|
LIV. évfolyam 91. (15055) sz. |
2002. április 20., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Maros Megyei Tanfelügyelôség szervezésében tegnap délelôtt a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban megkezdôdtek A magyar nyelv napjai.
A megnyitóünnepségen Fodor Imre alpolgármester mondott köszöntô beszédet, hangsúlyozva: nem véletlen, hogy az anyanyelvi mozgalom 10. évében épp ezt a várost választották a rendezvény lebonyolítására, hiszen ez a város az anyanyelv használatáért folyó küzdelemben sokat tesz és talán élenjárónak mondható az erdélyi városok sorában. Köszöntötte a kilenc megyébôl érkezett diákokat és pedagógusokat, és emlékeztetett arra, hogy ebben a városban jött létre Aranka György Erdélyi Magyar Nyelvmívelô Társasága, amelyet ma jogosan a Magyar Akadémia elôdjének tekintenek.
Ráduly János néprajzkutató megnyitóbeszédében az anyanyelv ápolásáért felelôsöknek feltette a kérdést: vajon bebiztosított úton járunk-e? Nagy L. János, a szegedi Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskola professzora a 37. zsoltárt olvasta fel és hangsúlyozta: a nyelvmûvelôk örök célja a nyelv ôrzése. Hol van a magyar nyelv központja? - tette fel a kérdést Péntek János, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora. Mert mindig vita van errôl. Most Marosvásárhelyen van és nem a szövetséget, hanem a magyar nyelvet ünnepeljük - mondta az egyetemi tanár.
Ezt követôen Murvai Éva tanárnô vezetésével irodalmi mûsorral léptek fel a Bolyai Farkas líceum diákjai, Csíky Ágnes a Református Kollégium kórusát vezényelte.
A délelôtt folyamán I-IV. osztályosok számára mesemondó versenyt, a IV. osztályosok számára pedig anyanyelvi vetélkedôt szerveztek.
A mesemondó versenyen az Erdélyben zajló megyei szakaszok 23 gyôztese vett részt. A mesemondó vetélkedôt Nagy Zsuzsanna, János Szerén és Somlay Melinda (Maros-vásárhely), Méra Ilona (Marosvécs), Mátyás Erzsébet (Szászrégen), Vajda Ella (Marosfelfalu) vezette. A zsûri tagjai: Zsigmond Emese, a Napsugár fôszerkesztôje, Bartis Ildikó színmûvésznô, Szász Gyöngyvér tanítónô voltak.
A Kôrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedôn 12 csapat vett részt, azok, akik a Napsugár Szólj szám vetélkedôsorozatán bizonyítottak. A versenyt Szabó Irén vezette. A zsûri tagjai: Török Katalin (Sepsiszentgyörg), Tunyogi Katalin (Nagyvárad), Fülöp Mária (Kolozsvár), Nagy Olga és Szôcs Éva (Marosvásárhely) voltak.
E szellemi megmérettetés eredményeit ma 12 órakor ismertetik és ekkor lesz a díjkiosztó ünnepség is. Délután kisiskolásoknak Fejes Réka tanfelügyelô vezetésével játszóházat, a pedagógusoknak és középiskolásoknak városnézési programot szerveztek. Este 8 órától Kilyén Ilka Ágról szakadt madár címû elôadóestjére kerül sor. A mai szakmai konferencia elôadói: Nagy L. János professzor, Egyed Emese és Pethô Ágnes.
A Bolyai Farkas líceum dísztermében hangverseny lesz, fellép a Kolozsvári Református Teológia ének- kara és megnyitják Brian Johnston fotókiállítását is.
Egy osztattal felemelte Románia hosszú futamú szuverén deviza- és beladósságának besorolását pénteken a Standard and Poor's nemzetközi hitelminôsítô, amely szerint csökkent a román gazdaság külsô sebezhetôsége.
A londoni bejelentés szerint a cég az eddigi B-rôl B pluszra javította a devizaadósság besorolását, s B pluszról BB mínuszra a lejben fennálló hosszú államadósság besorolását. A rövid távú bel- és küladósság B szintjét megerôsítette az intézet. Valamennyi besorolás kilátása pozitív, vagyis belátható idôn belül további javítás valószínû.
Ezek az osztályzatok mindazonáltal még mélyen a spekulációs sávban, 6-8 osztattal az elsôrendû befektetôi A kategória alapfoka (A mínusz) alatt vannak.
A javítás indoklása szerint a román exportszektor most már tartósan robusztus teljesítményt nyújt, s fenntarthatóbbá vált a magánszektorra alapuló növekedés.
Az exportteljesítményt a folyamatos mûködôtôke-beáramlás és a legutóbbi években elkezdett gazdaság- korszerûsítés segíti. Emellett a költségvetés folytatódó konszolidációja és a jelentôsen megerôsített bankszektor alacsonyabb hitelkamatszintet tett lehetôvé, ami szintén az erôs és fenntartható növekedést segítette - áll a Standard and Poor's jelentésében.
A cég szerint a következô években jó eséllyel folytatódik a gazdasági reform Romániában, mivel a kormány már megmutatta, hogy elszánta magát a sokrétû szerkezeti átalakításra, és képes hitelesen véghez is vinni ezt.
Holnap második választási forduló Magyarországon
Április 21-én az idei ma-gyarországi országgyû-lési képviselô- választás második fordulója zajlik.
A mostani második fordulóban csak egyéni jelöltekre lehet szavazni azokban a választókerületekben, ahol az elsô fordulóban érvényes volt a szavazás - azaz a választópolgároknak több mint a fele szavazott -, de egyik jelölt sem kapta meg a szavazatoknak több mint a felét. Április 7-én mintegy 5,7 millióan járultak az urnákhoz, a több mint 8 millió választásra jogosult állampolgár 70,53 százaléka.
Az elsô forduló érvényes és eredményes volt 45 egyéni választókerületben, valamint a 20 területi választókerületben, amelyekben így nem kell második fordulót tartani. Az elsô fordulóban a 176 egyéni választókerületben megszerzett 45 mandátum megoszlása pártok szerint: MSZP 24, Fidesz 19, Fidesz-MDF 1, MSZP-SZDSZ 1. A pártok területi listáiról az MSZP 69, a Fidesz-MDF 67, az SZDSZ pedig 4 mandátumot kapott. A második fordulóban tehát 131 választókerületben lesz ismét szavazás - az elôzô alkalomhoz hasonlóan - reggel 6-tól este 7 óráig.
A második választási forduló érvényességének elôfeltétele, hogy a szavazáson a választópolgárok több mint egynegyede részt vegyen. A második fordulóban azok a jelöltek indulnak, akik az elsô fordulóban az érvényes szavazatoknak legalább tizenöt százalékát megkapták; ha pedig nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az elsô fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelölt. Ha a jelöltek közül bármelyikük idôközben visszalép, helyébe másik jelölt nem léphet. Képviselô az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.
Van egy lerázott, társadalmilag elhanyagolt zóna s népkategória, amely a maga cselekvôképességén kívül jószerével semmire nem számíthat. Ha a lepusztultságot ábrázoló, semmiféle perspektívát nem kínáló világot a múlt-múlt század elején, derekán fájlalta valaki, annak mindössze annyi reménysége maradt, hogy a kérdést hosszú távon az idô fogja megoldani.
Nem oldotta meg. Csak részben legalábbis.
Ha volt polgári szemléletû tehetôsebb ember, aki zsebébe nyúlt, telket adott, iskolát épített, kántortanítót fizetett, hozott szellemet, technikát, korszerûséget, amilyen korszerûséget csak áthozhatott az ingoványos részeken, rég el van felejtve. Az eszme - késôbb jelentéstartalmából kiforgatott, kikoptatott népszolgálat -, bár megszülte, kitervelte az idôk igényeinek feltételeit a provincia zsúpfödeles, zsellérszagú fertályán, amit erdélyi mezôségnek nevezünk - viszonyítva más vidékekhez -, a fejlôdésben igencsak lemaradt, mert mielôtt a vacak gyümölcs beérett volna, a történelem vihara a fáról lerázta. A polgári értékeket képviselô réteget kiseperte a népi demokráciának nevezett hatalom. Az új politikai-társadalmi rend a határból hazaküldte az eke szarvát szorongató parasztot, s a bocskorból gumicsizmába szocializálta át. A mezôségi falvak parasztsága kifújta a lámpást, villanyfénynél fejte a tehenét, a gyerek préselt iskolapadban tanulta a betûvetést, s irány a város. Lett belôle ipari szakmunkás, tanár és céefer-kalauz. Csakhogy a rendszerváltás után megfordult a kocka, nem kellett már szövôgépet gyártani, idôszerû lett a melósnak kaput mutatni. Egyéb lehetôség híján gumicsizmára kellett visszacserélni a félcipôt.
- Hát reánk ki gondol? - sárral dagasztja ma a kérdést az a jó középkorú nemzedék, aki ott kezdte újra, ahol apja abbahagyta. Vagyis a fészerbôl elôszedte a faekét, és a mezôségi szivály talajba akasztotta. Tömbházlakását ha feladta, traktorra, gépre, vízvezetékre és parabolaantennára így sem, úgy sem futotta. Ha nem, a városban hagyott betonfal sugároz reményt a gyermeknek, ha lesz egyszer szebb jövô.
Mindezt a Mezôségen jegyeztem noteszlapra lámpafénynél. Az apa diplomája vitrinben, a gyerek lóháton jár iskolába. Kényszerûségébe térített, ám a feltételekhez visszaszokni nehézkesen tudó emberünk szájából még kilesem: semmiféle kormánynak, semmiféle tanácsnak nem volt, nincs és tán nem is lesz már tanyapolitikája.
