|
LIV. évfolyam 143. (15106) sz. |
2002. június 24., hétfõ |
Tartalmas, tanulságos rendezvényekkel folytatódott szombaton a marosvásárhelyi Katolikus Napok. A délelôtt folyamán Pál-Antal Sándor levéltáros elôadásában hallhattunk részletes beszámolót a marosvásárhelyi katolikus oktatás múltjáról.
A katolikus fiatalság oktatásának kezdetei Szent István koráig vezethetôk vissza, hisz a tíz falu számára állított templomokat a pap mellett könyvekkel is ellátták. Ennek ellenére Karácson Márton, a marosvásárhelyi gimnázium neves történetírójának adatai szerint az elsô írásos feljegyzés a XV. században mûködô plébániai iskoláról maradt fenn. A katolikus egyház felszámolása miatt 1702-ben a jezsuita misszió érdeme a katolikus oktatás újjáélesztése Marosvásárhelyen, ami pár év elteltével emelkedik magasabb színvonalra. Az egykori Gymnasium regiumból az 1869-70-es években lesz nagygimnázium, majd 1897-98-ban fôgimnázium. Az elemi oktatás az ún. normális iskolákban folyt, fiú illetve lányosztályokban, a ferences rend irányítása alatt. Költségeit a kincstár a parajdi sóhivatal révén biztosította. A lányoktatás kibontakozásával Fogarasi Mihály erdélyi püspök végrendeleti hagyatékából felépül a Sancta Maria kétemeletes modern épület, majd az iskola 8 osztályos felsô népiskolává válik. A katolikus gimnázium évtizedeken át a fôtéri kô lábasházban mûködött. A Katholikus Státus, amely az államosításig tartotta fenn az iskolát, 1905-ben a saját költségén emeltette a mai Unirea líceumnek helyet adó új épületet, amelyet akkoriban a kor kívánalmainak megfelelôen szereltek fel. Az államhatalom megváltozásával kezdôdik el az iskolák hanyatlása, 1918 után a nemzeti tárgyak tanítását (román nyelv és irodalom, történelem, földrajz és alkotmánytan) román világi tanerôk veszik át, Dumitru Martinas, a csángók román eredetének bizonyítója románt tanított Marosvásárhelyen. A két világháború után a lét és nemlét küzdelme kezdôdik meg, 1921-ben az iskolaalapot képezô földbirtok jó részét kisajátítják, az állami támogatást megvonják, szaporodnak az ellenôrzések, a diákok száma az egyharmadára apad. 1940-tôl a gimnázium újra nyolcosztályos lesz, II. Rákóczi Ferenc Róm. Kat. Gimnázium névvel, egészen az 1948-as államosításig, ami a marosvásárhelyi katolikus oktatás megszûnését jelenti. Hasonló sorsra jutott a zárda is - hangzott el többek között a sok érdekes adatot tartalmazó elôadásban, amelybôl csak néhány fontosabbat ragadtunk ki.
A Katolikus Napok kora délután könyvismertetôvel folytatódott. Ugron Noémi és Czegô Szilárd mûvészetis diákok hegedûjátéka teremtette meg a hangulatot a szellemi lakomához, amelyet Farkas Ernô tanár ajánlott a hallgatók figyelmébe, hangsúlyozván, hogy mai világunkban, amikor kényelmesebb a világhálón élni, és beleolvadni a semmibe, szükség van a jó könyvre, amely megkínozza az olvasót, de ugyanakkor pótolhatatlan szellemi táplálékot jelent.
Büszke vagyok a gondolkozó erdélyi klérusra - hallhattuk Farkas Ernô felvezetôjében, aki a bemutatott könyvek szerzôire utalt.
A mai erdélyi katolikus irodalomról termékeit, amelyek könyvek, jegyzetek, önálló munkák, illetve folyóirat formájában a 90-es évek után jelentek meg nyomtatásban, Marton János egyetemi tanár, a kolozsvári Római Katolikus Teológia dékánja, illetve Nagy József, a Gyulafehérvári Hittudományi Fôiskola szentírástudományi dékánja ajánlotta a közönség figyelmébe. A Márton Áron püspökrôl szóló irodalom mellett Jakubinyi György érsek írásai, az erdélyi katolicizmus történetérôl készült szépen illusztrált kiadvány, a Szentek nyomában Erdélyben címû hasznos könyvecske, bibliák és biblikusok alkotásai, valamint a Sudia Theologica Transylvaniensis folyóirat példányait vehették kézbe, vásárolhatták meg az érdeklôdôk.
Szombat délután kerekasztal-megbeszélés keretében a katolikus oktatás lehetôségeit latolgatta a beszélgetésre összegyûlt közönség, s a vitát a Tibertius vonósnégyes zenéje oldotta fel.
Vasárnap az ünnep napja volt. A volt katolikus gimnázium öregdiákjainak megemlékezô ünnepségét követôen leplezték le a Keresztelô Szent János Római Katolikus Plébánia udvarán a 300 éves marosvásárhelyi katolikus oktatásnak emléket állító táblát, délután pedig a templom búcsúját tartották.
Hét, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzôs hallgatója azzal vádolja a csendôröket, hogy bántalmazták ôket. A fiatalok szerint a Víkendtelepen ünnepelték az egyetem elvégzését és egyikük születésnapját, amikor egy civil, ám magát csendôrnek kiadó egyén beléjük kötött és az egyiküket megütötte. A botrány a víkendtelepi ôrsparancsnok és újabb csendôrök megjelenésével és beavatkozásával teljesedett ki. Az egyetemisták perrel fenyegetôznek. A Maros megyei Csendôrség szóvivôje cáfolja a fiatalok állításait, szerinte a csendôrök törvényesen jártak el.
Botrány tört ki a június 19-rôl 20-ra virradó éjszakán a marosvásárhelyi Víkendtelepen, amely hét fiatal bántalmazásával és megbírságolásával végzôdött. Felháborodva az egyik helyi tévéadó ismertette a történteket, az egyetemisták:Vacareanu Ciprian Constantin, Gotia Remus Ciprian, Pisarenco Vladimir, Stefanache Bogdan, Horváth Árpád, Bogdan Cristian David és Vaidas Dorin szombaton a sajtó képviseklôinek elôadták saját változatukat. Elmondásuk szerint a hét, MOGYE-t végzett fiatal éppen ünnepelt az egyik teraszon, amikor 23 óra körül civilruhás, ittas egyén jelent meg, aki magát csendôrnek vallotta, és akirôl utólag kiderítették, hogy neve Sugar Lucian, asztalukhoz lépett, beléjük kötött és egyik diákot, Bogdan Cristiant megütötte. Az események a továbbiakban felpörögtek: a szórakozóhely ôrsparancsnoka is megjelent, aki az egyik diákban felismerte azt a hallgatót, akivel valamikor vitás ügye volt, ezért Sugar Luciannal egyetértésben megfenyegette a fiatalokat és követelte távozásukat. Az egyetemisták elhagyták a helyet, fürdeni kezdtek a medencében, fürdôruhában. "Rövid idôvel azután, hogy felöltöztünk és a sétány felé indultunk, mintegy 20 csendôr támadt ránk, a két említett személy kíséretében. Elkezdtek ütlegelni anélkül, hogy igazolták volna magukat vagy igazoltattak volna. Anélkül, hogy visszavágtunk volna, tovább ütlegeltek: arcunkat, testünket, heréinket rúgták. Ezek után szakadt ruhában bevittek a víkendtelepi rendôrszobába, itt került sor a második félidôre, amelynek fôszereplôje Sugar Lucian volt. A bántalmazás a csendôrség székhelyéig folytatódott, csak odaérkezésünk után kérték elôször személyi iratainkat. Sportöltözékben, a lakhelyünkhöz közel, csak egyikünk, Gotia Remus hozott magával személyi igazolványt. Mindenikünk a valós adatait adta meg, amit utólag ellenôriztek a Lakossságnyilvántartó Hivatalnál. Félórával késôbb a csendôrségi autóval a 0522-es egységhez szállítottak, ahol mintegy 6 és fél órán át tartottak fogva, míg elkészítették a jegyzôkönyveket. Ezalatt végig sértegettek. Egyikünk hívta a sajtó képviselôit, az ô megjelenésük után a csendôrség megpróbálta megmásítani a történteket. A televíziók segítségével a csendôrség megpróbálja eltussolni az ügyet, veszélyes bûnözôként feltünteni néhány ünneplô egyetemistát" - állítják a fiatalok, akik tagadják, hogy szüleik pozíciójára hivatkoztak volna, és felteszik a kérdéseket: "Hét fiatal hogyan tudott volna megtámadni 20 csendôrt, hogyan lehet, hogy azt a személyt, aki felmutatta személyi igazolványát, megverték és 10 millió lejre bírságolták? Mikor lehet megütni egy román állampolgárt: ha van vagy ha nincs személyi igazolványa? Válasz: mindig, mert úgyis csak utólag kérik az iratokat! A foltok és zúzódások, a bordákba, gyomorba, herékbe kapott ütések, a személyi sértés is hozzátartozik az éjszakai séták esetén megszabott büntetésekhez? Valószínûleg nem, figyelembe véve a 63 millió lej bírságot Ki jogosítja fel a csendôröket arra, hogy üssenek?" A végzôsök panaszkodnak: imázsuk kárt szenvedett, diáktársaik gyanakodva néznek rájuk, szüleiket is fájdalmasan érintik a történtek. A törvényszéki orvostani jegyzôköny is tanúskodik arról, hogy az egyetemistákat ütések érték, 2-10 nap között állapítva meg a gyógyulási idôt. A fiatalok határozottak: beperelik a csendôrséget, sôt, nemzetközi törvényszékhez fordulnak, ha ügyük nem oldódik meg.
