Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Az EU elégedetlen Romániával

Az Európai Unió bôvítési kérdésekért felelôs biztosa csütörtökön figyelmeztette Romániát, hogy fel kell gyorsítania a gazdasági és társadalmi reformokat, mert csak így hozhatja be lemaradását a csatlakozási folyamatban.

Günter Verheugen azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott a brüsszeli látogatáson tartózkodó Adrian Nastase kormányfôvel és Mircea Geoana külügyminiszterrel.

"Nyilvánvaló eredményeket szeretnénk látni. Ígéretek, programok, dokumentumok önmagukban nem elégségesek" – jelentette ki közös tájékoztatójukon. "Ôszintén megmondtam a kormányfônek, hogy eddig nem vagyunk teljesen megelégedve Romániának a csatlakozási folyamatban nyújtott teljesítményével. Fontos, hogy Románia felzárkózzon, mert szükségünk van rá" – fûzte hozzá.

Verheugen szóvivôje szerint ugyanakkor a megbeszéléseken nem hangzottak el hasonlóan kemény figyelmeztetések. Általánosságban volt szó arról, hogy Romániának fel kell gyorsítania a csatlakozáshoz szükséges reformok folyamatát, az Európai Bizottság novemberben kiadott országjelentésében foglaltak szellemében. Érintették a roma kisebbség helyzetének kérdését is, de ez nem kapott nagyobb hangsúlyt a megbeszélésen – közölte az MTI érdeklôdésére Jean-Christophe Filori. Nastase a találkozón többször is megerôsítette, hogy kormányának feltett szándéka a mélyreható reformok folytatása.

Az EU-val csatlakozási tárgyalásokat folytató 12 ország közül Románia kapta a legkevésbé kedvezô értékelést. A bizottsági dokumentum szerint az ország még nem minôsíthetô mûködô piacgazdaságnak, s még középtávon sem lenne képes arra, hogy helytálljon az uniós verseny nyomásának. A jelentés elsôsorban a mezôgazdasági szerkezetátalakításban, a bankfelügyelet szigorításában, valamint a közigazgatás és az igazságszolgáltatás korszerûsítésében jelölt meg sürgôsen végrehajtandó feladatokat Románia számára.

Miután az Országgyûlés megvonta a költségvetési támogatást a Magyarok Világszövetségétôl (MVSZ), a hivatal teljesen lehetetlen helyzetbe került, így kénytelenek a mintegy 30 belsô és külsô munkatársnak felmondani – közölte Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke a pénteken megtartott budapesti sajtótájékoztatón.

Az elnök elmondta: a pénzügyi források teljes megvonása után olyan mélypontra jutott a világszövetség, ahonnan nincs tovább. A saját pénzügyi források elfogytak, jelenleg mintegy 20-21 millió forint tartozása van a világszövetségnek.

– A Magyarok Világszövetségének fel kell készülni a túlélésre, ezért kéréssel fordul tagjaihoz és az adakozni kívánó magyar állampolgárokhoz, hogy adományaikkal, illetve adófelajánlásuk egy százalékával tegyék lehetôvé az MVSZ további munkáját – közölte az elnök.

Patrubány Miklós emlékeztetett arra, hogy az Országgyûlés az Illyés Közalapítvány számára utalta át az eredetileg az MVSZ támogatására szánt költségvetési összeget.

Jelezte, hogy az alapítvány eddig egyetlen forinttal sem támogatta a világszövetséget, noha ezt már igényelték.

Az elnök utalt arra, hogy az MVSZ és a személye ellen indított bírósági perekben eddig egyetlen törvénytelenséget sem állapítottak meg az igazságügyi szervek.

Patrubány Miklós úgy vélte, a világszövetség elnökségi munkájából kivonult elnökségi tagok mindent elkövettek azért, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák az MVSZ mûködését.

– Két hónapon belül elkészül az MVSZ új cselekvési programtervezete, amelynek elfogadása után szeretnék elérni, hogy a Magyarok Világszövetsége "ne legyen kiszolgáltatva a politika pillanatnyi hangulatának."

Patrubány Miklós az MTI-nek elmondta: "soha nem gondoltunk arra, hogy eladjuk a Benczúr utcai székházat."

Néhány napja a 19B jelzésû autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. Már nem térnek be a Budai Nagy Antal utcába, s nem haladnak végig a Pandúrok útján, hanem a Hosszú utcán mennek végig, majd a Fortuna üzletháznál jobbra térve, a 18-as iskolánál fordulnak meg.

Nos, kezdjük azzal, hogy civilizáltabb helyeken az útvonal-módosításokat minden lehetô módon az utazóközönség tudomására hozzák. Tájékoztatókat függesztenek ki a megállókban, értesítik a helyi újságokat, rádióállomásokat, televíziókat, hogy az utasoknak lehetôségük legyen az átállásra. Effajta nyugati típusú "dekadenciára" azonban minálunk már régóta nem számíthatunk. Majd csak megtudja az a fránya utas, hogy rossz buszra szállt, amikor a megszokott kanyarnál nem tér be a jármû. Aztán pedig átszokik – vagy megszökik?

A módosításban azonban nem az a leginkább vitatható, hogy rajtaütésszerûen hajtották végre, hanem az, amivel a szükségességét magyarázták – azt is természetesen csak utólag, az újságírók érdeklôdésére. E szerint azért kellett az útvonalat módosítani – most tessék erôsen megfogódzkodni! – mert a buszok nem tudnak befordulni a Budai utca sarkán! (?) Nos, ha ez igaz, akkor az utóbbi évek óta, míg arra járt a 19B jelzésû járat, minden bizonnyal történhetett valami szörnyû dolog azokkal a buszokkal, talán reumát kaptak az öregedés miatt, s ezért veszíthettek kormányozhatóságukból – ki tudja. Hirtelen azonban – annyi év után – képtelenek lettek a befordulásra. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a sofôröknek kényelmesebb, ha nem veszik be azt, a valóban gépjármûvezetôi képességeket kívánó kanyart?

Akik jártak külföldön, tudják, hogy számos európai nagyváros belvárosában, forgalmi szempontból, egy csöppet sem rózsás a helyzet. Ne menjünk messzire, csak Budapestig, ahol a zsúfolt, szûk utcácskákban is gond nélkül közlekednek a buszok, s hihetetlen, de igaz, hogy minden kanyart be tudnak venni. Sôt minden 200 méternyire megállni is képesek – centiméterre a megállót jelzô oszlop elôtt, oly módon, hogy az utas úgy ülhet fel a jármûre, hogy ne kelljen lelépnie a járdáról.

Nálunk azonban már rég nem az utas szempontja a fontos. A jármû nem tud befordulni, hát punktum: nem jár arra és kész. Tessék gyalogolni. A megállókat kilométernyire alakították ki egymástól, mert – idézzük – "a buszoknak nincs hol megállniuk". Ahol pedig mégis megállnak, azt úgy teszik, ahogy éppen jólesik: elôbbre, hátrébb, a járdaszegélytôl két- három méternyire, ha pedig az utas fel akar szállni, gázoljon át a tócsákon. Akkor sem húznak a járdaszegély mellé, ha éppen semmiféle tilosban parkoló autó nem akadályozza ebben ôket. Hogy miért? Mert ez így kényelmes – nekik. Mint ahogy az is kényelmes, hogy nem kell új megállókat kialakítani, s íme az is, hogy nem kell befordulni egy utcába. Számít az, hogy azon a környéken többen laknak, akik esetleg szeretnének a busszal hazáig utazni?

A közszállítás – közszolgáltatás. A polgármesteri hivatal pontosan azért kérte a felügyeletét a közszállítási vállalatnak, hogy ezt érvényesítse. Vagy mégsem? Talán mégis inkább magán- és csoportérdekek húzódnak meg az ügy mögött? Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy nem a régi igazgató volt a legnagyobb akadály a közszállítás "gatyába rázásában", hisz íme, most hozzák a legnevetségesebb – és az utasok legelemibb érdekeit figyelmen kívül hagyó – intézkedést, amikor végre a hivatal vette kezébe az irányítást.

Ami pedig a befordulás lehetetlenségét illeti: azért ne tessék minket hülyéknek nézni!

Aktuális

Adrian Nastase miniszterelnök a minap Strasbourgban bemutatta kormánya programját, s szemmel láthatóan igyekezett meggyôzni az Európai Uniót Románia és a román kormány európai elkötelezettségérôl. A partnerek megfelelônek találták ugyan a programot, de nem vette le ôket a lábukról a dolog. Verheugen azt mondta, hogy nem programokat várnak, hanem tetteket. Úgy látszik, elegük volt már a be nem tartott ígéretekbôl.

Ehhez képest Ion Iliescu, az 1859-es egyesülés évfordulóján Focsani-ban tartott népgyûlésen arról szónokolt az egybegyûlt tömegnek, hogy a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más nemzetközi szervezetek okozták elsôsorban az ország romlását. Mint mondta, pazarlásnak tartja, hogy a két nemzetközi pénzintézet meg akarja szüntetni a húsfeldolgozó üzemeket, hogy "késôbb valamely másik szomszéd országban újat létesítsen". Azt is kijelentette: a nemzetközi intézmények olyan célok érdekében követelik a hazai bankok magánosítását, "amelyek nem azonosak a román érdekekkel", s a privatizálás oda vezethet, hogy "olyan bankok felé kell nyújtanunk majd a kezünket, amelyek nem román tulajdonban vannak".

Elég furcsa hozzáállás, s még furcsább az idôzítés. A jelek szerint Iliescu elfelejteni látszik, hogy már megnyerte a választást. Azt hiszi, még mindig kampányban van, s a létminimum határán tengôdô moldovaiakat ilyen demagóg szövegekkel áltathatja. Valószínû, ha a Vatra Româneascaval vagy mondjuk, Kolozsvár polgármesterével találkozott volna, akkor a helyi közigazgatási törvényt szidta volna, s szokásához híven újból kijátszotta volna a "magyar kártyát". Ezt tette a választási kampány idején, például Marosvásárhelyen. Most Focsani-ban, üzletemberekkel találkozott, hát a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap volt éppen "aktuális". Ami igaz, az igaz, a moldovaiaknak tetszett a populista szónoklat. Talán ez az, ami az elnök iménti epizódszerepét követô szövegmagyarázatokon, "pontosításokon", "helyreigazításokon" túl az igazán figyelemre méltó. Azt jelzi ugyanis, hogy a választások megnyerése nemcsak gyôzelmet, hanem óriási felelôsséget is jelent. Mert jó hogy a kormány elkötelezte magát az integráció mellett, de a felelôsség a belsô szemlélet megváltoztatására is vonatkozik. Aligha szolgálják ezt a legfeljebb féligazságokat hordozó populista megszólalások.

