LIV. évfolyam 175. (15138.) sz.

2002. július 31., szerda

Magyar-román kisebbségi vegyes bizottság

Mindaddig, amíg a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos vitatott pontokban a magyar és a román fél meg nem találja a közös megoldást, a tavaly decemberben aláírt egyetértési nyilatkozat érvényben van és ennek alapján biztosított a törvény végrehajtása Romániában - közölte kedden Bukarestben Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A magyar politikus a magyar-román kisebbségi szakbizottság társelnökeként folytatott konzultációt román kollégájával, Cristian Diaconescu külügyi államtitkárral. A találkozón részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök Kolozsváron állapodott meg abban, hogy július végén a két fél megkezdi a tárgyalást a kisebbségi vegyes bizottság keretén belül a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatairól és a lehetséges módosításokról. A mostani bukaresti politikai konzultáció ennek a tárgyalásnak a kezdeti lépése volt. Megegyezés született arról, hogy augusztus végén szakértôi tanácskozás lesz, majd az ôsz folyamán tartják meg a kisebbségi vegyes bizottság teljes ülését.

- Bízom abban, hogy ezen a találkozón sikerül megállapodásra, mindkét fél számára elfogadható kompromisszumra jutni - mondta Szabó Vilmos. A magyar államtitkár megerôsítette román kollégájának: a magyar félnek szándékában áll a törvény megváltoztatása. Ebben a magyar kormányt támogatja a Magyar Állandó Értekezlet, illetve a kérdésrôl konzultációkat folytat minden érintett ország kormányával.

Szabó Vilmos szerint a kormány az ôsz folyamán, az év végéig tudja majd a módosítási javaslatokat az Országgyûlés elé terjeszteni.

- Mind a két fél egyetértett abban, hogy az alapot és a kiindulópontot az egyetértési nyilatkozat képezi, amelyet érvényben lévônek tekintünk, és mindaddig, amíg a vitatott pontokban meg nem találjuk a közös megoldást, addig az egyetértési nyilatkozat érvényben van, és ennek alapján a törvény végrehajtása biztosított Romániában - fogalmazott.

Hozzátette, hogy a szakértôi tárgyalásokon is a tavaly decemberben aláírt Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatot alapul véve határozzák meg azokat a pontokat, amelyekrôl a két félnek tárgyalnia és megállapodnia kell.

Szabó Vilmos átadta Cristian Diaconescunak azt a levelet, amelyet Medgyessy Péter küldött Adrian Nastasénak. A magyar kormányfô ebben a levélben választ adott a kolozsvári találkozón felvetett román javaslatokra, és arról tájékoztatta a román miniszterelnököt, hogy készülnek a magyar javaslatok a román-magyar partneri együttmûkö-dés kialakításáról Kolozsváron átadott román emlékeztetôre.

A magyar fél átadott az együttmûködés egyéb kérdéseire vonatkozó válaszjegyzékeket is. Ezek egyebek között a Gozsdu- alapítvány kérdésérôl, illetve a munkavállalással kapcsolatos dolgok kezelésérôl szólnak.

Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár a találkozó után nem kívánt a sajtónak nyilatkozni. Ehelyett a román külügyminisztérium rövid nyilatkozatot tett közzé arról, hogy a találkozón a román fél "a Velencei Bizottság és a Jürgens-jelentés értékelése alapján megfogalmazott európai normáknak megfelelôen, a román-magyar kétoldalú párbeszéd keretébe ágyazottan" közelítette meg a kedvezménytörvény módosításának tartalmi kérdéseit és menetrendjét.

Kábítószer Kínából Marosvásárhelyre

Gyanús pirulák

Egy Kínából érkezett csomag ellenôrzése közben 2160 olyan tablettát fedeztek fel a Marosvásárhelyi Belsô Vámhivatal dolgozói, amelyek összetételére nézve a csomagon nem volt semmiféle adat. A július 29-én 16 órakor végzett ellenôrzés során gyanúsnak tûnô pirulák összetételét a Kolozsvári Megyeközi Vámellenôrzési és Vámcsalások Elleni Hivatal szakfelügyelôi jelenlétében ellenôrizték. Mivel kiderült, hogy amfetaminról van szó, a tablettákat tartalmazó csomagot lefoglalták. Ez a küldemény egy ideiglenesen Marosvásárhelyen élô kínai nemzetiségû személy címére érkezett - olvasható a Kolozsvári Megyeközi Vámigazgatóság közleményében.

Aktális

Az áthárítás reflexei

Makkai János

Össztûz a Szociáldemokrata Pártra. A Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, mindenféle européer allûrökkel tüntetô, érdemes vagy kevésbé érdemes civil szervezet állampárti törekvésekkel vádolja a kormányzópártot. Nem alaptalanul, hiszen az egészpályás hatalomgyakorlás nagy kísértés, hogy az élet minden területén meghatározóan hangadóvá váljanak.

Gyakorlottan mûködô demokráciákban az ilyenszerû tendenciáknak az erôs parlamenti ellenzék, az önálló és tekintéllyel bíró civil társadalom állja útját. Vagyis (az éppen fungáló) hatalom és ellenzék egészségesnek mondható egyensúlyt teremt, s a hatalommegosztás rendjét kényszeríti a társadalomra. Arra is van (ritka) példa, hogy az esetleg túlsúlyos hatalom, az egészséges mûködés perspektivikus hasznára figyelve, bölcs önkorlátozással él a lehetôségeivel. Mondjuk, maga is hozzájárul ahhoz, hogy életképes ellenzék, élénk, céltudatos civil szféra létezzen, jusson szerephez, mert akinek erôs ellenfelei vannak, maga is erôssé válik. Az SZDP nem ez az eset.

Ha az imént vázolt szempontból vizsgáljuk a romániai politika jelenségeit, joggal érzékeljük, hogy fényévnyire vagyunk az egészségesnek mondható állapottól. Az ellenzék s a civil szféra nyüszítve ostorozza a hatalom terjeszkedését, túlkapásait, a helyi vagy magasabb szinteken fel-feltûnô állampárti reflexeket. A nyüszítés azonban a gyengék sajátja, s a tehetetlenség kínjából fakad fel. Mert való igaz, a Szociáldemokrata Párt igyekszik mindenre rátelepedni, gyakran rátenyerelni, az azonban képtelenségnél is több, hogy a háborgó pártok és civil szervezetek az SZDP-re hárítanak minden felelôsséget a politikai élet mai állapotáért. Ahelyett, hogy a maguk tartós, egyenesen kínos gyengeségét, annak okait tárnák fel, az áthárítás reflexeibe menekülnek. Azt kell látnunk ugyanis, hogy bár a sajtó tele van vehemens megnyilatkozásaikkal, vészesnek mondható impotenciájukkal egyre siralmasabb szintre süllyednek a közvélemény- kutatási adatok tanúsága szerint. Ez pedig aligha írható az SZDP számlájára. Inkább annak a következménye, hogy a jól csengô pártnevek - liberális, meg demokrata - ideológiai zûrzavart takarnak, ami a politikai elvtelenség melegágya. Így arculatuk sem lehet meggyôzô. Akkor sem, ha ebbôl az egyvelegbôl valami csoda folytán mégis életképes hatalmi alternatíva állna össze. Amíg a szóban forgó pártok hitelt érdemlôen le nem tisztulnak, amíg nem teszik személyeskedéstôl, érdekharcoktól mentessé belsô életüket, aligha kaphatnak alternatíva-teremtô erôre. Még kevésbé, ha az alapos önvizsgálat helyett a kormányzópárt - sokszor jogos - ostorozásával töltik a választásokig gyorsan fogyó idôt. Az aktuális hatalom bírálata a politikai küzdelemnek csak az egyik frontvonala. Hatékonnyá akkor válik választásokon és választásokon kívül, ha meggyôzô alternatíva támasztja alá. Az SZDP - hiba önhittségbe esni - nem a tényleges teljesítménye folytán áll még mindig a közvélemény-kutatások vezetô helyén, hanem jobb híján. A társadalom ösztönös híve az egyensúlynak. Akkor is, ha ez pillanatnyilag valójában veszélyes súlyponteltolódáson nyugszik.

Leszerelési forduló

Mérsékelt borúlátás

Idei utolsó, harmadik ülésszakát kezdte meg a héten Genfben, a Nemzetek Palotájában a Leszerelési Értekezlet, miközben új biztonsági kockázatok és új harcmodorok, új csodafegyverek bukkantak fel.

Az intézményes nemzetközi leszerelési tárgyalások Genfben, a nagy diplomáciai múltra visszatekintô svájci konferencia-városban több mint négy évtizede folynak: másfél évtizeddel a második világháború befejezése után, 1960. március 15-én kezdôdtek.

A paritásos alapú testületben kezdetben öt tôkés és öt szocialista ország kapott helyet (Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy- Britannia, Olaszország, illetve Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió). A kezdet viharos volt: a szocialista államok képviselôi - a nyugati hatalmak
"obstrukciós magatartására" hivatkozva - 1960. június 27-én kivonultak a tízhatalmi bizottságból. (E sorok írója az MTI kiküldött tudósítójaként volt jelen a tárgyalások kezdeti szakaszán.) Az ENSZ Közgyûlés amerikai-szovjet egyeztetés alapján 1961-ben nyolc semleges, illetve el nem kötelezett állammal bôvítette a bizottságot, amely 1962. március 15- én látott újra munkához. Franciaország távolmaradásával tüntetett a bizottság munkaprogramja ellen. 1969-ben további nyolc ország, köztük Magyarország is bekapcsolódhatott a genfi leszerelési tárgyalásokba. A Leszerelési Bizottság taglétszáma bôvítésekkel 1975-ben 31-re, 1979-ben - Franciaország visszatérésével is - 40-re emelkedett, 1996-ban pedig már 61 ország képviseltette magát a testületben. A legutóbbi bôvítésre 1999 augusztusában került sor: a genfi Leszerelési Értekezlet ez idô szerint 66 állam elôtt "áll nyitva". A genfi leszerelési tárgyalófórum, amely a világ egyetlen, szinte folyamatosan mûködô sokoldalú fegyverzet- ellenôrzési és leszerelési tárgyalószerve, s amelynek hivatalos neve Leszerelési Értekezlet /The Conference on Disarmament - CD), nem ENSZ-szerv, jóllehet minden évben jelentést küld munkájáról a világszervezet közgyûlésének és attól is kap napirendi- tematikai javaslatokat. A Leszerelési Értekezlet napirendjén szereplô fôbb témák: az atomfegyverkezési verseny beszüntetése és a nukleáris leszerelés, az atomháború megelôzése, beleértve az atomfegyverrel nem rendelkezô államoknak adandó biztonsági garanciákat, az új típusú tömegpusztító fegyverek, az átfogó leszerelés programja, a fegyverkezés és a fegyverzet áttekinthetôsége- átlátszósága.

