LIV. évfolyam 121. (15084) sz.

2002. május 29., szerda

Az Alkotmánybíróság dönt

A Nagy-Románia Párt a múlt év végén beperelte az RMDSZ-t, és a Szövetség törvényen kívül helyezését és jogi felszámolását kéri. A Nagy-Románia Párt a fôvárosi 2. Kerületi Bíróságán kérte az RMDSZ jogi felszámolását, alkotmány- és közrendellenesnek tartva a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetének tevékenységét. Frunda György, az RMDSZ védôügyvédje perrendtartási kifogást tett le, amelyben rámutatott, hogy a kérés elbírálása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tarozik.

A mai tárgyaláson a bíróság jóváhagyta Frunda György szenátor kifogását és elrendelte az ügy átutalását az Alkotmánybíróságra. A döntésnek ötnapos fellebbezési határidôt szabtak.

Aktuális

Szobrok visszavonulása

(lokodi)

Volt szobor, nincs szobor egy nagysármási talapzaton. Mint mûalkotást nem tudnám, nem merném megítélni. Távolról láttam egy csepergôs délutánon, meg aztán: hidegen hagy, amihez általában nincs közöm. Az olvasó tán kitalálja, Antonescu marsall mellszobráról van szó. Arról a szoborról, ami talapzatán a legvégsôkig kitartott. Antonescu megöntött több szobormásának egyike, tán utolsóként is az országban, a Mezôség szívében rejtôzködött idáig. Tán egy kicsit túlzás rejtôzködést emlegetni, hiszen szobrot általában a nyilvánosságnak emelnek, csak hát pusztán azon oknál fogva említettem rejtôzködést, mert felállítására törvényeknek megfelelôen kiállított engedélyt senki nem tud felmutatni. Na jó, más dolog: hôsöknek vélt történelmi személyek kultuszát, lelkekben maradt ragaszkodást semmiféle törvénnyel nem lehet kiölni. Háborús bûnösöknek lehet szobrot emelni, lehet tereket, utcákat róluk nevezni, csakhogy nagy hiba figyelmen kívül hagyni, hogy a történelem rég meghaladta a diktátorok által fémjelzett, vérgôzös politikai kurzus szintjére emelt eszméket, úgyhogy azokkal már nincs mit kezdeni. Azazhogy van, mint ahogy a józan ész mutatja, a kezdést be lehet fejezni. Ami gyakorlatilag úgy értendô: a nagysármási mellszobrot is el lehetett távolítani helyérôl. Nem az "irredenta magyarok pártjának" a nyomására, hanem a közigazgatási tárca utasítására. Ennyi volt tehát a gyakorlati rész, ami pedig az elméletit illeti, a történelemtudomány majd csak elbánik vele valahogy. Rendre minden helyére kerül.

Persze lehet gyûlölködni, szidni Eckstein- Kovács Péter szenátort, aki a parlamentben interpellált a szobor eltávolításának ügyében. A szenátor nem pártjának vagy valakiknek a nyomására interpellált, hanem egyszerûen azon belátásból: háborús bûnös szobrának nincs mit keresnie a XXI. század Európájában. Feltéve, ha Európához óhajtunk tartozni. A trend mintha azt mutatná mégis... A románságnak meg kell értenie, nem csupán az erdélyi zsidóság akarata érvényesült, hiszen mint köztudott, a marshall több tízezer zsidó likvidálására kiadott parancsa az emberiség ellen elkövetett bûncselekményként minôsül. Az is nyilvánvaló, hogy a visszavonuló magyar honvédség sem volt ártatlan, mint ahogy Szárazajtán a Maniu-gárdisták sem bántak kesztyûs kézzel a magyarsággal, ám tudniuk kell azoknak, akik állandóan a megszálló horthysta terrorra hivatkoznak, hogy Magyarországon se Szálasi, se Bárdossy nem kapott szobrot. Szélsôséges erôk pedig mindenhol zakatolnak, a vezéreket hadd most ne soroljunk. A román népnek van értéke tartalékon, aki szobrot még nem kapott. Hogy Ioan Alexandru Batrâneanu került Nagysármáson talapzatra, jó. Az emlékezetre alaposan rászolgált, gondolom.

Szükségtelen változtatni a kedvezménytörvényen

Az RMDSZ álláspontja szerint idôszerûtlen mind az Egyetértési Nyilatkozat, mind a státustörvény módosítása - jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ keddi sajtótájékoztatóján. Köztudott, hogy a magyarországi és a romániai vezetô politikai alakulatok mind sajátos módon vélekednek a törvényrôl illetve a két ország miniszterelnöke által aláírt egyezményrôl , éppen ezért - hangsúlyozta - a módosításuk alapos elemzésre szorul.

A szövetség elnöke ugyanakkor elmondta, hogy idôszerû az RMDSZ és a kormánypárt területi szervezetek szintjén történô együttmûködésének kiértékelése, amire a közeljövôben kerül sor. Markó Béla továbbá aktuális bel- és külpolitikai kérdésekrôl tájékoztatta az újságírókat, és ismételten megerôsítette, hogy külpolitikai téren Románia abszolút prioritását az ország NATO-csatlakozása jelenti.

Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának elnöke leszögezte, hogy a Szövetségi Képviselôk Tanácsa fontosnak tartja a fiatalságnak a testületben való jelenlétét, ezért felszólították az ifjúsági szervezeteket, hogy szeptember közepéig terjesszék az SZKT Állandó Bürója elé a tanácsban való képviseletükre vonatkozó javaslataikat. A megfogalmazott javaslatról az SZKT következô, szeptember végén sorra kerülô ülésen fognak dönteni.

Az elkobzott egyházai javak kérdésérôl szólva a Szövetség politikusa kifejtette, hogy szombaton nem tartották szükségesnek a téma megvitatását, ugyanis az SZKT 2001. szeptember 29.-i határozata értelmében az RMDSZ határozottan szorgalmazza az elkobzott javak természetbeni visszaszolgáltatását. A kormánypárttal aláírt megállapodás értelmében 2002. június 30.-ig a Parlamentnek el kell fogadnia az egyházi javak visszaszolgáltatását szabályozó törvénytervezetet, ezt követôen pedig augusztus végéig el kell fogadni az alkalmazási normákat. Frunda reményét fejezte ki, hogy ez év második felében alkalmazni lehet a jogszabály elôírásait, amelyek - véleménye szerint - összhangban állnak az Európai Uniós elvárásokkal, ugyanakkor ezekkel mind az egyházak, mind az RMDSZ és az SZDP képviselôi egyetértettek.

Frunda György ezt követôen kitért az Alkotmány módosításának kérdésére is. Elmondta, hogy az RMDSZ illetékes szakemberei elkészítették a Szövetség javaslatait összefoglaló anyagot, kifejtette ugyanakkor, hogy véleménye szerint alapos módosításokat kell alkalmazni az alapjogszabály szövegében. Kifejtette, hogy a Szövetség módosító javaslatai két síkon fogalmazódtak meg: szükséges mindenekelôtt az intézményi reform, az RMDSZ ugyanakkor fontosnak tartja az Alkotmánynak az európai normáknak való megfeleltetését. Olyan módosításokat kellene bevezetni, amelyek elôsegítik Románia NATO és Európai Uniós csatlakozását.

Asztalos Ferenc, Hargita megyei képviselô beszámolt a romániai magyar oktatás helyzetérôl folytatott SZKT- vitáról. Elmondta, hogy a vita tárgyát az Ügyvezetô Elnökség Oktatási Fôosztálya által elkészített helyzetkép képezte, amely részletesen ismerteti a romániai magyar oktatás törvénykezési kereteit, az oktatási reform eddigi folyamatát, a romániai magyar közoktatás szerkezetét, valamint az anyanyelvû felsôoktatás jelenlegi állapotát. Elmondta, hogy a szövetségi képviselôk szombati tanácskozásán elhangzott felszólalásokból körvonalazódott, hogy a viszonylagos eredmények ellenére, számos megoldatlan kérdéssel kell szembenézni. Megfogalmazódott ugyanakkor az a határozott igény is, hogy ezeket a gondokat a Szövetség a Szociáldemokrata Párttal kötött együttmûködési szerzôdés alapján oldja meg. A felsô- valamint a közoktatás terén megoldásra váró kérdések mielôbbi orvoslásának szükségessége mellett Asztalos Ferenc kifejtette, hogy az SZKT-n felszólalók kifejtették, hogy a kis létszámú iskolák összevonásának esetében figyelembe kell venni a helyi közösségek, így az önkormányzatok, szülôk, tantestületek véleményét. Ugyanakkor hangsúlyozták az érettségi, illetve a képességi vizsgatételek kisebbségek nyelvére való lefordításának, valamint az iskolák döntéshozatali autonómiája bôvítésének szükségességét.

Újabb ellenzéki indítvány

Az adópolitika újraalkotását sürgetik

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) 55 képviselôje kedden Adópolitika címmel egyszerû indítványt nyújtott be a Képviselôházban, közölte Eugen Nicolaescu liberális honatya.

Az indítvány aláírói azt kérik a kormányról, az egész adópolitikát alkossa újra a kivitel növekedése, a hátrányos helyzetû térségek fejlôdése, a gazdasági kapacitás növekedése és új munkahelyek teremtése érdekében.

Ugyanakkor kérik azt is, hogy sürgôsen alkossák újra és változtassák meg mindazokat a jogszabályokat, amelyek "eldurvítják" az adórendszert. A beadvány szerint a profitadót 15% százalékra kellene csökkenteni, s az illetékeket is alacsonyabbra kell méretezni.

Az indítványban megfogalmazódik az is, hogy a jövedelemadók kvótáit az adózandó összegek növelésével egyidôben csökkenteni kell.