A csendôrség szóvivôje, Manea Daniel kérdésünkre tegnap cáfolta az egyetemisták állításait. "A csendôrök csak alkalmazták a törvényt, amely mindenkire egyformán érvényes, a bírságokat helyesen állapították meg. Az egyetemisták megtagadták, hogy igazolják magukat a rendfenntartók kérésére, ezenkívül hamis adatokat diktáltak be. Tisztjeink háromszor voltak a Lakosságnyilvántartó Hivatalnál, keresve az adatokat. Egyikük azt nyilatkozta, hogy a polgármester fia, másik, hogy apja SRI-tiszt, vagy hogy milliárdos, megfenyegették a csendôröket, hogy elvágják a torkukat. Pisarenco 48 óra alatt moldvaiakat hív és rendet csinál Marosvásárhelyen. A törvényszéki orvostani jegyzôkönyv ír amit ír, a karcolások adódhatnak abból, hogy hajnali 5 órakor meztelenül fürödtek a medencében. Az elfogyasztott alkohol mennyisége után megüthették magukat a medencében. Kár hogy nem volt Ön is a csendôrség székhelyén, ahol láthatta volna, amint egyikük, hallva, hogy jön a tv, elszakította pólóját. Most azt állítja, a csendôrök szakították el. A csendôröket ôk köpködték le, amikor felkérték, hogy hagyják el a teraszt. A csendôrök csak ártalmatlanná tették a fiatalokat, nem verték meg, mindössze alkalmazták a törvényt. A víkenden vannak tanúk, akik meztelenül látták ôket hajnali 5-kor. Nem éppen úgy van, ahogy ôk mondják. Nem 20 csendôr jött ki, hanem 4 csendôr volt szolgálatban és 5 embert hívtak erôsítésként. Sugar Lucian szabadságát tölti. Adjanak törvényre, mi is beperelhetjük ôket hatóságsértésért, halállal való fenyegetésért. Az igazolás megtagadásáért a bírság 400.000-tôl 20 millió lejig terjed" - nyilatkozta Manea Daniel.
Partiumi Kerekasztal Nagyváradon
A Bihar megyei RMDSZ szervezésében Partiumi Kerekasztalra került sor pénteken Nagyváradon, amelyen Arad, Bihar, Máramaros, Hunyad, Szatmár és Szilágy megye küldöttei vettek részt. A rendezvényen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök, valamint Alföldi László, a Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulja.
A rendezvényen a Szövetségi Képviselôk Tanácsa Partium frakciója tagjainak aláírásával nyilatkozatot fogadtak el.
A kerekasztalt sajtóértekezlet követte, amelyen Markó Béla szövetségi elnök, Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, valamint Bálint Pataki József, a HTMH elnöke tájékoztatták a helyi magyar és román sajtó képviselôit a megbeszéléseken elhangzottakról.
Markó Béla mindenekelôtt elmondta, hogy a találkozón a magyar kormánnyal való kapcsolattartásról, annak hatékonyabbá tételérôl tárgyaltak. Megerôsítette, hogy az RMDSZ-nek érdeke a magyarországi politikai alakulatokkal és a mindenkori magyar kormánnyal jó kapcsolatokat fenntartani. Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy a kerekasztal során az eddigi oktatási, szellemi, kulturális támogatások megôrzésérôl, fejlesztésérôl, bôvítésérôl, illetve ezek áttetszôbbé tételének szükségességérôl is tárgyaltak, aminek megvalósításában rendkívül fontos szerepe van a Határon Túli Magyarok Hivatalának. Markó ugyanakkor elmondta, hogy ez a találkozó nem csak a magyar-magyar, hanem a román-magyar államközi kapcsolatok javát is szolgálja.
Szabó Vilmos a sajtó képviselôinek kifejtette, hogy a lezajlott kerekasztal fontos és folytatásra érdemes tanácskozás volt, amelyen ismertette a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásról kialakított álláspontját. Elmondta, hogy a kerekasztal során a partiumi küldöttek tájékozatták a helyi gondokról, célokról, eredményekrôl, megvalósításokról. A magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hasonlóképpen hangsúlyozta, hogy a megbeszélés rendkívüli fontossággal bír nem csak a magyar-magyar, hanem magyar- román kapcsolatok alakulásában, mindemellett ez igen fontos alapot jelent a szülôföldön való megmaradás támogatásában. Szabó kijelentette, hogy a meglévô támogatásokat bôvíteni, hatékonyabbá fogják tenni, de leszögezte, hogy a magyar kormány nem kíván és nem is fog beavatkozni egyetlen határon túli magyar közösség legitim érdekvédelmi szervezetének belsô életébe. Méltatta az RMDSZ aktív szerepvállalását a román politikai életben, ugyanakkor Magyarország támogatásáról biztosította Romániát integrációs törekvéseiben, és reményét fejezte ki, hogy ôsszel Romániát is felkérik az észak-atlanti szövetségbe való csatlakozásra.
A Partiumi Kerekasztal résztvevôi,
Tekintettel arra, hogy nemzeti önazonosságunk az emberi jogok, a kisebbségi közösségi jogok maradéktalan és feltétlen tiszteletben tartásán, az önálló intézményhálózaton, valamint a magyar nemzethez való szerves és sokrétû akadálymentes kapcsolatrendszeren keresztül ôrizhetô meg,célul tûzve ki a romániai magyarok egyéni és közösségi jogainak lehetô legszélesebb körû képviseletét, valamint ezen jogok biztosítását, szem elôtt tartva, hogy a határon túli magyarságra vonatkozó politika, a kisebbségek szülôföldön való boldogulását, az egyéni és közösségi életminôség javítását, a nemzeti önazonosság megôrzésének biztosítását kell szolgálja:
Üdvözlik a magyar kormánynak a határon túli magyarságra vonatkozó elképzeléseit, melyeknek megvalósítsa a térség stabilitását erôsítheti, megteremtve a szomszédságpolitika, a határon túli magyarsággal való törôdés és az integrációs törekvések összhangját.
Egyetértenek a magyar kormány azon igényével, hogy a magyarságpolitikában a lehetô legszélesebb nemzeti konszenzusra kell törekedni, együttmûködve a magyarországi parlamenti pártokkal és határon túli magyarság legitim szervezeteivel.
Felkérik a magyar kormány képviselôit, hogy a határon túli magyarságot érintô határozatok meghozatala elôtt széleskörû konzultációt folytassanak a határon túli magyarság valamennyi legitim szervezetével.
Üdvözlik a Magyar Kormány szándékát a határon túli magyarság kulturális életének és oktatási struktúrájának, valamint gazdasági vállalkozásainak támogatására, mely által megállítható a szülôföldrôl való elvándorlás.
Nagyvárad, 2002. június 21.
Június 22-28. között a marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégium ad otthont a VI. alkalommal megszervezett Balkán-térségi matematika-olimpiának.