Az ENSZ leszerelési bizottságától eltérôen, amely a világszervezet valamennyi tagja elôtt "nyitva áll", s amely elvileg évente egyetlen ülésszakot tart, a genfi tárgyalófórum évi három fordulóban dolgozik. Döntéseit konszenzussal hozza. Hangadók természetesen a "deklarált" atomhatalmak - mind az öten a Biztonsági Tanács állandó tagjai. Az idei tavaszi ülésszakon Oroszország és Kína elsôsorban az ûrfegyverkezés megakadályozásáról sürgetett érdemi tárgyalásokat. Szerzôdés-tervezetet is elôterjesztettek, amely elôirányozza bármiféle fegyvernek a világûrbe való felbocsátása és telepítése tilalmát, valamint lemondást a mesterséges holdak bárminemû veszélyeztetésérôl. A kínai delegátus külön hangsúlyozta nemzetközi jogilag kötelezô erejû sokoldalú szerzôdés kidolgozásának szükségességét, minthogy bizonyos jelek az ilyen megállapodások célszerûségének kétségbe vonására utaltak. Az Egyesült Államok képviselôje elutasította a felvetést, kifejtve, hogy a világûrre vonatkozóan érvényben levô megállapodások teljesen elégségesek. Amerikai részrôl nem ellenezték viszont egy ad hoc bizottság felállítását, amely az ûrfegyverkezés kérdéseivel foglalkozna, viszont nem kapna a szó szoros értelmében tárgyalási mandátumot, megbízatása csak eszmecserére terjedne ki.

Az amerikai fôdelegátus júniusban is szorgalmazta a tárgyalások felvéte-lét az atomfegyverek készítéséhez felhasználható hatóanyagok (plutónium és erôsen dúsított urán) elôállításának tilalmáról. A fejlôdô országok túlnyomó többségben levô csoportja ehhez akkor járulna hozzá, ha az atomhatalmak meggyôzô atomleszerelési kötelezettséget vállalnának, amire egyébként az atomsorompó-szerzôdés kötelezi is ôket. Kína azért kardoskodik az ûrfegyverkezés tilalma mellett, mert tart a - saját atomerejének jelentôségét csökkentô - amerikai rakétavédelmi tervek megvalósulásától, márpedig a rakétavédelem amerikai elképzelésû rendszerében nem csekély a szerepe e rendszer kozmikus összetevôinek. A NATO-tagállamok Genfben azt az álláspontot képviselik, hogy a leszerelési tárgyalófórumnak kiemelten kell foglalkoznia a terrorista szervezetek és a mögöttük álló "szponzor-országok" tömegpusztító fegyverekhez jutásának meghiúsításával, általában nem a "tegnapi veszélyekkel", hanem azokkal, amelyek ma fenyegetik a békét és a stabilitást.

Közép-európai nemzeti kisebbségek

A Belgiumban mûködô Közép-európai Emberjogvédô Bizottság felhívást intézett mindazokhoz, akik hátrányos megkülönböztetést szenvednek ebben a térségben nemzeti kisebbségi hovatartozásuk miatt, hogy jogsérelmüket pontos adatokkal írásban küldjék el a bizottságnak, az pedig eljuttatja az Európai Parlament által kinevezett három nemzetközi jogi szaktekintélynek.

A namuri központú bizottság Pierre Gillet elnök nevében kiadott és a sajtóhoz is eljuttatott felhívása arra buzdítja elsôsorban a magyar kisebbséghez tartozókat, hogy nevekkel, címekkel, pontos esetleírással bemutatott helyzetüket mielôbb küldjék el a bizottsághoz, vagy pedig német vagy angol nyelvû levélben küldjék el közvetlenül a három jogi szaktekintély valamelyikének, akiknek nevét, címét, telefaxszámát, továbbá e-mail címét is közli a felhívás.

A három nemzetközi jogász Jochen Frowein professzor, a heidelbergi egyetem Max Planck intézetének tanára, Ulf Bernitz professzor, a stockholmi egyetem tanára és Lord Kingswood brit nemzetközi jogász, az Európai Parlament volt képviselôje. Mint Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke még júniusban közölte a parlament strasbourgi ülésén, ôket bízta meg a parlament azzal, hogy készítsenek szeptemberre jelentést, milyen ma is érvényesülô jogsértô hatásai vannak Csehországban és Szlovákiában a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumoknak, az Eduard Benes csehszlovák elnök nevéhez fûzôdô rendeleteknek.

A Közép-európai Emberjogvédô Bizottság rámutatott felhívásában, hogy a szélsôséges nacionalizmus jelenségei joggal aggasztanak sok demokratát Európában. A politikai szélsôség rendszerint az idegenek ellen uszít. Közép-Európában viszont történelmi okok folytán az "idegenek" ôseik földjén élnek, a határok változtak körülöttük, nem ôk költöztek el. E jelenség két szembeszökô példája a magyar határok mentén élô magyar közösségek és a balkáni térségben szétszóródott albánok. A bizottság felhívása aláhúzta, hogy az egykori Csehszlovákiában már 1945-ben megpróbálkoztak az etnikai tisztogatással. Olyan törvényeket hoztak, amelyek a német és magyar lakosságot kollektívan bûnössé nyilvánították, bírói végzés nélkül nagyarányú kitoloncolásokhoz és vagyonelkobzáshoz folyamodtak velük szemben. Akiket a Benes- dekrétumok jogfosztással sújtottak, s ma Csehországban, Szlovákiában vagy Magyarországon élnek, most mernek elôször megszólalni, és igazságot követelnek. Végül az Európai Parlamentben is egyre több képviselô gondolkozik úgy, hogy elképzelhetetlen ezen országok felvétele az Európai Unióba, amíg el nem törlik az emberi jogokat sértô törvényeket és helyre nem hozzák az elkövetett igazságtalanságokat.

Bayreuthi etikett: meg ne kérdezd, mirôl szól!

(MTI-Panoráma) A bayreuthi fesztivál, amely minden nyáron a wagneri opera szerelmeseinek Mekkájává változtatja ezt a délnémet vidéki városkát, szigorú etikett szerint zajlik, amely az egész világon külön helyet biztosít számára.

Az újoncok, akik nemegyszer tíz évet vártak arra, hogy jegyhez jussanak, olyan világot fedeznek fel a legendás Festspielhaus körül, amelyet szigorú, bár nem írott szabályok és szokások határoznak meg - írja az AFP tudósítója.

Így például sohasem szabad megkérdezni a szomszédtól, mirôl szól az opera, mi zajlik a színpadon. Akik Bayreuthba mennek, kívülrôl ismerik Wagnert és nincs szükségük arra, hogy közölje velük valaki, mi történik éppen, hiszen már számtalanszor látták az elôadást - kivéve persze az érdeklôdô újoncot.

A fesztivál igazgatósága által kiadott 230 oldalas programfüzet számos magvas írást tartalmaz a Mester alkotásairól - de soha nincs benne az elôadott mûvek tartalma.

Azok, akik nem ismerik kívülrôl, a szünetben elosonhatnak a Festspielhaus közelében lévô könyvesboltba és beszerezhetik a librettót - arra azonban ügyelniök kell, hogy senki ne kapja rajta ôket, amint éppen tanulmányozzák, azaz "puskázni" is tilos! Bayreuthban nem jelzi csengô a szünet végét: a felvonásközök vége elôtt 15 perccel kürtök szólaltatják meg a következô felvonás legismertebb motívumát. A függöny felvonása elôtt tíz, majd öt perccel a motívumot megismétlik, és sokan külön azért gyûlnek össze, az elôcsarnokban, hogy meghallgassák ezt a fanfárt. Maga a terem zárva van a rendszerint hosszúra nyúló szünetben: a nézôknek el kell hagyniok helyüket és meg kell várniok, amíg a kürtszó jelzi, hogy a kapukat újra megnyitották.

Késni szigorúan tilos. Egy kis füzet tartalmazza minden felvonáskezdet és -vég hajszálpontos idôpontját: ez nem nehéz, mivel a rendezések nagy része évrôl évre ugyanaz, beleértve az énekesek személyét és a zenekarokat. A személyzet pedig szigorúan végrehajtja a tilalmat és egyetlen késve érkezôt sem ereszt be a függöny felhúzása után.

Amikor aztán bejutottunk a szentélyek szentélyébe, ne siessünk a leüléssel, hacsak jegyünk nem épp középre szól. A széksorok között ugyanis olyan kevés hely van, hogy állandóan fel kell állniuk a már ülôknek, ha beljebbre szóló jegyû "sortárs" érkezik.

Az "ôshonosak" között még jobban elvegyülhetünk, ha hozzájuk hasonlóan kis párnát szorongatunk kezünkben. Hat órát eltölteni a Festspielhaus kényelmetlen faszékein fájdalmas lehet a hátsónak, ha nem tesszük meg ezt az óvintézkedést. Hajdanán az estélyi öltözék ugyanolyan fontos volt, mint a belépôjegy. Mára enyhült a szigor, de még ma is a székszomszédok megvetô pillantásának teszik ki magukat azok, akik nem igazodnak legalább a szmoking-viselet vagy nagyestélyi hagyományához.

Ne készítsünk fotókat! Miután éveket vártak a jegyre, számos újonc enged a vágynak, hogy fényképpel örökítse meg életének e különleges pillanatát. Az igazi bayreuthosok körében csak megvetést vált ki az ilyen vulgáris cselekmény. Arról nem is beszélve, hogy a felvételek készítése az auditoriumban szigorúan tilos, és a személyzet vaskézzel érvényesíti a szabályt. A wagneri muzsika templomának legújabb szabálya: a mobiltelefont a ruhatárban kell hagyni. A közönség már az ujjak ropogtatását, a köhögést és sugdosást is elítélôen fogadja. Annak a szerencsétlennek a számára, akinek maroktelefonja az elôadás közben szólalna meg, nem lenne kegyelem.

A mûsorkieséseket a vihar okozta

(mezey)

Ma és holnap mûszaki ellenôrzés a ROMSAT CABLE társaságnál

Marosvásárhelyi olvasók jelezték, a kábeltelevíziós társaságok által sugárzott mûsorok idônként megszakadtak. Mi ennek az oka, kérdeztük Tintesan Nicut, a Romsat Cable mûszaki igazgatóját.

