Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A gázár dolgában csupa homály

A múlt heti telekonferencián Ioan Toganel prefektus a közigazgatási miniszter közbenjárását kérte a Distrigaz által beharangozott, a hôenergia elôállítására szánt gázár-emelés ügyében, amelynek következtében egy gigakalória hôenergia elôállítási költsége 87 százalékkal nône. A prefektus három alkalommal fordult írásos beadvánnyal Dan Ioan Popescu ipari miniszterhez, elsô alkalommal május másodikán, de sem a miniszter, sem az illetékes államtitkár nem méltatta válaszra. Az átiratban a prefektus kifejtette, hogy amennyiben megmaradnak a mostani irányárak, a 2001-es szubvenció 41 milliárd lejrôl 95,6 milliárd lejre emelkedne. Azonban a központi költségvetésbôl erre irányzott összeg még a 41 milliárdot sem fedezi, a különbözetet a helyi költségvetésbôl kell elôteremteni. Arra is felhívta a miniszter figyelmét, hogy amennyiben a gázáremelés mellett döntenek, azzal a következménnyel is jár, hogy további lakossági kategóriák térnek át a távfûtésrôl a lakásonkénti hôközpontok használatára.

Tegnap újból napirendre került a dolog, ugyanis már több megye kapott hasonló jelzést. Ezt szóvá is tették a telekonferencián. Ioan Toganel elmondta, hogy a miniszter hallgat, az államtitkár hallgat, még a telefonhívásra sem válaszol. Kérte Octav Cosmânca közigazgatási minisztert, járjon közben a szakminiszternél.

Aktuális

Kevesen tudják, hogy egy liter víz ára Marosvásárhelyen 6,5(!) lej. Vagyis egy liter ásványvíz, üdítô, sör vagy bor helyett, átlagos árakkal számolva 492, 2307, 1563, illetve 7231 liter víz vásárolható. A közköltség kifizetésekor azonban a vízért fizetendô összeg Marosvásárhelyen magasnak tûnik. Egyes városokkal összehasonlítva tényleg lényegesen nagyobb. Így például Segesváron egy köbméter víz ára 2807 lej, azaz majdnem fele a Marosvásárhelyen elfogadotténak, Szovátán 2309 lej stb. Igaz, Radnóton ugyanannyi vízért 7111 lejt kell fizetniük a fogyasztóknak.

Míg a Romániában levô városok zömében szociális meggondolásokat szem elôt tartva állapítják meg az árakat, addig Marosvásárhelyen és még 14 másik városban a költségek és kiadások gondos megvizsgálásával, az elvégzendô fejlesztések figyelembe vételével alakítják az árakat. A szóban forgó 15 város abban a BERD- programban vesz részt, amelynek várható eredménye a vízhálózat modernizálása és az ivóvíz minôségének javulása lesz. Természetesen mindig akadnak majd olyanok, akik az olcsóbb és kevésbé igényes megoldást választanák. Ha rájuk hallgatnánk, akár 50 évig sem kellene az ivóvízhálózat javításával foglalkozni és úgy is olyan minôségû vizünk lenne, mint a segesváriaknak. Igaz, ott lebegne fölöttünk a vízhálózat teljes összeomlásának veszélye.

Ahhoz azonban, hogy az elkezdett folyamatos javításokkal és beruházásokkal tervezett vízelôállítás mûködhessen nem elegendô, hogy európai uniós pályázatok révén a költségek felét megtérítsék. Mi magunk is oda kell tegyük a saját fele részünket. Vagyis a 6,6 milliárd dolláros hitel 45%-át költségvetési forrásokból kell fedezni, a fennmaradó 5 százalékot pedig a helyi tanácsnak kell elôteremtenie. Ugyanakkor a tervek szerint létesülnie kell egy fejlesztési alapnak, amelynek feltöltését egyfelôl az Aquaserv végzi, másfelôl a helyi tanács, azáltal, hogy visszautalja az Aquaserv profitadóját és a profit nyomán átutalt egyéb összegeket. Sajnos az Aquaserv hiába fizetett ki két részletben mintegy 4 milliárd lejt, annak visszaadására eddig még csak igen kis részben került sor. Ideje volna, hogy a hivatal is a nagy szavak helyett a tettek mezejére lépjen és ne csak olyankor tolongjon, amikor a kész munkálatokat átadják.

Az ivóvíz kérdésköréhez tartozik azoknak a lakóknak helyzete is, akiknél adósságaik miatt beszüntették az ivóvíz- szolgáltatást. Hosszasan lehetne vitatkozni, okokat és kifogásokat lehetne találni. Bizonyára az illetékesek elmondanák, hogy az ivóvíz elôállítása pénzbe kerül és azt meg kell fizetni, hiszen semmi sem ingyenes. Így van, azzal a kiegészítéssel, hogy a tartozások nehezen kibogozható gubancán túl egy percig sem szabad elfelejtenünk, hogy az ivóvíz ugyanúgy megillet minden embert, mint az élethez való jog. Az ivóvizet ugyanis senki nem vonhatja meg senkitôl.

A helyi önkormányzatok kötelessége gondoskodni arról egyfelôl, hogy európai színvonalú vízhálózatból folyó kifogástalan minôségû ivóvizünk legyen, másfelôl oda hatni, hogy a szociálisan hátrányos helyzetûek alapvetô emberi joga se sérüljön.

Országos tanácskozás a helyhatósági törvényrôl

A helyhatósági törvény alkalmazása a kisebbségi anyanyelvhasználat területén címmel kezdôdött tegnap a Bernády Alapítvány és a Project on Ethnic Relations (PER) által szervezett szeminárium. A meghívottak egy része hiányzott, többek között Dan Pavel politológus, a PER bukaresti irodavezetôje, Horia Grama, Kovászna megyei prefektus, Dâncu Vasile tájékoztatásügyi miniszter, Octav Cosmânca közigazgatási miniszter, aki helyett viszont Ionel Flesariu államtitkár jött el.

A tanácskozás tegnap délelôtti munkálatait Borbély László képviselô, a Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a 215-ös számú, a helyi közigazgatásról szóló törvény demokratikus, európai jellegét.

- A május 23-án hatályba lépô törvény nagyobb döntési lehetôséget biztosít a helyi önkormányzatoknak. A törvényt jóhiszemûen, bármilyen további normák nélkül kell alkalmazni és azokban a helységekben, ahol a polgármester esetleg ellenkezik, a központi hatóságoknak kell közbelépniük - mondotta Borbély László.

Eljött az ideje, hogy Romániában a többség és a kisebbség együtt haladjon Európa felé - fogalmazott Livia Plaks, a PER ügyvezetô igazgatója, hozzátéve, hogy a többség és a kisebbségek közötti gyanakvások csökkentése érdekében az európai országok már évek óta próbálják Romániát rávenni arra, hogy törvényes keretet teremtsenek a kisebbségi nyelvhasználatot illetôen.

Marosvásárhely polgármestere,
dr. Dorin Florea kifejtette: a város már megelôzte az új közigazgatási törvényt azzal, hogy kitették a háromnyelvû helységnévtáblákat, s szerinte a helyi közigazgatásnak azon kell fáradoznia, hogy hosszú távon teremtse meg a jó kapcsolatokat az együttélô nemzetiségek között, ne csak emocionálisan, a négyévenkénti választási kampánykor. Hozzátette, hogy jól meg kell választani egy ilyen törvény alkalmazásának pillanatát, de elsôsorban a gazdasági jellegû gondokat kell megoldani, mert csak így lehet áthidalni az érzelmi problémákat.

- Bár az 1996 utáni kormányok pozitívan álltak hozzá a kisebbségek problémáinak rendezéséhez, az európai integrációs folyamat üteme attól függ, hogyan oldja meg Románia a kisebbségek helyzetét. A kisebbségi kérdés addig nem tekinthetô megoldottnak, amíg teljesen nem rendezôdik az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése, amíg a kisebbségi nyelvhasználat jogát nem terjesztik ki nemcsak a közigazgatásra, hanem más területekre is, - jelentette ki Frunda György szenátor,

Markó Attila helyettes államtitkár a helyhatósági törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseit és a gyakorlati alkalmazások feltételeit ismertetve elmondta, hogy birtokában vannak a statisztikai hivatal 1992-es népszámlálási adatainak, amelynek alapján összeállították a listákat azon helységekrôl, ahol a 20 százalékos kisebbségi arány esetében alkalmazni kell a közigazgatási törvényt. Ez országos szinten 1342 helységet jelent.

Burkhardt Árpád, Maros megye alprefektusa a még érvényben levô és a május 23-án hatályba lépô közigazgatási törvények között vont párhuzamot. A közigazgatási minisztérium államtitkára, Ionel Flesariu hangsúlyozta, hogy az új törvény világos és az alkalmazási utasítások hiányában is nyugodtan gyakorlatba lehet ültetni

Tizenhét darab Mercedes és MAN típusú autóbusszal vonult a prefektúra elé Teodor Giurgea, a Schuster-TAM cég marosvásárhelyi patronja.

A Népújság kérdésére elmondta, hogy a 2000-ben elfogadott 193-as törvény elôírásainak megfelelôen, Németországból vásárolta az autóbuszokat. Ugyancsak az említett törvény szerint hozhatta be az országba vámilleték és hozzáadott értékadó nélkül. A tizenhét jármûbôl kettô 55 férôhelyes távolsági járatokra alkalmas, öt pedig csuklós busz. Az autóbuszokat tegnap a prefektúra elôtt lehetett szemügyre venni.

Giurgea szerint a Siletina-járatokénál jobb körülményeket biztosítanak az utazó közönségenek, s az áraik is mondhatni zsebhez szabottak lesznek. Egy részük a városi közszállításba segít be majd, de ha megkapják a mûködési engedélyt, és a municípiumi tanács is zöld utat ad a mûködésüknek, a cég járatokat indít Marosvásárhely - Mezôsály; Marosvásárhely - Nyárádtô; Marosvásárhely - Nyárádszereda, illetve Marosvásárhely - Szabéd útvonalon is. Ebben az ügyben találkozik szerdán a Schuster cég a prefektúra és a megyei tanács vezetôivel, illetve konkurens szállítási vállalatok: a Siletina és a Helyi

Közszállítási Vállalat képviselôivel, hogy megtárgyalják, van-e szükség a közszállítás kibôvítésére, elfogadják-e a cég ajánlatát, és esetleg megállapítsák az útvonalakat. Teodor Giurgea nehéz küzdelemre számít, mint mondta, biztosan akadályozni próbálják majd mind a konkurens vállalatok, mind a városi tanács. Részünkrôl továbbra is a megfelelô közszállítás megszervezése és az emberek civilizált utaztatásának biztosítása a szempont.

