|
LIV. évfolyam 117. (15080) sz. |
2002. május 24., péntek |
Az Interpol 2000-ben megállapította, hogy Ioana Maria Vlas belépett Izraelbe, nyilatkozta a minap Rodica Stanoi igazságügy-miniszter. Utóbb azonban, tette hozzá, még az Interpol sem tudta "lokalizálni", bár arról sincs tudomásuk, hogy idôközben elhagyta volna az országot. Miért írunk errôl, mikor a tévében egyebet sem látni, mint a "Vlas- ügyet"? Nem az ország történetének legnagyobb korrupciós ügye kapcsán. Éppen ellenkezôleg. Összehasonlításként más piti esetekkel, amelyeket a rendôrség, az ügyészség, a tévések is világrengetô bûntényeknek állítanak be.
Mint köztudott, a fent említett nôszemély évek óta eltûnt az emberek pénzével, akik, maguk sem okulva a Caritas meg más piramisjáték keserû tapasztalataiból, a gyors meggazdagodás reményében tették be pénzecskéjüket az Országos Beruházási Alapba (FNI). A FNI összeomlott, elôtte azonban a húsosfazék közelében levôk csillagászati összegekkel távoztak. Az "atya", Sorin Ovidiu Vintu példának okáért "csekély" 436 milliárd lejt vágott zsebre anélkül, hogy egy vasat befektetett volna. A kispénzû károsultak pedig azóta is futnak a pénzük után. SOV él, mint Marci hevesen, a rendôrség, ügyészség békén hagyja, a FNI "anyja" pedig valahol, talán Izraelben bújkál. Olyan jól, hogy még az Interpol sem akad a nyomára.
Ezzel szemben, a napokban mutattak a tévében egy "általános körözött személyt", aki az egyik falubelije füstölôjébôl ellopta a disznósonkát és egy tábla szalonnát. Hosszú perceken át mutatták az illetôt, még a riporterek is "vallatták", hogy is volt képes elkövetni eme "szörnyû" tettet, közben pedig a sonkatolvaj képe alatt végig ott volt a nagybetûs feliratozás: "urmarit general". Namármost, az ember elgondolkodik. Valami nincs rendben. Miért lesz valakibôl "általános körözött", ha csak egy tábla szalonnát lopott? S miért " körözik országosan", ha már elfogták és tévésztárt csináltak belôle? Megvolt a tettes, megkerült a szalonna egy része is, mégis körözték, mégpedig országosan. Tévedés ne essék, nem mentséget keresek a szalonnatolvajnak. Mindenfajta bûncselekmény elítélendô. Csakhogy a különbözô ügyeknek mindig más a fajsúlya. És a bûncselekmény súlyosságának megfelelôen kell eljárni a különbözô esetek kapcsán. Lehet naiv vagyok, de úgy gondolom, amit Sorin Ovidiu Vintu vagy Ioana Maria Vlas elkövettek, megérne egy "általános körözést", az elfogott szalonnatolvaj körözését pedig igazán leállíthatnák az illetékesek. Eközben Vlas vígan él a világ egyik, az Interpol által sem ismert pontján, Sorin Ovidiu Vintunak el sem kellett mennie, itthon megy jól neki. Ezek után egyetlen kérdés marad: minket néznek gyengeelméjûeknek az "ille- tékesek", vagy az ô készülékükkel van baj?
Maratoni ülésen vett részt csütörtökön a megyei tanácstestület. Virág György elnök mindjárt az elején megjegyezte: noha törvényes joga volna anyanyelvét használni, ezúttal nem él ezzel a lehetôséggel. Gyakorlatban ennek oka, hogy a beszerzett szinkrontolmácsolási berendezés beszerelése a program inkompatibilitása miatt nem készült el az ülés idejére.
Az informatika az elektronikus szavazógép útján is megtréfálta a tanácsot. Meghibásodása következtében ezen az ülésen a hagyományos kézfelemeléses módszert alkalmazták szavazáskor.
A húsz napirendi pontból a legszenvedélyesebb vitát a Drakula parkkal kapcsolatos váltotta ki. Noha csupán a tervezett létesítményhez vezetô út átminôsítése és számozása került hivatalosan terítékre, több tanácsos - pártállásra való tekintet nélkül - a park létesítése mellett kardoskodott, s testületileg, logikus érveléssel visszautasították a tervet ellenzôk állításait. Az út számozásának elfogadásával jelzést adhat a tanács a park létesítése mellett - mondta Teodor Giurgea tanácsos, s a határozatot a tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el. A tanácsosok véleményét megerôsítette Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpogármestere, aki néhány perccel korábban elhangzott úti beszámolójában megállapította, hogy az elnöki küldöttség tagjaként meglátogatott távol-keleti államokban mindenhol két dolgot ismertek Romániáról: Nadia Comaneci mellett a másik Drakula legendája volt, s az utóbbihoz semmiféle negatív mellékzönge nem társult - szögezte la az alpolgármester.
Szintén sok vita övezte a marosvásárhelyi Nemzeti Színház most elfogadott költségvetését. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy a szigorúan minimumra lefaragott büdzsét veszélyezteti, hogy a városi tanács által megszavazott ötmilliárdos támogatás esetleg nem jut a színház számlájára. Noha hétfôig ígérte, Dorin Florea polgármester mindeddig nem nyilatkozott az intézmény támogatásáról megkötendô együttmûködési szerzôdés ügyében. Szintén veszélyben a mûvelôdésügyi minisztérium által ígért 2 milliárdos céltámogatás - mondta nem hivatalos értesülésre hivatkozva Cristian Ioan színházigazgató. Erre reagálva, Ovidiu Natea perfektus megígérte, hogy közbenjár a miniszternél a támogatás megszerzése ügyében.
Közel 3000 FNI-befektetô gyülekezett csütörtökön 11-kor a bukaresti Forradalom téren, ahonnan az Alkotmány térre indultak, az Igazságügyi Minisztérium épülete elé. A Victoria út - Egyesült Nemzetek tér útvonalon leállt a közlekedés. A résztvevôk száma egyre nôtt, a tüntetôkhöz ugyanis az ország más részébôl érkezett befektetôcsoportok csatlakoztak. A befektetôk menetelését csendôrök kísérték figyelemmel. Több csendôrautó állt a Forradalom tér körül, és a Victoriei úton a rohamrendôrség egységeit állították föl, egyet-egyet mindegyik járdán. Ugyanakkor a tüntetôk csoportját állandóan egy csendôregység fogta közre.
Az Igazságügyi Minisztérium épülete felé menve a tüntetôk megálltak a fôváros rendôrségének székhelye elôtt, ahol azok elleni jelszavakat kiabáltak, akik a FNI-ügyet kivizsgálták. A környéken kettôs csendôroszlop vigyázta a CEC- nek a fôváros rendôrségéhez közeli fiókját.
A FNI-befektetôk vezetôinek döntése, hogy elhagyják a Forradalom teret, Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke határozatának következménye, aki visszautasította, hogy a tüntetôk küldöttségével tárgyaljon. Ovidiu Mazilescu, a FNI-befektetôk Nemzeti Szervezetének elnöke kifejtette: "a szenátus elnöke azzal indokolta elutasítását, hogy a résztvevôk minden tüntetésen gyalázták".
Mazilescu hangsúlyozta, a küldöttség ennek ellenére találkozni fog az Igazságügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselôivel. A tiltakozók azonban elégedetlenek ezekkel a tárgyalásokkal: azt mondják, mindkét intézmény részérôl "egy írnok jön majd, aki jegyzetel". Mazilescu a helyi hatóságokat is bírálta, mert nem engedélyezték, hogy a tüntetést a Victoria téren szervezzék meg.
14.000-en a 300.000 becsapott FNI-befektetô közül törvény elé vitték a panaszaikat. Az általuk kért teljes összeg 1127 milliárd lej, jegyezte meg Mazilescu. Hozzátette, ha a Legfelsôbb Ügyészség elfogadja a fellebbezést, a FNI-befektetôk képviselôi a nemzetközi bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
A tüntetés 15 óra körül fejezôdött be. A tiltakozás végén a tüntetôk összecsaptak a rendfenntartókkal. A közel háromórás tiltakozás után a tüntetôk megpróbáltak az Alkotmány térrôl az Egyesülés térre menni, azonban a rendfenntartó erôk feltartóztatták és a közelben parkoló autóbuszok felé terelték a tömeget. A tiltakozók ellenálltak és megpróbálták áttörni a csendôrkordont.
A FNI-károsultak és a csendôrök között a tiltakozók vezetôi közvetítettek, és sikerült lecsendesíteniük a tömeget, amely nem sokkal ezt követôen autóbuszokon távozott. A károsultak vidéki képviselôi megegyeztek, hogy mielôbb találkoznak és újabb tiltakozást rendeznek.
Valósak-e a hivatalos kimutatások?
Drogprevenció határon innen és túl címmel szervezett kétnapos szakmai tanácskozást a Sapientia, az Agora Irodahálózat, a magyarországi Ifjúsági és Sportminisztérium jelentôs támogatásával. Tegnap Topolánkszy Ákos helyettes államtitkár számolt be a magyarországi nemzeti stratégia kialakulásáról és megvalósulásáról, majd Lelia Preoteasa, az Ifjúsági és Sportminisztérium tanácsosa számolt be a hazai helyzetrôl. A tanácsos elmondta, hogy a hivatalos adatok szerint a drogfogyasztók száma nem ijesztôen magas, majd ismertette azon intézkedéseket, amelyeket a kormány tett a drogprevenció területén.
A déli sajtótájékoztatón Topolánszky Ákos elmondta: Magyarországot meglepetésszerûen érte a drogfogyasztás nagyméretû terjedése. - Eszköztelennek éreztük magunkat, hiányzott a kábítószer-fogyasztás terjedésének megelôzésére, a függôség kezelésére szakosodott intézményrendszerünk. Úgy gondolom, hogy a helyzet Romániában is azonos. Éppen ezért fontos az együttmûködés, a tapasztalatcsere.
