LIV. évfolyam 183. (15146.) sz.

2002. augusztus 9., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Hatévesen az iskolába

(bodolai)

A közoktatási törvény módosítására készül a szaktárca augusztus végén. Mivel az uniós csatlakozás érdekében a tanügyi törvény elôírja, hogy a 2003-04-es tanévtôl át kell térni a kilencosztályos kötelezô oktatásra, eredeti módot választottak ennek megvalósítására. A négyéves általános iskolai oktatás egy évvel történô meghosszabbítása helyett a közoktatásügyi minisztérium azzal az ötlettel állt elô, hogy az óvodák iskolára elôkészítô nagycsoportját átviszik az iskolákba, ahol tanítónôk foglalkoznak majd a hatéves gyerekekkel. Az úgynevezett kísérleti programot, amelyet Liana Preoteasa, a minisztérium Közoktatási Igazgatóságának vezetôje ismertetett, egyelôre 12 megyében vezetik be (köztük Maros megyében is), majd a 2003-04-es tanévtôl kiterjesztik az egész országra.

A felkészítô év kötelezôvé tétele mellett a vezérigazgató azzal érvelt, hogy falun egyszerû lesz áttérni erre a szerkezetre, mivel az óvodák amúgy is az iskolák épületében mûködnek.

Anghel Stanciu a Képviselôház Tanügyi Bizottságának elnöke szerint a minisztérium javaslatának gyakorlatba ültetését a közoktatási törvény nem teszi lehetôvé, a szaktárca azonban már elôkészített egy törvénymódosítást, amelyet a szakbizottság augusztus végi elsô ülésen vitatnak meg.

A kilátásba helyezett intézkedéssel nem értett egyet Mihai Baciu demokrata párti képviselô, aki szerint az a cél, hogy Marga miniszter minden elképzelését felborítsák, Asztalos Ferenc RMDSZ-képviselô pedig törvénytelennek tartja a kísérlet bevezetését, annál is inkább mivel elôzôleg nem kérték ki a parlamenti szakbizottságok véleményét.

A hírt elképedéssel vették tudomásul megyénkben. Kovács Júlia, az óvónôkért felelôs tanfelügyelô elfogadhatatlannak minôsíti, már csak azért is, mivel ezelôtt két hónappal az ország hat megyéjében, köztük Maros megyében is beindítottak egy kísérleti programot, amelynek az a célja, hogy minden öt-hét év közötti óvodás korú gyereket bevonjanak a kötelezô foglalkozásba. Eddig ugyanis a 12.057 óvodás korú gyerek 10 százaléka nem járt óvodába.

- A program megvalósítása érdekében bejártunk minden települést, s az iskolaigazgatók, óvónôk segítségével összeírtuk az öt-hét év közötti gyerekeket, s nem maradt ki egy roma gyerek sem. Azt is felmértük, hogy valamennyiük számára van hely az óvodákban, s biztosítani tudjuk a szakképzett óvónôt is.

Ezt a programot is a minisztérium kezdeményezte, ezért felháborító, hogy ekkora munkát semmibe vesznek, és ôsztôl megváltozik minden.

Véleményem szerint az óvoda egy jól mûködô rendszer, amit felborítani több, mint vétek. Marga minisztersége idején az volt az elképzelés, hogy minél tovább iskolában kell tartani a gyermekeket, (ezért is tartották fontosnak a IX. osztály kötelezôvé tételét), hogy már az iskolából mehessenek. A tervbe vett intézkedéssel azt érik el, hogy a 13-14 éves gyermekek az utcára kerülnek.

Az óvónôk körében óriási a felháborodás, mivel, ha valóban kötelezôvé teszik az elôkészítô osztályt, sokan állás nélkül maradnak. Holott az elkészült tanulmányban azt is kidolgoztuk, hogy a nagycsoportokat, ahol lehetséges, azokra az óvónôkre bízzuk, akik kettôs, azaz óvónôi és tanítónôi végzettséggel rendelkeznek.

Rengetegen telefonáltak az elkeseredés és bizonytalanság miatt. Felháborítónak tartjuk, hogy meg sem kérdezték a véleményünket, és a szülôk véleményére sem voltak kíváncsiak. Sokan kilátásba helyezték: nem óhajtják, hogy a gyermekükkel kísérletezzenek.

A jövô héttôl az erdélyi megyék szakembereivel megbeszéljük a tervbe vett intézkedést, és valószínû nem fogjuk támogatni a bevezetését. A gyermeknek szüksége van arra a nevelésre, amit az óvodában nyújtunk neki, arra a környezetre, a játékra. Bûn ezt a játékos korszakot megrövidíteni, elvenni a hatéves kisgyerektôl csak azért, hogy kifele beszámolhassanak a kilencéves kötelezô oktatás bevezetésérôl.

- Rendkívül negatív lépésnek tartom, hisz a gyerek mire megszokna minket, óvónôket, már mennie is kell, ami lelkileg biztosan megviseli, hisz aki jártas a pszichológiában tudja, hogy a korán felnôtt gyermek sérült felnôtté válik.

- Mintha visszafelé mennénk, az volt az érzésem a tervezett intézkedés hallatán. A társadalom feladata a nevelés, s mi, óvónôk ennek tesszük le az alapjait. Ha a gyereket hatévesen újra iskolába kényszerítik, megszakítva az elkezdett folyamatot, odalesz az érzelmi biztonsága, s mindent összetörnek benne, amit mi korábban felépítettünk - vélekedett Fazakas Margit és Ferenczi Rozália óvónô.

Szakács Gizella szerint sok szülô nem fogja iskolába adni a gyerekét, hisz a múlt rendszerben sem vált be ez a gyakorlat, mivel kiderült, hogy a hatéves gyerekek közül sokan nem voltak még iskolaérettek.

- Ezeknek a gyerekeknek az óvodában van a helyük, ahol játékosan, a koruknak megfelelô környezetben annyi mindenre meg lehet tanítani ôket. Ezt az idôszakot nem szabad elvenni tôlük, hisz késôbb úgyis annyi teher hull majd a vállukra - vélekedik.

- Nagyon ellene vagyok, mert a hat-hétéves gyerekek nagyon jól érzik magukat az óvodában. Ebbôl a környezetbôl, a játékok közül kivenni tudom mit jelent, hisz a nagycsoportosokkal júniusban mindig meglátogatjuk az iskolát, és látom rajtuk, hogy milyen megkönnyebbülést jelent visszatérni az óvodába. A mi szándékunk az, hogy a gyereknek jó legyen, és úgy tartjuk, hogy az óvodában mi vagyunk a gyerekekért, és nem fordítva. Ha azt kérik tôlünk, hogy megszerezzük a kettôs képesítést, elmegyünk vizsgázni, de sok évi tapasztalat birtokában nem érthetünk egyet ezzel az elképzeléssel - válaszolta kérdésünkre Balázs Gizella óvónô.

Anélkül, hogy tanulságot fogalmaznánk meg, hadd egészítsük ki a véleményeket a szakfelügyelô kérdésével: mi lesz az olyan falvakban, ahol négy-öt nagycsoportos gyerek van, az osztatlan elemi osztály tanítónôje ezentúl öt évfolyammal fog egyszerre foglalkozni? Milyen eredménnyel? - kérdés a sok körül, amely a tervezett intézkedés nyomán még ezután jelentkezik, ha az óvodás korú gyerekeket a szakma tiltakozása ellenére iskolába kényszerítik.

Aktuáls

Bombasztikus kijelentések

(bodolai)

Az oktatásügyi miniszter asszony jobban tenné, ha szabadságot venne ki, hogy alkalma legyen átgondolni, tisztázni magában azokat a kérdéseket, amelyekrôl most, a hírszegény nyári uborkaszezonban tett bombasztikus kijelentései a szokottnál nagyobb visszhangot váltanak ki az ország közvéleményében. Az oktatásügy egyes megyei vezetôi által megfogalmazott vélemény különösen aktuális a szaktárca vezetôjének keddi kijelentése kapcsán, amelynek értelmében a címzetes (tituláris) tanári állások betöltésére szervezett versenyvizsgán ötös alatti minôsítést elért szakképzett pedagógusoknak nincs helyük a tanügyben, a következô tanévre egész egyszerûen nem kaphatnak katedrát. Bár a versenyvizsga eredményével kapcsolatosan már korábban is közöltük a szakmabeliek álláspontját, kénytelenek vagyunk visszatérni e témára, mivel

a miniszter asszony egy szót sem ejtett arról, hogy netalán a vizsgatételek összeállítása körül sem volt minden a legnagyobb rendben, hisz olyan módszertani kérdésekre kellett feleletet adni, amire a tudományegyetemeket, fôiskolákat frissen végzett fiatalok nincsenek felkészítve. Az sem újdonság, hogy egyes magánegyetemekrôl sajnos olyan végzettek is kikerülnek, akik sohasem lesznek versenyképesek egy hasonló vizsgán. Ahhoz sem fér kétség, hogy a legújabb elméleti ismeretekbôl elégtelenre vizsgázó tanárok között akadnak olyanok is, akik többéves pedagógusi pályafutásuk során bebizonyították, hogy eredményesen tudnak tanítani. És többen vetették fel azt a lehetôséget is, hogy a címzetes tanári katedrákat betöltô, egyébként kiváló szakemberek közül is lettek volna néhányan, akik gyengén szerepeltek volna a megmérettetésen, ami mindent összevetve messze állt attól, hogy a valódi pályaalkalmasságot mérje.

Az okok valódi feltérképezése, a szervezésbeli hiányosságok számbavétele helyett egyszerûbb és könnyebb volt "belerúgni" a gyengébb eredményt elért tanárokba, tanárjelöltekbe, megfenyegetve ôket, hogy állás nélkül maradnak. Holott a miniszter asszonynak kell a legjobban tudnia, hogy a romániai tanügyben milyen nagyfokú a hiány szakképzett pedagógusokban, következésképpen, amit kijelentett, azt nem lehet kivitelezni. Különösen a vidéki iskolák esetében, hisz néhol egy kinevezett szaktanár sincs, aki a miniszter asszony elképzeléseinek a nyakába varrhatnák a fennmaradt tanórákat. Ahol pedig adott ez a lehetôség, a pedagógusok egy fél katedrányi pluszórát vállalhatnak, amit még jóindulattal sem lehet fizetésemelésnek tekinteni, hisz kemény munkát jelent, különösen, ha vizsgatantárgyak oktatásáról van szó.

