|
LIV. évfolyam 109. (15072) sz. |
2002. május 15., szerda |
RMDSZ-SZDP találkozó az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért
Tegnapelôtt és tegnap is találkoztak az RMDSZ, illetve a kormánypárt képviselôi. Mindkét találkozón az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdésérôl tárgyaltak.
Az errôl szóló törvényhez módosító javaslatokat már benyújtott a kormánypárt a szenátusba, az egyházfôkkel való találkozót követôen, az RMDSZ is letette a maga módosító javaslatait, nyilatkozta Borbély László képviselô a Népújságnak. A képviselô szerint lényegi kérdésekben döntöttek, egyebek között arról, hogy azon épületek visszaszolgáltatásának határidejét, amelyekben közintézmények vannak, 10 évrôl csökkentsék le. (Hogy mennyire, errôl még nem nyilatkoznak - sz. megj.) Erre a kormánypárttól ígéretet is kaptak.
Abban is megegyeztek, hogy a parlament június 30-ig megszavazza azt a sürgôsségi kormányrendeletet, amely ugyan visszaadja az elkobzott ingatlanokat, de a tulajdonosok mindmáig nem tudták birtokba venni. Ugyanis a törvény alkalmazásával megbízott kormányközi bizottság mindaddig nem tudott lépni, amíg a közigazgatási minisztériumtól nem kapott zöldutat. A tegnapi találkozón, amelyen jelen volt a szakminiszter is, megkapták az engedélyt, mondta egyebek között az RMDSZ- képviselô.
Olvasóink tudják, hogy a tárgyalások már jó fél éve folynak arról a 13 ingatlanról, amelyeket a sürgôsségi kormányrendelet elôírásai érintenek. Ezek közül négy a Német Demokrata Fórumé, a többi a magyar történelmi egyházak tulajdona. A tegnapi találkozó után a bizottság feladata értesíteni az érintetteket, hogy immár birtokba vehetik jogos tulajdonukat. Ezek között egy marosvásárhelyi és egy szovátai épület is szerepel. A marosvásárhelyi bábszínház épületét a református egyház kapta vissza, a szovátai mûvelôdési ház pedig a római katolikus egyház tulajdonába kerül vissza.
Adrian Nastase miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy kormánya lemond, ha az ôszi prágai NATO- csúcsértekezleten országát nem hívják meg a katonai szövetségbe.
Az amerikai The Wall Street Journal európai kiadásának adott nyilatkozatában Nastase hangsúlyozta, hogy a NATO több tagja biztosította ôt arról: támogatják Románia meghívását. Ha ez mégsem történik meg, a kormánynak le kell vonnia a következtetést - mondta Nastase Bukarestben a lap munkatársának, hozzátéve, hogy a bôvítés a NATO céljain és új stratégiáján, valamint a NATO-orosz kapcsolatokon múlik. A WSJE azt a következtetést vonta le Nastase kijelentésébôl, hogy a szövetségbe pályázó országokat aggasztja a NATO új, bensôségesebb viszonya Moszkvával és attól tartanak, hogy akadályozhatja felvételüket. A lap értesülése szerint egyes szövetségesek eltanácsolták Nastasét attól, hogy lemondással fenyegetôzzék, mások nem veszik komolyan fenyegetôzését. Ám Nastase hangoztatta, hogy a románok 85 százaléka szeretné a NATO- tagságot, tehát a kormánynak sikertelenség esetén nem marad más választása.
A beszélgetés során Nastase emlékeztetett rá, hogy Románia csapatokkal vesz részt a NATO boszniai és koszovói békefenntartó mûveletében, sôt az amerikai vezetésû afganisztáni, terrorizmus elleni hadmûveletben is. A román kormányfô arra számít, hogy mivel a terrorizmus elleni erôfeszítések egyik célpontja az iszlám világ marad, a NATO déli szárnya még jobban felértékelôdik. Románia pedig segíthet "összekötni erôsen Törökországot a nyugat- európai szövetségesekkel".
Nastase azt is kifejtette, hogy Jugoszlávia felbomlása óta Románia lett a legnagyobb ország Délkelet- Európában. A szomszédos Bulgáriával együtt, amely szintén a NATO-ba törekszik, "Románia kitûnô hidat alkothat a szövetség közép- európai tagjai és a török-görög frontvonal között" - mondotta Nastase a WSJE-nek.
Hogy a magyarországi kormányváltó hatalom kíván-e módosítást eszközölni a kedvezménytörvényen, mint ahogy azt korábban ígérte, vagy marad minden a régiben, egyelôre csak találgatni lehet, ugyanis kettôn áll a vásár. Mint ismeretes, a román kormánynak is megvan a maga szilárd álláspontja. Tény, hogy a magyar igazolvány kiváltásával az erdélyi magyarok nem döntöttek rekordot. Nem, mert sokan úgy számolnak: pusztán az igazolvány átvétele nagyobb anyagi tehertételt jelent, mint amennyit kamatozna otthon, a fiókban... Elég, ha csak a határátkelésnél felmutatandó "átkelési taxára" gondolunk. Így aztán az erdélyi magyarság nagy többsége egyelôre "átmenetileg és leigazolatlanul" éli meg nemzetiségét, úgy, ahogy lehet. A nemzeti hovatartozást - igazolvány birtokában vagy anélkül - senki el nem vitathatja amúgy. Minden vészjósló hír ellenére kell legyen bennünk némi követelôzô bizakodás. Ha egyébre nem, virtuális, éteri utazásra számítunk mindenképp. Emlékezzünk: a bukott diktatúrák kulturális "cserekapcsolataihoz" képest miféle felmérhetetlen áttörésnek számított a Duna Televízió. Ma már természetes dolog, hogy a határon túli magyar televíziók is jelen vannak a magyarországi tévék hírmûsoraiban. És nem csak a Duna, hanem a Magyar Televízió is folyamatosan adja a híreket a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi eseményekrôl, a határokon átívelô magyar információs szolgálat jóvoltából lehetôvé vált a Kárpát-medencében élô magyarság életének, küzdelmének bemutatása. Ezt elvitatni nem lehet, nem szabad. A határon túli magyarság ettôl is tart. Az ellenzékbe vonult konzervatív tér felôl mindinkább hangoztatott médiatisztogatással az új hatalom remélhetôleg nem úgy kíván élni, hogy a külhoni magyarságról szóló, annak szánt mûsorszórást drasztikusan leépíti. Talán tudatában van: ez lenne a legnagyobbik baklövése. Hogy aztán a magyarországi balliberális és a jobboldali médiaelit mikor ássa el a csatabárdot, kevésbé izgatja a "túli" magyarságot, ám az annál jobban igen, mi lesz a Magyar Televízióban a Palackposta, a Szórvány, a Kézfogás, a Kárpáti Krónika, a Héthatár vagy a Határátkelô mûsorok sorsa. Ugyanis e határoknál nem kell felmutatni sem útlevelet, sem 250 eurót. Ha említett mûsorokra ráfér a kritika, azt tegyék meg a kritikusok. Én inkább maradnék a Magyar Ház szerkesztô- mûsorvezetôjének gondolatával: "... olyan ez a csapat, mint egy nagy család, hiszen voltaképpen napi kapcsolatban vagyunk egymással. Tudunk egymásról, mint ahogy tudjuk azt is, mi a gond Szabadkán, Ungváron vagy akár Kolozsváron és Pozsonyban."
NATO-külügyminiszteri értekezlet
Reykjavíkban, a NATO külügyminiszteri értekezletének elsô napján Lord Robertson fôtitkár arra biztatta a tagországokat, hogy adjanak új lendületet a katonai szövetség egy évtizede folyó gyökeres átalakításának, új haditechnika kifejlesztésének, hogy a szövetség további nemzedékek számára is az európai biztonság letéteményese maradhasson.
Az izlandi fôváros modern egyetemi színházában igen mértéktartó biztonsági intézkedések közepette kezdôdött meg a kétnapos értekezlet. Az óvárostól kis távolságra levô egyetemi negyed közepét zárták csak le a közlekedés elôl, a géppisztolyos rendôrök a hasonló nemzetközi értekezletekhez képest igen csekély számban járôröztek. Az újságírók is különösebb ellenôrzés vagy a szokásos fémkeresô kapuk nélkül juthattak be a színházépület tôszomszédságában levô fôiskolában berendezett sajtóközpontba. Az egyetemi városrész a ragyogó napsütésben idillien békés, zavartalan képet nyújtott, sem tüntetô tömegek, sem kiváncsi járókelôk nem verôdtek össze a környéken.
Az ülés megnyitásán mondott beszédében Robertson rámutatott arra, hogy az elmúlt évtizedben a NATO az euro-atlanti biztonság gyors átalakulásának élvonalában haladt. Az amerikai nagyvárosok ellen intézett példátlan terrorista támadás azonban brutálisan ráébresztett mindenkit, hogy ma már nemcsak kormányok indíthatnak pusztító támadásokat minden elôzetes figyelmeztetés nélkül. Ilyen körülmények között "elôször is meg kell gyorsítanunk új katonai képességek kifejlesztését. Az új fenyegetésekkel szemben katonai erôinknek képessé kell válniuk jobban elrettenteni, megelôzni és leküzdeni támadásokat és képesnek kell lenniük nagy távolságban végrehajtandó, hosszan elhúzódó mûveletekre". A fôtitkár arra kérte a tagállamokat, hogy adjanak új lendületet ennek az alkalmazkodásnak, elsôsorban az új képességek létrehozásának, mert legközelebb talán már tömegpusztító fegyverekkel is szembe kell nézniük.
