Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A hét elején a kormánypárttal megkötött együttmûködési egyezmény, a nemzeti színház ügye, a Magyarországra utazó román állampolgárok által fizetendô kötelezô egészségügyi biztosítás, a környezetvédelem - néhány téma az RMDSZ tegnapi sajtótájékoztatóján felvetett problémák közül. Dr. Kelemen Atilla megyei elnök, Virág György, a megyei tanács elnöke, Frunda György szenátor, Borbély László, Kerekes Károly és Makkai Gergely képviselôk találkoztak az újságírókkal.

A protokollummal kapcsolatban fôleg azokat az elemeket említette meg Borbély László, amelyeknek gazdasági vonzata van, és amelyek az RMDSZ javaslatára kerültek a dokumentumba. Kerekes Károly a határátlépésnél felmutatandó egészségügyi biztosítás kötelezettségének a visszavonása érdekében tett erôfeszítéseirôl számolt be, Makkai Gergely az RMDSZ azon javaslatát ismertette, amely arról szól, hogy a képviselôházban külön, kizárólag környezetvédelmi szakbizottságot hozzanak létre.

Hazai vizekre evezve Virág György a nemzeti színház ügyét vetette fel. Mint mondta, a csütörtöki városi tanácsülésen hozott döntés elkeserítette, mert azt a látszatot kelti, hogy valamiféle manipuláció folyik e fontos mûvelôdési intézmény bôrére. Méltatlan, jelentette ki, hogy december 18. óta van jogerôs megyei tanácsi határozat, amely a városi tanácsnak 12 milliárd lejt utalt át a központi költségvetésbôl. Ezt nem felszabadítani elkeserítônek tartja. Mert ha megteszik, december 28 óta használhatták volna, s a színház alkalmazottai nem maradtak volna fizetés nélkül.

Véleménye szerint az is befolyásolhatta a városi tanács csütörtöki döntését, hogy pár órával az ülés elôtt osztották szét a prefektus és a prefektúra fôtitkára levelét, amelyben azok egy rendkívüli megyei tanácsülés összehívását sürgetik színházügyben. Virág szerint ezzel a szavazást akarták manipulálni. Mert ha az 5 milliárd lej helyett 0 milliárdot szavaznak meg, az sem jelentett volna sokat. Viszont a 12 milliárdot azonnal felhasználhatták volna. Színházügyben egyébként Kelemen Atillával együtt jártak a mûvelôdési, illetve a közigazgatási minisztériumban. A kérdésre, hogy miért nem vette át a megyei tanács, Virág azt válaszolta, hogy mert 10 más kultúrintézmény mellett még egy 11.-et nem vállalhat fel.

Az RMDSZ-képviselôk egyhangú véleménye volt, hogy mindegy, kinek az alárendeltségébe tartozik, a pénz éppoly kevés, és egyre kevesebb lesz. Politikai döntésnek nevezték, mert a prefektus levele nyomán zavaros helyzet alakult ki. Virág György hozzátette, hogy a városi tanácsnak 136 milliárd lej tartaléka van, a megyei tanács pedig ilyen tartalék nélkül kell gondoskodjon 96 közigazgatási területrôl.

Tegnap délelôt az RMDSZ megkereste a prefektust, aki azt mondta, hogy kötelessége volt ugyan azt az ominózus levelet megírni, de egyébként az RMDSZ-t támogatja. A szervezet kérte, hogy a városi tanács 30 napon belül vegye át a színházat, a 12 milliárddal együtt, s azonnal adja ki a fizetéseket. Ezért rendkívüli tanácsülés összehívását javasolják.

Kérdésekre adott válaszokból megtudtuk, hogy a megyei RMDSZ a protokollum értelmében, a magyarság százalékarányának megfelelôen fog kérni tisztségeket. Arra a felvetésre, miszerint Dorin Florea népszerû politikus, és a helyi tanács (értsd RMDSZ) akadályozza a munkáját, Kelemen Atilla azt mondta, ebben az esetben ideggyógyász állapíthatja meg a pontos diagnózist.

A sajtó néhány napos slágertémája lett az RMDSZ és a kormánypárt újabb egy évre szóló együttmûködési megállapodása. Ismertté válnak a protokollum részletei, s feltehetôen az elemzô-mérlegelô vélemények is felsorjáznak. Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével az egyezmény létrejöttének körülményeirôl beszélgettünk.

- Elnök úr, az együttmûködés rendszerint a kölcsönös bizalomra épül. Az a benyo-
másom, hogy ezúttal olyan kapcsolatról van szó, amelyet a kölcsönös bizalmatlanság sûrû szeplôi tarkítanak. Gondolok például az RMDSZ szándékainak helyi és felsô szintû félreértelmezéseire, a kedvezménytörvény alkalmazásának buzgó kormányzati ellenôrzésére, vagy a csángók ügyében tapasztalható magatartásra stb. Legalábbis nem a partnerrel szembeni sportszerûség jelei ezek. Hogyan látja ebbôl a nézôpontból ezt a "különös házasságot"?

- Bizalmat a politikában csak tapasztalatra lehet építeni. Ez számunkra vegyes mérleget mutat. Az elmúlt évben volt tapasztalatunk mind a megbízhatóságról, mind a megbízhatatlanságról. Néhány cél megvalósításában az elmúlt év elsô felében a kormánypárt megbízhatóbbnak bizonyult, mint egykori koalíciós partnereink bármikor. A közigazgatási törvényt meg néhány más jogszabályt gyakorlatilag zökkenômentesen fogadtuk el. Az év második felében következett az a helyzet, amire feltehetôen a kérdés is utal, a súlyos bizalmatlanság idôszaka. Viták a kedvezménytörvényrôl, a tankönyvügy, és még sorolhatnám. Ilyen az egyenleg, és számomra azt a nem túl derûs következtetést sugallja, hogy igaza van annak a németeknél és franciáknál is jól ismert közmondásnak, hogy "jó elszámolás teszi a jó barátot". Tehát olyan megállapodásokra van szükség, melyek minden pillanatban ellenôrizhetôk.

- Feltehetô, azért fest úgy a mostani megállapodás, mint valamiféle diplomáciai egyezmény.

- Alapos munka elôzte meg és az volt a következetes törekvésünk, hogy szigorú, helyenként pontos határidôket tartalmazó kölcsönös kötelezettségvállalás szülessen. Tehát nem értük be azzal, hogy kimondjuk úgy általában például az egyházi ingatlanok ügyének rendezésére irányuló szándékot, hanem konkrétan határidôket szabtunk a vonatkozó törvénytervezet benyújtására, majd a törvény elfogadására.

- Elsô nyilatkozatában az elnök úr azt mondta, hogy az egyezmény nem egyszerûen adok-kapok. Mivel több?

- Jóval több, hiszen vannak olyan közös célok, amelyekkel kapcsolatosan nem alkut kellett kötni, hanem megállapodni, hogy azok megvalósításán együtt dolgozunk. Arról ugyanis nem beszélhetünk, hogy mi támogatást adunk a kormánynak ahhoz, hogy az integrációs céljait elérje és cserébe nekünk megold néhány sajátos problémát. Az integráció nem külön érdek, hanem közös törekvés. Tehát nem egyszerûen szavazatunkat adjuk a folyamat egyes aktusaihoz, hanem magunk is igyekszünk minden területen aktívan részt venni a harmonizációban, legyen az törvényalkotás, intézményépítés vagy bármi más. Az európai közeledés kisebbségi vonatkozásainak kidolgozásában természetesen egyfajta húzóerô szerepét is fel kell vállalnunk. Tapasztalhattuk, hogy lehet kérdéseket felszínesen, de lehet árnyaltan is kezelni. Mi ez utóbbinak vagyunk a hívei, mert a felszínesség rendszerint kellemetlen utólagos szövôdményekkel járhat.

- Elsô olvasásra a szóban forgó egyezményrôl is elmondható: túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Talán nem elég élénk a fantáziám, de úgy érzem, hogy a romániai magyarság minden aktuális gondját, józanul betájolható szándékát sikerült megfogalmazni valamilyen formában. mennyire volt könnyû avagy nehéz az együttmûködésnek ezt a mélységét elérni?

- Volt, ami könnyen ment, de olyan is, ami nehéz egyeztetések eredménye. S ha már háttérrajz ennek a beszélgetésnek a szándéka, hadd mondjam el itt, hogy az RMDSZ-ben rég az ideje nem készült álláspont ilyen alapos munkával, s ilyen széles körû konzultációval. Mindenekelôtt komoly áttekintést készítettünk a 2001-es esztendôrôl. Aztán két alkalommal is javaslatokat kértünk a területi elnököktôl, parlamenti frakcióinktól ugyancsak, az egyházfôkkel még az aláírás elôtt néhány nappal is egyeztettünk az ôket közvetlen érintô kérdésekrôl. Azt tartom, hogy jól és felelôsen készültünk az együttmûködés új kereteinek a kialakítására.

- A jelek szerint eredményesen is, de még mindig nem szólt a javaslatcsomag fogadtatásáról.

- Többfordulós és többszintû megbeszélés-sorozat nyomán jött létre a protokollum végsô formája. Érdekes mozzanatként említhetem a Slanic Moldován népes küldöttségekkel lefolyt találkozót. Ott nem volt szövegrôl szóló tárgyalás, de gyakorlatilag ebben a körben is szóba került a megállapodás minden témája. Azt is mondhatom, egyfajta tesztje volt annak, hogy mi az, amivel szemben felmerülhet ellenvetés. Én magam január folyamán külön hosszú, négyszemközti megbeszélést folytattam ezekrôl a kérdésekrôl Adrian Nastaséval. Számomra így vált világossá, hogy például az egyházi ingatlanok kérdésének rendezését a miniszterelnök is halaszthatatlannak tartja.

