|
LIV. évfolyam 192. (15155.) sz. |
2002. augusztus 20., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Sürgôsségi kormányhatározat a szövetkezetek mûködésére
Mély felháborodást váltott ki a napokban közzétett, a szövetkezetek mûködését szabályozó sürgôsségi kormányhatározat-tervezet. A szövetkezeti tagok egy része attól fél, hogy a szövetkezeti tulajdon magánosítását készítik elô, mások csak egyszerûen a magántulajdon állami ellenôrzés alá kerülésétôl tartanak. Megjelenése óta országszerte számos szövetkezet rendkívüli közgyûlésen döntött arról, hogy tiltakozik és kéri a kormányhatározat elvetését. A fogyasztóvédô szövetkezetek központi irányító szervezete, a Centrocoop is elutasította a kormányhatározatot és jövô hétre kongresszust hívott össze.
1989 után a megváltozott körülmények egyre inkább szükségessé tették, hogy olyan szövetkezeti törvény lépjen érvénybe, amely tiszteletben tartsa a szövetkezeti alapelveket. Az 1990-ben megjelent törvényerejû rendelet mára már minden tekintetben túlhaladott, és számos kérdésben nem képez használható keretet. Nyilvánvaló, hogy a szövetkezeteknek szükségük van egy olyan rendelkezésre, amelynek alapján autonóm módon mûködhetnek, amely végre eloszlatná a szövetkezeti tulajdon körüli ködös elképzeléseket stb. A már létezô törvénytervezet megszerkesztésekor figyelembe vették a hazai szövetkezeti mozgalom tapasztalatait és az unióban mûködô hasonló szervezetekre vonatkozó rendelkezéseket is.
A tervezetet 1998-ban tárgyalta a szenátus, és ezután átkerült a képviselôházba, ahol azóta sem tûzték napirendre, noha 100000 aláírást is gyûjtöttek ennek érdekében, s errôl nem csak a képviselôház elnökét, hanem minden egyes képviselôt is tájékoztattak. A törvény elfogadása a 2002-2003-as kormányzati programban is tételesen szerepel, de semmi sem történt az ügy elôremozdításáért. Idôközben ellenôrizték a szövetkezeti tulajdonban levô épületeket, és ennek következtében 2002 áprilisában sürgôsségi kormányhatározat-tervezet jelent meg a szövetkezeti tulajdonban levô javak ésszerûbb felhasználására, majd általánosabb jelleggel még további három, a szövetkezetek mûködését szabályozó kormányhatározat-tervezet látott napvilágot, melyek közül az elôzôeket végül elvetették, a legutolsó pedig a napokban jelent meg, és ahelyett, hogy a szövetkezeteket nyomasztó problémákat megoldaná, csak súlyosbítja azokat.
A szövetkezetek jelenlegi mûködését összehasonlítva a tervezet által elôírtakkal, lényeges változások lépnének életbe a kormányhatározat megszavazásával. Míg a szövetkezetek legfelsôbb döntéshozó fóruma hagyományosan a kongresszus, és ennek alárendelten a Szövetkezeti Mozgalom Országos Vezetôtanácsa, az Országos Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Vezetôtanács Végrehajtó Bizottsága, addig a tervezet a szövetkezeteket alárendelné a Kis- és Közepes Vállalatok valamint a Szövetkezetek minisztériumának és létrehozná az Országos Szövetkeztek Tanácsát (OSZT). Ez utóbbi közintézmény lenne jogi személyiséggel, melynek 5-11 tagja lenne. A tervezetbôl egyelôre nem derül ki, hogy milyen alapon választanák ki a szóban forgó tanács tagjait, megszorítás egyelôre csak annyi, hogy azoknak felsôfokú végzettséggel, 5 év szövetkezeti, mezôgazdasági, pénzügyi vagy közigazgatási gyakorlattal kell rendelkezniük és jó hírnevük kell legyen. A tagok kinevezése mindenesetre a minisztérium hatáskörébe tartozna és 3 évre történne. Az OSZT felülvigyázná a szövetkezeteket és a kormányhatározat által elôírt kompetenciái lennének. A teljesség igénye nélkül csak a legnagyobb elégedetlenséget kiváltókat emelném ki: elhatározhatja a szövetkezetek feloszlatását, dönt az elosztásra nem kerülô vagyon sorsáról, elnöke pedig büntetéseket ró ki. Ugyanakkor az OSZT mûködési szabályzata csak késôbb készül el, ami módosíthatja az eddigi kompetenciákat, mi több, késôbb kormányhatározattal is lehet újabb feladatokat meghatározni. Az OSZT mûködését a költségvetésbôl és más forrásalapból finanaszíroznák. Az OSZT-nek ugyanakkor területi képviseletei is lennének, amelyek tulajdonképpen átvennék a mostani területi egyesületek helyét és funkcióját, bár ez tételesen a tervezetben nem szerepel.
A tervezet ugyanakkor létrehozná a Szövetkezetek fejlesztési alapját, ám ennek feltöltése a szövetkezetek bruttó hasznának 5%-ából, illetve az értékesített ingatlanok 20%-ából történne, és szó sem esik állami támogatásról.
A tervezet indoklása szerint kidolgozására azért volt szükség, mert azok nem elég hatékonyak. Kevés a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásuk, és ezzel "megrövidítik" az államot. Ellenôrzés alá kell vonni a szövetkezetek mûködését, a törvényesség betartása végett, megakadályozandó a szövetkezeti tagok számának csökkenését. Ugyanakkor - áll az indoklásban - a szövetkezeti vagyon kezelésének felülvigyázása is szükséges és a tervezet által ez megoldódna. A tervezet egyetlen precedense II. Károly király diktatórikus rendelete, mely által a szövetkezetek vezetôségébe bevonta az államot is 1938-ban, de ez nyilvánvalóan nem követendô példa. A szövetkezetek hetilapjának különkiadása a tervezet kommentárjában kiemeli: a szövetkezeti tagok ellenkezése nem érzelmi alapon történt hirtelen döntés eredménye, hanem komoly elemzéseket követô objektív érvelés alapján alakult ki.
A szövetkezeteknek a tervezet esetleges elfogadása után közvetve vagy közvetlenül állnia kellene a központi vezetô szervek költségeit, amit azonnal megéreznének a kisebb szervezetek. Amit azonban egységesen mindenki azonnal érezne, az, hogy az alapító okirat kidolgozásában nem vehetnének még képviselôik által sem részt, ez kizárólag az OSZT hatáskörébe tartozna. Hasonlóképpen, noha dönthetnek új tagok felvételérôl, az OSZT kötelezheti ôket akaratuk ellenére is új tagok felvételére, még akkor is, ha éppen nincs munkahely számukra. Megszûnne továbbá a szervezet fölötti ellenôrzés lehetôsége, mert míg eddig a szövetkezeti tagoknak választási joguk volt és ôk maguk is választhatóak voltak, addig az OSZT-ben szó sincs ilyesmirôl. Megszûnne továbbá a társadalmi részesedés arányában érvényes szavazatok száma és tagonként mindenkinek egyetlen szavazati joga lenne. Megszûnne a belsô békéltetô bíróság is, és peres ügyeikkel a közigazgatási bíróságra kerülnének.
A tervezet egyik legfontosabb újítása, hogy megvonja a szövetkezeti tagok ellenôrzési jogát a saját tulajdonuk fölött azáltal, hogy bruttó hasznuk 5%- át és az eladásból származó hasznuk 20%-át a fejlesztési alapba kellene adják, ami azt jelenti, hogy nettó hasznuk állandóan csökkenne. Nem elhanyagolandó az sem, hogy a szövetkezetek felszámolásakor a vagyonuk egy része fölött nem rendelkezhetnének, arról a minisztérium döntene, noha korábban errôl még a szövetkezetek kongresszusa sem dönthetett, csak a szövetkezeti tagok közgyûlése.
A sürgôsségi kormányhatározat azt is szeretné bevezetni, hogy a szövetkezeti elnökök büntethetôek legyenek: a felsorolt 12 kihágásból 11-et az elnökök követhetnek el, ami burkoltan azt jelentheti, hogy egyes kihágások, például hûtlen kezelés stb. a tagokra nézve nem tekinthetô kihágásnak. A fentieket tekintetbe véve, a szövetkezet belsô szakértôi szerint megeshet, hogy a szövetkezetek nem elég hatékonyak, de a tervezet jóváhagyása még inkább tönkretenné a szövetkezeti mozgalmat. és ezért kérik annak elutasítását.
A szövetkezeti tagok többsége egyébként elutasítja a tervezetet, a szövetkezeti mozgalom átszervezését és politikai hatás valamint állami ellenôrzés alá vonását. Amint Muntean Maria, a területi egyesület elnöke eemondta, ez olyan, mintha valakinek a lakása kiadásából számazó haszonnal az állam elégedetlen lenne és ezért elhatározná, hogy átveszi a magántulajdon fölötti ellenôrzést. A tagok egy része attól is fél, hogy egyes jól menô szövetkezetek átjátszása a cél, és noha nem államosításról van szó, az ellen tiltakoznak. Mindenféleképpen a szövetkezet tagjai közül kikerült elemzôk mindannyian egyetértenek abban, hogy a szövetkezeti tulajdon fölötti ellenôrzés állami átvétele nem kedvezô számukra, és ezért kérik a tervezet elvetését és helyette a képviselôházban levô törvénytervezet elfogadását szorgalmazzák.
Egyelôre nem lesz Kossuth utca
Tegnap ülésezett a marosvásárhelyi Utcanévadó Bizottság, melynek három román és három magyar tanácsos a tagja. A napirenden levô 4 utcanév-változtatásból hármat elfogadtak, így a Tusnád utcából Metz Albert utca, a Ballada utcából Constantin Silvestri utca lesz, az Ifjúsági utcát pedig Zeno Vanceáról nevezik el. Nem szavazta meg a bizottság, hogy a Calarasilor utca visszanyerje régi nevét és végre ismét Kossuth utcává váljon.
