LIV. évfolyam 180. (15143.) sz.

2002. augusztus 6., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Sajtótájékoztató a megyei tanácsnál

Helyszíni szemlén a lehetséges befektetôk

Bálint Zsombor

Hétfôn helyszíni szemlét tartottak a vidrátszegi repülôtér szomszédságában megépülô ipari park iránt érdeklôdô befektetôk. A Román Árutôzsde által szervezett összejövetelen jelen volt az IPTANA tervezôintézet munkatársa, kormányképviselôk, a megyei tanács vezetôségének nevében Ioan Vasluian alelnök, illetve a két érdekelt község polgármesterei. A "hivatalból" érdekelteken kívül számos olyan cég képviselôi is ott voltak, amelyek megvásárolták a park októberre kiírt megvalósítási versenytárgyalásának feladatfüzetét, köztük építkezésre, építôanyagok szállítására szakosodott cégek, de olyanok is, amelyek egy-egy parcella elfoglalásában érdekeltek, s hajlandónak mutatkoztak hozzájárulni a közmûvesítési munkálatok költségeinek megelôlegezésével a park megépítéséhez.

A vidrátszegi ipari park 40 hektáron terül majd el, melyen 40 egyéni parcella megépítését tervezik. Az építkezési munkálatok teljes értéke 4,5 millió euró, ennek a legnagyobb hányadát PHARE- alapokból fedezik, míg 1,7 millió euró (ebbe bennefoglaltatik a földterület értéke) a helyhatóságokra hárul. Mivel - ha le is vonjuk a földterület értékét - erre fordítható összeggel a megyei tanács és a polgármesteri hivatalok nem rendelkeznek, a helyszínen megtelepedni kívánó cégek megelôlegezett hozzájárulása szükséges.

A megyei tanács becslése szerint, az októberi versenytárgyalás eredményeinek kihirdetését követôen, már az idén télen megkezdôdhetnek az ipari park építkezési munkálatai.

Virág György, a megyei tanács elnöke, valamint Vasluian Ioan alelnök ma Bukarestben tárgyalnak a Közmunka-, Szállítás- és Lakásügyi Minisztérium államtikárával, Sergiu Sachelariuval. A megbeszélés témáját a minisztérium által folyósított beruházási összegek képezik, különös tekintettel azokra az ígéretekre, amelyeket Miron Mitrea miniszter tavaly novemberi marosvásárhelyi látogatása során tett. Kitérnek az útjavítási alapokra, s ismét felvetik a Marosvásárhelyt és Szászrégent elkerülô tranzitútvonalak kérdését. Nem logikus - nyilatkozta ezzel kapcsolatban Virág György -, hogy míg Brassó megyében három település - Olthévíz, Kôhalom és Szászmagyarós - esetében is meg lehetett építeni a terelôutat, Maros megyében erre nem sikerül megoldást találni. Szóba kerül a megyébe tervezett sporttermek ügye is (háromnak a megépítését ígérték meg, de még az alapkövet sem rakták le egyik esetében sem), a repülôtéri kijelzôk és az Országos Lakásügynökség programja alapján épülô lakások kérdése.

Vízummal ismét?

Bálint Zsombor

Ha egy olyan tekintélyes lap, mint a francia Le Monde felröppent egy olyan hírt, hogy Franciaország a vízumkötelezettség visszavezetését fontolgatja a román állampolgárok számára, arra bizony érdemes odafigyelni. Még akkor is, ha a fontosabb információ ezúttal inkább a sorok között bújik meg.

Egész pontosan arról van szó, hogy Párizsban megelégelték a francia fôvárost elözönlô, Romániából érkezô, antiszociális életmódot folytató koldusok seregét. A rongyos, mosdatlan és agresszív tömeg valósággal terrorizálja már a helyieket, akiket csakis az érdekel, hogy megszabaduljanak a hívatlan "turistáktól", s aligha óhajtanak disztingválni román állampolgár és "román állampolgár" között.

Hogy a kéregetôk minként kerültek Párizs vagy más francia nagyvárosok utcáira, s ki is irányítja ôket a háttérbôl, az egyelôre rejtély, de hogy jól szervezett emberkereskedô hálózatról van szó, az könnyen kikövetkeztethetô. Az elsô kérdés ugyanis, ami felvetôdik, az az, hogy a koldusok miért éppen Franciaországot részesítik ekkora "elônyben", honnan tudták, hogy merre kell menniük (ne feledjük, többnyire iskolázatlan, tudatlan tömegekrôl van szó), s mitôl jobb nekik Párizs hulladéktelepein, mint egy belföldin? A válasz csakis abban rejtôzhet, hogy valakik ebbôl hasznot húznak, s egészen biztosan nem azok a szerencsétlenek, akik talán tisztában sincsenek azzal, hogy milyen országban tartózkodnak éppen, s nemhogy útlevelük, de sokuknak még születési bizonyítványuk sincs Romániában.

A Le Monde cikke azonban annak kapcsán jelent meg, hogy Ioan Rus belügyminiszter Párizsban tárgyalt a kérdés rendezésérôl, s nyilván a román politika irányában megfogalmazott jelzés: a Nyugat elvárja, hogy Románia rendezze szociális gondjait, s fékezze meg azokat a bûnözôi hálózatokat, amelyek ekkora tömegeket képesek átcsempészni a határon, hisz nyilvánvalónak tûnik, hogy zömük nem a legális, útleveles-balesetbiztosításos- valutafelmutatásos úton jutott mai tartózkodási helyére.

Nem valószínû azonban - mindezek ellenére - olyan drasztikus lépés foganatosítása, amely a vízumkötelezettség újólagos bevezetését eredményezné, s nem csupán azért, mert Franciaország nem tud egyedül dönteni a kérdésben. Inkább Románia felzárkóztatási esélyeinek rontását szeretné a Nyugat elkerülni. Az Európai Unió ma úgy viszonyul Romániához, mint egy, a tananyaggal folyton lemaradó rossz tanulóhoz, akinek a felzárkóztatása ugyan nagyon fontos lenne az osztály hangulata számára, de akinek a túlzott büntetése nem lenne célravezetô, még akkor sem, ha a megelôlegezett bizalommal idônként visszaél.

Arról nem is beszélve, hogy az intézkedés ismét nem az ügyeskedôket és bûnözôket, hanem a - minden látszat ellenére, Romániában mégis többségben lévô - tisztességes állampolgárokat sújtaná. No, nem mintha, ez "oadát" bárkit si érdekelne.

Fazekasvásár - huszonötödször

b.d.

Új színhelyen tartják. A fazekasok munkáit immár negyedszázada az Árcsófürdôn rendezett vásárokon mutatták be az érdeklôdô közönségnek. Augusztus 10-11- én, szombaton és vasárnap tartják a XXV. vásárt, de már nem Árcsón, hanem a község alakuló új központjában, a fôút mellett, a mûvelôdési otthon elôtti téren. Szombaton, a helybeli fúvósok toborzó koncertjét követôen Katona Mihály polgármester nyitja meg a rendezvényt, majd bemutatják a fazekassátrakat, részvételi okleveleket nyújtanak át. A Firtos Mûvelôdési Egylet Üvegharang csoportja mûsorral kedveskedik a közönségnek. Délben Ambrus Lajos, a Hazanézô címû folyóirat fôszerkesztôje bemutatja Józsa András szovátai tanár A Sóvidék és fürdôi címû új könyvét, mely a Hazanézô Könyvek sorozatban jelent meg a székelyudvarhelyi Infopress gondozásában. 16 órától szemléz a zsûri, az elsô tombolahúzás 18 órakor lesz. 21 órától szabadtéri táncest. Vasárnap tíz órakor a korondi gyermekek fúvószenekara szolgáltat zenét, 11 órától díszítô, úgynevezett virágozó versenyt tartanak. A délutáni ünnepi mûsorban fellép a gyermekek tánckara, a mezôbándi Komlód-Egerszegi Táncegyüttes, Magyarországról a nagyrábéi Pávakör dalosai. A vasárnapi tombolát ugyancsak 18 órakor húzzák.

Roma gyerekek egészségügyi nevelése

(mezey)

Tegnap a marosvásárhelyi Meggyesfalvi negyedi, javarészt roma nemzetiségûek által lakott Domb utcában, a SMURD romammentô-szolgálat a Norvég Vöröskereszttel közösen egyhetes egészségnevelési programot indított el az itt élô gyerekek számára.

A programot Björn Gjerde, a Norvég Vöröskereszt képviselôje kezdeményezte, aki több mint tíz éve eredményesen dolgozik a SMURD rohammentô Szolgálattal. Vass Hajnal, a szolgálat fôasszisztense irányításával arra vállalkoztak, hogy a szerény és sok esetben higiéniai feltételeket nélkülözô környezetben élô gyerekeket az egészséges életmódra, az elemi higiéniai szabályok betartásának szükségességére, az elsôsegélynyújtásra, a kiskorúak elleni erôszak megelôzésére és felismerésére, a társadalomba való beilleszkedés legfontosabb követelményeire neveljék. Mint Vass Hajnal elmondta, tegnap 85 gyerek jelentkezett, akiket öt csoportba osztottak. A csoportoknak a Rozmaring utcai menhelyen, az 1-es Számú Általános Iskolában, vagy szép idôben a Domb utca végében levô legelôn tartják meg a játékkal tûzdelt foglalkozásokat, amelyre orvosok, asszisztensek, pszichológusok és szociális munkások vállalkoztak. A sikeres lebonyolítás érdekében a programban többek között részt vesz még a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Közegészségügyi Igazgatóság, a megyei rendôrség bûnmegelôzô osztálya, a Kelet-Európai Szaporodási Egészségtani Központ, az 1-es Számú Általános Iskola, a Mentsétek meg a gyerekeket szervezet. Anyagi támogatást nyújtott a Mobex étterem, a TCM kantinétterem, a Sweet Ben Junior cukrászlabor, a Magic cukrászda, az Eldi, a Göktaslar, a PanyToya pékség, a Big Imprest és a Rotecom lerakat, valamint az Alpha Transilvania és az Oázis Alapítvány, a Fador Trans Impex Kft., valamint a családtervezô Secs egyesület. A foglalkozás augusztus 9-éig tart, naponta 9 és 17 óra között.

