefektúra vezetôsége egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem képviseltette magát.
A kormányfô március 15-i üzenetét hivatalosan továbbító Silvia Ciornei, a kis- és közepes vállalatok minisztériumának vezetôje, a marosvásárhelyi ünnepség elôtt a prefektúrán találkozott Ioan Toganel prefektussal, a kis- és közepes vállalkozások tanácsa helyi kirendeltségének elnökével, Radu Balaneannal, a szövetkezetek képviselôivel stb. Több mint egy órás megbeszélésükön a kis- és közepes vállalkozásokra, illetve a szövetkezetekre vonatkozó általános problémák mellett számos specifikus és gyakorlati kérdés megvitatására is sor került. A jelen levô képviselôk kérték, hogy a miniszter asszony járjon közbe, hogy a kisvállalkozásokat is ugyanolyan mértékben támogassa a kormány, mint más gazdasági egységeket. A beszélgetések során a helyi vállalkozások képviselôi panaszt fogalmaztak meg a megyei ellenôrzô szervekkel szemben, amelyek közül a pénzügyôrség és a területi munkaügyi hivatal név szerint is elhangzott, mivel a sértettek szerint azok ellenôrei nem a törvény szellemében, hanem a minél nagyobb büntetés kirovása céljából járnak el. A találkozón szó esett egy készülô törvénymódosításról is, amely a már létrejött egységesített irodák mûködését egyszerûsítené. Silvia Ciornei a megbeszélésekrôl kijövet rövid nyilatkozatában elmondta, szó esett egyebek közt a szövetkezetekre vonatkozó törvényrôl is, amelyet már régóta tárgyal a kormány, de mindeddig nem kapott zöldutat. A jelek szerint a törvény hamarosan megjelenhet.
Az érdekeltek tudomására hozzuk, hogy a cserealji református templomban mûködô Helyi Információs Iroda leköltözött az felsôvárosi ref. lelkészi hivatalba. A lelkészi hivatal címe: 1989. December 22. út 49. szám. Ügyfélfogadás hétfô, kedd, csütörtök 9-13 óráig.
A pedagógus- és diákigazolványok, valamint az oktatói kártyák igénylése ügyében részletes tájékoztatással szolgál Dáné Károly, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke. Tel: 164-028, valamint 092-563-322.
Felhívjuk a vidéki lakosság figyelmét, hogy az RMDSZ által mûködtetett információs irodák mellett hasonló szolgáltatást végeznek a következô egyházi hivatalok: a balavásári, disznajói, kissármási, magyarózdi, mezôfelei, nyárádmagyarósi, sáromberki és a várhegyi református lelkészi hivatalok illetve a marosszentgyörgyi katolikus plébánia, valamint a csíkfalvi és a nyárádszentmártoni unitárius lelkészi hivatalok.
Marosvásárhelyi Területi Tájékoztató Központ
Nagyobb érdeklôdésre méltó az EMKE Maros megyei szervezete által a Kultúrpalota kistermében 14- én délután tartott rendezvény. Hasznos kezdeményezést köszönthettünk Kilyén Ilka színmûvész és Ábrám Noémi óvónô szervezômunkájában, a Tisztelgés március 15-e elôtt címmel ellátott nívós pódiummûsorban. Olyan tehetséges gyerekek-diákok léptek fel, akik országos kulturális seregszemléken, szakmai vetélkedôkön, találkozókon és külföldön is - Magyarországon, a Kárpát-medencei szavalóversenyen stb. - nyertek elsô díjat, különdíjat, akár több alkalommal is. Megannyi eljövendô elôadómûvész - magyar népdal- néptánc, latin-amerikai táncok, keringô, értelmes-kifejezô szavalat, evangélium-részlet, hangszerszólók: hegedû, gordonka, énekes, hangszeres együttes stb. - látványos és zeneileg is valóban élményszerû, ígéretes teljesítménye vívott ki vastapsot. Jelesen a zene és képzômûvészeti líceum, ill. a Bolyai líceum - bár nemcsak! - tanulói, tanárai, mûvészpedagógusai jóvoltából. Szeretnénk a hagyományteremtés szándékát tudni-hinni e kezdeményezésben, Ábrám Noémi többek között így fogalmazott: A virágot öntözni, ápolni kell, hogy gyarapodjék abban a földben, melyben megfogant. Tennünk kell hát azért, hogy e virágok: a mi gyermekeink, fiataljaink valóban jövôt építôkké válhassanak a szülôföldjükön. Figyeljünk rájuk. Ezért nyújt szervezetünk lehetôséget e rendhagyó mûsorban is fiataljainknak sokszínû tehetségük kamatoztatására.
Vagy jó az író, vagy rossz. Ha jó: egyszer észreveszik, ha rossz - úgyis lemarad a hiúság dicsôségszekerérôl.