Nem tárgyalhatta az Antonescu sétány kérdését sem a testület, mivel a szabályzat szerint egy három hónapnál nem régebbi javaslatot nem lehet újratárgyalni, és a szóban forgó három hónap szeptemberben jár le. Csegzi Sándor alpolgármester szerint a Kossuth utca ügyét még egyszer le kell tárgyalni, mivel a Kossuth bicentenárium kiváló alkalom, hogy kedvezô döntést hozzanak ez ügyben.
Victor Ciorbea egykori parasztpárti miniszterelnöknek ismét sikerült felhívnia magára a figyelmet. Az egykori szakszervezeti móc vezér - az elmúlt heti vagyonbevallósdi után - azt találta ezúttal kijelenteni, hogy a román politikai életben nincs szükség az RMDSZ-szerû képzôdményekre. Kijelentését azzal indokolta, hogy a magyarság érdekvédelmi szervezetében ellentétes politikai platformok vannak, Romániának pedig a klasszikus bal- és a jobboldali doktrínák mentén létrejött politikai alakulatokra volna szüksége.
Az ô szempontjából nyilván zavaró tényezô, ha van egy olyan politikai formáció, amely az aggasztó fogyás ellenére még mindig számottevô létszámú kisebbségi lakosság érdekeit is képviseli, mert ez a román társadalomban rögeszmeként meggyökerezett nemzetállami törekvéseket fékezi. Ugyanakkor, pusztán elméleti síkon vizsgálva a kérdést, egy ideális társadalmot véve alapul, azt kell mondanunk, hogy tulajdonképpen igaza van. A politikai pártok szerepe ugyanis valóban az ideológiai síkon való megütközés, a társadalmi doktrínák harca, amelynek dialektikus eredménye az össztársadalmi fejlôdés és haladás (kellene legyen).
Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy Romániában a politikai pártok szervezôdése a legkevésbé sem ideológiák mentén történik, s egyáltalán nem az RMDSZ az egyetlen ilyen alakulat. Míg a magyarok szervezete azonban nyíltan vállalja érdekvédelmi szerepét, tagjai - klasszikus értelemben vett - politikai meggyôzôdésétôl függetlenül, addig a legtöbb ma fungáló román párt csupán politikai-ideológiai köntösbe bújt érdekvédelmi "bûn- és dacszövetség", s ebben - kormányzati szerepvállalásának évei tesznek róla tanúságot - maga a parasztpárt sem kivétel.
Bár az is lehet, hogy Victor Ciorbea tisztában van mindezzel, s az RMDSZ példaként emlegetése csupán a legkevesebb veszéllyel - sôt egyesek szimpátiájára is számító - támadható példa kiragadása. A példák közül mégis a legrosszabb. Mert ha valóban klasszikus politikai pártok mûködnének is Romániában, amelyek kizárólag az ideológiájukba foglalt össztársadalmi érdekeket követnének (s nem csúcsvezetésük és a körülöttük forgó érdekcsoportok gyors meggazdagodását tennék célukká), a kisebbség védelmét ellátó politikai formációra akkor is szükség volna. S szükség lesz mindaddig, amíg a többség hajlamos lesz félresöpörni, elbagatellizálni a kisebbség gondjait, szükségleteit, amíg hajlamos összetéveszteni a demokráciát - ez pedig az emberi természetbôl adódik - a többség diktatúrájával.
Az egészen más - és Victor Ciorbea kijelentgetéseinél sokkal aggasztóbb -, hogy maguk a magyarok közt vannak, akik úgy vélik, az RMDSZ nem maradhat egységes a különbözô ideológiai platformok közös szervezeteként. Mi több, szakadást emlegetnek, még azon az áron is, ha a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad. Ismét kísért a turáni átok?
Nagyvárad zsúfolásig megtelt sportcsarnokában ünnepi istentisztelettel nyílt meg vasárnap a Református Világszövetség (RVSZ) hét évente megrendezett európai területi nagygyûlése.
Tôkés László, a vendéglátó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az Európa mintegy 40 tagegyházából érkezett küldöttek és a mintegy 3000 fôs ünnepi gyülekezet elôtt Ézsaiás próféta könyve alapján tartott prédikációjában az "igazságosság és békesség, igazságosság és biztonság" fogalmakat emelte ki a próféta gondolatainak legfôbb elemeiként.
A püspök a tanácskozás helyszínéül szolgáló régió, azaz a Partium református történelmi értékeit bemutatva utalt arra, hogy ez a térség "gazdag forrásvidéknek" számít. Szinevár-aljáról származik Szilvester János, aki 1541-ben elsôként fordította le és nyomtatta ki az Újtestamentumot. Nagykároly szülötte Károlyi Gáspár, a teljes Szentírás elsô fordítója. A Kis Miklós- féle Aranyos Biblia nyomdatörténeti különlegesség is.
Tökés László emlékeztetett rá: az RVSZ 1997-es debreceni egyetemes nagygyûlésén a résztvevôk arra szövetkezek, hogy széttörik az igazságtalanság bilincseit, és hasonló gondolattal készülnek a 2004-es accrai világgyûlésre is az élet teljességét szolgálva. Igazságosság nélkül nincsen békesség - szögezte le a próféta tanítását idézve.
A Ceausescu-korszak nehéz éveire utalva a királyhágómelléki püspök utalt ara, hogy a világszövetség célul tûzte ki a fájó emlékezet meggyógyítását. "Hitünk tanítása szerint Isten irgalmas, de igazságos is. Éppen ezért megköveteli, hogy igazságosságának elégtétel adassék" - idézte a Heildelbergi Kátét.
Kriszter Anersson területi elnök megnyitó beszédében egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy a tagegyházak milyen eltérô helyzetekben vannak, létszám és erô tekintetében, de egységet keresnek.
A páneurópai piknik 13 évvel ezelôtti eseményei kijelölték az utat, amely a berlini fal leomlásáig és a közép-európai kommunista rendszerek összeomlásáig vezetett - mondta Pozsgay Imre egyetemi tanár, a piknik egykori fôvédnöke hétfôn Sopronban az évforduló alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.
A professzor a Sopron térségében 1989. augusztus 19- én megtartott esemény jelentôségét méltatva kiemelte: a helyi társadalom türelme, fogadóképessége, az NDK-s menekültek menekítési akciójával kapcsolódott össze.
Emlékeztetett: az NDK-ból Magyarországon menedéket keresô menekültek ezrével gyülekeztek és reménykedtek abban, hogy Magyarország nem szolgáltatja vissza ôket az akkori nemzetközi megállapodásoknak megfelelôen "az álnok és csalárd NDK-kormánynak".
Pozsgay Imre szólt arról, hogy az NDK-kormány a varsói szerzôdésre és a kétoldalú megállapodásokra hivatkozva akarta kényszeríteni Magyarországot, hogy küldje vissza a menekülteket.
- A magyar kormány tétovaságát a soproni áttörés szüntette meg, s akkortól a magyar kormány nem tárgyalt tovább az NDK-kormánnyal - hangoztatta az akkori államminiszter.
Pozsgay Imre rámutatott: az a tény - hogy szeptember 10- rôl 11-re virradóra a Magyarországon tartózkodó NDK-sok hivatalosan is elhagyhatták az országot - azt jelentette, hogy elsôként a varsói szerzôdés tagországai közül Magyarország rúgta fel a varsói szerzôdést.
Pozsgay Imre kitért arra, hogy a páneurópai piknik debreceni kezdeményezôi és soproni szervezôi bebizonyították, hogy a rendszerváltozás elôkészítése és az ország felszabadítása nem kizárólag a politikusok dolga, hanem a nép részvételére is szükség van.
- Tettükkel igazolták, hogy ebben a hazában az erkölcsi érzékenységet és tartást a diktatúra se tudta felôrölni - mondta végül Pozsgay Imre.
Rainer Jork, a német parlament képviselôje üdvözletében arra hívta fel a figyelmet, hogy szolidaritással sok minden megvalósítható.
A kiállítás a páneurópai piknikrôl és a hozzákapcsolódó magyar-osztrák határáttörésrôl ad áttekintést korabeli fotók és újságcikkek alapján.
A Vajdasági Magyar Szövetség, mint a jugoszláviai magyarság legerôsebb érdekképviseleti szervezete, aggodalommal kíséri a Szerbia és Montenegró államközösségének készülô alkotmányos alapokmánya körüli fejleményeket - olvasható a VMSZ szombaton nyilvánosságra hozott közleményében. Ebben a szövetség leszögezte: elfogadhatatlannak tartja, hogy az alkotmányozó bizottság képtelen a megcsontosodott álláspontok közelítésére, de ennél is aggályosabb az, ahogy a két alkotmánytervezet a nemzeti kisebbségek jogait szabályozza. Míg a montenegrói változat, a belgrádi megállapodással ellentétben, nem is említi az emberi és kisebbségi jogokat, a szerbiai tervezet ezt hiányosan, a vajdasági magyarság - és vélhetôen a többi kisebbségi nemzeti közösség - számára teljesen elfogadhatatlan módon kívánja szabályozni.
A VMSZ-t elkeseredéssel tölti el, hogy a bizottság elôtt lévô tervezetben a nemzeti kisebbségek jogait alacsonyabb szinten kívánják szabályozni, mint a JKSZ hatályos alkotmányában és a szövetségi kisebbségvédelmi törvényben. A hiányosságokat orvosolni kívánó VMSZ-es módosítási javaslatokat pedig a bizottság tagjainak többsége nem támogatta. Elfogadhatatlan, hogy a tervezet szövege, a hatályos szövetségi jogszabályokkal ellentétben, nem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait, a kisebbségek önkormányzatához, autonómiához való jogát, valamint a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát - hangsúlyozta a közlemény.
A VMSZ eddigi tevékenységével és politikájával többször is hitet tett az együttélés mellett, és hisz abban, hogy a szerb többség, valamint a magyar és a többi kisebbség érdekei nem kibékíthetetlenek. Ugyanakkor arról is meg van gyôzôdve, hogy a vajdasági magyarok csakis akkor lehetnek egyenrangú polgárai ennek az országnak, ha a szerb többség, illetve annak politikai képviselôi ôszintén hajlandók biztosítani a kisebbségek egyenrangúságát és a megmaradását szavatoló jogi és egyéb garanciákat.
