LIV. évfolyam 171. (15134.) sz.

2002. július 26., péntek

Rosszul és drágán

(-bor)

Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya úgy lóg a költségvetés nyakán, mint valami kolonc, s a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások során a kormány mindannyiszor ígéretet is tesz a csökkentésére.

Ehhez azonban az import visszaszorítása mellett az export növelésére lenne szükség, s a kivitel bátorítása a kormány gazdasági politikájának egyik legfontosabb összetevôje, legalábbis elméletben. Ugyanakkor az sem mellékes szempont, hogy a kivitel struktúrája milyen képet mutat. Románia exportjára az jellemzô, ami a fejletlen országokéra: a legnagyobb részét (60%-ot) lohn képezi, ami azt jelenti, hogy csakis a nyers és olcsó munkaerô exportálására kerül sor, s a fennmaradó 40% jelentôs hányadát is a nyersanyagok, vagy csupán a primer feldolgozáson átesett termékek teszik ki.

Ebbôl az következne, hogy elsôsorban a komplex, magas szintû technológiával készült termékek exportjának támogatása lenne indokolt, azonban (a kormányzat legújabb felfedezése szerint) a román mûszaki áruk számos nemzetközi piacot veszítenek - azért, mert a termelôk rosszul és drágán dolgoznak.

Azon túl, hogy végre (?) a legmagasabb szinten is felfedezték azt, amit az egyszerû paraszti észjárású vásárló már régóta tudott, s ha csak teheti, menekül a belföldi mûszaki termékek vásárlásától, marad a megállapítás: a belföldi ipar olyan "büszkeségei", mint a brassói teherautógyár, vagy az ARO terepjárógyártó nem csupán saját cégük, de az ország hírét is lejáratják.

Az, hogy egész megrendelt sorozatokat mondtak vissza a reklamációk nagy száma miatt, vagy, hogy a román teherautók ára másfélszerese a konkurens japán gyártóénak, a hosszú távú gazdaságpolitika csôdje. A rendszerváltás után 12 évvel sem volt képes megoldani a nagy állami ipari kolosszusok átszervezését (a magánosításukat egyelôre csak tervezgetik). Az állami menedzserek saját hozzá nem értésüket, a cégvezetés hiányosságait a termékeik árából próbálják kompenzálni, s a minôségre való odafigyelés nem tartozik elsô számú foglalatosságaik közé.

Mindez annak az eredménye, hogy a kormányzat folyamatosan visszakozott az átszervezéstôl, ha a populista szakszervezeti vezérek erôdemonstrációval fenyegetôztek, s így a "biztos munkahely" ábrándját nyújtották a hosszú távú gazdasági fellendülés helyett.

Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy a rossz vállalatirányításon túl ez a fajta munka azokat az alkalmazottakat is jellemzi, akik a férctermékeket kiengedik a gyár kapuján. Akik elsôsorban saját munkájukat nem becsülik kellôen. Amíg pedig a vállalatirányítási stílus és a munkaerkölcs Romániában ilyen szinten marad, aligha fog rajta változtatni az ország iparának képén egy-egy felsô szinten megfogalmazott ejnye-bejnye.

Pitbull támadt egy kisfiúra

(m.s.)

Szerda este a marosvásárhelyi Vajdahunyad utcában pitbull harci kutya támadt egy társaival játszó tízéves kisfiúra. A kutya kiszabadult gazdája kezébôl és megharapta a gyerek heréit. Gy.Cs.-t a SMURD Rohammentô-szolgálat részesítette elsôsegélyben. Tegnap délután a SMURD-nál telefonon érdeklôdtünk a kisfiú sorsáról, ahol a szolgálatot teljesítô fôasszisztens nem volt hajlandó tájékoztatni az esetrôl, holott a szóban forgó telefonszám éppen erre szolgál. Hírügynökségi források szerint a gyermeket a marosvásárhelyi Fertôzô Betegségek Klinikájára szállították. Dr. Butilca Florin, a Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója szerint nem volt szükség a kórházi beutalásra, mert a mentôsök a felszínes sebet kitisztították, fertôtlenítették, beadták az antitetánusz injekciót és a gyereket kötelezô módon a fertôzô klinika veszettség elleni központjába irányították. Ennek ellenére az ügyeletes orvos szerint ez az eset nem szerepelt a nyilvántartásban.

Jóváhagyták a megyei költségvetés kiigazítását

Asturral vagy Astur nélkül

Közel 400 milliárd lejes költségvetés- kiegészítést szavazott meg 2002-re tegnapi ülésén a Maros Megyei Tanács. A tanácsosok jóváhagyták Marosludas városrendészeti tervét, és úgy határoztak, hogy a megyei önkormányzat nem válik az Astur turisztikai egyesület alapító tagjává.

Az ülést vezetô Virág György megyei tanácselnök hangsúlyozta, a közigazgatási törvény értelmében akár magyar nyelven is folytathatnák a gyûlést, ám ezúttal nem él ezzel a joggal, ami nem zárja ki, hogy a továbbiakban nem kerül sor az anyanyelv használatára. A teljes napirend megszavazása után a költségvetés kiigazítására tértek rá. A határozattervezet cikkelyenkénti szavazását megelôzôen a megyei tanács elnöke röviden ismertette azokat az okokat, amelyek miatt a mintegy 400 milliárd lejes kiigazításra szükség van. Több tanácsos is felszólalt: Somesan Stefan fôtanfelügyelô a világbanki támogatással végzett iskolajavítások kapcsán, Náznán Jenô, a megyei Mezôgazgasági igazgatóság aligazgatója az évente négyszer, a megye 4 helységében megrendezendô állatkiállítás szervezôinek pénzbeli támogatását kérte, 50 millió lej átutalását javasolva a szóban forgó önkormányzatok részére. Ezt az összeget Cotutiu Ioan, a megyei mezôgazdasági szaktanácsadói hivatal vezetôje kevesellte. Grozea Ion tartalékos ezredes a dédai iskola siralmas állapotát ecsetelte, kijelentette, hogy a szeptember 15-i iskolakezdés elôtt rendbe kellene tenni az osztálytermeket, laboratóriumokat. Mindezek után a tanácsosok jóváhagyták a költségvetés- kiigazítást.

Ezt követôen szólalt fel Bubau Viorel, Marosszentanna polgármestere, aki a helyi gondokat ismertette, kezdve a jelzálogkölcsönbôl építendô lakásoktól a közmûvesítésig, nem hagyva ki a sportrendezvényeket sem. Utóbbiak megrendezésére 1,2 milliárd lejt fordítottak, eddig mintegy 900 millióra fizették ki a számlákat. A megyei tanács támogatását kérte az adósságok kifizetésére és a beruházási programok finanszírozására. Kérését figyelembe veszik - kapott ígéretet Virág Györgytôl.

A tanácsosok a következô két napirendi ügyben - a Katonai Központba tervezett hôközpont mûszaki- gazdasági mutatóinak jóváhagyása (1,3 milliárd lej értékben), valamint a megyei tanács kis- és protokolltermének légkondicionálása (1,1 milliárd lej) - hamar döntöttek, mindkét esetben jóváhagyták a tervezetet. A következô ügy Marosludas általános városrendészeti terve volt, amivel kapcsolatban Náznán Jenô firtatta a településrôl kivezetô út elszigetelését a kellemetlen szag miatt. Azt is tudni szerette volna, hogy a város északi felén, amely földcsuszamlásnak van kitéve, terveznek-e erdôsítést? Andrássy Árpád, a marosludasi RMDSZ elnöke az ivóvíz-bevezetéssel és a villamoshálózat felújításával kapcsolatos nehézségeket és ezek megoldásának szükségességét hangsúlyozta. A tervet Pojan Camelia mûépítész, a megyei tanács urbanisztikai osztályának vezetôje ismertette részletesen, a tanács pedig jóváhagyta. A SURM vidéki vízszolgáltató vállalat igazgatótanácsába új tagként Chioralia Ioant, a megyei vízügyi igazgatóság mûszaki igazgatóját választották, aki Alexandru Frateant váltotta fel e tisztségben. Negatív döntést hozott a tanács az utolsó napirendi pont, a megyei tanácsnak az Astur Mures turisztikai egyesület alapító tagjává válásával kapcsolatban. Felmerült ugyanis az összeférhetetlenség lehetôsége, hiszen van olyan megyei önkormányzati képviselô, aki magánszemélyként is alapító tag - ezt erôsítgette Vasluian Ioan, a megyei tanács alelnöke, aki úgy vélekedett, hogy az intézmény attól amiért nem alapító tag, még bátran támogathatja az Astur egyesületet.

Anna

Ördög Enikô-Melinda muzeológus- etnográfus

Ha Szent Anna és Joakhim nevét halljuk, a Boldogságos szûzre gondolunk, hisz a legenda szerint - ôk voltak Mária szülei. Pontos adatunk nincs születésük, sem haláluk idôpontjáról. Az újszövetség sem említ semmit róluk, viszont legendák egész sora fûzôdik nevükhöz. Ezek szerint Anna jelentése "kegyelemmel áldott", Joakhimé pedig: "Isten megvigasztal". Ünnepük a 13- 14. században terjedt el európában, az ünnep dátuma egyházi megfontolásból július 26-a - Mária jeruzsálemi szülôházának egykori helyére épített Bazilika felszentelésének napja.

A néphit szerint Szent Anna napján szakad meg a kender töve, ezért ilyenkor kezdték a "kendernyüvést". Sokfelé ekkor szedték az úgynevezett "annababot", s ekkor ásták ki a földbôl a vöröshagymát, hogy tovább elálljon. Egyes vidékeken azt tartották, hogy Szent Anna a kötényében hordja a bogarakat, és ha nyitva talál ajtót, ablakot, bedobja rajta. Ezért ekkor különös gonddal zárták az ablakokat.

A Szent Annáról szóló legendáknak, az ôt övezô tiszteletnek már gazdag irodalma van. A Székely László által közölt "Csíki szent anna legendát (Ethn. XCIII. 1981) sokan ismerik . A Szent Anna-tisztelet különösen a csíki székelyek körében nagyon régi idôkre - egyesek szerint még a pogány korba - nyúlik vissza, amikor ôseik a jóságos, de ugyanakkor haragudni is tudó istenasszonyhoz, a "Keddasszonyá"-hoz fohászkodtak.