Robertson történelmi, sôt forradalmi fordulatnak minôsítette, hogy két hét múlva, Rómában a NATO és Oroszország olyan új együttmûködési formát hoz létre, amelyben egyenjogú alapon tanácskoznak és hoznak döntéseket. A gyakorlati együttmûködésnek az az új, magasabb szintje jól mutatja, hogy a NATO- szövetségesek és Oroszország milyen messzire kerültek a régi szembenállástól - mondotta a fôtitkár.
Leláncolták Duray Miklós parlamenti székét kedden az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselôi, akik szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) vezetô politikusának nincs keresnivalója a szlovák törvényhozásban, mert közszereplést vállalt a Fidesz második forduló elôtti budapesti nagygyûlésén.
A magyarellenes ellenzéki párt képviselôi - elôzetes bejelentésüknek megfelelôen - a parlament ajtajában akarták megakadályozni Duray belépését az épületbe. Duray mégis bejutott, de székét leláncolva találta, asztalán pedig az a felirat várta, hogy "Magyar sovinisztáknak a szlovák parlamentbe belépni tilos. A Te parlamented Budapesten van".
Bugár Béla, az MKP elnöke úgy reagált a nacionalista szlovák erô akciójára, hogy egy rövid idôre látványosan beleült Duray Miklós leláncolt képviselôi székébe.
a nagy egyesülésig, hangzott el egyebek között tegnap az immár a Román Nemzet Egységpártja néven futó politikai formáció megyei vezetése részérôl.
A múlt heti országos konvención módosították az alapszabályzatukat, s új doktrínát dolgoztak ki. Az eddigi úgynevezett szociálliberális helyett ma, tudtuk meg, nemzeti-demokrata elveket fognak vallani.
Több témában fejtették ki
álláspontjukat a megyei vezetôk: Radu Mircea elnök,
Lazar Ladariu és Vasile Dobrescu az országos vezetés
tagjai. Miután az egekig magasztalták Antonescu marsallt,
kijelentették, az ellene folyó kampány "egy
külföldrôl irányított diverzió
része". Érdekes a viszonylásuk az európai
integrációhoz is. Azt mondták, hogy
támogatják ugyan Románia NATO-csatlakozását,
de nem térden csúszva, hanem emelt fôvel kell a szervezetbe
bejutni, s az a "nemzetek Európája" kell legyen, nem a
régióké. Azt is kijelentették, hogy a Bolyai-
ügy nincs megoldva. Alkotmányellenes, törvényellenes,
"banthusztanizáló" aktusnak nevezték az
"etnikai szeparatizmust", amely csak "Újabb adag benzin a
tûzre" s Marosvásárhelyen gyanakvást,
bizonytalanságot kelt. Mindennek oka, természetesen, az RMDSZ
és a kormánypárt közötti protokollum
Nagy tervekkel készülnek a 2006-os választásokra:30-40 polgármester, 7-10 megyei tanácsos a tervük és legalább 180-200 tanácsost szándékoznak bejuttatni a helyi tanácsokba, persze amellett, hogy bejutnak a parlamentbe is. Másik nagy céljuk "a román nemzetállamok közösségének létrehozása a reintegrációig".
Jó néhány ország van a világon, amely szívesen elcserélné eredményeit a választás elôtt álló Hollandia gondjaival. A hollandok viszont inkább csak ez utóbbiakhoz mérik saját helyzetüket - és nem olyan elégedettek, mint kívülrôl nézve lenniük kellene.
Kívülrôl nézve Hollandia az utóbbi két évtizedben sok szempontból irigylésre és követésre méltó gazdasági, politikai, társadalmi modellnek tûnhetett. Az EU egészénél gyorsabb, átlag 3 százalékos gazdasági növekedés, rohamosan csökkenô munkanélküliség, költségvetési többlet, olajozottan mûködô szociális párbeszéd, bôkezû (egyes vélemények szerint már-már pazarlóan bôkezû) jóléti rendszer, zavartalan társadalmi béke...
Tény, hogy a modell néhány más elemének a befogadásához erôsen világias és liberális beállítottságra van szükség. A prostitúciónak, az eutanáziának, az azonos nemûek házasságkötésének és a puha drogok fogyasztásának a törvényesítésével Hollandia a társadalompolitikai avantgard olyan irányzatát képviseli, amelyben egyelôre nincsenek követôi.
Pedig a gyakorlati tapasztalatok itt is mellette szólnak. Az abortuszt például ugyancsak az elsôk között legalizálta - még a 60-as években -, de egyúttal tudatos felvilágosító politikával törekedett a visszaszorítására, aminek eredményeként az ezer fôre jutó abortuszok száma évek óta itt a legalacsonyabb a világon. A prostitúció sem virágzott fel attól, hogy a legalizálásáról hozott új törvényben szabályos munkajogi keretek közé helyezték. Még Amszterdam nevezetes vörös lámpás negyede is összébb húzódott kissé, és mostanában diszkrétebb, mint valaha. A puha drogok használatának törvényesítése nyomán csak kis mértékben nôtt, a fiatalok körében pedig évek óta csökken a marihuánafogyasztás.
Az utóbbi egy-két évben már árnyékok vetültek a derûs összképre, elsôsorban gazdasági oldalról. Az 1997-2000 közötti idôszak lendületes, átlag 4 százalékos növekedése után az ütem tavaly megtört, 1,5 százalék alá esett, és az elôrejelzések szerint idén sem lesz sokkal magasabb. Ismét növekedésnek indult a munkanélküliség, romlott az államháztartás egyensúlya, és öt százalék körüli szintre szökött az infláció, amely jelenleg a legmagasabb az EU-ban.
Mindez jórészt a kedvezôtlenebbé vált világgazdasági környezettel hozható összefüggésbe, amely a fejlett világ egészét sújtotta, de Hollandiát rendkívül nyitott gazdasága miatt különösen. A visszaesésnek voltak belsô okai is, de szakértôk szerint ezek alapvetôen ciklikus természetûek, vagyis részint múlékonyak, részint megfelelô gazdaságpolitikával kezelhetôk. Komolyabb szerkezeti gondjai Hollandiának - talán a foglalkoztatást leszámítva - továbbra sincsenek.
Vannak viszont olyan problémái, amelyeket - noha a világ kevésbé szerencsés tájairól érkezett látogatók valószínûleg észre sem vennének -, a hollandok életminôségük romlásának jeleiként érzékelnek. Az autópályák és a közutak évrôl évre zsúfoltabbak, a tömegközlekedés a legtöbb esetben nem jelent elfogadható alternatívát. A gyermekgondozási létesítményekben nagy a helyhiány, és sokan csak emiatt szorulnak ki a munkaerôpiacról. Az egészségügyi ellátásban egyre hosszabbak a várakozási idôk, miközben maga a rendszer világszerte a legkorszerûbbek közé tartozik, és nemzetközi összehasonlításban is jól finanszírozott. Az oktatási intézményeken a színvonal csökkenését kérik számon, és Hollandiában is megkerülhetetlen probléma a romlónak érzékelt közbiztonság.
A társadalmi gondok sorában teljesen különálló kategória a bevándorlás és a menekültügy, elsôsorban a méretek, az arányok és a tendenciák miatt. A 16 milliós Hollandiában, a világ egyik legnagyobb népsûrûségû országában ma már az összlakosságnak mintegy 10 - a nagyobb városokban 30-40 - százalékát teszik ki a bevándoroltak. Egyes elôrejelzések szerint 15-20 éven belül a négy legnagyobb város lakosságának a felét etnikai kisebbségek fogják alkotni; a börtönök népességének több mint a felét már most is ôk adják.
A Piraeus Bank május 14-tôl csatlakozott azon kereskedelmi bankok csoportjához, amelyek a jelzálogos hitelpiacon jelentkeznek új termékeikkel. A "Plusz Ingatlan" elnevezésû hitelfolyósítás idôtartama 10 év és a hitelintézmény az ingatlan értékének 70%-át fedezi. Visszafolyósításkor az ügyfeleknek 100-tól 825 euróig terjedô nagyságrendû részleteket kell fizetniük.
- Bár az új termék kamatlába kb. 11%-ot tesz ki, ami 1-2 százalékponttal nagyobb, mint a nagy állami bankok által folyósított hasonló jellegû hiteleké, biztos vagyok abban, hogy leendô ügyfeleink körében nagyon keresett hitellehetôséggé válik, mivel a bank célkitûzése, hogy az ügyintézés nagyon gyors legyen. Ez azt jelenti, hogy az iratcsomó bemutatása után 24 órával már az ügyfélnek lehetôsége lesz egy elôzetes választ megtudni, tehát ennyi idô alatt eldôl, hogy folyósítják-e a hitelt vagy sem. A tényleges hitelezésre pedig maximum 15 napon belül sor kerül - mondta Szalkay József, a Piraeus Bank marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatója.
Az oktatás és családügyi miniszter asszony által kilátásba helyezett osztálylétszám -növelés következményeként megyénkben 342 pedagógusi állás megszüntetését tervezik. Mint már közöltük, a jövô tanévtôl a líceumi osztályok 28, a szakiskolai osztályok 30-as létszámmal indulhatnak a korábbi 25 helyett. Emiatt 18 román és 5 magyar középiskolai osztállyal kevesebbet indítanak a 2002-2003-as tanévben, a szakiskolai osztályokkal együtt pedig 34-gyel kevesebbre szerveznek felvételit megyénkben, ami a szakemberek szerint a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva elegendô lesz arra, hogy a tovább tanulni szándékozó általános iskolát végzett diákokat befogadja.
