Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Stoica RMDSZ-ellenes kirohanása

Pénteken támadást intézett a magyarországi státustörvény és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A liberális pártvezér a PNL országos vezetésének tanácskozásán szólalt fel, amelyet a kormányon levô Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával (PDSR) megkötött parlamenti együttmûködési megállapodás felmondása végett hívtak egybe.

Valeriu Stoica éles kirohanást intézett a magyar nemzeti kisebbség érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ ellen a PDSR- rel való együttmûködése miatt. Stoica szerint az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt (PRM) közötti viszálykodás "közös természetükbôl, anakronisztikus etnikai politikai alakulat jellegükbôl" következik, de mivel szerinte mindkét párt "szövetségre lépett a PDSR-rel", ma már semmi különbség sincs a PRM és az RMDSZ között. Rámutatott: "ettôl a pillanattól kezdve Romániában kompromittálódott az etnikai párt gondolata", majd kijelentette: "a román nemzet az etnikai, vallási vagy társadalmi hovatartozásra való tekintet nélküli román állampolgárok politikai projektje". Hozzátette: "a kisebbségvédelmet nem szabad eltéríteni természetes céljától, vagyis a kisebbséget alkotó közösség egyéneinek védelmétôl".

E fejtegetést követôen a liberális pártvezér kijelentette: "Európában nincs szükségünk újabb pángerma-nizmusra vagy pánszlávizmusra a pánhungarizmus formájában". Ebben az összefüggésben a magyar Országgyûlés elé terjesztett státustörvényrôl Stoica azt állította, hogy annak
tervezetében a nemzetre nézve "veszélyes etnikai koncepció jut kifejezésre", s a jogszabály "merénylet az európai integráció és Románia szuverenitása ellen". Végül felszólította a kormányt, "határozottan utasítsa vissza ezt a lépést", amely szerinte ellenkezik az európai szellemmel és Románia szuverenitásának elvével.

Egy pénteki rádiónyilatkozatában Stoica azzal indokolta az RMDSZ elleni támadásait, hogy a magyar nemzetiségi szervezet nem támogatta a parlamentben a PNL indítványait a költségvetési vitában. Román politikai megfigyelôk szerint a heves liberális támadás azzal is magyarázható, hogy az RMDSZ állítólag kilátásba helyezte: nem fogja támogatni a PNL bizalmatlansági indítványait a PDSR- kormány ellen.

A PNL országos vezetôsége pénteki ülésén felmondta a PDSR-rel kötött parlamenti együttmûködési megállapodást, jóváhagyta két liberálispárti bizalmatlansági indítvány szövegét, amelyekben a Nastase-kabinet politikáját támadják. A testület végül felszólította a román kormányt, hogy
"határozottan" utasítsa vissza a magyar státustörvényt.

A munkaügyi perek megoldásában tapasztalt közönyre hívta fel a figyelmet tegnapi sajtóértekezletén Kerekes Károly parlamenti képviselô, aki hozzátette: nem szándéka beavatkozni az igazságszolgáltatás ügyeibe, de mint a törvényhozó testület tagja, nem maradhat közömbös a törvények alkalmazásának módját illetôen. A képviselô egy erdô- szentgyörgyi esetre utalt, a Socom Tîrnava alkalmazottjának ügyére, amelyet jelenleg a segesvári bíróságon tárgyalnak. Annak ellenére, hogy a törvény szerint a munkaügyi pereket elsô fokon sürgôsségi
rendszerben kell megoldani, a szóban forgó ügyben március 21. és május 9. között az ítélethirdetést már kétszer halasztotta el a bíró amiatt, hogy Marosvásárhelyrôl nem érkezett meg Segesvárra a két bírósági ülnök. Mint Kerekes Károly elmondta, más hasonló esetekrôl is tudomása van. Az érintettek, akiknek java része anyagi gondokkal küszködik, sokszor órákon át várnak a bíróságon, ám a bírósági ülnökök még csak nem is telefonálnak. A bírósági ülnökséget, amely a valamikori, idôközben megszüntetett népi ülnökség megfelelôje, 1999-ben, a 179-es sürgôsségi kormányrendelettel vezették be. A két ülnök tulajdonképpen két képviselô, a patronátus illetve a szakszervezet részérôl, valamint a bíró alkotja az ítélôtanácsot, az ítéletet többségi szavazattal hozzák meg. Az ülnökök hiányában az ítélôtanács nem dönthet. Kerekes szerint a munkaügyi perekben az ítélet meghozatala kizárólag a szakértôre, vagyis a bíróra kellene háruljon, semmiképpen sem indokolt a bírósági ülnökök szerepe. Kérdésünkre elmondta, hogy például az említett esetben, amikor is az ülnökök mulasztása miatt húzódik el az ítélethirdetés, a sürgôsségi rendelet nem ír elô semmilyen büntetést. A történtek kapcsán, a képviselô jövô héten interpellációt nyújt be az igazságügyi miniszternek, az RMDSZ pedig törvénykezdeményezést tett le a bírósági ülnökökre vonatkozó cikkely törlésére.

A munkaügyi perek gyors és méltányos megoldása záloga a stabilitásnak, a szociális békének, a döntések halasztása pedig ártalmas a munkaviszonyra nézve - szögezte le Kerekes Károly.

Aktuális

A napokban járt Romániában Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi fôbiztosa. Látogatása során egyebek között azt jelentette ki, hogy " a Romániában élô nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok példaként szolgálhatnak a macedón vezetés számára". Octav Cosmânca közigazgatási miniszternek pedig javasolta, hogy a nemrég elfogadott közigazgatási törvényt küldjék el Szkopjéba, hogy ott "hivatkozási dokumentumként szolgálhasson a kisebbségi kérdéseket érintô ügyekben".

Ha nem vigyázunk, maholnap mi leszünk Európa "bezzeg" nemzetisége, s fô helyünk lesz a "jogok asztalánál". Korábban ugyanis egyenesen Bill Clinton vélte úgy, hogy példamutató, ami itt velünk történik. Bill Clinton világméretûre duzzasztotta a "té-mát", Max van der Stoel "öröme" már csak a macedónokig terjed. Lehet, hogy igaza van az EBESZ kisebbségi fôbiztosának, s itt-ott pozitív példa lehetnénk. Kétségtelen, életszerû, hogy a macedónok - az ottani állapotokat tekintve - jól éreznék magukat a mi bôrünkben, csakhogy ez bennünket nem igazán melegít. A fôbiztosnak Macedóniában kellett volna elmondania a véleményét, mert így úgy tetszik, mintha azt mondta volna nekünk: örvendjünk, hogy nem úgy élünk, mint a macedónok! Ugyanis, s ezt tudnia kellene Bill Clintonnak, Max van der Stoelnak, de a pozitív imázsért készséges bukaresti vezetésnek is, mi nem annak örülünk, hogy esetleg jobb a helyzetünk a macedónokénál, mi a saját bôrünkben szeretnénk jól érezni magunkat szülôföldünkön.

Lehet azt mondani, hogy van egy olyan helyhatósági törvény, amely bizonyos körülmények között biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban. Realitás az is, hogy az államfô aláírta, és törvényerôre emelte. De ugyanolyan (szomorú) valóság, hogy a kicsorduló "nagylelkûség" mellett négy évnek kellett eltelnie, amíg eddig jutottunk. Az sem mellékes, hogy szinte emiatt a törvény miatt kellett mennie Victor Ciorbea kormányfônek. Mint ahogy az is realitás, hogy többéves hercehurca és tiltakozás után, amikor a parlament két háza végre mégis megszavazta a szóban forgó szabályozást, egyesek az alkotmánybíróságon támadták meg, az alkalmazását megakadályozandó. És még ma sem alkalmazzák.

Mások törvényértelmezéseket várnak, konkrét, szájbarágó útmutatást olyasmiben, amit az analfabéták is egybôl megértenek. A fôbiztos tehát nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, azt a szakadékot, ami mifelénk immár hagyományosan tátong egy törvény betûje és alkalmazása között. A balkáni csikicsukit, a helyi kiskirályok "cselezgetését" a törvény betûjének és szellemének kijátszására. Jobban odafigyelhetne! Ne csak azt vegyék észre, hogy mire van törvénycikkely - amire egyébként szívesen hivatkozik a hazai hatalom is -, hanem azt is, mi akadályozza a jól megfogalmazott, az európai és nemzetközi normákkal harmonizált normatívák alkalmazását. Vagyis, hogy kifele egy, befele más arcot mutat a tükör. Ha ezt észreveszik egyszer, s nem csak fenntartás nélküli "örömüket fejezik ki", hanem a tényeket kérik számon, akkor talán elhisszük, hogy Max van der Stoelt és másokat tényleg érdekli a sorsunk. Mert az még messze nem "bezzeg", ha valahol nincs polgárháború és nem robbantják fel egymást a különbözô etnikumok.

Megismételt küldöttgyûlés

Megkezdte tanácskozását a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) rendes évi küldöttgyûlése pénteken Budapesten.

Az eseménynek az eredeti program szerint csütörtökön kellett volna kezdôdnie, de határozatképtelenség miatt erre nem kerülhetett sor. Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke - az alapszabály adta lehetôségével élve - ezért péntekre másodszor is összehívta a küldöttgyûlést. Ekkor már a jelenlévôk számától függetlenül is határozatokat hozhatnak az egybegyûltek.

Az MVSZ elnöke beszámolójában rámutatott: nagy érvágást jelentett a szervezet számára az Országgyûlés költségvetési támogatásának teljes lenullázása. Mindezért azokat a munkát bojkottáló elnökségi tagokat tette felelôssé, akik a tavalyi tisztújító küldöttgyûlést követôen nem vettek részt az elnökség tevékenységében.

Patrubány Miklós úgy fogalmazott: "a világszövetség tavaly leköszönt tisztikara nyomást próbált gyakorolni az Országgyûlés képviselôire azért, hogy vonják meg a költségvetési támogatást a legnagyobb magyar civil szervezettôl, és sorozatos botránykeltéseikkel ezt sikerült is elérniük".

Az eredményekrôl beszélve az elnök emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Világszövetsége képviseltette magát az EBESZ fórumain, a magyar nyelv védelmében pedig lefordíttatta magyarra az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát.

Patrubány Miklós tudatta: az általa vezetett világszövetség a továbbiakban is számos programot szervez az anyanyelv és a nemzeti kultúra biztosításáért, valamint a hagyományok ápolásáért.

