|
LIV. évfolyam 173. (15136.) sz. |
2002. július 29., hétfõ |
A lakosság 74,6 százaléka úgy véli, hogy Adrian Nastase kormányfô döntô módon befolyásolta a kormány által az utóbbi hat hónapban hozott döntéseket, a második helyen a külföldi tényezôk (az EU és a NATO tagállamainak kormányai, az IMF és a Világbank) állnak 59,4 százalékkal, derül ki abból a közvéleménykutatásból, amelyet a CSOP készített a Politikai Tanulmányok és Összehasonlító Elemzések Központjának megbízásából, és amelyet vasárnap juttattak el a MEDIAFAX-nak. A kormánypárt a megkérdezettek opciólistájának harmadik helyén van 52,6 százalékkal, majd következik Ion Iliescu - 51,2 százalék, a helyi érdekcsoportok és üzleti csoportok - 38,3 százalék, a PSDT-t támogató pártok (PUR, RMDSZ) - 29,3 százalék, a médiák - 29,1 százalék, a kormánypárt által a 2000- es választásokon meghirdetett célkitûzések - 26,9 százalék, tiltakozások, sztrájkok - 19,4 százalék, a parlamenti ellenzék - 18,7 százalék, valamint más országok kormányai - 14,2 százalék.
A kormány utóbbi félévben hozott döntéseit leginkább befolyásoló személyiségek: Adrian Nastase kormányfô - 76,4%; Mircea Geoana külügyminiszter - 57,8%; Ion Iliescu államfô - 57,1%; Mihai Tanasescu pénzügyminiszter - 44,3%, Nicolae Vacaroiu, a Szenátus elnöke - 33,8%; Dan Ioan Popescu iparügyi miniszter - 33,1%; Miron Mitrea szállításügyi miniszter - 30,4%; Valer Dorneanu, a Képviselôház elnöke - 25,5%; Markó Béla, az RMDSZ elnöke - 20,5%; Dan Voiculescu, a PUR elnöke - 18%.
A felmérés egy nyílt kérdést is tartalmazott: A PSD kapcsán melyik pártvezetô és közéleti személyiség jut eszébe elôször? A válaszok: Ion Iliescu - 59%; Adrian Nastase - 54,2%; nem tudja - 13,6%; mások - 8,3%; Nicolae Vacaroiu - 4,3%; Mircea Geoana - 4,2%; Miron Mitrea - 1,3%.
A közvéleménykutatást 2002 július 4. és 10. között, 1.043 fôs reprezentatív csoporton végezték, a hibaszórás ± 3%.
A státustörvényen módosításokat kell eszközölni, amelyek azonban nem érintik a jogszabály szellemét és nem fogják értékét csökkenteni, jelentette ki Orbán Viktor szombaton, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem utolsó napján. "A Velencei Bizottság bizonyos módosításokat javasolt, a mi érdekünk pedig az, hogy elmondhassuk: mindezeket az ajánlásokat figyelembe vettük és alkalmaztuk", mondta a magyar exkormányfô. Hozzátette: a státustörvény módosításához szükség van a határon túli magyar szervezetek beleegyezésére is, amelyek az ôsszel tanácskoznak majd a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) keretében.
Orbán elmondta, ugyanezt az eljárást alkalmazták több, a határon túli magyarságra vonatkozó törvény és rendelet esetében, és hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai konjunktúra nem teszi lehetôvé az ilyen jellegû döntéseket a közvetlenül érintetett közösségek megkérdezése nélkül.
A romániai magyarság 200.000 fôs csökkenése nem magyarázható a Magyarországra történô kivándorlással, fejtette ki Orbán Viktor szombaton, Tusnádfürdôn.
A magyar exminiszterelnök rámutatott: kormányfôi tevékenységének idején (1998 és 2002 között) csupán 23.000 személy kapott magyar állampolgárságot, ebbôl 22.000 határon túli magyar.
"A magyar állampolgárságot kérôk túlnyomó része erdélyi magyar volt. Ez azonban nem magyarázza a népszámlálás nyomán kiderült kétszázezer fôs csökkenést. Normális körülmények között ez a csökkenés mintegy 55.000 fôs lenne", vélekedett Orbán Viktor.
A Fidesz politikusa hozzátette: az RMDSZ-nek elemeznie kellene a romániai magyarok elvándorlásának kérdését és pontos nyilvántartást kellene vezetnie az eltávozott személyekrôl.
Szombati elôadásában Orbán kitért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kérdésére is, és hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak 2003-ban növelnie kell az intézménynek nyújtott támogatás összegét, tekintettel arra, hogy az utóbbi két évben beruházott kétmilliárd forint csupán az egyetem beindulását szolgálta.
Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor pénteken, sajtótájékoztatón sérelmezte, hogy a helyi önkormányzatok késleltetik az államosított ingatlanok viszaszolgáltatásáról szóló 10/2001-es törvény alkalmazását.
A Kolozs megyei szenátor elégedetlenségének adott hangot annak kapcsán, hogy a visszaszolgáltatási bizottságok olyan dokumentumokat kérnek a visszaigényléseket benyújtó személyektôl, amiket a törvény nem ír elô és amelyek beszerzése pluszköltséggel jár. Eckstein szerint a testületek létszáma túl alacsony, emellett a bizottsági tagoknak más feladataik is vannak, melyek alól nem mentesülnek a nagyszámú visszaigénylési kérelm elemzése idejére. A szenátor közölte, Kolozs megyében mintegy 3.500 visszaigénylést nyújtottak be, ebbol azonban csak 200-at oldottak meg.
"Ha továbbra is ilyen ütemben folyik a munka, még 2010-ben is errôl a kérdésrôl fogunk tárgyalni, anélkül, hogy a visszaszolgáltatás megtörténne", tette hozzá Eckstein-Kovács Péter. Hangsúlyozta: az RMDSZ nyomást gyakorol saját polgármestereire a visszaszolgáéltatási folyamat felgyorsítása érdekében.
Csütörtökön többórás megbeszélésre kereste fel Adrian Nastase miniszterelnök az Országos Privatizációs Ügynökséget (APAPS). A megbeszélésen a hivatal utolsó 18 havi tevékenységét tették mérlegre. A kormány elsô embere elégedett az eredménnyel, mert az elsô félévben például 127 eladási szerzôdést kötött az ügynökség, miközben a személyzetet 40 százalékkal csökkentette. Eddig 7300 privatizációs szerzôdést köttetett, a nagyobb gond a privatizációs szerzôdések betartásával, illetve azok felügyeletével van.
A kormányfô szerint nem kell túlzásokba esni, sem idealizálni a privatizációt. Ez a tulajdon módosításának egyik eszköze csupán. A probléma az, mondta, hogy 1997 és 2000 között a nem megfelelô privatizáció és a szerzôdések be nem tartása konfliktusokhoz vezetett. Példának Resicabányát hozta fel, ahol, más esetekhez hasonlóan, nem a gazdasági felújításra fektették a hangsúlyt, hanem eladták az aktívákat, profit helyett veszteséget termeltek. Ezekért az elôzô kormányra, a ma ellenzékbôl kritizálókra hárította a felelôsséget. Felrótta, hogy nem volt transzparencia az eljárásokban, nem nyilvános árverés útján történt a magánosítás.
Még mintegy 4-500 vállalatot kell privatizálni, tette hozzá. Ehhez azonban az eddigieknél jobb stratégiára van szükség. Szupertransz-parenciára - tette hozzá.
A marosvásárhelyi Petôfi-szobornál vasárnap kora reggel az RMDSZ megyei és városi szervezete, valamint az EMKE rendezett rövid, bensôséges mûsort.
Ennek keretében Gál Éva, az RMDSZ megyei szervezetének alelnöke üdvözölte a kisszámú egybegyûltet, majd Fodor Imre alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Ebben többek között utalt az 1848-as események marosvásárhelyi, illetve megyei epizódjaira. Kiemelte, akkor Alexandru Papiu Ilarian megfogalmazta, hogy minden nemzetnek joga van "édes anyanyel-vének" (sz. m. használatának) biztosítására. Ma mi ugyanazokért a jogokért küzdünk itt, Erdélyben. Ezért aktuális még 1848 üzenete. Európában politikailag a magyar szabadságharc volt a legsikeresebb, olyan demokratikus eszméket, jogokat fogalmaztak meg akkor, amelyek messze meghaladták a kor szellemét, ezért találunk még ma is ilyen hasonlóságokat az akkori és a mai eszmék, gondolatok között. Ma viszont az említett jogok elérése mellett más gondokkal is szembesülünk. Fogyatkozunk, s ezt csak gazdasági fellendüléssel és oktatással lehet megfékezni, erre kell felkészülnünk saját iskolarendszerünk kiépítésével is - hangoztatta az alpolgármester.
Ezt követôen az RMDSZ megyei, városi szervezete, a helyi tanács, valamint az EMKE nevében helyezték el a megemlékezés koszorúit Petôfi Sándor egész alakos szobrának talapzatánál. A megemlékezést az alsóvárosi református egyházközség kórusának rövid mûsora zárta, majd a jelenlevôk közül többen autóbusszal a fehéregyházi rendezvény helyszínére igyekeztek.
A fehéregyházi református templomban tartott istentiszteleten az igét Kató Béla illyefalvi lelkész, püspökhelyettes hirdette. Szolgált a székelyudvarhelyi egyesített unitárius és református vegyes kar. A hálaadó istentiszteletrôl fúvószenekari kísérettel vonult át a gyülekezet a Múzeumkertbe. A turulmadaras emlékmûnél a helybeli fúvósok Kövecsi Csaba, a héjjasfalviak Szali Mózes, a vendég Bács- Kiskun megyei Bátya iskolájának fiatal zenészei pedig Szklenka Tamás vezetésével szolgáltatták a harmóniát. Elhangzott Európa himnusza, a román és a magyar himnusz. Gábos Dezsô, a Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület elnöke nyitotta meg az emlékezést és köszöntötte az idén kisebb számban megjelent közönséget valamint a vendégeket.