A VMSZ nem járulhat hozzá egy ilyen tervezet becikkelyezéséhez, és ezért minden elkövet annak érdekében, hogy felhívja a hazai és nemzetközi közvélemény, valamint a nemzetközi szervezetek figyelmét a tervezetben javasolt megoldások hiányosságaira és az azokban rejlô veszélyekre. Amennyiben az alkotmánytervezettel kapcsolatos javaslatait a bizottság nem fogadja el, választóinak bizalma VMSZ-t arra kötelezi, hogy kilépjen az alkotmányozó testületbôl és felülvizsgálja a koalícióban vállalt szerepét is - mutatott rá a közlemény.
Egy hamburgerért 15 percet kell dolgozni Luxembourgban, s 82 percet Budapesten, a többi nyugat-európai városban 16-21 perc közötti munkával kereshetô meg a gyorséttermi szendvics ára, a két kivétel Helsinki és Lisszabon, ahol 25, illetve 32 percnyi munka szükséges ehhez - derül ki a Szakszervezeti Stratégiai Tanulmányok idei kötetében közölt táblázatból.
A 2000-es adatokat feldolgozó táblázat szerint mások az arányok az egy kilogramm kenyér megvásárlásához szükséges munkavégzésnél.
A legkevesebbet - hat percnyi munkát - Londonban kell teljesíteni ehhez, Budapesten 25 perc munka szükséges az alapvetô élelmiszer egy kilogrammjának megvásárlásához.
Több nyugat-európai városban ugyanakkor a Budapestihez hasonló munkamennyiség szükséges ehhez, így például Milánóban 22 perc, Stockholmban 18 perc, Párizsban 17 perc, sôt Helsinkiben még a budapestinél is több, 28 perc.
A táblázat összeveti az egyes városokra jellemzô átlagos bruttó és nettó béreket, valamint összehasonlítja azokat vásárlóerô paritáson is.
A budapesti bruttó bér 14,2 szeresét kapják a dolgozók Koppenhágában, s ez a legnagyobb különbség az összehasonlításban. Az adó és járulékok leszámítását követôen azonban már némileg csökken a különbség, "mindössze" 11-szeres, míg vásárlóerô paritáson számolva már 5,4-szeresre csökken a két városban fizetett bér különbsége.
Luxembourgban a bruttó bér 11,1-szerese a budapestinek, de a kedvezôbb adózási, járulékfizetési szabályok miatt a nettó bérnél már 12,2-szeres különbségrôl beszélhetünk. Vásárlóerô paritáson ennél a városnál 7,8-szoros különbséget jelez a táblázat. A legközelebb Lisszabon áll a budapesti bérhez, a bruttó, a nettó számításnál, illetve a vásárlóerô paritásnál 4,2-szeres, 4,6- szoros, illetve 3,7-szeres a különbség.
Hasonló különbségekre mutat rá a kötet a minimálbérek összevetésénél is.
Ha a múlt évben Magyarországon kötelezô 40 ezer forintos minimálbért 100-nak vesszük, akkor Luxemburgban a legkisebb bér 807,1, Hollandiában 739,7, Belgiumban 716,7, Franciaországban 694,2, Nagy-Britanniában pedig 680,8. A legközelebb a minimálbérben is Portugália állt Magyarországhoz, ahol 2,5 szerese volt a legalacsonyabb bér a magyarországinak.
Uniós alapok az árvízsújtotta országoknak
Az Európai Bizottság illetékesei egyelôre nem tudnak pontos adatokat közölni arra nézve, mekkora összegeket használhatnak fel az árvíz sújtotta országok az uniós alapokból a károk enyhítésére és az újjáépítésre.
A bizottság szóvivôje hétfôn megerôsítette, hogy pótlólagos források nem mozgósíthatók ilyen célokra, de a térségfejlesztésre szolgáló strukturális alapok átcsoportosításában Brüsszel kész a lehetô legnagyobb fokú rugalmasságot tanúsítani. Ez vonatkozik az EU- tagjelölt országokra is, amelyek az elôcsatlakozási alapokat vehetik igénybe ilyen célokra.
Gerhard Schröder német kancellár kezdeményezésére a legsúlyosabban érintett négy ország (Németország mellett Ausztria, Csehország és Szlovákia) elsô számú vezetôi vasárnap Berlinben árvízi csúcsot tartottak, amelyen részt vett Romano Prodi, a brüsszeli bizottság elnöke és a testület több tagja is. A találkozón megállapodás született arról, hogy az árvízkárokkal kapcsolatban felmerülô kiadásokra a strukturális alapok minden olyan része felhasználható, amelyet eddig nem kötöttek le konkrét programokra. A résztvevôk abban is egyetértettek, hogy célszerû volna létrehozni egy külön uniós alapot a mostanihoz hasonló szükséghelyzetek kezelésére.
Az elvi megállapodások konkrét pénzügyi kihatásait azonban a károk nagyságrendjének ismerete nélkül egyelôre nem lehet számszerûsíteni. A berlini találkozó után a bizottság illetékes szolgálatai azonnal felvették a kapcsolatot az érintett állami és regionális szervekkel, hogy felmérjék a várható igényeket és felkutassák az igénybe vehetô forrásokat. E munka azonban még épp csak hogy elkezdôdött.
Németország a 2000-2006 közötti költségvetési idôszakban összesen mintegy 28 milliárd eurós strukturális alapokkal gazdálkodhat, elvben tehát ennek az összegnek az eddig fel nem használt, illetve le nem kötött részeit lehet majd átcsoportosítani. Az uniós költségvetési szabályok szerint azonban ilyen források átirányítására csak az egyes tagállamokon belül lehet szó, tagállamok között nem.
A legutóbbi sajtóértesülésekben különféle - általában több milliárd eurós nagyságrendû - adatok szerepelnek a várhatóan átirányítandó összegekrôl. A bizottság szóvivôje szerint azonban a berlini csúcson konkrét számokról nem esett szó, mint ahogy az is tisztázásra vár még, hogy a strukturális alapok három fô célterülete között is lehetséges lesz-e az átcsoportosítás.
A szükséghelyzetek kezelésére javasolt uniós alap létrehozásához pedig még szükség lesz a többi tagállam, valamint az Európai Parlament hozzájárulására is, így ennek nagyságrendje és a vele kapcsolatos további részletek szintén csak késôbb határozhatók meg.
Magyarországot is bevonják az árvíztôl sújtott országok és az Európai Unió egyeztetéseibe - közölte vasárnap Gerhard Schröder német kancellár Berlinben az MTI érdeklôdésére, utalva Medgyessy Péternek e tárgyban hozzá írt levelére.
A német és az osztrák kancellár azt nyomatékosította, hogy míg a gyengébben fejlett régiók felzárkóztatását célzó strukturális alapokból csak EU-országok részesülnek, a katasztrófaalapból - egyelôre 500 millió euróról lenne szó, és az ötletet még az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia - mindenki.
A még nem EU-országok esetében szóba került az elôcsatlakozási alapok nagyvonalúbb kezelése, még nem lehívott eszközök mozgósítása és az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hiteleihez való könnyebb hozzáférés. Az EIB külön hitelcsomagot készít az árvízkárok helyreállítására.
- Azon fogunk dolgozni, hogy Európa a szolidaritás földrésze legyen - hangsúlyozta Schröder.
Nyolcvan Hargita és Ialomita megyei árvízkárosult gyerek egyhetes magyarországi nyaralásra megy.
A Magyar Turisztikai Hivatal által kezdeményezett vakáció során V.-VIII. osztályos facaieni-i, oroszhegyi és gyergyószárhegyi iskolás nyaral magyarországon.
Bíró Gáspár, a kolozsvári magyar fôkonzulátus munkatársa elmondta, Magyarország nemzetiségre való tekintet nélkül ingyenes nyaralást biztosít az árvízkárosult családok gyerekeinek.
A gyerekek szerdán este, nyolc tanár kíséretében indulnak Gyergyószárhegyrôl. Elszállásolásuk a siófoki Ezüstpart szállóban történik.
Marosvásárhely polgármestere, dr. Dorin Florea tegnapi sajtótájékoztatóján elsôsorban az útjavításokkal kapcsolatosan nyilatkozott a sajtó képviselôinek.
Mint elmondta, a hetek óta tartó esôs idô lehetetlenné tette, hogy a megkezdett munkálatokat a kitûzött idôre befejezzék, de reméli, ha jóra fordul az idôjárárs, behozzák a lemaradást. Mintegy tíz marosvásárhelyi utcát készülnek leaszfaltozni a következô hetekben. Bár egyesek azt állítják, hogy túlságosan sok helyen kezdték el a munkálatokat, gyakorlatilag a város építôtelep jelleget öltött, azoknak, akik így vélekednek, nincs igazuk, "felszínesen látják a problémát" - jelentette ki Florea, majd hozzátette: polgármesterként boldog, amikor építôtelepeket lát, ez azt jelenti ugyanis, hogy valamit dolgoznak a városban.
Mostanra már befejezték az Egyesülés negyedbeli Stefan Cicio Pop utca javítását is. A késést a polgármester szerint a gázvállalat okozta azzal, hogy nem cserélte ki idejében a vezetékeket. Jelenleg folyamatban vannak a munkálatok a Stefan cel Mare, Budai Nagy Antal, Arató, Dîmbovitei, Vulturilor utcákban, a Bolyai téren, ahova aszfaltszônyeget terítenek le. Következik a Szabadság, Olt, Szamos, Vihar utca, valamint a Marasesti tér. Párhuzamosan az útmunkálatokkal, felújítják a járdát a volt Kossuth és a Forradalom utcákban. Kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy 2002-re összesen mintegy 90 milliárd lejt szántak az útjavításokkal kapcsolatos munkálatokra, beruházásokra, de ezt a pénzt még nem költötték el. Csak a Dózsa György út felújítása 51 milliárd lejt emészt fel. Itt a munkálatokkal felgyorsultak, mert nemrégiben megérkezett a kormány által kiutalt pénz is. Nem 15 milliárd lej, ahogyan a szállítási miniszter tavaly ígérte, hanem csak 10 milliárd, ami nem túl sok, ha figyelembe vesszük, hogy egy kilométernyi útszakasz elkészítése a Dózsa György utcában 17 milliárd lejbe kerül. A polgármester ígérete szerint két héten belül befejezik az egyik sávot, ezen két irányban zajlik majd a gépkocsiforgalom.
