Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Pénteken, július 13-án Markó Béla szövetségi elnök a bukaresti Elnöki Hivatalában fogadta a Martonyi János magyar külügyminiszter által vezetett küldöttséget, amely a román külügyi tárca meghívására látogatott Romániába. Az RMDSZ részérôl jelen volt Puskás Bálint szenátor, a Szenátus alelnöke.

A megbeszélésen Martonyi János tájékoztatta az RMDSZ vezetôit a román miniszterelnökkel és külügyminiszterrel folytatott tárgyalások eredményeirôl. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a megbeszélések nem korlátozódtak a szomszédos országokban élô magyarokra vonatkozó kedvezménytörvényre. A tanácskozások folyamán döntés született arra vonatkozóan, hogy szeptemberben összeül a kormányközi vegyes bizottság a tárgyszerû, alapos vizsgálat érdekében.

Markó Béla szövetségi elnök ismertette az RMDSZ álláspontját. Mint köztudott, a szövetség üdvözli a szomszédos országokban élô magyarokra vonatkozó kedvezménytörvényt, amelynek alkalmazását a romániai magyarság részérôl nagy várakozás elôzi meg - hangsúlyozta, majd rámutatott, hogy az RMDSZ-nek érdeke a törvény alkalmazását mielôbb elôkészíteni Romániában.

A magyar külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a román partnerével való megbeszélés egyik legfontosabb konklúziója: problémák vannak, de feszültségek nincsenek a stabil román-magyar viszonyban.

Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy a törvény körüli vitának nem kellene rontania a román-magyar kapcsolatokon, és ez a mai magas szintû megbeszélés azt bizonyította, hogy van esély a közös megoldási módok megtalálására.

Martonyi János bukaresti megbeszélései

(MTI) – Bár a magyar státustörvény megítélésében nem közeledtek az álláspontok, Martonyi János magyar és Mircea Geoana román külügyminiszter pénteken arról állapodott meg, hogy a kormányközi vegyes bizottság keretében szeptemberben Budapesten folytatják a tárgyalásokat a kérdésrôl.

A román kormány snagovi protokollházában tartott találkozó után a két külügyminiszter közös sajtóértekezletén Mircea Geoana hosszú nyilatkozatban ismertette a román álláspontot. Leszögezte, hogy a törvény számos eleme differenciáltan kezeli a román állampolgárokat. Aggodalmát fejezte ki a jogszabály területen kívüli hatása miatt, amit elfogadhatatlannak és az európai normák keretébe nem illeszthetônek nevezett. Román megítélés szerint a törvénynek olyan szociális és gazdasági aspektusai is vannak, amelyek túllépnek a nemzeti kisebbségek védelmével foglalkozó európai normák keretein.

Geoana hangsúlyozta, hogy a magyar fél érvei nem adtak választ a román fenntartásokra és aggodalmakra.

A román külügyminiszter azt javasolta, hogy mindaddig függesszék fel a státustörvényt, amíg Magyarország be nem fejezi tárgyalásait az Európai Unióval. Szerinte ez ugyan belpolitikai okok miatt nehéz, de mindenképpen hasznos kompromisszum lenne Magyarország részérôl. Választ adna a törvény végrehajtása miatti félelmekre.

Martonyi János ezt a román javaslatot határozottan visszautasította. Hozzátette: megítélése szerint a román aggodalmakat a törvény egyetlen betûjének módosítása nélkül is el lehet oszlatni.

A magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy a román aggodalmak nem emelkedtek a feszültség szintjére. Mint mondta, ennek ellenére szükséges azok eloszlatása, és a mostani tárgyalások is ezt a célt szolgálták.

Martonyi hangsúlyozta: a magyar törvény nem kíván semmiféle hátrányos megkülönböztetést tenni a román állampolgárok között. A törvényalkotóknak nem áll szándékukban, hogy a jogszabálynak területen kívüli hatása legyen, és nincs is ilyen hatása.

Megerôsítette, hogy a magyar fél minden román felvetésrôl kész tovább tárgyalni. Ugyanakkor hangsúlyozta: annak a módját kell megtalálni, hogy a végrehajtás során az aggodalmakat enyhíteni vagy eloszlatni lehessen. Véleménye szerint erre jó lehetôséget adhat az, ha a kerettörvény végrehajtási utasításainak kidolgozásában a magyar és a román fél együttmûködik.

Mindkét miniszter leszögezte, hogy a magyar és a román kormány egyaránt nagyon fontosnak tartja a két ország közti partneri kapcsolatok fejlesztését, ennek perspektíváját tartja szem elôtt. Martonyi János egy kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország változatlanul határozottan támogatja Románia európai és euroatlanti integrációját, bármilyen legyen is Románia álláspontja a státustörvényrôl.

Slágertéma a szolgáltatás-megvonás, - korlátozás, azon a címen, hogy felgyülemlett az adósság. Válaszokat keresve a "helyzetre", tegnap, az országos telekonferencia után Burkhardt Árpád alprefektust kérdeztük: véleménye szerint ki lesz a felelôs azért, ha a nyári kánikulában, a sorozatos vízmegvonások következtében például járvány lép fel a lakosság körében?

Burkhardt Árpád: Legnagyobb probléma a nem fizetés, legyen szó személyekrôl, családokról vagy vállalatokról. A felgyûlt adósság milliárdos összegekre rúg. A helyzet súlyosbodott, mert nyáron, amikor csökkenni kellene az adósságoknak, nem csökkentek, mert a fogyasztók nem fizetnek. Így aztán ôszre talán még nagyobb adósságokkal kell szembenéznünk, mint most.

A prefektúra és a megyei tanács helyzetét csak nehezíti, hogy a többi város is tôlünk vár segítséget, megoldást.

Véleményem szerint a ’90 elôtti megyei szolgáltató vállalat ideális volt. Megpróbálunk megoldást találni. Ezért hívtuk össze hétfôre a megyei Konzultatív Tanács operatív bizottságát, amelyen a szolgáltatások összevonásáról tárgyalunk. Ez tökéletes megoldás lenne, mert akkor nem fragmentálódnának a szolgáltatások és a fizetések sem, s csökkenne az adósságok aránya - vélekedik az alprefektus.

Népújság: Visszatérve a kérdésre: Ki lesz a felelôs, ha esetleges járvány üti fel a fejét az elemi higiénés körülmények hiánya miatt?

Burkhardt Árpád: Az Energomur, amely megvonta a szolgáltatást. De szerintem ilyen veszély nem áll fenn, mert csak a melegvíz-csapokat zárták el, a hideg víz folyik. Azt pedig meg lehet melegíteni a kályhán. Akkor lesz baj, ha még hideg víz sem lesz, s a gázt is elzárják. Ezt akarjuk elkerülni, s olyan szolgáltatási struktúrát kidolgozni, amely megfelel a törvényes elôírásoknak és egyben funkcionális. Egy-két hónap alatt ki kell szûrni a rosszul fizetôket, s párhuzamosan olyan struktúrát létrehozni, amely lehetôvé teszi, hogy csak azoktól vonják meg a szolgáltatásokat, akik nem fizetik meg az adósságaikat. Ezt a javaslatot is megtárgyaljuk hétfôn az operatív bizottságban.

Aktuális

A minap kormányfônk felháborodottan kijelentette, tûrhetetlen az a kialakult helyzet, hogy a nálunk gyártott orvosságok jóval drágábbak, mint a nyugati országokban elôállított gyógyszerek. Éppen ezért, mondotta, meg kell vizsgálni, mi történik a román gyógyszeripari gyárakban.

A kormányfônek igaza van. És példákért nem kell Franciaországba vagy Németországba mennünk. Nemrégen, Magyarországon tartózkodva, csupán kíváncsiságból, több gyógyszertárban különbözô orvosságok ára iránt érdeklôdtem. Aztán ezeket az árakat 95 lejes árfolyamon lejre átszámoltam. Ilymódon kitûnt, hogy náluk az orvosságok ára 2-3-szor kisebb, mint nálunk, miközben országunkban a havi átlagos nettó kereset 100 dollár, Magyarországon viszont 300 dollár körül van. De hadd mondjak egy konkrét példát. A szemorvosok sok esetben a zöldhályogban szenvedôknek elôírják a Trusopt elnevezésû, szemnyomást csökkentô csepp napi használatát. Ebbôl a szemcseppbôl nálunk egy 5 milliliteres üvegcse ára 670.000 lej. És ez az orvosság nemcsak hogy nem ingyenes, de még csak nem is ártámogatott! Magyarországon ennek a szemcseppnek az ára 250.000 lejnek megfelelô forint, ebbôl viszont a beteg csupán 10 százalékot, tehát 25.000 lejt fizet! Egyébként a szomszédos országban sokkal bôvebb az ártámogatott vagy ingyenes gyógyszerek névjegyzéke.

Visszakanyarodva a kormányfôi kijelentésre, feltételezhetô, hogy alapos elemzések nyomán, bizonyos mértékben, csökkenthetô a hazai gyógyszerek termelési ára. Ez viszont csupán részben oldaná meg a kérdést, mely sokkal bonyolultabb, mint a kormányfôi értelmezés. Az általános fogyasztói árcsökkentés egyik fô módozata az lenne, hogy csökkentsék a gyógyszerek árába beiktatott hozzáadott értékadó (TVA) nagyságát. Ezen túlmenôen, szükséges lenne az is, hogy a jelenlegi 60- 70 százalékos ártámogatási arányt növeljék és ugyanakkor bôvítsék ki az ártámogatott és ingyenes gyógyszerek névjegyzékét.

Amíg mindezekre nem kerül sor, a gyógyszerek fogyasztói ára nem fog csökkenni, sôt továbbra is növekszik majd, együtt a lakosság elhalálozási mutatószámával. És ha ez így lesz, akkor a kormányfôi kijelentést jómagam propaganda-, népszerûségét növelô fogásnak minôsítem.

A Vatikán szerint a globalizáció és a turizmus hozzájárul az emberiség olyan bajainak a terjedéséhez, mint az AIDS vagy a gyermekek és a nôk kizsákmányolása.

A népességmozgásokkal foglalkozó pápai tanács a turizmusnak szentelt terjedelmes dokumentumában mélyrehatóan elemzi a globalizálódó gazdaság és a turizmus közötti kapcsolatot: ez kedvezô arcát is mutathatja, a kultúrák felé való nyitás, a párbeszéd és a együttélés bátorítása révén.

A globalizáció bizonyos formái azonban súlyos következményekkel járnak az országokra és az egész emberiségre nézve - figyelmeztetnek. Nô a szakadék a szegények és gazdagok között, a rabszolgaság és a szegény országok függôségének új formái jönnek létre és az új gazdasági rend egyeduralma veszélyezteti az emberi méltóságot is - mutat rá a dokumentum, amelyet alig tíz nappal az iparilag legfejlettebb hét állam és Oroszország alkotta csoport (G8) vezetôinek július 20-22-i csúcsértekezlete elôtt hoztak nyilvánosságra.