Hogy hol eszközölik a további karcsúsítást? Nos, elôször is a gyereklétszám csökkenése miatt 19 elsô osztállyal kevesebbel számolnak a jövô tanévtôl, ami ugyanannyi tanítói állás megszûnését eredményezi. Ezenkívül a létszámcsökkentést a diák-sportklubok (kb. 40 százalék ), a tanulók háza, valamint a tanulóklubok (10 -10 százalék) szintjén képzelik el, az V-VIII. osztályokban viszont egyelôre nincs kilátásban a pedagógusok számának csökkentése, ha azt a tanulók létszáma nem indokolja.
Az érdeklôdés nem kerül pénzbe
A Kelet-Európai Szaporodás-egészségtani Intézet, a Romtele-commal közösen zöldvonalat indít, amelyet tárcsázva az érdeklôdôk választ kapnak a fogamzásgátló eszközökkel és módszerekkel kapcsolatos kérdéseikre. A 0800 100 200 telefonszám csütörtökön 10 órától, éjjel-nappal tárcsázható - tájékoztatott Dana Samu orvosnô, programvezetô.
Az országban végzett felmérések értelmében a nôk 99 százaléka hallott a fogamzásgáltó eszközökrôl vagy módszerekrôl, azonban csupán 54 százalékuk tudja, hogy milyen hatásuk van, s hogyan kell használni ôket. A sürgôsségi esetekben alkalmazható tablettáról csupán a megkérdezettek 30 százalékának volt tudomása. A nemzôképes nôk 41 százaléka a szexuális élettel, a szapodorással, a fogamzásgátló módszerekkel kapcsolatos gondjait a barátokkal, ismerôsökkel beszéli meg, 23 százalékuk a sajtóból kap választ kérdésire. Annak ellenére, hogy 1993-hoz viszonyítva kétszeresére nôtt a nemkívánt terhesség ellen védekezô nôk száma, még mindig nagyon sok abortuszt végeznek kérésre. Hivatalos statisztikák szerint a 15-44 éves állapotos nôk 60 százaléka nem tervezte be a teherbe esést, s csupán 8 százalékuk vállalja a gyereket.
A felsorolt adatok tükrében világossá válik, hogy szükség van egy olyan telefonszolgáltatásra, amely hasznos és pontos adatokat biztosít. A Kelet-Európai Szaporodás-egészségtani Intézet marosvásárhelyi székházában mûködô országos zöldvonalat tárcsázóknak öt, elôzetesen felkészített fiatal személy fog válaszolni. A csütörtöktôl tárcsázható zöldvonalról a napokban szórólapokat osztanak a megyeszékhelyen, majd jövô héten Szászrégenben és Segesváron is.
Kérdésünkre Dana Samu programvezetô elmondta, hogy egyelôre a betelefonálóknak csak román nyelven válaszolnak, azonban amennyiben sor kerül a szolgáltatás bôvítésére, magyar nyelvû személyeket is alkalmaznak.
A mûvelôdési tárca programjában szerepel a romániai kortárs drámairodalom népszerûsítése. Ennek jegyében a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu tagozata csütörtökön este 7 órai kezdettel tartja Petre Barbu Duelistul (A párbajozó) címû darabjának ôsbemutatóját. Itt lesz a szerzô is, aki regényekkel, folyóiratokban novellákkal rendszeresen jelentkezik. A drámát Vizauer Attila rendezte, akirôl annyit: Krassó-Szörényben született, huzamosabb ideig Galacon élt, a fôiskolát a bukaresti Film- és Színmûvészeti Fôiskolán végezte, háta mögött mintegy 30 produkció. Jelenleg a bukaresti rádió kulturális mûsorának vezetô szerkesztôje.
Az ôsbemutatót beharangozó sajtótájékoztatót Ioan Cristian színi- direktor azzal kezdte, hogy asztalra vetett egy vérnyomásmérôt, áttételesen utalva arra, hogy provokatív, konfliktusokkal tele drámáról van szó. A darabról röviden annyit, hogy a rendszerváltás után kitáguló térben és szabadságban sokan nem tudnak mit kezdeni, identitásukat keresik...
A rendezô kevésbé ismeri a vásárhelyi színészeket, elsô alkalommal rendez Marosvásárhelyen, annyit azonban elmondott, hogy rendkívül tehetséges csapattal volt alkalma dolgozni, bármikor szívesen rendezne még városunkban. A mintegy másfél órás elôadás költségvetése 50 millió lej. Szereposztás a következô: Eduard Marinescu, Iolanda Dain, Aurel Stefanescu, Claudia Domokos, Nicolae Cristache, Suzana Macovei, Ion Sasaran, Ion Ritiu, Traian Costea, Laura Moldovan és mások.
Valószínû az idôsebbek még játszották gyerekkorukban számháborút. Ez olyan játék, hogy az egymással szemben állók számokat írnak fel egy cédulára, majd a homlokukra tûzik, s aztán el kell foglalni a másik csapat várát. Azt kizárják - halottnak tekintik - akinek az ellenfél leolvassa a számát. Amolyan számháborúsdit mesélt el a múltkor egy olvasónk a fogyasztó és az Electrica Rt. között. Az történt ugyanis, hogy egy ház tulajdonosa január végén elhunyt. Az épület üres maradt, februárban fizették az utolsó villanyszámlát, azóta nem volt fogyasztás. Aztán jöttek a leolvasók, s utána kiküldtek egy 1000 lejes (!) számlát. A család, amolyan viccnek tekintette az egészet, azonban közölte a villamossági vállalattal, hogy ott NINCS fogyasztás. Ezt írásban le kell tenni! - válaszolták illetékesek. Aztán csend. A napokban levelet kapott a család az Electrica Rt.-tôl: értesítést, ordin de înstiintare. A következô szöveggel (románul): tudomásukra hozzuk, hogy ... idôszakon belül, ha nem törlesztik a számlát és a késedelmi kamatot, akkor beszüntetjük az áramszolgáltatást, amennyiben újra a hálózathoz szeretnének csatlakozni, akkor ki kell fizetni a ki- és a bekapcsolási díjat, a fogyasztás és a késedelmi kamat mellett - ennyi röviden, hivatalosan. Nincs pardon! Leolvasták a számot, ki kell állj a játékból. Az már mind mellékes, hogy az 1000 lejas adósság behajtására, az ügyintézésre mind a kliensnek mind pedig a szolgáltató jóval többet költ. Ez most nem lényeg, mert a szabály az szabály, s ezt illik betartani mindkét félnek. Ameddig nem foglalják el valamelyik várat.
Végre valódi változást, minôségi javulást ígértek a helyi közszállítási vállalat vezetôi Tatár Béla és Claudiu Maior a tegnap délelôtt megtartott sajtótájékoztatón, amelyen többek között elmondták, hogy új buszokat lízingeltek, kétnyelvû menetrend-táblákat helyeznek ki és új autómosodát helyeztek üzembe.
Május 20-ától alkalmazzák a helyi tanács által elfogadott (lapunkban is közölt) helyi közszállítási szabályrendet. A szolgáltatás minôségének a növeléséért nemrég a tanács által jóváhagyott mintegy 4,2 milliárd lejes beruházási alapból 10 használt de kitûnô állapotban levô csuklósbuszt lízingeltek a farkaslaki szállítási vállalkozótól. A 172 férôhelyes (72 ülés) jármûvek, amelyek igazi kényelmet, civilizált szállítási körülményeket bíztosítanak egyenként, részletre 20.400 euróért vásárolják meg. Ezeken kivilágított számtáblák lesznek, minden második szék alatt fûtôtest van, úgyhogy télen nem kell majd tartani attól, hogy megfázunk. A másik újdonság, amelyet elmondtak a cégvezetôk, hogy hamarosan kétnyelvû menetrendjelzô-táblák kerülnek ki majd a buszmegállókba. Ezen a járatok gyakorisága mellett még lesz egy útvonaltérkép, természetesen a pannón helyet adnak reklámoknak és egy olyan telefonszámot is közölnek, ahova bejelentéseket lehet tenni, ha késik valamelyik járat. Ugyanakkor azt is ígérték az igazgatók, hogy korszerûsítik a diszpécserszolgálatot. A központi szolgálat a szállítási vállalat székhelyén lesz. A kommunikációt rádió adó-vevô-készülékekkel oldják meg és számítógépes hálózaton követik majd a gépjármûveket. Igaz még nem GPS rendszerben, mert ez nagyon sokba kerülne.
Várhatóan június 1-je körül ismét üzembe helyezik a tavaly már útnak indított nyári nyitott autóbuszt, amelyre az esô ellen ponyvát húznak. A Bere Mures cég egy kis bárrészlegen hûsítôt is árusit majd. E busszal a Víkendtelep-fôtér-Tudor negyed útvonalon lehet közlekedni. Hasonló gépkocsit szeretnének fôként hétvégén közlekedtetni a Somostetôre is. Új járatot is indítanak 4 B jelzéssel, amely az Egyesülés negyedbôl indul, de nem hajt fel a Kövesdombra, hanem a Dózsa György utcán közlekedik a kombinátig. Az említett újdonságok között még megtudhattuk, hogy a közszállítási vállalat udvarán, amelyet sikerült valamennyire rendbe tenni (még a szétszedett alvázaktól kell megtakarítani teret) üzembe helyeztek egy autómosodát is. A "saját gyártású" helyiségben nemcsak az autóbuszokat, hanem bármilyen jármûvet megtisztítanak. Igaz elsôsorban arra törekednek, hogy ezáltal is minél szebb, tisztább jármûveket indítsanak útra, hogy ezáltal is növeljék a marosvásárhelyi szolgáltatás minôségét.