A parkokkal kapcsolatban megtudtuk, hogy befejezték a Bulevárd felújítását, és újabb öt park készül, így év végére a parkok száma 44-re emelkedik. A parkoknál maradva, a polgármester ingerülten jelentette ki: offenzívát indít a vandálok ellen, mert tûrhetetlen, hogy folyton tönkreteszik a padokat, szemétkosarakat, de azok ellen is, akik a szemetet nem erre a célra kijelölt helyre teszik. Utóbbi esetben a büntetés jelenleg 2 millió lej, de hamarosan határozat-tervezetet szándékoznak a tanács elé terjeszteni. Ha a testület jóváhagyja, megtízszerezôdnek a bírságok.
Az iskolajavításokkal kapcsolatosan a sajtótájékoztatón jelen levô Csegzi Sándor alpolgármester hangsúlyozta: a munkálatok jó ütemben zajlanak, a hét cég közül kettô már befejezte a javításokat, három pedig elôrehaladott állapotban van a munkákkal.
Legkésôbb szeptember 10-ig rendben lesznek a marosvásárhelyi iskolák, beleértve a 4-es iskolát is, ahol csak a vízelvezetéssel és az udvar elrendezésével vannak még gondok, így a diákok jó körülmények között kezdhetik meg a következô tanévet - mondta az alpolgármester.
Az alma mater örök. Sok év eltelt, hogy az iskolapadokat koptattam. De a kedves, felejthetetlen alma materrôl, iskolámról, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas kollégiumról megfeledkezni soha nem tudtam. Végigkísérte úgymond minden lépésemet eddigi életemben. Az ott tanultak, feledhetetlen tanáraink tanácsai sokszor átsegítettek gondokon, problémákon. Az iskola iránti tisztelet és szeretet hozta létre azt a találkozót is, amelyrôl az alábbi sorok szólnak.
1985-ben történt. Már több mint tíz esztendeje, hogy a Hargita alatti városban, Csíkszeredában éltem családommal.
Ez alatt a tíz esztendô alatt gyakorta összefutottam marosvásárhelyi ismerôsökkel, köztük volt iskolatársakkal is.
Aztán, amikor tudomást szerez-tem különbözô találkozókról, összejövetelekrôl (marosmagyaróiak, nyá- rádremeteiek találkozója), mintegy magától jött az ötlet: miért ne szervezhetnénk meg a Csíkszeredában élô avagy dolgozó egykori bolyaisok találkozóját is. És mint az a régi, ismert slágerben írva vagyon: egy lett az ötlet a tettel - belevágtunk, dr. Veress Albert pszichiáter barátommal. Kezdtük pedig azzal, hogy "feltérképeztük" a leendô társaságot. Alig akartunk hinni a szemünknek, hisz a névsor napról napra szélesedett. Most már szükségesnek tartottuk egy pontos nyilvántartás összeállítását, amely eleinte írógépre, majd számítógépre került. Hogy mit is tartalmazott ez? A volt iskolatárs család- és keresztnevét (a nôk esetében a leánykori nevet is), az érettségi esztendejét, az osztályfônök nevét, a munkahely megnevezését, valamint a telefonszámot, melyen elérhetô volt az illetô. Nos, nem is volt a legkönnyebb, "igazi férfimunka" volt. Aránylag rövid idô alatt összeállt a névsor, kimutatás. Nagy segítséget jelentett ebben, hogy a hír gyorsan terjedt, akárcsak a népköltészetben, szájról szájra járt. Természetesen a kimutatás nyitott maradt. Hihetetlennek tûnt, de kiderült, hogy több mint százan élünk vagy dolgozunk a városban, akik egykor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas kollégiumban érettségiztünk. És volt még egy igencsak rendkívüli dolog az egészben, hogy a névsor nem kevesebb, mint egy fél évszázadnyi idôt ölelt fel, a tagok érettségi éve alapján. A legöregebb 1931-ben, a legfiatalabb pedig 1985-ben érettségizett a felejthetetlen alma materben. Akkor a korelnökünk, dr. Körösi Tibor gyógyszerész volt - jelenleg a korelnökünk Fábián Zoltán, aki 1948-ban érettségizett -, a legfiatalabbak Borbély Éva és András László, mindketten 1985-ben érettségiztek.
1985-ben hoztuk "tetô alá" az elsô találkozónkat a csíkszeredai Flóra vendéglôben. A legnagyobb helyiséggel rendelkezô éttermet választottuk ki, de mint kiderült, az is kicsinek bizonyult, nagy örömünkre, meglepetésünkre, hiszen nem kevesebb, mint százhúsz egykori bolyais jelent meg párjával az összejövetelen. A találkozó megszervezésében több lelkes iskolatárs is besegített: Máthé Miklós, Papp Kincses Emese, Kakuts Csaba, Kovács Zsolt, Zsigmond Éva. A találkozóra meghívtunk volt tanáraink közül is, ott volt az iskola egykori igazgatója, Kozma Béla, felesége, Kozma Irénke tanárnô, Molnár Zoltán, Kiss Elemér tanárok, valamint a bentlakás egykori nevelôje, dr. Kiss Géza. Miután üdvözöltük egykori tanárainkat, s a megjelent iskolatársakat, sor került a bemutatkozásra. Egyöntetûen úgy döntöttünk, hogy minden évben találkozni fogunk. És minden elkövetkezô esztendôben meghívtunk három-négy tanárt is.
Közben tovább gyarapodott a társaság. Elsô találkozónkra a megye más városaiból is eljöttek, Grépály András és Berszán Lajos Gyergyószentmiklósról. Sajnos, a gyarapodás mellett egy másik tényezôvel is számolni kellett, néhányan elhunytak, elsôként a felejthetetlen Tibi bácsi (dr. Körösi Tibor), így a korelnöki tisztet néhány esztendeig dr. Magyarosi Sándor református lelkész, tanár töltötte be. Minden találkozónk külön élményszámba ment. 1995-re már százötvenegyre gyarapodott a létszám (az idôközben elhunyt iskolatársakat is beleszámítva).
A tízéves évfordulóra gazdag programmal töltöttük ki találkozónkat. Délelôtt került sor az idôközben elhunytak sírjainak megkoszorúzására, majd orgonakoncerten vettünk részt a csíksomlyói kegytemplomban (néhai Janovics Endre tanár közremûködésével). Délután a református imaházban istentiszteleten vett részt a társaság, ezt követte az ünnepi vacsora, melyen ismét szép számban voltak jelen egykori tanáraink közül is (Finyák Tibor, Fábián Lajos, dr. Weszely Tibor, Klementisz János, Bányász Sándor, Csekme István). Minden találkozónkra meghívót szerkesztettünk, melyet személyesen juttattunk el mindenkihez. Ezt csakis a fentebb említett segítô társak révén tudtuk megvalósítani.
A kilencvenes fordulat, a megváltozott körülmények, melyek fájóan kikezdték, megrontották az emberek közötti kapcsolatokat, sajnos, a mi találkozónkra is rányomták bélyegüket. A mind jobban felgyorsult életvitel, a megélhetésért (egyeseknek a meggazdagodásért) folytatott mindennapos küzdelem a baráti kapcsolatok fellazulását eredményezte (és nemcsak).
Egyre kevesebben gyûltünk össze a találkozókon. Már a tízéves évfordulón szomorú tapasztalatokat szerezhettünk mi, a szervezôk, hiszen nagyon sokan, noha bejelentkeztek, mégsem jelentek meg. Ezért is határoztuk el, hogy az elkövetkezô évtôl már nem rendezhetjük vendéglôben a találkozót, hiszen az pontos megjelenést, szavahihetôséget igényel. 1996-tól kezdôdôen immár hagyományossá vált találkozóinkat a csíkszeredai fürdô közelében található hétvégi házban rendeztük meg, egyik iskolatársunknak köszönhetôen.
Kialakult egy törzstársaság, mintegy tizenöt- húsz ember, akik mindig jelen voltak, eljöttek. Talán frappánsabban nem is lehetne jellemezni az új helyzetet, mint azt egyik iskolatársunk tette: "1990 elôtt jólesett valahová tartozni (közismert, hogy nemigen volt szabad szervezkedni - voltak olykor problémák különben ezért!), 1990 után pedig nincs idô találkozni!"
1998-tól néhány lelkes társunk javaslatára (több hasonló összejövetel példájára) úgy döntöttünk, hogy megszervezzük a "bolyais" farsangot. Ezek is igencsak jól sikerült összejöveteleknek bizonyultak. Egy-egy iskolatársunk családjával (a gyerekeket is beleértve) farsangi maskarát is öltött, így a hangulat még kellemesebb volt.
Évi találkozóinkat szeptember utolsó szombatján rendezzük meg, minden összejövetelünk "kosaras bál" alapon történik, "ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek, isztok!" Mind a hagyományos évi találkozón, mind a bolyais farsangon hol többen, hol kevesebben vagyunk. A jelszavunk: ha csak hárman jelentkezünk, úgyis megtartjuk!
Bár a körülmények hovatovább mind erôteljesebben ellenünk dolgoznak, mi nem szeretnénk felhagyni e szép hagyománnyal. Hisszük és reméljük, hogy a jó Isten erôt és egészséget, kitartást ad, hogy minden évben újra együtt lehessünk. Iskolánkért, a felejthetetlen alma materért, de egymásért is, hiszen e találkozók az eltelt évek során mindig hitet és erôt adtak, hordoztak, szellemileg és érzelmileg is feltöltöttek, a nemzeti érzésünket erôsítve, a megmaradásunkat is szolgálták.