- A Romsat Cable kábeltelevíziós társaság elôfizetôi a Romsat Info külön csatornáján értesülhetnek arról, hogy mikor van mûsorkiesés. Általában rossz idôjárás esetén, nagy esôzésekkor fordul elô, hogy digitálisan nem tudjuk átvenni a mûsorokat, mert az adókészülék a vihar miatt meghibásodik. A múlt napokban a PRIMA, az Eurosport és a PRO 7 adásait nem tudtuk folyamatosan vételezni és továbbadni az elôfizetôknek.

A mûsorkiesés addig tart, amíg az illetô adó elhárítja a hibát. Ezekrôl a mûszaki hibákról, a kábeltelevíziós társaság nem tehet, ezek hirtelen adódnak, elôre nem lehet közölni. Amikor mi vagyunk a felelôsek a mûsorkiesésért, vagy mûszaki ellenôrzést végzünk, elôre közöljük az elôfizetôkkel, úgy, ahogyan azt a fogyasztóvédôkkel kötött egyezményben is leszögeztük.

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ma és holnap a város különbözô övezetében mûszaki ellenôrzéseket végzünk. Ezért különbözô idôpontokban, különbözô helyeken szünetel egy-egy mûsor szórása. Az elôfizetôk a Romsat Infón tájékozódhatnak, hogy mikor, hol vannak kiesések.

Barabás Sándor, a Portal kábeltelevíziós társaság marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatója arról tájékoztatott, hogy a cég jelenleg 26 mûsort sugároz, július közepétôl szeptemberig végzik el a sávszélesítést, ekkor új frekvenciasávra térnek át. Ehhez viszont teljesítményképesebb, kétnormás tévékészülékre lesz szükség. Ezért fordul elô például, hogy próbából a Discoveryt két frekvenciasávon is sugározzák, hogy az elôfizetôk kipróbálhassák, hang és kép tökéletesen vételezhetô-e. Ha nem, akkor módosítást kell eszközölni, egy készüléket kell a tévébe szereltetni.

A mûsorrács változásával kapcsolatban az értesítô, amelyet a számla kiegyenlítésénél adnak, tájékoztatja az elôfizetôket.

Bár az olvasók jelezték, hogy vasárnap az RTV 1- en kiesés volt, az igazgató szerint ez nem miattuk történhetett meg. Huzamosabb kiesés csak az adók miatt lehetséges, fôleg a PRO TV és az Antena adójával fordul elô viharos, esôs idôben.

Vezetékeket cserélnek a Tudor Vladimirescu utcában

(m.s.)

A marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu utca Szabadság út és Iuliu Maniu utca közötti szakaszán nagyszabású munkálatokat végeznek. Mint Marius Pascan, a polgármesteri hivatal szóvivôje tájékoztatott, a vezetékek cseréje az utca felújítási tervének részét képezi, amit az út aszfaltozása követ majd. A Tudor Vladimirescu utca korszerûsítésével erre a szakaszra terelik a fôtéri forgalom egy részét.

Tegnap a Cuza Voda utca Szakszervezetek Háza melletti szakaszán egy sávon forgalomkorlátozás volt. A hibaelhárítóknak a meghibásodott gázvezetékeket kellett kicserélniük.

Bel- és külföldi IKE-találkozó Vámosgálfalván

Ábrahám sátrazó utódai

Idén augusztus 2. és 5. között kerül sor Vámosgálfalván a III. Ifjúsági Találkozóra. Az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) találkozót a kolozsvári IKE-iroda irányítja, melynek elnöke Makkai Péter, titkára Jakab István. A tábor vezetôje Orosz Réka lesz. A rendezvényre mintegy 300 belföldi és külföldi ifjút várnak, akiknek az étkeztetését az IKE biztosítja a helyi kultúrotthonban. Az elszállásolás az óvoda és iskola udvarán felhúzott sátrakban illetve családoknál történik, emlékezve arra, hogy egykor Ábrahám is sátrazó ember volt a Mamré tölgyesében. A tábor célja, hogy a keresztyén ifjak egymással találkozzanak, megismerkedjenek. A program igen színes, lesznek elôadások, kirándulások, koncertek, irodalmi vetélkedôk, kávéházak, áhítatok, sport- és szabadidôs tevékenységek. A tábor augusztus 4-én, vasárnap, ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással zárul, igét hirdet D. dr. Csiha Kálmán ny. püspök, ugyanakkor jelen lesz Nt. Székely András, a Küküllôi Református Egyházmegye esperese is. A szervezôk azt szeretnék, ha a találkozón jelen lennének az Erdélyi Egyházmegyék IKE-tagjai mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjai is. A táborban a hazai vendégeken kívül magyarországi, németországi, svédországi, svájci és más országokból érkezô ifjak is jelen lesznek, hogy közösen éljék meg Isten Fiának, Jézus Krisztusnak örök szeretetét - tájékoztatta lapunkat Keszegh András vámosgálfalvi református lelkész.

Jegyzet

Eggyel kevesebb

Korondi Kinga

Vidéki vállalkozó volt hosszú ideig. Úgy gondolta, ha már az ember csinálja, nem érdemes egy-két állattal bajlódni. Idônként talán bánta is, hogy ekkora léptékkel indult, de tudják, hogy van ez: nemigen lehet abbahagyni. Amikor minden jól ment, szépen fejlôdtek, gyarapodtak a jószágok. Tápot is adott nekik, s ez meg is látszott. Csak úgy folyt beléjük a pénz, de nevetett az ember lelke, ha rájuk nézett. Vasárnaponként, egyéb teendôit elvégezve szívesen ücsörgött közöttük, leült és hosszan elnézte ôket. A kedvenceknek már neve is volt. Órákig tudta nézni ôket, ilyenkor rendezte gondolatait, terveket szôtt. Igaz, máskor nem is jutott volna idô ilyesmire. Néha még éjjel is arról álmodott, hogy az állatokat rendezi, napközben pedig egyebet sem csinált.

Aztán egy éjjel ellopták az állatállomány felét. Nem könnyû dolog az ilyesmi, hiszen nem egy jércét kellett odébb vinni. Csak olyan tehette, aki jól ismerte a járást és jól eltervezte az egészet. Gondolatban napokig pergett szeme elôtt a falu lakossága, kicsitôl nagyig, senkinek sem
"kegyelmezett", de végül egyikre sem tudott jobban gyanakodni mint a másikra. Néha maga sem hitte, hogy egyáltalán megtörténhetett. Ha nem szégyelli, sírva fakadt volna... Természetesen elment a rendôrségre és jelentette, de nemigen reménykedett. Tudta, milyen fából faragták a rend ôreit, nem is várt tôlük túl sokat. Napokig szólni sem volt kedve, aztán megpróbálta elfelejteni.

Már-már sikerült volna, amikor egy szép napon megjelent a pénzügyôrség. Mindjárt elkezdték faggatni, hogy kit gyanúsít meg egyebek. El is sorolt nekik mindent szépen, legjobb tudása szerint. Az ellenôrök azonban - talán mert más hibát nem találtak - nem hagyták annyiban. Kisütötték, hogy az eltûnt állatokért nem fizetett profitadót. Hiába mondta, hogy neki dehogyis volt haszna a jószágok után, a felügyelôk hajthatatlanok maradtak. Nem egy nyelvet beszéltek. Míg ô mondta, hogy ellopták a jószágait és mekkora kár érte, addig azok hajtogatták, hogy az állatokból mennyi a haszon és arra mennyi profitadót kell fizetni. (Burkoltan még arra is céloztak, hogy ô maga tüntette el kézen-közön az állatokat, hogy ne kelljen adót fizetni utánuk.) Végül nem jutottak közös nevezôre, a pénzügyôrök kirótták a büntetést, ô nem fizetett, fellebbezett és végül perre került sor. Hosszú hónapokig folyt több szinten az ügy. Végül nemrégiben megnyerte a legfelsôbb bíróságon a pert: nem kell kifizetnie a bírságot... Talán mondanom sem kell, hogy ez egy cseppet sem vigasztalta már meg emberünket. Az eltelt idô alatt csak egy elhatározás kristályosodott ki benne: többet nem vállalkozik, tud boldogulni másképpen is, de vállalkozó többet nem lesz. A pénzügyôrök persze errôl mit sem tudnak, számukra egy irattári tétellel kevesebb. A megye állatállományában sem feltûnô ezeknek a jószágoknak a hiánya. A baj csak az, hogy az eset messzemenôen nem elszigetelt. Lehet, hogy nem jutnak el a legfelsôbb bíróságig az üggyel, lehet, hogy sokkal kisebb bírságot rónak ki, ami szó nélkül kifizethetô, de a vállalkozói kedvet visszahozni még egyszer már nem lehet. A mezôgazdaság pedig? Köszöni szépen, rosszul van.

A kormány szûkmarkú

A népszámlálási költségek 60 százalékát juttatja vissza a megyének

A. I.

Az ôszi költségvetés-kiigazítás kapcsán a megyék által igényelt összegek kiutalása helyett takarékoskodásra biztatja az önkormányzatokat a kormány. A hétvégén Tulceán lezajlott Megyei Tanácsok Szövetségének ülésén a kormány képviselôje közölte: Maros megye a népszámlálás megszervezése címén az igényelt 16 milliárd lej helyett mindössze 10,2 milliárdot kap a központi költségvetésbôl.

Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke csalódottan tért vissza Tulceáról, a Megyei Tanácsok Szövetségének ülésérôl, ahol az ország 41 megyéje közül 34 képviseltette magát és tíz államtitkár is jelen volt. A közigazgatási és költségvetéssel kapcsolatos vitákat követôen a megyei tanácselnökökkel közölték a népszámlálás címen kiutalandó összegeket. Megyénk nem járt túl jól, az igényelt 16 milliárd lej helyett mindössze 10,2 milliárdra számíthat, hasonló arányú elosztásban részesülnek a többi megyék is. A kormány szûkmarkúsága felháborodást váltott ki a megyei önkormányzatok képviselôi részérôl, amint többen közülük megjegyezték, rövid idôn belül egyes polgármesteri hivatalok (ahol már 1-2 hónapja még a béreket sem tudják kifizetni) mûködésképtelenné válnak. Maros megyében a helyzet valamivel jobb - nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Virág György megyei tanácselnök -, a helyi tanácsok mûködésének biztosítására szeptember végéig jut pénz. Ezt követôen - ha nem lesz költségvetés-kiegészítés - semmi jóra nem számíthatunk, kb. 30 helyi tanács és polgármesteri hivatal kerül bajba. Egyébként Maros megye 419 milliárd lejt igényelt a kormánytól (az összeg tartalmazza a szociális segély, fûtéspótlék, tanügyieknek járó pótlékok stb. biztosítására szükséges elmaradt pénzt), ám Virág György szerint a jelenlegi 10 milliárd lejen kívül aligha számíthat a megye 5 milliárd lejnél nagyobb összegre. A Népújság kérdésére, miszerint végleges-e a 10 milliárd lejes népszámlálási költségek címen megállapított összeg, és ha igen, hogyan szándékoznak azt elosztani a helyi tanácsok között, hogy ne legyen harag, a megyei tanács elnöke kijelentette: az összeg nem végleges, de csak "lefele" módosulhat. Az elosztást illetôen két lehetôség van: vagy a helyi önkormányzatok kiadásai arányában osztják el a 10 milliárdot, vagy pedig, még annak árán is, hogy a döntés elégedetlenséget szül a polgármesterek körében, felmérik a különösen nagy nehézségekkel küszködô önkormányzatokat, átutalnak részükre pár száz millió lejt, a különbözetet pedig a marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak folyósítják.