A PNL- és a PD-képviselôk azt is kérik, hogy a kormány mondjon le a kis- és középvállalkozóknak szóló kedvezmények "brutális" megszüntetésérôl. "Az árdrágítások, az illetékek és az adók növelése csak néhány azok közül az "ajándékok" közül, amelyeket a román állampolgár a jelenlegi kormánytól kap, szinte szabályos idôközökben", áll az indítvány szövegében. Az adók növekedése és a kedvezmények megszüntetése csökkenti a középosztály fejlôdési lehetôségeit és a munkahelyek számának megcsappanásához vezet, vélik az aláírók.

Aláírták a Római Nyilatkozatot

A húsz állam- és kormányfô rövid felszólalásának elhangzása után a résztvevôk sorra aláírták az új együttmûködést meghirdetô Római Nyilatkozatot és a NATO-Orosz Tanács mûködésének céljait és szabályait rögzítô okmányokat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök meghatottan jelentette ki, hogy Oroszország tisztában van ennek az egyenjogú új együttmûködésnek a jelentôségével, a velejáró felelôsséggel és ennek tudatában fogja keresni a válaszokat partnereivel együtt az egész nagy euro-atlanti térség biztonságának nagy kérdéseire. Javasolta, hogy ezek után a NATO brüsszeli székhelye kapja meg a Tanácsok Háza új elnevezést.

Mivel az angol szinkrontolmácsolás meghagyta az általa használt orosz szót, így a legtöbb állam- és kormányfô azt hallhatta fülhallgatójában, hogy Putyin a Szovjetek Háza névre akarja átkeresztelni a NATO székhelyét. Néhány másodpercnyi dermedt csend után Lord Robertson fôtitkár azzal az ötlettel vágta ki magát, hogy mint az ülés elnöke ezt a javaslatot ezennel tréfának nyilvánítja, s ezek után a zavart hangulat általános derültségben oldódott fel.

Indul az ötödik állandó legénység

Hegedûs György (MTI)

Immár a tizennegyedik ûrsikló- expedíció, és vele az ötödik állandó legénység indul csütörtökön a floridai ûrközpontból a Nemzetközi Ûrállomásra.

A start pontos idôpontját az amerikai ûrkutatási hivatal, NASA a tavaly szeptemberi terrortámadások óta biztonsági megfontolásokból csak az indítás elôtt egy nappal adja meg, de úgy hírlik, hogy az Endeavour hét ûrhajóssal a fedélzetén valamikor a délutáni órákban vág neki az útnak.

Az ûrhajósok közül hárman mintegy négy hónapra az ûrállomáson maradnak, felváltják a mostanáig ott dolgozó két amerikai asztronautát és orosz parancsnokukat. Az új csapat összetétele némileg eltér a már-már hagyományosnak mondható gyakorlattól. Most ugyan az oroszok lesznek ketten, de nem amerikai lesz a parancsnok. Eddig ugyanis mindig a "kisebbségben" lévô nemzet adta a misszió irányítóját, ezúttal azonban az orosz Valerij Korzun fog parancsnokolni honfitársának, Szergej Trescsovnak és amerikai kolleganôjüknek, Peggy Whitsonnak.

A 41 éves hölgy egyébként a második nô, aki a 16 nemzet összefogásával épülô ûrbázison huzamosabb ideig fog dolgozni, ráadásul két orosz férfi társaságában. Tavaly Susan Helms volt hónapokon át az ûrállomás lakója egy amerikai és egy orosz ûrhajóssal.

A legénységváltás mellett egyéb fontos küldetése is lesz az Endeavour ûrhajósainak. A tervek szerint három külsô ûrszerelési munkát végeznek el. Újabb szerkezeti elemeket helyeznek el a terebélyesedô bázison, és kicserélik az ûrállomás kanadai gyártmányú robotkarjának meghibásodott csuklórendszerét. A 17,5 méter hosszú "ûrdaru" az építkezés kulcsfontosságú egysége.

Az egyik ûrszerelôre, a Costa Rica-i születésû NASA- ûrhajós Franklin Chang-Diazra kimerítô ûrséták mellett más izgalmak is várnak. Az 52 éves veterán asztronauta (ez lesz a hetedik repülése, és ezzel társvilágcsúcstartó lesz) ugyanis nagy focirajongó, és néhány órával a start után kezdôdik meg a dél-koreai-japán rendezésû labdarúgó- világbajnokság, márpedig Costa Rica válogatottja 1990 után másodszor jutott ki a vb-re. Chang-Diaznak ugyan le kell mondania az elsô meccsekrôl, de látatlanban nagyon fog szorítani, hogy a közép-amerikai csapata továbbjusson a csoportjából, és akkor a június 11-i visszatérés után már a Földön folytatathatja a szurkolást.

Mindenesetre magával viszi tulajdonképpeni hazája válogatottjának a mezét, amelyet - ha éppen nem lesz szkafanderben - valószínûleg magára ölt. Ûrszurkolóval a magasban talán a Földön is jobban megy majd a csapatnak.

Kiosztották a MÚRE-díjakat

A legjobb riport a Népújságban jelent meg

(mezey)

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének a hét végén Szovátán tartott közgyûlésén a munkálatok záróakkordjaként kiosztották a 2000. év kimagasló újságíró- teljesítményeiért járó nívódíjakat.

Az elektronikus és írott sajtó újságíróinak pályamunkáit elbíráló bizottság döntése alapján tévés kategóriában Simonffy Katalin és Miholcsa Gyula érdemelte ki a szakma elismerését. A legjobb publicistának járó díjat Bakk Miklósnak, a Krónika munkatársának ítélték oda. Bodolai Gyöngyi, a Népújság rovatvezetô-szerkesztôje vehette át a legjobb riportért járó díjat. Szerkesztôi díjban részesült Debreczeni Éva a Szatmári Friss Újságtól. Dicsérettel illették Csatári Melindát, a Kolozsvári Közszolgálati Rádió munkatársát.

A pályakezdôk díjait Balázs Bence, a kolozsvári Szabadság és Rédai Attila, a Krónika fiatal újságírója vehette át. Különdíjat kapott Kuti Márta, a Látó szerkesztôje és Simon Judit, a Krónika munkatársa.

Egész életpályája során kifejtett tevékenységéért, a hallgatók és munkatársai elismerésének jeleként Muzsnai Magda, a Kolozsvári Közszolgálati Rádió szerkesztôje életmûdíjat kapott. Pro Amicitia díjjal Cornel Nistorescut, az Evenimentul zilei igazgatóját tüntették ki.

Kisérettségi

• A szervezési feltételek biztosítottak

• Tájékoztató füzet a felvételizô diákoknak

34 központban tartják megyeszerte a kisérettségit, amire már megtörténtek az elôkészületek. Az idei végzôsök közül 5 101 románul, 2300 magyarul és 86 németül tanuló diáknak kell kisérettségit tennie, s mellettük az elôzô évjáratok végzôsei is jelentkezhetnek a szesszióra. A dolgozatokat a javítás egységessége érdekében 15 központban fogják elbírálni és pontozni.

A VIII. osztályos diákoknak június 7-én csengetnek ki utoljára, a kisérettségire június 10- 13 között iratkozhatnak fel. A vizsgaszesszió június 18- án a román írásbelivel kezdôdik, 18-án a matematika írásbelivel folytatódik, 19-én a Románia földrajza vagy történelme írásbeli következik, majd 20-án vizsgáznak anyanyelvbôl a diákok. Az eredményeket június 21-én délben egy óráig kell kifüggeszteni a vizsgaközpontokban, az óvásokat aznap 18 óráig lehet benyújtani. Ezek megoldására két nap áll a bizottságok rendelkezésére, a végsô eredményeket pedig június 24-én függesztik ki.

Ha végigpillantunk a vizsganaptáron, furának találhatjuk, hogy az anyanyelvi, tehát esetünkben a magyar vizsga az utolsó, s mivel másnap délben már ki kell tenni az összesített eredményeket, valószínû nem lesz idô kellô alapossággal kijavítani a dolgozatokat, mint ahogy a többi tantárgy esetében megtehetik a tanárok. Úgy érezzük, hogy minisztériumi szinten jó lett volna, ha erre is odafigyel valaki.

Megyénkben a központok igazgatóinak már két felkészítôt tartottak, és beérkeztek a javítóbizottságok tagjaira vonatkozó javaslatok is, a végsô összetétel pedig a sorshúzás nyomán dôl el.

A tételeket az oktatásügyi minisztériumban állítják össze, onnan kell elhozni személyesen valakinek, azt viszont nem lehet tudni, hogy matematikából például készen küldik-e a magyar fordítást vagy sem.

Egyébként a logisztikai feltételek írópapír, másológépek stb. adottak, és a kisérettségire álló diákok már most megvásárolhatják minden iskolában a Megyei Tanfelügyelôség által kiadott füzetet, ami a közép-, szak- és inasiskola felvételi körülményeit, a megye iskolái által kínált lehetôségeket - szakok, osztálylétszám, utolsó bejutási általános - tartalmazza. A füzetben megtalálható, hogy milyen specifikus képzést kínál a választott középiskola, milyen eredményeket értek el hazai és nemzetközi versenyeken az ott tanuló diákok, és érettségi után milyen felsôoktatási intézményeket választhatnak továbbtanulás céljából.

A füzetben megtalálható minden iskola címe, telefon- és faxszáma, valamint az e-mail címe is. Ára 10.000 lej.

Marosludasi Napok

(mezey)

Négynapos rendezvénysorozatot szervez Marosludas önkormányzata a város írott dokumentumokban történt említésének 625. évfordulója alkalmából.

Május 30-án, csütörtökön délelôtt a városban mûködô 1-es és 2-es Számú Általános Iskola diákjainak részvételével különféle vetélkedôkre, mûvészi mûsorokra kerül sor. 13 órakor megszervezik a hagyományossá vált népdalfesztivált, amelynek társszervezôje Csomortáni Katalin tanárnô. Délután 2 órakor a diákok történelmi szakdolgozatait mutatják be. 15 órakor az osztályok közötti labdarúgó-bajnokság döntôjére kerül sor, majd 5 órától a Mûvelôdési Ház által szervezett zongorakurzus hallgatóinak koncertjét hallgathatja meg a közönség.

