Elhalasztották a Jürgens-jelentés vitáját

Az Európa Tanács (ET) jogi bizottságának csütörtöki szaratovi ülésén döntés született arról, hogy a magyar kedvezménytörvényt értékelô úgynevezett Jürgens-jelentés vitáját a páneurópai szervezet június végi közgyûléséig elnapolják.

A strasbourgi székhelyû szervezetnél arról tájékoztatták az MTI párizsi irodáját, hogy az ET jogi és emberi jogi bizottságának ülésén, amelyet az oroszországi Szaratovban rendeztek meg, egy friss döntés következtében került napirendre a téma. Magyar résztvevôje nem volt a tanácskozásnak.

Tabajdi Csaba, az ET magyar parlamenti delegációjának új vezetôje Budapestrôl levélben tiltakozott az általa egyoldalúnak minôsített jelentés ilyen körülmények között történô megvitatása ellen, és a bizottság ennek nyomán döntött a dokumentummal kapcsolatos eszmecsere elhalasztásáról - közölték Strasbourgban.

Eric Jürgens holland jelentéstevôt az ET tavaly szeptemberben kérte fel, hogy együtt vizsgálja meg a magyar kedvezménytörvényrôl benyújtott román- szlovák indítványt és azt a több ET- tagállam képviselôi által közösen elôterjesztett határozati javaslatot, amely annak feltérképezését kérte, hogyan szolgálja a kisebbségek védelmét a határokon átnyúló együttmûködés.

A Jürgens-jelentés - amely a MTI Strasbourgból származó értesülése szerint kizárólag a kedvezménytörvényre koncentrál - eddig még nem került nyilvánosságra, egyetlen ET-fórum sem foglalkozott vele.

A szervezet jogi bizottságának szaratovi ülése a napirendet megváltoztatva pénteken már nem foglalkozott a témával. A kérdés legközelebb a parlamenti közgyûlés június utolsó hetében esedékes tanácskozásán szerepel.

Az Európa Tanács (ET) jelentéstevôjének álláspontja nem más, mint egy holland politikus magánvéleménye, amely több sebbôl vérzik, ezért a magyar diplomácia feladata, hogy megakadályozza annak elfogadását - mondta az MTI-nek Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön.

A fideszes honatya annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Népszabadság információi szerint Eric Jürgens holland politikus, az ET jelentéstevôje a kedvezménytörvény hatályon kívül helyezését, új jogszabály megalkotását tartja szükségesnek.

A politikus szavai szerint a jelentésnek komoly formai hiányosságai vannak, hiszen Eric Jürgens mandátuma arra irányult, hogy egy európai összehasonlító jelentést tegyen az anyaországi és a határon túli nemzeti kisebbségek viszonylatában.

Hozzátette: ezzel ellentétben, a jelentés csak a magyar kedvezménytörvény elemzésével foglalkozik.

Németh Zsolt kifejtette: a tervezet ráadásul ellentétben áll az ET velencei bizottságának álláspontjával, hiszen nem vesz tudomást arról, hogy térségünkben a nemzetek és az országok határai nem esnek egybe.

A bizottság elnökének megfogalmazása szerint a dokumentum nem a vitás kérdések rendezését szolgálja, hanem "olajat önt a tûzre".

- Egy magánszemély álláspontja nem indokolja a kapitulációt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos nemzetközi küzdelemben - mondta Németh Zsolt.

- Nem ismerem pontosan az Európa Tanács (ET) jelentéstevôjének álláspontját a kedvezménytörvényrôl, de korábban is érzékeltem, hogy néhány európai testületnek, például a velencei bizottságnak vannak bizonyos fenntartásai a jogszabállyal kapcsolatban - mondta Kovács László külügyminiszter csütörtökön az MTI érdeklôdésére.

Kovács László megjegyezte: néhány európai szervezet fenntartásai mellett már korábban érzékelte egyik-másik szomszédos ország fenntartásait is a kedvezménytörvény vonatkozásában.

- Ezért az egész kérdés alapos újragondolására van szükség. Ezt teszi szükségessé az is, hogy az elôzô kormány döntést hozott a kedvezménytörvényrôl. Ennek pontos tartalmát nem is ismerjük, hiszen még a módosítás tényérôl sem kaptunk tájékoztatást - tette hozzá Kovács László.

A külügyminiszter szerint a kedvezménytörvény újragondolása kiterjedhet a jogszabály bizonyos módosítására, illetve kétoldalú megállapodások megkötésére egyes szomszédos országokkal.

Hozzátette, a jogszabálynak meg kell felelnie négy követelménynek: feleljen meg a törvény eredeti céljainak, legyen összhangban Magyarország és a határon túli magyarság érdekeivel, az európai normákkal, mindenekelôtt a velencei bizottság ajánlásaival és végül legyen elfogadható a szomszédos országok kormányai számára.

- Alaposan tájékozódnunk kell a határon túli magyar szervezetek álláspontjáról, illetve az európai intézmények és a szomszédos országok kormányainak véleményérôl. Ezt követôen tudjuk álláspontunkat kialakítani - fûzte hozzá Kovács László.

Mert a miniszterelnök a minap határozottan leszögezte, csak akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni és szerzôdést kötni a szakszervezetekkel, ha közben nem tüntetnek a kormány épülete elôtt.

A keddi találkozóról van szó, amikor a kormányfô az Országos Szakszervezeti Tömb és az Alfa Kartell képviselôivel tágyalt a szakszervezetek követeléseirôl. A pénteki video-konferencián Adrian Nastase így magyarázta meg, hogy miért csak estefelé írták végül alá az egyezséget. Mint mondta, a szakszervezeti vezetôknek is kijelentette, addig nem hajlandó egyezségre, amíg el nem viszik az embereiket a térrôl. Bejelentette, hogy sem most, sem a jövôben nem lesz hajlandó "az utca nyomásának engedni", csak az "argumentumok nyomására" hallgat. Aki az ellenkezôjét képzeli, téved, mondta végül Nastase. A kormányfô ellenben abban téved, hogy hatalmi pozícióból megkérdôjelezheti bárkik jogát a tüntetésre. A hatalmi arrogancia rossz tanácsadó!

Az Oktatási és Kutatási Minisztérium a 2002-2003- as tanévtôl az állami oktatás keretén belül jóváhagyta a magyar nyelv oktatását a Bákó megyei Pusztinán és Klézsén.

A csángómagyar közösség anyanyelvének oktatását jóváhagyó döntés az RMDSZ magyar nyelvû oktatásért folytatott kitartó és következetes küzdelmének eredménye. A két helység csángómagyar közösségének jogos igénye az RMDSZ- küldöttség május elsô napjaiban tett csángóföldi látogatásának nyomán nyert orvoslást, ugyanis a helyszíni tárgyalások során végre sikerült feloldani az ügy megoldását eddig ellehetetlenítô ellentéteket, és biztosítékot nyerni a magyar nyelv oktatásának beindítására.

Markó Béla szövetségi elnök és Ecaterina Andronescu miniszter asszony csütörtöki egyeztetésén körvonalazódott, hogy ôsztôl Pusztinán 24, Klézsén pedig 17 tanuló kezdheti meg a magyar nyelv tanulását heti több órában. A minisztérium jóváhagyta a pusztinai és klézsei csángómagyar tanulók szüleinek a magyar nyelv oktatására vonatkozó kérvényeit, illetve az ezek alapján a Bákó megyei tanfelügyelôség által összeállított átiratot. A tárgyaláson továbbá részt vett Borbély László ügyvezetô alelnök, a képviselôház titkára, Asztalos Ferenc, a képviselôház tanügyi bizottságának alelnöke, a kormánypártot pedig Viorel Hrebenciuc kép- viselte.

53. évfolyamatát bocsátotta útra tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol a rendszerváltás óta a legnépesebb számú, közel 150 magyar hallgató végzett. Számukra dr. Nagy Örs egyetemi tanár, rektorhelyettes fogalmazta meg, hogy itthon, a szülôföldön van rájuk szükség e nehéz, sok áldozatot követelô, de ugyanakkor számos elégtételt is nyújtó, szép hivatás gyakorlására.

A hallgatókat a rektor mellett a karok dékánjai is búcsúztatták, majd a román és a magyar tagozatot képviselô végzôsök mondtak köszönetet tanáraiknak és szüleiknek a megszerzett tudásért, illetve a vállalt áldozatért. Ezt követôen osztották ki a legjobbaknak járó okleveleket.

Hivatásomat méltósággal és lelkiismeretesen fogom gyakorolni - hangzott el a párhuzamosan román és magyar nyelven tett esküben, amely a Sportcsarnokban népes közönség elôtt tartott ballagási ünnepséget zárta.

Aktuális

Sejthetô volt, hogy az uniós csatlakozás (közelebbi-távolabbi) reményében elôbb- utóbb elkészül valami. Meg is ajándékozta magát az ország egy vadonatúj programmal. Neve is van, szépen szól: "Tiszta Románia" - hosszú távú környezetvédelmi akció. Azért ne dôljünk hátra a karosszékben, mert munka, mint a szemét, fölöttünk tornyosul. S csakugyan látnunk kell, a sorrend fordított: szemét van, meló nincs, legalábbis kevés még. Márpedig a felkészülés nem vár halasztást, a környezetvédelem köztudottan fontos uniós tárgyalási fejezet. Nem árt emlékezni arra sem, az Európai Parlament felszólította az EU tagországait, hogy a kelet-európai országokkal folytatott csatlakozási tárgyalásokon egyetlen olyan kérést se fogadjanak el, amelyben a tagjelölt valamely környezetvédelmi norma késôbbi bevezetéséért folyamodik. De az elsô körben befutó államok erôfeszítéseihez képest hol tartunk mi még…

Nem baj, Nobel-díjas tudósok állították nemrég: a környezetvédelem a kôkorszakba vezet vissza. Nekünk csupán addig kell visszamennünk, amikor elkezdtünk szemetelni... Merthogy azóta jószerével minden itt maradt. A hulladékkezelésnek mifelénk jobbára két technikája van gyakorlatban: a szônyeg alá söprés és az elfüstölés. Más alternatív módszer kevés ismeretes és alkalmazott. Mindenesetre nagy feladat elôtt áll a szaktárca, a megyei felügyelôségek és a társadalmi szervezetek. Utóbbiak például az uniós felkészülési folyamat során megfelelôen tájékoztathatják a lakosságot. Mert amit az emberek a kormánynak nem hisznek el, azt könnyebben elfogadják a velük közvetlen kapcsolatban álló civil szervezetektôl, amelyekkel kapcsolatban nem merülhet fel a gyanú, hogy pártpolitikai szempont motiválja ôket.

