|
LIV. évfolyam 281 (15244.) sz. |
2002. december 2., hétfõ |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Szombaton az RMDSZ Területi Képviselôk Tanácsa (TKT) és a Területi Egyeztetô Tanács (TET) együttes ülése megerôsítette a körzetek és kerületek által a január 31. és február 1-je között Szatmárnémetiben sorra kerülô RMDSZ-kongresszus Maros megyei küldöttlistáját.
Délelôtt 10 órától a TET külön tanácskozott a jelöltekrôl. Kisebb bonyodalmakat és vitákat követôen két küldöttet jelölt a testület: Gálfalvi Györgyöt és Walkay Ferencet. Az ezt követô TKT-TET együttes ülés egyetlen napirendi pontja a teljes küldöttlista megerôsítése volt. A TKT elnöke szerint Maros megye erôs képviselettel érkezik az RMDSZ-kongresszusra, mert azokkal együtt, akik "hivatalból" vesznek részt (az SZT- és SZET- tagok), 61-en lesznek. Ebbôl 34-en a körzetek és kerületek választott delegátusai.
Íme a választott küldöttek listája: Dáné Károly (ügyvezetô elnökség), Benedek István, Benedek Imre, Péter Ferenc, Dénes József (Megyei Önkormányzati Tanács), Gálfalvi György, Walkay Ferenc (TET), Török Gáspár, Szász Lajos, Gál Éva, Zöld István, Dávid Csaba, Gál Sándor, Nagy Géza (marosvásárhelyi RMDSZ), Bán Mózes (Szováta), Andrássy Árpád (Marosludas), Balogh József (Gernyeszeg), Gál Barna (Segesvár) Szabó Árpád (Nyárádszereda), Márk Endre (Szászrégen), Székely Tihamér (Dicsôszentmárton), Gombos Albert (Ákosfalva), Bartha Mihály (Mezôbánd), Nagy Levente (Mezôcsávás), Simon István (Radnót), Szôcs Lajos (Erdôszentgyörgy), Tóth László (Marosszentgyörgy), Nagy Margit (Marosszentkirály), Orbán Márton (Marosszentanna), Moldován József (Maroskeresztúr), Nagy Márton (Jedd), Kiss Annamária, Fekete Árpád Zsombor (Madisz), Enyedi Lajos (MMDSZ).
A szavazást megelôzôen Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatóját hallgatta meg a két testület. Az elnök kiemelte a jelenlegi politikai események rendkívüli fontosságát, fôleg a hét végi magyar-román miniszterelnöki találkozót. A kedvezménytörvény módosításáról elmondta, hogy az RMDSZ javaslatára bekerült, hogy egygyermekes családok is részesüljenek támogatásban. Emlékeztetett, hogy az EU-csatlakozás után Magyarország köteles lesz vízumkényszert bevezetni Ukrajna és Szerbia esetében, ami hátrányosan érinti a kárpátaljai és a vajdasági magyarokat. Románia, illetve az erdélyi magyarok esetében ez nem áll fenn. Kiemelte az RMDSZ tevékenységét, azt, hogy támogatta Románia integrációs törekvéseit, politikai stabilitást biztosított. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ország megkapta a vízummentességet, különben másfél millió romániai magyar is a fentiekhez hasonló helyzetbe került volna. A NATO-meghívásra utalva, felhívta a figyelmet a ratifikációs idôszakra, amely további közös erôfeszítéseket követel. Az elôrehozott választások, illetve a kormánypárttal való további együttmûködés tekintetében a szövetségi elnök szerint az RMDSZ várakozó állásponton van. A szövetség döntése - jelentette ki - azon múlik, hogy mit lát majd a romániai magyarság számára hasznosnak.
Nem vesz részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jövô év elején tervezett kongresszusán az RMDSZ belsô ellenzékének tekintett Reform Tömörülés (RT) nevû platform.
Az RT szombaton Kolozsváron tartott rendkívüli kongresszusán 41 támogató, 31 elutasító szavazattal és négy tartózkodással fogadták el az RMDSZ kongresszusáról való távolmaradást rögzítô határozatot.
A küldöttek úgy értékelték, hogy az RMDSZ kongresszusa illegitim, hiszen nem elôzték azt meg a belsô választások.
Egy ellenszavazattal fogadta el ugyanakkor a kongresszus a platform által kidolgozott "Közösségi Érdekképviseletünk Reformja - A Polgári Alternatíva" címû dokumentumot, melyet az RT az RMDSZ vezetésével folytatandó tárgyalások során próbál a gyakorlatba ültetni.
Toró T. Tibor, a platform elnöke az MTI-nek a szavazás után elmondta, nem érzi úgy, hogy a kongresszus határozataival bizalmatlanságot szavazott a platform vezetésének. Az elnök erre a polgári alternatíva támogatottságából következtetett. Elismerte ugyanakkor, hogy nehezebb lesz az alternatív program érvényesítése úgy, hogy nem lesznek jelen a Reform Tömörülés küldöttei az RMDSZ szatmárnémeti tisztújító kongresszusán.
A Reform Tömörülés három parlamenti képviselôje - köztük Toró T. Tibor elnök - és egy szenátora a kongresszuson való részvétel szükségességét valló, leszavazott kisebbségbe került. Az RMDSZ-szel való szakítást elôkészítô döntést az RT Szász Jenô alelnök, székelyudvarhelyi polgármester nevével fémjelzett székelyföldi tábora szavazta meg.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélte: a kolozsvári döntés a Reform Tömörülés válságát mutatja.
- Ezt a válságot az elmúlt évek politikai illúziójának szertefoszlása váltotta ki. Az illúziók multával arra is rá kellett jönniük, hogy az RMDSZ-en belül sokkal kisebb a támogatottságuk, mint azt gondolták. Hónapok óta látszik, hogy a Reform Tömörülésen belül két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó álláspont ütközik élesen - mondta.
Az RMDSZ elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a Reform Tömörülésen belül a józanabb vonal alulmaradt.
- Köztudott, hogy azok, akik a kongresszusról való távolmaradást szorgalmazták, már régóta az RMDSZ szakadását akarják. Kár, hogy a székelyudvarhelyi polgármester vezette csoportosulás kerekedett felül. Sajnálom, mert úgy gondolom, hogy Reform Tömörülés véleményét is meg kell hallgatni, az ô véleményüknek is helye lenne a kongresszuson. Természetesen, ha lesznek olyanok közülük, akik mégis részt vesznek a kongresszuson, helyük lesz ott - hangsúlyozta.
Pénteken este bombatámadás helyszínéhez hasonlított a marosvásárhelyi Segesvári út és a Kövesdomb aljában levô Mestecanisului utca keresztezôdésénél levô ház udvara. Fél 11 körül a Segesvári úton érkezô nyergesvontató gépkocsivezetôje késôn vette észre az egyébként elég éles, de nem jelzett kanyart, megpróbált fékezni, azonban a köd miatt a lecsapódástól nedves úton megcsúszott és a terüjét a sarki ház raktárépületére borította. A szem- és fültanúk hatalmas robajra figyeltek fel, hiszen a nagyméretû csöveket szállító autó elsöpörte útjából a kerítést, a fémkorlátot és úgy zuhant az épületre. Leva Ioan gépkocsivezetô, aki elfoglaltságára hivatkozva nem volt hajlandó nyilatkozni, szerencsére csak kisebb zúzódással úszta meg a balesetet, s a raktárban sem tartózkodott senki, így emberáldozat nem történt, annál nagyobb viszont az anyagi kár. Szombaton délelôtt a Paneuro Group egyik cégének munkatársai daruskocsikkal emelték ki a jármûvet és a csöveket is, a szállító cég több tehergépkocsija is a helyszínre érkezett, s ezekkel szállították el a károsult nyergesvontatót, illetve rakományát, amelyet eredetileg Baicoiból Nagyváradig kellett volna elvinni. A szemtanúktól azt is megtudtuk, hogy 10 perccel a baleset után az úttest megtisztítására várakozó 3,5 tonnás Iveco teherszállító furgonnak ütközött egy 7,5 tonnás tehergépkocsi is. S bár valójában az idôjárási viszonyok, a gépkocsivezetô elôvigyázatlansága, valószínû, hogy fáradtsága és a sebesség is közrejátszott, de a cég alkalmazottai és a környéken lakó szemtanúk is elsôsorban a veszélyes kanyart jelzô tábla hiányát rótták fel a baleset okaként.
