Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Tegnap háromtagú osztrák küldöttség érkezett Marosvásárhelyre, rendezni a már hónapok óta gyûrûzô kóborkutya- botrányt. A Verein gegen Tierfabriken (VgT), az Internationaler Bund der Tierversuchsgegner (IBT) valamint a marosvásárhelyi Assisi Egyesület (AE) képviselôi ügyvéd társaságában keresték fel Dorin Florea polgármestert, akinek szerzôdéstervezetet nyújtottak át egy állatok részére tervezett gyûjtôközpont létesítésérôl és kasztrálási program lebonyolításáról.

Az egyórás megbeszélésen, amelyen Csegzi Sándor alpolgármester és Bereczki Boldizsár, az állatkert igazgatója is részt vett, pontok szerint tárgyalták a szerzôdésben foglaltakat. Eszerint a kétéves projekt kezdete 2001. március 1., a lebonyolításhoz szükséges fedett, elô- és utókezelésre alkalmas épületet és területet a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal biztosítja, az itt dolgozó személyek tevékenységét támogatni fogja az Assisi Egyesület.

Legfontosabb nyilván a kóborkutya-program finanszírozása, de ebben is sikerült megegyezniük a tárgyaló feleknek. Ezek szerint az állatok elhelyezéséhez szükséges épület rendbetétele, valamint az élelem biztosítása az önkormányzatra, a gyógyszerek és az állatorvosi beavatkozásokhoz szükséges anyagok beszerzése az osztrák egyesületekre hárul. Az összes többi, a tevékenységgel járó költséget fele-fele arányban állja az önkormányzat és a külföldi egyesületek. A megbeszélést követôen az osztrák küldöttség meglátogatta a szabadi, kutyamenhely céljából átalakítandó épületeket, valamint az állatkertet.

A kóborkutya-programmal kapcsolatosan a polgármesteri hivatal és a három – IBT, VgT és Assisi – nemkormányzati szervezet ma 11 órakor írja alá a társulási egyezményt.

Ausztriában és sok más országban is az állatmenhelyek profi módon mûködô intézmények, melyek komoly struktúrával és igazgatással mûködnek. Tehát vannak állatmenhelyek és nincsenek kóbor ebek. Természetesen akad szabadon futkározó kutya itt-ott, de ez nem megszokott jelenség, csak elvétve fordul elô. Mellesleg az állatmenhelyek létrehozásának a szükségessége az emberek felelôtlenségébôl adódik. Hogy csak egypár okot említsek: a családnak, vagy a család gyerekének kedve támad egy aranyos kis kölyökkutyára, macskára, tengerimalacra. A vágy egy kedvenc után, mely valahol a szeretetéhség jele, hamar kellemetlen felismeréssé változik, hiszen egy élô állat nem Tamagotchi vagy Furby, hanem valóban kell gondoskodni róla és bizony még pénzbe is kerül a szükséges etetésen kívül. Ezért számtalan négylábú idônek elôtte elveszti "állását". Ha nem lennének a menhelyek, bizonyára az utcára kerülnének és hamarosan tarthatatlan helyzet alakulna ki.

Aztán vannak, akik szabadságuk elôtt válnak meg négylábú társuktól, akadnak olyanok is, akik szégyellik személyesen leadni és egyszerûen odakötik a menhely közelében egy fához a nemkívánt ebet, vagy, ami még rosszabb, ugyanezt a forgalmas autópálya egyik parkolójában teszik velük.

A modern világ számos újfajta betegséget is tartogat az érzékeny emberek számára. Egyike ezeknek az állatszôr-allergia. Ha a családban valaki ilyentôl szenved, az addig ott lakó négylábú sorsa meg van pecsételve, túladnak rajta.

Mindegy, hogy miért történik meg a dolog, az állat lelkivilága egybôl összeomlik. Ô nem érti meg, hogy miért nem maradhat többet szeretett gazdáinál. A menhelyeken sokszor lehet látni nagyon bánatos kutyákat- macskákat. Ha új gazdihoz kerülnek, sok-sok türelem kell ahhoz, míg ezek az állatok újból képesek lesznek bízni az emberben.

Az állatmenhelyeket általában lelkes állatbarátok alapították és addig harcoltak, amíg a város, a tartomány, a polgármester is belátta, hogy ezek nem fanatikus állatbarátok agyrém ötletei, akiknek józan ítélôképessége teljesen elborult, hanem éppen ellenkezôleg, egy mindenkinek hasznos vállalkozás: hiszen nincsenek kóbor állatok, és még munkahelyek is teremtôdnek!

Így jutott a kormány arra a következtetésre, hogy az állatmenhelyeket anyagilag támogatja. A mûködtetéshez szükséges pénzek Ausztriában azonban legnagyobbrészt magánszemélyek adományaiból folynak be. Az sem titok, hogy számos magányos, idôs ember végrendeletében egész vagyonát, házát az állatmenhelyre hagyja.

Ausztria minden tartományában – összesen kilencben – mûködik legalább egy, de inkább több állatmenhely. Ezekben állandó alkalmazásban gondozók, irodai személyzet dolgozik, de a nagyobbakban külön állatmentô-autósofôrök, állatorvosok is vannak.

A bécsi állatmenhely rövid két éve költözött új helyre, teljesen modern, újonnan felépített komoly komplexumba. Mindezek örvendetes tények, tehát hogy létezik ilyen intézmény és nem is akárhogy, hanem ésszerûen mûködik. Ami nem változtat azon a tényen, hogy a négylábúak sorsa bizony néha nagyon szomorú. Számtalan kutya, macska kerül elhanyagolt, megkínzott állapotban a menhelyre.

Az említett személyzeten kívül állatvédelmi inspektorok is dolgoznak a menhelyeken, vagyis rendôrök, akik egész nap úton vannak és olyan családokat keresnek fel személyesen, ahol valami gyanús sejthetô állattartási téren. Ha a gyanú beigazolódik, az állatot azonnal magukkal viszik a nem megfelelô környezetbôl.

Ha nem is ilyen hatalmas intézményt, de kicsiben ugyanezt a célt szolgáló menhelyet szeretnének létesíteni ausztriai állatvédôk Vásárhelyen, a lakossággal és a városvezetéssel együttmûködve. Természetesen, ennek mûködtetését helyi normákhoz, lehetôségekhez kell szabni és a projekt elején még nem várhatók azonnali látványos változások. Ennek nem utolsósorban a kommunikáció hiánya, vagy adott esetben félreinformálás is az oka, mint ahogy ezt a projektben részt vevô ausztriai partnerek tapasztalhatták.

A január végén Marosvásárhelyen járt delegáció ezúttal egyesületük jogászát is elvitte a mai villámlátogatásra olyan célból, hogy a januárban szóban megtárgyalt pontokat immár írásban is, szerzôdéses formában rögzítsék és aláírják. Ettôl a lépéstôl a projekt szorgalmazói azt remélik, hogy talán nyomatékot nyer mindaz, ami azonnali ígéret formájában nem következett be.

A Marosvásárhely polgármestere által megnevezett összegek és számadatok ismeretében az ausztriai partnerek azt is merik állítani, hogy a város költségvetésébôl erre a célra szánt összeg egynegyedét nélkülözni tudják, vagyis a havi 20 millió lejbôl – ennyibe kerül a polgármester szerint havonta a kutyaügy a városnak – 5 milliót egyéb célokra lehetne fordítani. Hosszabb távra pedig munkahelyteremtést is terveznek.

A kutyabarátok tehát drukkolhatnak a kutyák jobb sorsáért, azok pedig, akik nem kedvelik a négylábúakat, örülhetnek, hogy azok hamarosan nem zaklatják a járókelôket.

Aktuális

A tálibok, a tálibok, Buddhát robbantanak, a SRI, a SRI nem engedi magyar kézre játszani Szovátát, a Pentagon, a Pentagon mikrohullámú sugárfegyvert fejlesztett ki, kecskéken és embereken lesz kipróbálva, Máramarosszigetre bevándoroltak az ebek, az ebek, lám, ha nincsenek mosómedvéink, jönnek a kutyák, jönnek a veszett rókák, jön az árvíz, jön az árvíz, nemzetpolitikai imperatívuszok és pártpolitikai prioritások között gyötrik a szülôk gyermekeiket, öregasszonyokat erôszakolnak idült férfiak, rendôröket gyilkolnak az autótolvajok, minden hétre jut jó néhány földrengés, a tengerentúlon ítéletidôre készülnek, a nemzeti banknak nincsen pénze, eltemették Farsang Dömét, Farsang Dömét, bizonyára miatta szakadt le az aranyosgyéresi állomás után a mozdonyról a szerelvény, a szerelvény.

Ahonnan még nem hordta el az áradat, befelé nô a búza.

Több a kutyabarát, mint a macskabarát, több a macskabarát, mint a magyarbarát, kell egy kis diplomáciai botricsek, mit keresett a magyaroknál, államtitkár úr? Apróhirdetés: "A MINISZTERELNÖK MÁR MEGTETTE. VEGYEN ÖN IS EGYET ÖRÖKBE!"… Ingyenes oltás szubkultúra ellen. A sárga kerékpárt elütötte egy tarka rokolyás hóvirágárus. Ha netán kifogyna bizarr ötleteibôl, szikra a bürgermájszter úrnak: háromnyelvû sírfeliratokat az udémérének.

Melegfront, növekszik a morbiditás. Hogy mi mindenre fel vagyunk készülve. Hogy mi semmire sem vagyunk felkészülve. Kutya helyett miértek szûkölnek. Miért van az, hogy ez az ország képtelen önmagára találni, és normálisan élni, mint más hasonló államok. Miért van az, hogy.

Várj. Közlekedés. Mindennek az alfája és omegája, a mozgás, vasútat, százat, ezeret, írta Petôfi. Közlekedés. Új vezetôsége lesz a közlekedésnek. Már szinte mindennek új vezetôsége van. Ezek ebben is lemaradtak.

Nekem fel is tûnt, fôleg az, hogy a buszvezetôk meg a maxi- taxisok még a helyükön vannak. Holott nyilvánvaló, hogy ha igazi változást akarunk, akkor fenekestôl kell fölforgatni a (közlekedési) világot.

Bevezetni az alternatív vezetést. Galambok ülnek verebekhez. Sziletinások maxiba, maxisok pléhcsotrogányba, pléhesek sziletinásba, hármasforgó szerint, ahogy szélsebes ôseink tették.