Egy szó mint száz: a romániai lakosság mentalitásán sürgôsen változtatni kell. Ideje a fejekbôl kirázni a szemetes gondolkodást. A városi és vidéki önkormányzatoknak meg kell vizsgálniuk, hogy néz ki a park, a község, hát még a faluvég? Szemügyre kell venni a folyók, tavak vizét, vidékét, elindulni vasúti pályák, országutak mentén. És az utcákról még nem szóltunk egy szót sem. Olvasom, az EU-tagállamokban élôk 95 százaléka úgy vélekedik, hogy a környezet védelme érdekében a legtöbb, ami hatalmában áll, hogy nem szemetel az utcán. Nálunk még nem ilyen egyszerû...

Az ujjunk mögé nem rejtôzhetünk. A "lobbizást" pedig igencsak nehezíti, hogy az unió legfontosabb fórumain tisztában vannak azzal, hogy miféle ütemben halad országunkban a felkészülés… Keményen rá kell húzni, mert a "Tiszta Románia" programot nem lehet "Megéneklünk Románia" propaganda porhintéssel behelyettesíteni.

Brüsszeli tárgyalásairól számolt be egyebek között Adrian Nastase miniszterelnök a szokásos heti videokonferencián. Az EU bôvítési biztosával folytatott megbeszélések ismertetésén túl kitért arra, hogy a múlt héten arról beszélt: egyes multinacionális cégek, külföldi befektetôk bizonyos esetekben kihasználják a román törvények "értelmezhetôségét", s nulla profitot, sôt deficitet jelentenek, hogy ne kelljen adót, illetéket fizessenek. Most szükségét érezte annak, hogy finomítson korábbi kijelentésén. Hangsúlyozta, nem akarja blamálni a külföldi beruházókat, és esze ágában sem volt általánosítani. Ám oda kell figyelni ezekre a dolgokra, az ország érdekében.

Burebista óta sörözünk

Példának a sörgyártókat hozta fel. Mint mondta, a románok Burebista óta gyártanak és fogyasztanak sört. Mára azonban oda jutottunk, hogy több sört fogyasztunk, mint tejet. Persze, folytatta szokásos iróniájával, a sör gyógyszer, folyékony kenyér, de arra is kell gondolni, hogy a mértéktelen sörfogyasztás mennyire megterheli a családi költségvetést. Tehát, mondta, nemcsak a túlzott sörgyártást, hanem mindenfajta extremitást bírálva, a családok életérôl van szó, nem szabad túlzásokba esni. S mindenekelôtt figyelni kell az ország érdekeire, mert ha egy vállalat jól megy, munkahelyeket, vagyis megélhetést biztosít embereknek, s a befizetett adókból komolyabb szociális háló is kiépíthetô a rászorultak megsegítésére.

A Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök zárszavával véget ért világélelmezési csúcstalálkozó sokak szerint mérsékelt sikert könyvelhet csak el.

A házigazda szerepét betöltô olasz kormányfô leszögezte: az éhezés problémájának a megoldása elsôbbséget élvez, hiszen a terrorizmussal együtt ez az emberiség egyik legsúlyosabb gondja. "Érdekesnek" minôsítette az éhség legyôzésével kapcsolatos javaslatok között azokat is, amelyeket az ugyancsak Rómában összegyûlt civil szervezetek terjesztettek elô a FAO csúcstalálkozó keretein kívül. A szónok szerint a Nyugatnak meg kell újítania politikai kötelezettségvállalását a világ éhezôinek megsegítésére.

Berlusconi ugyanakkor igazságtalannak nevezte, hogy a nyugati államok vezetôit közömbösséggel vádolják. Szerinte a gazdag országoknak a jövôben nemzeti össztermékük 0,7 százalékára kellene emelniük a szegények felkarolására szánt összeget. "Nem hiszem azonban, hogy a szegény országok fejletlenségérôl az iparosodott országok tehetnének" - mondta az olasz miniszterelnök, aki szerint a fejlôdô országoknak meg kellene tanulniuk termelni.

Jacques Diouf, a FAO fôigazgatója korántsem volt ilyen elnézô a tehetôs országokkal szemben. Zárszavában rendkívül kedvezôtlen politikai és pszichológiai jelzésnek nevezte, hogy a római összejövetelrôl hiányoztak a leggazdagabb országok elsô vezetôi. Sokszor fontosabb az, hogy aki segíteni akar, milyen módon ad, mint az, hogy mennyit ad - mondta Diouf. A fôigazgató azonban nem tartja sikertelennek a csúcstalálkozót, amelyre a gazdag országok végül is népes delegációkat küldtek. Összesen 248 miniszter volt jelen a négynapos tanácskozáson, s ez rekordot jelent a csúcstalálkozók történetében - fûzte hozzá.

A római találkozón 43 újabb ország csatlakozott az élelmiszernövények genetikai örökségérôl szóló egyezményhez, 56-ra emelve ezzel a csatlakozók összlétszámát. Ez a dokumentum azt tekinti elsôdleges célnak, hogy megôrizzék a táplálkozásra szánt növények genetikai örökségét, fenntartható módon használják fel azokat, a kereskedelmükbôl származó hasznot pedig az egyezmény szerint igazságosan kell elosztani. A FAO számításai szerint az emberi történelemben eddig használt tízezer növény-élelmiszerfajta közül ma már csak százhúsz biztosítja a világon fogyasztott táplálék kilencven százalékát. A huszadik században jelentôsen csökkent a biodiverzitás. Az egyezményt egyébként eddig az Európai Unió is aláírta, de az Egyesült Államok egyelôre még nem csatlakozott hozzá.

A csúcstalálkozón hozott biztonsági intézkedések eredményeként az elmúlt napokban hétezer embert igazoltattak az olasz fôvárosban, huszonötöt valamilyen bûncselekményben értek tetten, és csaknem száz ember ellen tettek feljelentést. Összesen kilencszáz ellenôrzô posztot állítottak fel a városban, a rendôrök mintegy háromezer gépkocsit ellenôriztek, és ennek köszönhetôen 170 bizonyult lopottnak. Ha tehát a csúcs biztonságára ügyelô ötezer rendôr, csendôr és pénzügyôr nem is fogott terroristát, az egyéb területen rosszban sántikálók ennek a készültségnek hála fennakadtak a hálón.

Szerda délután a Bolyai Farkas líceumban tartották a Kossuth-vetélkedô döntôjét. A nagy államférfi, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezéralakja születésének 200. évfordulója alkalmából a szervezôk szándéka az volt, hogy a részvevô diákok és felnôttek is minél jobban elmélyedjenek a XIX. század reform kori társadalmának eseményeiben, Kossuth Lajos személyének, munkásságának ismeretében, a forradalom eseményei és színterei felelevenítésében.

Az EMKE marosvásárhelyi szervezete által lebonyolított vetélkedôre 19 csapat nevezett be, s ebbôl 11 jutott el a döntôbe, ahol elsô helyen az Ákosfalvi Általános Iskola Nyárád csapata végzett. A második helyre a marosvásárhelyi 3-as iskola Székölyök csapata került. Harmadikként a csittszentiváni gyerekek Búvár csapata teljesített, a negyedik helyre a gernyeszegiek Széchenyi István csapata került - tájékoztatott a szervezôk nevében Náznán Olga, az EMKE megyei szervezetének alelnöke.

A vetélkedô kérdéseit Hajdu Zoltán és Balázs Árpád tanárok dolgozták ki, a gyerekek jutalma magyarországi kirándulás lesz..

Folyamatban van a jövô év elején leadandó pályázat elôkészítése, amelynek célja, hogy a Kis-Küküllô térségében megoldja a vízhálózat elkészítését. A tervek szerint a térség két részre oszlana. Egyik Szovátáról kapná az ivóvizet, a másik pedig Gyulakutáról. Még kérdéses, hogy Erdôszentgyörgy hova csatlakozik majd, ugyanis ott már a község egy részén korábban sikerült megoldani a vízellátást. Az erdôszentgyörgyi tanács még nem döntött arról, hogy csatlakozik-e valamelyik részhez, és ha igen, melyikhez, vagy önállóan folytatja a probléma megoldását.

A kistérség e hónap végére összehívott közgyûlésén arról kell döntsön, hogy erre a programra felveszi-e a Kis- Küküllô alsó folyásánál Balavásártól Dicsôszentmártonig elhelyezkedô falvakat a társulásba. A szóban forgó települések már korábban is csatlakozni akartak a térségi társuláshoz, amely - hogy áttekinthetetlenül és összefoghatatlanul naggyá ne váljon, kompromisszumos megoldásként - felajánlotta, hogy fiókegységként csatlakozhatnak, ám a vízprogramban való részvételhez ez nem bizonyult elégségesnek.

Jegyzet

Kedden, csütörtökön és vasárnap látogatók ezre özönli a megyei kórház fele. A betegeknek szánt elemózsiával, itókával cipekednek az emberek, nagyrészük faluról érkezik. Tele gonddal, aggodalommal. Akinek közeli hozzátartozója nyomta hetekig a kórházi ágyat, az tudja igazán, lelkileg milyen megpróbáltatást jelent a betegség. S azt is tudja, milyen költségekkel jár a beteg ápolása, ápoltatása, a kórházi koszt pótlása, hogy most egyéb költségekrôl ne beszéljünk.