December elseje Románia nemzeti ünnepe. Ebbôl az alkalomból a Prefektúra és Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal vasárnap egész napos ünnepségsorozatot szervezett.
Déli 12 órakor a megyeszékhelyi Gyôzelem téren vallásos szertartással kezdôdött a rendezvény. Ovidiu Natea prefektus szólt az egybegyûltekhez. - Erkölcsi kötelességünk tisztelni a nemzeti színeket, a himnuszt, a zászlót, valamint elôdeink áldozatkészségét - emelte ki a prefektus. Hozzátette: az egyesülés a román nép számára felemelô pillanatban ünnepelhetô, hiszen a prágai NATO-csúcstalálkozó eseménye a román állam integrációjának és szabadságának garanciája. Ovidiu Musetescu ipari miniszter a közös ünneplésre, az összefogás fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Beszédében kiemelte: Romániának a NATO-ba való meghívása második egyesülésként is elkönyvelhetô. Dorin Florea polgármester sajnálatát fejezte ki, hogy "nem minden vásárhelyi értette meg, hogy az ünnep a fôtéren lesz".
Az ünnepi szónoklatokat követôen a kegyelet koszorúit helyezték el, Ovidiu Musetescu a kormány nevében, a megyei és városi önkormányzat, a belügy- és igazságügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó egységek, a pénzügyôrség, a nyugdíjpénztár, a háborús veteránok, a forradalmárok egyesületei, az egyetemek, középiskolák, politikai alakulatok és gazdasági társaságok képviselôi. Zárómomentumként a prefektúrán Kiválósági oklevelet és a Marosfelfalui fibula kitüntetést nyújtották át a megyei közélet kiemelkedônek ítélt öt személyiségének.
Ugyancsak a tegnap délután a Gyôzelem téren a Maros Mûvészegyüttes, valamint különbözô települések néptánccsoportjai és népdalénekesek léptek fel. Este 10 órakor a tûzijátékot követôen az egyesülés hórájával zárult az ünnepély.
Néhány hónap munkájának eredményét állították ki és kínálják eladásra a Marosvásárhelyi Mozgássérültek Egyesületének tagjai, illetve a Dália Alapítvány által támogatott, árvaházból kikerült fiatalok. A bazárt a központban levô Apolló épületének udvarán rendezték be. A vásár szerényebbre sikerült az elvárásoknál, de ebben az esetben nem is az eladott áruk mennyisége a fontos. A karácsonyi dísztárgyakat, képeslapokat olyanok készítették, akiknek más megélhetési forrása nemigen akad. A bevételbôl a Mozgássérültek Egyesületének tevékenységeit, illetve a Dália Alapítvány által fenntartott azon lakás költségeit fedezik, ahol három árvaházi gyereknek adnak otthont.
Karácsonyig minden szombaton megnyitják a bazárt, s azt is tervezik, hogy ez a kezdeményezés állandósuljon, alakuljon át nemkormányzati szervezetek bazárjává, ahol megpróbálják a tagok által elôállított termékeket eladni, szolgáltatásaikat felkínálni. Aki tehát vásárolni, szeretne szeretteinek valamit úgy, hogy ezáltal másokon is segít, megteheti a jövô szombaton is, ha betér az Apolló épületének udvarára.
A tudomány a lírában - a líra a tudományban - e kettôsség jegyében tartották november 29-30-án a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének kétnapos bicentenáriumi emlékülését a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétnapos rendezvényen tudós elôadók, mûvészek, illetve a meghívott matematika és fizika szakos tanárok vettek részt.
" A semmibôl egy új, más világ világot teremtettem" címet viselô emlékülés pénteken este Kocsis István Bolyai János estéje címû monodrámájának második részével kezdôdött, amit a közönség Illyés Ferenc, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium fizikatanárának emlékezetes elôadásában láthatott.
Szombaton Lászlófy Pál, a szövetség elnökének nyitóbeszédét követôen Toró Tibor egyetemi tanár, az MTA külsô tagja, a Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke tartott elôadást. " A tér belsejében olyan rejtett kincseket tartalmaz, amelyeket a felszínen haladó nem lát meg sohasem" - hangzott el a szép Bolyai-idézet a tartalmas, érdekes elôadás során.
Az euklideszi térmodellt 2100 év után Bolyai János új térmodellel váltotta fel, amely a tér és a gravitáció közötti összefüggés felismerésén alapult - hallottuk dr. Gábos Zoltán akadémikus, a Babes-Bolyai egyetem fizika professzorának Bolyai János felfedezésének jelentôségét méltató magyarázatában.
A marosvásárhelyi Kiss Elemér professzor, aki azintén az MTA külsô tagja, a több mint ezer oldalas Bolyai-kéziratok sorsáról, kutatásáról, az általa megtalált számelméleti felfedezések jelentôségérôl értekeztt.
A költészetet a Burus Siklódi Botond vezette emlékülésen Illyés Kinga és Kozsik István színmûvészek lopták be a hallgatók szívébe, a Bolyaiakról szóló legszebb versek, és elsôsorban a csodálatos Babits szonettkoszorú bemutatása során.
A továbbiakban dr. Oláh-Gál Róbert, a BBTE adjunktusa számolt be a Bolyaiak családfájáról, illetve Bolyai János életének levéltári dokumentumairól a hallgatóság tetszését méltán elnyerô elôadásában.
Mivel dr. Klukovits Lajos, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének vezetô professzora nem lehetett jelen a megemlékezésen, elôadása az V. posztulátum történetérôl Dáné Károly marosvásárhelyi matematikus, az Appendix Egyesület elnökének közvetlen, színes magyarázatával hangzott el. Dáné Károly ugyanakkor könyvbemutatót is tartott a Bolyaiakról szóló legfrissebb kiadványokról. Végül Cseke Péter, az EMTE politológiai karának dékánja következett, aki a Korunk novemberi Bolyai-számának mûhelytitkait ismertette, amely az ô szerkesztésében jelent meg, és a jelek szerint a sikeres és keresett Korunk- számok közé tartozik.
A színvonalas, tartalmas és változatos rendezvény kapcsán csak azt sajnálhatjuk, hogy azt a Teleki Oktatási Központ lehetôségeihez és befogadóképességéhez kellett méretezni, és nem láthatták, hallhatták többen -, elsôsorban a matematika és fizika szakos pedagógusok.
Adrian Nastase kormányfô Kolozsváron vett részt a román nemzeti ünnep alkalmával vasárnap tartott rendezvényeken.
Utalva arra, hogy a nap egy részét Magyarországon tölti, a miniszterelnök elmondta, ez nem jelenti a Romániában tartott ünnepi rendezvények elhanyagolását.
- Két nappal korábban Gyulafehérváron voltam, tegnap Bukarestben több fontos eseményen vettem részt, ma pedig Kolozsvárra jöttem, délután újra román területen leszek, Budapesten, ottani nagykövetségünkön, és nem tartom összeférhetetlennek a kolozsvári üzenetünket azzal, amit Budapesten fogalmazunk meg - jelentette ki Nastase.
