|
LIV. évfolyam 299. (15271.) sz. |
2002. december 23., hétfõ |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Szombat délben ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulójáról. Nagyszámú érdeklôdô jelenlétében ugyanakkor adta át Markó Béla szövetségi elnök az Ezüstfenyô díjat a föld-, erdô- és ingatlantulajdonok visszaszerzésében érdemeket szerzett RMDSZ-tagoknak. Az eseményre a Kultúrpalota tükörtermében került sor.
Tompa László Vallomás címû versével indította a rendezvényt Györffy András színmûvész. Az ünnepség legalábbis különös mozzanata volt, hogy bár az RMDSZ "születésnapját" ünnepelték, s noha információnk szerint kaptak meghívást, alig néhányan jelentek meg a szövetség képviselôi és szenátorai közül. Maros megyébôl is mindössze a kitüntetett Kelemen Atilla és Borbély László képviselô vett részt az ünnepségen.
December 21-e fordulópont Románia és az RMDSZ életében is, jelentette ki a szövetségi elnök. 13 évvel ezelôtt ezen a napon az RMDSZ esélyt kapott, hogy tegyen valamit saját közösségéért, azért, hogy a világ megváltozzék. Miután emlékezett azokra, akik kivonultak a terekre, arra a lelkészre, akinek házától elindult a népfelkelés, a marosvásárhelyi áldozatokra, elmondta, hogy nem lehet megjelölni a helyet és a pillanatot, amikor az RMDSZ létrejött. Sok helyen és napokon át született Bukarestben, Marosvásárhelyen, Temesváron és Erdély több városában, szinte ugyanabban a pillanatban. Ez a sok helyen és egy pillanatban születés fejezi ki, hogy sokfélék vagyunk, de egyet akarunk, egységesen kell cselekedni, hangsúlyozta Markó Béla. '89 decemberében a szülôföld elveszôben volt: anyanyelvünket csak a családban beszélhettük, helységneveket csak románul volt szabad kiejteni, nem voltak iskoláink, egyetemünk, megfogyatkozott a remény, és a hit is elveszôben volt. Az RMDSZ arra vállalkozott, hogy a szülôföldet visszaszerezze: az embereket, a kapcsolatokat, a kis- és nagyközösségeket, az anyanyelvet, költôinket, történelmi nagyságainkat, a holtak szobrait, az élôk méltóságát, erdôt, földet, házat, egyházat, Petôfit, Adyt, Tamásit, sorolta a szövetségi elnök. Tamásit parafrazálva tette hozzá: azért vagyunk e földön, hogy ezt a szülôföldet visszaszerezzük, mert minden pillanatban el lehet veszíteni, ha elveszik, vagy ha elhagyják. Ma vagyunk olyan erôben, mondta, hogy ne hagyjuk elvenni, s ne hagyjuk elhagyni. Mert aki elhagyja, soha többé visszaszerezni nem fogja, mondta az elnök.
Hogyan lehet visszaszerezni a szülôföldet - tette fel a kérdést -: érzelmileg, értelemmel, képzeletben egyszerû huszárvágással, vagy úgy, ahogy a valóság lehetôvé teszi, lépésrôl lépésre, földrôl földre, erdôrôl erdôre, költôrôl költôre, szoborról szoborra, emberrôl emberre. Így lehet és így kell cselekedni az elkövetkezendôkben is, vonta le a következtetést. Azoknak ajánlották fel a díjakat is, akik vállalták a napi nehéz, aprónak látszó munkát is. A szülôföld mérhetô erdôben, földben, lobogóban, himnuszban, kétnyelvû feliratokban, gazdasági erôben. Mindezt azonban csak közös erôvel lehet megvalósítani. 2003-ban be kell fejezni a szülôföld visszaszerzését.
Gazdasági erô nélkül a magyar közösség sem fog megmaradni. Készülni kell az Európai Unióra, készülni kell a változásra. Ha a fiataljainkat itt tudjuk tartani, nyertesei, ha nem, vesztesei leszünk a csatlakozásnak. A XXI. században nem szabad vesztesnek lenni. Folytatni kell az elkezdett munkát azon a földön, amelyen 1918 óta csak elvettek, folytatni kell a következô 13 vagy 23 évben, mindaddig, amíg a szülôföldet teljes egészében visszaszerezzük.
Tempfli József nagyváradi megyéspüspök megköszönte a kitüntetést, és méltatta az RMDSZ parlamenti képviselôinek és szenátorainak a romániai magyarság érdekében tett erôfeszítéseit. A vallásos hit és a politika összetartozását hangsúlyozta, s kijelentette: kutya kötelességünk mindent megtenni, amit megtehetünk. Ugyanakkor kiállt az RMDSZ egysége mellett. Kijelentette, hogy fontos az RMDSZ egységének megôrzése, hogy a kudarcok mellett az érdemeket is el kell ismerni, és közös összefogással kell tovább kiteljesíteni azt a folyamatot, amely jó irányba látszik haladni.
Kelemen Atilla házigazdaként szólt a jelenlevôkhöz, s fontosnak nevezte, hogy "megtört a jég", s hogy a magyarok megtanulnak ünnepelni is. A Gyarmathy János és Kiss Levente képzômûvészek által készített "ezüstfenyôk" átadását követôen Székely Levente és fia, Bálint Mozart duót adott elô.
Maros megyében 21-en, közülük hatan - Adrian Hidos, Tamás Ernô, Pajka Károly, Ilie Muntean, Hegyi Lajos és Bodoni Sándor - Marosvásárhelyen estek el az 1989. decemberi forradalomban. Emléküknek áldozva szervezte a Mártírváros Napjai elnevezésû rendezvénysorozatot a Megyei Forradalmi Mozgalom öt szervezete a prefektúrával, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal és a Megyei Tanáccsal közösen.
December 21-én reggel a megyeszékhely valamennyi közintézményénél félárbocra engedték Románia nemzeti zászlaját. Délben a Gyôzelem téren, a mártír hôsök emlékmûvénél megemlékezô istentiszteletet tartottak. Szervezési hiányosság miatt nem volt jelen a református és a római-katolikus lelkész, így mindössze görög katolikus és ortodox mise hangzott el. Jelen voltak a megyei és helyi önkormányzat, a csendôrség, rendôrség, katonaság képviselôi, valamint az elhunytak hozzátartozói, forradalmárok. A ceremónia ideje alatt Moldovan Sorin forradalmár fekete szalagos, kivágott címerû nemzeti zászlót lobogtatott. A kegyelet koszorúit helyezték el a prefektúra, a Megyei Tanács, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a marosvásárhelyi helyôrség, a belügyminisztérium, a Román Hírszerzô Szolgálat, a Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ megyei és városi szervezete, a Demokrata Párt és a Pro Európa Liga képviselôi.
