LIV. évfolyam 127. (15090) sz.

2002. június 5., szerda

Öt díszpolgárjelölt

Antalfi Imola

A marosvásárhelyi tanács tegnapi rendkívüli ülésén megismétlôdni látszottak a legutóbbi tanácsülésen történtek. Kezdéskor ugyanis Pop Mircea javasolta: halasszák el a 38-as számú, a Ion Antonescu utca névváltoztatására vonatkozó napirendi pontot "mindaddig, amíg a dolgok tisztázódnak". Hogy mégsem ismétlôdött a helyzet, a szavazás eredményének köszönhetô: Pop Mircea javaslatát csupán 8 tanácsos támogatta, 14-en a halasztás ellen szavaztak. Következô lépésként az 56 pontból álló napirendrôl szavaztak, 15 tanácsos foglalt állást mellette, így az ülést megtarthatták.

A díszpolgár-javaslatokról szóló határozattervezettel indított a testület. Mint kiderült, a díszpolgári címre 14 személyt javasoltak, a Pro Urbe-címre kettôt. Simon Ferenc élsportolót dr. Benedek István "közös díszpolgárjelöltnek" javasolta, amit a román tanácsosok elfogadtak.

A szavazás eredményeképpen Marosvásárhelynek idén öt díszpolgára lesz (Mihai Gingulescu színész - 20 szavazat, Simon Petru matematikatanár - 19 szavazat, Illyés Kinga színésznô - 17 szavazat, Haáz Sándor etnográfus - 17 szavazat és Simon Ferenc élsportoló - 19 szavazat), valamint két személynek adományoznak Pro Urbe-címet (Gaspar Lorand Marosvásárhelyrôl elszármazott, Franciaországban élô költônek és I. Ionescu Galati karmesternek).

Az ülés a továbbiakban igen operatívan zajlott: jóváhagyták többek között a helyi költségvetés kiigazítását, a helyi tanács személyzeti felépítésének módosítását. Kisebb vita után elhalasztották a tanács saját, állandó személyzetének létrehozásáról szóló határozattervezetet, majd jóváhagyták a nehézforgalom elterelését szolgáló, a Jeddi út és a Megyei Kórház között megépítendô terelôút megvalósíthatósági tanulmányát, illetve a Cugir utca 12. szám alatti 40 lakásból álló, földcsuszamlás veszélyeztette tömbház megerôsítési munkálataira vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt.

Kijelölték azt a bizottságot, amely a fôtéri aluljáró munkálatai közérdekûvé nyilvánítását elemzi, ami feltétele a környéken lakó és az elköltöztetést elutasító lakástulajdonosok esetében a tulajdonviszony megszüntetésének. A bizottságot Csegzi Sándor és Fodor Imre alpolgármesterek, Kovács Angela városi fôépítész, Törzsök Sándor és Moldovan Nicolae tanácsosok alkotják. A 10-es számú napközit ezentúl átnevezik, Kovács Júlia javaslatára a román névváltozat mellett a magyar Meseház elnevezést kapta, végezetül néhány haszonbérleti szerzôdésrôl szóló határozattervezet módosítását hagyta jóvá a testület. Az ülés további részleteire visszatérünk.

Folytatódó PSD-RMDSZ párbeszéd

Elemzô kiértékelés a hónap közepén

MEDIAFAX

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) június közepén, a kormányfô jelenlétében értékeli ki a két párt közti együttmûködési megállapodás alkalmazását, nyilatkozta a MEDIAFAX-nak Borbély László képviselô, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke.

Borbély szerint a kormánypárt és az RMDSZ vezetôi hangsúlyozták a Kolozs, Kovászna és Bihar megyei helyi megállapodások mielôbbi megkötésének szükségességét.

A két politikai alakulat képviselôinek találkozóján ugyanakkor elemezték a magyar nyelven tanulni kívánó csángók helyzetét, valamint tárgyaltak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újabb magyar nyelvû tagozatainak létrehozásáról is.

A találkozón az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila szenátusi frakcióvezetô, valamint Borbély László ügyvezetô alelnök képviselte, míg a kormánypárt részérôl jelen volt Viorel Hrebengiuc és Ion Solcanu, szenátusi, illetve képviselôházi frakcióvezetô, valamint Serban Mihailescu, a
kormány fôtitkárságát vezetô miniszter.

Álmodozó államelnök

Húsz százalék alatti infláció?

Ion Iliescu államfô a Temes megyei vezetéssel tartott keddi megbeszélésén kijelentette, hogy az idei év végéig 20 százalék alá csökkenhet az inflációs ráta. Az államfô közölte, eddig mesterségesen, a bérek alacsony szinten tartásával csökkentették az infláció szintjét. Hozzátette: a kormány egyik célkitûzése az, hogy 2004-ig 10 százalék alá csökkentse az éves inflációt.Iliescu rámutatott, a román gazdaságnak elôbb az 1989-es szintet, majd a térség fejlettebb országainak szintjét kell elérnie, végül pedig kompatibilissa kell válnia az Európai Unió tagállamainak gazdaságaival. Az elnök újra hangoztatta, hogy a mezôgazdasági területek "felaprózása" káros, mivel az emberek nem rendelkeznek a földek megmûveléséhez szükséges anyagi feltételekkel.

Zöld jelzés az EU-s szolgáltatásoknak

MEDIAFAX

Az Európai Unióhoz történô csatlakozásáig Románia megszüntet minden törvényi akadályt az EU-beli magán- és jogi személyek szolgáltatásainak szabad áramlása elôtt, áll Vasile Puscas fôtárgyaló közleményében, amelyet kedden juttattak el a MEDIAFAX-hoz.

A szabad szolgáltatások és a letelepedési jog elôtti akadályokat monitorizáló munkacsoport kedden ülésezett az Európai Integrációs Minisztériumban és elemezte a román jogrendszer azon elôírásait, amelyek nem felelnek meg az uniós rendszernek. A testület pontos intézkedéseket és határidôket javasolt a szóban forgó elôírások módosítására.

A Szolgáltatások szabad áramlása címû tárgyalási fejezet keretében történô jogharmonizáció biztosítani fogja az EU-beli bankoknak, biztosítótársaságoknak, valamint a magán- és jogi személyeknek, hogy az uniós standardoknak megfelelô tevékenységet folytassanak Romániában.

Románia az idei év folyamán, mielôbb szeretné megnyitni ezt a tárgyalási fejezetét.

Megtizedelt búzatermés

MEDIAFAX

A Földmûvelésügyi Minisztérium ötmillió tonnára becsüli az idei búza- és rozstermést, ami az Országos Statisztikai Bizottság adatai szerint mintegy 40 százalékkal kevesebb a tavalyi 7,7 millió tonnánál.

"Az idei gabonatermés meghaladja a hatmillió tonnát, ebbôl ötmillió tonna búza és rozs, és 680 ezer tonna ôszi árpa. Az aratás hétfôn kezdôdött Olt megyében, június 15- ig pedig az ország egész területén beindul", jelentette ki Petre Daea földmûvelésügyi államtitkár kedden, sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta, a gabonatermés fedi majd a lakossági fogyasztást. "Az idei aszály károsította, azonban nem tette tönkre a termést", nyilatkozta Daea a Mediafax-nak.

Iliescu újra a sajtót hibáztatja

MEDIAFAX

Ion Iliescu államfô kedden, Temesváron nem válaszolt az újságírók kérdéseire, arra hivatkozva, hogy a sajtó elferdíti nyilatkozatait.

"Tudják mit? Többet nem nyilatkozom önöknek, mivel elámít, mennyire terjed a sajtóban a kijelentéseim elferdítése", fogalmazott az államelnök. Hozzátette: nem tudja pontosan, mi az oka ennek a helyzetnek, véleménye szerint "vagy a tájékozottság, vagy a mûveltség hiánya, vagy pedig a rosszindulat".

Roman biztonsági garanciát emleget

Növekvô csatlakozási esélyek

MEDIAFAX

Szeptember 11. után nôtt a Fekete-tenger térségének stratégiai fontossága, ennek nyomán nagyobb annak a lehetôsége, hogy Románia csatlakozási meghívást kapjon a NATO prágai csúcsértekezletén, jelentette ki kedden Petre Roman demokrata párti (PD) szenátor, az Észak-Atlanti Szövetség Parlamenti Közgyûlésének délkelet-európai raportôre.

A NATO-házban a katonai szövetség bôvítésérôl rendezett vitán Petre Roman kijelentette, hogy a román csatlakozási esélyek növekedéséhez két tényezô járult hozzá: az utóbbi 12 év kormányainak a NATO-hoz való közeledést célzó politikája, valamint az, hogy a NATO fontos tagállamai támogatást nyújtottak Romániának. Roman szerint "a jelenlegi kormány átvette a stafétát az 1997-2000-es zavaros idôszak után".

Petre Roman elmondta, a NATO hét államra kiterjedô bôvítése "a legjobb megoldást jelentené Kelet-Európa elszigeteltségének megszüntetésére". Hozzátette, hogy ezt a kijelentést tartalmazza az a jelentés is, amelyet bemutatott a NATO Parlamenti Közgyûlésének az elmúlt héten, Szófiában tartott értekezletén. A jelentés tárgya a szeptember 11-i események hatása a balkáni és délkelet-európai stabilizációs folyamatra.

A PD szenátora szerint igen fontos Románia és Bulgária felvétele a katonai szövetségbe, mivel ez a két ország Görögországgal és Törökországgal együtt "szilárd blokkot" alkotna és "biztonsági garanciát" nyújtana Délkelet-Európa számára, ez pedig a Fekete-tenger és a Kaukázus fele is biztonságot vetítene.

A német alaposság már a múlté?

Dorogman László (MTI)

A németek alaposságáról és gondosságáról legendák keringenek nemcsak Európában, de más földrészeken is. Az utóbbi években azonban ez az erény finoman szólva is kezd megkopni, aminek csak egyik (bár nagy feltûnést keltô) jele a Volkswagen és a BMW visszahívási akciója.

Mindkét neves autógyár jelentôs számú (a wolfsburgi cég egymillió darab!) autót rendelt vissza felülvizsgálatra anyaghibából adódó biztonsági kockázatok miatt. A minap pedig Sanghajban feldühödött
kínai vállalkozók kalapáccsal verték széjjel Mercedes S típusú (alapkivitelben is 70 ezer euróba kerülô) autójukat, mert elégedetlenek voltak azzal a minôséggel, amelyet a vételárért kaptak.