E pogány istenasszony kultikus helye - a néphit szerint - a bálványimádást legtovább ôrzô Bálványosvár közelében fekvô Szent Anna- tó környéke volt, ahol évente nagy tömegek fordultak meg és mutattak be áldozatokat. Feltételezhetô, hogy a régi "Keddasszony" a kereszténység felvétele után a néphitben Szent Anna alakjában él tovább, hiszen a hét napjai közül volt a kedd Szent Anna napja.

Felmerül a kérdés, hogy az istenasszony kultikus helyén álló tó vajon ilyen okokból nyerte-e a Szent Anna nevet, tény, hogy környéke keresztény államiságunk kezdeti idôszakában már búcsújáró hely volt. Ezt igazolja a XII. században, Szent Anna tiszteletére emelt kis fakápolna, amelynek romjain 1564-ben építették fel tiszteletére az új kôhajlékot.

Csíkban a tóhoz közeli falvakban a Szent Anna-kultusz évszázadokon át virágzott. A XVII-XVIII. században még nagy tömegeket megmozgató búcsúk voltak itt, ahol a résztvevôk száma a harminc-negyvenezret is meghaladta. A több napig tartó búcsú alkalom volt az ünneplésre, pihenésre, ismerkedésre. ez volt a találkozóhelye Csík, Kászon és Háromszék fiataljainak, akik hagyományosan itt - szent Anna oltalma alatt - választottak párt maguknak. Hitük szerint Ô gondoskodott arról, hogy a fiatalok egymásra találjanak. A hagyomány szerint az eladó lányok, a gyermeket váró áldott állapotban levô nôk védôszentje volt, de hozzá fohászkodtak a gyermeket áhító meddô nôk is. Megszentelt napján, kedden az asszonyok nem mostak, nem végeztek nagyobb házimunkát, ezt a napot ájtatossággal töltötték. A hozzá esedezôk böjtöltek, felajánló imákat végeztek, és megtartották az ünnep elôtti kilenc keddet (kilenc kedden böjtöltek).

Ünnepén pedig, akik tehették, keresztekkel, templomi lobogókkal zarándokoltak el a tó melletti kápolnához, hogy énekkel, imával róják le a szent iránti kegyeletüket.

Ezt teszik ma is.

Engedtessék meg nekem, hogy élve az alkalommal, köszöntsem édesanyámat és mindazokat, akik az Anna nevet viselik.

Gyertyával vagy sem

suba

Csak kórházba ne kerüljünk, a többi valahogy eltelik - szoktuk mondogatni biztatásként saját magunknak vagy kesergô barátainknak. El kell ismerjük, hogy az utóbbi évtizedekben nagy lépésben fejlôdött az orvostudomány, bizonyos betegségek gyógyítása ma már nem jelent gondot orvosainknak. Szerveket cserélnek, ültetnek más szervezetbe, szegekkel, mûforgókkal, plasztikai beavatkozással segíthetnek szenvedôkön. Sajnos, nem minden operáció jár sikerrel, esetenként a beteg a hibás, ha a mûtétet nem bírta ki… Ha a halandó "behívót" kap, pakolja batyuját, és egy gondolat foglalkoztatja: oda az egészség, oda a pénz. Igen, a pénz, ami nélkül neki sem lehet vágni e "kellemetlen utazásnak". Osztogatni kell mindenkinek, ha lehet minél bôvebben, a bilihordótól a legnagyobbakig. Akkor még van rá esély, hogy úgy töltsd el "kórházi fogságod" amúgy is nehéz napjait, ahogy illene. Míg Daniela Bartos miniszter asszony azt nyilatkozta, hogy tarthatatlan az a helyzet, hogy az orvosok hálapénzt kapjanak, mindenki tisztában van azzal, hogy erre már rég rászoktattuk a dokikat, és ma már a mûtétek vagy akár a kórházi ágyak ára is (esetenként) meg van szabva, akár a piacon. Alkudni próbálnánk, de nem merünk, nehogy az asztalon maradjunk. Mindamellett, hogy az egészségügy útja nagyon göröngyös mifelénk, mi vásárhelyiek büszkék lehetünk a megyénkben mûködô klinikákra, kórházakra, nem beszélve a rohammentôk áldásos tevékenységérôl. Az ország távoli sarkaiból is ide jönnek gyógyulni, nehéz mûtéteken átesni. Habár sokszor hallhatjuk, hogy nincs vér, hogy egyes gyógyszereket, kötszereket a betegeknek kell magukkal vinniük, jobb mint úgy(meg)járni, mint az aradi betegek. Talán a Rekordok Könyvébe illô, amin nemrég egy ország ámuldozott. A súlyos anyagi helyzetben lévô kórház igazgatója azt a határozatot hozta, hogy akit elkapnak, hogy este kilenc után villanyt gyújt a kórteremben, megbüntetik. Kétszázezer lej a kis kihágás ára. Akit talán kilenc után ér utol a sürgôsebbik dolga, baktathat a sötétben… Ezek szerint a pénz mellé gyertyát se felejtsenek el pakolni az aradi betegek. Mi pedig reméljük, hogy nálunk nem jut eszébe senkinek, mert a jó példát szokás követni…

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Testvértelepülések találkozója

A holland evangéliumi kórus tagjai szombati cserefalvi jelenlétét-koncertjét követôen vasárnap 42 kisfaludi vendég érkezik a faluba, ahol közös istentiszteleten vesznek részt a helybeli református templomban.

Országos vásárok Nyárádszeredában

Miután július 29-én, hétfôn országos szarvasmarha-vásárt tartanak a nagyközségben, augusztus 1-jére várják a Bekecsalja és a távolabbi vidékek népi iparmûvészeit, kézmûveseket, a hagyományos mesterségek mûvelôit, akiknek Nyárádszereda fôterén ingyenes kirakóhelyet biztosít az önkormányzat. Az eladással egybekötött termékbemutatók a kirakóvásár külön színfoltját képezhetik.

Csak július 31-ig lehet jelentkezni!

Hatodik alkalommal kerül sor a közeljövôben Vajdaszent- iványon nemzetközi tánc- és zenei táborra. Mindazok a mûkedvelô néptánc illetve népzenei együttesek, amelyek a vajdaszentiványi fôszervezô, a Zichy-Horváth Egyesület által augusztus 4-11-e között rendezett találkozón szeretnének részt venni, szándékukat a 0740-491805-ös telefonszámon jelezzék.

Különdíj a marosvásárhelyi versenyzônek!

A Havasi gyopár elnevezéssel idén is megrendezett országos alkotóversenyen Maros megyébôl, a különbözô elhelyezési központokból, illetve családmodulokból csaknem 100 olyan gyerek vett részt, aki az irodalomban, a zenében, a táncban, a képzômûvészet, a színjátszás területén tudott átlagon felül teljesíteni. Bukarestben megyénkbôl 9 versenyzô - 6 fiú, 3 lány - a marosvásárhelyi 3-as elhelyezési központból ill. családmodulokból - mérte össze tudását társaival. A döntôbe jutó 27 versenyzô közül matematikából egy marosvásárhelyi fiút jutalmazott a zsûri különdíjjal.

Ha már átutaznak, koncerteznek is

Szovátát is felkeresi erdélyi útja alkalmával az anyaországi Karcag városi kórusa. A ma este a tó partján történô bemutatkozásukat követôen - mint megtudtuk - a Mészáros Ferenc karnagy vezette 25-30 dalosból álló vegyes kar hétfôn, július 29-én délután 6 órai kezdettel a fürdôhelyiség római katolikus plébániájában tartja majd kórushangversenyét.

Díjazott marosvásárhelyi fotósok

Ismét több nemzetközi rendezvényen részesült elismerésben a Marosvásárhelyi Fotóklub két tagja. Kucsera Jenô négy felvéte- lét fogadták el és egyet közülük bronzéremmel is jutalmaztak a Hongkongi Nemzetközi Szalonon. Szintén ô nyerte el a MAFOSZ különdíját egyik fényképfelvételével Szentesen. Budapesten a tánc témájú kiállításon állították ki egyik fotóját. Végül Kucsera Jenô lett a Csíkszeredában megrendezett Mozgássérültek Országos Fotókiállításának az elsô díjazottja. Másik sikeres fotósunk Tamás András, akinek munkáit Nagyváradon, a Premfotó Nemzetközi Szalonon, Belgiumban a Golden Spur ill. Hongkongban szintén a Nemzetközi Szalonon, végül Esztergomban a Panoráma kiállítás anyagában tekinthetik meg az érdeklôdôk.

Bár szabályosan haladt, mégis...

Szerdán, július 23-án délután 2 óra körül Régenben, az Axente Sever utcában a régeni PROLEMN Rt. gépkocsivezetôje, a Libánfalva községi 35 éves Gliga Dorin-Vasile az erdôkitermelô traktorral vontatott utánfutóval elôzés közben halálra gázolta a szabályosan közlekedô 29 éves régeni Boanta Dumitru-Cristiant kerékpárost.

Tilosban, elôvigyázatlanul

Július 24-én este 9 óra tájt, a 15-ös számú országúton Nagykövesden - Déda község - a 35 esztendôs, marosvásárhelyi Cosarca Calin a szintén marosvásárhelyi Pantea Cornel tulajdonát képezô MS-04-MGN rendszámú személygépkocsit vezetve súlyosan megsebesítette a 76 éves nagykövesdi Demian Nechifort, aki tilosban és elôvigyázatlanul haladt át az úttesten.

Országos hírek

A 6 havi külkerhiány: 900 millió dollárral kevesebb a tavalyinál

Románia idei elsô félévi külkereskedelmi hiánya 1,7 milliárd dollár volt, ami 900 millió dollárral kevesebb a tavalyinál, amiben elsôsorban az erôsebb euró játszott szerepet. A külkereskedelmi minisztérium adatai szerint a január-június közötti idôszakban az export 6,2 milliárd dollárt tett ki, ami 600 millió dollárral meghaladja a tavalyit. Eközben az import 300 millió dollárral 7,9 milliárd dollárra csökkent. A Dow Jones által idézett minisztériumi közlemény szerint Románia képes lesz tartani az idei évi 3 milliárd dolláros kereskedelmi hiányra vonatkozó célkitûzést, ami jóval elmarad az elôzô évi 4,16 milliárd dollár deficittôl. A kivitel növekedésében komoly szerepet játszott a lej árfolyamcsökkenése az euróhoz képest, különösen annak fényében, hogy a román kivitel 70 százaléka az EU-ba irányult. Az év eleje óta a lej árfolyama 14 százalékkal gyengült az euróhoz viszonyítva.