Reméljük, a beígértek hamarosan testet is öltenek és végre az egész város a több éve tartó húzavona után érezheti, hogy civilizáltabb lett a közszállítás.
Átfogó ellenôrzések az építôiparban
Tegnap kezdôdött el és május 22-ig tart a Területi Munkaügyi Igazgatóságoknak az a programja, amelynek keretében ellenôrzik az ország összes építôipari cégét. A vizsgálódások minden megyében a cégek székhelyén kezdôdnek, ahol megvizsgálják, hogy munkaügyi szempontból léteznek-e a szükséges engedélyek és iratok, ezt követik a munkatelepi látogatások. Itt az ellenôrök megvizsgálják, hogy léteznek-e megfelelô tervek, a valóságban betartják-e a terv elôírásait, a munkavédelmi és a villamossági elôírásokat, hogyan van megszervezve a munkatelep, milyen a magasban vagy az ásásoknál dolgozók biztonsága stb.
A program célja felderíteni az építôiparban feketén dolgozó és dolgoztató személyeket, növelni az iparágban tevékenykedôk biztonságát és javítani az alkalmazottak munkakörülményeit.
A szervezett és átfogó ellenôrzésekre fôként azért volt szükség, mert az elmúlt év tapasztalatai szerint itt dolgoznak a legtöbben feketén, veszélyes körülmények közt, és miatt rendkívül magas a munkabalesetek száma. 2001-ben megyénkben 7 építôipari munkabalesetet jegyeztek, amelybôl kettô halálos volt.
A helyi Területi Munakügyi Igazgatóság jelenleg 8 ellenôrzô csoporttal saját erôbôl oldja meg az ellenôrzéseket, de alkalomadtán a rendôrség segítségét is kérik. Amint Carmen Vamanutól, a Maros megyei igazgatóság vezetôjétôl megtudtuk, már elsô nap 17 céghez ellátogattak és találtak egy munkáltatót, akinél 4 személy dolgozott feketén. A vizsgált esetekben 143 millió lej értékben róttak ki büntetéseket. Amint az igazgatónô elmondta ma arra számítanak, hogy a begyûjtött adatok alapján még más rendellenességekre is fény derül, hiszen csak a vegyipari kombinát területén megbízói szerzôdéssel 4 cég dolgozik, amelyeknek alkalmazottai belépési engedélyt kaptak a gyár vezetôségétôl. Esetükben már az elsô ellenôrzéskor világos volt, hogy van köztük olyan, amelynél a leadott listához képest legalább 40%-kal több alkalmazott dolgozott.
A program szükségességét mi sem igazolja jobban, mint hogy tegnap a Csapón dolgozó Montim nevû építkezési kft. egyik alkalmazottja leesett és mindkét kezét eltörte.
Leszavazott képviselôházi indítvány
A Képviselôház 189 nem, 43 igen szavazattal és egy tartózkodással leszavazta a Demokrata Párt (PD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdeményezte "Intézményesített korrupció - Adrian Nastase és Miron Mitrea" címû egyszerû indítványt. A Nagy Románia Párt (PRM) képviselôi nem vettek részt a szavazáson.
Az indítvány azért vádolta a kormányt, mert az létrehozta a SC Maritime Training Centre Televisiont, amely révén "a nemzeti érdekû állami társaságok költségvetését 6 millió dollártól fosztották meg, s román és külföldi magánkézben levô kereskedelmi társaságok számlájára utalták át ôket". A dokumentum aláírói Miron Mitrea közlekedésügyi miniszternek, a tévéadót létrehozó határozat kezdeményezôjének, illetve azon társaságok igazgatóinak felfüggesztését követelték a miniszterelnöktôl, akik az MTC TV számlájára utalták át az összeget: a Konstancai Kikötôi Adminisztráció, a CFR és a Tehervonatok Igazgatóságának vezetôiét.
Az indítvány kezdeményezôi azzal vádolták a kormányt, hogy olyan határozatokat ad ki, "melyek által a törvényesség látszatát próbálja adni bizonyos szélhámosságoknak, amelyek a közpénzeket pénzügyi manôverek révén a PSD politikai klientúrájának juttatják".
Miron Mitrea közlekedésügyi miniszter a Képviselôházban azt válaszolta, vállalja az MTC TV televízióadó versenyképes csatornává változtatásának döntését és beszédének legnagyobb részében Traian Basescu PD-elnököt támadta.
Miron Mitrea szerint az indítvány nem más, mint Basescu "diverziója", amely azt a célt szolgálja, hogy a közvélemény figyelmét elterelje arról, mit nem tett meg Bukarest polgármestereként, illetve miket tett miniszterként.
"Basescu a sajtóban vezényelt támadások révén próbálja visszanyerni népszerûségét", mondta a miniszter, aki úgy véli, az indítvány a PD-elnök "pillanatnyi szeszélyeinek" köszönhetô.
Mitrea rámutatott, az indítvány kezdeményezôi által benyújtott szerzôdések "hamisítványok" és bemutatta a valós iratokat.
Hozzátette, az MTC TV-t a kormány évi 700.000 dolláros veszteséggel vette át és ezt a társaságot 1991-ben Traian Basescu alapította. Ezenfelül a társulás és a versenyképessé tétel a legjobb megoldás.
(MEDIAFAX)
Sajtótájékoztató a mezôgazdasági igazgatóságon
A megyei Mezôgazdasági és élelmezésügyi igazgatóság sajtótájékoztatóján Timar Liviu vezérigazgató részletesen ismertette a haszonkultúrák megoszlását, összehasonlította az ôszi és tavaszi szántások helyzetét. Kiderült, hogy az ôsszel a növénytermesztôknek nem sikerült 120.000 hektárt megszántani, javarészben pénzhiány miatt. Azok a társulások, gazdák, más mezôgazdasági egységek, amelyek az idén tavaszon végezték el a föld forgatását, sajnos ráfizetnek a hosszan tartó szárazság miatt. Bajok vannak a terményszerkezet szempontjából is.
A társulások, a mezôgazdasági vállalkozók, magángazdák - ha az idôjárás megengedi -, idén többlettermésre számíthatnak az elmúlt évhez viszonyítva: zabot 13%-kal, tavaszi búzát 29%- kal, sörárpát 23%-kal nagyobb területen vetettek, és ami nagy gond: tavaszi szántású területeken. Ezzel szemben a termelôk 4538 hektáron szándékoztak cukorrépát termeszteni. Sajnos 1400 hektár bevetetlenül maradt. Ebben a ludasi cukorgyár is okolható, mivel nagyon késôn kötötte meg a termesztôkkel a szerzôdéseket. A kukoricával bevetett terület a múlt évihez viszonyítva (82.000 ha) 74.000 hektárra csökkent. Itt viszont az a probléma, hogy a tavaszi szántásokba vetett minôsített kukorica- vetômagok nem csíráznak a szárazság miatt. A kukorica (újra)vetése sajnos megnöveli a talajmûvelési munkálatok költségeit (többszöri tárcsázás stb.). Ha a szárazság a következô 10 napos idôszakban is kitart, akkor veszélybe kerülnek az ôszi vetések is.
A vezérigazgató ismertette, hogy a mezôgazdasági gépek vásárlására vonatkozó kormányrendelet idéntôl nem érvényes. A múlt évben 294 kérvényt hagytak jóvá. A gépek értékét az állam 55%-os arányban támogatta 2001-ben, ennek összértéke 33 milliárd lej. Az állam a gépvásárlóknak megyénkben 18,3 milliárd lejjel tartozott, ebbôl sikerült 15 milliárd lejt folyósítani. Idénre ígérik a fennmaradó 3 milliárd lejt is átutalni. Szó esett még a mezôgazdasági üzemszerkezetek (társulások, érdekvédelmi egyesületek, kft. -k, magángazdák) hivatalos bejegyzésérôl annak érdekében, hogy a nevezettek jogosultak legyenek az állami támogatásokra.
Dr.Tomsa Mihai, a Megyei Növényvédelmi igazgatóság vezérigazgatója kijelentette: az elmúlt 50-60 évben a megyénkben ilyen tavaszi szárazságot nem tapasztaltak. A tény arra készteti a gazdákat, hogy tanuljanak a hibákból: az ôszi szántás hiánya miatt a termés negyede elvesztôdik, a tavaszi szántás, vetés a szárazság miatt ráfizetéses, a becslés szerint 200-300%-kal kerül többe. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi körülmények között terjednek a kártevô rovarok, a zöldségesekben és szálasgabona-vetéseken is. Bármely rovarirtó szer használata ajánlatos.
Emilia Trasculescu a tejtámogatás helyzetét ismertette, az állattenyésztôk figyelmébe ajánlotta, hogy február 25-ig a tej literenkénti 500 lejes állami támogatása nyomán megyénkben 23.000 állattenyésztô vehette (és veszi fel ezen a héten) át az összesen 106 milliárd lejt. Mivel az újabb kormányhatározatok feltételei szigorúbbak (legkevesebb 15 fejôstehén, avagy érdekvédelmi egyesületi tagság), a február 26- tól számítandó 1400, illetve 1800 lejes tej állami támogatáshoz jóval kevesebb, mint 23.000 állattenyésztô juthat hozzá. Ennek oka az, hogy az állattartók nagy hányada nem teljesíti a támogatási feltételeket.
Suba Kálmán, a megyei Szaporodásbiológiai és Tenyészállat-kiválasztó Hivatal igazgatója kitért a legelôk siralmas állapotára, hangsúlyozva, hogy ezen idôszakban szükség lenne a kosarazásra, ez a legolcsóbb módszer a legelôk feljavítására.