A német oktatás is csúnya
"bizonyítványt" kapott a nemzetközi PISA tanulmány készítôitôl. A német nebulók fôleg matematikából, olvasásból és az olvasott szöveg megértésébôl kaptak igen gyenge minôsítést, miáltal a mezôny utolsó harmadában végeztek, egy szinten néhány elmaradott ázsiai és dél-amerikai országgal. A PISA okozta sokk hatására Berlinben és a tartományokban kezdik föltalálni a hideg vizet: a kultusztárcák vezetôi szorgalmazzák, hogy a szülôk foglalkozzanak otthon többet a 3-10 éves korú csemetékkel (például olvassanak nekik esténként, és mielôbb szerettessék meg velük a könyvolvasást), és be akarják vezetni az egész napos iskolai foglalkoztatást. (Ez a néhai NDK-ban bevett dolognak számított, ám az állami egyesülés után sürgôsen felszámolták a keleti tartományokban, míg nyugaton soha nem létezett.)

Az alaposság visszaszorulására, a trehányság terjedésére a legmegdöbbentôbb példát a májusban kirobbant nitrofen botrány szolgáltatta. Mint az MTI is megírta, vegyszermentes biofarmokon veszélyes gyomirtóval fertôzött takarmánygabonával etették az állatokat - hónapokon át, mielôtt az ügyre fény derült. Vagyis a rákkeltô vegyület a csirkék, pulykák és sertések húsán át eljutott a fogyasztókhoz - éppen azokhoz, akik a jobb minôség, a vegyszermentes eredet végett
csakis a biofarmok termékeit vásárolják, nem egyszer 50-70 százalékkal többet fizetve ezekért, mint a hagyományos húsért, tojásért, zöldségért.

A szennyezés körülményei rémregénybe illôek, európai (s fôleg német) szemmel hihetetlen mulasztások és tévedések láncolatát alkotva. A szennyezett és forgalomba került mintegy 550 tonna takarmánygabonát egy malchini (Mecklenburg- Elôpomeránia tartomány) raktárban tárolták, amelyet tavaly ôsszel vett bérbe a GS Agri takarmánykeverô cég egy helyi vállalkozótól. Utóbbi pár évvel korábban vette az ingatlant a vagyonügynökségtôl, amely
"elfelejtette" közölni a vevôvel, hogy a raktárban az NDK idején mérgezô vegyszereket (köztük nitrofent) tároltak. Május végi mérés szerint a raktárban heverô porban 2000 mg/kg nitrofen volt, míg az ott talált gabona egy kilogrammja 5 mg mérget tartalmazott. E vegyszert az NSZK-ban már húsz éve betiltották. A takarmányban megengedett felsô határérték 0,01 mg/kg.

Az ôszi bérleti szerzôdés megkötésekor a GS Agri illetékesei nem tudakolták meg, mire szolgált korábban a raktár. Bár az ott tárolt gabonából idônként mintát vettek és laboratóriumba küldték, a riasztó eredmény hónapokig várt értékelésre a GS Agri központjában.

Nem szerepelt jobban az ügyben a Szövetségi Húskutató Intézet (BAFF - Németországban ilyen is van!) sem. Idén januárban pulykahús mintát kapott egy alsó-szászországi baromfiteleprôl, amely Malchinból szerzi be a tápot. A húsmintában a megengedett nitrofentartalom tízszeresét mutatta ki az elemzés - a BAFF azonban az eredményt nem továbbította az élelmezésügyi és fogyasztóvédelmi minisztériumnak. A több mázsa pulykahús pedig, amelybôl a minta származott, idôközben a feldolgozókhoz és a fogyasztók gyomrába került. A német szövetségi rendszernek
"hála" jutott belôle szinte minden tartományba...

Aktuális

Értékrendet a sûrûben...

(lokodi)

Már megint itt a folklóridény. Jönnek marékszám, mi pedig sokszor nem tudjuk, mit kezdjünk a meghívókkal. Valahogy csak döntünk, ha kell, többfelé szakadunk.

Van, aki azt mondja: a jellegzetesen kelet-európai, mondhatni balkáni, a kommunista ideológia égisze, védnöksége alatt kihajtott produktumokat folytatni nem érdemes. Ott van a számítógép, könyvespolcokon sorakoznak az irodalom olvasatlan klasszikusai meg a jeles kortársak, tessék csak azokat fogyasztani. Rosszabb esetben a televízió kínálata. Az új elit nevében néhányan már "odamondtak" a népi kultúrának, jó összehasonlítási alapként a civilizált Nyugatra hivatkoznak: arrafelé nincs a mi tájainkhoz hasonlatos néprajzkultusz, a népmûvészet és minden azonos gyökerû kultúra súlytalan, a közvéleményben se szerepe, se hatása. A másik álláspont ezzel szilárdan (gondolom, helyesen) szembenáll: az erdélyi magyar folklórérdeklôdés - a táncházaktól a kórusokig - nem a kommunizmusbeli rejtett törekvésekben gyökerezik, hanem az élô néphagyomány ad neki táptalajt. A folklórt nemzetiségmentô diszciplínaként emlegetik, mert megôrizni igyekezett a mûvészetet termô hagyományos közösségi értékeket minden elsöprô és beolvasztó szándékkal szemben.

Nem vitás a másságok ütközése, értékek értelmezése. Szerény tapasztalatokkal mi is rendelkezünk. A vidéken élô, kiprivatizált sablonkultúrával csakugyan nincs már mit kezdenünk. Túlzottan unalmas és szánalmasan silány lett a "tudjuk le" praktikája. Az erôltetett, zagyva népi kultúrszándék még a legelemibb értékeket is kigyomlálja, görcsössé válik minden igyekezet. Nincs más kiút, ideje a mindent felvállaló, szervezésre, irányításra kezet tevô ügyintézô-bürokratikus felfogástól szabadulni. Más szóval, az igényesség felé hajló kezdeményezô szellemnek kellene már teret adni. Politikai és káderminôsítés nélkül visszahelyezni jogaiba az érdemi szakmai és individuális értékrendet. A személyiség civilizált érvényre juttatása az alkotókészség, az építô lendület, a diktatúra által oly hosszasan visszafogott energiák felszabadítását eredményezi. Bizony. Közösségünkön egykor sebet ejtett máig tartó félelmektôl, gyanakvástól, egoizmustól, gondolkozásbeli sablonoktól, és az örökzöld jelszavaktól sem ártana sürgôsen szabadulni. Persze szó sincs kulturális parancsuralomról, mindössze az értékrendet fontos hangsúlyozni. Ne vágjon elevenbe, ha kritikusan szól a sajtó valamilyen rendezvényrôl: rossz, bûnrossz, vagy szót sem érdemel. Ezzel szemben a nyilvánosságnak szánt jó beszámoló mégiscsak ösztönzôleg hat minden közösségre.

Tízéves együttmûködés

Hírszolgáltatási szerzôdés az MTI és a határon túli lapok között

Hírszolgáltatási szerzôdést kötött tíz határon túli lap szerkesztôségével a Magyar Távirati Iroda Rt. és az Illyés Közalapítvány kedden, Budapesten.

A megállapodást Dorogi Sándor, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke, Halzl József, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a határon túli magyar sajtó képviseletében Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke írta alá.

A szerzôdés értelmében a nagyváradi Bihari Napló, a csíkszeredai Hargita Népe, a sepsiszentgyörgyi Háromszék, a kolozsvári Krónika, a marosvásárhelyi Népújság, a kolozsvári Szabadság, a pozsonyi Új Szó, az újvidéki Magyar Szó, az ungvári Kárpáti Igaz Szó és a bukaresti Romániai Magyar Szó szerkesztôségéhez jutnak el továbbra is az MTI hírei.

Dorogi Sándor az ünnepségen kifejtette: a megállapodás keretében a Magyar Távirati Iroda Rt. mintegy missziót teljesítve nyújt szolgáltatást a határon túli magyar sajtónak.

A nemzeti hírügynökségrôl szóló törvény egyrészt elôírja a szolgáltatást, másrészt az MTI-ben dolgozók mindig szívükön viselték, hogy a határon túli magyar sajtót ellássák megfelelô információkkal - fûzte hozzá.

Az elnök utalt arra, hogy a ‘90-es évek elején a távirati iroda akkori vezérigazgatója kezdeményezte az ilyen jellegû szolgáltatás megindítását, s a megvalósulásához szükséges jelentôs összeget az Antall József vezette kormány bocsátotta a hírügynökség rendelkezésére.

- Napjaink korszerû technikai eszközei lehetôvé teszik, hogy ez a szolgáltatás minél gyorsabban, minél pontosabban jusson el a határon túli magyar sajtóhoz, tájékoztatást adva mindarról, ami Magyarországon, illetve a határon túl, például a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken történik - tette hozzá.

Ismertetése szerint mindezek mellett világpolitikai hírek, valamint Magyarország számára olyan fontos témák is szerepelnek a kínálatban, mint az európai uniós csatlakozás.

Halzl József, a szolgáltatást finanszírozó Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke a médiumok fontosságát hangsúlyozta a tudatformálásban, a határon túl élô magyarok megmaradásában. Mint mondta: bíznak abban, hogy az anyaország támogatói figyelme a továbbiakban is megmarad.

Bátai Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) Dokumentációs, Sajtó és Tájékoztatási Fôosztályának vezetôje arra emlékeztetett, hogy éppen tíz éve kezdôdött meg az együttmûködés.

Mint utalt rá: 1993-ban még csak öt határon túli magyar laphoz jutottak el a magyar hírügynökségi anyagok.

A HTMH illetékesének reményei szerint a kör a közeljövôben bôvülni fog, s hét romániai nem országos lap is hozzájut majd a fotószolgáltatáshoz.

Továbblép a MÚRE

Az erôteljes kapcsolatépítés idôszaka

- A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) életében új szakasznak, az erôteljes kapcsolatépítés idôszakának kell következnie - jelentette ki Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE új ügyvezetô elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Karácsonyi Zsigmondot, a marosvásárhelyi Népújság lapszerkesztôjét a MÚRE közelmúltban tartott tisztújító közgyûlésén választották meg az egyesület új ügyvezetô elnökének. 1984 óta dolgozik a romániai magyar sajtóban. 1990 óta az újságírók képviselôjeként a Népújság szerkesztôbizottságának a tagja. 1993-ban választották be a MÚRE igazgatótanácsába, ahol több mint hat évig a szociális bizottság elnöke volt.

