Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A SMURD-ügy miatt kirobbant botrány kapcsán Daniela Bartos egészségügyi miniszter szeptember 17-én közleményt adott ki, amelyben kijelentette: "kellemetlen meglepetés" számára az a tény, hogy nemcsak dr. Raed Arafat, hanem marosvásárhelyi hivatalosságok is, úgymond félreértelmezték a klinika elôtti sürgôsségi ellátásra vonatkozó minapi rendeletet. "Az elhamarkodott és érzelmi, számomra érthetetlen reagálások arra kényszerítenek, hogy ismételten kijelentsem: semmilyen, a SMURD felszámolására irányuló szándék nem létezik. A SMURD mostanra már bebizonyította szakmai hozzáértését" - áll a közleményben.

A továbbiakban Daniela Bartos némi arroganciával megjegyzi: az, amit a helyi hivatalosságok "vélnek", nem képezheti vita tárgyát egy "koherens román nyelven megszerkesztett" miniszteri rendelettel szemben. A miniszter asszony, akinek "nincs tudomása arról a személyrôl, aki Toganel Ioan prefektus szerint arra a következtetésre jutott, hogy a rendeletbe hiba csúszott és kiegészítésre lehet számítani", határozottan kijelenti: a rendeletet csak 2002. január 1. után fogják felülvizsgálni, amikor beindul az Egységesített Diszpécserszolgálat mûködése. "Meggyôzôdésem, mindenki más egyetért velem abban, hogy amikor emberi életek megmentésérôl van szó, annak, aki ezt teszi, nem jelent akadályt a formális megnevezés vagy elismerés" - jegyzi meg diplomatikusan a miniszter, hozzátéve, hogy az általa aláírt
rendelet, a 7. cikkelyben foglaltak alapján lehetôséget biztosít egyezségek aláírására a tûzoltó egységgel, a 10. cikkely pedig megengedi "a klinika elôtti egészségügyi ellátás magánrendszerben való megszervezését, természetesen az Egészségügyi Minisztérium akkreditálásával." Daniela Bartos végül hangsúlyozza, hogy az érzelmi alapon történô állásfoglalások, amelyek téves értelmezésekhez vezetnek, nem gyümölcsözôk, fôként akkor, ha olyan kifejezésekrôl van szó, mint a SMURD "felszámolása". A miniszter azon reményét fejezte ki, hogy a rendelet újraolvasása fölöslegessé teszi, hogy ismételten kijelentse: nem áll szándékában felszámolni a SMURD-ot, majd kifejtette, a rendeletet az európai uniós normáknak a figyelembe vételével szerkesztették, "és egyetlen jól meghatározott mentôszolgálatra sem utaltak".

Errôl mondható el, hogy nem lettünk sokkal okosabbak. Legfeljebb azzal, hogy a miniszter
asszony nincs híján a diplomáciai körmönfontságnak, mert dodonai beszéde ahelyett, hogy tisztázná a kérdést, még inkább ködbe burkolja. Illetékesek helyében felfigyelnék a "magánrendszerben" kitételre, amely világos utalás arra, hogy végül is mit gondol a SMURD lényegérôl és természetérôl. Vajon ki beszélte be neki?

A legutóbbi kormányülésen kormányrendelet született a kis jövedelmû családok fûtéspótlékáról. A pénteki telekonferencián a miniszterelnök bejelentette, hogy országos szinten 3 millió család, amelyek havi egy fôre esô jövedelme 900 ezer és 1 millió 800 ezer lej között van, részesül ilyenszerû támogatásban. A 900 ezer lejes havi jövedelemmel rendelkezôk 700 ezer, 901 ezer és 1 millió 100 ezer között 420 ezer lejes, az egymillió 101 ezer és 1 millió 400 ezer lej egy fôre esô havi jövedelemmel rendelkezôk 210 ezer lejes, egymillió 401 ezer és egymillió 800 ezer lej között 110 ezer lej támogatást kapnak.

Fôleg Ditró és Tölgyes környékén, ahol "bandákba" verôdve, fényes nappal lopják a fát szégyentelenül, mondta Adrian Nastase a pénteki telekonferencián. Kijelentette: ezentúl az összes kitermelt fán kötelezô módon rajta kell lennie az ellenôrzô pecsétnek. Itt említette a demokrata pártot, amely úgymond "hasznos útmutatásokkkal" terheli a kormányt, holott a demokrata-parasztpárti kormányzás idején ôk maguk is cinkosok voltak az erdôk kirablásában. kérte, frissítsék fel az emlékezetüket, s ne feledjék el, ki vezette a Romsilvát, s mit tettek négy esztendôn keresztül. Majd aztán jöhetnek a tanácsokkal, jelentette ki a miniszterelnök.

Az elmúlt négy hónapról szóló elemzést kért a mezôgazdasági, illetve a közigazgatási minisztériumtól, mert, mint mondta, megengedhetetlen, hogy "úgy lopnak, mint a választások elôtt!" Felhívta a figyelmet az erdei utak siralmas állapotára, s azonnali intézkedéseket követelt ebben az irányban is.

Pár héttel korábban, amikor ismét a fûrészüzemekrôl volt szó, megkérdeztük Anton Dogarut, a Maros megyei erdészeti hivatal igazgatóját, milyen eredményre, következtetésekre jutottak az ellenôrzések során (a megyében több mint 300 gatter van). Akkor kitért a válasz elôl azzal, hogy nincsenek nála a papírjai, majd két nap múlva válaszol. Pénteken pedig, mire a miniszterelnöki szpícs véget ért volna, eltûnt a telekonferenciáról.

Aktuális

Valószínûleg többen is feltették magukban a kérdést az elmúlt napokban annak a hírnek a hallatán, hogy az egészségügyi miniszteri rendeletbôl "kifelejtették" a SMURD-ot, kizárva ezáltal dr. Raed Arafat Rohammentô-szolgálatát a sürgôsségi ellátást biztosító tevékenységbôl. A cselesen becsomagolt, nem tiltó, de nem is megengedô rendeletnek, mint várható volt, komoly visszhangja kerekedett, hiszen egy profi módon megszervezett és mûködô sürgôsségi szolgálat létét veszélyezteti, egy olyan mentôszolgálatét, amely a lakosság szinte teljes egészének bizalmát élvezi.

A történtek jól példázzák azt, hogy egy elhamarkodott miniszteri rendelet hogyan döntheti pillanatok alatt romba azt a munkát, amelyet 11 évvel ezelôtt kezdett el Arafat doktor egy modern, európai színvonalú sürgôsségi ellátás létrehozásának szándékával. Ahogyan mondani szokták: a megfelelô ember a megfelelô helyen és idôben. Nem kis erôfeszítés volt egy, a civilizált világban hatékonynak és célszerûnek bizonyult életmentési forma bevezetését elindítani. Még nagyobb kitartást igényelt annyi éven át fenntartani, javítani ezt a tevékenységet. Abban, hogy létrejöhetett a SMURD, nem kétséges, szerepet játszott az is, hogy a meglevô mentôszolgálat nem igazán élvezte a lakosság bizalmát.

A kezdeti évek nehézségei után a SMURD eljutott oda, hogy ma már komplex mentôszolgálatként mûködik az ún. "klinika elôtti" sürgôsségi helyzetek megoldásában: életet ment, súlyos balesetek, tûzesetek alkalmával lép közbe és nemcsak Marosvásárhelyen, az egész megyében, sôt, ha szükséges, az ország más részein is. A SMURD bizonyított. És miniszterek jöhetnek-mehetnek, immár nehéz megkérdôjelezni a Rohammentô-szolgálat érdemeit, különösképpen a megye lakói elôtt.

Ahogy az általában lenni szokott, az ilyen jellegû korszerûsödésnek nyomban támadnak ellenzôi, ellenérdekeltjei is, akik ahelyett, hogy a hagyományos mentôszolgálatot igyekeztek volna felzárkóztatni a magasra állított igényszinthez, a rosszabbik utat választották: igyekeztek letörni Arafat csapatának igyekezetét. Akik örülhettek a kormányváltásnak, abban a reményben, hogy a hagyományos mentôszolgálat mellett elkötelezett miniszter asszony kedvük szerint viszi dûlôre az ügyet. Csakhogy sem a miniszter, sem a SMURD-féle hatékony mentôszolgálat ellenzôi nem számoltak kellôképpen az Arafat mögött álló erôs közvéleménnyel. S ezt viszont semmilyen számításból nem lehet kifelejteni, úgy, mint a SMURD-ot a miniszteri rendeletbôl. A politika, az egészségügy különbözô szintjein levôk manôverezhetnek, de egy pillanatig sem feledkezhetnek meg arról, hogy a SMURD-ot Marosvásárhelyen nem lehet megszüntetni, mert a lakosságnak szüksége van rá és minden jel arra mutat, hogy ezért hajlandó akár hangsúlyosan is kiállni.

A román közvélemény nem igazolja a politikusok buzgalmát

A lakosság többsége nem ért egyet azzal, hogy Románia részt vegyen a NATO oldalán a terrorizmus ellen indított esetleges katonai akciókban - derült ki abból a felmérésbôl, amelynek adatait csütörtökön ismertették.

A Gallup közvélemény-kutató intézet 13 országra kiterjedô felmérést végzett szeptember 15-17 között az Egyesült Államokban elkövetett terrorista merényletekre adott válaszok megítélésérôl.

A felmérés szerint a románok döntô többsége (78 százaléka) azt szeretné, ha katonai erô alkalmazása nélkül érnék el az azonosított terroristák kiadatását. Mindössze 40 százalékuk támogatja, hogy Románia részt vegyen a NATO esetleges katonai akciókban, 52 százalékuk nem ért egyet ezzel.

A parlament szerdán hagyta jóvá, hogy Románia a NATO rendelkezésére bocsássa területét és katonai létesítményeit egy esetleges katonai akcióhoz, s az észak-atlanti szövetség kérésére csapatokkal is részt vegyen abban.