Pénteken délelôtt 10 órától a 8-10 és 11-12 éves gyerekek számára szervezett országos teniszbajnokságot bonyolítják. Ugyanebben az idôpontban megtartják a Gezsei Általános Iskola névadó ünnepségét, a tanintézet ezután a dr. Ioan Oltean nevét viseli.

A nap folyamán a mûvelôdési házban, a városi könyvtárban történelmi, irodalmi elôadásokat tartanak.

A Marosludasi Napok magyar vonatkozású rendezvénye a Magyar Házban zajlik. 16 órakor megnyitják Kiss Ibolya festômûvész Mezôségi és Maros menti virágok címû kiállítását. Ezt követôen Kossuth Lajos-emlékünnepély lesz, amelynek keretében a nagy forradalmár, a magyar nemzeti liberalizmus megteremtôje születésének 200. évfordulójára emlékeznek. A Magyar Házban Szekeres Adél történelemtanár tart elôadást. Fellépnek az 1-es Számú Általános Iskola diákjai. A rendezvényt a marosludasi magyar történelmi egyházak, az EMKE, a Petrôczy Kata Szidónia Közmûvelôdési Egyesület és az RMDSZ szervezte.

Szombaton ismét iskolai sportvetélkedôk, történelmi elôadások, rajzkiállítás, rajzverseny, kézilabdaverseny lesz. 10 órakor a 2-es Számú Általános Iskola felveszi a Ioan Vladutiu nevet.

Vasárnap a polgármesteri hivatalnál megtartják a Nyitott kapuk napját. 11 órakor Marosludas - 625 év címmel történelmi elôadás hangzik el a mûvelôdési házban. Ez alkalommal a megyei múzeummal közösen szervezett dokumentum- kiállítás nyílik. Szervezô Ovidiu Dancu polgármester. 12 órakor a Comat kereskedelmi központban kiállítás tekinthetô meg.

Jegyzet

Sírva vigad a magyar?

Vajda György

Nem mondhatni, hogy nem ünnepelünk eleget. De visszatekintve elmúlt ünnepeinkre, más, hasonló rendezvényeinkre, azt láthatjuk, hogy nálunk, Erdélyben templomszentelésen, hôsi múltidézésen kívül másban van részünk. Elmondjuk, hogy fogyatkozunk, és mennyire meg szeretnénk maradni magyarnak a szülôföldünkön, aztán imádkozunk egyet, s várjuk, hogy sorsunk jobbra forduljon. Nem akarok ünneprontó lenni, de mindebbôl az tûnhet ki a krónikákat lapozgató idegeneknek, hogy mi egy megkeseredett, elárvult kisebbség vagyunk, csak a múltból élünk, a jelen számunkra nem létezik. Nos, végre alkalmam volt részt venni a hétvégén Szovátán egy olyan rendezvényen, amely ha nem is minôségileg, de hangulatában egész más képet tükrözött, mint az eddigi ünnepléseink. A helybéli Madisz és a polgármesteri hivatal szervezte a Medve-tó napjait. A rendezvénynek fiatalos hangulata, a szervezôk által meghirdetett fô célja pedig leginkább a szórakoztatás, a buli volt. A bábszínházi elôadással, a színpadi vetélkedôkkel és az összeállított esti zenemûsorral csak kikapcsolni akartak mindenkit a saját érdeklôdési körének megfelelôen. S nagyon találóan, talán e mûsornál még nagyobb szerepet kapott a sport, a kulturált játékok.

Természetesen nem szabad elfelejtenünk, tisztelni kell a múltunkat, tanulni a történelmünkbôl, de azt sem hiszem, hogy a folytonos panasz, az önsajnálkozás kellene jellemezzen a leginkább. A kulturális rendezvények szervezôinek, a különbözô civil szervezeteknek el kellene azon gondolkodniuk, hogyan változtathatják meg, frissíthetik, élénkíthetik meg rendezvényeink forgatókönyvét vidáman, úgy, hogy az ünnep se veszítsen az értékébôl, de más, felszabadult érzésekkel távozzunk a helyszínekrôl.

Virágot a Bolyainak

A korábbi politikai töltetû vita után kellemesebb mozzanatról is beszámolhatunk a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumról. Egy korábbi kezdeményezésre - a belsô udvar átrendezésének utolsó lépésére került sor a tegnap délelôtt. A városi virágkertészet 220 tô cserepes virágot ajándékozott az iskolának, amelynek egy részét az udvaron levô virágállványokba helyezték ki a diákok, másik része pedig az ablakokban levô virágtartókba kerül. Ugyancsak a diákok és természetesen osztályfônökeik gondoskodnak majd arról, hogy ezekbôl a volt tanárok sírjára is kerüljenek. A számítások szerint azonban közel 500 tôre van szükség, így az iskola vezetôsége a diákokhoz, szülôkhöz is fordult azzal a kéréssel, hogy virágadományaikkal támogassák ezt a szép szándékot. A közelgô Bolyai-emlékünnepség tiszteletére is borították virágba a diákok az iskolát.

A mezôgazdasági igazgatóság sajtótájékoztatója

Most már bizonyos: idén kevesebb gabona terem

(kilyén)

Az év elsô öt hónapjának átlagos csapadékmennyisége az elmúlt 30 évben megyénkben 229 liter volt négyzetméterenként, ami megfelelt a talaj nedvesség-igényének. Ezzel szemben az idén a nevezett idôszakban a 85-90 liter csapadék jutott egy négyzetméterre, tehát 30-40%-kal csökkent a termôtalajok nedvességtartalma. A legérintetteb területek azok, amelyeken a talajt a tavaszon forgatták meg. Az ôsszel vetett haszonkultúrák is megszenvedték a hosszan tartó tavaszi szárazságot. A károkat egy bôségesebb esôzésig lehetetlen felmérni. A szalmásgabonák esetében a növények fejlôdése nem egyforma. Találni területeket, ahol 20 növény maradt meg négyzetméterenként, máshol 200 is. A mezôgazdasági és élelmezésügyi igazgatóság szakemberei már most arra a következtetésre jutottak, hogy búzatermésbôl az idén 70.000 tonnát takaríthatnak be a gazdálkodók (a megye kenyérgabona-igénye 90.000 tonna). Az ôszi árpánál is terméscsökkenés várható. Ha tovább tart a szárazság komoly károk keletkeznek az ôszi kultúrákban is - jelentette ki a tegnap Náznán Jenô, a megyei Mezôgazdasági és élelmezésügyi igazgatóság vezérigazgatóhelyettese. Dr. Tomsa Mihai, a megyei Növényvédelmi Felügyelôség igazgatója újra felhívta a növénytermesztôk figyelmét, hogy az elkövetett hibákból tanuljanak. A talajok szántását ôsszel kell elvégezni, bármennyibe kerül is. Mert ha nem, akkor a hektáronkénti költségek ötszörösére növekednek, a terméshiány is eléri ezt az arányt. A szalmásgabonák esetén a szárazság elleni védekezés egyetlen formája a gyom, és kártevôk elleni vegyszerek használata. Eddig 400 hektáron végezték el helikopterrel a levelek kezelését, földi eszközökkel pedig 100 hektáron. A következô napokban folytatják a munkálatokat, programjuk szerint helikopterrel összesen 1500 hektáron végzik el a növényvédelmi munkálatokat. A kukoricavetéseknél javasolta a ki nem kelt magvak pótlását, ha nem is érik be az újravetett kukorica, az felhasználható takarmánynak. A gyomok ellen a leghatásosabb és legolcsóbb vegyszer az SDMA. Felhívta a zöldségtermesztôk figyelmét a hagymalégy elterjedésére, amely ellen bármely rovarölô szer használata ajánlatos. A szôlôtermesztôknek is fokozattan kell figyelniük a növények fejlôdését, a lisztharmat ellen a Fundazol, Rubigan vegyszereket érdemes használni.

Dr. Rusu Ioan, a megyei Állategészségügyi igazgatóság vezérigazgatója a nyár kezdetén átiratban értesítette a megyénkbeli húsfeldolgozókat, a polgármesteri hivatalokat, hogy június, július, augusztus hónapokban az igazgatóság megtiltja a meleg idôszakban fokozottan romlandó termékek: májas, véres, disznófôsajt, majonézek stb. elôállítását. A récetojás használata tilos, az csak a tulajdonos által fogyasztható 15 perces fôzés után.

Június elsejétôl nô a nyugdíj

(mezey)

A kormány jóváhagyta a 11.164.000 lej alatti nyugdíjak emelését 2002. június elsejétôl kezdôdôen. Az összeg kétszerese a bruttó átlagbérnek, amely az idei évre szóló társadalombiztosítási költségvetés megállapításának alapjául szolgál. A nyugdíjpont jelenlegi értékét 5 százalékkal indexálják, amely így 2.098.959 lej lesz és nem tartalmazza a társadalombiztosítási hozzájárulást.

A kormányhatározat értelmében 2 százalékos emelést alkalmaznak az 5.997.024 lejnél magasabb nyugdíjak esetében (ez a nyugdíj 3 nyugdíjpontnak felel meg május 31-ig) és azoknak a nyugdíjasoknak, akik az új, 19/2000-es társadalombiztosítási törvény 180-as cikkelyének 3. bekezdése értelmében 1999. január elseje-2001. március 31. között nyugdíjaztak.

4,65 százalékkal nônek a katonai állami nyugdíjak. Továbbá ugyanilyen mértékben nô a háborús veteránok nyugdíja, az idôleges munkaképtelenség miatti betegszabadság 91. napjától járó pótlék, a szülési szabadság 91. napjától járó pótlék, beteg gyerek vagy két évnél kisebb gyerekek nevelési pótléka, három évnél kisebb hátrányos helyzetû gyerek neveléséért a 91. naptól járó pótlék, az 1990. évi 118-as törvény és az 1999. évi 105-ös kormányhatározat értelmében megszabott pótlékok, az 1991. évi 49-es és 1994. évi 44-es törvény elôírásait élvezô hadirokkantak, veteránok és hadiözvegyek juttatásai, a nemlátóknak és az 1999. évi 102-es kormányhatározat értelmében a hátrányos helyzetûeknek járó speciális segély.

