|
LIV. évfolyam 194. (15157.) sz. |
2002. augusztus 22., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A hét elején végzett ellenôrzés nyomán tegnap délben bezárták a nyárádtôi Transiltex Kft.-t, és mindaddig zárva marad, amíg tulajdonosai nem javítanak megfelelôképpen a munkakörülményeken.
A Transiltextôl múlt hét végén 10 munkásnô tett panaszt, mivel állításuk szerint a cég késlekedett a fizetésekkel. A helyszínen tartott vizsgálat nyomán kiderült, hogy a Transiltex alkalmazottai utoljára ez év márciusában írtak alá fizetési listát, és azóta kaptak ugyan pénzt, de ennek írásos nyoma nem maradt. A szóban forgó olasz tulajdonú céget korábban már többször ellenôrizték és két alkalommal feketemunka, egy alkalommal az alkalmazási papírok késedelmes letétele, egy alkalommal pedig a nem megfelelô munkakörülmények miatt róttak ki büntetést rájuk, összesen több mint 80 millió lej értékben.
Az ellenôrök a volt Avicola székhelyén mûködô olasz cég egyik csarnokában azt tapasztalták, hogy teljességel hiányoznak a mellékhelyiségek, a villanyárammal mûködtetett gépek nem voltak földelve és megfelelô villamossági engedély nélkül helyezték mûködésbe azokat. Ráadásul a legutóbbi ellenôrzés után a tulajdonos már másnap írásban közölte, hogy minden problémát megoldott. Lanfranchi Adriano és munkatársa a tegnapelôtti tárgyalásokon már azt mondták, inkább kifizetik a mintegy 500 milliónyi büntetést, csak ne zárják be a gyárat, ám a területi Munkaügyi Igazgatóság fôfelügyelôje, Carmen Vamanu, úgy döntött, a szóban forgó pénzt inkább a munkakörülmények javítására használják fel. Mint mondta, véget ért az úgynevezett türelmi idôszak.
Azokat a cégeket, ahol több ízben ugyanazért a kihágásért kell büntetést kiróni, könyörtelenül bezárják.
A Transiltexnél egyébként 55 alkalmazott dolgozott, embertelen körülmények közt. Közülük ketten mindenféle munkaszerzôdés nélkül, ráadásul volt közöttük egy 17 éves fiatal is.
Augusztus elsô felében a Területi Munkaügyi Igazgatóság ellenôrei 12, szerzôdés nélkül munkát vállaló személyt találtak, köztük 5 nôt és egy 18 év alatti fiatalt. Emiatt három cég esetében róttak ki büntetéseket: 50 millió lejt kell fizetnie az Euro Nico Transport Kft.-nek (6 személy), 50 milliót a Cotton Textilnek (5 személy) és 100 millió lejt az L.M. Claus Kft.-nek. Ez utóbbit immár harmadjára büntetik meg feketemunkáért, és ráadásul a tulajdonos, Lacatus Mihai fenyegetôzött és nehezítette az ellenôrzést. Végül a munkások a rendôrség munkatársainak nyilatkoztak. A szóban forgó idôszakban 34 céget ellenôriztek.
Augusztus 5. és 20. között 3 munkabaleset volt megyénkben: kettô a medgyesi Romgaz marosvásárhelyi kirendeltségénél, ahol Stupar Benjamin vezetô szondafúró megcsúszott és súlyosan megsérült, Rachita Alin szondafúró munkásnak pedig a bal szemébe szökött egy szilánk. Truta Nicolae a Mobexnél mesterként dolgozott és miközben ellenôrizte a gépeket, két ujját levágta. 2001-ben ebben az idôszakban 4 munkabalesetet jegyeztek.
Ülésezett a repülôtér vezetôtanácsa
Kedden délelôtt, amolyan vihar utáni helyreigazító, rendes gyûlést tartott a marosvásárhelyi repülôtér vezetôtanácsa. E tanácskozást július 11- én egy rendkívüli találkozó elôzte meg, ahol bizonyos elszámolási rendellenességekrôl számoltak be a repülôtér új utasfogadóját építô Comirinvest Kft. képviselôi. A 26 milliárd lejes beruházást kivitelezô cég adminisztrátorai bejelentették, hogy a köztük és a haszonélvezô közötti nézeteltérések miatt csak akkor hajlandók a megfelelô ütemterv szerint folytatni a munkálatokat, ha ezeket egy évre megelôlegezik, ellenkezô esetben nem számolnak el a befejezett munkákkal. Az említett júliusi ülésen a vezetôtanács kérte a haszonélvezôt - a megyei tanácsot - készíttesse el az elvégzett munkák leltárát és jelöljék ki a legfontosabb teendôket. A vezetôtanács tudomása szerint az idén mintegy 3,5 milliárd lej értékben dolgozott a cég, és mindössze 1,5 milliárdot fizettek ki. Igaz, az is kiderült, hogy olyasminek is nekifogtak, mint a meglévô épület javítása, ami nem volt az idei ütemtervben. Ezért a vezetôtanács javaslatára új munkabeosztást készítettek.
- Az a furcsa, hogy a megyei tanács az idénre 7 milliárd lejt utalt ki a repülôtér utasterének a bôvítésére, amibôl az idén kb. ennek a felét költötték el és a munkálatok is ilyen érthetetlen kifogások, akadályok miatt állnak, ami azt sejteti, hogy a felszín mögött más érdekek is húzódnak. Mert olyant ritkán hallani, hogy van pénz, van munka, s a rendelkezésre álló összeget nem akarják elkölteni, felhasználni idejében - vélte Csegzi Sándor alpolgármester, a vezetôtanács tagja.
Mindeddig sikerült az épületet pirosban felhúzni és befedni, csak a belsô simítások, szerelések maradtak hátra. Újabb gond merült fel az alumínium- és üvegburkolatú homlokzat befejezésével kapcsolatosan.
Ennek az elkészítését is felvállalta a Comirinvest, most azonban le akar mondani errôl, sejtvén, hogy ennek a megvalósítása túlnô a betervezett kereten.
Ennek a rendezése a repülôtér vezetôségére maradt, s úgy tûnik, az elôzôleg licitált kivitelezési értéknél akad olcsóbb megoldás is, bár ez már "a jövô zenéje", hiszen várhatóan csak 2003 elején adják majd át az új, nemzetközinek titulált utasfogadót. Természetesen, ha minden a megfelelô ütemterv szerint halad.
Mint lenni szokott, a megfelelô ember a megfelelô helyen a semmmibôl is jó üzletet csinál. Marosvásárhelyen két év óta figyelhetjük, hogy Core Cornel vaskezû vezetése alatt mint gazdagszik a Piacigazgatóság.
A 2000 elôtti évekhez képest, amikor is veszteséggel mûködtek a piacok, az új adminisztrátornak sikerült az utóbbi két évben milliárdokat bevételezni a kereskedôktôl. Világos, hogy a piacokat vezetni (a módszerekrôl most tekintsünk el) bomba jó üzletnek bizonyult.
Hasznos dolog a helyi költségvetést ilyen szépen gyarapítani, de tapasztalhatjuk, hogy a bevételezett összegekhez képest a beruházások nagyságrendje messze elmarad,és ahogy nemrégiben szóvá tettük, az annyit reklámozott rendteremtés nem járt sikerrel.
Kétes kinézetû és a tisztaságot nem kedvelô viszonteladók kínálnak, sokszor igen erôszakosan. Valamennyi piacon mûködnek szervezetten dolgozó tolvajok is, akik a pillanatnyi figyelmetlenséget kihasználva, diverziót keltve, a pénztárcák mellett a mobiltelefonok elemelésére szakosodtak. Az utóbbi eltulajdonítása mostanság a menô. Vagy az egyértelmûen valakiknek "dolgozó" szutykos gyerekek, akik a lopott árut a sarkon ajánlgatják.
Mindezek ellenére minap Core Cornel cáfolta, hogy mûködne a piacmaffia. Csak spekulánsok vannak - jelentette ki ártatlanul. Spekulánsok, akik a törvényességet biztosító termelôi igazolványok birtokában érinthetetnek. A piacfônök szerint nem tartozik hatáskörébe annak a kiderítése, hogy jogosan bocsátották-e ki a polgármesteri hivatalok az igazolványokat. Ezt egyéb szervek dolga ellenôrizni.
Ellenben a piacok adminisztrációjának kellene a harcot felvenni a csalókkal. Hogy mennyire hatékony, nem kívánjuk minôsíteni, elég annyi, hogy a mérleggel való csalás a leggyakoribb eset, naponta 2-3 megkárosított vásárló fordul az igazgatósághoz. A módszer változó, a különbözô nagyságú mágnest, a befôttesgumit "bevetve" csalják le a 10-20 dekákat. A kézi számológép a másik nagy lehetôség, a villámgyors számolást követni sem lehet. Utólag derül ki a turpisság. Valószínûleg több panasz is beérkezne, de sokan nem tudják, hogy a vásárolt árut meg lehet méretni a Piacigazgatóság mérlegén.
De Core Cornel váltig tagadja, hogy lenne maffia. Szerinte a spekulánsokkal szemben megoldást az jelentene, ha a tanács megalakítaná saját vállalkozását, vagy társulna egy erôs céggel, amely felvásárolná a terményeket, majd reális áron adná el. Vagyis konkurenciát teremtene a viszonteladóknak. Bár több ízben is javasolta, süket fülekre talált, pedig ezzel a módszerrel a piaci árakat 30-35 százalékkal lehetne leverni. Lehet vitatkozni a módszereket illetôen, de ideje lenne már az ígéreteket is beváltani: tiszta, civilizált és biztonságos piacokat teremteni Marosvásárhelyen.