Ha az elnök és pártja azt hiszi, hogy ma is érvényes a korábbi játék, hogy egyet mond Strasbourgban, s egészen mást Focsani-ban, akkor tévúton jár. Hol van már az a nyár? S ha ez a helyzet, márpedig ez, akkor vissza kell fognia magát, hacsak nem akar szándékosan keresztbe tenni saját pártjának és kormányának. Akár szájkosarat is kaphat!

"Akarsz príma cuccot, öcsi? Gyere el hozzám, az átjáró mellett megtalálsz, számolom fel a készletet, mindent olcsóbban adok, érted? Bagóért, öcsi!"

A megszólított, azaz "öcsi" én voltam, és bár nagyon csábított az ajánlat – ismerôsöm bajba került, a baj sosem jár egyedül, válófélben volt, anyaországi társa (voltaképpen: a szállítója) kiszállt a buliból, követelte a maga részét, forintban! –, mégsem mentem el hozzá, már nem tudom, miért. (Mikor azt írom, hogy már nem is tudom, miért, azt jelenti: megint nem volt pénzem.)

A másodkézbôl való áruval jó kereskedni. A biznisz eredete azokra az ôsidôkre rúg vissza, amidôn mindenféle segélycsomagok érkeztek külhonokból. Hová hozták azokat? Mindenekelôtt egyházakhoz, egészségügyi intézményekhez, alapítványokhoz (ha idejében létrehozták ôket; aki ugyanis idejében dobbantott, ma villában tengeti szûkös napjait), aztán megbízható magánszemélyekhez. Tudott dolog: számos vallási intézmény a ruhacsomagok eladásából befolyt pénzt templomépítésre, -javításra, szegény sorú híveinek segélyezésére fordította. Karitatív célját nagyjából el is érte az ilyen jellegû segítés, az írott és az elektronikus sajtó sûrûn adott és ad hírt szép és jó eredményekrôl. Csúnya beszéd ne érje tehát a ház elejét.

De mi van hátul, a kertek alatt? Ott bizony gyanús alakok osonnak, méghozzá segélycsomagokkal. Elég gyakran történt meg, hogy akik a lerakodásnál segédkeztek, a mutatósabb portékára azonmódúlag rátenyereltek, vagy pedig a megbízhatónak tartott személy részesítette elônyben családját és a rokonságot. Muris volt például egyik falusi néni, akinek dzsekijén ott virított a "Médcins sans frontieres" – Orvosok határok nélkül – felirat. (Magyarázat: az orvosi rendelôben takarít.)

Akinek jók az üzleti kapcsolatai, annak aranybánya a turki. Mindenféle "polgári foglalkozású" személy beszállhat, ha mondjuk, a férje elintézi a beszerzést; nyugdíjas sógornôjét beülteti a boltba, maga pedig délelôttönként pedagógus, tisztviselô, akármi, délután pedig "patronyásza".

Munkahelyén mindenekelôtt helyzetbe kell hoznia magát. Bekopog a fônökhöz (igazgatónôhöz) néhány ruhadarabbal, amelyek mérete "véletlenül" éppen "talál", nevetséges árat mond, amelyet a fônök azonnal kifizet, vagy kifizetne, de tessék hagyni, ráér; vagy nem fizet ki, és nem is kéri meg soha, hiszen mindketten tudják: ez a "new deal", az "új elosztás" –, ha a fônököt megfôztem, jöhet a többi, rögtönzött divatbemutatókat tartok, beetetem a "piacot", aztán már maguktól jönnek, "számlájuk" van, viszik, felírjuk, fizetéskor hozzák a pénzt, ismét túlköltekeznek, megint felírjuk. Etcetera.

Nekem spéci sosem volt szerencsén a turkival. Pedig vásároltam ám, hogyne. Vettem egy orkánkabátot, amelyrôl kiderült, hogy vagy a holland, vagy a fokföldi cserkészek egyenruhájának a része, a jelvény bôrbôl készült, ma is ott van a szívem fölött, ha felveszem. De inkább nem veszem fel, mert attól tartok, valaki felismeri, és lebôgök, hiszen nem tudom, miként mondják a búrok utódai: "Légy résen!"…

Tavaly augusztusban lehetôleg fehér színû nyári nadrágot kerestem. Feleségem asszisztált, mértük, tettük, vettük, persze felpróbálni nem lehetett, szûk volt a hely, de a méret papíron megvolt, collstok is a kezünkben, végül megvásárolunk három kitûnô anyagú lábravalót.

Otthon? "Lepetés". Egyik hasban szûk, a másik hónaljig megy fel, a harmadik egyáltalán. Hol volt a szemünk?

Bizonyára bennem, sôt bénejemben – ruhamenedzseremben – van a hiba. Nem tudunk vásárolni. Ha beszabadítanának egy Chanelba, egy Diorba, egy Versacciba, egy Armaniba, hát biztosan maszkurákként másznánk elô onnan.

Van aztán egy lappmintás, vastag, hatalmas ingem, olyan, ami alá öltönyt lehet venni, nem fedezik fel. Errôl is otthon derült ki, a nyaka le van szûkítve, lehet, hogy direkte, de nekem akkor sem tetszik, mert nem állhatom a fakó dolgokat. Ezt a lakásban hordom, mikor a hôszolgáltató úgy dönt, a nulla pozitív szám, és nem küld gôzt a csöveken.

Ez a hepaj a turkálók ürügyén számomra nagyon is érthetô. Képzeljük el: ott van a román miniszterelnök Strasbourgban, Európa színe elôtt. És akkor valaki megereszt egy rakétát, hogy: Románia rongyosok országa, Kelet-Európa feketepétere, polgárai a mûvelt nyugat levetett rongyaiban járnak.

Mégsem ragad rájuk semmi. (Marhakór, écc, hülyebaj.)

Hát mond egy nagyot Hadrián úr. És erre mi lesz? Tôzsdei karnevál: úgy megugrik a turkálós bálák kereslete, mint a vízé a Szaharában.

Van egy kajla gyanúm is. A miniszterelnök úrnak oldalágon bizonyára finom érdekeltségei lehetnek a second hand piacon.

Íme, az üzlet felfutott. Így kell ezt csinálni.

A csütörtökön délután tartott maratoni megbeszélést követôen a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetôsége és a gyógyszerészek képviselete megegyezett abban, hogy hétfôtôl a gyógyszertárakban kiadják az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket egyelôre a hónap végéig. A pénztár vezetôsége az új keretszerzôdés elôírásaira hivatkozva fenntartotta, hogy az elsô negyedévben is a szerzôdött értékben, tehát a bevétel 11 százalékának megfelelô összegben (jelen pillanatban ötmilliárd lej) tudják téríteni a kedvezményes gyógyszerek értékét. A gyógyszerészek ma délelôtti ülésükön döntik el, hogy ebben az esetben, milyen rendszer szerint bocsátanak ki februártól ingyenes és ártámogatott gyógyszereket, mivel a fenti érték a tapasztalatok szerint nem fedezi a betegek szükségleteit.

A nagylaki, magyarországi, határátkelôn piros- zöld folyosós árunyilatkozat-adási rendszert mûködtetnek február elsejétôl – az új rendszert csütörtökön mutatták be a sajtó képviselôinek.

Nagylakon 1999-ben 2 millió 341 ezer 186, tavaly pedig 3 millió 93 ezer 605 utas lépte át a határt, ami több mint 32 százalékos utasforgalom-emelkedést jelent.

A jármûforgalom növekedése ennél is magasabb, 55,75 százalékos volt, 1999-ben 526 ezer 391, a múlt évben pedig 819 ezer 849 személygépkocsit léptettek be és ki a hatóságok.

Elhangzott: a forgalomnövekedés, a gyors és kulturált ellenôrzés színvonalának megtartása, az európai normáknak való megfelelés tette szükségessé a Sopronban és Hegyeshalomban már mûködô és bevált piros- zöld folyosós árunyilatkozat-adási rendszer bevezetését Nagylakon is.

A belépô oldalon négy zöld és egy piros folyosó áll az utasok rendelkezésér, a kilépô oldalon pedig a szintén egy piros folyosó mellett három zöld sávot alakítottak ki.

A zöld folyosó vámmentes, igénybe vétele szóbeli árunyilatkozatnak minôsül.

Ezeken a folyosókon a vámosok szúrópróbaszerûen ellenôrzéseket végeznek.

Vám- vagy engedélyköteles vámáruval az utasoknak a piros folyosót kell választani.

A rektorok országos tanácsának rendkívüli ülésszakán elhangzott szónoklatában Iliescu elnök egyebek között úgy vélte, hogy két veszélyes jelenséggel szembesül jelenleg a román oktatási rendszer.

Az egyik az átmenet gazdasági kudarcaiból fakad és a fiataloknak az oktatás minden szintjén tapasztalható kimaradásában nyilvánul meg, illetve az oktatásban való részesülés korlátozásában a tandíjak bevezetése nyomán. A másik a tantervek minôségébôl, jobban mondva minôségének hiányából, valamint a szabályozások összevisszaságából fakad. Az államfô rámutatott, hogy az utóbbi években sok új szakot létesítettek, egyeseket közülük csupán azért, hogy mesterségesen növeljék a diákok számát.

Az állami felsôoktatásbeli tandíjak alkotmányellenesek és megkülönböztetô jellegûek – húzta alá a továbbiakban az államfô.

Igaz, hogy létezik egyetemi autonómia, igaz, hogy az állami költségvetés nem képes egészében fedezni a felsôoktatási szükségleteket, de léteznek más módszerek is, költségvetésen kívüli összegek szerzésére. Példaként említette a reális gazdaság szükségleteivel összehangolt erôs kutatási-fejlesztési részlegek mûködtetését. Személy szerint Iliescu elnök alkalmatlannak és veszélyesnek tartja azt, hogy az oktatás a kereslet és kínálat szabályainak alávetett áruvá változzon. Alkotmányos és törvényes kötelességünk mindenki számára egyenlô és korlátlan részesedést biztosítani az oktatáshoz – mondotta Ion Iliescu, aláhúzva, hogy az oktatási miniszter adataiból kitûnik: száz egyetemista közül csupán egy jön faluról, noha az ország lakosságának 51 százaléka falun él. A városi munkásrétegbôl jött diákok esetében sem jobb a helyzet. Ezért kötelességünk minden eszközzel harcolni azért, hogy ne a vagyon, hanem az érdem legyen az ifjak kiválasztási kritériuma, mondotta Ion Iliescu.

