|
LIV. évfolyam 196. (15159.) sz. |
2002. augusztus 24., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Megnyílt a IV. Öregdiák Világtalálkozó
Az 1952-ben végzett évfolyam ötvenéves érettségi találkozójával vette kezdetét tegnap a Bolyai Farkas Elméleti Líceum - Református Kollégium fennállásának 445. évfordulója és az idei Bolyai Év alkalmával szervezett IV. Öregdiák Világtalálkozó.
A meghívottakat, volt osztálytársait a szervezôbizottság nevében Török Gáspár köszöntötte, majd Nagy József Levente református lelkésszel imádkozott együtt a díszterem közönsége.
Ahogy a múlt egybefolyik a jelennel, az élô iskolával találkozunk, amely erôs szimbólummá vált, hisz városunk jelentôs személyiségei gyûltek össze a találkozóra - hangzott el Bálint István igazgató beszédében, aki a tanintézet életében bekövetkezett változásokról számolt be, s ezek között is a legfontosabbról, hogy ôsztôl magyar nyelvû iskolaként mûködik, amiért köszönetet mondott mindazoknak, akik ezt elôsegítették.
Az üldözés, a hányattatás, a beszüntetés éveit követôen az újjáalakult református kollégium üdvözli hazatérô fiait - hangzott el Székely Emese, a kollégium igazgatónôjének beszédében, aki Csiha Kálmán nyugalmazott püspöknek és Sárpataki János nyugalmazott esperesnek mondott köszönetet kitartásukért, amellyel a kollégium újjászervezéséért küzdöttek.
Fogy Marosvásárhely lakossága, s elsôsorban a város magyarsága lesz évrôl évre kevesebb - figyelmeztette a hallgatóságot Fodor Imre alpolgármester, aki azt emelte ki, hogy kisebbségi sorsban a felekezeti iskolák fontossága megnövekedik.
Valamennyi visszatérô diákjára büszke az iskola, mindenki értékes számára és megbecsüléssel, örömmel veszi számba azokat, akik fontosnak tartják visszatérni - hangoztatta Kirsch Attila, aki a világtalálkozó megszervezésének nehézségeirôl, majd az Öregdiákok Baráti Köre által vállalt feladat, a diák és iskola közötti élô kapcsolat megôrzésének fontosságáról beszélt.
- Az ötvenéves találkozó fontos állomás az életünkben, a visszatekintés, a felmérés, az értékelés pillanata - mondta a találkozóra összegyûlt öregdiákok nevében felszólaló Brassai Zoltán egyetemi tanár, aki beszámolt arról, hogy az 1948-ban felvételizô 200 diákból kiválasztott ötvenfôs csapatból, amely vallásában, életkorában és személyiségében nagyon változatos volt, hogyan sikerült egy elit csoportot összekovácsolni, amely folytonosan eleget tudott tenni a kor kihívásainak, és a mûvészeti, valamint a tudományos élet területén számos hazai és nemzetközi elismerést, díjat szerzett. Ebben a kiváló tanárok, nevelôk mellett az iskola, a hely szelleme játszotta azt a szerepet, amelyet egy ilyen visszatekintés pillanatában lehet igazán értékelni - mondotta az elôadó, aki kitért arra, hogy a kisebbségi létnek vannak elônyei is, hisz fokozott munkára és minôségre ösztönöz. Mindenki lehet próféta a saját hazájában, csak a küzdelmet soha nem szabad feladni - vallotta Brassai professzor, majd a városunk és az erdélyi közélet neves személyiségeit útjára bocsátó osztályból a Magyarországon élô Nagy János beszélt. Miközben aranykoszorús diplomát és emlékérmet vettek át a találkozó résztvevôi, Jakab Tibor mondta el humoros költeményét a hajdani diákcsínyekrôl, egykori osztálytársairól.
A találkozó bevezetôjeként a Szózat hangzott el, a beszédek közben az iskola szavalócsoportja és a Református Kollégium Csíki Ágnes vezette kórusa lépett fel, a díszterem orgonáját pedig Molnár Tünde orgonamûvész szólaltatta meg.
A nyitóünnepséget követôen Novák József iparmûvész címerpajzsokat ábrázoló kiállítását Tófalvi Zoltán ajánlotta a nézôk figyelmébe. A díszterem szomszédságában premierként látható a Bolyai család ôsi címere is.
Az elsô emeleten Molnár Zoltán és Egyed Ufó Zoltán változatos, érdekes fotókiállítása nyílt meg, az internátus épületének földszintjén a Bandi Dezsô vezette faragókör tevékenységének eredményét tekinthetik meg az érdeklôdôk.
A tegnap délelôttre tervezett program az iskolamúzeum megnyitásával ért véget.
Aki felismeri az igazságot, nem teheti, hogy ne akarjon jót - hangzott el a Bolyai Farkas-idézet Buksa Éva Mária nyitóbeszédében, aki tagja annak a négytagú bizottságnak, amely az állandó iskolamúzeum berendezését vállalta abban a hitben, hogy a kiállítás, amelyet bôvíteni kell és lehet, tudatformáló, lélekerôsítô hatással bír majd mindazokra, akik megtekintik.
A tárlókban felsorakoztatott tárgyak bemutatására Keresztes Gyula vállalkozott, aki beszámolt arról, hogy az iskola volt diákjainak munkáját tükrözô tárgyak mellett a múzeum legértékesebb darabjai a sárospataki kollégiumból útra kelt diákok ládája, páncélinge, lámpása, továbbá Bernády György és lányának ajándéka a kettôs szék, a kollégium nagy mecénásának széke és a neves matematikus, Vályi Gyula csonka széke is. Mindezeken kívül van még látnivaló az iskolamúzeumban, amelynek anyaga az öregdiákok támogatásával valószínû gazdagodni fog - hangzott el a nyitóbeszédekben.
Gazdasági támogatást kér az RMDSZ
Az RMDSZ Magyarország támogatását kérte a román-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, ezen belül Erdély és a magyarlakta régiók gazdasági felemelkedéséhez - mondta Markó Béla az MTI-nek.
Az RMDSZ, mint írtuk vezetôi szerdán Budapesten folytattak megbeszéléstCsillag István gazdasági miniszterrel.
A megbeszélésre vonatkozó kérdésre válaszolva Markó kifejtette: a romániai magyarságnak általában érdeke a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlesztése, s ez egybeesik az egész román társadalom érdekével, hiszen politikailag is közelíti a két országot.
Ám az általános kétoldalú gazdasági kapcsolatokon belül nekünk van egy sajátos érdekünk is. Mégpedig az, hogy Magyarország segítsen Románia magyarlakta régióinak gazdasági felemelkedésében. Mert az RMDSZ elemzése szerint ma már a magyarlakta vidékek nagyon sok szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, mint Románia más régiói. Ez különösen a kommunizmus évtizedeiben folyamatosan érvényesült román gazdaságpolitika egyenes következménye. Ez a politika a költségvetés szempontjából évtizedeken át hátrányos helyzetbe hozta a magyarlakta vidékeket, amelyek ma már infrastrukturális szempontból is elmaradottabbak, mint Románia más részei. Szerintem ma már egész Erdély elmaradottabb, mint Románia akárhány más része. Ezért rendkívül fontos feladat befektetôket, beruházókat hozni és gazdasági pezsgést gerjeszteni Erdélyben - mondta.
Markó Béla felhívta a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarság fiatal nemzedéke csak úgy tartható meg szülôföldjén, ha gazdasági perspektívát kínálnak számára. Ehhez kért és kér általában támogatást az RMDSZ a magyar kormány képviselôitôl, errôl tárgyaltak a szövetség vezetôi a magyar gazdasági miniszterrel is. "Egyetértettünk Csillag Istvánnal a támogatás szükségességének elveiben, és áttekintettük a megvalósítás lehetséges módszereit, amit nagyon fontos mozzanatnak tartok. Megbeszéléseink eredményeként szeptemberben sor kerül egy olyan találkozóra, amelyen az RMDSZ gazdasági szakemberei tanácskoznak a magyar gazdasági tárca szakembereivel. Erre a találkozóra már konkrét listát készítünk a legfontosabb teendôkrôl s azokról a területekrôl, amelyeken a leginkább elôre lehetne haladni a kapcsolatépítésben. Ezek valószínûleg az idegenforgalomtól a mezôgazdaságig terjednek, hiszen számos területen ki lehet mutatni az együttmûködési lehetôségeket" - mondta.
Végül Markó közölte: az RMDSZ- küldöttség támogatást kért egy gazdaságkutató mûhely létrehozásához az RMDSZ égisze alatt, amely intézményes keretek között dolgozhatná ki a gazdasági együttmûködés, támogatás és fejlesztés leghatékonyabb stratégiáit.
A marosvásárhelyi szív- és érrendszeri betegségekkel, szívátültetéssel foglalkozó intézetben augusztus 21-én országos premierként mûtéti beavatkozás nélkül mû fôütôeret, protézist helyeztek el a 64 éves páciens hasi aortájában.
A beteg aortarészbe, kis metszés nyomán, egy kisebb ütôéren végigvezetve helyezték fel a protézist, megakadályozva ezzel a kitágult aorta végzetessé válható repedését. H. S. túl van az életveszélyen, hamarosan elhagyhatja a kórházat. A romániai viszonylatban elsôként végrehajtott beavatkozást a környezô országok közül csak Prágában végzik.
A sikeres orvosi beavatkozást dr. Florin Ortan, dr. Horatiu Suciu, dr. Roxana Toma és dr. Ilie Barbu végezte. Tegnap az orvoscsoport tagjai sajtótájékoztatót tartottak.
- A fôütôér megrepedésének megakadályozása érdekében eddig a pácienseken mûtétet hajtottunk végre. A mûtét során, illetve azt követôen a többnyire idôs betegek esetében számos szövôdmény lehetôségével kellett számolni, amelyek jelentôsen csökkentették a túlélés esélyét. A betegeket megviselte a mûtét, igazi traumaként élték át azt. A három nappal ezelôtt végzett beavatkozás jelentôs mértékben eltért a mûtéttôl. Hollandiában tanulmányoztuk az eljárását, s onnan szereztük be a felhasznált protézist is. A beteg helyi érzéstelenítôt kapott, ébren volt. Jelenleg túl van az életveszélyen, a beavatkozás jelentôsen lecsökkentette a kockázatot s a kórházi ápolást. A beavatkozás közel 2500 dollárba került, a költségeket az egészségbiztosítási pénztár állta. A várakozólistán még egy személy van. Tervek szerint a belsô protézis ezen módszerrel történô elhelyezését a sürgôsségi esetekben is használni fogjuk majd - tájékoztattak az orvosok.