A Népújság kérdésére: vannak-e valós adatok a megyénkbeli drogfogyasztókról, több választ kaptunk. Csegzi Sándor alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy személyesen beszélgetett a megyeszékhelyi iskolaigazgatókkal, s az iskolákban nem fogyasztanak kábítószereket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a drogfogyasztás veszélye jelen van, s a prevenció egyik fontos része: beszélni a problémáról. Dr. Albert Lôrincz Enikô tanszékvezetô a középiskolai tanárok körében végzett felmérést, s arra a kérdésre kereste a választ, hogy szükséges-e a drogprevenció és van-e drogfogyasztás az iskolákban. Mindkét kérdésre számos igen választ kapott. Elhangzott, hogy idén Erdély-szerte készítettek felméréseket a drogfogyasztás mértékérôl. A legfrissebb adatok szerint a középiskolás diákok 6 százaléka fogyasztott már kábítószert (legtöbben marihuanás cigarettát, szintetikus szereket), 40 százalékuk egy csomag cigarettát vagy ennél többet szív el naponta, s 80 százalékuk már fogyasztott szeszes italt. Mint Ábrám Zoltán egyetemi tanár elmondta, a tavaly végzett felméréseik alapján a VIII-XII. osztályos tanulók 9,4 százaléka fogyasztott drognak minôsülô terméket (nagy részük szeszes italt gyógyszerrel). A kimutatás szerint az akkori X. osztályosok körében volt nagymértékben elterjedt a legális drogok (szeszes ital, dohánytermékek) fogyasztása. Ezen adatból kiindulva egy növekedési folyamatra számítanak a szakemberek - vélekedett Ábrám Zoltán.
A tanácskozás ma 10 órától folytatódik a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Központban.
Aranyosgyéresen elszenvedett vereségét követôen a CS Armatát már csak egy csoda mentheti meg a C-osztálytól. S ha két korábbi esztendôben a szerencse a marosvásárhelyi labdarúgók mellé állt, ezúttal a hátbaszúrás a szakszövetségtôl érkezett, amely alig két fordulóval a zárás elôtt "megmentette" a gyulafehérvári Apullumot, törölvén a hétpontos büntetését. Így csupán két gyôzelem és Medgyes legalább egy veresége mentheti meg a csapatot, vagy esetleg az, hogy Kolozsvár ne nyerjen egy találkozót sem az utolsó két fordulóban. Mindenképpen a fantasztikumot súroló változatok.
A 28. forduló eredményei: Apullum - FC Bihor 1-2; Extensiv - Resicabánya 1-1; Poli Temesvár - FC Nagybánya 0- 7; Aranyosgyéres - CS Armata 4-2; Olimpia - Pandurii 5-0; International - UTA 0-0; Gaz Metan - U Kolozsvár 3-1; Jiul - Minaur 2-2.
A következô forduló (május 25.) mûsora: Apullum - Extensiv; Resicabánya - Poli Temesvár; FC Nagybánya - Aranyosgyéres; CS Armata - Olimpia; Pandurii - International; UTA - Gaz Metan; U Kolozsvár - Jiul; FC Bihor - Minaur.
A 28. forduló eredményei: Budvár - FC 97 4-2; Precizia - Romradiatoare 0-1; Gyergyószentmiklós - Viromet 0-3 (hivatalból); Nyárádtô - Nitramonia 3-1; Gaz Metan - Metrom 4-0; Energia - Bucegi 3-1; Minerul - FC AMSO 0-3. A Chimica állt.
A következô forduló (május 25.) mûsora: Budvár - Precizia; FC AMSO - Gyergyószentmiklós (3-0, hivatalból); Viromet - Nyárádtô; Nitramonia - Chimica; Metrom - Energia; FC 97 - Bucegi; Romradiatoare - Minerul. A Gaz Metan áll.
Ismét átvette a vezetést a szászrégeni Maviprod a D-osztály rájátszásában a mindent eldöntô utolsó forduló elôtt. Azzal azonban, hogy 8-4 arányban gyôzött az FC Radnót ellen, míg vetélytársa, a Szovátai Bútor csupán 1-1-es döntetlent ért el az FC Muresul otthonában, már egy döntetlennel is megelégedhet a szombati szovátai egymás elleni összecsapáson, míg a házigazdáknak feltétlenül gyôzniük kell, hogy az elsô helyen végezzenek. Maros megye bajnoka egyébként Kolozs megye legjobbja ellen vív a felsôbb osztályba jutásért osztályozót.
A rájátszás állása: 1. Maviprod 22 p. 2. Szováta 21 p. 3. FC Muresul 11 p. 4. FC Radnót 8 p.
Nem kétséges, van megyénkben olyan polgármester, aki megéri a pénzét. Egyesek saját vagyonukat gyarapítják a rendelkezésükre álló idô alatt, mások pártérdekeket érvényesítenek, ismét mások fel sem nôttek még a feladathoz és képtelenek megfelelôen helytállni. Még mielôtt bárki megsértôdne, szerencsére van bôségesen kivétel is, tehát kinek nem inge, ne vegye magára.
Mindenesetre a birtoklevelek kiosztása nem lehet egyetlen mércéje a polgármesterek teljesítményének, noha e tekintetben sokat számít, hogy a település elöljárója tud-e, akar-e határozottan állást foglalni vitás kérdésekben, az igazság mellett, a köz javára. Mondják az érintettek, hogy ha naponta noszogatják a föld- és erdôosztó bizottság tagjait, ha azokat állandó ellenôrzés alatt lehet tartani, akkor szemmel láthatóan jobban halad a munka. Bizonyára ez sem elhanyagolandó körülmény.
Birtoklevél-ügyben egyik végletben vannak azok a települések, amelyek ilyen vagy olyan okok miatt még messze elmaradnak a megyei átlagtól. A személyes hibák mellett sokuknak mentsége lehet, hogy különösen a magyar településeken egy birtoklevél kiállításához 20-30 parcella sorsát kell tisztázni. Ilyenkor elegendô, ha egy közülük vitatott, máris megakad az ügyintézés.
Könnyû azokban a falvakban, ahol két- három tagban vannak a visszaadandó földek, itt a vitákon is könnyebb túljutni. Ismét kivételnek számítanak a szász falvak, ahol az elvándoroltak földjeibôl jutott az igénylôknek ott és annyi, ahol és amennyit akartak. A mezôségen a nagy uradalmi birtokok esetében is kevesebb a vitatnivaló. Ismét más településeken a találékonyabbak ahogy érték, úgy adták ki a birtokleveleket. Igaz, mostanra meggyûlt a fonnivalójuk a tévedések miatt, de ez más kérdés.
Semmiképpen sem lehet az egész kérdéskört egy kalap alatt intézni. Márpedig az új prefektus így szeretné. Akárcsak elôdje, akinek a birtoklevél-ügy hétrôl hétre jó alkalom volt a polgármesterek leteremtésére. Év végére 90% kell - mondja a prefektus. Lesz is, ígéri. Egyelôre partneri alapon kéri a polgármestereket, hogy iparkodjanak a "cédulákkal", de aztán - mondja - ha nem igyekeznek és nem lesz látszata, akkor majd megmutatja, hogy tud ô keresztbe tenni, és nehézzé tudja tenni egy-egy település vezetôjének az életét...
Valami hiányzik a mondottakból. Például az, hogy mit tesz maga a prefektúra a polgármesterek dolgának segítéséért, megkönnyítéséért. Így talán tényleg szaporábban menne az ügyintézés. Már csak azért is, mert minden jel szerint a parancsnokló stílus eddig sem hozott eredményt. Meg hát, enyhén szólva, idejétmúlt!
Ezt Szabó Vilmos, a párt nemzetközi kapcsolatok titkárságának vezetôje mondta újságírók elôtt csütörtökön azt követôen, hogy az MSZP vezetôi megbeszélést folytattak a román szociáldemokrata párt küldöttségével Budapesten.
Szabó Vilmos hozzátette: az új kormánynak hivatalba lépése után át kell tekintenie, mi történt a memorandum aláírása óta.
Mint mondta, nincsenek pontos információik errôl, mindössze arról tudnak, hogy levélváltás volt a magyar és a román kormány között.
Cozmin Gusa, a kormányon lévô román Szociáldemokrata Párt (PSD) fôtitkára újságírói érdeklôdésre leszögezte, hogy a memorandum szövegében nincs szó annak újratárgyalásáról.
Hangsúlyozta, hogy a román fél inkább a kedvezménytörvényre kíván koncentrálni. Emlékeztetett arra: az Orbán-Nastase megállapodás tartalmazza, hogy hat hónappal a törvény életbe lépése után a felek megvizsgálják, mi valósult meg addig a törvénybôl.
Tiltakozó nagygyûlést szervez a Benes-dekrétumok ellen a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Balassagyarmaton június 4-én, a trianoni döntés évfordulóján - közölte Patrubány Miklós, a szervezet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta, hogy a jövô hónap elején rendezendô esemény illeszkedik abba a sorozatba, amelyet egy évvel ezelôtt az Európai Parlamentben és Strasbourgban indítottak, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a dekrétumok magyar vonatkozásaira.
Hozzátette, hogy "tarthatatlan a Benes-dekrétumok építménye", ezért esély van a hatályon kívül helyezésükre, habár tisztában vannak azzal: sem Prága, sem Pozsony nem kíván errôl hallani.
- Az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy a Benes- dekrétumok nem jelenthetik Szlovákia és Csehország belügyét, még csak egy cseh, szlovák, német, magyar viszály tárgyát sem, hiszen ez egyetemes emberi ügy - közölte az MVSZ elnöke.
Patrubány Miklós azon véleményének adott hangot, hogy a megoldás az európai nagypolitika feladata, mert ahol hatályosak a Benes-dekrétumok, ott az emberi jogok jó részét lábbal tiporják, a demokráciát pedig arcul csapták. Az MTI érdeklôdésére az MVSZ elnöke elképzelhetônek nevezte, hogy a június 4-i tiltakozó nagygyûlés után további hasonló rendezvényeket szerveznek.