Kétnapos orvostudományi ülés kezdôdött tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A rangos rendezvény keretében tegnap két neves orvosprofesszornak: dr. Kazimierz Imielinskinek, a Lengyel Orvostudományi Akadémia elnökének és dr. Nicolae Cajalnak, a Román Akadémia alelnökének, a Román Orvostudományi Akadémia elnökének átnyújtották a Doctor Honoris Causa címet. Doctor Honoris Causa címmel tisztelték meg Marius Barnard, Cape Town-i orvosprofesszort, aki az ünnepségen nem vehetett részt.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kifejtett rendkívüli munkásságukért díszoklevéllel tûntették ki dr. Seres-Sturm Lajos elôadótanárt, volt prorektort és dr. Simiom Cotoi elôadótanárt.

A díszteremben helyet foglaló elnökségben jelen volt: dr. Marius Sabau egyetemi tanár, az egyetem rektora, dr. Gliga Virgil elôadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánja, dr. Maria T. Dogaru, a Gyógyszerészeti Kar dékánja, dr. Copotoiu Constantin egyetemi tanár és dr. Nagy Örs egyetemi tanár, az egyetem prorektorai, valamint dr. Nicolescu Ioan egyetemi tanár.

Dr. Marius Sabau, az egyetem rektora méltatta valamennyi orvosprofesszor szakmai tevékenységét.

Magyarország tárgyszerû tájékoztatást vár el

(MTI) A bukaresti magyar nagykövetség méltatlannak nevezte egy román napilap minôsítését a magyar diplomáciáról és annak egyik vezetôjérôl.

A nagykövetség által az MTI bukaresti irodájához pénteken eljuttatott állásfoglalás rámutat: a kiegyensúlyozott kétoldalú magyar-román kapcsolatok szempontjából a külképviselet nagy jelentôséget tulajdonít annak, hogy e kapcsolatok "továbbfejlesztésére tett erôfeszítések minél teljesebb formában jussanak el a két ország közvéleményéhez". Állásfoglalásában a nagykövetség hangoztatja: kölcsönös érdek a helyes, tárgyilagos tájékoztatás elôsegítése, a félretájékoztatásnak és a közvélemény félrevezetésének az elkerülése elsôsorban az olyan széles körû érdeklôdést kiváltó kérdésekben, mint amilyen például a státustörvény kérdése. "Mind a törvénytervezetrôl folyó párbeszédhez, mind a két ország kapcsolataihoz, de az európai újságírás hagyományaihoz ezért is méltatlan a Jurnalul National 2001. május 17-i számának vezetô helyén a témával foglalkozó cikkben megjelent minôsítés, amivel a lap a magyar diplomáciát, annak egyik vezetôjét illette" - hangsúlyozza állásfoglalásában a bukaresti magyar nagykövetség.

A román napilap méltatlan hangnemével kapcsolatos követségi állásfoglalás végül leszögezi: "Veszélyes és káros az a tendencia, amely az európai értékekkel összeegyeztethetetlen módon nem a korrekt, tárgyszerû tájékoztatásban, hanem a két ország kapcsolatának kiélezésében, a feszültségkeltésben véli megtalálni a román újságírás feladatát."

Mint arról az MTI is beszámolt, a bukaresti Jurnalul National csütörtöki számában a státustörvénnyel összefüggésben méltatlan hangnemû minôsítésekre ragadtatta magát a magyar diplomáciával és Németh Zsolttal, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkárával kapcsolatban.

Tegnap délben látványosságban és értékekben gazdag kiállítás megnyitásával emlékezett meg a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum a múzeumi világnapról. Május 18. közel negyedszázada vált az emberi civilizáció és örökség e nagybecsû tárházainak napjává. Valer Pop, az ünneplô vásárhelyi intézmény igazgatója tömör, szelektív visszapillantójában a múzeumok jelentôségére, fejlôdésére hívta fel a jelenlevôk figyelmét.

Két munkatársa, Ana Hancu és Bónis Johanna muzeológus a Kolozsvári Erdélyi Múzeummal közösen rendezett kiállításuk lényegérôl, jellegzetességeirôl beszélt. Mindaz, amit sokszorosító mûvészet néven a Kultúrpalota III. emeletén bemutatnak, csak töredéke a két rangos létesítmény gyûjteményének. De feltétlenül megtekintésre érdemes töredék, tegyük hozzá azonnal. Történelmet, mûvelôdés- és mûvészettörténetet tár a nézôk elé a másfél száznyi fametszet, rézkarc és kôrajz. A tárlókban, pannókon a XVIII-XIX. század európai és hazai mûvészeinek legjelesebbjeitôl, a mûfaj 20 elismert tekintélyétôl láthatunk portrékat, kompozíciókat, tájképeket. Politikusok, egyházi és világi fôméltóságok, a szellem emberei, alkotók, színmûvészek arcképei sorjáznak a kiállításon, allegorikus ábrázolások, tájak, életképek, veduták, könyvillusztrációk színesítik a látványkínálatot.

Hozzáértéssel, igényesen összeállított román és magyar nyelvû katalógus segíti a látogatót a tájékozódásban. Ez is jelzi a szervezôk igyekezetét, hogy rendezvényük mindenben megfeleljen az elvárásoknak. Ezt méltatta Fodor Imre alpolgármester is a megnyitón, hangsúlyozva, hogy a múzeum munkatársai a vár kapubástyájában létrehozott történelmi kiállítással s a Nagy Imre Galéria felavatásával is figyelemre méltó érdemeket szereztek a közelmúltban. Legközelebb pedig II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatása évfordulójának megünneplésekor számítanak rájuk a városgazdák a júniusi Marosvásárhelyi Napokon.

XXXI. Marosvásárhelyi Zenei Napok

A szimfonikus nyitóhangverseny és Jekl László, Gráf Zsuzsa megkapó dalestje után ma este 7 órától a Tükörteremben a régizene kedvelôi örülhetnek. A csaknem 15 éve létesített nagykárolyi Collegium régizene- együttest hallgathatjuk meg. Az együttes tagjai - Deák Endre, Cherestesiu Ildikó, Enyedi Zsolt, Johann Vezer, Ilse L. Herbert és Johann Straub - közel 380 alkalommal léptek közönség elé itthon és külföldön egyaránt. Ma este a XVII. század elejérôl származó tabulatúrából vett énekek és táncok, a gyulafehérvári kódexbôl való XVI. századi ismeretlen szerzôktôl származó latin himnuszok hangzanak el, Josquin Deprez, valamint különbözô ismeretlen szerzôk hangszeres alkotásai, illetve motetta marosvásárhelyi kéziratból. A második részben pedig XVI - XVII. századi nyugat-európai reneszánsz zene csendül fel. Vasárnap a nagyteremben, immár hagyományszerûen a Marosvásárhelyi Zene és Képzômûvészeti Líceum néhány zene szakos növendéke lép hangversenydobogóra, Valeriu Maior, Sándor László, Szônyi Zsuzsa, Molnár Géza, Kovács Zsuzsa, Carmen Mihaiescu mûvészpedagógus, szaktanár növendékeként. Vezényel Szônyi Zoltán, a líceum zenekarának dirigense.

Cristian Ioan, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója a pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy május 20- án, vasárnap este 7 órától a román társulat bemutatja Ray Cooney Bigámia címû vígjátékát. A darabot néhány évvel ezelôtt sikerrel játszotta a magyar társulat is, így megvolt a díszlet, s emiatt olcsóbban tudták ismét színre vinni az elôadást. A kortárs szerzô, a francia vígjátékiskola követôje e darabbal 1990-ben legjobb szövegírói díjat nyert. Igazi színészi megpróbáltatást jelentett a szereptanulás, hiszen napjaink élô hús-vér alakjait kell megformálni - mondták a jelen levô színészek. A vezérigazgató elmondta, 1993-ban, a bukaresti Kisszínházban (Teatru Mic) rendezte a darabot, s ez nagyon sokáig mûsoron volt. Cristian Ioan már tárgyalt Radu Beligannal, a szerzô romániai képviselôjével, s nemsokára a Keresztapa címû hasonló vígjátékot is színre viszi. Újságírók kérdésére válaszolva a vezérigazgató elmondta, a Bigámia címû darabhoz hasonlóan - spórlás miatt - játszotta mind a román, mind pedig a magyar társulat is A miniszter félrelép címû vígjátékot. Az idén országos szinten nagyon szûkre szabták a kultúra költségvetését, ez mindössze a hazai bruttó termelés 0,15 százaléka, a tavalyi 0,30 százalékhoz képest. S míg egy elôadás átlagban 400 millió lejbe kerül (a Kolozsváron megrendezett Hamlet költségvetése meghaladta az 1 milliárdot.), addig a mindkét társulat által játszott darab külön-külön 18 millió lej kiadást jelentett.

Jegyzet

Sokszor, sokféleképpen lopják ki a pénzt a zsebünkbôl. Lásd a különféle adókat, díjakat, illetékeket, hozzájárulásokat, amelyek fejében nem kapunk vissza semmit vagy majdnem semmit. Se könnyen járható utat, se tökéletes közbiztonságot, se megfelelô közvilágítást, se színvonalas orvosi ellátást. Sorolhatom tovább. De nem teszem, mert míg évek óta perlekedtünk, írtuk, mondtuk a magunkét, lassan belefásultunk, s egy úgyis mindeggyel, beletörôdve veszünk tudomást a további áremelésekrôl, az újabb díjszabásokról, miközben egyre csak szorítjuk azt a bizonyos nadrágszíjat.

De térjünk a tárgyra. Számtalan esetben hallottam, külföldiek tiltakoznak azért, mert Románia a gépkocsik kötelezô fertôtlenítésével olyan intézkedést vezetett be, amely felháborítja ôket. És nem csak ôket. Hazaiakat is. Bírálva teszik fel a kérdést, miért kell a határon átkelô gépkocsik százait, ezreit fertôtleníteni akkor, amikor egy szemmel láthatóan tisztább országból gurulnak be a vámhoz? Elkönyveltem a bírálatot, majd elgondolkodtam. Csak kell lennie valamiféle rációnak benne, ha a törvényhozóink foggal- körömmel ragaszkodnak a fertôtlenítéshez. Ki tudja, milyen járványnak szeretnének gátat vetni, lásd a száj- és körömfájás hisztériát, milyen alattomos kórtól próbálják megóvni hazánkfiait? Elmélkedésem itt megrekedt.