- Hisszük: a kibontakozó demokratikus Európa hozza meg Petôfi eszméinek diadalát - hallottuk Gábos Dezsôtôl. Gál Barna megyei tanácsos, segesvári RMDSZ-elnök irányította a kegyeletadást -, harmincnál több koszorút helyeztek el a magyarság határon inneni és túli intézményeinek képviselôi, köztük az RMDSZ országos, Maros és más megyei és helyi szervezetei, Kiskunfélegyháza és Kiskôrös városok önkormányzatai, politikai és mûvelôdési szervezetek, intézmények, polgári szervezôdések, számos magánszemély. Emlékezô beszédében Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke többek között ezt mondta: - Mindmáig nem hihetjük el, hogy Petôfi Sándor halott. Mindmáig nem hihetjük el - és joggal -, hogy Petôfi Sándor nincsen közöttünk. Hisz ha Petôfi Sándor közöttünk van, akkor nincsen okunk a gyászra; okunk van az ünnepre. Okunk van arra, hogy kimondjuk azokat az igazságokat, amelyeket mindannyian ismerünk, és amelyeket mégis újból és újból ki kell mondani. Ki kell mondanunk azt, hogy 1848-1849 a magyar nemzet történelmében semmihez nem hasonlítható, ami azelôtt történt, és semmihez nem hasonlítható, ami azután következett be. Ki kell mondanunk azt is, hogy Petôfi Sándor a magyar nemzet életében senkihez nem hasonlítható, aki azelôtt a mi számunkra fontos volt, és senkihez nem hasonlítható, aki azután a mi számunkra fontossá vált. Miért? A kérdést évrôl évre újra és újra meg kell fogalmazni. Azért, mert 1849-1849 - a magyar szabadságharc - olyan fordulópontot jelentett a magyar nemzet életében, amely mindmáig meghatározza a mi együttlétünket. Mindmáig meghatározza azt, hogy mit jelent a magyar nemzet. Mit jelent számunkra az, hogy nemzet. És 1848-1849 óta már nem azt jelenti számunkra a magyar nemzet, mint amit azelôtt jelentett. És nem árt ezt ma, 2002-ben, nem árt ezt ma, a XXI. század, egy új évezred elején megfogalmazni. Hiszen 1848-1849 tette olyanná a magyar nemzetet, amilyennek tagjaiként ma is vagyunk, és amilyeneknek ma is és a jövôben is lennünk kell.
Tapsolt az emlékezô és ünneplô közönség a kiskunfélegyházi Ficsor Józsefnek; az ötvenedik évét épp a Magyar Házban ünneplô polgármester hosszan elidôzött Petôfi Sándor korszerûségénél, ismertette a költô egyik német fordítója, az 1824 és 1882 között élt Kertbeny Károly munkásságát, bemutatta az emlékét ôrzô alkotás szerzôjét, Krasznai Jánost. Az emlékmû, csakúgy, mint a többi fordítóé meg a Petôfi-szobor, a Kiskunfélegyházán bejegyzett, A Magyar Kultúráért Határok Nélkül Alapítvány támogatásával készülhetett el. Leleplezték a plakettet, Gábos Dezsô díszoklevelet nyújtott át a mûvésznek. Szólt az ünneplô közönséghez Barkóczi Ferenc kiskôrösi polgármester, Kalmár Zoltán, a nagyszebeni Polgári Magyar Mûvelôdési Egyesület nevében, Gál Márton marosvásárhelyi RMDSZ-vezetô. A mûsort vezette Volkán Júlia, szavalt Kövecsi Izabella, Kálnoki Réka, Munteanu Alina, Gagyi Dalma. Petôfi- és Kossuth-dalok hangzottak el a Máthé Vilma vezette székely- udvarhelyi, a Murár Mária vezette marosvásárhelyi alsóvárosi kórus elôadásában, verset mondott még Teleki Ibolya és Orbán Bakk Kincsô.
A Múzeum utca 72. szám alatt megnyílt a Magyar Ház, amely végre helyet biztosít az RMDSZ helyi szervezetének, a PSME-nek, a fúvósoknak, az ifjak szervezetének, nôegyletnek stb., voltaképpen faluházzá, igazi közösségi hellyé válhat.
(Holnapi számunkban képes riportot és szemelvényeket közlünk a vasárnapi ünnep szónokainak beszédeibôl.)
Bozontos, szurtos "bokorlakó" állja utamat. Tenyerét nyújtja. Gesztusa félreérthetetlen. Nem életvonalai titkát firtatja, napi büdzséje megteremtésén fáradozik. Lapos zsebeimben kotorászok, ugrik is tüstént az ötezres. Pengetem tiszta szívvel a retkes lapátra. Fürkészve néz rám, szemeiben sajnálatban oldott felháborodás: "Uram" - nyílik szóra foghíjas bagólesôje - "adományával biztos nem dönt Guinnes-rekordokat. Fogadni mernék, hogy magát is a tanügy javadalmazza". Lekicsinylôen szemrevételezi nyári garderóbomat és utálkozva faképnél hagy. Replikámra sem kíváncsi. Élesre vasalt porcelánnadrágom, fonott cipôm (hej, boldog tervgazdálkodásban ellazsált évek !), multifunkcionális vágatokkal tarkított apacsingem nem tévesztették meg a szabadúszó páriát, kamum újfent félre sikeredett. Bôrömön belül kellett maradnom, gólvonalról durrantottam ismét fölé. Véletlenül belémbotlott tarhálóm alkalmat sem adott arra, hogy elmeséljem neki miként kezdtem álkrôzusságom is, ide s tova 38 esztendôvel ezelôtt, egy ezer lejes havi juttatással a népnevelést, sôt jubiláltam valósággal, mert sikerült biztos katedrát fognom. A fôiskolai és egyetemi pedagógusképzés kóros burjánzása kísértetiesen hasonlított a maihoz, ontották futószalagon az utánpótlást a szakosított intézmények a kínos káderhiánnyal küszködô vidéki, ritkábban nagyvárosi iskolák számára. Többnyire került friss diplomás a végvárakba is. Azért a pénzért? Igen, azért a pénzért. Sok helyen a múlt század alapcivilizációs vívmányaiban (villany, gáz- vízhálózat, elfogadható útviszonyok) sem dúskálkodtunk. Az órarendhez igazítható, napi ingázás lexémája még a korabeli nyelvújítók agytekervényeinek legmélyén szunnyadt. Jómagam is, szülôvárosomtól mindössze 13 km-re, petróleumlámpa fényénél keltem-feküdtem, hôsiesen megkönnyeztem minden tûzcsiholást, mosdótálam kerekes kútról abrakolt és gumicsizmába gyûrt szalonpantallóban szavaltam értelmes tekintetû alattvalóimnak a Császár és proletár-t: "zdrobiti orînduiala cea cruda si nedreapta, ce lumea o împarte în mizeri si bogati", és meg sem fordult a fejemben, hogy státusomnál fogva én az elsô kategóriába tartoznék.
Ezt a summácskát osztottuk-szoroztuk "a véglegesítés" magasztos pillanatáig, a Puskás Öcsi-féle teóriák ("kis pénz, kis foci") ellenében a "vékony motyó, sûrû törôdés" gyakorlatát kijátszva. Ahogy hízott a munkakönyvünk, úgy tollasodtunk, tíz esztendô után megduplázódott az alapbérünk, és mire negyedszázados dászkeli jubileumom tiszteletére lezajlott a tîrgovistei tûzijáték, már 4575 kemény lejt gyömöszölhettem havonta a szalmazsákba. Ha társadalmi elbírálásunk nem is repített spitzközelbe, de a szakmának volt némi becsülete, és ami annál is fontosabb, stabilitása, az árgus szemekkel figyelt, megüresedô posztokért ádáz harcok folytak a kulisszák mindkét oldalán. A "mindig újak"-ban nem volt hiány, a legelôrenemláthatóbb helyzetekre is akadt mindig megnyugtató megoldás. A céh ha olykor felszisszent is, magát meg nem adta. Az elhajlók, az elpártolók, a hûtlen szeretôk száma nem adott okot aggodalomra. A lyukas zsákok és fellelhetô foltok aránya mindig passzolt.
Érdekes módon az elsô repedések a szisztémán az általánosított milliomossá válás elsô éveit követôen váltak szabad szemmel is láthatóvá. A vitustáncát járó tranzíció, az irányítottan falcsul muzsikáló privatizáció, a tartósított inflációtól fuldokló ár- és pénzpolitika, a velejéig kizsigerelt állami büdzsé utolsó áldozataiként 1997-tôl ugyan brancsunkban is eljutottunk a hétszámjegyes bérfejtéshez, de mire mi 1-rôl 2-re, majd 3-ra jutottunk, addigra már a velünk egy szellemi súlycsoportba sorolható intellektuel társaink már javában illesztgették jövedelmükhöz a nyolcadik chiffre-t.
Ezen egyszerû okból napjainkban :
ritka holló a szakképzettség a szemlátomást elnéptelenedô vidéki iskolákban; aggasztóvá válik az érdektelenség a friss diplomások között a választott "hivatás" iránt (l. bölcsészeknek meghirdetett versenyvizsgák szerte a hazában); galamblelkû "népfelkelôk" állnak szemlesütve csatasorba; Eminescu felhívása még a mai napig sem talált magának kivitelezôt; bejáratott, lelkemhez nôtt, házi koldusom elnéz a fejem fölött.