Ion Iliescu államfô úgy értékelte a közvélemény-kutatás eredményét, hogy a románok "hibásan értelmezik" a terrorizmus elleni közös fellépésben való román részvételt. Mint mondta, ebben az esetben egy nehezen meghatározható ellenséggel kell közösen, szolidaritást vállalva szembe szállni.

- Nem klasszikus háborúról van szó - hangsúlyozta Iliescu. Példaként elmondta, ô olyan részvételre gondol, hogy aktívabbá teszik a szervezett bûnözés elleni harcra létrehozott bukaresti regionális központ, a SECI mûködését. Az elvárható minimális óvatosságra és megfontoltságra figyelmeztette a román sajtót a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI) az Egyesült Államokban elkövetett merényletekkel kapcsolatos információk közzétételekor. A SRI közzétett közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy a titkosszolgálat jelenleg rendkívül bonyolult és nehéz mûveletet folytat az egész világra kiterjedô nyomozás támogatására.

A román titkosszolgálat szerint egyes nem ellenôrzött információk közzététele - még akkor is, ha azok a valóságnak megfelelônek bizonyulnak - a gyanúsítottakat segíthetik és a nyomozást akadályozhatják.

- Egyes román sajtószervek akaratlanul egy veszélyes játék részesei lettek: a hamis információk terjesztése a román nemzetbiztonságot és az ország külkapcsolatait érintheti - figyelmeztetett a közlemény, amely erre a veszélyre nem említett konkrét eseteket. A közlemény külön kitért arra: sajnálatos és erkölcstelen kísérletek is történnek arra, hogy az Egyesült Államokat és az egész világot megrázó drámát politikai tôke megszerzésére használják ki.

Az afganisztáni tálibok pénteken ismét kizárták annak lehetôségét, hogy kiadják az Egyesült Államoknak Oszama bin Ladent, a szeptember 11-i terrortámadások elkövetésével vádolt szaúdi milliárdost.

Abdul Szalam Zaif, a tálibok pakisztáni nagykövete iszlámábádi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az afgán vallási vezetôk által kiadott fatva, amely arra kéri Oszama bin Ladent, hogy saját jószántából hagyja el az országot, nem parancs, nincs kötelezô ereje. A nagykövet beszédében kiemelte: ha Amerikának bizonyítékai vannak bin Laden bûnösségére, készek bíróság elé állítani ôt, de kiadásról bizonyítékok nélkül szó sem lehet.

Bin Laden hollétérôl közben ellentmondásos hírek láttak napvilágot különbözô tömegtájékoztatási eszközökben: a The News címû, angol nyelvû pakisztáni újság értesülése szerint a szaúd-arábiai származású milliárdos már hétfôn elhagyta Afganisztánt. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség olyan értesülést közölt Iszlámábádból, hogy egy idegenforgalmi iroda jegyet igényelt péntekre egy bizonyos Oszama bin Laden nevére a Pakistani International Airlines (PIA) nevû pakisztáni légitársaság Karacsi- Iszlámábád járatára. A PIA iszlámábádi irodájában nem tudták megmondani, hogy az e névre jegyet igénylô személy vajon azonos-e a szeptember 11-i, New York és Washington elleni terrortámadások fô gyanúsítottjával.

Bush beszédét méltatják

Az Egyesült Államok szövetségesei elismerôen nyilatkoztak George Bush amerikai elnök csütörtök esti beszédérôl, amelyet az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén mondott el, és amelyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy foglaljon állást a terrorizmus elleni átfogó harc kérdésében.

George Robertson, a NATO fôtitkára a német ZDF televíziónak adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a terrorizmus a világ minden országát fenyegeti, ezért közös ügy az ellene vívott harc. A Bush- beszédet a helyszínen végighallgató Tony Blair brit kormányfô hazája szolidaritásáról, rokonszenvérôl és támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a terrorizmus ellen hirdetett harcában. Együttmûködésrôl biztosította Washingtont a japán kormány és Thakszin Sinavatra thaiföldi miniszterelnök is.

A washingtoni látogatáson tartózkodó Tang Csia- hszüan kínai külügyminiszter szerint a kínai nép az amerikai nép és a nemzetközi közösség mellett áll. A kínai államférfi kijelentette: országa kész arra, hogy fokozza a párbeszédet és az együttmûködést az Egyesült Államokkal.

Amerikaellenes tüntetések

Ukrajna eddig még nem bocsátotta katonai támaszpontjait, repülôtereit és légterét az Egyesült Államok és a NATO katonai repülôgépei rendelkezésére. Az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztályának vezetôje szerint ez olyan politikai kérdés, amelyrôl nem a védelmi minisztérium határoz.

Közben Pakisztán gazdasági fôvárosában, Karacsiban több száz iszlám szélsôséges tüntetett az Afganisztán ellen tervezett amerikai katonai akció miatt. A rendôrség gumibotokkal próbálta feloszlatni a megmozdulást.

A tervezett amerikai válaszcsapás miatt Pakisztán több mint egymillió afgán menekült befogására készül. Az ENSZ Menekültügyi Fôbiztosságának becslései szerint a múlt héten legalább 15 ezer afgán lépte át a pakisztáni határt a megszigorított biztonsági intézkedések ellenére, és a következô napokban, 100 ezer újabb érkezôvel számolnak.

A legfrissebb, még mindig ideiglenes adatok szerint az Egyesült Államok ellen elkövetett múlt heti terrortámadásokban 6807 személy halt meg, illetve tûnt el. Rudolph Giuliani New York-i polgármester közlése szerint a Világkereskedelmi Központ elleni támadás során eltûnt emberek száma 6333.

(MTI-Panoráma) A technológiai forradalom fejlesztô mérnökeibôl a múlt keddi terrorcselekmények nyomán is záporoznak az új ötletek - derült ki egy beszámolóból, amely a híres Szilícium- völgybôl érkezett.

Eszerint például megfontolás tárgyává lehetne tenni, hogy "tiltott térségként" felismerhetôvé tegyék a repülôgépeket vezérlô automatika számára a fontosabb épületeket.

Az amerikai polgári repülésügyi hatóság már most is kötelezi a légitársaságokat, hogy újonnan üzembe állított gépeiket lássák el az úgynevezett terepfelismerô rendszerrel. Ez a rendszer jelzi a pilótának, ha fontosabb építmény, vagy bármilyen okból kiemelt jelentôségû (és így a jelzôrendszerbe beprogramozott) objektum fölött repül el. Ezt - vélekednek egyes programfejlesztôk - össze lehetne kapcsolni a gépet vezérlô automatikával, és azt úgy lehetne beprogramozni, hogy bármit csinál a pilóta, a gép "nem hajlandó" az ilyen objektumra rárepülni.

Akik azonban a mûszaki lehetôségeken túl az emberi tényezô fontosságát is tekintetbe veszik, erre azt mondják: felettébb aggályos lenne minden olyan megoldás, ami áthághatatlanul korlátozza a pilótát a gép irányításában. És különben is: ha holnap egy repülôtér irányító tornyának repül neki egy gép, az ellen még ez a védekezési mód sem ér semmit, hiszen a repülôtér megközelítését csak nem lehet megtiltani a gépet vezérlô automatikának...

Más javaslatok szerint költséget nem kímélve rendszeresíteni kellene a repülôtereken az arcfelismerô szoftvert. Az ilyen programmal ellátott berendezés akkor is felismerné a nyilvántartott terroristát, ha tökéletesek az iratai, és a nála levô legveszélyesebb tárgy a manikûrolló. Itt csupán az a kérdés, hogy mi legyen a nyilvántartásban még nem szereplô terroristákkal. (Az öngyilkos merénylô - ha "sikerrel jár" - csak egyszer lép akcióba.)

Állítólag intenzíven fejlesztik a három dimenziós csomagátvilágító technológiát. Ez már ígéretesebb dolog, különösen akkor, ha megvalósítják a sûrûségérzékel&eacu te;st is. Ez azt jelentené, hogy a pokolgépeknél általában használatos plasztik robbanóanyag jellemzô anyagsûrûségével megegyezô - vagy ahhoz közeli - sûrûségû anyag észlelése esetén az átvilágított csomag érintett része vörösen kezdene villogni a képernyôn.

Sajnos nem kizárt, hogy ezzel az anyagsûrûséggel nagyjából megegyezik a gyerekek által kedvelt színes gyurmák anyagsûrûsége, az ilyesmit tehát jobb lesz otthon hagyni. De a három dimenzió sem ér semmit, ha akár a fent említett manikûrollóból is lehet egyetlen mozdulattal életveszélyes szúró fegyvert varázsolni.

A szeptember 11-én történtek fölött töprengô terroristaellenes szakemberek, miután áttekintik az összes felmerült biztonságerôsítô ötletet, általában visszakanyarodnak az alaptételhez: szent harcra és halálra elszánt, mennyei jutalomban bízó terrorista ellen nincs abszolút biztonság. A lélek beállítódása nem technológiai kérdés. A gyilkos indulat, míg felszínre nem tör, a tudat mélyén a szoftvernél is haloványabb árnyékként húzódhat meg.

- A Mezôpaniti Általános Iskola tanulóinak egy része Bandi Dezsô iparmûvésszel kezdte és fejezte is be a nyári vakációt - mondja Borbély Attila, akinek faragványait a Bernády Ház látogatói és lapunk olvasói is megismerhették már. - Több újságcikk jelent meg az iskolánkban rendezett kézmûvestáborról, amelyen 60 gyerek vett részt. A tábor "termékei" állandó jelleggel megtekinthetôk az iskola kiállítórészlegén. Faragott tárgyak, agyagedények és figurák, rojtozott kézimunkák, kosár, rongyszônyegek. Az iskolánkban rendezett tábor résztvevôi közül 15 tanuló jutalomban részesült, kitartó és állhatatos munkájáért. Ez a jutalom újabb díjmentes táborozást jelentett Szovátán, a Teleki Oktatási Központban (TOK), együtt a Bolyai Farkas Líceum Paniti Bartha Sándor Népismereti Faragókörének 20 tagjával és három mezôpaniti kísérô tanárral. A táborozóknak helyet, szállást, étkeztetést és - miért ne? - szórakozást is biztosító oktatási központ felejthetetlen élményt nyújtott mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak.

