|
LIV. évfolyam 153. (15116) sz. |
2002. július 5., péntek |
Hol tartunk? Szaporázunk a NATO és az Európai Unió felé. Mindenféle bô lére eresztett európai csatlakozási tárgyalásokról szónokolnak "illetékesek" nap mint nap. Fejezetek megnyitása és bezárása, meg mindenféle, ami az EU- menübe tartozhat, kifogyhatatlanul gazdag téma a semmitmondásra.
Ott tartunk, hogy abban az országban, amely éjt nappá téve bizonygatja, mennyire alkalmas a NATO-tagságra, s mennyire szorgalmasan készül az Európai Unióba, kormányhatározat születik a szegénység elleni bizottság létrehozásáról.
Ez már nem is groteszk, egyenesen tragikus. A szóban forgó komissziónak egyik feladata - írd és mondd - a szegénység monitorizálása. Emellett elfogad majd egy szegénységellenes országos tervet, és támogatja a helyhatóságokat hasonló programok elkészítésében és alkalmazásában. És itt jön a java: "hozzájárul majd a szociális akciók kultúrájának a kialakításához, a szociális problémák felismeréséhez és megoldásához". A bizottság a miniszterelnöknek lesz alárendelve és rendszeresen jelentést tesz a kormánynak.
Tehát arról van szó, hogy egy kormány, amelynek minden eszköze a statisztikától egyebekig- megvan arra, hogy ismerje a gazdasági, szociális és mindenféle helyzetet, arra az abszurd gondolatra vetemedik, hogy monitorizáltatja a szegénységet. Jóindulattal azt mondhatjuk, hogy ez amatôrködés. Kevésbé jó, de indokolt indulattal pedig azt, hogy porhintés. Ugyanis a mai kormányzat is tisztában van - nagyon is! - a szegénység mértékével, de nem meri, nem akarja bevallani, hogy képtelen kezelni az egyre súlyosbodó gondokat. Ehelyett mímelik a kormányzati figyelmet, hadd érezze a lakosság, hogy felelôs kormányunk mély aggodalommal és illô komolysággal foglalkozik mindennapi szerencsétlenségeinkkel. Miközben mi azt tapasztaljuk, hogya lakosság számottevô hányadát taszítják a fizetésképtelenség állapotába, ugyanakkor milliárdos adósságokat engednek el az állami vagyont rabló módon kezelôknek.
S további marék homok az a szociális védôhálóként emlegetet intézkedéscsomag, amit korábbi áremelésekkor eddig is rendre elôhúztak a kalapból, s amellyel úgymond kompenzálni kívánják a frissebb és drámaian magas energiaár-emelést.
Nos, errôl a hálóról annyit, hogy ha mindaz, amit a miniszterelnök úr nagy buzgalommal a szerda délutáni kánikulában felsorolt, megvalósul, kész Kánaán lesz nálunk. Szemelgessünk csak: növelik a garantált minimáljövedelmet, indexálják a béreket és nyugdíjakat, csökkentik a munkanélküliek számát, beruházásokat terveznek a tanügyben és az egészségügyben lesz ingyentej és kifli, ingyenes és kompenzált gyógyszer, modern kórházak, felújított iskolák az iskolákban, új munkahelyek stb.
Hát nem Kánaán? Csak legyen türelmünk (és erônk) kivárni! Addig is, a harmadik évezred elsô éveinek Romániájában, érjük be azzal, hogy monitorizálják a szegénységet.
Farkastörvények a fuvarozás piacán
Nagy leleplezéseket ígérô satjótájékoztatót harangozott be néhány napja a Transilvania Szállítók Egyesülete az Eurotour Impex Kft. székhelyén, amelynek tulajdonosa Bíró György, a szóban forgó egyesület alelnöke. Az érdeklôdô sajtó nem is csalódott, mert az elhangzottakból az derül ki, hogy farkastörvények uralkodnak a közúti szállítók közötti piaci versenyben, szerteágazó korrupciógyanús eljárások tarkítják a közúti szállítás mindennapjait.
A sajtótájékoztatóra meghívót kaptak különbözô intézmények vezetôi is (pénzügyôrség, gazdasági rendôrség, közpénzügyi igazgatóság, polgármesteri hivatal), ám közülük csak ez utóbbi kettô képviseltette magát: a közpénzügyi igazgatóság sajtóosztályának igazgatója, valamint a polgármesteri hivatal referense révén.
A sajtótájékoztatón amelyen jelen volt az egyesület elnöke, Orbán László is, mindenekelôtt azt hozták a sajtó tudomására, hogy gyakorlatilag az összes marosvásárhelyi nemzetközi utasszállító cég adócsalással foglalkozik.
Az egyesület alelnöke elmondta, tisztességtelen konkurenciával próbálják a becsületes adófizetô szállítókat kiszorítani a piacról. Szerinte például a Royal cég 2000-ben 1,9 millió lej nettó profittal zárta az évet, de anélkül, hogy hitelért folyamodott volna több mint 2 milliárd lej értékû beruházásokat eszközölt. "Honnan lehetne pénze, ha nem adócsalásból?" - hangzott el a megválaszolatlanul maradt kérdés. A Lavinia Timex társaságot mûködtetô Royalt nemrégiben eladták a Hargita megyei Transtour Internationalnak, amelyik - állításuk szerint - így akart piaci részesedéshez jutni Marosvásárhelyen. Egyébként hasonló módon a marosvásárhelyi Transservice, Intertours és Ballótrans sem vallja be magyarországi személyszállításból származó jövedelmeit. Hargita megyében is szép számmal akadnak ilyen eljárással dolgozó cégek, például Transexpres, Corund trans, Csavargó trans, Tomi Trans és Scorpion Trans - hangzott a nyilvános lajstrom.
Újságírói kérdésre válaszolva Bíró györgy elmondta, hogy míg a tavaly az Eurotour nettó profitja 340 miilió volt, a többi nyolc külföldi személyszállítónak összesen 270 millió volt a nyeresége. Az alelnök szerint ez azt igazolja, hogy az utasoktól bevett pénzeket nem veszik nyilvántartásba hivatalosan és nem fizetnek utána adót. "Az igazságot meg lehet tudni egyes vámhivatalok adataiból, ahol minden határátkeléskor le kell adni az utasok listáját."
Az alelnök számításai szerint "az elmúlt hat évben legalább 400 milliárd lej értékû adócsalás történt." Megtudhattuk továbbá, hogy "a Transtour és a Scorpion kft. adócsalás mellett bélyegzôhamisítással is foglalkozik. Éppen két nappal ezelôtt kapták el ôket a magyar és a román szállítási minisztérium hamisított bélyegzôivel lepecsételt iratokkal".
Nem ér véget azonban itt a különbözô illegális praktikák sora. "Legalább 10 olyan autóbuszt hoztak be Maros megyébe, amelyet tulajdonosaik kifizettek ugyan készpénzben, de a vámkedvezmények érdekében leasingben megvásároltaknak tüntették fel a jármûveket." A példaként megnevezett cégek közt találjuk az Intertours, a Lavinia, a Ballótrans, a Royal és a makfalvi Inka kft.-ket.
Amint az Eurotour Impex Kft. pénzügyeirôl került sor, kiderült, hogy az elmúlt 4 évben kéthavonta különbözô ellenôrzéseknek volt kitéve és 3-4 alkalommal került sor büntetések kiróvására. "Az ellenôrzô szervek azonban együtt dolgoztak az Eurotour konkurenciájával, amikor a versenytársak ellenôrzésére került sor, behunyták a szemüket ha kellett. Így aztán 600 milliós büntetések helyett 20 milliós összegeket róttak ki. Ugyanakkor az Eurotournál sorra kerülô ellenôrzéseken Obrean Iacob és Dumbrava Cristian ellenôrök hozzá nem értésrôl tettek tanúbizonyságot és mondvacsinált kihágásokért büntettek."
Orbán László, az egyesület elnöke kiegészítésként elmondta, hogy egyesületüknek mintegy 155 tagja van, de csak azok lehetnek tagok, akik vállalják a tisztességes munkát. Éppen ezért a legközelebbi közgyûlésükön kizárják a bélyegzôhamisítással vádolt Scorpion kft.-t. Véleménye szerint Hargita megyében sem jobb a helyzet, ahol a vasúttal nem rendelkezô Udvarhelyen virágzik az utasszállítás, és az ottani "mamutcégeknek sikerült ellehetetleníteni egyes szentkeresztbányai és más kisebb cégeket." A Transilvania egyesület egyébként a napokban csatlakozott az országos szállítók egyesületéhez, melynek 3000-nél is több tagja van, és ôsztôl ôk is részt vesznek a tervezett, a szállítók jogainak érvényesítését célzó tiltakozó megmozdulásokon.
Marosvásárhelyen mintegy 30 belföldi és külföldi utasszállítással foglalkozó cég létezik, de közülük az Eurotouron kívül csak a TAM tagja a Transilvania egyesületnek. Bíró György szerint a "többi cégek ott rövidítik meg az államot, ahol tudják, de az ellenôrök szemet hunynak, mert egyéni érdekek érvényesülnek".
Bíró György a sajtótájékoztató végén, az Eurotour tulajdonosaként elmondta, hogy az 1990- tôl mûködô cége 1999-ben 205.000 dolláros hitelért folyamodott a Román Fejlesztési Bankhoz. Ebbôl és még saját hozzájárulásából vásárolt egy 215.000 márkás autóbuszt, majd 230.000 márka értékben még három kisbuszt, számítva a 133-as, kisvállalkozókra vonatkozó törvény kedvezményeire, melyeknek értelmében vámmentesen hozhatta volna be a jármûveket. Csata Edit, a helyi vámhivatal igazgatója azonban követelte a mintegy 860 millió lej értékû vámot. Mivel perre került sor, a jármûvek azóta sem közlekedhetnek, noha minden szinten pert nyert az Eurotour. Az ügy jelenleg a Legfelsôbb Bíróságon van. Bíró györgy úgy ítéli meg, hogy legalább 3 milliárd lej kára származik a vámhivatal igazgatónôjének "önkényes" döntése nyomán.