Készül a pénzügyi igazgatóság új székhelye

(antalfi)

A Maros Megyei Pénzügyi Igazgatóság új székházánál (a marosvásárhelyi Telefonpalotával szemben) több hónapos szünet után ismét dolgoznak. 2002-re 2 milliárd lejt kaptak az építkezés folytatására, és újabb 3 milliárd lejre számítanak az ôszi költségvetés-kiegészítés alkalmával. Amint azt Lucian Savu vezérigazgatótól megtudtuk, a két - A és B - épületrész közül az A esetében az utolsó simításokat végzik, a beköltözést novemberre tervezik. Az A épületrészbe egyelôre csak a Dózsa György utca 9. szám alatti pénzügyi részleget és a polgármesteri hivatalban levô pénzügyi igazgatósághoz tartozó irodákat költöztetik át, ezáltal igyekeznek kényelmesebbé, civilizáltabbá tenni az ügyfélfogadást. Az 1992-ben megkezdett építkezés költségeit napi árfolyamon 62 milliárd lejre becsülik, eddig kb. 43 milliárd lejt költöttek el.

Molotov-koktéllal a romák ellen

Ismeretlen személyek Molotov-koktélt hajítottak a hétfôrôl keddre virradó éjszakán a Romák Pártja Bihar megyei szervezetének nagyváradi székházába, nyilatkozták a MEDIAFAX-nak Bihar megyei rendôrségi források. Rézmûves Sándor József, a Romák Pártja Bihar megyei szervezetének elnöke a rendôrséghez fordult amiatt, hogy hajnali három óra körül ismeretlen tettesek egy Molotov- koktélt dobtak a székház pihenôszobájába, ahol a megyei elnök egy fontos faxot várva aludt.
- Robbanást hallottam, majd a szoba lángokba borult. Még a ruháim is meggyulladtak. Szerencsére nem aludtam túl mélyen és idôben felébredtem - nyilatkozta Rézmûves a MEDIAFAX-nak kedden. A megyei pártszervezet vezetôjének sikerült egyedül eloltania a tüzet, az anyagi kár értéke azonban 10-15 millió lejre becsülhetô, Rézmûves József pedig elsô- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A nagyváradi rendôrség vizsgálatot indított a tettesek azonosítására, közölte Adrian Bucur hadnagy, a Bihar Megyei Rendôrkapitányság szóvivôje.

Jobb-bal szembenállás van az RMDSZ-en belül?

Kósa András

Az elmúlt héten több irányból is (politológusok, újságírók, politikusok) felmerült, hogy az RMDSZ-en belüli pluralitás az eddigi radikális-mérsékelt dichotómiából a jobboldal-baloldal klasszikus szembenállásává változott. Igaz-e ez a feltevés?

Kezdjük a legelején a folyamat vizsgálatát, hiszen az RMDSZ 1989-es megalakulását követôen a szövetségen belül különbözô frakciók, platformok, tömörülések, körök jöttek létre, amelyek egyrészt nevükben, másrészt pedig megnyilvánulásaikban klasszikus jobb- bal oldali felosztást mutattak. Azonban hosszú idôn keresztül ez többnyire azt jelentette, hogy nem a különbözô programokról szólt a vita, hanem egy programról folyt a harc a frakciók között. Egyszerûbben fogalmazva közös programon belül folyt a vita. A politikai polifónia a demokrácia szinonimája a politikai életben, így ennek hangsúlyozása a mindenkori RMDSZ egyik alapvetô érve volt a román politikai élet támadásaival szemben. Tartalommal való feltöltését azonban nem sikerült megoldani, és egy kicsit úgy látszik, hogy mindeddig erre nem is fogalmazódott meg az igény.

Az elmúlt tizenkét esztendôben a bal-jobb azonosulás befejezetlen folyamat maradt Romániában és ezen belül a romániai magyarság körében is. A román választások eredményeinek vizsgálata mindig kiderítette, hogy a lakosság nem a klasszikus jobboldali vagy baloldali értékek közötti választásként éli meg a szavazásokat. Az RMDSZ-en belül pedig ugyanerrôl lehetett beszélni, még akkor is, ha minden oldal igyekezett fôleg értékekrôl vitatkozni, és értékválasztások közötti különbségekre kihegyezni az RMDSZ-en belüli vitákat, ami azonban igen gyakran puszta politikai diskurzus maradt.

A bal- és jobboldal értékválasztást jelent, és ez minôségi váltást hozhat az eddigi radikális-mérsékelt szembenálláshoz képest. Azt hiszem azonban, hogy még nem tart itt az RMDSZ. Még nem konszolidálódtak az RMDSZ-en belüli értékkülönbségek, amelyek a valós vitákra adhatnak alapot. És ennek egyik legfontosabb kerékkötôje, hogy a politológusok által baloldalinak nevezett RMDSZ-szárny nem azonosul ezzel az elhelyezéssel, addig viszont a jobboldalon lévôk nehezen tudják meghatározni önmagukat az RMDSZ-en belül.

Valószínûbbnek tartom, hogy mindössze a média erôsíti a bal-jobb szembenállást, ezzel is leegyszerûsítve a probléma megragadását, mint ahogy a radikális-mérsékelt szembenállás sem volt megalapozott.

A globalizációs korszak követelménye a hálózati tôke felhasználása. Ma már egyre kevésbé elég a jó program, a megfelelô politikai személyiség és gazdasági háttér, egyre inkább a hálózati pártosodás kerül elôtérbe és ebben már van vita az RMDSZ-en belül is. Míg a Reform Tömörülés tagadhatatlanul a Fideszhez áll közel, az ô politikája felé orientálódik, addig a hivatalos RMDSZ-vezetés jelenleg a román kormánypárttal alakít ki valamiféle együttmûködési hálózatot. Csakhogy ez önmagában még nem jelent teljes azonosulást a jobb- avagy a baloldallal. A probléma inkább ott vetôdik fel, hogy az RMDSZ vezetése diskurzusában a román kormánypárthoz fûzôdô viszonyát ahhoz a pragmatikus észjáráshoz köti, hogy a mindenkori román kormánnyal jó viszonyt kell kialakítson. Ez a gondolkodás azonban egy kicsit ferde, ebbôl is következik, hogy sokkal inkább valamiféle párthûség kerül elôtérbe az értékekbôl való építkezés helyett. Ennek megfelelôen az RMDSZ-en belül ma már olyan erôsen polarizálódott a vita, hogy egyre inkább hanyatlik a bal-jobb elhelyezés és a párthûség eleme sokkal erôsebb, mint az érték elem, és ez igaz a legkülönbözôbb oldalakra, platformokra, frakciókra.

Tehát - véleményem szerint - a bal-jobb felosztás még nem állja meg a helyét az RMDSZ-en belüli vitákban, azonban valóban történt minôségbeli eltolódás a néhány éve már megszokott hangnemtôl.

Pontosít az RMDSZ- frakció

(bodolai)

Felcicomázott polgármesteri jelentés

Úgynevezett pontosítások céljából tartottak sajtótájékoztatót tegnap Marosvásárhely helyi tanácsának RMDSZ- frakciója nevében Dávid Csaba és dr. Benedek István önkormányzati képviselôk. Benedek doktor leszögezte, hogy a polgármesternek a tanácsülésre elkészített évi beszámolójával nem érthetnek egyet.

A jelentésben nem szerepelnek a kiadások, s a bevételekkel kapcsolatosan is sok a tévedés. A beszámoló nem tartalmazza azt, hogy a tanács határozatait milyen mértékben teljesítették, s a helyhatósági törvény életbe ültetését szabályozó kormányrendelet elôírásait hogyan hajtják végre. Ezek voltak a fô okai annak, hogy a jelentés megvitatását a következô ülésre halasztották, azzal a feltétellel, hogy a pontosítások addig megtörténnek.

- Mi megértjük a görög katolikusok szenvedéseit, akik a rendszerváltás óta a mai napig sem kapták vissza régi fôtéri templomukat, amit a hívek pénzébôl építettek. Képviselôtársaink megpróbálták megoldani ezt a kérdést, és annak ellenére, hogy a ferencesek ingatlanjával kapcsolatosan nem állt mellénk senki, olyan határozatot fogadtunk el, amellyel mindkét egyház problémáját megoldhatnánk - mondotta Benedek István

- A határozatot olyan formában fogadtuk el, hogy elvileg egyetértünk azzal, hogy a Köztársaság tér környékén 800 négyzetméter felületet kaphasson mind a görög katolikus egyház, mind a ferences rend. A hely pontos kijelölésérôl a városrendezési részletterv elkészülte során tesz javaslatot a végrehajtó szerv - tette hozzá Dávid Csaba, aki azt ígérte, hogy nagyon pontosan fogja követni, hogy a templomok által elfoglalt terület helyett ugyanakkora felületen zöldövezetet alakítsanak ki.

Az Energomurral kapcsolatosan elhangzott, hogy Pop Tiberiu az rt. ideiglenes igazgatója, továbbá, hogy a beruházásra szánt pénzek nem érnek el idejében a vállalathoz, s hogy a polgármesteri hivatal az iskolák fûtéséért 12,5, a lakosságnak szolgáltatott hôenergia árának támogatásáért 13 milliárd lejjel adósa az Energomurnak.