Igazán, nekem a jó Isten gonosz temperamentumot adott. Oly okos valék, hogy a hidakat én mindenütt felszedegettem magam alatt. *
Apám családja - nem hiúságból, olcsó dicsekedésbôl hozom fel, mert hiszen e nevet nem is használom, mivel Tolnai írói név alatt írok és élek elsô fellépésem óta, hanem csak megemlítem, hogy a Hagymássy család már 1210-ben az Árpádok alatt szerepel. Ôseim erdélyi prímások voltak, a legmagasabb hivatalokat viselték, és magának Bocskai Istvánnak, a választott, inkább a szultántól kinevezett magyar királynak felesége Hagymássy leány volt. * Tanultam, olvastam és vénültem. Érett bennem a gonosz, mely annyi emberrel hozott keserû és szenvedélyes összeütközésbe. * Anyám örökké azon sírt-rítt, hogy legyek pap. Ezzel igazán a Nessus köntösét dobta rám. Engedelmeskedtem - de hajlam, érzés nem vitt erre a szép és rettenetes pályára. * Érdekelt minden irodalmi mozgalom - hisz titkon én is áldoztam a szûkmarkú múzsáknak. Verseket írtam minden fajban, és elvittem ôket Nagykôrösre - az akkor még ott lakó Aranyhoz. * 1864- ben, tehát ötévi munkálkodásom után, megkísértettem a szerencsét. Kiadtam elsô és eddig egyetlen kötet versemet. Jött rá 125 elôfizetô. Hát a kritika mit szólt rá? * A magyar mindenre kész - de csak dobszó mellett. * …félve írtam egy-egy verset a szép zsidó leányról, akinek szülei mezôkövesdi tehetôs kereskedôk voltak, s kik csak nagy nehezen tudtak beleegyezni, hogy legkedvesebb gyermekük keresztény vallásra térjen, és egy szegény tanárhoz menjen feleségül. * Szegény jó feleségem igazán megismerhette a magyar írók sorsát. Majdnem az utolsó evôkanalunkat is elnyelte a zálogház. Írni nem tudtam, tífuszba estem. * Miután a marosvásárhelyi református egyház egyetlen szavazat kivételével az összes szavazatokkal megválasztott pályázó társaim közül rendes lelkésznek: azt kellett gondolnom, uramisten, itt én valami nagyon meleg szívû emberekre fogok találni. * "Ön író, önnek tudnia kell, hogy elôadásom micsoda téren mozog. Mi itt török, német, román és magyar kordában vergôdtünk. Minket százados történelmünk arra utalt, hogy gonoszul ébren legyünk. Ma a törököt csaljuk meg, holnap a román hospodályt szedjük rá, majd meg a szásznak járunk túl az eszén. Ez a borzasztó köntörfalazás rettenetes emberekké tett bennünket. És mégis fog közöttünk találni rendkívüli jellemeket is, kik a római karakter legdicsôbbjei mellé tehetôk. Csak figyeljen. Ez a föld a Bethlen Gáborokat is megtermi, a Cincinnatusokat is a Coriolanok mellett." * Nagyon is úgy fogtam fel az ügyeket, a számtalan emberi érdeket, a világot, mintha nekem mint írónak azt le kellett volna írnom, és mindent a maga valódi alakjában látnom, éreznem és a maga valódi nevén neveznem. Száz meg száz összeütközésemet az emberekkel, a helyzettel, a viszonyokkal csak így magyarázhatom ki. * "Itt becsületes, kitûnô, derék emberek laknak. Olyan isteni polgárságot, mint a vásárhelyi, a világon nem talál, kolléga. Az ember itt holtra eheti magát, olyanok az ételek. Malacsült, de fáin, ropogós, mint a jó papiros, tyû! Bélpecsenye gyönge lében - a királyok nem esznek ilyet, tyû! Nyúl spékelve, de fáin - szereti? No, itt ehetik. Vargabéles túróval, mazsolával, tejfellel - fáin. Nincs mása a vásárhelyi konyhának. Csak az tudja, mi a paradicsom, aki Vásárhelyt él." * "Mit akar azzal az Isten világában, hogy charta nélkül prédikál? Vannak nekünk pompás prédikációink, csak tessék azokat szépen leolvasni. Apáink is így éltek, nincs miért tôlük eltérni. Ki fizeti meg. A kutya?" * Ah, de a per, a rettenetes egyházi per! Tizenhat évig laktam Erdélyben, és az egyház és a papi státus olyan jó volt, hogy szakadatlanul ott lógtam a vádlottak között. Senkinek a húsa nem lehetett olyan ízes, mint az enyém. Most már vagy 250 vádpont súlyosodott rám. * Bármit tettem az egyház javára, az sziszifuszi munka volt. Az ismét megújult egyházi torzsalkodások között valami nemesebbel akartam elfoglalni magamat. * Összeszedtem Erdély írói tehetségeit, köztük a legkitûnôbbeket, kik az egész magyar irodalom díszei, és Fekete Gáborral, ki akkor vásárhelyi táblabíró volt, megalakítottam az elsô rendszeres irodalmi társulatot Kemény Zsigmond Társaság címmel. * Ez a társaság a legszebb munkásságot fejtette ki, felolvasásokat tartott, ünnepélyeket rendezett kultúrcélokra, lapot adott, melyrôl a fôvárosi sajtó mindig meleg elismeréssel emlékezett meg, az ifjúságot emelte és talán - a várost is. Havi gyûléseinken nagy nevû akadémikusok tartottak felolvasásokat. Egész Erdély figyelme odatapadt. * Volt akkor Marosvásárhelyen két silány lapocska. Ezek egyikében rettenetes cikkek jelentek meg rólam. Kikerestem gazdáikat, és derekasan elbotoltam ôket. * Amint megláttak a prókátor urak, kik valamikor