Számítások szerint e kormányhatározat hatályba lépését követôen az állami a 2001. deecemberi átlagnyugdíjak 1.457.742 lejrôl idén júniusra 1.641.119 lejre emelkednek. A teljes munkaidôvel és korhatárral nyugdíjazott személyek nyugdíja 1.906.249 lejrôl (2001 decemberi adat) 2.155.133 lejre nô. A mezôgazdasági szektorból nyugdíjazott személyek 307.547 lejes átlagnyugdíja 346.709 lejre nô (!).

Országos egészségvédelmi program

Fogamzásgátlók ingyen

Simon Virág

Az Egészségügyi és Családvédelmi minisztérium új programja értelmében a Maros megyei egyetemisták, diáklányok, munkanélküli, szociális támogatásban részesülô, valamint vidéken élô nôk ingyen juthatnak fogamzásgátló szerekhez és eszközökhez.

Az abortuszra jelentkezô nôk körében végzett felmérésekbôl kiderül, hogy a nôk, különösen a vidéken élôk nem engedhetik meg maguknak, hogy fogamzásgátlót vásároljanak. A kérdôívek értékelése nyomán a szakemberek azt is megállapították, hogy a nemkívánt terhességek egyik oka az információhiány - hangzott el tegnap délben a megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelô Osztályán tartott sajtótájékoztatón. David Liana orvosnô azt is elmondta, hogy megyénkben közel 75.000 termékeny nô van, s közel fele megfelel a szakminisztérium által állított kritériumoknak, így díjmentesen részesülhet fogamzásgátlóban.

- A fogamzásgátló tablettákat, injekciókat, a gumióvszereket a megyében mûködô Családtervezô rendelôkben (Cabinet de Planificare Familiala) illetve a családorvosi rendelôkben fogják osztani, mondta David Liana. Családtervezô rendelô mûködik Marosvásárhelyen a Megyei Kórházban, Segesváron, Szászrégenben, Marosludason és Dicsôszentmártonban a városi kórházakban. Egyelôre az ákosfalvi, mezôcekedi, marosugrai, kerelôszentpáli, mikefalvi, dédai, marosoroszfalui és mezôcsávási családorvosi rendelôkben lehet igényelni a szereket. Tervek szerint egy éven belül minden családorvos megkapja a szükséges képzést, s bekapcsolódik a rendszerbe, vagyis kiválaszthatja a legalkalmasabb gyógyszert, eszközt, s ingyen kioszthatja azt. A program értelmében egy alkalommal három hónapra elegendô készítményt fognak biztosítani a nôknek. Az érintettek diákigazolvánnyal, munkanélküli könyvvel, a vidékiek személyazonossági igazolvánnyal jelentkezhetnek. Azok a személyek, akik nem tudják bizonyítani, hogy nincs vagy kicsi a jövedelmük, a rendelôben saját felelôsségükre írnak egy nyilatkozatot, s az alapján részesülnek a segítségben. Az iskolákban, egyetemeken, üzletekben, polgármesteri hivatalokban tájékoztató plakátokat fognak kifüggeszteni, így népszerûsítve az országos programot, amelyben 18 megye vesz részt. Hangsúlyozom, hogy az országos program célja nem a születések számának csökkentése, hanem a családtervezés támogatása, a nemkívánt terhességek és az abortusz megelôzése - mondta az orvosnô.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a szakminisztérium az ENSZ Lakossági Alapjától (UNFPA) valamint az USAID-tôl kapott nagy mennyiségû fogamzásgátló szert és eszközt. Elôreláthatóan az adomány 3-5 évig biztosítja 18 megye szükségleteit.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a Kelet-európai Szaporodásegész-ségtani Intézet nemrég egy zöldvonalat bocsátott azok rendelkezésére, akik szeretnének tájékoztatást kapni a fogamzásgátlásról. A zöldvonal száma: 0800.100.200.

Kertészeti központ nyílt Marosvásárhelyen

(antalfi)

Érdekes, szemet gyönyörködtetô eseményre került sor tegnap a marosvásárhelyi Vegyipari Kombináttal szemben szemben levô Biota Kft. székhelyén: megnyílt a város elsô kertészeti árudája, a Garden Center. A Biota Kft. kezdeményezését az önkormányzat részérôl Dorin Florea polgármester és Kolozsváry Zoltán városi tanácsos üdvözölte, majd Szi-lágyi Jenô Levente cégvezetô ismertette röviden a meghívottakkal a vállalkozást.

A mintegy ezer négyzetméternyi, ízlésesen beültetett területen szebbnél szebb, változatos növényfajták fogadják az érdeklôdôt, kis tavacskával, szökôkúttal, vízeséssel megépített miniatûr kertecskék. Mint lapunknak Pálfi Péter, a vállalkozás magyarországi társtulajdonosa (aki Budapesten 2 hektáron tart fenn díszfaiskolát és termesztôtelepet) elmondta, az egy évvel ezelôtt alapított cég közel 300 növényfajtát forgalmaz: Magyarországról és Olaszországból importált díszfákat, díszcserjéket, örökzöldeket, évelôket, egynyári növényeket, erkélynövényeket, szobanövényeket. A növények mellett kertészeti gépeket, eszközöket, speciális tápoldatokat, zsákos virágföldet, kerti bútorokat árusít. Nemcsak árusítással foglalkoznak, hanem az itt dolgozó három személy kertek tervezésével, kivitelezésével, szaktanácsadással is foglalkozik.

A tulajdonosok szerint a növényeket a legelônyösebb áron forgalmazzák, a legfôbb cél minôségi szolgáltatást nyújtani a vevôknek, függetlenül attól, hogy 40.000 lejes növényt vagy 7 millió lejes pálmafát vásárolnak. A közeljövôben a Garden Center faiskolát létesít, valamint mediterrán növényeknek otthont adó fóliasátort készít.

Újra körúton a Xerox

Korondi Kinga

Idén május 14 és június 7-e között zajlik a Xerox Romania, az IBM Románia és az Xnet közös körútja, a Xerox Digital Tour. A három neves cég közösen kínál megoldásokat ügyfeleinek. A legújabb termékeiket Brassóban, Temesváron, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Iasi- ban, Galacon és Konstancán mutatják be. Ezalatt Bukarestben mindvégig kiállítás van, amelynek keretében bemutatókat szerveznek és mûködik az úgynevezett show room, vagyis bemutatószoba.

A három vállalat ezután közösen próbálja meg optimizálni az információáramlást, figyelembe véve, hogy lassanként a termelô cégek már csak a jobb szervezettséggel tudják költségeiket csökkenteni. Felismerték, hogy az információt a lehetô legjobb minôségben kell tárolni, kezelni és továbbítani úgy, hogy az könnyen hozzáférhetô legyen, és ezáltal idôt, energiát illetve nem utolsósorban pénzt lehet megspórolni. A tegnap tartott sajtótájékoztatón a cégek képviselôinek szóbeli információnyújtásán túl a jelenlevôk új termékeket ismerhettek meg, amelyek lehetôvé teszik a cégeken belül a zökkenômentes mûködést, akkor is, ha a munkapontok nagy távolságra vannak egymástól. A bemutatott Learning Space elnevezésû program ugyanakkor alkalmas távoktatásra is, mivel állandó képi és hangkapcsolatot lehet általa fenntartani.

Újságírói kérdésre válaszolva egyébként elmondták, hogy amint a körút megállóiból is kitûnik, Havasalföldre nem jut el a karaván, mivel ott mindössze 3 ügyfelük van, akiket külön látogatnak meg. A teljes körút költségei már így is elérik a 80.000 dollárt. A marosvásárhelyi tartózkodás alatt mintegy 80 ügyfelüket hívták meg a gyakorlati bemutatókra.

Szándéknyilatkozat

A Keresztény-nemzeti frakció és a Reform frakció ezúton bejelentik, hogy a Szövetségi Képviselôk Tanácsa keretén belül megalakítják a Polgári Együttmûködés Tanácsát, amelyet támogatnak a Magyar Ifjúsági Tanács szövetségi képviselôi.

A Polgári Együttmûködés Tanácsa alapvetô céljai:

- következetesen munkálkodni a szövetség programjának megvalósításán az európai polgári-keresztény értékrend és az erdélyi haladó hagyományok alapján.

- visszaállítani a Szövetségi Képviselôk Tanácsa súlyát, növelni hatékonyságát, hogy betölthesse a Szövetségi Alapszabályzatban rögzített szerepét és hatáskörét, igazi erdélyi magyar parlamentként közösségünk érdekvédelmében és politikai közképviseletében a legmagasabb döntéshozó és ellenôrzô fórum legyen.

- érvényesíteni a Szövetségi Képviselôk Tanácsának munkájában az átláthatóságot, a demokratikus, konszenzusorientált döntéshozatalt és a pluralizmust.

Sajnálatos, ugyanakkor megengedhetetlen, hogy a Képviselôk Tanácsa szavazógéppé degradálódjon. Nem fogadható el, hogy a képviselôk akár hiányos akár minimális információ birtokában legyenek kénytelenek döntést hozni, vagy döntéshozó helyzetbe se kerüljenek, mert a lényegi kérdésekrôl nem esik szó.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa az érdemi döntések és véleménynyilvánítások fóruma. Azért, hogy ezt a feladatát méltóképpen el tudja látni, hozzuk létre az Egyeztetô Tanácsot, ahová hívjuk és várjuk mindazokat a szövetségi képviselôket, akik a tisztesség, a közösség iránt érzett felelôsség nevében közös jövônkért vállalták a munkát és ennek szellemében szeretnének dolgozni.

Marosvásárhely, 2002. május 25.

