Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Az országos modellnek megfelelôen, a kormánypárt és az RMDSZ megyei szervezetei között megkötött együttmûködési protokollum egyik pontja tételesen szól arról, hogy a 2002-2003-as tanévtôl a Bolyai Farkas líceum magyar tannyelvû, a Papiu Ilarian pedig román tannyelvû oktatási intézménnyé válik. A legkézenfekvôbb megoldásnak azt találták, hogy a Bolyaiban levô 12 román osztály a Papiuba, illetve az Unireába megy át, az elôbbibôl öt, utóbbiból pedig négy magyar osztály pedig a Bolyaiban tanul majd szeptembertôl. Ezt a határozatot Ovidiu Natea, az SZDP elsô megyei alelnöke tegnapelôtt sajtótájékoztatón jelentette be, ahol a sajtó egy részének "aggodalmait" egyebek között azzal próbálta eloszlatni, hogy "éppen ideje volt megtenni, hiszen Kolozsváron évek óta három magyar iskola mûködik, de van magyar iskola Szatmáron és másutt is".

A román diákok tiltakozása

Tegnap reggel kilenc órakor, a szünetben, mintegy 100 bolyais román tanuló zászlót lobogtatva tüntetett a Bolyai Farkas középiskola udvarán. Egyebek között azt skandálták, hogy "Mi innen nem megyünk el!" (Noi de aici nu plecam!) Ezt megelôzôen, már fél nyolckor háromszínû karszalaggal jöttek az iskolába, két román nemzetiségû tanár pedig megtagadta, hogy bemenjen az órára, tudtuk meg Horváth Gabriella aligazgatótól.

A továbbiakban elmondta, hogy a megmozdulás hírére Stefan Somesan fôtanfelügyelô érkezett az iskolába, ahol a diákok képviselôivel és az igazgatóval tárgyalt. A fôtanfelügyelô elmondta, hogy nem a tanfelügyelôség határozott az iskola sorsáról, politikai döntés volt, neki csak annyi a szerepe, hogy végrehajtsa, amikor "törvényessé" válik. Azonnali megoldásként úgy látták jónak, hogy a Bolyaiban levô 12 román osztályt áthelyezzék a Papiuba, illetve az Unirea középiskolába, az ottani magyar osztályok pedig a Bolyaiban folytatják tanulmányaikat.

Bálint István: A dolog nem a gyerekektôl indult!

A tárgyalásokat követôen Bálint István, a Bolyai Farkas líceum igazgatója és Stefan Somesan fôtanfelügyelô válaszolt az újságírók kérdéseire. A fôtanfelügyelô tájékoztatott az érintett osztályok képviselôivel folytatott beszélgetésrôl, amely során kiderült, hogy a román tagozat diákjai határozottan maradni akarnak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a tiltakozásuk nem szól a magyar szekción tanuló kollegáik ellen, ôk csak annyit akarnak, hogy továbbra is a Bolyaiban folytassák tanulmányaikat.

A fôtanfelügyelô azt próbálta magyarázgatni, hogy ô a tanügy-minisztérium helyi képviselôjeként azt kell végrehajtsa, amit a minisztérium határoz. A politikai egyezmény elôírásairól, a végrehajtó hatalom dönt, mert ugye köztudott, hogy a líceumi oktatás metodológiájának megállapítása a szaktárca hatáskörébe tartozik, semmiképpen sem a tanfelügyelôség kompetenciája.

A román sajtó azt feszegette tendenciózusan, mit kellene tenni, nehogy oda jussunk, mint '90 márciusában. Bálint István kijelentette, hogy erre nem kerülhet sor. Tárgyaltak a prefektussal, a fôtanfelügyelôvel, a kormányt is értesítik. Véleménye szerint a dolog nem a gyerekektôl indult.

Somesan mossa kezeit

Arra a kérdésre, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem akarnak elmenni, Somesan kitérô választ adott: hogy a protokollum írja elô, hogy a jövô héten folytatják a tárgyalásokat a maradni vágyókkal, a következô napokban igyekeznek majd meggyôzni ôket, de mindenképp felsôbb utasításra vár. Mint mondta, azt javasolta a román diákoknak, hogy a következô három napban üljenek le, gondolják meg a dolgot, fogalmazzanak meg egy tiltakozást, s juttassák el a megfelelô szervekhez, s utána azok döntsenek majd.

Kérte, ne provokálják, mert nem engedheti meg magának a személyes vélemény luxusát, ô kizárólag azt mondja, teszi, amit a minisztérium parancsol. A protokollumot illetôen is mosta kezeit, mondván, hogy azt a két párt képviselôi közösen fogalmazták meg hónapok alatt, ô maga egyetlen alkalommal vett részt a tárgyaláson, akkor sem volt szavazati joga... az aláírása sem jelenik meg a dokumentumon.

Felvetôdött az is, hogy a Papiuból sem akarnak elmenni a magyar diákok, és egyes román sajtós kollégák - kivetkôzve szerepükbôl - kitartóan azt akarták szuggerálni, hogy mindaz, ami tegnap történt, ama véres márciusra emlékeztet, s azonnali konkrét megoldást követeltek az illetékesektôl. Somesan szerint azonnal át kell költözzenek a diákok a fentebb említett líceumokba. Hangsúlyozta, mind a Papiu, mind az Unirea minôségi szempontból egy szinten áll a Bolyaival, így nem lehet okként felhozni, hogy esetleg gyengébb iskolába kerülnek a gyerekek.

A Népújság kérdésére, hogy hány tanulót érint a dolog, Somesan elmondta, hogy összesen 823 tanulóról van szó. arra, hogy a tanulóknak van-e döntéshozó jogosítványa, kijelentette: ilyen nincs, a gyerekek érzelmileg reagáltak a döntésre, s a véleménynyilvánításhoz joguk van még az óvodásoknak is.

A Népújság azt is megkérdezte, hogyan kommentálja a sajtónak a helyzet kialakulásában játszott szerepét?

St. Somesan: Ön nagyon jól tudja, hogy kapcsolatom a sajtóval normális. Nem kívánom kommentálni a sajtó hozzáállását, a sajtó szabad, joga van a véleményéhez. Az olvasók választják ki azt az újságot, amelyik nekik tetszik.

Markó Béla:

Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: az oktatásügyi miniszter beleegyezett abba, hogy a jelenleg román és magyar tannyelvû osztályoknak otthont adó marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskola kizárólag magyar tannyelvû oktatási intézménnyé váljon. Hozzátette: az iskolai év zavartalanságának biztosítása érdekében az osztályok átköltöztetése a nyári szünidô alatt zajlik majd.

"Rossz úton járnak, akik hagyják magukat manipulálni", mondta Markó a diákok tiltakozása kapcsán. Hozzátette, hogy magyar középiskolák mûködnek egyéb városokban is (Arad, Nagybánya, Zilah, Temesvár, Kolozsvár), amelyekben a magyar közösség nem olyan nagy, mint Marosvásárhelyen.

jutott el tegnap szerkesztôségünkbe. Ebben a Prima tévés és egyéb újságírók a "Bolyai-ügy" kapcsán azt sérelmezik, hogy a líceum vezetôsége megsértette a tanulók szólásszabadságát, valamint az állampolgárok tájékoztatásának jogát. Azért is különös az ilyenszerû, mímelt önérzetességtôl feszítô tiltakozás, az effajta "mûbalhé" melletti szolidaritással megtoldva, mert a sajtót is a "spontán" hecckampány szolgálatába állítja. Még furcsább, hogy ezt fiatal, energikusnak látszó újságírók mûvelik, akiktôl mondhatni "spontán" elvárás lehetne az elôítélet-mentes nyitottság, tolerancia, s a racionalitásról sem feledkezhetünk meg. A tiltakozás "hiteléhez" mellékeljük elsô oldali felvételünket és két fotót a "Bolyai- ügyben" tartott sajtótájékoztató résztvevôirôl. Errôl tényleg tájékoztatni kell a közvéleményt. Akárcsak arról, hogy a MEDIAFAX hírügynökség délutáni hírébôl már egyenesen az derül ki, hogy a román diák zászlólengetésére a magyar diákok piros-fehér-zöld lobogót tûztek az ablakba. Lásd objektív tájékoztatás!

Romániának az idén be kell bizonyítania, hogy stabil demokratikus rendszere és mûködôképes piacgazdasága van, mivel geostratégiai érvei nem elégségesek a NATO-hoz való csatlakozáshoz, jelentette ki szerdán Adrian Nastase kormányfô, aki a Parlamentben bemutatta a kormány észak-atlanti csatlakozási politikájáról szóló nyilatkozatot - közli a Mediafax.

A miniszterelnök rámutatott: geopolitikai szempontból Románia katonai kockázatoknak kitett térségben fekszik, tekintettel a Balkánon fennálló biztonsági és stabilitási problémákra. Egy stabil belsô légkör, amelyet az etnikumközi tolerancia, a társadalmi párbeszéd, a gazdasági fejlôdés jellemez, fontos érvet jelent Románia számára az euro-atlanti integráció során.

Nastase kijelentette, Romániának az idén konkrét lépéseket kell tennie a katonai és a gazdasági ágazat átszervezésére, a korrupció és az emberkereskedelem megelôzésére, a titkos információk védelme érdekében, valamint a gyerekek és a nemzeti kisebbségek jogainak védelme érdekében.

A 2002-2005 idôszakban a kormány a GDP 2,38 százalékát biztosítja évente a honvédelmi költségvetésnek, csökkenti a haderô létszámát, javítja a parancsnoki és elenôrzô rendszert és létrehoz egy, a NATO- standardokkal kompatibilis katonai kommunikációs rendszert.

Románia javítani kívánja a légi és vízi-szállítás kapacitását, hogy válsághelyzetekben a helyszínre szállíthassa csapatait, tervezi a katonai életpálya útmutatójának kidolgozását, az új biztonsági elôírásokhoz kívánja igazítani védelmi terveit, tervezi a Nemzeti Védelmi Egyetem létrehozását és mintegy ezer katonával kíván részt venni a nemzetközi békefenntartó mûveletekben.