sokat ettek-ittak az asztalomnál, kiknek ingyen munkásuk voltam mindig, ingyen keresztelôjük, esketôjük, temetôpapjuk, most vigyorogva tódultak be a tárgyalóterembe. * Délután három-négy órakor bezártuk az ajtókat, mint a koporsó fedelét, átadtuk a kulcsot az egyházfinak, bemélyedtünk a szerencsétlenek, sorsüldözöttek, hajótöröttek nagy-nagy tömegébe. * Elborítottam a lapirodalmat. Hirtelen nagy regényíróvá, elbeszélôvé kiáltott ki a külföld, sôt a hazai lapok se fukarkodtak. De a Fôvárosi Lapok ütött, a Budapesti Szemle csak úgy foghegyrôl beszélt egyik regényemrôl. * Seregestül tódult hozzám a fiatalabb írói nemzedék. * Reklámokat soha nem csináltam, és saját pénzemen amerikai, német lapokba német regényeimet nem fordíttattam. * Deputációk, rendjelek nagy írót még sohasem teremtettek. Az irodalom szabad szellemének meghalnia se zajban, se csöndben nem is lehet soha - akárki képviselje. * A szegénység, a nyomor, a becsület, ó, mily utálatos szerepre kárhoztatja az embert! Dolgoztattak éjjel-nappal - és nem adtak semmit. Borzasztó okos a prózai ember. Egy író még az árnyékától is ôrizkedjék az ilyen embernek. * Ah, még Marosvásárhelyen sem láttam ilyen kegyetlen embereket! Valóban, annak a meggyôzôdésemnek kellett a lelkemben megerôsödnie, hogy mentül mûveltebb az ember irodalmilag, annál kevélyebb és szívtelenebb. * Az irodalom harmincöt éves mûködésem után nem nyújtott semmit. A magyar kormány füstölgô, gôzölgô, zsíros népkonyháján én még egy tányér levest sem kaptam soha. * "Tolnai úrnak nagyon veszett neve van. Mindenkit leír. Most már ideje lesz ezzel a hálátlan mesterséggel felhagyni. Az emberek itt is épp olyan érzékenyek, mint Erdélyben." * Pappfy Józsiás uraimék voltak, egykori híveim. " Látod, ez a gonosz pap" - hangoztatá a férj. * "Biztosan ellopott az eklézsiától vagy negyvenezer forintot, abból lehetett építeni." * " El hetvenet, a gaz, akasztani kéne. * A tálcán vittem eléjük a bort s a poharakat. * "Igen drága tiszteletteljes atyám, örökké siratjuk."
Nem volt semmi bûne, csak különb volt, mint a többi. Éles volt a szeme, tehát keserû volt nagyságos szíve s rombolóan lázas az agyveleje. Mellékesen pedig a legelsô íróembere volt az országnak, és még ezt is megbocsátották volna neki…. De hogy látni és beszélni mert, azt nem bocsátották meg neki soha. Kis fûzfapoétákból koszorús lantosok lettek, a szociológia dedósaiból akadémiai tanárok, vele kezdô apró zsurnalisztákból miniszterek. Ô, a legnagyobb költô, legradikálisabb reformátor, a legbecsületesebb, mert legôszintébb újságíró, kiadta páráját agyonhajszolt rabként.
(Száz éve, 1902. március 19-én halt meg Tolnai Lajos. A fenti szöveg mondatait, az utolsó passzus kivételével, melyet Ady Endre írt, A sötét világ címû önéletrajzi regényébôl válogattam.)
1952-1955 között a marosvásárhelyi Bolyai líceum bentlakó tanulója voltam. És rendszeres színházlátogató: a városban mûködô Székely Színház fénykorának egyik "gyermektanúja".
Emlékszem, valahányszor Kôszegi Margit színpadra lépett, mindig élénk taps fogadta. Akkoriban dehogy is gondoltam arra, hogy két évtized múlva személyesen is megismerkedem majd az "operettprimadonnával", a neves színésznôvel.
Az általa küldött elsô levélben utalás történik a barátság "megalapozására". Pontosítással jövünk: a "tavaly télen" kifejezés 1973 karácsonya elôtti napok egyikére vonatkozik. Kôszegi Margit Kibéden tartózkodott a dr. Mátyus András-dr. Mátyus Gyula családnál. Disznótoron vett részt, vacsorára eme sorok írója is "hivatalos" volt. Tudni kell, hogy Gyula egyetemistaként a Borovszky családnál lakott, Margit néni tehát a "háziasszonya" volt. A levélben emlegetett Cseke- írás az Igaz Szó 1974. októberi számában jelent meg Kibéddel megáldott Ráduly János címmel.
A második levélben a "Népballadák" a Kibédi népballadák (1975) címû gyûjteményt jelenti. A példánnyal Gyula lepte meg Margit nénit. Errôl mit sem tudva, magam külön dedikált kötetet küldtem a mûvésznônek, ezt köszöni meg aztán - "késve" - a harmadik levélben. Margit néni eme újabb "híradása" külön értékkel bír: soraiban a turnézó együttes programját vázolja, miközben beszámol eléggé fájdalmas koltói "élményeirôl" is. Íme a levelek:
Tavaly télen - Kibéden - Mátyus Andráséknál megismertem. Már azelôtt is nagy tisztelôje voltam munkásságának, és azért kétszeresen örvendtem a személyes ismeretségnek.
Most boldogan olvastam Cseke Péter elismerô sorait az "Igaz Szó"-ban.
Engedje, hogy megköszönjem, amit tesz Kibédért és erôt, egészséget kívánjak!
Ôszinte tisztelôje Borovszkyné Kôszegi Margit.
Hálásan köszönöm a Mátyus Gyula által küldött "Népballadák"-at! Nagyon büszke vagyok az ismeretségére.
Bocsánatot kérek, hogy ilyen késve köszönöm meg a remek dedikált könyvét.