Idôközben a márka árfolyama 4627 lejrôl jelentôsen megnövekedett és a cég továbbra is kellett törlessze a hitelt. Az eredetileg 1,4 milliárd lej értékû hitelre eddig visszafizettek 6 milliárd lejt, ám mindenezek ellenére, mivel a legutóbbi részletet nem fizették idôben árverezést hirdettek meg az Eurotour javaira (melyek a tulajdonos szerint legalább 7 milliárd lej értékûek). A cég tulajdonosa elmondta, az ügy hátterében a korábban Hargita megyében pénzügyôrként dolgozó, három éve a fejlesztési bank igazgatójává vált Grosu Corneliu áll, akinek érdekeltségei vannak a korábban említett Royal céget felvásárló Transtour Internationalnál. Bíró György azt állítja, hogy a végrehajtók (Soós és Pop urak) is 100-100 millió lej csúszópénzt kaptak, csak hogy közremûködjenek az Eurotour átjátszásában. A cég tulajdonosa egyébként hozzátette, az árverésre nem kerül sor, mert hétfôig kifizeti a szóban forgó részletet, amely a polgármesteri hivatalban és a törvényszéken kifüggesztett hirdetéstôl eltérôen nem 1,4 milliárd lej, hanem 400 millió.
A sajtótájékoztatón elhangzott szokatlanul súlyos vádakat Bíró György ismételt mondata kísérte, miszerint "kijelentéseimért vállalom a felelôsséget."
Holnap, Kolozsváron kerül sor az Adrian Nastase kormányfô és Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke közötti találkozóra. A bejelentés szerint a találkozón a kétoldalú kapcsolatok kérdései kerülnek szóba, legfontosabb témaként a magyar kedvezménytörvény végrehajtásáról tavaly decemberben aláírt román-magyar kormányfôi egyetértési nyilatkozat szerepel. Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét arról kérdeztük, hogy mit vár a holnapi találkozótól?
- A magyar miniszterelnök megbeszélést folytat majd az RMDSZ-szel is, és lesz egy találkozója, szintén Kolozsváron, a román kormányfôvel. Azt gondolom, hogy van ennek a látogatásnak egy szimbolikus jelentôsége is. Azzal, hogy elsô útja egyikén Erdélybe jön a magyar miniszterelnök, Kolozsvárra, illetve Nagyváradra, mindenképpen hangsúlyozni akarja azt, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak, meg a határon túli magyarokkal való kapcsolatnak kiemelt jelentôséget tulajdonít.
- Bizonyára van információja arról, hogy mirôl fog a két kormányfô tárgyalni.
- Valószínûnek tartom, hogy egyelôre egyfajta probléma-felleltározó, problématisztázó megbeszélések lesznek az RMDSZ-szel is és a román miniszterelnökkel is, annál inkább, mivel ez tulajdonképpen nem hivatalos látogatás. De arra mindenképp alkalmat fog adni, hogy a tárgyaló felek kölcsönösen listázzák a megoldásra váró problémákat. Az is valószínû, hogy szóba kerül a státustörvény. Arról nincs szó, hogy esetleg valamiféle végkövetkeztetéseket is megfogalmazzanak ezzel kapcsolatosan. De ennek a problémának a kezelési módjáról mindenképpen véleménycsere várható.
- Mivel érkezik az RMDSZ a találkozóra?
- Amit mi szeretnénk, hogy minél nagyobb hangsúlyt kapjanak a gazdasági kérdések a két ország közötti viszonylatban, meg olyan értelemben is, hogy a magyarok által lakott régiók gazdasági támogatásáról is minél több szó essék. Az elôzetes népszámlálási adatokat látva még egyértelmûbben az a véleményem a jövônk szempontjából, hogy gazdasági és szociális problémákra találunk-e vagy nem találunk megoldásokat az elkövetkezendôkben. És hogy tudunk-e a szülöföldjükön jövôt felmutatni a magyaroknak.
- Véleménye szerint hogyan lehet még aktívabbá tenni az RMDSZ részvételét a román-magyar kapcsolatok elményítésében, aktuális és perspektivikus kérdések megoldásában?
- Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy tulajdonképpen míg a '90-es évek elsô felében nagy ellenkezésbe ütközött az, hogy ha az RMDSZ valamiféle közvetítôi szerepet próbált betölteni a román és a magyar kormány között, vagy ha egyfajta harmadik félként próbált megjelenni bizonyos kérdések megoldásában, addig ma már fokozatosan, mindenki elfogadta, hogy az RMDSZ-nek van ilyen szerepe. Ennek hangsúlyos megjelenése volt az, ahogyan a két kormány közti megállapodás elôkészítésében, és magának a szövegnek a tulajdonképpeni kialakításában részt vettünk a tavaly év végén. Szerintem ezt tovább kell folytatni, ez jótékony hatással volt a két ország külkapcsolataira. Európában is így szemlélik ezt, és egyértelmûen jónak tartják, hogy az RMDSZ így lép föl. Tehát a válaszom tulajdonképpen a kérdés maga: nekünk cselekvô szerepet kell vállalnunk a politikai és a gazdasági kapcsolatépítésben is, és mindkét kormánynak ki kellene használni az elkövetkezendôkben azt, hogy itt él egy nagy magyar közösség, hogy ennek a közösségnek erôs politikai képviselete van, és hogy ez nagyon is erôsítheti a két ország együttmûködését, ami mindkét országnak hasznára lehet.
Az egyetlen érdek, amely minket mozgósít, az, hogy felhívjuk a figyelmet az adófizetô állampolgárok jogainak a tiszteletben tartására, ugyanakkor szeretnénk az eredeti kulturális és környezetvédelmi értékeket megôrizni - mondta Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke a tegnap tartott sajtótájékoztatójukon. Kijelentette: az UNESCO Világörökségének bizottsága is bebizonyította, a Drakula Park kudarcot vallott.
A Pro Európa Liga és a Fenntartható Segesvár Egyesület által összeállított és az újságíróknak is bemutatott sajtóközleménybôl kiderül, hogy üdvözlik az UNESCO Világörökség bizottságának június 24-29. közötti 26. ülésének következményeit. A szakemberek véleménye egyezik a 2001 ôszétôl általuk is hangoztatottakkal, miszerint a Drakula Park Breite-tisztáson való megépítése sérti a mûemlékekre és a környezetvédelemre vonatkozó román és nemzetközi törvényeket, valamint a közpénzek kezelésének elveit. Úgy véljük, hogy a Drakula Park tervezett helyszínének a megváltoztatása a civil társadalom és a sajtó gyôzelme. Ugyanakkor elutasítjuk azt a gyanúsítgatást, miszerint akciónk mögött külfödli érdekek állnának. Az S.O.S. Segesvár kampány kezdeményezôi felkérik a Drakula Park tervét fölvállalókat, hogy nyilvánosan is ismerjék el kudarcukat, ugyanakkor azonnali vizsgálatot sürgetnek, hogy tisztázzák a Segesvári Turisztikai Fejlesztési Alap Rt. pénzügyi helyzetét és felelôsségre vonják azokat, akik engedélyek nélkül közpénzek kockáztatásával akarták megvalósítani elképzeléseiket. Kérik a miniszterelnököt, hogy ávonja felelôsségre a turisztikai minisztert, amiért kockázatos akcióival megtévesztette a kormányt, az adófizetô polgárokat. Szerintük megengedhetetlen, hogy egy külföldi tanácsadó céget vonnak be romániai közügyi politikákba. A Drakula Park alternatívájaként az S.O.S. Segesvár kampánycsoport tagjai javasolják, hogy létesítsenek megyénkben egy interdiszciplináris bizottságot, amely kidolgoz egy turisztikai, gazdasági fejlesztési programot - áll a sajtóközleményben.
Ezek után, amennyiben a kezdeményezôk lemondanak a Drakula Parkról és az alternatív turisztikai program mellett döntenek, a Pro Európa Liga kapcsolataival készségsen támogatja ezt az elképzelést.
A Népújság azon kérdésére, hogy milyen gazdasági, illetve politikai érdekek állnak a Drakula Park elleni kampány mögött, a tájékoztatót szervezôk azt válaszolták, nem szolgálnak semmilyen csoportosulást. Hozzátették: mindeddig úgy tûnik, hogy a kezdeményezés (sz.m.: részvények kibocsátása és eladása) amolyan FNI-jellegû üzlet. Itt a szabad piac és a politikum keveredik oly módon, hogy a turisztikai minisztérium egy vállalkozásba kezdett és érdekeinek megfelelôen irányítja a közpénzeket, illetve vonnak be ebbe magántôkét. A turisztikai minisztériumnak tulajdonképpen az kellene legyen a feladata, hogy megteremtse a gazdasági, turisztikai fejlesztés törvényes feltételeit, és kidolgozza azt a támogatási keretet, amellyel az e téren történô magánkezdeményezéseket hitelekkel segítheti. Ettôl az elvtôl is eltért a miniszter - hallhattuk a választ.
A CNSLR- FRATIA szabad szakszervezeti szövetség segesvári szervezete tegnap közleményt juttatott el a turisztikai minisztériumba, amelyben teljes és feltétlen támogatásáról biztosít a Drakula Park Segesvár melletti megvalósításának tervét illetôen. Véleményük szerint az egész Szeben - Marosvásárhely - Brassó határolta vidék hasznára lenne a létesítmény, amely befektetôket, tôkét vonzana, új munkahelyek létrehozását jelentené, a munkanélküliség csökkenését, az egész vidék gazdasági fejlôdését, ezen belül különösen a turizmus virágzását eredményezné. A tervet ellenzôk elenyészôen kis száma mellett Segesvár lakóinak túlnyomó többsége támogatja a Drakula Park megvalósítását - hangzik a közlemény.
Rangos nemzetközi tanácskozásra gyûlt össze a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dísztermébe számos kelet-európai (de nem csak) matematikus és fizikus. Itt rendezték ugyanis a III. Bolyai-Gauss-Lobacsevszkij nemzetközi konferenciát a nem- euklideszi geometria a modern fizikában témakörrel.