Finnyás az ember és örökké elégedetlen. Ha meleg van, az a baj, ha hideg, az is gond. Valahogy átvészeltük a kánikulai napokat, hömpölygött a meleg éjjel-nappal, még az erkélyekre is kiköltöztek a hûsülni vágyók. Alvásról még így sem lehetett beszélni. Aztán megszánta az idô a szenvedôket, s megáldott néhány említésre való záporral, csattant is nagyokat, beleremegtek az ablakok, felébredtek még a mélyen alvók is.
S hétvégén, amikor az ember arra gondol, hogy végre bepótolja az álmatlan éjszakákat és jót alszik, alaposan melléfog.
Ilyenkor hétvégén zajlanak le az eget-földet rengetô bulik - mert hát egyszer van szülinapja az ember-nek - , amire ha tetszik, ha nem hivatalosak vagyunk... Az éjjeli egykor kezdôdô és virradatig tartó murit az egész lakónegyed "élvezi". Az orkánerejû zene a bulizók ordítozásával párosul. Így telnek el az éjszakai órák, mert a mulatozók fittyet hánynak a szomszédok felszólításaira.
A csend és rend ôrei ilyenkor nem lehet tudni, merre ballagnak, mire vigyáznak, pedig igazán megtehetnék, mert ha jól tudjuk, erre képezték ki ôket, vagy talán éppen errôl az óráról hiányoztak?
Megnyugtatásképpen elmondhatom, hogy mulasztásaikat bepótolhatják, mert hétvégeken - és nem csak akkor - "szerveznek" elég "decibeles népünnepélyt", amin nem szeretnénk részt venni, inkább pihenni, aludni.
A faluturizmusba való bekapcsolódásra a Felsô- Nyárád mentén adottak a lehetôségek és körülmények: a táj érintetlensége, szépsége, a kézmûvesség jelenléte, a horgászásra alkalmas tavak, a hagyományos ételek. Vármezôn ezek mind olyan értékek, amelyekre a helybeliek, lehet, oda sem figyelnek, de egy külföldinek, vagy hazai idegennek élményt jelent(het)nek. Mindezt hogyan lehet értékesíteni? Ennek a módját találta meg Lokodi Erzsébet.
- Családunkban, nemzedékekre visszamenôleg hagyomány az állattenyésztés. Mi is azzal fogalkoztunk hosszú éveken át. A rendszerváltás után elôttünk is kinyílt a világ, a rádió- és tv-adásokra gondolok. Nem emlékszem pontosan, tv-ben vagy rádióban hallottam, hogy Svájcban egy szoba többet hoz, mint egy fejôstehén. Erre figyeltem fel. Gondolkodni kezdtem. Fejôstehenünk van, növendék állatunk is. Eladnánk az állomány egy részét és építenénk a saját területünkre egy kis faluturizmusra alkalmas házikót. Akkor még feltételes módban gondolkodtam, mert meg kellett beszélnem a férjemmel. Végül is egyetértettünk. Az állatok egy részét eladtuk, a tejpénzt odapótoltuk és felépítettük a kétszintes házat. Fent 2 hálószobát, a földszinten nappalit és fürdôszobát rendeztünk be. Hat személy nyugodtan meglehet a vendégházban.
- Az egyetlen indok az "egy szoba többet hoz, mint egy fejôstehén" volt a faluturizmusba való bekapcsolódásakor?
- Nem, ennél körültekintôbben gondolkodtunk. Elôször is ahova építkeztünk, csodálatos a táj. Ide nem jut el a gyárak, gépkocsik füstje, a Nyárádot itt nem szennyezi semmi. Másodsorban figyelembe vettük azt, hogy én hosszú éveken át fôztem az erdészeti igazgatóság helybeli gondnoksága dolgozóinak. Megismertem a helyi hagyományos étrendeket, ételeket. Megtanultam az idôsebb asszonyoktól. És nem bántam meg, mert lassan kihaltak, ételreceptjeiket én jegyeztem le. Harmadsorban pedig engem mindig hajtott a tudásszomj. Beszereztem a falusi vendégfogadást taglaló, ismertetô könyveket, kapcsolatba léptem a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal. Az épület felépítésével párhuzamosan képeztem magam. Be kell vallanom, az iskolában csak orosz nyelvet tanultam. A kisebbik lányom, Iringó, aki VII. osztályt végzett, angolt tanul. Vele együtt tanultam. Nem szégyen még az én koromban sem. Iringó különben a nyári vakációban nagyon sokat segít a vendégellátásban is.
- Három éve fogadja a hazai és külföldi vendégeket. Van-e számszerû nyilvántartása a vendégekrôl?
- Idénig összesen 300 holland vendég igényelte szolgáltatásainkat, nem számolva a hazai átutazó vendégeket, akik egy-két éjszakára szállnak meg Vármezôn.
- Gondolom, igényesek a külföldi vendégek...
- Valóban így van. De nem a luxust igénylik, hanem a táj szépségét, a kirándulást, a gyaloglást a virágos mezôkön. Azt mondom, és nem tévedek, hogy a természettel szemben igényesek. Nagyra értékelik a különbözô mezei virágokat, a gyógynövényeket. Imádják a hagyományos ételeinket, fôleg a gyümölcsleveseket, a szalonnánkat, a hagymát. Volt olyan vendégem, aki a túrós puliszkát két szelet kenyér közé téve fogyasztotta el jó sok hagymával. A holland vendégeink többsége részt vesz az ételek készítésénél, kérdezôsködnek, jegyzik nemcsak a receptet, hanem azt is, hogy pontosan mennyi ideig tartom az ételt a tûzön, vagy miként teszem el a kovászos uborkát és hány napig érlelem. Mindez számukra élmény. És ami még számunkra fura, ittlétük idején nem igénylik a rádiót, a televíziót.
- Idénre jelentkeztek külföldi vendégek?
- Július, augusztus hónapokban foglalt a vendégházunk. Általában 2-4-6-os csoportokban érkeznek. Többen visszatérô vendégeink. Akik igénylik, lovashintót is bocsátunk rendelkezésükre. Végezetül megjegyezném, hogy a saját lakóházunkat bôvítjük, jelenleg egy külön szobát,fürdôszobát alakítottunk ki, csupán a víz bevezetését kell elvégeznünk. Erre azért volt szükség, hogy az átutazó vendégeket is fogadni tudjuk, amikor telt a vendégházunk a várlakban. Mit mondhatnék? Érdemes áldozni a faluturizmusra, mert megéri. Csak meg kell találni a módját.
Az egykori erdélyi fejedelem, Rhédey Ferenc és az angliai Erzsébet királynô egyik ôse, Rhédey Klaudia otthonául szolgáló erdôszentgyörgyi épületben ma általános iskola mûködik. Állaga alapján kívül,-belül ráfér a javítás, hiszen lévén mûemlék épület javítása különleges engedélyezésen esik át. Eddig belsô javítások csak ott történtek, ahol az feltétlenül szükséges volt.
Idén végre elkezdôdhetett az iskola javítása. Az erre szánt 200 millió lej körüli összeg a helyi tanács költségvetésébôl származik és nagy részét a palota külsô javítására fordítják. Ugyanakkor elkezdôdött a régi fapadok kicserélése modern típusú, nyugati országokban használatos iskolapadokkal. Ez a svájci testvértelepülés adományaiból, a helyi bútorgyártó szövetkezet segítségével valósul meg.
Az általános iskola másik épületében, ahol jelenleg a hetedik és nyolcadik osztályok számára van tanterem, önerôbôl falburkolat- szerelés kezdôdött el. Az iskola körül történô fejlesztéseknek ezzel azonban még nincs vége. A napokban zajlott le az a versenytárgyalás, amelynek célja, hogy vállalkozót találjanak egy három tantermes, multifunkcionális gyûlésteremmel, mellékhelyiségekkel, olvasóteremmel stb. ellátott iskolaépület megtervezésére. Az új épület valahol a jelenlegi tornaterem és a líceum épülete között helyezkedik majd el.
- A hely megválasztása azért is szerencsésnek mondható, mert a községben mûködô két külön oktatási intézmény - az általános iskola és a líceum - közös oktatási stratégiáját hangsúlyozná. A helyi líceumba beiratkozó gyerekek 80%-a itt végzi általános iskolai tanulmányait, ezért mindannyiunknak közös érdeke, hogy minél jobban felkészült gyerekek hagyják el az iskola padjait. Tudjuk, hogy az oktatásra szánt összeg mindig kevés és fôként kevesebb a szükségesnél, de ami van, azzal igyekszünk úgy sáfárkodni, hogy a legégetôbb problémákra megoldást találjunk - nyilatkozta a Népújságnak Székely Ferenc,az általános iskola ügyintézôje.
A polgármesteri hivatal és a közszolgáltató vállalatok mindig nyitottak a lakótársulások, a lakók felé, hiszen a felmerülô gondokat közösen kell megoldanunk - mondta dr. Dorin Florea polgármester a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, ahol pénteken több lakótársulás vezetôjével találkozott.
A polgármester elmondta, több adminisztrátor nem ismeri a lakásokra és lakótársulásokra vonatkozó 114-es törvény elôírásait, az ebben megfogalmazott kötelességeket és felelôsségeket. Mindez kiderül abból a rengeteg panaszból, amivel a polgárok hozzá fordulnak. Sokan még azt sem tudják, hogyan kell kiszámítani a közköltséget, a különbözô szolgáltatócégekkel (Salubriserv, Aquaserv, Energomur, gázvállalat stb.) milyen szerzôdésbeli kötelezettségeik vannak. Azt is megjegyezte, hogy sok lakótársulásnál az elnökök és az adminisztrátorok fölényesen kezelik a lakókat, nem kommunikálnak és ezért nagyon sok a félreértés. Ahol folytonos a párbeszéd a lakók, a társulás, a polgármesteri hivatal, illetve az említett közszolgáltató egységek között, ott sikerül a számlákat is rendezni, nincsenek elmaradva a közköltséggel. Vannak olyan társulások a városban, ahol bebizonyították: jól is lehet gazdálkodni. Ezeket a példákat kell követni - ajánlotta a polgármester.