A Wifo osztrák gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett elôrejelzése szerint tavaly a negyedik negyedévben a kelet-közép- európai reformországok gazdasága stagnált, de a konjunktúra lassulása nem vezetett válsághoz, és idén újara fellendülés várható a térségben.
A Wifo Magyarországnak a tavalyi 3,8 százalék után az idei évre 3,4 százalékos, jövôre 4 százalékos GDP-növekedést, továbbá a tavalyi 9,2 százalékos infláció után idén 5,7 százalékos, jövôre 4,5 százalékos inflációt, idénre és jövôre egyaránt változatlan, 8 százalék körüli munkanélküliséget és a fizetési mérlegben a 2001-es 2,1 százalékos után idén 4,2 százalékos és jövôre 4,3 százalékos hiányt jelzett.
A térségben a GDP jövôre várhatóan Romániában nô a leggyorsabban, 5 százalékkal, de Romániában és Macedóniában várható a legnagyobb, 20 százalékos infláció is - habár a drágulás mindkét országban jóval kisebb lesz az elôzô évihez képest. A munkanélküliség szintén Macedóniában éri el várhatóan a térség legmagasabb szintjét 32 százalékkal, és ott lesz elôre láthatólag a legnagyobb a fizetési mérleghiány a GDP 6,8 százalékával.
Oroszországban a GDP növekedése a Wifo szerint 2003-ban 4 százalékos, az infláció 15 százalékos, a munkanélküliség 9 százalékos és a fizetési mérleghiány 5,4 százalékos lesz.
A kutatók rámutattak, hogy a térség országainak exportja 2001 utolsó hónapjaiban éppen csak elérte a 2000 végi szinteket, vagy el is maradt azoktól, és stagnálás jelei mutatkoztak az ipari termelésben is. A GDP növekedésének üteme az év utolsó negyedében egyértelmûen elmaradt az elôzô negyedek mögött. Válság azonban nem keletkezett, és a nemzetközi klíma alakulásával összhangban várhatóan már idén fellendülés kezdôdik, amely meghatározó lesz a jövô évben is.
Az Európai Unióval csatlakozási tárgyalásokat folytató országokban a gazdaság idén és jövôre is 1-2 százalékponttal gyorsabban nô majd, mint az EU-ban. Kivétel Lengyelország, ahol 2001 eleje óta mind érezhetôbb a stagnálás, és a nehézségek leküzdése egy-két évet is igénybe vehet majd - írták a Wifo elemzôi.
Az infláció a térségben várhatóan tovább lassul, de továbbra is a nyugat-európai átlag felett marad, a munkanélküliség pedig alig csökken majd.
A Wifo szerint a térség gazdaságilag vezetô országaiban - így Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában - a nemzeti valuta nominális felértékelôdése felé mutat az irányzat. Erre a jegybankok nagyon eltérôen reagálnak, Csehországban például alacsony, Lengyelországban egyelôre magas az alapkamat.
Végül az intézet közleménye rámutat, hogy a térség gazdasági átalakulásának kezdete óta gyorsan nô az Ausztriával folytatott kereskedelem: 2001-ben az osztrák exportnak már hatoda irányult a kelet-közép-európai országokba, és nô az osztrák import, ám ez nem veszélyezteti az osztrák többletet, amely fôleg Horvátországgal, Magyarországgal és Szlovéniával szemben áll fenn. Megváltozott a térségbôl származó osztrák import szerkezete is: ma Ausztria már nem fôleg nyers- és alapanyagokat, hanem ipari késztermékeket, jelentôs részben gépeket és közlekedési eszközöket vásárol - szól a közlemény.
A Képviselôház csütörtökön elfogadta a Külföldi Befektetésekért Román Ügynökség (ARIS) létrehozását szabályozó jogszabályt. A kormánynak alárendelt ARIS jogi személyként mûködik majd, a törvény értelmében feladatai közé tartozik a közvetlen külföldi befektetések országba vonzása, illetve a romániai befektetési lehetôségek külföldi népszerûsítése. Az ARIS a Fejlesztési és Elôrejelzési Minisztérium keretében mûködô, a külföldi befektetôkkel való kapcsolattartással foglalkozó fôosztály átszervezése révén jön létre. Az ügynökség az APAPS, az AVAB és a gazdasági minisztériumok stratégiáival összhangban, a Külügyminisztériummal együtt népszerûsíti a romániai befektetési környezetet.
Az ügynökség figyelemmel követi a külföldi befektetéseket szabályozó törvényrendszert, és javaslatokat tesz a kormánynak a jogszabályok tökéletesítésére. Az ARIS együttmûködik majd a regionális fejlesztési ügynökségekkel a legvonzóbb befektetési lehetôségek azonosítása érdekében. Az ügynökség államtitkári rangú vezetôjét a kormányfô nevezi ki.
Brigitte Hamann Bécsben élô neves német történész legutóbbi sikerkönyvétôl, a "Hitler Bécsétôl" nem hosszú az út a "Winifred Wagner vagy Hitler Bayreuthja" címû kötetéig.
A szerdán este a bécsi Konzerthausban bemutatott új Hamann-könyv alapjául a vitatott Wagner-klán legellentmondásosabb tagjának, Winifred Wagnernak, Richard Wagner menyének, Hitler jó barátjának és a múlt század harmincas évei Bayreuthi Ünnepi Játékai koronázatlan királynôjének naplója szolgált.
Winifred Wagner egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig Hitler rendíthetetlen hívének vallotta magát. Meggyôzôdéses antiszemita és német nacionalista volt. Hamann alátámasztja könyvében azt a legendát, amely szerint Winifred Wagner bocsátotta a landsbergi börtönben raboskodó Hitler rendelkezésére a papirost, amelyre a Mein Kampfot írta. Rávilágít azonban Winifred eddig kevésbé ismert másik vonására is. "Winifred Wagnernek nem lehet megbocsátani. Ugyanakkor sok olyat is tett, ami nem lehetett Hitler kedvére. Ismételten latba vetette befolyását olyanokért, akik szenvedtek a náci rezsim alatt" - mutatott rá Hamann a könyv szerdai bemutatásán.
Könyvében a történész nyomon követi Winifred Wagner életútját, aki 1915-ben - 18 esztendôsen - feleségül ment Richard Wagner nála 25 évvel idôsebb egyetlen fiához, Siegfriedhez és beköltözött a német nacionalisták és antiszemiták akkori fellegvárába, a Wahnfried- villába. Mivel Hitler vonzódott a Wagner-muzsikához, Bayreuth a náci esztétika Olümposzává vált, s mivel gyakran tartózkodott ott, idônként az európai politika központja is lett egyben.
Brigitte Hamann rámutatott, hogy könyvének középpontjában ugyan Winifred életrajza, valamint családi, politikai és mûvészeti környezetének történései állnak, az írás mégis elsôsorban Hitlerrôl szól. Fáradságos forráskutatás segítségével próbálta meg kideríteni az írónô, miként történhetett, hogy "ebbôl a nyomorúságos ausztriai vagányból" Németország vezetôje lehetett?
"Elméleteken át nem lehet Hitlerhez közelíteni, csak források feldolgozása révén" - mutatott rá az írónô, s hozzátette, hogy ez a munka "egyáltalában nem szép". "Az ember úgy érzi magát közben, mintha elmerülne az évszázad szennyében" - idézte Hamannt az APA jelentése.
Az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetemen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatóinak idei tudományos ülésszakán az utóbbi évek hagyományinak megfelelôen újabb neves személyiségekkel gyarapodott az intézmény díszdoktorainak sora. Ezúttal dr. Szendrei Kálmán szegedi érdemes gyógyszerészprofesszornak adományozták a megtisztetô kitüntetéssel járó oklevelet. A francia dr. André Gouazé professzor dísztoktorrá avatása elmaradt, mivel ô egy késôbbi alkalommal tud majd eljönni Marosvásárhelyre. Ugyanakkor az egyetem tiszteletbeli professzori díszoklevéllel tüntette ki a hetvenes éveikben járó nyugalmazott egyetemi tanárokat, és kitüntetô oklevéllel jutalmazta dr. Csedô Károly, dr. Constantin Radulescu és dr. Grigore Stanciu professzorokat.
A vendégprofesszort Sabau Marius egyetemi tanár, a MOGYE rektora köszöntötte, kiemelvén, hogy a díszdoktori címet azoknak adományozzák, akik valamilyen módon hozzájárultak a marosvásárhelyi egyetemen folyó oktatási és kutatási tevékenység támogatásához. A laudációta kitüntetett életérôl és rendkívül gazdag, sokrétû munkásságáról dr. Csedô Károly gyógyszerészprofesszor mutatta be.
A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvosi Egyetem végzettjeként, majd tanáraként, illetve a szegedi Farmakognóziai Intézet igazgatójaként, négy idegen nyelvet ismerve, a világ jelentôs farmakológiai, farmakognóziai intézeteiben ösztöndíjasként folytatott kutatómunkát, majd az ENSZ-nek a kábítószerek ellenôzésével és kutatásávak foglalkozó genfi laboratóriumát vezette, 1984-96 között pedig Bécsben igazgatta az ENSZ Kábítószer-kutatási Programját. Négy jelentôs nemzetközi találmány társszerzôjeként Szendrei professzor sok híres tudományos társaság tagja. Megyeközpontunkban 1998-ban tartott rendkívül érdekes elôadásokat a kábítószerek témakörében. Alapítványa, amelynek támogatását továbbra is felajánlotta, eddig a MOGYE két hallgatóját díjazta - hangzott el a méltatásban, majd a kitüntetett számolt be a szegedi kutatóintézetek által az évek során elért elismerésre méltó eredményekrôl.