A lehetséges következmények közül egy biztos: Ecaterina Andronescu kijelentése és annak esetleges következményei nem fogják ösztönözni a fiatalokat, hogy a pedagógusi pályát válasszák. A legjobbak közül sokan a frissen megszerzett diploma birtokában addig is a határokon túl landoltak vagy más pályán keresik a megélhetést.

Ami ennél is kellemetlenebb, hogy a miniszter asszonynak vissza kell majd vonnia a kijelentését, mivel a betöltetlen állások sokasága miatt a megyei tanfelügyelôségek szintjén kénytelenek lesznek a valós lehetôségeknek megfelelôen eljárni. A szavak és tettek szintjén jelentkezô "disszonancia" pedig nem használ a szaktárca szavahihetôségének. Ellenkezôleg, még jobban megtépázza azt.

Nagyszabású közlekedés- ellenôrzés Marosvásárhelyen

Rossz híre a gyorshajtóknak

Bálint Zsombor

Nagyszabású ellenôrzô akciót hajtott végre a megyei közlekedésrendészet tegnap délben Marosvásárhely területén. A kétórás ellenôrzésen a megye valamennyi közlekedési rendôre - nem csak a marosvásárhelyiek - részt vett. A nyolc mozgóegység a város különbözô forgalmas pontjain helyezkedett el, ahol az arra haladó forgalmat ellenôrizték.

Mint a megyei közlekedésrendészet parancsnoka, Viorel Cazan alezredes elmondta, az akció során, eltérôen a korábbi gyakorlattól, nem elsôsorban a nagy kihágásokra (ittas vezetés, büntetôjogi esetek) összpontosítottak, hanem megpróbálták az apró közlekedési szabálysértéseket tetten érni, az olyanokat, amelyeket általában egy kézlegyintéssel szoktak elintézni, de amelyek olyan bosszantóak idônként a többi autós és a gyalogosok számára, azaz amelyek a közlekedési etikett részét képezik (jelzôtáblák elôírásainak betartása, tiltott helyen való állomásozás, mobiltelefon használata menet közben, biztonsági öv használata, a villanyrendôr jelzésének figyelembe vétele stb.).

A parancsnok elismerte, hogy sok javítanivaló van ezen a téren, azaz az autósok többnyire fittyet hánynak a szabályoknak, kihasználván azt is, hogy a rendôrség súlyos létszámhiánnyal küszködik. Hogy egy összehasonlítást tegyen, elmondta, hogy amenyiben minden váltásban annyi forgalmi rendôre lenne, mint amennyit most mozgósítottak erre az akcióra, akkor rendet lehetne tartani a közlekedésben. Nem könnyíti a helyzetet, hogy Maros megye Temes után az országban a második helyen áll az egy fôre esô gépjármûvek tekintetében, az úthálózat pedig elavult.

Hihetetlennek tûnik, de a közlekedés-rendészetet a munkavégzô nem értesíti, amikor lezárnak egy- egy útszakaszt, s ez plusz gondokat okoz a közlekedésben és annak irányításában.

Pozitívumként említette meg a parancsnok, hogy augusztus 16-án két új - a legmodernebb technológiával mûködô - radarkészüléket kap a megye, amelyeket további kettô követ majd az év végéig. A már meglévô két készülékkel együtt rendszeresíteni kívánják a sebesség ellenôrzését a közutakon, s az új készülékek - melyek 1 km- rôl meg tudják állapítani egy jármû sebességét - lehetôvé teszik azt is, hogy utólag "hazaküldjék" a büntetési jegyzôkönyvet a sebességmániás autósnak.

A tegnapi akcióhoz hasonló ellenôrzéseket a jövôben is terveznek, a megye más településein is.

Kormányzati szerv a diszkrimináció ellen

A magyarság képviselôjét "kifelejtették" belôle

Mint tegnap közöltük, a diszkrimináció leküzdését szolgáló országos kormányzati szerv kezdte meg mûködését szerdán.

Az Adrian Nastase vezette kormány által "a diszkrimináció bármely formájának leküzdésére" most létre hívott országos tanács (CNCD) élére a miniszterelnök Cristian Jura emberjogi szakértôt nevezte ki, aki egy hat tagból álló igazgatótanács élén vezeti a kormányzati szerv munkáját. A testület elnöke bejelentette, hogy a tanács szükség esetén ismételt pénzbüntetéssel sújthatja a diszkriminációért felelôs természetes és jogi személyeket. Ezen túlmenôen a diszkriminációt elszenvedett személyek peres úton erkölcsi kártérítést követelhetnek.

Jura kiemelte, hogy a CNCD "mindössze két évvel azután jött létre, hogy az Európai Unió elhatározta a fajüldözés és az idegengyûlölet monitorizálását". Ugyanakkor hangoztatta, hogy az EU Romániára vonatkozó legutóbbi országjelentésében a diszkrimináció tárgykörérôl szólva megállapította, hogy "javult a törvényes keret, bár még elôfordulnak diszkriminációs természetû megnyilatkozások".

A CNCD Bukarestben szerdán bejelentett megalakulásának elôzményeirôl az MTI-nek nyilatkozó Markó Attila, a tájékoztatási minisztérium kisebbségvédelmi kérdésekben illetékes helyettes államtitkára a tanács feladatairól szólva a diszkriminációmentesség felügyeleténél és a pénzbírságok megállapításánál fontosabbnak mondta a jelenség kezelésére vonatkozó tanulmányok és elemzésék elvégzését, a jelenség leküzdését szolgáló stratégiák, törvényhozási javaslatok kidolgozását.

Markó Attila emlékeztetett rá: az elôzô törvényhozási ciklusban létrehozott és a miniszterelnök által megbízott miniszter vezette Kisebbségvédelmi Hivatal kezdeményezésére 2000 augusztusában elfogadott rendkívüli kormányrendeletet - némi módosítással - az idén februárban emelte törvényerôre a jelenlegi parlament. A most hivatalba lépett tanács ennek a törvénynek az alapján jött létre.

Az eredeti kormányrendelet szövegéhez képest a most érvényben levô vonatkozó törvény úgy módosult - magyarázta Markó Attila -, hogy abból a parlament törölte a közvetett diszkrimináció és a közösség elleni diszkrimináció fogalmát. A mostani törvény az egyének és csoportok ellen elkövetett diszkriminációt ítéli el. Viszont benne maradt a törvényben egy olyan elôírás, miszerint a közösségi és más, például emberjogi civil szervezeteknek perbenállási joguk van a diszkriminációval kapcsolatos bírósági eljárásban.

Markó Attila elmondta azt is, hogy a CNCD létrehozása szerepel a kormányon levô Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti együttmûködési megállapodásban. Sôt az RMDSZ a PSD-vel lefolytatott tárgyalások elsô szakaszában megpróbálta kialkudni a maga számára a testület elnöki tisztségét. Mivel azonban a PSD nem volt hajlandó átengedni a CNCD elnöki pozícióját, az RMDSZ kialkudott magának egy helyet a testület vezetésében. Az igazgató tanács tagjainak most közölt névsorában magyar név nem szerepel. Ez nyilván újabb vitákra adhat okot és további egyeztetéseket tesz szükségessé a kormányzó PSD és az RMDSZ között - mondta a helyettes államtitkár, aki azt is sajátosnak tartotta, hogy ô maga is csak a CNCD megalakulásáról kiadott közleménybôl értesülhetett a fejleményekrôl.

EU-s aggályok

Csalódást okozó román-amerikai megállapodás

Az Európai Unió (EU) csütörtökön aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú egyezményben vállalta: nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a háborús bûnök ügyében ítélkezô Nemzetközi Büntetôbíróságnak (ICC).

Michael Curtis EU-szóvivô Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva, tolmácsolta az unió végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak a csalódottságát amiatt, hogy az EU- tagságra pályázó Románia a tizenötökkel való elôzetes konzultáció nélkül írta alá a múlt héten a megállapodást.

Románia, amely ratifikálta az ICC létrehozásáról rendelkezô 1998-as római szerzôdést, az elsô olyan ország, amely az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodásban vállalta, hogy nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a büntetôbíróságnak. Románia igyekszik javítani viszonyát az Egyesült Államokkal a novemberben esedékes NATO-csúcstalálkozó elôtt, amelytôl Bukarest meghívást remél az észak-atlanti szövetséghez történô csatlakozásra. Az amerikai támogatás e szempontból kulcsfontosságú lehet.

Curtis nem részletezte, hogy az egyezmény Románia EU- csatlakozási törekvéseit hátráltatja-e. A szóvivô szerint az uniós tagállamok külügyminiszterei várhatóan szeptemberben döntenek arról, hogy megengedik-e a tagállamoknak hasonló kétoldalú megállapodások aláírását az Egyesült Államokkal.

Az ICC olyan személyek esetében járhat el, akiket háborús bûncselekményekkel, népirtással, az emberi jogok tömeges megsértésével vádolnak, de saját országuk nem tudja vagy nem akarja felelôsségre vonni ôket. A vonatkozó szerzôdést eddig 77 ország ratifikálta. Az Egyesült Államok nem csatlakozott a szerzôdéshez, mert attól tart, hogy ellenségei visszaélnének a jogi intézmény adta lehetôséggel, s politikai indítékból amerikai állampolgárokat, például békefenntartó katonákat hurcolhatnának meg.

A Human Rights Watch a törökországi reformokról

A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet üdvözölte az Európai Uniós csatlakozás érdekében hozott törökországi reformokat, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki, hogy azok nem javítják a bebörtönzött kurd politikusok helyzetét.

A New York-i központú szervezet az AFP által idézett közleményében különösen üdvözölte a halálbüntetés törökországi eltörlését, de felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is börtönben tartják a parlament egykori kurd képviselôit, Leyla Zanát, Hatip Diclét, Orhan Dogant és Selim Sadakot, akiket politikai tevékenységük miatt 15 évi szabadságvesztésre ítéltek. Az emberi jogok európai bírósága igazságtalannak minôsítette tárgyalásukat, és az Európa Tanács idén januárban perújrafelvételt kért ügyükben az ankarai kormánytól.

