|
LIII. évfolyam 291. (14951) sz. |
2001. december 13., csütörtök |
A világ bármely táján éljen is (kivétel Magyarország), a Népújság révén ünnepi jókívánságot küldhet, díjmentesen köszöntheti itthoni hozzátartozóit, ismerôseit. Üzeneteket az impress@fx.ro e-mail címre várunk.
Magyarországi internetes olvasóink kedvezményes díjszabással (szavanként 50 forint) üzenhetnek Maros megyei, marosvásárhelyi szeretteiknek. Üzeneteik ellenértékét a Custos–Zöld könyvesboltban (1024 Budapest, Margit körút 7., telefon: 212-51-91) egyenlíthetik ki.
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A külföldre utazás feltételeit szabályozó 144-es sürgôsségi kormányrendelet december elsején lépett hatályba. Ennek értelmében a román állampolgárok magáncélú utazás esetén csak akkor hagyhatják el az országot, ha a határon meghatározott pénzösszeg (a schengeni országokba utazva legkevesebb 500 euró, a volt szocialista országokba és Törökországba legkevesebb 250 euró), érvényes egészségbiztosítás, és menettérti jegy, illetve zöldkártya birtokában vannak.
A kormányhatározat elôírásai miatt számos olyan kérdés merült fel, amelyek egyelôre nem tisztázottak. Például az, hogy miért szükséges egészségbiztosítást kötniük azoknak a turistáknak, akik Magyarországra utaznak, amikor a két ország között érvényben van az 1961. évi egyezmény, amelynek 8. cikkelye 2. bekezdése értelmében a két ország állampolgárainak kölcsönösen ingyenes orvosi ellátást biztosítanak sürgôsségi vagy heveny megbetegedések esetén. Ezek szerint memóriazavarban van a kormány, s ahelyett, hogy sietve korrigálná a nyilvánvalóan elnagyolt rendelkezést, hagyja, hogy jogtalanul megszedjék magukat a biztosítók.
Nincs minden rendben a romániai biztosítótársaságoknál a turisták által megkötött egészségbiztosítások körül sem. Nem tisztázott, hogy az orvosi ellátásra szorulók mire jogosultak. Ugyanis példa van rá, hogy a Németországban megbetegedett személyek, annak ellenére, hogy biztosítással rendelkeztek, a kezelés és gyógyszerek árát saját zsebükbôl kellett megfizessék, amit majd (elméletileg) itthon visszaigényelhetnek, nyilván megjárva a nálunk honos bürokrácia útvesztôit, elszenvedve a biztosítók szokásos kekeckedéseit. Minderre való tekintettel Kerekes Károly RMDSZ parlamenti képviselô kérdésben szólította fel a kormányt a helyzet tisztázására, pontosítást, továbbá választ kért arra, mit szándékszik tenni annak érdekében, hogy a fent említett nehézségeket kiküszöbölje.
Dec 15-én átadásra kerül a Teleki Oktatási Központ új épületszárnya, ettôl kezdve a létesítmény megnevezése Teleki Konferenciaközpont lesz. A 150 személy befogadóképességû konferenciaterem Bíró István nevét fogja viselni. Az új épület tágas olvasótermet és még két oktatótermet foglal magában. A belterekben az igényesen kimunkált fa látványa dominál. Az építkezés anyagi hátterét az Illyés Közalapítvány, az Apáczai Közalapítvány, az Oktatási Minisztérium és magánalapítványok biztosították. A bôvítési költségek meghaladják a 4 milliárd lejt. Az ünnepélyes avatás egybeesik a RMPSZ 10 éves évfordulójával és a szövetség éves díszközgyûlésével, mely alkalommal 47 pedagógus veszi át az ezüstgyopár díjat, amely a szakmában elért kiemelkedô sikerekért jár.
Megalázóan kevés nyugdíjat kapnak azok az egyetemet, fôiskolát végzett értelmiségiek is, akik állítólag rossz idôszakban vonultak nyugalomba. Ezért jelentett némi reményt számukra a új nyugdíjtörvény megjelenése. Egy hónappal ezelôtt tettük szóvá, hogy a 2000. évi 19-es számú és az idén áprilisban érvénybe lépett nyugdíjtörvény 38. szakaszának B pontja értelmében arra lehetett következtetni, hogy azok az egyetemet végzettek, akik nappali tagozaton tanultak és államvizsgát tettek, jogosultak arra, hogy a tanulmányi idôszakot is beleszámítsák a régiségbe, azaz a letöltött munkaidôbe. Ennek ismeretében a nyugdíjasok közül sokan jó pénzért igazolást kértek egyetemi éveikre, s benyújtották a megyei nyugdíjpénztárhoz, hogy újraszámítsák a nyugdíjukat. Egy ideig a megyei pénztárnál fogadták is ôket, majd november közepétôl az Országos Nyugdíjpénztár törvény- végrehajtási utasítása megtiltotta, hogy az egyetemi évek figyelembe vétele érdekében újraszámítsák a nyugdíjakat.
Kerekes Károly képviselô interpellált az alkalmazási utasítások ellen, arra hivatkozva, hogy a 160- as törvénycikkely egyértelmûen utal a 38-as cikkely visszamenôleges érvényességére, ami a törvény parlamenti vitája során is világos volt. A napokban megérkezett a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium válasza is, amely szerint a szóban forgó rendelkezés visszamenôleg nem érvényesíthetô. Ezek szerint a jogszabály csak azokra vonatkozik, akik az idén áprilistól kérték nyugdíjazásukat. Azokra, akik betegség vagy a beosztásuknál fogva rövidebb szolgálati idô miatt, egykori egyetemi kollégáiknál egy- két évvel hamarabb vonultak nyugalomba, a szaktárca értelmezése szerint nem alkalmazható a törvény, ami méltánytalan megkülönböztetést jelent. De nem ez az elsô eset.
Az 1977. évi 3-as számú régi nyugdíjtörvény esetében a katonai szolgálat, a hadgyakorlat illetve a fogság idôszakának a kérdése okozott gondot sokaknak, mivel a törvényt értelmezô szakhatóságok szerint a kifogásolt 20-as cikkely csak azokra vonatkozott, akiket a munkahelyükrôl hívtak be katonának, hadgyakorlatra, illetve estek fogságba.
Az 1991-ben elfogadott 73-as törvény végül tételesen is kimondta visszamenôleges hatállyal, hogy a katonai szolgálat, a hadgyakorlat és a fogság ideje is beleszámít a ledolgozott munkaidôbe. Tehát romániai viszonylatban is van példa arra, hogy egy méltánytalanságot korrigáljanak, és a törvényt visszamenôleges hatállyal érvényesítsék. Mivel precedens létezik, ezt a jogukat most már a nyugdíjasoknak kell kivívniok, s a nyugdíjpénztártól kapott nemleges válasszal a megyei törvényszékhez fordulhatnak.
Adrian Nastase miniszterelnök azért szüntette be a levelezést a magyar kormányfôvel, mert zavarja, hogy Orbán Viktor a sajtó nyilvánossága elôtt fejti ki véleményét a román kormányról – írta szerdai számában a Ziarul Politic címû román napilap.
A román tájékoztatási minisztériumhoz közelálló újság szerint a magyar fél nem tanúsít megértést
"azokkal a kormányokkal szemben, amelyek a magyar kisebbségeket irányítják". A lap úgy vélte, magyar részrôl ezzel megszegték azt az egyezséget, amelyet Adrian Nastase kötött Orbán Viktorral novemberi bukaresti találkozójukon.
Romániát leginkább az zavarja, hogy Orbán Viktor mindenféle negatív véleményt fogalmaz meg a nemzetközi sajtóban a román kormányról – írta a lap, példaként idézve azt az interjút, amelyet a magyar miniszterelnök az elmúlt napokban adott a Le Figaro címû francia újságnak.
Említett nyilatkozatában a magyar miniszterelnök egyebek között arról szólt, hogy jelenleg nem a kedvezménytörvény okozza a legnagyobb gondot a magyar–román viszonyban, hanem a román kormánynak az a döntése, amely szerint a román állampolgárok csak akkor utazhatnak külföldre turistaként, ha a határon legkevesebb 250 eurónak megfelelô összeget fel tudnak mutatni.
Adrian Nastasénak elege lett az Orbán Viktorral folytatott levelezésbôl – írta az Adevarul címû lap, amely minden különösebb kommentár nélkül egymás mellett közölte címoldalán a román kormányfô bejelentését és a magyar miniszterelnök Figaro-interjúját.
A magyar miniszterelnök a vízumok ügyében támadja Romániát – hangsúlyozta a Curentul. Az ellenzéki lap úgy vélte, hogy miközben Magyarország a kedvezménytörvény végrehajtására készül, "Adrian Nastase Orbán Viktor füstbombáinak felhôjében tévelyeg".
Az újság szerint nem sikerült döntésre jutni "azon a titkos tanácskozáson", amelyet a román kormányfô külügyminiszterével és pártja magyar ügyekért felelôs elnökhelyettesével folytatott az eddigi levélváltás eredményérôl.
Miközben Bukarestben elemeznek és mérlegelnek, a kedvezménytörvény esetében a visszaszámlálás megkezdôdött, a magyar miniszterelnök pedig ellentámadásba lendült – írta a lap, s idézte Mircea Geoana külügyminisztert, aki szerint "néhány napon belül" elkészül a román válasz a magyar miniszterelnök legutóbbi levelére.
A szlovák törvényhozás mégis tárgyalni fog a magyar kedvezménytörvényrôl, egyszersmind határozatot is hoz a jogszabállyal kapcsolatosban, mert Pozsony továbbra sincs megelégedve Budapest
eddigi engedményeivel – jelezte Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár.
Pozsony a parlamenti határozatot "a szlovák diplomácia pozíciójának megerôsítésére" kívánja felhasználni – közölte mindenfajta kertelés nélkül a szlovák államtitkár. A SITA hírügynökséget tájékoztatva azt mondta: jóllehet, a magyar kedvezménytörvény január elsejétôl hatályba lép, Budapest eltekint annak a "vitatott anyagi támogatásnak" a folyósításától, amelyet a magyar óvodába és iskolába beíratott határon túli magyar gyerekek szüleinek szándékozott volna kifizetni.
