LIV. évfolyam 200. (15163.) sz.

2002. augusztus 29., csütörtök

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Egyeztetett RMDSZ-egyházi álláspont

A visszaszolgáltatások hatékony végrehajtási utasításait szorgalmazzák

Az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselôi az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és a kárpótlásról szóló törvény gyors és fölösleges bürokráciától mentes végrehajtásáért szálltak síkra szerdán lezajlott kolozsvári tanácskozásukon.

A megbeszélésen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Borbély László és Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök, Eckstein Kovács Péter és Puskás Bálint szenátor, Kelemen Hunor és Márton Árpád képviselô, Nagy Benedek, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa, Tempfli József, Pap Géza és Szabó Árpád püspökök, Potyó Ferenc érseki helynök, valamint Ardai Attila kormányzó, akik. megvitatták az egyházi javak visszaszolgáltatásáról szóló jogszabály végrehajtási utasításait, illetve javaslatokat fogalmaztak meg a visszaszolgáltatási folyamat különbözô akadályainak elhárítására.

Kelemen Hunor, az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsának (SZET) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában rámutatott: a tanácskozás résztvevôi "építô jellegû és jó hangulatú" megbeszélésen egyeztették az RMDSZ és az egyházak álláspontját az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény végrehajtására vonatkozó elképzeléseiket és javaslataikat.

Az egyeztetô tanácskozáson kiderült: az RMDSZ és az egyházak elvárásai és javaslatai "nagymértékben egybecsengtek" arról a készülô végrehajtási utasításról, amelyet szeptemberben tervezet formájában kívánnak a kormány elé terjeszteni. A már kihirdetett vonatkozó törvény végrehajtásának formájáról és módjáról ugyanis a kormánynak kell döntenie.

A megfelelô kormánydöntéshez javaslat formájában mind az RMDSZ, mind pedig a történelmi egyházak megfogalmazták elvárásaikat és elképzeléseiket. Ezeket aztán az RMDSZ képviselôi szeptemberben egyeztetik a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselôivel.

A kolozsvári tanácskozáson egyeztetett közös álláspont szerint mind az RMDSZ, mind az egyházak gyors, hatékony és fölösleges bürokráciától mentes végrehajtási utasításokat szorgalmazzák. Ennek érdekében a tanácskozás részvevôi javasolták, hogy a visszaszolgáltatásokat, illetôleg a kárpótlás mértékét és formáját eldöntô országos bizottság hatvan napon belül döntsön az igényekrôl, a természetbeni visszajuttatásról vagy kárpótlásról. A bizottság csak a visszajuttatás vagy a kárpótlás tulajdonjogi okiratainak meglétét ellenôrizheti, az igénylés, a kérés jogosultságát nem vitathatja - hangoztatták a részvevôk.

Konszenzus van az egyházak és az RMDSZ között abban a tekintetben is, hogy az ingatlanokkal együtt vissza kell adni a törvény szerinti igénylôknek az ingatlanokhoz rendelt ingóságokat is, amelyek rendeltetésükbôl eredôen az annak idején jogtalanul elkobzott ingatlanokhoz tartoznak. Ilyenek például az egykori iskolák berendezései, a nagyváradi püspöki palota esetében annak egykori bútorzata és a benne talált mûtárgyak, a gyulafehérvári Batthyaneum esetében a benne talált írásos kincsek, dokumentumok és nyomtatványok - mondta Kelemen Hunor.

A Spanner-ügy fejleményei

Németországban ôrizetbe vették a gyilkosság fô gyanúsítottját

Szerdán Németországban ôrizetbe vették Dirk Gert Mehnert-t, a Spanner-ügy fô gyanúsítottját. Mint részleteztük, Alois Spanner német üzletember feldarabolt holttestét a hét elején fedezték fel egy marosvásárhelyi lakásban.

"Dirk Mehnert alaposan gyanítható a gyilkosság elkövetésével, ô volt az, aki utolsóként látta Spannert és aki - úgy tûnik - meggyilkolta a német állampolgárt közvetlenül szeptember 28. után. Mi az elfogásától számított öt napra szóló letartóztatási parancsot adtunk ki ellene. Információink vannak arról, hogy a Romániát augusztus 14-én elhagyó, az Interpol által körözött Mehnert-t ma (szerdán - szerk. megj.) ôrizetbe vette a német rendôrség" - közölte Nicolae Rus Pop, a Maros Megyei Rendôrkapitányság szóvivôje.

A román hatóságok kérni fogják Dirk Mehnert kiadatását.

A rendôrségi szóvivô azt is elmondta, hogy Marosvásárhelyen ôrizetbe vették a 19 éves Mihaela Tomát, akit bûnpártolással vádolnak. "A nô Mehnerttôl tudta meg, hogy Alois Spannert megölték, ô volt az, aki kibérelte a lakást, amelyben a holttestet megtalálták" - tette hozzá Nicolae Rus Pop.

A vizsgálatok során kiderült, hogy Alois Spanner halálát fulladás okozta. MEDIAFAX

Utópia

(bodolai)

A szerdai tanácsülésen dôlt el, hogy a Salubriserv Rt.-t,azaz a Marosvásárhely köztisztaságának fenntartásával megbízott társaságot átveszi a városi tanács. Az egykori közüzemekbôl való kiválását követôen változatosan alakult a közhasznú társaság sorsa. Olyannyira, hogy állt már a privitizáció küszöbén is, ami aztán meghiúsult.

Dolgoztatott roma utcaseprôkkel, majd a börtönnel kötött szerzôdés értelmében a város seprését átvették a rabok. Ha a fôutakra gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy romániai viszonyok között viszonylagos sikerrel. Gondozottabb lett ezáltal a város központjának, forgalmas útjainak látképe. A kisebb mellékutak, a külváros útjai azonban továbbra is szemetesek maradnak, bár azokban is adófizetô polgárok laknak, oda azonban ritkábban térnek be az utcaseprôk. Feltételezhetôen nem azért, mert kifelejtik a napi programból, hanem mert annyit sepernek, amennyit megfizet a város.

Mondják, hogy a köztisztaság fenntartása általában jövedelmezô tevékenység, s lévén, hogy a hasonló vállalatok által használt területek, rendszerek nagy része a város köz- vagy magánterületét képezi, természetes dolog, hogy a szolgáltatást a város mûködtesse. A jövedelmezôséget illetôen a határozattervezet megindoklása szerint 1996-2000 között minden évet nyereséggel zárt a Salubrisev, amit a székhely építésére, gépek, kukák, hulladéktároló konténerek vásárlására fordítottak. Mivel 2000-tôl a polgármesteri hivatal, (emlékezzünk csak, hogy tüzelt a frissen megválasztott polgármester a cég akkori vezetôjére, akit aztán sikerült is fôigazgatói tisztségébôl leváltania) bizonyos szolgáltatásokról szándékosan lemondott, és 1999-tôl nem emelték a díjakat sem, a vállalat veszteségessé vált, s a szolgáltatások színvonala sem javult.. A helyzeten a felszerelések korszerûsítésével, a hulladékelhordási díj emelésével lehet segíteni - olvasható a határozattervezet megindoklásában.

Abban egyet is kell értenük, hisz a korszerûsítés halaszthatatlanná vált. A megindoklás szerint a részvények többségének az átvételével, a városvezetôség majd nagyobb mértékben ellenôrizheti az árakat, eldöntheti a nyereség felhasználásának módját, megkímélheti a tanács költségvetését azzal, hogy a környezô településeken beszünteti a szolgáltatást, hosszú és rövidtávú stratégiát dolgozhat ki, hatékonyabban ellenôrizheti a szolgáltatások minôségét (nem tudni eddig ki akadályozta meg ebben), és könnyebb lesz a közszolgáltatási tevékenységek összehangolása, s a beruházások érdekében társulhat más cégekkel is a város, sôt a polgármesteri hivatal autóparkjának karbantartása is lehetôvé válik - szóval éppen a kecsegtetô elônyöket veszem számba, amikor az ablak alá érkezik a szemeteskocsi, és folyik belôle a rothadt, sárga bûzös lé.

És felmerül bennem az utopisztikus kérdés, hogy mikor, hogyan lesz pénze a polgármesteri hivatalnak európai szintû felszereléssel, az európai szintet megközelítve mûködtetni ezt a szolgáltatást, úgy, hogy a szemeteskocsi nyomán ne büdösség, hanem mosott, fertôtlenített, pormentes út és tiszta szeméttárolók maradjanak.

A marosvásárhelyi önkormányzat tevékenységébôl

(bodolai)

Közérdekû kérdésekkel kezdeni az üléseket

A szerdai tanácsülésen új ötlettel álltak elô az RDMSZ-tanácsosok, Kolozsvári Zoltán azt kérte, hogy módosítsák a tanács mûködési szabályzatát olyan értelemben, hogy az ülés kezdetén vethessék fel az önkormányzati képviselôk azokat a közérdekû kérdéseket, amelyekre választ várnak. Javaslatát azzal indokolta, hogy az ülés végére, amikorra a város lakosságát érintô fontos interpellációkra kerül sor, lankad a figyelem, sôt sokan el is távoznak a tanácsterembôl.

Több haszonbérbeadási kérés

is szepelt a tanácsülés napirendjén, ezek felét elfogadták, a másik felét nem. 10 évre hosszú lejáratú bérletet kapott a Radiotel cég, amely az állandó ügyelet és a mentôszolgálatok számára biztosítja az ingyenes rádiótelefon-összeköttetést. A szolgáltatások minôségének javítása érdekében a somostetôi Ambasador Szálloda mellett igényeltek egy jelenleginél 40 méterrel magasabb antenna elhelyezésére szükséges területet.

Eladják a Grand irodát

Megszavazták azt a határozattervezetet is, hogy a vonatkozó törvények értelmében 853 millió lejért a tanács eladja a Turism Grand Kft.-nek az általuk használt Rózsák tere 31. szám alatt levô irodahelyiséget, amelynek árát egyesek túl kevésnek tartották, annak ellenére a határozattervezetet a többség megszavazta.