A HRW ugyancsak nehezményezi, hogy azt a törvényt, amelynek értelmében török állampolgárok perújrafelvételt kérhetnek a török hatóságoktól, ha az európai bíróság méltánytalannak tekinti az ellenük folytatott eljárást, nem alkalmazzák visszamenôleg, így az elítélt kurd politikusokat kizárják ebbôl a lehetôségbôl.

A szervezet figyelmeztet arra, hogy a kurd nyelvû oktatásról és rádióadásokról szóló törvénynek vannak olyan rendelkezései, amelyek gyakorlati alkalmazását megakadályozhatják. A kurd nyelvû oktatást ugyan nem iktatták be kifejezetten a török közoktatási intézmények tantervébe, de az új törvény megnehezíti majd a hatósági eljárást azok ellen, akik síkra szállnak a kurd nyelv fakultatív egyetemi oktatásáért.

Ennek szellemében a HRW felszólítja a török hatóságokat, hogy szüntessék meg az eljárást több száz diák, oktató és szülô ellen, akiket letartóztattak, megkínoztak és bíróság elé állítottak azzal az ürüggyel, hogy a betiltott szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) eszközei.

Végzetes halogatás

Az amerikai elnökváltás miatt nyolc hónapig kallódott az asztalfiókokban az Egyesült Államok által az al-Kaida terrorszervezet felszámolásra kidolgozott terv, amelyet csak egy héttel a tavaly szeptember 11-i terrortámadások elôtt hagytak jóvá - állítja a Time amerikai hírmagazin.

A Reuters hírügynökség által ismertetett lapbeszámoló szerint a tervet még Bill Clinton elnökségének utolsó napjaiban dolgozták ki és 2001 elsô napjaiban bemutatták az új elnök, George W. Bush nemzetbiztonsági fôtanácsadójának, Condoleezza Rice-nak is. A tervet Richard Clarke dolgozta ki, aki már dolgozott az elsô Bush- kormányzatnak (vagyis a jelenlegi elnök apja, idôsebb George Bush elnöksége idején), majd Clinton elnöksége idején a Fehér Ház fô terrorizmus-szakértôjévé lépett elô.

A tervezet azonban az elnökváltással járó átmeneti idôszak áldozatává vált: az új Bush-kormányzat ugyanis a terrorista fenyegetés tekintetében felülvizsgálta elôdje politikáját és a Clarke által körvonalazott javaslatok csak tavaly április végén kerültek a legfelsôbb szintû döntéshozó személyek elé.

A Time kormányzati forrásból származó értesülése szerint a tervezet nem az al-Kaida visszaszorítását, hanem egyenesen annak felszámolását irányozta elô. A tervet végül csak szeptember 4-én hagyták jóvá Bush nemzetbiztonsági ügyekben illetékes munkatársai - egy héttel az elôtt, hogy az eltérített repülôgépeket vezetô öngyilkos merénylôk akcióinak következtében csaknem háromezer ember veszette életét New Yorkban és Washingtonban.

A hírmagazin beszámolt arról is, hogy bár Washingtont tavaly nyáron mind jobban aggasztotta egy, az amerikai érdekeltségek elleni küszöbön álló, súlyos terrorista támadás veszélye, döntés mégsem született arról, hogy Predator típusú pilóta nélküli felderítô repülôgépet vezényeljenek Afganisztán fölé - pedig talán ez lehetett volna a legalkalmasabb hírszerzési eszköz annak kiderítésére, hogy mi folyik az Oszama bin Laden terroristavezér által fenntartott terrorista kiképzô táborokban.

Clarke javaslatai az al-Kaida-sejtek szétverését és azok tagjainak ôrizetbe vételét, az al-Kaida tevékenységének pénzügyi alapjaival szembeni módszeres fellépést irányoztak elô, valamint a terrorizmus elleni harchoz nyújtandó amerikai segítséget azon országok számára, amelyekben az al-Kaida mûködött. Clarke javasolta az afganisztáni titkos mûveletek nagyszabású kiszélesítését is, hogy felszámolják azt a védettséget, amelyet az al-Kaida az országot akkoriban uraló fanatikus muzulmán tálibok jóvoltából élvezett Afganisztánban.

Vásárhelyi várelôadás a világhálón

N. M. K.

Többnyire gondokról, válságjelenségekrôl szólnak a színházi hírek. Néha van más is. A tegnap tartott sajtókonferencia ilyesmit részletezett. A marosvásárhelyi Scena (Színpad) Kulturális Alapítvány korábban már jelezte, írtunk róla magunk is, augusztus 12. és szeptember 7. között figyelemre méltó, építô jellegû kezdeményezéssel rukkol elô. Legkevesebb ötéves távlatban gondolkodnak - hallhattuk Liviu Pancu rendezôtôl, az alapítvány elnökétôl, a rendezvénysorozat ötletgazdájától és fô kivitelezôjétôl. Elképzelésükkel megyeszékhelyünkön, a várban a híres zsámbéki színházi pezsgéshez hasonló mozgalmat szeretnének megvalósítani. Indulásként az idén egy emlékezetesnek szánt várszínpadi produkció, a Rómeó és Júlia bemutatója köré összpontosítják a megnyilvánulásokat. Különös kísérlet, kétnyelvû elôadás lesz, a közismert színészek, többek közt Nicolae Cristache, Nicu Mihoc, Rodica Baghiu, Mihai Craciun (Rómeó), illetve Szélyes Ferenc, Kilyén Ilka, Biluska Annamária, Kozsik József, Ciugulitu Csaba (Csíkszeredából), Szász Krisztina (Júlia) saját anyanyelvükön szólalnak meg a színen, hozzájuk csatlakozik mozgásban, csatározásban, zenében a diákstatiszták népes serege. A megyébôl összejövô több mint száz fiatal hétfôtôl jó két héten át tábori jellegû összejövetelen workshopokon, szemináriumokon próbál, sajátítja el a tánc, az éneklés, a színpadi küzdôsportok alapelemeit. Budapesti, bukaresti, kolozsvári és helybeli szaktekintélyek segítségével gyarapítja színházi ismereteit. A fôként középkori kultúráról szerzett tábortapasztalataikat három napon át különféle elôadásokon mutatják be a részt vevô középiskolások és egyetemisták, majd szeptember 4-én statisztaként bekapcsolódnak a Shakespeare-mû látványos tolmácsolásába.

A szervezôk sok támogatót állítottak ügyük mellé. Intézmények, cégek, alapítványok, szakmai és civil szervezetek, médiapartnerek és jeles mûvészek, szakemberek igyekeznek a szükséges pénzt elôteremteni, kellô körülményeket létrehozni, igényes produkciót színre vinni. Külön érdekesség, hogy a vásárhelyi premiert élôben közvetítik az interneten, a brassói központú RDS saját oldalt nyit a tábor számára a világhálón www.tabaradevara.ro néven.

A szervezôk közt van a polgármesteri hivatal is. Csegzi Sándor alpolgármester elmondta, hogy az útjára induló mostani tervezet abba az átfogó programba illeszkedik, ameléy a vár minél teljesebb kulturális hasznosítását szorgalmazza. 2003-at Marosvásárhelyen a Kultúra Évének nyilvánítanák s ebben központi helyet foglal el a középkori vár. A jelenleg zajló Bolyai Alkotótábor augusztus 18-i zárókiállításával, az aug. 23-25. között megrendezendô kisipari, kézmûves kiállítás s a szóban forgó Scena nyári tábor is ebbe a törekvésbe sorolandó.

A tájékoztatón elhangzott sok más érdekességre lesz még alkalmunk a továbbiakban visszatérni.

Orvosi rendelô nyílt a Hidegvölgyben

Simon Virág

1220 hidegvölgyi és közel 400 Rovinari negyedbeli romának biztosítanak orvosi ellátást a Hidegvölgyben tegnap nyílt orvosi rendelôben. Az épület elôtt jókora sereg gyûlt össze, a jólöltözött kalapos cigányok mellett kíváncsiskodtak a mezítlábas fiatal asszonyok, s szoknyájukba kapaszkodó gyerekek is. A polgármesteri hivatal és a prefektúra képviselôinek üdvözlô szavai után felszólalt Lengyel Lázár, roma gondokért felelôs szakfelügyelô is.

Az egészségügyi központot a franciaországi GATIEF Élet és Fény Alapítvány által vásárolt és felújított házban rendezték be. A polgármesteri hivatal ígéretet tett, hogy támogatja az épület vízzel való ellátását. A várótér mellett két szoba - a tulajdonképpeni rendelô és egy fizioterápiás helyiség - áll az érintettek rendelkezésére. Két családorvos és egy reumatológus szakorvos hétfôtôl péntekig délutánonként biztosítja az egészségügyi ellátást.

Sandor Valeria családorvos három éve vállalta a hidegvölgyi cigányok gondozását, kezelését. Tegnapig egy helyi család házában, szükség esetén az utca szélén vizsgálta meg a rászorulókat. Tegnap örömmel vezetett körbe a frissen meszelt szobákban, miközben türelemre intette a kint várakozó helybélieket. Bemutatta a fizioterápiás kezelésre alkalmas felszereléseket is. Ezeket Dorgo Calin reumatológus orvos hozta, a nemrég felszámolódott marosszentgyörgyi rendelôbôl. A gépek mellett egy masszôr is segíteni fog a szép számban jelentkezô mozgásszervi betegeken.

A zsebmetszôk paradicsoma

(suba)

Hétvégi teendôink között szerepel a piaci bevásárlás is. Ilyenkor olyan a piac, mint a méhkaptár, sok az eladó, még több a vevô. Van is miben válogatni, költekezni is lehet, sôt elkerülhetetlen, ha a következô heti "kajatervre" is gondolunk. Megtelnek a bevásárlókosarak, zacskók, elôkerülnek a cetlik, hogy mit is kell még begyûjteni, mirôl nem szabad megfeledkeznünk hazatértünk elôtt.

Nagy a zsivaj-lárma, tolongás, alkudozás, ami a legjobb közeget teremti azoknak, akik lecsapni készülnek a zsákmányra, a pénztárcákra. És az áldozatok általában az idôsek, akiknek kevéske a pénzük és erejük sincs cipekedni.

A Dacia piacon fiatal, kipingált és divatosan öltözött cigánylányok állapodnak meg pénztárcáját nyitó, fél kézzel botjára támaszkodó, idôs néni mellett. Míg az egyik elfoglalja az eladót kérdezôsködésével, a másik belebámul az anyóka görnyedt háta fölött a pénztárcába. Nem úgy festenek, mint akik bevásárolni jönnek a piacra, "vadászatra" indulnak, s amikor anyóka totyogni kezd, árnyékként követik. S ha megkérdezed tôlük, hogy tán segíteni akarnak a néninek a cipelésben vagy másban sántikálnak…? Csúnyán megnéznek és továbbállnak, tovább keringenek a tömegben.