Noha a haderô háborús létszáma 1989- tôl 850 ezerrôl 230 ezerre, békeidôbeli létszáma pedig 319 ezerrôl 140 ezerre csökkent, az SFOR vagy a KFOR keretében békefenntartó akciókban részt vevô román katonák száma 335-re emelkedett.

Adrian Nastase javasolta, hogy a nyilatkozat vitája során a honatyák fogadjanak el egy dokumentumot, amelyben a 19 NATO- tagállam parlamentjének támogatását kérik.

Markó Béla szenátor, az RMDSZ elnöke a Parlament plénuma elôtt szerdán kijelentette, hogy a szövetség egyetért a NATO-hoz való csatlakozásról szóló nyilatkozat szövegével és támogatni fogja az abból következô lépéseket.

Markó "hamisnak" nevezte azt a vélekedést, miszerint ha a Nyugatnak szüksége van Romániára, felveszi a katonai szövetségbe, amennyiben viszont nincs szüksége rá, fölöslegesek az erôfeszítések. Hozzátette: esélyek akkor vannak, ha a reformintézkedések alkalmazásra kerülnek. Az RMDSZ elnöke leszögezte, a NATO biztonságot ajánl és stabilitást kér tagállamaitól és hangsúlyozta, hogy a szövetség hozzájárult az ország politikai, gazdasági, társadalmi és etnikumközi stabilitásához.

"Az integráció egyszerû és valós logikája azt mutatja, hogy országunk észak-atlanti csatlakozása pillanatában a románok és a magyarok együtt lesznek, mint ahogyan akkor is együtt lesznek, ha Románia a NATO-n kívül lesz", fogalmazott Markó Béla.

A szövetségi elnök javasolta, hogy a tulajdonjog tekintetében szûnjenek meg "a nacionalista jellegû alaptalan ellenkezések", amelyek az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása során jelentkeznek. Markó elismerte, hogy a román kormány tett bizonyos lépéseket a szélsôségesség visszaszorítása érdekében.

Aktuális

Jobb lábbal indított Ovidiu Natea, a megye újonnan kinevezett prefektusa. Politikai alakulatának - melyben a megyei elsô alelnöki pozíciót is betölti - sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az ellenvélemények és a Bolyai román osztályainak diákjait a háttérbôl karszalagos tiltakozásra buzdító sötét erôk várható akcióinak dacára ôsztôl ismét magyar tannyelvûvé válik a közel fél évszázados múltú egykori református kollégium - mint ahogy az a kormánypárt és az RMDSZ megyei szervezeteinek együttmûködési szerzôdésében szerepel.

Ez a kiállás még akkor is méltányolandó, ha az 1990-es események kirobbantásának ürügyéül szolgáló iskolaügyben már korántsem azonos a helyzet. Ma már - legalábbis látszólag - érettebb a társadalom ahhoz, hogy egy ilyen döntés nyílt konfrontációhoz vezethetne.

Mondjuk, jobb lábbal indított Ovidiu Natea, de ez az elsô lépés valójában csak egyetlen a jogosan elvárt lépések sorában, hisz prefektusként ô a törvényesség legfôbb ôre a megyében, s mint ilyen, felelôs például a közigazgatási törvény kétnyelvûséget elôíró rendelkezéseinek betartására is felülvigyázni. Ezt az elvárást ugyan csak általánosságokban írja elô a korábban már említett protokollum, de a prefektusnak kutya kötelessége nem csupán betartani a törvényt, de feladata megbüntetni az alkalmazásától vonakodókat is.

Mindjárt az elején megvizsgálhatja például azt az ominózus dossziét, amely - Dorin Florea polgármester állítása szerint - a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es tagjainak aláírását tartalmazza, amelyben állítólag egyetértenek az
"egynyelvû- kétnyelvû" táblák kihelyezésével, azok színével, formájával és tartalmával, de amelyet a polgármester nem volt hajlandó megmutatni közelebbrôl a sajtó képviselôinek. Megnézheti, hogy miképpen felel meg a törvényes elôírásoknak a megyeszékhely határában néhány nap szünet után ismét kifüggesztett, a magyar és német megnevezést más színû alapon és kisebb betûkkel tartalmazó helységnévtábla, kérdôre vonhatja azokat a polgármestereket, mint például Marosludasét, akik a március elején lejárt alkalmazási határidô ellenére sem hajlandók a kétnyelvû feliratok kifüggesztésére, arra hivatkozván, hogy meg kell várniuk a minapi népszámlálás adatait - és sorolhatnánk.

Ovidiu Natea jobb lábbal indított, de van még mit tennie azért, hogy végre megyénkben is fontosabb legyen a törvény, mint valakinek a politikai vagy esetleg gazdasági hátországa. Hogy lesz ehhez eléggé kitartó politikai akarata, s túl tud-e lépni esetleges saját elôítéletein is, egyelôre kérdés. Ami ilyen tekintetben nagyon lehangoló, az közvetlen kormánybeli fônökének, Octavian Cozmânca közigazgatási miniszternek - tehát annak a kormányhivatalnoknak, aki a törvény betartásán ôrködô prefektusok mûködésének törvényességét hivatott felvigyázni - a tette, amellyel a törvényt szélesen megkerülve, a kétnyelvûség ellen a háttérben mindent elkövetô korábbi prefektust, Ioan Toganelt kinevezte a megyei tanács fôtitkári posztjára - politikust egy politikamentes állásba. Ennek a törvénytelenségnek a felülvizsgálata vajon kinek a feladata?

Holtági kilátástalanság

1997-ben írtunk elôször a Maros holtága melletti szivattyúházba költözött Onachi családról. Vasile és Mária, miután munkanélküliek lettek, ki szerettek volna telepedni Magyarországra. Eladták lakásukat, majd szerencsét próbáltak az anyaországban. Nem kaptak munkavállalási engedélyt, s ezután hazaköltöztek. Lakásuk nem maradt, s így a Vasile gyerekkori játszóhelyén levô szivattyúházba költöztek. Azóta is ott élnek hat gyerekükkel együtt.

Médiavihar utáni csend

1997-ben történetüket újságok, televíziócsatornák, rádióadók is aprólékosan bemutatták. Aztán segélyszervezetek hada is "meglepte" ôket, majd lassan elcsendesedett a vihar, s sorsukkal már senki nem törôdött. Közben a gyerekek felnôttek, s az apróbbak is felcseperedtek. Az évek során a füstös falakat kijavítgatták, lemázolták, s emeletes priccsekkel, egy szekrénnyel, s egy fôzôkályhával otthonosabbá tették a helyiséget. A szivattyúház mellett 1997-es látogatásunkkor és most is ruhák száradtak, egy kis földterületen veteményest létesítettek. Onachi Mária meséli, hogy több mint két éve nem járt hivatalos helyeken. Egyszer felment a polgármesteri hivatalba, ott azt mondták, hogy nem jár lakás nekik, s ezzel maradtak. A segélycsomagok is elapadtak, s élnek, ahogy tudnak, sorsukkal megbékélve. Bár zavarja ôket az, hogy egy mindössze 2 x 2 méteres helyiségben kell együtt éljen a szülô, a 3 és fél éves gyerek, a tini lány és a huszonéves nagylegény, összesen 8-an - magatehetetlenek a holtágbeli kilátástalanságban.

Mit tehet a társadalom?

Bár az Onachi család saját hibájából jutott ebbe a helyzetbe, mégis elképesztô, hogy a sorsukért nem hibás gyerekek ilyen körülmények között kell felnôjenek. Milyen jövôt biztosíthat számukra a nincstelenség? Ezekkel a kérdésekkel fordultunk hat év után ismét az illetékesekhez.

Bakó Attila, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal lakásügyi igazgatósága vezetôje elmondta, a 114-es lakástörvény alapján hozott 148-as helyi tanácsi határozat értelmében, ha 1989 után az érintetteknek volt már magánlakásuk és azt eladták, nem utalhatnak ki nekik államit. Ha a gyerekek számára nincsenek megfelelô létkörülmények, akkor a kiskorúak esetében a gyámhatósághoz kell fordulni.

Domby Károly, a gyerekjogvédô igazgatóság vezetôje szerint az Onachi-ügy rendezése nem tartozik a hatáskörükbe. A 215-ös törvény 89-es cikkelyének elsô bekezdése kimondja, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gyámhatósága köteles intézkedni bármilyen bejelentés nyomán, vagy hivatalból eljárást indítanak.

Az esetet ismertettük Gican Adinával is, a polgármesteri hivatal gyámhatósági osztálya vezetôjével, aki csak hírbôl hallott a Maros partján lakó Onachi családról. Érdeklôdésünkre azt ígérte, két szakfelügyelôt küld majd a helyszínre, hogy szociális ankétot készítsenek. Elôször azt vizsgálják, hogy milyen jövedelemforrása van a családnak. Ha nincs, akkor a minimális jövedelmet biztosító 416-os törvény alapján juttatásban részesülhetnek. Ami a kiskorú gyerekeket illeti, ezeket a szülôk beleegyezése nélkül még a gyámhatóság sem viheti el más környezetbe. A helyzetnek megfelelôen javasolhatják, hogy a gyerekeket meghatározott idôre állami intézetbe helyezzék, azonban az is kérdéses, meddig tarthat ez az ideiglenesség, hiszen a család helyzete jogilag valóban zsákutcába jutott.

Az állami intézmények - a törvények értelmében - csak ennyit kínálhatnak, ám természetes, hogy civil szervezetek és alapítványok is felvállalhatják az Onachi vagy a hasonló helyzetben levô családok támogatását.

Legalább nyolc embert ölt meg és csaknem húszat megsebesített egy öngyilkos merénylô, aki Haifától délre szerdán egy autóbuszt robbantott fel.

Egyes - kórházi forrásokból származó - jelentések változatlanul kitartanak a legkevesebb tíz áldozat mellett.