A napokban, Magyarországról hazajövet, a román határôrségen munkaruhába öltözött fiatalember lépett az autónkhoz, s felszólított, nála fizessük ki az ötvenezer lejes fertôtlenítési díjat. Kissé mellbe vágott, de elôkotortuk a pénzt és fizettünk. Ezt követôen autómosó-szerûség fele irányított, ahonnan gyenge vízsugarak spriccoltak. Felhúztuk az ablakot, odahajtottunk, majd két másodperc múlva szóltak, kész van, mehetünk. Az autó jobb oldalát érte csupán a kissé fehér oldat. Sem az alját, sem az elejét, sem a hátulját, sem a bal oldalát nem. Nem volt kedvem vitatkozni, idôt pazarolni, úgyis fölöslegesenek tartom a fertôtlenítést, de most utólag bosszankodom, miért nem kérdeztem meg: honnan tudták, hogy a mi kocsinknak pont a jobb oldala volt fertôzött? Vagy miért nem követeltem ki magunknak a tisztességes fertôtlenítést, ha már fizettünk? Mert az "egyoldali" maszatolásnak semmi értelme. Csak annyi, hogy egyesek hasznot húzzanak ebbôl a találmányból.

Számoljunk csak, hány gépkocsi jön be naponta az országba. Annyiszor ötvenezer kerül naponta annak a vállalkozónak a zsebébe, akit magas szinten ezzel megbíztak.

Credo-Hiszek címmel tartotta tavaszi összejövetelét a marosszent-györgyi mûvészetkedvelô közösség, a Kolping Család rendezésében. A házigazda Baricz Lajos plébános köszöntôjét követôen Csiki Ágnes designtanárnô nyitotta meg Ivácson Bella Rebeka (a Mûvészeti Szakközépiskola IX.-es diákja) és Magyari Júlia mûkedvelô festô közös tárlatát. A tombolán képzômûvészeti alkotást nyerhettek a szerencsések. A tulajdonképpeni mûsort Pupp József nyugalmazott magyartanár állította össze és irányította is. Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenô, Reményik Sándor, Sík Sándor, más költôk versei hangzottak el, Józsa Tünde, Grekuj Edit, Tóth Adél, Iszlai Adél, Dobos Gyöngyi, Kilyén Dénes, Szekeres Erzsébet, Lovász Hajnal, Mátyás Magda, Palkó Réka, Ivácson Zsuzsa, Szántó Edit és Pataki Ágnes tolmácsolásában. Szólót énekelt Grekuj Edit, gitárkísérettel énekelt Szántó Árpád és Edit. Elhangzott Bach-Gounod Ave Mariája Oprea Nicolette, Iszlai Adél és Székely Márta elôadásában. A hangszertrió elôtt és után fellépett a Jubilate kórus és a felnôttek kórusa. Baricz Lajos plébános köszönô szavaiban istentisztelettel felérônek minôsítette az estét, a rendezô Pupp József tanár úrnak, a plébánia és a Kolping Család hálájaként nyújtotta át az Ezer esztendô címû millenniumi kötetet. Hitvallását versben is kifejezte: "Sötét éjszakában fénysugár a hit, / amelynek fényében bizton járhatok, / történhet bármi földi életemben; / hitem erejével én mindent vállalok."

Ezt a fajta "interaktivitást", ami a szentgyörgyieknél tapasztalható, hogy tudniillik a hit jegyében, a mûvészet szeretetében egybegyûlô - s nem csak katolikus vallású - emberek cselekvô részt vállalnak a rendezvényen, hogy ôk nem passzív befogadói, hanem szereplôi is egyben az egyházi és világi elemeket szerencsésen ötvözô produkciónak - ezt szûkebb pátriánkban sehol sem láttam még. Ha van igazi mû-kedvelés, akkor ez minden bizonnyal: az.

A Cukorrépa-termesztôk Megyei Szövetségének képviselôi csütörtökön találkoztak a megyénkbeli cukorrépa-feldolgozókkal. A szervezet elnöke, Radu Mircea mérnök által kezdeményezett megbeszélésen jelen volt a Franco-Roumaine Rt. ludasi cukorgyár vezetôtanácsának elnöke, Gerard Dujardine, az egység igazgatója, Armenenani Ioan, továbbá a marosvásárhelyi Zamur cukorgyár igazgatója, Luta Adrian.

A félreértések elkerüléséért megjegyezzük, hogy mindkét gyárat a Franco-Roumaine Rt. adminisztrálja. Timar Liviu, a megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság vezérigazgatója tájékoztatta a jelenlévôket, hogy megyénkben a 3800 hektáron elvetett cukorrépa nagy része jól fejlôdik. A felmérések szerint 100-120 hektáron vannak gondok a növényekkel. A vezérigazgató arra kérte a cukorrépa-termesztôket, mielôbb igényeljék az egymillió lejes állami támogatást, hiszen az igazgatóság számláján jelenleg 40 milliárd lej van erre a célra. A szálas gabonák termesztése esetén is igényelhetô támogatás növényvédelemre, erre több mint másfél milliárd lej a támogatási alap. Ezek után Radu Mircea, a Cukorrépa-termesztôk Megyei Szövetségének elnöke ismertette a napirendi pontokat, többek között megismerhettük az érdekvédelmi szervezet pénzügyi helyzetét, az jónak minôsíthetô, a múlt év januárjában 34 millió lejjel rendelkeztek, idén januárban ez az összeg elérte a 40 millió lejt. A továbbiakban a cukorrépa-termesztôk a feldolgozók elé tárták gondjaikat. Az egyik nagytermelô, Ilie Chesa elmondta, hogy a múlt évben egy hektárnyi cukorrépa-termesztés összköltségei meghaladták a 18 millió lejt. A gyárral való elszámolás után 40 tonnás hektáronkénti hozammal is alig valósított meg 5,5 millió lej jövedelmet, ebbe értendô a feldolgozótól kapott cukormennyiség is. A ludasi cukorgyár igazgatója szerint a feldolgozó nem módósíthatja a cukor árát, arra a kormány hivatott. A cukorgyárak számára nagy probléma, hogy a kormány nem állította le a nyerscukor-importot. Amikor a ludasi cukorgyár nyers cukrot dolgoz fel, egy lej jövedelmet sem valósít meg. A Cukorrépa- feldolgozók Országos Patronátusa már több ízben fordult a kormányhoz, ám kéréseiknek eddig nem adtak helyet az illetékes minisztériumban. A jelen levô cukorrépa-termesztôk többsége kérte a két gyár vezetôségétôl, hogy a begyûjtés során az átvevôközpontokban az elmúlt évben tapasztalt rendellenességeket küszöböljék ki az idén. Gyakorta elôfordult, hogy az átvevôközpont már délután négy órakor bezárt, a termesztônek vissza kellett fordulnia, ami jelentôs fölösleges üzemanyagköltséghez vezetett. A termelôk egy másik kérése volt a szállítási díjszabások megváltoztatása. A gyárak vezetôi erre sem találtak megoldást. A szállítási piacon nagyobb a kínálat, mint a kereslet, mindenik szállítási cég maga határozza meg, hogy mennyiért szállítja el a répamennyiséget a parcellától a begyûjtô központig.

A feldolgozók és termesztôk tegnapi találkozóján egyetlen döntés született. Gyakrabban kell találkozniuk, megbeszéléseket folytatniuk annak érdekében, hogy a gyárak övezeteiben a következô években növekedjenek a cukorrépával bevetett területek. Egyértelmû: a termesztôk és feldolgozók partnerekként kell együttmûködjenek, hiszen egymásra vannak utalva. A Cukorgyárak Országos Patronátusának és a Cukorrépa-termesztôk Országos Szövetségének együttesen kell fellépniük, hogy a kormányt kéréseik teljesítésére sarkallják.

Gerard Dujardine és Luta Adrian elmondta, hogy az egységet fenntartják, ugyanis ott még 100 ember dolgozik, akiknek meg kell élniük. A ludasi cukorgyárban a fejlesztések értéke az idén 1,5-2 millió dollár. A marosvásárhelyi Zamurban is sor kerül a korszerûsítési munkálatok végrehajtására, de csak miután jóval nagyobb területen terem majd cukorrépa - nyilatkozta a Népújságnak Luta Adrian, a Zamur igazgatója.

Manapság nemcsak az úgyne-vezett "shopping centerek" terjednek gomba módra, hanem a technoló-giaközpontok is, legalábbis Burgenland tartományban.

A technológiaközpontok a modern, rohanó világ hû tükrözôi: fémbôl és rengeteg hatalmas ablakból készült konténerszerû építmények, melyek igény szerint széltében, hosszában vagy további emeletekkel bôvíthetôk.

Az utóbbi három évben öt ilyenszerû építmény készült vagy van készülôben Ausztria eddig
"legmostohábbnak" számító tartományában. Azonban változnak az idôk, változnak az igények és ennek megfelelôen változnak át a
"békakirályok" is. Burgenland ugyanis egyik leggyorsabban fejlôdô ipari és turisztikai tartománnyá nôtte ki magát, ahol országszerte talán a legkisebb a munkanélküliek száma.

Burgenland kereken 80 évvel ezelôtt vált Ausztria részévé. Keskeny, de annál hosszabb területen húzódik. Magyarországgal szomszédos és ez a helyzete teszi olyan különlegessé. Ezért is jut az EU részérôl nagy támogatásokhoz, melyekbôl a fejlesztéseket, építkezéseket finanszírozhatják. Mi több, annyira elônyösek itt a feltételek, hogy némely cég Bécsbôl vagy más tartományból inkább Burgenlandba költözik.

A cél mindenképp az, hogy új munkahelyek teremtôdjenek, csökkenjen az ingázók száma és hogy a lakosság életszínvonala jó legyen. A technológiaközpontok az ideális munkahely-teremtô intézmények. Lényegük a következô: nagy területen számos és sokféle cég mûködik - egy épületen belül, vagyis egy fedél alatt.

Az építôk megteremtik a szükséges infrastruktúrát, melyhez hozzátartozik az épületfelügyelet egy telefonközponttal, pénzautomata (bankomat), másolók, vendéglô, parkoló, valamint az irodák, konferenciatermek. A több ezer négyzetméter bérbe adható területen több tucat cég bérel irodát, ezzel sok száz embernek biztosítva munkahelyet. Mivel megvan a szükséges és hozzáférhetô háttér, sok új céget alapítanak.

A környéken Stájerország fôvárosában, Grazban készült el néhány éve az elsô ilyen központ és nagyon jól bevált. Burgenlandban elôször Eisenstadtban (Kismartonban) építettek technológiaközpontot, mely ma a 3. bôvítési fázisban van.