Kis idôvel késôbb purdé kapja ki egy másik öregasszony kezébôl a pénztárcát, s el is tûnik vele. A körülötte lévôk passzívan állnak, morgolódnak, de egy lépést sem tesznek, hogy nyakon csípjék a tolvajt. A jelenetet egy kisfiú is látja, aki éppen hazafelé tart hatalmas kenyérrel és kiflivel a kezében. A gyerek látja, hogy merre szalad a kis tolvaj. Ô is megiramodik s a bokorban meghúzódó, zsákmányát számoló lurkónak kikapja a kezébôl a pénztárcát, búcsúzásként leken egy pofot és visszarohan a reszketô nénihez, akinek mind a 115 ezer lejét visszaszerzi. Az alig tipegô mama és megmentôje sokáig állnak összeölelkezve a hullámzó, egyre passzívabb, elhidegülô tömegben.

Míg így "elsétálunk" embertársaink gondjai elôtt, nehezünkre esik segíteni, vállunkat vonogatva továbbállunk, addig mások nyugodtan ûzik az ôsi foglalkozást, amit soha semmilyen törvény nem fog tudni megakadályozni. Honfitársainkkal tele van a világ, a francia földön is szabadulni akarnak tôlük, sôt már azon is gondolkoznak, hogy újra csak vízummal tehessük be lábunkat nyugat civilizált földjére. Igazuk van, nekünk meg marad a szégyen… A piacon viszont biztonságérzetünk erôsödne, ha ott állna egyszer-egyszer a rendôr bácsi.

Jegyzet

Esélyt az... egyetlennek!

(járay)

A nemrég még mûködô Maros étterem bejárata mellett, a lángossütöde finom termékeibôl magam is szoktam vásárolni. Ezt tettem a napokban is. Elôttem a szép, fiatalocska fehér köpenyes lány egy férfit szolgált ki, aki a visszajáró pénzérmét nem vette el, hanem anélkül, hogy bármit is mondott volna, valamennyit visszaengedte a lány markába-tenyerébe. Nem értettem a dolog miértjét, míg a fülke ablakához nem értem. Bár még akkor sem. Az asztalon ugyanis egy kéttenyérnyi magas, világoskék mûanyag dobozt láttam, melyre egy kisfiú nagyított arképét ragasztották. Ekkor villant át bennem, jó ideje, hogy magam is észrevettem mindkettôt, csak nem néztem meg, kit ábrázol, mirôl szól. Reklámnak tekintettem-hittem. A férfi iménti gesztusa és a kíváncsiság elôvetette olvasószemüvegem. Idôközben elfogyott odabenn a finomság, ezért több lett a várakozó az ablak elôtt. Ha nehezen is, csak odaférkôztem az elôttem álló férfi mögé, hogy láthassam, el is olvassam mindazt, amivel a fényképet román és magyar nyelven ellátták: Humanitárius segély- állt a kezdô sorban, a szôke hajú, rokonszenves fiúcska feje fölött. Majd így folytatódik a szöveg: A 10 éves Gligor Norbert Szilárd rákos beteg. Egyetlen esélye a külföldi kezelés. Bankszámla:BCR, 159003730901, vagy a...doboz. Köszönjük...!

Döbbenten álltam másodpercekig, a kisfiú arcmását nézve Olvastán - mint hozzám hasonlóan megannyi más vásárló is tehette - igazságtalannak éreztem-tartottam ezt a családra kirótt súlyos teherviselést. Az együttérzés kissé felpörgette szívem dobogását. S mint más is tehette, én is saját gyermekeimre, unokámra gondoltam s arra, bizony, a sors megpróbáltat valamennyiünket! Olvastam és olvastam a szöveget. Információ? Ki nem mondott, bár a mondatszövésben egyértelmûen benne rejlô burkolt segélykérés?! Is! Is! Szíven üti az embert e lényegre szorítkozó szavakban szûkölködô közlés. Stílusa akár a sürgönyé:A lehetô legkevesebb szóval juttatni el mihamarabb a címzetthez az üzenetet. Valószínû, hogy e fogalmazásbeli tömörség is teszi, hogy e tartalmas pár sor többet mond a vásárlóknak annál, mint amit úm. elsô olvasatra belôle szó szerint felfogunk, megértünk. A VÉSZJELZÉST! A KÉTSÉGBEESÉST...

Nagysokára visszaléptem az ablaküveghez. Jó hónapja áll ott a doboz, a fénykép - tudtam meg. Hogy adakoznak-e a vásárlók?! Hááát...! - hangzott a válasz. Jóllehet a kis Szilárd számára is az élet valóban egyetlen.

A karnagy nyáron sem pihen

Bölöni Domokos

Illetve pihen, de azt, jobb kifejezés híján: alkotó pihenésnek mondjuk. Kovács András, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar vezetôje nagyjából már összeállította azt a kötetet, amely a kórus évtizedes fennállásának hiteles krónikája. - Annyi minden gyûlt össze több mint tíz év alatt: díjak, diplomák, emléktárgyak, plakettek, plakátok, mûsorfüzetek, fesztiválértesítôk stb., amelyek dokumentumai annak az önszervezôdésnek, amely ezt a kórust is életre hívta. Igaz, e rövid tíz év alatt - a jobb élet és/vagy a szakmai kiteljesedés reményében együttesnyi fiatal "tántorgott ki" az anyaországba, de az itthonról magukkal vitt - leginkább megbecsült - pogácsa a "nagyistván" hamujában sült... Ezt igazolja szeretô ragaszkodásuk régi együttesükhöz.

Kovács András ekképpen képzeli el a "nagyistvánosok" könyvét: a bemutatkozó szöveget cikkek, kritikák, krónikák követik az együttes fellépéseirôl, aztán az úti beszámolókból következne egy csokorra való. (Lapunk hûségesen közölte ezeket az ôszinte élménybôl fakadó írásokat, melyek megfogalmazója rendszerint maga a karnagy volt - az derül ki belôlük, hogy a Tanár úr nemcsak kiváló kórusvezetô, szervezô, közösségi ember, hanem írói vénával is rendelkezik.) A kötet különféléket tartalmazó fejezete a legolvasmányosabb, hiszen olyan emlékek olvashatók benne, amelyek mára anekdotává nemesedtek. Lássunk egyet: - Pescarában bennünket, férfiembereket egy csodálatosan szép tengerparti hotelban szállásoltak el. A maestrónak külön apartman dukált, így miután elkészültem, szobáról szobára kopogva ébresztgettem fiaimat. Egy reggel, miután az Adria szép zöld vizében gyönyörködtem, a folyosóra lépve: becsapja a huzat az ajtót! Kizáródtam. Pánikba estem. Mi lesz most? Kihez forduljak?... Míg tanakodunk, egyszercsak, mintha kísértet járna, kinyílik - belülrôl! - az ajtó. Hát Antal Lóri mászott át szobájuk erkélyérôl, és megoldotta a problémát... Ô: mosolygott. Én - kisápadtam. Hiszen a mutatvány a tizenkettedik emeleten történt.

A dokumentumok, ereklyék, képek, reprók meg persze a máris imponálóan gazdag bibliográfia zárná a könyvet. A Tanár úr Elôszó helyett címû mégis-elôszavában Romain Rollandtól választott mottóval indít: " Nem mulattatni kell a népet, s még kevésbé untatni. Meg kell tanítani a muzsikára. Ez nem mindig könnyû. Nem lármás akció kell hozzá, hanem odaadás és türelem."

Pompásan illik Kovács András emberi és mûvészi hitvallásához ez a négy - voltaképpen egyetlenegy - mondat. A készülô - már-már kész - munkáról ugyan azt állítja, hogy "színes üvegcserepeket, rövid történetünk számunkra jelentôsebb eseményeinek emlékeit" tartalmazza, "kaleidoszkóp-szerû összevisszaságban" -, a kórus tevékenységének, a szövegeknek és a fiataloknak és a Gazda ismerôjeként azt mondom/mondhatom: olyan könyv lesz belôle, amely úgy tanít - a jó munka és a megérdemelt siker példájával -, hogy olvasás közben nemhogy untatna, hanem kedvesen szórakoztat is.

A könyvben benne lesz Kovács András egyénisége. Ez a legfontosabb. Mert nélküle nem volna ez a mára fogalommá patinásodott kifejezésünk: Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. (De inkább csak: nagyistvánkórus).

Költözik a hivatal

Az új épület negyedét már kifizették

kk

Régi terve valósult meg az erdôszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak a Comat tulajdonát képezô épület megvásárlására vonatkozó szerzôdés aláírásával. A költségvetés kiigazításából származó összeg egy részét arra fordították az elöljárók, hogy a szerzôdésben foglalt összeg (2 milliárd lej) negyedét kifizessék. A többit az elkövetkezô három évben kell törleszteni. Amint Mester Benjámin alpolgármestertôl megtudtuk, ezzel még korántsem oldódnak meg gondjaik, hiszen az épület használhatóvá tétele érdekében még legalább egy milliárd lejt kell felújítására fordítani és csak ezután költözhet át a hivatal az új épületbe.

Isten éltesse 103. születésnapján!

Mezey Sarolta

Salati Ilona Marosvásárhely legidôsebb polgára. Élete három évszázadot ölel át. Tegnap töltötte a 103. életévét. Az idôs hölgy 1899. augusztus 8-án született Csíkszentmártonban tizenegygyerekes családban. A testvérek közül egyedül ô érte meg a felnôttkort. Fiútestvérei az elsô világháborúban estek el. A két világháború, a menekülés ma is élénken él emlékezetében.

Férjével, aki kilenc évvel volt fiatalabb nála, elôször Brassóban éltek, majd 1945-ben Marosvásárhelyre telepedtek. A férj hosszú ideig volt pincér a Maros vendéglôben, 1974-ben hunyt el.

A család: egyetlen lányuk Mária-Magdolna, az ô két lánya - Éva és Gizella -, a négy dédunoka és négy ükunoka jelenleg is Marosvásárhelyen, a Remeteszeg utcában, tôszomszédos házakban laknak.