A turizmust kísérô leggyalázatosabb jelenségek a Vatikán véleménye szerint egyes helyeken még súlyosbodtak is: nôtt a gyermekmunka, valamint a nôk szexuális kizsákmányolása, és világ népességének nagy részét súlyosan veszélyeztetô kórok terjedése, a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás, a kulturális identitás pszichikai megsemmisítése, valamint a természeti erôforrások tönkretétele.

- Nem hibáztathatjuk ezekért a bajokért csupán a globalizációt, s nem tehetjük felelôssé a turizmust sem, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mindkettô elôsegíti ezeket - idézi az AFP hírügynökség a dokumentum szerzôit.

A Vatikán ezért arra szólít fel, hogy a turizmus segítse elô a szolidaritás "globalizálódását", általánossá válását a világon. A dokumentum egyben felszólítja a döntéshozókat, hogy a turisztikai iparágat hozzák összhangba a helyi gazdasággal, fôként a legszegényebb országokban elkerülve azt a súlyos igazságtalanságot, hogy a nyaralóhelyeken olyan szolgáltatások hozzáférhetôk, amiktôl az ott lakók meg vannak fosztva.

Hosszú idô óta elôször tartott tegnap sajtótájékoztatót a megyei metrológiai intézet. Így a félévi tevékenység értékelése mellett az intézet bemutatására is sor került. Maerean Viorel Ioan igazgató elmondta, nem az a cél, hogy hatalmas összegeket gyûjtsenek be büntetések révén (hat hónap alatt a 333 ellenôrzött egységben mindössze 19 személyt büntettek meg, összesen 36 millió lejre), hanem hogy megelôzzék a szabálytalanságokat. Elméletét igazolni látszik az a tény, hogy míg tavaly egy piac ellenôrzésekor általában mintegy 50 szabálysértôt találtak, azok száma idénre, ugyanolyan - sôt esetenként szigorúbb - feltételek mellett 6-7-re csökkent. Más területeken azonban komoly gondjaik vannak, mivel az intézmények vezetôi nem ismerik a törvényes rendelkezéseket, a fogyasztók pedig jogaikkal nincsenek tisztában. Így történhet meg, hogy az egészségügyi intézmények nagy része olyan felszerelésekkel és berendezésekkel dolgozik, amelyeknek még a típusengedélyük sincs meg. A legtöbb esetben kiderül, hogy a szóban forgó nyilvános mérési eszköz importôrének nincs speciális mérôeszközimport-engedélye, a forgalmazónak nincs forgalmazási engedélye, az eszközt beszerelô és karbantartó cégnek nincs szerelési és karbantartási engedélye és esetenként a gyártónak nincs speciális gyártási engedélye. A nyilvános használatra szánt mérôeszközök (ide tartoznak pl. a vérnyomásmérôk, lázmérôk, EKG- berendezések, próbalencsék, hallásmérô készülékek, laborvizsgálatokat elvégzô speciális berendezések, de más területekrôl is: a piaci, postai, gyógyszerészetben és gyógyszergyártásban használatos mérlegek, víz-, gáz-, villany-, taxiórák stb.), amelyeket rendeltetésszerûen bizonyos méréseket is magukba foglaló szolgáltatásoknál használnak, mind engedélyeztetni kell. A vásárló pedig akármikor és akárhol kérheti, hogy bemutassák neki az erre vonatkozó, félévente, évente megújítandó engedélyeket.

A napipiacokon például bárkinek, aki úgy érzi, hogy az eladó által használt mérleg "csal" (a jelenleg használt mérlegeken néhány mozdulattal egyszerûen 120 grammnyit lehet állítani), ingyenesen rendelkezésére áll a piacadminisztrációnál egy elektronikus mérleg, amelyen leellenôrizheti az árut. Más esetekben azonban, pl. a távközlésben, egyelôre nincs megbízható mérési eljárás.

Ráadásul a metrológiai intézet egyelôre emberhiánnyal küszködik, hiszen annyi területen kellene ismételten ellenôrizni, hogy óhatatlanul bizonyos területeket csak érintôlegesen tudnak lefedni.

Használják ki a jó idôt, hogy idejében befejezhessék a nyári betakarítást, szólította fel Adrian Nastase kormányfô a megyei mezôgazdasági igazgatóságokat. Bejelentette, hogy az árpa aratását országos szinten 98 százalékban befejezték. 3450 kilogramm a hektáronkénti átlagtermés. Sörárpából a hektáronkénti átlagtermés 3200 kilogramm. Elôzôbôl egymillió tonna az össztermék, utóbbiból 185 ezer tonna.

A miniszterelnök szerint a búza aratását 43%-ban befejezték. Ebbôl 3050 kilogramm/hektár az átlagtermés. Összesen 3.260.000 tonnányi búzatermésre számítanak.

A Népújság kérdésére Timar Liviu, a megyei mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója elmondta, hogy még folyik az árpa aratása. A 8408 hektárból tegnapig 4416 hektárról, vagyis 52%-ban betakarították a termést. A 40.168 hektár búza aratását még nem kezdték meg, a búzatáblák most kezdenek beérni. Egyes helyeken, fôleg a Mezôségen már a hét végén elkezdôdhet ennek aratása. A rendelkezésre álló 1067 kombájnból mintegy 800-850 van mûködôképes állapotban. Vannak olyan mezôgazdasági társaságok, de magánszemélyek is, akik Hargita és Kovászna megyével vannak szerzôdéses kapcsolatban. Mivel ott késôbb kezdôdik az aratás, ideadják a gépeiket. A jövô héten, természetesen, ha szükség lesz rá, ezt a lehetôséget is igénybe vehetik a mezôgazdasági társaságok.

- Milyennek ígérkezik a megyei termés?

- Az országos átlaghoz viszonyítva, az éghajlati viszonyoknak megfelelôen, gyengébbnek. Azonban jó termésre számítunk. A hektáronkénti hozamot 29.500 kilogrammra becsüljük.

Jegyzet

Bár az Aquaserv ügyfélorientált szervezet, idônként kénytelen népszerûtlen intézkedéseket hozni a pénzügyi zárlat elkerülése érdekében - olvasom azon a tájékoztató lapon, amelyet a vállalat adott át minap az újságíróknak. Feltételezhetôen az Energomur és a Distrigaz is hasonló beállítottságúnak tartja magát. Nem mondom, meg is látszik. Most nem azokra gondolok, akik mindegy, hogy milyen okok miatt, elmaradtak a közköltség kifizetésével. Fôként azok tapasztalják lépten-nyomon e "jóindulatot", akik naprakészek a kifizetésekkel, ám mégis szenvednek. A kánikulában meleg víz nélkül maradnak, sôt az sem kizárt, hogy a hideg vizet is lezárja a szolgáltató, a téli hónapokban pedig a fûtést vonják meg tôlük. Szép kis törôdés a "rendes" ügyféllel, aki ugyan mit tehet, hogyan érvényesítse jogait? Mérgelôdik, szidja a közmûveket, nem fizetô szomszédait, a kormányt és ... tûr. (Legközelebb esetleg ô sem fizet!) Manapság az igazságszolgáltatáshoz fordulni hosszadalmas és költséges procedúra, különben is a fogyasztó nincs direkt szerzôdéses viszonyban a szolgáltatóval. Ezt is már régóta halljuk, csak éppen a megoldással nem sietnek az illetékesek. Sem helyi, sem törvényhozói szinten.

Azért észrevehetô, hogy nem éppen egyforma a szolgáltatók ügyfél-orientáltsága. Gondolok itt a gazdasági egységekkel szembeni bánásmódra. Az Aquaservnél maradva, ennek kintlevôségei, 45 milliárd lej, lassan meghaladják például egy olyan város évi költségvetését, mint Szászrégen. Ebbôl 25 milliárd lejjel a gazdasági egységek, intézmények tartoznak. Sorrendben: a vidéki vízszolgáltató 12,2, a megyei kórház 2,2, a polgármesteri hivatal 1,8 milliárddal, "kisebb", pár száz milliónyi összeggel a Spid, Iseco, Sumel, katonai egységek, Prodcomplex, Imatex, Fotópapírgyár adós, összesen 18,3 milliárddal. És még sokan mások. Ám jelenleg csak 4 vállalattól vonták meg a vizet, amelyek össztartozása 1,5 milliárd lej. A többi egység, úgy látszik, kivételezett. Ôk állítólag részletekben fizetnek. Ha fizetnek. Ôk felgyûjthetik az adósságot, ami a késedelmi kamatok miatt egyre nô, és lehetetlen helyzetbe hozza az Aquaservet.

Világos, hogy a vízszolgáltató nem vonhatja meg a vizet olyan intézménytôl, mint a megyei kórház. Próbált is megoldást találni, kompenzációs módszert alkalmazni az adósságok kiegyenlítésére. Az Aquaserv ugyanis tartozik az egészségbiztosítási pénztárnak, a pénztár a megyei kórháznak, utóbbi az Aquaservnek. A pénztár állítólag arra hivatkozva ellenkezik, hogy a kórház pénzt vár tôle, nem pedig kompenzálást. Bántani ugyebár katonáékat sem lehet, a polgármesteri hivatal pedig - különös logika - nem rendelkezik pénzalapokkal!

Mit szóljon akkor a kisnyugdíjas, akinek a havi 800.000 lej kell elég legyen közköltségre, élelemre, gyógyszerre, hogy csak a legszükségesebbeket említsem… Mégis mindenki ezt a "pénzalapot" fosztogatja.

Július 11-19-e között zajlanak - az eseménynyitó koncertre Segesváron került sor - Marosvásárhelyen a jelzett hét zenei rendezvényei. Csütörtökön délután a vár színpadán a pocklingtoni kollégium Swing nevû együttese vendégszerepelt. Mielôtt azonban a hét teljes mûsorát ismertetnénk, Ion Loghint, a filharmónia szimfonikus zenekarának tagját - aki a Silvestri nevével fémjelzett nemzetközi mûvelôdési alapítvány alapító tagja is - a rendezvény és egyben maga az alapítvány céljait illetôen kérdeztük. Az alapítvány 1997 óta mûködik Anda Anastasescunak, a bukaresti származású angliai zongoramûvésznek köszönhetôen, aki a londoni Schubert Players szimfonikus zenekar mûvészeti igazgatója, az alapítvány alapító elnöke. Létrehozásának célja tehát tehetséges fiatalok szakmai fejlôdését szolgálni, számukra kifutópályát biztosítani, folyamatosan részesíteni anyagi támogatásban szerény körülmények között élô, ám nagyon tehetséges marosvásárhelyi fiatalokat, Románia javát szolgáló eredményes mûvelôdési/kulturális kapcsolatokat teremteni, elsôsorban országunk és Nagy-Britannia között, az egykor mindkét országban élt és alkotott C. Silvestri emlékét és mûvészi hagyatékát ápolva. 1999 óta itt országos Silvestri-elôadói versenyt is szerveznek azért, hogy néhány tehetséges fiatal olyan neves kollégiumokban képezhesse magát Silvestri-ösztöndíjjal, mint Angliában a pocklingtoni és a Stewarts Melville, valamint a skóciai Edinboroughban a Mary Erskine Kollégium. Elôzetesként most annyit a mûsorról, hogy ma du. 3 órától az említett ösztöndíj megszerzésére benevezôk - érdeklôdôk részvételével - elôadói versenyét tartják a Kultúrpalota kistermében. Vasárnap de. 10- tôl a verseny második részét tartják, du. 6- tól pedig a nagyteremben adják át az ösztöndíjakat. Utána a pocklingtoni kollégium Swing együttesének rendkívüli hangversenye következik. Július 16-18-án, a helybeli mûvészeti líceumban ill. a Kultúrpalotában, a képtárban Anda Anastasescu zongoramûvész és Ursula Bagdasarianz Naegeli, svájci hegedûmûvész tart mesterkurzust.

