|
LIII. évfolyam 287. (14947) sz., |
2001. december 8., szombat |
A világ bármely táján éljen is (kivétel Magyarország), a Népújság révén ünnepi jókívánságot küldhet, díjmentesen köszöntheti itthoni hozzátartozóit, ismerôseit. Üzeneteket az impress@fx.ro e-mail címre várunk.
Magyarországi internetes olvasóink kedvezményes díjszabással (szavanként 50 forint) üzenhetnek Maros megyei, marosvásárhelyi szeretteiknek. Üzeneteik ellenértékét a Custos–Zöld könyvesboltban (1024 Budapest, Margit körút 7., telefon: 212-51-91) egyenlíthetik ki.
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@fx.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
2002. január 1-jétôl a schengeniek is nyitnak
Az Európai Unió a közép- és kelet- európai tagjelöltek közül utolsóként Romániával szemben is feloldotta a vízumkényszert.
A bel- és igazságügyi miniszterek tanácsának pénteki ülésén hozott döntés jövô év január 1-jén lép érvénybe.
Adrian Nastase miniszterelnök sajtónyilatkozatban üdvözölte a döntést és megköszönte az uniós országok bizalmát, Románia integrációs törekvéseinek támogatását. A kormányfô bemutatta az új román útlevél mintapéldányát. Az Európai Unió biztonsági normáinak megfelelô modern úti okmányt egy német cég készítette és nemzetközi jóváhagyása után a közeljövôben kezdik osztani a román állampolgároknak. A vízumkényszer megszüntetése nemcsak a romániaiak szabadabb európai mozgását jelenti, hanem az európai viselkedési normák tiszteletben tartásának kötelességét is - hangsúlyozta Nastase.
A román alkotmányban szereplô nemzetállam fogalma túlhaladott, és nem felel meg az európai integráció követelményeinek - hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselôje pénteken az alkotmány 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi parlamenti ülésen.
A szenátus és képviselôház együttes ünnepi ülésén valamennyi szónok - a szélsôségesen nacionalista Nagy-Románia Párt képviselôjének kivételével - az alaptörvény reformjának és módosításának szükségességérôl szólt.
Az ünnepi ülésen részt vett Ion Iliescu államfô, aki beszédében egyebek között azt hangsúlyozta: az 1989-es forradalom "nem azért történt, hogy egy maroknyi kisebbség sötét módon meggazdagodjon, a többség pedig a korábbi rezsim ideje alattinál is nagyobb anyagi szükséget szenvedjen el".
Valer Dorneanu, a képviselôház kormánypárti elnöke "szent könyvnek, a nemzet valóságos Bibliájának" nevezte az alkotmányt. Elmondta, hogy a kormányon lévô Szociáldemokrata Párt (PSD) az alkotmányos elôírások javítását szorgalmazza. A PSD szándékai között említette a nemzeti kisebbségek önazonosságának védelmét szolgáló alkotmányos keret bôvítését.
Az RMDSZ képviselôje, Székely Ervin azt hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségek védelme azt teszi szükségessé, hogy az alkotmány biztosítsa a kulturális és oktatási autonómia, az anyanyelv használatának elveit, valamint minden olyan jogot, amely a nemzeti kisebbségek tagjainak segít önazonosságuk megôrzésében, fejlesztésében és kifejezésében.
A jelenlegi alkotmány 1991. december 8-án lépett életbe. Az alkotmány tervezetének kidolgozása és megvitatása másfél évet vett igénybe. A legtöbb vitát kiváltó pontok között szerepelt az alaptörvény elsô cikkelye, amely a nemzeti kisebbségek tiltakozása ellenére azt fogalmazta meg, hogy Románia nemzetállam.
Az alkotmányozó nemzetgyûlés 1991 novemberében tartott szavazásán az új alkotmányt elsöprô többséggel - 414 igen szavazattal 95 nem ellenében - fogadták el. A tervezett ellen szavazott az RMDSZ, a kereszténydemokrata és a liberális párt.
Az 1991. december 8-án rendezett népszavazáson 77,3 százalékos többséggel hagyták jóvá az új román alkotmányt.
- Mi ez kérem, ide jutottunk, hogy a református pap nem temeti el a halottat? - kérdezték olvasóink a hír hallatán, hogy Mezôbándon Kerezsi János lelkész megtagadta a temetési szertartás elvégzését. Az történt ugyanis, hogy a reformátusnak keresztelt ötgyerekes Kiss Zoltánt a halál beállta után öt napra az ortodox pópa román temetôbe kellett eltemesse.
A történtekkel kapcsolatban Kerezsi János református lelkész lapunknak a következôket nyilatkozta:
- Szerencsétlen ember volt, régóta alkoholista. Nem volt egyháztag soha. A mezôbándi református egyházközség presbitériuma a jegyzôi tisztséget is betöltô kántor javaslatára 1997- ben úgy döntött, hogy csak az egyháztagokkal foglalkozik. A presbitériumnak joga van ilyen határozatok meghozatalára. Jelenleg az egyház 2451 tagot számlál, évente 30 és 50 közötti a temetések száma. Az eset körüli hírverés túlméretezett lihegés. Persze engem semmi sem véd a közvélemény elôtt, csak a presbitérium döntése. Kiss Zoltán édesanyja adventista volt, a testvérei is adventisták. nem is ezen a néven ismerték a faluban, én a Pro tévébôl tudtam meg, hogy így hívják. Ôt 1955-ben reformátusnak keresztelték, de soha nem gyakorolta a vallását. Egyházfenntartást sem fizetett. A halál beállta után, amit állítólag egy verekedés miatti lépszakadás okozott, megkeresett a család, a sógorának elmondtam az álláspontomat, bár kellemetlen számomra, a presbitériumi döntést kell figyelembe vennem. Ekkor megkérdezte, menjenek az ortodox paphoz? Oda mentek. Az ügyet sok szempontból meg lehet világítani. Azonban itt a presbitérium döntése egyértelmû.