Ezt követôen vehették át a tiszteletbeli professzori címmel járó díszoklevelet a MOGYE hetvenes éveiben járó nyugalmazott egyetemi tanárai: dr. Bedô Károly, dr. Berdj Asgian, dr. Bukaresti László, dr. Dienes Sándor, dr. Corneliu Dudea, dr. Feszt György, dr. Teodor Goina, dr. László János és dr. Mülfay László professzorok.
Az ünnepség végén Szendrei professzort arra kértük, hogy gyógynövények, illeve a kábítószerek kutatásának szánt hosszú évek tanulságát megfogalmazza.
- Bár több mint 100 eredeti molekulát fedeztem fel, egyetlen növényre sem mondhatom, hogy tökéletesen megismertem. A növény rendkívül bonyolult, akárcsak az emberi szervezet. A természetet, a növényvilágot nem lehet sablonokba belekényszeríteni, a sok kis mûködô molekula egy végeláthatatlan folyamatot alkot. A gyógynövénykutatás területén pedig ki kell emelnem az e téren mûködô két szegedi intézet fél évszázados kiváló együttmûködését, ami az elért eredmények mellett egymagában is világrekordnak számít - mondotta Szenrei professzor, a MOGYE tegnap felavatott díszdoktora.
Az Európai Integráció Minisztériuma úgy véli, a csatlakozni óhajtó államok csatlakozási tárgyalásáról készített jelentésnek az Európa Parlament Külügyi és Védelmi Bizottsága által elfogadott változata "nyilvánvalóan elônyösebb" Románia számára, mint az eredeti projekt.
A szaktárca közleménye szerint a jelenlegi változatban a bizottság "helyrehozott bizonyos hiányosságokat, és olyan aspektusokkal egészítette ki a jelentést, amelyek a valósághoz közelebb álló módon mutatják be a csatlakozási folyamatban elért eredményeket".
A külügyi bizottság jelentésének tervezetét a raportôrök jelentéseivel együtt mutatják be az Európa Parlament 2002. június 10. és 13. között sorra kerülô ülésén.
Az Európa Parlament Külügyi és Védelmi Bizottsága szerdán egy Romániának és Bulgáriának kevésbé elônyös formában fogadta el a tagjelölt államok csatlakozási folyamatában elért eredményeket elemzô jelentést.
Egy Arie Oostlander által tett és a bizottság által elfogadott javaslat szerint a határozott csatlakozási idôpontot tartalmazó kérést módosítsák olyan kérésre, mely "megvalósítható és világos csatlakozási tervet" kér a két ország csatlakozását illetôen.
A jelentés elsô változata, amelyet Elmar Brok német képviselô, az Európa Parlament Külügyi és Védelmi Bizottságának elnöke javasolt, "egy megvalósítható és világos csatlakozási tervet és egy biztos csatlakozási idôpontot" kért Romániának.
Adrian Nastase miniszterelnök azt kérte kormánya tagjaitól, mutassanak be egy listát azokkal az államtitkárokkal, akik nem teljesítették az év elején megállapított kötelességüket, jelentették be csütörtökön kormányközeli források.
"Minden miniszternek elemeznie kell az államtitkárok tevékenységét, és legfeljebb egy héten belül javaslatot kell tenniük ezek helyettesítésére vonatkozóan", derült ki a továbbiakban.
Ugyanakkor a kormány a következô idôszakban a prefektusok tevékenységét is elemezni fogja, és azokat a helyi hivatalos személyeket, akik nem teljesítették kötelességeiket, leváltja.
A kormány szerdán Snagovon tartotta heti ülését, hogy elemezze azokat a gazdasági és társadalmi okokat, amelyek a következô idôszak prioritásai közé tartoznak, és hogy Romániának a nemzetközi pénzügyi intézményekkel, az EU-val és a NATO-val való kapcsolatáról tárgyaljon. A miniszterek az adók csökkentésének, az új munkahelyek megteremtésének, a mezôgazdaság, a kis- és középvállalkozások valamint a kivitel fejlesztésének és az üzleti körülmények javításának lehetôségeirôl is tárgyaltak.
Szerdán a négy országos tanügyi szakszervezeti tömörülés közül három aláírta a tanügyminisztérium képviselôivel együtt megkötött protokollumot. Az eredménnyel természetesen nem lehetnek elégedettek a felek, hiszen a fizetésre vonatkozó követelések, melyek 50%- os emelésrôl indultak, végül 5%-nál végzôdtek, amelyet március 1-jétôl alkalmaznának. Amint Cornel Crucean, a Maros megyei Általános és Középiskolai Oktatás Szakszervezete elnöke elmondta, a protokollum egyik erôssége lehet - már amennyiben betartják -, hogy középtávon elôírja a tanügyi szakemberek bérezésére vonatkozó törvény megszavazását. A protokollumban ezenkívül számos populista ígéret is van, ilyenek például az üdülôjegyek számának növelése stb.
A szakszervezeti tömörülés elnöke egyébként hangsúlyozta, föderációs szinten az egyes megyék szakszervezeti tagjainak listás szavazata alapján döntöttek. A maros megyeiek a listák alapján a protokollum aláírása ellen szavaztak, más 12 társukkal együtt, de a többi 24 szervezet döntését a demokrácia gyakorlatának megfelelôen elfogadták. Mindazonáltal, amennyiben a protokollum aláírását elutasító Spiru Haret szakszervezet valóban tiltakozó megmozdulásokat szervez megyénkben, csatlakoznak hozzá. A tavalyi, sok tekintetben hasonló helyzetben azonban az derült ki, hogy a Spiru Haret nem ellenjegyezte a protokollumot, és késôbb tiltakozást sem szervezett, bár ígérték.
A parlament két házának külügyi bizottságai felszólították a külügyminisztériumot, hogy tájékoztassa ôket a román számvevôszék jelentésérôl, amelyet Ioan Donca volt magyarországi, illetôleg Caius Traian Dragomir egykori franciaországi román nagykövet tevékenységérôl készített.
Ghiorghi Prisacaru, a szenátus külügyi bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a sajtóban cikkek jelentek meg a két nagykövetségen történt pénzügyi rendellenességeket feltáró számvevôszéki jelentésrôl.
Ha a dolgok valóban úgy állnak, ahogy a jelentésbôl kiderül, akkor nagyon súlyos a helyzet és nem értem, hogy a külügyminisztérium korábbi vezetése miért nem intézkedett - mondta.
A központi sajtó az elmúlt napokban számolt be arról, hogy az állami számvevôszék még 1997-ben feltárta: súlyos pénzügyi visszaélések történtek Románia budapesti és párizsi nagykövetségén. Párizsban a követség felújítási munkálatainak pénzügyi vizsgálatakor bukkantak 760 ezer francia franknyi hiányra, míg Budapesten a közüzemi számlákkal történt manipulációk során kelt lába több mint 4,5 millió forintnak.
A sajtó cikkei szerint Ioan Donca nagykövet budapesti szolgálati éveiben a követség idôközben elhunyt gazdasági felelôse négy éven keresztül rendszeresen többször (esetenként akár hétszer) is feltüntette az elszámolásokban ugyanazokat a közüzemi kiadásokat.
A követség rendszeresen nagy késéssel fizette ki a villany- és gázszámlákat, hogy a szolgáltató vállalatoktól ismételten kiküldött fizetési felszólításokat is elsôdleges pénzügyi okmányokként könyvelhessék el a nagykövetség kiadási tételei között. Ioan Donca jelenleg Románia pekingi nagykövete.
Az emberölés bûncselekményét az követi el, aki megöl egy személyt, aminek büntetése 10-tôl 20 évig terjedô fogház és egyes jogok megvonása. A kísérlet büntetendô. Minôsített emberölésnek (omor calificat) számít, ha a cselekményt elôre megfontolt szándékkal, anyagi érdekbôl a házastárs vagy közeli rokon ellen követik el, kihasználva az áldozat védekezésre képtelen állapotát, több személy életét veszélyeztetik, továbbá azzal a céllal, hogy a tettes magát kivonja vagy mást kivonjon a bûnüldözés vagy letartóztatás, illetve a büntetés végrehajtása alól, más bûncselekmény elkövetésének megkönnyítése vagy eltitkolása céljából. Az ilyen körülmények között elkövetett emberölés büntetése 15- tôl 25 évig terjedô fogház és egyes jogok megvonása. A kísérlet büntetendô.
Különösen súlyos emberölésnek számít a következô körülmények valamelyikének fennállása mellett elkövetett emberölés: kegyetlenkedéssel, két vagy több személy ellen, olyan személy részérôl, aki már elkövetett emberölést, rablás vagy kalózkodás elkövetése vagy eltitkolása céljából, terhes nô ellen, bíró, rendôr, csendôr vagy katona ellen, ezek szolgálati tevékenysége idején vagy ezzel kapcsolatban. Ilyen esetekben a büntetés életfogytiglani vagy 15-tôl 25 évig terjedô fogház és egyes jogok megvonása. A kísérlet büntetendô. A gyermekölés bûncselekményét az az anya követi el, aki közvetlenül a szülés után, a szülés okozta lelki zavar állapotában megöli újszülöttjét. A cselekmény büntetése 2-tôl 7 évig terjedô fogház.
A gondatlanságból elkövetett emberölés bûncselekményét az követi el, aki egy személyt megöl gondatlanságból és aminek a büntetése egy évtôl 5 évig terjedô fogház. Ha a gondatlanságból okozott emberölés egy foglalkozás vagy mesterség ûzésére vagy bizonyos tevékenység folytatására vonatkozó törvényes rendelkezések vagy elôvigyázatossági intézkedések be nem tartásának a következménye, a büntetés 2 évtôl 7 évig terjedô fogház. Ha a gondatlanságból okozott emberölést gépjármûvezetô követte el, akinek vérében a törvényes határt meghaladó alkoholtartalom van, vagy aki ittas állapotban van, a büntetés 5 évtôl 15 évig terjedô fogház. Ugyanezzel a büntetéssel büntetik a foglalkozását vagy mesterségét gyakorló bármely olyan személy gondatlanságból elkövetett cselekményét, aki ittas állapotban van. Ha az elkövetett cselekménnyel két vagy több személy halálát okozták, az elôbbiekben említett büntetések felsô határához három évig terjedô többlet adható.