A kaszinó zárt körû társaskör, nemes szórakozóhely

A városokban és a fürdôhelyeken létrehozott kaszinók több teremmel rendelkeztek. Egy nagy terem lehetôséget biztosított zene, színházi elôadások, táncestélyek tartására, külön termek könyv és újságok olvasására, társasjátékok ûzésére, mindezekkel kapcsolatban kávézó, étkezôhelyiségekkel rendelkezô kultúrhely, klubhelyiség volt.

A kaszinó-társaságok létrehozását Magyarországon gróf Széchenyi István kezdeményezte. Azok létrehozásában és fenntartásában a társadalmi és tudásnevelés központosítását és felemelkedését látta. Pesten, a Nemzeti Kaszinó 1827. évi alapítása után Marosvásárhelyen - a vidéki városok közül az elsôk közt - már 1832-ben megalakult a kaszinó Társalgó Egylet néven. A harminc tagból álló közgyûlés elnöke gróf Haller Lajos, jegyzôje Dósa Elek kollégiumi tanár volt. A kaszinó tagjai nemcsak helyi, hanem erdélyi és országos viszonylatban is közismert, elôkelô származású férfiak voltak. Célja a különbözô rendû és rangú emberek összeismertetése, hasznos dolgokról való értekezések tartása, bel- és külföldi hírlapok megrendelése és olvasása volt. Továbbá szak- és szépirodalmi könyvek beszerzése és kikölcsönzése. A kaszinó Alapszabálya megjegyezte:
"a kaszinó érdeke a csinosabb és nemesebb társalkodás elôsegítése, a külföldi és honi ismereteknek újságok általi ismertetésének megkönnyítése". Alapszabálya szerint: "a kaszinó részeseinek (tagjainak) jeles magaviseletû férfiaknak kell lenni", de hölgyek is jártak a kaszinóba társalogni.

A kaszinó alapítását érdemleges tárgyalások, elôkészületek elôzték meg. Országos viszonylatban felhívást felkérô leveleket adtak közre. A kaszinó tiszteletbeli tagja volt gróf Széchenyi István, báró Eötvös, gróf Mikó Imre, Deák Ferenc, báró Kemény Ferenc és mások.

A helyi kaszinó már a következô év (1833. január 15-én) megkezdte mûködését, a könyvtára-olvasóterme a Nagypiac (Rózsák tere) 22. sz. épületében, majd a Köpeczi-Teleki házként ismert mûemlék épület emeleti termeiben. Az 1840. évi módosított Alapszabály szerint: "… minden erkölcsös férfiu tagja lehet a Casino társulatnak… a Casino neve alatt oly hely értetik, ahová nem világi haszon, de szellemi tekintet, a közértelmesség terjesztése gyûjti össze az embereket közhasznú gondolatok, eszmék végett … Tárva állnak ennek ajtai azoknak, akik nemes gondolkodással, csinos magaviselettel, mûvelôdésre kész szándékkal jelennek meg termében… hol a társasélet viszonyai közt… vallási, rangi, vagyoni különbségek elhárítása által azt eszközli, hogy a kisebbeknek a nagyokhoz, az ifjaknak az idôsebbekhez, a szegénynek a gazdagokhoz kellô illedelemmel közeledve, az ember az emberrel gyakrabban találkozhatik, … a kaszinó biztosítja, hogy az ifjúság ne legyen kénytelen idôtöltéséért olyan helyre folyamodnia, hol szemfényvesztô csábjaival… csak zsarolni és az erkölcsöt rontani képes."

A kaszinó elnöksége a kiadások fedezésének biztosítása végett meghatározott tagsági díjat kért.

"Tíz forint, melyet ád, minden tisztes tagja,

Nem sok, és kinél mód van, meg is adja." (B.L.J.)

Kérték ezt a díjat, hiszen a kaszinóban:

"Magyar, francia, német és görög újságot is

Olvashatnak, kik nem mulatnak sokat is

Éjjel-nappal minden tisztán áll és készen,

Olyant válogathat, mire kedve lészen."

A társas szórakozásról így verselt Borosnyai Lukáts János:

"Ha meg unta magát, vagy sok olvasását,

Tákóval (biliárd) teheti meg változtatását,

Nincsenek meg tiltva más mulatságok is,

Hanem ûzetnek káros játékok is."

Nem lesz érdektelen idézni Borosnyai Lukáts János 1837-ben megjelent Régi és Új Vásárhely címû verses leírásából, miként foglalta össze a hasznos idôtöltéssel foglalkozó kaszinói társaságot:

"Mert ismertetése a tudós világnak,

Voltam ki téve több bajosságnak,

Tudós, ha szegény is, itt ismeretséget

Vethet olyannal is, ki mutat fenséget.

Nem durvulhat úgy el az élôk sorában,

Mintha csak holtaknak van társaságában…

Casinonkban módját inkább feltalálja,

Még az idegen is, ahol nincs, nem várja…

Kerülni akarunk rossz társaságot,

Vagy sokba állani szokott mulatságot,

Nem de, nem helyesebb itt idôt tölteni?

Hol illetlenséget minden szégyel tenni."

1907-ben a Kaszinó Társaság megvásárolta az Ebhát (Kazinczi Ferenc, Kogalniceanu) utcában lévô báró Kemény házát (ma rendôrség épülete), ahol rendelkezésre állt nagyterem és kis termek, szép, kertes udvar kaszinói szórakozás céljára. 1921-ben a Kaszinó Társaság egyesült a Tornaegylettel. A trianoni békediktátum után az Ebhát utcai épületet az állambiztonsági hivatal vette használatba. A székhely nélkül maradt kaszinó az akkor már Széchenyi (Rózsák tere) tér 23. sz. alatti Révész Ernô könyvkereskedô néhány szobájában folytatta mûködését, majd az Apolló-ház földszinti termeiben berendezett könyvtár, olvasóterem, sakk-, kártya-, biliárdtermeiben. A nagyterem lehetôséget adott táncestélyek rendezésére is, mint azt a kaszinó választmánya kimondta, hogy: "az olyan ártatlan, tisztességes társalkodás, amilyent az ily mulatságokban nyerhetni lehet, nem lehet vétkes, vagy megbotránkoztató". A város kulturális és társadalmi megmozdulásai a kaszinó mûködésével kapcsolatba álltak. A kaszinó több mint százéves mûködését a második világháború szüntette meg. Elnökei közül megemlítem gróf Haller Lajos, gróf Bethlen Farkas, báró Bánffy Zoltán, Mikó Árpád, Sándor János, Agyagási Károly, Sebess Jenô, Ziegler Károly nevét.

Sajnos, ma a nevelô értékû kaszinó(k) helyett a különbözô zajos, nagy tömegû klubok, diszkók, bulik vonzzák az ifjúságot, ahol a fülsüketítô zene, ôrjöngve táncoló közönség, a szemet rontó villogó és sejtelmes fény, a mérték nélküli italfogyasztás - néha drog is - hatása eredményezi a szomorú híreket, melyekrôl az újságokból, a rádióból vagy a tévébôl gyakran értesülünk.

Keresztes Gyula

Gyógyítónk, a természet

Világszerte évente többmilliós nagyságrendben diagnosztizálnak új daganatos megbetegedéseket. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO elôrejelzése szerint a következô húsz évben a rákos betegek száma megduplázódik. Az öröklött hajlam mellett több negatív hatás, közöttük a stressz, együttesen váltják ki a betegséget. Az embereknek naponta új stresszhelyzetekkel kell megküzdeniük. Az állandó stresszállapot hosszan tartó feszültséget és szorongást okoz, az erek összehúzódásával romlik a vérkeringés, a sejtek oxigénellátottsága. Összetett idegi, lelki folyamatok hatására legyengül a szervezet védekezôrendszere, megindul a sejtburjánzás. Az okot, a stresszforrást kell megszüntetni. Ez, a mai "civilizált", rohanó világunkban nagyon nehéz. Már az is segít, ha egy kis idôt szakítva magunkra, félrevonulva elgondolkodunk problémáinkon, azoknak megoldásán vagy elfogadásán. Másképpen megközelítve a dolgokat, szemléletváltással, gondolkodás- átalakítással megbékélhetünk velük.

Köztudott, hogy a rákos megbetegedésnek lelki okai is vannak. A lelki sérüléseket nagyon fontos feltárni és feldolgozni szakember segítségével. A pszichológus nem luxus. Amerikai kutatók felállítottak egy stressztáblázatot, amelynek segítségével megállapították, hogy a pszichés stressz, pl. közeli hozzátartozó halála és a válás egyértelmûen legyengítik az immunrendszert és hozzájárulnak a rákos folyamat elindulásához. A pszichoterápia, a helyes életvitel, táplálkozás kialakítása, a pihenés, a mozgás, az aktív kikapcsolódás, a kreatív tevékenységek megelôzhetik e rettegett kórt. Világszinten összefogás van megszületôben, hogy a megelôzésre, a rákszûrésre, a korai diagnosztikára (íriszdiagnosztika, talpreflexológia) fektessék a hangsúlyt.

Saját személyünkrôl a társadalomra, a bolygónkra, a világegyetemre kitágítva a rák szellemi hátterét, okát, érdemes elgondolkodni azon, hogy a terjeszkedô, túlburjánzó, természetet alárendelô, kihasználó gondolkodásmódunk és gyakorlatunk - tükrözôdésképpen - ugyanazt a folyamatot indítja el saját testünkben. A sejt is megnövekszik, túlburjánzik a testben, mint ahogy mi is "ránövünk" a Földre önzô módon, másokat nem véve figyelembe. A betegség jelzi tudatunkat, gondolkodásmódunkat, életmódunkat.