- Létezik-e a református egyház belsô szabályzatában, a Kánonban utalás arra, hogyan kell eljárni a lelkésznek ilyen esetekben?
- A Kánon nem rendelkezik specifikusan ilyen esetre. Én Disznajóból jöttem, ott szó se lehetett arról, hogy valaki ne legyen egyháztag, itt, a Mezôség kapujában másképp van, itt a gyülekezetre más hatások is vannak. Ha engedjük magunkat, anarchiába fulladunk. Ez az ember soha templomba nem járt, a templom és a parókia elôtt mindig ordibálva, énekelve ment el. Azért volt szegény, mert elitta a pénzét. Napszámosként, kútásóként jól keresett. Hites felesége soha nem volt, élettársát elûzte, öt gyereke már felnôtt, el tudják látni magukat. A volt élettársa, aki a református egyház tagja volt, ma is az, összeállt egy másik emberrel. Született egy gyermeke, azt megkereszteltem. Itt viszont felekezeti villongásról van szó. A neoprotestánsok mindig kihasználták, hogy támadhassák a református egyházat, most a tévét használták fel erre.
- A román pópa nem utasította el a temetést.
- Ô helyi tanácsos. A polgármester behívatta és kiadta a parancsot, hogy temesse el. Utána eljött hozzám, és megkérdezte, eltemetheti-e? Azt válaszoltam, hogy ezt ô döntse el.
- Lévén, hogy specifikus esetrôl van szó, nem lehetett volna összehívni a presbitériumot, hogy ezt külön tárgyalják?
- Nem, mert ez precedenst teremtett volna. Volt még olyan esetünk, hogy az illetô átállt pünkösdistának, ami gyanús volt a kurátornak, mégis a mi temetônkbe van eltemetve. Ugyanis a mi temetônk itt van a faluban és be van kerítve. Itt érdekrôl van szó. Ebben az esetben is jobban szerették volna, ha a református temetôben temetjük el a halottat, mert az adventista temetô messzebb van.
- A történtek után nem érez lelkiismeret- furdalást?
- Inkább nyugtalan vagyok. De emberileg lelkiismeret-furdalásom is van. Mert életében kellett volna tenni valamit érte. Sajnos, tudomásul vettük, én is és a falubeliek is, hogy adventista, és nem tettünk semmit. Ez azért is van, mert az adventisták bujkálnak, titokban tesznek, amit tesznek. Most hallom, hogy megvettek egy biliárdtermet és oda járnak a híveim közül is az asszonyok.
A Romániai Református Egyház legújabb, 1999-ben kiadott Kánonja szerint a református egyházban a lelkésznek két szentséget, a keresztséget és az Úrvacsorát kötelessége kiszolgáltatni. Ezt a kettôt nem lehet megtagadni. Ugyancsak a Kánon második fejezetének 25. paragrafusa kimondja az egyháztagok jogait. Amennyiben ezek eleget tesznek egyházuk iránti kötelezettségeiknek, igényelhetik az egyházi szolgáltatásokat, beleértve a temetést is. Viszont az egyháztagoknak kötelességeik is vannak, ezek közé tartozik a közterhek viselése. A presbitérium gondoskodik a közterhek megállapításáról és azok begyûjtésérôl. Amennyiben az egyháztagok nem "hordozzák az egyház terhét", felszólítják ôket, és kirekesztik az egyházból. Vannak olyan egyházközségek, ahol a presbitérium eltekint attól, hogy az egyháztag nem fizetett, és a lelkész eltemeti a halottat. Van, ahol a nem egyháztagok eltemetésére díjat szabnak, ez általában 1-1,5 millió lej. S ha a hozzátartozók ezt sem tudják kifizetni, akkor az egyház egy nyugtát állít ki, hogy az illetô családot ezzel az összeggel segélyezte. Marosvásárhelyen a tíz református egyházközségbôl csak kettô vállalja, hogy indokolt esetben ingyen is elvégzi a szertartást, a többi nem.
Miután állítása szerint a román kormány elvégezte minden házi feladatát: a határok megerôsítése, az állampolgárok kiutazásának feltételeit megszabó kormányrendelet meghozása, s az egyes érintett nyugati országokkal az illegálisan ott- tartózkodó román állampolgárok visszafogadására szóló egyezmények megkötése - várhatjuk, hogy belépünk a Kánaánba.
Amikor ezek a sorok íródnak, akkor dôlt el, hogy január 1-tôl Románia állampolgárai számára megnyílik az út Európa felé, és megszûnik a hosszú, bonyolult és megalázó várakozás a konzulátusoknál, s feledhetô talán a lekezelô bánásmód, melynek nyomán a schengeni országokba való beutazást biztosító vízumhoz juthattunk.