- Mindig csak a munka, munka, munka?

- Délelôtt szôttünk, faragtunk, agyagoztunk, délután hatig fürödhettünk, sétálhattunk, internetezhettünk. Este néptáncot jártunk, nyárádmentit, mezôpanitit roptunk, népdalokat énekeltünk. Köszönjük Dezsô bácsinak, a TOK személyzetének, Márton Zoltán igazgatónak, a programtervezô Geréb Lászlónak, no meg a "szakácstes-tületnek" is a gondoskodást, a szeretetet. Nem feledjük a 2001. augusztus 25. és 31. közötti idôszakot, amikor önfeledten dolgozhattunk és szórakozhattunk az alkotótáborban.

A marosvásárhelyi Tanulók Házában (Palatul Copiilor) októbertôl újraindulnak a szakkörök. Óvodásokat, általános és középiskolásokat várnak az ingyenes tanfolyamokra, amelyek délelôtt és délután is zajlanak, a gyerekek iskolai órarendjéhez igazodva.

A tanulók teljesítménye, életkora függvényében kezdô és haladó szintû csoportok indulnak a következô támakörû foglalkoztatásokkal: informatika, elektronika, fényképezés, irodalom, képzômûvészetek (festészet, zene), népi és modern tánc, sport (tollaslabda, asztalitenisz, harcmûvészetek, sakk), angol nyelv, valamint ruhatervezés. Újdonság a most induló virágkertészet kör.

Sajnálatos, hogy magyar nyelvû csoportok nem indulnak, de a magyar anyanyelvû tanároktól a kisebbségi gyerekek anyanyelvükön is kaphatnak magyarázatot.

Beiratkozni október elsejéig naponta 9 és 17 óra között lehet az 1918. December 1. út 93. szám alatti székházban. Felvilágosítás a 161-009-es telefonszámon kapható.

Válsághelyzetek kezelésére

Adrian Nastase miniszterelnök a tegnapi telekonferencián jelentette be, hogy a csütörtöki kormányülésen döntöttek arról, hogy válsághelyzetek kezelésére létrehoznak egy minisztériumközi bizottságot, amelyben részt vesz a külügyminiszter, a nemzetvédelmi miniszter, a belügyminiszter, az iparügyi, a közmunkaügyi, valamint a szállítási miniszter.

A bizottság naponta követi a nemzetközi események alakulását, különös tekintettel azokra, amelyek Romániát is érintik. Külügyminiszteri rendelettel, az említett minisztériumok keretében munkacsoportokat hoznak létre, amelyek a maguk szakterületén figyelik a nemzetközi élet fejleményeit. A munkacsopor-tok együttmûködnek a Román Hírszerzô Szolgálattal (SRI), a Külügyi Hírszolgálattal (SIE), az Ôrzô-védô szolgálattal (SPP) és a Különleges Kommunikációs Szolgálattal (STS). A minisztériumközi bizottságot a külügyminiszter koordinálja, aki naponta jelentést készít a kormányfônek az elôzô napi nemzetközi eseményekrôl, és hetente a kormányülésen tájékoztatja a kabinetet az elôzô hét nemzetközi eseményeirôl.

Jegyzet

A tanügyiek ismét remekeltek. Ezúttal az egyetemi hallgatókat szemelték ki áldozatul. Felsôbb szinten a döntéshozók ugyanis úgy gondolták, elfogadhatatlan, hogy holmi jöttment hallgató saját kénye-kedve szerint párhuzamosan végezzen két szakot, az állam zsebére. Elvégre két egyetem két oklevelet jelent, ami rohamosan megnöveli a végzôs hallgató esélyeit arra, hogy egy jól jövedelmezô munkahelyet kapjon. Kiötölték tehát, hogy a felhôtlen, gondtalan életet élô hallgató fizessen csak az egyik egyetemnek, hiszen az a pénz kamatostól megtérül majd, például egy másfél milliós kezdô tanári fizetés formájában. Ez az összeg Kolozsváron, a bölcsészkaron évi háromszáz amerikai dollárt jelent.

Tehát ezentúl csak egy szakon biztosított az ingyenes tanulás. Aki két tandíjmentes helyre jutott be, választhat: vagy lemond az egyikrôl, vagy fizet. A legjobb a dologban, hogy azokra is gondoltak, akik nem az idén felvételiztek. Ez valóban jó számítás volt, le a kalappal: hiszen az a diák, aki két évet már lehúzott az állandó rohanásban, félévenként tizenöt vizsgával, az biztos nem szeretne egyik szakról sem lemondani, és mivel más választása nincs, fizetni fog - ha lesz mibôl. Mert a dollár 30 ezer lej fölött jár, és fölfele kúszóban van.

Természetesen most is "idejében" tájékoztatták a hallgatókat, és már szeptember 15-én - miután az ôszi vizsgaidôszak véget ért, és mindenki hazautazott - kifüggesztették a
"kellemes" hírt, megtoldva még egy meglepetéssel: október elsejéig ki kell fizetni az összeg negyedét.

Valószínûleg ezúttal sem fog senki zúgolódni, sôt, még hálásak lesznek, hogy visszamenôleg nem kell fizetni. De végül is igazuk van: senki sem köteles két egyetemet végezni. Azt meg végképp nem várhatjuk el állam bácsitól, hogy támogassa azokat, akik idôt és energiát pazarolnak arra, hogy elôrehaladjanak az életben, és elérjenek valamit.

Amikor hatályba lépett a kedvezményes gépvásárlásról szóló rendelet, újjáébredt a remény, hogy esélyt jelent a géppark feljavítására a kis és nagy gazdaságokban egyaránt. Ismert a folyamat: a vásárlónak a vételárból 45%-ot kell kifizetnie, az 55%-ot az állam fedezi. Aránylag rövid idô alatt gyarapodott a traktort és mezôgazdasági gépeket vásárolni óhajtók száma. Júniusban aztán magyarázat nélkül felfüggesztették a kérvények elfogadását, majd késôbb újrakezdték.

Szeptember elejéig a megyei mezôgazdasági igazgatóságnál összesen 284 gazdálkodó és cég kérését iktatták. Az igényelt traktorok, gépek összértéke 28,9 milliárd lej. 98 traktort kívántak vásárolni, 60-ra ki is fizették a 45%-nak megfelelô összeget. Szeptember 11-ig 26 új traktort hoztak megyénkbe és 70 különféle mezôgazdasági gépet, felszerelést. Mikor jut megyénkbe a további megelôlegezett 34 traktor? Ez a kérdés most. A szakminisztériumnak 16 milliárd lejt kellene átutalnia az igazgatósághoz állami támogatásként gépvásárlásra. Lehet, hogy júniusban kisebb volt ez az összeg, de a minisztériumban látván, hogy növekedik a kérések száma, e hét szerdájától újra felfüggesztették a kérvények elfogadását. Másodszor. Talán utoljára? Nem tudni. Azt viszont igen, hogy a mezôgazdasági minisztérium átiratot küldött a brassói traktorgyárnak, hogy egyáltalán nincs megelégedve a munkájukkal. Állítólag bizonyítékok vannak arra, hogy az új traktorokba régi motorokat szereltek, és egyébként is az egész gépet újrafestve adták el.

A brassói traktorgyár kb. 2300 új traktort értékesített a rendelet nyomán, annyit, mint az elmúlt két évben összesen. A traktorgyár egyik vezetôje viszont azt veti a minisztérium szemére, hogy rossz hírét kelti a vállalatnak. Még korábban hangzott el, hogy a minisztérium tartozásai miatt a gyárban nem jut pénz nyersanyagra, csupán a fizetésekre. Most, szeptemberben a mezôgazdasági minisztérium sem nyilvánította ki, hogy tételesen mennyi pénzzel tartozik a traktorgyárnak, de kifejtették, hogy a mezôgazdasági gépekre vonatkozó állami támogatás rendelete "hibás". Miért? Mert felfedtek olyan gépvásárlókat is, akik a traktort, miután átvették, továbbadták bérbe, mások közúti forgalomban használják és nem a mezôgazdasági munkákban…

Joggal kérdezi ezek után minden érdekelt: mi folyik itt? Talán választ is kapunk az elkövetkezô napokban.

Fogalmam sincs, honnan-hogyan került hozzám. A lényeg az, hogy minden megkerül, ha az ember a múltban (is) keresgél. A képhez adalék: készült 1924. július 25- én. A fotográfián a marosvásárhelyi római katolikus templom dalárdája látható. Tóth Sándor karnagy úrnak van címezve tisztelettel. Az Erdélyi Magyar Dalosszövetség egyik 1941-ben jegyzett pecsétes igazolványa szerint (valahogy ez is a képpel jött) Tóth Sándor 1924. és 1935. között vezette az Iparos Ifjak Énekkarát, a Csizmadia Ipartársulat Dalkörét és a Róm. Kat. Fôgimnázium énekkarát. Sokoldalú munkásságából kiemelendô a színpadi zene mûvelése is. Nevezetesen magas színvonalú hangversenyeket és operett-elôadásokat rendezett nemcsak Vásárhelyen, hanem Kolozsváron, Brassóban, Segesvárt, Székely-udvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Nyárádszeredában.

Hol van az az idô? A fényképen.

Ahogy elnézem, nagy volt a nyugalom, béke árad a felvételrôl, bár késôbb, szinte bizonyos, lövészárkos életveszély-helyzetekben és nem kravátliban fotografálták e derék férfiakat. Szeretném hinni, hogy egy évszázad múltán is megcsodálják a mai fényképeket, miként ültek, dôltek, álltak egymás mellé a daloslelkek. És elmondják mellesleg: hol van az az idô...

Valószínû, ma már senki sem él a felvételen látható dalárdisták közül, de, ha valaki dédapját, nagyanyját, tán szüleit látná, jöjjön, a képet szívesen nekiadom.

