|
LIV. évfolyam 147. (15110) sz. |
2002. június 28., péntek |
Az Európa Tanács (ET) Strasbourg-ban ülésezô parlamenti közgyûlése plenáris tanácskozásán az európaiintézmények közötti együttmûködés kérdéskörét vitatta meg az emberi jogi területen tervezett új európai uniós (EU) szabályozásokkal összefüggésben.
A vitára elôterjesztett jelentés megállapítja, hogy az EU a küszöbön álló bôvítéssel új kihívások elé került. Ebben a helyzetben az ET-nek meg kell erôsítenie kivételes helyzetét a európai emberi jogi szabályozásban azon morális elvek alapján, melyek az Emberi Jogok Európai Konvenciójában fogalmazódnak meg, s amelyekre az Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenysége épül.
Az EU konventje új emberi jogi alkotmányos szabályozás kidolgozására készül. Ennek fényében az ET parlamenti közgyûlése felhívta az EU tagállamait, vegyék tekintetbe, hogy a strasbourgi páneurópai szervezet aktív partnere lehet a bôvítési folyamatban, s kész együttmûködni az emberi jogi mechanizmus kidolgozásában.
Tabajdi Csaba, a magyar küldöttség vezetôje felszólalásában kiemelte: rendezni kell a két legfontosabb páneurópai szervezet, az EU és az ET viszonyát, miután a Tizenötök 2000 decemberében Nizzában elfogadták az Alapvetô Emberi Jogok Chartáját, s ezzel nem túl szerencsés kettôsség alakult ki. Hasznos lenne az emberi jogi felfogás egyeztetése a két szervezet között.
A magyar képviselô javasolta, hogy alakítsanak ki munkamegosztást, vegyék figyelembe az ET, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) több évtizedes jól hasznosítható tapasztalatait. Tabajdi álláspontja szerint az egységes európai normarendszer kialakításában célszerû az ET- nél hagyni az emberijogi és kisebbségi terület jogi szabályrendszerének kidolgozását és ellenôrzését, különös tekintettel arra, hogy a 44 tagállam többsége már ratifikálta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek Chartáját és Keretegyezményét.
Megállapította egyúttal, hogy az Európai Unió eddig nem foglalkozott a kisebbségek ügyével, az Európa Tanácsnak viszont kialakult intézményrendszere van e kérdéskörben. A jövôben nagyon is hasznos lenne, hogy az ET a maga politikai súlyával és erkölcsi tekintélyével segítse a kisebbségi jogsértések feltárását, a nemzeti kisebbségek védelemét jelentette ki a magyar küldöttségvezetô.
Idôközi polgármester-választást tartottak múlt vasárnap az ország tizenöt megyéjének 13 helységében. A törvény értelmében akkor érvényes a szavazás, ha a listákon szereplô választópolgároknak a fele plusz egy leadta voksát valamelyik jelöltre. Ahol ez nem történt meg, ott jövô vasárnap újabb fordulóra kerül sor. Nos, az elsô fordulóban 8 helységben volt ötven százalék feletti a részvétel, ötben vasárnap megismétlik a szavazást.
A választásokat figyelve, úgy éreztük, mintha Caragiale világába kerültünk volna. (Igaz, az idén "Caragiale éve" van!) Sok helyen, fôleg a "Regátban", egymás sarkát taposták a jelöltek, egy-egy városban, vagy akár községben hét-nyolc jelölt is pályázott a polgármesteri székre. Ezek közül páran a választások napján kis híján összeverekedtek. Alexandriában, a megfigyelôk szerint, a kormánypárt jelöltje kiállt a sarokra, s ötvenezer lejért "vásárolta" a szavazatokat. Volt olyan település, ahol azért szavaztak éppen arra a személyre, akire szavaztak, mert a falu egyetlen kocsmája az övé... Szóval, mintha Caragiale vígjátékait játszották volna, ezúttal "természetben".
Caragiale azonban úgy látszik, mifelénk "nem érvényes". Közvetlen szomszédunkban, Makfalván is választottak polgármestert. A voksolás szabályos volt, a lakosság közel hatvan százaléka elment szavazni. A frissen megválasztott polgármester mindjárt az elsô napon érdekes nyilatkozatot tett. Azt mondta, "mérgében" fogadta el a jelölést, és abban reménykedik, hogy két év alatt sikerül találnia egy megfelelô fiatalt, aki átveheti majd a hivatal vezetését.
Az ember áll és gondolkozik. Mi történik? Miért van az, hogy az ország déli részén oly sokan szeretnének polgármesterek lenni? Mi lehet ott annyira vonzó ebben a tisztségben? Bizonyára van nyomós magyarázat. Ugyanakkor nálunk miért oly nehéz polgármesterjelöltet állítani? Mi az oka? A tehetetlenség, vagy az érdektelenség? Hogy lehet valakinek "mérgében" vállalni egy község irányítását? Magyarán, megtiszteltetés ez a (köz)szolgálat, vagy teher?
Az sem mellékes, hogy Makfalván a polgármester- választást összekapcsolták a Kibéd leválásáról szóló referendummal, így azt számíthatjuk, hogy a szavazók zöme kibédi volt. Ez azt jelenti, hogy Makfalva község és a hozzá tartozó falvak nem mutattak túl buzgó érdeklôdést az iránt, ki lesz a polgármester. Még szerencse, hogy megvolt a törvény szabta választási létszám, s nem kell egy újabb semmitmondó, tét nélküli választást szervezni.
Tévedés ne essék. Távol áll tôlem a megválasztott polgármestert minôsíteni. Bizonyára alkalmas a tisztségre. Minôsítem viszont a közérdeklôdést, és azokat, akiknek kötelessége lenne ezen a vidéken megfelelôképpen buzdítani az embereket, érdeklôdést kelteni bennük. Akkor bizonyára nem "mérgébôl" lenne polgármester valaki, hanem többen is lennének, akik szívesen vállalnák a köz szolgálatát, illetve azokét, akik szavazatukkal bizalmat elôlegeznek nekik.
Július elsejétôl 3.000-3.500 lejjel nô a benzin literenkénti ára, a gázola-jért pedig 2.000-2.500 lejjel kell többet fizetni, a nemzeti pénznem dollárhoz és euróhoz viszonyított értékvesztése miatt, nyilatkozták csütörtökön a Mediafax-nak kôolajipari források.
Az árdrágításról azt követôen született döntés, hogy a kôolajipari társaságok képviselôi találkoztak a pénzügyminisztérium és az iparügyi tárca képviselôivel. Az új árakat mind a Petrom Országos Kôolajipari Társaság, mind pedig a román piacon jelen levô magántársaságok alkalmazni fogják, nyilatkozták az idézett források.
- hansúlyozta a szerda esti rendkívüli videokonferencián Octav Cozmânca közigazgatási miniszter, az országos lapokban megjelent híreket cáfolva, amelyekben azt állították, hogy a szárazság miatt tönkrement a búzatermés, és Romániában szükségállapot van. Erélyesen tiltakozott a pánikkeltés ellen, kijelentve, hogy a búzatartalék kitart az "új kenyérig", utána is lesz elég, de most rá kell hajtani az aratásra. Ezért kért jelentést a prefektusoktól, az árpaaratás stádiumáról és a földtörvény alkalmazásáról.
Maros megyében az utóbbi napok esôzése sokat segített e téren - jelentette ki Ovidiu Natea prefektus, aki szerint 23 százalékon aratták le az árpát. A termés 3000 kilogramm hektáronként. Az aratást öt-hat napon belül befejezik, és a jelek szerint 2-300 kilóval nagyobb termést érnek el, mint amire számítottak.
A megyében 107 ezer birtoklevelet kellett kiosztani. Ebbôl 85 ezret már kiadtak, csak az idén 10.481 személy kapta kézhez a tulajdonbizonylatát. Ami az erdôterületeket illeti, 95%-ban megoldott a birtoklevelek kérdése, és ezek 56%-át már birtokba vehették a tulajdonosok.
A másik kérdés, amire a megyei tanácsok elnökeitôl várt választ a miniszter, a téli fûtôanyagkészlet volt. Nálunk nincsenek gondok, mondta Vasluian Ioan, a megyei tanács alelnöke, mert a legtöbb hôközpont földgázzal mûködik. Egyetlen probléma - amirôl már a tavaly sokat írtunk - a hôenergia-szubvenció kérdése. A tavaly 100 milliárdot kértek, aminek csupán a 26%-át kapták meg. Az alelnök tudni szerette volna, számíthatnak-e erre az elkövetkezendôkben?
A miniszter figyelmeztette a prefektusokat és a megyei tanácsok elnökeit, akiket - mint mondta - "nem azért hívnak meg a videokonferenciákra, hogy filmezzék ôket", hogy idejében készüljenek fel a téli hónapokra, nehogy a nyári szabadságokat követôen, szeptemberben "ébredjenek fel", mert akkor "hiába sírnak majd a kormány vállán".
Tegnaptól a 101,6 Mhz-en Marosvásárhelyen is hallgatható a népszerû PROFM rádióadó mûsora. Reggel 7 és 10 óra között Bokor Barna hasznos hírekkel, csábító nyereményekkel és modern zenével várja a hallgatókat a Jó reggelt, PROFM magyar nyelvû mûsorban. Délután 2-5 óra között szintén helyi tudnivalókat, érdekességeket szolgáltat Raul Hategan a Poftim PROFM címû adásban. A vasárnapi kívánságmûsor címe 168.340, vagyis azonos a PROFM rádió telefonszámával. A helyi mûsorok mellett a fôvárosi adásokat sugározza a PROFM rádió. A marosvásárhelyiek is megismerkedhetnek Andrei Gheorghéval, Mihai Dobrovolskival és Vlad Craiovenauval.
A marosvásárhelyi PROFM hivatalos felavatását június 29-én tartják a marosvásárhelyi várban, az IRIS együttes fellépésével.