Sôt: vezessen a nép! (Utast a volán mögé.) Sôt, vezessenek a nôk. (Március nyolcadikán csak hölgyek vezessék a közjármûveket.)

Sôt, vezessen a párt. Melyik párt? Na látod, picinyem, ez az alternatíva. Ha a pártok felváltva, jóváhagyott és megszavazott program szerint vezetik a jármûveket, lesz rálátásunk vezetési módszereikre, és nyerjen a jobbik.

Gázoljon már, elnök úr, mi lesz?

– mégpedig március 10-i kezdettel – hangzott el a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tegnapi sajtótájékoztatóján. Elsôsorban azokat teszik utcára, akik kiutalás hiányában, önkényesen foglaltak el lakásokat, de azokra is – mintegy 50 család – hasonló sors vár, akik a Locativ Rt.-tôl bérelnek lakást és "elfelejtették" kifizetni a lakbért. A Locativ már elkészítette a listákat, figyelmeztetett Dorin Florea, példaként a Kopacz családot említve, amely szerinte "illegálisan jutott kiutaláshoz", nem fizetik a közköltséget és milliókra rúg az adósságuk.

Marosvásárhely polgármestere röviden kitért a hétvégén a piacokon, fôként ócskapiacon lezajlott ellenôrzésekre is. Megtudtuk, hogy 22 cégnek nem voltak rendben az iratai, akik pedig nem rendelkeztek eurokukákkal, azokat megbírságolták. Az "itt a piros, hol a piros"-t mûködtetôket elkergették. Sok egyéb is elhangzott, többek között az, hogy a városnegyedekben a lakó/tulajdonosi társulások majd együtt fognak mûködni a rendôrökkel; a tanácsi határozatok gyakorlatba ültetése végett az önkormányzat még a hét folyamán újabb gépkocsit kölcsönöz a rendôrségnek éjszakai járôrözés céljából. Most éppen az illegális garázsok felleltározása van folyamatban, ezeket lebontják, az engedéllyel felépítetteket pedig megszámozzák, és megpróbálják behajtani az illetékeket. Azt is megtudtuk, hogy a polgármesteri hivatal ezután csak azoknak a nemkormányzati szervezeteknek bocsát ki engedélyt adományok behozatalára, amelyek támogatják az önkormányzat által az idôskorúak és árva gyerekek gondozására meghirdetett programokat. Mindeddig hat ilyen szervezet kérését fogadták el.

Lapvélemény

A Neue Zürcher Zeitung címû svájci lap hétfôi számában "Disszonancia Románia és Magyarország között" címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka rövid cikkét.

Oplatka ismertette a román közigazgatási miniszter pénteki megnyilvánulását Németh Zsolt külügyi államtitkár romániai útjáról, annak elôzményeit és a magyar sajtóban való fogadtatást, majd rámutatott: Cozmanca kirohanása nem illik sem a román külügyminiszter közelgô budapesti látogatásához, sem ahhoz, hogy a két ország védelmi minisztere igen elégedetten nyilatkozott pénteki találkozójukról. "A bukaresti epizód inkább arra a rossz érzésre vezethetô vissza, amelyet a párt egyes részei élnek át amiatt, hogy kisebbségi kormányuk ma az RMDSZ-re támaszkodik, s annak a támogatás fejében engedményeket tesz. A "lövés" másik célja, hogy emlékeztesse Adrian Nastase kormányfôt arra, hogy tavaly, még ellenzékben, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos látogatása után éppen ilyen felháborodottan nyilatkozott a vendégnek a látogatáshoz csatlakozó erdélyi kirándulásáról" – írta Oplatka.

Gönczy János magyar kormánybiztos ökológiai egyezménykötést szorgalmaz a Tisza vízgyûjtô területe által érintett öt ország: Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna között.

A Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda vezetôje ezt a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Fényeslitke községben rendezett környezetvédelmi konferencián erôsítette meg.

Gönczy János kifejezte reményét aziránt, hogy a magyar kormány támogatja majd kezdeményezését és hamarosan létrejön a nemzetközi egyezmény a Tisza védelmére.

A kormánybiztos elképzelésének fontosságát a romániai Nagybányai Bányászati és Meteorológiai Kutatóintézet által készített tanulmányban foglaltakkal magyarázta, mely szerint Erdélyben 10-11 olyan környezeti veszélyforrás van, ami bármelyik pillanatban újabb ökológiai katasztrófát okozhat a Tiszán.

A veszélyforrások közül kiemelte a borsabányai szakadék állapotát, ahol igen magas tartalmú nehézfém-szennyezôdés gyûlt össze a környék bányáiból.

– A borsabányai szakadéknál bármikor bekövetkezhet a katasztrófa, hiszen nincs támfal vagy gát védôrendszere – mondta Gönczy János.

Hozzátette: az erdélyi veszélyforrások elhárításának mûszaki megoldása igen költségigényes, s ezért lenne szükség az öt ország közötti ökológiai egyezmény megkötésére, hogy az érintettek közösen nemzetközi forrásokat pályázzanak meg elsôsorban az Európai Uniónál.

A kormánybiztos hangot adott annak a véleményének is, hogy ugyancsak elengedhetetlenül szükség lenne egy Tisza vízgyûjtôi nemzetközi ökológiai központ kialakítására is, amely a múlt évi cián- és nehézfém-szennyezôdéseket követô tiszai revitalizáció mellett létrehozná a folyó riasztó-jelzô és monitoring rendszerét is.

Gönczy János a konferencián megerôsítette, hogy szerinte Magyarországnak peren kívüli egyezségre kellene jutnia a tiszai cián- és nehézfém- szennyezôdéseket okozó nagybányai ausztrál- román tulajdonú Aurul céggel a keletkezett 29,3 milliárd forintos kár megtérülése érdekében.

Megjegyezte: konkrét intézkedések még nem történtek, erre az általa vezetett Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda ezután készíti elô a lehetôséget.

Gönczy János arról is szólt, hogy – mint fogalmazott – a múlt évben súlyos ökológiai katasztrófát szenvedett Tiszától mintha elfordult volna a politika, a szakma és a társadalom is, pedig a folyó élôvilága még nem regenerálódott teljesen.

– További hathatós intézkedésekre van szükség, különösen a holtágak életterét kellene jobban kihasználni a Tisza ökológiai rendszerének helyreállításához – mondta a kormánybiztos.

Budapest–Bukarest autópálya

– A Budapestet Bukaresttel összekötô autópálya romániai szakasza nem érinti majd Kolozsvárt, az útvonal Nagylak, Arad és Nagyszeben lesz – jelentette ki Sorin Bota, a közmunkaügyi, szállítási és lakásügyi minisztérium államtitkára.

Az államtitkár kolozsvári sajtóértekezletérôl a városban megjelenô magyar nyelvû napilap, a Szabadság adott hírt hétvégi számában.

A lap beszámolója szerint Bota "komoly szándékot nélkülözô, afféle politikai nyilatkozatnak" minôsítette azt, hogy Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a közelmúltban tett romániai látogatása során kijelentette: a magyar állam hajlandó lenne támogatni a Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó autópálya felépítését.

– Helsinkiben négy évvel ezelôtt határozták meg az Európát átszelô közlekedési folyosók útvonalát. Ha a magyar fél valóban érdekelt lett volna a Budapest- Kolozsvár-Bukarest autópálya felépítésében, a finn fôvárosban tartott értekezlet során nyomást gyakorolt volna annak érdekében, hogy a 4. számú páneurópai közlekedési folyosó nyomvonalaként ezt, és ne a másik változatot fogadják el. Mi több, a magyar félnek nem a Budapest-Szeged, hanem a Budapest-Debrecen utat kellett volna kiépítenie – mondta Sorin Bota.

Ugyanakkor hozzátette: a román félnek semmi ellenvetése nincs, hogy Magyarország támogassa Kolozsváron áthaladó autópálya felépítését.

A román nyelvû sajtó két évvel ezelôtt a román diplomácia nagy sikereként tálalta: Romániának sikerült "lesöpörnie az asztalról" azt a magyar javaslatot, hogy módosítsák a 4. számú közlekedési folyosó vonalát, és az ne a román fél részérôl eredetileg javasolt nyomvonalon, hanem Kolozsvár-Brassó irányába haladjon. Errôl most nem tett említést az államtitkár.

Román részrôl a magyar javaslat elutasítása mellett akkor egyebek között azzal érveltek, hogy Bukarest és Pitesti között már autópálya van, Pitesti és Ramnicu Valcea között pedig már nekiláttak az autópálya építéséhez szükséges elôkészületeknek.

Ezek az érvek azonban a tavaly decemberi kormányváltás után azonnal érvényüket vesztették. Az új közlekedési miniszter szerint a nyomvonalat módosítani kell, de csak Nagyszeben után.

– Mivel gazdaságosabb, Miron Mitrea szállítási miniszter javasolta, hogy a 4-es számú folyosó ne az Olt, hanem a Prahova völgyén haladjon át. Ebben a esetben úgynevezett expressz utat kellene építeni Nagyszeben és Brassó között. Ez összekötné a csíkszeredai és az aradi útvonalat is – közölte Kolozsváron a közlekedési államtitkár.

Japán hétfôn 221 millió dollár kölcsönt utalt ki a Bukarestet Konstancával összekötô vasútvonal korszerûsítésére – jelentette az AFP hírügynökség diplomáciai forrásból.

A kölcsön 30 éves lejáratú, évi 2,2 százalékos kamatra.

A japán kormány 1997-ben hasonló feltételekkel adott 180 millió dolláros kölcsönt a konstancai kikötô korszerûsítésére.

— Válságkezelés pénz nélkül — Nevetségesen kicsi költségvetés — Ellenérzések, fenntartások, méltánytalan személyzeti felépítés — Minden rendezvény fontos — A tûzoltómunka kevéssé hatékony — Kizárandó a politikum — Elônyben a helyi kezdeményezés

– Ma már közhely, ha azt mondjuk, nehéz helyzetben van a kultúra, de hatványozottan igaz. Aligha hihetô, hogy bizonyos szerkezeti átalakításokkal és néhány új vezetôvel, de továbbra is kevés pénzzel gyökeres változásokat, látványos sikereket lehet elérni. A mostani kormány mégis úgy kezdte, hogy kibôvítette a szakminisztérium és megyei intézményei hatáskörét, többfelé újakra váltotta a mûvelôdési felügyelôségek fôtanácsosait. Ön, aki kultúremberként, újságíróként is jól ismeri a valós körülményeket, mit remélt, amikor elvállalta a megbízatást?