Szépül Marosszentgyörgy központja

Új padokat szereltek fel, virágágyást alakítottak ki Marosszentgyörgyön, a helyi általános iskola elôtt levô kis parkban. A polgármesteri hivatal földet hordatott a helyszínre, s tervezi az eddig kopáron álló rész befüvesítését.

Kézbesítik az áprilisi segélyt

A Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalban ezen a héten megkezdik az áprilisra járó szavatolt minimáljövedelem kézbesítését. Mint Simon Ferenc alpolgármester elmondta, 144 iratcsomót fogadtak el, s az érintetteknek összesen 122 millió 500 ezer lejt juttatnak. A segélyben részesülô személyek munkáját a legelôk és a község takarítása, az újonnan felszerelt 17 darab új szeméttároló karbantartása, kiürítése során hasznosítják.

A Magyarok Nagyasszonya lesz a védôszentje

Korondi Kinga

Az elárasztott bözödújfalusi katolikus templom helyett állami támogatással tavaly októbertôl épülô erdôszentgyörgyi templom tornya már elkészült, le is van meszelve. Sebestyén Péter plébános szerint jövôre befejezik az építkezést. Azt szeretnék, ha legkésôbb október 8-án sor kerülhetne a templomszentelésre.

A bözödújfalusi templomot a Szentháromság oltalmába ajánlották, és ezért felmerült az is, hogy az új templomot is így szenteljék fel, ám végül lemondtak errôl a lehetôségrôl, mondván: a környéken már van Szentháromság-templom. Így esett a választás a Magyarok Nagyasszonyára, tekintettel a nemrégiben restaurált XVI. századi madonnaszoborra. Az aranyozott fából készült, igen értékes kegyszobrot, mely a fôoltárra kerül majd, Mihály Ferenc restaurálta Szovátán.

Még nem dôlt el, és nagymértékben az építkezés ütemétôl függ, hogy korábban megtartják-e a templomszentelést és csak búcsú lesz október 8-án, vagy megvárják a búcsút a szenteléssel. Akár így, akár úgy, az a fontos, hogy elkészül jövôre.

A napokban megrendelik a templom nagy harangját is, melyet Magyarország legnevesebb harangöntôje, az ôrbottyáni Gombos Miklós készít majd el. A nagy harang 320 kilogramm súlyú lesz. A bözödújfalusi templom egykori nagy harangja pedig új helyén már csak a közepes harang szerepét veheti át. Ami a most elkészült toronyba tervezett harmadik, kisharang sorsát illeti, egyelôre még nem lehet tudni, hogy mibôl és hogyan készül el, de ennek a kérdésnek a megválaszolása ráér a templomszentelés után is, vélekedik Sebestyén Péter.

Feketelista

Simon Virág

Rendszeresen megígérik az adófizetô polgároknak, hogy a közintézmények tevékenysége könnyen követhetô lesz, s a közpénzek elköltése átlátható. Példaként emlegetik, hogy mindenki számára nyitott a helyi tanácsülés. Bárki beülhet, s meghallgathatja, hogy mirôl és mit döntenek a választott tanácsosok. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal tájékoztató irodáiban elméletileg mindenrôl lehet érdeklôdni.

A gyakorlat, a mindennapi élet azonban mást bizonyít.

A legutóbbi tanácsülésen jóváhagyták, hogy a polgármesteri hivatalhoz tartozó egyik intézmény alkalmazottja és egy gépkocsivezetô Magyarországra utazzon. A kétnapos hivatalos útjuk 518 dollárba, valamivel több mint 17 millió lejbe került. Az öszeget a helyi költségvetésbôl, vagyis mindnyájunk pénzébôl törlesztették. Pár nap múlva felhívtam az intézmény vezetôjét, s az út eredményességérôl érdeklôdtem. Azt szerettem volna tudni, hogy a határozatban szereplô úticél teljesült-e, s nekünk, vásárhelyieknek milyen hasznunk van, lesz belôle. Az igazgató szívélyesen visszautasított, s megkért, hogy két-három nap múlva hívjam újra, akkor válaszol kérdéseimre. Mosolyogva nyugtáztam, hogy elodázzák a tájékoztatást.

Tíz perc múlva a szóban forgó igazgató visszahívott. Elmondta, hogy ellenôzött, s nem vagyok rajta a listán. Azt gondoltam, hogy félreértett valamit, s megkérdeztem, hogy tulajdonképpen milyen listáról van szó. A feketelistáról, mondta ô, arról a jegyzékrôl, amelyikre azok kerülnek fel, akik bizonyos, kényelmetlen témákról írtak. Olyasmirôl ami az általa vezetett intézményt, illetve ôt is érintette. S mivel én nem voltam rajta, a feltett kérdésre megadta a választ… A pontos, hasznos információkkal teli feleletet.

Elképesztô, hogy egy közintézmény vezetôje feketelistát vezet az újságírókról, s csak azokat tájékoztatja, akik még nem törtek borsot az orra alá. S ezt nyíltan be is vallja. Úgy tûnik, az átláthatóságig csak ködben tapogatózva, akadályokat átlépve juthatunk el.

Kíváncsi vagyok, mától bôvül-e a szóban forgó feketelista?

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Simon Virág

Megnyílt a Bolyai Alkotótábor

Tegnaptól másodszorra fogadja mûvész vendégeit a marosvásárhelyi várban a Bolyai Alkotótábor. Augusztus 5-18. között 18 hazai és külföldi festô, szobrász és grafikus dolgozik a Bolyai témára létrehozott mûvésztelepen. Több szobrász a tavaly megkezdett munkáit jött befejezni. A készült alkotásokból augusztus 17- én szerveznek kiállítást.

Országos Fotó- és Filmmûvészeti Fesztivál

Tizenegyedik alkalommal ad helyet Marosvásárhely a diákok számára szervezett Országos Fotó- és Filmmûvészeti Fesztiválnak. A Gyermekek és Fiatalok Klubja, valamint a Táborigazgatóság által szervezett fesztiválra 120 tanulót várnak. Az egyhetes rendezvénysorozat megnyitóját ma 10 órakor tartják az Építészeti Iskolaközpont dísztermében. Az ország különbözô klubjaiban tevékenykedô diákok alkotásait a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban állítják ki.

Gyakorlati gépbemutató és elôadás

Külföldrôl hozott mezôgazdasági gépeket mutatnak be augusztus 8-9-én 10 órától Egrestôn, a Fô utca 34. szám alatt. A helyszínen az új gépekkel végzik el a széna és lucerna silózását. Ezt követi A korszerû silózási technológia és alkalmazása címû elôadás. A rendezvényt a Balavásári Polgármesteri Hivatal, az egrestôi Diko Agro Kft., a Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal és az Agrom-Ro egyesület szervezi.

Klasszikuszene-fesztivál

Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Segesváron koncerteznek a Segesvári Polgármesteri Hivatal által szervezett klasszikuszene-fesztivál meghívottai. A rendezvénysorozat keretében fellép: Alexandru Gavrilovici (brácsa, Svájc), Anette Puke-Maguerre (brácsa, Hollandia), Ulrich Schmid (gordonka, Svájc), Annlynn Miller (zongora, Svájc) és a hazai Arioso kvartett. Ma este 7 órától Segesváron, a polgármesteri hivatal nagytermében a mûvészek Beethoven-, Albert Moeschinger- és Alfred Schnittke-mûveket játszanak. Szerdán 19 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében szintén a fent említett zeneszerzôk mûveit adják elô a mûvészek. A marosvásárhelyi elôadást megelôzôen az elôadók szerdán 15 órától a szászrégeni Gliga Company elôadótermében lépnek fel. Mûsoron: Johann Sebastian Bach-, Wolfgang Amadeus Mozart-, Boluslav Martinu-darabok.

Vízklórozó berendezés Mezôfelében

Tízmilliárd lejt fordít a Vidéki Vízszolgáltató Vállalat a Mezôfelében építendô klórozóberendezés elkészítésére - tájékoztatott Blaj Virgil, a vállalat igazgatója, aki azt is elmondta, hogy a munkálatokat az elmúlt napokban kezdték el. A minôségi és az egészségügyi elôírásoknak megfelelô ivóvíz elôállítását célzó befektetést a marosvásárhelyi Izorep végzi.

A román falu és a hegy

A Várgalériában csütörtökön nyílt és augusztus 19-ig tekinthetô meg Mihai Moiceanu brassói fotómûvész tárlata. Ötvennyolc színes természetfotóban gyönyörködhet a látogató. Nyitva (hétfô kivételével) naponta 11-19 óra között.

Szünetel az áramszolgáltatás

Az Electrica helyi kirendeltsége értesíti a fogyasztókat, hogy javítási munkálatok miatt augusztus 7-én, 8-15 óra között nem lesz villanyáram Marosszentgyörgyön a Lutului, Legelô, Rózsák utcákban, valamint az Iskola utcában az Akácfa utcától az Iskola utca végéig.

Magyarországon táboroznak az ádámosi fiatalok

A magyarországi Nyírcsanád önkormányzata augusztus 10-22. között egy 43 fôs ádámosi csoportot fogad és szállásol el Aggteleken. Az ádámos községi diákoknak a szervezôk színes programot állítottak össze - tájékoztatta szerkesztôségünket Bordi András táborvezetô.

Rablás

Vasárnapra virradó éjszaka a 32 éves dicsôszentmártoni Tatar Aurelia munkahelyérôl hazaérve lakásában találta a 36 éves helybéli, büntetett elôéletû Adam Sorint. A munka nélküli férfi betört a lakásba, s ellopott 2,1 millió lejt. Távozása elôtt egy bottal megütötte a ház tulajdonosát, azonban nem okozott neki súlyos sérüléseket. A tettest elôzetes letartóztatásba helyezték.

Nyert a CS Armata

Szombaton Bethlenben, egy elôkészületi mérkôzésen a marosvásárhelyi CS Armata labdarúgócsapata 2-1 arányban nyert a házigazda Somes Gaz ellen. A vásárhelyiek góljait az elsô félidôben Lôrinczi és Cristian Ignat szerezte.