Tegnap a Maros megyei prefektúra dísztermében díjazták a VI. alkalommal megrendezett Balkán térségi matematika-olimpia gyôzteseit. A marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégiumban megtartott versenyen 48, 13-15 év közötti diák vett részt 8 országból, közülük 34-et tüntettek ki diplomával és éremmel. Aranyérmet 7 diák kapott, a román és a moldovai csapatok tagjai, 13 tanuló kapott ezüst- és 14 bronzérmet.
A díjkiosztó ünnepség a Nevelésügyi és Kutatási Minisztérium képviselôi, Ovidiu Natea prefektus, Virág györgy megyei tanácselnök, Stefan Somesan fôtanfelügyelô jelenlétében zajlott le. Az elhangzott köszöntô beszédek üzenete: a matematika-olimpián részt vett diákok mindenike gyôztesnek számít, a verseny pedig jó alkalomnak bzonyult új barátságok kötésére, szakmai tapasztalatcserére is.
A szervezôbizottság titkára, Radu Gologam matematikus a Népújságnak elmondta, hogy elégedett az eredményekkel és a szervezéssel is, annak ellenére, hogy kisebb gondok voltak, ám ezeket rövid idô alatt megoldották. A versenytételek nehézségi fokát közepesnek minôsítette, a hazai gyerekek kiváló eredményeket értek el, ami bizonyíték arra, hogy ez a generáció igen tehetséges és jól felkészült.
A helyszínen ellenôrzéseket végzô Stefanescu Emilia, a Környezetvédelmi igazgatóság osztályvezetôje a Népújságnak elmondta, hogy a megvizsgált vízminták alapján úgy tûnik, Marops megyében a Nagy-Küküllô vize nem szennyezôdött. A néhány nappal ezelôtt Hargita megyében történt folyóvíz- szennyezôdés megyénkben már nem okozott a szomszéd megyékben tapasztalt károkhoz hasonlókat. A szakértôk szerint a szennyezett folyóvíznek azóta már át kellett haladnia megyénken, de itt semmi jelét nem tapasztalták a szennyezôdésnek, a vízminták pedig megfelelnek az átlagos értékeknek. Stefanescu Emilia szerint a Hargita megyei problémák oka a szokatlanul magas hômérséklet volt, amely miatt egyfelôl alacsony volt a vízhozam, másfelôl pedig a víz oxigéntartalma szokatlanul alacsony volt. A problémát észlelve víztárolókból megnövelték a vízhozamot, elkerülve a további gondokat.
Mintegy 100 résztvevô elôtt zajlott Marosvásárhely lehetôségeinek bemutatása a tegnap délután a Kultúrpalota nagytermében. A hallgatóság fôként a tegnap délelôtt megnyitott kiállítás résztvevôibôl és kiküldötteibôl állt, de jelen voltak más érdeklôdôk is, akik hallhatták Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének bevezetôjét. A polgármester beszédében a város általános bemutatója után hangsúlyozta, szükség van még terelôútra, ipari parkra, a városi infrastruktúra és a turizmus fejlesztésére. Felszólalásában ugyanakkor megemlítette, hogy az általa vezetett hivatal és a megyei tanács közötti viszony nem kifejezetten felhôtlen. Egyébként kiemelte, arra törekednek, hogy tovább fejlesszék a testvérvárosi kapcsolatokat. Ennek jegyében kerül sor nemsokára egy újabb testvértelepülési szerzôdés aláírására Marosvásárhely és egy Londoni kerület között.
Ezután több elôadás hagzott el. Kiderült például, hogy egy nemrégiben elkészült felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele elégedett, és amint Dan Ionescu, az RTI képviselôjétôl megtudhattuk , úgy gondolja, hogy érdemes városunkban befektetni, ugyanakkor úgy találják, hogy Marosvásárhelyen a korrupció nem akadályozza a fejlôdést.
Angela Kovács fôépítész, elôadásában kiegészítve a polgármester által mondottakat, kijelentette: legfontosabb tennivalók közé tartozik a városba bevezetô és az ahhoz tartozó utak, illetve a városi közszolgálati hálózatok fejlesztése és bôvítése. Nem maradt azonban megemlítetlenül az aluljáróval, a várral és a víkendteleppel kapcsolatos tervek ismertetése sem.
A mintegy háromórás bemutatkozás során szót kapott a minisztérium képviselôje, Gheorghe Pârvulescu is, aki örvendetes ténynek tartja, hogy Romániában az elmúlt évben 10%-kal növekedett a turisták száma és ez a tendencia idén is folytatódik. Ugyanakkor ismertette a turisztikai minisztérium terveit, beszélt a Duna-deltáról, az "arany" Bukovináról, az Európa üdülôzónáról és a Drakula Parkról, de megjegyezte: a minisztérium a terveket pénzzel nem tudja támogatni, viszont partnerségre bármikor hajlandó.
Ami a helyi viszonyokat illeti, arról további információkat Petru Runcan, a marosvásárhelyi repülôtér igazgatója, Csata Edit, a vám igazgatónôje, valamint Gheorghe Nan, a kereskedelmi kamara igazgatója elôadásaiból tudhattunk meg.
A Marosvásárhelyi Napok keretében az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház is fesztivált szervezett. A TANDEM fesztivál egyik fontos momentuma volt tegnap délután a 6 fix! színházi kávéház megnyitója. Alina Nelega, a színház irodalmi titkára elmondta, hogy bár a nyár beköszöntött, a színház berkeiben korántsem kezdôdött el a vakáció. "A kávéház nyitva lesz, nézôk lesznek, miért ne játszanánk?" - nyilatkozta. A tervezett balkáni, nyugat-euróai és óceánon túli fellépéseik elôtt a színház vezetôsége elsôsorban a marosvásárhelyi közönséget szólítja meg elôadásaival és közben kávéházában is várja a vendégeket: pontban 6-kor!
Nemigen törôdik senki azzal, hogy a hivatalos megnyitóra csak tegnap délután került sor: hét elejétôl javában folynak a városnapok. Ezt nem csak abból lehet tudni, hogy lezárták a fôteret, bár a belváros nagyobb részére ez is rányomja a bélyegét, hiszen kora reggeltôl késô estig a mellékutcákban mûvészet személygépkocsival közlekedni. A nagyobb útkeresztezôdésekben rendôrök, a kisebbeknél csak zûrzavar (rendôr nélkül). Nem érdemes tömegközlekedési eszközöket sem igénybe venni. Gyorsabban lehet már gyalog közlekedni.
A fôtéren már a kora délelôtti órákban tömeg van. Úgy tûnik, a többség vakációzik, míg a kisebbség irigykedik és izzadva dolgozik. Szóval tele van a fôtér és a vár környéke kíváncsiskodókkal, turistákkal, érdeklôdôkkel. Ezen már a déli meleg sem sokat változtat. A vásárosoknál néhol sorok alakulnak ki, a kiállított, egyébként a többség számára elérhetetlen árú csodaautók körül sóvárgók tucatja. Egy részük már attól boldog lenne, ha egyszer ülhetne ilyen jármûben, és tagadhatatlanul az is elégtétel, ha nézheti. A tökélyre készülô hölgyek ilyenkor csak ennyit jegyeznek meg: "drágám, nem járnánk körül még egyszer ezt a csodálatos piros autót, amelyik annyira tetszik neked, hogy én is jobban meg tudjam nézni?" A türelmetlenebbek ilyenkor óvatosan az illatszersátorok felé igyekeznek kedvesüket terelni. (Többnyire sikertelenül.) Ismét mások alig totyogó csemetéjükkel vívnak közelharcot, mert azt mégsem lehet megengedni, hogy a kis aranyos a csillagászati árú robogóra felmászhasson.
A színház mögött egy csepp a balkánból.
A várban kicsit megkésve, de mára már elkészültek a sátrak, csapolják már a sört is, kinek pénze van, éhes sem marad. Az érdeklôdôk még a Népújság standját is megcsodálhatják...
A kultúra, különösen a magyar kultúra, úgy tûnik, a Téka udvarára szorult inkább. Itt mindenesetre legalább a környezet ellen nem lehet kifogásunk. Az elmúlt évszázadok hangulata kiváló kerete a mûvelôdésnek.
Egyébként a Napok kétségtelenül mindannyiunknak okoznak kellemetlenségeket (zsúfoltság stb.), és reméljük, többségünknek kellemes perceket is. A rendezvénynek minden esélye megvan berkeinken túláradóvá, turistákat vonzóvá, értéket teremtôvé és elôremozdítóvá válni. Kicsit tartok tôle, hogy balkáni népünnepéllyé sárosodik a még "mosószerszagú", tiszta hangulatú rendezvény, de lelkem mélyén reménykedem, hogy nem szalasztjuk el ezt a lehetôséget, és tudunk méltósággal, inkább a vendégekre figyelve szórakozni. Hogy jövôre még többen legyenek.
Élô csíkszeredai közvetítés a Tudományos Akadémiáról
Két napon át, június 27-28-án zajlik a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának csíkszeredai kihelyezett ülése. A rendezvény követhetô élô közvetítésben az interneten (www.ms.sapientia.ro, www.emte.ro illetve a http://sapientia.nextra.ro honlapokon), illetve a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem Mûszaki és Humán Tudományok karánál (Rózsák tere 61. szám, I. emelet, tanári szoba). Ez utóbbi helyszínrôl hozzá is lehet szólni.
Éves engedély kell a Bözödi-tóra
Újra lehet halászni a Bözödi-tónál, de csak azoknak, akik kiváltják az éves horgászengedélyt. Az iratot a Megyei Halász-Vadász Egyesületnél lehet kiváltani, ugyanakkor a Bözödi- tavon való horgászathoz külön kell fizetni még 100.000 lejt.
Erdôszentgyörgyiek Celldömölkön
Húsz, 11 és 12 év közötti erdôszentgyörgyi gyerek és két felügyelô indul a napokban Celldömölkre nyaralni. A pályázati támogatással szervezett tábor a résztvevôknek ingyenes, az ország határáig való szállítást az erdôszentgyörgyi polgármesteri hivatal támogatásával szervezik meg.