A Világélelmezési Program az európai feleslegekrôl

Az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetôje szerint az Európai Unió országai több millió éhezôt tudnának megmenteni, ha élelmiszerfeleslegüket szétosztanák a világban. James T. Morris emlékeztetett arra, hogy számos európai ország minden évben nagy mennyiségû kukoricát, szójababot, rizst és búzát halmoz fel, amelyet késôbb vagy megsemmisítenek, vagy pedig állati takarmányt készítenek belôle, holott ezeket fel lehetne használni az éhezôk megsegítésére. Afrika déli részén jelenleg 12,8 millió embert fenyeget az éhínség az aszály miatt. Hat országban pedig a gazdasági bizonytalanság tette tönkre az aratást. A Világélelmezési Program Afrika mellett Afganisztán 10, Észak-Korea 6,5, valamint a palesztin területek félmillió lakosát is támogatja - írja az AP hírügynökség. Morris hangsúlyozta: az élelmezési program mintegy 1 milliárd dollár hiánnyal küzd. Összesen 2,5 milliárdra lenne szüksége, hogy teljesítse idei vállalásait.

Hôhullám Algériában

Legalább ötvenen haltak meg az elmúlt három héten Algéria sivatagos részein a rendkívüli hôség következtében. Szalah és Tamanraszet tartományokban nem volt ritka az 50 Celsius-fok árnyékban. Még éjjel sem süllyed a hômérô higanyszála 41 fok alá. Ilyen hôség utoljára 1952-ben volt az országnak ezen a részén. Szalahban 41-en, Tamanraszetben kilencen haltak meg napszúrás, hôguta következtében. Az áldozatok többsége idôs ember, vagy pedig magas vérnyomásban, illetve cukorbajban szenvedô beteg volt - írja az EFE spanyol hírügynökség.

Börtönellenôrzések a kínzások megakadályozására

Az Egyesült Államok nem tudta megakadályozni, hogy az ENSZ-közgyûlés elé kerüljön az a javaslat, amely a kínzások elleni küzdelem jegyében lehetôvé teszi az olyan börtönök nemzetközi ellenôrzését, mint például az al-Kaida és tálib foglyok számára létrehozott guantánamói tábor. Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa szerdán elvetette a további konzultációkat szorgalmazó washingtoni javaslatot, s 35-8 arányban - tíz tartózkodás mellett - megszavazta, hogy a kínzás elleni konvenció megfelelô módosítását még az idén megtárgyalja a világszervezet közgyûlése. Az ENSZ-közgyûlés 1984. december 10-én fogadta el a kínzás elleni konvenciót, s azt tíz évvel késôbb az Egyesült Államok is ratifikálta. A közgyûlési döntés után a konvenció módosításai azt követôen lépnek életbe, hogy azokat megfelelô számú, jelen esetben legalább húsz ország írja alá és ratifikálja.

Beiktatták India új elnökét

Beiktatták csütörtökön Újdelhiben India új államfôjét. A 70 esztendôs, a muzulmán kisebbséghez tartozó Abdul Kalam hadiipari és atomtudós lett az ázsiai ország tizenkettedik köztársasági elnöke, akit egy hete választottak meg. Kalamot úgy ismerik, mint a nukleáris elrettentô erô hívét. Négy évtizeden keresztül a különbözô védelmi laboratóriumokban dolgozott, ûr- és nukleáris rakétaprogramokon. Benne volt abban a csapatban, amely 1998 májusában öt föld alatti atomrobbantási kísérlet végrehajtását irányította.

Nyári Mikulás-értekezlet

Nyári Mikulás-konferenciát tartottak Dániában. A napirend fô témái között szerepelt az ajándékok méretproblémája és a rénszarvastáp optimális összetétele. A háromnapos nemzetközi Mikulás- értekezletnek a Koppenhágától 9 kilométerre lévô Bakken vidámpark adott otthont immár a 39. alkalommal. (Bakken egyébként a világ legöregebb vidámparkjának mondja magát, 1583-ban alapították.) Az idei konferenciára Európából, Ázsiából, Dél- Amerikából, de még Afrikából is érkeztek mikulások és mikulásnôk. - Hogy miért épp nyár derekán tanácskozik a sok Télapó és Télanyó? Mert csak ilyentájt van idejük leülni egy kis eszmecserére - tette fel a kérdést és adta meg a választ magának a rendezvény szóvivôje. A nyitónapon - hétfôn - egyébként az ég nem volt kegyes a Mikulásokhoz: hatalmas esô zúdult rájuk és a mintegy háromszáz érdeklôdô gyermekre, s a szabad térrôl bezavarta ôket egy zárt helyiségbe. Az értekezlet szerda este hagyományos dán karácsonyi vacsorával zárult: disznósült volt krumplival és rizspuding - jelentette az AP.

Teljhatalom Ciorbeának

Pünkösdi királyság

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) Országos Vezetôtanácsa szerdán este úgy döntött, hogy az év végéig a párt elnökére ruházza át teljes jogkörét. Victor Ciorbeának az Állandó Delegáció elsô ülésén be kell mutatnia egy hattagú csapatot, amely képes lesz majd fellendíteni a pártot. A meglepô döntés egy több mint hét órán át tartó gyûlés után született, melynek során a résztvevôk több vezetési képletet tárgyaltak meg, gyakran emelt hangnemben.

A parasztpárt 2001-tôl mûködô jelenlegi vezetésének 29 tagja van. Az idei év során számos alkalommal fogalmazódtak meg bírálatok egy ilyen nagy létszámú vezetôtestület hatékonyságával kapcsolatban.

Victor Ciorbea pártelnök eleinte egy 21 tagú, Országos Újjáépítési Tanácsnak nevezett testület felállítását javasolta, amely egy végrehajtó és egy politikai altestületbôl állt volna. A végrehajtó csoport tagjai Teodor Morariu, Catalin Cristea, Stefan Talamba, Alexandru Herlea, Nicolae Noica és Ion Caramitru lettek volna, mindannyian az elnökhöz közel álló személyek, míg a PNTCD vezetôinek többsége, mint például Remus Opris, Constantin Dudu Ionescu és Decebal Traian Remes a politikai testületben kaptak volna helyet, nyilatkozták parasztpárti források a Mediafaxnak.

A szerdai gyûlésen azonban újra szóba került Constantin Dudu Ionescu korábban elvetett egyik javaslata, a résztvevôk pedig végül 16 szavazattal azt a megoldást támogatták, hogy a parasztpárt vezetô testülete 5-6 hónapra ruházza át a pártelnökre teljes jogkörét azzal a feltétellel, hogy Ciorbea az Állandó Delegáció legközelebbi ülésén mutasson be egy hattagú csoportot, amely kidolgozza majd a párt fellendítésének stratégiáját és programját.

A szerdai gyûlésen számos, egymással ütközô álláspont hangzott el, a hangnem gyakran eltávolodott a diplomatikus nyelvezettôl.

A döntéssel leginkább elégedetlen Ioan Muresan alelnök volt, aki szerint a jelenlegi pártelnök "elvezetheti egy tömbház lépcsôházát, de nem egy pártot".

O’Neill: elváltak a piaci folyamatok a gazdaságtól

Az amerikai pénzügyminiszter szerint a legutóbbi értékpiaci fejlemények már semmilyen kapcsolatban nincsenek az amerikai gazdaság alapfolyamataival, de remélhetô, hogy a tôzsdék elôbb-utóbb ismét a gazdaság jó állapotát fogják tükrözni.

Paul O’Neill az amerikai gyáriparos szövetség tagjai elôtt tartott csütörtöki beszédében azt mondta: elôfordult már az amerikai történelemben olyan idôszak, amikor megszakadt a kapcsolat a részvénypiacok és a gazdaság alapvetô termelôképessége között. - Most is ilyen idôszakot élünk, de idôvel a piac ismét a gazdasági alapfolyamatokra fog koncentrálni - mondta a miniszter.

O’Neill szerint az amerikai gazdaság továbbra is erôs, és a fellendülés lendületesen folytatódik. A pénzügyminiszter megismételte azt a jóslatát, hogy az idei növekedés 3-3,5 százalék között lesz az Egyesült Államokban. O’Neill szerint a második negyedévrôl szóló, jövô héten esedékes elsô GDP-becslés is a folytatódó fellendülést fogja mutatni.

Az elsô negyedévben a vártnál sokkal gyorsabban, 6,1 százalékkal nôtt éves szintre számolva az amerikai gazdaság teljesítménye. A kormány korábbi, elsô felülvizsgálati becslése 5,6 százalékos éves növekedést valószínûsített az idei elsô három hónapra a tavalyi utolsó negyedévben mért 1,7 százalékos végleges GDP-növekedés után.

Az amerikai gazdaság hivatalosan tavaly március óta - tíz éve elôször - recesszióban van, de a GDP- érték valójában csak egyetlen negyedévben, a tavalyi harmadikban csökkent, éves szintre számolva 1,3 százalékkal.

A pénzügyminiszter üdvözölte, hogy a Kongresszus a héten egyezségre jutott a vállalati könyvviteli visszaélések elleni törvényi fellépésrôl. O’Neill azt mondta: a vállalatvezetôknek a pénzügyi eredmények megrôsítésére adott augusztus 14-i határidô után az amerikai vállalati szféra "tiszta lappal" indul.

A riksa-taxik alkonya

Magas kora ellenére Fam Kvang Giang könnyen megélheti még foglalkozásának szomorú végét.

A 98 éves férfi minden bizonnyal a legöregebb vietnami, aki nap nap után felül háromkerekû riksa- taxijára. A vietnami hatóságok azonban tavaly óta nem adnak újabb engedélyt riksák forgalomba helyezésére a nagyvárosokban, mert álláspontjuk szerint ezek az ember hajtotta háromkerekû bérjármûvek túlságosan lassúak és útjukban vannak az autóknak és motorkerékpá-roknak.

Az öregnek azonban egészen más a véleménye. "Nagy szégyen lenne, ha eltûnnének a riksák. Tisztábbak és mozgékonyabbak az autóknál és a motorkerékpároknál" - mondja bosszúsan.

Az illetékesek számára azonban a még megmaradt ötezer riksa is túlságosan soknak tûnik. Erre utal, hogy egyre több utca bejáratánál jelennek meg "Riksáknak tilos a behajtás!" feliratú táblák. Hasonló rendelkezéseket hoztak a hatóságok a déli gazdasági metropolisban, Ho Si Minh-városban, a korábbi Saigonban is.