A Németországból, Magyarországról, Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, sôt Japánból és Nigériából érkezett küldötteket Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere (képzettségét tekintve maga is fizikus) köszöntötte, s elmondta, hogy az idén annak a jegyében is rendezik ezt a konferenciát Marosvásárhelyen, mert 2002-ben Bolyai János születésének 200. évfordulóját ün- nepli a világ. A nem-euklideszi geometria ma már egyik nemzetközileg elismert zseniális megalkotójának munkáját kortársai nem értékelték, így ez a megnyilvánulás lángelméjének szentelt késôi elégtételként is szolgál.
Hollanda Dénes professzor, a marosvásárhelyi mûszaki és humán tudományok karának dékánja mint házigazda köszöntötte az egybegyûlteket, majd Jenkovszky László, Kijevben dolgozó matematikus, az MTA külsô tagja, a konferencia egyik ötletgazdája (Csernikov orosz professzorral együtt gondolták úgy, hogy a három matematikai zsenit együtt tisztelhetik meg egy ilyen rendezvénnyel) szólalt fel, s felvetette, hogy jövôben Kazanyban, Lobacsevszkij munkásságának városában szervezhetnek tanácskozást.
Radu Miron a Román Akadémia képviseletében, Kiss Elemér pedig mint az egyetem helybéli szaktekintélye, neves Bolyai-kutató szólaltak fel.
A tudományos elôadások tegnap és ma hangzanak el, ma délután a résztvevôk Bolyai- emléktúrán vesznek részt, melynek keretében megismerik a városban található Bolyai- emlékhelyeket.
Marosvásárhely testvérvárosa, Kecskemét az idén is népes küldöttséggel képviseltette magát a Marosvásárhelyi Napokon. Találkoztak a két város baráti körének képviselôi is, s az Eminescu utcai református Diakóniai Központban a kecskemétiek nevében Kerényi György meleg szavakkal köszöntötte a díszpolgári címmel kitüntetett Illyés Kingát, megemlékezett a helyi baráti kör létrehozásában és mûködtetésében legnagyobb szerepet vállaló Balogh Csabáról, aki tragikus hirtelenséggel az elmúlt évben éppen Kecskeméten távozott az élôk sorából. Köszönetet mondott továbbá Kovács Júliának, aki sokat segített a kecskemétiek tartalmas, színvonalas vendéglátásában, s elismerését fejezte ki a két alpolgármesternek, akik folyamatosan támogatják a kapcsolattartást.
A testvérvárost a vásárhelyi napokon a muzeográfusok mellett a Kodály Iskoláért Egyesület kórusa képviselte, a Téka udvarán, illetve szerda délután a Keresztelô Szent János Plébániatemplomban tartottak sikeres hangversenyt.
A 28 taggal fellépô énekkar tagjai, akik a híres Kodály iskola növendékei voltak, az éneklés öröméért tömörültek egyesületbe, valamint azért, hogy azt a szellemet, amit az egykori iskolától kaptak, továbbörökítsék. Egyhetes erdélyi tartózkodásuk alatt a Dömötör Zsuzsa és Pejtsikné Padányi Judit vezette kórus Parajdon és Csíkszeredában is fellépett. A szerda délutáni kánikulai melegben, a ferences mise után a Keresztelô Szent János Plebánián összegyûlt közönségnek az örömrôl, a hitrôl és a bizalomról énekeltek a látogatásukat missziónak tekintô kecskeméti értelmiségiek. Felejthetetlen élmény volt hallgatni ôket.
Tegnap a Bolyai utcai sajtóklubban rendkívüli ötlettel állt elô Liviu Pancu rendezô. A Scena (Színpad) Alapítvány nyári tábort szervez Marosvásárhelyen, melynek elsôdleges célja a marosvásárhelyi és Maros megye mûvészi potenciáljának értékesítése az igazi mûvészi alkotást akadályozó társadalmi, kulturális kontextusban. És nem utolsósorban a várat meg kell szerezni végre a kultúrának.
Az alapítvány tervében szerepel a nyári tábor keretén belül egy rendkívüli elôadás bemutatása William Shakespeare Rómeó és Júlia címû darabja nyomán a vár udvarán felépített színpadon.
A Scena programja egyébként öt évre szól, amelyben egyúttal szerepel a Marosvásárhelyrôl és általában Romániáról kialakult kedvezôtlen kép enyhítése, az igazi értékek fel- és bemutatása, a következô mûvek színpadra állítása által: Shakespeare: Rómeó és Júlia; Ray Bradbury: Fahrenheit 451; Shakespeare: Hamlet; Dumas: A három testôr; Mircea Eliade: A vallások története adaptációja.
A nyári tábor augusztus 12. és szeptember 12. között zajlik, mûhelygyakorlatokkal, találkozásokkal és megbeszélésekkel, jelentôs hazai és külföldi színházi személyiségek jelenlétével. A nyári tábor záróeseménye lesz a Rómeó és Júlia címû elôadás bemutatója Liviu Pancu rendezésében, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulatának mûvészei, a Színmûvészeti Egyetem magyar és román tagozatának diákjai, valamint egy száztagú, Maros megyei középiskolásokból verbuvált statisztéria elôadásában. A rendkívüli elôadás két nyelven folyik, kíváncsian várjuk, hogyan találja föl magát Liviu Pancu rendezô. Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy Rómeó szerepét Mihai Craciun frissen végzett színmûvészre, míg Júlia szerepét Szász Krisztina negyedéves színmûvészeti hallgatóra osztotta a rendezô. A nyári tábor eseményeire még visszatérünk.
Sovány, körülbelül 170 centiméter magas, szemüveget hord, sötétbarna haját félrefésülve viseli, a modora kifogástalan, a hölgyeknek kezet csókol, és dr. Ács Attilaként mutatkozik be. Kiszemelt "páciensei" általában marosvásárhelyi idôs személyek, akiknél családtagjaikra vagy valamelyik ismert orvosra hivatkozik. Néhol az új körorvosnak adja ki magát, ami gyanút kelthetne, hisz a családorvosok manapság ok nélkül nemigen kopogtatnak a páciens ajtaján.
Ács "doktornak" azonban bôven van ideje, s azonnal megnyeri az idôs emberek bizalmát, hisz az orvosról, akire hivatkozik, sokat tud, s általában az a gondja, hogy elromlott az autója. Néhol parkolásra kér helyet, illetve a csomagjai számára, hisz Magyarországról jött, csak éppen van egy kis "gikszer", és csekély 32.000 lej kellene. Nem több és nem kevesebb, hisz ennyi még a nyugdíjasoknál is találtatik. És ez nem hálapénz, csak éppen kölcsönkéri néhány órára, aztán amikor beleteszi a fekete táskába, úgy eltûnik, hogy a hiszékeny páciens bottal ütheti a nyomát. Azazhogy mégsem, hisz másnap másutt tûnik fel, körorvosnak adja ki magát, s ha el is utasítják, mert a háziasszonyt már korábban leütötték, és ebbôl tanulva senkinek sem nyit ajtót, "dr." Ács nem csügged el, a szomszédnál próbálkozik. Kiderül, hogy lehetetlen nem hinni neki, hisz ismeri a megboldogult orvos férjet, s az idôs hölgy orvos lányát is, akivel telefonon elcseveg, s közben még levelet is ír neki, igaz, kissé ákombákom betûkkel, de amikor rosszul lát az ember, ez csak utólag tûnik fel. A telefonbeszélgetés után pedig megjegyzi, hogy minden rendben, mivel a háziasszony lánya is beleegyezett, hogy ôt kisegítsék. Nem kér sokat, csak éppen 30-35 ezer lejt, meg is kapja, hát mit tehetne egy édesanya, ha a lánya állítólag így vélekedik. Aztán kiderül, hogy a pénz odaveszett, s bár másnak kicsinek tûnik az összeg, annak, akinek ennyi volt a következô nyugdíjig, sokat jelent.
Szóval jön-megy a szorgalmas, türelmes Ács "doktor", s ha naponta mindössze néhány helyen jár sikerrel, a sok kicsi végül is sokra megy. Az emberi hiszékenység pedig ma is, holnap is szinte határtalan. Tessék tehát ügyelni, mert az ideálisnak tûnô, jó modorú, kedves, türelmes, és csekély 30-35.000 lejes tarifával dolgozó áldoktor önöknél is kopogtathat. Merthogy a féltengely gyakran "kimegy" neki. Az önöké azonban, ha lehet, maradjon a helyén még ilyen észbontó kánikulában is
Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Mediafaxnak csütörtökön adott nyilatkozatában elmondta, a PSD-vel tervezett helyi együttmûködési megállapodás létrejöttét továbbra is akadályozza egy Kolozsvár központjában álló ingatlan visszaszolgáltatásának késlekedése.
"Ahogy megszületik az Avram Iancu (Bocskai) tér 15. szám alatt álló épület átadási- átvételi szerzôdése, a másik kezemmel aláírom a helyi protokollumot", fogalmazott Kónya. Hangsúlyozta" errôl a követelésérôl nem mondhat le, mivel az erdélyi magyar egyházak elôtt elkötelezte magát az épület visszaszerzése iránt. "Nem ragaszkodnék hozzá, ha kezdettôl fogva nem ígérték volna meg az ingatlan visszaszolgáltatását és a tárgyalások is más körülmények között folynának, így azonban teljesítenem kell ígéretem, mivel az egyházi vezetôk nagyon aggódnak amiatt, hogy kéréseik nem teljesültek", mondta az RMDSZ- képviselô.
Kónya szerint annak ellenére, hogy a PSD és az RMDSZ Kolozs megyei szervezetei közötti protokollumot még nem írták alá, a két alakulat megyei szinten igen jól együttmûködik.
A kormány döntést hozott arról, hogy kiköltöztetik a katonaságot az aradi várból, és az épületegyüttest a város kezelésébe adják. A várban jelenleg a román- magyar közös békefenntartó zászlóalj román katonái állomásoznak.