Késôbb, dél felé haladva még két technológiaközpont készült el. (Burgenland déli része különösen hátrányos helyzetûnek számított, ezért a támogatási összegek 2/3-át a tartomány közép- és déli részének fejlesztésére fordítják.)

A negyedik ilyenszerû intézmény alapkôletételére ez év április 18-án került sor, ezen tolmácsként jómagam is részt vehettem. A magyarországi vendégek is csodálkoztak, amikor arról volt szó, milyen rövid idô alatt készül el a központ: ezen konkrét esetben az alapkôletételtôl számítva kevesebb, mint fél év alatt lesz kulcsra kész a technológiaközpont: szeptember 26-án beköltözhetnek a cégek!

Van azonban még egy feltétlenül említésre méltó faktor: egy ilyen központ építését csak akkor kezdik el, amennyiben a kibérelhetô terület 80%-ára már vannak jelentkezôk. Két nappal késôbb, vagyis e hónap 20-án az ötödik központ alapkövét is lefektették.

A telephely megválasztásakor természetesen fontos kritérium, hogy jól megközelíthetô legyen, a közelben pedig minden igényt kielégítô infrastruktúra mûködjön.

Néhány adat a legutóbb elkezdett központról: az építés jövô évben ér véget, 3 lépcsôben bôvíthetô, összesen 4500 négyzetméter terület adható bérbe, fedett és szabadtéri parkolók állnak az ott dolgozók és a látogatók rendelkezésére.

Négyzetméterenként 95 schilling a bér, melyhez még hozzájön a négyzetméterenkénti kb. 30 schilling közköltség.

Adott az összeköttetés különleges, fényhullámú gyorsvezetôkkel, amely széles körû, gyors adatcserét tesz lehetôvé, beépített hálózat minden cég számára, telefonközpont korlátlan szabad vonallal, bérelhetô hordozható telefonok, kedvezô telefondíjak, internet-lehetôség, szellôztetô- és klímaberendezések, napfényárnyékolás. Ezenkívül az épületen belül nemcsak pénzautomata és vendéglô van, hanem hotel és továbbképzô központ, grafikastúdió is mûködik, de wellness- stúdió is van és a helyi különlegességekbôl eladással egybekötött kiállítás, valamint rendezvényekre alkalmas termek.

A közelben pedig különbözô ipari létesítmények, uszoda, tenisz-, futball-, kézilabda, kosárlabdapálya és borozó. A településben logisztikaközpont van, a bevásárlási lehetôség adott és szabadidôközpont mûködik.

Ilyen gyors léptekben fejlôdik a világ...

Gyógyítónk, a természet

A szenvedélybetegségek kialakulásában sokféle belsô, külsô tényezô, körülmény közrejátszik. Közismert a kapcsolat a fel nem dolgozott stressz és a szenvedélybetegségek között. (Vagy: a fel nem dolgozott stressz és a szenvedélybetegségek között egyenes az út.) Amikor úgy érezzük, hogy a stressz, a félelmek, az anyagi bajok, a kétség, az erôtlenség, a gondok, a szorongás elhatalmasodnak rajtunk, ha ráadásul a családtagok, a párunk, a nevelônk, a barátunk sem ért meg, az ember cigarettára gyújt, pohár után nyúl. Ezek a belsô szorongást oldó cselekvéssorok, amelyek késôbb rögzülnek, az etilalkohol, a nikotin bizonyos agyközpontokra hatva megszokáshoz, függôséghez vezetnek. Rosszul átaludt éjszaka után kellô éberség eléréséért szükségünk van a kávéra. Így kialakul egy ördögi kör, a függôség kibôvül a koffeinre is. Ezek az élvezeti szerek egyesek elmondása szerint nyugtatnak, mások szerint feldobnak, vagy hatásuk váltakozik. Környezetünkben egyre több az olyan embertársunk, aki gondjai megoldása helyett az italba fojtja bánatát. Tehát a stressz és a stresszhelyzetek kezelésének hiánya, a stresszel terhelt kapcsolatok, helyzetek, körülmények rendezése helyett az emberek elmenekülnek a valóságtól. Ez vezet az alkoholbetegségekhez, a gyógyszerfüggôséghez (izgató- és nyugtatószerek fogyasztásához), a kábítószerezéshez, a dohányzáshoz, az evési zavarhoz, pl. a kényszeres evéshez. A szenvedélybetegek nagy terhet jelentenek a családra és a társadalomra. Nagyon sok embernek sikerült a visszautat megtalálnia, a hitbe és a saját belsô erejébe kapaszkodva, a család, a pszichológusok, az orvosok, a természetgyógyászok segítségével. A szenvedélybetegségek gyógyításának természetgyógyász módszere a fülakupunktúra, vagyis a fülakupunktúrás addiktológia (akudetox).

Az akupunktúra a hagyományos kínai orvoslás egyik ága, mely specifikus testpontok tûvel való stimulálását jelenti, mely által megjavulnak az életmûködések, feloldódnak a görcsök a különbözô szervekben és az érrendszerben, megszûnnek a fájdalmak. Sok keringési, ideggyógyászati és gyulladásos betegségekben szenvedô meggyógyult akupunktúra és akupresszúra által. A 361 akupunktúrás pontból Kr. u. 282-ben már 342-t leírtak. Ezeket a pontokat nem csak tûvel, hanem ujjbegynyomással, vagy kalorikus ingerléssel (meleggel, moxával) is lehet ingerelni. A kutatók az akupunktúrát követôen agy elektromos vizsgálatánál, az EEG-ben, a véráramlásban, a légzésfrekvenciában mértek pozitív változást. A placebó pontokon nem találtak semmi elváltozást. Klinikailag bizonyított, hogy a fülakupunktúra hatásosan szünteti az elvonásos tüneteket az alkohol, az opiátok, a kokain és más drogfüggôségekben. Az akupunktúra a belsôleg termelôdô opioid peptidek, a beta-endorfin, a met-enkephalin és a neurotransmitterek, mint az ACTH, a cortisol, a serotonin (boldogság-hormon), a noradrenalin, az 5-HT termelésére van pozitív hatással. Ezek az anyagok felelôsek a jó immunmûködésért, tehát ez a módszer erôsíti az immunvédettséget is. Állatkísérletek is igazolják az akupunktúra különbözô neurokémiai és élettani hatását.

Nemcsak az alkoholról, nikotinról, koffeinról való leszoktatására, hanem a kortikoszteroid-(Prednison) függôség megszüntetésére is alkalmazzák e módszert.

A szenvedélybetegek kezelését csoportterápiás módon végzik, együtt ülnek egy csoportban, ahol az új jelentkezô sok bátorítást, támaszt kap a csoport tagjaitól. A fül öt pontjában való ingerlés azonnali nyugtató hatással van a betegre. Az akupunktúrás tûk rozsdamentes, vékony, 0, 30 mm-es átmérôjû, 1 cm hosszú, rövid acéltûk, melyeket jobb irányba megcsavart, határozott, könnyed mozdulattal szúrunk be 1 mm mélységre. A tûk nem szúrják át a fülporcot. Szúráskor a beteg nem érez semmit, esetleg "szúnyogcsípést". Tûszúrást követôen a beteg helyi felmelegedést érez, hamar ellazul, megnyugszik, elálmosodik. Ha tûreakció lép fel, akkor a betegnek kínai gyógynövényt, Vaccaria magokat ragasztanak a fülpontjaiba és azok naponta többszöri nyomogatásával érik el a kívánt hatást. A következô fülakupunktúrás pontokat szúrják meghatározott sorrendben: elôször a "sen men"-t, vagyis a lélekkaput, amely relaxációs és antiallergiás pont, szabályozza az agykérgi gátlási és ingerlési folyamatokat, másodiknak a szimpatikus pontot, mely erôs fájdalomcsillapító, értágító és lazító hatású. Továbbá a szervezetbôl való káros anyagok kitisztítása érdekében a tüdô, máj és vesepontokat szúrják. Az utolsó három hatásos az izzadás ellen, a krónikus hepatitisz, légzôszervi, gombás megbetegedések, fejfájás, szédülés, ideggyengeség, halláscsökkenés, ödéma, anyagcserezavarok esetében. Fülakupunktúrával a látás megjavul, a koncentrációképesség is megnô, az elvonási tünetek (a pánikbetegség tünetei is) fokozatosan eltûnnek és a betegek a szellemi képességeik növekedésérôl is beszámoltak. A kezelés ideje alatt vizeletvizsgálattal kimutatták, hogy a vizeletbôl gyorsabban kiürültek a toxinok. Mivel az egyszeri kezelési idô 20-45 perc, a fülakupunktúrás kezelés alatt a betegnek van ideje elgondolkodni a gondjain, s egy idô után sikerül beindítani a belsô öngyógyító erôit.

A hat hétig tartó kúra elsô két hetében mindennap szükséges az akupunktúrás pontok ingerlése, a harmadik és negyedik héten másod-naponkét, az utolsó két héten hetente kétszer. A kezelést lehet társítani nyugtató és altató hatású tea fogyasztásával, amely kamillából, mentából, cickafarkból, komlóból áll.

A kezelési sémát a New York-i Lincoln kórház leszoktató részlegén dolgozták ki, ahol államilag támogatják és 1998-ig több mint 500 000 akupunktúrás kezelést végeztek. A módszert kiterjesztették a világ többi országára.

A módszert nem szórólapokkal és rábeszéléssel ismertetik, terjesztik: a betegek szóban adják át egymásnak.

Ezt az energetikai gyógymódot kiegészítik egyéni tanácsadással és több, szenvedélybetegek által létrehozott szervezetek, csoportok, mint például az AA (Alcoholics Anonymous) és a NA (Narcotics Anonymous) segítségnyújtásával.

Amerikában, a nyugat-európai országokban, Magyarországon kiterjedt hálózatot szerveztek a szenvedélybetegek gyógyulásának érdekében. Magyarországon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, dr. Eôry Ajándok orvos természetgyógyász által szervezett Egészség-Biztonság Alapítvány és a budai Addiktológiai Központ áll a nap minden órájában a rászorulók rendelkezésére áll. Szociális munkás, vagyis fülakupunktúrás szakemberképzés az általános egészségügyi és természetgyógyászati vizsga letétele után dr. Eôry Ajándok vezetésével folyik.

Forrásanyag: Dr. Eôry Ajándok: Az akupunktúra mint az addikció gyógymódja, 1998.