"A választás azért esett Romániára és a marosvásárhelyi Unirea kollégiumra, mert az országos matematika olimpia megrendezésével a szervezôk már bizonyították menedzseri képességeiket" - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Stefan Somesan, Maros megyei fôtanfelügyelô. Szavait megerôsítette a sajtótájékoztatón jelen levô Mircea Becheanu, a szervezôbizottság elnöke, hozzátéve, hogy Romániának már van tapasztalata a matematika- olimpiák megrendezése terén, hiszen négyszer szervezett nemzetközi és háromszor Balkán- térségi olimpiát középiskolások részére. A ma kezdôdô Balkán térségi matematika-olimpia az elsô, gimnazisták részére rendezett verseny. A térség kilenc országából várták a jelentkezôket, országonként 6 diákot, ám utolsó percben, anyagi lehetôségek híján Albánia visszamondta a részvételt. Az olimpia részt vevô országai maradtak: Bulgária, Ciprus, Görögország, Macedónia, Moldva Köztársaság, Törökország, Jugoszlávia és Románia.
Mint a szervezô-bizottság elnöke hangsúlyozta, a versennyel elsôsorban a tehetséges tanulókat szeretnék felfedezni, ösztönözni, felkészíteni a késôbbi matematika versenyekre és bátorítani, hogy a matematika terén fejlesszék tovább magukat. Ugyanakkor az olimpia jó alkalom arra, hogy az oktatók között is tapasztalatcserére kerüljön sor.
A matematika-olimpia megnyitóünnepségét tegnap tartották a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a helyi hivatalosságok, valamint a Nevelésügyi- és Kutatási Minisztérium képviselôinek jelenlétében. A versenyre ma 10 órától kerül sor az Unirea Kollégiumban, amikoris a részt vevô diákoknak 4,5 óra áll rendelkezésükre négy feladat megoldására. Az olimpia nyelve az angol, a költségvetéssel kapcsolatban nem panaszkodhatunk - jelentette ki Neagu Nicolae, a Maros megyei Tanfelügyelôség igazgatója, hangsúlyozva, hogy az esemény megszervezéséhez a helyi intézmények jelentôs erôfeszítéssel járultak hozzá. Az Unirea Kollégiumban felújítottak több tantermet és a berendezést, valamint a kollégium épületének homlokzatát, leaszfaltozták a iskola elôtti utcát.
A program a hét további részében városnézést, környékbeli kirándulásokat foglal magába. A díjkiosztási ünnepségre június 27-én kerül sor, a Prefektúra dísztermében.
Egyházainknak és magyar népünknek szüksége van tanítókra, kántorokra. A Református Kántor-tanítóképzô Intézet a most útjára bocsátott 26 diákkal együtt közel 300 magyar értelmiségit készített fel az egyház és a nép szolgálatára - hangsúlyozta Barabás László igazgató szombaton délben a kántor- tanítóképzô fôiskola tanévzáró és kicsengetési ünnepélyén. Az intézet vezetôje Márton Áron püspököt idézve felhívta a végzôsök figyelmét arra, hogy nem elég a tanórákat megtartani, a tantervben elôírtakat teljesíteni. Szükség van a kiszélesített iskolában, a kis és nagyobb közösségekben is tanítani. Értékeket teremteni és megtartani. A lezárt iskolai év legfontosabb teljesítményeként említette, hogy az akkreditáló bizottság döntése alapján a marosvásárhelyi kántor- tanítóképzô intézet immár a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykôrösi Tanítóképzô Karának kihelyezett tagozataként mûködhet.
Fülöp G. Dénes nyugalmazott lelkipásztor, kuratóriumi elnök a 121. zsoltárral búcsúztatta a végzôsöket, kiemelve: Istentôl nem szakíthatja el ôket senki és semmi. Horváth Zsófia évfolyamvezetô tanár meghatódottan köszönt el a diákoktól, s elmondta, hogy bízik abban, hogy mindenki megállja helyét, s kitartóan végzi majd a rá bízott szép munkát.
Az évzáró ünnepélyt a végzôsök és a II. évesek orgonajátéka, szavalata, az intézet kórusának szolgálata tette még fennköltebbé.
Vasárnap a világ 200 államában ünnepelték meg az olimpiai napot, s annál nagyobb megtiszteltetés Marosvásárhelynek, hogy Romániában az olimpiai futóversenyt éppen itt szervezte a Román Olimpiai Bizottság. A szervezôk reményeit meghaladó számú, több mint 1300 versenyzô állt rajthoz a tûzô napon, az 5000 méteres táv megtételére.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Ion Tiriac, az ROB elnöke, Ana Pascu alelnök, Mihaela Penes a román olimpiai akadémia elnöke. A program félórát késett, mert Ion iriac csupán 11 óra után érkezett a helyszínre. Az olimpiai zászlót Simon Ferenc háromszoros olimpikonunk mutatta be, s a prefektúra elé az aszfaltra felfestett hatalmas ROB-címer elôtt szervezett rövid ünnepségen jelen voltak a város további ötkarikás játékokat megjárt sportegyéniségei is, mint Simon László, Balló Ferenc, Pongrácz Antal, Nagy József, CorosVasile és Jakab Andrea. A helyi hivatalosságokat Ovidiu Natea prefektus, Burkhardt Árpád alprefektus, Virág György, a megyei tanács elnöke, Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor és Fodor Imre alpolgármesterek képviselték. Tiriac, a romániai sportmozgalom egyik legbefolyásosabb egyénisége, beszédében kiemelte, hogy nagy örömmel jött a kiváló sporthagyományokkal rendelkezô városba, mely elôtt, reméli, hasonló jövô áll. Ideje a vidék felé fordítani a figyelmet - jegyezte meg késôbb ehhez kapcsolódóan az újságíróknak adott nyilatkozatában, mely szerint a sportnak a tanintézetekbe való behatolása az az út, mellyel ismét egészségessé válhat a fiatal nemzedék, amely az utolsó 12 esztendôben "járni is elfelejtett".
A város elöljárói, a helyi sportvezetés az ROB elnökét meghívta, tekintse meg a város meglévô és épülô sportlétesítményeit, abban a nem titkolt reményben, hogy ezek közül egyesek rendbetételéhez, befejezéséhez sikerül megfelelô pénzügyi megoldásokat találni.
Egyetlen aprócska lépés választja el a Romgaz- Elektromaros marosvásárhelyi nôi tekecsapatot az Euroliga elsô kiadása döntôjének a megnyerésétôl, miután szombaton az elsô menetben a horvát KK Rijeka ellen Seres Sándor érdemes edzô tanítványai nem kevesebb, mint 186 pont elônyre tettek szert. Pedig az ellenfél nem akármilyen csapat, a tavalyi világkupa-döntôn - melyen együttesünk bronzérmes lett - a horvátok a 2. helyet szerezték meg.
A teremben uralkodó már-már elviselhetetlen hôség hatást gyakorolt a játékosok teljesítményére, amelyet a minden bizonnyal légkondicionált környezethez szokott vendégek viseltek rosszabbul, így el kell ismernünk, hogy az idôjárás ezúttal csapatunk mellé állt. Ez nem jelenti azt, hogy a hôség a házigazdák számára elviselhetôbb volt, s kiváló játékuk ilyen körülmények között is csupán dicséretet érdemel.
A horvátokat már az elsô párban szereplô
Munteanu Daniela szereplése meglephette, a kiváló
formában gurító vásárhelyi
játékos nem kevesebb, mint 76 fát vert közvetlen
ellenfelére, Danica opiæra. Ráadásul a
párhuzamos pályán Martina
Emese sem hagyta magát Ljerka Radojèiæcsal
szemben, s szoros küzdelemben 18 ponttal növelte a
vásárhelyi együttes elônyét. A nyolcvan fa
elôny, amennyit Seres Sándor a találkozó elôtt
a minimális különbségként vett számba
ahhoz, hogy együttesünknek esélye legyen a
visszavágón, tehát már az elsô
váltás után megvolt, a következôkben minden
egyes pont csupán az esélyt volt hivatott növelni. A
második váltásban viszont a marosvásárhelyi
együttes két legfiatalabb tekézôje került sorra, s
némi szorongással vártuk, hogy sikerül-e Stanca
Cismasnak tartani a lépést ellenfelével, illetve az
ifjúsági sorból alig kikerült Barabás
Carmennek ezúttal is teljesíteni azt, ami az utóbbi
idôben a csapat alapemberévé tette. Nos, Cismas 403
fája nem tartozik a kiváló teljesítmények
közé, de ellenfelével, Sonja Mikaæcsal szemben
több mint elégségesnek bizonyult, hisz az csupán 393
fát ütött. Az összesített
pontkülönbség nem változott, miután
Barabás Carmen tíz fás vereséget szenvedett
Bán Elvirától. Az utolsó
váltásban viszont Duka Tilda és Doina Baciu,
két tapasztalt és nagy tudású játékos
esélyt sem hagytak ellenfeleiknek, s a pontkülönbség
lassan akkorára nôtt, amely nagy reményeket kelt a
visszavágóra.