De az uniós tagságra pályázó Románia még sokáig kell viselje azt a bélyeget, amelyet több okból ütöttek rá. Elôször a rendszerváltást követôen külföldre szabadult roma polgártársaink megdöbbentô viselkedése miatt, akik elárasztották a nyugati és különösen a németországi állomásokat, parkokat és az ott élôk számára elképzelhetetlen bûzben, mocsokban egészen a kései kizsuppolásukig tanyáztak. Aztán következtek a koldusmaffiák, a nyugati nagyvárosokban kéregetô félmeztelen, csonka-béna vagy annak álcázott koldusok hada, akiktôl a legdrágább kocsikon száguldozó maffiavezérek szedték össze az átlagkeresetû nyugati emberek pénztárcájából származó pénzeket. Az így kialakult benyomásokat tetézte a politikai menedékjogot kérelmezôk népes tábora, s végül a Moldova felé szabaddá tett határokon, illetve egyéb zöld- és fizetett utakon az országba szivárgó különbözô nációk képviselôi, akiket az illegális emberkereskedelmi hálózat juttatott tovább nyugat felé. És még nem is említettük a prostitúcióra vállalkozó vagy arra kényszerített lányokat, és azokat a bûnözô csoportokat, akik a nyugati országokban, de ne menjünk olyan messzire, a szomszédos Magyarországon is a legváltozatosabb és sokszor különös kegyetlenséggel elkövetett bûncselekményekkel borzolták fel a kedélyeket. Ha elgondoljuk, hogy az illetékesek bevallása szerint a legkeresettebb romániai bûnözôk egy része is valahol nyugaton rejtôzködik a többéves fogházbüntetés letöltése elôl, és valószínû nem karba tett kézzel, akkor nem is kell csodálkoznunk azon, ahogy az európai országok zömében a román állampolgárokhoz viszonyulnak. Sajnos, hogy Romániát nem becsületes polgárai révén, hanem éppen ezeknek a rétegeknek a tettei nyomán kategorizálták. És hiába vagyok optimista, és hiába lesz a Nastase-kormány egyik legnagyobb megvalósítása a szabad utazás lehetôsége, mármint azoknak, akiknek van rá elegendô pénzük, a fogadtatásunk a külföldi emberek tudatában rögzült ellenérzések miatt, valószínû, a jövôben sem lesz különb, mint ez idáig. Hisz szabad utazás ide vagy oda, az országimázs megváltoztatására hosszú évekre lesz szükség. Csak nehogy a kedvezô döntés oda vezessen, hogy a schengeni országok majd külön-külön és még határozottabban bezáruljanak elôttünk.
Maros megyében is megalakult a határon túli magyarokra vonatkozó törvény alkalmazását felügyelô testület. Hárompilléres szerkezettel 15 tagja van: 5 az RMDSZ, 5 történelmi egyházak és 5 a civil szervezetek részérôl. RMDSZ: Borbély László TKT-elnök, dr. Kakassy Sándor EKT-elnök, dr. Mártha Ivor TET-elnök, dr. Kelemen Atilla megyei elnök és Virág György a Megyei Önkormányzati Tanács elnöke. Egyházak: Szász Zoltán, református egyház, Fejér András, katolikus egyház, Török Elek, unitárius egyház, Czellecz Jenô, evangélikus egyház és Kéri Gábor, baptista egyház. Civil szervezetek: Ábrám Zoltán (EMKE), Csomos Attila (RMGE), Sipos Levente (MADISZ), az RMPSZ elnöke és Gáspár Sándor (MÚRE).
A testület tagjait az eddigi szervezési feladatokat ellátó ügyvezetô elnök, Brassai Zsombor tájékoztatta a szervezési elôkészületekrôl, amelyeket a testület elfogadott.
A megyében több helyen lesznek adatgyûjtô irodák és kihelyezett ügyfélfogadási helyek. Egyelôre az irodák kialakítása és munkatársainak kiképzése folyik. A tulajdonképpeni tevékenység akkor kezdôdik majd, amikor közzéteszik a törvény alkalmazási utasításait.
Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben, az Euro- atlanti Partnerségi Tanács külügyminiszteri értekezlete alkalmával külön találkozót tartott román kollégájával, Mircea Geoanával s átadta neki Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amely válaszokat tartalmaz a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos legutóbbi, Adrian Nastase kormányfô levelében megfogalmazott román felvetésekre.
A két külügyminiszter megállapodott, hogy hétfôn telefonkapcsolatba lépnek és akkor döntik el, milyen formában folytatódjanak az egyeztetések a kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseirôl. - Levelünk azt az irányt jelzi - mondta a találkozó után magyar újságíróknak Martonyi - hogy a konkrét felvetésekre, kifogásokra, aggodalmakra, fenntartásokra konkrét megoldásokat találjunk. Ha a másik fél részérôl is megvan a politikai akarat, akkor a legutóbbi magyar levélben foglaltak fényében úgy látom, hogy van lehetôség megállapodásra.
A külügyminiszter hozzáfûzte, hogy a törvény végrehajtásának elômozdítása, a szomszédos államokkal való megállapodás érdekében Magyarország politikai segítséget kért az Európai Bizottságtól és az EBESZ kisebbségügyi fômegbízottjától is.
A pénteki videokonferencián Adrian Nastase kormányfô beszámolt a szerdán Snagovon megtartott tanácskozásról. Ezen, mint köztudott, az egészségügy reformjáról volt szó, és négy fontos stratégiát fogadtak el erre vonatkozóan. A miniszterelnök felkérte a megyéket, tartsanak helyi szinten is hasonló megbeszéléseket. Beszélt az egészségügy reformjáért tett erôfeszítésekrôl, hangsúlyozva, hogy az idén a GDP (PIB) 4,2%-át utalták ki ennek a szektornak, szemben a korábbi 2,7%, 3,1%, 3,6%-kal. Mint mondta, ha tovább nô a gazdasági termelés - ami az utóbbi négy évben 12 százalékos visszaesést mutatott -, akkor ez a százalék abszolút számokban többet jelent. Csak az illetékesektôl függ, hogyan használják fel ezt az összeget.