Az ülésen módosították annak a közszolgálatnak a felépítését, amely a vár és a nyári színház gondnokságát látja el többek között, és meghosszabbították a nemkormányzati szervekkel kötött bérleti szerzôdések érvényességét. Nem kapta meg a szükséges szavazatokat az a határozattervezet, amelynek értelmében az Option Optica cég ideiglenesen átköltözhetne a Rózsák terén korábban a török bérlô által használt üzlethelyiségbe.

Nem szavazták meg az Aquaserv kérését

Újabb vita tárgyát képezi majd a határozattervezet is, amelyben az Aquaserv azt kérte, hogy a nagyfogyasztókkal ellentétben a kis- és közepes fogyasztók esetében csak évharmadonként olvassák le a mérôórákat. A kérést a cég azzal indokolta, hogy az ISPA-terv feltétele, hogy 2002-ben tíz százalékkal csökkentsék a személyzetet.

Lakások épülnek

A város négy pontján épülnek lakások, az Állami Lakásügynökség révén a Suceava és a Segesvári út keresztezôdésében, az 1918. december 1. út 40-42. szám alatt, a Predeál és a Pandúrok útjának keresztezôdésénél, valamint a fiatal orvosok számára a megyei kórház környékén, a szerdai ülésén jóváhagyták a részleges városrendészeti tervet valamennyi említett helyszínre.

Megnyílhat az óvoda

Jobb belátásra tért a polgármester

Bár a keddi tanácsülés kezdetekor Dorin Florea felháborodottan verte vissza a Manpel óvoda megnyitásáért aggódó Kovács Júlia RMDSZ-tanácsos érveit és arra hivatkozott, hogy az épület nem ér annyit, amennyit kérnek értek (mintha nem tudna arról, hogy a polgármesteri hivatal megbízottja is hasonló összegben határozta meg az épület értékét) , s a gyerekeikért aggódó szülôk érveire is a szokásos indulatos stílusban másokat megvádolva reagált, a tegnapi tanácskozáson, amelyen a bôrgyár igazgatósága, a polgármesteri hivatal jegyzôje, a szóban forgó tanfelügyelô-tanácsos vett részt, egyezség született, amely szerint a hivatal szeptember 26-ig kifizet egymilliárd lejt, az év végéig pedig a fennmaradó kétmilliárdot is törleszti a Manpelnek, amely leveszi a lakatot, és ilyenformán elkezdôdhet az óvoda elôkészítése a tanévkezdésre.

Az egy éve vajúdó ügyre végül is remélhetôleg pont kerül, de ha arra gondolunk, hogy egy értékes épületet nyer a város egy olyan körzetben, ahol belátható idôn belül nem lesz lehetôség óvodát építeni, akkor úgy hisszük, hogy békésebb úton és nagyobb operativitással és kevesebb indulattal is meg lehetett volna oldani a kérdést.

Anyanyelvünk

Megoldódik a nyelve

Bartha János

Bizonyára sokan emlékeznek még Arany János Toldijának alábbi soraira: Amikor Bence megtalálja Miklóst a nádasban, ennivalót és bort ad neki, de maga is meghúzza a kulacsot: "S a bor az öreget jó kedvre tüzelve,/ hogy kinyílt a szíve, hogy megoldott nyelve!" Így szokott ez történni a szokásosnál szótlanabb, hallgatagabb, olykor komorabb ismerôsünkkel is, amikor egy- két pohár ital hatására beszédes lesz: ahogy mondani szoktuk: megoldódik vagy megered a nyelve.

A közmondások, szólások gazdag tárházában sok a nyelv szavunkkal kapcsolatos kifejezés, igen nagy a vele alkotott szókapcsolatok és összetételek, képzések száma is. A nyelv jelöli az ízlésnek, rágáskor a táplálék keverésének, a nyelésnek a szájban levô izmos, mozgékony szervét; ez az szerv a hangos gondolatközlés technikájában is fontos szerepet játszik: a hangképzés jelentôs tényezôje. Nem véletlen tehát, hogy benne látták a beszéd székhelyét, s ezért jelöli ugyanaz a nyelv szó mind az említett testrészt, mind a szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszert, a gondolatközlés eszközét; a beszédet. Ha tehát azt mondjuk embertársunkra, hogy csípôs, éles vagy talán hegyes a nyelve, ezen azt értjük, hogy csíp, vág, szúr a beszédével. E kettôs jelentés kapcsolatából, szoros összefüggésébôl fakadnak az olyan kifejezések, mint forog a nyelve (szaporán beszél), úgy tud peregni, mint a motolla. A pletykás asszonynak éles a nyelve, mindig másokon köszörüli. Nem jó az ilyenek nyelvére kerülni. A rosszindulatú, pletykás személyek: rossz nyelvek. A szemtelen kölyöknek jól felvágták a nyelvét (sokat és élénken, többnyire feleselve beszél). Jobb is lenne egy-egy embernek, ha görcsöt (göcsöt, bogot) kötne a nyelvére.

Ami a címbeli - megoldódik a nyelve - szólást illeti, eredete a régiek babonás hitében rejlik. E babonás hit szerint némaságot nemcsak betegség, hanem boszorkányos rontás, boszorkányoktól eredô kötés is okozhatott. (Innen való a meg van kötve a keze szólás átvitt értelme is!). ha a boszorkányos kötés némaságot hozhatott létre, éppen így egy boszorkányos erô a némának megoldhatta a nyelvét, visszaadhatta a varázslattal megrontott ember beszélô képességét. "Amint azonban az ilyen csodákban való hitet a természetes okok megismerése váltotta fel - írja a szólással foglalkozó O. Nagy Gábor - a megoldódik a nyelve szólás is elvesztette eredeti értelmét, megváltozott a kifejezés jelentése is." Ma nem a némának, hanem csak a még elôbb szótlan, hallgatag embernek oldódik meg a nyelve.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Antalfi Imola

Elhalasztják a németországi tábort

Az Outward Bound Románia ifjúsági szervezet az augusztusi árvizek miatt elhalasztja a németországi tábort a szeptember 2-14. közötti idôszakra. A 13-17 év közötti fiatalok a szászsvájci Homokkô- hegységben túrákon vehetnek részt, meglátogatják Drezdát és környékének nevezetességeit, ökológiai és interkulturális programokon vesznek részt. Az érdeklôdôket a Rózsák tere 55. szám alatti székhelyen, vagy a 250-939-es telefonszámmon tájékoztatják részletesebben.

Nyelvtanfolyam az Oázis Alapítványnál

Az Oázis Alapítványnál szeptembertôl újraindul a Cambridge Advanced English (haladó angol nyelvû), december 10-én kezdôdô, nemzetközi nyelvvizsgára felkészítô intenzív (3x2 óra), kis csoportos nyelvtanfolyam. Ugyanitt kezdô csoport is indul, amely a 2003. júniusi FCE cambridge-i nyelvvizsgára készíti fel korhatár nélkül a jelentkezôket.

Nem lesz ivóvíz

Az Aquaserv ÖV értesíti a fogyasztókat, hogy augusztus 29-én 8-17 óra között a Gát utcai vezetékcsere miatt nem lesz ivóvíz a Kós Károly utcában. A munkálatokat a Builder Kft. végzi.

Betörôket, rablókat fogtak

A radnóti rendôrök letartóztatták a 22 éves Vitan Alexandru marosugrai visszaesô bûnözôt, aki egy radnóti házból 15 millió lej értékben lopott el anyagi javakat. A vizsgálatok kiderítették, hogy ezenkívül 2001. november 17- én éjszaka betört a marosvásárhelyi Dózsa György utcában levô egyik bárba, ahonnan 3,7 millió lejt érô tárgyakkal távozott. Marosvásárhelyen a 29 éves Berki Mihály István ellen indult vizsgálat, aki a hónap elején a mozivállalat raktárából lopott el 2 millió lej értékû anyagi javakat. Ugyancsak a megyeszékhelyen elôállították a 17 éves Balika Márton jeddi és Jónás Károly 18 éves csíkszeredai lakosokat, akik június 22-én két kiskorútól erôszakkal elvettek két mobiltelefont, egy arany nyakláncot és karperecet. Az ellopott tárgyak értéke kb. 18 millió lej. A tetteseket rablótámadás miatt letartóztatta a rendôrség.

Ellenôrzések a megyében

A prefektúra és a közintézmények közös ellenôrzô csoportja augusztus 22-i ellenôrzése során Backamadarason és Havadon rendellenességeket állapított meg. Backamadarason három közélelmezési egységnél derült ki, hogy nem folyik a meleg víz (Albex Kft.), a személyzet nem végezte el a kötelezô egészségügyi felülvizsgálatot (Tif Com Kft.), nem távolítják el megfelelôen a szennyvizet (Alimoni Prod Com). Utóbbi hiányosságot szeptember 25-ig orvosolni kell - utasította a céget az ellenôrzô csoport. Havadon négy kereskedelmi társaságnál hiányzott a meleg víz, az illemhelyek állapota nem volt megfelelô, hiányzott a fertôtlenítôszer. A szóban forgó társaságokat megbírságolták.

Kötvénykiadást szavazott a tanács

A Marosvásárhelyi Tanács tegnapi döntése értelmében a városi önkormányzat kötvényeket bocsáthat ki 20 milliárd lej értékben. A kamat évi 26 százalék lesz, a pénzt félévenként fizetik vissza, 4 milliárd lejenként. A kötvénykiadás gyakorlatilag a lakosságtól való kölcsönfelvételt jelenti, a bevételezett pénzt az önkormányzat közérdekû munkálatok finanszírozására használhatja fel.

Betöltik a pedagógusi állásokat

A napokban a Maros Megyei Tanfelügyelôségnél folyik az üresen maradt pedagógusi állások betöltése. Hétfôn azon tanerôk áthelyezése zajlott, akik a tanügy érdekében változtattak állást, kedden pedig azoké, akik személyes okokból óhajtottak iskolát vagy óvodát változtatni. Tegnap 15 szakképzett tanerônek biztosítottak katedrát, akik az üres állásokra kiírt vizsgán ötösön felüli átlagot értek el. Ma bírálják el azoknak a kérését, akik nem érték el az ötöst a versenyvizsgán, illetve nem vettek részt rajta, velük 1 évre köt szerzôdést a tanfelügyelôség.