A döntô második mérkôzését jövô szombaton, június 29-én bonyolítják le az Adria-parti városban, ahová együttesünk természetesen azért utazik, hogy megvédje most megszerzett pontkülönbségét. Elég lesz a ligagyôzelemhez a 186 fa elôny? A német Victoria Bamberg ellen 114 fa is elég volt a csoportban, s Seres Sándor, aki a melegtôl, az izgalomtól és az örömtôl kipirultan hagyta el a mérkôzés után a termet - rendszeres pesszimizmusa ellenére - ezúttal úgy vélte, ekkora elônynek elégnek kell lennie. Természetesen azonban csak akkor, ha a visszavágón valamennyi csapattag úgy küzd, mintha ismét nulláról indulna a találkozó.
A marosvásárhelyi Palecian Judit, Románia elsô profi nôi ökölvívója, április végén profi világbajnoki címet vívott ki magának harmatsúlyban. Errôl lapunk bôven beszámolt a maga idején. A világbajnoki cím elhódítása óta szombaton járt elôször Marosvásárhelyen a sportoló menedzsere, Gyôry József, a budapesti Blue Alligator klub tulajdonosa, ahol Judit a profi ökölvívói licencét megszerezte.
Gyôry József a sajtó képviselôivel folytatott rövid találkozáson elmondta, hogy közel 30 éve foglalkozik ökölvívással, tíz esztendeje profi ökölvívással, s tudja mit beszél, amikor azt mondja, hogy meggyôzôdése, hogy a harminc esztendôs Palecian Judit még legalább öt éven keresztül megôrizheti profi világbajnoki övét. Potenciálisan ennél több is benne van - vélte -, de úgy ítéli meg, hogy ennyi idô elég ahhoz, hogy a sportoló anyagilag is kellôen megtalálja számítását, s a csúcson tudja karrierjét befejezni. A menedzser természetesen nem árult el összeget, de azt elmondta, hogy a profi ökölvívásban az igazán komoly pénz csak akkor kezd megjelenni, amikor valaki már több alkalommal megvédte címét.
Az elképzelések szerint a következô címmérkôzés augusztus 17-én lesz, amikor vagy egy ukrán, vagy egy olasz lány lehet Judit ellenfele, a tárgyalások eredményétôl függôen. Ezt a találkozót Budapesten rendezik, ám amennyiben Judit továbbra is világbajnok marad, Gyôry József azt sem zárta ki, hogy valamelyik következô címcsatát Romániában, vagy éppen Marosvásárhelyen szervezzék. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nagyon szívesen jön Romániába, ha teljesítik a feltételeket, ami hozzávetôleg 40.000 euró elôteremtését jelenti. Utólag felvetette, hogy az összeg egy részét más forrásból maga kísérli meg megszerezni.
Harmadik esélyesnek tartott európai ellenfelén is túljutván, a házigazda koreaiak már az elôdöntôig haladtak elôre, s erre bizony senki sem számított a vb elôtt. A koreai örömbe azonban ürömként vegyül, hogy Portugália és Olaszország után Spanyolország is joggal panaszkodhat a játékvezetés minôségére. Gamal Gandur egyiptomi sípmester két alkalommal is tévesen állította le a gólig tartó spanyol támadást, elôször egy Baraja-fejesbe sípolt bele, majd partjelzôje beintésére egy olyan labdát ítélt a vonalon túlinak, amely bôven bent volt még a játéktéren. Mindkétszer a kapuban kötött ki a labda, ám ha nem fúj, a kapusnak talán sikerül közbelépnie. Ezt azonban már soha nem tudhatjuk meg, mert a gólok nem voltak érvényesek, másokat pedig a spanyolok nem tudtak rúgni. A hosszabbítás során Morientes eltalálta még a kapufát, s ezzel elpuskázta Spanyolország utolsó esélyét a gyôzelemre. Paradoxon talán, de a játékvezetôk - a nemzetközi sajtóban egyre inkább megkérdôjelezett, s szándékosságot feltételezô - tévedései ellenére Korea nem érdemtelenül jutott el a hazai és az ázsiai futball legmagasabb csúcsaira. Guus Hiddink játékosai kifulladásig tudnak küzdeni, s idônként tetszetôs technikai megoldásokkal is elôrukkolnak. Így volt ez ezúttal is, s bizony Iker Casillasnak, a spanyolok kapusának is köszönhetô, hogy nem esett gól a rendes játékidôben és a hosszabbítások során. Kulcsfontosságú részlet, hogy Camacho nem küldte pályára Rault, aki nem heverte ki teljesen sérülése nyomait, de aki talán képes lett volna eldönteni a találkozót, ha legalább a végén játékba áll. Erre azonban nem került sor, s hiába támadt a vendégcsapat többet a rendes játékidô folyamán, a tizenegyes- párbajban Joaquin hibája, valamint Casillas balszerencséje döntônek bizonyult.
A legkevésbé várt szereposztású negyeddöntô egyben a leglátványosabb volt, sokkal látványosabb, mint például az elôrehozott döntônek kikiáltott brazil-angol. A két együttes az egyenes, kapura törô stílust kedveli, s ez több látványosan vezetett támadást eredményezett a találkozó folyamán, s csupán a két védelem, Rüstü és Sylva kapusok jó teljesítménye, valamint a csatárok döntô helyzetben való bizonytalankodása következtében nem esett gól a rendes játékidôben. Három név nyomta rá döntôen bélyegét erre a találkozóra. A látványosan kezdô Szenegál tulajdonképpen Henri Camarának, a svédek elleni két gól szerzôjének "köszönheti", hogy nem rúgott gólt már a találkozó elsô húsz percében. Egy remek afrikai támadás végén ugyanis Fadiga lövése már túljutott Rüstün, de a gólvonalról nem más mentett, mint saját csapattársa, Camara, aki csak ô tudja, mit keresett ott, ráadásul hiába fordult kapura s küldte hálóba a labdát, a nyilvánvaló lesállása érvénytelenítette találatát. A második név a török szupersztáré, Hakan Süküré. Sükür ritka rossz teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, s monumentális helyzeteket hagyott kihasználatlanul. A harmadik pedig nem más, mint Ilhan Mansiz, akit Senol Günes Sükür helyett küldött be - meglehetôsen késôn. Alig lépett azonban pályára, elsô labdaérintése máris életveszélyes volt Sylva kapujára, majd a hosszabbítások 5. percében kitûnô érzékkel küldte Ümit beadását a hálóba, s ezzel Törökországot története során elôször az elôdöntôkbe juttatta. Mansiz gólja egyébként csupán szentesítette a török fölényt, amely fôleg a második félidôben vált egyre nyomasztóbbá.
Az idei ázsiai világbajnokságon soha nem látott létszámban kerültek egyre közelebb a döntôhöz az elôre leírt "kiscsapatok". Annak idején azért panaszkodtunk az UEFA-ra, hogy a klubcsapatok európai kupaküzdelmeiben a kisebb országok csapatai szerepelhetnek bármilyen jól, az irányított sorsolás lehetetlenné teszi az eredményes szereplést, most viszont éppen az ilyen "kis országok" válogatottjai kavarnak hatalmas porfelhôt a futballvilágban. Ki gondolta volna, hogy egy ázsiai csapat az elôdöntôbe kerül (igaz, a házigazdákról van szó)? Dél-Korea a második nem európai és nem dél-amerikai csapat, amely a fináléba kerülésért léphet pályára, az 1930-as, Uruguayban rendezett vb-n az Egyesült Államok játszott elôdöntôt, de 6-1-es vereséget szenvedett Argentínától. Ázsia eddigi legjobb vb-szereplését éppen a "mostohatestvér", a Koreai NDK érte el 1966-ban, Angliában, amikor a negyeddöntôig jutott, ahol 5-3-ra kapott ki Portugáliától. Korea mellett pedig elôdöntôs lett Törökország csapata is, és arról ma már senki nem beszél, hogy a világbajnok franciák lôtt gól nélkül utaztak haza, az argentinok és a portugálok sem mutattak ennél sokkal többet, pedig esélyesnek számítottak.