Szükség van a nagyüzemek privatizációjára, jelentette ki, de úgy vélte, jobb lenne, ha a gyógyszergyárak, legalábbis részben, az állam tulajdonában maradnának, mert "nem normális dolog, ami például a iasi-i gyógyszergyárral történik, hogy 20 dollárért importálunk olyan gyógyszert, amelyet a gyár fiolánként 2 dollárból elô tud állítani".
Megengedhetetlennek nevezte, hogy egyes orvosok nyakra-fôre osztogatják a betegszabadságokat. Egyetlen adattal érzékeltette: az idén 582 orvos 18 ezer személynek, több mint 300 ezer nap betegszabadságot írt ki.
Ioan Toganel prefektus bejelentette, hogy a snagovi találkozón 18,3 milliárd lej kiegészítést kapott a megye az egészségügyi személyzeti kiadásokra. Ez megoldja decemberre ezt a problémát. Emellett a kormány és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár újabb, ezermilliárd lejes kiegészítést határozott el az egészségügyi szolgáltatások terén történt elmaradások pótolására. Ezek az adósságok országos szinten több mint ötezermilliárdot jelentenek, ebbôl Maros megye 200 milliárdot mondhat magáénak. A leosztás során kb. 15 milliárd lej jut a megyének. A kormány bejelentette, hogy ezeket az adósságokat a jövô esztendô elsô negyedévében kifizeti.
Egyébként, mondta, kétszer is emlegették Maros megyét Snagovon. Elôször a kiadások elemzése során, mert itt a legkisebb a személyzeti kiadási mérleg (4 ezer milliárd havonta). Ami jó, de azért oda kell figyelni, mondta, hogy az orvosok és az egészségügyi személyzet kapja meg a bérét.
A másik, amiért szóba kerültünk, az, hogy itt kerül a legtöbbe a kórházi ágy (700 ezer lej napjára). Az adatok szerint tavaly óta nôtt a beutalások száma és idôtartama. Kérte a megyei biztosító pénztárt és a közegészségügyi igazgatóságot, figyeljenek erre oda. Kevesebb ideig tartsák kórházban a betegeket, ha nem indokolt, inkább otthon ápolják a családorvosok. Mint mondta, a községekben, falvakban létrehoznak egy-egy közösségi asszisztensi posztot.
A Pro Európa Liga Emberjogi Irodájának tevékenységét, észrevételeit tette közzé tegnap délelôtt Haller István, az iroda vezetôje azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Emberi Jogok Nemzetközi Napja alkalmából hívott össze. Mint beszámolójából kiderült, a hivatalos intézmények képviselôi által elkövetett jogsértésekkel foglalkozó irodához idén 150 személy fordult panasszal. Az esetek 65 százalékában bebizonyosodott, hogy jogsértés történt. A legtöbb panasz a tulajdonjog kapcsán érkezett. Egyes polgármesteri hivatalok jogtalanul szolgáltatnak vissza területeket, nem osztják ki a birtokleveleket, eladják a bérlôknek a volt tulajdonos által visszakövetelt lakásokat. Az állam nem biztosítja a szükséges jogkeretet az egyházi ingatlanok, földek visszaadására, kibúvókat biztosít.
A görög katolikus egyház például nagyon kevés hajlékát, az ortodox egyház által használt templomát kapta vissza. A római katolikus, a protestáns, zsidó egyház szintén hiába igényli vissza évek óta elkobzott javait. Vannak ugyan olyan esetek, amikor a kormány sürgôsségi határozattal visszaadta az ingatlanokat, azonban jogos tulajdonosaik, különbözô okok miatt, mégsem használhatják azokat. A panaszok között elég nagy számban szerepelt az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférhetôség jogának megsértése. A sértett felek nagy részének nincs lehetôsége pert indítani a magas költségek miatt. Amennyiben hivatalból rendelnek ki számukra ügyvédet, ez legtöbbször nem jelenik meg a tárgyalásokon. Gyakori a megfélemlítés is. Ugyanakkor a végleges döntések alkalmazása is sok nehézségbe ütközik.
Haller István és Smaranda Enache, a liga társelnöke beszámolójukban külön fejezetet szenteltek a sajtószabadságnak, s a Rompres országos hírügynökség körül folyó vitáknak. A kormány a Rompres hírügynökségnek a Köztájékoztatási Minisztériumhoz való csatolását tervezi. Ami azt jelentené, hogy a hírügynökség elveszítené függetlenségét és egy olyan minisztériumnak lenne alárendelve, amelynek feladatai között a kormányról alkotott összkép alakítása szerepel. Ezen intézkedés nagymértékben sérti a sajtószabadságot, ezért elfogadása ellen több civil szervezet tiltakozott, tiltakozik.
A sajtótájékoztatón szó esett az országok közötti szabad közlekedésrôl, a Románia magyarlakta vidékeirôl nemrég közzétett SRI-jelentésrôl, az idei 141-es sürgôsségi kormányhatározatról, amelynek 7-es cikkelye alapján a szakminisztérium kérésére a postai hivatalnokok információkat szolgáltathatnak magánszemélyek leveleinek, telefonbeszélgetéseinek tartalmáról. Az érintett témákra visszatérünk.
A marosvásárhelyi központ alsó részén levô aluljáró ügye a legutóbbi helyi tanácsülésen ismét terítékre került. A témát az tette aktuálissá, hogy november folyamán jelentkezett két vállalkozó, akik ajánlották: befejeznék a beruházást azzal a feltétellel, hogy oda - az egyik cég - üzletházat, míg a másik szállodát építhet. Az aluljáró beruházási munkálatait jelenleg kezelô Aquaserv ÖV viszont átadná az objektum további kivitelezését a polgármesteri hivatalnak. Az aluljáró jövôjérôl Törzsök Sándor mérnökkel, az Aquaserv ÖV beruházási igazgatójával, helyi tanácsossal beszélgettünk.
