LIV. évfolyam 291. (15254.) sz.

2002. december 13., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Rekord gázfogyasztás

Történelmi csúcsfogyasztást mértek a gázszolgáltatók a hét elején beállt hideghullám miatt az országban.

Az ipari minisztérium adatai szerint december 9-én az ország napi gázfogyasztása elérte a 71,2 millió köbmétert, ami 8-10 millió köbméterrel haladta meg az eddig mért legmagasabb országos napi fogyasztást.

Gázfogyasztási rekordot mértek ezen a napon a fôvárosban, Bukarestben is, ahol óránként 609 ezer köbméter földgázt égettek el a fogyasztók.

A rekord felállítását a moldvai 21, az erdélyi 15-17 és az óregáti térségeken mért 13-14 Celsius fokos fagyok segítették elô.

A gáztermelôk és földgázellátók azt ígérték, hogy a lakosság nem kényszerül fagyoskodni. Ennek ellenére Bukarest egyes kerületeiben a hét elején órákon át gázellátási zavarok keletkeztek a hálózati túlterheltség és más mûszaki okok miatt. Az alacsony gáznyomás miatt az automatikus fûtôberendezések órákra leálltak.

Szerdán is gázellátási gondok voltak Bukarest különbözô kerületeiben, mert egy oroszországi gázvezeték felrobbanása miatt a román-orosz gázszállítási szerzôdésben elôírt napi 13,2 millió köbméternél 2,5 millió köbméterrel kevesebb érkezett Romániába az orosz gázmezôkrôl.

A két legfontosabb román gáztermelô- és ellátó vállalatot, a Romgazt és a Petromot arra utasították, hogy csúcsszinten tartsák a napi kitermelést. Ezzel egy idôben az ország napi 4 millió köbméterrel növeli gázbehozatalát, s a földalatti gáztárolók is maximális kapacitással szállítják a fûtôanyagot - közölte az ipari minisztérium.

A DP korrupcióellenes intézkedéseket sürget

A Demokrata Párt (DP) felszólítja a kormányt, hogy gyorsított eljárással - akár parlamenti felelôsségvállalással is - alkalmazza azokat a korrupcióellenes intézkedéseket, amelyeket Adrian Nastase kormányfô áprilisban hirdetett meg a két ház együttes ülésén.

A demokraták szerint a Szociáldemokrata Párt (SZDP) "kompromittálja" a korrupcióellenes harcot a szükséges szabályozások és intézkedések meghozatalának "halasztgatásával", tekintettel arra, hogy a kormányfô által áprilisban ismertetett lépések jelentôs része jelenleg is csak tervezetként létezik, jelentette ki csütörtökön Emil Boc, a DP alelnöke.

A Demokrata Párt szerint prioritásként való meghirdetésük ellenére nem történt meg az igazságszolgáltatás reformja, a parlament nem fejezte be a tisztségviselôk vagyonbevallásáról szóló törvénytervezetek vitáját, nem biztosított a politikai pártok finanszírozásának átláthatósága.

Emil Boc elmondta, pártja hajlandó a kormány rendelkezésére bocsátani a vagyonellenôrzésrôl és a honatyák érdekjegyzékérôl szóló saját törvénytervezeteit, amelyeket már benyújtottak a parlamentben.

(Mediafax)

Aktuális

Liberalizmus gombnyomásra

Mózes Edith

Azzal próbálja fenyegetni az egyik zsebpárt elnöke a közvéleményt, hogy ha Markó Béla marad az elnök a január végi kongresszuson, "a szövetség szélsôséges erôi népszerûválnak". Azt fejtegeti, hogy a "Markó csapat makacs ragaszkodása a hatalomhoz, a magyarság egy olyan új, szélsôséges-revizionista civil egyesületét hozhatja létre, amellyel nem lehet majd beszélni". Aztán arról filozofál, hogy "ezeknek a csoportoknak a népszerûsége nagyon nagy, még a református, unitárius, római katolikus egyházak körében is". Az illetô a továbbiakban elmondja, hogy 1993-ban ôk kiváltak az RMDSZ-bôl, bojkottálva a brassói kongresszust (!), majd jóslásokba bocsátkozik az RMDSZ jövôjét illetôen. Hogy "a reformisták megtették az elsô konkrét lépést a kiválás felé, és a kongresszusi küldötteknek legkevesebb 35%-a követi majd ôket. Ezzel pedig visszafordíthatatlanná válik az RMDSZ bukása".

Nocsak, ki beszél? A magát szabaddemokratának nevezô párt valóban nem tartozik az RMDSZ-hez, de azzal hencegni, hogy bojkottálták az RMDSZ brassói kongresszusát, enyhén szólva lódítás. A kongresszust megtartották, határozatokat fogadtak el, tisztújítást tartottak. Bojkott ide vagy oda, ment minden, mint a karikacsapás. Senki bár észre sem vette, hogy nem voltak ott.

Aztán ez a párt milyen párt? Amúgy semmilyen, csak négyévenként, választási kampányok idején jelenik meg hirtelen, amikor "bojkottálni" kell az RMDSZ-t. Ezért, a 90-es évek elején hol a kormánypárttól kértek támogatást, hol a liberálisokhoz csapódtak. De sehol sem tudtak megmaradni. Legutóbb az NLP megyei elnökével kötöttek - úgymond - egyezséget, de az elsô közös sajtótájékoztató után ez a kísérlet csôdöt mondott. A minap az egyik liberális vezetô legyintett egyet, amikor rákérdeztem.

Minden választáson indulnak, majd eltûnnek, de néhány szavazatot azért kapnak. Annyit azonban sohasem, hogy ettôl mondjuk az RMDSZ palamenti jelöltlistája meginogna. 1990 óta mindmáig - stabilan - a legtöbb képviselôt és szenátort az RMDSZ adja Maros megyében.

Viszont a legutóbbi helyhatósági választáson valóban, mintha csak ez lenne a dolguk, sokat ártottak az RMDSZ-nek, s közvetve a magyarságnak, amelynek jövôjérôl szépszámú, meglehetôsen primitív teóriát terjesztenek gyengébben eleresztett lapszerkesztôknek. Tény azonban, hogy a megyei RMDSZ tébláboló politikája mellett ôk is belejátszottak abba, hogy nincs ma magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Az általuk indított jelölt még ezer szavazatot sem tudott begyûjteni, viszont annyit elvett az RMDSZ- tôl, amennyivel a másik jelölt nyerte el a polgármesteri tisztséget.

Szerencse, a magyarság körében nem örvendenek különösebb népszerûségnek, pontosabban kétes népszerûséget szereztek. Bizonyára kiismerték annyira ôket, hogy legközelebb még kevesebb sikert könyvelhetnek el. Azzal együtt, hogy - mint szóban forgó reméli -, azok a bizonyos szélsôséges csoportok, amelyek kiválnak az RMDSZ-bôl, majd az ô pártjában próbálnak boldogulni. Mindebbôl nem nehéz kisütni, hogy ez a "liberális" társaság miért jelenik meg - mintegy gombnyomásra - zavarosnak tûnô pillanatokban.

Rendkívüli városi tanácsülés

Nagy Annamária

Tiltakozás a polgármester hétfôi kirohanása ellen

22 tanácsos jelent meg a tegnapi marosvásárhelyi rendkívüli tanácsülésen, hárman igazoltan hiányoztak. Eredetileg hat napirendi pontot szabtak meg, amelyet utólag öt sürgôsségi határozattervezettel egészítettek ki.

A tanácsülés megkezdése után Benedek István ismertette és Dorin Florea polgármester figyelmébe ajánlotta az általa, valamint Kolozsváry Zoltán és Dávid Csaba tanácsosok által aláírt tiltakozást. Az interpellációban tiltakoznak a polgármesternek a december 9-i sajtótájékoztatón elhangzott magyarellenes kijelentése ellen. "Tiltakozunk azon kijelentés ellen, hogy «míg én Marosvásárhely polgármestere vagyok, nem lesznek kétnyelvû utcanévtáblák, a kétnyelvûség feszültségekhez vezet és ennél fontosabb tennivalóink vannak». Ez a sértô hozzáállási mód nem megfelelô üzenet az együttélésre, legfôképpen nem a karácsonyi ünnepek elôtt" - olvasható az átiratban. Ugyanakkor az aláíró tanácsosok kérik, hogy a helyi tanács soros, december 19-i ülésén a hivatal vezetôsége bemutassa azt a programot, amelynek alapján a 2003. január elseje és március 31-e közötti idôszakban felszerelik ezeket a kétnyelvû utcanévtáblákat.

Ezt követôen meglehetôsen zökkenômentesen és gyorsan zajlott tíz napirendi pont megvitatása és elfogadása. Egyhangúan jóváhagyták az Energomur Rt. átszervezési programját. Ennek értelmében annak érdekében, hogy anyagilag talpraállítsák a társaságot, valamint kiküszöböljék a 2003-ra elôrebecsült veszteségeket, szükséges a társaság átszervezése, azaz 140 alkalmazott menesztése.

Ugyancsak egyhangúlag fogadták el azt az indoklást, melynek értelmében 3,6 milliárd lejt utalnak át a helyi közszállítási vállalatnak a közszállítási kedvezmények kiegyenlítésére.

Elfogadták azokat a névsorokat is, amelyek az állami alapból épített lakások 5 évre szóló bérbeadására vonatkoznak az egyedülálló, illetve családos, de 35 évet be nem töltött fiataloknak. Az ismertetô szerint 441-en nyújtottak be kérést a 136 megépített és még építés alatt álló lakásra, ebbôl 414-et találtak megalapozottnak. Az ideiglenes lista kifüggesztése után tízen fellebbeztek, ebbôl négyet fogadtak el.