A Bolyai János Emlékév egyik rendezvénye a hamarosan sorra kerülô bolyais öregdiákok negyedik világtalálkozója. Alább a szervezôk meghívóját adjuk közre.
Iskolánk, a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum 2002-ben ünnepli fennállásának 445. és egyben Bolyai János világhírû tudósunk születésének 200. évfordulóját. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére 9 szervezet, jeles Bolyai-kutatók, valamint a Teleki-Bolyai Könyvtár a 2002-es évet BOLYAI JÁNOS EMLÉKÉVNEK nyilvánította. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedô eseménye lesz 2002. augusztus 23. és 25. között: iskolánk öregdiákjainak negyedik világtalálkozója. Erre a nagy ünnepre hívunk meg és várunk szeretettel. A találkozó szervezôi: a Polgármesteri Hivatal, Öregdiákok Baráti Köre, Collegium Alapítvány, Bolyai Farkas Líceum, Református Kollégium.
Részletes információkat a következô levélcímen lehet kérni: Postai: Öregdiákok Baráti Köre, 4300 Târgu Mures, P-ta Bolyai nr. 3. E-mail: kirsch@fx.ro, agora.vasarhely@fx.ro
Tisztelettel várja jelentkezésedet a Baráti Kör Vezetôségi Tanácsa: Bod Károly, Mátyás Zoltán, Kerekes Károly, Sidó Katalin, Magos György, Tôkés Béla, Szabó László, Horváth Gabriella, Filep Csaba, Gál Ildikó, Nagy Judith és Klósz Bálint.
Budapesten tárgyalt az EMTE vezetése
A múlt hét közepén - a magyarországi kormányváltás óta elsô ízben - hivatalos megbeszélést folytatott Budapesten a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetése a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelô budapesti miniszterelnökségi államtitkárral, Szabó Vilmossal. Az esemény után Tonk Sándor a következôket nyilatkozta a Magyar Rádiónak:
"A találkozó mindenképpen jelentôs volt számunkra, hiszen ez jelentette az elsô kapcsolatfelvételt Szabó Vilmossal, a határon túli magyarok ügyéért felelôs államtitkárral. Nagyon megnyugtatóan hangzott, hogy az államtitkár úr több alkalommal is hangsúlyozta: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ügye, az egyetem léte nem képezheti vita tárgyát, támogatása a jelen kormánynak is feladata." Tonk Sándor elmondása szerint az egyetem továbbra is számíthat a magyar költségvetésben eddig megítélt évi kétmilliárd forint támogatásra. - Ez az összeg két-három évig még biztosítja mûködésünket - szögezte le a rektor.
A tárgyalások során többször is elhangzott: az erdélyiek törekedjenek a konszenzusra; e kérdés kapcsán szóba került az RMDSZ és az EMTE-t mûködtetô alapítvány viszonya. Tonk kifejtette: a Sapientia egyetem "egy olyan közösségi ügy, amelyet nem sajátíthat ki senki magának." - Habár az EMTE alapítványát 2000-ben az erdélyi történeti egyházak nyolc képviselôje hívta életre, a Sapientia Egyetem építésében az egész erdélyi, sôt, az Erdélyen túli magyar társadalomnak is részt kell vennie - hangoztatta a rektor, hozzátéve: "természe-tesnek tartom, hogy az érdekképviseleti szervünkkel konzultálunk". A mindenkori magyar kormánnyal ugyancsak szükségesnek látja a rendszeres konzultációt a Sapientia vezetése, hiszen "tu- domásul veszik, hogy ez az intézmény a Magyar Köztársaság egyik költségvetési intézménye."
A tárgyalások során felvetôdött az egyes karok és szakok iránti idei gyér érdeklôdés is. Tonk Sándor szerint a kérdés csak mellékesen került szóba, az okokat némely szakok indulásának késedelmes engedélyezésében, illetve a felvételi vizsgák "visszatartó hatásában" jelölte meg a rektor. Az EMTE vezetôje bízik abban, hogy ôszre a még szabadon maradt 125 helyet is betöltik a hallgatók a pótfelvételi eljárások keretében.
"Ezt a földet nekünk kell kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével, mint egy karácsonyfát feldíszítenünk. Ezt hisszük, ezt valljuk, ezt vállaljuk" - olvasom a makfalvi Wesselényi Mûvelôdési Egylet szórólapján. Harmincéves a makfalvi múzeum. Kezdeményezôje néhai Fülöp Dénes tanár úr volt. Az épületet Dósa Dániel építtette 1812-13-ban. A gazdag néprajzi anyag és az elôszobában lévô szövô-fonóterem anyaga mellett helyi alkotók - Vass Áron, Suba László - munkáinak is helyet biztosít, és ott látható az abodi naiv festô, szobrász, a 74 éves Bíró Mátyás két kisszobra is. A múzeum és az alkotótábor sorsa az utóbbi idôben összefonódott. A régi iskola épületében "fészkelnek" a mûvészek, körben ágyak, asztalkák, a falakon az eddig született munkákból látható válogatás, ezek a festmények, grafikák jól elférnek Kusztos Endre elsô alkotói korszakának nagyobb méretû képei mellett. Az idei tábor vasárnap zárt. Fülöp Irén tanárnô - a Wesselényi Egylet elnöke, férje népmûvelôi, szervezôi tevékenységének hûséges folytatója - elmondta: az Illyés Alapítvány támogatta a tábort, és mint minden évben, a faluközösség összefogása is jelentôs volt. A múzeum kinôtte eddigi "kereteit", szükség volna két újabb teremre, hiszen közel kétszáz képzômûvészeti alkotás várja, hogy megtekinthessék az érdeklôdôk. Bálint Zsigmond fotómûvész a tanárnô "jobbkeze", minden szervezési kérdésben segít, intézkedik, tüsténkedik, rendez. A tábor méltán viseli Nagy Pál marosvásárhelyi festômûvész nevét, hiszen tragikus halála is egy helyi tárlat megnyitásához kapcsolódik.
Idén közel húszan vettek részt - közvetlenül vagy közvetve, munkáikkal - a táborban: Bálint Zsigmond, Bantha Annamária, Barkos Béla, Bódi László, Egyed Tibor, Fekete Zsolt, Fülöp Márta, Jakab Ágnes, Kedei Zoltán, Kusztos Endre (utóbbi kettô lélekben volt együtt a társakkal), Moldován Gyula, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Nagy Géza, Sándor János, Simon Miklós, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vécsi Nagy Zoltán. Megtudtuk azt is, hogy válogatást állítanak össze a legjobbnak tartott munkákból, Bálint Zsigmond szorgalmasan fotózta azokat, és a névadó Nagy Pál fiainak: Nagy Gézának és Vécsi Nagy Zoltánnak a segítségével albumot jelentetnek mag a makfalvi alkotótábor termésébôl. Makfalva jó hírét külön is növelné, ha olyan képeslapjait vásárolhatnák az évrôl évre mind sûrûbben ide látogató turisták, amelyek a mûvésztábor tagjainak munkáit ábrázolják. Így válik még díszesebbé az a karácsonyfa, amelyrôl nagy írónk, Tamási Áron beszél.
Nagy József Levente 1991 óta a Marosvásárhely IX. Tulipán utcai Református Egyházközség lelkipásztora. Két évtizede keresztyén hittel, lelkiséget, erkölcsiséget és nem utolsósorban nemzettudatot ápolva cselekszik küldetésszerûen. Sajátos munkát, sajátos felelôsséget jelent szolgálata. Különösen napjainkban, amikor gondjainkon felülkerekedni egyre nehezebb.
Mi vár az egyházra? Mi a lelkészekre a kisebbségi létben? Mit eredményezett a rendszerváltás az egyház életében? Hogyan alakult ez utóbbi és a politika viszonya az utóbbi tizenévben? Közösségi élet, házasság, gyermekáldás, kivándorlás... Íme nehány annyira "érzékenynek" bizonyuló kérdés, melyeknek megoldása, - tekintettel napjaink gazdasági- érzelmi válságára! - mind halaszthatatlanabbá válik.
Beszélgetésünket indítandó, a tiszteletes urat az egykori pályaválasztás felôl kérdeztük.
- 1981-ben végeztem a Kolozsvári Protestáns Teológián. Marosvásárhelyen, a Kistemplomban kezdtem a lelkészi szolgálatot, majd szászludvégi és pókai folytatás után, 1991-ben váltam a Tulipán utcai református egyházközség lelkészévé. Kora ifjúságomban úgy gondoltam, az irodalom és a képzômûvészet lesz az élethivatásom. Hosszú, összetett folyamat és belsô lelki döntés nyomán a teológiát választottam. Akkor úgy gondoltam, hogy ez az én döntésem volt csupán. Ma már tudom, rám is érvényes Jézus mondása: "nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon." (Ján. 15,16) A közmondást, mely szerint "Ember tervez, Isten végez" igazabbnak tartom így: Isten tervez, az ember pedig engedelmeskedik...
- Ezekben a lelkigondozással eltöltött évtizedekben egymásra talált-e vajon a szolgálatban szerzett tapasztalat a pályaválasztás egykori indítékával, késztetésével?
- Amikor az ember pályát választ, vagy küldetést teljesít, úgy tesz, mint az utazó, aki betájolja az irányt, távolba tekint, ujjával többször is végigbaktatja a térképet, majd elindul az ismeretlen úton. A teológián enciklopédikus tudásra tehet szert az ember. Hatalmas szellemi- lelki tôkét gyûjthet. A lelkészi hivatás igazi iskolája azonban a gyakorlat. A gyülekezet, a megharcolt hétköznapok, a lélekemelô ünnepnapok, az emberi találkozások.
Az egykori indíték, késztetés, elképzelés, álom mára csak nyomelemként maradt meg két évtizednyi szolgálatomban. A valóság sokkal keményebb. A feladat sokkal nehezebb. A lelkész élete folyamatos készenléti állapot, melyben gyakran összemosódnak a magánéleti-emberi, illetve a hivatali határok.