- Az aluljáró megépítését ellenzôk úgy tartják, hogy ez egy fölöslegesen "erôltetett" beruházás, a múlt rendszer öröksége, amely nem oldja meg a közlekedés gondjait Marosvásárhelyen. Ha ez így van, akkor lehet-e másként hasznosítani?
- Egy aluljáró megépítésének és a körforgalom létrehozásának a gondolata már a ’70-es években megfogalmazódott, a tervek 1989 elôtt elkészültek, de a tulajdonképpeni építkezésekhez 1990 után fogtak hozzá. A környéken levô korábbi építkezések folytatásaként ezt a helyet is át kellett rendezni, hiszen ez tulajdonképpen a fôtérhez tartozik, azt zárja le. Nagy Gyôzô polgármestersége alatt átalakították az elôzô tervet, ekkor szélesítették ki az aluljárót, úgy, hogy oda több kereskedelmi felületet lehessen majd elhelyezni. Mindezt a gazdaságosabb hasznosítás érdekében tették. Az építkezést 2000 októberéig ütemesen végezték az ANCONA vállalat alkalmazottai, azóta leállt minden.
- Ha gazdaságos kilátásai vannak, akkor miért mondana le róla az Aquaserv?
- Azt tudni kell, hogy 1989 elôtt a lakásépítés és a hozzá tartozó közérdekû beruházás megvalósítása a volt közüzemekhez tartozott. Ennek egyik jogutódjaként "örökölte" e beruházást az Aquaserv. A munkálatokat kormányhatározatnak megfelelôen 1998-ig központi költségvetésbôl, majd azután a helyi alapokból finanszírozták. Az Aquaserv beruházási osztálya koordinálja az építkezést. Az Aquaserv, mint köztudott, egy vízszolgáltató cég, melynek nem tartozik hatáskörébe ilyen jellegû beruházások kezelése. Ez anyagi és emberi erôforrásokat von el az alaptevékenységünktôl. Másrészt pedig ismeretes, hogy megnyertünk egy ISPA-pályázatot, amelynek a programja 5-6 évig munkaerôt igényel a beruházási osztályról, így már nem tudnánk követni az aluljáró építését is. Már a tavasszal megpróbáltuk átadni az objektumot a helyi tanácsnak, de mivel az erre vonatkozó anyag nem volt megfelelôen elôkészítve, a tanács elnapolta a döntést.
- Most a két beruházó jelentkezése tette aktuálissá a kérdést?
- Valóban e két ajánlat miatt szerettünk volna tárgyalni a novemberi soros ülésen az aluljáróról, de sajnos a polgármesteri hivatalnak a mai napig sincs tisztázott koncepciója arról, hogyan véglegesítôdik ez a fontos beruházás. Személyzethiányra hivatkozva óvakodnak az aluljáró átvételétôl. Természetesen e két cég jelentkezésével másként tevôdik fel a kérdés. A tanács két szakbizottsága újból elnapolta a beruházás kezelésének átvételét addig, ameddig döntés nem születik egy esetleges külsô beruházásról.
- Mire lenne leginkább szüksége abban zónában a városnak: üzletházra, vagy szállodára?
- Errôl döntés nyilván késôbb születik. Mindkét cég csak egy-egy szándéknyilatkozatot küldött a polgármesteri hivatalhoz. A tanács, illetve a hivatal válaszként eljuttatta hivatalukba a térre, a beruházásra vonatkozó adatokat, hogy ennek ismeretében pontosítsák, gazdasági érvekkel is támasszák alá elképzeléseiket. Ezt a pontosítást még nem kapta meg a tanács. Az tény, hogy a terv rendezését véglegesíteni kell és ezért elkerülhetetlenül néhány ház lebontás alá kerül. Helyi tanácsosként mondom, hogy nem az üzletház mellett voksolnék, mert az tulajdonképpen egy "szabványdoboz", ami építészetileg nem illene a környezetbe. Igaz, az üzletházat építôk azt ígérték, hogy alkalmazkodnának a feltételeinkhez. A város gazdasági-turisztikai fellendülését tekintve - a megépítendô segesvári Drakula Park perspektívájában is, inkább a szálloda mellett szavaznék. Természetesen a gazdasági, építészeti érvek lesznek a döntôek.
- Az ott lakók aggodalmukat fejezték ki, hogy helyzetük bizonytalan, nem tudják, lesz-e bontás és mikor kell majd kiköltözniük házaikból.
- Mint korábban említettem, a hosszú távú tervnek megfelelôen a Cuza Voda, Tudor Vladimirescu, Liviu Rebreanu utcák közötti teret elôbb-utóbb át kell rendezni. Ameddig nem döntünk arról, hogy mi lesz ott, addig nem mondhatjuk meg, melyik épületeket kell lebontani. Az esetleges bontásokhoz elsôsorban közérdekûvé kell nyilvánítani az övezetet, s majd az erre és a kisajátításokra vonatkozó törvénynek megfelelôen kártérítést fizetnek az ingatlanokért. Ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor a törvényszék szakembereinek bevonásával döntik majd el, mennyit ér az épület vagy a telek. Bárhol a világon közérdekû építkezések maguk után vonhatnak bontásokat is, de mindenhol, így már nálunk is, megfelelô kárpótlási eljárás betartásával. Nem titok, nemsokára lebontjuk a Tudor Vladimirescu utca 57/A szám alatti sarki házat, amiért a tanács 850 millió lejt fizet.