Izrael Jasszer Arafat palesztin elnököt tette felelôssé az újabb merényletért. Az izraeli minisztertanács elnökségének egyik magas beosztású tisztségviselôje Jeruzsálemben kijelentette az AFP hírügynökségnek :az újabb terrorcselekményért Jasszer Arafatot terheli a felelôsség. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a palesztin vezetô nem tesz semmit a terrorizmus felszámolásáért, sôt inkább még bátorítja is azt". A magas állású izraeli tisztségviselô tragikus hibának tartaná, ha Colin Powell amerikai külügyminiszter a terveinek megfelelôen találkozna Jasszer Arafat palesztin elnökkel.

Ciszjordániában az izraeli hadsereg által támadott palesztin városokban változatlan hevességgel folytatódtak az összecsapások. Az izraeli katonák szerda délelôtt csaknem teljesen ellenôrzésük alá vonták a dzseníni palesztin menekülttábort.

A libanoni székhelyû, Irán-barát síita Hezbollah szélsôséges fegyveres csoport tagjai szerdán izraeli állásokat lôttek a Golán- fennsíkon és az izraeli-libanoni-szíriai határ találkozásánál lévô Sebaa- tanyáknál. Az izraeli légierô gépei rakétákkal azonnal válaszcsapást mértek a támadókra, akik négy Grad (Jégesô) rakétát és mintegy húsz más "katyusalövedéket" lôttek ki az 1967. óta izraeli megszállás alatt lévô Sebaa-tanyákra.

Az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország szerdán felszólította Izraelt: haladéktalanul vonuljon ki a megszállt palesztin városokból, és léptesse életbe az ENSZ-nek a tûzszünetrôl szóló határozatát. A határozat, amelyet Kofi Annan ENSZ-fôtitkár ismertetett Madridban, felszólítja Jasszer Arafatot, "a palesztin nép legitim, megválasztott elnökét", hogy tegyen meg mindent "az erkölcstelen terroristatámadások megállítására". Követeli egyben Izraeltôl, hogy tartsa tiszteletben a polgári lakosság védelmére vonatkozó nemzetközi normákat.

A bukaresti arab diplomáciai képviseletek vezetôi arra kérik a román hatóságokat és a sajtót, hogy a helyes álláspontra törekedjenek a palesztin területeken uralkodó jelenlegi helyzet kapcsán, hangzott el a Bukarestben akkreditált arab diplomaták sajtótájékoztatóján.

A Jeruzsálem Kulturális Központ, a romániai palesztin közösség mûvelôdési egyesülete által rendezett sajtótájékoztatón jelen volt Palesztina, Irak, Szíria, Jordánia, Marokkó, Algéria, Líbia és Szudán romániai nagykövete.

A sajtókonferencia elején kisebb incidens történt, amikor Sandra Simovici, Izrael nagykövetségének kulturális tanácsadója részt kívánt venni a tájékoztatón, a rendezôk azonban meghívó hiányában megtagadták ezt.

Saad H. Mazid iraki nagykövet hangsúlyozta: minden arabnak kötelessége nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is támogatni a palesztin Intifádát. A nagykövet reményét fejezte ki az iránt, hogy más arab államok is követik országa példáját és a kôolajt fegyverként használják az erôszak megfékezésére. Irak hétfôn beszüntette a kôolajkivitelt.

Fouad al-Bittar palesztin nagykövet kijelentette: a sajtókonferencia megrendezését közösen kezdeményezte a Romániában akkreditált 12 arab nagykövet. Hozzátette, hogy "az arab államok baráti országnak tekintik" Romániát.

(MTI-Panoráma) A rendszerint tartózkodóan viselkedô Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden késô este Weimarban szokatlan talkshow keretében emlékezett vissza a nyolcvanas években KGB-ügynökként Drezdában eltöltött idôkre.

Az egyórás interjú során - amelyen Gerhard Schröder német kancellár is jelen volt - Putyin elmondta, amikor szeptemberben Drezdában járt, a kancellár segített neki abban, hogy feltûnés nélkül találkozhasson egy régi baráttal, aki kapcsolatban állott az egykori kelet-német kémhálózattal, a Stasival.

"Megmondtam Gerhardnak, hogy amikor feleségemmel együtt Drezdában leszünk, szeretnénk ott valakivel találkozni... egy hajdani Stasi-ügynök családjának hölgy tagjával... Gerhard válasza nagyon tetszett nekem. Azt mondta ugyanis, hogy nem jelent neki problémát, személyes ügynek tekinti a találkozót, és örülne, ha a barátunk megjelenne azon. Meg is hívta ebédre a hölgyet és hajókázásra az Elbán. Jelentéktelen részletnek tûnhet, de én jó jelnek tekintettem" - mondta Putyin az élôben közvetített talkshow-ban, amely éjfélkor ért véget.

A szeptemberi látogatás idején - mutatott rá a Reuters jelentése - mind a Kreml, mind pedig hivatalos német személyiségek cáfolták, hogy Putyin találkozott volna bárkivel is, aki egykor a kelet-német kémszolgálattal, a Stasival kapcsolatban állott, amelynek tagjaira a mai német társadalomban megvetéssel tekintenek.

Putyin azért mesélte el a történetet, hogy érzékeltesse vele Schröderhez fûzôdô jó kapcsolatait. Az orosz elnök 1984 és 1990 között kémtevékenységet folytatott Drezdában. Az interjú során elôbb tréfálkozva mesélte, hogy munkája tele volt James Bond- regényekbe illô kalandokkal, késôbb azonban komolyra fordította a szót.

"Ôszintén szólva, az egész csak rutinmunka volt. Információkkal volt dolgom" - mondta anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

A weimari Nemzeti Színház fogadótermében Putyin elmondta, miként fejlesztgette "sörérzékét" a Németországban eltöltött évei alatt, és hogy lányai anyanyelvi szinten beszélnek németül.

Amikor megkérdezték, miként lehetséges, hogy ilyen pozitív módon viszonyul Németországhoz, jóllehet szülei sokat szenvedtek a második világháború alatt - apja katona volt, anyja pedig átélte a leningrádi ostromot -, Putyin felidézett hajdani orosz gyôzelmeket.

"Az oroszok nem gyûlölik a németeket. Nem tudom, hogy a németeknek tetszeni fog-e amit most mondok, de Oroszország még soha nem vesztett háborút Németországgal szemben... Nem él bennünk olyan érzés, hogy sebet kaptunk volna" - jelentette ki.

A talkshow során Putyin oroszul beszélt, de Schröder dicsérte az orosz elnök némettudását.

"Nagyon szoros a kapcsolata a német nyelvvel és Németországgal. Sok viccet tud németül" - mondta róla a német kancellár.

A talkshow elôtt Putyin arról is tanúbizonyságot tett, hogy elismeréssel adózik a német konyhának: egy közeli étteremben Schröderrel együtt véres hurkát, malacpecsenyét és sült almát evett.

Halmozottan sérült gyermekek számára épített nappali foglalkoztatási központot a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány. Mint többször beszámoltunk róla, a Tudor negyedbeli nappali központ célja elôsegíteni a 3-16 év közötti szellemi és/vagy fizikai sérült gyermekek és fiatalok fejlôdését. Elôreláthatólag a 36 sérült befogadására alkalmas központot májusban nyitják meg. Az elôkészületekrôl Tóth Évával, a Kitartás központ vezetôjével beszélgettünk.

- A szakfelügyelôség adatai szerint közel kétszáz olyan sérült gyerek van Marosvásárhelyen, aki igénybe vehetné a központban biztosított nevelést, foglalkozást. Ennek ellenére az elmúlt héten közzétett felhívásunkra, amelyben megkértük a gyerekek szüleit, hogy jöjjenek el egy megbeszélésre, csupán egy tucat érdekelt jelentkezett. Hangsúlyozom, hogy a központban délelôtt és délután a gyerekekkel szakemberek foglalkoznak majd, ezáltal megkönnyítve a szülôk helyzetét. Az alapítvány a gyermekjogvédelmi igazgatósággal közösen Phare-pályázaton megnyerte a mûködéshez szükséges pénzösszeget, így a szülôknek nem kell hozzájárulniuk a költségekhez. Mi megoldjuk a gyermekek szállítását, reggelit és ebédet biztosítunk nekik, ugyanakkor szakembereink korszerû módszerekkel elôsegítik fejlôdésüket. Ez idô alatt a szülôk munkát vállalhatnak, elintézhetik folyó ügyeiket. Az elkövetkezô napokban tájékoztató leveleket fogunk küldeni a felügyelôség nyilvántartásában szereplô szülôknek, amelyben bemutatjuk a központot, ismertetjük terveinket - mondta Tóth Éva.

Az indulási nehézségekrôl beszélve a központ vezetôje azt is elmondta, hogy kissé hosszadalmas folyamat a berendezés beszerzése. A Phare-pályázaton nyert pénzösszeg felhasználását szigorú elôírások szabályozzák. Minden tárgy megvásárlására versenytárgyalást kell kiírni, amelyen legalább három ajánlattevô kell hogy részt vegyen. Azonkívül a részvételhez egy vaskos iratcsomót kell összeállítani. A bonyolult folyamat miatt kevés kereskedô, vállalkozó jelentkezett, azzal indokolva a távolmaradást, hogy néhány szék, asztal, szekrény értékesítése érdekében nem éri meg annyit készülôdni. A személyzetet alkalmazták, s amennyiben lehetséges, május közepén, legkésôbb május végén megnyitják a központot. Az érdekeltek Tóth Évától kaphatnak bôvebb felvilágosítást a 255-385-ös, 257-542-es telefonszámon.

A maga nemében újdonságnak számít, hogy elôször nyílik meg olyan kiállítás, amelynek a szervezésében a Proexpo és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal mellett a prefektúra is részt vett. Az Ifjúsági Ház elôcsarnokában és az elôtte levô téren megrendezett kiállításon építkezési alapanyagokat és belsôépítészeti kellékeket, valamint lakásdíszítési alapanyagokat láthat az odalátogató. Amint a megnyitón is elhangzott, az építkezés egyike azon területeknek, ahol az elmúlt 12 évben rendkívüli fejlôdésnek lehettünk tanúi, és amelyben az ilyen rendezvények kiváló alkalmat teremtenek, hogy az érdeklôdôk megismerhessék az legújabb termékeket.

