|
LIV. évfolyam 148. (15111) sz. |
2002. június 29., szombat |
Régen, az átkosban: volt a hóvégi hajrá. Ha pénzt akart a melós (mit akart volna), ráhúzott, oszt' vagy kapott valami kis pecót, vagy nem. Ma már másként mûködik minden; ami elromlott, újat szerelnek helyébe; ami jó, az pedig nem korszerû, cserélôdik körülöttünk minden, et nos aligha mutamur in illos; mi maradunk - korszerûtlen bagázsként, közszemlén, mint a szemét.
Mert natürlich, a víz halad, a kô is elgurul, de a szemét - az: marad.
Nem a szemeteseken kívánom elverni a port. Hanem azon a mentalitáson, amely a sokoldalúan blôd szocializmus legszebb csúcsairól porlott belénk, és amely máig sem engedi, hogy normálisnak gondolhassuk magunkat. Az a perverz agymenet, amely szerint akkor kell utat javítani, árkot, sáncot ásni, kitakarítani, aszfaltozni, gödröket betömni, hulladékhalmazokat városon kívülre helyezni, egyszóval: szépíteni, szépítkezni, mikor valaki NAGY MUKI jön látogatóba - s ez korábban rendszerint a maffiavezér, a diktátor volt -, ez a bolond gondolkodásmód: máig kísért.
Végigsétáltam a Marosvásárhelyi Napok rendezvényeinek fontosabb terein, színhelyein. Láttam, amit láttam. Csöppet sem vagyok elragadtatva. Mert azt tapasztaltam (igaz, nem mindenütt), hogyrohammunkában, hajrában készül el mindaz, ami a város ünnepéhez "kellékként" szolgál.
Mondjuk, a Wembley-székekbe beülnek a wembley- székelyek, és amikor már élveznék a koncertet, jön egy szaki, és alájuk nyúl, mert húzni köll még egyet valamelyik srófon.
Hanyatt vágódnak, mint az üveges.
Kinézek a várbeli Fotógaléria ablakán; szemben a várfal, azon túl az egyetem, egykori tanárképzô fôiskolám épülete. A fal tövében szerény kutyaólak - és nagyszerû bûz. Mondják, a gazdi nem ad enniük, rühesek is, éhesek is stb. Egyiknek kölyke van. Most eldugták az állatokat (valamivel arrább tanyáznak), de a látvány és a szag, az maradt.
Bármerre lépek, nem tudok eltekinteni a "háttértôl". Attól, hogy derûs felelôtlenséggel és valami idióta naivsággal (bérlôk, gazdák) - dugdossák a mocskot. Ahelyett, hogy eltakarítanák annak rendje és módja szerint. A város egyetlen óriásszônyeg, alája seprik a nemszeretem dolgokat. Azok pedig makacs következetességgel újra és újra elôbújnak, és rögzített idôben bûzlenek is.
Egyszer a sörgyárban egeret láttunk a sörtartályban. Sokáig nem bírtam sörre nézni.
Hogyan lehet eljárni? Egyszerû.
Akik illetékesek, sötét szemüveget tesznek. Használt a jómúltkori napfogyatkozás.
A prefektúra nem hagyta jóvá a marosvásárhelyi tanács 115-ös számú, június 4-i határozatát, amely szerint május 1- jétôl visszamenôleg megszüntették volna a hôenergia ártámogatását a lakosság részére. A június 4-i tanácsi határozatnak megfelelôen a gigakalóriánkénti 575.000 lejes viszonyítási árról 829.000 lejre nôtt volna a hôenergia-ár, vagyis a lakosság a termelési áron fizette volna a hôenergiát. Mivel a törvény szerint a tanács nem hozhat döntést visszamenôleges alkalmazással, a prefektúra észrevételezte a rendellenességet. Amint Maria Ciobanu tanácsi jegyzô elmondta, a határozat csak június 4-étôl alkalmazható, ha pedig idôközben országos szinten módosítják a viszonyítási árat (ilyen értelemben kormányrendelet megjelenése van kilátásban), akkor a helyi tanács visszatér a hôenergia árának ügyére.
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyûlésének nyári ülésszaka pénteken kora délután berekesztette tanácskozását. A 44 tagállamot tömörítô páneurópai szervezet törvényhozó testülete utolsó ülésnapján a vegyi fegyverek megsemmisítésének környezetszennyezési kockázataival, a Balti-tenger környezetvédelmi helyzetével, a kiotói egyezmény és a klímaváltozás témakörével foglakozott.
Magyar szempontból a legfontosabb eseményként a kedvezménytörvényrôl készített Jürgens-jelentés vitáját emelik ki. Az ET jogi és emberjogi bizottsága a közgyûlés ôszi ülésszakán vissza fog térni a kérdésre. Ennek kapcsán Tabajdi Csaba, a magyar küldöttség tagja hangoztatta, hogy a szöveg pontosítására, a magyar fél számára elfogadható kompromisszum elérésére kell törekedni. Véleménye szerint a mostani idônyerés, elmozdulás fontos, de nem elégséges, tehát szívós diplomáciai erôfeszítésekre lesz szükség a következô hónapokban. - A magyar álláspontot igazán hatékonyan csak a kedvezménytörvény módosításával, a még nyitott kétoldalú kérdések rendezésével, a magyar-szlovák megegyezéssel tudjuk megvédeni - emelte ki a küldöttségvezetô. Hozzáfûzte, hogy a Jürgens-jelentés jövôje szempontjából a legtöbbet a törvénymódosítással tehetünk.
Soros György szerint George W. Bush amerikai elnök és csapata a felelôs a dollár értékvesztéséért, s azért, hogy "a nemzetközi pénzügyi rendszer varratai felfeslôben vannak". A magyar születésû amerikai nagybefektetô szerint a következô években a dollár külsô értéke akár harmadával is csökkenhet.
Soros a London Business Schoolban mondott csütörtök esti beszédében kijelentette, hogy "komoly bajban vagyunk ... a helyzet válságos". Soros szerint a latin-amerikai válságot tetézi a dollár árfolyamzuhanása, ami azt jelenti, hogy "a világgazdaság motorja gyakorlatilag leállt".
A milliárdos a befektetôi bizalom hiányát "a gazdaságban meglévô Bush-tényezônek" nevezte elôadásában, mondván: az Egyesült Államokban még mindig azt hiszik, hogy a piacok majd korrigálják magukat, a piacokat azonban nem lehet magukra hagyni, kívülrôl kell korrigálni ôket.
Soros beszéde elôtt Lawrence Lindsey, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója a CNBC tévének azt mondta, hogy az amerikai kormány továbbra is az erôs dollár mellett van, de azt is vallja, hogy végsô soron a piacnak kell kialakítania a valuta értékét.
Soros György azonban a Reuters idézete szerint erre azt mondta: hamis az az állítás, hogy a piacnak mindig igaza van, valójában a piac gyakran téved, s ezért van szükség a jegybankok beavatkozására. Aggasztónak nevezte, hogy a hatóságok nem mutatnak túl sok hajlandóságot az érdemi cselekvésre.
Soros közölte, hogy a dollár hanyatlása meglepetésként érte, s a jelenséget annak tulajdonítja, hogy"nincs bizalom az amerikai ügykezelésben", annak egyoldalúságában, "a nemzeti önérdek hajszolásában". A bizalomvesztés okai között említette azt is, hogy az Egyesült Államok "nem viselkedik a világgazdaság vezetô hatalmához illô felelôsséggel, s nem törôdik a pénzügyi rendszerrel".
Soros György a Wall Street Journal Europe gazdasági szaklapnak is nyilatkozott, s a pénteki lapszám tudósítása szerint azt mondta: a dollár eddigi hosszú távú erôsödési folyamata a jelek szerint a visszájára fordult, s az amerikai valuta a következô években külsô értékének akár harmadát is elvesztheti. - A devizapiaci trendek általában több évig kitartanak, s jelentôs kilengésekkel járnak, így az esetleges egyharmados értékvesztés "nem lenne példa nélküli". Ennek azonban igen kedvezôtlen hatása lenne a világgazdaságra, mivel megriaszthatja az amerikai fogyasztót. Az amerikai gazdaságot a fogyasztók tartják mozgásban, s bizalmuk megrendülése alááshatja az amúgy is ingatag növekedést, ami újabb mélységekbe sodorná az értékpiacokat - mondta Soros az amerikai gazdasági lap európai kiadásának.
A dollár az utóbbi három hónapban 10 százalékkal gyengült az euróval és a jennel szemben, s a héten több évi mélypontokra süllyedt e két valutához képest. Az euró a hét közepén már 1 dollárcentnél is közelebb járt a dollárparitáshoz, s a jen 120 jen/dollár alá erôsödött; még pénteken is 119,46 jen volt a dollár egysége a késôi tokiói kereskedésben.
Pénteken az euró az európai forgalomban ismét közel került az 1:1 arányú dollárárfolyamhoz: közép-európai idô szerint 11 óra elôtt 99,15 dollárcent volt a londoni bankközi piacon a reggeli 98,95 után.
Soros londoni elôadásában ugyanakkor az eurót is "igen tökéletlen instrumentumnak" nevezte, amelynek kezelésén szerinte "sok javítanivaló van még". Hozzátette ugyanakkor, hogy hosszabb távon, ahogy mind több ország csatlakozik az euróövezethez, a közös pénz erôsebb lesz, mert nagyobb gazdaság áll majd mögötte.
Soros György - akit sokan felelôsnek tartanak azért, hogy a font az ellene indított spekulációs rohamban tíz éve kizuhant az akkori uniós átváltási mechanizmusból - Nagy-Britanniát is a mielôbbi eurócsatlakozásra ösztönözte, mondván: enélkül megszûnik a brit gazdaság tôkevonzó képessége.
A Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem csíkszeredai oktatási színhelyén kihelyezett ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága. A pénteken befejezôdött kétnapos ülés keretében felsôoktatás-politikai fórumot is tartottak.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságát azzal a céllal hozta létre az MTA, hogy a nyolcvanas évek végén napvilágot látott kezdeményezések után tudatosan és szervezetten foglalkozzék a külföldi magyar tudományossággal, programjai révén integrálják a határon kívüli magyar tudományosságot a hazai tudományos életbe - hangsúlyozta Berényi Dénes akadémikus, a testület elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában. A bizottság most második alkalommal tartott kihelyezett ülést Erdélyben. Az elsô tanácskozásnak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont, most a legfiatalabb magyar egyetemi várost, Csíkszeredát választották színhelyül.
A mostani tanácskozás azt jelzi, hogy jó irányban halad az általunk már régóta szorgalmazott folyamat. Eljött az ideje annak, hogy ne beszéljünk külön határon belüli és határon túli magyar tudományról, mivel egységes magyar tudományosság létezik - szögezte le Tonk Sándor professzor, a Sapientia egyetem rektora.
Az ülésen neves magyarországi és erdélyi tudósok tartottak elôadásokat, illetve vettek részt az erdélyi magyar tudományosság jelenérôl és jövôjérôl folytatott kerekasztal- beszélgetésen.
A bizottság kihelyezett ülése adott alkalmat arra, hogy Felsôoktatási intézményrendszerünk a tudomány évezredében címmel fórumot rendezzenek az erdélyi magyar felsôoktatás helyzetérôl. A szervezôk elképzelése szerint a szakmai viták eredménye egy olyan dokumentumban fogalmazódhat majd meg, amely minden érdekelt fél törekvését egyeztetve egy fejlesztési stratégia körvonalait képes megrajzolni.
A csíkszeredai ülés premier volt az erdélyi magyar tudományos életben abból a szempontból, hogy az érdeklôdôk elsô alkalommal az interneten élôben követhették a kétnapos konferencia munkáját.
Egy Passautól Bécs felé tartó dunai hajón 9 német, osztrák és amerikai nôt "szentelnek" a katolikus egyház "papjává" szombaton, noha az ügy körül hetek óra tartó vitában az egyház óva intett ettôl.
A kilenc nô saját elmondása szerint három éves képzés során készült a felszentelésre, s azért döntött a vitatott lépés mellett, hogy így tiltakozzon "a férfiak nôket diszkrimináló egyháza ellen". Megértik a figyelmeztetéseket, de kitartanak tervük mellett, mert különben elárulnák nôtársaikat - mondták.
Az osztrák jelöltek szóvivôje, Christine Mayr- Lumetzberger, aki apáca volt, majd férjhez ment, kifejtette: folytatni kívánják polgári foglalkozásuk gyakorlását - ô például tanárnô -, s papi tisztségükben mintegy virtuális egyházmegyében tevékenykednek majd, ahol bárki igénybe veheti papi szolgálataikat. Mayr- Lumetzberger a bírálatokra reagálva azt hangsúlyozta, hogy nem akarnak az egyházon kívül állni, s a szertartással ugyan talán sértik az egyház szabályait, de ezek a fegyelem, s nem a hit szabályai.
A hivatalos egyház többször nyomatékosan elhatárolódott a nôk "pappá szentelésétôl", amelyet az egyház tilt és nem is tekint érvényesnek. Maximilian Aichern linzi megyéspüspök szerint a tervezett felszentelés az egyházzal való szakítást jelent és szakadáshoz vezet, míg más egyházi személyiségek a kiátkozás lehetôségét is felvetették, illetve "szektacsalásnak" minôsítették a tervet. A német katolikus püspöki kar szerint "az egyház nyugodtan tekint a külsô provokációra. Rudolf Hammerschmidt, a testület szóvivôje úgy vélte, az illetô nôk nyugodtan elôadhatják "mûsorukat", nem lesz komoly következménye, s személyes véleménye szerint elôbb avatnak majd nôs férfiakat pappá, mint nôket.
Egészen péntekig szigorúan titokban tartották, hogy hol lesz a szertartás, s még mindig titok, hogy ki az a két püspök, aki a azt végzi. A hajón mintegy 250 érdeklôdô lehet jelen, amennyiben hajlandó kifizetni a 100 euróban megállapított részvételi díjat, de annak a néhány újságírónak, fotósnak és operatôrnek, akik kiválasztottként ott lehetnek, ennél többet kell fizetni.
A szertartás után, a késô délutáni órákban a hölgyek Subenben, a Servus Europa szállodában sajtóértekezletet tartanak.
Azt mondják, egy ország mûvészeti életének legalább olyan fontos fokmérôje állampolgárainak ízlése, mint mûvészeinek csúcsteljesítménye. "Magyarnóta- ügyben mindenki mondja a magáét - vélekedik Baranyi Ferenc költô. - Az úgynevezett egyszerû ember lelkesedik, a sznob ironizál, az értelmiségi fanyalogva gajdolja a közhelyeket: a magyarnóta giccs, felszínes érzelmekre hat, mûvészi igénytelenségre szoktat. Magát a nép mûvészetének igyekszik hitetni, pedig a leglilább kispolgári és dzsentritermék. És így tovább. Gajdoljuk, gajdoljuk sokan a közhelyeket, de azért lelkünk mélyén mégiscsak belátjuk, hogy vannak élethelyzetek, amelyekben csak magyarnóta kívánkozik ki az emberbôl."
Marosvásárhelyen másfél évtizede nem volt nótaest. Csütörtök délután a Teleki Téka udvarára kettesével hordták a székeket a református kollégiumból. (Sajnos, a szervezôk nem a középsô, hanem a szélsô árkád alá helyezték a zenekart és a mikrofont, így a közönség egyik része alig láthatta, inkább csak hallhatta kedvenceit...)
A fiatalok még nem fedezték fel maguknak ezt a mûfajt mint pompás lehetôséget a nagy dobbantásra. Nem figyeltek fel arra a tényre, hogy míg a könnyûzenében huszonöt-harminc éves korukra többnyire kiégnek a sztárok, a népdal- és a nótaénekesek késô öregkorukig népszerûek maradnak, a hangjuk változik ugyan, de ebbôl is erényt lehet kovácsolni. Így hát inkább a közép- meg az idôsebb nemzedékhez tartozó elôadók léptek fel az EMKE rendezvényén, melyet Kilyén Ilka színmûvész, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület megyei alelnöke nyitott és zárt, Fodor Imre alpolgármester üdvözölt, és Kacsó Ildikó, a Marosvásárhelyi Rádió Szól a nóta címû vasárnapi mûsorának szerkesztôje vezetett. Muzsikált Koszorús Kálmán és zenekara, cimbalmon Rácz Béla, brácsán Bôr Gyula, klarinéton Székely István, nagybôgôn Márton László játszott. Sorra léptek fel Marosvásárhely kedvelt dalosai: Nagy József színmûvész, Vigh Ágnes (cigánydalokkal is), Marton Irén, aztán a Budapestrôl hazalátogató Vásárhelyi Prodán Miklós, majd Ötvös Marika, a pályája zenitjén levô Koós Éva, az oly ritkán hallott Zsombori Róbert - és végül a magyar nóta erdélyi nagyasszonya: Cseh Judit; aki tomboló sikerû szereplése végén alaposan megénekeltette, megdaloltatta az ôt vastapssal jutalmazó, végtelenül hálás közönséget.
Kétség nem fér hozzá: a Marosvásárhelyi Napok egyik legsikeresebb rendezvénye volt a csütörtöki nótaest. Folytatni kell.
A Bolyai utca gépkocsi-forgatagában tegnap színes foltként jelent meg az EMKE által szervezett kirakóvásár és kézmûves-bemutató, ahol az érdeklôdôk marosvásárhelyi festett bútorokat, gyöngyöket, a szentdemeteriek által kukoricaháncsból font dísztárgyakat, a bözödiek szalmafonatát és a mezôfeleiek gyékénytárgyait csodálhatják meg.
- Az itt látható alkotások mellett ehhez a kiállításhoz tartozik a Teleki Téka udvarán levô, a Bandi Dezsô tanítványai által készített, eladással egybekötött tárlat is - tájékoztatott Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke. - A vásárhelyi napok szervezésekor az egyik szempont az volt, hogy minél változatosabb helyszíneken legyenek rendezvények. Mi úgy gondoltuk, hogy alternatív lehetôségként itt, a Bolyai utcában szervezzük meg a népmûvészeti tárgyakat és alkotókat bemutató vásárunkat. A rendezvényt kemény munka elôzte meg. Kis Zoltán vállalkozó 15 helységet keresett fel, feltérképezve a hagyományokat, a mesteremberek által készített tárgyakat. Körútja során meghívta az alkotókat erre a bemutatkozásra. A helyszíni terepszemlének egyéb haszna is volt. Kis Zoltán összesítette a településeken található szálláslehetôségeket, természeti adottságokat, népmûvészeti értékeket. Az összegyûjtött anyagot, fényképekkel együtt, feltette a www.jaketa.hu magyarországi honlapra. Így a magyarországi kirándulók már indulásuk elôtt megtudhatják, hol, milyen lehetôségeket biztosítanak nekik, hol, mit érdemes megtekinteni. Mi a továbbiakban is szeretnénk hasonló kézmûvesvásárokat szervezni, s lehetôséget biztosítani a mesterségek bemutatására, megismerésére - nyilatkozta az EMKE elnöke.
Huszonnégy (közülük 14 külföldi) lovas vágott neki tegnap Románia nemzetközi lovastusa- bajnokságának, mely a szabályoknak megfelelôen a mûlovagló számmal vette kezdetét a Sziget utcai lóversenypályán. A versenyt, mely egyben Balkán- bajnokságnak is számít, egy nappal korábban, a megye és a város elöljáróinak jelenlétében ünnepélyesen is megnyitották.
A Balkán-bajnokságon három ország - Bulgária, Törökország és Románia - négy-négyfôs csapata indul, a pénzdíjjal (2000 euró) jutalmazott nemzetközi bajnokságon emellett a fenti országokból további egyéni lovasok, valamint Magyarország válogatottja vesz részt.
