|
LIII. évfolyam 42. (14702) sz. |
2001. február 20., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro
Díjszabás szavanként:
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Immár 3 hete tart a marosvásárhelyi Gyôzelem téren az új garázsmodellek kiállítása, amelyek közül a városrendészek (majd) kiválasztják a legszebbet. Így szeretnék elérni, hogy a város területén ne legyenek mindenféle építmények, tákolmányok, hanem egységes arculatú garázsok kerüljenek a közterületre.
A gépkocsi-tulajdonosok mustrálgatják is a kiállított darabokat és nem csak véleményt cserélnek, de élénken vitáznak is: a középsô a jobb mert egy darabból van, a mellette lévô két részbôl áll és az ablakon bejön a tolvaj, a dróthálós túl drága. Osztják, szorozzák, a végeredmény: a betonból készültek nem is túl drágák (mellesleg nehezek és nem is túl szépek), ahhoz képest, hogy mekkorák a garázsok piaci árai. Mások szerint házilag sokkal olcsóbban elkészítenék, meg hogy ez biztos jó kis üzlet valakinek. A "szakértôi" vélemények itt meg is torpannak. Odáig már nemigen jutnak el, hogy a lakótársulásoknak jelezzék vásárlási szándékukat. Akik építkezési engedéllyel birtokolnak garázst, nem érdekeltek. A célba vett kategória: az illegálisan felépített garázs tulajdonosok, akinek építményét továbbra is a lebontás fenyegeti. Eddig mintegy 800 ilyen garázst bontottak le, a leltárkészítés folyamatban van. Az említett személyek majd megvásárolhatják azt a típust, amelyre rábólintanak az illetékesek. Persze a gyártó cégtôl. Ebbeli szándékukat közlik a lakótársulással (amely feltérképezi a garázselhelyezésre alkalmas területet) és megrendeli a garázsokat.
A kezdeményezés nem rossz, valamiféle rendet tényleg kellene teremteni. Csakhogy az egész elképzelés ad-hoc jellegûnek tûnik. Joggal merül fel a kérdés: miért nem írtak ki pályázatot egy típusgarázs-tervre, a vásárló pedig a nyertes pályázatban meghatározott paramétereket betartva, azzal a céggel készíttetné el a garázst, amelyikkel akarja. Vagy éppen saját kezûleg. Hisz az ô pénze bánja. A dolgok jelenlegi állása szerint nem másról van szó, mint az ilyenszerû versengésben nyertes cég tartós monopolhelyzetbe hozásáról. Mellesleg furcsa, hogy a polgármester részletfizetési lehetôséget ígér, miközben az illetékes osztályvezetô hangsúlyozza: a hivatal közvetítô, a szerzôdéses viszony a gyártó cég és a vásárló között alakul ki. Tehát a polgármester semmi esetre sem dönthet az elszámolást illetôen.
Továûbbi kérdsés, hogyan oldják fel azt a reális dilemmát, hogy az igényekhez képest kevés a parkolásra, garázsépítésre alkalmas terület, s az amúgy is kevcés terület sem csökkenthetô, a játszóterek sem számolhatók fel. Nehéz lesz tehát békés megoldást találni mindenki megelégedésére. Arról meg majd egy más alkalommal, hogy a garázsuniformizálás milyen hatással lesz a városképre.
A szórványmagyarság megtartásán és összefogásán munkálkodó Beszterce-Naszód megyei szervezetek együttmûködése, a megyei RMDSZ és a történelmi egyházak tenniakarása példát mutató a szövetség számára – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök február 17-i, szombati Beszterce-Naszód megyei látogatása során.
Az RMDSZ elnöke a szövetség megyei szervezetének meghívására látogatott el Besztercére, ahol a megyében élô magyarság aktuális problémáiról, a helyi magyar közösségek specifikus gondjairól folytatott átfogó megbeszélést a helyi RMDSZ-vezetôkkel, a magyar egyházak képviselôivel, a megye prefektusával és alprefektusával, valamint a megyei közigazgatás vezetôivel.
A szövetség elnökét, valamint Szepessy Lászlót, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatóját a látogatás elsô állomásán, Teke községben Szilágyi János, az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének elnöke, valamint az Ügyvezetô Elnökség képviselôi fogadták.
Rus Girgore prefektussal, valamint Pop Gheorghe alprefektussal az RMDSZ elnöke a magyar települések gondjainak megoldására irányuló tervekrôl, valamint a magyarság közigazgatási intézményekben való részarányos képviseletének megvalósításához szükséges intézkedésekrôl tárgyalt. A megbeszélés során Markó Béla elmondta: az RMDSZ számára lényeges, hogy a helyi magyarság képviselôi jelen legyenek a közösségek életében nagy szereppel bíró közintézményekben, e téren pedig Beszterce megyében jelenleg is nagy elmaradás tapasztalható.
Az elnök ennek kapcsán még leszögezte: az RMDSZ és a Társadalmi Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) közötti együttmûködés sikeressége jelentôs részben függ attól is, hogy helyi szinten milyen mértékben tartják tiszteletben a magyarság képviseletének biztosítására vonatkozó elvi megállapodást, valamint attól, hogy sikerül-e közös erôvel háttérbe szoritani a parlamenti választások nyomán jelentôsen megerôsödô szélsônacionalista erôket.
Az RMDSZ megyei szervezetének vezetôivel, az egyházak képviselôivel tartott találkozón fôként a szórványmagyarság megmaradásának legfôbb biztosítékaként értékelt oktatási, mûvelôdési és egyházi tevékenységeket érintô kérdésekrôl, gondokról volt szó. A szövetségi elnök úgy vélte: a szórványban élô magyar közösségek megerôsödésében, megmaradásában az RMDSZ mellett jelentôs szerep és feladat hárul a történelmi egyházakra, az anyanyelvû oktatást biztosító tanintézményekre. - E tekintetben a Beszterce megyei magyarság nem csak kaphat, de adhat is tapasztalatokat az erdélyi magyarság számára – mutatott rá az elnök.
A megbeszélést követôen a résztvevôk megtekintették a református egyház gondozásában épülô közösségi házat. A Hálaadás Otthonának elnevezett épületben a református egyház a város vonzáskerületében lévô települések magyar diákjai számára kíván kollégiumot létesíteni, az épület azonban a tervek szerint a helyi magyar közösség összefogását célzó kulturális, közéleti tevékenységeknek is otthont ad majd.
A látogatás utolsó részében Markó Béla, a rendezvény tiszteletbeli meghívottjaként részt vett a megyei RMDSZ által szervezett farsangi bálon, amelyen – a közösségépítô munka eredményességét méltatva – több száz besztercei fiatal is részt vett.
A határon túli magyarok nagy szerepet játszhatnak abban, hogy az európai uniós országok közé kerüljön Románia, Szlovákia, Horvátország vagy akár a demokratizálódó Szerbia – mondta Thomas Schreiber, a Le Monde európai politika szakértôje az MTI-nek adott nyilatkozatában hétfôn Budapesten.
A francia lap magyar származású munkatársa a Francia Intézetben az európai kisebbségek helyzetérôl tartott elôadást.
Thomas Schreiber szerint a szomszédos országokban élô magyarság a határon átívelô régiókon keresztül az összekötô kapocs szerepét töltheti be Magyarország és az adott állam közötti kapcsolatban.
A szakember rendkívül fontos kérdésnek és ugyanakkor kényes problémának nevezte a nemzet egyharmadát képezô határon túli magyarsággal való viszonyt.
Úgy vélte: a kapcsolatok kiépítésének folyamatát fel kell gyorsítani, különösen annak reményében, hogy Magyarország rövid idôn belül az EU tagja lesz.
Ennek kapcsán rámutatott: a szomszédos országokban élô magyarok ugyanakkor nem lesznek az EU tagjai, ezért az erdélyi, a szlovákiai, a vajdasági magyarokkal való kapcsolat kiépítése, fenntartása és fejlesztése az egyik legfontosabb nemzeti ügy.
Thomas Schreiber szerint miután senki sem kíván határmódosítást és senki sem beszél róla, az egyetlen konkrét lehetôség Magyarország számára az eurorégiók fejlesztése.
Jelezte: úgy tudja, hogy Magyarország érdekelt több régióban Romániával és a volt Jugoszláviával kapcsolatosan.
Elmondta azt is: Nyugat-Európában e kérdéskörben könnyebb a helyzet, mert ott a kisebbségek anyaországa is uniós tag.
A határon átnyúló régiók fejlesztésérôl szólva úgy vélekedett: óriási feladat, de ugyanakkor megkönnyíthetné a határok átjárhatóságát anélkül hogy a schengeni egyezményben vállalt kötelezettségeket megsértené.
A konkrét kétoldalú együttmûködési lehetôségek között említette a különbözô kulturális, sport és gazdasági, ezen belül az idegenforgalmi programok összehangolását.
Hozzátette: ez egyrészt közelebb hozná a határ két oldalán élô azonos és különbözô nemzetiségû embereket, másrészt pedig fejlesztené az uniós szellemet.
Az Irak ellen pénteken végrehajtott amerikai-brit légicsapások egy sokkal keményebb amerikai politika kezdetét jelezhetik, az iraki ellenzék támogatásának és egy módosított szankciópolitikának az elemeit ötvözve Washington végsô célja Szaddám Huszein elmozdítása a hatalomból – írta hétfôn a The Daily Telegraph.
A konzervatív brit napilap washingtoni tudósítója jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy a pénteki légi akcióval szinte egy idôben Edward Walker, az amerikai külügyminisztérium közel-keleti ügyekben illetékes helyettes államtitkára fogadta az egyik legnagyobb iraki ellenzéki csoport, az Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) vezetôit, köztük Ahmed Salabit. A találkozó után Salabi elmondta, hogy 30 millió dollár amerikai támogatást ígértek neki, és közölték vele, hogy megváltoztathatják a szankciós politikát oly módon, hogy lehetôvé tegyék a csoportjának juttatandó támogatás növelését. A légicsapásoknak a Szaddám Huszein eltávolítását célzó átfogó terv részét kell képezniük – hangsúlyozta.