- Ôszintén szólva, azért tartom fontosnak minderrôl beszélni, mivel idôbeniségben gondolkodva, a hazai egyházak és pásztoraik az egyházi hierarchiában betöltött szerepüktôl függetlenül, két, egymástól alapvetôen különbözô politikai rendszerben kellett mûködjenek, szinte a térdre kényszerítés körülményei között, utóbb a vallásszabadság tizenegynéhány évében kellett hatékony missziós feladatot ellátniuk-végezniük. Nem lehetett sem könnyû, sem kézenfekvô a letûnt néhány évtizedben életben tartani gyülekezeteket, lelkipásztorokként helyt állni és a híveket is erre ösztönözni. Napjainkban viszont egészen más természetû okok létezésével kell számolniuk.
- A múlt rendszerben, a gyülekezeti munkában egyértelmûen a lelkészek kockáztattak többet. Sok feladatot átvállaltak a gyülekezet tagjaitól. Valósággal egyszemélyes intézménnyé vált a gyülekezet. Így a lelkészekre fókuszálódott minden felelôsség, az illetéktelenül illetékes hivatalok árgus tekintete, és olykor a hatalmi retorzió is. Vállaltuk. Ma viszont nagyon sok energiánkba kerül megértetni az emberekkel: a közösségi cselekvés igényérôl le nem mondhatunk! Az egész erdélyi magyar társadalomban még mindig munkál annak a szándéka, hogy mindent a politikusainkra bízzunk. Az egyházban a lelkészekre. A gyermeknevelést pedig a család a közoktatásra hárítja. A múltbéli megszokás köszön-e vissza csupán, vagy a közösségi, felekezeti, kulturális, népi azonosságtudat gyengülésének jelei lennének-e?! Esetleg a konzumszemlélet mutatkozik meg e téren is?!
Egy közösségben nem válhatunk csupán fogyasztókká. Haszonélvezôkké. Termelôivé, értékteremtôivé is kell lennünk. Úgy vélem, hogy a XXI. században - bármennyire patinás is a fogalom - lejárt a "nemzet napszámosainak" ideje. Ma az erdélyi magyarság másfél milliónyi gazdaként kell felelôsséget hordozzon szellemi, lelki és anyagi javainak megteremtésében, védelmében és gyarapításában. Elérkezett az ideje az egyházban annak pl., hogy a hívek ne csak lelkileg gyógyulni akarjanak, hanem másokat is gyógyítani. Ne csak vigasztalódni, hanem vigasztalni is! Ne csak erôt nyerni, hanem másokat is megerôsíteni! Ne csak bûnbocsánatot nyerni, hanem embertársuknak megbocsátani.
- Nem mondunk újat azzal, ha azt állítjuk, az egyház, a vallás jelentette évtizedeken át a végvárat nekünk, kisebbségi létben élôknek Erdélyben is. Mint ahogy az ún. rendszerváltás óta a vallásszabadsággal együtt bekövetkezett különbözô vallási mozgalmak, megnyilvánulások, rendezvények stb. körülményei között sincs alapvetô módon másként...
- Igaz. Ezt is felvállalta. De úgy tûnik, manapság az emberek mintha lelkileg radikálisabb kereszténységet várnának a történelmi egyházaktól. Nyolcvan év után már nem elég, hogy az egyház - egyfajta messianisztikus küldetéstudattal - a magyarság megmaradását tekintse végsô céljának, mely olykor a hívek tudatában Isten országának üzenetével kapcsolódik össze. Fontos az erdélyi magyarság megmaradása, de az erdélyiek üdvössége ennél is fontosabb! Ami a rendszerváltást illeti, nos, ez utóbbi nem is annyira megújulást, mint inkább sokféleséget eredményezett. Sokszínûséget hozott a református egyházban. 1989 mákonyos napjaiban a református egyház jeles személyiségei nyilatkozatban lelkendeztek azon, hogy a politikai-társadalmi változások az egyház megújulása elôtt is megnyitották a lehetôséget. Sajnos, mint utóbb kiderült, a rendszerváltás fôleg az opportunisták és konjunktúralovagok elôtt nyitotta meg az egyház felé vezetô utat. Szóval, téves a szemlélet, mely szerint az egyház csupán utána araszolgat a társadalmi eseményeknek s utólag értelmezi, elemzi és áll be erôvonalaiba. Ellenkezôleg. Istentôl kapott küldetése, feladata, hogy a maga, nem világi eszközeivel befolyásoló, tudatformáló tényezô legyen.
Az egyháztól el kell várni, hogy idôszerû legyen! Hogy ne csupán a múltban éljen, hanem a jövôt keresse. Hogy ne csupán hagyományokat ôrizzen és örökítsen át. De az egyház nem attól lesz modern, megújult, ha a világhoz méri magát. Az egyház akkor idôszerû, ha igeszerû! A megújulás bibliai követelménye így hangzik: "Megújultok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ô felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki orozott, többé ne orozzon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ô kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szûkölködôknek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasak, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek".(Eféz.4, 23-32)
Természetesen, az egyháznak kell legyen üzenete, mondanivalója mindazzal kapcsolatban, ami a társadalomban történik. Meg kell szólalnia, különben, Babits soraiból idézve "...vétkesek közt cinkos, aki néma...", de nem a politika eszközeivel. Az egyházban nem jelenhet meg a politikai ideologizálás. Nem válhat parapolitikai szervezetté és nem lehet egyetlen politikai párt vagy szervezet szekértáborának udvari egyházává. Nem válhat világfüggôvé, kormányfüggôvé, sem pártpolitika-függôvé. Bogárdi Szabó István teológus így fogalmazott: "Ha az egyház tökéletesen azonosítja magát egy politikai programmal vagy ideológiával, elôbb-utóbb fel kell tennünk a kérdést: ha az egyház csak azt tudja vagy csak azt akarja mondani, amit kívüle mások (s talán sokkal jobban) elmondtak már, mi szükség van még egyáltalán egyházra?" A keresztyén egyház Istentôl kapott küldetést teljesít!
- Bár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kereszténység erô és biztonság. Melyre, ha az ember célokat tûz maga elé - családtervezés, gyermekvállalás például - azok megvalósításához nagy szükségünk van. Tudniillik, a sokgyermekes család ma nem példaértékû. S bár ékesen szól társadalmunk a gyermekvállalásról, sokat a nagy családokért nem tesz. Nincs értéke a nagy családnak. S mihelyt úm. gazdasági megközelítésben beszélünk a gyermekekrôl, ott, ahol több a gyerek - vélik sokan - alacsony az életszínvonal. Magyarán: a családban nincs helye sok gyereknek, úgy nincs a társadalomban sem! Ilyen körülmények között számbeli fogyatkozásunk elkerülhetetlen. Lásd a legutóbbi népszámlálás ideiglenes adatait!
- A gyermek valóban öröm. Ezért a gyermekvállalás kérdésével az egyháznak is foglalkoznia kell. Azonban soha nem léphetünk túl egy bizonyos illetékességi, etikai határon. Néhány évvel ezelôtt egy körlevél arra buzdította egyházunk asszonyait, vállaljanak minél több gyermeket. Nem hiszem, hogy ezt így kellene, vagy hogy elég lenne ekként tanácsot adni. Napi parancsot osztani. A Biblia szerint a gyermek Isten ajándéka. Így a gyermekvállalás hit kérdése. Ma viszont a gyermekvállalás anyagi kérdés. A családtervezésnek is inkább költségvetési vonzatai vannak, mint érzelmi indítékai. Tapasztalatom szerint a családalapítás korába jutott fiatalok jelentôs hányada megélhetési gondokkal küzd. Lakhatási problémákkal. Nem kötnek házasságot. Esetleg összeköltöznek vagy összejárnak. Az ilyen kapcsolatokból nem születnek gyerekek. Gyülekezetünkben nyolcszáz 18 és 30 év közötti fiatalt tartunk számon, ám évente csak 15-20 esküvôre kerül sor. S ennek is negyede-fele vegyes vallású pár. Ezeket a fiatalokat lelkigondozói szempontból nagyon nehéz elérni és rájuk hatni. Mivel ebben a teljesítmény-orientált világban, melyben legfôbb érték a pénz, legmagasztosabb cél az önmegvalósítás, Isten csak arra kell, hogy esetenként a bajba jutott ember mögé álljon és kifogja a szelet...
- A határok képletessé válásával - mint tapasztalhatjuk - a magyarság soraiban is megindult a kivándorlás. Magyarságtudat ide, nemzetszolgálat oda, sorsunk jobbításáért, gyermekeink jövôjéért egyre többen feledkezünk meg arról, mindenkire ott van szükség, azon a földön, amelyen született. Mire is intett Sütô András amikor így fogalmazott: "Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk..."?!
- A sütôi intelem szerintem közös magyarságunk vállalására szólít. A határok légiesítése nem a szülôföld elhagyásában hivatott irányt-útvonalat jelölni. Nemrégiben egy politikus fogalmazott úgy, hogy azt kellene tudatosítani fiataljainkban, hogy magyarként lehet ugyan bárhol élni a világban, de erdélyi magyarként csak Erdélyben! Igaz! De a tizenkét év során eltékozolt nemzedékeknek ez már nem mond semmit. Azokkal, akik még maradtak és a mások által tudatosan alakított helyzetben szorongnak-kínlódnak, azokkal, akik most vannak növekvôben, beleértve mindazokat, akik itt születni fognak, üljünk le és tanítsuk meg nekik, hogy Erdélyt nem i-vel, nem j-vel, Erdélyt ly-nal írják! És a vége-hossza nincs templomszentelések, kokárdás ünnepek után végre lássunk hozzá az egyre elodázhatatlanabb "gazdasági helyzetteremtéshez"!
- Befejezô gondolatként, akár mottójaként is beszélgetésünknek, mit tekint a tiszteletes úr mind a református egyház munkájában, mind saját lelkészi szolgálatában alapvetô követelménynek?