Vezetô politikusaink idônként rátapintanak a lényegre. A napokban minden sajtóorgánum szenzációként tálalta, hogy Ion Iliescu államelnök rájött például arra, hogy miért nem akaródzik a külföldieknek befektetni Romániában, s miért választják húszszor szívesebben inkább Kínát vagy Vietnamot, ahol magukat kommunistának valló kormányok vannak ugyan hatalmon, de amelyek - a gazdaság irányításának terén legalábbis - tanultak a sztálinista-maoista leckébôl.
Olvassa az ember a híradást, s nem tudja, miként közelítsen ahhoz, hogy az elnök saját szentenciájaként mondja ki azt, amit a legtöbb lap már évek óta többször is megírt, eredmény nélkül: hogy a törvénykezés bonyolult, áttekinthetetlen, az ügyintézés túlbürokratizált, a korrupció virágzik, egyes kormányhivatalok pedig ahelyett, hogy segítenék a befektetôt, ott akadályozzák, ahol csak tudják - mindaddig, amíg a megfelelô zsebbe bele nem kerül a megfelelô összeg. Amikor pedig a sajtó belefáradt már az évek óta tartó szélmalomharcába, akkor felfigyel az államelnök is jelenségre.
Ion Iliescu azonban szemérmesen hallgat arról, hogy ki vezette Romániát a rendszerváltozás utáni idôszak legnagyobb hányadában, s hogy épp a személye körül kialakult politikai formáció legjelesebb tagjai járnak elôl - többek között - az egészséges gazdasági-befektetôi légkör kialakításának megakadályozásában. Avagy ki és milyen ismeretségi-szakmai körökbôl nevezi ki azokat a hivatalnokokat, akik Ion Iliescu szerint korrupcióra hajlamosak, illetve mely párt listáján kerültek a parlamentbe azok a képviselôk, akik immár hosszú átmeneti esztendôk után se voltak képesek megszavazni egy koherens gazdasági törvényrendszert?
Minden demokratikus logika szerint, ha egy országban olyan rosszul mûködnek a dolgok, mint ahogy az elnök azt megfogalmazta, akkor azt az országot bizony rosszul vezetik, az irányítóknak pedig le kell vonniuk a tanulságot, s vállalniuk a következményeket. A felelôsség vállalásának kultúrája áll azonban a legtávolabb az elnöktôl és a kormányzó párt legfelsô vezetésétôl: bírálatuknak soha nincs visszaható jellege, ami - ha nem is közvetlenül hibásak a helyzetért - azt jelzi, hogy vezetôként nem kellôen rátermettek.
Egy nappal késôbb az elnöki dorgálás után Adrian Nastase miniszterelnök pedig kijelenti: mint egyszerû állampolgár úgy véli, hogy Iliescu elnöknek meg kellene adni még egy mandátum esélyét. Nos, a kijelentés már önmagában is roppant veszélyes, s egy lehetséges diktatúra magvát hordja magában, hisz egyetlen konszolidált demokráciában még ötletként sem merülhetne fel a legális mandátumokat kitöltô elnök újraválasztásának lehetôsége. Súlyosbítja a dolgot azonban, hogy ezt épp az Iliescu- féle irányítás (melynek az elnöki típusú köztársaságban éppen elég eszköz állt volna a rendelkezésére, hogy kedvezô irányba terelje az általa éppen megbírált jelenségeket) tehetetlenségének bevallásával tetézik.
Pénteken a külügyminisztériumba hívatták pénteken Gilles Potvint, Kanada bukaresti nagykövetségének ügyvivôjét, hogy tisztázza azokat a kijelentéseket, amelyeket Rafael Girard nagykövet tett sajtótájékoztatón a romániai bürokráciáról.
A Külügyminisztérium meglepôdésének adott hangot amiatt, hogy a nagykövet ezt az utat választotta értékeléseinek közvetítésére, tekintettel arra, hogy a diplomáciai párbeszéd során a kanadai fél nem jelezte ezt a kérdést a román hatóságoknak, áll a külügyminisztérium pénteki közleményében. Rafael Girard, Kanada romániai nagykövete, Brassóban kijelentette: a bürokrácia csökkentése az egyik feltétele annak, hogy Románia felgyorsíthassa gazdasági fejlôdését és külföldi tôkét vonjon az országba.
Bukarestben 77 jóváhagyásra van szükségünk a nagykövetség új épületének felépítéséhez", mondta Girard. Hozátette, hogy Torontóban egyetlen engedély megszerzése szükséges egy vállalkozás beindításához.
A román belügyminisztérium hathónapos intenzív magyar nyelvtanfolyamot szervezett Erdélyben szolgáló román rendôrtisztek számára - jelentette csütörtökön a román rádió hírszolgálata, a Rador.
A tanfolyam beindítására azért volt szükség, mert az erdélyi magyar fiatalok körében nagyon kicsi az érdeklôdés a rendôri pálya iránt. A bukaresti rendôrakadémia tavaly ôszi felvételi vizsgáira például csak nyolc magyar nemzetiségû jelölt jelentkezett.
Márpedig az augusztus 24-én hatályba lépô és a rendôrség új jogállásáról szóló törvény értelmében azokon a településeken és vidékeken, ahol a magyar vagy más nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya eléri vagy meghaladja a húsz százalékot, a rendôrségnek kötelessége az adott nemzetiség nyelvét is beszélô munkatársakat foglalkoztatni. De mivel a rendôrség kötelékeiben kevés a magyar nemzetiségû vagy magyarul is beszélô közrendôr és tiszt, a rendfenntartó közegeknél nehézségekbe ütközik a vonatkozó közigazgatási jogszabály eme rendelkezésének tiszteletben tartása.
A rendôrségi státusról szóló új jogszabály értelmében fokozatosan demilitarizálják a rendfenntartó közegeket. A lakossági nyilvántartás és az útlevélkiadás decentralizálása során mind több polgári alkalmazott foglalkozatására kerül sor a rendôrség kötelékeiben, ahol a többi között nagy szükség van magyarul is beszélô rendôrökre. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni a belügyminisztérium elsô intenzív magyar nyelvtanfolyama.
Egyelôre csak 25 erdélyi román rendôr jelentkezett a nyelvtanfolyam elvégzésére, de illetékesek remélik, hogy számuk növekedni fog.
Lady Diana rajta van a listán, de Károly herceg nincsen. A Beatles-bôl bekerült John, Paul, George, de Ringót kihagyták. Arábiai Lawrence igen, D.H.Lawrence nem. Nagy Alfréd kezet foghat Tony Blairrel. Így szavaztak a britek történelmük 100 leghíresebb személyiségérôl.
A több mint 30 ezer tévénézô szavazatai alapján összeállított százas lista hatalmas vitát váltott ki a közvélemény legszélesebb köreiben. Hogyan lehet összehasonlítani Edward Elgar zeneszerzô munkásságát John Lennonéval vagy Artúr király legendáját II. Erzsébet jelenlegi királynô uralkodásával? David Beckham vagy Bobby Moore nagyobb futballista? Winston Churchill vagy Margaret Thatcher hagyott nagyobb nyomot a társadalom fejlôdésére? Lehet-e egyáltalán kérdés, hogy Shakespeare vagy J. K Rowling a reprezentatívabb író? Miként lehet az, hogy a száz megszavazott között csak 13 nô van? Hogy maradhattak le a listáról olyan világhírû színészek, mint Laurence Olivier vagy John Gielgud?
Annyi mindenesetre kiderült: a kortárs csillagokat jobban ismerik, mint a múlt nagyjait, és a régi korok személyiségei is valószínûleg nemegyszer filmes megjelenítésüknek köszönhetik mai népszerûségüket.
Egy gyors elemzéssel könnyen megállapítható, hogy a királyok, tudósok, hadvezérek és popsztárok uralta listán a férfiak vannak többségben. A százas listára többek között 15 tudós, tudományos felfedezô, 14 uralkodó illetve királyi családtag, 10 hadvezér, 10 író, kilenc politikus került fel.
A rock és a pop sztárjai 13 névvel szerepelnek a százas listán: a három bejutott Beatles-tag mellett ott van David Bowie, Boy George, Freddie Mercury, Cliff Richard, Bod Geldof, Bono (ez utóbbi kettô csak "tiszteletbeli" brit, hiszen mindketten az Ír Köztársaságból valók), John Lydon, azaz Johnny Rotten, Robbie Williams, de nem jutott be egyetlen Rolling Stones- tag és Elton John sem!
A sportolók közül két futballista, David Beckham és Sir Bobby Moore került a 100-ba - ugyanakkor az 1966-os világbajnok aranylabdás Bobby Charlton nem - továbbá az evezôs legenda, Steve Redgrave. Az ugyanilyen vezetéknevû színészdinasztiát, Michaelt és Vanessát, nem tisztelték meg ennyire...
Ami az uralkodókat illeti, ott van természetesen Artúr király, akinek létezésérôl évszázadok óta folynak a viták, a dánokat legyôzô Nagy Alfréd, I.Edward, aki "léptet fakó lován", III.Richárd, aki elhatározta, hogy "gazember lesz", a Henrikek közül hárman: a Thomas Beckettel küzdô II., a Falstaffal tivornyázó V., és a hat feleséget elfogyasztó VIII. Nem hiányozhatott a két Erzsébet, a 64 évig uralkodó Viktória, valamint a közelmúltban elhúnyt Erzsébet anyakirályné, azaz Queen Mom. Nem jártak rosszabbul a politikusok és hadvezérek sem: Thomas Moore, azaz Morus Tamás, az Utópia szerzôje, Oliver Cromwell, Winston Churchill, Lloyd George, Margaret Thatcher mellett olvashatjuk Francis Drake, a kalózból lett admirális, Horatio Nelson, a trafalgari gyôztes, Montgomery tábornagy és Wellington herceg nevét, és közöttük büszkélkedhet Tony Blair, Ôfelsége jelenlegi kormányfôje is.