- Ezek szerint minden gördülékenyen ment. Legalább csodálkozzunk el rajta!

- Talán túl tömören adtam elô a történetet, mert ami a gördülékenységet illeti, a tárgyalássorozat nem nevezhetô felhôtlennek. Hadd illusztráljam egyetlen példával. Amikor már azt nyilatkoztam magam is, hogy csak az utolsó simítások vannak hátra, ez az aláírást megelôzô nap estéjén valójában egy majdnem négyórás, rendkívül feszült és mélyreható tárgyalást jelentett. A kormánypártiak felvetették, hogy a szövegben milyen megfogalmazásokkal nem tudnak egyetérteni, mi meg a magunk megjegyzéseit. A tanügyminisztert és a pénzügyminisztert is magukkal hozták konzultálni a két tárcát érintô sajátos kérdésekrôl.

- Az alaposság, az egyes kérdések körültekintô mérlegelése, vagy akár az egyeztetések körülményessége arra utaló jelek, hogy a partnernek fölöttébb fontos az RMDSZ-szel való együttmûködés, s ezért kockázatot is vállal. Könnyû ugyanis kiszemelgetni azokat az elôirányzatokat, amelyek felvállalásáért egy lap máris a nemzeti érdekek elárulásával vádolta a kormányzó pártot. Miért fontos számukra éppen az RMDSZ, amikor parlamenti szavazatszerzésre adódnak egyéb alternatívák is? Mit kínálhat cserébe az RMDSZ?

- Biztonságérzetet. S ez nem kevés. Kormányképesek lehetnének más, alkalomszerû lavírozással szerzett szavazatokkal is, viszont nélkülünk nem lennének annyira integrációképesek, mint velünk. Ami nekünk is baj lenne, mert nem a kormánypárt integrálódik Európába, hanem Románia. Vagy fordítva, Románia marad ki és nem az SZDP. Partnereink gondolatmenetét fürkészve, talán nem áll messze a valóságtól, s a miért kérdésére is válaszlehetôség, hogy belátták: az uniós elvárások teljesítése során a kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben amúgy is velünk találják magukat szemben, ami meg a reform más területeit illeti, ismert elôttük az egyértelmû elkötelezettségünk. Tehát, amennyire egyfelôl nehéz partnernek számítunk, másfelôl kiszámítható, alkalmas partnereknek tarthatnak.

- Ezek szerint a Szociáldemokrata Pártnak nincs a politikai palettán más, hitelt érdemlô partnere, mint az RMDSZ.

- Nincsen.

- Korábbi beszélgetéseink során ejtettünk már szót arról, hogy idônként úgy tûnik, többarculatú a kormányzó párt. Talán ez a forrásvidéke a megbízhatóság és megbízhatatlanság olykori változásának. Mennyire volt érzékelhetô az egyezkedések, egyeztetések során a belsô szemléletbeli megosztottság?

- Akikkel mi tárgyaltunk, eléggé egységes csapatként viselkedtek. Ami nem azt jelenti, hogy ne lett volna köztük árnyalatokban feltûnô véleménykülönbség. Alapvetôen azonban, s ezt értékelem is, úgy ültek le velünk tárgyalni, hogy érzôdött, egyeztetett álláspontot képviselnek. Mindent egybevetve, az volt a benyomásom, hogy az idén a korábbinál valamivel egységesebb Szociáldemokrata Párttal fogunk együtt dolgozni. Erôsödött a reformpártiság, s az RMDSZ- szel való megegyezés szándéka is egyértelmûbbé vált.

- A megállapodásokra is érvényes, ugye, hogy annyit érnek, amennyit teljesítenek belôlük. Nincs kétségem, hogy a határidôkhöz kötött vállalásokat végrehajtják. Remélhetünk elmozdulást más, kevésbé precízen pontosított vonatkozásokban is, hiszen közös érdek a szociális gondok megfelelô kezelése, a nyugdíjak rendezése, s napirenden marad a csángók ügye meg egyebek. Hanem a gyakorlat mifelénk azt mutatja, hogy - kisebbségi jogokat érintô kérdésekben - születhetnek célravezetô, hasznos szabályozások, az alkalmazás azonban egy külön csatatér, ahol megjelenik a csôlátásban szenvedôk, szelektív törvényértelmezôk, helyi kiskirályok hada, akik aztán mindennel, ami kezük ügyébe esik, halogatják, fékezik, cigányútra terelik a dolgok menetét. tegyem hozzá, olykor középszintû, vagy egyenesen felsô segédlettel. Ilyen tekintetben van törlesztenivaló még tavalyról meg korábbról is, akár a tanügyi törvényre vagy a frissebb helyhatósági törvényre gondolok. Mit tesz az RMDSZ az effajta játéktér szûkítése érdekében?

- Ez valóban külön frontvonal. Szerintem ennek megszüntetésére, vagy a törvényértelmezgetô bürokraták mozgásterének szûkítésére is alkalmas lesz az egyezménynek az az elôirányzata, miszerint helyi megállapodások készülnek. Erre vonatkozóan tudok pozitív példát mondani. A brassói szervezetünk, kissé elôreszaladva, a területi SZDP-vel dolgozott ki megállapodást, amiben konkrétan kimondják, hogy a helyi Áprily Lajos középiskola helyzetét közösen oldják meg. Ez a járható út.

- Mit kezdenek egyetemi ügyekben? Alig néhány napos a megállapodás, s az egyetemi autonómia címén máris megjelentek az értelmiségihez méltatlan tiltakozások. Semmi kétségem, hogy lesz folytatás.

- Valóban van egyetemi autonómia, s szenátusi döntés kell az elôirányzatok végrehajtásához. A politika utasítással nem oldhatja meg. De megoldhatja másképpen. Amennyiben politikai egyetértés van azzal kapcsolatosan, hogy bôvül a magyar nyelvû oktatás, abban az esetben feltételezhetô, hogy a szenátusok is belátják, nem államok az államban, s nekik is lehet szerepük a tolerancia szellemének érvényesítésében. Mellesleg, az effajta elutasító, elzárkózó magatartás éppenséggel az önálló állami magyar egyetem iránti igényünket erôsíti, hiszen errôl egy pillanatig sem mondhatunk és nem mondunk le. A pillanatnyi lehetôségekrôl azt gondolom, hogy szükségesek a megállapodásban elôirányzott lépések, és lehetségesek is, mert a politikai többséget kimutathatón a közéleti többség is támogatja. Tegyem hozzá, hogy a kormánynak vannak olyan tagjai, akik egyetemi oktatók, sôt olyan is, aki éppen kolozsvári egyetemi tanár.

- Reméljük, hogy a mostani ösztönös felbuzdulást higgadtabb mérlegelés követi. A dolgokat esetleg a költségvetés eszközeivel is lehet terelgetni. Tény, hogy a tinta meg sem száradt a visszhangos okmányon, s máris a kormány térfelén a labda. Az elindult tiltakozásokra adott válaszukból kiolvashatjuk majd, hogy mennyire lehet komolyan venni az aláírásukat viselô politikai akaratot.

- Valóban, a partner hitelképes-ségének elsô tesztje lehet. Jó válasz esetén akár fel is gyorsíthatja az egyezményben tételesen szereplô igényeink teljesítését.

- Amíg a "jó válaszra" várunk, megkérdezném: az elnök urat nem zavarja, hogy a szociáldemokrata kormányzást tartósan visszhangos közéleti botrányok kísérik? Úgy elindult a korrupció ellen meghirdetett harc, hogy - mint mondani szokás - kô kövön nem marad. Legalábbis tekintély dolgában, s lassan teljesen ködbe vész, hogy merre is vezet a korrupció áttekinthetetlen szövevénye.

- Sajnos Romániában a politikai pártok többségére vetült már a korrupció árnyéka, kivéve az RMDSZ-t. Én most azt látom, hogy az eddiginél élesebben vetôdik fel a korrupció, a politikai és a gazdasági szféra összefonódásának kérdése. Ennek megszüntetése, vagy adott tûréshatár alá szorítása mindenképpen kívánatos, és támogatunk minden erre irányuló törekvést. Meg kell mondanom, hogy jó néhány kollégámnál is határozottabban összeférhetetlenség-párti vagyok. Tehát ezt keményen szabályoznám.

- A Demokrata Párt már példát is mutatott azzal, hogy tanácsosait választás elé állította. Az RMDSZ nem tehet hasonlóan, hozzájárulásként a korrupció táptalajának gyengítéséhez?

- Szerintem mindenekelôtt azt kell tisztázni, hogy tisztségek, szerepek egymásra tevôdése mikor ad lehetôséget tisztességtelen haszonszerzésre, vagy indokolatlan elônyre a politikai befolyás nyomán. Véleményem szerint tehát ki kell alakítani a világos játékszabályokat. Azt gondolom, hogy a tényleg visszhangos botrányok, a közfigyelem, a közbeszéd valóban dûlôre viheti a kérdést, s az összeférhetetlenség, meg más vonatkozásokban kikényszerítheti az eddig elodázott döntéseket.

- A Demokrata Párt érdekes csapdahelyzetet teremtett. Aki ugyanis az említett szerepeket összeegyeztethetônek tartja, lehet akár a legtisztességesebb, nem úszhatja meg a gyanút, hogy önös érdekekbôl vállalt köztisztséget.

- Így van. Egy-egy párt statuálhat példát, de nyilvánvaló, hogy törvénybe kell foglalni az összeférhetetlenség kritériumait, nemcsak a tanácsosokra vonatkozóan, hanem a szenátorok, képviselôk esetében is.