A szervezôk érdeme, hogy a piacvezetô nagy cégek mellett sikerült kisebb, kevésbé ismert cégeket is odacsábítani, és a bemutatkozó vállalkozások közt olyanokat is találunk, amelyek a saját termékeik megismertetésének ezt a módját eddig nem próbálták. A kiállítás április 13-áig tart nyitva.

1,5 millió dolláros befektetéssel újítják fel a nagy többségben magántulajdonban levô marosvásárhelyi Grand szállodát. A szóban forgó szállodát, a hozzá tartozó éttermet, s a valamikori Bingo termet pár hónapja bezárták, ám egyelôre nem fogtak neki a korszerûsítési munkálatoknak. A tervekrôl Kis Zoltán, a szálloda ügykezelôje tájékoztatott.

- A marosvásárhelyi Grand szálloda közel 30 éve mûködik, így igencsak idôszerû felújítása. Elsôsorban a turisztikai szolgáltatások színvonalát szeretnénk emelni. Biztosítani szeretnénk a kényelmet, biztonságot, a pontos és minôségi kiszolgálást. Azt akarjuk, hogy a Grand szálloda négycsillagos legyen. Marosvásárhelyen csupán pár panzió biztosít négycsillagos minôséget, így szükség van egy nagyobb befogadóképességû szállodára is. Az elôzetes felméréseinkbôl kiderült, hogy szükség van egy nagy konferenciateremre, korszerû konyhára, étteremre. Terveink szerint alapos átalakítást végzünk. Kicseréljük a fûtôberendezést, a vízcsöveket, lifteket, megnöveljük a szobákat, 300 férôhelyes konferenciatermet készítünk, átalakítjuk az éttermet, a konyhát, az elôteret, fogadóirodát is. A liftekbe, szobákba mágneses kártyával lehet majd belépni. A kisebb munkálatokat saját alkalmazottainkkal végeztettük el, a komolyabb feladatok elvégzése érdekében most folytatunk tárgyalásokat. Tervek szerint ôsz végére, de a téli hónapokig mindenképpen befejezzük a szálloda átalakítását - tájékoztatott Kis Zoltán, aki az árak alakulásáról azt nyilatkozta, hogy árpolitikájuk rugalmas lesz, megpróbálnak elfogadható díjakat szabni. Hangsúlyozta, hogy szeretnék kiszolgálni mind a nagy igényû vendégeket, mind az üzleti úton levô kereskedôket, szakembereket. Kérdésünkre a Grand szálloda adminsztrátora azt is elmondta, hogy a kiszolgáló személyzet nagy része jelenleg munkanélküli, számukra azonban lehetôséget teremtenek, hogy a nyitáskor újra elfoglalhassák állásaikat. - Versenyvizsgát szervezünk, s ha megállják helyüket, ismét alkalmazzuk ôket - mondta Kis Zoltán.

Anyanyelvünk

Már Kölcseynek feltûnt, hogy a hosszú szavak akadályozzák a kifejezés rövidségét és energiáját. Páriz Pápai híres szótáríró (igazi nevén: pápai Páriz Ferenc) kockáztatja meg elôször a csend szót a csendesség helyett. Zrínyi Miklósban volt meg a bátorság, hogy a fenyôfát fenyôre rövidítse. Kisfaludy Sándor csinált parancsot a parancsolatból. Gvadányi merészkedett éket faragni az ékesbôl. Gyöngyösi teremtette meg a csinos csín szócskát, nem nagy "sikerüléssel".

Kölcseynek még érvelnie kellett (érvek nélkül, mert ezt a szót még aligha ismerte), hogy elégedjünk meg a vággyal, ne legyenek teljesülhetetlen vágyásaink. A szókurtításról írt tanulmányában fejtegeti, ellentétben Barczafalvi Szabó Dáviddal, aki ilyen szószörnyetegeket gyárt: muzsikodalom (zene), veteményedelem (szeminárium), okodalom (akadémia), gyakorlodalom (gimnázium). Kölcsey ajánlja a villám szót a villámlásra. Révai Miklós a villámhárító: égi tûzivó.

"Könnyû általlátni" - írja Kölcsey, hogy ezen a módon nemcsak kurtulnak a szavak, de egyszersmind bôvül is a nyelv régi szavak visszahozása által.

Neki még magyaráznia kell, hogy ha van kegyes, kényes, üres, bájos, irgalmas, íves, ne riadjunk vissza a kegytôl, bájtól, idvtôl meg a többitôl. A keserûbôl csinálja a keserv szót, a fanyarúból a fanyart, a gyönyörûbôl a gyönyört, a szörnyûbôl a szörny-et. A hûvös hûs-sé rövidült s ez egyúttal fônév is: "ide heveredek a hûsre".

Figyelembe ajánlja Kölcsey a múlt idô összehúzását: adtanak - adtak, tettenek - tettek, szeltenek - szeltek. Nem keveslem, ha valaki azt mondja: keveslem (kevesellem helyett); a kéklô hegyek is elég szépek, ha nem kékellenek is mindig. A diadalomból lett a diadal, a gyôzedelembôl a gyôzelem. A rendíthetetlen hihetetlenül hosszú, de kifogástalan szó. Kimondhatatlanul, elviselhetetlenül és engesztelhetetlenül hosszadalmas némely szavunk. Tûrhetetlenek, tarthatatlanok és megengedhetetlenek. Többnyire, sajnos rövidíthetetlenek és elkerülhetetlenek ezek a szavak. Örüljünk, ha az élô nyelv itt-ott rést üt bennük és kilök egy-egy szótagot. Attól még büntetlen
"elôéletûek" maradnak.

Tegnap kora délután a marosvásárhelyi Budai bár udvaráról kiszabadult American staffordshire kutya hirtelen rátámadt és a fején megharapta az arra járó 8 éves Ötvös Lenutát. A kislányt az arra járôrözô csendôr mentette meg a súlyosabb sérüléstôl. A gyereket édesanyja a 2-es számú fertôzô klinikára vitte, ahol kezelték a sebeket és tetanuszoltást is kapott. Az ápolónô szerint az eb fogaival csak megkarcolta a lányt, nagyobb volt tehát az ijedtség, mint a baj. Az eset a járôrözô rendôrök elôtt történt, így azonnal kihallgatták a tanúkat és a tulajdonost. Ez utóbbi elmondta, olyan 1,8 éves kölyökkutyáról van szó, amelyet a bár udvarán, emberek között tart. A rendkívül barátságos, játékos kutya sohasem volt agresszív, így nem tud magyarázatot adni a viselkedésére. A Hidegvölgyben élô nagyszülôk az eset hallatán kijelentették, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és feljelentést tesznek a tulajdonos ellen. A kivizsgálás folytatódik.

"Feje felett a vén, szent Himalája, /Tán öregebb, mint maga az Idô" - írta Juhász Gyula költô Kôrösi Csoma Sándor nyelvtudósról, aki százhatvan éve, 1842. április 11-én halt meg az indiai Darjeelingben.

Csoma Sándor 1784. április 4-én született a háromszéki Kôrös faluban. Szegény székely családból származott, 15 évesen szolgadiákként került a nagyenyedi kollégiumba. A nyelvek, a földrajz és a történelem - ezen belül a magyar ôstörténet - érdekelte. A közép- és fôiskola elvégzése után ott maradt tanárnak, majd 1815-ben egy angol ösztöndíjjal Göttingenbe került, ahol keleti nyelveket tanult. Itt hívta fel a figyelmét Blumenbach antropológus a Kína nyugati részén, Dzsungáriában élô, török nyelvû ujgurok és a magyarok esetleges rokonságára. 1818-ban visszatért Erdélybe, s elhatározta, hogy megvalósítja diákkori álmát, és felkeresi az Ázsiában maradt magyarokat. Eredetileg Oroszországon keresztül akart menni, ezért 1819-ben Temesvárott, Karlócán és Zágrábban szláv nyelveket tanult.

1819 ôszén indult el, gyalog, kevés pénzzel. Üzleti célú útlevéllel eljutott Bukarestbe, de Konstantinápolyig már nem, ezért Egyiptomon és Elô-Ázsián át Teheránba ment, ahol perzsául tanult. Egy karavánnal 1821-ben ment Bokharába, de innen is vissza kellett fordulnia. Ekkor Pandzsábon át, a Járkend felé vezetô Karakorum-hágó felé indult, így próbált Belsô-Ázsiába, az ujgurok földjére jutni. Ladákhba a Hindukus 3700 m magas hágóján át ért el gyalog, itt, Nyugat- Tibetben, Leh városban találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal, aki felismerve nyelvtehetségét, a tibeti nyelv és irodalom kutatására buzdította, s kormánytámogatást is ígért neki.

Csoma Zanszkár vidékére ment, s a zanglai lámakolostorban töltött két év alatt, 1823-1824- ben, nélkülözések között, 3x3 m-es szobájában, jakvajas teán élve feldolgozta az északi buddhista, lámaista irodalom több száz kötetes nagy mûveit. Alapvetô tanulmányokat írt e mûvek eredetérôl és jellegérôl, s közben lerakta a tibeti nyelvtan alapjait. Ezután Tetha faluban, a phuktali kolostorban, majd 1827-1830 közt Kanamban kutatott s elkészítette az elsô tibeti nyelvtant és tibeti-angol szótárát, amelyben 40 ezer szó szerepel.

1830-ban a Bengáli Ázsia Társaság Calcuttába hívta, itt sajtó alá rendezte tanulmányait. A Társaság adta ki e két mûvét 1834-ben, melyek úttörô jelentôségûek a keleti nyelvészetben. Eredményeit a szakma nagy elismeréssel fogadta, 1830-ban a londoni Királyi Ázsia Társaság, 1833-ban a pesti Magyar Tudós Társaság fogadta tagjai közé. Számos tanulmánya jelent meg az angol nyelvû szakfolyóiratokban.