Az irodalmi személyiségek közül Geoffrey Chaucert, William Shakespeare-t, William Blake-et, Charles Dickenst, Jane Austent minden brit iskolásnak ismernie kell, hozzájuk zárkózott fel J.R.R. Tolkien, a Gyûrûk urának szerzôje, valamint J.K.Rowling, Harry Potter kitalálója. A színház és a film hôseivel már mostohábban bántak: Julie Andrews, azaz Mary Poppins, Richard Burton, Charlie Chaplin - és mintha elvágták volna...Ezzel szemben jócskán szerepelnek feltalálók, felfedezôk és tudósok: Alexander Bell, a telefon, George Stevenson, a gôzmozdony, James Watt, a gôzgép feltalálója, Charles Darwin, Michael Faraday fizikus, Alexander Fleming, a penicilin felfedezôje, Isaac Newton és nem kevésbé zseniális utóda, Stephen Hawking, valamint Sir Walter Raleigh, James Cook és David Livingstone utazók.
A legnagyobb meglepetés: a legjobb százba, ahol nem jutott hely Laurence Oliviernek, Frank Purcellnek, James Turnernek, Percy B. Shelley-nek, bekerült az Ismeretlen Katona....
- Remélem, hogy már szeptember 16-án, az iskolakezdés elsô napján megkapják a tanulók a kormány által ígért kiflit és pohár tejet - nyilatkozta lapunknak tegnap Stefan Somesan, a Maros megyei Tanfelügyelôség fôtanfelügyelôje.
A kormány programja szerint a 2002/2003-as tanévtôl kezdôdôen az I-IV. osztályos tanulók naponta egy kiflit (80 g) és egy pohár tejet (200 ml) kapnak, vagy más egyenértékû termékeket: kekszet, nápolyi szeletet, szánát, sajtkockát stb.), 7000 lej értékben. A "Tejet és kenyeret a gyerekeknek" elnevezésû program költségei az elsô évharmadban országos szinten 400 milliárd lejt tesznek ki, amit az állami tartalékalapból fedeznek. A termékek kiosztásának lebonyolítására a megyei tanácsoknak és a prefektúráknak kell felügyelniük, de felelôsség hárul a helyi tanácsokra és polgármesteri hivatalokra, tanfelügyelôségekre, közegészségügyi igazgatóságokra, pénzügyi igazgatóságokra és természetesen az iskolák vezetôségére.
A tej- és a sütôipari termékeket szállító cégek kiválasztása elektronikus versenytárgyalás útján történik, az iskoláknak elsôsorban a megfelelô tárolási feltételekrôl és a kiosztás módjáról kell gondoskodniuk.
Kérdésünkre Somesan Stefan fôtanfelügyelô elmondta, hogy Maros megyében 29.749 tanulót érint a "Kif-li és tej" program, a napi költségek közel 210 millió lejre becsülhetôk. Hozzátette: az elôkészületeknél tartanak jelenleg, Maros megyében hat központot határoztak meg : Marosvásárhely és környéke (11.000 tanuló), Segesvár és környéke (3.300 tanuló), Szászrégen és környéke (4.800 tanuló), Dicsôszentmárton (3.200 tanuló), Radnót (3600 tanuló) és Szováta (2000 tanuló). A központok kialakításánál elsôsorban az játszott döntô szerepet, hogy a szóban forgó helységhez közel létezik-e tejgyár. A versenytárgyalásra szeptember 5-én kerül sor. A felmerülô problémák közül a fôtanfelügyelô a szállítási nehézségeket említette, mondván, hogy különösen az eldugott településekre lesz nehéz télvíz idején eljuttatni a termékeket. Gondok lehetnek még a raktározással is. Remélhetôleg sikerül kiküszöbölni a problémákat, és minden tanuló hozzájut az ôt megilletô tejhez és kiflihez, így a program is elérheti célját: javít a tanulók élelmezésén és hatására az iskola nagyobb vonzerôvel bír majd - jelentette ki Stefan Somesan.
A Kishantosi (Magyarország) Vidékfejlesztési és Népfôiskolai Központ meghívására 2002. augusztus 13-16-a között tanfolyamon vett részt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének elnöke, Csomós Attila, Máthé László, az RMGE országos alelnöke és dr. Bocz István állatorvos, a holtmarosi Agrártermelôk Szövetségének elnöke, továbbá a gyergyószentmiklósi Caritas szervezet mezôgazdasági részlege, a marosmagyarói Transsylvania Tejtermelôk Egyesülete, a pávai (Kovászna megye) Falusi Önsegélyzô és Humanitárius Egyesület, a marosvásárhelyi Biokertész Csoport, a gyergyóalfalusi önkormányzat képviselôi, magánvállalkozók. A résztvevôk véleménye, hogy az elôadások, a tapasztalatcserék és a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságban látottak új szemlélet kialakítását segíthetik mifelénk is, amelynek az erdélyi gazdatársadalomban is létjogosultsága van. Ezért elkerülhetetlen lenne a további együttmûködés rendszeresítése, kiszélesítése a következô célkitûzések megvalósítása érdekében: kölcsönös információcsere, látogatások szervezése - a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (közhasznú társaság) tanfolyamokat szervez mind Erdélyben, mind Magyarországon; közös látogatások szervezése az EU-tagországokban lévô népfôiskolai intézményeknél, szakmai oktatási központokban, valamint ökológiai termeléssel foglalkozó gazdaságokban; közös pályázatok készítése az említett témakörökben. A legközelebbi konkrét teendôk is megfogalmazódtak. Magyar-magyar szakemberekbôl álló közös munkacsoport alakítása, amely a lehetôségek szerint, három havonkénti rendszeres találkozók alkalmával megvitatja az elvégzett munkát és meghatározza a további teendôket. Az anyaországi fél az EU-hoz való csatlakozás mezôgazdasági tapasztalatait megosztja az erdélyiekkel. Az anyaországi szakemberek erdélyi elôadás-sorozataik alkalmával ismertetik többek között a magyar mezôgazdaság eredményeit, a gyakorlati tapasztalatokat. Közös programokat dolgoznak ki, felkészítôket szerveznek. A fiatal erdélyi gazdálkodókat tapasztalatcserére, mezôgazdasági gyakorlatra hívják, értékesítvén a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ anyaországi és külföldi kapcsolatait. A mezôgazdasági terményeket, termékeket közösen próbálják piacra juttatni. Mindezt tartalmazza az az emlékeztetô, amelyet az erdélyi meghívottak és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht. ügyvezetôi, Ács Sándorné és Bolye Ferenc írtak alá.
A tapasztalatcserén dr. Bocz István, a holtmarosi Agrártermelôk Szövetségének elnöke ez alkalommal átvehette azt a számítógépet, amelyet a Hód-Mezôgazda Rt. ajánlott fel ezelôtt másfél hónappal. Az rt. vezetôi beváltották ígéretüket. A számítástechnikai eszköz a két civil szervezet közötti együttmûködés keretében került használatba Holtmaroson.
A Mezôgazdasági, élelmezésügyi és erdészeti minisztérium határozattervezetet dolgozott ki, amely szerint a cukorrépa-termesztôknek 2002-ben, az idei ôszi talajelôkészítés elvégzése érdekében az állam a jövô évi termést a feltételezett költségek 30%-ával elôlegezi meg. Az említett minisztérium ebben az évben elsôdleges programot dolgozott ki a cukorrépa- termesztés fellendítése céljából. A program szerint a 2003-ban bevetett cukorrépa-termô területek nagysága megnövekedne 90 ezer hektárra, a terméshozam pedig elérné a 2430 ezer tonnát. A célkitûzések megvalósítása feltételezi az ôszi munkálatok idejében való elvégzését - szántás, tárcsázás, talajfeljavítás -, hogy tavaszra csak az egyszerûbb tennivalók - talajporhanyítás, gyomirtás - maradjanak. A termesztôk támogatására szánt összeg 183 milliárd lej lenne és a Mezôgazdasági, élelmezésügyi és erdészeti minisztérium idei költségvetésébôl biztosítanák.
(Ha elfogadásra kerül a tervezet, visszatérünk a témára.)
Megszoktuk már a számítógépek bizalmatlanságát és bizonytalanságát, mellyel mindahányszor rákérdeznek: A program be fog záródni, ha az Igen gombra kattint. Biztos ezt akarja? Az állományt elmenti, ha az Igen gombra kattint. Biztos ezt akarja? Türelmesen, minden alkalommal az Igen gombra kattintunk, hogy tovább haladhassunk. A rendszer, úgy tûnik, jól mûködik, olyannyira, hogy átveszik egyes közhivatalok is.
A minap új telefonvonal beszerelését kérte valaki (írhatnám azt, hogy én magam, de ennek amúgy sincs jelentôsége), annak rendje és módja szerint csatolta a szükséges iratokat, fénymásolatokat és eredetieket, kitöltötte a típusnyomtatványt stb. A lehetôségek mérlegelése után úgy döntött, digitális vonalat kérvényez, még akkor is, ha valamivel drágább annak beszerelése és több idôbe is telik, míg kedvezô választ kap kérésére. Ennek megfelelôen a kérvényben külön kiemelve beírta: digitális fôvonalat szeretne.
Jól sejtik, a napokban megérkezett kiértesítésen a javasolt szám analóg központhoz csatlakozna. Itt most természetesen elmerülhetnénk annak találgatásában, hogy mások hogyan járnak el hasonló esetekben, pontosabban, hogy mikor vennék észre a turpisságot, a kiértesítés elolvasásakor, a szerelés elvégzésekor, vagy csak akkor, amikor elsô alkalommal szeretnének külföldre telefonálni a központ külön igénybevétele nélkül és ez nem sikerülne. Elôbb vagy utóbb így is, úgy is kiderülne, és azután következne a bosszúság. Visszatérve a nyilvánvalóan nem egyedi és elszigetelt esethez, a szóban forgó személy visszament a Romtelecom székhelyére és érdeklôdött: mi történt? A közönségszolgálatnál dolgozó hölgy, aki mindannyiszor kedvesnek és türelmesnek bizonyult, közölte vele, hogy éppen nem volt digitális szám, ezért analóggal próbálkoztak. De ha tényleg digitális vonalat szeretne, úgy azt külön kell kérvényezni.