– Tényleg, mintegy két évtizede aktívan jelen vagyok a megye kulturális életében, de a kinevezésemen még alig száradt meg a tinta, némi tájékozódásra van szükségem, hogy felmérjem a reális helyzetet. Tegnap (szerk. megj.: múlt csütörtökön) a kulturális és kultiszminisztériumban Razvan Theodorescu akadémikussal, a tárca vezetôjével találkoztunk, s ô mondta, hogy válságpillanatban kell kezelnünk a dolgokat. A költségvetés még nem ismeretes, illetve az már biztos, hogy a kultúra alig kap valamivel több pénzt, mint tavaly, tehát a szegénységet kell menedzselnünk, és mégis meg kell újítanunk a kultúrát.

– Anyagiak hiányában ez hogy lehetséges?

– Megváltoztatva a stratégiát. Minél több támogatót kell szereznünk a mûvelôdési, mûvészeti mozgalom számára.

– Ez így szépen hangzik, csak éppen a gyakorlattal van a baj. Kevés az igazán tehetôs ember, illetve cég, amely folyamatosan és hathatósan a kultúrára áldoz. A megyében legalábbis. Az állam pedig a jelek szerint nem is tud erre a fontos, mégsem életbevágóan jelentôs területre több pénzt fordítani.

– Ez igaz, több adattal is szemléltethetném. Említsünk csak egyet. A múlt évi költségvetésünkbôl kulturális tömegrendezvényekre 90 millió lejt fordíthattunk. Nevetségesen kevés. Most se lesz több, ami még szükséges, valamiképpen meg kell szereznünk. Alapítványokkal, mecénásokkal kell együttmûködnünk. A mûvészeti intézmények autonómiára törekedtek, általában meg is kapták, maguk próbálnak gazdálkodni, de folyamatosan bajban vannak, ez is gond.

– Igen, mindegyre észlelni lehet a színház, a filharmónia, az Ariel, a Maros mûvészegyüttes és a többi szellemi, mûvészeti intézmény vészjelzéseit. Van, amelyik az önök hatáskörébe tartozik, van, amelyik nem.

– A döntéshozatalba nagyobb részüknél valóban nem szólunk bele, hiszen önállóan ténykednek, de egyiknek a sorsa se közömbös számunkra. Amiben csak lehet, segítünk nekik. Persze, a hatáskörünket törvényes rendelkezések, kormányhatározatok szabályozzák, azt nem lépjük át. Az együttmûködés viszont senkit sem zavar. Szóba került például az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Maros együttes. Az amúgy is állandó anyagi gondok mellett most még súlyosbodott a helyzetük azzal, hogy eddigi székhelyüket törvényesen visszakapta a református egyház. Közösen kell kiutat találnunk a válságból, olyat, amely mindenki számára elfogadható. Az Ariel esetében, gondolom, könnyebb lesz megegyeznünk, hiszen itt tetemes állami beruházással jelentôs átalakítások is történtek az épületen. Bízom benne, hogy a református egyház, egy ideig még legalábbis, jelenlegi helyén hagyja az Arielt. Ez a színház a város legtisztább, legártatlanabb közönségéhez szól, a gyerekekhez, akik közt románok, magyarok, romák egyaránt vannak.

– Itt akkor most megfogalmazhatom azt a kérdést, amit valószínûleg sok olvasónk feltenne önnek. Manapság sok újonnan kinevezett tisztségviselôtôl hallhattuk, hogy nemzetiségtôl, pártállástól függetlenül mindenki vezetôje akar lenni. Ön is, feltételezem. A megye magyarságában azonban fenntartások fogalmazódtak meg az ön személyét illetôen, még abból az idôbôl, amikor az etnikai feszültségek teljében a Román Televízió helyi tudósítója volt és beszámolói kavarták a kedélyeket. Számol-e a lakosság e jelentôs részének ellenérzéseivel? Hogyan próbál változtatni rajta?

– Induljunk ki a magyar lakosság egy részének rokon- vagy ellenszenvébôl. Nem tudhatom, ki szeret, ki nem, nincs ilyen leltárom. De biztosíthatom, hogy szakmailag önmagamnak se hazudtam, a közönségemet se tévesztettem meg. Az anyagaim csakis érveken és bizonyítékokon alapultak. Igaz, az igazság zavaró is lehet. A dolgok persze, nagyon bonyolultak, pár perces beszélgetésben nem megoldhatók. De nem kell leragadnunk az elôítéleteknél. Én nyílt ember vagyok. A tévénél egy magyar operatôrrel dolgoztam, ô elmondhatja, mennyire támogattam, pozitív megkülönböztetésben részesült. Egyébként az egyetem elvégzésekor egy Nyárád menti magyar faluba kerültem tanárnak. A kollégák aligazgatónak választottak, ma is szinte nosztalgikusak a kapcsolataink. Soha nem gyûlöltem egy másik etnikumot, de egy személyt se. Bizonyos elôítéletek lehetnek velem szemben a vásárhelyi zavaros állapotok miatt. Én megpróbálok mindenkit megbecsülni, ez az alaptermészetem, és ezt a meggyôzôdésemet azokkal is igyekszem elsajátíttatni, akikkel együtt dolgozom.

– Itt, a mûvelôdési felügyelôségnél bizonyíthat. Mindjárt kéznél az a tény, hogy miközben a megye összlakosságának negyvenkét százaléka magyar, intézményükben egyetlen magyar tanácsos sincs. Nem találja furcsának, természetellenesnek?

– Én itt örököltem egy személyzeti struktúrát, amely talán még 90-bôl származik. Van egy tervezet, mely szerint a megyei mûvelôdés- és egyházügyi felügyelôség igazgatósággá alakul, felölelve a nemzeti javak kérdéskörét is. Ez a személyzet kibôvítését is feltételezi. Egy állásra már volt versenyvizsga, Markó Enikô lett a nyertes. Tehát kilátásban van egy magyar nemzetiségû személy alkalmazása. De különben is fölösleges a személyzet kapcsán etnikai kérdéseket feszegetni, hiszen mindössze két tanácsos van, Florea és Sulea személyében, látszólag akármilyen nagy is a felügyelôség.

– Azért a magyarok joggal elvárhatták, hogy kultúránkat ebben felnôtt szakember képviselje a megyei szakintézményben. De akár többes számot is használhatnék. Molnár Dénes betegsége, majd halála óta legalább két év eltelt, nem akadt senki, aki folytatta volna a munkáját.

– Egyetértek önnel, hogy szükség van magyar kultúrájú tanácsosra, tekintettel kell lennünk a térség sajátosságaira. Jelszavam: kultúra gyûlölet nélkül. Egy kultúrember nem gyûlölködhet, ha mégis, akkor már nem nevezhetô kultúrembernek.

– Az eltelt években gyakran hallottam a megállapítást, hogy a megyében nem akadályozták a magyar kultúra kibontakozását. De nem is segítették! Nem adtak a sajátos nemzetiségi megnyilvánulásokra állami pénzt. Vagy csak elenyészôen keveset.

– Elôítélet vagy információhiány mondat ilyesmit. Kilencvenmillióval gazdálkodni egy egész évben tényleg nevetséges. Ki támogatható ennyibôl? Bármint osztanád, szoroznád, csak a nyomorúságot próbálod osztogatni. A minisztérium új irányulása a magánkezdeményezések felé nyit. A költségvetésbôl nem telik csodákra. Nekem máris sikerült találnom egy mûgyûjtôt, akivel áprilisban, májusban egy országos alkotótábort szervezünk Szovátán, magyar mûvészeknek is, románoknak is. Emellett a David házaspár is fenntartja táborát. Minél több ilyen lelkes mûvészetkedvelôre van szükségünk.

– Panasz bôven lesz mindaddig, amíg csak tûzoltómunkákra telik. Említette a Nyárád mentét. Ott is lejegyezhettem, nemegyszer kértek a felügyelôségtôl pénzt, például kórustalálkozóra, s volt úgy, hogy még választ se kaptak.

– Megismétlem: más források után kell nézni. Az állami pénzekre nem alapozhatunk. De minden rendezvény fontos, akár a magyarok, szászok, romák, akár a románok kezdeményezik. Egyik sem fontosabb a másiknál. A Nyárád mentén egy bizonyos embercsoport, a Görgény völgyében egy másik csoport részesül jótéteményeiben.

– Mikor észlelhetünk javulást a felügyelôség eredményeiben?

– Remélem, minél hamarabb. Egyelôre még a fizetések kiadásával is nehézségeink vannak, de bizakodó vagyok. Nyilván, a kultúrában lassabban változnak a dolgok, a mai világ másképpen viszonyul hozzá. Többen kedvelik a giccset az igaz értéknél, az obszcén rigmusokat az eredeti folklórnál. Konkrétan tehát nem beszélhetek a felügyelôség idô- és térarányos hatékonyságáról. Az viszont tény, hogy nyitottak vagyunk minden jóra. Legalább a kultúrában tekintsünk el a politikumtól. Én egyetlen pártnak sem vagyok tagja, az én politikám a kulturális értékek támogatása, terjesztése. Ebben számítok mindenki segítségére, természetesen a magyar értelmiségiekére is. Dolgozzunk együtt. Mert lehet, hogy nem adtunk pénzt valamelyik Nyárád menti együttesnek, de kérdem én: jött-e onnan együttesvezetô, hogy megbeszéljük a gondjaikat? Ha nem mondják, nincs honnan tudnunk róla.

– Ez is igaz, de a felügyelôségnek naprakészen kellene tudnia minderrôl.

– Ez lenne az ideális állapot. Sajnos nincs adatbankunk. Meg fogjuk próbálni helyettesíteni valami hasonlóval. A megye övezeti monográfiáival. Nyilván, ilyesmivel még nem oldjuk meg az alapvetô problémákat. Viszont a helyi kezdeményezés sok mindent pótolhat. Hírlik például, hogy alakulóban egy szovátai mûvelôdési központ. Nagyszerû, mert ott eltûnt a mûvelôdési ház. És nem a románok hibájából. Ha az ottaniak hagyták, hogy elsorvadjon, az azt jelenti, hogy nem érezték fontosnak a jelenlétét. Nem hiszem, hogy egy kultúrotthon lezüllése egyedül a politikai döntésektôl függne. De minderrôl valamivel késôbben konkrétabban, részletesebben beszélhetünk.

– Igen, maradt még bôven tisztáznivaló. Az meg külön téma, hogy milyen szerepe lesz egyházügyi kérdésekben a megyei felügyelôségnek.