- Visszatérve a protokollumra, borítékolható, hogy a hét végén a Szövetségi Képviselôk Tanácsa áldását adja az együttmûködésre, hiszen, mint jeleztük, jobb, teljesebb, mint a korábbi, s valóban aktuális gondok megoldására kínál esélyt. Afelôl sincs azonban kételyem, hogy lesznek, akik találnak majd benne hézagokat, legalább esztendônyi kapaszkodónak. Adna nekik egy-két ötletet?

- Miért fosztanám meg ôket a szellemi erôfeszítés örömétôl? Az igénylistánk természetesen hosszabb, s létünk változó körülményei szabják meg, hogy mikor mi idôszerû, s egyben lehetséges. Most így és ennyi fért bele

- Az iméntiektôl elütô kérdéssel zárnám a beszélgetést. Mondhatni "belüggyel". A kedvezménytörvény kapcsán elképedve vagyok kénytelen újra tudomásul venni, hogy ebben a mi maroknyi magyar társadalmunkban mennyire siralmas a demokrácia állapota, a szabadság, a tolerancia értése és megértése. Véleménye szerint honnan veszik egyesek a bátorságot, hogy "értelmiségiek egy csoportja" immár divatos címen valóságos ítélôszékeket alakítva pálcát törjenek mások fölött? Értem persze, hogy a mi véget nem érô "jó magyar, rossz magyar" operettünk aktuális jelenetében a legalábbis vitatható román-magyar memorandumot kell már csak kampánycélokból is megtámogatani, de mégiscsak ijesztô ez az inkvizítorkodásra való hajlam. Ennyi tanultunk a szabadságból?

- Remélem, a kérdezô is tudja, hogy mi a válaszom a kérdésre. Türelemmel viszonyulok a sokszínûséghez, miközben természetesen sok kérdésrôl nekem is van markáns véleményem. Ritkán szoktam élesen fogalmazni, de megteszem, amikor elvekrôl, alapvetô értékekrôl van szó. Mi megküzdöttünk a státustörvényért, de megküzdöttünk a demokráciáért is. Sem a státustörvény, sem más célunk nem válhat megosztóvá a közösségen belül. Más szóval, én a lehetô legélesebben elítélek mindenféle intoleranciát. Például abban, hogy ki vált ki magyar igazolványt. Személy szerint is megküzdöttem a szóban forgó törvényért, s magam is kiváltom a magyar igazolványt, ámde ugyanakkor azt tartom, senkinek sincs joga bárkinek is a zsebébe nézni, hogy a másiknak van-e. Nagyon ajánlom az ilyen készségesen ítélkezô uraknak és hölgyeknek, hogy ne próbálják a történelemnek azokat a tragikus, szomorú pillanatait visszahozni, amikor akár nemes eszmék nevében emberek zsebét, jegyzetfüzetét, eredetét kutatták mások, és ennek alapján sorolták ôket ide vagy oda. Veszélyesnek tartom az utóbbi idôben elharapózni látszó aláírás-gyûjtögetést, bármilyen indíttatásból is eredjen. Mindenkinek szuverén joga, hogy milyen igazolványt vált ki. A magyarságunk nem az igazolványon múlik, hanem belsô meggyôzôdésünkön, nyelvünkön, kultúránkon. A magyar igazolványnak más a szerepe. A magyar állam ezzel kívánt támogatást nyújtani azoknak, akiknek a magyar önazonosságuk megôrzéséhez erre szükségük van. Elvben mindnyájunknak szükségünk van erre ahhoz, hogy Magyarországon ne érezzük magunkat idegennek, de sok család szorul ennél kézzelfoghatóbb támogatásra, és azt meg is kell kapniuk. A törvény egy fontos eszme jegyében született meg, de nem arról szól, hogy valaki valamiképpen igazolja, hogy mi magyarok vagyunk. Magyarságunk sokkal mélyebbrôl fakad.

A napokban nem kis felháborodást keltett az Országos Rendôr-felügyelôség azon bejelentése, hogy 364 tanerônek állítottak össze bûnügyi dossziét csalás és hamis nyilatkozattétel vádjával, ami három hónaptól 12 évig, illetve három hónaptól két évig terjedô börtönbüntetéssel sújtható. A rendôrök 16.357 esetet elemezve több mint háromszáz vidéki pedagógust "értek tetten". Hogy miben áll a bûnük, amellyel 500 millió lej kárt okoztak?

Nos, a szóban forgó ingázó tanárok azt nyilatkozták, hogy ott van a lakhelyük, ahova "navétáznak", s 1998 óta felvették a fizetési pótlékot, ami csak az állandó vidéki lakhellyel rendelkezô tanerôknek jár.

A korrupcióellenes hadjárat ezen felvonását szégyenteljes akciónak nevezte a szenátus tanügyi bizottságának vezetôje, s a felháborodott hozzászólók azt tették szóvá, hogy ahelyett, hogy a súlyos bûncselekményekkel foglalkozna, a szerencsétlen vidéki pedagógusokon veri el a port a rendôrség. Az ügyben megszólalt Iliescu elnök is, aki túlzásnak nevezte a rendôrség akcióját, és kijelentette, hogy nem kellett volna bûnügyi dossziét összeállítani az érintett pedagógusok számára. Mivel Maros megyét is 37 esettel sorolja fel a központi sajtó, szerettünk volna utánanézni, hogy kik kerültek feketelistára abból az 1915 tanerôbôl, akik megyei szinten fizetéspótlékot vesznek fel. Sajnos az ügyben nem tudott adatokkal szolgálni sem a rendôrség, sem az ügyészség, sem a tanfelügyelôség, sem a megyei tanács illetékes tisztségviselôi.

Tegnaptól pedig már visszavonulót trombitálnak az ügyben, ami nem csoda, hisz romániai viszonylatban többéves slágertémának számít, hogy a vidéki, s különösen a nehezen megközelíthetô települések iskolái már a rendszerváltás óta krónikus pedagógushiánnyal küszködnek. A korábbi években megszületett elképzelések szerint az fog segíteni a helyzeten, ha törvényben szabályozzák, hogy mindazok, akik vidéken tanítanak, fizetéspótlékban részesülhetnek. Mire azonban a tanerôk jogállására vonatkozó 1997. évi 128-as törvény megjelent, abban már az állt, hogy csak az állandó vidéki lakhellyel rendelkezô pedagógusoknak jár az 5-80 százalékig terjedô pótlék. Ezt a lehetôséget próbálták kihasználni az ingázással is megterhelt silány pedagógusfizetés pótlására azok, akik a valóságnak nem megfelelô nyilatkozatot tettek.

Ezt a fajta kisstílû "korrupciót" azonban nem a látványos ördögûzéssel, hanem általában a pedagógustársadalom és különösen a vidéken dolgozó tanerôk helyzetének anyagilag is megnyugtató rendezésével lehet kiküszöbölni. Feltéve, ha e balul sikerült rendôrségi akció után lesz még keletje a vidéki állásoknak!

Pénteken Maros megyei látogatással kezdte országos turnéját Ovidiu Musatescu privatizációs miniszter, az Állami Tulajdonhányadot Kezelô és Magánosítási Ügynökség (APAPS) elnöke.

A magas rangú kormányhivatalnok megbeszéléseket folytatott a prefektúra és a megyei tanács vezetôségével, melyben elemezték a tavaly megkötött privatizációs szerzôdéseket és az idei privatizációs programot, mind a központi ügynökséghez, mind az APAPS brassói kirendeltségéhez tartozó egységek esetében.

Ovidiu Musatescu találkozott a dicsôszentmártoni Bicapa és Carbid-Fox vegyipari kombinátok vezetôségével, s közösen próbáltak megoldást találni a Küküllô menti városban azonos platformon mûködô két cég együttes gondjaira, a közösen használt berendezések kérdésére, illetve a Bicapa magánosításának problémájával is foglalkoztak. A miniszter személyesen ellátogatott a Manpel bôripari vállalathoz is, s Ágoston Margittal, a cég igazgatójával megoldást kerestek a céget a magánosítási szerzôdésbôl kifolyólag ôket sújtó rendkívül magasra rúgó adósságok törlesztésének kérdésére. A látogatás az Azomures vegyipari kombinátban folytatódott, ahol egy hibásan megfogalmazott privatizációs szerzôdésbôl kifolyólag jogi nézetkülönbség létezik a cég és az APAPS között. Úgy tûnik, sikerül megtalálni a megegyezés módját. A miniszter megbeszéléseket folytatott az Imatex vezetôségével is. Az egykori marosvásárhelyi nagyvállalatok közül egyedül állami kézen maradt cég privatizációjára hamarosan sor kerül, s Ovidiu Musatescu - az alkalmazottak kérésére - úgy tûnik, a PAS-típusú magánosítást (az alkalmazottak közösségének való eladást) részesíti elônyben.

Újságírói kérdésekre válaszolva a privatizációs miniszter elmondta, hogy az Azomures esetében megegyezésre jutottak, s ezzel megszûnnek azok az okok, amelyek a többségi tulajdonost visszafogottságra késztették a beruházások terén. A Manpelrôl szólva pedig úgy vélekedett, hogy jól mûködô, jól menedzselt cégrôl van szó, s kár lenne, ha merevség miatt pénzügyileg az állam megfojtaná, ezért bizonyos könnyítéseket hagynak jóvá. Ezzel kapcsolatban a posztprivatizációs idôszak legnehezebb kérdésének Ovidiu Musatescu azt ítélte meg, hogy meg kell különböztetni a jó szándékú befektetôket az ügyeskedôktôl. Ami a Bicapát illeti, még egyszer megpróbálják egyben értékesíteni, ám ha ezúttal sem jelentkezik rá vevô, akkor feldarabolva adják el.