A Népújság érdeklôdésére a hivatal vezetôje elmondta, hogy az állattenyésztôk rendelkezésére áll egy munkatársuk azoknak, akik különbözô érdekvédelmi szervezetekbe szeretnének tömörülni. Jogi tanácsadást, teljes szolgáltatást biztosítanak díjmentesen, ide értve az iratcsomó összeállítását, a bejegyzést, a pecsét beszerzését.
A budapesti székhelyû Bocskai Szövetség minden évben díjat adományoz olyan szervezeteknek, közéleti személyiségeknek, akik valamit tettek a magyar közösségek fennmaradása és fejlôdésé érdekében. Az idén e díjat, mint erdélyi intézmény a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumnak ítélték oda. A díjátadásra, amelyen részt vesz az iskola vezetôsége május 17-én, pénteken Csíksomlyón kerül sor.
Tizedszer rendezi meg hagyományos karmesterversenyét a Magyar Televízió. A nagyhírû nemzetközi megmérettetés középdöntôjébe 12 ígéretes fiatal karmester jutott be, a három középdöntôt keddre, szerdára és csütörtökre idôzítették. Az esti hangversenyeket az M2 tévéadó nézôi is láthatják. A közismert karmesterekbôl, zeneszerzôkbôl összetevôdött rangos zsûribe meghívták Csíky Boldizsárt, Marosvásárhely zenei életének jeles képviselôjét is.
- Édua, van tízezer lejed? - A kisfiú lesütött szemmel kérdez. A szônyegen játszik, tornyot rak, aztán váratlanul effélékkel áll elô. Édua huszonéves lány, mikor víz alá tartották a gyereket, ô meg a barátja voltak a másod- keresztszülôk. Ármin ötéves, gyakran jön látogatóba. Nem szokott effélét kérdezni. Most meg egyfolytában csak nyaggatja.
- Mire kell az neked, Árminka?
- Ha nem mondod meg, nem adok.
- Nem tudod, hogy ez koldulás?
- Hát hogy pénzt kérsz, de cserébe nem adsz semmit.
- Nem csereberérôl van szó, Árminka.
- Hát akkor mit tegyek, hogy adj tízezer lejt?
- Hát, mondjuk, dolgozz valamit.
- Jó. Lerajzolom magamat, a kerékpáron, jó lesz?
A rajz rekordidô alatt készül el. Árminka olyan gépet vetett a papírra, amilyen a kerékpár ôse lehetett, akkora a kereke és olyan magasan ül rajta, hogy Édua megkérdi:
- Ott? Szép. A hegyen, ahová éppen kirándulok, vár egy nagy tisztás, szedek Anyának virágot.
Nevetnek. Aztán megjön az édesanya, és viszi is a fiát. Árminka minden bolt elôtt megáll, cibálja az anyuka kezét, az pedig pironkodik, mert a gyerek képes lehúzni az orcájáról a bôrt. A múltkor is: nem odalép az árushoz, és kér egy fél gerezd banánt!
- Fél gerezdet nem adunk - közli a néni. Árminka elszontyolodik.
- Nincs több pénzünk - sóhajt lemondóan. - Sem
Anyának,
sem nekem. Tudod, Anya most nem dolgozik, mert nevelnie kell
engem és Zsófikát. Zsófika ilyen pici
még, ni. És Apát hazaküldték a
gyárból, mert még fiatal, találhat magának
állást az életben. Az idôsebbek nyugdíjba
mennek, Apa hirdetést olvas. Szerinted ez igazságos? Mért
nem adsz fél gerezd banánt!
A néni odaadja az egész gerezdet, Árminka boldogan fut
Anyához, az pedig napszemüveget tesz, hogy ne
lássák kivörösödô szemét.
- Anya, veszel valamit? - nyúzza most is anyukáját Árminka. Az utcai zöldség- és gyümölcsárus elôtt haladnak el. - Nem veszünk semmit, mert megfájdul a hasikád - hárítja el Anya.
- Azért nem veszel semmit, mert megint nincs pénzed? - áll szembe a gyerek. A fiatalasszony nagyot nyel.
- Azért. Annyi pénzünk van, hogy tejet és kenyeret vegyünk - feleli. És mennének is tovább, most Árminka sem huzakodik, már-már elérik a szemafort, amikor váratlanul kirántja kezét, odasiet az árushoz, és az Éduától kapott tízezrest kivágja a pultra.
- Kérek két almát. Egyet nekem, és egyet Anyának! De piros legyen, és ép ott belül, mert ha romlott, reklamálok!
Levelet kaptunk a Marosvásárhelyi Református
Kollégium egyik XII.-es tanulójától. Az iskola
kórusának tagjaként két vidéki
református gyülekezetben tett énekszolgálatukkal
kapcsolatban kívánta olvasóinkkal megosztani
örömüket. - Aki másokat felüdít, eközben
maga is felüdül - kezdi vallomás ízû sorait
Szász Adél, így folytatva: Mezôkölpény
és Mezôsámsond két eldugott kis falu a
mezôségi sártenger közepén. Távol a
fôúttól. A völgyben elterülô falvak
vasárnapi csendjét vidám lárma verte fel, amikor
kollégiumunk kórusa meglátogatta a két falu
református templomát. Mûsorunkban szerepeltek
zsoltárfeldolgozások, Händel-, Dvorak-, Josquin de
Prés-mûvek,
valamint Bartók Béla egy népdalfeldolgozása. A
gyülekezetek tagjai örömmel és
meghatódottsággal fogadták kórusunk
szolgálatát. Néhol könnyes tekintetet, másutt
mosolygó arcot fedezhettünk fel. Nem beszélve arról a
nagy szeretetrôl, mellyel fogadtak bennünket. Jó volt ott
lenni. Nem csak a kirándulás kedvéért, hanem - mivel
dalainkkal másokat is megörvendeztethettünk - ez
külön örömöt jelentett számunkra is.
Köszönet e csodálatos élményért
református gyülekezeteinknek, melyek tagjai anyagilag
támogattak, Csíki Ágnes karvezetônônek, aki
annyi szeretettel, türelemmel készítette fel
kórusunkat, és nem utolsósorban Székely Emese
tanárnônek, kollégiumunk
igazgatónôjének, aki elkísért bennünket s
így velünk együtt örvendezhetett. De mindenek felett: Soli
Deo Gloria...
Nos, érthetô, hogy Adél sorainak olvastán felkerestük Csíki Ágnes karnagyot, Nagy István egykori növendékét, aki maga is professzionista kórusvezetô, ill. egykori kórustag, akit - indításként - e kórus céljairól kérdeztünk. Így tudtuk meg, hogy a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusának karvezetôje 1995 óta mindmáig Csíki tanárnô. A 80 tagot számláló vegyes kar feladata a karéneklés erkölcsi, illetve esztétikai elônyeit megismertetni és elfogadtatni a gyerekekkel egyrészt, másrészt - mindenekelôtt ráébreszteni ôket az éneklés közösségalapító szerepére. Megalapítását követôen felléptek az iskola valamennyi rendezvényén, a Gecse utcában a templomban, ünnepségeken. Bôven volt részük sikerélményben. Sajnos, a IX. osztályosoknak alig tíz százaléka tudott énekelni. Nem alakult ki bennük az éneklési készség. Azok esetében lehett szó pozitív viszonyulásmódról, akik mûvészeti iskolából, esetleg olyan általános iskolából jöttek, melyekben ilyen értelemben foglalkoztak velük. Legalább két évre volt szükség ahhoz, hogy énektechnikára tehessenek szert a kórustagok.
- Élmény számukra énekelni, szeretnek énekelni - bizonygatja a tanárnô, így folytatva: szívesen elmegyünk más felekezetekbe is. Mint utóbb is, amikor az esperesség támogatásával - körlevelet intéztünk a gyerekek által mindazokhoz az egyházközségekhez, ahová gyerekeink valók, és a lelkészek nagyon kedvezô módon reagáltak kérésünkre - Mezôkölpényben és Mezôsám-sondon énekelhettünk. Ezúttal is köszönjük a lehetôséget mindany-nyiuknak, hisz a legkisebb gyülekezettôl is kaptunk úgy anyagi segítséget, hogy a szállítási költségeket kifizetve maradt kis pénzünk, amit a közeljövôben a rádióstúdióban készülô felvételre illetve kazettakészítésre fordítunk. Mint Sikó Domokos tiszteletes úr is megjegyezte, a gyerekek feltehetôen érezték szolgálatuk súlyát, amikor mintegy 200 lélek jelenlétében énekeltek a templomban. Valóban, ünnepet jelentett az együttlét, a kórus szolgálata. Ezért is szeretnénk hagyományszerûvé tenni. Annál is inkább, mivel támogat mind a református kollégium, mind a Bolyai líceum vezetôsége, igazgatósága. Mint ahogy az Öregdiákok Baráti Köre is, melynek tagjai minden megnyilvánulásukon felkérnek a szereplésre. A Maros megyei tanfelügyelôségtôl legutóbb még köszönô levelet is kaptunk a Magyar Nyelv Napjain való közremûködésünkért.
A múlt héten jártunk Murokor-szágban - a
Nyárád alsó folyása mentén. Többek
között olyan gazdákat kerestünk, akik a
zöldségtermesztésben vállalkoztak. Arra voltunk
kíváncsiak, hogy a térségben élô
magángazdák, kisvállalkozások megélnek-e
munkájukból? Egyáltalán érdemes-e még
foglalkozni a hagyományos zöldségtermesztéssel?
Ilencfalván alig féltucatnyi tehetôsebb gazda termel a
házi szükségleteken kívül piacra is.