Egyre-másra látnak napvilágot a visszaemlékezések, vitacikkek. Pró és kontra, mert Imre ilyen volt valódi Simonyi, Simonyifalván a legsimonyibb Simonyinak számít.

Néhány éve még csupán közvetlen környezete, rokonai, játszótársai tartották számon viselt dolgait, vakációs kalandozásait, csínytevéseit, szerelmeit. Hévizi Otília tanárnônek köszönhetôen egy-egy évzárón elhangzott verse, neve. Halálával felerôsödött a feléje irányuló privát és hivatalos figyelem. Felértékelôdtek a róla szóló történetek. Egyfajta folklorizá-lódásnak vagyunk a tanúi.

A helybeliek vitatják, hol született, hol éltek a szülôk.

Hány évet élt Simonyfalván, négyet, hatot?

Édesapja halálával lényegesen megváltozott a család anyagi helyzete. Trianon jóvoltából nem csak házat, hazát is cserélnek.

Miért éppen Gyulára? Mi van, ha vitéz Szmola Imre nem hal meg? Mi lett volna Imrébôl, ha Simonyifalván marad?

Ifjúkorában, ha csak tehette, átjárt Romániába. Tizennyolc évesen, bukott érettségizôként mégsem fogadta el Olosz Lajos állásajánlatát a temesvári Déli Hírlapra vonatkozóan.

Utóbb, érettségizettként, 1944 ôszén mégis visszatér Kisjenôbe. Rettentôen dühös, amikor megtudja, hogy Olosz Lajost mint dél-erdélyi értelmiségit túszként elhurcolták.

Amióta megismertem, amióta meghalt, amióta programszerûen foglalkozom életmûvével, egyre szaporodnak a kérdôjelek.

Akkor hát Simonyi Imre kié? simonyifalvi-e vagy gyulai?

A kérdésre akaratlanul Petróczki Zoltán adta meg a választ szíves invitálásával a költô születésének 80. évfordulóján.

Gyertek, csak gyertek. "Simonyi" mindenkié.

A baráti, kedves szónak, meghívásnak lett is foganatja. A szülôfalu visszaizent. Ott leszünk. Ott voltunk.

Anyák jöttek talpig feketében,
az alkalomhoz illôen. Arcukon tartózkodó gyász. Alakjuk, tartásuk fejedelmi. Mintha az Idô vésôje faragta volna ôket, az örökkévalóságnak.

Koszorúink láttán a határôr tisztelettudóan tisztelgett. Vámos úr ôfensége egyszerûen megszeppent, mint a csínytevésen kapott kisgyerek.

A gyulai városházán Dancs László polgármester úr fogadott. Mint a költô egyik örököse és életmûvének gondozója, emberpróbáló nehéz feladatra vállalkozott. A Simonyifalvi Napok 2001 megrendezésével Simonyifalva népe részt vállal ennek a feladatnak a megvalósításában, lehetôségeink szerint, az elvárásoknak megfelelô színvonalon.

Autók és egyebek

A francia cég minden vásárlója számára fel akarja kínálni azt a lehetôséget, hogy lépjen be egy újszerû telefonhálózati rendszerbe s így a hét bármely napján és a nap bármely órájában segítséget kérhessen- kaphasson.

Az az elôfizetô, akinek gépkocsija föl van szerelve a szükséges eszközökkel, a helyzet függvényében három, a mûszerfalon, illetve az úgynevezett kardándoboz tájékán, a sebességváltó rúd mellett levô színes gomb közül választhat. Ha baleset éri, akkor a piros gomb megnyomásával a sürgôsségi szolgálattal lép összeköttetésbe, a narancssárga gomb a mûszaki segítségkérésre jó, míg a zöld arra, hogy tanácsot kérjen a vezetô, merre haladjon tovább.

Amint elindul az autó, a mûholdak csoportjával kapcsolatban levô (GPS) vevôkészülék máris meghatározza a jármû tartózkodási helyét. Amennyiben a kocsi a rádiótelefon- hálózat által lefedett területen jár, a kijelzô igazolja a rendszer mûködôképességét.

Ütközéses baleset bekövetkezésekor a terminál önmûködôen értesíti a márkaszervizt, hogy hova kell eljutnia az autómentô kocsinak, és ki a bajba jutott jármû tulajdonosa, tényleges vagy feltételezett vezetôje.

Egyébként saját kezdeményezésre, mint említettük, legalább háromféle dolgot lehet kérni a kocsiból. Nem csak orvost, hibajavítást és bevontatást vagy elszállítást meg különféle közúti információkat, de a tervek szerint még szélesebb körû szolgáltatást. A Renaultnál azt gondolják, hogy fokozatosan olyasmire is rátérhetnek, mint szállodai szobák lefoglalása, vonat- és repülôjegyek, színházi és más elôadásokra érvényes jegyek biztosítása stb., miközben a kedves elôfizetô mozgásban van a legközelebbi úticélja felé.

Egyszóval azok számára, akik megengedhetik maguknak a korszerû technika által nyújtott elônyök igénybevételét (mert világos dolog, hogy ezt külön meg kell fizetni), eszményi a leírt megoldás. A GSM mobiltelefont kihangosítóval (mikrofon és hangszóró) adják, következésképpen vezetés közben szükségtelen a kezeket levenni a kormánykerékrôl és/vagy más kezelôszervekrôl a távbeszélgetéshez. A szatellites rendszer normális körülmények között másodpercek, szélsôséges esetekben percek alatt megmondja az ügyeletnek, hogy hol vagyunk, méghozzá nagy pontossággal. Ha tudunk beszélni, akkor a készülék egyetlen gombnyomásra összehoz azzal az ügyelettel, amelyikre igényt tartunk és máris elmondhatjuk, mire lenne szükségünk. Olyan súlyos karambol is történhet azonban, hogy egyszerûen nincs aki telefonáljon a mentônek. Ezért találták ki az ütközésérzékelô által mûködésbe jövô riasztókészüléket.

Az újítás, ha elterjed a gyakorlati használata, kétséget kizáróan hozzájárul a közlekedésbiztonság fokozásához, a segélynyújtás idejének lecsökkenéséhez, az utazások nyugodtabbá tételéhez. És nem kizárt, hogy a drága berendezés ára, meg a havi-évi elôfizetési díj is megtérül, amennyiben neki köszönhetôen ritkábban tévesztünk irányt és olyan pluszszolgáltatásokat is élvezünk, amelyeknek úgyszólván semmi közük az autózáshoz.

Fônix a címe annak a regénynek, amely 64 évvel a dráma után felidézi a német Hindenburg léghajó 1937 májusában bekövetkezett katasztrófáját. A szerzônek, az egyik túlélô fiának meglehetôsen merész feltevése szerint nem baleset történt, hanem merénylet, amelyet maga Hitler rendelt el.

A 245 méter hosszú, Zeppelin típusú kormányozható léghajó lángba borulva zuhant le azon a napon a New York-tól 80 kilométerre fekvô Lakehurstnél. A szerencsétlenségben hatvanan haltak meg.

A könyv szerzôje, a ma hatvanéves Henning Boetius édesapja, Eduard Boetius pilótaként a
"vezérlô gondolában" tartózkodott és túlélte a zuhanást. Fia apja elbeszéléseibôl a nyilvánosság számára ismeretlen részleteket is megtudott és ezekbôl messzemenô következtetéseket vont le: "Nem baleset volt. Nem a gáztartály meghibásodásával kombinált elektrostatikus kisülés okozta a tragédiát. És nem lehet - mint ahogyan késôbb sugallták - a náciellenes német emigránsokat sem gyanúsítani, akik így akarták volna hiteltelenné tenni a III. Birodalom propagandisztikus gyöngyét. A merényletre Adolf Hitler adta ki személyesen a parancsot és támogatta ôt Hermann Göring birodalmi marsall, repülésügyi miniszter is. Egy felejthetetlen katasztrófával akarták megdöbbenteni a világot."

A könyvben, amely kalandregényszerûen fordulatos, tele megtörtént eseménnyel, életrajzi részletekkel és szentimentális szállal, egy náci titkosügynök hasítja fel a Hindenburg burkolatát.

De mi késztethette volna Hitlert erre a szörnyûségre? Boetiusnak erre több (bár nem túl meggyôzôen hangzó) válasza is van. Véleménye szerint a Führer, mivel nem vádolta meg sem a kommunistákat, sem a zsidókat azzal, hogy ôk szervezték meg a merényletet, a toleranciáját akarta bizonyítani, szemben az akkor már róla kialakulóban lévô képpel.

Kikiálthatta bûnösnek az amerikaiakat, akik nem akarták a németekkel megosztani a léghajók számára használatos nem gyúlékony gáz, a hélium monopóliumát. Tönkretehette Hugo Eckenernek, a Zeppelinek atyjának hírnevét és új "hôsöket" állíthatott a helyére.

Eckenerrel Hitlernek személyes elszámolnivalója is volt: "Amikor az elôzô évben, a berlini olimpia idején a Zeppelin a horogkereszttel átrepült a stadion felett, a motorok zaja elnyomta a vezér hangját - magyarázza Boetius a Corriere della Serának. - Ez megbocsáthatatlan tett volt és a diktátor paranoiás mentalitása szerint ez jogot adott számára a megtorlásra".

A német Zeppelinek az 1937. május 6-án bekövetkezett tragédia után soha többé nem repültek. A lángoló Hindenburg képe legközelebb 32 évvel késôbb járta be a világot - lemezborítóként, a Led Zeppelin elsô albumán.

Ez történt - leginkább ennyi történt - a minap Hargitafürdôn, a jól fûtött Ózon szállóban, májusi fagyosszentek idején, 1400 méteres magasságban a tengerszint fölött.

150 magyar író kapott meghívót a Hargita Megye Tanácsa, a Gyergyó-szárhegyi Alkotóközpont és a Székelyföld szerkesztôsége által egybehívott kétnapos összejövetelre, s a hirtelen elzordult erdélyi tavaszban közel hetvenen el is jöttek (még Budapestrôl is) - jelen is voltak -, hogy kezet fogjanak egymással és meghallgassák az Irodalom az utódállamokban címmel ellátott program elôadásait, részt vegyenek a kötetlen eszmecserékben, melyeknek hívogató színhelye nem utolsósorban a vendéglôi bár volt, ahol a huszonegynéhány éves posztmodern költônô és a meglett korú, hagyományhû kritikus egyazon asztalnál koccintgatva szemléltette meggyôzôen a nemzedékek és kánonok békés együttélésének lehetôségét.