Maros megyében a miniszter szerint egyébként a privatizáció viszonylagos sikerként értékelhetô ("nem végzôdött kudarccal, mint néhány más megyében"), s kifejtette személyes véleményét a szovátai magánosítás ügyében is. Eszerint a fürdôvállalat privatizációjának két oldala van: egy legális és egy érzelmi. Törvényes szempontból minden tökéletes rendben van - mondta -, függetlenül attól, hogy érzelmileg ki mit gondol. Sajnos, az ügy kivizsgálására kinevezett parlamenti vizsgálóbizottság tevékenységének elhúzódása a jóhiszemû vásárlót visszatartja attól, hogy befektetéseket eszközöljön, ami csak a fürdô fellendülésének elnapolását s a megyei bevételek növekedésének késését jelenti. Pedig Szováta akár 10-15%- át is biztosíthatná a megyei tanács bevételeinek, ha valóban fellendül a turizmus a településen - vélte a miniszter.

Romániának jelenleg "abszolút normális" kapcsolatai vannak szomszédaival, és a kapcsolatok alakulása javuló tendenciát mutat - jelentette ki csütörtökön Victor Micula, a külügyminisztérium szóvivôje.

Miculát a nemzeti hírügynökség, a Rompres szólaltatta meg azzal kapcsolatban, hogy egyes orosz újságcikkek szerint a román-ukrán, a román- moldovai és a román-orosz kapcsolatok jelenlegi állapota ronthatja Románia NATO-csatlako-zásának esélyeit.

A külügyi szóvivô szerint a román-ukrán kapcsolatokban nincsenek feszültségek, Anatoli Kinah ukrán miniszterelnök pedig nem azért tett a hét elején hivatalos látogatást Romániában, hogy valamiféle feszültség csökkentését segítse elô, hanem azért, hogy a gazdasági együttmûködés új terveirôl tárgyaljon.

Micula szerint a két ország közti vitás kérdésekkel a román-ukrán vegyes bizottság foglalkozik.

A Moldovai Köztársaságot illetôen a külügyi szóvivô leszögezte, hogy Románia és az Európai Unió álláspontja megegyezik a moldovai kormány antidemokratikus lépéseit illetôen.

- Az egyetlen különbség csak az, hogy az Európai Uniót nem érte a belügyekbe való beavatkozás vádja. Ugyanakkor az ötvenévnyi kommunista diktatúra komoly és elegendô emlékeztetô arra, hogy a románok ne hagyják figyelmen kívül, mi történik a Moldovai Köztársaságban - tette hozzá.

A román és az orosz fél egyetért abban, hogy új lendületet kell adni a kétoldalú kapcsolatoknak - folytatta a szóvivô, emlékeztetve arra, hogy a tervek szerint Adrian Nastase miniszterelnök februárban, Ion Iliescu államfô pedig áprilisban hivatalos látogatást tesz Moszkvában.

Az ukrán miniszterelnök bukaresti tárgyalásaira visszatért Adrian Nastase szerint tárgyalások útján rendezhetô a két ország államhatárának, valamint a fekete-tengeri kontinentális talapzat és a hozzá csatlakozó kizárólagos gazdasági övezetnek a kijelölése.

- Sikerült bizonyos megoldásokat találnunk, és megállapítottuk, hogy a kölcsönös érdekek alapján nyugvó, korszerû, európai szellemû és a jövôbe tekintô párbeszéd eredményes lehet - mondta.

Nastase hangsúlyozta, hogy ugyanilyen módon kell kezelni az Ukrajnában élô román nemzeti kisebbség kérdését is. "A bizalom növekedésével és a gyanakvás megszüntetésével sokkal többet érhetünk el, biztosíthatjuk a román szellemiség megmaradását Ukrajnában" - tette hozzá.

A marosvásárhelyi bíróság január 11-én bejegyezte a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulatot. Nem politikai párt, de az alapszabályzata alapján tág teret biztosít a kereszténydemokrata értékeknek. Önálló jogi személy, alapszabálya értelmében külföldi személyek, intézmények is tagjai lehetnek, belföldi fiókokat hozhat létre. A társulat tevékenysége még hangsúlyosabban biztosítani fogja a kereszténydemokrácia megvalósítását Romániában.

- Azért jött létre - tájékoztatta a Népújságot Kelemen Kálmán, a társulat elnöke -, mert hiány érzôdött a romániai közéletben, miután megszûnt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt és csak platformként mûködött, saját adminisztratív lehetôségek nélkül. Pályázni sem lehetett önállóan, és a székház fenntartása is veszélybe került. Ez sarkallt arra, hogy külön jogi személyként bejegyezzük. Ugyanakkor a 2000. évi 26-os kormányrendelet teret biztosít a nem patrimoniális társulatoknak, amik pár év elteltével az állami költségvetésbôl is kaphatnak támogatást. Ez tág lehetôségeket biztosít a romániai kereszténydemokrácia számára is.

Az elnök hozzátette: a társulat célja mindenekelôtt a kereszténydemokrácia és a demokratikus sokszínûség eszméinek és értékeinek a terjesztése, támogatása, védelme, a polgári társadalom kialakítása, különös tekintettel a magyar nemzetiségû fiatalok nevelése által. Kelemen Kálmán szerint emellett minden olyan tevékenységet támogatnak, amely az emberi közösség egészségi állapotának a javítását célozza, az élet védelmét szolgálja, hozzájárul a családfejlôdéshez, a hátrányos helyzetûek sorsának javításához.

Tegnap délben Ioan Radulescu, a forradalmárok államtitkárának, tulajdonképpen a kormány megbízottjának jelenlétében - aki a kapcsolatot tartja az országban bejegyzett valamennyi forradalmi szervezettel - találkoztak Maros megye forradalmárai, akik egyrészt az aktuális problémákat tárgyalták (volna) meg, másrészt kiosztották azokat a jogosítványokat, amelyeket az ország elnöke is aláírt. A tegnap átvett jogosítványok a forradalmárok hiteles elismerése és kitüntetése, mert tudvalevôleg a 90-es évek elején nagy volt a gyúródás, akinek csak kedve szottyant rá, forradalmárnak nyilváníttatta magát. Megszámlálhatatlan reklamáció után az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy 5 bizottság - parlament, kormány, minisztérium, helyi forradalmár-szervezetek és az államelnöki ellenôrzô csoport - vizsgálja felül a listákat, csak ezután állt módjukban véglegesen kiosztani két típusú elismervényt. Egyik a forradalmároknak, másik meg a forradalmárok utódainak jár. Remélhetô, hogy most már megnyugszanak a kedélyek? Talán.

Tegnap Maros megyében a 42-es törvény által szentesített, teljes értékû jogosítványt 289 forradalmárnak szándékoztak átadni.

Aktuális problémák megbeszélésérôl szóltunk, csakhogy az óriási hangzavar, az államtitkár és némely forradalmár közötti éles szóváltá-sok átlépték a találkozó jellegét, egyeseknek a személyes megnyilvánulása a civilizált magatartás határát súrolta. Volt, aki szót kapott, volt, akibe az államtitkár fojtotta bele a szót, aki maradt, jogosítványért gyúródott.

Zömében pedagógusok, diákok alkotta közönség töltötte meg a Teleki Oktatási Központ termét a csütörtöki Bolyai-emlékest alkalmával. Az Appendix Egyesület szervezte rendezvényen dr. Kiss Elemér akadémikus tartott elôadást Bolyai János, a sokoldalú matematikus címmel, amelyben az utolsó tíz év alatt végzett kutatásainak eredményeit foglalta össze. Dr. Weszely Tibor a mértantudós Bolyai Jánosról értekezett, Dáné Károly pedig a nagy matematikus geometriáját szemléltetô didaktikai programot nyújtott át a jelenlevôknek. A rendezvényen elhangzott Babits Mihály Bolyai címû szonettje.

Az est befejezéseképpen került sor Albert László Róbert, a Szovátai Iskolaközpont XII.-es diákjának a megjutalmazására, aki a január 26-án tartott Hegyi Lajos Emlékversenyen a XII.-es diákok között a második helyen végzett.

A költségvetés vitája elôtt a tanácsülésen napirend elôtti felszólalásában Eugen Laurean Popa tanácsos közleményt olvasott fel, válaszolva a prefektúra egyik átiratára, amelyben arra kérték fel a helyi tanácsokat, közöljék le, hogy melyik tanácsos részvényes olyan vállalatnál, amely szerzôdéses viszonyban áll a polgármesteri hivatallal.

Popa Laurean Eugen, mint ismeretes, vezérigazgatója a Socot Rt.-nek és az igazgatótanácsnak is elnöke. Közleményében hangsúlyozta, hogy a Socot Rt.-nek 2500 részvényese van. Emellett megtudhattuk, hogy a szóban forgó részvénytársaságnak 1500 alkalmazottja van és 2001-ben 535 milliárdos forgalma volt.

A vállalat a Maros megyei kincstárba mintegy 120 milliárd lej értékben utalt át HÉÁ-t, adókat és illetékeket. Emellett a tanácsos fontosnak látta kiemelni, hogy forgalmának csak 1,38%-át teszi ki a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és az Aquaserv megrendelésére végzett munkálatok ellenértéke. A szóban forgó, mintegy 50 milliárd lej értékû szerzôdések megkötése pedig nyilvános versenytárgyalást követôen történt.

Popa Laurean Eugen kérte a tanácsosokat, döntsenek arról, hogy lemondjon-e vagy sem, ám azt nem vette figyelembe, hogy - amint több tanácsos is megfogalmazta - a lemondás olyan egyoldalú mûvelet, amit nem lehet szavazásra bocsátani.

Változatos programmal szervezik meg hétfôtôl a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egyhetes rendezvénysorozatát. A február 4-i, 12 órakor kezdôdô megnyitót követôen a hét során a két Bolyai életérôl és munkásságáról hangzanak el tanár- és diákelôadások, változatos tematikájú tudományos ülésszakokat szerveznek, meghívottakat látnak vendégül.