Az öngyilkosságra való rábírás vagy annak elôsegítése bûncselekményét az követi el, aki rábír vagy elôsegíti egy személy öngyilkosságát és ennek következtében az öngyilkosság vagy az öngyilkossági kísérlet megtörtént. A cselekmény büntetése 2 évtôl 7 évig terjedô fogház. Ha ezt a cselekményt fiatalkorúval vagy olyan személlyel szemben követték el, aki nem volt képes számot vetni tettével, vagy nem bírt úrrá lenni cselekedetei felett, a büntetés 3 évtôl 10 évig terjedô fogház.
Középiskolát végzô diákjaink izgatottan készülnek az eddigi tanulmányaikat záró, nagy megmérettetésre. Erôltetett lezserséggel, vagy nem is titkolt lámpalázzal lépnek majd a vizsgabizottság elé. Mit tegyenek a gátlások leküzdésére, vagyis azért, hogy legjobb formájukban adhassanak számot tudásukról?
Ezen a nyárelôn is több ezren készülnek az érettségi vizsgákra. Mit tehet a "maturandus"? Az elsô lépés, hogy felmérje a rendelkezésére álló idôt és a megtanulandó anyagot. Célszerû felkészülési tervet készíteni, s a vizsgákig napokra beosztott "menetrendet" összeállítani. Ehhez a tervhez ragaszkodni kell, mert a kisebb-nagyobb elcsúszások halmozódnak, s azzal a veszéllyel járnak, hogy a terv teljesíthetetlenné válik.
A tanulás lényeges része a tankönyv olvasása. Elôször tekintsük át az egész tananyagot - például nézzük át a tartalomjegyzéket - és azután fogjunk bele a részletek elolvasásába. Utána megint az egészre térjünk vissza, vagyis: áttekintés - részletes megismerés-áttekintés - a helyes sorrend. Hasonlóképpen fontos a jegyzetelés, mert általa az anyag gyorsabban bevésôdik az agyba, gyorsabb és az ismeret tartósabban megmarad. "Repetitio est mater studiorum" - mondja a latin, azaz ismétlés a tudás anyja, s ez ma is igaz. A jegyzetek újbóli átolvasása nagymértékben elômozdítja az anyag emlékezetünkbe rögzítését.
A szóbeli vizsga nehézsége abban rejlik, hogy nem elég "tudni" az anyagot, elô is kell adni. Mindenki tapasztalja - nemcsak a vizsgán, máskor is -, hogy míg a fejben a kérdezés világos, ha ki kell fejteni, már kevésbé vagyunk olyan magabiztosak. Ezért hasznos, ha megpróbáljuk a kidolgozott tételeket valakinek elmondani, ha más lehetôség nincs, magnóra felvenni és visszahallgatni. Minden nyilvános szereplésnek, így az érettséginek is természetes velejárója a lámpaláz, ez a szervezet önkéntelen reakciója, összetett lelki-fizikai jelenség: kipirulunk, elsápadunk, hadarni kezdünk, vagy éppen elakad a hangunk. Mindenki ismeri ezt a jelenséget, szintén nemcsak vizsgákból. A lámpaláz nem egyszerû istencsapása, ami ellen semmit sem tehetünk, hanem leküzdhetô, sôt a lámpaláznak pozitív szerepe is van, mert mozgósítja a szervezet energiáit az adott feladat összpontosítására. A túlzott lámpaláz azonban olykor gátló hatású lehet, annyira, hogy a vizsgázó egy szót sem tud kiejteni. A kérdezô tanár, a vizsgaelnök - ezt felismerve - segíthet azzal, hogy a tanulót visszaülteti a helyére, ameddig a blokkolás feloldódik.
Az érettségizô ügyeljen arra, hogy jó megjelenésével kedvezô benyomást keltsen a vizsgabizottságban. A nyugodt, udvarias modor, a barátságos arckifejezés, az eseményhez illô, tiszta öltözet, a rendezett hajviselet, az ápoltság ennek nélkülözhetetlen elôfeltétele. A divathóbortokat, a kirívó viselkedést, a "jópofaságot" csakúgy, mint az "áldozati bárány" szerepet célszerû elkerülni. Az érettségi az ember életében egyszeri és maradandó élmény, szellemi erôpróba, amelyben az egész személyiség részt vesz. A család, a környezet sokat segíthet abban, hogy ez sikeres legyen. Megértéssel, bátorítással, az önbizalom támogatásával e próbatétel az eredményes életút fontos kezdeti állomása lesz.
Ez a Horváth Imre-verscím lehetne a címe ajánlatunknak, hisz a szokásos évi "nárcisztúrát" Görgényszentimrére - a múlt hét végén új útvonalat kipróbálva - tette meg osztályunk kis csapata. Ezt ismerteti most Kis Zoltán túratársunk: Marosvásárhely- Szászrégen-Görgényszentimre-Kincsesfô- Szentmihály-Görgénykakucs-Felsôbölkény- Alsóbölkény-Radnótfája-Petele-Gernyeszeg- Marosvásárhely. Körülbelül 95 km, ebbôl 12 km (az "ismeretlen", kevésbé járt Görgényszentimre-Felsôbölkény közti táv) nagyon rossz minôségû, nagy kövekben "gazdag" földút. Mégis érdemes felfedezni a kis, eldugott falvakat, egy régi parasztvilág varázsát. Különben a nárcisz virágzott, sajnos jóval kevesebb, mint régen, de más ritka virágok (nôszirom) csalogatják fotózásra a természet szerelmeseit. A "jármû" természetesen a kerékpár.
Kis Zoltán nárciszfotójával és az említett versbôl vett idézettel kívánunk jó, nem küllôtörô karikázást: "Szeretem az utat, ahol szivárog / a forrás, melybôl merítik vizünket, / a malmot, mely munkát csak néha szüntet, / a mezôt, mely szomjas most az esôre, / a fát, melyen kopog a harkály csôre / s a szélben rengô kukoricaszálat, / szirma szélét is minden csöpp virágnak "
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya
Az idei 210-es, a növénytermesztési ágazat támogatását szabályozó kormányrendelet értelmében azok a növénytermesztési profilú gazdasági egységek, amelyek eleget tesznek a 2001. évi 108-as számú kormányrendelet elôírásainak, növényféleségenként a támogatás értékének 30 százalékát elôlegben igényelhetik. A kéréseket június 15- ig kell benyújtani a megyei Mezôgazdasági és Élelmezési Igazgatósághoz.
A 108-a számú kormányrendelet által elôírt feltételek a következôk: a megmûvelt mezôgazdasági terület minimum 50 hektár kell legyen, a termelônek értékesítési szerzôdéssel kell rendelkeznie, anyagi garanciát kell felmutatnia, amely a közjegyzô elôtt hitelesített kötelezvény, továbbá a területek azonosítását igazoló dokumentum, amelyeket a Mezôgazdasági Igazgatóság kinevezett helyi mérnökei bocsátanak ki.
A növénytermesztési támogatás elôleg- igénylésével kapcsolatban az igazgatóságon nyújtanak bôvebb tájékoztatást.
Az idei február 26-i 18-as számú kormányhatározat értelmében, mint már írtunk róla, a tejtermelôk 500 lejes literenkénti támogatás helyett 1400 lejre jogosultak. A kormányhatározat alkalmazási útmutatása késôn, március 18-án, a 184-es számú román nyelvû Hivatalos Közlönyben jelent meg.
A támogatásban részesülôk két kategóriába sorolhatók: akik üzemi méretû farmot mûködtetnek, és több mint 15 fejôstehénnel rendelkeznek, továbbá azok a termelôk, akik a 2000. évi 26-os kormányhatározat (39-es számú 2000. január 31-i Monitorul Oficialban jelent meg) alapján tejtermelôk egyesületébe tömörülnek.
Mint Emilia Trasculescu, a Mezôgazdasági és Élelmezési Igazgatóság állattenyésztési részlegének igazgatója tájékoztatott, az egyesületektôl csak abban az esetben fogadják el a tejtámogatásra benyújtott kéréseket, ha azokat jogi személyként bejegyezték már és adószámmal (cod fiscal) rendelkeznek. Eddig megyeszerte körülbelül 50 bejegyzett egyesület létezik, de eddig a megemelt támogatás igénylésére csupán egy nyújtotta be a dokumentációt. Ennek tartalmaznia kell: az egyesület alapszabályzatát (statútum), az egyesület alapításáról szóló bírósági végzést, az adószámot és az egyesület tagjainak névsorát, minden személyi adat és az általuk tartott állatok számának feltüntetésével. A tejtermelési támogatást visszamenôleg márciusra és áprilisra külön lehet igényelni. Az igényléseket havonta kell aktualizálni és minden hónap 10-éig kell benyújtania az egyesület elnökének. A tejtermelôk csak abban az esetben kapják meg a tejpótlékot, ha benyújtják a dokumentációt.
A növénybetegségek leküzdése érdekében el kell végezni az idôszakos növényvédelmi munkákat, amelyekkel a termésveszteség 15-30 százaléka védhetô ki. Náznán Jenô, a megyei Mezôgazdasági és Élelmezési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese a következôket ajánlja.
A gabonafélék - árpa és búza - levél- és kalászbetegségeinek leküzdéséhez a következô vegyszerek valamelyike használható: Tango 0,6 l/ha, Folicur BT 225 EC 1 l/ha, Tilt 250 CE 0,5 l/ha, Tilt Premium 37,5 WP 0,33 kg/ha, Sumi 8 12,5 WP 0,4 kg/ha. Ezeket a mennyiségeket 300-400 liter vízhez kell adagolni.