Végül is nem született itt semmiféle állásfoglalás; nem jöttek létre különbözô tömörülések (hacsak a vacsorák utáni kórusokat nem számítjuk); nem alakultak al- és felbizottságok; végeredményben még azt sem sikerült pontosan meghatározni, hogy voltaképpen ki tekinthetô erdélyi/romániai magyar írónak. Nem lépett ki senki sehonnan és nem lépett be senki semmibe. Nem keletkezett új írói egyesület vagy társaság. Eltekintve a kisebb összekoccanásoktól, pillanatnyi pengeváltásoktól, átmeneti sértôdésre okot adó célozgatásoktól - nem került sor nyílt csatározásra, vagy éppenséggel szellemi öklelésre. Mintha a kelleténél is visszafogottabb lett volna a viták hangneme. Holott… Holott bizonyos: volt a tarsolyokban felgyülemlett mondandó bôséggel, meg egyéni panasz és közügyi elgondolás. Mindennek nagy része - a veleje - valahogyan, valamiért rejtve maradt. Ami nem csupán azt jelzi, hogy milyen tapintatosak (is) tudunk lenni olykor, hanem némi szellemi ernyedtségrôl is árulkodik.

Mégsem volt azonban éppenséggel hiábavaló, hogy felmentünk a nagy hegyre s ottlétünk alatt élveztük a mintaszerû vendéglátás gazdag kínálatát. Mert elhangzottak Hargitafürdôn, az elôadásokban és a felszólalásokban figyelemre méltó szavak, hangot kaptak jó ötletek, megfogalmazódtak gondjaink közül a legégetôbbek. (Ha nem is eléggé egyértelmûen.)

Ami az egész tanácskozás leglénye-gére utal: hogy "a magyar irodalomban nincs Trianon". Határtalan az egység, vitathatatlan az együvé tartozás, eleven valóság a szellemi közösség Csíkszeredától Budapestig, Kassától Szabadkáig, Kolozsvártól Bukarestig. Ez a helyzet - tisztázott tény, félreérthetetlenül jutott kifejezésre ezúttal is. A Magyar Írószövetség elnökétôl hallhatták a jelenlévôk: az anyaország határain kívül élô magyar írók valamennyien tagjai lehetnek (mint ahogy közülük többen már azok is), minden akadálytól mentesen a Magyar Írószövetségnek éppúgy, mint a Romániai Írók Szövetségének. Egységes a magyar irodalom, függetlenül attól, hogy a versek, a regények, a drámák szerzôi mely országban, a világ melyik táján élnek és dolgoznak.

Sok szó esett továbbá az írók anyagi helyzetérôl, az érdekvédelemrôl, az enyhén szólva nevetséges hazai honoráriumokról, aztán a könyvkiadásról, a könyvek sorsáról, a könyv és az olvasó viszonyáról. Öröm volt hallani, hogy épp az egyik fiatal elôadó fogalmazta meg tételesen is az alapigazságot, miszerint az irodalom, a könyv nem önmagáért van, hanem az olvasóért. Távolról sem elegendô tehát csupán megírni és kiadni a mûveket - el is kell juttatni azokat rendeltetésük helyére, az érdeklôdô olvasókhoz. Van ezen a téren tennivaló bôven. Hogy egyebet ne is említsek most hirtelenjében: igen-igen szükséges lenne egy tájékoztató kiadvány a sokágú erdélyi magyar könyvtermésrôl, s mint hallhattuk: a Romániai Magyar Könyves Céh felvállalta egy ilyen - már tervezett - kiadvány mielôbbi útnak indítását. Az a helyzet, hogy jelenleg még a szakmabelieknek sincs rálátásuk folyamatosan a kiadói felhozatalra; Marosvásárhelyen nem tudjuk, mi jelent meg Sepsiszentgyörgyön vagy Nagyváradon; Kolozsvárt nem kaphatók-láthatók a csíkszeredai kiadású kötetek és így tovább…

Ilyen és hasonló - nagyobbára csak finoman megérintett - fogalmak körül bontakozhatott volna ki elevenebb eszmecsere, élesebb vita, mint például: irodalmi érték - erkölcsi érték, önképzôköri szellem - provincializmus, szakmai siker - közönségsiker. Vagy ami a posztmodernség jelenét és jövôjét, az irodalomtörténet- írás új útjait, az irodalomtörténeti tankönyvek milyenségét illeti. Mindez talán a soron következô összejövetel alkalmával kerülhet napirendre nagyobb nyomatékkal. (Mert nem vitás: a találkozót jövôben is meg kell rendezni!)

Végül hadd tegyem szóvá - nem csekély csodálkozással -: a kétnapos hargita-fürdôi találkozásunkon senki sem említette meg a jelenlevôk füle hallatára (egy rövid utalástól eltekintve), hogy kereken hetvenöt esztendeje, 1926 nyarán (július 16-18- án) tartották meg Marosvécsen, Kemény János báró várkastélyában az immáron legendás emlékû helikoni íróközösség elsô találkozóját. A legelsô helikoni találkozó jegyzôkönyvében, az összejövetel 1. számú határozatában többek között ez olvasható: "A nemzeti jövô megköveteli, hogy az irodalom és a mûvészet munkásai mielôbb megalkossák azt a kollektív organizmust, amelyben teljes súllyal és tervszerûséggel tudják betölteni emberi, nemzeti és kulturális hivatásukat."

A vécsi Helikon tagjai a "nemzeti jövô" gondolatkörében tanácskoztak annak idején. S ez a hagyomány nem csupán nosztalgiázó tûnôdésre késztethet. Persze: napjainkban, jelen körülményeink közepette nincs esélyünk egy új, áldozatkész mecénást, egy mai Kemény Jánost "feltalálni". De az örökség továbbéltetésének lehetôségeit, útjait-módjait keresni: igenis, bármikor vállalni érdemes kötelezettség.

Nagy Pál

Tallozó

Ezelôtt két hónappal nem írtam volna ilyet, de most megtehetem: mert amióta a Látó megújult, azóta könnyebb kimondani, hogy olyan ronda borítót, mint amilyen a Látó 2000-es évfolyamáé volt, nemigen lehet kitalálni és létrehozni. A lakkozott pánsípokat csomagolják ilyen papírba a mócvidéki szuvenírboltokban. (Végh Tamás: Lapok alapok nélkül) * Ácsorgok verseimben / Kivilágítatlanul / Mit néha szóltam pukkan / Pernyéje visszahull (Nagy Attila: Burok) * Mostanában egyre gyakrabban merül föl a kérdés: mi az, ami az erdélyi irodalomból a huszonegyedik században megmarad? A válasz megfogalmazásában most a legkönnyebb úton indulok el, és azt mondom: biztosan megmarad az a valami - legyen szó bár attitûdrôl, témáról, motívumról vagy toposzról -, ami egy klasszikustól származik, és feldolgozása megtalálható egyik vagy másik fiatal költônknél, esetleg több lírikusnál. (Demény Péter: Don Quijote szerenádjai) * füstölgô ráncok, csontfehér redôk, / csizmabôrszagú kráterek, / csonka lábfejek, körmötlen lábujjak / céltalan emlékével lázad / a letiport század. (Bárdos B. Arthur: Föld) * Jékely kardja, hiába érvényes minden szava, legtöbbször egy szál virág volt. Evvel a lelke igazságát - makulátlanságát - is szimbolizáló tüneménnyel vívta meg minden harcát, és szegült szembe a gonosszal éppúgy, mint a dölyfösök hatalmával. (Szakolczay Lajos: Erdély álomittas lovagja) * A verseny is illúzió / vetített kép a vad futam / A bölcs asszony megmondta rég / nekem nem lehet több utam (Kinde Annamária: Stációk) * Amikor én Méliusz Józsefet megismertem, már testileg-lelkileg sérült ember volt. A börtön, elsô felesége halála (törülközôvel fojtották meg a szekuritáté emberei), fiának tragikus betegsége (Méliusz Péter, akit apja bebörtönzése után kizártak Románia összes iskolájából, magánúton végezte az általánost, végül egyetemre is bejutott, aztán kitört rajta az elmebaj, és mivel gyógyíthatatlannak bizonyult, zárt intézetbe került) - mindez túlságosan megviselte Méliuszt. (Szávai Géza: Íme: Méliusz!) * Volt aki maradt s nevét felírták / a világ házsongárdjaiban egy-egy kôre. / S mindig lesz aki nem. Ezt még az / anyák se tudják elôre. (Lászlóffy Aladár: Kolumbusz visszanéz 1492-re) * Igaz, Ágoston Vilmos tanulmányokból, esszékbôl összeálló kötete Budapesten jelent meg, de az Erdélyben maradt szerzôk is egyre inkább ahhoz szoktatják a figyelmes olvasót, hogy a pesti könyvkatalógusokat böngéssze, ha írásaikra kíváncsi. (Balázs Imre József: A megtörtént fordulat) * a lányok bôre / éjszakára megtelik / szôlôillattal // színt vált a levél / zizzenve zsugorodik / beérett a fürt // hajában felhôk / teste mint telt szem feszül / ôszt cipel a lány (Villányi László: Hármasok) * Zseniális párbeszéd. Az akkori idôk minden abszurduma benne van, a téeszelnökök mûveletlenségétôl a tanítók kiszolgáltatottságáig. De vajon meddig él ez a párbeszéd? (Demény Péter: Király László: Kék farkasok) * A Kék farkasok megjelenésekor (1972) sikerregénynek számított, a második Forrás nemzedék líra- számvetéseként, nemzedéki regényként értelmezte a kritika. (Vallasek Júlia: Kék Farkasok) Víg tüzeket láttam szemedben, / könnyû táncot kimért léptedben, / tisztaságot rejtôzésedben. / Csak téged választhattalak. (Egyed Emese: Családtagsági bizonyítvány) * Itt ugyanis minden családnak volt csúfneve. Régi szokás, magyarázták. Két családnév kijárt mindenkinek, s ezen nem sértôdött meg senki. Sôt, éppen az számított sértésnek, ha valakit nem illetnek csúfnévvel, és csupán hivatalos nevét bitorolja. Kuncogtunk is rajta, hogy Darázs, Bajusz, Náci, Kajla, s még mennyi vicces, huncut név ragad itt a helybéliekre. (Márton Gyöngyi: Faluemlék) * Húzzátok, cigányok, / Szép kivirradt reggelig, / Tollas Csöpi az ágyba / Soha többé nem fekszik. (Király Zoltán: Tollas Csöpi balladája) * Olyan volt az egész, mint bármelyik kézmûves mûhelye, csak itt a gondolat volt a nyersanyag, amely hosszas formázás után verssé alakult át. Hihetetlennek látszott, ahogy az egyetlen szótagból növekedett szóvá, majd mondattá nôtte ki magát, és mindezt úgy, hogy közben a formája is tökéletes lett. A "végtermék" aztán az olvasó agyában teljesedett ki. (Marián Gabriella: Verslábfaragók mûhelye) * Mónikám imádnám alakod, / ne lenne öt mázsás valagod, / a hétmázsás lelked / nyomorba kerget- / ne. Ezért most rögtön vedd kalapod. (Márkus-Barbarossa János: Farkas Wellmannos limerick ) * Tizenegy elbeszélés vagy novella, korai nyolcvanastól korai kilencvenes évekig, az idô fôként katonaságban és vándorló fotográfus-létben telik. Erôs, legyûrhetetlen elbeszélôi hang, valóságreferenciás tobzódás, asszociációs álomlogika belsô tudatfolyamokban. (Virginás Andrea: Fikció. doc) * agyonhajszolt testemet / nem hagyhatom / az éjszakában / beköltözne a remeterák / vagy mint csomóba hányt / krumplit az éhezôk / széthurcolnák / de ami a legszörnyûbb / a gyilkos belém földelné / el az áldozatát (Simonfy József: de ami) * Újra és újra az uramra s az én Varró Ili barátnômre gondolok. Ilona évente legalább kétszer bonyolult rohamot kapott abból a témából kiindulva: hogyan lehetséges, hogy én olyan maradi vagyok és
"Marcikát" (élete végéig csak így szólította) következetesen "uramnak" titulálom. Jó, jó, hogy tisztelem, ô is tiszteli, ez ellen nincs kifogása, de bocsássak meg neki, bornírt egy dolog emancipált nô részérôl ez a hajbókolás. (Tóth Mária: Régimódi hûség) * A fekete márványlapon karórám hideg, ezüstös teste az idôt méri. Megmaradt földi perceimet. Lapos, karcsú testében világritmus lüktet, arra emlékeztetve, hogy egyszer meghalok. (Hajdú Farkas- Zoltán:Hajnali csendélet) * Mesterségem, te gyönyörû, / ki elhiteted: fontos élnem. (Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez) * Jean-Paul Sartre, felöltôben, hajadonfôtt. Mintha erôs szembeszélben igyekezne valahová. Elôregörnyed, mint a mindenre elszánt sarkutazók. Hosszú és éles árnyéka menetirányba mutat. Már öreg ember, a haja is inkább csak árnyékfolt. Görbe hátán is árnyék ül. (Láng Zsolt: Fotóalbum. Nagyítás) * Vagy így, vagy úgy - versünk kegyelmét / Kincstári flancra becserélik, / Elszólják szentült szavainkat, / Halálunkat is el- elélik / Szívünk fecsérlô hôsködések. // Mi feszt vagy áldunk, vagy verünk. / Istenülünk még ezer évig: / Magunk múlatjuk, míg telik - (Kovács András Ferenc: Kései Ady. Fragmentum) * LÁTÓ, 2001, április