Mi lehet az ok? Bárki bármit is mond, soha ennyi játékvezetôi tévedés nem született egy világversenyen mint most, ráadásul nem ilyen hatalmas hibák. Ez mindenekelôtt a FIFA-elnök Sepp Blatter filozófiájának tudható be, aki szerint minden földrésznek esélyt kell adni, hogy sikert érjen el a futballban, és így kerülhettek olyan bírók a pályára, akik szinte soha nem vezettek komoly tétmérkôzéseket, hiszen országukban jóformán nemzeti bajnokság sincs. Annyi bizonyos, hogy errôl ma már nem nagyon lehet vitatkozni, Blatter is elismerte a tévedést, a sportvezetô egy interjú során kifejtette: szeretné, ha a továbbiakban nem fordulhatna elô, hogy ilyen gyenge játékvezetôk is szerepet kapjanak ilyen jelentôs versenyeken. A játékvezetô-küldô rendszert meg kell változtatni, a jövôben jóval kevesebb országból sokkal felkészültebb bírókat kell meghívni. Annál érdekesebb viszont, hogy a FIFA kommunikációs igazgatója, Keith Cooper azt nyilatkozta, hogy a bírók csak apróbb hibákat vétettek. Valószínû, hogy hatalmas botrány lesz a vb végén az ügybôl, és nem kizárt, hogy az európai szövetség (UEFA) komoly lépéseket helyez kilátásba. Az olaszok és spanyolok már ki is fejezték azon szándékukat, hogy bojkottálni fogják a következô világversenyt. Valószínû, hogy a vita még hosszú ideig fog folytatódni.
Ugyanakkor valóban el kell ismerni, hogy sokat fejlôdött az ázsiai és afrikai futball, de a közép-amerikai is. Dél-Korea csapata szinte számítógépes pontossággal másolja a holland válogatott játékát (kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy ilyenformán Kluiverték is ott vannak a vb-n). Megtanulható lett tehát a labdarúgás is, s érdekes látni a legkülönbözôbb filozófiák összecsapását: az ázsiai fegyelem szemben az afrikai fantázia-futballal, a török erô szemben a német pontossággal. Számomra azonban a taktikát háttérben hagyó, de örömmel futballozó afrikaiak, "latinok", dél- és közép-amerikaiak valóban játszanak. És ettôl szép ez a játék.
Az esélyes csapatok hibákat követtek el: Camacho például túltaktikázta a Dél-Korea és az Írország elleni mérkôzést is. Olaszország is kevéssel megelégedett. Ebbôl annyit azért lehet tanulni, hogy ezután minden helyzetet be kell lôni, hiszen, ha Vieriék ezt megteszik, akkor nem valószínû, hogy 8-10 gólt el tudnak venni a játékvezetôk tôlük. Lehet, hogy ez jelenti majd a németek végét is?
Ebbôl is látszik azonban, hogy ez a vb nem a sztárokról szólt, sokkal inkább a csapatmunkáról és soha ekkora szerep nem jutott még a pálya szélén lévô segítôknek (az edzôtôl a gyúróig mindenki ide tartozik).
(MTI) - Törökországban több tízezren ünnepelték az utcákon azt, hogy a válogatott bejutott a világbajnokság elôdöntôjébe. Az örömbe azonban üröm is vegyült: az AFP szerint 18, a dpa szerint 5 személy sérült meg.
Az emberek a Szenegál elleni mérkôzést követôen táncolva, énekelve vonultak a terekre, miközben konfettit és vörös rózsaszirmokat szórtak egymásra. - Még soha sem voltam ilyen boldog! Büszkék vagyunk játékosainkra, ôk a legjobbak a világon - mondta egy 40 éves szurkoló.
Az együttes a vb-k történetében elôször került a legjobb négy közé, ahol szerdán Brazília lesz az ellenfele.
Nem várt nehézséggel találták szembe magukat a hét végén Marosvásárhelyen sorra kerülô lovastusa Balkán-bajnokság szervezôi. Az elmúlt hétfô éjszaka ismeretlen tettesek ellopták ugyanis a szétszedett és a pálya szélén raktározott mûlovagló manézs elemeit. Viorel Bubau, a szervezôbizottság elnöke, egyben Románia lovastusa csapatának legeredményesebb versenyzôje, vezetôje és szponzora, elmondta, hogy nem az anyagi kár képezi a legnagyobb gondot, noha az is mintegy 2-300 millió lejre saccolható, hanem az, hogy egy hasonló manézs elkészítésére a versenyig nem maradt elég idô. Ha a manézs nem kerül elô, Magyarországról kénytelenek egyet kölcsönkérni. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a tavaly megrendezett nemzetközi lovastusa verseny idején hasonló gondok adódtak, a tereplovagló próba elôtti éjszakán az akadályok egyikét cipelte el egy marosszentannai lakos, hogy tûzifaként hasznosítsa. Akkor idôben sikerült pótolni a hiányt.
Ettôl a kellemetlenségtôl eltekintve azonban, a verseny elôkészületei a legnagyobb rendben folynak. Mindeddig öt ország lovasai - Bulgária, Törökország, Magyarország, Ausztria és természetesen Románia - jelezték vissza részvételüket, de várják a többi meghívott - elsôsorban a Balkán- bajnokságon érdekelt görögök - jelentkezését is.
Fontos megkülönböztetés, hogy azonos idôben és pályán tulajdonképpen két egycsillagos verseny zajlik. A Balkán-bajnokságon a balkáni államok válogatottjai indulhatnak, nekik a szabályzat szerint ingyenes ellátás jár, a díjazás pedig kizárólag kupákkal és oklevelekkel történik, míg Románia nemzetközi lovastusa- bajnokságán bárki részt vehet, aki befizeti a 75 eurós részvételi díjat, minden egyéb költséget maga áll, ám pályázhat a 3000 eurós elsô díjra is. Ebbôl természetszerûleg következik, hogy lesznek olyan lovasok, akik csak az egyik vagy csak a másik versenyben számítanak, mások pedig mindkét versenyben érdekeltek lesznek.
Viorel Bubau nem rejtette véka alá, hogy elégedetlen a szponzorok jelentkezésével, pontosabban a kevés jelentkezôt kifogásolta. A verseny mintegy 50.000 dolláros költségvetésébôl a román szövetség mintegy 700 millió lejt biztosít, 62 millió jött be szponzorálásból, a maradék 7-800 milliót pedig a szervezôknek kell elôteremtenie. Bubau, aki saját költségén vett részt külföldi versenyeken, s a román válogatott tagjainak költségeit is fizette, kifejtette, hogy a belföldi érdektelenség miatt komolyan kénytelen elgondolkodni azon az ajánlaton, amelyet a magyar lovasszövetség tett neki, hogy versenyezzen magyar színekben az athéni olimpián, ôk minden támogatást biztosítanak számára.
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) nagy figyelmet fordít a marosvásárhelyi versenyre, hisz hét hivatalos küldöttet jelölt, ami rekordnak számít (a tavalyi ankarai Balkán-bajnokságon két küldöttjük volt jelen). Eric Lieby (Franciaország) mint versenyigazgató, François Lucas (Franciaország) mint technikai megbízott, Hans J. Klemm (Németország) mint pályafônök, Mészáros Gyula (Magyarország) mint pályafônök, Michael Gibson (Nagy-Britannia) mint orvosi megbízott, Burucz Balázs (Magyarország) mint az állatorvosi bizottság elnöke, Levent Kandemir (Törökország) mint az állatorvosi bizottság alelnöke lesz jelen.
Romániát a két lóval is (Carnaval és Alexandru) versenyzô Viorel Bubau vezette olimpiai válogatott képviseli, emellett Marosvásárhely színeiben Teanc Vasile, Hentes Madalin, valamint Nagy Tamás indul.