– Az ajtónk mindig nyitva áll a sajtó elôtt. A mass media részérôl is jól fog a segítség.

Hektáronként egymillió

A múlt csütörtöki kormányülésen elfogadták a mezôgazdasági dolgozók támogatásáról szóló 2001. évi 30-as kormányrendeletet – jelentette be Adrian Nastase miniszterelnök a pénteki telekonferencián. Ennek értelmében a földmûvelôk minden bevetett hektár területért egymillió lejes támogatást kapnak.

A kormányfô figyelmeztetett, hogy a polgármesteri hivatalok és a mezôgazdasági igazgatóságok feladata a kormányrendelet pontos betartása, "bürokrácia nélkül". Ennek érdekében kidolgozták a kormányrendelet alkalmazását leegyszerûsíteni hivatott metodológiai normákat. Ugyanis a kormány azt szeretné, hogy valóban "reális segítség legyen a földmûvelôk számára". Kilátásba helyezte, hogy ellenôrizni fogják a mûtrágya árának emelkedését, és intézkedéseket hoznak az áremelkedések szabályozására.

A pénzre most van szükség, nem a kampány után!

Ioan Toganel arra szólította fel a helyhatóságokat, a polgármestereket, a mezôgazdasági szakembereket, ne húzzák- halasszák a dolgot, intézkedjenek, hogy az érintettek minél elôbb megkapják a pénzüket. Errôl, jelentette be, már február 20-án tárgyaltak a mezôgazdasági igazgatósággal, hogy a szükséges típuskérvényeket szerezzék be, és osszák ki vidéken.

Emellett szakemberek fogják ellenôrizni a bevetett területeket minden közigazgatási egységben, és tíz napon belül el kell juttatniuk a mezôgazdasági igazgatósághoz és a CEC-hez a tényállásról szóló jegyzôkönyveket, hogy a parasztok felvehessék a nekik járó összegeket.

Ki kaphat támogatást?

A kérdésre Ioan Toganel prefektus tájékoztatott, hogy a zöldséggel és cukorrépával bevetett területekre minden további nélkül megkapják a támogatást. A többi vetésre – gabonafélék, illetve kukorica – 0,5 bevetett hektártól felfele kaphatnak támogatást. Hangsúlyozta a helyhatóságok felelôsségét, figyelmeztetett, hogy a polgármesteri hivatalok vegyék komolyan feladatukat, mert a pénzre most van szükség, nem a tavaszi mezôgazdasági kampány után. Kijelentette, hogy a prefektúra szigorúan ellenôrizni fogja ezt a folyamatot.

Két téma köré csoportosult a megyei tanács soros hétfôi sajtótájékoztatója. Az egyik a vidrátszegi repülôtér helyzete, a másik a gyermekjogvédelmi hatóságot az utóbbi napokban a sajtóban ért támadások kérdése volt.

A repülôtér részérôl jelen levô Stefan Petru Runcan igazgató beszámolt arról, hogy a hamburgi GAC cég – amely a német város repülôterének konzulens partnere – képviselôi Marosvásárhelyen jártak az elmúlt héten, és bemutatták a repülôtér fejlesztésére vonatkozó piackutatási tanulmányt. A tanulmány szerint a megyeszékhely nemzetközi repülôterében hatalmas lehetôségek rejlenek, amelyeknek a kiaknázása várat magára. A szerzôk ötletekkel is szolgáltak, hogy miként lehet a repülôteret vonzóvá tenni. Runcan igazgató rámutatott, hogy jelenleg évi 850 ezer Romániából induló utas a budapesti repülôteret használja, meg kell tehát vizsgálni, hogy miként lehet eme piaci szegmens igényeit úgy kielégíteni, hogy ügyfelekké váljanak. Sajnos a TAROM-mal mint nemzeti légitársasággal való tárgyalások nem sok eredménnyel kecsegtetnek. Annak ellenére, hogy a kolozsvári és a nagyszebeni repülôtér felszereltsége és fejlôdési lehetôségei lényegesen elmaradnak a vidrátszegiétôl, mégis azokat preferálja a szolgáltató. Sokkal nagyobb érdeklôdés mutatkozik viszont két belföldi és két külföldi – egy német és egy magyar – magán légitársaság részérôl, amelyeknek a nevét egyelôre nem volt hajlandó az igazgató elárulni.

Ugyancsak felvetôdött, hogy a repülôtér társulási egyezményt kezdeményez olyan – szállítóeszközökkel, szállodákkal, éttermekkel rendelkezô – turisztikai cégekkel, amelyek által a kiaknázatlan turisztikai potenciált próbálják meg hasznosítani. Mint a GAC tanulmánya is kiemelte, sajnos Romániáról nagyon kevés az információ Nyugaton, él még a titkolózási mánia, ezért a nyugati turista kevésbé érdeklôdik a térség iránt. Ezen pedig változtatni kell.

A megyei tanács és a kereskedelmi és iparkamara segítségével német, olasz, magyar és török befektetôk segítségét is megpróbálja igénybe venni a repülôtér fejlesztése érdekében.

A sajtótájékoztatón kitértek a gyermekjogvédelmi hatóságot ért támadásokra. Az hatóság részérôl jelen volt Domby Károly igazgató, dr. Marian Negrescu, a Forradalom utcai központ igazgatója, Alina Rusu, a marosludasi központ igazgatója és mások. A megjelentek sajnálatosnak nevezték, hogy a sajtóban olyan információk látnak napvilágot, amelyek rendkívül rossz fényt vetnek az igazgatóság tevékenységére, anélkül, hogy meghallgatták volna az ô álláspontjukat is.

A gyermekotthonokban levô állapotokról szólva dr. Negrescu elmondta, hogy valóban rengeteg a hiányosság, ám az otthonokat mindössze másfél éve vették át a tanfelügyelôségtôl, s az örökölt állapotokhoz és a rendelkezésre álló alapokhoz képest nagyon sokat fejlôdtek. Nemhiába tartják a Maros megyei gyermekjogvédelmi hatóságot a legjobbak között nyilván az országban. Az igazgató azt sem tagadta, hogy elôfordultak rühatkával és tetvekkel fertôzött gyermekek (ez volt az egyik legsúlyosabb vád), ám – mint mondta – ezt a fertôzést a külsô, tehát naponta családoktól bejáró gondozottak viszik be az otthonba, s a 470 gyerek mellett nem mindig sikerült kiszûrni azonnal. A jelen lévô gyermekjogvédôk testületileg visszautasították azt a vádat, hogy visszaélések történtek volna a rendelkezésre álló alapokkal. Elmondták, hogy a hatóságot nem csak az állami szervek, hanem számos támogató alapítvány is rendszeresen ellenôrzi, s a legtöbb ellenôrzés után dicséretet kaptak a példás nyilvántartásért.

A Népújság kérdésére, hogy Ioan Toganel prefektus miért most fogalmazta meg ezeket a vádakat, s miért nem tett a gyermekjogvédelem javítása érdekében akkor, amikor még – két-három hónappal ezelôtt is – megyei tanácsi alelnökként ez a közvetlen hatáskörébe tartozott, Virág György tanácselnök elmondta, hogy nem kíván senkivel polémiába bocsátkozni, azonban leszögezte: nem állítja senki, hogy minden tökéletes a gyermekjogvédelem terén, ám nem érti, miként várhatja el bárki is, hogy fél év alatt megoldják (a megyei tanács 2000. július 4- én vette át az otthonok irányítását) azt, amit évtizedek alatt mások elhanyagoltak.

Így hát nem derült ki, hogy mire is játszik a prefektus, vagy kiknek a sugallatára hangoztat olyan vádakat, amelyekrôl rendre kiderül, hogy legalábbis túlzóak.

Múlt év végén megkezdôdött a Romsat Cable TV & Radio Rt. kábeltelevíziós társasággal kötött szerzôdések felújítása Marosvásárhelyen és azokban a falvakban, ahol a cég kábeltelevíziós mûsorokat szolgáltat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal illetékesei szerint a szerzôdés mennyire felel meg a fogyasztók elvárásainak, az érvényes szabályozásoknak. A téma óhatatlanul tágabbra sikeredett azzal, hogy megszólaltattuk a cég helyi vezetôjét is.

Az elôfizetônek nincs beleszólása

– A fogyasztóvédôk szemszögébôl milyen az új Romsat-szerzôdés, hogyan jutnak érvényre a fogyasztók igényei? – kérdeztük Leah Emiliát, a Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatóját.

– Az érvényben levô törvények értelmében (az 1994. évi 11-es törvény által elfogadott 1992. évi 21-es kormányhatározat, valamint az ezeket módosító 2000. évi 58-as kormányhatározat) a fogyasztónak joga van a piac széles körû kínálatához és a minôségi szolgáltatáshoz. Továbbá a fogyasztónak joga van a döntéshozatalhoz akkor, amikor különféle termékeket vásárol vagy szolgáltatásokra fizet elô, anélkül, hogy a szerzôdésben olyan kitételek lennének, amelyek ôt befolyásolnák. Jelen szerzôdésben a cég saját magát biztosítja be, saját érdekeit védi. A fogyasztónak nincs beleszólása például a mûsorrács összeállításába. Mi felhívtuk a figyelmet arra, hogy csatolják a szerzôdéshez hozzá azt a mellékletet is, amely feltünteti a mûsorrácsot, hogy a fogyasztó tudja pontosan, mi jár neki a 4,5 dolláros elôfizetési díjért. Kifogásoltuk, hogy sem a szerzôdés, sem a melléklet nem közli a fogyasztóval, hogy az ajánlott mûsorrácsot milyen típusú televízióval vételezheti és milyennel nem. Sok idôs ember, akinek régi készüléke van, csak a szerzôdéskötés után jön rá, hogy a készüléke nem alkalmas arra, hogy a teljes mûsorrácsot vételezze, s a teljes elôfizetési díjat mégis ki kell fizetnie.

– A szerzôdésben az is szerepel, hogy a szolgáltató idônként önkényesen még azt a mûsorrácsot is változtathatja – a nézôk megkérdezése nélkül –, amelyben eleve megállapodtak. Ugyanez a helyzet a díjszabás esetében is. Hogyan oldható fel ez a monopolhelyzet?