A miniszterelnök szerint az a tény, hogy a budapesti román nagykövetségen megrendezésre kerülô fogadáson jelen lesz a magyar kormányfô és az ellenzék képviselôi, azt jelenti, hogy "magunk mögött hagyunk egy letûnt múltat, amely Románia számára az 1918-as egyesülés örömét jelenti és Magyarországon talán más jelentôsége van", de jelzést is képvisel a jövô számára.
- Meggyôzôdésem, hogy a múltról alkotott különbözô véleményünk ellenére közös érdekeink vannak, amelyek a jövôre nézve rendkívüli esélyt jelentenek az együtt építkezésre - mondta Nastase.
Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke pénteken folytatott megbeszélést Adrian Nastaseval, a Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) elnökével a pártközi együttmûködés továbbfejlesztésének lehetôségeirôl.
Kovács László az MTI-nek elmondta: a találkozón elhatározták, hogy a kormányközi stratégiai partnerségi megállapodás példáját követve a két párt között is létrehoznak egy együttmûködési megállapodást.
A pártelnök szavai szerint ehhez jó alapot ad, hogy mindkét párt szociáldemokrata elveket követ, elkötelezett a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlôség és a szolidaritás iránt.
Közölte: megállapították, hogy számos olyan kérdés van, amelyrôl a két párt között is érdemes rendszeresen véleményt cserélni.
Kovács László ezek közül megemlítette a globalizációhoz való viszonyt, az euroatlanti integrációt és a szociáldemokrata értékek megvalósítását a gazdaság- és a szociálpolitikában.
- Ugyancsak fontos területe lehet az együttmûködésnek a kisebbségi jogok biztosítása, az egymás országaiban élô nemzetiségek helyzetének javítása - mutatott rá az MSZP elnöke.
Mint elmondta, tárgyalópartnerével egyetértettek abban, hogy a két ország együttmûködéséhez szükséges kölcsönös bizalom erôsítésében fontos szerepet játszhatnak a fiatalok számára szervezett csereprogramok is.
Hozzátette: mindketten fontosnak ítélték azt, hogy a határmenti kapcsolatok keretében létrejöjjenek a helyi pártközi kapcsolatok is.
Kovács László - mint elmondta - a megbeszélésen ígértet tett arra, hogy az MSZP támogatja a Román Szociáldemokrata Párt mielôbbi teljes jogú taggá válását a Szocialista Internacionáléban és a Európai Szocialisták Pártjában.
Adrian Nastase ugyancsak pénteken találkozott Szili Katalinnal, a magyar országgyûlés elnökével. Vasárnap a román miniszterelnök újra Budapest vendége volt, ahol nemzetközi környezetvédelmi konferencián vett részt.
Románia és Magyarország stratégiai partnersége mellé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is természetes módon oda tud állni, mivel ez a partnerség a romániai magyarságnak is érdeke - jelentette ki pénteken Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Markó Béla a román és a magyar miniszterelnök budapesti tárgyalásait követôen nyilatkozott az MTI bukaresti irodájának.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Budapesten tárgyaló hivatalos román küldöttségben az RMDSZ vezetôségének két tagja, a szövetség két parlamenti csoportjának vezetôje is helyet kapott.
Ez azt jelenti, hogy Románia és Magyarország viszonylatában a romániai magyarság képviselôinek véleményét ezen a szinten is szükségesnek tartja figyelembe venni a két fél - mondta.
A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban Markó arra hívta fel a figyelmet, hogy a román álláspont alapvetôen különbözik a szlovák állásponttól. Ez eddig is így volt, a román- magyar egyetértési nyilatkozat ezelôtt egy évvel az elvi ellentéteket megoldotta.
Teke
Vajdahunyadon zajlottak november utolsó napjaiban a felnôttek és ifjúságiak egyéni országos tekebajnokságának döntôi. A marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros nôi tekézôi ezúttal sem hiányozhattak a legjobbak közül, noha nem mindenki teljesített csúcsformában.
Az idei bajnokság marosvásárhelyi hôse Duka Tilda volt, aki az egyéni és a kombinált országos bajnoki címet is megszerezte. A hosszú ideig Baciu Doina és Muntean Daniela árnyékában versenyzô Duka Tildának ez az elsô egyéni országos bajnoki címe.
A verseny nem indult a legfényesebben a vásárhelyiek számára, hisz a párosok nem állhattak dobogóra. Az utolsó váltásig az elsô helyeken álló párosaink a végére a 4. (Duka Tilda- Barabás Carmen 1063 fa) és az 5. (Baciu Doina-Muntean Daniela 1058 fa) helyekre estek vissza, alig hat fára a harmadik helytôl. Másnap azonban már minden megváltozott, hisz egyéniben az arany is (Duka Tilda 568 fa) és az ezüst is (Muntean Daniela 564 fa) a Romgaz-Elektromarosé lett. (Vajon mi történik, ha ez a két játékos egy párban játszik?) Önmagához képest jól teljesített Martina Emese, aki 537 fával az 5. helyen végzett, míg Barabás Carmen 533 fával 6., Baciu Doina 530 fával 9. lett.
Az összetett versenyt szintén Duka Tilda nyerte 1676 fával, Muntean Daniela a harmadik helyre szorult vissza 1622 fával az 1641 fás Andrei Laura (Rapid) mögé, míg Baciu Doina 1566 fával a 9., Martina Emese 1549 fával a 12. lett.
Az ifjúsági lányok versenyében a Hosu Adriana- Miklós Katalin páros 10., a Máté Zsuzsanna-Nemes Claudia kettôs a 12. helyen végzett. Egyéniben Hosu Adriana 506 fával 8., míg egyéni kombináltban 1449 fával a 12. lett.
Az ifjúsági fiúk versenyében az Albert Levente- Seres Levente páros 1010 fával a 9., a Balogh Loránd-Tagean Ciprian kettôs 955 fával a 12. lett. Egyéniben Albert Levente 512 fával a 14. helyen végzett.
Nôi röplabda, A-osztály
Braiconf Braila - CSU Gaz Marosvásárhely 1-3 (-20, -19, 17, -23)
Begyûjtötte a "kötelezônek" tekinthetô gyôzelmet a sereghajtó Braiconf Braila otthonában a marosvásárhelyi CSU Gaz nôi csapata a bajnokság 10. fordulójában. A különbözô okok miatt nem túl sikeres ôszi idény végén ezzel a gyôzelemmel a csapat biztosította magának a lehetôséget, hogy egy jobb tavaszi szereplés révén reménykedhessen abban, hogy sikerül az elsô nyolc között végezni.
A találkozó zömét a marosvásárhelyiek uralták, ettôl csak a harmadik játszma képezett kivételt, amikor a túlságosan vehemens közönség rátámadt a társaiknak szurkoló vásárhelyi tartalékokra, s csak a csendôrség beavatkozása akadályozta meg a súlyosabb incidensek kialakulását. A nézôk agresszív viselkedése egy ideig visszavetette a CSU Gaz játékát, ám a negyedik szettben már nem volt pardon, még akkor sem, ha a végén csak csendôrbiztosítással sikerült sértetlenül elhagyniuk a pályát.
A CSU Gaz az alábbi játékosokat szerepeltette: Lungu, Rucoi, Turcanu, Maierut, Tiut, Lazar. Libero: Jurje. Cserék: Hosu, Voda.
A forduló további eredményei: CSU Metal Galac - CSM Pitesti 0-3; Unic Piatra Neamt - Rapid 3-0; Dinamo - Amici Bákó 1- 3; RATB - Penicilina Iasi 3-0; Chimia Rm-Vâlcea - Oil Terminal Konstanca 3-0.
A bajnokság elsô felének utolsó fordulóját december 14-én játsszák, a CSU Gaz vendége a RATB lesz.