E vegyszeres növényvédelmi munkálatok gépesítéssel együtt 400-500 ezer lejbe kerülnek hektáronként.
A levélfehérítô bogár (Lema melanopa) esetén az elôzô oldatot rovarirtó szerrel is meg kell vegyíteni. Ez lehet: Decis 0,3%, Sinoratox 3,5 l/ha, Regent 0,09 l/ha.
A hagymalégy ellen a Sinoratox 0,15%-os vagy a Zolone 0,2%-os oldatával kell permetezni. Ezzel egy idôben ajánlatos a ragya ellen Aliette 0,3%-os, vagy a Shavit 0,2%-os, illetve a Ridomil 0,25%-os oldatát használni. A vegyszereknek a növény felületére való jobb tapadása érdekében ajánlatos 0,15%-ban aracetet adagolni.
Fontos: ha a termést zöldhagymaként fogyasztják, a permetezés tilos!
az almamoly ellen is ebben az idôszakban kell permetezni. Erre ajánlott a Sintox 0,1%-os, a Zolone 0,15%-os, a Sevin 0,15%-os oldata.
A legutóbbi kormányülésen hozott határozat értelmében a helyi tanácsok az érvényben levô törvények feltételei között kereskedelmi társaságokat hozhatnak létre, amelyek keretében Economat típusú üzletek mûködnek majd, vagy társulhatnak olyan kereskedelmi egységekkel, amelyekben ilyen típusú részlegek mûködnek.
A helyi tanácsok helyiségeket bocsáthatnak kereskedelmi egységek rendelkezésére, ha ezek kedvezményes áron forgalmaznak bizonyos élelmiszereket és ipari cikkeket a hátrányos helyzetû társadalmi kategóriák számára. A helyi tanácsok kereskedelmi egységek számára és azon termelôk számára, akik termékeiket Economat típusú kereskedelmi egységekben forgalmazzák, engedményeket tesznek a helyi adók és illetékek fizetésénél.
Helyi bizottságok határozzák meg majd, melyek lesznek azok a termékek, amelyeket az Economat üzletekben forgalmazhatnak.
A B-osztályos bajnokság 29. fordulójában a marosvásárhelyi CS Armata a szatmárnémeti Olimpiát fogadja szombaton 11 órától a ligeti stadionban. A marosvásárhelyiek számára a bentmaradás halvány reményének utolsó szalmaszálát jelentheti egy esetleges gyôzelem.
A C-osztály 29. fordulójának keretében szombaton délelôtt megyénk csapatai idegenben játszanak. A dicsôszentmártoni Chimica Fogarason a Nitramonia, a nyárádtôi Unirea Viktóriavárosban a Viromet ellen lép pályára. A marosvásárhelyi Gaz Metan szabadnapos.
A labdarúgó D-osztályban a rájátszás utolsó fordulóját játsszák szombaton délelôtt 11 órától. Szovátán a mindent eldöntô Szováta - Maviprod találkozóra kerül sor, míg a másik találkozón az FC Radnót az FC Muresult fogadja.
A megyei bajnokság hétvégi mûsora: Északi csoport, 22. forduló, szombaton 18 órától: Hegedûk Tánca Szászrégen - Lövér (Otelul- pálya); vasárnap 12 órától: Déda - Szászrégeni Testvériség; Marosvécs - Sáromberke; Holtmaros - Görgénysóakna; Görgényoroszfalu - Gernyeszeg; Hodák - Marossárpatak. Déli csoport, 14. forduló, vasárnap 12 órától: Kerelô - Mezôzáh; Nagysármás - Marosszentgyörgy; Csatófalva - Dános; Harasztkerék - Vámosgálfalva.
A Marosvásárhely körzeti falusi labdarúgó- bajnokságban vasárnap 16 órától, a 17. forduló keretében: I. csoport: Mezôrücs - Mezôménes; Galambod - Mezôkirályfalva; Mezôfele - Mezôszentmárton; Mezômajos - Bala. II. csoport: Cikmántor - Teremiújfalu; Jedd - Kibéd; Somosd - Havad; Koronka - Gyulakuta; Dózsagyörgy - Egrestô. III. csoport: Uraly - Mezôgerebenes; Mezôszabad - Marosugra; Mezôpanit - Székelysóspatak; Náznánfalva - Csittszentiván.
Szombaton 10 órától, és vasárnap 9 órától a szovátai Alunis Szálloda halljában a Román Asztali-labdarúgó Egyesület Maros megyei fiókja nagyszabású nemzetközi versenyt szervez, melyen magyarországi (Tiszavasvári, Szigetszentmiklós, Budapest), jugoszláviai (Becsej) és hazai versenyzôk indulnak.
· felnôttsürgôsségi ellátás a megyei kórházban mûködik a hét végén is, telefonszáma 210-878. A Caritsannál (Bartók Béla u. 10.) szombaton 8-18 óra között van általános orvosi rendelés, s ugyanott 9-13 óra között a gyermekgyógyászaton is fogadják a rászorulókat. Fogászati rendelés 8-tól 16 óráig, telefon: 166-249. Belgyógyászati szakrendelés az Avram Iancu utcai rendelôben (tele-fonszám: 216-510) van szombaton 9-12 óra között. A Cardio-Med orvosi központban (1989. December 22. u. 76. szám) szombaton 9-13 óra között van általános orvosi rendelés, telefon: 217-333;
· mentô a 961 és a 213-131-es telefonon hívható;
· a SMURD Rohammentô-szolgálat (dr. Arafat) a 210- 110-es számon értesíthetô;
· Egységesített Diszpécserszolgálat telefonszáma: 112
· Halló-Oblio telefonvonal gyerekekért. Bajban levô, bántalmazott gyermekek és anyák támogatása érdekében létrehozott telefonszolgálat. Telefonszáma: 983.
· Az S.O.S. - Reménység Telefonszolgálat számait: 210-865 (magyar), 210-864 (román) szombaton 19-6 óra között lehet tárcsázni, a hívás díja azonos a városi beszélgetések díjával.
· Május 25-én, szombaton 14-20 óra között a Superfarm (Bazsalikom utca 7. szám, telefonszám: 249-033), 13 órától másnap reggel 7 óráig az 1918. December 1. út 11-13. szám alatt levô Aesculap tart nyitva, telefon 168-160.
· Május 26-án, vasárnap 13-20 óra között az 1918. December 1. út 11-13. szám alatt levô Aesculap, valamint a Köztársaság téri Maria tart nyitva, míg 20 órától hétfô reggelig a Salvator gyógyszertárban lehet vásárolni.
· Hétfôn éjszaka a Salvia gyógyszertár fogadja a vásárlókat, kedden a San Vita, szerdán az Ultramed I., csütörtökön az Ultramed II., míg pénteken a Viva gyógyszertár alkalmazottai szolgálják ki a vevôket.
· felnôttsürgôsségi ellátás a városi kórházban a sebészeten és a belgyógyászaton van (Zaharia Boiu utca 29.), a sebészet telefonszáma 771-593, a belgyógyászaté 771-479;
· gyermeksürgôsségi rendelés a gyermekkórházban van (Zaharia Boiu utca 40. sz.), telefon 771-634;
· fogászati sürgôsségi ellátás a fogászati központban mûködik (Zaharia Boiu u. 29. sz.), telefon 772-271.
· felnôtt- és gyermeksürgôsségi szolgálat a városi kórházban mûködik (Kórház utca 20. sz.), telefon 520-684;
· fogászati sürgôsségi ellátás szombaton 9-14 és 15-19.30, valamint vasárnap 10-13 óra között az Aranypatkó magánrendelôben (Cosbuc utca 7-9. sz.), telefon 537-520.
· felnôtt- és gyermeksürgôsségi ellátás a városi kórházban van (Victor Babes utca 2. sz.), telefon 441-915 - felnôttsür-gôsség, 441- 864 - gyermeksürgôsség;
· fogászati sürgôsségi szolgálat ugyanitt mûködik, telefon 441-915.
· felnôtt- és gyermeksürgôsségi ellátás a városi kórházban van (Köztársaság u. 63. sz.), telefon 441-250.
Május 25-26-án Zágor lakói hazavárják az onnan elszármazottakat. Az ünnep keretében a község díszpolgárává avatják a zágori származású Georg Wurmitzert, aki Karintia minisztere, Ovidiu Natea prefektust, Hans Bellt, az elszármazott zágoriak szervezetének elnökét és Ilie Ilascut. A szervezôk arra számítanak, hogy legalább 300 elszármazott személy látogat haza az ünnepségre.
Ádámos testvértelepülése, a magyarországi Nyírcsanád küldöttsége tett az elmúlt napokban kétnapos látogatást a Kis- Küküllô mentén. A két település közötti kapcsolat a helyi tanintézmények szintjén kezdôdött és az idén márciusban írták alá a testvértelepülési szerzôdést. A vendégeknek Dicsôszentmárton polgármestere felajánlotta, hogy ha kiépítik a város és Szôkefalva határában levô iszapos tavak mellé tervezett kezelôközpontot, 50 évre haszonbérbe vehetik a létesítményt. A terveket illetôen megtudtuk, hogy a nyáron 40 gyerek és az ôket kísérô pedagógusok mennek Nyírcsanádra táborba, jövôben pedig Ádámoson és Dombón fogadják a magyarországi iskolásokat.
Maros megyében már elkezdôdött és június 12-ig tart az Egészséges Köröm Napjai kampány. Ez alatt az idôszak alatt mindazok, akik körömgomba-fertôzésben szenvednek, ingyenes vizsgálatban részesülnek a marosvásárhelyi szakosodott rendelôkben.
Az Avram Iancu Iskolaközpontban május 27. és június 1. között olimpiai hetet tartanak. A Ki mit tud az olimpiáról verseny és az e témához kapcsolódó elôadások mellett bôven lesznek sportvetélkedôk is. A tanulók triatlonban, kosárlabdában, pingpongban és egyéb sportokban mérhetik össze tudásukat.