Jó néhány évig importáltuk a szemetet. A kilencvenes évek elején sokaknak sikerült "alaptôkét" kovácsolniuk a színes, érdekes és addig szigorúan tiltott dolgok behozatalából. Mi pedig rügyezô demokráciaképzetünktôl megrészegülten vásároltunk mindent: kínai zenélô tolltartót a gyermeknek, török farmert az egész családnak, nyugati urak által levetett ruhát, cipôt, kidobált autót, televíziót, hûtôszekrényt, amerikai pornófilmet, "lakodalmas rock"-nak becézett zenei förmedvényt, és még ki tudja, mi mindent…

Aztán a szemfülesebbek rájöttek, hogy hanyatlani készül az efféle üzlet, tehát váltani kell. A tapasztalatokat ki-ki a maga módján próbálta gyümölcsöztetni - vállalkozni kezdett. S mint köztudomású, a kocsma és a nyilvánosház mindig jó üzletnek bizonyult, tehát ilyen irányba orientálódtak a hazai üzletelôk. Gomba módra szaporodtak a "káefték", nyíltak a kocsmák, amelyekbôl mára néhány fehér abroszos vendéglôvé, panzióvá nemesedett. A nyilvánosházak mûködését törvény tiltja, ám a szellemi prostitúcióról nem született jogszabály, s lassan napvilágot láttak az igénytelen kiadványok, giccses verseskötetek - jóformán minden, aminek megteremtéséhez elegendônek bizonyult a vastag pénztárca és természetesen a piac. (Ez utóbbit jól fizetett reklámfogásokkal gyorsan sikerült a megfelelô méretûre duzzasztani…)

Nem maradhatott ki a sorból a zene sem. A fiatalok ízlését pedig minden korosztályé közül a legkönnyebben tudják a kereskedôk a megfelelô irányba terelni. Mindezt természetesen tôlünk nyugatabbra is pontosan tudják, és ki is használják. Mi pedig tanulékonyak vagyunk: valahogy így született meg tájainkon a "manele"-nek nevezett zenei szub-szubkultúra ama hajtása, amely elemi erôvel söpörte le a konkurenciát. A lakodalmas rock - külvárosi bulizene - balkáni rap - könnyûzene ötvözetébôl létrehozott, mondanivaló nélküli, banális (és néha trágár) szavak monotonitásához együgyû dallam társult s máris kész volt a végtermék, amelynek "elôadására" nem volt nehéz szereplésvágytól fûtött tiniket találni, akiken percek alatt végrehajtották a "fazonigazítást", s elôpattantak a saját, hazai tinibálványok.

Tegnapig azt hittem, hogy az említett járvány ellen létezik védôoltás, s az Illés, Metro, Omega, Edda nótáin felnôtt generáció tagjait ez a mûfaj nem képes megérinteni. Ám amikor az egyik ismert taxitársaság cégjelzésével ellátott autóból bömbölô
"manele" ütötte meg a fülemet, s a hang eredetét kutatva pillantottam az autó fele: rég látott, kedves ismerôsömet pillantottam meg. Sokatmondó arckifejezésemre cinkos mosollyal válaszolt: - Tudod, a piac… Nem értettem. Utas nem volt a közelben, így ismerôsöm készségesen felvilágosított: az említett zenét tartalmazó hangkazetta nélkül okos ember nem taxizik Vásárhelyen. Még mindig értetlenül bámulhattam, mert további magyarázkodás következett, s így szereztem tudomást egy kibontakozóban lévô "szórakoztató iparágról": tizenéves fiúk- lányok, szülôktôl (jó esetben) kunyerált zsebpénz, postáról felvett családi pótlék birtokában beülnek egy-egy lehetôleg nyugati gyártmányú autóba, kérik a "manele"-t, s elindulnak - amíg a pénzükbôl futja. (Ha nincs "manele", szállnak is ki a kocsiból, s a következônél próbálkoznak.) Ötven-százezer lejért, sôt alkalmanként még több pénzbôl taxiznak egyet a város forgalmasabb utcáin, s miközben a letekert ablakokon kiáramlik a bömbölô zaj, a srácok mobiltelefont vagy cigarettát szorongató kezüket lazán ki-kilógatják a városba. Hadd lássák ôket a haverok!

A Népújság keddi számában a szerzô - nyilván a "megfelelô" tájékoztatás nyomán - azt találta írni, hogy Szovátán "… egyébként a betegellátás jó". Hozzátenném: a szovátai kórházban de facto egy orvos sem dolgozik. Hetente kétszer kijár egy belgyógyász és egy labororvos. Az igazgató, ortopéd szakorvos ugyancsak egyszer egy héten, hétfôn délután 2-3 órára kijön Marosvásárhelyrôl, ilyenkor ortopédiai szakrendelést folytat és igazgat. Sebész szakorvos kedden délután jön Marosvásárhelyrôl. Szemorvos van ugyan alkalmazásban, de éppen szülési szabadságon. A betegeket a családorvosok utalják be és ôk is követik e betegek sorsát (többé- kevésbé). Igazábol a fôkönyvelô irányítja a kórház sorsát.

Ha ez jó, akkor JÓ! Egyébként ki a felelôs a mai "jó" állapotokért? Könnyen rátalál az, aki akar. Mindeddig nem akadt vállalkozó. Inkább jó hírét keltik annak, ami nem az.

A Moszkva belterületén álló osztankinói televíziós adótorony, amelyet Európa legmagasabb építményeként tartanak nyilván, az elmúlt év augusztusában volt nagy veszélyben. A "gyomrából" kiáradó füstfelhô láttán egyes kommentátorok már a teljes pusztulását jósolták, ám ez nem következett be. "Csupán" annyi történt, hogy a tûz miatt három ember életét vesztette és a helyreállítás befejeztéig 120 kilométeres körzetben szünetelt a mûsorközvetítés. A manhattani 102 (más hírforrás szerint 110) emeletes Világkereskedelmi Központ épületének megsemmisülését látva azt kell mondanunk, hogy a muszkáknak több szerencséjük volt. Szerencséjük volt azzal, hogy nem csapódott be a tévétoronyba hatalmas mozgási energiájával egy olyan méretû és tömegû repülô alkalmatosság, mint amilyen New Yorkban a World Trade Centert (WTC)
"torpedózta" meg és nem locsolta le kívül-belül, egyes becslések szerint legkevesebb 6, más feltételezés alapján több tíz tonna (ennél sokkal több ezer liter) kerozinnal. Egy birtokunkba jutott útikalauz szerint a moszkvai Mûszaki Televíziós Központ (amelyet a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulójáról is elneveztek) a maga nemében egyedülálló turisztikai létesítménnyel dicsekedhet. A zászlótartó rudat is beleszámítva 539 méter magas adó 325 méteres szelvényénél egy olyan, henger alakú, tíz emelet magas vendéglôt alakítottak ki a toronytest körül, ahonnan egyidejûleg 288 látogató tekintheti meg az orosz fôváros panorámáját.

Osztankino neve a XVI. századtól ismeretes, amikor egy tanya állott ezen a helyen. A napjainkig megôrzött építészeti alkotások a Seremetyev grófok birtokához tartoztak és a XVIII. századbeli jobbágyok verejtékes munkájának tulajdonítják ôket. A késô klasszicista stílusú palotában múzeum van jelen. Az épületegyütteshez fényes pompával berendezett színházi elôadóterem, meg egy XVII. századbeli templom is hozzátartozik, s mindezeket hatalmas parkok övezik. A közelben található a tudományos akadémia fô, 360 hektáros botanikus kertje. Ugyanebben a városrészben építették föl annak idején a Szovjetunió nemzetgazdaságának megvalósításait bemutató kiállítás-komplexumot.

Gyógyítónk, a természet

A rákgyógyításban többféle sikeres alternatív gyógymódot ismerünk. Ezek közül most a Gerson diétáról és a Breuss kúráról (léböjt) lesz szó. Mindkettô a hippokratészi szemléletre épül, miszerint a táplálkozással meg lehet (elôzni és) gyógyítani különbözô betegségeket, közöttük a daganatosakat is. Platón és Paracelsius is ugyanezt az elvet vallotta. A rák az egész szervezet betegsége, ezért minden beteget külön, személyre szóló testi-lelki-szellemi terápiában kell részesíteni. A legújabb kutatások eredményei, az USA-ban született új tudományág, a pszicho-neuro-immunológia is megerôsítik ezt.

A stressz, környezetszennyezôdés, kémiai, mérgezô anyagok bevitele miatt legyengült immunrendszer nem tudja kiszûrni és elpusztítani a rákos (genetikailag megváltozott) sejteket, és azok kaotikus szaporodásba kezdenek. Mindenféle rákgyógyító diéta, léböjtkúra azon az elméleten alapul, hogy a szervezet sejtjei fehérjékbôl állnak, és a megvont fehérjebevitel miatt a szervezet elôször nem a saját, hanem a rákos sejteket építi le. Így a daganat és az áttét megfogyatkozik, csökken, eltûnik.

A rákellenes gyógydiétát a Németországban élô, késôbb Amerikába emigrált orvos, Max Gerson (1881-ben született) fejlesztette ki, aki elôször saját magának migrénellenes diétát állított össze. Késôbb azt tapasztalta, hogy a zöldségbôl, nyers salátából, gyümölcsbôl álló táplálkozásmód meggyógyította az egyik migrénes és lupuszban (bôrtuberkulózis) is szenvedô betegét, egy másik gyomorrákos hölgyet, késôbb TBC-seket is.

Egy angliai pszichológusnô, Beata Bishop a Gerson- diétával meggyógyult rákos megbetegedésébôl. Ô ismertette ezt a módszert a magyarországi nagyközönséggel is 1990-ben, hangsúlyozva, hogy a táplálkozás mellett nagyon fontos a beteg pszichoterápiája, amely segít, támogat a gyógyulásban és a túl késôn jelentkezô betegeknek is hatékony lelki gondozást ad.

A Gerson-diéta (és a Breuss-kúra) elsôdleges célja a beteg szervezetet méregteleníteni és ellenállását fokozni, védekezôrendszerét megerôsíteni.