800 éves a káposztásszentmiklósi templom

Vasárnap 12 órakor ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek meg a káposztásszentmiklósi református templom építésének 800 éves évfordulójáról. Igét hirdet Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese. Az ünnepélyre hazavárják az elszármazottakat is - tájékoztatott Adorján István lelkipásztor.

Ingyenes szemvizsgálat gyerekeknek

Marosvásárhelyen nemsokára új szemészeti kabinet nyílik. A csúcstechnológiával felszerelt kabinetben a különféle szemvizsgálatokon kívül kontaktlencséket is felírnak majd. Szeptember hónap folyamán a 4-18 év közötti gyerekeknek ingyenes vizsgálatot biztosítanak, a nyugdíjasoknak pedig kedvezményes áron árusítják a kabinet keretében mûködô laboratórium által készített szemüvegkereteket. A részletekrôl még tájékoztatjuk olvasóinkat.

Beváltják még az 5.000 lejes papírpénzt

2002. szeptember 30-ig a Román Nemzeti Bank fiókegységeinél még be lehet váltani az 1998- as kiadású 5000 lejes papírpénzt - közölte lapunkkal a Nemzeti Bank marosvásárhelyi kirendeltsége.

Országos hírek

Teljében a Hírös Hét Fesztivál Kecskeméten

Európa Zászló kitüntetéssel jutalmazta Kecskemétet az Európa Tanács, a város az európai egység elôsegítésében végzett kiemelkedô tevékenységéért, a nemzetközi kapcsolatok ápolásáért kapta meg a nemzetközi elismerést, amelyet kedden, a város fôterén a Hírös Hét Fesztivál megnyitóján Johanna Schicker, az Európa Tanács díj-albizottságának elnöke adott át Szécsi Gábor polgármesternek. A vasárnap záruló, a város fôterén kívül további 16 helyszínen zajló fesztiválon ezúttal is kiemelkedô teret kapott a futóhomokon folytatott kertészeti termelés, az ahhoz kapcsolódó élelmiszeripar. Az Erdei Ferenc Mûvelôdési Központban Kecskemét és a vonzáskörzetébe tartozó 18 település termelôinek - az Európai Uniós államok mezôgazdasági termékeivel is versenyképes - produktumaiból nyílt kiállítást láthatnak az érdeklôdôk. Itt és az egyéb helyszíneken, például a város központjában kialakított bor utcában a városban és környékén élô emberek szorgalmáról, a mezôgazdaság fejlett háttériparáról és a tudomány eredményeinek hasznosításáról is képet kapnak a látogatók.

Elhunyt Gion Nándor

Életének 62. évében elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író; a József Attila- és Babérkoszorú-díjas alkotót kedden érte a halál, temetésérôl késôbb intézkednek - tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel. A vajdasági magyar prózaírás kiemelkedô alakja 1941-ben született a magyarlakta Szenttamáson (Srbobran). A szerbek, horvátok, svábok és zsidók alkotta közösségben magyar gyerekként korán megtanulta a más népek iránti toleranciát; tizennégy regénye közül a legsikeresebbek a szerbiai területen élô népek XX. századi sorsáról szólnak. Mûveinek nagyobb része több nyelven jelent meg, hat regényébôl film, tévéjáték is készült. Legrangosabb irodalmi kitüntetései között szerepel a jugoszláviai Híd-díj (1973), a József Attila-díj (1988), a Soros-életmûdíj (1993) és a Márai Sándor-díj (1998). A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést 2000-ben vehette át, ugyanabban az évben a Magyar Mûvészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta.

Budapesten az Orient Expressz

Isztambul felé menet szeptember 1-jén, illetve visszafelé, szeptember 8-án egyaránt megtekinthetô Budapesten a Magyar Vasúttörténeti Parkban a legendás Orient Expressz szerelvénye - tudhatták meg az újságírók Szendrey Andrástól, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetô igazgatójától a helyszinen megrendezett sajtótájékoztatón. Múlt évben volt elôször alkalom arra, hogy az 1921 óta Párizs és Isztambul között közlekedô expressz vasúti kocsijait megtekintsék az érdeklôdôk a vasúttörténeti parkban. Idén szeptember 1-jén 10 és 15 óra között, szeptember 8-án 12 és 17 óra között a legendás szerelvény két luxuskocsiját belülrôl is megismerhetik az érdeklôdôk, megcsodálhatják a belsô kialakítást, felszereltséget. A bemutató idején kánkán és zenés nosztalgia show is szórakoztatja a közönséget.

Verekedés Johannesburgban

Izraeli és palesztinokkal szimpatizáló fiatalok verekedtek össze szerdán a Johannesburgban zajló Föld- csúcsértekezlet egyik színhelyén. Egy mintegy 30 fôbôl álló csoport, köztük izraeli küldöttek és a Zsidó Diákok Világszövetségének tagjai, a napenergia izraeli hasznosítását magasztalták, énekeltek, táncoltak, és brosúrákat osztogattak. Egy másik, ugyancsak mintegy 30 fôs csoport viszont Izrael-ellenes jelszavakat skandált. Az izraeliek az "Adj a békének még egy esélyt!" jelszóval válaszoltak. Egy idô után a két társaság ölre ment. A verekedôket néhány perccel késôbb a rendôrök választották szét. A jelek szerint senki sem sebesült meg.

Fehér por Al Gorenak

Fehér port találtak egy olyan borítékban, amelyet postán küldtek Al Gore egykori demokrata párti alelnök Tennessee állambeli irodájába, Nashville-be. Az egykori alelnöknek - a jelenlegi elnök, George Bush választási ellenfelének - címzett borítékot Gore egyik munkatársa nyitotta fel, s ô figyelt fel a fehér porra is. Riasztása nyomán a helyszínre érkezett egy, a veszélyes anyagok vizsgálatával foglalkozó szakértôi csoport - jelentette az AFP. Maga Gore épp Kaliforniában tartózkodott, de munkatársai azonnal értesítették a küldeményrôl.

Védett madarakat találtak Battonyánál

Hetvenkét fürj kopasztott tetemére leltek a battonyai határátkelôhelyen a magyar vámosok négy olasz állampolgárságú vadász személygépkocsijában. A Vám- és Pénzügyôrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az MTI-t közleményben tájékoztatta arról, hogy a Romániából érkezett négy olasz vadász belépésre jelentkezett a határon. Vámköteles árut nem jelentettek be, ennek ellenére az eljáró pénzügyôr tételes vámvizsgálatot tartott, így talált rá egy hûtôtáskában elrejtve a 72 madártetemre.

Önként lemászott a toronyról

A tûzoltók hosszas rábeszélésére önként visszatért a földre az a férfi, aki kedden este felmászott a budapesti Mátyás-templom tornyára - tájékoztatta Molnár Péter, a Fôvárosi Tûzoltóság szóvivôje szerdán az MTI-t. A templomtorony keresztjéig kapaszkodott fel az a középkorú férfi, aki korábban már háromszor felmászott a Szabadság hídra, egy alkalommal pedig a millenniumi emlékmû 36 méter magas oszlopán Gábriel arkangyal szobrára. A notórius mászónak a templomtorony 86 méter magasságából mindössze hat méternyit kellett lejjebb ereszkednie a torony kerengôjéig, s onnan a tûzoltók lépcsôn kísérték a földszintre.

Debrecenben lesz a Munkácsy-trilógia

Görgey Gábor biztos abban, hogy a Munkácsy-trilógia mindhárom festménye elôbb-utóbb a debreceni Déri Múzeumban lesz látható. A nemzeti kulturális örökség minisztere ezt azután közölte a sajtó képviselôivel, hogy kedden megbeszélést folytatott Kósa Lajos polgármesterrel és a látogatást kezdeményezô Szathmári Károllyal, a város MSZP-s polgármester- jelöltjével. Görgey Gábor szerint a találkozó azt bizonyította, hogy az érintett felek, a város, a megyei önkormányzat és a kulturális tárca végre egységesen akarja, hogy Munkácsy Mihály három képe - a Déri Múzeum tulajdonában lévô Ecce homo, a tulajdonos által megvásárlásra felkínált Golgota és a korábban Kanadába szállított Krisztus Pilátus elôtt címû festmény - újra Debrecenbe kerüljön.

Az RMDSZ nem hagyja zsarolni magát

Nastase elôrehozott választásokat helyezett kilátásba

Adrian Nastase kormányfô elôrehozott választásokat helyezett kilátásba, ha a tervezett alkotmánymódosítás miatt kenyértörésre kerülne sor a kormánypárt és az RMDSZ között.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) sinaiai tanácskozásán több kormánypárti képviselô felvetette az RMDSZ-szel való együttmûködés alakulásának kérdését. Viorel Hrebenciuc, a PSD egyik alelnöke ugyanis a tanácskozáson elôterjesztett politikai jelentésében "forró témaként" jelezte az ôsz folyamán az RMDSZ-szel az alkotmánymódosítás ügyében sorra kerülô tárgyalásokat. Az Adevarul szerint "a kialakult vita nagyon kemény volt" és a pártelnök-kormányfô "nagyon határozott volt". "Most történt meg elôször, hogy kimondta: ha az RMDSZ tovább fokozza a nyomást, a PSD felmondhatja az együttmûködést a magyar kisebbség képviseletével, mert a kormánypárt választó tábora elérte a tûrôképesség határát" - írta a lap.

- Senki se képzelje azt, hogy az RMDSZ egyes radikális csoportjai által gerjesztett feszültségek hatására vagy e csoportok nyomására belemennénk az alkotmány elsô cikkelyének vitatásába - jelentette ki Nastase, aki ezzel arra utalt, hogy a PSD ragaszkodik Románia egységes és oszthatatlan nemzetállamként való alkotmányos meghatározásához.

Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Nastase kijelentéseire válaszolva egy tévényilatkozatában azt mondta, hogy a kormányfô zsarolni akarja az RMDSZ-t. "Én így értelmezem Adrian Nastase kormányfô üzenetét: ha a PSD-nek nem sikerül ráerôszakolni az álláspontját az RMDSZ-re az alkotmánymódosítás ügyében, elôrehozott választásokat rendeznek. Minket nem lehet zsarolni, de bármilyen kérdésrôl hajlandók vagyunk tárgyalni" - szögezte le Markó, aki hozzátette: az RMDSZ elégedetlen a nemzeti kisebbségi jogokra vonatkozó alkotmányos elôírásokkal, és ragaszkodik hozzá, hogy az alaptörvénybe foglalják bele az anyanyelv használatának jogát az igazságszolgáltatásban.