Keresztény-nemzeti frakció,
Reform frakció, a Magyar Ifjúsági Tanács szövetségi képviselôi

Gyermeknapi rendezvények

Elôadás a várban

Június 2-án, vasárnap 10-13 óra között a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és az Ariel gyermekszínház a várban levô színpadon a Gyermeknap alkalmával bemutatja a Csipkerózsika román és a Cigánymeggy magyar nyelvû elôadását. Június 3-án, hétfôn Nyárádszeredában a helybéli kultúrotthonban 12 és 13 órai kezdettel az Óz, a csodák csodája címû bábdarabot láthatják a gyerekek.

Játszótér-avatás

A radnóti polgármesteri hivatal a gyermeknap tiszteletére egy 7-8 hintából, s ehhez hasonló játszóeszközökbôl álló teret ad át az 1918. December 1. negyedben. Június folyamán a többi lakótelepet is ellátják hasonló felszerelésekkel, így várhatóan 4-5 játszóteret rendeznek be a hónap végéig a városban.

Ünnepség mozgássérülteknek

A gyermekek nemzetközi napja alkalmából a megyei mozgássérültek egyesülete és a gyulafehérvári fôegyházmegyei Caritas megyei kirendeltsége gyereknapi ünnepséget szervez június 1- jén 16 órai kezdettel az Ariel bábszínházban. Az elôadást, melyben a mûvészek irányításával a résztvevôk is szerepelnek, ajándékosztás követi majd.

Segesvári oldal

Szerkeszt: Vajda György

A várhoz illô szálloda

Értéket teremteni a semmibôl

Segesváron növekvôben a turistaforgalom. Drakula Parkkal vagy anélkül a város fel kell készüljön a megfelelô vendégfogadásra. S bár a szórakoztató park megépítésének ötlete elôtt a vár hírneve messze földre eljutott, és sokan keresték fel emiatt a várost, csak az egyetlen - gyatra állapotban levô - szállodában, az állami tulajdonú Csillagban fogadhatták az ide érkezôket. Azóta azonban két olyan hotel is megépült, amely méltó a település hírnevéhez. A várban átalakított Segesvár Szállodát június 7-én nyitják meg hivatalosan.

A könnyûipari líceum volt fiú bentlakását 1990-tôl megszüntettek és 1992- tôl üresen állt, s mint minden ilyen épület, az enyészet útjára jutott. A ház a polgármesteri hivatal tulajdonában volt, hiszen az államosítás elôtt itt mûködött a városháza. (Sz.m.: A jelenlegi polgármesteri hivatal volt a vármegyeháza.) Alapjait 1575-ben tették le, azóta több szinten, többször átépült. A gondozatlan ingatlanra szemet vetett Lazar Ioan, aki korábban az Acronea Kft. román-német vegyes tôkéjû cég tulajdonosaként egy garzonlakásokból álló tömbházból csinos szállodát alakított ki az ún. Baragan negyedben. A Rex Szálloda tulajdonosa 1999-ben társult a polgármesteri hivatallal. E szerzôdés alapján a hivatal a vállalkozás rendelkezésére bocsátotta az épületet, a cégnek pedig állnia kellett a felújítási, átalakítási, beruházási költségeket. A társulási szerzôdés alapján, miután befejezik a munkálatokat, elosztják az üzletrészeket, s így a város többször is nyerhet majd ebbôl az üzletbôl. Velicu Ioan a cég fôépítésze, aki a cégtulajdonos ötleteit mesterien valóra váltotta. Már az épület homlokzata megnyerô, bent azonban arra törekedtek, hogy minél hagyományosabb, rusztikusabb, ugyanakkor kényelmes és korszerû legyen a berendezés. A pincében, amelynek falai több mint 1 méter vastagok, hangulatos bárt rendeztek be. A folyosókat lebontott csûrökbôl felvásárolt gerendákkal díszítették. A szobák egyszerûek, s a háromcsillagos szálloda minden kényelmét biztosítják. Összesen 33 szobát létesítettek, az emeletrôl, a manzárdról különösen szép látvány nyílik a várra, illetve a városra. Három étterem is a vendégek rendelkezésére áll, ahol a tulajdonos szándéka, hogy Erdély három együtt élô nemzetisége, a románok, magyarok és németek ételkülönlegességeit szolgálják fel. Az udvaron terasz és jövôre fürdômedence is lesz. A bútorzat nagy részét kézzel állították elô, a lámpatestek öntvényei saját mûhelyben készültek.

- A jövôben nagyon sok turisztikai társaság szervez kirándulásokat Romániába. Fôként magyarországi cégek kerestek meg és leginkább ezeknek ajánlottuk a szállodánkat. Eddig a turizmust a megfelelô minôségû szolgáltatások hiánya hátráltatta. Mi mindent megteszünk klienseinkért, számunkra óhajuk valóban parancs. S ha így járunk el mindenkivel szemben, akkor remélhetôleg nyereségessé tudjuk tenni a turizmust - vélte a cégtulajdonos, aki azt is elmondta, hogy az új szállodában 27 új munkahelyet létesített, szolgáltatásaik bôvítésével pedig újabbakat helyezett kilátásba. S bár a szállodát még nem nyitották meg hivatalosan, ottjártunkkor mindössze két szoba volt üres, a többieket németországi turisták foglalták el.

Augusztusban várható a kinevezés

Harai János segesvári katolikus esperes halála érezhetô ûrt hagyott az itteni magyarság életében. A közösségszervezô tevékenységérôl, a Kolping-ház mûködtetésérôl ismert egyházi méltóság követôjét csak augusztusban nevezi ki a gyulafehérvári érsekség. Addig dr. Nagy László megbízott plébános szolgál. A szárhegyi születésû fiatal pap egyházjogot tanult az ottawai (Kanada) egyetemen, nemrég tért haza tanulmányútjáról. Képzése miatt lehet, hogy az érsekségre hívják majd, így nem marad Segesváron, de addig is hitszeretettel teljesíti szolgálatát. Veress Sándor segédplébános lapunknak elmondta, folytatták az esperes úr által elkezdett tevékenységeket. Sajnos az országos Kolping központ elköltözött Segesvárról, így a tanfolyamok megszûntek, de remélik, hogy szeptembertôl ismét beindulhat a számítógép-kezelôi és az idegennyelvi képzés. Egyelôre a Kolping-házban turistákat fogadnak, így próbálnak olyan jövedelemre szert tenni, amivel fedezik a kiadásokat. Ezenkívül 85 kis és nagy cserkésszel foglalkoznak. A Tonsch László csapatvezetô, illetve Molnár Lehel és Hrisztu Gábor ôrsvezetôk által irányított kis cserkészek már most készülnek a Nagybánya környéki táborba. A nagyok pedig Ivóban táboroznak. A Baragan negyedbeli templomépítésrôl sem mondtak le, egyelôre az engedélyeket próbálják beszerezni.

- Következetes, változatos, ötletes munkával lehet közösségteremtô munkát végezni. Nagyon sok köreinkben a fiatal, van tehát jövô. Igyekszünk állandó kapcsolatot tartani a környékbeli falvak plébániáival, más felekezetek fiataljaival, s így talán erôsíteni tudjuk a megmaradást - nyilatkozta a 27 éves segédplébános.

Belépôjegyek a várba

A segesvári helyi tanács a 2002. évi123-as számú határozatával módosította a gépkocsik belépôdíját a várba. Ezek szerint az 1,5 tonna súly alatti személygépkocsikra a tulajdonosok egy alkalommal 15.000 lejt kell fizessenek. Ez esetben a negyedévi bérlet 600.000 lej. Az 1,5 tonna fölötti autókért egy belépésre 30.000 lej a díj, e kategória negyedévenkénti bérlete 1.200.000 lej. Kivételt képeznek a szolgáltatást végzô haszonjármûvek, a szemétszállító, hibaelhárító-karbantartó autók, valamint a várban lakók gépkocsijai.

Bôvül a Gaudeamus-ház

Újabb diákokat várnak

Ôsszel újabb épületegységet vehetnek birtokukba azok a szórványban élô, magyar anyanyelven tanuló középiskolás diákok, akik Segesvárt és a Gaudeamus-ház bentlakását választják. A háromszintes épületben (felvételünkön) alól konyha, felette étterem van, a manzárdban hálószobákat rendeznek majd be. E bôvítést az Apáczai Csere János Alapítvány tette lehetôvé, hiszen pályázat útján 43 millió forintot juttatott a segesváriakhoz. Amint Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány elnöke lapunknak elmondta, tanévkezdésre összesen 80 diákot fogadhatnak korszerû körülmények között. A tanárok máris megindultak "toborzó" körútra. A Segesvár környéki szórvány településeken felkeresik azokat a tehetséges, továbbtanulást választó elemistákat, akik szívesen lennének a Gaudeamus-házban. Ezenkívül azok, akik Segesváron szeretnének magyar iskolába járni, jelezhetik szándékukat a 773-019-es (Farkas Miklós) és a 772-843-as telefonszámokon.

70.000 turistát várnak

A segesvári múzeum szerényen ugyan, de felkészült a turistaidényre. Befejezték az óratorony bábfiguráinak a restaurálását. A hét napjait ábrázolók kivételével, e felújítás több mint 60 millió lejbe került. Megjavították az órát, de sajnos még a szavatossági idôben ismét leállt, s így alkalmanként továbbra is karbantartásra szorul. Felvették a kapcsolatot több turisztikai céggel. Számításaik szerint mintegy 70.000 látogató keresi majd fel a várat, s ebbôl 1 milliárd lejes jövedelemre számítanak. Saját restauráló mûhelyükben sikerült a múzeumi vastárgyakat felújítani, új, többnyelvû feliratokat is kihelyeztek és kiadtak egy 5 nyelvû szórólapot. Tudomásunk szerint sehol sincs magyar nyelvû szöveg. A költségek közé tartozik még a központi fûtésrendeszer kiépítése az óratoronyban, amiért 400 millió lejt fizettek. Több tárgyat is kiállítanának, azonban erre nincs hely, s így az idén egyelôre elmaradnak a tematikus kiállítások.