Nagyon el voltam foglalva. Mikor megköszöntem a Mátyus Gyula által küldött példányt, azt hiszem - ott tévedés volt. Gyula azzal adta át, hogy a Tanár úr küldi nekem. Igazán nagyon boldog voltam, de bevallom, kicsit csodálkoztam, hogy még a nevét sem írta rá. Gondoltam, elnézte. De amikor megkaptam a 2-ik példányt, akkor jöttem rá, hogy Gyula követett el valami zavart. - Igazán hálásan köszönöm. Azért nem írtam eddig, mert a Gyulával való találkozás után 2 napra mentem 3 hétre Kovásznára. Miután hazamentem, 3 nap múlva Szigetre utaztam (odavaló vagyok). Sziget után egy 2 hetes turné. Máramaros és Szilágy megye. Közben Várad és Szatmár. - Szóval volt elég utazgatni valóm.
Koltón is játszottunk. Megnéztük a Petôfi- emlékeket. Szomorú és felháborító, mennyire el van hanyagolva a kastély, a park. Mintha egy majális utáni mezôn lettünk volna. Rendetlenség, piszok. A kastélyban egy szobában Teleki 2 szekrénye (nagyon szépek) és néhány Petôfi-kép a falon. Ez az egész. Pedig sok turista keresi fel Koltót és csak szégyene a falunak. Az ôr mesélte, hogy Amerikából nagy összeget küldtek a Teleky- leszármazottak a rendbehozatalra, de a falusi vezetôség másra használta fel. Elég szomorú.
Még egyszer hálásan köszönöm és nagyon büszke vagyok az ismeretségére.
Üdvözlettel B. Kôszegi Margit.
A három levél közlésével a száz esztendeje született Kôszegi Margit (1902-1988) emlékének adózunk.
Sokan szimbólumértéket látnak Gy. Szabó Béla egykori kolozsvári grafikusmûvész elsô nagy formátumú fametszetén, a Fáramászón. Nemzetiségi, erdélyi kisebbségi sorsunk küzdelmes voltának, olykor kilátástalanságának sajátos jelképét. A fáramászó hiába kapaszkodik felfelé az ágakon, a fa derékba tört, nincs csúcs, ahova feljuthatna, de van távolba tekintô kilátás, amit az ember megláthat és másokkal is megláttathat.
Gy. Szabó Béla - az egykor állását vesztett mérnök - Kós Károly biztatására "mászott fára". Világhírû pálya csúcsán állt, de nem büszkeségtôl telten, hivalkodva, hanem az ember és természet elôtti alázattal, már-már leborulva.
Gyermekként Gyulafehérvárról, szülôvárosából, a Maros folyása mellôl szívesen nézte a változatos, magasan futó hegyvonulatokat. Az erdélyi Érchegység csodálatos körvonalai, kékeslilás foltjai mélyen hatottak rá. Gyermeki képzeletét rendkívül foglalkoztatták - mi van mögöttük? Kisiskolás lehetett, amikor jóságos tanítója felvitte a legközelebbi nagy hegyre, a Mamutra, ahonnan káprázatos nagy völgy, az Ompoly völgye tárult elé, azon túl azonban egy még nagyobb hegylánc zárta le a látóhatárt. A rejtély nem oldódott meg, de a dolgok mögé és mélyére való látás, kutatás mindig ûzte. Szeretett utazni, kirándulni, barangolni. Hegytetôket mászott meg, hallgatta a vad vizek zúgását, mormogását. Számára nem volt fontos, hogy nyár vagy tavasz, ôsz vagy tél van. Magától értetôdô volt, hogy ezekre a túrákra magával vitte festô- és grafikai felszerelését, maga készítette kicsi székét, és minden alkalommal igyekezett valamit rögzíteni az évszakok, a természet szépségeibôl, a tájak csodálatos világából. Tájélményeit gyors technikával és lehetôleg színeiben igyekezett feljegyezni, megfesteni. Ezért kísérik Gy. Szabó minden barangoló útját a pasztellek és rajzok. De annak, aki a fametszet mellett hitet tett, hiányérzete támadt volna, ha mindazt, amit látott és tapasztalt, nem próbálta volna legalább utólag fametszetekben is visszaadni. "Ezért mászott fára."
Nyilvánosan elôször Kolozsváron szerepelt 1932-ben (közel 70 szénrajzzal és pasztellekkel). Barna, sárga és szürke tónusú pasztelljei a nagybányai iskola impresszionista hagyományaira emlékeztetnek. A fametszés tudományát Molnár C. Páltól, Budaytól és japán mesterektôl tanulja. A humánum felé fordulás és a mértéktartás is nagybányai örökség. Mûvészete ebben az idôben erôsen emberszemléletû volt. A humánus érzelemvilág, a nyomor groteszkjei és az emberi szenvedések ragadták meg leginkább (Koldusok, Opus I.1933). Az ötven metszetet tartalmazó Liber Miserorum - A szegények könyve (1935) a városok perifériájára szorult emberek, az elesettek, a megalázottak impresszionista lírája.