A beszámoló kapcsán szó esett arról, hogy az ígéretek ellenére nem sikerült Vásárhelyre csalogatni a befektetôket, s a város lakossága fokozatosan csökken. Dávid Csaba azt nehezményezte, hogy nem fogadták meg azt a tanácsát, hogy a költségvetésben különítsenek el pénzt területek vásárlására. Ha ez megvalósult volna, akkor nem kerülhetett volna olyan helyzetbe Vásárhely, hogy például a Selgros Ernye határában épít és hoz létre 350 munkahelyet.

Egyes tömbházak emeletére nem megy fel a meleg víz, de a helyzet rendezése folyamatban van; a bombasztikus kijelentések ellenére a nyári kertben nem volt semmilyen program és általában szegényes a nyári mûsorajánlat - ezen témák köré csoportosultak a további beszélgetések.

Végül a polgármesterek, a tanácsosok és a hivatal alkalmazottainak költséges és egyre szaporodó külföldi utazásai kapcsán elhangzott, hogy a közpénzeket akkor indokolt e célra költeni, ha a kiruccanásnak valamilyen haszna van a város számára. A múlt tanácsülés anyagában szereplô egyes jelentésekbôl azonban nem derül ki, hogy milyen hozadéka lehet a látogatásoknak- hangzott az RMDSZ- frakciót képviselô két tanácsos véleménye.

"Firól fira szállsz te, mint egy közös eszme"

Válogatta: Bölöni Domokos

Arany János sorait ketten is idézték vasárnap Fehéregyházán,. Az alábbiakban szemelvényeket adunk közre az emlékezô ünnepségen elhangzott beszédekbôl.

Az összefogás példája

A magyar nemzet talán egyik legfontosabb sajátossága, amit újabban idôrôl idôre talán hajlamosak vagyunk elfelejteni, az összefogás képessége. A szolidaritás képessége. Nem hisszük egy pillanatig sem azt, hogy 1848-1849-ben a magyar nemzet kiemelkedô alakjai mindannyian, minden pillanatban, minden fontos kérdésben egyetértettek. Nem. Mindannyian tudjuk, hogy másképpen gondolkozott Széchenyi István, alapvetô kérdésekrôl másképpen gondolkozott például Kossuth Lajos, de másképpen gondolkozott számos kérdésben Batthyány Lajos, az akkori felelôs miniszterelnök, másképpen gondolkoztak például Nyáry Pálék, másképpen gondolkozott nyilván maga Petôfi Sándor, másképpen gondolkozott alapvetô kérdésekben Görgey Arthur, másképpen gondolkozott az, aki végül is, szintén 1848/49 nyomán lett azzá, akivé lett: Deák Ferenc, a kiegyezés létrehozója. Másképpen gondolkoztak, nagyon sokszor rendkívül élesen ütköztették egymással véleményeiket - és mégis megteremtették 1848/49-ben azt a képességét a magyar nemzetnek, ami számunkra ma is a legfontosabb: az összefogás és a szolidaritás képességét. Azt, hogy ilyen óriási véleménykülönbségek ellenére tudtak együtt lenni, ilyen óriási véleménykülönbségek ellenére, azt a nemzetet akkor és ott, föl tudták emelni. És nem igaz, hogy vereséget szenvedett akkor az a nemzet. Az a nemzet akkor gyôzte le önmagát az összefogás és a szolidaritás által, és akkor lett azzá, ami ma is, és amilyennek a jövôben is lennie kell.

Plebejus nemzetté tette a magyart

És föl kell tennünk a másik kérdést: hogy Petôfi Sándor miért a legnagyobb és legfontosabb költôje ennek a nemzetnek? Miért Petôfi Sándorban látjuk megtestesülni, nem azt, akik vagyunk, hanem akik lenni szeretnénk; miért Petôfi Sándorban látjuk összegezôdni mindazt a jót, ami egy nemzet számára máig a legfontosabb? Azért, mert úgy, ahogy 1848-1849 azzá tette a magyar nemzetet, ami ma is, Petôfi Sándor is azt fejezte ki, és azzá tette a magyar nemzetet, ami ma is ez a nemzet. Petôfi Sándor volt az a költônk, aki a magyar nyelvet fölemelte. Petôfi Sándor volt az a költô, aki beemelte a nemzet egészét, a népet, ahogy akkor és azóta is mondjuk, a magyar költészetbe. Ezt se elôtte, se utána senki meg nem tette, mert ezt megismételni nem lehet; mert ezáltal vált olyanná a magyar nemzet, amilyen ma is. Petôfi Sándor tette a magyar nemzetet plebejus nemzetté. Petôfi Sándor tette a magyar nemzetet befogadó nemzetté. Petôfi Sándor, aki származása szerint nem is volt magyar, Petôfi Sándor ezzel a gesztusával lett a magyar nemzet legnagyobb költôje: hogy befogadó nemzetté tett minket, hogy összefogó nemzetté tett minket, hogy szolidáris nemzetté tett minket, akik senkit ki nem rekesztünk, akik meg tudtuk valósítani itt, a Kárpát-medencében azt a nemzeti önazonosságot és azt a nagyszerû nemzeti összefogást, amely nem mások ellen irányul egy pillanatig sem, hanem értünk van, azért van, hogy magunk számára ezt a földet megôrizzük, hogy magunk számára a múltat, a jelent és a jövôt megôrizzük. Petôfi Sándor mindmáig velünk van. Petôfi Sándor nem hagyott el minket egy pillanatig sem, ezért nem gyász a mai nap, hanem ünnep. Petôfi Sándor itt volt velünk mindmáig. Válaszunk erre csak az lehet, hogy nekünk is Petôfi Sándorral kell lennünk az elkövetkezôkben, mi sem hagyhatjuk el Petôfi Sándort egy pillanatig sem, mi sem hagyhatjuk el azt a nemzetet és azt az eszmét, amit Petôfi Sándor képviselt, az összefogást, a szolidaritást, az együttlét eszméjét. Hajtsunk fejet Petôfi Sándor emléke elôtt! (Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke)

Szelleme ma is él, hat és serkent

Arra a költôóriásra emlékezünk, aki népe társadalmi szabadságáért küzdve az elsôk közé emelkedett a magyar nemzeti függetlenségért harcolók sorában, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az emberhez és a költészethez méltó küzdelem végsô célját. Aki népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át verseivel, bizonyságot téve a költészet hatalmáról. Aki a nép világát emelte a költészetbe, s a népi jellem mértéke szerint kívánt új természetet adni a nemzet jobbik felének, mindenkinek, aki részt vállal a haza felemelkedésében. (...) Petôfit ezrek és ezrek olvassák ma is. Szinte nincs család Erdélyben és Magyarországon, ahol ne lenne Petôfi-kötet. Szinte nincs a magyarság körében olyan ember, aki ne tudná, ki volt Petôfi. Szelleme ma is él, hat és serkent. (Ficsor József, Kiskunfélegyháza polgármestere)

Petôfinek sokat köszönhetünk

Kiskôrösrôl, a Kiskunságról elindulva bejárta a Kárpát-medencét, majd itt, Fehéregyházán, a csatamezôn, fiatalon életét adta a magyarságért, életét adta a népek szabadságáért. Nemcsak a magyarokhoz jutott el a híre, több mint ötven nyelvre fordították le mûveit. Petôfi ma is aktuális, mindannyiunk számára van üzenete, mondanivalója. Mi, kiskôrösiek, büszkék vagyunk, hogy városunkban született, természetesen nem sajátítjuk ki, hisz nagyon sokat kaptunk Petôfitôl. Kaptunk városi rangot, kaptunk hírnevet, kaptunk vágyaink megvalósításához erôt, lelkesedést, bátorítást, biztatást és reményt -, és kapunk évenként közel negyvenezer látogatót. Petôfi példaként áll elôttünk hazaszeretetében, természetszeretetében és a magyar nyelv míves mûvelésében. (...) Nagy feladatunk a Petôfi-kultusz ápolása, szellemiségének átörökítése a jövô nemzedékeinek. (Barkóczi Ferenc, Kiskôrös polgármestere)

Szózat a szórványból

Magunkra hagyva küzdünk iskoláinkért és Petôfi nyelvéért. Mert mi is vagyunk ám egy fogaskerék az erdélyi magyar gépezetben. Hiszen olyan március 15-ét rendeztünk, amely huszáros felvonulás nélkül, de táncaival, dalaival, szavalataival, emlékbeszédeivel lelkesített, vetekedhetett bármely magyar város mûsorával, ahol könnyû magyarnak lenni. Hiszen gazdagok se vagyunk. Mert a Polgári Magyar Mûvelôdési Egyesület teljes pénzét áldozta, hogy idejöhessen, s koszorúval rója le kegyeletét nagyságod elôtt, Petôfi Sándor! (Kalmár Zoltán, Nagyszeben)

Tévé

"Aludj el szépen, kis balek!"

B.D.

Szombaton a szórakozás különös módjára bukkantunk: szinkronban moziztunk. Készülékünkön "egymás mellett" a Pro TV és az Antena 1, a hosszú, idegtépô reklámszünetek alatt: átkattintottunk. Így egy helyett két "muzit" láttunk. Mel Gibson életveszélyesen hamiskártyázik, kedves csattanók, jópofa fordulatok, patikamérleggel adagolt meglepetések teszik kellemessé az együttlétet, hogy a legvégére kiderüljön: nemcsak a férfi csal, nemcsak Judy Foster lop remekül (ölelés közben pláne), hanem a pókerverseny felügyelô bírája is (aki, bumm, a nyertes fôszereplô apukája), és a nyereség felével is meg lehet elégedni stb; a másikban vérfagyasztó sztori szegez fotelhez, Richard Gere gyilkos rendôrmacsó, sorra erôszakolja kollégái feleségeit, öldösi kollégáit, aztán nagy nehezen, hú, elnyeri méltó büntetését, igazságérzetünk helyreáll, a mesének vége, aludtam is szépen. (Maverick, 1994; Belsô üzletek(?), Internal Affairs, 1990). Ally McBealra nem jutott figyelmem, sem idegem.