A város elöljárója felhívta a figyelmet arra is, hogy a tulajdonosi társulásoknak a kötelessége rendet tartani a tömbházak körül. Egy olyan tanácsi határozatot terveznek, amelyben kötelezni fogják a társulásokat, hogy lebetonozott alapú, körbekerített, zárt szeméttároló helyeket képezzenek ki (felvételünkön). Azt is megtudtuk, hogy a szemétdíj begyûjtését átvette a polgármesteri hivatal és ezt az összeget további eurokukák vásárlására fordítják.
A továbbiakban a polgármester elmondta, 135 park és zöldövezet van a városban, ezeket program alapján átrendezik, mindenhova eljutnak, ahova kell, csak legyenek türelemmel a lakók. Természetesen a tömbházak körüli zöldövezet karbantartása továbbra is a lakótársulás feladata. Ami a garázsokat illeti, folyamatban van a hivatal által kezdeményezett program, ezért nem fogadnak el senkitôl garázsépítési kérést. Ahol már van és nem illeszkedik be az új városrendészeti tervbe, ott, ha valamilyen hálózati javítás lesz, megtörténhet, hogy lebontják az érintett garázst. Ezenkívül azt is megtudtuk, hogy a polgármester már most készül "átvenni" a közösségi rendôrséget (politie comunitara), ezért szerzôdést kötött a megyei rendôrséggel, miszerint a körzeti felelôsnek kötelessége havonta felkeresni a lakótársulások vezetôjét és megérdeklôdni, hogy van-e valamilyen gond. Az észrevételeket egy füzetbe kell bejegyezni, s így követhetô az is, hogyan végezte el a feladatát a rendôr a közösséggel szemben.
- Tragikus telünk lesz! - hívta fel a figyelmet a polgármester, hiszen a hôenergia ára olyan magas, hogy azt sokan nem tudják majd fizetni.
- Én nem értek ezzel egyet, de nincs mit tennünk ez ellen - mondta. Ezért már most gondoljanak arra a lakótársulások adminisztrátorai, hogyan osztják fel a tartozásokat, hogy minél kevesebb adósuk legyen télire. Sajnos a törvény is olyan, hogy az adósokat nehezen, hosszas jogi folyamat után lehet kilakoltatni, s ez is gátolja az adminisztrátorok munkáját - ismerte el a polgármester.
Végezetül tájékoztatta a jelenlevôket a hivatal utcajavítási, közvilágítási programjáról, s arról is, hogy valamilyen hitelezési lehetôség után néz, amivel azokat a lakótársulásokat támogatnák, ahol belsô javítási, felújítási munkákat szeretnének elvégezni.
A találkozó végén a lakótársulások képviselôi az elmondottakkal kapcsolatos sajátos gondokat említették, amelyekre a jelen levô cégek, hivatalok képviselôi válaszoltak. A kérdések a köztisztaságra és szemétkezelésre, a közrendészek tevékenységére, a számlázásra, bizonyos kedvezményekre vonatkoztak. Kiderült, hogy többen tájékozatlanok és olyan kérdések is elhangzottak, amelyekre az adminisztrátoroknak kellett volna tudniuk a választ.
Az év elsô szemeszterében a Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz 73 panasszal fordultak a közétkeztetés terén, ezért ebben a hónapban a szakfelügyelôk 25 különbözô típusú nyilvános közétkeztetési helyiséget: vendéglôket, gyorsétkezdéket, büféket, bárokat, teraszokat, diszkókat ellenôriztek.
- egészségügyi és állategészségügyi mûködési engedély nélkül mûködik a nyárádmagyarósi Agroven Impex Kft., a székelybósi Filip Alexandru családi vállalkozás, a maroskeresztúri Coop cukrászda érvényes egészségügyi engedéllyel rendelkezik, büféként mûködik.
A marosvásárhelyi Riccardi Trans Service Kft.-nél a fagyasztott csirke meghatározatlan szagot árasztott, és zöldes árnyalatú volt; a szovátai Zolking Prod Kft.- nél és Boema Kft.-nél a tömlôtúró, valamint a préselt sonka csomagolásán nem volt feltüntetve a szavatossági idô.
A marosvásárhelyi Cori Kft. olyan fagylaltot árul, amelyen nincs feltüntetve a mennyiség; ugyancsak a marosvásárhelyi Ramdorya Kft. nem tüntette fel a menülistán a mennyiséget.
A székelyberei P. F Morar Irén bárban és a nyárádmagyarósi Agroven Impex Kft.-nél nem biztosítják a meleg és hideg vizet; a fehéregyházi Sandu Cristian családi vállalkozásnál az asztalok, székek és a csempézet nem volt higiénikus; a marosvásárhelyi Comimpex Try Boy Kft.-nél az abroszok pecsétesek és lyukasak voltak; a ludasi Moldovan Corneliánál a kerti bútorok nem voltak megfelelôek; a szovátai Stîna De Vale Doi Brazi Kft.-nél a kanálisüregek nem a megfelelô módon védettek; a marosvásárhelyi Cori Kft.- nél a parázson sütött kolbászkák elkészítésére szánt hely nincs elkülönítve; a feldolgozási helyek nincsenek tisztán tartva, az egészségügyi védelmet biztosító felszerelés hiányos.
A fogyasztóvédelmi elôírások be nem tartása miatt 47 millió lej büntetést szabtak ki, 13 közétkeztetési egység mûködését felfüggesztették és 1,198 millió lej értéknyi árut kivontak a forgalomból.
Augusztus 25-e a határidô a volt Herlitz-Mobex, a jelenlegi Baschet Club Mures számára, amíg kiderül, hogy indul-e az együttes az ôsszel kezdôdô férfi A- osztályos bajnoki idényben. Jelenleg ugyanis - Ovidiu Natea prefektus ellenkezô ígéretei ellenére - még mindig nincs biztosíték arra, hogy a csapatnak meglesz a kellô anyagi fedezete, hogy a részvételi költségeket fedezni tudja, s több hónapos tartozásai is felhalmozódtak. Takács Károly, a klub menedzsere - gyakorlatilag az ô emberfölötti erôfeszítéseinek köszönhetô, hogy az utóbbi néhány évben még létezett férfi kosárlabda a városban - elmondta, hogy amennyiben a fenti dátumig nem sikerül megoldani a gondokat, kénytelen lesz elengedni a játékosokat, s közölni a szövetséggel, hogy a csapat nem tud indulni a bajnokságban.
Eközben - minden nehézség ellenére - az együttes július közepén megkezdte a felkészülést, szinte a teljes tavalyi kerettel. Valamennyien tisztában vannak a nehézségekkel, a vezetôség ismertette a játékosokkal a tényeket, s aki úgy gondolta, hogy nem tud várni, amíg végleges választ kapnak a lenni, vagy nem lenni kérdésére, az szabadon választhatott más együttest. A többség a maradást választotta, de voltak kivételek is. A legfájdalmasabb az edzô, Mihai Corui távozása, aki - nem viselvén el tovább a bizonytalanságot és a nincstelenséget - Temesvárra szerzôdött másodedzônek. Noha lépése emberileg érthetô, mégis meglepô, hogy pontosan ô hagyja elsôként ott a süllyedô hajót, amely mellett látványos és hangzatos nyilatkozatokban foglalt állást az utóbbi idény során, dobogós helyezést ígért néhány év múlva a vásárhelyi csapat számára, s aki gyakorlatilag Marosvásárhelyen tanulta meg az edzôi mesterséget. Ugyancsak Temesvárra igazolt Sáfár Zoltán, aki a tavaszi idényben már Németországban játszott, s onnan tért vissza eredeti egyesületéhez.
További két játékos készül a Béga-parti város csapatával, helyzetük azonban lényegesen eltérô. Radu Horea megígérte, hogy amennyiben megoldódnak a gondok, azonnal visszatér, hisz szívesebben játszik Marosvásárhelyen, s ugyancsak visszatér az ifjúsági válogatott csapatkapitánya, Pora, neki egyébként még egy éve van az érettségiig.
Voda Eugen, a marosvásárhelyi ASA és a craiovai Universitatea egykori kapusa, majd az elôbbi egyesület volt másodedzôje, ma a Feröer-szigeteken edzô- játékosként tevékenykedik. Vele készítettük az alábbi interjút.
- Milyen alkalommal láthatjuk Marosvásárhelyen?
- A pihenôszabadságomat töltjük itthon a családommal, s néhány napra a tengerpartra is leutazunk.
- Hogyan került éppen a Feröer-szigetekre, Európa legészakibb szegletébe?
- A feleségemnek, Adrianának (szerk. megj.: Barbat Adriana, a Muresul egykori kézilabdázója) meg nekem volt egy csoporttársunk a sportfôiskolán, Ileana Manolescu, aki késôbb röplabdaedzôként tevékenykedett, s eljutott a Feröer-szigetekig. Ô hívott fel minket, s ajánlotta fel a lehetôséget. Sokat köszönhetek ugyanakkor volt craiovai csapattársamnak, Gheorghita Geolgaunak, aki már évek óta dolgozik ott, és beszélt az érdekemben. A döntést az is elôsegítette, hogy abban az idôszakban azt ajánlották fel nekem, hogy az ASA labdarúgó szakosztályának keretében vállaljam el az ifjúsági és gyerekközpont irányítását havi két és fél millió lejes fizetéssel. Akkor már inkább elhatároztuk, hogy elfogadjuk ezt az ajánlatot.
- 2001. február 7-én indultam útnak Koppenhága felé, s onnan a Feröer-szigetekre.