S hogy mindezt tetôzzék, intézkedett a kórház igazgatósága: csak nejlonpapucsban engedik fel a látogatókat a betegekhez. Errôl tájékoztató táblát függesztettek ki, hangsúlyozva, hogy a papucs viselete kötelezô. Igen ám, csak a cipekedô, sietôs látogatók a folyosó falán ezt nem veszik észre, és csak a liftnél, a percekig várakozó nagy tömegben szereznek tudomást róla, hogy belépés nincs. Amikor a felvonó a földszintre ér a liftkezelô ellentmondást nem tûrô hangon utasítja ki a felvonóból a gyanútlan embereket. Ugyanígy a lépcsôházhoz állított kapus vagy polgárôr is: tessék az automatához menni és tízezer lejért papucsot venni!

Mit lehet tenni? Emelkedett vércukorszinttel és - nyomással visszabattyognak az automatához, de mivel az automata használathoz mifelénk nemigen szoktak hozzá, a gyengébbek kedvéért odaállították a klasszikus árust, akit ha megrohamoznak, alig gyôzi adni a kétgyufásskatulyányi dobozokat. Aztán következik az idétlenkedés, idôs nénik, bácsik fél lábon állva, dôlingélve - mert egy padról, székrôl senki sem gondoskodott - próbálják felszuszukálni a kék pampót, ami a zöldutat jelenti.

A dolgok logikájában valami hibádzik. Nem vitás, a higiénia a gyógyászat félsikere, szükség is lenne rá. De nem hiszem, hogy a papucsok mentik meg a kórházat és a betegeket a kórokozóktól. Akkor, amikor az orvosok, asszisztensek is utcai cipôvel lépnek be a liftbe, amikor a látogatók ruhája éppúgy lehet fertôzô, mint cipôje, amikor az orvosok beleegyezésével - hogy a beteg éhen ne haljon - a behordott élelmiszerek is lehetnek baktérium- meg egyéb hordozók. A higiénia iránti fokozott figyelmet nem a látogatók megvámolásával kellene megoldani, hanem ingyenesen, ahogy máshol is teszik.

A másik dolog, amikor a télen karantént vezettek be a kórházban az influenza miatt, közleményben hozták a látogatók tudomására. Most miért nem lehetett közölni: emberek figyelem, hozzanak magukkal pénzt, mert belépôjegy helyett tízezer lejes papucsot kell váltsanak. Utána lehet számolni, ha a több mint ezerágyas kórházba csak egy látogató megy fel egy beteghez, mennyi pénzt gyûjtenek be.

Tavaly a kormány új rendelkezéseket bocsátott ki, melyek az elôzôtôl különbözô módon sorolják be az egyes munkahelyeket veszélyességi kategóriákba. Ennek következményeként minden érintett munkáltatónak meg kellett vizsgáltatnia és újra engedélyeztetnie a veszélyesnek minôsített munkahelyeit. Ez megyénkben 138 munkáltatót érintett. 2001 végéig, a rendelkezés által kiszabott elsô határidôig azonban mindössze 24-en váltották ki az új engedélyeket, ami azt jelenti, hogy csak ezeken a munkahelyeken dolgozók részesülnek a törvény által elôírt kedvezményekben.

Június 30-án lejár a módosított határidô is, ám a helyzet korántsem javult megfelelôképpen. Eddig 82 kérelmet nyújtottak be a Területi Munkaügyi Igazgatóságra, ebbôl 44 kedvezô elbírálásban részesült. 17 esetben a szükséges mérések és ellenôrzések elvégzése után a kérvényezôk visszavonták kéréseiket, mivel nem teljesítik az új feltételeket. 4 esetben a Területi Munkaügyi Igazgatóság utasította el a kérvényezôket. A többi kérvénynek még folyamatban van a kivizsgálása.

A közelgô határidôre való tekintettel a Területi Munkaügyi Igazgatóság tegnap találkozót szervezett az érintett intézmények vezetôinek és szakszervezeti, vagy ennek hiányában a munkások képviselôjének. A Szakszervezetek Házában zajló megbeszélésen az igazgatóság részérôl annak fôfelügyelô-helyettese, Chisu Aurel illetve több szakértô vett részt. Az általános ismertetô elhangzása után a jelenlevôk kérdéseikkel az igazgatóság szakértôihez fordulhattak.

Felhôkarcolók (20.)

2002. január 5-én kaptuk a hírt a Magyar Távirati Irodától, miszerint a floridai parti ôrség helikopterei egy engedély nélkül levegôbe emelkedett magánrepülôgép nyomába eredtek és ismételten felszólították a pilótát, hogy azonnal szálljon le. Ô azonban nem engedelmeskedett és Cessna márkájú egymotoros gépével egy tampai felhôkarcoló 28. emeletébe csapódott.

6-án a Kossuth rádió még valószínûnek tartotta, hogy nem terrorcselekménnyel van dolgunk. Harmadnap viszont már azt sugározták a televízióadók, hogy a szörnyethalt Bishop (jelentése püspök) nevû serdülôkorú - 15 éves - gyerek mindössze 2 hónapja járt a repülési tanfolyamra és már az oktatójának sem engedelmeskedett. Ruhájára egy búcsúlevél volt tûzve, amelybôl az tûnt ki, hogy rokonszenvezik Oszama bin Ladennel és a terroristákkal.

Azt, hogy nem egészen véletlenszerû, ami történt, más adatok is megerôsítik. Az Amerikai Egyesült Államoknak eme országnyi félszigetén is igen élénk a légi forgalom, Miami és Jacksonville után Tampa Florida harmadik legynagyobb városa, amely, mint a mellékelt ábra mutatja, a szélrózsa minden irányából érkezô járatokat fogad. A The Tampa Tribune címû napilapból átvett térképen, mely a települést és környékét - Hillsborough tartományt - mutatja be, három légikikötôt is felfedeztünk. A 2-es számmal megjelölt terület déli részén Tampa nemzetközi repülôtere van feltüntetve, az 1-es számú félsziget legalján a Macdill Air Force Base felirat olvasható, ami katonai rendeltetésre utal, míg az 5-ös szám alatt a Plant City municípiumi röptér található. Gondolhatja a kedves olvasó, hogy ezen a mintegy 56x56 kilométeres területen naponta, óránként és percenként több gépmadár száll ide- oda, mint egész Romániában. Annál is inkább, hogy a magánrepülôgépek számát több tízezerre, a polgári repülôgépekét százezernél többre teszik az USA-ban, ahol még az is gyakori, hogy a föld fölött lebegve tartanak értekezletet, készítenek jelentéseket és hoznak határozatokat a cégek jó menetele érdekében.

Az öngyilkos kamasz ismereteink szerint egy, a fényképpel bemutatott Cessna Skyhawk (=sólyom) szerû repülôvel "karambolozott". A maximálisan 1406 kilogramm felszállótömegû, 238 lóerôs, 6 hengeres Avco Lycoming turbó feltöltésû boxermotorral fölszerelt alkalmatosság legnagyobb sebessége 346 km/óra, szolgálati csúcsmagassága 6.100 méter, hatótávolsága 1900 kilométer, és 3 utast is magával vihet.

A Cessna 172-es típusát 1955-ben fejlesztették ki, s a következô évben már 1170 darabot gyártottak belôle. Nagy sikere a megnövelt biztonsággal magyarázható, amit egy orrkerekes tricikli elrendezésû futómû alkalmazásával értek el. Késôbb a motor (Continental) tökéletesítésével és az elektronika szélesebb körû alkalmazásával eljutottak a 182- es modellhez, amelynek bizonyos változatait már turbómeghajtással és behúzható futómûvel látták el. Ezek a gépek az USA légierejének is olyannyira megfeleltek, hogy - 1963 és 1983 között - 864 darabot rendeltek belôlük a pilóták alapkiképzésére. A 172/182-esek sorozatgyártását 1986-ban leállították ugyan, de 1997-ben újraindították a legkorszerûbb technikai szinten.

A márkanévrôl tudni kell azt, hogy egy kansasi farmon felnôtt, jó mûszaki érzékkel megáldott férfiútól származik. Clyde Cessna 1880-ban született és 1911-ben, egy repülési kiállítást követôen megvásárolt egy Blériot géptörzset, amelyre saját tervezésû szárnyakat erôsített. Ezzel a
"csodálatos masinával" aztán sikerült tizenháromszor (!) oly szerencsésen lezuhannia, hogy eközben és végsô soron megtanult repülni. 1916-17-ben két újabb gépet konstruált, majd 1925-ben Walker Beeckkel közösen létrehozta a Travel Air légitársaságot. De két év múltán kivált ebbôl a vállalatból, megalapította az önálló Cessna Aircraft gyárat. 1937-ben visszavonult, s cégét unokaöccsére, Dwane Wallace-ra hagyta. Clyde Cessna 1954-ben hunyt el. Addig és napjainkig azonban cége a könnyûrepülôgépek megannyi változatát adta a világnak Skylark (pacsirta), Skylane (jelentése talán égi út), Skyplane (égi repülôgép), Skymaster (a levegô ura), Skyhouse (égi ház, otthon), Cutlass, Turbo Citation, Corsair, Crusader és más típusnévvel.

Kertész Mihály örökbecsû háborús szerelmi történetét, a Casablancát jelölték meg rendezôk, írók, színészek, újságírók minden idôk legszebb amerikai filmes románcaként az amerikai filmintézet szavazásán.

Az éppen 60 évvel ezelôtt készült film, amelyet a különbözô tévécsatornák a mai napig rendszeresen mûsorukon tartanak, nemcsak a fordulatos történet, az antifasiszta tartalom miatt népszerû, hanem azért is, mert a legkisebb szereplô is telitalálat. A "korrupt, de nem gazember" Renault kapitányt játszó Claude Rains, a náci ôrnagyot megszemélyesítô Conrad Veidt, Arthur Wilson, mint Sam, a néger zongorista (aki újrajátssza), vagy a Victor Lazlót alakító Paul Henried mellett mindenekelôtt Humphrey Bogart és Ingrid Bergman háború által szétszakított szerelmespárja felejthetetlen.