Közülük Kakasi
Mártonnal sikerült beszélgetnünk.
- Az életnek vannak fintorai. Elektrotechnika szakon végeztem a líceumot. Akkor nem gondoltam volna, hogy visszatérek a szüleimtôl tanult mezôgazdálkodáshoz és 40 éves koromban abból próbáljuk fenntartani magunkat. A fordulat után bizonytalanná vált a munkahelyem. Eljöttem, 14 hektáros saját területünk van. Ma bérlünk még 11 hektárt, azon dolgozunk szüleimmel és feleségemmel. Gabonát, zöldséget termesztünk. A gabonát az állatokkal etetjük fel. Évente átlagban 30-50 sertést tartunk. A zöldségbôl termesztünk nagyobb mennyiséget. Medgyesen értékesítjük. Sajnos, nincs egy nagybani megrendelô, akivel szerzôdést köthetnénk, hogy rendszeresen szállítsuk a terményeket. De ugyanígy történik a sertéshús értékesítésével is. Annak a feldolgozónak adjuk el, aki többet ígér érte.
- Önök a szûk pénzügyi keretek között is a jövedelmezôségre törekednek. Hogyan sikerült?
- Most már bizonyos: bármilyen területen vállalkozik az ember, értenie kell a szakmához, legalább is érzéke kell legyen. Én líceum után fogtam a gyakorlati földmûveléshez. Közben tanultam, tudtam hol, és miként jutok legolcsóbban a növénytermesztési, állattenyésztési, és mûszaki információkhoz. Édesapámmal együtt javítjuk meg a két traktor, a kombájn és a mezôgazdasági felszerelések, gépek kisebb meghibásodásait. A kalapácsmalmot házilag alakítottuk át traktormotor meghajtásúra. Az elvem: ha elhagytam a tanult szakmámat és vállalkoztam egy más területen, akkor folytonosan tanulnom, tanulnunk kell ahhoz, hogy legalább kifizetôdôen dolgozzunk. Idehaza az általunk végzett munkából még nem lehet meggazdagodni.
- Ha rátekintek a gazdasági udvarra, úgy érzem, itt tehetôs gazda lakik.
- De csak érzi, a látvány után. Számoljunk. Egy hektáron termesztek idén sárgarépát. A szántást, tárcsázást, vetést, vegyszerezést saját gépeinkkel magunk végeztük. Ha nem lenne a saját gépparkunk, munkaerônk, és ha a vetômagot is meg kellet volna vásárolnunk, az egy hektár murok termesztési költségei a betakarításig elérték volna a 10 millió lejt. Ön most azt mondja, hogy jövedelmezô a muroktermesztésünk, mert van saját gép, a munkaerônkért nem kell fizetni. Dôl a pénz. Sajnos nem. Vissza kell fordítanunk a gabonatermesztésbe. Idén a búzavetésünk nem sikerült. A kukoricavetéssel is gondunk van. Idén 21 millió lejt költöttem vegyszerekre. A tartós tavaszi szárazság miatt félô, hogy a talajba nem kötôdik majd a hatóanyag. Emellett nem tudjuk, mit tegyünk a két éve raktáron lévô búzamennyiséggel, a tavalyi rengeteg kukoricával. Tudom, növelni kellene az állatállományt, dehát ahhoz át kell szerveznem az egész gazdasági udvart, más istállóra van szükség. Mindez rengeteg pénzbe kerül. Mi, a negyvenesek másként látjuk a jövôt, mint apáink. A mentalitásváltásnak is bele kell férnie a jövôképünkbe, ha valóban gazdálkodásból szeretnénk megélni.
Én például úgy terveztem, hogy megvárom, amíg a mezôgazdaság állami támogatása elvárásaink szerint történik, fôleg idôben, amikor arra szükségünk van. És miért van az, hogy a Râmnicu-Vâlcean gyártott vegyszereket is dollárban számolják? Az általunk termesztett termények árát is dollárban számolják? Szóval egész magas szintig van szükség mentalitásváltásra. Addig dolgozunk, ahogy tudunk.
Egyetlen év alatt 122 százalékkal nôtt az országban a forgalomban lévô bank- és hitelkártyák száma, de a kártyák tulajdonosainak 90 százaléka csak pénzfelvételre használja a mûanyag lapocskákat. 2001 végén 2,3 millió kártyatulajdonost tartottak nyilván Romániában. Egy évvel korábban valamivel több mint 1 millió kártya volt forgalomban. Ez a növekedés a leglátványosabb volt Közép- és Kelet- Európában. A kártyatulajdonosok számának ilyen mértékû növekedését elsôsorban a kormány kényszerítette ki, elôírva az állami vállalatoknak, hogy az alkalmazottak bérét bankszámlára utalják. A kártyatulajdonosok 90 százaléka csak pénzfelvételre használja a kártyát. A kártyát elfogadó kereskedelmi egységek száma tavaly év végén mindössze 6300 volt. Szakértôk szerint 7 millióra tehetô a bank- és hitelkártyák potenciális piaca Romániában. Az ország elmaradottságát ezen a téren legkevesebb öt évre becsülik a térség többi országa mögött.
Jelentôs fizetésemelést ígérnek a közalkalmazottaknak
Ion Calin, a Közügyi Minisztérium államtitkára hétfôn azt nyilatkozta Szatmárnémetiben, hogy a közalkalmazottak fizetése jövô évtôl 20-30 százalékkal az inflációs rátát meghaladóan fog nôni. Ion Calin rámutatott, így valós életszínvonal-növekedést biztosítanak ennek a szakmai kategóriának, amely "a közügyek reformfolyamatának egyik összetevôje". A Fejlesztési és Prognózis Minisztériuma úgy véli, a valós átlagfizetés ebben az évben 4%- kal növekszik a tavalyihoz képest. Az állami szektorban levô fizetéseket a 2001-es szinten tartják, s 2002-ben kétszer, 8, illetve 12%-kal emelik meg, hogy kiegyenlítsék az inflációs rátát.
Az E-MIL az írókért, irodalomért
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) május 17-én, pénteken 17 órakor irodalmi estet szervez a kolozsvári Tranzit-házban, ahol Szávai Gézával Fodor Sándor beszélget a szerzô Székely Jeruzsálem címû könyvérôl, a székely szombatosok történetének e megdöbbentô dokumentumáról. Június 9-én jótékonysági elôadást szerveznek az E-MIL és a létminimum alatt élô erdélyi írók részére, Gálaest az irodalomért címmel. A kolozsvári Filharmónia termében neves írók és színészek lépnek fel, díszmeghívott Faludy György, aki 92 évesen is vállalta, hogy felolvas a verseibôl.
Csaknem teljesen leégett egy falu
Emberi gondatlanság miatt leégett egy falu jelentôs része. A hétfô délután keletkezett tûzvészben legalább harminc ház a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt elpusztult a Craiova melletti Ghinteni községben. A tûzvészt feltehetôen az okozta, hogy az egyik idôs gazda az udvaron avart égetett és egy rövid idôre felügyelet nélkül hagyta a tüzet. Az erôs szél elôbb az ô házára vetett csóvát, majd a lángok rövid idôn belül átterjedtek a szomszédos házakra is. A falu lakosainak legnagyobb része a földeken dolgozott, s mire a tûz hírére hazarohantak, már legalább húsz porta égett. Jelentôs késéssel érkeztek a helyszínre a tûzoltók is, és csak a kora esti órákra sikerült megfékezniük a lángokat.
Másfél milliárdnyi elektronikus alkatrészt foglaltak le Nagylaknál
Több mint 1,5 milliárd lej értékû elektronikus alkatrészt foglaltak le hétfô este a nagylaki vámosok. Az alkatrészeket nem jelentették be a vámvizsgálatnál. A számítógépmemóriákat, processzorokat és egyéb alkatrészeket egy Magyarországról visszatérô aradi személygépkocsijában fedezték fel. A 62 éves Elek Lajos egy barátja autójában Békéscsabára utazott, ahol 270 számítógépalkatrészt vásárolt, összesen több mint 4,7 millió forint (53.350 euró) értékben. Visszatéréskor bemutatta a nyugtát a magyar vámosoknak, román kollégáiknak azonban azt mondta, nincs semmi bevallanivalója. A vámosok viszont alapos ellenôrzésnek vetették alá az autót, 220 mikroprocesszort és 50 memóriát találtak, s mindet lefoglalták. Elek a 25 millió lejes büntetést helyben kifizette.
Tolna megyében jármûveket sodort el a víz
Autókat sodort el a víz és a sár, amely egy felhôszakadás következtében zúdult a 61-es fôútra a magyarországi Tolna megyében, Kocsola közelében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Fôigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t hétfô este. Elmondása szerint a környékbeli utakat 50-60 centiméternyi víz és sár árasztotta el hétfô este. A sajtóügyeletes beszámolt arról is, hogy az áradás miatt egy autóbusz egy villanyoszlopnak csapódott.
Szlovákiában 13. napja éhségsztrájkol egy magyar pedagógus
Éhségsztrájkjának tizenkettedik napját folytatta hétfôn Jancskár Lajos, füleki magyar pedagógus, aki ily módon igyekszik kieszközölni, hogy elismerjék az új közalkalmazotti törvény értelmében érvényét veszített tanári oklevelét. Oklevele elismerése együttjárna azzal, hogy ennek megfelelô bérkategóriába sorolják. A szlovák oktatási tárca azonban nem tesz kivételt a pedagógussal. Az egykor Magyarországról Szlovákiába nôsült, ám magyar állampolgárságát megtartó és Füleken családot alapító pedagógus a Jászberényi Tanárképzô Fôiskolán szerzett oklevelet, amelynek birtokában eddig tanárnak számított. Az új szlovák közalkalmazotti jogszabály szerint viszont egy hónapja immár csak segédtanárnak számít, s ennek megfelelô - egy osztállyal alacsonyabb - bérezésre jogosult.