SMURD-egység

A múlt hét csütörtökre tervezték a segesvári tûzoltóegység keretében létesített sürgôsségi rohammentô- szolgálat avatását, azonban technikai okok miatt elmaradt az ünnepség. Az egységet egy új, a kormány által világbanki finanszírozással kiutalt 3 milliárd lej értékû mentôautó és egy, a polgármesteri hivatalnak a badeni testvérváros által ajándékozott, teljesen felszerelt mentôautó szolgálja ki. Három váltásban 9 személy teljesít majd szolgálatot. A rohammentôsök több hónapon keresztül a marosvásárhelyi egységnél tanulták ki, gyakorolták a szakmát. Sürgôsségi esetben mintegy 50 km-es körzetben nemcsak Maros, hanem Hargita, Brassó és Szeben megyébe is kimennek a mentôsök. Megyénkben többek között Dánosig, Cikmántorig tart a körzet. Balesetkor a 981-es megyei, illetve az 112-es egységesített sürgôsségi telefonszámokat kell hívni. A központból értesítik majd a segesvári egységet. A tûzoltó laktanya területén lehetôség van a landolásra is, így a súlyosabb eseteket az elsôsegélynyújtás után ideszállítják, s innen helikopterrel tudják majd a betegeket eljuttatni a kórházakba. Természetesen, amennyiben szükséges, a helikoptert a baleset helyszínére is kihívják majd.

A segesvári tûzoltóegység parancsnoka, Man Ioan ôrnagy elmondta, felújították az E 60-as európai utat, ezért elôfordulhat, hogy a sebesség miatt több és súlyosabb közúti baleset lesz, így várhatóan sûrûn kell majd bizonyítaniuk a segesvári rohammentô-szolgála- tosoknak.

Vox populi

A Drakula Park megépítésének számos ellenzôje akadt. Mi a véleményük - kérdeztünk néhány segesvárit -, kik, milyen érdekek állnak az ellentábor mögött?

Coloman Ovidiu vállalkozó: - Az Európai Unió tagállamai nem nézik jó szemmel, hogy Segesváron Drakula Parkot akarnak építeni, mert Romániában fellendülôben a turizmus, s ha elkészül a park, egyre több turistát "veszünk el" tôlük. Ezenkívül a romániai pártok is politikai tôkét próbálnak kovácsolni maguknak az ügy kapcsán.

Szakács Melinda Magdolna báros: - Nem a segesváriak ellenzik a parkot. Szegény a város, szükség van mindenfajta befektetésre. Egyértelmûen azok a politikusok szóltak bele, és szeretnék megakadályozni azt, hogy a park Segesváron legyen, akik földterületeket vásároltak Brassó környékén és így most elesnek a busás haszontól.

Zeteru Daniel munkanélküli: - Azok szövetkeznek a Drakula Park ellen, akik kimaradtak az üzletbôl, nem fektettek be az épületekbe, a területbe. Az itteniek a vitától függetlenül szeretnék, ha megépülne. Segesvár a textilipar révén csak a nôknek kínál munkahelyeket, a munkanélküliek többsége férfi. Szükség van tehát a parkra.

Barbatei Gheorghe: - Mindenki a saját üstjét fôzi. Olyan nagy és össze-kúszált az érdekhalmaz, hogy azt sem lehet tudni, ki ki ellen harcol. Szerintem leginkább a szászok ellenzik a Drakula Parkot, mert féltik a volt városuk nyugalmát. Ez önzô álláspont. Én nyugdíjas vagyok, de szeretném, ha a város jövôje érdekében megépülne a park.

Finna Árpád vadôr: - Szerintem az öregek ellenzik, mert attól tartanak, hogy a sátánizmus központja Segesváron lesz. Ez nem igaz, hiszen a parknak semmi köze nem lesz a városhoz. A legtöbb segesvári akarja, s ez a lényeg.

Takács Tibor vonalvezetô: - Sajnos az egész vitából az derült ki, hogy a "nagyobbak" osztják a város sorsát, minket senki nem kérdez meg. A felkavart vita után most csend van, s ez a lényeg. Egyébként a szász egyház volt a legnagyobb ellenzôje, talán vallási, vagy más gazdasági okok miatt.

Erdôgazdálkodás

Sajtótájékoztató a friss telepítvényen

Kilyén Attila

A Maros Megyei Erdészeti igazgatóság rendhagyó sajtótájékoztatót szervezett szerdán, ezúttal a Héjjasfalva községhez tartozó Szászerkeden, abból az alkalomból, hogy az igazgatóság és a helyi polgármesteri hivatal közremûködésével 30 hektáron telepítettek facsemetét. A jövendôbeli erdô színhelyén jelen volt Ioan Anton Dogaru mérnök, az Erdészeti Igazgatóság vezérigazgatója, Adrian Pîrlea, az igazgatóság mérnöke, Deac Nicolae a segesvári erdôgondnokság erdésze, Lepadat Adrian Nicolae Héjjasfalva község polgármestere, meghívottak. Ioan Anton Dogaru ismertette, hogy megyénkben az elmúlt 12 évben 10.000 hektáros nagyságrendû leromlott területet mértek fel. A fokozattan leromlott területek elérik a 2000 hektárt. Az Erdészeti Igazgatóság programja szerint összesen 4000 hektáros területet javítanak fel erdôtelepítés révén. Ebben az évben kezdték el a munkálatokat összesen 40 hektáron, Szászerkeden 30, Ludas környékén 10 hektáron. Deac Nicolae, a segesvári erdôgondnokság fônöke, a szászerkedi erdôtelepítési munkálatok vezetôje elmondta, hogy összesen 146.000 csemetét ültettek el március 9. és április 25-e között. Naponta 40 idénymunkás dolgozott. Nyolc- tízfajta csemetét ültettek. A jelenlegi költségek elérik a 12 millió 800 ezer lejt hektáronként. Öt-nyolc év után mérik fel a csemeték fejlôdését. A tapasztalatok szerint a 20%-uk elpusztul, ez a megengedett átlagos határ. A nevezett arány várhatóan magasabb lesz a tavaszi szárazság miatt. Így a hektáronkénti költség 20 millió lejre emelkedik.

Lepadat Adrian Nicolae polgármestertôl megtudtuk, hogy a 30 hektáros fokozottan leromlott, földszakadásokkal, árkokkal szabdalt terület községi legelô volt. A helyi tanács költségvetése nem engedte meg a terület feljavítását, emiatt átadták az erdészeti hivatalnak, s ezzel az állam birtokába került. A költségeket az Erdészeti Igazgatóság vállalta magára. Mikor kezdôdhet el az értékes fafajtákkal telepített 30 hektáron a kitermelés? Az igazgató válasza szerint 100 év múlva, ennyi idôre van szükség ahhoz, hogy a fák elérjék a megfelelô törzsméretet.

A leromlott talajú területek feljavítása elkezdôdött. Eddig egyetlen, leromlott területtel rendelkezô tulajdonos sem jelezte szándékát a feljavításra, éppen a magas költségek miatt. Inkább lemondanak jussukról. Az Erdészeti Igazgatóság vezérigazgatója felhívta a polgármesteri hivatalok figyelmét arra, hogyha ilyen területekkel rendelkeznek és ha lemondanának azokról, vegyék fel az igazgatósággal a kapcsolatot, hiszen a jövô évben tervükben szerepel újabb 37 hektáros területen az erdôtelepítés.

Maros menti vendégek a VII. egerszegi fesztiválon

Záhonyi András

2002. május 9-13. között Zalaegerszegen ismét a hagyományôrzés és a népmûvészet került az érdeklôdés középpontjába. A város önkormányzatának és számos támogatónak köszönhetôen öt napon át színvonalas kulturális rendezvényekben gyönyörködhetett a nagyszámú látogató. Volt többek között polgáravatás, gyepüvédôk és lovasíjászok bemutatója, felvonulás a város utcáin, majd mûsor a Dísz téren és a Vizslaparkban, könnyûzenei koncertek, kárpátaljai irodalmi est, kirakodóvásár, fesztiválzáró bál.

A rendezvény vendége volt a testvérváros Marosvásárhely polgármestere, aki ôszinte érdeklôdéssel figyelte Maros megye kiváló hagyományôrzô táncosainak és zenészeinek mûsorait.

A várostól nem idegen a hagyományok ápolása: 1968-ban itt nyílt meg az ország elsô szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcsej Falumúzeum. Zala megye székhelyérôl egyébként kevesen tudják, hogy elsô írásos említése 1247-ben történt "Egerscug" néven. Egerszegen indult Mindszenty József bíboros, a késôbbi hercegprímás egyházi pályája is.

Május 13. a város napja - ezért rendezik immár 7. éve május közepén a város legtöbb nézôt vonzó fesztiválját.

Népzene, néptánc, hagyományôrzés

A rendezvény programjai közül a néptánc és a népzenével kapcsolatos események megszervezését a Zalai Táncegyüttes tagjai és vezetôjük, Varga János "Bokszos" vállalták magukra. Munkájuk egyik jelentôs eredménye a Csongor és Tünde címû szabadtéri táncjáték, amelyet a közönség szombat este a Gébárti-tó töltésérôl nézhetett végig. Az elektronikus zenei kíséretre bemutatott produkcióban a "zalás" táncosok és a Maros Mûvészegyüttes vendégtáncosai bizonyították, hogy a magyar néptánc mozdulatkincsét ízlésesen fel lehet használni irodalmi alkotások táncszínházi feldolgozásakor is. Varga János koreográfiája méltán váltott ki nagy tapsot.

Sok erdélyi vendég is ellátogatott a ferences templomba, Berecz András szombat délutáni koncertjére, ahol a dalok mellett egy szép népmesét is meghallgathattak.