Szent István király példaként áll elôttünk
Frissen öntött, még száradó talapzatra helyezték el Marossár-patakon a Miholcsa József szobrászmûvész által készített Szent István-szobrot. A kedd délutáni szoboravató ünnepségre számos helybéli és elszármazott gyûlt össze.
Az ünneplôket Köblös András alpolgármester köszöntötte, külön köszönetet mondva Miholcsa József szobrászmûvésznek, aki, bár nemrég költözött Marossárpatakra, munkáját, alkotását ajánlotta fel a község, közösség számára. Az alpolgármester Tamási Áron szavait idézve - "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - fejtette ki azon véleményét, miszerint a szobrászmûvész otthonra lelt Marossárpatakon. Felszólalásában megköszönte az ünnepség megszervezésében kifejtett munkáját a Sárpatakért Egyesület tagjainak, az RMDSZ és polgármesteri hivatal képviselôinek, valamint Kozma Béla kômûvesnek.
- Meleg szeretettel fogadtak Marossárpatakon, s nagyon sokan segítettek munkám során - mondta Miholcsa József - Szent Istvánban nem az erôskezû államalapítót látom elsôsorban, hanem azt az erôs hitû embert, aki hitével keresett és talált helyet nekünk itt. Ezért ábrázoltam Szent Istvánt úgy, mint az országalmát imádkozó kezei közt tartó királyt. A király vállán koronázási lepel van, azon hímzett lepel mására, amelyet felesége, Gizella készített neki - mondta a szobrászmûvész.
Gálfi Tibor tanító az augusztus 20-i ünnepségek fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy István király örök, követendô példaként áll elôttünk.
Pásztori Jenô volt sárpataki lelkipásztor István király tulajdonságai közül a más nemzetiségûek elfogadását és támogatását emelte ki. Véleménye szerint azzal bizonyíthatjuk legjobban kereszténységünket, ha szeretjük embertársainkat, a mellettünk élô embereket. Egy atyának gyermekei vagyunk, hangoztatta a lelkész, majd Bizalom címû saját versével zárta felszólalását.
Az ünnepi mûsort a Berekméri Huba által vezetett zenés csoport, a helyi Mini 7 és a hagyományôrzô csoport fellépése zárta.
Ôsz végén nyílik a Selgros Cash&Carry marosvásárhelyi üzlete. A létesítmény tulajdonképpen Ernye község területén helyezkedik el közvetlenül a Marosszentgyörgy felôli kijáratnál.
A Selgros Cash&Carry Kft. a német Fegro/Selgros csoport tulajdonát képezi, amely a Rewe Köln és az OTTO Versand Hamburg konszernek részvényeinek felét is birtokolja. Jelenleg a Selgrosnak Brassóban és Bukarestben már mûködik két üzlete, és idén ôsszel a marosvásárhelyi mellett újabb nyílik Bukarestben is. A tervek szerint a közeljövôben további 15 helyen kerül majd sor Cash&Carry típusú üzletavatásra.
A Cash&Carry típusú kereskedelem feltételezi, hogy a vásárlók ügyfél-igazolvánnyal rendelkeznek, amelyet a Selgros bocsát ki, cégek adatai alapján. A vásárlók ezzel térhetnek be az üzletbe, ahol élelmiszereket és nem élelmiszer jellegû termékeket egyaránt vásárolhatnak.
A megnyitásra kerülô üzletben mintegy 19.000 élelmiszer és 13.000 nem élelmiszer jellegû terméket kínálnak majd megvételre több mint 12.000 négyzetméteren.
Itt minden olyan terméket meg lehet majd találni, amelyek más Selgros-üzletekben megvásárolhatóak, ugyanakkor a marosvásárhelyi üzletben igyekeznek a helyi, speciális igényeknek is megfelelni.
A Területi Munkaügyi Igazgatóság fôfelügyelôje szerint nem mindegy, hogy ki és hogyan fogadja a hivatalába betérôket. Ezért úgy döntött, belsô szabályzatának része lesz, hogy alkalmazottainak elegánsan, közszemérmet nem sértôen kell öltözködniük, rendszeresen fodrászhoz kell járniuk. Az sem mindegy, hogy az iratokat milyen kézzel veszik el, így a megkövetelt napi smink mellett kéthetenként egyszer a hivatalba érkezik egy manikûrös is, hogy az alkalmazottak keze kifogástalanul ápolt legyen. Carmen Vamanu kívánatosnak tartja, hogy alkalmazottai ne járjanak nyitott szandálban és lábuk is ápolt legyen.
Csak aki nem ír, az nem ír el. Neveket például. Amikor egy tudósításban csaknem félszáz nevet kell helyesen lejegyeznie a riporternek, könnyû helyen áll az elírás, a tévedés. Ahol meg annyira magától értetôdônek tartják a szervezôk, hogy mindenki mindenkit ismer, hogy nem mutatkoznak be a beszélôk, dalolók, szavalók, nem jelenti be ôket a mûsorvezetô (sôt ô maga se mutatkozik be), ott többszörösen fennáll az elírás veszélye. Bosszantó azonban, ha olyan neveket téveszt el a tudósító, amelyek gazdáit maga is személyesen ismeri, sôt el is beszélgetett velük. Ilyen esetben nincs pardon. Ezért teszi közzé a hétfôi hármasfalusi riport szerzôje Csonta Ferencnek és Csont Gyulának a nevét. Ismerve József Attilának ezt a sorát: Tudod, hogy nincs bocsánat. Esetleg arra számítva, hogy... (De az ott áll a címben.)
Beadvánnyal fordulnak a kormányhoz
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége beadvánnyal fordul a kormányhoz, amelyben kéri, hogy 2003. március 31-ig számolják újra a most folyósított nyugdíjakat, és 2002. október elsejétôl emeljék meg azokat, amelyek nem érik el az átlagos bruttó bért. A szövetség azt követeli, a nyugdíjak újraszámításánál vegyék figyelembe a szakmai felkészültséget, a ledolgozott idôt, a beosztást. Ugyanakkor kérik, hogy a nyugdíjak kiegészítésénél tartsák szem elôtt a gyógyszerek, alap-élelmiszerek, szolgáltatások árának valós emelkedését. Ahhoz, hogy a beadvány elérje célját, megyénkbôl több mint 20.000 nyugdíjas aláírására van szükség - tájékoztatott Hasasiu Ioan, a Nyugdíjasok Szakszervezetének megyei elnöke, aki ezúttal felkéri a nyugdíjasokat, hogy aláírásukkal támogassák a beadványt. Az érintetteket a Nyugdíjasok Szakszervezetének székházába - Marosvásárhely, Cuza Voda utca 22. szám, 15-ös terem - naponta 8-13 óra között várják.
Különösen az élô beszédben gyakori az a fajta nyelvhasználati vétség, amely kétféle mondatszerkezet tudatunkban való összevegyülésébôl ered. Hasonló keveredés az alapja egyik ritkább szóalkotásmódunknak.
Csakhogy ilyenkor nem két szerkezet, hanem csupán két szó hangteste keveredik össze. Gondoljunk a gyakran emlegetett ordibál szavunkra, mely az ordít és a kiabál szavakból keveredett össze.
A szerkezetvegyüléseknek számos típusuk, megnyilvánulási formájuk van az egyszerû vonzatkeveredéstôl a legbonyolultabb mondatátszövôdésig. Kettôs szerkesztettségük nem tudatos törekvésnek az eredménye, s nem stiláris célokat szolgál, hanem egyszerûen gondatlanság, figyelmetlenség következménye, durva nyelvi hiba. Legnagyobb részük teljesen egyedi, alkalmi jellegû. Szemléltetésül bemutatok néhányat, mégpedig oly módon, hogy felemás jellegük, kettôs szerkesztettségük is kitûnjék. Ezért a bemutatott példák után zárójelben azt is mindig feltüntetem, hogy nagyjában mely mondatok, szerkezetek keveredésébôl született a hibás szöveg.
Az együttes minden egyes tagja kitûnô zenészekbôl áll (az együttes minden egyes tagja kitûnô zenész + az együttes kitûnô zenészekbôl áll); Nekifogott a vázlat elkészítéséhez (nekifogott a vázlat elkészítésének+ hozzáfogott a vázlat elkészítéséhez); Mielôbb le kell vonnunk a tennivalókat (mielôbb le kell vonnunk a tanulságokat + mielôbb meg kell határoznunk a tennivalókat); Kérjük kedves vendégeinket, hogy étkezési jegyüket átvehetik (kérjük kedves vendégeinket, hogy étkezési jegyüket vegyék át + tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy étkezési jegyüket átvehetik)
A szerkezetvegyülések között akadnak olyanok is, amelyek nem tekinthetôk ennyire durva hibának, s nem is teljesen alkalmiak.
Az igényes nyelvhasználatban azonban az ilyeneket is kerülnünk kell. Néhány példa ezek szemléltetésére: Természetesen, hogy mindenki ott lesz (természetesen mindenki ott lesz + természetes, hogy mindenki ott lesz); Unottan keresztülnéztek fölöttünk (... keresztülnéztek rajtunk + ...elnéztek fölöttünk vagy a fejünk fölött); Válaszával már sejtetni engedte a megoldást (... már sejtette + már sejteni engedte).
Újabb jelentés készült az elkezdôdött nagyszabású ellenôrzés múlt heti eredményeirôl. Mint arról már korábban írtunk a prefektúra vegyes ellenôrzô bizottsága más illetékes szervek ellenôreivel közösen már hetek óta járja a megye összes községét.
