Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

– Nagyot fordult a világ. Legutóbbi beszélgetésünkkor meglehetôsen szkeptikusan szemlélte a jövôt, a választási kilátásokat. Bejött a prognózis, a PDSR megnyerte a választásokat, kormányt alakított. Olyan szempontból is nagyot fordult azonban a világ, hogy az elnök úr mai megnyilatkozásai már távolról sem szkeptikusak, hanem inkább bizakodóak. Jól érzem?

– Így van. Az utóbbi idôben bizakodóan nyilatkoztam, de el kell mondanom, hogy optimizmusom viszonylagos.

– Esetleg, viszonylagos pesszimizmus? Vagy ez nem a félig tele, félig üres pohár esete?

– Helyzetemnél fogva a lehetôségeket és esélyeket kell látnom, nem pedig azt, hogy a pillanatnyi helyzetbôl mi mindenre nem telik még. Optimizmusom ahhoz képest viszonylagos, amit nagyon sokan elfelejtettek máris. Emlékeztetnék, hogy milyen nagy aggodalommal figyeltük a választási eredményeket. Néhány hónap múltán úgy tûnik, hogy a közvélemény egy része elfelejtette, hogy a szélsôséges nacionalisták milyen nagy arányú szavazatot kaptak a választásokon. A közvélemény másik része meg valamiféle balesetnek tekinti ezt, és azt gondolják, hogy az okai máris megszûntek. Szerintem nem szûntek meg ezek az okok, és éppen ezért fontos, hogy az RMDSZ úgy cselekedjék, hogy minden eszközzel próbálja megakadályozni annak a más formában való megismétlôdését, ami 2000 novemberében történt. Ilyen értelemben vagyok optimista, mert amit mostanáig ebbôl az elég rossz politikai helyzetbôl sikerült kihoznunk, az az RMDSZ számára jó.

– Mintha tálcán kínálták volna.

– Nem kínálták tálcán. A kollégáim a megmondhatói, akikkel ezeket a tárgyalásokat végigvittük. Egyáltalán nem volt könnyû ma mûködô megállapodást kialakítani. Igaz, ebbôl a mûhelymunkából kevés került nyilvánosságra. Másfelôl az is igaz, hogy a kormánypártnak valóban bizonyítania kell, innen a korábbihoz képest nagyobb hajlandóság az együttmûködésre. Nemcsak befele, vagy nem is elsôsorban befele kell bizonyítania, hanem Európa és a világ közvéleménye felé.

– Szükségszerûség...

– Szükségszerûség. Hogy miért szükségszerûség? Azért, mert ha Adrian Nastaséék nem bizonyítják be, hogy mások, mint 1996 elôtt, akkor elmarad a megfelelô politikai és gazdasági támogatás. Márpedig Románia számára ez most már lassan-lassan az utolsó esély.

– Mi igaz abból, hogy kemény ellentét van a PDSR-n belül az úgynevezett Nastase-szárny és az Iliescu- szárny között? Van-e ilyen? Kételyeim vannak e tekintetben, hiszen például a helyhatósági törvény kapcsán kialakult vitában Iliescu, Vacaroiu, tehát akiket a hajdani PDSR-arculat megjelenítôinek tartanak, elég tisztes módon megvédték a törvényt, és annak azokat a passzusait is, amelyek számunkra fontosak. A kérdésem tehát az, hogy az RMDSZ-szel való együttmûködésben jelentkezik-e ez a feltételezett PDSR-kétarcúság?

– A párt csúcsán én nem igazán tudom kimutatni ezt a kétarcúságot. Tagadhatatlan, hogy ebben a pillanatban a legelkötelezettebbnek és a leghatározottabbnak az RMDSZ-szel kötött megállapodás végrehajtásában maga a miniszterelnök mutatkozik. Azt hiszem, hogy a törésvonalak a PDSR-n belül most valójában nem az államelnök és a miniszterelnök között húzódnak. Lehet, hogy ez csak egy taktikai pillanat, de úgy látom, hogy a PDSR csúcsvezetése, beleértve a most már nem PDSR- elnök Ion Iliescut is, elég egyértelmûen fölismerte, hogy a magyar kérdésben másképpen kell viselkedniük, mint 1996 elôtt. Erre utaló jel, hogy nemcsak a miniszterelnök, hanem maga az államelnök is nyilatkozott a közigazgatási törvény kérdésében, és be kell látnom, hogy tulajdonképpen jobban és határozottabban, mint bárki más.

– Mint akár a hajdani koalíciós partnerek...

– Valóban, mint akár a hajdani koalíciós partnerek. Ez nem azt jelenti, hogy nincs egy régi nemzedék. Tény, hogy a pártot leginkább Adrian Nastasénak az érdeke megújítani, hiszen ô vette át a stafétát, neki kell bevinni a PDSR-t az európai pártszövetségekbe. Ami meg a belsô törésvonalakat illeti, tagadhatatlanul vannak, és szerintem ezek veszélyesek is. Ne tévesszen meg minket, hogy néha már egy hátborzongató bohózat vagy inkább tragikomédia képét ölti az, ami a román politikai életben történik. Mire gondolok? Néhány évvel ezelôtt az akkori fô kormánypárt, a Parasztpárt soraiban megjelenik egy Pruteanu nevû úriember és próbálja megakadályozni, hogy bármilyen jogot is adjanak a romániai magyarságnak. Ez a Parasztpárt megbukik, be sem jut a parlamentbe, a vele szemben álló legfôbb erô, a Társadalmi Demokrácia Pártja jut kormányra, és megjelenik a soraiban egy Pruteanu nevû úriember, aki megpróbál mindent megtenni, hogy az erdélyi magyarságnak semmilyen újabb jogot ne adjanak. Ezt a történetet sajnos valóban írhatta volna Caragiale is.

Jeleztem, optimizmusom viszonylagos. A választások után kialakult helyzethez képest vagyok bizakodó. A teljes igazsághoz tartozik az is, hogy – és ezt a hozzám közelálló munkatársaim nagyon jól tudják – bennem rendkívül sok aggodalom van ebben a pillanatban is. Én négy év alatt végigéltem azt, hogy egy koalíciónak a vezetése, szövetséges pártok vezetôi valóban felismerték, másfajta román-magyar viszonyt kellene kialakítani, valóban elfogadtak egy jó programot, de hogy ezt a saját pártjaik és a mélyebben húzódó erôk hogyan verték szét. Azt is láthattam, hogyan lett végül is sokkal kevesebb abból, amiben megegyeztünk. Most is látom, hogyan lendültek támadásba a PDSR-n belül és PDSR-n kívül mindazok az erôk, amelyek ezt a mostani megállapodást is szét akarják verni. Máris vannak gondjaink. Tehát a dolgok nem olyan rózsaszínûek. Területeken, a megyékben van egy elôegyezségünk, hogy az RMDSZ szakembereihez, tehát a magyar szakemberekhez, akik az RMDSZ jóvoltából, az RMDSZ javaslatára kerültek tisztségbe, nem nyúlnak. Ez azonban máris csonkult jó néhány helyen. Leváltottak embereket, próbálják cserélni ôket, s ez még csak a kezdet.

– Eltekintve egy pillanatig a magunk dolgaitól, az elnök úr mennyire látja komolynak és módszeresnek az új kormány mûködését? Gondolok a halaszthatatlan, szükséges és tényleges reformokra, fôleg a gazdaságban, melyek nélkül Románia csak áhítozhat arról, hogy közel kerül valamiféle nyugati szintû állapothoz.

– Egy koalíciós kormánnyal szemben az olyan típusú kormánynak, mint a mostani, van egy nagy elônye. Nem kell kimerítô egyeztetéseket folytatni, olykor parttalan koalíciós vitákra fecsérelni az energiájukat, tehát sokkal határozottabban, operatívabban és egységesebben cselekedhetnek. Én úgy látom, hogy ilyen szempontból így is indult be ez a kormány.

– A kormányfô részérôl határozott kézi vezérlést tapasztalunk, lásd, kapcsolata a prefektusokkal, és sûrûn él a direkt utasításos módszerrel.

– Az autoritásra szükség is van. Úgy látom, hogy ez itt-ott már túl is burjánzott. Tehát az önkormányzati vezetôk, megyei tanácselnökök máris panaszkodnak, hogy van egyfajta alárendelési kísérlet a kormány részérôl.

– A prefektúrák alá rendeli a helyhatóságokat?

– Egyáltalán, hogy a kormány képviselôi utasításos rendszerrel próbálják összehangolni az önkormányzatok munkáját, ami nem megy. Egyben ellentmond a decentralizáció elvének. Tehát vannak ilyen gondok.

– A megkötött protokollum alapján mennyire lehet beleszólni az ilyen irányú szándékokba?

– Újra pontosítanék, nem vagyunk koalícióban! Mi nem vagyunk a kormány tagjai, a végrehajtás mindennapjaiért nem vállaltunk felelôsséget. Tehát jogokat sem szereztünk tulajdonképpen. Jelezhetjük ugyan a rendellenességeket, de a megállapodás a parlamenti támogatásról szól.

A kormánynak módja van határozottabban cselekedni, s ahogy látom, több kormánytag jól fölkészült, ami a közigazgatást illeti. Tehát értenek is az intézményvezetéshez. Viszont nagyon nagy kérdés számomra, hogy le tudják- e gyûrni azt az ellenállást, amelyet a koalíciónak sem sikerült legyûrni, és amely természetes módon a PDSR-ben, párton belül is sokkal nagyobb, mint a koalícióban. Vagyis a reformmal szembeni ellenállás: a decentralizáció, a valós piacgazdaság, a tulajdonkérdés gyors, fájdalommentes megoldása, a gazdaság szerkezetének az átalakítása. Ez nem sikerült 1990-96 között sem igazán, aztán nem sikerült 1996 és 2000 között sem. Most, ahogy említettem, tényleg itt van egy utolsó esély.

– Kezd még viszonylagosabbra hangolódni az elnök úr optimizmusa. Kételyre kétely…

– Dilemmára dilemma. Mert nem hiszem, hogy például azok a szociális jellegû intézkedések, amelyek szubvenciós szándékokat mutatnak, árak szinten tartása, meg hasonló szociális léggömbök, amelyeket fölereget a kormány, meg fogják oldani a kérdést. Én inkább olyasmiket tudnék pozitívumként fölhozni, mint a kis– és középvállalatok törvényének alkalmazása. Tegyem hozzá, hogy ez egyébként része a megállapodásunknak is. Ez valójában a mi törvényünk. Annak idején a mi kollégáink indították útjára.