Ebbôl a korból származó grafikai lapjain alig villannak elô fehér vonalak, a témához igazodó sötét, nyomasztó felületek uralkodnak el, kevés fénnyel. A fehér vonalak még inkább kihangsúlyozzák a fekete alaptónust. A fekete-fehér drámai kontrasztja az indulatokat tolmácsoló magyar aktivizmus mûvészetére emlékeztet. A korai Gy. Szabó- metszeteken és pasztelleken Erdély tájai is csak borús sejtésekbôl, nyomasztó látomásokból villódznak elô: a Mezôség kietlensége, völgyek és vonulatok változatainak végtelen magánya. Erdély lelke, ahogyan akkor a mûvész látta. Késôbb Európa naposabb, színesebb tájai felé vonzódik Gy. Szabó. Olaszországba, Dalmáciába, Görögországba, Bulgáriába és természetesen Magyarországra utazik és az itt készült munkáiban feloldódik nyomasztó szorongása. A szintén ötven fametszetet tartalmazó Liber Vagabundi (Barangoló könyv, 1939) már felszabadultabb, látványosabb. A súlyos légkörû, komor típusú, tónusú metszetek után színtôl tobzódó, életvidám, a nagybányai iskola lírai festôiségét felidézô pasztelleket fest és felfedezi az erdélyi évszakok leheletfinom koloritját. E könnyed posztimpresszionizmusos levegôjû, de mindamellett a valóság ábrázolására törekvô mûvészi mondanivaló a huszonnyolc tusrajzot tartalmazó Homokvilág c. gyûjteményes kiadványban teljesedik ki, a magyar Alföld, a bugaci homokvilág lírai rajzaiból. Költôisége, ami fejlôdésének minden fázisát végigkíséri, itt bontakozik ki igazában.
Gy. Szabó mûvészi pályájának második jelentôs állomásában valóban szembeötlô a változás: metszetein a fekete-fehér vonalak addigi aránya felborul, a széles pásztájú fénynyalábok megsokasodnak és a sötét felületek kiegyensúlyozóivá válnak (Nyárádmenti táj). A felborult lelki egyensúly után a harmónia megtalálásának volt az ideje. Metszetei a racionális szerkezeten alapulva, a nyugalom, a rend és a tisztaság kifejezôi. Alkotómûvészetén most már félreismerhetetlenül ott találhatók az expresszionizmus jegyei: a szerkesztett fénynyalábok, a célszerû komponálás, a kiegyensúlyozottság belsô logikája, a tér lehetôségeinek a végtelenségig való kihasználása és a természethez való kötôdöttség. Ebbôl az idôbôl valók a Tizenkét Hónap metszetei, amelyek 1951-tôl 1965-ig készült fametszeteinek legjavát foglalják össze.
Gy. Szabó a Barangoló könyvbe maga által írt és metszett sorokban mondja el, mirôl is beszélnek képei, rajzai, fametszetei:
"Pusztán, tengeren, erdôn barangoltam magamban.
Emberektôl távol sem kínzott az egyedüllét,
Föld, víz, égbolt, állat, fa köznapba ünnepeim viszi."
Az erdélyi tájakról, kedvenc témáiról alkotott metszetein kitágul a horizont, napfény ömlik szét, a légkört a béke és egyensúly hatja át. Az érettség korában alkotott Dante-illusztrációk mûvészetének kiteljesedését fémjelzik. Ezt még nagyobb tökélyre vitte a Jelenések könyve 22 fametszetének ábrázolásában. A jelképteremtés igénnyé vált, a gondolatiság a legmagasabb szinten fogalmazódott meg bennük.
Világot járni, barangolni csodálatos dolog. Neki mindez jobbára idôs korára adatott meg, végigjárja Európát, Távol-keletet, Közép- és Dél-Amerikát. Látni és dolgozni ment s miközben a Vezúv lávájának izzását csodálta és az indiók kaktuszborát itta, versenyt úszott a tintahalakkal a görög tengeren, vagy gyengén, betegen vállalta az utat Finnországba, a Kalevala földjére és Kolumbiába, azon tûnôdött, mit nyújt át az ô átélt és megszerzett csodáiból és hogyan nyújtja át nekünk, mûvészetét ismerô vagy megismerni akaró múzeumlátogatóknak.
Gy. Szabó Béla "meghódította a világot" - nemcsak úgy, hogy lerajzolta, megfestette, fába véste a tájat és a benne élô embert, hanem úgy is, hogy egyre sûrûsödô kiállításaival a látogató közönséget is elragadta. Mindenütt, amerre járt, ott hagyott valamit magából, az ô mûvészete nem ismert határokat. A szépet, a tisztát, az emberséget, a jóságot, az alázatot, a szelídlelkûséget mindenütt felfedezték és megtalálták mûveiben a mûvészetkedvelôk - Mexikótól Kínáig, Calitól Helsinkiig, Nagykárolytól Bukarestig, Kézdivásárhelytôl Budapestig. Ahogy mi is megtaláljuk egy kis részét hatalmas hagyatékának ezen a mostani kiállításon.
Életmûvébôl csupán egy darabot láthatunk, mégis felépíthetô belôle az a világ, amelyet bebarangolt. Vágya mindig az volt, hogy az idô megôrizzen valamit abból, amit csinált. Ennek a feladatnak messzemenôen eleget tett. Emberi életünk mozzanatai, az erdélyi és távoli világ szépségei kimeríthetetlen szépségben tárulnak elénk az itt látható fametszetein, a szépség olyan magasságába emelve, amilyen csupán a legnagyobbaktól telik.
"Tiszta környezetben dolgozni, egy kicsit embertársainkra is gondolni - hiszen nekik szánjuk munkáinkat -, ez lenne a mûvész igazi boldogsága" - vallotta a fametszés erdélyi koronázatlan királya, aki életét áldozta a mûvészetért. Számára a szemmel nem látható, emberi szívvel meg nem gondolható örök tökéletes boldogság 1985. november 30-án adatott, amikor nyolcvanéves korában elhunyt Kolozsvárt.
Nekünk pedig az az öröm adatik meg, hogy látván lássunk, látni a lényeget, ami a jelenségek mögött van, rejlik, azt, ami az Élet titka.