Aligha van olyan film, amelynek párbeszédeibôl ennyi szállóige lett.
"Játszd csak, ha ô kibírta, én is kibírom". "Egy nô megbántott, és te bosszút állsz a világon", "Fel a fejjel, kölyök". "Párizs örökre a miénk marad" - hogy csak azokat idézzük, amelyek "Bogey" és a szépséges svéd színésznô között hangzanak el. A film hatására jellemzô, hogy néhány hónappal bemutatója után Franklin D. Roosevelt amerikai elnök a marokkói nagyvárost javasolta Winston Churchill brit kormányfônek egy olyan csúcstalálkozóra, amely elindította a II. világháború utáni rendezést.

A Casablanca mögött az 1939-ben készült szuperfilm, az Elfújta a szél végzett: Rhett Butler és Scarlett O'Hara "se vele, se nélküle" kapcsolatát Clark Gable és Vivien Leigh jelenítette meg, a filmes legendák szerint a két világsztár szívbôl utálta egymást, és a forgatás végére sem szerettek egymásba.

A harmadik helyezett a West Side Story (1961) a 4. a Római vakáció, Gregory Peck-kel és Audrey Hepburnnel, az 5. az 1957-es Emlékezetes ügy, Cary Grant és Deborah Kerr duettjével. Feltûnô, hogy az elmúlt 40 év termésébôl egyetlen film sem került be az elsô ötbe és a 10-be is csak két 1970-es film, az Ilyenek voltunk, Barbra Streisand és Robert Redford kettôse (6.) és a Love Story (9.) valamint az 1965-ös Doktor Zsivago (7.) törte meg a régi romantikusok uralmát.

A 8. helyezett James Stewart és Katherine Hepburn klasszikus kettôse Frank Capra Csodálatos életében. Ôk ketten szerepelnek a legtöbb filmben a százas listán. A 10. Charlie Chaplin 1931-ben készült Nagyvárosi fények címû, még néma alkotása. A modern szerelmes történetek közül a Micsoda nô (1990) Julia Robertsszel és Richard Gere-rel csak 21 lett. Minden idôk legnagyobb kasszasikerét, az 1,8 milliárd dollár bevételt hozó Titanicot (1998) a szavazók csak a 37. helyre rangsorolták.

A 10 legszebb romantikus filmbôl hétben a szerelmesek nem maradnak együtt. Az amerikai filmintézet adatai szerint 187, különbözô szintû összecsapás zajlik ezekben, a vitától a pofonig, ám összesen 260 jelenetben csókolóznak.

Népi gyógyászat, természetgyógyászat

A kínai hagyományos gyógyászati szemlélet nagy fontosságot tulajdonít a veséknek. A kínaiak a vesét a szervezet energiaraktárának fogják fel, sok fizikai és mentális (qigong) gyakorlattal erôsítik, a hidegtôl védik. Akár a magyar népi gyógyászatban, gyakran alkalmazzák a hôterápiát, vagyis a vesetájékot melegítik.
"Hogyha megfázott a vesénk, fájt a derekunk, nagyanyám cserepet melegített, belefogta egy rongyba, és mi rá kellett feküdjünk. Volt, amikor a derekunkra kötötte. Lefektetett az ágyba, a jó melegbe, és pihennünk kellett. Meleg fedôt is tett a hasunkra." (Makfalva, Marosszék)

Más, magyar népi gyógyászati módszer a vesekô feloldása csipkerózsagyökér- fôzettel. Bármilyen típusú vesekô esetén fogyaszthatjuk.

A következôképpen járunk el: 2 evôkanál megtisztított, apróra vágott csipkerózsa gyökérre öntsünk 2,5 deci vizet, és kis lángon, lefedve, 15 percig forraljuk, majd hûtsük le. Osszuk három részre, és 20-30 perccel a napi három fôétkezés elôtt igyuk meg a fôzetet. A kúra idôtartama két-három hét.

Az áztatott csipkebogyó teát (1 liter vízben egy evôkanál összedarabolt csipkebogyót 12 órán át áztatunk) is ihatjuk a különbözô vese- és hólyagbetegségek esetén. A kúra alatt gondoskodjunk sok folyadékbevitelrôl.

A kínaiak az akupunktúrán kívül a veséket a vesetájék masszírozásával is erôsítik, amely szerintük csodákra képes. Hátfájás, ízületi gyulladások és menstruációs görcsök esetén is jó: tegyük mindkét kezünket a derekunkra úgy, hogy a hüvelykujj elôre nézzen, a többi újj a vesére kerüljön. Melegítsük meg elôre a kezünket. Ha nincs hôforrás, a tenyereinket erôteljesen súroljuk össze. Csak jól átmelegített kézzel végezzük! Könnyed mozdulatokkal, körkörösen masszírozzuk a vesénket egy-két percig. Ezután húzzuk végig a kezünket lefelé a faron és a felsô comb hátsó részén keresztül a bokáig. Utána a vesétôl kiindulva a gerinc mellett olyan magasan, ahogyan csak tudjuk. A vesemasszázst naponta negyvenszer megismételhetjük.

Az ízületi betegségek magyar népi gyógyászatával folytatjuk.

Forrásanyag: Prof. dr. Török Szilveszter, Népi gyógymódok In: Elixír Magazin, 2000. november, 12-13., dr. Eôry Ajándok, A vesédbe látok, vesemasszázs In. u.o. 18-19, valamint a szerzô gyûjtésébôl.

Kossuth- és Herder-díjas írónk június 17- én tölti 75. életévét. Pár napja Sopronban köszöntötték szép, felemelô ünnepségen. Vasárnap a szülôfaluban, Pusztakamaráson gyûlnek össze tisztelgô fôhajtásra Sütô András barátai, tisztelôi, írótársai. Olvasóink nevében magunk is a lehetô legjobbakat kívánjuk az ünnepeltnek. Szolgáljon köszöntôül ez a mai összeállítás.

Fodor Sándortól

Kedves Sütô András!

Kérlek, ne haragudj a hivatalosan csengô megszólításért, de ilyen ünnepi, ilyen ritka alkalommal mégsem Andrisozhatlak. Mert bizony ünnepi alkalom a 75. születésnapod.

Azok után, hogy immár felköszöntöttelek a bukaresti rádióban - ugyan miért fontoskodom most soraimmal is?

Kérlek, tekintsd ezt a levelet egyfajta pohárköszöntônek. Hiszen - valójában - vasárnap, 16-án kellett volna elhangzaniuk köszöntô szavaimnak Pusztakamaráson, a fehér asztal mellett. Csak hát rozzant egészségi állapotom nem engedi, hogy eleget tegyek barátaid meghívásának, hogy bár egy koccintásra, egy baráti ölelésre megjelenhessek az említett napon szülôfaludban.

Azzal kezdeném, hogy hálát adok a Fennvalónak, amiért nekünk adott, közénk küldött Téged. Veled együtt azokat is, akik olykor vitába szálltak Veled, így csiszolták a maguk, de a Te szellemed gyémántköveit is (ha ez olykor nem is esett jól neked). A magam részérôl azonban állíthatom: Te voltál az, aki annak idején, több mint harminc évvel ezelôtt végképp fölébresztetted bennem az 1956 óta eszmélô lelkiismeretet Anyám könnyû álmot ígér címû vallomásos könyveddel. Azóta ragyogó esszéiddel, prózáddal és színmûveiddel csak erôsítettél hovatartozásom tudatában, emberségemben. Tudom - nem csak engem.

Tudom: fiatal éveidben tiszta szándékkal próbáltad egyeztetni sorsunkkal az egyeztethetetlent, amíg rájöttél arra, amire külön-külön elôbb-utóbb valamennyien rájöttünk, hajdani, fiatal útkeresôk: azok, akik nyájas szóval közeledtek hozzánk, jólétet, pénzt is kínálva nekünk, valójában életünk értelmétôl kívántak volna megfosztani bennünket. És - Istennek hála - nem sikerült nekik. Idôleges egyezkedéseinkért, megingásainkért azonban fizetni kellett. A számlát épp neked nyújtották be a furkósbotos, részeg hazafiak 1990 tavaszán. Hátha elpusztíthatnak, vagy legalább elûznek Erdélybôl, mint a Kárpátok Géniusza fô célkitûzésének, az ország nemzeti "homogenizálásának" egyik fô akadályát, akit majd valamennyien követünk.

Hát ez nem sikerült.

Köztünk-velünk maradtál, mert hozzánk tartozol. És mi - Hozzád. Ahhoz a néphez, amellyel a tekintetekbôl is értenôk egymást - ha a kimondott szót betiltanák.

Most, 75. születésnapodon, mint kereken fél évvel "fiatalabb" pályatársad, hadd kívánok neked jó egészséget és életed végéig erôt megtartó munkásságodhoz, hogy Téged olvasva gyönyörködhessünk, és gyönyörködjenek utódaink is rokontalan anyanyelvünk minden szépségében, káprázatos gazdagságában.

Hadd ismétlem - befejezésül - Ady már rádiós köszöntômben is idézett sorait, Levél-féle Móricz Zsigmondhoz címû versének befejezô gondolatát:

"S ha a lehetetlent nem tudtuk lebírni,

Volt egy szent szándékunk: gyönyörûket írni."

Öreg barátod, hûséges olvasód,

Sütô Andrásnak

Istenem, az a sok elmulasztott út

Kolozsvárig! Álmomban körbeutazhatnám

rajtuk a Földet. Sárga rekettyefény

járna elôttem várostól városig

s bivalyok dülledt szemétôl elkomorodó éjszakák.

Hágók, templomok, fahidak és öngyilkosok

erdôben kallódó cipôi jönnének velem

tolongó kíséretként. S Ady árnyékos kalapja,

jól belehúzva egy csillag homlokába,

sötétbe borítana elôttem országokat.

Zarándokút? Szégyenút lenne ez? Magányos

gyászmenet a véres lécekkel telitûzdelt földön?

Fogam közt szikrázó aranypénzzel

az elrabolt temetôket kutatnám föl

s a holtakat beszéltetném a föld alól suttogva

a fejszével levágott fejekrôl, ha már az élôk

szájában szavak helyett terméketlen, nyers kréták

csikorognak… Istenem, az a sok elmulasztott szó

és elmulasztott lombzúgás Kolozsvárig! Az a

kanyart-jelzô, élénk rekettyefény a királyhágói

meredélyen! Nem is tudom: lenne-e még út

számomra arrafelé? Vagy már a fûvel benôtt

ösvény is csak a szívekbe visz föl, ahol annyi a kô,

mint a Sebes-Körös medrében Csucsa alatt?