- Jók voltunk és toleránsak, s ezért egyesek a román forradalmat dobbantóként, kifutónak arra használták, hogy hatalomhoz jussanak - emelte ki beszédében Moldovan Sorin. Véleménye szerint azonban a 21 mártír áldozata nem volt hiábavaló: a 13 évvel ezelôtti decemberi napokon megteremtették a demokráciát, a szabad sajtót, letették az emberi jogok és szabadságjogok alapkövét.
Zárómomentumként a díszszázad zeneszóra vonult fel.
Ezt követôen a forradalmárok Marosvásárhely Koronka felôli bejáratához indultak, ahol hivatalosan is felavatták a háromnyelvû mártírváros feliratú táblát. Hasonló táblákat állítottak fel a múlt hét folyamán Marosvásárhely valamennyi bejáratánál. Folytatásként a kegyelet koszorúit helyezték el a forradalom hôseinek sírjainál. A rendezvény a Gyôzelem téri emlékmûnél éjszakai virrasztással zárult.
Vasárnap délben megkoszorúzták a Maros megyei hôsök sírjait, majd a megyei tanács kistermében ünnepi megemlékezô összejövetelt tartottak 13 évvel az 1989. decemberi forradalom gyôzelme után címmel.
Péntek este avatóünnepségre hívta meg a megyei és helyi önkormányzat, az igazságügyi és a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények vezetôit, valamint a sajtó képviselôit Vlas Florin, a Voiajor cégcsoport marosvásárhelyi vezérigazgatója. A találkozó célja a felújított távolsági buszállomás és a Voiajor hotelkomplexum hivatalos átadása volt.
Ovidiu Natea prefektus köszöntô beszéde után Dorin Florea polgármester kívánt sikert a vállalkozónak. "Becslésem szerint 5-6 éven belül Romániában a szolgáltatások 40 százalékát a turizmus képezi majd" - mutatott rá Vlas Florin. Lapunknak nyilatkozva elmondta, 15 milliárd lejes beruházásról van szó. A munkálatokat júniusban kezdték el. A valamikori munkásszállót szinte teljes mértékben átépítették, hogy az 3 csillagos vendégszállónak feleljen meg. A munkálatok során a 35 kétágyas szobának és két apartmannak zuhanyozóval, mosdóval és angolvécével ellátott mellékhelyiségeket építettek, falicsempézték, a padlót mokettával borították, a szobákat hûtôszekrénnyel, telefonnal látták el, ízlésesen bebútorozták. Termopán ablakokat szereltek, s valamennyi helyiséget szellôztetônyílással látták el. Az épületnek saját központi fûtése van, s a vízvezetéket, lefolyókat ki cserélték. A volt várótermet részben kétszintes helyiséggé alakították, az emeleten a Voiajor Turisztikai Ügynökség irodahelyiségei, valutabeváltó irodája mûködik, s ugyancsak itt találhatók a társaság vezetôsége számára kialakított irodák és a tanácskozóterem. A földszinten 400 férôhelyes étterem, valamint a gyorsétkezde, egy élelmiszerüzlet kapott helyet. Új várótermet és diszpécserszolgálatot építettek. Az alagsorban levô 14 mellékhelyiséget megnagyobbították, korszerûsítették, fali- és padlócsempézték. A komplexum elôtti parkolót piskótakôvel burkolták. A tervek szerint 2003 tavaszán a buszállomás 10.000 négyzetméter felületû udvarát újítják fel, a bejáratokhoz pedig interfont szerelnek fel. Tervei szerint üzlettársai lesznek, németországi és afrikai üzletemberek.
Az est fénypontja a kápráztató tûzijáték volt, majd a The Tony's Band szórakoztatta a vendégeket.
címszó alatt adománygyûjtô jótékonysági estet szervezett a Romániai Magyar Nôk Fóruma. Az eseményre péntek este a Kultúrpalota kistermében került sor. Részt vettek a mûvészeti líceum, az 1-es számú speciális iskola, az Unirea líceum és a Sportiskola klasszikus és moderntánc-csoportjai.
Dudás Annamária, a platform elnöke szerint a begyûlt adományokat szegény, de jól tanuló gyerekeknek osztják ki hétfôn, december 23-án az RMDSZ- székházban.
Az évek óta kihasználatlanul álló Kövesdombi aluljáró végre megfelelô rendeltetést talált. Az ötlet Péter Ödöné és feleségéé Deliáé, akik miután külföldi útjaik során számos helyen ellátogathattak ír pubokba, úgy gondolták, hogy ezt a fajta szórakozóhelyet Marosvásárhelyen is meghonosítják.
Amint Péter Ödön a St. Patrick Irish Pub péntek esti hivatalos megnyitón elmondta, az elmaradhatatlan sörök mellett lesz nemzetközi menü is, úgynevezett finger-food, ami kifejezetten a sörhöz illik. Arra a kérdésre pedig, hogy miért is nyílt meg ez a hely a válasz szerinte kézenfekvô:
- Kellett egy hely, amely nem a tinédzsereket célozza meg, ami nem diszkó és amit mi szeretünk. Mivel eddig senki nem csinálta meg, hát megcsináltuk mi magunknak és persze másoknak is.
Gombos Attila az év sportolója
· Szombaton délelôtt a marosvásárhelyi rádióstúdióban gyûlt össze a megye sportolóinak színe-java, hogy átvegyék a megyei sportigazgatóság, a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, meg különbözô magánszponzorok által felajánlott díjakat. A legjobbak listáját a sportigazgatóság szakemberei állították össze, elôre lefektetett kritériumok, a sportolóknak az elmúlt esztendôben a nemzetközi és belföldi porondon elért eredményei alapján. Sajnos az idén a díjazottak anyagi elismerése elmaradt a korábbi években megszokottól, a díjakat felajánló intézmények szegényes költségvetése, és a magánszponzorok kevés száma miatt.
Mint Bidiga Tiberiu, megyei sportigazgató a bevezetôjében elmondta, 2002 viszonylag jó esztendô volt, hisz a megye sportolói az idén összesen 163 érmet szereztek nemzetközi és belföldi hivatalos megmérettetéseken, ebbôl 19 érem született nemzetközi szinten, 11 Balkán-bajnokságokon, 3 Európa- és 5 világbajnokságokon került a Maros megyei sportolók nyakába. Végigtekintve azonban a díjazottak listáján nem lehet nem észlelni, hogy a legjobbak között az idén elôször nincs egyetlen képviselôje sem (!) a csapatjátékoknak, ami kihangsúlyozza, hogy az alig tíz esztendôvel ezelôtti állapotokhoz képest ezek a közönség körében nagy népszerûségnek örvendô sportágak mély válságban vannak. Talán ez magyarázza, hogy a marosvásárhelyi rádió hallgatóinak körében elvégzett felmérés szerint az átlag sportszeretôk az egész maros megyei sport mély válságát érzékelik.