Elhagyta a baleset színhelyét

Az elmúlt hét végén két súlyos közúti baleset történt a megyében. Pénteken reggel a 32 éves segesvári Soneriu Constantin a helybéli Mihai Viteazul utcában kerékpározott, betartva a közlekedési szabályokat. A kerékpárost súlyosan megsebesítette egy gépkocsi, amelynek vezetôje elhagyta a baleset színhelyét. A rendôrségi vizsgálatok során kiderült, hogy a tettes a 41 éves segesvári Prata Nicolae. A gépkocsivezetô szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen. Szombaton hajnalban Havadtôn a 25 éves Bacau megyei Antal Roca-Adrian személygépkocsijával a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett, egy kanyarban elvesztette uralmát a gépkocsi felett, s nekiütközött a védôkorlátnak. A gépkocsivezetô súlyosan megsérült.

Országos hírek

A titkosszolgálat lehallgatás-ügyben cáfol

A román titkosszolgálat illetékesei hétfôn határozottan cáfolták, hogy lehallgatták volna az Európai Bizottság romániai delegációja vezetôjének telefonbeszélgetéseit. Jonathan Scheele múlt héten írt levelet a bukaresti kormánynak, hogy kiderítse, miért hallgatják le telefonbeszélgetéseit. A kabinet azonnal vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje azután fordult a kabinethez, hogy egy kormányilletékes elárulta: titkosszolgálati forrásokból értesült Scheele egyik beszélgetésérôl, amelyet újságírókkal folytatott.

Minisztériumi tervezet Borszék és Tusnádfürdô megmentésére

A Hargita megyei Borszéken és Tusnádfürdôn uralkodó állapotok arra késztették a Turisztikai Minisztériumot, hogy gyorsított eljárással tervezetet dolgozzon ki a két üdülôtelep fellendítésére. A szaktárca Engedélyezési és Ellenôrzési Fôigazgatóságának felügyelôi július 22. és 25. között helyszíni ellenôrzéseket végeztek a két település idegenforgalmi egységeinél, melyek során számos szabálytalanságot rögzítettek. A szaktárca szerint Borszéken nem léteznek tisztességes szállás-, étkezési és szórakozási körülmények, kezelési lehetôségek és orvosi ellátás, mivel a Borszék Rt. tulajdonában levô, a XIX. század elején épült ingatlanok többségének állapota igen leromlott és alkalmatlan idegenforgalmi tevékenységekre. Hasonló állapotok uralkodnak Tusnádfürdôn is.

1,4 millió eurós német beruházás Kolozsváron

Kolozsváron nemsokára nagybani mezôgazdasági és élelmiszerpiac épül, az 1,4 millió euró értékû projektet német forrásokból finanszírozzák, közölte Vasile Puscas fôtárgyaló hétfôn, sajtótájékoztatón. A tárca nélküli miniszter szerint hasonló beruházásra kerül sor Temesváron is. A kolozsvári nagybani piac összfelülete meghaladja majd a 2,5 hektárt, megtervezését a német befektetôk végzik.

Nemzeti színû lobogók megáldása

Mintegy 250 nemzeti színû, koronás címerrel ékesített zászlót indít útjára a határon túli magyarok számára a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) augusztus 20-ig; a lobogókat vasárnap ünnepélyes keretek között áldották meg a fôvárosban. Petheô Attila, a Jobbik elnökségi tagja a rendezvényen elmondta: a szervezet június 4-én hirdette meg az "Öltöztessük nemzeti színbe a világot" elnevezésû zászlógyûjtési mozgalmát. A kezdeményezés célja az volt, hogy a világ lehetô legtöbb magyar családjához és szervezetéhez juttassák el a nemzeti lobogót. Petheô Attila hozzátette: a Jobbik a program keretében nem csak a szomszédos országok közösségeivel, hanem Nyugat- Európa és a tengerentúl magyarjaival is kapcsolatot épített ki.

Nemzetközi anyanyelvi tábor Gyôrött

Nemzetközi anyanyelvi tábor kezdôdött hétfôn Gyôrött; a tíznapos rendezvény keretében mintegy negyven diák foglalkozhat mélyebben is a magyar nyelvvel, valamint a magyarság zenei, néprajzi és táncmûvészeti örökségével. Az immár 19. alkalommal meghirdetett táborba a magyarországi fiatalok mellett a Felvidékrôl, Kárpátaljáról és Erdélybôl érkeztek résztvevôk. A fiatalok a tábor keretében elôadásokat hallhatnak a magyar történelem elmúlt évszázadairól és az anyanyelv megtartó erejérôl, megtekintik a pannonhalmi bencés kolostort és a Hanság nevezetességeit, s ellátogatnak a fôvárosba is.

Internetes fenyegetés a pápának

II. János Pál pápa megölésére felszólító szöveg jelent meg a hét végén a legnagyobb példányszámú lengyel újság, a Gazeta Wyborcza honlapjának fórumoldalán. A lap olvasói körében nagy felháborodást kiváltó szöveget az újság illetékesei hétfôre eltávolíttatták az internetes oldalról, és az esetrôl értesítették a rendôrséget, amely azonnali nyomozást rendelt el az ügyben.

Bezárták az amerikai konzulátust Karacsiban

Az Egyesült Államok biztonsági okokra hivatkozva hétfôn ideiglenesen bezárta konzulátusát a pakisztáni Karacsiban. A karacsi rendôrségnek nincs tudomása arról, hogy a külképviseletre fenyegetés érkezett volna - jelentette a Reuters. A konzulátus munkatársait hétfô este hazaküldték, és közölték velük, várják meg vezetôjük újabb utasítását. Az amerikai konzulátus épülete elôtt június 14-én autóba rejtett pokolgép robbant, a merényletben 12 pakisztáni életét vesztette és mintegy 50-en megsebesültek. Az al-Kánún (Törvény) eddig ismeretlen szélsôséges csoport vállalta a merénylet elkövetését.

Megnyílt a világ legnagyobb divatvására

A németországi Düsseldorfban vasárnap megnyílt a világ legnagyobb férfi-nôi divatvására, a Collections Premieren Düsseldorf (CPD). A CPD- n az idén elôször mutatkoznak be a nôi divat mellett a jövô évi tavaszi-nyári férfidivat irányzatai és irányítói is. A divatvásár 200 ezer négyzetméternyi területén augusztus 6-ig látható 39 ország 2 ezer kiállítójának kínálata. A vásáron bemutatott felsôruházat mellett az alsónemûk és fürdôruhák is bemutatkoznak a CPD egy külön kiállításán. A CPD rendezôi mintegy 60 ezer szaklátogatóval számolnak.

Titokzatos repülô tárgy okozta a bajt?

Egy egyelôre azonosítatlan repülô tárgy is okozhatta - legalábbis egy orosz tv-csatorna jelentése szerint - az egy héttel ezelôtti ukrajnai repülôgép- szerencsétlenséget, amelyben 85 ember vesztette életét, s 67-en sebesültek meg. Az orosz NTV tv-csatorna egy olyan videofelvételt mutatott be a július 27-i lembergi légiparádéról, amelyen - néhány másodperccel azt megelôzôen, hogy a Szu-27-es vadászgép a nézôk közé zuhant - egy nagy sebességgel repülô tárgy vehetô ki, amint a manôverezô harci gép teste felett elhalad. A sötét tárgy ívelt pályán, a katonai repülôtér közelében lévô erdôbôl érkezett a Szu-27-es közelébe. A videofelvételbôl nem derül ki, mi is ez a tárgy, s hogy ütközött-e az ukrán repülôgéppel.

Folytatódott az izraeli-palesztin erôszakhullám

A világ a békés megoldást sürgeti

A vasárnapi palesztin támadássorozat után Izrael tovább szigorítja a ciszjordániai palesztin városok csaknem két éve fennálló zárlatát.

Mint az izraeli hadsereg hétfôn közölte, a palesztinok ezentúl csak orvosi vagy humanitárius indokkal hagyhatják el a június óta megszállt Rámalláhot, Túl-Karmot, Dzsenínt, Nábluszt és Kalkíliját.

Ezzel szemben Izrael most eltekint a vasárnapi véres merényletek katonai megtorlásától - jelentették be Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszternek a katonai vezetôkkel folytatott, vasárnap éjszakába nyúló megbeszélése után a DPA szerint.

Izraeli katonák a júniusban Jeruzsálemben végrehajtott öngyilkos merényletek után hét ciszjordániai palesztin várost szálltak meg, kijárási tilalmat rendelve el, és razziákat hajtva végre feltételezett szélsôségesek letartóztatására. A hadsereg az utóbbi hetekben valamelyest lazította az elszigetelési és tilalmi intézkedéseket, amelyek lényegében otthon maradásra kényszerítettek 700 ezer palesztint.

A mostani zárlatszigorítás a jelek szerint nem érinti Betlehemet és Hebront. Az intézkedés a vasárnap Izraelben és Ciszjordániában elkövetett merényletek sorozatát követte, amelyek 14 izraeli és két palesztin halálát okozták.

Izraeli katonák hétfô reggel a Náblusz melletti Burkában agyonlôttek két palesztint, akik állítólag izraeliek elleni erôszakcselekményekben vettek részt. Feltételezett palesztin szélsôségesek vasárnap késô este Náblusztól délre megöltek egy izraeli telepes házaspárt.

Letartóztatták a Hamász dzseníni vezetôjét

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy hétfôn virradóra ôrizetbe vette a Hamász radikális palesztin szervezet dzseníni vezetôjét.

Mazen Fukát a Dzseníntôl mintegy 15 kilométerre délkeletre lévô Tubaszban fogták el - közölte a hadsereg szóvivôje.

A közlemény szerint a Hamász-vezetô tervelte ki az észak-izraeli Szafed városban végrehajtott vasárnapi merényletet, amelyben az öngyilkos merénylôn kívül kilencen vesztették életüket, további ötvenen megsérültek - jelentette a izraeli közszolgálati rádió katonai forrásokat idézve. A Hamász-vezetô adta a robbanóanyaggal megrakott övet az öngyilkos merénylônek - ismertette a rádió híradását az AFP.

Mazen Fukával együtt hat további palesztint is lefogtak.