- Kié a végsô döntés az aluljáró ügyében?
- Az aluljáró jövôje a beruházó ajánlatától is függ, de a jövôt illetô végleges döntés a helyi tanácsé.
Tegnap reggel megyénkben -10 Celsius-fok alá süllyedt a hômérséklet, dermesztô hideg járta át kinn az embert. Nemrég beszámoltunk a Marosvásárhelyen mûködô éjjeli menedékhelyrôl, ahol a hajléktalan személyek találnak ideiglenes menedéket. Most a vidéki polgármesteri hivatalok vezetôitôl érdeklôdtünk, szembesültek-e az utcán tengôdô személyek problémájával. Azt is megkérdeztük, miként tudnak segíteni a jövedelem nélküli, sokgyerekes családokon?
A marosludasi polgármesteri hivatalban sem magánszemélyek, sem a szakfelügyelôk, sem a rendôrség nem jelentette, hogy a városban lennének hajléktalan személyek - nyilatkozta Mariana Tac szakfelügyelô. - Vannak olyan szülôk, akik koldulni küldik gyerekeiket, s olyan családok is, amelyek nagyon nehéz körülmények között élnek. A polgármesteri hivatal áprilisban, novemberben és decemberben tudott, tud szociális segélyt biztosítani a rászoruló családoknak. Novemberben 51 jövedelem nélküli, vagy kis jövedelemmel rendelkezô család kapott anyagi támogatást. A hivatal tervezi a szociális konyha megnyitását is - számolt be a szakfelügyelô.
Szászrégenben nincsenek hivatalosan nyilvántartott hajléktalan személyek - nyilatkozta Marian Traian polgármester. - A polgármesteri hivatal nyilvántartásaiban szerepelnek sokgyerekes, nélkülözô családok, de utcán élôk nem. A hivatal mûködtet egy szegénykonyhát, ahol 60 személy kap naponta meleg ebédet. A helyi költségvetésbôl nem tudtunk szociális segélyt biztosítani az igénylôknek. A hivatal szakemberei jelenleg összesítik a fûtéspótlékot igénylô személyek adatait, mert lehetôségeink szerint megpróbálunk ezen támogatással segíteni a kisjövedelmû személyeken, családokon.
Dicsôszentmártonban 15-20 személyt tartanak nyilván hajléktalanként - tájékoztatott Popa Octavian polgármester. - Az elmúlt években a polgármesteri hivatal rendbe tette a vegyi kombinát közelében levô munkásszállót, s ezt utalta ki a lakás nélküli családoknak. Sajnos a lakásokat teljesen tönkretették. Jelenleg a hivatalnak nincs anyagi lehetôsége újra felújítani, lakhatóvá tenni a garzonokat. A hivatal a hollandiai Roumanien Hilfe Alapítvány segítségével (amely a költségek 20 százalékát vállalta át) mûködtet egy népkonyhát. Naponta 100 személynek biztosítanak meleg ebédet. A hideg idôszakban megnövekszik a meleg ebédet igénylô személyek száma. A támogatásra való jogosultságot a hivatal szakemberei szociális anként nyomán döntik el - mondta a polgármester.
- Kimondottan az utcán élô személyrôl nincs tudomásunk - mondta Hegyi Mihály szovátai alpolgármester. - Lehet, hogy istállókban, elhagyott telkeken meghúzódik egy-két személy, de nem az utcán élnek. Volt egy szellemi fogyatékos, aki mindig az utcán járkált, de az utóbbi idôben eltûnt. Vannak sokgyerekes, nélkülözô személyek, akiken a polgármesteri hivatal, különbözô alapítványokkal közösen, megpróbál segíteni. Szociális konyha mûködtetésére a hivatalnak nincs pénze.
Radnót környékén ideiglenesen letelepednek szekerekben élô, nomád cigányok, más hajléktalanról nincs tudomásunk - tájékoztatott Cornea Vasile polgármester. - A helyi, többnyire roma nemzetiségû, nehéz sorban élô családokat a hivatal idônként tûzifával támogatja. Karácsonyra 250 szegény, jövedelem nélküli családnak tudunk 200-250 ezer lejes szociális segélyt biztosítani.
A segesvári polgármesteri hivatalnak nincs tudomása utcán élô személyekrôl - nyilatkozta Anca Ratiu sajtószóvivô. - A városban a pünkösdista egyház mûködtet egy szociális konyhát, ahol 24 személyt szolgálnak ki. A Cetatea Jótékonysági Szervezet két szegénykonyhát mûködtet, itt a polgármesteri hivatal által ajánlott személyeket is fogadják. A polgármesteri hivatal szakemberei szociális ankétok nyomán döntenek arról, hogy az igénylôk jogosultak-e az esetleges pénzsegélyre, vagy meleg ebédre. A két konyhán 89 személy, többnyire gyerekek, kapnak meleg ebédet - tájékoztatott a szóvivô.
A Maros Megyei Mûvelôdési Felügyelôség, a Prefektúra, a Megyei Tanács és a Maros Megyei Múzeum december 6. és 7-én kétnapos, kiállítással egybekötött tudományos ülésszakot szervezett Újdonságok a nemzeti kulturális örökség megôrzésében és védelmében címmel. A csütörtöki megnyitón a meghívottak mellett részt vett Ioan Opris, a mûvelôdési minisztérium államtitkára és Ioan Toganel prefektus.
Az ülésszak átfogó, több témakörrel foglalkozó jellegére való tekintettel hat munkacsoportban legalább 90 tudományos elôadás hangzott el régészeti kutatásokról, történelemrôl, természettudományról, etnográfiáról, mûvészeti kincseink restaurálásáról - régi könyvek, kiadványok megóvásáról - és a monumentális mûvészetrôl.