A gyógyulási folyamat mindenik beteg saját (belsô) útja, lépcsô a személyiségfejlesztés, az önmagunk megismerése, megerôsítése felé, gondolkodásmódunk megváltoztatása, tudatunk kitágítása felé. Minden embernek tudnia kell, hogy mindenki született öngyógyító erôvel, potenciállal rendelkezik. A Hippokratész (i.e. 460- 377) által is említett "belsô bölcs orvos" programozással, magába-figyeléssel, intuíció által a betegnek gyógyító álom formájában útmutatót ad, vagy más transzdentális tevékenységek (ima, meditáció) által felismerhetô és külsô segítséggel: orvosok, pszichológusok, természetgyógyászok által beindítható.

A tudományos kutatók keresik rá a választ, hogy a hit, a vallásosság menyire segít egészségesnek maradni. Megfigyelték, hogy a bizakodó természetû, pozitív gondolkodású emberek immunrendszere állandó stresszhelyzet ellenére kevésbé károsodik. Ôk gyorsabban meg is gyógyulnak hitetlen társaiknál. Egy 1996-ban megrendezett, rákos megbetegedésekkel foglalkozó nemzetközi konferenciát ezzel a megállapítással kezdtek meg: "Mosolygó ember nem kap rákot!" Mosolyogjunk mi is egyre többet, mert a mosoly gazdaggá tesz, és a természet legnagyszerûbb ellenszere a bajokkal szemben!

A következôkben a rákellenes természetes gyógymódokról lesz szó.

Forrásanyag: Természetgyógyász Magazin, 1998 szeptember.

Bernád Ilona

Szülôfalumból, Nyárádremetérôl messze elkerülve, amikor a lehetôségek megengedték, mindig figyelemmel kísértem lapjuk tevékenységét. Ez év június 30-án megjelent Bem, a mohamedánság szentje címû cikkükhöz szeretnék egypár sort hozzáfûzni. A szerzô által idézett Fiala János 1822. január 26-án született Temesváron és a szabadságharc leverésének idején mint ezredes hagyta el az országot. A grazi tiszti iskola egykori végzettje Bem hûséges szárnysegédjeként egy ideig Törökországban, majd a tábornok halála után Franciaországban és III. Napóleon államcsínyét követôen Amerikában élt. Fiala azon emigránsok közé tartozott, akik késôbb sem tértek vissza Magyarországra. Választott hazájában, az egyesült államokbeli San Franciscóban halt meg 1911-ben.

A jól ismert tények mellett szeretném megemlíteni, hogy Bem apó mohamedán hitre való áttérésének és aleppói tartózkodásának igen becses emlékét ôrzi a Temesvári Múzeum. Az Ormós Zsigmond fôispán (a szabadságharc egykori résztvevôje) által 1872-ben alapított nagy nevû kultúrintézmény már a múlt század végén hozzálátott a magyar szabadságharcra vonatkozó emlékek gyûjtéséhez. Ennek a kezdeményezésnek a következtében került 1881-ben Pesty Frigyes történésznek a jóvoltából a múzeum tulajdonába két rendkívül becses tárgyi emlék. Az egyik az a paróka, amelyet Bem apó a bécsi forradalom leverése utáni Magyarországra való menekülése alkalmával viselt. A másik egy török fez, melyet halála elôtt Aleppóban hordott. A nagybecsû ereklyéket Fiala magával vitte Amerikába, majd sógora, az ugyancsak temesvári születésû Pesty Frigyes által juttatta el a Béga-parti város múzeumának. Jómagam 1985-ig az említett múzeum munkatársaként dolgoztam és abban az idôben Bem apó ereklyéi az állandó jellegû kiállítás keretében voltak bemutatva.

Dr. Kakucs Lajos, Rüsselsheim, Németország

Autók és egyebek

A Marosvásárhelyi Napok rendezvényei keretében személyesen is találkozhattunk a fôtéri virágóra közelében kiállított tûzpiros Alfa Romeóval. Az a példány Bukarestbôl került ide, egy játék szerencsés nyertesének engedélyével. Az esemény lezajlása után, természetesen, nyomban visszavitték a fôvárosba. A megyeszékhelyünkön lévô FiatVerona üzlet munkatársai segítségével azonban sikerült hozzájutnunk a 147-es típus sorozatszámot viselô kocsi leírásához s így megtudtuk, miszerint:

1. Budapesten a FIAT Magyarország Kft. még a tavaly decemberben bemutatta, mint újdonságot, azzal a hivalkodó megjegyzéssel, hogy "e vadonatúj és figyelemre méltó autó már két, nagyon fontos díjat is elnyert: a németországi piac véleményét tükrözô, neves autóslapok által alapított Arany Kormánykerék-díjat és Az év autója 2001 elismerést, melyet 26 ország 56 autós szakújságíróiból álló zsûri ítél oda minden évben a legjobb kocsinak."

2. A rendkívül tekintélyes Arany Kormánykerék 2000 díjat még november 8-án, Berlinben, a nemzetközi hírû Tempelhof repülôtér egyik hangárjában a német autóipar, kereskedelem, kultúra, sport és politika képviseletében megjelent több mint ötszáz személy - közöttük a világ legjelentôsebb autógyárainak elsô számú vezetôi - részvételével megrendezett fogadáson Roberto Testore, a Fiat Auto vezérigazgatója vette át. A kitüntetô címet, amelynek keretében a Fiat csoport négy alkalommal is (1993-ban a Punto, 1995-ben a Brava és az Alfa Romeo GTV, 1999-ben pedig a Lancia Lybra) elismerésben részesült, az Európában legnépszerûbb, mintegy 2,6 millió példányszámban megjelenô, több mint 10 milliós olvasótáborral büszkélkedô vasárnapi folyóirat, a Bild am Sonntag negyedszázada minden évben kiosztja.

3. Klátyik István autós újságíró, aki legelôször Monte Carlo gazdaságtól és jóléttôl csillogó-villogó városában találkozott a "kis Alfával", így számol be élményérôl: "A 147-es utasterében helyet foglalva szinte azonnal megértjük, miért is kelt el elôrendelésben húszezer darab az autóból. Még az alapváltozatban is példás az anyagok minôsége. A mûszerfalat - egészen a középkonzol aljáig - egy méhsejtszerû, finom tapintású, ugyanakkor strapabíró anyag borítja. Az ülések és az ajtók borítása kiváló, rossz varrásnak vagy elvarratlan szálnak nyomát sem találni. Igénytelen, zörgôs és kemény mûanyagot nem ismer a 147… Az eddigi 140-es sorozathoz képest megnôtt a legkisebb Alfa padlólemeze: a 156-ostól származik, mivel a Fiat konszern új modelljével a családok felé is nyitni szeretne. Ennek a térbeli hízásnak az utastér nagysága látja leginkább elônyét. A levegôsebb, könnyebben "bejárható" beltér nagyobb üléseket, fej- és lábteret, kategóriája egyik legnagyobb szabad "területét" kínálja, komoly minôségbeli javulást érve el ezzel az utazási komfortban. Hozzájárul ehhez a felsô kategóriában megszokott, rendkívül pontos összeszerelés, valamint az olyan apróságokra való odafigyelés, hogy még a legkisebb csavart, ragasztást, illesztést is diszkrét borítás fedi. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a 147 új minôségi szabványt állított fel osztályában."

Mexikói palacsinta erdélyi módra

Mostanában hallottam ezt a furcsa palacsintatészta-receptet. A mexikóiak nagyon gyakran használják ételeikben a kukoricát. Az erdélyi embernek nem idegen a máléliszt használata, a puliszka, a tejes málé, a bálmos, a fôtt kukorica stb., még horgászunk is vele. A mexikói palacsintát kipróbáltam, a nálunk használatos töltelékkel elôször a családban és hogy még jobban megbizonyosodjak, vendégeimnek is feltálaltam. A siker itt sem maradt el. Az általunk ismert palacsintánál könnyebb, kímélôbb és hidegen sem lesz szíjas. Próbálják ki önök is, biztosan nem fognak csalódni!

A mexikói palacsinta tésztája (sok személyre)

Hozzávalók: fél l búzaliszt, negyed l máléliszt, 1 liter tej, 3 tojás, 1 sütôpor, só, zsiradék a sütéshez (vaj, olaj, zsír, margarin). Elkészítés: a liszteket összekeverjük, egy edénybe tesszük a tojásokkal, sütôporral, sóval, elôször kevés tejjel simára keverjük, majd tej hozzáadásával felhígítjuk tejfölsûrûségûre. Pihentetjük 20 percet, majd sütjük. Ajánlom, hogy kis palacsintákat készítsünk (kb. 14-15 cm-eseket, ez az adag 38-40 palacsinta), így könnyebben tálalhatjuk. Ha a tésztából marad, 1-2 napig a hûtôszekrényben tarthatjuk.

Töltött mexikói palacsintaváltozatok

1. Juhtúróval töltve Hozzávalók: személyenként 2-3 mexikói palacsintát számítsunk, palacsintánként 3 deka juhtúró szükséges és apróra vágott zöld kapor, pár kanál tejföl. Elkészítés: az elôre sütött palacsintának csak az egyik felét sütjük meg. A juhtúrót összekeverjük a kaporral és egy kevés tejföllel. A megpirult részére kenjük a tölteléket, a másik felét ráhajtjuk. Az így elôkészített palacsintákat a felhasználásig a hûtôbe tesszük. Fogyasztás elôtt a serpenyôben zsiradékot hevítünk és két félbehajtott palacsintát egyszerre mindkét oldalán átsütjük. Azonnal tálaljuk.

2. Káposztával töltve Hozzávalók: egykilós fej káposzta, 1 fej hagyma (ez el is hagyható), 10 deka zsiradék, 1 kk. frissen darált bors, só. Elkészítés: a káposztát legyaluljuk, sózzuk és 25-30 percet pihentetjük. Kicsavarjuk, a hagymát szálára vágjuk. A zsiradékot lábasban felhevítjük (jó, ha öntöttvas edényt használunk), a káposztát a hagymával elôbb pároljuk, majd zsírjára sütjük, borsozzuk. Az elôre sütött palacsinták felébe kisujj vastagon tölteléket teszünk, a másik felét ráhajtjuk és még egyszer hajtjuk, így háromszögû táskákat kapunk. Egy tûzálló tálat kizsírozunk, a palacsintákat a hegyes felükkel felfelé sorba beletesszük, majd a sütôben átsütve azonnal tálaljuk.

3. Velôvel töltve Hozzávalók: 25-30 deka marha vagy disznóagyvelô. 1-2 fej hagyma, 3 tojás, 1 mk. törött bors, 1 deci olaj, 1 ek. apróra vágott petrezselyemzöld, 2-3 deci tejföl, só. Elkészítés: a hagymát szálára vágjuk, a zsiradékban üvegesre sütjük, a velôt kockára vágva beleforgatjuk, 5-10 percig sütjük, a fûszereket beletesszük, a tojásokat felverjük és ráöntjük, keveset még sütjük. Az így elkészült töltelékkel a fenti módon járunk el, a tûzálló tálban még tejfölözzük, sütôben 20-25 percig sütjük. A tányérokban is tejfölözhetjük még, mindenki ízlése szerint.