Legutóbb Marosszentkirály, Mezôpanit, Bátos, Kozmatelke, Tekeújfalu, Nyárádszereda, Hodos, Csíkfalva, Alsóköhér, Alsóbölkény, Alsóidecs és Magyaró községek kerültek sorra. Az ellenôrzéseket követô jelentésekbôl kiderül, hogy a legnagyobb gondot a szeméttárolás és a vízszennyezés okozza. Marosszentkirályon például a Ricardi Kft. gépjármûparkjának teljes felülete jóformán szemétteleppé változott, amelyet még súlyosbított a gépolajak folyása is. A hulladékokat az esôvíz a közeli patakba vitte, ezáltal szennyezve a vizet. A céget felszólították, hogy még ezen a héten oldja meg ezt a problémát. A polgármesteri hivatal pedig egy hónap alatt dögkutat kell építtesen. Hasonlóképpen egy hónap alatt kell a háztartási hulladékok tárolásánál és a dögkút környékén tapasztalt hiányosságokat pótolni Mezôpanitban. Az ellenôrzések során szokatlan jelenséggel is találkozhatunk a legutóbbi jelentésben: egy céget, a mezôpaniti Therézia Kft.-t pozitív példaként állítják a közönség elé, mivel a szóban forgó tejfeldolgozó kisüzemben "példás rend és tisztaság tapasztalható".
Bátoson 1500 liter illetve 500 kg vegyszert találtak a község különbözô pontjain, amelyeknek megfelelô tárolásáról mihamarabb gondoskodni kell. 500 kg azonosíthatatlan vegyszert találtak Tekeújfaluban is, amelyet a központi raktárba szállítanak. Ugyanitt olyan vállalkozásra bukkantak, amelyben 2000 szárnyast tenyésztettek mindenféle engedély nélkül. Kozmatelkén egyetlen gond van, ám az nem elhanyagolható, az ott lakók a község területén áthaladó mindkét patak mentén eldobálták a háztartási szemetet. Ennek eltakarításában a polgármesteri hivatal segítségére sietnek a vízügyi szakemberek is. Két hónapos határidôvel kell dögkutat létesíteniük a nyárádszeredai, csíkfalvi, valamint a hodosi polgármesteri hivataloknak és mindhárom községben a továbbiakban meg kell szüntetni a vízszennyezési forrásokat. Nem menekültek meg Alsóköhér, Alsóbölkény, Alsóidecs és Magyaró polgármesteri hivatalai sem. Mindahányuknak a már létezô mellé újabb dögkutat kell építtetniük, meg kell tisztítaniuk a folyó, illetve patakmedreket és a község területén levô vegyszereket ôrzött, biztonságos helyen kell tárolniuk.
A prefektúra és az érintett intézmények szakembereibôl alkotott négy ellenôrzô csoport ezen a héten újabb községekbe látogat és az ellenôrzést végzô felügyelôk különös figyelmet fordítanak az "Egy tisztább Romániáért" program betartására, valamint ehhez kapcsolódóan a szeméttárolók állapotára, illetve a szemételhordás megszervezésére, a vegyi anyagok tárolásának biztonságára, és úgy általában a tisztaságra. Ugyanakkor megvizsgálják, hogy a községek milyen mértékben vannak felkészülve az árvizekre. Nem marad ki azonban a birtoklevek kérdése sem.
- A Marosvásárhelyi Napok mintájára úgy szeretnénk rendezvényeket szervezni a városban, hogy a gazdasági jellegû megnyilvánulásokat összekötjük kulturális eseményekkel, így megpróbáljuk az egyik kiadást a másik jövedelmével fedezni - mondta Csegzi Sándor alpolgármester, a hét végén a marosvásárhelyi várban megrendezendô kézmûves-kiállítás és - vásár egyik szervezôje.
A vásár a Bolyai Világtalálkozót egészíti ki, teszi színesebbé. Még volt a várban hasonló népmûvészeti rendezvény, de a városgazdák szándéka, hogy ezután évente legalább egyszer - turisztikai látványosságként is - bemutatkozzanak a környék s az ország más vidékeinek hagyományôrzô kézmûves mesterei. Eddig 14 Maros megyei alkotó - Marosvásárhelyrôl, Náznánfalváról, Hodákról, Vajdaszentiványról, Mezôfelébôl, Kendrôl - jelentkezett be. A tegnapi összesítés alapján 18 más tájegységet képviselô népmûvészt is várnak. Az elôrejelzések szerint többek között lesz máramarosi, suceavai, falticeni-i, korondi kézmûves mester, de a listát még nem zárták le. Az elképzelés szerint a sátrakat a vár sétányaira, vagy ha a tér nem elég, akkor a bulevárdra helyezik el. A kiállítás házigazdája a Pro Expo Kft., a "betevô falatot" pedig kizárólag a Leo Kft. biztosítja.
A polgármesteri hivatal mellett a rendezvény lebonyolításában közremûködik a Marosvásárhelyi Rádió is, a színpadi mûsort, a zenei hátteret szervezi meg. Az elképzelés szerint mindennap 18 órától a színpadon népi együttesek lépnek fel. Hogy kik, ez még a tegnapig nem dôlt el. Az alpolgármester mindenesetre hangsúlyozta, nem zsibvásárt óhajtanak, nem engedik meg, hogy a pattogatott kukorica-, a tökmag- és a bóvliárusok felüssék majd sátraikat.
A népmûvészet iránt érdeklôdô marosvásárhelyiek tehát augusztus 23-án, pénteken 12 órától vasárnap délig látogathatják majd a várban a kézmûvesvásárt.
Kisebbségi fesztivál Segesváron
Ma 15 órától a segesvári Vár téren hivatalosan megnyitották a második kisebbségi fesztivált, amelyet az Interetnikus Ifjúsági és Oktatási Központ szervez a köztájékoztatási, közmûvelôdési, valamint az ifjúsági és sportminisztérium támogatásával.
A Romániában élô 19 etnikum közül csak a csehek és szlovákok nem jönnek el, a többiek valamilyen formában képviselik kultúrájukat. Az elôzô évi rendezvényhez hasonlóan három helyszínen, a Vár téren, az Óratorony elôtt és a Sigma téren felállított színpadokon különbözô néptánc- és népzene- együttesek lépnek fel, program szerint. Pénteken 15 órától, szombaton és vasárnap 10 órától 19 óráig - 13 és 15 óra közötti ebédszünettel - lesz mûsor a várban, míg a Sigma téren 20 órától 0.30-ig "bulizhatnak" a résztvevôk egyórás folklórmûsorral, illetve romániai könnyûzene-, pop-, folk- és rockegyüttesek koncertjén. Ez alkalommal egy francia kabarészínház elôadásait is láthatják majd az érdeklôdôk. A kisebbségek közül megemlíthetjük a magyarokat, szászokat, albánokat, ruténokat, örményeket, arománokat, cigányokat, svábokat, olaszokat, görögöket, zsidókat, ukránokat, lipovánokat, horvátokat, tatárokat, szerbeket, bolgárokat, akik elhozzák majd táncaikat, zenéjüket Segesvárra.
A kultúrmûsorok mellett a Segesvár szállodában és a polgármesteri hivatalban társadalmi, politikai tanácskozásra, kerekasztal- beszélgetésekre is sor kerül. Ezeken többek között szó lesz az etnikai alapon való kirekesztés felszámolásának stratégiáiról, az önkirekesztésrôl és a társadalmi sértettségrôl, a kisebbségi ifjúsági szervezetek szerepérôl az etnikumok életében, a vegyes családok helyzetérôl, szerepérôl Románia EU- integrációs törekvésében, a kisebbségek sajtóvisszhangjáról, ezenkívül érdekesnek ígérkezô elôadások lesznek a romániai zsidóságról és az ukránok történetérôl.
A konferencián résztvevôk ma délután esedékes érkezését követôen, este 7 órától nyitóünnepéllyel veszi kezdetét Szentgericén a XXVI. alkalommal megrendezendô Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, mely az erdélyi unitárius és más felekezetû szabadelvû vallásos fiatalokat tömöríti szervezetté, illetve a Szentgericei Unitárius Egyházközség közös szervezésében zajló, változatos programmal bíró, négynapos egyházi eseményre mintegy négyszáz érdeklôdôt várnak. Mint megtudtuk, az augusztus 22-e és 25-e között zajló konferencia témájául az unitárius hitelvek és eszmerendszer alaptételei szolgálnak.
A mai nyitóünnepély programjában - távirati stílusban csupán - istentisztelet - ünnepi szónok a torockószentgyörgyi Koppándi Botond lelkész, az ODFIE egykori alelnöke -, elnöki megnyitó, a meghívottak köszöntése valamint üdvözlô beszéd szerepel, közlik a konferencia munkarendjét, majd kopjafát avatnak. Ez alkalommal tart beszédet dr. Szabó Árpád püspök. Késô este a vendéglátók ifjúsági néptánccsoportja lép a fiatalok elé. A konferencia nyitónapja táncházzal zárul.
Pénteken 10-10.30 óra között áhítat, majd a résztvevôk két elôadást hallgathatnak meg az unitárius hitelvek és eszmerendszer alaptételeirôl, aztán kis csoportos viták lesznek. Délután 4 és fél 8 között kerül sor az ODFIE 2002. évi küldöttgyûlésének elsô ülésszakára, melyen alapszabályzat- módosítást eszközölnek és az ülésszakkal egy idôben ki-ki lelki gyakorlaton, különbözô sporttevékenységeken, népi játékokon vehet részt, kedve szerint.
Este 9 és 11 óra között a Fûszál együttes mûsora következik, tábortüzet is terveznek, a szentgericei fiatalok vidám jeleneteket mutatnak be. Szombaton délelôtt az elôzô napihoz hasonló a program, délután 4 órától este 7-ig a választmány és a különbözô egyházköröket képviselô csapatok között rendeznek összetett mûfajú vetélkedôt. Este magyar tánczenével szórakoztatja a fiatalokat a Jánosi együttes, 11 órától pedig Role-koncert. 25-én, vasárnap délelôtt fél 12-tôl du. 1 óráig tart a záró istentisztelet, a konferencia munkálatainak értékelése valamint a zárónyilatkozat elfogadása.