A Mount Everest magyar expedíció tagjai hétfôn megkezdték csúcstámadásukat a világ legmagasabb pontjára. Az öt hegymászó az ideális akklimatizáció kedvéért felváltva több éjszakát töltött 7000 méter felett, de az utóbbi napokat mindannyian az alacsonyabban fekvô alaptáborban töltötték. Ha az elsô kísérlet meghiúsulna, akkor a hónap végéig van még lehetôség a javításra, azt követôen ugyanis a monszun okozta havazások miatt képtelenség feljutni a 8848 m magas Mount Everestre.
Megvertek egy palesztin minisztert
Öt álarcos támadta meg Rámalláhban a hivatalából hazatérô Haszan Aszfur palesztin minisztert, a súlyos bántalmazások nyomán a független palesztin szervezetek tárcájának vezetôje kórházba került. A palesztin miniszter feleségének állítása szerint házuk elôtt öten furkósbotokkal támadtak rá férjére az utca közepén, teljesen váratlanul. Egyelôre nem ismeretes, hogy kik lehettek az álarcos támadók, a Palesztin Hatóság vizsgálja az ügyet. Egyes források nem zárják ki, hogy palesztin körök belsô nézeteltérései lehetne az eset hátterében. Ugyanakkor emlékeztetnek arra is, hogy Aszfur részt vett a betlehemi Születés temploma ostromzárának feloldásához vezetô tárgyalásokban is, amelynek nyomán 13 palesztin számûzetésbe kényszerült.
Német segély és mûemlék állítás
Hétfôn a német Vöröskereszt 6 tagú küldöttsége 30.000 euró értékben ruhanemûbôl, kerékpárokból álló ajándékcsomagokat hozott Vajdaszentiványra. A szállítmányt Prüm városa adományozta. A tegnap a németek és a helybéli polgármesteri hivatal háromnyelvû mûemléket állított annak az 54 német katonának, akik a II. világháborúblan a község környéki csatában estek el és az ortodox templom udvarán levô temetôben nyugszanak.
Vezetékes ivóvíz Dédabisztrán, Nagykövesden és Marosmagyarón
A tegnap hozzáfogtak a Dédabisztrán levô Donka patakon egy vízgyûjtô medence megépítéséhez, ami mellett késôbb egy kisebb kapacitású víztisztító állomás is lesz. A Phare-alapokból is támogatott terv szerint a jövô év végéig innen vezetékes ivóvízhálózatot építenek ki Dédabisztrán, Marosmagyarón, meg Nagykövesden.
Május 18-án, szombaton délelôtt 11 órától a marosvásárhelyi állatkertben V - VII. osztályos gyerekeknek csapatversenyt szerveznek. A természetismereti vetélkedô témája a Fák Napjához kötôdik. A kisiskolások feladatfüzeteket töltenek majd ki, amelyet egy zsûri elbírál. A nyertesek díjmentes állatkerti belépôket válthatnak. Meghívottak a Fókusz Öko Központ és a Rhododendron környezetvédelmi szervezetek. Helyszín a majomházban levô amfiteátrum.
Pünkösdi kórustalálkozó Szászrégenben
Május 18-án, szombaton a szászrégeni református templomban a tizenegyedik alkalommal szervezik meg a pünkösdi egyházi kórustalálkozót. A Zengjen a hálaének címû rendezvényen 18 egyházi és világi kórus vesz részt: Szászrégenbôl, Marosvásárhelyrôl, Nyárádszeredából, Parajdról, Radnótfájáról, Székelyudvarhelyrôl, Udvarfalváról és Szovátáról. Az elôadások 11 órától kezdôdnek a helybéli református templomban.
A marosvásárhelyi unitárius egyház tanácstermében május 18-án, este 7 órától bemutatják Péterffy Gyöngyi Ég és Föld címû verseskötetét. Közremûködik: Tófalvi Zoltán író, újságíró, Kárp György, Kozsik József, Kozsik Ildikó színmûvészek és Szabó Bálint XI.-es bolyais diák.
Kalász Márton a Látó Irodalmi Színpad vendége
A Látó Irodalmi Színpada 80. elôadásán, május 18-án, szombaton délután 6 órakor a szerkesztôség székházában (Tusnád utca 5, II. emelet, Tanácskozmányi Terem) Kalász Mártont, a Magyar Írószövetség elnökét látja vendégül. Közremûködnek Kroó Ádám és Kicsid Gizella, a Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatának hallgatói.
Lehet feliratkozni a nyári gyümölcsszedô táborokba
A marosvásárhelyi MADISZ Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén, vagy a 168-573-as telefonszámon lehet érdeklôdni, feliratkozni, naponta 9-15 óra között a június 18-ától kezdôdô hagyományos nyári gyümölcsszedô táborokban, amelyek a magyarországi Ócsán lesznek. Korhatár: 15 és 24 év között.
Szkíták és kelták a Kárpát- medencében
A Deus Providebit Tanulmányi Házban május 18-án, szombaton 9 órától Tímár Sándor (Ingelheim, Németország) elôadást tart Szkíták és kelták a Kárpát- medencében, avagy a kelta (ír) rokonság a régészet, a mondavilág és nyelvünk tükrében. Diafelvételek segítségével, ír és breton zene kíséretében egy rövid barangolásra is sor kerül a "Világvégére" (Bretagne, Wales, Skócia, Írország).
Támogatás a Hunyadi László Baráti Körnek
Az Ariel színház május 19-én este 8 órától bemutatásra kerülô Példás történet címû felnôttelôadásával a Hunyadi László színmûvész Baráti Köre Társaság célkitûzéseit szeretné támogatni. Belépés díjtalan, azonban felkérik majd a jelenlevôket, hogy a lehetôségeik szerint anyagilag járuljanak hozzá a baráti kör alapjainak az elôteremtéséhez, hiszen az Ariel a támogatásból származó összeget a baráti kör folyószámlájára utalja át. Az elôadáson fellépnek: B. Fülöp Erzsébet, Berekméri Katalin, Újhelyi Kinga, Katona László és Puskás Gyôzô, rendezô: Barabás Olga.
Ma délután 18 órától a Kultúrpalota nagytermében az EMKE Maros megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Nôszervezetek Szövetsége anyák napi rendezvényt tart. Fellépnek tehetséges gyerekek fiatalok, akik verssel, énekkel, néptánccal köszöntik majd az édesanyákat. Az elôadás közben diavetítés is lesz Kerekes Péter Pál és Ábrám Zoltán alkotásaiból. A díszletet a Tálentum Tehetséggondozó Alapítvány rajzcsoportos tanulói készítették.
A budapesti Új Jeruzsálem közösség dicsôítô csoportja erdélyi turnéra indul. Csiszér László és zenekara Marosvásárhelyen május 16-án, csütörtökön 19 órakor koncertezik a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban Belépés díjtalan. A helyszínen az elôadók CD-lemezeit és kazettáit is meg lehet vásárolni.
A marosvásárhelyi és a marosszentannai polgármesteri hivatal, a lovas szakszövetség, a prefektúra és a megyei tanács szervezésében május 15. és 19. között a marosvásárhelyi díjugrató versenyt szervez. A Románia-kupa és a II. kategóriás világkupa versenyre érkezettek ma 16.30 órától kezdôdôen próbálhatják ki a marosvásárhelyi pályát. A tulajdonképpeni verseny csütörtökön 11 órától kezdôdik. Pénteken a bajnokok lépnek fel, míg szombaton 10 órától lesz az akadályverseny, vasárnap a Challenge kategóriában láthatjuk a legszebb lovakat és a legjobb lovasokat. A díjkiosztás vasárnap 14 óra körül lesz.
Béke - irodalmi-zenés összeállítás
Május 16-án, csütörtökön este 8 órától a marosszentgyörgyi Kolping család Béke címmel irodalmi-zenés összeállítást szervez a plébánia hittantermében. A mûsort Pupp József nyugdíjas magyartanár állította össze, az éneket Simon Kinga kántornô irányítja.