Bôvülô testvértelepülési kapcsolatok
Az Erdôszentgyörgy és Baja város között már korábban létezô partnerség ez év július 13-án hivatalos formát ölt, ekkor írják alá a magyarországi településen az erre vonatkozó szerzôdést. Az erdôszentgyörgyi ünnepélyes aláírásra várhatóan jövô évben, a már hagyományossá vált Szentgyörgy-napok alkalmával kerül sor.
Június 29-én, szombaton 22 órától a marosvásárhelyi kövesdombon levô Cotton Clubban rendkívüli rockkoncerten a magyarországi Grog együttes lép fel. Ugyanitt szombaton és vasárnap a labdarúgó-világbajnokság kisdöntôjét és döntôjét sör és hûsítô mellett vetítôvásznon követhetik az érdeklôdôk. A koncertre a belépti díj 10.000 lej, a mérkôzések megtekintése ingyenes.
Folynak az egrestôi óvodánál és iskolánál az általános javítási munkálatok. A teljes, külsô és belsô javításokat magába foglaló munkálat a holland testvértelepülés támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg.
Kihasználva a munkanélküliek foglalkoztatására vonatkozó új törvény kedvezményeit, a balavásári polgármesteri hivatal 10 szakembert alkalmaz. A szóban forgó személyek a község területén levô középületek, iskolák, óvodák, kultúrotthonok javításánál fognak tevékenykedni.
Az eredeti rendelkezés szerint most kellene lejárjon a cégbejegyzési iratok kicserélésének határideje, de mivel országszerte az érintetteknek csak kis százaléka fordult eddig a kereskedelmi kamarákhoz ez ügyben, a határidô módosulása mellett döntöttek. Így az iratokat ez év végéig még ki lehet cserélni. Megyénkben eddig az érintetteknek csak mintegy negyede cserélte ki iratait.
Megyeszerte a munkáltatók 668 helyre keresnek alkalmazottakat. Marosvásárhelyen öt programozót, egy jogtanácsost, egy építészmérnököt és egy automatizálási mérnököt, továbbá ügynököket, eladókat, szakmunkásokat stb. keresnek. Szászrégenben 184 betöltendô munkahely van, Segesváron 166 és Szovátán 135. A Megyei Munkaerô-elosztó Hivatal adatai alapján jelenleg nem kínálnak állásokat Dicsôszentmártonban és Marosludason.
Egy lapunkhoz eljuttatott közleményben a Magyar köztársaság kolozsvári fôkonzulátusa értesíti ügyfeleit, hogy 2002. július 1-jén, hétfôn az ügyfélfogadás szünetel.
Június 26-án 19 órakor a Mioritei utca Arad utcai útkeresztezôdéséhez közel haladt a 31 éves marosvásárhelyi Szenyesi János, saját tulajdonú személygépkocsijával. Az úton súlyosan megsebesítette a 4 éves Boldizsár Zoltánt, aki felügyelet nélkül volt és át akart szaladni az úttesten.
Ötödik alkalommal szervezi meg a Magyarok Székelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány a Szent László-legendához kapcsolódó Lármafa- találkozót. A szervezôk két-két résztvevôt hívtak meg a rendezvényre a Kárpát-medence negyvennyolc olyan településérôl, ahol a Szent László- legenda részleteit templomi freskókon örökítették meg. Huszonhat településen még megvannak e freskók, huszonkét településen pedig bizonyíthatóan megvoltak. Meghívták továbbá a Kárpát-medence tizennégy, Szent László nevét viselô településeinek képviselôit is. A június 27-30. között zajló rendezvény a székelyföldi Háromszéken kezdôdött csütörtökön a kökösi és a sepsikilyéni Szent László- freskókat ôrzô mûemléktemplomok meglátogatásával. Pénteken a Szent László királyhoz fûzôdô legendák nyomán a Tordai-hasadékot, Tordát, Torockót, a Kalotaszeg peremén fekvô Tordaszentlászlót és Magyarlónát keresik fel a találkozó részvevôi. Tordaszentlászlón részt vesznek a XIII. Szent László napi kórustalálkozón, majd a rendezvény zárónapján a Mezôség keleti peremén található Cegôtelkén, a vele szomszédos cserhalmi mezôn elevenítik fel a cserhalmi ütközetet.
Több Hargita megyei polgármester, alpolgármester és helyi tanácsos vett részt szerda este a Csíkszereda melletti Szépvízen rendezett fôzôversenyen. A tizenkét csapat különbözô hagyományos ételeket készített el, a gasztronómiai szakembereknek hosszabb idôre volt szükségük a döntés meghozatalára. A legjobb szakácsnak a csíkszeredai helyi tanács képviselôi bizonyultak, Erdei István alpolgármester vezetésével, a második helyen a gyergyóremetei, a harmadik helyen pedig a székelyudvarhelyi csapat végzett.
Határon túli magyar fiatalok az Országházban
A határon túli magyar fiatalok találkozója keretében hetedik alkalommal tizenhat országból mintegy hatszáz gyerek tett látogatást csütörtökön a Parlamentben, ahol az épület és a Szent Korona megtekintése után Szili Katalin, a Ház elnöke fogadta ôket az Országgyûlés Felsôházi termében. Az Országgyûlés elnöke a fiatalok elôtt azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat a közös nyelv, a közös kultúra megôrzése. Schiffer János fôpolgármester- helyettes, a határon túli magyar fiatalok tíznapos rendezvényének házigazdája arról szólt, hogy "ez a találkozó ünnep a vendéglátóknak, hiszen régi magyar ismerôsök jöttek el újra, és féltve ôrzött kultúrkincseik mellett leendô új barátokat is hoztak".
Nicole Kidman Ceausescu buszában
Nem akármilyen öltözô várja romániai forgatásán a neves színésznôt, Nicole Kidmant: az 1989 decemberében kivégzett diktátor, Nicolae Ceausescu egykori luxusautóbuszában vetkôzhet és öltözhet. A felújított jármûben stílbútorokat és luxus kivitelû fürdôkádat helyeztek el. Kidmannak hatvonalas telefon is rendelkezésére áll majd öltözôjében. Az autóbuszt árverésen vásárolta néhány évvel ezelôtt a Castel Films produkciós cég és csaknem egy milliárd lejt fizetett érte. Ceausescu romániai hivatalos útjain használta az autóbuszt, amelyet öltôzôként elôször 1999-ben Adrian Paul színész vett igénybe a "Highlander" címû film forgatásakor. Nicole Kidmant július közepére várják Romániába Anthony Minghella Oscar-díjas rendezô "Cold Mouintain" címû filmjének forgatására - jelentette az AP.
Pitbull támadt egy idôs asszonyra
Szerdán este egy pitbull támadt egy 80 éves brassói öregasszonyra. Maria Tarus a tömbház elôtt állt, amikor szomszédja sétáltatni vitte kutyáját. A kutyán nem volt szájkosár és sikerült kitépnie pórázát gazdája kezébôl, majd rárontott az öregasszonyra. A megvadult állat leverte lábáról az idôs nôt és kitépett egy darabot a kezébôl. Az öregasszonyt fejsérülésekkel és mély sebekkel a kezén szállították kórházba, ahol mûtéti beavatkozást kell rajta végrehajtani.
A WorldCom 4,5 milliárd dollárral tartozik a bankoknak
Összesen 4,5 milliárd dollárral tartozik banki hitelezôinek az amerikai gazdaságtörténet egyik legnagyobb könyvelési visszaélésével vádolt WorldCom távközlési cég, de az adósság viszonylag jól szétterül az érintett bankok között. A Reuters forrásai szerint a legnagyobb hitelezôk, köztük a Bank of America, a J.P. Morgan Chase és a Citigroup már nem adnak több pénzt a WorldComnak, ami még közelebb sodorja a botrányba keveredett vállalatot a csôdhöz. A Fitch Ratings európai hitelminôsítô a botrány kirobbanása után bejelentette, hogy az eddigi B-rôl a már mélyen bóvli szintû CC-re, vagyis erôsen nemfizetés-veszélyesre rontotta a WorldCom vállalati adósi besorolását.
Poznani hackerek feltörték a NASA honlapját
A poznani körzeti ügyészség vizsgálatot folytat a varsói amerikai nagykövetség feljelentése nyomán, mely szerint poznani hackerek feltörték az amerikai ûrhivatal, a NASA internetes honlapját. Már a nyomozás elsô szakasza megerôsített több, az amerikai fél által átadott információt - közölte az ügyészség szóvivôje. Az amerikaiak egymillió dollárra becsülik a lengyel hackerek által a NASA-nak okozott kárt. A NASA szervereinek feltörése május-június fordulóján történhetett. Elektronikusan tárolt adatok megsemmisítéséért Lengyelországban nyolc évig terjedô szabadságvesztést szabható ki.
Alapvetô feltétel az Illyés Közalapítvány függetlensége
Pomogáts Béla igent mondott a felkérésre: feltételei teljesülése esetén vállalja az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztét - az irodalomtörténész errôl csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek, egy nappal azután, hogy Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával tárgyalt.
Szavai szerint azért módosított néhány nappal korábbi álláspontján -, amikor még erkölcsi okokra hivatkozva, illetve a távozó kuratórium melletti szolidaritását hangsúlyozva kizárta a funkció elvállalását -, mert sok határon túli magyar szervezet és a most leköszönô testület is arra kérte: vállalja el a megbízatást.
- Úgymond köteleztek erre erkölcsileg, ezért nem akartam hátat fordítani az ügynek - magyarázta.
Pomogáts Béla tájékoztatása szerint az államtitkárral folytatott megbeszélésen alapelvként fogalmazta meg a közalapítvány teljes függetlenségét, illetve azt, hogy olyan személyek kapjanak helyet a kuratóriumban, akikben megbízik.
A kuratórium munkájának folytonosságát az elnöki poszt várományosa azzal is szeretné kifejezésre juttatni, hogy az új testületben is szerephez jutna több kuratóriumi társa, így például a névadó lánya, Illyés Mária és Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze.