Az erdélyi hagyományôrzôk családi fotóinak kiállítása a mûvelôdési házban remek lehetôséget teremtett a fiatalok számára, hogy a múltba egy rövid kirándulást tegyenek.

A gébárti délután keretében a Magyar Tekerôzenekar koncertje aratott nagy sikert.

A katolikus hitüket erôsen tartó gyimesi és moldvai vendégek ökumenikus istentiszteleten vehettek részt a gébárti Szövetség oltáránál.

Verbunkverseny

A fesztivál egyik visszatérô eseménye a Kárpát-medencei verbunkverseny. Idén Blága Károly
"Kicsi Kóta" gyimesi verbunkja volt a kötelezô anyag a 13 résztvevô számára. A zsûriben helyet foglalt maga a 71 éves adatközlô is, akinek táncáról 1961-ben Martin György és Kallós Zoltán az elsô gyimesi filmfelvételt készítette. A résztvevôk éppen ennek a gyûjtésnek az anyagából készülhettek fel a versenyre.

Hagyományôrzô csoportok

Többhelyszínen is bemutatták táncaikat a hagyományôrzô csoportok. A Dísz tér mellett a Vizslaparkban és a gébárti szabadtéri színpadon többször láthatta ôket a közönség. Álljon itt most róluk egy rövid összefoglaló.

A visai (mezôségi) táncosokat és a küküllôdombói táncospárt Domokos László zenekara kísérte. A nyárádmagyarósiaknak Bíró Sándor zenekara muzsikált. A mezôpanitiak Bíró Mihály prímás zenéjére járták el falujuk táncait, Sikó József szólóéneke pedig ízelítôt adott abból, milyen is a hiteles népdaléneklés. Az Erdélyen túli Moldvából érkezô külsô-rekecsini csoport csángó táncait Aurel Mandache kísérte hegedûn.

A gyimesközéplokiakat Tímár Viktor és Zerkula János prímások, a forgatós táncokat bemutató marossár-patakiakat Horváth Mihály, a vajda-szentiványiakat Horváth Elek és Horváth Mihály prímások kísérték.

A nyárádselyeiek Kacsó Károly vezetô prímás és zenekara dallamaira táncoltak.

Mibôl is áll tulajdonképpen egy székely táncrend? Errôl kérdeztem a selyei együttes vezetôjét, Móga Melindát, aki lelkesen fel is sorolta faluja táncrendjét: verbunk, jártatós, lassú forgatós, cséptánc, négyes-hatos-nyolcas, körcsárdás, szöktetôs, sûrítôs.

Gálamûsor

Idén a Táncmûvészet Világnapi Gálamûsor és a Kárpát-medencei néptáncgála színházi programként került megvalósításra. A mûsor egyik különlegessége volt az Ordasok Együttes kalotaszegi legényeseket bemutató mûsora, amelyben az öt legény nem csak falvakra, hanem adatközlôkre is "lebontva" adott ízelítôt Kalotaszeg virtuóz férfitáncaiból. A táncosok és zenészek bensôbôl fakadó szakmai igényessége remélhetôleg követendô példává válik majd a magyar néptáncéletben.

A gálamûsor hagyományôrzô részét a gyimesközéploki Zerkula János és Fikó Regina zenéje indította. A mûsort a gyimesi táncosok kezdték - és az egyik leglátványosabb táncrendet járó vajdaszentiványiak zárták.

Megható jelenet volt a néptáncmûsor fergeteges záróképe, amelyben a mezôségi, Küküllô menti, Maros menti, gyimesi és moldvai táncosok egyszerre, örömteli hangulatban mulattak a színpadon.

"Szülôföldön magyarul"

Pályázati felhívás nevelési- oktatási támogatás, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás igénylésére

A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás-nevelés erkölcsi és anyagi támogatása.

A pályázók köre: magyar igazolvánnyal rendelkezô vagy magyar igazolvány kibocsátása iránt kérelmet benyújtott azon szülôk, akik saját háztartásukban nevelt kiskorú gyermekeik részére a 2002. évben biztosítják az életkornak megfelelô magyar nyelvû oktatásban -nevelésben való részvételt.

Pályázható támogatás összege és jogcíme:

A. TANKÖNYV - TANESZKÖZ ÖSZTÖNDÍJ- TÁMOGATÁS

- 2.390 Ft-nak megfelelô lej összegû taneszköz ösztöndíj-támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeket nevelô szülô, amennyiben a kiskorú gyermek

1.) az életkorának megfelelô romániai oktatási-nevelési intézménybe jár és abban magyar nyelven tanul;

2.) életkorának megfelelô egyéb, nem intézményesített magyar nyelvû romániai oktatásban-nevelésben részesül.

B. NEVELÉSI-OKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ- TÁMOGATÁS

- 20.000 Ft-nak megfelelô lej összegû nevelési- oktatási ösztöndíjban részesülhet a saját háztartásában legalább két kiskorú gyermeket nevelô szülô minden olyan kiskorú gyermeke után,

1.) aki az életkorának megfelelô romániai nevelési-oktatási intézménybe jár és abban magyar nyelvû nevelésben vagy oktatásban részesül;

2.) életkorának megfelelô egyéb, nem intézményesített magyar nyelvû romániai oktatásban-nevelésben részesül.

Mindkét támogatás a 2002. évben egy alkalommal igényelhetô és a fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén egyidejûleg is elnyerhetô.

Pályázati határidô:

Jelen pályázati felhívás alapján a 2002. évben igényelhetô támogatásokra 2002. április 22. napjától 2002. december 15. napjáig terjedô idôszakban folyamatosan lehet pályázni.

Pályázati feltételek ( pályázati adatlapon és kitöltési útmutatón részletezve)

- megfelelôen kitöltött pályázati adatlap

- kötelezôen csatolandó:

a.) saját háztartásban nevelt kiskorú gyermekek születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata

b.) kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport nyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve) vagy iskolai leckekönyv (ellenôrzô) fénymásolata;

c.) nem intézményesített magyar nyelvû nevelésben-oktatásban való részvétel esetén a támogatást indokló tények hitelt érdemlô igazolása (részleteket lásd a kitöltési útmutatóban).

A "Szülôföldön magyarul" támogatási program végrehajtásában az Illyés Közalapítvány együttmûködik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével.

Pályázati adatlapok beszerezhetôk: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irodáiban, az RMDSZ információs irodákban, magyar egyházaknál, valamint szerkeszthetô formában letölthetôk a www. ika.hu honlapról.

Pályázatok benyújtása: ajánlott küldeményként postai úton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szovátai címére (3200 Sovata, str. Trandafirilor nr. 147.) vagy személyesen a szovátai Teleki Oktatási Központban (3299 Sovata, str. Trandafirilor nr. 147.).

A pályázatokat a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség szakmailag véleményezi, az elbírálást a szakmai véleményezés alapján az Illyés Közalapítvány Oktatási Állandó Bizottsága végzi.

Pályázatok elbírálása és támogatások folyósítása:

A benyújtást követô 30 napon belül elbírálás, mely határidô hiánypótlási felhívás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A magyar igazolvány iránt kérelmet benyújtott pályázók esetében az elbírálási határidô a magyar igazolvány megszerzésének idôpontjától számít. A támogatás folyósítására az elbírálást követô 30 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon igényeltek szerint (romániai postai utalványozás vagy magyarországi készpénzfelvétel).

További tájékoztatás a 080-019-213-as ingyenes telefonszámon, az osztondij@tok.digicomm.ro e-mail címen, valamint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megyei irodáiban igényelhetô.

A nap hírei

Több mint 700 millió euró a Phare-programon keresztül

Románia több mint 700 millió eurót kapott a Phare- programon keresztül az 1997-2000 idôszakban, jelentette ki Vasile Puscas EU-fôtárgyaló Tordán. Puscas közölte, a Phare-pénzekhez 2000-tôl hozzáadódnak az úgynevezett elôszerkezeti alapok, így az elôcsatlakozási folyamatban Romániának nyújtott vissza nem térítendô támogatás értéke meghaladja az évenkénti 600 millió eurós szintet. A miniszter szerint ezáltal 1997-hez viszonyítva mintegy hatszorosára nô az Phare, az ISPA és a SAPARD programokon keresztül kapott támogatás összege.

Román-szlovén tengeri megállapodás

Miron Mitrea szállításügyi, lakásügyi miniszter és szlovén kollégája, Jakob Presecnik megállapodást írt alá kedden Románia és Szlovénia együttmûködésérôl a tengeri szállítás területén, áll a román szaktárca közleményében. A megállapodás jogi keretet biztosít majd a két ország kétoldalú szállításügyi kapcsolatainak fejlesztésére és alapul szolgál a román-szlovén gazdasági és kereskedeli kapcsolatok bôvítésére. A két tárcavezetô a Szállításügyi Miniszterek Európai Konferenciája 86.-ik ülésszaka alkalmával találkozott, amely május 28-31 között zajlik Bukarestben.

Eltemették Alexandru Todea bíborost

Néhány ezer hívô jelent meg kedden Balázsfalván Alexandru Todea bíboros temetésén. A gyászszertartáson több száz pap, püspök és magasrangú egyházi tisztségviselô vett részt a különféle egyházaktól. A 10 órakor kezdôdött liturgiát Lucian Ôszentsége, Balázsfalva mitropolitája, Gulafehérvár és Fogaras püspöke tartotta, s 500 pap segédkezett. Achile Silvestrini bíboros, a Szentszék képviselôje II. János Pál pápa üzenetét mondta el.

Határon túli magyar színházak fesztiválja

A Kárpát-medence tucatnyi társulata tart elôadást Kisvárdán a határon túli magyar színházak 14. fesztiválján június 20- tól 29-ig. A programismertetô szerint, a tíz nap alatt harminc elôadásnak tapsolhat a közönség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. A hagyományoknak megfelelôen Erdélybôl és Partiumból érkezik a legtöbb társulat. Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti és Nagyvárad állami színházai mellett a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem, valamint Csíkszereda és Gyergyószentmiklós társulata is bemutat néhány produkciót. A kísérô rendezvények sorában a nagyközönség érdeklôdésére tarthat számot a nemzetközi népmûvészeti kiállítás és vásár június 20-a és 24-e között.

