|
LIV. évfolyam 11. (14974) sz., |
2002. január 15., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A megyei tanács rendszeres hétfôi sajtótájékoztatójának az kölcsönzött rendkívüli jelleget, hogy Virág György tanácselnök mellett Benedek István, a Marosvásárhely városi tanács RMDSZ- frakcióvezetôje is megjelent a sajtó képviselôivel folytatott megbeszélésen.
A városi tanácsos jelenlétét a felvetett téma - a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház továbbra is vita tárgyát képezô helyzete - indokolta. Mint a két politkus elmondta, Spiró György Csirkefej címû darabjának pénteki bemutatója után az elôadáson jelen lévô RMDSZ megyei és városi tanácsosok, valamint képviselôk és szenátorok elemezték a színház körül kialakult helyzetet, s megoldást kerestek az intézmény mûködôképességének fenntartására. Elmondták, egyetértettek abban, hogy a színház fenntartása a megyei és a városi tanács, valamint a mûvelôdésügyi minisztérium közös feladata. Virág György tanácselnök úgy vélte, hogy mivel a megyei tanács tíz kulturális intézményt mûködtet, természetes igény, hogy a színház fenntartására szükséges összegek kezelését a város vállalja magára, s noha december 19-én közölték a megyeszékhellyel, hogy a központi költségvetésbôl a színház mûködésére átutalt 12 milliárd lejt Marosvásárhely megkapta, a polgármesteri hivatal pénzügyosztálya nem tette meg a szükséges pénzügyi lépéseket, hogy az összeget átvegye és a színház januári mûködését biztosítsa. A városi tanács többek között ebbôl az okból kifolyólag december 29-én csupán a város januári költségeit hagyta jóvá, a végleges évi költségvetés kidolgozása még várat magára.
Virág György nevet is említett. Eszerint a városi pénzügyi igazgató, Gál Imola követte el ezt a mulasztást, amivel veszélybe sodorta a színház mûködését és a személyzet januári fizetéseinek kiadását, s ezt a veszélyt csak a pénzügyi szervek jóindulatával sikerült elkerülni. A Népújságnak azt a felvetését, hogy vajon Gál Imola saját elhatározásából nem tett eleget hivatali kötelességének, vagy felettesi utasítást követett, Virág György nem kívánta kommentálni.
A pénteki megbeszélésen a megyei tanács és Marosvásárhely RMDSZ-frakciói megegyeztek abban, hogy a város saját költségvetésébe foglalja a színház mûködési alapjait, s a megyei tanács részérôl ígéret hangzott el arra, hogy a lehetôségekhez mérten segítik az intézmény mûködését. A képviselôk pedig vállalták, lobbizni fognak, hogy a Mûvelôdésügyi Minisztérium további összegekkel járuljon hozzá az intézmény fenntartásához, legalább az épület felújítására fordítható összegekkel, hisz a korábban minisztériumi alárendeltségbe tartozó színházépületen tíz éve semmiféle karbantartási munkálatot nem végeztek.
Az elsô számítások szerint a központi költségvetésbôl leosztott 12 milliárd mellett még legalább 10 milliárd lejre lesz szükség az év végéig, csupán a mûködés biztosítására. Hogy ezt milyen arányban fedezik minisztériumi, milyen arányban megyei és milyen arányban városi alapokból, még nem döntötték el, ám Benedek István biztosította a sajtót, hogy a városnak vannak erre mozgósítható alapjai. Amennyiben, mint ahogy szó van róla, a Maros mûvészegyüttes átkerül a megyétôl a városhoz, a felszabadult alapokat a színház mûködtetésére irányíthatja át a megye - tájékoztatott Virág György.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének azon újságírók elôtt tett kijelentését, mely szerint a színház átutalása Marosvásárhely kezelése alá azt a távlati célt szolgálja, hogy a két tagozat intézményesen is különváljon - lévén az RMDSZ-frakció többségben a városi tanácsban -, s ezzel a Magyarországról befolyó támogatások révén a magyar tagozat kerüljön elônybe, a két politikus nevetségesnek nevezte. Benedek István elmondta, hogy pártfüggetlenné válása óta a polgármester hasonló megnyilvánulásai nagyon megszaporodtak.
A polgármester nyilvánvaló ellenállása ellenére Virág György bizakodik, hogy a városi tanács megfelelô formában fogadja el a költségvetést, s nem csupán az RMDSZ-tanácsosok támogatása miatt, hanem mert a PSD magas szintû megyei vezetôivel végzett egyeztetés nyomán bízik a kormánypárt tanácsosainak támogatásában is.
Szinte mindenütt baj van a színházzal. Nem csak a krónikus pénztelenség miatt. Sokfelé szervezési, vezetési gondok is folyamatosan borzolják a kedélyeket. A közönség eltávolodni látszik Tháliától, lépten-nyomon elmarasztaló véleményeket hallani mûsorpolitikáról, elôadásokról, a teljes színházi kínálatról. Különösen áldatlan helyzet alakult ki Kolozsváron, az erdélyi magyar színjátszás legnagyobb hagyományú központjában. Miközben Tompa Gábor vezetésével az Állami Magyar Színház rendkívüli hazai és nemzetközi szakmai elismerést vívott ki magának, helyi nézôtábora vészesen megcsappant. Köztudott a társulat egykori színésze, Sebesi Karen Attila és a rendezô- igazgató között kipattant, a sajtónyilvánosság elôtt is zajló vita, olvasóink arról is értesülhettek, hogy Kolozsváron éles hangú vitafórumon is taglalták a színház problémáit, kolozsvári értelmiségiek egy csoportja pedig sajtónyilatkozatban foglalt állást a személyi kérdéseken immár jóval túlmutató ügyben. Ehhez kapcsolódva született egy másik állásfoglalás is, amelyet ugyancsak magyar értelmiségiek írtak alá. A marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, kolozsvári és más helységbeli aláírók nyilatkozatát és névsorát az alábbiakban tesszük közzé.
A Szabadság címû kolozsvári napilap december 18-i számában a kolozsvári magyar értelmiségiek egy csoportja állásfoglalást tett közzé az Állami Magyar Színház ügyében. Az állásfoglalás célja "Tompa Gábor igazgató-fôrendezô igazgatói székbôl való mielôbbi eltávolítása és átmenetileg egy megbízott vezetô kinevezése" az RMDSz révén és a Mûvelôdési és Egyházügyi Minisztérium által.
Jelen állásfoglalás aláírói szerint:
1. A kolozsvári Állami Magyar Színház azon kevés erdélyi magyar mûvészeti intézmények egyike, amely a kortárs színházi világ által is elismert mûvészi színvonalat képvisel.
2. Hamis és korszerûtlen a mûsorpolitika megközelítése abból a szempontból, hogy "vidéken" a színháznak ne lehetne markáns stílusa, rendezôi koncepciója, ma, amikor az európai politikában a centrum-periféria szembeállítást lassan felváltja a régiók társadalmi és kulturális sajátosságainak elismerése.
3. Nem gondoljuk, hogy a Romániai Magyar Népi Szövetség "nagy arányú színházfejlesztési koncepciója" mérvadó lehetne a mai színház mûködésére nézve, ahogyan az a december 18-i állásfoglalásban megjelenik. A kolozsvári magyar színház nem a kommunista rezsim kultúrpolitikájának köszönhetô - tôle függetlenül (minthogy több mint 100 évvel korábban) jött létre.
4. A kolozsvári Állami Magyar Színház mûsorpolitikája és szervezése természetesen nem vitathatatlan. Azzal viszont nem érthetünk egyet, hogy egy mûvészeti intézmény mûködését a politikai hatalom, illetve bármiféle cenzúra bírálja felül.
Továbbra is bizonytalan a dicsôszentmártoni ipari telep további sorsa, noha tegnap többórás tanácskozáson próbáltak megoldást találni az illetékesek a felmerülô kérdésekre. A megbeszélésen Kômives Stefan és Cerghizan Vasile (a Bicapa illetve a Carbid Fox) igazgatók mellett részt vett a Privatizációs Ügynökség két bukaresti küldöttje: Anca Ghisoiu, a PSAL II program igazgatóságának a vezetôje és Dana Jirega, a nemzetközi privatizációkkal foglalkozó igazgatóság vezetôje. Jelen volt továbbá a megyei munkaügyi igazgatóság igazgatónôje, Györfi Mária, a Munkaerô- elosztó és Átképzô Ügynökség igazgatónôje, Farcas Reghina, a pénzügyi igazgatóság igazgatója, Lucian Savu, a környezetvédelmi igazgatóságról Stefanescu Danut, a megyei tanács elnöke és alelnöke, Virág György valamint Vasluian Ioan, Ioan Toganel prefektus és helyettese, Burkhardt Árpád illetve Dicsôszentmárton polgármestere, Octavian Popa.
A tanácskozást követô sajtótájékoztatón azonban a prefektuson kívül csak a két vállalat igazgatója, a környezetvédelmi hivatal igazgatója valamint a polgármester vett részt.
Ioan Toganel összefoglalójában elmondta, még ezen a héten egy beszámoló készül a tanácskozáson az elhangzott kérdésekrôl, amelyet Ovidiu Tiberiu Musatescu privatizációs miniszternek mutatnak be. Ebben részletesen ismertetik az elhangzott javaslatokat, amelyek közül a legfontosabbak a Bicapa újabb privatizációs kísérletére vonatkoznak. A tanácskozás résztvevôi nagyjából egyetértettek abban, hogy érdemes egy újabb határidôt kitûzni, amely alatt a PSAL II programot alkalmazni próbálják, ám ez alkalommal a magánosításra még kedvezôbb feltételeket kell meghirdetni. A tervek szerint az jabb kiírásra ez év márciusában kerülne sor, ekkorra csökkentenék a kezességi összeget valamint a feladatfüzet árát, amely legutóbb meghaladta a 8 milliárd lejt. Ilyen feltételek mellett magára a versenytárgyalásra már áprilisban sor kerülhetne, annál is inkább, hogy még nem zárultak le végérvényesen a tárgyalások a codlea-i Colorom holand felvásárlójával, egy nagy-britanniai céggel, sôt orosz befektetôk is érdeklôdtek már a telep iránt. Természetesen a Carbid Fox sem mondott le véglegesen tervérôl, amelynek megfelelôen a Bicapa közszolgáltatásokkal foglalkozó egységeit, - amelyek jelenleg kapacitásuknak csak tizedét tudják kihasználni - szeretné megkapni részvényekért cserébe, ám errôl eleddig a privatizációs ügynökség hallani sem akart.