A Bolyai-napok keretében reál és humán tantárgyakból szerveznek vetélkedôket, s a sportversenyek is fontos helyet kapnak, amelyek során nemcsak más iskolák diákjaival, hanem a tanárokkal is összemérik erejüket a diákok. A rendezvénysorozat idején többféle kiállítást is szerveznek, s az ünnepi zárómûsor keretében a líceum, illetve a Református Kollégium diákjai lépnek fel.

A Bolyai-napokról kinyomtatott program szerint az idei Bolyai- évben különösen kitesznek magukért az iskola diákjai és tanárai, felmutatva azt a sokrétû munkát, ami az intézményben zajlik.

Idén elég jól megoldotta a nyugdíjasok számára nyújtott kedvezményes jegyek kiosztását a helyi közszállítási vállalat - gondoltam, miközben a jegyárudákban kifüggesztett tájékoztatót olvastam, s elbeszélgettem a sorban állókkal. Igaz ugyan, páran panaszkodtak, hogy bár szükségük volna mind a 60 jegyre, nem tudnak kiváltani, csak 20-at, 40-et belôlük. A 300.000 lej, amit a féláron kínált, fél évre szóló jegyekért fizetni kell, bizony soknak bizonyul. Jó lenne, ha negyedévenként lehetne kiváltani a kedvezményes utazási igazolványokat - mondogatták egyesek. Akkor kétszer kell eljönni és sorban állni - válaszolták mások. Egyszóval úgy tûnt, hogy az elôzô évekhez képest minden zökkenômentesebben történik.

Az illúzió keveset tartott. A közszállítási vállalat illetékesei azt nyilatkozták, hogy az elmúlt év júliusában kiváltott kedvezményes jegyeket a most megvásároltakkal együtt lehet használni. Elhittük, megírtuk. Másnap telefonáltak. Egy idôs férfi a Kövesdombon ült fel a 4-es számú autóbuszra, s bemutatta a tavaly kiváltott kedvezményes jegyét. Nem fogadták el. Azt válaszolták, hogy aznaptól nem érvényesek. A nyugdíjas hölgy a 20-as számú autóbuszon szeretett volna a kedvezményes jeggyel utazni, ám nem tehette. A tavalyi jegy már nem érvényes. Ha utazni akar, jegyet kell vásárolni - mondták.

Ha valóban ez történt, akkor ez nagy baj. De ahhoz, hogy tisztázni tudjuk, hogy igaz-e, amit a nyugdíjasok mondtak, ismernünk kell az autóbusz számát, az idôpontot és a jegyárus nevét - válaszolták az illetékesek, akik most már február 15-ét jelölték meg a régi jegyek felhasználási idôpontjaként.

A közszállítási vállalatnak ismét sikerült kellemetlen meglepetéssel szolgálni. Vajon mikor lesznek összhangban a vezetôség által elmondottak, megígértek az autóbuszokon, buszmegállókban tapasztaltakkal?

Az olasz maffia Romániában

A rendôrség olyan bukaresti cégeknél tartott házkutatást, amelyek kapcsolatban állnak egy maffiakapcsolatokkal gyanúsított olasz állampolgárral - jelentették be hivatalosan a fôvárosban.

Mihai Stoica tábornok, a rendôrség szervezett bûnözés elleni igazgatóságának parancsnoka elmondta: az illetékes olasz hatóságok már tavaly értesítették román kollégáikat, hogy egyes, romániai üzleti kapcsolatokkal rendelkezô olasz állampolgárok részt vesznek az illegális kábítószer- kereskedelembôl származó jövedelmek tisztára mosásában.

A román rendôrség január 29-én 18 bukaresti cégnél tartott házkutatást, a lefoglalt iratokat a pénzügyôrség vizsgálja - közölte a tábornok.

Mihai Stoica szerint ha elkövettek is kábítószerrel való visszaélést, annak színtere Olaszország vagy más hely volt, Romániában csak "az utolsó felvonás", azaz a pénz tisztára mosása történt.

Az átvizsgált bukaresti cégek Rocco Alabiso olasz állampolgár tulajdonában voltak részben vagy egészben. Az olasz sajtó szerint Rocco Alabiso az Olaszországban életfogytiglani börtönre ítélt szicíliai maffiafônök, Giuseppe Madonia pénzét fektette be Romániában.

Madonia csoportja már a nyolcvanas években "felfedezte" Romániát. A kapcsolatot Paul Brener jelentette. Brener a hatvanas évek elején vándorolt ki Romániából Olaszországba, s miután kettôs állampolgárságot szerzett, olasz üzletemberként kezdett kereskedni egykori hazájával.

Paolo Santori, az Interpol bukaresti összekötô tisztje az egyik kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában megerôsítette, hogy Brener segítette a szicíliai maffiacsalád romániai megtelepedését.

Sajtójelentések szerint az a tény, hogy Brener "disszidensként" szabadon kereskedhetett Nicolae Ceausescu Romániájával, feltételezni engedi, hogy valójában a kommunista diktatúra ügynöke volt.

Brener a sajtónak adott nyilatkozatában ezt cáfolta. Mint mondta, azért kereskedhetett szabadon Romániával, mert minden megkötött üzlet után 2 százalék "jutalékot" fizetett a Securitaténak.

Késedelmi kamat nélkül

Marosvásárhelyen 1.219 engedélyezett garázs van. Tulajdonosaik nagy része évek óta nem törlesztette a garázsok által elfoglalt közterület bérét. A városi tanács legutóbbi ülésén határozatot fogadott el, amelynek értelmében amennyiben a tulajdonosok 2002. április 30-ig törlesztik a bérleti díjakat, nem kell kifizetniük a késedelmi kamatot. A határozat szerint 1998-ra a földterület használati díja 120.000 lej, 1999-ben 180.000 lej, 2000-ben 271.000 lej, míg tavalyra 385.500 lej. Azok a tulajdonosok, akik a fent említett idôpontig nem törlesztik elmaradásaikat, kötelesek kifizetni a késedelmi kamatot is.

20 kérvényt elutasítottak

A Segesvári Polgármesteri Hivatalhoz 90 személy nyújtott be kérvényt a garantált minimáljövedelmet igényelve. A hivatal felügyelôi a helyszínen vizsgálták meg az érintett családok életkörülményeit, s úgy döntöttek, hogy 20 család helyzete nem felel meg a törvény által elôírt követelményeknek. A Segesvári Polgármesteri Hivatalban fogadják a kis jövedelmû anyák által benyújtható kérvényeket is. A törvény elôírásainak megfelelôen az elsô négy gyerek után az állam gyerekenként 1.400.000 lejnyi támogatást nyújt.

Kedvezmény a szülôknek

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi soros ülésén határozatot fogadott el, amelynek értelmében átvállalja a kis jövedelmû családokból származó, bölcsôdébe járó gyerekek ellátási díjának egy részét. Jelenleg egy gyerek ellátása napi 24.000 lejbe kerül. Amennyiben a család jövedelme nem haladja meg az országos minimálbért, s egy gyerek jár bölcsôdébe, a szülôk csupán a fejadag felét kell hogy törlesszék, ha két vagy több gyerek, akkor a meghatározott összeg 40 százalékát (9.600 lejt). Amennyiben a család összjövedelme nem haladja meg a két országos minimálbérnek megfelelô összeget, egy gyerek esetében napi 18.000 lejt, két vagy több gyerek esetében napi 13.200 lejt kell fizetniük. A kedvezményt igénylô szülôk a bölcsôdék vezetôségéhez nyújthatják be kérvényüket.

Csüdôtelke Dicsôszentmártonhoz tartozik

Az 550 lakosú Csüdôtelke immár hivatalosan is Dicsôszentmártonhoz tartozik. A csüdôtelki lakók népszavazáson fejezték ki óhajukat, hogy Vámosgálfalva helyett a közeli municípiumhoz tartozzanak. A napokban Románia Hivatalos Közlönyében is megjelent a határozat - nyilatkozta Octavian Popa dicsôszentmártoni polgármester, aki azt is elmondta, hogy a hivatal szakemberei jövô héten fogják felkeresni a vámosgálfalvi polgármesteri hivatalt, hogy átvegyék a Csüdôtelkére vonatkozó iratokat.

Színes a választék

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vasárnap este 7 órától viszi színre a Színésznôk címû darabot. Szerdán 19 órától a társulat Spiró György Csirkefej címû tragikomédiáját tûzte mûsorra. Ray Cooney A miniszter félrelép címû bohózatára február 8-án 7 órától lehet jegyet váltani. Februárban az esti elôadások 7 órától kezdôdnek.

Ünnepel az óvoda

A Gecse Dániel Alapítvány által mûködtetett Add a kezed óvoda munkaközössége, az itt tanuló gyerekek és szüleik február 5-én 10 órától ünneplik az intézmény fennállásának ötéves évfordulóját.

Ropják a táncot

A Maros Mûvészegyüttes De sok várost, de sok falut bejártam címû kétrészes mûsorát február 9-én, szombaton 11 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban is elôadja.

Pénzügyi priusz

A megyei pénzügyi igazgatóság folyamatosan készül a pénzügyi priusz bevezetésére. Amennyiben megjelennek a törvény alkalmazási elôírásai is, pénzügyi büntetlenségi bizonylat nélkül senki nem vehet részt versenytárgyalásokon és komolyabb partnerkeresés során is lényeges szempont lesz. Az új rendelkezések értelmében azok a személyek, akik priusszal rendelkezô cégek vezetôtanácsában tevékenykednek, nem alakíthatnak új céget.