Csoóri Sándor

(Részlet)

Minden irányba terpeszkedô-bôvülô szülôfalumban töpörödô-rokkanó szülôház. Akinek gondjai és örömei közé ilyet adott az Isten: a világ végérôl is holtig hazajár. Némelykor úgy gondolom, hogy még azután is. Holtában? Hát persze! - mondom pislákoló reménnyel a szamárfület mutogató kétkedésnek. Ilyenkor segítségemre siet a leghûségesebb dallam, mely gyermekkoromtól kezdve máig elkísért. Remélem, holnap sem veszi észre, hogy hervadatlansága mellett én már aszú-sömörödött vagyok; éneke-virágja-lombjahullott vénség a zsendülô tavaszban. Sok minden elmarad mögöttünk a véges iramlásban, de némán is velünk tart a remény, hogy porból-hamuból is kiszabadít a Rendelés. gyermekhez nem illô módon, valósággal végrendeletként szólt imígyen az említett hûséges ének már hétéves koromban:

Ha meghalok, szellô légyen belôlem,

járó-kelô holdvilágos mezôben.

Emberektôl elbujdosott fájdalom,

melyet el nem olthatott a sírhalom.

Erdôn-mezôn, vadonatúj hangon, kereszteletlen vágyak rabjaként merengve adtam tudtul a világnak, hogy ne búsuljon, mert örökre vele maradok. Bujdosó fájdalomként ugyan, de gyôztesen, kiszabadultan a sír sötétségébôl.

Nem képzelgés, hogy láttam is magam szellôként, rezgô nyárfa lombját fuvintás-szelíden surrogtatni, álomba szenderíteni. Ahogy üres templomunk és valaha volt, ám elrabolt és betiltott iskolám elôtt ballagva megállok a szülôház kapujában: odabólintok a nyárfának, amelyet szellôként rezegtettem földi vándorutam reggeli óráiban. Nézem is hosszan.

Fenyôfaként köszön vissza nekem, méregzöld karjait lóbálva.

Már nem emlékszem, hogy apám csemete-ültetô kedve szerint a két fa mikor cserélt helyet, hogy egyik Hargitáról mesélgessen, a másik szilveszteri töltött káposztát fôzzön anyám kicsi konyhájában. [...]

Mintha nem ismerne már, gyanakodva, szinte segítségért nyikorogva nyílik a kapu, mikor az udvarra lépek. Régen zsebkendônyinek neveztem. Jobbágykunyhónak mérték. Fészekmelegét ma is érzem, de szíven ütô nagy változás a csend, mely elborít, és nem pihentet. A hiány fájdalmát kelti bennem.

Haj, mi volt itt régebben! Mikor a szülôfaluból messzire szakadt fiúk, hárman megérkeztünk családostul, öreg szüléket felköszönteni, karácsonyt, húsvétot, piros pünkösd napját megünnepelni.

Ha nyár volt: a kert sûrûjébôl sietett elibénk anyám. Öreges igyekezetében meg-megbotolva félszárnyúlag és kacagva jött felém, hogy ölelésközelben fölszálljon, a nyakamba repüljön. "Istenem! Bételt az álmom!" Tornác végébôl, lagúna-kék tekintetével apám számolta az unokáit, hiányzókat reklamálva. De magasra csapott akkor a zsivaj, az örömlárma! Most üres a ház. Lakatlan, elöregedett és szomorú. [...]

Hályogos ablakaira pókok szônek hálót. Kéményén varjak kárognak. A kerekes kút korhadó kávája megdôlt, vize mélyre húzódott. Nem kíváncsi az arcomra. Körötte honfoglaló dudva; valamikori lugasunk helyén gyalogosan menekül az inda, venyige. madárnak sem jut már szôlô - gazda nélkül.

Lelki fülem dorgáló szülôi szavakat hall: hát semmivé lesz itten, ami mindenünk volt? Fájdalmas kérdés. Szomorú látvány. Sokan kérdezhetnék odafentrôl a síri világból, hogy e helyen, ahol hajdan magyar falu állott, mára hány az elhagyott lak, s a gyermektelen állapotból sírba hulló, özvegy és tanyai remete? Miként költözik emlékbe egy néma remete nép? Sok családnak szakad itt magva. Isten verése rajtuk, mert nem adtak munkát a bölcsônek. [...]

Egyik nemzedékrôl a másikra aláhanyatlott a nagy család méltósága, megbecsülése és vágya. Tizenkét testvér után jöttek hatan, hárman, világra szomorodott az egyke, azután az egyse. Végül valóságos természeti csapásként zúdultak ránk azok az eszmeáramlatok, amelyek szerint szánalmas és nevetséges minden, ami közösségi az abszolút individualizmussal szemben; és nem csupán szánalmas, de ártalmas is minden, ami nemzeti gond, s ezen belül üldözendô is, ha magyar. Ha nyelvünkrôl még ma is elmondhatjuk Arany Jánossal, hogy minden nyelv hat rá - kivéve a magyart: kétszeresen igaz az is, hogy nemzeti érdekeinek védelme dolgában körülöttünk minden nép egységes, kivéve a magyart. Megannyi kísértés, poétikusabban: szirénhang közül talán azért választottam az írást, hogy erdélyi sorstársaim számára százszor elmondhassam: miként a legutolsó indián törzset, minket, kissé patetikusan szólva, Bethlen Gábor népét is megillet a sajátosság méltósága, mely nem egyéb, mint emberi-nemzeti jogaink összessége. Mivel pedig mindezektôl közel száz esztendeje megfosztottak minket, végzetesen egysíkúvá sikeredett minden írói munkám. Tragikusan sajátos erdélyi viszonyaink között semmi különös, semmilyen szellemi ferdülés nincs abban, ha fokozatosan önmagára találva, az író is szembekerül elnyomóival, akik azt kérdik tôle: összetéveszti talán magát a népével, nemzetével? Ó, Istenem! Hisz nem vagyok én vátesz! Hát kinek van mersze Petôfi és Ady csillagát saját homlokára képzelni? Azt viszont elmondhatja: ott kezdôdik az ember, ahol összetéveszti magát mindazzal, amitôl megfosztották.

Lassan lemegy a nap. menyasszony-anyám, vôlegény- apám édeni-szép fiatal arca homályba borul. Bezárom-lakatolom a szülôházat s mondom magamban mikeskelemenkedve: úgy szeretem Marosvásárhelyt, hogy el nem felejthetem Pusztakamarást. Egy darabig ô sem felejt engem. Karjában hordozott, a térdén lovagoltatott. Szórványmagyarok mindigvaló reményeként süllyed már a Holttengerben. Nem lesz az vigaszunk, hogy Atlantiszként harangoz a mélyben, a költô pedig könnyezve hallgatja. Erdély siralmas énekeit ma senki nem szereti. Legkevésbé maguk az erdélyiek. Van, aki tizenegyedik parancsolatként szól ekképpen, és csak önmagához: itt maradni kell akkor is, hogyha nem lehet.

Sütô András

Sütô Andrásnak

A mámor bandái ott muzsikálnak,

hol milljomnyi sebe izgul a nyárnak,

s nagy havak gyolcsát pici szíve

át-átüti.

Lármás vizeken parádés-lassún

elleng az Idô, úszik egy hattyún -

igéje szavak húsából csontként

kifordul.

Szétzüllene a részletek nyája,

hogyha hallgatna ily muzsikára,

s nem pásztorolnák hókkal és hôkkel

ostorral.

Nékem e teljesség nem fenség,

dongó legyei ellepték

számat - a szó már-már

ki se látszik…

Sürgess hát létben megeredt

megváltó hajszálereket,

kitessék minden

megôrizô szándék!…

Árnyalatainkban így éljünk,

árnyalatainkkal ítéljünk,

míg homlokunkon csillag gyúl,

s fölragyog

e máglyán…

Farkas Árpád

Szépírói képzelettel szólva: folyamatos méltánytalan intézkedései közepette mintha egy pislantásnyira felébredt volna az úr lelkiismerete. Legalábbis jelezni akarta: kedvét lelte abban, hogy a helikoni írók perelnek az elrendeléssel, és nemcsak egyéni, hanem közösségi méretekben is a megmaradást óhajtják szolgálni. Nem a jelenre, hanem a jövôre nézô szándékukban megerôsítô jelet küldött nekik vécsi alakulásuk elsô évfordulójára. A születésnap idôpontja pedig 1927. június 17. Az Idô ugyan majd szétrobbantja e közösségmegtartó szándékokat, de évtizedek múltán Tamási Áron, Kós Károly, Kacsó Sándor, Kemény János és a többiek egyenként ölelik magukhoz: s visszatekintve az idôben, bólintanak.

A kisebbség történelmi méretû várakozásai közepette a családi, apai-anyai szeretet ádventjére is gyakran fekete lepel borult: "… az apadás fô oka a nagymérvû gyermekhalandóság. 1921-ben például a születések száma tíz, elhunyt ugyanannyi. 1927-ben, mikor magam is a világra jöttem, születtünk összesen tízen, életben maradtunk négyen. Korosztályom hatvan százaléka az élet szokásos kerülôi nélkül az anyamellrôl fordult egyenesen a sírba.

Anyám úgy látta, hogy én is utánuk megyek, ha nem egyébért: puszta szolidaritásból. Éjszakákon át sírt a bölcsôm felett. A rongyba kötött cukros kenyérbél - a dajkáló kebel gyatra utánzata - egyáltalán nem lehetett ínyemre. Sokáig bizonytalankodtam, hogy anyám ajándékát - e szamárköhögéses, himlôs lázat, valamint az életemet - elfogadjam-e." Az Anyám könnyû álmot ígér címû könyvében tárgyszerûen értesülünk arról az élet-halál játékról, amely Flórea néni köldökzsinór-elvágó hadmûvelete és a feresztôteknô után következett.