Hétfôn a nemrég távozott Erdôs Irmát láthattam/hallhattam - újra? lám, erre már nem emlékszem; míg élnek jobbjaink, alig figyelünk rájuk, aztán... Seprôdi Kiss Attila 1995-ös filmje egészen más, afféle sólyom-motívumos jelentést kölcsönzött a mûvésznô krédójának (Nincs idôm nem igazat mondani, Duna TV). A bukaresti magyar adásban havonta egyszer délutáni álmunkból ver föl az Ébresztô. (Dinescu jut eszembe, aki méltatlankodott annak idején, mikor bevezették, hogy miért éjfélkor dalolják a tévében az Ébredj, román!-t...) A "fiatalosan gondolkodók" mûsora nem az a jajde-fiatalos, polgárpukkasztó stb., inkább decens, már-már unalmas ezmegaz, egyik bemondó harsányan, a másik visszafogottan mesterkélt, mímelik a derût, a mûsor tôlük sem vidám, legfeljebb vidor. Kedvencük (fonetikusan írva) a Szarmálé reccs. (Ez egy együttes.) Annyi, hogy valóban fiatalok a szereplôk. Kivéve Gáspárikékat és Nagy Istvánékat, számos poénjuk jól ül, szívbôl nevettem. Zavart, hogy az egyik (vagy másik) jelenetet láttam már (Kárp György volt a piakobozó), az jobb volt. A Balla- Péter duó, Katona László, Kozma Attila és a többiek tûrhetôen szórakoztattak. Borotvaélen táncol ez a humor, mert úgy szeretne epés, uram bocsá': vitriolos lenni, hogy közben azért ne kapja fel senki a vizet... Mint némely szerelmes filmekben: mikor a legjobb volna, az egyik váratlanul abbahagyja. Két poén közt az ember tûnôdhet a világ gonoszságán. A Gáspárik-Nagy "duó" sorsán. Ennyit tud ma produkálni ez a két remek színész? Micsoda szerepek várnának (várnak?) rájuk! Nagy István tehetségét itt szürkére marja a középszer, a
"provinc" rutinja, Gáspárikon mind jobban látszik az "edzôtábor" (a cselekvô színházi jelenlét, a játék) hiánya. Egyre modorosabban "mûsorvezet"... A székelyudvarhelyi "míves mesterek vásárán" összekapkodott kabaré: vázlata lehet egy (téli?) est színvonalas, pergô mûsorának. Igazi kabarét rég láttunk. "Társadalmi megrendelés" - mérhetôen - volna rá; de minden produkcióhoz ugyebár pénz kell. Remélhetôleg feni bukszáját az élelmes, jó üzletet szimatoló "befektetô". Félô azonban, hogy az "ihlet pillanata" - mely szintén társadalmi vétetésû - odalesz, az üzenet, mint a viccben a levél - sajátos módon "kézbesül"... Kár volna érte.

Nyárádszeredai Vásárnapok : július 30.

Szarvasmarha-kiállítás - szeminárium - a gépesített fejés

(kilyén)

Nyárádszereda piactere a tegnap szûknek bizonyult. A Maros Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal, a megyei Fajállat-kiválasztó és Szaporodásbiológiai Hivatal, a Nyárádszeredai Szarvasmarha-tenyésztôk Egyesülete, a polgármesteri hivatal, a Rebiat Alapítvány szervezésében a megyei tanács támogatásával a tegnap második alkalommal került sor, a Nyárádszeredai Vásárnapok keretében, a szarvasmarha- kiállításra.

57 különbözô kategóriába sorolt szarvasmarhát hoztak el gazdáik a megmérettetésre. A múlt évben csupán a község elöljárói voltak jelen, idén viszont a rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselô, Rémán Domokos György, a Fajállat-kiválasztó és Szaporodásbiológiai Országos Ügynökség vezérigazgatója, Ovidiu Natea prefektus és Burkhardt Árpád alprefektus, Timar Liviu, a megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság vezérigazgatója, a megyei fajállat-kiválasztó hivatal igazgatója, Suba Kálmán, számos meghívott. A kiállításon részt vevô személyiségek névsora hosszú, ám ide kívánkozik még Sólyom Gizella, a Hargita megyei Fajállat-kiválasztó és Szaporodásbiológiai Hivatal vezetôjének neve, aki valóban eleget tett szakkommentátori megbizatásának. Néhány idézet azoktól, akik a közönséghez szóltak: "Megértük, hogy öt község legszebb állatait vehetjük ma szemügyre és biztos vagyok benne, hogy jövôre még többen csatlakoznak majd, hiszen évtizedekkel ezelôtt is rendeztek kiállításokat, a kisrégió állattenyésztôi számára nagy tekintélyt jelentett díjazott állatokkal megjelenni ilyen rendezvényeken. Ez napjainkban sem történhet másképpen, hiszen a szakmai tekintély (hagyomány) vissza kell kapja eredeti helyét és értékét térségünkben." (Dászkel László, Nyárád-szereda polgármestere). A mezôgazdasági minisztérium üdvözletét Rémán Domokos György olvasta fel: "Ez a kiállítás egy kis "biznisze" lehet a Nyárád mentieknek, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy az állattartás hagyomány, hogy hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkeznek az itteni tejtermelôk, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy jövô áll elôttük. A jövô feltételei: a tej minôsége és mennyisége. A korszerû takarmányozás, a háztáji gazdaságokhoz alkalmazkodott fajták tenyésztése. A Nyárád mentén mindez teljesíthetô."

A szigorú kritériumok szerinti megmérettetés után került sor a díjak, oklevelek kiosztására. A díjazott állatok gazdái többször ellett tehenek kategóriájában: I. Józsa Árpád, Nyárádszereda; II. Biró Péter, Berekeresztúr; III. Szász Árpád, Jobbágyfalva. Elôször ellett tehenek kategóriájában egy díjat osztottak: Szász Árpád, Jobbágyfalva. A vemhes üszôk kategória egyetlen díját Lukács Sándornak adták át (Andrásfalva-Nyárádszereda). A 12-18 hónapos növendék üszôk kategória egyetlen díját Kuti Béla (Nyárádszentlászló) vette át. A tenyésztôi nagydíjat (kupa, harang) ifj Csizmadia Györgynek ítélte a bizottság. A növendékek nagydíját Kuti Béla vihette haza, a Vándordíjat Józsa Árpád. A svájci-román Rebiat Alapítvány és a román-magyar Agro Legato cég is díjakat adott át.

Dudás János, az Agro Legato cég tulajdonosa, délután a Minôségi tejtermelés a kisgazdasá-gokban címmel tartott elôadást, bemutatva a fejéstechnikában alkalmazott gépet, alkatrészeit.

Áram nélkül maradt települések

Simon Virág

Mennyi idô szükséges a hibaelhárításhoz?

A hétfô délutáni vihar miatt áram nélkül maradt számos sáromberki magánház. A helyiek jelentették a problémát, a helyszínre kiszállt egy szerelôcsoport, azonban még mielôtt elvégezték volna munkájukat, távoztak. Így tegnap délután az Állomás utcában levô házak több mint felében még nem volt villanyáram.

- A szerelôk félmunkát végeztek. Az Állomás utcában tíz házban van áram, a többiben nincs - tájékoztatta szerkesztôségünket Szabó István érintett. - Többször hívtuk a hibaelhárító szolgálatot, de mindig visszautasítottak, azt mondták, várjunk nyugodtan. Pedig csak néhány biztosíték cseréjérôl van szó. Tegnap az történt, hogy néhány meghibásodott biztosítékot kicseréltek, a többit nem, így a házak egy részében még mindig nincs villanyáram. Sajnos az elmúlt idôszakban nagyon gyakori volt a részleges vagy teljes áramkiesés. Ilyenkor leolvad a hûtô, kárba vész az élelmiszer. A hibaelhárító csoportokra sokat kell várni, este tíz óra után hiába is hívjuk ôket, mert vidékre nem szállnak ki. Nekik ráér megjavítani a hibát, de mi mindig pontos idôben kell hogy törlesszük fogyasztásunk értékét, ellenkezô esetben megbüntetnek - vélekedett a sáromberki lakos.

A panaszra válaszolva Uifalean Dumitru, az érintett területért felelôs mérnök elmondta: kedden délutánig, estig megoldódik a sáromberkiek helyzete is. Igaz ugyan, hogy a helyszínre érkezett egy csoport, azonban nem tudták befejezni a munkát, mivel máshova kellett kiszállniuk. Mezôbánd és Mezôpanit területén nagy áramkiesés volt, mindkét község áram nélkül maradt. Éppen ezért minden hibaelhárító csoportunkat oda kellett irányítanunk. Amikor ott befejezôdik a munka, akkor egyik szakembercsoport kicseréli a sáromberki biztosítékokat is. Sajnos az emberek nagyon türelmetlenek, nem értik meg, hogy fontossági sorrendben kell megoldanunk a problémákat. Mi megpróbáljuk a legrövidebb idôn belül kijavítani a hibát. Sáromberkén más gond is van: azért olyan gyakori az áramkiesés, mert az útszéli fák felnôttek a villanyvezetékekig. A helyi polgármesteri hivatalt többször felkértük, hogy a lakosok bevonásával nyírják megfelelô méretûre a fákat. Azonban a fanyírásra még nem került sor. Ha a sáromberki türelmetlen emberek levágták volna a faágakat, akkor nem lenne olyan gyakran áramkiesés házaikban. A pontos tájékoztatás érdekében elmondom, hogy van éjszakai hibaelhárító csoportunk is, de azokat a szakembereket csak halaszthatatlan, nagyon fontos probléma esetén vetjük be - nyilatkozta a mérnök.

Az Impact Rapid program célja:

A kisvállalkozók piacorientált termelésre való áttérése

Kilyén Attila

Az Impact Program annak az országos programnak a része, amely a szolgáltatások fejlesztését tûzte ki célul. A Világbank és a román kormány három évvel ezelôtt írt alá errôl megállapodást. A részprogram kidolgozásával és alkalmazásával a román kormány az Országos Mezôgazdasági Szaktanácsadói Ügynökséget bízta meg. Az OMSZÜ - közösen a a Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatallal - a múlt héten Marosvásárhelyen szemináriumot szervezett fôleg kistermelôk számára. Az OMSZÜ képviseletében a rendezvényen jelen volt Alina Alexandru közgazdász, a menedzsment és marketingosztály vezetôje, akit a program lebonyolításáról kérdeztünk.

- A négyéves programot a Világbank és a román kormány finanszírozza. Az Impact Rapid keretében, amint a neve is sugallja, a mezôgazdasági kistermelôket próbáljuk segíteni továbbképzési tanfolyamok révén. Célunk az, hogy a Világbank által kijelölt Calarasi, Maros és Temes megyében minél több kistermelô részt vegyen ezen az oktatási formán. A nemzetközi intézmény jóváhagyásával Maros megyében a sertés-, a szarvasmarha-tenyésztés és a menedzsment területén adódott gondokra, problémákra próbálunk válaszolni, természetesen szakemberek közremûködésével. A Világbank szigorú feltételekhez kötötte a szakelôadók kiválasztását: nem lehetnek az OMSZÜ vagy a MMSZH alkalmazásában, tehát semleges személyek; a jelentkezés önéletrajz alapján történt. Így került sor a különbözô szakterületeken az elôadók kiválasztására. A sertéstenyésztés területén az elôadási pályázatot Vasile Duma állattenyésztési mérnök, a radnóti Silvaur vállalkozás igazgatója (a szemináriumon ôt képviselte Degan Mariana, a cég állattenyésztési mérnöke), a szarvasmarha-tenyésztés területén dr. Roman Mircea BVN - Semtest igazgatója, a menedzsment területén pedig Maria Berindeie közgazdász, a Sanlacta igazgatója nyerte el a Világbank és az OMSZÜ vegyes bizottságának jóváhagyásával.