Több mint egyórás vita alakult ki a második, ám utolsónak szavazás alá vetett napirendi pont körül, míg végül is elfogadták a 2002. évi, kiegészített költségvetést. Kolozsváry Zoltán tanácsos kérése volt, hogy a jövô évi költségvetés elosztásakor jobban oda kellene figyelni a Nemzeti Színháznak kiutalandó összegekre, mivel ezen mûvelôdési intézménnyel az idén meglehetôsen mostohán bántak. Ugyanakkor kérte, hogy pontos kimutatást bocsássanak a tanácsosok rendelkezésére, amelynek alapján azok nyomon tudják követni az utca- és tanintézetek javítási munkálatainak hatékonyságát. Erre valóban szükség van, hiszen az idén 6,4 milliárd lejjel lépték túl az útjavításokra kiutalt keretet. Dávid Csaba a Dózsa György utcáról feltört és a más utcák kövezésére felhasznált macskakômennyiség közötti különbséget kérte számon, mire Florea mosolyogva válaszolt: "Egyelôre azonosítatlan tettesek elloptak négy teherkocsi követ." 14 milliárd lej szükséges a lakossági segélyek egyenlítésére, hangzott el. Komoly társadalmi problémát jelent, hogy még a 2001-es évre 3 milliárd lejjel van elmaradva a polgármesteri hivatal a fûtéspótlék kiegyenlítésével. "Felszólítottuk a tulajdonosi és lakótársulásokat, ne fogadjanak el több kérést a fûtéspótlékra, s ezután minden lakos teljes egészében fizesse ki a fogyasztása ellenértékét" - mutatott rá Doru Opriscan tanácsos.

Véghajrában a szoborkészítôk

Vasárnap avatják a Pszeudoszférát

(nk)

A tél, a nagy hideg nem kedvez a szoborállításnak, szabadtéri megemlékezésnek, Bolyai János azonban e szép, de zord évszakban látta meg a napvilágot, a fôhajtó utódoknak ehhez kell igazodniuk. Akármilyen is az idôjárás, az emlékmû megálmodói, élen Csegzi Sándor alpolgármesterrel és a szobortervezô Horváth Sándor matematikussal, bíznak benne, hogy a nagy tudós születésnapjának 200. évfordulóján, december 15-én minden rendben lesz, az emlékmû úgy vár majd a leleplezésre, hogy hiánytalanul eleget tesz az alkotói elképzeléseknek, és a marosvásárhelyiek is szép számban megtisztelik jelenlétükkel az eseményt.

Az utóbbi remény annál is inkább indokolt, mivel Horváth olyan köztéri mûvet igyekezett létrehozni a Pszeudoszféra témára, amely Bolyai újító elméletéhez is méltó, monumentális is, ugyanakkor viszont emberközeli, a város lakóit vonzó, maga köré gyûjtô, barátságos gyülekezôhellyé válhat. Sokan fogtak össze, hogy a szobor idejében

és az elvárások szintjén elkészüljön, s a hármas tagolású kompozíció - a piramisszerû márványtalapzat, a rajta nyugvó rozsdamentes acél térszerkezet és benne a mûgyanta harangként jelentkezô pszeudoszféra - megteremtse a szemnek, szívnek, észnek kedves harmóniát, tudomány és mûvészet kiegyensúlyozott egységét. Hogy ez mennyire sikerült, azt az érdeklôdôk a vasárnap délután 4 órakor kezdôdô avatóünnepségen, a Bolyai téren eldönthetik.

Utána este 6 órától a Kultúrpalotában is tiszteleghetünk a magyar és az egyetemes tudományosság óriásának személyisége elôtt. Az emlékmûsorban a Bolyai- szellem irodalomban, zenében tükrözôdik vissza, a mûsorszámok tolmácsolói Gyôrffy András és Sebestyén Aba színmûvészek, Bodolai Balázs és Tankó Erika színmûvészeti hallgatók, Molnár Tünde orgonamûvész és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara Szônyi Zoltán vezényletével. A Kovács Levente rendezte elôadás mûsorvezetôje Nagy Miklós Kund publicista. Az est folyamán emlékplakettek és emléklapok átadására is sor kerül.

A kedvezménytörvényrôl vitázott az OGY külügyi bizottsága

Módosító javaslatok még decemberben

A kormány még decemberben be kívánja terjeszteni a kedvezménytörvény módosítását a parlament elé - szögezte le Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetô miniszter csütörtökön az Országgyûlés Külügyi Bizottsága elôtt.

A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy még nem zárultak le a konzultációk a kedvezménytörvényrôl Romániával és Szlovákiával. Közölte, hogy az egyeztetések révén olyan módosításokban állapodhatnak meg a szomszédos országok képviselôivel, amelyek egyelôre nem ismertek. Ezért ha szükséges - tette hozzá -, még december vége elôtt összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (Máért).

Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke úgy vélte, hogy a jelenlegi kormány bizonytalanságot mutat a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekben, ami felbátorított bizonyos szomszédos országokat.

Az ellenzéki képviselô úgy fogalmazott: Magyarország és a magyarság defenzívába került érdekei érvényesítésében.

Az ellenzéki képviselô úgy vélte, hogy a kormány jelentôs késében van a kedvezménytörvény módosításával.

Németh Zsolt megjegyezte, hogy az Orbán-Nastase memorandum megnyitotta az utat a kedvezménytörvény módosítása elôtt, a mostani kormány ennek ellenére felajánlotta a lehetôséget Romániának a jogszabállyal kapcsolatos változtatásokra.

Hangsúlyozta: a magyar diplomáciának nem szolgálná az érdekeit az, ha a módosításról szóló elôterjesztés benyújtása és elfogadása között több hónap telne el.

Az ülésen vitát váltott ki Kovács László külügyminiszter szerdán, bukaresti tárgyalásai után elhangzott nyilatkozata. A kedvezménytörvény módosítását vezérlô hét alapelv közül, amelyeket a miniszter említett, ellenzéki képviselôk leginkább azt kifogásolták, hogy a törvény hatálya az Európai Unió tagállamainak polgáraira nem terjed ki.

Ezzel kapcsolatosan Kiss Elemér közölte, hogy a külügyminiszternek még nem volt alkalma tájékoztatni a kormányt bukaresti tárgyalásainak részleteirôl. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Európai Unióban a szervezet normái érvényesülnek a kisebbségi kérdések kezelésében.

Ellenzéki képviselôk kifogásolták azt is, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) nem vett részt Kovács László bukaresti tárgyalásain.

Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélte, hogy a román és a szlovák kormány nem mehet túl követeléseiben azon, ami a velencei bizottság jelentésében szerepel.

Szóba került az ülésen a határon túli magyar szervezetek támogatása.

Kiss Elemér rámutatott arra, hogy az ideihez képest 10 százalékkal növekszik jövôre a határon túli magyarság költségvetési támogatása. Hozzátette, hogy ennél a számításnál nem vették figyelembe a kedvezménytörvény végrehajtásához szükséges egyszeri költségeket.

Az ellenzék képviselôi vitatták a támogatás növekedését. Németh Zsolt rámutatott arra, hogy az ô számításai szerint idén összesen 12 milliárd támogatást kaptak a határon túli magyarok, míg jövôre csupán 8,4 milliárd forintra számíthatnak.

Felvetôdött az Ady-ösztöndíj és a Magyar Nemzet Házának létrehozása, amelyekre Medgyessy Péter miniszterelnök tett ígértet a Máért egyik értekezletén.

Kiss Elemér elmondta, hogy az ösztöndíjat egy közalapítvány keretén belül hozzák majd létre. A Magyar Nemzet Házával késôbb foglalkozik a kormány - mondta -, a miniszterelnök nem ígérte, hogy már jövôre megalakul.

Szó volt Medgyessy Péter részvételérôl a román nemzeti ünnep alkalmából december 1-jén Budapesten rendezett fogadáson, amit a kancelláriaminiszter nem kívánt kommentálni.

A bizottság ülésén résztvevô határon túli magyar szervezetek képviselôi közül Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei elnöke megjegyezte, hogy az elmúlt három évben a román vezetôk együtt koszorúztak március 15-én a magyarság képviselôivel. Az ügyet a romániai magyar politikus túldimenzionáltnak minôsítette.

Szóba kerültek még a HTMH-nál történt személyi változások. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke visszautasította, hogy tisztogatás folyt volna a hivatalnál. Mint mondta, a HTMH-tól eltávozott 12 munkatárs közül ötöt még az elôzô kormány mentett fel végkielégítéssel, a többieknek olyan munkakört ajánlottak, amely megfelelt volna korábbi beosztásuknak.

Hozzátette, hogy a HTMH volt elnöke, Szabó Tibor november vége óta betegállományban van, a neki felkínált szakmai fôtanácsadói posztot nem fogadta el.

Klónozásra készülnek Kaliforniában

A kaliforniai Stanford Egyetem ôssejteket szándékozik kivonni klónozott emberi embriókból, ami várhatóan ismét lángra lobbantja a vitát a tudomány etikai határairól.

A stanfordi egyetem közleménye szerint az ôssejtek elôállítása a rák, a cukorbetegség, a Parkinson-kór, valamint szív és érrendszeri betegségek gyógyítását szolgálja. A kutatásokat Irving Weissman orvosprofesszor vezetésével az egyetem új intézete, az Institute for Cancer/Stem Cell Biology and Medicine végzi egy ismeretlen szponzor 12 millió dolláros adományából.

Az embrionális ôssejtek a terhesség elsô napjaiban jönnek létre és belôlük alakulnak ki az emberi testet alkotó sejtek. Az ilyen ôssejtek számtalan betegség gyógyítását tehetnék lehetôvé, mivel pótolhatnák a hibás sejteket.

Az egyetem kutatói hangsúlyozzák, hogy nem reproduktív, hanem orvosbiológiai klónozást végeznek az értékes ôssejt elôállításához. A testi sejtmagból kivont DNS-t petesejtbe helyezik, amelybôl elôzôleg eltávolították a sejtmagot, vagyis megfosztották genetikai tulajdonságaitól. Az így megtermékenyített petesejtet azonban az anyaméhbe való beültetés helyett néhány napig osztódni és növekedni hagyják, majd elpusztítják, és kivonják belôle az ôssejteket.

Teljes mértékben ellenezzük a reproduktív klónozást - hangsúlyozta az USA Today napilapnak Irving Weissman professzor.

A kutatási terv bírálói szerint az egyetem klónozásra készül, nevezzék azt orvosbiológiai vagy terápiai klónozásnak, mivel a technika - testi sejtmag átültetése petesejtbe - ugyanaz, mint amilyet Dolly bárány 1996 évi klónozásánál használtak.