A történet azt példázza, hogy a Romtelecom igen gondos. Méltán nem elégszik meg egy egyszerû kérvénnyel, mert hátha csak viccbôl írják bele, hogy digitális vonalat kérnek, vagy nincsenek felelôsségük és szellemi képességeik teljes birtokában, hátha egyszerûen csak többet szeretnének fizetni, hogy támogassák a Romtelecomot, de lányos zavarukban nem tudták, hogyan mondják el... Szóval jobb kétszer, mint egyszer sem - gondolják. Mennyivel egyszerûbb, vélik, ha egyszer megpróbálkoznak valami egyébbel, aztán aki tényleg és bizonyosan, megfontoltan és felelôssége teljes tudatában mást akar, az majd szól.
A kiértesítésben a digitális vonalért fizetendô, majd 200.000 lejjel nagyobb összeg meg már amúgy is eleve szerepel. Aki pedig kifizeti és mégis analóg számot kap, az magára vessen. Az ilyesmire oda kell figyelni. Nem gyermekjáték...
"Nem hallom a Virág ökröm harangját..."
"És hogyha jönnek hidegebb havak, / Lelküket óvja ének, égre törve, / Rakéta-korban szabad szárny akadt: / Éneklünk dallal égve, mindörökre." (Szôcs Kálmán: Különvers Szászcsávásnak, 1969. január)
Mostantól ott lesz a neved abban a szép sorban, amelyet Belle József tanító úr nyitott meg, aki 1850-tôl 1895-ig tanította ôseidnek a harmóniát, azt a sajátosan erdélyi magyar zengzetet, amelyet ma is tud a dalárda. Ott vagy a sorban, amely Pethô Mihállyal folytatódik, Tollas Árpáddal, Pethô Gyulával és Keszeg János tanító úrral, aki 1954 és 1973 között (azzal a megszakítással, amelyet ötvenhatos kiállása miatt börtönben töltött - és akkor is a falu követelésére szabadult!) dirigálta az immár százhúsz tagú vegyes kart...
Ültettek, oltottak. A néppel, jóban, rosszban. Termett búza, érett szôlô, gyümölcs. Éltek papjuk, legtovább Nagy László tiszteletes úr intelmei jegyében, és a krisztusi tanítás szerint vallottak hitet a kenyér és bor jegyében.
A névsor egészen friss tagja Te vagy, Dézsi Ferenc. Ismertelek kisdiák korod óta, legszebb emlékem rólad, rólatok az, amikor egy késô ôszi, kora téli délutánon Birtalan József tanár úr elhozta tanítványait a Tanárképzô Fôiskoláról, és Keszeg tanító bácsi piros arccal jelentette be: - Emberek, nézzenek ide! Úgy tudják meg, van már utódom, nem is egy, hanem kettô!
És elôvezette a hamvasszôke mosolyú, copfos Erdôs Ilonkát meg a szintén szôke fürtû izgô-mozgó diákot, Dézsi Ferikét.
A tanárjelölt hallgatók egyetlen estén tanították meg a szólamokat, két óra sem telt bele, Birtalan József karnagy megzengette a kórusmûvet. Szárnyalt a szoprán, andalgott az alt, tündökölt a tenor, dörgött a basszus...
Amikor Ilonka nem, de Te legalább hazajöttél, nagyot lélegzett a nép: végre idevaló, körünkbôl származó karmestert kap a csávási dalárda!
Megérdemelte. És aztán végre jöttek a szabadság évei. A hirtelen ránk zúduló fényben gyakran vakon bukdácsolunk.
Nem könnyû egymáshoz igazítani lépteinket, harmóniába kényszeríteni makrancos szívünk dobbanását.
A kórussal számtalan díjat, kitüntetést szereztél, az anyaország is megismert benneteket.
Voltál volna próféta saját kicsiny pátriádban.
És most eltörött valami, aminek ingását láttuk, lassú hullását tétlenül szemléltük. Kidôlt egy még életerôs fa, idejekorán szakadt meg egy ígéretesen induló pálya.
Egy hete még együtt énekeltük a falu
nótáját: Kihajtottam Virág ökröm a
rétre... A tánctábor zárónapján, a
pillanat örömében dalkarrá
"szervezôdô" férfiakkal, asszonyokkal. Meg azt,
hogy Már én többet, már én többet
Szászcsáváson végigmenni nem merek. Mind azt
mondják, mind azt mondják az irigyek, hogy szeretôt keresek.
Ringtunk a dal ütemére, és fiatalnak láttuk magunkat.
Nem kell nékem, bizonyisten van már nékem, kökényszemû kis barna. Jobb válláról a bal vállára, bal válláról a jobb vállára göndörödik a haja.
Dézsi Ferenc. Született 1950. március 5-én, meghalt 2002. augusztus 22-én. A csávási vegyes kart 1973 óta vezette. Vigasztal a remény, hogy Szôcs Kálmán, akinél kevesen szerették jobban a csávási dalosokat, nem tévedett, mikor azt írta: élünk dallal égve.
Mindörökre. Nem volt rút élet.
Szép élet volt. Kedves Ferenc, nyugodj békében!
Tegnap a déli órákban Marosvásárhelyen ünnepélyes keretek közt nyitották meg a várban megrendezett kézmûvesvásárt. A megnyitón beszédet mondott Dorin Florea polgármester, Ovidiu Natea prefektus és Csegzi Sándor alpolgármester.
Míg a polgármester kiemelte, hogy azt szeretné, ha a tolernacia és az egymás iránti tisztelet otthonra találna városunkban, addig Csegzi Sándor alpolgármester elmondta, gyakorlatilag egy hét alatt rendezték meg a vásárt és reményeiken felüli a kiállítók száma:
- Több mint 40 kiállító jött el és ez reménnyel tölt el bennünket. A vásár azt sugallja, hogy Európa fele kell fordulnunk, ahol ezeket az értékeket fel kell mutatnunk. Ezek azok az értékek, amelyek nélkül sem turizmusról, sem hagyományról nem beszélhetünk - hangsúlyozta.
A polgármesteri hivatalnak a szervezésben segédkezô Proexpo kiállítási cég vezetôje, Ioan Roman a Népújságnak nyilatkozva elmondta, nem kis eredmény, hogy ennyien eljöttek, hiszen párhuzamosan két hasonló jellegû vásár is van az országban, egy Székelyudvarhelyen, egy meg Szebenben. Mindazonáltal a Bolyai-rendezvényekre való tekintettel ragaszkodtak, hogy a vásárra ezen a hétvégén kerüljön sor.
Az eseményre egyébként mintegy 20 Maros megyei cég jött el, képviselteti magát Kolozs, Hargita és Hunyad megye és mintegy 20-an jöttek Suceava megyébôl.
Korábban történtek próbálkozások hasonló vásárok szervezésére, de ez az elsô, amelyet szabad ég alatt rendeztek. A vár udvarán sátrak alatt láthatunk számunkra megszokott, agyagból, fából, kukoricaháncsból és fából készült népmûvészeti tárgyakat, szônyegeket és szôtteseket, ugyanakkor újdonság lehet sokak számára a szebbnél szebb írott, festett tojás, amelyeket a Suceava megyébôl érkezettek kínálnak, a kôre festett ikonok vagy a szintén Kárpáton túliak által készített gyökérfaragványok. Az érdeklôdôket a vásárosok egyébként a készítés titkaiba is bevezetik. A kiállítás egyik érdekes vonása, hogy a kiállítók többsége népviseletben kínálja termékeit.
Természetesen ez alkalommal sem maradnak el a giccsek és a népmûvészettôl messze álló tárgyak, vásári csecsebecsék stb. Ugyanakkor meglepô a sátrak között a kozmetikai szereket és hôközpontokat kínáló cégek jelenléte is.
Ettôl függetlenül azonban, csatlakozva a felszólalókhoz, várjuk, hogy jövôre még az ideinél is sikeresebb legyen a rendezvény, hiszen addigra mások is megtudják, hogy a marosvásárhelyiek hagyományt szeretnének ebbôl a vásárból teremteni.
Hannes Lintl és robert Krapfenbauer mérnök terve alapján 3750 köbméter beton, valamint 514 tonna acél fölhasználásával 20 hónap alatt elkészítették, majd 1964. április 16-án fölavatták Bécsben a Donauturm néven ismert televíziós adótornyot.
Az új létesítmény iránt már a kezdetektôl nagy volt az érdeklôdés, minek köszönhetôen már több mint 16 millió ember kereste fel.
A talajszinten 12, míg 160 méter magasságban 6 méter átmérôjû torony összsúlya 17.600 tonna, teljes magassága pedig 252 méter. Belsejében két gyorslift mûködik, 15-15 személy befogadóképességgel. Tekintettel arra, hogy a fülke emelkedési sebessége 6,2 méter/szekundum, az, aki lent beszáll a felvonóba, 35 másodperc alatt megérkezik a 165 méteres magasságban található épületszintre. A liftek óránként 1600 utast tudnak célba juttatni.
Nyilván nem az a tény vonzza ide a látogatókat, hogy a Dunatorony fontos szerepet játszik a távközlésben, hanem sokkal inkább a többi funkciója. A kiegyenesített fô Duna-ág és a zöld színû tavak képét nyújtó régi vagy holt Duna-ág közötti parkból kiemelkedô építmény ugyanis nem csak a hírközlést szolgálja.
Az osztrákok, a jelek szerint, nem látnak minden érdeklôdôben terroristát, anarchistát, kémet, árulót, ellenséget, öngyilkosjelöltet és ehhez hasonlókat, különben nem állna a létesítmény a közönség rendelkezésére. A már említett expressz felvonóval 5,20 eurónak megfelelô értékû belépôjeggyel bárki följuthat a másfélszáz méter magasban lévô, ívelt oldalú, háromszög alakú nyitott kilátóteraszra. Valamivel fennebb egy újabb, az idôjárás viszontagságaitól védô üvegfallal körülvett kilátó is várja a világváros panorámájára kíváncsiakat. A különbözô rendeltetésû emeletek 5 méterenként követik egymást. Van itt kávéház (ahol finom sütiket, egyéb ínyencségeket is lehet fogyasztani), Panorama vendéglô és Donauwalzer terem a 170 méteres magasságig. Akinek mélységiszonya van, az a torony lábánál is kiköthet, az Isola restaurant étel- és italkülönlegességei mellett.