Több ezer környezetvédô, szakszervezeti aktivista és értelmiségi részvételével európai idô szerint péntek hajnalban – karneváli külsôségek közepette – megnyílt a davosi világgazdasági fórum ellentettjének szánt, zászlajára a globalizáció kritikáját tûzô Szociális Világfórum is a brazíliai Porto Alegrében.

Az ötnaposra tervezett eseménysorozat részvevôinek listája a brazil földnélküliek mozgalmának vezetôjétôl José Saramango Nobel-díjas portugál írón és a kelet-timori függetlenségi harc vezetôin át a néhai francia elnök özvegyéig, Danielle Mitterrand-ig terjed. A rendezvényre 120 ország és ezer szervezet képviseletében érkeztek részvevôk.

A rendezvényen a tervek szerint szóba kerülnek a hivatalos adósságcsökkentô programokkal, az IMF költségvetési kiigazítási receptjeivel és a szabadkereskedelmi megállapodásokkal szembeni alternatív ötletek, valamint környezetvédelmi és emberjogi kérdések.

A megnyitó felvonuláson jól megfértek egymás mellett a homoszexuálisok jogainak elismerését követelôk, a genetikailag módosított termények engedélyezését elítélô farmerek, a több állásért szót emelô autóipari dolgozók és a harmadik világ adósságtörlesztéseinek eltörlését szorgalmazó francia értelmiségiek.

A rendezvény részvevôi közös közleményt ugyan nem terveznek, de munkacsoportokban és konferenciákon próbálnak meg javaslatokat kidolgozni a napirendi pontokban – írta a Reuters.

A roma kérdés Kelet-Európában

(MTI) – A kelet-európai országokban a rendszerváltás óta eltelt egy évtizedben a roma lakosságot hátrányos megkülönböztetés, rasszista motivációjú erôszakos cselekmények sora, a rendôri erô aránytalan, túlzott alkalmazása, egyes esetekben pedig az állampolgárság megtagadása is sújtotta – hangsúlyozta szerdán Washingtonban, a Woodrow Wilson tudományos központban tartott elôadásában Erika Schlager, aki az amerikai kongresszus európai biztonsággal és együttmûködéssel foglalkozó bizottságának a nemzetközi jogi tanácsadónôje, a roma kérdés elismert amerikai szakértôje.

Schlager Romániát és Szlovákiát emelte ki olyan országként, ahol kirívó példák voltak az indokolatlan rendôri razziákra a cigány lakosság körében. Az állampolgárság megtagadását illetôen a Cseh Köztársaság által Csehszlovákia kettéválását követôen érvényesített gyakorlatot tette szóvá.

A szakértônô Magyarországgal kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra az eljárásra, hogy a roma gyerekeket gyakran a szellemileg visszamaradottak oktatására hivatott iskolákba irányítják át, és ezzel mintegy elszigetelik ôket – olyan esetekben is, amikor a szóban forgó gyerekek szellemileg egyáltalán nem visszamaradottak.

Erika Schlager a romákkal szembeni elôítéletek verbális megnyilvánulásai között példaként idézte Csór polgármesterének a kijelentését, miszerint "a zámolyi romáknak nincs helyük az emberi lények között". Ugyancsak szóvá tette Orbán Viktor egyik azon kijelentését, amelyben a magyar miniszterelnök a "keményebb munkát" szorgalmazta, a menedékkérô romákkal összefüggésben.

Az amerikai szakértônô szerint a térség országainak közszolgálatában mindössze néhány elkötelezett személyiség igyekszik alapvetôen javítani a helyzeten. E személyiségek közt említette a cseh Petr Uhlt, a szlovákiai Csáky Pált, illetve a romániai Eckstein-Kovács Pétert. Megjegyezte, hogy az utóbbi idôben a roma polgárjogi mozgalmak mûködésében megjelent a transznacionális összefogás eleme. A jövôben e mozgalmak várható hangsúlyai – vélekedett Erika Schlager – a politikai megszervezôdés erôsödése mellett a romák saját nyelvének ápolására, az ezt elômozdító tevékenységekre tolódhatnak át.

Schlager adatai szerint a Kanadában menedéket keresett kelet- európai romák háromnegyede meg is kapta az üldöztetés ellen menekülô személyeknek kijáró politikai menekült jogállását. Ami azonban a nyugat-európai országok hozzáállását illeti – jegyezte meg –, e tekintetben nagy fokú álszentség tapasztalható. Schlager felhívta a figyelmet azokra a jelekre, amelyek arra utalnak, hogy az Európai Unió országai igyekeznek távol tartani maguktól a romákat. Ezzel mintegy hivatkozási alapot is teremtenek azoknak a kelet-európai köröknek, amelyek a roma problematika iránti érzéketlenség jegyében lépnek fel saját hazájukban.

A tegnap délelôtt két mentôautót adományozott Maros megyének az olaszországi bolzanoi Ober All Alapítvány. A jármûveket már tavaly ôsszel a mrosvásárhelyi Italo Stil Kft. tulajdonosa Oberauch Heiner felajánlotta támogatásként. A Volkswagen típusú gépkocsikat 1996-ban gyártották és miután Dél-Tirolban rendbetették, a vállalkozó és segédje, Facchinelli Manfred, el is hozták. A mentôk az egészségügyi igazgatóság állományába kerültek, ezek közül egyet a szovátai kórház, a másikat pedig valószínû, hogy a nyárádszeredai egység kapja majd meg. A megyei kórház udvarán rendezett rövid átadás-vételi ünnepségen jelen volt Burkhardt Árpád alispán, Virág György, a megyei tanács elnöke, Ileana Panturu a közegészségügyi igazgatóság, míg Csíki Zsuzsanna, az egészségügyi pénztár igazgatója, Raed Arafat mentôorvos, Benedek Imre, a közegészségügyi igazgatóság aligazgatója és Benedek István városi tanácsos.

Hol van a 430 millió?

A pénzügyôrség az elmúlt napokban ellenôrizte a Manpel Rt.-t és az ellenôrzések nyomán 430 millió lej hiányt állapítottak meg. A szóban forgó összeget Székely Sándor vette fel a bankból, hogy a januári elôlegeket fizesse ki belôle, ám a kiállított jegyzôkönyv szerint az összegnek csak egy igen kis részét fizette ki ténylegesen. A megmaradó részt vissza kellett volna tennie a bankba vagy a társaság kasszájába, de tegnapig egyik sem történt meg. Ezért a pénzügyôrség 40 millió lejjel büntette meg a szabálysértôt. További 20 millió lej bírságot rótt ki azért, mert nem a decemberi elszámolást, hanem a januári elôleget fizette ki. Végül 40 millió lejt kell fizetnie azért, mert nem megfelelôképpen jutott a nála levô pénzhez és nem az elôírásoknak megfelelôen használta fel azt. A jegyzôkönyv értelmében a fenti szabálysértésekért Székely Sándor, a vállalat vezérigazgatója a hibás.

Székely Sándort az ellene felhozott vádakról szerettük volna megkérdezni, ám ô ma reggelig külföldön tartózkodott. Ezért is nem lehetett jelen a tegnapi két tárgyaláson.

Az elsô perben, amelyet a Manpel néhány részvényese indított, kérve Székely Sándor nevének törlését a céglajstromból hétfôre halasztották a döntést. A másikat több mint 700 bôrgyári alkalmazott támogatásával a szakszervezet indította, kérve, hogy ítéljék meg a banki aláírási jogot a vállalat gazdasági igazgatóinak, hogy azok Székely Sándor jóváhagyása nélkül felvehessék az alkalmazottak elmaradt fizetéseit. Ezt ugyan elsôfokon elutasították, ám fellebbezés után a tegnapi másodfokú döntés törölte az elsôfokút. Az újratárgyalás idôpontjáról ugyancsak hétfôn születik döntés.

Mindkét tárgyaláson 100-150 alkalmazott is részt vett (lásd felvételünket). Az alkalmazottak kérvényezték, hogy egyenként felszólalhassanak, ám erre végül nem került sor.

A tegnap történtekhez még annyit érdemes hozzáfûzni érdekességképpen, hogy éppen most két éve került sor Ágoston Margitnak bírósági végzés általi hivatalba való visszahelyezésére.

Az Újra megnyitják a szovátai Cserepes kôfejtôtelepet címû cikk margójára

Bizonyára mindenki örül a gazdaságból érkezô jó híreknek, hiszen ezek sorsunk jobbra fordulásának a reményét keltik.

Persze, jó híreket a szomorú valóságot elkendôzô szándékkal is lehet terjeszteni, ahogyan ezt a szovátai Cserepes kôfejtôtelep új gazdája, a Chevrat Machtzevat cég tulajdonosa is tette a Népújság 2001. jan. 20-i számában. Arról van ugyanis szó, hogy azt a 20 km-es, a bányát a várossal összekötô utat úgy tette "rendbe", hogy száraz idôben az elhaladó gépkocsik nyomán felszálló porfelhô, az út két oldalán kb. 50 m mélységben, mindent ellep: növényzetet, épületeket, embert, állatot, nedves idôben pedig térdig ér a sár. Ezt az áldatlan állapotot pedig már októberben megtapasztalta a cégtulajdonos úr is. Érdemes külön megemlíteni az idézett út korszerûsítését az ifjúsági tábor és a kempingtábor közötti szakaszon, amely eredetileg aszfaltozott volt, de az egynevesítés kedvéért ezt is poros kôtörmelékkel szórták be. Másrészt, a cégvezetô által elôrevetített adatokból kiindulva kiderül, hogy az óránkénti 400 tonna kitermelt követ elszállítandó pl. 20 darab 20 tonnás teherautót kellene használni. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó 20 km-es út mente gyakorlatilag ipari zónává alakul. Ennek negatív következményeit az itt élôkre, a növényzetre, épületekre, de az egész fürdôvárosra is nem nehéz felbecsülni.

A Patakmajorban lakók és tulajdonosok nevében ismételten kérjük Szováta város tanácsát, a polgármester urat, hogy járjanak el a kialakult helyzet normalizálásáért és rendeljék el: a bányakitermelés megindításának letiltását addig, amíg a Cserepes-tetôre vezetô utat elfogadható állapotba nem hozzák, illetve alternatív megoldásokat nem találnak a szállításra; az ifjúsági tábor és a kempingtábor közötti szakasz újraaszfaltozását; a magánosítás átvilágítását.

