Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Dsida Jenô

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel

hívtam a népeket,

jöjjenek énhozzám!

Hiába, hiába,

az arany nem kellett,

az ezüst nem kellett,

nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta

tíz hegyibeszédet,

gyönyörû szavakat,

igézô szavakat,

hiába, hiába:

egy fül sem fülelte,

egy szív sem szívelte

a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam

rakni az erdôben:

nyulacska ne fázzék,

ôzike ne fázzék, -

hiába, hiába!

Gyújtófám kilobbant

és a tûz nem akart

gyúlni az erdôben.

...S egyszer csak maguktól

gyûlnek az emberek,

együgyû szavamtól

sírásra fakadnak,

ránéznem alig kell

s a tûz is felszökken, -

az Úr áll mögöttem..

Tegnapi elsô ülésén a 2002 évi 63-as kormányrendelet alapján a Maros megyei prefektúra mellett megalakult utcanévadásban konzultatív szerepet játszó bizottság 3/2 aránnyal a Calarasilor utca Kossuth Lajosról, illetve a Szorgalom utca Teodor Harsiaról való elnevezése ellen szavazott.

A bizottság hatásköre ugyan csak a véleményezésre terjed ki, de Spielmann Mihály városi tanácsos szerint feszültségkeltô hatása kétségtelen, s jelzi az egyesekben még uralkodó szemléletet.

Két javaslat szerepelt a bizottság tegnapi zárt ülésének napirendjén: a Calarasilor, illetve a Szorgalom (Sârguintei) utcák átnevezése. Mindkettôt a marosvásárhelyi tanács városrendészeti és utcanévadó szakbizottsága terjesztette elô. Elôbbit Kossuth Lajosról, a magyar szabadságharc egyik szimbólumáról, utóbbit Teodor Harsia festômûvészrôl neveznék el, ám mint kiderült,
a bizottság tagjainak véleménye nem volt egybehangzó. Mellesleg az öttagú bizottságot három román és két magyar nemzetiségû személy alkotja, prefektusi kinevezés alapján. Értesüléseink szerint elhangzott, hogy a két - román és magyar - közösségnek közelednie kell egymáshoz, ám Kossuth magatartása az 1848-as román forradalommal szemben elutasító volt. Ami Harsia festômûvészt illeti, ôt nem tartották annyira jelentôs személyiségnek, hogy utcát nevezzenek el róla. Helyébe inkább az 1848-as román forradalom kiemelkedô személyiségének tartott Partenie Trombitast javasolták. Különös történelemértelmezés, s jelzi, hogy ki milyen forrásból táplálkozik, hiszen kevés ismeretre valt az a kifogás, hogy a Kossuth név egyrészt sértô a többségre nézve, másrészt a közösség még nem áll arra készen, hogy Kossuthról utcát nevezzenek el. Mint gonosztevôt emlegette a magyar szabadságharc kiemelkedô alakját.

Kossuth Lajos érdemeire hivatkozott Spielmann Mihály és Soós Zoltán bizottsági tag, hangsúlyozva, hogy immár háromszor is elnevezték róla az utcát: 1898, 1940 és 1945-ben. A Kossuth utcanév 1987-ben tûnt el. A szavazásnál 3/2 arányban elutasították a javaslatokat, a magyar nemzetiségû bizottsági tagok pedig kérték: a bizottság többi tagjától eltérô véleményüket vegyék jegyzôkönyvbe.

"- Felháborítónak tartom a bizottság hihetetlen szûkkeblûségét. Míg az 1848-as forradalom román vezetôirôl Marosvásárhelyen utcák, terek vannak elnevezve, szobor áll, ugyanezt a városalapító magyaroktól megtagadják" - nyilatkozta lapunknak Spielmann Mihály.

A bizottság negatív véleményezése - nem bír kötelezô jelleggel a tanács részére - bizonyára felkavarja a kedélyeket a következô városi tanácsülésen, amelyen elôterjesztik az utcanév-változtatásról szóló határozattervezetet, fölösleges feszültségeket kelt - véli Spielmann, aki szkeptikus: a jelenlegi felállításban ez az utcanévadó bizottság bármely magyar nevet fognak javasolni, legtöbbször elutasító véleményezést fog adni.

Aktuális

Boldog Isten, sorsunk egyedül Te bírod.

A Szent Karácsony elôtti vásári forgatag elfedi annak lényegét, ajándékod. Azért küldöd Egyszülötted, hogy hitünk által emberségünkben megújulva örök üdvösséget nyerjünk az Ô kiontott vére, szentáldozata által. De lám, születését várva évente újra és újra eltávolodunk Tôle. Az ünnep divattá vált, a vásárlási láz azokat is eléri, akik létszükségleteik kielégítésére költenék utolsó garasukat. Télapók és csengôs szánok, áruházi tömkeleg, eszeveszett lótás- futás, árleszállítások, végkiárusítás, nagy nyerési lehetôségek, tombolák, fenyôôrület, díszek, fityegôk, csillagszórók, petárdák és drágábbnál drágább hiábavalóságok áradata, fény és csillogás, pompa és hivalkodás - jaj, ismét és ismét reklámmá válik a Szeretet ünnepe.

Áruvá válik minden.

A karácsonyi kavalkád eltakarja elôlünk magát a Kisdedet. Holott nem ezt akarjuk, Uram. Segíts bennünket vissza a betlehemi jászol egyszerûségéhez. Engedd megértenünk jóságodat.

Szerelmetes Fiad születésén örvendezve tedd, hogy feledjük rossz lelkiismeretünket, és bírjuk le a lelkünkben ólálkodó gonoszságot. Szabadon teljesedjünk ki magunk is az örömben. Atyai szeretetedben. Engedd megértenünk teremtett világod szervezôelvét, a szeretetet. Gyújts lángot szívünkben, hogy a jóság fénye töltsön be mindent.

Küldd el Szent lelkedet, építse a Hírt génjeinkbe, tisztítsa meg elménket a hívság és gyûlölség kórokozóitól.

Uram, esendôk, rosszra hajlók és gyarlók vagyunk. De ha megszólal angyalaid csengôje, meglátjuk a pásztorcsillagot, amely az utat jelzi Hozzád. Ó, add, hogy a születés békéje lengje be ezt a Földet. Engedd, hogy Szent Fiaddal egy kicsit magunk is mindig megszülessünk. Hogy együtt sírhassunk föl a csecsemôvel, érezzük atyai öled melegségét.

Adj meghitt karácsonyt, adj bocsánatot.

Sorsunk, Boldog Isten, egyedül Te bírod.

Az RMDSZ országos vezetôsége nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményekben gazdag új esztendôt kívánok szövetségünk minden tagjának, minden romániai magyarnak.

A 2002-es évben számos nehézséggel szembesültünk, a szegénységet és a létbizonytalanságot továbbra sem sikerült felszámolni, de közösségi célunkért folytatott küzdelmünk mégis hozott új eredményeket az anyanyelv nyilvános használatában, az anyanyelvû oktatásban és kultúrában, a tôlünk elvett földek, erdôk, ingatlanok visszaszerzésében. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy szolidárisak voltunk egymással, támaszkodni tudtunk egymásra, és egységesen cselekedtünk minden fontos pillanatban.

Adjon nekünk az új év erôt, egészséget, hitet abban, hogy közösségépítô munkánkat folytathassuk, és itt, a szülôföldön jövôt teremthessünk magunknak.

Markó Béla

Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke levélben üdvözölte Markó Bélát, az RMDSZ elnökét a közelgô karácsonyi ünnepek alkalmából.

Az államelnök levelében kifejezte: reméli, hogy októberi romániai látogatása nagymértékben hozzájárult a két ország kapcsolatának megerôsítéséhez. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy tudatában van annak, hogy az egységesülô atlanti világ és az integrálódó Európa kialakulása tartósan közös stratégiai célokat jelent Magyarország és Románia számára. Az egyes országok felemelkedése csak egységes térségben, földrajzi régiókban gondolkodva valósulhat meg. Az európaisághoz tartozik az anyaországok felelôssége és hozzájárulása a nemzeti kisebbségi közösségek kulturális, oktatási feltételeinek javításához, nyelvi és etnikai identitásuk megôrzéséhez, lehetôség szerinti gyarapodásához és szülôföldjükön való megmaradásukhoz.

Mádl Ferenc hozzátette: különösen fontosnak tekinti azt a munkát, amelyet Markó Béla szövetségi elnök, illetve az RMDSZ vezetôsége és a szervezet minden tagja a fenti cél elérése érdekében végez.
Örömére szolgált az, hogy Bukarestben és vidéken számos képviselôvel és szenátorral találkozhatott, és köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a látogatásához kapcsolódó programok szervezésében közremûködtek.

Tôkés László sajtótájékoztatója

(MTI) A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget az egykori Román Kommunista Párthoz, a szövetség vezetôit pediga Ceausescu-diktatúra magyar nemzetiségû kiszolgálóihoz hasonlította hétfôi nagyváradi sajtóértekezletén Tôkés László királyhágómelléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke.

Sajtóértekezletén Tôkés püspök párhuzamot vont az 1989-es és az idei advent között. Úgy fogalmazott, hogy akkor temesvári állásából próbálták meg eltávolítani, most tiszteletbeli elnöki tisztségébôl.

Tôkés László az RMDSZ jövô évre összehívott kongresszusát a Román Kommunista Párt soha meg nem tartott, 1990-es kongresszusához hasonlította. Szavai szerint akkor a kommunistabarát egyháziakkal kellett megütköznie, most a "Markó- barát egyházi és közéleti emberekkel" kell hadakoznia.

Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint jelenleg, akár 1989-ben, gyanús pénzügyi manôverekkel vádolják meg azok, akik megpróbálják lejáratni ôt. Példaként említette, hogy "az ellenséges érzületû média nemtelen támadásokat" intézett ellene a Reformátusok Világszövetsége Nagyváradon idén nyáron megrendezett európai nagygyûlésének magyarországi kormánytámogatása miatt.

Éles szavakkal visszautasította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek rálátása legyen arra a magyarországi támogatásra, amelyet az egyházkerülete által felügyelt és irányított nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem kap a magyarországi költségvetéstôl.

- Szomorúnak tartom, hogy Tôkés László - református püspök létére - 2002 karácsonyán nem tud másról beszélni, csak a pénzrôl és nem tud mást üzenni az erdélyi magyar közösségnek, csak azt, hogy saját RMDSZ-es kollégáit rágalmazza - nyilatkozta az MTI-nek Markó Béla, az RMDSZ elnöke a tiszteletbeli elnök szavait kommentálva.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 242,5 millió forintot kapott az idén nyáron, Nagyváradon tartott európai református nagygyûlésre. A Nagyváradon mûködô Partiumi Keresztény Egyetem harmadik éve évi 400-500 millió forintot kap a Sapientia erdélyi magyar magánegyetemnek szánt magyarországi költségvetési támogatásból.

Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter az elôzô kormány utolsó munkanapján arról tájékoztatta Tôkés László püspököt: támogatja, hogy az egyházi kulturális alapból 2002-ben 320 millió forintot kapjon Tôkés püspöknek az a korábban benyújtott elképzelése, amely szerint a romániai Érmindszenten termálfürdôt, konferencia központot építsenek, és vallási-kulturális zarándokhelyet hozzanak létre.

(MTI) A katolikus világegyház vezetése éles szavakkal foglalt állást az Irakkal szembeni amerikai katonai fenyegetés ellen.

A Vatikán külügyminisztere, Jean-Louis Tauran bíboros, államtitkár szerint egyetlen országnak sincs joga egyoldalúan, az ENSZ-szel való megegyezés nélkül fegyverhez nyúlnia. "Máskülönben a nemzetközi szabályok egész rendszere összeomlana. Fennállna a veszély, hogy a dzsungel törvénye uralkodik el" - mondta a Corriere della Sera címû olasz lapnak adott interjúban hétfôn Tauran, aki az államközi kapcsolatok vezetôje a vatikáni államtitkárságon (kormányban).

- Az Egyesült Nemzetek alapokmánya nem irányozza elô a megelôzô háborút - mutatott rá a Szentszék külügyminisztere, aki már két hónappal ezelôtt is a párbeszéd szüksésségét magyarázta Washingtonnak. - Mindent el kell követni, hogy ne kerüljön sor erre a támadásra, amelyrôl egyre több szó esik - mondta Tauran.

II. János Pál pápa is a háború határozott ellenzôjének számít. Csak nemrég óvott az erôszak- és bosszúcselekmények véget nem érô láncolatától a Közel-Keleten. A pápa tavaly erôteljesen szembehelyezkedett az afganisztáni háborúval, és elítélte az 1991-es öbölháborút is - jegyezte meg a dpa.

(MTI-Panoráma) A karácsony megünneplésében is mutatkoznak divatok, és ha nem is vesszük észre rögtön, szokásaink változnak.

Így például ma már nem kizárólag családi ünnep a karácsony: igaz, hogy legalábbis az ép családok zöme együtt ünnepel, de már nem feltétlenül otthon, hanem például sokan elutaznak valahova, ahol ilyenkor is forrón süt a nap, meleg a tenger s a mûfenyôkön például aranyozott kókuszdiókból vannak a díszek. Mások viszont egy más divatnak engedve gyógyüdüléssel töltik az év végi napokat.

A 20-40 éves korosztályból ma is a szülôkhöz mennek azok, akik még nem alapítottak családot. De divatba jött a baráti körben való ünneplés is, akár karácsonyi partik keretében, akár úgy, hogy néhány gyermekét egyedül nevelô szülô jön össze egy jó ünnepi vacsorára a csemetékkel együtt.

A nagyvárosokban a karácsony megünneplésében lassan újra elfordulnak az anyagi javaktól: a családon belül a felnôttek tudatosan nem ajándékozzák meg egymást, viszont nagy karácsonyt rendeznek a gyerekek számára a régi idôk mintájára. Ehhez az irányzathoz kapcsolódik az a divat, hogy saját készítésû ajándékokkal lepik meg egymást: az év utolsó hónapjaiban a mamák esténként tanfolyamokra járnak, amíg a gyerek alszik, s frissen szerzett tudományukkal sütnek- fôznek, karácsonyfadíszeket s ajándékokat készítenek szeretteiknek.

Ezzel ellentétes a luxuscikkek ajándékozásának divatja: a Format címû osztrák hetilap legfrissebb számában arról számolt be, hogy miközben a kereskedelem karácsonyi forgalma jócskán elmarad a remélttôl, a gyerekeknek luxusholmit kínáló boltokban szépen nô a forgalom. Példa: kelendô a francia Dior divatház bébi rugdalózója, amely 70-140 euró közötti áron kapható. A lapban szerepel egy apuka, aki pirosra festett nercbôl készült dzsekit vett alig három hónapos lányának Bécs legdrágább szôrmeszalonjában rongyos 3500 euróért, tudva, hogy a megajándékozottnak mindegy, mibôl van a kabátka, és ráadásul még a tél folyamán ki is növi.

Erôsödik mostanában az ünnep ironikus eleme: egyre több a karácsonyi kerti törpe, a bizarr fadísz, a felfújható fenyôfa, és a kertekben a plasztik télapó, meg a mûanyag rénszarvas szánkóval. E sorok írójának szomszédságában például már évek óta teliaggatják az erkélyt különbözô méretû és formájú felfújható télapókkal, s vidámságot sugároz a sok kivilágított ablak és kerti fa.

Ezzel egyidejûleg nagy a keletje az antik dolgoknak, legyen az karácsonyfadísz, vagy ajándék.

Újdonság az is, hogy az ünnephez látszólag alig kötôdô területek is követik a karácsonyi trendet, mint a sült almás és fahéjas ízesítésû joghurtok. Mi több: a Römerquelle cég még alma és fahéj illatú ásványvizet is kínál.

Újra divatba jött a Jézuska: Ausztriában egy egyesület azt követeli, hogy a Kisjézus foglalja el újra helyét, amelyet egy ideje "bitorol" a késôbb divatba jött, angolszász területrôl átvett télapó.

Aki nem tud mit kezdeni a kereszténységgel, az ilyenkor a téli napfordulót ünnepli, vagy az év végi ünnepek népi gyökereit keresi. A karácsony azonban - legalábbis Ausztriában - még mindig, vagy újra spirituális ünnep: így vélekedik az osztrákok 47 százaléka, s 40 százalékuk készül az éjféli misére menni.

A divat minden változása közepette változatlan azonban az ünneplés és az ajándékozás.

Horváth Júlia

Szép és kedves hagyománnyá vált, hogy a marosszentgyörgyi katolikus egyházkerület hangszeres- vokális együttese Baricz Lajos tisztelendô vezetésével karácsonyi énekekkel kopognak be szerkesztôségünkbe, nemcsak az ünnepi hangulatot hozva, de békét árasztva, és áldást kérve munkánkra.

A marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat 2002. decemberi számának költôi: Király László, Szepesi Attila, Karácsonyi Zsolt, Kibédi Varga Áron, Kovács András Ferenc és Kosztolányi Dezsô. Jelenetet közöl Hatházi András, novellát Fazakas Attila, Huber András, paródiákat Székely Csaba, naplót Parti Nagy Lajos, irodalomtörténeti elemzést Széles Klára. A Dokumentum rovatban tanulmányt olvashatunk Gagyi József tollából (Terv és valóság. Az új hatalom 1949-ben az országban és a Székelyföldön). Recenzióval, jegyzettel van jelen Gergely Tamás, Nagy Tímea, Vallasek Júlia, Láng Zsolt és Nokolaj Bojkov bolgár szerzô.

Immár három éve, hogy a városvezetés lehetôséget teremt arra, hogy a marosvásárhelyi vallásos kórusok felléphessenek a helyi szabadtéri színpadokon, ünnepköszöntô mûsorukkal. Az idei szervezés, túltéve minden eddigin, nagymértékben hozzájárult, hogy a zord idô dacára meleg hangulat uralkodjon mind az éneklôk, mind a hallgatóság körében.

Köszönet a törôdésért!

Áldott, békés karácsonyt és boldog új esztendôt kívánnak a marosvásárhelyi Szent Anna ortodox kórus tagjai és karmestere,

A hétfôi havazás nem okozott különösebb gondot megyénkben, legalábbis ezt nyilatkozták a délelôtt folyamán lapunknak a körképünkben megszólaltatottak.