- S ott átvette a másodosztályos FC Skala irányítását...
- ...Amellyel aztán sikerült feljutnunk az elsô osztályba. Ez azonban azért nem volt annyira egyszerû. Tavaly az ôszi idény végén a 2. helyen végeztünk, s az osztályozó mérkôzést megnyerve jutottunk az elsô ligába.
- Milyen színvonalú a feröeri elsô osztály?
- A labdarúgás szintje körülbelül az itteni C- osztálynak felel meg, azonban a lehetôségek kiválóak, az anyagi feltételek pedig nagyon jók.
- Mennyit keres egy elsô osztályú labdarúgó?
- A játékosok többsége amatôr, ami azt jelenti, hogy a mindennapi munka után járnak edzésekre. Természetesen létezik mérkôzésprémium, ami az elsô osztályban 300-600 dán korona körül lehet, azaz átszámítva 40-70 dollár. Az átlagfizetés a szigeteken 1200 dollár körül van, emellett a legjobb labdarúgók havi 1000 dollárt is megtakaríthatnak a futballból.
- Még be szokott állni a kapuba védeni?
- Miután meggyôzôdtem, hogy milyen szinten van a foci a szigeteken, elhatároztam, hogy ismét kapuba állok. Jelenleg, 38 évesen, rengeteg munka árán, én vagyok az FC Skala elsô számú kapusa.
- Hogy állnak most a bajnokságban?
- Pillanatnyilag sajnos sereghajtók vagyunk, de én remélem, hogy a bajnokság végéig (szerk. megj.: a bajnoki idény a Feröer-szigeteken tavasztól ôszig tart) elkerüljük a kiesési övezetet.
- Igaz, hogy két további Maros megyei labdarúgót is szerzôdtetett az FC Skala?
- Igen, a dicsôszentmártoni Chimica két volt játékosáról, Kallóról és Gaborról van szó, akiket én irányítottam a szigetek felé. Kiváló labdarúgók, akiktôl sokat várok a bajnoki idényben.
- A családja hogyan szokta meg az északi környezetet és életmódot?
- Feleségem és kislányom nagyon jól érzik magukat Skalában. Ioana, a lányom kézilabdázik és focizik is a 12-14 évesek korosztályának csapatában, ahol csatárt játszik.
- Befejezésül kérem, mondjon néhány szót errôl a kis országról, hisz olvasóink közül biztosan kevesen hallottak bôvebben róla, s még kevesebbeknek van alkalmuk eljutni oda.
- A Feröer-szigetek az Atlanti-óceán északi részén, Izland és Skócia között terül el. A dán királysághoz tartozik, 18 sziget alkotja, melyek egy 113 km hosszú és 75 km széles területen szóródnak szét. Télen átlag -5-10 Cs van, nyáron a legmagasabb hômérséklet +15 Cs körüli. Széles politikai autonómiája, saját zászlója és parlamentje van, mintegy 50.000 lakosának zöme halászattal, halfeldolgozással foglalkozik. Skalában, ahol lakunk, mintegy 600 fô szerepel a nyilvántartásban.
A város sporttörténetében elsô alkalommal terveznek profi ökölvívó gálát szervezni Marosvásárhelyen. A gálán legkevesebb öt mérkôzésre kerül sor, melyeken országos bajnokságok érmesei, nemzetközi tornák gyôztesei próbálkoznak meg a csupasz felsôtesttel, védôsisak nélkül vívott boksszal.
A gála szervezéséhez Dan Ghiurca, a Ring Box klub elnöke Dorin Florea polgármester támogatását is elnyerte, aki Leonard Doroftei marosvásárhelyi látogatásakor ígérte meg, hogy a hivatal is hozzájárul a kiadásokhoz. A Ring Box ugyanakkor további támogatókat is keres, olyan befektetôket is, amelyek a marosvásárhelyi profi ökölvívás fejlôdésében komoly szerepet vállalnának. A Ring Box keretén belül egyelôre Anti Gerô- Árpád az egyetlen leigazolt profi ökölvívó, de további három-négy sportoló kíván áttérni a professzionizmusra, vagy legalább a félprofi találkozókkal hajlandóak megpróbálkozni. Ilyenekre évi legfeljebb három alkalommal lehetôségük van, anélkül, hogy elveszítenék amatôr státusukat. Közöttük található George Mocanu, aki az 1997-es budapesti világbajnokságon a negyeddöntôkig jutott.
A profi ökölvívó gála színhelyéül a felújított nyári színpadot szemelték ki a szervezôk.
- Nem jártam még szebb helyen, itt minden adott ahhoz, hogy újabb csúcsok szülessenek - nyilatkozott lelkesen Sven Egil Folvik, a LEN tiszteletbeli fôtitkára a vizes sportok Európa-bajnokságának otthont adó berlini létesítményrôl.
Az Európai Úszó Liga többi vezetôje szerint is a kontinens legfantasztikusabb uszodájában versenyezhetnek a 38 országból verbuválódott indulók a pénteken indult Európa-bajnokságon..
Az úszó- és mûúszó versenyeket 2200, a mûugrást 1600 nézô tekintheti meg az összesen 4000 férôhelyes létesítményben. Az eseményt 20 televízióállomás közvetíti Európa-szerte több mint 400 órás élô adásban.
Az Eb során 57 számban avatnak bajnokot.
Az elsô magyar érem, egy ezüst, a férfiak szinkron toronyugró számában született a Lengyel Imre, Hajnal György páros révén.
(MTI) Hugo Sanchez azt mondta, hogy amennyiben ô lesz a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akkor világbajnokságot nyer a csapattal.
- Ha nem 2006-ban Németországban, akkor négy évvel késôbb - állította minden idôk egyik legjobb mexikói futballistája, aki a szakvezetôi poszt elsô számú várományosa. - Türelmes vagyok, kivárom a soromat. Biztos vagyok abban, hogy elôbb- utóbb siker koronázza az elképzeléseimet. Csak a világbajnoki cím érdekel.
A Las Pumas trénere arról is szólt, hogy ellenzi a honosításokat:
- Teljesen feleslegesnek tartom, hogy közepes tehetségû játékosok megkapják a mexikói állampolgárságot. Rendkívül sok ifjú tehetséggel rendelkezünk. Velük kell foglalkozni, ez a jövô egyetlen lehetséges útja.
Javier Aguirre, aki a világbajnokságon irányította a válogatottat, a spanyol élvonalbeli Osasuna együtteséhez szerzôdött.
A közép-amerikai együttes a nyolcaddöntôben búcsúzott a vb-n, miután 2-0-ra kikapott az Egyesült Államoktól.
Marosvásárhelyi sportolócsaládok
Bíró Levente (barátainak és a szurkolóknak: Laska) Marosvásárhelyen született, s Szász Károllyal, Kiss Istvánnal és Szatmári Tiborral sajátította el a labdarúgás alapjait.
Tizennégy évesen igazolta le kapusként az ASA junior II csapata, ahonnan az ifjúsági csapathoz került, Ördögh Attila keze alá. 1976-ban vették be a felnôtt keretbe, az elsô felnôtt mérkôzését a Gloria Buzau ellen játszotta idegenben. Pályafutása során összesen 114 hivatalos találkozón védte a marosvásárhelyi ASA hálóját. A legszívesebben egy bukaresti találkozóra emlékszik vissza a Dinamo ellen, melyen - noha a csapat 0-1 arányban veszített -, a mérkôzés legjobbjának nevezte a neves szakkommentátor, Ion Ghitulescu. A mérkôzésrôl készült videofelvételt édesapja ereklyeként ôrzi.
Románia junior válogatottjába 8 alkalommal, az ifjúsági válogatottba 11 alkalommal hívták meg.
Bíró Levente rendkívüli odaadásával tûnt ki, a közönség kedvencei közé tartozott. Bátor közbeavatkozásai és közvetlen egyénisége kedveltté tették. Noha fiatalabb volt náluk, kiváló kapcsolatban volt csapattársaival Bölönivel, Hajnallal, Fazakassal, Varodival.
Tíz évet játszott az ASA-nál, majd a B- osztályos dicsôszentmártoni Chimicában és a szászrégeni Avân-tulban folytatta. Késôbb az Elektro-marosnál játszott, majd a Metalo-tehnicához került, s a D-osztályban, Nyárádszeredán és Sóváradon fejezte be pályafutását. A legutóbbi együttesnél edzôként is tevékenykedett.
Bíró Zita a Bolyai Farkas gimnáziumban kezdett kézilabdázni, s hamarosan kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van ehhez a sportághoz. Edzôi Hellwig Vilmos és Kulcsár László voltak. Technikás, gyors szélsôként vált ismertté, s hamarosan a Muresul A-osztályos együtteséhez került. Villámgyors, többnyire góllal végzôdô ellentámadásaira ma is élénken emlékezik a vásárhelyi közönség.
Az 1987-es Románia-kupagyôztes és az egy évvel késôbbi bajnokcsapat tagja volt, a román válogatottban Törökkel és Verigeanuval volt csapattárs, válogatottként Balkán-bajnokságot is nyert.
Bíró Zita hosszú pályafutása alatt egyetlen csapatnál, a Muresulnál játszott, egészen az együttes feloszlatásáig.
Gólok. A megyei labdarúgó-bajnokság északi csoportjában 13 csapat indult, melyek 156 mérkôzésen döntötték el a sorrendet. A találkozókon összesen 763 gól esett, ebbôl a házigazdák 493-at szereztek (223 az ôszi idényben, 270 a visszavágókon), a vendégek 270-et (133+137). A leggólgazdagabb a 26. forduló volt 49 góllal (35 a házigazdák, 14 a vendégcsapatok javára), 42-42 gól esett a 24. (27+15) és a 25. (33+9) fordulókban. A legkevesebb találat a 13. és a 16. fordulókban esett, amikor 17-17 gólt szereztek a csatárok (12+5 és 11+8), míg a 9. (11+8) és a 12. (13+6) fordulókban 19-19 gól esett.