Jó szó, jelentését fontolgatni kell. A tanyavilág érték, máshol jól megbecsülik. Nálunk felül a sár. Van készleten, ha kell dobá-lózni.
Az ötnapos rendezvénysorozat szerdán, április 17- én kezdôdött. Megnyitóbeszédet Vasile Moldovan mérnök, az iskolaközpont igazgatója mondott, majd Chira Cristina tanár ismertette a napok programját. A hivatalos megnyitót irodalmi összeállítás követte A szerelemrôl minden nyelven címmel, majd tantárgyversenyeket tartottak (idegen nyelvek, technológia, irodalom). A kerek-asztal-beszélgetés témája a távközlés volt. A számítógépes teremben bemutatták a Traian Vuia líceum honlapját. Délután az Avram Iancu, a kémiai líceum futballcsapatait látták vendégül. Csütörtökön az iskolaközpont tanulói szakmai vonatkozású tudományos dolgozatokat mutattak be délután a marosvásárhelyi Nemzeti színház három színészével találkoztak, folytattak beszélgetést. Pénteken verses, zenés, táncos mûsort láthattak a jelenlevôk, Trifu Dorina tanár és Alexandru Bentea mérnök mûvészeti irányítók vezetésével. Az öt nap folyamán kiállítás kiállítást követett: Folklór és etnográfia - Kovács István tanár, a Halászzsineg orsójának története - Muresan Ionel tanár, Fafaragászat - Török Szabolcs XI.C osztályos tanuló (osztályfônök Mezei Sándor), Grafika - Kódori Csaba IX.F, Harkó Károly IX. F, (osztályfônök Sógor Ildikó tanár). Délután a X. osztály tanulói futballmeccsen mérték össze erejüket a tanárok válogatott csapatával, Gáspár Melinda tanárnô pedig természetjárásra hívta a tanulókat.
A Traian Vuia líceumi napok hétfôn, április 22- én délben zárulnak, ekkor osztják ki az arra érdemesült tanulóknak a díjakat. A nagykorúsítási bál délután öt órakor kezdôdik a marosvásárhelyi Cuba libre diszkóban - tájékoztatott Benedek Éva tanár, aligazgató.
Tudományos tevékenység anyanyelven
A 9 éve egyre nagyobb sikerrel megrendezett orvosis diákok Tudományos Diákköri Konferenciája (TDK) példájára újabb kezdeményezés tanúi lehettünk tegnap délután. Megnyílt ugyanis az elsô Mûszaki Tudományos Diákköri Konferencia, amely Erdély-szerte nemcsak magyar, de román nyelven is úttörônek számít.
Noha több ízben felmerült az igény egy ilyen jellegû, mûszaki karokon tanuló diákoknak szánt konferencia meghonosítására, eddig nem került rá sor és csak a Sapientia EMTE elindulása tudta megadni a szükséges erôt a megrendezésére.
A szervezôk, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség felhasználták az orvosis TDK-kon szerzett tapasztalataikat és így sikerült rövid idô alatt rangos rendezvényt létrehozniuk, melynek színvonalát a meghívott elôadók is mutatják. A kétnapos konferencián a diákok elôadásai mellett a hallgatók részt vehettek tegnap dr. Toró Tibor akadémikus, atomfizikus, egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia tagjának elôadásán, ma pedig dr. Csegzi Sándor fizikus, Marosvásárhely alpolgármestere, Papp Sándor, Kacsó József illetve Buksa Árpád mérnökök elôadásai hangzanak el.
A konferencia egyelôre csak a Petru Maior és a Sapientia egye- temeken fellelhetô mûszaki karoknak megfelelô ülésszakokat (gépész-mérnöki, informatika, villamosmérnöki) tervezett be programjába, ám ez idôvel tovább fejleszthetô, kihasználva a Sapientia EMTE egyre fejlôdô kapcsolatrendszerét magyarországi egyetemekkel.
A TDK-n elôadóként részt vevô "petru maioros" és "sapientiás" magyar diákok egyébként elsô alkalommal mérik össze tudásukat, és a legjobbak közül legjobbként kikerülôket ülésszakonként díjazzák.
- Az utcán elfordulok tôlük, messzire elkerülöm ôket, de amikor hazaérek, szembe kell néznem vele - meséli dacosan a fiatal lány, akinek édesapja alkoholfüggô. - Arra nem emlékszem, hogy mikor láttam elsô alkalommal részegen apát. Azt azonban biztosan tudom, hogy közel tíz éve egyre gyakrabban rúgott be. Mostanában csak akkor nem iszik, ha beteg. Évekig haragudtam rá. Haragudtam, mert nem számíthattam rá, mert soha nem hívhattam senkit magunkhoz, mert egyedül hagyta anyát. Haragudtam és kerültem. Úgy tettem, mintha nem is létezne. Nem beszéltem vele, nem meséltem róla. Azt gondoltam, nem az én gondom, nem törôdöm vele.
Emlékszem, középiskolában, egyik osztályfônöki órán a különbözô függôségekben szenvedô emberekrôl beszéltünk. Mindenki a részegeseket szidta. Semmiemberek, képtelenek élni ital nélkül, minden pénzüket a piára költik - mondták, s én hallgattam. Arra gondoltam, hogy könnyû annak beszélni, aki csak felszínesen ismeri a gondokat, akinek nem az édesapja az, aki tántorogva jön haza mindennap. Szétnéztem az osztályban. Még volt három osztálytársam, aki hozzám hasonlóan, szemlesütve hallgatott.
Amikor az évekig tartó dac és harag elmúlt, megpróbáltam segíteni neki. Beszélgettem vele: az iskoláról, a barátaimról, a terveimrôl. Meséltem neki a kirándulásokról, azokról a helyekrôl, ahol voltam. Visszatértem hozzá, s megpróbáltam pótolni az elmulasztott éveket. Azt gondoltam, ha újra visszatér az életkedve, ha újra felfedezi az élet szépségét, talán kevesebbet fog inni. Megpróbáltam elvonókúrára vinni. Késô volt. Az ital átvette a helyünket. Kiszorított az életébôl.
Naponta találkozom ittas emberekkel, férfiakkal és nôkkel. Reggel, délben s fôleg estefele.
A hivatalos statisztikák szerint a férfiak 40, a nôk 25 százaléka rendszeresen, hetente többször fogyaszt szeszes italt. Alkoholizmus: szeszes italok rendszeres és mértéktelen fogyasztásának kóros szenvedélye.
Szentgyörgy-napi ünnepségek Erdôszentgyörgyön
Kétnapos rendezvénnyel ünneplik április 20- án és 21-én Erdôszentgyörgy lakói Sárkányölô Szent György, a község névadójának napját. Az eseménysorozat keretében, a szombaton tartandó konferencián részt vesz és beszédet mond Borbély László, az RMDSZ alelnöke. A regionális értékek, a hagyományápolás, az identitástudat kérdéskörét vizsgáló tanácskozáson jelen lesz még Kötô József, az EMKE elnöke, valamint megyei vezetôk, térségi önkormányzatok, illetve civil szervezetek és Erdôszentgyörgy testvértelepüléseinek képviselôi is. A rendezvény az idén termékkiállítással és hagyományôrzô programokkal bôvül.
Marosszentgyörgyi elôadássorozat
A Marosszentgyörgyi Napok rendezvénysorozat hétfôn 18 órakor az idei évfordulókat összegzô elôadással kezdôdik. Moldován Péter Marosszentgyörgy elsô írásos említésérôl értekezik, Márkus István a Mezôgazdasági Kísérleti Állomás 55 éves fennállásáról számol be, Székely Ilona a 1-es számú óvoda 25 éves tevékenységét ismerteti. A községi könyvtárban tartandó rendezvényen az ortodox templom felszentelésérôl, az elsô állami iskola létrehozásáról és a gázbevezetésrôl is szó lesz.
Munkamegbeszélésen a polgármesterek
Pénteken délelôtt a megyeházán munkamegbeszélést tartottak a megyei települések polgármestereinek. Az összegyûltek a földtörvények alkalmazásával, a 416-os számú törvény által elôírt szavatolt minimális jövedelemmel kapcsolatos problémákat beszéltek meg, beszámoltak a tavaszi nagytakarításról, s az idôszerû tennivalókról tárgyaltak.
Drogfogyasztás elleni küzdelem
Terjed-e a drogfogyasztás? címmel szervez továbbképzôt a Maros megyei rendôrparancsnokság a Fehér, Szilágy, Máramaros és Maros megyei drogfogyasztást megelôzô tanácsadói központ munkatársainak. Hétfôn 9 órakor a Bartók Béla u. 1-3. szám alatt megnyitják a megyei tanácsadói központot, míg 10 órától a Continental fehér termében megkezdôdik a szakmai felkészítô. Árpilis 25- én 9 órától Hargita és Beszterce megyei rendôrök részvételével bemutatják a Többnemzetiségû közösségekben kialakuló konfliktusok megelôzése és kezelése címû programot.
A Szászrégeni polgármesteri hivatal összesítése szerint az év elsô negyedében a helyi lakók és kereskedelmi társaságok 36 milliárd 860 millió lej adót és illetéket törlesztettek. A kimutatás értelmében a begyûjtött összeg azonos az elsô negyedévre elôirányzott bevétellel. Azok a személyek, akik március 15-ig törlesztették az egész évre esedékes adójukat, 5 százalékos kedvezményben részesültek. A hivatal nyilvántartásában közel 200 olyan személy szerepel, akik nem törlesztették az elmúlt évre esedékes adókat és illetékeket. Az érintetteket levélben szólították fel az állammal szembeni tartozásaik kifizetésére.