– A cég Marosvásárhelyen nem végzett közvélemény-kutatást, csak Bukarestben. Így még azt sem tudják, mire van igénye a nézônek. Monopolhelyzet. Amire a cég azt válaszolja, hogy nem az, mert a városban két kábeltelevíziós cég van és a Romsat a hálózatnak csak 63-át fedi le. Az új szerzôdés értelmében a Romsat úgy tekinti, hogy havi szolgáltatásainak árát alku alá bocsátotta, ha az elôfizetési díj növelését a központi vagy a helyi sajtóban, vagy bármilyen más úton a fogyasztó tudomására hozta legkevesebb 30 nappal az elôfizetési díj növelése elôtt. Ha az elôfizetônek nem tetszik a mûsorrács vagy magasnak tartja a havi díjat, két választása van: mivel kiszolgáltatott (más választása nem lévén, köztudott, hogy a várost a két kábeltévés társaság egymás között felosztotta), továbbra is elôfizet és elégedetlen, vagy lemond a szolgáltatásról.

Három évvel ezelôtt, amikor a kábeltévé-társaságot átvette a Romsat, megígérte, hogy programcsomagokat állít elô. Ezáltal az elôfizetô a mûsorrácsból azokat a mûsorokat választhatja ki, és annyit, amennyire igényt tart. Ez az ígéret ellenére sem következett be.

Mivel a cég nem tartotta be az elôzô szerzôdésben foglalt kötelezettségeit, éspedig azt, hogy legkevesebb 28 mûsort sugározzon (adott idôben csak 26-ot sugárzott), az elôfizetési díjat indokolatlanul 4 dollárról 4,5 dollárra emelte, a Fogyasztóvédô Hivatal 2000 januárjában beperelte a céget. A pert elsô fokon a Fogyasztóvédelmi Hivatal nyerte meg. A cég fellebbezett; amikor az igazságszolgáltató szervek kimondják a végsô ítéletet, ezt közöljük a sajtóban.

Hivatalunk jogásza azt is kifogásolta, hogy a szerzôdés végsô kitételénél leszögezik, hogy ha a felek – cég és elôfizetô – közötti nézeteltérések nem oldhatók meg megegyezés alapján, akkor a sértett félnek, azaz az elôfizetônek a Kereskedelmi és Iparkamara melletti cégbírósághoz kell fordulnia és nem az igazságszolgáltató szervekhez.

Mivel az új Romsat-szerzôdésben is a fogyasztókat kedvezôtlenül érintô pontok vannak, ennek szövegét szakvéleményezésre az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz küldtük fel, és várjuk a választ.

Egyelôre nincs szociális csomag!

– Miért nem végzett a Romsat közvélemény-kutatást Marosvásárhelyen, mielôtt elkezdte az új szerzôdések megkötését? – kérdeztük Gábor Ferecet, a Romsat Cable marosvásárhelyi fiókegységének igazgatóját?

– Minden hónapban rendszeresen végzünk közvélemény-kutatást. Felmértük, melyek a legnézettebb és melyek a kevésbé nézett mûsoraink. Minden elôfizetô kitöltött egy ûrlapot, amelyben kifejthette a véleményét, javaslatokat tehetett. Ennek alapján került a mûsorrácsba a FOX Kids, az Animal Planet. A nézôk benyújtottak egy listát, amelyben kérik a Muzzik bevezetését. Jelenleg 30 mûsort sugárzunk harmincezer elôfizetônek. Az elôfizetôk igényeihez igazodunk.

– Hogy van az, hogy a mûsorrácsot kizárólag úgy alakítják, hogy az elôfizetés ára mindig magasabb lesz?

– Sajnos, a lakosság jövedelme nem növekszik. A szolgáltató arra törekszik, hogy korszerûsítsen. A cég nem maradhatott azon a szinten, amelyen 1994-ben volt. Akkor egy dollárért 8 mûsort kapott az elôfizetô. Mi szociális csomagot nem állíthatunk elô. A beígért programcsomagok egyelôre sem anyagilag, sem mûszakilag nem elérhetôk. A cég arra számított, hogy a szükséges dekóderek világpiaci ára csökken, de nem így történt. Ezek ára továbbra is 100 dollár körül mozog. Ha oda jutunk, hogy programcsomagokat ajánlunk a nézônek, amelyeket mi állítunk össze, akkor sem a nézô mondja majd meg, hogy hány mûsort, milyen csoportosításban szeretne, hanem mi ajánlunk 3-4 csomagot, amibôl választhat.

A lakosság igényli a változatos mûsort. Díjaink azért nônek, mert a mûsorszolgáltatók is növelik az elôfizetési díjat. Például eddig a Discovery elônyösen adta mûsorát, most megemelte a díjat.

– Miért köteles a fogyasztó a szolgáltató saját reklámmûsorát is megfizetni, amikor a cég a reklámokért külön bevételekre tesz szert?

– Az Info Channel 16 órától nulla óráig sugároz. A nézôk igénylik. Elsôsorban a cég saját újdonságait, a hálózaton való meghibásodásokat, közérdekû tudnivalókat közöl. A helyi hírekre nagy igény van, ez kiderül azokból a válaszokból is, amelyeket a hatszáz megkérdezett adott. Ami a reklámbevételeket illeti, ezek minimálisak.

– Az új szerzôdés értelmében a cég pluszdíjat vesz el azoktól az elôfizetôktôl, akiknek több tévékészülékük van. Eddig is alkalmazták a plusztarifát?

– Jelenleg három tévékészülékig egy elôfizetési díjat vettünk el. Most fenntartjuk a lehetôséget, hogy pótdíjat vegyünk el azoktól, akiknek több készüléke van.

– A szerzôdésben nem szerepel sem a mûsorok száma, sem az elôfizetési díj. Ezeket miért nem tüntették fel?

– A mûsorok száma és az elôfizetési díj sem szerepelhet a szerzôdésnyomtatványon, mert ez helységenként változik. Ha az elôfizetési ár változik, ezt közöljük az elôfizetôkkel, úgy, ahogy eddig is tettük.

– Mivel az elôfizetési ár egyre nô, a cég nem tart attól, hogy az elôfizetôk egy része lemond a szolgáltatásokról?

– Optimisták vagyunk, mi úgy érezzük, hogy a lakosság zöme elégedett a szolgáltatásainkkal, és nem mondanak le.

Béke a vegyi kombinátban

Március folyamán, jelentette be a múlt hét végén Ioan Toganel, a prefektúra és a pénzügyôrség megyeszerte ellenôrzi a privatizáció helyzetét. Az ellenôrizendô cégek között lesz a Holding Rt. építkezési vállalat, a Matricon Rt., a Nutrimur, a gernyeszegi sertéshizlalda és mások. A konklúziókat a miniszterelnöki hivatal ellenôrzô és antikorrupciós fôosztályára juttatják el.

Annak kapcsán tájékoztatott a prefektus az Azomures vegyi kombinát helyzetérôl, hogy pénteken Adrian Nastase miniszterelnök az eddiginél szigorúbb ellenôrzéseket helyezett kilátásba a privatizáció kapcsán. A marosvásárhelyi kombinát azonban a múlt heti kormányülésen is terítékre került. A kormányfô ellenôrzô testülete jelentése alapján a kombinát az Állami Vagyonalaptól (FPS) kapott 160 milliárd lejt, amelyet pontos beruházási lista alapján kellett volna elkölteni. A pénzt azonban másra költötték.

A külföldi befektetôk sem tartották be a privatizációs szerzôdésben foglalt 150 milliárd lejes beruházási kötelezettségüket, ugyanakkor a mûtrágya belföldi ára sokkal magasabb, mint az exportárak. Ioan Toganel szerint a termelési ár alatt adják el, több mint 40 milliárdos kárt okozva. Ezek miatt szabták ki a 63 milliárd lejes büntetéseket.

Ezek után került sor arra a találkozóra, amelyen megegyeztek, hogy a külföldi beruházó az elkövetkezendô idôszakban megvalósítja azt, amit a privatizációs szerzôdésben vállalt: tonnánként 10 dollárral leszállítja a mûtrágya árát, és nem bocsátja el az alkalmazottakat. A prefektus szerint az igazgatótanács fogja megállapítani a vállalások betartását. De odafigyel a rendôrség, a pénzügyôrség, a versenyhivatal és a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek is.

Ma már az a beszéd: Jóska vagy János villát épít. És nincs ebben semmi különös, mert a villák gomba módra nônek szerteszét. Sok álom ma nagyrészt arról szól: ha egyszer az úri negyedben lakhatnék… Városon régebb is úgy szólt a magyarázat, ahogy ma mondják el neked: végigmész a felsô villasoron, ennyi s ennyi szám alatt lakik a Pénzes úr. Ma már hozzáteszik azt is: egyébként uszoda is van az udvaron, csak vigyázat, mert a díszgyepû alatt rottweiler unatkozik. Van kaputelefon, de elôször a gombot megnyomod. Majd valaki csak leszól.

A felvételeket nézvén, aligha van mit mondanom. Ez a falu. Parasztházak, eladók és nem eladók. Vannak házszámok, és nincsenek házszámok abból kifolyólag, hogy kapuk sincsenek. De a postás soha nem jön zavarba, mert se levelet, se üzenetet ide nem kell hozzon egyelôre, hacsak… Egyébként épülnek itt házak, csinosak, a mérnök úr ízlésére még rájön az áfa... A többi nem számít, ha pénz van, ha a Nyárádban kô van, ha Nagykacában fenyô van, ha Tarbükkben tölgy van, s egy csomó rokon. Ha nincs, van napszámos. Egy hónap alatt meglesz a János-sor, a Jóska-sor,a Pista-sor, együttvéve lesz egy vadonatúj félfalu. És a polgármester úr elmondja nekem, meg kell nézni, újságíró úr, azért csak történik nálunk is valami.

Ez a képriport Székelyhodosról szól. A falu egyik részérôl. Ez is sor, Öreg-sornak mondanám. A községháza az igen, fájin, a "tábla" meglehetôsen eredeti. Így nevezték nagyapáink. A nyelvújítás után primariának mondják. Mindenesetre nekem tetszik ez a vissza-nyelvújítás forma.

Parasztházak, régiek, szépek, lakottak és lakatlanok, eladók vagy még nem eladók. Székely népi építészetünk remekei. Hogy meddig állnak még, azt nem tudom, mert már nem a ház, nem a tölgy, nem a félköríves tulipánsor, a födeles székely kapu mond itt még valamit, kinek kell az ma már…

Vidékfejlesztésen törik a fejüket az illetékesek. Mert víz kell ide, gáz, butik és diszkó, és pizzát kell süssön a hodosi csárdás, jöjjenek a beruházók.

Valami azt mondatná velem: a házakat, emlékünket mindenképpen hagyják meg.