A Hamász katonai szárnya, az Ezeddin al-Kasszám Brigádok elôzôleg közleményben tudatta, hogy a busz elleni merénylettel "második szakaszába lépett" a Hamász katonai szárnyát vezetô Szalah el-Sahad életét kioltó gázai légicsapás megtorlása. Sehada meggyilkolása után a palesztin szervezet "száz izraeli" megölésével fenyegetôzött.

"Meglepetések várhatók"

Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter hétfôn kijelentette, hogy az izraeliek ellen az utóbbi napokban elkövetett merényletsorozat után "meglepetések várhatók" a terrorellenes harcban. A miniszter a katonai rádiónak nyilatkozva, részletek említése nélkül azt mondta: számba vesznek minden olyan lehetséges eszközt, amellyel visszaszorítható a merényletek száma. Ismét elmondta, hogy mindazonáltal ellenzi Jasszer Arafat palesztin vezetô külföldre vagy a Gázai övezetbe való kitoloncolásának tervét. A Maariv címû izraeli napilap hétfôn forrásmegjelölés nélkül beszámolt arról, hogy Ariel Saron kormányfô utasítást adott beosztottjainak: tanulmányozzák Arafat Rámalláhból való kitiltásának, a Gázai övezetbe való kitoloncolásának lehetôségét. A lap szerint az Egyesült Államok nem tiltakozna e lépés ellen.

Újra ülésezett a bizottság

Nincs egyetértés az állambiztonsági múlt kérdésében

Az Országgyûlés állambiztonsági múlttal foglalkozó bizottságának kormánypárti tagjai hétfôn - az iratok áttanulmányozása után - nem árulták el a sajtó képviselôinek, hogy az eddigi adatok alapján a rendszerváltozás óta hivatalba lépett kormányok tagjai közül hányan voltak kapcsolatban a különbözô nemzetbiztonsági szervezetekkel.

Mécs Imre, a parlamenti bizottság szabad demokrata elnöke a testület kormánypárti tagjainak zárt ajtók mögött zajló tanácskozása után közölte: az átfedések miatt nem árulhatja el, hogy pontosan hány érintett személyrôl szereztek eddig tudomást.

Annyit azonban elmondott, hogy a hétfôn - a Honvédelmi Minisztériumból és a Belügyminisztériumból - beérkezett jelentések alapján tovább nôtt az érintettek listája.

Közölte: az Információs Hivataltól még nem kapták meg a kért adatokat.

Tóth Károly, a bizottság egyik szocialista tagja emlékeztetett arra, hogy a grémium feladata az egykori titkosszolgálatokkal közremûködô személyek névsorának megállapítása és nyilvánosságra hozatala.

Elmondta: a testület tagjai folyamatosan értékelhetik az adatokat, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy csak a közremûködôk nevét hozzák nyilvánosságra.

- Senkit sem szeretnénk alaptalanul megvádolni - szögezte le.

Mécs Imre jelezte: bízik abban, hogy az ellenzéki képviselôk vissza fognak térni a testületbe és részt vesznek annak munkájában. Annak kapcsán, hogy alkalmatlansága miatt lemondásra szólították fel, úgy vélekedett: egyértelmû, hogy az ellenzékiek minden lehetôséget megragadnak ahhoz, hogy lehetetlenné tegyék és hátráltassák a bizottság munkáját.

A Fidesz és az MDF képviselôi nem vonultak ki a kormánytagok múltját vizsgáló parlamenti bizottság hétfôi ülésérôl, a tanácskozás helyszínét azért hagyták el, mert a testület nem fogadta el napirendjét - jelentették be az ellenzéki képviselôk hétfôi sajtótájékoztatójukon.

Csáky András (MDF) hangsúlyozta: miután a bizottság nem járult hozzá, hogy államtitoksértés gyanúja miatt az Országgyûlés elnökéhez forduljon a testület, az MDF-frakció teszi ezt meg.

Hasonlóan nyilatkozott Répássy Róbert (Fidesz) is, aki közölte: bár a bizottság elutasította, hogy testületileg tegyenek feljelentést államtitoksértés alapos gyanúja miatt, ô mégis a hatóságokhoz fordul.

Kovács Zoltán (Fidesz) úgy látja, hogy a vizsgálóbizottság szabad demokrata elnöke nem tudja elfogulatlanul vezetni a testületet és megkérdôjelezôdik alkalmassága is.

Répássy Róbert fontosnak nevezte, hogy Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke saját hatáskörében vizsgálatot indítson a titkos ügyiratkezelési szabályok betartása kapcsán.

Az emberiség üzen

- Ragadjatok tollat, földiek! A világ népeihez intézett felhívást a napokban a párizsi ultramodern Défense negyed nagy árkádjának tetejérôl Jean-Marc Philippe, a költôi KEO-terv kiötlôje.

A KEO annak a mûholdnak a neve, amelynek két év múlva kell elhagynia a földet egyedülálló küldetéssel: 50 ezer éven át kell keringenie bolygónk körül, a XXI. század emberei által rábízott üzenetekkel.

A fémmûvész Philippe tehát felszólítja a Föld valamennyi lakosát, hogy "látogassa meg saját gondolatait" és vesse azokat papírra vagy pedig üsse be számítógépbe. E kollektív mûvet olyan üveglemezekre vésik, amelyek elég erôsek ahhoz, hogy kibírják az ötvenezer éves utazást a világûr felette barátságtalan közegében - írja a Le Monde.

Nemcsak ezek az üzenetek lesznek azok a "régészeti ajándékok", amelyeket az 50 centiméter átmérôjû szárnyas fém-mûhold magával visz. Lesz rajta digitális enciklopédia, amely beszámol planétánk állapotáról, freskó, amely arcokat mutat be minden kontinensrôl, továbbá olyan lap, amely rögzíti a naprendszer bolygóinak állását a felbocsátás idején, hogy a jövô csillagászainak megkönnyítsék a dolgát, valamint egy gyémánt, amelyben négy kis aranytest lesz. "Az elsôben - mondja Jean-Marc Philippe - egy csepp óceánvíz, a másodikban levegôbuborék, a harmadikban csipetnyi föld, a negyedikben pedig egy találomra kiválasztott vér cseppje, az emberi faj igazi genetikai aláírása."

Sokan ártalmatlan ôrültnek tartották a KEO atyját, azonban rengeteg türelemmel és nem kevesebb rábeszéléssel sikerült felsorakoztatnia terve mögé olyan komoly cégeket, mint az Arianespace, az Aerospatiale, a francia atomenergia-felügyelôség, a francia ûrkutatási központ, a francia külügyminisztérium, valamint az Európai Ûrhivatal (ESA). Mellesleg a KEO-t az UNESCO is a XXI. század tervének nyilvánította. A felbocsátáshoz valószínûleg Ariane-5 típusú rakétát használnak fel. Most már csak az embereken múlik, hogy mit akarnak üzenni kései leszármazottaiknak, bízva abban, hogy 50 ezer év múlva is lesznek emberek, a Homo Sapiensnek nem sikerül magát addig elpusztítania.

Két címen is lehet küldeni üzenetet a KEO-nak. Postai címe: BP100 75262 Paris. Cedex 06. Interneten pedig: www.keo.org. Az üzenetek terjedelme nem haladhatja meg a négy gépelt oldalt.

Stoica, a sakkmester

(mózes)

Valeriu Stoica úgy megy, mintha jönne. Legalábbis ez olvasható ki a minap megjelent újságoldalnyi interjújából. Ebben úgymond mérlegre teszi másfél éves pártvezéri karrierjének sikereit és sikertelenségeit, illetve a párt jelenlegi válságos helyzetének okait, megpróbálva körvonalazni a Nemzeti Liberális Párt jövôképét. Nyilatkozatából, elsô látásra úgy tûnik, lezárta politikai karrierjének egy szakaszát, és 2004-ig nem pályázik újabb elnökségre. Hellyel-közzel elismeri, hogy hibázott, hogy esetenként összekeverte a barátságot a politikával. Annál elégedettebb a 2000-ben alkalmazott stratégiával, amellyel úgymond megmentette a pártot a parlamentbôl való kieséstôl. Ugyancsak "csillagórának" nevezi a momentumot, amikor Theodor Stolojant az NLP-be édesgette.

Mindez távolról sem látszik a búcsú pillanatának. Annak ellenére, hogy - mint kijelentette - "egyszerû párttag" akar maradni, s hogy 2004-ig nem kíván funkciót vállalni a szervezetben, a nyilatkozatokból világosan kitûnik, hogy ambícióit korántsem akasztotta szögre. Nemes egyszerûséggel jó politikai stratégának, politikai sakkmesternek vallja magát, aki nem "liberális ábrándokat kerget, hanem liberális gyakorlatot követ", s elôre átgondolja azt is, "ami szinte átgondolhatatlan", elképzeli az elképzelhetetlent. Legfôbb tévedésének, hibájának vallja, hogy hitt a politikai barátságban, a csapatszellemben, és a közösen szolgálandó értékekhez való hûségben. Miután megállapítja, hogy nem így történt, kijelenti, ez sem érte meglepetésszerûen, ugyanis, próféta módjára, elôre látta, hogy hibát követ majd el. Azt nem fejti ki, hogy akkor miért lépett mégis úgy, ahogy lépett. Másik hibának azt vallja, hogy nem sikerült erôs, egy liberális pártnak megfelelô gazdasági hátteret, alapot teremtenie. Igaz, ismerte el, nem volt csapata hozzá, mert azok, akik ilyen szempontból mellé állhattak volna, párhuzamos struktúrákat kezdtek kiépíteni maguk számára.

Kérdésre válaszolva kijelenti: senki se higgye, hogy fedezékbe vonul, csak a következô parlamenti választásokig éri be az egyszerû képviselôi tisztséggel. Magyarán a "közkatona" szerepével. Pillanatnyilag átadta ugyan a stafétabotot Theodor Stolojannak, de, nyilvánvaló, továbbra is meghatározó kíván lenni a párton belül. S tovább olvasva az interjút, nem kell pszichológusnak lenni, hogy lássuk, a bölcs szerénység csupán póz, amely mögött egyéni ambíciók parázslanak. Az ambiciózus stratéga terjedelmes vallomásából sok egyebet is megtudhatunk, ám egyetlen dologra nem derül fény: mi is lesz a Nemzeti Liberális Párt sorsa?