"Az ember, aki felismeri az igazságot, nem teheti, hogy ne akarjon jót."
11 óra - Ünnepi fogadás a díszteremben: 50 éves érettségi találkozó (kórusmûvek, orgona, szavalatok)
12 óra - Novák József címerkiállítása, megnyitja Tófalvi Zoltán
Fotókiállítás: Molnár Zoltán, Egyed Ufó Zoltán
Népismereti faragókör kiállítása: Bandi Dezsô
12.30 óra - Az iskolamúzeum megnyitása: Keresztes Gyula
17 óra - Ünnepi szabadtéri mûsor az iskola udvarán
Mûsorvezetôk: Bodolai Balázs, Veress Viktória
Bemutatkozás - Transz Bolyai Rádió
Versenytánc - Dance Art - Sporttánc klub
Néptánc - Napsugár együttes, zene: Sinkó András, Bôr Gyula, Marton László
Latin táncok - Dance Art: Negodaico Olga, Ugron Nándor
Együttesek: Dentes, After Midnight, Téglagyári Megálló
17 óra - Sportvetélkedôk - volt és jelenlegi tanárok és diákok
Tornacsarnok, sportpálya, kis tornaterem
17 óra - Nemzetközi Bolyai-vetélkedô döntôje
Kultúrpalota -Tükörterem (zárt körû)
9.30 óra - Ökumenikus istentisztelet. Ünnepélyes megnyitó
11 óra - Ünnepi emlékkép - Kovács Zoltán
12 óra - Városnézés, az iskola és Bolyai-nevezetességek bemutatása diákok vezetésével
12 óra - Osztályévfolyamok találkozója
16 óra - Bolyai János-kiállítás megnyitója a Teleki Tékában
16.30 óra - A Bolyai család történetébôl - Spielmann Mihály elôadása - az iskola dísztermében
17 óra - Érdemoklevelek átadása - Mátyás Zoltán - díszterem
19 óra - Díszmûsor - Kultúrpalota
Fellépnek: Kilyén Ilka, Kôvirág együttes, Gruppenhecc; Vezényel: Csíki Ágnes; Molnár Tünde - orgona; Református Kollégium kórusa
21 óra - Zsibongó az udvaron - Téglagyári Megálló
10.30 óra - Emléktáblák koszorúzása - Kiss József
11 óra - Díszterem névadó ünnepsége - dr. Kiss Elemér
11.30 óra - A tornacsarnok és a sportpálya névadó ünnepsége - Klósz Bálint
12 óra - Koszorúzás - iskola, Bolyaiak tere, Bolyai János-emléktábla
13 óra - Emlékezés az elhunytakra, ima - Csáky Károly
Református temetô
Nem voltam mostanában Kézdivásárhelyen. Csak egy ott szerkesztett lap, a Székely Hírmondó egy friss száma jutott el hozzám. Bevallom, eddig nem ismertem. Ez persze nem mentség, hiszen a bombayi magyar nyelvû indiai-pakisztáni napilapot sem ismerem, holott annak lennie kell, mert mindenütt beszélik nyelvünket széles e világon. És ebben bizonyára a magukról megfeledkezett hind-pakisztán szurkolók a csaló gyephokibírót lemagyarozzák. Mert azt olvasom a Casuneanut zavarja a magyar himnusz címû bûnügyi rovatban betördelt cikkelyben, hogy "a médiák képviselôi megpróbálták ismertetni a valóságot a kormánypárt képviselôjével (ti. Casuneanuval), közölve, hogy nem Magyarország, hanem a magyar nemzet himnusza hangzott el". Eddig semmi baj, sôt a pontosítás fontos és elengedhetetlen volt, ám ami tovább jô, az már nem ilyen világos, ui. "emellett a pályára bedobált sörösdobozok célpontjai nem a román játékosok, hanem a bírók voltak, s a »szégyen rátok, cigányok, cigányok« bekiabálások is a játékvezetônek szóltak", mondták a médiákok.
Mi derül ki ebbôl? Az sajnos nem, milyen mérkôzésen találkozott Sepsiszentgyörgyön a Herz-FTC Románia nôi válogatottjával. (Kézilabda? kosár? avagy teke volt?)
Kiderült viszont, hogy bôven volt sör és kitûnôen céloznak a közönség tagjai is, roppant kulturált viselkedésrôl téve tanúbizonyságot. De ne húzzuk az orrunkat, hallom a feddést máris, hiszen az angolok vagy kolumbiaiak sem különbek, hát még az FTC otthoni szurkolói.
Megtudom még, hogy az újságírók, akiket most a sajtóregulák is sújtanak igaztalanul, védelmükbe veszik a közönséget, mondván: a csúfolódás nem az államalkotó nemzetnek, nem a hazai válogatott nácionáléjának szólt, hanem az ismeretlen nemzetiségû játékvezetôknek, akik - ezek szerint - mégiscsak cigányoknak tekintendôk. Márpedig cigánynak lenni e közönség szerint (is) szégyen, gyalázat, megvetendô, elítélendô dolog. Hiszen nem kitüntetôleg mondták, ez a tudósítás objektívnek álcázott hangvételébôl, a tények szüredékébôl is kiviláglik.
Ezenfelül az is megtudható, hogy Kiss Edit újságíró és a média más képviselôi még mindig a sûrû feudalizmusban élnek, hogy más, f betûvel kezdôdô diktatórikus ideológiát, izmust ne mondjunk, s abszolút tiszta lelkiismerettel mentenék fel a cigányozókat, ui. ezt rikoltani felmentô erejû bizonyíték Háromszék és az Európa Tanács elôtt.
A mondott hivatalos úr pedig pénzügyi vizsgálatot indít a klub ellen, neki fel sem tûnik a cigányozás. Miközben pártja már az egyesült Európába loholna.
Anginás izgalommal várjuk, mikor írnak majd védôbeszédet a romairtásról, kis örmény- és/vagy zsidóüldözésrôl, valami csámcsogni való heccrôl, mondjuk a lipovánok, demokraták ellen.
Csak aztán ne tessék csodálkozni, ha pl. a roma bûnelkövetôk száma növekedni fog a megyében.
A legcsodásabb az volt, mikor az esôben elvonult elôttem a rövidnadrágos, szandálos apuka, vállán pindurka kislánya, kislánya fölött színes esernyôje. Háromszintes fotócsemege. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok fényképezni, járnám a várost reggeltôl estig, nyakamban a masinával - most már nem is kell nyakba venni, a kis digit elfér a tenyeremben -, bámészkodnék naphosszat, lesném a fény- árnyék múzsáját, lopnék morzsikát asztaláról. Nem ebbôl élnék, ebbôl csak táplálkoznék.
Ha Marx József élne, havonta nyitna fotótárlatot.
Elcsitult augusztus elsô felének zuhatagos átka, az égi derû ismét olyan, mintha kék ruhás lányok sétafikálnának a Maros víztükrének közepén, reggel köd volt, "Nagy-feneköd!" - "Nekömete?", megbukott a hiedelmem, hogy ha reggel köd, akkor egész napos szép idô, elindultam ködben, meg is áztam nyomban. Most fellélegzett a táj, beszélget magával a város, elmúltak a kora reggeli alkoholisták, rég túl vannak elsô kávéjukon a szorgos dolgozók, most jönnek kávézni a vállalkozók, az alkalmi árusok, a gáborok, a lötyögôk, a jobb lányok, a (bibliai értelemben alig ismert) családanyák, a hamburgerzabálók, a lapokból tájékozódó tucatpolgárok, akik mindig idehaza töltik szabadságukat, délelôtt felkészülnek, délután meg híg fröccsökkel és tocsogó sörökkel árasztják a dumát, beszélget magával a város, többféle vonulás van, de nekem ez tetszik, amint a Déli Kapu felé irányul a Dombról jövôk serege, Marosvásárhelyen is él még, miként a többi erdélyi kisvárosokban, a fôtérre igyekvés vágya, sôt ösztöne, ahogy a teknôcök a tenger felé, úgy vonul a vásárhelyiek tömege délelôttönként - az egyébként már csak épületeivel úgy-ahogy idegnyugtató - fôtér irányába, hogy ott aztán mitiscsináljon.
Szép kis semmiket, apró pótcselekvéseket, elintézni úgymond ezt meg azt. Apu, de hidd el, becsszóra, itt vagyok, mindjárt lemerül a mobilom, ha nem sikerül elintézned a vízumot, szököm a turbinába. Hát mit tegyek, hová legyek? Kétségbeesve nyomja a rizikófaktort atyjának, közben a haver ágyéki verôerét simogatja. Kókakólás capriccio.
Nekem külön stúdiófalam van. Akvárium is, falán belül magam úszom, kívülrôl kevesen láthatnak, aki mégis, kedvesen integet, kíváncsi is meg irigy is, hogy nicsak, nicsak, micsoda dolga van ennek, féldélben már sörrel hûti képzeletét, én a kívül parádézókat viszont életnagyságban és életkicsinységben szemlélem, jön az oldatlan fûzô szindrómájával küszködô öregúr, minduntalan bal cipôjére sandít, egy óvatlan pillanatban kirúg, a piros kukát találja, hallom a BBC-t, közvetíti a szisszenést is. Déli húzás a fôtérre, öreg tanár megfogyva bár, de törve is, világjáró kabarészínész sortban, folytatja álmát, áldaná meg Kalkuttai Teréz Anya, behúzott hasú lotyó, lottyadt pocakú hivatalnok, hegyes mellû ikerlányok teniszütôvel, motyogó alkoholista és lihegô postáslány, nála meg a levél vagy ahhoz hasonló másfél mázsa kivinnivaló, üde hölgyek frissen mosdva, illatfelhôben, manökensántálással, mobilos nagyzsebû legények, harsogó vidékiek, véletlenül nem a komát szólították éppen le, a promenádon túl, a második síkban méltósággal fékez a szemafor fényparancsa szerint a kocsisor, mennyi az új, a korszerû gépkocsi, muramista, szaporodik az emeletes turistabuszok száma, a Dózsa útról csak a közepét felszántó tank és a zuhanóbombázó hiányzik, mennyi kielégült és kielégítetlen pofa, mennyi sóvár tekintet, mennyi elszúrt élet, elrontott hangulat, mennyi keserû gondolat, és milyen nagyszerû csajok vágják csak úgy, né, taxiba magukat, hogy majd csak valahova.