A két utasüléses jármû, a riksa-taxi eltûnése minden bizonnyal sokakat nyomorba dönt majd Vietnamban. A 45 éves Fan Van Ant például, aki egyre nehezebbnek találja a küzdelmet a tiltó táblákkal és az autótaxikkal. Ma még reggel kilenc órától éjfélig pedálozik, hogy megkeresse a havi 35 dollárt, ami nem sok ugyan, de ahhoz elég, hogy megéljen belôle és kifizethesse a riksa- szálláson bérelt ágyat.

Vidékre visszamenni semmi esetre sem akar, mert ott végképpen nem találni munkát. Talán belépôjegyeket árul majd, mondja, vagy utcai cipôpucolásból próbál majd megélni.

Fam Kvang Giangnak legalább nem kell aggódnia a jövôjéért. Tizenhat gyermeke gondoskodik majd róla, ebben biztos. Csakhogy a riksa valóságos szenvedélye az öregnek, aki még akkor született, amikor a krémszínû trópusi öltönyt viselô európai gyarmatosítók sétálgattak Hanoi árnyékos sugárútjain, és riksába ülve siettek dolgaik intézésére.

Felesége viszont már túlságosan korosnak tartja a mindennapi riksa-taxizáshoz, a múltban már nemegyszer el akarta adni a jármûvet. Az öreg minden alkalommal megakadályozta ebben - fejezi be riportját az AFP.

Bálványosi Nyári Szabadegyetem

Lecke a "polgári értékekrôl" és a "proli dührôl"

A polgári kormány az elmúlt négy évben a Kárpát-me-dencében élô magyarság életlehetôségeit kívánta tágítani - így fogalmazta meg az elôzô magyar kormány tevékenységének lényegét csütörtökön Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke.

A vezetô ellenzéki politikus a Tusnádfürdôn tartott XIII. Nyári Szabadegyetemen, a polgári értékek - értékelvû politika témakörben tartott elôadást.

A polgári kormány vállalkozott a közjó megfogalmazására, és ennek a közjónak az érdekében a jövôre tekintve vállalkozott a gazdasági és társadalmi folyamatokba való beavatkozásra. Tevékenységének kulcsszavai a család, a munka, a tanulás, a rend és az összetartozás voltak - mondta.

Kövér szerint az elôzô kormány számára az alapvetô probléma a magyar nemzet biológiai és kulturális fennmaradásának biztosítása volt. Ezért állította középpontba a népességfogyatkozás megállítását, és mindent ennek a feladatnak rendelt alá.

Komoly figyelmeztetésként utalt azokra a demográfiai elôrejelzésekre, amelyek szerint 50 év múlva Magyarország lakossága 6,5-7,5 millió fôre csökkenhet, és ezen belül lakosság több mint felének életkora meghaladja majd az 50 évet.

A Fidesz politikusa kiemelte, hogy a polgári kormány elsôsorban saját felelôsségükre próbálta ráébreszteni az embereket. Példaként említette a Széchényi-tervet, amely a mozgósított saját erôhöz ad támogatást, illetve azt, hogy azokat a családokat támogatták, ahol saját munkával megszerzett jövedelem van.

Csak a széles és erôs középosztály tudja felemelni azokat is, akik önmaguk erre képtelenek - szögezte le.

Kövér szerint a Fidesz választási vereségének egyik fô oka az volt, hogy nem tudta megfelelôen kommunikálni ezeket az értékeket és ezt az értékelvû politikát. Mint hangsúlyozta, a Fidesz számára meglepetés volt, hogy nemcsak megszólítani nem tudták a többséget, de kommunikációjuk olyannyira irritáló volt a maguk erejében nem bízók számára, hogy azok tömegesen mentek el a polgári kormány ellen szavazni.

A Fidesz politikusa úgy vélte, hogy emellett a szocialisták sikerrel építettek "a proli irigység és a nacionalista düh ötvözésével a prehumán ösztönökre". Ennek eredményeként alakult ki az - mondta -, hogy Magyarországon ma "az elsô vonalbeli kommunisták vannak kormányon, eltérôen Romániától, ahol a második vonalba tartozó kommunisták kormányoznak".

Kövér ugyanakkor optimizmussal szólt arról, hogy a Fidesz milyen esélyekkel indulhat a következô választásokon. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz elsô alkalommal olyan közösséget alakított ki, amelyet a politikai meggyôzôdés forraszt egybe. Ezt a közösséget kell megôrizni és erôsíteni, mivel a szembenálló fél mögött nincs közösség, nincs értékrend, csak egy választási tömeg.

A proli düh azonban mindig a felül lévôk ellen irányul, és most nem mi vagyunk hatalmon - tette hozzá.

Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke elôadásában arról beszélt, hogy Romániában homogenizálódik a politikai élet, ma egyetlen olyan jelentôs román politikai párt sincs, amely továbbvinné 1989 decemberének eszméit.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg Nyugaton a szélsôséges eszmék visszaszorítását komoly anyagi eszközökkel, összefogással oldották meg, addig a kommunista eszmék felszámolását a volt kommunista államokra hagyták. Ez vezetett oda, hogy a legfrissebb romániai közvélemény-kutatások szerint az emberek 52 százaléka jónak tartja a kommunista eszméket.

Kitért arra is, hogy Romániában sokan hitték azt: az európai integráció a demokratizálás eszköze lesz, ám Washington és Brüsszel nagyon elnézônek bizonyul a román belpolitikában fellépô "rövidzárlatokkal" szemben.

Sapientia egyetem

Nem változik a magyar költségvetési támogatás

A magyar állami költségvetésbôl a következô évben is az eddigi 2 milliárd forinttal tudják támogatni a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem (EMTE) mûködését - közölte csütörtökön az MTI-vel Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A HTMH elnöke azt követôen adott telefonon tájékoztatást, hogy Tusnádfürdôn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tonk Sándor, az EMTE rektora megerôsítette: a HTMH levélben tájékoztatta az egyetem vezetését, hogy a magyar állam nem tudja támogatni a Sapientia idén ôsztôl tervezett új szakjainak indítását.

Tonk úgy vélte, félreértésrôl lehet szó, mivel az EMTE csak a korábbi tervekben már szerepelt szakok indítását jelentette be. Ugyanakkor kijelentette: megérti azokat az aggodalmakat, nehogy afféle feneketlen zsákká alakuljon az erdélyi egyetem anyagilag már fenntarthatatlan szakok elindításával.

Bálint-Pataki József elmondta: július 2-án a Sapientia alapítvány ülésén a HTMH képviselôje már figyelmeztetett arra, hogy a magyar költségvetési támogatás nagyságrendekkel történô növelésére 2003-ban nincs mód, a költségvetési támogatást kezelô HTMH új szakok indítására a megfelelô jogi és pénzügyi feltételek tisztázásáig nem tud forrást biztosítani.

- Miután az eltelt két hétben nem kaptunk új információkat, ezt az álláspontot levélben is megerôsítettem - mondta a HTMH elnöke.

Bálint-Pataki József hangsúlyozta: a korlátozott anyagi lehetôségek miatt csak olyan szakok indításához tud a HTMH anyagi hátteret biztosítani, amelyek a román kormány részérôl megkapták a szükséges akkreditálást, illetve amelyek mûködtetéséhez pontos költségvetési terv készült.

A magyar állam 1999 óta évi 2 milliárd forintot biztosít a költségvetésben az erdélyi magyar magánegyetem számára. Ezt az összeget hamarosan jelentôsen növelni kell, mivel mindenki pontosan tudja, hogy az évi 2 milliárd forint - a jelenlegi szakok számának bôvítése nélkül, évfolyamonként változatlan hallgatói létszámmal - csak az új egyetem harmadik évfolyamának beindításáig elegendô.

Az erdélyi magyar magánegyetem eddig a magyar költségvetési támogatáson kívül nem tudott egyéb jelentôs finanszírozási forrást találni.

A SRI elsô terrorista- elhárító bemutatója Marosvásárhelyen

Kilyén Attila

Vértelen látványosság

A tegnap a víkendtelepi vasúti átjárónál az arra látogatónak meg kellett gondolnia, hogy elôre hajt-e vagy betér a telep elôtti parkolóba, amely zsúfolásig tömve volt személygépkocsikkal, autóbuszokkal, és ami a figyelmet felkeltette: katonai, tûzoltósági, és más különleges jármûvekkel, meg rengeteg különbözô egyenruhát viselô katonával. Valami történik, sugallta az elénk tárult látvány. És történt. Déli 11 órakor kezdôdött a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI) terrorista akciókat megelôzô és leküzdô felügyelôségének látványos bemutatója. A nagyszámú közönség a vasút felôli bejárat utáni szigetrészrôl figyelhette az Imatex hétvégi házánál történteket. Kisszámú terroristacsoport ejtett túszokat az épületben - indult az akció forgatókönyve. S mintha csak filmet látnánk, azonnal értesítették az antiterrorista csoportot. Elôször egy különleges gépkocsiban a SRI tárgyaló szakértôi jelentek meg; miután nem sikerült egyezségre jutniuk a terroristákkal, mozgósították az alegységeket. szárazföldi csoport, majd a búvárok, s helikopterrel egy másik SRI-csoport érkezett a helyszínre. egy részük az épület mögött zárta el a terroristák menekülési útját, többen az épületre ereszkedtek kötélen. Robbantások, lövések hangzottak el, végül is sikerült a terroristákat megadásra késztetni.

A bemutató következô mozzanatában a terroristák túszaikkal egy autóbusszal próbáltak elmenekülni. Az elhárítók, követve az autóbusz lehetséges útvonalát, egy következô szakaszon robbanóanyagot helyeztek el, majd rajtaütésszerûen sikerült megállítani a jármûvet és ártalmatlanná tenni a támadókat. A harmadik jelenetben az elôbbihez hasonló történt, annyi különbséggel, hogy személyautóval próbáltak menekülni a "rossz fiúk".

A bemutatósorozat a maros-szentgyörgyi lôtéren folytatódott. Az érdeklôdôk itt megtekinthették a SRI által használt haditechnikát. Az antiterrorista csoport katonái, tisztjei tartottak lövészeti bemutatót. Ide-oda lóbált félliteres üvegekre céloztak, nemcsak eltalálták az üveget, az egyik céllövész az üveg dugóját is szétlôtte. Kockázatos mutatványt is láthattunk: az egyik katonát két célpont közé állították és éles tölténnyel lôtték a jobb és bal oldali célpontokat. Az "áldozat" sértetlenül úszta meg, s nem csak a lövészek, hanem ô is megérdemelte a közönség tapsát. Aztán egy SRI-s tiszt mellére kis tányért akasztottak és ketten céloztak: a tányér eltûnt a mellérôl, a tiszt maradt.

A lôtéri bemutató után, Radu Timofte, a SRI igazgatója röviden elmondta, hogy a bemutatóra egy országos program keretében került sor. Miért elsô alkalommal Marosvásárhelyen? Mert itt találtak a legjobb szervezési segítôtársakra. Ezután Bârloiu Viorel tartalékos tábornok, a Legfelsôbb Államvédelmi Tanács titkára mondta el, hogy a SRI-vel közösen szerveztek államvédelmi oktatást. Az elsô tanfolyamon 20-an végeztek Bukarestben. (Közülük nyolc újságíró: Evenimentul zilei, Jurnalul National, Közszolgálati Rádió, Prima Tv, Independent, Ziua, Adevarul, Közszolgálati Tv.). A SRI által használt pisztolyokkal és gépfegyverekkel sokan kipróbálták ügyességüket, majd a hatalmas sátorban terített svédasztalnál kóstolgathatott bárki.

Cecan Simion alezredes, a SRI Maros megyei igazgatója a Népújságnak elmondta, hogy az államvédelmi tanfolyamra, már az idén, megyénkbeli újságírók is jelentkezhetnek.

Továbbra is bizonytalan a várbeli épületek sorsa

Bár elsô látásra sikertörténetnek tûnik, Marosvásárhely Helyi Tanácsának tegnapi gyûlésén elmarasztalóan értékelték a dr. Dorin Florea polgármester egyéves tevékenységérôl készült beszámolót. Propaganda- ízû, a sajtónak szóló, hibákkal teletûzdelt "szakszervezeti" jelentésnek titulálta a beszámolót Kolozsvári Zoltán RMDSZ- tanácsos, aki arra hívta fel kollégái figyelmét, hogy a jelentésbôl hiányzik a lényeg, azaz annak összevetése, hogy a célkitûzésekhez képest mi valósult meg, és milyen téren tapasztalhatók sikertelenségek a tanács által elfogadott célok megvalósításában.

Ilyenformán a jelentés nem teszi lehetôvé a tanulságok megfogalmazását sem - tette hozzá Kolozsvári. A tanácsosok egyöntetû szavazata alapján a dokumentum megbeszélését az ülés végére tolták el.

Bár megfogalmazódtak kritikák, fôleg a polgármester részérôl, a marosvásárhelyi 4-es számú általános iskola közös világbanki és a polgármesteri hivatal által biztosított felújítását és egy új, könnyûszerkezetû épülettel való bôvítésének minôségét illetôen, a határozattervezet, amely a hivatal hozzájárulását szabja meg, zöld utat kapott.

A tanácsosok megszavazták a MANPEL-óvoda megvásárlását is, és kibôvítették annak a bizottságnak a névsorát, amelynek feladata az áralku lesz.

Az Azomures tulajdonát képezô Hunyadi (Hunedoarei) út 11. szám alatt levô tömbház megvásárlása érdekében is megszavazták a bizottságot, amely - a minél kedvezôbb ár érdekében - a tanácsot képviseli.

Az elôbbi határozatokon kívül vitát kavart a várbeli épületek koncesz-szionálásának kérdése. a tanácsosok ezért újabb egyeztetést láttak szükségesnek. A tanácsülés egyéb részleteire visszatérünk.

Bizakodóak a külföldi befektetôk

A Romániában mûködô nemzetközi társaságoknak több mint a fele úgy véli, az idei harmadik negyedévben javulni fog tevékenységük, csupán 4 százalékuk számít csökkenésre, derül ki a KPMG Románia negyedéves felmérésébôl, amely 80, külföldi tôkével mûködô társaság részvételével készült. A romániai tevékenységüket derûlátóan szemlélô külföldi befektetôk száma 15 százalékkal nôtt az idei második negyedévhez képest, míg a pesszimista társaságok száma felére csökkent. Hasonlóképpen alakult a társaságok saját pénzügyi helyzetükrôl szóló véleménye is. A megkérdezett társaságoknak közel a fele pénzügyi helyzetének javulására számít, míg a csökkenést jósolók csupán 8 százalékot képviselnek. Annak ellenére, hogy nem tervezik az alkalmazottak számának csökkentését, a megkérdezett külföldi társaságok többsége úgy véli, a következô idôszakban nem fog növekedni a dolgozók száma. A felmérésben részt vevô társaságok 60 százaléka tartani kívánja alkalmazottainak számát, 27 százalékuk pedig a munkahelyek számának növelését tervezi.

Megnyílt az Állomás téri gyógyszertár

b.

Újra fogadja a vásárlókat az Aesculap cég Állomás téri egysége, amelyet Adela Strîmbu vezérigazgató szerint a korszerûség követelményeinek megfelelôen újítottak fel és alakítottak át. A gyógyszertárban a megszokottnál sokkal kisebb teret kapott a gyógyszerkibocsátás - szabad eladásban illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelôen ingyenes vagy térítéses receptek alapján -, mint ahogy azt a vásárló korábban megszokhatta, ennek ellenére bármilyen gyógyszerrel a vásárló rendelkezésére állnak. Az egység felületének legnagyobb részét az önkiszolgáló pultok foglalják el, amelyeken a legváltozatosabb márkájú kozmetikumok, kötszerek, hajápoló szerek, gyógynövény- készítményk, kismama- és bébiápolási cikkek között válogathat a vásárló. A felújított egység gyógyszerészei és gyógyszerész-asszisztensei mindkét tevékenységet illetôen szaktanácsadást is biztosítanak a vásárlóknak. Amint Adela Strîmbu elmondta, a cég, amely 16 gyógyszertárat és egy gyógyszerpontot mûködtet Maros megyében (és 11- et, ill. 3-at Hargitában), azt szeretné, ha a felújított gyógyszertárakban minél közelebb kerülnének a vásárlóhoz. Az Állomás téri gyógyszertárat követôen hasonló módon rendezik át a Gyôzelem téri patikát, s folyamatban van a Bolyai és a Márton Áron utcák sarkán levô Magnólia gyógyszertár felújítása is. Az Állomás téri átalakított gyógyszertárban valamint az Aesculap más egységeiben is kibocsátják az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket is.

Közönségszolgálat

Szerkesztette: Mezey Sarolta

Az ígéret beváltására várva?

Az unalomig idézett 1991-ben megjelent 18-as földtörvény: rendelkezés a jogtalanul elvett földek visszaszolgáltatására. Ezt követte a 2000-ben megjelent 1-es számú törvény, amely a 18-as földtörvény módosításáról és kiegészítésérôl szólt.

Ennek elôírásai szerint községi bizottságok bírálják el, elégítik ki a jogos igényeket. A gyakorlatban nem mindig sikerül pontosan az elôírások szerint eljárni.

Alulírott, nekem is hosszas hercehurca, bírósági közbenjárások után, a községi legelôbôl mérték ki a 10 hektárt az ernyei határban, az ottani bizottság intézkedése nyomán, a 10 hektár szántó helyett. A megoldáshoz írásban kétszer kértem a megyei bizottság segítségét. Mind a két alkalommal azonnal írásban kérték (és nem utasították) az ernyeieket, hogy normalizálják a helyzetet, és értesítsenek engem és a megyeieket a megoldás mikéntjérôl. Mintha semmi sem történt volna, a mai napig nem válaszoltak a kérésekre.

Érdeklôdésemre mindig azt felelték, menjek és mutassam meg, honnan mérjék ki a földet. Hát meg tudnám mutatni, zömében a Borjúmezô- dûlôben. Ezt azonban tulajdonbizonylattal kiosztogatták olyanoknak is, akiknek nem volt földjük.

Mi a szándékuk a továbbiakban? Ki az illetékes? Ki fogja megoldani és mikor ezt a kérdést? Ha úgy gondolják, hogy nincs mondanivalójuk, akkor majd az igazságszolgáltatás is szót kér. Nem voltam türelmetlen, a türelmem 11 év után eddig tartott. Most már felmerül a kártérítés kérdése is!

Közhely, hogy nem a bizottságért vannak az emberek problémái, hanem az emberek problémái megoldásáért vannak a bizottságok. Jó lenne a homokból kihúzni a fejeket és tudomásul venni az 2000. évi 1-es törvény elôírását, amely kimondja a tulajdonjog megállapítását olyan mezôgazdasági területekre, amelyek községi legelôk voltak.

Azt hiszem, nem szükséges Lôrinc Lajos okfejtése a megértéshez. Ennek a törvénynek van egy kedves ígérete is: egy évtôl öt évig terjedô fogházzal bünteti azokat, akik akadályozzák, hátráltatják a törvény alkalmazását. Ennek az ígéretnek a beváltására várnak?

Elek Gy. Ede

Ügyintézés küldözgetéssel

Unokahúgom férje hirtelen, fiatalon elhunyt. Gyermekei elmentek a háztól, fia külföldön dolgozik, lánya férjhez ment, a hivatalos ügyintézést én vállaltam.

Elôször a rádiót jelentettem ki. A villanyáram-szolgáltató vállalatnál kaptam egy nyomtatványt, kitöltöttem, és a következô hónapban már nem vonták le a villanyszámlán a 30.000 lejt.

Rá három hónapra a férj nevérôl a villanyt át kellett íratnom az özvegy nevére. Már akkor értesítettem az illetékest, hogy rádió nincs. A következô hónapban a villanyszámlán ismét ott volt a rádiódíj. Megint jelentkeztem, mondtam, mi a probléma. Az illetékes az információs irodától adott egy nyomtatványt, és megadta a Bukaresti Rádió címét, hogy kitöltve küldjem el a fôvárosba. Kitöltöttem és elküldtem. Tíz napra rá kapok egy választ, persze a nyilatkozatot is visszaküldték. A válaszban az állt, hogy a kérésemet a marosvásárhelyi Electrica RT.- hez, a közönségszolgálati irodához postázzam. Oda is elküldtem a kérést. Rá két napra a "villanytelepnél" volt dolgom. Bementem az információs irodához, mutatom a levelet és megkérdeztem, miért járatják a kevésbé felkészült és tájékozatlan embert Régentôl Bukarestig, onnan Vásárhelyig. Ekkor azt felelte, itt helyben kellett volna elintézni, mert ide tartozik. Hiába bizonygattam, hogy ô irányított engem Bukarestbe, csak mondta a magáét. Ismét kitöltöttem egy nyomtatványt. Az illetékes megígérte, hogy következô hónaptól minden rendben lesz.

Megérkezett a júliusi számla, s rajta 90.000 lej rádiódíj. Három hónapra visszamenôleg. Ismét elmentem a "villanytelep" információs irodájához. Más illetékes volt szolgálatban. Megnyugtatott, ki kell fizetni, több rádiódíj nem lesz. Hiába érveltem, odaadtam a papírokat, maradt az igazával. Elmentem Béres András igazgatóhoz, nem volt a cégnél. A mûszaki irodában hallgatták meg panaszomat, s a fôkönyvelô, miután átnézte az iratokat, törölte a 90.000 lejt és új villanyszámlát adott.

Mennyivel könnyebb lett volna, mennyi energiát spórolhattunk volna meg, ha nem járattak volna, ha komolyan vennék a fogyasztó és fizetô állampolgár ügyeit.

Jenei Árpád, Szászrégen

Zavaros a Nyárád

Valamikor gyermekkoromban legkedvesebb folyóm volt a Nyárád, amely egész évben "rendelkezésünkre állt". Nyáron pompásan lehetett fürdeni, hancúroztunk benne, kendert áztattunk sekély habjában; télen pedig gyöngyözô nevetéssel korcsolyáztunk tükörsima csillogó jegén. Amikor az idô engedte, az asszonyok a víz partján végezték a nagymosást.

Szárazság idején mérhetetlen kincset jelentett embernek, állatnak és növényzetnek egyaránt.

Roppant izgalmas volt halászni benne: horoggal, kézzel, villával, kosárral, hálóval. Partján állva egy csutakra telepedve órák hosszat el tudtam gyönyörködni a szôke habok fruskás csacsogásában, hallgattam a bogarak zümmögését, ámultam a kristálytiszta víz fenékig látható világán, a fények meg a víz gyermekes játékán.

Ha dühösen elôtört egy-egy vad vihar, a lezúduló esô zord óriássá torzította el a kedves folyócskát. - Nem a Nyárádot hibáztattuk.

Ma már alig ismerni rá a régi, az általunk annyira szeretett folyóra: a kommunista rendszer tönkretette a malmok tulajdonosait, megsemmisültek a gátak, s a víz zabolátlanul vágtat elôre, leásta magát a palába, s ott, a mélyben vadul, esztelenül, rombolva rohan. Fáj a szívem, mikor hazalátogatok Nyárádköszvényesre, és látom, hogy a múlt rendszer miként züllesztette el szülôföldem tájait, s víztündérét, a Nyárádot meg a büszke Bekecs havast.

Öregségemre szeretném újra látni a régi Nyárádot, a régi Bekecst és az ismét bôven termô szántóföldeket, a mi határunkat.

Kajcsa Jenô, Marosvásárhely

Bejárnak a lakásba, nem folyósítják a segélyt

Hiába kértem a községi és a megyei rendôrség segítségét, a helyzet nem változott. 1987 decemberben költöztem haza Héderfájára. A szülôi házat 1974-ben hivatalosan törvényszéki határozattal szentesítve átírták az én, illetve a bátyám fia nevére, aki sajnos, már nincs az élôk sorában.

Édesapám 82 éves korában csípôbôl eltörte a lábát, öt éven át gondoztam, 1992 decemberében halt meg. 1998-ban Magyarországra mentem, ott munkát vállaltam, hogy itthon a kiadásaimat fedezni tudjam. Amikor hazajöttem, észrevettem, hogy bejárnak a lakásomba és elég sok kárt okoznak. Elôször is betörés volt, mert az ablakon mentek be és ellopták öt veder boromat. A szobát és a konyhát valami folyadékkal öntözték meg, hogy állandó nedves maradjon. A falakat is bemocskolták. 1999 novemberében értesítettem a községi rendôrséget. Az akkori rendôr kiszállt a helyszínre, de semmi hivatalos irat, jegyzôkönyv nem készült.

Azóta is járnak be a lakásomba, hiába zárom az ajtót. Újra feljelentést tettem a községi rendôrségen, választ küldtek, de a helyszínre senki sem jött ki.

Más. A 932-es kormányhatározat értelmében 2000. november, decemberre fûtéspótlékra lettem volna jogosult. Nem adtak. A polgármesteri hivatalban arra hivatkoztak, hogy földterülettel rendelkezem. De nem én, hanem apám a föld tulajdonosa, hivatalosan.

Jó lenne, ha az illetékesek odafigyelnének a kisember gondjaira, mert az árak emelkednek, s valószínûleg újabb segélyt fognak majd folyósítani a kisnyugdíjasoknak, amit már be is harangoztak.

Szász Géza, Héderfája

Itt mindent szabad?

Az érvényben lévô forgalmi szabályok szerint a város területén tilos a tülkölés. Ennek ellenére, Marosvásárhelyen, konkrétan a kövesdombi Csalhó utca környékérôl szólok, ahol éjjel-nappal szirénáznak a személygépkocsik riasztóberendezései. Rosszabb a tülkölésnél. Tudtommal a gépkocsikba semmiféle hang- és fényjelzôt nem szabad beszerelni, ami gyárilag eleve nem volt benne. A riasztókészülék, szerintem, igenis hangjelzô.

Mivel a lakótelepen mindegyre megszólaló riasztók éles hangja zajártalomnak minôsül, felkerestem a környezetvédôket. Bejelentésem után semmiféle intézkedésnek nem láttam nyomát. A polgármesteri hivatal, a rendôrség mindeddig nem vett tudomást arról, hogy létezik egy ilyen, a lakosságot nagyon zavaró tényezô. Ha tôlem függne, a szirénázó kocsikat legolyószóróznám, vegyék észre magukat, hogy valamit tenni kell már. Persze, a gyerekeknek jó szórakozás. Egyet tapsolnak, s máris beindul a fülsiketítô hang. Ha a macskák kergetôznek az autó alatt, akkor is. Meddig toleráljuk még a hangzavart? Negyvenegy évet dolgoztam, a Bolyai Farkas líceumban voltam oktató mester, 1993-ban mentem nyugdíjba, csendre, nyugodtságra vágyom. Ha a gépkocsi-tulajdonosokat kérjük, kapcsolják ki a riasztót, mert aki lopni akar, a riasztóval ellátott kocsit is el tudja lopni, nemhogy kikapcsolják, de meg is fenyegetnek.

Ha a városban rossz helyen parkolnak a gépkocsik, lefilmezik ôket, de ha zajt csapnak, akkor nem törôdik senki. Hogy van ez? Itt mindent szabad?

Nagy Károly, Marosvásárhely

Álmodni se mertük volna...

Július 18-án tért haza Székelyhodosra Dél- Franciaországból az a nyolc 14-18 év közötti fiatal, aki a több mint tíz éve tartó kölcsönös nyaraltatási program keretében július 4-én a Toulouse melletti Venerque-be utazott. Ott tíz francia és ugyanannyi spanyol fiatal csatlakozott hozzájuk. Kétnapi ismerkedô táborozás után együtt utaztak a "román" busszal Biarritzba, ahol a hullámlovaglást gyakorolták egy héten át a Vizcayai-öböl nyugtalan vizein.

Július 14-e újra Venerque-ben találta ôket, ahol a vendégszeretô családokkal együtt köszöntötték a franciák nemzeti ünnepét.

A hodosi és jobbágytelki szülôk ezúton is megköszönik francia barátaiknak, hogy támogatásukkal lehetôvé tették a feledhetetlen napokat; Balássy Andrásnak és Enikônek, hogy a kirándulás megszervezését vállalták és a fiatalokat közel hétezer km-es, két hétig tartó kirándulásra kísérték. Köszönjük a gagyi sofôröknek, hogy hozzáértésükkel biztonságossá és kedvességükkel kellemessé tették a kirándulást.

A szülôk nevében Nemes István és a Hodos - Venerque Baráti Társaság elnöke, Szabó György

II. ádámosi szórványtábor

Ádámostól 5 kilométerre, erdei környezetben második alkalommal szervezték meg a második szórványtábort. A két-, illetve négyszemélyes sátorrengeteg mellett ebédlô, improvizált konyha, élelmiszertároló verem volt. Nem hiányzott a tábori posta- és panaszláda, a focipálya, a tábortûz. Minden adott volt, hogy az 50 gyerek jól érezze magát.

Mint Bordi András és Gagyi Zoltán táborvezetôk elmondták, a tábor célja a szórványban élô gyerekekkel való foglalkozás, a nyelvmûvelés, játékos tanulás és szórakozás. Alsó-Kis- Küküllô mente népmûvészete, Fafaragászat az Alsó-Küküllô mentén, A gyerekek jogai, Nyelvhelyességi tudnivalók, Fontos tudnivalók az újságírásról, Szerkesszünk tábori lapot, Nyelvi játékok címmel hangzottak el elôadások. Az elôadók Solymosi József, Lázár Domokos nyugalmazott pedagógusok, Haller István, a Pro Európa Liga emberjogi szakértôje, Szlovacsek Ida, Csíki Zita, Gagyi Zoltán és Csíki Csilla voltak. A szórakoztató tevékenységek közül megemlíthetjük a céllövô versenyt, a gitárestet, amelyet Kakassy Zsolt és Doszlop Attila szervezett, a tánc- és szépségversenyt és focibajnokságot. Az ötven gyerekre 10 fiatal vigyázott fel, hat személy pedig az ellátásról gondoskodott.

A tábor utolsó napján díjazták a csapatokat. Elsô helyen Jenei Kinga csapata, második helyen Füleki Zsuzsanna csapata, harmadik helyen Csíki Csilla csapata végzett. A szépségversenyt Magyari Emese (Királyfalva) nyerte. Ôt követték Gáspár Tímea (Királyfalva) és István Gyöngyi (Ádámos). A fiúk közül Kocsis Barna (Dombó) nyerte el a zsûri tetszését. Második Köblös Oszkár (Királyfalva), harmadik Fogarasi Jenô (Dombó) lett.

A tábort az ALKISZ, a Kis-Küküllô Alapítvány szervezte. A támogatók: az Illyés Közalapítvány, a Poliglot Kft., az Ádámosi Polgármesteri Hivatal és unitárius egyház, a Wilcominter Kft., a Curcubeu Kft., az Advechtim Kft., a Bíró családi vállalkozás, a Foto Royal, a gálfalvi IKE, a Remat, a dombói unitárius egyház. A tábor költségvetése 10 millió lej volt, a gyerekek 100.000 lejjel járultak hozzá a költségekhez.

Csíki Zita, Dicsôszentmárton

Apróhirdetés

JÓKÍVÁNSÁG

Káposztásszentmiklósra FEKETICS LAJOSNAK 60. születésnapja alkalmából nagyon hosszú és boldog éveket kíván felesége, három lánya, három veje és négy unokája. Isten éltessen sokáig. (42993)

ADÁSVÉTEL

VENNÉK forgalomba írt autót. Tel. 218-290, 093- 960-159. (42864)

ELADÓ számítógép, Abit alaplap, Intelceleron 466-os processzorral, 128 MbRAM, HDD 10,2 Gb Quantum Fireball Yamaha dsxg, hangkártya, Acorp 56 K modem, videokártya, Abit nvidia, GFORCE MX200-32Mb RAM Compaq 15" képernyô. Tel. 0722- 232-132. (42651)

ELADÓ vadonatúj Panasonic NVSJ 407 típusú videorekorder. Tel. 143-612. (42651)

ELADÓ Toyota Hiace 8+1 személyes mikrobusz. Tel. 129- 023, 20 óra után. (42138)

ELADÓ színes Philips tévé. Érdek- lôdni a 249-250-es telefonszámon délután. (42566)

VESZEK antik bútorokat, fes-ményeket, ezüst evôeszközöket, szobrokat, órákat. Tel. 130-947, 094-159-190. (41433)

ELADÓ szívó-nyomó kézi kútpumpa, öntözésre is alkalmas. (Érdemes megnézni és meggyôzôdni). Dezrobirii u. 1. sz., Havadi. Tel. 138-071, 19 óra után. (41972)

ELADÓ 390 m2-es kereskedelmi helyiség a Gh. Marinescu utcában. Azonnal elfoglalható. Bôvebb felvilágosítás a 0745-653-441-es telefonszámon. (41798)

ELADÓK hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. 1 év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár u. 15. sz. Tel. 218-314. (41956)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és egyéb tárgyakat vásárolok. Tel. 255-012, 0744-295-147. (42248)

ELADÓK 2 hónapos tojójércék Szentkirályon, Delureni utca 59. szám. Tel. 212-868. (42638)

ELADÓ Menaj asztali kályha, hûtôszekrény, 25 m gumislag, konyhaasztal, székek és hokedli. Tel. 311-281. (42666)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, fagyasztók, hûtôszekrények, kombinált hûtôk 14 hónapos garanciával, német importból. Ingyenes szállítás a város területén. Tel. 169-301. (42777)

ELADÓ elektromotoros köszörû, automata elektromos prés vulkanizálni (sok matricával). Tel. 138- 380, 18 órától. (42912)

ELADÓ 3.680 m2-es beltelek az Erdô utcában, parcellázva is, 1 ha cserefa erdô Marosvásárhelyen. Tel. 216-123. (42908)

ELADÓ Felicia lakókocsi. Tel. 168-607. (42869)

ELADÓ szép ebédlôasztal, vitrines tévéasztal, 50 l-es üvegkorsó. Tel. 248-632. (42927)

ELADÓ ifjúsági ágy matraccal és Albalux 10 mosógép nagyon jó állapotban. Tel. 130- 357. (42945)

ELADÓ 1.400 m2-es telek a Cornesti utcában. Tel. 141- 717. (42924)

ELADÓ szoba-, konyhabútorok, tévészekrény, centrifuga, porszívó, nippek, transzformátor (220/24V). Tel. 138-979. Branului u. 6. sz. (42928)

DIÓBELET vásárolunk. Tulipán utca 1. szám. Tel. 254-447. (42892)

ELADÓ parabola beltéri egység (receiver) távirányítóval, valamint Renault 16 új alkatrészkészlet (darabonként is). Tel. 0265/160-718. (42990)

VENNÉK jó állapotban levô mózeskosarat elfogadható áron. Tel. 166-393. (42988)

ELADÓK rottweiler kiskutyák gyôztes szülôktôl. Tel. 250-203, 10-22 óra között. (42985)

SÜRGÔSEN eladó szobabútor, 2 db rugós fotel és egy kis kerek asztal. Tel. 096-726-122. (42974)

ELADÓK nagy tollpárnák, plüss ágyteríto, kihúzható asztal székekkel, elektromos írógép, boroskorsók, benzinkaniszterek, kaktuszok, japánrózsa, filodendron, bányavirágok, kvarcok, baritok stb., bélyeg-érme jelvények. Tel. 120-161. (42979)

ELADÓ 48 cm3-es pedálos Simson motoretta és 120- as satu. Tel. 128-591. (42983)

ELADÓ kitûnô német gyártmányú univerzális villanyvarrógép, Vesta fôzôkályha, motorinás melegítôkályha. Tel. 121-707. (42977)

ELADÓ 1976-os kiadású 1300-as Dacia teljesen felújítva, 6.00 euróért. Tel. 0744-850-998 vagy 168- 227, este. (42976)

ELADÓ szatmári fôzôkályha. Tel. 132- 717. (42994)

ELADÓ kétajtós szekrény, vitrin, asztal négy székkel, egyszemélyes ágy. Tel. 161-259. (42998)

ELADÓ két ír szetter kölyök (kan, nôstény) nagyon olcsón, de szeretô gazdiknak. Tel. 0265/134-973. (43000)

ELADÓ erôsítô, 2 db Unitra boxa, rádió, lemezjátszó, íróasztal, négy db fekvôhely, kisméretû Saratov hûtôszekrény, hegesztôfelszerelés. Tel. 160-765. (43004)

KITÛüzlet! Tésztakészítô gép eladó. 100-120 kg/óra teljesítményû. Tel. 00-36-20-91-39-953. (43005)

KISLÁNY a láthatáron címû Vaszari- regényt keresem. Tel. 167-956. (43009)

VÉGKIÁRUSÍTÁS: konyhabútor, garázsszekrények, faládák, ruhás- szekrény, vaslétra, Panangin, Cavinton, Trental, Glicerin, szeszfokoló. Tel. 163-070. (43008)

ELADÓ 3 éves ló, 7 éves borjadzó tehén Marosmagyarón, az 531. szám alatt. Tel. 0745-851-823. (43031)

A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (578090)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 065/212-369. (41227)

VESZEK SIF Transilvania részvényeket. Tel. 0722-947-124. (2012154)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtô-szekrényeket, hûtôvitrineket, automata mosógépeket nagyon jó állapotban, egyéves garanciával, a város területén és a szomszédos falvakba ingyenes szállítással. Tel. 165-373, 0744-626-544. (42269)

ELADÓ fenyô elôszobabútor, konyhabútor, szekrények, függöny-karnisok, pudli, íróasztal, székek, kályha, rézkazánok, tükör, számító-gép, hûtô, tévé. Tel. 0740-662-731, 217-942. (42925)

ÉPÍTKEZÉSRE alkalmas tehermentes ingatlan eladó. Tel. 213-020, 167-705. (42584)

ELADÓK asztalosgépek és szer-számok. Tel. 0740-037-087. (42916)

ELADÓ 1982-es kiadású 1300-as Dacia, 2003-ig érvényes mûszaki ellenôrzéssel. Alkudható ára: 13,5 millió lej. Tel. 0721-385-712. (43036)

ELADÓ Arctic 240 literes hûtô-szekrény. Tel. 161-591, 19 órától vagy 0744-517-479. (42995)

ELADÓK bontásból ablakok, ajtók, öntvény kaloriferek és melegvízórák. Tel. 0744-781-522, 141-220. (43054)

VESZEK öntvény kalorifert. Tel. 121-392. (43050)

ELADÓ Estradurin injekció (80 mg). Tel. 127-622. (43051)

ELADÓ hûtôszekrény, Vesta fôzôkályha, bútordarabok és régi tárgyak. Tel. 142-342. (43052)

ELADÓ tárcsás kaszálógép, vegyszerezô, 380 V-os vízpuma, 380 V-os fejôgép. Tel. 135-008. (43061)

ELADÓ mozgássérültnek egy tolókocsi, Albalux mosógép vagy a motorja. Tel. 133-923. (43069)

ELADÓ felnôttpelenka. Tel. 125-069. (43068)

ELADÓ 400 m2-es kert, 25 m2-es betonházzal a Somostetôn. Ára: 20 euró/m2. Tel. 0744-505-167. (43079)

ELADÓK olcsón doberman kiskutyák. Tel. 311-135. (43086)

LAKÁS

ELADÓ egyszoba-összkomfort a Jeddi útban. Tel. 0721710266. (43090)

ELADÓ 6 szobás magánház kerttel, garázzsal, hétvégi ház a Bözödi- tónál. Tel. 129-023, 20 óra után. (42138)

KIADÓ bútorozatlan lakás a Savinesti negyedben. Tel. 0745-264-322. (-)

TULAJDONOSTÓL eladó Maros-vásárhely legdinamikusabban fejlôdô részén, festôi környezetben, a Trébely szôlôben 5.300 m2-es építkezési telek kis nyaralóval. Tel. 00-36-30-96- 66-420. E-mail: sibo@freemail.hu (42492)

KIADÓ 2 szoba-összkomfort a Kövesdombon. Érdeklodni a 169-957-es telefonszámon, 20-22 óra között. (42859)

ELCSERÉLEM kövesdombi 3 szobás lakásomat 2 szobásra, esetleg egyszoba-összkomfortra. A lakásom X. emeleten van, tetôszigetelés biztonságosan megoldva; kivételesen szép panoráma. Tel. 165-487, 17-21 óra között. (42820)

ELADÓ Marosvásárhelyen 2 szobás tömbházlakás. Tel. 0265/254-639. (42742)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás garázzsal vagy anélkül a Tudorban. Tel. 145-748, 14-21 óra között. (42844)

ELADÓ hétvégi ház Búzaházán. Tel. 311-547. (42857)

ELADÓ 2 szobás, vízórás tömbházlakás a Kárpátok sétányon. Azonnal elfoglalható. Alkudható ár: 10.000 USD. Tel. 217- 268, 0722-693-762. (42745)

MAROSSÁRPATAKON, a Temetô utca 576. szám alatti kertes családi ház sürgôsen eladó (27 ár). Gáz, villany, telefon, kábeltévé beszerelve. Érdeklodni a 125-449, belsô 72A telefonszámon vagy megtekinthetô a fenti címen 8-22 óra között bármikor. (42722)

ELADÓ a Kárpátok sétányon 3 szobás tömbházlakás saját központi fûtéssel (új kaloriferekkel, lemosható falfestékkel), VII. emeleten (a IX-bôl). Azonnal elfoglalható. Ára: 16.500 euró. Bôvebb felvilágosítás a 160-095-ös telefonszámon, 19- 21 óra között. (sz.)

ÚJ családi ház eladó manzárddal és garázzsal Koronkában. Tel. 0744-182-950. (42193)

ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (41866)

ELADÓ I. emeleti, csempekályhás, pincés tömbházlakás a Grivita rosie utcában. Ára: 10.500 USD. Tel. 165-157, 168-402. (42833)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, IV. (utolsó) emeleti, felújított tömbházlakás alkudható áron. Tel. 255-588, 433- 427. Înfratirii utca 36. szám. Tudor negyed. (42831)

ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzon vízórával. Tel. 211-753. (42851)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás bútorral együtt igényesnek a Moldovei utcában. Ára: 18.000 $. Tel. 145-040. (42847)

ELADÓ ház Csittszentiványon (350 millió lejért) vagy elcserélem a Budai vagy kövesdombi negyedben I. emeleti garzonnal + különbözetet kérem lejben. Tel. 160- 575. (42907)

ELADÓ ház nagy telekkel Marosvásárhelyen. Tel. 121-336. (42905)

KIADÓ központi egyszobás lakosztály garázzsal. Eladók olcsón használt bútorok. Tel. 163-171. (42863)

ELADÓ modern, új ház 2 km-re a várostól. Tel. 211-749. (42867)

ELADÓ Nyárádszeredában, a Plopilor utca 1. sz. alatt 3 szoba-összkomfort 11 ár kerttel. Tel. 576-189. (42873)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Szabadság utcában, 10.500 euró. Tel. 219-290, mobil: 0745-546-642. (42922)

ELADÓ ház a Negoiului utcában, 250 m2-es gyümölcsössel, víz-, villany bevezetve. Tel. 167-925. (42923)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás elônyös áron. Tel. 218-074, 210-037. (42915)

BÉRBE adok egyszobás lakást a Tudorban, a Corina környékén, víz- és gázórával, telefonnal, kábeltévével. Ára: 50 euró+közköltség. Tel. 164-497, 0745-510- 083. (42962)

ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás 2 fürdôszobával, víz-, gázórával, saját hôközponttal, az Înfratirii utca 17. szám alatt (Tudor negyed). Érdeklodni a 168-941-es (9-16 óra között) vagy a 0744-216-846-os telefonszámon bármikor. Megtekinthetô naponta 17-20 óra között. (42280)

ELADÓ I. emeleti, II. osztályú 2 szoba- összkomfort. Cím: Petru Dobra utca 28/7. szám. Tel. 126-803 vagy 124-914. (42981)

ELADÓ ház Bergenyében. Tel. 249-042. (42984)

ELADÓ 2 szobás, IV. emeleti, rendezett, tégla tömbházlakás a Víztelep utcában, alkudható áron. Tel. 121-707. (42977)

ELADÓ 2 szobás, luxus tömbházlakás a Kövesdombon. Ára: 280 millió lej. Tel. 130-990, 0722-289-784. (42975)

KIADÓ bútorozott kétszobás tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 161-259. (42998)

ELADÓ kétszobás ház + egy szoba és mellékhelyiségek. Tel. 169-805. (43003)

ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 120-709. (43007)

ELADÓ egy nagyon szép nyaraló Vármezôn, a Nyárád mellett, egy nagy szobával, konyhával, fürdôvel és négy hálószobával nagyon szépen bebútorozva, 10 vagy 20 ár telekkel. Tel. 256-771, 0744-175-068. (43010)

ELADOM vagy elcserélem 3 szobás, I. osztályú lakásomat mûködô ABC-vel egy 2 vagy 3 szobás lakással + különbözet. Pandúrok sétány 75/1. sz. (43010)

ELADÓ 2 szobás, csempekályhás lakás Gyulakután. E2-es tömbház, 6-os lakrész. Tel. 0744- 811-677. (43015)

ELADÓ központi, egyszobás lakás cégszékhelynek, irodának berendezve. Tel. 250-200. (43016)

KÜLÖN bejáratú szoba diáknak kiadó. Tel. 162-868. (43035)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Tudorban. Tel. 146-478, 0745-207-179. (42913)

KVÁRTÉLYT keresek egy férfinak az Unirii negyedben vagy környékén. Tel. 0740-037-087. (42916)

ELADÓ 3 szobás, földszinti tömbházlakás a Savinesti negyedben. Ára: 10.500 euró. Tel. 167-011, érdeklodni 20 óra után. (42775)

KIADÓ magánház cégek részére. Tel. 255-905. (42778)

ELADÓ 3 szobás, VI. emeleti tömbházlakás az Înfratirii u. 6. sz. alatt. Tel. 124- 996, 0740-017-026. (42909)

ELADÓ 3 szobás, tégla tömbházlakás vízórával, gázfûtéssel a C. R. Vivu utcában, III. emeleten. Tel. 219-190, 215-229. (42942)

KIADÓ garzonlakás a Jeddi úton. Tel. 248-254. (43060)

ELADÓ ház Szabédon, a 312. szám alatt (gáz, villany). (43053)

ELADÓ ház Somosdon, a 136. szám alatt. Tel. 160- 150. (43057)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás Maroskeresztúron. Tel. 326-093. (43059)

KIADÓ 2 szoba-konyhás, fürdô-szobás, telefonos magánház 300 m2-es kert és 360 m2-es udvarral Maros-vásárhelyen, az Agricultorilor utca 53. szám alatt, lehetôleg kft.-nek augusztus 1-jétôl. Eladó kétajtós, 1993-as kiadású VW Golf 3 85.000 km- ben. Érdeklodni naponta 17-20 óra között a 251-781-es telefonszámon. (43014)

ELADÓ a meggyesfalvi negyedben 2 szobás tömbházlakás, kábeltévével, vízórával, telefonnal együtt, földszinten. Tel. 135-310, hívható egész nap. (43046)

ELADÓ garzon. Tel. 252-592. (43071)

ELADÓ ház a Hadsereg téren. Ára: 29.000 USD, alkudható. Tel. 0744-590-370. (43073)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás az Unirii negyedben. Tel. 312-327, 0744-628-057. (43078)

KIADÓ bútorozott lakás a Kövesdombon 1-2 diáklány számára (telefon, kábeltévé, hûtôszekrény). Tel. 065/132- 345. (43080)

ELADÓ III. emeleti, elsô osztályú garzon Marosszentgyörgyön, víz- és gázórával, elônyös áron. Tel. 331-191, 0745-773-657. (43081)

TÁRSKERESÉS

170/80, 47 éves, elvált nô egy nagykorú fiúgyermekkel komoly társat keres. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Szeretet" jeligére várok. (42964)

MINDENFÉLE

PROFESSZIONÁLIS riasztókat szerelünk garanciával. Tel. 252-822. (41733)

KÖLCSÖNZÖK modern menyasz-szonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 211-820. (41944)

KIADÓ központi üzlethelyiség. Tel. 211-919. (42855)

ÚJ! MENYASSZONYIRUHA-kölcsönzô nyílt a Béke (Pacii) utca 48. szám alatt. Új modellek, elônyös árak. Tel. 214-533. (41916)

OLCSÓN, garanciával, részletre vállalunk keret-, kripta-, sírkôkészítést márványból, gránitból, színes mozaikból. Vésünk betût. Tel. 122-582. (39722)

VÁSÁRHELYI jellegzetességek, népi és iparmûvészeti dísztárgyak külföldi ajándékozásra, bármilyen alkalomra a DOMART ajándékboltban. T. Vladimirescu utca 55. szám. (41818)

SZÔNYEGMOSÁST vállalunk. Gyors kiszolgálás és garancia. Tisza utca 50. szám. Tel. 133-086. (41990)

KÚTFÚRÁST vállalunk. Érdeklodni a 168-709-es telefonszámon. (41775)

ÚJ! FELELETET KAPHAT KÉRDÉSEIRE! Jóslás TAROT-kártyával számítógépen a Fortuna fodrászszalonban. Jöjjön bizalommal! Júliusban 20%-os árkedvezmény. (41735)

MINÔSÉGI parkettcsiszolás és lakkozás gyorsan és elônyösen. Tel. 0265/257-785, 0722- 669-954. (41521)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz külföldi, legújabb, 2002-es ruhákat - érkeztek nyári modellek is - nagy választékban és koszorúslány- ruhákat az Înfratirii u. 20/3. sz. alatt. Tel. 249-977, 0745-762- 011. (41621)

KÔMÛVESMUNKÁT, festést, mázolást és fali-, padlócsempe-lerakást vállalunk. Tel. 137-754. (5578022)

EGYETEMISTA lány földrajz-, németórákat tart bármilyen szinten. Tel. 167-079, 0740-934-669. (42930)

FOTÓ- és body painting modellt keresek. Tel. 0723-193- 988. (42960)

KÉSZÍTEK külsô redônyöket mûanyagból és reluxákat alumíniumból. Tel. 0265/252-043, 0745-616-135. (41840)

KÔ- és HOMOKSZÁLLÍTÁS rendelésre. Tel. 257-865. (42397)

KÉSZÍTÜNK külsô mûanyag redônyöket és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121- 714. (41785)

EGYETEMET végzett lány olasz nyelvet tanít kezdôknek, haladóknak. Tel. 147-780, 0740-597-015. (43001)

FELKÉSZÍTEK matematikából V-VIII. osztályosokat. Tel. 0766-744-959, 164-696. (43022)

SZARVASMARHA-gondozó család jelentkezését várom. Tel. 576-135. (sz.)

GYENGE jel (térerô) erôsítésére jelerôsítô mobiltelefon-segédantennák eladók. Tel. 0745-794-826. (42156)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0740-179-921. (43033)

MEGEMLÉKEZÉS

Bús temetô csendes susogása, ma kimegyünk oda, az maradt számunkra. Pihensz sírodban örökre csendesen, elfeledni nem tudunk sohasem. Fájó szívvel emlékezünk július 26-ára, amikor egy éve a kegyetlen halál elragadta közülünk SIPOS IMRÉT, a drága jó gyermeket, testvért, édesapát, nagybácsit, unokatestvért és jó barátot. Emlékét szívükben örökre ôrzik bánatos szülei. (42926)

Nem búcsúztál el tôlünk, utána a szemed könnyes lett, három halk sóhaj, hogy senkit ne zavarj, így hagytál itt minket. Sokat szenvedtél az élet tengerén, pihenjél csendesen Isten szent kebelén. Szemünkben könnyel, szívünkben mély fájdalommal emlékezünk SIPOS IMRÉRE halálának elsô évfordulóján. Bánatos nagynénjei, Jolán és Ibi, azok családja, valamint uno