A prefektus elmondta még, hogy amennyiben ez a magánosítási kísérlet sem jár sikerrel, kormányhatározattal kell a Bicapát törölni a PSAL II programból és más módszerrel kell megpróbálni annak értékesítését, akár részvényeladással, akár aktívumok eladása révén. Ugyanakkor ötletként felmerült, hogy a magánosítás kudarca esetén a szóban forgó felületen ipari parkot lehetne létesíteni.
Természetesen a privatizáció sikerétôl függ nagymértékben a Bicapa környezetvédelmi gondjainak is a megoldása. Stefanescu Danut környezetvédelmi igazgató szerint a telep teljes környezetbaráttá tétele mintegy 5-6 millió dolláros befektetést jelentene, amibôl a lehetô legsürgôsebben kettôt elô kell teremteni. Ugyanakkor nem elégséges az, hogy a megyei tanács a maga részérôl a megoldandó környezetvédelmi problémák közül a legfontosabb helyre léptette elô a Bicapa gondjait, ugyanis ha a vállalat aktívumai részenként kerülnek eladásra, akkor szinte lehetetlen lesz a mintegy 7000 tonna "zöld sár" kezelése. Egyébként a tanácskozás egyik kézzelfogható eredménye éppen két környezetvédelmi döntés meghozatala volt, amelyek értelmében rövid távon az ülepítôvermek fokozottabb figyelésérôl döntöttek, és arról, hogy amint sikerül elôteremteni a 2 millió dollárt, azt a vermek biztonságának növelésére kell fordítani. Újságírói kérdésekre válaszolva a jelenlevôk elmondták: a három verem közül kettô, amely krómtartalmú szilárd üledéket tartalmaz, biztonságosnak és stabilnak mondható, ám a folyékony hulladékokat tároló verem esetében egy komolyabb hóolvadás vagy esôzés már túlcsordulással fenyeget. Mindazonáltal ez utóbbi nem okoz olyan mértékû szennyezôdést, ami a környéken élôk életét veszélyeztetné.
- El kell ismerni, hogy a vermek környékén a talajvizek bizonyos mértékben mind szennyezettek, ezért is találunk rendszeresen kis mennyiségben krómsókat a Kis-Küküllô vizében, de ezek csak a növényzetre és az állatvilágra jelentenek veszélyt, amelyek a folyónak ezen a szakaszán, a Nagy- Küküllôvel való találkozásáig már amúgy is jelentôsen károsodtak. Tudni kell továbbá, hogy 1998 óta sikerült egy szûrôberendezést is beszerezni, amely tovább növeli a környék biztonságát - mondta az igazgató a Népújságnak nyilatkozva.
Kérésünkre Octavian Popa, Dicsôszentmárton polgármestere is ismertette a kérdéskörrel kapcsolatos problémáit:
- A polgármesteri hivatal jelentôs jövedelemtôl esik el a Bicapa nehézségei miatt. Csak az elmúlt két évben 4,7 milliárd lejre rúgnak a ki nem fizetett telek- és épületadóik. Ugyanakkor a tervezett 15,5 milliárd lejes jövedelemadóból az elbocsátások miatt csak 12,9 milliárd lej folyt be. Így tervezett jövedelmeinknek csak 88%-át tudtuk teljesíteni, ami azért is gond, mert a garantált minimális személyi jövedelemrôl szóló törvény értelmében várhatóan a hivatalba mintegy 10 milliárd lejre érkezik be igénylés - mondotta. Az elôzetes számításoknak megfelelôen Dicsô-szentmártonban kb. 500 erre vonatkozó iratcsomót hagynak majd jóvá, ami legalább 1500 személyt érint.
A hivatal nehézségei némiképp igazolni látszanak Cerghizan Vasile véleményét, aki szerint a Bicapa ügye mára már politikai problémává vált, hiszen jobbára csak környezetvédelmi és szociális kérdéseket vet fel, és szó sincs már itt gazdasági megfontolásokról. Szerinte elég csak arra gondolni, hogy 10 évvel ezlôtt a telep 6000 munkásnak biztosított állandó jövedelmet, ami legalább 18.000 személy megélhetését jelentette. Ma ezek közül 1400-an is a Carbid Fox alkalmazottai, 300-an pedig a Bicapánál tevékenykednek.
A Carbid Fox vezetôsége egyébként azt is szeretné elérni, hogy a jelenlegi 10.000 részvényessel történô nehézkes vállalatvezetésen valahogy a részvényesek koncentrációjával könnyítsenek.
Érvelése azonban támadható is, mert a Bicapa nagy adósságai ellenére is évente 50 milliárdos forgalmat bonyolít le és a szolgáltatások mellett gyártási tevékenységei is vannak, amelyek során kártevôirtókat és fluór tartalmú termékeket állít elô. A Bicapa igazgatója azt is elmondta, hogy jelenleg 240 milliárd lej adósságuk van, leszámítva a késedelmi és büntetôkamatokat, az összeg 180 milliárdra csökken. Ebbôl legalább 36 milliárdot az állami költségvetésbe kellene befizetni.
Végül is a problémák számbavételén és a vélemények ütköztetésén kívül érdemi döntés nem született, minderrôl az elkövetkezô napokban határoznak minisztériumi szinten.
Az annyira óhajtott és januártól végre hatályba lépett schengeni vízummentesség azért mégsem azt jelenti, hogy pakolunk és megyünk. Csak úgy, vonattal, autóstoppal, amivel érjük, felmutatva az útlevelet és addig maradva, mondjuk Párizsban, míg pénzünk tart. Ahogyan teszi ezt például egy német állampolgár.
Európa nem ennyire nagylelkû. Bizalmatlan Romániával szemben, tehát feltételeket szab. Amin mellesleg nincs is mit csodálkozni. 11 év elég volt arra, hogy bûnözôink, koldusaink elárasszák a nyugati világot, civilizálatlan viselkedésükkel lejárassák az országot, annak tisztességes polgárait.
Most ott tartunk, ha van pénzünk, rendben vannak irataink, utazhatunk. Mondhatnánk úgy is: próbaházasságra léptünk Európával, vízum-ügyben. Vagy talál a szó, vagy nem. Figyelmeztettek is erre a hazai illetékesek, sôt, útmutatót is kinyomtattak arról, hogy melyik ország milyen követelményeket támaszt a beutazókkal szemben, illetve hogyan viselkedjen az a turista, aki külföldre utazik. (Mellesleg korlátozott példányszámban jelent meg, így éppen azokhoz nem jutott el, akik igényelték volna.)
Útmutató ide vagy oda, egyesek mégsem tartják be a szabályokat. A hivatalos adatok szerint január 1-10 között a schengeni övezetbe utazni szándékozó 54000 személy közül 14000-ret térítettek visza a határátkelôhelyektôl (fôként a román-magyartól), 12000-et pedig a különbözô repülôterekrôl, mivel nem feleltek meg a beutazási követelményeknek. További 159 személyt tartóztatott fenn határainál Görögország, Belgium, Olaszország, Németország és Ausztria. A görögországi határátkelônél történt kellemetlen eset után, amikoris 152 személynek tiltották meg a beutazást a görög hatóságok, az elmúlt hét végén újabb botrányos helyzetbe került 18 román állampolgár: a római röptéren kiderült, hogy a szállásra vonatkozó irataik hamisak, némelyek elôzôleg már törvényetlenül tartózkodtak Olaszországban, illetve a schengeni vízum megszerzésére benyújtott kérésüket már elutasították.
A vízummentesség hatályba lépésétôl számítani lehetett ugyan incidensekre, de mégis meglepô az a nemtörôdömség, ami egyeseket jellemez. Hasonlóképpen, a román vámszervek részérôl tapasztalt hanyagság is, hiszen elsôsorban ezek tehetnek a törvénytelenül utazók kiszûréséért. A határon történô hercehurca, kitoloncolás amellett, hogy a kiutazni vágyók számára igen kellemetlen, kényelmetlen helyzetbe hozza a román hatóságokat, diplomáciai bonyodalmakat okoz, és nem utolsósorban igen rossz hírét kelti az országnak. Ha további méreteket ölt a jelenség (az új útlevelek megjelenésével és a tavasz beálltával igencsak megnô az utazási kedv), valósággal kiprovokálja a schengeni államok részérôl az újabb szigorítások bevezetését Romániával szemben. Ami egyértelmû visszalépést jelentene az uniós csatlakozás folyamatát illetôen.
Markó Béla a II. Partiumi Itthon Fiatalon találkozón
- Az RMDSZ választási programjába foglalta az erdélyi magyar fiatalság itthonmaradásának feltételeit megteremteni hivatott konkrét intézkedéseket, most eljött az ideje annak, hogy az ifjúsági szervezetekkel közösen cselekedve, tartalommal töltsük meg ezt a programot - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton, a Szatmárnémetiben tartott II. Partiumi Itthon Fiatalon találkozón. A Magyar Ifjásúgi Kezdeményezés (MIK) által szervezett három napos rendezvényen a Szövetség elnöke mellett RMDSZ parlamenti képviselôk, az ifjúsági szövetség tagszervezeteinek vezetôi, megyei önkormányzati vezetôk, anyaországi meghívottak, valamint a Szövetség Szatmár megyei szervezetének képviselôi is részt vettek.