A Citadin Prest hat tehergépkocsival és egy útgyaluval már a hajnali órákban takarította a fôutakat Marosvásárhelyen. Elsôsorban a fôtéren, a Dózsa György, a Calarasilor, a Stefan Cel Mare, Marinescu, November 7 és a Segesvári útra szórtak csúszásgátló anyagot. Az országút- karbantartók ugyancsak hajnalban láttak munkához a kerületi egységek övezetében: Segesvár, Erdôszentgyögy, Ratosnya, Sármás, Radnót és természetesen Marosvásáhelyen dolgoztak teljes személyzettel és gépekkel. A megyei útkarbantartók elsôsorban a Szászrégen és Nyárádremete, Sárpatak - Faragó, Ernye - Iszló, Marosvásárhely - Mezôrücs, Sármás - Bánd útszakaszon takarították el a havat az utakról. A megyei útügyi igazgatóságon az ünnepek alatt is állandó szolgálat mûködik. Akik a megyékbeli útviszonyokról szeretnének érdeklôdni, hívhatják a 166-580-as telefonszámot.

Nistor Ioan, a marosvásárhelyi vasútállomás fônöke elmondta, a vonatok menetrend szerint közlekednek. A Segesvár fele közlekedô nemzetközi járatoknál sem volt késés - jelentették a Küküllô-parti város állomásáról. A váltókat és a peronokat megtakarították. Három felkészültségi fokot készítettek elô, esetenként ez bizonyos létszámú ember és gép mozgósítását jelenti. Így a környékünkön nem érheti meglepetés a vonatvezetôket s az autósokat.

A repülôtéren is állandó a szolgálat, eltakarították a leszállópályát, azonban a TAROM gazdasági okok miatt a tegnaptól 2003. január 6-ig felfüggesztette a belföldi járatokat.

A marosvásárhelyi távolsági autóbuszállomáson menetrend szerint indultak az autóbuszok.. A rendôrséget nem sokkal többen keresték fel koccanás bejelentésével, mint korábban.

A polgárôrség is készenlétben áll, tudtuk meg Jinga Sandu ezredestôl, megyei parancsnoktól. Állandó szolgálatot teljesítenek, a 250-608-as telefonszámon várják a bejelentéseket. A megyei és az országút-karbantató egységekkel tartják a kapcsolatot és szükség esetén, nagyobb forgalmi dugók keletkezésekor azonnal akcióba lépnek, akár a csendôrséggel és a katonasággal együtt. A meteorológiai intézet jelentése szerint azonban ettôl nem kell tartani. Laposnyán 10, Gödemesterházán 5, Szovátán 3, Ratosnyán 2, a megye más övezetében pedig ennél kevesebb a hullott hóréteg vastagsága. Az elôrejelzés szerint lehûlés várható, tehát huzamosabb havazás nem lesz.

Bölöni Domokos

Áronka gumicsizmát kért volna az angyaltól. Kért... volna, mert levelet nem írhatott, nem maradt cigarettapapírnak való sem a háznál. A falut hatalmas latyak fojtogatta, csak a nagy és erôs emberek járhattak a felázott, kátyús úton, meg a szíjas kis parasztasszonyok, akik ügyesen a kerítések mentén tapicskolva kerülték el a lábbelit oly igen marasztaló sár sûrûjét.

Ha hoz az angyal egy pár fényes szárú gumicsizmát, akkor Áronka összefog két barátjával, Józsikával és Ferikével, és a szentestén elmennek kántálni. De próbát sem tudnak tartani, mivel Józsika belevágódott egy pocsolyába, és nagyon meghûlt, az ágyat nyomta, Ferike pedig fát hordott a nagyobb testvéreivel, éppen az udvarukon zúgott bôszen a favágógép. Azt is két cudar ökörrel kellett odavontatni.

Sírdogált hát Áronka a kemence mellett, a háromlábú széken, melyet, míg élt, Apó használt, de mióta kiköltözött a Csere-erdô alá, a tölgyek tövébe, a kisgyerekre maradt. Egyszer csak kopognak az ajtón, s hát ki jön hozzájuk, éppen a keresztapja. Hozott egy kis tejet s két piros almát. - Hát te? - kapta ölbe Áronkát. - Te miért gunnyasztasz itt, mint valami bánatmadár?

A gyerek helyett édesanyja panaszolta el, hogy né, már iskolába sem tudja adni, mert az angyalnak nem írhat levelet, hiszen nincs papír, s ceruza helyett is csak egy ácsplajbász porosodik a vakablakban.

- Aztán az énekeket tudod-e? - kérdezte a Kereszt'. - Hát azokat úgy nagyjából igen, de nincsenek összepróbálva - hüppögte a kisfiú.

- No, hát arról teszünk - kacagott a Kereszt'. - Majd este érted jövök, s átviszlek a hátamon Vargáékhoz, Ferikéékhez, annak erôst' papos az anyja, mindjárt dalárdát csinál belôletek.

Hogy, hogy nem, estére már jobban lett Józsika is, szôke arcából nevetôs kék szeme úgy villant ki, mintha nem is csak a falubéli rokonságot, hanem az egész világot meg akarná énekelni, Betlehemtôl Isten-segítsen keresztül Budapestig s tova né, Tokióig s még tán egy kicsit tovább is egy bakarasszal.

Ferike eddig is egy kicsit kancsi volt, de most a boldogságtól annyira elkezdett bandzsítani, azt hitted, valaki járkál a háta mögött.

Hát Vargáné, az aztán tényleg csengô hangú asszony - úgy muzsikált a szája, hogy csak nézték, nem lóg-e ki belôle valamiféle orgonasíp vagy furulya is. A három gyermek hamar összeszokott, hiába ugratták ôket a felnôttek, hogy az nem úgy van, hogy "A próféták elhallgattak, Krisztus a testben eljött", hanem úgy, hogy "A próféták elhallgattak, s a patakon lefutottak". És az sem úgy van, hogy "Szívünk vígsággal ma bétôtt", mert annak az égvilágán semmi, de semmi értelme nincsen, hanem úgy szól eredetiben, hogy "Szívünk vígság, almabéfôtt", az pedig igazi téli csemege, még a cinegének is -, ôk éppen úgy énekelték, ahogy Varga Annus néni mézes hangján elôénekelte volt a dal mindenik sorát. Lett siker, mert a kántálópróba végén valóban kaptak finom almalevet, gyöngén megcukrosítva, mázas korondi csiporban.

Hanem az angyallal mégsem sikerült beszédbe vagy üzenetbe vegyülni. Az biztosan el is kerüli a falut, a mélységes sártenger miatt. Jól is nézne ki a fehér slafrakja abban a szürkés-fekete disznópocsban.

Úgyhogy az ünnep szombatja mindhármuknál bánattal telt. Józsikának felment a láza, s azért sírdogált, Ferikének meg kellett volna talpalni a bakancsát, de Batyus Jóska bá, az öreg suszter azt mondta Vargánénak, hogy fogja az egészet, itt van né, ad hozzá egy Falvak Dolgozó Népét is, egy újságot, csomagolja belé, s hazafelé vesse a Vaddisznók patakába, mert oda, s nem gyermeki lábra való.

De aztán valahogy elboronálta az Isten a bajokat. Nem lehetett könnyû a dolga, hiszen a világon csak minden századik ember él úgy, ahogy; a többi bizony nélkülöz. Áronkának csak elnyílt a szeme, amikor csengôszó jött a tornác felôl, s mikor kilépett, hát egy pár valódi görbe falábat talált szíjakkal átkötözve. Angyalnak persze híre-pora. Nosza fel is próbálta, passzentre találtak, le sem is akarta dobni ôket, a frissen tapasztott ház földjét végiglukasztotta, mert a faláb tövében csokros szeg volt, vaskarikával. Nyakon kellett legyinteni a lurkót, hogy föl ne szántsa örömében a pitvart.

Nosza föl a falábra, s el Ferikéhez az örömhírrel. Hiszen neki már van mivel menni kántálni. Ferikének volt már korább is ilyen jármûve, és Vargáné is addig rimánkodott Batyus Jóska bának, míg az öreg mégis meghegesztette valahogy a kis bakancsokat. Így már ketten cubikkoltak az utca közepi latyakban Józsikához. Aki az örömre egybôl lábra kapott, meg persze falábra is, és alig osont be az alkony a faluszéli házak közé, a kis trió máris felkerekedett. - Megszületett Megváltója az egész világnak! - adták hírül minden második-harmadik háznál. Tévedésbôl még a Vargáék haragosához is bementek, ott pedig Kajla Katica, aki mindenkitôl féltette az urát, azt válaszolta a szíves köszöntésre, hogy "Nôjön nagyot anyátoknak a füle!" - s nem adott semmit.

Ettôl eltekintve azonban semmi sem zavarta kántálásukat. Tíz óra tájban összetalálkoztak a felnôtt kántálókkal, azok úgy berezeltek, mikor kézilámpásuk rávillant az út közepén gólyalábon mûvészkedô három manóra, hogy a kántornak elment a hangja, nem is tudta elkezdeni a soros háznál a Dicsôséget, míg ki nem adtak a háziak egy pohár rabvallató nova bort.

A szereplés sikerrel járt, a pénzt, amit adományba kaptak, testvériesen elosztották, mindegyikük tizenöt lej negyven banit vihetett haza. Otthon takaros kis karácsonyfa várta ôket, Ferinek új bakancsot, Józsikának egy téli gyapjúpulóvert, Áronkának pedig - vadonatúj patyolat gumicsizmát hozott. A karácsonyfa mellett pedig ott üldögélt egy pohár bor mellett Kereszt', aki azokat a takaros falábakat a lurkónak oly hirtelen megfaragta.

A fa alatt forgács-bölcsôben Kukoricacsô- Jézuska álmodott.