És azok a nájszitáskás, öntudatos üzletasszonyok. Ennek a világnak kétségkívül ôk a bálkirálynôi. Vonzóak, délcegek, csábosak és tiszteletet parancsolók, tôlük aztán a koldus se alamizsnát.
Felmarkolom kedvenc lapjaimat, van, aki itt hagyja, van, aki ideadja, megszámolom a pénzem. Itt tizenkettôegész- ötszáz a korsó, maradt harminc pénzem. Kettô jut a köv. stációra. Ki van ez számítva. Elvonulok, mintha csak lusta dzsunkával, álmos tutajjal. Az akvárium nélkülem nem mûködik. Jön már a holnapi hétköznap, új (new) dél, kocsik, kutyák, koldusok, közlekedôk. Annyi illat és annyi szag és közben sok csokor bûz: a kombinát promója.
Érdekes, míg a világegyetem tágul, a fôtér érezhetôen zsugorodik. Ahol Oláh Tiborhoz meg Kabós Évához kellett, míg éltek, bekanyarodom. Tudom, mi vár.
A sörkertben a legfelsô teraszról ilyen idôben látni csak jól az Istent.
A Maros Megyei Múzeum szeptemberben folytatni szeretné a marosvásárhelyi várban 1999-ben megkezdett ásatásokat. Amint lapunknak Soós Zoltán, középkorra szakosodott régész elmondta, az eddigi ásatások nyomán talált leletek arra utalnak, hogy a város helyén levô legrégebbi település a XII. század elején jött létre.
A további cél: az egykori ferences kolostor nyugati szárnyának felkutatása illetve a keleti szárny bontásának folytatása.
Az ásatások csak akkor kezdôdhetnek el, ha a megyei tanács biztosítja a szükséges összeget, ami egy hónapos idôszakra, intenzív ásatás esetén (20 fôs csoporttal) 80-90 millió lejt jelent.
Daniela Bartos egészségügyi és családügyi miniszter
A kérdésre, hogy miért nem elég a kórházak számára az egészségbiztosítási alapokból juttatott pénz, a szakminiszter a nyugati példát hozta fel mentségül: míg a régi, bejáratott biztosítási rendszerrel mûködô országokban az egészségügyi közellátás csak egy bizonyos mennyiségû és színvonalú szolgáltatást biztosít ingyenesen, romániai viszonylatban a legdrágább kivizsgálást és beavatkozást is elvégezték, anélkül, hogy ebbôl a rendszernek valamilyen bevétele lett volna. Ezért emelkednek a költségek olyan szintre, amit a biztosítási alapokból lehetetlen idôben törleszteni.
A helyzet "rendezése" érdekében a minisztérium szándéka az, hogy a költséges kivizsgálások, beavatkozások, kórházi kezelések esetében bevezesse a várakozási listát, valamint a magánbiztosítási rendszert, s így akinek nincs türelme várni, és van pénze fizetni, az megvásárolja az egészségügyi szolgáltatást a magánbiztosítótól, s szabadon hagyja a helyet azok számára, akik nem tudnak fizetni. Az idei évtôl bevezetik az országos nyilvántartási jegyzékek napirenden tartását betegségcsoportonként. Már elkészült a cukorbetegekrôl, s az AIDS-eseknél ellenôrzik az adatok pontosságát.
A biztosítási rendszer utolsó állomását a kórházak privatizálása képezi. Ezt kísérleti jelleggel három fôvárosi egységben próbálják ki. A Colentina kórházban haszonbérbe adják a laboratóriumi, valamint a röntgen- és képalkotási szolgáltatásokat, az úgynevezett 9. kórházban a mosodát és a konyhát, a Polizu kórházban pedig egyes szárnyakat magánosítanak, ahol fizetett szolgáltatást nyújtanak a betegeknek. E kísérleti jellegû átalakításokra világbanki tanácsadással kerül sor. A minisztérium tervei szerint a fürdôgyógyász szakorvosok azoknak a turisztikai cégeknek a szolgálatába kerülnek át, amelyek privatizálták azt a fürdôvállalatot, amelynek keretében a szóban forgó orvosok mûködnek.
A kérdésre, hogy mi lesz az országos szinten megszüntetett sok ezer kórházi ággyal, a miniszter asszony elmondta, hogy azokat a Munkaügyi Minisztériumnak engedik át, és ott a szociális eseteket fogják ellátni. 2003-tól megyénként legalább két ilyen jellegû kórház mûködik majd, amelyek a számítások szerint hozzájárulnak a beutalások 15-30 százalékkal való csökkentéséhez.
Készülôben van a DRG-terv is, ami azt jelenti, hogy a diagnózis szerint utalják ki a betegenként járó pénzt a kórházaknak, azaz azonos diagnózisért minden kórház azonos mennyiségû pénzt kap, amibôl Daniela Bartos szerint kiderül, hogy hol kezelik a leghatékonyabban a betegeket, és hol pazarolják a pénzt. A 23 kórházi egységben végzett kísérletet jövôtôl kiterjesztik az egész országra - nyilatkozta az egészségügyi miniszter.
Nem hizlal a zsíros étel, ha sikerül egy géntôl megszabadulnunk. Az öröm azonban korai, hiszen e gén hiánya nemcsak a pocakra hat, hanem a bôrre és a szemre is, sajnos, negatívan. Az amerikai Wisconsin Egyetem kutatóinak az egereknél sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, amelynek a kiiktatása lehetôvé teszi, hogy az állatok zsíros táplálékot fogyasszanak, anélkül, hogy elhíznának, vagy cukorbetegség alakuljon ki náluk. Mint a kutatások vezetôje, James Ntambi professzor elmondta, a felfedezés révén lehetôvé válhat olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek az embereket is megvédhetik e két veszéllyel szemben. Az Amerikai Tudományos Akadémia közlönyében közölt kutatási eredmények szerint az SCD-1 nevû gén eltüntetése megóvta az állatokat bármiféle súlyfelesleg kialakulásától, noha a kísérletek végzôi igazán mindent megtettek azért, hogy hízzanak az egerek. Az SCD-1-es gén egy enzim gyártásában játszik kulcsszerepet, amely a zsírsavak termeléséhez szükséges. A gén hiányában a fölösleges zsír egyszerûen lebomlik, a szervezet elégeti. Az SCD-1-es gén megfelelôjét az embernél is sikerült megtalálni, s Ntambi professzor kutatócsoportja most a gén mûködési mechanizmusát próbálja pontosan feltérképezni. Egyelôre problémát okoz, hogy a kísérleti állatoknál a gén elpusztítása nem kívánatos komplikációkat, bôr- és látásproblémákat is okozott.
Aki beteg - gyógyszerre szorul. Ám hogy elérje a patikaszer a kellô hatást - és se többet, se keveseb- bet -, ahhoz be kellene tartanunk az elôírásokat. E téren azonban nincs mivel dicsekednünk.
Orvosi körökben közszájon forgott az a történet, amelyet egyik kiváló kollégám közölt az Orvosi Hetilapban: "Hajdani rendelésemen bejött hozzám régi "sokbajú" betegem és felháborodottan közölte, hogy legutóbb nem a megszokott gyógyszereit írtam fel neki. Arra a kérdésemre, hogy ô ezt honnan tudja, azt válaszolta: nézze doktor úr, én minden reggel bedobom a WC-be az ön gyógyszereit, lehúzom s azok szépen, annak rendje és módja szerint lemennek a csatornába. Ezek az új gyógyszerek meg még órák múlva is ott úszkálnak a kagylóban, a víz tetején és az ördögnek sem akarnak lemenni!"
Úgy látszik, nem csak a könyveknek, de a gyógyszereknek is megvan a maguk sorsa...
Nem új felfedezés, hiszen a statisztikák évrôl évre bizonyítják, hogy nagyon sok gyógyszert fogyasztunk. Betegeink házipatikájában rengeteg a felhalmozott, el nem fogyasztott orvosság. Ezt az esztelen pazarlást a gyógyszerárak emelésével soha nem lehet megszüntetni. Remélem, hogy közeledünk ahhoz az állapothoz, amikor mi, orvosok csak a valóban szükséges és legszükségesebb gyógyszereket írjuk majd és betegeink azokat az elôírt adagban szedik és valóban beszedik.
A másik gond az orvosságok szokásos és orvos által elôírt adagolásának önkényes megváltoztatása. Hányszor halljuk: "a szomszédasszony ebbôl hármat is szed naponta, nekem miért kell csak egyet bevennem? Vagy: "teljesen jól érzem magam, ezért most ezt a gyógyszert néhány hétig nem szedem." Az ötletszerûen, találomra, véletlenül, össze-vissza szedett orvosság, már nem gyógyszer többé, jó esetben csak hatástalan, tragikusabb esetben pedig méreg.