Öregasszony áll a tornác sarkán, valakit vár. Biztosan nem villanysürgönyt, tán nem is levelet. Az öregasszonyok egyébként mindig várnak valakit. Itt még nem kell a kaputelefon gombját nyomogatni, kinyílik a kapu magától is. Van, akinek ez is számít, igaz, Róza néni?

A közelmúltban, mint jeleztük, játékház-kuckó nyílt a Deus Providebit Tanulmányi Központ elsô emeleti termében, néhány kisebb-nagyobb gyerek oktatását, nevelését nemes elkötelezettséggel végzô marosvásárhelyi óvó- és tanítónô kezdeményezésére. Nos, már az elsô találkozók iránt megnyilvánuló érdeklôdés is arra ösztönzött, hogy Kovács Júlia szaktanfelügyelôt az elképzelés céljai, jövôbeni haszna felôl kérdezzük.

– Ôszintén szólva, nem is feltételeztük, hogy az erre szólító egyszerû felhívás ekkora visszhangra talál a gyerekek és a szülôk körében. Gondolom, kellemes meglepetés ez a szaktanfelügyelô részére is!

– Magam is drukkoltam. Elsôsorban attól tartva, nem sok ember füléhez juthatott el az információ, mivel, objektív okok miatt, a vásárhelyi rádióban is az utolsó pillanatban hangozhatott el ugyanaz a hír, amely a Népújságban is napvilágot látott. Épp ezért örülhetünk kolléganôinkkel együtt annak, hogy legalább 25-30 kisgyerek érkezett szülei, nagyszülei valamelyikével közösen játszani.

– Könnyen feltalálták egymás társaságában magukat a gyerekek!

– Mivel mindenikük megtalálta a helyét, és tényleg azt végzi, ami érdekli. Amit szeret. Mindenik megtalálta a maga kuckóját, melyben szépen, csendben dolgozhat, készítheti azt és az olyan játékot, amelyet és amilyet magának elképzelt, szeretne.

– Nagy örömünkre szolgál az, hogy az édesanya, és nem egy esetben maga a fiatal apuka is, gyermekével ölében ül le barkácsolni, fûzni/fonni/vágni/festeni/ragasztani stb., a munkaasztalhoz. Egyébként az is volt a célunk, hogy becsalogassuk a szülôket is a... kuckóba! Hogy benne a maguk közös LELKI KUCKÓJÁT is kiépíthessék. Melyben szinte gyermekeikkel együtt tanulhatnak majd újra játszani. A gyermek is akkor érzi a leginkább jól magát, akkor örvend, akkor boldog, ha édesanyja/apja mellett tudhatja magát.

– Megannyi kézügyességfejlesztô gyakorlatba fogtak. Hirtelen nem is tudom, minek nevezzem azokat a foglalatosságokat, amelyekbe itt annyira belemelegedhettek az apróságok...

– Ez is valóban a másik, követendô célunk! Szeretnénk kicsit megfertôzni gyermekeinket a népi kézmûvességgel! Ilyen értelemben vezetni, irányítani lassan figyelmüket az értékeink felé. Mivel mindaz, amit ma és a továbbiakban mûvelnek majd, idôvel ki fog bôvülni különbözô népmesékkel, mondókákkal, néptánccal, dallal. Szóval, több mindent fognak itt tanulni, a szüleikkel együtt. És ha ezek a gyerekek már ebben a korban felfedezik az ezekben a dolgokban rejlô szépséget és ezért meg is szeretik ôket, s majdan megízlelik, mennyire jó egy-egy szép népdalra táncolni, együtt mozogni, akkor – nagyon remélem – 16 éves korukban nem lesz számukra az egyetlen szórakozási lehetôség a diszkó! Szívesen járnak majd táncházba is, egyrészt, másrészt nyitottabbakká válnak sok egyéb iránt is. És egy másik dolog, amit szóvá kell hogy tegyünk! Nagyon sok ezek között a gyerekek között az egyke. Figyeltem, s láthattam is, némelyikük mennyire görcsösen ragadt/tapadt az édesanyjához, amikor bejöttek a terembe... Mint oldódtak aztán fokozatosan fel, mint fogadták el gyermektársaikat. Mint kezdtek kommunikálni egymással...

– Befejezésként, kedves Kovács Júlia! Nem mai, nem tegnapi vágya, elképzelése válhatott most valóra a pedagógusoknak!

– Valóban régóta érleljük, ápoljuk magunkban ezt a kezdeményezést. Illetve törjük a fejünket, miként lehetne a gyakorlatban megoldani. Óvodába nem mehettünk a tanterem bútorzata miatt. Üres terem sehol nem állt rendelkezésünkre. Többet vártam volna el a városi tanácstól is...Tanácsosként, annak idején igyekeztem – sajnos eredménytelenül – módot, lehetôséget találni arra, legyen végre nekünk is egy termünk! Magam sem tudom miért, de a városban létezô gyermekek klubjában idegennek érzik magukat ezek a csöppségek. Ezért örvendtünk annyira, amikor a Deus Providebit Tanulmányi Központ kuratóriuma az elsô perctôl befogadott, támogatott minket, sôt, anyagi támogatást is helyezett kilátásba. Olyan értelemben, hogy segít felszerelni a termet. Jól is jön egyébként, mivel mindarra, amit a gyerekek ezen a foglalkozáson felhasználtak – gondolok a sok természetes nyersanyagra, a kellékekre, eszközökre – az anyagi rávaló a pedagógusok pénztárcájából került ki ... Ezért, hogy teremhasználat címen mi is járulhassunk hozzá – ha kevéssel is! – a plébánia kiadásainak törlesztéséhez, másrészt azért, hogy az itt végzett közös munkánkhoz szükségeseket megvásárolhassuk, egy-egy alkalomra gyerekenként 10 ezer lejt kérünk a kedves szülôktôl. Tehát minden szombaton de. 10 – 12 óra között várjuk szeretettel a játszani vágyó kisgyerekeket, szüleik, nagyszüleik kíséretében!

Tálcán a tárca

Csomagolnak. Körültekintéssel, de erôltetett menetben. Sürget a partner. A Népújság-beli : "Magyarországra való áttelepedéshez társat keresek. Útirány...telefonszám..." Az elôbbi kapóra jön: Káposztásderzsen keresztül menekül az ürge. A községi önkormányzat ide ígért nekik letelepedést, szolgálati lakást. A doktornônek jár. Várják, szükségük van rá. Remélik, ott ragad. Elôdei, anyaországbeliek, meg sem melegedtek itt. Pedig a ház nem rossz: 3 szoba, mellékhelyiségekkel. No meg a nagy kert, budi az udvaron. Totál ultracentrális. A templom mellett, az iskola mögött. A rendelô a szomszéd udvarban. A mérnök úr ingázni fog. Nem gond ez, egy majdnem vadonatúj Supernovának. Mindössze 60 km Derzstôl a megyeközpont. 40 perc jó úton. Mert az út az jó, a forgalom, finoman fogalmazva, sekély. Idôben annyi, mint itthon, csúcsidôben, busszal a Fortunától a vegyipari kombinátig.

A bútorok nagyrészt már sínen vannak. Jobban mondva TIR-en. A maradék kis idôre a család a nappaliba húzódott össze. Ennek a berendezése egyelôre itthon marad. Nem férne be a szolgálatiba. Szerencséjük van a sógorral. Nála a sufniban elfér. Amúgy sem lesz mindre szükség. A gyermekek csak hétvégeken lesznek otthon. A kisebb, a fiú, kollégiumba megy, ugyancsak a központba. Ötödikes már és Derzsen csak elemi osztályok tengôdnek. Azok is kis létszámúak. A tanulók többnyire romák. De hol van manapság "áriakölyökbôl" túltermelés vidéken? Meg egyebütt.

Annazsófi, az elsôszülött, már 15 éves. Ígéret van rá, hogy befogadják Sárpatakon. A felekezetiek, a katolikusok. Átvállalják a költségek nagy részét is. Igaz, hogy a hétvégét csak havonta egyszer töltheti majd odahaza a kislány. De így is megéri. Mert a kialkudott havi 120.000 bruttóra ráfér egy kis ilyen-olyan juttatás. Az sem baj, ha az az egyháztól jön. Ott túl a kutya sem tudja, hogy apuka ateista. Legalábbis "addig" az volt. 1989 karácsonyáig. Mert akkor, elsônapja délutánján, bemerészkedett a plébániára. A szenteltvíztartót sem kellett sokáig keresgélnie. Vetett ô már keresztet életében. Rég volt, igaz, még élt Nanyó akkoriban. Neki meg nem mert ellentmondani. Még pionír-osztagparancsnoki minôségében sem. "Cserkészei" ma már tudják a Miatyánkot. És még néhány apróságot. Jól fog majd mindez nekik az új hazában. Végtére miattuk, jövôjükért szánta rá magát a kitelepedésre. Ôk, "az öregek", egyébként meglettek volna. Az asszony zökkenômentesen beilleszkedett az egyetemen, néhány külföldi tanulmányutat is elcsípett már. Számoltak vele a frissítésben levô tagozaton. Ô maga is bebújt az új török tulaj bôre alá. Az ipse értékelte hozzáértését, nem káderezte fölöslegesen semmilyen vonatkozásban. De Ancurért és Zsoltikáért lépnie kellett, amíg még nem késô. Idôt és teret kell biztosítani számukra, hogy lekopjon róluk az igaztalan címke : "az oláh mérnök" gyermekei. Néhány évtized meg se kottyan annak, aki eleve kisebbségi sorsra született.

A könyvtárat kell még egy kissé megrostálni. Nem fér fel minden a sok lóerôs "stráfra". Ha a Tulipán utca nem is fér fel az utánfutóra, a Bánffy, Nyírô, Makkai Sándor, Kós Károly, Wass Albert, Reményik Sándor, Kemény János, Kányádi, Sütô András opusoknak bérelt helyük van és a hézagokba néhány Dsida-, Berde Mária-, Molter-, Székely János-, Kozma Béla-, Keresztes Gyula-, Farkas Árpád-kötet is könnyen begyömöszölhetô. Kabós Éva befér apu öblös belsô zsebébe, a dedikált KAF-ot a címzett süldôlány menti át polivalens rukzakjában. A Halottak Napját megcélzó obligát hazaruccanások alkalmából majd a világirodalom nagyjai is átcsúsznak a határon. Szerrel. Saját klasszikusaink még várhatnak, ôk amúgy is "odaát" gondmentesen kölcsönözhetôk. Beke, Bodor(ék), Vári, Szôcs Géza, Molnár H., és a többi elszármazottak maradnak, a szomszéd majd expediálja "az anyagot" a Nyugdíjasok Klubkönyvtárának címére. Egy immáron révbe jutott volt hazánkfia önzetlen adományaként. Legújabb nosztalgiázásaik, a Duna, Tisza, Rába, Rábca által behatárolt közben is, elsô kézbôl olvashatók.