Észak-bengáli tanulmányai után Calcuttában az Ázsia Társaság könyvtárosa lett, s tizenhat európai és keleti nyelv (köztük héber, pastu, arab, hindi, maráthi és bengáli) szójegyzékét állította össze. Az otthonról kapott anyagi támogatást hazai alapítványoknak küldte vissza. A magyarok ôshazája azonban nem hagyta nyugodni és 1842-ben, ismét gyalog útra kelt Tibet, Lhásza felé. Útközben megbetegedett és maláriában - mások szerint csupán a kimerültségtôl és az aszkéta életmódtól - meghalt. Az Ázsia Társaság temettette el Darjeelingben. Sírja ma is az Indiába látogató magyarok zarándokhelye, a buddhisták bódhiszattvaként, szentként tisztelik.

Tanulmányait Denison Ross adta ki kötetbe gyûjtve 1911-ben, ô rendezte sajtó alá harmadik fô mûvét, a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit-tibeti-angol szótárát is. Életét sokan feldolgozták, köztük a leghíresebb Baktay Ervin életrajza, aki ladákhi útjait is végigjárta és emléktáblát helyezett el a zanszkári kolostorokon. Tiszteletére a magyar orientalisták 1920-ban Kôrösi Csoma Társaságot alapítottak, a Magyar Földrajzi Társaság pedig 1967 óta négyévenként róla elnevezett emlékérmet oszt ki.

Kincses Elemér Craiováról üzeni:

Hétfôn este a bukaresti Nemzeti Színház nagytermében tizedik alkalommal adták át a 2001. évi UNITER-díjakat. A kiváló színházi szaktekintélyekbôl álló zsûri úgy döntött, hogy az év legjobb román színmûvének kijáró díjat a marosvásárhelyi Nemzeti Színház rendezôjének, Kincses Elemérnek ítéli. Attól eltekintve, hogy a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, a közönség körében jórészt mégiscsak marosvásárhelyinek tekintett Tompa Gábor rendezô is a kiváló mûvésznek járó elismerésben részesült.

Az ERDRAMIL pályázaton jelentkezô szerzôk között kiváló helyezést elért rendezô és drámaíró Kincses Elemér Csatorna címû drámáját - Canalul címen jelent meg Zeno Fodor román nyelvû fordításában - díjazta a Román Színházi Szövetség. Amit még tudni kell: a drámaversenyt, a díjat és a díjnyertes mû kiadását - a darab az Unitex Kiadó gondozásában kötetben is megjelent - a Principesa Margareta a Romaniei Alapítvány finanszírozta. A díjat a fôvárosi gálán rendezônk személyesen vette át Margit hercegnôtôl.

Kincses Elemért telefonon a craiovai Nemzeti Színházban értük el, ahol Caragiale Megtorlás címû színmûvét rendezi. A rendezô elmondta, hogy bár a harmadik gyermekkel minden megeshet, mégsem hitte volna, hogy "királykisasz-szonynak" valaha is kezet csókolhat... Egy magyar rendezônek nagyszerû érzés ott lenni a gálaest pódiumán, jó volt ismerkedni a színházi szakma jeles vagy kevésbé ismert képviselôivel. Kincses Elemér nem biztos abban, hogy a Román Színházi Szövetség belátható idôn belül egy erdélyi magyar értelmiségi ember szenvedéseirôl szóló darabot fog jutalmazni.

A rendezô úgy véli, pillanatnyilag az ország legjobb színházában dolgozik, várja, hogy munkája végeztével hazatérhessen szülôvárosába, mert, mint mondta, számára mégiscsak Marosvásárhely a világ közepe.

Ami minket illet, gratulálunk az UNITER-díjas Kincses Elemérnek!

Festett világ

Fárasztó volt a hétvége. A magyar adókon körbedarálták a hazát a politikusok, ment a választási duma, néztem a Medgyessy - Orbán "vitát" - és megütôdve tapasztaltam, mennyire visszafogja magát a miniszterelnök, mégis milyen ragyogó a csörtéje, és milyen kitûnô színész valóban. Ugyanakkor sajnálkoztam, hogy ez a Medgyessy nemcsak falból mentegetôzik, hogy neki nem kenyere a beszéd, "tényleg" nem egy kimondott stiliszta, és azt gondoltam, minek szenvedjen szegény, mi lenne, ha az edzô (Kovács László) bedobná a ringbe a törülközôt. A "táborok" gusztustalan tipsi-tapsija ellenére végigszurkoltuk családommal a show- t, és ha rajtunk áll, hát Orbán marad a miniszterelnök, de Medgyessy lesz mellette mondjuk, a külügyminiszter, és mellesleg a pénzügyi tárcát is neki adjuk. Vasárnap aztán két focimérkôzés között ismét volt Lyukasóra, és kevésbé érdekelt a választás, este úgy hajtottam fejem nyugovóra, hogy... De éjfél körül valami részegek gajdoltak (új lakó van a kilencediken, barátokat, nôket hív meg, büntetlenül közbotrányolnak), ilyenkor ég a szemem, mégis bekapcsolom a tévét. Hát muramista, muramista, egészen más lett a lista.

Azzal maradok, hogy tényleg ne kiáltsunk hoppot, amíg még elôttünk az árok. Azt mondtam kedden is, mikor felváltva néztem a román egyesen Nagy Istvánt, dr. Tonk Sándor, dr. Szilágyi Pál, dr. Tánczos Vilmos - s a bejátszásoknak köszönhetôen - tudományos és mûvelôdési életünk megannyi jeles szakembere társaságában, és az Antena 1-en Somesan Stefan fôtanfelügyelô beszélgetését a Bolyai Kollégium visszaváltozásáról. Egy betelefonáló hölgy pozitív diszkriminációnak nevezte, hogy a magyar anyanyelvû tanár román iskolában is taníthat, s azt is, hogy a magyar diák úgyszintén tanulhat román iskolában, míg ugye a román ajkúaknak ez nem adatik meg... Nagyon halkan lélegeztem, aztán azt mondtam a fôtanfelügyelô úr válaszára: okos, mértéktartóan diplomatikus, ugyanakkor pragmatikus. Nem mondta meg, mit gondol rólunk, az RMDSZ-rôl, a magyar nyelvû oktatásról, az nem tartozik a nézôkre (sejthetô egyébként, nahát); azt mondta, hogy mi a helyzet, ennyi meg ennyi a román, a vegyes és a magyar iskolák száma, s azt, hogy miként történik majd a diákok és tanárok cseréje. Stb. Nos, a bolyais román diákok nemzeti szalaggal tiltakoznak. Jó volna utánanézni, ki bujtogatja ismét ôket. Ki akar újabb fekete márciust... áprilist, májust, júniust - 2002 tavaszán is?

Még megnéztem volna az ötórás helyi híradót, de egyrészt már tudtam, hogy meghalt a kislány, akit a mostohaapja bántalmazott, másrészt a feleségem érvényesítette nézôi jogát: kipécézett egy folytatásost a Dunán, francia film, de Afrika déli részén játszódik, családi klán Rousseau- éknál, intrika, gyermekszülés, örökbefogadás, szívszakadás, földindulás, bozóttûz - rájöttem, hogy ez nekem is kell.

Elmenni hetente háromszor: hétfôn, kedden és szerdán délután öttôl a 25. szélességi foktól délre egy más, színesebb világba, számon tartani fiktív szereplôk jól kitalált problémagubancait, ismerôsökként üdvözölni a jókat, lehurrogni a gonoszokat, könnyezni és nevetni; hogy milyen szép, milyen jó, milyen snassz, pláne fotelperspektívából, ez a búvalbélelt, panel dzsungeldili, vagyis az élet.

Csütörtöki kimenô

Hallom, Hollandiában részben megengedett már…

Akár nagyon ravasz vagyok, akár csak ôszinte és tájékozatlan az eutanáziát mint gyógymódot, mint társadalmi és orvosi jelenséget, mint etikai és erkölcsi cselekvést nem tudom könnyen, egyértelmûen megítélni. Képtelen vagyok rá, mert túl sok érzelmi összetevôje van, melyek behálóznak. Kifosztanak. Megborzongatnak. Ugyanakkor a végsô - könnyû?/kegyetlenül könnyelmû? - megnyugvás/megoldás ígéretét sugallja a szenvedôk számára. Számomra is. Hiszen én is lehetek szenvedô. Leszek is bizonyosan, mert szüleim is belehaltak a szerzett és örökölt 20. századi népnyavalyákba. Az eutanáziára talán egyikük esetében szükség lehetett volna. Apám pl. sokszor mondogatta: ne add, Istenem (mintha mégis hitt volna a Teremtôben?!!), hogy megöregedjek, magatehetetlen legyek, hogy mindenki terhére maradjak. Büszke volt szellemi- emberi-orvosi függetlenségére, s arra, hogy sokkal többet segített embereken (ismeretleneken és családtagjain, barátokon és beosztottakon), mint ahányan ôrajta segítettek hatvankilenc évre terjedô élete során.

Mégis tartok az eutanáziától, ha belegondolok, hogy mind a négy nagyszülôm (rengeteg hozzátartozóm) természetellenes halállal lakolt zsidó voltáért. S ezt is tekinthetnôk Hitler szempontjából eutanáziának, kegyes megsemmisítésnek, ha nem lenne szó iparszerûen ûzött pusztításról, hatmillió áldozatról.

A súlyosan szenvedôk számára - ha maguk követelik, ha rokonaikkal egyetértésben, tiszta elmével, szabad akaratból kérik, az orvosi felelôsség terhére - mégiscsak megengedhetô. De csak akkor, ha… , és itt a megszorítások, kifogások, feltételezések, a szubjektív szorongások, erkölcsi felháborodás, közmegegyezés, az élet szentségérôl szóló minden rendû és rangú tanítások, a vallási szabályok és a tévedéssel fenyegetô (elô)ítéletek dzsungelében már nincs az a Lükurgosz, aki törvényeket, szabályokat alkothatna, olyakat, amelyek felmentenek mindenfajta aggodalom és lelkiismeret-furdalás, álmatlan évek alól.