A Stanford lesz az elsô amerikai egyetem, amely nyilvánosan kutatásokat végez ezen a területen. Korábban csak egy magáncég, a massachusettsi Advanced Cell Technology (ACT) biotechnológiai vállalat jelentette be, hogy emberi klónozást végeznek ôssejtek elôállításához orvostudományi célokra.

Kalifornia állam szeptemberben törvényben engedélyezte az embrionális ôssejtek kutatását.

Bôvülnek a kamarai szolgáltatások

Korondi Kinga

Néhány nappal korábban a temesvári székhelyû Cooperative Housing Foundation Romania (CHF) román amerikai fejlesztési alappal aláírt együttmûködési megállapodás alapján hamarosan a Maros megyei Mezôgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Kamara hitelintézetként is fog mûködni. Természetesen a kamarai tagoknak kedvezményesebb feltételek mellett ítélik oda a hiteleket, ám más kis- és közepes vállalkozások számára is nyitott az INED elnevezésû mikrohitel-program.

A CFH a maga során biztosítja a szükséges személyzetet (ám ezeket a kamara fizeti majd), a formanyomtatványokat, és részt vesz a hitelezés teljes folyamatában. A kamara pedig helyet és támogatást biztosít a CFH-nak tevékenysége kifejtéséhez és ajánlásokat tehet arra vonatkozóan, hogy kit válasszanak ki kedvezményezettként.

A program hosszú távú futtatásának feltétele, hogy a visszafizetési ráta minimum 95%-os legyen, a visszafizetések késései ne haladják meg a 60 napot.

A hitelek feltételei egyébként jelentôsen javulnak abban az esetben, ha a kedvezményezett az elôzô hitelt idejében és elôírásszerûen visszafizette. Egy kamarai tag például elsô alkalommal 1000 és 10.000 dollár közötti értékû hitelért folyamodhat, amelyet 16%-os kamattal ítélhetnek oda neki. Második alkalommal azonban már 15.000 dollár a felsô határ és egy százalékponttal eshet a kamat értéke is, a hitelelemzô kedvezô ajánlása alapján. Harmadik alkalommal 20.000 dollárt is lehet kérvényezni 14- és 16% közötti kamattal. A hitelek odaítélésekor 2-4% ügyintézési díjat számítanak fel. A hitelek futamideje 24 hónapig terjedhet, 3 hónapos türelmi idôvel. A garanciaként a kedvezményezettnek a cég vagy saját javait kell felmutatnia.

A program fôként termelô tevékenységet folytató kisvállalkozásokat céloz meg, amelyek hitelért folyamodhatnak eszköz- vagy alapanyag beszerzésre, ingatlanvásárlásra, székhelyjavításra vagy egyéb beruházásokra.

Amint a kamara elnöke a Népújságnak elmondta, fôként azért bíznak a program sikerében, mert az már eredményesen mûködik Temes, Arad, Hunyad és Fehér megyében.

Karácsonyi meglepetés elsôsöknek

(mezey)

Megyeszerte 2379 magyar tannyelvû elsô osztályos tanszercsomagban részesül, amelyet a Romániai Magyar Pedagógus-szövetség karácsonyi ajándékként juttat el minden gyerekhez.

Mihály Ágnes, az Iskolatáska-Erdély 2002-2003 elnevezésû program felelôse tájékoztatott, hogy a Csíkszeredából érkezô tanszereket körzetenként csoportosították. Marosvásárhelyen két nap alatt több mint 700 tanszercsomagot osztottak ki. A mai nap folyamán a csomagok Szászrégenbe, az Augustin Maior Általános Iskolába, a dicsôszentmártoni Magyar Házba és a marosludasi RMDSZ-hez is eljutnak, ahol a tanítónôk átvehetik azokat. A szovátai Teleki Oktatási Központból Szováta, Nyárádszereda és Segesvár körzetébe juttatták el az ajándékokat.

A csomagok teljes tanfelszerelést tartalmaznak: füzeteket, ceruzákat, gyurmát, vízfestéket, rajztömböt, hegyzôt, mesés- és daloskönyvet. Ezek valójában - úgy mint tavaly, szeptember 15-ére - kellett volna a kisiskolások birtokába jussanak, azonban az Apáczai Csere János Alapítvány idén késôbbre hirdette meg a pályázatot. A szép ajándékcsomag azonban karácsony elôtt is kellemes meglepetés a kisiskolásoknak.

Jegyzet

A birtoklás ösztöne

Lokodi Imre

Vásott kölykök. Nekik se könnyû.

Nem is vásott kölykök, mert a megkopott, lecsúszott, bizonyos társadalmi kategóriát reprezentáló embernek legalább stílusa van, viselkedés-lélektanában van valami jellegzetes, megmosolyogtató. Jellemábrázolásukra vállalkoztak profik. Régebben Panait Istrati festett minden elképzelést felülmúló Duna menti figurákat, mert ne felejtsük, tudnak nagyon vaskos figurák lenni. Aztán hogy a világ sokat nem változott arratájt, Mircea Nedelciu is könyvbe fogott vitathatatlan ízléssel néhány Ialomita-parti borfast, baleket. Persze már tudjuk, az irodalom világot nem vált meg.

Nos a szimpatikus csirkefogónak van fantáziája, a mahala-i törvények szerint él, nyakában ujjnyi vastag aranylánc, szájában fogsor nemesfémbôl, hamis bôrkabát törökbôl, négynapos borosta, alatta nem tengerparti barnaság, képes szalámin elélni hetekig, elôfordul mindenhol: a trolin, az Oboron, felszívódik Szatmárra, Vásárhelyre, a csütörtöki piacra, árul barlangi cseppkövet, tavirózsát, havasi gyopárt és maroktelefont, átkozza saját anyját a zsarunak, ha rajtacsípik, mi általában nem értjük, mit beszél, szóval mindenhol van ebbôl a fajtából, csak éppen színházba nem jár. Ezért ôt nagyon kell tisztelni.

Hanem van a csirkefogónál is alábbvaló ember. Randa, hangos szarkasereg, általában csapatostul jár. Színházba is, bizony. Ezért ôket nem kell tisztelni. Másodgenerációsok. Unokatestvérek és a család nagyrésze még halat füstöl, zsolozsmáznak a bukaresti Oboron. Az elsô nemzedéknek van elegáns öltönye, tömény kölniszaggal lepik meg a korzót, és a rágógumiipar sem hal meg egyhamar.

Kéri Istent a rendezô, óvja meg ezektôl a színházat. A másodgenerációs kölyköktôl. Mert az úgy van, hogy Bukarestben, Craiován és Szebenben felülbírálják a rendezôt, elôadás közben beleszólnak a darabba, alakítják a produkciót, a színész könyörög a színpadról, hagyják már abba, távozzanak a színházból, mire a falkavezér jobb belátásra tér, szól a csapatnak: haideti, bai! és csörtetve kivonulnak a színházból.

Szóval jönnek az efféle fiúk fel. Brassóban is ott vannak, Vásárhelyen is itt vannak, bár visszafogottan még. Színészek mesélik, miféle öröm, amikor színházi csöndben, valami kegyelmi pillanatban percegni kezd valahol a tökmaghéj, amikor tökmagolni kezd a nagyérdemûbôl minden harmadik.

Bíborbársonyon eldolgozva, megemésztve az elôadás, marékszám.

A birtoklás ösztöne meg van már.

Függöny.

Tülekedés az elkobzott fenyôkért

A. I.

A vásárlók igényeit figyelmen kívül hagyják

Tegnap reggel 8 órakor már tömeg várt a marosvásárhelyi erdészeti igazgatóság udvarán a szerdán, egy piaci razzia alkalmával elkobzott fenyôfák értékesítésére. Az igazgatóság alkalmazottai egy piaci árustól szerdán délután 350 fenyôt koboztak el, amit a törvényes elôírások szerint az intézménynek joga van eladni. A felmerülô kérdés az, hogy miként történik az értékesítésük. Mint Adrian Pîrlea szóvivô elmondta, elméletileg egy növény- vagy zöldségkereskedelemre szakosodott cégen keresztül kellene eladni a fenyôfát, ám a gyakorlatban nem így történik. "A cégek a fenyôfával való ellátás folyamatosságára törekednek, amit az erdészeti igazgatóság képtelen biztosítani, hisz nem tudjuk elôre, hogy hány fát fogunk elkobozni. Így aztán a cégek sem igazán érdekeltek" - nyilatkozta Pîrlea.

Az erdészeti igazgatóság vezetôségének döntése szerint tehát az intézmény udvarán levô eladási központon keresztül értékesítették a fákat. Kérdésünkre, hogy az erdészeti hivatal miért nem forgalmaz a szükségleteknek megfelelô mennyiségû fenyôt, a szóvivô úgy nyilatkozott, hogy Maros megyében nem rendelkeznek elegendô ezüstfenyôvel, ez a fajta mindössze 1-2 százalékát képezik a fenyveseknek, és nem lehet kivágni. Ellenben bôven van vörösfenyô, ám e fajta iránt nincs kereslet. "Marosvásárhelyen számításaink szerint 100.000 ezüstfenyô is elkelne. Ezt a mennyiséget vörösfenyôbôl tudnánk biztosítani, de az embereknek ez nem kell. Nem értik meg, hogy a karácsonyt nemcsak ezüstfenyôvel, hanem vörösfenyôvel, tujával vagy akár mûfenyôvel is lehet ünnepelni". Pîrlea szerint fôként Neamt, Hargita, Kovászna, Suceava megyékbôl szállítják Marosvásárhelyre a kereskedelmi engedéllyel rendelkezô személyek az ezüstfenyôt, és csak a megfelelô hivatalos iratok birtokában forgalmazhatják az erdészeti hivatal által lepecsételt fákat. Az erdészeti igazgatóság csak nagyobb mennyiségû rendelésre szállít fenyôt, ez esetben is csak vörösfenyôt. "Az erdészeti igazgatóság nincs berendezkedve arra, hogy nagyszabású fenyôfa- kereskedést folytasson. Erre a célra nincs megfelelô személyzet, tárolási, szállítási lehetôség, az eladásból származó nyereség pedig nem túl jelentôs " - jelentette ki Adrian Pîrlea. Így a karácsonyfára vágyóknak nem marad más lehetôségük mint kivárni, míg a környezô megyékbôl megérkeznek a fenyôfakereskedôk. Az erdészeti kerületek sem értékesíthetnek fenyôket, ha esetleg valakinek kedve támad kimenni Ratosnyáig. Az erdôkerületeknek tilos jelenleg fenyôt eladniuk. A magyarázat: csak így kerülhetô el a visszaélés, azaz a fôként helybeliek által lopott fák törvényes iratokkal való ellátása. A szóvivô szerint az erdôkerületek esetleg karácsony elôtt 1-2 nappal értékesíthetik az idôközben elkobzott fákat. Az erdészeti hivatal képviselôje ennek ellenére bizakodó: ha még nem is árasztották el a piacot fenyôkkel, az ünnep elôtt 4-5 nappal bizonyára megjelennek a fenyôárusok, és a fák is olcsóbbak lesznek.