A mi zsebünkhöz mérten nem éppen olcsó
szórakozást az fokozza, hogy a Donauturm felsô, hengeres
"lakható" részét 2 villanymotor 96
görgôn lassan forgatja. Így bármelyik asztalnál
helyet foglaló vendégnek mindent megmutatnak a környezô
tájból. A gépezetet háromféle
sebességre lehet beállítani. Eszerint 26, 39, vagy 52 perc
alatt fordul meg a saját tengelye körül a komplexum. A torony
személyzete naponta 10-tôl 24 óráig fogad, de az
említettektôl eltérô szórakozási,
kikapcsolódási lehetôségeket is kínál
azoknak, akik erôsek és bátrak. Így minden év
novemberében megrendezik az építmény gyalogos
megmászásának versenyét. A vetélkedôre
benevezôknek 800 lépcsôfok (ezek között 59
pihenôforduló) áll a rendelkezésére, ám
nagyon kevés idô ahhoz, hogy elnyerjék a kitûzött
címet. Az eddigi legeredményesebb sportoló 3 perc és
33 másodperc alatt érkezett célba. Vakmerô,
egészséges fiatalok számára a tavaly azt is
kitalálták, hogy a torony alkalmas gumiköteles
ugrásokra. A bungee jumping hívei 152 méterrôl
szállhatnak alá abban a reményben, hogy illuzórikus
szárnyalásuk szerencsésen végzôdik.
Népi gyógyászat, természetgyógyászat
A korábbiakban az ízületi bajok népi és természetgyógyászati módszereirôl olvashattak. A vízkúrákkal, ásványi sókkal, agyaggal, hôvel, testmozgással és táplálkozással való gyógyítás után egy másik lehetôség következik, az ízületi (só) lerakódások kitisztítása. Ennek az egyik módszere a babérlevéltea-kúra, melynek receptjét 1998 ôszén közöltük. A másik az áztatottrizs-kúra, amely nemcsak az ízületekbôl, hanem az egész szervezetbôl segíti a mérgezô anyagok kiválasztódását. Továbbá javítja az anyagcsere-folyamatokat, megszünteti az altesti, illetve a kismedence-gyulladásokat, elôsegíti a testsúly normalizálódását. Az áztatott rizs elkészítésére "szükségünk van négy öblös üvegre. Minden üveget számozzunk meg. A legjobb gyógyhatást a barna rizzsel érjük el. Az elsô nap reggel az elsô számú üvegbe 2-3 evôkanálnyi megmosott rizst teszünk, és hideg vízzel alaposan feltöltjük. Ezután lefedjük és a kamrában a polcra helyezzük. A második napon az egyes számú üvegben lévô vizet leöntjük, a rizst átmossuk, és újra feltöltjük tiszta vízzel, majd az üvegeket lefedjük és visszahelyezzük a polcra. Ezután a kettes számú üvegbe tesszünk 2-3 evôkanálnyi jól megmosott rizst, az üveget feltöltjük, lefedjük, és az egyes számú üveg mellé helyezzük. A negyedik üvegig folytatjuk ezt az eljárást. Az ötödik napon az egyes számú üvegben lévô rizsrôl leöntjük a vizet, leöblítjük, vízben, só nélkül megfôzzük, és reggelire a rizskását elfogyasztjuk. Az üvegbe friss rizsadagot teszünk, és a négyes számú üveg mellé helyezzük. A többi üvegrôl leöntjük a vizet, leöblítjük a rizst, majd felöntjük. A hatodik napon a kettes számú üvegben lévô rizst fogyasztjuk el kásaként reggelire, és így tovább.
A kása elfogyasztása elôtt 20-30 perccel igyunk meg egy pohár vizet. Elfogyasztása után négy órán belül semmit se együnk, igyunk. Még egy korty víz elfogyasztása is tilos! Négy óra múlva ihatunk, majd állati eredetû fehérjéket mellôzve, normálisan étkezhetünk.
A terápia vége felé megfigyelhetô, hogy vizeletünk zavarossá és nyálkássá válik. Ezek a jelenségek a tisztulási folyamat normális velejárói. A rizsterápiát elegendô évente egy alkalommal elvégezni."
Bibliográfia: Elixír magazin, 1998. július, 8-16. oldal
Csütörtökön volt százéves Leni Riefenstahl, a világ legidôsebb aktív filmkészítôje, Hitler baráti körének talán egyetlen még élô tagja.
Sorrendben legutolsó filmjét, mélytengeri életképét nemrég mutatta be az Arte német- francia kulturális csatorna: halcsodák úszkálnak korallok között Moroder zenéjére. De csoda az is, hogy a film forgatásakor 98 éves Leni Riefenstahl is felbukkan a képeken, lobogó hajjal közelíti meg a furcsa élôlényeket, megérinti, simogatja ôket.
Riefenstahl mûvészetére egyesek a zseniális jelzôt használják. A táncosnôbôl elôször színésznôvé, majd dokumentumfilmek rendezôjévé avanzsált matróna alkotásait nem lehet nem tanítani a fôiskolákon. A leghíresebbek - az 1934-ben, nürnbergi náci pártseregszemlén készült Az akarat diadala, vagy az 1936-os berlini olimpiáról komponált apologetikus film - díjakat kaptak, Velencében, Párizsban is.
Tanácstalanság akkor környékezi a filmtörténészeket, a nézôket, amikor mérleget kellene vonni: ki is az a Riefenstahl. ,,Hitler szeme" leghíresebb filmjeit a diktátor hatalmának csúcspontján, a Führer ösztönzésére készítette, de az a vád is elhangzik, hogy a nürnbergi seregszemlét, a koreográfiát maga Riefenstahl találta ki.
Riefenstahl minden alkalommal haragosan utasítja el, hogy az elképesztô kameramunkával, abszolút eredeti beállításokkal megcsinált alkotásait megrendelésre készítette volna. ,,Propagandafilmeket Hitler számára nem készítettem. Csináltam viszont olyan filmeket, amelyeket propagandacélokra lehet használni" - közölte a 100. születésnap alkalmából készült interjúk egyikében.
A filmtörténetben talán nincs még egy filmrendezônô, akit ennyire tiszteltek, csodáltak és átkoztak volna. Hazájában 1945 után kitaszított volt, de amikor a Time magazin összeállította a huszadik századra legnagyobb hatást gyakorló mûvészek százas listáját, a nôk közül egyedül ô került fel rá. Esztétikájának csodálói közé tartozik Francis Ford Coppola, George Lucas. Jean Cocteau ,,a film zsenijének" nevezte, Jodie Foster filmet akar csinálni az életébôl.
Riefenstahl lenne a társutas, karrierista, a felelôsségét tagadó igen tehetséges mûvész mintapéldája, akinek nem számít, hogy kik kérik fel, s majd milyen célok szolgálatába állítják munkáit? Azt mondja: ha kommunisták kérték volna fel filmkészítésre, nekik is a legjobbat hozta volna ki magából.
A háború után feketelistára tették, késôbb, a hatvanas években felfedezte magának Afrikát, a nuba törzset - élményeit fotóalbumokban örökítette meg, s ezekrôl a képekrôl is ugyanaz a kissé taszító testkultusz sugárzik, mint az olimpiai filmbôl. Hetvenéves korában vált szenvedélyes búvárrá, néhány évvel ezelôtt egy helikopterbalesetben megsérült a háta, azóta fájdalomcsillapítókkal él.
Esténként visszavonul pöckingi villájának pincéjébe, a pazarul berendezett stúdióba, lapkivágások ezreit ôrzô archívumába, vágópultjához és monitorához. Amikor a Vogue megkérdezte tôle, hogy egy életérôl készítendô filmnek milyen címet adna, így válaszolt: ,,Szeretve, üldözve, de soha el nem feledve".
("Delirium tremens, a delírium egyik formája - bomlott elmeállapot -, remegéssel és rémítô téveszmékkel jár." L. Ron Hubbard - Dianetika)
A városvégi kis önkiszolgálóban elviselhetetlen volt a hôség: 40°C. Az egyik fiatal elárusítónô megingott, felsikított, majd fejjel a padlóra bukott, a betonra. Jobb halántéka fölött csúnyán megsérült, kis homloka feldagadt, szemei bekékültek. Egykettôre felsegítették, egy székre ültették, és mert valaki közben telefonált, percek alatt megérkeztek a mentôk. A sürgôsségi kórházban elsôsegélyben részesítették, nyolc kapoccsal fogták össze fején a megrepedt bôrt, megröntgenezték a fejét, minden rendben volt. Két óra múlva a férje hazavitte.
Mivel a kánikulai meleg rendszeresen megviselte a nôt, étvágytalan lett, legyengült. Betegnyugdíjba küldték.
Néhány év múlva, egy rendkívül forró augusztusi délutánon a nô a szokásosnál is rosszabb állapotba jutott, ágynak esett. Egész nap aludt, nyögdécselt. Este tizenegy körül hirtelen sikoltozni kezdett:
- István, küldd el ôket, kergesd el ôket!
- Kiket, kirôl beszélsz? - rökönyödött meg a férje.
- Azt a két öregasszonyt a balkonról! Mondd meg nekik, hogy menjenek el, ne énekeljenek és ne hívjanak ki engem!
A rémült férfi szélesre tárta a balkon ajtaját és kilépett a balkonra.
- Nincs itt senki, drágám, látod, hogy senki sincs itt, hogyis lenne bárki is itt. Nyugodj meg, kedvesem.
- Bejöttek! - sikoltotta a nô. - Itt vannak bent! Úristen, ne hagyj el, megdobtak egy gombbal! Segítség, megint megdobtak egy gombbal! Kergesd el ôket, az istenért, István! Meneküljünk, gyere, fussunk ki!
Szerencsére a nagy sikoltozásra felriadt a két 13-14 éves fiúcska. Halálra váltan bámultak apukára, aki csak óriási erôfeszítések árán tudta helyben tartani az eszeveszetten vergôdô nôt.