Az ifjúsági mozgalmak helyét és szerepét, valamint az együttmûködés távlatait érintô helyzetértékelésében a szövetségi elnök rámutatott: a fiatal generációk kivándorlásának, az egyéni érvényesülés csábító külföldi lehetôségeinek jegyében lezajlott évtized után az ifjúsági mozgalmaknak hozzá kell járulniuk a szülôföldönmaradás mikéntjének, miértjének megválaszolásához. - Amit a fiatal generáció itt Erdélyben fel tud mutatni, arra sehol a világban nem lenne képes. Bár értelmes, jó életre máshol is nyílik lehetôség, sajátos szerepét a ifjúság csupán szülôföljén, Erdélyben képes betölteni - mutatott rá Markó Béla.
A kedvezménytörvény alkalmazásáról szólva a szövetségi elnök ismételten leszögezte: az RMDSZ jónak és fontosnak tartja a román-magyar egyetértési nyilatkozatot, ugyanis ezáltal elhárultak a politikai akadályok a kedvezménytörvény alkalmazása elôl, de fontos azért is, mivel ennek révén az RMDSZ megtarthatta helyét, szerepét és súlyát a román politikai életben. A szövetségi elnök ugyankor úgy vélte, a megállapodás mindemelett sokszorosan túlmutat a benne foglalt kérdéseken, a természetes nézetkülönbségeken. Ez ugyanis megnyitotta a lehetôséget arra, hogy a két ország a továbbiakban is az együttmûködés, a párbeszéd útján rendezze a felmerülô vitás kérdéseket.
E tekintetben az elnök igen aggasztónak nevezte a megállapodás körül kirobbant magyarországi vitákat, mivel ez meglátása szerint nagymértékben megkérdôjelezi ezt a típusú együttmûködést. A kialakult feszültségek nemcsak a politikai légkörnek, hanem a kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak is kárt okozhatnak- figyelmeztetett Markó Béla.
A román kormánypárttal kötött múlt évi megállapodásról szólva az elnök kifejtette: az együttmûködés révén láthatóan bôvültek az erdélyi magyarság érvényesülési keretei. A 2001-es év jelentôs elôrelépést hozott a tulajdonkérdés rendezésében, valamint a helyi közigazgatás decentralizációjában.
Az elnök ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ csupán egy konkrét feltételeket rögzítô megállapodás alapján hajlandó folytatni ezt az együttmûködést. - Az új megállapodásnak tartalmaznia kell az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, a tulajdonkérdés végleges rendezését, valamint az anyanyelvû oktatás és sajtó bôvítését is - mutatott rá Markó Béla.
Szatmári látogatása során a szövetségi elnök találkozott az RMDSZ megyei szervezetének vezetôivel is, akikkel a megye magyarságának általános problémáit, valamint a kedvezmenytörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket tekintették át.
A Moldvai Csángómagyar Szövetség betiltását követeli a Bákó megyei tanfelügyelôség illegális oktatási tevékenység végzése miatt - közölte hétfôn a Curentul címû napilap.
A lap szerint a megyei tanfelügyelôség a bákói és a sepsiszentgyörgyi bíróságnál tett feljelentést. A hivatal azzal vádolja a szövetséget, hogy engedély nélkül folytat oktatási tevékenységet, mivel az sem az alapszabályában nem szerepel, sem pedig nem kért engedélyt az oktatási minisztériumtól.
A Moldvai Csángómagyar Szövetség és a Szeret Alapítvány támogatásával tavaly ôsszel kezdték meg két bákói településen - Klézsén és Pusztinán - a magyar nyelv iskola utáni tanítását, mivel a megyei tanfelügyelôség az érvényben lévô román oktatási törvényt megsértve nem engedélyezte, hogy a szülôk kérésére az állami iskolákban tanítsák a magyar nyelvet. A két civil szervezet kezdeményezését a bákói tanfelügyelôség elôbb azzal próbálta meghiúsítani, hogy kijelentette: a tanításnak helyt adó magánházak nem felelnek meg az egészségügyi követelményeknek. Ugyanakkor a Bákó megyei állam iskolák döntô többsége sem rendelkezik a szükséges egészségügyi engedéllyel.
Az 1991-ben alapított Moldvai Csángómagyar Szövetség alapszabályában valóban nem szerepel az oktatási tevékenység, de az anyanyelv ápolása igen. Az iskolán kivüli alternatív oktatás éppen ezért szigorúan a magyar nyelv tanítására korlátozódik. Ennek ellenére a bákói kezdeményezés "veszélyeit" ecsetelô román sajtó kitartóan állítja, hogy "magyar eszmékre: Magyarország történelemére, földrajzára és hittanra is oktatják a román gyerekeket".
A Curentul külön hangsúlyozta, hogy bár helyi - megyei szinten - részletes dokumentációt állítottak össze errôl a törvénytelen tevékenységrôl, a bukaresti központ semmilyen intézkedést nem hozott a románellenes tevékenység leállítására.
- Ha mindez az eddigi közöny mellett folytatódik, fennáll annak a veszélye, hogy hamarosan egy új enklávé formájában az egész térség kicsúszik az ellenôrzés alól - figyelmeztetett a magyar nyelv oktatásának veszélyére a Curentul.
A Magyarországi Református Egyház körlevele
A Magyarországi Református Egyház örömmel és várakozással fogadta a kedvezménytörvény életbelépését - olvasható abban a körlevélben, amelyet az egyház vezetôi fogalmaztak meg a kedvezménytörvény életbe lépése kapcsán az egyház gyülekezeteinek és intézményeinek címezve; a körlevelet hétfôn az MTI-hez is eljuttatták. A református egyház "nagyra értékeli azokat az erôfeszítéseket, amelyek nyomán azok, akikhez - hozzánk hasonlóan - magyarul szól az élô Isten, kézzelfogható jelét vehetik az anyaország értük hordozott felelôsségvállalásának".
- Tettük és tesszük ezt annak a jogán, hogy egyházunk a többi magyarországi történelmi egyházhoz hasonlóan mindig igyekezett ébren tartani az egyenrangú összetartozás tudatát, s gyakorolta a helyzetébôl adódó nagyobb felelôsség vállalását a határon túl élô magyar reformátusokkal kapcsolatban - hangsúlyozzák a dokumentumban.
Megjegyezik azt is, hogy érthetetlen és elfogadhatatlan számukra az "a politikai törekvés, amelyik szembe akarja állítani a nyolcvan éve elszakítottságban élô kisebbségi magyarokat az itthoni magyarokkal".
- Felelôtlenségnek és erkölcsileg megengedhetetlennek tartjuk, hogy a kedvezménytörvény végrehajtása elleni támadást Magyarországon az emberi önzésre, a kisemberek félelmeire alapozzák - fûzik hozzá.
A református egyház vezetôi arra kérik "az egyház minden felelôs ôrállóját" és gyülekezeti tagját, hogy az "egymás terhe hordozása" bibliai parancs alapján továbbra is segítse imádságával és cselekvô szeretetével a kedvezménytörvény gyakorlati megvalósulását.
Boszniai lapértesülés szerint hajsza indult Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök ellen: mintegy háromszáz amerikai elitkatona (ranger) érkezett Délkelet-Boszniába, hogy nyomába eredjen a hágai Nemzetközi Törvényszék elsô számú körözöttjének.
A Banja Luka-i Nezavisne Novine címû lap az SFOR-hoz közel álló, névtelen forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a rangerek két hete érkeztek Boszniába, miután kielemezték a már régóta ott tartózkodó felderítôk adatait, és arra a következtetésre jutottak, hogy Karadzic az ország délkeleti hegyvidékén bujkál, a szerbiai és a montenegrói határszakasz által behatárolt területen, a Zelengora és a Romanija hegység térségében.
Az elitkatonák három csoportban kutatnak Karadzic után. Egy további osztag állandó készenlétben áll, kifejezetten azt a feladatot kapta, hogy elfogja a volt boszniai szerb elnököt.
A névtelen forrás szerint az amerikaiak megállapodtak Milo Djukanovic montenegrói elnökkel arról, hogy semmi szín alatt nem engedi be Karadzicot Montenegró területére.
Az amerikai elitkatonáknak állítólag az SFOR brit békefenntartói nyújtanak segítséget. A francia katonákat teljesen kizárták a hajszából, mert információkat szivárogtatnak ki a szerbeknek.
A Nezavisne Novine azt írja, hogy a rangereket a legkorszerûbb haditechnikával szerelték fel, a mûholdas követô rendszeren kívül éjjeli megfigyelésre alkalmas modern berendezésekkel is ellátták ôket.
Az amerikai elitkatonák számára nem ismeretlen a terep, ugyanis már két alkalommal jártak Boszniában. Elôször 1995-ben, amikor a NATO bombázta a boszniai szerb célpontokat, majd négy évvel késôbb a jugoszláviai bombázás idején részt vettek annak az amerikai pilótának a kimentésében, akinek a gépét, a radarsugarak számára láthatatlan F-17-es vadászbombázót - közismert nevén: Lopakodó - lelôtte a jugoszláv légvédelem - írja a Banja Luka-i lap.
Legfontosabb a beteg biztonsága
A Procardia szervezésében Marosvásárhelyen tartott orvosinformatikai kongresszus vendégeként járt megyeszékhelyünkön a neves amerikai egyetemi tanár, aki az Egyesült Államokban folyó egészségügyi ellátás minôségi feltételeinek kutatásával foglalkozik.
Dr. Andrew Balast, azaz Balázs András professzort elôször is munkájáról kérdeztük:
- 1991 óta tanítok a Columbiai-Missouri Egyetemen, s emellett két központot vezetek. Az egyik a Minôségi Egészségügyi Ellátás Központja, tulajdonképpen egy egészségpolitikai központ, de mivel Amerikában a politika szót sokan nem szeretik (és gondolom, hogy itt sincs másképpen), ezért kapta a központ a fenti elnevezést. Ami valójában tükrözi a tevékenységünket, hisz a legtöbb projektünk azzal foglalkozik, hogy miképpen lehet az egészségügyi ellátás minôségét javítani. A másik centrum az úgynevezett Európai Unió Központ, amelynek az a feladata, hogy az uniós változásokról közöljön információt Amerikában, lehetôvé téve a kutatók számára, hogy a változások elôzményeivel, hatásaival és a következményekkel foglalkozzanak. A marosvásárhelyi konferencián való részvétel is ezt szolgálja, ugyanakkor a rendezvény jó példája annak, hogy az információs rendszereknek európai vetületük van.