A szakelôadók a pályázati munkáikat a Világbank elvárásai szerint készítették el. Amennyiben azok megfeleltek a feltételeknek (mit tartalmazzon az elôadás, milyen gazdasági meggondolások alapján, milyen megoldásokat ajánlanak a meglévô problémákra, miként léphet tovább a kistermelô a piacorientált gazdálkodás felé, hány nyomtatott oldalt tartalmazzon az elôadás stb.) és elfogadásra kerültek, szerzôdést írtunk alá a felsorolt elôadókkal. Az elôadások anyagairól szórólapokat készítünk, amelyeket a szemináriumok alkalmával juttatunk el a kistermelôkhöz.

- A szemináriumon egyesek úgy vélekedtek, hogy a Világbank a kistermelôket támogatja anyagilag is.

- Alapvetôen téves információ. Az Impact Rapid program finanszírozását a Világbank a múlt évben kezdte el. Hangsúlyozom: nem a kistermelôket támogatja anyagilag, hanem a tanfolyamok, továbbképzések, ezekkel kapcsolatos költségek nagy részének fedezését vállalta. Vagyis: azoknak a szakelôadóknak folyósít juttatást, akik részt vesznek a program megvalósításában, továbbá fedezi a szórólapok, az utazások stb. költségeit. Az OMSZÜ és az MMSZH alkalmazottait e tevékenység elvégzéséért a Világbank nem fizeti.

- Milyen kritériumok alapján választották ki az említett három megyét?

- A Washingtonban székelô Világbank képviselôi három évvel ezelôtt voltak Romániában. Egyetlen kritérium volt: az illetô megye melyik mezôgazdasági ágazatot képviselheti. Eszerint esett a választásuk Calaras megyére (gabona- termesztés), Maros megyére (állattenyésztés), és Temes megyére (ahol nemcsak a jellegzetes ágazatot vették figyelembe, hanem a zöldség-, gabona-, gyümölcstermesztést, állattenyésztést). A program megvalósítása a Világbank szigorú felügyelete, ellenôrzése alatt történik. Maros megyében a következô ilyen átfogó szemináriumra a jövô évben kerül sor, hat hónap múlva. A szakelôadások anyagait egyelôre szórólapon adjuk át a kistermelôknek, majd összegyûjtve azokat, a Világbank költségén szakkönyv formájában terjesztjük az országban.

Matyi és a szálkás szôrû… Fruzsina

Járay Fekete Katalin

A Romániai Ebtartók Egyesülete és a Szeben megyei szervezete rendezett július 20-án nemzetközi, 21-én nemzeti kutyakiállítást Szebenben. Nos, errôl a kettôs kiállításról a marosvásárhelyi VII. osztályos Dabóczi Mátyás és 11 hónapos tacskója három díjjal érkezett haza!

Matyi a nemzetközi kiállításon kapta a fiatal, legjobb felvezetônek járó serleget, Fruzsina "kisasszony" pedig mind a nemzeti, mind a nemzetközi versenyen úgy "beállt", hogy a csoportversenyben lett övé a második helyezés és a serleg. Különben már hét a serlegek, kettô az érmék száma a... családban. Mielôtt azonban átadnánk a szót a "verseny-kutyás" gazdinak, elôbb bátyját, az ebtenyésztô Hunort - állatorvosnak készül, IV. éves Kolozsváron - bevezetôként a kutyakiállítások felôl, a kutyafelvezetôkrôl, a versenykutyákról kérdeztük.

- Ezekre a versenyekre az új vérvonalat-hullámot képviselô kutyákat viszik, a jó egyedek továbbtenyésztése céljából. Különbözô fajtacsoportban, ill. osztályban - kölyök, növendék és nyílt osztály, valamint a champion meg a munkaosztály - bírálják a kutyákat a szakképzett bírók. A kiállításon, a programban részt vevô mintegy 300-400 kutyából tízet válogatnak ki, melyek a fajtacsoport nyerteseiként kerülnek a Junior Best in Show - azaz a legszebb fiatal kutyák csoportjába - nem együtt bírálják ôket a felnôtt kutyákkal -, ill. vesznek részt az ún. Best in Show csoportban. Csak küllemileg bírálják a kutyát, nem a temperamentumát. Az viszont szempont - folytatta Hunor -, hogy a kutya nem lehet agresszív. Nem haraphat bírót, gazdát. Meg kell hogy mutassa a fogát... Magyarán: maximális formát kell hogy mutasson. Nem kell ülnie, feküdnie, szófogadónak lennie. Ha pedig munkakutya, akkor póráz nélkül is kell szerepelnie. Sôt munkabizonylattal is rendelkeznie kell a kutyának. Ami pedig a versenyzôket, azaz a kutyafelvezetôket illeti, l4 éves korig fiatal felvezetôk - Junior Handling - versenyérôl beszélhetünk. Ilyenkor a cél, hogy a fiatalok minél jobban vezessék fel a kutyákat. A felvezetô legyen minél elegánsabb, ám minél jobban mutassa magát a kutya. A felvezetô találja meg a módját annak, hogy kutyája jó oldalait láttassa. Tudja ôt beállítani, pórázon tartani, fékezni anélkül, hogy mindez problémát okozna. Neki kell a kutyából a maximumot kihoznia. Hiába van jól befésülve, hiába jó a külleme a kutyának, ha a felvezetô eltakarja ôt a bíró elôl. Ha a kutya nem húzza ki magát, ha nem érvényesül. Ehhez kell szakfolyóiratokat olvasnia, tanulmányoznia a felvezetônek, rendszeresen gyakorolnia kutyájával, minél több kiállításon kell részt vennie. A legjobb fiatal felvezetôk, a kezdôk, saját és kicsi méretû kutyával dolgoznak, mivel könnyebben kezelhetôek, mint a nagyobb termetûek. A fiatal felvezetôk utóbb bekerülnek a felnôtt handlerek kategóriájába. Itt már profi módon dolgoznak és fizetik is ôket - zárta mondandóját Hunor, hozzá téve: Szóval, ilyen dolgokkal fog kelleni foglalkozzon a jövôben Matyika is. Mint látom, ez kedvére lesz...

Eközben a "serleges" Fruzsina Matyi lábánál pihenve, figyelte gazdiját. Hisz ô e "junior handler" sajátja...

- Karácsonyi ajándékba kaptam Fruzsinát. Itt nôtt fel a konyhában. Nemsokára egyéves. Igaz, egész kicsi korom óta szeretem a kutyákat. Volt akkoriban egy óriás- schnauzerünk. Nagyon sokat játszottam vele. Gyakran jártam itthon kutyakiállításokra. Amióta megvan Fruzsina, más váro-sokba is elmentem. Nemrég Csíkszeredában, most Szebenben voltunk, vasárnap pedig Medgyesre utazunk. Ilyenkor én vezetem ôt fel. Hogy ki Fruzsina? Igaz, hogy csak egy szálkás szôrû tacskó, de valahogy embertermészetû mégis! Nagyon sértôdékeny...

- Erre mibôl jöttél rá?

- Abból, hogy ha valami rosszat tett és megbüntettem, annyira megsértôdött, hogy szinte napokig rám se nézett. Bárhogy hívtam, csalogattam...

- Mit jelent a kutya részérôl rosszat tenni?

- Hááát! Mivel benn lakott a házban, széttépett-szaggatott dolgokat. Meg-megrágott ezt-azt. A kanapét harapta pl. Szétszórta a konyhában a laskát, a rizset...

Olyankor nem hallgat rám. De általában amiért megbüntetjük, azt még egyszer nem csinálja. Még csak közel sem megy ahhoz a tárgyhoz, dologhoz, ami miatt pórul járt egyszer. Nagyon megjegyzi.

- Beszélj kérlek a ringbeli felvezetésrôl!

- Elôbb játszom vele egy kicsit. Ettôl megnyugszik. Mintha felfogná, hogy ôt most fel fogjuk vezetni. Hogy ôt valaki meg fogja nézni. Most Szebenben, megkértem valakit, vezesse fel. Egy nagyobb fiút. De vele nem akarta szépen bemutatni magát. Fejét forgatta. Engem keresett a közönségben tekintetével. Majd leült és egyszerûen nem akart továbbmenni. Azt hiszem, emiatt is lett a második... Nagyon megszoktuk egymást. Nagyon szeretem Fruzsinát. Nyugodt. Szépen mozog. Szépen, elegánsan adja magát. Meg is dolgozunk ezért, türelemmel. Kimegyünk a Maros partjára. Játszunk, gyakorolunk. Köröket teszünk. Beállítom olyan pozícióba, amilyenben a bíró szokta nézni, de úgy, hogy ezt észre sem veszi. Élvezi ô is. Annyira jól érzi magát. Úgy érzem, tudok bánni vele. És hogy érzi, szeretem. A kutya nevelt kell hogy legyen. Nem lehet, hogy ne hallgasson a felvezetôjére. Kell hogy szeresse ô is felvezetôjét...

- Ha a rosszat megjegyzi, képes-e érzékelni azt is, hogy sikert aratott...?

- Mintha azt is érezné! Mert nagyon boldog szokott ilyenkor lenni. Igaz, mire kijövünk, nagyon elfárad. Nem kis dolog számára 10-20 percig mozdulatlan állni a bírók elôtt. El is alszik - amikor kijöttünk - az ölemben, hazafelé jövet. Kényelmesen elnyúlik, mint aki elégedett.

- Matyi, vajon te tanultál-e valamit Fruzsinától?

- A kutyámtól?!... Erôs az egyénisége. Jó volna, ha nekem is az lenne...!