Klasszikus és kortárs magyar írók karácsonyi verseibôl, novelláiból, emlékezéseibôl nem egy terjedelmes antológiát lehet összeállítani - s örvendetes módon vannak is ilyen kiadványaink szép számmal: a budapesti Palatinus (például) Az ünnep angyala és a Karácsonyi történet címû köteteket jelentette meg a közelmúltban - Háy János igényes összeállításában. Ezekben a rangos novellagyûjteményekben többek között Babits Mihály, Bródy Sándor, Cs. Szabó László, Déry Tibor, Illyés Gyula, Jókai Mór, Kosztolányi Dezsô, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Pilinszky János, Sinka István, Szabó Dezsô, Tamási Áron kitûnô írásait olvashatjuk. De ugyanilyen gazdag ágazata van irodalmunkban a karácsonyi lírának is; elegendô talán csak a kiemelkedô csúcsokat említeni: Adyt, József Attilát. Magyar karácsonyok címmel látott napvilágot tavaly minálunk egy szerényebb válogatás; ebben helyet kaptak - a már említettekkel egy sorban - olyan jeles erdélyi szerzôk is, mint Dsida Jenô, Kányádi Sándor, Kiss Jenô, Sütô András, Wass Albert.

Mély gyökerû, változatos fogantatású karácsony-élményeit Wass Albert vallomásos versekben, novellákban örökítette neg forgatagos életpályájának különbözö szakaszaiban. Gyermekkori emlékek elevenednek meg Az én titok-karácsonyom címû, 1941-ben írt novellájában: az "er-délyi nagy gyász" éve utáni karácsony esték nyomasztó hangulatát idézi fel itt megindítóan. Ugyanide tér vissza egyik öregkori írásában (Emlékezés egy régi karácsonyra, 1978); Kolozsvár 1918-as szomorú, "ünneptelen" karácsonyára, a román hadsereg bevonulására emlékezik, mikor is a szülôk így vigasztalták az angyaljárást hiába váró kisgyermeküket: "Az angyalnak ma más dolga van, lelkecském, nem ér rá velünk törôdni." Ezen a napon, december 24- én a város utcáin végigvonuló gyertyás betlehemi menetet vadul lövöldözô katonák oszlatták szét...

Fegyverek ropogása idején, 1942 karácsonyakor küldte üzenetét Wass Albert a Don menti lövészárokban, hóban és fagyban ôrt álló magyar honvédnek; Karácsonyi levél címû írása a kolozsvári Ellenzék hasábjain látott napvilágot. Szavaiban a lelkiismeretet nyugtalanító aggodalom és együttérzés kapott hangot: "Ezen a karácsonyestén egy kicsit úgy érezzük magunkat meleg otthonunkban, mintha elárultunk volna Téged" - szólt a frontra vezényelt bajtárshoz. Akinek percenként szembe kellett néznie a halállal.

Nem sok idô múltán maga is megélte, övéivel együtt, a hazától távoli földeken bolyongó menekültek szívszorító karácsonyait; bujdosó magyarok zsoltáros ünnepét írta meg, már amerikai emigrációban, Magyar karácsony Bajorföldön címmel. S ekkoriban keletkezett - minden jel szerint 1956 októberének történelmi jelentôségû napjai után - a Magyar karácsony az égben címû karcolata is. A Karácsonyi mese kiadatlan novelláinak A költô és a macska címû kötetében jelent Amerikában, 1989-ben.

A költô Wass Albert - a hontalanság országútjain barangoló vándor - 1945 karácsonyán Plarnhofban így fogalmazta versbe "mégis" töretlen bizakodását: "Angyalok húznak a világ fölött./ Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!/ Megszületett az Igazság, a Jóság,/ Akit úgy vártunk: megszületett végre!" Üldözött magyar íróként, Bajorerdô zimankós fenyveseinek téli világában is hitte, hirdette: "Karácsony készül, emberek!/ Szépek és tiszták legyetek (...)" Megpróbáltatásainak legsúlyosabb pillanataiban is vallotta: "Az igazság elôtt/ hajoljon meg a fegyver/ s élhessen szabadon/ e földön minden ember."

Mindenkori karácsonyok mindenkori igéit olvashatjuk ki Wass Albert írásaiból.

Nagy Pál

LEGDRÁGÁBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK: JÉZUS KRISZTUS!

Furcsa ez a két szó egybeírva. És mégis igaz. Év közben nem is gondolunk rá, talán túlságosan természetes és elkoptatott, vagy túl hihetetlen. Karácsonykor viszont újra megtelik élettel, sugárzik a mennyei fénytôl és tartalomtól. Egy gyermek, akinek születése felbolygatta a római birodalom állóvizeit, akinek megjelenése feje tetejére állította a világot, akinek születésétôl más idôket élünk, akinek születésével megkezdôdött az üdvösségtörténet beteljesülésbe hajló idejének visszaszámlálása. Egy gyermek, aki felnôtt korában azt állította, hogy: "én és az Atya egy vagyunk… Aki engem lát, látja az Atyát is… Veletek vagyok mindennap a világ végéig… Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást". Egy gyermek, akirôl nem tudott senki semmit (néhány próféta és Isten által "kiválasztott" kivételével). Akitôl hogy, hogy nem, de Heródes széke, Pilátus trónja, az írástudók magabiztossága is megingott. Egy gyermek, akit hagytak, hogy megszülessen, akinek látásáért megérte keletrôl is eljönni, és akinek látásától Simeon is nyugodtan tért "haza".

Ki ez a gyermek? Mi, keresztények csináltunk istent belôle, vagy tényleg a Magasságbeli Fia? Mert ha valóban Jézus a Krisztus, akkor karácsony több mint a szeretet ünnepe úgy általában. Akkor családjaink a szent családtól vehetnek példát. A történelem folyamán mi keresztények azt is megpróbáltuk, hogy mivel ez a titok túl meredek, Istent
"leegyszerûsítettük emberré"… De mennyire járható út ez? Kötelezô-e, hogy minden, még Isten világa is az emberi logika szerint történjék? Nem lenne-e inkább célravezetô, hogy egy kis megerôltetéssel a hit szemével nézzük - lássuk - feszegessük az élet nagy titkait?

Szinte érthetô is, hogy ha Jézusban nem a második isteni személy lett emberré - hogy minket megváltson és üdvözítsen -, akkor könnyebben
"megússzuk", mert ô, az ártatlan kis csecsemô, jó lesz körítésnek. Maradjon csak Jézuska… Jó, hogy itt van, jó hogy megszületett, mert hiszen így van apropója a disznóvágásnak, a bevásárlóközpontok megrohanásának, a vásárlási-ajándékozási dömpingnek, és még sokan jól is járnak. Ráadásul eme giccses ünnepi felhajtásnak az eredménye sem "mellékes", mert legalább egy nap, egy éjszaka elhallgatnak a fegyverek, "fel-fedezik" újra egymást a családtagok, szippantanak egyet az óhajtott béke és szeretet légkörébôl, és újév harmadnapjától mintha mi sem történt volna, megy az élet tovább.

Szemérmetes ünnep a karácsony. Kemény a héja, mint a diónak. Csak azoknak fedi fel titkát, akik tényleg akarnak ártatlanok lenni, mint a gyermek. Tiszták és ragyogó szemûek. Szeretnivalók és szeretetre méltók. Mert a szeretetbôl nem lehet hasznot húzni, sem megfizetni. Csak sütkérezni lehet benne, mint a napsütésben, csak árasztani lehet minden értelmi megfontolás nélkül, mert a szeretetnek ez a természete.

Talán azért forog a világ a maga keserû levében, azért nem haladunk elôre egy tapodtat sem, mert ez a túl szédületes mélységû- magasságú titok, Isten megtestesülésének titka, a szeretet törvényének titka, túl sokat kívánna tôlünk…

Pedig a karácsony ténye napnál világosabb történelmi esemény. Minket, hívôket is állandóan szembesít.

Hány karácsonyt kell még megérjünk, hogy végre lángra lobbanjunk, hogy szárnyra kapjunk és kezdjünk úgy szeretni, ahogy csak egy gyermek tud? Mennyi idônek kell még eltelnie itt Erdélyben is, hogy elhiggyük: karácsony óta "lokalizálni lehet a mennyet" (Barsi Balázs)… Szent lett az emberi test, az anyaméh, a szerelem, a munka gyümölcse, a mindennapi kenyér, amely az oltáron Jézus testévé változik. Hány karácsonyra van szükség, hogy megértesse velünk, mi elsôsorban nem a Nyugat után kell futkossunk, sem a gazdagabb szomszéd után, hanem örök üdvösségünk után. És hogy ezt az üdvösséget nem csak gazdagon lehet elérni, sôt bizonyos tekintetben épp a szegények, a kisemmizettek, a hajléktalanok, az Isten irgalmából élôk vannak helyzetelônyben…

Jó lenne végre megértenünk karácsony "hozadékait", hisz életünk értelmének megértése is ezen múlik. A megtestesüléssel Isten egy olyan
"befektetést" hajtott végre, amely nem hagyhat minket nyugton, amelynek megtérülése, hatékonysága a mi mindennapos szeretetünkön múlik. Nem csak közben és néha kell megmutatnunk jobbik felünket, hanem egész életünk egy nagy odaadás kellene legyen Isten és embertárs szolgálatára. Karácsony Isten szeretetét reklámozza, amely szeretetet nem múlhatunk soha felül, de megközelíthetjük. Az ô képmásaiként nekirugaszkodhatunk emberileg is, hisz maga a betlehemi gyermek bátorít erre. Nincs szó mítoszról vagy legendáról, gyerekeknek szóló mesérôl, hanem az élet halálkomoly mélységeirôl, amelyekre ôszintén vágyakozunk, amelyeket elcsendesült perceinkben érzünk és tapasztalunk, csak esetleg nem mondunk ki, és nincs elég erônk ahhoz, hogy vállaljuk is, és amelyek az elsô karácsonnyal mindannyiunknak megadattak. Az Istengyermek nem a karácsonyfánkra vagy a méregdrága ajándékokra kíváncsi, hanem minket akar ott látni jászla körül, hogy üres kézzel, de rá nyitott és tiszta szívvel felfedezzük benne a legnagyobb ajándékot, a bennünk is megszületô Istent.