Bûnvádi feljelentés Funar ellen

Vasile Soporan Kolozs megyei prefektus kedden sajtótájékoztatón bejelentette, hogy bûnvádi feljelentést tesz Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere ellen hivatali visszaélés vádjával. A prefektus elmondta: a feljelentésben, melyet a Kolozs Megyei Ügyészségre nyújt be, azzal támasztja alá a vádat, hogy Funar megzavarta a Kolozsvári Helyi Tanács tevékenységét, mivel nem hívta össze az önkormányzati testület rendes üléseit és nem biztosította azok norális lefolyását. Soporan rámutatott, hogy az utóbbi három hónapban két rendes ülést procedurális okokból nem lehetett megtartani.

Másfél milliárdos lopás

940 millió lejt, 8.373 amerikai dollárt, 3.825 eurót és 80 angol fontot lopott egy ôr a West Bank dévai fiókjából. A 34 éves Cristian Ibanescu éppen abból a páncélszekrénybôl lopott, amelyet ôriznie kellett volna. Az ôrnek nem kellett feltörnie a széfet: néhány másodpercen belül saját kulcsaival nyitotta ki, amelyek a szekrény hátsó falán lógtak két mágnesen. A rendôrök elmondták, az ôr a nagylaki határon szökött meg felesége testvérével együtt Olaszországba, és az Interpollal kerestetik. Nevére hiányában elôzetes letartóztatási engedélyt bocsátottak ki lopásért.

Kivonulás Dzsenínbôl

Elhagyták Dzsenínt azok az izraeli egységek, amelyek keddre virradóra nyomultak be a ciszjordániai városba. Az izraeli katonák - amelyek akcióját páncélozott jármûvek és helikopterek is támogatták - kedden a déli órákra fejezték be a kivonulást a palesztin autonómia területén lévô Dzsenínbôl. Az izraeli katonaság a menekülttáborban lezajlott véres összecsapások óta másodszor tért vissza a városba, de a menekülttáborba ezúttal nem mentek be. Az izraeli katonák keddi akciójuk idején egy 55 éves palesztint megöltek, többet ôrizetbe vettek. Letartóztatták többek között a Hamász nevû szélsôséges szervezet egyik helyi vezetôjét, bizonyos Rami Avadot - ezt palesztin részrôl is megerôsítették. Jeruzsálemben kedden általános riadókészültséget rendeltek el, újabb öngyilkos palesztin támadástól tartva.

Indulhat az égi kaszinó

A Földközi-tenger felett kaszinózhatnak a jövô évtôl a szerencsejátékot kedvelô izraeliek, miután a kormány kedden engedélyt adott repülôgépeken berendezett kaszinók üzemeltetésére. Izraelben a befolyásos vallási csoportok ellenkezése miatt jelenleg törvény tiltja kaszinók nyitását a határokon belül, s ez kiterjedt szerencsejáték-turizmust tart életben: a pénzüket eljátszani igyekvô izraeliek Törökországba, Európába, vagy a Vörös- tengeren úszó kaszinóhajókra kénytelenek utazni. Néhány éve a ciszjordániai Jerikó kaszinója is kedvelt célpont volt, de a több mint két éve tartó palesztin felkelés miatt ez elérhetetlenné vált az izraelieknek, s nemrég be is zárt. Most egy izlandi központú vállalat izraeli befektetôkkel közösen egy Boeing 747-es óriás utasszállító repülôgépet tervez a célnak megfelelôen átalakítani és üzembe helyezni. A gép a tervek szerint naponta háromszor száll fel négy-négy órás turnusokra, s amint kiér a Földközi-tenger nemzetközi vízei fölé, kezdôdhet a játék.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Drágulnak a jogosítványok

A Maros megyei informatizált lakosságnyilvántartó hivatal közleménye szerint június 1-jétôl egy gépkocsivezetôi jogosítványért 350.000, míg egy forgalmi törzskönyvért 220.000 lejt kell fizetni. Azok az igénylôk, akiknek június 1-jéig a régi árban állítanak ki számlát, az országos takarékpénztárnál 35.000 lejes különbözetet kell, hogy törlesszenek.

Könyvbemutató a marosvásárhelyi Bocskai-teremben

Május 30-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai termében, Jókai (Eminescu) utca 28. szám alatt bemutatják a budapesti Kalandor Könyvkiadó Legendák földje és Hadak útja könyvsorozatainak elsô két kötetét a Szélesi Sándor: Vadásznak vadásza és Fonyódi Tibor: Isten ostorai címû mûveit. Az eseményen a kiadó igazgatója és a szerzôk ismertetik az alkotásokat.

Tisztújítás Abafáján

Az RMDSZ szászrégeni szervezetének 3-as számú körzete május 30-án, 19 órától a radnótfáji református egyház tanácstermében tisztújító RMDSZ-ülést tart, ugyanitt a szavazók találkozhatnak a helyi tanácsosokkal is.

Elôadások a Színmûvészeti Egyetemen

Gazdag programot kínál a színházkedvelôknek az elkövetkezendô napokban a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem. A Stúdió teremben a következô elôadásokat lehet megtekinteni: május 30-án, csütörtökön este 7 órakor a Liliomfit, június 1-jén, szombaton ugyancsak este 7 órától a Rettenetes gyermekek (Jean Cocteau regényének átdolgozása), Az életrôl (összeállítás Örkény István szövegei alapján), Szabad ötletek (József Attila versei) címmel a végzôs hallgatók elôadóestjére kerül sor. Június 2-án, vasárnap délelôtt 11 órakor Szerelmes mese (Paul Geraldi), illetve Etûdök (kollázs) címmel tartanak egyéni elôadásokat a hallgatók.

Nyugdíjasok egyesületének közgyûlése

A marosvásárhelyi Nyugdíjasok Önsegélyzô Egyesülete június 12-én, 10 órai kezdettel a Bolyai utca 36. szám alatti székhelyén választásokkal egybekötött évi közgyûlést tart, a vezetôtanács minden tag jelenlétére számít.

Úrnapi körmenet

Június 2-án vasárnap a 17 órától kezdôdô szentmise után a marosvásárhelyi Keresztelô Szent János plébánia Úrnapi körmenetet szervez a fôtéren. A misére meghívták a környékbeli plébániák papjait, híveit is.

Áramszünet

Május 30-án, csütörtökön 8-16 óra között karbantartási munkálatok miatt nem lesz villanyáram Náznánfalván a következô utcákban: Mezô, Állomás, Forrás, Búza és a Fô út 155-345, illetve 158-326 számok között.

Biokertészek találkozója

A marosvásárhelyi Biokertész Csoport szokásos csütörtöki összejövetelén a nyári teendôkrôl, a Marosvásárhelyi Napokon való részvételrôl és a civil szervezetek gondjairól tárgyalnak. A találkozásra a Fókusz Öko Központ Liliom utca 22. szám alatti székhelyén kerül sor délután 6 órától.

Egy erdélyi magyar ausztrál kiállítása

A marosvásárhelyi Fotóklub rendezésében május 30-án, csütörtökön délután 6 órakor megnyitják John O’Friend, 1920-ban Kolozsváron született, majd a marosvásárhelyi Papiu Ilarian hajdani fiú-középiskolában érettségizett, jelenleg Ausztráliában élô fotós kiállítását. A szerzô életpályáját Török Gáspár marosvásárhelyi fotómûvész ismerteti.

Bubau Viorel újabb sikerei

Nagykanizsai nemzetközi díjugrató versenyen Bubau Viorel Carnaval nevû ménjével a harmadik helyet foglalta el a kétcsillagos próbán (világkupára való részvételi kritérium). Az elsô két helyen osztrák sportolók végeztek. Ugyanennek a versenynek a keretében a junior kategóriában Helios de la Cere nevû lovával Bubau Andrada I. helyet ért el.

Képzômûvészeti tárlat iskolában

Újabb alkotásokat állított ki a marosvásárhelyi 11-es Számú Általános Iskola rajztanárnôje, Fehérvári Ilona a tanintézetben. Olaj, akvarell és más technikával készült alkotásai mellett a diákjai is kiállították munkáikat. A tárlat a vakáció kezdetéig látható.

Without Borders nemzetközi tábor

Augusztus 4-17 között szervezi meg a marosvásárhelyi Outward Bound Románia a Without Borders (Határok nélkül) nevû nemzetközi programot, amely interaktív, interkulturális tevékenységeket, túrákat, kajakozást, kanyonozást foglal magába. Helyszín Szováta, Gyilkos-tó, illetve a Keleti-Kárpátok más helyei. Érdeklôdni, beiratkozni az OBR Marosvásárhely Rózsák tere 55. szám alatti székhelyén, telefon: 250-939.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓK rottweiler kiskutyák. Tel. 094-848-618 vagy 120-073, este. (40027)

A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)

JELERÔSÍTÔ mobiltelefon-segédantennák (épületre) eladók. Tel. 095-794-826, 065/121-853. (38941)

ELADÓ vadonatúj Samsung videokamera. Tel. 257-113, alkudható ár. (40025)

ELADÓK naposcsibék. Szentkirály, Plopilor utca 11. szám. Tel. 133-575, 090-196-284. (39796)

VESZEK 1/12-es PVC ládákat és üvegeket. Tel. 092- 383-216. (40036)

ELADÓ Septopal Kete XXX gyógyszer. Érdeklôdni a 212-314-es telefonszámon, naponta 16-20 óra között. (40107)

ELADÓ jó állapotban Hycomat Dacia, dupla vezérlésû gyorsulással, sebességváltóval és fékrendszerrel felszerelve. Tel. 135-935. (40142)

ELADÓK Freezone DVD-k - 5 $ - dobozostól (nagy tételnél alkudhat&o