Az ülésszakon neves egyetemi tanárok, muzeográfusok, tudományos kutatók vettek részt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem és a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem részérôl. A szervezôk gondoltak magyarországi szakemberek meghívására is. A történelmi jellegû elôadások mellett a szakemberek a természeti rezervátumok, a nemzeti parkok, és a ritka növények védelmére is kihangsúlyozott figyelmet szenteltek. A Maris-teremben (volt Cafe Central) csütörtökön régi román könyvekbôl és ikonokból nyílt kiállítás.
A megyei mûvelôdési felügyelôség vezetôje, Nicolae Baciut beszámolt a megyénkben fellelhetô mûemlékek (siralmas) állapotáról, többek között a segesvári várról és a keresdi kastélyról, a Megyei Múzeum teremgondjairól.
Konklúzió: mûemlékeink állnak még úgy ahogy, elképzelés is van, meglehetôsen sok és használható, egy ami nincs, s egyhamar nem is lesz mûemlékeinkre, kultúrára elegendô: pénz.
Nagyon örvendek, hogy ezt a két mûvet bemutathattuk Marosvásárhelyen is. Mind a Mendelssohn-nyitány, mind a Puccini-mise nagy sikert aratott csütörtökön este, a fesztivál záróhangversenyén - válaszolta kérdésünkre Vasile Cazan, a filharmónia mûvészeti igazgatója, így folytatva: - A kórus és a zenekar ihletett együttmûködése, beleértve a három énekszólista mûvészi teljesítményét, érthetô módon vitte sikerre ezúttal is ezt a gyönyörû vallásos muzsikát. A két hangszerszólista?! Mindkét elôadómûvész, aki a Mozart-mûvet szólaltatta meg - Béres Melinda és Kardos Margit is - marosvásárhelyi és csodálatos hangszeres párbeszédet tudott "produkálni" e simfonia concertante-ban. Ami nem egyszerû! Egy dolog szólistaként játszani, más úm. hangszerkettôsben, hisz egyetlen balesetszerûen történt ütemváltás következzen be és...! Valószínû, emiatt is szegény hegedûre- mélyhegedûre írt mûvekben az egyetemes zeneirodalom. Az, hogy a három énekszólista vastapsot kapott, önmagában méltányolja teljesítményüket. Jól esett volna, ha az ezt megelôzô esteken is legalább annyian ültek volna a nézôtéren, mint a zárókoncerten. Hiányuk sok minden átgondolására, újragondolására késztet engem is - mondta az igazgató. Hisz ez a fajta muzsika különösképpen a lélekhez szól. Adott pillanatban Goiti mester maga vigasztalt, nyugtatott engem azzal, hogy az egyéni elôadóest - tapasztalatai szerint - nálunk legalábbis, nem vonzó még a közönség számára. Nagy elôadók - Valentin Gheorghiu, Ilinca Dumitrescu és mások pl. - recitálja jut hasonló sorsra. Bár rengeteg munkát jelent egy-egy kamarakoncert.
- Kérem, szóljunk néhány szót az elôzô koncertekrôl is.
- A szerdai dalest is emlékezetes marad sokunk számára. Szilágyi Zsolt szerintem az utóbbi 15-20 év legjobb oratórium-tenor szólistája. A fiatal, konzervatóriumi növendék, Borsos Edit szakmai értelemben szép jövô elé néz, és azt hiszem, Szilágyi Zsolt is örült ennek az együttmûködésnek. Meg kell említenem Molnár Tünde nevét, én magam is sokat köszönhetek az orgonamûvésznek annak a gyönyörû Fauré-darabnak a megszólaltatásában is a kórussal.
- S ha már a neveknél tartunk, illetve a nyitókoncertnél! Molnár Géza mûvész pedagógus…
- Épp róla szerettem volna beszélni. Nagyon méltányolandó benne az a kitartás/lelkiismeretesség, mellyel hivatásos szintre emelte itt a fúvósmuzsikát. Valóságos harsonaiskolát teremtett. Ezek a fiatalok a harsonaegyüttesben mind az ô tanítványai voltak, vagy azok most is. Nagyon szigorú, igényes pedagógus. Annak az eredménye meg is mutatkozik. Az említett a koncertre is hangszerelt mûveket. Mennyire szép volt az a Bach-fúga például!
Kénytelen vagyok visszatérni a közönségre. Ugyanis nekem esik rosszul, én sajnálom sokszor, mirôl maradhat le… Annyit még, hogy a kórus teljesítménye miatt sincs és nem is lehet lelkiismeretfurdalásunk a karvezetô asszisztenssel, Sikó Szidóniával együtt! Nehéz dolga volt a kórusnak, hisz egy hét alatt háromszor koncertezett. Eredményesnek bizonyult a fiatal, tehetséges zongora- korrepetitorral, Albert Eugennal is a közremûködés.
Ápolnunk kell a zene iránti szomjunkat! Karácsony elôtt, bár nem csak ekkor, a vallásos muzsika közelebb vihet Istenhez és egymáshoz is.
Tegnap a Tudor negyedi 18-as Számú Általános Iskolában szünetelt az oktatás, mert az osztálytermek fûtetlenül maradtak. Ennek oka, hogy a 9-es hôközpont fôvezetéke a Pandúrok útja és az iskolához vezetô kis utca keresztezôdésénél megrongálódott. A hôközponthoz tartozó tömbházakban sem volt fûtés. Az Energomur szakemberei csütörtök reggel úgy döntöttek, hogy az üzemzavar kiküszöböléséért a fôvezeték szóban forgó részét kicserélik. A munkálatok befejezését tegnap estére, legrosszabb esetben ma reggelre tervezték.