A csodálatos nyári idôben (a déli órákra talán már kissé túlzott melegben) lezajlott mûlovaglás szoros küzdelmet ígér a további két számban (tereplovaglás és díjugratás), kár, hogy a városban zajló egyéb rendezvények (talán nem szerencsés, hogy a verseny egy idôben zajlik a Marosvásárhelyi Napokkal) a nézôket távol tartották, remélhetôleg ma Marosszentannán, és holnap ismét a Sziget utcában lényegesen többen lesznek a - mi tagadás! - valóban sokkal látványosabb próbák versenyein.
A verseny elsô számú esélyese, Viorel Bubau balesetet szenvedett Alexandru nevû lovának orvosi vizsgája során, lova ugyanis egy hirtelen mozdulattal lábára lépett, s két lábujját eltörte. Ennek ellenére Bubau nem mondott le a versenyzésrôl, csupán hétfôn hagyja begipszelni a törést.
A versenyben az elsô szám után a bukaresti Ionel Bucur vezet Puskin nevû lovával 53,47 ponttal, ôt Viorel Bubau követi Alexandruval, 55,43 ponttal és Constantin Irimia (Fantastic) 55,65 ponttal. Az elsô külföldi versenyzô a negyedik helyen álló Varga István (Magyarország; Démon) 61,30 ponttal. A további marosvásárhelyi lovasok eredményei: 5-6. Viorel Bubau (Carnaval) 62,82 p. 12. Nagy Tamás (Icarus) 71,52 p. 14. Madalina Hentes (Dady) 73,26 p. 19. Teanc Vasile (Basarab) 75,21 p.
Csütörtökön nagy volt az öröm a marosvásárhelyi 2-es számú gyermekklinikán. Az egyetem szomszédságában található s hajdanában korszerûnek számító épület ma nagyon rossz állapotban van, s felszerelése, berendezése is sok kívánnivalót hagy maga után. Olyannyira, hogy a klinika láttán a tavaly megyeközpontunkban járt német, Hátszél nevet viselô egyesület képviselôi elképedtek, és elhatározták, hogy a tîrgovistei és tulceai próbálkozás után mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsenek.
A 13 magánszemélybôl (orvosok, gyógyszerészek, szociális gondozók és más szakemberek) álló alapítvány tagjainak a szabad idejükben végzett hat hónapi kemény munkával sikerült egy több mint 20.000 euró értékû segélyt összegyûjteni. A Dessauban székelô alapítvány képviselôi újságcikket írtak, tévémûsorokban szerepeltek, jótékonysági koncertet, karácsonyi vásárt szerveztek, orvosi felszereléseket gyártó cégekkel vették fel a kapcsolatot, amíg összegyûlt az adomány, amit Ulrich Thielemann csoportvezetô és Mathias Zaft egyetemi hallgató hozott el Marosvásárhelyre. A 7,5 tonnás jármûvet ezúttal is a dassaui Heise Autóház bocsátotta rendelkezésükre.
A német alapítvány képviselôinek a Dózsa György községi Szörvérffi István református lelkész nyújtott segítséget, mivel korábban az ötszörösen árvíz sújtotta településre is hoztak adományokat.
A gyermekklinikán nagyon jól fog a 17 korszerû ágy, ami a 112 rossz állapotban levô ágyhoz képest csepp a tengerben, de mégis sokat jelent, hisz a súlyosabb beteg kis pácienseket az új ágyakban könnyebb lesz gondozni.
Dr. Kiss Éva adjunktus, a klinika vezetôje elmondta, hogy a kapott felszerelésekkel nyákszívók, több száz perfúzió-injektor, laringoszkóp, vérnyomásmérôk, az ultrahangos echográf mûködtetéséhez szükséges hiányzó felszerelés segítségével hatékonyabban tudnak dolgozni, hasznosak a diétás tápszerek, kötszerek, kozmetikai cikkek, édességek is, a játékokkal pedig otthonosabbá tették a klinikát, enyhítve a mostoha körülményeken, amelyek ellenére a személyzet a legmesszebbmenôen próbálja szolgálni a beutalt gyerekek érdekeit.
Ahogy Ulrich Thielemann elmondta, a segélyezést szeretnék folyamatossá tenni, hisz a jelek szerint a gyerekklinikán még nagyon sok mindenre szükség van, s emellett az egyesület vállalja a hozott felszerelések mûködtetésének biztosítását is.
Ugyanakkor remélik, hogy a romániai vámtörvények egyértelmûbbé válnak, s a következô adománnyal nem kell három napot a vámnál tölteni, s tetemes vámilletéket fizetni.
A világbajnokságok 72 éves történelmében - bármennyire hihetetlenül is hangzik - Brazília és Németország még soha nem játszott egymás ellen. A világ két leggazdagabb eredménylistájával büszkélkedô együttes elsô alkalommal ütközik meg közvetlenül egymással vb-n az idei kiadás döntôjében, pedig a második világháború óta mindössze egyszer fordult elô, hogy a két csapat valamelyike nem jutott a fináléba: 1978-ban, amikor Argentína ellenfele Hollandia volt a címmérkôzésen.
A mostani döntô a labdarúgás két homlokegyenest ellentétes felfogásának a harca is egyben. A brazilok - sokkal jobban, mint bármely más csapat - a fantáziára, a rögtönzésre alapoznak, míg a németek a világon mindenkinél jobban ismerik és mûvelik a fegyelmezett, a taktikai felépítést tökélyre vivô játékstílust.
A világ labdarúgó közvéleménye többnyire Brazíliát látja gyôztesnek, hisz Németországban még saját szurkolói sem bíztak a vb elôtt. Maga Rudi Völler is a dél- amerikai együttest látja esélyesebbnek, de hozzáteszi, hogy nem mindig érvényesül a papírforma. Ha mindig a legjobbak nyernének, Brazília most a 14. világbajnokságot nyerné - vélte Völler, aki azonban hozzátette, hogy mindent elkövetnek a gyôzelemért. Nála pesszimistább Rainer Calmund, a Bayer Leverkusen menedzsere, aki szerint a német csapat már csak azért is esélytelen Brazíliával szemben, mert Ballack, aki az elôdöntôben másodszorra "sárgult be", nem játszhat. A német közvélemény 65%-a bízik viszont a csapat gyôzelmében, köztük nem kis egyéniség is, mint Franz Beckenbauer, a "Császár", aki játékosként és edzôként is volt már világbajnok Németország csapatával. Oliver Bierhoff úgy vélte, csapata aranygóllal, 2-1-re fog nyerni, míg druszája, a csapat kapitánya, Oliver Kahn 50-50%-os esélyt ad a feleknek.
Luis Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya is természetesen a saját csapatában bízik, s úgy véli, Törökország ellen játszottak eddig a legjobban tanítványai (minden elismerésem a törököké - nyilatkozta az elôdöntô után az ellenfél játékáról), tehát javuló formában vannak. Fernando Henrique Cardoso, a dél-amerikai állam elnöke is a brazilok 1-0-ás gyôzelmére tippelt. Rivaldo viszont óvatosan nyilatkozott csapata esélyeirôl:
- Óriási hibának tartanám, ha már most fiestát szerveznénk. Többször elôfordult már, hogy az esélyesebb elveszítette a finálét. Természetesen azért optimista vagyok, s bízom a sikerben - nyilatkozta.
Csapattársa, a góllövôlistát vezetô, de csípôsérüléssel bajlódó Ronaldo elismerte, hogy fáradtabb csapattársainál. A két év kihagyás után visszatért csatár arra panaszkodott, hogy az utóbbi néhány hónapban egymást érték a mérkôzések, s nehezen bírja erôvel. Ennek ellenére valószínûtlen, hogy Scolari kihagyja Ronaldót a csapatból, mint ahogy Cafu is kezdôember lesz. A brazilok jobbhátvédje - polgári nevén Marcos Evangelista de Moraes - a harmadik vb-döntôt játssza sorozatban, s ez még a világon soha senkinek sem sikerült elôtte. A 32 éves játékos eddig 114 alkalommal szerepelt a brazil nemzeti tizenegyben.
A meteorológusok szerint a vasárnap, kelet-európai idôszámítás szerint 14 órakor kezdôdô döntôt elképzelhetô, hogy esôben játsszák le. Az elôrejelzés szerint vasárnap ki-kisüt majd a nap, de az átvonuló felhôkbôl zivatarokra lehet számítani. A páratartalom várhatóan 80%-os lesz, s Jokohama térségében enyhe északkeleti szél fúj majd a döntô órájában.
A marosvásárhelyi Sportcsarnokban megrendezett ünnepségen vett búcsút tegnap az egyetemi évektôl a Petru Maior Egyetem 40. évfolyamának 574 végzôs hallgatója.
A zsúfolásig telt csarnokban Vasile Bolos rektor köszöntötte a jelenlevôket, hangsúlyozva, hogy az idén 19 szakon végzett hallgatóknak minden tisztelet kijár teljesítményükért. Hozzátette, hogy a Petru Maior Egyetem sikeresen alkalmazkodik a dinamikus változásokhoz. 1989 után a folytonos fejlôdés volt jellemzô az egyetem életére, az elmúlt 12 évben sok átalakulás történt. Különösképpen az egyetem utáni képzést illetôen történtek változások, új oktatási formák jelentek meg: két-két masterat továbbképzési forma mérnöki illetve informatika, gazdasági és mûszaki oktatás szakon, a közeljövôben pedig újabb tanfolyamokat indítanak. 2001-2002-ben a Felsôoktatási Tudományos Kutatóbizottság három kutatási központot hagyott jóvá: kettôt a mérnöki, egyet az irodalmi szakon.
A nehézségekrôl szólva a rektor elmondta: még mindig helyhiánnyal küszködnek, amit bizonyára az idei végzôsök is megéreztek, és reményét fejezte ki, hogy a helyi hatóságok segítségével ez a probléma megoldódik. Fontos momentum lesz az egyetem életében 2002. október 1., amikor a 2002. évi 410-es számú kormányhatározat értelmében megkezdi mûködését a gazdaság- és közigazgatástudományi fakultás, amely megszerezte az országos akkreditációs bizottság engedélyét.
Vasile Bolos rektort követôen szót kaptak a különbözô fakultások dékánjai, az évfolyamelsô diákok, illetve az Egyetemisták Ligájának képviselôi, majd az ünnepség díjazással zárult.