Pomogáts Béla közlése szerint még nem dôlt el, hogy hány tagú lesz az új kuratórium. A négy parlamenti párt, illetve az oktatási és a kulturális minisztérium képviselôje mellett 5-7 független, mind a két politikai oldal számára elfogadható szakértô kapna benne helyet.
- A beiktatásom valószínûleg augusztusban lesz esedékes - tette hozzá.
Pomogáts Béla szavai szerint az új kuratóriumnak "rögtön az elején" kifejezésre kell juttania elkötelezettségét, hogy folytatni akarja elôdje azon stratégiáját, amely valóban a határon túli magyarság támogatására irányul.
Azzal a kormányzati kifogással kapcsolatban, miszerint a közalapítvány az ez évre rendelkezésére álló pénzügyi keret több mint 80 százalékát kimerítette, Pomogáts Béla azt mondta: a pontos igazságot nem tudja, de több nagyságrenddel jobb az arány.
Tájékoztatása szerint arra kérte Szabó Vilmost: világítsák át a kuratórium tevékenységét és kifizetéseit.
Pomogáts Béla egyébként legalább ötven százalékkal szeretné megemeltetni a közalapítvány költségvetését, ami az idén 2,4 milliárd forint volt.
A több pénzt - szavai szerint - Magyarország közelgô európai uniós csatlakozása, illetve a szomszédos országok integrációjának esetleges késedelme indokolja.
- Egy ilyen esetben, most van szükség arra, még mielôtt a schengeni határok érvénybe lépnek, hogy Magyarország határozottan és elkötelezetten tegye lehetôvé a szomszéd országokban magyar intézmények felépítését és mûködtetését - magya-rázta.
Hozzátette: ez egyszeri nagyberuházás, amelyre szükség van.
A képviselôház csütörtökön úgy döntött, hogy a közszolgálati televízió és rádió csak a mûsorok között sugározhat reklámot, illetve önreklámot. A képviselôk így az audiovizuális törvénytervezet közvetítô jelentésének szenátusi változata mellett foglaltak állást.
Alexandru Sassu PD-képviselô bírálatára, miszerint ez diszkriminációhoz vezet a közszolgálati és kereskedelmi televíziók között, Dumitru Pîslaru mûvelôdésügyi államtitkár kifejtette, hogy az RTV és a Román Rádió nem kereskedelmi társaságok, céljuk nem a profitszerzés.
Egy másik, szenátusi változatban elfogadott paragrafus értelmében a kormány állapítja meg, milyen fontosabb eseményeket közvetítenek a televíziók.
Az alsóház 265 "igen" és két "nem" szavazattal, illetve négy tartózkodással, kedden fogadta el az audiovizuális törvényt.
Nagy horderejû és hosszú távra szóló döntések is születhetnek mintegy mellékesen. Ilyen volt például az, amelyik Brüsszelt ismét 0150 és most már alighanem végleg 0150 Európa fôvárosává tette.
Mivel a belga fôváros az uniós intézmények egy részének székhelyeként csaknem fél évszázada halad e jórészt jelképes státus betöltése felé, a fordulat eleve nem lehetett látványos 0150 de rendhagyóak voltak bekövetkezésének körülményei. A 2000. decemberi nizzai EU-csúcson, az intézményi reformokról folytatott bonyolult és hosszúra nyúlt alkudozások valamelyik mellékágában állítólag Jacques Chirac francia elnök jelezte Belgiumnak, hogy a jövôben valamennyi csúcstalálkozó helyszíne Brüsszel lehetne.
Az epizód pontos részletei azóta is homályosak, de az ügylet megköttetett, és ahhoz képest, hogy egy alkalmi ötletbôl fakadt, semmilyen ellenállásba nem ütközött a többi tagállam részérôl.
Pedig a döntés a legkevésbé sem formai vagy protokolláris jelentôségû. Lehetséges pénzügyi, közigazgatási és politikai kihatásai nehezen felmérhetôek, amit egyebek között az mutat, hogy a belga szövetségi kormánynak és az érintett helyi kormányzatoknak csak ahhoz másfél évre volt szükségük, hogy megállapodjanak a majdani csúcstalálkozók állandó helyszínérôl.
Nemrég jelentették be, hogy a választás a brüsszeli Európa-negyed szívében álló Résidence Palace-ra esett. A két világháború között, art déco stílusban épült monumentális palotát eredetileg lakóépületnek szánták. A belga arisztokrácia és felsô középosztály igényeinek megfelelô luxuslakásokat alakítottak ki benne, de valóságos város volt a városban: a bérlôknek nemcsak külön személyzet, hanem éttermek, színház, uszoda, tanácstermek, bank, postahivatal és egy sor kisebb- nagyobb üzlet is a rendelkezésére állt az épülettömbben.
A II. világháború után a palotát a belga állam vásárolta meg, amely különféle kormányhivatalokat költöztetett oda. Egy idôben még lebontásának a gondolata is felmerült, de építészeti értékeinek köszönhetôen ettôl megmenekült. Egyik szárnyában késôbb nemzetközi sajtóközpontot rendeztek be, amelyet belga soros elnökség alatt avattak fel.
A nizzai megállapodás úgy szól, hogy 2002- tôl elnökségi idôszakonként, vagyis félévente legalább egy csúcstalálkozót Brüsszelben tartanak, ha pedig a tagállamok száma eléri a 18-at, akkor valamennyit itt rendezik. A most legvalószínûbbnek tekintett forgatókönyv szerint ez utóbbi helyzet 2004-ben következik be, akkor viszont már nem 18, hanem mindjárt 25 0150 késôbb pedig ennél is több 0150 tagállammal. Ezzel viszont Brüsszel számára is új dimenziók nyílnak meg, amelyekben már nem a csúcstalálkozók helyszíne lesz a legfontosabb probléma, hanem annak újragondolása, hogy mit jelent és mivel jár egy kontinensre kiterjedô szervezet jelképes fôvárosává válni.
Néhány alapvetô tételben csaknem valamennyi érdekelt egyetértett. Ilyen volt mindenekelôtt az, hogy az európai fôvárosnak nem szabad a nemzeti fôvárosok múltbeli szerepére törekednie vagy fejlôdésmintáit másolnia. Nem lehet egy hierarchia csúcsán elhelyezkedô kizárólagos központ, amely minden fontosabb szerepkört és intézményt magának tart fenn, divatokat diktál és jelképeket teremt. Ehelyett stabilnak, de "könnyûnek" kell lennie. A stabilitás az e szerepet a gyakorlatban már évtizedek óta betöltô Brüsszel esetében adott; a "könnyûség" követelménye pedig azt jelenti, hogy ennek a helyzetnek távlatilag sem volna szabad a döntéshozatal itteni összpontosulásához vezetnie. Meg kellene ôrizni a "vándorló fôváros" hagyományát, ami az uniós intézmények székhelyeit több városban 0150 Brüsszel mellett elsôsorban Strasbourgban és Luxembourgban 0150 szórta szét.
A vb szenzációsorozata az elôdöntôkig tartott, onnan azonban egyik "kiscsapat" sem volt képes megtenni a nagy lépést a döntôbe. Ez azt is eredményezte, hogy kialakult a vb-k történetének legegzotikusabb kisdöntôje: Dél-Korea - Törökország.
A braziloktól hatalmas csatában elszenvedett vereség után a törökök abba a furcsa helyzetbe kerültek, hogy miután már egyszer sikerült legyôzniük a vb házigazdáját, ismét a házigazdák ellen kénytelenek pályára lépni - nyilván a másik házigazdáról van szó. Ez a "kétrendezôs" világbajnokság hátránya, a törökök számára mindenképpen.
Noha mindkét csapat szurkolói csalódottan vették tudomásul az elôdöntôbeli vereséget, ezúttal szó sincs megkeseredett együttesek találkozójáról, mint a kisdöntôk általában lenni szoktak. Az együtteseket ünnepelni fogják, akármi lesz a harmadik hely sorsa, de a gyôzteseknek különleges kitüntetés jár majd.
Elsô esélyesnek nyilván Korea számít, a hazai pálya révén. Guus Hiddink, a házigazdák holland szövetségi kapitánya számára nagy esély, hogy "megköszönje" azokat a kegyeket, amellyel elhalmozták: díszállampolgárságot és díszdoktori címet kapott, utcát és szállodát neveztek elé róla, szobrot emelnek neki, örökös ingyensör és négyévi ingyenutazás, no meg egy luxusnyaraló jár neki fegyvertényeiért. Mindezt persze nem veszik vissza, ha netán vereséget szenved az együttes holnap, de mégis másként nézne ki egy újabb gyôzelem. Másrészt a törökök esélyeit az is rontja, hogy a csapat háza táján kisebb vita alakult ki a szigorúan vallásos és a világiasabb felfogású játékosok között. A mérkôézs azonban távolról sincs elôre lejátszva.
A 3. helyért vívott kisdöntôt szombaton 14 órai kezdettel (kelet-európai idô) játsszák a dél-koreai Tegu stadionjában.
Az EU-bôvítés szempontjából az idei év második fele a lehetôség olyan ablaka lesz, amely december után már aligha marad nyitva: ha most nem sikerül megragadni az alkalmat, a folyamat hosszú idôre megakadhat - mondták az MTI-nek nevük elhallgatását kérô uniós diplomaták.
Az ablak valójában még ennél is rövidebb, alig néhány hetes idôszakra nyílik meg. A tagországok ugyanis - a sevillai csúcson tett ígéretük szerint - október végén, november elején fogják meghatározni közös álláspontjukat a csatlakozási tárgyalások kimenetele szempontjából sorsdöntô pénzügyi-költségvetési kérdésekben. A december közepén esedékes koppenhágai EU- csúcsig így jó esetben is mindössze másfél hónap marad arra, hogy az unió és a tagjelöltek egyezségre jussanak a mezôgazdasági és a regionális támogatásokról, valamint a közös költségvetésrôl.