Sebestyén Péter plébános,Erdôszentgyörgy

A Föld legfenségesebb és legdicsôbb eseménye: Jézus Krisztus születése. Betlehem glóriáját és jelentôségét nem lehet egyszerû szavakban visszaadni, bár az egész univerzum részt vett ebben az eseményben.

Mindez egy kis országban, szegényes istállóban történt. Nem az volt a csoda, hogy egy szûz gyermeket szült, hanem az, hogy Isten Fiának adott életet. Mária által, Isten, az Ige, testté lett. Milyen tisztán és meghatóan tárja fel a Biblia ezt a valóságot: "az ige testté lett..."

A legmeghatóbb karácsonyi üdvözlet, amelyet valamikor kaptam - mondta valaki - nem képeket tartalmazott, hanem díszes betûkkel írt üzenetet:

"Az Ige nem filozófia lett, sem elmélet vagy valamilyen felfogás, amelyet tárgyalni, megbeszélni vagy mérlegelni kellene. Az Ige személy lett, akit követni, kedvelni és szeretni kell".

Az "IGE" szóban a karácsony igazi jelentôségét fedezzük fel:

Isten önmagát ajándékozta nekünk. "Testté" lett, hozzánk hasonló személy. Ugyanolyan tapasztalatokban volt része, mint nekünk, hasonló kísértésekkel küzdött, mint mi; de mindezekben gyôztes maradt. Soha se felejtsük el, hogy a testet öltött Krisztus, a Megváltó Isten volt közöttünk.

Felmérhetetlen ajándékot fedezhetünk fel Jézus Krisztusban!

Felülmúlja a királyokat, az uralkodókat, a hôsöket, a tudósokat, a politikusokat, és az összes sztárokat. Senkinek sem volt olyan hatása a világra, mint a Betlehemben született Gyermeknek. Hiszem, hogy megéri Jézussal foglalkozni. Senki se távolítsa el életébôl; mert aki így tesz, élete legértékesebb ajándékát veszíti el. Ez a veszély karácsonykor gyakrabban lép fel. Az embereket annyira lefoglalja az ünnepi készülôdés, hogy nem marad idejük a legfontosabbra: Jézus Krisztus születésére!

Szomorú történetet hallottam: a család és a rokonság az újszülött gyermek keresztelôjére gyûlt össze. A vallásos ceremóniát ünnepi vacsora követte a szülôi háznál. Az asztalterítéskor a szolgálólány a szülôk ágyára helyezte a bébit. A meghívottak rendre érkeztek. Amikor a ruhatár megtelt, az újabb érkezôk felöltôiket az ágyra helyezték anélkül, hogy észrevették volna a gyermeket. Majd asztalhoz ültek. Ettek és szórakoztak. Midôn az édesanya ünnepelt gyermekéért ment, az ágyon megfulladva találta. Szívet megindító történet, de vajon hányan tesznek így Jézussal. Az emberek karácsonyt ünneplik; szórakoznak, mulatnak, megajándékozzák egymást, és megfeledkeznek a legfontosabbról: Jézus Krisztusról.

Vajon mikor fogunk felfigyelni Rá, és értékelni a menny legdrágább ajándékát?

Valaki a következôket mondta:
"Sohasem tudjuk, hogy Jézus az, amire szükségünk van, ameddig nem lesz Ô az, amire szükségünk van. És ha Jézus mindenünk, akkor felfedezzük, hogy igazán Ôrá van szükségünk".

Karácsony üzenete: Megszületett Immánuel, ami azt jelenti: Velünk az Isten! Tanította az embereket, megváltoztatta szívüket, gyógyította a betegeket, feltámasztotta a halottakat és megmentette az örök kárhozattól.

Viorel Dan adventista
lelkipásztor, Marosvásárhely

Lehet, hogy ünneprontó bejelentés, a karácsonyi írások nagy része az ünnep elôtt fogalmazódik meg, ezért egyszer erôltetett, másszor régebben átélt ünnepek hangulatát hordozza, esetleg egy boldog ünneplésnek vágyát adja vissza. Ünnepkészületben, eltöprengve a megszokott betlehemi, karácsonyi kép fölött egy - általában - elhallgatott emberi érzés tûnt fel, ami az ünnepi istentiszteleteken, miséken így szólal meg: " és nagy félelem vett erôt rajtuk" (Lk 1,9).

Nagy esemény leírásának sorai közé beékelôdött emberi arcok tûnnek elô. Fényes angyali megjelenéstôl megilletôdött éjszakában egyszerû pásztorok néznek az ég felé: valami rendkívüli dolog történt, mert a megszokott csendben most mennyei énekkar éneke hallatszik. A félelmetes sötétség magába záródik, mert az Isten dicsôsége körülragyogja a mezôt, a nyájat, a tájat. Betlehem éjszakai nyugalmában egy csillag ôrködik az új, más világ indulásánál… Jeruzsálem felé aranyajándékot hozó keleti bölcsek érkeznek kíváncsi tekintettel: hol kell majd az ajándékot átadni? Ebben a "csendes éj"-ben csak egy király szemére nem jön álom, mert ôt
"nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet" (Mt. 2,3).

A "szentséges éj"-ben lassan terjedni kezd a félelem, a nyugtalanság; mostantól kezdve más lesz ott minden, mert "Üdvözítô született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában" (Lk. 2,11). Addig a Betlehemnek nevezett Dávid-városban Augustus római császár rendelete volt érvényes és Heródes nevû izraeli helytartó volt az úr, de ezzel az éjszakával kezdôdôen az "Úr Krisztus" szava és tanítása lesz az irányadó. Addigi rendjében felbolydult világ más mértékkel fog mérni, hisz alig telik el pár év, és a Hegyen így alakul át a törvény, "hallottátok, hogy megmondatott: szeresd felebarátodat, és gyûlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket" (Mt. 5,43-44).

Karácsonyban, vagyis az új világ hajnalhasadásakor csillagfényben érkezik egy angyali biztatás: "ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet" (Lk. 2,10). A félelem angyali feloldása az örömhirdetés ott a betlehemi mezôkön. Ez az angyali félelemfeloldás vonul végig minden év vége felé városaink és falvaink ünnepi készülôdéseiben, örömszerzô szolgálataiban. Így él tovább az öröm híre és híradása ma is, hogy a harmadik évezred erdélyi emberét Isten felé indítsa a félelem gerjesztette tehetetlenségébôl. A félelem látható külsô jele a mozdulatlanság, ezért az örömhírt meghalló "pásztorok így szóltak egymáshoz: menjünk el egészen Betlehemig" (Lk. 2,15).

Bennem is megszólal a karácsony félelme; ünnep elôtt a kíváncsiság hangja: milyen lesz ez az ünneplés? Ünnep után pedig a jogos rákérdezés: mennyivel lett gazdagabb és szebb az életem? Félelmem feloldásaként már hallom az angyali örömhírt "született ma nektek", és indulok "el egészen Betlehemig", hogy együtt örüljünk a világ Megváltójánál.

Ötvös József lelkipásztor,
Marosvásárhely

Amíg az adventi szent idô a reményteljes várakozás ideje, addig a karácsony a csodálatos beteljesedésé. Beteljesedett az ígéret: Isten elküldte Fiát hozzánk, emberekhez. Ennyire szeretett minket, noha mi bûnösök voltunk.

Isten maga a Szeretet - megosztotta velünk is végtelen szeretetét. Ez a karácsony lényege, ezért karácsony a szeretet ünnepe. A történés mikéntje fontos, de másodrendû.

Életünk a külsô események pergôtüzében zajlik, ezért hajlamosak vagyunk magunk is a külsôségekre figyelni, és abban élni meg az ünnepet. Szükséges a külsô, a körítés, a csomagolás. Szükséges, de nem elég. Karácsonykor nem állhatunk meg az ünnepi fényeknél, a bevásárlásnál, lakásunk takarításánál, a töltött káposztánál. De nem rekedhetünk meg a vallásos külsôségeknél sem, ami pedig kecsegtetô: karácsonyfa, Betlehem-készítés, napkeleti bölcsek látogatása, pásztorok hódolata, angyalok köszöntése; csodálatos, évszázadokra visszanyúló hagyományok felelevenítése és ápolása. Ez mind szép, de külsô, amely csak jelzi a lényeget. A bennsô a lényeg: Isten megtestesült, belépett a mi világunkba, be akar lépni személy szerint az én világomba. Általa jobbá, szeretôbbé, türelmesebbé, kedvesebbé, megértôbbé, segítôbbé - egyszóval - krisztusiabbá/keresztényebbé kell válnom, épp a bennem is megtestesülô Jézus Krisztus által.

Én így szeretnék, így akarok ünnepelni, függetlenül attól, milyen lesz a külsô körítés idén karácsonykor. Lelkem mélyén azt szeretném, hogy minden ember belül, szívében élje meg a karácsonyt, és akkor volt/van értelme Isten megtestesülésének: minket testvérekké tett. Következésképp csak együtt vagyunk-lehetünk Isten gyermekei.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott karácsonyt testvéreimnek.