Tôkés László Budapesten

A romániai magyarság helyzetérôl volt szó

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Görgey Gábor kultuszminiszter csütörtökön Budapesten fogadta Tôkés László református püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét; a találkozókon a romániai magyarság helyzetérôl volt szó.

Tôkés László megbeszélései után az MTI-nek elmondta: felhívta a köztársasági elnök figyelmét a romániai magyarság demográfiai adatainak romlására. Hozzátette, a romániai magyarság helyzete a látszattal szemben továbbra sem nevezhetô jónak, ezért kérte Mádl Ferencet: egyfajta fôvédnöke legyen a határon túli magyarságnak.

Köszönetet mondott az államfônek azért, hogy októberben részt vett a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén, és felavatta az egyetem Arany János Kollégiumának új épületét.

A köztársasági elnök – Tôkés László tájékoztatása szerint – ígéretet tett arra, hogy különös figyelmet fog fordítani a határon túli magyarságot érintô ügyekre.

Mádl Ferenc kilátásba helyezte, hogy jövô tavasszal körutat tesz Erdélyben, idén adventre pedig meghívta egy fogadásra a határon túli egyházak püspökeit.

Tôkés László a találkozón hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepet töltenek be az egyházak a nemzet megtartásában.

- Görgey Gábort ismerkedés végett kerestem meg – mondta az RMDSZ tiszteletbeli elnöke.

Hozzátette: köszönetet mondott a kultuszminisztérium azon támogatásaiért, amelyeket az egyházaknak, illetve templomok felújítására és a könyvkiadás segítésére nyújtottak.

Külön megköszönte az idén nyáron megjelent váradi biblia hasonmás kiadásának támogatását.

Görgey Gábort elsôsorban a romániai magyarok helyzetének egyházi, mûvelôdési vonatkozásairól tájékoztatta.

Tôkés László arra kérte a minisztert, hogy biztosítsa a folytonosságot a határon túli magyarok támogatásában. Kérte ezen belül a minisztertôl az érdmindszenti Ady-zarándokhely és a Nagyváradon létrejövô mûvelôdési intézmény támogatását.

Megyei tanácsülés

A 2003-as költségvetés is szûkös

A.I.

A Maros Megyei Tanács tegnapi ülésén a testület – mintegy kétórás vitát követôen – jóváhagyta a jövô évi költségvetést. A megyei önkormányzat 2003. évi bevételei 423 milliárd lejt tesznek ki, ezt osztották el tegnap a tanácsosok, területekre lebontva. Az egyes vélemények szerint igen szûkösnek mutatkozik a jövô évi büdzsé, a helységek polgármesterei – Virág György tanácselnök szerint – elégedetlenek. Hogy mire lesz elég és mire nem a pénz jövôben, lapunknak Virág György nyilatkozott.

– A legelégedettebb azzal vagyok, hogy túl vagyunk ennek a napirendi pontnak a megtárgyalásán. Ha csak mérnöki szemmel nézném a költségvetést, azt mondanám, nem kellene megszavazni, mert tudom, hogy hány helyen "szorít a cipô". Hol nem szorít? A mûködési költségeknél. A 2002-es évhez képest mintegy 34 %-kal magasabban szabtuk meg a mûködési költségeket az intézményeknek és a polgármesteri hivataloknak. Ugyanakkor kértük, hogy legalább 20 százalék legyen saját forrásaiknak részaránya az összköltségekben. Szorít a cipô ellenben a kultúrán kívül a gyermekjogvédelemnél. Másrészt egyetlen szó nem hangzott el arról, hogy mi történik a kórházak, a lakosságnyilvántartási hivatal átvétele után. Nem mintha el szeretnénk bújni a problémák elôl, de jelen pillanatban semmilyen, a kórházak átvételére vonatkozó aktát nem írtam alá. Ha ez megtörténik, akkor azoknak a minisztériumoknak, amelyekhez eddig tartoztak, a fenntartásukra szükséges pénzt is át kell utalniuk. Remélhetôleg belefoglalták e minisztériumok 2003-as évi költségvetésébe a szükséges összegeket és nem bízzák a helyi önkormányzatokra a megoldást. Szorít a cipô továbbá az útjavítások esetében. Az útügyi vállalat 828 kilométernyi úthálózatot tart rendben a megyei tanács pénzalapjaival gazdálkodva. Örvendetes, hogy az útügyi vállalat a Geiger céggel társult, így remélhetôleg az új technológia révén ez a cég sorra fogja megnyerni a versenytárgyalásokat. A gond ott van, hogy 2003-ra a költségvetésbôl csak 71 milliárd lejt tudtunk kiszakítani az utak javítására, míg idén mintegy 140 milliárdot költhettünk erre a célra, aminek fele a speciális útalapból származik. Januárban várjuk a jövôre esedékes útalapot. E címen legkevesebb 100 milliárd lejt kellene kapjunk, de szerintem még 50-et sem kapunk. Szorít a cipô a tanügynél, az iskolaépületek karbantartási, javítási munkálataira nem jut elegendô pénz. A mûködtetésük lehetséges, a fejlesztés lehetetlen. Szerintem a színház van a legjobb helyzetben, mivel a központi költségvetésbôl 2003-ra leosztott 20 milliárd lej megvan. Bár nem akarok állandóan polemizálni a polgármesterrel, de csak nem tudom elfogadni, hogy lemondtunk 1,5 milliárd lejrôl a repülôtér, 5 milliárd lejrôl a színház esetében, amit a marosvásárhelyi tanács határozattal elfogadott és nem fizetett ki.

A többi intézményeinket is sajnálom, a filharmóniát különösen. Tizenhat milliárd lejes költségvetéssel rendelkezik, amibôl 20 %-ot ôk kellene elôteremtsenek, de ezt nem tartom valószínûnek.

– Van egy tartalékköltségvetés is...

– Ez szükséges, mert vannak olyan munkálatok, amelyeket az önkormányzatok különféle pályázatokon keresztül valósítanak meg és amelyekhez önerôbôl nem tudnak biztosítani pénzt. Ezért képeztük a tartalékot.

Csak Fodor Imrének fáj?

Fülöp Géza

Igen, kedves olvasó, a kétnyelvû utcanévtáblákról van szó, azokról a fránya táblákról, amelyeket dr. Dorin Florea polgármester úr az istennek sem akar kitenni. Vannak fontosabb dolgok - így a polgármester. Majd pedig - "colac peste pupaza" ahogy Florea úr mondaná - hitet tesz az ország egynyelvûsége mellett.

Ami a fontosságot illeti, ezek a táblák valóban "kicsi dolgok", de egyáltalán nem jelentéktelenek. Ezek tennék otthonossá számunkra is ezt a várost, jeleznék, hogy mi is itthon vagyunk benne, nemcsak Florea doktor és barátai, sôt, hogy miénk is ez a valamikori Székelyvásárhely. (Vagy éppen ezt nem akarja a doktor úr?) Másrészt bizonyítanák, hogy ebben az országban a törvényesség uralkodik, s kisebbségi jogaink maradéktalanul érvényesülnek. (A kisebbségi jogokban nincsenek kicsi és nagy dolgok!)

Tudjuk, a fontosabb dolgokra való hivatkozást a doktor úr csak ürügynek - eléggé átlátszó ürügynek - használja, hiszen sokkal kevésbé fontos dolgokat is "megvalósított" uralkodásának immár lassan három éve alatt.

Ami pedig az egynyelvûséget illeti, lehet, hogy az "ország" egynyelvû, de állampolgárai tizenvalahány nyelvet beszélnek, s mindegyik nyelvnek megvan, meg kellene legyen a létjogosultsága és joga - többek között a kétnyelvû táblákra. S Florea doktor úrnak, ha törvénytisztelô ember, ezt el kell fogadnia. (Kár, hogy Florea dr. nem ismeri Szent István intelmeit, mert ha ismerné, másképp vélekedne az egynyelvû országról.)

Sajnos azonban úgy tûnik, tanácsosaink, képviselôink, tisztségviselôink egy része is osztja Florea doktor véleményét, s elhanyagolhatónak tekinti a táblakérdést. (A közintézményekre kiteendô táblákról - pedig a törvény határidôt is kijelölt - már mindenki megfeledkezett.)

Mitôl keserû a cukor?

Szer Piroska

Megkezdôdött a mezôgazdasági összeírás, mely számba veszi a felhalmozott javakat, így képet kapunk a mezôgazdasági tevékenység eredményeirôl.

A magángazdák állami "se- gélyezésérôl" sokat hallottunk már. Az sem újdonság, hogy a tavasszal megkötött szerzôdések a termény betakarítása után csak részben maradnak érvényesek.

Legutóbb Sipos József agrármérnök, Ádámos község polgármestere, egyben mezôgazdász fejezte ki felháborodását a magángazdákkal szemben tanúsított méltánytalan eljárás miatt. A cukorrépa- termesztôkkel kötött szerzôdés értelmében a marosludasi cukorgyár 55 kg cukrot ígért minden tonna beszolgáltatott cukorrépáért. Az elônyösnek vélt szerzôdés sok gazdát ösztönzött a cukorrépa-termesztésre, arra nem gondoltak, hogy ôszig az 55 kg cukorból csak 40 kg-hoz lesz joguk.