Minden eddigi elôjel arra enged következtetni, hogy ez csak nagyon kemény alkudozások árán lesz elérhetô, a folyamatban közvetlenül részt vevô diplomaták azonban rendületlenül bíznak abban, hogy elérhetô lesz. Némileg paradox módon ugyanaz a tényezô adhatja meg a szükséges lökést, amelyik más szempontból nyomasztóan hat: az idô rövidsége.
Ha a koppenhágai csúcsig nem sikerül nyélbe ütni a megállapodást, akkor az már nemcsak néhány hónapos csúszást okozna a bôvítési folyamatban - állapították meg az idézett diplomaták. Azt jelentené ugyanis, hogy - akár a tagállamok, akár a tagjelöltek részérôl - nincs meg a szükséges politikai akarat, és ha ez az év utolsó hónapjaiban hiányzik, akkor a rákövetkezô néhány hónapban sem fog megszületni. A jövô év elejétôl viszont már egyre inkább az unió intézményi és politikai reformjait elôkészítô konvent munkája, majd a reformdöntések meghozatalára hivatott kormányközi konferencia köti le a tizenötök figyelmét. Emellett ezen a ponton a tagországok egy része feltehetôen arra törekedne, hogy még a bôvítés elôtt bonyolítsák le a kormányközi konferenciát. Végül, nem sokkal ezután - 2004 végétôl, 2005-ben - esedékes a 2007-tôl kezdôdô következô középtávú pénzügyi- költségvetési elôirányzatok megvitatása is, amely ugyancsak hosszú, akár egy-másfél évig is elhúzódó folyamat lehet. Mindezek miatt összességében akár évekig halasztódhat a bôvítés.
Ennek a veszélynek a felismerése serkentô hatással lehet ugyan a tárgyalásokra október vége és december közepe között, de a tárgyalók dolgát a legkevésbé sem fogja megkönnyíteni. Az EU soros elnökségét Spanyolországtól hétfôn átvevô Dánia ezért azt tekinti - idôrendben - elsô számú feladatának, hogy "letakarítsa az asztalt", vagyis lehetôleg még júliusban, majd (az augusztusi nyári szünet után) szeptemberben megállapodásokat érjen el mindazokban a többé-kevésbé technikai jellegû fejezetekben és kérdésekben, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a nyitott pénzügyi problémákhoz. Ha ez sikerül, a célegyenesben már valóban minden figyelem ez utóbbiakra összpontosulhat.
A célegyenes az október 24-25-én esedékes brüsszeli félidôs csúcstól lesz számítható. Az Európai Bizottság egy héttel korábban nyilvánosságra hozandó éves országjelentései alapján a tagállamok ekkor nevezik meg azokat a tagjelölteket, amelyek esélyesek a tárgyalásoknak az év végéig történô lezárására. Elsô pillantásra ez nehezen illeszthetô össze azzal a körülménnyel, hogy az alkufolyamat döntô szakasza csak ezután kezdôdik. A bizottsági értékelések azonban valóban csak a lehetôséget fogalmazzák majd meg, és ezt is annak alapján, hogy az egyes tagjelöltek milyen mértékben vették át és alkalmazták az uniós joganyagot, vagyis milyen mértékben teljesítették az uniós tagság feltételeit. Értelemszerûen nem mondhatnak viszont semmit arról, melyik tagjelöltnek milyen esélye van a nyitott pénzügyi problémák rendezésére.
Az ezekrôl való megállapodáshoz a brüsszeli források mindenekelôtt rugalmasságot, éspedig az eddiginél jóval nagyobb fokú rugalmasságot tartanak szükségesnek mindkét fél részérôl. A tagjelöltek számára azonban ezzel együtt sem tudnak jó hírekkel szolgálni. Véleményük szerint a közvetlen mezôgazdasági támogatások dolgában a tagállamok nem fognak kedvezôbb feltételekbe belemenni azoknál, amelyeket a brüsszeli bizottság az év elején közzétett bôvítésfinanszírozási javaslataiban vázolt. Ezek szerint az újonnan csatlakozó országok a belépésük utáni elsô három évben az akkor érvényes uniós szintek 25, 30, illetve 35 százalékának megfelelô támogatásokat kapnának, és csak tízéves átmeneti idôszak után érnék el a 100 százalékos szintet.
Az átmenet hosszát illetôen már nyílhat némi mozgástér, de ez sem abban az értelemben, ahogyan a tagjelöltek szeretnék. Vagyis felettébb valószínûtlen, hogy a 100 százalékos szintre már a jelenlegi középtávú pénzügyi idôszak utáni elsô évben, 2007-ben eljuthatnak, például 25, 50, majd 75 százalékos lépcsôkön keresztül - vélekedtek a diplomaták. Szerintük a legjobb esetben is csak arról lehet szó, hogy most megállapodás születik a támogatások fokozatos bevezetésének 2006-ig szóló - de a 100 százalékot el nem érô - ütemezésérôl, azzal a kiegészítéssel, hogy a továbbiakról majd a következô hétéves költségvetési idôszakról szóló viták során fognak dönteni. Ezekben viszont a mostani tagjelöltek - 2004-es csatlakozást feltételezve - már teljes jogú partnerekként vennének részt, és a "teljes jog" ez esetben a vétójogot is magában foglalja.
November végére tehát a kérdés úgy merülhet fel, érdemes-e még egy kis további elônyért folytatni a harcot, és ezzel esetleg tetemes idôveszteséget kockáztatni (nagyobb elônyök elérése ezen a ponton már aligha remélhetô), vagy nem lenne-e jobb elfogadni a kiinduló pozíciókhoz mérten ugyan nem teljesen kielégítô, viszont gyors tárgyalásbefejezést ígérô megállapodást - mondták a diplomaták. (MTI)
Bár évrôl évre ismétlôdik, mégis minden alkalommal megható nyitánya a Marosvásárhelyi Napoknak a Tükörteremben tartott díszpolgáravatás, illetve a Pro Urbe-díjak kiosztása. A rendezvényt az idén is megtisztelték a testvérvárosok - Budapest XI. kerülete, Zalaegerszeg, Baja, Kecskemét, Szeged, illetve Güzel Camli - küldöttségei, s a helyi hivatalosságok, meghívottak mellett részt vett a Német Köztársaság szebeni konzulja is. A vendégeket Dorin Florea polgármester üdvözölte, aki személyesen adta át a kitüntetéseket.
- Szükségünk van idônként megállni, s a közöttünk levô értékekre odafigyelni - hangsúlyozta beszédében Csegzi Sándor alpolgármester, Fodor Imre pedig az 520 évvel ezelôtti történelmi eseményeket elevenítette fel, amikor szabad királyi várossá vált Marosvásárhely, és mondott köszönetet azoknak a hölgyeknek, akik szívósan, kitartóan cselekednek a város javára.
- Végtelenül bodog vagyok ettôl a nagy megtiszteltetéstôl - mondotta meghatottan Illyés Kinga elôadómûvész, aki a köszönet mellett azt hangsúlyozta, hogy a Marosvásárhelyen leélt 45 év alatt a legnehezebb helyzetekben is volt valaki, aki kinyújtotta felé a kezét, és hálás ma minden segítô szóért, mondatért, gesztusért mindazoknak, akik támogatták. Simon Ferenc egykori válogatott vízilabdázó a sportemberekre jellemzô rövidséggel mondott köszönetet, Haáz Sándor tanár úr pedig meglepôdésének adott hangot, hogy észrevették a népi értékek felfedezése és népszerûsítése érdekében végzett munkáját, és ebben a megtiszteltetésben részesült.
Mihai Gingulescu színész elárulta, hogy bár jól felkészült erre a "szerepre" is, de a meghatódottság mégis erôt vett rajta, majd köszönetet mondott a városnak, amely befogadta, elviselte 40 éven át, és kijelentette, hogy az 1990-es forradalom hôseit is a város díszpolgárainak tekinti. Simon Petru nyugalmazott matematikatanár helyett, aki betegsége miatt nem tudott megjelenni az ünnepségen, Moraru Octavian városi tanácsos, az egykori tanítvány számolt be arról, hogy az egyetemi felvételi vizsgán milyen ajánlólevelet jelentett a Papiu egykori pedagógusának a tanítványa lenni.
Ilarion Ionescu-Galati karmester a Pro Urbe-díj átvételét követôen az ország egyik legjobb zenekarával, a Marosvásárhelyi Filharmóniával való 40 éves együttmûködésre emlékezett, külön kiemelve Székely András nevét, akinek vezényletével hegedûmûvészként lépett a vásárhelyi pódiumra.
Lorand Gaspar nevében Keresztes Éva gyógyszerésznô, a költô unokahúga vette át a díjat, és elmondta, hogy a vásárhelyi születésû, Tunéziában élô költô nagy meglepetéssel értesült, hogy szülôvárosa kitüntette, és reméli: nemsokára személyesen is átveheti az oklevelet.