- Fiacskáim, ne féljetek - próbálta nyugtatni ôket az apjuk. - Hívjátok a mentôt. Anyuka egy kicsit nyugtalan.
- Minden szót visszaismételnek, amit mondasz és amit és is mondok - nyögte erôtlenül a nô. - Végem van, egymást siettetik, hogy vigyenek már, mert mindjárt késô lesz, ha megjön a mentô.
A mentô szirénázva indult a Tudor negyedbôl fel a Kálvárián. A tetôn a nô szomorúan elmosolyodott:
- Elmaradtak, nincsenek itt mellettem. Itt találtak el a gombbal - húzta le a mellén a ruhát. Apró, vörös folt látszott azon a helyen a nô bôrén.
("A démonok az agyra rátelepedett parazita, eltérítô áramkörök. Mindenki rendelkezhet velük aberrációi függvényében. Ha megszabadulunk az aberrációkat kiváltó okoktól, természetesen a démonoktól is megszabadulunk." L. R. Hubbard - Dianetika)
Egész pontosan: száznyolcvan évvel késôbb, hiszen mostanában úgyis rendezôdnek régi adósságaink körül a dolgok. Pl. az 1862-ben befejezett Marosvásárhely-történetet (szerzôje Benkô Károly) a tavaly jelentette meg Pál-Antal Sándor, Orbán Balázs Székelyföldje annyi idô múltán végre 12 évvel ezelôtt teljes második kiadásban látott napvilágot. A Mentor könyvkiadó jóvoltából pedig a méltán elhíresült Osvát Kálmán- féle Erdélyi lexikon tegnap-tegnapelôtt hagyta el a sajtót. A sor folytatható és folytatandó. Mert elkelne Koncz József Református Kollégium- történetének újbóli sajtó alá rendezése és az erdélyi történetírás egyik feledésbe merült klasszikusának, Herepei Jánosnak mûvelôdéstörténeti cikkei, írásai is megérdemelnék a publikálást. (Az elôzô ugyanis még 1965-1971 között jelent meg Szegeden az egyetem házinyomdájában.)
Nos, a legújabb egy katalógus. Egész pontosan könyvtári gyarapodási jegyzék: a Teleki Téka állományának az alapító által összeállított ötödik, végsô soron zárókötete. Latinul: Bibliothecae Samuelis Com. Teleki de Szék. Pars quinta. A kéziratot Deé Nagy Anikó fedezte fel évtizedekkel ezelôtt a kolozsvári akadémiai levéltárban. Ô is rendezte sajtó alá. Azaz csak rendezte volna már évekkel ezelôtt, ha lett volna hazai kiadó, amely vállalja a latinul nyomást a szakma szûk és a lokálpatrióták növekvô tábora számára. De akkor nem vállalta senki, nem került bele a kiadói tervekbe és mit tesz isten, még a 19. század végén kimúltak az utolsó latin cenzorok. Most végre az Országos Széchényi Könyvtár, személyesen Monok István dr. fôigazgató bábáskodott Magyarországon a kiadás felett, s jelentette meg 2002 tavaszán.
Eleddig nem jutott Marosvásárhelyre példány. A kötet tudományos kiadója hozott magával egyet- kettôt. Hátha akad vállalkozó, reménykedjünk, aki Budapestrôl hazahozza a Városnak szánt másfél száz példányt.
De vissza a történelem félhomályába.
Az alapító Teleki Sámuel (1739-1822) haláláig megszállottja marad a könyvgyûjtésnek. Súlyos és szép betegség. Gr. Széchényi Ferenc, a nemzeti könyvtár alapítója 1802-re kigyógyult belôle, mint Halász Gábor írja, ráunva a könyvekre, az egészet a köznek ajándékozta. Teleki ellenkezô indokból ugyancsak nyilvánossá szélesíti bibliothékáját. De már 1796- ban közzéteszi nyomtatásban - mifelénk elsô ízben vállalkozik bibliofil efféle hálás- hálátlan feladatra - a könyvtárban található latin és görög szerzôk, az egyházatyák mûveit. Az elsô kötet magas felütéssel kezdôdik: a szerzôk rövid életrajzát és pályájának képét is mellékeli a mûvek felsorolásához. 1800-tól 1819-ig még három kötet lát napvilágot. Mind magán viseli az alapító-tulajdonos keze munkáját, koncepcióját. Rendszeres, tudományszakokba rendezett katalógus, amely kiegészítésként mindig közli az elôzô kötetekhez képest a gyarapodást a már korábban ismertetett szakokra visszautalva. A kötetekhez mutatót (indexet) is mellékel a gyors információ-visszakeresés érdekében. Az állományjegyzékben felleljük azokat a magyar könyveket is, amelyeket felesége, iktári Bethlen Zsuzsanna asszony gyûjtött rövidre szabott élete során.
Nos, eddig ismert dolgokról szólt az elôbbi bekezdés. Deé Nagy Anikó doktori disszertációjának szerkesztése, a kutatás közben figyelt fel olyan utalásokra, amelyek egy ötödik katalóguskötet létét is feltételezték, de amely nem volt fellelhetô a Tékában. Születtek leltárjegyzékek, revíziós katalógusok, amelyek a nyilvántartást segítették, meg olyan is elôkerült, mely az alapító halála utáni gyarapodást regisztrálta, de az 1819-1821 közötti új szerzemények speciális katalógusa hiányzott a sorból, holott logikusan ennek is lennie kellett volna. Ui. Teleki maga írja könyvtárosának, nagyernyei Kelemen Mártonnak, hogy 1821 decemberében leányához Kolozsvárra leküldte a készülô V. kötetet.
Ez a kézirat aztán az örökösök hanyagsága folytán nem került be a vásárhelyi könyvesház állományába, hanem Sáromberkén ragadt, valószínûleg Teleki Samu, az Afrika-utazó könyvtárában. 1944-45-ben átvonuló csapatok fosztogatnak a gazdátlanul maradt kastélyban. De a martalóchadaknak nem kell egy kézirat. Az elefántcsontokat és a ritkaságokat vitték el. Amint elcsendesedtek a harcok, Jakó Zsigmond az Erdélyi Múzeum Egyesület képében bejárja a provincia híres "kulturális lelôhelyeit" és mindent beszállít Kolozsvárra az EME könyv-, levél- és régiségtárába leletmentô dicséretes szándékkal. Onnan kerül át az állami levéltárba, a Farkas utcába.
Ez a kötet tehát a Teleki Téka kései szerzeményeirôl, Kazinczy Ferenc adományáról, Teleki Sámuel legutolsó örömteli pillanatairól tanúskodik. Ti. a gyûjtô számára minden kötet örömforrás. Kisebb-nagyobb gyôzelem.
Minden rend nélkül, valószínûleg a vásárlás, a szerzés sorrendjében adja a címeket - állapítja meg értô elôszavában a sajtó alá rendezô könyvtáros. Jóvoltából az új kötetben ott van a mai raktári jelzet és az index a kötet végéhez csatolva segíti az olvasót, hogy Teleki síron túli szándéka célt ne tévesszen.
A 200 éves alapítás tehát folytatódik, mert minden újabb adat és kötet életesebbé teszi az amúgy is élô Tékát.
Sebestyén Mihály
Egy olyan korban éltem én, / mikor divattá vált az álság, / az álvezérek a merész / álmokat megölték s elásták, / aki egykor hôs volt, az is / látszatközönybe öltözött, / és vérrel áldoztak hamis / oltárok s fétisek elôtt, / mikor a terv, a cél meg az / ígéret holt szavak maradtak, / s mindenre csak az lett vigasz, / amit megszereztél magadnak, / a kiváló elmék rögeszmék / fellegváraiba vonultak, / démonná nôtt az idegenség, / s kiürültek a keresztutak. (Egy olyan korban)
"Balási András költészete azt sugallja, hogy a lélek minden üzenete megérdemli a ráfigyelést - írja a kötetborítón Kozma Mária. - Ez a figyelem építi fel a költô sajátos lírai énjét, miközben a létproblémák személyes megélésével önmaga megismerésének határait, lelki-szellemi helyének kijelölését kísérli meg. Éles és kifinomult látással megrajzolt költôi képei egyben kapcsolódási pontok is az egyéniség személyessége és a világ között. A részletek felnagyítása a látvány mögötti emberi lényeget idézi, túlmutatva ezzel a mindenkori létélmény egyéni vonatkozásain."
A költô - lapunk hûséges munkatársa, verssel éppen a Múzsa mellékletben jelentkezett elôször - elsô kötete 1996-ban jelent meg Válasz a gyôztesnek címmel. Új könyve egy letisztuló, nyelvben- formában egyszerûsödve gazdagodó líra irányába mutat. "Csak a derû óráit számolom, / és a derû te vagy, megváltó vétkem, / szorítlak, óvlak, hisz tudva tudom, // hogy milliárdnyi élet múlva sem, / immár sohasem lesz más szerelem." (Intermezzo)
(Balási András: Végül. Versek. Pallas- Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002)
B.D.
Elnyílnak egyszer álmaink, akár most
kis ablakunk alatt a halvány jázmin,
halk illatuk tûnôdve elidôz majd
az emlék még visszatetszô csodáin,
kihûl az öröknek tûnt szerelem, mint
összefont ujjaink alatt az agg kô,
s csak a kopár térben bujkáló szellô
suttogja elhalón, hogy késô, késô.
Ölelj, fojts, kísérts, élessz, s bocsáss meg,
minden vágyamban és álmomban társam,
ahogy merülünk, mégis menthetetlen,
az egyre fájóbb s fájóbb elmúlásban.
a csend érintetlen teste megremeg
fátylai a lombsusogásokra hullnak
s mondom és tudva tudom semmi sincs
semmi már csak a pillanat mikor
csak e pillanat s a belôle nyíló
Tudod, hogy eljön, eljön egyszer
mikor mindaz, ki voltál, szembe-
s maradsz megcsalt reményeiddel,
hogy nincs s nem is volt válaszút,
vagy felnyitod az izzó rejtel-
mek rácsát, s merülsz, egyre len-
honnan vad örvényként dob majd fel
a más még kínzóbb kényszere -.
Tudod, hogy egyszer jön el. Itt van.