A gát átszakadhat bármelyik pillanatban. És akkor még nem szóltunk a hátramaradottak lelkiismeret-furdalásáról, az orvosi etika szigoráról, a felburjánzó orvos- és ápolóperekrôl, az érdekek szövevényérôl, amelyek az eutanáziát aligha elfogadhatóvá és roppant nehezen megérthetôvé, becikkelyezhetôvé teszik, tehetnék.

A szenvedés megértése mindig tökéletlen. A szenvedés története személyes és átadhatatlan végeredményben. Az emberiség kollektív szenvedéseire nincs eutanázia. Az egyéniek pedig az egyes emberek el nem zálogosítható jussát jelentik. Oldani lehet meg enyhíteni. Ez itt a bökkenô: milyen áron?

Kérni, alkalmazni lehet. Csak a következményekkel kell számolni. Kié a felelôsség? Kié a megnyugvás? Cui prodest? (Kórházaknak, gyógyszerellátási gondok ideiglenes megszûnte, költségkímélés, kegyes szívûség, lakáskérdés megoldása stb.? - cinikusabbnál cinikusabb változatokra bukkanunk, ha jól megfuttatjuk az agyunkat.)

Alkalmazható tehát? Azt mondhatnám: esetrôl esetre döntendô el. Szánalomból végzett cselekvés és gyilkossági kísérlet egyszerre. Mindenesetre, ha nekem kell választanom kizárólag a magam személyére nézve, azt hiszem - mert rosszul tûröm a fizikai szenvedést - , kérni fogom végsô ponton alkalmazását.

Meglehet, addigra - ha nagyon hosszú életû leszek és bölcsebb - az európai uniós alkotmányok is elfogadnak, becikkelyeznek valamilyen köztes megoldást.

Mûvész mozi - Filantrópia, román film, 110 perc, rendezte: Nae Caranfil.

Úgy látszik, hogy Nae Caranfil, a román film fenegyereke még egyszer megmutatta, hogyan lehet minôségi mozit "csinálni" az egyéniség, illetve a közönség elvesztése nélkül. Az idei DaKino filmfesztiválon is bemutatott film, a kritikusok szerint Caranfil legjobb filmje.

Kétségtelen, hogy a film erôssége az óramû pontosságú, nagyon jól kidolgozott forgatókönyv, amibôl Caranfilnak sikerült eredeti, letisztult hangvételû filmet készíteni.

A történet egy pedagógus körül forog (Mircea Diaconu alakításában), aki nem tud megélni tanári fizetésébôl. Ráadásul a novelláskötetét sem tudja eladni. Egy olyan városban, ahol csak két alapréteg létezik: koldusok és "hercegek" (maffiózók), a középréteget a kóbor kutyák alkotják. A film a román maffia világát mutatja be. Erre utal a Filantrópia megnevezés, amely egy maffiahálózatot takar kulturális szervezetnek álcázva, melynek vezéregyénisége (Gheorghe Dinica) abból él, hogy a megszorult helyzetben lévôket, vagy a hozzá segítségért fordulókat koldulni tanítja.

Ennek a maffiavezérnek a hatáskörébe kerül a pedagógus is, aki kénytelen belemenni a játékba. Neki is koldulnia kell, no nem az utcán kéregetni, hanem sokkal eredetibb módon. Álfeleségével a legelôkelôbb vendéglôkben fizetésképtelenséget kell színlelniük, így mindig akad valaki, aki kihúzza ôket a pácból. Ebbôl aztán meg is tollasodik, de néhányszor még habozik: most csinálja-e, vagy ne.

A filmben a többé-kevésbé humoros jelenetek segítségével megelevenedik a koldusok világa, a döglesztô tizenéves fruska, aki elkápráztatja a tanárt, a pénzét sirató nyugdíjas, a középiskolás vadóc, aki semmitôl sem riad vissza, no meg a kóbor kutyák, "akikbe" az ember lépten-nyomon belebotlik. A cselekményt nagyon jól bonyolítja a rendezô. Viszont a film vége kicsit zavarosra sikeredett, a tanár végül összejön álfeleségével, üzletpárjával, de a tanulság valahol a képek útvesztôiben elakad. Nem tudjuk meg, hogy most jó-e vagy nem az, amit e lelkiismeretes pedagógus szorult helyzetében tesz.

Kerékpárral való közlekedés

Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz-forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetôleg - ha az út- és forgalmi viszonyok ezt lehetôvé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.

Sebesség

A külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelô autóbusszal az alábbi sebességhatárok az érvényesek:

- autópályán 100 km/h

- lakott területen kívül egyéb úton 70 km/h

- lakott területen belül 50 km/h.

A közlekedésben való részvétel külön feltételei

A személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.

A fenti elôírást nem szükséges alkalmazni, ha:

- a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas;

- a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelôen, biztonságosan rögzíthetô;

- két 10 éven aluli gyermek egy ülôhelyet foglal el;

- az egy idôben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történô rögzítés nem oldható meg;

- a személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermek szállítása taxival, személyszállítást végzô gépkocsival, rendvédelmi szervek gépkocsijával vagy a mentôautó betegellátó terében történik.

Azáltal, hogy elmozdítható vasoszlopokkal körbekerítették a vásárhelyi városháza számára fönntartott várakozóhelyet, fél szélességben lezárták az úttestet, egy közlekedési irányt hagytak csupán szabadon a fôtérrôl a Bolgár tér felé. A Iuliu Maniu utcából jövôk emiatt kénytelenek az Ifjúság utcában továbbhaladni, hacsak nem kanyarodtak el már a benzinkútnál, hogy kijussanak az Ifjúsági Romarta üzletház tájékára. Így azonban értelmetlenné vált a Dandea-szobros kis park csúcsánál a Bolgár tér felôl érkezôk jobbrafordulására hajdanában kijelölt rövid forgalmi sáv, valamint az is, amelyik a Rózsák terére vezet.

Úgy tûnik, hogy ezt a "senki földjét" egyesek hozzáképzelik ahhoz a szintén korábban fölfestett útburkolat-sávozáshoz, ami pedig azt jelenti, hogy a fehér csíkokkal barázdált aszfaltszigetre ráhajtani is tilos, nemhogy parkolni rajta. Tudjuk, mi történik, ha egy szabálysértô leáll a tilosban. Hamarosan akad egy második, aki a látványból tévesen arra következtet, hogy lehet - és melléje szegôdik. Aztán jön a harmadik, a negyedik és így tovább mindaddig, amíg egy üres hely akad. Valahányan fittyet hánynak a jármûforgalomtól elzárt területre, meg a közelben álló tiltó táblára. Mert esetenként nem csak a jó példa ragadós!

Nem javasoljuk, hogy a rend kedvéért törjék föl az útburkolatot, és hosszabbítsák meg a parkot addig a pontig, ahol a Városháza (Primariei) utcából érkezô kocsik besorolnak a Gyôzelem téri forgalomba. Ez meglehetôsen nagy felfordulással, kiadással járna, s ki tudja, egy valamikor következô városvezetés szemléletével is ütközhetne az átalakítás. Emennél kézenfekvôbbnek és költségkímélôbbnek véljük azt a megoldást, hogy illetékesek gondolják, terveztessék át a térség útburkolati jelzéseit, adjanak utasítást a régi- meglévô fehér csíkok egy részének eltüntetésére és a mai követelményeknek megfelelô új sávozásra. Ami azt szemléltetné, hogy a parkocska végétôl a Városháza utcai kijáratig egyetlen, összefüggô, jármûforgalomtól elzárt terület létezik. Erre akár virágtartókat is lehetne helyezni, bár ebbôl rossz látási viszonyok között baj származhatna. Hasonlóképpen nem találjuk szerencsésnek az autóparkoló ez irányban való kiterjesztését, mert nem lehet cél a központnak kocsikkal való elárasztása.

Az "Ági"-nál jártunk, hogy szem- és fültanúi lehessünk az évnek csak egyetlen napján átélhetô eseménynek. Ugyanis ezt megelôzôen Bukarestben sorsot húztak az AGI-ROMANIA biztosító- és viszontbiztosító társaságnál annak kifürkészése végett, hogy kik állnak jó, jobb, illetve legjobb viszonyban Fortunával. És lám, milyen a szerencse. Országos viszonylatban Vrancea megyébe jutott a legtöbb nyereménytárgy - szám szerint 7 -, de közvetlen utána mi következtünk 5-tel. (Eközben a szomszédos Kolozs megye kénytelen volt megelégedni egyetlen "ajándékkal".) A Románia-szerte kiosztott 43 színes Hyundai televízió közül egy a mezôméhesi Fraico Alexandru birtokába jutott, a 15 Benzer autó-rádiókazettofonból egyet-egyet a Vásárhelyen lakó Mocan Ioan Eugen, a szintén megyeszékhelyi Balas Titus és a dicsôszentmártoni Menyhárt Gyula vehetett át, míg a 10 Prymax fényképezôgép egyikének a marosvásárhelyi Molnár Domokos örülhetett.

Amint az itteni kirendeltség igazgatójától, Pop Olimpia Aurorától megtudtuk, "véletlenül" minden mostani nyertes Dacia- vagy Oltcit- tulajdonos (tehát nem milliárdos), amire az az elfogadható magyarázat, hogy az egészségügyi, az épületekre és berendezési, használati tárgyakra, az orvosok felelôsségére, egyebekre vonatkozó biztosítások mellett ezek teszik ki a sok ezer ügyféllel kötött megállapodások zömét. Másként fogalmazva, 100 közül 90 esetben kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás, zöldkártya, CASCO- törésbiztosítás és avégett keresik fel ôket, hogy saját kocsijukkal külföldre készülve megszerezzék az orvosi biztosítási szelvényt, továbbá taxisok biztosítsák karambol esetére utasaikat. Legalábbis ez volt a különféle biztosítási formák közötti fô arány 2001 decemberében és 2002 januárjában, amikor úgymond urnába helyezték a sorshúzásra szánt biztosítási kötvények betû- és számsorait. De végül is a fônyeremény - egy Renault Megane - Prahova megyébe
vette az irányt, s ha úgy vesszük, akkor az a polgár volt a leg-legebb, akinek a személyautó kulcsait a markába
nyomták.