- Hogyan lehet ennyi területet összefogni, áttekinteni?
- Végzettségem szerint orvos vagyok, azt követôen orvos-informatikából tettem nagydoktori vizsgát, az utóbbi idôben pedig sokat foglalkozom politikával. Dolgoztam másfél évig az Egyesült Államok Kongresszusában, a Szenátusnak írtam egészségügyi törvényeket. Sokféle projektben vettem részt, mostanában pedig elég gyakran kerülök európai politikai körökkel kapcsolatba.
- Nevébôl, illetve abból kiindulva, ahogy a magyar nyelvet beszéli, egyértelmû a származása. Vagy mégsem?
- Budapesten születtem, a családom egy része pedig Erdélybôl származik, az édesapám 1909-ben Gyergyószentmiklóson jött világra. Az elsô világháború alatt került Budapestre, s mivel a családunk ott élt, csak késôbb mentem ki Amerikába. Az egyetemet még Magyarországon kezdtem, majd az Államokban végeztem el.
- Hogyan szervezett, milyen rendszerben mûködik az egészségügyi ellátás az Államokban ?
- Ez talán a világ legnehezebb kérdése, mivel az amerikai egészségügyi ellátás nem egy olyan egységes rendszer, mint a hadsereg. Mindenféle biztosítási forma létezik, attól függôen, hogy ki az, aki az egészségügyi ellátást nyújtja, és ki az, aki fizeti. Elôször is a szövetségi kormánynak van egy hatalmas programja, a Medicare, amelybôl valamennyi 65 éven felüli állampolgár ellátását finanszírozzák. A Medicaid program az államok szövetségi támogatása az alacsony jövedelmû személyek számára, ezenkívül vannak a különféle magánbiztosítások, például a nagyobb vállalatoknak, a Fordnak vagy a General motorsnak saját biztosítója van, és léteznek kisebbek is. Ilyenformán, ha az orvos reggel bemegy a rendelôbe, 8 órától 8.10-ig ellát egy beteget, aki után a Medicare program keretébôl fognak fizetni, a következô tíz percben olyan páciens következik, akit a Ford biztosítója fizet, majd olyan beteget vizsgál, akinek az ellátási költségeit a Medicaid program keretébôl fedezik, s mindeniknek számlát ír.
Maguk az intézmények is rendkívül változatosak: vannak a kórházak, ahol az orvosok alkalmazottakként dolgoznak, máshol magánpraxist folytatnak, s akkor ôk maguk szedik be ezeket a pénzeket, és létezik a manage-care, ami olyan, mint egy klubtagság, mivel a havi rendszerességgel fizetett összeg fejében minden egészségügyi szolgáltatást biztosítanak.
- Ezt a kifejezést nem használják, elsôdleges, azaz alapellátást mondanak, ami lényegében hasonlót jelent.
- Ha például a romániai viszonyokkal összevetjük, az amerikai rendszer innen, Európából egy rendkívül korszerû, jó minôségû ellátásnak tûnik, és feltevôdik a kérdés, hogy mit kell javítani rajta?
- Én nem ismerem a romániai helyzetet, de azt tudom, hogy a világ minden országában a minôség javítása, a beteg jó minôségû ellátása nagy problémát jelent. Amerikában van egypár nagyon fontos fejlemény, s biztos vagyok benne, hogy ezek nagy hatással lesznek más országokra is, minthogy minden országnak van mit tanulnia a másiktól az egészségügy fejlesztése terén. Alapigazság, hogy a betegellátás minôségét számokban lehet és kell kifejezni. A beteget rendszeresen tájékoztatni kell az ellátás minôségérôl, hogy tudja, milyen szolgáltatást vásárol.
- Hogyan lehet a minôséget mérni?
- Például úgy, hogy az emberek hány százaléka számára hozzáférhetô az a rákszûrés, a mammográfiai vizsgálat, ami egyértelmûen megilleti ôket. Hány százalékuk számára biztosítják a immunitást, vagy például a vércukorszint rendszeres ismeretét milyen mértékben teszik lehetôvé a cukorbetegek számára... Ha valamirôl csak azt mondjuk, hogy nagyon jó vagy kevésbé jó, akkor nem mondunk semmit. A számot, az arányokat kell közölni.
- Kétségtelen, hogy ebben a folyamatban válik fontossá az egészségügy informatizálása...
- Az egészségügyi ellátás minôségjavításának gerincét az információs rendszer képezi. Egyrészt azért, mert abból lehet megtudni, hogy melyek a valóságos problémák, hogy hol van baj, és hol mennek jól a dolgok, egyébként ugyanis csak fecsegünk, aminek semmi értelme sincs. A minôségjavítás pedig mindig az adatok gyûjtésével kezdôdik, s ezt nem csupán számítógéppel lehet, hisz Amerikában is sok számot kézzel rögzítenek, de az információnak, a számoknak, az adatoknak elérhetôknek kell lenniük. Az utóbbi években az is kiderült, hogy az információ egy óriási lehetôség arra, hogy befolyásoljuk az embereket. Ez az informatika intervenciós ága. Elôadásomban arról beszéltem, hogy e két lehetôséggel hogyan lehet élni, hogyan kell a számítógépes rendszereket kifejleszteni, hogy megtudjuk belôle a minôség javítása érdekében szükséges adatokat, és ezek alapján milyen módon tudunk beavatkozni. Az információval meg tudjuk érteni, az ismeretek birtokában pedig változtatni lehet a dolgokon.
- Milyen hibákat tartanak számon, és szeretnének kiküszöbölni?
- Egy másik alapvetô probléma, amelynek kapcsán hatalmas mozgalom indult Amerikában: a beteg biztonsága. Kiderült ugyanis, hogy az egészségügy, amely azért van, hogy meggyógyítsa a beteget, nagyon sok embert eltesz láb alól. Sokan meghalnak különféle hibák következtében. Nem igaz, hogy csak orvosi hibákról van szó, mivel a gyógyszerészek és a nôvérek is hibáznak, de mindent összeadva, kiderül, hogy az egészségügy nagyon veszélyes hely. Ezért vigyáznunk kell arra, hogy a beteg biztonságát megvédjük. Az egészségügy elsô dolga az, hogy ne ártson a betegnek. Ezért beszélünk állandó jelleggel a biztonságvédelemrôl, tanulmányok születnek e témáról, magánszervezetek programjai tûzik ki célul, hogy a halálesetekhez vezetô hibák megelôzésében segítsenek.
Az amerikai rendszerben és másutt is a világon az egészségügyi ellátás hibái miatt bekövetkezô halálesetek száma elfogadhatatlanul magas. Világszinten a hetedik, nyolcadik elhalálozási okként szerepel. Több ember hal meg az egészségügyi ellátás hibái miatt, mint mellrákban. Ami rendkívül súlyos probléma, s rendezni kell, mivel Amerikában a figyelem középpontjában áll. Mi is nagyon sok kutatást végzünk ezzel kapcsolatosan.
- Igaz-e, hogy Amerikában vannak személyek, akik egyetlen biztosítási rendszerben sem szerepelnek?
- Mindenki errôl érdeklôdik, valójában a 270 millió amerikai lakosból olyan 35-40 milliónak nincsen biztosítása. A legtöbbjük keveset keres, de nem annyira keveset, hogy a Medicaid-re jogosult legyen. Sokan közülük fiatalok, akik úgy érzik, hogy örökké egészségesek maradnak, és nincs szükségük biztosításra. Mások éppen két állás között vannak..., tehát valóban létezik néhány kritikus kategória, azonban én még nem láttam senkit Amerikában az utca közepén gyereket szülni, s olyant sem láttam, hogy valaki perforált vakbélgyulladással meghalt volna a Capitolium lépcsôjén. Az emberek mindig bemehetnek a sürgôsségi szolgálatra, ahol nem lehet senkit sem elutasítani.
- Általában az ellátók, s ezért minden kórházban van úgynevezett nem fizetett gondozás, amiért hiába is számláznának. A mi egyetemi kórházunk viszont kap az államtól e célra pénzt. A sürgôsségi osztályon mindenkit ellátnak. Ha valamilyen kezelésre hosszabb távon vagy rendszeresen van szükség, akkor adódik néha probléma. De hogy negyvenmilliónak nincs semmilyen hozzájutása az egészségügyi ellátáshoz, az így nem igaz.
- A szeptemberben avatott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem székhelyén beszélgetünk. Amerikai egyetemi tanárként, kutatóként hogyan vélekedik errôl az intézményrôl?
- Kitûnô kezdeményezésnek tartom, és nagyon fontos, hogy az erdélyi magyaroknak van egy saját egyetemük. Ilyen kisebbségi egyetem ugyanis nemcsak itt, hanem Amerikában is létezik, például az afroamerikaiak számára.
Az egyik leghíresebb egyetemük, amellyel nagyon jó kapcsolatom van, a washingtoni Howart University, ahol a diákok 90 százaléka afroamerikai. Ezt mindenki nagyon fontosnak tartja, mert észrevették, hogy egy olyan egyetemre, ahol csak fehérek vannak, nehezebben kerülnek be a kisebbségi fiatalok, és ott nehezebben találják meg a helyüket. Nem érzik, hogy az az ô egyetemük; a kisebbségi egyetemen viszont tudják, hogy odafigyelnek rájuk. A Howart egy sikeres intézmény, és a többi hasonlóval együtt jelentôs mértékû támogatást kap az államtól, mivel sok az olyan pénzforrás, amire csak a kisebbségi egyetemek pályázhatnak. Amerikában fontosnak tartják, hogy a kisebbségeknek legyen egyetemük, ahol minél többen közülük felsôfokú képzésben részesülhessenek.