Rátérve a díjazottakra, mondjuk el, hogy a legjobbak között nem állítottak fel értéksorrendet a sportigazgatóság szakemberei, csupán a legjobb sportoló személyét díjazták ekként. Az idén a legjobbnak kijáró elismerést az év végi díjazások megszokott szereplôje, Gombos Attila (Gombos Martial Arts) hódította el. A kiváló sportember felnôtt Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a Portóban megszervezett kung-fu világbajnokságon, belföldön pedig nem kevesebb, mint négy küzdôstílusban hódította el az országos bajnoki címet. Rajta kívül a legjobbak listáján az alábbiak kaptak helyet:
- Suteu Cosmin (ISK Segesvár, atlétika); kétszeres országos és kétszeres Balkán-bajnok, az ifjúsági atlétikai vb 1500 méteres számában 10. hely, a terepfutó ifjúsági világbajnokságon 4. hely csapattal, 9. hely egyéniben.
- Barabás Enikô, Ulesan Raluca, Cristea Daniela (Muresul Mvhely; evezés); országos és Balkán-bajnokok, ifjúsági világbajnokok a 8+1-es hajóban.
- Bubau Viorel (Agricola-Scorillo Mvhely; lovaglás); országos és Balkán-bajnok, a nemzetközi szövetség hivatalos listája alapján délkelet-Európa legjobb lovastusa-versenyzôje.
- Ballai Sándor (Muresul Mvhely; birkózás); felnôtt országos bajnok ólomsúlyban.
- Aurel Popa (Vointa Mvhely; repülômodellezés); kétszeres világbajnoki ezüstérmes.
- Gábos Andrea (ISK Marosvásárhely); többszörös felnôtt és ifjúsági országos bajnok, ötszörös Balkán-bajnok, ifjúsági Európa-bajnokság 7. hely.
- Jakab Andrea (Muresul Mvhely; gyorskorcsolya); többszörös országos bajnok, téli olimpiai résztvevô, 1500 méteren 23. hely.
- Duka Tilda (Romgaz-Elektromaros; teke); háromszoros (csapat és egyéni) országos bajnok; a csapattal Euroliga- gyôztes.
A fenti lista két díjazottja számára az idei év pályafutásuk befejezését is jelentette. Ballai Sándor már az idén is csak azért tért vissza a felnôtt porondra, mert az országos bajnokságnak Marosvásárhely adott otthont, s a jövôben legfeljebb veterán versenyeken láthatjuk. Ugyancsak visszavonult - ô azonban váratlanul és nagyon fiatalon - Jakab Andrea gyorskorcsolyázó. Eddigi munkáját megköszönve, a Muresul klub elnöke, Coros Vasile különdíjat adott át, míg visszavonulását kommentálva elmondta, hogy tiszteletben tartják annak a sportolónak az elhatározását, aki annyit tett a klubért, ugyanakkor azt az ürességet (a szívekben is), ami utána marad, nehéz lesz pótolni.
A legjobb sportolók mellett az idén is helyet kaptak a Maros megyei sport nagy reménységei. Az idén három tehetséget díjaztak. A csapatsportok legalább itt képviselve voltak, hisz az idei legjobb eredményt ezen a téren a Sportlíceum fiú kosárlabdázói érték el, akik ezüstéremmel tértek haza az országos bajnokságról. A kiváló eredményt elért csapat tagjai közül Hallai Gabriel vehette el a rendezôk elismerését. Ugyancsak díjat kapott Trandafir Norbert, a marosvásárhelyi ISK fiatal úszója és Andrei Radu a CSU párbajtôrözôje. Tôlük a jövôben várhatók igazán kimagasló eredmények.
Természetesen nem feledkeztek meg a legjobb edzôkrôl sem, az idén a segesvári atlétikaedzô Ioan Avram, illetve a Sportlíceum kosárlabdázóit irányító Fodor Tibor részesült elismerésben.
Végül, de semmiképpen sem utolsósorban - folytatva a hagyományt - az idén is életmûdíjat vehetett át a marosvásárhelyi sport három egykori kiválósága. Ketten közülük együvé tartoznak, sporttevékenységük és házasságuk révén is: Szemányi Margit és Tibor a marosvásárhelyi tekesport egykori kitûnôségeiként részesültek elismerésben, míg a másik díjat id. Koós Béla, többszörös román kosárlabda- válogatott, majd edzô és sportirányító vehette át.
A díjazottaknak lapunk is gratulál, s reméljük, hogy jövôre még nagyobb eredményekrôl számolhatunk be ezeken a hasábokon.
· Bálint Zsombor
A marosvásárhelyi Iskolás Sportklub hét szakágazatában - súlyemelés, gyephoki, szabadfogású birkózás, úszás, sakk, asztalitenisz és röplabda - 19 tanár összesen 418 ifjúsági sportolót készít fel, ezek közül 182-en leigazoltan vesznek részt versenyeken. 2002-ben az Iskolás Sportklub tagjai 23 országos elsô díjat (egyet gyerek, 20-at ifjúsági és 2-t felnôtt kategóriában) és aranyérmet, 25 ezüst- és 22 bronzérmet nyertek országos szintû versenyeken. A jobbak természetesen nemzetközi találkozókra is kijuthattak. Gábos Andrea az Ausztriában megtartott ifjúsági úszó Európa-bajnokságon a VII. lett, a törökországi Balkánbajnokságon pedig stílusonként öt elsô helyet és egy második helyezést ért el. Toader Anton sakkozó részt vehetett a görögországi világbajnokságon, Barátosi Dániel a Spanyolországban megszervezett Európa-bajnokságon. A klub gyephokicsapata a németországi ludwigsburgi Európa- kupán az V. lett. Az ISK az idén 21 országos ifjúsági válogatottat nevelt, három tanár szövetségi edzôként is tevékenykedhetett.
Az ISK 2002-es sportévének legjobbjai: 1. Gábos Andrea - úszás, 2. Trifan Florin - szabadfogású birkózás, 3. Barátosi Dániel - sakk, 4. Baba Dan - súlyemelés, 5. Szôcs Hunor - asztalitenisz, 6. gyephoki fiúcsapat, 7. Csorbási János - úszó, 8. Teodor Anton - sakk, 9. Mihály Csaba - szabadfogású birkózás, 10. Trandafir Norbert - úszás. Az eredmények az Albertini Zoltán igazgató által irányított lelkes tanári közösségnek köszönhetôk, s mindazoknak, akik az idén is azon igyekeztek, hogy tudásukat átadják a tehetséges, ígéretes marosvásárhelyi sportolóknak. Reméljük, hogy a továbbiakban felnôttversenyeken is hallunk majd a felsorolt nevekrôl, sportolókról.
· (C. Albu)
- tehetnénk fel a kérdést, hiszen ahogy telnek az évek, egyre alacsonyabb a Maros megyei labdarúgás színvonala. Sajnos már csak múlt idôben beszélhetnek a marosvásárhelyi szurkolók A- osztályos megyeszékhelyi csapatról, hiszen az ASA utoljára az 1987/88-as bajnokságban szerepelt az elsô ligában. Azóta a B-ben, s aztán ez év tavaszától már csak a C-osztályban rúghatják a bôrt. Mi több, a mostani bajnokságban is az ôszi fordulót kiesô helyen zárta az ASA legénysége, mondhatni, már nagyon közel állnak a D-osztályhoz. Sajnos, a B- osztályban megyénket egy csapat sem képviseli, igaz, a C- ben öt együttesünk van, de ez sovány vigasz.