Az államfô elveti az elôrehozott választások gondolatát

Ion Iliescu államfô szerdán kijelentette, hogy nincs szükség elôrehozott választásokra, mert ezek megzavarhatják a gazdaság megerôsítésének folyamatait.

"Jelen pillanatban folytatnunk kell erôfeszítéseinket a pozitív gazdasági tendenciák megerôsítésére. Az elôrehozott választások megzavarhatják ezt a folyamatot, erre pedig nincs szükségünk. Végig kell vinnünk ezt a kormányzati ciklust. Szerintem ez lenne az optimális megoldás" - mondta az államelnök.

Iliescu hozzátette, "elméletileg" "maguktól jönnének" az elôrehozott választások, ha a kormánypárt elveszítené parlamenti támogatását. "Remélem, hogy ez a lehetôség nem merül fel" - fogalmazott Iliescu.

Az elôrehozott választások kérdésének "elhamarkodott" szóba- hozatalával Adrian Nastase egyik korábbi "bakiját" kívánta elleplezni, azt, amikor Ion Iliescu elnöknek felajánlotta "az alkotmány megsértését" - nyilatkozta Traian Basescu, a Demokrata Párt elnöke szerdán a MEDIAFAXnak.

"Nyilvánvaló, hogy Nastase zavarba jött attól, ahogyan az államfô fogadta javaslatát. Egy ostobaságot egy másik ostobasággal kívánt leplezni" - fogalmazott Basescu. Hozzátette, nem hisz az elôrehozott választások megrendezésének lehetôségében.

Hozzátette: az SZDP-RMDSZ protokollum megszûnése esetén a kormánypárt többségben lenne a parlamentben. Basescu szerint a DP nem lenne elônyös helyzetben elôrehozott választások esetén, mivel "az ellenzék egyelôre nem készült fel az SZDP legyôzésére". MEDIAFAX

Változó esélyek Szlovákiában

Meciar pártját lekörözték

Egy friss szlovákiai felmérés szerint már nem Meciar pártja vezeti a szeptemberben esedékes képviselôválasztások esélyeseinek listáját. Erre soha korábban nem volt még példa. Az élre a Robert Fico vezette Smer (Irány) nevû párt került.

A Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS - LS) minden idôk örökös listavezetôjének számított, néhány hete még 25-30 százalékos gyôzelmi esélyt jósoltak neki a felmérések. Azok után, hogy a pártban szakadás történt, és Ivan Gasparovic Mozgalom a Demokráciáért (HZD) néven új, a parlamenti küszöb átlépésére biztos esélyekkel bíró pártot hozott létre, Meciarék visszaestek.

Ennek fejleményeként következhetett be, hogy a Focus közvélemény-kutató ügynökség kedden közzétett felmérése szerint: ha a választásokra az elmúlt hét végén került volna sor, a gyôztes 18,7 százalékkal az ambiciózus Fico vezette Smer lett volna. Meciarék 0,6 százalékkal kevesebb szavazattal a második helyre kerültek volna.

Mögöttük, harmadikként a Magyar Koalíció Pártja (MKP) végzett volna. A Bugár Béla vezette magyar párt ezúttal 11,1 százalékos támogatottságot tudhat a magáénak.

E három párton kívül még további négy erô juthatna be a parlamentbe, amely a felmérés szerint így hétpárti lenne azzal együtt, hogy több jelenlegi kormánypárt és a két ellenzéki nacionalista erô már nem kapna helyet a törvényhozásban.

Új korszak küszöbén a repülés

Az Eclipse Aviation Corporation bejelentette, hogy legkorszerûbb gyártmánya, a sugárhajtású repülôgépek következô nemzedékét képviselô Eclipse 500-as sikerrel hajtotta végre elsô próbarepülését.

A gép, melyet Bill Bubb, az Eclipse Aviation berepülô fôpilótája vezetett, mintegy 60 percet töltött a levegôben.

- Olyan repülôgépet alkottunk, amely gyökeresen megváltoztathatja a repülési szokásokat - mondta Vern Raburn, az Eclipse Aviation elnök-vezérigazgatója.

- Teljesítményünk új fejezetet nyitott a repülés történetében. Minden eddiginél szilárdabb a meggyôzôdésünk, hogy az Eclipse 500-as egyszer és mindenkorra megváltoztatja a közlekedés bevett formáit.

Az Eclipse 500-as mind teljesítményét, mind gazdaságosságát tekintve olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek révén alternatívát kínálhat a menetrendszerû járatokkal szemben. Ezek a gépek ugyanis olyan kisforgalmú repülôtereken is leszállhatnak, melyeket a menetrendszerû járatok nem érintenek. Utasai csupán az Egyesült Államok területén több mint tízezer célállomásra juthatnak el.

A gép egy olyan új korszakot nyit meg a repülés történetében, amelyben mindenki megfizethetô áron veheti igénybe a kiinduló állomás és a célállomás közt közvetlen kapcsolatot teremtô, magántulajdonban levô sugárhajtású gépeket.

Ez hatalmas változást jelenthet a mai helyzethez képest, amikor az utasok 70 százaléka arra kényszerül, hogy érintse a világ 29 legforgalmasabb, rendkívül zsúfolt repülôterét.

A próbarepülésre az Új-Mexikó állambeli Albuquerque-tôl délre erre a célra kijelölt térségben került sor.

Az elsô repülésen a gép alapvetô manôverezési képességeit és fedélzeti rendszereinek mûködését vizsgálták.

Az elsô méréseket a tengerszint felett 2700-2800 méterrel végezték el. A legénység jónak minôsítette a motor mûködését, a repülôgép stabilitását és vezérelhetôségét, az általános repülési jellemzôket és a fedélzeti rendszerek teljesítményét.

A tesztek 16 hónapot vesznek igénybe, összesen nyolc gépvázat használnak fel erre a célra. A program befejeztével az Eclipse 500-as megkapja az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal engedélyét. Erre valószínûleg 2003 decemberében kerül sor.

- A próbarepülés során valamennyi feladatunkat a tervek szerint teljesítettünk, és igen elégedettek vagyunk az eredményekkel - mondta Bubb. - A gépet megépítô Eclipse-csapat minôségi munkát végzett, tökéletesen dolgozott.

A hatszemélyes Eclipse 500-as ára 837.500 dollár, kevesebb mint egynegyede annak, mint amibe a jelenleg kapható legolcsóbb sugárhajtású repülôgépek kerülnek.

A gép sokkal biztonságosabb, könnyebben és olcsóbban üzemeltethetô, mint az eddigi típusok. Óránként 660 kilométeres sebességgel repül, leszállás nélkül 2400 kilométert tud megtenni (nagyjából a Boston és Miami közti távolságot), közvetlen üzemeltetési költsége pedig kilométerenként csupán 35 cent.

Az elsô Eclipse 500-asokat a tervek szerint 2004 januárjában szállítják le az ügyfeleknek.

Az Eclipse célja az, hogy a repülésben is meghonosítsa a "személyesség" fogalmát. Lehetôvé kívánja tenni a menetrendszerû járatok eddigi utasai számára, hogy gyorsan, kényelmesen, megfizethetô áron és közvetlenül megközelíthessék úti céljukat, a pilóták számára pedig azt, hogy sugárhajtású repülôgépet is vásárolhassanak.

A hét végén tartják a VI. ökumenikus párbeszédet

(mózes)

Augusztus végén tartja Bukarestben a VI. ökumenikus párbeszédet az ökumenikus patriarchátus és az Európai Néppárt elnöksége. A kétnapos program keretében kiemelt helyen a párbeszéd szerepel, lehetôségeinek a felkutatása a jelenlegi politikai kontextus kapcsán. Ezek új kihívásokat jelentenek abban a folyamatban, amiben már hat esztendeje keresik azokat a megoldásokat, amelyekben a nagy egyházak határozottabban együtt tudnának mûködni a világ égetô kérdéseinek a megoldásában. Az eseményre meghívták a közép-kelet-európai országok kereszténydemokrata és demokrata pártjainak a képviselôit. Részt vesz I. Bartolomeo pátriárka, Teoctist román pátriárka, Husszein, Jordánia hercege, Izrael fôrabbija, illetve nemzetközi politikai személyiségek. Az Európai Néppárt elnöke meghívására jelen lesz Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke is, akitôl megtudtuk, hogy a párbeszéd kérdésköre arra összpontosít, hogy hogyan lehet összehangolni az egyházi vezetôk és a politikusok együttmûködését. A rendezvény témája A 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyházi és társadalmi következményei, illetve a béke érdekében tett lépések a terrorizmus kihívásai közepette, és az EU intézményeinek válasza a kihívásokra. Ugyanakkor megvizsgálják azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az egyházak, a politikai döntéshozók és a nemkormányzati szervek tehetnek a kérdéskörben.

Kelemen Kálmán fontosnak értékelte azt, hogy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat képviselôjét az EPP elnöksége és a Robert Schuman Alapítvány elnöke külön meghívta, azzal, hogy az ülésszakot követôen tárgyalni kíván a Társulat elnökével, az RMDSZ- vezetô jelenlétében. Ezzel, mondta, elismerik, hogy a román parlamentben az egyetlen kereszténydemokrata erô az RMDSZ-en keresztül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. Az elnök szerint az EPP vezetôi határozott szándékukat fejezték ki, hogy két évvel a választások elôtt szeretnének beindítani olyan programokat, amelyek lehetôvé tennék szavahihetô politikusok felkészítését a következô idôszakra, szem elôtt tartva a közhangulatot és az emberek nagyméretû elégedetlenségét, fôleg az életminôség miatt.

Nincs szó az együttmûködés felmondásáról

Székely Ervin RMDSZ-képviselô szerint az SZDP vezetése "valójában" nem kívánja felbontani a szövetséggel kötött együttmûködési megállapodást, különösen a prágai NATO-csúcsértekezlet elôtt, mivel "ismeretes az együttmûködés külföldi pozitív megítélése".