E példa alapján is úgy érzem, hogy nagyon idôszerû, és nemes gesztus a történelmi egyházak részérôl, hogy a Sapientia mûködését ingatlanokkal teszik lehetôvé. Fontos a magyar kormány támogatása is, és biztos vagyok benne, hogy az egyetem sok más forrásból is számíthat majd segítségre. Ezért tartottam érdemesnek eljönni ide, amikor hallottam, hogy Marosvásárhelyen egy konferenciát szerveznek.
- Pedig a szeptemberi események után Amerikában sokan meggondolják, hogy repülôre üljenek...
- Nem félek a repüléstôl, mert úgy érzem, hogy ahol valami fontos történik, oda el kell mennem. A repülôt pedig a New Yorkban történtek és minden más publicitás ellenére a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek tartom, és úgy vélem, hogy az utcán átmenni gyalog vagy autózni sokkal veszélyesebb.
Hétfôn a marosvásárhelyi Hematológiai és Csontvelô-átültetési Központban a második beavatkozást végezték el T. R. 48 éves férfin, aki nyirokmirigy-daganatos betegségben szenved, s a klasszikus kezelés következtében nemhogy javult volna az állapota, hanem visszaesett.
Az egy hónappal korábban a páciens vérébôl nyert ôssejteket, amelyeket fagyasztással ôriztek meg, egy hétig tartó erôs citosztatikus kezelés után visszaültették. Most 21 napos kezelés következik, amelynek idején a fertôzéseket kell elhárítani, hogy a három hét elteltével a visszaültetett ôssejtek elkezdjék a fehér és vörös vérsejtek, illetve a vérlemezkék termelését. A csontvelô- átültetést ez alkalommal a dr. Benedek István hematológus fôorvos vezette csoport végezte, dr. Benedek Erzsébet fôorvosnô, dr. Köpeczi Judit és Kakucs Enikô laboratóriumi szakorvosok illetve Jánosi Ilona és Rusu Maria asszisztensnôk segítségével.
Egyébként az elsô páciens, túl van már a kritikus 100. napon, jól érzi magát, s a sikeres esetet a központ vezetôje jelentette az Európai Transzplantációs Bizottságnak is.
Mûködési zavarok a Mûveseközpontban
Bár a jelek már korábban, azaz december közepén megmutatkoztak, az elmúlt hét végén hozták nyilvánosságra, hogy a megyei kórház keretében mûködô Mûvese- (dializáló-) központban kezelt 83 beteg közül 60 esetében december illetve január folyamán súlyos vérszegénység lépett fel, amit vértranszfúzióval sikerült enyhíteni. Dr. Violeta Roman, az osztályos szakorvos szerint az ok a városi ivóvíz szabványon felüli klórtartalma, aminek következménye január 3-át követôen vált nyilvánvalóvá. Az orvosnô szerint valószínûleg az ünnepek alatt kerülhetett nagyobb mennyiségû klór az ivóvízbe, amivel a saját víztisztító készülékük nem tudott megbirkózni. Kérdésünkre, hogy megkeresték-e a feltételezések tisztázására a szolgáltató vállalatot, az Aquaservet, az orvosnô azt válaszolta, hogy igen, viszont azt a választ kapták, hogy a vízüzemben végzett ellenôrzések szerint az ivóvíz megfelelt az elôírásoknak.
- A vezetékekbe kerülô víz ellenôrzését mindennap, sôt minden órában elvégzik a vízüzem saját laboratóriumában. Egyetlen eredménybôl sem derül ki, hogy az ivóvizet a megengedettnél (1 mg egy liter vízben) nagyobb mennyiségû klórral kezelték volna. Egészen pontosan a hálózatba ez a mennyiség került, aminek a fele marad a fogyasztóhoz eljutó vízben. Egyébként a vízszolgáltató vállalat által végzett ellenôrzéseket a közegészségügyi igazgatóság laboratóriumaiban is elvégzik, ahol szintén nem jelentkezett a határérték-túllépés - közölte Cristian Teodorescu, az Aquaserv sajtószóvivôje, aki szerint a kórház saját vezetékeiben állhat fenn valami gond. Ugyanakkor érthetetlennek nevezte, hogy egy hónap elteltével hozzák nyilvánosságra a történteket, amirôl a szóvivô szerint korábban nem értesítették a szolgáltatót, s így most úgy tûnik, hogy bûnbakot keresnek - állította.
Incze Árpád felügyelô, a Környzet- védelmi Felügyelôség szakembere szerint valószínûtlen, hogy olyan mennyiségû klór került volna az ivóvízbe, amilyent a kórházban emlegetnek, annál is inkább, mivel a szóban forgó idôszakban nem volt olyan zavaros a Maros vize, ami az erôs klórozást indokolta volna.
Tény viszont, hogy a betegeknél tömeges vérszegénység lépett fel, aminek az okát mindenképpen ki kell deríteni, elsôsorban az ott kezelt személyek érdekében.
Sajtóközlemény érkezett faxon a szerkesztôségbe, amelyben arról tájékoztat a Demokrata Párt megyei szervezete, hogy a demokrata diákok hazugságdetektoros próbát ajánlanak a politikai elitnek.
Mirôl van szó tulajdonképpen? Arról, hogy a múlt szombaton a párt központi székházában tartották a demokrata diákok országos állandó bürójának idei elsô tanácskozását. Ezen kiderült, hogy a demokrata ifjakat "aggasztják az Európai Unió jelzései", miszerint Romániában "intézményesítették a korrupciót", amelyet utóbb politikai korrupciós esetek kirobbanása igazolt, s amelyet szerintük csupán "a jelenlegi kormányzási aktus teljes átláthatósága" oldhat meg.
Ugyancsak ezen a tanácskozáson "állapították meg" azt is, hogy az utóbbi idôben annyira slágertéma lett a korrupció problematikája, hogy úgymond, provokálni kell a politikai elitet. S hogy "teszteljék a jóhiszemûségüket", nem kevesebbet javasolnak, mint hogy hazugságdetektoros ellenôrzésnek vessék alá magukat. Ugyanakkor, a civil társadalomnak egy Független Antikorrupciós Központ létrehozását javasolják, amelynek feladata, egyebek mellett az lenne, hogy a politikusok rendelkezésére bocsásson egy ilyen hazugságdetektort.
Az ifjú demokraták ott helyben "elhatározták" azt is, hogy folyószámlát nyitnak az országos takarékpénztárnál (CEC), azért, hogy az ország "minden állampolgára hozzájárulhasson az igazság kiderítéséhez arról a politikai osztályról, amely 12 év óta vezette és vezeti az országot". A fiatal demokraták tervei szerint, ha sikerül összehozni elôbb a megfelelô összeget, majd magát a szerkezetet, azt a - reményeik szerint hamarosan - létrejövô antikorrupciós központnak adományozzák. Az ifjak azon meggyôzôdésüknek is hangot adnak a közleményben, hogy egy korrupcióellenes akció mindaddig nem lehet hiteles, amíg "kezdeményezôire törvénytelen cselekményekben való bûnrészesség gyanúja vetôdik". Ezért kérik fel nyilvánosan Adrian Nastase miniszterelnököt és Ion Iliescu államfôt, hozzák létre a Független Antikorrupciós Központot. Végül hozzáteszik: ezzel a kezdeményezéssel lehetôséget biztosítanak a "tisztességes politikusoknak", hogy elhatárolódjanak azoktól a kompromittált politikusoktól, akik "a befolyással való üzérkedést állampolitikai rangra emelték". Kijelentik: a korrupció csak a korrupt politikusok fontos tisztségekbôl való eltávolításával, illetve a politikai és választási rendszer valós megreformálásával lesz elérhetô.
Egyetértünk. Valóban szép és szükséges dolog a korrupció elleni harc felvállalása. Az is igaz, hogy gyökerestül kell kitépni a kórt, különben semmit nem ér az egész. Azonban azzal, hogy egypár fiatal jópofáskodik és hazugságmérô szerkentyûket ajánlgat a politikusoknak, nem oldódik meg a probléma. A másik az, hogy azt sem tudom elképzelni, hogy az a sokmillió létminimum alatt tengôdô "minden polgár", akinek a napi betevô kenyér is óriási problémát jelent, hanyatt-homlok rohanna az ifjú demokraták javaslatára a C.E.C.-hez, hogy bár a féladag kenyér árát detektorra költse. Van még egy harmadik problémám is. Ugyanis a közleménybôl szinte egyértelmûen arra lehet következtetni, hogy minden politikus hazug és korrupt lehet, kivéve a sajátjaikat. Ez pedig enyhén szólva felületes, könnyelmû, komolytalan álláspont.
Talán a detektor nem is olyan rossz ötlet, ha jobban belegondolunk. Ám, ha nem kellô körültekintéssel dobálózunk az "ötletekkel", a legjóhiszemûbb ajánlás is bumerángként visszaüthet. A legkevesebb, hogy saját politikusaikról is kiderülhet esetleg egy és más. Tehát nem választhatók el a "mi korruptjaink", a "ti korruptjaitoktól", akik általában, mindig korruptabbak, mint a mieink.
Summa summárum. Sajnos, Romániában valóban virágzik a korrupció és a bürokrácia. Nap mint nap követnek el törvénytelenségeket, politikusok és nem politikusok, üzletemberek és köztisztviselôk, hivatalnokok, akárkik. Ezek szomorú tények. Nap mint nap átvernek, kijátszanak, becsapnak embereket. De általánosítani nem szabad, nem is lehet. Erre is odafigyelhetnének a fiatal és "lelkes" demokraták. S akár a pártelnöknek is figyelmeztetnie kellene fiatal titánjait, hogy, ha már nem tudnak kellô komolysággal komoly ügyekhez hozzáállni, legalább ne játszadozzanak a komoly problémákkal. Mert a korrupció elleni harcot nem lehet és nem szabad elbagatellizálni. Nem úgy oldódik meg a probléma, hogy néhány ifjú összeül, s mint egy jó heccet, bedob a közvéleménybe egy bombasztikus javaslatot. Talán jobb lenne, ha komolyan vennék a dolgokat, s nem szórakoznának velünk ilyen "jópofa" ötletekkel.