Saját praxisomban történt: magasvérnyomás- betegségben szenvedô betegem kiegészítô terápiaként vízhajtó tabletta szedésére szorult. Találkozásunk után néhány nappal, sürgôs hívás során láttam újra. Izomgörcsei voltak, nyelve száraz, fehér, bôre ráncos. A kiszáradás állapota volt észlelhetô. Kérdésemre kiderült, hogy a vizelethajtó gyógyszerét tévedésbôl, az elôírt napi egy tabletta helyett naponta háromszor két tablettás adagban szedte. Szerencsénk volt, mert megúszta az ilyenkor nem ritka, életveszélyes ritmuszavart.
Azt hihetnénk, hogy egy árva tablettát már csak be tudunk venni, nem olyan nagy mûvészet az a gyógyszerszedés. Ahhoz azonban, hogy a bevett gyógyszer a legjobb hatást fejtse ki, bizony nem árt néhány tudnivaló. Mikor kell bevennem, étkezés elôtt, vagy után? Mennyi idôvel a bevétel után kezd hatni az orvosság? Vannak-e olyan ételek, vagy italok, amelyeket kerülnöm kell, mit tegyek, ha véletlenül kimarad egy adag, a napsütés ártalmas-e, mennyi ideig szedhetem folyamatosan a készítményt? Sorolhatnám tovább.
Megfelelô gyógyszert, megfelelô módon
Általában ajánlatos, hogy a gyógyszer bevétele elôtt igyunk egy-két korty vizet, hogy a tabletta jobban "csússzon". A folyékony készítményeket rázzuk fel bevétel elôtt! Nem árt, ha gyógyszereinkrôl listát készítünk, vagy adagolódobozt használunk, de legjobb, ha az orvosságokat saját dobozukban tároljuk. Így a tévedések elkerülhetôk. Tûzô napon, nedves helyen és mélyhûtôben ne tároljunk gyógyszert! Ne keverjük ételbe-italba a gyógyszert és fôleg ne igyunk alkoholos italt! S talán a legfontosabb, amit már mindenki remekül tud és mégsem tart be mindig: a gyógyszereket gyermekek elôl elzárva kell tartani!
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy bizonyos gyógyszerek szedéséhez valóban elegendô a dobozban lévô használati utasítás, sôt a mellékhatások felsorolásával bôségesen elég, de vannak készítmények, melyeknek szedése igen jó és szoros orvos-beteg kapcsolatot tesz szükségessé.
Dr. Lavicska Kálmán
Az elmebetegek rehabilitációja érdekében
A marosvásárhelyi Megyei Kórház melletti járóbeteg-rendelô intézetben mûködik az Elmegyó-gyászati Laboratóriumnak (LMS) nevezett szakrendelô, ahol 2500 elmegyógyászati problémával nyilvántartott személy adatait ôrzik, s ahol a szakorvos egy-egy rendelés idején 20-28 pácienst lát el. A beteggondozásban két pszichológus vesz részt, továbbá egy asszisztensnô és két kisegítô személy nyújt segítséget. Az elmúlt tíz év során megítélését tekintve fokozatosan csökkent a rendelô elismerése, ami a helyiségek és a személyzet számának megnyírbálásában is megmutatkozott. Az idei évben jelent meg a járóbeteg-szakellátás átszervezésérôl szóló törvény, majd augusztus 8-án látott napvilágot a lelki egészségrôl és az elmezavarokkal diagnosztizált személyek védelmérôl szóló törvény.
- Milyen újdonságokat hoz a két jogszabály, javít-e valamit a szakrendelô tekintélyén, felszerelésén, orvosolja-e a helyhiányt? - tettük fel a kérdést dr. Ardelean Mihai elmegyógyász fôorvosnak, a laboratórium vezetôjének.
- A mentalitás megváltoztatása a legnehezebb - vélekedik Ardelean doktor, aki rövid történeti visz- szatekintés során veszi számba az ideg- és elmegyógyászat szétválását, majd a hetvenes évek nyitása nyomán nyugati mintára a Romániában is létrejövô szakrendelési formát, amelynek az a lényege, hogy a rendkívül költséges kórházi kezelés helyett bevezesse a járóbeteg-szakellátást, az elmegyógyászati laboratóriumok létrehozásával.
- Mivel nem a szakkórházakban mûködnek, lehetôséget nyújtanak a páciensnek, hogy ne kelljen kórházi szenvedései helyére visszatérnie, és szívesebben járjon kezelésre, amit a külvilág is másképpen ítél meg, ha nem az elmegyógyászaton történik.
A szakrendelôk további rendeltetése az orvos által elôírt gyógyszeres kezelés mellett a pszichoterápia eszközeinek felhasználása a beteg gyógyítása érdekében, ami a pszichológusokon kívül a különbözô egyéb terápiákat felhasználó szakemberek feladata lenne, csakhogy ehhez hely kell, és az elôzô évek tapasztalata alapján a mûvészeti és egyéb terápiák eredményes mûködtetéséhez megfelelôen képzett szakemberek szükségesek. A család szerepe mellett pedig elengedhetetlenül fontos annak a nagyobb közösségnek a segítsége, amelyben az elmegyógyászati problémákkal bajlódó emberek élnek.
Védett munkahelyekre lenne szükség
- Hogyan képzeli el a közösségi segítséget? - tettük fel a kérdést Ardelean doktornak, abból kiindulva, hogy társadalmi szempontból változatlanul érvényesül egyfajta tartózkodás, elhatárolódás, távolságtartás, s talán még félelem is az elmebeteg személyek egy bizonyos csoportjával szemben, akik közül egyesek kellemetlen perceket szerezhetnek a közelükben élôknek, ha nem kezelik megfelelôképpen ôket.
- A közösség részérôl szeretnénk, ha léteznének olyan alapítványok, egyesületek is, amelyek önkéntesei támogatnának az elmebetegek rehabilitálásában, azzal, hogy meghallgatják ôket, hogy a családban jelen vannak, és segítenek az önálló életvitelben, és abban, hogy a tünetek enyhültével, állapotuk jobbra fordulásával visszailleszkedhessenek a társadalomba. Ennek érdekében olyan védett munkahelyekre lenne szükség, ahol munkaterápiával lehetne elôsegíteni a gyógyulásukat. Jelenleg, a kórházi kezelést követôen nyugdíjazzák ôket, aztán mindenki "leveszi a kezét" róluk. Pedig az állam és a helyi közösségek számára is hasznosabb lenne, ha betegnyugdíj helyett a munka révén visszatalálnának az aktív életbe.
Szeretnénk azt is, ha az egészségügyi fôiskolák diákjai közül önkénteseket toborozhatnánk, ha szociális munkásokat alkalmazhatnánk, ha gépkocsi is rendelkezésünkre állna, hogy az elmebetegek gyógyulásában hatékonyan részt vehessünk az otthoni környezetükben is. Helyiségekre lenne szükség, ahol más környezetben például a családtagok jelenlé-tében beszélgethetünk el a gondozottjainkkal, ahol a terápiás foglalkozásokat lebonyolíthatnánk, és nagyobb személyzet, elsôsorban több pszichológus kellene az eredményesebb gyógyító munka érdekében.
Mi nem tartozunk a sztárorvosok körébe
- Mi az akadálya annak, hogy mindez megvalósuljon, hisz most már két jogszabály is az önök oldalán áll.
- Sajnos mi nem tartozunk a sztárorvosok körébe, mint a sebészek, a nôgyógyászok vagy az ortopéd orvosok és hadd ne soroljam tovább mindazokat, akiknek a munkáját látványos eredmények kísérik. A mi tevékenységünk kevésbé látható következményekkel jár, ha valakit segítettünk abban, hogy élete egy nehéz pillanatán túljusson, szeretne elfeledkezni arról, és talán emiatt is van, hogy mögöttünk nem állnak a társadalomra nagyobb befolyással bíró csoportok. Sôt azt tartják rólunk, hogy az elmegyógyászat sok beszéddel és jelentôs gyógyszerfogyasztással jár.
- Tagadhatatlan, hogy nem olcsó, de hatásosabb szerekrôl van szó.
- 1990-tôl betegeink számára nagyon fontos esélyt jelentett a korszerû, az egész világon használatos új gyógyszerekhez való ingyenes hozzáférhetôség, amely szerek a különbözô betegségtípusokra nagyon hatásosak. Lemaradtunk viszont a pszichoterápiai kezelési módok terén, amit most már nagyon idôszerû lenne pótolni. Mindezt a mai napig nehéz megértetni az egészségügy vezetôivel. A megyei kórház viszonylatában a különbözô klinikák vezetôi egymás között beszélik meg a teendôket, és a mi laboratóriumunkat csak azért tûrik meg, mert benne vagyunk a minisztérium nyilvántartásában.
- Nôtt-e az utóbbi évek nehézségei közepette az elmebetegek száma, vagy a társadalmi gondok miatt kisebb arányban kérik a szakorvos segítségét? Milyen betegségekkel fordulnak a szakorvoshoz?
- A társadalmi egyenlôtlenségek, az anyagi nehézségek miatt fellépô zavarok, mint például a depresszió, a szorongás mondhatni általánossá válnak, de elsôsorban a családorvosok segítségét kérik, akiknek érdekük, hogy gondozzák a betegeket, és az enyhébb formákat sikerül is megoldaniok, mivel általában jól ismerik a pácienst és a környezetét is.
A legsúlyosabb elmebetegségek elôfordulási aránya állandó, a lakosság öt-hat százalékát képezik. Elnevezésük, éppen amiatt, hogy ne bélyegezzük meg a betegeket, minden évtizedben változik, újabban például szkizofréniás, szorongásos, szomatikus vagy tudatzavarokról beszélünk.