- Az egyesület történetének elmúlt kilenc éve sikeres volt a szervezetépítés szempontjából. Erôs szervezetet tudtunk kiépíteni, s elmondható, hogy Romániában, ahol legalább negyven újságírói szervezet jött létre, a MÚRE az egyedüli, amely ténylegesen mûködôképes - hangsúlyozta.

Az új ügyvezetô elnök szerint ugyanakkor kissé megfeledkeztek az érdekvédelmi, érdekérvényesítési szempontokról. Romániában nincs sajtószakszervezet, ezért a szakmai szövetségnek bizonyos szakszervezeti feladatokat is vállalnia kell.

A hatékony érdekvédelemhez és érdekérvényesítéshez az egyesületnek megfelelô kapcsolatrendszerre van szüksége. A MÚRE eddig a magyarországi újságíró- szövetségekkel alakított jó kapcsolatokat.

- Ugyanakkor nem kizárt az, hogy túlságosan sokáig csak Budapestre vetettük a szemünket - elsôsorban a támogatások reményében -, s ezért más lehetôségeket elszalasztottunk - tette hozzá.

Karácsonyi szerint a MÚRÉ-nak a román újságíró-társadalom megosztottsága ellenére is élô kapcsolatokat kell kiépítenie a legfontosabb bukaresti újságíró-szervezetekkel. Emellett nagyon fontosnak tartja, hogy a szervezet partneri viszonyt alakítson ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.

- Jó lenne, ha az RMDSZ az újságírást és az újságírókat érintô törvények elôkészítésébe jobban bevonná az egyesületet. Véleményünk szerint az RMDSZ így megalapozottabban tudná a törvényhozásban a szakmai szempontokat érvényesíteni - mondta.

A romániai magyar sajtó életébe fontos új elemet hozott az elmúlt években a magyarországi tôkével alapított Krónika címû erdélyi napilap, amely tavaly novemberben ünnepelte második születésnapját. A nagyváradi Bihari Naplót jó egy évvel ezelôtt az osztrák Forum Verlag Kiadó Rt. vásárolta meg.

- A külföldi tôke megjelenése újonnan felveti azt a kérdést, hogy a romániai magyar sajtó kisebbségi sajtó, amely az üzleti érdekekre való tekintettel sem mondhat le arról, hogy a sajtó hagyományos feladatain túl a közösség megtartását erôsítô kultúra- és mûvelôdésközvetítô szerepet vállaljon. Ezt a küldetésünket mindenképpen vállalnunk kell - mondta.

A MÚRE azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a romániai magyar sajtóban az újságírók rendkívül alacsony - havi 100-300 dollárnak megfelelô - bérért dolgoznak, gyakorta olyan körülmények között, hogy a ma már alapvetônek számító munkaeszközök sem állnak rendelkezésükre.

- Így érthetô, hogy a tehetséges és ambiciózus fiatal magyar újságírók jelentôs része magyarországi szerkesztôségekbe igyekszik - mondta a MÚRE új ügyvezetô elnöke.

A mezôgazdasági igazgatóság sajtótájékoztatója

A szárazság hatásai a termények növekvô áraiban mutatkoznak

(kilyén)

A megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság heti sajtótájékoztatóján Náznán Jenô, az igazgatóság helyettes vezérigazgatója, dr. Tomsa Mihai, a Növényvédelmi Felügyelôség igazgatója és Suba Kálmán, a megyei Szaporodásbiológia és Fajállat- kiválasztó Hivatal igazgatója vett részt. Közölték, hogy megyeszerte befejezôdött a vetés. A hosszan tartó szárazság miatt a növények fejlôdése nagyon különbözô. Jelen pillanatban nagyon nehéz megállapítani a kultúrák károsodásának mértékét. Habár az elmúlt hét bôvelkedett csapadékban, a talaj nedvességtartalma még nem elegendô.

Az idei szárazság legérintettebb területei Marosludas, Mezôszengyel, Bánd és környékük. A kedvezôtlen idôjárás már érezteti hatását a piacokon. Nôtt a gabona ára, csökkent a disznóé, tehát nyilvánvaló, hogy megyeszerte kevesebb gabonára számítanak a termesztôk, tenyésztôk.

Dr. Tomsa Mihai, a megyei Növényvédelmi Felügyelôség igazgatója a zöldségesekben, szôlôültetvényeken végzendô növényvédelmi munkálatok elvégzésére hívta fel a figyelmet, védekezni kell a hagymalégy ellen, a szôlôsökben a ragya, a gyümölcsösökben az amerikai szövôlepke ellen. Helikopterrel - Erdélyben csak megyénkben alkalmazzák a légi permetezést - sikerült 1500 hektáron elvégezni a kalászosok növényvédelmét. Végezetül Suba Kálmán, a Szaporodásbiológiai és Fajállat- kiválasztó Hivatal igazgatója a legelôk legolcsóbb karbantartásáról beszélt, a kosarazásról, amelyet egyre ritkábban alkalmaznak a gazdák.

Táborozási lehetôségek diákoknak

(simon)

A megyei táborigazgatóság idén is számos lehetôséget biztosít a nyaralni, táborozni vágyó diákoknak, tanároknak. Azok, akik a tengerparton szeretnének üdülni, választhatnak az Eforie Sudon levô iskolai tábor, a Briza marii komplexum illetve a navodari-i Victoria tábor között. A táborigazgatósághoz tartozó kempingben az egyhetes táborozás 1.610.000 lejbe kerül. A Briza marii központban a 7 napos nyaralás, az idôpont függvényében 1.675.000-2.335.000 lejbe kerül. A Victoria táborban az egyhetes ellátást 1.820.000 lejért biztosítják.

A Beszterce megyei Oláhszentgyörgyöt választók 1.610.000 lejért nyaralhatnak 7 napig. Ugyanannyiért biztosítják az ellátást a Máramaros megyei Krácsfalván, a Prahova megyei Busteni-ban. A Dâmbovita me-
gyében szervezett, nyolcnapos angol nyelvtábor díja 1.880.000 lej.

Megyénkben a szovátai és laposnyai iskolatáborokban biztosítanak helyet. Míg a szovátai egész hetes táborozásért 1.470.000 lejt kell fizetni, a laposnyai 1.120.000 lejbe kerül.

A táborigazgatóság által közölt díjak nem tartalmazzák a szállítási költségeket. A jelentkezôket, érdeklôdôket a Victor Babes utca 11. szám alatti táborigazgatóságon fogadják. Tájékoztatást nyújtanak a 218-841-es vagy 218-201-es telefonszámokon is.

Festészeti kiállítás, Kund, 2002

(járay)

A Mûkedvelô Képzômûvészek Maros Megyei Egyesületének Unirea-Egyesülés kiállítótermében - Marosvásárhely, Köztársaság tér - június 5-13-a között tekinthetô meg a Kund, 2002 nevet viselô festészeti kiállítás. E közös tárlat anyagát 44 olyan olajmunka alkotja, amelyek az ez év március 29-április 8-a közötti idôszakban a Kund falván szervezett alkotótáborban születtek. E kiállítás formabontó a maga nemében, hiszen ez bizonyult az egyesület életében az elsô úm. magánkezdeményezésként létrejött tábornak. A mûvészetpártoló marosvásárhelyi Boila család erkölcsi és nem utolsósorban anyagi támogatásának köszönhetôen ugyanis Calin Bogatean, Czirjék Lajos, Radu Florea, Elisabeta Merdar, Vasile Muresan, Sabina Pusca-Purcariu, Liviu Stef valamint Nicolae Tunaru vett részt, teremtette újra, vitte vászonra a festôi fekvésû szász Kund falu életre ébredô, tavaszi természeti tájába simuló, szervesen illô régi épületek mûvészi mását.

A közös kiállítás megnyitására ma délután 5 órakor kerül sor.

Megismerkedtek a szerzôvel

(b.)

Kellemes hangulatú író-olvasó találkozó színhelye volt hétfôn délben a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola. Mivel a kisiskolások megyei szavalóversenyén a harmadikos Orbán Lacika Létay Lajos versével nyert harmadik díjat, majd a legbátrabb vesmondónak járó elismerést is neki ítélték, az iskola pedagógus közössége meghívta a költôt, hogy a népszerûvé vált Kilenc kicsi szeg címû vers szerzôjével megismerkedhessenek a gyerekek.

Létay Lajost, aki szívesen tett eleget a meghívásnak, Wellmann Richard igazgató köszöntötte, majd a 82 éves költô gyermekkoráról, iskolás éveirôl, elsô verseirôl, szerkesztôi, fôszerkesztôi munkájáról, unokáival kapcsolatos élményeirôl számolt be a gyermekek számára érthetôen és hozzáférhetôen. A koronkai iskolások is sok kérdést intéztek a költôhöz, s a beszélgetés szünetében Kész Andrea tanítónô rendkívül szimpatikus tanítványa elszavalta kedvenc versét, majd késôbb a tankönyvben is megtalálható Gyermeknapon következett a II. osztályos Nagy Attila elôadásában.

A találkozót a koronkai kisiskolá-sok tánca zárta. Amint Barabás Levente szülô, táncos és táncoktató elmondta, a gyerekek kérése volt, hogy a választható tantárgyak keretében népi táncot tanuljanak, amit feleségével együtt nagy örömmel vállaltak, s így alakult meg a Gyöngyvirág együttes, amely sikeresen szerepelt a vajdaszentiványi gyerektánc-találkozón. A siker láttán az öröm annál is nagyobb, mivel azzal kezdték az oktatást, hogy melyik a bal, és melyik a jobb láb, s már legalább három-négy olyan táncos van a gyerekek között, akiben jövôt lát az oktató.

- Szép élmény volt a találkozó, mert szeretem, ha az iskolatársaim együtt vannak, és még nagyobb öröm, hogy eljött hozzánk a költô bácsi is, s nagyon szép dolgokat mesélt - sommázta véleményét a koronkai szavaló kisfiú, aki bevallása szerint rövidsége mellett azért választotta Létay Lajos versét, mert abban az ô neve is szerepelt.