Az ünnepélyes megnyitóra, melyen az Egyesült Államok nagy-követségének és az izraeli nagykövetségnek a képviselôi is jelen lesznek, csütörtökön 17 órakor kerül sor. Pénteken 9.30 órától a mûlovaglást, szombaton 9 órától a tereplovaglást, vasárnap 11 órától a díjlovaglást szervezik. A verseny ideje alatt a közönség ingyenes lovaglóleckéket vehet, s különbözô bemutatókat is szerveznek. Nem fog hiányozni a helyszínrôl a sör és a mititej sem.
Új egyéni csúccsal (1:13,63 mp) országos felnôtt bajnokságot nyert az ifjúsági Eb-re készülô Gábos Andrea, a marosvásárhelyi Sportlíceum tanulója, 100 méteres mellúszásban, a Bukarestben befejezôdött versenyen. Az úszó és edzôje öröme mégsem lehet teljes, mert az erôsebbnek tartott számban, a 200 méteres mellúszásban, Andrea az utolsó métereken szorult a dobogó harmadik fokára. Petelei Attila, Gábos Andrea edzôje azonban úgy véli, ez csupán azért történhetett meg, mert az utolsó napon a versenyzô már fáradt volt a számos korábbi rajt miatt, hisz bronzérmes lett 400 méteres vegyes úszásban, mely távon 6 másodperccel javított egyéni csúcsán, s ugyancsak bronzot gyûjtött be a 4x100 méteres vegyes váltóval is (csapattársai Szekeres Andrea, illetve a bákói Vasilescu Oana és Benea Daniela voltak). Emellett az ifjúságiak mezônyében nem kevesebb, mint öt aranyat szerzett (50, 100 és 200 m mellúszás, 200 és 400 m vegyes úszás). A csúcsformát pedig természetesen a lienzi (Ausztria) Európa-bajnokságra tartogatják, melyet július 11-14- én szerveznek, s melyen Gábos Andrea mellett ott lesz edzôje is, amivel remélik, kiküszöbölhetôk lesznek a tavalyi Eb-n elkövetett hibák.
A Petelei Attila és Kerekes István által felkészített többi marosvásárhelyi úszó is jól szerepelt Bukarestben. Szekeres Andrea, a 2-es számú általános iskola tanulója a már említett felnôtt vegyes váltó bronz (ami az ifjúsági mezônyben ezüstöt ért) mellett ugyancsak ezüstérmes lett az ifjúságiak 50 és 200 méteres hátúszó számában, bronzot szerzett 100 m háton, 100 és 200 méteres pillangóúszásban. Szekeres Andrea a július 20-21-i isztambuli ifjúsági Balkán-bajnokságon bizonyíthatja tehetségét.
A harmadik éremszerzô marosvásárhelyi sportoló, Csorbási János ifjúsági bronzérmet szerzett 200 m mellen és 400 m vegyes úszásban.
Az úszók és edzôik ezúton is megköszönik a szponzorok, a Bioeel, az Armedica, a Tudor-trans, a Multiplan Electronics, a Holding Rt. és Veress Attila támogatását.
Északi csoport, 25. forduló: Hodák - Déda 5-1; Hegedûk Tánca Szászrégen - Görgényoroszfalu 3-0 (óvás következtében; a pályán: 1-2); Lövér - Holtmaros 6-3; Marossárpatak - Marosvécs 5-1; Görgénysóakna - Szászrégeni Testvériség 1-3; Sáromberke - Görgényszentimre 13-1. Gernyeszeg állt.
Déli csoport, 17. forduló: Mezôbánd - Vámosgálfalva 0-3 (hivatalból); Marosszentgyörgy - Mezôzáh 0-3 (a házigazdák nem jelentek meg; a második meg nem jelenés lévén, kizárták ôket a bajnokságból); Csatófalva - Szentgerice 10-3; Harasztkerék - Nagysármás 7-0; Vámosgálfalva - Dános 3-0 (meg nem jelenés; Dánost kizárták a bajnokságból).
A szászrégeni Maviprod nyerte a Románia-kupa megyei szakaszát, miután a döntôt 3-0 arányban a javára írta a megyei labdarúgó-egyesület. A Maviprod Kutyfalvával mérkôzött, s 3-1 arányban vezetett, amikor a 87. percben egy kiállított kutyfalvi játékos csak a játékvezetô által adott három perces türelmi idô után volt hajlandó elhagyni a játékteret. Amikor azonban a cserepadon ülô és gyalázkodó kutyfalvi vezetô megtagadta a pálya elhagyását, a játékvezetô idô elôtt véget vetett a mérkôzésnek. A Maviprod augusztus 10-én egy C-osztályos együttes ellen folytathatja szereplését a Románia-kupában.
A megyei labdarúgó-egyesület nem szervez osztályozót a megyei bajnokságba jutásért, mert a jogosult csapatok közül csak kevesen vállalják a részvétellel járó nagyobb költségeket, a többiek egész egyszerûen nem kívánnak feljebb lépni. Szomorú, hogy a Marosvásárhely körzeti falusi bajnokság 12 jogosult együttesébôl csupán kettô jelezte, hogy játszani kíván a megyei bajnokságban, ugyanakkor a Marosludas körzeti bajnokság mind a négy meghívott csapata érdekelt a feljebb lépésben.
Nagy gondban van az egyesület vezetôsége a D- osztályos mezôny kialakításában, jelenleg ugyanis csupán négy csapatnak van meg a sportazonossági igazolványa. Szatmári Tibor, az egyesület elnöke reménykedik, hogy legalább 12 csapat részvételére számíthatnak. A költségek csökkentése érdekében elôfordulhat, hogy a D-osztályosok számára kötelezô ifjúsági bajnokságot földrajzi beosztású csoportonként szervezik meg.
· Maros megye prefektusi székébe a közelmúltban Ovidiu Nateát nevezték ki. A kinevezés leginkább a sportrajongókat töltötte el reménnyel, hisz a prefektus egykori élsportolóként, és a Román Röplabda-szövetség elnökeként sportkedvelô emberként ismert, így tisztségénél és tekintélyénél fogva sokat segíthet a nagy gondokkal küszködô marosvásárhelyi, Maros megyei sporton. Az egyik legfontosabb eredménye a végveszélybe került kosárlabdacsapat megmentése lehet, hisz saját bevallása szerint sikerült megtalálni a megfelelô megoldást a szükséges pénz elôteremtésére. Ovidiu Natea szíve csücske azonban természetesen a röplabda, az a sportág, amelyet ô maga is ûzött, s melyben pillanatnyilag elsô ember az országban.
- Úgy értesültünk, nagy tervei vannak a marosvásárhelyi röplabdával kapcsolatban. Megosztaná ezeket olvasóinkkal?
- Nagyok? Mit nevezhetünk nagy terveknek? Azt szeretném, ha a nôi csapatot megôrizhetnénk azon a szinten, amelyre eljutott, persze úgy, hogy a bajnoki idény végén jobb helyen végezzen, mint az idén, valahol ott legyen, ahol január- februárban volt, azaz az elsô négy között. Másrészt a férficsapatot is meg szeretnénk erôsíteni, hogy bejuthassanak az A-osztályba. Pillanatnyilag azon dolgozunk, hogy megkeressük azt a gazdasági egységet, amely átvállalná a csapat támogatását, aztán pedig jöhet a megfelelô játékosok, szakemberek megtalálása, szervezési gondok megoldása.
- Azt is hallottuk, hogy egy olimpiai központot is szeretne létrehozni Marosvásárhelyen.
- Kiválósági központnak nevezik. Igen, ez egy régebbi óhajom. Ezeknek a központoknak a mûködése az egyetlen lehetôség, hogy azokban a sportágakban, amelyekben egykor a világ élvonalába tartoztunk, ismét versenyképesekké váljunk. A kézilabda megkezdte a segesvári kiválósági központtal. A röplabdának - egyetlen labdajátékként - 1999-ig mûködött egy olimpiai központja Bákóban. Most ezt szeretnénk újraindítani, de egy magasabb szinten, hisz a kiválósági központokba összegyûjtenénk a legtehetségesebb gyerekeket, akiknek minden támogatást megadnánk, hogy sportolóként megfelelôen felkészüljenek, ugyanakkor iskolázzuk is ôket.
- Az erdélyi röplabda azonban nem igazán remekel...