Tervezzük egy alapítvány létrehozását is betegeink érdekében, és ugyanakkor ideje már felhívni a közvélemény figyelmét a problémáinkra. Azt szeretnénk elérni, hogy a korszerûen felszerelt klinikák mellett számunkra is biztosítsák az anyagi alapokat annak érdekében, hogy minél otthonosabbá, barátságosabbá tehessük, és újabb helyiségekkel gyarapíthassuk az LSM-et, azaz az elmegyógyászati szakrendelôt. Bár jelenleg az orvostudomány ágazatai között még a piramis alján vagyunk, arra gondolunk, hogy ha a helyhatóságok tulajdonába kerülnek a kórházak, talán nagyobb figyelmet szentelnek majd nekünk, ami azért is fontos, hogy megyeközpontunkban ne forduljanak elô olyan tragikus esetek, amelyeket elmebeteg személyek okoznak.
Szeretnénk elérni, hogy támogatást szerezzünk betegeink számára, közeli célként gondolok például egy Gilles de la Tourette szindrómában szenvedô vidéki 18 éves lányra, aki nagyon érdekesen fest, állatokat készít azok tollából, szôrébôl, és megérdemelné, hogy alkotásait megismerje a közönség - mondotta a fôorvos, akinek rendelôjét az említett páciens kiállításra váró alkotásai díszítik. Remélhetôleg kerül támogató a képek bekeretezésére és bemutatására is.
A kormány kénytelen lesz több mint 9 milliárd dollárnak megfelelô összeget felajánlania az ingatlan- jóvátételi törvény azon kedvezményezettjeinek, akik természetben nem juthatnak hozzá az ingatlanhoz.
Eddig az igénylôknek mindössze a 2 százaléka kapott vissza ingatlant, mióta másfél éve hatályba lépett a törvény arról, hogy kárpótolni kell a jogosultakat az 1945. március és 1989. december között államosított ingatlanokért, épületekért.
Az illetékes kormányhivatal statisztikája szerint áprilisig 210 ezer igénylés érkezett, ebbôl 128 ezer esetben az épületet követelték és 82 ezer esetben a pénzbeli megváltást. Négyezer épületet visszaadtak és több mint négyezer esetben jóváhagyták a pénzbeli kárpótlást, azonban eddig egyetlen lejt sem fizettek - írta a Rompres hírügynökség szerdán.
A helyi hatóságok, ahol az ügyeket intézik, nem tudják, honnan szerezhetnének pénzt erre a célra, miközben a készpénzigénylés máris 3,5 milliárd dollárnak megfelelô összegnél tart - idézte a hírügynökség a Capital címû hetilap jelentését. Összesen több mint 9 milliárd dollárra lehet majd szükség - írta a lap.
Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselô, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szerdán sérelmezte Ioan Rus belügyminiszter, a kormánypárt Kolozs megyei szervezetének elnöke által az SZDP és az RMDSZ közti helyi megállapodás kapcsán megfogalmazott álláspontját.
"Nekünk nem általánosságokról, hanem konkrét dolgokról kell beszélnünk. Igaz, hogy a kormánypárttól kaptunk egy protokollum-tervezetet, amely olyan, mintha a mi tervezetünk kivonata lenne, azonban az általánosságok szintjén", mondta a képviselô. Hangsúlyozta: "a megállapodás nem cél, hanem eszköz", a két párt képviselôinek jelenlegi együttmûködése pedig folytatódni fog.
A Kolozs megyei RMDSZ elnöke elmondta, megpróbál kapcsolatba lépni Ioan Rus belügyminiszterrel, hogy találkozót beszéljenek meg a megállapodás- tervezetek megvitatására és közös álláspont kialakítására.
Ioan Rus hétfôn Kolozsváron kijelentette, hogy a megállapodásnak nem képezi tárgyát a Kolozs megyei RMDSZ által elôterjesztett protokollum-tervezetben szereplô ingatlan visszaszolgáltatása, mivel az államosított épületek visszaszolgáltatásáról törvények rendelkeznek.
Stefan Florian, a Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetôje a Mediafaxnak szerdán eljuttatott közleményében kifejti, hogy "Gheorghe Funar kolozsvári polgármester legutóbbi megnyilvánulásai egy beteg elme kifejezôdései".
"A Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatójaként, de tizenöt éves tapasztalattal rendelkezô idegsebész fôorvosi minôségemben is teljes felelôsséggel kijelenthetem, hogy az ec. dr. Gheorghe Funar polgármester által az utóbbi napokban a decentralizált szolgálatokhoz küldött úgynevezett felhívások egy beteg elme megnyilvánulásai, egy rendkívül labilis személyiségé, melynek esetében a különbözô fóbiák, mániák és delíriumok egy olyan klinikai kórképet adnak, amelyet orvosetikai okokból nem hozok nyilvánosságra", áll Florian közleményében.
A Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság fenntartja magának azt a jogot, hogy a bûnvizsgálati szervekhez forduljon a polgármester akciói kapcsán. Az utóbbi napokban a sajtónak elküldött közlemények szerint Kolozs megye összes decentralizált szolgálata hasonlóképpen lép fel Funar ellen.
Az említett felhívásban Funar tájékoztatta a decentralizált szolgálatok igazgatóit a Kolozs megye prefektusa és alprefektusa által elkövetett "tör- vénytelenségekrôl" és felkérte ôket, ne járuljanak hozzá ezek folytatásához. Funar figyelmeztette az igazgatókat: amennyiben nem határolódnak el a két megyei vezetôtôl, vizsgálatra számíthatnak hivatalbeli visszaélés, bûntársulás és bûnpártolás miatt.
Ion Iliescu elnök szerdán kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal a Nemzetközi Büntetô Törvényszék kapcsán aláírt megállapodás egy lehetôség és szükséges lépés.
"Nem választásról volt szó, hanem egy lehetôségrôl, egy szükséges lépésrôl", fogalmazott az államfô.
Iliescu szerint a megállapodás aláírását követôen megnyilvánuló EU-álláspont azt mutatja, hogy a szövetségesek, azaz az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között "belsô ellentmondások" jelentek meg.
"Végül sikerül majd megegyeznünk. Egy új jelenséggel szembesülünk, az Egyesült Államok és az EU között belsô ellentmondások jelennek meg. Mi nem foglalkozunk ilyen problémákkal. Meg fogjuk tanulni, hogy mindkét féllel párbeszédet folytassunk", mondta Ion Iliescu.
A brit hatóságok vádat emeltek Ian Huntley iskolai gondnok ellen Holly Wells és Jessica Chapman, az angliai Sohamban eltûnt két tízéves diáklány meggyilkolása miatt.
Az ügyészség egyben elrendelte a cambridshere-i rendôrség által múlt szombaton ôrizetbe vett férfi elkülönítését egy pszichiátriai intézetben, mivel fennáll a gyanú, hogy mentális rendellenességben szenved. A diáklányok meggyilkolása gyanújával szintén múlt szombaton letartóztatott Maxine Carr, a gondnok 25 éves barátnôje ellen az igazságszolgáltatás akadályoztatásának kísérlete miatt emelt vádat szerdán a petersborough- i bíróság.
Ian Huntleyt kedden szállították át a szigorúan ôrzött Rampton pszichiátriai intézetbe a szombat óta tartó rendôrségi kihallgatásról független orvosszakértôk javaslatára. A letartóztatása után egyre furcsább magatartást tanúsító férfi kihallgatói egyetlen kérdésére sem volt képes válaszolni, a rendôrök benyomása szerint egyáltalán nem értette meg, mi folyik körülötte, végül megtagadta a válaszadást. A gondnok magatartását azért is furcsállják, mert múlt pénteki, még tanúként való kihallgatásakor, Huntley készséggel együttmûködött a rendôrökkel. A vádlottat most több hetes megfigyelés alá helyezik a ramptoni intézetben, mielôtt döntenek arról, hogy bíróság elé kerülhet-e a diáklányok meggyilkolásának vádjával.
Jessica Chapman és Holly Wells augusztus 4-én este tûnt el az angliai Sohamban. A városközpontban sétáló kislányokat szemtanúk, köztük Huntley elmondása szerint a sohami iskolaközpontnál - amelynek a 28 éves férfi tavaly óta a gondnoka volt - látták utoljára. Két hétig tartó megfeszített nyomozás után múlt szombaton vették ôrizetbe az iskolaközpont gondnokát és barátnôjét a diáklányok elrablása és meggyilkolása gyanújával. Aznap délután a Soham közeli lakenheath-i katonai támaszpont melletti erdôben járókelôk két holttestre bukkantak.
Igen rossz állapotuk miatt a törvényszéki szakértôk még nem tudták azonosítani az emberi maradványokat, ám a rendôrség bizonyosra veszi, hogy Holly és Jessica holttestét találták meg.
A közvélemény és a kisváros, Soham lakossága megrendülten és értetlenül áll a kislányok meggyilkolása, a vádlottak személye elôtt. Huntley és Carr december óta dolgozott a városi általános és középiskolát magában foglaló iskolaközpontban, alkalmazásukat, mint minden gyermekekkel kapcsolatos foglalkozás esetében, rendôrségi erkölcsi bizonyítvány tette lehetôvé. Soham lakói gyorsan befogadták a fiatal párt, a kisegítô tanárként dolgozó Carr népszerû volt a diákok körében.
A brit sajtó által végzett kutatások azonban feltárták, hogy Huntley magánélete a múltban meglehetôsen zaklatott volt. A középiskola elvégzése után a férfi tucatnyi állásban dolgozott. Hét évvel ezelôtti házassága alig két hónap alatt zátonyra futott, ami után állítólag idegösszeomlással kezelték. Huntley és Carr három éve ismerkedtek meg, amikor együtt dolgoztak egy biztosítótársaságnál. A gondnok barátai szerint a férfi mindig is egyfajta álomvilágban élt. Hol azt állította, hogy elbocsátották a légierôtôl állítólagos asztmája miatt, hol azt mondta magáról, hogy profi testépítô edzônek készül, s volt, amikor azzal dicsekedett, hogy nagy pénzt nyert a lottón. Az óvónôi képzettségû Carr tanár szeretett volna lenni, de a sohami általános iskola az év végén nem hosszabbította meg kisegítôi állását sem. A meggyilkolt Holly Wells akkor saját készítésû képeslapon búcsúzott el tôle.