Kérjük továbbá azon zöld civil szakmai szervezetek segítségét, melyek már a bánya magánosítása elôtt eljártak az országos hatóságoknál a Mezôhavas természetvédelmi területté nyilvánítása érdekében.

Azt hiszem, hogy nem csak a patakmajori tulajdonosok, hanem minden Sebes- patak menti ingatlantulajdonos nevében fejezem ki elvárásainkat a helyi és megyei hatóságokkal szemben, amikor azt kérjük, hogy tiltsák meg e vidék iparosítását. Vegyék figyelembe, hogy lakó- és pihenôházak építésére kaptunk és adnak ma is itt engedélyeket, ezért pihenôövezeti jellegének megváltoztatása, valamint a tájvédelmi szempontok semmibe vétele igen nagy károkat okozna. Mint Szováta tisztességes adófizetôi elvárjuk, hogy hasonlóan védjék érdekeinket.

Számítunk az új bányatulajdonos pozitív hozzáállására is, akinek igaza van ugyan abban, hogy mentalitásunkon változtatni kell, ez alkalommal azonban mégsem rajtunk van a sor. Nem adhatjuk a felbecsülhetetlen mindent a semmiért.

Lakhelyem környékén van egy sarki épület. Fekvése szerint kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységre "termett". Amit az évek során ki is aknáztak, hisz mûködött benne népszerû köpködô, de cipészmûhely is. Amíg kocsma volt, megkeserítette a gyermekkorunkat. A kora esti órákban, játék közben ( az ötvenes évek végének jármûforgalma mellett megengedhettük, hogy az utcán játszodjuk), gyakran találtuk szembe magunkat a helyiségbôl kitámolygó ittas emberekkel, akik meglökdöstek, vagy erôszakoskodni próbáltak. S a gyermekkori kellemetlen élmények hatására alakult ki egyfajta félelemmel teli rettegés a részeg emberek láttán, amit felnôttként is nehéz felejteni. Ez az érzés végül is odavezetett, hogy kisiskolásként is valósággal pánikba estem, ha szürkület után ki kellett mennem az utcára.

A rendszerváltás után kicsit keserûen megállapítottam, hogy a környéken akkor még hiányzó kenyérbolt, tejterméket vagy hentesárut kínáló üzlet helyett bárnak rendezték be a helyiséget, ami fokra fokra züllött, és gyanús személyek gyülekezô helyeként már-már a hajdani kocsmánál is zavaróbb volt. Persze ma sem tudom, hogy miképpen kapott egészségügyi, környezetvédelmi engedélyt a helyiség, amikor a szemeteskukát, láncra vert kutyaként a csatornához kötve az utcán tartották. Talán éppen emiatt végül is bezárt, és nem kis elégtétellel állapítottam meg, hogy vegyiáru-kereskedést nyitottak a helyiségben. Ami sajnos nem tartott sokáig, s miután hónapokig gazdátlanul állt, a jelek szerint újra készül a bárpult, annak ellenére, hogy százméteres körzetben ma már négy hasonló rendeltetésû szolgáltató egység mûködik. A vázolt konfiguráció ellenére azonban nem kétséges, hogy menni fog, mert aki az ital rabja, és egyre többen vannak ilyenek, nem az üzletben, hanem a kocsmában költi el azt a kevés pénzt is, amihez hozzájut. Ezért gyakori jelenség, hogy jól ellátott szaküzletek vagy vegyeskereskedések helyett a minôségtelen tucatárut kínáló butikok jó része bezárt vagy kocsmává alakul. Tessék csak körülnézni, hogy az egykor vásárairól, tehát kereskedelmérôl híres városunkban hány helyiségben mérik ma az italt!

Mint ismeretes, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete az elmúlt hat évben rendszeresen szervezett fiatal gazdák és gazdasszonyok részére Ezüstkalászos tanfolyamokat. A marosvásárhelyi székházon kívül több gazdakörben folytattunk oktatást, Sáromberkén, Héderfáján, Kiskenden, Magyarón, Vámosgálfalván, Nyárádkarácsonfalván és Marosugrán. Eddig több mint 300-an vették át az Ezüstkalászos jelvényt és diplomát. Az idén sem maradt el a hiányt pótló gazdaképzés, hiszen egyre többen érzik, hogy szükség van az ismeretek bôvítésére, fôleg azon korosztályhoz tartozók, akik a közelmúltban kezdtek gazdálkodni. Szûkös világunkban nem mindegy, hogy mennyit és mennyivel termelek, kivált akkor, amikor az üzemanyag és a befektetett vetômag, mûtrágyák és vegyszerek ára a csillagokig ugrott, miközben a mezôgazdasági termények ára alig mozdult el az utóbbi években.

Az oktatásra az igény nagy, ezzel szemben az egyesület lehetôségei korlátozottak, fôleg, ami az elôadótanárokat illeti. Megyénkben jól felkészült szakemberekbôl szerencsére kialakult egy kiváló oktatógárda, zömmel a nyárádszeredai kertészeti egyetem kihelyezett karán is elôadnak. Elfoglaltságuk miatt nem vállalhatnak többet 3-4 tanfolyamnál.

Felmérve az igényeket, az idén négy helyen indítottunk és indítunk tanfolyamot – Vajdaszentiványon, Marossárpatakon, Sáromberkén és Magyarón – az utóbbi kettô gazdasszonyképzô. Január 17-én indult az elsô idei tanfolyam Vajdaszentiványon. Pataki Endre, a társas elnöke és Gerendi Sándor mérnök, falugazda, példás szervezése eredményeként a megnyitó elôadáson 36-an ültek a kultúrotthon termében. Dr. Tamás Lajos mérnök tartott elôadást a növénytermesztésrôl. Idôközben bôvült a hallgatóság, közülük közel tíz hallgató román nemzetiségû, akik jól beszélnek magyarul. Másnap, szerdán Marossárpatakon is megkezdôdött az oktatás. szerényebb létszámmal, de fokozott érdeklôdéssel. Hétfôn, január 22- én indult Sáromberkén a gazdasszony-tanfolyam, ahol 25-en tanulják majd a kertészkedés, kisállattenyésztés, sütés-fôzés, asztalterítés, a falusi vendégfogadás fortélyait. Örvendetes tény, hogy a három tanfolyamon a hallgatók átlagéletkora nem haladja meg a 30 évet. Reméljük, hogy a 80 elméleti és gyakorlati óra után a hallgatók többet fognak tudni a gazdálkodásról, vegyszerek, mûtrágyák használatáról, a jó minôségû vetômagvak fontosságáról, az idôszerû állattenyésztésrôl.

Drága Imre!

Alig két hónapja kaptam tôled egy gyönyörû, szívet-lelket melengetô levelet, melyet színészi pályafutásom 50. évfordulójának ünneplésére írtál és melyet most már féltett ereklyeként ôrzök, amíg csak élek. Leveledet ezekkel a sorokkal zárod: "találkozunk még ama közös szolgálatban, ami értelmét adta földi életünknek…" Igen! Jó lett volna találkozni még.

Drága barátom! Soha nem írtam neked levelet, és most már nem tudom, hogyan lehetne szavakba önteni a döbbenetet, fájdalmat, azt a szívszorító ürességet, amit a távozásod jelent.

A magyar színmûvészet fárosza voltál!

Te valóban a Nemzet Színészeként szolgáltad – csodálatos adottságaiddal – majd fél évszázadig a magyar Színházmûvészetet, határon innen és túl. Azon kevesek közé tartoztál, aki ránk is figyelt. Szakítottál idôt rá, hogy pesti turnéinkon megnézd az elôadásainkat és a jelenléted rangot adott elôadásainknak. Köszönjük! Mint ahogy köszönjük azt is, hogy idôt és fáradságot nem kímélve "átugrottál" hozzánk Marosvásárhelyre Sütô Andrást születésnapján köszönteni. Ahol a te személyes jelenléted különleges eseménnyé avatta az ünneplést.

És még hány és hány csodálatos este, amivel megajándékoztad nézôidet, rajongóidat, közönségedet.

Alig egy hónapja, a december 14-i "Magyar Mûvészetért Díj" átadásánál, a gálaesten, amikor Neked ítélték a 2000. év színészi díját, szerettelek volna megölelni és megköszönni gyönyörû soraidat, de a "szolgálat" Téged azon az estén is színpadra szólított, s így most már soha nem tudom Neked személyesen elmondani, amit szeretnék.

Köszönöm, hogy barátodnak tekintettél és egyszer legalább ebben az életben közösen "szolgálhattunk" a Retur címû filmben.

Nyugodj békében.

Loránd

Marosvásárhely, 2001. I. 22. Lohinszky Loránd

Részlet a mûvész levelébôl, melyet a budapesti Nemzeti Színház 1999-es marosvásárhelyi vendégjátéka elôtt intézett a helybeli közönséghez

Közel 10 esztendô alatt immár ötödször látogathatok el gyermekkorom vágyott vidékére. Érett-égett-túlélt felnôttként. A fogadtatás, ünneplés, közös sors könnyfakasztó élményei szétvetik emlékeim szôttes batyuját, s a megilletôdöttség hálás öröme köszönetre késztet… Köszönetre – az évek során kapott példaerôért, mit Marosvásárhelytôl, a székelységtôl kapunk! A Bolyaiak–Telekiek és a pusztító sorssal is szembeszegülô Sütô András gyertyás- bibliás városától. Szellemiséget! Hitvallást! Hûséget! Példát! Erôt!

Csizmámról leverve a Hargita és a Nagyromlás porka havait, várjuk a megmérettetést. Mostani vendégjátékunk – összevetve az elôzôkkel – vajha kiállja-e a Mikes Kelemen-i hûség próbáját? "Vagyunk, akik voltunk! S leszünk, akik vagyunk! Isten minket úgy segéljen!"

Amikor meghallottam, hogy Borisz Jelcin megvonta az áram- és vízszolgáltatást a konzervatív parlamenti tagoktól, akik el akarták kártyázni a Szovjetunió hulláját, arra gondoltam, Nicu bácsi nem élt hiába, ha munkamódszerei, melyeket egykoron rajtunk próbált ki, lám, újra hasznosak a Kreml aktivistái számára. Hiszen azt mondják: "Hogyha nincsen víz és áram, sokkal jobban él az állam."

Jelcin papának mégis óvatosabbnak kellene lennie, hiszen a mi keleti tájainkon rendszerint azok hatékonyak és nyernek, akik a félhomályban és a sötétben munkálkodnak.

***

Ahogy kihevertük a szabadság nem remélt mámora okozta forradalom utáni másnaposságot, hirtelen sokan elvesztettük alkalmazkodóképességünket, amellyel néha visszaéltünk a régi rendszerben, és elfásultunk, oda a kedvünk.

Már megrajzolható az új homo esticus robotportréja: minden bûzlik körülötte, s nem kizárt, hogy én is ott vagyok. A betegsége nem újkeletû. Egy régi barátom, volt politikai fogoly, vagy harminc éve átkozza a kocsmai szôlôborokat, azt állítva, a legjobb nedû a marmaládéból készült bor volt, melyet egy ólombánya mélyén kóstolt meg az ötvenes években. Az ingadozó értelmiségiek közé csöppent egy talpraesett paraszt, akinek a fejében megfordult, hogy az ôrök tekintetét elkerülô kôvájatba tegyék kenyéradagjaikat és a vízzel felhígított marmaládét, s lehúzás után tíz nappal szédítô ámbra lett a bánya csontvázszerû és sötét istenei számára.

***

Abban az idôben, amikor az Írószövetségben néhány idegesebb kollégával együtt tiltakozó jegyzéket fogalmaztunk meg a kulturális nómenklatúra ellen (melyet rendszerint az olyan hülye, mint én, hangosan olvasott föl a tanácsüléseken), emlékszem, a félhomályból figyelt a kor néhány kiváló bábája, nehogy többet mondjak, és megtoldjam szövegemet egy-egy sloboziai káromkodással.

Azok a szakemberek, akik a pártszékhez dörgölôznek, az ideológia tapasztalt hegymászói, akik könnyedén kapaszkodtak fölfelé a Központi Bizottság létrafokain, mert volt iránytûjük, hegymászóbotjuk és fekete Daciájuk, egy éjszaka alatt szent antikommunisták lettek, szakasztott olyanok, mint egykori ellenlábasaik, egyházi átkokat szórnak, rágják a sarló és a kalapács csontjait, megtörik fogaik közt a piros pártkönyveket, a héjakat szembeköpik velünk, kik nem hiszünk a kapitalizmusban.

Ahogy fölfedeztem régebbi papírjaim között egy hasonló dörgedelmes beszéd példányát, melyet úgy forgattam meg, mint egy fasírtot elvtársias óvatosságuk lisztjében, olvasni kezdtem és elámultam, mert tiltakozásunk így kezdôdött: "Hôn szeretett és mélyen tisztelt Fôtitkár elvtárs…"

Mióta megtudtam, hogy vallásórán a pap elnyúlik a katedrán és újságot olvas, arra gondoltam, utóvégre nemcsak bordélyházi, hanem metafizikus frigiditás is létezik.

A tanulók – akiknek meghúzták a fülét, mert zavarták a horkolást, büntetésbôl kénytelenek tizennégyszer lemásolni a Miatyánkat, nyaggatják ôket az ökumenikus jelszavacskákkal, melyekkel a szószékrôl a vénasszonyokat bolondítják – a pad alatt Marx Tôkéjét kezdték lapozni, mert a kedvezôtlen dolgok rendje most is olyan, mint a mi gyermekkorunkban.

Mi is tudományos szocializmus órán, decemberben, magunkban a Három napkeleti király-t dúdoltuk, hogy ne említsem a Flacara összejöveteleit, melyet kivételesen a szent húsvétra tûztek mûsorra, mint a dialektikus materializmus böjti bárányát, a gyerekek innét egyenest a templom udvarán landoltak, s a Feltámadás fényében kimosták szemükbôl a Partidul, Ceausescu, România himnusz csipáját.

Nem nagyon csodálkoztam azon, hogy a napokban a pap nem tudta megmondani a gyerekeknek a festett tojás titkát, mert nemrég az ortodox naptárban csak azt magyarázták meg nekünk, hogy miért piros a pártzászló. Azon sem lepôdtem meg, hogy a vallástanár egy óra alatt ledarálta Jézus életrajzát, s ezzel meggyalázta az emberiség legszebb történetét. A misztikus normadöntôk és a sztahanovista papok mindig a Mitropolia dombján részesültek kiképzésben.

Rendesen így kellene folytatnom: mégis elcsodálkozom…

Na jó, nem lepôdöm meg semmin.

Azon sem, hogy a vallásóra unalmasabb a tanulóknak, mint a szilárdságtan.

(Bán Péter fordítása)

Mircea Dinescu

Rosszkedvem szeles idejében,

derengô októberi fényben

átbiciklizett itt, a téren

– teljes és delejes alakban –

Ô maga – – a Világmegváltó.

Egy szöszi nô. De nem akárki!

Kerékpárnyergen így riszálni,

ilyen csodát csak ritkán látni:

ily derékkal, ily farral, combbal

a szentháromság fölkiáltó!

Az én Jézusom már csak nôi,

malmunkban vele kell ôrlôdni.

Isten csak van. De velôt rázó

ahogy kislányát viszi, s lobog

két szôke gyôzelmi zászló.

Dusa Lajos

Álmatlan éjszakán

nincsenek rémek a

kúszó sötétség rejtelmes falán, –

szavak íratlan özöne

vádol csupán, –

a csend némán lapul, –

csak a szív ver,

viaskodik vadul,

kér, könyörög:

még csak egy kicsi levegôt!

Csak levegôt! Még mielôtt…

2001. január

Kabós Éva

Talán a hó sem szereti

e szürke-fagyos tájat…?

Inkább az égben marad fent,

s belep minket a bánat.

Hogyha egyedül vagyok,

én vagyok a kiskirály.

Nem szeretem egyedül; –

királyságom néha fáj.

Ha, ki örül, szomorú:

osztályrésze a ború.

Én mindig csak nevetek;

meg is osztom veletek.

Baricz Lajos

Ezt a rendhagyónak nem nevezhetô címet adta marosvásárhelyi bemutatkozó kiállításának Jakab Elek, de a pályakezdô nagyváradi mûvész festôi világa egyáltalán nem szokványos. A Bernády Házban pénteken nyílt tárlat, melynek anyagából mai mellékletünkben reprodukálunk néhány kompozíciót, a nyulat hozta nézôközelbe. Megannyi helyzetben, mindenütt jelképhordozón. Emberi tulajdonságokkal felruházott hôsök és antihôsök a fiatal festô tapsifüles, négylábú központi alakjai és mellékszereplôi, nyúltársadalmuk a magunkénak groteszk, tragikus, humoros tükörképe is lehet. Elgondolkozhatunk az alkotó választásán, az élénk, kellemes színeket, ismert rajzfilmelemeket felvonultató, de csöppet sem elandalító festmények együttese mindenképpen töprengésre késztet. Látványuk érzelmileg sem hagyja közömbösnek a nézôt.

(nk)

"… Elôadómûvész nem volt a családunkban, de nagymamám nagyon szerette a zenét. Zongorázott, igaz, nem mûvészi szinten. Ezért is szerette volna, ha unokái közül valamelyikünk zenész lesz. Köszönöm a sorsnak, hogy ha ô már nem is érhette meg, az én életem és mûvészi pályám mégis ennek a vágyának a beteljesülését jelentheti" – mondotta két nappal a marosvásárhelyi bemutatkozó hangversenye elôtt az interjúban Julia Kerimov zongoramûvész.

Nos, önkéntelenül is e vallomása jutott hirtelen eszembe, amikor a Kultúrpalota nagytermében, a filharmónia szimfonikus zenekarával szólózott Beethoven 3. C-moll zongoraversenyében. A zenekarénál mozgalmasabb, s tán hatásosabb "teljesítményt" nyújtó zongora és a kissé visszafogottabban, ám tömörebben szóló zenekari együttes párbeszéde pódiumsikert hozott városunkban is a fiatal elôadómûvésznek. Családi értelemben sem váratott magára Fahretdin Kerimov karmester részérôl a méltányolás. Az említett beszélgetésünkkor Julia Kerimovot – tanulmányaitól, zenei képzésétôl eltekintve – többnyire e mûvészpáros életérôl, munkájáról faggattuk.

Hogyan vált zongoristává? – kérdeztük a mûvésznôtôl.

– Elsô elemitôl zeneiskolába jártam. Hatéves koromban kezdtem el zongorát tanulni. Szívesen foglalkoztam a hangszerrel, a muzsikával. Valahogy úgy jártam ezzel a hangszertanulással, mint a közmondás is tartja: evés közben jön meg az ember étvágya. 1984-ben fejeztem be a zenelíceumot. Szentpéterváron, a Rimszkij Korszakov Zenekonzervatóriumban folytattam tanulmányaimat. A híres, ám már akkor idôs N. Perelman, Grigorij Szokolov és Szophia Vokmann növendékeként. Konzervatóriumi éveim végeztén aspirantúrán – posztgraduális képzés – tanultam, Tatjana Fidler irányításával. Ôk azok a német zsidók, akik Oroszországban és a késôbbi Szovjetunióban is a mindenkori zenei kultúra fenntartásán fáradoztak. Különben ebben a periódusban mentem férjhez. Három évig (1989–91 között) Szentpéterváron, a Mariinszkij Opera és Balett-társulatnál dolgoztunk a férjemmel. Én korrepetitorként.

– Ezek szerint a muzsika "számlájára" írandó ez a házasság…

– Tényleg a zenének köszönhetôen fedeztük fel egymást. 1991-ben aztán, meghívásra, Törökországba költöztünk, ahol férjem a Mimar Sinan Egyetem tanára és zenekarának a karmestere lett, én pedig Isztambulban, a konzervatóriumban tanítottam és tanítok ma is. Nagyon szeretek tanítani. Meg is becsülnek, méltányolják a munkám.

– Mivel foglalkozott a legszívesebben?

– Szívesen dolgozom énekszólistákkal is, bár jobban kedvelem a kamaramuzsikát, mint az egyéni fellépést.

– Miért?

– Mert ugyanabban a családban két szólista azért sok. Ami a mûvészi karriert illeti ugyanis, az élvonalban a férjem áll. Az enyém amolyan önként vállalt másodlagos.

– Ezt várja el a mûvésznôtôl a férje, vagy maga Julia Kerimov éri-e be ezzel a másodhegedûsséggel?

– Valahogy a helyzet hozta magával. Férjem imád vezényelni. Egész életét és energiáját a dirigálásnak szenteli. Bár gyakran elôfordul az is, hogy számon kéri tôlem, hogy karmesterfeleség lévén, nem kellene-e gyakrabban szólóznom…

– Visszatérve a közös fellépésekre. Gyakran fordul elô ilyesmi?

– Egy-két alkalommal évente.

– Kevés ez egy hangszerszólistának.

– Be kell érnem ennyivel, mivel idegenben élünk, lakunk. A kisfiunk csak kilencéves, és nagy szüksége van a szeretetre, az együttlétünkre, a ráfigyelésre. Minderrôl magamnak kell gondoskodnom, mivel a férjem állandóan utazik.

– Hogyan zajlanak a közös próbák?A karmester és a szólista, a férj és a feleség, illetve az elôadópáros együttmûködése?

– Eléggé furcsán érezzük olykor magunkat a próbákon. Nem a legzavartalanabbul folynak, épp mindezek miatt. Viszont mire pódiuméretté válik a mûsor, a siker mindkettônk számára garantált. Mindig nagyon jól érezzük magunkat a hangversenyen. A valóság az, hogy a próbákon néha megfeledkezik arról, hogy én – mármint a felesége – történetesen elôadómûvész vagyok. Ezért is várja el tôlem, hogy azokban a tempókban és úgy játsszam, amint azt ô elgondolta. Ahogyan azt ô látja. Érthetô is egyébként, mivel ô mindig zenekarban gondolkozik. Szóval meg kell vívnom – elôadóként természetesen – a magam kis küzdelmét azért, hogy elfogadtathassam a… karmesterrel, hogy nem mindig övé a vezérszólam…

Egyébként bevallhatom, az együttmûködés mindig csak pluszt jelent számomra. És mindig azt játszom, amit szeretnék. Ha a mû nem is tetszik esetleg a férjemnek. Ki-ki közülünk elmondja a maga meglátását, akár vitatkozhatunk is fölötte, de egyetlen darab elôadásáról sem próbált lebeszélni. Ilyen értelemben vett kitartásomért, következetességemért is tisztel. Hisz maga is tudja, vallja, nem véletlenül vonzódik az ember egy-egy darabhoz.

– Az azer muzsika nem szerepel a repertoárjában?

– Orosz nemzetiségû lévén, az orosz zenei hagyományok szellemében nevelkedtem. Zenei mûveltségemet alapvetôen ez határozza meg. Ez viszont nem jelenti azt, hogy csak orosz szerzôk mûveit játszom. Különös család egyébként a miénk. A férjem Azerbajdzsánban született, én Oroszországban, fiunk, Rasit, Törökországban.

– Tehetséges, említette róla férje a közelmúltban készült interjúnkban.

– Hároméves koráig édesanyáméknál élt. Utóbb hoztuk magunkhoz, Törökországba. Édesapja kemény jellemét is örökölte…

– E különbözô nemzetiségû "beütésekkel" a családjukban, illetve mindazzal, amit ez jelenthet, ugyanakkor elôadóként fordulva meg a különbözô országokban, milyennek látja maga körül a világot és benne embertársainkat?

– Nagyon sajnálom azokat, akik olyan országban élnek, amelyekben rendkívül alacsony az életszínvonal. Ahol roppant nehezek az anyagi, a szociális és egyéb körülmények. Ahol nemzetiségi gondokkal küzdenek. Ahol aligha jut arra, hogy az ember beülhessen egy koncertterembe és meghallgathasson egy gyönyörû zeneszámot. Holott a muzsika a kultúra hordozója. Egy-egy mûvet elôadva, mindenekelôtt azt érezzük, éljük meg és adjuk is tovább a hallgatóságnak, amit a zene által a szerzô kifejezésre juttat. És ez az elôadómûvészet hivatása, küldetése: gyógyír, orvosság lenni.

Járay Fekete Katalin

Tarr Béla Werckmeister harmóniák címû alkotása nyitja a Millenniumi 32. Magyar Filmszemlét február 1-jén.

Tarr Béla rendezése – amely a magyar filmes mustrát megelôzôen több nemzetközi fesztiválon szerepelt, illetve az ugyancsak február elején tartandó Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is ott lesz – három év munkája.

A történet egy alföldi kisvárosban játszódik, amelyet semmi más nem vesz körül, csak a fagy. Az emberi viszonyok azonban – egy cirkuszlátogatás kapcsán – felborulnak.

A versenyben induló nagyjátékfilmek között vetítik többi között Gothár Péter filmjét, a Passzportot; Incze Ágnes rendezését, az I love Budapestet; Maár Gyula alkotását, az Ennyibôl ennyit; Szôke András Tündérdomb címû produkcióját, Tóth Tamás rendezését, az Anarchistákat; Zsigmond Dezsô filmjét, a Bizarr románcot; Tímár Péter Vakvagányok címû munkáját és Pacskovszky József rendezését, a VII. Olivért.

Versenyen kívül, információs vetítésen kerül vászonra Jancsó Miklós, az Utolsó vacsora az arabs szürkénél címû filmje; Mészáros Márta, A csodálatos mandarin címû rendezése, valamint Szász János alkotása, A holocaust szemei.

A kísérleti és kisjátékfilmek között versenyez Dyga Zsombor Tempo címû filmje; Gothár Péter alkotása, A leghidegebb éjszaka; Krasznahorkai Balázs filmje, a Köd; Mundruczó Kornél rendezése, az AFTA; Szekeres Csaba munkája, az Érintések, illetve Xantus János Se kép, se hang címû filmje.

A nagyjáték- és a kísérleti, kisjátékfilmeket egyazon zsûri szemlézi majd. A grémium tagja: Enyedi Ildikó (elnök), Horváth György, Klöpfler Tibor, Létay Vera, és Mispál Attila.

A dokumentumfilmek versenyében mérettetik meg Almási Tamás munkája, az Alagsor; Csillag Ádám filmje, a Mostohák; Kamondi Zoltán munkája, az Utak Furugyon; Mispál Attila rendezése, a Maraton; Salamon András és Incze Ágnes közös munkája, az Elveszett család; Vészi János rendezése, a Börtönfeleségek, valamint Fonyó Gergely alkotása, a Cseh Tamás film.

A nem fikciós mozgóképeket Ormos Mária történész elnökletével Dömölki János (rendezô), Zalán Vince (filmesztéta) szemlézi.

Mottó: "Ha van még Jó bennem, óh, uram,

Kérlek és nem is szomorúan, / Óh, mentsd meg belôlem. // Hiszen annyi jósággal jövék, / Ám lelkemnek szemérem-övét / Letépte világod."

(Ady Endre: Egy kevésnyi jóságért)

A fiúk körbeülték a lobogó tüzet, de senkinek sem akaródzott beszélgetést kezdeni. Pedig ilyenkor szokták elmondani egymásnak a múlt évek örömeit, kudarcait, s a régi haverek megértô bólogatásai, jó tanácsaik, együttérzésük mindenképpen segített elviselni a néha elviselhetetlennek tûnô igazságtalanságokat is. Minden augusztus valamelyik napján összegyûltek, s jó volt évente feltöltôdni energiával, hittel, jóakarattal.

Ákost, ott a tûz mellett, hirtelen elárasztották a gondolatok.

Azon a szinte végzetessé vált kiránduláson, tizenöt évvel ezelôtt, sajnos még nagyon tapasztalatlan volt és azt sem tudta, hogy minden olyan kapcsolat, amely egyik vagy másik részrôl nem az igazi szeretetre épül, halálra van ítélve. Az a nap olyan elevenen él most is a lelkében, mintha tüzes vassal égették volna bele, persze, ma már megmosolyogja akkori naiv önmagát, csakhogy igen nagy árat fizetett ezért a mosolyogni tudásért. Akkor fülig szerelmes volt Lizibe, s a szerelmesek kifinomult érzékével tudta követni minden rezdülését. Nem az egész napos hegyi út, nem a rengeteg mászkálás fárasztotta ki aznap, hanem a nyugtalanság gyötrelme, a bizonytalanság érzete, a pattanásig feszülô idegek játéka, hiszen az értelmével fel sem tudta fogni, mi történik vele, csak valahogyan megérezte, hogy Lizibôl valami negatív kisugárzás áramlik feléje, olyasmi, ami eltávolítja egymástól az embereket s ellenségekké teszi egy életen át. Úgy érezte, álmai asszonya csúszik ki az ujjai közül, akitôl az elképzelései szerint a nyugalmat, a kiegyensúlyozott életet remélte, akit társává akart tenni egy hosszú életre. Akit annyi, de annyi jó tulajdonsággal ruházott fel, s akinek most folytonos ironikus, gúnyos megjegyzései arra kezdték ébreszteni, hogy netán az ellenségével áll szemben. Ezt képtelen volt elfogadni. Az agya talán elfogadta volna, de a szíve semmiképp.

Aznap a Retyezát gerince és napsugaraktól verôfényes csúcsai csodálatos látványt nyújtottak, Ákos szíve mégis nagyon nehéz volt, amíg barátaival és barátnôjével végigjárta a hegységen kürölfutó gerincet. Nem tudott örülni a csillogó tavaknak sem, pedig máskor az ilyen látványtól szinte teljesnek érezte az életet, most azonban az egész napja mély szótlanságban telt. Amikor végre a táborhoz érkeztek – a Bukura-tó fölött 2.100 méteren volt –, úgy érezte, hogy ôbenne is úgy gyûlt addig a feszültség, mint amikor a hegyi patak mély medret talál a sziklák között, folyik, kanyarog és nem lehet tudni, hol és mikor lel helyet, ahol aztán tóvá duzzadhat. István megjegyzése, hogy "Ákos, te egész úton nem szóltál egy értelmes szót", csak olaj volt a tûzre. A nem rosszindulatúnak szánt megjegyzés sajnos Lizibôl is mély és negatív hatást váltott ki, amit aztán késôbb fel is használt ellene. Persze, István sem volt fényes hangulatban, hiszen Marival egész úton veszekedtek, így akaratlanul is a barátjával tett rosszat.

Vacsora után Ákos visszavonult a sátorba, mert a többiek szeme elôtt képtelen volt továbbra is viaskodni háborgó, feldúlt lelkével. Szerette volna visszanyerni addigi biztonságérzetét, de úgy bekerítette valami negatív erô, hogy arca eltorzult és potyogni kezdtek a könnyei, mint valami kisgyereknek, aki nem érti, hogy miért verték meg. Mintha Lizi is megrémült volna egy kicsit az arckifejezésétôl, mikor bement a sátorba és megpróbálta vigasztalni, s bár ebbôl a vigasztalásból teljesen hiányzott a lélekmelegség, Ákos mégis a szerelmesek örök optimizmusán alapuló naivitással valamelyest megnyugodott. Késôbb kimentek és a sátrat körülrakták nagy, lapos kövekkel, mert úgy szimatolták, szélvihar lesz, ami estére kelve be is igazolódott.

Egy ideig még mindannyian szótlanul figyelték a tüzet, s amikor a telehold már egészen bevilágította a völgykatlant, éppoly szótlanul indultak lefeküdni. Ákos és Lizi – már csak megszokásból is – szép lassan egymásba fonódott, de csak a testek érintkeztek, a lélek mintha nem lett volna jelen. Üressé és sivárrá vált kettejük között minden, a lány a testi kielégülést is olyanformán köszönte meg, ahogyan a pincérnek szoktuk a feltálalt vacsorát. Talán ott, akkor dôlt el a lényeg, mert a lényeg mindig a lélek egészen mély szintjén dôl el, s valószínûleg akkor el is határoztatott valami, ott bent, valahol mélyen, csak Ákos nem akart tudomást venni róla. Elalvás elôtt Lizi újból elôrántotta a gonoszság tôrét és sikerült jó mélyen beledöfnie. "Igen, megmondta István is, hogy te buta vagy. Mi van? Nem akarod tudni, hogy dobog a szíved? Te csak akkor tudsz beszélni, ha favágásról van szó." A még kimondandó szavak egytôl-egyig belefagytak, majd szétolvadva, égô fájdalomként áradtak el testében-lelkében. Egyszeriben mély szakadék támadt kettejük között, egyik parton Lizi, a másik parton ô. S a távolság egyre nôtt, nôtt, kinyújtott kézzel próbált utánakapni, a végén már a hangját sem hallotta, csak azt látta, hogy egészen picire zsugorodva áll ott, számára immár elérhetetlenül.

Kint a szélvihar egyre erôsebbé vált, mind jobban tépázta a sátrat, szerencsére védte ôket valamelyest a kôfal. Mintha a szívén is átfújt volna a szél, aztán hirtelen eszébe jutott a jógaórákon tanult mélypihenés gyógyító hatása. Ákos ellazította az izmait, kikapcsolta a gondolatait és mély önkívületbe esett. Amikor négy óra múlva magához tért, nyugodtnak és üresnek érezte magát. Még mindig tombolt a vihar, felkattintotta az elemlámpát, három órát mutatott az órája. Már azon kezdett tûnôdni, hogy az este vajon mi okozta azt a szörnyûséges nyomasztó hangulatát, amikor egyszerre csak villámcsapásként nyilallt bele újból a fájdalom. Gépiesen felült, felhúzta a bakancsát, magára vette a tréningfelsôjét és kimászott a sátorból. A hold fényénél élesen kirajzolódott a rohangáló felhôk pereme, távolabb a hegyek kietlen, félelmetes, kopár oldalai és ormai meredtek feléje fenyegetôn. Visszazárta a sátrat és egy ellenállhatatlan erô hatására elkezdett felfelé baktatni a sziklaköveken, a Peleaga csúcs irányába. Nem érzett semmi félelmet, csak egy olyan furcsa elszántságot, mint addig még soha. Elméje képernyôjén a Peleaga alatti mély szakadékot látta, ami most lefelé vonzotta. Lépései egyre határozottabbak és energikusabbak lettek. Valamikor, nem is olyan régen, ott állt ennek a szakadéknak a szélén, ahol a két sziklafal között a mélység hirtelen zuhan alá, míg a vastag felhôket hatalmas sebességgel tolta felfelé a légáramlat. Ákos akkor, ott a saját világát látta felemelkedni, ami szinte eksztázisba ejtette. Most – úgy vélte, utoljára – még egyszer megfordult és a sátor felé nézett. Már csak halvány pontként derengett feléje. A hideg szél szinte csontjáig hatolt, úgy érezte, nincs az a testi fájdalom, ami túltenne az ô lelki fájdalmán. Olyanná vált minden, mint a rémület. Körülötte semmi más, csak a rohangáló felhôk, lába alatt a szürke szikla és mélységes csend. Rádermedt a magány. Hirtelen nagy-nagy szomorúság fogta el, csak állt ott egyedül, csalódottan, megbabonázva a sötét igézetben. Nagyot sóhajtott és szép lassan a csúcs felé fordult, amikor egy hang ütötte meg a fülét. Egy furcsa, suttogó, parancsoló hang: "Menj vissza a sátorba, csináld meg a jógából tanult hullapózt és azután, ami az elsô gondolatod lesz, aszerint cselekedj!" Ákos széttekintett. Nem tudta, honnan jön a hang, csak azt tudta, hogy engedelmeskednie kell, és gépiesen elindult visszafelé azon az úton, ahol idáig jött, mígnem egyszer csak újból a sátor elôtt találta magát. Bebújt, levetkôzött, hanyatt feküdt és végigcsinálta a hullapózt megelôzô gyakorlatokat, majd mozdulatlan maradt még tizenöt percig. Azután, mint térhatású színes film elevenedett meg elôtte kettejük jelenlegi viszonya, a film elkezdett visszafelé peregni, mind gyorsabban és gyorsabban, végigpergett az utolsó nyolc hónap történetén, megismerkedésük pillanatáig. Akkor minden megállt. A film újból elkezdett forogni, de most egészen lassan, elôre, lépésrôl lépésre, idôt hagyva minden egyes hibás résznél, hogy kijavíthassa, amit elhibázottnak vélt, mint amikor a vihar lerombol egy épületet s az újraépítésénél sokkal szebbre, tökéletesebbre próbálják varázsolni. Akkor azt hitte, hogy megismerte az okot és elmúlt az okozat. Alig várta, hogy Lizi felébredjen és elmesélje neki az átélt élményeket. Annyira szeretett volna átadni neki mindent, persze, most már tudja, annyi év után, amit egy kínai filozófus fogalmazott meg legjobban, hogy: "A kúti békával nehéz a tengerrôl beszélni, mert fogva tartja a saját gödre." Csakhogy akkoriban még nem olvasott sem kínai, sem más filozófiát, úgyhogy saját magára hagyatkozva azt képzelte, Liziben megjelenik majd egy kis melegség, egy kis fény, ami ôt is átmelegíti, felmelegíti reszketô tagjait. A szívérôl mintha legördült volna egy hatalmas kô, mert úgy akarta, hogy legördüljön, és elkezdôdött benne az újjáéledés folyamata. Mintha csak most ismerkedtek volna meg, a rosszat kitörülte az emlékezetébôl és azt hitte, újrakezdheti az életet Lizivel. A hazafelé úton rózsaszínû öncsalásba burkolta magát, s már nemcsak a valóságban, hanem gondolataiban is a fellegek között járt. S az azóta eltelt tizenöt év alatt még olyan, de olyan sokszor kellett újjáélessze önmagát, a helyzetüket, csak a fellegek szálltak egyre magasabbra és magasabbra tôle, mígnem egészen eltûntek a szeme elôl. Persze, az embernek, ha mindenre lenne szeme, látnia kellene, hogy minden gyôzelem egyszer vereséggé válik, s a vereség fájdalma sokkal hosszasabb, mint a gyôzelem rövid kis diadalérzete. S akkor nem pazarolta volna el az életébôl azt a tizenöt évet, amit nem lehet már soha többé visszahozni, ami szinte felemésztette…

Szerencsére ezek az önkínzó töprengések már több fényévnyire vannak tôlem, s attól, aki az egészet okozta, rég elérhetetlen messzeségbe kerültem – gondolta Ákos most, a tábortûz mellett –, szamárkóró ez, ami sem színt, sem illatot nem tud árasztani, sohasem fog virágot nyílni nekem – legyintett, csak úgy maga elé. Hagyni kell most már, hadd görgesse tova a szél, a maga szárazságában és könnyûségében, nem nyúl többé utána. Még csak az igazságát sem akarja tovább bizonygatni. Az igazságot rá kell bízni Istenre!

Itt elmosolyodott egy picit, s úgy érezte, hogy valami végtelen nyugalom árad szét a tagjaiban. Rájött, hogy a világ az idô teltével úgyis egyre átlátszóbbá válik. Újból Istvánra nézett, aki mintha megértette volna Ákos gondolatait, mosolyra húzta a száját, majd szinte egy idôben mindketten hangosan felnevettek, a többiek meg csak nézték értetlenül, hogy mit kacagnak ezek itt olyan felszabadultan. Aztán szép lassan mindenikükben olvadni kezdett a komorság, s az ormok mögül felbukkanó telehold már egy vidáman hahotázó társaságra csodálkozhatott.

(Részlet egy készülô regénybôl)

Nagy Zoltán

Gyógyítónk, a természet

Ha egy szabályos négyoldalú gúlának alsó harmadában vizet tárolunk, úgy irányítva a gúlát, hogy oldalai a négy égtáj irányába álljanak, akkor a gúlában tárolt víz kozmikus energiával töltôdik fel és telítôdik. Ilyen víz fogyasztása a szervezetre igen jótékonyan hat, rendszeres fogyasztása esetén, 5-6 hónap után jelentôs egészségügyi javulást észlelhetünk, mivel ez általános erôsítôszer. A kutatók megfigyelései szerint a piramis alsó harmadában termesztett növények gyorsabban nônek, magasabb a terméshozamuk, az ott tartott borotvapenge hosszabb ideig vág, az élelmiszerek, például, a nyers hús is tovább tartósítható. Nemcsak az egyiptomiak, más ôsi kultúrák is, mint a maják és indiaiak rendelkeztek piramidológiai ismeretekkel, kultikus célokra használták (lásd a piramistemplomokat). Az ôsidôkben pontosan ismerték a piramis formaenergia különbözô szintjein koncentrálódott energiáját és fel is használták.

Minden formának energiatöltete van. A piramis a legerôsebb formaenergia.

Más, kiegyensúlyozott formaenergiák a kör, a spirál, az egyenlô oldalú háromszög és négyzet. A régi kultúrákban mindenik formát használták szimbólumként is. A kört például védôszimbólumként, mivel a szellemet jelképezi. A formák szimbólumként való alkalmazását a magyar népi gyógyászati tudásanyagban is megtaláljuk. Gonoszûzô céllal Kárpátalján az ajtó elé, körbe keresztet rajzoltak. A népi hiedelem szerint akkor nem ment be a házba a boszorka. Az egyenlô oldalú háromszög (a szentháromság szimbóluma) és négyzet (a föld szimbóluma) a népi építészetben gyakori, ez a két forma, egyensúlyt, harmóniát sugároz a ház lakóinak.
A gúla elkészítési módja:

Méretek : ha a = 1 , akkor ahol:

m = 0,9510564 a= alapél - AB=BC=CD=AD

h = 0,6360098 m= oldalél - VA=VB=VC=VD

g = 0,8090169 h= a gúla

magassága - OV g= a

gúla oldalmagassága - VE

A gúla arányait úgy kell kiszámítani, hogy a magasság négyzete megegyezzen az egyik oldal felületével, azaz h2 = a • g /2.

A következô táblázatban egypár különbözô nagyságú gúla méreteit találjuk, amelyek hozzávetôlegesen megfelelnek a fenti követelményeknek:

a m h g h2 a • g /2

mm mm mm mm mm2 mm2

45 42,80 28,63 36,40 819,129 819

50 47,55 31,80 40,45 1011,271 1011,250

55 52,31 34,98 44,50 1223,600 1223,750

60 57,06 38,16 48,54 1456,185 1456,200

65 61,82 41,34 52,58 1708,995 1708,850

70 66,57 44,52 56,63 1982,030 1982,050

75 71,33 47,70 60,67 2275,290 2275,125

A gúlát készíthetjük 2 ÷ 5 mm átmérôjû rézdrótból ( a gúla vázát ) és bevonhatjuk papírral, vagy mûanyaggal, esetleg furnírlemezzel. A méretet tetszés szerint választjuk meg a fenti táblázat szerint. A vizet nagyszájú üveg vagy cserépedénybe helyezzük a gúla felsô harmadába, és hagyjuk telítôdni energiával 24- 48 órát, azután tárolhatjuk vagy fogyaszthatjuk.

Nagyon fontos a méretek és a tájolás pontossága! Ellenkezô esetben a kúra inkább árt, mint használ!

Forrásanyag: Tibeti gyógyászati kurzus

Munkahelyek a Zsil-völgyében

Petrozsényben folytatódtak a Zsil-völgyi helyzetelemzésére kiszállt kormánybizottság megbeszélései a helyi hatóságokkal, olyan projektek és megoldások felkutatása végett, amelyek szükségesek az elbocsátott bányászok részére új munkahelyek létesítését elôíró, 2004-ig szóló program megvalósításához. Dan Ioan Popescu ipari miniszter kijelentette: adottak a lehetôségek, hogy még ebben az évben körülbelül 4000 új munkahelyet teremtsenek, ennek egy részét már a második negyedévben. A munkaerô felszívására hivatott programokat fôleg az infrastruktúra fejlesztésével, a kis és közepes vállalatok támogatásával, a turizmus és falusi turizmus fellendítésével, a petrozsényi bányatársaságban való befektetésekkel és más Hunyad megyei befektetésekkel lehet majd megvalósítani.

Horvát-magyar kisebbségi bizottság

A Magyarország és Horvátország között aláírt kisebbségvédelmi megállapodásnak mintává kellene válnia más országok viszonylatában is – jelentette ki csütörtökön Eszéken (Osijek) Nenad Prelog horvát külügyminiszter-helyettes, a horvát-magyar kisebbségi vegyes bizottság horvát tagozatának elnöke. Prelog a bizottság 5. ülésén vesz részt, amelyen a magyar küldöttséget Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, a vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke vezeti. A kétnapos tanácskozás elsô munkanapja után tartott tájékoztatón a horvát külügyminiszter- helyettes megerôsítette, hogy Zágráb hasonló kisebbségvédelmi megállapodásokat szeretne aláírni Jugoszláviával, Szlovákiával, Csehországgal és Szlovéniával is. Prelog emlékeztetett arra, hogy nincsenek nyitott politikai kérdések a két ország között. Elmondta, hogy horvát részrôl szeretnék, ha a magyarországi horvátok anyanyelvi és kulturális értékeinek megôrzése szempontjából kulcsfontosságú intézmények finanszírozása nemcsak helyi, hanem állami szinten is történne.

Visszaadták az orosz küldöttség szavazati jogát

Az Európa Tanács parlamenti közgyûlése csütörtök este nagy vita után, jelentôs többséggel megerôsítette az orosz duma delegációjának mandátumát, s ezzel visszaadta a küldöttség tavaly nyáron felfüggesztett szavazati jogát. A közgyûlés a döntés meghozatalakor arra volt tekintettel, hogy bár Csecsenföldön a helyzet – a kisebb javulás ellenére – nem változott lényegesen, az orosz duma képviselôi az ET megítélése szerint komoly erôfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy saját kormányukat rászorítsák a csecsenföldi emberjogi helyzet javítására. A szavazást megelôzô vitában Lord Judd, a politikai ügyek bizottságának jelentéstevôje elmondta, hogy a helyzet korántsem kielégítô, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy az orosz hatóságoknak biztosítékokat kell adniuk arra, hogy a csecsen lakosság szabadon választhassa meg sorsát, képviselôit. A jelentés ugyanakkor elismerte azt is, hogy az orosz föderáción belül vannak erôk, amelyek az ET által meghatározott értékek alapján kívánnak együttmûködni.

Ciánszennyezés – Románia – felelôsök

Az illetékes ügyészség a Pieta társaság tulajdonosát vádolja azzal, hogy cége okozta a moldvai Szeret folyó súlyos ciánszennyezését – közölték csütörtökön. A szóban forgó társaság egyik alkalmazottját, Petru Humeniuc vegyészmérnököt már szerdán elôzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyészségi vizsgálat szerint a Pieta társaság tavaly megvásárolta a felszámolás alatt lévô Metadet mosóporgyár több részlegét, hogy a használaton kívül helyezett berendezéseket ócskavasként értékesítse. Az egyik telep bontásakor a szakszerûtlen munka és az elôírások figyelmen kívül hagyása miatt került a tartályokból a mérgezô anyag a szabadba.

Földrengés Indiában és Pakisztánban

Csupán az indiai Gudzsarát államban kétszáznál több áldozata van a péntek hajnali földrengésnek, újabb pakisztáni áldozatokról nem érkeztek hírek. A strasbourgi földrengésjelzô intézet közölte, hogy mérései szerint Pakisztánban 7,6-s fokozatú volt a földrengés, amelynek epicentrumát az északi szélesség 25,56 és a keleti szélesség 65,6 találkozási pontjánál határozta meg. Az indiai televízió legújabb jelentése szerint egyedül Gudzsarát állam legnagyobb városában, Ahmadábádban meghaladja az áldozatok száma a kétszázat és húsznál több halottról tudnak az ugyanebben az államban lévô Szurátban is. A földmozgást szinte India egész területén lehetett érezni Újdelhitôl Bombay-ig. Bombayben az emberek a földrengést érezve az utcákra rohantak. Pánik tört ki Madrászban is. Gudzsarát államban összesen több min száz épület dôlt romba, egyedül Ahmadábádban negyven. Újabb pakisztáni áldozatokról és károkról nem érkeztek hírek. A péntek reggeli földrengés a legerôsebb volt ebben a térségben 1956 óta.

Kényszervágások Portugáliában

Portugáliában csütörtökön megkezdôdött mintegy 50 ezer szarvasmarha kényszervágása a marhakór elleni küzdelem jegyében. A portugál hatóságok heti 3 ezres kvótákban ölik le a 30 hónaposnál idôsebb állományt, megakadályozandó az esetleg marhakórral fertôzött állatok húsának bekerülését a kereskedelmi hálózatba. Az Európában eddig felfedezett marhakóresetek több mint 99 százalékát 30 hónaposnál öregebb egyedekben mutatták ki. Portugáliában eddig 503 fertôzött állatot találtak. A portugál agrárminiszter csütörtökön azt mondta: kormánya 2003-ig szeretné kiirtani az emberi Creutzfeldt-Jakob kórral fertôzéses összefüggésbe hozott marhabetegséget az állományból. Az EU 1998 óta exporttilalmat tart érvényben a portugál szarvasmarhára és marhahúsra. A csütörtökön kezdôdött vágási program várhatóan 5,2 milliárd escudóba kerül (1 dollár=217,55 escudo).

Kinevezték az új fôügyészt

Horatiu Dumbrava fôügyész távozását követôen Vasile Costea lett a Marosvásárhelyi Bíróság Mellett Mûködô Ügyészség fôügyésze. A pár napja kinevezett vezetô helyettese Cristina Radu.

Egyéni kiállítás

Tájak, emberek címmel nyílik meg ma délután Brassai Károly egyéni fotókiállítása a magyarországi Verôcén. A Marosvásárhelyi Fotóklub tagjaként a fotómûvész több versenyen, kiállításon vett részt fényképeivel, s évekkel ezelôtt megyeszékhelyünkön is volt egyéni tárlata. Kiállított fotóit a megnyitón, Balázs Imre, Marosvásárhelyrôl elszármazott képzômûvész méltatja.

Változott az útvonal

Csütörtök reggeltôl részben módosult a Helyi Közszállítási Rt. által mûködtetett 19/B és 7-es számú autóbuszjáratok útvonala. A 19/B járat a 18-as iskolától indul, majd a Fortuna-fôtér-November 7- Gheorghe Marinescu- fôtér-Fortuna útvonalt követve felmegy a Pandúrok útjára, megkerüli a 18-as Számú Általános Iskolát, s újra elindul a fent említett útszakaszon. A 7-es számú autóbusz a Jeddi utcai Aesculap gyógyszerlerakattal szembeni buszmegállóból veszi fel elôször az utasokat, a Kövesdomb után a vasútállomás elôtti buszmegállóban áll meg, majd a Dózsa György utcán elôre halad a Bega utcáig, ám ott nem tér be a végállomásba, hanem rövid szünet után a Kövesdombra, majd a Tudor negyedbe szállítja az utasokat.

Készülnek a matematika olimpiára

Idén elsô alkalommal tartják Marosvásárhelyen az országos matematika tantárgyversenyt. Mint Dáné Károly szaktanfelügyelô elmondta, az április 9-14. között, a húsvéti vakációban tartandó rendezvényen 700 tanuló, félszáz kísérô tanár, s a központi zsûri tagjai vesznek részt. Tervek szerint a versenyeket a Bolyai Farkas, a Papiu és az Unirea kollégiumokban fogják tartani, a dolgozatjavítások a Papiu Kollégiumban lesznek. Az országos vetélkedô után az elsô 100 tanuló újabb vizsgán, az elsô nemzetközi selejtezôn is részt vesz szintén Marosvásárhelyen. Az így kiválasztott legjobb 25 diákból, a többhetes felkészítô és vizsgaidôszak után dôl el, ki lesz az a hat személy, aki országunkat képviseli az Amerikai Egyesült Államokban tartandó nemzetközi matematika olimpián. Megyénk idén tíz diákkal vehet részt az országos megmérettetésen, s lehetséges, hogy házigazda minôsége miatt még kap pár helyet. A szervezési költségek egy részét a közoktatási minisztérium állja, a tanfelügyelôség számít a helyi polgármesteri hivatal és a támogatók segítségére is.

Ingye