A tizenkettedik órában
Virgil Lacatusu alezredes, a marosvásárhelyi CS Armata labdarúgó szakosztályának vezetôje az elmúlt héten megbeszélésre hívta össze a klub egykori labdarúgóit, amelynek témája a katasztrófa szélére sodródott marosvásárhelyi egyesület megmentése volt. Mint ismeretes, a CS Armata a nyáron (a marosvásárhelyi labdarúgás 100. évfordulóján) kiesett a B- osztályból, majd a keret nagy részének szétszéledését követôen, a néhány 35 év körüli játékos mellett fôleg ifjúságiakból álló csapattal, jelenleg a C-osztályban is kiesô helyen áll.
A megbeszélésre a vártnál többen, mintegy húszan jöttek el az egyesület egykori nagyjai közül, a jelenleg is alelnöki tisztet betöltô Fodor János mellett ott voltak a hetvenes évekbeli aranycsapatból Hajnal Gyula, Fazakas Árpád, Czakó János, Florea Ispir, Fánics András és sokan mások a késôbbi, vagy akár a korábbi tagok közül is. Köztük olyanok is (Ispir, Czakó stb.), akik pillanatnyilag más egyesületeknél dolgoznak, de szívükön viselik volt klubjuk sorsát. A klubot szükségmegoldásként vezetô Lacatusu bevallotta, hogy ô nem szakembere a futballnak, éppen ezért kéri a meghívottak segítségét, beszéljék meg, hogy közösen mit lehet tenni a csapat régi fényének újjáélesztéséért. Ehhez a maga részérôl minden segítséget hajlandó megadni. A volt játékosok nagyra értékelték a kezdeményezést, hisz amióta befejezték az aktív pályafutásukat, ez az elsô alkalom, hogy a klub vezetôsége tanácsukat kérte valamiben.
A megbeszélés nem ragadt le az udvariasságok szintjén, hanem egy nagyon gyümölcsözô eszmecsere folyt, amelyen minden jelenlévô elmondta, hogy mi a saját elképzelése a jövôrôl. A hosszú távú kihatással járó tervek között szó esett a gyermek- és ifjúsági központ megerôsítésérôl, s felvetôdött az Iskolás Sportklubbal való fuzionálás gondolata is, hogy a legidôsebb ifjúsági csapatok esetében a lehetô legerôsebb gárda tudjon indulni a megmérettetéseken.
A mai felnôttcsapatról szólva elsôrendû feladatként azt jelölték meg, hogy az idén ne essen ki a C-osztályból. Erre az egyetlen megoldás, hogy legalább 5-6 megfelelô tudásszintû játékossal erôsítsenek a téli szünetben, hisz egyöntetû vélemény volt, hogy bármilyen tehetségesek is a ma játszó fiatalok, még nem elég érettek ahhoz, hogy bent tartsák a csapatot. Az átigazolásokhoz természetesen pénzre van szükség, ezért elsôként ezt kell elôteremtsék. Felmerült a pálya kérdése is, s ezzel kapcsolatban a jelenlévôk azt szorgalmazták, hogy a város vegye át a ligeti arénát, hisz szégyen, hogy a legnagyobb stadion ne legyen használható állapotban. Ugyancsak felmerült a külön jogi személyiséggel rendelkezô Maris klub létrehozásának gondolata, amelynek a tanácskozás résztvevôi lehetnének az alapító tagjai, s amely civil struktúraként venné át a csapat menedzselését, míg a katonaság a víkendtelepi sportbázissal, a szállítás megoldásával, a szállási könnyítések igénybevételével tudna segíteni.
Mindenki egyetértett, hogy a felvetett ötletek megvalósítása érdekében gyakrabban találkoznak majd a jövôben. Általában, a jobb kapcsolatok kialakítása érdekében, közös programokat, öregfiú-meccseket, akár együttes flekkensütéseket is szerveznek, mert mindeddig az egyik legnagyobb gond a széthúzás volt.
Noha nyilván ezúttal nem lehetett jelen, felmerült a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezô Bölöni László bevonása is a marosvásárhelyi labdarúgás revitalizálását célzó akcióba.
Dzsiu-dzsicu
A marosvásárhelyi CS Armata cselgáncs szakosztályának három versenyzôje vett részt Jászberényben, Nagy Ferenc edzô vezetésével Magyarország nemzetközi dzsiu-dzsicu földharcbajnokságán. A versenyzôk kiválóan szerepeltek, hisz valamennyien oklevelekkel tértek haza. A mesterek 80 kg-os súlycsoportjában Stuparu Ioan az elsô helyen végzett, s szintén elsô lett Socoliuc Sebastian a színes öves felnôttek 70 kg-os kategóriájában. A 75 kg-os Filimon Vlad a második helyet szerezte meg.
A tavalyi versenyen mutatott kiváló szereplésének köszönhetôen a CS Armatából elindult Ignat Dorel az idén már a budapesti Dan Dragon egyesület színeiben aratott gyôzelmet.
Nagy Ferenc elmondta, hogy a szakosztály tavalyi újjáalakítása után a klub versenyzôi az idén Kolozsváron ismét ott lehettek az országos bajnokságon, egyelôre azonban szerény eredményekkel. A szakvezetô ugyanakkor a bajnokságon tapasztalt elfogult bíráskodásra panaszkodott, szerinte a nagy egyesületek, mint a nagyváradi Liberty és mások versenyezôi egyértelmûen a döntôbírók "jóindulatát" élvezték.
Kosárlabda
Medgyesen B-osztályos férfi kosárlabda-turnét szerveztek csütörtöktôl szombatig. A marosvásárhelyi BC Mures II (edzô: Fodor Tibor) 71-50-re legyôzte a Kézidivásárhelyi SE-t, 68-65-re pedig a csoport éllovasát, a Corona Brassót. Kikapott 77-88-ra a BC Csíkszeredától (a mérkôzést közvetlen megérkezés után játoszották), 72-86-ra a házigazda Medgyestôl és 61-69-re a CSM Sepsiszentgyörgytôl.
A marosvásárhelyi csapat legjobbjai Habor és Hallai voltak, javuló formát mutatnak Luca és Jakab, s külön dicséret illeti a nagyon fiatal Buciumant és Fodor Tamást.
A csoportban a BC Mures II a 3. helyet foglalja el, a bajnokság februárban folytatódik.
Kajak-kenu
Szobrot állítottak Bukarestben Ivan Patzaichin, négyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok legendás kenus tiszteletére.
A hat (!) méter magas, bronzból készült emlékmû a most 53 éves hajdani klasszis klubja, a Dinamo Bukarest székháza elôtt áll.
- Ez életem legnagyobb elismerése - mondta az ünnepelt, majd több száz szurkoló jelenlétében saját maga leplezte le a szobrot.
- Divat most a hôskeresés Romániában, én meg majd legfeljebb gyurmázok magamról egy szobrot - kommentálta az MTI érdeklôdésére Wichmann Tamás a hírt.
A hajdani 9-szeres világ- és háromszoros Európa- bajnok ke-nus legenda adós maradt az olimpiai sikerekkel, be kellett érnie 2 ezüst- és 1 bronzéremmel. Fé-lig-meddig Patzaichin "jó-voltából".
Küzdôsportok
Nagyszabású küzdôsport-gálát szerveznek Marosvásárhelyen a hét végén. Az ötlet a Scena kulturális alapítványtól ered, s a szervezésbe bevonták a jelenséggel kapcsolatban álló valamennyi helyi és központi szervezetet.
Miután a Scena nyári táboráról interneten sugárzott közvetítést rendkívül nagy érdeklôdéssel övezték a világháló felhasználói, a sikeren felbuzdulva a szervezôk újabb olyan rendezvényt terveznek, amely fontos kulturális és sportközponttá avathatja Marosvásárhelyt. A küzdôsportok rendkívüli népszerûsége az ifjúság körében (a fiatalok mintegy 40%-a foglalkozik vagy foglalkozott bizonyos szinten valamilyen küzdôsport elemeinek elsajátításával), ajánlotta éppen ezt a rendezvény központi témájaként. A Maris Küzdôsport Gála 2002 névre keresztelt gála egyenes adásban lesz követhetô az interneten, a világ bármely pontján.