Kék álhalál - így szól egy tervezett regény novellisztikus fejezetének címe. Az képekben gazdag, sûrített metaforikus elbeszélésben élet-halál küzdelem folyik azért, hogy felhangozzék a gyermeki sírás. Az Édesanya, Ágnes szólítgatja gyermekecskéjét, Szilveszter Bálintot: "Halljalak már! Nagyon megráztalak? Erôsen szorítottalak? Meg ne haragudjál, de most fájdalmat kívánok neked, mert nincs semmi fájdalmad, attól akadt el benned a sírás. Ha tévednék, akkor túlságosan is fáj valamid, attól bénulhatott meg a torkod, attól az ijesztô kékséged… hát embernek készülsz te, vagy Isten verésének rajtam? Azért hoztalak a világra, hogy én sírjak helyetted, hogy tiszta formában ne is láthassalak? Mert a könnyemen át csak úgy látlak, mint a törött kancsót, a csukott szemed az ablakon, fél arcod a mennyezet sarkában, ha kitakarlak, kezed-lábad az égre és a fák hegyére feldobigálva … dirib-darabjaid röpködnek a szemem elôtt… Istenem, mikor foglak már egy nyugodt pillantásommal összegyûjtögetni? Bálint, Bálintka, kire haragszol te, hogy nem akarsz sírni?" Az édesapa idézi fel a gyötrelmeket, s így folytatja a kétségbeesés óráit: "Olyan volt már az anyád szeme, fiam, mint a gyertya lángja. A szóból is kifogyott, mert énekelni kezdett a sírástól megtántorodó hangon: édesanyám sok szép szava, kit hallgattam, kit nem soha. Kit nem soha, nem soha. Sok szép szava, sok szép szava, sok szép szava… Mit csinálsz te Ágnes, mit mûvelsz, miért kínozod magad? Azt mondja: sírni tanítom, tanítanám a gyermeket. Tanítanám… nincs kit…" Elmúlt karácsony szombatja, spárgára fûzött perceikkel másodjára is visszatértek a gyerekek: szabad-e kántálni. De a jóhír kijelentésére nem jött el az idô, az édesanya "láza magasra szökött, az ô homlokát is borogatni kellett, felforrósodott oldalán a tégla, sóstarisznya, szakadt róla a verejték, egész testében reszketett, a gyöngyfoga kocogott: jeges esô a torkában". Békasó nagybácsi nem kérdezte, szabad-e kántálni, az ô ünnepi s borral ébren tartott felháborodása így hangzott: "Nem tetszik neki, hogy mezôségi magyarnak született?" S hovatartozandósági felháborodásában végre nyilatkozatot akart hallani: "Békasó hirtelen felkapott, ügyetlen mozdulattal a két lábamnál fogva, s meglóbálva, aminek láttán anyám felsikoltott: Istenem, a gyermek! A falhoz vertétek!

Ezt már én sem hagyhattam szó nélkül.

Mint a szárazon fuldokló pontyhal, kerek szájjal tátogni kezdtem, majd elôfohászként egy darabig brekegve - s állítólag kék párákat fújva - magasan az átkok és csitító szavak zsivaja fölött, keservesen rázendítettem: «Oá! Oá! Oáá!» S az elôkerülô éneklô rokonság a Sírás egészségére koccint.

- Maradjon meg nektek örökre! - mondta Békasó. - És ha sor kerül rá: olyan legyen a hangja, mint a szamárállkapocs, filiszteusok réme - a Sámson kezében. Anyám megbocsátott neki - talán nekem is -, azután elájult. Estében annyit mondott még: áldott legyen a Gonosz, ki a gyermekeinket sírni megtanítja."

Az elsô híradás a születésrôl a szociográfus tényszerû hangja. A második változatban már az elbeszélô komponál; jelenkori sorsértelmezés metaforájába emeli az önéletrajzi elemet. Az életben maradás csecsemôkínja fél évszázad után közösségi fájdalmat láttat. Jelenkori közérzettel mondván: életünk, sírásunk visszafogásban, csöndesítésben telik. Mert erôlködésünk arra irányul, hogy könnyeinket befelé bugyogtassuk, ha már mindenképp szükséges.

Emlékek; a Székely nagyapó
"összeütötte" bölcsô, melyet Berta lányának kérésére zöldre festett, mert "mindig szerettük a zöldet", benne a kicsi gyermek: "Boldogok voltunk. Boldogok, mert az elsô fiú lett" - mondja édesanyja.

Jobb kezibe aranyalma,

bal kezibe aranyvesszô.

Azt a vesszôt megzugítsa,

zúg az erdô, cseng a mezô…

- énekelt az Édesanya és ringatta a bölcsôt. S e betlehemes hangulatban Székely nagyapó a bölcsôhöz használati utasítással is szolgált, miszerint a bölcsôt ô azért fabrikálta, hogy tartósan szolgáljon. Mert gyerek kell. "Isten áldását nem szabad visszautasítani. A gyerek az ô legnagyobb áldása." (Anyám könnyû álmot ígér)

"Paradicsom nagy kertjébe

Arany szônyeg leterítve,

Rengô bölcsô reátéve…"

- újra és újra énekelt az édesanya, s ringott a bölcsô, elôbb Andornak, mert Andrást így becézték a családban; aztán ringott Pistának, ringott Gergelynek, majd Jóskának.

És mit álmodik a gyermek? Mit álmodik az elme? Mert "a gyermekkor az elme álma". A tudatnak még karcolatlan hófehér mezeje. Derengô hajnalában merre vezetik az óceánon túli és mélységbôl elôhullámzó emlék-üzenetek? "Az ifjú azé lesz, aki ezt a mezôt szavaival teleírva álom állapotából a gyermeki elmét fölébreszti, aki nem röst elsônek közölni vele, hogy milyen ügyet kell majd szolgálnia."

A mindenkori ébresztgetés pedig mesével kezdôdik. Tompa László mesetáltosán érezheti magát: "S nevetve dobbanék a vár elé, / Melynek dühöngô sárkányát levágva: / Elfúltan érezném, hogy rám borul / Legszebb álmaim teljesült csodája." Füttô mellett paripának képzelt kicsi székre telepedett, s a röpítésrôl Apó, vagyis Sütô Mihály gondoskodott. Szivarra gyújtott, lába elé sercintett, menyének haragos pillantásától kísérve, s már a csordakút felett, a rókalyukas, suvadásos martok felé röpültek; talányos neve is van e vidéknek: Ördögkút. Ahol a "szakadékokban éjfélkor kénköves tüzek égnek, fehér ruhás kísértetek vijjognak. Az erdôbôl kizúduló szelek ugyanis itt, e puszta ördögség fölött csapnak össze az északi légáramlatokkal". (Fekete Rózsák) Apó meséi gyújtották fel a gyermeki képzeletet. Sütô Mihály meséiben nemcsak földöntúli lényekkel komázott; tanúsította, hogy a kamarási mindennapokban is csodálatos emberek járkálnak. Akár élet és halál között is, mint például az, aki a koporsóból feltámadván élete végéig fehér gúnyát hordott. Zetelaki Dániel is így lépked majd Sütô nagyapó mezôségi tanúságtételébôl fel a Hargitára. "Történetei kidolgozott írásmûvek voltak; irodalmi betegségek nyoma sem látszott rajtuk, mivel nem a költôi kiagyaltsághoz ragasztott valóságelemeket, hanem a valóságot emelte költôi magasságokba." (Önéletrajz helyett)

A meseparipán a hajdani kisgyerek ül; az Idô ösvényén feltûnik Orbán János bácsi is, kit a képzelet harsonája munkaszolgálatos pusztulásából támasztott fel: "déli pihenôben mesét mondtam neked. A társaid erre-arra tekergették a nyakukat, te minden szónak utánanéztél nagy, táguló szemmel, izgalmadban a kisujjadat is harapdálva. Széptollú madarak voltak. Verebek között lebzseltünk. Verebek között lebzseltünk, azért is ámultam el János bátyám széptollú madarain. Cukorkára való pénzt is felajánlottam. Miért választottad inkább a mesét? Nem a mesét választotta. A szavait inkább. A mese gyöngysorából külön-külön raktam nyelvem alá az ékszeres szavakat. Egy leánykát is feldíszítettem akkor velük. Disznók elé vetette a rubingyöngyeimet. Szép szóval nem lehet madarat fogni, sem tornyot építeni. De ragaszkodást igen." (Engedjétek hozzám jönni a szavakat)

* A Nehéz álom - Sütô András 70 éve címû kötetbôl (Nemzeti Könyvtár, Budapest, 1997)

Ablonczy László

A lélektisztító áhítat megszentelt falai között jeles születésnaphoz illô igéket keresgélek szavaink kincses birodalmában: miként tudnám a hetvenöt éves Sütô Andrást szívem szerint köszönteni? Régtôl fogva töretlen emberközelségünk okán, a közös mezôségi talajban gyökerezô hovatartozásunk és a forgatagos esztendôk során együtt vállalt- viselt szellemi és közügyi teherviselésünk kötelékében hogyan tudnék Róla, Hozzá méltóan szólni - éppen Pusztakamaráson, a bölcsôringató szülôfalu templomában? A múlhatatlan élmények és indíttatások színhelyén? Övéinek, barátainak, tisztelôinek meghitt közösségében?

Általános tapasztalat, hogy ilyenkor a felidézett emlékek sûrûjében könnyen eltévedhet az érzelmi vonzatok iránt fogékony emberfia: a múlt idôk megannyi felejthetetlen történése nosztalgiázó tûnôdésre késztethet. Nehéz takarékosan bánni a felkínálkozó jelzôkkel.

Mindemellett cáfolhatatlanul igaz, hogy írót - méghozzá súlyos értékek teremtôjét - leginkább mûvei szellemvilágának fényénél ünnepelhetünk szokványoktól mentes tisztelettel. Olyanképpen, hogy figyelemmel olvassuk - s minduntalan újraolvassuk - munkáit. Ha a tetô alá hozott teljesítmény egészére, annak messze hangzó üzenetére figyelmezünk elsôsorban.

Elemzô tanulmányok, okos cikkek, terjedelmes monográfiák és pályaképek hivatott szerzôi méltatták - méltatják - avatottan Sütô András sokágú, gazdag életmûvét; csak ismételhetném a megvilágító-értékelô mondatokat, ha most effélére vállalkoznék a születésnapi ünnepség oldottan emelkedett hangulatában. Hadd idézzem csupán a nagy pályatárs (és példakép), Illyés Gyula annak idején leírt szavait, miszerint Sütô András "a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza". Az Anyám könnyû álmot ígér, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, a Csillag a máglyán szerzôjét emelte magasba ezzel a megállapítással Illyés, kinek sírjánál aztán épp ô, az erdélyi magyar író mondotta: szellemi hatalmának titka nem más volt, mint "a teljes azonosulás a nemzet történelmi gondjaival". Nem egyéb a "titka" Sütô András megkérdôjelezhetetlen szellemi hatásának sem, mint olyigen megpróbáltatott népünk, nemzetünk jelenkori égetô gondjainak számon tartása, kimondása "megannyi történelmi tatárvágás után" - ahogyan legfrissebb szülôföld-vallomásában megfogalmazta látleletét a fájdalmas itthoni folyamatról: "miként költözik emlékbe egy néma remete nép". Ott, ahol a szülôi házak ablakaira egyre inkább "pókok szônek hálót" s a kéményeken varjak kárognak, a kút körül pedig eluralkodik "a honfoglaló dudva"… A mezôségi szórványsors lelki-ismeretfaggató élményvilága érleli szilárd alapzattá Sütô Andrásban a sajátosság méltóságának megtartó eszményét, ami végsô fokon nem egyéb, mint legelemibb emberi és nemzeti jogaink összessége. Melyek védelmében soha nem szûnt meg tollal és szóval küzdeni.

Engedjétek hozzám jönni a szavakat - írta annak idején nagy sikerû esszéregénye elsô oldalára Sütô András, hogy kerek húsz év múlva ezt olvashassuk naplójegyzetei élén: Szemet szóért. Egy erdélyi magyar író egyedülálló sorsa hullámvonalának beszédes rajzolata sejlik elénk e két cím láttán.

Az anyanyelvünkön kiejtett szó szentsége és éltetô ereje Sütô András még befejezetlen életmûvének legszebb lapjait tölti el vigasztaló ragyogással. Ezért méltó Hozzá - úgy vélem - a sallangtalan rang: Szavaink Nagyfejedelme…

Ô az, aki a mezôségi Holt-tenger szigetvilágából sarjadó küldetéstudattal és mesteri tehetséggel forgatja hódító fegyverként egyszál tollát, hogy az anyanyelv apró kavicsait is kimentse a félelmetes sodrásból, s ezeket egymás mellé illesztve falakat emeljen - menedéket építsen - a mindenkori fenyegetettségben élôknek. Nagy nyomorúságok idején fohászkodott imígyen:
"Kiáltásunk halld meg, Isten, vedd füledbe a mi könyörgésünket; lelkünk színéig érnek már a fullasztó vizek; apaszd, Uram, a mi nyomorúságunkat, engedd szóhoz jutni szánkban az éneklést." Heródesi napokban szüntelenül alkalma lehetett tapasztalni: egyre dagad s terebélyesedik ott az ember közösségi-nemzeti mivoltát fenyegetô veszély, ahol nem juthatnak szóhoz szabadon az édes anyai nyelv hangzatai. Ahol egyik napról a másikra bezárulnak az iskolakapuk. S legújabb könyve, az Erdélyi változatlanságok hatszáz lapján tanúsítja a szerzô: a nyugtalanító aggodalmak nem pusztán "az erdélyi magyar sorskérdések foglyaként" gondolkodó író rémképzetei. Sütô András mély felelôsségérzettel világgá kiáltott jajszavaiban a gályarab ôsökre emlékeztetô védtelenek - a megmaradásra és szólásra hivatottak - életigénye jut kifejezésre megrázó erôvel.

Erdélyi magyar írástudó a gerincropogtató idôk markában: Sütô András… Szavaink vezérlô Nagyfejedelme… Aki már eddigi könyveivel, színpadi munkáival, közéleti szerepvállalásaival is monumentális építményt teremtett népe, nemzete javára. Örülhetünk, hogy megadatott számunkra e határsorompók nélküli birodalomban honpolgároknak lenni.

Szívbôl-lélekbôl kívánom: a jóisten sokáig éltesse a hetvenöt éves Sütô Andrást!

Nagy Pál

Sütô András valahányadik születésnapján - több-kevesebb esztendôvel túl az emberélet útjának felén - okos dolog és érzelmes ötlet volt családias hangulatú, de templomian emelkedett ünnepségre a szülôfaluba, Pusztakamarásra szólítani bennünket. Bizony, András barátunk már, sajnos, egyre kevesebbek öccse, és, szerencsénkre, egyre többünk bátyja, de aki azért még felkapja a fejét, ha a bátyám megszólítás keveredik a szavak közé, vajon ôt illeti-e ez a distanciázó szó? Jól érti, sokunknak, a nála idôsebbek százezreinek is bátyja a szó másik értelmében, ô a nagyobb, a tehetségesebb és jártasabb a szóvetésben, tulajdonképpen önmaga megtalálója a pusztakamarási beszéd diribdarabjai között, aki közel háromnegyed századdal ezelôtt nagy felfedezést tett: a beszéd forgácsdarab szavait Arany János-i mívességgel úgy tudja egymás mellé pászítani, együvé simogatni ôket, hogy ezek egy hatalmas nyelvépítmény együvé tartozó elemeivé, anyanyelvünk megtartó gerendázatává váljanak.

Ünnepeltünkre mindig is jellemzô volt az anyanyelvi építkezés igénye, a megmaradás és itt maradás kötôanyagának kimunkálása. A nyelv bûvöletében él, ennek metaforikus kifejezési képességét egybeszedegetve olyan kommunikációs rendszer irodalmi kamarásává vált, amely képessé teszi gondolatainak és érzelmeinek szabad áramlását, képletesen szólva, a puszták, a mezôségek népe és a legrafináltabb nyelvi ínyesmesterek között.

Egykoron, a hetvenes évek elejétôl a nyolcvanas évek derekáig a sepsiszentgyörgyi színház igazgatójaként a nemzetiségi megmaradáshoz és a színpadi mûvészet kimunkálásához szereztünk be Tôle muníciót, hajtó- és gyúanyagot is, ha úgy tetszik, s eme közös játékok során, mely gyakran ajzotta szellemi vérengzésre a hatalmat, volt alkalmunk érzékelni azt a csodát, ami egy sereg embert együtt érzô és együtt gondolkodó közösséggé változtat. A tízezres - évek során több száz ezres - nézôsereglet képes volt az együttérzés közbirtokosaivá válni, alkalmassá arra, hogy a Sütô András-i szavak zsinórpadlására emelkedve értékelje azt, ami eleinek történelme során véle és társaival megesett, s el tudjon igazodni a jelenkori teendôk bozótosaiban. Sütô András bennünket nem csak házi szerzôként tisztelt meg, hanem közönség- és közösségfogó színpadi mûveivel a színházat is magához emelve a végén már olyan fontos nemzetiségi intézménnyé segítette - míg mások pofozták -, amely a diktatúra kiszolgálóinak hegyen túli korifeusait is a brutális letiltások és betiltások csatározásaira ragadtatta.

A kódolt nyelvi üzenet Sütô András színpadi mûvei révén képes volt kivédeni a csapásokat, a Sütô András-i vígjátékok frenetikus hatása hosszú idôk távlatából is visszakacag ránk, olyannyira, hogy negyed század múltán is, nem éppen templomi megfogalmazásban úgy gondolunk ezekre, az András szavait idézve, hogy jól kiröhögtettük nézôinkkel-olvasóinkkal az egész rendszert.

De a közönség megríkatásával is erôsítettük magunkat. A színházi élet legnemesebb teljesítményének tartom azt - s ez így rögzült az emberek emlékezetében is -, hogy egy többnyire falusi gazdálkodókból összetevôdô vagy a polgárosodásba alig belekóstoló, az értelmiségi foglalkozásokkal frissében ismerkedô társadalmi réteg a bonyolult történelmi parabolák megértésére is képessé vált. Azért voltunk akkor a világon - Tamási Áront Sütô révén parafrazálva, hogy szavainknak valahol helyet teremtsünk benne. És, tulajdonképpen, ezért vagyunk itt ma is.

Nekem a legszemélyesebb élményeim közé tartozik az az értelmi játék, mikor a színházban játszott darabok szellemisége idôben és térben szétgyûrûzött, s felnôtt emberek játszadoztak azzal, hogy beöltözzenek Kálvin János vagy Szervét Mihály szerepébe, de volt, aki a hûség és az ellenszegülés dilemmái közepette a Nagelschmidt radikalizmusára esküdött: a tirannust el kell pusztítani, s érdekes, a Csillag a máglyán szerepköreinél maradva, Farel brutális túlkapásaira - János, állítsuk fel az akasztófákat! - senki sem vállalkozott.

Most is nosztalgiázóan kellemes arra gondolni, hogy Székelyföld szellemiségét részben meghatározó színházi intézmény számára mit jelentettek Sütô András mûvei, s emlékezni arra, hogy az általa képviselt gondokkal, az erdélyi fonnivalóval bejárhattuk Transszilvánia, a Partium, Bánát meg Bukarest mellett a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit, jó tudni, hogy Sütô András Tamási Áron, Illyés Gyula, Németh László, Páskándi Géza és a magyar klasszikusok mellett a színház- és közönségépítés fellegvárává vált, s külön köszönjük azt a bizalmat is, hogy mikor már mindannyiunk számára nyilvánvaló volt, az Advent a Hargitán nem kerülhet erdélyi színpadra, Sütô András azért ajánlotta és küldte el számunkra mûvének kéziratát, s kért tôlünk egy elutasító rámordulást: nem vállaljuk darabja mûsorra tûzését, hogy ezek után politikailag indokolt legyen a mû Magyarországra menekítése.

Talán nem túlzok, ha mai szóhasználattal mi nemcsak passzív olvasóként, hanem Sütô András által is delejezve tettünk ezt-azt a magyarság határokon átnyúló egyesítéséért. Erre tanúim magyarhoni színikritikus és színházimádó barátaink is, akik még a határállomások meztelenre vetkôztetô vegzatúráját is vállalva érkeztek hét-nyolcszáz kilométerrôl elôadásainkra, s Balaton-felvidék meg Budapest nagyváro-sainak közönsége, akik vendégjátékaink kitartó hívei voltak.

A sütôi intésre is hallgatva ilyenkor az anyanyelv ösvényein indultunk; falujárásaink alkalmával azért, hogy meglássuk a bölcsôt, és ha más irányba mentünk - az erdélyi és anyaországi nagyvárosok felé -, akkor a háromszéki, pusztakamarási bölcsôket vittük magunkkal, hogy szavainknak is, magunknak is helyet teremtsünk és jogot keressünk a világban.

Sylvester Lajos

az Anyám könnyû álmot ígér címû naplóregényben

(Részlet)

1997-ben megjelent Sütô András- monográfiájában Ablonczy László - Dos Passos, Sartre és Camus prózájával összevetve - a következôben véli megragadhatónak a Sütô- mû sajátos szerkezetét, az Anyám könnyû álmot ígér epikus mozaikjaiból összeálló mûegész fô szervezôelvét: "Az apró történetek, emberi sorsok a kollektív irányába utalnak. Az említett szerzôknél az Én áll a központban, Sütô András a kis epizódokkal a Sokak életét építi fel. (…) Az életben maradás kicsi gyôzelmeit említettük; ez is olyan világnézeti-esztétikai pont, ahol Sütô András mûve alapvetôen különbözik a francia újprózától."

A korabeli kritika szintén az epikus részletekbôl összeálló társadalomkép teljességét emelte ki a mû legfôbb erényeként, és joggal: valóban kivételes jelentôségû a naplójegyzetekben ábrázolt valóságnak ez az epikus vetülete, hiszen - hogy csak a legfontosabbat említsük - az erdélyi-romániai magyar irodalomban ez a könyv az elsô híradás az ötvenes évek törvénytelenségeirôl, az erôszakos téeszesítés - erdélyi szóhasználattal: kollektivizálás - áldozatairól.

E méltatások relevanciáját pillanatig sem vitatva, a következôkben a Sütô-mûben megnyilvánuló lírai én megnyilatkozásaival szeretnék foglalkozni, még pontosabban azzal a kerettörténettel, amely jóval több, mint az epikus részleteket laza szerkezetté összefûzô lírai kötôanyag. A líraiság itt a mûfajt is meghatározó formateremtô elvvé válik: az Anyám könnyû álmot ígér azért naplóregény, mert narrátora külsô szemlélôbôl fokozatosan lírai alannyá tûnik át - az alkotó belép a képbe, sorsa, személyisége részévé válik a szülôfaluról készülô számbavételnek.

Az Anyám könnyû álmot ígér legszebb epikus részei, a fölidézett gyermekkori emlékek, a közeli és távoli rokonok sorra látogatása, a világítás és a halotti tor, a névnapozás és a karácsonyi kántálás közösségi rítusai ugyanakkor lírai variációk egy témára: e hajdani otthonosság újrateremtésének kísérletei. Ahhoz azonban, hogy a hazatérô valóban haza is érjen, a naplóregény lírai alanyának vállalnia kell a szembesülést azzal a világgal, amelybôl távozásakor kétszeresen is kiszakadt: elôbb iskoláztatása révén, majd közéleti szerepvállalásával a hagyományos paraszti életmódot gyökeresen felforgató ötvenes évek idején. "Mint egy árnyékból szôtt vigyori ördög, ott ül közöttünk a MEGTÖRTÉNT. Kerülgetjük ügyesen a szavainkkal, de hiába, beveszi magát a mozdulatokba. B. [az író börtönbôl szabadult barátja] a még alig serkedô haját simogatja. C. unokaöcsém két házzal odébb - a nádvágás emlékeképpen - viharfogó marokkal gyújtja a gyufát szélcsendes helyen is; (…) G. - kit az ötvenes években gabonabeszolgáltatási galiba miatt ítéltek el - egy hasonlattal gyarapodott, s valahányszor fúj a szél, megállapítja: »olyan éles, mint az osztályharc«. És nevet hozzá diadalmasan. (…) B. barátom is nevet, de azzal a kijelentéssel folytatja, hogy ô bizony elköltözik a faluból. Mondom: nem teszi jól, hogy itthagyja a szülôfalut, még ha sok is a bakter és a gond.

- Te is elköltöztél - mondja csöndes ítéletként.

Érzem a hangján, hogy itt minden van, csak föllebbezés nincsen.

- De talán jól tetted - teszi hozzá, hosszan rám tekintve.

Talán? A megbocsátó bizonytalanság szava az elôbbinél is szigorúbb ítéletként hangzik. Lendületes ölelkezéssel búcsúzunk egymástól."

Kétféle szemlélet ellenpontozó párba állítása rendeli egymás mellé a könyv utolsó elôtti és ezt megelôzô fejezetét; a családi legendáriumból elôbukkannak a két szemléletet ugyanolyan meggyôzôen képviselô alkati archetípusok - a kétféle világlátás azonos létjogának és igazának elismerése mellett egyben a szerzô választását is kifejezve.

Elôbb az ezermester apa legutolsó találmányának méltatlan sorsa jelenik meg a Fulton Róbert nyomában címû fejezetben, majd paradox: "vigaszként" saját korukat megelôzô feltalálók és újítók keserûen ironikus felsorolása következik, akik sokkal rosszabbul jártak:
"Hát aki elsônek szállt fel egy repülôgéppel és lezuhant (…) Hát az az olasz, aki megneszelte, hogy mégis mozog a föld (…) Hát az a portugál, egy Szervét Mihály nevezetû, aki a vérkeringést felfedezte! az volt a legkonokabb; lassú tûzön égették meg. (…) Apám olyanformán bámult maga elé, mint aki megsejtett valamit a gondolat veszedelmeibôl. Nem árulta el, meddig jutott a következtetésben."

Metaforikus jelentésû - mert egyben lírai önmeghatározás - a példázatos életû anyai nagyapa alakjának s a vele való utolsó találkozásnak a megidézése is (Halál! Hol a te fullánkod?). Az Isten akaratában mindenkor megnyugvó, a halálra is méltóságteljes nyugalommal készülô nagyapa "Fölemlegeti, hogy tizenkét éves koromban, tanácsa szerint, esténként a Bibliát olvastam. Gyönyörûsége tellett bennem. (…) Többször is visszatértünk Jónás történetére a cethal gyomrában. A tanulságot nagyapó vonta le századszor is: ne rugdalózz a sorsod ellen, fiam. (…)

- Te voltál az, ugye? - kérdi a biztonság okáért.

- Úgy emlékszem.

- Nehéz elhinnem, fiam. Ha téged ültettelek el Isten kegyelmébe, akkor te fordítva bújtál ki. Ez bizony szomorúságos eredmény."

A kerettörténet fikciója szerint az év utolsó napján váratlanul hivatalos telefonüzenet szólítja el szüleitôl az írót, Bukarestbe. A szilveszteri visszatekintés az otthon töltött idôre, az ilyenkor szokásos év végi számvetés így már nem készülhet el - helyette mindez egy rendkívül sokrétû, metaforikus záróképbe sûrûsödik: "Olyannyira visszaszoktam e parányi világba, mint az akváriumba ültetett hal; kicsi hal, korsónyi víz, néhány csillámló kavics, sziklautánzat, tengerutánzat; fönt valahol kétarasznyira, ahol a nagy égnek kell lennie, sárgán világol az óriási nap: egy mogyorónyi villanykörte. S a mozgás benne néhány szép lendület, szinte óceáni, egészen az üvegfalakig, amelyek, miközben azt mímelik, hogy nincsenek, az akadálytalanság látszatával csábítanak örökös újrakezdésre. Ha megtagadnám is azzal, hogy elmegyek, a lehetetlenséget kísérelném meg, miként a hal sem tudja megfosztani magát attól a kevés víztôl, amely rabsága, de szabadsága is egyben: az élete."

E metaforikus zárókép a két eltérô értékrend és életforma dialektikus viszonyát, eltéphetetlen egységét fejezi ki.

A kisebbségi létmetaforává átlényegített hagyományos paraszti világot, ennek korlátait, amelyek méltatlanul "kicsiny lehetôségek között" (Makkai Sándor) kényszerítik élni az embert, "miközben azt mímelik, hogy nincsenek" - mindezt az Anyám könnyû álmot ígér nem a feltétlen eszményítés jegyében ábrázolja, hanem valamiféle paradox, egyszerre külsô és belsô látószögbôl, amely az ábrázolt paraszti létforma értéktelítettsége mellett, azzal egy idôben értékvesztését is képes kifejezni. Fél évtized múltán, a hetvenes évek középsô harmadában megírt trilógia drámáiban hasonló, paradox szerkezetû erkölcsi-ideológiai értékjelképek ugyanezt az ellentmondást (tehát az adottság ragaszkodó ôrzésének, illetve radikális meghaladásának homlokegyenest eltérô szempontjait) szoros baráti vagy testvéri kapcsolatban álló szereplôpárok jelenítik meg. A kényszerû búcsú is visszatérô motívum e drámák végjátékában, csakhogy itt az elválasztó alkati különbségek jóvátehetetlen és áthidalhatatlan szakadékká mélyülnek; az összetartozás, az elválaszthatatlan kötôdés értelme tragikus elkésettséggel tudatosul az e mûvek alapkonfliktusát feloldó drámazáró búcsújelenetekben.

A hetvenes évek elsô felének romániai és erdélyi magyar eseménytörténete nélkül e korszakjelzô eltérés nem elemezhetô teljes összetettségben; de ez már egy jóval sokrétûbb új elemzés témája.

Lázok János

1. Ablonczy László: Sütô András hetven éve. Bp. 1997, 1999-2000 o.

3. A paradox szerkezetû értékjelképek elemzésének terminológiáját Cs. Gyímesi Éva Gyöngy és homok. Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban (Bukarest, 1992) címû tanulmánya alapján használom.

H-csoport: Be