Kitért arra is, hogy a küldöttgyûlés feladata pontot tenni a nemtelen vitákra és a súlyos belsô konfliktusokra. Jelezte, hogy minden valószínûség szerint új személyeket választanak az MVSZ elnökségébe a munkát bojkottálók helyére.

Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei régiójának elnöke eredményként könyveli el, hogy az új régióelnökség mûködése során sikerült elkészíteni a szervezeti és mûködési szabályzatot, illetve biztosítják a belsô demokráciát.

Az MVSZ pénteki budapesti küldöttgyûlésén beszámoló régióelnök stratégiai célként a tagnyilvántartás átláthatóságának biztosítását nevezte meg.

Borbély Imre véleménye alapján a Felvidéken hosszú esztendôkön keresztül "szabotálták az egyéni tagtoborzást". Szavai szerint egy olyan klikk vette át az uralmat, akik erôs szálakkal kötôdtek a régi Csemadokhoz.

- Ezért rendkívüli küldöttgyûlést hívtak össze Párkányban, ahol újjáalakult a Felvidéki Országos Tanács, és most már rendezôdtek a szlovákiai MVSZ dolgai - közölte.

A régióelnök a továbbiakban jelezte, hogy javaslatot tesz az anyaországi régió és a Kárpát-medencei régió fúziójára.

Léh Tibor, a nyugati régió elnöke arról szólt, hogy a tavalyi tisztújító közgyûlést követô lelkesedést hamar lehûtötték az elnökségi munkát megtagadó, fôleg anyaországi elnökségi tagok, akik miatt gyakorlatilag megbénult az MVSZ élete.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a nyugati országos tanácsok a nehéz pénzügyi helyzet ellenére is eredményesen dolgoznak.

Megemlítette, hogy amerikai mintára létrehozták az európai alrégiót is.

Király Zoltán, az MVSZ elnökhelyettese az anyaországi régió ügyvivôje beszédében azt hangsúlyozta:
"nem a pénz, hanem a szellem szüli újjá a Magyarok Világszövetségét".

Véleménye szerint a világszövetségnek továbbra is foglalkoznia kell a nagy nemzeti sorskérdésekkel. Példaként említette a kettôs állampolgárság megadásának szükségességét, a választói jog alanyi jogon való biztosítását, valamint a különbözô országokban végrehajtott kárpótlások felülvizsgálatát.

Király Zoltán szorgalmazta az MVSZ részvételét a kormány által meghirdetett Széchenyi-tervben.

NATO-tagjelöltek Pozsonyban

Pénteken Pozsonyban megkezdte érdemi munkáját a kilenc NATO-tagságra váró ország "csúcsértekez-letének" számító nemzetközi konferencia. A csütörtök esti ünnepi hangversennyel megnyitott eseményen Marc Grossman, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és kanadai ügyekkel megbízott államtitkár-helyettese felolvasta az amerikai elnök biztató levelét.

A tanácskozás másfél száz résztvevôje között az érintett országok kormányfôin kívül jelen van Václav Havel cseh elnök, akinek a térség jövôjérôl szóló beszédét már elôzetesen nagy várakozások elôzik meg. A konferencián a volt magyar államfô, Göncz Árpád szintén felszólal.

Pozsonyban még soha nem volt jelen egyszerre annyi világpolitikai tekintély, mint ezen a konferencián. Szlovákia, Románia, Észtország, Macedónia, Bulgária, Albánia, Lettország, Litvánia, Szlovénia és Horvátország kormányfôin kívül olyan nevek szerepelnek a meghívottak listáján, mint Klaus-Peter Klaiber, a NATO fôtitkár- helyettese, Niels Helveg Petersen dán külügyminiszter, vagy Zbignew Brzezinsky, Carter volt amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és Bronislav Geremek volt lengyel külügyminiszter.

Az egységes, szabad és biztonságos Európa eszményérôl, a vasfüggöny lehullását követô változásokról, a kontinens biztonságáról és az új kockázatokról is szóló nemzetközi eszmecsere védnöke, Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök nyíltan kimondta: reményei szerint Szlovákia már a jövô év ôszén, a prágai NATO- csúcson meghívást kap az észak-atlanti szövetségbe. "Európa egyetlen demokratikus országa sem fosztható meg attól a jogától, hogy maga válassza meg a szövetségeseit és maga dönthessen a saját sorsáról" - fogalmazott pénteken elhangzott megnyitóbeszédében Dzurinda, aki szerint Magyarország, Lengyelország és Csehország tényleges NATO-tagsága Szlovákia számára máris nagyobb biztonságot jelent, s ezekkel a szomszédos országokkal Szlovákiának soha jobb kapcsolata nem volt.

A nemzeti kisebbségek kérdéseinek tanulmányozásával foglalkozó intézet (ISPMN) létrehozásáról szóló jogszabály szövegét szavazta meg a parlament képviselôháza.

A kolozsvári székhellyel létrehozandó nemzetiségtudományi intézetrôl szóló kormányrendeletet még tavaly nyáron alkotta meg a Mugur Isarescu vezette kabinet, s a szenátus novemberben törvényként fogadta el a jogszabályt. A képviselôház viszont zsúfoltabb programja miatt csak most fejezete be a jogszabály szövegének szakaszonkénti megvitatását és megszavazását. A két ház által elfogadott szövegváltozatok közötti jelentéktelen, stiláris különbség miatt azonban a törvény ügyében még egyeztetésre kerül a sor a szenátus és a képviselôház között. A törvény a két ház immár formálisnak tekinthetô együttes szavazata után kerül Ion Iliescu elnök asztalára aláírás és kihirdetés végett.

Az új tudományos intézetrôl Markó Attila helyettes államtitkár, a tájékoztatási minisztérium keretébe tartozó Kisebbségvédelmi Hivatal vezetôje az MTI bukaresti irodájának elmondta, hogy a kormánynak alárendelt és közvetlenül a tájékoztatási minisztérium fennhatósága alá tartozó intézet jogi személyiséggel rendelkezô közintézményként fog mûködni. Az alapításáról szóló törvény szövege szerint tevékenységének az lesz a célja, hogy biztosítsa a nemzeti kisebbségek jogainak, a közösségi, kisebbségi identitás megôrzésének, fejlesztésének és kifejezésre juttatásának tárgykörével összefüggô kérdések jobb megismerését a közintézmények, a nem kormányzati szervezetek és a román állampolgárok részérôl.

Az ISPNM-nek nevezett tudományos intézet feladatkörébe fog tartozni az is, hogy a külföldi közvéleménnyel is megismertesse, miként valósul meg a gyakorlatban Romániában a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és tiszteletben tartása. A Kolozsváron létrehozandó intézet tevékenységérôl évi jelentésekben számol majd be a tájékoztatási minisztériumnak. Dokumentációs központjának adatai, az égisze alatt elkészült tanulmányok, kutatási eredményei és valamennyi szolgáltatása minden felhasználó számára nyitott és hozzáférhetô lesz - mondta a Kisebbségvédelmi Hivatalt vezetô államtitkár-helyettes.

Gyermekprodukciói mellett folytatja avantgárd jellegû kísérleti elôadásai sorát a marosvásárhelyi Ariel. Ezúttal nem a pinceszínházi, az Underground az útkeresô próbálkozás színhelye, a ma este 8 órakor kezdôdô román nyelvû elôadás, Az andalúziai kutya bemutatójára átrendezték a nagytermet.

Bunuel és Dali sokat vitatott, filmtörténeti jelentôségû mûve Horatiu Mihaiu közönség elé kerülô vizuális esszéjének a kiindulópontja, alapja. Amint az Ariel vissza- visszatérô rendezô, díszlettervezô munkatársa elmondta a tegnapi sajtótájékoztatón, a látványszínház olyan sajátos változatát próbálja mostani produkciójával megvalósítani, amelyben színészek és óriásbábok, film, video- és színpadi játék, szöveg és zene, koreográfia és váltakozó színek vibrálása ötvözôdik különleges ritmusú, sokkoló, szenzuális elôadássá.

A négy szereplôs munka vonzerejét növelheti, hogy a fiatal amerikai zeneszerzô, Laurianne Fiorentino személyében nemzetközi hírû társalkotóra talált Mihaiu.

A rendezô eddigi színpadi megvalósításait az Ariel irodalmi titkára, Alina Nelega Cadariu foglalta össze. Az Ariel igazgatója, Gavril Cadariu pedig színházuk újító törekvéseit összegezte, kiemelve, hogy az évezredváltáshoz illô nyelvezetet keresve, továbbra is fô szempontjuk a minôség igénye. Ezért igyekeznek együttmûködni a szakma hazai és külföldi legjobbjaival. Neveket is említett, akikre a közeljövôben számítanak. A Párizsban és sokfelé másutt sikerrel ténykedô Gigi Craciuleanu dolgozik rövidesen mindkét tagozattal, Barabás Olga is újabb feladatot vállalt, rendez Silviu Purcarete is, ugyanezt Tompa Gábor is megígérte. A németországi Iosif Herteát is köszönthetjük a közeljövôben Vásárhelyen.

Szóval érdemes odafigyelni az Ariel színházra.

Nyárád menti kisrégiós tanácskozás

Kedden délután a kisadorjáni környezetvédelmi és információs központban találkoztak a Nyárád menti polgármesteri hivatalok képviselôi a Fókusz Öko Központ által szervezett és a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által támogatott rendezvényen, ahol többek között a környezetkímélô, fenntartható fejlôdésrôl és az integrált vízgazdálkodás meghonosításáról tárgyaltak.

A megbeszélésen jelen volt Virág György, a megyei tanács elnöke és Burkhardt Árpád alispán, valamint a vízügyi igazgatóság szakembere is. Folyamatban van a Nyárád Menti Kisrégiós Társulás bejegyzése, aminek egyik célja a természeti értékek környezetkímélô hasznosítása. Ezért nagyon fontos, hogy a Nyárád partján levô települések megismerjék, elfogadják az integrált vízgazdálkodást, ami azt jelenti, nemcsak a szakembereket, hanem a lakosságot is érdekeltté kell tenni az iránt, hogy környezetkímélôen viszonyuljanak a folyóhoz. Ehhez olyan vízgazdálkodási terveket kell elfogadniuk, megvalósítaniuk, amelyek javítják az életminôséget. A Fókusz Öko Központ az adorjániakkal együtt a település fölötti dombok között létrehozott egy tavat, amelynek célja többek között, megakadályozni a talajeróziót, helyreállítani a környék ökológiai egyensúlyát. A tanácskozáson részt vevôk ellátogattak e modellértékû létesítményhez, amelyet több községben meg lehet valósítani helyi erôkkel.

A tanácskozáson szó esett még egy fenntartható fejlôdési stratégia kidolgozásáról a Nyárád mentén. Jakab Samu tanár felhívta a figyelmet a vidék hasznosítható természeti értékeire. A gyógynövénytermesztéstôl a szarvasmarha- tenyésztésig, a faluturizmustól a gyümölcstermesztésig nagyon sok olyan kiaknázatlan lehetôség van a Nyárád mentén, amelynek fejlesztésével fellendülne a gazdasági élet. E stratégiát a megalakulandó régiós társulás dolgozza majd ki. Szó esett még a vidéki ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésérôl, az utak javításáról, mindezek elengedhetetlen feltételei a fejlôdésnek.

A Fókusz Öko Központ ezúttal bemutatta a Nyárád mente természeti értékeirôl készített szórólap példányát, amelyet nemsokára kinyomtatnak és eljuttatnak minden polgármesteri hivatalba. A jelenlevôk a következô találkozó témájában is megegyeztek: ezen arról lesz szó, hogyan lehet a vidéki közösségeket bevonni e kezdeményezésekbe.

A Soros Alapítvány az amerikai Carelift humanitárius szervezettel közösen 250.000 dollár értékû adományt juttatott a marosvásárhelyi Roham- mentôszolgálatnak, jelentette be tegnap dr. Raed Arafat. A 13 tonnányi segélyszállítmány 386 szakkönyvet, orvosi segédanyagokat, mûszereket tartalmaz, többek között lélegeztetô berendezést, altatógépet, hordágyakat, ágyakat, mindezt a New York-i Bellevue kórház szakmai tapasztalatcserén Marosvásárhelyen járt orvosainak javaslatára. A szóban forgó kórházzal a SMURD tavaly alakított ki szakmai kapcsolatot, azóta több ízben szerveztek tapasztalatcserét.

Arafat doktor legjobban az orvosi szakkönyveknek örül - nyilatkozta -, hiszen nagy hiány van ezekbôl, úgyhogy kisebbfajta könyvtárat nyit a gyakornok orvosok számára a SMURD székhelyén. A kapott felszerelések nem vadonatújak, de felújították ezeket és átalakították az európai elôírásoknak megfelelôen.

A SMURD vezetôorvosa azt is hozzátette, hogy még mindig sok mindenre szükség van, de leginkább helyhiányban szenvednek, hiszen egyre több beteg fordul hozzájuk. Tavaly közel 16.000 beteget láttak el, de évente mintegy 5 százalékkal több beteg kéri a roham- mentôszolgálat segítségét. A probléma megoldása egyszerûen pénzkérdés - közölte Raed Arafat.

Jegyzet

Mit csinál egy postás, amikor szolgálatos ?! Rója a körzetét, becipekedik terûjével egy-egy lépcsôházba, majd címre szólóan, kinek- kinek a postaládájába dob levelet, számlát, akár újságot, hivatali felszólítást, reklámszöveget ésatöbbit. Pénz, sürgöny meg egyebek okán becsenget az érdekelthez. Ha magánházról van szó, a kapun belül elhelyezett postaláda szolgál hasonló célra. Kisebb-nagyobb kivételtôl eltekintve az elôfizetôk, a postai szolgáltatás..."élvezôi", általában kárt nem szenvednek.

De mit csinálhat a postás akkor, ha a tömbház bejáratához a lakók kaputelefont szereltetnek?! Hogyan juthat el ekkor a küldemény címzettjéhez? Normális körülmények között - vélekedhet bárki - az elôbb említett módon. Hihetnôk is. Csakhogy, ehhez elôbb ládaközelbe kellene jutnia! Ezért, a guszta kis fehérkés készüléken feltüntetett használati utasításnak engedve, addig nyomogathatja türelmesen a kis gombokat, míg valamelyik lakrészbôl valaki csak beengedi...Ehhez azonban a postásnak kell elôbb udvariasan bemutatkoznia, s ha jólnevelt, még bocsánatot is kérnie a zavarás miatt, mivel neki, ugye, kötelessége a postát eljuttatni! És ha a lépcsôházban senki sincs...honn ?! Akkor a postás nem tehet mást, mint hogy tovább-postázza" magát egy házzal. Ha pedig, úgymond, találata van - de jól hangzik mindez így, magyarul! - akkor - BINGO! Mivel: Kapu ki! Postás be! Posta a ládába! De mit csinálhat akkor, ha a tömbházfelelôs beszerzi ugyan azt a kb. nyolc centiméternyi, piros színû, öntött mûanyag lemezkét/ lapocskát, melyet - ha a záron található hosszanti, keskeny résen / sávon végigvezet, kinyithatja vele az ember a kaput..?! Mivel a lapocska nem jut el a postáshoz! És ez utóbbi sem megy el érte..?! Ám kihez is, végül?! Kinek/ kiknek kellene az összhang nevében "össze-játszaniuk"?! Viccen kívül...Mint ilyen lépcsôházban lakó rokonomtól megtudtam, a postás a semminél azért többet tehet ilyen esetben, ha nem is jut hozzá a kártyához. Tudniillik, a postai küldeményeket - már amelyek erre alkalmasak - a postás egyszerûen beszórja a készülék felszerelését követôen a kapuszárnyak egyikén utóbb vágott vízszintes nyíláson át, a lépcsôház elôcsarnokának a cementjére. Majd kiválogatja mindjébôl kinek ami jár. Hogy lába is kelhet egynek-másnak az ömleszt- ménybôl?! Hogy címet téveszthet esetleg egy-egy külföldrôl érkezô színes magazin?! Vagy hogy a nemrég felmosott elôcsarnok cementje még nedves?! Ugyan! Ne legyünk már ennyire rosszhiszemûek. Azon gondolkodjunk el inkább - és tegyék ezt többes szám harmadik személyben az erre illetékesek is -, mit jelent, mit jelentene. szolgáltatókként kötelességünket több felelôsséggel, eredményesen végezni?! A célszerûtlen félmegoldásokat kiiktatni. Tisztelni és méltányolni azokat, akikért vagyunk. Szem elôtt tartani és védelmezni az elôfizetôk érdekeit IS. Mert becsülettel, lelkiismeretesen végezni munkánkat nem csak erény, bennünket minôsítô magatartás.

Marosvásárhely valamikor a virágok városa volt, azt szeretnénk, hogy újra méltó legyen erre a címre - mondta megnyitóbeszédében dr. Dorin Florea polgármester tegnap délben, a Rózsák terén rendezett kertészeti és tájépítészeti kiállításon.

12 cég, nagyrészt marosvásárhelyi, de nem csak, hozta el termékeit az eladással egybekötött bemutatóra. Több mint félszáz kerti virág és dísznövény faj közül válogathatott a nagyszámú érdeklôdô. Volt itt mûanyag kerti bútor is, láncfûrész, vetômag, fürdômedence, rostély, s minden, ami egy ház körüli zöld oázis berendezéséhez szükséges. Igaz, nálunk ma még ez az igény luxusnak számít, hiszen egy sziklakerti kisméretû kaktusz csak 40.000 lej, a tujafélék, borókák már 300.000 körül mozognak, a kétéves magnóliafa pedig 600.000 lej, hogy csak néhány példát említsünk. Ehhez még lehet vásárolni mûanyag asztalt majdnem 700.000-ért, hozzá székeket, darabonként 125.000-ért. S akinek telik, az fürdômedencét is telepíthet, méret szerint 2000 dollártól, akár 10.000-ig.

- Sajnos akinek ilyesmire pénze van, annak nincs igénye, aki pedig szereti a természetet, az nem engedheti meg magának, hogy ízléses kertet rendezzen be - mondta a Népújságnak az egyik cég kertépítô szakembere.

A növénytelepítés sem egyszerû, hiszen nagyon sok szakértelmet, gondozást kíván. Nem elég csak öntözni, megtörténhet, hogy a sok százezer lejbe került növény így is elszárad - tájékoztattak máshol.

A kiállítás, amelyet vasárnapig tekinthetnek meg az érdeklôdôk, igazolja, hogy azért van igény a természet közeli szépre. Aki a megnyitó napján erre látogatott, egy tô, egy cserép virággal, virághagymával, magokkal, s ha nem mással, virágcseréppel távozott. A vásárszervezôket dicséri az a kezdeményezés, hogy ezúttal élô térzenét szolgáltattak a látogatóknak, amivel hangulatosabbá tették a "barangolást" a természet világában.

Új korszak a MANPEL- nél

Többévi huzavona után, végre új korszak látszik beköszönteni a marosvásárhelyi bôrgyár életébe. A tegnapi közgyûlésen, három év késéssel elfogadták az 1998-as év (és egyúttal az 1999-es és 2000-es) könyvelési mérlegét. Ezzel egyidejûleg jóváhagyták a 2001. évre vonatkozó tevékenységi tervet is. A jelenlevô 448 részvényes azonban, akik az össztôke 54,4%-át képviselték, nem szavazta meg a felmentvényt az 1998-as év igazgatótanácsának. Így az abban részt vevô személyeket nem mentették fel az általuk kifejtett tevékenységért vállalt felelôsség alól. Ugyanakkor a közgyûlés megbízta a jelenlegi igazgatótanácsot, hogy polgári és bûnügyi eljárást is indítson a volt igazgatótanács, valamint az akkori cenzorok ellen.

A korábban megszokott indulatos közgyûlésektôl eltérôen, ez alkalommal nagy volt az egyetértés, és a határozatokat majdnem egyöntetûen ( a jelenlevôk több mint 99%-os többségével) szavazták meg.

Székely Sándor, a szóban forgó volt igazgatótanács elnöke a Népújságnak nyilatkozva elmondta, egyáltalán nem lepi meg a közgyûlés mostani határozata:

- Egyetlen új elem jelent meg az eddigiekhez képest, éspedig, hogy a cenzori bizottságot is felelôsségre vonják majd. Már eddig is több mint 70 feljelentést tettek ellenem/ellenünk, ez nem újdonság. Állunk elébe, és megvédjük magunkat. Véleményem szerint, ha így gondolkodunk, fél Európát kellene perelni az orosz válság miatt...

A volt igazgató még elmondta: nem támadják meg sem a vállalat, sem az egyesület közgyûléseinek határozatait és az elkövetkezôkben csak a korábbi közgyûlések ügyében folyó perekben felállított vádakkal szembeni védekezéssel foglalkoznak.

Maros megye a legjobbak közt

A megyei területi munkaügyi felügyelôség az elmúlt héten 87 esetben talált olyan személyeket, akik szerzôdés nélkül (feketén) dolgoztak. Ez alkalommal az esetek túlnyomó többségében (78 eset) a papírformák nélkül dolgozók nôk voltak, de ez az éppen ellenôrzött cégek profiljából adódott, hiszen 30 bejelentetlenül dolgozó személyt találtak a GFC Prod Med Kft-nél, és 38-at a Transiltexnél.

A felügyelôség négy felügyelôje az év kezdetétôl több mint 3000 céget ellenôrzött, és az e heti 87 eseten kívül még 172 rendezetlen, papírformák nélkül dolgozó személyt találtak. Maros megye ezekkel az adatokkal messze az országos átlag alatt van, ugyanis itt az ellenôrzött alkalmazottaknak csak mintegy 4,62%-ánál észleltek rendellenességet, míg máshol ez az arány a 17%-ot is meghaladja. Év elejétôl például Botosani megyében 1763, Prahova megyében 1720, Máramarosban 1584 feketén dolgoztatott személyt találtak. Általánosságban elmondható, hogy e szempontból a legnagyobb fegyelmezetlenség a moldvai megyékben tapasztalható. Az elôbb felsorolt megyéket a listán Olt, Bákó, Iasi, Caras-Severin és Vrancea megyék követik. Hozzávetôleges számítások szerint országos szinten akár 700.000 személy is dolgozhat a megfelelô jogi formák betartása nélkül.

Ezért a következô két hétben országos szinten nagyszabású kampányt indítanak a feketemunka felszámolása érdekében. Helyi szinten a felügyelôség összes alkalmazottja, 15 személy vesz majd részt az ellenôrzéseken. Az akcióba ez alkalommal nem vonják be sem a rendôrséget, sem a pénzügyôrséget, mivel amikor a közelmúltban mindhárom intézmény közösen próbált meg eredményt elérni, sikertelen volt a próbálkozás, ugyanis a cégek elôre tudták, melyik kerül ellenôrzésre - hangzott el Carmen Vamanu igazgató sajtótájékoztatóján.

Könyvtári gyöngyszemek

A könyv, amely ez alkalommal megfogott és írásra késztetett, az 1942. évi kolozsvári Mûvészeti Hetekre készült. Címe: Hazai utazók Erdélyben. E "szellemi útleírás" írói mind jeles magyarok - akkor "ha-zaiak" -, mind a haladás, "Erdély megszépítése és megjavítása mellett" kardoskodnak és Molter Károlynak az elôszóban írt szavaival "amelyik könyv csak egy jottányit ád hozzá Erdély- ismeretünkhöz", azt ma is érdemes kézbe venni.

A gyûjteményes kötetet Molter elsôsorban az ifjúságnak ajánlja, de mindazoknak szól, akiket érdekel Erdély története és hajdani állapota. Mert Molter szerint: "A tudós itt azt adja elô kedvelt tárgyáról, amit sokan mások nem tudnak, az írómûvész meg egyéni módon érezteti, amit mindenki tud." Erdély dicsérete és szeretete sugárzik minden írásból. Az alföldrôl Marosvásárhelyen megtelepedett Molter Károly, az író, tanár is így vall: "hazám ez a föld, amelynek pedig lángját és titkát kifejezni gyönge vagyok. Honommá szépült ez országrész s odaát, a szülôföldemen lettem erdélyi utas."

A nagy hírû utazók között találjuk Teleki Domokost, aki végigjárta a Székelyföldet, Udvarhely-Széket,
"az elsôt, a több Székek Között", Oláhfalut, Bálványos várát, Sepsiszentgyörgyöt és megállapítja:
"Háromszék igen népes tartomány és népe míveltebb, mint a más magyar nép az országban. A háromszéki székelyek szorgalmatos földmívelôk, nagy juhgazdák, jó takácsok, nagy méhészek."

Kazinczy Ferenc Kolozsváron Döbrentei Gábornál mulata, itt találkozott azokkal, "akik az ô Múzeumában részt vettek", írókkal, tudósokkal, tanárokkal, majd így vall: "Bejártam Erdélyt, s kénytelen vagyok vallást tenni, hogy barátaim igazat jövendöltek: kivévén a szász földet, velem a külföld nyelvén senki sem szólott, de igen magyarul a külföld szülöttjei." S azt is megjegyzi:
"itt a társasági együttlétekben is valami szívesebb, melegebb van, mint hazánknak korcs tájékin."

Gr. Széchenyi István észrevételeibôl csak egy megállapítását idézzük: "Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temetô. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemre méltóbb helyet Kolozsvárnál…" Kolozsvár színháza és embereinek mûveltsége nagyon tetszett Dérynének is. Táncsics Mihály szerint "a természet széppé alkotá Kolozsvár vidékét, de a szorgalom és ipar semmit sem - vagy igen keveset - tôn annak szebbítésére", ugyanakkor - ez 1837-ben van! - észreveszi, hogy az utcák nevei magyarul és németül vannak felírva és megjegyzi: "Talán a magyarnak már gyógyíthatatlan betegsége mindent két vagy még több nyelven tenni föl." Gyulai Pál 1851 augusztusában, a forradalom leverése után látogatott Kolozsvárra és szomorúan tapasztalta: "Erdélyben a forradalom vagyonban, kedélyben nagyobb, rombolóbb nyomot hagyott hátra, mint Magyarországon." Désen megsértett egy fiatalembert. A szándéktalan sértés oka: "Ön a románt oláhnak mondja." Gyulainak fájt, hogy sérelmet okozott, "mert ki tudja, az egyetlen szó mennyi gyûlöletet táplál semmiért."

Szentiváni Mihály Brassót dicséri: "Brassónál népességre Kolozsvár, miveltségre s korszerû haladásra Szeben és Kolozsvár kétségtelenül elébb állnak, de fekvésének eredetiségére s környezetének nagyszerûségére nincs párja a két magyar hazában."

A "klasszikus" Gyulafehérvárról ír Kemény Zsigmond, Nagyváradról és Aradról Erdélyi János. Szamosújvár (Rácz Józsa), a havasok és mócok (Szilágyi Sándor), Torockó és népviselete, népünnepei (Orbán Balázs) mind-mind elolvasni érdemes fejezetek. Még ma is jó érzéssel olvasható Eötvös József történelmi visszapillantása: "ki tagadhatja, hogy az, hogy a mohácsi vész után a Királyhágón túl csaknem két századig magyar állam létezett, hogy fejedelmeitek udvarán idegen befolyástól ment magyar miveltség, oskoláitokban tudományosság, a közéletben magyar állami nyelv fejlôdhettek, nemzetiségünkre a legnagyobb s üdvösebb hatást gyakorolta."

Petôfi úti levelei Nagybányán, Szalontán, Kolozsváron íródtak. 1849-ben, útban Debrecenbôl Bem tábornokhoz, szomorú képet rajzol a kirabolt, fölgyújtott, lerombolt váro-sokról, köztük Szászrégenrôl, Petelérôl.

Szeretett Marosvásárhelyünkrôl Kôváry László történész azt írja, hogy múltja nincs, "nem is lehet, hat faluból csak tegnapelôtti században együl s királyi várossá 1616-ban emeltetik. Annál jobb reményünk van a jövôjéhez." Említésre "Vá-sárhely geniális fôk termésiért" is érdemes, akiket megidéz veretes szép szavakkal: Rajka Péter, Bodor Péter, Bolyai Farkas és János. "Ha elholtak - futkosunk szobrot emelendôk nagy elméinknek: míg élnek - gúny, irigység, megvetés küzdelmök koszorúja…" - jegyzi meg igen találón Kôváry.

Ebben a gyûjteményes kötetben helyet kapott Bolyai Farkas Marosszéki lakodalmi szertartások c. 1834-ben írott rövid munkája, a lángelmének még e megfigyelésekre is jutott ideje.

Példaként szolgálhatna ez a kötet hasonló gyûjtemény összeállításához.

A népi megfigyeléseknek, tapasztalatoknak sok évszázados múltja van, amit nem törvénycikkekbe foglalt "regulákkal", hanem szájról szájra terjedô plasztikus hasonlatokkal igyekeztek megörökíteni és tovább adni.

Ilyenkor, tavasszal, krumpli, vagy ahogyan a székely falvakban mondják, pityókaültetéskor, igen elterjedt az a szólás, hogy nem kell sok földet húzni a pityókára, hogy hallja a harangszót. Ebbôl pedig világosan kitetszik, hogy az elvetett, bevermelt krumplit nem szabad mélyre tenni, mert akkor késôre fog kibújni, s ez meglátszik majd a termésen.

Ezt más növények esetében nem mondják.

Volt Bözödön egy szegény ember, akit Balázs bá’nak hívtak. Nyáron napszámból élt, elment másoknak dolgozni, télen sokszor kiment az erdôre, hogy tûzifát szerezzen a családnak, vagy másoknak vágja a fát pénzért. Egyszer kiment, s ott meghalt. Eközben felesége sütôtököt készített, hogy mire a férje hazajön, legyen mit egyék. A tök meg volt sütve, de Balázs bá’t úgy kellett hazahozzák szekérrel, s az ételt már nem volt ki megegye.

Virrasztáskor felesége így siratta: "Balázs, Balázs, tököd az asztalon, temagad a nyújtópadon."

Régen Bözödön is sok volt a nagycsalád, ahol 6- 8-10 magyar gyermek született. Ilyenkor nem volt könnyû az édesanyának gyermekeit lefektetni, megfelelô nyugvóhelyet biztosítani. Legtöbbször felvetôdött a kérdés: ki alszik belöl? Egy kivételével - akárhányan voltak - a többieknek mind belül kellett aludniok.

A nagycsaládosok közé tartozott Jakab Dénes is, akinél igazán sok volt a gyermek. Mikor lefekvésre került a sor, a szokásos sorrendhez igazodtak: Dénes belöl, Juci belöl, Eszti belöl… És így tovább. Ahol sokan vannak, ott viccesen ma is ezt a sorrendet emlegetik, utalva a régi állapotokra.

Az úrvacsoraosztás protestáns istentiszteleti szertartás, az úrvacsora kiszolgáltatása a híveknek. Mint tudjuk, a reformátusoknál a kenyeret a lelkész adja a kezünkbe, amit egybôl be kell falnunk, a bort viszont egy nagyobb méretû kehelyben "szolgálják ki", amibôl ki-ki saját belátása szerint hörpint.

Történt, hogy egy szilágysági erôs református közösségben egyszer úrvacsoraosztáskor a jelenlévôk és az egyházi kegytárgyakat kezelô lelkész legnagyobb meglepetésére az egyik atyánkfia a szokottnál sokkal több bort hörpintett fel a kehelybôl, ami azonnali megjegyzésre bírta a lelkipásztort.

- Nem lesz sok, Béla bácsi? - kérdezte a borkelyhet visszanyújtó egyháztagtól.

A válasz ez volt:

- Sok itt a bûn is, tiszteletes úr.

Adatközlôk: Páll László, Szász Berei Vilma.

Lejegyezte: Székely Ferenc

Székely Néplap

A telefonhírmondó, a rádió, a TV létrejötte elôtt az "újság" tudósította a nap híreit, eseményeit. A napi-, heti- , havonkénti lapok a nagyvárosok sajtótermékei voltak, a kisvárosok polgársága postai küldeményként vehette kézbe a Hírlapot, mint verselte 1827-ben Borosnyai Lukáts János:

"A’ mit ma az országgyûlésben végeznek,

Holnap azon szókkal ideérkeznek.

Minden nap láthattjuk, hogy a’ világ hol áll,

Hol visznek hadakat, ’s az elme mit talál?

Kik repülnek szárnyan, ’s meddig az aerben,

Ki utaz gôzhajón a’ Dunán, ’s tengerben?"

Marosvásárhelyen 1786-ban már létezett ugyan nyomda, de idôszaki nyomtatvány itt csak 1858-ban látott napvilágot Marosvásárhelyi füzetek címmel, Mentovich Ferenc református kollégiumi tanár szerkesztésében. A tudományos és szépirodalmi folyóirat csak három évig élt.

1866. május 10-e körül Székely Ádám marosszéki levéltárnok és Orbán József kisállású tisztviselô közösen elôfizetési felhívást bocsátott ki, az általuk szerkesztendô Székely Néplapra - szépirodalmi hetilapjukra -, melynek elsô száma 1866. június elsején jelenne meg. Elôfizetési ára egy évre mindössze 4 forint 80 krajcár volt.

Az elôfizetés-felhívás után a budapesti Fôvárosi Lapok szerkesztôsége, lapjuk május 15- i számában támadást intézett a Székely Néplap ellen, azzal az indokkal, hogy
"fölösleges a vidéki hírlapok számát szaporítani", s megjegyzi, hogy szépirodalmi lapot csak ott lehet szerkeszteni, ahol "az irodalmi összeköttetések szorosabbak". A fôvárosi lap azt tanácsolta, hogy a beharangozott Székely Néplap mellôzze a szépirodalmi rovatot s "kizárólag a székelyföld érdekeinek megvédésére szorítkozzon".

A kedvezôtlen fôvárosi kritika nem befolyásolta a két szerkesztô elhatározását, s június elsô napjaiban megjelent a Székely Néplap elsô száma.

A lap elsô, beköszöntô számában megjelent cikkekbôl, rovatokból idézek néhány címet: Magyar és székely ember találkozása, Életrajzi vázlat Kendi Ferenc udvarhelyszéki lelkészrôl, A székely kivándorlás ügye (Dózsa Dániel cikke), Marosvásárhely mezôgazdasági tekintetben (Deák Farkas írása), Ipar és kereskedelem (Alpáriné ismertetôje). A lap hasábjain társasági életrôl, idôjárásról is jelent meg híradás, de nem hiányzott a székely adoma sem.

Marosvásárhely elsô hetilapjának gazdag számaiban a régi szokásokról, a hölgyek divatjáról, fényûzésérôl, a szellemi-irodalmi életrôl, az irodalom pártolásáról is írtak. A lapot, mely írásaival, közleményeivel jól szerepelt egy évig, a Székely közlöny váltotta fel, Székely Ádám egyéni szerkesztésében.

Varázspálcám - fakanál

Régi szokásuk a Kolozsváriaknak, hogy pünkösdkor Torockóra kiránduljanak. Teherautót vagy buszt béreltünk, az Aranyos völgyén felfelé vitt az út, Borévnél eltértünk a Torockói-patak völgyébe és nagy vidáman megérkeztünk Torockóra. A hajdani bányászvároska a csodálatos Székelykô tövében húzódik meg. Sétára indultunk a takaros kis városkában, a házak magasföldszintesek, lent még mindig megvannak a volt kovácsmûhelyek. A boltíves ajtók már rég zárva vannak, mert a vas bányászata még a 19. században leállt. A városka múzeumában láthatók az ott készült tárgyak és ugyanitt megcsodálhatjuk a
gyönyörû torockói viseletet és a hímzéseket. A templomozás után kattogtak a fényképezôgépek. A torockóiak pünkösdkor felveszik a gazdagon díszített viseletüket. A vendégeket egy számukra ismeretlen finom kaláccsal kínálták, amit úgy hívtak, hogy somogyi. Hogy honnan az elnevezés, azt nem tudom, csak következtetni próbálok. A környéken több a szikla, mint a föld. A nép arra kényszerül, hogy másfelé járjon dolgozni. Aratás idején még a magyar alföldre is eljutottak, valószínû, hogy omogyba is, innen származhat a kalács.

Somogyi

Hozzávalók: 75 deka nullás liszt, 2 deka élesztô, 4 tojás sárgája, fél liter tej, 10 deka vaj, 10-12 deka cukor, 1 e.k. ôrölt fahéj, 10 deka mazsola, 1 kk só. Elkészítés: egy vájlingba öntjük a lisztet, a liszt közepébe egy lyukat vájunk, az élesztôt a cukrozott, langyos tejben feloldjuk és beleöntjük, ha felfutott, beleteszünk 3 tojás sárgáját, sót és jól összedolgozzuk. Ha a tészta hólyagokat vet, meleg helyen pihentetjük 25-30 percig. Kiborítjuk a lisztezett lapítóra, felgyúrjuk és másfél ujjnyira kinyújtjuk. Fahéjas cukorral olvasztott vajjal és mazsolával megszórjuk. Felgöngyöljük, a kalácsformát kizsírozzuk és liszttel kiforgatjuk. A tésztát belehelyezzük, megkenjük tojás sárgájával, még kelesztjük 20-25 percet a kalácsformában. Elômelegített sütôben, közepes tûzön, szép pirosra sütjük. Egy szitára borítjuk, csak teljes kihûlés után szeleteljük. A szép foszlós sárga kalácsszeletekben márványszerû csíkozás lesz és finom fahéjillat árad belôle. Ezt a kalácsot a torockóiak minden nagyobb ünnepen készítik. Szeretettel ajánlom minden kedves olvasómnak a pünkösdi ünnepi asztalra, küküllômenti édes vagy félédes királyleányka kíséretében. Kellemes ünnepet és jó egészséget kívánok.

Ariadne 2001

A tavaly esedékes kiállítás elmaradt ugyan, de az erdélyi textilmûvészek marosvásárhelyi kiállítás-sorozata nem ért véget a negyedik tárlattal. A jelek szerint a rendezvény zavartalanul és sokat ígérôn folytatódik a következô években is. A május 3-án nyílt textilszalon legalábbis erre enged következtetni a Kultúrpalota galériáiban. Elsô pillantásra is nyilvánvaló, hogy Ariadne mai követôi is ötletesen, kitartóan és nagy kedvvel dolgoznak s ami még örvendetesebb, sikeresen küzdenek meg az alkotás minótauroszával. Olykor persze megzavarhatja ôket az egymásba gabalyodó irányzatok, technikák, divattörekvések útvesztôje, de a legtöbbjüknek sikerül elkerülni a megtévesztô vészhelyzeteket, és épen, gyôztesen bukkannak elô a nem kis leleményt igénylô tervezés s a buktatókkal teletûzdelt munkafolyamat labirintusából.

Harmincegy részvevô több mint félszáz kiállított textíliával igyekszik bizonyítani ezt, az esetek nagy hányadában figyelemre méltó meggyôzô erôvel.

Más ez a kiállítás, mint az 1999-es, és az is különbözött az elôzôektôl. Ez nem értékítélet, de a rendezvény és szervezôi (elsôsorban a kezdeményezô Nagy Dalma és segítôtársai, az idén fôleg Sajgó Ilona) érdemei közé sorolható, hogy mindegyre képesek megújulni. A mostani tárlaton kevesebb az installáció s a korábban a termek zömét uraló egyéb formabontó próbálkozás, a mûvésznôk mintha jobban ragaszkodtak volna a textil- mûfajok hagyományaihoz. Látványban, színben, változatosságban azonban így sincs hiány, örül a szem, ha végigpásztázza a falakat, derül a lélek, ugrásra kész az értelem, ha a nézô belsô párbeszédbe kezd a kárpitok, dombormûvek, térplasztikák, más alkotások szerzôivel. Vannak jócskán fôként dekoratív célzatú mûvek is, de úgy tûnik, mostanában újra fontos lett a mûvészek számára a történet, a mondandó, s ha legtöbbször nem is könnyen megfejthetô, szájbarágós az üzenet, hanem bizonyos sejtelmesség, titokzatosság lengi be, a látogató biztosan megpróbál ráhangolódni, beállítottsága, tapasztalatai, hangulata szerint megfejteni a kódokat. Többé vagy kevésbé jut egyazon hullámhosszra az alkotók szándékával? Nem ez a legfontosabb. Fô, hogy létrejön a dialógus.

Különben a vásárhelyi közönség szereti, népszerû ez a pár esztendeje gyökeret vert kiállítás. A rendezôk ezért is merték meghirdetni a látogatók szavazatain alapuló Ariadne- közönségdíjakat. Elképzelhetô, hogy idôvel ezek az oklevelek az alkotók díjlistáján megbecsült, rangos elismerésként jelentkeznek majd. Az elsô alkalommal kiosztott, 1999-es népszerûségi díjakat a nézôi voksok alapján a kolozsvári Mihai Blaga Bianca (I. díj), a marosvásárhelyi Hunyadi Mária (II.) és az ugyancsak Szamos-parti Meglei Angela (III.) kapta.

Több mûvészeti központ - Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Csíkszereda, Szeben, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely - képviselôi szoktak benevezni ezekre a tárlatokra. Jöhetnének máshonnan is, és valószínûleg fognak is még érkezni az elkövetkezô években. Legnépesebb nyilván érthetô módon a helybéliek csapata lesz. Ôket is külön ösztönzi ez a megméretkezési lehetôség. Olyan textilmûvészeket is munkára sarkall ez a tárlat, akik már hosszú ideje nem neveztek be semmilyen kiállításra. Az újonnan feltûnt nevek ezért nem csak a fiataloké, akik szép számban kiaknázzák ezt a kiállítási lehetôséget, hanem néhány újrakezdôé is, akikkel ezután remélhetôleg rendszeresen találkozhatunk a késôbbi tárlatokon.

Közhelyszerû, hogy reneszánszát éli a kárpitmûvészet. A mi viszonylatunkban is érvényes a megállapítás. Valószínûleg egyetért velem, ha már látta a tárlatot, tisztelt olvasó.

N.M.K.

Rigótorkú, pici harsonák

hasogatják az álmok kusza

vásznát. Zengô rügyek pattannak

opálos pirkadatban. Szûrt

fények közt tovaúszó

mesék végén villan a jel:

tûhegynyi biztonság fölött

imbolygó görnyedt pehely.

Halvány epitáfium, parányi

mantra, mely a

végtelenül ôrlô malom

küllôi helyett is körbe forog,

újra meg újra kondítva

a lélek páncélját, déli

verôn át alkonyi sejtelmekig.

Hiába öltöztek halvány,

üde fátylakba emlékeid.

Csak fekszel, gyökereken,

s fölötted zizegô sokasággal

vibrál az élet. Mindig a másé.

Olykor ki-kivillan csillag-

-fészeknyi tükre az égnek.

Alattad egyre hûvösebb

végsô rög-menedéked.

S az a jel hajnaltól hajnalig

kérdez. Kérdez és éget…

2001.V.2.

Killár Katalin

ma szépnek látlak

aztán holnap holnap

újra magad lehetsz

ma Nap vagyok elvakít fényem

holnap eladhatsz megvehetsz

ma nem hazudom csupán játszom

de te ma bátran álmodhatsz

elhiszem bármit mondj és holnap

magamhoz mérem álmodat

ma vendég vagy az életemben

tied legjobb borom szavam

holnap hogyha meginogok

betemetnek ledôlt falak

Sebestyén Irén

Ezt az orgonacsokrot s a

mögötte áfonyodó eget -

ezt kellene a kalap mellé

s a fenyôfa ágaira tûzni

ezt a mellkasnyi kondulást

lehetne szétteregetni ebben

a tulipános majálisban még

a szivárvány eltûnése elôtt.

A szél szétfújta

e roggyant tájak felett

tespedô nyarat -

nem volt a miénk

hisz ránktelepedett egy

vesztett vadonból -

s a tetôk alatt

zsugorodott fényben vén-

asszonyok nyara…

Pethô László

Május hatodikán Sopronban, az Erdélyi Ház kiállítótermében megnyílt Józsa Nemes Irén egyéni tárlata, a Soproni Erdélyi Kör rendezésében. Méltató beszédet Józsa András történész mondott, közremûködött József Rozsnyai Júlia színmûvész. A kiállítás anyagát képezô több tíz alkotás Takács Péter mûgyûjtô magángyûjteményébôl származik. A marosvásárhelyi festômûvészt a napokban kerestük fel otthonában. Most is örömmel fogadott és készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Élénk napsütés les be a nyitott ajtón. A többpolcos szekrényt batikolt drapéria fedi, sárgája szinte süt a természetes fényben. Megannyi festékes tubus, vázlat, ecset. A fal tövében preparált kartonlemezek álmodnak színvirágos palettát...Amott kész vagy épp befejezés elôtt álló új munka. - A festônek mindig tele a háza a munkáival - jegyzi meg mosolyogva a festômûvész, elkapva figyelô/gyönyörködô tekintetem, miközben a kredenctôl a kályháig óvatoskodik a fele konyha, fele mûhely helyiségben. Kávét fôz, majd miközben párája fölé hajlunk, kortyintva egyet- egyet belôle a szobában, külföldi kiállítása felôl kérdezzük. Újabb munkáiról...

-Jó tíz nap alatt készültem el hat képpel. Annyira felszabadultan festettem! Most is a Nyárádmentét szólaltatom meg, Bedét, Bede hangulatát idézi minden szín, minden forma. Olyan érzések lepnek meg sokszor, amelyek szüntelen festésre késztetnek. Olykor egy-egy régi illat villant fel emléket gyermekkori, ifjúkori éveimbôl, azokból az évekbôl, amikor fiatal házasok voltunk, jöttek a gyerekek...Néhány olyan érzést fogalmaztam képpé, amilyet eddig nem.

- Régebbi az ismeretség a százhalombattai mûgyûjtôvel?

- Körülbelül tíz éve ismerjük egymást. A fiamnak, Andrásnak köszönhetôen, jobban mondva a Százhalombatta - Szováta között kiépített kapcsolatnak. 1990 elején járt elsô alkalommal Szovátán, akkor látta meg a munkáimat a fiaméknál. Annyira megtetszettek neki, hogy azóta évente vásárolja tôlem ôket. Ma már legalább 60 kép van a birtokában. Mecénásommá is vált. Amikor itthon találkoztunk, tudtam meg, hogy a nagybányai festôiskola képviselôinek a képeit gyûjti, és hogy szerinte bennem is - mint egykori tanáraimban, Bordi Andrásban és Ciupe Aurelban is - e festôiskola hagyományainak folytatóját látja.

- Rendezett már máshol is kiállítást belôlük Takács Péter?

- Többször is. Százhalombattán, Ercsiben, Martonvásáron, Budapesten a Kisgalériában...

- Ösztönzése nélkül vajon az említett új munkák megszülettek volna?

- Némelyik igen. És akad közöttük néhány szerintem is nagyon sikerült munka. Az például, melynek vásznára a sütô falán élô - igen, így kell hogy mondjam, ÉLÔ - holmik vannak. Életemben sok háromlábú tepsit, lábost festettem, nyársakat, akkora villát - sütôvilla-, hogy méteres a nyele. Alul pedig a sárga stelázsit edényekkel. Különleges a hangulata ennek a képnek. Annyira él rajta az a kék meszelt fal! Vibrál...

- Ma is könnyen, gyorsan fest Józsa Nemes Irén?

- Amikor pihent vagyok. De a szemem néha cserben hagy. Pillanatnyi ihlet kérdése ma is egy-egy kép megfestése. Különben éjjel festettem mindig a legjobb munkáimat. Ilyenkor éreztem, hogy az idô végtelen. Megittam fél liter kávét, és reggelre elkészült a kép.

- Csaknem nyolc és fél évtizedet tud maga mögött Józsa Nemes Irén. Mindannyiunk örömére. Hány alkalommal állított ki mind ez idô alatt?

- Nem is tudom. Fontosabb ennél az, hgy míg élek, festek. Pedig azt hallottam egyszer valakitôl, hogy a nagymamák közül talán a mûvésznagymamák a legrosszabbak. Mivel, ameddig szuszognak, festenek...

- És mit szóltak ehhez az unokák?

- Hogy nekik mégis ilyen nagymama kell! Mindeniküket nagyon szeretem! Tehetségesek, törekvôek, sikeresek mindhárman...

- Vár-e még megfestésre téma?

- Nagyon sok. És meg is fogom mind festeni ôket, ha a szívem engedi. Lettem én már jobban halálos betegségbôl is. Burokban születtem... Csak az egészségre és a munkára gondolok. Az ecsetre, a színekre! Tudom, hogy én már a múltat igézem vissza, de ebben az elgépiesedett világban kell nekünk ez a múltból ránk sütô, erôt adó, meleg sugár! Nincs idôm meghalni...

Járay Fekete Katalin

Az idôjárás egyre rosszabb,

A tavasz, mint egy régi film

Némán pergeti ablakomnál

Fehér és szürke képeit.

Míg itt voltál, zöld volt az erdô,

S most, látod, minden szétmosódott,

Vonatok fütyölték ki sorra

A mesebeli hol nem volt-ot.

Én nem mozdulok innen, amíg

Szét nem foszlik e rossz varázslat.

Szárnyak nélkül és némán várlak,

Ameddig újra, szellô-szóra

Hazaküldik a katonákat.

Nagy Sz. Ildikó

A vonat halk pöfékeléssel döcögött be a váróterem elé. Csak akkor vette észre, midôn a mozdony fényszórója alig pár lépésnyire tôle torpant meg. A ködös éjszakában minden moccanás balesetveszélyesnek tûnt. Kezdôdött a roham a vagonok meghódítására. Az élhetetleneket félreseperve nyomult fölfele a tömeg. Eltelt jó három perc. Ô csupán a második lépcsôfokon tudott megállapodni. Érezte, miként erôlködik az utána igyekvô, hogy bennebb szorítsa. Fél szerencsétlen, hogy majd lesodródik - sajnálta meg. Sejteni lehetett: odabenn a személyvagon minden zegét-zugát összesajtolódott emberi testek, útipoggyászok meg fokhagymás leheletek elegye tölti ki.

Egy évvel a háború után miként is lehetne különb utazási körülményeket elvárni - mentegette magában a vasutat.

A szerelvény meglódult. Bár kesztyûs kézzel markolta a korlátot, a vas hidege szinte égette a tenyerét. Szerencséjére összes holmiját hátizsákjába rakta, így mindkét kezét szabadon használhatta, önnön egyensúlya megtartásában. Így is eléggé ingatagnak érezte magát. Fôként a kanyarokban, ahol a centrifugális erô majd magával rántotta. Csöppet sem csodálkozott hát, hogy a mögötte kapaszkodó oly szorosan tapad hozzá.

Alig fél óra alatt értek be Székely- kocsárdra. Itt kellett átszállnia egy másik helyi járatra, amely Kolozsvárra viszi.

A peronon zsúfoltság. A járat indulásáig huszonöt percet kell várakoznia. Ide-oda lôdörgött hát az utasok között. Eszébe ötlött: hátha a másik vonaton sem lesz elviselhetôbb a tolongás, ezért ajánlatos, ha a keze ügyébe helyezi a pénztárcáját. Abban ôrzi menetjegyét s ha jön a kalauz, a mikádójából könnyebben elôszedheti. S már nyúlt is a bugyelláris után a farzsebébe, hogy onnan áttegye a kabátjába.

De ni csak: üres a zseb!

Kapkodón tapogatta végig ruháját. Sehol semmi! Csak állt ott, lecövekelten az ijedtségtôl. Hátha rémálom az egész s mindjárt ráébred a megnyugtató valóságra - hitegette gyerekesen magát. De a további önmotozás is csak annyi eredménnyel járt, hogy megállapította: hiányzik a gomb a farzsebérôl, helyette valami cérnaszál-csomócskát tapogatnak ki ujjai.

Magától az a gomb nem szakadhatott le, hisz az anyja jól megvarrt mindent, mielôtt elbúcsúzott tôle. Hacsak… igen: hacsak nem egy zsebmetszônek vált a prédájává. Ez pedig könnyen megeshet, hisz aki alulról oly erôsen nyomkodta ôt fölfelé a lépcsôn, a kíméletlen gyúródásban nagy észrevétlenül lenyisszenthette a gombot s kicsenhette a tárcáját. Úgy bizony, ez történhetett!

Mit tegyen? A bukszában lapult még néhány bankjegy, a személyi bizonyítványa, valamint a nagyapjától örökölt ezüst zsebóra meg anyja ajándékaként egy keskeny aranyláncocska. Utóbbiakat azzal a meghagyással kapta, hogy "fiam, ha megszorulsz, tedd pénzzé ezeket!" Ám ôt most nem az izgatta, miként fog boldogulni egyetlen lej nélkül. Mint a Móricz Zsigmond népi kollégium tagságát kiérdemelt "gólya" - esetében "bolyais" bölcsészhallgató - nem kellett fizetnie sem a kosztért, sem a szállásért. De miként lesz a vonaton? Mert jön a kalauz és neki nincsen jegye! Forduljon az állomás szolgálatos rendôréhez? Az azzal torkollná le, mutassa meg, ki a tolvaj és az ôrszobán majd visszaadatja vele a bukszát, mi több, a baját is jól meggyûjtik a gazembernek. De hát ô nem láthatott a tettes arcába ott, a kivilágítatlan szerelvény peremén. Nem is sejti, kicsoda lehetett: ôszbajszú parasztember vagy egyenruhás gimnazista, bilgeri csizmás feketézô, avagy kopottas ágrólszakadt.

A kiszolgáltatottság kalodájában vergôdve hagyta, hogy a tömeg sodrása a jegypénztár elé lökdösse. Nem is baj: hátha akad ott ismerôs, aki segítene rajta. S mintha lenne gondviselés, mely olvas a rászorultak ki nem mondott óhajaiban, egyszer csak hallja a háta mögül:

- Halló, halló, uraim! Van egy harmadosztályú jegyem Váradig. Átadnám! Közbejött ugyanis valami s nem tudok hazautazni!

A sorban állók közönyösen, avagy inkább bizalmatlanul fogadták a felszólítást. Nem is lett foganatja. "De te ne szalaszd el…! - biztatta ôt egy belsô sugallat.

- Kérem szépen! - tüsténkedett hátra fordulva. - Kérem, uram, én átvenném a jegyet, bár csak Kolozsvárig utazom. Sajnos, egy árva lejem nincs. Kiraboltak a tövisi járaton. Bízzon meg bennem: én postázom önnek a jegy árát, ha megadja a nevét és a címét.

- Semmi izgalom, fiatalúr! - így a váratlan jótevô. - Itt a jegy, fogja!

- Igazán megbízik bennem? - hálálkodott ô, egyik ámulatból a másikba esve. - Mondja, kérem, a nevét és a lakcímét!

- A címem? … Na, tessék megjegyezni:… Igen. Így: Buzdugány Ignác, Nagyvárad, Kapás utca 35.… Ám most igyekezzék a vonatjához, mert füttyentett a masinista - s a kerek arcú, zömök férfiú kacagón rávillantotta fémkoronás fogsorának álezüstös csillogását. - Indulás, fiatalúr, indulás!

- Köszönöm, szívbôl köszönöm - rebegte ô, s máris gyúródott át a tömegen a füstös helyi járat ütött-kopott kocsisora felé.

Mily rendes, becsületes ember ez a Buzdugány, a maga szembetûnô primitívsége dacára. Hiába, csal a látszat - tûnôdött, míg fölkapaszkodott a szerelvényre. Hát hogyan is felejthetném el a címet: Várad, Kapás utca 35.

Mivel a vonat onnan indult, üres személykocsik várták az utasokat. Fölhajította hátizsákját a poggyásztartóba, majd kényelembe helyezkedett.

Megvirradt.

Három falusi asszonyság ült a közelében. Egy oldalt, kettô szemközt. Aranyosgyéresen aztán az egész vagon benépesült.

- Szerbusz, örezsem! - csapódott mellé zajosan egy atlétatermetû fiatalember. - Méltóztatol megengedni, hogy ide tolakodjam?

- Ha már elkövetted e szemtelenséget, minek megjátszani az udvariasat?! - vágott vissza szintoly évôdôn a kipróbált, régi barátnak.

Csakugyan régi jó pajtás, hisz vele egyidôs, dél-erdélyi s ezenfelül szintén a Bolyaira jár. Igaz, nem a sétatéri épületbe, a jog- és közgazdaságtudományi kar (diáknyelven "közgaz") Bástya utcai amfiteatrális tantermeinek padsorát koptatja. Jó esztendôvel ezelôtt a Ploiesti és Buzau közti vasútépítkezésen ismerkedtek össze. Mint munkaszolgálatra befogott s fölöttébb gyanús magyarok. S mivel a közös élmények mindig tartogatnak felelevenítésre méltó emlékeket, ôk is belefeledkeztek a szeszélyes történelem faggatásába.

A "tárgykör" kimeríthetetlennek bizonyult, de a kalauz megjelenése elvágta a múltidézés fonalát.

- Úgy látom, maga Nagyváradra utazik - figyelmeztette ôt az álmos arcú vasutas. - Kolozsváron át kell szállnia.

- Tudom - hagyta rá.

- Te Váradra igyekszel, nem a Bolyaira? - tudakolta a mezôségi fiú.

- Dehogy Váradra! - legyintett. - Kolozsvárra. Bonyolult ügy. Hallgasd csak! - s ezzel tövirôl hegyire beszámolt róla, miként lopták meg a szélverte lépcsôn kapaszkodtában s tett szert mégis újabb menetjegyre.

- Látod, egy ekkora, csöppet sem bizalomkeltô tömegben akadt valaki, aki vállalta az anyagi kockázatot és segített egy ezer idegenen. Na, mit szólsz?! Mindezért részesült egy hálálkodó kézszorításban és az ígéretben, hogy a pénzt elküldöm neki. Hát persze, hogy postázom. Nem bámulatos?!

Jó ideig egyetlen szót sem váltottak. Mintha agyuk csak nehezen tudná feldolgozni egy összegubancolódott eset minden meghökkentô tisztázatlanságát.

- Szóval te a tolvajnak hebegted el hálás köszönetedet, amiért … hm … megkönyörült rajtad - szólalt meg végül a barátja.

- Hogyhogy a tolvajnak? - kapta fel ô indulatosan a fejét.

- Hát úgy, édes egy örezsem, hogy minden jel arra vall: éppen ez az alak szorongott mögötted ott, a legalsó lépcsôfokon; ô nyeste le a gombodat és csente ki a tárcádat. Továbbá: elsôként ô ugrott le a vonatról Kocsárdon, nehogy az arcába nézhess és késôbb felismerhesd. Mi több, a nyomodba szegôdött, hadd lássa, nem keresel-e rendôrt. Mert ôt mint notórius zsebmetszôt, jól ismeri ám a hatóság s nem akart lebukni. Célja az volt, hogy mihamar eltûnj a helyszínrôl, mielôtt még meglelnéd a zsarut, ki néki régi ismerôse. Ezért ajánlotta fel a Váradig érvényes menetjegyet, amit valószínûleg egy másik nagyállomáson csórt el valakitôl. Számítása bevált: te rohantál is a vonathoz, nehogy lekésd a csatlakozást. Nem anélkül persze, hogy mérhetetlen háládat meg köszönetedet, meleg kézfogással megpecsételve, ki ne fejezd az ô "páratlan és önfeláldozó jóindulata iránt."

Ámulva hallgatta az okfejtést. Az egykori bajtárs fürkészôn kutatta arcának minden rezdülését. Mintha ellenôrizné, megragadt-e fejében valamicske tanulság az enyhe leckéztetésbôl. Ám tette mindezt oly többértelmû vigyorral, hogy ô csak találgatta: ugratás-e az egész, avagy ôszintén beszél. Tán arcára íródott ez a kétkedés, mert a másik tovább gyôzködte:

- Pajtikám, te jóhiszemû balek! Ott Ploiesti-en is az voltál. Mikor a síneket cipeltük fel a töltésre azokkal a jókora fogókkal, a ruszki mûszaki tiszt dorgáló
"jovtvojmatyi"-zásai közepette, néhányan olykor összekacsintottunk s elkezdtünk lazítani. Hagytuk, hogy te emelj helyettünk. Rossz vicc volt, de nem haszontalan. Egyszer csak felfortyantál, hogy biza te nem csinálod ezt tovább s azok közé csapódtál, akik türelmetlenül sürgették: lépjünk már meg!

- És megléptünk - próbálta ô elejét venni az érlelôdô szópárbajnak, de nem állta meg, hogy hozzá ne fûzze:

- A Temesvárról érkezett gyárvárosi magyar fiúk bátorítottak, mondván, hogy mi, enyediek meg környékbeliek "le vagyunk sz…va", ha nem követjük szándékukat, s nem húzzuk el mi is a csíkot. Emlékszel rá, ugye, hogy e jól megtermett bánsági fickók a sirmnéderes Wermacht- egyensapkához hasonló fejfedôjükre ötágú vörös csillagot tûztek? Megjátszották, hogy a ruszkikkal paktálnak. Utólag hallottam: szökésük közben a vonaton senki fia nem merte igazoltatni ôket. Övék hát az érdem a bátorításért.

- Látod, most megint szerénykedsz - intette meg a másik. - Te, javíthatatlan.

- Tévedsz: én nem szerénykedem, én álszerénykedem - tromfolt vissza. - Csak te nem látsz át a szitán.

Cinkosan összenevettek. Megérkezvén, gémberedett tagokkal szálltak le a vonatból. Az állomás elôtt elváltak egymástól. A mezôségi fiú még utána szólt:

- Amit a sínek cipelésével kapcsolatosan úgymond "bevallottam", ne hidd el. Én találtam ki. Csak húzni akartalak. De a pénzt ne küldd meg! Az a cím nem létezik!

- Jooó…! - nyugtázta ô, hogy megértette.

A református teológia felé vette útját. A Móricz Zsigmond kollégium tagjai számára ott fenntartott szálláson lakott. Mint "szabad egyetemi polgár", rögvest visszazökkent új életvitelének kerékvágásába. Aznap az alagsori menzán kedvelt ebédjét: paszulylevest és lapótyát szolgáltak fel. Enyhült meglopatása feletti bánata. Másnap indult az egyetemre. Zsebórájától elbúcsúzván nem tudta, mennyi az idô. A Kossuth Lajos utcán megszaporázta lépteit. Nem akarta lekésni dr. Tavaszy Sándor professzor úr kurzusát, amely így hangzott: "Bevezetés a filozófiába". Hónapok múltán kitûnôre szigorlatozott belôle.

Igen, elvégre az 1946-os esztendô februárius havának gyors tovatûntét jelezte a naptár.

Mindent rendjén valónak ítélt. De mivel a sors keze éles emlékezôkészséggel verte meg, mely alvás közben sem szünetelt, hajnaltájt ott a magasban, az emeletes ágy felsô fekhelyén, gyakorta felriasztotta egy suttogó hang: Buzdugány, Várad, Kapás utca 35. S ez a hang hetvenévesen is meg-megkísértette botladozásait makacsul felidézô álomképeiben.

Enyedi Gábor

Fülöp Kálmán versei

A gát alatt

üresen kongó

hamis kékség -

vedlik a mély,

és pók-magányát

szelíden lengô

barkaágak

tükörképére aggatja,

s úgy fosztogatja

szilaj lelkek

horogra tûzött

néma csalitját:

mint kukacot

ívó paducok

felforrt haragja.

Akár ezernyi gátat rombolna szét,

hitet, reményt tör, zúz a semmibe,

mint kinek soha nem volt s nincs hite

istentelen, haragos költemény,

ragad magával, mi útjában áll -

vad és féktelen, dühe nem titok,

utána gond és szörnyû állapot, -

viharos lelkek fájó állagán

nevet, s rohan a szürke messzeségbe;

mint aki él és jól végezte dolgát -

bilincsben tartja, hullámain foglyát;

úgy vész el gyûrött tengerek vizében

- csak vadságára emlékszik a gát -

ott felszámolja dühös önmagát.

A mesehôsök hitével, bátorságával indult útnak 1998 nyarán a fiatal Zsidó Ferenc, hogy megrajzolja négy Felsô-Nyikó menti kistelepülés történeti néphagyományainak mai állapotát. Tarisznyájában magával vitte a szükséges néprajzi-történelmi alapismereteket s hozzáfogott a gyûjtômunkához. A kérdezômódszert hasznosítva, gazdag anyagot térképezett föl. A
"fajtiszta" történeti mondák mellett alapítási, helységnévmagyarázó, hiedelem- és kincsmondákat jegyzett le, de figyelme az " igaz történetek és tündérregék"
világára is kiterjedt. Mindezeket
"…együttesen, egymásra hatásukban" vizsgálta, tehát az úgynevezett interdiszciplináris szemléletmódot érvényesítette.

Melyek a kiválasztott kutatópontok? Firtosváralja, Székelypálfalva, Csehét-falva, Tordátfalva: olyan települések, amelyek "… bizonyos fokú egységet alkotnak", ugyanis az 1062 m magas Firtos-hegy közelében vannak. A szerzô meglátása szerint a Firtos "… meghatározó szerepet játszott" ezeknek a kis közösségeknek a társadalmi, gazdasági, kulturális életében. A Firtos- hatás megszûnte után konzerválódott itt a világ, az évtizedek, évszázadok úgy röppentek tova fölöttük, hogy alig bolygatták meg a népi élet állóvi-zeit… "Isten háta mögötti, útvégi, elöregedett falvak ezek, infrastruktúra, normális utak nélkül" - írja a szerzô. Nos, ez a körülmény döntô szerepet játszott abban, hogy a néphagyomány egy része megôrizte a maga ôsiségét, s a történelmi tudat is viszonylag állandósult formában öröklôdött reánk. Ezt igazolja a könyv Adattárában példásan rendszerbe fogott nagyszámú monda és igaz történet, valamint a két balladaszöveg. Az egyik ballada - a Butyka Imrérôl szóló - azért is kivételes értékû, mert az ének alapjául szolgáló gyilkosság épp Korondon- Pálfalván esett meg (1888-ban), s a környék falvaiban igen nagy népszerûségnek örvendett. Ezt igazolja az a tény is, hogy a marosszéki Kibéden - a balladaéneklés egyik gócpontjában - az 1960-as évek második felében még öt változatát jegyezhettük le.

Könyvében Zsidó Ferenc vázolja - ha röviden is - a négy település természeti-társadalmi viszonyainak mai helyzetét. Közli - mindenik esetében - a helynévanyagot, s külön is kitér a vízhálózat jellegzetességének taglalására. Ezt azért látta fontosnak, hogy bemutathassa: "… ezen névkategóriákon belül milyen százalékban érvényesül a történetiség." Meglepô eredményre jutott: a dûlôneveknél 20%-ban, a vízneveknél 12-15%-ban van jelen a
"történetiség". Az ezutáni, hasonló jellegû vizsgálódásokon tehát ezt a tényezôt is figyelembe kell vennie minden kutatónak.

De milyen is valójában a Felsô-Nyikó mente népi történelemszemlélete?

Kimerítô választ a kiadvány Következtetések címû fejezetében találunk. A gyûjtô nem talált adalékokat a hun- székely rokonság hitére vonatkozóan, "… de arra igen, hogy a magyarok elôtt már itt levôknek tartják magukat". Ez a magyar történetírás egyik, mindmáig kellôképpen meg nem oldott kérdése. Érdekes az a felismerés, hogy az itt lakó székelyekben nem él elevenen a határvédô szerep, csak
"sejtéseik" vannak errôl a különleges funkciójukról. Valamivel biztosabb lábon állnak, amikor a besenyôkre terelôdik a szó. A környékbeli falvak például besenyô eredetûeknek tartják a váraljaiakat, s tudnak (keveset) a besenyôk "asszimiláció-járól" is. Római kori emlékek nem maradtak fenn. A szerzô külön is hangsúlyozza, hogy a népi tudatban gyakori az idôponttévesztés, az adatközlôk valósággal irtóznak az évszámoktól. Ettôl függetlenül sok monda szól a kiemelkedô személyiségekrôl (Mátyás király, Kinizsi Pál, Rákóczi, Bem József, Petôfi stb.). Végül is úgy összegez a szerzô, hogy a Felsô-Nyikó mente népének történelemszemléletében roppant eleven a "kiszolgáltatottság-élmény". Ehhez az erdélyi história eseménytára mindig bôven szolgáltatott anyagot.

Zsidó Ferenc a gyûjtött, rögzített anyag minôségének értékelésére is kitér. Az elhangzott szövegek zöme egyszerû közlés (memorát), a terjedelmesebb, mesésített- cselekményesített forma (fabulát) annál ritkább. Joggal állapítja meg tehát, hogy "a közlôk számára a formának vajmi kevés fontossága van". Az adatközlôk célratörôen a tartalomra összpontosítanak. Egy különlegesen érdekes észrevételre - s ez a Ráhangolóban (bevezetésben) található - még föl kell hívnunk a figyelmet. Íme: "… a történelmi tudat és a hiedelemvilág közeledni látszik egymáshoz." Olyan felismerés ez, amelynek feltétlenül be kell épülnie az ezutáni kutatómunkába.

Ismertetônket a könyv 53. oldalán talált gondolattal zárjuk. Itt azon töpreng a szerzô, hogy a fokozottan háttérbe szoruló, lassan elenyészô népi kultúrát mivel is lehet majd pótolni? Válasza egyértelmû:
"… érdemlegesen semmivel… lassan eltûnik egy otthonos, sajátos hitek és erkölcsök által meghatározott világkép, és marad a kiszolgáltatottság-érzés."

Ráduly János

Gyorsuló havi infláció

Áprilisban 2,7 százalékkal nôtt havi összevetésben a fogyasztói árszint Romániában a márciusban mért 2,0 százalék után - közölte a román statisztikai hivatal (INSSE). A gyorsulást a hivatal szerint elsôsorban az élelmiszerek drágulása okozta. A Reuters elemzôi konszenzusa elôzôleg 2,5 százalékos havi fogyasztói drágulást valószínûsített a múlt hónapra. Az INSSE nem adott meg 12 havi inflációt áprilisra; decembertôl számítva 11,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Romániában. Január és április között 2,7 százalék volt a havonkénti átlagos drágulási ütem a tavalyi azonos idôszakban mért 3,3 százalékos havi átlag után. A kormány 25 százalékos év végi inflációt tûzött ki az idei évre a tavaly decemberi 40,7 százalék után, elemzôk szerint azonban a valós ütem inkább 32 százalék körül lesz.

Egyszerûsödik a cégbejegyzés

A kormány sürgôsségi rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében számottevôen leegyszerûsödik a kereskedelmi tevékenységek bejegyzése és engedélyezése. E mûveleteket a továbbiakban a területi kereskedelmi és iparkamaráknál létesülô egységes hivatal fogja elvégezni. A társaságalapítás eddigi bonyolult eljárásai 20-80 napot is tarthattak és igen sok, jogi szempontból különbözô fajsúlyú szabályzatra épültek.

Környezetvédô tapasztalatcsere

Tegnap mintegy 30 környezetvédô szervezet képviselôje, aktivistája találkozott Hajdúböszörményben a Hajdúsági Civil Központ és Adattár Alapítvány meghívására. A résztvevôk Bihar megyébôl (Szalárd, Székelyhíd, Nagyvárad, Bihar stb.) és a magyarországi Hajdú- Bihar megyébôl érkeztek (Püspökladány, Tiszacsege, Hortobágy, Hajdúböszörmény, Debrecen stb.) Az újvidéki Magyarkanizsa is képviselteti magát 2 fôvel. Vasárnap a résztvevôk ellátogatnak a román-magyar határ mentén található Bihari Tájvedelmi Körzet területére, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai mutatják be a különleges értékeket és ismertetik az itt folyó tevékenységet.

Teoctist pátriárka üdvözli a pápalátogatást

Teoctist ortodox pátriárka Bukarestben úgy vélte, hogy II. János Pál pápa görögországi látogatá