A marosvásárhelyi PICART Kft. július 27-én - a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozata keretében - üzletlerakatot nyitott a Dózsa György utcában, a 15. szám alatt. A rendezvényen részt vettek külföldi és városunkbeli üzletemberek, meghívottak. A díszszalagot Bartha Lászó, Szeged polgármestere és Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere vágta el. Ezek után Bikfalvi Zsolt, a Picart Kft. ügyvezetô igazgatója mutatta be röviden az üzletet, majd Csegzi Sándor szólt a jelenlevôkhöz. Gratulált a fiatal munkaközösségnek, ugyanis nagyon rövid idô alatt alakították át a helyiséget és a mai igényeknek megfelelôen rendezték be az üzletet, helyezték el a termékeket. A következôképpen fejezte be köszöntô beszédét Csegzi Sándor alpolgármester: "Szeretném, ha hetente részt vehetnék ilyen eseményeken."
Bikfalvi Zsolt ügyvezetô igazgatót kértük arra, hogy olvasóinknak is mutassa be az újonnan nyitott kereskedelmi egységet.
- Kétféle kereskedelemmel foglalkozunk: nagybanival és kiskereskedelemmel. Az utóbbit itt az üzletben, mintegy 250 négyzetméteres kereskedelmi felületen. Hét importôr 25 termékcsoportját állítottuk ki és ajánljuk a vásárlóknak. A belsôépítészethez és a tetôterek beépítéséhez ajánljuk a szükséges anyagok teljes skáláját. A gyártók közül megemlíteném a Cesana, Golden Blue, a Düfa, az Erlac, Vital cégeket és termékeket. Ezek a nevek talán nem sokat mondanak, de vásárlóinknak nemsokára nagyon sokat fognak jelenteni, hiszen világszinten elismert minôségi termékekrôl van szó.
- A 250 négyzetméteres felületen milyen szempontok szerint rendezték el az árut?
- Két részre választottuk, az egyiken a festékek, lakkok, gipszkarton rendszerek, tetôablakok, ajtók, szalagparketták, klasszikus parketták, kéményrendszerek és szerszámok találhatók. Az üzlet másik részében igyekeztünk kialakítani egy hét (7) fürdôszobából álló bemutató- kiállítótermet, csempével, padlócsempével és teljes fürdôszoba- felszerelésekkel.
- Túlzás azt kérdezni, hogy szaktanácsadással is foglalkoznak?
- Természetesen nem. Van egy külön szakcsoportunk, amely csak szaktanácsadással foglalkozik. Teljes körû felvilágosítást nyújtanak vásárlóinknak bármilyen téren.
- Bikfalvi úr, ön 31 éves. Ugyanilyen fiatal munkaközösséggel dolgozik?
- Többnyire fiatalokkal dolgozunk, ami nem azt jelenti, hogy nincs tapasztalatuk a kereskedelem terén. Egyedül az üzletvezetô idôsebb valamivel, szerintem szükséges, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkezzen. Ez a csapat összeforrott, hat hónapon át dolgoztunk az egység kialakításán, megismertük egymást. Meggyôzôdésem, hogy teljes körû és minôségi szolgáltatást nyújtunk majd vásárlóinknak.
- Az üzlet nyitvatartási rendje?
- Naponta 8-19 óra között, szombaton 8-14 óra között tartunk nyitva. Az érdeklôdôk a 0265-303- 361, 303-362-es telefonszámokon és a 0788-233-792-es mobilszámon hívhatnak.
(X)
A dr. Benedek Imre egyete-mi elôadótanár vezette Intervencionális Kardiológiai Klinika megnyitóján tegnap reggel a MOGYE, a prefektúra, a megyei tanács illetve az egészségügyi intézmények vezetôi vettek részt, s képviseltette magát az RMDSZ országos és helyi vezetôsége.
A felszólalók a rendkívül korszerû, kelet- európai és romániai szinten is egyedülálló létesítmény jelentôségét, illetve dr. Benedek Imre erôfeszítéseit, valamint a klinika felszerelésében felmerülô nehézségeket említették. Copotoiu professzor, a megyei kórház igazgatója elmondta, büszke arra, hogy az általa vezetett egészségügyi intézményben ilyen klinika mûködik, Benedek doktor pedig azt hangsúlyozta, hogy a klinika megnyitásával régi álmát sikerült megvalósítania.
A megnyitón jelen volt dr. Molnár Ferenc fôorvos, a budapesti Hajnal Imre Országos Gyógyintézeti Központ szívkatéteres laboratóriumának a vezetôje, amely laboratórium úttörô szerepet vállalt az intervencionális kardiológiában, és ahol ma már évente 2000 beavatkozást végeznek.
A szakma jeles magyarországi képviselôje kérdésünkre elmondta, hogy imponáló a vásárhelyi új klinika, és nagy szükség volt rá, hiszen egyre gyakoribbak a szív-érrendszeri megbetegedések, s e betegek ellátásában igen nagy szerepe van a katéteres diagnosztikának és kezelésnek, amire csak a jól felszerelt központokban van lehetôség. - Igen nagy megvalósításnak tartom, hogy országos szinten meg tudott nyílni a tizedik laboratórium, amely korszerûen kialakított helyiségekben, a legmodernebb és rendkívül drága felszereléssel rendelkezik. Fontos hozzátennem, hogy Benedek doktor személyében olyan szakember áll az élén, aki a szívgyógyászat egyéb területei mellett gyakorlott a szív-érrendszeri beavatkozások területén is, s jól képzett, lelkes fiatalokból álló csapatot gyûjtött maga köré.
Ezen a klinikán lehetôség van a szív és az erek katéteres vizsgálatára, a szûkületek és egyéb problémák kezelésére - hangsúlyozta a vendég.
A megyei kórház földszinti helyiségeiben
található kivizsgáló- és
kezelôrészlegen két nagyobb katéter-
laboratóriumot rendeztek be, az egyikben lézersugárral
mûködô értágító
készülék (angioplasztika) található, s itt
értágítást, vérrögoldást,
nyomásmérést, érfestést (koszorús
és perifériás erek festését),
szívritmus-szabályzó készülék
behelyezését végzik, az elektrofiziológiai
laboratóriumban a szív elektromos mûkö-
dését vizsgálják. A részlegen
echokardiográf, azaz a szívmûködés ultrahangos
vizsgálatát végzô készülék
mûködik, s lehetôség van a 24 órás EKG-
felvétel számítógépes
kiértékelésére, a beültetett szívritmus-
szabályzó mûködésének
ellenôrzésére, valamint a terheléses EKG
elkészítésére. A földszinten
ezenkívül korszerû elôadóterem
található, s a klinikához a kórház VII.
emeletén egy 30 ágyas fektetôrészleg is tartozik.
A megnyitót követôen a kórház 1-es számú elôadótermében tudományos tanácskozást tartottak az intervencionális kardiológia lehetôségeirôl és eredményeirôl magyarországi és bukaresti szakemberek részvételével. Ahogy dr. Benedek Imre bevezetôjében elmondta, a tanácskozást a szívgyógyászat eme új területérôl szeretnék rendszeresíteni, és minden évben megszervezni.
A marosvásárhelyi csontvelô-átültetési központban az elmúlt héten két betegen hajtottak végre sikeres beavatkozást. A 23, illetve 44 éves Hargita és Maros megyei betegek egészségi állapota megfelelô. Július 8-án újabb csontvelô- átültetést fognak végezni egy 48 éves Maros megyei betegen. Azt is megtudtuk, hogy a korábbi hónapokban végzett beavatkozások sikeresek voltak, az egyik páciens már dolgozik.
Megnyitották a Május 1 strandot
A hét elején megnyitották a marosvásárhelyi Május 1 strandot. A fürdôzôket hétfôtôl szerdáig 9-19 óra között fogadják, péntektôl vasárnapig 9-20 óra között. Csütörtökön vízcsere miatt zárva. A Maros Sportklub vezetôsége úgy döntött, hogy nem módosítja a belépôjegy-árakat, így a tavalyhoz hasonlóan a gyerekeknek 10 ezer lejes, a felnôtteknek 20 ezer lejes jegyet kell váltaniuk.
A szászrégeni adóhivatal nyilvántartásai szerint az év elsô felében a lakók és kereskedelmi egységek 74 milliárd lejt fizettek be adóként és illetékként. A begyûjtött pénz az elsô félévre elôirányzott összeg 97 százaléka. Az elmúlt év hasonló idôszakában csupán 24 milliárd lej folyt be az adókból a helyi költségvetésbe. Az adóhivatal adatai szerint vannak olyan személyek is, akik még a tavalyra esedékes kötelezettségeiket sem törlesztették. Az elmaradt összegre naponta 0,1 százalékos büntetôkamatot számítanak. A szakemberek szerint a legszorgosabb adófizetôk a nyugdíjasok, akik már március 15. elôtt törlesztették a ház- és gépjármûadóikat, kihasználva a polgármesteri hivatal által biztosított 5 százalékos kedvezményt.
A nyugdíjasok megyei szervezete az idôskor szellemi frissességének megôrzése érdekében tagjainak csoportos foglalkozást szervez egy pszichológus vezetésével. A rendezvény keretében lehetôség nyílik a mindennapi gondok megbeszélésére, lelkigondozásra, egyéni foglalkozások megszervezésére. A foglalkozást július 2-án, kedden 11 órától tartják a Bolyai utca 36. szám alatti klubban - tájékoztatott Kovács Irma, a nyugdíjasok megyei szervezetének elnöke.
A megyei munkaerô-elosztó és átképzési ügynökség az év elsô felében Marosvásárhelyen, Segesváron és Szászrégenben 21 átképzési és továbbképzési tanfolyamot szervezett. A képzéseken 339 személy vett részt, közülük 239 munkanélküli volt. Míg a munkanélkülieknek díjmentes a tanítás, az átképzésen részt vevô alkalmazottaknak fizetniük kell. A kereskedelmi társaságok, cégek igényeit figyelembe véve szabász-, bádogos-, pék-, ôrzô-védô és fodrász- tanfolyamokat szerveztek. Az ügynökség szakemberei elôsegítik, hogy a végzettek munkahelyet kapjanak.