A nap hírei

A rendôrség ellenôrzi a veszélyes kutyák gazdáit

Az ország több megyéjében a rendôrség ellenôrzi az agresszívnek és veszélyesnek nyilvánított kutyákat, amelyeket kormányrendelet alapján gazdájuknak nyilvántartásba kellett vetetni, tájékoztattak rendôrségi források. A rendôrök az utcán és a parkokban kérik a kutyák gazdáitól az állatok dokumentumait. A törvény értelmében az állatokat regisztrálni kell a kutyatartók egyesületénél és a rendôrségen, sétáltatásuk csak pórázon és szájkosárral megengedett. A kutyákat tetoválni, az agresszív és veszélyes kutyákat pedig sterilizálni kell. A kutyatartók egyesületének székházait az utóbbi napokban megrohamozták az agresszív kutyák gazdái. A július 25-i határidô lejárta elôtt egy nappal a veszélyesnek nyilvánított kutyáknak csak 15 százalékát regisztrálták a kutyatartó egyesületeknél és a rendôrségen. A rendôrség pénteken kezdte el az ellenôrzéseket. A törvényes elôírásokat megszegôk akár 15 millió lejes pénzbírságra is számíthatnak.

Tûz az aradi börtönben

A hétfôrôl keddre virradó éjszakán tûz ütött ki az aradi régi börtönben, ahol mintegy 750 elítélt tölti büntetését. A tûz hajnali három óra körül ütött ki a fegyház raktárában. Az ôrszemek azonnal riasztották a tûzoltókat, akik igen rövid idô alatt a helyszínre érkeztek és megfékezték a tüzet. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a tüzet egy régi elektromos berendezés rövidzárlata okozta. Az incidens során senki nem sérült meg, az anyagi kár jelentéktelen.

Elie Wieselt a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották

Elie Wieselt kedden a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. A ceremónián részt vettek az Akadémia tagjai, a zsidó közösség tagjai, diplomaták, az oktatásügyi miniszter, valamint Petre Roman szenátor. Eugen Simion, a Román Akadémia elnöke emlékeztette a hallgatóságot, hogy George Emil Palade után Elie Wiesel a második olyan béke-Nobel-díjazott, aki Romániában született és akit az intézmény tiszteletbeli tagjává választottak. Beszédében Elie Wiesel arra kérte az akadémikusokat, lépjenek fel bizonyos román politikusok nacionalista megnyilvánulásaival szemben, és megjegyezte, hogy a zsidó közösség több ízben panaszkodott "egy bizonyos rasszista és nacionalista párttal" kapcsolatban. A megcsappant romániai zsidó közösség félelemben él. Hogyan hagyhatják, hogy ezek a politikusok eljátsszák az ország becsületét? Beszéljenek, írjanak, tiltakozzanak annak érdekében, hogy az ország visszakapja megérdemelt tiszteletét - fogalmazott Wiesel. Elie Wiesel 1928-ban született Máramarosszigeten, megjárta Auschwitzet és Buchenwaldot, a háború után a Sorbonne-on tanul, majd az Egyesült Államokban él és dolgozik mint újságíró és író. Béke- Nobel-díjat 1986-ban kapott.

Bin Laden Pakisztánban bujkál?

George Fernandes indiai védelmi miniszter egy brit televíziós állomásnak nyilatkozva hétfôn "biztos forrásokra" hivatkozva azt állította, hogy Oszama bin Laden szaúdi születésû terrorista vezér Pakisztánban bujkál, és errôl a pakisztáni titkosszolgálat is tud. A Channel 4 televízió mûsorában elmondta: három hónapja jutott a biztos információk birtokába, és azokat továbbította az amerikai hatóságoknak. Fernandes nyilatkozatában emellett azt is állította: a pakisztáni titkosszolgálatnak tudomása van arról, hogy az al-Kaida vezére az országban tartózkodik. Az indiai politikus azt nem tudja, hogy Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek jelentették-e Oszama bin Laden pakisztáni rejtôzködését, de elvileg a titkosszolgálatának értesítenie kell errôl az államfôt. Fernandes szerint Oszama bin Laden a pakisztániak gondoskodásával folyamatosan változtatja tartózkodási helyét. Rasid Kuresi pakisztáni elnöki szóvivô azon nyomban cáfolta a Channel 4-nek az indiai védelmi miniszter szavait. Szerinte tipikus indiai propagandáról van szó, amelynek az a célja, hogy lejárassa Pakisztánt. Úgy vélte, ha bizonyíték lenne arra, hogy hol tartózkodik a tavaly szeptemberi terrortámadások feltételezett szervezôje, úgy arról az Egyesült Államok tudna elsôként. Az atomfegyverrel rendelkezô két ázsiai hatalom májusban kis híján háborúba keveredett egymással, és bár a feszültség azóta némileg csökkent köztük, Pakisztán és India jelenleg is tekintélyes katonai erôt állomásoztat a két ország határvidékén.

Német-francia csúcs

A kelet-németországi Schwerinben fogadta csütörtökön Jacques Chirac francia államfôt és Jean-Pierre Rafarrin miniszterelnököt Gerhard Schröder német kancellár. A soros német-francia csúcstalálkozó az uniós agrártámogatási rendszer jövôje feletti szinte teljes nézetkülönbség jegyében kezdôdött. A tárgyalás elôtt egy név nélkül nyilatkozó német kormányilletékes az AP-nek azt mondta, hogy a bôvítés utáni mezôgazdasági juttatási rendszer ügyében "a német és a francia kiinduló álláspont messze van egymástól". Illetékesek szerint ugyanakkor nyolc héttel a németországi általános választások elôtt a két ország vezetôi jó eséllyel nem fognak fajsúlyos kérdésekben konkrét döntésekre jutni. Az unió novemberig szeretne közös álláspontot kialakítani a mezôgazdasági támogatási rendszer ügyében, és decemberre a csatlakozási tárgyalások lezárását reméli. Franciaország, az agrártámogatási rendszer legnagyobb uniós kedvezményezettje azonban 2006 elôtt semmiféle reformot nem akar látni a mezôgazdasági rendtartásban, Németország - a közös uniós kassza, s így a mezôgazdasági költségvetés legnagyobb nettó befizetôje - ugyanakkor már jelezte: nem tudja magára vállalni a jelenlegi rendszernek az új tagokra történô kiterjesztésével járó költségeket.

Ismeretlen Cortés-kéziratra bukkantak

A spanyol konkvisztádor, Hernando Cortés (1485-1547) eddig ismeretlen okmánya került elô egy mexikói könyvtárból. Az Országos Antropológiai és Történelmi Könyvtár hétfôn megerôsítette: az 1524. szeptember 23-i keltezésû kézirat értelmében Cortés egy Andrés Tapia nevû katonának adományozott földet. Neves történészek máris tanulmányozzák az okiratot - jelentette a dpa. Cortés 1519-ben néhány katonájával partra szállt Mexikóban és két évig tartó háborúban - egyes indián törzsekkel szövetkezve - meghódította az Azték Birodalmat. Elsô kormányzója lett az új koronagyarmatnak, Új-Spanyolországnak, de néhány év múlva elmozdították tisztségébôl. Cortés 1547-ben Spanyolországban hunyt el, de hamvai jelenleg egy mexikóvárosi templomban nyugszanak.

Mégsem ütközik a Föld a kisbolygóval

Az újabb megfigyelések alapján kizárható az a lehetôség, hogy a hónap elején felfedezett kisbolygó 2019. február 1-jén a Földdel ütközzön - közölte az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA egyik legtekintélyesebb tudományos központja, a kaliforniai Pasadénában lévô Jet Propulsion Laboratory (JPL). A múlt héten lázba hozta a világot az Új Mexikó amerikai szövetségi államban mûködô LINEAR obszervatórium bejelentése, hogy a három héttel korábban felfedezett, két kilométeres kisbolygó pályájának elsô megfigyelései alapján az aszteroida 2019. február 1- jén összeütközhet bolygónkkal. Bár a csillagászok már ekkor is nagyon kicsi esélyt adtak a kozmikus karambol bekövetkeztének, a világ tömegtájékoztatása baljóslatú szenzációként tálalta a hírt, tekintve, hogy egy ekkora méretû kozmikus tárgy becsapódása a Földbe akár globális léptékû rombolást okozhat. A JPL munkatársai web-lapjukon nyilvánosságra hozott közleményükben leszögezték: most már kizárhatónak tartják az ütközést a 2002 NT7-es jellel ellátott égitesttel. Egyelôre ugyan nem lehet teljes mértékben elvetni annak lehetôségét, hogy a becsapódás pontosan 41 évvel késôbb, 2060. február 1-jén megtörténik, de a pasadenai központ tudósai szerint hamarosan ez a feltételezés sem lesz már helytálló.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Korondi Kinga

Fejlesztik az útkeresztezôdést

A Maros-híd Egyesülés lakótelep felôli lejáratánál fejleszteni fogják az útkeresztezôdést. A megvalósíthatósági terv elkészítése folyamatban van, ugyanakkor az egyik ház tulajdonosával már folynak a tárgyalások a köz érdekében való eltulajdonítás céljából. A terv szerint a Burebista utcát összekötnék a Maros-híd feljáratával, amely nagymértékben megkönnyítené a Szentanna fele való közlekedést.

Erôszak a családban

A fenti címmel tartottak Segesváron képzést július 25. és 31. között, az Amerikai Egyesült Államok Fejlesztési Ügynöksége és a segesvári polgármesteri hivatal szervezésében. A tanfolyam utolsó mozzanata, hogy sürgôsségi telefonszolgálatot létesítenek, amelyet ma 10 órakor helyeznek üzembe. Ez alkalomból jelen lesz az amerikai nagykövetség képviselôje, Kent Hill is. Az ünnepség keretében díjazzák a családi erôszak elleni kampány során szervezett plakátkészítô verseny legjobbjait is.

Újra lesz Nagy Pál alkotótábor

Idén is megszervezik az immár hagyományossá vált Nagy Pál alkotótábort. Ez alkalommal 25 hazai, magyarországi és hollandiai meghívott mûvész vesz részt és alkot a makfalvi táborban.

Kedvezmények családfenntartóknak

Az új, munkanélküliekre vonatkozó törvény értelmében azok a munkáltatók, akik családfenntartó munkanélkülieket alkalmaznak és vállalják, hogy legalább két évig nem bontják fel munkaszerzôdésüket, fizetéstámogatásra jogosultak. Az ilyen célból adott összeg értéke egyenlô 12 minimálbérrel. Családfenntartónak minôsül minden olyan személy, aki kiskorúakat vagy jövedelemmel nem rendelkezô, illetve a szavatolt minimális jövedelemnél kevesebb bevételt megvalósító családtagokat tart el vagy ilyenek törvényes gyámja. Megyénkben a munkáltatók a törvény megjelenés