A szerdai kormányülést követôen Adrian Nastase miniszterelnök elmondta, hogy a döntést a Legfelsô Védelmi Tanács jövô heti ülésén véglegesítik.
A kormányfô szerint a katonaság kiköltöztetését nem csak azért tartja fontosnak a kormány, hogy megôrizzék a komoly értéket képviselô mûemléket, hanem azért is, mert jelentôs veszélyforrás, hogy közvetlenül a város szívében nagy mennyiségû lôszert tárolnak.
A XVIII. századi aradi vár a legkeletibb és leginkább épségben maradt Vauban-rendszerû erôdítmény Európában. S. Vauban a francia hadiépítészet legnagyobb mestere volt, aki XIV. Lajos szolgálatában dolgozotta XVII. század második felében. Az aradi várat Mária Terézia parancsára építették 1762 és 1783 között Harsch tábornok tervei alapján. A várba 1920-ban költözött be a katonaság. A II. világháborút követôen 1958-ig a szovjet hadsereg használta laktanyának.
Adrian Nastase miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a katonaság kiköltöztetése hosszabb idôt és jelentôs anyagi eszközöket igényel. Mint mondta, szükség lesz a város anyagi hozzájárulására is.
Román olajszövetség névvel (ARP) szakmai érdekképviseleti szövetséget hozott létre négy külföldi olajtársaság Romániában. A szövetséget az olasz AGIP, a brit- holland Shell, a magyar Mol és az osztrák OMV romániai leányvállalata alapította.
- A szövetség célja az, hogy megvédjük és elômozdítsuk az olajipar, illetve -kereskedelem alapvetô érdekeit, valamint az ágazat társadalmi megbecsülését - mondta Antonio Cambiotti, az AGIP és egyben az ARP elnöke.
Kósza Aliz, a Mol Romania vezérigazgatója a szakmai és gazdasági érdekek védelme mellett a szabad és egészséges verseny ösztönzését nevezte a szövetség legfontosabb feladatának.
Az ARP tagja lehet minden olyan, Romániában mûködô olajtársaság, amelynek társasági tôkéje legalább 5 millió dollárt tesz ki, s részvényeinek 55 százaléka magántulajdonban van. A négy alapító mostanáig összesen 380 millió dollárt fektetett be Romániában és a román üzemanyagpiac 20 százalékán osztozik.
A szövetségbôl egyelôre a Romániában mûködô nagy külföldi társaságok közül csak az orosz Lukoil hiányzik. A Lukoil, amely olajfinomítókat is vásárolt Romániában, a közelmúltban jelentôs pénzügyi kedvezményeket csikart ki magának a kormánytól. A Romániában mûködô külföldi olajtársaságok az elmúlt idôszakban rendre arra panaszkodtak, hogy a piacvezetô állami olajtársaság, a Petrom a világpiaci árnál jóval alacsonyabb áron értékesíti az üzemanyagot kútjainál.
Pártállástól független és hatalmas felzúdulást okozott csütörtökön Londonban, hogy egy vandál támadó egyszerûen lefejezte a volt miniszterelnök, Margaret Thatcher márványszobrát.
Az incidensre még szerda este került sor, röviddel zárás elôtt a londoni Guildhall mûvészeti galériában, ahol a Vaslady - életnagyságban - május óta nézett farkasszemet az érdeklôdôkkel.
Az egyik látogató azonban, egyelôre még ismeretlen okból hirtelen kiragadott egy fémrudat a szobrot védô kerítésbôl, hatalmasat sújtott az egykori kormányfô nyakára, a szó szoros értelmében tökéletesen lefejezve a szobrot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Thatcher márványfeje nem tört darabokra, csupán ajka szenvedett számottevô sérüléseket.
A májusban leleplezett szobor Neil Simmons alkotása, s a tervek szerint 2004-tôl a parlamentben kerül elhelyezésre. A Thatchert övezô általános tiszteletre és megbecsülésre utal: a törvényhozás képviselôi - pártállástól függetlenül - elsô alkalommal adták beleegyezésüket egy ilyen szobor elkészítéséhez és nem utolsósorban ahhoz, hogy azt - még Margaret Thatcher életében - a parlament elôcsarnokában állítsák fel.
Maga az egykori miniszterelnök asszony néhány héttel ezelôtt meglehetôs meghatódottsággal fogadta a szobrot, amelyrôl csupán annyit mondott: "kicsit nagyobb annál, mint amire számítottam, de tulajdonképpen így kell ábrázolni egy volt kormányfôt, aki Nagy-Britannia elsô nôi miniszterelnöke volt..., azaz nagyobbnak, mint az életben."
A márványszobor felállításának elôkészítése csaknem öt évet vett igénybe, s egy máig ismeretlen adományozó ötvenezer fontja kellett ahhoz, hogy végül testet öltsön. Egybehangzó értékelések szerint meglehetôsen élethûre sikerült. Mindenekelôtt azért, mert Thatchert a tôle megszokott módon, elegáns ruhában, pompás fülbevalóval és nyaklánccal, valamint az elengedhetetlen retiküllel ábrázolja. A szobrot készítô Neil Simmons azonban különösen arra volt büszke, hogy sikerült márványba öntenie a volt miniszterelnök asszony "látnoki tekintetét".
Londonban most abban bíznak, hogy Margaret Thatcher ezt a tekintetet szoboralakban is hamarosan visszanyeri, a helyreállítás ugyanis a hírek szerint azonnal megkezdôdik.
A hatóságok egyébként azonnal ôrizetbe vették a vandál nyakazást elkövetô 37 éves férfit, aki várhatóan a nap folyamán ad magyarázatot tettére.
Az idén tavasszal végzett népszámlálás elôzetes adatai szerint az ország lakossága több mint egymillió fôvel csökkent, ezen belül a magyar nemzetiségûek lélekszáma 190 ezer fôvel apadt.
Az elôzetes adatokat szerdán ismertette Adrian Nastase miniszterelnök a megyei prefektusokkal tartott szokásos heti videokonferenciáján.
A kormányfô szerint az ország lakosságának ilyen arányú csökkenése komoly vészjelzésül kell, hogy szolgáljon, mert "nem engedhetjük meg magunknak, hogy tíz év alatt egy millió lakost veszítsünk". A népszámlálás elôtt demográfiai szakemberek mintegy fél millió fônyi csökkenést vártak.
A lakosság megfogyatkozásának fô okát az egyre kevesebb újszülöttben és a kivándorlásban jelölte meg a miniszterelnök. Nastase elmondta, hogy a nemzeti kisebbségek aránya jelenleg 10,5 százalékot - 2,2 millió fôt - tesz ki a közel 21,7 milliós lakosságban.
A cigány nemzetiségûek lélekszáma 135 ezer fôvel nôtt, és jóval többen vallották magukat most töröknek, görögnek, horvátnak, illetve olasznak, mint tíz évvel korábban.
Az adatok szerint a korábbinál kevesebb német, szerb, ukrán és zsidó él Romániában.
A legnagyobb arányban a romániai magyarok száma csökkent: 190 ezer fôvel. A tíz évvel ezelôtti népszámlálás során 1 millió 625 ezer ember vallotta magát magyarnak. A magyar közösség apadása 11,7 százalékot tett ki, több mint a dupláját annak, mint amennyi a román nemzetiségûek (4,9 százalék) és a nemzeti kisebbségek összességének (4,7 százaléka) csökkenése volt.
Olyan gazdasági és szociális stratégiára van szükségünk, amely valóban a szülôföldön való megmaradást segíti, és mindent alá kell rendelnünk ennek a stratégiának - szögezte le Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az idén márciusban végzett népszámlálás részleges adatait kommentálva.
Markó Béla szerint a magyar közösség fogyatkozásának fô oka az alacsony születési arány és a románokét jócskán meghaladó méretû kivándorlás. Harmadik helyen kell szólni az asszimilációról, amely az utóbbi tíz évben csökkent ugyan, de nem állt meg.
Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a kivándorlás és az alacsony gyermekszaporulat a bizonytalan jövôképre vezethetô vissza.
- Ma már biztosítottuk az elemi feltételeket, hogy magyarként lehessen megmaradni Erdélyben, de - úgymond - emberként megmaradni Romániában még mindig nehéz - fogalmazott.
- Gazdasági és szociális stratégiára van szükség, hogy ezt a fogyást megállítsuk, olyanra, amely valóban a szülôföldön való megmaradását segíti a magyarságnak, és mindent alá kell rendelni egy ilyen stratégiának - szögezte le Markó, aki szerint az RMDSZ-nek van ilyen stratégiája.
A mostani összeírás szerint a magyar nemzetiségûek aránya 84,6 százalék Hargita megyében, 73,8 százalék Kovászna megyében, 39,2 százalék Maros megyében, 35,2 százalék Szatmár megyében, 25,9 százalék Bihar megyében, 23,1 százalék Szilágy megyében.
A többi romániai nemzeti kisebbség közül közel 60 ezer fôvel csökkent a németek száma.
A közmûvelôdés finanszírozásának kérdése nem veszíti idôszerûségét. A kultúra most szabadságra megy, de elröpül a nyár, ôsszel kezdeni kell újra. Az intézmények dolgozni szeretnének, pénzért tartják a markukat. A megye a központi költségvetésbôl mintegy 60 milliárd lejt osztott szét 11 kulturális intézmény között, többre nem futotta. A megyei tanács és a polgármesteri hivatal képviselôi július 2-án kultúraügyben tárgyaltak. Osztottak, szoroztak, azonban sokra nem jutottak. Minket elsôsorban a színház, a megye vezetô intézményének a sorsa érdekelt. Csegzi Sándor alpolgármesternek túlzott optimizmusra beláthatóan nincs oka.