Góllövôk. A leggólerôsebb játékosok ebben a csoportban a szászrégeni Hegedûk Tánca játékosa, Csatlós András 27, és a szászrégeni Testvériséget erôsítô Csiki Vilmos 24 találattal. 20 gólt szerzett Emilian Bugnar (Lövér) és Claudiu Frandes (Görgény-szentimre). A további sorrend: 19 gól: Ciprian Pescarus (Görgényoroszfalu); 14 gól: Csiki János (Testvériség), Teodor Craciun (Lövér); 12 gól: Alexandru Oltean (Görgényoroszfalu); 11 gól: Dorin Pop (Görgénysóakna), Nicolae Moldovan (Hegedûk Tánca), Fülöp István (Sáromberke), Ilie Vântu (Déda), Zsigmond Vilmos (Gernyeszeg) - egy tizenegyesbôl, Dávid Sándor (Holtmaros) - kettô tizenegyesbôl, Ovidiu Marginean (Görgényoroszfalu).
Eredmények. A bajnoki idény során 41 különféle eredmény született. A leggyakrabban (a gyakori óvások miatt is) a 3-0 fordult elô, 28 esetben. 2-1 és 3-1 volt a végeredmény 12-12 esetben, a 3-2 tíz, az 1-0 nyolcszor fordult elô. Hétszer volt 4-0, hatszor 2-0 vagy 5- 2, négy alkalommal 1-1, 2-2 vagy 5-1. Három-három esetben 3-3, 4-1, 4-2, 5-0, 5-3 vagy 7-0 volt a találkozó kimenetele, két-két alkalommal 6-1, 6-3, 7-1, 9-0, 11-3 vagy 13-1, míg csupán egyszer-egyszer fordult elô a 0-0, 4-3, 4-4, 5-4, 5-5, 6-0, 6-2, 6-4, 7-2, 7-3, 7-4, 8-0, 8-1, 8-2, 8-3, 9-2, 10-0 vagy a 11-2.
Sárga lapok. A bajnoki idény során a játékvezetôk 367 alkalommal mutatták fel a sárga lapot. A legtöbbször a szászrégeni Testvériség játékosainak, 40 alkalommal. A Hegedûk Tánca 39, Gernyeszeg 34 sárga lapot összegzett. A legkevesebb lapot Görgényoroszfalu játékosai kapták, 17-et, utánuk Sáromberke következik 22 sárga lappal. A legtöbb sárga lapos figyelmeztetésben, hétben Cornel Oltean (Görgénysóakna) részesült, Teodor Craciunt (Lövér) hatszor figyelmeztették. Öt-öt sárgát kaptak: Sorin Tanase (Déda), Cristian Cioata (Hegedûk Tánca), Csiki Attila (Testvériség), Iacob Casuba (Holtmaros).
Piros lapok. A bajnoki idényben kereken 50 játékost állítottak ki a játékvezetôk. A legtöbb piros lapot, 5-5-öt Holtmaros és a Hegedûk Tánca kapták, négy- négyszer küldték ki a Testvériség, Görgényszentimre, Görgény-oroszfalu és Lövér játékosait.
Büntetôk. A bajnokság során húsz gól született tizenegyesbôl. A legtöbb büntetôgólt, négyet, Holtmaros szerezte, a Hegedûk Tánca háromszor volt eredményes tizenegyesbôl. Marosvécs és Görgénysóakna egyetlen gólt sem rúgott büntetôbôl.
Büntetések. A kiállítások és sárga lapok következtében a legtöbb felfüggesztéssel a Holtmaros játékosait sújtották, összesen egy év és tizenöt fordulóval. Görgény-oroszfalu egy év és öt forduló, Marosvécs egy év és három forduló felfüggesztést kapott. A Testvériség és Lövér hat-hat hónap és hét forduló büntetésben részesült. A legkevesebb büntetést Marossárpatak játékosai kapták: játékjogukat három fordulóra függesztették fel.
Gólok. A megyei labdarúgó-bajnokság déli csoportjában 10 csapat indult. A találkozókon összesen 382 gól esett, ebbôl a házigazdák 265- öt szereztek (132 az ôszi idényben, 133 a visszavágókon), a vendégek 117-et (63+54). A leggólgazdagabb a 3. forduló és a 17. forduló volt 29-29 góllal (15 a házigazdák és 14 a vendégcsapa-tok, illetve 20 a házigazdák és 9 a vendégek javára), 27 gól esett a 16. (17+10) fordulóban. A legkevesebb találat az 5. fordulóban esett, amikor 10 gólt szereztek a csatárok (6+4), míg a 9. (11+8) és a 15. fordulóban 12 (7+5) gól esett.
Góllövôk. A leggólerôsebb játékosok ebben a csoportban Harasztkerék játékosai, Nagy László 13, és Miklós Márton 12 találattal, 11 gólt szerzett Muszka Sándor (Vámosgálfalva). A további sorrend: 8 gól: Florin Dumbrava (Kerelô); 7 gól: Adrian Detesan (Nagysármás), Dumitru Botos (Kerelô), Henter Attila (Harasztkerék), Cristian Michi (Nagysármás), Vagál Attila (Vámosgálfalva).
Eredmények. A bajnoki idény során 27 különféle eredmény született. A leggyakrabban a 3-0 fordult elô, 22 esetben. 2-1 volt a végeredmény hét esetben, a 2-0 hatszor, az 1-0 ötször fordult elô. Négyszer volt 4-0, három-három esetben 3-2, 4-1, 5-0, 5-1, 6-1 vagy 7-0 volt a találkozó kimenetele, két-két alkalommal 0-0, 1-1, 3-1, 3-3, 5-2, 5-3 vagy 6-2-re zárult a mérkôzés, míg csupán egyszer-egyszer fordult elô a 2-2, 4-2, 4-3, 6-0, 7-1, 7-2, 9-0, 9-3 vagy 10-3.
Sárga lapok. A bajnoki idény során a játékvezetôk 178 alkalommal mutatták fel a sárga lapot. A legtöbbször a Vámosgálfalva játékosainak, 24 alkalommal. Mezôzáh 23, Nagysármás és Kerelô 21-21 sárga lapot összegzett. A legkevesebb lapot Mezôbánd játékosai kapták, 6-ot, utánuk Harasztkerék következik 11, Marosszentgyörgy 17 sárga lappal. A legtöbb sárga lapos figyelmeztetésben, négyben, Szentgyörgyi János (Vámos-gálfalva), Vasile Oprisor (Dános), Ioan Petri (Csatófalva), Beniamin Piper (Mezôzáh), Virág Attila és Florin Detesan (mindketten Nagysármás) részesültek.
Piros lapok. A déli csoport bajnoki idényében 18 játékost állítottak ki a játékvezetôk. A legtöbb piros lapot, 5-öt Dános játékosai kapták, míg Kerelô, Nagysármás és Mezôbánd játékosait egyszer sem állították ki.
Büntetôk. A bajnokság során hét gól született tizenegyesbôl. Két-két büntetôgólt, Csatófalva és Nagysármás szereztek, Harasztkerék, Dános, Szentgerice, Vámos-gálfalva és Mezôbánd egyetlen gólt sem rúgott büntetôbôl.
Büntetések. A kiállítások és sárga lapok következtében a legtöbb felfüggesztéssel Dános játékosait sújtották, összesen három hónap és hét fordulóval. Harasztkerék és Marosszentgyörgy 5-5 forduló felfüggesztést kapott, Vámosgálfalva négyet, Csatófalva és Szentgerice hármat-hármat. Kerelô és Mezôbánd játékosait egyetlen forduló büntetéssel sem sújtották.
A szászrégeni Maviprod már továbbjutott a Románia-kupa második fordulójába, pedig az elsô kör találkozóit csak augusztus 10-én szervezik. Ez úgy vált lehetségessé, hogy ebben a körben a megyei fázis gyôztese ellenfeléül a borszéki Apemint jelölte ki a szakszövetség, mivel azonban a borszéki csapat megszûnt, a Maviprod játék nélkül jut tovább.
Az elsô körben a megyei kupagyôztesek mellett csupán a C-osztályos bajnokság 10. hely alatt végzett együtteseit programálták, így megyénkbôl ennek a fázisnak nincs további résztvevôje. A második körben azonban már bekapcsolódnak a C- osztályos csapatok, a két marosvásárhelyi együttes, a CS Armata és a Gaz Metan, Nyárádtô és a dicsôszentmártoni Chimica is. A második kör mérkôzéseit augusztus 24-re tervezték, a földrajzi szempontok szerint kialakított párosításról csak ezután döntenek. Megyénk öt érdekelt csapata közül négyen minden bizonnyal egymás ellen játszanak majd.
Az augusztus 31-én induló C-osztályos labdarúgó-bajnokságnak ismét Florea Ispir irányítása alatt vág neki a marosvásárhelyi Gaz Metan csapata. Két évvel korábban az együttes, az ASA volt hátvédjének keze alatt egy lépésre volt attól, hogy feljusson a másodosztályba.
Ezután az akkori vezetés úgy határozott, hogy a Gaz Metan játékosainak egy részével a B- osztályos katonacsapat erôsítésére átveszi az ASA irányítását, ám az erôltetett frigy katasztrofális eredményt hozott. A "régi" ASA-sok - Asztalos kivételével - nem fogadták be a volt Gaz Metan-játékosokat, s a kulisszaharcoknak esett áldozatul az edzô is, miután a csapat sokkoló, 1-6 arányú hazai vereséget szenvedett.