Baricz Lajos plébános, Marosszentgyörgy

"Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsôsége, látni fogja minden ember egyaránt."

Egyszer egy lelkipásztor gyerekekkel folytatott karácsony esti beszélgetésérôl olvastam. A lelkész megkérdezte tôlük a következôt: ki szokott közületek ajándékot kapni szülinapján? Mindenki jelentkezett. Hát karácsonykor? Erre is mindenki jelentkezett. De hogy van az, hogy az én szülinapomon is és a Jézusén is én kapok ajándékot? - kérdezte tûnôdve az egyik gyermek.

Fura kérdés? Nem, csak mi erre ritkán gondolunk karácsonykor. Szeretteink közül mindenkit megajándékozunk, csak a Legfontosabbat, akiért a karácsony van, felejtjük el rendszeresen.

Hadd legyen az idei karácsony más, mint a többi. Hadd próbáljunk most a pompán, az ajándékhalmazon, az ünnepi asztalon túl valami fontosabbra gondolni, Jézusra, a megszületett Megváltóra. És Neki vigyünk ajándékot. Úgy, hogy amibôl sok van, megosztom vagy lecsiszolom, és amibôl kevés van, gyarapítom. Olyan jó lenne, ha a gazdag ünnepi asztalról jutna a szegényebbre is. Vagy ha az lenne az ajándékunk, hogy kissé lecsiszolnánk a büszkeségünkbôl, a hiúságunkból és megpróbálnánk feltölteni a szeretet és szolgálat hiányos völgyeit. Mindenki tudja, hogy mi az az életében, amibôl sok, és mi az, amibôl kevés van. Legyen az egyenetlen egyenessé! Ez legyen az idei ajándékunk a nagy Királynak, így készítsük szívünkben az utat Hozzá.

Pappné Tóth Noémi evangélikus lelkipásztor, Marosvásárhely

(MTI-Press) - A természet világában csak az ember tud ünnepelni, vagyis felosztani az idôt a munka és az öröm, pihenés alkalmaira.

Az ünnepnek az asszony a lelke, aki februárban elôveszi a perselyt, gyûjti az alapot, nyár utóján összeállítja a névsort, összetöri a malacka- perselyt, beosztja a hozadékát, aztán jövet-menet figyeli az üzleteket, hol van akció, árleszállítás, kiárusítás, könyvvásár.

Ami anyagi, az évezredekkel ezelôtt is megvolt. Az egyiptomiak is megajándékozták egymást ünnepkor, a rómaiak pedig olyannyira, hogy a házi rabszolgák is részesültek belôle. A családot is ünnepelték: az egyiptomi Isis a kis Horus napistennel régi Madonna ábrázolás, szimbóluma az élet és a fény boldogító létének. Igaz persze, hogy a keresztény Isten másképp jön a világba: szegényekhez jön, kitaszítottként, sötét istállóba hozza a fényt - kiterjeszti az adományt minden emberre.

A beszéd ajándéka

Ami merôben új a keresztény tanításban, azt János evangélista fogalmazza meg: "az Ige testté lôn". Pedig Jánost karácsonykor alig emlegetik, filozófikus, nehéz, nem ír
"gyermekségi történeteket", mint Máté és Lukács, ô legyen a tudósoké. Mégis, amit János mond, azt akár hittitokként, akár költôi jelképként értelmezi valaki, az mindenképp a karácsonyi ünnep eredeti lényege.

Isten emberré lett, hogy osztozzék emberi sorsunkban, gyötrelmeinkben, életünkben, halálunkban, és elvezessen a békesség útjára, mely a lét egyetlen biztosítéka - vallják a hívôk. Ha visszagondolunk a teremtés-történetre: a "legyen" alkotó szava, és az emberbe lehelt lélek összetartozik: az ember az egyetlen lény a természetben, mely nemcsak az ünnep, de a beszéd ajándékát is bírja; a beszéd, amelyben a szó földöntúli pecsét rajtunk, jelölés, mint a gazda karikája az Elgyûrözött vad-on (lásd Babits Mihály versét). A jel elvetése a süllyedés veszélyével fenyeget.

A kábítószeres fiatalok között igen sok a csecsemôkorban állami gondozásba került gyermek. Ellátást kapott, anyai szót nem. A szeretethiány és a beszédfejlôdés lemaradása együtt jár.

A kisiskolásoknak mintegy harmada olvasási zavarokkal küzd. Az európai átlagot tízszeresen meghaladja ez a zavar. Sokféle oka lehet, de a legfontosabb: ritka és kevés a szülôi szó, a mese, a beszélgetés. A bölcsôdal feledésbe ment, nemzedékek nôttek és nônek fel nélküle.

Örömhozó szavak

Mennyit vétünk a beszéd titokzatos ajándéka ellen! Kényelembôl, lustaságból, kapkodás miatt, nincs idônk megválasztani "az egyedül üdvözítô" szót, inkább mondunk helyette idegent. És mennyit vétünk a nyelv zenéje, a szavak harmóniája ellen, a jelentésükrôl, s az abból eredô képzettársításokról nem is szólva.

De szép ajándék is lenne, ha a gyerekek és fiatalok elhatároznák: legalább az ünnepen nem használnak feleslegesen (mert néha elkerülhetetlen!) idegen szót, csúf hangzásút, közönségeset meg semmiképp! Akkor talán szívünkhöz szólna János hangja, amint azt Reményik Sándor megidézi:

"János evangélista negyedik,

külön áll, világvégén, valahol,

vagy világ kezdetén, vad sziklavölgyben

s a fénytelen örvény fölé hajol,

és megfeszül lénye, mint az íj,

feszül némán a mélységek fölé,

Míg lényébôl a szikla-szó kipattan

s körülrobajlik a zord katlanokban

visszhangosan, eget-földet verôn

hogy megrendül a Mindenség szíve:

kezdetben vala az Ige

S az Ige testté lôn."

Bozóky Éva

A Nap születése

"Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek" - idézi fel Ady Endre meghatottan egy régi-régi karácsonyát. Talán mindannyiunk lelkében él még a gyermekkori karácsonyok emléke, amikor csodaváró szívvel álltunk a betlehemi jászol elôtt, tekintetünket a kisded Jézusra szegezve. Jézust vártuk, és Ô minden évben eljött, hogy elhozza nekünk a boldogságot, a béke, a szeretet ünnepét.

A karácsony, bár szent ünnep, azonban a jó és a gonosz küzdelmének, a fény és a sötétség jelképei szembenállásának ideje is volt. Az ember mágikus és liturgikus cselekményekkel egyszerre próbálta meg az élet és boldogulás érdekében befolyásolni a kezdôdô új esztendô fordulatait, távol tartva az ártó erôket.

A mágikus alaprétegre rakódott rá a kereszténység liturgikus világának szokásegyüttese, a szent réteg, s ebbôl az összefonódásból alakult ki az a hagyománykincs, amelybôl ma már csupán töredékek ôrzôdtek meg.

A karácsony szláv eredetû szó, jelentése lépik, azaz a napfordulóval a régibôl az újba lép az idô.

Létezik két feltevés, miszerint karácsony latin
jelentése incarnatio, avagy creatio lenne, azaz megtestesülés, az Ige testet öltése, Krisztus földi születésének, a Messiás eljövetelének, az otthonnak, a családnak ünnepe. Idôpontja az ókori pogány napisten ünnepével esik egybe, amely nem más, mint a téli napforduló. A karácsonyt önálló ünnepként, Jézus születésnapjaként 325-336 között kezdték el ünnepelni.

Krisztus születésnapja, karácsony (dec. 25) a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A Megváltó jelképe a fény (gyertyák), az újjászületésé, az örök életé pedig az örökzöld, amit a karácsonyfa mint életfa, termôág képvisel.

Karácsony vigíliájának egyik legfontosabb hagyománykincse az ünnepköszöntés: betlehemezés, köszöntés, kántálás. Egy-egy elnevezés mögött az ünnepköszöntés sokfélesége rejlik.

A karácsonyi ünnepkör legjelesebb napja karácsony "vigíliája" (dec. 24), amely számos szokást, hiedelmet vont maga köré. Ezek részben a kereszténység elôtti képzetekbôl, a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárásokból, részben az ünnep keresztény jellegébôl fakadtak. E napon tilos volt az erdôn, mezôn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, fonni, foltozni, nehogy hályog képzôdjön a gazdasszony szemén, vagy mosogatni, mert ezáltal elveszítené szerencséjét. Karácsony elôes-téjén a kiterített mosott ruha is nagy bajt, betegséget hozhat a családra. Egyes vidékeken a pásztorok ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, kürtöt fújtak, hogy a gazdáktól ajándékot kapjanak. Másutt vesszôcsomóval járták sorra a házakat, és megveregették az állatokat, hogy jobban szaporodjanak. Ugyanígy a szaporulatot segítette, ha lencsét fôztek a jószágnak. Ha az állatok ezen az éjszakán bal oldalukon feküdtek, hosszú és hideg télre lehetett számítani.

Az eladó lánynak célszerû volt az esti harangszókor a kútba tekinteni, hogy meglássa vôlegényét. A legényeknek pedig ekkor nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak.

Ha karácsony "böjtjén" délben kukorékolt a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. Ha éppen karácsonykor hal meg, szerencsésnek mondható, mert akkor bûnbocsánatot nyer.