A marosvásárhelyi MADISZ 18-24 év közötti fiatalok jelentkezését várja magyarországi gyümölcsszedô-táborokba. Az érdeklôdôk bôvebb felvilágosítást a szervezet Dózsa György utca 9. szám alatti székházában kaphatnak naponta 9-15 óra között, vagy a 168-573-as telefonszámon.
Az Electrica helyi kirendeltsége értesíti a fogyasztókat, hogy mûszaki vizsgálatok miatt július 1-jén, hétfôn 8-15 óra között nem lesz villanyáram Harcón, Kövesden, Mezômadarason, Szénáságyon, Szélteleken és Mezôpanitban a 93-151, 218-293. számok alatt. Kedden 8-15 óra között szünetel az áramszolgáltatás Mezôpanitban, a fent említett házszámok alatt.
Június 27-én reggel Marosvásárhelyen, a Dobrogeanu Gherea utcában a 27 éves megyeszékhelyi Kocsis Lajos elgázolta, súlyosan megsebesítve a 71 éves Strat Savetát, aki a rendôrség sajtóközleménye szerint figyelmetlenül és hirtelen kelt át az úttesten.
A marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltség június 20-26. között 31 mûködési és 4 létesítési engedélyt bocsátott ki, 11 környezetszennyezô egységet ellenôrzött, kihágásért egy magán- és egy jogi személyt büntetett meg, összesen 4.000.000 lej értékben. A felügyelôk a fent említett idôszakban 21 napos levegômintát gyûjtöttek be. Ezek ellenôrzése nyomán kiderült, hogy Marosvásárhelyen a levegô nem szennyezett. A vízminták értékelése nyomán határérték-túllépést észleltek a Csapónál vett mintákban. A környezetvédelmi kirendeltség közleménye szerint a határérték-túllépést a marosvásárhelyi Azomures Rt. szennyvize, valamint a szabálytalanul beömlô, nem tisztított városi szennyvíz okozta.
Csütörtökön a kôhalmi rendôrség értesítette a segesvári rendôröket, hogy ismeretlen tettesek elloptak egy Beszterce megyei személygépkocsit. A segesvári rendôrök Szászkézden egy ellenôrzô pontot alakítottak ki, s rövid idôn belül azonosították az ellopott autót. A jármûvet a 23 éves segesvári Daika András-Csaba vezette. A kivizsgálásokat folytatják - tudtuk meg a rendôrség sajtóirodájától.
Június 29-én, szombaton 22 órától a marosvásárhelyi, kövesdombon levô Cotton Clubban rendkívüli rockkoncerten a magyarországi Grog együttes lép fel. Ugyanitt szombaton és vasárnap a labdarúgó-világbajnokság kisdöntôjét és döntôjét sör és hûsítô mellett vetítôvásznon követhetik az érdeklôdôk. A koncertre a belépti díj 10.000 lej, a mérkôzések megtekintése ingyenes.
Ötmillió forintos kártérítési pert indított a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, a szervezet korábbi elnökségi tagja ellen, mert 2000 decemberében úgy nyilatkozott, az MVSZ ma jóhiszemû naivak, ôrültek és gazemberek világszervezete. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) csütörtökön immár a második kitûzött tárgyalást kellett elhalasztani az alperes Szlovákiából történô megidézésnek nehézségei miatt. A bírósághoz visszaérkezett postai tértivevényrôl ugyanis nem volt megállapítható, hogy ki vette át az idézést. Miután pedig a bíróság nem bizonyosodhatott meg arról, hogy az alperes tud az ellene indított eljárásról, el kellett halasztania a csütörtöki tárgyalást. Az új határnap október 31. Az MVSZ azért fordult bírósághoz, mert Duray Miklósnak a Pozsonyi Új Szó címû lapban 2000. december 6-án, majd pedig a rákövetkezô napokban a magyar újságokban, elektronikus médiában nyilvánosságot kapott kijelentése után, még 2000 decemberében, a Magyar Országgyûlés úgy döntött, megvonja az addig folyósított több száz millió forintos költségvetési támogatást a világszervezettôl. A költségvetés ez irányú módosítása kapcsán akkoriban több országgyûlési képviselô is Duray Miklós kijelentésére hivatkozott. Duray Miklós 2000 folyamán jelölt volt az MVSZ elnöki posztjára, ám végül Patrubányi Miklóst választották meg.
Valer Dorneanu, a képviselôház elnöke pénteken, sajtótájékoztatón pozitívan értékelte a parlament alsóházának tavaszi ülésszakát, szerinte minôségi javulás tapasztalható mind a jogszabályok, mind a képviselôk felszólalásai tekintetében, az állandó bizottságok pedig "gyümölcsözô" tevékenységet folytattak. Dorneanu elmondta, a Képviselôház 563 törvényt fogadott el a tavaszi ülésszakon, ebbôl 315 kormányrendelet vagy sürgôsségi rendelet. Az elfogadott jogszabályok közül 333-at kihirdettek, 98 jogszabály esetében folyamatban van a kihirdetési procedúra, a többit a szenátus elé terjesztették megvitatásra. A képviselôház protfóliójában 249 törvényhozási kezdeményezés maradt, ebbôl csupán 36 származik az elôzô törvényhozási ciklusból.
A Rocarosok tovább szrtájkolnak
A fôvárosi Rocar vállalat 400 alkalmazottja közül csak néhányan dolgoztak péntek reggel, míg a többi szolidaritást vállalt négy napja éhségsztrájkoló szakszervezeti vezetôikkel. Az alkalmazottak hét hónapos fizetés-elmaradás miatt kezdett tiltakozása csütörtök este a dolgozók és a vállalati vezetés közti verbális konfliktussá fajult. Constantin Lapadatescu, a Rocar szakszervezeti vezetôje elmondta a Mediafaxnak, hogy az üzem dolgozói "felelôsségre akarták vonni" az ülésezô igazgatótanácsot. A szakszervezeti vezetô szerint a tiltakozás békés jellegû volt, ezt megerôsítették a néhány napja a gyárudvaron szolgálatot teljesítô csendôrök is. Eugen Bujoreanu, a Rocar igazgatója elmondta: az igazgatótanács ülésen megtárgyaltak egy sor javaslatot az üzem bizonyos aktíváinak értékesítésével kapcsolatban, a bérproblémák rendezése céljából. A Rocar több szakszervezeti vezetôje kedden elbarikádozta magát az üzemben és éhségsztrájkot hirdetett, tiltakozásképpen az utolsó hét hónapi bérek kifizetésének elmaradása miatt. A tiltakozók szerint a vállalatnak összesen mintegy 17 milliárd lejt kell kifizetnie az alkalmazottaknak.
A Nagyváradi Fellebbviteli Ügyészség csütörtök este csúszópénz elfogadásának alapos gyanújával letartóztatta a Bihar Megyei Munkaerô-foglalkoztatási Ügynökség három igazgatóját, közölte pénteki sajtótájékoztatóján Ioan Moldovan ügyész, a Bûnüldözési Osztály vezetôje. Az ügyészség ötnapos elôzetes letartóztatási parancsot adott ki Ioan Osoianu, az ügynökség igazgatója, Horia Alin Silaghi költségvetési igazgató és Alin Valentin Stanca menedzsment-igazgató ellen. A három vezetôt azzal gyanúsítják, hogy összesen 2,2 milliárd lej csúszópénzt fogadtak el az intézmény új székházának megvásárlása során. Moldovan elmondta, a három igazgató ellen Maria Ciubus, a nagyváradi Bukarest étterem társtulajdonosa tett feljelentést, aki szerint Osoianu, Stanca és Silaghi 2001 decemberében egy 2,7 milliárd lejes "illetmény" kifizetéséhez kötötték az étterem megvásárlását, ahol az ügynökség új székháza lett volna. Maria Ciubus 2001. december 21- én kifizetett 2,2 milliárd lejt, ebbôl Osoianu 800 milliót, Stanca és Silaghi pedig fejenként 700 milliót tulajdonított el. "Tanúk és számlakivonatok bizonyítják a pénz kivételét a bankból, Stanca és Silaghi is beismerô vallomást tett, Ioan Osoianu ellenben mindent tagad", közölte az ügyész.
Legalább 48 személy halt meg Mozambikban az utóbbi napokban kitört új kolerajárványban. Az afrikai ország északi részén fekvô Cabo Delgado tartományban körülbelül 3000 ember fertôzôdött meg a veszedelmes betegséggel - monda pénteken a mozambiki egészségügyi szolgálat igazgatója. Az új járvány a tengerparti Macomia és Mocimboa da Praia térségében, valamint a Pemba tartományi központban pusztít - idézi tovább a tisztségviselôt az AFP.
Megnôsül brit börtönében a nagy vonatrabló: a 72 éves Ronnie Biggs egykori brazil barátnôjét veszi el a Sun címû bulvárlap pénteki jelentése szerint. Az 1963-as nagy vonatrablást elkövetô, 2,6 millió fontot zsákmányoló banda szellemi vezérének tartott Biggs alig két évi börtön után annak idején megszökött a londoni Wandsworth fegyintézetbôl. Több mint 35 évi külföldi bujkálás után tavaly májusban adta fel magát a brit hatóságoknak. Brazíliából visszatért hazájába annak reményében, hogy megromlott egészsége miatt - többször szenvedett agyvérzést az elmúlt években: részben megbénul, s beszédkészségét is csaknem teljesen elvesztette - elengedik vagy lerövidítik hátralévô 28 év börtönbüntetését. A menyegzô Biggs egyik közeli barátjának közlése szerint július 10-re van kihirdetve a Belmarsh börtön közelében lévô anyakönyvvezetôi hivatalba. Az ara az 54 éves Raimunda Rothen volt sztriptíztáncosnô, aki az 1970-es években szakított Biggsszel, de az utóbbi idôben többször felkereste ôt a börtönkórházban.