Készen is lennének. Épp ideje, a balkon alatt, XXI. századi Rómeóként, már türelmetlenül tülköl az útitárs. Villanyt lekapcsolni, rádiót lezárni. "A szívedet ne vidd el, mert azt akarom..." Áram híján fagy torokra a folytatás. Máma már nem hasad tovább. A tudat.

(Részlet A Turbinaárok-parti szappanbuborékok könyve címen kiadóra áhítozó aidememoirból)

Még el sem ment az a tél, amely még el sem jött, s a vásárhelyi proletár hadak ismét mozgolódnak, még azok is, akik tavaly szomorú egyenleggel zártak (vagyis feleforma). Az ötvenszázalékos siker bizony nem semmi az itthoni százszázalékos tétlenséggel szemben.

Bár szervezôféle vagyok, az én egyenlegem a megnyugtatóan szomorú egyenlegek közé tartozik. A tavalyi évet sikeresen zárt kollégák elfelejtették leróni hálájukat, a pechesek meg még mindig lapos pillantásokat vetnek rám, úgy, hogy hosszabb gyalogutakra mindig egy koromhoz illô rövid vasrúddal és egy nevelési szempontból igen hatásos gázspayjel járok.

A vásárhelyi szórványból már ott ólálkodnak szórványosan Budapest utcáin, de jelentôsebb csapatösszevonásokat még nem észleltek. Mégis, elérkezettnek láttam az idôt, hogy egy kicsit én is szétnézzek odaát, és február 21-én, szerdán rá is szántam magam egy villámlátogatásra.

Aki még sohasem volt az anyaországban, annak a tudatában a Népstadion egy csodálatos, világhírû intézményt jelent, ahol a magyar siker meg halhatatlanság születik. Az ilyenek szemét rögtön elfutja a könny a magyar sport eme dicsô fellegvárának említésére.

Süvítô szélben érkeztünk meg a Népstadion elôterébe. SAMSUNG – látjuk a nagy, szomorú betûket a sötét sportcsarnok oldalán. A hajnali félhomályban ez a világhírû sportcsarnok egy gigászi kuka benyomását kelti. Budapest minden utcájából ide gyûjtötte a jeges, üvöltô szél a szemetet. A fákon, bokrokon papír, rongy, nejlonszatyrok, óriási csomagolópapírok repkednek. A lépcsôk alatt néhány koldus három-négy rongyos paplan alól kandikál ki szurtos fejével. A hajdani nagymúltú sportcsarnoknak alig van néhány ép ablakszeme, sok helyen karton helyettesíti az üveget. Mindent, ami zörgethetô, veszettül zörget a szél. A tavalyelôtti tûzvész nyomai még ott feketéllnek az utolsó emelet falán körös-körül. A Hungária körút csigalassúságú forgalmát repülô kartondobozok és egyebek nehezítik.

Mindenbe belekapaszkodunk, ahogy elindulunk, ki-ki az ô dolgára. A magyar is szenved, és most tényleg nem számít, hogy kit miféle szél fújt ide. Sokkal inkább azzal törôdik mindenki, hogy valamiféle szél el ne fújja.

Igen pontos asztrológiai számításokat végeztem a Ganzba való gyôzedelmes bevonulásomhoz, de hátha el sem jutok a Ganzig? A népszerûségemet alátámasztó számítások közül néhány még így is bejött, hiszen több idôs nénit sikerült kibogoznom az útszéli bokrok közül, három-négy száguldó kalapot is elkaptam a járdán, és jogos tulajdonosaik kezébe juttattam vissza.

Végül is micsoda egy ilyen vihar egy ilyen viharvert alaknak? A gyár elôtt még vagy 20 percet ácsorogtam, hogy a számításaim szerint a bolygók szépen, hátra tett kézzel sorba álljanak, aztán be!

A titkárnô éppen reggelizett, de ahogy berobbantam, mert a huzat úgy bevágta mögöttem az ajtót, hogy berobbantam, a falat a titkárnô torkán akadt.

– Csókolom, még emlékszik-e rám, kedves hölgyem? – söpörtem el. – Tavaly már volt néhányszor szerencsénk egymáshoz, és én még mindig ugyanabban az ügyben, tetszik tudni, a székelység ügyében…

– Ki maga? – nyögött fel végre nehezen.

– Hát ki lennék? – dörrentem rá. – Csizmadia Mihály vagyok, egy parányi munkaerô- közvetítô Marosvásárhelyrôl, csakhogy most egészen másképp állnak a dolgok, mint tavaly, most nincs ki megállítson engem, mert a bolygók mellettem állnak, és ezekben a percekben egyszerûen ellenállhatatlan vagyok, és most mondja kérem, szaporán, hogy hány marosvásárhelyi szakember állhat hétfôtôl munkába itt, a Ganzban?

Három perc alatt a kapusfülkét is elhagytam, pedig csak egyet üvöltött a titkárnô. Majd három utca után beálltam egy kapu alá a fagyos szél elôl, és megpróbáltam átgondolni, hogy mi történhetett, melyik bolygó nem koncentrált eléggé vagy néhány percre elbámult, hogy nem lett átütô siker a 2001-es nyitáskor.

Egy kóbor kutya osont el elôttem behúzott farokkal a fagyos szélben, mint valami sarkiróka. Eszembe jutott egy vásárhelyi haver dalocskája: "Ha én kutya lennék, sohasem ugatnék, Brigitte Bardot-nak az ágyába bebújnék, megnyalnám a kezét, mindenét megnyalnám, úgy szeretném ôt, hogy majdnem fel is falnám."

Néhány éve a filharmónia pártfogása alá vette városunk legjobb kórusainak hangversenyeit és beiktatta azokat a koncertprogramba. Az ötlet maga dicséretes, s mint a tapasztalat és a legutóbbi hangverseny is bizonyította, nemcsak a bérletes mindenkori koncertlátogatók, de a zenerajongók teljes táborának támogatását is élvezi. A Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar éneklôkedvét, igényes mûvészetét immáron európai mércével mérik és Kovács András karnagy rendkívül precíz, finom, áttetszô dirigálással tárja elénk a sokéves énekkari munka hallható eredményeit elôadásról elôadásra. Nagy és megérdemelt siker, melyben a mûsorválasztás és az interpretáció, valamint a szilárd elôadói elképzelés egyaránt részes, ez a legutóbbi hangversenyük összegzése. Egy magát valamire tartó erdélyi kórus biztosan és tisztán szólaltatja meg harmóniafüzéreit latinul az olasz mestereknek (Pitoni, Viadana, Marenzio), németül a 43. zsoltár Mendelssohn-feldolgozását, románul Dragoi kolindáit és természetesen magyarul az Ének Szent István királyhoz, a Szép könyörgés, a 114. zsoltár kodályi mélységét. Ízlés és tartalmi mélység iránti érzék nemes ambícióval ötvözötten. Finom részletszépségek Murár Éva prozódiailag néhol megerôszakolt zenei miniatûrjében ("Add meg, Uram") és az egész elsô rész hangerô, intenzitás s a zenei szövet pontos tolmácsolása tekintetében a szakmai felkészültség mintaképe. A második rész pedig különös könnyedségrôl, eleganciáról és hajlékonyságról tett tanúbizonyságot, hiszen bemutatóként egy olyan mû került mûsorra, mely áttetszô, de mégis tömör hangzással felkínálja a hallgatónak az összehasonlítás lehetôségét, melyik stílusban érzi magát a legotthonosabban. Dél- amerikai ritmus- és dallamvilág dinamikai hullámzása, rugalmassága, Saracoveanu János lírai tenorszólójának szabadon érvényesülô, szinte recitálásszerû nemes életszerûsége, kiegyenlített kórushangzás, mindez megvalósult Ariel Ramírez Kreol miséjének elôadásában. Kovács András vezénylése itt legnagyobbrészt tempóadásokból és dinamikai szabályzásból állt, hiszen Kovács Zsuzsa (zongora) és a többi részt vevô hangszeres (ütôsök, nagybôgô, gitár, mandolin, fuvola) precízen játszott. A kórus pedig áradó muzikalitással, az éneklésben való teljes elmélyedéssel és feloldódással muzsikált.

– Nem mondtunk le róla, csak elhalasztottuk – nyilatkozta lapunknak Chertes Alexandru, az út- és hídügyi vállalat szakszervezetének vezetôje. A halasztásra azért került sor, mert ma délelôtt tárgyalóasztalhoz ülnek a szakszervezet képviselôi a megyei tanács és a prefektúra képviselôivel. A tárgyalások eredményétôl függôen a szakszervezet vezetôi döntenek arról, hogy késôbbi idôpontra halasztják tiltakozó megmozdulásukat vagy lemondanak róla.

Az utászok ma három kéréssel ülnek a tárgyalóasztalhoz: szeretnék, ha az utak és hidak adminisztrációjára vonatkozóan hosszú távú szerzôdést kötne a megyei tanács az út- és hídügyi vállalattal, továbbá a társaság vezetôtanácsában két helyet követelnek az alkalmazottak képviselôinek. Az elôbbi két követelés mellé már újabb csatlakozott: ma arról is szeretnének tárgyalni, hogy a társaság privatizációjakor az alkalmazottaknak lehetôséget teremtsenek a cég felvásárlására, anélkül azonban, hogy a vállalatot feldarabolnák.

Chertes Alexandru egyébként hangsúlyozta, az utászok csak konkrét ígéretek birtokában mondanak le tiltakozási szándékukról.

Szombati számunk egyik közleményéhez kapcsolódva egészítjük ki a hírt: március 10-én megyei szakaszon vesznek részt magyar nyelv és irodalomból a VII. és VIII. osztályos tanulók – a 20. Számú Általános Iskolában.

A IX-XII. osztályos diákok magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyének megyei szakaszát ugyancsak március 10-én tartják, a marosvásárhelyi Faipari Líceumban. A verseny 9 órától kezdôdik.

Május 5-én az V-VI. osztályos tanulók versenyének megyei szakasza a marosvásárhelyi 4. Számú Általános Iskolában lesz. (Farkas Ernô szakfelügyelô szóbeli közlése.)