4. Gombával töltve Ugyanúgy készül, mint a velôs, csak velô helyett apróra vágott csiperkét vagy erdei vegyes gombát használunk.

5. Sonkával töltve Hozzávalók: 20-25 deka fôtt sonka, 2-3 tojás, 3 deci tejföl, só. Elkészítés: a sonkát daráljuk vagy apró kockára vágjuk, a tojások sárgájával összekeverjük. 2-3 ek. tejfölt is keverünk bele. A tojások fehérjébôl habot verünk és a töltelékkel összekeverjük. Az elôre megsütött palacsintákat a fenti módon töltjük, tûzálló tálba tesszük, tejfölözzük. Felhasználás elôtt a sütôben még 20 percig átsütjük és azonnal tálaljuk, a tányérban még tejfölözhetjük.

6. Csirke- vagy borjúpaprikással töltve Maradék paprikást apróra vágunk, a csirkepaprikást kicsontolva használjuk. A levét elpárologtatjuk, friss petrezselyemzöldet keverünk még bele és 1-2 ek. tejfölt. Ezzel a töltelékkel töltjük a palacsintákat. A továbbiakban a fenti módon járunk el.

7. Ordával töltve Hozzávalók: fél kiló orda, 3 tojás, 3-4 ek. cukor, zöld kapor, 2-3 deci tejföl és az elôre sütött palacsinták (ez az adag 20 palacsintához elég). Elkészítés: az ordát villával összetörjük, a tojások sárgáját, a cukrot, az apróra vágott zöld kaprot a tejföllel összekeverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verve szintén könnyedén belekeverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a palacsintákat a fenti módon. Kivajazott tûzálló tálba rakjuk és tálalás elôtt a sütôben átsütjük 15-20 percig.

8. Tehéntúróval töltve Ugyanúgy készítjük, mint az ordást, csak kapor helyett vaníliás cukrot vagy citromreszeléket teszünk bele. 10 deka mazsolával is gazdagíthatjuk a tölteléket.

9. Tölthetjük még bármilyen finom lekvárfélével, kajszibarack, hecserli, meggy, rumos- diós szilva stb. Lehet csak simán megkenve, de lehet tûzálló tálban, tejfölösen, a fenti módon.

Egészségükre!

Kolozsvári Puskás Sándor

A Klenódiumban Gyutacsi bácsi volt a spiritusz rektor. Kora és munkássága, elô- és várható utóélete mindenképen feljogosította erre. Az utóélet alatt egész pontosan a posthumus állapot és a lélek felidézhetôsége értendô, magyarázta Ben Húr a bajtársi kompániának, amikor Gyutacsi bácsi éppen a spirituszokkal volt elfoglalva. Ugyanis gyakran idézte meg ezeket. Nagy tehetséget mutatott, hiszen a már sokszor emlegetett élet tanította meg a legcizelláltabb kunsztokra. Kunst und Arbeit. Bár az utóbbiból nem igazán kért részesedést, mégis, olykor-olykor ráfanyalodott. Fanyalították.

Gyutacsi bácsi pénz hiányában bûvölte a spirituszokat. Non profit. Mondta is idônként - egy ízben ti. trapista szerzetes is volt - , hogy veni spiritus creator, ami annyit tesz: gyertek már alkotók, igyunk egyet. Gyutacsi bácsi különben altiszt volt - a sok-sok munkakönyvi bejegyzés között fedeztük fel - a festôiskolában.

A Klenódium a legnagyobb kereskedelmi utak és mûvészeti trendek metszésében emelkedett, városunk nevezetessége volt. Nagy spiritiszta szeánszokat lehetett itt rendezni, jobb volt, mint a stadion tele Jehova tanúival. Nem kellettek fölösleges tanúk, Jehova úr perére pedig egyikünk sem kapott idézést.

Kétségtelen, hogy Ben Húr volt közöttünk a legmûveltebb, hiszen ô a városi zenekar vonósai között csipegette a húrokat, mindenképpen bennfentes volt tehát a mûvészetek mézeskalács kunyhójában. És tôle származtak a legérdekesebb törvények, mert bizony kompániánk nem tudott volna meglenni szabályzók, határozatok, törvények és rendkívüli korcsoma-rendeletek nélkül. Mi is élénkülten vettünk részt a jogállamiság kiépítésében és a törvényes rend megszilárdításában. B. H. jogalkotói kedvét az sem szegte, hogy az általa alapított párt - mindannyiunkat beléptetett erôltetett menetben - a parlamenti pinceküszöb alatt két méterrel végzett, a bányászbékák szavazataira sem számíthatunk, összegezte a választói kudarcot Gyutacsi bácsi.

Nem is szabad a továbbiakban kitenni magunkat efféle széljárásnak, mondtam. Szavaim nem hoztak osztatlan sikert, csupán annyit értem el, hogy ezentúl a leghuzatosabb helyet én kaptam, állandóan megcsapott a másnapos spiritusz jellegzetes ammóniumos bûze. Rajtam ragadt a Cúgos név. Olykor Flúgos, de ezt csak külföldön használtam - sokkal elôkelôbbnek hangzott, anélkül, hogy tisztában lennék a pontos értelmével. Iszonyúan tetszett, hogy Frankfurtban, Európa legnagyobb leszállópályája, a repülôtér teljesen flúgos (vö. Flughafen, Interflug) volt.

Midôn penig a festôiskola növendékei helyet foglaltak az egyismeretlenes lábú (X) asztalok mellett, akkor Gyutacsi bácsi ismét elmondotta latintudásának színe javát, igaz, most megnyomta az ige n-betûjét, venni, spiritus creator … nekem is egy korsó sört!

A növendékek engedelmeskedtek a felszólításnak, és ezzel kezdetét vette a szeánsz. Minden spirituszt meg kellett idézni: sör sört követett, aztán (csengô)barack és Vilmos-körte, fojtásnak lehetett igényelni rumos teát, páncélöklöt, azaz maradékokból összetöltött Gyutacsi-féle koktélt, éjfél után volt bor - fehér, vörös, homoki, szôlôhegyi, Sínáj-hegyi, azaz istenes, táblás - és persze pezsgô a hozzávaló hölgyek árnyékával, ágyékával, diszkrét likôrök, akik ôrizték a hölgyek szemérmét, vagyis meg lehetett idézni háremôröket és az örök hó felsô határát - a mennyországot.

A festônövendékek gyakran váltakoztak, hiszen egy- egy mesterképzô egy évig tartott, aztán a fiúk mentek a Valóságba, palotát, villát, tantermet vagy közraktárat festettek ki kora tavasztól hóhullásig, elsô fagyhalálig.

Gyutacsi bácsi a változatosságot kedvelte: bonyolódjon a hangulat a Klenódiumban, jöjjenek az új arcok, más történetek, fegyveres rablástól a tolókocsis milliárdosig, rügyfakadástól a körtepálinkáig. Folyjanak a percek és órák, miként szánkon a szó, régiek bukkanjanak fel bejelentés nélkül, ahogyan csak az erdélyiek szoktak. Gyutacsi bácsi tudniillik majdnem mindenkivel - híres emberekre gondolok - együtt szolgált a huszonnyolcasoknál vagy a fogolytáborban, Kolomeában egy priccsen feküdtek harminchat hónapot.

A priccsenfekvés világrekordját is megdöntötte volna, ha nem nyílnak meg váratlanul a szovjet láger kapui elôttük. Azaz hogy nem is teljesen váratlanul.

Mert az történt, édes berettyóim, hogy egyszer egy priccsre kerültem egy Habsburggal. Egy igazi fôherceggel, tette hozzá a tudatlanabbjának örömére. Tudnunk kellett, hogy gyakran kártyázott együtt két német tábornokkal, von-ok voltak (na, hallod?!) és Rosenblút doktorral a Szövetség utcából. (A munkaszolgálat után kapták el a ruszkik, és egybôl bevágták egy vagonba. Hiszen tudjátok, berettyóim, hiányzott valaki a szállítmányból…) Az egyik német tábornok kidôlt, valami futó pestis ütötte ki a kártyaasztal mellôl. No hát a szilvaízes láda mellé akkor beült egy másik, aki herceg Habsburg Klement néven mutatkozott be. A zubbonyára ki volt hímezve - titokban - a Habsburgok címere, a kétfejû turulmadár.

Aztán a szovjet lágerparancsnok mellém fektette a táborban, mert kevés volt a priccs. A legtöbbet eltüzeltük a nagy hidegben. Klement törékenyebb volt, nevetôs, és szinte sohasem kellett borotválkozzon. Gyanút fogtam. Nem mosdott velünk egyszerre. Egy éjszaka csak úgy ánpásszánt átnyúltam és megsimogattam. Nem vagyok homokszekcialista, vagyis buzenántos. Alig tiltakozott, aztán felém fordult… és kiderült, hogy Klementinának hívják. Klementina-Mária- Krisztierna-Blanka… és még volt vagy három neve genealógiásan az ô drága jó édesanyjából eredôleg.

Elég a’ hozzá, mesélte Gyutacsi bácsi, hogy az apja helyett lépett be a szállítmányba valahol Ausztriában. A muszkáknak mindegy volt, csak kiteljen a létszám. Azt hiszem, huszonkét éves volt.

Másnapra összehívtam a szeánszot. Hercegnô Kelemenke-Krisztierna azt mondta, hogy bárki szellemét képes megidézni. Ezért maradhatott eddig életben. A táborparancsnok, Szergej Kozirmics Banderolla ui. nagy híve volt az okkult szellemi tudományoknak, rendes kis könyvtárat zsákmányolt össze a Nagy vagy Honvédô Háború illetve Berlin ostroma alatt.

Ott volt az ülésen Rosenblút doktor a Szövetség utcából, von Aussweiss és von Herrrenkoffer a vezérkarból, a táborparancsnok hivatalból, én és természetesen a Habsburg fôhercegnô álruhában. Erre az alkalomra úgy tett, mintha nô lenne.

- Kit kérjünk asztalunkhoz? - nézett körül.

Nem mertünk azonnal megszólalni. Egymást figyeltük. Von Aussweiss Hitlert javasolta, de leszavaztuk, hogy elég volt belôle. És különben sem biztos, hogy meghalt. Újságot nem olvashattunk akkoriban.

Lenin? Elvetettük. Nagy Péter? Ócska, meg aztán semmit sem értene helyzetünkbôl.

Napóleon? Minden ôrült rá hasonlít a sárgaházban.

Legyen Caesar, javasolta a szeánszvezetô. Allgemeine rábólintás.