* Elhangzott 2002. március 7-én a marosvásárhelyi vártemplomi Diakóniai Otthonban. Rövidített szöveg
* kié Erdély, tettem fel a kérdést románul a legbukarestibb Popescunak, kié Erdély, kérdezte Lídia nôvérem németül a segesvári szép arcú Eisenburgeréktôl a prédikáció szavával (Visky András) * Alázat, mint üresség. / A fájdalom a szélnek. / Neve nélkül a hûség. (Kinde Annamária) * Végy tizenkét darab egészséges novellát (mi az, hogy novella?), tisztítsd meg, és tûvel átszúrva fûzd fel egy cérnára. Kamrában tartva nyár derekáig is eláll. (Zsidó Ferenc) * Ha más a program, mindegy már a régi, / Új jelmezt ölt a terepszínû lélek. (Farkas Wellmann Éva) * A kultusz nincs a kul-tuszt kiszolgáló nélkül. (Géczi János) * Némely óránk emléke úgy sajog fel, / akár a tályog. (Sulyok Vince) * A fiatal Jékely Zoltán szinte mindig a természetben találta meg az élet örömét, hasonlóan költôtársaihoz. (Pomogáts Béla) * Fürdeni jer, Julikám, beleférünk ketten a kádba: / Buzgón habzik a víz, elszopogatjuk a bort... (Lázáry René Sándor) * Nem tudom elképzelni, milyen lehetett fiatal költôként Áprily Lajos. (Nicolae Balota, f. Vallasek Júlia.) * Ketrecbe engem zártak, / pedig nem voltam párttag. (Bogdán László) * Márton László korrektségére vall, hogy nem akarja történelmi regényként eladni kötetét olyan olvasóknak, akik kanonizált formákon edzôdtek. (Farkas Wellmann Éva) * Az összehasonlítás, figyelembe véve minden pályázat és zsûrizés esetlegességeit, nem jelent mást, csupán azt, hogy e három kisregény meglepô azonosságokkal bír, a kortárs prózára vonatkozó megállapításokat már aligha támasztja alá. (Régeni Jenô) * Mégis, milyen szabdság azé, aki a csíki borról, avagy annak hiányáról kerekített emlékezô esszéje végén, önmagát kiszolgáltatva olvasójának, azt jegyzi fel: "Írtam ezt Heidelbergben, nagy honvágyamban, egy üveg 1993-as bordói Chateau Margaux társaságában?" (Csiki László) * A Kalligram vezetôi, szerkesztôi, munkatársai mélyen átérzik napjaink nemzeti romantikusainak bánatát, a kóbor igricekét, táncoló dervisekét meg a pártfogóikét is - de a magyar múlt és jelen értékeit más, nem romantikus függvényrendszerben keresik. (Grendel Lajos) * Langyos köményespálinkák simogatásától aludtak el a kihûlô merciben. (Hajdú Farkas- Zoltán) * Amikor Szilágyi István bejelentette, hogy nem veszi át a regényért járó megosztott díjat, azt nyilatkozta, hogy ha átvenné, regényhôsei kinevetnék. (Balázs Imre József) * Hogy hogyan boldogul az irodalom a valósággal, nem tudom, de a valóságnak sem rózsás a helyzete, ha az irodalmat kívánja boldogítani. (Mernyei Róbert) * Száll, száll a hang, nevet a bolond lány, s még a szentek szíve is összeszorul. (Demény Péter) *Van egy pillanat, amikor mindenki Író, vagy mindenki Hatalom, vagy mindenki Pap, vagy mindenki Kritikus, vagy mindenki A Nép. (Láng Zsolt) * Én nem vagyok se hal, se kígyó, / az eget úszva nem szelem. / Én nem vagyok se hal, se sólyom - / És nem marad jelem. (Áprily Lajos) * LÁTÓ, 2002. március
A napi rohanásban sok mindenrôl megfeledkezünk, az évfordulók esetében különösen nagy az esély, hogy észrevétlenül túllépjünk rajtuk. Szerencsére ezúttal idejében emlékeztettek hozzátartozói: Szépréti Lilla 1937. március 14-én született, most lett volna 65 éves. Annak is májusban lesz immár tizedik esztendeje, hogy tragikus balesetben elhunyt. Ismerve munkakedvét, szorgalmát, írói tehetségét, ki tudja, egy évtized alatt hány új kötetet - novellagyûjteményt, meseregényt, riportválogatást, útirajzot, más mûfajú alkotást - tett volna le az olvasó asztalára. Sajnos a sors úgy akarta, hogy így, feltételes módban beszéljünk ma róla. Ami bizonyosság, az az 1964-tôl megjelent népszerû mûvei sora, az Egy szál svéd gyufa, a Zöld mécses, a Zsuzsu Seremberekben, az Utazás anyámmal, a Régi és új világ meg a többi könyve, beleértve a posztumusz, 1996- ban kiadott Családregényt. Idézzük fel egyéniségét, közvetlen stílusát ez utóbbi kötet egyik részletével.
Magasságos ég! Még léteznek szászok? - Azt hittem, számomra kifogytak végképp!
Ezek a férjem szászai. Úgy is mond-hatnán, az ô legszebb hozománya a nagydisznódi pereputty. Értem jöttek, feltessékeltek nyírfaágakkal díszített rádlis szekerükre, és most itt ülök körükben, miközben fülsiketítô hangerôvel zeng a polka, zajlik a tánc.
Hat pirospozsgás Bursch áll a dobogón kidagadt pofával a fúvóhangszeréhez tapadva. Odalent ropja az ifjú pár. A vôlegény - tízéves korában rózsaszirom arcú, mint a Kamitska fiúcskák azon a régi akvarellen - most akár a tölgy.