A dicsôszentmártoni átvevôközpontban a cukorrépa elfogadott cukortartalma 16%, ez talán így természetes, hisz a beszolgáltatott termények esetében alkalmazzák a minôségi osztályozást, kétségek akkor merülnek fel, ha ennek kimutatását nem a beszolgáltatás napján és nem a termesztô jelenlétében végzik el. Ha a begyûjtô szerinti cukortartalom csupán 15%-os, akkor startból 5 kg cukrot levonnak az 55 kg-ból. A termesztônek így 50 kg marad, amit újból megvámolnak a 19 %-os hozzáadottérték-adóval (TVA), így csak 40,500 kg cukorhoz jut minden tonna cukorrépa után.

Ez így semmiképpen sem egyezik a cukorrépa- termesztôk számításaival, igazságtalannak tartják az egész eljárást a mintavétel módjától a 19%-os megadóztatásig, amely az általuk aláírt szerzôdésben nem szerepelt.

Mennyire megbízható egy olyan szerzôdés, melynek az utolsó bekezdése arról szól, hogy a szerzôdés megkötése után bármilyen változtatás eszközölhetô, ha elôzôleg az erre vonatkozó törvénymódosítást a Hivatalos Közlönyben közzé tették? A változtatás bekövetkezett, 2002 júniusában megjelent a Hivatalos Közlönyben a 345-ös számú kormányhatározat, mely a TVA-alkalmazást jogszerûvé teszi, a szerzôdés be nem tartásával senki sem vádolható, ez azonban nem enyhíti a termesztôk keserûségét, nem beszélve a megígért állami segélyrôl, mely minden tonna beszolgáltatott cukorrépa után 250.000 lejes segély lett volna. A kérdés csak az, hogy ez mikor lesz esedékes?

Az évrôl évre becsapott vállalkozó magángazdák száma egyre nô, nem kell csodálkozni az egyre nagyobb területeken parlagon maradt, - egykor bôséges termésével mûvelôjét megáldó - szántóföldek látványán, ha a termesztôket az írásban rögzített szerzôdések sem biztosítják afelôl, hogy befektetett munkájuk megtérül, számukra az állandó csalódás okozta keserûség miatt már a cukor sem édes.

Svéd küldöttség Marosvásárhelyen

(kk)

Egy bôvebb romániai látogatás keretében december 17-én Marosvásárhelyre érkezik a svéd Prime Swede Quality Ass.-t (psq Consultants) képviselô küldöttség. A Maros megyei Mezôgazdasági Ipari és Kereskedelmi Kamara tanácstermében sorra kerülô zárt körû megbeszélésen a svéd vendégek bemutatkoznak és 1998-tól zajló romániai tevékenységükrôl is beszélnek majd.

A psq Consultants fôként infra-strukturális programok végrehajtásában vesz részt tanácsadóként, és jelenleg svéd támogatással mûködtetett, egyszerû, tartós, fenntartható villamos- és hôenergia- elôállító programban részt vevôk válnak ügyfeleikké.

Ennek érdekében a megyénkben tevékenykedô energetikai és pénzügyi szempontból jelentôs cégek képviselôivel szeretnének talál-kozni.

Tanügyi gondok megoldásáról tárgyaltak

Idôben kell lépni

Simon Virág

Az elmúlt hétvégén - mint korábbi lapszámunkban már beszámoltunk - a megyei RMDSZ képviselôivel tanácskoztak a magyar iskolaigazgatók és aligazgatók. A megbeszélésen többek között az aligazgatók munkaköri feladatairól, a Pedagógusok Háza szerepérôl és a tanügyi törvény módosításáról is szó esett.

Ismerje ki-ki feladatát

Nagy Olga aligazgató felszólalásában hangsúlyozta az aligazgatói munkakör rögzítésének fontosságát. Mint elmondta a magyar aligazgatókat sokszor kizárják a döntéshozatalból. Az érvényben levô törvények értelmében a helyettesek feladatait az igazgató osztja le, s ez jelentôs esetben hátrányosan érinti mind a magyar aligazgatót, mind a magyar tagozaton tanuló diákokat. Fontos leszögezni, hogy az igazgató- helyettes miért felel, milyen feladatai vannak - vélekedett. A jelenlevôk eldöntötték, hogy háromtagú bizottságot alakítanak, amely összegzi az igazgató- helyettesek jogait és kötelezettségeit. A munkaköri leírást eljuttatják a tanfelügyelôségre és a Romániai Magyar Pedagógus-szövetséghez, javasolva elfogadását s alkalmazását. A bizottság tagjai: Nagy Olga, Donáth Árpád, Albertini Zoltán.

Fontosak a továbbképzôk

A megbeszélésen felvetôdött a Pedagógusok Házánál megüresedett igazgatói állás kérdése is. Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ ügyvezetô elnöke vetette fel: fontos-e a

magyar pedagógusok számára a Pedagógusok Háza? A kérdésre, mintegy válaszként, Kovács Júlia szaktanfelügyelô, az RMPSZ alelnöke elmondta: a magyar pedagógus-közösség nem tulajdonított nagy fontosságot a szakmai továbbképzôk megszervezésével megbízott megyei Pedagógusok Házának, elônyben részesítve az RMPSZ által szervezett, illetve Magyarországon tartott továbbképzôket. Az új tanügyi rendelkezések nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai továbbképzôkre. Fontos tudni, hogy sem az RMPSZ által szervezett, sem a magyarországi továbbképzôket nem ismeri el a szakminisztérium. Éppen ezért fontos részt venni a Pedagógusok Háza által szervezett, s oklevéllel igazolt tanfolya-mokon. A szaktanfelügyelô úgy vélekedett, hogy a magyar pedagógus- társadalom számára fontos a Pedagógusok Háza, s érdemes lenne pályázni a megüresedett igazgatói állásra. Elôreláthatóan a megyei tanfelügyelôség jövô év elején fog versenyvizsgát kiírni az állás betöltésére.

Javaslatok a törvénymódosításhoz

A tanügyi törvény folyamatban levô módosítása kapcsán Kovács Júlia szaktanfelügyelô elmondta: szükség van arra, hogy az érintettek, a pedagógusok, a pedagógus- szövetség vezetôsége idôben értesüljön a törvénymódosításokról, s esetenként javaslatokat fogalmazzon meg. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a megyei RMDSZ képviselôi támogassák a pedagógusok kezdeményezéseit, javaslatait. A tanfelügyelô felhívta a jelenlevôk, az RMDSZ képviselôjének figyelmét egy ellentmondásos helyzetre: a képviselôház szakbizottsága és a parlament nem hagyta jóvá a tanügyi törvény azon módosítását, amely iskolakötelessé lépteti elô a hatéves gyerekeket. S bár törvényes keret nincs rá, a beiskolázási tervben - amelyet jelenleg állítanak össze - már a hatéves gyerekek számát is kell közölni. Javaslatként elmondta, hogy ajánlott lenne, ha a törvénymódosításban a hatéves gyerekekre vonatkozó elôírásoknál a kötelezô beiskolázás helyett lehetséges beiskolázás fogalmazás jelenne meg. Ezzel kivédhetnék, hogy olyan gyerekeket is iskolába "kényszerítsenek", akik nem iskolaérettek - vélekedett Kovács Júlia, ismét hangsúlyozva, hogy törvénymódosítás esetén szükség van az érintettek megkérdezésére, javaslataik figyelembe vételére, s a megyei RMDSZ-nek fontos szerepe lehet a közvetítésben.

A Duna Televízió elsô 10 éve

"Vitathatatlan: a határainkon túl élô magyarok nem mindennapi karácsonyi ajándékot kaptak 1992- ben: a Duna Televízió december 24-én pápai áldással kezdte meg adását, és az azóta eltelt 10 esztendô során a világ összmagyarságának egyik meghatározó intézményévé vált. Ma már nem csak a Kárpát-medencében, hanem 4 kontinens több mint 50 országában látható a jellegzetes embléma, s miközben ez idô alatt a hazától távol élô magyarok sokaságának tette tartalmasabbá, boldogabbá az életét, 1999-ben az UNESCO ennek a csatornának ítélte oda «a világ legjobb kulturális televíziójának járó Camera- díjat.» A Duna Televízió azért jött létre, hogy szellemi hidat építsen az anyaországi és a határon túl élô magyarság között, s feladatának tekinti a magyar kisebbségek identitásának és anyanyelvének megôrzését, hiteles tájékoztatását. Az évek során igazi összekötô kapocs lett a határainkon belül és kívül élô magyarok között, s teljesült az elsô elnök, Sára Sándor elképzelése is, hogy nem akartak hasonlítani a többi televízióhoz. (…) A minôségi televíziózás szempontjai persze nem mindig esnek egybe a kereskedelmi szempontokkal. Az elsô magyar égi csatorna már eleve olyannyira megfelelt a közszolgálatiság követelményeinek, hogy a Médiatörvény életbe lépését követôen nem is kellett változtatniuk. S mindeközben az anyagiak hiánya miatt minden évük a minimális anyagi források megteremtésének jegyében zajlott.

Dicséretükre váljon, hogy a súlyos gondok közepette is kitartottak az értékelvûség mellett. Hiszen, ha az ember igényes mûvészi filmet szeretne látni, vagy a hazai dokumentumfilmekre, kultúrtörténeti sorozatokra, ismeretterjesztô, dokumentum- és animációs filmekre kíváncsi, akkor minden bizonnyal a Duna tévénél kezdi a televíziós mûsorújságok böngészését. (…)

A csatorna nézôi figyelemmel kísérhetik a december 18-án a Budapest Kongresszusi Központban megrendezésre kerülô jubileumi ünnepséget, amelynek védnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Karácsony elôtt, december 22-23-án kétszer 40 perces "születésnapi mûsor" szerepel a programban: A szeretet kapcsa címmel Tölgyesi Ágnes dokumentumfilmje lesz látható a Duna Televízió elmúlt 10 évérôl:

"Az anyanyelv a szeretet legszorosabb kapcsa, még azon népek számára is, kiknek nemzete darabokra szaggattatott." Kazinczy Ferenc, 1808.