Valeriu Stoica mehet úgy, mintha jönne, azt azonban aligha képzelheti ô vagy bárki, hogy a bomlasztás emberei, Dinu Patriciu és Viorel Catarama, a megszámlálhatatlan vagyonok magasságából csak úgy belenyugszanak a csatavesztésbe.

A háború tovább tart. Ennek lehet majd része, hogy utóbbiak megpróbálják magát Stolojant integrálni. A magát politikai sakkmesternek valló pártvezér pedig szintén úgy képzelheti, hogy Stolojanból majd ô csinál bábut, amelyet aztán kedve szerint tologathat jobbra-balra. Az újabb csata tehát: harc Stolojanért.

Meglehet, mindkét küzdô félre a csalódás vár. Ha Stolojant a hónap végén elnöknek választják, csôdöt mondhat a manipulálására, ne adj'Isten, megdöntésére irányuló bármely kísérlet. Mert kiderülhet, hogy Stolojanban valójában több van, mint ami ma megmutatkozik, s tényleg a Liberális Párt megmentôje lesz.

Még áll a kereszt Keresztúron

Mózes Edith

Hol az igazság? A pingpongasztal és a kereszt között?

Egy hónappal korábban írtunk arról, hogy a maroskeresztúri ortodox pópa, a polgármester hathatós segítségével, a falu központján, a volt milícia épületének alapzatába állított fel keresztet, egy majdani ortodox templom elôhírnökeként. Ez ellen a község magyar közössége és az RMDSZ-es tanácsosok egyaránt tiltakoztak. A tanácsosok az ügyben beadvánnyal fordultak a prefektushoz, és az RMDSZ megyei szervezete, illetve az alprefektus segítségét kérték. A prefektus több mint egy hónapos késéssel válaszolt a beadványra, az alprefektus és az RMDSZ részérôl nem kaptak segítséget.

Elégedetlenek a prefektus válaszával

A kereszt felállítását követôen keresett meg a szerkesztôségben a maroskeresztúri RMDSZ elnöke és az RMDSZ-tanácsosok egy csoportja. Akkor mondták el, hogy az ortodox templom építésével, illetve a megfelelô telekkel kapcsolatos ügy lassan már két éve bonyolódik, anélkül, hogy a tanács ki tudott volna egyezni az illetékesekkel.

Most a prefektustól is egy se hideg, se meleg választ kaptak, amelyben azt fejtegeti, hogy be kell tartani a 215. számú helyhatósági törvény elôírásait, hogy a polgármester és a tanács dialógus útján próbálja rendezni a dolgokat, azonban a konkrét panasszal kapcsolatban egyetlen szót sem ejt.

Ezért keresték fel újból a Népújságot a minap: Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ elnöke, Moldován József, Gödri Ferenc és Porkoláb Zoltán tanácsosok.

Felháborodva látták, hogy amellett, hogy az általuk benyújtott panaszra semmitmondó választ kaptak, egy más, ugyanaznap kihallgatáson részt vett magánszemélynek válaszolta a prefektus, hogy "Megértésre, toleranciára van szükség ahhoz, hogy a tanács által felajánlott négy terület közül egy ortodox templom építésére megfelelôt kiválaszthassák". A tanácsosok felrótták, hogy összekeverték az egyéni panaszt a tanácsosok és az RMDSZ panaszával. Amellett, hogy az illetô egy teljesen más ügyben fordult Ovidiu Nateához, még a nevét sem írták le helyesen. Ebbôl is látszik, mennyire veszik komolyan a lakosság problémáit.

A prefektúra jogtanácsosa nem tudott a törvényes rendelkezésrôl

A tanácsosok elmondták, hogy amikor a prefektusnál voltak kihallgatáson, azzal akarták útra tenni ôket, hogy kormányhatározatot kértek arról, hogy a vitatott területet a belügyminisztérium tulajdonából utalják át az ortodox egyháznak. Csakhogy errôl csodák csodája, a "doamna" Huza, a prefektúra jogtanácsosa sem tudott, vagyis hogy az ímlített terület állami tulajdonból a község tulajdonába ment át. Csak miután a tanácsosok hiteles iratokkal igazolták a tényt, ígérte meg, hogy "holnap" választ kapnak. Ám ez a "holnap" hetek óta, mindmáig nem jött el.

A kereszt továbbra is áll

A tanácsosok elmondták, hiába bizonyított, hogy törvénytelenül, engedély nélkül, a község tulajdonában levô területre állította fel az ortodox pap a keresztet, senki sem tett ellene. A kereszt azóta is áll. Illetve nem is egy, hanem kettô. Ugyanis még 1997-ben állítottak, ugyancsak a polgármesteri hivatal közelébe, s ugyancsak törvénytelenül egy márványkeresztet. Mellettük pedig egy pingpongasztal is áll. Hol van az igazság - kérdezte Moldován József - a pingpongasztal és a kereszt között?

Nem a kereszt, a módszer ellen tiltakozunk

A tanácsosok hangsúlyozták: nem a kereszt ellen van kifogásuk, hanem a módszer ellen. És tulajdonképpen a terület kérdése zavarja ôket. Sajnos, jelentette ki az RMDSZ elnöke, az egészet nemzeti síkra terelték. Az ortodox pap, a polgármesterrel együtt a község románságát a magyarság ellen uszítja. Azt nyilatkozza lépten-nyomon, hogy "a magyarok nem hagyják felépíteni az ortodox templomot", vagy, hogy a hívekkel, "kapával-kaszával eltávolítják akár a polgármestert is".

Ördögi kör

Fülöp Lajos: - Mi is azt szeretnénk, amit a prefektus mondott. Hogy béke és nyugalom legyen. De ezt nem lehet úgy, hogy az egyiket félreseprik, s másodrendû állampolgárokká teszik. Ez így nem mûködik.

Gödri Ferenc: - Az a baj, hogy a polgármester a pópával egy hullámhosszon van. Kijelentette, hogy ô ortodox, ragaszkodik a templomhoz,s amíg az apja él felépítik.

Fülöp Lajos: - Ilyen körülmények között nem lehet békében élni. Ez a magatartás nem illik bele a képbe. A törvénytelenséggel nem érthetünk egyet. Ez egy ördögi kör, nem lehet ebbôl kitörni. Nem személyekkel van bajunk, hanem azzal, ahogy megnyilvánulnak. Elvárnánk, hogy a törvényeket mindenki betartsa. A polgármestert a község választotta, s az egész község polgármestere kellene legyen, ne csak a felét.

semmiképp sem szeretnénk, hogy támadásnak tûnjön, nem ez a célunk. hanem az, hogy a prefektus által adott utasítás értelmében üljön tárgyalóasztalhoz, s hajtsa végre a tanácsi határozatokat.

Porkoláb Zoltán: - Négy területet ajánlott fel a helyi tanács templomépítésre. Az ortodox egyház ezeket megvásárolhatta volna. Emellett volt még egy ötödik terület is, csakhogy az ortodox egyház ingyen akar telket szerezni, bár a református és a katolikus egyház saját telekre, saját költségen épített templomot. Furcsa, hogy a pap nem tartja lealacsonyítónak, hogy ilyen módszerekhez folyamodik.

Moldovan József: - A polgármesternek többet kellene a községben tartózkodnia, az alpolgármester is kakasdi, s a község árva. A közvélemény is elégedetlen, azt mondják, ilyen semmittevés polgármester részérôl még nem volt, egy se tett ilyen keveset.

Mindehhez tegyük hozzá: a maroskeresztúri RMDSZ- tanácsosok a múlt hét végén újabb beadványt tettek a prefektus asztalára. Ebben azt kérik, a konkrét felvetésre konkrétan válaszoljon, s lehetôleg megoldást is találjon.

Kovács László külügyi kérdésekrôl

A múltbeli sérelmeket ki kell iktatni

Kovács László magyar külügyminiszter több fontos kérdésrôl beszélt hétfôn Budapesten, a külképviselet-vezetôk szokásos nyári értekezletén. A háromnapos tanácskozáson 98 misszióvezetô vesz részt.

A NATO kapcsán Kovács László azt hangoztatta, hogy Magyarországnak hozzá kell járulnia a szövetség új védelmi képességének kialakításához, ennek részeként fel kell gyorsítani a haderôreformot, 2006-ig meg kell teremteni a hivatásos hadseregre való áttérés feltételeit, maradéktalanul teljesíteni kell a vállalásokat és támogatni kell a NATO további bôvítését.

- Térségünk stabilizációjához erôsíteni kell a kölcsönös bizalmat a szomszédos országokkal, és a múlt sérelmeit végérvényesen ki kell iktatni a napi politizálásból - szögezte le Kovács László.

Hozzáfûzte, hogy erôsíteni kell a térségbeli tôkebefektetéseket, a határ menti kooperációt.

Kovács László az elôzô kormány dicséreteként jegyezte meg, hogy a balkáni demokratizálódást segítô szegedi folyamat sikeres és eredményes.

Mint elhangzott, a kedvezménytörvény valószínû módosításával, és ha szükséges kétoldalú megállapodások kötésével törekednek megoldani a határon túli magyarságot érintô - az elmúlt idôszakban kialakult - néhány problémát.

Elengedhetetlennek tartotta Kovács László, hogy a határon túli magyarság kisebbségi jogai maradéktalanul érvényesüljenek, tagjai képesek legyenek megôrizni identitásukat és ott boldoguljanak, ahol élnek.

- Döntést róluk csak velük - fogalmazta meg a stratégiát velük kapcsolatban a külügyminiszter. Hozzáfûzte ugyanakkor: nem jó, ha határon túli magyar politikusok részt vesznek a magyarországi belpolitikai küzdelemben.

A kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatos megbeszéléseket a külügyi vezetés Románia és Szlovákia mellett egyébként Ukrajnával és Jugoszláviával is kész folytatni.

- Semmiféle politikai tisztogatás nem zajlott, nem zajlik és nem is fog zajlani a Külügyminisztériumban - hangsúlyozta Kovács László.

Elmondta: a mintegy kétezer fôs külügyi állományból mindössze 16-an távoztak, közülük is csak hárman felmentéssel, vagy lemondással.