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház román tagozata szombaton délután 5 órától bemutatja a Hamupipôke címû mesedarabot. Írta és rendezte: Oana Leahu, fôszerepben: Alexandrina Moldovan és Iuliu Pop-Andries.
A HIV-fertôzött gyerekek gondozásáról, hasznos szakmai tanácsokról szóló Fogd meg a kezem! címû könyvet mutatják be kedden 16 órától a megyeszékhelyi Pedagógusok Házában. A könyvet Maria Dorina Pasca pszichológus írta.
A vámosgálfalvi polgármesteri hivatalban már nekifogtak a községközpont 700 éves érvfordulójára szervezendô rendezvény elôkészítésének. Az ünnepélyt június 1-5. között szervezik meg. A hivatal vezetôi felkérték a helyi tanárokat, hogy megírják Vámosgálfalva történetét, ami a tervek szerint nyomtatásban is megjelenik majd. Az évfordulóra várják a magyarországi testvértelepülések küldötteit is.
A marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a mûvészeti líceum közös szervezésében, kevésbé tehetôs, ám tehetséges tanulók anyagi támogatása céljából kerül sor jótékonysági koncertre kedden este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében. A mûvészeti líceum zene szakos diákjai közül több hangszeres elôadó lép pódiumra, az elôcsarnokban pedig a képzômûvészeti tagozatos diákok állítanak ki és adnak el munkáikból: szobor, grafika, plakát. Az adományok mintegy 60 százalékát a mûvészeti líceum kapja, míg a fennmaradó összeg megoszlik a 12-es általános iskola tehetségkutató klubja és a Tálentum Alapítvány között.
A Takarékpénztárnál kell fizetni
A 2002. évi költségvetési, 2001. évi 743-as törvényt módosító sürgôsségi kormányhatározat értelmében a csendôrök által kirótt bírságokat a Letéti- és Takarékpénztár-egységeknél kell kifizetni - tájékoztatott Dorobantu Constantin dandártábornok.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vasárnap esti elôadása betegség miatt elmarad.
Az alsóvárosi (Ludasi utca) református templomban vasárnap a 10 órás istentisztelet keretében fellép a zilahi református egyház gyermekkórusa.
A Bolyai Farkas líceum helyzete
A Duna TV Heti hírmondó c. adásának meghívottja Borbély László, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke. Témák: A Bolyai Farkas líceum helyzete, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása. Az adást vasárnap (holnap) 20 órakor sugározzák a Duna Televízióban.
A képviselôház április 18-i plenáris ülésén megszavazta a mezôgazdasági és erdôs területek tulajdonjogának visszaállítását szabályozó 2001. évi 102. számú sürgôsségi kormányrendeletet tárgyaló törvénytervezet egyeztetô bizottsági jelentését. Az RMDSZ képviselôinek bizottsági szinten sikerült több módosító javaslatot elfogadtatni. Ezeket a módosításokat az egyeztetô bizottság belefoglalta jelentésébe, amelyet megszavaztak a képviselôk. Az elfogadott RMDSZ-indítványok között van: az 1945-1959 között erôszakkal elvett, majd a kollektív gazdaságokba bevitt földek az eredeti tulajdonosokhoz kerülnek vissza; az egyházak és oktatási intézmények közbirtokosságokban található erdôterületeit nem adják hozzá ezen intézmények más formában visszakapott erdôterületeihez, azaz az egyházak és oktatási intézmények visszakapnak 30 hektáros erdôterületen felül még 20 hektárt az egyes közbirtokosságokban található résztulajdonuknak megfelelôen; törölték azt a megszorító rendelkezést, amely szerint a közbirtokossági tagok nem végrendelkezhetnek, nem adományozhatnak, és nem adhatják el résztulajdonukat; egykori erdôterületek helyett, ahol ma mezôgazdasági terület van, a jogosult opciója alapján mezôgazdasági területet vagy erdôt kell visszaszolgáltatni; megmaradt az a szenátusban megszavazott cikkely, ami szerint a közbirtokosságok tagonként 10 hektár felsô határig visszakapják a kaszáló- és legelôterületeiket.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöksége Bukarestben találkozott Mario Ruse ifjúsági államtitkárral. Az RMDSZ-szel együttmûködni kívánó szervezeteket tömörítô MIÉRT elnöke, Kovács Péter tájékoztatta az államtitkárt a MIÉRT megalakulásának szükségességérôl, felépítésérôl és célkitûzéseirôl, és bemutatta az értekezlet képzési és utánpótlás-nevelési programját. Mario Ruse kifejtette, hogy hasznos struktúrának tekinti a MIÉRT-et, amellyel a jövôben sikeresen kíván együttmûködni. Az államtitkár bemutatta egy új országos ügynökség (Ifjúsági Kezdeményezéseket Támogató Ügynökség) létrehozásának tervét, amelynek területi irodái átvennék az Ifjúsági és Sportminisztérium egyes hatásköreit és feladatait. Reményét fejezte ki, hogy az új struktúra létrehozásában, valamint annak mûködése során sikeresen együtt tud mûködni a MIÉRT szakértôivel, tagszervezeteivel.
A NATO 19 országa készen áll a csúcstalálkozóra Oroszországgal május 28- án Rómában, hogy azon ünnepélyesen aláírják az új NATO-orosz tanács létrehozását. A NATO szóvivôje közölte, hogy a 19 tagállam - köztük Magyarország - képviselôi jóváhagyták a csúcs tervét, azaz elfogadják Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök meghívását, feltéve, hogy a tanács létrehozásáról megszületik a megállapodás a NATO májusi reykjavíki külügyminiszteri értekezletén. Miután a római csúcs terve ellen egyetlen tagország sem emelt kifogást, ez most már elfogadott határozatnak tekinthetô. A megállapodást Lord Robertson fôtitkár és Igor Ivanov orosz külügyminiszter teljes egyetértésben igen közelinek minôsítette a hét elején. A leendô húszas létszámú tanácsban, amelynek a pontos elnevezése még nem ismeretes, a NATO fôtitkára elnököl majd, Oroszország képviselôje pedig az angol betûrendes ültetési rend szerint Spanyolország és Portugália képviselôje között foglal helyet és egyenlô alapon vesz részt a megbeszéléseken. A tervek szerint ebben az új testületben a húsz ország megvitatja az európai biztonság legfontosabb kérdéseit, adott esetben közös döntéseket hoz, és válságkezelô akciókat is elhatározhat. Az új testület mûködése mellett azonban a NATO minden kérdésben megôrzi önálló döntéshozó képességét.
Nyolcvanhét éves korában rákbetegségben meghalt csütörtökön Thor Heyerdahl, a világhírû norvég utazó, tudós, aki 1947-ben a Kon-Tiki tutajon átkelt a Csendes-óceánon Polinéziába. Heyerdahl már hosszabb ideje küzdött a rák ellen, amely egy tavalyi mûtét ellenére az agyát is elérte. Húsvétkor kórházba szállították, de néhány nap után lemondott a további gyógykezeltetésrôl és élete utolsó hetében már táplálékot sem vett magához. Családja körében halt meg az észak-olaszországi Colla Micheriben. Heyerdahl 1914. október 6-án született a norvégiai Larvik városá-ban. Zoológiát és földrajzot tanult az oslói egyetemen, és már 1938-ban részt vett egy polinéziai expedícióban. Ekkor merült fel benne a gondolat, hogy a szigetek elsô lakói Dél-Amerikából érkezhettek, és nem Ázsiából. 1947-ben a Kon-Tiki nevû, balsafából készült tutajon a perui Callao kikötôbôl 101 nap alatt elérte a Tuamotu-szigeteket, ezzel bizonyítva, hogy a polinézek ôsei is átkelhettek a Csendes-óceánon. Az expedícióról készített dokumentumfilmért Oscar-díjat kapott. Az 50-es években Heyerdahl a húsvét-szigeti óriásszobrok titkait kutatta. 1969-ben Marokkóból indult az Atlanti-óceán átszelésére a Rá nevû papiruszhajón, amelyet egy egyiptomi falfestmény alapján alkotott meg. A hajó azonban út közben szétesett, de egy évvel késôbb a Rá II-vel már 57 nap alatt átjutott társaival az óceán túlpartjára.
Öngyilkosság, rosszullét, mûszaki hiba - az olasz nyomozószervek ezt a három változatot veszik számba, mint a Pirelli-toronyház tragédiájának lehetséges okait, de számos rejtély vár még megoldásra azzal kapcsolatban, hogy a pilóta hogyan is kerülhetett egyáltalán a milánói magas ház körzetébe. Pénteken kora délutánig még csak hézagosan állt össze a kép, hogy mi is történt valójában. Annyit biztosan lehet már tudni, hogy a 68. évében járó svájci olasz, Luigi Fasulo kis turistagépével csütörtök délután 17 óra 15 perckor szállt fel a svájci Locarno-Agno repülôterérôl. Rendkívül hamar, már 17 óra 42 perckor meglátta a milánói Linate repülôteret, és engedélyt kért a leszállásra. Az irányítótoronyból azonban figyelmeztették, hogy túlságosan ferde irányban halad a leszállópálya felé. A pilóta állítólag azt felelte, hogy problémája van a kifutómûvel. Nem tudni, hogy leszálláshoz készült-e eredetileg, de feltûnt, hogy rendkívül alacsonyan szállt a gép. Megint figyelmeztették ôt, de Fasulo állítólag ennyit mondott: "Éppen a problémámat oldom meg". Rögtön ezután azonban már semmi sem állíthatta meg, beleütközött a toronyházba.