Egy másik szomorú tény, hogy a D-osztályban, illetve a megyei bajnokságban egyre inkább csökken a csapatok száma, leginkább az anyagiak hiánya miatt, s ehhez hasonló a helyzet a falusi bajnokságban is, ahol több mérkôzés elmaradt a házigazdák vagy az ellenfél meg nem jelenése miatt.
Az, hogy ilyen mélyre süllyedt a megyei labdarúgás, nem csak a a pénzhiánynak köszönhetô. A sportot irányítók szûklátókörûsé gére is vall, hiszen nem gondolnak arra, hogy egy csapatot csak távlatokban, többéves munkával lehet felépíteni. A befektetés ily módon, legyen az bármilyen szinten és méretben, csak hosszabb távon térül meg. Sajnos ennek a gondolkodásmódnak köszönhetôen, olyan hagyományos klubok épültek le vagy szûntek meg, mint az Elektromaros vagy a Metalotehnica, a nyárádszeredai Vointa stb. Ha így haladunk tovább, a megyei labdarúgó-szövetség oda juthat, hogy nem tudja megszervezni a falusi, vagy D-osztályos bajnokságot, nem lesz utánpótlás, színvonal, s így a labdarúgás sem jelenthet majd üzletet. Így tehát nem csoda, hogy lassan eltûnnek a szurkolók a lelátókról, s ezzel talán azt is mondhatjuk: bezárul a kör, mert nem lesz akinek focizni, reklámozni.
Igaz, átalakultak az igények is, hiszen ma több televíziócsatornán is lehet színvonalas mérkôzéseket látni, s aki igazán kedveli a profi futballt, annak nem igazán van kedve hidegben, leromlott padokon (lásd a municípiumi stadiont) végignézni 22 botladozó játékost. Amikor legutóbb Bölöni László itthon járt, megkérdeztem, mit üzenne a marosvásárhelyi szurkolóknak, mire ô frappánsan válaszolt: vannak-e még szurkolók? Lesznek-e még szurkolók ilyen körülmények között? - tehetnénk hozzá Laci kérdéséhez.
· (czimbalmos)
· A Román Tornaszövetség elhatározta: a három visszavonult olimpiai és világbajnok tornászlány, Lavinia Milosovici, Claudia Presecan és Corina Ungureanu sem nézôként, sem pedig hivatalos személyként nem látogathatja a szövetség által szervezett rendezvényeket, mert ártottak a román tornasport hírnevének, mivel az egyik japán kereskedelmi televízióban meztelenül mutattak be gerendagyakorlatokat - olvastam a hírt egyik szaklapban.
Máris azon fantáziálgatok, hogy a sportcsarnokok bejáratánál - a vadnyugati filmekbôl ismert eljárással - kifüggesztik majd a lányok portréját, azzal a céllal, hogy a rendfenntartók ne engedjék be ôket a terembe. S míg a japán torna- szövetség is elôször letiltással fenyegette a román tornászcsapatot, visszavonta ítéletét (sz. m.: ismert a japánok hagyományôrzô, konzervatív gondolkodásmódja), addig a hazaiak, a sajtókampány hozzájárulásával, meghozták drasztikus határozatukat. Mindebbôl úgy tûnik, hogy a tornászok valóságos modern boszorkányüldözés áldozatai lettek. S míg családjaik, barátaik sokkal nyíltabban viszonyultak az aktfelvételekhez, illetve filmhez, addig ország-világ "kiátkozta" ôket. Az az állítás, hogy ezzel rontottak a román torna hírnevének, hamis. A Nadia Comaneci montreali olimpián való, sporttörténelmet író szereplése óta a világ élvonalába került a román tornasport. Ami akkor is és most is jól fogott az országimázst szépítô politikai elitnek. A Ceausescu-rezsimnek ugyanolyan érvágást jelentett Nadia és az edzôk, a Károlyi házaspár disszidálása Amerikába, mint amilyen botrányt kavartak most a meztelenkedô tornászok. Mert míg annak idején Nadia Comaneci kimagasló teljesítményével azt próbálták igazolni, hogy a kommunista rendszer alatt is születnek értékek, addig a ruhátlanul megjelent lányok esete talán azért jelentett övön aluli ütést a mai hatalomnak, mert sokan úgy értelmezték: anyagi kényszerbôl meztelenkedtek. A lányok által elért eredmények, a dicsôség egy cseppet sem csorbulhatott emiatt, hiszen az arany-, ezüst-, vagy a bronzérem is az addig kifejtett többéves kemény munka jól megérdemelt gyümölcse, amiért igen sokat áldoztak a sportolók. Edzôik és az ôket felkészítôk munkája mellett mindezt leginkább tehetségüknek, kitartásuknak és sok más erényüknek köszönhetôen érhették el. Ezért is, valójában a román tornászszövetség nem korlátozhatja a lányoknak az alkotmány által biztosított szabad mozgási jogát. Még inkább nem, amikor saját testükkel saját akaratuknak megfelelôen cselekedtek, hiszen ehhez is szuverén joguk van. A tornászlányok nem a szövetség tulajdonai, visszavonulásuk után még annyira sem, mint leigazolásuk ideje alatt. Nem ártana tehát ezt a döntést felülvizsgálni.
Ami az erkölcsösséget illeti, talán inkább a szövetségbeliek maradi gondolkodásmódján kellene megbotránkoznunk. Amennyiben a szakszövetség végrehajtó bizottságában levô tornatanárok valóban az egyetemen tanultak sporttörténetet, akkor megjegyezhették, hogy az ókori olimpiai játékokon részt vevô sportolók is meztelenül léptek porondra, s akkor a civilizáció melegágyában levô, a játékokon sportolóként, vagy akár nézôként részt vevô kultúrnépek képviselôinek egyike sem botránkozott meg ezen. Az ógörög olimpia, teljesen természetesen, a test és a lélek kultusza volt, s az emberi szervezet harmóniáját, szépségét mi sem fejezi ki jobban, mint egy kisportolt meztelen test, legyen az férfié vagy nôé.
Most, amikor minden téren hirdetjük a nyitást, az európai értékekhez való felzárkózást, egy szakfórum olyan döntést hoz, amely felfedi és a médiában is széles körben kifejezésre juttatja kollektív - kevés kivétellel - gondolkodásmódunk, értékítéletünk korlátait, az új szemléletet, a másságot elutasító konzervativizmust.
· Vajda György
- interjú Csizmadia Csabával, az NB I B-ben szereplô kecskeméti FC csapatának marosszentgyörgyi játékosával -
- Hogyan kezdôdött a pályafutásod?