"Én úgy vélem, az SZDP-ben mindig létezett áramlat az RMDSZ-szel való együttmûködés ellen, Adrian Nastase kormányfô pedig ezt a szárnyat akarta figyelmeztetni Szinaján: éberen figyel és nem fogja a románok érdekeit feláldozni a protokollum kedvéért", nyilatkozta Székely szerdán a MEDIAFAX-nak.

A képviselô szerint az RMDSZ részérôl nem merül fel az együttmûködési megállapodás felbontásának kérdése, ha a kormánypárt nem kényszeríti ki ezt és nem szab elfogadhatatlan feltételeket a szövetségnek.

Székely Ervin úgy véli, hogy Románia "kevéssé valószínû" prágai elutasítása esetén "megtörténhet, hogy az SZDP-ben teret veszít az RMDSZ-szel való együttmûködésre nyitott szárny és ebben az esetben lehetséges, hogy a protokollumot feláldozzák az SZDP egységének megtartása érdekében". MEDIAFAX

Rendôrnek menni

(Antalfi, Simon)

Akár történelminek is nevezhetjük a közéleti nyelvhasználati jogok kiterjesztésének újabb fejleményét. Még néhány évvel ezelôtt is elképzelhetetlennek tûnt, hogy érvényt lehet szerezni az anyanyelvhasználat jogának olyan közegben, mint a rendôrség. Nos, augusztus 24-tôl érvénybe lépett a rendôrök jogállását szabályozó törvény. A törvény elôírásainak értelmében ezentúl magyarul is fordulhatunk a rendôrséghez azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, a rendôröknek, akik kapcsolatba kerülnek a lakossággal, ismerniük kell az illetô kisebbség nyelvét is. A rendôrök jogállását szabályozó törvény alkalmazhatóságának, illetve a nyelvi korlátok felszámolása érdekében a belügyminisztérium nyelvtanfolyamokat tart azoknak a rendôröknek, akik a törvény hatálya alá esô valamely nemzeti kisebbség által is lakott településeken fejtik ki tevékenységüket. A demilitarizációs törekvésekkel és a jogállamiság alapelveivel összhangban az RMDSZ a közeljövôben kiemelt fontosságot tulajdonít a rendôri pálya vonzóbbá tételének, valamint magyar fiatalok ez irányban való mozgósításának. Van-e azonban erre hajlandóság? - fordultunk a kérdéssel több marosvásárhelyi fiatalhoz. Megtudhatjuk a válaszokat.

A rendôrök és a szôke nôk

Szabó Attila, 23 éves, egyetemista: - Nem lennék rendôr. Az emberek nem becsülik meg a rendôröket. Mindenki gúnyolódik velük, értelmi képességeikrôl számos vicc, mulatságos történet született. Megbélyegezték ôket, akárcsak a szôke nôket. Ugyanakkor ahhoz, hogy rendôr lehess, katona kell légy, s meg kell esküdnöd, hogy vészhelyzetben megvéded az országot. Egy esetleges háború esetén én nem tudnám betartani az esküt, különösen, ha a közeli országok ellen, például Magyarország ellen kellene harcolni. Lehet, hogy az új törvény bátorítani fogja a magyar fiatalokat is, hogy vállalják a rendôr szakmát. Jobb lesz, ha lesznek magyar rendôrök is, jobban magunkénak fogjuk érezni a rendôrséget.

Veszélyes mesterség

Palkó Sándor, 22 éves, egyetemista: - Veszélyesnek találom a rendôri szakmát, ezért semmiképpen nem választanám. Például közvetlen beavatkozáskor a rendôrök könnyen megsebesülhetnek. Nem tartom alkalmasnak magam erre a pályára. Taszítanak a fegyverek, amennyiben lehet, a katonaság alól is kibúvok majd.

Méginkább kisebbségben?

Ferenc József, 23 éves, egyetemista: - Nem érzem képesnek magam, hogy teljesítsem a parancsot, betartsam a szigorú elvárásokat. A rendôrviccek, elôítéletekkel ellentétben én tudom, hogy sok az értelmes, jól felkészült rendôr is, akik megfelelôen végzik munkájukat. Talán a magyar fiatalok azért nem akarnak rendôrök lenni, mert félnek a diszkriminációtól, félnek, hogy a rendôrség keretében még inkább kisebbségben lesznek.

Javítani kell a rendôrség imázsán

Bíró Szabolcs, 21 éves, zenész: - Nem lennék rendôr. Nap mint nap tapasztaljuk, látjuk a hírekben, hogy a rendôrök nem állják meg a helyüket, nem végzik becsületesen a munkájukat. Az a benyomásom, hogy a szubkultúra jellemzô rájuk, viselkedésükre, beszédükre. Fontos lenne, hogy elôtérbe helyezzék az értelmes, élelmes rendôröket, akiktôl példát vehetnek a többiek, azokat, akik meg tudnák változtatni a lakosság rendôrségrôl kialakított negatív véleményét. Ismertem egy román fiút, aki rendôrnek készült, de mi magyarok azt sem tudjuk, hogy hol és milyen fokon oldják meg a képzést. S nem is nagyon érdekel.

Azt hiszik, nekik mindent szabad

Szabó István, 20 éves, egyetemista:- Nem tudom elképzelni magam, hogy éjszaka egyenruhában sétálok a város utcáin, s védem a lakók nyugalmát. Nem választanám a rendôr szakmát. Hagyom, hogy az elszántak menjenek oda. Volt egy magyar ismerôsöm, aki még a középiskolában eldöntötte, hogy rendôr lesz. Amikor elújságolta a többieknek szembekacagták. Azt gondolom, hogy a román fiatalok körében sokkal népszerûbb ez a szakma. A román szülôk büszkék gyerekeikre, ha rendôrök lesznek, a szomszédok pedig biztatják gyerekeiket, hogy a rendôrrôl vegyen példát. Nem mennék rendôrnek azért sem, mert nem tetszik az, hogy hogyan viszonyulnak hozzánk, civilekhez. Azt gondolják, hogy az emberek vannak értük, s nem ôk az emberekért. Azt hiszik, nekik mindent szabad.

Ha lennének megfelelô körülmények

G.E. 25 éves, értelmiségi: - Az emberek nagy többsége, amikor a rendôrségre gondol, akkor a gumibotos, ártatlan embereket fenyegetô személyekre vagy az integetô forgalmi rendôrre gondol. Pedig vannak bûnügyi rendôrök, gazdasági osztályon dolgozók, kiskorúakkal, drogmegelôzéssel foglalkozók. Vagyis vannak jól felkészült, értelmes, munkájukat eredményesen végzô rendôrök is. Azt gondolom, hogy faluról, vidékrôl több magyar fiatal fogja a rendôr szakmát választani. Sok magyar csendôrt, polgárôrt ismerek. Ezt a szakmát választják, mert jó állásnak tartják. Amennyiben lenne magyar nyelvû képzés, s magyarlakta területen biztosítanának állást, lehet, hogy megfontolnám, hogy rendôr legyek. Nem forgalmat irányító, nem vidéki ôrsparancsnok, hanem bûnügyekkel, csalásokkal, kiskorúakkal foglalkozó.

Nem látom értelmét

M.O., 24 éves: Biztos hogy nem mennék el rendôrnek. Nem szeretem a rendôrmunkát. Szerintem ezt olyan személyek végzik, akik nem szeretik a másfajta, kemény munkát. Ha egyszer csendes az életem, miért kockáztassak a bûnözôkkel való munka során? Az nem zavarna, hogy nagyon sok román dolgozik a rendôrségen, a nemzetiség nem számít, és amúgy is most már kell majd beszéljék a kisebbség nyelvét. A polgármesteri hivatalokban is ez lenne a helyes. Visszatérve a rendôrökre, nem csinálnak semmit. Nem olyan régen, az egyik céghez, ahol dolgoztam betörtek, azóta senki nem tud semmit, de egyáltalán nem is érdeklôdtek. Úgyhogy nem látom értelmét.

Romániában nehéz rendôrnek lenni

Gerendi G: - Nem mennék rendôrnek, elsôsorban azért, mert tehetetlen lennék. Mindenhol virágzik a korrupció. Egyedül és nôként nem sokat változtathatnék a helyzeten. Másrészt az ebben a munkakörben dolgozók miatt nem. Nem arról van szó, hogy a rendôri munka nem tetszene, sosem szaladtam el a munka elôl. De csak akkor érdemes dolgozni, ha rendesen megfizetik az embert. De általában véve sem bízom a rendôrségben. Személyesen nem volt dolgom a rendôrséggel, de mindennap sok mindent lehet olvasni az újságokban és látni a tévében. Romániában mellesleg még rendôrnek lenni is nehéz, rendes fizetésük sincs. Az viszont jó, hogy ott, ahol jelentôs kisebbség él, magyarul is tudjanak a rendôrök, sok idôs ember van, aki nem beszél jól románul.

Magyarként nehéz bekerülni a rendszerbe

Szabó Béla, 25 éves: - Szívesebben elmennék, mint az elôzô rendszerben. Hogy miért inkább most? Talán azért, mert a rendôrség már nem az a sokak által olyan korruptnak vélt katonai rendszer, ami volt és valószínûleg egyre emberközelibb lesz. És mégsem: mert Romániában a rendôrség tökéletesítésre szorul. Nem a veszélyes munka tart vissza, de a bizalmatlanság még mindig megvan bennem. Másrészt tudom, hogy elôzôleg nehéz volt egy magyarnak bekerülni abba a katonai rendszerbe, és valószínû ez még egy ideig fennmarad. A jelenlegi munkahelyemet semmiképpen nem adnám fel a rendôri életért.

Nem tudom átérezni a hivatást

K. László: - Határozottan nem lennék rendôr. Romániában a rendôr fogalma társult sok esetben a korrupcióval, az erôszakkal.A rendôrség még nem jutott oda, hogy társadalombarát legyen, még mindig karhatalom szerepet játszik. Komoly fegyelmet igényel a rendôri munka, ez nem egy szakma, hanem hivatás, ha az ember lelkiismeretesen akarja csinálni. Ezt a hivatást nem tudom átérezni.