A módszer lényege az, hogy a gyógyulni vágyót beutalják egy böjtklinikára, ahol ellenôrzés mellett hat hónapig szigorúan vegetáriánus koszton él. Emellett vegyszermentesen termesztett nyers zöldségeknek és gyümölcsöknek a levét kell innia. A leveket sárgarépából, zöldsalátából, zöldpaprikából, almából, vöröskáposztából, petrezselyemgyökérbôl, valamint magas C-vitamin tartalmú növényekbôl (pl. vízizsázsából) készítik. Ezek erôsen tisztítják a szervezetet és magas tápértékûek vitaminban, nyomelemekben, enzimekben, antioxidánsokban, amelyek gyorsan és maradéktalanul felszívódnak. A beteg a leveken kívül háromszor étkezhet a következôkbôl: vízben fôtt zabkása, párolt gyümölcsök, Hippokratész- leves (melyet kitalálójáról neveztek el), héjában sült burgonya, nagy adag nyers vegyes saláta, párolt fôzelék, friss gyümölcs. Fontos az általános (és bél-) méregtelenítés, ezért a napot kávébeöntéssel kezdik, amely serkenti a máj méregtelenítô szerepét. Aki nem bírja a beöntést, az rostosan fogyasztja a leveket, és hashajtó gyógynövényteát, valamint ricinusolajat iszik. De nem elég az étrend. A betegnek - saját öngyógyító energiái beindítása céljából - jó, ha sokat lazít, pihen, meditál, önszuggesztiós, autogén tréninggyakorlatokat végez pozitív programozással, megerôsítéssel, zenét hallgat, a mûvészetekbôl táplálkozik, sokat sétál friss levegôn, légzôgyakorlatokat végez, izzasztókúráknak, víz- (Kneipp-) kúrának veti alá magát. A gyógymódban több természetes - védekezôrendszert és emésztést serkentô - készítményt is alkalmaznak.

Más, gyógydiétát kidolgozó és alkalmazó, a rák ellen sikeresen harcoló orvosok és természetgyógyászok: Rudolf Breuss, német természetgyógyász, aki léböjtkúrával és gyógynövényteákkal több mint 20 000 rákos beteget meggyógyított, valamint a középkorban élt német apáca, Hildegard von Bingen, a XIX. században élt dr. Bircher-Benner, svájci orvos, a nyerskoszt-terápia felfedezôje, és a múlt század elején dolgozó tudós, az amerikai Weston Price. Idôben utána jön Max Gerson, akit az amerikai Kelly, a holland Moerman és Moolenburgh, a német Issels, a mexikói Contreras és mások követnek.

A hathetes léböjtkúra (Breuss), vagy több hónapos kezelés után nem szabad a szenvedônek a régi, betegséget okozó életmódját folytatni. A legtöbb daganatos beteg káros földsugárzásos zónában fekszik, a legelsô teendô onnan eltávolítani ôt. Az étrendváltoztatás mellett végleges életmód/vitel változtatás is szükséges ahhoz, hogy a betegség ne újuljon ki.

Forrásanyag: Beata Bishop (1990) és Rudolf Breuss.

Schönauer Norbert épített, tervezett, a kanadai kormány tanácsadója volt, több könyvet írt és 40 évig tanított a McGill Egyetem építészeti karán. Mint a tanszék "érdemes professzora" halt meg 78 éves korában.

Széles körû érdeklôdésének középpontjában a lakóházépítés állt. A szakma általában kétes értékûnek tartotta a lakóház-építészetet, sôt sokan még tagadták is, hogy helye lenne az építészet területén.

Schönauer professzor megkérdezné tôlük: "Nem azért van ez a lealacsonyító vélemény, mert kezdetben a nôk voltak a lakhelyek építôi és birtokosai?" "S nem a lakóház volt az alapja a vallási építkezésnek, nem ebbôl emelkedett ki a dicsôséges Isten háza?"

Házépítéssel kapcsolatos szenvedélye olyan mérvû volt, hogy a primitív nomád kunyhótól a legpompásabb udvarházig kiterjedt.

Ez az érdeklôdés ifjúsága rendkívüli körülményeinek tudható be. Erdélyben, Szászrégenben nevelkedett és onnan ment Magyarországra, Budapestre tanulmányait végezni, amíg közben a második világháború dúlt Európában. Sodródva a körülményektôl, a háború végére egy dán menekülttáborba érkezett, majd 1950-ben jutott el Kanadába. Itt rövidesen feleségül vette a dán származású Asztridot.

Schönauer professzor számára a lakóház és az azt körülvevô szomszédság volt a társadalom legfontosabb eleme. Nézete szerint a lakóház, bármely lakóház, nem csak mint építészeti objektum volt érdekes, hanem mint a szociális, gazdasági és kulturális élet létrehozója is.

Nagy befolyást gyakorolt kortársaira, tanítványaira és kollégáira egyaránt, de könyvei jelentôsége mindezt felülmúlja.

Lankadatlan szorgalommal dolgozott azért, hogy alapelvei túléljék ôt. Legkedvesebb könyve - 6000 év házépítés - 1973 óta négy kiadást ért meg és legújabban az egyesült államokbeli W. W. Norton kiadónál ötödször, bôvített kiadásban jelent meg.

Építészeti munkái közül Schönauer professzor arra a városrendezési mestertervére volt a legbüszkébb, melyet az észak-quebeci Fermont város részére készített partnerével, Maurice Denoyers-rel, 1972 és 1978 között.

Ez adott alkalmat arra, hogy nagy területen részletekbe menôen vitelezhesse ki lakásépítési elveit.

Schönauer professzor lakásán szembeötlô, hogy mennyi helyes, házépítéssel kapcsolatos elképzelését valósította meg a saját otthonában. A Mount Royal kerület szélén egy szerény ötödik emeleti lakást alkalmassá tett a napsütés befogadására. A védett, de fedetlen terasz tele van növényekkel és keresztlégáramlat frissíti a levegôt, ugyanis az épület elôtt buszmegálló van.

Egyszerû, korszerû, bensôséges, kellemes és összességében méltóságteljes képet nyújt ez az otthon, mely magán viseli a jeles építész elképzelései, tervei leglényegesebb jegyeit.

Peter Spijkers Montreal Gazettben megjelent cikke alapján

(Folytatás szept. 8-i lapszámunkból)

Ezek után nehéz volna letagadni, hogy van némi közünk az ókor egyik legnagyobb és legmûveltebb népéhez, a sumérokhoz, más néven a szittyákhoz, ahogy azt mindig is hitte a népünk. De ugyanakkor létezik - habár különösen hangzik - egy egyiptomi származáselmélet is. E lehetôséggel is több kutató foglalkozott a múltban, és napjainkban olyan eredmények születtek, melyek feljogosítanak a további vizsgálatokra. Radics szerint az egyiptomi népi és mûveltségi kapcsolatok egyes vonásai ugyanúgy beilleszthetôk a magyarság ôsiségébe, akárcsak a hun vagy szittya. Ezzel a kérdéssel legbehatóbban dr. Baráth Tibor Kanadában élô magyar kutató foglalkozott. Szerinte az ôstelepes magyarság Egyiptomból, több hullámban érkezett a Kárpát-medencébe. Szerinte ezt bizonyítja a számos egyiptomi aranytárgyban kimutatható erdélyi arany. De nyelvi rokonságra utaló bôséges anyagot is felsorakoztat. A legfigyelemreméltóbbak azonban a magyar díszítômûvészetben található egyiptomi vonatkozások, a hieroglifák, de fôleg a magyar- székely rovásírás szembetûnô hasonlósága, amit már Fadrusz János szobrászmûvész is észrevett, de durván leintették. Radics szerint a sumér-egyiptomi-magyar kapcsolatokat valahol máshol, a korábbi idôkben kell keresni.

Az örök érvényûnek hirdetett finnugor származás és ôshaza tanát László Gyula professzor "kettôs honfoglalás" elmélete új meglátásba helyezte. "László szerint - írja Radics - … a régészeti ásatások során elôkerült leletek tanúbizonysága nyomán arra a megállapításra jutott, hogy … a magyarság eredete és ôstörténete sokkal többrétûbb, minthogy azt egy leegyszerûsített elméletbe bele lehetne zsugorítani. László elmélete vitát váltott ki. Pillanatnyilag két tábor vitatkozik egymással. A konzervatívok, akik Árpád népének honfoglalása elôtt nem akarnak tudni magyarokról a Kárpát-medencében. A másik táborba tartoznak azok, akik a magyarság korábbi jelenléte mellett kardoskodnak. László professzor szerint a kései avarok voltak az elsô nagyszámú magyar telepesek a Kárpát- medencében, s hogy ez a magyarság már több ezer éve birtokolja e tájakat. Szerinte ezt kell a vizsgálódások központjába helyezni. Radics szerint László figyelmen kívül hagyja az ôstelepes paraszti nép szerepét a Kárpát- medence népesedési történetében, holott jelenlétükrôl maga is többször megemlékezik.

Dorosmai Imre Az elsô honfoglalás népe címû cikkében (Népszava, 1984. február 18.) dr. Kiszely István antropológust idézi: "Kiszely István … arról ír a Hungarian Digest címû folyóiratban (1982. 6. sz.), hogy 900 körül a Kárpát-medence lakosainak egyharmada a több ezer éves ôslakosság, harmada az avarok leszármazottai és harmada Árpád honfoglalóiból tevôdik össze." A magyar történetírás ezt egyszerûen figyelmen kívül hagyja, jegyzi meg Radics. Szerinte a magyar nyelvû köznép tömegei tették lehetetlenné, hogy a Kárpát-medencében az idegen nyelvû hódítók gyökeret verhessenek. László úgy véli, hogy az V. században Erdélybe vándorló bolgárokkal már magyar töredékek is jöttek. Az 568 táján betelepedett korai avarokkal pedig már nagyobb létszámú magyar törzsek is jöhettek. És itt elérkeztünk Radics tanulmányának elôszavához, ahol azt nehezményezi, hogy az eredetünket és ôshazánkat kutatók az utóbbi évekig figyelmen kívül hagytak egy olyan alapvetô tényezôt, mint maga a köznép, mely minden társadalom alapeleme. "E paraszti nép zöme valószínû, nem Árpád népével jött Etelközbe - írja Radics -, hanem földjének mûvelôje lehetett századokkal, talán ezredekkel elôtte. Ugyanez vonatkoztatható a Kárpát-medence földmûveseire is. Hódítók jöttek, hódítók mentek, de a föld népe többségében maradt." És bizonyosra veszi, hogy a IX-X. században a Kárpát-medencében létezett egy ôstelepes paraszti köznép…, akik Árpád népével nem azonosíthatók, s akiket a történelemtudomány korábban szlávoknak mondott, holott a valóságban nagyrészt magyarok voltak. Árpád magyarjai meghódították és szolgasorba vetették az ôstelepes köznépet, függetlenül attól, hogy azok esetleg velük azonos nyelvûek és fajtájúak voltak. Ezt a feltételezést bizonyítják a feltárt temetôk, melyek vitathatatlanul a magyar köznép temetôi voltak. Radics konklúziójában így fogalmaz: "A jelen ismeretek alapján annyi talán megállapítható: a Kárpát-medence, Mezopotámia és Egyiptom ôstelepes földmûves népe nem származhatott egymástól, hanem egy azonos ôsnép egymástól elvált tagjainak tekinthetôk, tehát testvérnépek."