Huszonkét év telt el azóta, hogy a VI. osztályos Szász Judit és társai (Bíró Margit tanárnô tanítványai) Petôfi István öcsémhez címû mûvét tanulva, azt a feladatot kapták, hogy ôk is írjanak levelet valamelyik költônek, írónak. A februári hidegben az utcai telefonfülkébôl unokám felhívott, hogy ô is írni szándékszik, például Arany Jánosnak. Mondtam, annak írjál, akitôl esetleg választ is kapsz, például Sütô Andrásnak.
Több mûvét olvastad (Misi, a csillagos homlokú, Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Anyám könnyû álmot ígér, Rigó és apostol, Istenek és falovacskák - persze a szükséges magyarázatokkal elláttam, a színházban egy- két drámáját is látta), ezért indokolt, hogy neki írjál. Meg kell vallanom, az olvasás szenvedélye kis húgával együtt annyira elragadta, hogy este tíz órakor is követelték, hogy még olvassak nekik. Ötödik osztályos koráig sok "cirkusz" is volt emiatt a családi házban - fáradt szülei pihenni kívántak -, mikor is a városba költöztek.
Judit tehát megírta levelét, melynek tartalmát nem ismerem.
Sütô András válaszlevele nagyon hamar megérkezett. Boldog volt a család, az iskola. A levelet e cikkben bárki olvashatja, közlését a 75 éves író pedig fogadja ajándéknak, szívbôl jövô megemlékezésnek.
Juditból még nem lett írónô, az ALCATEL megbecsült menedzsere (Budapest, Manila, Prága, jelenben Pozsony), telve élményekkel, melyek egyszer talán kibuggyannak lelkébôl.
De elmondhatom, Judit számára az író levele drágakô, a teljes magyarságnak is az. Nagyon sokszor elolvastam: árad belôle az anyanyelv szeretete, az érte való aggódás, a mindenkihez intézett feladatvállalás annak érdekében, hogy ez a kincs mindvégig magyar nemzetünk fenntartója s ébresztôje legyen, hogy engedjük gyermekeinkhez a szép magyar szavakat.
Sütô András a levél befejezésében Juditnak változatlan örömöt kíván, mi pedig a távoli Judittal együtt a 75 éves nagy író számára az akkori 53 éves korához hasonló egészséget, hosszú életet, nemes munkájához töretlen erôt óhajtunk, hogy további mûveivel édes magyar anyanyelvünk segítségével valamennyiünk érzelmének, vágyának, nemzetünk igazságának hangzatos, erôteljes, bátor apostola maradjon.
A jó Isten sokáig éltesse az összmagyarság s az emberiség javára!
Bizony meghatódtam leveled olvastán. Eszembe jutott a gyermekkorom, az én kis kopott, szegény-szegény iskolám, a rongyos könyves tarisznyám és a palatáblám - vajon tudod-e, mi az? -, és elgondoltam, hogy a te korodban bizony nem tudtam ilyen szépen írni, de nem is olvastam ám annyit, mint te. Hisz meglepôen gazdag irodalmi példatár is a te leveled! Téged dicsér elsôsorban, de bizonyára annak is igazolása, hogy nagyszerû, nagy-nagy becsülésre méltó a magyartanárod, vagy tanár nénid, aki lelkiekben istápol téged. Az is lehetséges, hogy elsônek édesapádat, édesanyádat kellene most említenem, mindazokat, akiknek szárnya alatt növekedel. Köszöntöm ôket igaz szeretettel.
Gyakran féltem a mi kisiskolásainkat, némelykor az a tapasztalatom, hogy nem ismerik eléggé édes anyanyelvüket, nem tudnak helyesen írni, nem olvasnak eleget, fôleg magyar irodalmat. A Te példád megnyugtató, sôt lelkesítô is. Meghatódtam és örültem annak láttán, mily szépen és helyesen foglalod össze a gondolataidat. Olvass még többet és írjál bizony, még író is lehet belôled, azazhogy írónô, vagy költô, mert úgy látom: rabul ejtettek a szép, nemes könyvek.
Köszönöm az osztály nevében írott meghívást. Leveledet elteszem, megôrzöm, és egyszer talán eleget is tehetek a meghívásnak.
Addig is kívánok neked változatlan örömöt az olvasásban, jó tanulást, ismeretlen magyartanárodnak pedig gratulációmat küldöm - a tanítványához és tanítványaihoz.
Sütô András
"Az igazi dicséret mindig a lelket illeti - tanácsolja Quintilianus, a római szónoklattan nagymestere. - De a mód a tisztelgô beszéd e részének kidolgozására egynél többféle. Mert néha szebben esik, ha a kor fokozatait s a véghezvitt dolgok rendjét követjük, például, ha hôsünknek gyermekkori jóravalóságát, majd neveltetését, azután pedig életének egész összefüggését, szép tetteit s beszédeit kifejtjük. Néha a dicséret alá esô erényeit fajaikra lehet föltagolni: vitézségét, becsületességét, maga megtartóztatását stb. külön tárgyalni, s ezek mindegyikénél a szerintök véghezvitt tetteket kijelölni. E két út közöl melyiket válasszuk, azt föltett tárgyunkkal magával kell elintéznünk. E mellett azonban nem kell feledni, hogy kedvesebben veszik a hallgatók, ha azt mondjuk, hogy hôsünk valamit maga vagy elsô, vagy kevesed magával eszközlött, továbbá azon cselekedeteit, melyek minden remény és várakozáson kívül inkább mások, mint saját javára véghez vitt."
Mint látható, Quintilianus (még ebben az 1856-ban magyarított változatban is) rengeteg feladatot ró a szónokra, aki szavakban akarja felköszönteni írótársát, mesterét. Talán ma már elégségesek sem vagyunk ekkora követelményhalmaz teljesítéséhöz. Pedig, kedves András, 75. születésnapodon szeretném megköszönni neked mindazt, amit eddig soha szemtôl szembe: az egyetemen a pad alatt olvasott Anyám könnyû álmot ígér elsô folyóiratbeli változatait, a filmezést szülôfaludban, Bartha Gáborral, harminc évvel ezelôtt, a színpadi mûveket, amelyektôl egyenesebb lett sokunk gerince. Azt a régi elsô verset (versem), amelyet te juttattál el a szerkesztôkhöz És emlékszem, apám mennyire szerette a szintén orvos Servetusodat, a Rigó és apostol asztalán állott haláláig. Jó téged olvasni.
És te voltál számomra az idôben az erdélyi magyar írásmûvészet szakadatlan folytonossága, hiszen életem közel hat évtizedében mindig jelen voltál könyveiddel, soraiddal, mondataiddal, hallom a hangodat, ahogy felolvasol a közönség elôtt és szobádban föl s alá járkálva vitatkozol európai magyarságról és RMDSZ-t rágó mételyekrôl; a telefonhívások csengnek a fülembe - könyvek ürügyén, holott mindig többrôl van szó: városunkról, rólunk, a megmaradáson túl a gyarapodásról.
Most éppen a fogyó hold jegyében járunk. Számban kevesbedünk. Véreink, osztályos társaink, szomszédaink rajokban húznak nyugatnak-keletnek. Hogy mégis többek legyünk lélekben-szellemben, kedves András, ezért kétségtelen, te teszel a legtöbbet.
Adjon hozzá az ég, Erdély földje, a magyar nyelv sok-sok fortélyt, tehetséget, erôt, egészséget. Mûveid-éveid sokasodjanak és szaporodjanak, legyenek mint égen a csillagok, hogy fényénél a sok szegénylegény megtalálja házát, hazáját.
A névadó, báró barbácsi és vitézvári Simonyi József, Jókai Mór jóvoltából, a legvitézebb huszár, visszhangos csatái után évekig Debrecen békés polgára, társadalmi életének meghatározó alakja. A sors fintora, hogy a csaták hôse, a legyôzhetetlen óbester rabként halt meg az aradi várbörtönben, ahova késôbb a szabadságharcos tábornokokat zárták. Elôször vadászi birtokán egy kunhalomba temették el.
Szabó Magda, mint akármelyik debreceni gyermek, a szülôi házban hallott elôször Simonyi óbesterrôl. Felnôttként többször is aktív résztvevôje és mecénása a Simonyi Napoknak. A lázadó költô, Simonyi Imre (szül. Szmola-Annabring), a magyar citoyen, az örök ellenzéki, azzal, hogy felvette nevét, felvállalta az óbester szabadságharcos indulatait, a szülôföld szeretetét. Tény, hogy a katonaszökevény költôt az irodalomkedvelô debreceni Juhász hadbíró felmentette a hazaárulás vádja alól. A per koronatanúja egy magas rangú magyar felderítô, aki igazolta, hogy vitéz Szmola Imre fia illegálisan, szolgálati érdekbôl lépte át a román-magyar államhatárt Dénes-major térségében. Tény, hogy még lágerbüntetése elôtt járt Olosz Lajosnál Kisjenôn, aki a temesvári Déli Hírlap fôszerkesztôjeként állást ajánl a költôtársnak. Tény, hogy az utolsó magyar világháborús ellentámadás (Hegyalja- Borosjenô) idején, a háborús zûrzavar közepette elment Simonyifalvára, nagyanyja temetésére. Ecce, Imre. Az ilyen, lassan már folklorizálódó történeteknek se szeri, se száma. Lejegyzésük nem egy emberre szabott feladat. Meg persze az sem, hogy Simonyifalván egy asztalhoz üljenek a költôpártiak s az óbesterpártiak. Innen a társaság kompromisszumos neve. "Simonyi". Ahogy a költô gyulai sírján olvasható, meg ajándékkötetében (Simonyi, egy ágyainak). A Régimódi történet elsô kiadását ajánlotta ekképpen. Mondván, hogy ahogy így elnézlek, el is olvasod. Igaz ember jóslata beteljesedik, hallottam anyai nagyanyámtól. Beteljesedett. Szabó Magda az idén ünnepli születésének 85. évfordulóját. Debrecenben született, 1917. október 5-én. A reformátusok keresztelési anyakönyvébe Mária Magdolnaként jegyezték be.
Régimódi történet c. regényének színpadi változatát nemrég mutatta be a nagyváradi Szigligeti társulat. Nem véletlen, hogy a debreceni IV. Simonyi Napok fôszervezôje azonnal leszerzôdte az elôadást. Körösközi tisztelôinek egy csoportja ott volt a bemutatón. A szerzô betegeskedett éppen.
A díjkiosztásra ezért Debrecenben került sor, a Simonyi Napok záróakkordjaként, a váradiak telitalálatú, varázslatosan szép vendégjátéka után. Jelezvén az Ágyát is magába foglaló Körösköz elismerését életmûvéért, népszolgálatáért. A díj egyetemes emberi értékek alkotását, megôrzését és a szülôföld szolgálatát jutalmazza. Jeles személyiségekbôl álló díjbizottság kétévenként ítéli oda. Talán ezért is népes küldöttség utazott Debrecenbe. A reprezentatív körösközi küldöttség vezetésére Tôkés László püspök urat kérték fel, úgy is, mint a rendezvény fôvédnökét. Debrecen lelkesen, hálásan ünnepelt, a marosvásárhelyi rendezô, Kovács Levente s a szerzô jelenlétében. Elsôként Gárdos Péter, a debreceni Csokonai színház mûvészeti igazgatója kapott szót. Néhány, Szabó Magdával kapcsolatos történet felelevenítésével próbálta oldottabbá, bensôségesebbé igazítani a hangulatot. Majd színpadra kérte Tôkés Lászlót, Kósa Lajost, Meleg Vilmost, dr. Hevesi Józsefet és Emôdy Dániel Istvánt. A fôvédnök keresetlen szavakkal köszöntötte az ünnepeltet. Megjegyezte, hogy a közvélemény egy része úgy tartja számon, hogy az anyaország csak ad. Ezeknek szolgáljon meggyôzô, perdöntô cáfolatul a felejthetetlen elôadás, s a körösköziek Simonyi-díja. A Böszörményi Zoltán alapította díjat dr. Hevesi József, a Simonyi Társaság elnöke adta át Szabó Magdának. Meleg Vilmos, a társulat igazgatója bízik a további jó együttmûködésben, s ahogy illik, s ahogy tanulta, az emeleti büfében, a zárt körû fogadáson széles mosollyal kezet csókolt. A fôszervezô mecénási oklevéllel kedveskedett Magda asszonynak. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere október 5-e környékén születésnapi ünnepségre hívta Debrecen megbecsült és szeretett díszpolgárát. Szabó Magda elfogadta és megköszönte a meghívást. "Igaz hálával köszöni figyelmüket, és szép eredményt kíván Szabó Magda. "Jöjjön el a tisztánlátók országlása. Az a szép fényes nap. Ahogy Szabó Magda megálmodta.
az idô biztatását
A mû ismert, az azt megalkotó, létrehozó személyiség kevésbé. Méliusz József, bármennyire mûvelt is volt, lényegében naiv és hiszékeny maradt. * És kitartóan hinni akart - a korrektség az életeleme volt - a naiv elképzeléseiben, tévedéseiben is. Olykor dörzsölt, jó szimatú fickónak szerette volna hinni magát - de hogyan lehetett volna az? Kiölt szaglóidegekkel, önveszélyes hiperérzékenységgel, emberi kapcsolatait veszélyeztetô krónikus humorérzék- hiánnyal és egyebekkel. * Lelkesedés, rajongás, áhítat. Ez lett volna, ez volt Méliusz József igazi éltetô eleme. Szerencséjére és szerencsénkre: a munkához is így viszonyult. Élete utolsó napjának reggelén is dolgozott, írt. Utolsó éveiben Cédulák címmel készítette - könyvvé kerekedô - napi jegyzeteit. Tucatnyi régi naptárt, hányódó papírlapot írt tele. Aztán a jegyzeteit átmásolta. A tervezett cédulás könyv elsô oldalait félredobta (vö. 30-31. old.), a cédulákat dossziékba rakta, halála után pedig Anna az egészet legépelte, zárójelben (m. a.) kiegészítve vagy korrigálva azt, amire Jóska bácsi vélhetôen rosszul emlékezett. Ezekben a cédulákban mutatkozik meg az a személyiség, amelynek ismerete nélkül - azt hiszem - nem igazán kerülhetünk közel Méliusz József életmûvéhez. (Szávai Géza elôszavából) * Egy cédulán csak ennyi: "Jordáky levele Anna könyve anyagában". Kikerestem. A románul írott Declaratie magyar fordítása. A története: 1978-ban Harag Györggyel hosszú idô után Szabadkán találkoztunk a szálloda halljában. Az ottani színházban egy Csehovot rendezett. Hosszú, éjszakába nyúló beszélgetés, emlékezés a hajdani kolozsvári évekre. Eltûntömre a városból, a színházból. Ahol rendezôi munkámban az akkor nem rég - és nem sokáig - létezett színi fôiskolán legtehetségesebb hallgatómként, Haragot bevontam rendezôi munkámba. Erre is emlékeztünk Szabadkán. Akkor mondotta el Harag György, hogy 1952-ben tanulmánya folytatására a moszkvai színmûvészeti fôiskolára küldték volna az illetékes mûvészeti hatóságok. Már megvolt az útlevele, minden szükséges papír, javában tanult oroszul, amikor behívták a KP kolozsvári fôtéri épületébe, a mûvelôdési osztályra, és ridegen közölték vele: moszkvai tanulmányi kiküldetését visszavonták. Magyarázattal, indoklással nem szolgáltak. Az újratalálkozásunk elôtti években Harag György egy régi ismerôse, különben magyar nemzetiségû állambiztonsági tiszt, immár nyugdíjban, azzal lepte meg az ekkor már nagy sikerû rendezôt, hogy átadta neki a róla, Harag Györgyrôl szóló jelentést. Illetve feljelentést. Ennek volt következménye a moszkvai tanulmányútra jelölés visszavonása. Harag György, bár nem jutott el Moszkvába, az újabb magyar színháztörténet talán legkiválóbb Csehov-rendezôje lett. Azon a Szabadkán átbeszélt éjszakán Harag György megígérte, hogy hazaérve megküldi Jordáky jelentésének, feljelentésének másolatát. Hogy ezt Jordáky a KB káderosztályára vagy az állambiztonsághoz adta be, nem kérdeztem meg. De Harag György nyugdíjazott állambiztonsági barátja azt közölte, hogy Jordákyval állandó kapcsolatban volt. Íme a "Declaratie", amit én (Méliusz József, sz. m.) fordítottam magyarra, tehát hiteles. * Nyilatkozat. Harag György tevékenységével kapcsolatban a következôket nyilatkozom: 1) Harag György a színház színészei közül a legképzettebb ideológiai szempontból. Sokat olvas, mind ideológiai mûveket, mind szovjet irodalmat. Mint színész elég gyenge, de esélye van meglehetôsen jó rendezôvé válni. Szakmai téren legfontosabb hiányossága, hogy nem tudja elég határozottan alkalmazni a gyakorlatban az ideológiai tanulságokat. Így nála az elmélet nem válik konstruktív valósággá. 2) Legfontosabb hiányossága gyenge jelleme, ami nem méltó egy kommunistához. Az utóbbi években általában nem vett részt a fontos problémák megoldásában, legtöbbször hallgatott, amikor színészekkel, a színház rendezôivel ideológiai vita támadt. Magatartását megalkuvásnak lehet nevezni, s ezt elsôsorban ellenséges, nem-marxista elemekkel szemben érvényesítette. Ezzel kapcsolatban a következôket sorolom fel: a) 1949 januárjában, amikor azért harcoltunk, hogy a színházat megtisztítsuk a reakciós, polgári- földesúri elemektôl, Harag az alapszervezet bürójának tagja volt. A tisztsége révén sikerült megmentenie Lohinszky Lorándot, aki tudvalevôen a legreakciósabb volt a fiatal színészek között. De mivel Harag Lohinszkyval egyazon baráti körbe tartozott, elvtelen módon megmentette. b) 1949-ben tagja voltam Méliusz Józseffel és Kovács Dénessel együtt a színház ideiglenes igazgatóságának. Hónapokon át minden politikai és mûvészeti kérdésben a Méliusz Józseféivel azonos nézeteket vallott, mindig Kovács Dénes ellen szavazott, aki a párt vonalát képviselte, és akit mi támogattunk. Ugyanakkor komoly ideológiai elhajlásokat észlelhettünk nála. Ezért Méliusz József letartóztatása után bírálatban részesült, és eltávolítottuk az alapszervezet bürójából.
c) 1949 végétôl ismét tevékenykedik, s kezdettôl mostanig a Marosi Péter kezdeményezte opportunista politikának híve, amely véleményem szerint reakciós és ellenforradalmi vonalat képvisel a színházi munkában. Sok kérdésben tanácsadója volt Marosi Péternek, különösen 1951-ben volt döntô hatással Marosi Péterre, amikor az irodalmi titkárság kezdeményezte és vezette ideológiai felvilágosító munkát ellenezte, és meg akarta szüntetni. d) A színházban felkarolta a burzsoá gondolkodású egyéneket. Az ô segítségével válhatott László Gerô IMSZ-titkárrá. Harag nagyon jól tudta, hogy 1951/52 teléig László Gerô ellenséges magatartást tanúsított a marxizmus-leninizmussal szemben, és semmilyen közös tevékenységben nem vett részt. Ennek ellenére ô azt vallotta, hogy László Gerô a szocializmus ügyének elkötelezett elvtárs, pedig véleményem szerint egy karrierista és soviniszta elem. Ez a támogatás annak az elvtelen barátságnak köszönhetô, melynek székhelye László Gerô lakása, ahol Harag, László, Dórián, Imre Mária és Jánosházy György találkoznak - olyan elemek, akik kozmopolita hatás alatt állnak. e) Mindez persze a múltjával is összefüggésben van. 1945-ben Tasnádon (Szilágy megye) üzleti spekulációba bocsátkozott a szüleitôl örökölt házzal. Nem állíthatom határozottan, de bizonyos jelek arra vallanak, hogy a hazáért zsidók vagyonával is üzletelt. Errôl nekem Sarlai Imre és Szendrei Mihály beszélt, sôt vicces hangnemben maga Harag is. Természetesen ezt közelebbrôl is ki kell vizsgálni. f) Harag György nem nyílt jellemû ember. Elsôsorban befolyásos elvtársakkal tart kapcsolatot. Ilyenképpen próbálja befolyásolni azokat az elvtársakat, akikkel kapcsolatban áll. Így: Oláriu, Tompa János, Jakab Gizi, Nemes Kató elvtársakat is. A színházban a baráti kapcsolatai nem a kommunista elvtársiasság elvén alapulnak, és általában óvakodik az úgynevezett munkáskáderektôl, mint Gaál Márton, Angi stb Elôszeretettel keresi az úgynevezett "bojári" magatartású egyének társaságát, mint amilyen László Gerô és felesége, Horváth Béla, Bisztrai Mária, Bara Margit stb. g) Következésképpen az a véleményem, hogy szigorú bírálatban és büntetésben kell részesíteni megalkuvó magatartásáért, és ki kell vizsgálni, hogy nem annak a reakciós és ellenforradalmi ideológiának a képviselôje, aminek fô képviselôje
Marosi Péter. Kolozsvár, 1952. július 8. Jordáky Lajos s. k. * (Méliusz József: Cédulák. Egyszemélyes kávéház. Szávai Géza elôszavával. Pont Kiadó, Budapest, 2002)
Hová mennél? Se kint, se bent, / rühellik OTT az "idegent". // Itt néger vagy, OTTHON mulatt, / s lekopsz lassan az idô faláról, / akár egy régi, ócska falragasz. (Hegedûs I. János, Bécsben élô költô, író, a hajdani segesvári Petôfi Iskola egykori kisdiákja) * A székely lovasíjász határôrök a XII. század elején telepedhettek meg a vidéken, Kôhalomtól Medgyesig, Ebesfalváig, telephelyük pedig arról a kis, torony nélküli, kettôs tagolódású templomról kapta nevét (Fehéregyháza, Feyreghaz), amit a kor parancsa és szokása szerint több (10) település együttesen épített. (Fehér Etele) * A fehéregyházi szász közösség monográfiájához (Weisskirch. Eine Gemeine an der Grossen Kokel) egyetemi hallgató koromtól gyûjtöm a dokumentumokat. Szerencsémre ezt az anyagot 1979-ben kihozhattam Németországba. Néhány értesülést a nürnbergi Haller családtól is beszerezhettem, miután ôk tartják nyilván a világba szétszóródott Hallereket. Egy héten át tanulmányoztam 1996-ban a fehéregyházi evangélikus egyház irattárát, amely jelenleg a segesvári konzisztóriumban van. Miután a marxista és román nacionalista történetszemlélet nem korlátoz, arra törekszem, hogy bemutassam a szászok valós szerepét Erdélyben, és hogy visszaverjem azt a román eszmeiséget, amely a reális történelemmel szemben Erdélyt a középkor kezdetétôl kizárólag román országnak látja, román többségû lakossággal, minimálisra csökkentve a magyarok és szászok történetét, egyszerûen kisajátítva ezek megvalósításait; sajátjának tüntetve föl azokat. (Dr. Michael Kroner, fehéregyházi születésû német történész) * Korán elhunyt férjem egész családja hagyományszerûen a gazdasági pályán dolgozott, magánbirtokon. (...) Néhai férjem a magyar gazdasági életnek és minden magyar ügynek lankadatlan, buzgó harcosa volt. 13 évig szolgálta a kenyeret adó, drága földet: 8 évig Gernyeszegen a Teleki-birtokon és 5 teljes évig a fehéregyházi és búni állami telepbirtokon. Gernyeszegen különösen az állattenyésztés és cukorrépa-termelés terén ért el kiváló eredményeket. Az erdélyrészi cukorrépa-termelôk országos versenyén az elsô díjat ô vitte el. Az ô vezetése alatt fejlôdött mintagazdasággá a gernyeszegi Teleki-birtok. A fehéregyházi telepítés szakszerû beállításával, megszervezésével és 5 éven át hûséges, lelkiismeretes kezelésével már akkor is a legelsôbb, a legsürgôsebb magyar ügyet szolgálta, sôt életét is ezért áldozta. (Özv. Szabó Károlyné Bartók Ida 1941-ben írt levele egy magyar miniszterhez) * János atya - mert ez volt népszerû neve, nemcsak Segesváron, hanem jó húsz kilométeres körzetben, Erzsébetvárostól Hidegkútig és Sárpatakig - látta el hívei lelki gondozását, s a világi élet dolgaiban is segített, a gondok megosztásában. Segesvár és környéke kiemelkedô értelmiségije volt, Európát járt ember, több nyelven tudott. Segesváron nem is lehet enélkül papi hivatást teljesíteni. Hívei között voltak románok és szászok is, akikkel anyanyelvükön beszélt, s ez csak fokozta népszerûségét és tekintélyét. (Kidôlt egy oszlop. Gál Barna a 68 éves korában elhunyt Harai János fôesperesrôl, segesvári plébánosról) * - Vajon ki közületek a hôsi halott, az okos túlélô, vagy a gyáva megfutó? Te, fiam, vagy te? - gondolta a pap, és tekintetével megcirógatta a szakállas, borostás arcokat. Az integetô papi család oázisként állt a halál partjain. Láttukon minden arc megenyhült, felderült. Ott álltak, mintegy Daquerre-re várva, hogy elkészítse minden halálba induló számára az utolsó képet arról, ami számára a harc értelmét jelenti. Ôk voltak a Család, a Haza, a Szabadság. (A fehéregyházi pap. Máthé Attila novellája) * 370 éve, 1632-ben fejezte be Haller István a fehéregyházi erôdkastély építését. * 100 éve, 1902. július 4- én költözött Fehéregyházára Szabó T. Károly gazdatiszt, a székely betelepítés elôkészítôje és irányítója - családjával. Itt látta meg a napvilágot 1906. január 12-én Szabó T. Attila, a késôbbi nyelvtudós. * 105 éve, 1897. július 31-én avatták fel a fehéregyházi honvédemlékmûvet és a segesvári Petôfi- szobrot, Köllô Miklós alkotásait. * 360 éve, 1642. szeptember 1-jén született a család kisbúni kastélyában Bethlen Miklós politikus, memoáríró. * (FEHÉREGYHÁZI EMLÉKEZTETÔ, 11-12. szám. Kiadja a fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület. Szerkesztô: Máthé Attila. A kiadványban közölt metszetek Sz. Kovács Géza segesvári grafikus, festômûvész munkái.)
Szent Istvántól Trianonig meséli el az író, Bíró András, a Háromszékbôl való Esztelneki család 25 nemzedékének fordulatokban gazdag történetét. A család tagjai a magyar és az európai történelem alakulásának megfelelôen vetôdnek el honi tájak mellett Európa városaiba. A családfôk kapcsolatba kerülnek királyokkal, jelen vagyunk a muhi csatában, Nándorfehérvár ostrománál, majd Buda vára visszavételénél, valamennyi történelmi sorsfordulónknál.
Átéljük a Habsburg-elnyomás évszázadait, a 48-49-es szabadságharcot, a 67-es kiegyezést, az elsô világháborút, majd Trianon sorscsapását. Az ezer évet átívelô regényfolyam emberi közelségbe hozza a történelmi korok társadalmának viszonyait, kultúráját, az uralkodó eszméket. A Vér és ölelés cím szimbólum is: a Kárpát-medencében ezer év védharcaiban kifolyt vér és az ezen túlnövô szerelem és szeretet öleli át az író mondanivalóját.
A regény függelékét gazdag jegyzetanyag egészíti ki és lexikális tömörséggel közli a magyar királyok, erdélyi fejedelmek életrajzát, cselekedeteit. Az író által felhasznált irodalom címanyaga is szerepel a 600 oldalas mûben.
A mû a Közdok Kiadó gondozásában jelent meg, 600 oldal terjedelemben, kemény borítóval.
KÖZDOK Kft., 1074 Budapest, Hársfa u. 51. Tel. 322-7697, fax: 3221080, e-mail: kozdok@elender.hu
"Bizonytalan helyeken búdosunk..."; Szenczi Molnár Albert - egy európai magyar címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Petôfi Irodalmi Múzeumban.
Szabó András irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, a tárlat rendezôje az ajánlóban úgy fogalmazott: Szenczi Molnár Albert református egyházi és tudományos író, nyelvtudós, zsoltárköltô, mûfordító maradandó értékekkel gazdagította a magyar irodalmat.
Életútja is különlegesnek minôsíthetô, hiszen tizenkét esztendôs korától folytonosan vándorolt, s csaknem harminc évig német földön élt.
Az 1574-ben a Pozsony vármegyei Szencen született molnár fia tanult például Gyôrben, Debrecenben, majd késôbb Wittenbergben, Heidelbergben, Herbornban is. 1603-ban Altdorfban fogott hozzá latin-magyar szótárának elkészítéséhez, amely egy évvel késôbb Nürnbergben jelent meg.
Latin szótárával - amely átdolgozásokkal egészen a XIX. század közepéig használatos volt - megnyitotta a magyar értelmiség elôtt az utat az európai tudományosság felé.
Kiemelkedô jelentôségû az 1607-ben megjelent Zsoltár könyve, a százötven genfi zsoltár fordítása.
Latin nyelvû magyar nyelvtanával, Sylvester János után elsônek ismertette meg Európával a magyar nyelv sajátosságait. Kiadott egy javított Károlyi- bibliát, lefordította Kálvin Institutióját, a Heidelbergi Kátét.
Szenczi Molnár Albert tevékenységével óriási hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlôdésére.
Az emlékkiállítás elsôsorban az életút állomásai, vagyis a városok szerint tagolódik.
Munkásságának helyszíneit eredeti metszetek, illetve másolatok segítségével követhetik nyomon az érdeklôdôk.
Az egyes színhelyekhez kapcsolódva helyet kaptak a kiállításon Szenczi Molnár-kéziratok, eredeti mûvek, illetve azokból tallózott idézetek, valamint kortársainak, barátainak arcképeit is láthatják az érdeklôdôk.