- A magyar külpolitikában Kovács László szerint nyoma sem lesz a nacionalista vetületnek és nem érvényesülhetnek ideológiai szempontok sem.

Kovács László bejelentette, hogy George W. Bush amerikai elnök november 6. után, az amerikai idôközi választásokat követôen várja Medgyessy Péter miniszterelnököt washingtoni látogatásra.

A külügyminiszter elôadásában sokrétû kapcsolatrendszert vetített elôre az euroatlanti térségen kívül esô országokkal is, utalva arra, hogy ezen országokkal zajlik a magyar külkereskedelem 15 százaléka.

Nem bin Laden szervezte?!

- Pervez Musarraf pakisztáni elnök kétli, hogy Oszama bin Laden arab milliomos tervezte és szervezte a tavaly szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadásokat. "Nem tartom lehetségesnek, hogy Oszama, ott fönn a hegyek között, meg tudta volna ezt szervezni" - mondta a New Yorker címû amerikai hetilap legfrissebb számában olvasható interjújában Musarraf tábornok, az Egyesült Államok egyik kulcsfontosságú terrorellenes szövetségese, egy évvel az elrabolt repülôgépekkel New Yorkban, Washingtonban és Pennsylvaniában véghezvitt, több mint háromezer emberéletet kioltó merényletek után.

"Talán ô volt a szponzor, a pénzügyi támogató, az ösztönzô erô. De akik végrehajtották, azok sokkal modernebbek voltak. Ismerték az Egyesült Államokat, értettek a repüléshez. A tervezô más volt" - fejtegette Musarraf a Reuters szerint.

Az Egyesült Államok bin Ladent és az általa vezetett al-Kaida szervezetet okolja a tavaly szeptemberi repülôgépes támadásokért, amelyek lerombolták New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyát, és megrongálták a Pentagont Washingtonban.

Kávéházi pódiummûsor

Szilágyi Domokos-est

Járay Fekete Katalin

Július végén többször lépett közönség elé Téglás István Lajos fôiskolai hallgató a Szilágyi Domokos verseibôl összeállított elôadóestjével az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház elôcsarnokában, a kávéházban.

Figyelemre érdemes mûvészi vállalkozása. Nem csak azért, mert olyan elôadómûvészek léptek közönség elé eddig nálunk a költô verseivel, mint Illyés Kinga, Budapesten pedig a Pálfy Margit-Faragó Laura elôadómûvész- népdalénekes kettôs. Ez utóbbi egy Szilágyi Domokos-Hervay Gizella-mûsort jelentett. Mindkét esetben hanglemezt is. Másrészt, a színinövendék számára is úm. fegyverténynek számíthat, hisz a fôpróba után maga Gabriel Cadariu, az intézmény igazgatója bocsátotta négy estére a rendelkezésére a színház elôcsarnokát. Mint utóbb kiderült, tele termet ia hozott a pódiummûsor. Reméljük, nem történik másként augusztusban sem, amikor az intézmény ismét mûsorára tûzi az elôadóestet. Nos, a nagy sikert jelentô bemutatót követôen e mûvészeti ág újabb mûvelôjével ismerkedhettünk meg, válthattunk szót vele mûsoráról, a verselôadás gyakorlatáról, a színpad-nézôtér kapcsolatáról annál is inkább, mivel munkával telt az az idô, melynek során az egykori iskolai szavalóversenyektôl Téglási István az önálló elôadóestekig eljutott...

Büszkén vallja Erdôvidék fiának magát. Aki a líceum végeztén elsôként jutott be a fôiskolára. Verset - egyfajta belsô késztetésre - mindig szívesen olvasott. Osztályfônökének (Kékesi Keresztesi Lujza), aki magyar szakos tanára is volt, köszöni, hogy tehetsége láttán, akkor, diákját felvételi vizsgára ösztökélte. Szavalóversenyekre - nemzetközire is - járt. IX-es, amikor részt vesz Segesváron a Petôfi Sándorról elnevezett országos versenyen, élete elsô díját szerezve egy Szilágyi Domokos- költeménnyel. Brassó következett (Bartalis János országos) - Szatmárnémeti (Gellért Sándor), a magyarországi Az anyám, fekete rózsa címû nemzetközi versenyen 15 perces önálló mûsorral, a Ki mit tud?, melyrôl a legjobbnak járó minôsítéssel tért haza. Már akkor Szilágyi Domokos költészete vonzotta a leginkább. A kis létszámú Nevesincs színjátszó csoport tagja is volt. Gyakran terepeztek vidékre is. Hoffman Editnek, a színjátszók vezetôjének is része van hát abban, hogy Téglás István ma színinövendék. Nos, az elhangzottak alapján érthetô, hogy szerdán este miért "töltôdhettünk" úm. mi is Szilágyi Domokosból...

- Egyfajta spontán vonzódásra is visszavezethetô. Egyrészt. Másrészt, bár nincs költôkedvencem, ha választanom kellene, a magyar költôk közül Szilágyi Domokos és József Attila életmûve áll közel hozzám. A mûhelymunka?! Egy hét állt rendelkezésemre az összeállítást pódiumkésszé tenni, mivel rengeteg versét tudom kívülrôl.

- Hogy kifinomult a vers iránti érzéke, az nyilvánvaló. Ám ettôl - mint imént is hallhattuk -a munka munka maradt. Miközben életet lehelt úm. a szavakba, vajon mi jelentett István számára izgalmasabb feladatot? Az alkotás, a készülés folyamata-e, vagy a színpadra lépés? Akár növendékként is...

- Keményen dolgoztam. Próba próbát követett. A játéktér miatt - elsôsorban a lépcsôsorra gondolok - azonban utóbb át kellett rendeznem a mûsort. Egyébként épp az a jó a pódiummûsorban, hogy anyaga úm. alakítható. Képlékeny. Azonban fennakadtunk a zenei aláfestésen. Én ösztönösen éreztem, hegedûmuzsikára van szükség. Ahhoz, hogy utóbb megtudjam, Szilágyi Domokos nemcsak nagy zenekultúrával bírt. Nagyon jól hegedûlt is. Ezért is hiszem, hogy R. Félix hangkazettája jó szolgálatot tett. Teljesebbé vált így a versek által teremtett hangulat. Szóval a felkészülés is izgalmakkal jár. A színpadra lépésé - mint meg is gyôzôdhettem róla - más természetû. A bemutatón pl. és szombaton is, számomra is világos volt, hogy a közönség érti, amit számára a vers, az üzenet közvetítôje mond. Hisz ez utóbbinak is lehetnek/vannak elvárásai, ígényei. Ezekre az elôadó a reagálási módjából következtethet. Pénteken viszont nem tudom, mi történt. A figyelem, az érdeklôdés, a feszült csend épp olyan nagy volt, mint az elôzô estéken. A tekintetekbôl, a szemekben mégis azt láttam, hogy ezúttal nem igazán...!

- Holott elôadóként, költô dolgában valóban jól választott. Jól érzi magát Szilágyi lírájában. Átérzôképessége, hangja árnyalása, a minimális taglejtés és sok egyéb - beleértve a költôi üzenet élôszóbeli továbbítását is - eredménye a mûvészi hatás.

- Számolnunk kell azzal, hogy ezek a kávéházi estek, az ilyen pódimmûsorok általában a közönségbôl táplálkoznak. Bár, ha egyetlen nézô ülne is a teremben, színre lépnék. Fontos számunkra a visszajelzés. Az, hogy ne csak mi adjunk. Nyújtson a közönség is. Hogy feltöltôdhessünk!

- Összegezésként, s tán mottójaként is beszélgetésünknek, vajon mennyiben talált Téglás István önmagára a Szilágyi- sorokban? Mi az, ami ôt mûvészi elôadásra késztette?

- Egy színészeti lexikonban olvastam, igaz, elég régen és lehet, hogy emiatt pontatlanok Ódry Árpád szavai, aki szerint: Az elôadó nem verset keres, hanem saját magát... Ezért is vallom én is a költôvel mindazt, amit a mûsor végén elhangzó néhány sor tartalmaz: "Ki tud mindent megvallani?/Ki tud mindent meghallani?/Vagyok. És ez már valami."

Falu szája

Nincsenek is szellemek

Lokodi Imre

Az ember reggel megnézte lányának nagy hasát, és azt mondta: takarodjon a házából. Este otthon ne lássa.

Az ember a kúton vizet mert a csöbörbe, nézte a felszálló buborékokat, amíg a cserépkorsó megfulladt, egy szusz sem szállt fel belôle. Az elemózsiás tarisznyát, cserépkorsót a kasza nyelébe suvasztotta, átcsörtetett a berkeken. Amúgy morcos, duzzogó emberfajta, senki nem látta jó kedvében, nem járt kocsmába, se templomba, se kártyázni, nem ült ki vasárnap délután az alszeg padjára. Nem volt komája, se szeretôje soha, nem ismert senkit, nem nézett televíziót, nem hallgatott rádiót, látástól vakulásig a mezôn volt. Ha eljött a tél, hátradôlt, hátradôlve telelt ki, marékszámra szívta az olcsó cigarettát, csontra száradt tavaszra. Senki se tudta, ki fia-borja, honnan jött. Egyszer csak ott volt, házat épített, s lányával éldegélt.

Sehonnai - lett a neve.

A leány fogta nagy hasát, ment lefelé az ösvényen, a patak partján végig csóré lábszárral, ott, ahol mi, gyermekek nem szerettünk játszani, mert ettek meg a vöröshangyák, csalán nyaldosta a lábunkat. Meg aztán nagyanyánk azt mondta, hogy boszorkányok járnak ott. Nem is boszorkányok, hanem szellemek. Nagyapánk meg arról mesélt, hogy a frontról lemaradt német katonák vájtak bunkert a palába, szép szál fiúk voltak, nagyon szépek, szôkék, kékszemûek, éjjelente meglepték a házakat, szerelemre csalták a lányokat. Nagyapánk szerint csak késôn mentek el, mert ha elmentek volna korábban, akkor nem lenne annyi szôke gyermek a faluban.