- Csupán a teljesítménysport szintjén. Bár Erdély elméletileg a legfejlettebb gazdaságilag, a gyakorlatban úgy tûnik, lassan a legelmaradottabb lesz, s emiatt kevés erdélyi csapat van a legfelsôbb osztályokban. Sajnos a nôi bajnokságban már csak a marosvásárhelyi csapat maradt meg az A-osztályban, de a férfiaknál sem sokkal jobb a helyzet. Ám szerencsére az alapok még mindig nagyon szolidak, sokkal szélesebb a válogatási lehetôség, mint más országrészekben. Ugyanakkor ez a kiválósági központ egyfajta üzletnek is tekinthetô, hisz ma már semmit sem csinál senki pénz nélkül. A felkészített gyerekekért az egyesületnek, ahová igazolnak, megfelelô, megállapított képzéstérítést kell fizetnie, ami visszaforgatható a képzésbe.
- És a tervezett nemzetközi válogatott mérkôzés Marosvásárhelyen?
- A nôi válogatott a napokban játssza az Európa- bajnoki selejtezôket, majd ôsszel a világbajnokság következik Németországban. A világbajnokság elôtti felkészítési idôszakban, valószínûleg augusztusban, Ausztrália, vagy egy más csapat ellen játszik a román nôi válogatott egy mérkôzést a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Ezt biztosra ígérhetem.
Az ifjúsági országos torna csapatbajnokságon jól szerepelt a marosvásárhelyi ISK 3. kategóriájú (1990-91-ben születettek) fiúcsapata. Pánczél Rudolf és Nagy József tanítványai a 18 induló rangsorában a jónak tekinthetô 6. helyen végeztek. A csapatban Tiboc Catalin, Kolcsár Tibor, Pârlea Cristian, Maier Daniel, Florea Eugen és Suciu Beniamin kaptak helyet.
A 2. kategóriában (1988-89-ben születettek) két kettôs leigazolással rendelkezô marosvásárhelyi tornász, Cristian Bataga és Vass Zsolt Sepsiszentgyörgy együttesével az országos csapatbajnokság harmadik helyén végeztek.
Az idei kilencedik futam elôtt a legizgalmasabb hírnek az számított, hogy egy német lap információi szerint június 26-án a Nemzetközi Automobil- szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa elveszi Michael Schumachertôl az ausztriai gyôzelmet, ahol néhány méterrel a cél elôtt Barrichello látványosan fékezett, hogy csapattársa megelôzze. A magazin szerint az utolsó elôtti kör állását fogják végeredménynek számolni.
De nézzük, mi történt vasárnap a pályán. A legesélyesebb csapatok párban indultak a vasárnapi futamon, az elsô sorból Montoya és Ralf Schumacher (Williams BMW), a másodikból M. Schumacher és Barrichello a Ferrarikkal, majd Coulthard és Räikönnen a Mercedesekkel rajtolt. A két Ferrari sokkal könnyebb autóval indult, így már az elsô körben megelôzték a BMW versenyzôit. Barrichello a már jól megszokott ôrjítô tempóban autózott, a második kanyar után már elsôként fordult. Az elsô kör történése még, hogy a két Jordan összeakadt, de sikerült visszaállniuk a mezôny végére. A két Ferrari azonban száguldott, körönként egy másodpercet vertek a BMW-kre. Kis izgalomra adott okot Michael Schumacher (egyébként egyetlen) elôzési kísérlete a 23. körben, amely során kicsúszott a pályáról, de folytatni tudta a versenyt. A Ferrarik elônye ekkor már akkora volt, hogy a kerékcsere után is megôrizték pozíciójukat.
Nagyon úgy tûnt, hogy ez a vasárnap a csapatok belsô harcáról fog szólni, ezt cáfolták meg az elsô látványos összecsapás fôszereplôi: Montoya és Coulthard. A két pontszerzésre is esélyes versenyzô a célegyenes végén akaszkodott össze és esett ki a versenybôl. Aztán alig történt említésre méltó esemény, a verseny vége felé egyre többekben merült fel a gondolat, hogy Barrichello majd újra elengedi Michael Schumachert, és ezt látszott alátámasztani az is, hogy az utolsó 15 körben egyre csökkent a brazil elônye. Végül néhány körrel a vége elôtt beállt egy állandó távolság és a két pilóta már nem versenyzett egymással, mindössze díszköröket futottak, hiszen ekkor már szinte az összes vetélytársra egy környit vertek rá.
Juni György sportkommentátor adott pillanatban meg is kérdezte, hogy "Schumacher vajon mikor fogja lekörözni saját magát?" Hát az elmúlt versenyekre mindenképpen abszolút Ferrari-fölény volt jellemzô.
Brazília nem zárt rossz hetet: a labdarúgó- válogatott bekerült a vb elôdöntôjébe, Barrichello megszerezte élete második futamgyôzelmét. Ezzel pedig új bajnokot avattak Nürburgringen, amire volt esély, hiszen a vasárnapi versenyzôk közül csak Michael Schumacher és Villeneuve nyert eddig.
1. Barrichello (Ferrari), 2. Michael Schumacher (Ferrari), 3. Räikönnen (McLaren Mercedes), 4. Ralf Schumacher (Williams BMW), 5. Button (Renault), 6. Massa (Sauber Petronas).
A vb-pontverseny állása: 1. Michael Schumacher (Ferrari) 76 pont, 2. Ralf Schumacher (Williams BMW) 30 pont, 3.Montoya (Williams BMW) 27 pont.
Holnap az elsô elôdöntôben a
világbajnokság legnagyobb meglepetése, Dél-Korea
csapata ismét megpróbálja kihasználni a hazai
pálya elônyét a legprecízebb és
legfegyelmezettebb európai gárdával,
Németországgal szemben. Portugália, Olaszország
és Spanyolország ellen elég volt a lelkes kilencven, vagy
közel százhúsz perces hajtás, elég lesz-e most,
amikor Rudi Völler száraz, de annál eredményesebb
együttesével kell felvenniük Guus Hiddink
"robotjainak" - ahogy egyes sajtótermékek a koreai
játékosokat nem kis malíciával
"becézik" - a harcot. Persze a kérdés úgy
is feltehetô - ha kissé rosszmájúak vagyunk, vagy ha
beállunk a FIFA-t szidó, egyre szélesedô tömeg
kórusába -, hogy Németország ellen is
folytatódik-e az a játékvezetôi
támogatás, ami mindeddig
"kijárt" a házigazdáknak, illetve mennyire
lesznek képesek a németek - márpedig ôk
általában képesek rá! - túltenni magukat az
esetleges bírói kellemetlenkedéseken, s legalább a
tiszta gólhelyzeteket értékesíteni (lásd
portugálok, olaszok, spanyolok kiesése).
Ha jóslásokba bocsátkozunk - kockáztassuk meg, hisz nem kerül semmibe - a szerencsés folyamatnak is vége kell szakadnia egyszer. Nem hiszünk abban, hogy valamiféle összeesküvés lenne a koreaiak segítésére, sokkal inkább arról van szó, hogy a játékvezetôk önkéntelenül is a lelátók befolyása alá kerültek (az már más kérdés, hogy találhattak volna ilyen tekintetben ellenállóbb bírókat is), s nagyon valószínûtlen, hogy negyedszer is így történik majd. A németeknek pedig (ismerik a mondást: amikor rosszul játszanak, bejutnak a döntôbe, amikor jól, akkor meg is nyerik) minden esélyük megvan, hogy 30- án ott legyenek Jokohamában - persze csak akkor, ha Guus Hiddink - aki már nem csupán holmi félisten, hanem maga az Atya Koreában - és legénysége ismét másként nem gondolja.
Szombaton reggel két gólt rúgtunk magunknak a minifoci-bajnokságban és kikaptunk 2-0-ra. A kapusunk azt mondta, amikor a másodiknál a labda bevánszorgott a kapuba, hogy egy vagy kettô, ugyanaz.
Dél-Korea ellen a spanyoloknak sem adtak meg egy gólt. Aztán nem adták meg a másodikat sem; lehet, hogy ez is ugyanaz?
(Csak akkor nem értem: miért játsszák gólra a futballt?)