Ujjaink hegyét egymáshoz érintettük, kis idô múltán rendesen táncolt a szilvaízes láda a körmünk alatt. Klementina hirtelen vastag latinos kiejtéssel fakadt szólásra. A szokott kérdezôsködés (sztoj! ki vagy?) után kölcsönösen azonosítottuk egymást és biztosítottuk legôszintébb tiszteletünkrôl a feleket.

Türelmetlenül figyelt a csapszék publikuma. Gyutacsi bácsi hirtelen hallgatott el. Valamit megpillanthatott, amit mi nem vettünk észre. Nem láthattunk. Az öreg sápadt lett, keze feje elfehéredett az erôlködéstôl, mintha a gyónási titkot fecsegte volna szét.

Rumot, rumot, kiáltottuk, hiszen ilyenkor csak a rumicilin- injekció használ.

Amikor lehajtotta, a szája fölé hajoltunk. Mi is ott voltunk a kolomeai szellemidézésen.

De az öreg begombolkozott. Mogorva lett.

És? - faggattuk volna.

Szóval Caesar azt jósolta - szólalt meg nagy késôre Gyutacsi bácsi - , hogy rövidesen meghal Jóska. Így mondta, Joschka.

Ez 1953. március 4-én történt.

Másnap tényleg megkrepált Jé Vé Sztálin.

Sebestyén Mihály

A legkülönbözôbb oldalakról érték és bizonyára fogják érni támadások a jövôben is megmozdulásunkat, de a gáncsoskodások csak megsokszorozzák erôinket, mert minket cselekvéseinkben nem mozgatnak sem pártpolitikai, sem társadalmi érdekeltségek, mi a lelkiismereti szabadságra, erre a legerdélyibb tradícióra támaszkodó irodalom- védelemnek alapján állunk. Célunk: az erdélyi magyar irodalomnak s ezen keresztül a világirodalomnak szolgálata.

Br. Kemény János

Marosvécs, 1927. Január havában

A helikoni munkaközösség a romániai magyar írók legszámottevôbb és legjelentôsebb irodalmi csoportosulása volt a két világháború közötti idôszakban. Kuncz Aladár szerint: "...a szellemi csoportosulások között talán egész Európában a legösszefogóbb és legegyetemesebb kisebbségi alakulat, amely egyszer hivatva lesz arra, hogy a kisebbségi irodalomnak tisztán mûvészi, pacifista eszméit bevigye az európai köztudatba."

Az elsô összejövetel idején a romániai magyar közéletben már bekövetkezett bizonyos megerôsödés, az írókat pedig a szétszórt akciók kudarca után nyilván vonzotta az egységes, de ugyanakkor kötöttségeket nem jelentô tábor eszméje, az összefogó jelszó, az erdélyi gondolat vagy másként a transzilvanizmus.

Hogyan született meg az Erdélyi Helikon gondolata?

1923 szeptemberében, a Maros megyei Gernyeszegen templomszentelés volt, ahol Berde Mária írónô, az egyházi szertartást követô ünnepségen, felveti a házigazda, irodalompártoló fôúrnak, gróf Teleki Domokosnak a gondolatot: a keszthelyi Helikon mintájára, itt Erdélyben is meg kellene szervezni az írók csoportosulását - Erdélyi Helikon néven, Gernyeszegen; védnöke pedig a gróf lenne. Teleki udvariasan, de elutasítja a gondolatot, nem úgy a jelen levô, akkor még nagyon fiatal báró
Kemény János. Két évvel késôbb, 1925 márciusában a marosvásárhelyi írók Szászrégenben vendégszerepeltek, ahol a baráti beszélgetések alkalmával újból felmerült a téma. Ekkor kérdezi meg Kemény az írónôtôl - elég idôsnek tartaná-e ôt Berde ahhoz, hogy kezébe vegye a Gernyeszegen felvetett Erdélyi Helikon ügyét. Pontosabb megállapodás az idôpontra vonatkozóan nem született, csak azt szögezték le, hogy Kemény megindítja a mozgalmat és nem lesz semmi másra tekintettel a Helikon megalakításában, mint arra, hogy a csoportosulásba minden komoly erdélyi író bekerüljön.

Az elsô találkozót az arra hivatottak igyekeztek körültekintôen és alaposan megszervezni, közölték a meghívottakkal, hogy a háromnapos összejövetelen megbeszélésekre kerül sor, az utolsó nap délutánján irodalmi ünnepéllyel zárul, amin a környékbeli meghívott vendégek is részt vesznek. 1926 júniusában Kemény János 28 romániai magyar írónak küldi el meghívó levelét, köztük vannak a már jól ismert íróegyéniségek: Áprily Lajos, Bánffy Miklós gróf, Gulácsy Irén, Hunyady Sándor, Kós Károly, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyírô József, Tompa László, Tamási Áron és mások. (A 28 meghívottból 19-en jelentek meg.)

A megérkezés, vendégfogadás elsô benyomásairól Olosz Lajos költô emlékezett meg: "1926. július 14-én nevezetes nyári délután volt. A marosvécsi vár kôoroszlános kapuja elôtt ott állott kissé kipirulva Kemény János. Mellette ifjú hitvese. Várták a legelsô összejövetelre egybehívott erdélyi magyar írók érkezését. A várkapu és a szívük is tárva-nyitva volt (...) Aki léleklátó szemekkel szemlélhette ôket... átérezhette, hogy egy jelentôs irodalomtörténeti eseménynek, az Erdélyi Helikon születésének lehetett szerencsés tanúja."

A megbeszélések délelôtti és délutáni ülésszakokban folytak, mindig más elnöklete alatt, de általában a rangidôsöket választották. Elsô nap délelôtt Kemény János, a házigazda köszöntötte a résztvevôket, majd az elôre megbeszélt elôadások hangzottak el, majd hozzászólások, viták következtek, végül - ha szükséges volt - döntést hoztak.

Az elsô találkozón hét pontból álló határozatot hagytak jóvá, amely a késôbbiekben gerincét képezte a helikoni közösség tevékenységének. Említést érdemelnek azok az erôfeszítések, amelyeket a könyvkiadás terén tettek, biztosítva köteteik megjelentetését; gondolunk itt elsôsorban az Erdélyi Szépmíves Céhhel való együttmûködésre, késôbb az Erdélyi Helikon címû folyóirattal. Kapcsolatot teremtettek a többi irodalmi társasággal, irodalmi esteket szerveztek bel- és külföldön, pártolták a romániai magyar színjátszást, könyvtárak (Olcsó Könyvtár) létesítését szorgalmazták, Erdély nagyobb városaiban szabad líceumokat szerveztek és irodalmi versenyeket a diákok számára. Támogatták az erdélyi képzômûvészeket (a Barabás Miklós Céhet).

Mikor Kemény János megörökölte a vécsi kastélyt és a hozzá tartozó hatalmas birtokot, fogadalmat tett, hogy vagyonát az erdélyi mûvészet és mûvelôdés oltárára helyezi. A helikoni napok egyik fénypontját a minden évben megismétlôdô, Kemény János és neje által adományozott 30.000 lejes díj kiosztása képezte, de tetemes összeggel támogatta például azt a pályázatot, amit egy új, modern magyar irodalomtörténet megírására hirdettek meg. A pályázat nyertese Szerb Antal értékes, mindmáig nagyrabecsült alkotása volt. A felsoroltak távolról sem tükrözik azt a sokrétû tevékenységet, ami a helikoni összejövetelek napirendjén szerepelt.

Az együtt töltött esték hangulata - pohár bor mellett - szép emlékként maradt meg a résztvevôkben. Oldódtak a feszültségek, meghitt, meleg beszélgetések folytak, igaz és örök barátságok kötôdtek. "Vacsora után - mesélte Kemény Auguszta - néha társasjátékot játszottak, ahol körülrepültek a szellemes mondatok replikázva és nagy volt a kacagás és mulatság. Egyik estére különösen emlékszem, amikor Kuncz Aladár volt a tanár, aki a fôherceget - néha Molter, néha Dsida Jenô - vizsgáztatta. Akármilyen hülyén válaszolt a fôherceg, a tanár meg kellett magyarázza, kimagyarázza a leglehetetlenebb választ is, hogy a fôhercegnek igaza legyen és persze átmenjen a vizsgán."

Az utolsó nap délutánja igazi eseményszámba ment. A jelen levô írók és a környék értelmisége részvételével irodalmi délutánt tartottak, melyen verset, regényrészletet vagy novellát olvastak fel, de a falu lakossága számára is megszervezték a szórakozást. A kastély parkjában felállított színpadon népi táncokat mutattak be, és nem hiányzott a kötélhúzás, lepényevés vagy zsákbanfutás sem.

A három nap elteltével a társaság búcsúvacsorán köszönte meg a ház urának és asszonyának a szíves vendégfogadást, ilyenkor mindig egy elôre kijelölt író meleg szavakkal méltatta a három kellemes nap szervezôinek odaadó fáradozását, amire Kemény János meghatottan válaszolt, mondván: a nagy öröm az övé és házanépéé, amiért vendégül láthatta barátait.

Kemény János és felesége, Auguszta asszony, a kastély parkjában az évszázados tölgyek alatt alussza örök álmát, Kuncz Dadi kôasztala mellett. A közel két évtized alatt meghívott ötvennégy magyar író közül sem él senki. Most már az égi kôasztal köré ülnek össze emlékezni a csodaszép, felejthetetlen helikoni napokra.

(Elhangzott Budapesten, a 2001. május 26-án tartott irodalmi esten. Rövidített szöveg)

Adamovits Sándor

A legkisebb volt az a Kiss Jenô,

akit a vécsi kastély rég vendégül látott,

kicsiny volt ô rangban s korban, elveszô;

még alig ismerte a világot.

De felfigyeltek már rá jó szemek:

már volt szép verse, ha nem is remek.

Mit érzett ô ott, annyi nagy nevû

író között, ki mondhatná el azt ma?

Együtt fénylett ott bánat és derû,

a szellem fényt vetett a gondolatra.

Tervek születtek: mit kell tenni itt,

hogy naggyá bûvölhessük a kicsit.

És sikerült a szándékot nemes

tetté magasztosítani ez ôsi tájon;

aki a régi könyvek közt keres,

kizárt, hogy sok nagy mûre ne találjon.

Szépmíves munkák és lapok sora

jelzi: ily pezsgés itt nem volt soha.

Ó, hol vagytok, kik ott a vécsi kert

kôasztalánál ültetek nyaranta?

Elkönyvelvén kudarcot és sikert,

felkészülvén az újabb hôsi harcra.

Kemény János van ott még egyedül,

sírjában is Ô a fôhelyen ül.

A legkisebb, a legfiatalabb,

aki én voltam akkor, immár egymagában

képviseli az írói hadat

e felkavart, e képtelen világban.

Az ôskép ô, a megmaradt ikon:

Az istenek hegye, a Helikon!

1990. november

Kiss Jenô

A vándor régi városára

a dombtetôtôl visszanéz.