Patak partján, ahol a nagyhasú lány elsuhant, rossz szellemek fészkelnek, mondták a falusiak. Koromfeketék, tenyerükbôl etetik a varjakat ismeretlen magvakkal, s ha jön az alkonyat, a patak partján, martilapuk között duruzsolnak feszt - láttak furcsa dolgokat a mezôrôl késôn megtérôk.

Csinálmányoznak - derítették ki fiaikkal egy födél alatt korosodó asszonyok, megrontják a jónépet, tán azért is van annyi iszákos, tunya vénlegény a faluban. Még az is lehet, hogy a sehonnai ember lánya nem is legénytôl esett meg. Lett efféle javaslat: a lányt fattyastól kell elkergetni a faluból, benne ördögfiókának nincs helye.

A vénlegények ott ültek a kocsmában, hallották a hírt, hogy a nagyhasú leányt apja világgá kergette. A szôke hajú vénlegények egykedvûen néztek maguk elé, egyikük sem szólalt meg. Ittak, ittak, ittak. Egyszer csak beállított a sehonnai ember egy nagy böllérkéssel.

Azt mondta: elvágom a nyakatokat.

Te voltál, mutatott az egyikre, ha nem, akkor te, bökött a másikra, mondta a harmadiknak: tiéd a kölyök, ismerd el, mert ha nem, leszúrlak.

A legények a helyükrôl fölálltak és kisomfordáltak a kocsmából. Elmentek a patak partjára s a likon belestek.

Menj be, mondta az egyik.

Miért én, nem kérdezte, mondta a másik.

A harmadik se mozdult egy tapodtat.

Ültek a kaliba szája elôtt, szivaroztak, sóhajtoztak nagyokat, nézték a kerekedô holdat, vártak jó sokáig.

Hajnalban ovákolást hallottak.

Felálltak, néztek egymásra, ki lépjen be a kalibába hamarabb.

Megvirradt, kocsmárost költöttek, kértek üveg pálinkát. Ittak, ittak, ittak.

Az enyém, mondta az egyik.

Az enyém, mondta a másik.

Az enyém, mondta a harmadik.

Késôbb látogatók mentek a sehonnai ember házába. Sötét ruhás asszonyok nézték meg a gyermeket: phüj, phüj, de szép szôke gyermekáldás, nôjél nagyra, lelkecském.

Az asszonyok elvoltak, richtig állították, hogy a gyermek olyan, mint az apja, mintha a száján pökte volna ki, de aztán pont olyan.

Megnyugodtak a faluban: talán nincsenek is szellemek...

Megkezdôdött a VI. Vajdaszentiványi Tánc- és Zenei Tábor

Járay

Vasárnap, augusztus 4-én a "nemzetközi" vendégek nagy hányada megérkezett Vajdaszentiványra. A táborozókat fogadó helybeli hagyományôrzô táncegyüttes ugyanis csaknem 200 fiatalt fogadhatott a szintén helybeli Zichy- Horváth Egyesület által idén is megszervezett Vajdaszentiványi Tánc- és Zenei Táborba. 80%-uk magyarországi, ám utaztak oda táncra éhesek Franciaországból, Kanadából, Hollandiából, Németországból, mint ahogy néptáncokat, dalokat tanulni vágyó székelyudvarhelyiek, gernyeszegiek, üvegcsûriek, marossárpatakiak is jöttek.

Az ünnepélyes megnyitót - tekintettel az idôjárásra - nem szabadtéren, hanem a mûvelôdési otthonban tartották. A táborozókat Farago Petru polgármester üdvözölte, majd a zalai táncegyüttes utánpótlás-csoportjának vezetôje, Varga János szólt a jelenlévôkhöz. Végül a csaknem 400 fônyi érdeklôdô-táborozó számára megrendezett közmûvelôdési eseményen Mezô Palkó István, a Zichy-Horváth Egyesület elnöke beszélt. A megnyitót követôen az említett helybeli hagyományôrzô táncegyüttes gyermekcsoportja lépett a táncdobogóra. Ismertették röviden az egyhetes táborozás programját. Bemutatkoztak az oktatók: Sára Ferenc, Antal Áron, Fitos Dezsô, Hajdú Flórián, Varga János és Mezô Palkó István, továbbá a táncoktatásban részt vevô zenekarok, vezetôik: Horváth Elek, Horváth Attila és Horváth Mihály.

Hétfôn délelôtt kezdôdött, délután folytatódott a tánctanulás, majd egy órán át, Varga János és néhány idôs adatközlô közremûködésével népdalokat tanulhattak a fiatalok. Este 9-tôl a zalaiak tánccsoportja mutatta be mûsorát, melyet kivilágos kivirradtig bál követett.

Kedden szintén táncoktatás zajlik, este 9-tôl pedig a zalaegereszegi Boka Színház-(társulatvezetô Boka Gábor) tagjai mutattak be rövid, szórakoztató jeleneteket, a nap bállal zárult. Közben viseletkészítésbe, különbözô kézmûipari foglalatosságokba nyerhettek betekintést a táborozók. Holnap, augusztus 7-én, a táborozás úm.pihenônapján rendezik meg több mint tíz, Vajdaszentiványhoz közeli település együtteseinek a részvételével a hagyományôrzôk fesztiválját.

Dicsôszentmártoni vendégoldal

Szerkeszti: Bodolai Gyöngyi

A határozattervezetek egy részét elvetették

A szükségleteket sem fedezi

A költségvetés kiegészítésére 1.289.330.000 lejt kapott a központi leosztásból a város, ami nem lesz elég a szociális segélyekre sem, mivel a szükségleteknek mindössze a 65 százalékát fedezi.

A szabályt a személyhez ?

Nem kapott zöld utat az a határozattervezet, amelyet a polgármesteri hivatal személyzeti felépítésének és a munkakörök leírásának a megváltoztatása érdekében terjesztettek a tanács elé. Kénesi János tanácsos hozzászólásában azt kifogásolta, hogy az utóbbi két évben többször is módosították a szabályzatot. Ez esetben azért lett volna szükség a módosításra, mivel a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályán levô üres állást a szabályzat szerint egyetemet végzett személynek kell betöltenie. A nemrég szervezett versenyvizsgán viszont mindössze egy személy jelentkezett, akinek azonban csak középfokú végzettsége van. Alkalmazása érdekében a tanácsnak el kellett volna tekintenie az állás betöltésére vonatkozó feltételektôl, amit azonban nem szavaztak meg.

Marad a korábbi besorolás

Azzal a határozattervezettel sem értettek egyet a tanácsosok, amely a város határában levô földterületek négyes kategóriából hármasba való besorolását javasolta. A tanácsosok szerint a város határa annyira leromlott, hogy nem indokolt a minôsítés megváltoztatása, ami azt jelentené, hogy a helyi lakosoknak több adót kellene fizetniük.

Közelharc új árakért

A távfûtési rendszer összeomlásával szinte minden területen veszteségessé válik a helyi közüzem. A júliusi tanácsülésen az ivóvíz és egyéb szolgáltatások díjának emelését szerették volna elérni, de a tanácsosok mértéktartóbbak voltak, így a javasolt 8500 lej helyett egy köbméter víz ára 7382 lej lesz (HÉA nélkül), a szennyvíz elvezetésének díját a javasolt 7220 lej helyett a köbméterenkénti 6235 lejre módosították.

Az autóbuszjegyek ára sem a közüzem által javasolt mértékben fog emelkedni, mivel a tanács úgy döntött, hogy a szolgáltató vállalat csak az inflációnak megfelelôen, tehát 18 százalékkal emelheti a jegyek és bérletek árát.

Új tanácsos a testületben

Mivel Lupean Romulus önkormányzati képviselô a júliusi tanácsülést megelôzôen Kanadába távozott, a liberális párt színeiben induló Cristian Suciu mérnök, a Carbidfox kereskedelmi igazgató-helyettese foglalta el a helyét.

Nem került vállalkozó

Bár korábban nagy tervek születettek, nem sikerült vállalkozót találni a város és Szôkefalva határában levô gyógyiszap hasznosítására. Továbbra is várják a befektetni szándékozókat, és addig is, ahogy Dan Blajan alpolgármester beszámolt, a polgármesteri hivatal minimális feltételeket teremtett azok számára, akik a Mogyorós-tó iszapjával akarják kezelni mozgásszervi betegségeiket. Lépcsôt, korlátot készítettek, és egy tartályból vizet biztosítanak a mosakodáshoz. Ha nem kerül vállalkozó, lehetôségeik szerint minden évben próbálnak tenni valamit, hogy az iszapos tavacska könnyebben megközelíthetô legyen és minél többen felkeressék.

A hídjavítás miatt egy sávon lehet közlekedni

A város Marosvásárhely felôli bejáratánál lelassult a forgalom, mivel javában folyik a Kis-Küküllô fémszerkezetû hídjának javítása. Lévén, hogy csak az egyik sáv járható, fényrendôrt szereltek fel a forgalom szabályozására. Amint az alpolgármestertôl megtudtuk, a rendelkezésükre álló 2,7 milliárd lej csak a híd felújítására elegendô, átépítésére, négysávos út kialakítására legalább 40 milliárd lejre lenne szükség. A november 12-i határidôvel vállalt hídjavítás során szükségessé válik a forgalom lezárása, és a 3 tonnánál súlyosabb jármûveket már most is egy mellékútra terelik, amely az ádámosi hídnál ér ki a 104-es megyei útra.

Hogy megkönnyítsék ezen a szakaszon a közlekedést, hétfôn versenytárgyaláson dôlt el, hogy az 1,04 kilométeres terelôút javítását melyik cégre bízzák.

Hat üres hely maradt

Négy román és két magyar tannyelvû osztályba hirdettek felvételit az elméleti líceumban. A román tagozaton minden hely betelt, a magyar tannyelvû matematika-informatika osztályban hasonlóképpen. Az elsô helyen bejutott tanuló általánosa 8,97, az utolsóé 7,07 volt. A humán osztályban 8,90-es általánossal kezdôdik a bejutottak listája, a 19.-é pedig 6,34 volt. A fennmaradt kilenc helyre az újraelosztás során három tanulót irányítottak, hat hely még üres, ezt valószínû a pót-kisérettségit követôen töltik be. Annak ellenére, hogy folyamatos tanerôhiánnyal küzdenek, az idén érettségizett diákoknak több mint fele jutott be egyetemre, fôiskolára már az elsô próbálkozás alkalmával - tájékoztatott Scheitz Endre, a líceum aligazgatója.