- Nem hallok jól, nem látok jól, az étvágyam jó, egészséges vagyok és jó a közérzetem. Egy bánt, hogy nem kézimunkázhatok. Hosszú életem titka, hogy mindig nyugodt voltam, sohasem idegeskedtem. Jó családi körülmények között éltem, úgy fogadtam el az életet, ahogy volt. Ha rosszul ment sorom, azt is türelemmel elviseltem - mondta tegnap a jó szellemi frisseségnek örvendô Ilona néni.

Lánya, unokája meséli, hogy még kilencvenéves korában is kelimet varrt a dédunokáknak, pedig a kontûrözést csak 80 éves korában tanulta meg. Ma is besegít a házimunkába, s az unoka asztalosmûhelyében felsepri a forgácsot. Életkedve, újabb és újabb céljai éltetik.

- Ha sokat akarnak élni, fogadják meg a tanácsom, sohase idegeskedjenek! - figyelmeztet.

A tanács valamennyiünknek jól fog. Szerkesztôségünk nevében kívánunk további boldog éveket! Isten éltesse!

Aluljáró

Naspa

(döme)

Ötcsillagos apa. Franz Beckenbauer, Kaiser Franz, Ferenc császár. Ki nem ismeri? Tizennyolc évesen nemzett gyermeket egy biztosítóügynöknônek. Elsô házasságából (Brigittétôl) két gyermeke született. Sybille volt a második feleség, ott nem volt gyermekáldás. De a Bayern München titkárnôje pótolta a hiányt, Noel Maximilian már kétéves. A Császár talpig úriember. Sybille-tôl barátsággal elvált, Heidrun Burnmestertôl ugyanis második magzatát várja. 56 évesen Franz ismét apa lesz. Nem semmi ez. * Miért nyög Mónika? "Már tizenéves korában kiderítették: azért esik valamiféle betegségnek tûnô gyûlölettel a labdának, mert az édesapja karikaturistaként kereste kenyerét, és amikor Mónika tíz-tizenkét éves volt, a labdákra a rajzfilmekbôl jól ismert Tom és Jerry figurákat festette. A kis Móni ezeket a tévéfigurákat ütögette hónapokon át rettenetes dühvel és elszántsággal, és talán ez a régi düh a magyarázata annak, hogy miért változik át ez a szelíd, szôke teremtés a pályán pillanatok alatt dühös tigrissé." Ezt a kilencvenes években írták Szeles Mónikáról. Azóta sokat kopott a festék a labdákon. Nyögésébôl pedig, lám, világdivat lett. * A verespataki arany elhomályosítja a magyarok elméjét! A helybeliek ellenkezése mögött "magyar érdek" húzódik meg, a gyulafehérvári Unirea címû lap szerint ugyanis a magyarok nem tudják lenyelni, hogy Európában a legnagyobb s a világon második legnagyobbnak számító aranybánya-üzletet nem Magyarország köti, hanem - na, ki. * Rend a litorálon. Helikopter érkezett, helikopter távozott, a neptuniak felkiáltottak: "Megszökött a diktátor! Erôsítsd fel a zenét!" Nastase miniszterelnök nyaralása idejére hatalmas csend telepedett az üdülôhely naposabbik felére. (A rendôrfônök állását vesztette miatta.) Az árusok jövedelme csaknem felére apadt, a vendéglôk, diszkók elnéptelenedtek. Nincs koncert, szabadtéri buli, vásári forgatag. Mire végre talán hazaszáll a "szent család", az idénynek végleg befellegzett...Mi lenne, kérdezi egy bulvárlap, ha a kormányfô és b. családja szerre végiglakná az ország legzajosabb városnegyedeit? (Miként, pl. a juhok kosaraznak...) * Áldott állapotú bolygó. Miközben mindenki fogyókúrázik, ki fittbôl, ki muszájból, a Föld, ez a pimasz plánéta: gömbölyödik. * Tudnikicsi... "Szevasz, te gettó, honnan tudod a számom? Áhám! Nem, nem 3310- es, abonamentes, eleinte nem akartam, de ha kartelát veszel, akkor ki kell fizesd egybe a telefont, s most van ez az ajánlat a Connexnél, öt hónapig nem kell abonamentet fizessek..." É.í.t. A kontrolor nem kéri a ledzsitimációt, jegyet az ádzsenciába végy, a kokó leánka úgy elpakolt mindent, nem csoda, a tegnap deratizáltak a szobában. ("Köztes limbát akarunk". A példa székelyudvarhelyi lapból való, kitûnô pellengér.) * Politikai giccsbox. Nincs szünet a politikai csatározásokban. A fejbix régi-új sport: az ógörög ökölvívók csak egymás fejét ütötték, testre nem volt szabad ütni. A fejbix modern mûvelôi lekötözött kézzel böködik fejjel egymást. Ezt kéne a politikában is bevezetni. A küzdôk száját nem kötnék be, kígyót-békát kiálthatnak egymásra. * Csobánbanditizmus. A szó telitalálat. Arra utal, hogy a hegyvidéki tájak szerelmeseit pásztorok lepik meg, kifosztják ôket, attól sem riadnak vissza, hogy (egyelôre?) a szebbik nem képviselôit megkíséreljék magukévá tenni. Bimbódzó havasi turizmusunknak nem is kell ennél durvább ellenreklám. * Hogy is mondják csak? "Naspa."

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

A kitelepültek ingatlanjainak visszaszerzési módja

A Hivatalos Közlöny 152. számában 1974. december 6- án tette közzé az Államtanács 223-as számú törvényerejû rendeletét, Egyes javak és területek rendezése címmel. A Polgári Törvénykönyv alapelveivel ellentétes módon ez a jogszabály kimondta, hogy épületeket és a hozzájuk tartozó földterületeket csak olyan fizikai személyek birtokolhatnak tulajdonosi minôségben, akiknek lakhelye (domiciliu) az országban van. Tehát mindazok, akik az ország végleges elhagyása érdekében tettek le kérést, a jogszabály szerint az indulás idôpontjáig kötelesek voltak javaikat elidegeníteni. Az eladás csak az államnak történhetett, aki az átvett javakat az 1973. évi 4-es sz. törvény szerint fizette meg. Azoknak javai, akik csalárd, törvénytelen módon hagyták el az országot vagy kiküldetésükbôl nem tértek haza, kifizetés nélkül kerültek állami tulajdonba. A területek, amelyek kiszolgálták az építményt (terenurile aferente constructiei), a földalapról szóló törvény 13. cikkelyének rendelkezései szerint kerültek állami tulajdonba. Érdekességnek számít, hogy az általános jogelvekkel ellentétesen, a rendelet azokra is vonatkozott, akik megjelentetése elôtt hagyták el az országot. A javak azonosítása, átvétele és állami tulajdonba vétele azon megyei néptanácsok végrehajtó bizottságainak határozatai alapján történt, amelyeknek körzetében a javak voltak. A végzés ellen panasszal lehetett élni a bíróságoknál. A jogszabály kijátszása érdekében megkötött bármilyen jogi aktusok jog szerint semmisek. A fordulat után az ingatlanjaiktól a fenti jogszabály alapján megfosztott személyek bírósághoz fordultak. A jogalkalmazás során egyes bíróságok nem találták magukat illetékesnek az ingatlan visszaadása tárgyában dönteni, arra hivatkozva, hogy az 1995. évi 112-es törvény alapján van erre mód. Más bíróságok illetékesnek találták magukat a 223-as jogszabály alapján átvett ingatlanok visszajuttatására beadott kérések letárgyalására, annál is inkább, mert az 1995. évi 112-es törvény csak két esetre vonatkozik. E törvény alapján a régi tulajdonosok csak akkor kérhetik vissza természetben és részben a volt tulajdonukat képezô ingatlanban elfoglalt lakosztályukat (apartamente), ha ezeket mint lakók foglalják el vagy azok szabadok. Ha ingatlanjaikat lakók foglalják el, a tulajdonjog visszaállítása nem oldható meg az 1995. évi 112-es törvény alapján, csak kárpótlás útján. Az önkényesen elvett javak (în mod abuziv) visszaszolgáltatását szabályozó 2001. évi 10-es törvény (megjelent a Hivatalos Közlöny 75. számában, 2001. február 14-én) sem szabályozza egyértelmûen a tárgyalt jogszabály alapján átvett ingatlanok visszaadása kérdését. Helyes tehát azon bíróságok álláspontja, amelyek illetékesnek tartották magukat az 1974. évi 223-as jogszabály alapján az állam által átvett ingatlanok visszaadásának érdekében benyújtott kérések letárgyalására, a közjog szabályai szerint. A tulajdonjog kapcsán felmerülô bármilyen vitás eset megoldása a bíróságok joga is, egyetlen állampolgártól sem tagadható meg, hogy jogai védelmében a bíróságokhoz forduljon. Ilyen értelemben rendelkezik az Alkotmány 21. cikkelye, a bíróságok szervezésérôl szóló 1992. évi 92. számú törvény 2. cikkelye, a Polgári Törvénykönyv 3. cikkelye és az emberi jogokról szóló megállapodás 6. cikkelye. Az egységes jogalkalmazás érdekében a Legfelsôbb Bíróság egyesített tagozatai kimondták, hogy a közjogi szabályok alapján a bíróságok jogosultak az 1974. évi 223-as rendelet alapján állami tulajdonba került ingatlanok visszaszolgáltatására beadott keresetek letárgyalására. Ugyanakkor kimondták, hogy azok a személyek, akik úgy találják, hogy 1945. március 6-1989. december 22. között jogtalanul voltak megfosztva ingatlanjaik tulajdonjogától - ide értve az 1974. évi 223-as rendelet elôírásait is - visszakövetelési kereset (actiune în revendicare) alapján kérhetik a bíróságoktól tulajdonjoguk megállapítását ezen javakra és ennek folytán ezek visszaadását. Ez a határozat kötelezô bármelyik bíróságra.

Mellau György

Hétköznapi pszichológia

"Rossz szomszédság, török átok"

Ha baj van a házban, kihez fordulnánk elôbb, mint a szomszédhoz? Hacsak nem vesztünk össze már korábban vele, olyan okból, amit kis tapintattal, figyelemmel elkerülhettünk volna.

Nyár van. Hogy elviseljük a füllesztô hôséget, ajtó-ablak nyitva-tárva. Fôleg este próbáljuk a felforrósodott levegôt számûzni. Igen ám, de ezt teszik mások is! Ezért aztán az egyik szomszédtól egy az egyben a televízió mûsorát, a másik szomszédból a fiú fülsiketítô zenéjét halljuk és egyúttal bepillantást kapunk több lakásban is a családi élet zajos rejtelmeibe, olykor a tettlegességig fajuló összetûzésekbe.

Mindezek a sok emeletes házakban hatványozottabban fordulnak elô, de a családi házas környezetek sem mentesek ettôl. Tetézi ezt, hogy a nyári idôszakra esnek a tatarozások, felújítások, amelyek során fôleg a betonkolosszusokban lehet a legképtelenebb idôkben elérni falfúrással, kopácsolásokkal idegtépô zajokat. A zajok mellett az építkezésekkel, festéssel járó hulladék, szemét, por, a folyosóra, a kapubejárat elé kirakott malteros ládák, festékes dobozok és számtalan más kacat okoz további bosszúságot. Sajnos nálunk, miközben ügyelünk arra, hogy a lakásunkban rend legyen, az ajtón kívüli viszonyok iránt közömbösek vagyunk. A gondos magyar háziasszony a szônyegrojtokat rendre eligazítja, de elnézi az ajtaja elôtt a lomot, szemetet, az erkélyeken ócska bútorokat tárol, de rendre ablakot mos. A kutyás szomszédok már kora reggel kiviszik kedvencüket "ügyei intézése" céljából, de nem jut eszükbe, hogy a szilárd végterméket egy nejlonzacskóval felszedjék. A kutyaürülék ott
"díszeleg" napokig a járda közepén, amíg a jótékony esô el nem takarítja.

Hosszan lehetne sorolni az ilyen és hasonló, az emberi együttélés szabályait megtépázó epizódokat. Mondhatnák, hogy ezek kis ügyek, apró, múló bosszúságok, ámde az ember mindennapjai apró dolgokból állnak össze. A sok bosszúság, kellemetlenség halmozódik, megmérgezi életünket, emberi kapcsolatunkat, haragot, ellenségeskedést vált ki, sôt egyesekben bosszúállást ébreszt. Különösen káros, ha elmérgesednek a szomszédokkal a kapcsolatok, hiszen adott helyzetben elsôként éppen a szomszédjainktól várhatnánk segítséget. A jószomszédi kapcsolatok feltételezik az egymás iránti figyelmet, a másik embernek járó, de kölcsönös tiszteletet.

Azt a felfogást célszerû szem elôtt tartani, hogy amit elvárunk mástól, azt magunk is tegyük meg, a tapintat, az udvariasság elômozdítja a pozitív viszonyokat. Nem biztos, hogy az a jó szomszédság, ha sülve-fôve együtt vagyunk, ez nem mindig vezet jóra, sôt olykor elôidézi a veszekedést, haragot, torzsalkodást. Legyünk emberségesek, tapintatosak, belátóak, hogy ne legyen rajtunk a rossz szomszédság átka.

Túraajánlat

Országút és ösvény

Áprily Lajos versének címe csak azért nem talál tökéletesen túraajánlatunkhoz, mert túratársaink megpróbálták feloldani a versben rejlô ellentétet: országúton két keréken jutottak el a hegyi ösvényekig. Farkas Iván ajánlata elsôsorban azoknak szól, akik pár napot tudnak áldozni megtételére: 6 nap alatt 493 km. Elsô két nap: Marosvásárhely-Dicsôszentmárton- Balázsfalva-Tövis-Remetei-sziklaszoros (itt lehet sátorozni) - a szoros végigjárása - újra vissza Tövisre - Boroskrakkó-Magyarigen-Kisompoly völgye. 3. nap: Kisompoly-szoros- Zalatna-Bucsum-láp. 4. nap: Abrudbánya-Topánfalva-Aranyos völgyén lefele a Szolcsvai búvópatakig. 5. nap: Aranyos völgye-Runki-szoros-Torockószentgyörgy (sátorozás a vár alatt). 6. nap: Kôköz- Nagyenyed-Felvinc-Székelykocsárd-Aranyosgyéres-Ludas- Marosvásárhely.

Most bôvebben a Remetei-sziklaszorosban tett túrát ismertetjük (az út többi részére még visszatérünk): a menedékház mellett induló úton érjük el a patak azon részét, ahonnan tovább már a mederben folytatjuk utunkat. Vannak a falba szerelt láncok-sodronyok, de igazán akkor szép, ha a vízben haladunk, a vízfolyással szemben (ilyenkor nyáridôben kellemes), s így közelrôl megcsodálhatjuk a víz romboló-építô munkájának nyomát (kapuk, mosott falak stb. - ezt látni kell!), s visszafele érdemes kimászva, a gerincen át visszatérni a kiindulópontig (kék kereszt jelzés).

Farkas Antónia képével (kapu a szorosban) és az említett Áprily-négysorossal kívánunk jó karikázást-hûsülést a patakban, nyitott szemet a szépségekre: "Rohantok széles országutakon. / Én a hegyek ösvényeit szerettem. / Szépségek mellett futtok el vakon, / de ormok fényesedtek meg felettem."

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosszéki osztálya

Válaszolunk olvasóinknak

Rossz szolgáltatást nyújt a Romtelecom tudakozója

A Romtelecom elôfizetôk a 931-es hívószámú tudakozó rossz, az idegrendszert próbára tevô szolgáltatására panaszkodnak. Miután a számot tárcsázzák, 10- 15 percet kell várakozni, miközben a robot türelemre int. Jóllehet a várakozási idô ingyenes, mégis bosszantó, hogy a telefonáló késôre jut a kívánt információhoz.

A tudakozó szolgáltatásával kapcsolatban Szakács István, a Romtelecom megyei kirendeltségének mûszaki igazgatója tájékoztatott: - Amióta a tudakozó szolgálatot Marosvásárhelyrôl még négy megyével együtt áthelyezték Brassóba, a szolgálat nem mûködik az elvárások szintjén. A döntés nem helyi szinten született, tehát a marosvásárhelyi kirendeltség errôl nem tehet. Az áthelyezés miatt - jóllehet több abonánst kellene kiszolgálni - a telefonisták számát nem növelték. Ezért kell sokat várakozni. Arról volt szó, hogy központosított tudakozó fog mûködni majd a fôvárosban, de mivel a vezetôség felmérte, hogy a szolgáltatás így sem olyan, amilyen kell legyen, errôl a szándékáról letett. A rengeteg panasz miatt az a döntés született, hogy több személyt alkalmaznak a tudakozóba, köztük magyar nyelvet ismerôk is lesznek. Sajnos, jelenleg sok idôbe telik, amíg a magyar neveket betûzve megérti a vonal túlsó végén levô telefonista.

Királyfalván ideiglenesen nullát kell tárcsázni

S.K. marosvásárhelyi olvasónk jelezte, Királyfalváról nem lehet telefonálni. Eddig az ádámosi központ és telefonközpontos szolgálta ki Sövényfalvát, Küküllôdombót és Királyfalvát is. Ádámoson átadták az új digitális központot, de a királyfalvi elôfizetôket nem csatolták rá. Mindez elôzetes értesítés nélkül történt. Mi lesz a 400 királyfalvi elôfizetô sorsa? - kérdeztük Szakács Istvánt, a Romtelecom mûszaki igazgatóját.

- Királyfalván ideiglenes állapot van, az új telefonhálózat megépült, ide is új digitális központot szerelnek. Amíg ez megtörténik, az elôfizetôk a nullát kell tárcsázzák. Miután becseng, a hívandó számot be kell mondani a telefonistának. Az elôbbi szolgáltatáshoz képest annyi a változás, hogy nem az ádámosi, hanem a marosvásárhelyi központos kapcsol.

Ügyintézés

Egyelôre nem lesz kedvezményes bérlet diákoknak, egyetemistáknak

Több mint egy hónap van még az új tanév kezdéséig, de több szülô arról érdeklôdött, a marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat biztosít-e kedvezményes árú bérletet a tanulóknak.

Tatár Béla, a cég vezérigazgatója tájékoztatott, hogy diákoknak, egyetemistáknak eddig sem biztosítottak kedvezményes árú bérletet, és ezután sem fognak, mindaddig, amíg a helyi önkormányzat erre vontkozó döntést nem hoz, illetve nem állja a bérletek árának különbözetét. Ha a tanács úgy dönt majd, hogy finanszírozza az utazóközönség e rétegének is - akárcsak a nyugdíjasoknak - a szállítási költségeit, akkor semmi akadálya nem lesz annak hogy a diákokat és egyetemistákat olcsóbban szállítsák.

Ügyfélfogadási program

A megyei nyugdíjpénztár Tudor Vladimirescu utca 60. szám alatti székházában munkanapokon fél nyolctól délután egy óráig fogadják a volt munkaszolgálatosokat, illetve ezek özvegyeit. Függetlenül attól, hogy a kéréseket a hó melyik napján nyújtották be, a kárpótlás összegére csak a következô hónap elsejétôl jogosultak. A 309-es számú törvény alkalmazási útmutatója még nem jelent meg, így a kárpótlás folyósításáig még várni kell.

Kedvezményt biztosítanak épületek konszolidálására

A Közmunka-, Lakásügyi és Szállítási Minisztérium e hó hetedikén közleményt adott ki, mely szerint a földrengésveszélyes övezetekben a szakemberek egy sor épületet vizsgáltak át. Több épület állaga nagyon megrongálódott, éppen ezért a minisztérium olyan szabályozásokat dolgozott ki, melyek egy sor kedvezményt, pénzalapokat biztosít azoknak a lakóknak, akik mûszaki szakértôi vizsgálatot, tervezést és konszolidációs munkálatokat végeznek a lakásokon. Az épület megerôsítésére például 25 éves lejáratú, kamatmentes kölcsönt biztosítanak.

Benke István, a marosvásárhelyi Proiect Rt. épületszerkezet-tervezô mûszaki szakértôje tájékoztatott, hogy Marosvásárhelyen eddig egy tömbház (Moldovei utcai) esetében végeztek szakértôi vizsgálatot. Az intézet minden olyan esetben, amikor erre megrendelést kap, elvégzi a szakértôi munkát.

Ha az épület szilárdságával, biztonságosságával kapcsolatban kételyek merülnek fel, az épületszakértôkhöz kell fordulni.

A gombamérgezések megelôzésére intenek

Tekintettel arra, hogy teljében a gombaszezon, és országszerte sok gombamérgezéses esetet jeleztek, a Fogyasztóvédô Hivatal óvatosságra hívja fel a lakosság figyelmét. A gombagyûjtôk csak azokat a fajtákat szedjék, amelyeket jól ismernek és amelyekrôl biztosan tudják, hogy ehetôek. Gombaölô szerrel kezelt területekrôl gomba gyûjtése tilos!

A hivatal a termesztett gomba fogyasztását ajánlja, amelynek csomagolásán ellenôrizni kell eredetét és szavatosságát. A leszedett gombát megfelelô hômérsékleten, 2-4. C fokon kell tárolni. Ellenkezô esetben a gomba oxidálódik és megromlik. Jóllehet a piacon tiltott az erdei gomba árusítása, mégis akadnak árusok, akik kockáztatnak és eladásra kínálják portékájukat. A piaci, bizonytalan eredetû gomba vásárlása nem ajánlott.

A gombaismerôk által saját használatra gyûjtött erdei gombát jól meg kell tisztítani és mosni, megkészítés elôtt meg kell forrázni. Nyers gomba fogyasztása nem ajánlott. Egy étkezéskor nem szabad nagy mennyiséget fogyasztani és kerülni kell a túlzott mértékû alkoholfogyasztást. A mérges gomba fogyasztása után egy-két órától negyven óráig terjedôen hányinger, hányás, hasi fájdalom, szédülés, hallucináció, zsibbadás, hidegrázás, látási zavar, túlzott nyáltermelôdés, izzadás következik be. Ilyen esetben rögtön orvoshoz kell fordulni - áll dr. Simona Patrascu, az Élelmiszerügyi Igazgatóság fôorvosának közleményében.

A nap hírei

Audiovizuális mûsorok új jelzésrendszere

A 16 évesnél fiatalabb gyerekek nem jelenhetnek meg tragikus események tanúiként, bûnözôkként és fizikai, pszichológiai vagy szexuális erôszak áldozataiként audiovizuális produkciókban, döntött az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A testület csütörtökön kilenc támogató szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a kiskorúak mûsorszolgáltatásokban történô védelmérôl szóló határozatot. A határozat másik új eleme az audiovizuális mûsorok jelzésének új rendszere, valamint a védelmezett korosztályok számának növelése. A 12 évesnél fiatalabb gyerekek csak szülôi beleegyezéssel nézhetnek mérsékelt erôszakot, vulgáris nyelvezetet és megnyilvánulást, nem-szexuális meztelenséget tartalmazó mûsorokat. Ezeket a produkciókat egy vörös körbe írt fehér AP-felirattal kell jelezni. A 12 évesnél fiatalabbak nem nézhetnek közepes szintû erôaszakot, háztartási konfliktusokat, antiszociális viselkedést tartalmazó mûsorokat. Az ilyen jellegû produkciókat vörös körbe írt 12-es számmal jelzik. Hasonlóképpen jelzik a 16, illetve 18 éven aluliak számára tilos mûsorokat is. A 12 éven aluliaknak tilos mûsorokat 20.00 óra után, a 16 éven aluliak számára tiltott produkciókat pedig 22.00 óra után sugározhatják a rádió és tévéadók.

Tetemes bírság a replikajog megtagadásért

Ötven és ötszáz millió lej közötti pénzbírságra számíthatnak azok a rádióadók, amelyek nem tartják tiszteletben az Országos Audiovizuális Tanács replikajogra vonatkozó határozatát. Az errôl szóló tervezetet a testület csütörtöki ülésén vitatta meg. A CNA ülésének napirendjén szerepelt a replikajogról és helyesbítésrôl, az audiovizuális engedélyek kiadásáról, illetve a román audiovizuális alkotások sugárzásáról szóló határozattervezetek. A hazai alkotásokról, illetve a replikajogról szóló tervezetek nem véglegesek, ezeket a közeljövôben elküldik Brüsszelbe, ahol az Európai Bizottság szakértôi elemzik majd ôket. Rasvan Popescu, a testület tagja szerint a két tervezet részét képezi az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalások audiovizuális fejezetének. Popescu elmondta, az EB szakértôi szeptember elején küldik vissza módosítási javaslataikat.

Drágul a hazai cigaretta

Augusztus 14-tôl dobozonként 1.000-1.500 lejjel drágulnak a Román Dohányipari Társaság (RDT) által gyártott cigarettamárkák, miután a multinacionális cigarettagyártók - a British American Tobacco Románia, a Philip Morris Románia és a Japan Tobacco International - 2.000 lejjel emelték áraikat. Tudora Lupa, az RDT vezérigazgatója szerint a régieknél 250 lejjel többe kerülô új típusú zárjegyek augusztus 10-tôl kerülnek forgalomba. Az új zárjegyek bevezetésének szükségességét a kormány a biztonság növelésével, a hamisítások csökkentésének szükségességével indokolta. Az új árak a következôk: Amiral papír 84 mm - 13.500 lej/doboz, Bucuresti 84 mm - 13.500 lej, Carpati filter - 13.000 lej, Carpati 70 mm - 10.000 lej, Coloana - 13.500 és 14.000 lej között, Dacia - 12.500 és 13.500 lej között, Marasesti 84 mm - 12.500 lej, Marasesti 70 mm - 8.500 lej, Record - 13.500 lej, illetve 14.000 lej, Snagov - 11-féle, 13.500 és 15.000 lej között, Bucegi 70 mm - 8.500 lej, Nationale 70 mm - 8.500 lej.

Nemzetközi körözés csalásért

Nemzetközi körözést adtak ki egy magyar állampolgár ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2,5 milliárd lejjel rövidítette meg a román államot. A rendôrség szerint Homoki László egy fantomcégen keresztül kôolajipari termékeket vásárolt és adott el összesen több mint 4,5 millió dollár értékben, anélkül, hogy bármilyen könyvviteli mûveletet végzett volna. A nyomozók szerint Homoki fiktív címen, hamis iratokkal céget nyitott Aradon, a cégen keresztül pedig közel 400.000 liter kôolajipari terméket vásárolt az elmúlt évben. Az üzemanyagot aztán eladta Arad és Temes megyében, anélkül, hogy bármilyen illetéket fizessen utána. Homoki László utólag eltûnt a profitadót, a hozáadott értékadót és az útadót képviselô 2,5 milliárd lejes összeggel.

Szerencsés kimenetelû hajóbaleset

Mind a 226 utast sikerült kimenteni és egy közeli szigetre átszállítani csütörtökön déltájt, miután a Franciaország északnyugati tengerpartjánál közlekedô Atlante komphajó alsó szintjét víz öntötte el, és a jármû süllyedni kezdett. A Turballe-ból Belle-Ile szigetre induló hajón reggel történt vízbetörés oka egyelôre ismeretlen, feltételezések szerint egy víz alatti sziklaszirtnek ütközött. A breton partvidék közelében bajba jutott jármû segélyhívására a körzetbôl imponálóan rövid idô alatt tucatnyi mentôcsónak, vitorlás és motorcsónak érkezett az Atlante-hoz, és a turistákat a közeli Houat szigetre szállították át. Senkinek nem történt baja, a gyors mentés elejét vette a pánik kitörésének is.

Tompított fény, alkoholszint Olaszországban is

Olaszországban életbe lépett az a közlekedésrendészeti törvény, amely a gépkocsivezetôk számára kötelezôvé teszi az autósztrádákon és a lakott területen kívüli fôutakon a tompított fény használatát, ezen kívül szigorítja a sofôr számára az alkoholfogyasztás mértékét. A törvény tulajdonképpen csak ízelítô a január elsején érvénybe lépô KRESZ-reform elôtt. Néhány szabály már mostantól megváltozik. Így augusztus 7-tôl az olasz autósztrádákon és a lakott területeken kívüli fôutakon a gépkocsik csak bekapcsolt, tompított fényszórókkal közlekedhetnek. A motorkerékpároknak és kismotoroknak azonban ettôl a naptól kezdve mindenütt égô lámpákkal kell haladniuk. A Giovanni Lunardi közlekedési miniszter nevét viselô rendelkezés-csomag alacsonyabb szintre szorítja a volán mögött ülô emberek vérében eltûrhetô alkoholmennyiséget. Az eddigi, literenkénti 0,8 grammos plafon 0,5 grammra csökken. Akik többet isznak a kelleténél, 258 eurós bírsággal sújthatók, és ôrizetbe is vehetôk, ezen kívül tizenöt naptól három hónapig terjedô ideig megfoszthatják ôket jogosítványuktól.

Szabadesés torony a Vidám Parkban

A súlytalanság élményét nyújtó új családi játékot állítottak fel a budapesti Vidám Parkban, s az intézményben a napokban zárt internet pavilont is létesítettek - mondta el Tari Julianna vezérigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatóján. A HipHopnak nevezett "szabadesés tornyon" elhelyezett ülésekben egyszerre tíz ember emelkedhet 12 méteres magasságig, és 1 g nehézségi gyorsulással zuhanhat alá A bemutatón Farkas Bertalan ûrhajós az elsôk között próbálta ki a játékot. Elmondta: az élmény nagyon hasonlít a valódi világûrbeli súlytalanságéhoz. A parkban felállított "leejtôs" változaton a látogatók két gyengébb és két erôsebb programot próbálhatnak ki. A "családbarát" toronyra gyermekek is felülhetnek, a korhatár mindössze 6 év.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Újabb segítôtábor szenvedélybetegeknek

A Bonus Pastor Alapítvány és a Református Mentô Misszió segítôtábort szervez szeptember 2-a és 13-a között Marosvásárhelyen mindazok számára, akik alkoholfogyasztással vagy más, önpusztító szenvedéllyel küzdenek. Mivel az ilyen jellegû betegségek a közvetlen hozzátartozókra is kihatnak, a táborba szívesen látják a családtagokat, illetve a házastársakat is, beleértve mindazokat, akik a bajbajutottakat támogatni szeretnék. A részvétel a teljes táboridôre kötelezô. A szervezôk orvosi ügyeletrôl és tanácsadásról is gondoskodnak. A Maros megyeiek Bodó Tóth Gyulánál érdeklôdhetnek, illetve jelentkezhetnek hétfôtôl szombatig, de. 10-14, valamint délután 6 és 8 óra között a 065-165.089-es telefonszámon.

Újra a szülôföldön

Vasárnap, augusztus 11-én, az egykor többnyre szászok lakta Kundon szerveznek találkozót a falu eltávozott szülöttei számára. Az ünnepi rendezvény napirendjén csoportos festészeti tárlat szerepel, melyen a Marosvásárhelyi Mûkedvelô Képzômûvészek Egyesületének nyolc tagja állít ki 40 alkotást. Felújítási munkálatokat követôen most adják át rendeletetésének a mûvelôdési otthont, ahol gazdag mûsort mutatnak be helybeli és meghívott együttesek, záró eseményként pedig a falu egykor külföldre távozott küldöttei találkoznak az itthon maradottakkal.

A Bolyai Év jegyében

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal - tel./fax:0265- 167-772 a Pro Expo Kft. kereskedelmi társasággal-Tel.: 0265-213- 407, 0744-643-525, 0722-541-000-közösen, e hó 23 és 25-e között elsô alkalommal rendezi meg a középkori vár udvarán valamint az ezzel párhuzamosan haladó sétányon a Kézmûvesek Kiállítását. Mivel az országos szintû termékszemle a Bolyaiak emlékére meghirdetett Bolyai Év rendezvényeinek részét képezi, a szervezôk sok külföldi turista érdeklôdésére is számítanak. Olyan népi alkotókat, kézmûveseket/faragókat, magánvállakozókat stb. várnak, akik népmûvészeti terméket, kertészeti anyagokat és eszközöket forgalmaznak. A szervezôk cégenként három személy számára biztosítanak díjmentes elszállásolást, a Leo Kft. pedig a cégek képviselôi, ill. a népi alkotók számára ugyanúgy egy-egy ebédet. Megnyitó aug. 23-án du. 2 órakor. Mûködési rend naponta 10-21 óra között. Adott egy-egy 3X3-as mûanyagsátor, asztal két székkel és polc is. A polgármesteri hivatal bíztosítja a kiállítófelületet, a szükséges engedélyeket valamint a villamos hálózatra való kapcsolódás lehetôségét, ôröket és polgárôröket. Jelentekezni augusztus 15-ig lehet, az említett két intézmény valamelyikénél.

Fogadják a kárvallottak kérvényeit

Amint a nyárádszeredai polgármesteri hivataltól megtudtuk, csütörtök reggel óta fogadják azokat a kárvallottakat, akiknek lakóházában- gazdaságában rongált- pusztított a szerdán délután tomboló vihar. Mint Szûcs Emese tájékoztatott, a polgármesteri hivatalnak a természeti csapások által okozott károkat felmérô bizottsága megállapította, hogy községi szinten az anyagi kár közel egymilliárd lej, a mezôgazdasági területeken bekövetkezett károkat pedig még ezután mérik fel. A szél felgöngyölte a kultúrotthon tetôzetét, több magánház fedelét, fákat döntött ki - köztük a községközpont parkjában található egyetlen olajfát. Megrongálódott az általános iskola bentlakásának tetôzete, a tûzoltóság épülete,több lakóház cseréptetôzete. Tegnap az említett bizottság hozzáfogott a mezôgazdasági területeken esett károk felméréséhez is.

Augusztus 20. tiszteletére

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete augusztus 16-án du. 6 órai kezdettel megyeszékhelyünkön, a Kultúrpalota kistermében rendez ünnepséget. Meghívott elôadó dr. Tonk Sándor, egyetemi tanár. Közremûködik Bartis Ildikó színmûvész, valamint a marosvásárhelyi Boróka Néptáncegyüttes egy énekszólistája.

Budapesti vendégek Dicsôszenmtáronban

A helyi Kis-Küküllô Alapítvány szervezô munkájának köszönhetôen augusztus 9-én, pénteken este 7 órai kezdettel, az alapítvány közmûvelôdési központjában volt zsinagoga), lép az énekkari muzsika kedvelôi elé a budapesti Liszt Ferenc kórus. A belépés díjtalan.

A FNI-károsultak figyelmébe

A FNI-károsultak egyesülete (APFNI) ezúton értesíti tagjait, hogy a bélyegilletéken kívül ki kell fizessék tulajdonegységenként a 600 lejes ügyvédi jogdíjat is a Raiffeisen Bankban nyitott számlára. Ellenkezô esetben nem jogosultak arra, hogy a bírósági tárgyaláson ügyüket az egyesület képviselje. Bôvebb tájékoztatással Gheorghita Ion, az egyesület elnöke szolgál a 130-636-os marosvásárhelyi telefonszámon, naponta 17 óra után, vagy a 0723-981-472-es telefonszámon.

Calepinus nyelvtanfolyamok

A Marosvásárhelyi Calepinus Idegennyelvû Népfôiskola a 2002-2003-as tanévben német és angol nyelvbôl indít hároméves tanfolyamot kezdôk, középhaladók és haladók számára. Beiratkozni augusztus 15. és szeptember 10. között (Bernády tér 3. szám) hétfôn és pénteken 8-13, kedden és csütörtökön du.4-6 óra között lehet. Bôvebb tájékoztatást a 216-514-es telefonszámon nyújtanak. A tanfolyamok október 1-jén kezdôdnek.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Marosszentgyörgyre, a drága jó feleségnek és édesanyának,
KEREKES ANNÁNAK 80. születésnapja alkalmából kívánunk még hosszú, boldog életet és jó egészséget. Szeretô férje, Sanyi, lányai: Anikó és Magdi családjukkal együtt. (43075)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 100 literes hordó, Bucin és Maistro sztereó rádió. Tel. 253-165. (43537)

KÖLTÖZÉS miatt sürgôsen eladó, kiadó bécsi zongora: Productiv Genossenschaft. Tel. 136-347. (43627)

ELADÓ Skoda MB 1000, új számtáblával. Tel. 0265/144-635. (43644)

ELADÓ 2 pár Piokal betét talpmasszázshoz. Tel. 139-124. (43623)

ELADÓ szobabútor: kerek asztal, 3 kárpitozott szék, toalett, 2 éjjeliszekrény, konyhabútor, szekrény, asztal, 2 szék, heverô. Tel. 139-124. (43623)

LUDASON eladó 2x10 ár belterület a poliklinika és a piac között. Tel. 411-287, 140-040. (43640)

ELADÓ 5 m3 deszka. Tel. 210-037. (43647)

ELADÓK birma kiscicák. Tel. 0745-070-894. (43581)

ELADÓ Arctic hûtôszekrény. Tel. 125-809. (43577)

ELADÓ Siemens porszívó. Tel. 210-352. (43703)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôszerények, fagyasztók, kombinált hûtôk 14 hónap garanciával, német import. Ingyenes szállítás a város területén. Tel. 169-301. (43700)

ELADÓ vonatjegy Budapest-Marosvásárhely útvonalra, kedvezményesen. Tel. 167-683, 0744-958-660. (43696)

ELADÓK új, írásos díszpárnák. Tel. 169-417. (43251)

VENNÉK jó állapotban lévô orosz férfi Ukrajna biciklit. Tel. 137-483, 0740-887-142. (43690)

ELADÓ 1991-es Dacia 1310 kifogástalan állapotban. Tel. 136-596. (43707)

ELADÓ két darab vonatjegy féláron. Érvényes 2002. augusztus 30-ig, a Marosvásárhely - Budapest nemzetközire és egy 48-50-es méretû fehér vôlegényöltöny. Tel. 214-247. (43715)

ELADÓ azonnal elfoglalható 390 m2-es üzlethelyiség a Gh. Marinescu utcában. Érdeklôdni a 0745-653-441-es telefonszámon. (43458)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és egyéb tárgyakat vásárolok. Tel. 255-012, 0744-295-147. (42248)

ELADÓ 1989-es évjaratú VW Passat 1.6 TD Variant személyautó 4.700 dollárért. Tel. 0744-584-431. (43571)

ELADÓ színes Philips tévé. Érdeklôdni a 249-250-es telefonszámon délután. (42566)

ELADUNK fekete perzsa, pedigrés kiscicákat, nemzetközi kiállításokon gyôztes szülôktôl. Tel. 0721-316-326. (43180)

ELADÓ számítógép. Tel. 0722-232- 132.(43233)

ELADÓ vadonatúj Panasonic NVSJ 407 típusú videorekorder. Tel. 143-612. (43233)

ELADÓ építkezésre alkalmas föld a Vácmányon. Tel. 143-612. (43233)

ELADÓK rottweiler pedigrés kiskutyák. Érdeklôdni a 0722-385-286-os telefonszámon. (43549)

JELENLEG is mûködô CHIRANA BH fogászati turbinás gép, motoros székkel, áron alul Budapesten eladó. Irányár: 200 ezer forint. Tel. 00-36-1-46-60-327. (43541)

ELADÓ házhely a Trébelyben. Tel. 133-695. (43712)

VESZEK Talbot Horizon szélvédôt. Tel. 212-782. (43726)

ELADÓK Holstein fajta fejôstehenek. Tel. 0744-678-847. (43436)

ELADÓ kétszemélyes kihúzható ágy ágynemûtartóval. Tel. 167-976, 311-036. (43721)

ELADÓ VW Transporter. Tel. 0740-579-563. (43723)

A BIROTECH KFT elad homologált pénztárgépeket a legolcsóbban a megyében, elektronikus mérlegeket, PC számítógépeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 169-304, 164-072, 444-862. (578090)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik, gázkonvektorok garanciával. Tel. 0265/212-369. (41227)

ELADÓ 1580 m2 telek a Trébely utcában. Tel. 250- 437, 16 óra után. (43418)

ELADÓ 50 m2-es kereskedelmi helyiség központi helyen. Tel. 0745-379-537. (43525)

ELADÓ kétkerekû traktorutánfutó (remorka) és egy betonkeverô. Tel. 576-470. (43631)

ÉPÍTKEZÉSRE alkalmas központi ingatlan házzal együtt eladó. Tel. 167-705. (43165)

ELADÓ fenyô elôszobabútor, konyhabútor, szekrények, székek, függönykarnisok, pudli, bidonok, rézkazánok, tévé, hûtô, tükör, melegítôkályha, számítógép. Tel. 0740-662-731, 217-942. (43659)

ELADÓ ARO 243 D autó. Tel. 0265/160-472. (43711)

SÜRGÔSEN eladó két darab felújítot