Autók és egyebek

A kerékpározásról címmel az alábbi illusztrált szöveg jelent meg a Vasárnapi Újság egyik 1896. évi számában:

"Még csak nemrégiben is egyszerû kedvtelésnek, játéknak tekintették a kerékpárt, s alig gondolta volna valaki, hogy ennek a találmánynak valaha a gyakorlati életben számottevô jelentôsége legyen. Pedig ma már így áll a dolog. Igaz, hogy nagyon sokat is tökéletesedett a kerékpár, mióta e század elején a hajdúszoboszlai nótárius, Cseke uram ilyenféle találmányán közmegbotránkozásra felkerekezett a városházához. Egyik képünk egy német katonát ábrázol, amint kerékpárját összehajtva hátára vette, a másikon pedig a katona kerékpárjáról leszállva, az ellenségre lövöldöz.

Hogy a polgári életben is napról napra nagyobb tért hódít a kerékpár, azt mondani sem kell. Eléggé tapasztaljuk ezt, különösen a fôvárosban, hogy egymást éri a sok kerékpáros-bolt, az utcákon pedig minduntalan suhan el mellettünk jobbról is balról is, szélsebességgel néhány kerékpáros, mégpedig nemcsak mulatságból, hanem láthatunk levélhordókat, sürgönyhordókat, bolti szolgákat is feles számmal kerékpározni, hogy dolgaikat annál hamarabb végezhessék.

Van kettôs ülésû kerékpár is, a melyen két ember kerekezik. Az ilyen kettôs gépek eddig úgy voltak szerkesztve, hogy az illetôk egyikének a másik háta mögött kellett ülni, a mi némi tekintetben mégis kellemetlen volt. De ezen segítettek már s egy gyárosnak sikerült olyan kerékpárt szerkesztenie, melyen a kerékpározók nem egymás mögött, hanem egymás mellett ülnek s út közben kényelmesen társaloghatnak. E csinos és ügyes gép rajzát is bemutatjuk most, amint azon egy fiatal házaspár teljes gyönyörûséggel halad elôre."

Eddig az idézet, amelybôl máris levonhatunk legalább két következtetést. Az egyik az, hogy a poggyászként csomagtartóba, saroglyába stb. rakható, illetôleg odahaza szekrény tetejére vagy más, erre alkalmas zugba helyezhetô "Hukepack" biciklit évtizedekkel azelôtt föltalálták, hogy nálunk az összecsukható vázú kemping (camping) bringák megjelentek. A másik konklúzió talán az lehet, hogy jóval a napjainkban használatos rokkant-triciklik, tandem kerékpárok, meg a román tengerparton is jövô-menô kétszemélyes, négykerekû sétajárgányok megszerkesztése elôtt több érdekes, a gyakorlatban késôbb hasznosnak vagy haszontalannak bizonyult mûszaki elképzelés öltött testet. A régi újságcikk természetesen más gondolatokat is ébreszthet az olvasóban. S hogy a játéknak indult, ám népszerû közlekedési eszközzé vált kerékpár évszázados tökéletesedése még szembeötlôbb legyen, e rovat keretében hamarosan korszerû autómárkás csúcsbringákat is bemutatunk.

Az öregkor sok gonddal, bajjal jár. Megrendül egészségi állapotunk, újabb és újabb fájdalmak jelentkeznek hol itt, hol ott, napról napra romlik hallásunk, látásunk, de ezek az elkerülhetetlen bajok szerencsénkre nem egyszerre jelentkeznek, hanem csak úgy sorban, egymás után, s így lassan-lassan mindent megszokunk, még a fájdalmat is, és tengetjük napjainkat mindaddig, amíg csak nem üt az a bizonyos nagy óra. Azt viszont sehogy sem tudjuk megszokni, hogy a mai aktív dolgozók lépten- nyomon bántanak, sértegetnek bennünket, átnéznek rajtunk és egyszerûen nem tekintenek embernek. Pedig életünk nagy részét mi is úgy éltük le, mint ôk ma: dolgoztunk, kiszolgáltuk embertársainkat, és tettük azt, amit tennünk kellett. Arra kellene gondolniuk, hogy majd ôk is a mi sorsunkra jutnak: nyugdíjasok lesznek, lenézett, kigúnyolt nyugdíjasok, és szintén úgy fogják tengetni öreg napjainkat, akárcsak mi ma.

Az ember, amíg él, igyekszik - amennyire lehet - gyógyítgatni, javítgatni meggyengült egészségi állapotát. Ezt tesszük mi, akik idônként megpróbálunk egy-egy gyógyfürdôre kezelési jegyet szerezni.

Hogyan juthatunk egy ilyen jegy birtokába? Ez a kérdés késztetett e cikk megírására.

Be kell jönni Marosvásárhelyre, a Predeal utcába, a volt vajgyár udvarára, annak is, aki vásárhelyi, annak is, aki 40-50 km-re lakik innen. Sorba állunk, hogy kérjünk típusnyomtatványt, kérésünk megírására. Aki tudja, az ott helyben kitöltheti, ha nála van az orvosi javallat és a nyugdíjszelvény, aki nem, az hazamegy, otthon kitölti, vagy kitölteti valakivel, csatolja a szükséges iratokat és még egyszer bejön Vásárhelyre. Kisebb-nagyobb sorbanállás után beadja iratait az iktatóba, ahol tudomására hozzák, hogy majd ki fogják függeszteni a bejárati kapunál, hogy ki, mikor kell jelentkezzen a jegy átvételére. Aztán bejövünk Dédáról, Ludasról, Bándról vagy Kibédrôl, hogy megnézzük, mikor vehetjük át a jegyünket. Ezt tudomásul vesszük, hazautazunk, aztán a megjelölt napon ismét becocokázunk Vásárhelyre. Az idôjárás viszontagságaitól függetlenül jövünk a hajnali vonattal, vagy autóbusszal, hogy idôben ott lehessünk. Igyekszünk sorba állni már a kapu elôtt és az egy-két órai sorállás után, amikor beengednek, rohanunk a folyosóra, hogy ott is sorban állhassunk. Kiálljuk a nagy sort, 30-40, esetleg 50 ember, azért, hogy az ablakon keresztül kezünkbe nyomjanak egy cetlit, amelyikre fel van írva, hogy mennyit kell fizetnünk. Rohanunk a következô ablakhoz (kassza), hogy fizessünk. kezünkben a nyugtával, nyomás vissza az elsô ablakhoz, a nagy sorba, hogy átvehessük a jegyet. Közben természetesen értetlenkedünk és panaszkodunk egymásnak ezekért az esztelen, minden logikát és emberséget nélkülözô intézkedésekért, miközben bentrôl, az irodából mindegyre hallunk egy éles, durva, szinte vérforraló hangot: Csend legyen! Ne beszélgessenek! - kiáltja nekünk, megtört lelkû, megtört testû öregasszonyoknak, akik a kollektív gazdaság normáinak megdöntéséért vívott küzdelmünkben tettük tönkre egészségünket, vagy azoknak az idôs férfiaknak, akik a háborúban, hadifogságban, gulágokon, vagy a hírhedt szekuritáté kegyetlen börtöneiben szereztek gyógyíthatatlan betegségeket.

Ha Tôkés Judit inspektornô irodájában ülne a kasszásnô, vagy valaki más, átvehetné a pénzt és kezünkbe adná a jegyet, nem kellene csak a jegy átvételéért háromszor sorban állnunk. Nincs, aki ezt észrevegye, felmérje, meggondolja? Nem esik meg a szíve senkinek rajtunk, hogy idôs, beteg nôkbôl és férfiakból gúnyt ûznek? De mi lenne, ha kézzel írott kérésünket a szükséges iratokkal postán beküldenénk, és utánvéttel címünkre megküldenék a jegyet? A nyugati országokban minden ilyen ügyet a posta elintéz, és ez olyan természetes, mint az, hogy nappal után éjszaka következik.

Szabó Katalin nyugdíjas öregasszony

Tulajdonképpen Szabó Zoltán kis írása keltette fel érdeklôdésemet, késztetett arra, hogy a különbözô névrontások ártalmas voltára felhívjam a figyelmet. Nem csodálkozom tehát, ha Szabó Zoltán igen szellemesen rója meg az atyáskodó nyugati krónikások és történészek gúnyos névtorzításait. Attila hun király nevét, de más hun királyok nevét is igen nagy igyekezettel, legtöbb esetben tudatosan lekicsinylôen torzítják.

Névrontásokkal találkozunk már az ázsiai hunok történetének tanulmányozása során is. Különbözô népek krónikásai más és más nevet adnak a hun népnek. De ez nem tudatos névrontás.

A Kr. e. II. és I. évezred fordulóján a hun népek már ismeretesek az óiráni népek elôtt, a régi hindu eposzokban huna néven szerepelnek. A kínai krónikákban szereplô nagy keleti hódító nép a hiung-nu. Különbözôsége miatt óriási nehézséget jelentett a késôbbi kutatók számára.

A francia I. L. Guignes elfogadja az említett népek azonosságát, de nem talál általános támogatásra.

Julius Klamproth szerint a hiung-nu nép nem azonos a hunnal, hanem a török nép ôsnépe, viszont a hunok a finnugor népcsoporthoz tartoznak.

Ligati Lajos véleménye szerint itt két, esetleg három névben szereplô azonos néppel állunk szembe. Mészáros Gyula és Moór Elemér a hunok törökségét kétségbe vonta. Németh Gyula ezt az álláspontot hevesen támadta.

Szász Béla szerint a hiung-nu, hua, és a hun nép török nyelvet beszélt és azonosak.

Kínai, örmény, görög, latin földrajzírók szerint a hunok nem lehetnek mások, mint az ôsi hiung-nu nép, amely a török népek ôse is.

Groot rámutat az ôsi kínai írásjegyek kiejtésének nehézségére. Az ôsi hun nevet a kínaiak több változatban jegyezték fel: hung- no, hi-ong, hiung, huna, hunor, hunoch, hu. E nép nevérôl nyerte a nevét a Huang-ho folyó, amelynek völgyében folyt le egy évezreden át a hunok és a kínaiak elkeseredett küzdelme.