Messzire szakadt anyjuk külön éli át majd az eseményt magnószalag és fényképek társaságában Hanklicht eddegélve, amit egy rokon visz majd ki. De íme nyílik az ajtó, belépnek a Hannelorék, Lotték, Elfridék, Anchen Tantok, jönnek tálakkal, selyemruhájukon kötény. Hozzák a sültet, kolbászt, körítést, kompótot, kenyeret, az ecetesuborkát, paradicsomot és a sok asztal újból rogyásig megtelik. Fehér köpönyeges kar nyúl be, bort tölt. "Danke Herr Kellner", mondjuk Kellnernek, aki civilben tanító. Lássunk hát neki, mert rég nem lakmároztunk igazán.
Elôször is húst szedünk, disznósültet (kihalászván a legsoványabb darabot), tyúkcombot, savanyított töltött paprikát, párolt krumplit, szilvakompótot.
A lárma elült, a táncolók a helyükön, a nénik szednek a bácsiknak, a macskaasztalnál némán falatoznak a kicsinyek. A fiatalság is megjuhászodva tömi magát. Csak a pap szemlélôdik az asztalfôn. Igen, igen, igen, nem, igen, igen. (Öt szász egy román.) A sor végén befordul jobbra. Nem, nem, igen, igen, igen, igen, igen. Sóhajtva dörzsöli össze a tenyerét. Cvohundert cvo… - számol suttogva.
- Kérlek szépen - szólal meg mellettem Artur Onkel, és hosszasan itatja az állát szalvétával -, két éve, hogy fiammal az a szerencsétlenség történt, nem táncoltam. Viszont, kérlek, ma Günther keresztfiam lagziján…
Artur Onkel elôrenéz, feje mint behavazott piros kémény.
- Hogy mulatsz? - Hilde mosolyog rám kiálló fogával, a vôlegény húga, fülében bimbambozik az ükanyjától maradt fülönfüggô. - Emlékszel? Most eszembe jutott az a nap, amikor elôször jöttetek mihozzánk. Akkor még ott laktunk hátul, a volt takácsmûhelyünkben, az egész család.
Függöny mögött vetettek nekünk ágyat, fehér falvédô, takaró, díszpárna várakkal, hattyúkkal, kakasokkal, napos tetôteraszt juttat eszembe, száradó ruhát. Siebenbürgen, süsse Heimat - világított a keresztszemes falvédô. Ma is ott áll az elhagyott kettôságy fölött.
- Prosit - szemben az örömapa emeli poharát. - Maguk magyarok?
- Kérsz egy kis csirkecubákot? - bújik hozzá újdonsült felesége, egy testes sváb asszony. - Nem? Pedig jó puha!
Az örömapa apja félrelöki a terítéket (mintha kinyalták volna sorban az összes tányérokat), bekönyököl:
- Szeretem a magyarokat… - Szemüvege mögött mélyen ülô, figyelô szempár. - Valamikor kiválóan beszéltem magyarul - folytatja erélyes kezét az abroszon nyugtatva. - Aztán hogy is? Megtanultam csehül, románul, oroszul… - A kezével üti a taktust.
- Szabad lesz? - Artur Onkel katonásan meghajlik. Kimegyünk a placcra. Beállunk a körbe, mert itt keringôzni is csak szervezetten lehet.
Mi történt? - nézek szét bámulva. Mintha a praktikusság tündére megsuhogtatta volna varázsvesszejét, az estélyi ruhák szinte észrevétlen változtak át sportos szoknyákká, farmernadrágokká. Fénylenek a kecses fülkagylók.
- Hazamentünk, zuhanyoztunk, átöltöztünk - Artur Onkel úgy vezet, mintha vasabroncs feszülne közöttünk. Most olyan a mosolya, mint azon a régi fényképen, harminchatban. Ott áll a vadonatúj Ford a szülôk vendéglôje elôtt. Akkor még nem is sejtette Artur, mi vár rá…
Bum. Bum. Erre már ô is összerezzen. Minek ez a fülsiketítô dobszó? Minek? Mintha a mulató bádogtetejét vernék bunkókkal.
Búcsútáncát járja a tölgyfa termetû vôlegény.
Az örömapa apja a füléhez kap:
- Szóval maguk magyarok. Szép. Ifjúkoromban jól beszéltem magyarul. Prosit! - A termetes sváb asszony nevetgél. - Szívesen társalognék ma is magyarul, csakhogy itt nincs kivel. - Néz el álmodozva a pohara fölött. - Szíveskedjék ide figyelni! Ezek a mai fiatalok nem tudják, mi a finom mulatság. Csak az éktelen lárma folyton, s az ugrándozás! Az én idômben hegedûszó mellett táncoltunk, szerettük a cigányzenét, a legjobb bandát hozattuk ki Szebenbôl. Hû, Istenem! - igazít elegáns szemüvegén. - Micsoda gyönyörûség! És mind ebben a teremben! Csak lábujjhegyen jártuk, tararam, tararam, tararam, tararam… - dúdol lehunyt szemmel, ujja az orra elôtt járja. - Prosit! Állva akarok magukkal koccintani. - Imbolyog az asztalba fogózva, bokázik, s felém lendíti a poharát: - Éljenek a magyarok! Éljen Tisza Pista!