Egy azonban bizonyos: a finnugort még nem tagadtuk meg, a sumért pedig még nem fogadtuk el.

Búcsú Tóth Istvántól

Ó, világ Ura,

aki bérbe adtad

ezt a testemre mért

kéklô teret,

hogy köldököm

elvált anyámtól,

amíg földanyám,

magába temet;

aki úgy adtad volt

nékem, testemre

tapadó, hajló

térfogatodat,

hogy költöztetve

le nem omlik,

üvegfala más-más

távlatot ad;

és ugyanabból

a légnemû térbôl

biztosítasz nékem

egy darabot,

amelyben Arany,

Ady, Janus

s a térteremtô

Bolyai lakott;

aki ugyanabban

az ûrben

helyezted el

remegô szememet,

hol a milliárd

szemû Tejút

pislog, a Betelgôz

és a Deneb:

mit törleszthetnék

e magas lakbérbôl

szürke barázdát

hasító szegény,

hogy valamit

köszörülhessek

romló testem

állati szégyenén?

1987

Sokasodnak halottaink; szüntelenül s vészesen fogyatkozik az értékteremtô bátrak, az elhivatott írástudók serege, a csöndben munkálkodó mindeneseké, akik az eredendô elhivatottság lázában építették meg egy-egy életmû sokablakos emeleteit. Ilyen építômestere volt a szónak, a szellemnek, az értelemnek Tóth István, akinek a koporsója mellett most megrendülten keresem az illô igéket egy talentumos magyar költô, mûfordító, irodalomtörténész sokágú teljesítményének legalábbis jelzésszerû méltatására, annak érzékeltetése végett, hogy halálával nemcsak Marosvásárhely, nemcsak Erdély szellemi életét, de az egyetemes magyar kultúrát érte pótolhatatlan veszteség.

Arany jános pátriájának alföldi világából, a bihari tájakról érkezett annak idején városunkba, a Somostetô közelében teremtve magának új otthont, tágas mûhelyt a mindennapos betûvetô fáradozásának. Könyvekkel, kéziratokkal körülbástyázott dolgozószobájában azonban soha nem feledkezett meg a természet szelíd ajándékairól, a fák és virágok kínálta oldódás örömeirôl sem, s ebben a vonzó magaslati közegben lehettek mindennapos vendégei Janus Pannonius kortársai éppúgy, mint a modern francia költészet nagyjai. De otthont és megértést találtak ônála az egykori Székelyvásárhely humanista írástudói is, Decsi Czimor Jánosék, a protestáns kollégiumi professzorok és poéták, akiknek emlékét ébresztgetve a hithû katolikus Tóth István bizonyságot nyújtott rokonszenves nyitottságáról, emelkedettségérôl, tolerancia iránti elkötelezettségérôl is. Tóth István Marosvásárhelyen, a huszadik század második felében annak a gazdag erdélyi magyar humanista hagyománynak a folytatója - kutatója és értelmezôje - volt, mely megannyi forrásértékû történelmi és irodalmi ismeretanyaggal gazdagítja múltunkra vonatkozó tudásunkat. Ilyenképpen széles körû tájékozottsága, sokoldalú nyelvtudása, költôi tehetsége találkozott össze szerencsésen és érvényesült eredménnyel. Folyamatosan megjelenô versesköteteinek, mûfordítás-gyûjteményeinek sorozata a széles ívû költôi pálya töretlenségét szemlélteti, de mindez csak része az egésznek: Tóth István filológusként, régi irodalmunk szakavatott búváraként ide vonatkozó tanulmányaival is maradandót alkotott.

Szívvel, szóval, tiszta ésszel - olvashatjuk egyik legutóbbi könyvének címlapján, s ez a hármas egység akár életmûvének a leglényegét is kifejezheti. A szív, a szó, az ész zavartalan harmóniáját kereste - s valósította meg - szüntelen szellemi készenlétben, töretlen odaadással, nehéz küzdelmek közepette. A hepehupás porondon - jelenkori irodalmunk hétköznapjainak berkeiben - volt része mellôztetésben, meg nem értésben is; nem kétséges azonban, hogy az elfogulatlanul ítélkezô idô méltó helyet jelöl ki számára irodalmunk valós értékeinek rendjében.

És nem mellékesen: a szép szó, a tiszta értelem mûvelésére, alázatos becsülésére oktatott nemzedékeket tanárként a hajdani Pedagógiai Fôiskolán és a Színmûvészeti Intézetben, mindenütt. Nagy elôdök nyomában járt: Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetemen olyan kiváló professzorok tanítványa lehetett a kezdetek idején, a negyvenes években, mint például Benedek Marcell, György Lajos, Szabó T. Attila, Zolnai Béla.

Kollégák, sôt évfolyamtársak voltunk a készülôdésnek ebben a fölpezsdítô szakaszában, s nem tudom elfelejteni rég tovatûnt ifjúságunk tavaszi lobbanásait: a Király utcabeli szemináriumokat, az irodalmi körben történt elsô szerepléseket, a világmegváltó vitáinkat - és józanító csalódásainkat sem. Sok mindennél erôsebb szálak kapcsolták egybe életünket. Ezért oly nehéz most nekem Tóth Istvántól búcsút venni, az egykori és mai kollégák, pályatársak nevében is.

Mert egyúttal a magam - a magunk - életének egy darabjától is búcsúznom kell. Ezért tudom csak halkan, szívszorongva kimondani:

drága barátunk, nyugodj békében!

* Elhangzott 2001. szeptember 18-án, az író temetésén

Nagy Pál

(a próféta megkísértettetései)

1.

Hallgat bennem a hal,

miképp Jónás is hallgat

a halban.

Ninive, gondolom, már nem

idôszerû kérdés.

- behívatom:

Jónás, felebarátom.

A Kuti és társai cetkonzerv multi

úgy gondolja, reklámalanyként

önt nem lehet überolni.

Aláírtam fehérben egy csekket:

döntsön hát sorsáról,

ha beugorna, hívatok

egy cetet.

2.

Hallgat bennem a hal,

miképp Jónás is hallgat

a halban.

Ninive, gondolom, már nem

idôszerû kérdés.

A hal nem gondol semmit,

csak bûzeleg.

Jónás pedig elfordult

az Úrtól és alapított

(a cetben) egy hithû

muzulmán gyülekezetet:

Ramadán volt és (a cetben)

folyamatos napszentület,

enni, inni a végletekig lehetett

eleget.

3.

Hallgat bennem a hal,

miképp Jónás is hallgat

a halban.

Ninive, gondolom, már nem

idôszerû kérdés.

Csak ültünk a homokban,

bálnák között a parton,

én néha halkan fölnevetek:

Jónásnak csupán néma

könnye pereg. Értünk jön,

hogy lekaszaboljon, egy székely

bálnavadász-kommandós

sereg.

4.

Hallgat bennem a hal,

miképp Jónás is hallgat

a halban.

Ninive, gondolom, már nem

idôszerû kérdés.

Ám az Úr útjai

kifürkészhetetlenek -

minden keret adott

s hozzá színes

ceruza: képzelet.

Színezgethetek.

Csíksomlyó, 2001. július havában

Kuti Csongor

Tegnap többfelé megemlékeztek a magyar dráma napjáról.

A magyar dráma napját 1984 óta ünneplik szeptember 21-én: Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját 1883-ban ezen a napon mutatták be a Nemzeti Színházban.

Az 1859-1860-ban írott mûvet Paulay Ede vitte színre, a fôbb szerepeket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakította.

Budapesten az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Krisztina körúti épületében e napon osztották ki a Szép Ernô-jutalmat.

Az intézményben rendhagyó divatbemutató is volt Az egyéniség örök forrása a divatban, avagy Két évszázad nevezetes jelmezei címmel.

Látható volt olyan öltözet, amelyet Bajor Gizi, Fedák Sári, Halassy Mariska, Honthy Hanna, Jászai Mari, Jókainé Laborfalvi Róza, Karády Katalin, Medgyaszay Vilma, Szeleczky Zita, Zala Karola viselt, illetve Korrach Mór táncjelmezei is megcsodálhatóak. A bemutatón kortárs színházi tervezôk - Dôry Virág és Szakács Györgyi - jelmezeit, valamint a készülô Hídember címû magyar film kosztümjeit is felvonultatták.

A Pesti Magyar Színház Pozsgai Zsolt színjátékát, a Boldog Asztrik küldetése címû darabot tûzte mûsorára. A drámát a színház házi színpadán vitték színre, amely tegnaptól Sinkovits Imre nevét viseli.

A Magyar Televízió M2-es csatornáján péntek este Sütô András drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapja címû színjátékot mutatták be; a darabot a Kaposvári Csiky Gergely Színház elôadásában, Zsámbéki Gábor rendezésében tekinthette meg a közönség.

Marosvásárhelyen jelenleg is zajlanak a Tragédia bemutatójának elôkészületei. Ehhez kapcsolódik következô írásunk.

Magyarnak lámpája van, de olaja nincs.