Mindannyiunknak élnek rokonai, barátai, ismerôsei határainkon túl, akiktôl elválasztanak minket a múlt máig ható politikai döntései, a felforgató társadalmi változások vagy az áthidalhatatlannak tûnô távolság, s amibe mégsem tudunk belenyugodni.

Mert a válaszfalak nem érnek égig.

Mert van, ami mindenhová eljut, mindent áthat és ott van mindenben, amihez csak közünk van: a döntés, hogy szeretjük egymást. Összetartozunk, tudni szeretnénk egymásról és felelôsséget érzünk egymás iránt. Ahogy Kazinczy a nyelvben, korunk nagy gondolkodói a mûholdas televíziózásban ismerték fel az összetartozás kapcsát.

Ez a Duna Televízió - már tíz éve a nemzet egységének kapcsa."

Több igényességgel az összhatás kedvéért is!

Járay Fekete Katalin

Nem a pontos számbeliség a fontos, bár ez is magáért beszél. Mintegy 250 néptánc-, dal- és hagyománykedvelô mûvelô adott találkát egymásnak a közelmúltban a Nemzeti Színház nagytermében. Közöttük sok általános és középiskolai tanuló, fiatal. Peregtek a mûsorszá-mok. Egymást váltották a népi zenekarok, tájegységek hagyományôrzô táncformációi. Vidám, dalos gyermekjátékokat bemutató gyermekcsoportok. Tetszetôsen "ügyetlenkedô", bátortalankodó óvodások. Szülôk, pedagógusok, oktatók és dalolni, táncolni vágyó kisebb-nagyobb gyerekek folyamatszerû, tudatos közösségteremtô mûhelymunkájának eredményeként jutnak - mint utóbb kiderült róluk - helységrôl helységre, táncdobogóról táncdobogóra. Olykor szervezôkként, vendéglátókként, máskor meghívottakként. Nemes a szándék. Hasznos a cél. Annak ellenére, hogy a koreográfiától, egy-egy ilyen mûsor összeállításától, begyakorlásától a... "honoráriumig" - kifejezetten erkölcsire gondoljunk! - a nézôtéren felhangzó tapsig az út - kíméletesen szólva! - körülményes. Szorgalomban, ügyszeretetben, mint tapasztalhattuk - nincs hiány. Megfontolandó viszont néhány apróságnak tûnô negatív tapasztalat is. Több igényesség kelne el, már ami a tálalást, a színpadi összhatást illeti. A nevelés, a jó értelemben vett szoktatás gyakorlásának lehetôsége sem mellôzendô e céltudatos közremûködésben. Hogy mire is gondoljunk?! Olyasmire például, hogy a nyílt színi taps bizonyára akkor is "bejön", ha a népviseletben táncoló lánykák némelyike történetesen nem piros lakkcipôt, vagy éppenséggel nem sportcipôt, s mi több, nem magas sarkú csizmát visel! Egyik-másik a tánccsoportok közül annyira sáros(!) lábbelivel lép a - jelen esetben - fekete színûre festett, világot jelentô deszkákra, hogy ott is maradt lábuk nyoma. S ha már a színpadnál tartunk, valakinek - az ügyelônek?! - csak gondja kéne legyen, hogy a zenekar számára felállított megannyi mikrofonhuzal ne a színpadon tekeredjen. Hisz láthattuk, hogy a nézôtérrôl kellett adott pillanatban mûsor közben fellépnie egy férfinak, hogy a tánctérrôl a kábeleket kihúzza. S a különben jó hangú, vidéki énekszólista kiejtésén is hibádzott a dolog. Sokat szerintem nem hallhatott a mássalhangzók idôtartamáról, sem a helyes hangoztatásról. És általában a tiszta, érthetô szövegmondásról éneklés közben. Mindez az összhatás szempontjából is fontos. Mivel a színpad a komplex esztétikai nevelés színhelye, eszköze is. Kettôs értelemben is. Minden nyilvános szereplés a formálódóban lévô színrelépôkre is hat. És azokra is, akik a széksorokban ülnek.

Szilveszteri ajándékesô

(antalfi)

A marosvásárhelyi Antena 1 televízió az idéni szilveszterre is a tavalyihoz hasonló ajándékozási akciót készít elô. A különbség: ezúttal nem személygépkocsi, hanem egy garzonlakás a fôdíj. Tegnap sajtóértekezlet keretében ismertette a részleteket Gedö Gabriel, a szóban forgó tévéadó igazgatója, valamint Ovidiu Natea prefektus, a prefektúra ugyanis partnerként vesz részt az akcióban.

A szervezôk 45.000 dolláros költségvetéssel rendelkeznek, a fônyeremény értéke 8000 dollár körül van. Gedö Gabriel nem volt hajlandó elárulni, hogy melyik lakónegyedben található a garzonlakás, csupán annyit közölt, hogy jelenleg felújítás alatt áll, az utolsó simításokat végzik. A többi díjra közel 1 milliárd lejes kerettel rendelkeznek. Kisorsolnak többek közt egy 2500 dolláros robogót, háztartási gépeket, vásárlási utalványokat, élelmiszercsomagokat. December 22-tôl kezdôdôen hetente tartanak sorsolást, a fôdíjat szilveszter éjszakáján sorsolják ki. A tombolajegyeket jövô héttôl kezdik árusítani, 29.900 lejért darabját.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Az egyetemi évek szolgálati idônek minôsülnek

A 2001. április elsejétôl életbe lépett 2001. évi 19-es számú új nyugdíjtörvény 38. cikkelye elôírja, hogy a fôiskolák, egyetemek nappali tagozatán folytatott tanulmányi idôt nyugdíjjogosultságot eredményezô szolgálati idônek kell tekinteni, mindamellett, hogy ebben az idôben nem történt hozzájárulás a társadalombiztosítási alaphoz. A fenti cikkely b. pontja ugyanezen jogokat biztosítja a rendes vagy csökkentett idôtartamú katonai szolgálatot teljesítôk, valamint a munkatáborokba hurcoltak, mozgósítottak és hadifogságot szenvedettek esetében is.

Az új nyugdíjtörvény alkalmazását szabályozó 2001. évi 340-es számú minisztériumi rendelet viszont csak a katonai szolgálat idôszakát említi, érthetetlen módon, mellôzve a fôiskolai végzettekre vonatkozó törvényes rendelkezés alkalmazását.

Ezen az alapon utasítják el a megyei nyugdíjpénztárak az egyetemi tanulmányi idô alapján kért nyugdíjkiegészítések érdekében beadott kéréseket.

Ez a visszautasító álláspont megalapozatlannak és törvénytelennek tûnik, mert a hozzájuk fordulók esetében bíróságaink törvényesnek és megalapozottnak találták a nyugdíjkiigazításra vonatkozó kéréseket. Döntésüket egyrészt azzal indokolják, hogy egy rendelet nem módosíthat törvényt, az állampolgárok közötti egyenlôség a törvény alkalmazása szempontjából alkotmányos alapelv, amelyet az Alkotmánybíróság, a nyugdíjkérésekre vonatkozó 1999. évi 87-es végzésével is megerôsített. A Marosvásárhelyi Ítélôtábla Polgári Tanácsa, a 464/R számú végleges és visszavonhatatlan döntésével 2002. május 21- én megállapította, hogy az egyetemi tanulmányi évekre vonatkozó jogok megalapozottak, és elrendelte a nyugdíjjogosultság elismerését.

Mellau György

A mézrôl

A méz a begyûjtött nektár vagy cukortartalmú nedv származéka. Megkülönböztetünk virágmézet és nem virágból gyûjtött extraflorális mézet. Az egyvirágú méz egyetlen mézelô növényfaj nektárjából származik, mint például az akácméz, málnaméz, napraforgóméz, a vegyes virágmézet több növény nektárjából gyûjtik a méhek. Az extraflorális, vagyis nem virágból gyûjtött mézet édes-harmatméznek is nevezzük, ilyen a fenyô-, tölgy- és szilvamézek.

A méznek kb. 4/5 része cukor, 1/5 része víz. Hiába oldana valaki cukrot ebben az arányban, nem mézet, hanem cukorszörpöt kapna, mint ahogy vízbôl, szeszbôl és cukorból nem sikerül bort készíteni. A méz jellegét éppen úgy, mint a borét a benne levô különleges anyagok adják. A méz sajátosságát a cukrok minôsége és aránya szabja meg, található benne szôlôcukor, gyümölcscukor, sôt malátacukor és nádcukor is. Az édesharmatmézben ritka cukrok is elôfordulnak. A méz fokozott édessége a gyümölcscukornak köszönhetô, amely a legédesebb cukorfajta.

A méz halmazállapotának változása a benne levô kristályosodásnak köszönhetô, amelyet ikrásodásnak vagy kásásodásnak is neveznek. Több tényezô válthatja ki, de minél több szôlôcukor van benne, annál hajlamosabb a kristályosodásra és 10-15°C fokon következik be leginkább. A kristályosodás a méz minôségét egyáltalán nem befolyásolja. Sokan úgy vélik, hogy a kristályos méz gyengébb minôségû, mint a cseppfolyós, és azt hiszik, hogy az ilyen mézet részben vagy teljes egészében a méhész készíti, illetve készítteti kristálycukorból. A gyanú még erôsebb, amikor azt hallják, hogy a méhész cukorral táplálja méheit. Ez a gyanú megalapozatlan, mert az etetési cukornak és a méz kristályosodásának semmi köze egymáshoz. Ezért nincs semmi ok arra, hogy a kristályos mézet gyengébb minôségûnek higgyék, mint a cseppfolyóst. Ha meleg vízfürdôbe helyezzük a mézesedényt, a kristályok hamar feloldódnak, csak arra kell vigyázni, hogy a hômérséklet ne emelkedjen 60°C fok fölé, mert a magas hô károsítja az enzimeket, illat- és zamatanyagokat. A legjobb tehát a jól beérett, tisztán kezelt méz, bármilyen növénybôl származzék is. A méz zárt edényben évtizedekig is eltartható.