- A hitelességet. Jean-Paul Sartre mondta, hogy a világ nem azt várja el a keresztényektôl, hogy megtagadják hitüket, hanem, hogy hitelesen képviseljék meggyôzôdésüket a világban. Számomra meghatározó alapigazság az, amit Széchenyi István írt egyik munkájában. Nevezetesen: "A nevelés magasiskolája a példaadás."
A háromnapos rendezvénysorozat programjáról már több ízben tájékoztattuk olvasóinkat. Az ünnepség másodnapján, vasárnap jó alkalom adódott arra, hogy közelebbrôl megismerjük az Ákosfalváért Egyesületet, a Bandi Dezsô által vezetett Paniti Bartha Sándor marosvásárhelyi népismereti és faragókör két tagját, az ákosfalvi illetôségû Szathmári Sándor seprûkötôt és a budapesti Blaskovics Lászlót, aki kedvtelésbôl járja a Nyárád és Küküllôk mentét, bemutatva ôsi népi hangszereit.
Az Ákosfalvi napok vasárnapi mûsorát reggel 9 órától tervezték a szervezôk. Röviddel kilenc után a fôúttól a sportpálya felé a rövid bekötôutca csupa latyak volt. A pálya közelében néhány alkalmi árus rakta ki portékáját. Megérkezett Bandi Dezsô iparmûvész, majd Galambfalvi Viktor (képünkön), az Ákosfalváért Egyesület titkára, akivel az elôzô napi rendezvényrôl, szervezôkrôl, részvevôkrôl, hagyományokról beszélgettünk a népi mesterségek bemutatójának kezdetéig.
- A szombati Vándorcsizma néptánctalálkozó nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy nem minden mûkedvelô csoport tett eleget a meghívásnak. A mûsor táncházzal zárult. A Vándorcsizma- találkozóra általában a Küküllôk és a Nyárád menti néptáncosokat várjuk. Fellépett a szentháromsági Tüzes, a szentbenedeki Reménység, a szászmedgyesi Nefelejcs, a marosvásárhelyi Sonnenblume, a nyárádszentbenedeki Hagyományôrzô roma tánccsoport, Blaskovics László Budapestrôl és a helybeli Forrás tánccsoport.
- A rendezvényt az Ákosfalváért Egyesület szervezte a polgármesteri hivatal és a római katolikus egyház támogatásával.
- Civil szervezetünk 2001-ben alakult 13 alapítótaggal. Az elnök Szabó Lóránt. Célunk többek között a helyi Forrás néptánccsoport fenntartása, továbbá minden évben megszervezzük a kosaras bálokat, amelyek mindig különbözô kulturális mûsorokkal kezdôdnek. Nemrég körbekerített játszóteret alakítottunk ki, hintákkal, homokozókkal számos kisgyerek örömére. Idén pályázatot állítottunk össze, amit benyújtottunk a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség minisztériumához. Kedvezôleg bírálták el, 70.000 forint támogatást kaptunk. Az összeg egy részét táncegyüttesünk számára szeretnénk fordítani: ruhákat, kellékeket vásárolni. A kultúrotthonnak pedig új étkezési eszközöket vásárolunk, ott zajlanak a keresztelôk, esküvôk, torok és más rendezvények. A segesvárról megrendelt tányérokon Ákosfalva felirat áll majd. Készítettünk képeslapot is településünkrôl. Bevallom, félve indultunk, akkor nem nagyon volt támogatónk, ma viszont mellénk áll a lakosság nagy része. Fôleg a vállalkozók nyújtanak anyagi segítséget. A jelenlegi háromnapos rendezvény megszervezése elképzelhetetlen lett volna támogatóink nélkül. Nevük felsorolásával szeretném megköszönni önzetlen hozzájárulásukat az ünnepség anyagi alapjainak elôteremtéséhez. Íme: Farel Kft., Gater Kft., Alfa-Omega Rt., Keresztúri Árpád cs.v., Purina Kft., Euro Benz Oil Kft., Berill Kft., Fagyura cs. v., Incze hajnal cs.v., Chimexco Kft., Mezei Sándor cs.v., Forrai Ibolya, Albert Mihály, Nemes Sámuel.
Bandi Dezsô iparmûvész, tanár tanítványai a reggeli órákban "ra-kodtak ki". A munkák közül messzirôl kitûnt egy másfél méteres vadcseresznyefából készült alkotás (Szent László-szobor a csodaszarvassal és harca a leányrabló hímmel). Magdás István mûve. A fiúról Bandi Dezsô azt nyilatkozta, hogy már tudni, biztosan faragómûvész lesz. István 17 éves, a Bolyai líceum tanulója. Osztályfônöke, Kanizsai Györgyi nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Istvánból faragász legyen. István családjában famunkával csak a dédnagyapja foglalkozott, ugyanis ács volt.
A faragni tanulók standján egy másik szobor is magára vonta a látogatók figyelmét, a Fáklyatartó székely. Az ákosfalvi Galambfalvi Zoltán faragta. A standon nemcsak a munkákat lehetett megtekinteni, az érdeklôdök láthatták miként dolgozik Magdás Levente, testvére István, Török Szabolcs, Papp Levente. Ügyes kezû gyerekek - jegyezte meg valaki.
Ákosfalván húszan foglalkoznak a seprûkötéssel, amelyet jövedelempótló tevékenységként folytatnak. Közülük az egyik a 65 éves Szathmári Sándor. A 60-as évek elején egy idôs szovátai örmény bácsi jött Ákosfalvára. Hat hónapon át tanított néhány helybéli gazdát a seprûkötésre. Azó-ta él ez a foglalatosság a faluban. 1990-ig a hadsereg egyik ploiesti-i egysége százszámra vásárolta a seprût Ákosfalváról. A termelés azóta visszaesett, de azért még kötik a seprût, amelyet a kirakóvásárokon értékesítenek. Szathmári Sándor bácsi szerint a szakma titkai közé tartozik az, hogy a cirokot szeptemberben le kell vágni, mert ha ez nem történik idôben, megfeketedik. Külön kell anyagolni, kötés elôtt forró vízben áztatni. Egy kilogramm cérna ára 110.000 lej, ez a cérnamennyiség 100 seprû varrására elegendô. A nyél, amely bükkfából készül, ára 3000 lej darabonként. Ezek után egyáltalán nem magas a nagy seprû 25.000 lejes ára - vélekedett Szathmári Sándor, akinek a portékája iránt a déli órákig nem nagyon érdeklôdtek a vásárba látogatók.
A hatalmas könyvstandot inkább csak nézegették a jelenlévôk, mint vásároltak. Feltûnô volt a sok kíváncsi gyerek, volt is mit válogatni a gyermekirodalomban, a foglalkoztató és munkafüzetek között. Hajdú Ôsz Attila, a Sprinter Románia Kft. ügyvezetô igazgatója elmondta, hogy jelen vannak Hargita és Maros megye vásárain. Tapasztalatai szerint Hargita megyében az elmúlt hat hónapban több könyvet adtak el, mint Maros megyében. A legnagyobb értékû vásárlás Csíkszeredában történt, egy nyugdíjas férfi megvette a Világjárók lexikonát 840.000 lejért. Az eladások szempontjából Maros megyében Marosvásárhely vezet. Jó vásárunk volt Fehéregyházán és Vajdaszentiványon is.
Blaskovics Béla alapfoglalkozása nyomdász. Budapesten él. Gyerekkorában szerette meg a zenét. Már dolgozott, amikor beiratkozott az óbudai népzenei iskolába. Barátaival együttest alakítottak, rendszeresen közönség elé lépnek. Szombat este ô is fellépett az ákosfalvi közönség elôtt. Régi hangszereket mutatott be és játszott azokon. A hangszereket báránybôrbôl készült kis zsákban viszi magával, az erdélyi hatlyuku furulyákat, a palócfurulyát, a nádi dudákat és a dorombot. Régi hangszerek. A doromb eredete nem tisztázott, a szakemberek feltételezik, hogy valamikor nagyon régen pásztorsípként használták. Angol neve arra enged következtetni, hogy zsidó eredetû. A palóc furulyákat magyarországon egy idôs bácsi készíti bodzafából. A furulyák közül a legrégibb az, amelyet Görgényhodákon készítettek, s amelyet Magyarországon vásárolt Béla. Az ákosfalvi fellépése után a zenekedvelô fiatalember a Nyárád és Küküllôk mentén kutat olyan emberek után, akik régi nótákat ismernek, netán hangszerekkel rendelkeznek. Mi történik az összegyûjtött zeneanyaggal? Blaskovics Béla így válaszolt: - Kis zenekarunkkal elôadjuk azokat, netán majd megjelentetjük hangkazettán, vagy CD-n. El kell mondanom, hogy ittlétem alatt nem csak zenére találtam, hanem barátokra is.
A vasárnapi népi mesterségek bemutatóján, talán az esôzések miatt, talán más okokból nem jelentek meg a kukoricaháncs-fonók Kendrôl, a nádfonók Mezôfelébôl, szalmafonók, kalaposok Kôrispatakról. Pedig tárt karokkal várták az ákosfalviak - mondotta Galambfalvi Viktor.
Az ákosfalviak ma is tartják Szent István király ünnepét. A római katolikus templomban az ünnepi szentmise után kerül sor az ákosfalvi Szent István király cserkészcsapat eskütételére, az új kenyér megáldására, a Szent István- plakett megkoszorúzására.
Áradt a Kis-Küküllô, attól rettegtünk, ha a mikefalvi hídon át is jutunk valahogy, a folyó és a vasút közötti mély lapályon rekedünk. Eddig még nem jutott pénz feltöltetni ezt a körülbelül félkilométernyi szakaszt. Esô mosta a falut, a dányáni bérc fölött esthajnali szivárvány tündökölt, a "kultúrban" már elfoglalták helyüket az asztalok mellett az elsô csávási hagyományôrzô népdal- és néptánctábor résztvevôi, alkalmi házigazdáikkal, a csávási lakosokkal. Eltérôen sok más Küküllô menti falu szokásától, itt nem idegen a néptôl a mûvelôdés hajlékának szánt épület, a tavasz óta is fejlesztették, korszerûsítették konyháját, amelyben lakodalmak, torok, nagyobb családi vagy kortárs összejövetelek, találkozók alkalmával mindenki elfér. Faluház is ez egyben, mert vasárnaponként ide húzódik be öreg és fiatal, meghányni-vetni a világ és a közösség dolgát. Csak a közmûvesítés hiányzik a boldoguláshoz. Sajnos, e tekintetben nemcsak az erdélyi kis települések, hanem a nagyközségek, sôt kisváro-sok is igencsak elmaradtak Európától.
Mindez azonban éppúgy nem csökkentette a kedvet, mint az egész héten át tartósan rossz idô. A teremben táncot, dalt tanultak a résztvevôk, számuk a hatvan és hetven között váltakozott, mint azt Bagi István, az egyik szervezô elmondta, némelyik résztvevô rossz hírt kapott otthonról, ezért távozni kényszerült. Jöttek anyaországiak és erdélyiek, francia vagy angolszász földre szakadt magyarok és nem magyarok, és az emberek megbarátkoztak velük. Bíró József református lelkész, a találkozó egyik gazdája, a címbéli jó mondat mellett azt is hangoztatta, milyen jó, hogy nem a tévé elôtt ücsörög szappanoperát nézve ez a tömeg, aki ide eljött, hanem jól érzi magát együtt a már nem is annyira idegenekkel, hiszen kicsit már családtagoknak tekintik vendégeiket. Számos olyan fiatal érkezett Csávásra, akiket a falu néprajza, zenei élete, múltja is érdekel. Kevesen ismerik viszont Szabó Csaba dolgozatát a csávási harmóniáról, jó lett volna valamiképp megszerezni a kötet néhány példányát, és az érdeklôdôk kezébe adni.
Minden jó, ha a vége jó. A záróesten, pén-teken a környék táncait mutatták be bonyhai kalusáröltözetû fiatalok, a leppendiek helyett. Buda Ioan tanító úr vezette a csoportot. Nagy tapsot arattak, sokan érdeklôdtek táncaik, dalaik, viseletük iránt. Jó kedvük azután sem párolgott el, hogy hazatértek Bonyhára, ott folytatták a murit. Magyarkirályfalviak, vámosgálfalviak adtak ízelítôt táncukból, két désfalvi pár fergeteges cigánytáncot mutatott be, a talpalávalót pedig fáradhatatlanul húzta a méltán híres csávási zenekar. A vendéglátók részérôl Bíró Imola virágait és köszönetét vihették magukkal a fellépôk. Meddig tartott a bál, nem tudhatjuk, mert haza kellett jönnünk. A Küküllô kegyes volt, átengedett, de a félelem most is megborzongat. Nem szívesen fulladnék éppen ott meg, ahol boldog(ult) gyermekkoromban kenderáztatáskor annyi szép élményben volt részem.
Nem hagyhatom említés nélkül, hogy az efféle hagyománnyal alig rendelkezô falu kezd megbarátkozni a fotótárlatokkal is. Legutóbb pár éve, a falunapon volt ilyen, most pedig az itt született Pálosi Ferenc buzgólkodásának hála, huszonöt fényképbôl álló tárlatban gyönyörködhettek a vendégek és helybeliek. A rendezô Pálosi Ferenc tíz képe mellett a marosvásárhelyi fotóklub három másik tagja mutatkozott be: Bálint Zsigmond, Haragos Zoltán és Török Gáspár. A kiállítás augusztus 25-ig még megtekinthetô.
Vasárnap a déli órákban Segesvárra érkezett az Adrian Nastase meghívására Romániába látogató amerikai küldöttség. Az elôzetes tervektôl eltérôen Fred Thompson, Tennessee állambeli szenátor nem látogatott a Küküllô menti városba, jelen volt azonban felesége, továbbá John McCain arizonai szenátor, Michael Guest, az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Razvan Ducaru, Románia nagykövete az Amerikai Egyesült Államokban és felesége. A küldöttséget három, román, magyar és szász népviseletbe öltözött fiatal fogadta kenyérrel, sóval és pálinkával. A vendégek ellátogattak a várba, ahol megtekintették az óratornyot, a fegyvermúzeumot, az evangélikus templomot, a Szarvas-házat, illetve a Vlad Dracu házat is. A mintegy órányi látogatás annyira tetszett különösen a csoport hölgytagjainak, hogy ígéretet tettek: még ellátogatnak Segesvárra.
A helyi hivatalosságok közül a csoportot Ovidiu Natea prefektus, illetve Segesvár alpolgármestere, Savu Sorin Virgil fogadta. Mivel a látogatás nem hivatalos jellegû volt, tárgyalásokra és sajtótájékoztatóra nem került sor, a házigazdák azonban alkalmat kerítettek a megye és Segesvár gazdasági lehetôségeinek bemutatására. A Dracula park ügyét sem tárgyalták ez alkalommal. A vendégek elmenetelkor ajándékot is kaptak: a hölgyek egy-egy hímzett inget, a férfiak pedig egy-egy fára festett ikont vihettek magukkal emlékként.
Az amerikai csoport egyébként szombaton érkezett Romániába, Sinaián szállt meg, onnan jöttek vasárnap Segesvárra és oda is tértek vissza, hogy még aznap találkozzanak Mircea Geoana külügyminiszterrel. Tegnap a magas rangú vendégek Bukarestben találkoztak Ion Iliescu államfôvel és ezt követôen elhagyták az országot.
Akik kitaposták elôttünk az utat
A hagyománynak megfelelôen vasárnap ismét sor került Kibéden a Kibédi Seprôdi János emlékünnepségre. A névadó 1874. augusztus 15- én született és ennek okán a faluban évente emlékünnepséget tartanak. A rendezvény kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy egyúttal Madaras Gáborra és Kibéd más nagyjaira is emlékezzenek az egybegyûltek. A szervezôk úgy gondolták, hogy 2002. Kossuth- és Illyés- évként arra is kötelezi ôket, hogy szóljanak Kossuth Lajosról és Illyés Gyuláról, annak kapcsán is, hogy az Illyés Közalapítvány jóvoltából a falu lakói számos program támogatását élvezhették. Tekintettel az országszerte és határainkon is túl szervezett Szent István-ünnepségekre illendônek tartották, hogy ezt az összevont ünnepséget az évforduló napjánál valamivel késôbb, vasárnap tartsák meg. A templomban Falka József református lelkész emlékezett meg államalapító Szent Istvánról. Az egybegyûltek ezt követôen a Madaras Gábor-emlékmúzeumhoz vonultak és nem mulasztották el felkeresni a Seprôdi család házát sem. Itt hangzott el a "Hatalmas Úr, miért látogatsz" címû egyházi ének, melynek dallamát Kibédi Seprôdi János szerezte.
A zenei anyanyelvünk összegyûjtésével és népszerûsítésével hírnevet szerzett Madaras Gábor munkásságát a marosvásárhelyi rádió munkatársa, Kacsó Ildikó méltatta, Mátyus Ilona kibédi tanítónô és csapata kis összeállításának középpontjába pedig Kossuth Lajos került. Az ünnepséget méltósággal zárta Dósa Dalma szavalata. A jelenlevôk ugyanakkor felidézték Kutasi Zoltán volt makfalvi polgármestert is, aki míg élt és tehette, sohasem hiányzott az évrôl évre megrendezésre kerülô ünnepségekrôl.
Borbély Emma szavait idézzük: "Az emlékezés felelôsségteljes, nem könnyû feladat. Fôleg amikor minden szónak súlya kell legyen, amikor olyan emberekre emlékezünk, akik évtizedekkel elôttünk jártak, kitaposták a járható utakat és kirakták azokat az alkotás apró mozaikköveivel, melyekbôl számunkra az idô és az emlékezet drágaköveket csiszolt, amivel mi ékeskedhetünk." A kibédiek elôdeik példáját követve szeretnének elôbbre lépni, továbbhaladni a fejlôdés útján.
Egy hétre furulya-, gitár- és citeraszótól, gyerekek énekhangjától lett hangos a somosdi református gyülekezet ifjúsági háza. Botos Csaba és Erzsébet, a gyülekezet lelkésze és felesége immár második alkalommal szervezik meg a falubeli, valamint marosvásárhelyi vendégek, jobbára árvaházi gyerekek evangelizációval egybekötött vakációs zenei oktatását. Az itt tanultakat a vasárnap délutáni gyerekistentiszteleten mutatták be. A kézimunkákat a templomban állították ki.
Bár a vakáció a lazítás, a lezser programok idôszaka, a gyerekek java része mégis szellemi épülését szolgáló hasznos tevékenységgel szereti tölteni idejét. Ebbôl a felismerésbôl kiindulva Botos Csaba somosdi lelkész már tavaly zenei hetet szervezett a gyerekeknek. Az egyháznál adottak a feltételek. Holland segítséggel épített szép ifjúsági gyülekezeti terem áll rendelkezésükre, a vendégek fogadására pedig kényelmes vendégszobákat, korszerû konyhát, fürdôszobákat alakítottak ki. Nem túlzás azt állítani, hogy a gyülekezet nyugati körülményeket teremtett az ifjak, a gyermekek számára. Azonban mindez csak akkor érték igazán, ha értelmesen használják ki. Úgy, ahogy most is tették. Naponta több mint nyolcvan gyerek vett részt a reggeli bibliaórán, majd a délelôtti zenei oktatáson, amelyet Gáspár Attila zilahi zenetanár vezetett. A délutáni evangelizációt Veress Éva és Irma irányításával tartották. - Olyan népdalzsoltárokat válogattam ki, amelyek dallama könnyû, fülbemászó és a gyerekek szívesen muzsikálják, éneklik. Nem volt könnyû egyszerre nyolcvan gyerekkel foglalkozni, de idén mégis egyszerûbb volt a feladatom, mert a kisebbek furulyaoktatását Nemes Csilla marosvásárhelyi tanítónô és Bustya Judit, a cserealji egyházközség kántora vállalták, így én többet foglalkozhattam a gitárosokkal és a citerásokkal. S míg a muzsikálás folyt, Katalin, a feleségem a kézimunkázókat