Mintha nagy robajjal kiesett volna egy régi kasztenfiók, hallom görögni tartalmát, amott egy régi tiszti gomb; k.u.k., cifra spékelôtû, nagyezüst, megfakult zsinórral, agyoncsapva egy címeres, monogramos szalvéta. Fel kellene szedni, visszarakni. Ugyan! Semmit nem szedünk fel, és semmit nem teszünk vissza. Csak számba vesszük, vagy még azt sem, csak körbehordozzuk a tekintetünket e mérhetetlen csendéleten.
- Szép ez a mi kisvárosunk - hallom Artur Onkel hangját -, kivált cseresznyevirágzáskor nagyon szép. Az a sok kedves öreg ház, gondozott temetônk, féltett vártemplomunk. Soha, soha nem tudnám itthagyni!
A fiatalok sutyorogva hajolnak össze. Mintha fordítva tartott távcsövön át látnám ôket, úgy távolodnak el.
És mintha zamatos borok rózsaszín ködében rés keletkezne hirtelen. De mielôtt a rés tágulni kezdene, elnyelne asztalt, fényképet, lagzit, kosárlabdahálót, el Artur Onkelt, Güntherünket és Hildénket, csörömpölni kezdenek a régi konyhák vörösréz üstjei.
A vôlegényes ház kapuja kivágódik, végigkopogunk a macskaköveken.
A kertbôl ide hallatszik a polka - keringôt húz egy szál hegedûs. Lassan imbolyognak a krinolinruhás hölgyek a holdfényben, suhog a tafota, megcsillannak a lôcsei nagyasszonyok fôkötôin a gyöngyszemek.
- Látod? - kérdezem a kisfiamtól.
- Alszanak a házinyulak - mondja ásítva.
Most már mi is nyugovóra térhetünk a baglyokkal. Végigmegyünk a kihalt szobákon, az elhagyott hitvesi ágyig. Behanyatlunk a Siebenbürgen süsse Heimat feliratú takaró alá. Magunkra húzzuk.
Bogár virít a sárga somvirágon
Mohón köröz a lélek illatra vágyón
Míg ülsz szemed lehunyva a nappal
Kezed átcsúszik lassan élettôl hûlt
S fölzuhog a zöld elcsattan zománca
Napba süvölt szívem perzselôdik szárnya
Csereerdô, 2002. 03. 09.
Dusa Lajos
lehet szeretet, szerelem.
Az iskolában, egy nappal elôbb
suttogva kelt a szó: majd holnap, holnap
egész áldott nap magyarok leszünk.
Milyen nehezen jött el az a holnap.
És milyen gyönyörûség volt nekünk.
Minden szó annyira mienk maradt,
hogy egész évben ebbôl éldegéltünk,
pompával, fénnyel, s vad nemzeti tánccal,
akkor nekünk is ünnepelni kellett,
s mi örvendtünk is, ámde nem a nyárnak,
nem fénynek, pompának, nem zecsemájnak -,
bennünk még mindig esett az esô,
mely akkor régen egyszer megeredt.
Mi még mindig a márciusban éltünk,
és minden ünnep március maradt.
Ez volt a mi egyetlen ünnepünk
Amit suttogva elmondtak nekünk,
az zengett-bongott, harsogott mibennünk.
A szívünk mindig tele volt vele.
Ez volt a titkos védô-fegyverünk.
Most már szabadon ünnepelhetünk!
Mit eddig suttogva bíztak reánk,
az kirepülhet, hangosan dalolva!
Most magyarokról szabadon beszélhet
magyar gyermekek magyar tanítója.
1941.III.14.
botján dobbant: nem értem szól
s a szó, nálam hitvány szolga,
Tér kell: szálljon a gondolat,
halld, mint suhog lepke-szárnya,
zeng versem, ha úgy kívánja.
A nemes szegények választékos eleganciával öltözködnek. Ez észrevehetô már vásárlásaik alkalmával is; a gazdag soha nem forgatja olyan aprólékos gonddal a divatcikket, egy inget vagy ruhát, melyet vásárolni készül, mint a szegény, aki néha órákon át eltûnôdik shirtmakerénél, mielôtt egy alsónadrágra elszánja magát. A szegények néha rendkívüli divatötletekkel pótolják ruhatáruk fogyatékosságait; több szegényt ismerek, akik nyakuk köré csavart törülközôvel oly ügyesen tudják pótolni az ing, a nyakkendô és gallér hiányát, hogy a felületes szemlélô lovaglásról hazatérô aranyifjúnak tarthatja ôket, aki nyakkendô helyett a reggeli sétalovaglás dresszéhez kötelezôen illô fehér kendôt viseli. A. H., egyike legkitûnôbb vándorszegényeinknek, feljegyezte emlékirataiban, hogy Knut Hamsun ifjúkorában állandóan rojtos szegélyû nadrágot viselt, s a rojtokat nagy gondossággal nyesegette idônként a müncheni kávéházban, egy körömolló segítségével, melyet fesztelenül húzott elô nadrágzsebébôl. Hamsun, aki notórius szegény volt, abban az idôben megírta már az Éhség-et és a Pán-t, s az elébb idézett szerzô bevallja, hogy a nadrágrojtokat vagdosó Hamsun láttán nem ritkán elérzékenyült, és elfutotta szemeit a könny. Wedekindrôl köztudomású, hogy soha nem volt egyetlen fillérje sem, s mégis papos, szigorú eleganciával öltözködött, legszívesebben fekete ferencjózsefet hordott és fekete kesztyûkbe bújtatta vörös kezeit, melyeket müncheni sétaútja alkalmával szívesen nyújtott csókra ijedt iskolásgyermekeknek, akik papnak nézték a Lulu komor ünnepélyességgel vándorló ír&o