B.D.

- Beszélgetés Lôrincz Ágnessel, a szatmárnémeti Harag György Társulat mûvészeti igazgatójával -

- Marosvásárhelyen utoljára tavaly márciusban láthatott színpadon a közönség. Miért turnéznak mostanában keveset a társulatok?

Ennek elsôsorban gazdasági okai vannak. Bár részletekre lebontva nem tudnám összevetni egy turné költségeit és bevételeit, de, hogy nyereséges legyen a kiszállás, olyan helyárakat kellene kérnünk, amilyeneket az emberek nem tudnának megfizetni. Minden egyes elôadás turnéztatására még pályázatok útján sem lehet pénzt szerezni, hiszen a támogató fórumok is csak bizonyos elôadásokkal kapcsolatos költségeket finanszíroznak. A Harag György Társulat ôszi turnéjára pályáztunk most, reméljük, sikeresen, mert az Amadeus egy szép, jó visszhangokat, kritikákat nyert elôadás, játszottuk Budapesten és szeretnénk itthon is elvinni néhány városba. Mint színész, én is hiányolom a tájolásokat. Valamikor rengeteget turnéztunk, de olcsóbb volt az üzemanyag, a szálloda, és az emberek is jobban megengedték maguknak a színházjegyet. Volt játszási lehetôség is, a mûvelôdési otthonok még használható állapotban voltak, nyári turnékon este kilenc, tíz órakor kezdtük az elôadást, megvártuk, míg az emberek behajtották a csordát és elvégezték tennivalóikat. Egyes vidékeken azonban az utóbbi tíz-tizenöt év alatt felnôtt egy olyan generáció, amely alig látott színházat, megszakadt egy folyamat. Azok pedig, akik a közönség gerincét alkották, vagy megöregedtek, vagy a mindennapok elfoglalják ôket, vagy elszoktak már a rendszeres színházi kínálattól. A nézôket ismét be kell hozni, generációkkal kell megismertetni a színházat, és nagyon számítunk a fiatalok fogékonyságára.

- Hogyan lehet megszólítani a közönséget? Meggyôzni arról, hogy ismét színházba járjon?

Ez még mindig nagy kérdés számomra, mint ahogy az is, hogy a pár évtizeddel ezelôtt vidéken is biztos sikert aratott mûfajokkal, az operettekkel, zenés vígjátékokkal, népszínmûvekkel ugyanannak a közönségnek felkeltenénk-e az érdeklôdését? Az egyik stúdió- elôadásunkkal, Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplijával sok helyen felléptünk, falvakon is ugyanolyan sikere volt, ugyanúgy befogadták és szerették, mint a németországi magyar közösségek. Lehet, hogy a nézôk sem tudják igazából, mi kell nekik. Gyakran hallom, ahogy nosztalgiával emlegetik az egykori színházi estéket, díszleteket, darabokat, de ha most beülnének egy olyan elôadásra, nem biztos, hogy ugyanúgy érintené ôket, mint annak idején. Nekünk kellene kitalálni, hogy mi az, amit látni akarnak. Úgy látom, hogy a kortárs magyar drámának vannak jó próbálkozásai. Egressy egy másik darabját, a Portugált olvasom, ami a mai falut ábrázolja, egyetlen történetet mond el, nagy része a falusi kocsmában játszódik, és felmerült bennem a kérdés, hogy ha ezt Szatmáron megcsinálnánk - ismervén a közönség reakcióját a pár éve bemutatott Csirkefej elôadással kapcsolatban, amelyben többnyire csak a trágárságot fedezték fel -, vajon kellôen értékelnék-e azt, ahogyan a darab megláttatja napjaink emberét. Nem beszélve arról, hogy ma mások az igények, és nagyon nehéz eleget tenni nekik. Nem polgári igényekkel kell szembenéznünk, hiszen nincs polgárság. Valami gyökértelen tömeg mozog innen oda, nem tudja, mi a szándéka, nem mondja már meg neki senki, hogy mit kell akarjon és van egy ilyen általános elveszettség az egész világon. Elveszett emberek vagyunk mi is, akik emberek szándékait fürkésszük és megpróbáljuk kitalálni, hogy hogyan lehet megszólítani a közönséget. Nagy reklámmal, propagandával. Kevés a tapasztalatunk, hiszen volt egy elég hosszú periódus, amely elkényelmesített bennünket, ugyanis elég volt kitenni valahová eldugva egy plakátot, amely magyar elôadást hirdetett és zsúfolt ház volt. Vagy plakát sem kellett, szájról szájra terjedt a hír. A tévé egyórás magyar nyelvû adását mindenki kötelességszerûen nézte. Most már ez nincs.

- Van-e közvetlen befolyása a politikai életnek a színházi tevékenységre?

Nem a politikától függünk igazából, hanem a politikusoktól. A megyei önkormányzat képviselôit, akik a színház finanszírozására megítélnek összegeket, újra és újra meg kell gyôzni az álláspontunkról. A repertoárba, szerencsére, még nem szólnak bele, de ha egy elôadás létrehozásához vendégrendezôt, színészt hívunk - ami a színház arculatát is meghatározza -, ahhoz nem ítélik meg mindig szívesen a pénzalapot. Nagyon nehéz elfogadtatni velük a színház mûvészi szempontjait. Hogy példát is mondjak, egy, a színházi berkekben dolgozó, kiváló gazdasági szakember azt javasolta, hogy a Rómeó és Júlia elôadáshoz kérjük kölcsön a Kolozsvári Színház nemrég elkészült díszletét és jelmezeit. Ô egy kollokviumon hallotta, hogy Angliában bevett módszerként alkalmazzák a színházaknál a díszletek, jelmezek körbeadogatását. Nyilván nem a londoni nemzeti színházra gondoltak, sem a Royal Shakespeare Companyre. Mi valóban nem vagyunk ilyen nívós társulat, de ezt a szerepet töltjük be egy régión belül, és annyi mûvészi autonómiánk legyen bár, hogy a rendezô, a tervezô megvalósíthassa a maga elképzelését a darab világáról.

- Egy évad tapasztalása áll mögötted az igazgatói munkában. Valóban fontos a színház vezetésében a bevételközpontú politika, a marketing?

Nagyon fontos. Mindent ez dönt el. A mûvészi álmok és tervek megvalósításához pénz kell, fôleg, ha azok nagy létszámot felölelô, igényes díszlettel és jelmezekkel operáló elôadást kívánnak meg. Viszont egy néhány szereplôs, a nézô számára díszlet nélkülinek tûnô elôadás megvalósítása is milliókba kerül. A nehézséget pedig inkább az okozza, hogy nem létezik a színházunk számára egy rögzített költségvetés. Mindig változó az anyagi keret és ezért aztán nehéz gazdálkodni. A színészek mentalitásán is alakítani kellene. Sokan gondolják úgy, hogy elvégezték a fôiskolát, leszerzôdnek egy színházhoz, ahol elvégzik a kis feladataikat, havonta megkapják érte a fizetést és letelepszenek. Egyre másképp alakul a helyzet és egyre inkább megérné a színészeknek szabadúszóvá válni. Mindenki maga intézné a pénzügyeit, és szerepekre szerzôdnének. Egyelôre csak két ilyen színészt ismerek Erdélyben, viszont ez a módszer a színészi teljesítéseken is nagyot lendítene. Még nagyobb gondban lennének a tízes-tizenötös létszámú végzôs fôiskolai osztályok, és csak az maradna meg a szakmában, aki megállja a helyét.

- Mi motivált, hogy megpályázd az igazgatói állást?