Maga a rendezvény a sportcsarnokban zajló bemutató gálán kívül regionális tudományos ülésszakot is magába foglal a sport szerepérôl az egészség megôrzésében, az Egyesült Államokból, Magyarországról és Románia több városából ékezô mesterek pedig bemutatókat tartanak saját küzdôstílusuk híveinek. A rendezvény kulturális vonzataként sport témájú festménykiállítást szerveznek, a sportcsarnokban pedig sportoláshoz szükséges termékek kiállítását nyitják meg.
A meghívottak között található az Egyesült Államokból Frank Anderson 7 danos mester, a TSI elnöke is.
A konferenciára december 6-án 15 órakor kerül sor a polgármesteri hivatal gyûléstermében, másnap, december 7-én 10 órakor nyílik meg a sportcsarnokban a kiállítás, míg délután 16 órától kezdôdik a gála, melyen a küzdôsport szakágak legjobb képviselôi demonstrálják tudásukat a közönség elôtt.
A küzdôsportok gáláján szinte valamennyi küzdôstílus képviselteti magát: meghívottak a karate shotokan, az aikido, a vívás, a tekvondo, a dzsiudzsicu, a cselgáncs, az ökölvívás, a kick-box, a taebo, a kempo, a dzsaido, a vadorjú, a wushu kung-fu, a dzsetkundo, a kobudó, a sitorjú, a taicsikvan, a birkózás és a saolin kung- fu képviselôi.
A bemutató nem versenyjellegû, csupán a küzdôk technikai tudásának bemutatása a cél. A közönség ingyen tekintheti meg a mûsort.
Városi sportstratégia
Az elmúlt hét végén a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a megyei sportigazgatóság és a sportiskola képviselôibôl álló küldöttség járt a testvérváros Zalaegerszegen, ahol a városi önkormányzat sportbizottságának tagjaival találkoztak, majd felkerestek több sportlétesítményt. A látogatás eredményeként összeállítottak egy olyan rövid távú stratégiát, amely vázolja, hogy mely elvek szerint támogatja majd a polgármesteri hivatal, a helyi tanács a városi sporttevékenységet.
A stratégiatervezet, amelyet lapunkkal Csegzi Sándor, a sportért felelô alpolgármester ismertetett, elsôsorban a megyeszékhely hagyományos sportágait szeretné felkarolni. A 2000-ben kibocsátott 69-es sporttörvénynek megfelelôen a helyi közigazgatási egységek kötelesek biztosítani a megfelelô teret a tömegsportnak, azon belül pedig az ifjúsági sportrendezvényeknek, illetve a különbözô hátrányos helyzetûek számára a gyógysportolási lehetôséget. Ez sportbázisok fenntartását, mûködtetését jelenti, ugyanakkor különbözô rendezvények szervezését is, ilyenek támogatását, illetve együttmûködés biztosítását a különbözô érdekelt felekkel. Ennek megfelelôen a hivatal egyenes úton támogathatja különbözô sportrendezvények szervezését, illetve anyagilag jutalmazza az országos és nemzetközi megmérettetéseken eredményeket elérô sportolókat.
A tervezett stratégia szerint az olyan élsportolóknak, akik országos vagy valamilyen világversenyre készülnek, a polgármesteri hivatal visszatérítené az edzôtáborok szállás-, utazási költségeit. Hasonlóan támogatnák az országos, illetve bármilyen nemzetközi szintû iskolás sporttevékenységekben részt vevô sportolókat, csapatokat. A lehetôségekhez mérten a tömegsportot, illetve a hátrányos helyzetûek számára szervezett különleges rendezvényeket is igyekszik majd támogatni a hivatal. Az év végén pedig a legjobb sportolókat a városgazdák is díjazzák. A támogatásokat a sportklubok vezetôi, a rendezvények szervezôi igényelhetik, írásban, 30 nappal az esemény idôpontja elôtt.
Ami a sportlétesítményeket illeti, mindenekelôtt a Víkendtelep rendbetételére, a különbözô iskolák sportpályáinak a felújítására, a fedett uszoda átépítésére gondoltak. A stratégia megvalósításába szeretnének minél több vállalkozót bevonni, és azt sem titkolják, hogy szorosabbra szeretnék fûzni az együttmûködést e téren - akár különbözô közös rendezvények szervezésével is - a testvérvárosokkal: Chisinauval, Szegeddel, Kecskeméttel, Zalaegerszeggel, Ilmenauval, Bournemouth-tal, Bajával és Güzelcamlival.
S hogy e támogatási, sportfejlesztési szándék valós, igazolja az a tény is, hogy december 5-6-án az alpolgármester meghívására Marosvásárhelyre látogat Jánosi György, Magyarország sport- és ifjúságügyi minisztere.
· -vagy-
Szabadfogású birkózás
Szombaton hét klub versenyzôinek részvételével szervezte meg a Muresul sportklub, a megyei sportigazgatóság támogatásával a György István-emlékversenyt szabadfogású birkózásban. A versenyen a gyerek és kisifjúsági korosztályokban hirdettek gyôzteseket. Az eredményhirdetés fénypontjaként, a nemrég 70 évet betöltött Balló Ferencet tüntették ki egy emlékplakettel egész pályafutásáért. Balló Ferenc volt az elsô romániai birkózó, aki dobogóra került egy világversenyen, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, kétszer vett részt olimpiai játékokon, megszámlálhatatlan Balkán-bajnoki és országos bajnoki cím birtokosa. A díjat Simon László, Románia mindeddig egyetlen szabadfogású birkózó világbajnoka adta át az ünnepeltnek.
A verseny maga kitûnô hangulatban zajlott, a két szônyegen küzdô versenyzôket hangos biztatás kísérte.
Gyerek II (1991-93-ban születettek)
Lányok, 29 kg: 1. Oltean Anamaria (Muresul). 2. Fancsali Tünde (ISK Székelyudvarhely). 3. Botos Arabella (Muresul).
Fiúk, 29 kg: 1. Katona Zsolt (Szudvh.) 2. Gálfi Csaba (Mur.). 3. Hölgyes Béla (ISK Mvh.).
48 kg: 1. Károly Dávid (Szudvh.). 2. Sasaran Alin (Unio Szatmárnémeti). 3. Nistor Levente (ISK Szászrégen).
55 kg: 1. Zöld Loránd (Mur.). 2. Halatiu Sergiu (Sz.régen). 3. Fancsali Sándor (Szudvh.)
Gyerek I (1988-90-ben születettek)
Lányok, 29 kg: 1. Simon Melinda (Mur.). 2. Frunza Ildikó (ISK Mvh.). 3. Balla Tímea (Mur.).
49 kg: 1. Gáspár Katalin (Szudvh.). 2. Simon Andrea (Mur.). 3. Rusu Elena (CSM Sepsiszentgyörgy).
Fiúk, 29 kg: 1. Sándor Csaba (Szudvh.). 2. Illés Zsolt (Szudvh.). 3. Târnavean Paul (Sz.régen).
32 kg: 1. Üveges Csaba (Sepsisztgy.). 2. Sebestyén Csaba (Szudvh.). 3. Szép Zoltán (Mur.)
38 kg: 1. Deac Andrei (ISK Viitorul Kolozsvár). 2. Máthé Zsolt (Szudvh.). 3. Ciuchi Claudiu (Sepsisztgy.).
42 kg: 1. Cocisiu Marius (Kvár). 2. Gliga Gheorghe (Mur.). 3. Szôke Róbert (Mur.).