300 ezer afgán menekült tért haza
Az elmúlt hét hétben mintegy 300 ezer afgán menekült tért vissza hazájába Pakisztánból és Iránból - jelentette be pénteken az ENSZ Menekültügyi Fôbiztossága (UNHCR). Az afgánok visszatérése olyan iramban zajlik, hogy az vetekedik azzal a 800 ezres menekültáradattal, amely 1999-ben, a balkáni háború befejezôdése után tért vissza földjére, Koszovóba - közölte Kris Janowski, az UNHCR szóvivôje. 285 ezer afgán személy érkezett eddig vissza Pakisztánból és mintegy 10 ezer Iránból annak a közös ENSZ- pakisztáni visszatelepülési programnak keretében, amelyet a múlt hónapban hívtak életre. A program minden hazatelepülô családnak ennivalót, minitûzhelyt, takarókat és lepedôket biztosít, valamint fejenként 10 dollárnyi pénzösszeget a lakhelyükre való utazásra. Pakisztán és Irán együtt mintegy 3,5 millió afgán menekültnek ad otthont, amióta a szárazság és a háborús állapotok miatt a lakosság egy része hazája elhagyását választotta. Az UNHCR reményei szerint ebben az évben 800 ezer külföldre menekülô afgán, míg további 400 ezer belsô elvándorló tér majd vissza lakóhelyére - írta az AP.
Majdnem 500 hektár földet osztottak szét csütörtök este sorshúzással a Temesvári Polgármesteri Hivatal munkatársai. A helyi önkormányzat vezetése azért folyamodott a sorshúzás módszeréhez, mert nem volt elég föld ahhoz, hogy minden visszaigénylésnek eleget tegyenek. Így a Lupu-törvény alapján visszaszolgáltatandó föld Temesváron 570 hektárnyi területet tesz ki, míg a rendelkezésre álló terület mindössze 500 hektár. Emiatt a polgármesteri hivatal úgy döntött, sorshúzást rendez, hogy senki ne gyanakodjon csalásra a földek elosztásakor.
E határozat alapján csütörtök este a Lupu- törvény több mint 150 haszonélvezôje gyûlt össze a sorshúzásra, s várta, hogy a bonyolító személyek a nevüket kiáltsák.
Néhány órányi sorshúzás után a résztvevôk többsége elégedetten távozott.
Ion Iliescu és Gheorghi Pârvanov bolgár államfô, valamint Costas Simitis görög miniszterelnök a pénteken Snagovon rendezett hármas csúcstalálkozó végén a közel-keleti helyzetre vonatkozó közös nyilatkozatot fogadott el. Ion Iliescu, Gheorghi Pârvanov és Costas Simitis a találkozó elsô részében a három ország közötti gazdasági együttmûködés fellendítésérôl és a regionális vonatkozású közös programok kezdeményezésérôl tárgyaltak. Megegyeztek, hogy olyan programokat indítanak el, amelyek az európai közlekedést, a szabad áruforgalmat, a programozásban való együttmûködést és a Fekete-tenger régiójában való üzleti esélyek fejlesztését célozzák.
A marosvásárhelyi Református Kollégium-Bolyai Farkas Elméleti Líceum nemzetiségi történelmünk legzaklatottabb szakaszaiban is meg tudott maradni a tudomány és a mûveltség, a szellem és a jellem erôs várának, a tiszta humánum eszményeivel átitatott keresztény erkölcs védelmezôjének.
A közel félezer éves skólánkat áldozatkész támogatók és segítô kezek munkájának köszönhetjük. Neves és névtelen hôsök ezrei nevelkedtek itt és járultak hozzá szeretett iskolánk hírnevének öregbítéséhez, hirdetve szerte a világon a mindenkori transzilván toleranciát.
Érthetetlen, felfoghatatlan számunkra mindaz, ami ma városunkban történik. Részesei vagyunk az iskolánk eredeti, hagyományos mûködési státusa megakadályozására történô kísérleteknek. És mindez a letûnt kommunista ideológia kelléktárából elôhalászott szeparatizmus jelszó hangoztatásával.
Érthetetlen, mert az 1989-es rendszerváltás utáni idôszakban azokban a városokban, ahol a demokratikus elvek nemcsak szavakban, hanem a mindennapi élet gyakorlatában is érvényesültek, sorra kezdhették el újbóli mûködésüket az egykori magyar anyanyelvû iskolák.
Hisszük és valljuk, hogy a Bolyai Farkas líceum magyar tannyelvû intézménnyé való visszaállítása újabb lendületet adna városunk diákéletének további fejlôdésében, a tanulás, a nemes versengés, a hagyományápolás terén.
Most, a XXI. század elején, a román demokrácia 12. évében az 1993-as, 1997-es, valamint a 2000-es öregdiák-találkozók zárónyilatkozatai szellemében több száz baráti köri tag, valamint a világ minden táján élô és a Bolyai Farkas líceumban végzett öregdiák nevében kérjük, követeljük iskolánk eredeti jellegének visszaállítását, melyet az RMDSZ a román demokratikus erôkkel 2002-ben egyezménybe foglalt.
2002. április 18.
Közmondások, szállóigék jutnak eszedbe, miközben a 2-es csatornán a fiatalok adását hallgatod a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum körül kavart viharról. (Ezeket helyenként kiemelem.) A tettes tolvajt kiált!… Vagy: a történelem megismétli önmagát?… Ez utóbbit különben maga az adás készítôi sugallták; mint ahogyan tendenciózus volt minden kérdés és kiélezett replika. A cél szentesítette az eszközt (lám, még egy!) - különben magyar diákokat is meghívtak és kiültettek volna a tévénézôk és hallgatók elé. Az erre célzó korai üzenetet szándékosan figyelmen kívül hagyták.
Beteg az egész ország, az adásból ez derült ki. Az eltelt tizenkét év ahelyett, hogy segített volna kigyógyítani a kondukátor "szorgalmas és tehetséges" népét, még jobban elmélyítette a szakadékot az európai - emberi - kívánalmak és a hazai közhangulat közt. A líceum román tanulóinak képviselôi folyékonyan agitáltak, de a közhangulat felajzása mellett nem feledkeztek meg a testvéri együttélést, a baráti érzést, a harmóniát - nyilván a "román(ul) harmóniát" - is hangoztatni (mint ahogy mindent egyoldalúan tanultak meg és harsognak ôk is másokkal, velünk együtt élve). Naiv elszólás volt egyikük részérôl a közös Európára való hivatkozás - mintha a finnországi svédek vagy a spanyolországi katalánok gyermekei csak a többségi nemzet tanulóival kézen fogva tanulhatnának, néhány tantárgyat csakis az állam nyelvén, mint nálunk (errôl hogyhogy nem esik szó annyi vita során?), s mintha Erdély más váro-saiban (ahol nem volt véres március) nem mûködnének a nyílt homogenizálás óta önálló magyar meg német iskolák. A román média most ezekre is kivetette hálóját; lám, Kolumbusz után ismét "fel vagyunk fedezve". A másik meghívott román diák a szurkolóhangulat hevében, midôn egy nem kevésbé elfogult, ám nála többet megélt bukaresti újságírónô megkockáztatta a kompromisszumot, miszerint nem az idén, de egy-két év múlva sor kerülhet a különválásra, ha egyszer a magyarok annyira ragaszkodnak hozzá…, a "nagyromá-niások" pártfogásával felkent ifjú határozottan nemet mondott, tekintve, hogy nekik ott (a Bolyaiban) és mindenütt helyük, küldetésük van.
Evés közben jön meg az étvágy. Egy craiovai "szakértô" hajadon ellentmondást nem tûrô tiltakozása után kiderült, hogy nemcsak, vagy már nem is a Bolyai Farkas líceum jövôjérôl van szó, hanem ôszinte szenvedéllyel elemi jogainkat vonják kétségbe megint - egy kompromisszum már megtörtént, hangzott el, ha egyáltalán magyar tagozat is mûködhet, és aki magyarul akar tanulni, menjen Magyarországra, és így tovább… Vajon tudják-e ezek a fiatalok, hogy - egy kis "súgás" segítségével persze - ebben a csodálatos önelégültségérôl ismert, de mégis folyton bukásra álló országban újból felfedték a "spanyolviaszt"?
Hiszen amikor azt állították, hogy a magyarok között is vannak igazi emberek ("niste oameni adevarati"), csakis azokra gondoltak, akik nem ragaszkodnak a református közösség elkobzott tulajdonához, és nem emlékeznek a "dicsô" negyven évre - mely a jelekbôl ítélve nincs is olyan messze tôlünk -, például 1968-ra, amikor a homogenizálás lázában vajúdó nemzet nem kérte ki a magyar szülôk és tanulók véleményét Marosvásárhelyen és szerte az országban. Ugyanazon a magabiztosan ítélkezô hangon és baromi érzéketlenséggel oktatnak ki most bennünket nevelésbôl, európaiságból. A legtragikusabb felhangot az a két magyar nevû hozzászóló ütötte neg, akik szerint, ha a magyar fiatalok hagyományra gondolnak, miért nem a Román Állam jelképe jut eszükbe? Igaz is, miért épp a Bolyaiak? - utóvégre etnikumról, egyenlôségrôl szólt demagóg szövege a magyarul nem, csak románul "toleráns" félnek. A kézdivásárhelyi ifjút anyja román tagozatra íratta volt be, s most csaholva denunciál, magyarnak mondva magát. (Érdemes eltûnôdni azon, hogy mit jelent magyarnak vagy románnak lenni.) A román nyelven érettségizett Csiki Zsolt és Molnar Antal (remélem, így írja a nevét) élô példái a janicsárrá válásnak: ebbôl bárki ráébredhet a nekünk szánt "mindent csak veletek együtt akarunk" jövôre; feltéve, ha nem debilis az illetô. A renegáttá válás - valamikor, már a tatárjárás idején így mondták nálunk - olyannyira sikerült, hogy a román sportlíceumot végzett, magyarnak született fiatalember, a román diákokat túllicitálva, lekicsinylô fölénnyel ítélte el a nyelvápolásra, hagyományokra hivatkozó magyar tanulók "hôbörgését".