A szerda esti ünnepségrôl szóló beszámolóhoz, amely Bach-muzsikával kezdôdött, és amelyen a londoni ösztöndíjat nyert Lia Kemendi balettbetétét láthattuk, hadd fûzzük hozzá, hogy az est háziasszonyának szerepét Kilyén Ilka színmûvésznô nagyszerûen látta el román kollégája mellett.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban tegnap délelôtt került sor a testvérvárosok küldöttségeinek fogadására, az elôcsarnokban pedig a bajai Duna Fotóklub kiállításának megnyitójára. Zalaegerszeg, Budapest, Kecskemét, Szeged, Baja és a törökországi Güzelcamli küldöttségét Dorin Florea polgármester, Fodor Imre és Csegzi Sándor alpolgármesterek, Maria Ciobanu tanácsi jegyzô, önkormányzati képviselôk fogadták. Dorin Florea kifejezte reményét, hogy a testvérvárosok közötti baráti kapcsolatok továbbra is erôsödnek, ugyanakkor sajnálkozva állapította meg, hogy Ilmenau, Bournemouth és Kisinyov polgármesteri hivatalainak delegációi nem érkeztek meg. Ezt követôen Fodor Imre alpolgármester üdvözölte a testvérvárosok képviselôit, valamint Németország nagyszebeni fôkonzulját. Hangsúlyozta: a testvérvárosi kapcsolatok ápolása szívósságot és sok-sok munkát igényel, de szerencsére vannak olyan személyek, akik a nehézségek ellenére energiát áldoznak a városok jobb együttmûködése érdekében. Csegzi Sándor alpolgármester a Marovásárhelyi Napok rendezvényeit jó alkalomnak nevezte arra, hogy a testvérvárosok küldöttségei, a résztvevôk, látogatók megismerkedjenek a helyi viszonyokkal, megtapasztalják a gazdasági fellendülést és tájékozódjanak a polgármesteri hivatal városfejlesztési terveirôl és programjáról. A gazdasági jellegû fôtéri kiállítással kapcsolatban az alpolgármester elmondta: 1990 után, a Bukarestben megrendezett kiállítások mellett ez a legnagyobb, amelyben szerepe van az ITD Hungarynak, valamint Magyarország bukaresti nagykövetének. A kölcsönös ajándékozást követôen a testvérvárosok küldöttségei adták át üdvözletüket, majd megnyílt az elôcsarnokban a fotókiállítás, amelynek keretében a Duna Fotóklub 27 fotómûvészének 40 munkáját láthatják az érdeklôdôk.
Tegnap ünnepélyes keretek közt került sor az egész fôteret elárasztó vásár megnyitójára. A Pro Expo Leasing és a kecskeméti Piac Marketing Üzletközpont közös kiállítása sok tekintetben felülmúlja az ehhez hasonló szokásos rendezvényeket. A maga 2000-2300 négyzetméteres felületével Bukarest után az országban ez a legnagyobb szabadtéri vásár. Ehhez azonban fôként az adódik különlegességként, hogy az éjjelre kint maradó javakban eddig nem esett semmiféle kár. Nem történt lopás sem, a kiállításon részt vevô mintegy 110 hazai és 35 magyarországi cég nagy örömére.
A látogatók egyébként személygépkocsik tucatjai, illatszerek, lakberendezési tárgyak, vegyszerek és élelmiszeripari termékek tömkelege között választhatnak. Külön érdekességei a vásárnak az egyes magyarországi tájegységekre jellemzô termékek, vagy a marosvásárhelyi piacon újdonságnak számító környezetbarát, vagy kézzel készített áruk. Nem hiányoznak ugyanakkor a könyvek és a szabadtéri vásárok immár elengedhetetlen kellékei, a dísznövények sem.
A standok többségénél készséges és jól informált eladók segítenek, igaz, akad olyan is, aki a komolyabb vásárlónak csak vállvonogatással tud felelni. A vásáron végighaladó szemlélôdônek azonban többnyire egyetlen bánata lehet: az, hogy nincs elegendô pénze a tetszetôs áruk megvásárlására, melyek egy része máskor csak a termelô székhelyén vagy más városokban levô szaküzetekben található meg.
A bûnügyi eljárás megindítása, letartóztatás elrendelése, bíróság elé állítása és egy személy elítélése annak ismeretében, hogy ez ártatlan, bûncselekménynek számít, aminek büntetése 2-tôl 7 évig terjedô börtön.
Egy törvényes fogdából, letartóztatási helyrôl vagy börtönbôl történô szökésnek a büntetése 6 hónaptól 2 évig terjedô börtön.
Ha a szökés erôszak alkalmazásával, fegyverek vagy más eszközök segítségével történik vagy együttesen, kettô vagy több személy által, a büntetés 2-tôl 8 évig terjedô börtön. A szökésre kiszabott büntetés hozzáadódik az alkalmazott és végrehajtásban levô büntetéshez, anélkül azonban, hogy a börtönbüntetés általános maximumát átlépné. A kísérlet büntetendô. A szökés elôsegítése bármilyen eszközzel 1-tôl 5 évig terjedô börtönnel büntetendô, ha viszont a segítséget olyan személy nyújtotta, akinek kötelessége volt felügyelni a megszököttre, a büntetés 2-tôl 7 évig terjedô börtön. Ha a szökés elôsegítése erôszak, fegyver vagy más hasonló eszköz, kettô vagy több személy együttes segítségével történt, a büntetés 2-tôl 8 évig terjedô börtön, és ha ilyen körülmények között a szökést olyan személy segítette elô, akinek feladata volt a megszökött felügyelete, a büntetés 3-tól 10 évig terjedô börtön. Ha a szökés elôsegítése egy olyan lefogott, letartóztatott vagy elítélt személy esetében történt, ahol a törvény által elôírt vagy kiszabott büntetés 10 évnél nagyobb, a büntetés 3-tól 10 évig terjedô börtön, ha a cselekményt olyan személy követte el, akinek kötelessége volt felügyelni a megszököttre, a büntetés 3-tól 12 évig terjedô börtön. Ha a szökés elôsegítése hanyagságból történt olyan személy részérôl, akinek kötelessége volt felügyelni a megszököttre, a büntetés 3 hónaptól 2 évig terjedô börtön. A kísérlet büntetendô.
Ha egy bírósági ítélet végrehajtása során az ellenkezés a bírósági végrehajtó ellen fenyegetésben nyilvánul meg, a büntetés 6 hónaptól 3 évig terjedô börtön, és ha ez erôszakos cselekedetekben nyilvánul meg, a büntetés 1-tôl 7 évig terjed. Egy személy megakadályozása, hogy használjon egy lakást vagy egy részét egy lakásnak vagy ingatlannak, amit bírósági ítélet alapján birtokol, 3 hónaptól 2 évig terjedô börtönnel vagy pénzbüntetéssel jár. Ha az akadályozás fenyegetôzésben nyilvánul meg, a büntetés 6 hónaptól 3 évig terjedô börtön, ha a cselekmény erôszakban nyilvánul meg, a büntetés egytôl 5 évig terjedô börtön. A bírósági ítélettel elrendelt biztonsági intézkedések áthágása, pl. egy tisztség elfoglalása, egy mesterség ûzése, bizonyos helységekben való tartózkodás egy hónaptól 3 hónapig terjedô börtönnel vagy pénzbírsággal jár. Egy bûnüldözô szerv, bíróság vagy más igazságszolgáltató szerv által kibocsátott irat visszatartása, megsemmisítése vagy annak megakadályozása, hogy a fenti szervekhez címzett irat eljusson ezekhez, azon esetekben, amikor ezen iratok szükségesek egy ügy megoldásához, 3 hónaptól 2 évig terjedô börtönnel vagy pénzbírsággal jár.
Napjainkban az alkalmazottak munkakörülményei jelentôsen megváltoztak, s ezzel együtt az elvárások is megtöbbszörözôdtek. A gyors munkaritmus, a nagyobb feladatkör és a rugalmasság csak néhány a munkaadók elvárásai közül. Szükség van arra, hogy változtassunk a munkához való viszonyunkon.
A nap kezdetén gondoljuk át és szükség esetén jegyezzük fel a legfontosabb teendôinket. Állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Próbáljuk meg kiszûrni azokat a tevékenységeket, amelyek kevésbé fontosak és idôveszteséghez vezetnek. A felvázolt feladatokat ne tévesszük szem elôl, a megoldottakat jelöljük meg. Egyszerre csak egy dolognak fogjunk neki, s amit elkezdtünk, fejezzük be.
Tanuljunk meg röviden és világosan fogalmazni. Ellenôrizzük, hogy munkatársaink, fônökeink megértették-e azt, amit közölni szerettünk volna. Legyünk figyelmesek, amikor mások beszélnek, hiszen minden mondatuk, szavuk fontos lehet. Ha nem értünk valamit, kérdezzünk rá. Ne alkossunk és mondjunk véleményt olyan dolgokról, amelyekhez nem értünk, amelyekkel nem vagyunk tisztában.
A munkahelyi vitáinkat a lehetô legrövidebb idô alatt oldjuk meg. A félreértések elkerülése érdekében mindig az érintett személyekkel beszéljük meg a nézeteltéréseket, s ne mások bevonásával, közvetítésével oldjuk meg azokat. Biztosítsunk lehetôséget az ellenfélnek, hogy kifejtse nézeteit.
A munkahelyen bekövetkezô változások hozzátartoznak a fejlôdéshez. Egy új feladat, egy új munkatárs lehetôséget biztosíthat képességeink fejlesztésére, a bizonyításra. Fogadjuk el az újat.
Románia kormányának 2001. évi 1057-es számú határozata szabályozza a veszélyes anyagokat tartalmazó használt elemek és akkumulátorok begyûjtésének és tárolásának feltételeit. A rendelkezés értelmében azok a magán- és jogi személyek, akiknek/amelyeknek akkumulátort vagy elemet tartalmazó szállítóeszközük, gépük van, kötelesek azoknál a cégeknél, üzleteknél leadni, ahol forgalmazzák, illetve ahol begyûjtik ezeket. Az akkumulátorok begyûjtésének megszervezése érdekében a rendelet alapján bevezették a raktározást is magába foglaló forgalmazási rendszert. A raktározási díjat beleszámítják az akkumulátor eladási árába, a díj a végsô ár 10 százalékát teszi ki. A vásárló akkor kell törlessze ezt a raktározási díjat, ha az új akkumulátor vásárlásakor nem ad le egy használt elemet, akkumulátort. Amennyiben a vásárlástól számított 30 napon belül az érintett személy lead egy használt elemet, a vásárlási utalvány alapján az eladó köteles visszafizetni a raktározási díjat. A begyûjtött tárgyakat e célra berendezett, megfelelôen szigetelt helyen kell tárolni, megelôzve a bennük levô veszélyes anyagok szivárgását. Amennyiben a használt akkumulátorok tulajdonosai, illetve az ezeket begyûjtô személyek nem tartják be a felsorolt szabályokat, 1-10 millió lej büntetéssel sújthatók. A szabálysértésért a jogi személyek 50.000.000- 1.000.000.000 lejjel büntethetôk.