A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket, színes televíziókat garanciával és ingyenes szállítással a város területén és a környezô falvakba. Tel. 165-373, 094-626-544. (39273)
VÁSÁROLOK forgalomba bejegyzett gépkocsit. Tel. 095-882- 755. (38499)
JELERÔSÍTÔ mobiltelefon-segédantennák (épületre) eladók. Tel. 095-794-826, 065/121-853. (38941)
ELADÓ 1300-as, jó állapotban Hycomat Dacia, duplavezérlésû gyor-sulással, sebességváltóval és fékrendszerrel felszerelve. Tel. 135-935. (39475)
SÜRGÔSEN eladó négy asztal székekkel bárhelyiségbe és egy lengyel Nisa furgon. Ára alkudható. Tel. 094-500-681. (39481)
ELADÓ újszerû aragázkályha. Tel. 214-161. (6838317)
ELADÓ 10 m3 fenyôgerenda. Tel. 124-776, 094-528-606. (39330)
ELADÓ egy 200 kg-ig mérô óriásmérleg mûködô állapotban. Tel. 136-278. (39466)
ELADÓ Olimpia-Monica írógép, öntvénykagyló golyóscsapokkal, versenybicikli. Tel. 065/162-458, 094-348-087. (39469)
ELADÓ 58 ár belterület Koronkán, a fôúthoz közel. Tel. 132-435, 092-728-117. (39514)
ELADÓK elônevelt húscsirkék Kakasdon. Elfogadunk kukoricát a csirkék ára helyett. Tel. 094-613-668, 095-773- 155. (39504)
ELADÓ két U 650-es és egy U 445 DT típusú traktor, valamint mezôgazdasági gépek. Tel. 065/578-669, 065/578-912. (39501)
ELADÓ kukoricakas, boroskorsók, bútor, villanyrezsó, melegítôkályha és egyebek. Marosszentgyörgy, Fô út 63. sz. (39479)
ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás az Uniriiben. Tel. 092-446-673, 124-019. (39460)
ELADÓK 3 szobás tömbházlakások a Kövesdombon. Tel. 218-074, 137-306. (4196935)
ELADÓ Szováta-fürdôn egyszobás, I. osztályú, fali- és padlócsempés, parkettás tömbházlakás saját hôköz- ponttal, kitûnô zónában, 7.500 $. Tel. 065/162-458, 094-348-087. (39469)
KIADÓ 2 szobás, bútorozott, vízórás, telefonos, kábeltévés tömbházlakás a Parîngului utcában. Tel. 165-252, 16 óra után. (39516)
VÁSÁROLNÉK vagy bérelnék 1 vagy 2 szobás, földszinti lakást. Elôny a Tudor negyed, Tel. 095-582-471, 576-369. (39490)
VESZEK garzonlakást az 1848-as úton vagy a Kövesdomb utcában. Tel. 162-735, 17-22 óra között. (39357)
ELADÓ ház Nyárádtôn, a Maros utca 131. sz. alatt. Tel. 166-318, 250-578. (6838317)
ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a meggyesfalvi negyedben. Tel. 135-463. (39477)
VESZEK sürgôsen tömbházlakást. Azonnal fizetek. Tel. 306-808, 093-626-884. (39238)
ELADÓ a Kárpátok sétányon 95 m2-es villa típusú 3 szobás lakás. Tel. 215-354, 18-20 óra között. (39529)
ELADÓ Meggyesfalván garzon. Tel. 167-022, 095-859-880. (39533)
ELADÓ kétszoba-konyhás, kamrás ház a Gyulafehérvár (Alba Iulia) utcában. Tel. 090-037-087, 122- 250, 161-750. (39536)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás tömbházlakás a Kornisán. Tel. 093-359-306, 093-384- 569. (39537)
ELADÓ garzonlakás, a Favorit üzlet fölött, a Tudor negyedben. Tel. 147-852. (39538)
ELADÓ 2 szobás lakás a November 7 környékén a Constructorilor sétányon elsô emeleten, vízórával, telefonnal és kábeltévével. Érdeklôdni naponta a 214-539-es telefonszámon 18-22 óra között. (39560)
ELVESZETT barna nôi táska hétfô este, az Arta moziban, Forvith Noémi névre szóló iratokkal, mobiltelefonnal, csekély pénzösszeggel. Nagyon kérem a megtalálóját, jutalom ellenében juttassa el a címre. (39531)
37 ÉVES fiatalember megismerkedne kellemes megjelenésû hölggyel. Tel. 124-823, délután. (4196937)
ÚJ!!! Választ kaphat kételyeire. TAROT- kártyából jóslás a Fortuna, Dacia valamint a November 7 negyedben levô fodrászüzletekben. Lépjen be a számítógéphez! (39397)
TELEVÍZIÓ-javítást vállalok a kliens lakásán. Tel. 132-751, 094-239-001. (39505)
CSEMPEKÁLYHÁK, kandallók készítését vállaljuk elônyös áron. Tel. 094-394-191. (39476)
AZ ALFACOM SCA bérbe ad kereskedelmi helyiséget az 1918. December 1. u. 49. sz. alatt (volt Mobex üzlet) és termelési vagy raktárhelyiséget a Margaretelor u. 17. sz. alatt. Érdeklôdni a 217-823-as telefonszámon, 8-14 óra között. (2421714)
IDÔS vagy beteg gondozását vállalom lakás biztosításával. Tel. 168-247. (39474)
JAVÍTOK automata mosógépeket. Tel. 090-179-921. (39511)
KIADÓ 350 m2-es kereskedelmi helyiség lerakatnak vagy mûhelynek 6.000 m2-es udvarral 10 km-re Vásárhelytôl. Tel. 145-234, 095-258-519. (39540)
KÜL- ÉS BELFÖLDI teherszállítást vállalok 4 tonnás Ivecóval. Tel. 090-030-667. (39476)
A MAGYARÓI Polgármesteri Hivatal versenytárgyalás által elad 100 m3 bükkfát kitermelve az út mellé a Záspádi erdôbôl Magyaró határában 2002. május 27-én 10 órától a hivatal irodájában. Bôvebb felvilágosítás a 065/553-112-es telefonszámon. (2421727)
Szomorú szívvel emlékezünk május 15- én id. KESZEG JÁNOS volt marosvásárhelyi lakosra, halálának 7. évfordulóján. Nyugodjék békében. Ôt soha el nem felejtô családja és egyetlen testvére. (39430)
"Az élet néha könyörtelen, de mégis szép. Az élet egy hosszú út, de egyszer véget ér. Az élet egy rózsa, tövise szúr, az életben mindig a Sors az Úr." Szomorú szívvel emlékezünk május 15-re, amikor 2 éve, hogy eltávozott szerettei körébôl id. JOÓ SÁNDOR. Emléked legyen áldott, pihenj csendesen. Szerettei. (39463)
Szomorú szívvel emlékezünk május 15-re, amikor 6 éve eltávozott szerettei körébôl a legdrágább gyermek és testvér, a vármezôi SZAKÁCS JÁNOS. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi a bánatos család. (27)
Az élet kegyetlen, szeretni megtanít, de feledni soha. Szomorúan emlékezünk május 14-re, amikor 15 éve, hogy örökre eltávozott közülünk a szeretett férj, pótolhatatlan édesapa, nagyapa, dédapa és após, a vajdaszentiványi MOLNÁR JÓZSEF (mészáros). Szép emlékét szeretettel ôrizzük szívünkben. Szerettei. (39530)
A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már, de szívünkben él és mindig velünk marad. Halálának 2. évfordulóján szeretném emlékeztetni mindazokat, akik szerették, ismerték id. DÁVID LAJOS volt maroskeresztúri lakost. Gondoljanak rá kegyelettel. Felesége, Ágnes, négy gyermeke és azok családja. (39551)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretô férj, apa, nagyapa NAGY GERGELY életének 86. évében csendesen megpihent. Temetése csütörtökön, május 16-án 13 órakor lesz a nyárádtôi temetôben. Felesége, Róza, gyermekei, Dezsô, Attila feleségével, unokája, Milan. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (39572)
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér, rokon, a csöbi születésû CSÖBI LAJOS életének 60. évében váratlanul elhunyt. A gyászszertartás 2002. május 16-án 13 órakor a gyulakuti családi háznál lesz, örök nyugalomra a csöbi temetôbe helyezzük. Nyugodjék békében. A gyászoló család. (39583)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GIDÓFALVI VILMA szeretô szíve hosszas szenvedés után 79. évében megszûnt dobogni. Temetése f. hó. 15- én 15 órakor lesz a kakasdi gyászháztól. Gyászoló családja. (39591)
Megrendült szívvel búcsúzunk volt kollégánktól, BÁNDI BÉLA IVÁN mérnök-tanártól, akit a kegyetlen halál tragikus hirtelenséggel ragadott el szerettei körébôl. Az Elektromaros Iskolaközpont munkaközössége. (39593)
Ôszinte együttérzésünket fejezzük ki Bándi Noéminek ÉDESAPJA tragikus elvesztése okozta fájdalmában. Osztálytársai és a tanító néni az Unirea Nemzeti Kollégium I. B osztályából. (39533)
Ôszinte részvétemet nyilvánítom a Biró család minden tagjának a drága FIÚ, FÉRJ és ÉDESAPA elhunyta alkalmából. Sanyika, Dezsôke veletek érzek. Vilma néni. (39549)
Ôszintén együtt érzünk kolléganônkkel, Kapás Évával FÉRJE elhunyta alkalmából. Az ákosfalvi általános iskola tantestülete. (3)
Ôszinte részvétünket és mély együttérzésünket fejezzük ki Kapás Rozália tanárnônknek FÉRJE hirtelen halála okozta fájdalmában. Az ákosfalvi iskola V. B osztálya és a szülôk. (4)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki Oláh Ilona lakótársunknak és családjának a szeretett ÉLETTÁRS és APA elvesztése fölötti mély fájdalmukban. A Bodor Péter sor 6-os számú tömbház lakói. (39563)
Mély megrendüléssel értesültünk MOGOS ISTVÁNNÉ haláláról. Ezúton kívánunk ôszinte részvétet leányainak és azok családjainak. Felcser Ilona és Zoltán. (39577)
Fájdalommal búcsúzunk barátnônktôl, CIF MARGITKÁTÓL és ôszinte részvétünk a gyászoló családnak. Jutka és Emma. (39589)
Döbbenettel és mély együttérzéssel értesültünk kedves osztálytársunk, Szabó Zsolt ÉDESAPJA haláláról. Ezúttal fejezzük ki részvétünket Zsoltnak és a gyászoló családnak. Az Unirea Kollégium X. B osztálya és osztályfônöke. (39588)
Fájdalommal búcsúzunk szomszédunktól, CSÖBI LAJOSTÓL és vigasztalódást kívánunk a gyászoló családnak. Szász Róbert és családja. (39584)
Copyright © Népújság - 1999