Id. Csath Gábor méhész

Mire figyelmeztet az állatorvos? – Veszélyes ajándékok

Aki szereti a házban tartott állatokat, karácsonykor elhalmozza ôket is ajándékokkal. Mire kell ügyelni a nekik szóló ajándékok kiválasztásakor?

Adventtel a vásárlási láz is elérkezik minden decemberben. Mit is vegyünk, mivel lepjük meg szeretteinket az ünnepeken? A tervezgetés során nem is gondolunk arra, hogy némelyik ajándék veszélyt jelenthet - nemcsak a kiskorú gyermekekre nézve, hanem a lakásban otthon tartott kutya, macska számára is.

Sokan a közelgô hidegre való tekintettel kistermetû ölebeik számára kötött-horgolt kiskabátot készítenek, vagy vesznek drága pénzért. Ezeket azonban nem mindegyik kutya szereti, és ha szerét ejtheti, bizony egy eldugott sarokban apró darabokra tépi, szaggatja. És ez még a szerencsésebb eset! A kibomlott fonal - lenyelve - ugyanis a gyomorba és a belekbe kerülhet, s mivel a kinnmaradó szálat az állat elrágni nem tudja, így csak nyeli, nyeli, míg végül az egész pulóvernyi fonal le nem jut az emésztôtraktusba. Itt aztán nagy bajt csinál: szépen felfûzi a beleket, azokban vérkeringési zavart, és elhalást okozva, majd ha átszakítja valahol azokat, akkor a béltartalom a hasüregbe jut, és hashártyagyulladást, illetve az állat elhullását okozhatja. A megtörtént baj orvosi felismerését pedig megnehezíti, hogy a fonal nem ad röntgenárnyékot, így nehéz rájönni, hogy mitôl szenved az állat.

Ha megtörtént a baj

A tünetekre nagyfokú bágyadtság, elesettség, folyamatos hányás, illetve a végén gyomortartalom hiányában már csak hányinger jellemzô. A testhômérséklet az elôrehaladottabb esetekben nagyon alacsonnyá válik. 36 fok alatt már nincs esély a kutya megmentésére. Állataink normál testhômérséklete végbélben mérve ugyanis 38 foknál kezdôdik.

Megoldásként bélmetszés lehet a megoldás, de csak abban az esetben lehet sikeres a beavatkozás, ha idôben vittük el a kis beteget az állatorvoshoz. Ha a perforáció már kialakult, akkor sokkal kisebb az esély az állat életének megmentésére.

Az állatkereskedésekben kapható mûanyag játékok egy része is veszélyeket rejthet magában.

Ezeket a játékokat fôleg kölyök állatoknak vásárolják, - ôk lelkesen szeretnek mindent szétrágcsálni. A lenyelt darabok ugyanúgy bekerülhetnek az emésztôtraktusba, mint az elôbb említett fonal, ugyancsak nyelôcsô-, gyomor-, vagy bélelzáródást okozva. Megoldásként szintén csak a mûtét jöhet szóba. Tehát az ajándékozás hevében se feledkezzünk meg arról, hogy amit kap a kedvenc karácsonyra, az csakis az örömét szolgálja, és késôbb se okozzon bajt, tragédiát.

A tél érkezése

"A havas homloka megráncosodott. Üstöke megfehéredett. Ritkuló szakállának bolyhai közül füstszínû felhôfoszlányok kúsztak az ég felé, mintha rejtekén erdei manók pipázgatnának. November vége meghozza a telet.

Fent a tetôkön már kibontakozott teljes pompája. Fehér süveget nyomott a szirtek fejébe, a fenyôket vastag hóbundába öltöztette, a tisztásokra ezüstösen csillogó, puha, lilás mintákkal díszített szônyegeket terített."

Kemény János Vadpáva címû regényének fejezetcíme és az idézet nagyon találó e heti túraajánlatunkhoz: a Compi mezejére.

November utolsó hetében osztályunk tagjai a következô körúton jutottak el e célponthoz: indulás a ratosnyai erdészház mellett - egy rövid ideig a patak mentén, a fakitermelô úton haladunk, majd kb. fél óra után feltérünk a Szíl-gerincre. Elég meredek emelkedô, de a fáradságért kárpótol a szép kilátás a Görgényi-havasokra. Kb. 3,5-4 óra után érjük el a Compi mezejét, ahol elénk tárul a Kelemen-havasok csodálatos, hófödte gerince.

A Visa völgyén ereszkedünk be - a patak mentén kanyargó ösvényen - kb. 2 óra. Nem jelzett utak, de "tú-ravezetônk", Csányi László szerint jó csapattal, megfelelô erônlétben igazi élményt jelenthet a tél eleji túra.

Kedvcsinálónak mellékeljük Brassai Károly képét a mezôrôl.

Szép barangolást kíván a tél eleji világban az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya nevében

Kerekes Ibolya

Nônek a közjegyzôi illetékek

2003. január elsejétôl a közjegyzôi illetékeket 500, míg az igazságügyi bélyegilletékeket 10-15 százalékkal emelik a 1278-as számú idei november 13-i kormányhatározat értelmében, amely nem más, mint az idei 36-os számú, a helyi adókra és illetékekre vonatkozó kormányrendelet alkalmazási útmutatója. A közjegyzôi illetékekbôl származó összegek és az igazságügyi bélyegilletékek, amelyek eddig az Igazságügyi Minisztérium számlájára kerültek, jövôtôl a helyi költségvetést gazdagítják.

Az 1278-as kormányhatározat módosítja azokat az ingatlanértékeket, amelyekre adásvételkor kiszámolják a közjegyzôi illetéket. Így például az az ingatlan, amelynek értéke jelenleg 50- 100 millió lej között van, jövôtôl 257-513 millió lej közötti értékûnek minôsül. Egy végrendelet ára 15.000 lejrôl 77.000 lejre, egy közjegyzôi meghatalmazás 10.000 lejrôl 51.000 lejre nô.

Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Közjegyzô Szövetség értékelése szerint Romániában a világon a legmagasabbak a közjegyzôi díjak, a kormány mégis az emelés mellett döntött. Az illetékek emelésének várható következményei, hogy lelassul az ingatlan javak cseréjét követô hivatalos ügyintézés és megnô a felek között kötött, nem hivatalos kézi szerzôdéskötések száma.

Év végi ügyintézés

o A Közpénzügyi és Pénzügyi Ellenôrzési Igazgatóság december 20-ig, jövô péntekig várja az adófizetôket az állammal szembeni 2002. határidejû kötelezettségeik kifizetésére.

o Az Egészségbiztosítási Pénztár is elôrehozta a havi hozzájárulás kifizetésének 25. határidejét december 20- ára.

o A marosvásárhelyi adóhivatalnál (Gyôzelem tér 17. szám)

jövô héten 16-19-ig van ügyfélfogadás. Hétfôn és szerdán 8-12 óra között, kedden és csütörtökön délelôtt 8-12 óra, míg délután 14-16 óra között.

o A Distrigaz Nord pénztárainak nyitvatartása a következô: a Cuza Voda utca 22. szám alatt és az 1848. út 56. szám alatt december 27, 28 és 30-án 10-18 óra, míg december 31-én 8-12 óra között.

o Az Electrica Rt. pénztárai év végén is hétfôtôl péntekig várják a fogyasztókat a számlák kifizetésére. Kivételt képez december 25 és 26, valamint január 1 és 2. Szerzôdések, kiegészítô iratok megkötése, panaszok benyújtása, engedélyek megszerzése érdekében az ügyfelek december 14- én is jelentkezhetnek, december 27, 30 és 31, valamint január 3 munkaszüneti nap.

o Az Electrica marosvásárhelyi kirendeltsége állandó ügyeletet biztosít az üzemzavarok esetére. Hívhatók a következô telefonszámok: Marosvásárhely (belváros) 169-666, Marosvásárhely (külsô) 169-667, Marosludas övezete 411-771, Dicsôszentmárton övezete 446-253, Segesvár övezete 771-431, Szováta övezete 570-333, Szászrégen övezete 521-279.

o Az Aquaserv ÖV. pénztára december 14-én 8-12 óra között tart nyitva, december 25-január 5. között a 215-702-es hibaelhárító telefonszám hívható.

o A Romsat irodák ünnepi programja: december 25, 26 és 31, január 1, 2, 3 zárva.

o A marosvásárhelyi Portal kábeltévé- társaság ügyfélirodája - Arany János u. 19 szám - december 14-én és 21-én (szombati napok) is nyitva tart.

o A Munkaerôelosztó és Foglalkoztatási Ügynökségnél (Iuliu Maniu utca 2. szám). december 25-január 5. között munkaszünet van. December 24-ig - beleértve a szombatokat is) a megszokott program szerint dolgoznak, hétfôtôl péntekig 7.30-15.30 között, szombaton pedig 8.30-15 óra között.

o A Megyei Nyugdíjpénztárnál december 25 és január 5 között szünetel az ügyfélfogadás.

o A marosvásárhelyi vértranszfú-ziós központ december 14-én, szombaton, december 30-án, hétfôn a megszokott program szerint fogadja a véradókat.

A háborús veteránok és azok özvegyei figyelmébe

A megyei Veteránszövetség vezetôsége közli, hogy a 2003-as évre érvényes vonat- illetve autóbuszjegyek birtokába jutottak, melyek kiosztását december 11-én kezdték el. Akik adó-, más illeték-, rádió-, televízió- vagy telefondíjra teljes vagy részleges kedvezményt igényelnek, azoknak igazolványokat bocsátanak ki. A szövetség tagjai bizalommal fordulhatnak hivatalos megbízottjainkhoz, akik beszedik az igazolványokat (és a tagsági díjakat), amelyeket az ügyintézés végeztével a nyugtákkal, utazási jegyekkel együtt visszaszolgáltatnak.

Megbízottjaink a következôk:

Salat Ferenc - Szováta és Sóvárad, Csizmadi Rudolf - Erdôszentgyörgy, Nagy Sándor - Mezôpanit község, Kelemen József - Marosmagyaró,

David Gavril - Gyulakuta, Kovács Péter - Makfalva és Kibéd, Gábor József - Kis- és Nagykend, Balavásár, Szentdemeter, Szentgyörgyi Gabriella - Karácsonyfalva és környéke.