A megfelelô munkahely megtalálása érdekében ne sajnáljunk egy kis idôt a számítógép elôtt tölteni, s átnézni a hazai állásajánlatokat tartalmazó honlapokat. A szaklapok szerint a következô honlapokat érdemes kinyitni: www.bestjobs.ro, www.ejobs.ro, www.bursamuncii.ro, www. munca.ro, www. resurseumane.ro, www.semn.ro. A honlapokon található önéletrajz-ûrlapokat bô fél óra alatt lehet kitölteni. Azok a munkaadók, akik az internet segítségével keresnek munkaerôt, hetente legalább egyszer megnézik a jelentkezôket, s kiválasztják a megfelelô személyeket. Ajánlott az önéletrajzot kéthetente felújítani. Amennyiben semmi változás nem történt, csak rá kell menni az önéletrajzra, s ezzel megváltozik a belépés idôpontja. A cégek képviselôi a frissen kitöltött önéletrajzokat részesítik elônyben, hiszen a 2-3 hete kitöltöttek lehet, hogy már nem érvényesek. A curriculum vitae-ben fel kell tüntetni a saját e-mail címet is, lehetôséget teremtve a válaszadásra, a visszajelzésre. Az önéletrajz kitöltése mellett, lehet, arra kérik a jelentkezôt, hogy feleljen néhány elôre megfogalmazott kérdésre.
A honlapokon található önéletrajzokat érdemes akkor is tanulmányozni, ha nem az internet segítségével szeretnénk munkahelyet keresni. Az ott található részletes ûrlapok segítenek az írott curriculum vitae-k elkészítésében.
K. M. olvasónk jelezte, hogy nem kapta meg a polgármesteri hivataltól kiutalandó szociális segélyt. Három héttel ezelôtt volt esedékes a pénzösszeg kézbesítése. A hivatal szociális irodájának munkatársa, Radut Ana elmondta, hogy a hivatal átutalta a postának a szociális segélyeket, s tudomása szerint minden érintettnek kivitték a támogatást. Amennyiben vannak olyanok, akik még nem kapták kézhez a szóban forgó összeget, keressék fel a hivatal szociális irodáját. A helyszínen választ kaphatnak kérdéseikre, s tisztázhatják az esetleges félreértéseket. A szociális iroda telefonszáma: 169-870.
M. E. azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy érdeklôdjük meg, biztosítják-e a megígért Mókus Luca-táskákat. Ô a Niva Press nagykórházbeli standjánál vásárolta meg az óvodáskorú gyerekek számára szerkesztett Mókus Luca folyóiratot, s az összegyûjtött matricákat három héttel ezelôtt leadta az eladónak. Azonban a táskát még nem hozták meg, s az eladó azt mondta, megtörténhet, hogy egyáltalán nem lesz táska. A Niva Press képviselôje elmondta: megnyugtatják az érintett vásárlókat, hogy meg fogják kapni a Mókus Luca-táskákat. Az összegyûjtött szelvényeket két hete elküldték Kolozsvárra, a fô forgalmazóhoz. Egyelôre nem érkeztek meg a táskák, de a helyieket biztosították, hogy minden érintett megkapja azt.
A vész gócpontjait Ludas környékén és a Mezôségen fedezték fel, de a megye más területeirôl is érkeztek jelzések a kártevô megjelenésérôl. Tudni kell, hogy a lepke hálót szô az ágon, fészkek jelennek meg. A levelek összezsugorodnak, a fa nem terem, ha más ágakra is átterjed, a fa kiszárad. A kártevô gyorsan szaporodik, egy lepke akár 700-800 petét is lerakhat, évente kétszer. A következô szaporodási idôszaka július vége, augusztus eleje. Nagyon veszélyes. Általában ott jelenik meg, ahol nem végezték el a gyümölcsfák tavaszi növényvédelmét, zömmel a magánkertekben és gyümölcsösökben. (A Marosvásárhely - Ludas útvonalon, az utóbbi város közelében az út menti fákon is terjed.) Nagyon alkalmazkodó kártevô, a diófát is megtámadja, de áttelepül a szôlôtövekre is.
Ha megjelenik, mi a teendô? A Növényvédelmi igazgatóság szakembereinek tanácsa szerint az ágrészt, ahol fészket szôtt, azonnal le kell vágni és elégetni, majd kezelni kell a lombot. A leghatásosabb vegyszerek: Fury 10 EC, Fastac 10 EC, Decis 2,5 EC, Sumithion 50 EC, Cypermetrin 10 EC, Karate 2,5 EC, Dackillin, Polytrin 200 EC. A Dipel biológiai rovarölô szert a megyei Növényvédelmi igazgatóságon ingyen lehet beszerezni.
Az utóbbi hetekben felütötte fejét egy másik betegség is: a fák tûzelhalálos betegsége. Megnyilvánulási formája: a hajtások elszáradnak, a levelek megbarnulnak, mintha tûz érte volna. Veszélyes betegség, mert 130 növényfajt támad meg, ezekbôl mintegy 100 létezik megyénkben. A múlt héten 60 gócpontot fedeztek fel a növényvédelmi szakemberek, fôleg Bergenye környékén, de elôfordul a régeni zónában is, kivéve a telepített gyümölcsösöket. A védekezés módja ugyancsak az ágak azonnali eltávolítása és elégetése. Mivel a betegség baktérium révén terjed, tehát érintéssel is, a megtámadott fa közelébe nem szabad csemetét ültetni. A beteg ág elégetése után kezelni kell a fát a felsorolt vegyszerek valamelyikével. A védelmi munkák elkezdése elôtt érdemes felvenni a kapcsolatot a Növényvédelmi igazgatóság szakembereivel.
"Megint elájul a táj / hever elomolva / s újra az esôre vár, / hogy ôt fellocsolja". Azt hiszem, nagyon illik az utóbbi hetek idôjárására e Horváth Imre-verscím és idézet. Ilyenkor hova is menjünk? A fürdést vagy az erdô hûsét válasszuk? Dése László túratársunk ajánlata mindkét változatot ötvözi: egy olyan túrát javasol, amelyet már leírtunk tavasszal, amikor még hóban tették meg az utat társaink. Mi az elmúlt vasárnap nyári verôfényben mentünk el az Asztalkôhöz. Szovátáról a Sebes-patak mentén haladunk felfele, egész jó úton, a Cserepeskô bányáig. A kocsit ott le lehet parkolni. Meredek, poros ösvényen kapaszkodunk fel a tetôig, ahol kis keresgélés után megtaláljuk a piros pont jelzést. Kellemes szinttartó szerékúton jutunk el a dürgôházig (itt szoktak nyári tábort szervezni a Milvusz madarászai), kb. 1/2 órás az út. A közelben van egy forrás, ahol "tankolhatunk", majd a megérdemelt lakomázás után továbbmegyünk és 3/4 óra után elérjük az Asztalkô andezitszikláit. Innen, de a gerincútról is szép kilátás nyílik a Görgényi-havasok északi gerincére (Öreghavas, Fancsal, Bérces). Akinek kedve-ereje- ideje van, továbbmehet a Mezôhavasig (a Görgényi- havasok legmagasabb csúcsa). Szovátára visszaereszkedve megfürödhetünk a Mogyorósi-tó vagy a Medve- tó sós vizében (19, illetve 18 óráig tartanak nyitva).
A szép táj ellenére, vagy tán épp azért, mert oly nagy a kontraszt a szépség és a kôbánya természetkárosító, lehangoló képe között, egy Horváth Imre-vers jutott eszünkbe: "Az Ember vési, fúrja és faragja / Közömbösen kövek hátára / gázol / A kô könnyen gerjedhet haragra / sôt teljesen kikelhet magából./ A bosszúja nagylelkû a köveknek: sírjainknál ôrt állva tisztelegnek." Kedvcsinálónak álljon itt Dósa László fotója az Asztalkôrôl. Hûs utat kíván az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya.
ARANY ékszert, törtaranyat vásárolok (134.000-176.000 lej/g). Tel. 095-251-111. (40231)
ELADÓK német dog kiskutyák. Tel. 094-896-181. (40196)
ELADÓ kicsi kombájn. Tel. 0721-760-136, 167-014. (41156)
ELADÓ 4 tonna búza. Tel. 065/217-712. (41315)
ELADÓ sürgôsen nagyon szép és jó állapotban levô, 2 szobába elegendô bútor. Cím: Marosvásárhely, Zsidó Vértanúk utca 25/B szám. Érdeklôdni keddtôl péntekig 8-17 óra között. (41422)
ELADÓ konyhabútor beépített hûtôvel és kagylóval, keveset használt német babakocsi, elôszobabútor; minden nagyon jó állapotban. Tel. 257-086. (41549)
SÜRGÔSEN eladó 1997-es kiadású 1310-es Dacia nagyon jó állapotban. Tel. 0745-582-471, 0745-582-473. (41596)
ELADÓK video-megfigyelôkamerák és kellékeik bármilyen rendszerhez. Tel. 095-660-922. (40762)
ELADÓK kedvezményesen használt német bútorok. Tel. 137-133, 0744-665-557. (41126)
ELADÓ sürgôsen kombinált szobabútor, kanapé, 2 fotel, kisasztal, ebédlôbútor, fogas, függönykarnisok. Tel. 123-324. (41588)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, fagyasztók, hûtôszekrények, kombinált hûtôk garanciával, német importból. Ingyenes szállítás a város területén. Tel. 169-301. (41587)
ELADÓ autogájzer központi fûtéshez, villanyvarrógép, hûtôszekrény. Tel. 160-572. (41623)
ELADÓ német sörgép. Tel. 252-181. (41642)
VÉGKIÁRUSÍTÁS: konyhabútor, hûtô, Vesta fôzôkályha, garázsszekrények, faládák, ruhásszekrény, vaslétra, Panangin, Cavinton, Trental, glicerin. Tel. 163-070. (41647)
ELADÓ Renault 16 (új) alkatrészkészlet, darabonként is, valamint parabola beltéri egység (receiver) távirányítóval. Tel. 0265/160-718. (41654)
ELADÓ 1991-es évjáratú VW Passat Variant 1,6 TDI. Tel. 0745-569-220. (hn.)