Februári EKE-programok

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya február 23-án megrendezi a hagyományossá vált turistabált. Február 24- én kirándulást szervez Torockóra, a farsangtemetés megtekintésére. A rendezvényekrôl érdeklôdni lehet a szokásos heti találkozókon (minden szerdán este fél nyolctól a Fokusz Öko Központ Liliom utcai székházában) vagy a 137-767-es, 132-212-es telefonszámokon.

Levelezô Bibliaiskola

A Sola Scriptura Levelezô Bibliaiskola február 10-én, vasárnap délután 4 órakor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében mutatkozik be az érdeklôdôknek. A bibliaiskola kétéves levelezô tanfolyamokat indít, amelynek keretében a jelentkezôk megismerik, tanulmányozzák a Bibliát. A megnyitót kis kiállítás követi, ahol a bibliaiskola volt és jelenlegi diákjainak alkotásai láthatók.

Vízbe fúlt kisgyerek

Fulladás okozta annak a hétéves szászdályai kisfiúnak a halálát, aki szerdán belecsúszott a Dálya-patakba - tájékoztattak az igazságügyi orvostan szakemberei. B. F. egy ötéves kislánnyal játszott a házuk közelében levô patak partján, amikor megcsúszott s beleesett a patakba. A kislány értesítette a szülôket, azonban már nem tudták megmenteni a gyereket.

Szegényebbek lettünk - ismét. Fogyatkozunk - folyamatosan. Értékteremtô pályatársak, drága barátaink koporsója mellett keresgéljük a végsô búcsú szavait - mind gyakrabban.

Életének hetvenedik évében Kolozsvárt - fölnevelô szülôvárosában - meghalt Bálint Tibor: a jelenkori magyar prózairodalom erdélyi ágának nagy egyénisége. Annak idején írt remek novellájának címe juthat most eszünkbe: Egyszer mindenkit szólítanak. S megtörtént. Bálint Tibort is elszólították immáron közülünk, ebbôl a riadalmakkal teljes földi világból az égi hatalmak: örök vadászmezôkön való vándorlásaiban néki már nem fájhat többé az utazás…

Eredendôen, teljességgel Kolozsvár írója volt; tollat forgató társai közül ezekben az elmúlt idôkben talán senki nem látott bele oly érzékletesen a hajdani kincses város múltjába, jelenébe, lelkiségébe, mint ô, aki felfedezte a megszenvedett életeket s mélységet, távlatot tudott adni a szavaknak.

A tömör és tiszta beszéd mestereként mûfajt teremtett: öt-tíz sorban tartalomdús portrékat rajzolt író és mûvész kortársairól, a magyar és az egyetemes szellemiség jeleseirôl. Egyetlen példát hadd idézzek: Kós Károlyról írta jó negyedszázaddal ezelôtt: "Úgy van itt kôráncos arcával és bölcsességének szelíd hunyorgásával, mint a Szent Mihály-templom, mint a Mátyás-szobor vagy a várfal töredezett gyûrûje (…)"

Bálint Tibor körömhátnyi térségben tudott jellemeket, sorsokat ábrázolni. Kiváló elôdök és példák örökségének folytatója volt: Krúdy és Kosztolányi vonzásában alakította ki a maga sajátos elbeszélô mûvészetének ékes építményét. Pályakezdô kötetének bevezetôjében írta róla Bajor Andor 1963-ban: "(…) a csendes utca ezen legújabb lakóját képesnek tartom nagy fölfedezésekre, álmélkodtató csodákra". És valóban: csodásnak mondható írói teljesítménynek tekinthettük pár esztendôvel késôbb nagy regényét, a Zokogó majom-t; Sütô András Anyám könnyû álmot ígér címû könyve mellett ez volt a korszak meghatározó erejû, valóban maradandó jelentôségû próza-vállalkozása. A novellista Bálint Tibor a miniesszék míves tömörségével és a Zokogó majom bô sodrású epikai áradásával együtt egy vérbeli, sokhúrú prózaíró mesterségbeli erényeirôl nyújtott irodalomtörténeti érvényû bizonyságot.

Igen: szegényebbek lettünk, mert nincs már közöttünk Bálint Tibor, az ember és jó kolléga, de a gazdag életmû, mellyel megajándékozta világunkat, végleg lezárult és kikezdhetetlen mivoltában súlyos fejezete jelenkori irodalmunknak. Nem kétséges: a XXI. század fogékony magyar olvasója fenntartások nélkül magáénak tudhatja a szép ajándékot, melyet egy kiváló magyar író - életek titkainak tudója - hagyományozott a rá jó szívvel emlékezôkre.

Ezt kérdezte Görbe Mihály ács jó órával azután, hogy eloltották a villanyt, és az ágyvégek gipszelt karokként emelkedtek ki a kórterem sötétjébôl. Szívinfarktussal hozták be az este, de nem tudott elaludni. Kevés idô után ismét megszólalt:

- Ha elaludtak, hát aludjanak; de ha csak egy is ébren van, elmondom neki az életemet… Valójában nem is volna mirôl mesélni, ha az ördög rá nem vesz azon a reggelen, hogy ne vonattal menjünk, hanem állítsunk meg egy kiskocsit az országúton. Ebbôl lett minden baj, és amikor a Dacia az árkot átugorva nekiszaladt a diófának, a hátsó ajtó kiszakadt, mi meg repültünk utána az unokámmal.

Aztán lehuppantunk egy szántás közelébe, és én mindjárt azt vizsgálgattam magamon, tört- e csontom, szakadt-e húsom. Néztem a kisfiút, akinek az arcán vérrel keveredett el a tej, és akkor már emlékeztem, hogy a tejesüveg a kezemben volt, annak a csonkja vághatta el az ujjamat, s miközben magamhoz szorítottam a csöppséget, ôt is bevéreztem.

Aki a kocsit vezette, meghalt, a feleségemnek a medencecsontja repedt meg, nekem meg hetek múltán is embertelenül fájt a fejem. És ami még ennél is különösebb volt, ha elôre tekintettem, tisztán láttam, ha bal felé, szintén, mihelyt azonban jobbra fordítottam a fejem, elsasult a tekintetem. Ebbôl az irányból bármikor elüthetett egy kocsi. Jártam a kórházakat, de nem tudták kideríteni a furcsa jelenség okát. Mondták a vállalatnál, hogy fizetik az utamat, menjek fel a fôvárosba. Van ott egy professzor, az minden idegrendszerbe belelát. Este vonatra is ültem, s megérkezésem reggelén már számot is kaptam a híres orvoshoz. Erôsen kíváncsi voltam, vajon az én fejembe is belelát-e, mint a kettészelt tökbe, finom ujjaival kitapogatja annak a magvait, és mindjárt mutatja is, hogy ez vagy az ott ni meghibásodott. Kilenc óra tájt meg is érkezett a piszológus, vagy hogy mondják, de nagy meglepôdésemre nem a lábán jött, hanem tolókocsiban hozták. Onnan is vizsgált meg, ülve, úgy forgatta, tapogatta a fejem, akár a csecsemôét, aztán szigorú elmélkedés után rábólintott saját felismerésére: az ütéstôl apró csontszilánk fúródott az agyamba, s attól sasul el a tekintetem, ha jobbra tekintek.

- No, Görbe Mihály, késre kell menni! - mondta a harmadik napon, és úgy mosolygott, mintha falumbéli volna. Én azt mondtam: - Velem lehet, csak nehogy megbánja a professzor úr!

Erre fölnevetett:

- Csak nálam lesz kés, maga közben úgy alszik, mint csecsemô az anyja ölében.

Így beszélgettünk, de a szavak alatt erôsen megszorítottam a kezét, mert éreztem, hogy bízik magában.

- A mûtét sikerülni fog - bólogatott -, de a törvény szerint mégis vállalnia kell a felelôsséget valamelyik hozzátartozójának.

A bátyám a fôvárosban élt, még az ötvenes évek elején ottragadt több erdélyi kôfaragóval. Fölhívtam hát a vállalatnál, hogy jöjjön be sürgôsen a sebészetre, mert né, mirôl van szó. Ô azonban hallani sem akart róla, és úgy üvöltött, hogy átforrósodott a kezemben a telefonkagyló. Mikor a professzor megtudta ezt, nagyon indulatba jött, és kijelentette, hogy a saját felelôsségére is meglékeli a fejem. Ebbe viszont már én nem akartam belemenni, nehogy a diplomájával fizessen a jóindulatáért. Titokban egy kis nyilatkozatot tákoltam össze a Józsi nevében, mintha mégis meggondolta volna magát.

Operáció után többé nem sasult el a tekintetem, be voltam biztosítva minden irányból. Kevés idô múlva megkaptam az elbocsátó papírokat, és utazhattam volna haza, de még a villamosmegállóig sem értem, sebészorvos karikázott utánam izzadtan, fehér köpenyben.

- Jöjjön vissza, Görbe Mihály! - kiáltotta. - Nem engedhetem el így! Maga nagyon legyengült, észrevettem ezt a járásán, amint onnan fentrôl figyeltem!… Még feküdnie kell néhány napig!...

Nem örültem a marasztalásnak, de miközben visszafelé ballagtam a cókmókommal a rettentô hôségben, éreztem, hogy az izzadság könnyel keveredik az arcomon.

"Ha nem látnám a szememmel, el se hinném, hogy hasonló emberek is élnek a földön! - gondoltam. - Jobb néha egy ilyen száz testvérnél!"

Testvérnél? De hisz épp róla akarok mesélni. Mert késôbb mégis beszégyenkezett a kórházba. Valami félénk kíváncsiság vezethette oda, hóna alatt egy kis görögdinnyével: de amikor elárultam neki, mire vetemedtem, már-már hozzám vágta a tököt.