Azok a személyek, akik személyesen intézik ügyeiket, szerdán és pénteken délelôtt 9- 13 óra között a Rózsák tere 2. szám alatti székhelyen jelentkezhetnek. December 20. és január 8. között szünetel az ügyfélfogadás.

Ôszi-téli energetikai program

Az energiarendszer folyamatos mûködésének biztosítása érdekében Maros megyében biztosítják az országos energetikai rendszer mûködését az elôírt paramétereken, úgy, hogy a 2002. október - 2003. már-cius közötti idôszakban biztosítják a lakosság számára a hôenergia- és melegvíz- szolgáltatást.

A marosvásárhelyi Distrigaz Nord Rt. szállítja a szükséges földgázmennyiséget. A társaság biztosítja a teljes mennyiséget a lakosság, valamint a gazdasági egységek számára. A 2002. október - 2003. március közötti idôszakban a Distrigaz Nord Rt. belföldi kitermelésbôl biztosítja a 370 millió köbméter földgáz szállítását.

2002 utolsó negyedévére a Distrigaz Nord Rt. belföldi kitermelésbôl és importból már lekötötte a szükséges földgázmennyiséget, a megkötött szerzôdések alapján.

A föld alatti lerakatokban tárolt földgáz mennyisége 1560 millió köbméter, amit elsôsorban a lakossági fogyasztás-fluktuációjának kiegyenlítésére fordítanak. A fûtésre használt földgáz biztosítása a szerzôdésekben feltüntetett feltételek tiszteletben tartásával történik.

A falusi környezetben élô lakosság számára a területi erdôgondnokságok biztosították a tüzelôfát: 2002 utolsó negyedévére 15,3 ezer köbmétert, valamint 16,8 ezer köbmétert 2003 elsô negyedévére; A tanügyi, egészségügyi és társadalmi-kulturális intézmények részére is biztosították a szilárd és folyékony tüzelôanyagot, a meglévô lerakatokból és folytonosan pótolva azokat a Megyei Erdôigazgatóság és a Petrom közötti szerzôdés alapján.

Megyénk 7 városában a 64.492 lakás 28 %-a vált le a központosított fûtésrendszerrôl.

A nap hírei

Novemberben több volt a munkanélküli

November végén 755.889 személy (köztük 340.820 nô) szerepelt a megyei munkaügyi hivatalok nyilvántartásában. A 8,1 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékkal haladta meg az elôzô havi szintet. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát a következô megyékben mérték: Bihar (3,2 százalék) és Bukarest (3,2 százalék), Szatmár (4 százalék), Temes (4,1 százalék), Arad (4,6 százalék), Ilfov (5,3 százalék), Vrancea (5,6 százalék), Dolj (5,8 százalék), Giurgiu (5,9 százalék) és Máramaros (6 százalék). A legmagasabb a munkanélküliség Kolozs és Prahova (10,1 százalék), Botosani (10,2 százalék), Hunyad (10,7 százalék), Vîlcea (10,9 százalék), Fehér (11,1 százalék) Brassó (12,1 százalék), Ialomita (12,4 százalék), Galati (14,2 százalék) és Vaslui (14,6 százalék) megyében.

Csiky-szobor Aradon

Csiky Gergely drámaíró mellszobrát avatták fel csütörtökön Aradon, az elsô ízben megszervezett Csiky Gergely Napok keretében. A mellszobrot, amely az aradi Kocsis Rudolf képzômûvész alkotása, a neves drámaíró nevét viselô aradi magyar tannyelvû iskola elôcsarnokában helyezték el. Csütörtökön az Arad megyei Pankotán emléktáblát helyeztek el a drámaíró szülôházán. Csiky Gergely 1842-ben született Pankotán, és Budapesten halt meg 1891-ben. 1881-ben Arad díszpolgárává avatták és utcát neveztek el róla. Az 1989-es romániai rendszerváltást követôen Arad megye egyetlen magyar tannyelvû iskolája felvette a nevét.

Diáktüntetés Temesváron

Több mint ezerötszáz egyetemi hallgató tüntetett csütörtökön Temesvári utcáin magasabb ösztöndíjakat, olcsóbb közszállítást, alacsonyabb étkezési- és szállásköltségeket követelve. A diákok transzparensekkel indultak a Mûszaki Egyetem épülete elöl, útközben érintették a többi felsôoktatási intézményt, ahol társaik csatlakoztak a menethez. Az egyetemisták elégedetlenségének másik oka egy körükben keringô, egyelôre bizonytalan információ, miszerint a következô évtôl 200 dolláros éves tandíjat vezetnek be. Három óra múltán a diákok visszatértek az egyetemekre.

Hidegcsúcs volt Csíkszeredában

Az idei tél eddigi legalacsonyabb hômérsékleti értékét mérték csütörtök reggel Csíkszeredában. 7.00 órakor -20 C fokot mutatott a város közelében mûködô meteorológiai állomás hômérôinek higanyszála, miután a hét elejétôl -17 és -19 C fok közöt ingadozott a hômérséklet. Hargita megyében jelentôsen megnôtt a metángázfogyasztás az utóbbi napokban, emiatt pedig csökkent a gáz nyomása a vezetékekben közölte Ioan Maciuca, a csíkszeredai gázelosztó vállalat vezetôje. Hozzátette, a Csíkszereda- Tusnádfürdô-Balánbánya térségben egyelôre nincs fennakadás a gázszolgáltatásban.

Adventi ajándék Debrecenben

Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus elôtt címû festményét bensôséges ünnepség keretében vette át csütörtökön Debrecenben V. Szathmári Ibolya, a Déri Múzeum igazgatója, az alkotást a kanadai Hamilton Mûvészeti Galéria hosszú távú kölcsönszerzôdés formájában adta Magyarországnak. Az elôzô nap Debrecenbe érkezett képet kísérô Christine Braun, a galéria munkatársa beszédében adventi ajándéknak nevezte a Krisztus-trilógia elsô darabját, amelyet elôször 1881-ben állítottak ki Párizsban.

Meghalt Schütz Ila

Életének 59. évében szerdán tragikus hirtelenséggel elhunyt Schütz Ila Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes mûvész, a József Attila Színház tagja. Az elmúlt években olyan sikeres produkcióknak volt közremûködôje a József Attila Színházban, mint például a Black Comedy, A házasságlevél, A miniszter félrelép, az Ugyanaz hátulról címû darabok. Schütz Ila mûvészetét játékfilmek is ôrzik. Szerepelt például a Csend és kiáltás, az Ismeri a szandi-mandit?, a Krebsz, az isten, a Széplányok, ne sírjatok, a Madárkák, a Nyulak a ruhatárban, az Emberrablás magyar módra, A Pendragon-legenda, az Árvácska, az Egyszeregy és a héten Marosvásárhelyt is vetített Valami Amerika címû alkotásban.

Elégtek André Francois/Farkas Endre alkotásai

Szinte teljesen megsemmisült André Francois magyar származású jeles franciaországi festô, szobrász és grafikus életmûve a mûtermében ismeretlen okból keletkezett tûzvészben. A mûvész leányának bejelentése szerint a tûz a múlt szombaton éjjel pusztított a Grisy-les-Platres-ban lévô mûteremben. Az idôs alkotót sokkos állapotban vitték kórházba, de szerdán már jól volt. A mûterem melletti raktárhelyiségekben az elsô hírek szerint több száz festmény, szobor, metszet, plakát, karikatúra és rajz veszett oda. Az 1915-ben Temesváron született Farkas Endre 1934 óta él Franciaországban, nemzetközi hírnévre tett szert alkotásaival.

Ausztria és Svájc a nyertes

Az UEFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 2008-ban Ausztria és Svájc adhat otthont a labdarúgó Európa-bajnokságnak. Az esemény rendezési jogára Magyarország is pályázott. Lennart Johansson, a kontinentális szövetség elnöke a genfi Hotel Intercontintentálban kijelentette: biztos benne, hogy a vb jó döntést hozott, s a hat év múlva sorra kerülô Eb megfelelô házigazdákra lelt. A 2008-as kontinenstornára rekordot jelentô 7 pályázat érkezett: a gyôztes osztrák-svájci duó, valamint Magyarország mellett Oroszország, illetve Skócia Írországgal, Görögország Törökországgal, Horvátország Bosznia- Hercegovinával és az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes szerette volna megrendezni az eseményt. Az MLSZ értesülései szerint mindössze két szavazaton múlott, hogy nem Magyarország rendezheti meg a 2008-as futball Eb-t.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Könyvbemutató és ünnepi hangverseny

A megyeszékhelyi unitárius templomban szombaton, december 14- én délután 6 órától karácsonyi hangversenyre várja a kórusmuzsika kedvelôit a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. Ezt megelôzôen, könyvbemutató lesz. Csíky Boldizsár zeneszerzô méltatja a tíz évvel ezelôtt Kovács András karnagy által életre hívott, s azóta már karnagyával együtt fesztiváldíjassá vált kórus történetérôl a karnagy által összeállított, szerkesztett Szív és mosoly címû kötetet.

A falu szülöttére emlékeztek Székelyhodoson

Farkas Péterre, alias Pierre Farkas (1902-1982), a székelyhodosi származású, 1923-1982 között Párizsban élt feltalálóra emlékeztek Székelyhodoson. A falu egykori szülötte a gépjármûvek - kerékpár, gépkocsi, repülôgép - korszerûsítése terén jegyeztette be több mint negyven találmányát a világ legfontosabb találmányi hivatalaiban. A megemlékezésre abból az alkalomból került sor, hogy a feltaláló születésének századik évfordulója alkalmával méltó helyet kapott a Magyar Feltalálók Kiállításán Budapesten, a Millenáris Parkban. Farkas Péter kilétérôl több információt lapunk 2003-as évkönyvébôl tudhatnak meg olvasóink.

Mûvészetis kisdiákok adventi kiállítása

Adventi gondolatok címmel nyílik kiállítás december 15-én, vasárnap délután 5 órától Marosvásárhelyen, a Vártemplomban. A mûvészeti líceum képzômûvész szakos kisdiákjainak - vezetô tanár Csíky Szabó Ágnes és Bordi Géza - csaknem 30 munkáját tekinthetik meg az érdek