A vendég pedig ígéretet tett, hogy a koronkai iskolát, ahol a kisdiákok tetszését annyira megnyerték a versei, s ahol a jó hangulatú munkaközösségben láthatóan a gyerekek nevelése is fontos szempont, ezután sem kerüli el.

Jegyzet

Ahol semmi rendkívüli nem történik

Korondi Kinga

A minap egy Kis-Küküllô menti eldugott kis faluban, Szentdemeteren voltam. Az erdélyi átlagfalu minden vonása jellemzô rá, messze van a járható úttól és egyszerû, kedves emberek laknak itt takaros portákon. Éppen ünnep volt. A falu apraja-nagyja összegyûlt.

Meglepetésemre a közösségben nem csak idôs, megfáradt embereket láttam. Szokatlannak tûnt, hogy volt fiatal, életerôs család is szép számban. Körülöttük gyerekek. Nem sok, egy, kettô, de voltak. A nagyobbak annak rendje-módja szerint vigyáztak a kicsikre, öröm volt nézni.

Az egybegyûltek az ünnepség után felvonultak a temetôbe sírt koszorúzni. A kaptató után jól jött a pihenô a Mária-kegyhely mellett. A kis szent- földi kegyhely körül szépen elrendezve padok: szabad ég alatt is lehet misézni. Az emberek megszokottan foglalták el helyeiket. Katolikusként is a korábbi unitáriusság emlékét hordozva a férfiak külön, a nôk külön ültek. A koszorúzási ünnepség a lehetô legrövidebb volt. Már mindenki indult volna haza, amikor az asszonyok hirtelen összebeszéltek és rázendítettek az énekre. Mert innen nem lehet csak úgy elmenni. A nagy fák alatt kántor nélkül is tisztán csengett és messzire elhallatszott:
"Mi lesz velünk, hogyha Te elhagysz? Minden reményünk csak te vagy, Szent Szûz Anya, ó el ne hagyj!". Az ének a szívek mélyérôl fakadt, olyannyira, hogy a benne levô fohász minden bizonnyal meghallgattatik. Ezek után nem csodálkozom, hogy életerôs a közösség, nem csodálkozom, hogy Nagyboldogasszonykor erre a helyre keresztaljával jönnek a környezô falvak közösségei. Valami van ezen a kegyhelyen és ez meglátszik a közösségen. Vagy fordítva? Valami van ebben a közösségben és ez meglátszik a helyen? Talán mindegy. A lélek itt megpihen, a szív felvidul. Aki betér az Árpád-kori kis templomba, az az elmúlt korok hangulatát is megtapasztalja. Úgy éreztem, ajándékot kaptam itt, ezen a helyen.

Egyébként meg semmi rendkívüli nem történt.

Hogyan tovább, Duna Tévé?

N. M. K.

A kérdés így vagy hasonló megfogalmazásban sokszor elhangzott az eltelt évtizedben. Más felvezetéssel ugyan, de tulajdonképpen Szovátán is errôl folyt az eszmecsere a múlt héten tartott médiatanácskozáson. És ehhez kapcsolva az erdélyi magyar tévézés esélyeirôl, jövôjérôl is. De a lényeg mégiscsak az, hogy a tizedik esztendejét taposó népszerû televízió következetesen igyekezett teljesíteni hivatását, s úgy lett és maradt mindmáig a határon túli magyarság közkedvelt "égi csatornája", hogy közben a világ legjobb kulturális tévéje címet is kiérdemelte. A Mészáros utcai székházba persze a bizonytalanság tartósan befészkelte magát, hiszen tudja mindenki, három közszolgálati televízió fenntartása meghaladja a magyar költségvetés teherbíró képességét, de mint Szitnyai Jenô, a Duna TV határon túli ügyekért felelôs igazgatója és Bodzsoni István fôszerkesztô felszólalásaiból kiderült, az ügyben tájékozottak szerint a határon túli magyarság televíziója, az összmagyar imázstévé távlatai biztosítottak, a Magyar Televízió 2. csatornája számíthat átalakításra. Hogy tényleg így alakul-e a helyzet, azt az új országgyûlés és a kormány hamarosan eldönti, remélhetôleg úgy, hogy egyik mûholdas adás se tûnjön el, azzal ugyanis megint mi, kisebbségben élôk szegényednénk, az azonban biztos, hogy a szovátai eszmecsere minden részvevôje bizakodón tekintett elôre. Azok is, akik a jubiláló intézmény és a 400. adásán túllépett rangos politikai magazin, a Csáky Zoltán vezette Heti Hírmondó erényeit hangsúlyozták és azok is, akik fontosabbnak vélték a javítanivalókra irányítani a figyelmet. Az ilyen jellegû észrevételeket fôként az írott sajtó illetve az RMDSZ képviselôitôl, jelesen Nagy Zsolt és Szép Gyula ügyvezetô alelnököktôl hallhattunk.

Hangsúlyozottabb politikai semlegességet igényeltek egyesek, ez azonban ne jelentsen unalmas szürkeséget. Ütköztessék bátrabban, élesebben a véleményeket, legyen feszültség, dinamizmus a mûsorokban, kérték a bírálók. Tegyenek többet a fiatal nézôk megnyeréséért, kezdeményezzenek interaktív mûsorokat, növeljék a gazdasági adások számát, tegyék érdekesebbé, kiegyensúlyozottabbá a lapszemléket, használják ki jobban a határon túli médiaszemélyiségek és a civil társadalom szellemi potenciálját, sorolhatnánk hosszasan a javaslatokat. A Duna TV jelen levô reprezentánsai lejegyezték ezeket, remélhetôleg nem tûnnek el a süllyesztôben, mint sok más korábbi eszmecsere ajánlatcsomagja. De mindez elenyészô volt a tanácskozás napirendjét uraló témához, az erdélyi tudósító-hálózat problémájához viszonyítva. Ebben minden érintett jelentôs haladás zálogát látja. Teljes joggal.

Illetve kétségek is felmerülnek. Mert a nagy erôfeszítéssel, komoly befektetéssel létrehozott tudósítói stúdió- és állomáshely-hálózat pillanatnyilag gazdátlan. Mintegy félmilliárd forintos beruházással jött létre a Kárpát-medence 21 helységében tudósítói mûhely, összesen 60-80 személyt foglalkoztatnak. De ezek egyelôre önállóan nem képesek megélni, mint Bodzsoni István elmondta, egy-egy tudósítópont fenntartási költsége havonta 250 ezer forinttól 3 millióig terjed (s hol van még a munkatársak fizetése, honoráriuma?!), ezt jelenleg nincs ki biztosítsa. Az Illyés Közalapítvány csak a kezdeti tôkét adta a határon túli magyar televíziózás mûszaki alapjának fejlesztésére. Erdélyben Kolozsváron és Székelyudvarhelyen hoztak létre korszerû stúdiót. Különös, hogy Marosvásárhelyt ebbôl is "kifelejtették". Vajon mi lehet ezzel a várossal, hogy minden ilyenszerû befektetés annyira elkerüli? Gyakran emlegették az RMDSZ- tervezte vásárhelyi állami televíziót, de hol van még az?! Jól felszerelt állami tévésmûhely illetve magánstúdió Kolozsváron, illetve Székelyudvarhelyen eddig is volt és mûködik ma is. Marosvásárhelyt is érintette a fejlesztés, az igaz, akárcsak több más erdélyi várost, de modern nagystúdió(k) léte is indokolt lenne.

A határok fölötti nemzetegyesítésben ez a stúdióhálózat, más hasonló médiaelképzelésekkel együtt jelentôs szerepet játszhat. A hiteles, pontos és operatív tájékoztatásban máris komoly súlya van, ez a DTV, az MTV és a Magyar Rádió mûsorszerkezetében konkrétan nyomon követhetô. De hogy miként lesz tovább, azt most még csak nagyon hozzávetôlegesen lehetne megjósolni.

Csökken a kihágások száma

A minimális büntetés 50 millió

Korondi Kinga

Az elmúlt hónapban összesen 237 céget ellenôrzött a Területi Munkaügyi Felügyelôség. A megvizsgált cégekben 9870 alkalmazott dolgozott. Az ellenôrzések nyomán 620 millió lej értékben róttak ki büntetéseket 13 munkáltatóra. Összesen 63 személyt találtak, akik szerzôdés nélkül, feketén dolgoztak.

- Bár a tavaly ugyanebben az idôszakban több mint kétszer ennyi kihágást észleltünk, a kirótt büntetések értéke meg sem közelítette a mostaniakat, mivel azóta a büntetések az akkoriak tízszeresére növekedtek - mondta Carmen Vamanu fôfelügyelô. - Most például a legkisebb kiróható büntetés feketén való dolgoztatásért 50 millió lej. Ebben a hónapban kilenc céget büntettünk meg emiatt, közülük egyet, a szászrégeni Romwood-ot 100 millióra, de ott 25-en dolgoztak illegálisan.

A fôfelügyelô egyébként elmondta, hogy a Pavia Impex Kft.-nél csak egyetlen alkalmazottnak nem volt munkakönyve, mégis 50 millióra büntették, mivel már negyedszer jártak ott és minden alkalommal találtak rendellenességet.

Ami a begyûjtött pénzt illeti, abból közvetlenül semmi sem marad a felügyelôségen, mind a központi költségvetésbe kerül.

Kilenc baleset egy hónapban

Májusban a Területi Munkaügyi Felügyelôségnek hét céget kellett megvizsgálnia, amelyek munkabalesetet jelentettek. A tavaly májusi adatokhoz képest jelentôs a javulás, akkor ugyanis 8 baleset közül három halálos volt. Ráadásul a kilenc esetbôl négyben a cég területén dolgozó munkás vagy hivatalnok megbotlott és leesett, egyik pedig megcsúszott. Mindannyian kisebb sérülésekkel megúszták.

Ezzel szemben súlyosan sérült Sopterean Virgil, a Montim cég alkalmazottja, aki 8 méterrôl esett le. A Mobex egyik alkalmazottja, Mare Doru Marian két ujját vágta el, Gliga Ioannak és Nagy Attilának a szászrégeni Prolemnnél a lába sérült meg munka közben, a szovátai Mobilánál pedig Deák Csaba a jobb kezét vágta el.