Balási András
Múlt szombaton eléggé részletesen foglalkoztunk a marosvásárhelyi Bolyai Alkotótáborral, a beszámoló azonban egyoldalúnak tûnhet, mert többnyire csak a határon túlról érkezett mûvészek gondolatait adtuk közre, az ô munkáikról szóltunk aprólékosabban. De természetesen a honi festôk, szobrászok is ugyanolyan figyelmet érdemelnek. Akik megnézték a táborzáró kiállítást, meggyôzôdhettek mûveik értékérôl, fontosságáról, ma tehát az ô kompozícióikból is igyekszünk olvasóközelbe hozni néhányat.
Ezek is tükrözik azt a kettôsséget, amely a meghívott alkotók elképzeléseit jellemezték az elsô két esztendôben. A Bolyai-téma egyfelôl, ami a legváltozatosabb mûvészi megközelítésben konkretizálódott a várbeli mûvésztelepen, másfelôl teljesen különbözô jellegû alkotások, amelyek ugyancsak a tábor késztetésére születtek - íme ebben fedezhetô fel leginkább a duplicitás. Valószínûleg ez a kettôs jelleg a továbbiakban is megmarad, hiszen mindig lehetnek majd olyan alkotó vendégek, akiket elkezd izgatni a tér, az idô, a párhuzamosok kérdése vagy egyéb hasonló elméleti, filozófiai problémák, melyek a névadó két nagy tudóst is behatóan foglalkoztatták, és megkísérlik festészeti, szobrászati feladattá átlényegíteni azokat, és olyanok is biztos akadnak majd, akiket a városkép, a táj, a hely másfajta szelleme ösztönöz munkára.
A szervezôk nem akarnak semmilyen megkötést, amit a kezdeményezô Csegzi Sándor és Simon Endre valójában szeretne, az az, hogy a tábor hosszú távon kinôje magát, olyan rangra tegyen szert, amilyenre a neve, a névadó életmûvének presztízse kötelezi. Ezt a táborozásra meghívandók majdani hozzáállása, alkotói, emberi igényessége is nagymértékben garantálhatja. Mindeddig ilyen jellegû gondok nem is akadtak, szépek, színvonalasak a munkák, akár a nem-euklideszi matematika, akár a két Bolyai alakja, egyénisége, akár valami más ihletkör vonzásában fogantak.
A már említett táborvezetô, Simon Endre például tájélményeit osztja meg a nézôkkel, nagybányai, marosfôi emlékeit elevenítette fel kékdominanciájú könnyed pasztelljein. Kuti Dénes is hû maradt önmagához, kilenc részbôl összeálló, nagy felületû festményét a közönség által oly kedvelt élénkzöld, derûs rét uralja, de a képet függôlegesen és átlósan átszelô, fonott fûparalelek már sajátos gondolati töltettel terelik a festô kívánta irányba a nézôk figyelmét. Érdekes, hogy milyen változatosan lehet kezelni a párhuzamosok problematikáját.
Pokorny Attila spirálisan tekeredô kígyók formájában alakította látvánnyá a témát kisebb méretû kôszobrán.
Ioan Sulea festménye, a Bizánci fények szintén ebbe a világszemléleti vonulatba sorolható. A vonalak, formák, görbületek, domborulatok játékára alapozott Horváth Ödön szobrászmûvész, akinek újabb travertintömbje az absztrakt iránti vonzalmáról tanúskodik. Egyike azon kevés idei mûveknek, amelyek a szoborparkot gazdagítják. Hunyadi Lászlót Márton Áron személyisége, példás élete és áldozathozatala többszörösen is megihlette. A püspök hitet, emberséget, jóságot sugárzó portréját mintázta meg az alkotótábor számára. Fiatal pályatársa, a szovátai Sánta Csaba kisplasztikákkal jelentkezett. Remek bronzgroteszkjei modern hangvételükkel tûnnek ki. És persze mesterségbeli tudását is szemléletesen tükrözik, meg tudjuk érteni, miért fordulnak olyan sokan bronzöntô mûhelyéhez, ha nehéz feladatokról van szó. Korszerû szemléletért Bob Józsefnek se kell a szomszédba mennie. Rég nem hallatott itthon magáról, több mint két évet töltött Amerikában. Most újult kedvvel vetette bele magát a festésbe. Kettôs tagolású, sejtelmes, visszafogott színvilágú, nagyméretû kompozíciója korokat, lehetséges világokat ütköztetve sugalmazza a képzeletserkentô festôi szándékot.
N. M. K.
Gagarin kollégája voltam
Senki se lepôdjön meg, igenis, én voltam a világûrben. Rögtön azután, hogy Jurij Gagarin visszatért a Földre, mi Istvánnal nyomban felszálltunk. István volt a barátom és szakszerû ûrhajósképzésben részesült, amennyiben mindent elolvasott, ami a csillagokról és a világûrrôl szólt. Így ô lett az ûrpilóta. Rám a mérnök-rádiós szerepet bízta. Ûrhajónk nem volt ugyan sem szovjet, sem amerikai gyártmány, de a célnak kiválóan megfelelt. Egy régi tyúkólat alakítottunk át, úgy gondoltuk, hogy csak a legszükségesebbekre szorítkozunk, így csak kötelet vételeztünk a fáskamrából. Ezt is csak azért, hogy ha elérjük a súlytalanság állapotát, lekössük magunkat és így nem verjük be fejünket a tyúkól fedelébe. Élelmet nem vételeztünk, gondoltuk, ha Gagarin kibírta, akkor mi is kibírjuk étlen azt a pár órát a világûrben…
Ûrhajónkat felvonszoltuk az udvarunkon lévô csûr padlására, melynek tetôzetén hiányoztak a cserepek, szépen látszott az áprilisi alkony szürkés égboltja, s nyugaton már fényleni kezdett a Vacsoracsillag. - Elrepülünk a Vacsoracsillagig! - adta ki a parancsot István. - Aztán jövünk is haza vacsorázni.
Nagyot, óriásit akartunk, így aztán magunk mellé vettük Lulukát, a kutyámat is, hogy a világûrben Lajka méltó társa legyen. Luluka szabályos ûrhajós öltözéket kapott. Beöltöztettük egy fényes nejlonköpenybe és fejébe nyomtunk egy repedt fazakat. Lulukának ez sehogyan sem tetszett, nyüszített, és lerázta fejérôl a fazakat. Be kellett érnünk azzal, hogy jelképesen a fejére kötöttünk egy kendôt. Amitôl aztán úgy nézett ki, mint a százesztendôs Mari néni a szomszéd utcában. De ezt legalább tûrte.
Elkezdtük a visszaszámolást. …3, …2,
…1…Bumm! István fülsiketítôen
ordítozott, én burrogva bekapcsoltam az indítómotort
és felemelkedtünk. Hamarosan magunk mögött hagytuk a
Földet. Ezt jeleztem is a rádión, mint ahogy azt is, hogy
átfúrtuk az atmoszférát. - Mi is, Luluka is
nagyszerûen bírjuk a súlytalanságot! - jelentettem.
Megkezdtük a Föld körüli utat. - Nézd - mutatott le
István -, ott a Fiastyúk! - Ott meg a Nagygöncöl! -
mutogattam én is. - Te - kérdeztem hirtelen
-, mi van a Göncölszekéren? - A Nagymedvét viszik a
Tejútra - bólintott István, és szakszerûen
kikerült egy tekergô meteorittársaságot.
Elhaladtunk a Vacsoracsillag mellett, nagy ívben megkerültük és szép jó estét kívántunk neki. Tudtuk, hogy reggelre ô lesz a Hajnalcsillag, ezért a jó reggelt is odamondtuk. - Ügyelj - mondtam Istvánnak -, ne menj túl közel a Merkúrhoz, mert a nagy melegtôl meggyullad az ûrhajónk! - Bízd rám! - legyintett István, és én jelentettem a Földnek, hogy visszafelé tartunk. Még csak éppen pihenünk egy keveset a Holdnak azon a felén, amely a Földrôl sose látszik. Úgy is tettünk. Luluka boldogan ugrándozott a Hold kráterei között, s mivel sehol sem talált egy póznát vagy fát, hát az egyik magányos sziklát választotta…
Kisebb kalamajkába keveredtünk hazafelé jövet. István ugyanis figyelmetlenül a Mars felé kormányozta ûrhajónkat, és a vörös bolygótól káprázni kezdett a szemünk. Szerencsére azonban két üstökös eligazított a helyes irányba, és felszállásunk után másfél órával szép lassan leereszkedtünk a földre. Akarom mondani: a padlásra. Luluka boldogan menekült az ûrhajó fogságából és nagyokat csaholva ugrándozta körül a húgomat, aki lelkesen tapsolt megérkezésünknek. - Merre jártatok? - kérdezte hüledezve. - Odafent, a világûrben - mondtam büszkén. - Ûrhajóval! - tette hozzá István, és gyorsan elköszönt. Rohant haza vacsorázni.
- Hogyisne, oda még a létrával sem lehet felmenni - hitetlenkedett a húgom. Hozzátettem, hogy ami Gagarinnak sikerült, másnak miért ne sikerülhetne? - Na, ha fent voltatok, akkor fentrôl milyen a Földünk? - kérdezte hetykén a húgom. - Milyen, milyen…? - fortyogtam. - Hát, mondjuk, mint egy alma, vagy inkább egy görögdinnye.
A párbeszédet a konyhában is folytattuk. Anyám a vacsorát fôzte, nem nagyon figyelt oda. De apám letette az újságot, és megkérdezte: - A házunkat onnan fentrôl láttad?
Hallgattam egy darabig, aztán felvillanyozva bólintottam. - Hogyne láttam volna! A nagyító mûszerekkel édesapámat is láttam, kint ásott a kertben. - Ez igaz - hagyta rá apám, és ezzel a húgom se kérdezett többet.
Ekkor megszólalt édesanyám a kályha mellôl. - Ha már olyan sok szépet láttatok, le is írhatnád az élményeket! Hogy más is olvashassa.
Megvontam a vállam. - Még leírhatom. Nem olyan nagy dolog az!
- Te le, ha le tudnád! - tette hozzá apám.
- Le is írom, ha akarom! - húztam ki magamat.
- Na, akkor írjad! - vágta rá kurtán anyám.