Ez a végeredménye hát a szorongatóan nagy testvéri egyenlôségnek. A velem egy szobában ülô sorstársból mint gyönge sóhaj tört fel a döbbenet: Ebben a fertôzött világban egyeseknek már ahhoz sincs joguk, hogy a halálos vírus ellen védekezzenek?…
Az országos elégedetlenséget szító ifjú adásvezetô pedig milyen esélyt tartogat számunkra?! Az ô toleranciával áthatott végszaváról -: "Jos mâinile de pe scoala!" (vajon Ceausescu idején is ilyen kérlelhetetlenül bátor lett volna?) - nekem Páskándi egyik abszurdja jutott eszembe, amelyikben a csizmás ember a vele egy vonatfülkében utazókat megtanítja arra, hogy kórusban ezt kiáltsák: AZ ASZTAL UGAT. A SZÉK NYERÍT. AZ ABROSZ NYÁVOG.
Immár tíz éve, hogy Székely János (1929- 1992) is - hirtelen/váratlan - eltávozott az élôk sorából. Vers- és prózai írásainak, valamint drámáinak java része már hozzáférhetô, s megkezdôdött leveleinek a közlése is. Úttörésként Kuti Márta közölt egyszerre tizenöt levelet, amelyek az Igaz Szó irattárában maradtak fönn, s amelyek 1983-ban íródtak. A közlô utal arra, hogy Székely Jánosnak a nagy levélírók között van a helye: "Volt nap, amikor 6-10 hosszabb-rövidebb válaszlevelet is megírt" (Látó, 1996. április).
Kis közleményünkben három Székely János-levelet mutatunk be, mindhármat az egykori szerkesztô eme sorok írójának címezte. Versfordításokról mond véleményt.
Az elsô az Igaz Szó levélpapírján íródott (gépelt változat), a második és a harmadik pedig kézzel írt levelezôlap (carte postala). Ezt azért említjük meg, mert Kuti Márta megjegyzi: Székely János "… levelezôlapokat is írt néha. Ezeknek nincs nyoma, csak a címzetteknél." A leveleket megírásuk idôrendjében közöljük, a szövegek után "föloldjuk" (azaz pontosítjuk) a bennük levô irodalmi utalásokat.
Marosvásárhely, 1973. október 19.
Két Stanescu-fordítását megkaptuk és elolvastuk. Az egyik, a falas, egészen kiváló, a másik, a katonás sokkal szokványosabb, gyengébb. Ennek ellenére, azt hiszem, mindkettôt közölni fogjuk valamelyik nem túlságosan távoli számunkban, már ahogy a szerkesztôi szükségletek megengedik. Tehát türelmét kérem.
A két fordítás az Igaz Szó 1974. októberi számában jelent meg.
A "falas" vers címe: Költemény; a "katonásé": A katona és a madár.
Már magam is restellem, olyan régóta várakoznak a fiókomban az Ilea-fordításai. Éppen ezért ürügyet kerestem és találtam, hogy legalább az egyiket leadhassam (különben talán még évekig várhattak volna). Megváltoztattam az egyik címét Augusztusi versre (nagyon jól talál hozzá) - és nyomdába adtam az augusztusi számra. Kérem, tudjon róla.
Sorait Székely János nem keltezte. A bélyegzô megôrizte a levelezôlap feladásának idôpontját: 1979, július 3. Ilea = Ion Th. Ilea. A fordítás csakugyan megjelent az Igaz Szó 1979. augusztusi számában, Augusztusi vers címmel.
Blandiana-fordításai megjöttek, el is olvastam ôket; mintha kissé nyersfordítás- szerûek volnának, olykor nem találta el a frappáns megoldást. Engedélyét kérem, hogy majd, amikor aktuális lesz, egy-két retusáló vonást végezhessek rajtuk. Csak azt nem tudom, mikor lesz ez - fiókomban kilószám áll az elfogadott kézirat -, és sok különszámunk miatt sohasem fogyatkozik. Nagy-nagy türelmet kérek.
A Blandiana-fordítások végül is az Igaz Szó 1982. januári számában "jöttek". Ana Blandiana versei fôcím alatt a következô versek láttak napvilágot: Alszom, aludj; Fáradtság; Valamikor szemük volt a fáknak; Takaró; Dombok.
Aki ott volt az idei magyar filmszemlén, azért, aki nem volt ott, az meg azért forgatja érdeklôdéssel a FILMTETT legújabb számát. Egyeseknek vitaindító, másoknak ablak a világra, min-dünknek információ a filmekrôl.
"...úgy tûnik, kinôttük a történelem-felmutatás kényszeres betegségét, azt a filmábrázolást, amelyben múltunk zord fordulatai elterebélyesedtek a fikción, a jellemeken, az egyéni sorsokon. Végre történeteket mesélnek a filmek, hús-vér figurák élik életüket" - derül ki a játékfilmekrôl. A tavalyi csoda pedig folytatódik, legalábbis ami a fiatal filmesek áttörését illeti, idézzük. Külön öröm ez számunkra, hiszen idén több erdélyi színész/színis diák jutott fô- és mellékszerepekhez. A dokumentumfilmek elegendôek volnának arra, hogy csak azokat látva rajzolhassuk meg világosan az induló évezred magyar valóságát.
A szemlérôl készült összeállítás minden bizonnyal étvágygerjesztô: "A csokoládé édes és finom, sokan szeretik. (...) Van, aki a tejeset szereti, van, aki a keserût, de létezik fehér és mogyorós is. Édeskés, sokszínû és változatos, mint az idei Filmszemle hangulata." Nem csoda, ha az ember megfogadja, hogy jövôre bizonyosan ott lesz. Mint ahogy azt is, hogy nem mulasztja el megnézni a gyengének minôsített Noro román filmet, és az új Woody Allen-filmet vagy a jó kritikát kapott svéd filmet: a Dalok a második emeletrôl-t.
Egyébként a kiadvány a megszokott és immár elvárt igényes kivitelezésben látott napvilágot.
Azt az utat soha nem felejtem el. Akkor még nagy telek voltak. Ha fújt a szél, még kétméteres hóbuckák is keletkeztek, és amikor jól megfagyott, vígan sétálhattunk a tetején. Szegény nyulak. Ilyenkor bemerészkedtek a kertekbe. A mi kertünkben is volt egy kelkáposztás terület, ahol kikapargatták az ôsszel ott hagyott torzsákat, leveleket. Apámék dróthurkokat raktak le ide. És bizony én a következô napokban fájdalommal jártam körül a vércseppes, havas kertet. De hát a családnak élnie kellett!
A tél örökkévalóságnak tûnt. Az egy másik világ volt, az újjászületés kínjával, bajával, örömével, szépségével, apámék borozgatós, dalolgatós estéitôl a szúrós akácgallyak kévébe vágásáig, amely a virágház kemencéjében ropogva, sisteregve lángolt. Mindez most elém tolult. És amikor olvadni kezdett márciusban, az megint új szín, új fény, új veszély, új félelem. A Bükk felôl hömpölygött a jeges, sárgás, agyagos áradat. Ki-kicsapott medrébôl, a lakásunkhoz vezetô út hídját is eltemetve már a ház faláig duzzadt. Azt is Balázs Jóska találta ki, mint annyi sok más érdekes játékot, hogy építsünk hóból töltést, gátat a kis tengerbe. Persze hamarosan összeroskadt alattunk a hótorlasz, és a jeges víz csizmánkba, bakancsunkba folyt. Kénytelenek voltunk besompolyogni a kis fekete kályha mellé, hogy a napraforgómag héjától átizzott, sugárzó vastól felmelegedjünk.
Nagy baj az ilyesmibôl soha nem lett, mert inkább sajnált anyánk, mint haragudott volna. Amikor a hideg beleütött a kezünkbe, lábunkba, kellett egy kis idô, míg újra kedvünk támadt a szánkó után szaladni, vagy a korcsolyát felkötözgetni.
Akkor még ilyen teleink voltak. Ilyen zimankós idô volt azon az estén is, amikor anyám kézen fogott, hogy átbukdácsoljunk Panyi Boriékhoz egy kis beszélgetésre. Oda mi is mindig szívesen mentünk, mert Bori néni nekünk is kedveskedett, gyerekeknek, egy kis csemegével. Akkor is dióbefôttel kínált meg, ami igazán különlegesnek számított, azóta sem találkoztam ilyen finomsággal.
Bármilyen nehéz idôket éltünk is meg, a hideg, a szegénység, a sok gyerek kínja-baja, mégis volt kedve a fiatal menyecskének lánykori barátnôjéhez átmenni néhány szóra. Hogyan is volt, amikor még a bálba is elmentek férjeik után, megkukucsálni, hogy’ serénykednek a pultnál, a kimérésnél.
Fogta a kezem, szinte egymást támogattuk a jeges, havas úton. Igaz, a csillagok igen-igen fehéren világítottak. Nem volt túl hosszú az út a Rozmaring utcáig, de csak lassan haladhattunk. Anyám még soha, senkinek nem mondta el álmát… Hogyan lehetne egy kicsit könnyebben, gazdagabban élni? Hogy csodálkoznának: Bori meg a többi szomszéd, hogy milyen szépen járatja Erzsi azt a sok gyereket iskolába. A virágkertészethez ugyan nagyon értett az ura, de az túlságosan is nehéz volt, és pénz is kevés került a házhoz belôle, mert sok volt a kiadás is. Milyen jó lenne a kellemes, szövetillatú, tiszta üzletben a pult mögül kiszolgálni az úriasszonyokat, a vevôket.
Milyen gyorsan múltak az évek! Mennyi életkezdés, újjászületés, új, meg új világ. És egyszer csak mindennek vége…
Anyám ott feküdt az intenzív osztályon, megöregedve, megsárgulva, félig tudatlanul. Eddig még mindig volt ereje újrakezdeni. Mindent kibírt. Még öregen is tudott mosolyogni, jóízûen beszélgetett a szomszédokkal, a sok-sok régi ismerôssel, vagy éppen gyerekei tanárnôjével. Mennyi mondanivalója volt mindig! Milyen gazdag is volt ez az élet.
És most vége. Már csak Katit, testvé-rét kereste. Hiszen a gyerekek hol is volnának? Széjjel az országban a mindig fontos elfoglaltságukkal. Beszûkült körülötte a világ. Kati, a húga volt mellette mindig, ha az utolsó években lesújtotta a betegség, magány. Amikor már nem tudott védekezni, saját erôbôl lábra kelni, csak szomorúan nézett, mi következik ezután? Eddig még mindig, minden megoldódott. De most már Kati sincs itt… Lépne le az ágyról, rohanna ki, akárhová, esôbe, fagyba, bárhová, csak innen el, ha lehetne még… Lezuhant az ágyról, összetörte arcát. Senki nem volt ott. De ô már ezt sem tudta.
Ha volna egy kis idôd, szólt be az irodába a doktor. Igen, megyek. És még akkor sem sejtettem, nem akartam tudni!
Amikor fiatalasszony korában apámnak segített a kertészetben, kedvenc virága a lobélia volt. Sokan nem ismerték, olyan ritka, olyan apró virágú, olyan törékeny, olyan finom volt, nem hivalkodó, feltûnô, de szeretetre méltó, sok törôdést, sok gondozást igénylô.
A mélykék, aprócska virágözön szinte beborította az olajzöld levélpázsitot. Öntözni is csak permetezve lehetett, hogy meg ne sérüljenek a gyengécske virágszirmok.
felkapaszkodik a repkény szárain
ablakodig és kíváncsian bekukucskál
port fúj a szemedbe ha ajtót nyitsz neki
gyomrodba mar ha gyümölcseivel enyhíted éhed
elindulsz hársszagú birodalmába
ágyába bújsz asszonya mellé
költôjét megtagadó vers
A kötet, amelyet bemutatni szándékozunk, nem éppen mostanában jelent meg. Sokak számára valószínûleg nem is különösebben aktuális. Ám mirôl szóljunk a még mindig tartó Olvasás Évében, ha nem a Könyvek Könyvérôl, s mi mással ünnepelhetnénk az elsô magyar közkönyvtár nyitvatartásának kétszáz esztendejét, ha nem ama kötet kiemelésével, melyet az erdélyi kancellár gyûjteményének élére állított?
A Teleki Sámuelé mellett valamennyi, ebben a házban otthonra lelt könyvgyûjtemény számos értékes szentíráskiadást ôriz az elmúlt századokból. Dicsekedhetünk hát kincseinkkel, melyek megteremtése és összegyûjtése nem a mi érdemünk. Elsorolhatjuk ismét, milyen ritkaságok, kuriózumok, egyedi példányok rejteznek könyvesházunkban, jelenthetjük: leghíresebb kiadásaink révén képviselhetik magukat a nagy európai mûhelyek, s megvannak hiánytalanul az öreg magyar bibliák.
Tulajdonképpen meg is állhatna itt a bemutatás. Hiszen a kiállítás rendezôjének nem feladata a szóban forgó könyv tartalmi ismertetése, méltatása. Nem irodalomtörténész és nem teológus. Annál is inkább zavarban lehet, mert olvasói és kritikusi vélemények talán egyetlen más írással kapcsolatban sem oszlanak meg annyira, mint éppen e mû tekintetében. Az emberiség jelentôs hányada számára csupán érdekes olvasmányt és (fenntartással kezelt) történeti forrást jelent.
A másik tábor számára a Biblia nem egyszerûen egy könyv a többi között, hanem maga a Könyvek Könyve, az a bizonyos, melyet magunkkal vinnénk a lakatlan szigetre. Az igazság és bölcsesség eme foglalatához bármikor folyamodhatunk, táplál, tanít és vigasztal minket. Nagy Szent Gergely szavai szerint: "Az Írás kommentárjaiból felismerhetjük, miként szerezhetjük és ôrizhetjük meg az erényt, míg a csodás történetekbôl megláthatjuk, miként válik nyilvánvalóvá a megszerzett és megôrzött erény."
Szerencsére, a könyvtárosnak, bármennyire olvasó is, hivatalánál fogva tárgyilagosnak illik lennie. Az egyetlen szempont, mellyel tárgyát megközelítheti, a könyvtörténeti lehet. Semmi mást nem kell tehát tennie, mint amit bármely más régi könyv vizsgálatakor "hivatalból" megtesz: szemügyre veszi az egyes példányok fizikai állapotát, eredetét, tudományos jelentôségét, a gyûjteményben elfoglalt helyét.
Az eredmények összegzésekor aztán választ kap a kérdésre: élôket vizsgál-e vagy holtakat? Bibliák esetében különösen indokolt ez a gyanú. Hiszen tudjuk, hogy ezeket az egyház nem rendelte alá a szegénységeszmének, a gazdagon kötött, illusztrált könyvek voltak hivatottak a tömeg csodálatának felkeltésére - valóságos mûkincsekként szerepeltek kolostori és magánkönyvtárakban. Nem mindig éltek, abban az értelemben, hogy nem mindig olvasták ôket.
Az itt látható példányokat azonban bizonyosan olvasták, sokan és sokat forgatták. Errôl tanúskodik többnyire rongált állapotuk, a sûrûn elôforduló lapszéli jegyzet, a gyakran változó tulajdonosbeírás, valamint az egyes példányok hányatott élete. Nem státusszimbólumként szolgáló díszkiadá- sok a jelenlevô bibliák, hanem képzett tudósok által kommentált szövegkritikai kiadások, falusi lelkészek, misézô szerzetesek napi használatban megkopott szentírásai, családi hagyatékok nemzedékrôl nemzedékre szálló darabjai. Elôzéklapjaikon személyes vonatkozású feljegyzéseket vezettek az olvasók, imákat rögtönöztek, a szövegeket javítgatták, magyarázták. Köttettek szentírást fatáblába még akkor is, amikor ez az eljárás már nem dívott, ám az állandó igénybevétel szükségessé tette a könyv fokozott védelmét.
Miért is olvasták, tanulták hát, mit kerestek benne, miért adták ki a világon a legtöbbször ezt a könyvet? Napi táplálék volt sokak számára, mihelyt befejezték, ismét elölrôl kezdték olvasását. Valószínûleg nem csupán irodalmi érdekességként szolgált Bethlen Gábornak, akirôl feljegyezték, hogy élete folyamán huszonhatszor olvasta át a szentírást. Toleránsabb is tudott lenni a hitvitázó irodalom tanúsága szerint folyton egymásra acsarkodó prédikátor uraiméknál. Esküdt ellenségeivel, Pázmány Péterrel és a bécsi kincstárral együtt jelentôs összeggel támogatta az elsô teljes katolikus bibliafordítás kiadását.
Hasonló példák elmúlt korok buzgó olvasóiról bizonnyal még szép számmal hozhatók. Ám miért és kinek érdekes ma már, hogy 1649-ben Utrechtben egy Apáczai Csere János nevû peregrinus diák egy Erasmus által kommentált Bibliát vásárolt 25 rénus forintokért, majd haza hozta, s halála után a könyv tekervényes úton a marosvásárhelyi Református Kollégium birtokába jutott, ahonnan mi is örököltük?
Örököltük a Könyv halandó porhüve- lyét - ám örököltük-e szellemét, s az egykori tulajdonosok alázatát, amellyel olvasták? A másoló alázatát, aki az elsô szótól az utolsóig ugyanazzal az aprólékos gondossággal rajzolta, színezte, illesztette egymás mellé a betûket?
"Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek ôket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon! Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha fölkelsz. Írd fel ôket házad ajtófélfájára és a kapudra, hogy olyan sokáig élj te is, gyermekeid is ezen a földön, amelyekre az Úr atyáidnak megesküdött, hogy nekik adja, ameddig csak ráborul a földre az ég…" - mondja a Második Törvénykönyv, s a hithû zsidóság mai napig megtartja a törvény betûjét a karjára és homlokára kötött imaszíjak használatával, az ajtófélfára erôsített mezüzével; s szellemét a Tóra naponkénti tanulmányozásával. A parancs azt is megszabja, hogy legalább annyi idôt kell a Tóra tanulására szentelni, amennyit az ember magánügyeivel eltölt.