- Helyettem írtál alá? - üvöltötte, és az arcomba köpött. - Hogyan tehettél ilyet?!… És ha innen egyenesen a hullaházba vittek volna, ma kit terhelne a felelôsség, te disznó… te hitvány gazember?! Inkább vakultál volna meg, hogy ne vehess tollat a kezedbe!

Görbe Mihály elhallgatott, mintha a sötétbe fülelne, majd csalódottan fölsóhajtott:

- Csak beszélj, bolond, beszélj!… Úgyis az üres falaknak beszélsz, és senki sem gyanítja itt körülötted, hogy mitôl hasadt meg a szíved!…

Dacára, hogy Amerikában születtem, én Alsójárát tekintem a szülôfalumnak, mert másfél éves koromtól fogva ott éltem. Másodszor otthonomnak Kolozsvárt vallom, ahol tízéves koromtól éltem egész addig, ameddig Marosvécs akkori gazdája, egy nagyon derék, Kemény Ákos nevû ember, szívszélhûdésben meghalt, utódok nélkül, és eléggé váratlanul rám hagyta azt a Marosvécset, ami addig egész bizonytalan dolog volt, hogy kié is lesz. (Kemény János) * Valószínûleg a születése miatt is már elrendeltetett eleve az, hogy ô mit fog csinálni, hiszen ahogy viccesen mondta mindig magáról, Pennsylvániában születtem, és Transsylvániában fogok meghalni. (Vári Attila) * Egy gernyeszegi találkozón vetette fel Berde Mária, hogy kellene egy ilyen egyesületet alakítani. Mások nem vállalták, s akkor édesapám azt mondta: elfogadnátok-e, ha ilyen fiatalon is, hogy én szervezzem, nálam legyen Marosvécsen. S aztán így alakult ki szép lassan, hogy megindult a Helikon. (Kemény Miklós) * Nemcsak hogy kedvesek, gyönyörûek is voltak. Magasak, szépek, kellemesek, Tamási Áronnál gyönyörûbb férfit, avval a csodálatos hangjával… De a maga törékenységében finom kedves ember volt mondjuk Sipos Domokos, vagy Dsida Jenô. János bácsi nemcsak hogy kellemes és nagyszerû ember volt, ô is nagyon magas, érdekes, mint jelenség is, szép volt, úgyhogy nem lehetett úgy elmenni az utcán, hogy ne figyeltek volna fel rá. (Marosi Ildikó) * Legkedvesebb emlékeim azok a hajnalok, amikor együtt keltünk náluk és elindultunk hajnalban a havasra horgászni. Abból talán többet tanultam, minden kis mozzanatból, mint nagyon sok minden másból. Abból, ahogy a vonaton viselkedett, ahogy az emberekkel szóba állt, románokkal, magyarokkal. A havasi ember szeretete szerintem az ô irodalmának a lényege, és az emberszeretet. (Vécsi Nagy Zoltán, az író unokája) * A legérdekesebbnek én az önéletírását tartom, lenyûgözô, ahogyan feltárul egy emberi jellem a változások különbözô fokozatain. Érdekes az, hogy ugyanaz a fajta lelkiség jellemezte a gyermekeit is. Rendkívül nagyvonalú emberek voltak, rendkívül humánus gondolkodásúak, különösen közelebbrôl ismertem Árpádot és Miklóst, akivel a Színiakadémián együtt dolgoztunk, ôk a díszletet, a színpadi dolgokat készítették, én pedig esztétikát tanítottam. És Mikoltot ismertem, akivel Párizsban sokat csavarogtam. (Tóth István) * Kemény János nem kritikusként mûködött, hanem inkább a színházi élet dolgairól, hagyományairól, színészekrôl, színháztörténeti jelenségekrôl írt. Egyébként boldog volt, hogy egyezségünk alapján semmilyen más feladattal a szerkesztôség ôt nem terhelte, hanem hagyta, sôt kérte, hogy írja a saját prózai munkáit. Volt egy olyan szobácska, amely két íróasztal gazdájának volt a munkahelye, de rendszerint János üldögélt ott egymagában. Jellegzetesen kerekded betûivel írta a regényeit, novelláit, amelyek aztán rendre kezdtek megjelenni, és amelyek ôt az ötvenes évek második felétôl kezdôdôen valójában visszahozták az irodalmi életbe. Ezt én Kemény János gazdag alkotó korszakának tartom. Az Új Élet szerkesztôségébôl vonult nyugdíjba. Én búcsúztattam ôt halálakor is, 1971 októberében. (Sütô András) * Albert Zsuzsa: Kemény János valós legendája (A Hét, Bukarest)

"Most veszek már maskarát!

Köz-helyen nem szabad lennem:

Azért álorcát kell vennem;

Hogy ne lásson pap s barát,

Most veszek már maskarát."

Már se hintó, már se szánka

Carneválra nem vihet:

Tán a Párka másra szánta

Fátumom, ki fent liheg.

Jer, libegtess el, Pegázus,

Hogy ne volna elme-kázus,

Alkalom csak andalom -

S annyi szétsuhant dalom!

Már elég a skandalumból,

Volt kedélyem unt, apad:

Míg a példa sanda lumpol,

Jobb a mécses munkapad…

Bár a nép a bálba’ flangál,

Sánta metrumokra skandál,

S feszt sikongva vandalul

Üdvöket durrant alul.

Múlik ám a húshagyókedd,

Dáridó, spektákulum:

Fáradékony, bús a jókedv,

Míg e verset tákolom…

Macska rúgja - macska kára!

Hátha futja maskarára -

Új grimászra régi maszk

Úgysem ér egy fél csimaszt!

Mér elég boros mulatság

Rázta vérem, s léha szép,

Mint halál, ha rossz kulaccsát

Rázza néha tréfaképp…

Rég be boldogan kotyogtam!

Rímbe csordulón szotyogtam

Szerte szórva cseppjeim

Versek rózsa-leplein…

Már se fársáng, sem theátrom

Jégre többet nem viszen:

Tán se gyáván, tán se bátron

Táncba sem von, meghiszem.

Pégazém, jer, visszaszállnék

Még az égbe, mint az árnyék,

Hogy megélt, saját idôn

Átfuvintsam Ádiôm!

Zöld a föld s a madarak dallanak,

Isten sok apró teremtménye édeleg,

Misztikus Tél, buja Tavasz s a Nyár meleg,

Utálom az Ôszt. (mondani, errôl,

érdemben, többet nemigen lehet)

Imádom a délceg fákat, fenyveket,

Királyi tölgy, évszázados dió,

Toronymagas jegenye, rekettye,

S szívem symbóluma: szomorúfûz…

(bírálónk mindehhez, vajh’ mit fûz?)

A legszebb lányok a magyar lányok,

Templomhoz hû szende szüzek, barna

Hajatokban mezei virágok,

Ah, álmatlan szív sok epekedésit

Okozátok! (jaj, ártatlanságom!)

Szentélyem: Árdél, szentegyház, matyar

Óhaza, legszentebb anyanyelvünk:

Magánhangzók s mássalhangzók hada,

Autonómia, barátság* szálljon

Magasra dalom, mely Téged dicsér:

(Mondani, errôl, még sok mindent lehet.

Mostanság a vers körül sok Kis úr

s fájdalom, kevés költô serénykedett,

jó éjszakát, szép magyar líra:

álmodj rigurózus ütemeket.)

*"szabadság, szerelem", egy anakronisztikus olvasatban

Izgalmas, titokzatos, sokat sejtetô. Minden adottsága megvan, hogy vonzó is legyen. Egész tömör jellemzésben ezt mondanám a mûvész múlt szombaton nyílt kiállításának anyagáról. Akárcsak korábban, Hallert továbbra is az általános, nagy emberi kérdések foglalkoztatják filozofikus és földönjáró megközelítésben. Meg is fogalmazza a maga kérdéshalmazát, választ azonban nem ad, a nézôre bízza a továbbgondolást. Partnernek tekinti közönségét, alapoz tudására, tapasztalatára, empátiájára, hiszi, hogy olyan irányba mozdul el fantáziája, amerre ô szeretné vezérelni sejtelmes látványvilágával. Mítosz, bibliai jelenetek, metaforák, olvasmányélmények váltakoznak ezen a kiállításon a nyomasztó jelenkor, a zavaros társadalmi átmenet jelenségeivel, a háborús nyomorúsággal, a munkanélküliséggel, a modern népvándorlás, a menekülés, az emigráció szomorúságával. Csupa emberi figura vagy különleges képzeletbeli, álombeli korcs emberállat, képzôdmény, furán kifacsart torzó kettôs tükörben. Egyfelôl a finom vonalú, könnyed, hálószerûen megrajzolt grafikák a maguk határtalan fehér felületeivel, melyeket joggal tart nagyra a szakma és a mûvészetkedvelôk tábora, másfelôl az utóbbi idôben született szokatlanul mozgalmas, monokróm jellegükben is gazdag színhatású, meglepô festmények marasztalják a kiállítás közönségét. Több évtized bizonyossága itt, a stílusváltás rokonszenves tanújelei amott. Ha néhányszor ide-oda járunk a Deus Providebit Tanulmányi Ház elsô emeletének két szemben levô folyosója között, rájövünk, hogy itt is, ott is szinte azonos címû munkák láthatók, tematikában legalábbis mindenképpen megegyeznek egymással. Az új, a 2001-es megoldás a színbe álmodott, erôteljesen körvonalazott szereplôkkel alapvetôen más, mint amit Haller eddig csinált. Kíváncsian várjuk tehát a folytatást, miként alakul a festô-grafikus emberi színjátékának forgataga.

Hidegnek? forrónak? - a nôt!

Pogány, istentelen? Vagy inkább

isteni! Oltárképnél tisztább

(míg meg nem érintetted ôt).

Gyermeteg szív, mit ér az agy?! -

Óceánhullámok dobálnak,

de közben mégis rabja vagy

egy róla költött hazugságnak.