Szombaton, május 25-én megkezdôdnek a Biokertész Csoport biogazda-alaptanfolyamának kertlátogatásokkal és tapasztalatcserékkel összekötött nyári gyakorlatai. A csoport tagjai és az érdeklôdôk a marosvásárhelyi Tulipán utca sarkán, a vendéglô elôtt találkoznak 16.30-kor, ahonnan felmennek egy Nagyhegyszôlôben levô kertbe.
Ma 16 órától a megyeszékhelyi Természettudományi múzeumban (Horea utca 24. szám) mutatja be Szekeres Gerô a Masai-Mara sivatagban, a szavannákon, vagyis a számunkra ismeretlen Afrika elvarázsolt földjén készült diapozitíveit. A rendezvény második részében a Tanzánia északkeleti részében levô, 5149 méter magas, vulkanikus eredetû Kilimandzsáró hegy bemutatására kerül sor.
Május 22-én este 21.40-kor a segesvári Mihai Viteazu utcában a fehéregyházi, 58 éves Dragomis Ioan elgázta a szintén fehéregyházi, 73 éves Radu Zahariát, aki nem megfelelô helyen, körültekintés nélkül ment át az úttesten. A gyalogos súlyosan megsérült.
Két évvel ezelôtti sérelemért számoltak el a 63 éves Marginean Vasiléval Bala községben. A néhány éve ott tartózkodó 20 éves szovátai Kelemen Endrét a helybéli lakos akkor ott-tartózkodása okát firtatva sértette meg. Május 19-én este, miután az idôs férfi a kocsmában alkoholt fogyasztott, s otthona felé tartott, Kelemen Endre csúnyán elverte, majd a helyszínen hagyta, sôt ugyanaznap éjjel még a lakásába is megpróbált betörni. Kelemen Endre elôzetes fogságban várja az ügy kivizsgálását, mivel Marginean Vasile életét csak mûtéttel tudták megmenteni.
Találkozó a Bruno Grönig Baráti Körnél
A Bruno Grönig Baráti kör 2002. május 25-én, szombaton találkozót tart a marosvásárhelyi unitárius templom tanácstermében, a Bolyai utca 13. szám alatt. Ugyanott 18 órától az új tagoknak bevezetô elôadást tartanak.
Kolping-szövetségek Nyárádköszvényesen
Május 24-25-én országos vezetôségi tanácskozást tart a Romániai Kolping Családok Szövetsége a nyárádköszvényesi Kolping- házban. A találkozón a moldvai, bánáti, erdélyi római katolikus Kolping-szövetségek, valamint a balázsfalvi görög katolikus Kolping-szövetség vezetôi vesznek részt.
Május 25-én, délután 5 órától Hit és Fény találkozót tart a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi Hit és Fény közösség a marosszentgyörgyi plébánián.
NATO - a katonai bizottság balkáni látogatása
A NATO katonai bizottsága szerdán és csütörtökön látogatást tett a Macedóniában és Koszovóban állomásozó nemzetközi békefenntartó erôknél. Az észak-atlanti szövetség legmagasabb katonai szerve - a 19 tagország, köztük Magyarország állandó katonai képviselôi - Guido Venturoni tengernagy, a katonai bizottság elnöke vezetésével szerdán Macedóniában, csütörtökön pedig Koszovóban tájékozódott a helyszínen a békefenntartó mûveletek tapasztalatairól. Ismertetést kaptak a parancsnokoktól a folyamatban levô és tervezett mûveletekrôl, felkeresték a Koszovóban szolgáló egyik nemzetközi dandár katonáit is. A katonai bizottság márciusban a boszniai békefenntartó erôknél tett látogatást. Mint a NATO-tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta, az év derekától átszervezik és ennek során csökkentik a Boszniában állomásozó SFOR és a Koszovóban állomásozó KFOR létszámát, mert a biztonsági helyzet lényeges javulása ezt lehetôvé teszi.
Udvarhelyszék Jövôjéért - önkormányzati képzés
A székelyudvarhelyi SZ-MADISZ, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztetô Tanács (UIET) és "Az Emberért a Holnapunkért" alapítvány szervezésében, 2002. május 25-26. között Parajdon, kerül sor az "Udvarhelyszék jövôjéért" önkormányzati képzés negyedik képzési moduljára. A két éves program során a résztvevôk, a negyedévente sorra kerülô elôadássorozatokon kapnak megfelelô képzést különbözô, az önkormányzatokat érintô témakörökben. Május 25-én, szombaton a helyi adókról és illetékekrôl tart törvényismertetôt Benedek Árpád Csaba képviselôházi tanácsos, ezt követôen Kovács Péter elôadó kommunikációs és PR technikákat ismertet, majd Horváth Réka elôadó és Kádár Magor pályázatfigyelô a projektmenedzsmentrôl, illetve a fejlesztési terv kidolgozásáról tart elôadást. Vasárnap Kovács Péter gyakorlati elôadást tart arról, hogy hogyan beszéljünk a kamera elôtt, utána pedig Veress Emôd elôadó a helyi közigazgatási törvényrôl illetve a közigazgatás jogszabályi hátterének jövôjérôl tart elôadást. A program támogatói a Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa és az Illyés Közalapítvány.
Megnyílik az új gyulai határátkelôhely
A gyulai személyforgalmi határátkelôhely rekonstrukciója a csütörtöki mûszaki átadással újabb fázisához érkezett - tájékoztatta Jakab Lajos határôr alezredes, az Orosházi Határôr Igazgatóság határforgalmi osztályvezetôje az MTI-t. Elmondta: az új személyforgalmi terminál megépítésével Románia felôl, a beléptetô oldalon egyszerre három sávon végezhetik el az ellenôrzéseket, amelyek közül az egyiket az autóbuszok fogadására tették alkalmassá. Ez az autóbusz sáv kiegészül egy buszvizsgáló épülettel is, ahol a szállítóeszköz utasainak ellenôrzését lehet kulturáltan végrehajtani. A kiléptetô oldalon pedig összesen öt sávon hagyhatják el az utasok Magyarországot, amelyek közül kettô is alkalmas a buszok ellenôrzésére. Ha a mûszaki átadás-átvétel rendben halad, akkor Jakab Lajos várakozásai szerint június közepétôl, immár az európai uniós normáknak is megfelelô körülmények között fogadhatják az utazókat. A személyforgalmi terminál korszerûsítésének költsége 1,4 milliárd forint, amelynek a fele Phare- forrás. A most elkészülô beruházás a gyulai határátkelôhely átépítésének a második üteme, mert 1997-ben már átadták azt az egyszerre 66 jármû befogadására alkalmas kamionterminált, amely egymilliárd forintos költséggel épült meg. A gyulai határátkelôhely forgalma mára a 10 évvel ezelôttihez képest a személyforgalomban megtízszerezôdött, hiszen 2001-ben csaknem kétmillióan lépték át itt a határt. A teherforgalomban is hatalmas a növekedés, 17 ezerrôl 217 ezerre nött a jármûvek száma.
Jasszer Arafat palesztin elnök csütörtökön közölte, hogy a jövô év elejéig a már meghirdetett parlamenti és helyhatósági választásokon kívül elnökválasztást is tartanak. "Télen az általános választásokon kívül elnökválasztást is tartunk" - jelentette ki Arafat a Reutersnek adott interjújában. A palesztin elnök szerint a helyhatósági választások megrendezésére még az idei év vége felé sor kerül. Arra a kérdésre, hogy a választások megtartásának továbbra is feltétele-e az izraeli kivonulás a megszállt területekrôl, Arafat nemmel válaszolt, de hozzátette: "Remélem, hogy az izraeli hadsereg addigra elhagyja területeinket, és így szabadon rendezhetünk majd választásokat Palesztinában." A palesztin vezetô a múlt szerdán jelentette be, hogy a Palesztin Hatóság megreformálása keretében fél éven belül általános és helyhatósági választásokat kíván rendezni. Két nappal késôbb úgy módosította bejelentését, hogy addig nem lesznek választások, amíg az izraeli hadsereg el nem hagyja az általa megszállt ciszjordániai és Gázai övezetbeli területeket.
Kína azzal számol, hogy a sanghaji mágneses gyorsvasutat az év végéig megnyitják - hangzott el a hamburgi polgármester sanghaji látogatásakor, szerdán. A német Transrapid-konzorcium, amelyben részes a ThyssenKrupp és a Siemens, hosszas viták után nyerte el a közel 1 milliárd eurós beruházást. A finanszírozás részleteit nem hozták nyilvánosságra. A német konzorcium viszont legalább annyira érdekelt az ügylet kivitelezésében, mint Sanghaj városa: ez lesz a technológia kereskedelmi üzemeltetésének világpremierje. A vasút a tervek szerint az idén december 31-ig megkezdi mûködését a sanghaji városközpont és a pudongi repülôtér közötti 30 kilométeres távon. A Transrapid mágneses szerelvénye - az ígéret szerint - 430 kilométeres sebességgel, nyolc perc alatt teszi majd meg a távot. Elképzelhetô, hogy az olimpiára készülô Peking belvárosát is hasonló vasút kapcsolná össze a fôváros nemzetközi repülôterével. Németországban a Hamburg-Berlin mágneses gyorsvasút megépítése finanszírozási problémák miatt meghiúsult. Jelenleg a Ruhr-vidéken, illetve a müncheni Zurbringer repülôtérnél van szó hasonló vasúti pályák építésérôl.