Számunkra nem esik már korlátozás alá a Szentírás ismerete, mint sokáig az elmúlt századokban, és nem megy kötelességszámba sem. Ám melyik vérbeli olvasó ne lenne kíváncsi annak a regénynek a folytatására, amely ilyen izgalmasan indul: "Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet…" John Steinbeck Édentôl keletre címû könyve errôl a kérdésrôl szól: négy öreg kínai egyetlen ószövetségi vers nyomába ered, hû tolmácsolása kedvéért megtanulnak héberül és az üzenet - lehetôséged van rá, hogy legyôzd a rosszat - megváltoztatja életüket.
A betû öl, csupán a Lélek éltet. Ott tarthatjuk polcainkon. Ám a könyvek azért élnek túl minket, mert valamit mondani akarnak nekünk.
Pihenj meg, Krisztus, náluk.
KOmor kén, mély örvény, mennyei fény, törvény!
VÁgyak ferge langja - mily hit renyhe hangja
CSokrozni verseket, csókdosni vert sebet
ANteros forgása, véneknek morgása
Dolgozik lélek s test, rest elmém rímet fest -
RÁSpolyom peng az szón, mely holt réz, szürke ón,
FElgyûlt mézes méreg fúr, mint kérget féreg:
RENgeteg kép széttép, megcsal sok ékes lép,
Céda játékba vont formám magamra font
Tört csipkébûl tekert gúzs.
Amíg te öreg lennél, és én már rég halott,
ki éltem ismeretlen amíg megadatott,
a hátramaradt sok dolgom végezetlen,
mert úgy hittem, örökké halogathatok,
mert úgy hisszük, idônk van, pedig kevés az óra.
Lekongott, elszelelt, alig tellett a jóra.
Vártak a lyukas zoknik. A por az ágy alatt.
A türelmetlen gyermek felnôtt, s elszaladt.
A vacsora, a tévé. A szappanoperák.
Bicikli, csavarkulcsok. Egész szûk-szép világ.
Amíg én öreg lennék és te már rég halott,
mi történhetne akkor amire várhatok?
Körülállnának munkák, melyik hogy, félbe-szerbe.
S nem érdekelne semmi, amit majd itt hagyok.
Bolyai Farkas és János tekintélyes szellemi hagyatékával ellentétben, városunk ma igen kevés tárgyi bizonyítékkal rendelkezik arról, hogy e két tudós valóban ebben a városban élt. A legismertebbek ezek közül a kéziratok, a kályhák, Bolyai Farkas hiteles arcképei, a rajz- és íróeszközök, a dominó- és a sakkjáték. Az egyes darabok az 1948. augusztus 2-i államosításig a néhai Református Kollégium birtokában voltak egy erre a célra berendezett teremben. A számottevôbb eltûnt személyes tárgyak között szerepel Bolyai János hegedûje (fényképfelvétel maradt róla), tiszti kardja (a hüvelye megmaradt), egyenruhája maradványai. A szerencsés módon fenn- és itt maradt relikviák ma a Teleki-Bolyai könyvtárnak a két Bolyai emlékszobájában vannak. Az érckályhát Paál Gusztáv volt református kollégiumi tanár leánya, özv. Horváth Zoltánné adományozta a Teleki-Bolyai könyvtárnak 1993-ban. (l. Deé Nagy Anikó: Bolyai Farkas öntöttvas kályhája, Népújság 1993. 11. 26.) A leltárba vett kéziratok szinte hiánytalanul megtalálhatók a könyvtárban. A bukaresti Nemzeti Múzeum "kölcsönkért" néhány ívet 1972-ben, azóta sem adták vissza. De valószínûleg alkalmi birodalmi "gyûjtôk" is csonkíthatták a kéziratállományt Budapestre szállítása közben a 19. században, hiszen 1861-1894 között a kéziratok odáig is eljutottak (l. Benkô Samu: Bolyai János vallomásai, 7. o.) Emellett a Bolyai család, a barátok és közeli ismerôseik, ezek leszármazottai tulajdonában is lehetnek még itt-ott kallódó, lappangó személyes tárgyak. Igaz ugyan, hogy a marosvásárhelyi ismert orvos-tanár Hints Eleknél 1919-ig, haláláig ôrzött tárgyak a Kollégiumnak történô visszaszolgáltatásáról rendes jegyzôkönyv készült, de ezt a korabeli lapok is kétkedve fogadták. Kevésbé ismert a könyvtár Bolyai- állományában ôrzött Bolyai-utód, Dénesrôl készült dagerrotípia és üvegnegatívjainak gyûjteménye, egyéb alkalmi fotói, amelyeknek létezésérôl ez idáig csupán a könyvtár Bolyai-bibliográfiája és a Pásztortûz c. folyóirat 1930. évi 19. száma tett említést. A könyvtár állományának gyakori átszervezése következtében a két tudós és családjára vonatkozó dokumentumok idôrôl idôre más-más elv alapján történô rendszerezése közben egyes tételeknek ideiglenesen nyoma veszett, majd ismét elôkerültek. A Bolyai Jánosról készült rajzok, szobrok, festmények kivétel nélkül fantázia szüleményei. Köztudott, hogy Bolyai Jánosról nem maradt fenn hiteles arckép, mivel János különös ellenszenvet érzett a portréja iránt és állítólag egy szélsôséges hangulatában megsemmisítette az egyetlen róla készült korabeli festményt.
A valóságos arc így örökre talány marad, legfennebb az utódok antropológiai elemzése alapján lehetséges egyfajta találgatás. Bolyai Jánosnak Orbán Rozáliával 21 évnyi házasságukból három gyermeke volt, akik közül kettôt hivatalosan is elismert (Amália, Dénes). Ezek közül jelenleg csupán Dénes fényképei ismertek. Az arc rekonstrukciójának gondolata 1911-ben erôsödött fel, abban az évben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia indíttatására János egykori feleségének, Orbán Rozáliának visszaemlékezései alapján a tudós sírhelyét pontosan azonosították (34 évig jeltelen sírban feküdt - Marosvidék, 1894. XI. 11.), csontjait exhumálták és azokat Farkas sírja mellé helyezték ismét örök nyugalomra. A feltáráskor nem találtak egyebet, mint néhány csontot, koponyarészt és a tiszti kabátjának fémgombjait. A koponyamaradvány a múzeumba került, a fémgombok elvesztek. 1911. június 8-án az újratemetési ünnepségek alkalmával a meghívottak között volt Szilágyi Sándor családi orvos, Hints Elek és Bolyai János fia, Dénes (1837-1913), akkor 72 éves nyugalmazott törvényszéki irodatiszt. Ezzel egyidejûleg egy Bolyai- emléktárgyakból összeállított alkalmi kiállítást is szerveztek. Akkor készítettek Dénesrôl fényképfelvételt különbözô helyzetekbôl és hangját gramofonhengeren is megörökítették, azzal a céllal, hogy az utólagos János-rekonstrukcióhoz tudományos jellegû kiindulópontokat szolgáltassanak (a koponya tudományos vizsgálata, a frenológia, akkor éppen fellendülôben volt). A már említett folyóirat rövidített változatban közli a hangfelvétel szövegét is. A hitelesnek tekinthetô visszaemlékezés alapján, Bolyai János arcáról annyit tudni, hogy Déneshez nagyon hasonlított, "tökéletes mása volt az itt bemutatott arcképeken látható Bolyai Dénes apjának, Bolyai Jánosnak" (Pásztortûz, 19/1930). A nem ellenôrizhetô adatok alapján eddig annyit tudtak, hogy "arcban Klapka generálishoz hasonlított, olyan kieresztett szakállas, bajuszos valaki lehetett"(Pásztortûz, ua.). Bolyai Dénes nemcsak arcban, hanem jellemében is hasonlított apjához, sértôdékeny, harcias volt és nem vetette meg a szép nem bájait sem. Háromszor is házasodott, és négy gyermeket (két fiút, két leányt) nemzett, a legutolsót kb. 70 (!) éves korában. Szellemi képességei átlagosak voltak, ami többek között azzal is magyarázható, hogy nevelésére nem fektettek annyi hangsúlyt, mint apjáéra vagy nagyapjáéra. A genealógiai kutatások (Dr. Hints Elek: Átöröklés a Bolyaiaknál, Bp., 1940) kimutatták, hogy a további utódok testi-szellemi hanyatlása fokozódott. Az egyik felnôttkort megért Bolyai-utód pl. ismert vásárhelyi pincér volt a 20-as években a Maros vendéglôben.
Az 1911-ben készült alkalmi kiállítás anyagáról készült leltárjegyzôkönyv hiányában ma még/már nem lehet teljességgel tudni, mit is tartalmazott a 20. század elején az az alkalmi Bolyai-múzeum, illetve milyen tárgyakat tulajdonítottak akkor a két Bolyainak, és az említett gramofonhengernek is nyoma veszett, amelyre Dénes hangját felvették. A kollégiumi levéltárban (Országos Levéltár, Maros Megye) ilyen jegyzôkönyvet nem ôriznek, legalábbis az 1902-ig készült okmánylajstromok erre engednek következtetni. Lehetséges, hogy a Hints Elek utódainak magánlevéltárában várja, hogy rátaláljanak.
"Felkértek, válogassak egy Látó- számra valót az erdélyi magyar irodalomról szóló kritikákból, amelyek az Élet és Irodalomban jelentek meg. Elkezdtem gyûjteni az anyagot, nem tudtam elôre, hogyan fog alakulni a dolog. Mióta az ÉS könyvkritika-rovatát szerkesztem (1996. november), nem gondolkoztam el azon, hány kritika szólhat az erdélyi magyar irodalomról, tételesen mirôl, és hogy ezek a kritikák együtt jelentenek-e valamit. Mint ahogy azt sem szoktam kicentizni, arányosan hány recenzió legyen történelmi, filozófiai vagy képzômûvészeti kötetekrôl, a német, az olasz vagy a vajdasági magyar irodalomról. Mikor az ÉS szerkesztôsége múlt év ôszén Marosvásárhelyen járt, az esten valaki a közönségbôl megkérdezte, helyet kap-e az erdélyi irodalom a lapban. Erre csak azt válaszolhattuk: természetesen igen (nézze csak meg az újságot). Helye a szépirodalmi meg a kritikai rovatokban egyaránt olyan magától értetôdô, hogy külön erre nem is szoktunk gondolni. (Károlyi Csaba) * Félszáznál több kritika, recenzió olvasható a folyóirat áprilisi számában. Azért jó ez, mert az anyaországi irodalmi folyóiratok jobbára csak olyankor jutnak el az erdélyi olvasókhoz, amikor a találkozókon ingyenpéldányokat lehet elragadni. Én magam az ÉS-t hosszú idôn át egy csíkszeredai kft. segítségével olvashattam, két-háromhetes késéssel. Kénytelen voltam lemondani. * Kik írnak mégis a romániai magyar irodalomról? Puszta felsorolásuk elvinné a rovat terét. A magyarországiak vagy immáron ott élôk közül Reményi József Tamás, Márton László, Bodor Béla, Károlyi Csaba, Csiki László, Poszler György, Borbély Szilárd, Kálmán C. György, Kulcsár-Szabó Zoltán, Bán Zoltán András, Kukorelly Endre és még sokan, jelentôs kortárs szerzôk, többségük maga is költô, prózaíró, más részük kitûnô kritikus, irodalomtudós, - történész. Az itthoniak közül ismerôsen cseng Szilágyi Júlia, Láng Zsolt, Demény Péter, Visky András, Kántor Lajos, Selyem Zsuzsa neve. * Néhány passzus a méltatásokból: Tamási Áron publicisztikája, ahogy én látom, sokkal kevésbé érdekes szépírói munkáinál. (Bodor Béla) * Botrányos, tehát korszerû, így ajánlotta magát Székely János az olvasónak. Rögeszmésen és konzekvensen vállalt ellentmondásai, amelyeket mások, máshol talán már megnyugtatóan megoldottak, csökönyösen fel-feltett kérdései, amelyek talán ma már nem kérdések, botrányosan korszerûvé tehetik drámáit is. (Láng Zsolt) * Teleki Sámuel élete (fôleg, ha leszámítjuk a gyermekkori sanyarúságokat és a fiatalkori peregrinációt), kortársaihoz képest nem tûnik ki fordulatosságával. Mégis, ahogyan haladunk elôre Deé Nagy Anikó monográfiájában, újra meg újra elámulhatunk a benne felvillantott, olykor felidézett életanyag változatosságán és gazdagságán, valamint azon, hogy kétszáz évvel ezelôtt mennyire teljes egészet alkotott még mindez. (Márton László) * A tizenegy kötetnyi, s kötetbe még nem gyûjtött, gyakorlatilag változatlan poétikát követô verstermés, úgy tûnik (egyelôre legalábbis), nem osztható korszakokra, inkább tematikus tömbök különíthetôk el benne. A versekben megformált költôszerep tekintetében sem nagyon lehet változást regisztrálni, a kötetek sora inkább a különbözô kultúrtörténeti korszakokra jellemzô nyelvi magatartásminták, író- és mûvészszerepek katalógusa a latin auktoroktól kezdve a középkori szkriptoron és a zsenin át a nyelv alázatos végrehajtójáig. Zseni- témában ez a kötet például egy rokokó nyelven beszélô Mozartot teremt meg, aki széljegyzeteket fûz a dilettáns da Ponte librettójához a Don Giovanni komponálása közben. (Gács Anna) * Az erdélyiség nyelvjárás, mely hajlamos arra, hogy önálló mûvészi formaelvvé növessze magát. A legnagyobbak, mint Bodor is, természetesen elkerülik ennek az alapvetôen ideologikus mûvészi érzületnek a buktatóit. Nem biztos, hogy Bartis Attila is közéjük tartozik. (Bán Zoltán András) * Molnár Vilmos Az olvasó fizetésérôl címû novelláskötetébôl nyilván kiderül, hogy a szerzô a Székelyföldrôl való. Rezignált humor, vadszelíd tréfálkozás, abszurd Kelet. Dôl kifelé Románia. Hogy ugyebár "mik vannak". Független attól, érdekel vagy nem, mi megy ott manapság, simán félreteszem. Föl se veszem, hanem kiutazok és megnézem. Egy könyvet szépen becsukni, ezzel esélyt adni valami másnak a Nap alatt, ebben van valami teremtésszerûség. Le is rakom, ha bírom, csak nem bírom, mert édes Erdély ide vagy oda, Molnár novellái eléggé pokolian szórakoztatnak. Kukorelly Endre) * LÁTÓ, 2002 április
Az Öreg Hölgynek is becézett párizsi acéltorony hírneves szülôatyja 1832-ben, Dijonban született. Húsz évvel késôbb kezdte el és 1855-ig végezte tanulmányait az Ecole centrale des arts et manufactures-ben. 1865-ben Lavallois-Perretben (Párizs közelében) nagy gépgyárat alapított, mely ismertté tette nevét.
Olvasóinknak beszámoltunk a világhírû mérnök több munkájáról s így arról is, hogy milyen szerepe volt olyan magyarországi beruházásokban, mint a budapesti Margit-híd, a szegedi közúti Tisza-híd és a budapesti Nyugati pályaudvar "új" fogadócsarnokának tervezése, fölépítése.
Ez alkalommal viszont Eiffel élettörténetének egy olyan részletére térünk ki, amely kevésbé ismert, és ezen nincs mit csodálkozni. Az Új idôk lexikona például mindössze annyit említ, hogy Alexandre Gustave Eiffel részt vett a Panama-csatorna építésében, ahol a vízmerítéssel kapcsolatos munkálatokat végezte, meg hogy a hírhedt botrányba is belesodródott, azonban a vádak alól magát utóbb tisztázta.
Emennél többet tudunk meg a Révai testvérek irodalmi intézet részvénytársaság 1912. évi nagy lexikonának a szekszárdi Babits kiadó jóvoltából 1997-ben megjelentetett hasonmásából. Eszerint a Panama-csatorna társulat egyre növekvô pénzügyi zavarai az Eiffel gyárra is visszahatottak. Az 1892 végén kitört és a francia képviselôház viharos tárgyalásai kapcsán közismertté vált Panama-botrány miatt A. G. Eiffel a Panama társulat több választmányi tagjával együtt az esküdtszék elé került. A közvádló azzal gyanúsította ôt, hogy 33 millió frankot kapott a Panama társulattól. Egy Flory nevezetû szakértô ezen felül azt állította, hogy a társulatnak szolgáltatott vasáru hasznavehetetlen volt. E vádak alapján az esküdtek Eiffelt kétévi szabadságvesztésre és 20.000 frank kártérítésre ítélték. Eiffel állítólag belenyugodott a sorsába, de végül is a fogházbüntetését a semmítôszék elévülés címen feloldotta.
Amit ezzel összefüggésben érdemes megemlíteni: Eiffel nem véletlenül került kapcsolatba ezzel a nagy vállalkozással. A Panama-csatorna építését ugyanis egy honfitársa kezdeményezte. Lesseps Ferdinand egyiptomi francia konzul 1846-ban Párizsban megalapította azt a társaságot, amely tanulmányozni volt hivatott Napóleon korábbi ötletét, a Szuezi-csatorna megépítését. Lesseps, hogy idejét kizárólag ennek szentelhesse, visszalépett a diplomáciai pályáról és 1854-ben meg is kapta az engedélyt a Szuezi-csatorna megépítésére. Késôbb, az ott elért sikereken felbuzdulva létrehozta a Panama társaságot, amely a 74 kilométernyire tervezett vízi út kiépítését 1881-ben kezdte el. Az elôre nem látott mûszaki nehézségek, a gyilkos éghajlat és a munkaerôhiány azonban a költségek olyan arányú emelkedéséhez vezettek, amely 8 év múltán a társaság összeomlását eredményezte.
Amint A közlekedés története címû könyvbôl megtudhatjuk (Wodianer F. és fiai mûintézete, Budapest, 1910), több financiáris kísérletezés és kudarc után a Panama-csatorna tervének megvalósítását az Egyesült Államok kormánya vette a kezébe. Az USA a francia Panama társaságnak jogai átruházásáért 40 millió dollárt, Panama államnak pedig a csatorna építéséhez és üzemeltetéséhez tartozó terület "örök idôkre" való átengedéséért 10 millió dollárt fizetett. Ezt követôen egy amerikai és "idegen" szakemberekbôl álló bizottságot alakítottak, hogy véleményezze az építkezési tervet. A meghívott 13 szaktekintély közül 8 a nívócsatorna mellett döntött, míg a többiek a zsilipcsatorna építését támogatták. Az Egyesült Államok parlamentje saját szakembereinek nézôpontjával azonosult, mert az eszerint való kivitelezés rövidebb idôt igényelt és kevesebb költséggel járt (7-9 év, 134 millió dollár). Legalábbis akkor így hitték. De a gyakorlat rácáfolt a kezdeti számításokra, hiszen a munka végül is 280 millió frankot és 380 millió dollárt emésztett fel. Csupán az idôkeretbe sikerült beilleszkedni, tudniillik 1914 nyarán megindult a csatornán a hajóforgalom. S ez óriási nyereség volt az egész világ számára. Példaként a New York és San Francisco közötti tengeri út 13.714 mérföldrôl 5.293