Karácsonykor, a szeretet ünnepén mindig egy kissé közelebb érezzük magunkat Jézushoz, a Megváltóhoz, ilyenkor az ünnep varázsa tölti el lelkünket békével és szeretettel szeretteink és embertársaink iránt, melyet gondosan ôrizzünk, hogy e varázs ne múljon el soha, hogy mindennap karácsony legyen számunkra.

Korondi F. János Karácsonykor címû versében nagyon szépen leírja ezt az érzést, miszerint nem csak karácsonykor kell szeretnünk embertársainkat, hanem egész évben

Karácsonykor, ha visszanézel,

keserûséget és szánalmat érzel,

hogy nem volt erôd többet tenni,

társaidat jobban szeretni.

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok!

Ördög Enikô-Melinda
muzeológus, etnográfus

A karácsonyfa-állítás szokása kb. 200 esztendôs múltra tekint vissza és német evangélikus gyakorlatból ered. Németország elzászi és badeni területérôl indult hódító útjára. Magyar nyelvterületen elôször az arisztokrata családoknál állítottak karácsonyfát a XIX. század elsô felében, de széleskörûen csak az 1850-es évektôl terjedt el, elsôsorban a városokban, míg a falvakban csupán a XIX. század végétôl, a XX. század elejétôl.

Akár egész fát, akár csak egy ágat vágtak, mindig feldíszítették. Erre a célra a tehetôsebbek boltban vásárolt szaloncukrot, mások maguk által fôzött szaloncukrot, leggyakrabban és legtöbben viszont ezüst- vagy aranypapírba csavart diót, apró almát, selyempapírba csomagolt, félbe tört kockacukrot, sárgarépa-szeletet vagy füzérre fûzött aszalt szilvát, vadkörtét, csokoládédarabot, kekszet, mézeskalács figurákat, azaz "bábsüteményt", valamint házilag készített mandulás süteményt használtak.

Az édességeken kívül füzérbe fûzött pattogatott kukoricát, süteményt, papírláncot, tehetôsebbek angyalhajat, üveggömböket is aggattak a fa ágaira.

A karácsonyfára tett termények mind jelképek voltak, de jelentésük homályba veszett, viszont ragaszkodtak hozzájuk, sôt a mai karácsonyfadíszek tekintélyes csoportja szintén ezeket a formákat ôrizte meg.

A fa a paradicsomi életfára emlékeztetett és a középkori paradicsomjátéknak is kelléke volt. Az alma a tudás fájának almáját idézte, míg a kukorica vagy papírfüzér és az angyalhaj a paradicsomi kígyót. Az alma ugyanakkor Krisztust is jelképezte a bibliai prófécia alapján (kivirágzott Jesse vesszeje! alma a gyümölcse). A dió ugyancsak Krisztus jelképe ( a rejtôzködô és elôjövô: megszületô, feltámadó Jézus!), amelyet ugyanúgy, ahogy az almát is, az üveggömbök váltottak fel. A gyertya a világ világosságát, a megszületett Megváltót szimbolizálta, amelynek különösen szép megfogalmazása volt az almába tett és a karácsonyfaágra felakasztott gyertya.

A magyar családokban ugyancsak kora este került sor (és ez így van ma is) a "Jé-zuska" vagy az "Angyal" megérkezésére és az ajándékok kiosztására.

A karácsony valódi ajándéka az emberi formát öltött, földre szállt Isten, azaz az Istengyermek megszületése, s vele a bûnös emberi nem megajándékozása a megváltással, amelynek analógiájára ajándékozták meg a családtagok, rokonok egymást, de elsôsorban a gyermekeket.

Mivel a Szabadító elküldésében Isten az emberiség iránti szeretetét nyilvánította ki, ezért az ember is igyekezett szeretetének valamely látható jelét adni, ami az ajándékozás valamilyen formájában nyilvánult meg.

Története pedig az ôskeresztény idôkre nyúlik vissza. Természetesen ezek az ajándékok még vizsgált korszakunkban nagyon egyszerûek voltak. Többnyire almát, diót, babát, harisnyát, kesztyût, hajba való szalagot, falovacskát, kisbicskát adtak, de elôfordult egy pár cipô, egy-egy könyv vagy iskolaszer: tolltartó, ceruza, vonalzó. Akadtak fából készült, kereken húzható állatfigurák, kisméretû szekerek, hintázó bohóc ugyancsak fából és apró cserépedények.

Csak az igazán módos családoknak tellett karórára, kerékpárra.

A gyermekek a legszerényebb ajándékot is örömmel fogadták. Számukra a legnagyobb ajándék mégis a karácsonyfa volt, amely az ünnep jelképe lett, a középkori termôág utóda. Életfaként a megújuló természetet jelképezte, az európai keresztény hagyományban bibliai elemekkel ötvözôdött. Egyes tudósok szerint a karácsonyfa állítása elôtt is készíthettek valamilyen életfát, termôágat karácsonykor, amelyet kincs névvel illettek. Feltevésük alapja a lakodalmi termôág archaikus hagyományával általános elterjedtsége.

A karácsonyi ajándékozás a szeretet megnyilvánulása. Az összetartozás az egymást féltô, az egymásért aggódó szeretet jelképe.

(ö)

Karácsony szentestéjén, Jézus születésének éjszakáján mindenhol a világon felcsendül egyik legszebb karácsonyi dal, a Csendes éj, eredeti nevén a Stille Nacht.

Hogy mióta hangos a Csendes éjtôl a karácsony reggelébe forduló éjszaka?

És honnan ered a dal egyáltalán?

Talán sokan szeretnék ismerni e szép dal eredetét, történetét. A szerzôket nem ismerte senki a zenemûvészetek ama 1844 karácsonyán rendezett berlini konferenciáján, ahol e vitát provokáló kérdések tudományos szinten elôször felmerültek. Pedig akkor német nyelvterületen már huszonegynéhány éve énekelték a dalt, és húsz éve ismertek voltak idegen nyelvû változatai is.

Végül a berlini Hofmusikkapelle egyik konferenciáján részt vett hegedûse, Klaus Hobe nyomozta ki és tette közkinccsé a Stille Nacht, heilige Nacht históriáját. Ime a történet:

1818. december 23-án a Salzburgtól nem messze fekvô Oberndorf község papja, Joseph Mohr bekopogtatott a szomszédos Arnsdorf tanítójához, Franz Xaver Gruberhez azzal, hogy nem fogja tudni megtartani másnap a karácsonyi misét, mert elromlott a kis falu templomának orgonája.

A tanító, aki régi barátja volt Mohrnak, megígérte, hogy átlátogat, hátha tud segíteni. De az orgonát ô sem tudta megjavítani. Viszont támadt egy ötlete.

- Én komponáltam már néhány éneket - mondta.

- Te remekül verselsz és jól gitározol.

Mi lenne, ha írnánk ketten egy új, gitáron elôadható karácsonyi dalt és ez festené alá az éjféli misét?

Mire felvirradt, meg is írták, s 1818. december 24-én, az oberndorfi templom éjféli miséjén gitárkísérettel elénekelték.

Néhány hét múlva megérkezett Zillertalból Mauracher orgonaépítô mester a templomi hangszer megjavítása céljából, s hírét vevén a történetnek, elkérte a dal kottáját, hogy elvigye Tirolba, a zenerajongó Strasser kesztyûgyárosnak. Az meg egy lipcsei üzletfelét lepte meg vele a következô karácsonyon. Így ment a kotta újabb másolatokon kézrôl kézre, s terjedt a dallam ajakról ajakra.

Csakhogy Mohr a szerzôk nevét szándékosan nem írta rá a kottára, mert attól félt, ha elöljárói fülébe jut az akkoriban még merôben szokatlan gitáros mise híre, kitör a botrány. És félelme nem volt alaptalan.

Meglehetôsen kalandos sorsú ember volt Joseph Mohr. 1792. december 11-én született Salzburgban, (Mozart szülôvárosában), egy püspöki szolgálatban állt muskétás és egy harisnyakötô fiaként. Szülei olyan szegények voltak, hogy, jellemzôen a kor szokásaira, nem tudtak tisztes keresztapát keríteni a gyermeknek, így végül a helybeli hóhér tartotta keresztvíz alá.

Mégis felragyogott a szerencséje. Egy Heirale nevû vagyonos ember felfigyelt a fiúcska kivételes zenei tehetségére. Magához vette, taníttatta. Így szentelték 1815 nyarán pappá.

Igen felvilágosult pap lett belôle, ami nyomban szemet szúrt a vaskalaposoknak. Az egyik plébániagondnok, Richard Nösther például nagy megbotránkozással jelentette a konzisztóriumnak, hogy az ifjú Mohr pipából pöfékel az utcán, bûnösen vonzódik a világi zenéhez. Éppenséggel Grubernak is megvolt a baja a maga feletteseivel. Ezért aztán roppantul helyeselte, hogy a háttérben maradjanak, ahelyett, hogy hivalkodnának a szerzeményeikkel. Ha a berlini Klaus Hobe útibatyut nem köt, hogy nekivágjon a felfedezôútnak, talán mindkettôjük nevét elmossa a feledés.

De Hobe jókor látott nyomozáshoz. Mikor a szálakat felgöngyölítve Oberndorfba ért, még sokan éltek a Stille Nacht ôsbemutatójának szem- és fültanúi közül.

Sikerült beszélnie Mohrral és Gruberrel is, akik még mindig óvakodtak a nyilvánosságtól, de Hobe csak világgá kürtölte hírüket.