– A minket érintô dolgokra visszatérve, van egynéhány olyan törvény, vagy olyan konkrét ügy, amiben fontos, hogy elôrelépjünk. Ez a helyhatósági törvény alkalmazása, az ingatlantörvény, amelyet már kihirdetett Ion Iliescu, de az erdôk kérdésének a rendezése is. Tudjuk, hogy mi az
"alap nélküli formák" országában élünk. Törvény van, keret van majd mindenre, csakhogy mindig bejön, hogy az egész nem mûködik. Az erdôk visszaadásának ügye elég régóta húzódik, mindenféle helyi kerékkötôk és kerékkötések történnek, kiterjedt kampány folyik a helyhatósági törvény anyanyelvhasználati cikkelye ellen, továbbá az ingatlankérdés környékén is vannak olyan jelenségek, hogy helyileg ott akadályozzák a végrehajtást, ahol éppen akarják és ahol ellenérdekeltségek fellépnek. Egyfajta gyurmává változtatják ezeket a törvényes elôírásokat. Mit lehetne tenni, hogy ne csak a forma létezzen, hanem alap is legyen, a tartalom is megfeleljen annak a formának, amit végül is ezek a törvények szabtak?

– Ez mindazoknak a felelôssége szerintem, akik a közvéleményt formálják. A sajtóé is, de nem elsôsorban. Elsôsorban egy teljes politikai osztálynak a felelôssége, hogy kikényszerítse a szemléletváltást, mert ez szemléleti kérdés. Egy jellegzetesen balkáni szemléletrôl kell most beszélnünk, hogy a törvények hozzávetôlegesek, azokat lehet állandóan értelmezgetni, a határidôket nem kell betartani.

– Mindent meg lehet kérdôjelezni, csak azt nem, ami a hátrányunkra szól.

– Sajnos, meg kell mondanom, hogy ezt a szemléletet nemhogy visszaszorította volna, hanem az elmúlt években erôsítette a román politikai osztály. Ez a kibúvók és a kiskapuk országa pillanatnyilag, a kibúvók és kiskapuk régiója. Ezen lehet változtatni, de csak akkor, ha a teljes politikai osztály összefog ennek érdekében. A kormánynak megvannak a lehetôségei, hogy a törvények alkalmazását az eddiginél határozottabban kikényszerítse, s a kormánynak alárendelt intézmények, például a megyékben mûködô intézmények, a prefektúráktól kezdve a vezérigazgatóságokig, területi kirendeltségekig, ennek szolgálatában kell hogy álljanak. Ugyanakkor azt mondom, hogy a helyi közösségeknek az önkormányzatokat is jobban kellene ellenôrizniük, tehát nem felülrôl jövô ellenôrzésre gondolok. Ez az egyik eszköz. A másik maga az igazságszolgáltatás fogyatékos mûködése. Idôrôl idôre felmerül errôl a vita, de gyorsan el is hal, érdemi változás nélkül. Pedig szerintem nagyon sok baj van az igazságszolgáltatással. Tele vagyunk szubjektív ítéletekkel. A tulajdonkérdésben is esetek garmadáját tudnám felhozni, hogy mennyire elfogultan ítélkezik az igazságszolgáltatás. Márpedig az ingatlantörvény alkalmazásában, a földtörvény gyors és megfelelô végrehajtásában az igazságszolgáltatásnak döntô szerepe lenne.

– Az RMDSZ több régióban a helyi hatalmat testesíti meg. Ez azt jelenti, hogy lényegében a kezében vannak azok az eszközök, amelyekkel a szóban forgó kérdéseket megoldhatja, akár a közbirtokosságról beszélünk, akár az államosított ingatlanok ügyérôl, akár arról, hogy a helyhatósági törvényt hogyan alkalmazzák. Az RMDSZ-vezetésnek van áttekintése arról, hogy ezek a helyi RMDSZ-hatalmak hogyan mûködnek? Ott miért van huzavona, tangólépésben való haladás?

– Az fontos, hogy mi büszkék legyünk arra, hogy nekünk van egy saját kultúránk, van saját történelmünk, vannak saját hagyományaink. És fontos az, hogy tudjuk, más szemléletet örököltünk. De az nagy baj lenne, hogyha azt hinnénk, hogy miránk nem érvényes semmi, ami ebben az országban rossz szemlélet, hogy miránk nem hat a Balkán, hogy mi adott esetben nem tudunk éppolyan mulasztásokat elkövetni, mint mások, vagy nem vagyunk éppen olyan gyengék. Más szóval, a Székelyföldön sajnos a földtörvény alkalmazása egyáltalán nem megy jobban, mint másutt. Sôt, az az érzésem, hogy hellyel-közzel lassabban is megy. Tehát igaza van annak, aki fölteszi nekem azt a kérdést, hogy saját polgármestereink, saját önkormányzataink mit tesznek? És jól kimutatható, elsôsorban Kovászna és Hargita megyékben, mert ott vagyunk nagy tömbben, hogy milyen különbségek vannak önkormányzat és önkormányzat között, polgármester és polgármester között. Sok polgármester az elmúlt években – egyelôre még ne ítélkezzünk az új önkormányzatokról – bizony nem sokat tett földügyben, s az ingatlankérdésben sem voltak határozottabbak, radikálisabbak, sem kevésbé etatisták.

– Ennek a megállapításán túl az RMDSZ vezetése hogy próbál mozdítani ezen az "ej, ráérünk arra még" magatartáson? A kormányzat a kézi vezérlést tartja célravezetônek. Az RMDSZ vezetésének nem lenne valamiféle, ugyancsak ilyen ösztönzô, sarkalló, sürgetô szerepe?

– Az RMDSZ teljes joggal és habozás nélkül számon kérheti a munkát azoktól, akiket a saját listáin indított. Tehát igen, az RMDSZ-nek van felelôssége, és szerintem joga is, hogy beleszóljon, megkövetelje például az RMDSZ tanácsi frakcióktól az egységes cselekvést. Az RMDSZ megkövetelheti, hogy így mûködjenek a tanácsai, és megkövetelheti azt is, hogy a polgármesterek minden fontos kérdésben egyeztessenek az RMDSZ-szel.

– Miért nem követeli meg? Legalábbis ezt látjuk.

– Nekem is az a benyomásom és tapasztalatom, hogy nem nagyon követeli meg.

(A beszélgetés befejezô része holnapi lapszámunkban)

Törvénytelen Funar-akciók

A kormány képviselôi törvénytelennek minôsítették azokat az akciókat, amelyeket Gheorghe Funar kolozsvári polgármester szervez "a román nyelv védelme" ürügyén a készülô új közigazgatási törvény ellen.

Funar, aki egyben a szélsôségesen nacionalista Nagy- Románia Párt (PRM) fôtitkára is, bejelentette, hogy február 16-ra nagygyûlést szervez Kolozsvár egyik központi terén azzal a céllal, hogy tiltakozzanak a közigazgatási törvény ellen, amely véleménye szerint az ország hivatalos nyelvének rangjára emelné a magyar nyelvet.

A kolozsvári polgármester kijelentette: biztos abban, hogy legalább 100 ezer román hazafi siet majd hívó szavára Kolozsvárra. Funar meghívót küldött a rendezvényre az államfônek, a miniszterelnöknek, a törvényhozás és a parlamenti pártok vezetôinek is.

A polgármester utasítására ezzel egy idôben táblákat kezdtek kihelyezni a város különbözô pontjain. A sárga alapú táblákon arra hívja fel a felirat a figyelmet, hogy a román alkotmány szerint az ország hivatalos nyelve a román, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.

Octav Cozmînca, a kormány közigazgatási minisztere keddi sajtóértekezletén leszögezte, hogy a polgármester a tervezett nagygyûléssel megsérti a kolozsvári városi tanácsnak azt a döntését, amely kimondta, hogy semmiféle politikai gyûlést nem szabad tartani a kolozsvári Avram Iancu téren.

A miniszter szerint a táblák kihelyezésével is törvényt sértett, mivel az elôírások szerint ilyen táblák állításához ki kell kérni a helyi városrendezési és építési bizottság, valamint a mûemlékfelügyeleti bizottság véleményét. Mint mondta, a kormányt Kolozs megyében képviselô prefektus felhívja majd a polgármester figyelmét a törvénysértésekre.

Cozmînca közölte azt is, hogy a kormányon lévô Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) egyetlen tagja sem vesz részt Funar nagygyûlésén.

Funar szerdai sajtóértekezletén kijelentette, hogy a román nyelv védelmének szentelt hét végi nagygyûlés legális, és alaptalan az az indok, hogy az Avram Iancu tér nem szerepel az ilyen rendezvényekre alkalmas terek között.

Leszögezte, hogy bebizonyosodott információja, miszerint az emberek százával kívánnak jönni Erdélybôl és más országrészekbôl a rendezvényre. Állítja, hogy Traian Basescu bukaresti fôpolgármester is megígérte, mindent elkövet, hogy ott legyen Kolozsváron.

Az NRP-bôl történt nemrégi kilépéseket kommentálva, Funar úgy véli, diverzióról van szó, amelytôl nem idegen az RTDP. Elmondta még, hogy az alkotmányos elôírásokat tartalmazó feliratos táblák nem a municipális pénzen készültek, hanem az Eectrospot társaság szponzorálta ôket.

Aktuális

Ha 1989 decembere elôtt a securitate az orrom alá tol egy papírlapot, amelyben arra köteleztem volna magam, hogy besúgom a szomszédaimat, beköpöm a kollégáim suttogva megfogalmazott ellenzéki gondolatait, elárulom, hogy a hússorban miként elégedetlenkednek a barátaim, nos, akkor – legyek teljes egészében ôszinte önmagamhoz – nem vagyok benne biztos, hogy lett volna merszem az irat aláírását megtagadni.

Szerencsém volt, hisz engem ilyesmire senki nem kért? Jobb volt, hogy külföldi rokonaim miatt – talán – rólam készültek beszámolók? Igen, így is mondható. Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem voltam titkos ellenálló, s szamizdat kiadványokat sem szerkesztettem, csupán egyszerû túlélô voltam a ceausiszta Románia szürke mindennapjaiban, nem voltam tehát érdekes a securitate számára sem így, sem úgy.

Némileg kívülállóként figyelhetem tehát a szekus besúgók kapcsán a napokban ismét fellángolt vitát. Hirtelen fontos kérdéssé vált, hogy informátor volt-e Rákóczi Lajos vagy sem. Ha pedig visszatekintünk az idôben, ugyanez a kérdés érvényes az egykori egészségügyi miniszterre, Bárányi Ferencre is.

A két eset szinte teljesen azonos. Mindkét volt RMDSZ-politikus elismerte, hogy aláírta a kötelezvényt, ám mindkettô ugyanakkor azt is állítja, hogy ezt kényszer hatása alatt tette. Mi, akik évtizedekig éltünk benne, tudjuk, milyen lelki terrort gyakorolt a rezsim a lakosságra, tudjuk, hogy saját magáról milyen legyôzhetetlen képet terjesztett – nagyon eredményesen! – a securitate, ezért az vesse az ilyen kötelezvények aláíróira az elsô követ, aki maga, az adott helyzetben, másként tudott volna cselekedni.

Persze – nem vitás – akadtak bátor emberek, akik vállalták az esetleges verést, börtönt, meghurcoltatást, mégsem adták be a derekukat, s minden tiszteletünket megérdemlik kiállásukért. A többség azonban nem ilyen, a többség igenis inkább aláírta (volna) a kötelezvényt, ha ez lett volna a saját és családja békéjének egyetlen záloga.

A lényeges kérdés azonban nem ez. Leginkább az tûnik fel, hogy a túl késôre vizsgálat tárgyává vált securitátés irattárból ismét a kis halak ügye kerül terítékre. Piti besúgói kötelezvény aláírása miatt, melyet nem követett tényleges informátori tevékenység, Rákóczi Lajost eltanácsolták a politikai szerepvállalástól. Joggal, vagy túlbuzgóságból, döntse el az olvasó. Ticu Dumitrescu egykori szenátor, a szekusdossziék törvényének kezdeményezôje szerint a dokumentum által tartalmazott adatok szentek, aki aláírt, az szekus informátor és punktum. Talán van némi igazság álláspontjában. Azt azonban még mindig rendkívül nehéz megértenünk, hogy hová tûntek azok az emberek, akik az informátorokat beszervezték – magyarán a kötelezvények aláírására kényszerítették –, akik a beérkezô adatokat feldolgozták, a rezsim ellenzôi ellen intézkedtek? Ha emlékezetünk nem csal, egyetlen ilyen szekusmúlttal rendelkezô egyén dossziéját sem hozták nyilvánosságra. S az valahol mégiscsak furcsa, hogy nyilvánosan megbélyegeznek olyanokat, akiknek egyetlen bûne, hogy nem voltak elég bátrak (vakmerôek?), ugyanakkor a fôbûnösök közül egyesek vidáman pöffeszkednek parlamenti bársonyszékekben.

Severin parlamenti monitorizálást igényel

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti közgyûlésének elnöke, Adrian Severin kijelentette szerdán, a Szenátus külügyi bizottsága elôtti meghallgatásán, hogy a román parlamentnek monitorizálnia kell "az EBESZ parlamenti és kormányzati dimenzióit", az azzal kapcsolatos gyanúk eloszlatása végett, hogy egyetlen ország tölti be az EBESZ mindkét vezetô tisztségét.

Severin elmondta: konferenciát kell rendezni a kis- és középvállalkozások regionális együttmûködésérôl, amelyen elemeznék a külföldi és helyi befektetôk nemzetközi garanciákkal biztosított társulásait. A projekt javasolja szubregionális kereskedelmi kamarák megalakítását egy olyan európai alap létrehozása érdekében, amely megkönnyíti az átmeneti folyamatban levô országokban alapítandó vállalkozásokhoz szükséges hitelek felvételét.

Adrian Severin hangsúlyozta: az európai biztonság számára leginkább "a szegénység és a népesség vándorlása, valamint az etnikai konfliktusok" jelentenek fenyegetést, ezeket az EBESZ közvetlen közbelépése által lehet megszüntetni és megelôzni.

Severin a román elnökség vezette EBESZ legfontosabb megvalósításai között említette a belsô szabályzat módosítására vonatkozó megbeszéléseket, a földközi-tengeri térségbeli partnerállamokkal fenntartott kapcsolatok élénkítését a szervezetbe való felvételük érdekében, valamint az Európai Parlament és az EBESZ Parlamenti Közgyûlése közti kapcsolatok új rendszerének kidolgozását.

Geoana támogatási nyilatkozatot javasol

Adrian Nastase kormányfô elnöklete alatta zajlik a jövô szerdán a Románia NATO- csatlakozásáért létrehozott minisztériumközi bizottság miniszteri szintû találkozója, jelentette be szerdán Mircea Geoana külügyminiszter, hozzátéve: javasolni fogja, hogy a romániai politikai erôk újabb politikai nyilatkozatban rögzítsék Románia NATO-csatlakozási szándékát.

A minisztériumközi bizottság elsô, államtitkári szintû találkozójára szerdán került sor a Külügyminisztériumban.

Mircea Geoana kijelentette: felkéri a politikai erôket, erôsítsék meg egy újabb politikai nyilatkozatban a Románia észak-atlanti csatlakozására vonatkozó össznemzeti támogatást és konszenzust.

"Románia csatlakozása a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz külpolitikánk alapját képezik. A 2002. ôszén Prágában megrendezésre kerülô csúcstalálkozón kezdôdô NATO-csatlakozási kampány utolsó száz méterén vagyunk", nyilatkozta a külügyminiszter.

Geoana szerint szükség van egy olyan támogatási nyilatkozatra, mint amilyen az európai integrációval kapcsolatban készült. Véleménye szerint Románia egy igen komoly kampányba kezd, amelynek során elôbb vissza kell nyernie a NATO-beli partnerek bizalmát, nem csupán katonai, hanem politikai és gazdasági szempontból is, majd "növeljük esélyeinket, ha képesek leszünk eredményeket felmutatni ezeken a területeken".

A román diplomácia vezetôje hozzátette: Románia egy újabb út elôtt áll, közel két év áll rendelkezésére és tanulnia kellene az eddigi kampányok sikertelenségeibôl. A NATO tagállamai arra a "magátólértetôdô és természetes" következtetésre jutnak majd, hogy a szervezetet bôvíteni kell Európa, Románia és az euro-atlanti térség érdekében, mondta Geoana.

A külügyminiszternek meggyôzôdése, hogy "komolyabb munkával, fegyelemmel, valamint a szükséges források biztosításával" Románia a NATO tagjaként biztosítani fogja hosszú távú biztonságát.

Erdélyi magyar magánegyetem

Egy új egyetem alapítása nagyon hosszú munka, s bár a közhangulatban türelmetlenség érzôdik, ilyen dologban nem lehet hetekben vagy hónapokban gondolkozni – jelentette ki szerdán az MTI-nek Tonk Sándor professzor, a Sapientia alapítvány elnöke abból az alkalomból, hogy a tervezett erdélyi magyar magánegyetem felállítására és mûködtetésére létrehozott alapítvány most ünnepli elsô születésnapját.

Tonk professzor hangsúlyozta, hogy bár az alapítvány tavaly februárban alakult, gyakorlatilag júniusban kezdett el mûködni. Nehéz vállalkozásba kezdtek, sok mindent kellett egyszerre elvégezni.

– Meg kellett teremteni az infrastruktúrát, és ezzel egy idôben meg kellett kezdeni a tanszékek kiépítését. Ez a kettô együtt elég nehezen ment, de el tudtuk végezni azt, amit egy fél év alatt lehetett. Kiépítettünk egy mûködôképes intézményi hátteret, beindultak azok a munkák, amelyek alapján az ideiglenes mûködési engedélyeket be lehet szerezni – mondta.

Az egyetemszervezés most négy színhelyen folyik. A legbiztosabb pillér jelenleg Nagyvárad, ahol már mûködik a Partiumi Keresztény Egyetem. Csíkszeredában esély van arra, hogy ôsszel néhány szak elinduljon. Marosvásárhelyen mûszaki egyetemet szeretnénk létrehozni. Ennek a személyi feltételei adottak, de nagyon nagy beruházást igényel. Kolozsvárt illetôen posztgraduális képzésben gondolkoznak, hiszen a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen mintegy 40 karon lehet magyar diplomát szerezni.

– A legfontosabb azonban az, hogy útjára indítottuk a doktori és tudományos kutatási pályázatokat, mivel ezeknek segítségével tudjuk majd saját tanári karunkat kiépíteni. A legnagyobb gond ugyanis a saját oktatói gárda hiánya – hangsúlyozta Tonk professzor.

Az alapítvány elnöke leszögezte, hogy a magyar kormány példátlan támogatást adott eddig, ami nagyon nagy segítséget jelentett.

– Lehet, hogy még nem látszik az eredménye, de véleményem szerint egy éven belül felmérhetô lesz, hogy milyen nagy dolog volt ez. Nagyon nagy lehetôség nyílt, amellyel élni kell, de nem biztos, hogy ebbôl rögtön tudományegyetem fog kiépülni. Az ugyanis nem egy-két éven belül fog megtörténni – fogalmazott.

A professzor szerint azonban azt is látni kell, hogy az az összeg, amelyet az alapítvány jelenleg támogatásként kap, egy egyetem létrehozásához kevés. Ezt azok is tudják, akik a döntést meghozták.

– Már a legelején hangsúlyoztam: ha belekezdünk valamibe, gondolnunk kell a folytatásra is. Óiási felelôtlenség lenne, ha a folytatás kérdését nem gondoltuk volna végig. Az egyetemet nem elég megcsinálni, mûködtetni is kell. Nagyon bízom abban, hogy akik ezt kitalálták, tudatában vannak ennek – fogalmazott az alapítvány elnöke.

Tonk professzor elmondta, hogy a várt további támogatók közül eddig csak egy svájci csoport tett konkrét komoly ígéretet, az Egyesült Államokból pedig jelzésértékû érdeklôdés mutatkozott.

– Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb, ha legalább egyetlen szakot el tudnánk indítani, mert akkor az ilyen támogatás is biztosan jelentôsebb lenne – mondta.

Ion Iliescu elnök szerint szükség van a stratégiai fontosságú külföldi befektetések bátorítására, amelyek hozzájárulnak Románia gazdasági fejlôdéséhez, áll az Elnöki Hivatal sajtóirodája által a MEDIAFAX-hoz szerdán eljutattott, az államelnök, valamint John Klipper, a Román-Amerikai Alap elnökének találkozója után kiadott közleményben.

A megbeszélésen szóba kerültek a külföldi befektetôk tevékenységét megnehezítô problémák. A résztvevôk hangsúlyozták, hogy ezeket az akadályokat a legrövidebb idôn belül ki kell küszöbölni, derül ki a közleménybôl.

A találkozón jelen volt Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank igazgatótanácsának alelnöke is, aki elmondta: a romániai befektetések a Raiffeisen Bank számára a régióban alkalmazott hosszú távú stratégia elemét képezik. Kijelentette, hogy szükség van a romániai és a külföldi bankok partnerségének fejlesztésére, valamint arra is, hogy Romániában újabb, külföldi tôkéjû bankok jelenjenek meg.

A megbeszélésen részt vett James Rosapepe, az USA bukaresti nagykövete is.

Népújság-ankét

Az minap ismét napirendre került a büntetô törvénykönyv ominózus, a homoszexualitásra vonatkozó 200. cikkelyének módosítása. Frunda György, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke bejelentette, hogy változtatnak a Btk. 200. cikkelyén. Eszerint elítélik a nyilvános helyen folytatott homoszexuális megnyilvánulásokat, de törvényesítik két azonos nemû felnôtt közötti, saját elhatározásból folytatott kapcsolatokat. Frunda kijelentette, hogy a bizottság javasolja egyes, a 200. cikkelyben szereplô – mint például a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatokra vagy az erôszakra vonatkozó – szakaszoknak más cikkelyekbe való helyezését. Ilyen értelemben a büntetô törvénykönyv sokkal szigorúbb büntetéseket ír majd elô az elôbb említett bûncselekményekre, azonban nagyobb toleranciával kezeli a homoszexualitást. Frunda György szerint Romániában a homoszexualitás mesterségesen felnagyított kérdés, becslése szerint országszerte háromezer homoszexuális van, s a kérdés neveléssel és szociális intézkedésekkel kezelhetô lesz.

Mint emlékezhetünk még rá, a fôvárosban október elején a szexuális kisebbségek jogai az Európai Unióban témakörrel zajlott a Homoszexuálisok és Leszbikusok Nemzetközi Szövetsége (ILGA) által a huszonkettedik alkalommal megrendezett évi konferencia. Az összejövetelen közzétett nyilatkozatban a résztvevôk felszólítják az EU-hoz csatlakozni kívánó államok vezetôit, hogy érvényesítsék az 1999-ben Amszterdamban elfogadott egyezményt, amely eltörli a nemzetiségi, nemi és felekezeti kisebbségeket érintô diszkriminációt.

A huszonhét ország résztvevôi úgy értékelték, hogy a román törvényhozásnak el kell törölnie a büntetô törvénykönyv ominózus 200. cikkelyét és a román törvényeknek az európai normákhoz való igazítását követelték. A Btk. 200. cikkelye többek között kimondja, hogy két azonos nemû egyén között nyilvános helyen zajló, vagy közfelháborodást keltô szexuális kapcsolatért egytôl öt évig terjedô börtönbüntetés róható ki. Továbbá, ha egy felnôtt azonos nemû kiskorúval tart fenn szexuális kapcsolatot, kettôtôl hét évig terjedô börtönbüntetéssel és egyéb jogok megvonásával sújtják. Ha azonos nemû személyt, olyant, aki nem tud védekezni, és nem tudja kifejezni saját akaratát, szexuális kapcsolatra kényszerítenek, háromtól tíz évig terjedô börtönnel és egyes jogok megvonásával büntetnek. Ha az utóbbi két esetben a szexuális kapcsolat súlyos testi sértést vagy betegséget okoz, akkor a börtönbüntetés öttôl tizenöt évig terjedhet. Ha az elkövetô halált okoz, vagy öngyilkosságba kergeti az áldozatot, tizenöttôl huszonöt évig terjedô szabadságvesztést rónak ki. Azonos nemûek közötti szexuális kapcsolatra való csábítás vagy biztatás, valamint ennek népszerûsítése, továbbá a társulás, illetve bármilyen toborzás erre a célra egytôl öt évig terjedô börtönnel büntethetô.

Ezzel szemben a holland parlament szeptember közepén nagy többséggel jóváhagyta azt a törvényt, amely engedélyezi homoszexuális párok házasságkötését, valamint azt, hogy azonos nemûek is örökbe fogadhassanak gyerekeket.

A nyugati világban az azonos nemû párok jogi elismerése a homoszexuálisok egyenjogúsításáért folyó harc egyik sarkalatos pontja. A homoszexuálisok megítélése az elmúlt tíz évben jelentôs változáson ment át. Számos országban a homoszexuálisoknak és leszbikusoknak joguk van hivatalosan egybekelni. Franciaországban a parlament 1999-ben elfogadta az Állampolgári Szolidaritási Paktum nevû törvényt, amely heves vitasorozat után a házasokéhoz közelítô jogi státust biztosít a nem házas hetero- és homoszexuális pároknak.

Az ottawai képviselôház tavaly áprilisban olyan törvénytervezetet fogadott el, amely ugyanazokat a jogokat biztosítja a homoszexuális pároknak, mint a heteroszexuálisoknak. 1989-ben Dániában életbe lépett az a törvény, amely a homoszexuális pároknak is biztosítja a heteroszexuálisokat megilletô jogokat, köztük az örökségre, a lakásszerzésre, az adózásra, a különköltözésre és a válásra vonatkozó jogokat. Norvégia 1993-ban, Svédország 1994-ben fogadott el hasonló törvényt.

A svájci parlament 1988-ban törvényben ismerte el a homoszexuális partnerkapcsolatot. Spanyolországban, Németországban és Olaszországban országos szinten nem, csak helyi szabályozásokban teszik lehetôvé a homoszexuális párok hivatalos egybekelését. Katalóniában 1998-ban szavazta meg a parlament a törvényt, amely elismeri az azonos nemûek együttélését. A hamburgi tartományban is egybekelhetnek, s frigyüket anyakönyvi kivonattal is igazolhatják. Olaszországban Pisa és Firenze városában a házasokat anyakönyvbe jegyzik fel. A homoszexuálisok az együttélés jogának elismerésén túl a gyerekek örökbefogadásához való jogot is szeretnék megszerezni. Dániában a parlament hozzájárult ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen. Az Amerikai Egyesült Államokban, New Jersey szövetségi államban 1997-ben a hatóságok engedélyt adtak egy homoszexuális párnak, hogy örökbe fogadjanak egy gyermeket. Annak ellenére, hogy az "élettársi kapcsolat" egyre elfogadhatóbbá válik, a szövetségi kormány és 28 állam tiltja a homoszexuálisok házasságkötését.

A világ többi részében a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetés elleni harca igencsak nehéz. Bizonyos országokban csak mostanában került ki a büntetôjog hatásköre alól. Írországban a 17 éven felüli homoszexuálisok közötti párkapcsolatot büntetik a hatóságok, Izraelben csak a férfiak közötti kapcsolatot tartják elfogadhatónak és vonták ki a büntetôjog hatásköre alól. Bizonyos országok kormányai nyíltan homoszexuális-ellenesek, Kínában például a homoszexuálisokat évtizedek óta elmebetegként kezelik. A saíát alkalmazó muzulmán országokban a homoszexuálisok csak teljes titokban élhetnek együtt, kapcsolatukat saját érdekükben leplezniük kell.

Közismert, hogy a román ortodox egyház és vezetôje, Teoctist pátriárka továbbra is ellenzi a homoszexualitást büntetô jogszabályok törlését. A pátriárka újabb nyilatkozatban kijelentette, hogy az egyház továbbra is elutasítja a "nem természetszerû kapcsolatokat" bátorító törvényeket.

A kérdéskörrel kapcsolatban a román ortodox egyház a konferencia alkalmával is kinyilvánította véleményét, azonban a magyar történelmi egyházak hivatalosan nem foglaltak állást, egyrészt mert úgy gondolják, a román törvényhozás nem kíváncsi erre a véleményre, másrészt, ha kíváncsi, akkor is csak a "nemzetállam nemzeti vallásának" véleménye érvényesülhet.

Lapunk kérésére a református, a katolikus és az unitárius egyház képviselôi, valamint az elmegyógyász mondtak véleményt a homoszexualitásról.

Bencze A. Titusz, római katolikus lelkész:

Nem szeretnék hivatalos álláspontok mögé rejtôzni, de az egyházam tanításával kell kezdjem. A katolikus egyház Katekizmusának fogalmazása nagyon enyhe és diplomatikus, a lényeget viszont tartalmazza: a homoszexualitást nem lehet normális szexuális kapcsolatnak nevezni. A magam részérôl is megoldatlan kérdésnek találom, sokat gondolkodtam rajta mint társadalmi jelenségen. Igazából csak akkor néztem utána, amikor megtudtam, hogy a román parlamentben vita témája a homoszexualitás. Tudtommal az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik fô kritériuma. Ha ez a kérdés megoldatlan, akkor szó sem lehet a mesebeli integrációról. Ez gondolkodtatott el. Miért lenne olyan fontos kritérium ez?

Feltenném a kérdést: miért van az, hogy a homoszexualitás kérdésének megoldása fontosabb az európai közösség számára, mint a társadalmi tömegnyomor, a gazdasági bizonytalanság, a nemzeti kisebbség gondjai? Az ír-angol vallásos kérdés még mindig nem kapott választ. A kurdok, akik mellékesen a világ legnagyobb nemzeti kisebbsége, mind a mai napig nem tudják, hol vannak otthon, hol a hazájuk. A kelet-európai államok hatalmas gazdasági nyomorban senyvednek. Afrikában az etiópok, maliak, zambiaiak stb. halnak étlen és a "NAGY HÁZ" legégetôbb problémája a homoszexualitás kérdésének a megoldása. "Ne felejtsük, hogy emberek vagyunk és meg kell oldani ezeket a kérdéseket" – hallatszik ugyancsak az említett ház folyosóin. De azok a gyerekek, akiknek nap mint nap nincs amit megenniük, azok a családok, akik a sok háborúskodás miatt nincs ahová a fejüket lehajtsák, azok a nemzetek, akiknek fiai a központi irányítás miatt nem ismerhetik meg anyanyelvüket, vallásukat, történelmüket, azok nem emberek? A modern emberré válásunk kritériuma lett a homoszexualitás elfogadása, vagy egyáltalán az emberré válásunk fô kritériuma lenne? Ami a genetikai kódok homoszexualitásra vonatkozó üzenetét illeti, a vélemények nem egyértelmûek. Azt állítják, hogy genetikailag az ember a heteroszexualitásra kódolt, míg a homoszexualitás nem kód. Ha van rá alkalom, az illetô megtanulja, ha nincs, akkor heteroszexuális lesz.

Mint gyóntató pap, nem ítélem el a homoszexuális személyeket, ugyanolyan emberi személynek tartom, mint magam, nem viszolygok tôlük, de ha a kérdést felteszik, véleményem a fenti sorokhoz igazodik. A személyt nem ítélhetem el, a tettét viszont nem fogadhatom el!

Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói elôadója:

Az erdélyi református egyházban a kilencvenes évekig tabutéma volt a homoszexualitás. Nem beszéltek róla hivatalosan, mintha nem is létezett volna. Ha valahol szóba került, akkor titokzatos, félelmetes hangulat övezte. Emlékszem, hogy egy híres néprajzos "koncepciós perében" ez a vádhír járta, de senki sem mert nyíltan állást foglalni. Pejoratív értelemben idônként valakire rámondták és okkal vagy ok nélkül hordozta burkoltan ezt a megbélyegzést.

Az elsô teológiai munka, amelyben – mint tényrôl – olvastam a homoszexualitásról, egy 1975-ben megjelent német nyelvû, nagyon alapos könyv: Evangélikusok katekézise (Evangelischer Erwachsenenkatechismus, Gütersloh, 1975). Érdekes magyarázatot ad: a fiatalkori szexuális kudarc vagy gátlásos szerelmi sikertelenség egyik következményének tekinti a felnôttkori homoszexualitást.

Az utóbbi idôben gyakran hivatkoznak arra, hogy bibliai idôkbôl már létezett. Valóban, már az Ószövetségben megjelenik pontos és félreérthetetlen megközelítésben az úgynevezett Szodoma és Gomorra-történetben. De legtöbbször az erre hivatkozók elfelejtik hozzátenni, hogy ez a bibliai történet egy negatív emberi cselekedetrôl beszél, olyanról, amit meg kell büntetni, mint ami rossz hatással van a közösségre és ezért elfogadhatatlan.

Egyébként a Szentírás beszédes kifejezéseket használ, amelyek egyben köztudatban átvitt vagy átvett megítélést is jeleznek: "férfiszeplôsítô" (1 Kor. 6,9) és "férfifertôzô" (1 Tim, 1,10) a legelterjedtebb Károli-fordításban. Az új fordításban mindkét kifejezés helyett a "fajtalan" szó áll. Egyik angol fordításban viszont így olvasható az idézett két helyen: homosexual pervert és sexual pervert.

A Biblia már elsô két fejezetében meghatároz egy olyan tényt, amely egyetlen alapja a keresztyén házasságnak: "férfivá és nôvé teremtette ôket" (1 Móz. 1,27) és a "férfi… ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté" (1Móz. 2,24). Amíg az erdélyi református egyház tanításában a házasság bibliai alapon áll, a reformációban ezt így fogalmazták meg: sola Scriptura, azaz egyedül az Írás – addig csak ezt a házasságot fogadja el.

Egyes nyugat-európai országokban törvényesen is elfogadták a homoszexuálisok házasságkötését. Az egyetemes református egyház ez irányú megítéléséhez, azt hiszem, szemléletes kép a Református Világszövetség 1997-ben Debrecenben tartott 23. nagygyûlésén történt esemény. Peter Bukowski német református moderátor kérte, hogy mint jelenségrôl beszéljenek a világ reformátusságának küldöttei a homoszexualitás kérdésérôl. A probléma felvetése után az erdélyi református egyház küldöttségének élén álló püspök így szólt: a Biblia olyan pontosan meghatározza a házasság alapját, a teremtés rendjét, hogy a kérdés tárgyalása is tévedés. Így fel sem vették napirendi pontként.

Nagy László, marosvásárhelyi unitárius lelkész:

Elsôsorban leszögezném, nem az egyházam, saját véleményemet mondom el. Ennél sokkal fontosabb kérdésekben már rég döntenie kellett volna a parlamentnek. A homoszexualitás olyan kérdés, amelyrôl beszélni, vitatkozni, állást foglalni lehet, de mindezek ellenére létezik. És mindig lesz olyan embertársunk, aki azt fogja mondani, hogy ez az egyén személyes élete, így abba beleszólni nem lehet – mert sérti emberi jogaiban –, és olyan is, aki határozottan elítéli. Van, aki betegségként kezeli, de olyan is, aki akaratgyengeséget lát benne. Tény az, hogy a hagyományos család a kétnemû személyek szeretetközössége, melynek egyik célja a fajfenntartás. A szülôk a gyermek elsô modelljei. Elôször szüleit tanulja meg utánozni, s ezen az úton magatartásformákat is elsajátít és velük azonosul elôször játékai folyamán. Ugyanakkor a családban élô gyermekben tudatosodik a nemhez való tartozás.

Minden alkalommal, minden esetben megvizsgálandó az ok, ami elvezetett a sokak számára oly nehezen elfogadható esethez. Az azonos nemûek (és nem csak) nyilvános szeretkezése elítélendô. Hogy otthon, a négy fal között mi történik, az az egyén személyes ügye.

Joguk van saját életmódjukhoz

Dr. Veress Albert elmegyógyász: Az elmegyógyászat kóros megnyilvánulásnak tartja az azonos nemûek közötti szexuális kapcsolatot. Az egyén magában hordozza a hajlamot, amely a körülményektôl függôen fellángol. De úgy, mint a skizofrénnek, a homoszexuálisnak is joga van az élethez, az életmódjához. A homoszexualitást elmebetegségként, viselkedészavarként kezeli az elmegyógyászat. Az egyént nem ítéli el, úgy, ahogy a fetisistát, a kukkolót sem. Számukra ez a normális viselkedés. Ha nekik ez az életmód örömöt szerez, ezt nem kell megvonni tôlük. A homoszexualitás kezelése nem annyira orvosilag fontos, inkább politikailag kell tisztázni, hogyan áll hozzá a társadalom. Mint orvos, "egy az egyben" elfogadom. Az ortodox egyház azonban elítéli, de nem ítéli el azt, ami a kolostorokban történik. Vagy azt sem vizsgálja meg, hogy a kolostori élet ellentmond a Szentírásnak, amely szó szerint kimondja, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok". Ezt a tényt kellene megvizsgálni. Az orvosok között is van olyan, aki elítéli ôket, de megértéssel kell hozzájuk közelíteni, mert a homoszexualitás a pszichopátia egyik válfaja.

Egyéni ügy, hogy megbélyegezzük, elítéljük vagy toleráljuk a környezetünkben élô homoszexuálisokat. Ezen túlmenôen azonban a törvényhozóknak meg kell találniuk azt az optimális utat, amely számukra megnyugtató, a társadalom számára elfogadható, s amely megegyezik azzal a törvénykezéssel, amelyet az európai országokhoz való felzárkózás megkövetel.

A napokban újra hozzáláttak a Bolyai utcában, a Tutun kávézó szomszédságában álló, városunk egyik legrégebbi barokk mûemlék épületének részleges feljavításához. Tulajdonképpen állagmegôrzésrôl van szó. Kovács Levente, a Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának vezetôje elmondta, hogy az állagmegôrzési munkálatokat a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 1 millió 500 ezer forintos gyorssegélyébôl fedezik. Mint azt korábban már hírül adtuk, a Pálfi- házat a vásárhelyi színioktatás fejlesztése érdekében a város a Színmûvészeti Egyetem ügykezelésére bízta. A dékán elmondta, hogy az illetékes román minisztériumtól is van ígéret a ház teljes kijavításának támogatására, amire még, úgy tûnik, várni kell, de pályázat révén a Világbank részérôl is van biztos pénzkilátás. Az Arhing Kft. jóváhagyott tervei alapján az épület feljavítására versenytárgyalást írnak ki, az állagmegôrzô munkálatokra a marosvásárhelyi Markó Kft. kapott ideiglenes megbízatást.

Tegnap délelôtt arról értesültünk, hogy beszüntették a munkát a Megyei Kórház mosodájának dolgozói. A következményeket nem nehéz elképzelni, különösen, ha a sebészetekre gondolunk. A helyszínen, az intézmény alagsorában azonban az derült ki, hogy tulajdonképpen nincsen szó sztrájkról. Buculea Ioan, a részleg vezetôje arról tájékoztatott, hogy a mosónôk a déli órákban az igazgatóságon mondják el panaszukat, ami egyrészt a munkakörülményekre, másrészt pedig a 13. fizetésre és az élelmiszerjegyekre vonatkozik.

Ami a munkakörülményeket illeti, a panasz valóban jogos: penészes fal, levált csempék, hiányó ablakszemek, rossz állapotban levô gépek, tönkrement illemhely, a zuhanyozó hiánya a 12 órát gôzben dolgozó 34 személy számára, elviselhetetlen bûz és pára, nem létezô ventilláció.

Csak az tud ott ülni, aki szokva van a körülményekkel, az alkalmi nézelôdô tíz percnél tovább nem bírja, mert a fulladás környékezi. Az asszonyok ezenkívül arra panaszkodnak, hogy sok a csótány, a bolha, amit hazavisznek, hogy a rossz munkakörülményeket az egészségük sínyli meg, gyakran fejfájással és egyéb légzôszervi bántalmakkal kínlódnak.

Az igazgatóságtól azt várják, hogy körülményeiken javítsanak, továbbá, hogy kifizessék a 13. fizetést valamint élelmiszerjegyeket is kapjanak.

Laurentiu Petru gazdasági igazgató szerint, ahogy a kórházhoz annyi pénz folyik be, hogy erre is jusson, ki fogják fizetni a 13. fizetést.

Ami pedig a körülményeket illeti, arról volt szó, hogy a mosodai tevékenységet privatizálják, de a vállalkozó, akinek szándékában állt a magánosítás, amikor megtudta, hogy a kórház milyen késôn fizet a szolgáltatásokért, elállt szándékától. Következésképpen a kórház feladata lesz a mosoda korszerûsítése, amit a gazdasági igazgató szerint hamarosan elkezdenek.

Egyezség született a bukaresti Mûépítészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal között, miszerint az oktatási központ koordinálásával március közepén szemináriumot és szakgyakorlatot szerveznek megyeszékhelyünkön. E találkozón bukaresti, temesvári, kolozsvári és iasi-i mûépítészeti hallgatók felmérik a város zöldövezeteit és mûhelygyakorlatként különbözô rendezési terveket ajánlanak majd a városnak. E terv fontos része lesz a Somostetô is, ahol a tavaly egyelôre egy parkolót alakítottak ki és a vendéglô mögött padokkal övezett játszóteret (felvételünkön). A városgazdák szándéka, hogy többet ne rendezzenek itt sörfesztiválokhoz hasonló rendezvényeket, amelyek több kárt okoztak, mint hasznot, és a város közkedvelt helyét valóban azoknak tegyék kellemessé, akik kikapcsolódni járnak ide, a természetben szeretnének eltölteni néhány órát. Az egyetemisták által készített javaslatokból, rajzokból, makettekbôl kiállítás nyílik a polgármesteri hivatalban, s a lakosok is véleményt nyilváníthatnak az elképzelésekrôl.

Anyanyelvünk

Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt régi sírjában. Tudnánk felelni Mátyás királynak is, ha Szép Ilonka erdei lakában találkoznánk vele. A Rákóczi korabeli kurucokkal elmulatozhatnánk, ha egy hegyaljai pincében kilépnének a falból.

Kis forrásból eredô folyó a nyelvünk. Táltosok és hittérítôk, harcos keleti fejedelmek és halászó, vadászó népek szavaiból keletkezett. Szerelmes költôk és névtelen történetírók tollán és lantján jöttek át új magyar szavak, mint korai ôsszel elszállnak a virágok, a hegytetôkrôl elgurul az ôserdei makk. Az elsô költôk szép magyar szavakat szôttek a puszták felett lebegô virágkelyhekbôl. A névtelen jegyzôk a tölgyfák lehullott gyümölcsét szedegették össze. Fegyverkovácsok munkája közben, harci mének legeltetése alatt, a holdfénynél éneklô pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdô ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belôlük. A Tiszán, sötét éjjelen, egy andalgó halászlegény meglepett szívébôl pattant fel egy új szerelmes szó, mint a hóvirág. És az Árpád-királyok sírboltjaira új magyar szavakat véstek. Az igricek nyelve sok viszontagságon ment keresztül, amíg mai ékességeihez jutott.

A száguldó lovas hadak paripáiról lehullott egy boglár vagy egy ékítmény, amelyet magyar leány megtalált és hivalkodva a keblére tûzött. Az Ezeregyéjszaka meséinek a nyelvébôl is itt maradt egy csomó szó, mint az Alföld felett elvonuló vándormadarak lehullott színes tolla. Toldi Miklós katonapajtásai Nápolyból új csókok és új szerelmek emlékein kívül bizonyosan olyan szavakat is hoztak magukkal, amelyeket a csábos nápolyi delnô gyümölcsnedves ajkáról tanultak.

A magyar nyelv a Tiszához hasonló kanyarulatokkal vándorolt útján. Növekedett, szélesedett, gyarapodott. Kis mécsek égtek, amelyek világánál költôk hajoltak a pergamen fölé, és ötvösök módjára csiszolták a nyelv ékköveit. Tudósok, írók támadtak, és a kolostorok nyárfasorában hátravont kézzel tudós szerzetes már nem gondolkozik Tacitus nyelvén… Nem kell bántani drága, árva gyermekbôl királyfivá növekedett magyar nyelvünket. Ôt már senki se veheti el tôlünk. Amint a múltunk, a legsajátosabb nemzeti múltunk is a miénk marad, bármi történjék.

Tárca

Akkoriban még április elsején is havazott. Humorban a természet sem ismerte a tréfát. Bajor alkonyatkor érkezett, társával azonos magasságúvá hatalmas rókaprém kucsmája tette. Ketten érkeztek Kolozsvárról, Fülöp Miklós sûrûn közölt az Utunkban, hatalmas volt, és döngô hangú, azelôtt az operában énekelt. Az iskola elôtt toporogtak, metszô szél fújta szembe a havat, szibériát játszott az idô. Valaki telefonált, hogy két alak ólálkodik a suli körül. Nagyon vártuk a két humoristát, késett a busz, fáztunk, a megállóban kis kávézó volt, idegeneknek tilos, az igazgatóval s egy másik kollegámmal oda préseltük be magunkat, és dehogyis kávéztunk, fenét.

A busz érkezését nem vettük észre. Jó félórát várakozhattak ott, mire észbe kaptunk, és ajtót nyitva betessékeltük az igazgatói irodába vendégeinket. Hiába mondta kb. húsz nap múlva – egy lapnak nyilatkozva – Bajor, hogy a humor nem más, mint az erôszak tehetetlensége a szellem felett, a szellem elleni merénylet alapvetô komikuma – itt épp az ellenkezôjét kellett tapasztalnia. Az iskola vendégszobáját nem lehetett kifûteni (füstölt a kályha), a vendégfogadóban nem volt kaja. "Fentrôl" pedig üzenet jött, hogy a másnapi olvasótalálkozó, a humoristák estje – le van fújva.

Ültünk a motel szeparéjában, és csendben konyakoztunk. Közben persze a "szellem" mozgósította erôit, a motelgazda kocsiba vágta magát, és valahonnan friss karajjal tért vissza, a konyhában sült a hasábburgonya, egy lány elkérte a két író személyazonosságiját, szobát kaptak, húsz perc múlva pedig igazoltatta ôket az ôrsparancsnok.

A körzeti kultúrszekus csak másnap került elô. De ô volt a jobban-értesült, a találkozót már nem fújhatták le, sôt a díszebédet is jóváhagyták.

Bajor idegesnek látszott. Egyik cigarettát a másik után szívta. Nyugtalansága okát akkor árulta el, mikor kimentünk levegôzni. – Mondd, kérlek, van ebben a faluban patika? – kérdezte. – Van, hogyne volna – feleltem készségesen. – Szükség volna valamire?

– A nagy sietségben otthon felejtettem a szokott gyógyszeremet – felelte, és fürkészôn nézett. – Domokos, értesz te a gyógyszerekhez?

Ôszintén bevallottam, hogy az aszpirint, a piramidont, az antinevralgic tablettát – papírról – felismerem. Ekkor láthatóan megnyugodott. – Azért kérdeztem, mert van egy kis gond is – folytatta tûnôdve. – A gyógyszert ugyanis csak orvos írhatja fel; és persze a receptem is otthon maradt.

– Az nem gond – vágtam közbe vidáman, hogy végre én is tehetek egy szívességet Bajor Andornak. – A gyógyszerész hölgyet jól ismerem, családilag is barátkozunk.

Papírt vett elô, ráírta a gyógyszer nevét, majd gondosan négybe hajtotta, úgy bízta rám. – Csak megmutatod, aztán vagy lesz, vagy nem lesz...

– Már hogyne lenne, kérlek – pattogtam –, amikor van. Itt minden gyógyszer kapható. Az is, ami Kolozsváron aligha.

Kész voltam kocsit fogadva akár Udvarhelyt, Vásárhelyt is felkutatni, csak a kedvében járhassak. De szerencsém volt. A patikus hölgy megnézte a papírt, kabátot vett, beült a kocsiba, kinyitotta a gyógyszertárat. Holott már este kilenc körül járt az idô.

– Tudod, hogy ez barbiturát – nézett rám sokat sejtetôen, mielôtt átadta volna. Cinkosan hunyorítottam. Én ne tudnám?

Fogalmam nem volt, mi az.

Bajor jó elôre felkészített: aztán diszkréten adjam át, nehogy az is gyanút keltsen.

A társaság felkerült az emeleti szobák egyikébe, éppen a Bajoréba. Vágni lehetett a füstöt. Hevesen politizáltak. Ami azt jelentette: vicceket mondtak Ceausescuról. Fülöp Miki verhetetlennek bizonyult.

Bajor kibújt a pokróc alól, lengô szárú kurta gatyájában elcaplatott a mosdó felé, majd ismét megjelent, egy pohár vízzel. Attól a pillanattól kezdve rohamosan apadni kezdett a rajongók száma. Mert Bajor Andor olyan vehemensen kezdte szidni a diktátort, hogy mindenkinek elállt a szava.

Dührohama egyúttal stílusbravúr is volt. Én olyan ragyogóan megszerkesztett pamfletet, olyan briliáns szitokáradatot sem azelôtt, sem azóta nem hallottam.

A vendégek csakhamar magukra maradtak. Mi is jó éjt kívánva sietve távoztunk. A motelnek ezer füle van.

A találkozó sikeres volt. Bajort úgy kellett betámogatni a terembe. A hallgatóság azt hitte: részeg. De az esze úgy vágott, mint a borotva. Közben mi, a szervezôk is ugyancsak pergettük a memóriát, hogy miképp rúghatott be Bandi, ha egyetlen pohár italt sem fogyasztott el. Hiszen azzal hárította el a kínálást, hogy gyógyszert szed.

Számos író vett részt a "kacagóbálon", közülük sokan már utolsót nevettek. Gelu Pateanu (Gyalu), Nemess László, Zágoni Attila, Veress Gerzson. (Utóbbi ezt írta a vendégkönyvbe: "Itt élet: ítélet.") Palotás Dezsô. Akkor még veje volt Bajornak. És dühöngött.

Holott Bajor hatalmas sikert aratott, a közönség fergeteges tapssal jutalmazta mindkét felolvasott írását (Nem beszélek a sajtról, Az aranyhibrid).

– Ki volt az a marha, aki csiklóbárbitált adott Bandinak?! – üvöltötte Palotás. Megtermett gyerek, akkor még Gyulakután rajztanár, és majdnem józan. Olvastam azt az írását, amelyben szó szerint értendô, hogy pofozógép, bemész az ilyen feliratú sátorba, épen, és kijössz – elagyabugyálva.

– Ki volt az a vadbarom?!...

Lapítottam, sunyítottam...Aztán késôbb, mikor már úgy állt a fiú, hogy nem kellett szó szerint érteni az anyanyelvét, bocsánatot kérve eldadogtam: bizony én voltam ilyen tájékozatlan. Palotás lehordott mindennek, kilátásba helyezett mindenféle atrocitást, de felállni sem tudott, hogy pisilni menjen.

Tudnom kellett volna pedig, hogy az írónak a barbiturát az itala. És hogy mindenkit "bepaliz", ha módja nyílik rá. Módja akkor nyílik, mikor vidékre szabadul. Otthon szigorúan vigyáz rá a felesége.

Az ebédnél szóval sem említettem a mi kis incidensünket. Eléje tettem az irodalmi kör vendégkönyvét. Cigarettára gyújtott megint, aztán a maga jellegzetes betûivel, amelyeket külön- külön rajzolt a lapra, talán hogy meg ne sértse személyiségüket, ezt jegyezte oda: "Április elseje van: de sem az ennivaló, sem a kiszolgálás nem tréfa. Ilyen finom rókagombás szeletet utoljára valamelyik világháború elôtt ettem."

Holnap délelôtt megkezdôdik a Face a face, magyarul: Szemtôl szemben nevezetû színházi fesztivál, amelyen a marosvásárhelyi közönség a kortárs francia drámairodalom kiemelkedô alkotásaiból tekinthet meg legalább másfél tucatnyi drámát, színmûvet, jelentôs romániai társulatok elôadásában.

A fesztiválra eljön a bukaresti Nemzeti Színház, a Ploiesti-i Színház, a Bukaresti Nottara és a Theatrum Mundi, a Craiovai Nemzeti Színház, az Aradi Állami Színház, a Iasi-i Nemzeti Színház és természetesen fellépnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar társulatának mûvészei. A fesztivál felolvasó színházzal kezdôdik a Papiu Kollégiumban, Louise Doutreligne: Az álnév darabja hangzik el francia nyelven, míg az Unirea Kollégiumban Michel Colla A hatodik ég címû színmûvét olvassák fel szintén francia nyelven. Még holnap este országos bemutatóra kerül sor, a helyi Liviu Rebreanu társulat színre viszi J.C.Grumberg Amorphe D Ottenburg címû színmûvét, amelyet a Nemzeti direktora, Ioan Cristian rendezett. A sajtótájékoztatón jelen volt a mû Párizsban élô fordítója, Paola Bentz-Fanci színmûvésznô, író, aki rövid elôadást tartott a román és a francia kultúra, különösen a dramaturgia fontosságáról, miként mondta, a következô évadban román szerzôk mûvei kerülnek bemutatásra tekintélyes párizsi és más franciaországi színházakban.

Noha az elôadások természetesen román nyelven és francia nyelvû felolvasásokban zajlanak, külön meg kell említenünk, hogy a fesztiválon a Tompa Miklós társulat felújításban színre viszi a Párizsban élô neves író, Milan Kundera Jacques és gazdája címû, ezelôtt két éve Marosvásárhelyen sikerrel játszott színmûvét. A Liviu Rebreanu társulat M. Vinaver Tévémûsor, továbbá Victor Haim Szerelem és vér színmûveit is elôadja az országos bemutató mellett.

A fesztiválon az elôadásokon és francia nyelvû drámafelolvasásokon kívül román és francia drámaírók, dramaturgok találkoznak, kerekasztal-vitákat szerveznek, jó néhány neves francia és román író, dramaturg, kritikus jelezte érkezését. A kortárs francia dráma marosvásárhelyi fesztiválja egy román nyelvû antológia kiadásával zárul, amely a fesztiválon bemutatásra kerülô színmûveket tartalmazza, elôszóval a neves román színmûvész, Radu Beligan látta el, egyébként itt lesz Marosvásárhelyen, akárcsak a fesztivál, a Szemtôl szemben program tiszteletbeli elnöke, Catalina Buzoianu rendezô. Ismert nevek, jól csengenek a színházmûvészet rajongóinak fülében..

Az ötnapos színházi fesztivál támogatói a Mûvelôdési Minisztérium, Franciaország Bukaresti Nagykövetsége, a fôvárosi Francia Intézet és Románia Párizsi Nagykövetsége. A fesztivál összköltsége mintegy 500 millió lej, Marosvásárhely a fesztivált 50 millió lejjel támogatja. Egy elôadásra érvényes belépô 50 ezer lej, bérletváltással valamivel olcsóbban is "beérhetô".

Sapientia ösztöndíjpályázat

Több mint 250 pályázatot nyújtottak be a Sapientia Alapítvány által meghirdetett ösztöndíjakra, melyek célja a tervezett erdélyi magánegyetem tanári állományának kiépítése, valamint a kutatás támogatása.

Ahogy dr. Brassai Zoltán egyetemi tanár, a Sapientia Tudományos Tanácsának, illetve kuratóriumának tagja elmondta, a pályázatok közül 17 az orvostudományok területérôl érkezett.

A hat hónapos ösztöndíjaknak két típusa van, egyrészt a Phd doktorandusokat támogatják, elsôsorban azokról a területekrôl, amelyeken ki kell építeni a magánegyetem oktatói állományát (bölcsészet, pszichológia, mûszaki tudományok stb.). Ebben a kategóriában az orvostudomány nem szerepel, mivel e téren nem terveznek magánoktatást. Akik elnyerik az ösztöndíjat, azokkal szerzôdést köt a Sapientia, az eljövendô együttmûködés érdekében

A kutatói ösztöndíjak odaítélésekor a tudományágakat illetôen nincsen semmilyen megkötés, a lényeg az, hogy fiatal kutatókról, kutatócsoportokról legyen szó, s a pályázók között orvosok is vannak.

Az elbírálás módjáról megtudtuk, hogy a pályázatok a Tudományos Tanács elé kerülnek, majd mindeniket két-két szakértô pontozza. Az elért pontszámok alapján a Tudományos Tanács állítja fel a sorrendet, majd a kuratórium mondja ki a végleges eredményt, amely ellen a pályázók fellebbezést nyújthatnak be. Az orvosi, gyógyszerészeti tematikájú pályázatok referenseit már kijelölték, s az eredményhirdetés február végére várható.

A magánegyetem tanszemélyzetére vonatkozó kérdésünkre Brassai professzor megerôsítette, hogy az alapítvány számára ez képezi a legnagyobb gondot, mivel a karok akkreditálásához pontosan meg van szabva, hogy rangfokozat szerint milyen kell hogy legyen a tanári kar összetétele, s a doktorátus megszerzésére vállalkozó fiatalok támogatásával a hiányosságok pótlására törekednek.

Csütörtöki kimenô

A múlt csütörtökön valóban kimenôs voltam. Elengedtek a gazdáim – a szorongató kötelezettségek – világot látni. Láttam. Sepsiszentgyörgyre utaztam író-olvasó találkozóra. A Székely Nemzeti Múzeum ún. Bartók Béla-termében rendezték meg az összejövetelt. Szép számmal jöttek össze értelmiségiek, olvasók, könyvet szeretôk, fiatalok, mûvelt és mûvelôdni vágyó közönség. Emberek a blokkok odvas erdejébôl.

A címen gondolkoztam – "múzeum a könyv szolgálatában", "a Megyei Múzeum helyet ad kettôs könyvbemutatónak". Holott nem muzeális ügyekrôl volt szó. Hacsak nem lesznek lassan múzeumi tárgyakká a csángók és a zsidók, ugyanis Sylvester Lajos ill. az alulírott könyvének ez volt a témája. Látszólag távol esnek egymástól, hát még a múzeumtól. De Szentgyörgyön nem mutatkoznak szûkkeblûnek a mûvelôdési intézmények – könyvtár-múzeum – egymás iránt.

Bérces kis falunkban, Vásárhelyen viszont egyre inkább az az érzésünk, tapasztalatunk, hogy kiszorulunk a Múzeumból, már alig kapcsolódik hozzá magyar mûvelôdési rendezvény, kulturális mindennapjainkban a mûvészeti és történeti múzeum nem kap helyet. Igaz, az egy Bónis Johannán kívül, ma már nincs a múzeumban senki sem, aki a magyar mûveltség és a múlt dolgait "forszírozná". B. J. kiállításokat tervez, rendez, minden darabért külön meg kell vívnia harcát. Mintha albérlôk lennénk saját városunkban, abban a múltban is, amelyet mi, magyarok, teremtettünk Marosvásárhely falain belül. S nem csak magyarok. Nos, ez az utóbbi, aminek érvényesülnie szabad egy évtizeddel a forradalmi és talmi változások kezdete óta.

Közben nagyhatalmak, bankok vagy kereskedelmi társulások iparszerûen – törvényszéki végzésekre és tulajdonjogi változásokra hivatkozva – szétvernek múzeumi raktárakat, kincsestárat, kiraknak utcára magyar irodalmi folyóiratot, mert a profitszerzés mindennél fontosabb.

Holott a történelmi félmúltban éppen a kalmárok, bankemberek voltak azok, akik a kultúrát erôteljesen támogatták, pénzt adtak, katedrálisokat építettek az isten és önnön dicsôségükre, iskolákat segélyeztek, tartottak fenn, múzeumokat hoztak létre saját fontosságuk és létjogosultságuk tudatában. A kapitalista vállalkozó a civilizáció egy fejlettségi fokán a kultúrát léte elengedhetetlen tartozékának tekintette. Nélküle sótlan volt az élet, silány a mindennapok gyakorlata.

Ma azonban a civilizáció ama fokára még nem hágtunk föl. Hiszen ellenkezô esetben ui. még talán elképzelhetnénk, szervezhetnénk rendszeresen író-mûvész-olvasó-mûbarát találkozót a Ferencz József Mûvelôdési Palota múzeumi részlegén is… finnugor nyelven...

…Szóljatok rám: a kimenô véget ér, cselédnép, mars a pucikba, haza.

Nem vagyok megelégedve a Népújság szerkesztésével, fôleg Az Olvasó írja rovattal. Szinte nincs is. Talán nincs panasz, nincs észrevétel ebben az ellentmondásos életben? (A szerkesztôség hibája.) Szerintem nincs, mert nem írnak róla. Én is írtam három levelet, egyet sem tettek közzé. Miért? Nem tudom bizonyítani, mert iktatójuk sincs. Miért?

Az Ünnepelt a Mopan címû cikkhez szeretnék hozzászólni. Ki szervezte ezt az ünnepséget? Én is elmentem volna, mint Mopan-részvényes. Nem olvastam, hogy hirdette volna a Népújság. Vagy titokban szervezték? Sikersztorinak tartja a Loulis malom- és sütôipari csoport ügyködését a szerkesztô. Én egyáltalán nem tartom annak, mert olyan rossz kenyeret nem ettünk soha, mint most. De ilyen drágán sem! Hol van az édesanyám által sütött jó, finom rozskenyér, amely tíznaposan is jó és finom volt? A Mopan-kenyér viszont már két-három naposan csak morzsálódik és majdnem ehetetlen.

Írják, hogy 200 tonna búzát és 50 tonna kukoricát lehet ôrölni a marosvásárhelyi malomban. Sajnos, csak lehet, de nem ôrölnek. A búzamalom két-három napot ôröl, a kukoricamalom semmit, évek óta.

Továbbá azt is írják, hogy Loulis Konsztantinosznak a Mopan céget sikerült megmenteni a csôdtôl. Igen, úgy, hogy a felét lebontotta és a részvényeseknek nem ad semmit, évek óta. És semmit nem is kérdez tôlünk, mintha nem is léteznénk. Miért?

Tisztelettel, hû olvasójuk,

Varga Vilmos.

Tisztelt Varga Vilmos!

Az olvasónak joga van ahhoz, hogy elégedetlen legyen a lappal, az olvasói levelekbôl összeállított rovattal, amelyrôl azt állítja, szinte nincs is. Megjegyeznénk, hogy az olvasói rovat minden héten egész oldalon jelentkezik, s a Népújság az egyetlen napilap, amely ilyen terjedelemben közöl az olvasók tollából. Három levelet küldött. Igaz. Az egyiket január 15- én 15-ös számmal, a másikat január 24-én 27-es számmal iktattuk. Tehát van iktatónk is! Az elsôt nem tartottuk közlésre érdemesnek. A második február 8-án jelent meg. A harmadikat most tesszük közzé.

Ami a Mopan kenyérgyárat illeti, tudni kell, hogy az ünnepséget a többségi részvényes szervezte, a vendégeket is ô hívta meg. Szó sem volt titoktartásról. Lehet, hogy önnek jobban ízlett az édesanyja által sütött rozskenyér, de mint fogyasztók, mi azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi idôben javult a Mopan- kenyér minôsége. Továbbá, hogy a többségi részvényes milyen stratégiát választ annak érdekében, hogy egy gyárat megmentsen a csôdtôl, az ô hatásköre. Észrevételeit a gyár részvényeseinek közgyûlésén kell elôterjesztenie.

Beteg az ember. Orvoshoz megy. Amikor kiadják az ártámogatott gyógyszert, kiveszi. Feleségem a recepttel a Farm Elena Kft. gyógyszertárába ment be a recepttel. A gyógyszertár Szászrégenben, a Petru Maior téren található. Sort állt. A recepten 20 (húsz) Diclofenac és ugyanannyi Ednyt szerepelt. Sajnos, az ártámogatott gyógyszer árának kiszámítása olyan bonyolult, annyi mûveletet igényel, hogy a beteg nem követheti ennek menetét. Addig számolnak, addi teszik-veszik a százalékokat, amíg a beteg megkérdôjelezi a gyógyszerész becsületességét. Miután kiszámították az összeget, a feleségem a kasszánál fizetett, 123 ezer lejt. Errôl nyugtánk van. A feleségem meg merte kérdezni, hogy ilyen kevés gyógyszerre ilyen sok pénzt kell fizetni? Igaz, magyarul kérdezte. A válaszuk az volt, hogy románul beszéljenek, mert magyarul nem értenek. Nem volt mit tenni, kifizette a gyógyszert.

Idehaza én is szemügyre vettem a nyugtát és a kiadott gyógyszereket. Jóllehet csak 20 szem Ednytet adtak, 28-at számoltak fel. Mivel mozgássérült vagyok, nem tudtam bemenni Régenbe, tisztázni, mennyivel csaptak be. Ha sikerült volna bemenni, megkértem volna a gyógyszerésznôt, becsületesebben számoljanak, mert ha így megy tovább, már a Diazepam sem nyugtat meg ilyen esetekben.

Sok panaszra lenne még okom, de úgyis tudom, elvész az írásom. Számunkra az lenne megnyugtató, ha tiszteségesebben szolgálnának ki, minket is emberszámba vennének, még akkor is, ha idôs betegek vagyunk.

Györfi János, Beresztelke

Megírták, hogy a nyugdíjasok ingyenes és kedvezményes buszjegyeket válthatnak ki. Mindig tömeg van, ott érdeklôdni nem lehet. Azt szeretném tudni, mint kezdô, tapasztalatlan nyugdíjas, hogy a nyugdíj nagyságától függetlenül minden nyugdíjas jogosult-e az említett jegyekre?

Betegeskedik az egészségbiztosítás. Az ártámogatott gyógyszerek kibocsátása hónapokon át szünetelt. A térítésre nem jutott pénz. Ennek ellenére szigorúan begyûjtik a hozzájárulásokat. A betegség oka – bár sejtem, mégis megkérdezem –: nem a megyei pénztár épületének költségeiben keresendô?

Ha már a kérdéseknél tartok, megkérdezném Bernád Ilonát, pontosítana-e a gúlába helyezendô víz minôségével kapcsolatban? Tibetben a tiszta forrásvizek fogyasztása gúlával vagy anélkül, jótékony hatású a szervezetre. Szûkebb pátriánkban hogyan lehet elérni ugyanazt az eredményt nitrát- és nitrit-ionos kútvízzel, illetve a gernyeszegi hizlalda által "dúsított" csapvizünk használatával? A cikk szerint a nyers hús is gúlában tartható (hûtôszekrényt kiiktatni!). Tibetben ez is mûködhet, mert ott évente 8 hónapig van hideg. Fagyos idôben nálunk is lehet, de nyáron?

Czakó Géza, Marosvásárhely

Szerk. megj.: Minden hetven év alatti nyugdíjas, a nyugdíj összegétôl függetlenül, jogosult havi öt buszjegyre, azaz 10 félárú utazásra. A hetven éven felüli nyugdíjasoknak 10 ingyenes utazást szavazott meg a városi tanács.

Ami a pénztár épületének bôvítési költségeit illeti, sajnos, ennek összegérôl nem tájékoztatott egy interjúnk alkalmával a helyettes vezérigazgató. Csak annyit pontosított, nem a gyógyszerkeretet használják erre a célra.

A harmadik kérdésre a szerzô, Bernád Ilona visszatér majd.

A kisemmizett, megalázott és nyomorba taszított nyugdíjas réteg megbízásából fordulok immár harmadszor a laphoz nyugdíjaink ügyében.

Utoljára múlt év augusztusában ismertettem nyomorúságos helyzetünket. Különbözô kérdésekkel próbáltam szóra bírni az illetékes személyeket ügyünk tisztázása és jobbítása érdekében. Azonban senki nem tartotta érdemesnek idejét pazarolni – szerintük – semmiségekre. A felelôs személyiségek a havi 20-100 milliójukkal elégedettek, mi pedig 800-900 ezer lejes nyugdíjainkkal elégedjünk meg, és ha nem tetszik, kössük fel magunkat!

Elképesztô újdonságnak voltunk részesei a múlt év decemberében. "Jóakaróink" megszántak 1,5 százalékos pótlékkal és utána ez év január elsô napjaiban ismét jelentkeztek 4,3 százalékos nyugdíjemeléssel. Ez is decemberi pótlék, és csak azok kaphatják meg, akiknek nyugdíjuk 4 millió lej alatt van. Roppant érdekes. A 800 ezer lejjel rendelkezô nyugdíjas kap 34.400 lejt és a 4 millió lejes 172 ezer lejt. Meddig folytatódik még ez a gazemberség? Valakinek eszébe jut-e, hogy a múlt év folyamán a 240 munkanapos évekkel nyugdíjazottak dupláját kapták annak az összegnek, mint az 1990 elôtt a 300-305 munkanapos, 40 éves szolgálati idôvel rendelkezôk nyugdíj gyanánt kapnak? Azt szeretnénk tudni, mi, idôsebb nyugdíjasok, meddig leszünk másod- és harmadrendû tagjai a nyugdíjas-társadalomnak?

Emlékeztetni szeretném honatyáinkat, hogy jelenleg a számunkra biztosított nyugdíj értéke csupán 42 százaléka az eredetileg megállapított nyugdíjnak. De ha már mindent a dollár árfolyamához igazítanak, akkor egyhavi illetményünk (nyögdíjunk) egyenlô egy német vagy amerikai átlagpolgár egynapi nettó bérével.

Ismételten kérjük a román parlamentben minket képviselô, általunk megválasztott urakat – Frunda György szenátort és Kerekes Károly parlamenti képviselôt –, legyenek szívesek tegyenek lépéseket a jelenlegi igazságtalan helyzet megváltoztatása érdekében.

Sándor Dávid, Szováta

Egy kis mûvészcsoport új elôadásának fôpróbáján vettem részt a minap. A mindössze hattagú együttes mûsora azért is nevezetes, mert ezzel kanadai körúton vesznek részt. A meghívott közönség örömmel nézte, hallgatta e néhány mûvész csodálatos teljesítményét.

A bevezetô regôs játék már erôteljesen belendített az ôsi hagyományokat ôrzô népi világba. Aztán Kilyén Ilka mûvésznô ihletett hangú tolmácsolásában a versmondás és az éneklés eddig általunk észre sem vett szépségeire csodálkozhattunk rá. Szövege a magyarság sorsát, élni akarását sugallta Szent István királyunktól napjainkig a megindítóan gyönyörû csángó imában és Wass Albert veretes verssoraiban (mindent elmoshat a vihar, ám a "kô marad, / a kô marad").

Széllyes Sándor, a mikházi születésû tréfamester, eredeti székely humorával ellenállhatatlanul kirobbantotta nézôibôl a gyógyító, búfelejtô kacagást. Ebben méltó társnak bizonyult Szélyes Ferenc színész. Széllyes Sándor az Árpád apánk felfedezte Kanadát címû monológjával, a Münchhausen-szerû vadászhistóriáival (vajon honnan szerezte a középkori, két méter hosszú rozsdás puskát?), valamint a házépítés meg a disznóvágás góbés bonyodalmai elmesélésével agyonnevettette a jelenlevôket. Népdalai, katonanótái (melyeket gyermekkoromban mindenki fújt a Felsô-Nyárád mentén) különösen tetszettek; s eltûnôdtem, hogy íme: Széllyes Sándor révén még a messzi Kanadában is megismerik a mi kedves Nyárád menti dalainkat.

Az ízig-vérig hû romajelenet baráti gesztus a vásárhelyi cigányok irányába, akik a legnehezebb idôben kiálltak az orvul megtámadott magyarok mellett. A táncos pár szívet-lelket gyönyörködtetô népi táncai felölelték az egész magyarok lakta területet; mûvészi színvonalon egyesült bennük a bájosság meg a tüzes szilajság. A kis csoport hatodik tagja hozzáértôen szolgáltatta a kísérôzenét.

Végül Kilyén Ilka mûvésznô a szülôföldre emlékeztetô nótákkal bevonta a közönséget is az éneklésbe; mindannyian élveztük a közös dalolás nagyszerûségét. Éreztük, hogy ezek a nóták, melyek annyira a magyar ember szívéhez nôttek és melyek annyira emlékidézôk, érzelemkeltôk, méltó módon fogják közvetíteni a kanadai magyaroknak is a hazai táj, a szülôföld üzenetét.

A fôpróbán részt vevôk nevében megköszönöm ezt a lenyûgözô teljesítményt a hat mûvésznek, és sok-sok sikert kívánok a kanadai bemutatkozásukhoz!

Kajcsa Jenô, Marosvásárhely

Nagy érdeklôdéssel hallgattam múlt héten a rádióban, hogy Marosvásárhelyen megalakult a nyugdíjasok klubja. Ugyanilyen öröm töltött el minket, nyárádszeredai nyugdíjasokat, amikor a nyolcvanas években itt is létrejött a klub a mai kultúrház keretében. Fel is szerelték. Volt sakk, társasjáték, römi, folyóiratok. Ugyanitt Albert Sándor tanár diafilmeket vetített franciaországi és marokkói útjáról. Voltak irodalmi felolvasások, beszélgetések. Volt is látogató minden alkalommal, fôleg a téli hónapokban. De 1992 nyarán Ferencz Csaba zenetanár, a nyárádszeredai kultúrigazgató önkényesen elvette a klubhelyiséget azzal az indokkal, hogy az RMDSZ-nek székházra van szüksége. Megjegyzem, hogy a kultúrház keretén belül még volt két helyiség, nagyobbak is, mint amekkora a mi klubhelyiségünk volt. Csak az volt a baj, hogy azokat ki kellett volna takarítani. Emiatt az intézkedés miatt több nyugdíjas megszakította az RMDSZ-tagsági díj fizetését. Azt is megjegyzem, hogy amikor a kultúrház épült, Magyari Sándor, az akkori néptanácselnök arra kérte a nyugdíjasokat, hogy ki amennyivel tudja, pénzzel is segítse az építkezést. A nyugdíjasok zöme eleget tett a kérésnek.

Szeretnénk, ha egy újságíró, aki Nyárádszeredában jár, bôvebben írna a nyugdíjasokról, a fenti döntésrôl, a klub megszüntetésérôl, mert közügyrôl van szó.

Molnár János, Nyárádszereda

A Népújságot olvasva, a Még nem fizettek ártámogatást címû cikk felhívta a figyelmem arra, hogy nemcsak a rendszerváltás elôtti, hanem a jel