Az iraki ellenzéki politikus elmondta, hogy a Clinton- kormányzat a nyilvánosság elôtt támogatásáról biztosította az iraki ellenzéket, a színfalak mögött azonban aláásta azt. Annak a véleményének adott hangot, hogy egy hatékony segítségnyújtással és a nemzetközi politikai akarattal Szaddám Huszein hatalmát egy éven belül meg lehet dönteni.
A tudósítás idézi Richard Perle-t, George W. Bush választási kampányának tanácsadóját, a Reagan-kormányzat egykori helyettes külügyi államtitkárát, aki kijelentette, hogy "jelentôs növekedéssel számol" az iraki belsô ellenzéknek irányuló segítségnyújtásban. – Ez a kulcs Szaddám Huszein elmozdításához. Nem látok más utat az iraki elnök eltávolítására. A szankciókat nem lehet elég szigorúvá változtatni. A Nyugat nem kész arra, hogy szárazföldi csapatokat küldjön. A feladatot az irakiaknak kell végrehajtaniuk. Az ô országukról van szó – hangsúlyozta Perle.
Az iraki ellenzék támogatásának szószólója Donald Rumsfeld, az új amerikai védelmi miniszter és helyettese, Paul Wolfowitz, akik az amerikai kongresszus által 1998-ban elfogadott úgynevezett iraki felszabadítási törvényt kezdeményezték. Ez a törvény 97 millió dollár segélyt irányzott elô az iraki belsô ellenzéknek, fôként az Iraki Nemzeti Kongresszus vezette koalíciónak – emlékeztetett a The Guardian.
A baloldali liberális lap azonban kétségeit hangoztatja az iraki ellenzék támogatásának növelésére és a szankciópolitika megváltoztatására irányuló erôfeszítések kapcsán. Rámutat arra, hogy az iraki belsô ellenzék gyengébb, mint valaha, és nap mint nap egyre nagyobb lyukak keletkeznek az Irakkal szembeni nemzetközi korlátok hálóján.
A brit lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Szaddám Huszein ellenzéke is megosztott a légicsapások ésszerûségét illetôen. – A légitámadásokkal Washington nem segíti népünk harcát a diktátor ellen, sokkal inkább azt éri el, hogy növekszik az arabok ellenérzése az Egyesült Államokkal szemben – idézi a lap a damaszkuszi székhelyû Iraki Kommunista Párt egyik vezetôjét.
Tegnapi sajtóértrekezletén Marosvásárhely polgármestere beszámolt azokról a megbeszélésekrôl, amelyeket múlt héten szerveztek a lakó/tulajdonosi társulások képviselôivel, és amelyekrôl a megfelelô idôben már tájékoztattuk az olvasókat. Azért, hogy a lakótársulások ügyvezetôi a jövôben hatékonyabban lássák el feladatukat, a polgármester tervbe vette egy iroda létrehozását, ahol 4 "élvonalbeli" lakótársulás képviseltetné magát. Rájuk hárulna az a feladat, hogy felkészítsék a többi ügyvezetôt.
A gázszolgáltató "meglopja" a fogyasztót?
A lakótársulásoknál maradva, Dorin Florea hangsúlyozta: több ügyvezetô jelezte, hogy a gázszolgáltató a számlázásnál átlagosan 20%-kal "meglopja" a fogyasztót. A helyzet tisztázására a polgármester a héten találkozót szervez a gázszolgáltató vállalat és a fogyasztóvédelmi hivatal képviselôivel, akiknek javasolni fogja, hogy kísérleti jelleggel vezessék be a tömbházankénti "párhuzamos" gázmérést. Ugyancsak a héten, Dorin Florea összehívja a maxi-taxi cégek vezetôit, hogy közölje velük: alkalmazni kell a szállítási minisztériumnak a maxi-taxizásra vonatkozó tavalyi rendeletét, amely elôírja, hogy csak 10 férôhely feletti jármûvekkel végezhetnek közszállítást. A maxi-taxis cégeknek tehát fel kell újítaniuk a gépkocsiparkot, amire hat hónap határidôt kaptak. A terminus lejárt, most már bírságolni fogják a szabálytalankodó cégeket. A megbeszélésen szó lesz az egységes diszpécserszolgálat létrehozásáról a Közszállítási Rt. buszai, a Siletina és a maxi- taxik részére, valamint az útvonalak újrafelosztásáról.
Haladék az engedély nélküli reklámpannók lebontására
A polgármesteri hivatal hetekkel ezelôtt felszólította azokat a cégeket, amelyek építkezési engedély nélkül szereltek fel reklámpannókat, hogy távolítsák el a hirdetôtáblákat. A határidô tegnap járt le, a polgármesteri hivatal illetékesei mától elkezdik a reklámpannók megjelölését, amelyeket a szóban forgó cégeknek 2-3 nap alatt le kell szerelniük. A hivatal szóvivôje szerint gondok a magánterületen levô pannókkal lesznek, hiszen a tulajdonos beleegyezése nélkül nem juthatnak be a magánterületre. Marosvásárhelyen mintegy száz reklámpannó található, amelyeknek kb. egyharmadát állították fel magánterületen és csak egynegyedét szerelték fel építkezési engedély alapján. A polgármester szerint megfelelô stratégiával az önkormányzat évente jó néhány milliárd lejt bevételezhetne a reklámozásból.
Egyetemisták készítenék a terveket
Hogy ne kerüljön sok pénzbe, a tömbházak körüli területek: zöldövezetek, parkolók kialakítására, a terveket építészet szakon tanuló utolsó éves egyetemistákkal végeztetné el polgármester, akiknek a hivatal biztosítaná a szállást és étkezést. – A diákok "táboroztatásával" megspórolnánk a tervet készítô cég kiválasztására kiírandó versenytárgyalás megszervezésének, valamint a tervek elkészítésének költségeit, az egyetemistáknak pedig alkalmuk nyílna gyakorlatot szerezni a szakmában. A diákok által kidolgozott terveket a polgármesteri hivatal városrendészei ellenôriznék. Egyelôre mintegy hét végzôs diák jelezte részvételét Iasi-ból és Bukarestbôl.
A munkaerô-foglalkoztatási országos ügynökség költségvetésébôl az idén négyszer többet fordítanak az állástalanság leküzdésére. Vagyis míg a tavaly 2,4 százalékot utaltak ki e célra, az idén legalább tíz százalékot fog kitenni az összeg. Nô az aktív intézkedések részaránya, szemben a passzív szociális védelemmel, s ezek részét fogják képezni egy országos munkaerô-foglalkoztatási stratégiának és akciótervnek.
Ifjú tehetségek pódiumra lépését mindig érdekes figyelemmel kísérni. Szinte napra három évvel ezelôtt a Zenés Estéken hallgattam elôször klarinétjátékát, Brahms szonátáit a remekmûvekhez méltó alázattal hozta és áradt belôle a fiatalos tisztaság, közlékenység, a muzikalitás és az élet friss ígérete. Mozart remekmûvének, az A-dúr versenymûnek (K.622) szólistájaként lépett fel most a filharmónia zenekarával és bizonyította, hogy azon különleges képességû és tudású muzsikusok közül való, akiknek kezében a hangszer nem csak instrumentum, de belülrôl jövô fény, kristálytiszta hangzás, csodákra képes virtuozitás, finom humor beszédes eszköze. A nyitó Allegro eleganciája választékos egyszerûséggel sugározta, hogy minden hang az elôzô következménye és oka az ôt követônek, az Adagióban harmonikus kiegyenlítettséggel a hangszer szinte önmagát kísérte, míg a Rondo forgótémája és annak virtuóz feldolgozása a tiszta boldogság fényében bontakozott ki. Óhatatlanul eszünkbe jut egy másik nagy klarinétmûvész – Kóródi István – Mozart-játéka, már csak azért is, mert a hangszer mestereinek gyakori jelenléte a vásárhelyi pódiumon igazán nem kényezteti el a hallgatóságot, és nem is az összehasonlítás lehetôségével. Kóródit kamarazenekar kísérte. A partitúrát mintegy átvilágító, áttetszô, érzékeny rugalmassággal mozgó kamarazenekar játéka sokkal elônyösebb, és ebben a közegben a Mozart-versenymû igazi szépségében érvényesül. A Remus Georgescu vezényelte csökkentett létszámú szimfonikus zenekari kíséret az elôadás személyes ihletettségét is veszélybe sodorta néha. A Klarinetverseny mellett különben igazi zenei csemegében is részünk volt, Georgescu Burleszk szvitje pezsgô hangulatú, színes, gyakori és élvezetes ritmikai játék, robusztus vagy éppen remek hangsúlyok fokozta mozgalmasság a Dzsungel könyve zenei értelmezéseként, Sztravinszkij balettszvitje, a Pulcinella csiszolt és roppant izgalmas, nem mindennapi zenei biztonsággal megformált produkció volt, míg Britten Purcell- témára írt variációi lelkes sikert arattak. Hogy ez a mûsor a Klarinétversenyhez és egymáshoz is hogyan kapcsolódik, azt nehéz eldönteni.
Ha egy gondolat befészkelte magát a köztudatba, nemigen lehet azt már onnan kitörölni. Valakinek mindegyre eszébe jut s alkalomadtán újra meg újra fel is röppenti. Ilyen az az elképzelés, hogy Kemény Jánosék marosvécsi kastélykertjét a helikoni írók emlékparkjává alakítsa a hálás utókor. Az ötlet megvalósításának szándékát a Mecénás fia, Kemény Miklós kezdeményezte Helikon–Kemény János Alapítvány tételesen is felvállalta, alapokmányaiban megfogalmazott céljai közé iktatta. Kivitelezéséhez persze sok mindenre szükség van, mindenekelôtt a parknak vissza kellene kerülnie a család jogos birtokába, hogy szabadon, e nemes tervnek megfelelôen rendelkezhessék vele.
Történt-e az ügyben elôrelépés, érdeklôdtünk Kemény Miklóstól, illetve a Kemény-unokáktól, akik a múlt hét végi Castellum–Kemény-est alkalmából Marosvécset és Marosvásárhelyt is felkeresték. Sajnos, lehangoltan nyilatkoztak, nem mondhattak semmi biztatót. Az a benyomásuk, hogy a község vezetôsége nem viseli eléggé a szívén a valóban nem egyszerû probléma kedvezô megoldásának kérdését. Pedig egy ilyen zarándokhellyé válható létesítmény egyértelmûen elônyös lenne az egész település számára. Az örökösök tudják, hogy ellentmondásos a törvénykezés, ágas-bogas a visszaszolgáltatás, egyes esetekben különösen az. De Marosvécsen is vannak olyanok, akik már visszakaphatták birtokukat. Keményék még nem. És úgy vélik, a határozottabb, jó szándékú hivatalos hozzáállás nagyot lendíthetne a kilátástalannak vélt helyzeten,
Az alapítvány egyébként sokféleképpen igyekszik elevenen tartani Kemény János emlékét, népszerûsíteni az író, irodalom- és színházszervezô életmûvét. Azoknak, akik anyagilag szeretnék támogatni a Helikon–Kemény János Alapítvány tevékenységét, a következô bank-folyószámlaszámokat ajánljuk a figyelmébe: BRD – Fundatia Helikon – Kemény János Alapítvány Marosvásárhely – Cont: 251100996066069 (lejben) és 251100296066069 (valutában).
A képek ezúttal is megdöbbentôek voltak, ahogy a Zsil folyóban úszó döglött halakat a könnyû zsákmányszerzés lehetôségétôl megittasult parasztemberek "halásszák ki", az egyszeri jóllakás reményében.
A mérhetetlen szegénység és tudatlanság tényén túl, a Zsil völgyi katasztrófa ezúttal döntésre, cselekvésre kellene hogy figyelmeztesse a hatalom gyakorlóit. Mert ami az utóbbi idôben a Szereten, vagy most a Zsil völgyében történt, nem elôzmények nélkül való. Már a rendszerváltást követôen kiderült, hogy Erdélyben vannak halott folyók, a szôke Szamos is régen elvesztette tisztaságát, s Kolozsvár alatt már nincsen benne élet. És országos szinten mennyi folyóvíz van hasonló állapotban. Tavaly télen pedig a tiszai katasztrófa robbant, s emlékezzünk csak vissza, hogy az illetékes hatóságok mennyi rosszindulattal tagadták, majd próbálták minimalizálni a történteket, a valóság felnagyításával, sôt hazugsággal vádolva azokat, akik a Tisza helyzetét tették szóvá, ahelyett, hogy az Aurul ellen azonnal eljártak volna. Mondhatnánk, hogy a sors iróniája, de a valóság az, hogy az ország vegyi üzemeinek katasztrofális mûszaki állapota, a környezetvédelmi elôírások be nem tartása , s mindezen túl a nemtörôdömség, a felelôtlenség, hanyagság oda vezetett, hogy amit becsmérlôen, lekicsinylôen kezeltek akkor, amikor másnak okozott kárt, az most sorozatosan, országos méretekben üt vissza. Hogy az olténiai esetrôl a sajtóból értesülô ipari miniszter a helyszínre sietett, és intézkedett is az isalnitai Doljchim vegyipari nagyüzem vezetôinek leváltásáról, sokat nem változtat a helyzeten. Az elavult romániai vegyi üzemek bombája továbbra is félelmetesen ketyeg, s nem nehéz megjósolni, mire számíthatunk, ha a csapdából nem sikerül kitörni. Tömeges bezárásuk a munkanélküliség olyan megnövekedésével járna, ami kellemetlen társadalmi következményekhez vezet. További mûködtetésük, olyan körülmények között, amikor az elengedhetetlen környezetvédelmi beruházások megvalósítására nincsen lehetôség, a környezeti katasztrófák állandó veszélyét feltételezi. S amint az Azomures példája bizonyítja, a privatizáció sem hozott azonnali, látványos és megnyugtató eredményeket ezen a téren.
A tehetetlenségi erô folytán tehát a rozsdás ócskavas- és betonkolosszusok tovább pöfékelnek, hol ciánnal, hol egyéb szennyezô anyagokkal "dúsítva" folyóvizeinket. S a jelenlegi idôjárási elôrejelzések szerint még a mindent elmosó jó bô árvizekben sem reménykedhetünk, a szárazságon túl már csak azért sem, mivel az árvízvédelemmel sem áll olyan szinten az ország, hogy a tiszaihoz méretezett vízhozam esetén medrükben lehetne tartani a szennyezett folyókat.
Nehézkesen ugyan, de megszületett a bírósági döntés: összehívható a részvényesek közgyûlése. A három fôrészvényes: a Részvényes Alkalmazottak Egyesülete, a Romanian Reconstruction Capital és Pop Alexandru kérvényezte, hogy bírósági úton nevezzenek ki egy részvényest, aki összehívhatja a közgyûlést és elnököl a gyûlésen, és kérésükre többszöri halasztás után tegnap kaptak pozitív választ. A felhatalmazott, kinevezett részvényes: Szente Éva.
Ugyancsak tegnap elhalasztották Székely Sándor fellebbezésének tárgyalását, amelynek tárgya Székely Sándor visszaírása a céglajstromba.
A PER (Project on Ethnic Relations) marosvásárhelyi irodája a közelmúltban a Bernády Házban szervezett roma témával tanácskozást, mely, mint írtuk, csak részben érte el célját. A roma tanácsosok távol maradtak. Koreck Mária irodavezetôt arról kérdeztük, mit szorgalmaz az új projekt.
– Mi elsôsorban megteremtjük a különbözô felek közötti párbeszéd lehetôségét. Nagyon sok probléma megoldható, ha a két fél hajlandó azokat megbeszélni. A romák esetében fôleg logisztikai segítséget nyújtunk. Mindezeknek az anyagi hátterét is biztosítjuk. A PER anyagi létét többnyire amerikai alapítványok mint a Carnegie Corporation, Hewlett Foundation, Mott Foundation, valamint az Európa Tanács és mások biztosítják.
Az utóbbi években a PER munkájának jelentôs részét a roma közösségek helyzetének javítására fordította, mivel a társadalom peremére szorulásuk jelentôs konfliktusok forrása. Feltehetôen nem csak Romániában!
– Mennyi ideig tart a roma tanácsosok képzése ?
– Elképzelésünk szerint egy évig. Mivel csak hosszabb távon és folyamatosságában bizonyul célszerûnek egy ilyen jellegû rendezvény. Nagyon fontos lenne tehát, hogy a roma tanácsosok megismerhessék egymást, szóba álljanak egymással, megvitathassák gondjaikat, lehetôségeiket. Ötletekkel jöjjenek, szakemberekkel tárgyaljanak, megismerjék a helyhatósággal kapcsolatos törvényeket és azokat a módszereket, amelyekkel eredményeket érhetnek el közösségeik érdekében. Szerettük volna bemutatni a PHARE Demokráciáért finanszírozási programot, amely 960 millió eurót szán a romák helyzetének romániai javítására. Ezért lenne fontos, hogy minél több helyi roma szervezet, és polgármesteri hivatal, tanfelügyelôség, különbözô iskolák stb. pályázzanak egy-egy kisebb tervvel. Ez lehet tanszerek biztosítása, tankönyvek kiadása, egészségügyi oktatás, vagy bármi más hasznos terv.
– Önépítôvé a roma társadalom csak saját hozzájárulásával, gyakorlati részvételével válhat ebben a folyamatban. Valamennyiüknek akarniuk kell saját korlátaikon túllépni.
Hasonló helyzettel találkoztunk már máshol is. Idôvel az együttmûködés hajlandósága megszületett bennük és közöttük. Csak addig gond mindez, míg a PER-nek köszönhetôen, valakinek valamilyen elképzelése megvalósul. Elégtétele máris ösztönzôleg hathat a társaira is. És a kép így lassan összeáll. Sajnos, a roma közösség általában nagyon bizalmatlan. Ami történelmileg érthetô. 145 évvel ezelôtt Romániában is felszabadultak, de ez nem oldotta meg gondjaikat, továbbra is a társadalom peremére szorultak. Ezért szükséges ôket illetôen kicsivel több türelem részünkrôl és azért, hogy adott pillanatban már ne legyen szükségük ránk.
Folyó év február 6-án Venczi Jánosnak, az Aven Amentza Romale cigány népzene és - táncegyüttes "cigányvajdájának" az az ötlete támadt, hogy megünnepelje a moldovai romák felszabadításának 146. évfordulóját!!! De miért éppen Marosvásárhelyen, és nem Iasi- ban vagy Bákóban? Azért, mert a Kárpátokon túl élô romák felszabadítása csak ürügy volt arra, hogy híres "koreográfusunk" még egyszer bemutassa azt a cigány zsibvásárt, amelynek megcsodálásában az utóbbi 10 év leforgása alatt annyiszor "telt kedvünk". (A táncosok valóban virtuóz elôadók, ám maga az elôadás, amelyet Venczi állított össze és amelyet nagylelkûen – vajon hányadszorra?! – a Pro Európa Liga szponzorált, valóságos giccs volt!
A kulturális eseményt egy szimpózium elôzte meg – pontosabban egy, a helyi roma tanácsosoknak szervezett oktatási kísérlet –, amelyet a Project on Ethnic Relation szervezett és finanszírozott, közösen a Maros Megyei Tanáccsal. A díszmeghívott Moca Rudolf volt. Kísérleti alanyként meghívták a községek sötétebb bôrû tanácsosait, akiknek Rudi úr, szakértôje a ... manipulálásnak, megpróbált közigazgatási-kulturális-oktatási tájékoztatást nyújtani, amit a tanoncok a "központi döntéshozótól (melyik központtól, Virág úr?) átvéve fognak alkalmazni azokban a közösségekben, ahonnan származnak".
Kénytelenek vagyunk lenyelni (szárazon) a PER helyi képviselôjének, Koreck Máriának... udvariatlan gesztusát, azt, hogy e rendezvényre nem hívott egyetlen, ezen a több nemzetiség által lakott területen tevékenykedô roma szervezetet sem (Romák Pártja, Romák Keresztény Központja, Romák Szövetsége, Cakra Alapítvány stb.) és elvárjuk Virág György megyei tanácselnöknek és RMDSZ- alelnöknek a bocsánatkérését, aki felvállalta azt a háládatlan feladatot, hogy összehívja az RP és az RKSZ tanácsosait, azon szervezetek beleegyezése nélkül, amelyek nevében szerepelnek!
Cristian Eparu, a Cakra alapítvány vezetôje, a Romák Pártja marosvásárhelyi szervezetének elnöke
A marosvásárhelyi állatkert mûtava körül már 1999 óta építôtelepet kerítettek el. Koszta Árpád tervezô különös madárházat képzelt el ide, ahova vízimadarakat telepítenek és egzotikus növényeket ültetnek. A röptetôt összekapcsolják majd a tóval. Az építkezések pénzhiány miatt az alapöntésnél leálltak. A napokban idôszerûsítették e beruházás költségét, amely mostani árakkal számolva közel 2 milliárd lej. A polgármesteri hivatal szándéka, hogy az idén tovább folytassa a munkálatokat, s ha sikerül, tetô alá kerüljön a külsôségében is különösebb épület.
A gyermekek mindenütt rosszalkodnak. Fôleg tanítási óra elôtt baj, ha egy kicsit késik a tanár. Máris fejtetôre áll minden. A magyartanár sokáig törte a fejét, hogyan lehetne "kiiktatni" a folyamatból ezt a legkellemetlenebb részt, és azt is, hogy mikor bejön, meghallgatja a "jelentést", míg beírja a hiányzókat, ismét kitör a balhé. És akkor az óra nagyjából arra megy el, hogy fegyelmez, fegyelmez, fegyelmez. Fiatal volt a tanár, vágott az esze. Minden szombaton déli két óra körül volt Budai Ilonának egy népdalt tanító mûsora – lám, a tanár azóta megöregedett, nem emlékszik a címére –, abban a talán alig tíz percet tartó "leckében" hallotta egy alkalommal, hogy melyik volt például a József Attila kedvenc nótája. Felkapta a fejét, odafigyelt. Gyorsan papírt, ceruzát ragadott, lejegyezte, megtanulta. Ezt az elsôt – azonnal. És a következô magyarórán az elsô tíz percben megtanította az osztályban is. Ehhez azonban föl kellett készülnie. Felíratta jó elôre a szöveget a táblára, és míg a nebulók bemásolták füzetükbe, ráért beírni a hiányzókat satöbbi. Aztán átcipelte szombatonként a lakására az iskola hatalmas magnetofonját, fölvette Budai Ilona következô énekét. Csütörtökönként irodalmi kört tartott, és annak az volt a kezdô és záró mozzanata, a népdaltanulás, - éneklés. Saját gyermekei már szombatról tudták az éneket, késôbb a szemfülesebb diákok kifogtak rajta: otthon ugyanúgy jártak el, mint tanáruk. Egy idô után a kollégák is felfigyeltek a jelenségre: magyaróra elôtt sosincs zaj az osztályokban. Kifürkészték a titkát, és néhányan átvették a "módszert": minden óra elôtt dal zengett az iskolában. (Még az elsô óra elôtt is, míg föl nem jelentették ôket. Nyolc órakor ugyanis egyebet kellett volna kötelezô módon énekelni...)
Nem kellett cipekednie a TESLA magnetofonnal, a legügyesebb lányok, fiúk versengve tanulták Budai Ilonától a balladát, népdalt, és adták tovább társaiknak. A tanár együtt énekelt diákjaival. Mint minden faluban, ott is volt "buta" diák. Késôbbi találkozásaik alkalmával ezek bizonyultak a leghûségesebb tanítványoknak; kivétel nélkül minden dalra emlékeztek!
Manapság van néptáncmozgalom, táncház kicsiknek, nagyoknak – városon. Van énekmozgalom, szerveznek találkozókat, vetélkedôket. Rengeteg alkalom nyílik arra, hogy zenei anyanyelvét ápolja, fejlessze a mai fiatal.
De a diákok változatlanul rosszalkodnak, mind az idôk végezetéig, a legutolsó kicsengetésig, sôt annál is tovább tíz perccel. Budai Ilona példájára tájainkon is számosan munkálkodnak. De a pedagógusnak én továbbra is azt ajánlanám, hogy péntekenként, ha tud, délelôtt már figyeljen fel a marosvásárhelyi rádió Szól a nóta mûsorára. De mert a tanítás általában délelôtt folyik, erre nem jut idô. Ott van viszont délután, az öt órai hírek elhangzása után, a Kiss Dénes mûsorában a daltanítás tíz perce. A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai szolgálnak. Hetente más-más táncos, énekes, más-más dallal. Most nem gond szalagra rögzíteni. A hajdani magyartanár azt ajánlja aktív kollégáinak: ha el akarják kerülni az óra elôtti dzsungelháborút, szoktassák diákjaikat az éneklésre. Amint a tanár megjelenik a folyosó végén, a szolgálatos ajtót nyit, s ezzel jelzi, kezdhetik. Daloljanak.
És akkor szeretteti meg igazán tantárgyát és kedvelteti meg magát, ha velük énekel.
Az Európai Unió tagországaiba biztosított tanulmányi ösztöndíjak egy részérôl küldött átiratot a Marosvásárhelyi Pedagógusok Háza. A Leonardo da Vinci, az Ifjúság Európáért és fôképpen a Socrates programról, a pályázati követelményekrôl Dascal Martin, a Pedagógusok Házának igazgatója valamint Seuchea Florina felelôs tanfelügyelô tájékoztatott.
– Elsôsorban fontos hangsúlyozni, hogy bár nagyon sok tanulmányiösztöndíj-lehetôség van, országunk s megyénk keveset használ ki. Éppen ezért fontos, hogy mind a tanintézmények vezetôi, mind az egyetemisták szerezzenek tudomást róluk, s vegyék igénybe a többnyire az Európai Unió által biztosított pénzalapokat. A legfôbb program, amely 1996-ban indult s több részbôl áll, a Socrates. Bukarestben tevékenykedik a Socrates Országos Ügynökség, amely összehangolja a programokat, s tájékoztatja az érdeklôdôket. A Socrates program célja: támogatni a tanintézmények közötti kapcsolatok kialakulását, az alternatív tananyagok használatát, továbbképzésen való részvételt biztosítani tanároknak, fôképpen nyelvtanároknak, hozzáférhetôséget biztosítani az Európai Unió tagországaiban használt oktatási módszerekhez, tapasztalatokhoz. A program elsô része tavaly lejárt, a 2006-ig tartó második fele hét területen nyújt pályázati lehetôséget. A Comenius az egyetem elôtti oktatás területét fedi le. Ide tartozik az iskolák közötti kapcsolatok támogatása, a szakképzések, továbbképzések diákoknak és tanároknak. Az Erasmus az egyetemi oktatás terét fedi le, pénzalapokat biztosít az egyetemisták továbbképzésére, tanulmányi útjára, egyetemek közötti kapcsolatok kialakítására. A Grundtvigon keresztül a felnôttek oktatását vállaló intézmények kaphatnak támogatást. A Lingua program az Európai Unió tagországaiban használt nyelvek megismeréséhez, tanulásához biztosít feltételeket. A Minerva a távoktatást támogatja. A Megfigyelés és újítás, mint megnevezésébôl is kiderül, az alternatív oktatási módszerek használatát, terjesztését segíti elô. Ezenkívül vannak más európai programokkal közös tevékenységek is. A felsorolt lehetôségeket igyekeztünk közzétenni: kifüggesztettük a tanfelügyelôségre, a Pedagógusok Házában. Azok, akik szeretnének bôvebb felvilágosítást kapni, felkereshetik a Pedagógusok Házát (telefonszám: 160-880), ahol a pályázati lehetôségeket, ûrlapokat, határidôket is megtudhatják, vagy ugyanezeket az adatokat elolvashatják a Socrates Országos Ügynökség honlapján: www.socrates.ro/comenius.html. A szakiskolai oktatás fejlesztésére alakított Leonardo da Vinci programról, valamint a Fiatalok Európáért programról egyelôre nincs elegendô adatunk, de ahogy hozzájutunk, kifüggesztjük azokat is – mondta Dascal Martin.
A kis, vidéki iskoláknak is érdemes pályázniuk
– Megyénkben kevés tanintézmény vette igénybe a Socrates program elsô részében foglalt lehetôségeket. Talán nem volt kellôképpen népszerûsítve. Éppen ezért most nagyobb hangsúlyt fektetünk a tájékoztatásra – mondta Seuchea Florina, az idegen nyelvek oktatásáért, s az ösztöndíjakért felelô tanfelügyelô, aki február elején a Socrates ügynökség által szervezett felkészítô tanfolyamon vett részt. – Tudomásom szerint eddig a marosludasi 2-es számú iskola, a megyeszékhelyi Papiu Kollégium, a Bolyai Farkas líceum, a mezôgazdasági és az építészeti iskolaközpontok pályáztak a Socrates program által felajánlott pénzalapokra. Fontos hangsúlyozni, hogy a kis vidéki iskoláknak is nagy lehetôségeik vannak, nekik is pályázniuk kell. Kérhetnek pénzt a szaktanárok továbbképzésére – ami a diákoknak is hasznára válik – , az iskolák közötti kapcsolatok kialakítására. Arra biztatjuk a tanintézmények vezetôit s tanárait, jöjjenek el, kérjenek tájékoztatást, s pályázzanak – mondta a szaktanfelügyelô.
Sajtótájékoztató a megyei tanácsnál
A helyhatóságok hatékonyságának növelését célzó programot irányító Iosif Viorel igazgató a sajtótájékoztatón elmondta, hogy sikeres tanfolyamokat rendeztek az elmúlt héten a megye területén tevékenykedô 150 polgármester, alpolgármester és polgármesteri hivatali titkár számára, akiknek a képzése a továbbiakban kisebb csoportokra lebontva folytatódik. Az 50%-ban európai alapokból szervezett tanfolyam célja, hogy a helyi közösségek eredményesebben pályázhassanak meg európai fejlesztésre szánt alapokat, midôn köztudott, hogy Románia hatalmas összegeket veszített az utóbbi években, mert nem léteztek támogatásra alkalmas programok.
Codruta Sava, a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság aligazgatója arról számolt be, hogy február 13- án a Mentsétek meg a gyermekeket Alapítvány, számos intézmény és civil szervezet részvételével megbeszélést szervezett, melynek a témáját azok a szükséges intézkedések képezték, amelyek megvédenék e gyerekeket a különféle visszaélésektôl. Külön vita tárgyát képezte a roma gyerekek helyzetének javítása, valamint a hatóságok és a gyermekek védelmét magukra vállaló civil szervezetek kapcsolatának kérdése. A helyi szinten lefolytatott vita következtetéseit azon a bukaresti találkozón összegzik, amelyet február 28-29-én szerveznek, s amelyen törvényhozási javaslatokat is megfogalmaznak. Virág György megyei tanácselnök a témával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Nastase-kormány szándéka a nagy árvaházak felszámolása, amelyekben egy gyermekre havonta 3 millió lejt költenek, s a gyermekeknek fizetett pótszülôk által biztosított családi környezetbe való juttatása.
Virág György ezek után annak a megbeszélésnek a következtetéseit ismertette, amelyen az RMDSZ-tisztségviselôk az országos költségvetés iránti igényüket fogalmazták meg. Eszerint, a közoktatás átvételét követôen, a tavalyi 60%-hoz képest, a helyhatóságoknak, a helységeknek és megyei tanácsnak összesen 70%-ot kellene kapnia a jövedelemadóból származó bevételbôl, ahhoz, hogy egyáltalán mûködni tudjon. Ha már a költségvetésre került a sor, a tanácselnök ismét kifejtette, hogy a tanács alárendeltségébe tartozó tíz kulturális intézmény csak úgy tartható fenn – s ezt a kormány ajánlotta a megyéknek –, ha a megyeszékhely is kiveszi részét a finanszírozásukból. Ô személy szerint nem akar megszüntetni egyet sem ezek közül az intézmények közül – mondta Virág György –, de a szomorú valóság az, hogy elôfordulhat, hogy egész egyszerûen nem lesz mibôl fedezni egyes intézmények fenntartását.
Újabb témát képezett a gyulakutai vízüzem sorsa, melyet a helyszínen vizsgált meg Burkhardt Árpád alprefektus és Vasluian Ioan, a megyei tanács alelnöke. A felszámolás alatt álló hôerômû már nem képes vállalni a lakosság vízellátását is biztosító vízüzem mûködtetését, ezért a polgármesteri hivatalnak kellene azt átvennie. A tulajdonos, a radnóti erômû vezetôsége hajlandó is lenne az átadásra, azonban a gyulakutai községháza még nem készült fel mûszakilag és szervezetileg az átvételre. A végsô megoldás keresésében figyelembe kell venni azt is, hogy Erdôszentgyörgyön vízüzem felépítését vették tervbe, amely a környezô településeknek, így Gyulakutának is szolgáltathatna vizet. Az optimális megoldás megtalálása a közeljövô feladata.
A hét programjáról szólva, megtudhattuk, hogy ma reggel a megyei tanács nagytermében, Ioan Toganel prefektus és Virág György megyei tanácselnök a megye polgármesteri hivatalainak képviselôivel találkozik. A megbeszélésen adminisztratív gondokat, a kormányprogramnak a helyhatóságokra vonatkozó részét, valamint a helyi költségvetések elôkészítésének stádiumát vitatják meg. Szerdán a megyei közszállítás kérdéseirôl lesz szó az érdekelt hatóságok és a közszállítást bonyolító cégek képviselôivel, míg pénteken a megye parlamenti képviselôivel és szenátoraival találkoznak a tanács vezetôi, a megye gazdasági és szociális gondjai kerülnek terítékre.
Vasárnap délben elôször szólaltak meg a marosvásárhelyi X. kövesdombi református egyházközség által épített templom harangjai. Az épület alapjait 1997-ben tették le, augusztus 8-án a reformátusok világtalálkozóján szentelték fel. A hétvégi ünnepi istentiszteleten Ötvös József marosi egyházmegyei esperes és a templom lelkésze, Lôrinc János hirdette az igét. Jelen volt Kali Ellák, a marosi egyházmegye fôgondnoka is. Ahogy az Úr dicsôségére a lepusztult városokat újraépítették, úgy teremtett semmibôl templomot, egyházat ez a gyülekezet – hallhattuk a prédikációban. A most felszentelt harangok hirdetik, hogy sokáig mostoha körülmények között levô hívek most már korszerû, hivalkodó templomba járhatnak. Ezek megmaradásunk, közösségépítô akaratunk jelei, amelyek nélkül egyházon belül vagy kívül, nehezebben tudjuk megélni identitásunkat – összegezhettük a tegnapi istentiszteleten hallottakat.
A harangokat Rácz Sándor mester öntötte, az egyik a zeelbachi testvérgyülekezet adománya, a másikat a gyülekezet hozzájárulásával sikerült a toronyba helyezni. Az épület nem állhatna a közösség odaadó és anyagiakat, fáradságot nem kímélô munkája nélkül, amivel méltán bizonyítottak.
Szombaton délelôtt pár órára Meseországgá alakult a marosvásárhelyi Egyesülés negyedbeli Juhász András Gyülekezeti Ház. A nagyteremben feldíszített vár, s a minden gyerek által jól ismert Csipike arcmása fogadta a kicsiket s kísérôiket. A Csipike mesemondó verseny megyei szakaszának otthont adó termet alkalomhoz illôvé alakították az eseményt szervezô 8-as Számú Általános Iskola tanítói. A termet zsúfolásig megtöltô, a megye minden részébôl érkezô egybegyûlteket Fejes Réka tanfelügyelô és Szász Zoltán helyi lelkipásztor köszöntötte, majd átadta a szót Szász Ágnes tanítónônek, aki a mûsorvezetô szerepét vállalta. A harminchárom kis versenyzô feszültségének feloldása érdekében megjelent Breki, a béka (Szász Hilda tanítónô) is, aki kitûnôen teljesítette feladatát. A kis versenyzôk, akik a körzeti szakaszok legjobbjai voltak, Meseország kapuján belépve foglalták el a mesemondó széket, s adtak elô szebbnél szebb magyar népmeséket. Voltak bátor és félénk, halk és túl hangos, és sajnos beszédhibás mesemondók is. A zsûri nevében Kozsik József színmûvész értékelte a versenyt, elmondva: örvendetes tény, hogy a gyerekek évrôl évre ügyesebbek, jobban fel vannak készülve, s az ismert mesék mellett kevésbé ismerteket is megosztanak a hallgatósággal. Voltak olyan gyerekek, akik csak betanulták a szövegeket, voltak olyanok is, akik megértették, s megérezték a mese lényegét, mondanivalóját. A zsûri pontozása nyomán az elsô helyezett a koronkai Kis Melánia-Ilonka volt, akit Kész Aranka tanítónô készített fel. A második díjat a nyárádszeredai Lôrinczi Beáta, míg a harmadikat a segesvári Boér Enikô Emma vették át. A szervezôk s a támogatók minden versenyzônek biztosították a meséskönyvet, oklevelet, s kis kabalát, így mindenki gyôztesen s elégedetten tért haza.
Marosvásárhely polgármestere a romákat kívánja bevonni a parlagon maradt földek megmûvelésébe. Megítélése szerint a város körüli községekben sok a megmûveletlen terület, fôként idôs emberek tulajdonában. Ezekrôl Dorin Florea pontos nyilvántartást kérne a peremközségek polgármestereitôl, és ahol a tulajdonos igényli, fizetés ellenében, roma munkaerôvel dolgoztatnák meg a földeket. A polgármester szerint ily módon kifizetôdô lenne a romák munkába állítása, hiszen ilyenformán nem kellene nekik szociális segélyt fizetni. Azoktól, akik visszautasítják a felajánlott munkalehetôséget, megvonják a társadalmi segély folyósítását – figyelmeztetett Dorin Florea. A kérdés csak az, hogy ez az "eredeti" terv gyakorlatba ültethetô-e? A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal évente közel hatmilliárd lejt folyósít szociális segély címén a rászorulóknak.
Megszavazását követôen közel két évvel késôbb, a kormány kidolgozta a kis- és közepes vállalkozások létrehozását és fejlesztését támogató 133-as számú törvény alkalmazási normáit. A jogalkotás sajátságaként, egy jogszabály akkor válik gyakorlatban is alkalmazhatóvá, ha ezeket a normákat elfogadták, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy – mint jelen esetben is történt – a kabinet elodázhatja egy törvény alkalmazását, amennyiben vélt, vagy valós érdeke úgy kívánja.
Az 1999 augusztusában megszavazott törvény alkalmazását mindeddig az gátolta, hogy az egykori koalíciós kabinet, a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásai során, arra a következtetésre jutott, hogy az alkalmazott könnyítések során képzôdô veszteségeket az állami költségvetés nem tudja elviselni. Mivel azokat az érveket, melyek szerint – a gazdasági fellendülés következtében – éppen ellenkezôleg: az államkassza bevételei megnövekednének, következetesen nem vették figyelembe, a törvény alkalmazását felfüggesztették.
A sors fintora, hogy a liberális töltetû törvény alkalmazási normáit nem a jobboldali, hanem egy szociáldemokrata színezetû kormány bocsátotta ki. A Nastase-kabinet sürgôsségi kormányrendelet útján néhány módosítást is eszközölt a jogszabályban, amelyeket a másfél esztendôs késlekedés tett szükségessé. A módosítások már a december 30-i 707-es számú Hivatalos Közlönyben megjelentek. A múlt heti kormányülésen elfogadott alkalmazási normák ugyancsak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésük után lépnek érvénybe.
Borbély László RMDSZ-képviselô elmondta, hogy az érdekképviseleti szervezet – más politikai erôkkel közösen – annak idején határozottan szorgalmazta a törvény elfogadását, mert úgy ítélte meg, hogy azzal, hogy Romániában elôször biztosít fontos kedvezményeket a kis- és közepes vállalkozóknak, gyakorlatilag a gazdaság alapjait teremti meg.
– Ez az a réteg – fogalmazott a politikus – amelyet segíteni kell, mert ha az adókedvezményekkel segítjük, az államkincstár a keletkezett profitból nagyobb jövedelemre tesz szert. Ezt bizonyítja az elmúlt esztendô is, amikor a kissé rugalmasabb pénzügyi politika, a viszonylagosan csökkentett adóteher a bevételek növekedését eredményezte. A volt kormánykoalícióban sajnos nem sikerült keresztülvinnünk akaratunkat, ám a mostani kormány nagyon gyorsan intézkedett. Említsük meg, hogy ez benne van abban a megállapodásban, amelyet az RMDSZ a kormánypárttal kötött.
A törvény alkalmazásától a szorgalmazói a termelôtevékenység fellendülését, munkahelyek teremtését, a költségvetési bevételek növekedését várják. A jogszabály számos kedvezményt nyújt azoknak, akik élni kívánnak elôírásaival. Így például a közbeszerzési tendereknél a kis- és közepes vállalkozások elônyöket élveznek, bizonyos munkálati értékeken alul az elsô kiírásra csak kis- és közpes vállalkozások jelentkezhetnek. Ugyanakkor a pályázatok elbírálásánál a forgalmat illetôen 50%-os kedvezményben részesülnek. Nagyon fontos kedvezmény, hogy a termeléssel és szolgáltatással foglalkozó kis és közepes vállalatok vámmentességet élveznek a mûködésükhöz használt gépek, berendezések, technológiai ismeretek és nyersanyagok importja esetén. Az egyetlen kivételt a személyautók importja képezi, de alkalmazható a törvény autóbuszok, mikrobuszok, más jármûvek esetén. Ugyancsak fontos elôírás, hogy az újra befektetett bruttó profit nem adóköteles, a profitadó 20%-os kedvezménnyel fizetendô, ha a vállalkozás új munkahelyeket teremt.
A kis- és közepes vállalkozók által régóta várt jogszabály most végre alkalmazhatóvá válik. A mindennapi gyakorlat tisztázza majd, hogy milyen hatása lesz a gazdaságra az általa biztosított kedvezményeknek.
A Reform Tömörülés február 8-án kiadott nyilatkozatával a "Maros megyei RMDSZ vezetôsége" (sic!) néhány mondatos közleményben foglalkozik (Népújság, 2001. február 13.). Rejtély, hogy kit takar a "vezetôség" szabályzatban nem rögzített, homályos terminusa: operatív tanácsot vagy elnökséget, netán tisztségviselôk néhány spontán összeverôdött tagját, ám most eltekintek ettôl, és csak azon sajnálkozom, hogy a rövid fogalmazvány egyetlen felvetésünkre sem próbál érdemi választ adni. Nem tényeket, adatokat hoz a tagság tudomására, hanem csak megbélyegzô jelzôket, pejoratív célzásokat halmoz, amelyeknek – túl azon, hogy egy letûnt korszak politikai kultúráját idézik – nincs információértékük. Pedig a tagság nemcsak megérdemli a tájékoztatást, de joga is van hozzá.
Joga van tudni, mit fog tenni az RMDSZ az egyházi és közösségi javak visszaadásáért, a felekezeti oktatás visszaállításáért, hiszen errôl a TDRP-vel megkötött paktum nem tesz említést. Mikor lesz Marosvásárhelyen újra magyar a Bolyai középiskola, és mikor lesz önálló magyar kar az Orvosi Egyetemen? Ez utóbbiak megteremtését a madridi konferencia elôtti politikai konjunktúra nyilvánvaló lehetôségeként értékelte 1997 júniusában, az RMDSZ megyei közgyûlésén dr. Kincses Elôd – ha most nem, akkor mikor? –, de az RMDSZ felsô vezetése, személyesen Markó Béla – nem tartotta "idôszerûnek" a kérdés felvetését, mert úgymond megrontaná a viszonyt a koalíciós partnerekkel, és akadályozná a 36-os sürgôsségi kormányrendelet elfogadását. Késôbb a partnerek "magyarbarátsága" kilúgozta a sürgôsségi kormányrendeletbôl a kisebbségekre vonatkozó kedvezô rendelkezések többségét, s magukat a "partnereket" kirostálták a választások a hatalomból, hogy a levantei mód ravasz nacionalizmust felváltsa a választók többségének habitusához jobban illô, brutálisan nyílt kisebbségellenesség és idegengyûlölet.
Az RMDSZ vezetése pedig a rossz politikai döntésekért nem vállal felelôsséget, nem ad semmirôl számot, hiszen a felelôsségvállalás bátorsága, a tárgy- és tényszerû elemzés helyett kézenfekvôbb az osztályharcosan kombatív jelzôáradat, amellyel a kérdezôket és bírálókat illetni lehet.
Pedig volna mirôl beszélni. Szembenézve a tényekkel s levonva, ha kell, a személyi konzekvenciákat is. Csak egy példa: az SZKT-határozat értelmében, ott, ahol az RMDSZ elvesztette a helyhatósági választásokat, tisztújítást kell tartani. Székelyudvarhelyen Antall István, RMDSZ-elnök a szövetség veresége után lemondott, pedig ott a magyarság szempontjából még jobb is lett az eredmény a nemzeti elkötelezettségû Szász Jenô gyôzelmével, mintha az apró, hátráló lépések taktikája kerekedett volna felül. Marosvásárhelyen azonban valóban a magyarság veresége volt a jogtalan szavazatérvénytelenítéssel megválasztott Dorin Florea gyôzelme. A Maros megyei RMDSZ-elnök mikor fogja ebbôl levonni a személyi konzekvenciákat? Avagy az SZKT határozata Maros megyében nem érvényes?
A magyarok tömeges távolmaradása a parlamenti választásokról semmiképp sem intézhetô el ügyesen manipulált százalékokkal, vagy azzal, hogy a román részvétel sem volt jobb. Az RMDSZ ugyanis közösségi önkormányzatként határozza meg önmagát, és kizárólagos monopóliumaként kezeli a romániai magyarság képviseletét. Nemcsak a Magyar Állandó Értekezletben vagy az Európai Népcsoportok és Kisebbségek Szövetségében (FUEV) képviseli egyedül a romániai magyarságot, de jóformán minden, közösségünk ügyeiben illetékes intézmény irányításában döntô vagy éppenséggel kizárólagos befolyása van. Ilyen körülmények között cinizmus lenne a több százezer magyar távolmaradását az urnáktól az általános romániai helyzettel indokolni, hiszen a képviseleti monopóliumnak a belsô választások hiányában ez az egyetlen – bármilyen kétséges és ingatag – legitimáló alapja. Errôl a kérdésrôl érdemes Szôcs Géza véleményét meghallgatni (Az RMDSZ faszadizmusáról és egyebekrôl négy tételben, Magyar Kisebbség 1998. 2. szám):
"A modern parlamenti demokráciákban a hatalmat gyakorló párt fölött a rivális pártok, az alternatív politikai filozófiák, a független nyilvánosság s még az igazságszolgáltatás is kontrollmechanizmusokként mûködnek.
Az RMDSZ azonban – mint tudjuk – az erdélyi magyarság szabad akaratából létrehozott egypártrendszer megtestesülése, annak minden szörnyûséges következményével együtt.
Mert ahol egypártrendszer: ott zsarnokság van.
A monopólium: halál.
Ahol valaki vagy valami versenytárs, kontroll és megmérettetés nélkül marad: ott megindul a degenerálódás, az értékek elfajzása."
Szôcs Géza mondatai szuggesztíven igazak, stílusa elegáns, világos, tömör. Stílus és tartalom ebben a formában a szellem erejének hordozói. Az RMDSZ-vezetôk tanulhatnának Szôcs Gézától mindannyiunk javára.
Szûkebb pátriánk gondjaira visszatérve, azt is a tagság tudomására kell hozni, hogy a Bernády Alapítvány kuratóriumát – a megyei szervezet történetében elsô ízben – nem választotta a TKT, hanem kinevezte a megyei elnök, aki felolvasott egy névsort és a jelenlevôk kézfelnyújtással megszavazták. A régi kuratóriumi tagok közül – a tisztogatás nyilvánvaló szándékával – így sikerült eltávolítani Ábrám Noémit, Czellecz Jenôt, Kolcsár Sándort, Tôkés Andrást. Az RMDSZ szabályzata szerint a személyre szóló szavazások mindig titkosak, ám ilyenkor mindig fennáll a "veszély", hogy a szabályzat tiszteletben tartása, a jogkövetô magatartás nem hozza meg a vezetôi elvárásoknak megfelelô eredményt. Ezek után már az sem meglepô, hogy a régi kuratórium nem kapott meghívót, nem hangzott el az alapítvány tevékenységére vonatkozó beszámoló, és a pénzügyi jelentés is elmaradt. Íme az egyik ok, amiért a sajtót ki kellett zárni a TKT ülésérôl!
Ki hát az erkölcstelen, ki az alattomos, ki a bomlasztó? Aki kimondja az igazat és választ vár, vagy aki homályos célzásokba burkolja bizonyíthatatlan vádjait? A megyei RMDSZ-"vezetôségének" ízlésborzolóan színvonaltalan közleményével nem is foglalkoznék, ha nem lennék meggyôzôdve arról: az RMDSZ választottjainak reprezentatívan kell képviselnie a romániai magyar társadalom értékeit. A Népújságban megjelent közlemény tartalma, stílusa szomorúan bizonyítja, hogy ez nem így van. Mert ha érdemi választ nem is tartalmaz felvetéseinkre, jelzôje egy színvonalnak, amely idegen tôlünk s jelzôje az értékvesztô romlásnak, amelyet meg kell állítanunk.
A Reform Tömörülés Maros megyei elnöke,
Kiss István
Némely nagyvárosok polgármesterei összeülének határozatot hozni, miszerint nem engedik magukat leváltani. Még a prefektusok által sem! Bátor kiállás, demokratikus gesztus, hisz a polgármester választott vezetô, míg a prefektus a kormány embere, a központosított államhatalom megtestesítôje. A polgármester urak határozata tehát a helyi autonómiát erôsítené, hogyha ez a politikai akció nem viselne magán valami sajátos hazai jelleget: tudniillik ôuraságaik kifogásolják az anyanyelv használatát a közigazgatásban. Természetesen ez a kifogás is a demokrácia nevében fogalmazódott meg. Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvénynek van egy olyan paragrafusa, amely szerint ott, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20%-ot, megengedett az anyanyelv használata. Mit számít azonban a parlament által megszavazott törvény egy választott polgármesternek! Majd megmutatják ôk, ki a legény a gáton, azaz a városházán és az egész városban. Megvédik az állam nyelvét, ugyanazon államét, amelynek törvénye ellen ugyanabban a határozatban fellázadnak! Nem lesz itt a hivatalokban magyar, cigány, tatár, gagauz, hun, csuvas, zürjen, cseremisz satöbbi nyelvû Bábel! Punktum!
Tegyük most egy pillanatra félre a politikát – már ha ez egyáltalán lehetséges ilyen kérdésben – és közelítsük meg a dolgot más oldalról: a különbözô hivatalok közszolgálati feladatot látnak el. Ez érvényes a minisztériumoktól a polgármesteri hivatalokig mindenikre. Az ott dolgozók köztisztviselôk, akik szolgálatot teljesítenek. Az sem mellékes, hogy a legtöbb esetben az átlagosnál nagyobb bérért. Egy demokratikus rendszerben, sôt, egy olyanban is, amely legalább annak akar látszani, természetes, hogy a hivatal van az állampolgárért és nem fordítva. Az, hogy a hivatalnok az állampolgár rendelkezésére álljon szolgálati kötelesség, nem pedig úri jókedv, hangulat kérdése. Túl azon, hogy udvarias és türelmes, éreztesse az adófizetô polgárral: érte van ott, érte cselekszik, egyszóval szolgálatára áll. Például többek között abban, hogy – kimondani is szörnyû – annak anyanyelvén szólal meg. Persze, ettôl még nem lesz kevesebb az adó, vagy a lakbér, de az állampolgár otthonosabban érzi magát a hivatalban, saját szülôvárosában, szülôfalujában.
Nem politikai kérdés tehát, csupán azzá fújták fel, hanem a hivatal (az állam) és az állampolgár viszonyának kérdése, amit a demokráciában mindig az utóbbi javára alakítanak, hozzá alkalmazkodik a hivatal és a hivatalnok is. Például abban, hogy megtanul a kisebbség nyelvén. Amit egyesek rém felháborítónak tartanak, ezen túl egyszerûen az történik, hogy nagyobb lesz a bizalom a hivatal, a vezetés, egyáltalán az állam iránt. (Érdekes, hogy az orvostársadalomban rég felismerték, milyen fontos az anyanyelven való szólás. Nem kevesen az ókirályságbeliek közül is.)
Ennyire egyszerû lenne a dolog, ha nem lennének az álhazafias szólamok mellett a régi beidegzôdések, melyek szerint a hivatal hatalmat jelent, amellyel élni kell, amibôl elôbb-utóbb visszaélés lesz. Hogy a hatalommal való visszaélés milyen régi, nehéz lenne megmondani, mindenesetre a polgári társadalmak enyhítettek a jelenségen, közeledtek az állampolgárok igényeihez, elvárásaihoz. Jött a kommunizmus és hierarchikus berendezkedésével túltett a feudalizmuson is. Kitermelte a felfele szolgalelkû, lefele zsarnok vezetô/hivatalnok típusát. Ezt örökölte a mi eredeti demokráciánk, s bizony nehéz leszokni róla.
Tévedés ne essék, nincs szándékomban megsérteni senkit! Tudjuk, a kommunizmus legsötétebb éveiben is voltak tisztességes hivatalnokok, emberséges vezetôk, mint ahogy ma a demokrácia napfényes korszakában is vannak, akik a beosztást, funkciót csak hatalomként tudják elképzelni.
Joggal várja el a ma embere, hogy a hivatal, a közigazgatás ôt szolgálja: ha már anyagi helyzetén segíteni nem tud, legalább legyen emberhez méltó a bánásmód, amiben része van. Ennek egyik összetevôje az anyanyelv használata a közigazgatásban, ami nem politikai ügy, hanem az államnak a viszonya saját polgáraival, lényegében a demokrácia léte vagy nemléte.
Nem feltétlenül szükséges képzett gerontológusnak lenni ahhoz, hogy az ember közelebbi vagy távolabbi környezetét csak alkalomszerûen is monitorizálva, rádöbbenjen arra a sajnálatos, de megcáfolhatatlan igazságra, miszerint az egymás hegyére-hátára hágó esztendôk, könyörtelenül szabdalják-kurtítják- átgyúrják az élô memóriát. Testünket behálózó érrendszerünkben a már kipipált éveink során lerakódott mész agytekervényeinkre sincs tekintettel és bizony nemritkán kényszerû hallgatóságunk kell figyelmeztessen arra a már lejegyzôkönyvezett tényre, hogy az aznapi, gyakran vesszôparipa-kategóriába sorolható értekezésünk lényegbevágóan különbözik, akár ellent is mond, mondjuk, a tegnapelôttinek. Ha ráérôs megfigyeléseinket valamiképpen rendszerbe kívánnánk foglalni, rájövünk arra, hogy embertársaink egy hányada a régmúltra, másik része a megszámolhatatlan tegnapokra, esetleg "csak a szépre" emlékezik jobban vissza, vagy éppen ezeket feledtetné el magával és a rá, szemmel és füllel tapadó bambáriummal.
Matuzsálemi életkort megélt, korai megözvegyülése folytán gondomra bízott, a "tütüt" meg nem vetô nagyapámnak hiába mértem ki reggelente, a besztercei szilvaimportból lepárolt "negyedest", vacsorát váró türelmetlenkedésében egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy fülembe dúdolhassa kedvenc nótáját, a "Máma még nem ittunk semmit" kezdetût. Méltánytalanság lenne kifelejteni példálozásaim tömkelegébôl azon éltesebb (vagy kevésbé éltes) pályatársaim esetét, akik a megváltozhatatlannak hitt ántivilágban, az ateizmus felkent papjaiként, kis szemétdombjaikra kakasstátusba emelve, minden lehetséges és lehetetlen alkalmat megragadtak arra, hogy vasárnaponként oly gondosan megszervezzék tanulóik iskolán belüli és kívüli foglalkoztatását, hogy az, a békés ökuméniában egymás mellett senyvedô egyházak minden miséjét, istentiszteletét, szluzsbáját tökéletesen lefedje és akik ma mint nyüszítô presbiterek, könyöklô egyházfiak, sûrûn keresztet vetô "enoriasok" reggeltôl estig dicsérik az Urat. Minden bizonnyal azon öröknyüzsgô, jó korban és karban lévô céhbelim is felsértôdne, ha kimaradna e szerény felsorolásból, aki ’89 ôszutóján vette át nyikorogva mûködô RKP alapszervünk irányítását és friss "stagiarként" kérlelhetetlen szigorral és forradalmi lelke mélyébôl ôszintén felfakadó felháborodással bélyegezte meg, elsô nyilvános szereplését megkoronázandó, a felelôtlen temesvári hôzöngôket, és aki ma, röpke 11 év elteltével, ugyanolyan hévvel vállalta fel, a "mûintézetben", a baklövést baklövésre halmozó reformfolyamat kemény kezû irányítását. És mit szólna Prut-völgyi kollégám, a "Világ filológusai rám figyeljetek!" mozgalom koronázatlan királya, ha "a jobb válláról a bal vállára" szinten lebonyolított és méltán elhíresült politikai ámokfutását nem találnám említésre méltónak? Valószínûleg anyanyelven végzett tanulmányaim miatt húzná rám a háládatlan értetleneknek járó, infesztált vízben ványolt vizes lepedôt. Neheztelhetünk-e vajon a transzilván valóságon békésen áthömpölygô Szamos és Maros partján demokratikusan székbe emelt városbírókra csupán azért, mert alkotmányon, törvényeken, tanácsi határozatokon, saját szignójukkal ellátott egyezségeken és szerzôdéseken keresztülgázolva az ország elhalványodó Dracula-kultuszának felélesztéséért munkálkodnak? Valószínûleg nem, ha a közjog és annak legjelesebb méltóságai is csak takaréklángon dunsztolják morfondírjaikat. Apropó közjog, apropó méltóságok. Mielôtt pontot tennék talán hosszú lére eresztett elmélkedésem végére, még mindenképpen említést kell tennem egy öreg oltenitai származású betegrôl, aki a Jóisten önzetlen kegyelme folytán (hisz ô maga szabadgondolkodó) már 3. vagy 4. – a pontos számlálásban, rajta elhatalmasodó, krónikus nyavalyája gátolja – mandátuma sanyarú éveit morzsolgatja és akit csak gondosan kiválasztott tanácsadói és szóvivôi tartanak a relatív szavahihetôség szintjén, rendszeresen cserélve alatta az ideológiahasadás folytán állandóan átnedvesedô pelenkáit.
Ne ráncold kétkedôen a homlokod, kedves olvasó, a kór mindenkit utolér. Szenvedôkre nem illik neheztelni. Én magam is csak Picege Pistára pikkelek, aki 1963. június 10-én kért tôlem kölcsön, 24 órára egy árva húszast és mind a mai napig nem hozta meg a pénzt. Peche, hogy ellentétes irányban ingázó memóriáink valahol keresztezik egymást. Vagy a számról kopna túl lassan a tejföl?
Telik az idô, változik a világ, és vele minden ember. Mondhatnánk, így van ez rendjén. Minden megszületik, változik és lassan elmúlik. Az idô pedig csak dolgozik, szüntelen. Rendszerek változnak, fordulatok következnek be, aztán minden kezdôdik elölrôl. Van azonban egy dolog, amely mindig változatlan, idôtôl, rendszertôl függetlenül. Ez pedig a lelkiismeret (már akinek van ilyen), valamint annak tudata, hogy embernek születtünk és emberként kellene élnünk. Más kérdés, hogy ezt a problémát ki-ki másként értelmezi, másként éli meg, vagy egyáltalán figyelmen kívül hagyja, éppen a jobb érvényesülés érdekében.
Nagyon jól tudjuk, hogy a kommunista rendszerben az "elvtársak" mindent kitaláltak helyettünk: hogyan kell élnünk, merre (és meddig) szabad utaznunk, milyen ideológiát kell követnünk, miben szabad hinnünk, és mit hogyan kell csinálnunk, hogy "sokoldalúan fejlett Új Emberekké" válhassunk. Volt, aki talpon maradt, volt, aki kényszerbôl kötött kompromisszumot, s voltak olyanok (s ezekbôl nagyon sokan!), akik "kitûnôen" beilleszkedtek. Melegedtek a tûz mellett, hajbókoltak, agyba-fôbe dicsérték feletteseiket, kollégáikat "megfúrták", esetenként meg is alázták. Szomorú, hogy a jelenség az értelmiség körében is keményen éreztette hatását. Olyan pedagógust is ismertem, aki meggyôzôdéses ateista volt (s ez önmagában nem is baj), s osztályfônöki órákon nyilvánosan megszégyenítette azokat a gyerekeket, akik vasárnaponként szüleikkel vagy nagyszüleikkel elmentek a templomba. Nagy vehemenciával röhögött bele Isten képébe… aztán rögtön, a ’89-es decemberi fordulat után sebbel-lobbal igyekezett a katolikus templomba, sorba állni meleg, fehér kenyérért, ugyanis hirtelen feltámadt benne a vallásosság érzése…
Nemkülönben érdekes annak a "hasonszôrûnek" az esete, aki egy szállítási vállalatnál volt párttitkár a Nagy Megboldogult idejében, s ô volt hivatott eldönteni, ki alkalmas arra, hogy "felvegyék" a pártba, ki az, aki "eléggé megbízható" – ezt tételesen arra értette, hogy az illetô "nem szökik át a határon" (ugyanis ekkor 1989-et írtunk). Allergiás volt Magyarországra… Ez sem lett volna baj, hiszen ez akkor sokak számára divat volt. Hanem ez az elvtárs késôbb nyugdíjba ment, majd valami "szívprobléma" miatt meg kellett mûteni. És nem itt mûtötték meg, hanem éppen Magyarországon… valószínûleg gyorsan elfelejtette, hogy haragszik Magyarországra… magyar létére!
Nincs értelme tovább sorolnom a példákat. Az azonban mégis elgondolkoztató, hogy ezek és a hozzájuk hasonlók milyen könnyen esnek át egyik "halmazállapotból" a másikba. Igazi kaméleonok, akik sokkal jobban élnek a gerinces embereknél. Van egy közös vonásuk: Hiányzik belôlük a lelkiismeret… és a jellem (igaz, egyik feltételezi a másikat). Talán nem is tudják, mi az. Ezért képesek minden szégyen nélkül továbblépni, mintha mi sem történt volna. És sajnos, társadalmunk még mindig kitûnô táptalaj számukra!
Horváth Attila vegyész, adjunktus, Marosszentkirályon született 1932. szeptember 17-én. Felesége Melzer Márta, könyvelô. Gyermekei: Enikô (1946) tanár, László Attila (1964) mérnök. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett doktorátust 1944- ben. 1944–46 között Szatmárnémetiben, 1946–48 között Marosvásárhelyen tanár, 1948–52 között a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet docense. 1950–60 között a marosvásárhelyi Lázár Ödön Helyiipari Vállalatban a fotópapíregység vezetôje. 1960–79 között a marosvásárhelyi Tanárképzô Fôiskola adjunktusa, 1962–72 között tanszékvezetô és a természettudományi kar dékánja.1979–80 között a marosvásárhelyi mezôgazdasági líceumban tanít, majd onnan nyugdíjba vonul. (Az adatok a Romániai Magyar Ki Kicsoda c. kötetbôl származnak.)
– A háború végén, amikor a németek innen kihúzódtak, a volt Deutsch-drogéria helyiségébe csóvát dobtak. S ott volt az udvaron, az úgynevezett Felméri-ház udvarán, a mûtermünk. A Felméri-ház kigyulladt, égett. És a nôvérem fotómûterme is kiégett. Amikor a menekülésbôl a nôvérem, sógorom, bátyám hazakerültek, akkor nem volt anyag, amire dolgozni. Negatív anyag, lemez, film még került. De papír nem volt. A mûterem egyúttal szaküzlet is volt, és a tûz oltásakor széthordtak mindent. Zárójelben említem meg: a fényképészek még két év múlva is arra a papírra dolgoztak, amit onnan "elmentettek".
Ekkor jött bátyámnak az a gondolata, hogy istenem: csináljunk fotópapírt. S akkor kezdte el a fotópapírt készíteni, úgy, ahogy le van írva a bátyám jegyzeteiben. "1945 tavaszán, amikor hazakerültem a frontról Marosvásárhelyre, sok ismerôsöm keresett fel, hogy tudnék-e az eltörött rádióskálájuk helyett újat »fényképezni«. Megpróbáltam egy egyszerûbb dipozitív emulziót elkészíteni. Sikerült. Meglehetôsen sok rádiót láttam el új skálával. Ugyanazt az emulziót csupán szórakozásból rajzpapírra is felkentem, hogy helyettesítsem az akkor teljesen hiánycikknek számító fotópapírt. Így aztán már ’46 tavaszán készíthettem pár képet saját öntésû papírra. Nem voltak elég kontrasztosak, változott az érzékenységük, hajlamosak voltak a sárgafátyolra is, de mégiscsak fotópapír volt – olvasható Horváth Imre jegyzeteiben, melyeket az 1970-es évek elején készített. – 1947-ben hazakerült Szatmárról az öcsém, Attila, akit már egyetemista korából érdekeltek a fotokémiai problémák. Vele kísérleteztünk tovább."
Horváth Imre 1913. november 20-án született. Nélküle talán nem születik meg akkor és úgy, ahogyan megszületett a második világháború utáni Romániában egy új iparág: a fényérzékenyanyagok gyártása. 1947 és 1972 között félszáz újítását ismerték el.
Horváth Imre 77 évet élt, 1990. december 26-án hunyt el Marosvásárhelyen. Fotópapírral kísérletezett, fényképészeknek, az iparnak, a geológiának, az egészségügynek, a kôolajkutatásnak, az ásványi anyagokat kutatóknak, a térképészetnek, a hadiiparnak, nyomdaiparnak is dolgoztak. (És kevesen tudják, olvasható Bakó Zoltán írásában – A szeretet hatalma, Brassói Lapok, 2000. december 29. –, hogy kidolgozta a színes fotópapír gyártásának a technológiáját is.) Öccsével, munkatársaival gyárat hoztak létre. Bölcs ember volt, keveset kért az élettôl, nem lázadozott. Élsportoló is volt, és szenvedélyes fényképész. Városunk egyik jeles személyisége, akinek munkásságát érdemes megismerni, eredményeit érdemes számon tartani.
Az öccse, dr. Horváth Attila tömbházlakásban él feleségével. Emlékezését így folytatja: – Valóban, már az egyetemen nagyon érdeklôdtem a fotográfiai kémia iránt, szakdolgozatom is a fotográfiai folyamatok fiziko-kémiája volt. Mikor hazakerültem, negyvenhatban, mert közvetlenül a háború befejeztekor két évig Szatmáron tanárkodtam, akkor aztán hozzákezdtünk, most már egy kissé tudományosabban is, a fényképészeti papír készítéséhez. Bátyám nagyon jó technikai látású ember volt, tervezett egy kis fagépet, azon egyszer csináltunk valami kétméternyi papírt, harminc centi széleset, aztán kibéreltünk egy régi garázst a Baross Gábor (most Horea, sz.m.) utcában, ott már egy nagyobb géppel dolgoztak.
Errôl Horváth Imre így emlékezett: "Gedeon Zoltán asztalosmester barátommal elkészítettük a harmadik fagépet, amivel már 70 cm széles és 8 méter hosszú papírcsíkot tudtunk leönteni."
– Akkor már bejegyzett cég voltunk, kísérleti laboratóriumként a gyártmányunkat értékesíthettük. A fényképészek, akik feljelentettek, hogy gyártjuk a fotópapírt, azok jöttek, hogy "Imre, nincs mire dolgozzunk… Adj papírt, légy szíves!" S a végén odakerültünk, hogy na, mi gyártjuk a fotópapírt. Beadtunk egy kérvényt az ideiglenes tanácshoz, így hívták, kísérleti laboratóriumra, azzal a bôvítéssel, hogy ha sikeres lesz, a termék eladható is legyen, hogy legyen anyagi bázisunk. Így lett aztán az Imágó nevû laboratóriumból az elsô papírgyár. A nevét a bátyám találta ki, ô volt mindenben a tehetségesebb. Nálunk olyan munkamegosztás volt. A bátyám nagyon tehetséges ember volt. Nem tudta a dobot verni egyébként. És nagyszerû technikai látása volt, azonkívül román, francia, német, angol nyelven olvasott szakirodalmat, és neki volt hozzá ideje is. Beburkolódzott a maga hobbijaiba, és azokat csinálta, olvasott és mûvelte magát. Énrám nehezedett viszont a szervezés kérdése, és az ügyvitel. Ô a gyakorlati dolgokat rendezte, én pedig elkészítettem a receptúrát, a gyártástechnológiát, ami kötelezô volt. Tehát én, mondjuk úgy, hogy a tudományos oldalát mûveltem ennek az aktivitásnak.
Amikor a helyiipar szervezôdött, az akkori helyiipari fônök, Radó mérnök és Kakucs György, szintén valami ügyosztályvezetô volt, azzal a javaslattal jöttek, hogy a helyiipar keretében indítsunk el egy fotópapír-gyártó üzemecskét. És mivel a már említett feljelentések folytán egy kicsit kellemetlen volt a helyzetünk az Imágóval, a laborral, elfogadtuk az ajánlatot és a helyiipar egyik egységeként mûködtünk tovább. A gyártást a bátyám által tervezett gépekkel kezdtük el. A Sándor János, a mai Dózsa György utcában találtunk helyiséget, ott már aztán tudtunk napi ötven négyzetméternyi papírt gyártani. Különben az történt, hogy a Tehnoimport nevû bukaresti cég is tudomást szerzett rólunk, és elküldte egyik szakemberét Marosvásárhelyre. Bukarestben is mûködött fotópapírt gyártó szövetkezet, és a szebeni Flamura Rosiénál is. Ez az ember körbejárta mindenik részleget, és mikor velünk szóbaállt, összeismerkedtünk s elmondtam, mit csinálunk, hogyan s miként, akkor olyan referátumot adott be a vezetôségnek, hogy a három közül csak a miénk fejlôdôképes, és bennünket kell segíteni. Így aztán kaptunk a stabilizáció elôtt húszmillió lejes beruházási ala