- A színészek már nem hisznek senkinek, azt mondják, nincs a teátrumban megnyugtató állapot. De jó perspektíva sem kecsegtet sehonnan
- A színház körül zajlott bonyodalom mindenkinek ismerôs. A gond köztudottan anyagi természetû. Az intézmény pénzügyi helyzete kielégítôen máig nem rendezett. Bár megnevezték a forrásokat és azok mennyiségét, a színház fenntartása még mindig nem mûködik. A városi tanács ugyan elfogadta, hogy 5 milliárd lejjel hozzájárul a színház finanszírozásához, de mivel a törvény úgy fogalmaz, hogy a városi tanács finanszírozhat különbözô rendezvényeket, ez a "ciglizés" kiskapuját nyitja meg. Tehát vagy a színház villany- és gázszámláit törlesztjük, vagy rendezvényeket támogatunk A színház találhat külsô finanszírozási formát is, pályázatokkal pénzügyi forrásokhoz juthat. A produkciókat alapítványok és más mecénások pénzelték eddig is. A színház tulajdonképpen mûködési költségeihez várna támogatást. Konkrét döntésrôl nem tudok beszámolni, de megnéztük, milyen kulturális intézmények finanszírozását tudnánk átvállalni abból a 11 intézménybôl, amelyeket eddig a megyei tanács támogatott. Ami szóba jöhet, két szépirodalmi folyóirat, vagyis a Látó és Vatra, a Maros Mûvészegyüttes és a Népmûvészeti Iskola. Ezen intézmények támogatásáról nyilván még tárgyalnunk kell, de ezek azok, amelyeket szûkebb, városi érdekeltségû intézményeknek tekinthetünk.
- Említette, nincs még döntés, tehát protokollum se köttetett, egyelôre minden marad függôben...
- A keddi tárgyaláson úgy döntöttünk, hogy közös bizottságot alakítunk, amelybe két- két gazdasági szakembert küld a megyei tanács és a polgármesteri hivatal, akik szakmai szempontok alapján tekintenék át a kulturális intézmények költségvetését. Nyilvánvaló, hogy tanácsi döntés alapján sem mondhatunk le a színház támogatásáról.
- Támogatás ide, támogatás oda, a színház mûsorpolitikájába bizonyára nem kívánnak beleszólni
- A tanács nem szólhat bele, hogyan dönt a színház mûvészeti kérdésekben. Viszont nem titok, a színház ugyanannyi alkalmazottat foglalkoztat, mint a polgármesteri hivatal. Tudjuk azt, hogy a színházban párhuzamosan két mûszaki csoport mûködik. Meg kell vizsgálni, indokolt-e? Meg kell nézni továbbá, hogyan bánnak az energiagazdálkodással. Tehát van egy rakás kérdés, amelyekre megfelelô választ, ha úgy tetszik, megoldást kell találni sürgôsen. Noha azt mondtam, hogy mûvészeti dolgokba nem kívánunk beavatkozni, az elôadásokra mégis oda kell figyelnünk oly módon, hogy a színház nem tehet saját kárára, vagyis színvonala alá nem süllyedhet.
- Még mindig nem beszéltünk számszerûsítve a színház támogatásáról, miközben beszélnünk kellene a Maros Mûvészegyüttesrôl, valamennyi, anyagi gondokkal küszködô kulturális intézményrôl: ki hogy éri be a szûkmarkú osztogatásból. De maradjunk a színháznál: mire számíthat a megye vezetô intézménye ezután?
- A központi költségvetésbôl a megye 17 milliárd lejt különített el a színház mûködtetésére, ehhez jön a városi tanács által jóváhagyott 5 milliárd lejes támogatás. Csakhogy amit a megyei tanács a színháznak leosztott, az elfogy augusztus végére. Okvetlenül szükség lesz költségvetés- kiegészítésre
- Tehát a színház fölött lebeg még mindig egy nagy kérdôjel?
- Mondhatnánk így is. Számunkra is kérdés: ôsztôl hogyan tovább?
A magánlaksértés bûncselekmé- nyét az követi el, aki lakásba, helyiségbe, mellékhelyiségbe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bármilyen módon jogtalanul behatol, annak a személynek a beleegyezése nélkül, aki ezeket használja, vagy e személy felszólítása ellenére megtagadja az eltávozást. A cselekmény büntetése 3 hónaptól 3 évig terjedô börtön vagy pénzbüntetés. Ha a cselekményt felfegyverzett személy, két vagy több személy együtt, éjjel vagy hamis személyazonosságot felhasználva követi el, a büntetés 2-tôl 7 évig terjedô börtön. A nem minôsített magánlaksértés esetében a büntetô eljárás a sértett fél magánindítványa alapján indul meg, és a felek kibékülése megszünteti a bûnügyi felelôsséget.
A zsarolás bûncselekményét az követi el, aki egy személyt erôszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit adjon, tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, ha a cselekményt azért követte el, hogy a tettes magának vagy másnak jogtalan hasznot szerezzen. A cselekmény büntetése 6 hónaptól 5 évig terjedô börtön. Ha a kényszerítés abból a fenyegetésbôl áll, hogy olyan való vagy koholt tényt hoz nyilvánosságra, amely kompromittáló a fenyegetett személyre, annak házastársára vagy közeli rokonára, a büntetés 2-tôl 7 évig terjedô börtön.
A levéltitok megsértésének bûncselekményét az követi el, aki másnak címzett levelet jogtalanul felbont, telefonbeszélgetést lehallgat, illetve távíró vagy más távközlési eszközzel továbbított közlést kifürkész jogtalanul. A cselekmény büntetése 6 hónaptól 3 évig terjedô börtön. Ugyanezzel büntetik a levél eltulajdonítását, megsemmisítését vagy visszatartását, valamint a levél tartalmának felfedését, még akkor is, ha azt nyitottan küldték vagy tévedésbôl nyitották fel, illetve egy lehallgatott beszélgetés, vagy kifürkészett közlés tartalmának felfedését, abban az esetben is, ha a tettes tévedésbôl vagy véletlenül szerzett arról tudomást. A bûnvádi eljárás a sértett fél magánindítványa alapján indul meg. A felek kibékülése kizárja a büntetôjogi felelôsséget.
A fenyegetés bûncselekményét az követi el, aki egy személyt megfenyeget egy ellene, házastársa vagy közeli rokona ellen irányuló bûncselekménnyel, vagy kárt okozó cselekmény elkövetésével, ha a fenyegetés olyan természetû, hogy riadalmat kelt. A büntetés 3 hónaptól 3 évig terjedô börtön- vagy pénzbüntetés, anélkül azonban, hogy az alkalmazott büntetés meghaladná annak a bûncselekménynek a büntetését, amelyik a fenyegetés tárgyát képezte.
A hivatali titok felfedésének bûncselekményét az követi el, aki foglalkozásánál vagy tisztségénél fogva a rábízott adatokat jogtalanul felfedi, ha a cselekmény olyan természetû, hogy kárt okozhat valakinek. A büntetése 3 hónaptól 2 évig terjedô börtön- vagy pénzbüntetés. A büntetô eljárást a sértett fél magánindítványára kezdeményezik, és a felek kibékülése kizárja a büntetôjogi felelôsséget.
A kényszer- vagy kötelezô munkának történô alávetés bûncselekményét az követi el, aki egy személyt arra kényszerít, hogy a törvényes rendelkezésekben elôírtaktól eltérô esetekben akarata ellenére munkát teljesítsen, vagy kötelezô munkát végezzen. A cselekmény büntetése 6 hónaptól 3 évig terjedô börtön.
A személyes szabadság törvénytelen megfosztásának bûncselekmé-nyét az követi el, aki egy személyt jogtalanul megfoszt személyes szabadságától. Büntetése 1-tôl 5 évig terjedô börtön. Ha a cselekmény elkövetése hivatalos minôség színlelése, elrablás, felfegyverzett személy, kettô vagy több személy által történik, vagy ha a szabadulás ellenében anyagi hasznot vagy más elônyöket követelnek, valamint abban az esetben, ha az áldozat kiskorú, szenvedésnek van alávetve, vagy egészsége, illetve élete veszélynek van kitéve, a büntetés 5- tôl 12 évig terjedô börtön. Ha a személy szabadon bocsátásáért bármilyen módon azt kérik, hogy az állam egy jogi személyt, egy kormányközi nemzetközi szervezet vagy egy csoport egy bizonyos aktust elvégezzen vagy ne végezzen el, a büntetés 5- tôl 15 évig terjedô börtön. Ha a cselekmény következtében az áldozat meghal vagy öngyilkos lesz, a büntetés 15-tôl 25 évig terjedô fogház. A minôsített fentebbi cselekmények kísérlete büntetendô. Kísérletnek számít az elkövetéshez szükséges eszközök elôállítása vagy beszerzése, intézkedések meghozatala, ha a cselekmény büntetése 5-tôl 15 évig terjed.
Az elrablás bûncselekményét az követi el, aki elrabol vagy rabságban tart egy személyt, valamint aki rabokkal kereskedik, aminek büntetése 3-tól 10 évig terjedô börtön és egyes jogok megvonása. A kísérlet büntetendô.
Egy nemrégiben megjelent erre vonatkozó rendelet alapján tegnap Maros megyében is megalakult a Munkaerô-elosztó Ügynökség vezetôjének munkáját segítô konzultatív tanács. A tanácsban a munkáltatók érdekeit öt személy, az alkalmazottak érdekeit pedig további öt szakszervezeti képviselô védi. Tagja ugyanakkor a tanácsnak öt, a prefektúra által kijelölt személy is (a statisztikai hivatal, a munkaügyi hivatal és más intézmények képviselôi). A tanács az elkövetkezôkben havonta egyszer ül össze. Tegnapi alakuló ülésükön a bemutatkozáson túl munkamódszerüket próbálták meghatározni és elhatározták, hogy programot dolgoznak ki saját maguk számára.