Ágyô, Ginevra, Éva, Sára!

A csókotok akár a méz,

terméke lankás, vad határnak,

melyet sebes víz habja mos.

A kebletekbôl illat áradt,

leírhatatlan balzsamos,

nyoszolyátok feledhetetlen,

s a kulcs, a titkos helyre tett,

mint nyíl, mutatta a kezemben

léptemre nyíló kelyhetek...

Ágyô, többé sohasem láttok,

emlék vagyok már, semmi több,

s egy-egy szál száradó virág, ott,

rózsálló kebletek fölött. -

A vándor, régi városára

még visszaint, ködfátylon át;

rágyújt a kis diákpipára,

megfordul s bandukol tovább.

(Kolozsvár, 1963.)

Jékely Zoltán

Sírján a katolikus temetôben ez áll: "Lelje fel ott túl mindazt a szépet és jót, amirôl itt életében álmodott."

A novella mestere, írók írója, a rövidpróza írója - olvassuk Petelei Istvánról (1852. szeptember 13 - 1910. január 5.) * Egy olyan típust képviselt, amely majdnem ellentéte volt a kornak, melyben élnie adatott. Törtetô és lármás nemzedékek közepette maga volt a nyugalom és a csönd. (Kovács Dezsô: Erdélyi Helikon) * Ha kiizzadok valamit, igen szégyenlem, amikor megjelenik nyomtatásban. Soha csak egy részét sem tudom annak kifejezését adni, ami izgat arra, hogy valamit megírjak. Tudom, hogy mit nem tudtam megírni - s mert nem tudom úgy megírni, ahogy szeretném, gyûlölöm, amit megírtam. És megvénültem már, és még semmit sem írtam meg úgy, ahogy szerettem volna. (Levél Gyalui Farkasnak, 1902. április 18.) * Vidéken élt huzamosan, javarészt szülôvárosában, Marosvásárhelyt, s olykor a közeli Szovátát kereste fel, ahol kis nyaralója volt. Pályájának legmozgalmasabb évtizedeit Kolozsvárt töltötte. Életének közege a provincia, de szellemében soha nem azonosult vele; érzékeny reflexekkel védekezett kísértései ellen. A vidék volt élményvilágának meghatározó színtere; már indulásakor úgy érezte, ez az ô valódi talaja, ezt kell megírnia. Akik felfigyeltek rá, elsôsorban a lélekrajz kimunkáltságát méltányolták novelláiban. Gyulai Pál írt róla kitüntetô szigorral, Mikszáth és Kiss József lelkesedett érte, Ady említette nevét a legjobbakkal egy sorban; halálakor a Nyugatban Schöpflin Aladár búcsúztatta, mondván egyebek között: "Petelei csak a munkával szerepelt az irodalomban, a személyével soha." Rangos értékelôi mûvészetének leglényegére mutattak rá. Valóban: olyan vonzatok és árnyalatok jelentkeztek Petelei prózájában, amilyenekkel aztán csak jóval késôbb, a modern magyar próza kiválóságainak mûveiben találkozhattunk. (Nagy Pál) * Mióta hazajöttünk, dûlôre vittem egy rég kínlódó dolgot. Ti. a Kemény Zsigmond Társaságot életre keltjük. Nem valami eget hasogató programmal. Néhány felolvasást csinálunk itt, s a Székelyföld más pontjain, ébren tartva az irodalmi értékek iránt való érzéket, s ezentúl s fôképpen gyûjtünk népi költészeti termékeket. Van némi vagyonunk, pályadíjakat tûzünk ki a gyûjtésre, s ha elég kerül majd, a Vadrózsák folytatását megcsináljuk. Ez egy évtizedre szóló program. A Társaságot majd én fogom vezetni, s minden arravaló székely pennafogó embert beráncigálunk a Társaságba. Ti, kik innen nôttetek ki, érzésetek, származásotok szerint, díszül bele valók vagytok. Ezért írok neked. A dolog ez: márc. 6-án a K.Zs.T. alakuló gyûlést tart. Ekkor új tagokat választ. Elsôsorban reád és Benedek Elekre gondoltunk. Ha ti nagy társaságba valók vagytok, a mi társaságunk nem lehet el nálatok nélkül. (Levél Jakab Ödönnek, 1896. február 28.) * Emléke elôtt tisztelegve elsôrendû kötelességnek érezzük, hogy írásai legjavából épp Marosvásárhelyt legalább egy válogatást helyezzünk az igényes olvasóközönség asztalára - születésének közelgô, 150. évfordulója idején. (Nagy Pál)

A kötet tizenkilenc novellát, függelékében tíz Petelei-levelet tartalmaz. Válogatta és az elôszót írta Nagy Pál. A borító Dónáth György munkája. Megjelent a Romániai Nemzeti Kisebbségek Tanácsa anyagi támogatásával. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2001.

B.D.

Több tanítványom volt. Egyik gazdag úri fiúcskának, egy negyedik elemistának a lakására jártam este hat és hét között tanítani. A nagy, úri lakás Kolozsvár egyik fôutcájában volt. A gyermek nagyon okos, nagyon jó fiú volt, és nagyon szeretett. Játék volt az egész tanítás.

A gyermek családjával egy emeleten lakott a fiúcska férjhez ment nénje férjével. Egy körülbelül tizenkilenc-húsz éves, nagyon csinos fiatalasszony. Egy nagyon kegyes és jótékony nôegyletnek volt valami fômozdítója, és általánosan tisztelt neve volt.

Többször bejött a tanításra, és beszélgetett velem. Én gyanútlanul terjengtem szét zöld egyéniségem egész pompájában. Egyszer a hûtlen asszonyokról volt szó. Én felgyúlva szavaltam, hogy az olyan asszonyt, aki egy becsületes férfit megcsal, a Fô téren kellene nyilvánosan megkorbácsolni és megégetni. Ô hosszan, édesen kacagott.

Ettôl az estétôl kezdve minden órán megjelent. Én végéremehetetlen összeadásokat, kivonásokat és más effélét adtam fel a kis Viktornak, s most már hagytam, hogy ez a szép asszonyfolyó sodorjon kénye szerint. Beszéltünk irodalomról, szörnyen ideális dolgokról. De közben-közben kötekedtünk egymással, még csípicsókát is játszottunk, sôt tréfásan verekedtünk is: Az enyim volt az utolsó! kiáltásokkal.

Egy este aztán csak ôt találtam a lakásban. A család elment valami rokonsághoz, a kisfiút is magukkal vitték. Ôt kérték meg, hogy mentse ki ôket.

Hát: kimentette ôket. De minket nem. Megtörtént. Most láttam, hogy eddigi csókjaim csak idétlen konyhai zabálások voltak. Ó, hogy tudott szeretni ez az imádkozó szemû asszony! És hogy zokogott, hogy tördelte bûnbánatát az elsô ölelés után. Hogy én voltam a legelsô, és én maradok a legutolsó. Hogy férje nem érti meg, hogy a lelkemet szerette meg, és ezért áldozta fel magát nekem. És én, mint egy hülye ôszi légy: odabódultam neki testtel, lélekkel, hittel: egész szép fiatal, tiszta életemmel.

Csodálatos hetek következtek. Annyira egyetlen izzásban nyúltam feléje éjjel, nappal, minden pillanatban: hogy nem értettem a hozzám beszélôk szavát, hogy képtelen voltam olvasni, mert az ô egész csodás valóságát láttam a sorok helyett. És ha éjjel el tudtam szunnyadni: mint egy tüzes folyó öntött el, s képtelenre duzzadt árral folytattam a valóság játékait.

Aztán beütött az a giccs, mely ama nehéz almacsutka óta kupán vágott egypár százmillió Ádámot, akik bízva bíztak.

Nagyon szerettem a téli kirándulásokat. A havas erdô s a tél megáshatatlan hallgatása talán még mélyebben vonzott, mint a nyári természet. Elhatároztam, hogy felfrissítem magam egynapi kiruccanással. Szombaton, nem tudom miért, iskolai szünet volt. Péntek este bejelentettem, hogy másnap nem jövök, kirándulok.

Már rég a lakásra jártam délután négy és öt között. A férje ilyenkor sohasem volt otthon. Mivel kikerülhetetlen volt, hogy tanítványom családjában meg ne lásson valaki, nekik azt a magyarázatot adtam, hogy segítek neki a francia nyelv tanulásában.

Másnap délelôtt kilenc óra után meg is indultam a Felek felé. Mentem-mentem, aztán mind nehezebbé lettek a lépteim. Ebben a korban a csók óriási vonzása századdá nyújt egy csóktalan napot. Nagy kerülôvel hazamentem, és otthon megebédeltem. Az ebéd utáni idôt a kolégyomban szénáztam el nagy nehezen. Száz vidámság máglyája lobogott bennem. Hallottam boldog kacagását a nagy meglepetéstôl.

Ebben az idôben az úri lakások folyosóra nyíló ajtaja legtöbb helyen nem volt bezárva. A régi patriarkális biztonság nem félt a tolvajoktól. Az elôszoba egyszersmind ebédlô is volt. Itt senki sem volt, csak a csend. Az úgynevezett "fumoir" ajtaja kissé nyitva volt. Ebben a szobában szokott várni, elterülve a hatalmas sezlonon. Ragyogva a meglepetés elôre visszasugárzó örömétôl, lábujjhegyen közeledtem a kissé nyitott ajtó felé. Az ajtót halk vigyázattal szélesebbre nyitottam. És már elzuhant a világ, és minden egy végtelen fekete ürességbe fordult vissza az ajtótól. Azt hiszem, hogy a nagy elbódulásban észre sem vettek.

És akkor szemeim vadul magához ragadta a folyosói ajtó mellett álló bús állófogas. Egy katonatiszti köpeny és sapka volt rajta. Ismertem. Tulajdonosa a család távoli rokona volt, és többször találkoztam vele tanítványomnál. Lábujjhegyen távoztam. Azt hiszem, hogy a külsô ajtót be sem tettem. Süketvakon mentem le a lépcsôkön. Künn az utcán, a kapu elôtt megálltam. - Hát már most mit csináljak? - merült fel hozzám a kérdés egy feneketlen fekete kútból.

Rohanni kezdtem egy irányba. Egyszer éreztem, hogy a sétatér behavazott, óriási fái közt rohanok. Aztán valami hegynek lihegtem fel. Rám hullott az éjszaka. Visszamentem a kolégyomba. Hátra nem mertem nézni. Valami borzasztó sírás jött utánam.

Mikor másnap reggel beléptem haza, anyám felkiáltott:

- Dezsô, mi bajod van?

- Fáj a hasam - mondtam, és két kezem a hasamhoz szorítottam.

- Akkor jó sötéten csinálom a kávét. Az majd meg fog gyógyítani, fiam.