- 1985. május 30-án születtem Marosszentgyörgyön. Szülôfalumban kezdtem elôször focizni. Csáki Leventének (aki jelenleg az NB I B-ben levô Celldömölk játékosa), az ASA egykori játékosának köszenhetôen kerültem az ASA serdülôcsapatához. Elôször az 1985-ben születettek korosztályában kezdtem focizni Mircea Ronea keze alatt, majd a 84-esek korosztályában folytattam, ahol Fodor János volt az edzôm, majd újra Mircea Ronea irányítása alá kerültem. Az ASA-nál három évig sportoltam.
- Tudomásom szerint idôközben két marosvásárhelyi csapattársaddal együtt próbajátékon vehettél rész a Bölöni László által akkor irányított Nancynál.
- Valóban, Fazakas Árpádnak és természetesen Bölöni Lászlónak köszönhetôen jutottunk ki Franciaországba, két egykori sportiskolás társammal, Stoica Filippel és Zsidó Károllyal együtt. Nagyon szép helyen, a városhoz közel, egy erdôs helyen voltunk elszállásolva. Három edzésen voltam és részt vehettünk három tornán is, ahol középpályás posztot vállaltam el, illetve balhátvédként léptem pályára. Megdicsértek, sajnos, akkor még nem vettem komolyaz a dolgot, amolyan kirándulásnak tekintettem a franciaországi utat, arra nem gondoltam, hogy profi ajánlatot is kaphatok a klubtól. Sajnos, talán emiatt nem maradtam a Nancynál. Nagy lehetôséget szalasztottam el, de remélem, még lesz alkalmam bizonyítani. Szerzôdéskötési ajánlatot csak egy magyarországi labdarúgónak, Dancs Rolandnak ajánlottak, aki jelenleg a svájci elsô osztályos züricki Grashopper leigazolt játékosa.
- Hogyan kerültél Magyarországra?
- 2000 nyarán az egyik hazai kereskedelmi televíziócsatornán meghirdették, hogy a kecskeméti 2000 IFK magán labdarúgó-iskola tehetséges fiatal erdélyi labdarúgókat szerzôdtet, akiknek a sport mellett tanulmányi lehetôséget is biztosítanak. Így kerültem ki 2000 augusztusában ehhez a labdarúgó iskolához. Ott találkoztam Patrascu Jánossal - Aradról elszármazott kecskeméti focista -, ô segített abban, hogy a helybéli csapathoz kerüljek. Egy évet játszottam az ifjusági 81-esek csapatában, majd a kecskeméti FC ifjúsági együtteséhez kerültem, ahol jelenleg is sportolok. Ezzel párhuzamosan a Németh László Gimnázium levelezési tagozatán tanulok. Jól megy a játék, középpályás vagyok, esetenként csatár is.
- Milyen a viszonyod csapattársaiddal, az edzôddel?
- Mind a csapattársakkal, mind pedig az edzôkkel nagyon jó viszonyban vagzok. Kiváló sportemberek társaságában lehetek, akiktôl nagyon sokat tanulok. Rengeteget köszönhetek Kiss Juhász László menedzseremnek, Kiss Juhász Gyulának, Pincés Istvánnak, Patrascu Jánosnak, Gabala Ferencnek a kecskeméti FC-tôl, Graca Tibornak.
- Játszottál-e már a felnôttcsapatban?
- Volt esélyem bizonyítani két mérkôzésen, ahol meg is dicsértek. Meg akartak venni a Kecskemét 2000 IFK-tól, de a menedzseremnek, Kiss Juhász Lászlónak nem sikerült megegyeznie a kecskeméti FC vezetôivel.
- Ha jól tudom, voltál a Kispest HFC-nél is.
- Patrascu János a Kispest HFC utánpótlás vezetôedzôje lett. Én mindig tartottam vele a kapcsolatot, s ennek köszönhetôen hívott meg próbajátékra. Játszottam a BKV Elôre, a Soroksár, az Újpest, a Dunaferr meg a Kispest HFC ificsapata ellen. Jól ment a játék, gólokat is rúgtam. Az utolsó meccs után még egy nap maradt az átigazolási idôszak végéig. Akkor veszéltem Szurgent Lajossal és Fitos Józseffel, az ificsapat edzôivel, ôk szerettek volna átigazolni, de a klub vezetôi megint nem tudtak megegyezni.
- Vannak-e kapcsolataid más, Romániából Magyarországra átigazolt, ott szereplô játékossal?
- Kecskeméten játszott Sebastian Hoga (ex Gloria, Dinamo), meg Cristian Puscas (ex Resica, Steaua, ASA), velük voltam jó baráti viszonyban, amíg máshova igazoltak át. Ezenkívül követem mindenik Magyarországon szereplô romániai focista játékát.
- Barátaid azt mondják, hogy számodra nincsen más társ, csak a labda. Amikor hazalátogatsz, van-e akit felkeress, mivel töltöd az itthoni szabadidôdet?
- Valóban a foci a mindenem, persze, barátaim is vannak, akiket itthon majdnem minden alkalommal felkeresek. S természetesen itthon is edzem, hiszen nagyon sokat számít, ha jó erônlétben vagyok, mivel elég kemények a mérkôzések.
- Mi a pályafutásod következô állomása?
- Azt szeretném, ha kijutnék valamelyik nyugati klubcsapathoz, s titkon arra is vágyom, hogy valamikor a magyar válogatottnak is bemutatkozzam. De ez amolyan távlati álom.
·
Röplabda
Szombaton, az A-osztályos nôi röplabdabajnokság visszavágójának elsô mérkôzésén a marosvásárhelyi sportcsarnokban a CSU Gaz csapata azt a rm-vâlceai együttest fogadta volna, amelyrôl az Olt partján vereséget szenvedett 3-1 arányban. Azonban úgy, ahogy egy héttel ezelôtt a B- osztályos férfi bajnokságban a CS Armata Vescovi várta a nagyváradi CSU Nando csapatát, amely objektív okok miatt távol maradt, a vâlceai lányok sem jelentek meg, amint mondták, anyagi okok miatt. Ezért a bírók a mérkôzés kezdésének idôpontja után 15 perccel gyôztesnek nyilvánították a marosvásárhelyieket, akik 3- 0 (25-0, 25 -0 és 25-0) arányban javították a tabellán helyezésüket.
S hogy a nézôk ne maradjanak látvány nélkül, a bírói lapon szereplô 12 játékos két csapatot alkotott és lejászottak egy játszmát. Az elsôben a következôk kaptak helyet: Ramona Zamfir, Valentina Voda, Sanda Lazar, Ramona Ungur, Corina Hosu és Corina Rucoi, míg a második csapatba Dana Turcanu, Felicia Jurje, Ofelia Maierut, Ana Maria Condruc, Adela Truta és Daniela Lungu kerültek. Az elôbbiek 25 - 21 arányban legyôzték csapattársaikat.
A bajnokság 2003. január 18-áig szünetel, amikor a CSU Gaz a visszavágó második fordulójában Konstancán az OIL Terminal csapatával játszik.