Magyari Lajos e versében egy olyan múzeumnak és alapítójának állít emléket, amelyet minden olyan embernek meg kell ismernie, akit érdekel múltunk, a székely nép értékteremtô munkája. Ajánlatunkkal azokra gondoltunk elsôsorban, akik hosszabb- rövidebb idôre nyaralni, vakációzni indulnak, hisz az Erdôvidékre érdemes elmenni, felfedezni értékeit, érdekességeit. Ez az írás csak egyik állomása az útnak. Természetesen egy hétvége is elég "megkóstolni" és "megfertôzôdni" e legendás világgal. Alsó- és Felsôcsernáton község a Felsô-Háromszéki-medence legnagyobb települése, a Csernáton-patak völgyében (9 km-re Kézdivásárhelytôl, 11 km-re Sepsiszentgyörgytôl). Csernáton nevéhez kötôdik olyan hírességek neve, mint Bod Péter (itt született), Végh Antal (Gábor Áron egyik segítôje az ágyúöntésben, és a híres "fordítós" vaseke feltalálója, mely ismertté tette a falu nevét a határokon túl is), Jókai Mór (meglátogatta a Domokos-udvarházat), de csodálattal írt a településrôl Orbán Balázs is. Ritkaságszámba menôen gazdag Alsó-csernáton tájmúzeuma, Haszmann Pál helybeli tanító indította el, és fiai, Pál és József folytatják munkáját; a klasszicista Domokos Gyula- féle udvarházban Háromszék népi építészetét, faragott kapuit, házait ismerheti meg a látogató, különösen érdekes, értékes a mezôgépészeti részleg, de az idôszakos kiállítások és a sokféle etnográfiai jellegû tábor tette ismertté.
Alsócsernáton református temploma 1690-1700 között épült, többször is átalakították, de azért ôrzi erôdtemplom jellegét. A katolikus templom 1844-ben épült. Nagyon sok szép udvarháza van a falunak, sok a régi népi építészet elemeit ôrzô ház.
Felsôcsernáton fontosabb látnivalói: református templomvár, 1836-ban épült vízimalmok, s az Ika vára (a csonka tornyot Orbán Balázs 13. század elôttinek tartja).
Kerekes Péter Pál a Domokos-kúriáról készült képével és az említett versbôl vett idézettel kívánunk jó barangolást a legendás tájakon: "Csak ami tanít, csak azt érdemes / ôrizni, védni, mint az érdemet. / Nem regék habja, nem szép mesék: asszonyok szôtték az idô köntösét, / az idô arcát férfiak faragták, / vetését vetették, termését aratták, / nem raktak falat itt az óriások, / a föld népe rakta, soha mások."
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében
K. M. olvasónk azt szeretné tudni, hogy mi szükséges a munkaszolgálatosok számára biztosított kárpótlás igényléséhez. Mint már beszámoltunk róla, június 6-án megjelent az 1950 és 1961 között katonai munkaszolgálatot teljesítô személyek kárpótlására vonatkozó idei 309-es számú törvény. A törvény a megjelenést követô hatvan nap után lép életbe. Az elôírások értelmében minden munkaszolgálatban eltöltött hónapért havi 15.000 lej jár. A kárpótlás igénylésére a kérvényeket a megyei nyugdíjpénztárhoz - Tudor Vladimirescu utca 60. szám -, a jogi osztályra kell benyújtani. A típuskérvényhez csatolni kell a katonakönyv másolatát. Amennyiben a katonakönyvbe nincs beírva a munkaszolgálatra vonatkozó bejegyzés, az Országos Levéltárhoz kérvényt kell benyújtani, hogy igazolják: az illetô személy mikor, mennyi ideig teljesített munkaszolgálatot.
A levéltártól az igazolást 180.800 lej illeték fejében küldik el. A pénzösszeget a következô számlaszámra kell befizetni: Trezoreria sectorului 5. Bucuresti, cont: 500 36 56 37 55.
A helyi közszállítási vállalat fôtéri, Tudor negyedbeli (Fortuna), kövesdombi, megyei kórházi és Bega utcai jegyirodáiban osztják a második félévre szóló ingyenes és kedvezményes jegyeket. A 65 éven aluli nyugdíjasoknak féláron biztosítják a havi tíz utazásra alkalmas jegyeket, vagyis fél évre 30 duplát. A 65 évnél idôsebb személyek díjmentesen vehetik át a buszjegyeket. Az érintett személyek legutóbbi nyugdíjszelvényükkel és személyazonossági igazolványukkal jelentkezhetnek a fent említett jegyirodákban.
A kormány 2001. évi 662-es számú rendelete szabályozza a fáradtolaj tárolásának feltételeit. A határozat értelmében azok a fizikai személyek, akiknek tulajdonában fáradtolaj van, kötelesek azt leadni a begyûjtéssel foglalkozó jogi személyeknek. Tilos a fáradtolajat anyagok átitatására használni. Azon jogi személyek, melyeknek engedélye van fáradtolaj begyûjtésére, értékesítésére és megsemmisítésére, kötelesek bevenni, s minôségük, típusuk szerint osztályozni, tárolni azt. Az egységek biztonságos feltételek között kell tárolják az anyagot, megakadályozva, hogy károsítsa a környezetet vagy a lakosság egészségét. A motor(kenô)olajat és kôolajipari termékeket forgalmazó egységek kötelesek az eladott mennyiségnek megfelelô fáradtolajat díjmentesen bevenni, s az engedéllyel rendelkezô begyûjtô cégekhez elszállítani. A fáradtolajat csak az e célra kibocsátott engedéllyel rendelkezôk szállíthatják. A fáradtolajat megfelelôen záródó, ütés- és hôálló edényekben lehet szállítani, különös figyelmet fordítva a szivárgások elkerülésére. Azok a jogi személyek, amelyek a fáradtolaj begyûjtésével, tárolásával foglalkoznak, kötelesek környezetvédelmi engedélyt kiváltani. A megyei környezetvédelmi felügyelôség köteles összeállítani és kifüggeszteni azon egységek jegyzékét, ahol le lehet adni a fáradtolajat. Amennyiben a fizikai személyek nem tartják be a fent említett rendelkezés elôírásait, 1-10 millió lejjel büntethetôk. A jogi személyek esetében a büntetés értéke 50.000.0000- 100.000.000 lej.
Elmaradt a beígért éhségsztrájk
Vasile Farcas, a 89 December forradalmár-egyesület vezetôje a forradalmároknak járó, törvény által elôírt juttatásokat kö-vetelve múlt héten éhségsztrájkkal fenyegetôzött. Amint a prefektúra szóvivôjétôl, Cornel Briscarutól megtudtuk, idôközben az érintett hivatalok válaszoltak a forradalmárnak és így nem került sor a tiltakozásra. Megyénkben eddig 140 forradalmár kapott 0,5-tôl egy hektárig mezôgazdasági földterületet (összesen 120,28 hektárt) különbözô megyebeli községek területén, ugyanakkor 22 forradalmár kapott kereskedelmi felületet és ugyanennyien jutottak lakáshoz.
259 személy vált hivatali alkalmazottá
A munkanélküliekre vonatkozó új törvény értelmében 70%-os fizetéstámogatással alkalmazhatnak a polgármesteri hivatalok személyeket közhasznú munkálatok elvégzésére. Maros megyében már 295 személy élvezi a törvény kínálta kedvezményeket: közülük 78-at a marosvásárhelyi, 47-et a szásznádasi, 43-at a marosszentannai, 38-at a dicsôszentmártoni polgármesteri hivatal alkalmazott.
Gyulakuta községben komolyan készülnek az új tanévre. Hétfôtôl a gyulakuti iskola tornatermének tetôszigetelését kezdik el. A munkálatok legalább 10 évre meg kell oldják a terem tetôszigetelési gondjait. Ugyanakkor versenytárgyalást írtak ki az iskola külsô mázolására, a helybéli óvoda, valamint a kelementelki általános iskola kerítésének javítására. A községhez tartozó Havadtô általános iskolájában pedig nagy az öröm, hiszen a település holland református testvérgyülekezet Middleburgból hozott tanfelszereléseket. Az óvoda és az általános iskola egy-egy videotelevíziót kapott ajándékba, ez utóbbi intézmény egy lézernyomtatóval is gyarapodott. Az adományok értéke körülbelül 250 euró - tudtuk meg Gál Sándortól, a község polgármesterétôl.
Jövô héttôl használható a Bega utca
A polgármesteri hivatal szóvivôje, Marius Pascan tájékoztatása szerint jövô héten átadják a Bega és a Budai utcákat, és ekkortól feloldják az ezekre érvényes közlekedési tilalmat. A Dózsa György utca javítása azonban tovább folytatódik. Eddig összesen 17.000 négyzetméter aszfaltszônyeget terítettek le. Ezzel egyidejûleg zajlik a parkok felújítása is. Jelenleg a Furnica és a Harmónia utcai parkok rendbetételén dolgoznak.
Napirendre kerül London egyik kerületének (Brent) önkormányzatánál a Marosvásárhellyel kötendô testvértelepülési szerzôdés megtárgyalása. A kapcsolat kialakításának kezdeményezôje az ebben a kerületben levô Wembley stadion igazgatótanácsa. Az elôzetes szándéklevelek váltása után a londoni önkormányzati képviselôk hamarosan döntést hoznak ebben az ügyben.
Szombaton, július 6-án falutalálkozót szerveznek Magyarzsákodon. A találkozó, melyre mintegy 300-350 elszármazottat és vendéget várnak, már ma megkezdôdik a vengédek fogadásával.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének 8-as körzete július 26-án 20 órai kezdettel Anna-bált szervez a kövesdombi Bulevárd vendéglôben. Érdeklôdni Gál Éva körzeti elnöknél lehet a 214-077-es telefonon.
Július utolsó hetében szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület gyergyószentmiklósi osztálya a "4-es kônél" az évi vándortábort. Jövô héten, szerdán, július 10-én lehet iratkozni és érdeklôdni a marosszéki osztály heti, este fél nyolckor kezdôdô találkozóján (Fókusz Öko Központ, Liliom utca 22. szám).
Nyári ügyfélfogadás a veteránoknál
A háborús veteránok és azok utódainak marosvásárhelyi fiókja a nyári idôszakban sem szünteti be tevékenységét. Tagjaik ügyintézésre 2002. július 15-étôl szeptember 15-ig hetente egyszer, szerdán 9 és 13 óra között jelentkezhetnek a szervezet Rózsák tere 2. szám alatti székhelyén.
Újabb Teszerakt sci-fi klub rendezvényre kerül sor ma a Madisz Dózsa György utca 9/81 szám alatti székhelyén. A találkozó témája: Harry Potter világa.
PD-s honatya a fôügyész lemondását követeli
Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) Kolozs megyei parlamenti képviselôje kéri Joita Tanase fôügyész lemondását, aki szerinte "a politikai zsarolás fegyverévé változtatta a Fôügyészséget", áll a képviselô által a MEDIAFAX-hoz csütörtökön eljuttatott közleményben. Boc véleménye szerint Mihai Bar képviselô ötéves büntetôjogi dossziéjának újra megnyitása politikai bosszú amiatt, hogy Bar vádakat fogalmazott meg kormánypárti kollégáival kapcsolatban. A PD-képviselô elmondta, nem foglalkozik Mihai Bar bûnösségével vagy ártatlanságával, a fôügyész lemondását csak az ügy politikai vonatkozásai miatt kéri. - A Fôügyészség döntése a Bar-ügy megnyitásával kapcsolatban elmélyíti a polgárok igazságszolgáltatással szembeni bizalmatlanságát és megerôsíti a büntetôjogi vizsgálatokra gyakorolt politikai nyomás gyanúját. A fôügyészen keresztül küldött üzenet világos: ha mentelmi jogot akarsz, vagy belépsz a PSD-be, vagy nem távozol onnan - szögezte le Emil Boc.
NATO-kompatibilis lôszer és fegyvert Kudzsirból
Romániai és közép-kelet-európai premierként NATO-szabványoknak megfelelô fegyverek gyártását kezdte meg a kudzsiri fegyvergyár. Cornel Dîrjan, az üzem vezérigazgatója szerint az ôsztôl a lôszergyártás is beindul. A román államnak biztosítania kell a költségek egy részét, a finanszírozás összértéke több mint 6 milliárd lej. A jelenleg 40 százalékos kapacitással mûködô, bármilyen fegyvert elôállítani képes gyártósor több mint 23 millió dollárba került, a pénz külsô finanszírozási forrásokból származik.
Eugen Bujoreanu, a bukaresti Rocar vállalat különleges ügyvivôje és a cég igazgatótanácsa a következô idôszakban elrendeli az alkalmazottak egy részének ideiglenes elbocsátását a megrendelések hiánya miatt, tájékoztat közleményében a Privatizációs Hatóság (APAPS). Az APAPS szerint ez a döntés jelenleg az egyetlen lehetséges megoldás, amelynek késlekedés nélküli alkalmazása megmentheti a csôdtôl a céget - áll a közleményben. Szerdai ülésén a kormány határozatot fogadott el arról, hogy a Rocar étkezdéjét és orvosi rendelôjét eladják az Oktatásügyi Minisztériumnak, hogy a pénzbôl biztosíthassák az alkalmazottak bérhátralékainak kifizetését.
Csütörtökön volt az elsô tárgyalása annak a pernek, amelyet a besztercei Mopal fafeldolgozó üzem szakszervezetének tagjai ellen indított a cég fôrészvényese, a bukaresti Electronum kereskedelmi társaság. A fôvárosi cég lázadásra való felbujtással és törvénytelen tiltakozások rendezésével vádolja a Mopal szakszervezeti tagjait. Iacob Simionca, a Mopal egyik szakszervezetének vezetôje elmondta, a dolgozók nem jelentek meg a tárgyaláson, mivel szintén csütörtökön került sor a részvényesek közgyûlésére is, amelytôl a kialakult helyzet rendezôdését, a bérhátralékok kifizetésével és az élelmiszerjegyek kiutalásával kapcsolatos követeléseik megoldását várják. Ellenkezô esetben a Mopal dolgozói folytatják három héttel korábban elkezdett tiltakozó megmozdulásaikat. Az alkalmazottak a gyárban várták a részvényesek közgyûlésének döntéseit. A Mopal tevékenysége szünetel, miután az üzemet adósságai miatt lekapcsolták az energiahálózatról.
Amerika-ellenes tüntetés Kabulban
Mintegy kétszázan vettek részt csütörtökön Kabulban a tálib rendszer bukása óta elsô ízben rendezett Amerika-ellenes tüntetésen. A felvonulók elítélték a hétfôi amerikai bombázást. A tüntetés résztvevôinek mintegy fele nô volt, akik tetôtôl talpig a hagyományos afgán öltözékbe, burkába burkolózva csatlakoztak a megmozduláshoz. A szemtanúk szerint a megmozdulás békés volt. Kisebb lökdösôdéstôl eltekintve komolyabb incidensrôl nem számoltak be a helyszínen tartózkodók, de a felvonulás miatt a kora reggeli órákban megbénult az afgán fôváros közlekedése. A tüntetô menet megállt az ENSZ kabuli képviseletének épülete elôtt, és résztvevôi követelték, hogy fizessenek kártérítést a hétfôi bombázás áldozatainak, illetve családtagjaiknak. Sürgették egyúttal, hogy hatóságok a jövôben tegyenek meg mindent a polgári lakosság védelméért.
Nem tudta leváltani a miniszterelnöki posztról Mikulás Dzurindát csütörtökön virradóra a szlovák parlamenti ellenzék. Dzurinda ellen a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS) nyújtott be bizalmatlansági indítványt: ezúttal egy nemzetközi vasúti tender botrányos kimenetele miatt. A szavazásnál jelen levô 106 honatya közül 52 támogatta az indítványt, 35 ellene szavazott, 18 tartózkodott, egy nem szavazott. A kormányfô megbuktatásához a 150 tagú törvényhozó testület 76 szavazatára lett volna szükség. A Dzurinda-kormány tagjai ellen irányuló bizalmatlansági indítványok sorában ez volt a 16-ik.
Szállodává alakítanak át egy több mint 300 éves lisszaboni templomot. - Lehetôleg minél eredetibb vendéglátó objektumot szeretnénk létrehozni - jelentette ki Americo Trinidade, az egyház által már nem használt Corpus Christi templom tulajdonosa a Jornal de Noticias címû lapnak. Trinidade mintegy 7,5 millió euró beruházással szándékozik átalakítani az 1661-ben épült templomot harminc szobával rendelkezô korszerû szállodává. A szobák három emeleten helyezkednek majd el, a templom középsô hajójában pedig éttermet alakítanak ki - olvasható az AFP jelentésében.
SZÁMÍTÓGÉPEK, alkatrészek 12 hónap jótállással a kövesdombi UNIVERS komplexumban. Tel. 165-644. (41665)
ELADÓK csillárok, elôszobafogas, vaskeretes polc. Tel. 211-684. (41730)
ELADÓK nagyon sürgôsen és olcsón bútorok és más használati cikkek. Tel. 140-290. (41748)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, fagyasztók, hûtôszekrények, kombinált hûtôk garanciával, német importból. Ingyenes szállítás a város területén. Tel. 169-301. (41587)
ELADÓ 390 m2-es kereskedelmi helyiség a Gh. Marinescu utcában. Azonnal elfoglalható. Bôvebb felvilágosítás a 0745-653-441-es telefonszámon. (41798)
OLCSÓN eladók szobabútorok, asztal székkel, íróasztal, bicikli. Tel. 163-171. (41782)
ELADÓ gyalugép oldalfúróval, famaró, szalagcsiszoló. Érdeklôdni a 259-842-es telefonon, 9-10, 20-22 óra között. (41831)
FEHÉR és sárga nárciszhagyma eladó. Voinicenilor u. 133. szám. Tel. 121-682. (41814)
VESZEK masszírozóágyat. Tel. 164-522 vagy 0745- 249-565. (41838)
ELADÓ új típusú, jó állapotban lévô használt babakocsi. Tel. 124-398. (41848)
ELADÓ 23 ár beltelek gazdálkodást, kertészkedést kedvelô családnak, elfogadható áron a Viile 1 Mai 11. sz. alatt. 19 m széles. Tel. 311-110, 14-20 óra között. (41876)
ELADÓ vagy bérbe adó a gálfalvi szitásmalom 10 ár területtel. Tel. 576-330. (41884)
ELADÓ Nyárádgálfalván 32 ár beltelek kedvezményes áron. Tel. 0723-257-831 vagy este: 0266-171- 529. (41903)
ELADÓ 29 ár terület a Vácmányon (Meszes). Tel. 146-697. (41906)
ELADÓ kft. 5.500.000 lejért. Tel. 218-936. (41917)
ELADÓ egyszemélyes kanapé ágynemûtartóval, házimérleg, 6 személyes ebédlôkészlet. Tel. 218-182. (41936)
ELADÓ jó állapotban elemes konyhabútor beépített mosogatóval. Tel. 249-259. (41937)
ELADÓ tömbház alatti garázs a Muncii utcában. Tel. 141-048. (41926)
ELADÓK hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk, hûtôvitrinek, automata mosógépek, színes tévék. 1 év garancia, ingyenes hazaszállítás. Gyár u. 15. sz. Tel. 218-314. (41956)
ELADÓ német juhász kutyakölyök. Tel. 161-025, 161-970. (41855)
ELADÓ szemes kukorica olcsón. Tel. 0744-814-960. (41865)
ELADÓ szívó-nyomó kézi kútpumpa. Dezrobirii u. 1. sz., Havadi. Tel. 138-071, 19 óra után. (41972)
ELADÓ 5 fiókos hûtôláda, gázbutélia, összecsukható szék fából. Tel. 160-284. (41939)
ELADÓ vonatjegy Marosvásárhely - Budapest útvonalon 400.000 lejért. Tel. 132-020. (41974)
ELADÓ kitelepedési engedély Magyarországra és a katolikus temetô alsó kápolnája mellett egy sírhely. Tel. 134-756. (41982)
ELADÓK új Lada alkatrészek. Tel. 133-735. (41983)
ELADÓ Skoda S100 régi számmal. Tel. 0265/135-703, 18-22 óra között. (41978)
ELADÓ 1989-es kiadású, jó állapotban lévô fehér Dacia személygépkocsi 2 éves mûszaki vizsgával. Tel. 123-797. (42027)
ELADÓ Ákosfalván üzemi vagy kereskedelmi célra alkalmas ingatlan, 4608 m2 terület, melybôl 2500 m2 beépített. Víz, gáz, villany ipari célra is beszerelve. Érdeklôdni 9-17 óra között: 214-288; 18-21 óra között a 215-117-es telefonszámon. (42023)
ELADÓ közepes nagyságú fagyasztószekrény jó állapotban. Tel. 130-817. (42022)
ELADÓ 1989-es Dacia Break vonóhoroggal, hátsó duplarugókkal, új számtáblával, mûszaki vizsgával 2003-ra is. Ugyanitt eladó 1 m3 száraz cseresznyefa deszka. Tel. 0265-312-623. (41991)
ELADÓ diófa furnéros, kihúzható kerek asztal 4 töltött székkel, kihúzható, festett asztal, gyerekágy matraccal, 3x2 m-es, majdnem új gépi perzsa, egyebek. Tel. 169-619, 10-21 óra között. (41995)
KENYÉRBÚZA eladó - 3800 lej/kg, alkudható. Tel. 0265/217-712. (41996)
ELADÓ CP12 aratókombájn. Tel. 0745-660-490. (41953)
ELADÓK törpeschnauzer kiskutyák. Tel. 0740-663-142. (41853)
ELADÓ búza és kukorica. Tel. 142-545, 16 óra után, vagy 0740-494-118. (41907)
VESZEK SIF Transilvania részvényeket. Tel. 0722-947-124. (2012154)
ELADÓ állatfarm Sáromberkén, 15 km-re Marosvásárhelytôl: 4 istálló - három fejôsteheneknek és egy borjaknak. Tel. 0744-533-620, 512-862. (41821)
ELADÓ Claas Dominator kombájn. Tel. 094-505-185, 331- 378. (41826)
ELADÓK 7 hetes, kiváló német juhász kutyakölykök (farkaskutya). Tel. 250-799, 0745-379-590. (41997)
ELADÓ, esetleg bérbe adó autómosoda. Tel. 211-996. (41843)
OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 065/212-369. (41227)
ELADÓK új két- és négyszemélyes iglu típusú sátrak. Tel. 146- 345, mobil: 0744-709-445. (41889)
ELADÓK 2 hónapos fekete kan doberman kölykök egészségügyi könyvvel. Tel. 311-135. (41994)
KÖZPONTI, családi építkezésre alkalmas telek és felépítmény eladó. Tel. 213-020. (42017)
SÜRGÔSEN eladó diófurnéros, kombinált szobabútor, egy kanapé, nagyon szép ebédlôbútor, színes tévé, függönykarnisok, két csillár és egy cipôtartó. Tel. 123-324. (42045)
ELADÓ traktor, eke, tárcsa. Tel. 435-842. (42053)
ELADÓ Audi A6, 2,5 TDI, 1998-as évjárat, 147.000 km-ben, full extra, 4 légzság, ABS, riasztó, car kit, full casco. Alkudható ára: 19.400 euró. Tel. 0745-225-871, 0721- 081-402. (42057)
ELADÓ 1984-es évjáratú 1310-es Dacia. Tel. 0265/133-451. (42060)
ELADÓ új, német vérnyomásmérô, CD-lejátszó és videorekorder. Tel. 255-178. (42064)
ELADÓ nagyon jó állapotban levô négyhengeres Fergusson traktor ekével. Erdôcsinád 159. szám. (42073)
ELADÓ 1997-es kiadású Dacia Pickup 1304, pékségi kemence (4 m2 felület), üzlethely Maroskeresztúr területén, fagylaltgép (kétkaros, német gyártmányú). Tel. 326-688, 0745-601-025. (42076)
ELADÓ német gyártmányú Forsit 512- es kombájn 4 m-es asztallal; CP12-es kombájn, 3 db U650 M traktor, Piatra Neamt-i típusú tárcsa: GD (3,5 m széles), 2 db PP-3 eke. Minden üzemképes állapotban. Tel. 438-041, 6-8 és 22-24 óra között. (42077)
OLCSÓN eladó világos keményfa hálószobabútor (franciaágy), kisebb szekrények, centrifugás mosógép, karnisok, matracok. Tel. 213-691. (42079)
ELADÓ 3 szobás, 2 fürdôszobás, garázsos tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 256-224. (41783)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás kvártélyba. Tel. 435-842. (41241)
ELADOM vagy elcserélem székelykáli lakásomat marosvásárhelyivel. Tel. 146-261. (41483)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort a fôtéren. Tel. 131-510, 166-850. (41111)
SÜRGÔSEN eladó 2 szobás ház Sárpatakon 4 gázégôvel, 20 ár telekkel. Tel. 211-999, 0740-094-109. (41769)
SÜRGÔSEN keresek hosszú távra kiadó kétszobás bútorozatlan lakrészt (albérletbe), elônyben a Kárpátok sétány. Tel. 211-042. (41786)
ELADÓ magánlakás egyedül az udvaron, az 1989. December 30. u. 12. sz. alatt. Kisállomás környékén. (41912)
ELADÓ központhoz közel I. osztályú, magasföldszinti, 2 szobás lakás bútorral, szép környezetben. Tel. 130-458. (41922)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás Marosszentgyörgyön. Tel. 259-575. (41902)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás garázzsal vagy anélkül. Tel. 145-748, 10-21 óra között. (41892)
ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (41866)
ELADÓ sürgôsen 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás a November 7 negyedben, vagon típus, vízórával, gázórával, csempekályhával, nemzetközi telefonnal, kábeltévével, balkon nélkül. Irányár: 350 millió lej, alkudható. Tel. 0721-619- 711, 7-22 óra között és 144-415, 16-20 óra között. (41815)
ELADÓ kétszobás tömbházlakás közel a központhoz. Tel. 0740-408-411. (41816)
ELADÓ háromszobás, II. emeleti tömbházlakás külön hôközponttal a Tudorban, a Shell benzinkút mellett, bútorral vagy anélkül. Ára: 16.500 USD. Tel. 0742-688-801. (41863)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás befektetési szándékkal. Tel. 122-618, 20-22 óra között. (41984)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos, csempekályhás tömbházlakás a klinikák közelében. Tel. 212-640, 218-868. (41986)
KIADÓ a központhoz közel 2 szobás, vízórás, félig berendezett lakás. Tel. 0740- 095-205.(42026)
ELADÓ masszív téglaház gazdasági épületekkel, 27 ár belsôséggel Kisadorjánban, a 6. sz. alatt. Érdeklôdni a 249-977, 123- 942-es telefonszá-mokon. (42025)
KIADÓ I. osztályú 2 szoba-összkomfort a Pandúrok útján. Érdeklôdni naponta 14-21 óra között, a 256-696-os telefonszámon. (41992)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort a Köteles Sámuel u. 3. sz. alatt: 11 méteres nyitott balkon, parkett, csempekályhák, telefon, vízóra, pince, padlás (70 m2). Ára 18.000 dollár. Tel. 169-619, 10-21 óra között. (41995)
NYUGDÍJAS tisztviselô házaspár venne kisebb lakást (Ady, Meggyesfalva kivétel) 130 millió lejig, estleg nagyobb lakást elôleggel és eltartási szerzôdéssel (ottlakással) idôsebb személytôl. Minden ajánlat érdekel. Tel. 256-089. (42004)
ELADÓ 3 szobás lakás a Pandúrok útján, 500 millió lejért. Garázs 50 millió lejért. Tel. 142-930. (42020)
ELADÓ a Bodor Péter soron 2 szobás tömbházlakás elsô emeleten. Tel. 0744-843-857. (42029)
ELADÓ 3 szobás, IV. emeleti tömbházlakás Marosszentgyörgyön. Tel. 214-138. (41773)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Fortuna közelében, a Viitorului utcában. Tel. 134-527, 0740-922-793. Irányár: 13.000 $, alkudható. (41952)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás 2 fürdôszobával, víz-, gázórával, saját hôközponttal az Înfratirii utcában (Tudor negyed). Tel. 168-941, naponta 9-16 óra között vagy 0744-216-846, bármikor. (41651)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás az Înfratirii u. 6. sz. alatt nagyon jó állapotban. Érdeklôdni a 124-996-os vagy a 0740-017-026-os telefonszámon. (41774)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a régi Tudorban. Tel. 145-462. (41837)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Ciucas utcában, IV. emeleten, jó állapotban. Tel. 0788-304-857. (41975)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Pandúrok útján kitûnô állapotban. Ára: 11.000 USD. Tel. 0723-218-785. (41975)
ELADÓ a Meggyesfalvi negyedben 2 szobás tömbházlakás (tiszta és üres). Ára: 195 millió lej. Tel. 253-904, 160-683. (41973)
VESZEK egyszoba-konyhás lakást közös udvaron is. Tel. 121-331. (41973)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Kornisán. Tel. 0744-138-550. (41999)
AZONNAL átíratható, IV. emeleti tömbházlakás eladó. Tel. 253-575, 213-020. (42027)
ELADÓ háromszobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 218-074. (42030)
ELADÓ 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Petru Dobra utca 5/7. szám alatt. Tel. 123-050. (42044)
ELADÓK sürgôsen 2 és 3 szobás tömbházlakások. Tel.128-333. (42054)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú, IV. emeleti lakás a Dacia piacnál. Tel. 216-267. (42055)
ELADÓ ház a Gyulafehérvári utcában 300 millió lejért. Érdeklôdni a 122-250-es és a 0740-037-087-es telefonszámon. (42063)
ELADÓ kertes magánház (440 m2). Tel. 0745-564- 026, 169-133. (42071)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás, II. osztályú, II. emeleti tömbházlakás a Kövesdombon. Ára: 273. millió lej. Tel. 163-777, 091-174-060. (42075)
70 ÉV KÖRÜLI életképes férfi egyedülálló, magához korban közelálló (65-70 év) hölgy ismeretségét keresi, majd élettársnak fogadná. Lakás és más anyagi feltétel (kert, nyugdíj stb.) biztosítva van. Érdeklôdô találkozóra a marosvásárhelyi vasútállomás II. oszt&aa