Nemrégiben közölt szabédi összeállításunkban, amelynek tulajdonképpen az volt a célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az említett település lakói számára megoldatlan a közlekedés, beszélgetôpartnereink véleménye alapján a falu lakóinak anyagi helyzetérôl is szót ejtettünk, közel sem a teljesség igénye nélkül, hisz egy újságoldalon az lehetetlen dolog. A beszélgetôpartnerünk szavai alapján közölt megjegyzés, miszerint Szabédon kevés a tehetôs család, és sokan anyagi nehézségekkel küzdenek, egy nevét elárulni nem akaró telefonáló szerint a lakosság felháborodását váltotta ki. Elmondása szerint a faluban nem 30 hanem 87 családot lehet a tehetôsebbek közé sorolni, hogy 14 gazdát tartanak számon, s a lakosság tulajdonában pedig 11 kombájn, 17 traktor és a 70 személygépkocsi van. Sôt a faluban bôrfeldolgozó és négy autójavító mûhely és malom is mûködik - hangsúlyozta a névtelen telefonáló.
Bár pillanatnyilag nincs módunkban ellenôrizni, annak ellenére örömmel adjuk közre, az általa mondottakat, s reménykedünk abban, hogy a szóban forgó családok össze tudnak fogni, ki tudnak állni annak érdekében, hogy a falu legégetôbb problémáit megoldják. Ha 87 család a községi polgármesteri hivatalnál kiáll azért, hogy az utak javítását a tavasz beköszöntével ne halogassák a vízvezetésre hivatkozva, továbbá, hogy a sok kiskocsi ellenére minél hamarabb oldják meg elsôsorban a diákok, s az idôsebbek érdekében a tömegközlekedést is, akkor biztos, hogy történni fog valami.
És jó ez a hír, már csak azért is, mert, ha a 87 tehetôs család összefog, akkor nem kell majd mástól várni, hogy a szabédi óvoda megközelítse a többi hasonló vidéki gyermekintézmény színvonalát. Ha minden jómódú család csak egy játék árát fedezi, akkor a legkisebbek is vidámabban, kellemesebb körülmények között és eredményesebben tölthetik az idôt és tanulhatnak addig is, amíg a község megteszi, amit tennie kell az óvodai körülmények javítása érdekében.
Természetesen még sok a tennivaló, de a jólét akkor igazi, ha abból lehetôségei szerint a közösség elômenetelére, életkörülményeinek javítására is fordít, amennyit tud, az egyén. Remélhetôleg Szabédon ez nem okoz majd gondot, és legközelebb, ha arra járunk, ilyen természetû történésekrôl is beszámolhatunk az olvasóknak.
"A lap többé-kevésbé érdektelen hírekbôl állt, óriási betûdömping, gondolta, jön és megy a szövegelés, a képek többsége beállított fotó, semmi értelmük, néhány ember kezet ráz egy-egy világhatalom nevében, de hát ez az újság, nem várhatunk el tôle többet, mint amire képes, akkor nem újság lenne, valami más, az újság pont arra elég, hogy a felszínt lebegtesse, azok az emberek, akik egy újságnál dolgoznak, másra nem is képesek, csak a felszínt lebegtetni, és ez a lebegtetés néha színtiszta hazugság, néha pedig színtiszta gondolati ügyetlenség, és ha valakinek van kedve végigjáratni a tekintetét ezen a lebegô felszínen, a domborulatokból kitalálhatja, mi is van alatta, s ha nem találja ki, tapasztalatból sejtheti, ha van tapasztalata, ha nincs, akkor az orránál fogva vezetik, s az újsággal együtt belebutul a világba, elveszít minden olyan érzékenységet, amellyel valaha is biztosra vehetné, mi történik körülötte, és mi történt vele, egy lesz a sok közül, aki a napilap és a napi hír világában él, és minden érvét, elgondolását onnan meríti, a betûdömpingbôl, amelynek játékszabályait elsôdlegesen a világ történéseinek újságírónként változó, de azért nem nagyon különbözô manipulatív kifejezési szándéka írja le, s ez a szándék vagy hazug szándék, vagy szándékolatlan ügyetlenség." (Részlet Podmaniczky Szilárd Két kézzel búcsúzik a leopárd címû regényébôl.)
Milyen szerencse, hogy mindezt egy regényhôs mondja. Akit egy író talált ki. És akkor az persze olyan is. De micsoda pech, hogy a regényhôs kitalálója maga is kitûnô újságíró, mégpedig az egyik népszerû és nem is könnyû mûfaj, a glossza kiváló mûvelôje.
Milyen érdekes, hogy ez az író is vidéken nevelkedett, ezért már nem is haragszunk rá, amiért oly lesújtó a véleménye az újságokról, elgondoljuk mi is, hogy hát bizony jön-megy a szövegelés, és mi is jövünk- megyünk a betûdömping közepette, egyelôre még fogalmunk sincs, hová, merre, de már tudunk beszélni róla, mi is szövegelünk, szövegelünk, szövegelünk.
Kiírjuk a homlokunkra, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Audietur et alternatív. Aztán lesz, ami lesz, minden nap megjelenünk. Ha "vé- letlenül" kimarad a cikkünk, az a lapszám pocsék, nemes utálással dobjuk félre.
Nagy elôdeinket elôszeretettel emlegetjük, minél törpébbek vagyunk, annál sûrûbben. Marosvásárhelyi újságírás? Ja, hát a Kemény Zsiga báró ugye. Itt nyugszik Pusztakamaráson. Micsoda elôdünk volt az, haver. Olvastad A hírlapszerkesztô naplója (1844-1845) címû irányregényét, amelynek fôszerkesztôjében a modern reformpolitika fôszereplôjét rajzolta meg? Én sem. Na jó, de Zsiga báró nem vállalta Zichy Nándor gróf Alapkérdéseink címû cikkének közlését a Pesti Naplóban, viszont lehozta a cikket Jókai Mór A Hon címû lapjában, 1863- ban. Jókait egyévi börtönre, nemessége elvesztésére és ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Ferenc József császár végül egy hónapra mérsékelte az ítéletet, de a pénzbírságot ki kellett fizetni.
Gondoltad volna ezt a szelíd Jókai Mórról?
És mit szólsz Mikszáth Kálmánhoz? Semmit? Ja, nem jut idôd múmiákat olvasni. Nekem sem. Azt mondják, fantasztikus újságíró volt. Nekem az tetszik - egy öreg manusz mesélte, aki ráért olvasni, mikor még élt -, hogy Mikszáth Fogarasban latin betûkkel leírt kortesbeszéde mindössze ennyi volt: "Mulcamesque que meace ales qua candidat de deputat." És a választók értették a szöveget, haver.
Na és Ady? Ô sem volt vásárhelyi, persze. Jólinformált vagy, hehe. Te, azt mesélik, ez mindig pénzért írt. Fel tudod fogni? Egy Heine nevû médiaszakértôtôl tanulta, hogy az újságíró a szentlélek lovagja. Na? Fel tudod dolgozni? Én sem. Ha dicsérték mint újságírót, keserû fintorral kajánul legyintett: "- Jó újságíró Rákosi Jenô. Én több vagyok annál."
Ja. Nem az a Rákosi, ne tedd már. Akkor még éjszaka csinálták a lapot, errôl írta ez az Ady (mert költô is volt, tudod, csak az izét, a verset nem fizették jól akkor sem), hogy: "Mi ünnepeltetjük a világot: / Ólombetûk és éji emberek."
Az éji embereket érted, az ólombetûket nem. Ne dobd el magad, én sem. Elzárják elôlünk az információt, haver? Vagy mi a kultúró.
A hótt manusztól maradtak céduláim. Az egyiken azt mondja ez az Ady nevû Endre: "Kis országokban általában gyilkolják az egyéniségeket. Nálunk azonban valóságos hekatombarendszer van, s rettenetes, hogy a redakcióba került, nagy dolgokra tervezett talentumokból milyen rohamosan irtják ki éppen azt, ami a talentumot talentummá teszi: az újat, a színeset, az érdekeset és erôset."
Ne vedd mellre azt, hogy "nálunk." Nem itt történült az "eset", és nem is manapság. Nálunk nem voltak ilyen kemény fiúk, innen mindenki elvágyódott, találd ki, kit idézek a következô céduláról: "Ha egy lapnál Pesten lehetnék, látod, ez az álmaim álma, nekem, a tanárnak. Színház, mûvészet, irodalmi élet: ez kell nekem, város, mert megfulladok." Juhász Gyulának hívták az illetôt, a Monarchia magyarországi végein, kisváro-sokban tanárkodva mindvégig számûzve érezte magát, méltatlannak a helyzetét, és menekülni is próbált, ám legfeljebb csak vissza a provinciába, Szegedre jutott.
Tessék? Szeged éppen jó volna neked? Píédzsdí meg egyebek?
Ne Pulitzer Jóskázz. Ô ugye 1903-ban alapította újságíró-iskoláját a Columbia Egyetemen. Ezt azért jegyzem meg félve, mert azt kérdezted, miért nem kapott Pullitzer-díjat sem Kemény Zsigmond, sem Jókai Mór, sem Rákosi Jenô, de még ez az Ady nevû, bernádybarát frankmaszon részeges nôcsábász sem. Hja. Akkor már a modern tömeglap egyben információgyár is, amelyben az alkalmaztatás nem kíván különleges írói képességeket, hanem annál inkább elsajátítható szakmai ismereteket.
A díjak különben is akkor jönnek, amikor már késô. Gondold el. Az elsô Pullitzer-díjat éppenséggel magának Pullitzer Józsefnek kellett volna megkapnia.
Hát miért nem kapott Nobel-díjat Nobel Alfréd, a kedves Frédi bácsi? (Ki a dinament tudná aztat máma.) A világ nem olyan, amilyennek megírjuk. Hanem olyan, amilyennek utólag elképzeljük. Látod, mi már olyan fiúk volnánk, akik nem írjuk, inkább csak csináljuk a lapot. Nekünk nem "legvégsôbb haza az anyanyelv", mi nem vasárnapi újságírók vagyunk, nekünk semmit se mond egy Krúdy, egy Kosztolányi, egy Szabó Lôrinc, egy Márai Sándor. Mi Hamvas Bélát is elnézô mosollyal utaljuk lábjegyzetbe, más is mondta már, hogy "skandalizátornak" tartja az újságírást, az újságírót. Na bumm. És akkor mi van.
Ellenben. Tudunk mi olyan pompás, csillogóan okos publicisztikai cikkeket írni, hogy a legellentétesebb világnézetû olvasó is azt higgye: az ô véleményét fejezzük ki? Mint egy bizonyos Zilahy Lajos?
Mernénk-e mi manapság a helyi potentátokkal úgy packázni, mint egy bizonyos Bessenyei György (1747-1811), akinek állásába került az az "üdítôen goromba" vers, melyet fô ellenségének, a rousseau-ista Teleki Józsefnek írt? - idézzük - : "Ahol Nagysád ugat, ott én is bôghetek, / Ha Nagysád szelindek, én bika lehetek"…?!
Más világba születtünk, más eszményt örököltünk? Még nem tudjuk pontosan, milyent, majd az utókor megállapítja. Mi nem mûvelt körökben ismertük meg a mûveltséget. Nem züllött körökben ismertük meg a züllöttséget. (Mint egy bizonyos Hunyady Sándor.) És nem újságírókörökben az újságírást.
Az újságíró nem terem, hanem csinálják. Amilyen a márka, olyan a portéka.
Milyen a marosvásárhelyi újságírás? Kitûnô. Mindenekelôtt: helyi. Mi vagyunk a vidéki sajtó. Ez a kifejezés ma már nem pejoratív tartalmú. Hol van már az az elôítélet, hogy a vidéki lapok alacsonyabb színvonalúak a fôvárosokban szerkesztett újságoknál. Ez téveszme. A nemzetközi és a nagy országos lapok marosvásárhelyi publicistákat is foglalkoztatnak, mind az írott, mind az elektronikus sajtóban, munkásságuk fôleg az információs mûfajokban merül ki. Mert jól tudják a budapesti és a bukaresti lapok és rádiók, tévék, hogy a helyi közösségek életérôl a leghitelesebb véleményt az mondhatja a leghitelesebben, aki maga is benne él a mindennapok sodrásában. Lámcsak, a megyei lapoknál és a rádióknál, tévéknél csaknem minden újságíró rendszeresen ír publicisztikát is. Az sem baj, ha a nagyobb horderejû témák feldolgozását néha nem a komoly élettapasztalattal és szakmai gyakorlattal rendelkezô munkatársakra bízzák, hanem a véletlenre. Nálunk mindenki tudja, hogy a megyei média újságírói sajátos elônnyel rendelkeznek nagyvárosi kollegáikhoz képest. Ôk voltaképpen együtt élnek olvasóikkal, hallgatóikkal, nézôikkel, közülük sokakat személyesen ismernek, és persze a közönség szintén ismeri ôket. Ezért miránk, helyi újságok publicistáira sokkal inkább jellemzô a közvetlenség, a személyesség. A helybeli példák, a mindenki számára érthetô utalások, asszociációk fokozzák a hatást. Olyan eszköz van a megyei lap, rádió, tévé helyi szerkesztôinek a kezében, amelyrôl - arcnélküli közönséghez szóló - nagyvárosi kollégáink nem is álmodhatnak.
A marosvásárhelyi újságírás betölti szerepét, színes, eleven, mindenre kiterjedô képet ad a mûködési területén élô közösségek mindennapjairól. Az újságírók ismerik a város és vidéke tekintélyes, megbecsült tagjait, akik az átlagosnál nagyobb befolyást tudnak gyakorolni környezetükre, ismerik a kisebb közösségek hangadóit is, a véleményformálókat. Tudják, hogy itt nagyszerûen mûködik a tömegkommunikáció többlépcsôs mechanizmusa: az írott információk egy része szóban, személyes közlések útján terjed tovább, a véleményvezérek kommentárjaival, értékítéletével kiegészülve. Ezért igen gyakran szólaltatják meg a hangadókat. Egy statisztika szerint Maros megyében gyakorlatilag 15-20 személy irányítja a közvéleményt.
Az informátorok szempontja szerint tehát nincs gond.
Ha a tájékoztatás számszerûségét nézzük, megintcsak elégedettek lehetünk. Ennyi újságírója, sajtóembere sosem volt Marosvásárhelynek.
Az újságírókra manapság odafigyelnek. Igaz ugyan, hogy a demokrácia ôrzôkutyájaként a helyi média még nem tett nagy leleplezéseket, pedig a korrupció elleni küzdelem már-már olyan, mint hajdanában a békeharc volt. Igaz ugyan, hogy a magyar nyelvû sajtó - talán a nemzetiségi létbôl fakadó tétovázás miatt - felemás módon nyilvánul meg, például nem ugatja meg a saját vackát, ha nem muszáj, és politikailag nem is definiálja magát, megelégszik azzal, hogy "önálló", "független" satöbbi, szóval a farkasok dalát leginkább kutyahangon dudorássza, dehát ilyen az átmenet. A helyi sajtó lódenkabátban didereg.
Igaz ugyan, hogy a diktatúra bukásával nem tûnt el a rokonizmus, a nepotizmus, a kontraszelekció, és olyan partizánkodás tapasztalható a berkekben, mint még soha - dehát az vesse az elsô követ a sajtóra, aki nem segítette soha a gyermekét, a rokonát, aki nem tett meg mindent a családjáért ezekben a zûrzavaros idôkben.
Igaz ugyan, hogy derék hályogkovácsok kacrozzák a homályt a közélet gebéirôl, dehát nem lehet mindenki egy Tolnai Lajos vagy egy Osvát Kálmán.
Igaz ugyan, hogy a helyi sajtó igen gyakran bedôl a mindenféle új prédikátorok cselefendi habahuriájának (Pázmány), de a harmadik évezred elején szinte természetes az újabbnál újabb eszmék és irányzatok születése, nekünk pedig nyitottnak kell lennünk.
Igaz ugyan, hogy alig van egy-két igazi személyisége a helyi sajtónak, és a lapok egynémelyike fröcsög a gyûlölettôl, dehát ez is hozzátartozik a világhoz nemdebár. Az újságírás hasonul a politikához, megélhetési szakmává vált. Aki nem harsog, nem fröcsög, azt elfelejtik, és akit elfelejtettek, az halott.
Igaz ugyan, hogy egyre kilátástalanabb a helyzetünk, és napról napra romlik a látásunk, én mégis azt javasolom Bajor Andorral, hogy pompás fiúk és lányok vagyunk. És azt is javasolom, hogy hozzuk létre a Péhoward Akadémiát, és évente díjazzuk egymást.
Én leszek az elnök, te leszel a titkár, haver. Én rád szavazok, te rám szavazol, s a díj messze ne menjen. Éljünk sokáig!
(A névvel meg nem jelölt idézetek, utalások a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. kötetébôl, illetve Hegedûs Géza, Marafkó László, dr. Lovas Dániel és mások munkáiból származnak.)
(Elhangzott a MÚRE székházavatásán 2002. január 14-én)
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban dolgozók szakszervezete tegnap közleményben jelezte: egyetért a Közigazgatásban Dolgozók Országos Szakszervezete (KDOSZ) által kilátásba helyezett tiltakozó megmozdulásokkal és követeli, a kormány szüntessen meg minden beavatkozást a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó problémákat illetôen.
A KDOSZ három fontos követelményt fogalmazott meg: az élelmiszerjegyek biztosítását 2002-re az összes, közigazgatásban dolgozó részére, a bérek havonta történô, infláció szerinti kiigazítását, a szakszervezet képviselôivel való elôzetes egyeztetést a közigazgatással kapcsolatos problémákban.
Mivel követeléseikre nem kaptak választ, a KDOSZ kirobbantotta a munkakonfliktust, amit január 9-én közölt a Munkaügyi Minisztériummal, kérve az egyezkedési folyamat megkezdését. Ha ezúttal is mellôzik ôket, a közigazgatásbeliek tiltakozó megmozdulásokat helyeznek kilátásba: január 15- én japán sztrájkot tartanak, a tevékenység megszakítása nélkül, 18-án 8-10 óra között figyelmeztetô sztrájkra kerül sor, a tevékenység szünetelésével ez idô alatt, míg január 24-én általános sztrájkot tartanak, mindaddig beszüntetve a munkát, míg kéréseiket teljesítik. A sztrájkban nem vesznek részt a születések, házasságkötések és elhalálozások nyilvántartását végzô irodák, a szociális menhelyek, étkezdék, a polgári védelem és a tûzoltó alakulatok.
A 2001/2., decemberi szám tartalmából* A Seprôdi János Nemzetközi Kórusszövetség megalakult. Jelenleg szövetségünkhöz tartozónak vallja magát 161 erdélyi, 59 magyarországi, 6 szlavóniai, 7 kárpátaljai, 6 szlovákiai, 8 vajdasági kórus és zenekar, tiszteletbeli tagként tartunk nyilván 32 erdélyi, 43 magyarországi, 2 kárpátaljai, 9 szlovákiai, 7 vajdasági, 1 svédországi, 1 németországi, 1 kanadai kórust és zenekart. Mindezekkel 20.000 fölé nôtt tagjaink száma. (Csíky Csaba: Az erdélyi kórusmozgalom tíz esztendeje) * Megegyeztünk abban, hogy 2002. május 45-én Técsôn nemzetközi kórustalálkozót tartunk, ahová meghívjuk minden országból szövetségünk egy-egy tagegyesületét. Az volt a kívánságuk, hogy Erdélybôl lehetôleg a gyergyószentmiklósi férfikar utazzon találkozójukra, akikkel a tiszafüredi rendezvényen barátságot kötöttek. (Nagy Ferenc: Kárpát-medencei tudósítás) * A Szabó Csaba: Kórusmûvek (a szerzô saját kiadásában Szombathelyen 1993-ban megjelent) II. kötete csak a mesterség szempontjából jól felkészült együttesek számára ajánlott. Erre a megállapításra a mûvek elemzése alapján jutottam. (Dr. Elekes Márta-Adrienne: Kotta) * Az Erdélyi Kórus közli Szabó Csaba, Csíky Boldizsár és Selmeczi György egy-egy kórusmûvének kottáját is.
Nemrég a megyeszékhelyi nagypiacon vásároltam. A kereskedô szeletelve kínálta a sütôtököt. Négyezer lejért kilogrammját. Nézegettem, s megkértem, hogy ajánljon egy közepes méretût. Vállvonogatva mutatott az asztalra, jelezve, hogy enyém a választás lehetôsége és kötelessége. Tanácstalan voltam. Odalépett mellém egy idôs bácsi, s kezembe adott egyet az asztalon levô szeletek közül. Ezt vegye meg, biztos mézédes lesz - mondta. Kissé bizalmatlanul méregettem, s mikor egy kis zacskót is felém nyújtott, hogy abba tegyen az árut, végképp elbizonytalanodtam. Rögtön az jutott eszembe, hogy biztos akar valamit, azért olyan kedves. Az egészséges kételkedés, bizalmatlanság, amit annyi éve sulykolnak belém, megfogant. A bácsi megvárta, hogy eltegyem a vásárolt árut, elmosolyodott, s továbbsétált. (Mellesleg, a csemege pompás volt.) De ennél fontosabb volt a feltétel nélkül adott jó tanács, a segítség.
Pár nappal korábban egy gyógynövényüzletbe tértem be. Az ismeretlen eladó megkért, hogy ügyeljek fel az üzletre, míg ô a szomszéd pékségben kiflit vásárol. Egyedül hagyott a roskadásig telt polcok és a pénztárgép mellett. Bizalmat szavazott, ismeretlenül. Meglepôdtem. Csodálkozásomban osztozott az üzletbe betérô újabb vevô is. Az eladó pár perc múlva visszatért, s mosolyogva köszönte meg, hogy segítettem.
Mindkét eset után azon gondolkoztam: miért olyan nehéz elfogadni, hogy valaki önzetlenül segít, ismeretlenül is megbízik bennünk. Miért vagyunk annyira bizalmatlanok?
A válasz egyszerû: sokszor cserbenhagytak, félrevezettek, becsaptak, kihasználtak minket. Így lassan életünk részévé vált a kételkedés, a bizalmatlanság, a gyanakvás.
Egyre önzôbbé váló világunkban jólesik olyan emberekkel találkozni, akik megmutatják, hogy lehet és megéri úgy élni, hogy nem nézünk minduntalan a hátunk mögé. Akik tettekkel bizonyítják, hogy nem az el-, hanem az odafordulás eszközeivel kell élni.
Az ilyen találkozások arra késztetnek, hogy hasonló módon viszonyuljak a körülöttem élôkhöz. Ilyenkor jobban megértem s megérzem, mi az igazán fontos. S ez nagy ajándék.
Walter Falconieri, vendéglátóink egyike, meglepô ajánlatot tesz vacsora után.
Nincs kedvünk bemenni vele Leccébe, egy sétára? - a kérdés a régebbrôl ismert Haller Bélának, valamint nekem szól.
Van kedvünk, természetesen, noha este tizenegy van, s az elmúlt másfél napot végigutaztuk, de a kíváncsiság erôsebb, ez most nem a pihenés ideje. Walter BMW-je pillanatok alatt felfalja a tartományi fôvárosig a 30 km-nyi távolságot, igaz, 180-200 km/h- ás sebességgel hajt a szimpla kétsávos országúton, hogy meg sem merek szólalni. Néha a villanyrendôr jelzését sem veszi figyelembe, s mikor látja, hogy feszengek a székben, megnyugtat: jól ismeri az utat, teljesen biztos a dolgában. Mégis jobban érzem magam, amikor kiszállhatok Lecce történelmi belvárosának egyik kapuja elôtt.
Lecce - a Salentina-félsziget déli részét elfoglaló Lecce tartomány székhelye - viszonylag nagy területen fekvô, barokk belvárossal rendelkezik, melyet díszes kapukon keresztül lehet megközelíteni. Ezúttal a San Biagio kapun megyünk be, ezt onnan tudom, hogy Walter ralibajnokból átmegy idegenvezetôbe. Szûk utcácskák labirintusába kerülünk, melyekben azonnal elvesztôdnénk, ha nem lenne velünk valaki, aki ismeri az utat. Évszázados paloták között sétálunk, s a közvilágítás láttatni engedi régi fényüket, de mai külsejük többségében elhanyagolt. Mikor errôl faggatom alkalmi vezetônket, elmondja, hogy ezek mind magánházak, s fenntartásuk, tatarozásuk nem mindenki számára megfizethetô. A San Matteo templomot csodálom meg csendben, Walter azonban átsiklik fölötte, mint valami banalitáson. Ennél sokkal szebb látnivalók várnak még ránk.
Feltûnik, hogy milyen sokan vannak az utcákon, pedig éjfél felé jár az idô. Mikor ezt szóvá teszem, Walter megnyugtat, ma vannak a legkevesebben, mert hétfô van. Hétvégén kellene megnéznem - mondja.
Hogy igaza volt, már másnap tapasztalhatom, amikor ismét ellátogatunk este Leccébe, s egy lokált, mely hétfôn még kihalt volt, kedden már zsúfolásig tömve találunk. Mindez pedig az olasz életritmussal függ össze. Déli egy óra körül megszûnik az élet. Az üzletek bezárnak, az utcák elnéptelenednek. Öt óráig nem történik semmi, aztán ismét élettel telik meg a város, s éjjel egy óráig nappali intenzitású tevékenység folyik. Éjjel egykor viszont mintegy varázsszóra mindenki visszavonul - mindezt azonban csak késôbb értem meg.
(Folytatjuk)
A Kis-Küküllô völgye sorozat újabb kötetét Mátyus András székelyudvarhelyi orvos jegyzi. (Sajnos, évjelzet nélkül.) Címe: Hittel, tollal, szívvel. A 92 éves pap-tanár, monográfus Péterfy Lászlóról szól, akirôl Egyed Ákos azt írta, hogy "egyház-, falutörténet sajátos ötvözetében mutatja be sikeresen Balavásár, Bonyha, Héderfája, Gyulakuta, Kend, Kibéd, Nyárádselye, Siklód történeti múltját. Ha akadnak, akik falutörténetüket Péterfy László mintájára kívánnák megalkotni, volna mit kövessenek, volna kitôl tanuljanak." Péterfy László élete tartalmas és gazdag, életútja a nyárádselyei parókiától Nagyenyed, Marosvásárhely kollégiumai és a kolozsvári református teológia, az egyetem bölcsészkara után falvak és gyülekezetek során át vezet a mai kiskendi házig, íróasztaláig, amely mellett 1974-es nyugdíjaztatásától is még oly sok munkás órát töltött - munkáinak megjelenése, kiadása legcsekélyebb reménye nélkül. Hiszen csak 1989 után nyílt lehetôség monográfiáinak kinyomtatására.
Péterfy László kibédi székely nemes családból származik, a Péterfyek családfája igencsak terebélyes. Számos neves embert adott a világnak. Péterfy László gyermekei: László (jó nevû szobrász Budapesten), Irén, Éva (mindketten nyugdíjas tanárnôk). Péterfy Gergely, a László gyermeke latin-görög szakos egyetemi tanár és kiváló író.
A szobrász Péterfy László Jékely- lányt vett feleségül. Jékely Zoltán Áprily Lajos fia volt. Az ô felesége (özvegye) nem más, mint Jancsó Adrienne szavalómûvész, akit pár éve Marosvásárhelyen is alkalmunk volt látni, hallani, és aki "még mindig vállal szerepet."
Ez a fénykép a kötet hátsó (belsô) borítóját díszíti. Rajta balról jobbra: Jékely Zoltán (1913. IV. 24. - 1982. III. 19.), gróf Zichy Erzsébet ("a mi családunk bensôséges, jó barátnôje"), a tiszteletes asszony, Dabóczi Irén ny. tanítónô, Péterfy László felesége; és a nagytiszteletû Péterfy László.
A könyvet február 3-án, vasárnap mutatják be a kiskendi Barátság Házában.
A Salt Lake City-i téli olimpiára készülô marosvásárhelyi gyorskorcsolyázó, Jakab Andrea, a hét végén a hollandiai Heerenveenben vett részt világkupa-viadalon. A verseny, az olimpia elôtti formába lendülés mellett azt a célt is szolgálta, hogy versenyzônk teljesítse azokat az idôszinteket, amelyek lehetôvé teszik a számára az olimpián a második értékcsoportba való sorolást, s ezzel biztosítsa a jobb szereplés lehetôségét.
Heerenveenben bebizonyosodott, hogy Andreának az erfurti Európa-bajnokságon a 3000 méteren futott ideje nem a valós tudását jelezte. Noha erre konkrét értesülés a sportoló klubjához nem érkezett, minden valószínûség szerint valami incidens történhetett Erfurtban, ami miatt jóval képességei alatti idôt futott 3000 méteren, s ami végül tulajdonképpen megakadályozta indulását az 5000 méteres távon. Heerenveenben ugyanis közel hét másodperccel teljesített jobb idôt Andrea, a 4:19,55 perc pedig már bizalmat kelt az olimpia perspektívájából. Szintén nagyon jónak mondható az 1500 méteren elért 2:03,94 perc, illetve saját magához képest az 1000 méteren futott 1:22,35 perc is. A fenti eredményeknek köszönhetôen versenyzônk a világkupa B-divíziójában 7. helyezett lett 3000 és 5. 1500 méteren, 2, illetve 5 világkupa-pontot gyûjtve. Idejével azonban az A- divízióban is az elsô 16 közé juthatott volna, s ezzel gyakorlatilag biztosította magának az olimpián a második értékcsoportban való indulást.
Vasárnap a D