Ó, az illat illúziója,

ha földre ejti zsebkendôjét!

Ha cipôsarka eltörik,

ölbe kapnád s futnál loholva.

Bár szíve-tekintete kô, jég,

övön alul, vagy bár övig

minden sejted beléhatolna -

de közben tenkardodba dôlsz rég,

s büszkeséged beletörik.

2000. október 30.

Lászlóffy Csaba

Gyúlékony függöny, hiúság, farok;

fejet hajtok gyújtogató bolondnak,

császárnak! Fáklyaként lobog,

ég (még csak nem is Róma)… Hogy ropognak

a soha vissza nem térô napok!

Életem volt - és elhamvasztatott.

2000. november 19.

Szemle

A román színjátszásnak van egy hallatlan, óriási nagy elônye: a színházszerûség, a látvány. A mi erdélyi magyar színjátszásunkra ezelôtt mondjuk tíz-tizenöt évvel még a magyarországi kritika is talán jogosan mondta, hogy verbális, "szájból csinált" színház. Aztán egyesek indoklást is találtak rá, hogy miért van ez így. Mert tizenkilenc óta mi a templomot, az iskolát s a nyelvet ôrizzük. Ezért mondják, hogy mi a nagyon mély analízis, a mondanivaló, a megélés talaján csináltuk szájból a színházat, de a színszerûség, a színházszerûség, a mûfaj összes lehetôségei hiányos felhasználásával. Míg a román színjátszás legjava, gondoljunk itt a legjobbakra, Ciulei, Penciulescu, Pintilie, Essrig, ezek a régi nagyok és aztán a mostani új generáció, ezek mind nagyon jó látványszínházat tudnak csinálni. A mi fôrendezônk Bukarestben tanult, de a kultúrája mélységesen magyar kultúra. Az édesapja, Tompa Miklós a háború utáni erdélyi magyar színjátszás legizgalmasabb egyénisége volt: körülbelül tizenöt évig olyan fantasztikus színházat csinált Marosvásárhelyen, amely bárhová a világon kimehetett volna, és megállta volna a helyét. Óriási színészegyéniségekkel, Kovács Györggyel, Delly Ferenccel és Szabó Ernôvel, és még egy egész sereg nagy bölénnyel. Na most azt, ami sajátosan a miénk, a vállalkozás komolyságát, az analízis mélységét, a megélésnek a szenvedélyét párosítanunk kell a látvánnyal és az ilyen zsánerû, abszolút színházszerû kifejezési eszközökkel, melynek mind szélesebb skáláját el kell tanulni, mert ha Strehlert nézed, akkor is úgy van, és ha Brookot nézed, akkor is úgy van. És azt hiszem, hogy ezt a lépést a legjobb erdélyi magyar törekvések megtették, tehát kevesebb vagy nagyobb sikerrel eltávolodtak az elôbbi verbális színháztól a színházszerûség felé. (Kihívás, igényesség, elrugaszkodás. Zsigmond Andrea beszélgetése Csíki Andrással, a kolozsvári színház Jászai-díjas színmûvészével. SZÉKELYFÖLD, 2001. december)

Olyan mindegy, hogy könny vagy jég, sár

vagy dér lep be, árny vagy fény. Ideszövôdtem.

Honos itt vagyok. Hantok alattam, fölöttem csillagok.

Jó társaim ôk, mázsás-hallgatagok, mint a

lélekmélyen bujdosó holló-dalok. Jaj, Istenem,

hogyan történhetett, hogy itt valami véletlen

baleset felszínre lökött drágaköveket. Enyémek

lettek, dédelgettem ôket, hittem: fényük mellett

végre látóvá leszek. De megvakultam. S most

el kell dobnom sorra mindet.

Gyökereim mélyen bolyonganak e fájdalmasan

szép tájnak ölében. Amit megkötnek

öröklétre: a föld elfér egy markom bölcsôjében.

Mikor a vétség belôlem kihajtott, bent

megcsendültek törékeny harangok. Intettek

volna: igazt gyaláz lator, ahogy hazug

tenyér ostoba kézfejre forr. Abban a

zsongásban nem mertem hinni: a csendtôl is

meg lehet majd süketülni. Eltékozlódott

a mennyei vagyon. Most már mindegy:

szél zúg vagy a madár sikolt.

2002. I. 20.

Párizs, egy évszázad fényképei címmel nyílt kiállítás a budapesti Ernst Múzeumban, az 1867-tôl 1968-ig terjedô idôszakot átfogó tárlaton a látogatókat 230 fotó ismerteti meg a francia fôváros különbözô arcaival.

A budapesti Francia Intézet és az Ernst Múzeum közös rendezvényének megnyitója elôtti sajtótájékoztatón elhangzott: a kiállítás anyagát a francia Roger-Viollet fotóügynökség képeibôl válogatták.

A tárlat eredetileg a francia közönségnek készült, elsôként a párizsi városházán mutatták be, ahol 50 ezer látogató nézte meg. Azt követôen a világ több más városában, többek között Chicagóban, Las Vegasban járt, Budapestet megelôzôen a zágrábiak tekinthették meg.

A kiállításon látható 230 fotó között az érdeklôdôk találkozhatnak Brigitte Bardot, Joséphine Baker, Edith Piaf fotójával, láthatják Jean-Paul Sartre képét, amely 1946-ban "A tisztességtudó utcalány" címû darab fôpróbáján készült, és szerepel a képek között az a felvétel is, amely Pablo Picassót és Luis Aragont örökíti meg az 1949. május 1-jei béketüntetésen.

A mûvészet, a politika világának ismert személyiségei és sorsfordító pillanatainak bemutatása mellett a kiállítás a párizsiak hétköznapjaiba is betekintést nyújt.

Henri Bureau, az 1938-ban alapított Roger-Viollet fotóügynökség igazgatója elmondta: archívumuk több millió felvételt ôriz. A képek a földkerekség legkülönbözôbb részein készültek.

A Párizs egy évszázadát bemutató kiállítás február 20-ig tekinthetô meg Budapesten, a VI. kerületben, a Nagymezô utca 8. szám alatti Ernst Múzeumban.

Zene és vers emberemlékezet óta él együtt: dallamra szövegeket írtak és vice versa. "Kezdetben vala a népköltészet" - írta Szilágyi Domokos 1969-ben. Rá hét évre Vermesy Péter zenésítette meg a Pimpimpáré címû, gyermekverseit tartalmazó kötetét. Azóta is sok óvodában tananyagként szerepel, szinte népdalként élnek a versek. Magyarországon a Kaláka, Dinnyés József, Sebô Ferenc, itthon Márk Attila jegyzi legtöbb versünk megzenésítését.

A székelykeresztúri Orbán Ferenc (a marosvásárhelyi Református Kántor- tanítóképzô harmadéves hallgatója) tavalyelôtt jelentkezett Pilinszky-versek megzenésítésével, amelyet kiadás szempontjából megelôzött a múlt év decemberében megjelent Gyermekvilág, Weöres Sándor húsz versének zeneélménnyé
(át)költése. Mert valóban az.

Dicséretes, hogy olyan költôt választott (vagy a költô választotta ôt?), aki paradox módon viszonylag ismeretlen nálunk. Nem tanítják a legtöbb líceumban, nem mondják a legtöbb szavalóversenyen. Ismeretlen ismerôs, akárcsak Pilinszky. Ezért mondom: jó lett volna az egyébként igényes kivitelezésû, Orbán Tibor grafikáját dicsérô borítóra a verseket is kinyomtatni (bár lehet, hogy anyagiak korlátozták ezt).

Nem tudok verstani, zeneelméleti disszertációt mondani. Nem is akarok. Csak gondolom: olyan ez is, mint a mûfordítás - alázat és szerénytelenség. Csak hiszem és hallom: a versnek van ilyen értelmezése is. Meg kell hallgatni és engedni, hogy hasson. Ilyen egyszerû, mint egy Weöres-vers.

Itt többrôl van szó, mint gyermekeknek írt dalokról (kicsiknek és nagyoknak ajánlotta a szerzô), Weöres Sándor is többnek szánta a verseket. "Csak látszat, hogy a versben gyermeki vagyok" - vallotta ô maga.*

Az anyag egésze nagyon muzikális. Úgy érzem, sikerült visszaadni, sôt továbbgondolni a Weöres- költészet változatosságát, a különféle létállapotok hullámzását, egymásba fonódását, vonzását- taszítását. A már-már ismerôsként ható, fülbemászóan egyszerû dallamok nem tolakodnak a szöveg elé, nem vonják el a figyelmet a versekrôl, a mondanivalóról - erôsítik azt.

Mindenképpen jót tett a daloknak a gitár mellé a népi hangszerek bevitele (hegedû, brácsa, bôgô), amikben a vajdasági Csalóka zenekar három tagja játszik, továbbá a köcsögdob és a furulya használata. Sôt, így azt is mondhatnánk: többletértelmezést nyertek ezáltal a versek. A Buba éneke, a Rege, a Ha a világ rigó lenne szinte népdalszerû, az Álmodozás már-már balladisztikus. Az (ebben a viszonylag új keletû mûfajban) általában használt egy gitár-egy ének esetleges monotóniájára cáfol rá szintén a két lány, a székelyudvarhelyi Palló Imre Képzômûvészeti Líceumban végzett Hodgyai Gabriella és Fazakas Katalin (kiemelkedôen szép, várakozásra és figyelemre méltó, operába illô) éneke.

Várjuk a folytatást!

A kazetta elérhetô: e-mail cím: orbanferenc@yahoo.com, vagy: Orbán Ferenc, Székelykeresztúr 4180, Kossuth Lajos 11/B/8. Tel. 066/243-980.

*In.: Nádor Tamás: Múzsák és mes