Jaroslav Chlebo emlékeztetett arra, hogy a szlovák fél a kedvezménytörvény végrehajtási rendeleteivel kapcsolatosan nem kevesebb mint "tizenegy problematikus területre" vonatkozóan emelt kifogásokat, s ha a szülôknek szánt támogatások és a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos szlovák fenntartásokat "nem számoljuk, még mindig kilenc olyan terület marad, amelyet nem sikerült teljes mértékben tisztázni" – fogalmazott a szlovák diplomata. Érintôlegesen megemlített néhány vonatkozást, melyek közül a szlovákiai magyarok magyarországi munkavállalásával és a nonprofit intézmények támogatásával kapcsolatosakat nevesítette.
A magyar kedvezménytörvény mintegy harminc törzsparagrafusa közül Pozsony huszonhármat kifogásol – derül ki a szlovák külügyi államtitkár kedden elhangzott szavaiból.
A Magyarok Világszövetsége sajnálatosnak tartja, hogy a bojkottáló "tizenkettek" néven elhíresült volt tisztségviselôi a demokrácia legfôbb értékei után a független magyar bíróság végzését is elutasítják – szól az MVSZ sajtóközleménye.
November 19-én a budapesti Bíróság összehívta jövôre a Magyarok Világszövetsége küldöttgyûlését és egyben Patrubány Miklóst, az MVSZ elnökét nevezte ki a világszövetség felügyelô biztosává. Határozatának meghozatalakor a bíróság birtokában voltak azok a bizonyítékok, amelyek igazolták, hogy az új küldöttgyûlés összehívását indokló formai hiányosság szabályszerû rendezését 1999-ben csupán Patrubány Miklós és a világszövetség Erdélyi Társasága kezdeményezte. A kezdeményezés az MVSZ akkori elnöke és Dobos László régióelnök mulasztása miatt bukott meg, így a bíróság csakis ôket marasztalhatja el. A szabályos mûködéshez mindenkor ragaszkodó jelenlegi elnök és vezetés törvénytiszteletét nem csupán ez a bírósági határozat igazolja, hanem az MVSZ javára hozott korábbi hét ítélet is.
A jelenlegi döntést – folytatódik a közlemény – ugyanazok kifogásolják, akik a világszövetség tavaly májusi tisztújító küldöttgyûlése után közzétették, hogy a választások ugyan demokratikusan zajlottak le, de annak eredményét mégsem tudják elfogadni. Nem meglepô, hogy akik egy demokratikus választási eredményt nem fogadnak el, azok egy bírósági határozatot is kifogásolnak.
Az viszont több mint meglepô, hogy egy maroknyi ember – a Magyarok Világszövetségében semmilyen tisztséget be nem töltô "tizenkettek" – másfél éve folyamatosan félretájékoztathatja és hazugságokkal táplálhatja a magyar közvéleményt.
Az alapfokú tárgyalás utolsó napján meglepetést okozott az ügyészség részérôl bemutatott nyilatkozat, amelyben Tôkés József Kárpát-medencei régiótitkár másfél éves késéssel formai szabálytalanságra hívja fel a figyelmet. A nyilatkozat szerint Dobos László és Duray Miklós szabálytalanul vett részt az MVSZ 2000 májusi tisztújító küldöttgyûlésén.
Fejlesztési terveket dolgoznak ki a magyar Szabolcs-Szatmár- Bereg megye, a romániai Szatmár megye és az ukrajnai Kárpátalja közötti, határ menti együttmûködésre.
Ezt Helmeczy László, a Szabolcs megyei önkormányzat elnöke jelentette be szerdán Nyíregyházán, nemzetközi konferencián.
Az önkormányzati vezetô közölte: a közös tervek megvalósításához az együttmûködôk az Európai Unió fejlesztési forrásaira is pályázatot nyújtanak be.
Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke szerint az Európai Uniónál 5 beruházási forrás áll rendelkezésre a határokon átnyúló gazdasági együttmûködés erôsítésére.
Az érintettek pályázhatnak a PHARE, a Sapard, az ISPA, a TACIS és az Interreg alapokra. Ezek a források 2006-ig biztosítanak pénzügyi lehetôséget a közös tervek valóra váltásához.
Kupa Mihály úgy vélekedett: az együttmûködés jogi keretei már kialakultak, s azokat most már tartalommal kellene megtölteni.
Látott már a világ Hirosimába helyezett Pillangókisasszonyt, egzotikus állatok seregszemléjévé átalakított Aidát. Most Bizet: Carmen címû operája esett egy fantázia- túltengésben szenvedô rendezô áldozatául.
Jérome Savary, Franciaországban élô argentin rendezô a torinói Regio-színházban állítja színpadra a szenvedélyes cigánylány drámai történetét. Saját bevallása szerint "szórakoztatni és meglepni" akar. Ez utóbbi alighanem sikerülni fog neki.
Az opera zenéje, némi salsával és dzsesszel fûszerezve, még úgy ahogy az eredeti maradt, de a történet ugyancsak furcsa fordulatot vesz. A rendezô a cselekményt áttette a XX. század 50-es éveire, és harmadik felvonásban új szereplôként megjelenik a csillagszemû Ava Gardner, (aki a Kilimandzsáró havában, a spanyol polgárháborúban hal meg), a Spanyolországért és a bikaviadalokért rajongó Ernest Hemingway, és Christiaan Barnard, a dél-afrikai legendás szívsebész, aki legalább annyira ismert volt szenvedélyes szerelmi életérôl, mint orvosi bravúrjairól. Egy öreg díva szerepére Savary- nak sikerült megnyernie Cristina Hoyost, Antonio Gades egykori híres flamenco-táncosát, aki maga is szerepelt a Carlos Saura- féle Carmenben, tehát még az ô jelenléte is "belefér".
De vajon mit szól a közönség ahhoz – teszi fel a kérdést némi aggodalommal a madridi El País – hogy miután Escamillo, a torreádor, megöli Carmen szerelmét, Don Josét, Barnard professzor kioperálja az elhunyt férfiú szívét és Carmenbe ülteti, aki ezek után érzelmileg nemet cserél és beleszeret Micaelába? Igaz, hogy Carmen azt énekli a Habanera-áriában, hogy "soha nem ismert semmilyen törvényt", de nem biztos, hogy Savary-nak ennyire szó szerint kellett volna értenie "üzenetét".
Marosvásárhely mártírváros-napok
A December 21–Mártírváros Szervezet december 16-22. között szervezi meg a Marosvásárhely mártírváros napjai címû rendezvénysorozatot, amelynek célja emlékeztetni a 12 évvel ezelôtti gyôzedelmes forradalom eseményeire és tisztelegni hôsei emléke elôtt.
A rendezvénysorozat december 16-án 11 órától a polgármesteri hivatalban mécsesgyújtással kezdôdik. A égô mécses a forradalom lángját jelképezi. 12 órától a polgármesteri hivatal nagytermében tartja éves közgyûlését a December 21- Mártírváros Szervezet. December 17-én 16 órától tudományos üléssszakot tartanak a forradalom eseményeirôl a Kultúrpalota kistermében, majd 18 órától a Kultúrpalota elôcsarnokában fotókiállítás nyílik az 1989. decemberi eseményekrôl. December 18- án 16 órától az Unirea kiállítóteremben Hit és áldozat címmel nyílik ikonkiállítás.
December 20-án 11 órától a Kultúrpalota kistermében a Mártírvárosok képviselôinek nyújtják át a díszokleveleket. 13 órától megkoszorúzzák a Gyôzelem téri emlékmûvet. December 21-én 11 órától a polgármesteri hivatal gyûléstermében emlékülést tartanak a forradalomban elesett hôsök tiszteletére, majd gyásznappá nyilvánítják december 21-ét (a megyeszékhelyen). 13 órától a Gyôzelem téri emlékmûnél ökumenikus istentiszteletet lesz. December 21-én 21 órától az Ariel Színház pincetermében virrasztót tartanak az elesettek emlékére. December 22-én 12 órától az 1989 decemberi forradalom gyôzelmének 12. évfordulójára a megyeszékhelyi templomokban tartanak ökumenikus istentiszteleteket, a megyeházán, városházán, a forradalmár egyesületek székházában hangzanak el köszöntô beszédek.
A rendezvénysorozat a december 22-én 19 órától a Kultúrpalota nagytermében tartott gálamûsorral és az ezt követô tûzijátékkal zárul.
Tegnap a prefektúrán tanácskozott a 2002 márciusában sorra kerülô népszámlálást elôkészítô bizottság. A találkozón megállapodtak a megyében, illetve Marosvásárhelyen felállítandó kerületek, körzetek és szekciók számában.
Eszerint Marosvásárhelyen 11 kerület, 114 szekció és 632 körzet fog mûködni. Megyeszinten 18 kerületet, 468 szekciót és 2.506 körzetet állapítottak meg.
Továbbá elhatározták, hogy 2002. január 15-ig a megye összes közigazgatási egységében véglegesítik a népszámlálást végzôk listáját. Ioan Toganel prefektus hangsúlyozta: nagy figyelemmel válasszák ki a recenzorokat, fôrecenzorokat, körzeti felelôsöket, mert tôlük függ a népszámlálás sikere.
A Romániai Nyugdíjasok Szövetsége Maros megyei fiókja elégedetlen és csalódott a kormány ama határozata miatt, amelynek értelmében december elsejétôl a nyugdíjakat 7 százalékkal növelik. A nyugdíj ilyen arányú növelése nem fedezi 2001. évi inflációt, bár a kormányprogram szerint a nyugdíjak azonos arányban kellene növekedjenek az inflációval. A hétszázalékos nyugdíjemelés nem elég, lévén, hogy a villanyáram, a fûtés, az üzemanyag, az élelem, a szolgáltatások ára nagyon megnôtt.
Szomorú, hogy a kormány nem érez együtt a nyugdíjasokkal, akik idén sem engedhetik meg maguknak, hogy a karácsonyi asztalra a hagyományos ételek kerüljenek.
Elégedetlenek vagyunk a jövô évi társadalomvédelmi költségvetéssel, mert a nyugdíj-kiigazításra szánt összegek elenyészôek, így a nyugdíj körülbelül csak 20.000 lejjel nô majd havonta.
Felkérjük a kormányt, hozzon végre olyan döntéseket, amelyek segítenek a kétségbeesett, télvíz idején drámai helyzetbe kerülô nyugdíjasokon.
Bizonytalanná vált a Hargita Népe napilap sorsa, miután egy vállalkozói csoport ugyanezzel a névvel kíván lapot indítani Hargita megyében.
A napi 15 ezer példányban megjelenô újságot jelenleg a Hargita megyei tanács által létrehozott, de a tanácstól anyagilag is független közhasznú társaság adja ki. A kiadó azonban elfelejtette hivatalosan levédeni a lap címét. Most egy székelyudvarhelyi csoport meglehetôsen különös módon, a sajátjaként védte le a Hargita Népe nevet az országos szabadalmi és védjegy hivatalnál, s közölte, hogy ezzel a névvel január elsejétôl megyei lapot kíván indítani.
A Székelyudvarhelyen mûködô Csíki TV közleményben erôsítette meg a szándékot. A közlemény szerint a televíziót mûködtetô Kaho Kft. és más befektetôk létrehozzák a Hargita Népe Rt-t, amelybe részvényesként bekerül a jelenlegi lap szerkesztôségénél dolgozó újságírók jelentôs csoportja is.
Hecser Zoltán, a Hargita Népe felelôs kiadója elmondta, a befektetôk nem is tehetnének másként, mint hogy mindenestül átveszik a személyzetet: ezzel biztosíthatnák azt, hogy csak ôk adhatnának ki napilapot januártól. Ha nem sikerül elég újságírót meggyôzniük, még az is elôfordulhat, hogy mindkét fél ellehetetlenül. Úgy tûnik ugyanis, a kiadó jelenlegi nevén nem jelentheti meg a lapot, de bármilyen máson igen, hiszen az intézmény nem szûnik meg. A Kaho Kft-nek ezért létérdeke, hogy a teljes személyzetet elcsábítsa.
A Hargita megyei magyar újság körül kialakult helyzetrôl szóló egyes beszámolók szerint a lapátvétel mögött Ferenczi Károly székelyudvarhelyi üzletember, médiavállalkozó, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor sógora áll. Ferenczi a többségi tulajdonos abban a társaságban, amely ezen a héten indítja Magyarországon a Pax TV nevû új, vallási, kulturális mûsorokat kínáló kereskedelmi csatornát.
Lapunk értesülése szerint az egész eljárás kétes volta miatt az ügyben állásfoglalást készül nyilvánosságra hozni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) és annak Becsületbírósága.
A marosvásárhelyi Szabadság utcában levô ferences szerzetesrend a tavaly augusztusban különbözô támo-gatásokal megvásárolt és felújított egy épületet a templom közelében, ahova a tegnaptól árvaházi gyerekeket költöztettek. Gondozóikkal együtt a kiskorúak itt valóságos családi környezetbe kerülhettek. A nevelési program szerint az egyház iskoláztatja, gondjukat viseli egészen állásba kerülésükig.
A szerény átadási ünnepségen jelen voltak dr. Jan MacEwan, a skót Rotary Club képviselôje és Alasdair MacLeod, aki már 1990-ben bekapcsolódott a szerzetesek által felkarolt hidegvölgyi cigányoktatási prog-ramba.
- A 1,5 és 5 év közötti gyerekeket a Milcovului utcában levô nevelési központjukból költöztettük az új otthonukba, ahol lányok és fiúk számára külön-külön berendezett hálószoba, nappali, fürdôszoba, ebédlô, konyha és nagy udvar áll a rendelkezésükre. A házat a németországi Hartman cég, a székelyudvarhelyi ferences nôvérek, a Ferences Nôvérek Anyaháza Millersdorból és Urs Josef Flury magánszemély hozzájárulásával tudtuk megvásárolni 260 millió lejért. Az építkezésben skót barátaink segítettek - tájékoztatott Pál atya ferences szerzetes.
Dr. Ian MacEwan lapunknak elmondta, a skót Blythswood International Aid szervezeten keresztül kapcsolódott be a programba. Ugyanakkor a skóciai Largs Rotary Club tagjaként közel hároméves pénzgyûjtési akciót kezdeményeztek és folyamatosan juttatták el Marosvásárhelyre. Az árvaházat összesen mintegy 7000 angol fonttal segítették. A keresztényi szeretet jegyében olyanok is ajándékoztak, mint például egy tragikus balesetben elhunyt tanár Jane Slater szülei, akik mintegy 40 millió lejt ajándékoztak az árváknak lányuk emlékére. (Sz.m.: Az egyik terem az ô nevét fogja viselni), vagy az Alasdair család jó barátja, Maurice Sandell, aki hasonló nagy összeget bocsátott rendelkezésükre. De adtak még a largsi Szt. John református, a Szt. Mary római katolikus és a Brownies Sunday iskola közösségei is.
A skót vendégek örömmel látták, hogy az általuk gyûjtött pénz megfelelô helyre került, ezért továbbra is segítik majd az itteni tevékenységet. Tudják, tettük nagyon keveset segít a romániai szociális gondok rendezésében, de úgy tartják, emberi, keresztényi kötelességük továbbra is a rászorulók támogatása. Ezért ahogy eddig is tették, többször visszatérnek még Erdélybe.
Advent második hetében vagyunk és nagyon meglepett az a magatartás, lelki kinyilatkoztatás, amelyet a mass- médiában olvasnom, látnom és hallanom kellett az utóbbi idôben.
Lelkészek és értelmiségiek fordulnak népünk felé és bolygatják fel lelki nyugalmát, Jézust váró gondolatvilágát az adventi légkörben.
Megbolydult világunkra nincs jellemzôbb leírás, mint amelyet a Máté evangéliuma 24. részének elsô 15 versében találunk. Ebben Jézus többek között így szólt tanítványaihoz: "Mert sokan jônek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok a Krisztus, és sokakat elhitetnek". "De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül".
Nem hitbeli, vallási diskurzust akarok tartani, ez elsôsorban mindenkinek magánügye, de jó odafigyelni az ott leírtakra, mert korunk világára nagyon jellemzô prófécia.
Történt 1989 decemberében, rövid 12 évvel ezelôtt, amit talán még álmodni sem mertünk, hogy a nagy "kondukátor és hírneves hitvese" rövid idô alatt elrepültek, majd elszenderültek.
Akkor, a nagy örömujjongásunk közepette úgy tûnt, hogy romániai, erdélyi magyarságunk egy emberként érez és cselekszik. Egységünknek ebben a momentumában felsejlett a várva várt álmaink, céljaink megvalósíthatóságának a lehetôsége. Akkor nem gondoltuk, hogy milyen kíméletlen harcok várnak ránk.
Létrejött az RMDSZ, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Elindítói tisztában voltak népünk, nemzetünk pártoskodó, széthúzásra mindig kapható "tulajdonságával", és talán ezért nem pártot, hanem szövetséget hoztak létre.
A szövetség is nemsokára valóban szûknek bizonyult és áruló(kk párt), majd ugyancsak uralomra vágyó és törô platformok jelentek meg a szövetség keretén belül, hirdetvén a sokszínûség áldásos voltát. Ez nem is lenne probléma, mert a vélemények, nézetek bizonyos célok elérésére lehetnek különbözôek, áldásosak, még ha belsô harcokat is váltanak ki, csak azokat ne az önös érdekek vezéreljék, hevítsék.
Nekünk, romániai kisebbségben élô magyaroknak, a hatalomban való maradásunknak (ez létérdekünk) nincs alternatívája. Csak egységben, csak egy emberként tudjuk a parlamentben maradásunkat biztosítani. Ha csak két részre is válunk, már kiesünk a parlamentbôl, a sokak által irigyelt "kenyérbôl". Nekünk mindenáron el kell érnünk a 6-7%-os arányt. Errôl népünknek nem szabad lemondania. Csakis parlamentáris úton vívhatjuk meg keserves harcunkat a nacionalizmustól szabadulni nem tudó világban.
Nem szabad felednünk az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket, sem a 2000. évi, ugyancsak marosvásárhelyi polgármester- választás következményeit.
A veszekedô, verekedô, népünket képviselô vagy képviselni akaró "politikusoknak" egy pillanatra sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a népet, a tömeget, az egyszerû választópolgárt kell hogy képviseljék, annak jelenbeli és jövôbeli érdekeit tartsák szem elôtt, és nem a saját ér-deküket.
Komoly, nagy felelôsséget vállal az, aki képviseli a népet, a választópolgárt. Nem lehet úgy politizálni, hogy az önös cél elérése érdekében áttöröm a gátat, s utánam jöhet az özönvíz. Nem úszhatja, ússza meg a politikai funkciót vállaló, nagyon áhított képviselôi, szenátori tisztet betöltô vagy betölteni akaró polgár sem a felelôsségre vonást. A politikusi tevékenység nem játék, melyet ha elveszít valaki, egyszerûen kilép, továbbáll, hogy aztán a nép viselje a soha már helyre nem hozható következményeket. Csak egy példa rá: gr. Károlyi Mihály és Kun Béla.
Annyi keserves példa van erre nemzetünk történelmében. Ne szaporítsuk ezek számát.
Szégyellnünk kell magunkat a mostanra kialakult áldatlan, összeférhetetlen állapot, testvérharc miatt. A testvérharc igazolhatatlan, erkölcsileg elítélendôbb minden más harcvitelnél. Biztosan örülnek is neki a minket kiküszöbölni akaró többségiek.
Úgy látszik, hogy a harcot vezetô, folytató, népünkért felelôs értelmiségi rétegünk bizonyos részének a valláserkölcsi alapon nyugvó érzelmi, szellemi felkészültsége más, mint azt régebb tanították, értelmezték. A lelkipásztorok feladata ezt tisztázni, akiket kötelez eskütételük és a krisztusi elvek életbe ültetése, különösképpen, ha még politizálni is szeret(né)nek. Az állhatatosság fogalmát is korunkban másként kell értenünk?
A jó pásztor népét (juhait) egy akolba gyûjti, hogy a vadak támadásától védeni tudja ôket.
Még mindig hiszem, pedig népünk körében is nagyon megbolydult a világ, hogy egységünket megôrizzük, ha a helyzet úgy diktálja.
Mert nincs választási lehetôségünk arra nézve, hogy a szövetségre, valamelyik platformra, vagy mindenikre, netán arra a zsebpártra szavazzunk – választások esetén –, amelyik pár héttel a választások elôtt szokott elôkerülni, a többségiek szervezése folytán.
Az ún. húsosfazékért folytatott harcot, vagy az uralkodhatnámságért vállalt mindenféle csatározást a többségiek megengedhetik maguknak, mert csak román kerül oda,
de nekünk a nemzetünk megmaradásáért kell harcolnunk körmünk szakadtáig.
Áldott, békességes adventi heteket kívánok országunk minden lakójának.
Nézi/hallgatja az ember ezeket a tegnap még negyedikes, ma alig ötödikes lánykákat, fiúkat, a próza kis
"szolgálóit". Hangjuk, színben/erôben nem a megszokott. Beszédük ritmusa is kissé gyorsabb, ütemesebb. Az alkalom a szépet szépen! lélekrezgetô szándéka, izgalma okán. Némelyikük ösztönösen, másikuk tudatosan igyekezett túltenni önmagán. Már csak emlékezetbe vésni ennyi szöveget/ prózát nem volt könnyû! Mégis tették szívvel/lélekkel e kis irodalombarátok. 44 olyan V-VI. osztályos, aki Marosszentkirályról, Koronkából, Marosszentgyörgyrôl, Csittszentivánról, Körtvélyfájáról, Jeddrôl és Székelykálból, valamint Marosvásárhely nyolc általános iskolájából - 10-es, 5-ös, 16- os, 8-as, 14-es, 3-as, 15-ös, 2-es - gyülekezett szombaton délelôtt a Szabadi úti református templomban, ahonnan magyar szakos tanáraik, iskolatársak és néhány édesanya kíséretében átvonultak a szomszédos 8-as sz. ált. iskolába. Itt került sor arra a mondadélelôttre, mely nagytiszteletû Szász Zoltán esperes szavai szerint,értéket vesztett világunkban a lélek, az értelem és a szellem táplálékának bizonyul. Szebbnél szebb, népköltészetünkbôl, nemzetünk történelmébôl választott eredetmonda, vitéz és tréfás monda, illetve néhány Móra Ferenc, Benedek Elek gyûjtése nyomán elhangzott monda stb. sorjázott. Nem volt könnyû a zsûri- Péterffy Katalin, Farkas Izabella, Bartha Anna, illetve Demeter Ignác, Papp Emma és Márton Margit tanárnô - tagjainak úm. értékskálát felállítani, hisz e tanulók irodalmunk kis szeletében részeltettek bennünket, maguk is megilletôdve/izgatottan szerezve ezáltal élményt mindannyiunknak. Igyekezetükért/ teljesítményükért a Lyrának, a marosvásárhelyi Sooter’s cégnek illetve az említett egyházközségnek köszönhetôen az V.-es Jáni Laura Ibolya, Dálnoky Réka, Andrus Botond Marosvásárhelyrôl, Szász Annamária és Mihály Barna Székelykálból, valamint Székely Erzsébet Csittszentivánról, továbbá a VI.- os Balázs Tibor és Sipos Elizer Marosszentkirályról, Ritiu Ilka, Gagyi Irisz, Mózes Ferenc Marosvásárhelyrôl illetve Kodok Helén és Cseh Izabella Marosszentgyörgyrôl.
A mondadélelôtt kapcsán végül a szervezô Kolumbán Olga metodistát kérdeztük. - A magyarországi Oktatási Minisztérium a 2001.június 1. -2002. június 15-e közötti idôszakot, beleértve a nyári szünidôt is, az Olvasás Évének nyilvánította. A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány pályázatot hirdetett Az aktív olvasóvá nevelés lehetôségei címmel, mottójául ezt a szállóigét választva: Néma mestereink a könyvek! A pályázat célja élménnyé tenni az olvasást a gyerekek számára, ráébreszteni ôket fontosságára/értelmére, megéreztetni velük örömét. Azért választottunk mondákat, mivel mint mûfaj, életkorukból adódóan megfelel ismereteiknek/befogadóképességüknek. Szép és színes a mondák világa. Régi korok történeti tanulságait hirdeti valós és mesés elemekkel. Gratulálunk a gyerekeknek és köszönet mindazoknak, akik támogattak!
Mivel az újság az olvasóért van, számunkra is nagyon fontos, hogy hányan és mikor veszik kézbe a Népújságot. Az olvasónak köszönhetôen vagyunk mi, újságírók, és a lap hasznot, részmegélhetést jelent annak is, aki terjeszti. Az is nyilvánvaló, hogy a napilap lényege, hogy frissen kell "fogyasztani". A lapterjesztést végzô postával való kapcsolatunkban emiatt jelent állandó gondot, hogy lapunk mikor jut el az olvasóhoz. Tôlünk nyugatabbra esô országokban és már nem csak ott, a lapterjesztésben megjelenô versenyhelyzet lehetôséget teremtett arra, hogy az olvasó küszöbén, postaládájában már kora reggel ott legyen az újság, s ki-ki kedvenc lapjából már a reggeli mellett tájékozódhasson, hogy mi történik aznap szûkebb környezetében vagy a nagyvilágban.
Ezért esik számunkra is rosszul, amikor arról értesülünk, hogy a Népújság városon a késô délutáni órákban, vidéken pedig esetenként több nap késéssel jut el az olvasóhoz, aki beleunva, lemond a megrendelésrôl, illetve közönségszolgálat rovatunkat sûrû méltatlankodás vagy egyszerû szemrehányás közepette hívja fel a sokszor valóban megbocsáthatatlan késés miatt, ugyanis az esti órákban szerez tudomást arról, hogy közeli ismerôsét aznap délután el is temették már, hogy bizonyos mûsorokról, elôadásokról már régen lekésett, no meg az sem mellékes, hogy aznap délután kedvelt idôtöltésétôl fosztották meg.
Mivel az utóbbi idôben megsokasodtak a panaszok, és Marosvásárhelyrôl, az Egyesülés negyedbôl például, illetve más városrészekbôl is azt tették szóvá, hogy nagyon késôn kapják meg az újságot, vidéken pedig Backamadarason és Mezôpaniton hangzott el, hogy többen is azért nem rendelik meg a lapot, mert késôre hordja ki a postás, Selyébe pedig hetente egyszer érkezik Népújság, Marosjárából asszonyok egész csoportja járt a szerkesztôségben, akik úgy vélekedtek, hogy az Erdôcsinádról kijáró lapkihordó nem úgy végzi a feladatát, ahogy ôk szeretnék, nos, mindezt figyelembe véve elhatároztuk, hogy a panaszok egy részét a helyszínen ellenôrizzük.
A napilapokat a többi küldeménnyel együtt kézbesítik
Mivel a lapterjesztésben egyetlen partnerünk a posta, s annak igazgatója azt az ígéretet tette lapunk vezetôségének, hogy lévén számukra is fontos a lapkihordás, arra törekednek, hogy minden postás növelje az elôfizetôk számát, elôször is Iacob Emilia igazgatónônél érdeklôdtünk. Elmondása szerint a Román Posta független intézmény, amely semmilyen állami támogatásban nem részesül, ezért fontos minden tevékenység, ami hasznot hoz számukra. A levelek kézbesítése mellett, kihordják a nyugdíjakat, a különbözô segélyeket, a gyermekpénzt, a bírósági idézôket, illetve begyûjtik a rádió-, televízió-, valamint a villamosáram- díjakat is. Megyénk 47 postahivatalában illetve 124 ügynökségén ezernél is több alkalmazott, közöttük 240 kézbesítô juttatja el a címzettekhez a küldeményeket. A "napiposta" (levelek, központi lapok stb.) a kora reggeli órákban a brassói kerületi központból érkezik, oda viszik és onnan küldik vissza a helybe, a megyeközpontba, Marosvásárhelyre címzett leveleket is, majd a postahivatalok szerint elosztják, és az intézmény autói elindulnak, hogy a küldeményeket eljuttassák a postahivatalokhoz, ügynökségekhez. Az igazgatónô szerint a küldemények a reggeli, illetve a délelôtti órákban eljutnak a hivatalokba, ügynökségekre, ahonnan a postások kihordják azokat a helyszínre. Megnehezíti a munkát, amikor hónap elején a gyermekpénzt, a hónap második felében pedig a nyugdíjakat is kézbesítik, szabály szerint csakis a címzettnek, illetve a hitelesített felhatalmazással rendelkezô családtagnak, hozzátartozónak. Az igazgatónô szavaiból kiderült, hogy a napilapokat, amelyeket, bár korán megkapnak, a többi küldeménnyel egyszerre kézbesítik, így nyugdíjosztáskor például, vagy díjbeszedéskor is, a postától a legtávolabb esô elôfizetôkhöz a délutáni órákban jut el az újság. A nyugdíjak kiosztására vonatkozó panaszt illetôen elmondta, hogy nem egyszerre, hanem a hónap végéig több részletben érkezik a pénz, ezért kapják egyesek késôbb kézhez.
A kézbesítôk számát a munka és a kilométerek arányában számítják ki, de vannak félreesô falvak, mint például Libánfalva község peremtelepülései vagy Rava, ahol, bár nem jön ki a norma, mégis foglalkoztatnak postást. Az igazgatónô szerint a kézbesítô érdeke, hogy a kerületébe tartozó személyek megrendeljék a lapokat, hiszen az is beleszámít a jövedelembe, ami ugyan nem túl magas, de a ledolgozott napokra étjegy is jár a postásoknak, s mindent összevetve, különösen faluhelyen, egy biztos jövedelemforrás, a szakma nehézségei ellenére.
A postások 10 óra körül indulnak
Mivel ígéretünk szerint a lap útját szerettük volna követni, valamint az elôfizetések alakulását, elôször is a Forradalom utcai postán akartunk szóba állni magukkal a kézbesítôkkel, hisz kétségtelen az ô hozzáállásuk fontossága. Az alig elkezdôdött beszélgetésnek, amirôl nem tudtuk pillanatnyilag értesíteni az intézmény vezetôjét, mivel nem volt az irodájában, a kézbesítôk közvetlen fônöke meghallván, hogy a Népújságtól van e sorok írója, durva fenyegetôzések közepette vetett véget, amit ha az igazgatónôvel folytatott beszélgetéssel összevetünk, az embernek az az érzése, hogy nem is ugyanarról az intézményrôl van szó. Az viszont tény, hogy a város területén, mivel télidôben Brassóból késôbb jön meg a posta, amíg a zsákokból elosztják, rendezik a küldeményeket, a kézbesítô az átlagosan 15 kilogrammos táskával 10 óra körül indulhat. S mire bejárja a területét, a három óra is elmúlik, tehát azok, akik távolabb laknak a városi postahivataloktól, késôbb kapják meg az egyéb küldemények mellett a Népújságot is, amit az igazgatónô is elismert.
Jobbik esetben vidéken is hasonló a helyzet
Jára felé tartva elôször is a marosszentgyörgyi postahivatalnál álltunk meg, ahol egy-két óra eltolódással ugyanaz a helyzet, mint a megyeközpontban. A kézbesítôk 11 óra körül indulnak el a hivatalból, és körülbelül délután öt órára járják be a terepet. Nagyernyében már úton volt a kézbesítô, aki szintén öt óra körül végzi el a munkáját, ahogy a családtagoktól értesültünk.
Iklandra és Székesre összesen 40 Népújság jár. Ott viszont Nagy Edit kézbesítô háza elé Erdôcsinád felôl négy óra körül érkezett meg a postakocsi. El lehet képzelni, hogy mire átveszi, kiszámolja, rendezi a küldeményeket szinte öt óra lesz, s akkor kell útnak indulnia. Amint kérdésünkre elmondta, általában télen "járatnak" több újságot, mert a hosszú estéken van idô kiolvasni, viszont csak akkor rendelnek, amikor kézbe kapják a nyugdíjat (a kollektív nyugdíj 220-440.000 lej). A késés ellenére, egyesek a drágaságra panaszkodva mondják vissza a megrendelést, de volt aki annyira ragaszkodott az újsághoz, hogy a postás adott kölcsön a sajátjából, hogy elôfizessen, amíg megkapta a nyugdíjat.
A szerkesztôségünkben járt marosjárai asszonyok azt panaszolták el, hogy az erdôcsinádi postás két nap, egy hét késéssel viszi ki az újságot, hogy ezért mindössze hét elôfizetô van, holott egyébként több mint száz lenne. A kézbesítônek nem juttatja el a lapokat, a nyugdíjakat késôn fizeti ki, a gyermekpénzt úgyszintén, hangzott el többek között. A vádaskodást ellenôrizendô néztünk szét Járában, ahol elôször Szatmári Sándor falufelelôsnél érdeklôdtünk, aki nem osztotta a panaszosok véleményét:
- Korábban volt egy másik postás, aki elrészegesedett, s akit ugyanazok a személyek reklamáltak, mint a mostanit, s ha holnap tennének egy újabb személyt, azzal sem lennének elégedettek. Az Erdôcsinádról járó postásnak nagyon sok a dolga, mivel a falu 90 százaléka nyugdíjas, azonkívül ki kell hordania a segélyeket, össze kell gyûjtenie a rádió- és telefondíjat.
Mivel Gernyeszeg tíz kilométerre van Járától, az országút pedig hétre, a falu lakói jobb megoldásnak látják, hogy a három kilométerre levô Erdôcsinádról kapják a postát, annál is inkább, mivel (s ezt mi is megtapasztaltuk - sz. m.) a bekötôút állapota elfogadhatatlan.
Csepán Géza református lelkész szerint nem érkezik meg mindennap az újság, viszont tény, hogy rendkívül nehéz körülmények között, az erdôn keresztül jár a postás. A lelkész véleménye szerint mindezt figyelembe véve egynapos késés elfogadható lenne, de annál több már egy napilap esetében semmiképpen.
Amint megtudtuk, Járában segítsége is van Szász Sándornak.
Amint Dávid Mária kézbesítô elmondja, van amikor mindennap megkapják az újságcsomagot, kivételt képez az, amikor egész nap például Illyében oszt nyugdíjat postás, de mivel estefele érkezik, csak másnap reggel, amikor a tejet kihordják, akkor kézbesítik a lapokat, köztük a Népújságot is. Ottjártunkkor két óra körül Erdôcsinádon Szász Sándor éppen a postakocsit várta, amely Ernyébôl Póka irányába tér el, majd Sáromberke, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Telek, Szederjes érintésével érkezik meg a kora délutáni órákban Csinádra.
Miután átvette a küldeményeket, Szász Sándor befogja a saját lovát a kocsiba s indul. Ha bejárja az egész körzetét, kétszer 15,5 kilométer utat kell megtennie esôben, hóban, fagyban a szekéren. Mondja is, hogy ezekben a napokban ô maga jobban "csitorgott", mint a szekér. Azt is elismeri, hogy elsô a pénz, a nyugdíjakat igyekszik kiosztani, csak sokan nem értik meg, hogy a hónap végéig négy részletben kapja a pénzt, ezért a késés.
Ezenkívül célba kell juttassa az idézôket, amit aláírás ellenében adhat át. Ezenkívül vannak a többi kifizetések, és a beszedendô díjak is, s 8 Népújságot Illyébe, 11-et Járába, 21-et Erdôcsinádra kell kihordania. Ennek ellenére azt állítja: ha az emberek nem lennének annyira rosszfélék, akkor el tudná végezni ezt a feladatot. Az viszont már nem rajta múlik, vélekedik, hogy a Járába átvett újságokat a kihordó csak reggel juttatja el a megrendelôkhöz.
Bár a megyének egyik szegletét vettük számba, a helyzet hasonló mindenütt. Addig, ameddig a posta terjeszti az újságokat, nem számíthatunk arra, hogy már reggel az olvasó postaládájában legyen a Népújság, hisz tulajdonképpen a legjobb esetben is 10 óra körül kezdôdik meg a lapkihordás, és mivel az összes többi szolgáltatással egy idôben történik, a délutáni órákig is elhúzódik. Tény az is, hogy néhol, különösen télidôben, szinte járhatatlan utakat kell megtennie a postakocsinak, s a postásnak sincs könnyû dolga, aki délben, délután kapja meg a küldeményeket, s már sötétben kellene egyik faluból a másikba átjutnia. Ennek ellenére természetesnek tartjuk az olvasó igényét, hogy a napilapot, amire elôfizetett, a reggeli órákban vagy legalább megjelenésének napján szeretné elolvasni.
A 2001-es esztendô az olvasás éve. Természetes, hogy mûvelôdési életünkben jelentôs helyet foglaltak és foglalnak el az olvasással foglalkozó, az olvasást népszerûsítô rendezvények, kiadványok. Irók, pedagógusok, szerkesztôk beszéltek - beszélnek arról, milyen fontos szerepe van az olvasásnak - az értékes mûvek olvasásának - a teljes értékû személyiség kialakításában, identitásunk, önazonosságunk kiépítésében, megôrzésében. Ma, a televízió, a számítógép korszakában különösen fontos az olvasás szerepének tudatosítása. De a régebbi korok írástudói elôtt sem volt ismeretlen ez a feladat. Példa erre a Megyei Könyvtárban található, 1902-ben megjelent kis könyvecske. Címe: Legkedvesebb könyveim. Harmincnégy jeles személyiség, író, tudós, politikus, színész, "a magyar szellemi élet néhány vezére és munkása" válaszol a kérdésre, melyek voltak gyermek- és ifjúkorának olvasmányai, s szellemi fejlôdésére melyek tették a legnagyobb hatást. A kérdéseket Gyalui Farkas tette fel, s a válaszokból ô állította össze és adta közre a kis kötetet. Azt írja róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon: mûvelôdés- és irodalomtörténész, könyvtártudományi szakíró, publicista, szépíró. 1866-ban született és 1952-ben halt meg. A kolozsvári egyetem magántanáraként könyvtártudományi elôadásokat tartott, 1911-tôl 1926-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója volt. Irodalmi hagyatéka rendkívül gazdag.
A kötet elôszavában Gyalui Farkas ezt írja: "E könyv célja a következô. Az irodalomtörténetnek és mívelôdés- történetnek kívántam adatokat szolgáltatni a mai magyar szellemi élet néhány vezérének és kiváló munkásának olvasmányáról. Hiszem, hogy egyúttal sikerül a közfigyelmet általuk reá irányítanom a könyvekre s kivált néhány olyan könyvre, mely éppen azért, mert nevezetes hatást tett kiváló szellemekre, méltó arra, hogy a magyar közönség újból és újból olvassa."
A könyvben írók (többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Benedek Elek, Herczeg Ferenc, Tömörkény István), politikusok (Hegedüs Sándor, Berzeviczy Albert), tudósok (Herman Ottó, Vámbéry Ármin, gr. Kuún Géza), színészek (Gabányi Árpád, Prielle Kornélia, Jászai Mari), ref. püspök (Baksay Sándor), zeneszerzô, zongoramûvész (gr. Zichy Géza) válaszolnak a kérdésekre. Néhányan csak pár sorban, mások többoldalas írásban vallanak a könyvekrôl, amelyek formálták személyiségüket.
"A közlemények - olvassuk az elôszóban - íróik életkora szerint következnek. Igy történelmi sorrendben vonul el az olvasó elôtt az, amirôl e könyv fejezetei oly vonzó közvetlenséggel s érdekesen, oly tanulságosan szólnak: a könyv szerepe és hatása nemzetünk újabb szellemi életében"
A sorban az elsô az 1814-ben született Tóth Lôrincz (a lexikon azt írja róla: jogtudományi és szépirodalmi író), az utolsó az 1866-ban született Tömörkény István. Ilyenformán a "felmérés" jószerivel az egész tizenkilencedik századot átfogja.
Milyen olvasmányokon nôttek hát fel a XIX. század magyar kiválóságai?
A legidôsebbek még elsô helyen említik a latin irodalom nagyjait, Cicerót, Vergiliust, Cornelius Nepost. A fiatalabbak beszámolóiból már hiányoznak a latin klasszikusok, s elsôsorban a magyar és külföldi (német, angol, francia) szerzôk nevével találkozunk. Sok olyan névvel, könyvcímmel is, amely a mai ember számára ismeretlen. S természetesen nem hiányoznak - serdülôkrôl van szó! - a kor kalandregényei, a "ponyvairodalom termékei" sem
A magyar írók közül a két Kisfaludy, Vörösmarty, Garay, Jósika, Vas Gereben, Petôfi, Arany, Tompa, s már nagyon korán Jókai, a külföldiek közül Cooper, Verne, Walter Scott, Victor Hugo, Heine, Goethe, Dickens, Shakespeare nevével találkozunk. S érdekes módon többen említik Comenius Orbis pictusát.
A betûrendes mutatóból azt is megtudjuk, kik voltak a legolvasottabbak. Jókait 20, Petôfit 19, Arany Jánost 13, Vörösmartyt 12, Jósikát 10 megkérdezett említi. A külföldi írók népszerûségi sorrendje: Dickens (21), Shakespeare (19), Victor Hugo (11), Heine (10), Goethe (9).
Érdemes talán szemügyre venni néhány jeles személyiség olvasmányait. Jókai például azt írja: "A legelsô regény, melyet olvastam, Scott Walter Ivanhoe-ja volt, magyar fordításban…. Tizenöt-tizenhat éves koromban megtanultam angolul és francziául grammatikából nyelvmester nélkül, hogy Boz Dickenst és Coopert olvashassam eredetiben. A francziák közt elsô volt Hugo Viktor."
Mikszáth így vall: "Az elsô könyv, amely elementáris erôvel ragadott el, a Jókai: "Török világ Magyarországon" volt; lihegve rohantam végig a lapokon s azonnal rabja lettem az olvasmányoknak. Kritika nélkül olvastam azóta mindent, a mi a kezembe akadt, jót, rosszat vegyesen s ez még ma is szokásom."
Herman Ottó elsô legkedvesebb könyveként az Orbis Pictus-t említi, azután Robinson Crusoe-t , s Amerika felfedezését (nem említi a szerzôjét). "Az elsô magyar poétám Csokonai Vitéz Mihály volt, a prózában Kölcseyt bámultam, aztán jött a nagy triás: Petôfi, Arany, Tompa s velôk Czuczor is."
Benedek Elek így fejezi be írását:
"Most ôszülô fejjel eljutottam a könyvek könyvéhez: a szent Bibliához. Itt is a "nagyapó" lelkét érzem feltámadni bennem. Neki is legkedvesebb könyve a Biblia volt. Az enyém is az ma. S úgy látszik, az is marad halálomig." A Bibliát egyébként tizenketten említik azok közt az olvasmányok közt, amelyek a legnagyobb hatással voltak fejlôdésükre.
Lehet, hogy érdekes lenne 100 év után hasonló kérdést feltenni a mai magyar szellemi élet néhány vezérének és kiváló munkásának.
Még néhány hét, és lejár az olvasás éve. Ez idô alatt szinte nem volt olyan nagyobb helység, ahol ne lett volna valamilyen rendezvény, amely a könyvvel kapcsolatos. Adományok születtek, könyvek cseréltek gazdát, ahol szerencsésebbek voltak, egész könyvtárral lettek gazdagabbak. És így a jó, hisz felénk a számítógép világa még nem vált egyeduralkodóvá, sôt egyes helyeken a televíziózás sem. Néhány kilométerre Marosvásárhelytôl vannak olyan iskolás gyerekek, akik olvasni szeretnének, de még a könyvekhez sem jutnak hozzá.
A térképekrôl is kifelejtett Mada- rasifeketérôl, a helyiek megnevezésében Öregdûlôrôl van szó, ahol Balázs Enikô tanítványai, s különösen a másodikos Balázs Szende meséskönyvekre vágyik. Mivel félreesô település, nekik nincs alkalmuk könyvtárba menni, és kölcsön kérni sincs kitôl, mivel sem az iskolának, sem a falunak nincsen könyvtára.
Karácsonyra megajándékozhatnánk ôket egy- egy csomaggal, és ez rajtunk múlik. Lapunk szerkesztôsége a Bolyai Öregdiákok Baráti Körével közösen arra kér minden gyermeket, felnôttet, hogy akinek van lehetôsége, ajándékozzon egy mesés vagy ifjúsági, illetve a gyerekek számára érdekes könyvet a feketei tanulóknak, az iskolának. A könyveket a Bolyai középiskola kapusszobájában veszik át, és arra kérünk minden ajándékozót, tüntesse fel a nevét az adományon. A szervezôk nevében elôre is köszönjük, hogy segítettek örömet szerezni.
Mikor e sorok megjelennek, már elült a Brüsszel válasza fölötti elsô hejehujánk. Már tudjuk, tkp. mit vár a Földrész nyugati fele a boldogtalanabb keleti végek egy darabkájától, amit most történetesen Romániának hívnak. (Történetesen? Inkább történelmi okokból és balszerencse okán.)
Két eset lehetséges - gondoltam még a múlt héten is -, ahogyan a klasszikus alternatívákban mûködô viccek fogalmaznak: vagy elutasítanak és azt mondják nekünk, rátok fér, ebadták, még egy kis tipródás, felsülés, kudarc Bukarestben, Nagyszebenben, Temesváron a német, olasz, francia vagy dán-norvég-svéd ill. Beneluxék konzulátusai elôtt, vagy azt rebegik, ezek sem rosszabbak a bolgároknál, nû, felemeljük elôttetek a schengeni schorompót. Az elsô esetben minden marad a régiben, amúgy is meg voltunk szokva az efféle elutasításos bánásmodorral.
A második esetben (bekövetkezett) viszont kétféle attitûd körvonalazható. (Jaj, de kultúr voltam!) Az egyik semmiféle akadályt nem gördít a román állampolgárok útjába: fussatok, jertek, de az istenért, aztán haza is térjetek.
A másik szerint ellenben feltételeket szabnak Schengen kancelláriáján. Igaz, hogy nem kell többé vízumért folyamodnotok, de közös döntésünket még meg kell szavaznia minden egyes tagország parlamentjének. Vagy: ez most már tény, de hozzá végrehajtási utasítás is mellékelendô, amit, ugye belátható, nem lehet ripsz- ropsz azonnal megküldeni az érdekelteknek. Elôbb gondolni kell p. o. a lehetséges trükkökre, amivel kijátszható az unió határôrizete, s ebben a sportban hazánk fiai is verhetetleneknek bizonyul(hat)nak.
Namármost, ha a feltételes mód és a végrehajtási utasításban rejlô okvetetlenkedések tényleg bekövetkeznének, akkor újfent két eset forog fönn. a) a végrehajtási utasítások korrektek lesznek, mindenkire vonatkoznak majd az unión belül, s nem érezzük magunkat egy díszkrimi fôhôsének; b) a 22-es csapdájának valamelyik modern változatán fogunk végül is
fennakadni, pl. csak azok részesülnek vízumeltörlésben, akiknek a nagyapja is már tagja volt az uniót elôkészítô bizottságnak (és K. Adenauernek osztálytársa volt a bambergi evangélikus kerti akadémián), akik Európába úgy mennek, hogy tulajdonképpen oda soha nem fognak belépni, akik csak virtuálisan kívánnak utazni stb. Az ötletek száma végtelen.
De ha minden adminisztratív és karantén-gyanús akadályt is bizton veszünk, akkor is két eset lehetséges:
1. miszerint valakinek lesz útlevele, pénze, munkavállalási engedélye, lehetôsége, protekciója, megnyerô megjelenése, vagyona, rokonai vágyainak kielégítéséhez;
S akkor ott volnánk, ahol az europart szakad.
Nem tudta elképzelni, miért rúgták ki. Reggel még kávét fôzött, és bevitte. A fônök rámosolygott, és azt mondta, kicsike, magát elég látni, hogy jó legyen az embernek a napja. Sunyin megsimogatta a hegyes farát.
Aztán csöngött a telefon, egy hárpia rikácsolása hallatszott, úgy legorombította a fônököt, hogy lila lett a feje tôle. Majdnem öt percen át tartott a letolás. Valami nagykutyáné lehetett.
Aztán kinyílt a fônök irodája - és kész. Repült.
Pedig hát lelkiismeretesen elvégzett minden rábízott munkát. Az üdvözleteket is szépen gépbe írta, kinyomtatta, bevitte, hogy a fônök rátegye a pecsétet és a szignót, aztán borítékolta, ellátta bélyeggel, elvitte a postára. Élvezte a munkáját.
Becsszó. Azt a sok ennivaló versikét. Az a legszebb, hogy "Szedd a tavasz virágait / Egy csokorba össze, / Rózsát tégy meg nefelejcset / Egyet-kettôt közbe. / Tekints, kérlek, a csokorra, / Látni fogsz a múltba; / Eszedbe jut talán akkor, / Ki a csokrot adta." Ha összeolvasod a sorok kezdôbetûit, az jön ki, hogy SZERETLEK. Dögi, nem?
Vagy ez: "Majd ha egykor, idôk múltán / Itt olvasod nevemet, / Nehéz szívvel, ámde mégis / Derítsd fel a lelkedet. / Egyszer öleltük meg egymást, / Nem lettél mégsem enyém, / Egy-két kis fejezet után / Már végzôdött a regény." Sírt, amikor beírta. Mert ebbôl meg az áll össze: MINDENEM.
A fônök jó pénzért szerzi a verses üdvözleteket. Egyrészt bizonyos hölgyeknek kedveskedik, másrészt újévi jókívánság gyanánt postáztatja az ügyfeleknek a szebbnél szebb rigmusokat, szolgáltatási ajánlatokkal dúsítva. A cég mindennel foglalkozik, újabban nagy kereslet mutatkozik a verses üdvözletekre: képes levelezôlapokra, emlékkönyvbe, továbbá nászúti, névnapi és más ünnepélyes alkalmakra.
A titkárlány különösen azt a négy sort imádta, amelyben ott a saját neve is: "Hogy én nem szeretlek, / Az csak lári-fári, / Te vagy az életem, / Pici lelkem, Klári!"
Kirúgásának okát csak késôbb tudta meg az új titkárnôtôl. Megleste és útját állta, amikor a szokásos borítéktömkeleget - a reklámajánlásokat, üdvözleteket - vitte a postára. ("Istenem, egy hete még én cipeltem ezt a táskát..")
- Reklamált a pártelnök felesége - suttogta, és a szája elé kapta a kezét. - Mert a borítékjába azt pakoltad, hogy "Virág a kezünkben, / Szívünkben fájdalom, / Szálljon a sírodra / Áldás és irgalom." És az elnök úr emiatt az intenzív osztályon tölti a karácsonyt...
Szentgyörgyi Lajos
Üdvözlégy, újfent, országúti lyuk,
köszöntlek téged, régi ismerôs:
járgányom vígan hû öledbe fut.
Havonta egyszer - tán - találkozunk,
utána majd, bizton észreveszlek,
mert ahol vársz, ott lassabban eresztek
- végtére is, mi barátok vagyunk.
Mennyit vétkeztem ellened, te lyuk:
vagy hogy lepjen el utász-áradat,
hogy elkiáltsák: "Na most bedugjuk!"
minden társaddal. S melléd fônököd,
nem látja át, hogy mi is volna dolga.
Hányszor kerültem kedves jelenléted,
akartam többször hûtlen lenni hozzád,
és kipróbáltam egyéb utcák hosszát -
csak ne lássam reám tátongó képed.
Száguldtam nyáron más országok útján,
mély csodálattal döbbentem ott rája:
a miénk csak a Gödrös Út hazája.
És úgy vágyódtam lyukjaink után!
Köszöntlek hát, jó öreg, ismerôsként,
fejlôdésünk pontos mérôje: lyuk.
Mily nagyot nôttél, mélységedben fôként
- benned hever az egész országút!
Csodás hûséged, makacs kitartásod,
amint talán a világ végét várod.
És kezdem hinni: hamarabb meglátjuk
a mennyországot, mint hogy életünkbôl
egyszer már eltûnj, örökre, te lyuk!
Promenád
Március közepéig állójeggyel utazhatnak az egyesült közszállítási vállalat pléh csotrogányain az utasok. Az állójegyet a rendes jegy feléért adják. Karácsony és január között a fûtött buszokon is lesz kedvezmény: féllábon-állójegy.
A szívéhez kapott, elalélt, s csak a megállóban tért magához az a marosvásárhelyi hölgy, akinek váratlanul útját állta egy kommandós a huszas buszon. V. Laura akkor ájult el, mikor a marcona alak pénz helyett bérletet követelt tôle, majd a nevét látva rámosolygott, és szó szerint azt mondta: "Köszönöm".
Zöld fû, zöld fû a lábam alatt
Aki a legjobb lesz, tôlem sokkot kap címmel népes közönség elôtt tartott elôadást dr. Funár György a Casus meus et Omnia teremben. A neves tudós kifejtette: Erdélynek el kell szakadnia Tasmániától, mert a tasmánok nem tartják be az alkotmány elôírásait. A TASMENDÉESZ ellen pedig bûnvádim eljárást fogok indítani, fenyegette meg az ausztrál tartomány természetvédelmi szervezetét a nemzetközi hírû buzgológus.
A tervszerû felfejlesztés érdekében hadiállapotot hirdettek a mezôgazdaságban. A szövetkezetközi társulás (C.U.A.S.C.) gazdaságait T. ezredes szerencsélteti gyomrozásban. Operatívan.
Délután két óra. A stáb Nyárádmagyarósra érkezik. A slepp: mindenhez értô "szakállomány" a megyei mezôgazdasági igazgatóságtól. Élen persze a szigorú katona. Kénytelen-kelletlen csatlakoznak a helyi notabilitások is. Irány az állattenyésztô farm.
Köpeny, sisak - nuku. Minek? Az építmény baleset- veszélytelen, elcsúszni, azt lehet. Elkelne a gázmaszk is. Nem kimondottan patikaszagú az atmoszféra.
Három istálló. Közöttük tengelyig érô, "barátságos" sár. Az elsô istállóban D. Sanyi a nappali szolgálatos. Idô elôtti elhalásra ítélt, tüdôbeteg öreglegény. A bûzös istálló a szanatóriuma. A falu hóbortosnak tartja. Üres tejeskannán üldögél, egykedvûen eregeti a füstöt. A stáb megjelenésére szeme se rebben. A tehenek apatikusan hevernek, egyik-másik nyög, mintha sóhajtana. Hja, elromlott az önitató.
A stábból elôbb egy szobatudós áll az öreglegény elé.
- Pipáznék, mint a nagyapám, de nincsen pipám. Aztán az ma már nem is olyan nagy divat.
- Miért folyik a tehenek taknya?
- Miért ganésak a fülükig fel?
- Ott a széna az orruk elôtt, miért rágják mégis a fogukat?
- Ezek kérôdzô állatok, elvtárs.
- Azzal a sovánnyal az ajtónál mi van? Alig mozog a horpasza.
- Az? Az most vette fel az utolsó kenetet. El lesz szállítva nemsokára.
- Városnézôbe. A munkásosztálynak.
- Ott fekszik a többi tehén is, hadd lám, kiáltson nekik.
- Miért nem állnak ezek talpra? Valami bajuk van?
- Kapná maga is azt a "fejadagot", amit ezek, hadd lám, hogy vágná magát haptákba.
Na, ezzel nincs mit kezdeni. Irány a másik istálló. Igen ám, de… A vezetôség gyorsan mocsárpallót fektet le deszkákból, azon halad a díszes társaság óvatos daruléptekkel.
Az istálló - üres. Csak a szú perceg odaadó hûséggel. Az ezredes elvtárs a noteszét konzultálja.
- Hol a többi tehén? - pattog a kérdése.
- Hát… az a helyzet, hogy a többi kint van a legelôn. A szájvánban - hebegi a téeszelnök.
- S a borjak? Azoknak is van szájvánja?
- A szabad ég alá, ilyen sárba?
- Ott egy kicsit emelkedettebb a hely…
A fakalitkákban ott kókadozik egy-egy borjú. A reménybeli hízónemzedék. Két napja, hogy se tejpor, se táptakarmány. Amint megpillantják a rangos delegációt, rázendítenek. Ilyen kórus se dalolt még az ezredes elvtárséknak.
Valósággal elmenekülnek az éhes állatok elôl. Vissza gyorsan a gazdaság székházába. Parancsnoki ülés. Komándáment.
- Hogy állnak a tejtermeléssel?
- Valóban - dadogja az elnök - az elvtárs helyesen emeli fel a problémát…Há’, avval az a helyzet, hogy izé.
- Gura! Pofa be! - udvariaskodik a parancsnok.
Aztán rövid gondolkodás után meghozza a Ceausescut is méltán überelô döntést.
- Elrendelem: mától kezdve, este kilenc órától hajnali ötig: éjjeli legeltetés minden farmon! Végrehajtani! Egzekutárjá!
Marton Jenô
Elkezdem a kalandot
1940-44 között nagyon feljavult a családunk anyagi helyzete, amit sokoldalú foglalkozásomnak köszönhettem. Miután érettségiztem 1943-ban, hazamentem a falumba, sok mindenbe belekezdtem, 21 éves fejjel még lókupec is voltam. Vásárokra jártam, vettem két lovat egy cigánytól, le voltak gyengülve és rühesek is voltak, de nagyon olcsón adta. Mikor hazaérkeztem s be akartam vezetni ôket az istállóba, édesanyám a rühes lovak láttán szabályosan ordítozni kezdett. - Mit keresel ezzel a két kehes gebével itt, a falu szégyene akarsz lenni? Azonnal vidd ôket vissza oda, ahonnan vetted!
Valahogy meggyôztem anyámat, hogy a lovak fiatalok, csak fel kell javítani ôket, mert a cigány nem adott enni nekik. Édesanyám egy kissé felengedett, de rögtön hozzátette: ha pár nap múltán nem látszik, hogy fölerôsödtek, azonnal útra teszed ôket, odaadod ingyen is.
Na fiú, gondoltam. Most kezdôdik a munka. Kezelés alá vettem a két gebét, egy idôs gyógyszerész kenôccsel látott el, az eredmény nem is késett. Zabot is vettem, volt otthon lóhere és széna, naponta három-négyszer csutakoltam a lovakat, itattam friss vízzel, hát láss csodát, napról napra fényesedtek.
Két hónap sem telt el, mondom anyámnak, tessék most megnézni a lovakat, vígan ugrándoznak, szaladgálnak az udvaron, édesanyám büszke volt rám, a szomszédok meg csodájára jártak a dolognak. Megvolt a haszon is, elvittem a két lovat a vásárra, és annyi pengôt kaptam értük, mint hat tanári fizetés.
De én kalandra vágytam. 1944. augusztus 23-án Románia megfordult, s a front mind jobban közeledett, kezdtem komolyan készülni az útra. Vettem egy szép hátaslovat, négy-öt éves paripát, lovon akartam elmenekülni az oroszok elôl, mert akkor már az a hír járta, hogy szedik össze a fiatalságot, s viszik fogságba Szibériába. Gyôzködtem anyámékat is. - Azt akarják, hogy az oroszok a szemük láttára lôjenek le? Mert én nagyon merész vagyok, és szembeszállnék velük! Nyugaton szabad leszek, és a háború után egészségesen hazatérek.
Október vége felé lehetett, úgy öt óra tájban, vettem a hátaslovacskámat, felnyergeltem, vettem magamhoz egy pisztolyt, élelmet, pénzt bôvebben, és kezdtem búcsúzkodni, de még jött egy kísérlet a család részérôl, hogy érzékenyüljek el, s evégbôl aztán ragadjak otthon. Erre fel én lóra pattantam, és az udvar aljából kívülrôl búcsúzkodtam, remélem, még találkozunk, mondtam, azzal fel a lóra, és vettem az irányt a kertünkön keresztül, árkon- bokron át, Tasnád felé.
A kemény vágta után lovacskámat lassú menetre fogtam, és egy kicsit el is szundikáltam. Hát arra riadok, hogy: "Sztoj!"
Hamar felébredek, és látom, hogy két pasas jön felém, olyan ötven méternyire lehetnek tôlem, na, gondoltam, ez nem tréfa, ezek ketten vannak, elveszik a lovamat, pénzemet, levetkeztetnek, na jól fogok kinézni, rácsaptam a lovamra, az úgy megugrott, mint a szél, és vágtattam elfelé onnan, a pasik mind kiabáltak, hogy álljak meg, félóra múlva kiértem az országútra.
Hát amint poroszkálok Tasnád felé, jön két kakastollas csendôr, azt kérdik, nem-e láttam két egyént a mezôn, de igen! feleltem én, sôt azok meg akartak támadni. - Na, fiatalember, nagy szolgálatot tett nekünk, mert pont ezt a két rablót üldözzük.
Megköszönték az információt, és a jelzett irányba indultak. Én este hét óra körül értem be Tasnádra. Egy ismerôs családhoz mentem, ahol lakott egyébként egy tanítónô, aki mellesleg tanított az én falumban, sokat járt annak idején hozzánk, mivel a nôvérem is a tanügyben dolgozott.
Nagyon örvendtek a látogatásomnak, jól megvendégeltek, és ott aludtam. Közben megtudtam, hogy katonaság van Tasnádon, esetleg felvehetem a kapcsolatot egy tiszttel, aki éppen a szomszédban van elszállásolva.
Másnap tényleg beszéltem a százados úrral, kellemes meglepetés ért. Azt mondta, nem érdemes lovon menni, nagy a zûrzavar, és csak hátrányt jelent a ló. Ô a lovat megveszi a század részére, ajánlotta, én pedig eladtam a kedves lovacskámat, amely a két rablótól megmentett, nagy pénzt kaptam érte. A tanítónô családjánál megebédeltem, még egy kicsit diskuráltam a családdal, úgy délután 5 óra felé kimentem az állomásra. Éppen volt vonatom félóra múlva, hat után már meg is érkeztem Nagykárolyba.
Ott az állomáson tudakozódtam, van-e vonatom Nyíregyháza felé. Amint a kifüggesztett menetrendet tanulmányozom, törtem a fejem, mi legyen tovább, mert nem volt csatlakozás. Egy néni érdeklôdni kezdett: nem-e keresek szállást.
Igen, mondtam a néninek, mert ahogy mondta, a szálloda elég messze van, és nem biztos, hogy kapok szobát, meg még drágább is, mint a néninél. Így elfogadtam a néni ajánlatát, és mentem vele a lakására. Megérkezvén szemügyre vettem a házát, amely szerény kinézésû volt, de nem tehettem semmit, hiszen mégis jobb így, mint az állomáson szigorogni reggelig.
Miután bementünk a lakásba, én a konyhában letettem a cuccomat és kezdtem falatozni, míg a néni a házimunkával volt elfoglalva. Kíváncsi voltam, hogy néz ki a szoba, ahol fogok aludni, belépek a hálószobába, és láss csodát, csak egyetlen ágy van, és abban is már alszik valaki.
Visszahôköltem a konyhába. Kati néni észrevette, hogy én furcsán nézek, ô is észrevette, hogy én már bekukkantottam a hálószobába. Mosolyogva megszólalt: nincs semmi probléma, fiatalúr, egy szép leány fekszik az ágyban, és mivel háború van, két jó ember megfér egymás mellett, és szépen lefekszik, kifelé fordul, és alusznak egymás mellett, mint két testvér.
Így is volt, azaz nem volt más mit tenni, bementem a hálóba, csendben a lány mellé feküdtem. Úgy vettem észre, a lány mélyen alszik, biztosan fáradt, én is kezdtem elaludni, de nem ment az alvás, egy 21 éves srác tudta, mit tegyen, hogy viselkedjen, ha véletlenül észreveszi, hogy valaki fekszik mellette. Nagyon vigyáztam, a lány nehogy felébredjen, nehogy megijedjen, és még cirkuszt csináljon.
Tehát lassan én is elaludtam, úgy éjszaka 2-3 óra között a lány kezdett mozgolódni, és áttette a kezét a vállamon, de én nem reagáltam, nehogy felébredjen.
Némi részvétet éreztem iránta, hátha diáklány a kedves teremtmény, nem lenne szabad szemtelenkedni.
Én nem sokat aludtam, de nem bántam, öröm volt, hogy elôször életemben egy szép lány mellett fekszem, így reggel 6 órakor már felkeltem, kimentem a konyhába, ahol Kati néni már fôzte a teát, meg is kínált.
Elkezdtünk társalogni Kati nénivel, közben vártam, hogy a lány is felkeljen és jöjjön ki a konyhába, vegyem szemügyre a világosságban, azaz ismerjem meg. Nemsokára ki is jött, nagyon csodálkozott, gondolta: én hogy kerülök reggel 7 órakor a konyhába. Kati néni megkínálta a lányt is teával, és teázás közben a lány is kezdett engem kémlelni, nem hiúságból mondom, de én is klassz fiú voltam: 21 éves, kisportolt alkatú, láttam, a lány kicsit mosolyog, fôleg mikor Kati néni kezdi mesélni: na, kisasszony, tudja maga, kivel hált az éjszaka? Ezzel a fiatalemberrel, az én tanácsomra. Kár lett volna, hogy egész éjszaka az állomáson fagyoskodjon, így aztán ôneki is adtam szállást.
A lány elôbb furcsállta az esetet, majd elnevette magát, és így szólt: jól tette, Kati néni, utólag is beleegyezem, ha nem volt más lehetôsége a fiatalúrnak, közben kezet fogtunk a lánnyal, bemutatkozott. Zsuzsa vagyok, és igyekszem menni Szilágysomlyóra.
Ezek után kifizettük a szállást, és Zsuzsával együtt mentünk le az állomásra, közben sokat csevegtünk. Röviden elmesélte úti célját, ment haza, szintén érettségi után volt, és már felvételizett az egyetemre Kolozsváron. Megérkezvén az állomásra mindjárt jött a vonatja Somlyóra, míg az enyém csak egy óra múlva indult Nyíregyháza felé.
Mind jobban erôsödött a baráti beszélgetés, és én mind kezdtem mondani, hogy szégyenlem az esetet, hogy mellé feküdtem az ágyba, de Zsuzsa nevetgélve válaszolt: nem tesz semmit, én nem vettelek észre, habár utólag nem bántam volna, hogy társalogjunk az ágyban, hogy ôszinte legyek. Komoly fiú vagy, kezdel tetszeni nekem.
Ez a kijelentés annyira meglepett, és kezdtem gondolkozni, ne maradjak-e vele, ne kísérjem-e el Somlyóra. De a kalandvágy mind erôsebb volt, ha már otthagytam a családomat, nem fogok egy alig ismert leány után futni, majd ha vége lesz a háborúnak, és ha élek, és ha Zsuzsa is, akkor még találkozhatunk.
Közben megjött a vonatja, kezdtünk búcsúzkodni, megpusziltuk egymást, és én még odamondtam viccesen: elôfordulhat, hogy Kati néninél tölthetjük a nászéjszakát, erre Zsuzsa így szólt: csacsi vagy te, Szent Lászlós gimnázista.
(Egy szilágysági volt magyar diák második világháborús veszélyes kalandjai. Részlet. Bodoni Gyula emlékezését közreadja B. D.)
Megjött a tél. Az elmúlt 45 év alatt, amire nagyjából vissza tudok emlékezni, nem tevôdött fel annyiszor a kérdés, hogy mi lesz velünk, mint az elmúlt 4-5 hónapban. Egyik napról a másikra emelkedik mindennek, de leginkább az energiahordózók ára, gáz, villanyáram, üzemanyag ára, de az élelmiszeré is. A lakosság több mint 70 százalékának, ha kifizeti a gáz-, villany-, telefon- , rádió- és tévédíjat a bugyellárisában nem marad már pénz kenyérre, sóra, ecetre, cukorra, nem is beszélve a húsról, hústermékekrôl, amelyek kilója meghaladja a 140-150 ezer lejt. Várjuk a Megváltót és csodálkozunk, hogy lehetett idáig jutni? Véleményem szerint, közgazdászaink terv szerint sem tudták volna így tönkretenni a nemzetgazdaságot, mint ahová az utóbbi 10-12 évben lezüllött. 1999 decemberétôl 2001 novemberéig a földgáz ára 400 lejrôl 3020 lejre emelkedett köbméterenként, tehát majdnem nyolcszorosára. A villanyáram hat-hétszeresére, az üzemanyag árát hadd ne soroljam ide.
Egy liter 3,5%-os zsírtartalmú szabványtejért a gazdálkodónak 4500 lejt fizetnek, de az állam általi 500 lejes támogatást nem lehet tudni, mikor kapjuk meg. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája lámpaoltás után. Ezzel ellentétben az 1,6-1,7%-ig lefokolt tejet 8000-9000 lejért forgalmazzák. Vagy egy 2,5 deciliteres Pepsi vagy Fanta is ugyanennyibe kerül. Nem bosszantana, ha a tôlünk, termelôktôl olcsón &aacut