Nekem eszem ágában sem volt, soha nem is gondoltam arra, hogy igazgató legyek. Nemhogy ambícióim nem voltak, de fel sem tételeztem magamról, hogy én képes lennék egy ilyen funkciót betölteni. A volt kollégáim, kollégáim, elsôsorban Parászka Miklós meggyôzött. Ô több embert próbált rábeszélni, miután egy évadon keresztül a Harag György társulat és a Csíki Játékszín igazgatója is volt egyszerre. Belevágtam. Lelkiismereti kérdést is csináltam belôle, ami szintén divatjamúlt dolog manapság, mert ha a saját érdekeimet tartom szem elôtt és Miklós helyett egy olyan igazgató került volna a társulat élére, akivel nem értek szót, akkor elszerzôdhettem volna egy másik színházhoz. Szatmárnémetihez viszont érzelmi és szakmai kötôdéseim is vannak. Abszolút úgy vágtam bele, hogy nem számítottam rá, hogy ez biztosan be fog jönni.

- Hogyan egyezteted a színészi munkáddal az igazgatást?

Nehezen. Öt színésznô van a társulatunknál, aki munkaképes, hárman szülési szabadságon vannak. Hárman vagyunk a középgenerációban, nincs idôs színésznônk és hiányzik a derékhad, a harminc - negyven év közöttiek. A színpadon is sok munkát kapok.

- Ez szakmailag is elégséges, vagy azért szükséged volna új kihívásokra?

Minden színész eljut a pályáján egy olyan szakaszba, ahol már annyit vél tudni, de igazából ezt sosem lehet megtanulni. A fôiskola után az ember tele van vágyakkal, elképzelésekkel, és azt hiszi, mindent tud a szakmáról, aztán eljön az ideje, amikor kiderül számára, hogy mit nem tud. Ha eddig eljut, akkor az már jó dolog, mert van esélye fejlôdni. Mindig egy lépcsôfokkal nagyobb elvárásokat kell támasztanod magaddal szemben, mert könnyû elkényelmesedni. Mondhatnám, hogy jó helyen vagyok, ez a közönség szeret, ismer, ez a rendezô már tudja, mire vagyok képes, én azt a mellényzsebembôl mindig elôveszem és kényelmesen ebbôl eléldegélek nyugdíjig. Én most oda jutottam, hogy úgy érzem, túl könnyen megy nekem ez az egész dolog s kezdek félni. Nagyon vágyom például arra, hogy elmenjek máshová, más kollégák közé, új impulzust kapni, még ha rosszabb nevû is az a színház, kipróbálni magam máshol. Idônként erre szükség van. Külföldi utazásaim során alkalmam volt látni más életstílust, szebbet, kevésbé jobbat és rájönni arra, hogy máshol is "csak" emberek élnek. Általában két hét után, az új impulzusokkal telítve már vágytam hazajönni. Szakmai oldalon is szükségem van egy biztonságos helyre, de onnan idônként egészséges kimozdulni és más helyzeteket megtapasztalni.

- Az igazgatói vállalásoddal egy kicsit elvetted magadtól a lehetôséget, hogy szerepekre szerzôdj más színházakhoz.

Igen, de még merem remélni, hogy néhány év múlva, ha valakinek átadom majd a vezetôi stafétát, erre még lesz elég idôm és alkalmam. Igazgatóként még mindent akarok csinálni, hogy ismerjem az infrastruktúrát, de ha magam körül tudok majd egy olyan csapatot, akik ismerik és elvégzik a feladataikat, akkor majd nem kerül annyi energiámba és a színészi munkára jóval többet összpontosíthatok.

- Abba tudnád hagyni?

Ezt a pályát? Lehet, hogy felelôtlen kijelentést teszek, de szeretném azt hinni, és elhitetni magammal, hogy abba tudnám hagyni. Ha arra lenne szükségem, hogy abbahagyjam, nagyon nagy baj volna, ha nem tudnám megtenni. Igen, abba kell tudni hagyni. Volt a pályámon egy olyan idôszak, amikor nagyon komolyan gondoltam, hogy én ezt abbahagyom. A színészet nem romantika. Az elkötelezettség nem jár együtt a masztix szagával. Biztos, hogy mindig érdekelne a színház, elmennék elôadásokra, elolvasnám a kritikákat, érdeklôdnék a volt kollégákról, elmennék a premiereikre. De nem keserednék bele, nem fájna a lelkem. Biztosan megérintene a szele annak, hogy jó volna még egyszer kipróbálni, vajon tudnám-e. Felmenni a színpadra, hadd lássam, benne van-e még a lábamban a mesterség. Akármikor történhet velem valami, és nem csinálhatom tovább. Sokszor érzem azt, fôleg az eltartói szervvel való találkozásokkor, hogy igazából senkinek nincs ránk szüksége. Ugyanakkor, mikor azt látom, hogy egy gyermeknek elôadás után csillog a szeme, vagy feljönnek fiatalok autogramot kérni, megismernek az utcán, olyankor úgy érzem, hogy a közönségnek szüksége van ránk. Ha történetének elsô percétôl elkísérte az embert a színház, akkor mégiscsak szükség van rá. Nem?

Lejegyezte: Budaházi Attila

Az utcaseprôkocsi a nyomomba ért

és megállt a hátam mögött

ijedten kaptam le a kalapomat

megtöröltem nedves tenyeremet és

annyit mondtam csak

- én nem vagyok egy és ugyanazon dolog

a várossal

én valaki egészen más vagyok…

De ô tiszta és vizenyôs tekintettel

nézett le rám és mindentudó értelem

remegett fémteli mélyében

és én azt mondtam, csupán egy békés

járókelô vagyok

és amennyiben tilos, többé sosem

sétálok ezen az utcán

továbbá hajnalonta sem indulok

szokásos sétáimra, folytattam,

valamiképpen mindig leverten és

szomorúan

De a kocsi, mintha csak csodálkozott

volna valamin

fényes agyarai között, ragyogó

tükrei mögül

mintha megértô mosolyra húzta volna

el a száját

Matei Visniec (Fazakas Attila fordítása)

Intermezzo

Festônek, ha fáj az ecsetet fogó bütykös ujja; zeneszerzônek, ha meghal a hallása; színésznek, ha arcára merevedik a gúnyos mosoly… még nem olyan abszolút, mint írónak, ha megzavarodik a nyelve! Ebben a pillanatban Porka Péter egyetlen állítmányt sem tudna leírni. Nincs sem tél, sem tavasz, sem nyár, csak "-ies", "-ias" idôjárás. A nagy Forradalom százvalahányadik évfordulója éppen. Nemzeti ünnep, szabadnap. Csönd.

A majmok kifutójában rivális párharc kezdôdik, ordítanak a bôgômajmok, tódul is oda a közönség. Porka Péter is hagyja a madarakat, a törpített fákat meg a jegesmedvét, és családjával siet a majomketrec elé. Fiának, nejének tetszik a perpatvar. Mintha kitört volna valami…! De elrendezôdik a területviszály, a határkérdés, és a bôgômajmok visszavonulnak rabsorsuk apátiájába. Indulhatunk haza - indítványozza Porka Péter. - Ez az intermezzo egy életre élmény marad.

A kijáratnál hosszú, bemenô sor várakozik. Hat pénztárnál hatvanméteres embersor. Az állatkert iránti érdeklôdés a magas kultúra színvonalát is meghaladja. Civilizált, fegyelmezett, kígyózó embersor. Porka Péter elcsodálkozik ezen. Vajon kijöttünk-e már az Állatkertbôl, vagy talán mégsem?

- Lépjünk be egy ábécébe, vegyünk valami ebédet - mondja Porka Péterné, és ez némileg elszakítja az írót az el nem szakítható gondolat- és szövegfolytonosságtól. A Hôsök terét kell átszelniük. Hatalmas parkolóhely, rengeteg vidéki és külföldi különjáratú autóbusszal. A társas- és magángépkocsik számából ítélve, itt szinte egy határon túli kisebbség teljes másfél milliója is jelen lehetne… - méricskéli Porka Péter. Ámde, sehol egy lélek. A parkolón túl, a Dózsa György Népvezér út irányonkénti négy sávja kihalt. Gyalogosan is öt perc az átkelés, beszámítva Petrus földbe gyökerezett megállását egy lapított sportkocsi elôtt. A téren elrendezett mûanyag székek, felkapaszkodott emberek alá épített emelvények, nemzeti virágok, sávos lobogók… mindenféle díszletek. Olyan, mint egy üres kifutó. Vajon kijöttünk az Állatkertbôl, vagy talán mégsem?

Hatalmas, kihalt Hôsök tere. Nincs festôje, nincs zeneszerzôje, nincs drámai színésze ennek a pillanatnak. Ez az intermezzo szinte nem is létezik. Egy megfestetlen Csontváry-kép, egy meg nem komponált Liszt- rapszódia, egy el nem játszott Latinovits-szerep. És most Porka Péternek sem fogják elhinni ezt az intermezzót!

Csönd van.

Ugyan a túlsó járdán feltûnôen sok az egyenruhás, de azért áthág a téren Porka Péter és családja, a forgalmatlan forgalmi lámpák vörösségén. Csönd van, rájuk sem fütyülnek. Körül díszek, nemzeti dekorációk. Sem tavasz, sem tél.
"Nagymagyarország" és sehol senki. Csak a csönd. Az íróilag megfogalmazhatatlan pillanat. És ez a legfájdalmasabb. Olyan, mint festô kezében a görcs, zeneszerzônek a fülgyulladása, színésznek az arcidegbénulás.

Pár perc Porka Péter életében.

Március idusa.

Bombariadó a Hôsök terén.

Talán azért nem fütyültek rá Porka Péterre és családjára a csendôrök, hogy hát "miért keressük mi az aknát, hátha megtalálják ôk…" - gondolta a határon túli író este, amikor a híradóból értesült arról, hogy miért is volt kiürítve a Hôsök tere éppen akkor, amikor a bôgômajmoktól jövet a sarki ábécét megcélozták.

És csönd volt még azután is. Megtartották ugyan az egyik szélsô párt népünnepélyét, de másnap már megint csend volt. Eldôlt a területi dominancia kérdése, megvonták a határokat. Az alfa-kanok tudomásul vették a diktátumot, és akik ezután látogatják meg az Állatkertet, soha többé azt és ugyanazt a határviszályt már nem láthatják. Magam sem tudom eldönteni errôl a napról, hogy tavasz volt-e vagy télutó; szabadság vagy rabság; állat-e vagy emberkert; inspiráció-e vagy csak a bomba csöndje?

Vitus K. György

Ránk huppant az

alkony.

Rekedt torkú bagoly

huhog,

rikoltoz

a ház ormán.

Ismerôs hang: