Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Aktuális

Ha a legutóbbi tanácsülésen nem is önötték hivatalos formába, a konkurens közszállítási cégek, a Helyi Közszállítási Rt. és a Siletina együttmûködése máris megvalósilt. A két cég május 1-jétôl mintegy varázsütésre, egyszerre és egyenlô mértékben, 33%-kal emelte viteldíjait. Ha a jegyárak emelésére felhozott érvekkel (ti. a gázolaj 40%-ot meghaladó drágulása az utolsó áremelés óta) nehezen tudunk vitába szállni, ez a hirtelen támadt együttmûködési hajlam mindenképpen figyelmünkre méltó.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az áremelés elsôsorban a Közszállítási Rt. érdeke volt, a Siletina csak "nagylelkûen" csatlakozott hozzá. Ha még mindig elkeseredett konkurenciaharc dúlna, akkor Claudiu Maior vállalata megtehetné, hogy ismét borsot törjön a polgármesteri hivatal cégének orra alá, ám a küszöbön álló megegyezés miatt nem ezt teszi, hanem jó kapitalista módjára a profit emelését tûzte ki célúl. Talán nem véletlen, hogy szinte az áremeléssel egy idôben döbbent rá a Siletina, hogy megengedheti magának, hogy a város ficicsapatát szponzorálja. Ez önmagában nem rossz, ám mutatja: nagy szükség esetén lett volna mibôl spórolni.

Továbbvivén a következtetést: a Siletina profitot termel a közszállításból. Ez egy profiorientált magánvállalkozás esetében kiváló dolog, ám, ha egy kicsit a dolgok mélyére nézünk, feltûnik, hogy a profit egy világszerte támogatásra szoruló ágazatban termelôdik. A magyarázat egyszerû: a Siletina jármûvei csakis a legforgalmasabb vonalakon és csúcsidôben járnak elfogadható idôközökben, miközben a többi járatot meg idôszakot elhanyagolják. Ez a Közszállítási Rt.-re is érvényes, csupán az még így is veszteségesen mûködik.

Ezzel pedig máris helyben vagyunk, mert ez így már távolról sics rendjén. Már említettük ezeken a hasábokon, hogy a közszállítás azért éppen köz-szállítás, mert a köz érdekében történik. Azaz az utasoknak, a város lakójának minden órában és minden vonalon, elfogadható idôközökben közlekedô jármûnek kell rendelkezésére állnia. Hogy a feladatot pontosan milyen feltételek mellett teljesíti a szállító cég, azt a városi tanácsnak kell megállapítania, s ezért bizonyos összegû támogatást juttatnia a szolgáltatást végzônek. A szerzôdésnek elô kell írnia ezenfelül az egyéb szállítási feltételeket is.

Ezzel szemben a városi tanács nem igazán ura a helyzetnek. Nem foglalkozik behatóan a kérdéssel, nem törôdik a közszállítási stratégia alkalmazásával, nem érdekli, hogy a megállók közötti távolság megengedhetetlenül nagy, nem foglalkozik azzal, hogy bizonyos órákban és útvonalakon, más hiján az egyetlen szállítóeszköz a taxi. Egy városi tanácsnak pedig mégsem lenne szabad hagynia, hogy bizonyos érdekcsoportok kötélen táncoltassák.

Mintegy 23 millió dollárnak megfelelô bevételre számít az idegenforgalmi minisztérium az idén meghirdetett idegenforgalmi "gyorspriva- tizációból". A szaktárca már korábban bejelentette, hogy az év végéig 51 idegenforgalmi céget magánosítanak.

A kormány közelmúltban elfogadott határozata 650 milliárd lejben állapította meg a minisztérium privatizációs költségvetését. A minisztérium magyarázata szerint a szerény idegenforgalmi privatizációs bevételt az magyarázza, hogy több magánosításra váró létesítmény tulajdonjogi helyzete nem tisztázott, sokat korábban bérbe adtak.

Az idegenforgalmi tárca a gyors privatizáció érdekében bejelentette, hogy a vevôk a vételár 10 százalékának kifizetése után részletekben fizethetnek. A feltétel az, hogy a magánosított cégeknél, létesítményekben minél hamarabb tényleges beruházásokat hajtsanak végre.

A minisztérium által közzétett adatok szerint Romániában az idegenforgalmi infrastruktúra 44 százaléka került magánkézbe 1996-ig, a következô négy évben viszont csak további 6 százalékot privatizáltak.

Nicholson bárónô, az Európai Unió romániai elôadója, az ET alelnöke kedd esti, kolozsvári rövid sajtóértekezletén kijelentette, hogy a következô jelentésében a kormány nagyon jó jegyeket fog kapni, mert felismerte az országot sújtó problémákat, nem futamodott meg elôlük és munkához látott. A bárónô méltatta közremûködését Nastase kormányfôvel és a miniszterekkel, akikben bízik, személyesen ismeri ôket és barátjainak nevezett. Megelégedéssel nyugtázta, hogy a kormány nem tévesztette szem elôl a múlt év ôszén jelzett három nagy gondot, nevezetesen a közigazgatást, az állami gondozott gyermekeket és a korrupciót.

A bárónô közölte, hogy a jelentésben, amit készíteni fog, bizonyos ajánlatokat fog tenni a privatizációval, a kis– és közepes vállalatoknak nyújtott támogatással, a mezôgazdasággal kapcsolatban.

Jelezte egyben: bízik abban, hogy Románia képes lesz teljesíteni a vízumkényszer feloldási kritériumait. Ha mindenki másnak sikerült, Romániának miért ne sikerülne? Nem túl örvendetes Románia jelenlegi helyzete, de annyit mondhatok, hogy ha az én hatáskörömbe tartozna az ügy, elsô számú jelölt lenne (…) Valóban hosszú az Ukrajnával való államhatár, sok a tennivaló a kritériumok teljesítéséért, de mi hisszük, hogy országuknak sikerül teljesíteni azokat. Nincs semmi okom másként gondolni. Én bizakodó vagyok – fogalmazott a bárónô.

Elmondta továbbá, hogy az EU nagyon ragaszkodik a polgárok szabad közlekedési jogához, mivel egy egységes Európa, amelyben a polgárok nem mozoghatnak kedvük szerint, az már nem egységes.

Nicholson bárónô Kolozsváron részt vett az európai diákszövetség által szervezett A határok nélküli Európa témakörû konferencián.

(MTI) Az Egyesült Államok számításai szerint 2000-ben 75 százalékkal nôtt az elôzô évhez képest azoknak a száma, akik a nemzetközi terrorizmus halálos áldozataivá váltak.

Ezt az amerikai külügyminisztérium hétfôn nyilvánosságra hozott, a terrorizmussal kapcsolatos globális éves jelentése tartalmazza. A dokumentum közzététele alkalmával Colin Powell amerikai külügyminiszter rövid sajtóértekezletén ugyanakkor méltatta, hogy a terrorizmus elleni nemzetközi összefogás is erôsödött.

A beszámoló szerint tavaly 405 személy vesztette életét és 791 sebesült meg a terrorista cselekményekben, míg 1999-ben ez a két szám 233, illetve 706 volt.

A dokumentum ama 28 "külföldi terrorista szervezet" közé sorolta az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalmat, amelyek javait Washington zárolta, és amelyek tagjai nem kaphatnak beutazási vízumot az Egyesült Államokba.

Az "egyéb terrorista szervezetekhez" tagolta be az amerikai külügyminisztérium a Kolumbiai Önvédelmi Erôk (AUC) nevû félkatonai csoportot és a Sierra Leone-i Forradalmi Fegyveres Erôket. Ezen szervezetek ellen az Egyesült Államok nem léptetett életbe büntetôintézkedéseket.

A terrorizmust támogató országok listája lényegében változatlan: Kuba, Irán, Irak, Líbia, Észak-Korea, Szudán és Szíria.

A jelentés leginkább Iránt marasztalta, mert Teherán fokozta az olyan szervezetek, mint a libanoni Hezbollah, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád támogatását. A jelentés elkeserítônek tartja az erôszakos cselekmények kiújulását a Közel-Keleten, de az amerikai Izrael-barát körök nyomása ellenére nem tett bíráló megjegyzést a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóságra.

A dokumentum megjegyezte azt is, hogy néhány listán szereplô szponzorállamban hanyatlóban van a terroristák támogatása. Így Kuba és Észak-Korea gyakorlatilag csak olyan csoportoknak nyújt menedéket, amelyek már évek óta nem fejtenek ki számottevô tevékenységet.

A jelentés aggodalomnak adott hangot amiatt, hogy Pakisztán támogatja az India ellen harcoló kasmíri felkelôket, ugyanakkor köszönetét fejezte ki az ENSZ-nek azért, hogy a világszervezet egyoldalú fegyverszállítási tilalmat vezetett be Afganisztán ellen, hogy így próbálja rábírni a tálibokat a szaúdi származású gazdag terroristavezér, Oszama bin Laden kiadására.

Az amerikai külügyminisztérium összegzése megállapította: tavaly 423 terrorista akciót követtek el szemben az egy évvel korábbi 392-vel. Ez 8 százalékos növekedést jelent.

Végül a jelentés említést tett arról is, hogy míg 1999-ben öt amerikai állampolgár vesztette életét terrorista cselekményekben, 2000-ben viszont 19, közülük azonban tizenheten a tavaly ôsszel a jemeni Ádennél a Cole amerikai rombolóhajó ellen elkövetett támadásban haltak meg.

Május 3-án ünneplik a sajtószabadság napját.

Az ENSZ 1991 ôszén nyilvánította ezt a napot a nemzetközi sajtószabadság napjává, annak emlékére, hogy 1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. A Sajtószabadság Chartája tíz pontban foglalja össze a sajtó szabadságának mint az emberi szabadságjogok egyik fontos pillérének a követelményeit és ajánlásait. A chartát az 1987. január 16-18- án, Londonban, a Szabadság hangjai címmel megrendezett világkonferencián fogadták el. Ezen a napon világszerte megemlékeznek azokról az újságírókról, akiket munkavégzésük során gyilkoltak meg, vagy akiket munkájukban akadályoztak.

A sajtószabadságot és az újságírók érdekeit több nemzetközi szervezet védi, mint a franciaországi székhelyû Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres) nevû, a bécsi székhelyû Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ). Ezek a szervezetek évente összesítik az újságírók ellen elkövetett erôszakra vonatkozó adatokat. A különféle szervezetek által közölt adatok a számítás más-más szempontjai miatt eltérnek egymástól. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésû nemzetközi szervezet adatai szerint 2000-ben világszerte 24 újságíró vesztette életét foglalkozásának gyakorlása közben. A 24 riporter közül 16-ot meggyilkoltak. A szervezet jelentésében kifejtette, hogy az újságírók megölésérôl ritkán határoznak a közvetlen elkövetôk, a gyilkosokat pedig szórványosan vonják csak felelôsségre, különösen érvényes ez Kolumbiára és Oroszországra.

Az elmúlt évben három újságírót gyilkoltak meg Kolumbiában, és ezzel 34-re emelkedett az utóbbi évtizedben, a dél-amerikai országban megölt riporterek száma. Február elején halálos fenyegetések miatt ismeretlen helyre kényszerült távozni Kolumbiából Claudia Gurisatti, az RCN tévéállomás egyik népszerû beszélgetômûsorának házigazdája, miután megtudta a hatóságoktól, hogy ismeretlen személyek összeesküvést szôttek a meggyilkolására. Ugyancsak három újságíró életét oltották ki Oroszországban és Sierra Leonéban. A börtönbe vetett sajtómunkatársak száma 87- rôl 81-re csökkent 1999-rôl 2000-re. A listavezetô Kína, ahol 2000 végén 22 újságírót tartottak rács mögött.

A CPJ jelentése elítélte azt is, ahogyan számos rezsim kezeli az információhoz való jogot. Észak- Koreában például halállal sújtható bûncselekménynek számít, ha valaki külföldi rádió– vagy tévéhíreket hallgat. Irakban a diktátor, Szaddám Huszein fia hatalmas médiabirodalmat ellenôriz, miközben független sajtó nem létezik. A kormány korlátozta az internethez való hozzáférést. Türkmenisztánban az élete végéig elnökké választott Szaparmurat Nyijazov bezáratta a csatlakozást biztosító összes magánszolgáltatót, Kazahsztánban pedig úgymond mûszaki okok miatt lehetetlen a hozzáférés az internethez.

Az Újságok Világszövetsége (AMJ) szervezet jelentése szerint tavaly összesen 25 országban 53 újságírót és a tömegkommunikáció területén dolgozó szakértôt öltek meg foglalkozásának gyakorlása közben. A szervezet kiemelte, hogy csökkent a harctéren megölt újságírók száma, ezzel szemben többen haltak meg erôszak által otthonukban vagy munkahelyükön.

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) 56 tavalyi áldozatról számolt be és jelentése szerint 2001-ben is már eddig 12 újságírót gyilkoltak meg.

A Riporterek Határok nélkül (RSF) nevû szervezet 32 tavalyi áldozatról tud. 329 újságírót állítottak elô, s közülük 77-et börtönöztek be a világ különbözô országaiban. Az RSF ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy 1999- ben 446 újságírót tartóztattak le, s 85- öt fosztottak meg szabadságától. A bebörtönzött újságírók közül 13-at Burmában, 12 újságírót Kínában, 10-et Iránban és 9-et Etiópiában tartanak fogva.

Az elmúlt évben 295 sajtóterméket vagy publikációt vetettek alá a cenzúrának (1999- ben 357-et). A jelentés szerint a legerôteljesebben Iránban és Törökországban alkalmaznak hatósági nyomást a sajtóra, Iránban tavaly 30 kiadványt tiltottak be. A világ mintegy húsz országában továbbra is ellenségesen kezelik a sajtó képviselôit, s a föld lakosságának egyharmada olyan országokban él, amelyekben ismeretlen fogalom a sajtó szabadsága. Legutóbb, ez év április 24-én az Európa Tanács parlamenti közgyûlésén megállapították, hogy a véleménynyilvánítás és az információ szabadságát továbbra is megsértik Európa-szerte.

Vízumprobléma

Kényes, de ugyanakkor megoldható a moldovai állampolgárok vízumproblémája – nyilatkozta Iliescu elnök a Vladimir Voronin moldovai államfôvel történt keddi találkozót követôen. Moldova nehéz helyzetben van a Dnyeszteren Túli Társaság miatt, ahol valóságos katonai és drogcsempészeti központ alakult ki, ezért aztán tennünk kell az innen, akárcsak a Közel- Keletrôl érkezô migrációs hullámok elhárításáért. Az uniós betagolódás megköveteli Romániától, hogy tegye biztonságosabbá határait, ez viszont nem szabad akadályozza a polgárok szabad közlekedését – mondotta Iliescu. Hozzáfûzte, hogy a moldovai és ukrán állampolgárok utazhatnak Romániába saját útleveleikkel, de nem léphetnek át a Schengen- spáciumba, míg a román állampolgárok az EU- szabályozásoknak megfelelô útleveleket fognak kapni.

A költségvetés rejtett lehetôségei

A Romániára egyáltalán nem jellemzô rekordidô alatt elfogadott költségvetés egyik újdonsága, hogy tizenhárom minisztériumtól a közpénzeket pályáztatás útján lehet megszerezni. Erre hívta fel több alkalommal a figyelmet Adrian Nastase miniszterelnök is.Mit jelent ez konkrétabban, kérdeztük Makkai Gergely RMDSZ-képviselôt?

– Arról, hogy a kormány az idei költségvetésben tizenhárom minisztériumot jelölt meg, amelyek a közpénzeket pályáztatás alapján fogják szétosztani. Ez nagyon modern dolog, mert a fejlett nyugati államokban a pályáztatás napirenden van. Ezt akarja a kormány bevezetni, de az idei költségvetési törvénymellékletében, egyetlen oldalon elrejtve. Ez azonban kétélû dolog. Mert a kormánynak van egy olyan szándéka, hogy modernizálja a költségvetést, de a hátulütôje az, hogy a kormány szegény. Ilyen meggondolásból könnyebb volt egy minisztériumnak megadni egy pénzösszeget és utána, aki bírja, marja, pályázunk rá, mint az, hogy jöjjenek azzal, hogy senkinek sem elég a pénz, a kormány viszont nem tud bár egyetlen gazdasági ágazatra annyit fordítani, hogy legalább beindítsa a gazdasági életet.

– Az "aki bírja, marja" pozitívumokat is tartalmaz. Lehetôséget jelent például az RMDSZ számára.

– Így van. Már a választási kampányban felvállaltuk a vidékfejlesztést, régiófejlesztést. Megalakult például az erdôszentgyörgyi mikrorégió, ezt kell továbbfejleszteni. Az RMDSZ-nek van egy önkormányzati alelnöke, aki nagyszerûen ért ehhez. Tehát, ha sikerül minél több területre – földrajzi, akár szakterületre – megfelelô projekteket kidolgozni, s ezeket a megfelelô formában tálalni, pályázni velük, akkor az RMDSZ nagyon sok pénzhez fog hozzájutni. Meg kell mondanom, hogy ezen a téren már van tapasztalata a szövetségnek és a magyar vállalkozóknak.

– Az RMDSZ-nek vannak már konkrét elképzelései, hogy pontosan melyik minisztériumnál, mire fog pályázni?

– Fel kell futtatnunk a már létezô terveket. Gondolok a Nyárád menti vagy a Küküllô menti kisrégióra. De most olyan lehetôség elôtt állunk, amit nagyon jól át kell gondolnunk, meg kell keresnünk azokat a területeket, ahol szükségünk van pénzre, és ott, azokra konkrét terveket készítenünk. Mert már nem úgy megy, hogy felmegyünk a minisztériumba, és kérünk bizonyos összeget, hanem pályázni kell. Ami még nagyon fontos: az idén tizenhárom minisztériumról van szó, de a jövô évi költségvetésben, a miniszterelnök bejelentése szerint, valamennyi minisztérium ezen az alapon fog mûködni.

– Melyek azok a minisztériumok, amelyekhez már az idén lehet pályázni?

– Az egészségügyminisztérium, az oktatási és kutatási, a vízügyi és környezetvédelmi, a mezôgazdasági, élelmezésügyi és erdészeti minisztérium, a közmunkálatok, szállítás és lakásügyi minisztérium, a nemzetvédelem, a fejlesztés és prognózis, a belügy, a munkaügy, az ipari minisztérium, a turisztika, az országos gyermekvédô hatóság, a kis- és közepes vállalatok minisztériuma.

– Tehát aki jó pályázatot ír, és tud lobbizni, esélye van pénzt kapni egy bizonyos cél érdekében.

– Valóban így van, nem kell elfelednünk azonban azt sem, hogy nálunk mellékutakon, a kiskapukon is lehet lobbizni. Most már a képviselôk és szenátorok dolga megfelelô irányba terelni bizonyos folyamatokat. Elsôsorban jó pályázatok kellenek, amiért mi is ki merjünk állni. Meg kell tanulni pályázni, mert jövô évtôl ez lesz az egyetlen járható út.

– Mit tesz az RMDSZ ennek érdekében? Hogyan tudja segíteni a pályázókat?

– Egy pályázatkövetô számítógépes rendszert akarunk kialakítani a megyei ügyvezetô elnökséggel, a szovátai képviselôi irodámmal közösen. Ugyanakkor a már meglévô magáncégekkel, illetve Kerekes Gáborral, az RMDSZ önkormányzati alelnökével karöltve, minél szélesebb alapokon nyugvó rendszert akarunk kialakítani. Emellett új szakmai hálózatra van szükség, amely megerôsíti a már meglévô mûhelyeket.

Dr. Benedek István frakcióvezetô és dr. Kolozsváry Zoltán tanácsos tegnap sajtóértekezleten tértek vissza a múlt heti, marosvásárhelyi tanácsülésen történtekre, ismertetve az RMDSZ-frakció álláspontját néhány közérdekû kérdésben.

Benedek István ismételten nehezményezte, hogy az ülés megkezdése elôtt kapják kézhez a sürgôs anyagokat, így nincs idejük azok alapos tanulmányozására. Az utolsó ülés elôtt például tíz anyaggal bôvült a napirend, de ezek közül mindössze 2-3-at tart annyira fontosnak, hogy ezzel a módszerrel terjesszék a tanácsosok elé.

Az elmúlt csütörtökön a Víkendtelep modernizálási terveinek támogatására szavazott a tanácsosok többsége, amit a frakcióvezetô azzal magyarázott, hogy éppen ideje már tíz év után rendbe tenni a marosvásárhelyiek kedvenc szórakozóhelyét. Bár a módosítások Kolozsváry Zoltán szerint vitathatók, az RMDSZ-frakció fôként azt tartotta szem elôtt, hogy a Víkendtelepnek inkább szórakozóhellyé kell válnia (ezért is mondtak le az olimpiai méretû úszómedencérôl), a korszerûsítési munkálatok költségei jelentôsen csökkennének, a kivitelezési idô szintén. Ezért kellett a kompromisszumos megoldás mellett dönteniük, ám ez nem azt jelenti, hogy nem támogatják a sportolókat. Sôt, komoly erôfeszítésre van szükség a teljesítménysport fellendítésére, tette hozzá Benedek István. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak át kell vennie a Május 1 strandot, ugyanis itt képzelhetô el az olimpiai méretû úszómedence kialakítása.

Ipari park, akár referendum árán is?

Az ipari park – bár ez nem szerepelt a tanácsülés napirendjén – kapcsán Kolozsváry Zoltán úgy vélekedett, hogy mindent meg kell tenni a befektetôk idevonzásáért. Kijelentette, hogy a szóban forgó (a Repülôklub által használt – sz. m.) terület azért a legmegfelelôbb erre a célra, mert itt megvan a szükséges infrastruktúra, a park létrehozásából származó nyereség pedig meghaladná a veszteséget. Nem arról van szó, hogy megszüntetnek egy tevékenységet, csupán arról, hogy érdekeltté kell tenni a kis- és közepes befektetôket, ezért az ipari parkot még népszavazás kiírása árán is meg kell építeni, hangoztatta a tanácsos. Mint ismeretes, az ipari park (amelyet kezdetben 25-30 hektárosra terveznek) létrehozása ellen több ízben is tiltakoztak a repülôklub tagjai, a szállítási minisztérium sem hagyta jóvá a polgármester azon kérését, hogy a közel 100 hektárnyi terület visszakerüljön az önkormányzat adminisztrálásába. Mint Kolozsváry Zoltán elmondta, a szóban forgó terület elônyei a kész infrastruktúra, a kedvezô elhelyezkedés, a várostól való kis távolság, ami elôny a munkavállalók számára. Ezért támogatják az ipari park létrehozását, amelynek az ötlete mellesleg az elmúlt években született meg, csak nem fektettek rá elég hangsúlyt.

Az elsô Marosvásárhelyi Nemzetközi Fotószalon rendezôbizottsága megelégedéssel vette tudomásul, hogy a meghirdetett határidôig 4 kontinens 31 országából 326 szerzô 1663 fekete-fehér és színes képet küldött be a versenyre. Április 27-28-29-én a Bálint Zsigmond (AFIAP), Deák Sándor (Azomures), Lazaroiu Gheorghe (EFIAP, Szeben), Rizeanu Gheorghe (EFIAP, Bukarest) és Török Gáspár (EFIAP) összetételû zsûrinek igen nehéz feladata volt, hogy a magas színvonalú képek közül azt a legjobb 200 képet válogassa ki, amelyek a Kultúrpalota kiállítótermében majd június 23-tól ki lesznek állítva. Végül a zsûri a Nemzetközi Szalonra bejutott képek és szerzôik között kiosztott egy arany-, két ezüst– és három bronzérmet, valamint hat díszoklevelet, mind a fekete- fehér, mind a színes kategóriában. Ugyanakkor a XIX. országos fotómûvészeti biennálé résztvevôi között is kiosztotta a Román Fotószövetség által felajánlott egy-egy arany-, ezüst– és bronzplakettet és a hat díszoklevelet.

A rendezôbizottság

Április 26-án, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökségi tagjai részt vettek Szászrégenben a városi kórház felújított részlegének avatóünnepségén. Az RMDSZ hathatós közbejárásának köszönhetôen, a szászrégeniek kórháza jelentôs állami támogatásban részesült, mintegy 500.000 német márka értékû felszereléssel – vadonatúj Siemens márkájú echograffal és röntgengéppel – gyarapodott a klinika kelléktára. Az új klinikai gépezetek beszerzéséhez szükséges pénz dr. Benedek Imre kitartó ügyintézésének, dr. Kelemen Atilla támogatásának és Hajdú Gábor volt egészségügyi miniszter közbenjárásának köszönhetô. Az intézmény igazgatónôje és a város polgármestere ünnepi beszédben köszönte meg a fent nevezetteknek a támogatást, illetve dr. Iszlai Árpád, a klinika igazgatója, aki egyben a Maros megyei RMDSZ Felsô-Maros mente magyarságáért felelôs ügyvezetô alelnök is, külön hangsúlyozta az RMDSZ vitathatatlan érdemeit, melyeket a kormányzásban részt vevô idôszakban bizonyított, hangsúlyozva, hogy a szászrégeni kórház támogatása is igazolja, hogy az RMDSZ nemcsak egy szûk magyar népcsoport érdekeit, hanem az összlakosság javát szolgálja.

*

Ugyancsak az elmúlt héten, április 27-én került sor az RMDSZ Maros megyei szervezetének új székházában a városi körzetek elnökeinek tanácskozására, amelyen a 12 városi körzetbôl 9 körzeti elnök jelent meg. A konzultatív jellegû tanácskozást a megyei szervezet ügyvezetô elnöksége hívta össze. A gyûlésen jelen voltak: Brassai Zsombor ügyvezetô elnök, Borbély László TKT-elnök, valamint dr. Benedek Erzsébet, dr. Benedek Imre, Tatár Béla és Gál Éva ügyvezetô alelnökök.

A tanácskozást elsôsorban a közeljövôben soron következô városi szervezet alakuló küldöttgyûlése tette indokolttá. Ennek megfelelôen elôször a városi szervezetek által megbízott 5 tagú szervezôbizottság nevében Gál Éva ismertette az ügy folyamatának jelenlegi stádiumát. A körzeti elnökök egyhangú szavazattal június 9-ét jelölték meg a küldöttgyûlés napjának, illetve május 24-e a körzeti jelölôgyûlések jegyzôkönyvei leadásának utolsó napja.

A küldöttek számát illetôen a jelenlevôk a 2000-es parlamenti és helyhatósági választásokon leadott RMDSZ-szavazatok középarányosát vették alapul, és egy maghatározott kulcsszám alapján a küldöttgyûlésen részt vevôk számát 100 küldöttben állapították meg.

Összegzésképpen a városi szervezet megalakulását illetôen a jelenlevôk felkérik a körzeteket, hogy május 24-ig tartsák meg a körzeti jelölôgyûléseket, ahol a leosztott szám szerint a városi küldöttgyûlésre kiválasztják a résztvevôket, valamint javaslatokat tesznek a városi szervezet elnöki tisztségére.

Az RMDSZ-tagok és a magyarság Maros megyei összeírásának kérdésében a jelenlevôk azt javasolják, hogy egy egységes adatlap kidolgozása után a helyi RMDSZ-szervezeteken keresztül induljon be ez a folyamat.

Végül a jelenlévôk még két kérdést tárgyaltak: a megszûnt XII-es körzet újraszervezését, valamint a városi tanácsosok és a körzetek kapcsolattartásának kérdését. A megyei szervezet ügyvezetô elnöksége annak a véleményének adott hangot, hogy a megalakuló városi szervezet legsürgôsebb teendôje az lesz, hogy újraszervezze a XII-es körzetet. Továbbá az ügyvezetô elnökség kérte a körzeti elnököket, hogy tartsanak szorosabb kapcsolatot a városi tanácsosokkal, akik vállalták, hogy rendszeresen fogadóórát tartanak a lakosság számára. Ennek érdekében minden RMDSZ városi körzetben megtalálható a városi tanácsosok által vállalt fogadóórák idôpontja és helye, ahol az érdeklôdôk kérésekkel, vagy kérdésekkel fordulhatnak a városi tanácsosokhoz.

A kormányfô ellenôrzô testületének alkalmazottai immár nem köztisztviselôk. Egyéni munkaszerzôdéssel lesznek felvéve és a köztisztviselôi jogállásnak sem az elônyeivel, sem hátrányaival nem rendelkeznek a továbbiakban – közölte szerdai sajtóértekezletén Victor Ponta, az intézmény új vezetôje.

Ponta munkatársait csakis a kormányfô nevezi ki, mandátumuk pedig nem haladhatja meg a jelenlegi kebinetet. Bármely kihágás esetén a miniszterelnök elrendelheti a munkaszerzôdés felbontását. A testületnek 21 alkalmazottja van, de szükség lenne további tízre (titkárnôk és sofôrök). A testület munkája kezd lassan normális mederbe terelôdni és szeretném, hogy százszázalékosan legális és 99 százalékos arányban hatékony legyen – fogalmazott Ponta.

További gondolatmenetben közölte, hogy a Romtelecom- nál két hónappal ezelôtt kezdett ellenôrzéssel elkészülnek a hónap végére. Az ellenôrzés két aspektusra tér ki: a privatizációs szerzôdés kitételeinek értelmezése és a magánosítás utáni vállalások életbe ültetése. Óriási munkát feltételez az ellenôrzés, mert vaskos dokumentumok ezreit kell átvilágítsuk. Igyekezni fogunk minél gyorsabban dolgozni és a jelentést a kormányfô elé terjeszteni – mondotta.

A tehetségkutatás jelentôs forrása

Az Országos Diákszínjátszó Fesztivál – ODIF – a kilencedik alkalommal került megrendezésre április 17. és 20. között, ismét Csíkszeredában, ellentétben az eredeti szándékkal. Ugyanis: amikor elindult az ODIF ezelôtt tíz évvel, akkor az volt a terv, hogy minden évben az elôzô év nyertes csoportjának a városa rendezi meg. Ez a rendszer jó néhány éve felbomlott. Sepsiszentgyörgyön a marosvásárhelyi csoport az összes létezô díjat megnyerte, a következô évben azonban városunk képtelen volt megszervezni a fesztivált, így aztán Hargita megye vállalta fel, és alternatív módon hol Udvarhelyen, hol Csíkszeredában kerül megrendezésre. A tizedik jubileumi fesztiválra jövôben Szatmárnémetiben kerül sor. Marosvásárhelyt egyetlen líceum sem képviselte. A többit Kovács Levente, a Színmûvészeti Egyetem magyar tagozatának vezetôje mondta el a Népújságnak.

– Az idei fesztivál jelentôs szakmai újításokat vezetett be. Elôször történt meg, hogy kötelezô és szabadon választott gyakorlatok voltak, pontosan azért, mert a seregszemle helyett a versenyjelleg került elôtérbe, és a verseny kritériumaihoz ez a kötelezô gyakorlat közelebb hozta a zsûrit, hogy lássa: ugyanazt a feladatot melyik csoport hogyan oldja meg. A kötelezô gyakorlat az általunk kölcsönzött mikrodialógusok színrevitelébôl állt, amelyet mi itt a felvételin, illetve az elsô éves tananyagban kipróbált módszer alapján ajánlottunk a fesztivál rendezôbizottságának, nevezetesen a Hargita megyei kulturális központnak. Nagy örömünkre szolgált, hogy végre van egy fórum, amely meghallgatta azt a jelzésünket, ellentétben egy rakás szavalóbajnokságot rendezô alapítvánnyal, meg egyéb társasággal, hogy egy ilyen fórum, amelyen a diákság jelentôs számban jelentkezik, valamilyen módon kapcsolatba kerüljön a fôiskolával, hiszen egy ilyen fesztivál jelentôs forrása a tehetségkutatásnak. Nem mintha nekünk valami külön ambíciónk lenne, hogy állandóan szerepeljünk, de ez egy nagyon fontos dolog, függetlenül a mi személyes kilétünktôl. A fôiskola jövôje az erdélyi magyar színészutánpótlás szempontjából igen-igen fontos. Ezt megértették, így a fesztivál szakmai fôvédnöke Béres András rektor lett, a zsûri elnöke Lohinszky Loránd, a zsûri tagjai Farkas Ibolya, Balázs Éva, Kozma Attila fiatal színmûvész és egy helyi diákszínjátszó, aki történetesen egy székesfehérvári kislány volt, mert eljött egy székesfehérvári szakiskola is, és a helyi fórumot Csíky Csengele képviselte. Engem pedig felkértek, hogy a fesztivál idôtartama alatt egy válogatott csapattal háromnapos mûhelygyakorlatot végezzek, amelynek eredményét a fesztivál záróaktusaként bemutattuk, illetve a záró díszelôadásra meghívták a fôiskola Kabaré címû musicaljét is.

A rendezvény fôiskolai könyvbemutatóval kezdôdött, ahol az elmúlt évben megjelent nyolc- tíz könyvünket ismertettük a szakmai közvéleménnyel. A fesztiválon egyébként tizenhárom csoport vett részt az ország különbözô tájairól, de örömmel mondhatom, hogy van egy különleges elôrendezvény, a PADIF, a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál, ezen a PADIF-on is 10-12 csoport vett részt ezelôtt pár hónappal, és az ottani legjobb három elôadás került be az ODIF-be. A szétküldött meghívók alapján a különbözô városokból a legjobbnak ítélt produkciók jöttek el a fesztiválra. Hiányzott az idén Arad, pedig alapcsoportja volt ennek a fesztiválnak, hiányzott Kolozsvár és Nagyvárad, de jellemzô módon ismét hiányzott Marosvásárhely, ahol egyetlen líceumnak sincs képessége arra, hogy egy színjátszó csoportot összehozzon.

A fesztiválon közel kétszáz színjátszó gyerek vett részt, jelen voltak a különbözô drámamûvészeti szakosztályok, amelyek mûködnek Szatmárnémetiben, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen, de nyilvánvalóan nincs Marosvásárhelyen. Tartottam egy felvételi elôkészítô tájékoztatót, azonkívül a fesztivál alatt rendelkezésükre álltunk azoknak, akik a színmûvészeti egyetemre szeretnének felvételizni.

Ahhoz a megjegyzésünkhöz, hogy mégiscsak bosszantó, hogy Marosvásárhelyrôl egyetlen líceum sem vett részt a csíkszeredai fesztiválon, Kovács Levente annyit fûzött: – Erre én már nem akarok válaszolni, mert annak idején annak az elôadásnak, amivel a vásárhelyi csapat minden díjat elnyert Sepsiszentgyörgyön, vásárhelyi bemutatására a Bolyai líceum nem adott helyet. Az akkori diákok közül legalább öten bent vannak a fôiskolán, vagy most végeznek, de érdekesség, hogy diákok Marosvásárhelyen egyszer sem kaptak lehetôséget, hogy a díjnyertes elôadásukat eljátsszák. Mondom, erre én már reflektálni sem akarok, de például, ha a sajtó készítene egy körinterjút a tanfelügyelôséggel, a vásárhelyi líceumok vezetôivel, miért nem lehet Marosvásárhelyen diákszínjátszás, arra nagyon kíváncsi volnék...

A körinterjút megígértük.

Akárcsak Marosvásárhelyen, Kecskeméten is diákok egész sorát mozgatta meg a két testvértelepülés között meghirdetett vetélkedô, amelynek célja a két város történelmének, mûvelôdési értékeinek és jelenének megismerésén túl a kapcsolatteremtés, ismeretségek és barátságok kialakítása gyermekek és felnôttek között.

Józsa Kata, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon igazgatója, illetve a Náznán Olga elképzelése nyomán megvalósult vetélkedô elsô döntôjére a hét végén került sor megyeközpontunkban. Az eseményre az elôdöntôn legjobban szerepelt hat kecskeméti csapat érkezett: a Piaristák, azaz a Piarista Iskola növendékeinek csoportja, a Pro Pátriák, akik a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói, a Pálmák, a Kecskeméti Református Kollégium Általános Iskolájából, a Vásár-helyisek, a Vásárhelyi Pál Általános Iskolából, a Kertvárosi Gyémántok, a Kertvárosi Iskolából, valamint az Ôszikék, az Arany János Általános Iskola diákjai.

Bemutatkozásuk pénteken délután a Kultúrpalota Kistermében érdekes színfoltot jelentett, mivel városuk legértékesebb portékáit kínálták szóval és énekkel, ahogy igazi árusokként egy képzeletbeli marosvásárhelyi vásáron tennék. A szervezésben irányító szerepet vállaló Józsa Kata, Csizmadia Lili, Császár Cirillné, Kovács Éva mellett a gyermekeket és pedagógusokat elkísérte Szirtes Józsefné, Ancsa néni, aki ötletes bábelôadást mutatott be, majd a vendéglátók nevében Kilyén Ilka színmûvésznô, a zsûri tagja köszöntötte énekkel a kecskemétieket, akiknek vezetôje elismerését fejezte ki a szervezôknek azért, hogy nem utasként, hanem vendégként és barátként jöhettek Marosvásárhelyre.

Szombaton délelôtt a polgármesteri hivatal gyûléstermében Csegzi Sándor alpolgármester illetve Balogh Csaba, a Marosvásárhely-Kecskemét Baráti Kör Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, akiknek a nevében Szeberényi Tamás önkormányzati képviselô értékelte a fogadást, s elhangzott, hogy egy város megismerésének izgalmas, szép módja egy ilyen vetélkedô, hisz amit jól megismer az ember, közel áll ahhoz, hogy megszeresse. A barátság jegyében vendégek és vendéglátók egy fát ültettek el a marosvásárhelyi vár területén, amit szimbolikus ajándékként a kecskemétiek hoztak.

Ezt követôen került sor a tulajdonképpeni versengésre. Térképpel a kezükben, a vendégcsapatoknak vásárhelyi mûemlékeket kellett megtalál-niok, s azokat megfigyelve a kérdésben foglalt jellegzetességeket, feliratokat rögzíteniük a megadott idô alatt.

A testvérváros csapatai kivétel nélkül nagyon jól szerepeltek, s a Szeberényi Tamás, Fodor Sándor, Balás Árpád, Kilyén Ilka és e sorok írója alkotta zsûrinek mindössze az apró figyelmetlenségek alapján sikerült eldöntenie, hogy ki kerüljön az élre. Elsô helyen a lehetséges 120 pontból 117-tel a Kertvárosi Iskola csapata végzett, másodikok az Arany János Általános Iskola diákjai lettek, harmadik helyen a Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapata zárta a vetélkedôt.

A szervezésben részt vállaló pedagógusok közül Józsa Kata és Csizmadia Lili részesült "különdíjban".A kecskemétiek, akiket a két hét múlva a testvérvárosba utazó helyi csapatok tagjai láttak vendégül, vasárnap a Sóvidékre kirándultak.

Csütörtöki kimenô

Egyszer már írtam a csütörtök különleges varázsáról. Akkor nem ütögettem be számítógépembe szándékosan a csütörtöki ülésnapot. Minden hó negyedik csütörtökét, midôn Marosvásárhely önkormányzati testülete ülést tart. Emez ui. nem varázslatos, de szürke és keserû, munkás és tojástáncos, kötélhúzás, alku és vita. A városvezetés (illúziójának?) törvényesített formája. A tanácsosok és a polgármester gyürkôzése. Aprópénz. Olvasd el a sajtót – alkothatsz róla fogalmat nélkülem is, ó boldogabb utókor.

Egy kifejezés sajnos akkor nem jutott eszembe. Most pótolom. A csütörtököt mondani. Ha jól emlékszem, Koréh Endrének vagy Bányász Katónak volt azonos címû mûsora a Szabad Európa Rádióban. Családok férfi tagjai ültek állhatatosan a konyhában a rádió mellett, sistergô vacsoragôzben hallgatták a sípoló- feddinges SZER szövegeit. Ez volt a világ látogatása a diktatúra blokknegyedeiben. Városon és falun a nyomor enyhítése. Amikor úgy imádkoztunk, hogy add meg nékünk, uramisten a mi mindennapi hergelésünket.

Tudom, sokan nem a magyar SZER-t hallgatták, hanem a románt. Mi, erdélyi magyarok is. Hiszen a közös hazánkról szólt illúziótlanul. (S a magyar valóság kinti bírálatát vakon elutasítottuk. Nem hittük, hogy álmaink Budapestjén hasonló a helyzet. Kellett a másik, a jobb ország narkotikuma.) Inkább a Dimbovicza-parti eredeti szocializmusról, "Ceausescu úr" – hallod, öcsi, úr – rendszerérôl beszéljenek. S mondott igazat, bírált, gúnyolt, szólt ironikusan, tragikusan, szenvedélyesen. Humorral nyitotta fel a szemünket a valóságra, a Nyomor országában reményt sugallt. Azt, hogy vannak másféle bojárok, értelmiségiek, barátaink vannak odaát. Sokan ezért tanultunk meg románul. Rendszeres hallgatója voltam, utólag elismerem. Számos román kifejezést, a román mûveltség sok-sok érdekességét, egy vitastílust innen szívtam elmémbe. Fekete humorát, politikai vicceit nagyon tudtam honorálni. Nekem a román SZER segített túlélni a rothadást.

Pl. csütörtök este anyánk bekapcsolta a rádiót, megkereste a 33 vagy 45, ha nem jött be, akkor a 49 méteres rövidhullámon az adót és a Programul Politic hátán Nic. Ctin. Munteanuval elutazhattunk Münchenbôl – Európából – Romániába. Másnap valahogy derûsebben ébredtünk.

Tudtuk, egyszer vége szakad a rendszernek. Láttuk a felfuvalkodottak bukásának lehetôségét.

Mindenesetre optimistábbak voltunk, mint ma, mikor ezer forrásból manipulálnának, s minket megvetô ujjak hegyén kellene szabad demokratikus bábjátékot lejtenünk.

Jeremy Jacobson, a bukaresti Brit Bizottság angol nyelv-programait koordináló igazgató nyitotta meg a múlt csütörtök reggel a megyeszékhelyi Petru Maior Egyetem dísztermében a Mit jelent írónak lenni – Az irodalmi alkotás címû irodalmi szemináriumot. A húsz egyetemi központból összegyûlt tanárok, diákok megtudhatták, hogy a Brit Bizottság immár ötödik alkalommal szervezett hasonló eszmecserét, ahol brit és román írókkal, alkotásaikkal ismerkedhettek meg az érdeklôdôk, s hallhattak tôlük az irodalmi alkotás fortélyairól is. A Marosvásárhelyen elsô alkalommal tartott rendezvényre John Burnside, Russel Celyn Jones, Menna Elfyn, Janice Galloway és Michael Symmons Roberts, Caius Dobrescu, Ion Manolescu, Marian Popescu, Ruxandra Cesereanu és Sántha Attila jött el. A megnyitón jelen levôket üdvözölte Vasile Bolos, az egyetem rektora, Csegzi Sándor alpolgármester, Mihai Suciu prefektusi tanácsos is.

Péntek délelôtt a Petru Maior Egyetem dísztermében Sántha Attila és Menna Elfyn olvastak fel mûveikbôl, majd kerekasztal-beszélgetések következtek. Délután Marian Popescu és Russel Celyn Jones tolmácsolta alkotásait, Ion Manolescu a sci-fi írás lényegérôl beszélt. Szombaton Sántha Attilát és Ion Manolescut hallgathatták meg az érdeklôdôk.

Firkák

Vevôk vagyunk a gügyeségre. Az ember már ilyen. Veszi a bóvlit. Eszi a giccset. Majd ha egyszer idôk múltán / Itt olvasod nevemet, / Nehéz szívvel, ámde mégis / Derítsd fel a lelkedet. / Egyszer öleltük meg egymást, / Nem lettél mégsem enyém, / Egy-két kis fejezet után / Már végzôdött a regény. * Olvasd össze a versfôket (a sorkezdô betûket), univerzumot kaphatsz tôle. * Istenem, micsoda elônye volt annak, aki nem efféléken nôhetett fel. Névvel vagy betûvel jelölt képes levelezôlapokra írt katyvaszokon. A Mit írjunk? címû füzetecske annak idején falunk legnépszerûbb olvasmánya lehetett, hiszen legalább tizenöt leány s legény nevét találom lapjain, a nagyapám korosztályától kezdve a szüleiméig. Van benne minden, amit a falusi nem tud, de vágyik rá, mert attól lehet "modern". Emlékszem, 1968-ban – sorkatonaként – magam is szerkesztettem hasonló szövegecskéket, román bajtársaimnak. Mondják, hogy pl. Botosani megyében mily sok az írástudatlan vagy az éppen csak írni-olvasni tudó regruta. Nos, a hatvanas évek végén is rettenetesen sok volt a tudatlan, akit a tehén farától hoztak a rádiótelefon mellé. Szép klisék szerint írogattam nekik a szerelmes leveleket, persze nem ingyért. Egy sor, egy cigaretta. * Duczim voltál, Duczim maradsz / Végestelen végig; / Érted égô lángszerelmem / Fel-feltör az égig. (Ez Lázáry René Sándornak való, zsenizésre. ) * Gyönyörû e tájék, / Vadregényes szép, / Hogy jól érzem magam, / mutatja e kép. * Szép ez a nagy város, / De nékem idegen, / A te arczképedet / Hordom a szívemen. * Itt ülök most vígan / És iszom a komlót, / Küldöm üdvözletem / És kívánok sok jót. (Komló annyi mint sör.) * Szép nászutatokat / Isten keze óvja: / Mire visszatértek / Közel lesz a gólya. (Ilyet csak jólinformált pasi írhat.) * A pünkösdi rózsa / Most pompázik szépen.../ Drága királynôm, Te / Fogadd üdvözletem. (Virágos képeslapra való.) * Te vagy az életem szép reménye, / Boldogságom minden szemefénye. / Te vagy az életem gyöngye, álma, / Boldogságom kincse, koronája. (A tolvaj neve: Reim Lajos.) * Aki útra indul, / S részt kér jóból, szépbôl, / Utazzék csomagok, / No meg – anyós nélkül! * A legrokonszenvesebb, mert árulkodó, mégis ez: Szalmaözvegy vagyok, / Bennem mégis bízzál; / Elhiheted, rám még / A kutya sem pislant. * Ezekre a förmedvényekre sem pislantott volna, ha az akkor még nagyon szép lány édesanyám bozdafa bogyóból fôzött tintával oda nem írja az egyik lap tetejére, hogy "Egy rózsaszál szeben beszél minta leg szerelmeseb levél. Ilus." * Keblem azonban hadd hevítse egy utolsó eresztés, a Hazafiság c. fejezetbôl: Nem magyar az, nem is jellem, / Kit szolgaság érdekel, / Gyáva lélek, aki zsarnok / Elôtt hajlong, térdepel. * Well, well, well.

Június utolsó hetében, pontosabban június 27. és július 1. között rendezik meg idén a Marosvásárhelyi Napokat. Az idôpont kiválasztását a polgármesteri hivatal szóvivôje a múlt heti tanácsülésen úgy indokolta, hogy tekintettel voltak a diákokra, akik ekkor már túl lesznek a vizsgákon és felszabadultan tudnak szórakozni.

A polgármesteri hivatal részérôl már megalakult az a 16 személybôl álló bizottság, amely Marius Pascan és Marina Ciugudean irányítása alatt szervezi az idei rendezvénysorozatot. A kulturális- mûvészeti események rendezéséhez a Nemzeti Színház segítségét kérték, az intézmény pedig Cristache Nicolae színészt jelölte ki mint a szervezésért felelôs személyt. A magyar társulat vezetôsége még nem nevezett meg senkit, ez a következô napokban várható.

A programtervezet szerint június 27-én fogadják a külföldi küldöttségeket, és ekkor kerül sor a díszpolgári és a Pro Urbe-díjak átadására. A hivatalos megnyitót másnap, június 28-án tartják a Színház téren, ezt követôen egy gazdasági jellegû kiállítás nyílik, valamint a várban szerveznek nyitóünnepséget. A következô két napban kulturális, sport-, szociális jellegû rendezvényekre kerül sor a várban és más helyszíneken, esténként szabadtéri diszkóval. Az ünnepségsorozat július 1-jén, vasárnap, tûzijátékkal zárul.

Az V. Marosvásárhelyi Napok megrendezéséhez az önkormányzat több mint félmilliárd lejt irányozott elô a költségvetésben: 350 millió lejt a kulturális és szociális jellegû rendezvényekre, 75 millió lejt a jó tanulmányi eredményeket elért tanulók díjazására, a sportrendezvényekre pedig 80 milliót.

Több mint hûvös fogadta mindazokat, akik szombaton déli 12 óra körül az immár hat éve mûködô Várgalériába mentek, a Marosvásárhelyi Fotóklub Jani bácsiját köszönteni 80. születésnapján illetve gyûjteményes kiállításának megnyitóján, melyre a marosvásárhelyi Koncz János klubtársait, kollegáit, nemzedéktársait, ismerôseit, egykori tanítványait, családtagjait annyi szeretettel várta. Koncz Jánost a megnyitón szót kérôk közül valamennyien példaként emlegették. Kerekes Péter Pál kolléga éppúgy, mint Doina Coman fotózó középiskolai tanár, akár Török Gáspár, a Román Fotószövetség erdélyi fiókjának alelnöke, akinek közvetlen, elismerô hangvételû méltató sorait – az alelnök távollétében – Kucsera Jenô klubtag olvasta fel. Doina Coman tanárnô – mint mondotta – 6-7 éve Koncz Jánost kiegyensúlyozott, fegyelmezett emberként ismeri és tiszteli, aki korát meghazudtoló energiával, munkakedvvel dolgozik ma is, és tiszta tudott maradni, megôrizte feddhetetlenségét, tartását. Török Gáspár az ünnepeltben az élet apró örömeit, kisebb-nagyobb gondjait a klubtársakkal megosztó kollégát látja, aki mind anyagi lehetôségeinek nagy részét, mind energiáját a fotográfiának szentelte. Ha nem lett volna jelen – vélekedett a sorok írója – szinte minden rendezvényen, ha nem lett volna gondja rá, ma már sok múltidézô felvétellel lenne szegényebb a fotóklub is. Szorgalma, kitartó és következetes munkája, a szüntelen önképzés – autodidakta lévén, mint annyian mások is – mind itthon, mind külföldön meghozta számára az elismerést. Kerekes Péter Pál János bácsi töretlen élet– és munkakedvébôl, a fiókalelnök pedig az idôs kolléga akaraterejébôl, vitalitásából kívánt sokuknak. Kilyén Ilka zárta a megnyitót Székely János versével – Virágok átka –, fájó és egyben jelképes értékû üzenetet, tartalmat továbbított.

Nem nagyképû fogalmazásnak hangzik leírni azt, hogy az európai hegedû– és csellóiskola két fiatal marosvásárhelyi reprezentánsát volt alkalmunk hallgatni a Kultúrpalota hangversenypódiumán, egy olyan duó hangszeres tudását, zeneiségét, egyéni színû elôadómûvészetét mozogni otthonosan egy nyelvben, egy stílusban, egy kamarazenei magatartásban, mely nélkül Brahms hegedûre és gordonkára írt mûve a tökéletesség védjegyét veszíti el. Kozma Péter gazdag és fényes tónussal, szenvedélyesen férfias kitárulkozással formált dallamvezetése választékosan és színesen kidolgozott, virtuóz és magabiztosan diadalmas tisztaságú szólamkezeléssel találkozott Székely Bálint hegedûjátékában, s a zenei párbeszéd így lett energiától sugárzó, ritmikájában sodró (Allegro), beszédesen szép, lélegzô melódiaformálással lírai (Andante), erôteljes, lendületes, az érettség minden jelét magán hordozó, vérbô, fokozásokban gazdag (Vivace non troppo) elôadás. Szalman Lóránt vezényelte a marosvásárhelyi filharmonikusokat, keze alatt gazdag mûsor szólalt meg ezen az estén, de ez volt a csúcspont. Példaszerû kamarazenei együttlét inspirálta a magas színvonalú interpretációt, precízen, pompásan kézben tartott színgazdag és hajlékony zenekari kíséret volt maradéktalan társa a két fiatal mûvész sikerének.

A hangverseny elsô részében elhangzó mûveket – Mozart D-dúr (Prágai) szimfóniája és Beethoven Karfantáziája – a közönség folyamatos tetszésnyilvánítása kísérte. Nagy többségük, azt hiszem, tudta, hogy miért van ott, csak azt nem tudta, hogy hol van. Ezért a nagyon tehetségesnek induló, még tizenéves Silvan Negrutiu zongorajátékát a Karfantáziában ihletettségében sok veszteség érte. Bartók- ráadása (Allegro barbaro) érzelmi telítettségével már figyelmet érdemel.

Anyanyelvünk

Amint gyakran tapasztalhatjuk, a mikro- elôtagú összetett szók száma az utóbbi évtizedekben megszaporodott. Az elôtag a görög mikrosz, mikra, mikron szóalakok tövével azonos, jelentése "kicsi, pici". Az ide tartozó szóösszetételek többsége tudományos szakkifejezés.

A mikro- elôtag jelentése a legtöbb összetételben ez: nagyon csekély mennyiségû, igen kis nagyságú, kiterjedésû, igen apró részekbôl álló, szabad szemmel nem látható. Pl. mikrobarázda, mikrofilm, mikro- kiadvány, mikroorganizmus, mikroprocesszor, mikrorészecske. Ezek mind szükséges és hasznos szavak.

Másik csoportjuk jelentéssûrítô összetétel, mint: mikrobiológia, mikrokeménység, mikrotalp stb. Ezekben ugyanis nem közvetlenül az utótaggal jelölt dolog kicsiny, hanem áttételesebb, közvetlenebb az összefüggés. A mikrobiológia például mikroszkopikus élôlényekkel foglalkozó tudományágat jelent, a mikrokeménység igen kicsi és igen vékony testek keménységének a mérôszáma, a mikrotalp olyan gumitalp, amelynek pórusai igen aprók. Az ebbe a csoportba tartozó összetételek szintén helyesek és hasznosak.

A "kicsi" jelentésû görög szónak semlegesnemû mikron alakja a tudományos nyelvben a milliméter ezredrészét jelöli. Mivel ez a méternek voltaképpen egymilliomod része, a mikro- elôtagot "egymilliomod" jelentésben is használjuk: mikroamper, mikrofarád stb. A mikron helyett ma már a mikrométer járja.

A mikro- elôtagú összetételeknek egy másik csoportjában az elôtag jelentése nem "szabad szemmel nem látható", hanem csupán viszonylag kicsi: mikrobusz, mikrocenzus, mikroklíma stb. Ezek közül a tudományos mûszóként meggyökeresedett összetételeket nem kifogásoljuk, a köznyelvi összetételekben azonban a kis-, törpe- elôtag teljesen megfelelne a célnak: törpe- vagy kisbusz, kis vagy próbanépszámlálás stb. A mikro- elôtag
o-ja mindezekben az összetett szavakban rövid. Az imitt-amott felbukkanó mikróbarázda, mikróbusz alakok hibás írásúnak, pongyola ejtésûnek számítanak; kerülnünk kell ôket!

Május 5-én a marosvásárhelyi Aurel Filimon utcában levô 6-os számú óvoda 145. születésnapját ünnepli. A szombati ünnepélyen az óvoda ismét felveszi a Stefánia nevet, ugyanakkor az épület bejáratához emléktáblát helyeznek el, amelyen két nyelven olvasható az óvoda neve és létesítésének idôpontja. Ez alkalomra egy könyvet is kiadtak, magyar és román nyelven, az intézet múltjáról és jelenérôl, régi és mostani fényképekkel együtt. A meghívottakat, hajdani és mai óvodásokat 10.30-ra várják az óvodába. A 11 órakor kezdôdô hivatalos ünnepi köszöntôk elôtt a jelenlevôk megtekinthetik a fényképekbôl, a magyarországi és helyi óvodások által készített rajzokból összeállított kiállítást. A tanfelügyelôség, a polgármesteri hivatal, az óvoda képviselôinek felszólalása után 11.30 órakor leplezik le az emléktáblát. Az óvoda vezetôsége mindenkit szeretettel vár az ünnepi rendezvényre.

Én úgy gondolom helyesnek, ha a vagy helyett és-t mondunk, mert az a személy, vagy azok a személyek, akik a friss sírhantokról és halotti kriptákról még a temetés napján, vagy a következô napokban lelopják a koszorúkról és csokrokról a virágokat, a szeretet virágait, illetve azok, akik ledöntik, összetörik a sírköveket, kriptákat, azok két bûncselekményt követnek el: sírgyalázást és halottgyalázást, ami jogszabállyal büntetendô cselekmény.

Ugyancsak bûnrészes és büntetendô az a személy vagy személyek, akik ezektôl a tolvajoktól megveszik, netán visszaveszik a sírokról ellopott virágokat.

Nem nyúltam volna ehhez a témához, nehogy valakik is sértve érezzék miatta magukat, ha nem a családunkból közelebbrôl fiatalon elhunyt, köztiszteletnek és szeretetnek örvendô, magyarok, románok által egyaránt megbecsült tanárról, a drága keresztfiamnak az esetérôl lenne szó.

Régóta hallom, mert mondják országszerte, fôleg városokban, hogy a sírokra vitt koszorúkról, csokrokról, kosarakból ismeretlen tettesek leszedik, kiszedik a friss virágokat, megalázva, meggyalázva a kegyelet, szeretet látható kifejezését, jegyeit.

Ez történt az én keresztfiammal is. A csaknem negyven különbözô szép virágból készített koszorúról, a tanítványai által vitt számtalan csokorból a temetés estéjén vagy éjjelén a virágokat mind kiszedték, leszedték, ellopták. Másnap reggel csak az összekavart, virág nélküli koszorúvázak, celofántasakok és a búcsúfeliratokat tartalmazó szalagok szomorkodtak a kripta fölött.

Barbár, kegyetlen, minden jóérzést és halott-tiszteletet nélkülözô eljárás, cselekedet.

Ezt tudják az egyházak, temetôgondnokságok, a halottak hozzátartozói, és némán, tétlenül elnéznek fölötte. Pedig ez olyan, mint a korrupció. Ha nem veszik elejét az elterjedésének, utólag nem tudnak eredményesen védekezni ellene.

Ma velem, holnap önnel történik meg, kedves olvasó.

A védekezésnek több formája is lehetséges: a temetôôrség megerôsítése, esetleg egy- két farkaskutyával is, a bejáratok, kerítések jó karban tartása, a kapuk éjszakai zárása, a rendôrség, csendôrség fokozottabb igénybevétele, a friss sírhantok egy-két napi ôrzése, ôriztetése a hozzátartozók által, amíg a virágok hervadozni kezdenek. Végül egy bizarr ötletem is van: sírhantborító, hordozható sátor készíttetése, mely hozzáérve szirénázna.

Se sértésként, se rosszallásként ne vegye senki eme dolognak a felemlegetését, de gondolom, sok ember, sok család, sôt egész társadalom bosszúságtól való megóvását jelentené ennek az embertelen, érzéstelen jelenségnek a felszámolása.

A gyászoló ember szívébe tôrdöfésként hat bármiféle sír– és halottgyalázásként elkövetett cselekedet.

De ugyanez a veszély fennáll a halottak napján a szeretet és megemlékezés virágaival oly szépen kidíszített síroknál is.

A civilizációnak egyik fokmérôje a temetôk és halottak tisztelete, fôleg ott, ahol a krisztusi elveket is magukévá teszik az emberek.

Lerágott (síp)csontok boltja…

… fordítom önkénytelenül operettnyelvre P. Sándor Domokos a labdarúgás világában kalandozó reflexióinak (+1 mondat a fociról) egyik legutóbbikát, miszerint "most, hogy korszerûsödünk (NATO-kompati-bilitás), egy rakás rozsdás hadi hóbelevánccal elsüllyedhet a militá-rok csapata (serege?) is, igazi civil futballcsapat kell…" konklúziónál nagyokosan és mindentudóan, "az új idôk focija" meghirdetôjeként, olyan csapat, "amelyet teljes joggal érezhessen s tudhasson magáénak minden marosvásárhelyi sportszeretô ember", fejeli meg egy újabb aranyigazsággal a világmegváltó éceszt. Ha nem sündörögnék már közel öt évtizede, nyitott szemmel és kihegyezett plajbásszal szülôvárosom labdarúgóvilágában, és ha nem lebegne elôttem Minarik Ede pestbudai mosodás pokoljárása, azonnal hófehér zászlómra hímeztetném a gondolatot és lobogtatnám a "mûszert" jártamban-keltemben a Tudortól a Kornisáig és a Dombtól az Egyesülés negyedig, vastag bukszákat toborzandó a magasztos gondolatnak. Sajnos szomorú tapasztalatokon felhizlalt dörzsöltségem és ebbôl táplálkozó szkepticizmusom ráül lelkesedésemre és inkább didakticizáló nosztalgiázásokra kényszerít.

Anélkül, hogy vehemensen ellentmondanék a mostanában gyakran hangoztatott elméletnek, miszerint az ASA klubot 1964-ben politikai megfontolásból varrták a város nyakába, az igazsághoz tartozik, hogy a
"katonák" a már néhány éve a templom egere kategóriában sorvadó, reprezentatív sportegyesület, a Maros SE segítségére sietve léptek fúzióra, egy olyan történelmi momentumban, amikor különbözô bajnoki szinteken Marosvásárhely még másfél tucatnyi jegyzett civil futballcsapattal rendelkezett (a C-osztályban 1-IRA, a tartományi bajnokságban 6, Fások, Ciocanul, Gloria, Kábel, Encsel Mór, Akarat, mind a mai B-osztály szintjén játszó csapatok, a városi szintû vetélkedôkön a többi). Vitathatatlan tény, hogy az összeborulás folytán a sûrûn változó játékoskeretekben történtek a nemzetiségi kompozíciót mesterségesen megbolygatni szándékozó mutációk, de az új körülmények, a kezdetektôl az aranykorszakig és még azon tûl is, bôven biztosítottak lehetôséget a benn és környéken születetteknek is a kibontakozásra. Piros-kék színekben lett nemzeti válogatott Bölöni László, Hajnal Gyula, Fazakas Árpád, Biró Imre, Fanici András, szerzett országos notoritást Nagy Miklós, Sólyom Csaba, Sikó Árpád, Kiss Madocsa, Szöllösi László, Czakó János, Kanyaró Attila, Lukács Ede, Tica Varodi, Unchias Mitica, Onutan Károly, Gál Dezsô, hogy csak a megyénk "gyermekeit" említsem, az "egyenruhások" ostromolták háromszor az UEFA-kupát, vívtak Balkán-kupa döntôt, gurigáztak 21 évadon keresztül az élvonalban. Az eredményes években a rozsdásodó arzenál színe és bûze nem irritálta a Ligetbe kicsôdülô minden nemû és fajú 10-12-15.000 szurkoló érzékszerveit, és amíg futott a szekér, az sem zavart, hogy importált ezredesek (Zaharia, Florescu, Pintilie) hozzáértéssel és ügyszeretettel vezényelték a szemet gyönyörködtetô parádékat. Városunk 99 éves focitörténelmének legeredményesebb idôszakát kétségtelenül a paroliknak köszönhetjük.

Több mint egy évtizede, iránytû nélküli eszeveszett útkeresésében, összevissza bukdácsol az ország. Politikai, gazdasági, társadalmi, morális vonatkozásban egyaránt. Muppets Show-hoz illô teljesítményeknek vagyunk szemtanúi minden vonalon. Zuhanórepülésünk, úgy tûnik, megállíthatatlan. A senki által nem gyámolított milliók a szimpla túlélésre rendezkednek be. Minden eladó: lelkiismeret, becsület, ingatlan, kultúrkincsek, mindenféle élô hús, nemre való tekintet nélkül. Ficánkoló hölgyek és labdát bûvölô mágusok, bajnoki pontok cserélnek, árleszállítva, gazdát. Szenzációkat kürtöl világgá a zömmel kétes indíttatású és gerincû média. Néhány napja egyetlen, még számon tartott, de régóta vastüdôn lélegeztetett labdarúgócsapatunk is a lapok elsô oldalára került. Kiállt a kivégzôosztag elé. Kontraszelektált klubvezetôk, érdektelen, koldusboton cammogó önkormányzat, prioritásaikba bonyolódott üzletemberek asszisztenciája mellett. Vájtfülûek szerint a város civil csapatra vágyik. Humbug. Vásárhelynek nincs és elôre látható idôn belül nem is lesz egy Gigi Becalija, egy George Coposa, egy Gheorghe Stefanja, egy Ion Nicolaéja, de még egy minden hájjal megkent Jean Padureanuja sem. Minálunk pillanatnyilag a "militárokon" kívül csak egy halódó (Gaz metan) és egy végzetes kómában vergôdô (Electromures) katonaviselt együttest tartanak nyilván. A halomba gyûjtött, siralomházban ücsörgô kutyák híján már ôket sincs ki támogassa. Ilyenformán az értelmüket vesztett csontok, ránk, sportszeretôkre maradnak. Hadd rágódjunk rajtuk. És akinek megadatott, az törje fogát az emlékeiben. A spongyát megspórolhatja.

Mottó: "Bizonyosan az RMDSZ-en kívül is van élet."
(Pakot Fülöp, Népújság, 2001. április 19.)

Sokat töprengtem azon, hogy az 2001. április 19-én megjelent magáncivódásaira válaszoljak-e. Szóra sem méltatnám, de mivel bizonyára többek véleményét fogalmazta meg az Öntôl már megszokott módon, hibák és félreírások tömkelegével, mindenféle saját erkölcsi alapot nélkülözve, így hát szintén többek nevében kénytelen vagyok válaszolni. Bár írásában a személyes utalások – egyetlen kivételtôl eltekintve – nem rám vonatkoznak, nyilvánvaló a célzásuk.

Szemétkosárba való magáncivódásának a címe: Kívül vagy belül? Bár Ön még nem jutott el a felismerésig (hiszen felesleges lenne a kérdés feltevése), a gondolkodó és cselekvô ember számára egyöntetû, hogy a pártosodó RMDSZ-en kívül is van élet, sôt ott zajlik igazán az élet. A mindenkori magyar pártokon kívül élte és éli egy ország, egy nemzet, egy nemzetrész valós, mindennapi életét: az egyházban, iskolában és munkahelyen, baráti körökben, civil szervezetekben és mindenekfelett a társadalom alapsejtjében, a családban.

Bizony, az RMDSZ-en kívül is van élet. Csak egy példát adnék rá. Húsvét vasárnapján délelôtt 210 férfi és 336 nô úrvacsorázott a Vártemplomban. Vajon hány RMDSZ-tag gyûlt össze a megyei tisztújító közgyûlést megelôzô körzeti gyûléseken?

Bevezetô mondataiban Pakot úr moralitásról, hitrôl, hûségrôl, becsületrôl ír. Csak azt nem tudom, hogy ezeket a kvalitásokat az RMDSZ elvárásai vagy általános értékrend szerint méri-e. A gyermekei kint élnek Magyarországon, és most Ön készül kitelepedni utánuk. Kérdem én, milyen erkölcsi alapja van
"magáncivódásainak"?

Sajnos, nincs egyedül a hiteltelenek között. "Közü-lünk valók. Nézzünk csak tükörbe. "Ránk hasonlítanak" – idézek Öntôl. Valóban, nézzen csak tükörbe! Hiszen "mi könnyû annak, aki utálat tárgya?" Kérdésére valószínûleg Ön jobban tudja a választ.

Alapos melléfogásnak érzem, amikor az RMDSZ-rôl azt írja, hogy "ez (ennyi) lenne az utolsó erkölcsi menedék". Egyeseknek meglehet. Mások viszont egészen eltérô értékrend szerint élik mindennapi életüket.

Én nem tartom magamat vesztesnek, "leszere-peltnek" sem, hiszen az elmúlt évtized alatt annyi tapasztalatot szereztem különbözô szervezetek aktív tagjaként, hogy valahol, valamikor az úgyis hasznomra válik.

A haszon egyesek számára csak anyagi hasznot jelent. Az ilyenek valószínûleg önmagukból indulnak ki. Ezért gátlástalanul rágalmaznak. Ön például azt állítja, miszerint én ("ifjú asszony") "teherautónyi könyvadományok" fölött rendelkeztem volna. Kedves Pakot úr! Egy korosabb hölgy magánakciójával téveszti össze tevékenységemet, ezért hadd igazolja ô, ha valaha számon kérik. Ön pedig inkább azzal foglalkozzon, hogy munkaadója, a színház, igyekezzen kilábalni abból a mély hullámvölgybôl, amelybe jutott.

Az RMDSZ-bôl egyesek valóban jelentôs hasznot húznak. Ami engem illet, három éven át városi tanácsosi jutalékot kaptam. Az akkori havi egymillióért képességeim és erôm szerint megdolgoztam, és többszöri felkérés nélkül fizettem a 10%-ot a megyei RMDSZ-nek, amíg mások elfelejtettek áldozni a több tízmilliójukból. Amúgy az RMDSZ-tôl sohasem fogadtam el pénzt; igaz, csak egyszer kínáltak 50.000 lejjel, amit adományként átutaltattam a megyei RMDSZ kasszájába. Kétszeri ügyvezetô alelnöki teendôimet teljesen ingyen végeztem.

Pakot úr többszörösen téved. Egyrészt nem hiszem, hogy mindig és mindenkinek a hatalommal kell tartania. Én például a gyengébbeknek drukkolok, ha megérdemlik. Másrészt a másság akarata nem jelenti a meglevô eltiprását. Infantilis politikai jártasságra utal, amikor egy új szervezet létrehozását összekapcsolja a régi "kiirtásával". "Felszámolná azt a valamit, ahová annyian tartoznak" – írja. Ezt meg honnan veszi? Talán abból indul ki, hogy az utóbbi idôben az RMDSZ a tolerancia jegyében "irtóhadjáratot" indított a másként gondolkodókkal szemben?

Most, amikor rohamosan fogyatkozunk, amikor lassan nincs ismerôsöm, akinek valakije ne vándorolt volna ki, esetleg éppen most készül elmenni, szóval most bûnné válik az erény és erénnyé a bûn?

"Nem ünnepelni akart, hanem feltûnni újra" – írja megnevezhetetlen mûfajú magáncivódásában a "karon ülô gyermekével virágot vivô ifjú asszonyról". A tudatos rosszindulat csimborasszója ez a kijelentése. Egyrészt feltûnési mániának nevezi azt a magatartást, ha valaki személyes példát mutat gyerekeinek. Másrészt Önnek nagyon jól kellene tudnia (hacsak nem hagyott ki az emlékezete), hogy nekem és családomnak különösen szívünkhöz nôtt a Petôfi- szobor. A szoborállítás két évének megfeszített munkája után belsô késztetést érzek arra, hogy ezután is részt vegyek bármilyen eseményen, amely a szoborhoz kötôdik.

Tulipántipró nem vagyok, a nagytakarítást elôször önmagamban végeztem el. Az újjászületés számomra megtisztulást és megbocsátást jelent. Én építkezni szeretnék itt és most, talán a jövônek. Ezért nem szégyellem, hogy március l5-én kétszer is megkoszorúztam Petôfi Sándor szobrát, sôt azt sem, hogy másodszor ötödmagammal tettem mindezt. Gyermekeimet az örök értékek megbecsülésére nevelem.

Olvasom, hogy a szlovák miniszterelnöknek aggályai vannak a készülô magyar státustörvénnyel kapcsolatban, vele mintegy összhangban a román kormánynak is fenntartásai és kételyei vannak a tervezett törvénnyel szemben. Ezzel egy idôben miniszterelnökünk nem érti, a magyarok miért sürgetik a csíkszeredai magyar konzulátus felállítását. Az ún. magyar igazolványok kiadására felállítandó irodák ügye is borzolja a kedélyeket, és a jószomszédsági viszonyt is féltik. Megható ez a nagy féltés, és itt következik az elsô amnézia, tudniillik a jószomszédi viszonyhoz két fél kell, pontosabban megértés, hajlékonyság mindkét részrôl: például annak tudomásul vétele, hogy a kisebbségben élô magyaroknak is kijár az, ami a magyarországi szlovákoknak vagy a moldovai románoknak. Tudni kell, hogy a szlovákoknál létezik valamilyen törvényi szabályozás, ami elônyöket biztosít a máshol élô szlovákoknak, a moldovaiakról tudjuk, hogy útlevél nélkül, szabadon utazhatnak Románia területén. Az más! – szokták nekünk mondani, néha meg is magyarázzák.

Hát igen, így zajlik az élet, pontosabban a népek együttélése itt, a Kárpát-medencében. Immár nyolcvan esztendeje.

Persze, szomszédaink-barátaink szerint mi, magyarok okozzuk a békétlenséget, hisz hol egyetem, hol magyar püspökség kell nekünk, most meg itt van ez a magyar kormány, amely saját országában kivételezni akar a román, szlovák stb. állampolgárságú magyarokkal. Jön a második amnézia: ti. egy állam saját területén olyan jogokat és elônyöket biztosít bárkinek, amilyeneket akar! Persze, a kormányoknak tárgyalni, egyeztetni kell, ez velejárója a jó viszonynak, de a végtelenségig engedékenynek lenni csak a bajok elodázását jelentené.

Történelmi példa a kommunista magyar vezetés magatartása, elvtelen engedékenysége, amely a nemzeti kérdés "végleges megoldását" szolgálta. Ennek a politikának a mélypontja volt – többek között – Kádár marosvásárhelyi látogatása az ötvenes évek végén, vagy Grósz aradi találkozója a "géniusszal". Tragikomédiába illô volt az a kijelentés, amit Kádár elvtárs kies városunkban tett, ti. az, hogy itt sokan értenek magyarul. Mintegy zárójelben megjegyzem, ekkor Marosvásárhely lakosságának több mint kétharmada magyar volt. Még említhetnék egy politikai botrányt, amelyet egy újságcikk kavart 1958 szeptemberében: az ismert irodalomtörténész, Pándy Pál (többek között Petôfirôl írt könyvet) Erdélyben tett utazásáról számol be egy budapesti lapban, s kimondja, a magyar kisebbség helyzete közel sem olyan jó, ahogy azt hivatalosan állítják. Talán ennél is nagyobb sértésnek számított, hogy Pándy kimondta: az erdélyi magyarság a magyar nemzet része, kultúrája pedig az összmagyar kultúra alkotóeleme. Tiltakozások, üzenetváltások pártvonalon, az ügy azzal zárult, hogy a magyar pártvezetôk bocsánatot kértek, az erdélyi magyarok helyzete pedig tovább romlott. Lásd a Bolyai Egyetem felszámolását a következô évben! Azért hoztam fel ezeket a példákat, hogy érzékeltessem: ha az anyaország vagy a Nyugat nem vesz tudomást létezésünkrôl és úgy általában a kelet-európai kisebbségek létezésérôl, ez csak a helyzet rosszabbodásához vezet. Lásd a Szerbiában vagy Macedóniában élô románok példáját!

Ezzel kapcsolatban ismert tény, hogy a román politikusok egy része gyakran felemlegeti a magyarországi románok sanyarú sorsát, asszimilációját, én azonban hitetlen Tamás vagyok e kérdésben és azt mondom: mutassanak egy szál, egyetlenegy románt, aki ide menekült a magyar elnyomás elôl. Tudomásom szerint a magyarországi szlovákok sem akarnak elvándorolni a Garam és a Vág kies tájaira. Akármilyen önkritikusan nézem is, a mi helyzetünk sokkal rosszabb: 1918 óta több mint félmillió magyar hagyta el Erdélyt. Ezek – számunkra szomorú – számok és tények, amelyekkel nehéz vitatkozni.

Végezetül még egy gondolat: a barátság és jószomszédság, az ezt megpecsételô szerzôdések csak akkor lehetnek tartósak, ha egyenlô felek között köttetnek.

A magyarországi Pápán 2001. április 20-22-e között rendezték meg a VI. Szent György-napi Agrárexpót, amelyre immár ötödik alkalommal, az RMGE Maros megyei szervezetét is meghívták kiállítóként. Az áprilisi kedvezôtlen idôjárás ellenére az idei mezôgazdasági kiállítás és vásár nagyon sikeresnek bizonyult. A nemrég épült modern sportcsarnok és várkert számos hazai és külföldi kiállítónak adott helyet, többek között a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének is. A 16 kiállító – Maros, Hargita, Kovászna és Kolozs megyébôl – több mint 50 négyzetméteren mutathatta be és kínálhatta eladásra termékeit. A hagyományos mezôfelei gyékénytárgyak, a marosvásárhelyi Jeb Kft. fából készült gyerekjátékai, a bölkényi Kiss Sándor fa boroshordói és kádjai mellett ott voltak a zetelaki és zabolai fafaragók gyönyörû termékei, dísztárgyai, a marosmagyarói asszonyok varrottasai, a marosvásárhelyi Febus Kft. igen kedvelt flekken- és grillsütôi, és nem utolsósorban a kolozsvári Lôrincz Gábor vadászkürtjei.

Mi, Maros megyeiek, elôször állítottunk ki élelmiszertermékeket, a vámosgálfalvi Keszeg István muskotály és olaszrizling borokat kínált, az udvarhelyszékiek pedig kitûnô szilvapálinkát. A háromnapos kiállítás és vásár alkalmával számos üzleti és szakmai találkozóra került sor, a baromfi-, a szarvasmarha-tenyésztés, a szôlôtermesztés és borászat, a gyepgazdálkodás, valamint a vadászat és vadgazdálkodás témakörökben. Örömünkre szolgált, hogy a székelyudvarhelyi Gáll Ödön mérnök, az RMGE országos vezetôségének tagja, értékes elôadásával felkeltette a Veszprém megyeiek érdeklôdését az erdélyi faluturizmus iránt. A szervezôk részérôl a bírálat is hasznunkra vált. A reklámot hiányolták és javasolták, hogy "tanuljuk meg eladni magunkat", hiszen Magyarországon nagyon sokan érdeklôdnek az erdélyi népmûvészet, turizmus és nem utolsósorban a gazdasági befektetések iránt.

Elégtétel számunkra, hogy szervezetünket második alkalommal tüntették ki a pápai Szent György-plakettel és díszoklevéllel. Az idei értékesebb, hiszen az évezred elsô pápai kiállításának elismerése.

Standunkat meglátogatta dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere, dr. Medgyasszai László parlamenti képviselô, továbbá számos Veszprém megyei elöljáró.

Szemle

A haladóbb énünk csupán arra kér: húzzuk ki fejünket a homokból, nézzünk szét (és szembe) mindazzal a zenei giccsáradattal, amely 1990 után özönvízként zúdult ránk, manipulálva és feje tetejére állítva értékrendszerünket, ízlésvilágunkat – írja Zilahi Csaba kolozsvári újságíró, szerkesztô a Korunk márciusi, zenei súlypontú számában. – Romániában – és csakis itt! – soha ekkora piaca, zsibvására nem volt a zenének, és soha nem volt ennyire silány a piac zenéje. Márpedig ez showbusiness a javából (hadd fôjön a nyelvészek feje azon, mi legyen ennek a kifejezésnek a magyar megfelelôje). Ami virágzik vagy inkább burjánzik. És ha nem veszünk róla tudomást, a fejünkre nô...

Koncertszervezés, stúdiófelvétel, lemezkiadás – ezek a showbusiness alappillérei. No meg hír, interjú, lemezismertetô és koncertbeszámoló a sajtóban, a rádióban, videoklip, plakát, egyszóval reklám. Ez alól egyik zenei mûfaj sem lehet kivétel. Pénz kell egy táncháztábor megszervezéséhez, egy szimfonikus zenekar turnéztatásához, egy lakodalmas kazetta kiadásához és terjesztéséhez, egy rockzenekar koncertjéhez, egy techno-csapat népszerûsítéséhez. Pénz kell a reklámra, a stúdiófelvételekre, a terembérre, a kazetta vagy CD sokszorosítására és kiadására.
"Az igazi mûvész nem váltja aprópénzre a tehetségét" – szokták mondani. Naná, hogy nem. Ki hallott még arról, hogy Pavarotti aprópén-zért énekel?

(...) Jó barátom húsz éve gitározik, a nyolcvanas évek végén az ország egyik legnépszerûbb zenekarával zsúfolt sportcsarnokokban koncertezett, nagylemezük jelent meg, a tévé fô mûsoridôben sugározta videoklipjüket. A siker csúcsán sorsdöntô elhatározásra jutott: saját zenekart alapít, amellyel mindent elölrôl kezd. "Csupán" azért, hogy divatirányzatoktól függetlenül saját dalait játszhassa, és hogy anyanyelvén énekelhessen azoknak, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, beszélnek. Egy dologgal nem számolt: azzal, hogy tájainkon a magyar showbusiness még gyerekcipôben jár. Az eredmény: zenekarával tíz év alatt érte el azt, amit egy másik magyar együttes fél év alatt, román dalszövegekkel és abban a stílusban, amelyik éppen divatos. Hiába jelent meg két nagylemezre (pontosabban kazettára, CD-re) való dala. Lemezeit a hazai magyar kiadó nem forgalmazza megfelelôen, nem reklámozza, és a lemezlovasok sem játsszák a diszkóban. Dalait a magyar fiatalok közül jóval kevesebben ismerik, mint a tévébôl, rádióból, vízcsapból folyó bukaresti techno, rap, house csapatokét.

A showbusiness üzletemberei jól tudják, milyen kiváló vadászterület a tizenévesek korosztálya. Azoké, akiknek még nem alakult ki a zenei ízlésviláguk, akik a legjobban befolyásolhatók, akiket minden fronton (tévében, rádióban, ifjúsági lapokban, diszkókban) hihetetlen és lehengerlô zenei áradat ér. Áradat vagy inkább gátszakadáshoz hasonló árhullám. Mert 1989 végén, ama bizonyos "fordulat" során egy olyan zenei gát szakadt át, amely addig távol tartotta tôlünk egyaránt az igényes, minôségi könnyûzenét (könnyû? – hm!) és az egyre igénytelenebb tánczenét. A gátszakadás felkészületlenül érte a zenerajong&oa