A környezetvédelem világnapja

Esély a Földnek

Vajda György

2002-t az ENSZ a hegyek évének is nyilvánította, jelezve, hogy a hegyvidék olyan földrajzi övezete Földünknek, ahol még érintetlen ökoszisztémákat találhatunk. Mind a világ-, mind pedig a helyi környezetvédelmi politika célja a természet iránti felelôsségtudat növelése kell hogy legyen. Országunk számos olyan egyezményt fogadott el, amellyel valóban felelôsséget vállalt a környezetkárosító tevékenységek felszámolásáért, a természetvédelmi területek megóvásáért. A nagybányai és számos más eset felhívta a figyelmet arra, hogy a jogharmonizáció mellett még nagyon sok a gyakorlati tennivaló. Mindezek szellemében és tudatában a megyei környezetvédelmi ügynökség, lehetôsége szerint igyekszik jelentôs lépéseket tenni. E hónapban megalakul a környezetvédelmi rendôrség, amelynek feladata lesz majd felfedni, megbüntetni a környezetkárosítókat, hatékonyabban fellépni a környezetszennyezôk ellen, s így számos gócpontot felszámolni megyeszerte. Az ügynökség rendszeresen monitorizálja a megye környezeti állapotát, az engedélyezéssel pedig megpróbálják elejét venni mindazon tevékenységnek, ami a környezetet károsítaná. Mindezek mellett a kozmatelki eset is igazolja, hogy elôfordulhat baleset, amit a felelôtlenség, a nemtörôdömség is okozhat.

Örvendetes tény, hogy több polgármesteri hivatal, helyi tanács is egyre nagyobb figyelmet szentel a környezetvédelemnek. A különbözô régiós társulások stratégiájának elsôdleges célja a hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozása, az ökoturizmus felkarolása. Ezenkívül egyre aktívabbak a nemkormányzati környezetvédelmi szervezetek is. A Fókusz Öko Központ a Nyárád mentén, a Rhododendron pedig a Maros völgyében és a Kelemen Nemzeti Park létesítéséért tett jelentôs erôfeszítéseket. A vízgazdálkodás terén pedig a vízügyi igazgatóság, a holland kormány támogatásával, az országban elôször a Maros vízmedencében gyakorlatban is alkalmazni fogja az EU vízgazdálkodási keretegyezményét. A marosvásárhelyi Aquaserv ÖV is - az ivóvíz minôségét feljavító - vezetékhálózat-cseréje mellett környezeti nevelô programokat is kezdeményezett, felvállal. Az angol kormány támogatásával pedig nemsokára testet ölt a marosvásárhelyi Agenda 21 fenntartható városfejlesztési stratégia is.

Tizenkét évvel a rendszerváltás után elmondhatjuk, környezetvédelem terén kimozdultunk a holtpontról. Talán ma, a környezetvédelem világnapján mindenkinek azon kellene felelôsségteljesen gondolkodnia, mit tehet közvetlen környezete állapotának a feljavításáért, a természetvédelemért. Hátha ezáltal is több esélyt adhatunk a Földnek e globalizált XXI. század elején.

Ne bántsuk gyermekeinket!

Simon Virág

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet felmérése szerint a 8-13 éves gyermekek 70,1 százaléka úgy vélekedik, hogy Romániában a gyerekeket nem védik hatásosan az erôszak ellen, 80,9 százalékuk szerint a verés nem hatásos nevelési módszer, míg 82,3 százalékuk azt szeretné, ha a verést törvény tiltaná - hangzott el a szervezet megyei fiókegysége által a múlt hét elején szervezett sajtótájékoztatón.

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet június 1-6. között országos kampányt szervezett a gyermekek bántalmazása ellen. Maros megyében szombat délelôtt közel 200 gyermek vonult fel a Rózsák terén, jelképesen tüntetve az erôszak ellen. A gyermeknapi program aszfaltrajz-versennyel és a legszebb könyv vetélkedô eredményhirdetésével folytatódott. A kampány keretében rajzversenyt szerveztek A verés nem megoldás címmel, ezeket az alkotásokat a 10-es általános iskolában állítják ki, ugyanakkor június 4-én tartották az immár hagyományos Nekünk is vannak jogaink címû, diákoknak meghirdetett vetélkedôt.

- Sajnos, nap mint nap találkozhatunk olyan szülôkkel, akik az utcán is pofozzák, ráncigálják gyerekeiket, illetve ordibálva fegyelmezik ôket. A szervezet által mûködtetett, bántalmazott gyerekekkel foglalkozó központba nagyon gyakran érkeznek bejelentések megvert, érzelmileg, szexuálisan bántalmazott kiskorúakról - tájékoztatott Ana Chirtes, a szervezet elnöke: A szülôk legtöbbször azt mondják, hogy a gyermeket fegyelmezni kell, sôt szélsôséges esetben azt hangoztatják: én csináltam, én ölöm meg. Sok szülô nem is tudja, hogy mekkora traumát okoz gyermekének, s az sem tudatosul benne, hogy a fizikai fájdalom elmúlása után is hosszú évekig megmaradnak a lelki sebek. Az érvényben levô törvények értelmében, amennyiben kiderül, hogy egy szülô bántalmazta gyermekét, megbüntethetô. Amennyiben a gyermek életét veszélyeztette, ideiglenesen elveszik tôle a gyereket. Ritkán megtörténik az is, hogy megvonják tôle szülôi jogait. A gond csak az, hogy a bántalmazások ritkán derülnek ki, hiszen a szomszédok, tanárok, barátok, ha tudják is, hallgatnak. Évente általában hat, fôként roma gyerek kerül az elhelyezési központokba, mert nincs biztonságban a szülôi házban. A gyerekekkel többre, jobb eredményre lehet jutni szeretettel és türelemmel, mint veréssel és szitkozódással - vélekedett a szervezet elnöke, aki azt is elmondta, hogy az elhelyezési központokban is történnek visszaélések ezen a téren. A nagyszámú, gyakran viselkedési problémákkal küzdô gyereket nehéz fegyelmezni, ezért néha a nevelôk a veréshez folyamodnak, ami mélyen elítélendô.

A szervezet szakemberei jelenleg több bántalmazással összefüggô eseten dolgoznak - tudhattuk meg, s kettôt ismertettek is velünk. Egyik iskolaigazgató jelentette, hogy egy VII. osztályos lány a
"verés jegyeivel" jött az iskolába. Mint kiderült, a lány édesanyja egy éve meghalt, s az apa rendszeresen veri lányát. Az esetet jelentették a Megyei Gyermekjogvédô Igazgatóságon, amely meghatározza az eset súlyosságát, s megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyanakkor folyamatosan foglalkoznak a bántalmazott lánnyal. A másik eset okait egyelôre nem sikerült kideríteni. Íme a tények: a VIII. osztályos diák nem hajlandó belépni az osztályterembe, s együtt lenni osztálytársaival. A szociális ankét során kiderült, hogy a közepes tanulót sem az osztályban, sem otthon nem verték meg. A tanuló az iskola könyvtárában felel és ott írta meg dolgozatait is. Jó jegyeket kapott. Figyelemreméltó tény, hogy a tanárok nem utasították vissza a vele való foglalkozást, s a szülôk felkeresték a szakembereket. Ha ez nem történt volna meg, a végzôs tanuló elveszíthette volna az évet, s nem tudna felkészülni, részt venni a kisérettségi vizsgán sem.

Mindkét eset példázza, hogy szükség van a nyitottságra, a problémák felismerésére és beismerésére. Amennyiben tudunk az erôszakos cselekedetekrôl, de nem foglalunk állást, bûnrészesekké válunk. A verés, bántalmazás nem megoldás - vélekedett Ana Chirtes.

"Isten kezében vagyunk!"

Levélduma Murádin Lászlóval

b. d.

Idônként levéllel keresem fel Murádin Lászlót. Legutóbb a pagyirkál jövevényszó iránt érdeklôdtem. Nyelvmûvelô cikkeit hûségesen ôrzöm, alkalomadtán fellapozom. Most aziránt érdeklôdtem, miként érzi magát a hetvenkét éves nyelvész.

- Hogy min dolgozom? - írja válaszlevelében. - Látszólag sokat, de nem eleget. Alapfoglalkozásom a nyelvjáráskutatás. Ennek eredménye a Romániai magyar nyelvjárások atlasza. Talán több mint 25 évem áldoztam rá. Nyelvföldrajzi felmérés, a nyelvjárási jelenségek területi felismerése volt a cél. Egy 3400 kérdésbôl álló kérdôfüzettel, mely a falusi élet szókincsének fontosabb vonatkozásait ölelte fel, 136 települést kerestem fel, s a kérdésekre adott válaszokat fonetikusan jegyeztem fel. A falvak, a meglátogatott kutatópontok átfogják a romániai magyarság egész lakóterületét Nagybányától Temesvárig, Brassótól Nagyváradig. Ha valaki áttekinti az atlasz kutatópontjainak nyelvjárástípusok szerinti tagoltságát, megállapíthatja, hogy 4 helység képviseli a moldvai csángókat, 54 a székely nyelvjárást, 41 a mezôségi nyelvjárástípust, Kalotaszeget 6, a Szilágyságot 8, a Szamoshátot és Érmelléket 6, Kôvár vidékét 3, Bihart 8, a Bánságot 6, Máramarost 2. A 136 kutatópont (falu) elegendô, hogy leírjuk a romániai magyar nyelvjárások jellegzetességeit. Ahány kérdés, illetôleg válasz, annyi térképlap mutatja be, hogy a felkeresett helységben miként nevezik meg az illetô fogalmat, tárgyat. A tizenegy kötetre tervezett munkából eddig hat kötet jelent meg (kötetenként 300 térképlap), a hetedik kötet most van nyomdában. S ha az Isten akarja, még megérem a hiányzó 8. - 11. kötet megjelenését is.

Másik munkaterületem a nyelvmûvelés. Az 1955 óta megjelent cikkeimbôl több kötetet is összeállítottam - A szavak titka; Szavak színeváltozása; Anyanyelvünk ösvényein
-, most várja a megjelenést egy másik kötet, címe: Anyanyelvi mozaik. Természetszerûen a hetenkénti nyelvmûvelô rovatom most is él a kolozsvári Szabadságban.

Az utóbbi évtizedben figyelmem kissé a névtudomány felé fordult. Ennek eredménye A hely, ahol élünk, továbbá az Egyházi eredetû erdélyi településnevek címû könyvecske. Most két ilyen témán dolgozom. Az egyiket az Anyanyelvi Konferencia adná ki, ez Nevek és utak (településnevek erdélyi utakon) címmel a vasútvonalak és a fô erdélyi útvonalak helységneveit értelmezné. A másik az erdélyi családnevek tetemes számát elemezné. A Tinivár Könyvkiadó ugyanis immár nyolc éve megjelenteti Maturándusok címû kiadványát, ebben közli valamennyi erdélyi magyar iskola érettségizôinek névsorát, ez a szám kb. 35.000 diáknak, magyar diáknak a családneve. Ez képezi a könyv adatsorát, a nevek gyakoriságát, két nagy csoportját, magyar alakulású, illetve idegen (német, szláv, román stb.) eredetû neveket.

Persze, vállamat nyomja a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztése is. Sem a szerzôk, sem a szerkesztô, netán a korrektor sem kap érte árva fityinget sem. A folyóirat egyébként úgy áll, hogy most jelent meg az 1999-es évfolyam, és elkészült a 2000-es évfolyam kézirata is. Az Akadémiai Kiadó - pénz hiányában - egy-egy évig csúsztatja a lap megjelenését. Isten kezében vagyunk!

XI. Bárdos Lajos-Nagy István Kórusfesztivál, 2002

Az énekhang a legszebb hangszer

Járay

Minden jel arra vall, hogy a tizenegy évvel ezelôtt a hagyományteremtés céljával kezdeményezett Bárdos Lajos-Nagy István Kórusfesztivál visszaigazolta egykori életre hívásának célját. A rendezvényt, mely az évek folyamán Marosvásárhelyen az erdélyi magyar mûkedvelô kórusok valóságos fórumává vált, jelenlétével számos hazai együttes tiszteli meg. A külföldi dalos együttesek távolmaradása idén véletlenszerû, hiszen egy olasz és egy cseh énekkar érkezését is várták - tudtuk meg Kovács András karnagytól - ôk azonban az utolsó percben mondták vissza részvételüket.

Szombaton, június 8-án illetve 9-én, vasárnap a Marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar - az idén is, és nem kevés utánajárással, törôdéssel járó! - szervezômunkájának köszönhetôen, a Kultúrpalota nagytermében két hangversenyen is tapsolhatnak majd a kórusmuzsika kedvelôi. Mindkét alkalommal a koncert délután 6 órakor kezdôdik. A belépés díjtalan.

Szombaton, június 8-án tehát hangversenypódiumra lép a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar Kovács András, a kövesdombi református templom ifjúsági kórusa Korpos Kamilla, az alsóvárosi református templom vegyes kara Murár Mária, továbbá a marosszentgyörgyi Reménység vegyes kar Szilágyi Barna, a szintén marosvásárhelyi Sfânta Ana ortodox templom kórusa Aszalós Enikô valamint a Vártemplom Psalmus vegyes kara Kovács András karnagy vezényletével.

Az országos kitekintésû kórusfesztivál második hangversenynapján, június 9-én, mint említettük, a Kultúrpalota nagytermében újabb hat vegyes kar, kamarakórus tagjainak minden bizonnyal mûvészi produkciójában részeltethetünk. Erre eleve bizonyságként szolgál a dalos együttesek jegyzéke: A Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum Armonia-Harmónia vegyes kara énekel majd Kovács András beintésére, a gyergyócsomafalvi Bel Canto kamarakórus, melyet Csata Levente dirigál, Gyerkó András vezényletével a Négyfalusi Kórus, továbbá a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar Hajdó Károly, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikara Kovács László vezényletével, végül a szintén marosvásárhelyi Laudate Domini Kórus Vasile Cazan karvezetésével.

Joggal számíthatnak hát nagyszámú érdeklôdôre a szervezôk. Az emberi énekhang, e legszebb hangszer valamennyi közül, minden bizonnyal felemelô élményben részesít majd.

Miért van szükségünk parkokra?

Domokos Csaba, Fókusz Öko Központ

A modern élet, különösképpen városon, több veszélyt hordoz magában. A faültetés segíthet egyes negatív hatások csökkentésében: a fák, füves területek kedvezôen befolyásolják a mikroklímát - a levegô páratartalmának növelése, az atmoszféra felfrissítése, árnyék biztosítása; a növények tisztítják a légkört oxigénezés és a por visszatartása által ( egy gyepes terület 3-6-szor több port fog fel, mint egy csupasz terület, de még mindig 10-szer kevesebbet, mint egy fa), valamint egyes mérgezô gázak abszorbciója által; a zajszennyezés ( kiváltképpen a jármûforgalom által okozott zaj) nagymértékben csökkenthetô fák, növénysorok ültetésével.

A nyilvánvaló "szolgáltatások" mellett a zöld területeknek esztétikai szerepük is van: zöld oázisokat képeznek a városban. Minden talpalatnyi zöld, függetlenül attól, hogy köz- vagy magántulajdont képez, hozzájárul a városi környezet szebbé és tisztábbá tételéhez.

Ennek ellenére Vásárhelyen a parkok, kertek, sövények egyre inkább fogyatkoznak. Mit tehetünk, hogy ezt az aggasztó jelenséget fékezzük?

Több lehetôség van: a köz- és magántulajdonban levô parkok és zöldövezetek jellegének megôrzése, az ezen területekre való építkezési engedélyek megvonása; a magánudvarok, kertek védelme; az utakat szegélyezô fák, fasorok megôrzése, védelme ( a fák kivágása csak a megengedett életkor elérése után történjen, helyettesítésük pedig csak az erre a célra alkalmas fajokkal történjen); az üdülésre szánt, valamint a kulturális jellegû területek védelme és továbbfejlesztése (víkendtelep, Somostetô, középkori vár, bulevárd).

Így ezután is lesz ahova pár órára "elmeneküljünk" a mindennapi városi élet nyüzsgése, forgalma és egyhangúsága elôl.

Sport

Összeállította: Bálint Zsombor

Játszik-e Zidane holnap?

Képes lesz-e Franciaország túltenni magát a nyitó mérkôzésen a világbajnoki címén esett szégyenen? - ez a csütörtöki nap nagy kérdése. Ezúttal Uruguay lesz az ellenfél, az elsô forduló másik vesztese az A-csoportban, ami azt jelenti, hogy amely csapat veszít, az már búcsút mondhat a további küzdelmeknek. Roger Lemerre szövetségi kapitány mégis örül, hogy nem a dánok következnek, mert abban reménykedik, hogy a harmadik fordulóban az északiak már továbbjutottak lesznek, s így könnyebb dolga lesz együttesének. Persze Uruguay ellen nem szabad veszíteni, mert akkor mindennek vége. Eközben a francia sajtó azt találgatja, hogy a Szenegál ellen annyira hiányzó Zidane pályára léphet-e már Uruguay ellen, vagy sem. A csapat orvosa, Jean-Marcel Ferret optimista, hisz a középpályás klasszis szombaton már közepes intenzitású testmozgást végzett. Ha azonban mégsem jön rendbe, a csütörtöki mérkôzésen nem a Szenegál ellen oly visszafogottan szereplô Djorkaeff, hanem Johan Micoud szerepel a posztján.

A Dánia ellen készülô Szenegál francia szövetségi kapitánya, Bruno Metsu viszont már elôre tekint, szerinte nagy hibát követnének el, ha már most megelégednének a nyitányon szerzett sikerrel.

- Ha változatlanul elhisszük, hogy bárkit legyôzhetünk, akkor nagy meglepetést okozhatunk - mondta.

A dánok azért vannak gondban, mert Stig Töfting középpályás Uruguay ellen megsérült, s nem játszhat. Töfting törésre gyanakodott, szerencsére ezt a vizsgálatok nem igazolták, ám az egészen biztos, hogy Szenegál ellen nem áll csatasorba. A csapat egyébként horgászattal kapcsolódott ki a gyôzelem után.

A nap harmadik mérkôzésén Szaúd- Arábia megpróbálja lemosni a németektôl elszenvedett gólzáporos vereség szégyenét. A találgatásokkal ellentétben Nasszer al-Dzsohar szövetségi kapitány széke egyelôre biztosnak tûnik. Maga Abdullah herceg, a szaúdi király fia és a szövetség elnöke biztosította támogatásáról a szakvezetôt. Ez a nagylelkûség elég szokatlan a sivatagi ország labdarúgásában, hiszen 1994-ben például az akkori kapitánynak, a brazil Carlos Alebrto Parreirának a vb alatt kellett megválni a kispadtól, pedig szó sem volt 0-8-as vereségrôl. Persze lehet az arab olajsejkek is rájöttek: türelemmel több eredményt lehet elérni, még akkor is, ha Kamerun nem tartozik a könnyû falatok közé.

A szamurájok szelleme

H-csoport: Japán - Belgium 2-2 (0-0)

Átlagos elsô félidô után a második játékrészben a két együttes felhagyott a tapogatózással, s rendkívül látványos futballt produkált. A legkisebb dologra - akár egy japán partbedobásra is - rendkívül lelkesen reagáló hazai közönség óriási lendületet kölcsönzött a házigazdák játékosainak, akik - mint Philippe Troussiere szövetségi kapitány a találkozó elôtt remélte - a szamurájok harci szellemével vetették magukat a csatába. Ebbôl valami a belgákra is átragadhatott, mert noha a vb legmagasabb átlagéletkorú együttese az övék, hajtás dolgában nem maradtak el a japánoktól. Végül igazságos döntetlen született, de lehetett volna japán gyôzelem is, ha kevésbé naiv a lesre játszó védelem, vagy ha Inamoto gólt érô akciójába nem fúj bele - tévesen - a játékvezetô. Ugyanakkor a japánok köszönjék meg a Costa Rica-i sípmesternek, hogy nem ítélt a 90. percben tizenegyest a belgáknak, hisz Narazaki belépôje rászolgált volna. Igaz, az esetlegesen ily módon megszületô vereségre a hazai csapat viszont nem...

Hiddinket elnöknek!

D-csoport: Dél-Korea - Lengyelország 2-0 (1-0)

Szinte teljes egészében vörösre színezett lelátók elôtt, óriási hangulatban, Dél- Korea egy tapasztalt együtteshez méltóan szerepelve, megszerezte elsô gyôzelmét egy világbajnokságon. Noha már sorjában negyedszerre vesz részt, korábban nem könyvelhetett el sikert. Egyértelmûen látható volt a távol-keleti csapat játékán Guus Hiddink holland szövetségi kapitány munkája, akit valóságos félistenként tisztelnek a félszigeten, volt olyan lap is, aki egyenesen államelnöknek javasolta. Erre az illetô újság abban sem látott akadályt, hogy Hiddinknek egyelôre nincs állampolgársága, ráadásul a koreai alkotmány tiltja a honosított személyek jelölését. Addig is azonban, amíg Hiddinkbôl elnök lesz, a jelenleg hivatalban lévô elnök, Kim Te Dzsung tapsolhatott a lelátóról a gyôzelemnek, s a remekbeszabott góloknak. A lengyelek csak az elsô kapott gólig számítottak, aztán lassan elfogyott elsôsorban a lelkierejük.

A mester veresége

C-csoport: Kína - Costa Rica 0-2 (0-0)

A dél-koreai Samsung cég 950 ezer dollárral támogatta a kínai szurkolók utazását a vb-re, de a nagyszámú szurkoló jelenléte sem tudta gyôzelemre segíteni Bora Milutinovics tanítványait. Úgy tûnik, az ötödik világbajnokságán résztvevô szerb szövetségi kapitánynak ezúttal nem sikerül a második körbe jutnia csapatával, pedig korábban mind a négy válogatott melynek az élén állt, túljutott a csoportküzdelmeken (1986 - Mexikó, 1990 - Costa Rica, 1994 - Egyesült Államok, 1998 - Nigéria). A kínaiak azonban "Milu" korábbi csapatával, Costa Ricával szemben csupán küzdeniakarásból vizsgáztak jól, egyébként minden szempontból elmaradtak ellenfelüktôl. A közép-amerikaiak - Costa Rica kispadján Milutinovics korábbi játékosa, Giumaraes foglalt helyet, aki így tehát legyôzte volt mesterét - könnyen megkeverhetik még a kártyákat ebben a csoportban, annak ellenére, hogy Brazília és Törökország lesz az ellenfelük. Kínának pedig rengeteget kell még tanulnia.
"Milu"-tól, vagy mástól...

A nap hírei

Ezer traktor Amerikába

Több mint 1.000 traktort fog szállítani a következô egy évben a brassói Tractorul az Amerikai Egyesült Államokba egy hatmilliós szerzôdés keretében, amelyet az üzem vezetôi a Long AgriBusiness amerikai céggel írtak alá, nyilatkozta kedden Constantin Catagoi, az üzem igazgatója. Az elsô traktorokat ez év júniusában szállítják, a traktorok egyes alkatrészeit, például a kabinokat és a gumiabroncsokat a partnercég gyártja majd. Constantin Catagoi hozzátette, ez év kezdetén a brassói gyár egy sor szerzôdést írt alá mintegy 25 millió dollár értékben és arra vár, hogy a belföldi termelôk is rendeljenek az üzemtôl a mezôgazdasági minisztérium 221/2002-es határozata értelmében, amely a termelôket támogatja mezôgazdasági gépek vásárlása tekintetében. Catagoi rámutatott, a minisztérium 300 milliárd lejt utalt át e határozat gyakorlatba ültetésére.

Szennyezô anyagok az Aranyosban

A Nyugati Érchegységben esett nagy mennyiségû csapadék következtében hétfôn szennyezô anyagok kerültek az Aranyos folyóba. A szennyezést az aranyosbányai megfigyelôk jelentették. A Román Vízügyi Hivatal szakértôi megállapították, hogy az aranyosbányai ülepítô egyik sterilizációs felszerelése az utóbbi napok bôséges esôzései miatt meghibásodott. Megpróbálták emelni az evakuációs szintet, de csak másfél óra múlva sikerült megállítaniuk a szennyezô anyagok kiáradását. A szakértôk laboratóriumi elemzésekkel próbálnak rájönni, milyen koncentrációban került nehézfém az Aranyosba. A folyón Fehér megyében jelzett szennyezéshullám kedden elérte Kolozs megye területét. A folyó vizét továbbra is állandó figyelemmel követik a tordai vízgazdálkodási rendszer szakemberei. Az elsô mérések szerint a szennyezett víz vastartalma a kiömlésnél tözenötszöröse volt a megengedett szintnek, azonban a gyors semlegesítésnek köszönhetôen az Aranyos vizében már csak háromszoros szintet mértek.

Új lakónegyed épül Aradon

Egy 25 millió dollárt meghaladó értékû befektetés révén mintegy 800 lakást építenek a következô öt évben az aradi váraljai lakónegyedben. Az építôtelepet néhány nappal ezelôtt avatták föl, s az év végéig néhány család beköltözhet a CasaRom cég által felépített lakásokba. A negyed 63 hektárra épült a Maros bal partján. 650 modern ház és 181 tömbházlakás épül itt, amelyet jelzálogrendszerben lehet megvásárolni. A befektetôknek máris négy bankkal van szerzôdésük, amelyek hitelt biztosítanak az érdekelteknek. A projekt értelmében elôször 72 házat építenek, amelyek területe 95 és 135 négyzetméter közötti lesz, a lakásoké pedig 50 és 100 négyzetméter közötti.

Nemzetközi Filmfesztivált Kolozsváron

Hétfô este az Occident (Nyugat) címû, Cristian Mungiu rendezte filmmel megnyílt az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál. A filmet, mely azoknak a románoknak az eposza, akik egy jobb élet hívására mennek Nyugatra, de gyakran nem jutnak túl az elsô temetô kapuján, a közönség tapssal fogadta. Ugyanígy fogadták a film készítôit is. Az alkotást Cannes-ban is bemutatták és a francia közönség is lelkesen fogadta. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató szerint, a keddi napot a vígjátékoknak szentelték. Az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon összesen 44 filmet mutatnak be, az alkotások több kategóriában versenyeznek az Erdélyi Trófeáért és más díjakért.

78 ezer kérelmezô a Vajdaságban

A Vajdaságban nem egészen öt hónap alatt 78 ezren folyamodtak a kedvezménytörvény által lehetôvé tett igazolványokért. Az igénylôk száma érezhetôen megcsappant, elsôsorban amiatt, hogy a kérelmezôk gyakorta csak több hónapos késéssel jutnak hozzá az okmányhoz. Bús Ottó, a vajdasági ajánlószervezet titkára közölte az MTI-vel, hogy a kedvezménytörvény életbe lépésétôl május 31-ig 78 350-en kérelmezték a jogszabály által lehetôvé tett igazolványokat. 69 580 személy igényelt magyarigazolványt, a többiek hozzátartozói, diák- vagy pedagógusigazolványt, illetve oktatói kártyát kértek. Több tízezer igénylô nagy része mindmáig nem kapta meg a magyarigazolványokat. Bús szerint mintegy húszezer okmány készült el, de a Csongrád megyei közigazgatási hivatalnál csak az elkészült igazolványok töredékét vehették át a kérelmezôk.

Emlékezés a trianoni békediktátumra

A trianoni békediktátumra emlékeztek a Szent László Akadémia és az Országos Trianon Társaság tagjai hétfôn Budapesten. Kiss Dénes, a társaság elnöke beszédében rámutatott: a Trianon társaság talán az egyetlen szervezet, mely beszél az elsô világháborút követô eseményekrôl. A társaság ezért igen fontos, hiszen a történelemnek ezt az idôszakát mindenkinek úgy kell ismernie, ahogy megtörtént. A megemlékezésen az Országos Trianon Társaság oklevelét vehette át életmûvéért Szörényi Levente zenész, a társaság egyik alapító tagja.

Összedôlt egy munkásszálló Szentpéterváron

Hétfô estig 4 holttestet találtak Szentpéterváron a balti hajózási társaság munkásszállója egyik szárnyának romjai alatt, további 16 ember megsebesült, illetôleg gázmérgezést szenvedett, köztük egy 6 hónapos és egy 11 éves gyermek. A 9 emeletes épület épület három szintje a déli órákban szakadt le. A helyi hatóságok közlése szerint mintegy 400 mentô dolgozik éjjel a szerencsétlenség helyszínén, mivel valószínûleg még vannak emberek a romok alatt. A ház földszintjén lévô bankfiók egyik bennrekedt nôi alkalmazottja mobiltelefonon kért segítséget.

Különleges CIA-egység

Különleges félkatonai egységet állít fel az amerikai Központi Hírszerzô Ügynökség (CIA) a terroristahálózatok és irányítóik kézre kerítésére külföldön. A CIA már rendelkezik több hasonlóan titokban mûködô szervezettel, de ennek a csoportnak a különlegessége abban rejlik, hogy közvetlenül a CIA terrorelhárító központjának irányítása alatt áll. E központ feladata a nemzetközi terrorizmus felszámolása. Az amerikai kormányzat megbízottja nem kívánt bôvebb tájékoztatást adni arról, hogy hányan, milyen eszközökkel és hol hajtják majd végre küldetésüket - írja az AFP. A félkatonai egység létrehozásáról szóló bejelentéssel egy idôben az amerikaiak és szövetségeseik megerôsítették az ellenôrzést az afgán-pakisztáni határnál, hogy megakadályozzák a bukott tálib rezsim vezetôinek és az al-Kaida hálózat irányítóinak szökését.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Az adományok elszámolásáról tárgyaltak

A tegnap délelôtt a prefektúra tanácstermében találkoztak a megyei elhelyezési központok vezetôi, azon települések polgármesterei, ahol ilyen intézmények mûködnek, illetve pénzügyi szakemberek, a megyei tanács képviselôi. Az említettek elsôsorban arról tárgyaltak, hogyan számolják el, könyveljék a különbözô adományokat, milyen pénzügyi forrásokból gazdálkodhatnak ésszerûen.

Visszaszolgáltatják az egyházi ingatlanokat

Nyárádremetén folyamatban van két egyházi ingatlan: a községközpontban levô bár, illetve óvoda visszaszolgáltatása a helybéli katolikus gyülekezetnek. Amennyiben a telekelési ügyvitel intézôdik, várhatóan két héten belül jogilag is visszaveheti volt tulajdonát a közösség.

Segélykoncert az erdôcsinádi templomért

A múlt hónap végén a budapesti Erkel Ferenc gimnázium szervezésében karitatív jellegû segélykoncertet tartottak a fôvárosi kertészeti egyetemen, amelyen több iskola kórusa is fellépett. A cél az erdôcsinádi református templom fôjavításához szükséges pénzösszeg elôteremtése. Az akciót április 24-én kezdeményezte a Marosvásárhely- Kecskemét Baráti Kör közvetítésével a magyarországi Campanella kórus. Az akció folytatódik, hiszen a templom mennyezetének és tornyának javítása kb. 4 milliárd lejbe kerül.

Ajándék a gernyeszegi preventórium lakóinak

A nemzetközi gyermeknap alkalmából a megyei közegészségügyi igazgatóság édességekbôl és gyümölcsökbôl álló ajándékcsomagot osztott ki a gernyeszegi TBC preventórium gondozottainak. Emellett az igazgatóságot támogatók hozzájárulásával pénzt is adhattak át az egészségügyi intézmény vezetôinek, amelybôl ígéretük szerint új matracokat vásárolnak majd. Az eseményen részt vettek Tiberiu Sbîrcea és Pavel Todoran PSD-s képviselôk is. Az ajándék az Unirea Kollégiumnak, a Rosenberg Rt.-nek, a PECO-nak, a gázkútfúró vállalatnak, a Relad Pharma Rt.-nek, az Azomures Rt.-nek, a Citadin Prest és Regun szeszfôzô, valamint a Bere Mures cégnek köszönhetô.

Marokkó a Bolyaiban és virtuálisan

Egyed Ufo Zoltán fotómûvész Marokkóban készített képeit állította ki a Bolyai Farkas Elméleti Líceum elsô emeletén. A kiállítás mától a hónap végéig látogatható. Érdekessége az, hogy az érdeklôdôk virtuálisan is megtekinthetik a tárlat anyagának egy részét a: http://marokko.home.ro címen.

Balettelôadás a Nemzeti Színházban

A marosvásárhelyi Kemendi Károly és Lia által vezetett Mini-Arabesque balettegyüttes június 10- én, hétfôn 19 órától elôadást tart a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az elôadás meghívottai a kolozsvári koreográfiai líceum szólistái.

Megalakult a Simén-Petôfi Közmûvelôdési Egyesület

Kelementelkén megalakult a Simén-Petôfi Közmûvelôdési Egyesület. A kelementelkiek által kezdeményezett kulturális egylet a falu közmûvelôdési életének a megszervezését vállalja fel, ezenkívül az egyesület tagjainak szándékában áll átvenni a polgármesteri hivataltól a volt Simén- kúriát, ahol hajdanában Petôfi Sándor is megszállt. Ennek emlékére ide szobát rendeznének be, s pályázni szeretnének majd a kultúrotthonként használt épület állagfelújítására szükséges anyagi alapok elôteremtéséért.

Kistérségi találkozó

Fábián Attila állattenyésztési mérnök kezdeményezésére, június 6- án, csütörtökön délelôtt 10 órától a nyárádszeredai polgármesteri hivatal tanácstermében sor kerül a Nyárád Mente Kistérségi Régió találkozójára, amelyen az ide tartozó 11 község polgármestereinek és a régiós társulás vezetôinek a jelenlétére számítanak. A megbeszéléseken többek között szó lesz a kidolgozott stratégia megvalósításának lépéseirôl is.

Tíznapos Örökmozgó- kerékpártúra

A marosvásárhelyi Örökmozgó Turista Egyesület júniusban 10 napos kerékpártúrát szervez a Radnai-havasokba. A tervezett össztávolság 480 km. Útvonal: Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Oláhszentgyörgy, Cirlibaba, Prislop-hágó, Borsa, Romuli, Naszód, Beszterce, Marosvásárhely. A napi táv nem haladja meg a 80 km-t. Látnivalók: szász templomok Tekén és Besztercén, kastélyok (Sáromberke, Gernyeszeg), ezenkívül gyalogtúra is lesz a 2303 méter magas Pietros-csúcsra. Kötelezô a megfelelô felszerelés, élelem és jó állapotban levô kerékpár. Túravezetô Kocsis Hobo László. Érdeklôdni, jelentkezni este a 134-558-as telefonszámon, illetve az indian3@softhome.net címen. Az indulás idôpontját az érdeklôdés függvényében egyeztetés alapján szögezik le a résztvevôk.

Áramszünet

Június 6-án, csütörtökön 15 és 18 óra között hálózatjavítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás a Marosvásárhelyhez tartozó Kishegy- és Május 1. szôlôsben, valamint Kakasdon az egész faluban.

A Remény és bátorság egyesület találkozója

Június 8-án délelôtt 10 órától tartják találkozójukat a marosvásárhelyi Gh. Marinescu utca 5. szám alatti onkológiai klinikán a Remény és bátorság egyesület tagjai.

Év végi audíció

Ma délután 5 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban sor kerül a Bibó Lajos által vezetett klasszikus gitártanfolyamon részt vevô tanulók év végi audíciójára. A belépés díjtalan, minden e hangszert kedvelô érdeklôdôt szívesen látnak a szervezôk.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓK Freezone DVD-k - 5 $ - dobozostól (nagy tételnél alkudható), film, zene, rajz, XXX; Tel. 091-625- 261. balamucu@home.ro (39939)

ELADÓK jó állapotban használt bútorok elônyös áron: konyhabútor, franciaágy, fôzôkályha, könyvespolc, asztal. Tel. 141-023. (40461)

ELADÓ 1987-es Lancia Prisma Turbo Diesel, fizikai személyre íratva kitûnô állapotban, 2.100 $-ért, esetleg elcserélem terepjáróval, kamionnal, traktorral. Tel. 094- 540-989. (40490)

ELADÓ metálfekete, 1997-es kiadású, kombi, 1,8- as, benzines Ford Mondeo Turnier extrákkal, frissen behozva az országba, full extra, bôr nélkül. Tel. 065/576-115, 095-823-347. (40491)

ELADÓ RABA autócsiszterna 10.000 literes inoxtartállyal, 3 rekesz, hálókabin, AB-híd, új gumik külföldi felnikkel, belsô nélkül, csak élelmiszeriparban volt használva. Tel. 065/576-115, 095-669-115. (40491)

ELADÓ 3/4-es hegedû. Balavásár 278. szám. Tel. 763-741. (40492)

ELADÓ bármilyen mennyiségben dohánypalánta. Tel. 065/428-259. (40501)

ELADÓK naposcsibék. Szentkirály, Plopilor utca 11. szám. Tel. 133-575. (40511)

ELADÓ Panitban gyümölcsös, szükség esetén több hektár is. Tel. 323-151, 090-522-515. (40519)

ELADÓ (vagy elcserélem) Nissan Bluebird 2,0 dízel, 1.995 euró, Fiat Regata 75S, 1.000 euró. Tel. 343-008, 094-765-717. (40522)

ELADÓ U445-ös DT traktor. Tel. 094-530-113, 090-514-451. (40499)

A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (6838302)

ELADÓ 1991-es évjáratú VW Passat Variant 1,6 TDI nagyon jó állapotban. Tel. 095-569-220. (hn.)

ELADÓ 1985-ös kiadású CP12 szalmásgabona- kombájn kitûnô állapotban. Tel. 320-425, Náznánfalva. (40432)

VESZEK szarvasagancsot. Darabokat is. Tel. 168-704. (40557)

ELADÓ Siemens fogászati kezelôegység (unit dentar) két darab mikromotorral (15 éves). Irányár: 2.000 $. Tel. 061/717-753, 094-119-221. (fu)

VESZEK Daciát, javítást igénylô is érdekel. Tel. 320-423, 090-094-666. (40497)

ELADÓ International típusú kombájn 3 méteres asztallal, MET 400 l-es permetezô, 7,5 tonnás Ford Cargo, kétsoros, vissza is fordítható eke. Tel. 095-482- 040, 065/446-168. (40545)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás lakrész olcsón. Tel. 136-711. (40502)

ELADÓ 3 szoba-összkomfort. Érdeklôdni a 137-417-es telefonon. (40470)

SÜRGÔSEN eladó falusi ház 15 km-re Marosvásárhelytôl + 2 ha szántóföld. Tel. 147-427. (40473)

ELADÓ 3 szobás magánház garázzsal, 500 m2- es területtel, a Rodnei utcában. Alkudható ára: 650 millió lej. Tel. 132-435, 092-728-117. (40475)

ELADÓ 4 szobás tömbházlakás garázzsal Marosszentgyörgyön. Tel. 259-447. (40487)

SÜRGÔSEN eladó I. osztályú garzon a Gheorghe Marinescu utcában. Tel. 250-180, 098-300-260. (40495)

IGÉNYES részére magánház és Stingl pianínó eladó. Tel. 311-308, mobil 091-026-131. (40512)

KIADÓ 2 szobás tömbházlakás hosszú távra. Tel. 094-249-408. (40527)

ELADÓ 3 szobás magánlakás csendes zónában, közel a központhoz, 585 m2, központi fûtés stb. Tel. 168-846. (40417)

ELADÓ 3 szobás lakás az Infratirii utca 6. szám alatt. Érdeklôdni a 124-996 vagy a 090-017-026-os telefonon. (40450)

ELADÓ egy 2 és egy 3 szobás, I. osztályú, földszinti lakás a Budai negyedben. Tel. 166-222, 8-14 óra között. (40456)

ELADÓ garzonlakás a Favorit üzlet fölött, a Tudor negyedben. Tel. 147-852, 090-048-738. (40543)

SÜRGÔSEN eladó 2 szobás, II. osztályú, földszinti lakás beüvegezett terasszal és pincével a Kövesdombon, a Godeanu utcában. Tel. 065/124-649. (40530)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás garázzsal, pincével a Kárpátok sétányon. Közvetítô nélkül. Tel. 212-627. (40564)

770 M2-ES terület eladó Palotailván gyümölcsössel és hétvégi házzal. Tel. 130-467. (40573)

ELADÓ kétszobás csempekályhás lakás. Tel. 123-726. (40580)

VESZEK sürgôsen 2-3 szobás tömbházlakást. Azonnal fizetek. Tel. 306-808, 093-626-884. (40581)

ELADÓ 2 szobás, II. osztályú lakás a fôtéren. Tel. 065/164-303, 092-175-230. (40588)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM mobiltelefonomat (Philips Savvy). Megtalálóját jutalmazom. Tel. 217