46 kg: 1. Milasan Calin (Mur.). 2. Lôrincz József (Mur.). 3. Kerestély Attila (Szudvh.).
50 kg: 1. Rad Calin (Kvár). 2. Bojan Marius (Kvár). 3. Balogh János (Mur.)
55 kg: 1. Atofanie Marius (Kvár). 2. Lajbert Zoltán (Szudvh.). 3. Sebestyén Ferenc (Szudvh.).
+55 kg: 1. Marcus Andrei (Sz.régen). 2. Pintea Calin (Mur.). 3. Halatiu Daniel (Sz.régen).
Kisifjúsági (1985-87-ben születettek)
Lányok, 46 kg: 1. László Kinga (Sepsisztgy.). 2. Cocis Anamaria (Sz.régen). 3. Huszár Amália (Mur.)
49 kg: 1. Cioineag Diana (Sepsisztgy.). 2. Fekete Katalin (Mur.)
Fiúk, 42 kg: 1. Rusu Paul (Kvár). 2. Lucaci Lucian (Sepsisztgy.). 3. Varga Csaba (Mur.)
46 kg: 1. Zagon Calin (Mur.). 2. Hölgyes Mihály (ISK Mvh).
50 kg: 1. Mora Sergiu (Kvár). 2. Sutac Daniel (Mur.). 3. Szilágyi Dan (Sz.régen).
54 kg: 1. Tamas Stefan (Mur.). 2. Naste Alin (Mur.). 3. Birtalan László (Szudvh.)
58 kg: 1. Sinka Zoltán (Mur.). 2. Botis Florin (Unio). 3. Gherendi Catalin (Mur.)
63 kg: 1. Farkas Levente (ISK Mvh). 2. Pop Adrian (ISK Mvh). 3. Máthé Levente (Szudvh.).
69 kg: 1. Voda Leon (Mur.). 2. Boeriu Vlad (ISK Mvh). 3. Eke Róbert (Kvár).
76 kg: 1. Alexandrescu Catalin (Sepsisztgy.). 2. Szilágyi István (Sepsisztgy.). 3. Ionescu Mircea (Unio).
85 kg: 1. Canceu Vlad (Mur.). 2. Szabó Sándor (ISK Mvh). 3. Belbe Cristian (Unio).
100 kg: 1. Vásárhelyi Ovidiu (Unio). 2. Biris Bogdan (Mur.).
Csapatverseny: 1. Muresul (edzôk: Márton József és ifj. Simon László) 58 p. 2. ISK Székelyudavrhely 30 p. 3. CSM Sepsiszentgyörgy 21 p. 4. ISK Viitorul Kolozsvár 18 p. 5. ISK Marosvásárhely (edzô: Gyarmati Ferenc) 14 p. 6. ISK Szászrégen (edzô: Szilágyi László) 11 p. 7. Unio Szatmárnémeti 10 p.
A-osztály, 14. forduló
Szokatlan események történtek Temesváron a Poli AEK - Dinamo mérkôzésen. A házigazdáktól nem kevesebb, mint négy játékost küldött ki a játékvezetô, így csupán hét emberrel fejezték be a találkozót. Még egy kiállítás a találkozó megszakítását eredményezte volna, s a Dinamo 3-0-s gyôzelmét. Így is a Dinamo gyôzött, olyan körülmények között, hogy miután a Poli a 78. percben (ekkor egy ember hátrányban voltak) egyenlített, a védô Zancot a játékvezetô egy gyilkos belépô miatt kiküldte. Ezt követôen a Dinamo a gyôztes gólt a hosszabbítási percekben szerezte meg. A gól miatt fejüket vesztett házigazdák közül újabb kettô jutott a kiállítás sorsára. A Rapid nem hagyhatta csökkenni elônyét a tabellán, Aradon nyert, s az UTA-t az utolsó helyre kárhoztatta. Craiován az új villanyfény felavatása nem járt túl sok örömmel, az oltyánok csak döntetlent tudtak elérni. Ugyancsak döntetlen született Brassóban, ahol a házigazdák az idei bajnokságban elôször veszítenek pontot
A forduló eredményei: National - Gloria 1-1; UTA - Rapid 0-2; Farul - FC Arges 2-1; Sportul Stud. - Steaua 1-2; Otelul - FCM Bákó 1-0; FC Brassó - Astra 1-1; Poli AEK - Dinamo 2-3; Univ. Craiova - Ceahlaul 0-0.
A következô forduló (2002. december 7.) mûsora: Ceahlaul - National; Gloria - UTA; Rapid - Farul; FC Arges - Sportul Stud.; Steaua - Otelul; FCM Bákó - FC Brassó; Astra - Poli AEK; Dinamo - Univ. Craiova.
C-osztály, 14. forduló
Feltámadt tetszhalálából a földvári Energia, amely a két legutóbbi fordulóban szerzett hat pontjával - újabb áldozata éppen a nyárádtôi Unirea - elhagyta az utolsó helyet. Még szerencse, hogy Oláh betalált a 85. percben a Torpedo hálójába Zernyesten, különben most a CS Armata szemlélné alulról az egész mezônyt. Az élen álló csapatok közül egyik sem tette meg azt a szívességet közvetlen ellenfeleinek, hogy pontot veszítsen, így az elsô négy csapat helyzete változatlan. Sok múlik majd a jövô heti Viromet - Sepsiszentgyörgy találkozón, az itt regisztrált eredménytôl függôen a Precizia elhúzhat a tabella élén, illetve a marosvásárhelyi Gaz Metan profitálhat belôle, ehhez azonban Dicsôszentmártonban kell gyôznie, ami egyáltalán nem egyszerû feladat. Parázs találkozót játszott Szászrégenben az Avântul 2002 és a Chimica. A két Maros megyei együttes döntetlenje konzerválja középmezônyben elfoglalt helyüket, a dicsôszentmártoniak valóságos bajnokaivá váltak a döntetleneknek, hisz nem kevesebb, mint az eddigi találkozóik felében született ilyen eredmény.
A forduló eredményei: Energia - Nyárádtô 3-2; Romradiatoare - Viromet 1-3; Sepsiszentgyörgy - FC AMSO 5-0; Avântul 2002 - Chimica 1-1; Gaz Metan - Budvár 2-1; Textila - Precizia 0-1; FC Predeál - Nitramonia 3-0; Torpedo - CS Armata 1-1.
A következô forduló (2002. december 7.) mûsora: CS Armata - Energia Földvár; Nyárádtô - Romradiatoare; Viromet - Sepsiszentgyörgy; FC AMSO - Avântul 2002; Chimica - Gaz Metan; Budvár - Textila; Precizia - FC Predeál; Nitramonia - Torpedo.
C-osztály
Gaz Metan Marosvásárhely - Budvár Székelyudvarhely 2-1 (1-1)
Ha a gólhelyzetek számát vesszük alapul, akkor a Gaz Metan sokkal nagyobb gólaránnyal is gyôzhetett volna. Így azonban az utolsó percig kétséges volt a találkozó kimenetele, Florea Ispir edzô legnagyobb elkeseredésére, hisz tanítványai nem csupán nem összpontosítottak kellôen, amikor szükség lett volna erre, de sokszor a hangosan bekiabált edzôi utasításokra is fittyet hánytak. Hogy mégis nyert a marosvásárhelyi csapat, az a vendégek meglehetôsen szerény teljesítményének köszönhetô, a Budvárnak ugyanis egyetlen gólhelyzete sem volt a találkozó során, maga a gól sem volt tulajdonképpen az. Másrészt - anélkül, hogy kulcshelyzetekben tévesen döntsön - a tordai Soporan Radu játékvezetô (akinek az egyik partjelzôje az egykori ASA-játékos Rus Marcel volt) stílusa enyhén a hazaiaknak kedvezett. A találkozót elejétôl a végéig a Gaz Metan uralta, a Budvár inkább a második félidôben próbálkozott félénk akciókkal, de gyakorlatilag egyszer sem hozták veszélybe Siklódi kapuját.