Szentháromságra NAGY SÁNDORNAK és nejének, JULIANNÁNAK 50. házassági évfordulójuk alkalmából sok egészséget és boldogságot kíván négy gyermekük és azok családja. (39986)
ELADÓK rottweiler kiskutyák. Tel. 094-848-618 vagy 120- 073, este. (40027)
ELADÓK: hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. Egy év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár utca 15. Tel. 218-314. (38234)
ELADÓK jó állapotban használt német bútorok (hálószoba-, nappali, asztalok). Tel. 137-133, 095- 665-557. (39416)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, fagyasztók, hûtôszekrények, kombinált hûtôk 14 hónap garanciával, német importból. Tel. 169-301. (39697)
ELADÓ porckopást, csontritkulást gyógyító Zeel injekció (10 db). Tel. 138-166. (39758)
KITÛNÔ állapotban levô üzemképes magyar állami 1200-as cséplôgép eladó. Tel. 067/343-086, Zágon Antal Sándor. (39746)
ELADÓ lókapa, almadaráló, csempekályha. Tel. 126-473. (39750)
ELADÓ 3 személyes sátor, 3 nagyméretû szobanövény. Tel. 211-405. (39823)
ELADÓ sürgôsen építkezésre alkalmas föld a Vácmányon. Tel. 143-612. (39799)
VESZEK 89-90-es kiadású, jó állapotban levô kombi Trabantot. Tel. Makfalva (Ghindari) 232/A. (39828)
ELADÓ benzines, 1300 cm3-es kombi Opel Kadett. Makfalva 50. szám. Tel. 232/A. (39828)
SÜRGÔSEN vásárolnék 1500-as Moszkvics (1980) gépkocsiba "sebes-ségkeresô" alkatrészt, újat vagy bontásból. Érdekelnének egyéb alkatrészek is. Tel. 064/130-095, du. 5 órától. (ko.)
ELADÓ Arctic hûtôszekrény. Tel. 126-711. (39891)
ELADÓ kitûnô állapotban levô 1300-as Dacia új számokkal. Tel. 065/167-882, délután. (39901)
GYÛJTÔ vásárol 100 évesnél régebbi bútorokat, ezüst- és bronztárgyakat, festményeket, porcelánt, faliórát. Tel. 094-803-688. (37105)
ELADÓ tömbház alatti garázs Szovátán, a Petôfi negyedben (F2-es tömbház), villany, víz, kanalizálás van. Tel. 092-560-579, 090-198- 270. (39590)
ELADOM vagy elcserélem különbözettel 4 személyes, hálószobás sátramat 2 személyesre. Tel. 137-450. (39838)
ELADÓK régi diófa bútorok (vitrin, nagy és kis tálaló, asztal 4 székkel), 10 db kazetta József Attila összes verseivel, 2 db aranyozott nôi karóra (Citizen), régi és új fém- és papírpénzek (1924-1989). Tel. 161-175, 135-160. (2421892)
ELADÓ villanybojler, rézpatkó. Tel. 162-799. (2124888)
ELADÓ új, kétszárnyas fémajtó kerettel (800X1400 cm), modern autócsomagtartó, 40 kg nejlonfólia (2 m széles), 5 db 2,5 m-es függönykarnis, 2 db 50 l-es és 2 db 25 l-es korsó. Tel. 130-841. (39918)
ELADÓK szoba-, konyabútorok, tévéasztal, porszívó, centrifuga, nippek, 220/24 V-os trafó. Tel. 138- 979. (39917)
ELADÓ 1993-as évben gyártott U650-es traktor és C12-es kombájn nagyon jó állapotban. Tel. 429- 454. (39898)
ELADÓK Freezone DVD-k - 5 $ - dobozostól (nagy tételnél alkudható), film, zene, rajz, XXX; Tel. 091-625- 261. balamucu@home.ro (39939)
ELADOK vagy elcserélek kitûnô állapotban levô, 1991-es kiadású, metálszürke Mitsubishi Galant GLSI 1800-as gépkocsit. Eladó 1994-es kiadású kombi, türkizmetál Audi 80 1,9 TDI, Unit Dentar, Siemens és Emda fogászati székegységek. Tel. 090-847-836. (39950)
ELADÓ nôi paróka és Zofran fiolák. Tel. 130-371. (39955)
A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)
JELERÔSÍTÔ mobiltelefon-segédantennák (épületre) eladók. Tel. 095-794-826, 065/121-853. (38941)
ELADÓK naposcsibék. Szentkirály, Plopilor utca 11. szám. Tel. 133-575, 090-196-284. (39796)
ELADÓ kétkerekû traktorutánfutó (remorka). Tel. 576-470. (39881)
ELADÓ Citroën CX jó állapotban, régi rendszámmal, olcsón. Tel. 214-721. (39896)
TÖRZSKÖNYVEZETT rottweiler kiskutyák eladók nagyon elérhetô áron. Tel. 090-157-326 vagy 095-823-686, 7- 14 és 19-22 óra között. (39907)
SÜRGÔSEN eladó négy asztal székekkel, bárhelyiségbe való. Tel. 094-500-681. (39933)
ELADÓ kiságy matraccal és hempergô. Tel. 138-897. (40021)
ELADÓ vadonatúj Samsung videokamera. Tel. 257-113, alkudható ár. (40025)
ELADÓK beoltott dalmák kiskutyák. Tel. 123-108. (40006)
ELADÓK villanymotorok - 18,5 kW/3000? 380 és 7,5 kW/1500 fordulat. Tel. 255-941. (40010)
ELADÓ hálószobabútor igényesnek. Tel. 127-725. (39962)
ELADÓ szôlôskert, 22 ár belterület építkezési lehetôséggel. Tel. 065/216-920. (39964)
ELADÓ mûvészi kivitelezésû velencei tükör. Antik bútordarab. Tel. 065/216-920. (39964)
VASÁRNAP, május 26-án nagy könyvkiárusítás régi magyar íróktól a vásárhelyi ócskapiacon, hátul, ahol az autóalkatrészeket árulják. Tel. 094-662-280. (39963)
ELADÓ 1997-es évjáratú 1310-es Dacia kiváló állapotban, igényesnek. Tel. 092-396-088. (39978)
ELADÓ jó állapotban levô centrifugás mosógép. Tel. 168-397. (40016)
ELADÓ kitûnô férfi Singer varrógép, Vesta fôzôkályha, motorinás melegítôkályha, kétajtós kombinált hûtô-fagyasztószekrény. Tel. 121-707. (40019)
VESZEK 1/12-es PVC ládákat és üvegeket. Tel. 092-383-216. (40036)
ELADÓ táskaírógép és Jupiter 4 oldalkosaras motorkerékpár. Tel. 210-451. (40022)
ELADÓ bontásból faanyag, tükrök, 80X80 drótos üveg, plexitáblák, üveges pultok, 4-5 mm- es üvegek. Tel. 090-539-904. (40029)
ELADÓ kombinált fagyasztós, önleolvasztós, 240 l-es hûtôszekrény és egy hûtôpult. Tel. 161-384, 090-539-904. (60029)
KEDVEZMÉNYES áron eladók új kanapék, franciaágyak, ülôalkalmatosságok. Tel. 090-539-904. (40029)
ELADÓ RÁBA 19256 nyerges-vontató alumínium karosszériás félpótkocsival jó állapotban. Tel. 163-903, 094-644-017, 7.30 és 15.30 óra között. (40046)
ELADÓ 4 szobás, IV. emeleti lakás a November 7 piacnál. Ára: 13.000 USD. Tel. 215-723, 094-517-410, 096-723-343. (39886)
ELADÓ kertes magánház - közös udvaron az elsô rész -: 1 szoba, konyha, fürdô, elôszoba, kamra, pince, az udvaron garázs. Összterület: 337 m2, a Konzervgyár környékén. Ára: 8.800 USD. Tel. 252-056, 095-678-423. (39643)
ELADÓ 2 szobás lakás a kis Kárpátok sétányon. Tel. 218-707. (39739)
ELADÓK jutányosan kétszobás tömbházlakások és házak. Tel. 130-268. (39757)
ELADÓ 2 szobás, csempekályhás lakás Gyulakután, E2-es tömbház, 6-os lakrész. (39877)
ELADÓ I. osztályú, 4 szobás tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 254-645. (6838479)
ELADÓ Szovátán, közel a Medve-tóhoz 10 szobás villa, mellékhelyiségekkel, központi fûtéssel. Tel. 133-939, 169-599, 092-585-473. (39900)
ELADÓ 3 szoba-összkomfort a központban igényesnek. Tel. 165-457. (39902)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás, magasföldszinti lakás vízórával, modern hôközponttal (PHARE-program) csendes, rendezett környezetben, teljesen bebútorozva, háztartási berendezésekkel vagy anélkül. Irányár: 14.000 $. Tel. 130-458. (39904)
ELADÓ emeletes, kertes ház a Vulkán utcában. Tel. 311-281. (39299)
ELADÓ 3 szobás, kertes magánház. Tel. 217- 468. (39613)
ELADÓ 3 szobás magánház Héderfáján 15 ár kerttel. Irányár: 95 millió lej. Érdeklôdni a 115. sz. alatt. (39833)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás vízórával a Cutezantei utcában parketta nélkül, 10.000 USD-ért. Tel. 251-149. (39816)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 094-535-369, 143-392. (39899)
ELADÓ 3 szobás lakás a Tudorban. Tel. 133-275, 136-349. (39852)
KIADÓ 3 szobás, II. emeleti tömbházlakás a régi Tudorban. Benne teljes bútorzat, víz- és gázóra, telefon, színes tévé, kábeltévé, automata mosógép, jégszekrény, mélyhûtô. Tel. 161-777, este 8-10 óra között. (32421886)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Kárpátok sétányon - közvetítô nélkül. Tel. 212-627. (39934)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos lakás a November 7-ben. Tel. 210-935. (39936)
BÉRBE adó 2 szobás magánlakás külön udvaron cégnek, a Litoral környékén. Tel. 167-210, 15-20 óra között. (39947)
ELADÓ Régenben lakrész: nagy elôszoba, konyha, nagy szoba, pince, garázs az udvaron. Tel. 065/512-991, 095-821- 336. (39946)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás saját hôközponttal és garázzsal Szovátán. Tel. 570-649. (39945)
ELADÓ 2 szobás, II. emeleti (4-bôl) tömbházlakás a Diamant környékén zárt erkéllyel,