Belenéztem öreg nagy tükrünkbe. Hatalmas fekete karikák voltak szemeim körül, s egész arcom úgy meg volt gyötörve, mint egy többéves nehéz rabé.

Tanítványomnak azonnal felmondtam valami ürügy alatt. Milyen éjszakák következtek! Nappal még csak zsibbadtra tudtam nyargalni magamat. De éjjel rövid szunnyadás után felébredtem. Oly irtózatosan fájt egész testem, egész gerincem, hogy mikor hozzáértem valahol, úgy éreztem, kezemben marad a megfogott rész. És láttam, láttam, láttam! Kiugrottam az ágyból, fogtam valamelyik kannát, kimentem a sötét folyosóra, ledobva magamról minden fehérnemût. És ott, a tíz-tizenöt fokos hidegben leöntöttem meztelen testemet, hogy eloltsam a szörnyû égést, vagy elpusztítsam magamat. Némelyik éjjel négyszer is ismételtem ezt. Visszabújva az ágyba, testetlen sírással könyörögtem: - Én istenem, engedd, hogy aludjam, én Istenem, engedd, hogy aludjam!

Az egészséges, erôs, fiatal élet egy hónap alatt kiköpte magából a tragédiát. De a szúrás végzetesen mélyre hatott. Azután bármennyire szerettem egy lányt, s bármily jelét kaptam szeretetének, egyszer csak felföldrengett belém, hogy ehhez is lehet rossz idôben belépni. Erôs hiúságom, valami kínzó nyugtalanság és egy ôsi bosszúszomj hajtottak, hogy most már én okozzak minél több szenvedést neki. Sokszor valóságos dühvel igyekeztem megalázni azt, akit szerettem s aki nagyon szeretett.

Ez sok szomorúságot követtetett el velem, és legmélyebb, legtermékenyebb érzéseim tiporta meddôvé. Az ember az élete folyamán sokféle hitet veszít el és egyik elvesztése sem öröm. Én a fiatalság küszöbén azt a hitet veszítettem el, amelyik talán az egyetlen út valami földi boldogságféle felé.

(Részlet a szerzô Életeim címû könyvébôl)

Szabó Dezsô

A könyv három lelkész élettörténetét tartalmazza. A szórványmunka mind az egyházi, mind a világi intézmények részérôl az 1930-as években kezdôdik. 1935-ben felekezeti szórványösszeírásra kerül sor. Majd a szaporodó információk hatására a teológushallgatók az 1935-36-os tanév kezdetén
"azzal a kéréssel fordultak a tanári karhoz, hogy egy szeminárium keretében szeretnének a szórványmunka kérdéseivel foglalkozni. 1942-44 között újabb kérdôíves felmérésre kerül sor 709 településen. A református Nagy Ödön és Hermán János ennek a mozgalomnak volt szervezôje és munkása. Nyitrai Mózesnek unitárius lelkészként fonódott össze a sorsa az erdélyi magyarság sorsával. "Jaj, jaj. Nagy dolog volt ez az egész mezôségi munka. Most valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kell mindent éleszteni. (Hermán János) "Ó, ha már gyakorló lekész lehetnék, hogy szolgálni tudjak magyar népünk megmaradása érdekében. Lelkiismeretes munkatársakkal meg lehetne menteni a szórványokban kallódó testvéreinket. (Ez persze tévedés, de megbocsátható egy ifjú magyarnak, aki a két világháború között volt fôiskolás.) Ez volna az erdélyi magyarság reneszánsza." (Nagy Ödön) Kisebbségi sorsvállalás, közösségépítés, fenyegetettség, üldöztetés, perek, börtön. Megszenvedett életek.

A kötetet kiadásra elôkészítette Keszeg Vilmos, az elôszót Keszeg Vilmos és Bencze Márta jegyzi. Hermán János emlékezését Bencze Márta jegyezte le. (PALÁSTBAN. Lelkészek szórványban. Nagy Ödön: Emlékeim, Hermán János: Szórványban, Nyitrai Mózes: Nyolcvan év. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001.)

Három részletet közlünk a könyvbôl.

Mezôköbölkút

(Részlet)

Köbölkúton voltam, amikor az egyházmegyei tanács, Szôcs Sándor esperesünk javaslatára, elhatározta, hogy taníttatási alapot hoz létre a tanítói utánpótlás biztosítására. Az elgondolás az volt, hogy az egyházközségek és a lelkészek egyenlô hozzájárulásával mûködô alapból fizetjük jófejû gyermekek tanulását az enyedi tanítóképzôben. Így került az enyedi Kollégiumba a mi egyik nagy alapemberünk és büszkeségünk, Sütô András és öccse, István. (Sütô András meg is írta, hogy Jenei Sándor tiszteletes vitte ôket lószekérrel Enyedre, és személyesen cipelte be a szalmazsákjukat a kollégium internátusába.) Ha csak Sütô Andrást indítottuk volna el gazdag életútján, már ezért is érdemes lett volna a taníttatási alapot létesíteni, de a Sütô fiúkon kívül Köbölkútról még két tanár, Kiss Béla és Újlaki Sándor, Méhesrôl pedig Benedek Zoltán köszönhette indulását a b. e. Szôcs Sándor kezdeményezésének.

Köbölkúton született elsô gyermekünk, István is, 1941. július 14-én. Ôt annál nagyobb rajongással szerettük, mivel elsô gyermekünk koraszülöttként, halva jött a világra. Ám születésnapja számunkra azért is felejthetetlen, mert elôtte való nap történt meg a dél-erdélyi magyarok kenyérgabonájának (búza és liszt) elrablása is. Helyi román emberek végezték a szuszékjaink kiseprését, s még zsákokat is nekünk kellett adnunk. A rekvirálást azzal indokolták, hogy a magyar hatóságok is elvették az ottani románok gabonáját. Nem tudom, hogy úgy volt-e, bár nem hiszem, most már nem is érdekel. Felesleges és káros a behegedt sebeket mindegyre felszaggatni.

Ezt is csak azért jegyzem fel, hogy rámutassak román kollégám igazán emberséges magatartására. Ceaclan Alexandrunak hívták ezt a becsületes embert, akiben a faji elôítéleteknél erôsebb volt a krisztusi szeretet. Ô egy nappal korábban elmondta, hogy mi vár reánk, és minthogy feltûnô lett volna az ô személyes segítsége, úgy egyeztünk meg, hogy feleségével, a kedves Maria preoteasával (papnéval) mosócseberben, rudakkal viszünk fel vagy két zsák lisztet, illetve búzát az ô parókiájukra, amely a mienktôl körülbelül kétszáz méterre van, onnan aztán a vihar elülte után visszavisszük. A román papné segítségét azzal tudtuk magyarázni, hogy a feleségem már nagyon elnehezedett, másnap szült is. Így is történt, és ezért a késôbbiekben sem szenvedhettünk hiányt, volt mindennapi kenyerünk. Nem tudom, hogy élnek-e még, de jóságuk mindenképp példamutató és követendô. Nem muszáj együtt üvölteni a megvadult falkával, lehetünk emberek az embertelenségben is, és tudunk is emberek maradni, ha van bennünk szeretet.

Ceaclan kollégám szellemi arcképéhez még hozzá kell tennem, hogy amikor 1948-ban a görög katolikus egyházat az ortodox egyházba kényszerítették, ô nem írta alá az áttérési okmányt, hanem lemondott a papságról, és hazament Maroslekencére gazdálkodni.

A Duna-csatorna melletti emberkínzást sikerült elkerülnie, mert késôbb raktáros volt egy marosvásárhelyi iparvállalatnál.

Köbölkúthoz kötôdik a Nagy József professzor úrral közösen összeállított szórványkáté is, amit a Bethlen Nyomda nyomtatott 1942-ben. A káté megírását a szórványvidékek reformátusainak magyar anyanyelvi szegénysége indokolta. A Heidelbergi Káté nagyon nehéz és érthetetlen a szórványgyerekek számára. Mi igyekeztünk érthetôen megfogalmazni hitvallásunkat. Például az elsô kérdés így hangzik: Milyen vallású vagy te? Felelet: Én református keresztyén vagyok stb. Azt hiszem, hogy ennek a káténak az újragondolása ma is idôszerû lenne.

Ugyancsak 1942 nyarán történt a brassói kémelhárító irodába való beidézésem is. Ott azzal vádoltak, hogy a romániai magyarság helyzetérôl szóló információkat juttatok át a magyar hatóságnak. A kihallgatást végzô kapitány nagyon szerette volna kihúzni belôlem a beismerô vallomást, de bár egész éjjel utaztam, fáradt és kimerült voltam, sikerült ellenállnom, és végül fél napi vallatás után felhagyott a keresztkérdésekkel, ajánlotta, hogy költözzem el ebbôl a határ menti faluból, és elbocsátott. Egyébként igazán emberségesen, udvariasan kezelt.

Surcacin kapitány úr tanácsát annál inkább megfogadtam, mert abban az évben egyik kedves hívemet, Lakatos Mihályt, egy granicsárruhába öltözött román haragosa a saját házában fôbe lôtte, és a tettesnek semmi bántódása nem esett. Ez a mindnyájunkat megrázó gyilkosság is hozzájárult ahhoz, hogy amikor mezôméhesi kollégám, Pünkösdi Lajos átköltözött a határ túlsó felén fekvô Kékesre, kérjem áthelyezésemet a méhesi parókiára. Azt hiszem, azt az idegfeszültséget, amelyben Köbölkúton éltünk, nem bírtuk volna sokáig.

Nagy Ödön

Szórványban

(Részlet)

(Riporter: - Hányan laktak nagytatája házában?)

Akkor nagytatám volt, akkor édesanyám volt, akkor Margit néném, akkor Dénes bátyám került haza, akkor voltunk mi, a két gyermek. A többiek már mind meghaltak. Úgyhogy hatan voltunk benn a családban. Tusonban volt egy nagy konyha, szemben egy nagy szoba, s hátul volt egy vendégszoba. Na, ennyibe el tudtunk helyezkedni. Ott voltunk haton-heten, mikor a többiek jöttek haza, a nagytata gyermekei, Pali bátyám, Pista bátyám. (…)

Jártunk tízen a házban, de azért nagytatám fenntartotta a gazdaságot. 53 évet szolgált Tusonban.

Én a papi pályán szolgáltam 52 évet. De azonkívül, ha számítom, hogy szórványmisszióban dolgoztam öt évet Kolozsvárt, nekem 57 évi szolgálatom volt. És én ezt örököltem nagytatámtól, mert édesanyám mindig (mondta) nekünk, hogy el voltak románosodva a tusoniak, s nagytatád helyre tudta hozni. S aztán tudjátok meg, más papok nem törôdtek ilyesmivel. Mindenütt nagyon sok függ attól, hogy egy ember milyen lelkiismerettel rendelkezik, s mennyire van benne a nemzeti öntudat, hogy alapos munkát végezzen. Megtaláltam nagyon sok könyv&