SZÁMÍTÓGÉPEK, alkatrészek 12 hónap jótállással a kövesdombi UNIVERS komplexumban. Tel. 165-644. (41665)
ELADÓ 1980-as kiadású 1300-as Dacia 2004. júniusig érvényes mûszaki vizsgával. Tel. 135- 065. (41664)
ELADÓ szép, kihúzható, 8 személyes ebédlôasztal, 5 vedres üvegkorsó. Tel. 248-632. (41659)
ELADÓK színes televíziók 37-72 cm-es átmérôvel, áruk: 2-3,5 millió lej között. Tel. 127-224, 0745-616-632. (41658)
ELADÓ kerítésnek való vas anyag. Tel. 147- 806. (41660)
ELADÓ Skoda 120 L. Tel. 342-219, Gernyeszeg. (41670)
ELADÓ új centrifuga és Albalux mosógép jó állapotban, olcsón. Tel. 217-439, 19 óra után. (41676)
ELADÓ búza nagy tételben Vajdaszentiványon. Tel. 0745-790-542. (41677)
VENNÉK Skoda 120 L, esetleg Skoda S 100-as személygépkocsit kifogástalan állapotban, hozzáférhetô áron. Tel. 251-085. (41680)
ELADÓK rottweiler kutykölykök igényeseknek. Érdeklôdni a 0723-572-035-ös és a 0266/139-252-es telefonszámokon. (41691)
ELADÓ búza. Tel. 0745-582-099, 20-22 óra között. (41694)
ELADÓK húscsirkék és tojójércék. Tel. 133-575, 0740-196-284, Marosszentkirály. (41552)
A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Ára: 150.000 lej/kg. Tel. 0745-602-636. (41254)
OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 065/212-369. (41227)
ELADÓ közélelmezési kioszk koncesszióba vett területen. Tel. 249-296. (41366)
ELADÓ fenyô elôszobabútor, konyhabútor, szekrények, függönykarnisok, pudli, rézkazánok, fax, tévé, hûtô, mosógép, bidonok, számítógép, kályha, tükör. Tel. 217-942. (41600)
ELADÓ kétkerekû traktorutánfutó (remorka). Tel. 576-470. (41597)
ELADÓ 16 tonnás billenôautó. Tel. 0721-041- 332. (41649)
VESZEK SIF Transilvania részvényeket. Tel. 0722-947-124. (2012154)
ELADÓ kitûnô állapotban levô New Holland aratógép 4 méteres asztallal + napraforgó- adapterrel, forgókapa, háromköldökös eke. Tel. 0745-857-098. (fu.)
ELADÓ bontásra való 1980-as Dacia, mosógépmotor, használt kétszemélyes ágy, ruhásszekrény. Tel. 136-561, 19 óra után. (41705)
ELADÓ Karácsonyfalván 30 ár földterület és 90 ár kaszáló. Tel. 167- 154. (41696)
ELADÓ számítógép - Pentium 200 MHz, 64 Mram, videokártya 2 Mb, harddisk 1,7 Gb, hangkártya, 14" képernyô. Tel. 0265/215-747. (41695)
ELADÓ XIX. századi faragott ebédlôbútor és egy 1987-es, 2,3-as dízel kombi Ford Sierra autó 125.000 km-ben. Tel. 165-389. (41713)
SÜRGÔSEN eladó 2001-es Dacia Super Nova klímaberendezéssel, full-extrával. Ára: 3.000 USD. Tel. 0744-797-971. (41715)
ELADÓ nagyon jó állapotban levô 240 l-es Arctic hûtôgép, 6 fiókos Arctic fagyasztóláda és ötégôs aragázkályha. Tel. 166-146, 163-948. (41719)
ELADÓ 2 személyes kanapé ágynemûtartóval, 10 literes villanybojler, 320-as hûtôláda. Tel. 167-976. (41723)
ELADÓ új négyfiókos hûtôláda. Tel. 166-352. (41724)
ELADÓ háromfiókos fagyasztó, pelenkamosógép, centrifuga, új, csempézett fôzôkályha. Tel. 169-419. (41726)
ELADÓK olcsón 6 hetes, kiváló német juhász kutyakölykök (farkaskutya). Tel. 250-799, 0745-379-590. (41737)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú tömbházlakás a Szabadság utcában. Tel. 163-770, 0745-303-875. (41572)
ELADÓ egy 2 szobás, I. osztályú lakás. Azonnal beköltözhetô. Tel. 137-247. (40952)
ELADÓ emeletes, kertes ház a Vulkán utcában 700 m2-es területtel, egyedül az udvaron. Tel. 311-281. (40578)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás a kis Kárpátok sétányon. Tel. 218-707. (6838564)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Fortuna közelében, a Viitorului utca 2/20. szám alatt. Tel. 134-527 vagy 0740-922-793. Irányár: 13.000 USD, alkudható. (41472)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás + garázs Maroskeresztúron. Tel. 214-352, 20 óra után. (41572)
ELADÓ ház Sárpatakon. Tel. 214-332. (41599)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, átalakított tömbházlakás mûködô ABC-vel, 27 m2 - a terület koncesszionálva - , minden engedéllyel ellátva, a Pandúrok útján. Tel. 095-785-869. (40698)
ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (40649)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort a fôtéren. Tel. 131-510, 166-850. (41111)
KIADÓ szoba a Kövesdombon. Tel. 251-584. (41353)
ELADOM vagy elcserélem székelykáli lakásomat marosvásárhelyivel. Tel. 146-261. (41483)
ELADÓ hamburgersütô gép és egy egyszoba-összkomfortos lakás. Tel. 256-952. (41570)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort. Érdeklôdni a Grivita rosie utca 39B/16. szám alatt. (41488)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Budai negyedben. Tel. 161-508. (41569)
KIADÓ külön bejáratú szoba. Tel. 164- 964. (41586)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 136-711, 0745-325-018. (41613)
KIADÓ 2 szoba-összkomfort a Kövesdombon. Tel. 169- 957, 20-22 óra között. (41643)
ELADJUK vagy elcseréljük kétszoba- összkomfortos tágas magánházunkat a Nagyállomás környékérôl kétszobás, garázsos lakrésszel II. emeletig. Elônyben a Tudor, Kövesdomb, November 7. Tel. 120-622. (41645)
ELADÓ hétvégi ház Vármezôn. Ára: 215 millió lej. Tel. 144-978, 0744-965-018. (41485)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos ház Marosszentgyörgyön, az Iskola utca 433. szám alatt. (41661)
ELADÓ összkomfortos, emeletes ház Marosszentgyörgyön (megfelel két család számára is). Tel. 259-554. (41656)
ELADÓ kertes ház 4 szobával a fôtér közelében, a Rodnei utca 53. szám alatt. Alkalmas üzlethelyiségnek. Ára: 55 ezer $. Tel. 133-231. (41667)
KIADÓ 2 szoba-összkomfort telefonnal, garázzsal a városközpontban irodának, csendes tevékenységre vagy igényes bérlônek. Tel. 127-928, 094-432-317. (41674)
ELADÓ 3 szoba-összkomfort alkudható áron. Tel. 137-417. (41675)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás kvártélyba. Tel. 435-842. (41241)
ELADÓ 3 szobás lakás a Hunedoara utca 9. szám alatt, I. emeleten. Ára: 250 millió lej. Tel. 0723- 590-991. (41579)
ELADÓ igényesnek garzon Marosvásárhelyen, a Plaiului utca 1A/17. szám alatt. Tel. 254-520, 0744-547-187. (41306)
KIADÓ központközeli magánház garázzsal, udvarral, kerttel. Tel. 147-269. (41325)
IV. EMELETI, 2 szobás, feljavított, II. osztályú lakrész eladó a Meggyesfalvi negyedben. Tel. 253-575, 213-020. (41135)
ELADÓ háromszintes ház pirosban, Budiului komplexum. Ára: 25 ezer USD. Tel. 0722-679-900. (41618)
ELADÓ a Bodor Péter soron I. emeleti, kétszobás tömbházlakás. Tel. 0744-843-857. (41540)
ELADÓ rendezett, II. osztályú, III. emeleti 2 szoba-összkomfortos lakás a Resica utcában gáz-, vízórával. Alkudható ára: 250 millió lej. Tel. 253-091. (41497)
SÜRGÔSEN eladó azonnal beköltözhetô 2 szobás kicsi agyagház (gáz, villany bevezetve) 14 ár kerttel és pincével Csibán (Karácsonyfalva), a Zsák utcában. Ára alkudható. Tel. 0722-481-640. (41601)
ELADÓ ház Szabédon. Tel. 427-018. (41644)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás 2 fürdôszobával, víz-, gázórával, saját hôközponttal az Înfratirii utcában (Tudor negyed). Tel. 168-941, 9-16 óra között vagy 0744-216-846, bármikor. (41651)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás az Unirii negyedben, IV. emeleten. Alkudható ára: 295 millió lej. Tel. 164-511, 135-613. (41668)
ELADÓ 122 m2-es 2 szobás, konyhás, pincés téglaház Dicsôszentmártonban. Ára: 90 millió lej. Tel. 0723-590-991. (41579)
ELADÓ magánlakás a December 30 utca 12. szám alatt, a kisállomás környékén. (41709)
VESZEK 2 vagy 3 szobás, I. osztályú tömbházlakást. Elônyben a klinikák környéke vagy központi zóna. Tel. 129-124, 0740-972-492. (41512)
KIADÓ hétvégi ház a hegyekben. Tel. 121- 657. (41718)
CSÍKSZEREDAI, csendes fekvésû, 2 szobás lakásomat elcserélem marosvásárhelyi lakással. Tel. 0267/363-953. (41720)
SÜRGÔSEN eladó I. osztályú garzon a Tudorban, a Ramurele u. 21. szám alatt. Tel. 249-849, 0721