A 4. percben kimarad az elsô hazai helyzet: Gagyi-Moldovan összjáték után utóbbi késlekedik a lövéssel, és a tizenegyes környékén szerelik. A 8. percben Râtea végez el 25 méterre megítélt szabadrúgást, de Harnagea kitornássza a felsô sarokból. A 24. percben megszületik a Gaz Metan vezetô gólja: a baloldalon, közel a partvonalhoz, mintegy 20 méterre szabadrúgáshoz jut a hazai csapat. Gagyi végzi el, s noha mindenki beadást vár, meglepetésszerûen a kapura csavarja. A labda megpattan a földön, s becsapja Harnageát, akinek a kezét érintve jut a hálóba. Folytatódik a hazai fölény, de miután Gagyi a 29. percben éles szögbôl alig fölé lô, a 31. percben a semmibôl egyenlítés születik. A kaputól 20-25 méternyire Albert szánja lövésre magát. A labda nem erôs, ráadásul a kapu közepe felé tart. Kapuscsemege lenne, ám Siklódi megcsúszik és mellényúl: 1-1. Két perccel késôbb Moldovan ismét vezetéshez juttathatná csapatát. Gagyi lop el egy labdát a védôktôl a jobbszélen, Harnagea a szöget zárja, a csatár Moldovan elé tálal, aki egyedül található a hatos sarkán, az üres kapu elôtt. A kapáslövés azonban lecsorog a cipôjérôl és Harnageának van ideje visszatérni. A 35. percben ismét nagy lehetôség, ám a "lyukon" kapura törô Borbély és Festeu egymást zavarják, s oly szerencsétlenül ütköznek, hogy utóbbit le kell cserélni. A 40. percben Henter fejel közelrôl, Harnagea maga elé üti, de nincs senki a közelben, aki bekotorja.
A második félidôben a játék képe alig változik, ám kevesebb a kapujelenet. Az elsô lehetôséget az 59. percben Râtea hagyja ki, akinek a szabadrúgásból leadott lövését a pipából tornássza ki Harnagea, a következô viszont már gólt ér. Iencsi jobb oldalról pontosan tálal a lendületbôl érkezô Henter elé, aki belsôvel a hosszú sarokba helyezi a labdát: 2-1. A 71. percben 3-1 lehetne: Henter fejeli be középre, Gagyi rajtolna rá, de Jeremiás lerántja. A tizenegyest Râtea gyengén végzi el, s Harnagea szögletre tolja. A 82. percben Gagyi tálal Henter elé, aki 11 méterrôl kapásból telibe találja a vendégkapust. Az utolsó nagy helyzetet Gagyi hagyja ki a 83. percben, amikor kitûnô labdát kap Borsától, de a kimozduló kapuson nem tudja átemelni.
Gaz Metan: Siklódi - Iencsi, Ciula, Blaga, Henter, Pop Ilie, Borbély, Râtea, Moldovan (46. Moldovan), Gagyi, Festeu (42. Viski).
Budvár: Harnagea - Nagy, Szôcs, Jeremiás, Demény, Tifán, Kandó, Albert, Csiki Dénes, Miklós, Chiratcu.
Vezették: Soporan Radu Emil (Torda), Rus Marcel (Aranyosgyéres), Propciuc Remulus (Kolozsvár).
C-osztály
Avântul 2002 Szászrégen - Chimica Dicsôszentmárton 1-1 (1-0)
A vendégek határozottan kezdik a találkozót, s a 3. percben a hálóba küldik a labdát Oltean révén, de a játékvezetô nem adja meg a gólt lesállás miatt. A 15. percben Orbán Attila a kiállítás sorsára jut, mert labda nélkül szabálytalankodik Curticapeannal szemben. A vendéglátókat megviseli a kiállítás, fejetlenül támadnak, de nem jelentenek különösebb veszélyt a jól védekezô vendégek kapujára. A 23. percben Zagon 25 méterrôl leadott lövése kevéssel téveszt célt, majd egy perccel késôbb, Tepus szabadrúgása után, Szôke alig 2 méterrôl a kapufára küldi a labdát, kihagyva ezzel a Chimica legnagyobb elsô félidôbeli lehetôségét. A 27. percben a hazaiak közel állnak a gólszerzéshez, de Zsigmond bôdületes erejû lövését Gânj a kapufa alól menti szögletre. A 34. percben Enyedi bombáját hárítja a vendégkapus bravúrosan. A meccs "szikrázik" a középpályán, ezért a játékvezetô sárga lapokkal szórja meg a két együttest, 2-5 arányban.
A 44. percben a házigazdák megszerzik a vezetést: Pascut szabálytalanul szerelik a büntetôterületen, s a jogosan megítélt tizenegyest Nagy biztosan értékesíti: 1-0. Az elsô játékrészt általában a vendéglátók uralták, de támadásaik kaotikusak voltak, hiányzott egy igazi játékmester. A vendégek jól védekeztek, ellentámadásaikkal pedig olykor komoly veszélyt jelentettek a régeniek kapujára.
A második félidôt remekül kezdi az Avântul, Nagy szenzációs egyéni akciója után a "sípmester" nem ad büntetôt, noha a lerántás nyilvánvaló volt... Miután Tepus lövése nem okoz gondot Moldovannak, az 56. percben a Chimica kiegyenlít: Cucerzan küldi egy remek lövéssel a hazaiak kapujába a labdát, kihasználva a védôk többszöri sikertelen felszabadítási kísérletét. Az 59. percben a vendégek 10 emberrel maradnak, a játékvezetô Dumitrut küldi ki, két sárga lap miatt. A mérkôzés hátralévô részében már kevés a kapujelenet, a régeniek kapkodva támadnak, míg a vendégek inkább csak a védekezésre összpontosítanak. A 67. percben Enyedi baloldali szöglete után Grama 6 méterrôl melléfejel. A 75. percben Curticapean egyedül a kapussal késlekedik, így lehetôséget ad a védôknek, hogy az utolsó pillanatban szereljék. A találkozó utolsó helyzete a 84. percben adódik, amikor Enyedi gyengén találja el a labdát 16 méterrôl.
Az utolsó hazai mérkôzésen a közel 300 nézô gyôzelemre számított, de ennek az eredménynek inkább a vendégek örülhettek, joggal, hiszen a mutatott játékukkal igazolták, hogy az egykori éllovas legyôzése nem volt puszta véletlen. A mérkôzésen jelen volt Costin Laurean is, aki személyesen meggyôzôdhetett arról, hogy a volt "sztárjai" szinte semmit sem érnek. Ez a "sztárcsapat" az ôszi idényben nem gyôzött le egyetlen Maros megyei ellenfelet sem!
Szászrégenben elsô alkalommal vezetett nô labdarúgó-mérkôzést. A suceavai Lilioara Gramada partjelzôként határozottan, majdnem hibátlanul látta el feladatát.
A találkozó végén sajnálatos incidens történt: a 15. percben kiállított Orbán Attila megütötte az öltözô felé tartó Curticapeant, aki elesett és néhány percre elveszítette az eszméletét! Orbán sajátos módon törlesztett ellenfelével szemben, ôt okolván az egyébként teljesen jogos piros lap miatt. Nem sokkal a sajnálatos incidens után, Curticapean a saját lábán hagyta el a stadiont. Ami a régeni csatárt illetti, minden bizonnyal ez volt az utolsó mérkôzése az Avântulnál, mert felháborító viselkedése több vezetô haragját is kiváltotta, nincs kizárva, hogy a játékos szerzôdését azonnali hatállyal felbontják.