Az Energomur ÖV tegnaptól hat marosvásárhelyi lakó- illetve tulajdonosi társulástól vonta meg a melegvíz-szolgáltatást.

Kérdésünkre Lucian Valentina, az intézmény szóvivôje elmondta, hogy három héttel ezelôtt felszólítást küldtek annak a 14 lakó- illetve tulajdonosi társulásnak, amelyek adósságai meghaladták a 350 millió lejt. Idôközben nyolc társulás jelezte, hogy hajlandó fizetni: volt, amelyik teljesen törlesztette tartozásait, mások kérték az adósságok újrafelosztását. Hat társulás még csak nem is jelentkezett: az Egyesülés negyedbeli 209-es 651,4 millió lejjel, a meggyesfalvi 67-es és 69-es 478,3 illetve 546,3 millió, a nyárádtôi 1-es 507,1 millió, a Tudor VI. hôközponthoz tartozó 69-es társulás 381,3 millió és a 193-as 813 millió lejjel tartozik – késedelmi kamatok felszámolása nélkül. Ezeknél tegnap felfüggesztették a melegvíz- szolgáltatást, de ha továbbra sem hajlandók fizetni, megvonják a távhôszolgáltatást is.

Február végén a lakosság mintegy 26 milliárd lejjel tartozott az Energomurnak.

Jegyzet

Lezárják a meleg vizet és fûtés sem lesz! A tömbház a 80-as évek elején épült. Az akkori betelepítési politikának megfelelôen lakói közt találunk szociálisan hátrányos helyzetûeket és magas beosztású tiszteket, akadnak tanárok és orvosok, szakképzetlen munkások, sokgyerekes, állás nélküli, elvált nôk, nyugdíjasok stb.

A 15 lakrészes marosvásárhelyi lépcsôház mintegy 60 millió lej közköltséggel tartozik. Ebbôl két, valóban nehéz körülmények közt élô család két-két millió lejnyi hátralékot kell hogy törlesszen. A többiek napirenden vannak a kifizetésekkel. Egy kivétellel.

A szóban forgó család legidôsebb tagja az édesanya, akinek számos gyereke közül rendszerint három lakik otthon. Bár maradhatott volna munkahelyén, mégis a nyugdíjaztatást választotta, kicsinek nem mondható nyugdíjjal. Legutolsó férje már évekkel ezelôtt magára hagyta immár felnôtt gyerekeivel, akik közül az otthon levôk mind dolgoznak. Nem keresnek átlagon felül, de arra elég a jövedelmük, hogy önmagukat és a legnagyobb lány két kisgyerekét minden különösebb gond nélkül el tudják tartani. Szociális segélyre már semmiképpen nem jogosultak. A mérleg pedig a következôképpen vonható meg: négy felnôtt, két gyerek, négy fizetés... és 50 millió lej tartozás. A család ugyanis több mint egy éve egyetlen lejt sem fizetett a közköltségbe. Zaklatott, néha a szomszédok szeme láttára lejátszódó életüket figyelembe véve, már a jószándék is sokat számítana. Kevesebben haragudnának rájuk, ha havonta legalább 50000 lejt kifizetnének tartozásaikból. Nem teszik. Vélhetôen nem is fogják. Ehelyett az Energomur "intézkedik", s bár mindegyre méltányosságról papolnak, kollektív büntetést alkalmaz.

Majd egyszer – a távoli jövôben – a lakóbizottság bepereli a szóban forgó családot, és a még távolabbi jôvôben majd a bírósági végrehajtó behajtja rajtuk az adósságokat, már amennyit lehet. Emberi számítás szerint ez néhány év. A többi 14 lakás lakója pedig tehetetlen. Kénytelen eltûrni, hogy évekig ijesztgessék ôket a meleg víz megvonásával, majd a legrosszabb esetben azt is, hogy hideg lakásban kelljen hideg vízzel tisztálkodniuk. A "rosszak" pedig, a közhiedelemtôl függetlenül, nem nyerik el méltó büntetésüket.

Szeretném ideírni, hogy a valós személyekkel való bármilyen hasonlóság puszta véletlen. Sajnos nem az, mindez valóban így áll tömbházunkban. Tulajdonképpen csak azt bánom, hogy az elmúlt két évben rendszeresen fizettem a közköltséget. Ha azt a pénzt havonta bankba tettem volna, mára már a kamatokkal együtt kertes házat tudnék vásárolni belôle, ahol nem függnék sem az Energomur, sem a lakóbizottság, de még a nemtörôdöm szomszédok kényétôl- kedvétôl sem.

Pályáját elektromérnökként kezdte a régeni Republica vállalatnál, majd 1986-tól a pedagógusi pályán mérnök- tanárként megszerezte a legfelsôbb tanári fokozatokat, és diákjait elektrotechnikából sorozatosan díjazták a tantárgyversenyek országos szakaszán. Incze Jenô, Gernyeszeg novemberben megválasztott polgármestere harmadszor módosít pályát, s bár az adminisztrációban kezdônek vallja magát, eddigi teljesítményei alapján valószínû, hogy a helyhatósági munkában is hamar megszerzi a szükséges tapasztalatot. Annál is inkább, mert bevallása szerint nem a kényszerûség, hanem a tenniakarás vezérelte a tisztség vállalásakor.

A hatezres lélekszámú község a fôút mellett fekvô, illetve félreesô falvaival változatos képet mutat. Míg a községközpontban és Körtvélyfáján kétezer körüli, Péterlakán, Erdôcsinádon és Teleken félezer, Járán valamivel kevesebb, a kis településeken, mint Kisillye, valamint a Szederjesek, a lakosság száma mára már a százat sem éri el.

A község gondjairól szólva már az elsô mondatokból kiderül, hogy a legnagyobb probléma a földdel kapcsolatos, hisz vannak falvak, ahol az eltelt tíz év alatt mindössze hat százalékban tisztázódott a tulajdonjog. Körtvélyfáján kívül, ahol az 525-bôl 476 birtoklevelet osztottak ki, ami 91 százalékos arányt jelent, a községközpontban és Kisszederjesen hetven százalék körül van, Erdôcsinádon a 328 birtoklevélbôl 13-at, Járában a 414-bôl 27-et kaptak kézhez a földtulajdonosok.

– A folyamat felgyorsítása érdekében szakembereket kértem a földhivataltól, s február közepétôl egy topográfussal próbáljuk pótolni a lemaradást. A nehézségeket csak tetézi, hogy fölbomlóban van az utolsó társas is.

Mindez nagyon visszatart a munkában, nem lehet tagosítani, kis darabban pedig nem érdemes földet mûvelni. A járai oldalon például parlagon maradnak a területek, holott jelentkeztek már vállalkozók is, akik megvennék, hogy megdolgozzák, ha a tulajdonjog tisztázva lenne.

– Amint arról többször is beszámoltunk, a község élen jár a testvértelepülési kapcsolatokat illetôen. Az eddigi eredmények mellett, melyek a jövôbeli célok?

– Hat magyarországi településsel van partnerkapcsolatunk, ebbôl kettôt magam alakítottam, és nagyon odafigyelek, hogy a lehetôségek szerint gazdasági együttmûködésen alapuljanak.

A Somogy megyei Jákóból egy vállalkozó segítségével kisbútorüzemet szeretnénk beindítani, a gépeket ô adná, s azokat egy idô után a nyereségbôl kifizetnôk. A másik szakember 1300 hektáron gazdálkodik, s községünkben földet bérelne, hogy megmutassa: egy hektáron milyen hozamot lehet elérni. Szándékát a földügyek tisztázatlansága gátolja.

A többi település Murony, Jákó, Patapoklósi, Somogyapáti, Botykapeterd, Magyarbánhegyes – sorolja Incze Jenô, majd szavaiból kiderül, hogy nem is olyan könnyû a kapcsolattartás, mivel az utazásokra, protokollra nem jut a költségvetésbôl.

– Milyen ígéreteket kell beváltania a polgármesternek, melyek a legsürgetôbb teendôk a földkimérés mellett ?

– Elôször is a péterlaki patak szabályozása, amely eddig már három árvizet okozott. Március 2-án kezdôdött az a nagyméretû munkálat, amelyhez Gernyeszeg és Körtvélyfája lakossága családonként 50.000 lejjel járul hozzá, a februárban hozott tanácsi határozat értelmében.

Másik nagy tervünk egy kerékpárút építése. Erre azért van nagy szükség, mivel a Marosvásárhely-Régen közötti országút zsúfoltsága miatt sok kerékpáros a nagy forgalom áldozatául esett a község területén. Ezenkívül gyakori az egyéb baleset is. Arra gondoltunk, hogy az út egyik oldalán gyalogjáró lenne, a másikon kerékpárút.

Mivel a múlt héten Gernyeszegen is megalakult a nyugdíjasok klubja, arra számítunk, hogy az idôsebb korosztályt is aktívabban be tudjuk vonni a közösség életébe.

Sok a tennivalónk a 70 kilométernyi mellék- és községi utak rendbetétele terén. Esélyünk van arra, hogy megnyerjünk egy pályázatot földút kövezésére Telek, Nagyszederjes, Kisszederjes, Illye és Csinád között.

Szintén a közlekedési feltételek javítása érdekében megvásároltunk a volt petelei társulástól egy 11x4 méteres kompot, amit szeretnénk úszóhíddá átalakítani, hogy azoknak a gernyeszegi és körtvélyfáji lakosoknak, akiknek a földterülete a Maroson túl van, ne kelljen Sárpatakig kerülniük.

Több mint 25 cég mûködik a község területén, ennek ellenére Incze Jenô szerint a hivatal saját bevétele mindössze 1,3 milliárd lej körül volt, mivel a szóban forgó vállalkozások zöme nem Gernyeszegen van bejelentve.

– További tervek?

– Mivel a Sapard programban jóváhagyták Telek és Marosjára utcai vízellátásának kiépítését, a községközponton áthaladó vezetékre alapozva megvalósíthatósági tanulmány készült Gernyeszeg és Körtvélyfája számára is. Ami a kissé tágabb környezetet érinti, megbeszélést tartottak arról, hogy a Felsô-Maros menti falvakból álló mikrorégiót alkotó települések vízellátását a beresztelki forrásokból lehetne megvalósítani.

Amint a polgármester elmondja, a négyéves ciklus alatt szeretné, ha egy-két községi út aszfaltburkolatot kapna a faluturizmus fellendítése érdekében. A belga Waterloo partnertel