Eközben a C-osztályban rekedt Gaz Metan, megvékonyodott kerettel, csökkent költségvetéssel, csupán a harmadosztályban való megkapaszkodást tûzte ki célul, s ezt sikerült is teljesítenie.
Az idei bajnokságban azonban ismét Ispir irányítja a gázasok csapatát, ahová - rövid seychelles-i kitérô után - visszatértek Peres Levente és Gagyi Barna, az ASA által "kilökött idegen testek", s ha a Romgaz és a gázkútfúró vállalat támogatása is megfelelô lesz, ismét meghatározó szerepet játszhat az együttes a csoportjában.
Komplikálja természetesen a dolgokat, hogy ugyanabban a csoportban található az idôközben átkeresztelkedett CS Armata is, s Florea Ispir szerint a B- osztályból jövô együttes - a masszív távozások dacára - a csoport elsô számú favoritja, a marosvásárhelyi labdarúgás zászlóvivôje marad. Kérdés, hogy ebbôl a megállapításból mennyi a diplomácia, illetve mennyi a felülrôl indukált "kötelezô tiszteletadás", tény azonban, hogy a Gaz Metan kitûzött cél nélkül indul neki a bajnoki idénynek, s majd a menet közben adódó lehetôségeket megpróbálják kihasználni. A csapat mindenesetre "jó" az elsô öt hely egyikére, s majd elválik, miben reménykedhet.
A Gaz Metan csütörtökön Szovátára utazott edzôtáborba (nem mellékes talán, hogy a CS Armatának nem jutott edzôtáborra, a felkészítô idôszakban végig Marosvásárhelyen maradnak), ahol augusztus 2-áig tartózkodik. A tavalyi kerethez csatlakozott három fiatal medgyesi játékos is, Kalló, Blaga és Péter. Az edzôtábor után a csapat a dicsôszentmártoni Chimicával, Tordával, Bethlennel és Aranyosgyéressel játszik felkészítô mérkôzéseket. Apróság, de sokatmondó részlet, hogy noha kézenfekvô lenne, a CS Armata ellen nem játszanak felkészítôt.
A labdarúgó Bajnokok Ligája elsô selejtezô fordulójának visszavágó találkozói után készen áll a második selejtezô forduló mérkôzéseinek programja. Ebben a fázisban csupán az európai ranglista legalacsonyabb szintjén álló bajnokcsapatok vettek részt, a valóban komoly bajnokságok csapatai csupán a 3. selejtezô körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Íme az eredmények (zárójelben az elsô találkozó, a kiemelt csapat jutott tovább):
Zsenisz Asztana (kazah) - Sheriff Tiraspol (moldovai) 3-2 (1-2)
Pjunik Jereván (örmény) - Tampere United (finn) 2-0 (4-0)
Belscsina Bobrujszk (fehérorosz) - Portadown (északír) 3-2 (0-0)
Vardar Szkopje (macedón) - Dudelange (luxemburgi) 3-0 (1-1)
Dinamo Tirana (albán) - Kaunas (litván) 0-0 (3-2)
Apoel Nicosia (ciprusi) - Flora Tallinn (észt) 1-0 (0-0)
B36 Torshavn (feröer-szigeteki) - Torpedo Kutajszi (grúz) 0-1 (2-5)
Barry Town (walesi) - Skonto Riga (lett) 0-1 (0-5)
Shelbourne (ír) - Hibernians (máltai) 0-1 (2-2)
Akranes (izlandi) - Zeljeznicsar (bosnyák) 0-1 (0-3)
A második selejtezô kör párosítása:
Zalaegerszegi TE - NK Zágráb (horvát)
Dinamo Kijev (ukrán) - Pjunik Jereván (örmény)
Sparta Prága (cseh) - Torpedo Kutajszi (grúz)
FC Bruges (belga) - Dinamo Bukarest
Boavista (portugál) - Hibernians (máltai)
Sheriff Tiraspol (moldovai) - Grazer AK (osztrák)
Bröndby (dán) - Dinamo Tirana (albán)
Maccabi Haifa (izraeli) - Belscsina Bobrujszk (fehérorosz)
Vardar Szkopje (macedón) - Legia Varsó (lengyel)
Lilleström (norvég) - Zeljeznicsar (bosnyák)
Maribor (szlovén) - Apoel Nicosia (ciprusi)
Skonto Riga (lett) - Levszki Szófia (bolgár)
Hammarby (svéd) - Partizan Belgrád (jugoszláv)
Zsolna (szlovák) - Bázel (svájci)
A mérkôzéseket július 31-én és augusztus 7-én játsszák.
Második alkalommal szervezi meg az Outward Bound Romania ifjúsági szervezet az Örökmozgó Turista Egyesülettel közösen az egyetlen romániai kalandversenyt, a Carpathian Adventure néven hagyományteremtô szándékkal létrehozott eco challenge viadalt.
Míg a tavaly a Békás-szoros és a Nagy- Hagymás hegység volt a verseny fô színhelye, az idén a Kelemen-havasokban és a Görgényi-havasokban vetélkednek a négyfôs csapatok. A szabályok szerint a négy csapattag közül legalább az egyiknek nônek kell lennie. Nos, az idei verseny igazán emberpróbáló, valódi kalandkedvelôknek való viadal, hisz az edzett, jó fizikai kondícióban lévô indulóknak sem lesz könnyû megbirkózni a három szakaszra osztott versenytávval. A 21 rajthoz álló négyes (a tavalyi 10 indulóhoz képest), köztük egy magyarországi csapat, elôbb a Kolibica tavon saját készítésû tutajjal teljesíti a kitûzött távot, majd 40 km-es, a Kelemen- havasok legmagasabb csúcsait is érintô gyalogtúra után még 120 km-es hegyi kerékpározás vár rájuk, Gödemesterházától a Görgényi-havasok úttalan útjain át egész Szovátáig. A három próba között nincs megállapított szünet, a csapatok maguk döntik el, hogy mikor és mennyit pihennek, a gyôztes az a négyes, amelyik elsôként ér Szovátára, s közben valamennyi ellenôrzô pontot érintett. A csapatok, a saját biztonságuk érdekében, kötelesek a szervezôk által elôírt minimális felszerelést magukkal vinni, s indulás elôtt orvosi vizsgálaton is átesnek. Ugyanakkor a résztvevôk kötelesek betartani az ökológiai turizmus szabályait, minden hulladékot magukkal kell vinniük a hegyrôl. A szabályok megszegôit idôbüntetéssel sújtják.
Az indulás augusztus 1-jén, csütörtökön reggeli 6 órakor lesz a Kolibica tónál, míg az elsô befutókat 3-án, szombat reggeltôl várják Szovátán, de aki szombat reggel 8-ig nem jut el a gödemesterházi ellenôrzô pontig, az a kerékpáros szakaszon már nem indulhat el. A beérkezés végsô határideje augusztus 4-e, vasárnap 11 óra.
A szervezôk elmondták, hogy az idén a szponzorok - egyes cikkek árengedményes megvásárlásának lehetôvé tételétôl eltekintve - szinte teljes egészében elmaradtak, így a szervezési költségeket saját forrásokból és a fejenkénti 20 euró benevezési díjból fedezik.
Az idén is a nyerteseket ATTA hegymászó- felszereléssel, oklevelekkel, érmékkel jutalmazzák. A gyôztes csapat pedig hazaviheti a Carpathian Adventure- vándorserleget.
Víkendtelepi Flash divízió, szombati bajnokság, 12. forduló: Tomys - Black and White 8-2; Naturfruct - Sporting 4-8; Inter - Aston Villa 2-0; Aleea - Vento 3-0; Fradi - Lazio 3-0; Venezia - Rolex 0-3. Az Arsenal állt. Állás: 1. Inter 31 p. 2. Aleea 23 p. 3. Arsenal 22 p.
Víkendtelepi Flash divízió, vasárnapi bajnokság, 12. forduló: Brescia - Juventus 2-10; Torpi - Dinamo 0-4; Como - XXL 2-0; Nike - Camping 3-0; Liverpool - More B. 2-1; Barcelona - Roma 1-6. Az Ajax állt. Állás: 1. Nike 33 p. 2. Barcelona 26 p. 3. Roma 24 p.
Tudor I bajnokság, 12. forduló: River Plate - Progresul 1-4; Borussia - Real 0-3; Super - Verona 3-0; Mobex - Carion 8-1; Lazio - Venus 3-7; National - Boca Juniors 0-1. Az Oldboys állt. Állás: 1. National 31 p. 2. Progresul 25 p. 3. Venus 22 p.
Tudor II bajnokság, 6. forduló: Otelul - Barcelona 3-3; Feyenoord - Rapid 3-8; Verona - Real 2-0; Ajax - Thalia 1-3; Muresul - Banat 6- 3. Állás: 1-2. Muresul, Rapid 15-15 p.
Kövesdombi bajnokság, 4. forduló: Boca Juniors - Craiova 1-3; Chelsea - Pandurii 4-4; Optimex - Vicenza 3-2; C. Sharp - Juventus 1-0; Valencia - Como elmaradt; Cosmos - Brazilia 0-2. A Viitorul állt. Állás: 1-2. Optimex, Valencia 9-9 p. 3. Viitorul 7 p.
9-es iskolai bajnokság, 13. (utolsó) forduló: Inter - Rolex 1-2; Aleea - Transcom Lucian 3-2; Amigo - Bastia 1-0; Parma - Fortuna 2-0; Dinamo - Aston Villa 1-5; Real - Lambda 1-3. A Pharma Tech állt. Állás: 1. Pharma Tech 34 p. 2-3. Parma, Aleea 26-26 p. (Vasárnap, augusztus 4-én helyosztót játszik a két csapat a 2. helyért.)
