Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Iliescu a közigazgatásbeli anyanyelvhasználatról

Ion Iliescu államfô szerdán leszögezte, hogy "minden szempontból korrektek" az új közigazgatási törvényben a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát szabályozó elôírások.

Az államfô újságíróknak adott nyilatkozatában részletesen kifejtette, miért ért egyet a romániai nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatával a helyi közigazgatásban.

Mint mondta, megfelel a román alkotmány szellemének az, hogy azokon a településeken, ahol a lakosságon belül valamely nemzeti kisebbség tagjainak az aránya meghaladja a 20 százalékot, a közigazgatásban használni kell az adott kisebbség anyanyelvét is.

Az alkotmány nagyon világosan kijelöli a román nyelv helyét, amikor leszögezi, hogy a román az államnyelv és a közigazgatásban az alapvetô kommunikációs eszköz. A szóban forgó törvényben kifejezésre jut ugyanakkor államunk és törvényeink nyitottsága a kisebbségi lakosság felé, mivel lehetôvé teszi, hogy ott, ahol a nemzeti kisebbség bizonyos százalékarányt elér, az emberek anyanyel-vükön is fordulhassanak a hivatalhoz. Ez semmiképpen nem jelenti a román nyelv helyzetének és államnyelvi szerepének az aláaknázását – hangsúlyozta.

Iliescu szerint "az ezzel kapcsolatos kifogások erôltetett értelmezések". Elmondta: figyelmesen utánanézett a kérdésnek, mert egy adott pillanatban maga is azt hitte, hogy esetleg mégis bizonyos kiigazításokra lenne szükség.

De nem ez a helyzet. Azt hiszem, jól van úgy, ahogy a szövegben szerepel – jelentette ki és hozzátette: ahogy megtörténik a parlamenti egyeztetés a szenátusban és a képviselôházban elfogadott szövegek között, aláírja az új törvényt.

Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke is úgy vélekedett egy szerdai nyilatkozatában, hogy fölöslegesen kavart szenvedélyeket a törvénytervezet anyanyelvvel foglalkozó része.

Nincs szó sem második, sem harmadik hivatalos nyelv kodifikálásáról. Egyszerûen csak arról van szó, hogy azok a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, akik nem ismerik a román nyelvet, anyanyelvüket is használhatják a hivatalos ügyintézésben – mondta Vacaroiu, aki szerint a két törvényhozási ház közötti szövegegyeztetés során nem merülnek fel problémák.

Az új közigazgatási törvényt – éppen a kisebbségek anyanyelvének használatát szabályozó kitételek miatt – csak a szélsôségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) utasította el. A PRM vezetôi jelezték, hogy az alkotmánybíróságnál támadják meg a törvényt, s ha kell, az európai fórumokhoz fordulnak majd.

A hét elején azonban napvilágra kerültek a kormányon lévô Szociális Demokrácia Romániai Pártján (PDSR) belüli ellentétek is. A vitát a párt két szenátora – Gheorghe Pruteanu és Adrian Paunescu – robbantotta ki.

Gheorghe Pruteanu az elmúlt törvényhozási ciklusban azzal vált országosan ismert politikai személyiséggé, hogy a kormánykoalíció vezetô erejét alkotó és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel egy táborban lévô Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szenátoraként olyan elszánt hévvel harcolt a magyar nyelvû felsôfokú oktatás engedélyezése ellen, hogy végül a párt kénytelen volt megválni tôle.

Pruteanu most a PDSR-ben folytatja harcát, s azt követelte, hogy a közigazgatási törvényben legkevesebb 50 százalékhoz kössék a nemzetiségek anyanyelvének használati jogát. Paunescu szenátor, aki a Ceausescu-diktatúra udvari költôjeként tette híressé nevét, közölte: ô ebben a kérdésben teljes egészében a PRM-mel ért egyet.

Mindkét szenátor arra tartott igényt, hogy a PDSR ôket jelölje a parlamenti egyeztetô csoportba.

Felmentették Náznán Jenô vezérigazgatót

Folytatódik a PDSR-féle hatalmi dominójáték. Ennek megyei fejleménye, hogy tegnap kora délután a Megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóságon tartott rövid gyûlésen Toganel Ioan prefektus és Burkhardt Árpád alprefektus jelenlétében munkája elismerése mellett miniszteri rendeletre felmentették Náznán Jenô agrármérnököt a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság vezérigazgatói tisztségébôl. Helyébe ideiglenesen Timar Liviu mérnököt, eddigi helyettesét nevezték ki, a kiírandó versenyvizsga megtartásáig. Felmentését Náznán Jenô tegnap délután lapunknak is megerôsítette, és elmondta, hogy kulturált körülmények közt megköszönték eddigi tevékenységét, s szakmai tapasztalataira való tekintettel valószínû, hogy az ágazat megyei igazgatóságán ezután is vezetô beosztásban marad. A hamarosan kiírandó versenyvizsgát követôen ugyanis két vezérigazgató-helyettesi állás vár betöltésre. Leváltásához Náznán Jenô mindössze annyit fûzött, hogy tudomásul vette négyéves mandátumának lejártát, de miként mondta, az intézmény ezután is számíthat szakmai tudására, tapasztalatára.

Aktuális

Tegnap este becsöngetett a szomszéd. Egyéni hôközpontja felszereléséhez kérte hozzájárulásomat. Aláírtam a papírt, hisz van-e jogom kifogásolni, ha valaki megelégeli a monopolhelyzetben lévô hôszolgáltató egyeduralmát? Számos tömbházlakót – magamat is közéjük sorolhatom – valóságos sokként ért a decemberi fûtési számla. A tíz esztendeje folyamatosan csökkenô reáljövedelem ellenére ugyanis az idén fenyegetett elôször reálisan az a veszély, hogy egész egyszerûen nem lesz elég a keresetem a számla kiegyenlítésére. S ebben az ügyben pedig még csak nem is az a legszörnyûbb, hogy a hôenergia indokolatlanul drága, hanem az, hogy a lakónak nincs választási lehetôsége: akarja vagy nem akarja azt a hômennyiséget, amennyit leszámláznak. Nem alkalmazhatja például azt a régen, különösen faluhelyen általánosan elterjedt szokást sem, hogy a hidegebb napokon egy helyiség-ben húzza össze magát a család, s ezzel spórol a fûtôanyaggal.

Az külön elemzést érdemel, hogy a monopolhelyzetû hôszolgáltatótól vásárolt energia ára miért többszöröse az egyéni központokban elôállított energia árának. Ám ennél talán lényegesebb az egyén szabad döntési jogának a megkérdôjelezése. A múltban ránk erôszakolt kollektivizmus átkát, íme, ma is nyögjük, s a kiút megtalálása nem kis fejfájást okoz. Annál furcsább és kétségbeejtôbb, hogy a muszájkollektivizmus felszámolásában pontosan azok a tényezôk a legnagyobb kerékkötôk, akiknek döntési lehetôség van a kezében. A múlt heti városi tanácsi ülésen elhangzottak olyanszerû ötletek, melyek szerint például állapítsanak meg olyan engedélyezési tarifákat az egyéni hôközpontok számára, amelyek elveszik a kérvényezô kedvét. Itt tart városatyáink észjárása. Nem kis felháborodást váltottak ki.
Joggal!

– Az ötvenes években azzal erôszakolták ki a kollektív gazdaságokba való belépést, hogy olyan beszolgáltatási kvótákat szabtak meg, amelyek szinte kényszerítették a vonakodókat a belépésre. Ez a mostani ötlet ideológiailag az akkori egyenes következménye – mondta egy szerkesztôségünket felháborodottan felkeresô olvasó.

Az erôszakolt kollektivista szemlélet ma is él. A polgármester például a lakótársulásokat folyton homogén struktúrákként kezeli, holott tudhatjuk: ahány lakó, annyiféle, s egyikük sem maga választotta ki szomszédjait. A kapitalista társadalom mozgatórugója mindig is az egyén érvényesülése volt. Mi azonban még ma is a kollektivista szocializmus mély mocsarában élünk, a tanács és polgármester "bölcs" irányításával. Nem nagyon kérünk belôle. S belôlük sem elôbb-utóbb.

Április 1-jétôl Románia 25 katonai rendôrrel valamint 20 vezérkari tiszttel és altiszttel bôvíti koszovói békefenntartó állományát.

A parlament szerdai együttes ülése jóváhagyta az államfô ez irányú, a NATO-hivatalosságok kérésére született levelet. A küldetés költségeit a nemzetvédelmi tárca idei költségvetésébôl finanszírozzák.

Románia több katonával kellett volna részt vegyen e küldetésben, de a korábbi parlament által jóváhagyott kérést a tavalyi költségvetés kései elfogadása miatt a román fél nem tudta teljesíteni. A 126 tagú tábori kórházból és 20 vezérkari tiszt közül csupán 6 katona jutott Koszovóba. A küldetés árát 152 milliárd lejre becsülték.

Másrészt a román katonák ciprusi küldetésének engedélyezését kérô levél jóváhagyását, a képviselôház védelmi bizottsága elnökének kérésére, elhalasztották.

A honatyák szavazattöbbséggel jóváhagyták az RHSZ, illetve a KHSZ tevékenységét ellenôrzô közös parlamenti bizottságok összetételét.

Az RHSZ-t ellenôrzô bizottságban részt vesznek: az RTDP részérôl – Radu Constantin, Ioan Stan, Gheorghe Dutu, Dan Verbina; NRP – Ilie Petrescu és Daniela Buruiana; Vasile Nistor (DP), Titu Ghiorghiof (NLP), Verestóy Attila (RMDSZ).

A KHSZ bizottságának tagjai: Constantin Nicolescu és Ristea Pirboi (RTDP), Ioan Pastiu (NRP), Sorin Frunzaverde (DP), Ovidiu Draganescu (NLP).

A két bizottság tagjai letették az esküt és saját felelôsségükre kijelentették: nem kollaboráltak a volt szekuritátéval, nem tagjai az RHSZ-nek vagy más hírszerzô szolgálatoknak. Az eskü titoktartásra kötelezi ôket mindazon dokumentumokat, adatokat és információkat illetôen, amelyekkel dolguk lesz a mandátum alatt és azt követôen.

Az országos statisztikai és gazdaságtanulmányi intézet személyzetének a költségvetés által tervezett 30 százalékos csökkentése azt fogja eredményezni, hogy az intézet képtelen lesz teljesíteni idei kutatási terveit – nyilatkozta az intézet elnöke, Constantin Chirica.

Romániában jelenleg tíz statisztikus jut százezer lakosra, míg az arány Bulgáriában 22, Lengyelországban 21, Magyarországon 20, Szlovákiában és Szlovéniában pedig 19. Az Eurostatnál a román statisztikákért felelô Nikolaus Wurm aggodalmát fejezte ki az intézet személyzetének csökkentése kapcsán. Az ET aggódik kissé amiatt, hogy az egyes jelöltországok, köztük Románia, képesek lesznek-e a közösségben honos szabályozások meghonosítására a statisztikában – mondotta, reményét fejezve ki, hogy a tervezett intézkedések nem hozzák vészhelyzetbe a román intézetet.

A statisztika szerepe a csatlakozási folyamatban alapvetô. Nem a statisztikáról, hanem vele tárgyalunk – fogalmazott az Eurostat reprezentánsa. Említésre méltó, hogy a statisztika egyike a 31 csatlakozási fejezetnek, és az elsô hat tárgyalásra megnyitott között szerepelt, megvitatása a múlt év decemberében zárult le.

Megyeszékhelyünkön közel 120 beiskolázatlan, nehéz körülmények között élô, napjait az utcán töltô kiskorú van, míg számuk megyeszinten ezres nagyságrendû. A gyermekjogvédô igazgatóság felmérte a helyzetüket, s az alapítványokkal közösen próbált, próbál segíteni rajtuk, ám ez csak csepp a tengerben. A helyi közösségek, polgármesteri hivatalok, tanerôk erkölcsi és anyagi támogatása nélkül ezeknek a gyerekeknek a jövôje napról napra bizonytalanabb lesz.

Tegnap délelôtt Marosvásárhelyen megnyitották a 40 kiskorú befogadására alkalmas Rozmaring Foglalkoztatási Központot. A meggyesfalvi negyedbeli Rozmaring utcában levô, éjjeli menedékhelyként mûködô kétszintes épület felsô emeletén berendezett központban tegnaptól negyven 5-13 éves korú gyerek játszik, tanul, készül a közoktatásba való beilleszkedésre.

A hivatalos köszöntések után Domby Károlyt, a megyei gyermekjogvédô felügyelôség vezetôjét kértük meg, összegezze a Rozmaring Foglalkoztatási Központ létrehozásának célját, s a további terveket.

– Régi álmunk egy kis része valósult meg a központ megnyitásával. Évek óta tapasztaltuk, hogy nagyon sok, hatványozottan hátrányos kiskorú van, akik szegény, nélkülözô családból származnak, nem járnak iskolába, s mivel senki nem törôdik, foglalkozik velük, az utcán élnek, koldulnak. Naponta tapasztaltuk, hogy szükség van a gyerekek tanítására, s ezáltal a közoktatásba s a társadalomba való beilleszkedésére. Alapítványok segítségével már 1998-ban igyekeztünk javítani helyzetükön. A marosvásárhelyi Kiskorúak Központjában 16 gyerekbôl álló csoportot alakítottunk, s a foglalkozások, tanórák nyomán kilencen sikeresen vizsgáztak, s ma már a kisegítô iskolában, általános iskolákban tanulnak. A polgármesteri hivatalok segítségével megyei felmérést is készítettünk a nélkülözô, beiskolázatlan gyerekekrôl, hiszen szerettük volna, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is sikerül egy-egy felkészítô osztályt indítanunk. Tervünk az volt, hogy azokban a városokban, községekben, ahol elhelyezési központok vannak, a helyi iskolákban indítsunk felkészítô osztályokat az írástudatlan, az iskolából egy-két osztály elvégzése után kimaradt gyerekek számára. Kértük a tanfelügyelôség támogatását ezen tervünkhöz, azonban ígéreteken kívül semmit nem kaptunk. Marosvásárhelyen kedvezôbb a helyzet. A városi tanács helyet és meleg ebédet biztosít a tanulóknak, az Oázis, Dove és Mentsétek meg a gyermekeket alapítványok segítettek felszerelni a termeket, míg a Holt International Szervezet egy évig vállalta a központ mûködésének költségeit. Reméljük, hogy ez csak a kezdet, s sikerül a város lakossága, üzletemberei segítségével más negyedekben is hasonló foglalkoztatási központokat létrehoznunk. Nagy szükség van rájuk – nyilatkozta Domby Károly.

A hangulatos, színes bútorokkal berendezett tantermekben egy kétnyelvû óvodás csoport, két román és egy magyar tannyelvû iskolás csoport tagjai naponta 9-17 óra között írni, olvasni, számolni tanulnak. A tanerôket a tanfelügyelôség segítségével választották ki, vannak közöttük fiatal és nyugdíjas szakképzett tanítók. A gyerekekkel három szociális munkás is foglalkozik. Nagy többségük a meggyesfalvi negyedbôl való, de vannak közöttük a Hidegvölgyben, a Kövesdombon és az Ady negyedben lakók is. Az utóbbiak utaztatását a szülôk vállalták. A gyerekek fejlôdését, tudását a tanfelügyelôség szakemberei augusztusban fogják felmérni, akkor dôl el, alkalmasak-e a közoktatásba való beilleszkedésre vagy sem.

Noha az idei költségvetés még a törvényhozás elé sem került, a munkaügyi miniszter bejelentette, hogy elsôdleges fontosságú tárcája számára a nyugdíjak március 1- jével történô kiegészítése. A pénzügyminiszter a gyermekek tanulási segélyezése terén ígért pénzt és a mezôgazdasági termelôknek is hektáronként egymillió lej összegû támogatás folyósítását helyezte kilátásba.

Az elsô negyedév inflációjának ellensúlyozására 7,5 százalékkal emelnek a márciusban folyósított nyugdíjakon, majd a kiegészítések negyedévenként követik egymást, annak megfelelôen, milyen rátát ért el az infláció – mondta Marian Sârbu munkaügyi miniszter.

Mihai Tanasescu pénzügyminiszter egyébként kedden jelezte, hogy a 2001. évi költségvetés kiadási oldalának összegét még nem véglegesítették, a bevételi oldalon egyelôre 173 billió lej a kormányzati elképzelés, de a deficit nem haladhatja majd meg a GDP 4 százalékát.

Nastase–Markó találkozó

Adrian Nastase kormányfô, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) elnöke hétfô este Markó Bélával, az RMDSZ elnökével találkozott, hogy megbeszélést folytassanak a 2001. év állami költségveté-sének törvénytervezetérôl, valamint a Lupu- törvényrôl, nyilatkozták parlamenti források a MEDIAFAX-nak.

Az idézett források szerint a találkozón a PDSR tudomásul vette, hogy az RMDSZ támogatja a 2001-es állami költségvetés törvénytervezetét, amennyiben nem módosítják a Lupu-törvényt. Adrian Nastase közölte az RMDSZ elnökével, hogy az idei költségvetés-tervezet népszerûtlen és megszorításokra épül.

A parlamenti források szerint az RMDSZ és a PDSR által a Lupu-törvény kapcsán folytatott tárgyalások témája a közbirtokosságok visszaszolgáltatására vonatkozó elôírások. Az RMDSZ azt szeretné, hogy a Lupu- törvényt alkalmazzák és a közbirtokosságok visszaszolgáltatása felsô határ nélkül történjen, míg a PDSR célja az, hogy a felsô határ minden örökös után 10 hektár legyen.

Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetôje elmondta a MEDIAFAX-nak, hogy nem hiszi, hogy a PDSR a Lupu-törvény alapvetô módosítását szeretné a közbirtokosságok vonatkozásában. "Meg- gyôzôdésem, hogy a PDSR-nek mélyebben meg kell értenie e tulajdonformáknak mind a koncepcióját, mind pedig a hasznosságát", jelentette ki Verestóy.

Parlamenti források elmondták, hogy az RMDSZ képviselôi tanulmányt készítenek a Lupu- törvény hatásairól a közbirtokosságok tekintetében, amelyet bemutatnak a PDSR-nek is.

Miután a marosvásárhelyi közszállítási vállalat vezetôje ellen nyíltan fellépô konkurens magáncég, élvezve a polgármester teljes támogatását, mondhatni kenyérbe esett, s végül sikerült elérni, hogy az állami vállalat visszakerüljön a helyi tanácshoz, amúgy lassú folyásúra váltottak a fejlemények. Némi zavart csupán az okozott a minap, hogy a tanácsi testület nem volt hajlandó a Siletina és a közszállítási vállalat vegyes házasságára áldását adni.

Mindeközben a közszállítás mit sem javult. Az ilyen meg amolyan buszok kiszámíthatatlan menetrend szerint közlekednek, koncepciótlan az útvonalszerkezet, kényük-kedvük-re közlekedô maxi-taxik (szabály-ellenesen degeszre tömve utasokkal, hiszen nem a rendszeresség, hanem a haszon a cél), eligazítás sehol.

A civilizált utaztatásra állítólag egyetlen esély lenne: a magáncéggel való társulás. Eleinte a polgármester azt hangoztatta, hogy mindegy, melyik cég lesz, csak minôségi szolgáltatást biztosítson, késôbb már nyíltan ki is mondta: a Siletina Kft.-vel képzeli el az édes kettest. (Az újságírók néhányszor meg is kérdezték tôle, hogy ezzel választási ígéreteit váltja-e be?) A két évvel ezelôtt még csak kisbuszokat közlekedtetô Siletina vállalkozói étvágya ugyanis menet közben igen megnôtt. Beszerzett néhány jobb állapotban levô autóbuszt (ezek egy részét ugyan még ki kell fizetnie) és máris szemet vetett a közszállítási tortának – legalább – a felére. Nagyon szerényen megelégedett volna nem 16, hanem "csak" 7 milliárd lejes szubvencióval, természetesen az adófizetôk pénzébôl.

Egy-két tanácsos rutinszerûen állítja – megszokták Fodor Imrétôl –, hogy a közszállítás sehol a világon nem nyereséges, úgy látszik azonban, hogy mégiscsak nagy buli, ha már ekkora harc folyik érte. Legalábbis biztos jövedelem. Tûzzük ide: a közpénzt hatékonyságra adják, nem pedig szociális megfontolásokból, jelentette ki nemrég az újságíróknak a polgármester, miközben a tanácsi fennhatóság alatt levô, mondhatni saját szállítási vállalatát pocskondiázta. (Vajon melyik a szociális eset?) Rögtön hozzátette: nem a Siletina kapna szubvenciót, hanem a különbözô társadalmi kategóriák utaztatására szánnak bizonyos összegeket. Mondja ezt akkor, amikor az egyszerû utasok máris két bérletet válthatnak egy útvonalra: egy
"rendeset" no meg egy siletinásat. Ezután duplán fizetjük meg a közszállítást? Furcsa logikát követve elmondta, hogy a két cég egyenlô mértékben lenne a társulási szerzôdésben foglaltak haszonélvezôje. Mellesleg, a szubvenció nemcsak a nyugdíjasok, rokkantak vagy veteránok utaztatását jelenti, hanem az anyagbeszerzési költségek legtöbb 50%-át fedezheti. Ezt számítja megszervezni a Siletina azzal, hogy közszolgáltatást nyújt a lakosságnak, és folyton – joggal – a szolgáltatás magas színvonalát hangsúlyozza. Persze tudjuk: a régi buszok rozogák, nem járnak pontos órarend szerint. Annak idején Chiorean igazgató szakszerûtlen menedzselésének tulajdonították e rendellenességeket. Most itt a lehetôség: meg kellene mutatni, hogyan lehet profi módon menedzselni a közszállítási vállalatot, nem pedig sietni felkarolni a vetélytársat.

A helyzet (egyik) paradoxona, hogy sem a polgármester, sem a tanács nem látszik tisztában lenni a ténnyel: a közszállítás átvételével az egész gubanc a nyakukba szakadt. Ezen belül a konkurencia kezelésének gondja! A rövid úton menesztett és mindenfélével megvádolt Chiorean igazgatónak abban történetesen igaza volt, hogy erôs konkurencia mellett nem lehet rentabilissá tenni a lerobbant vállalatot. Ez a tanács kezelésébe jutott vállalatra továbbra is igaz. Magyarán, a konkurencia visszaszorítása lenne az érdekük, hiszen minél veszteségesebb a közszállítási vállalat, annál több közpénzt nyel el. Talán emiatt hallani mostanság karcsúsítási tervrôl, a jármûpark csökkentésérôl, létszámleépítésrôl. Ez, adott ponton túl, a pillanatnyi járataik lefedettségén üthet vissza, vagyis nem teret nyernek, hanem veszítenek. Feltehetôen a Siletina javára, melyrôl Dorin Florea valóságos dicshimnuszt zeng, ecsetelve a társulás szükségszerûségét. Teszi ezt, holott még el sem készült a pontos felmérés a közszállítási vállalat gazdasági hely- zetérôl, s érdemben szó sem esett a jövôbeni stratégiáról, amivel municí- piumi rangú közszállítást teremthetnek végre Marosvásárhelyen. Szerencsére a tanácsosok – bár nagyon diplomatikusan nem zárták ki a társulás lehetôségét – úgy tûnik, nem hamarkodják el a dolgokat, esélyt adva a közszállítási vállalatnak egy közép- és hosszú távú elgondolás kidolgozására. Ha az új vezetésnek tényleg ez a feladata, s kimondatlanul is nem a közlekedési torta újrafelosztásában helyzetbe hozni a vetélytársakat.

Ha a tanácstestület jó megoldásra törekszik, két tényezôtôl nem tekinthet el: az utazóközönség érdekének érvényesítésétôl és a közpénzekkel való helyes gazdálkodástól. Ez utóbbiból meg a magunk pénzébôl akarunk méltányos díjszabással civilizáltan utazni Marosvásárhelyen. A tortaosztogatás csak ennyiben érdekel bennünket. Akkor is, ha mások ebben látszanak nyakig elmerülni.

Egy-egy nyilatkozatot juttatott el szerkesztôségünkbe Németh János, a Szováta kerületi RMDSZ elnöke, illetve dr. Bartha András, Szováta város RMDSZ szervezetének alelnöke.

A kerületi elnök bejelenti, hogy 2001. január 29-i dátummal lemondott elnöki tisztérôl. Az indoklásban kifejti, hogy a legutóbbi megyei RMDSZ- választások óta a Maros megyei szervezet vezetôsége nem tartja vele a kapcsolatot. A helyi és a körzeti szervezetekre vonatkozó információkat nem vele közlik, és nem tôle kérik be. Mind a szovátai szervezetet, mind személyét többször is diszkriminatívan kezelték.

A szovátai RMDSZ-elôválasz-tások óta helyi szinten is, "soro-zatban olyan etikátlan megnyilvánulásoknak, akcióknak, szervezkedéseknek lehettünk tanúi, amilyeneket nem vagyok hajlandó tovább tolerálni."

Dr. Bartha András, a Szováta városi szervezet alelnöke, a megyei TKT tagja ugyancsak nyilatkozatban közli, hogy január 29-tôl "meg-határozatlan idôre" lemond mindkét RMDSZ-tisztségérôl. Lemondásának oka "nem a sértettség vagy hirtelen elhatározás", hanem "politikai meggyôzôdésem kinyilvánítása". Az alelnök véleménye szerint "az RMDSZ-nek, mint érdekvédelmi és közképviseleti szervezetnek, nem mint pártnak, szembe kell néznie önmagával, el kell végeznie önrevízióját, minden szinten, alulról fölfelé, egészen a csúcsvezetésig".

A továbbiakban azt állítja, hogy "ma az RMDSZ-ben a sokszínûség helyett csak egyetlen politikai filozófia, ha úgy tetszik pártvonal érvényesül és van döntô helyzetben: az ún. »Neptunos« vonal". Az elhíresült"Neptun" óta a politikában minden kompromisszum és szövetség megengedett, ami célravezetô, mert az hozzátartozik a játékszabályokhoz". Azzal folytatja dr. Bartha András, hogy "ezen politikai gyakorlatot tetten lehet érni föntrôl lefelé, szövetségi, megyei, kerületi, városi, körzeti, sôt falusi szinten is". S hozzáteszi,
"a szovátai és megyei közállapotokra ez hatványozottan érvényes". Végül kijelenti, hogy a fenti okok miatt az RMDSZ-ben a továbbiakban tisztséget "csak keresztény-nemzeti alapon álló platform szintjén" vállal.

Az utóbbi napokban/hetekben divatba jött az ELLENÔRZÉS. Megnyomták a gombot: a miniszterelnök javaslatára elhatározták, hogy szigorítanak minden vonalon. Ellenôrzik az adócsalókat, a csavargókat, hajléktalanokat, az utcagyerekeket, ellenôrzik a romlott húst, vagy kergemarha-gyanús konzerveket forgalmazókat, az árvaházak ellátottságát, a ringy-rongy- árusítókat, de ellenôrzik a helyi tanácsokat, hogy betartják-e a törvény betûjét, ésatöbbi. Szóval majd mindenkit és majd mindenért ellenôriznek. Elsô látásra tetszetôs.

Elég volt a miniszterelnöki jeladás, mintegy parancsszóra megindultak az ellenôr(z)ök. S "természetes" nagy tamtammal, riporterekkkel és tévékamerákkal "felfegyverkezve" láttak hozzá a nagy "akcióhoz". Aztán a híradókban láthattuk, amint a fogyasztóvédôk például kétszáz kiló
"nem egészen friss" (vagy nem egészen romlott?) húst elkoboztak valamelyik üzletbôl, s több milliós büntetéseket róttak ki. Ugyancsak a buzgó tévékamerák célpontjába került aztán két szerencsétlen cigány, akik éppen pár liternyi lopott benzinnel akartak lelépni, de "a rendôrség alakulatai elfogták, leleplezték ôket". A rendôrök látványosan körülvették ôket, a tévések öntudatosan meg is interjúvolták a tetten ért tolvajokat, ám mit ad Isten, a cigányok "nyilat- kozatából" kiderült, hogy elôttük legalább két ciszternányi benzint vittek el. Sôt kézen-közön az is, hogy a rendôrök látták is az illetôket, de a kisujjukat sem mozdították, hogy megállítsák, vagy bár megkérdezzék: hova igyekeznek oly sietôsen? Beérték a kisebb gonddal, a két csóró cigánnyal…

Apropó üzemanyaglopás. A vezetékeket rutinszerûen meglékelôk leleplezésekor a vizsgálódóknak meg sem fordult a fejében, hogy utánanézzenek: a kiszámíthatatlan és ellenôrizhetetlen mennyiségû "lékelés" mögé, mekkora hiányt lehet elrejteni, azaz eltulajdonítani, s mindent a megfogott meg elszalasztott bûnba-kokra hárítani…

A rendôrség azonban másfajta ellenôrzéseket is végez. Idônként razziázik, s elkapja az állandó lakhely, vagy személyazonossági nélküli
személyeket. Minálunk, Vásárhelyen, mi sem egyszerûbb, biztos a tipp.
"Kiszállnak" a Hidegvölgybe, mert ott tuti, mindig akad jó néhány roma, akiknek nincsenek rendben az irataik. S ha ott készségeskedik a Pro Tévé, filmezve a "kötelességteljesítést", máris beírhatják a jelentésükbe, hogy… ez is megvolt. Filmmel dokumentálva.

Ellenôrzik az árvaházi gyermekek sorsát, s "persze", kiderül, hogy nem bánnak jól velük, hogy nem kapnak elég ennivalót. Az ellenôr pedig a tévékamera elôtt, képébôl kikelve ordítozik a személyzettel. Aztán a szel-lemi fogyatékos gyerekeket is
"meginterjúvolják", az ápolók gazemberségét hangsúlyozandó. Máskor pedig egy-egy, a családi agresszió áldozatául esett gyermeket filmeznek elölrôl-hátulról-oldalról, kérdéseket tesznek fel a nemegyszer alkoholos állapotban levô szülôknek, a szomszédoknak, az alkalmi "szem- tanúknak", s utána annyi. S a sor folytatható, például a tegnapi marosvásárhelyi, polgármesteri vezérlettel végrehajtott koldus- vadászattal. Érdemi megoldás helyett a koldusok egyszerû kiüldözése a városból. Meddig lehet ôket üldözni? A jelenség ellenszenves, azonban az emberek üldözése sem sokkal rokonszenvesebb… Marad minden a régiben. Fô a körítés.

Való igaz, a kereskedôk sokszor átverik a vásárlókat, lopják a benzint is, az árvaházi gyermekek sorsán sok a javítani való. Az is igaz, hogy tenni kell valamit a szülôk által bántalmazott gyermekek érdekében. De nem így "akciózni", "kampányolni", mintha az ellenôrzésben illetékesek most fedeznék fel, hogy miért is fizetik ôket. Eddig nem tudták, hogy mi a dolguk- kötelességük? Kellett a kormányfôi gombnyomás?

Meglehet, egészen másról van szó. A nagydominó játék lassan lemenôben, s beindulhat a közép- vagy kisdominó. Amitôl hangyaboly módjára megbolydul az élet. Hirtelen eredménycentri- kussá válik minden illetékes.

A "kompetens" szervek és személyek buzgalma határtalan. Egy-
mást tapossák nagy igyekezetük-
ben. Mindegyikük a lehetô
"legeslegjobbnak" szeretné magát feltüntetni. Ehhez kellenek a tévékamerák, s a nagybetûs ellenôrzések, bizonyítandó, hogy ki-ki a maga helyén mennyire rátermett, s megérdemli azt a helyet, vagy akár az elôléptetésre is megérett. Ezért kell hát az új kormányzat kegyét keresni látványos buzgólkodással.

A mai kampányolásnak tehát oka van. Az ok pedig a KONC. Ezért történik (majd) minden. Aki már jól bemelegített bársonyszékben terpeszkedik, azért akar többnek látszani sokszor (mint amennyit valójában ér), hogy megôrizze jó meleg fészkét, pozícióját, anyagi elônyeit. Akit a levitézlett kormányzat juttatott pozícióba, azért akar jobbnak látszani, hogy nehogy esetleg
"pedeszerizálás" áldozatául essék, s mindenáron bizonyítani akarja
"kompetenciáját". Aki most került a húsosfazék közelébe, tartósan ott szeretne maradni, aki pedig nem került elég közel hozzá, közelebb próbál gyúródni.

Csak abban reménykedhetünk, hogy az egész sürgölôdésnek lesz valamennyi pozitív hozadéka, s itt-ott némileg, legalább ideig- óráig, javulnak az állapotok. Jó tudni azonban, hogy tartós javulás semmiféle kampánnyal nem érhetô el. Elég ez az említett pozícióharchoz, közéleti látványosságnak, de arra aligha, hogy érzékelhetôen tisztába tegye közéletünket.

Kárpátalján a szórványmagyarság is fellendülést vár a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény elfogadásától, de a nem magyar nemzetiségûek közül is sokan fûznek hozzá reményeket – derült ki egyebek mellett az ungvári Kárpáti Igaz Szó legfrissebb számának huszti riportjából.

A Huszton élô mintegy kétezres magyar közösség helyzetérôl beszámoló tudósítás idézi Kurtyák Zoltánt, az 1992-ben létrehozott, jelenleg kilenc osztályos helyi magyar iskola igazgatóját, aki a tanintézet súlyos anyagi gondjainak ismertetésén kívül elmondta: a diákoknak csak egyharmada érkezik magyar otthoni környezetbôl, a többi vegyes családokban nevelkedik, illetve tíz százalékukat ukrán és orosz szülôk íratják be a magyar tanintézetbe. Az is jellemzô tendencia a túlnyomórészt ukrán népességû városban, hogy növekszik azoknak a magyar szülôknek a száma, akik a magyar iskolába adják gyermekeiket. A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény elfogadása esetén pedig még jobban megnövekszik majd az iskola népszerûsége – tette hozzá az igazgató.

Puka Éva, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi szervezetének elnöke a lapnak kifejtette: az elmúlt év során 504-rôl 604-re nôtt az alapszervezeti tagok létszáma. A magyarországi státustörvényrôl szóló hírek hatására sok helybeli ukrán és orosz nemzetiségû lakos is belépett a KMKSZ-be. "Mi természetesen felvilágosítottuk ôket arról, hogy a tagság megléte még nem jelent garanciát az elfogadás elôtt álló törvény nyújtotta jogok megszerzéséhez. Igaz viszont, hogy szinte mindegyiküknek vannak magyar gyökerei" – vázolta a többi között a helyzetet a magyar szervezet helyi vezetôje.

Maffia irányítjaa koldusokat

A marosvásárhelyi polgárôri testület 1. számú különítménye tegnap razziát szervezett a város különbözô lakónegyedeiben kéregetô személyek összegyûjtésére. Mintegy 12 egyenruhás és civilbe öltözött polgárôr vett részt az akcióban. A reggel 7 órakor kezdôdött ellenôrzés során elôször a vasútállomásról szedték össze a Sáromberkérôl és Petelérôl beérkezett koldulókat, 20 személyt, majd a kövesdombi piac mellôl öt – saját bevallásuk szerint sáromberki és erdôszengyeli – roma asszonyt és kisgyereket. A 62 éves Lacatus Terezia sírójelenetet rendezve panaszolta el, hogy nincs mit enni adnia 10 gyerekének, viskójuk is leégett, a szabad ég alatt laknak, és senki nem segít rajtuk. A polgárôrök a Tudor negyedi Fortuna üzlet elôl vittek el két fiatal, nyomorék lányt, akik kérdéseinkre elmondták, hogy gépkocsival szállítják be ôket Jeddrôl
"valakik", pénzüket elveszik a szülôk, akiktôl csak egy kis ennivalót kapnak, hogy éhen ne haljanak. A polgárôrök elmondása szerint átlagban 150.000-200.000 lejt találnak náluk, de a napi "bevételük" ennél is több lehet. A koldulásban az utcagyerekeknek (fôleg a nyomorékoknak) van a legnagyobb "sikerük". A kéregetôket – volt közöttük másfél, de 65 éves is – a délelôtt folyamán a Városházára szállították. Dorin Florea polgármester szerint egyenesen a vonatról való leszálláskor kell nyakoncsípni ôket, hogy ne koldulhassanak a városban. Ugyanakkor úgy véli, hogy a lakosság jobban tenné, ha nem adna nekik pénzt, ilyenformán rájönnének, hogy hiábavaló a kéregetés és eltûnnének. – A háttérben levô maffia csonkítja meg, és irányítja ezeket az embereket – jelentette ki Florea. A kéregetôk adatainak összesítése után a gyerekeket a Kiskorúak Központjába szállították, a felnôtteket megbírságolták, majd elengedték. Miként Lucian Achim, a polgárôrök csoportjának vezetôje elmondta: a kéregetésért 80.000-400.000 lejig terjedô bírságot rónak ki, ám a koldulásból élôk nagy része ezt nem tudja (vagy nem akarja) kifizetni és inkább a börtönbüntetést választja.

Lapvélemény

(MTI) A kisgazdapárttal kapcsolatos közelmúltbeli problémákról írt szerdán a Financial Times.

A brit napilap kontinentális kiadásában közölt jelentés szerint a magyar kormánykoalíció második legnagyobb pártját megrázó botrányok és leleplezések az egész kormány tekintélyét fenyegetik, és az országról kialakult képnek is ártanak.

Torgyán József, a párt vezetôje, mezôgazdasági miniszter hivatalba lépése óta arról vált híressé, hogy hosszú látogatásokat tesz napsütötte országokban, amelyeknek csekély jelentôsége van a magyar gazdák számára – írja a lap közép-európai tudósítója. A kisgazdák formabontó politikai stílusa évek óta viccek céltáblája Magyarországon, Robert Wright szerint azonban lassan kezd komolyra fordulni a dolog. A párt tagjaival kapcsolatos közelmúltbeli botrányok azzal fenyegetnek, hogy az országot korrupció hírébe hozzák, amit pedig – más volt kommunista országokkal összehasonlítva – aligha érdemel meg.

A probléma azért különösen kényes – fûzi hozzá Wright –, mert a
"jobboldali, populista" kisgazdapárt olyan minisztériumokat irányít, amelyek kulcsszerepet játszanak az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából stratégiai fontosságú programokban. A tudósító ismerteti a Népszava által kirobbantott kazettaügyet, Székely Zoltán kisgazdapárti képviselô letartóztatásának hátterét és körülményeit, és utal
arra, hogy kérdések merültek fel Torgyán villájának építésével kapcsolatban is.

A botrányok a párton belül is felszították a Torgyán vezetô szerepével kapcsolatos elégedetlenséget, s az utóbbi két hétben hat olyan kisgazda képviselô vált ki a pártból – kizárás vagy lemondás útján –, aki nyíltan bírálta a vezetôt.

A továbbra is lojális kisgazdák – mint például Szabadi Béla mezôgazdasági miniszterhelyettes – szerint azonban nincs nagy baj. "Nem hiszem, hogy a kisgazdapártnak bármilyen fajta korrupcióhoz köze lenne" – idézi a lap Szabadit, aki azonban nem volt hajlandó
kommentálni a Miniszterelnökségi Ellenôrzési Hivatalnak a miniszterek utazásairól nemrég közzétett jelentését.

Szabadi hat hónap leforgása alatt négyszer utazott elsô osztályon Thaiföldre, ahová Magyarország 1999-ben mindössze 80 ezer dollár értékû mezôgazdasági terményt exportált – jegyzi meg a tudósító. Egy magyar elemzôt idézve hozzáfûzi, hogy a miniszteri utazásokról szóló jelentés közzétételének jóváhagyásával Orbán Viktor kormányfô diszkrét kísérletet kívánt tenni arra, hogy elhatárolja saját pártját az egyre terhesebbé váló koalíciós partnertôl.

Prodi reformokat követel

Romano Prodi, az Európai Unió Bizottságának elnöke a Die Presse címû bécsi lapban szerdán közölt cikkében felszólította a kormányokat: használják fel a gazdasági növekedést a sürgôs reformok megvalósítására, különben Európa lemarad legfontosabb vetélytársai mögött.

Prodi a cikkben hangsúlyozta, hogy a lisszaboni csúcson kitûzték a célt: Európa váljon a világ legversenyképesebb, tudásorientált és leginkább dinamikus gazdaságává, de számos szép eredmény mellett sok jelentôs lépés elmaradt.

Az eredmények között említette a munkanélküliség csökkenését, a távközlés liberalizálását, az elektronikus üzleti forgalomhoz szükséges törvényi háttér megteremtését, valamint azt a kilátást, hogy a gazdasági növekedés még legalább két évig tart.

Ám arra figyelmeztetett, hogy a jó gazdasági helyzetet a reformok megvalósítására kell kihasználni. Prodi szerint a politikai akarat hiánya kockára tett számos fontos kezdeményezést, s ezek között megemlítette a gáz- és árampiac liberalizálását. Azt írta, hogy nem történtek meg a szükséges lépések a Lisszabonban kitûzött célok nemzeti szintû rögzítésére, az információs gazdaság nem fejlôdik elég gyorsan.

Megemlítette, hogy Európa Amerikánál 75 milliárd euróval kevesebbet költ kutatásokra, s az európai kutatásokat akadályozza a szétforgácsoltság és sokszor a párhuzamos munka. A kutatások koordinálásának és mobilitásának javítására az EU Bizottsága a stockholmi csúcson javaslatokat szándékozik tenni, gondoskodni kíván a jogbiztonságról, amely ahhoz szükséges, hogy a vállalatok érdeklôdését felkeltse az új területek, például a biotechnológia iránt, és javaslatokat tesz majd azokra a változtatásokra, amelyek a kockázati tôke kutatási célokba való bevonásához szükségesek.

Ezenkívül Prodi szerint a fejlôdés érdekében meg kell nyitni Európa kapuit az EU-n kívüli országokból érkezô tehetséges informatikusok számára, s ehhez közös koncepciókat kell kidolgozni, de az EU-n belül is elô kell segíteni a mobilitást, s ezzel kapcsolatban a Bizottság javasolni szándékozik egy tanácsadó testület létrehozását, valamint azt, hogy dolgozzák ki az iskolai végzettségek kölcsönös elismerésének, és az EU-n belül "mobilis" nyugdíjak lehetôségeit.

Prodi sürgette a teljesen integrált tôkepiaci szabályozás létrehozását, mert a nemzeti szabályozások megnehezítik a hozzáférést a tôkéhez.

– Célom, hogy Európa legyen az a hely, ahol a vállalkozói kezdeményezés a világon a legkönnyebben bontakozhat ki. Ahogyan Európa egyre inkább elfoglalja jogos helyét világtényezôként, úgy tûrhetjük meg egyre kevésbé a betokosodásokat, amelyek polgáraink elôl elzárják a jobb gazdasági jövôt, s el kell kerülnünk, hogy mélyüljön a szakadék az új gazdaság nyertesei és azok között, akiket a lemaradás veszélye fenyeget – írta végül Romano Prodi.

Tisztába teszik a köztisztaságot?

Marosvásárhely köztisztaságáról tárgyalt tegnap Dorin Florea polgármester és Karácsony-Erdei László, a Salubriserv Rt. igazgatója. A polgármester már több ízben kifejtette, hogy szükségesnek látja a helyi tanács és a köztisztasági vállalat közötti szerzôdés felbontását, a város két részre való felosztását, a munkálatok versenytárgyalás nyomán való elosztását – vagyis az egészséges konkurencia megteremtését. A megbeszélés eredményérôl Karácsony-Erdei Lászlót kérdeztük.

– A mai találkozó, remélem, egy hosszabb találkozósorozatnak az elsô lépése. Ez volt az elsô olyan alkalom, amikor komolyan tárgyaltam a köztisztaság dolgairól a polgármester úrral. Nagyon remélem, hogy e találkozóknak az eredménye az lesz, hogy tisztázva azokat a tévedéseket illetve rossz információkat, amelyekbôl nézeteltérések születtek, a kapcsolat javulni fog. Az egy hónapig tartó monitorizálási folyamatnak a polgármester által közzétett eredményeit (amelyben a Salubriservet több rendellenességgel vádolják) még mindig nem sikerült véglegesen tisztázni, csak annyi történt, hogy mindenki elmondta véleményét. Azóta egyébként már rendezôdtek a dolgok, teljesen ellenôrizhetô rendszert vezettünk be.

– Ez miben áll?

– Ez abban áll, hogy az utcai hulladékot tíz köbméteres konténerekbe gyûjtjük, és csak egyetlen autó szállítja le a szeméttelepre egy pontos program szerint és a polgármesteri hivatal képviselôjének jelenlétében. A szállítmány kísérôlevelében pontosan szerepel, hogy hány köbméter hulladék kerül a telepre.

– Szó volt az érvényben levô szerzôdés újratárgyalásáról is ?

– Ennyire mélyen nem mentünk bele a dolgokba. A Salubriserv szempontjából az a lényeg, hogy létezik egy érvényben levô szerzôdés, amelyet a tanács szavazott meg, és amely 2002. május 5-én jár le. Úgy vélem, csak a szerzôdés lejártakor kell újralicitálni a munkálatokat. A polgármester úrnak felajánlottam szakmai segítségünket egy, a város köztisztaságára vonatkozó hosszú távú stratégia kidolgozására, hiszen nem lehet csak úgy kapásból felosztani a várost. Akkor, amikor néhány cég jelentkezik a versenytárgyalásra, tudnia kell, hogy mit szeretnénk elérni hosszú távon. Különben is furcsa lenne, ha annak a cégnek, amely szeretné megszerezni a köztisztasági munkálatokat, olyan városba kellene jönnie, ahol példa van arra, hogy a szerzôdést megszegték. Ebben a zavaros világban csak úgy lehet tervezni, ha egy meghatározott idôre szóló szerzôdést betartunk.

– Mi a helyzet a vállalat magánosításával, ugyanis ezt is sürgeti a polgármester?

– Az akkori vevô és az ÁVA közötti pert mindkét fél kérésére fel- függesztették, hogy tárgyalásos úton tisztázzák a felvetôdött problémá-kat. A magánosítási folyamat
jelenleg elakadt, valószínû, hogy az elkövetkezô pár hét-hónap alatt történik valamilyen elôrelépés ezen a téren is.

Legalább száz országot – köztük kelet- európaiakat is – veszélyeztet a szarvasmarha- állományt sújtó szivacsos agysorvadásos járvány (BSE) – közölte az ENSZ Élelmezési és Mezôgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigazgatója.

Jacques Diouf a Reutersnek adott nyilatkozatában azt mondta: a FAO becslései szerint 1986 és 1996 között több mint száz ország vásárolt európai készítésû hús- és csontlisztet, s ugyancsak mintegy száz ország importált élômarhát a járványtól sújtott nyugat-európai térségbôl. Egyes országok tovább exportálták a takarmányozásra szánt hús- és csontlisztet – mondta Diouf. A vezérigazgató szerint minden olyan országot, amely nyugat- európai hús- és csontlisztet, valamint szarvasmarhát vásárolt a nyolcvanas években és azóta, veszélyeztetettnek lehet tekinteni a BSE-járványtól. A kór szakértôk szerint az emberi szervezetben az ugyancsak végzetes agyleépüléssel járó Creutzfeldt-Jakob tünetegyüttes egy új variánsát idézheti elô.

A FAO vezetôje szerint egyebek mellett kelet-európai, közel-keleti és ázsiai országok importáltak a nyolcvanas években és azóta is jelentôs mennyiségû húslisztet Nagy-Britanniából.

A BSE-kórt elôször a brit marhaállományban mutatták ki még 1986-ban. A brit szarvasmarha-ágazatot azóta gyakorlatilag tönkretette a járvány, amelynek kórokozóját több mint 180 ezer brit tenyésztésû állatban mutatták ki. Az EU 1996- tól három évig teljes exporttilalommal sújtotta a brit tenyésztôket, miután szakértôk közölték: nem zárható ki a marhákat pusztító BSE és az emberi Creutzfeldt-Jakob kór közötti közvetlen fertôzéses kapcsolat.

A marhakór terjesztéséért felelôsnek tartott hús- és csontliszt takarmányként történô használata január 1. óta tilos az EU-ban.

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának Központi Bizottsága bíráló hangon szólt keddi állásfoglalásában a globalizáció jelenségérôl, felhívta a figyelmet a folyamat kedvezôtlen következményeire.

Potsdamban kiadott állásfoglalása szerint globalizálódó világunkban egyre inkább csak a gazdasági értékek számítanak, és háttérbe szorulnak azok az értékek, amelyeket Jézus Krisztus tanításai tükröznek.

Ez ellentétben áll az ökumenikus mozgalom felfogásával, az emberi élet lényegérôl alkotott elképzeléseivel – olvasható a 158 tagú testület kilencnapos tanácskozásának végén kiadott határozatban.

A testület megállapította egyebek között, hogy igazságosabb elosztásban kellene részesíteni a Föld lakóit a világgazdaság vívmányainak áldásaiból. A globalizáció számos vonatkozására kitérô állásfoglalásban sok szó esik a kedvezôtlen éghajlati változásokról. Az egyházi testület szerint a leggazdagabb ipari országok tehetnek leginkább a veszélyes klimatikus változásokat elôidézô környezetszennyezésrôl, ezért az ô kötelességük lenne most élen járni a helyzet kedvezôbbre fordításában.

A testület felszólította az ökumenikus tanács tagegyházait: igyekezzenek befolyásolni a kormányokat, hogy bánjanak gondosabban a természeti erôforrásokkal.

Kettôs évfordulót ünnepelt a közelmúltban a marosvásárhelyi Hahota társulat. 15. kabaréjával és 10. szilveszteri mûsorával lépett közönség elé. Idei újévi kabaréja is telt házat hozott számára a Kultúrpalota nagytermében. Nemkülönben ezt követô csíkszeredai vendégszereplésük. Nemcsak azért, mivel a Nagyérdemû által kedvelt együttesrôl van szó, hanem mert igényli is ezt a szórakoztató, mulattató mûfajt: a kabarét. A Hahota társulat ezúttal olyan hivatásos színészhármas teljesítményének is köszönheti sikerét, mint Székely Moldován Éva, Csergôffy László és Szabó Mária. A mûkedvelô társulat tagjai közül Puskás Gyôzô és Kelemen Barna villogott. Hogyan látja, mivel magyarázza a társulat mûvészi titkára tartós népszerûségüket? – kérdeztük Puskás Gyôzôtôl múltidézô beszélgetésünkben.

– Villámjelenetekkel, klasszikus bohózatokkal kezdtünk. Nemcsak azért, mert erre igény mutatkozott a közönség részérôl, hanem mert mifelénk nagyon ritka volt akkoriban az olyan társulat, amely ilyenszerû jelenetekbôl, bohózatokból állított volna össze mûsort. Holott ez a mûfaj bárhol, bármikor, bárki számára hozzáférhetô, és valóban kikapcsolódást kínál. Az említett idôszakban azonban sikerrel vittünk színpadra egységes vígjátékokat is. Kimondottan arra törekedve, hogy pergô és sok poénnal dúsított legyen valamennyi. Ennek ellenére sem jelentettek akkora sikert, mint a kabaré. Igaz, ez utóbbi elôállítása is könnyebb. Nem kell hozzá sok díszlet, kellék, nagy anyagi befektetés. Szempont ez is számunkra, mivel eljárunk az országban olyan apró magyar falvakba, kis községekbe is, ahol elôttünk senki ilyesmivel meg nem fordult.

– Nem lehet könnyû mind a kabaré sajátos mûfaji követelményeinek, mind a közönség elvárásainak megfelelni. Talán segíthet ebben néhány hivatásos mûvész közremûködése is.

– Nagyon szívesen jöttek, kapcsolódtak be és nagyon nagy kedvvel játszanak. Minden jel arra utal, teszik ezt a jövôben is. Már a társulat indulásakor szerettem volna, ha idôvel sikerül oda fejlesztenünk a Hahotát, hogy alkalomadtán a hivatásosok közül is szívesen lépjenek a színpadra néhányan a mi társaságunkban is. Örülünk, hogy ezt megérhettük. Szeretnénk, ha mellénk állnának máskor is. Egyébként, mivel régóta járok színházba, hadd mondom el – ha mégoly szubjektívnek tûnhet is a dolog –, mennyire fájt A KÖZÖNSÉGNEK, és benne nekünk, azoknak, akik az ô színpadi teljesítményükön nôttünk fel, amikor, évekkel ezelôtt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházból egyik napról a másikra csak úgy kisöpörték/tessékelték az idôsebb mûvésznemzedék tagjait. Ma is fájlaljuk közülük azokat, akik az öröklét színpadára léptek, és örülünk azoknak, akik közöttünk lehetnek, akiknek még tapsolhatunk e földi deszkákon.

Gállászló vagy Szentlászló?

A nyárádszentlászlóiak a napokban aláírást gyûjtöttek, hogy az ôsrégi település visszanyerje eredeti nevét, amely 1968 óta elméletileg nem létezik, a hatalom leradírozta a térképrôl, megszûnt létezni, azazhogy beolvadt Gálfalvába. A szentlászlóiak akkor nyilván nem tiltakozhattak, ám nem felejtették szülôfalujuk szép nevét...

Volt az úgy, nem is hajdanán: a cigány nem tudta, hogyan tegye vonóját keresztbe a hegedûn. Mert az, hogy "Fent a gálfalvi határban, pacsirta dalol a fán", úgy kellett volna szóljon, hogy "Fent a szentlászlói határban...". Mindenesetre így jobban esett volna a szentlászlóiaknak a szentlászlói mulatságban. Emiatt nem lett bicskázás ugyan, cimbalomlerúgás sem, de azért mindenki tartott jócskán hazafelé.

Honnan is? Egy faluból, ami két falu, két faluból, ami egy falu? Elmondások szerint sokan nem is tudták, hol jártak, mert egy a nyelv, egy a nóta, egy az út, a házsorok mindent egybemosnak. No meg mámort is vitt a vicinális. Már az sincs, mert kevés a jó bor, a sok piros arcra a doktor úr talán más megállapítást mondana.

Pardon, az egyik falu már csak utca. De milyen utca az, ami tulajdonképpen fô utca, a szomszéd falut kettészelô kátyús útnak egyenes folytatása, és volt valamikor külön megállója, de nem úgy szólt, hogy az alszegi, hanem úgy, hogy láttam felszállni a buszra Sárosi Jánost, vagy Fekete Pétert a szentlászlói megállóban. Szentlászlói megálló már nincs, abból kifolyólag, hogy a vidéki közszállítás urai meggondolták magukat, újfent kivettek forgalomból minden Nyárádszereda, illetve Ákosfalva felôl menetrend szerint érkezni szokott autóbuszt, ennél többet már nem is tehettek a Nyárád mente kárára. Ám köztudomásúlag kivették forgalomból Szentlászlót is, magát a falut, úgyhogy ilyen nincs is, de volt, és mégis van... Igazodj el ember, hol vagy... A történet jóval régebbi.

A kerékpár nagyot farolt valahol a két falu meghatározhatatlan határában, amikor ismerôs ember a lábát földre tette, egyik keze a kormányon, másik kezében tejesköcsögöt egyensúlyozott, szinte kárba ment a tejespuliszkás reggelinek való, mert meg találtam kérdezni tôle: hogy s mint vannak a gálfalviak? A tej nem ömlött ki, csak a visszafogott indulatból fröccsent egy adag: már hogy lennék én gál-falvi? Szentlászlói vagyok, ha nem tudná, de mi járatban mégis? Szent Lászlót megtalálni? Tud mívesen is válaszolni, hiszen tudom, onnan ismerem az atyafit, hogy neve gyakran elôfordul lapok levelezési rovatában. Mindig van ötlete, meg is írja, meg is mondja, most pedig: tudja, Szentlászlót leradírozták a térképrôl. Képletesen szól: a nagy király beugratott a Tordai-hasadé-kon, nyakát szegte lova, ôfelsége. A pallos más kezébe jutott, azóta kinyesik az Árpád-házi királyok neveit viselô falvakat a történelem sûrûjébôl. Adjon isten, a visszaköszönés már "unitáriusul" jár ki nekem: akkor áldja...

Kiss Mihályné tiszteletes asszony beszegni készül a tegnap este szôtt csíkos abroszokat. Elkel a hagyomány, elkel a pénz, fogy az eklézsia. A tiszteletes úr egyik korai elôdjének bejegyzéseit teszi elém, mint idôk tanúságát, jegyzem is: keletrôl Nyárád-gálfalva, nyugatról Bálintfalva, délrôl Szentháromság és Szentgerice (a szentek jócskán megülik itt az ôsrégi dûlôket), északról Nyomát Szent- lászló szomszédai. Mikor jegyezte föl ezt Bustya Albert tiszteletes? Még 1938-ban. Csak harminc évnek kellett eltelnie, hogy Szentlászlót már ne jegyezzék a hivatalokban, legfeljebb Sânvasii nevû sztrádaként emlegessék, mert a municípiumban azt mondta az ebben illetékes elvtárs, gombnyomásra felejtse el az emlékezet. Mert az úgy volt, hogy megmondta a kontyos titkárnônek: a kopott kézi vezérlésû telefonközponton továbbítsa a tilalmat Gálfalva felé: nincs többé Szentlászló, töröljék ki az aznap kiállított okiratokról is. Mindez 1968-ban, az úgynevezett liberális nyitás idején. Egy nevét elhallgató adatközlôm szerint a falu eredeti nevét két liter pálinkáért adták el valakik, de a helyi folklórban ez csak az egyik verzió. Kiss Mihály lelkész szerint ez nem valószínû, bár némi dolgokat ismerve nem is kizárt...

A helyzet az, hogy véleménye szerint Szentlászlónak vissza kell kapnia a Szentlászló nevet, úgy, ahogy van. Se többet, se kevesebbet. Már csak azért is, mert okiratokkal igazolhatóan régi, sokkal ôsibb faluról van szó, mint a szomszédos Gálfalva, hiszen már a XIII. században létezett a település szervezett egyházközséggel, a templom egyébként 1230-ban épült, Árpád-kori építmény, a Nyárád mente egyik legszebb temploma. Ez bizonyíték, ezzel vitázni nem lehet, ugyanakkor nem lehet vitázni a templom falaiba bevésett feliratokkal, évszámokkal, és hát a szentlászlói emberekkel.

– Micsoda nagyzási mániába estünk itt, mert úgy mondja a helybéli, mint legalább egy tôsgyökeres kolozsvári matuzsálem: kérem, én a Szent László utcában lakom. Ez nem nevetséges? Senki sem akar elszakadni Gálfalvától, minthogy ez ôrültség is lenne adminisztrációs szempontból. Él Szentlászlón 350 lélek?

– Nagyon szomorú lenne, ha nem lesz ez másként – mondja a pap. De van egy újság is, mármint az, hogy a falu aláírásgyûjtésbe kezdett: Szentlászló ne legyen Gálfalva. Maradjon meg mindenkinek a tisztességes szép neve. És legyen kiírva táblára (noha "ki van téve" – sz. m.) a falu régi becsületes neve.

Akad egy "okosabb" vélekedés is, miért "morog", titkon tán neheztel a tanács gálfalvi frakciója, ha a szentlászlóiak márpedig szentlász-lóiak akarnak lenni. Azért – jegyzem –, mert ôk feltehetôleg attól tartanak, hogy a polgármesteri hivatal valami módon áttevôdik Szentháromságra, mert az lélekszámban nagyobb lenne, ha "lecsatlakozna" Gálfalváról Szentlászló népe. Mert – így a pálinkás verzió után a második – hatvannyolcban azért "csapták a két falut, mint két juhsereget össze, hogy Gálfalván legyen a néptanács. Mert soroljam fel magának, hogy a község hány faluból áll: itt van Szentháromság, Nyomát, Szentlászló (!) és Bede, Kisadorján, ha ki nem hagytam valamelyt. A kisebb és jellegtelenebb falvak maradtak nevükön, Szentlászló már nem. Ez nem lesz így ezután, mi szentlászlóiak vagyunk holtunkig, s unokáink is."

– A falu leradírozásának volt nyilvánvalóan politikai oka is, hiszen Szent László király nem éppen a mifelénk forgatott történelmi tankönyvek buzogányt vetô legyôzhetetlen alakja.

A fölsorakoztatott vélemények után a dombon ülünk, olyan köd ült a Nyárád völgyére, hpgy alig látni valamit. Ködben elkel a legenda is. Szent László király, amikor erre járt, itt vadászott, erre a dombra ütötte fel a sátrát. Ezért épült itt meg a templom. És nézzük Kelemen Lajos történész szerint Erdély legöregebb cserkôrisfáját, átölelni nem vagyunk elegen. Villám sújtotta nemrég. És megnézzük a forrást, a katolikusabbja iszik is belôle, ken fájós fejére, hiszen a legenda mondja: a forrást Szent László fakasztotta. Tény az, hogy a múlt század legnagyobb szárazságának idején szekerek álltak sort, vitték a király vizét. Ezt a helyiek mondják, nem Orbán Balázs.

Ha majd eljön az idô, és a Kárpát-medencei Szentlászló nevezetû falvak találkozójára a Nyárád-parti településen is sor kerül, akkor majd meglássák: van itt még történelmi levegô. Sírkamra, hatszázéves harang, róvás a falon, padon, vasazott ajtón, címerek, áhítat, és keskeny kilátás a középkorból.

Ifj. Fekete Árpádhoz: hogy vannak a gálfal-viak, kérem? Szentlászlói vagyok. A falunak a nevét elvették, de emlékezetét nem. Jogunk van régi falunk régi nevéhez. A községtôl elszakadni nem akarunk, a polgármesteri hivatalban fel volt dolgozva a dolog. Ha régebbiek vagyunk, akkor legyünk régebbiek. A posta ne hozza úgy nekem a levelet, hogy Fekete Árpád, Gölesti, sztrada Szünvaszi, ennyi s ennyi szám.

Az élet Szentlászlón? Hát élet. A számológépgyár megszûnt, nem járok dolgozni. Fogalmam sincs, mi van ott. Mezôgazdaságilag a tavalyi évhez viszonyítva zéróban vagyunk. Szárazság volt, a szénának ára most 400 ezer mázsánként.

Közbeszólás: – Pedig az Árpi milyen finom mesterember volt az erdô alatt, a gyárban...

– Lovazik is?

– Ménem van, fedeztetek, ha kell.

Amíg jön Kuti Lóránd falufelelôs, az aláírásgyûjtô, még egyszer a múlt: szép mûemlékek, nagy történelem és vitézkötés, aztán mennek a látogatók. Pénzt nem hoznak. Marad a szentlászlói közmunka, hogy valami is össze ne dôljön belôlük. Ahogy lehet. Apropó, azt mondják, hogy a helyhatósági választások elôtt hoztak néhány szekérnyi téglát, és azt mondták, hogy lesz Szentlászló is. A kultúrotthon omlik össze. Elmúlt minden kampány. A szú nem múlt el, hallhatóan táplálkozik a XV- XVIII. századból.

Kuti Lóránd tanácsos elém teszi az aláírásokat tartalmazó papírívet, olvasom, hogy "Együtt Nyárádszent- lászlóért"

Az alant felsorolt személyek és családjaik egyetértenek és kérik, hogy a Nyárádgálfalvi Helyi Tanács népszavazást (referendumot) írjon ki annak érdekében, hogy Nyárádszentlászló (Sânvasii) törvénymódosítás útján visszakapja az 1968-ban elvett nevét. Ezen kérdôív aláírói önként vállalják a helységnév adminisztratív úton való megváltoztatásának következményeit. Ehhez egy kis magyarázat: Szentlászló külön falu lesz, ha sikerül. A polgármesteri hivatal természetesen Gálfalván marad. A procedúra egyszerû: az ügy a tanács elé terjesztetik – még e havi gyûlésen –, innen beküldik a határozatot a megyei tanácshoz, ha jóváhagyják, megrendeljük a nyomdától a szavazólapokat, ha majd a szavazáson is túl leszünk, az megy fel a fôvárosba.

Bukarestben Szentlászló…

Egy múltkori jegyzetemben szóltam arról, hogy érdemes volna felkutatni, hol lakott Bolyai János 1846-1854 között. Ennek az egykori háznak az érdekessége, hogy ez János egyetlen saját ingatlana volt és Marosvásárhelyen ebben élt családi életet. Ez a ház a mai Avram Iancu és Ion Antonescu (a volt Bulevard) utcák sarkán állt, pontosabban fogalmazva: ennek közelében. Akkori megnevezés szerint a Kövecses és a Németvárosi utca sarkán, az 1004. szám alatt. Errôl a városrészrôl pontos képet is kaphatunk a Mikolai Tóth István-féle Marosvásárhely-térképrôl. (Józsefváros és a Szentgyörgy negyed 1827-es rész).

Ezúton mondok köszönetet Pál-Antal Sándor fôlevéltárosnak a levéltárban nyújtott segítségéért. Sajnos az 1846-os összeírásban az 1004-es ingatlannak a "gyûj- tôlajstroma" hiányzik. Valaki eltulajdoníthatta. (Személy szerint Stäckel Paulra gondolok, mert ô említi egyedül a ház számát.) A házban az 1854. december 28-i adóbevallás szerint már Orbán Rozália élt, tehát János már átíratta feleségére a házat. Viszont 1857. november 3-án a háztulajdonos neve Pap László. (A ház lakói, az 1857-es összeírás szerint, Pap László, Rácz Ferencz, Pap Demeter, Pap Sándor, Posalaki István, Pap Flora, Mari, Emese, Elisabeta.) Az 1869-es "házi gyûjtôlajstromon" már a háztulajdonos a Csehországban született, római katolikus vallású nyugalmazott királyi adóhivatalnok, Herell József. A Németvárosi utca 1004. bejelentô ívébôl megtudhatjuk: az ingatlan áll 3 szobából, 1 konyhából, 1 kamarából, csak földszintbôl. Üzletre nem szolgál (pincéje, padlása, emelete ki van húzva). Herell József háziállatot nem tartott.

Az 1880-as összeírásban 1004-es számú ház már nem szerepel. Nagy valószínûség szerint lebontották. Az 1001., 1002., 1003., 1004. számú ingatlanok a Németvárosi utcában szerepelnek, de már az 1005-ös ingatlan a Kövecses utcában. Véleményem szerint János ezt a házat megvásárolta a domáldi gazdálkodása idején, 10 évi megspórolt nyugdíjából. Ennek igazolására íme egy részlet válási szerzôdésükbôl: "Fölöbb-írott Bolyai kapitány ezennel az Orbán Rozália asszony helybeli, 1004. Szám alatti telkérôl minden ingó javaival együtt elköltözött, miután a kapitány úr az említett asszonyságot tizennyolc évek és három hónapok óta gyermekeivel együtt, mint a világ is látta, amennyire kevés tehetségétôl kitölt, s már csaknem egész mellék vagyonának is föláldozásával állapotszerûleg tisztességesen tartotta, számukra a fönn említett telket is vásárolta, s régebb háromszáz, jelen megváláskor pedig ötszáz Rhftokat, részint egy szebeni takaréktári könyvek átruházása által, részint készpénzül, további megélhetésének alapíthatására és gyermekeik javára, növeltetésére, taníttatására, általában mûvöltetésére adott-; ..."

Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy errôl a "telekrôl" képünk is maradt. Természetesen, nem állíthatjuk 100%-osan, de 80%-osan igen, hogy a mellékelt képen a nyíllal mutatott épület lehetett az a ház, ahol Bolyai János 1846-1854 között élt. A házra tökéletesen ráillik, hogy üzlethelyiségre nem alkalmas, pincéje, padlása nincs. Ez a kép és a fent írt összeillô adatok azt is igazolják, hogy Bedôházi János valahonnan hallotta azt a mesét, amit a múltkori írásunkban idéztünk, nevezetesen, hogy János építette a házat, minden engedély nélkül, mind a polgári, mind a katonai hatóságok megkerülésével. (Az elôbbit le akarta szúrni, az utóbbiakkal pedig meg akart vívni. Fájdalmas, hogy akkor Bedôházi nem nézett a dolgok után és csak a "levegôbôl" szedte össze az adatait.) Még érdemes volna felkutatni, hogy mikor is vásárolta János ezt a "telket". Ugyanis tízévi domáldi gazdálkodása során többször látogatott haza huzamosabb idôre Marosvásárhelyre. Ezt igazolja Péterfi doktor naplója és egy hangversenyplakát is.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Bolyaiaknak nem voltak saját ingatlanaik Marosvásárhelyen, János ezen telkén kívül. Farkas lakóháza a Református Kollégiumé volt, a Kôrösi Csoma Sándor utca sarkán tavaly táblával megjelölt ház, ahol János élete utolsó 3 esztendejét töltötte, az unitáriusok "harangozójáé", Kiss József tulajdona volt. János utolsó leveleibôl tudjuk, miután az 1004. számú házat Orbán Rozáliának ajándékozta és Farkas halála után Gergellyel közösen megörökölte a domáldi birtokot, szeretett volna egy saját házat vásárolni Marosvásárhelyen. De ebben a szándékában halála megakadályozta. Íme egy részlet Jánosnak Gergely öccséhez, 1857. március 11-én írott levelébôl: "De jött egy más gondolatom vagy tervem: minek már kivitele Rajtad áll. Ha t.i. a pénznek nem veszed ott több hasznát, mint tán nem is, úgy én tudok itt egy jó házat, melyet közerôvel megvéve, Neked évenként több haszonbért adnék, mint adnak Domáldért, s halálom után is – mely már sok villanyterhes zivatarok s fô-szülések után úgysem hiszem messze legyen – jól fogna Neked akár haszonbérbe kiadván, akár itt lakásodra." Nem tudjuk, mit válaszolt Gergely, de a házvásárból nem lett semmi. Tény, hogy a domáldi birtok eladásából János föltétlenül saját házat akart vásárolni és halála elôtt két hónappal, valószínûleg utolsó, Gergelyhez írt levelében is visszatér a házvásárlásra. Részlet az 1859. november 6- án írt levelébôl: "Mert ott állok, hogy ha házat nem veszek, itt meg nem élek, fôleg óhajtott csendemet föl nem lelem mostanság (miután betegségem miatt eddig abban nem járhattam), éppen van nekem való ház, s az obligatiokért várt pénzekre építve akár alkuba, sôt vásár ígéretébe is elegyedtem; s ha a pénz késnék, mint szószegô csúf lennék. Sôt ha teheted, nagyon jó lenne, hogy saját részedet is elküldenéd, mert akkor egy még jobb házat vennék s holtam után úgyis Neked maradna; addig is pedig szükséged s módom szerint lehetôleg le ügyöközném róni ez adósságomat; Neked különben is úgy látszik, hogy most nincs olyas különös szükséged pénzre, különben alig hagyhattad volna oly hosszú kötélre s könnyön a szóban forgó Obligatiok kivételét eszközölni s pénzzé tevésüköt."

Nagy szerencsének tartom, hogy képünk van Bolyai János egyetlen saját tulajdonú házáról. Ha egy filmrendezô valaha filmet készítene a Bolyaiakról, akkor föltétlenül figyelembe kell vennie a ház alakját és környezetét.

Mikor a felkérés befutott, miszerint vállalnék-e heti rovatot kedvenc lapomnál, a Maros megyében legnépesebb újságnál, egybôl kiszúrtam a csütörtököt.

Nem árulok zsákbamacskát és kóbor ebet sem (arisztokrata vágyakozású felhôjáró újgazdagoknak és régiségre vágyóknak kutyabôrre valóként), szóval nem árulok el nagy titkot: szeretem a csütörtököket.

Könyvtárunkban, a Teleki-Bolyai-ban rendes délutáni ügyeletet tart az olvasóterem és nyitva áll du. hatig a látogatók számára. Csütörtökön egész nap mûködnek a rendelôk, gyógyszertárak, üzletek, nyitva vannak a közintézmények, rendezvényeket rendeznek, összejövetelekre jönnek össze, újságot írnak, könyvet nyomtatnak, a gyárakban – ha még vannak le nem rohasztott ipari termelô egy- és kétségek – vidám kalapácscsengés hallatszik ki, a kohókban pattog a szikra, folyik az acél és a hôenergia-pazarlás, az iskolákban tanítási nap a csütörtök. Egyszóval életes életet élünk, valódit, tevékenyt, gyötrelmesen szépet, regényesen rusnyát, rohanunk és hibázunk, szeretünk és megszólnak ellenségeink, kivisszük a szemetet, adunk egy darab kenyeret a házikoldusnak.

Csütörtökön eleink hetivásárt tartottak Székely- és Marosvásárhelyen. Csütörtökön a cselédkimenô idejére, délután, megtelt a korzó, és a kávéházakból "kihallatszott a szép muzsikaszó".

A csütörtök leheletében már benne van a hét lezárása – a péntek délután, a szombat és vasárnap teljes pompája, borzongató gyönyörûsége – a pihenés-lustulás ígérete, a kiskert és a hétvégi ház (telek), ószerjárás, kirándulás, a loisir halovány derengése.

Semmitôl sincs távol. A "dolgos" hétköznapok közé van beültetve, mint felügyelô tanár a süvölvények közé egy kötelezô színházi elôadáson. Ô is nézô – hogy a hasonlatot kibontsuk –, de egyben a felnôtt világ képviselôjeként titkos cinkosságot kell vállalnia mind a lurkókkal, mind a színházat fenntartó rendészekkel, páholymutogató nénikkel és ruhatárosokkal, ügyelôvel, színészekkel, rendezôvel.

Az ötödik nap a régi szlávoknál, erre utal a neve is, innen vették át nevét eleink, mert akkor vasárnappal kezdôdött a hét, hiszen a szombati napot a régi keresztények is megtisztelték, s csak a X-XI. században lett a vasárnap ünneppé és hétfô a munkahét fejévé. A bájoló mondókákban a rontás ellen szerelem- csütörtököt emlegetnek. Mindenkinek jobb, mint a zabszerda… kivéve a lovaknak.

Öt találat a lottón nem megvetendô nyeremény abban a szövegösszefüggésben, amikor az általános életérzés a potyán és portyán szerzett milliókban látja a legfôbb polgári erényt.

Számomra azért kedves a csütörtök, mert adatik még két nap azon a héten, melyben az elôzô négy napon elbliccelt feladatoknak legalább töredékét a célhoz homoríthatom. Hogy a szombat-vasárnap terméketlen dôzsölése, a lelkiismeret-furdalás ellen valamiképpen védekezzem.

Erôs önvád késztet e sorok megírására. Ugyanis hiszek az értelmes és jól végezhetô kellemes munkában.

Tudom, korszerûtlenül hangzik.

ÜDE NEVEK. A hirdetés árulkodik. Látom ám a csíki lapban, hogy Zöld Fenyô Kft. Mellette viszont van Dombi Full Service, és van Lemeco és Trazmar, de van Hargita Tejipar Rt., és van Harolt Szövetkezeti Rt. – ez ugye a Hargita és az Olt nevet tömöríti magába. Van Harmopan, amely az ottani
"mopán", a malom- és sütôipari vállalat hargitai változata. Van Kolibri turkáló (kedves, nem?), Flóra vendéglô (kará-csony elôtt hívogatott disznótoros vacsorára). Van Készruha Rt. és van S.R.L. JÁNOS (fényképész), van Csíki Taxi Ciuc és van Rozmaring vendéglô (sürgôsen alkalmaz pincérlányokat). Van Autópress Simó. Van Pethô étterem Udvarhelyen. És ott az Aranyalma panzió Székely-szentmihályon, a szôke Nyikó mentén. Egyébként Szegedrôl egy Alien nevû cég ígéri, hogy elintézi a vízumot. Egy alien?! * Még kedvesebb a háromszéki lap kínálata. Komandón mûködik a Fenyô Kft. Ugyanott egy Katinka Kft, Kézdivásárhelyen Kenguru Kft. De ugyanott Secuiana maradt a Szekujána. (Ott stílszerû az ilyen elônév, nemde.) Kézdin van PAIZS iratmásoló iroda, és van Nemere Kft., és van Nazaret Kft. is, sôt Mencas Jancsó Kft. Van Transport-Fekete családi vállalkozás. És ha belefáradtunk, elmehetünk a Bujdosó vendéglôbe. Ott elmerenghetünk, mi az Interexpo, Comalimex, Gosp-com, TGS Fashion (ezt majdnem sejtem), s ha nosztalgiáznék, ott áll a Munkás Kisipari Szövetkezet, ezek szerencsére tovább is dolgozni akarnak. Kovásznán a SIX Kft. tûnik fel, netán a Moconf (mint Berecken a Seconf), na és a Sigur (építkezési vállalat, nem ôrzô- védô testület). Zágonban van Vajdaprod (nem hadapródképzô), Illyefalván Meotis (hunor-magor vállalkozás). Sepsin még nagyszerûbb a kínálat. A Capitaly, a Nalikom, a Cora, a Partisa, a Horticom jellegû nevek mellett ilyeneket találok: Zöld Gazda, Kozma Kft., Népbiztosító. És a kedves Sugás, amelynek olyan stabil a neve, mint mondjuk, Bálványosnak. * Na és ezzel mit akarsz mondani? (Hallom az okvetetlenkedést. Volt egy iskolatársam, aki Kányáditól is megkérdezte, hogy Fekete-piros versében mit akart megírni...) Nos, tudomisén. Csak úgy firkálgatok.

Akinek eszébe jut valami, tegyen szintén.

Konstantinos Loulis a nevét viselô malom- és sütôipari vállalkozócsoport elnöke. A társaság termelôtevékenységét 1782-ben kezdte Görögország északi részén egy kis malomban. A nagyvállalkozás ma már Görögországban az elsô, a feldolgozott gabonamennyiség (1999-ben 555.000 tonna búza) és termékértékesítés szempontjából a világon is vezetô helyen szerepel. A piac biztosított, hiszen azokban az országokban, ahol Loulis-érdekeltségek vannak, mintegy 50 millió ember él. A vállalkozócsoport a marosvásárhelyi Mopan malom- és sütôipari cég fô részvényese. Miként alakul a Mopan jövôje? A jelenlegi gazdasági helyzetben lesz-e elegendô gabona, liszt a gyár és a pékségek számára? Miként alakulnak az árak? Kérdések sora, amelyekre Konstantinos Loulis válaszolt.

– Köztudott, hogy egy céget a csôdbe jutástól csak beruházások eszközlése révén lehet megmenteni, ezt sikerült elérnünk másfél év alatt. Eddig több mint egymillió dollárt ruháztunk be. Elsôsorban a mûszaki-anyagi feltételeket teremtettük meg, feljavítottuk az épületeket, a belsô és szabadtéri mûszaki felszereléseket, amelyek ma megyeszinten összesen 70.000 négyzetméter területet foglalnak el. A malmok, a kenyér- és kekszgyár teljesítménye növekedett. Szováta, Segesvár, Dicsôszent- márton, Régen, Ludas városokban, és Gyulakuta községben három Mopan-malom, két gyár és öt pékség mûködik. Jelenleg 45 szállító gépkocsival rendelkezünk, naponta 65 féle sütôipari terméket, kekszet szállítunk az üzletekbe. A Mopan céget 1997 óta jegyzik Bukarestben az értéktôzsdén.

– A malomban naponta 200 tonna búzát lehet ôrölni, a gyárban 120 tonna kenyér és sütôipari termék állítható elô. Hogyan biztosítják a nyersanyagot?

– Ismerem az idôjárási viszonyok nem megfelelô alakulását. Most már egyértelmû, hogy a kelet- európai régiókban is afrikai idôjárás kezd kialakulni, emelkedik a levegô hômérséklete, és csökken az évi átlagos vízmennyiség. Számunkra ez valóban komoly gondot jelent. Mi ezelôtt húsz évvel görög búzát, illetve lisztet exportáltunk, ugyanis az országban a termésmennyiség meghaladta a szükségleteket. A 2000. évben viszont Görögország gabonaszükségletének 80%- át importáljuk! Valóban, ha a jó Isten sem segít, akkor ez bekövetkezhet Romániában is. Az adott helyzetben csak azok a sütôipari cégek és gyárak maradnak életben, amelyek nagyon jól megszervezik termelôtevékenységüket. Mi úgy véljük, hogy a Loulis vállalkozócsoport, ezen belül a Mopan is, ezen cégek közé tartozik. A vészhelyzetbôl való kijutás elsô feltétele a költségek visszaszorítása, a jövedelmezô tevékenység megôrzése és a gazdálkodási autonómia biztosítása. Ha ezek a feltételek együtt vannak, a termelést biztonságosan lehet végezni, ugyanis akkor a cégek gabonát vásárolhatnak fel a külföldi piacokon. A Loulis vállalkozócsoport is importbúzát dolgoz fel.

– Gondolt-e arra, hogy Maros megyei gabonatermesztôkkel kössön felvásárlási szerzôdéseket?

– Úgy terveztük, hogy a búzát az egységekhez közel esô térségekbôl vásároljuk fel, például a megyébôl, majd a déli vidékekrôl. A gazdasági stratégiánkban viszont figyelembe vettük azt a tényt, hogy rövidesen eltûnnek a határok és Európa egy országgá válik, ahol egy pénznem lesz, az euró. És akkor ebben a nagy országban biztos találunk majd búzát.

– Amikor Romániában beruházott, milyen kockázatokkal számolt?

– Elismerem, hogy a gazdasági kockázatok tömkelegével kellett szembenéznem. Amikor a Mopan fô részvényeseivé váltunk, a cég évi vesztesége meghaladta az egymillió dollárt. Bíztam a Mopannál dolgozók szakmai képesítésében és hozzáállásukban, a pénzügyi lehetôségeim adottak voltak, így idejöttem. A mi filozófiánk és gazdasági stratégiánk eltérô a más beruházókétól. Nem arra törekszünk, hogy a befektetett pénzt azonnal visszanyerjük. A cég jövedelmébôl újabb befektetéseket végzünk, ami a tavaly meghaladta a másfél millió dollárt. A Mopannál dolgozók összefogása révén sikerült a céget másfél év alatt megmenteni a csôdtôl. A termelés ma már nyereséges. Ehhez hozzájárult az idôközben kialakult hûséges vásárlói kör is.

– Milyen jövôt lát a marosvásárhelyi Mopan elôtt?

– Hároméves idôszakra szóló programot dolgoztunk ki, amelynek teljesítésétôl azt remélem, hogy a marosvásárhelyi Mopan a romániai malom- és sütôipar egyik gyöngyszemévé válik. Arra törekszünk, hogy biztos munkahelyeket létesítsünk, hogy megôrizzük vásárlóközönségünket, akár a termékeink árainak lehetséges fékentartásával. Más szempontbó