A SIF Transilvania Rt. pénzügyi befektetési társaság közzétette elsô félévi mérlegét. A dokumentum szerint a társaság 2002 elsô hat hónapjában 180,2 milliárd lej nettó profitot számolhatott el, a teljes évre tervezett profit 81,93, az elsô félévre tervezett profit 369,30 százalékát. A gazdasági eredmények a tavalyi év hasonló idôszakához képest 14,10%-os növekedést mutatnak.
2002 elsô felében a SIF Transilvania portfóliója 162,97 milliárd lejjel, illetve 4,6%-kal emelkedett többnyire tôkeemelés, részvényvásárlás, követeléseknek részvényekké való alakítása útján. Ugyanakkor a portfólió átstrukturálási politikájának eredményeként néhány cég részvényeit a társaság értékesítette, egyes esetekben pedig a korábbi évek veszteségeinek pótlása, illetve néhány cég felszámolása következtében csökkent a birtokolt tulajdon értéke. A veszteségek azonban csupán 23,52 milliárd lejt tesznek ki a 186,49 milliárdos gyarapodáshoz képest.
Csökkent ugyanakkor azoknak a cégeknek a száma, amelyekben a SIF Transilvania részvényeket birtokol, 422-rôl 409-re. Míg 5 céget felszámoltak, vagy beolvasztottak, 11 kevésbé vonzó céget pedig értékesített a társaság, csupán három új cégben szerzett tulajdonrészt. A befektetések tevékenységi terület szerinti összetétele nem változott lényegesen. A legnagyobb módosulás a pénzügyi és biztosításai társaságok terén történt, ezek a teljes vagyon 22,29%-át teszik ki a korábbi 20,62%-hoz képest.
Az elsô félévben a SIF Transilvania 29,6 milliárd lejt fektetett be részvényekbe, 10,2 milliárd lejt kötvényekbe, illetve 309,5 milliárdot a pénzügyi piacon.
Az értékpapír-forgalmat felügyelô országos tanács által kidolgozott metodológia alapján kiszámolt nettó aktívum értéke az év eleje óta részvényenkénti 6250 lejrôl 7988 lejre emelkedett, a részvények 1000 lejes névleges értékéhez képest. Ez a SIF Transilvania részvényeinek értékpapírpiaci árát is pozitívan befolyásolta: az év eleji 1130 lejes részvényenkénti árról áprilisra a piaci ár 2300-2500 lejes részvényenkénti értékre emelkedett, ami júliusra is megmaradt. A társaság részvényei keresettek a tôzsdén, napi átlagban 455.000 részvény talál új gazdára. A SIF Transilvania részvényeibe való befektetés közepes kockázatú, a kockázati tényezôt 3,70-es értékben számolták ki.
Júliusban 0,5%-os volt az infláció
Az év elsô hét hónapjában 9,8%-os inflációt regisztráltak a statisztikai hivatalok adatai alapján, ami havi átlag 1,4%-nak felel meg. Az infláció mértéke a tavalyi hasonló idôszak átlagához képest, amikor havi 2,2%-os pénzromlást mértek, lényegesen alacsonyabb. Hosszú idôszak után júliusban elôször csökkent a havi infláció mértéke egy százalék alá, ami az idényáruk ára csökkenésének tudható be. Mégis, az olcsóbban beszerezhetô szezonális élelmiszerek mellett valamennyi ipari termék ára növekedett, a legnagyobb mértékben, 5%-kal az üzemanyag lett drágább.
Ha az árak alakulásának trendje az év végéig nem változik, megvan rá az esély, hogy a költségvetés megalkotásakor tervbe vett 22%-os évi inflációt sikerüljön teljesíteni. 2003-ra legfeljebb 15%-os pénzromlást tervez a kormány.
Másrészt ellenzéki politikusok arra hívták fel a figyelmet, hogy az infláció csökkenése nem az árak növekedésének piaci mechanizmusok miatti fékezôdését jelzik, hanem az általános elszegényedés jelét mutatják. Más szóval: a legtöbb árucikk megvásárolhatatlan az átlag állampolgárok számára a közszolgáltatások árának iszonyú mértékû növekedése miatt.
Az infláció kiszámításának metodológiája nem veszi figyelembe a valóságot - állítják egyes elemzôk. Az országos statisztikai hivatal adatai szerint ugyanis az állampolgárok ugyanannyit költenek havonta kenyérre, mint rezsiköltségekre és villamos energiára, ami - a mindennapok tapasztalata szerint - egyáltalán nem fedi a valóságot. Ha pedig az inflációs ráta kiszámolásához alkalmazott metodológia hibás, nyilvánvaló, hogy a végeredmény sem lehet valós.
(MTI) Szerdán olcsult a kôolaj a szabadpiacon, mert az amerikai stratégiai tartalékok váratlanul és erôteljesen nôttek a múlt héten, a keddi tôzsdezárás után érkezett jelentés szerint, holott az elemzôk fogyást jósoltak.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyûolajfajta a szerdától legközelebbi, októberi határidôre közép- európai idô szerint szerda reggel hordónként 28,45 dollár volt a New York-i árutôzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó elektronikus ACCESS- jegyzésében, 32 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál.
A szeptemberi határidô kedden lejárt, hordónként 27 centtel 30,11 dollárra drágulva.
A West Texas Intermediate a novemberi határidôre kedden 2 centtel 28,20 dollárra olcsult.
Az ólmozatlan normálbenzin szerda reggel gallononként (3,78 liter) 0,7894 dollár volt - a kedd reggeli 0,7920 dollár helyett.
Az északi-tengeri Brent könnyûolaj a legközelebbi, októberi határidôre kedden 27,10 dolláron zárt a londoni Nemzetközi Olajtôzsdén (IPE), 16 centtel olcsóbban, mint hétfôn.
2002 elsô félévében Maros megyében 699,6 milliárd lej értékben végeztek beruházásokat, ebbôl 234,5 milliárd lej importból származott. A beruházások 42,9%-os hányadát, 300,4 milliárd lej értékben épületek teszik ki, míg 45,3%-ban (316,7 milliárd lej értékben) berendezéseket, 8,4%-ban (58,8 milliárd lej értékben) szállítóeszközöket vásároltak a befektetôk. A beruházások összértékébôl 3,4%, azaz 23,7 milliárd lej egyéb kiadásokat fedezett.
A legnagyobb befektetôk az iparban (86,5%) tevékenykednek, 5,3%- ot kereskedelembe, míg 4,7%-ot közigazgatásba fektettek.
Ami a beruházásoknál igénybe vett forrásokat illeti, még mindig a legnagyobb hányadot a saját források teszik ki 535,2 milliárd lejjel (76,5%), s csupán 111,8 milliárd lej (16%) származik banki hitelekbôl. Az állami és helyhatósági költségvetések a beruházások összesen 5,5%-át adják, a lakosság 0,3%-kal, míg egyéb források 1,7%-kal járultak hozzá a beruházások kiadásaihoz.
A tavaly szeptember 11-i terrortámadás a légitársaságokat érintette a legsúlyosabban. Az Egyesült Államokban drasztikusan visszaesett a repülôgéppel utazók száma, a legtöbb légitársaság rövid idôn belül súlyos pénzügyi gondokkal volt kénytelen szembenézni. Az elmúlt néhány napban két nagy amerikai légicég is súlyos helyzetbe került. Elsôként a US Airways kérte a csôdtörvény védelmét hitelezôivel szemben, s bírósági határozattal már hozzájutott 75 millió dollárhoz a sürgôsségi pénzügyi alapból a cég megmentése érdekében.
Alig néhány nappal késôbb azonban egy újabb cég, a United Airlines jelentette be, hogy elképzelhetô, hogy kérni fogja a csôdeljárás beindítását, ha nem tudja lényegesen lecsökkenteni kiadásait. A cég vezetése egyelôre egyes üzleteinek értékesítésével próbálja helyrebillenteni a mérleget.
A légitársaságok lehetséges csôdjei az Egyesült Államok gazdaságát megrengetô, az utóbbi évben végigsöpört csôdök sorát folytathatják.
Az európai bizottság és a román kormány 69 tervet válogatott ki a PHARE-Access 2000 program keretében benyújtott támogatási pályázatok közül, melyekre 3,785 millió euró támogatást nyújt az Európai Unió.
A tervek a civil társadalom megerôsödését, az európai uniós követelményrendszer teljesítését szolgálják a környezetvédelem és a szociális-gazdasági fejlôdés terén, ugyanakkor egyes peremre szorult közösségek beilleszkedését segítik elô. A legtöbb támogatásra kiválogatott pályázat a nemkormányzati szervezetek és a helyhatóságok közötti együttmûködésre alapoz, és széles tevékenységi területet ölel fel: fogyasztóvédelem, a szellemi fogyatékos felnôttek társadalmi integrációja, bizonyos ingyenes orvosi szolgáltatások biztosítása. A 69 pályázat közül 12 több mint 100 ezer euró vissza nem térítendô hitelben részesül.
(MTI) Az eurózóna tizenkét országának összes kereskedelmi többlete 10,7 milliárd euró volt júniusban, a májusi 8,6 millió euró után - jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán.
Ezzel az euróövezet elsô félévi kereskedelmi többlete 42 milliárd euró lett, kis híján tízszer akkora, mint a tavalyi elsô félévi 4,3 milliárd euró.
A növekedés nem csupa öröm: az export júniusban 1