MADÁCH IMRE (Vegyes feljegyzések)

A Tragédia már jó ideje »üldöz«; Madách mûvét húztam egykor a felvételi vizsgán, és - ahogyan ez lenni szokott - ettôl is rettegtem. A sikeres vizsga mögött ott lappangott a hiány: többet érzek a mûrôl, mint amennyit el tudok mondani.

Az »üldözés« folytatódott: a Tragédiát húztam (többek között) a licencvizsgán is, majd röviddel ezután felkértek, hogy vállalnám el a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál, Anca Bradu rendezésében készülô elôadás dramaturgiai munkáját. Beismerem, vonzott a roppant érdekes, és sok szempontból lehetetlennek tûnô feladat. Ugyanakkor biztonságot jelentett, hogy a rendezô elgondolását korábban értô kezek segítették, no meg az a(z) - késôbb önhittségnek bizonyult - érzés, hogy pontosan értem és tudom a szöveg dramaturgiai, nyelvi, prozódiai problémáit, tehát orvosolni is bírom azokat.

Néhány próba után be kell ismernem, hogy én, a magyar nyelv és a magyar irodalom szerelmese, sokszor megsemmisülten ültem és ülök, mikor Anca Bradu a Tragédia szövegével kapcsolatos értô magyarázatait, mondhatni: esszéit hallgatom. Az történik velünk, amit Lucifer ígér az Embernek a harmadik szín végén: "Bûbájt szállítok reátok, / És a jövônek végéig beláttok / Tünékeny álom képei alatt"…

Madách szövege eme üldözô véletlenek és varázslatok bûvkörén kívül azonban igen gyakorlatias problémák elé állítja egy elôadás létrehozóit. A számítógép figyelmeztet, hogy százhatezer- huszonnyolc betû a Tragédia terjedelme (szóközök nélkül); Vojnovich Géza állapította meg, hogy "… Madách káprázatos gyorsasággal dolgozott mûvén…"; maga Madách írta egy papírszeletre: "Az ember tragédiája, drámai költemény. Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márc. 26.-án." Részben a túlfeszített, gyors munkának tudható be, hogy "Madách nem sokat adott a kalligráfiára s helyesírásra, különösen az ékezésben és központozásban önkényesen egyéni és nem is következetes…" (Szabó József)

Köztudott, hogy a Tragédia szövegének legavatottabb gondozója Arany János; Szabó József mutat rá az 1972-ben megjelent díszkiadás utószavában: "Kétségtelen, hogy Az ember tragédiájá-t Arany János mentette meg azzal, hogy a testes, különös helyesírású, zordon hangvételû kéziratot, az ismeretlen, vidéki költô kusza betûtömegét elfogadta, átnézését vállalta, féltékenység és szakmai nagyképûség nélkül foglalkozni kezdett vele (…). S megmentette - nem utolsósorban - szükséges javításaival." Arany János segítségével együtt is a Tragédia elsô kiadása sok hibával jelent meg, a Második, javított kiadás száznegyven során végzett javítást a szerzô.

A szövegingadozás részben Madách bizonytalanságából ered; így ír Arany Jánosnak: "Legfeljebb a meglevônek megtartásában mutatott túlkíméletességed iránt lehet némi észrevételem, s bár fáradtságodat szaporítja, csak arra kérhetlek: törülj bátrabban." Majd késôbb: "Amit a tecnikáról írsz, mindazt értem és tudom. Helyesen állt lapodban, hogy egyes tökéletes technikájú versszakok azok, melyek képzeletünkbe ragadnak, népszerûvé teszik a költôt, s zengenek végig az országon. Nem is képzeled, mennyit s mióta fáradok én, hogy jobb technikára szert tegyek, de hiába, miután itt sok esztendôrôl van szó, kénytelen vagyok a rám nehezedô átokban mint valódi végzetben megnyugodni." A szövegromlás legfôbb oka - mutat rá Szabó József -, hogy "Az ember tragédiájának szövege száznál több kiadás (1972-ig; megj.: B.A.) viszontagságain ment keresztül. Sok alaki és belsô romlást szenvedett. Szép külsejû, viszonylag pontos szövegû kiadások mellett méltatlan minôségû és henye gondozású kiadások is megjelentek. Az erôsen meghúzott - színpadi szöveg esetében a rövidítés egyébként indokolt - rendezôi példányok is rontóan hatottak." (kiemelés: B.A.)

Csupán néhányat jeleztem a többnyire ismert problémák közül. A Tragédia megírása és a készülô elôadás között eltelt másfél század, a magyar nyelv óhatatlan változásai, egy-egy - amúgy megejtôen szép - részlet illusztratív jellege pillanatonkénti döntésre kényszeríti (s kényszerítették mindig is) az elôadás(ok) létrehozóit. A Tragédiában - zártsága ellenére -, mint mindenik tényleges irodalmi értékkel rendelkezô mûben, van egy benne rejlô nyitottság; ez a záloga annak, hogy egy érdekes, élô és korszerû elôadás érdekében - sokszor jelentéktelennek tûnô, de a mondhatóság és érthetôség szempontjából elengedhetetlen - változtatásokat lehessen végezni a szövegen. Eme változtatások azonban, akárcsak a színrevitel egésze, csak Madách mûvének szellemében történhet(n)tek, de nem azért, mert ezt diktálja valamiféle irodalmi kánon, vagy egy megmerevedett recepció, hanem mert - ahogy Arany leszögezi -:
"a mû alapeszmében, kompozícióban, mindabban, ami lényeges - eredeti, merész, költôi."

Balási András

Színház

A múlt héten Gyergyószentmiklóson megrendezett kisebbségi színházi kollokvium valószínûleg kelt még vitákat a továbbiakban, lesz, aki nosztalgikusan összevesse a korábbi sepsiszentgyörgyi fesztivál legendás találkozóival, bár az a benyomásunk, hogy a mostani seregszemlét a kelleténél kisebb figyelem és sajtónyilvánosság övezte, annak idején a háromszéki összejövetelekre sokkal több budapesti és bukaresti szakmabeli volt kíváncsi. Lesz-e a látottaknak mélyebben elemzett utóélete vagy sem, majd kiderül, a magunk részérôl érdekesnek véltük megtudni az egyik zsûritag, Ungvári Zrínyi Ildikó, a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem tanárának véleményét, benyomásait a kollokviumról.

- Összehasonlításra nem vállalkozhatom, hiszen még nézôként sem vehettem részt az egykori sepsiszentgyörgyi fesztiválokon, de azt hiszem, hogy abból a legendából, amelyrôl most Gyergyó- szentmiklóson is rengeteget hallottam, mára alig maradt valami. Viszont amit általános jellemzôként megfogalmazhatok a jelenlegi kollokviumról, az a rendezvénynek éppen az a pozitív törekvése, hogy mindenféle reprezentatív színházi tendenciát felvonultasson.

- Anélkül, hogy mindenik társulat a lehetô legjobb elôadásával jött volna el.

- Igaz, ennek ellenére általánosabb és sajátosan jellemzô vonásokra is fel lehetett figyelni. Sok szempontból lehet ezt a kérdést vizsgálni, elsôsorban abból a szemszögbôl, hogy milyen színházi nyelvek vannak alakulóban, ezt a látott elôadásokon is föl lehetett mérni, és örvendetes, hogy kiemelkedô alkotásokat is láttunk. Másrészt gazdasági és intézményes tendenciákat is felmutatott ez a fesztivál. Arra gondolok, amit már máshol is tapasztalhattunk, hogy a nagy, nemzeti színházi intézmények mellett kisebb színházi mûhelyek alakulnak és ezek jó szemléletmódot és magas színvonalat képviselnek. A változások, a gazdasági nehézségek okozta helyzethez a kisebb struktúrák könnyebben, gyorsabban tudnak alkalmazkodni.

- Az elsôként említett színházi nyelv megújulási tendenciái tekintetében milyen jellegzetességeket emelhetünk ki?

- Összefüggnek a dolgok. A kisebb struktúrák megkönnyítik a formaújítást is, a szemléletmódbeli váltást és koherenciáját. Mûvészi vonatkozásban különben mindenképpen el kell mondani azt, amit ezen a fesztiválon jól lehetett látni: beérett alkotásokkal, határozottan jelentkezett egy új rendezôgeneráció, az a nemzedék, amelyik 90-ben rendezô szakra iratkozott, hamar el is végezte, de már azelôtt is foglalkozott színházzal. A Bocsárdi- Barabás-Kövesdy vonulatra gondolok. Ez a generáció megújított formanyelvet mutatott fel, ami mindenképpen elmozdulás a 89-es fordulatkor már jócskán stagnáló színházi kifejezésmódhoz képest.

- Gyakran szóba került mostanában, hogy a közönség eltávolodott a színháztól. Vajon az, amit a feltûnt rendezônemzedék képvisel, visszacsalogatja a nézôket?

- Azt hiszem, hogy manapság, a kultúra pluralizálódása idején, a színháznak is plurális szemléletmódokat kell felmutatnia, nyilván nem csupán ez fogja megoldani a közönség visszatérését a színházhoz, de ez is egy útja ennek a törekvésnek.

- Gyergyószentmiklós kisváros. Ugyanide tervezik a következô fesztivált is, és évi gyakorisággal?

- Az elképzelés az, hogy ugyanitt kell folytatódnia. De persze sokat lehet javítani, alakítani a koncepcióján. Egyébként egy lelkes csapat vállalta fel a rendezést és jó hangulatú fesztivált teremtettek meg, persze egy ilyen kisváros lehetôségei keretében. A reális viszonyulás pedig az lehet, hogy kétévenként kerítsenek sort rá.

- Önként adódik az a kérdés is, hogy a kisvárdai fesztivál mellett erre egyáltalán szükség van-e. Illetve a dilemma fordítva is megfogalmazódhat.