A fogadkozás bennemrekedt, egész éjjel alig aludtam valamit. Hajnal felé nyomott el az álom. Álmomban én voltam Gagarin és a Föld is. Egymást kerülgettük, ragyogtak a csillagok. Messzirôl hallottam István hangját is, de nem értettem, mit kiabál. Különben is, lebegtem a súlytalanság állapotában. Csak tátogtam és nagyokat kacagtam.
Az írás gondolata reggel sem hagyott békén. Megpróbálkoztam írni az unalmas számtanórán. Nem ment. Mintha görcs fogta volna a kezemet. Majd a magyarórán - nyugtattam magam, mert fogalmazásból mindig ötösöm volt. Sikerült is egy mondatot leírnom, de olyan sutának éreztem, hogy nyomban eltéptem. És eltéptem azt is, amit a történelem- meg a földrajzórán írtam. Pedig földrajzórán épp Gagarinról, a csillagokról és a világûrrôl beszélt a tanárnô.
Egyszer csak beesett a padba a szokásos, nagy ákombákomokkal írott levél. Istvántól érkezett, a hátsó padból. "Délután mozi. Trója ostroma. Mit ábrándozol, te ló?" Felnevettem és végképp lemondtam az írásról.
Otthon, ebédnél bölcsen hallgattam az esti fogadalomról. Gondoltam, hogy anyám is elfelejtette. A húgom azonban mindig beárult. - Na, muti, mit írtál? - kérdezte, és rángatta a kabátujjamat. Akkor hallottam meg a kerítés felôl a jól ismert füttyjelet. Ugrottam is, hogy na, én most megyek moziba! Anyám felemelte kezét és azt mondta: - Amíg meg nem írod, amit ígértél, nem mehetsz sehová!
Itt nem volt ellenkezés, hiába is könyörögtem volna. Hallottam a türelmetlen füttyjelet, láttam magam elôtt az égô Tróját. És rettenetesen el voltam keseredve. Egy pillanatig! A következô pillanatban ceruzát ragadtam és lázasan írni kezdtem. Gagarinról, a csillagokról, a tekergô meteoritokról, a Göncölrôl, a Fiastyúkról, Istvánról, és arról, hogy ez az egész dolog mégiscsak milyen nagyszerû. Negyedóra múlva készen voltam. Kezébe nyomtam anyámnak a papírokat, és rohantam az egyre türelmetlenebbül fütyülô Istvánhoz. Az utolsó pillanatban értünk a mozihoz, elértük a film kezdetét.
Így született meg bennem az újságíró!
Bereczki Károly
Kifestôskönyv
Vannak ilyen luvnyák. Érettek, mint a nyár. Az ország hatalmas ínségben senyvedett, és akkor jöttek ezek a harsogó színek és ezek a tébolyult illatok, lilában párállt a havas, borzongató volt a hegyek pompás gótikája, de a boltig nyolc kilométert kellett caplatni a lucsokban, és nem lehetett konzervet se kapni, vécepapírt csak rokonainak szervált a kövér boltos, a hátizsákban hozott élelem addig tartott, míg ki nem látogatott egy társaság Udvarhelyrôl, és ott nem ragadt a luvnya.
Fôzött kokojzateát, sütött rántottát, kevert puliszkát, szemvillanásból értették egymást. Kiült a fa alá egy szál kerek szalmakalapban, nézték, és csorgott a nyáluk.
Érinteni nem merte senki, a festô pedig szomorúan dolgozni kezdett. A vendégek eltakarodtak.
Tiszta röhej, hogy kijössz tájképezni Marosvásárhelyrôl, és aztán festesz tizenkét aktot errôl a luvnyáról.
A boltos, miért-miért, ki tudná, nemcsak vécepapírt adott, hat tekeréket, hanem felhívta a lány figyelmét, hogy kitûnô konyak is érik a raktár hátsó polcain, a luvnya belibbent, a konyak, guszta feles palackokban, felséges volt, egyet azonnal megbontottak, a többit magukkal vitték. Húsz éve porosodott ott az Isten háta mögött, a fenyôkúti faházban. Magas ára miatt nem kérte senki, a boltos késôbb elmondta, csak azért hozta elô, hogy végre megszabaduljon ettôl a tételtôl, nagyon unta már folyton átírni leltározáskor.
Azt a nyarat. A mûvésznek idônkint lemerevedett a dereka, és egyebe is. Azt mondták, egy ideg. És akkor ez tartott néha egész éjszakát is. És úgy oldották meg, hogy a lédi egyszerûen beleült, és aktivált, mint az alapszervezetben.
De a férfi nem telhetett be gyönyörrel. Azt élvezte, hogyan tobzódik fényes dárdájában a nô.
Luvnya, luvnya. Egy hajnalon eltûnt. A festô sokáig gyászolta. Nem dolgozott semmit, elcsángált messze a boronaháztól, hanyatt feküdt, és nézte az eget, mint Bolond Istók. Nem volt reggele, nappala, éjszakája.
A bárányfelhôk csipkéi között megvillant a luvnya mézarany alakja. Málnát szedett a vészben, anyaszülte kosztümjében, szerelemgödröcskéje villogott a vérpiros fényben.
A boltos huncut szemmel várta. Itt volt, tekert egyet a bajszán. Töltött fehérpálinkát, amitôl kiegyenesedik a vonat a kanyarban. Itt volt, mondta megint, hogy a mûvész úrban oldódott a szerencsétlenség.
- S hát mü ejsze hogy sógorok es vagyunk.
Évek múltán bejött valaki a mûtermébe, ellenfényben állt, azt hitte, a luvnya. Kiderült, alacsonyabb, csaknem molett, de a nézésében van valami, amitôl az ember felülne a bárányfelhôre.
Képet akar saját magáról. Jó, bólintott a mester; de a képnek ára van. S mondta. Hát azt ô nem tudná megfizetni.
Esetleg a barátja. Van egy barátja, aki rendôr. Elküldte. Ilyen mesével maradjon otthon a luvnya.
De a portré már mocorgott a vásznon, biztosan törvény, hogy másnap megint ott bájolgott. Jó, egyezett bele, de csak bugyin keresztül. Takarodj innen, üvöltötte képébôl kikelve a mester.
Nézem a portrét, érdeklôdöm a lányától, ismeri-e a történetét. Nem, hát honnan. Apa elvált Anyától, ô nagyon kicsi volt akkor, és hát Anyával maradt, elköltöztek, semmit sem tud Apáról meg a munkásságáról.
Ha nem, hát nem. A tizenkét aktról éppen hogy semmit. Azokat elvitte egy lelkész, aki ilyesmiket gyûjtött. Kicsempészte, és odakint sokszoros áron adta tovább. Ma jó kis vagyont érnek.
Katalógus? Az mi. A mûvész lánya elôbb kiállítást szeretne, aztán majd meglátjuk. Becsülje fel valaki hozzáértô személy, mi mennyit ér.
Ott az ál-luvnya portréja is. Bamba elégedettséggel vigyorog a világba. Mintha épp most csacsogná, hogy oké, de csak bugyin keresztül. Mint aki tudja: akkor is ott lesz az örökkévalóságban, mikor az alkotó végképp lemerevedett, s terméketlenül csak pihen, pihen, pihen.
Damján B. Sándor
Múlt pénteken fejezte be háromnapos munkáját a XXX. Tokaji Írótábor, amelyen kétszáz anyaországi és határon túli magyar író, költô, irodalomtörténész tanácskozott a nemzeti irodalom és a globalizáció összefüggéseirôl.
A táborlakók a zárónapon a tokaji kollégium mellett - a hagyományoknak megfelelôen - emlékfát ültettek, ezúttal Lakatos István költô emlékére.
Ezután Illyés Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a gimnázium melletti irodalmi parkban.
A táborzáró tanácskozáson Hegyi Imre alapító tag, Pomogáts Béla, Gál Sándor, Hubay Miklós és Székelyhídi Ágoston elevenítette fel a Tokaji Írótábor elmúlt három évtizedének legjelesebb értékeit, állomásait.
Valamennyien egybehangzóan megfogalmazták, hogy a tokaji táborok jelentôs szerepet játszottak 30 esztendô magyar irodalmának alakításában.
Székelyhídi Ágoston, a kuratórium elnöke átadta a tábor irodalmi díját, amire az idén a kurátorok György Attila erdélyi írót találták érdemesnek.
A három nap munkáját értékelve Pomogáts Béla irodalomtörténész, kuratóriumi tag az MTI-nek elmondta, hogy a háromnapos tanácskozás nagyon értékes és magas színvonalú volt.
Szavai szerint a körüljárt globalizáció és nemzeti irodalom kérdéskörének megvitatása igencsak aktuális volt, hiszen Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz, és bekerül abba az európai integrációs kulturális áramkörbe, amely az uniót átjárja.
Véleménye szerint az integráció Magyarország számára inkább hasznos lesz a nemzeti kultúra ügyében is, külföldi tapasztalatai alapján az európai integráció nemhogy ártalmára lenne a nemzeti kultúrának, hanem egyenesen megerôsíti.
- A csatlakozás azzal a lehetôséggel is jár, hogy kulturális értékeinket a korábbiaknál erôsebb pozícióban tudjuk az európai népek közössége elé vinni, irodalmunkat - ami eddig különösen hátrányban volt - jobban meg tudjuk ismertetni a nagyvilággal - mutatott rá.
Pomogáts Béla úgy vélekedett, hogy más területen a civilizáció és a globalizáció aggodalomra is okot adhat, hiszen ez együtt jár a silány értékvilág terjedésével, a sekélyesebb gondolkodással, a filozófia nélküli életérzéssel, értékcsökkenéssel, kulturális leépüléssel.
- Ez ellen viszont fel lehet venni a harcot - mondta -, már csak azért is, mert minden globalizáció nélkül is a kulturális álértékek világa elözönli a magyarországi kulturális piacot.
Az irodalomnak tehát jó értékeket kell létrehoznia, ehhez minden adott, kiváló tehetségû íróink, költôink vannak, akik a nagyvilág nyilvánossága elôtt is megállják a helyüket.
- Nagyobb központi szubvencióval kellene támogatni az irodalmat, ugyanis az államnak évente több mint 4 milliárd forint adóbevétele van a magyar könyvpiacból, enn