Meggyesfalvi bajnokság, 8. forduló: Transportul - Tico 7-1; Viitorul - Stiinta 3-1; Rapid - Walmark 0-4; Kappa - Fepa 5-3; Dinamo - Siletina 1-1. Állás: 1. Transportul 21 p. 2. Walmark 19 p. 3. Siletina 19 p.
Marosszentgyörgyi bajnokság, 6. forduló: Kamerun - Valencia 3-0; Craiova - Reggina 1-11; Fortuna - Milan 1-3. A Real állt. Állás: 1. Reggina 16 p. 2. Milan 10 p. 3. Craiova 9 p.
Sorban negyedszerre nyerte a US Postal egyesült államokbeli versenyzôje, Lance Aremstrong a francia kerékpáros körversenyt, akkora fölénnyel, hogy gyakorlatileg egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben az elsôsége. Armstrong néhány napja az nyilatkozta, hogy hat gyôzelemig meg sem áll, ami azt jelentené, hogy minden idôk legeredményesebb versenyzôjévé válna a patinás kerékpáros viadalon, amely jövôben ünnepli fennállásának százéves évfordulóját.
Miután már a Pireneusokban biztosította magának a sárga mezt, Armstrongnak már csak arra kellett ügyelnie, hogy közvetlen vetélytársai szem elôtt maradjanak, s az Alpokban rendezett szakaszokon rendszeresen csupán a biztonságra törekedett. Ennek következtében a szakaszgyôztesek minden esetben hosszú szökések után haladtak elsôként át a célvonalon, de korábban összeszedett hátrányuk folytán egyikük sem veszélyeztette az amerikai kerékpáros elsôségét.
A szerdai 16. szakaszt, amely három speciális besorolású kapaszkodót foglalt magába, a holland Michael Boogerd nyerte, a 17. szakaszon az olasz Dario Frigo didalmaskodott, míg a 18. napon, amikor már a magas csúcsokat maga mögött hagyta a karaván, a norvég Thor Hushovd (aki a 2. szakaszon majdnem feladni kényszerült az erôs izomgörcsök miatt) haladt át elsôként a célvonalon. Mind a három versenyzô szökés következtében tudott nyerni.
Hogy mégse maradjon újabb szakaszgyôzelem nélkül, Armstrong a 19. versenynap egyéni idômérô futamán volt - ismét - a legjobb. A második idôt ezen a szakaszon a verseny nagy meglepetése, az összeetett 3. helyezettje, a litván Raimondas Rumsas teljesítette, aki azonban ezzel sem tudott Joseba Beloki elé lépni a 2. helyre. Az idômérô futam Bodrogi László hatalmas sikerét hozta, a magyar kerékpáros a 3. idôt teljesítette a megmaradt 150 fônyi mezônyben, s az összetette 62. helyére lépett elô.
A legjobb kapaszkodó Laurent Jalabert maradt, az összetettben elfoglalt nagyon szerény helyezése ellenére. A ô taktikája ugyanis az volt, hogy a szakaszok elején található csúcsokon megszerezte a lehetô legtöbb pontot, majd erejével elkészülve, nagy hátrányokkal ért célba.
A zöld mez sorsának eldöntésére az utolsó fordulóig kellett várni. Ez az ausztrál Robbie McEwen birtokába jutott, aki az idén szinte minden alkalommal jobbnak bizonyult az utóbbi évek sprinterbajnokával, Erik Zabelnél, s a 20. szakaszon is gyôzött a Champs-Elyseés-n az egy bolyban beérkezô mezôny élén.
MÁTHÉ MÁRTÁNAK, drága jó édesanyámnak Marosvásárhelyre kívánunk nagyon sok boldog névnapot, jó erôt, egészséget és boldog napokat. Elvira és Tibor Kanadából. (v.)
FERENCZY MÁRTÁNAK Marosvásárhelyre névnapja alkalmából tiszta szívbôl gratulálunk, sokat gondolva reád. Nôvéred, Ildikó és családja, valamint Mama Bécsbôl. (v.)
A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (578090)
ELADÓK olcsón doberman kiskutyák. Tel. 311-135. (43086)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket nagyon jó állapotban, egyéves garanciával, a város területén és a szomszédos falvakba ingyenes szállítással. Tel. 165-373, 0744-626-544. (42269)
OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 065/212-369. (41227)
VESZEK SIF Transilvania részvényeket. Tel. 0722-947-124. (2012154)
KIADÓ magánház cégek részére. Tel. 255-905. (42778)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás kedvezô áron. Tel. 218-074, 210-037. (42915)
SZÁLLÁST biztosítok Kolozsváron szállodai rendszerben. Tel. 0723-153-981. (ko.)
ELADÓ központi, egyszobás lakás cégszékhelynek, irodának berendezve. Tel. 250-200. (43016)
ELADÓ lakható kétszobás, kertes sárház pincével, gázzal, villannyal. Káposztásszentmiklós 493. szám. Tel. 0740-369-840. (43125)
SÜRGÔSEN eladó 2 szobás tömbházlakás és pince. tel. 160-638, 0744-537-618. (43120)
ELADÓ nagy udvarház (volt Tollas-kúria) 15.800 m2-es telekkel, Mezôzáhon, Mezôszakál faluban (Barbos, Zau de Câmpie). Ára: 250 millió lej. Tel. 167-146, 0721-190- 578. (43127)
GYENGE jel (térerô) erôsítésére jelerôsítô mobiltelefon-segédantennák eladók. Tel. 0745-794-826. (42156)
AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0740-179-921. (43033)
SZOBAFESTÉST, mázolást, fali- és padlócsempézést vállalunk elônyös áron. Tel. 0744-269-438, 0744-927-334. (42852)
KÉSZÍTÜNK külsô mûanyag redônyöket és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121- 714. (41785)
Szomorú szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, július 28-ra, amikor egy éve, hogy hirtelen elragadta közülünk a kegyetlen halál a szeretett férjet, édesapát, apóst, nagytatát, az erdôcsinádi JENEI JÓZSEFET életének 59. évében. Hiányát a nap minden percében érezzük. Emlékét örökre szívünkbe zárjuk. Emlékét ôrzi felesége, két lánya, veje, unokái, Szabolcs és Antika. Nyugodj csendesen, Jóska tata! (42888)
Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napján, július 29- én a szeretett marosugrai születésû BORDI FERENCRE halálának elsô évfordulóján. Szép emléke gyógyíthatatlan sebet hagyott szívünkben. Emlékét ôrzik gyászoló szerettei. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (42500)
Üldözte a sors ezernyi bajjal és mégis élt, mert hitt és remélt. Vitte a keresztet fáradtan, roskadva, átölelte Isten, mikor már nem bírta. S most virágot viszünk a drága sírhantra, de ezzel téged nem hozhatunk vissza, mert ott van a béke és nyugalom, pihen a szív és nincsen fájdalom. Fájó szívvel emlékezünk július 28- án a mezôfeketei születésû mezôsámsondi lakosra, SZÉKELY ÁGNESRE szül. Király halálának elsô évfordulóján. Áldott emlékét ôrzi leánya és mindazok, akiket szeretett, akiknek a mai napig nagyon hiányzik. Nyugodjon békében. (42568)
Fájdalommal emlékezünk július 29-én a legdrágább Édesanya, Nagymama és testvér, KOZMA JOLÁN nyugalmazott tanár eltávozására. Egy éve már csak szívünkben él. Élô reménységgel hisszük és valljuk az ige szavaival együtt: "Az igaznak emlékezete áldott." Példab. 10:7. Bánatos gyermekei, Jancsi, Ildikó és szeretô unokái. (42992)
Bánatos szívvel emlékezünk július 29- ére, amikor 2 évvel ezelôtt a drága jó édesanya, anyós és nagymama, GÁL ZSUZSÁNNA visszaadta lelkét Teremtôjének. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Emlékét ôrzi fia, menye és unokája, Ferike. Nyugodjon békében. (43076)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk július 29-én MAGYARI ANNÁRA halálának elsô évfordulóján. Számunkra te sose leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szép emlékét ôrzik leányai, Edit, Irén és Anikó, vejei, unokái, Kinga, Ramona és Lori. (43151)
Könnyes szemmel és lelkünkben örökös fájdalommal emlékezünk július 29-én MEDVÉS LÁSZLÓRA halálának második évfordulóján. Ôt soha nem feledô felesége, kislánya, apósa, anyósa, sógornôje és családja. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. (43153)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér, rokon és jó ismerôs, id. LUKÁCSI SÁNDOR életének 73. évében, hosszas, szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése július 29-én, hétfôn 14 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (-)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvér, unokatestvér, rokon, munkatárs és jó barát, ifj. FARKAS ÁRPÁD az ELDI sütöde volt dolgozója, életének 44. évében türelemmel viselt hosszú szenvedés után 2002. július 27-én visszaadta lelkét Teremtôjének. Temetését a marosvásárhelyi római katolikus temetôben 2002. július 29-én 16 órakor, katolikus szertartás szerint tartjuk. Emléke örök. Nyugalma legyen csendes. A gyászoló család. (5578203)
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós, rokon és barátnô, özv. dr. NAGY ELEMÉRNÉ szül. dr. Ferenczi Gabriella tüdôgyógyász fôorvosnô életének 84. évében csendesen megpihent. Drága halottunk földi maradványait 2002. július 30-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetôben. A gyászoló család. (5578201)
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér, anyós és rokon, ZSIGMOND ISTVÁNNÉ szül. Zsigmond Klára a MOBEX volt dolgozója életének 73., boldog házasságának 56. évében rövid szenvedés után csendesen megpihent. Temetése július 30-án 14 órakor lesz református szertartás szerint a marosvásárhelyi református temetôben. Csendes álma fölött ôrködjön a szeretet és az emlékezés. A gyászoló család. (5578204)
Copyright © Népújság - 1999