Neki hála, Oberndorf immár minden karácsonykor látogatott turistaközpont. Külföldiek százai lepik el a kis templomot, hogy születésének helyén hallgassák meg a Stille Nachtot az éjféli misén, s a falucska ilyenkor éjjel-nappal üzemelô postahivatalának jászolos alkalmi bélyegzôjével küldjenek haza a dal eredeti kottáját ábrázoló képeslapot.

E. M.

Jókai Mór

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt, ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségébôl meggazdagodni.

Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magistratus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevôk panaszkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ô egyszer megvarr; volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis - mégis - nem tudott zöld ágra jutni, ahogy németül mondják, sôt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. - Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála; János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapotban legyen is.

Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelôl az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendôben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hol egy leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.

- Óh, én uram Istenem! - sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lôn hat, lôn hét, lôn nyolc; mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljôve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum.

János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon. - Hej, sok van azzal - mondva.

Kettô, három már iskolába járt, egyet- kettôt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni, kinek pépet fôzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony, édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal: próbálja csak meg valaki!

Mikor cipôt kellett szabni, egyszerre kilenc cipô! Mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! Mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!

- Óh, én uram és Istenem, de megáldottál engemet - sóhajtozék magában elégszer a jámbor kézmûves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tôkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s gurítgatta hol egyiket, hol másikat, aki álmában rosszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az úr Istennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, jó erkölcsû, szép is, jó is, épkézlábbal és gyomorral megáldva, s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az úr Isten ôrizzen meg tôle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belôle.

Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ôk mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át a helyüket senkinek; nem ártott azoknak sem az esô, sem a hó, sem a száraz kenyér.

Egy karácsonyestén János mester késôn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belôle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belôle? Micsoda? Mind a kilencnek? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a többi azután irigykedjék rá? Nem; majd ad ô nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is, jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.

- No, gyerekek: egy, kettô, három, négy; mind itt vagytok, szólt, hazaérkezve kilencfejû családja körébe. Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsony estéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk valamennyien.

A gyerekek úgy örültek annak, hogy ma örülni kell, majd felvették vele a házat.

- Megálljatok csak, hát még ha megtanítalak benneteket arra a nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket tudok ám; erre a napra tartogattam, karácsonyi ajándéknak!

Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába; majd lehúzták ezért a szép énekért.

- No, mit mondtam! Ha jól viselitek magatokat! Aztán szépen sorba kell állni. Így ni, amelyik nagyobb, elôbbre, amelyik kisebb, hátrább.

Úgy szépen sorba állította ôket, mint az orgonasípokat. A két legkisebb az apa térdére és karjára jutott.

- Már most csendesség! Majd én elôbb elénekelem, ti pedig majd aztán utánam.

Azzal komoly, áhítatos képpel, levéve zöld sipkáját fejérôl, elkezdé János mester azt a szép hangzatos éneket, ami így kezdôdik:

"Krisztus urunknak áldott születésén…"

A nagyobb fiúk és leánykák az elsô hallásra megtanulták a dallamot, több baj volt a kisebbekkel, azok mindig félrevitték a dalt, s ki-kimentek a taktusból, végre mindnyájan tudták azt, s az volt aztán a nagy öröm, mikor mind a kilenc egyszerre, vékonyan és vékonyabban zengedezé azt a szép dalt, amit maguk az angyalok énekeltek azon az emlékezetes éjszakán, s talán még most is énekelnek, amidôn ilyen szép kilenc ártatlan lélek ôszinte örömének harmóniás hangja kéri onnan felülrôl a visszhangot tôlük?

Bizonyára a gyermekek énekének örülnek ott fenn a mennyben. Hanem annál kevésbé örülnek odafenn az elsô emeleten.

Ott egy gazdag nôtelen úr lakik, egymaga kilenc szobában: egyikben ül, a másikban alszik, a harmadikban pipázik, a negyedikben ebédel; ki tudná, mire használja a többit?

Ennek sem felesége, sem gyermeke, hanem van annyi pénze, hogy maga sem tudja, mennyi.

Ez a gazdag úr éppen nyolcadik szobájában ült ez este, és azon gondolkozott, hogy miért nincs az ételnek íze, miért nincs a hírlapokban semmi érdekes, miért nincs e nagy szobákban elég levegô, miért nincs a ruganyos ágyban csendes álom, amidôn János mester földszinti szobájából elkezdett elébb lassan, aztán mindig erôsebben hangzani föl hozzá ama vidámságra ösztönzô ének.

Eleinte nem akart rá ügyelni, hitte, hogy majd vége szakad, hanem amikor már tizedszer is újrakezdték, nem állhatta tovább a dolgot.

Összemorzsolta kialudt szivarját, s lement maga hálókabátban a csizmadia szállására.

Éppen végezték azok a verset, amint benyitott hozzájuk, s János mester egész tisztelettel kelt fel a nagy úr elôtt háromlábú székérôl.

- Kend János mester, a csizmadia, ugye? - kérdé tôle a gazdag úr.

- Igenis szolgálatjára, nagyságos uram, parancsol egy pár fénymázas topánkát?

- Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek!

- Van biz, nagyságos uram, kicsiny is, nagy is. - Sok száj, mikor evésre kerül a dolog.

- Még több száj, mikor énekelnek. Hallja kend, János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közül, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belôle úr, a többieket is segítheti.

János mester szörnyû szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! Egy gyermeket úrrá tenni. Kinek ne ütne ez szeget a fejébe?

- Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! Hiszen ez nagy szerencse.

- No, válasszon kend közülük hamar egyet; aztán menjünk. - János mester hozzáfogott a választáshoz:

- Ez a Sándorka. No, ezt nem adom. Ez jól tanul; ebbôl papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak ôtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; oh, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettô meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velük a nagyságos úr?

Úgy járt, hogy már a végére ért, mégsem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ô bizony nem tudja, melyiket adja oda, mert ô valamennyit szereti.

- No, porontyok! válasszatok magatok; melyiketek akar elmenni, nagy úr lenni, kocsiban járni? Szóljatok, no; álljon elô, aki akar!

A szegény csizmadia majd elfakadt már sírva, ahogy ezt mondta; a gyerekek azonban e biztatás alatt apródonkint mind a háta mögé húzódtak; ki kezét, ki lábát, ki bôrkötényét fogta meg apjának, úgy kapaszkodott bele, s bújt a nagy úr elôl.

Utoljára János mester nem állhatta tovább, odaborult közéjök, átnyalábolta valamennyit, s elkezdett a fejükre sírni, azok pedig vele együtt.

- Nem lehet, nagyságos uram, nem lehet. Kérjen tôlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom senkinek, ha már az úr Isten nekem adta ôket.

A gazdag úr azt mondta rá, hogy ô látja, hanem hát legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon el tôle ezer pengôt ezért az áldozatért.

János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szót: "ezer pengô", és most a markába nyomva érzé.

A nagyságos úr megint felment a szobájába unatkozni, János mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alakú ezerforintos banknótán, s azután elcsukta azt félelmesen ládájába, a kulcsot a zsebébe tette és elhallgatott.

Hallgatott az apróság is. Nem volt szabad énekelni.

A nagyobb gyerekek mogorván kuporodtak le a székre, a kisebbeket csitítgatva, hogy nem szabad énekelni; a nagy úr odafenn meghallja.

Maga János mester hallgatva járt fel s alá a szobában, s gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, mikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanítsa meg ôt újra a szép énekre, mert már elfelejtette.

- Nem szabad énekelni.

Azután leült duzzogva a tôkéhez, elkezdett buzgón szabdalni; addig faragott, addig szabdalt, míg egyszer azon vette észre magát, hogy maga is elkezd dúdolni: "Krisztus urunknak áldott születésén."

Elôször a szájára ütött, hanem azután megharagudott, nagyot ütött a mustával a tôkére, kirúgta maga alól a széket; kinyitotta a ládát, kivette az ezerforintost, s futott fel az emeletre a nagyságos úrhoz.

- Nagyságos jó uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd ne legyen enyém, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az több ezer forintnál.

Azzal letette az asztalra a bankót s nyargalt vissza az övéihez, sorba csókolta valamennyit, sorba állítá orgonasíp gyanánt, közéjük ült alacsony székére, s rákezdék tiszta szívbôl újra:

"Krisztus urunknak áldott születésén"

S olyan-olyan jó kedvük volt, mintha övék volna az a nagy ház. Akié pedig volt az a nagy ház, nagy egyedül járt kilenc szobáján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülnivalót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.

Sipos Domokos

A reménység fájón csuklott össze az asszony szegény szívében, és szeme égôn nézett az égre, s majd megfulladt a forró szorulástól, mely megmarkolta torkát és gonoszul lemászott a mellébe, hogy hallotta, mint nyöszörög fel tüdeje s kínosan, vékonyan sípol egyet, aztán felküldi ezt a hangot s átfogja vele gégéjét, hogy ott megtorpanjon s gyötrelmes köhögéssel rázza össze finom testét.

A szomszédasszony védôleg fogta át s erôs testéhez szorította, átment vele a gyermekekhez s küldte haza ôket.

- Menjen már, szívem, menjen! Megfagynak az utcán. Aztán higgyen nekem, nem érdemes, hogy halálra törje magát. Látja azt a szép, derék embert? Az a lelkét kitenné magáért, hiszen tudja, hogy leánykorában is majd megveszett, úgy járt maga után.

Odahajolt az asszonyka füléhez és súgva, hevesen ostromolta:

- Nézze, még mindig ott van - s a pékre mutatott -, csak egy szót szóljon, lelkem, jöhet-e magához? Jön az futva! Maga meg boldog lesz, lesz mindenük