Az iskolában már folynak a javítási munkálatok, amit önerôbôl, a szülôi bizottságok segítségével kell megoldania minden tanintézménynek, a polgármesteri hivatal csak az anyagot biztosítja hozzá.

A lelki, szellemi élet gyarapítása

Egy évvel ezelôtt, augusztus elsején foglalta el helyét a volt lelkész nyugdíjba vonulása után megüresedett unitárius lelkészi hivatalban Nagy Endre lelkész esperes, akit a hívek egyhangúlag hívtak meg Dicsôszentmártonba, feleségével, Nagy Rozáliával, aki énekvezérként mûködik.

- Nem volt ismeretlen számunkra a város, mivel a szolgálat évekig Magyarsároshoz kötött, ennek ellenére nem félóra kérdése volt a döntés, már csak azért sem, mert egy nagyobb létszámú gyülekezetbôl jöttünk egy kisebb, körülbelül 710 lelket számláló közösségbe - vélekedik a lelkész, amikor az elmúlt év eseményeirôl érdeklôdünk.

Bár korábban egyházköri jegyzôként dolgozott, az elsô év az ismerkedéssel telt el, s megtörtént a lelkészi lakás belsô javítása, korszerûsítése is.

- Milyen elképzelésekkel érkezett Dicsôszentmártonba, és az egy év alatt milyen mértékben sikerült megvalósítania azokat?

- A terveinket a gazdasági lehetôségek határozzák meg. A város iparilag szinte halottnak tekinthetô. Mivel az eddigi fontos és nagyszámú munkaerôt foglalkoztató gyárak leálltak, a munkaképes személyeknek - akikre az egyházunknak alapoznia kellene - az ötven százaléka munkanélküli.

Szerencsére jól szervezett, gondozott egyházközösségbe kerültünk, és ezen az úton szeretnénk továbbmenni. Az egyházi épületek jó állapotban vannak, terveink között szerepel a lelkészi lakás tetôterének beépítése. Mindez másodrendû kérdés, mivel a jelenlegi helyzetre való tekintettel a legfontosabb feladatunknak az egyház lelki, szellemi életének gyarapítását tekintjük.

Jó a kapcsolatunk az amerikai testvérgyülekezettel, ezt továbbra is ápoljuk, és örvendünk a segítségnek, amellyel egyetemi hallgatókat, diákokat támogatnak.

Egyébként jól mûködik az ifjúsági egylet, s beindítottuk a vasárnapi iskolát is, arra gondolva, hogy sok szülô nincs ahol hagyja a kisgyermekét az istentisztelet idejére. A gyerekekkel az ifjúsági egylet tagjai foglalkoznak meghatározott beosztás szerint. Az egyház életét színesítik a mûvelôdési rendezvények, minden jelentôs évfordulóról megemlékezünk.

Az unitárius egyházközség statisztikája azonban továbbra sem biztató, az elmúlt évben 13 hívet temettek, és egy keresztelô volt csupán - tudjuk meg a lelkésztôl.

A nôszövetség tevékenységének megélénkülésérôl számol be Nagy Rozália tiszteletes asszony, aki a nagyobb Küküllô kör nôszövetségi elnöki tisztjét is betölti. Terveik között szerepel egy új garnitúra kézimunkát készíteni a templomba, továbbá ajándékokat varrni az amerikai testvérgyülekezet számára. Hogy megvásárolhassák a kézimunkákhoz szükséges anyagot, kötényeket varrtak, amelyek teadélután és tombola keretében találtak gazdára.

A szociális jellegû tevékenységek is fontos szerepet töltenek be a nôszövetség életében, nemrégiben meglátogatták az egyházközség idôs tagjait, akik nagyon örültek ennek a figyelmességnek.

Ezenkívül a hívekkel való ismerkedés jegyében folynak a családlátogatások is, s a napokban Sipos Domokos születésének újabb kerek évfordulójáról is megemlékeznek.

Fogy a lakosság

Csökkent a város lakossága, a nem hivatalos statisztikák szerint a korábbi 31.000 helyett 26.537 lakója van a településnek. Nemzetiségi eloszlás szerint 72,2 százalék román, 17,5 százalék magyar és 9,7 százalék roma nemzetiségû. A romák száma a jelek szerint továbbra is növekvô tendenciát mutat, hisz a születési statisztikák szerint a világra jövô gyerekek hetven százaléka roma családokban születik.

Lakást biztosítottak

21 roma családnak kellett lakást biztosítani a polgármesteri hivatalnak. A szóban forgó családok az üveggyár területén, a gyár tulajdonát képezô épületben laktak törvénytelen módon, nehezen leírható körülmények között. Mivel a gyár az épület lebontásáról döntött, a polgármesteri hivatalnak meg kellett oldania az ottlakók helyzetét. Hét család építôanyagot igényelt, 14-nek pedig az Avram Iancu utcában üresen álló volt élelmiszerüzletben alakítottak ki lakásokat, amire szerzôdést kötnek a hivatallal. A lakók arról panaszkodtak, hogy sem gáz, sem villany nincs a szóban forgó lakásokban, az alpolgármester szerint vizet, illemhelyeket biztosítottak, és a gáz valamint a villanyáram biztosítása is folyamatban van.

Üzlet a nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok számára az alapélelmiszereket kedvezményes áron kínáló, úgynevezett Economat-típusú üzlet nyílik Dicsôszentmártonban. A város tulajdonában levô központi helyiség ilyen célú bérbeadásáról a július 25-i ülésén döntött a tanács. A bérlô az AMANI Kft., amelynek arab származású tulajdonosa tette az egyetlen ajánlatot erre a célra. Dan Blajan alpolgármester reméli, hogy a társulási szerzôdés, amelyet a céggel megkötnek, mind a vállalkozó, mind pedig a helyi nyugdíjasok számára kedvezô eredményekkel jár, ugyanakkor reméli, hogy más cégek is követni fogják az AMANI példáját.

Utazik a kórus

Magyarországi vendégszereplésre készül a Sipos Domokos Vegyes Kar. A meghívás a testvérvárosból, Hajdúszoboszlóból és Csátaljáról érkezett, ahol az elmúlt nyáron is szerepeltek. A város képviselô 35 kórustag augusztus 21-i utazását a saját költségekbôl illetve a Zahan cég, az énekkar régi támogatója, valamint a Carbidfox és a polgármseteri hivatal által biztosított támogatásból lehet fedezni - tájékoztatott Pálffi Gyula, az énekkar vezetôje.

Vox populi

Dicsôszentmárton határában a mai napig sincs két- vagy háromnyelvû helységnévtábla, bár a testvértelepülések nevét az ország zászlajával együtt kifüggesztették. Korábbi kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy a népszámlálás adataira várnak, s hogy a város magyar lakosságának számaránya hajszálnyival a 20 százalék alatt marad. A közeli Medgyes példájából kiindulva, ahol három nyelven jelenik meg a város neve, arra kerestük a választ, hogy Dicsôben hogyan vélekednek errôl a kérdésrôl.

Kénesi János városi tanácsos:

- Éveken át kértük a kétnyelvû helységnévtábla kifüggesztését, de azt a választ kaptuk, hogy a magyar lakosság részaránya 20 százalék alatt van. Az utóbbi idôben viszont megbeszéléseket folytattunk a kormánypárt helyi képviselôivel, akik nem zárkóztak el a kérés megoldásától.

Dan Blajan alpolgármester:

- A PDSR tagjaként tárgyalásokat folytattunk az RMDSZ- szel, amellyel jó a kapcsolatunk, és a támogatásunkat kérték ebben az ügyben. A tábláról dönteni azonban nem a tanács, hanem a polgármester feladata. A jó együttmûködés érdekében véleményem szerint megoldható lenne.

Jenei Ildikó téglagyári alkalmazott:

- Azt hiszem, Dicsôszentmárton magyarsága mindenképpen azt zeetné ha a kétnyelvû táblákat kitennék. Ennyit megérdemelnének azok az emberek, akik ebben a városban élnek, dolgoznak.

Szabó Ferenc nyugdíjas:

- A százalékarányra hivatkozva nem tették ki eddig a táblákat, de azt gondolom, hogy ha valóban a közös Európa felé tartunk, a két- vagy többnyelvû táblák megléte lenne a természetes.

Péterffy Sándor unitárius lelkész:

- Nekünk nagyon fáj, hogy Dicsôszentmártont nem jelzi kétnyelvû tábla, már csak azért is, mert magának a városnak a magyar nemzetiségû lakossága eléri a 20 százalékot, csakhogy Dicsôhöz csatolták Bábahalmát, Botorkát és Csüdôtelkét is, ami megváltoztatta az arányt. Hogy végül is miképpen döntenek, az a városvezetôség jóindulatán múlik. Tény, hogy sajnos Dombón lefestették, megcsúfolták a táblát.

Muzsikás, táncos vasárnap Holtmaroson

Ha élne, bennük gyönyörködne

Bölöni Domokos

"Aztán, ha befejeztem ezt az életet, ami most már hamarosan bekövetkezik, szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra a czegei tó partjára, s ott maradok kísértet formájában, míg csak világ a világ."

Wass Albert írta ezt Lapohos Albert ny. tanárnak Ördöngösfüzesre, nem sokkal halála elôtt. A hamvak Marosvécsen, szobra - szombattól - Holtmaroson is megtekinthetô, koszorúzható. Alkotója, Kolozsy Sándor, 1938-ban született Kolozsváron. Az Erdélyi Világszövetség sidneyi csoportjának elnökeként mutatkozott be pár éve. Wass Albertet személyesen ismerte, hosszú éveken át együtt dolgozott vele, rendszeres kapcsolatot tartottak fenn az író utolsó életévéig. A szobrot Holtmarosnak szánta: "Ajándékként a holtmarosi székelyeknek, akik pár évvel ezelôtt ideiglenes menedékhelyet adtak Albert bátyám hamvainak a kis falu református templomában, míg aztán örök nyugalomra találtak abban a Nagy