Nehéz az ázsiai hun birodalom legnagyobb fôkirályának nevét az annyi sok változatból kihámozni. Groot ezzel is megpróbálkozott. Mao-tun fôkirály teljes nevének és címének a megfejtése: Ting-li ko- to Mao-Tun tan hu. Jelentése: Ting-li azonos a török töngrivel, jelentése = ég, ko-to = fiú, mandzsu nyelven kutu, tan-hu = fôkirály. Ômagassága, az ég fia Mao-tun hun fôkirály.

Az európai hun fôkirályok nevének torzításai, Balamber: Balanur, Balaneber, Voanlember, Alember.

Attila atyjának, Mundzsuknak a neve erôsen vitatott és változatos. Priskosnál és Iordanesnél = Mundzurus, Schönfeld és Werbe germanos Mundercuchs, Mundó nevekkel torzított. Nagy Géza szerint Mundzsuk magyaros változata Bendegúz. Németh és Rásonyi a Mundzsuk névkiejtés mellett foglalnak állást.

Rua fôkirály Mundzsuk testvére: Priskosnál = Robaz, Iordanesnél = Roas, Teodoretosnál = Juldus = csillag.

Attila testvérbátyjának magyaros neve = Buda. Priskosnál és Iordanesnél = Bleda, másoknál Bleba, Bebla, Bledba, Blestila, Paulusnál = Bléva. Szász Béla szerint itt sorozatos római és germán névrontással állunk szembe.

Attila nevét is számtalan nyugati krónikás jegyezte fel sokféle változatban. Priskos római diplomata és krónikás több alkalommal járt Attila udvarában, személyesen ismerte és mégis torzított a nevén = Atli, Anonymusnál = Athila, Kézainál = Ehela, Etele, a germánoknál = Atli, a szlávoknál = Tyla. Attila nevét Hunfalvy gót eredetûnek tartja. Nagy Géza és Marguaret a Volga török nevébôl származtatta Attila nevét, amely az Atil folyó nevébôl származik.

Nemcsak Priskos, Iordanes és a többi krónikások hagytak ránk torzított neveket, de ez történik a jelenkorban is, minden kisebbséggel szemben a többség neveket ront, ez alól senki sem kivétel, de elítélendô egy modern Európában.

Legyen elég egy-két kirívó példa. Mi értelme van annak, hogy a székely Dózsa György nevét Gheorghe Dojára rontották, vagy Kinizsi Pálból Pavel Chinezura torzítottak. Sokkal szebb és emberibb, ha minden kisebbségben élô ember meg tudja ôrizni a nemzetiségét, vallását és ôseitôl örökölt nevét.

Récsei István, Nyárádszereda

Csakis ebadta, faragatlan fûzfapoétának jöhet a tollára ilyesmi a 48-as nótánkról... fel, fel vitézek a csatára (?)

Pedig hát legutóbb (engedélyezett) nemzeti ünnepünk hangulatát - a magasztosság s egyebek mellett - körüllengte egy bizonyos kiegyezés-hangulat is, amolyan "sza-badság=felismert szükségszerûség"-féle. S még egyéb apróságok.

Amint legott épp egy tavaszi ébredésben lévô Salix Babilonica alatt üldögélve a III. 14-i Népújságot böngésztem, abban a derûs frissességben egyszer csak meglehetôsen áporodott dogmákkal találtam szembe magam, méghozzá a nyelvmívelô rovatban, az "Anyanyelvünk a világ nyelvei között" címû írásban. Ez újfent leszögezi: "... A magyar nyelv tehát finnugor eredetû. Ez annyit jelent, hogy ôseink abba a közösségbe tartoztak, amely a finnugor alapnyelvet beszélte"...

Ünnepi elôzetesként március 15-re? Csakhogy annak az írásnak a tartalma nemzeti ünnepünk szellemével épp ellentétes. Mert a finnugorista elmélet nem a "tudomány fejlôdésének", hanem az 1848-as szabadságharc leverését követô megtorlásnak a találmánya.

Köztudott, hogy rovásírásunk egy ôsi jelrendszer maradványa, sôt továbbéltetôje. Olyan magyar sajátosság, ami nyelvünktôl és az egész magyar jelenségtôl elválaszthatatlan, elidegeníthetetlen (mert legtalálóbban fejezi ki sajátos hangkészletünket stb.). Nos, ezt melyik finnugor néptôl "vettük át"? Vagy van egyáltalán bármilyen finnugor paleográfiai lelet, amely régebbi eredetû?

Ilyen s hasonló - válasz nélkül maradó kérdések adódnak.

Szabó Zoltán

Ez elment vadászni, ez meglôtte, ez hazavitte, ez megsütötte, ez megette… - jutott eszembe a minap kisgyerekkorom kiszámolója: ujjaimmal játszadoztam így elsô eszmélésem idején.

Hogy kerül ez a "képbe"?

A gázasok jártak nálunk gázórát leolvasni. Eddig rendben is lenne, hisz minden hónapban jönnek. De mit látok, most ketten vannak: az egyik olvassa, a másik meg írja… Aztán majd a harmadik kihozza a számlát is.

Hajdanában, mikor még minden "kézi vezérlésû" volt, akkor ez az "aktus" egyszerûen történt: jött a számlás, leolvasta az óra állását, a nála levô nyilvántartásba bevezette az új óraállást, majd egy kivonás, egy szorzás a gáz árával és már kész is volt a a fizetendô összeg. Kiállította a számlát - helyben - s a fogyasztó fizetett. Tudta, hogy mit, mennyiért fizet; napirenden volt a gázfogyasztás is. Nem voltak a számlák számrejtvények…

És nem voltak számítógépek… (Nem ellenük vagyok.) Tulajdonképpen csak az adattárolás - azaz a nyilvántartás - és a számlakibocsátás történik komputerizálva. Ha a leolvasás, vagy bár az adat továbbítása történne hordozható kis számítógéppel - tudtommal már van mobiltelefon nagyságú kis szerkentyû is - még bemagyarázható (?) lenne az állandó árdrágítás (lásd: modernizálás), de így?! Amit régebben egy ember végzett, s jól, most hárman csinálják… Az eredményt ködösítve. (A jó ég tudja, hogy mikor mennyit és miért fizet a fogyasztó: elôre- hátra beírt mennyiségek után.)

Aztán teltek-múltak a napok, míg egyik nap megvilágosodott az elmém: a gázasok megelôzték
koru/n/kat. Eredeti "demokrá-ciánkban" - mert itt nálunk minden eredeti - az egyre nagyobb fokú elszegényedésben, az állandó változásban lévô iskolarendszerben megtörténik - lehet, hogy már vannak is ilyenek -, hogy sokan nem tudják befejezni vagy el sem kezdeni iskolájukat, s így kitermelôdik egy analfabéta, félanalfabéta réteg. Ezt a réteget célozta meg a gázvállalat (?).
Az egyik olvas, a másik ír, a harmadik kikézbesíti a számlát. És esetleg begyûjti a pénzt attól, aki helyben tud fizetni. Mi ez, ha nem szociális háló?! Eredeti.

Ez elment vadászni, ez meglôtte, ez … stb. stb. Ez a jövô!(?)

Czirmay Szabó Sándor

A marosvásárhelyi Predeal és Liliom utcai lakók, valamint a 2-es Számú Általános Iskola tanszemélyzete egy petíciót írtak alá, melyet a Pro Biciclo Urbo szervezet is támogat, és amelyben kifogásolják és panaszolják a lakóházak rongálását, a balesetveszélyt, a zajt és a kipufogógáz- szennyezést, amelyet a gépjármûforgalom okoz. Az említett utcák megjavításuk óta mértéktelen forgalmat vonzanak. A lakók kérik a forgalom sebességének óránkénti 30 kilométerre való korlátozását, egyes jármûtípusok behajtásának tiltását, a behajtó gépjármûvek megengedett tömegének korlátozását, valamint a parkolás szabályozását. A petíciót az elmúlt héten benyújtottuk a polgármesteri hivatalhoz.

Varga István, a Pro Biciclo Urbo Egyesület elnöke

A Mihai Viteazul Gimnázium VII. F osztály tanulója vagyok. A március 27-én megjelent tudósításból, amely a magyar tantárgyverseny díjazottjairól szólt, a dicséretet kapott tanulók közül kimaradt a nevem. Hogy igazoljam állításomat, mellékelem az országos szakaszon elért eredményeimért kapott diplomákat, a dicséretet és az alternatív versenyen, a helytörténeti vetélkedôn elért III. díjról szóló oklevelet. Ezért helyesbítést kérek.

Novák Attila Gergely

Mi, vásárhelyiek, már régóta vártuk, hogy a várost átszelô vasúton könnyebben lehessen áthajtani és a Iuliu Maniu (volt Colentina) utcai átkelôn ne égjen mécses estétôl reggelig. Megértük, örültünk neki, de úgy gondoljuk, hogy a megoldás csak a Liviu Rebreanu (volt Grivica) utcában tökéletes, ahol van félsorompó. Amikor ezt leengedik, néhány másodpercig szól a hangkürt, utána csend van, áthalad a vonat, s indul a forgalom.

Nem így a Szabadság utcában és a vágóhíd melletti sorompóknál, ahol a hangkürt annyit szól éjjel-nappal, hogy a Ion Creanga történetében szereplô búbos banka is megsokallná, pedig ô a falu órája volt, amelyet szívesen hallgattak az emberek.

Egyik vasúti dolgozó azt mondta, hogy a Szabadság utcában jók a látási viszonyok, azért ott sohasem lesz félsorompó. De vajon ez lenne az egyetlen szempont? A biztonság és a hang általi szennyezés elkerülése azt kívánná, hogy ide is tegyenek félsorompót. Sokan panaszkodnak, hogy 300-400 méteres körzetben zavarja ôket a sok kürtölés. Vagy naponta többször tegyük le a kapát, kaszát - mint nagyapáink -, és nézzük, hallgassuk, amíg elmegy öt-tíz vonat?

Gagyi József, Marosvásárhely