- Ez a romániai kisebbségek fesztiválja, a kisvárdai más, az a határon túli magyar színházak, társulatok találkozója. Itt most a bukaresti zsidó színház és két német társulat, a szebeni és temesvári is jelen volt, sôt fellépett a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Társulat is. Szerintem a kisebbségi színházak sorsközösségérôl van itt szól, az egzisztenciális helyzet, valamint a kultúra összefüggéseirôl, ebben tudnak ezek a színházak közösek lenni. És abban is, ahogyan a hatalmi struktúrához való viszonyulásukat meghatározzák. A kisebbségi helyzet folyamatos mozgást feltételez, hiszen a minoritás jellemzôje, hogy elkerülje a hatalmi struktúrákat. És, mint mondtam, a mozgás itt a színházi formanyelvben megmutatkozott. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a már említett, kiemelkedô, ’90 utáni elsô generációs rendezôvonulaton túl megjelentek újabb hangok és alkotók, fiatal rendezôk és koreográfusok, akik határozott egyéni hangnemet hoznak magukkal.

- Sepsiszentgyörgyi indulásakor más volt a kollokvium tétje, politikai felhangok is jócskán kapcsolódtak hozzá. Erre most nincs szükség. Vagy mégis?

- Most ez kevésbé szükséges, és nem is igazán volt ilyen. A színháznak ma is feladata a kulturális identitás megôrzése, újrafogalmazása. Ugyanakkor jó dolognak tartom, hogy ez nem ôrzôdött meg klisé-lehetôségként. A változások után a színház elég hosszú ideig még ezekbôl a régi beidegzôdésekbôl élt, belerögzült az a reflexszerû magatartás, hogy a hatalmi ideológia ellenében határozza meg magát. De miután kiderült, hogy nem kell feltétlenül valaminek az oppozíciójaként tételezôdnie, a tartalom elvesztôdött néha, s ezt szomorú volt látni. Ezen a fesztiválon viszont az jól kitûnt, hogy ebbôl a rossz állapotából kilépett az erdélyi magyar színház.

- A zsûri végül is döntött, kiosztotta a díjakat. Elégedetten vagy csalódottan?

- Nem csalódott a zsûri, higgadt álláspontra helyezkedett. Lényeges az, hogy nem a panaszkodások és fölhánytorgatások ideje van, hanem a szakmai megítélések igényessége az, ami dönt. Persze, a realitásokat sem szabad szem elôl téveszteni.

N. M. K.

Ki vár éjfélkor a távoli házakban?

Haza, haza istennôk, argonauták,

városok hamva fagyott pupillámon.

Ki vár éjfélkor a távoli kertekben?

Vissza, vissza e csupasz asztalokhoz,

ellobbant gyertya kihûlt tenyeremen.

Ki kel át most a termeken?

Távoli, távoli zajok, partszegélyeken

suhanó arcok, gályaroncsok, fáklyák

szurokgyolcsában kavargó lepkehad.

S míg Ithaka alszik, tenger és írás

nyugodt hullámokban locsog, írnokunk

kimerült kezét hûsíti, mossa, csábítja

újabb utazásra…

Írók tanácskoznak Kolozsváron

A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya munkaülést szervez az írói szociográfia jelen helyzetének és további lehetôségeinek megvitatására. A szakosztály véleménye szerint a mûfaj nem örvend olyan rangnak és tekintélynek, mint amilyet irodalmi jelentôsége folytán megérdemelne. Írók, kritikusok és olvasók, mintha elbizonytalanodtak volna az utóbbi idôben. Ezért szeretnék áttekinteni a szociográfia magyar múltját és sürgetô feladatait. A munkaülést Kolozsváron tartják, különös tekintettel arra, hogy most van Balázs Ferencnek, az erdélyi magyar szociográfia klasszikusának századik születési évfordulója. (Balázs Ferenc 1901. október 24-én született Kolozsváron, meghalt Tordán 1937. május 22-én.)

A háromnaposra tervezett tanácskozást október 12- 14-én tartják a Brassai Sámuel Líceumban, Kolozsváron. Résztvevôit Kötô József, az EMKE országos fôjegyzôje köszönti, megnyitót mond Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke. A felkért elôadók: Cseke Péter (Az írói szociográfia elmélete és gyakorlata), Gálfalvi György (A szociográfia fontos mûhelye volt Erdélyben az Igaz Szó), Beke György (Két jelentôs vállalkozás: a Magyarország felfedezése a harmincas és a hatvanas-hetvenes években), Zalabai Zsigmond (Információ és formáció), Dudás Károly (Szociográfiai törekvések a Délvidéken), Oláh János (A Magyar Napló szociográfiai sorozatai, illetve könyvei), Lázok János (Szociográfiai vonások Sütô András mûveiben), Gál Sándor (Realizmus és líraiság a szülôföld megidézésében * Mesét mondok, valóságot), Szabó Zsolt (Száz éve született Balázs Ferenc.)

A tanácskozás harmadik napján közös kirándulást szerveznek Mészkôre, Torockóra, illetve Nagyenyedre, autóbusszal. Mészkôn - Balázs Ferenc unitárius lelkész egykori szolgálati helyén - a Babes-Bolyai Tudományegyetem sajtótudományi szakos hallgatói rövid dolgozatokat olvasnak fel A rög alatt írójának életmûvérôl és munkásságáról.

b.d.

Szívemig felnövô ôszben

kifosztott nyaram szerelme vádol

Madársikolyt röpít a szél

és zord idôk rôt fénye táncol

A sors

gyötrelme ha olykor megidéz

engem a lélek dallal igéz

V. Szász István

Elmúlunk csendben,

kihunyunk, mint a pánsíp

visszhangja,

de mosolyunkban mindig ott lesz

a holnap mosolya,

a paradicsom,

mely ott van, ott,

ahol mindenki elfelejti keresni -

- a visszhangban.

Dimény Lóránt

Vannak települések, amelyek általános mûveltségünk elemévé váltak, beépültek tudatunkba, s nevük ejtésekor fölidézôdnek emlékezetünkben eredeti sajátosságaik, egyéni vonásaik. Eme helységek közé tartozik az egykori Udvarhelyszék egyik legnagyobb faluja, községe, Korond is. Ezt tanúsítja az a magisztrális könyv, amely most frissen - tehát 2001-ben - jelent meg a Firtos Mûvelôdési Egylet gondozásában. Magisztrális, nagyszerû könyv - mondom -, mert a kiadvány formátumánál fogva is magára vonja a közfigyelmet, s mintegy azt sugallja, hogy a lapjai közé rejtett tanulmányok, adatközlések fajsúlyos értékekkel bírnak. A könyv címe: Helyismereti olvasókönyv Korond. Anyagának szerkesztôje Ambrus Lajos. Ugyanô írta a rövidre fogott Elôszót, amelyben Hazanézô évkönyvnek is nevezi a "hungarológiai vizsgálatok eredményeként" megszületett monográfiát. Szavaiban büszkeség érzôdik, ennek az elégtételbôl származó büszkeségnek viszont van aranyfedezete.

Az elsô és a harmadik fejezet mintegy felét dr. Vofkori László írta. Munkája elsô részében Korond természeti képét rajzolja meg. A település 575-625 m tengerszint feletti magasságban fekszik, földtani felépítésében pedig "az üledékes és az eruptív (kitörési) képzôdmények vesznek részt." Természeti erôforrásai közül a tûzálló agyagot, az ásványvizeket, valamint az építôkövet emeli ki. Épp eme három ásványi kincs fölös megléte határozta meg - már idejekorán - Korond egyéni arculatának kialakulását. A szerzô átfogó képet rajzol a földtörténeti múltról, a domborzati, éghajlati és talajviszonyokról, a vízrajzi állapotról. Megemlíti például, hogy "…a sokévi átlagos középhômérséklet 7,6°C és 7,9°C között mozog. Külön dolgozza fel a társadalom- és gazdaságföldrajzi vonatkozásokat. Ebben a részben táblázat táblázatot ér, amelyek általános társadalomstatisztikai adatokat tartalmaznak. Figyelmeztetô megjegyzését feltétlenül idéznünk kell. Íme: "Korondon a modernizáció a kezdeteknél tart." A jövôkép megfelelô kialakítása tehát még temérdek munkát igényel.

A második fejezet a Korond helytörténete címet viseli; szerzôje a történész Józsa András. "Eszmefuttatása" roppant alapos, talán többévi, esetleg több évtizedes munka eredménye. Megfogalmazásaiban a "kiértékelhetô adatokra" támaszkodik, tehát távol tartja magát a fellegjáró történelemszemlélettôl. Itt csak néhány érdekességre utalunk: Józsa megállapítja, hogy
"ellentétben a köztudattal, a rómaiak sosem bányásztak sót a Sóvidéken." A régészeti leletek közül az elôkerült avar sajtolóminták, valamint a firtosi aranylelet fontosságáról ír. Korond elsô okiratos említése 1333-ból és 1334-ból való. Az itt talált adatok alapján megállapítja, hogy a falu már a XIV. század elején "… a Sóvidék egyik legnagyobb, legjelentôsebb, önálló egyházmegyeként szereplô" települése. Külön alfejezetekben tárgyalja - sok minden mellett - a reformáció korának eseményeit, valamint a falu közoktatásának kezdeteit, 1635-ben jelölve meg az adatolható "iskolakezdést".

Mind dr. Vofkori László, mind Józsa András többször is hivatkozik a megfelelô elômunkálatok hiányára, így joggal írhatjuk le, hogy tanulmányaik úttörô jellegûek, és mennyiségileg is tiszteletet parancsolóak: összefoglalásaik a kötet mintegy felét teszik ki.

A harmadik fejezethez szervesül a Korond intézményei és látnivalói címû alfejezet, amelynek írásai adatközlô szándékkal íródtak. A szerzôk: Ambrus Lajos, Mihály Ferenc, Tófalvi Zoltán, Ferenczi Sándor, István Lajos, György József, Lázár Ágoston.

Már köztudottá vált, hogy azok a faluközösségek, amelyek eleven gazdasági- társadalmi életet élnek, a szellemiségnek, a néphagyomány elevenségének is jó szálláscsinálói. A negyedik fejezet indító írásában Ambrus Lajos "Korond múltra épülô szellemiségével" foglalkozik. "A népi hiedelemvilág Korondon is rendkívül gazdag… A népszokások is