A szakmát sokan lejáratták

József Elemér, 22 éves: - Nem a rendôrrel mint fogalommal van a baj, hanem az a probléma, hogy ezt a szakmát sokan lejáratták. Szerintem szükség van a rendôrökre, ezt akkor tudja az ember, ha bajba kerül. Hogy elmennék-e rendôrnek? Talán igen, mert itt is megpróbálnak tenni a rendôrség modernizálása érdekében. Ez is egyfajta munka. A legfontosabb, hogy a zsaruk jól felkészültek legyenek, testileg, lelkileg. A buta rendôrök elôbb-utóbb eltûnnek. Az amerikai filmekben látott rendôröktôl még távol állunk, de a bûnözés itt is egyre változatosabb. Szerintem csak az menjen rendôrnek, aki erre képes. De azt hiszem, inkább a rendôrség fejeseivel van baj.

Szép karrier

Rus Pop Nicolae rendôrségi fôbiztos: "Szép karriert jelenthet a rendôrség keretében dolgozni. Mi lehet szebb annál, mint embertársaink biztonságára vigyázni, megvédeni életüket, javaikat?" A rendôrök magyar nyelvtudására vonatkozó kérdésünkre a fôbiztos elmondta: a Maros megyei rendôrség kötelékében dolgozó mintegy 1200 személy közül 10 százalék magyar nemzetiségû, kb. 15 százalékuk beszéli a magyar nyelvet. Tehát a román nemzetiségûek közül alig néhányan. Hasonló a magyarul beszélôk aránya a marosvásárhelyi rendôrség kötelékein belül is. A számadatokból ítélve a nyelvtanfolyamok igencsak ráférnek azokra a rendôrökre, akik valamely kisebbség által 20 százalékban lakott településeken tevékenykednek.

Ôszi felvételi a Dimitrie Cantemir egyetemen

A marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem 1991-ben alakult, amikor a Iasi-i Dimitrie Cantemir Ökologiai Egyetem kirendeltségeként megnyitotta kapuit. Azóta az intézmény függetlenedett a iasi-i egyetemtôl és az elmúlt idôszakban 7 évfolyam több mint 3500 diákja végzett az egyetemen és 8 évfolyamon 2000- nél is több hallgató a posztliceális iskolában.

Jelenleg mintegy 150 jól felkészült tanár dolgozik itt, akik vagy más egyetemrôl kerültek ide, vagy helyben képezték magukat, elérve azt a szintet, amelyet az egyetem megkövetel. A marosvásárhelyi egyetem négy karral (jog, gazdaságtudomány, pszichológia és földrajz-történelem) valamint két kollégiumi szakkal (pénzügy-könyvelô-közigaz-gatási és egészségügyi kollégium) rendelkezik. Idéntôl a munkaerôpiaci igényeknek megfelelôen új szakosodásokra is be lehet iratkozni, hiszen az elkövetkezôkben egészségügyi laboratóriumi asszisztens, higiéniai és közegészségügyi asszisztens, egészségügyi-szociális asszisztens, hegyvidéki mezôgazdasági és turisztikai koordináló, számítógépes tördelô, köztisztviselô, adózási ügynök, vámhivatalnok, szociális asszisztens, menedzserasszisztens-képzés is lesz.

Az elterjedt híresztelesekkel ellentétben a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem minden szakja rendelkezik mûködési engedéllyel és a jog, illetve a pénzügy-bank szakok esetében már az akkreditációs folyamat is vége felé közeledik. Amint az egyetem titkárságán megtudtuk, a kételkedôk a Hivatalos Közlöny ez év május 13-i 313-as számában a 78. oldalon levô lista 43. pozícióján kell keressék ezt az egyetemet. A tanügyminisztérium által kiadott hivatalos okiratban, a 2002- es felvételi útmutatóban pedig a 148. oldalon a 41. helyen található meg a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem. Az egyes szakok mellett levô csillag azt jelenti, hogy az akkreditációs folyamat elkezdôdött.

Egyébként elkészült a modern egyetemi kampusz is, amelyben kiadó és könyvtár is mûködik, ugyanakkor ôsztôl a tanítás teljes egészében már az új épületekben kezdôdhet meg.

Szeptembertôl a más városból érkezô diákoknak lehetôségük nyílik a frissen elkészült bentlakás szobáiban havi 25 euró ellenében helyet bérelni. A háromágyas szobákban külön fürdô van, reggelizôterem csak kérés esetén létesül. Ugyancsak a bentlakók igényeinek függvényében indítják be az étkezôt is. A bentlakás minden egyes szobájában külön víz-, villany- és hôenergia-mérô órát szereltek.

Az ôszi felvételire szeptember 16 és 23 között lehet beiratkozni.

Örökvidám

b.d.

Egy örökvidám persze nem örökvidám. Rettenetes volna, ha az örökvidámak örökké vidámak volnának. Azért nevezzük örökvidámnak az ilyen embereket, mert van a lényükben valami plusz gén vagy micsoda, amitôl másabbak, mint mi, búsongó, komorló, jajra-bajra hajló népek. Egy Örökvidám mellett még a temetésen is jobban érzem magam. Társaságában gyorsabban telne az örökkévalóság is.

Aki a képen ecsetjét fölmutatja, úgy vidám, hogy mindig valamiért füstölög. Nincs az a helyi, országos vagy nemzetközi ügy, affér, amely ne keltene benne is visszhangot, amely ne késztetné állásfoglalásra, véleménynyilvánításra, amelytôl ne tudna felpörögni, haragudni, amúgy istenigazában.

Háborgásait többször is hallgattam, az volt az érzésem, nem azért duruzsol, hogy témát szolgáltasson az újságírónak, nem akart ô meggyôzni semmirôl, esetleg önnön magát. A fejben, tudod, van egy minimagnó, de lehet, hogy több is, és amikor az agyam beszél, van, hogy csak az egyik mûködik, ám ha egyszerre több érzés zubog, azok valamiképp meg is fogalmazódnak; még akkor is, vagy akkor aztán ugyanvalóst, ha igazából oda sem figyelünk... És amit sikerül kimondanom, az csak nagyon parányi része mindannak, amit ezek a magnók suttyomban rögzítenek. A többit megrajzolom, megfestem!

(Makfalván készült Szász Károly felvétele, a képzômûvészek alkotótáborában. Fekete Zsolt az egyik teremben dolgozott, amikor az ablakhoz értünk, kinézett, közelebb jött, fogadta köszöntésünket. Kezet ráztunk, mosolygott, mosolygott - és elfelejtett füstölögni...)

Örökvidám.

L’ESPRIT DE COLLEGE

Sebestyén Mihály

No igen, írhattam volna magyarul is, hiszen a puristák mindjárt meg fognak szólni: mi van, már ennyire elhanyagolom, megvetem pallérozott és míves anyanyelvemet?!! Pedig én csak jelezni szeretném, hogy a francia szellem szárnyalása, eleganciája, vidámsága (nem az esetlen német akadémikus komolykodás, nyársat nyelés) jellemezte azt a baráti társaságot, nyüzsgést, mely a bolyais világtalálkozót átitatta. Ugye ez nem botrányos egy olyan korban, amikor egyre kevesebben tudnak mifelénk franciául? Nem írnak, sôt nem is olvasnak Voltaire nyelvén, s ha néha a könyvtárban, hol kenyerem javát elmajszoltam (majszolom még, ne türelmetlenkedjetek!) gall könyvet ajánlok, visszahôkölnek az anglomán ifjak és orcájuk meglepetést, felháborodást, értetlenséget tükröz. Hogyan, egy lerágott, nem divatos nyelvet kínálni, amelyen már alig (egyáltalán nem) uszulnak reánk a jövevényszavak?!!!

Igaz, azt is hallottam, hogy egy svájci gazdasszony-tanfolyamra hat megyénkbéli faluból egy leányt találtak csupán, aki bírja-marja a német idiómát. Van ez így, pedig az egyesült Európában a németekkel lesz legtöbb dolga a mi falusfeleinknek. Meg is rótt az OSZK fôigazgatója, midôn egy közleményemet angolul akartam beterjeszteni. Szerinte ugyanis a közép-kelet-európai kultúrára messzirôl és toronymagasból gyöknek a jámbor ánglo-ámerikánusok. Nem vagyok meggyôzôdve, hogy tövig-gyökeréig igaza van.

No, ez csak kiszaladt a tollam alól, hiszen arról akartam volna csütörtökölni, hogy mennyire jól, felszabadultan éreztem magam abban az iskolában, ahová sohasem jártam. Mi több, gyermekkoromban, nem emlékszem, hogy az iskola udvarára is betévedtem volna, vagy felmentem volna a lépcsein a College de Vásárhelynek (nevezték akárhogyan is 1947 és 1965 között). Egyszerûen nem akadt dolgom arrafelé. Anyám más iskolákban tanított, engem nem dobáltak ide-oda, nem szerveztek át, nem voltam élsportoló, sem élmatek. Én csak tanuló valék pl. az egykori katolikusoknál (akkor már az Unirea-Egyesülés Középiskolában), a Pápiomban stb. különösebb tehetség nélkül. Jó volt megtapasztalni lépten-nyomon a valamikori diákok és tanárok összetartozás-tudatát, a bolyais büszkeséget. Olyan természetes volt, mint a szemünk színe, ajkunkon az és vagy a határozott névelô. Biztos más iskoláimból hiányzott ez a szellem, mert összedobálták az évek és politikai kényszerek a diákot és tanárt, könyvet, nyelvet, akaratot.

S olykor, ha éjszaka váratlanul felébredek, abban reménykedem, ha felnövök és könyvtáros leszek, nem fogják rajtam észrevenni, hogy soha nem voltam növendéke a Bolyaiak iskolájának.

Igyekszem palástolni súlyos lelki fogyatékosságom.

Kivert fogak balladája

Bölöni Domokos

Nem baj, ha a ma is már tegnap? Ma, amikor gazdag leletekre bukkannak a régészek, új sportágként bevezetik az extrém vasalást férfiaknak, építik Noé bárkájának másolatát, Rómeó románul beszél, Júlia magyarul, valahogy sohasem fordítva, az egyre lejjeb csúszó csípônadrághoz Low Cut csípôbugyit!, és visszanyered optimizmusod, munkakedved, reggel jelen leszel valahol, ahol meglepô dolgokat hallasz, feldarabolták a német vállalkozót, tudod mit, konzerváljanak hermetikusan. Ha elkészül a nyugdíjosztály új épületének felújítása, megtartják a hajdani munkaszolgálatos román katonák világtalálkozóját. A fôpróbát most tartják, a levitézlett tej- és vajgyár kapuja, egykori kapusfülkéje, a tejes- és vajasfülke elôtt: csoportkép idôsekkel és fiatalabbakkal, a Poklos túlpartjáról szemlélôdsz, háttal áll a szavalókórus, arról szól az összeállítás, hogy ennyit meg ennyit dolgoztunk (dolgozott az uram) a lupényi bányában vagy a szocializmus munkatelepeinek valamelyikén, fölöttük az obligát bejárati zászlók, két fakó trikolór, nem baj, ha már a ma is tegnap? Kérdezi a kivert fogú, az, aki látta, hogy a patak partján parkoló hûtôkocsiból lassú kínnal elômászik a féldisznó, jó reggelt, féldiszó, köszöntötték a korán ivó részegesek, hát mi a nemzetközi helyzet a fagyasztóban, fokozódik? A féldisznó tántorgott, két féllábon neked se gyerekjáték délcegen járni, csak úgy fél szájjal vetette oda: próbáld ki, marha, nem tudni, miért marházta a piásokat, szekercével verték ki a fogait, pösze disznó! pösze disznó!, kiáltotta a nagyinak egy gyerek, ne gyalázd megint a rádiósokat, amikor odanézett a nagyi, szinte leszállt derekáról a négyszer négyes tangabugyigó, pösze féldisznó, javította ki aztán akkurátusan, és eltakarta a gyerek szemét, sosem tudjuk meg, milyen az, ha kiverik a fogad és még hosszasan beszélsz, mint a moziban, mert vallatnak, és a forgatókönyv úgy szól, hogy csak azután adod ki cinkosaidat, kivert foggal szövegelni, mondja a kivert fogú, a napját nem azzal kezdi, hogy felkel, hanem hogy nagyokat nyávog, szeretne bekerülni legalább a macskák kultúrtörténetébe, ha már a szeku sztorijából következetesen kihagyják, amíg még jól üzemelt a Dacia sörözô, korsója elôtt vonult a legendás aranycsapat, ez vállalt oroszlánrészt fogazata gyökeres kiirtásában, de aztán dolgok és bukszák integrálódtak, vannak helyek, amelyekrôl nem is tudunk, sóhajtja, és belefröcsköl a sörbe, utálatos disznó, hagyják ott a cimborák, az semmi, bolhás és tetves is, kiált utánuk, különben is csak utálatos féldisznó, a helyesbítés a lap kenyere, teszi még hozzá, és egy krupié fönségével söpri maga elé az otthagyott pálinkákat, amilyen helyekre húzódik a profán vulgusz elôl az uborkafák friss nemesi rétege, arról a kivert fogú nem regélhet, egyszer megszökött onnan egy angoramacska, révül a söntés fölötti plakátra, amelyen az áll románul, hogy sört akarsz? sört kapsz? urszuszt, négy gyönyörû éjszakát töltöttünk együtt, amíg az újburzsoá építész kopói el nem kapták, ennyi maradt meg a nagy verések után, né, húzza fel az ínyét, friss a sebhely a mederben, tudod, mekkorát rúg egy ôrzôvédô fekete kandúr? Ha fotós volnék, megörökíteném az öregeket és fiatalokat, a vegyes kart, a szavalókórust, fejük fölött a fakó szimbólumokkal, amint havi háromszázötven pénzért sort állnak, fénymásolnak, alakoskodnak, szájalnak, megalázzák magukat, sírnak is, és látszik, hogy alig van közöttük, akinek ép a fogsora. Vicsorgó öregek, mint a kivert fogú, mikor bûzlô vodkáit védi a nóném csárdában. A Nóném Csárda a hatalmas háztömb út felôli lagúnájában dangubázik, nagy sunyin egyszercsak kikötötték, és ott lóg a világ köldökzsinórján, azt mondja a kivert fogú, hogy az egész kocsma csak paraván, nagyobb pénzek tülekednek a prérin, mindenesetre átjöttek ide az egykori Pufajka veteránjai, aztán a templomos területté meg játszótérré meg garázsparadicsommá alakított Harmónia mezô felszámolt bögrecsárdáinak a törzsközönségébôl egy jelentékeny rész szintén itt lakik, van, aki nyitástól vakulásig. Mûveltségét fitogtaja a kivert fogú, a gazdag hölgy, mármint a tulaj, fia nevét választotta korcsomacégérnek, de valahogy nem szabad kiírni, mert akkor jönnek a fogyasztóvédôk, a rákellenes harcosok és a probicsikó turbó csatárai, a budiajtót úgy kell berúgni, lehet kézzel is, ha már annyira vagy, a fiút pedig hajszálra úgy hívják, mint azt a nagy erdélyi költôt, aki Lámkeréken született, de ha ez nem volna elég, ugyanúgy hívják az egyik román (film)színészt, aki egy (másik, szintén román) zeneszerzô szerepét játszotta egy régebbi filmben, színes vásznú, széles; és ha még mindig bunkó volnál, hát akkor ott a Pro tévében miszter Brucan, az ô beszélgetôtársának állítólag szintén ez a keresztneve.

Lesz dolga a utókornak ezzel a kocsmával. A kivert fogú azért szereti ott, mert akkora a muzsika, hogy nem hallod a várost tôle, azt hiszed, hegyi lagziban vagy, kommersz román népzene megy, a söntésnél ügyködô hölgyek szellemi horizontja megtörik a Somostetô frontvonalán, két vagy három kazetta, két vagy három rádió, amely mindig ugyanazt adja, nem baj, ha ma is már tegnap?

A kivert fogú holnapja a Poklosban van. Árad a patak, és ôt is sodorja, mint a hordalék demokratikusan egyenlô részét. Valahol kifogják, de minthogy nem vállalkozó, nem német, sosem volt százezer márkája, nem darabolták fel, nem balzsamozták be, nem tartották csaknem egy éven át bérelt panelszobában, alig hoz két gyenge snittet róla a délutáni hullahíradó, eldugják az esetet a lapok, nem csillog a rendôrségi szóvivô, hogy micsa' munka volt, de kinyomoztuk! kiderítettük! elfogtuk! rá a lepedôt! - hát istenbizony magam sem tudom a rendes (vrai) nevét.

Jó utat!

Szerkeszti: Ajtay László

"A gyermeket nem félteni kell"

A közlekedô embert segíteni kell tudása gyarapításában, a tapasztalatszerzésben, hogy okosan tudjon viselkedni a közúti forgalomban. Ha az egyén ismeri a biztonságot befolyásoló fizikai tételeket vagy a figyelmetlenség, a gondatlanság, a mulasztás következményeit és a veszélyforrásokat, akkor inkább elvárható tôle a szabálytisztelô magatartás, illetve kevésbé lesz hajlamos jelentôségük alábecsülésére.

Ebben nagy szerep jut a közlekedésre nevelésnek, amelyet - dr. Gerhard Munsch professzor tanítása szerint -egymásra épülve már óvodás korban kell megkezdeni, hogy a gyermek felnôtt korára "jó" közlekedôvé váljon.

Ez a munka akkor veszi kezdetét, amikor a csöppség már velünk együtt tud járni az utcán. Mielôtt lelépünk a járdáról, mindig álljunk meg, és ôt is vonjuk be a körülnézésbe. Így hamar megtanulja, hogy mozgó jármû elé ne lépjen le az úttestre. A "leckét" addig kell gyakorolni, amíg ô figyelmeztet bennünket. A nevelés alapvetô szempontja legyen a példamutatás, azaz a gyalogosokra vonatkozó szabályok következetes betartása. A szabályokat, veszélyhelyzeteket fokról fokra kell megtanítani, de ügyelve arra, hogy a gyermek értelmi fejlettsége, illetve képessége ezek befogadására érett legyen. Egy alig tipegô apróságnak még felesleges megtanítani a kapun kihajtó autó veszélyét, de ha ilyenkor megállunk és körültekintünk, akkor ezt elôbb-utóbb ô is észreveszi. Sablonok nincsenek, mert két azonos korú gyermek között is lehet eltérés a fejlettségi és megbízhatósági szint elérésében. A lányok mások, mint a fiúk, hiszen hamarabb érnek. Elôfordulhat, hogy ikertestvérek is más és más bánásmódot igényelnek. Ezért a szülônek kell alkalmazkodnia a gyerekéhez.

A tanítás során figyelembe kell venni életkori sajátosságokat, melyek egyrészt fizikai jellemzôk, másrészt fejlettségi adottságok. A picik szûkebb látókörrel rendelkeznek - fôként a termetük miatt. Egy felnôtt 160-180 cm magasságból szemléli az utcát, míg egy kisgyermek szemmagassága csak ennek a fele. Azokat a tárgyakat, amelyeket a felnôttek a látótér peremén látnak, ôk még nem érzékelik. Így a forgalom teljes áttekintésére képtelenek, és ezért az észlelésük hiányos. A hallásnak is jelentôs szerepe van, mert a látásunkat egészíti ki. Kísérletekkel bizonyították, hogy körülbelül hatéves korig erre az információra a kisember nem támaszkodhat biztonsággal, mert a hang alapján nem képes annak gyors felismerésére, hogy a jármû milyen irányból érkezik. A tapasztalat hiánya miatt a távolság és a sebesség elfogadható becslésében is sokszor vétenek a gyerekek. A zajosabb jármûveket gyorsabbaknak, a halkabban haladókat lassúbbaknak ítélik.

Az együtt közlekedés, az együtt tanulás során nagy figyelmet kell szentelni arra, hogy a társaságunkban lévô pici hogyan gyûjti be a körülötte közlekedôkrôl az információkat. Másként lát, hall mindent, és ezt tetézi azzal, hogy az ô természetébôl fakadóan mindenre figyel, a számára érdekes dolgok elvonják a figyelmét, és nem képes a közlekedésre összpontosítani. Ez természetes, mert neki érdekesebb, fontosabb egy macska, egy kutya, a fagylaltot nyalogató gyerek. Ilyenkor kell résen lenni a gondviselônek, hogy például a zebrához közeledve a gyerek fejlettségi szintjének megfelelôen fokozatosan értesse meg: fontos dolog jön, figyelnie kell, hiszen a biztonságos járda elhagyása következik.

Kezdetben célszerû az útvonal jó megválasztása is, mert csendesebb helyen nyugodtabb körülmények között lehet alkalmat teremteni számukra a saját tapasztalatszerzésre óvatos, tartózkodó anyai, apai közremûködéssel.

A picikkel való foglalkozáskor az "erre" és az "arra" szó használata helyesebb, mert a "jobb" és "bal" fogalmát 5-6 éves kor alatt nem értik. Helyes ebben az idôszakban, ha a rávezetô figyelmeztetéseink folyamatos elhagyása, de a kézfogás megtartása mellett többször próbára tesszük döntéshozó képességüket. Nem szabad türelmetlennek lenni velük szemben, mert a pontatlan észlelés, a figyelemelvonás, a tapasztalatlanság a gyermekek alkati sajátossága és ezek a befolyásoló tényezôk felnôtt korukig elkísérik ôket. A magatartásukra gyakorolt kedvezôtlen hatásuk azonban idôvel egyre csökken. Ám ha valamit jól oldanak meg, akkor kijár a dicséret.

Érdemes megszívlelni a gyermeki lelkek ismerôje, Ranschburg Jenô pszichológus tanácsát: "Meg vagyok gyôzôdve arról, hogy a gyermeket nem félteni kell, hanem meg kell tanítani arra a mozdulatra, amitôl féltjük. Ugyanez vonatkozik a közlekedésre is. "

Két év után megújuló pontrendszer

Magyarországon 2001. január elsejétôl a közúti közlekedéssel összefüggô bûncselekmény és a közúti közlekedés biztonságát fokozottan veszélyeztetô szabálysértés esetén büntetôpontot kap a jármûvezetô. A közúti közlekedési elôéleti pontrendszerben a szabálysértési hatóság a határozatában, helyszíni bírság esetén az elismervényben, a bírósági határozattal elbírált cselekményhez rendelt pontok számáról a nyilvántartást vezetô belügyminisztériumi Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó- és Választási Hivatal ( a továbbiakban BM Központi Hivatal) értesíti az autóst. Ha a jármûvezetô nyilvántartott pontjainak a száma 2 éven belül eléri vagy meghaladja a 18- at, a vezetôi engedélyt a BM Központi Hivatala visszavonja. A visszavont vezetôi engedélyt annak leadásától számított 6 hónapot követôen vissza kell adni, ha a jármûvezetô igazolja, hogy a vezetôi engedély visszavonását követôen utánképzésen vett részt és a vezetési jogosultság egyéb feltételei fennállnak. A jármûvezetô önkéntes utánképzéssel csökkentheti pontjainak számát.

A fent jelzett idôponttól a szakhatóság minden gépjármûvezetô-engedély borítóját egy olyan táblázattal látja el, amelybe a jogosítvány tulajdonosa (a BM Központi Hivatalában vezetett nyilvántartással szinkronban) bejegyezheti a "szerzett" pontokat.

A felsorolás a pontrendszer hatálya alá tartozó bûncselekményekkel kezdôdik. Eszerint 4 pontos a közúti baleset okozása, de már 7-7 pontot számítanak fel a segítségnyújtás elmulasztásáért, a közúti veszélyeztetésért, az ittas vagy bódult állapotban történt jármûvezetésért, valamint a jármûvezetés tiltott átengedéséért.

A továbbiakban a csupán szabálysértésnek minôsülô olyan cselekmények kimutatása következik, mint a cserbenhagyás, az eltiltás tartama alatti jármûvezetés, a sebességkorlátozás jelentôs túllépése, az elsôbbségi, az elôzés és a vasúti átjárón való áthaladás szabályainak megsértése, a közúti közlekedés rendjének a megzavarása, az engedély nélküli vezetés (közúti forgalomban gépi meghajtású jármû vezetése más kategóriába tartozó engedéllyel stb. ), a biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármû vezetése, az üzemképtelen fékek, kormányberendezés, a közúti közlekedési szabályok kisfokú megsértése, amennyiben a jogsértés más helyen meghatározott körbe nem sorolható, a megengedett sebességhatár legalább egynegyedével történô túllépése, az irányjelzés szabályainak megsértése, a bekanyarodási szabályok megsértése, a megfordulás, hátramenet szabályainak megszegése autópályán, autóúton, a megállás útkeresztezôdésben, kijelölt gyalogos-átkelôhelyen és közvetlen elôtte, valamint a távolsági fényszóró használatára vonatkozó szabályok megszegése. Mindezekért a kihágásokért 1-1 büntetôpont jár.

Amint egy, a közelmúltban sugárzott televíziós interjú révén megtudtuk, jóllehet napjainkig több mint 280.000 anyaországi szabálysértô gépjármûvezetô neve került be a központosított nyilvántartásba, a hatóság nincs megelégedve az eredménnyel. Az Országos Rendôr-fôkapitányság megállapítása szerint ugyanis számosan azt tapasztalták, hogy a közlekedési pontrendszer nem túl szigorú, s ebbôl azt a téves következtetést vonták le, hogy bátrabban és gyakrabban lehet szabálytalankodni. A vezetôi magatartás lazulását látva a BM munkatársai elhatározták, hogy szorgalmazzák a pontrendszer fegyelmezô és elrettentô erejének növelését egyfelôl úgy, hogy a már ismert kihágásokért több büntetôpontot írnak elô, másfelôl pedig úgy, hogy további kihágásokkal gazdagítják a felsorolást. Így példaként - szerintük - súlyosabb elbírálás illeti a tilos jelzésen való áthaladást, mint a tiltott helyen vagy módon történô parkolást, de fel kell kerülnie a "pontokat érô" szabálysértések lajstromára olyan, a passzív balesetvédelem fogalomkörébe tartozó dolgoknak is, mint a biztonsági övek és gyermekülések használata, vagy a maroktelefonnak menet közben, kihangosítás nélküli mûködtetése. A kormányrendelet, esetleg törvény kezdeményezôinek szándéka szerint az újonnan bekerülô elôírások egyikének-másikának megszegése 5-10 hibapontot is hozhat a házhoz. Alkalmazásukra azonban elôreláthatóan nem kerül sor 2003. január elseje elôtt.

A közúti közlekedési elôéleti pontrendszer bevezetése, mint minden megszorító intézkedés, sokak számára ellenszenves, felesleges, kellôen át nem gondolt lépés volt, de amint a fentebb közölt százezres nagyságrendû szám igazolja, minden kétséget kizáróan hozzájárult a fegyelem fenntartásához. Tény, hogy az eddigi gyakorlat ismeretében tovább lehet és kell is tökéletesíteni, egészen addig, amíg általános elismerést nyer: a szabálysértési pontrendszer igazságosan és méltányosan készteti rá az autósokat, motorosokat és társaikat arra, hogy emlékezzenek az iskolában tanultakra, illetve amennyiben elfelejtették volna, hogyan kell viselkedni a forgalomban, frissítsék fel és bôvítsék ismereteiket.

Autók és egyebek

Csillagos minôsítéssel

A Daimler-Benz cégnél 1939-ben vette kezdetét a biztonságtechnikai kutatás. Az elsô tanulmány tárgya már egy merev padlólemezes, oldalütközés esetére rudazattal megerôsített ajtókkal és olyan kormányoszloppal ellátott kocsi volt, amelyik karambolozáskor alakváltozással mérsékli a vezetô veszélyeztetettségét. Tíz évvel késôbb egy olyan újítást is alkalmaztak a sorozatgyártású autóknál, mely lehetetlenné tette az ajtók kinyitását menet közben. A töréspróbák meghonosításáig azonban még egy évtized telt el. 1959-ben fogalmazták meg ugyanis a német mérnökök, hogy a biztonságos gépkocsi utasfülkéje szilárd, formatartó kell legyen, ám ugyanakkor az ajtóknak minden körülmények között könnyen nyithatóknak kell maradniuk, hogy a sérültek ne rekedjenek bent a megütött, felborult stb. autóban. Ezenkívül kötelezôvé tették a biztonsági övek gyári beszerelését a kocsikba, és olyan kezelôszerveket terveztek, amelyektôl nem sebesülhet meg az utas. A teleszkópszerû kormányoszlop mûszaki megoldásának véglegesítését követôen a Mercedesnél bevezették a közúti balesetek körülményeinek és következményeinek a vizsgálatát, s az így szerzett adatok tömkelege alapján tovább fokozták az autók biztonságát.

Így 1973-tól a háromágú csillaggal díszített kocsik mindegyikét elôfeszített biztonsági övvel szállították a megrendelônek, és 1979-tôl már minden üléshez biztonsági övet szereltek. Egy évvel késôbb a Mercedes elsôként rejtett el a kormánykerék közepében légzsákot, majd 1987-ben az S osztályú modellt utasoldali légzsákkal is ellátta, 2002-ben pedig bemutatta egy olyan gépkocsi mintapéldányát, amelyben a biztonsági öveket közvetlenül az ülésekhez rögzítették. De még ezt megelôzôen, 1992-ben megünnepelték a cégnél az egymilliomodik légzsákot, mely alkalommal ütköztettek egy tízéves kocsit, bizonyítandó, hogy a berendezés (légzsák) ennyi idô után is mûködôképes. 1994-ben a C osztályba tartozó modellek részére megtervezték a "teljes védelmet nyújtó" gyermekülést, 12 hónappal késôbb pedig az S osztály számára széria-felszerelésként ajánlották az oldallégzsákot, ami a kocsi fölborulásakor is hasznos lehet.

Napjainkban már valamennyi Mercedes autótípus négycsillagos minôsítéssel rendelkezik a frontális és oldalütközési, illetve kétcsillagos osztályzattal a gyalogosgázolási tesztek eredményeképpen. A stuttgartiak ennek tudatában meglehetôsen nyugodtak , hiszen versenytársaik közül csupán a Renault, az is csak a Lagunával ért el hasonló sikert a rendkívül szigorú EuroNCAP próbákon.

Fogalomzavarban a környezetvédôk

Vajda György

Forgalom tehermentesít&oci