A bajnokság további mérkôzéseinek eredményei: CSU Metal Galati - Unic Piatra Neamt 3-0, CSM ISA Pitesti - Dinamo Bukarest 3-0, U Amici Bákó - RATB Petrom 3-2, Penicilina Iasi - OIL Terminal Konstanca 3-0, Rapid CFR Bukarest - Braiconf Braila 3-0 - elôre lejátszott mérkôzés.
Asztali-labdarúgás
A hagyományossá vált, immár tizedik alkalommal megrendezett mesterek tornájával, szombaton fejezôdött be az asztali-labdarúgók idénye. Az idei kiírás újdonsága, hogy a részvételi jogot a megyei bajnokságban elért eredményekkel lehetett kivívni, pontosabban a megyei rangsor elsô nyolc helyezettje indulhatott el a versenyen, mellettük a rendezôk pedig meghívták a Magyarországon játszó Pákai Györgyöt és Mártonfi Istvánt is, mint a jelenleg két legjobb belföldi játékost.
A megyei bajnokság egy héttel korábban fejezôdött be a 6., egyben utolsó szakasz mérkôzéseivel. Ezen a szakaszon a legeredményesebb dr. Havas Péter volt 27 ponttal, ôt Soós János és Incze István követték 21, illetve 20 ponttal. A hat szakasz eredményeit összeadva állt össze az elsô hivatalosan kiírt megyei bajnokság végsô sorrendje. Az év során gyûjtött pontszámokat összeadva a megyei bajnoki címet Moldován Károly szerezte meg 45 ponttal, megelôzve a 44 pontos dr. Havas Pétert. A további sorrend, és a mesterek tornája résztvevôinek névsora: 3. Soós János 41 p. 4. Incze István 41 p. 5. Simon Ferenc 37 p. 6. Szabó Ernô 20 p. 7. László Norbert 18 p. 8. Bocskai István 16 p.
Szombaton a Proiect Rt. székházában, kitûnô körülmények között (az asztali- labdarúgók ezúton is megköszönik a cég egész évben nyújtott támogatását) került sor az évadzáró versenyre. Az izgalmak azonban csak a 2. helytôl kezdôdhettek, mert - mint már megszokhattuk - Pákai Györgyöt ezúttal sem sikerült megszorítani. A világ- és Európa-bajnoki érmes versenyzô, akárcsak a tavaly, kivétel nélkül minden ellenfelét legyôzte, s zsinórban tizedszer hódította el a mesterek tornája gyôztesének járó vándorplakettet, amely azonban ezzel a tizedik sikerrel végleg a birtokába került. Íme a verseny végsô sorrendje: 1. Pákai György 27 p (a gyôzelemért ezen a versenyen 3 pont járt); 2. Mártonfi István 20 p. 3. Incze István 15 p. 4. Soós János 15 p. 5. Bocskai István 15 p. 6. Moldován Károly 10 p. 7. dr. Havas Péter 9 p. 8. Simon Ferenc 8 p. 9. László Norbert 6 p. 10. Szabó Ernô 1 p.
A sportágat irányító megyei szerv döntése értelmében 2003-ban hasonló rendszerben szervezik meg a megyei bajnokságot, ám a következô mesterek tornája mezônye csupán nyolcfôs lesz, az elsô hat helyezett mellé ismét meghívják a két Magyarországon játszó versenyzôt.
Soós János elnök elmondta, hogy jövôben több nemzetközi versenyt is kívánnak szervezni Romániában, a lehetséges helyszínek Szováta, Csíkszereda és Karánsebes, a hagyományos Romanian Open versenyt pedig a marosvásárhelyi sportcsarnokban szeretnék tetô alá hozni. A tervek megvalósulása sokban függ attól, hogy miként sikerül megnyerni a szponzorokat az ügynek, a marosvásárhelyi versenyre azonban legalább 40 indulóra számítanak legkevesebb négy országból, a világ legjobb versenyzôi közül.
Teke
Romgaz Elektromaros - Sigma Gaz Buzau 3262 - 2913
Az országos bajnok és az Európa Liga címvédôje, Seres Sándor és Martina Ludovic nôi tekézôi nagyarányú gyôzelmet arattak a kevésbé tapasztalt, fiatalokból álló buzaui Sigma Gaz csapata fölött. A marosvásárhelyiek 349 fával többet döntöttek le és egyéniben is 6- 0 arányban nyertek. A csapat teljesítményei: Carmen Barabas 590, Daniela Muntean 582, Doina Baciu 545, Martina Emese 522, Miklós Katalin 515, Duka Tilda 508 fa. A vendégeknél eredményes volt Carmen Marica 520 és Daniela Iordan 506 fával.
A visszavágó elsô fordulóját 2003. február 1-jén - az elôzô évekhez képest korábban - kezdik. A marosvásárhelyi csapat Brassóban a Metrom ellen játszik. Ugyanakkor a férfiak a brassói Rulmentul csapatával mérkôznek meg az új év elsô találkozóján. Az országos ifjúsági és felnôtt csapatbajnokság egy héttel korábban, 2003. január 25-én lesz, amikor a Romgaz Electromaros lányai itthon a Somvetra Szamosújvár, a medgyesi Gaz Metan és a székelyudvarhelyi Akarat csapatai ellen lépnek pályára. Az Elektromaros férficsapata Talmaciun a brassói Rulmentul, az aranyosgyéresi Industria Sârmei és a talmeciui Foresta együtteseivel méri össze tudását.
Mint ismeretes, a világ egyik legjobb klubcsapatánál az utóbbi mérkôzéseken elszenvedett sorozatos vereség miatt botrány tört ki. Gabriel Masfurroll, az egyik alelnök távozását követôen újabb alelnök mondott le az FC Barcelona vezérkarából: ezúttal a sokáig Joan Gaspart jobbkezének tartott Joan Castells "szállt ki".
Lapértesülések szerint mindketten elôrehozott választást szerettek volna kiharcolni, de ez nem tetszett az elnöknek. Gaspart mandátuma ugyanis csak 2004 nyarán jár le.
Az e heti két lemondás hátterében valószínûleg a labdarúgócsapat ellentmondásos szereplése is áll, hiszen emiatt kritikák özöne zúdul a klub legfelsôbb irányítóira. Az együttes vasárnap az FC Sevillától szenvedett sima, 3-0-s vereséget a Nou Camp stadionban, s 14 forduló után mindössze a 13. helyet foglalja el a bajnoki tabellán. A klub híveit az sem vigasztalja, hogy kedvenceik közben kitûnôen szerepelnek a Bajnokok Ligájában: két gyôzelemmel kezdték a második csoportkört, s már csúcsbeállítást jelentô 10 megnyert meccs van mögöttük.
Az FC Sevilla elleni találkozóra komoly erôket vonultatott fel a Joan Gaspart lemondását követelô ellenzéki csoport, az Alternativa Blaugrana, amely, ha a közvélemény-kutatások nem csalnak, nagyon könnyen összeszedheti a bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges aláírásokat. Az Ivan Carillo vezette társaságnak tizennégy napja van arra, hogy a szavazati joggal rendelkezô bérletesek 5 százalékának - 4500 törzsszurkolónak - egyetértését elnyerje.
Ugyanakkor Gaspartnak csak akkor kell felállnia az elnöki székbôl, ha az összes bérletes esetleges állásfoglalásán a megjelentek kétharmada voksolna a távozására.
Felmerült az edzô, Louis Van Gaal távozásának gondolata is, azonban a szurkolók véleményét osztva Rivaldo, a csapat volt klasszisa is úgy véli: Louis van Gaal vezetôedzônek távoznia kell az FC Barcelona kispadjáról.
- Ez az egyetlen megoldás, ha a klub ki akar lábalni a hullámvölgybôl - nyilatkozott a Marca címû sportlapnak a világbajnok brazil labdarúgó- válogatott egyik sztárja, aki éppen a holland szakember érkezése miatt igazolt júliusban a katalánoktól az AC Milanhoz.
- Nem vagyok rosszindulatú, de úgy gondolom: a váltás a játékosokat és a csapat drukkereit is feldobná.
Rivaldo sorsa azután pecsételôdött meg Barcelonában, hogy - a szakmai munkát 1997 és 2000 között már irányító - van Gaal július elején visszatért. A két, rendkívül határozott egyéniség kapcsolata még a tréner korábbi tevékenykedése alatt romlott meg, s azóta sem javult.
- Sajnos, a hazai pontvadászatban átok ül rajtunk. Nem a trénert kell felelôssé tenni a vereségekért. Louis van Gaal a legmegfelelôbb személy a posztra! - jelentette ki Luis Enrique csapatkapitány.
A szakértôk azonban biztosra veszik, hogy a vezetôedzônek le kell mondania. Mi több, spanyol lapértesülés szerint valószínûleg Carlos Bianchi váltja Louis van Gaalt az FC Barcelona labdarúgócsapatának kispadján. Az El Mundo Deportivo úgy tudja, hogy amennyiben a katalán sztárcsapat a hét végi bajnoki fordulóban, a Mallorca otthonában is vereséget szenved, menesztik a holland szakembert, s a posztra az argentin edzô a legesélyesebb.
- Nem a csere a megoldás - mondta Patrick Kluivert, a holland tréner honfitársa. - Mi lesz, ha új ember jön, az eredmények viszont nem változnak?
Bianchi elôrehaladott tárgyalásokat folytatott a Boca Juniors vezetôivel, de megegyezés anyagi okok miatt nem született.
A sikeredzô három és fél éven át, tavaly decemberig dirigálta a legnépszerûbb argentin futballcsapatot. Ezalatt az együttes háromszor lett bajnok, kétszer nyerte meg a Libertadores Kupát, és tavalyelôtt a Real Madrid legyôzésével megszerezte a Klub Világkupát is.
Azonban az FC Barcelona visszacsúszott a tabella 13. helyére, a lehetséges 42 pontból csak 16-ot tudott eddig megszerezni. Az is igaz viszont, hogy a Bajnokok Ligájában megállíthatatlan: sorozatban tíz mérkôzést nyert, ezzel beállította az AC Milan csúcsát.
Új FIFA-rendszer
Óceánia legjobbja automatikusan résztvevôje lesz a 2006-os labdarúgó-világbajnokságnak, s ennek megfelelôen a földrészenkénti megoszlás is jelentôsen megváltozott.
A legszembetûnôbb, hogy az eddigi vb-k két messze legeredményesebb "kontinense", Dél-Amerika és Európa veszített pozícióiból. Pedig az aranyérmesek csak ebbôl a két térségbôl "származnak": Brazília 5, Argentína és Uruguay 2-2, míg Német- és Olaszország 3-3, Anglia és Franciaország 1-1 elsôséget mondhat magáénak.
A mostani módosítás amiatt is érzékenyen érinti Dél-Amerikát, mert a címvédô brazilok - egy korábban eldöntött, de most életbe lépô újítás értelmében - nem élveznek védettséget, s selejtezôt kell játszaniuk, így a négybôl egy hely a papírforma szerint biztosan az övék lesz.
A 2006-os vb 32 helyének területi eloszlása: Európa: 13 csapat, plusz a rendezô jogán Németország; Afrika: 5 csapat; Ázsia: 4 csapat; Dél- Amerika: 4 csapat; Közép- és Észak-Amerika, karibi térség (CONCACAF-zóna): 3 csapat; Óceánia: 1 csapat.
Az ázsiai és CONCACAF-zóna további egy-egy válogatottja interkontinentális pótselejtezôt játszik.
A 2002-es vb 32 helyének területi eloszlása ez volt:
Európa: Franciaország (címvédô), Anglia, Belgium, Dánia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia, Törökország.
Afrika: Dél-afrikai Köztársaság, Kamerun, Nigéria, Szenegál, Tunézia.
Dél-Amerika: Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay, Ecuador.
Ázsia: Koreai Köztársaság (rendezô), Japán (rendezô), Kína, Szaúd-Arábia.
CONCACAF-zóna: Egyesült Államok, Mexikó, Costa Rica.
A dél-amerikai selejtezôcsoportból az elsô
négy együttes automatikusan jutott a koreai-japán
közös rendezésû vb 32-es döntôjébe, az
ötödik, Uruguay azonban az Ausztrália elleni
pótselejtezôn
"kényszerült" kiharcolni a részvételt.
Az Olaszországban uralkodó, pikáns falinaptárak iránti lelkesedés újabb megnyilvánulásaként utánpótlás korú labdarúgóinak anyukáit kérte fel modellnek az egyik harmadosztályú klub.
A Serie C-ben szereplô Pro Sesto által kibocsátott kalendárium lapjain gyermekük futballszerelésében láthatók a szülôk.
- A mamák többsége egy pillanatig sem gondolkodott, egybôl igent mondott az invitálásra - mondta az egyesület szóvivôje. A bevétel egy részét az október 31-i, 29 halálos áldozatot követelô San Giuliani di Puglia-i földrengés következtében elhunytak hozzátartozóinak ajánlják fel.
A labdarúgás és a csinos hölgyek "kombinációja" tûnik a legeladhatóbbnak az olasz naptárpiacon, idén az Internazionaléban játszó Christian Vieri barátnôjérôl készült felvételsorozat volt a kedvenc.
Angol kutatóorvosok szerint a labdarúgó- mérkôzések - fôleg amelyek tizenegyesekkel érnek véget - nem éppen ártalmatlanok a szurkolók számára, mert a nem mindennapi izgalmak növelik az infarktusveszélyt.
A The British Medical Journal angol szaklap felmérése szerint 25 százalékkal nô a szívinfarktusok száma, ha egy labdarúgómeccs tizenegyesekkel dôl el. A kutatók példaképpen az 1998-as világbajnokság nyolcaddöntôjét emelik ki, amelynek során Anglia büntetôkkel maradt alul Argentínával szemben, és kiesett a további küzdelmekbôl.
Az elemzés szerint azon a napon egynegyedével nôtt a szívrohamok mennyisége, és a rákövetkezô két napon is jóval többen kerültek ilyen jellegû panasszal kórházba, mint elôtte vagy utána bármikor.
A felmérés ezzel szemben azt is bizonyítja, hogy a megszokottnál több agyvérzést és közlekedési balesetet nem okoznak a 11-es párbajok.
Boldog születésnapot kívánunk a drága édasanyámnak, Boldizsár Erzsébetnek, és egyben boldog karácsonyi ünnepeket az egész család részére. A messzi távolból, András és családja. (v)
ELADÓ raktárban levô, svéd és német importból származó hengerelt parketta - több mint 60 féle modell. Tel. 0744-640-875, 0723-241-033. (48556)
VESZEK antik bútort, festményeket, órákat, más tárgyakat. Tel. 130-947, 0744-159-190. (48754)
ELADÓ 2 db vonatjegy Marosvásárhely - Budapest útvonalra. Érvényes január 7-ig. 450.000 lej. Tel. 342-078, 255-533. (50232)
ELADÓ tésztakészítô gép, 100- 120 kg/óra teljesítményû. Tel. 0265/142-352. (50286)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (2944858)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszekrények, fagyasztók, kombinált hûtôszekrények német importból, garanciával, ingyenes szállítással a városban. Tel. 169-301. (50025)
ELADÓ 1200 kg oltatlan mész, Vaillant kazánok. Veszek Ø6, 8, 10 betonvasat, betonkavarót, bontásból téglát. Tel. 215-521, 0722-404-679. (50152)
ELADÓ HAR típusú dízel szalmásgabona-begyûjtô kombájn 2 m-es vágóasztallal. Tel. 328-178, 18-22 óra között. Nyárádtô. (50357)
ELADÓ Vesta kályha és inoxbojler. Tel. 130-094. (50352)
ELADÓ 76-os Rodica varrógép, 5 ágú csillár, elektromos automata radiátor, új, 160 cm-es síléc kötéssel. Tel. 168-681. (50354)
ELADUNK Nagydisznódon készített gyapjúszônyegeket és takarókat gyártási áron. Tel. 0269/431-418, 0740-911-300. (50371)
SÜRGÔSEN eladó Ákosfalván két kétszobás és egy egyszobás ház. Érdeklôdni Ákosfalván, a Híd utca 24., 25., 29. szám alatt. Tel. 0724-429-751. (50250)
KERESKEDELMI tevékenységre vagy családi ház építésére alkalmas központi fekvésû ingatlan eladó. Tel. 167-705. (49532)
SÜRGÔSEN eladó 3 szobás tömbházlakás a Budaiban. Tel. 218-074. (50384)
170/72/34 ÉVES, jómódú, független, kellemes külsejû, Romániában dolgozó magyar vállalkozó tartós kapcsolat céljából megismerkedne csinos lánnyal. Tel. 0744-955-317. (50327)
AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (50221)
Szomorú szívvel emlékeztünk barátunkra LOLÓRA halálának évfordulóján. Emlékét örökre megôrizzük Mónika és Mihály Loló. (-)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk december 23-án, életünk legszomorúbb napján a marosszentannai MÁTYÁS PÁLRA halálának egyéves évfordulóján. Jóságát, szeretetét szívünkben ôrizzük. Felesége, fia, menye és két unokája. Nyugodj békében. (50128)
Fájó szívvel, szeretettel gondolunk drága jó édesanyánkra, özv. MÁTHÉ ANDRÁSNÉRA szül. Frunza Ilona Éva, halálának 9. évfordulóján. Emlékét, jóságát szívünkben ôrizzük. Bánatos lányai: Évike és Marika, veje, Zoltán, unokája, Botika. (50156)
Fájó szívvel emlékezünk halálának 9. évfordulóján a maros-felfalusi születésû BALÁZS JÁNOSRA. Felesége, leánya, unokája, veje, testvérei, sógorai és jó barátai. (50308)
Szomorú szívvel közlöm mindenkivel, akik ismerték KOVÁCS ÁRPÁD mészárost, hogy ma hat hete kísértük el utolsó útjára. Bánatos felesége, Margitka. (50278)
Szívünk mély fájdalmával, szemünk mindennapos könnyhullatásával emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, a székelycsókai születésû DOCZI GYÖRGY mesterszakácsra tragikus halálának 5. évfordulóján. Nyugodj csendesen. Bánatos felesége, Vilma, fia, Robi és Angi. (50305)
Elváltál tôlünk, mint a hulló falevél, amelyet hiába várunk, vissza soha nem tér. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Fájó szívvel emlékezünk december 23-án, amikor egy éve búcsú nélkül itt hagyott a drága jó férj, édesapa, após, nagyapa, a maroshévízi születésû CSATLÓS KÁROLY. Emlékét mindörökre ôrzi bánatos felesége, leányai, vejei és unokái. (50347)
2000. szomorú karácsonyára emlékezünk, amikor a gyergyó-alfalui születésû JÁNOSI ANDRÁSNÉ (Rozália) eltávozott közülünk. Áldott emléke mindig bennünk él. Gyermekei: Mária, Magdi, Pali és Andris. (50375)
Arany volt a szíved, munka az életed. Elfeledni téged soha nem lehet. Egy szomorú év telt el azóta, hogy a drága jó férjet, gondos édesapát, apóst, nagytatát, a bordosi LÔRINCZ MIHÁLYT a kegyetlen halál elragadta szerettei körébôl. Emlékét ôrzi felesége, gyermekei és azok családjai. (49718)
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett MEDVE LAJOS 2002. december 21-én 91 éves korában elhunyt. Temetése 2002. december 23-án (hétfôn) 15 órakor lesz a marosvásárhelyi róm. katolikus temetôben. Szerettei. (50386)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós, anyatárs és rokon, a mikefalvi származású NAGY EMÔKE-PIROSKA nyug. tanítónô hosszas, súlyos betegség után, életének 73. évében csendesen megpihent. Temetése 2002. december 23-án 14 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Búcsúzik tôle bánatos leánya, veje és unokája. (50386)
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, testvér, anyós, közeli és távoli rokon, jó szomszéd, özv. ELEKES ISTVÁNNÉ szül. Fodor Katalin életének 95. évében csendesen megpihent. Drága halottunk temetése dec. 23-án 13 órakor a családi háztól - Ionel Giurghi (volt Búza u.) 31. sz. - a remeteszegi temetôben lesz, református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (50388)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett fiú, apa, testvér, rokon és jó barát, NAGY CSABA GÉZA 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése folyó hó. 23-án, hétfôn 13 órakor lesz a református temetôben. Isten akaratában megnyugodva hisszük: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én bennem, ha meghal is él." A gyászoló család. (50389)
Copyright © Népújság - 1999