Avântul 2002: Moldovan - Halatiu, Nicoara, D. Razvan (75. Cr. Ignat), Grama - Zagon, Nagy, Zsigmond, Enyedi, Pascu (57. Musca), Orbán.
Chimica: Gânj - Dumitru, Szôke, Curticapean, Florea, Cucerzan, Tepus (90. Cosiu), Moldovan A., Oltean (69. Meghesan), Moldovan T. (93. Moraru), Fagaras.
Játékvezetôk: Paduraru Vasile (Gura Humorului), ill. Lilioara Gramada, Bogheanu George (mindketten Suceaváról).
· Szabó Antal
PARAJDI BÉLÁNAK Marosvásárhelyre születésnapja alkalmából kívánunk hosszú életet és sok boldogságot. Gyuri és Ági Hongkongból. Gyógyulást. (v)
ELADÓ raktárban levô, svéd és német importból származó hengerelt parketta - több mint 60 féle modell. Tel. 0744-640-875, 0723-241-033. (48556)
VESZEK antik bútort, motorbicikliket (1900-1970-ig), festményeket, órákat, ezüst evôeszközöket. Tel. 130-947, 0744-159-190. (48754)
ELADÓ szánkó, biciklik, gázkonvektorok, inoxkagylók. Tel. 0265/212-369. (48422)
BÚZÁT vásárolunk kis és nagy mennyiségben. Tel. 0722-356-303, 0722-396-107. (49036)
A BIROTECH KFT. elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (2944858)
GYENGE GSM jel erôsítéséhez (falun) segédantennák eladók, szerelés megoldható. Tel. 0745-794-826. (49197)
ELADÓ a várostól 7 km-re részben elkészített nagy ház 12 ár telekkel. Ára: 420 millió lej. Tel. 0740-019-058. (49395)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 136-711. (49370)
ELADOK házat a környezô falvakban. Tel. 218-074. (49380)
170/70/33 éves, jóképû, független, káros szenvedélyektôl mentes, külföldön dolgozó vállalkozó férfi, házzal, autóval, jó anyagiakkal és sok szabadidôvel szép, csinos lány hívását várja. Tel. 0745-417-067. (49372)
KÉPESSÉGVIZSGÁRA felkészítek románból és magyarból. Tel. 216-845. (49256)
KÔMÛVESMUNKÁT, fajanszozást vállalunk. Tel. 0740-210-915. (49306)
VÁLLALUNK gipszkartonozást, csempézést, kômûvesmunkákat. Tel. 212-531, 0744-511-433. (49307)
AUTOMATA mosógépeket javítok a kliens lakásán. Tel. 0740-179-921. (48938)
December 2-a a legszomorúbb nap az életünkben. Kilenc éve hunyt el a szeretett férj, édesapa, BERECZKI KÁROLY. Emléked legyen áldott. Nyugodjál békében. (49258)
Csak az tudja, mi az igazi fájdalom, akinek szeretteit fedi a sírhalom. Elfeledni ôket nem lehet, csak meg kell szokni élni nélkülük. Immár két és fél éve, hogy a forrón szeretett férj, édesapa, id. GYÉRESI RÓBERT és nyolc éve az imádott gyermek és testvér, ifj. GYÉRESI RÓBERT, akik tragikus körülmények között eltávoztak szeretteik körébôl. Pihenésük legyen áldott, nyugodt, csendes. Az ôket sosem feledô bánatos feleség, illetve lánya, veje, édesanya, testvér, sógor. Kik ismerték és szerették ôket, gondoljanak rájuk kegyelettel. Nyugodjanak békében. (49127)
Fájó szívvel emlékezünk a kisgörgényi ANDRÁS MIHÁLYRA, akinek december 1- jén múlt egy éve, hogy drága jó szíve megszûnt dobogni. Nagy ürességet hagytál magad után. A te helyed betöltetlen marad. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szívünkben élsz, amíg élünk. Bánatos felesége, két gyermeke családjával, három unokája és testvérei családjukkal. (49295)
Fájdalmas szívvel gondolunk életünk legszomorúbb napjára, 1985. december elsejére, amikor a kegyetlen halál elrabolta drága gyermekünket, a 33 éves DOMOKOS SÁNDOR volt kutyfalvi lakost. Azóta is sírját könny és virág borítja. Áldott legyen a föld, ahol örök álmát alussza. Bánatos szülei, bátyja, Józsi és családja. (49313)
A búcsú nélküli elválás fájó emlékével gondolunk december 2-ára, amikor egy éve a halál elragadta tôlünk az élni akaró DOBAY LAJOST (Pixi). Úgy ment el tôlünk, hogy búcsút sem mondott, olyan hirtelen jött a kegyetlen halál. Emlékét örökre ôrzi lánya, veje, unokája, valamint húga és családja. (49387)
A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Bús temetô csendes susogása, kimegyünk oda, az maradt hátra. A sírhalmodnál összetörten állunk, porladó szívedtôl feleletet várunk. Fájdalomtól megtört szívvel emlékeztünk december 1-jén a nyárádszentmártoni id. MÁTHÉ MIHÁLYRA halálának 4. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, két gyermeke és azok családjai, unokái és dédunokái. Pihenj békében, Misi tata. (49337)
Az idô gyorsan halad, de az emlékek maradnak. Két év telt el, amióta eltávozott közülünk ZIGOVSZKI ÉVA. Lelke örökre velünk marad. Férje, Feri, gyermekei, Szabolcs és Lenilla, Georgiana, Radu és a kisunoka, Robert. (49341)
Amilyen kedves, öröm volt veled az élet, most épp oly keserû nélküled. Hull a könnyem a sírodra, mert feledni nem tudlak soha. Az idô elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élek, velem lesz fájó, szép emléked. A te szíved pihen, az enyém vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Összetört szívvel emlékezem december 2- án, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni vágyó, szeretett társat, barátot, DOBAY LAJOST (Laci). Barátnôje, Hajni. (49363)
Fájó szívvel emlékezem szeretett, jó férjemre, NOVÁK DOMOKOSRA, akit ma egy éve ragadott el a kegyetlen halál, valamint drága gyermekemre, NOVÁK LÁSZLÓRA, aki 17 hónapja hagyott itt örökre. Áldott emléküket szívemben ôrzöm, amíg élek. A vigasztalhatatlan feleség és édesanya. (49374)
Isten akaratát nehezen elfogadva, kegyelettel emlékezünk december 2-án a radnóti születésû ZSIGOVSZKY ÉVA halálának második évfordulójára. Lényedet örökre bevésve szívünkbe emlékszik rád testvéred és családja a távoli Ausztráliából. Nyugodj békében. (v)
Nem halnak meg soha, kik szívünkben élnek, hiába szállnak az évek. Fájó szívvel emlékezünk a drága jó édesanyára, nagymamára, anyósra, az udvarfalvi MOLNÁR ZSUZSANNÁRA szül. Seffer halálának 2. évfordulóján. Emlékét örökre ôrzi leánya, Katica, unokái, Sárika és Kata Magyarországról. (49408)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, rokon és szomszéd, OLTYÁN VILHELMINA szül. Bodó életének 76. évében, hosszas, türelemmel viselt szenvedés után csendesen megpihent. Temetése december 2-án 15 órakor lesz. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (5811383)
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon PINTILIA PÉTER 2002. november 30-án, életének 63. évében fájdalmas, de türelemmel hordozott szenvedés után visszatér Teremtô Urához. Temetése 2002. december 3-án, délután 3 órakor lesz Marosvásárhelyen, a református temetôben. Emlékét kegyelettel ôrzi leánya Annamária (Buba), fia Péter, menye Jutka, veje Attila és 4 unokája: Sanyika, Tímea, Emese és Attila. (- )
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat, KOCSIS SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban osztoztak és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. (49343)
Copyright © Népújság - 1999