Ecuadorból vagy Beninbôl érkezett játékvezetô uramék számára minden bukás a vonalon belül maga a rosszul sikerült mutatvány. Ha a fellökött játékosnak volt már egy sárgája, szinte biztos, hogy csomagolhat. A második cédulával ugyan nem kell bolondokházába vonulni, de öltözôbe már igen: szabályzat szerint ugyanis kettô darab sárgát kötelezô becserélni egy pirosra. Az pedig olyan, mint amikor a bikák elôtt lebegtetnek vörös kendôt a bôsz torreádorok.
(Részletkérdés, de a bikák állítólag színva-kok.)
A spanyolok tanultak az olaszok hibájából, mondja a kommentátor, én meg a sörömet szürcsölöm közben. Felkapom a fejem: mert? Támadnak a spanyolok, gólt akarnak, gólokat, és minél hamarabb, hogy ne maradjon a döntés az utolsó percekre, folytatja a szpíker, a tévé körül pedig fokozódik a nyugtalanság, mert sokan nem hallják rendesen, amit mond, és fel szeretnék hangosítani (a tévét, nem a kommentátort, az magától is kiabál idônként), de nem sikerül. Aztán jön egy pincér és odanyúl: harsog is a focis szöveg. Nem baj, hogy részben süti a nap a képernyôt, legalább halljuk, hogy mi történik.
Koreában van egy-két helyzete a spanyol csapatnak, az üvegembôl viszont elfogy a sör, azonkívül dolgom is van, egyéb. Úgyhogy felkerekedem. Sajnos, rosszkor jut eszembe, hogy javítják az utat és emiatt a buszok körbe-körbe járnak. (Hát!) Már a második félidô zajlik, jóval az elsô perceken túl, amikor újra betekintést nyerek a mérkôzésbe. Nincs eredmény, azazhogy van, de azzal annyi: mindkét oldalon nulla.
Csak a kilencvenedik percen túl tudom meg, hogy volt egy gól. És még utána, hogy volt egy másik is, de egyiket sem adta meg a bíró. Nézem, de nem értem, hogy miért lobogtatja a zászlaját a partjelzô. Hol a maga igaza?
Kész szerencse, hogy ráadásnak kapufát lônek a spanyolok és nem egy harmadikat. Ugyan lehet úgy feltenni a kérdést, hogy nem mindegy, hogy egy vagy kettô?, de egy harmadik már túl sok lett volna. Még akkor is, ha az ellenfelet Dél-Koreának hívjuk.
Amit tudunk, az, hogy Ázsiának elsô alkalommal van csapata a vébé elôdöntôjében. Sôt, ha Törökországot tekintjük, akkor azt is mondhatjuk, hogy Ázsiának másfél csapata van a legjobb négy között.
Dél-Korea közben már a vébé- aranyról álmodik. Elbúcsúztatta Olaszországot, el Spanyolországot is. Most a németeket temeti, egyelôre szavakkal.
Pünkösdi-e a ferdeszemû királyság, avagy lehet mégis Dél-Korea - Törökország vébé-döntô?
ELADÓ kukorica és búza nagy tételben az Unirii negyedben. Tel. 122-845. (41272)
A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)
OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 065/212-369. (41227)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Ára: 150.000 lej/kg. Tel. 0745-602-636. (41254)
ELADÓK két hónapos, fekete színû, doberman kan kiskutyák egészségügyi könyvvel. Tel. 311-135, 15 óra után. (41288)
ELADÓ közélelmezési kioszk koncesszióba vett területen. Tel. 249-296. (41366)
ELADÓK különbözô bútorok, perzsaterítôk, könyvek, mosógép, szônyegek. Tel. 147-350. (41424)
ELADÓ hálószobabútor olcsón, 5 égôs csillár. Tel. 168-373. (414
ELADÓ 4 szobás lakás IV. emeleten, a November 7 negyedben. Ára 13.000 USD. Tel. 215-723, 0744-517-410, 0766-723-343. (41274)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás garázzsal vagy anélkül a Sârguintei utcában. Tel. 145-748, 14-21 óra között. (41360)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás. Tel. 218-074, 210-037. (41282)
SÜRGÔSEN eladó Kisadorjánban családi ház (gáz, villany) és melléképületek. Tel. 065/576-395. (41358)
ÚJ! FELELETET KAPHAT KÉRDÉSEIRE! Jóslás TAROT-kártyával számítógépen a Fortuna fodrászszalon helyiségében. Jöjjön bizalommal! Kedden, június 25-én csak 30.000 lej. (41372)
ALKALMAZUNK ügynököt. Tel. 125-312, 10-14 óra között. (41334)
KÉSZÍTEK bármilyen típusú bútort melaminált PAL-lemezbôl. Tel. 140-411. (40942)
Szomorúan emlékezünk TÖRÖK LAJOSRA halálának 10. évfordulóján. Ôt soha nem feledô felesége, két fia, menye és a kisunokája, Anett. Nyugodjon békében. (41356)
Szeretettel és kegyelettel emlékezünk a nyárádszeredai id. BALLA LAJOSRA halálának 7. évfordulóján. Szerettei. (41249)
Fájó szívvel emlékezünk a drága férjre, édesapára, VERES JENÔRE, aki június 23-án 14 éve végleg eltávozott közülünk és 2000. június 24-re, amikor leánya, a drága feleség, édesanya és gyermek, BIRTALAN OLGA szül. Veres két éve hagyott itt minket, pótolhatatlan ûrt hagyva maga után. Emléküket szívükben ôrzik örökké bánatos hozzátartozóik. (41134)
Zoli, ma rád emlékezünk kegyelettel és tisztelettel. Életünk minden napjában és percében velünk vagy, csak a helyed üres, mindig várunk. Viszontlátásra. Szüleid, testvéred, nagyszüleid, nagybátyád, nagynénéid, unokatestvéreid. (41368)
Arany volt a szíved, munka az életed, ajkadra nem jön többé panasz, kezed nem int többé búcsút. Nem néz ránk többé szemed, könnyeink árja fejfádra tett csókunkat lemossa, de csendes álmodat ez biztos nem zavarja. Mindig emlékezni fogunk arra a június 24-re, amikor 10 éve örökre, búcsú nélkül itthagyott a legjobb anya, anyós, nagymama, dédmama és lánytestvérünk, SIMONFI ANNA. Emlékét ôrzi lánya, fia és azok családja, unokái, dédunokái és két lánytestvére. Nyugodj békében. (41132)
Szomorú szívvel emlékezünk június 24- én a marosvásárhelyi id. OLÁH JÁNOSRA halálának második évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, gyermekei és unokája, Levente. Nyugodj békében. (41367)
Mély fájdalommal, de Istenben megnyugodva közlöm a szeretett rokonokkal, ismerôsökkel és a színpad rajongóival, hogy társam, a Tündérkert legszebb virága, ERDÔS IRMA színmûvésznô életének 73. évében Svédországban visszaadta nemes lelkét Teremtôjének. Hamvait 2002. június 25-én du. 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetôben. Dr. Erdôs Bartha István (41383)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, apatárs, rokon, szomszéd ésmunkatárs, a szentgericei szü- letésû KUTI JÓZSEF a bôr- és kesztyûgyár volt dolgozója, életének 63. évében hirtelen eltávozott közülünk. Földi maradványait június 24-én, hétfôn 13 órakor helyezzük örök nyugalomra unitárius szertartás szerint a marosvásárhelyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (-)
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér, anyós, rokon, szomszéd és ismerôs, özv. LÁZÁR JÓZSEFNÉ szül. Baku Mária (Micike) életének 86. évében súlyos szenvedés után megpihent. Temetése június 24-én, hétfôn 14 órakor lesz a római katolikus temetô alsó kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (41461)
Megrendülve, szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó férj, gondos édesapa, testvér, sógor, nagybácsi, rokon, barát és jó szomszéd, SÁNDOR BÉLA a Városháza volt tisztviselôje, életének 78., házasságának 38. évében, rövid szenvedés után csendesen megpihent. Drága halottunkat június 25-én, kedden délután 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (41462)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretô édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós, anyatárs, testvér, rokon és jó ismerôs, özv. SZABÓ REBEKA életének 74. évében csendesen megpihent. Drága halottunk temetése június 25-én, kedden 15 órától lesz a pókakeresztúri gyászháztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (41460)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, testvér, rokon és szomszéd, KÁDÁR FERENCZ életének 76. évében csendesen megpihent. Temetése 2002. június 24-én 13 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Bánatos felesége, fia, leánya és azok családja. (41463)
Copyright © Népújság - 1999