Mint Iacob Octavian, a 18-as általános iskola igazgatója lapunk kérdésére elmondta, a gyerekeket - 44 osztályt és 8 óvodás csoportot - azért küldték haza, mert a kinti alacsony hômérséklet miatt az osztálytermek nagyon kihûltek és a gyerekek megbetegedtek volna. A tanítást hétfôn újrakezdik, az elmaradt órákat december 15-én pótolják be.
Szeretem a téli ünnepeket. Nem az ajándékok miatt - ami persze fontos és elmaradhatatlan tartozék -, inkább a tisztaságáért, a várakozásért, a megszületô reményért, a kis szerencsével hiánytalanul összesereglô családért, a meghitt estékért, egyszóval sok mindenért.
Az ünnepben éppen az a jó, hogy ritkán van. Nem történik váratlanul, napokig, hetekig készülünk rá külsôségekben és bensônkben egyaránt. A hivô keresztények hetenként egy-egy gyertyával többet gyújtanak meg az adventi koszorún ebben az idôszakban. Elmélyülés, reménység, bûnbánat, ima és megtisztulás jellemzi napjaikat. A nem gyakorló keresztények közül is sokan az év vége közeledtével számvetést készítenek.
Lehullt a hó, ünnepre készül minden. Ki így, ki úgy.
A várakozás idôszakában azonban semmiképpen sem illô a hangoskodás, a kitörô öröm. Annak még nem jött el az ideje. Mert ideje van a szólásnak és ideje van a hallgatásnak, a befele fordulásnak és az örömnek.
Nem lep meg senkit, hogy nem a télapó/angyal hozza a karácsonyfát, már ha futja rá, nem is erre a csodára várakozunk. Azt mondják, amilyen a felkészülés, olyan lesz majd maga az ünnep, miként a vetéstôl függ az aratás is.
Mindenképpen bármilyen ünneprôl legyen is szó, egy bizonyos, nem tarthat örökké. Alaphangulatunk nem lehet szüntelen túlcsordulóan ünnepi. Nincs szükség az egyre inkább divattá váló decemberi, túljátszott, legtöbbször ízléstelen ajándékok hónapjára. Persze reklámfogásnak nagyszerû, el lehet adni a két és fél literes üdítôt, az 5 kilós kiszerelésû mosóport, az illatszer is ilyenkor kelendôbb. Soha vissza nem térô alkalom. (Ha csak az eljövendô karácsonyokat nem számítjuk). A polgármesteri hivatalnak is jól jön. Addig sem firtatja senki, hogy miért nem mûködnek jól a dolgok. A valós problémákat ideig-óráig takarják a viszonylag kevés pénzbôl megvalósítható, látványos girlandok, de semmi sem indokolja, hogy egész télen "ünnepi" lámpácskák égjenek a fôtéren. Úgyis minden csoda három napig tart. Meg aztán mit fogunk csinálni majd, ha igazán ünnep lesz?
Attól tartok, hogy fásultan nézzük az idôközben megkopott, megfáradt, szürke szakállú télapókat, a törött szárnyú, elpiszkosodott angyalkákat, a hamis rénszarvasokat szánjaikkal együtt, a foghíjas lámpafüzéreket, a rosszullétig megunt mû- és igazi fenyôfákat, a trikolórról már nem is beszélve. Az ünnep hangulata sajnos semmiben sem fog különbözni hétköznapjainktól. Én a magam részérôl lélekben, külsôségek, lámpácskák, arany- és ezüst-, csillag- és hóutánzatok nélkül készülök az ünnepre. Szerencse, hogy ezt senki nem csúfolhatja meg, nem aggathatja tele giccsekkel és talán van még esély arra, hogy csömör nélkül megússzam az egészet.
A felvétel hátlapján: 1937. november 27. Lehetséges, ekkor volt a bemutató, de az is lehet, akkor villantotta le a színjátszó társulatot bizonyos Körtesy nevezetû fényképész. A fotográfus nevével még találkoztam régi marosvásárhelyi és budapesti lapok, színházi kiadványok sárguló lapjain.
Annyit tudunk: a felvételen a marosvásárhelyi Magyar Iparos Egyesület mûkedvelô gárdája látható. És szûkszavúan - egy emberöltôvel ezelôtt - zöld tintával még annyit jegyzett valaki: Lili. A színdarab címére utalt bizonyost, szerzôje nyilván nincs a felvételen, ô ugyanis francia volt: Hannequind-Milland. Tehetséges volt vagy dilettáns, nem tudom.
Kapitalizmus ide, proletárnemzetköziség oda, de ahogy elnézem a felvételen látható személyeket, aligha gyötörte ôket a törleszt(het)-etlen villanyszámla, a házmester sem feszt zakatolt, de még az esti híradóra sem igyekeztek haza, bár Európa nagyüzemeiben már az ágyúcsövek kalibereit smirglizte a munkásosztály.
De: volt egyszer Marosvásárhelyen Magyar Iparos Egyesület. És volt színjátszó csoportja. Biz’ isten, szívesen váltanék belépôt az egyesület valamelyik báljára, estélyére, egy Lilire bár...
A Lilik egyébként Brigitták, Bozsenák és Aphroditék lettek, és mûkedvelésbôl sztriptízbe járnak. A Lilibôl mindössze lilára festett köröm maradt.
Makfalva vidéke hidegebb, földje szegényebb a mezôséginél, mégis egyik évben a helyi tsz-nek 150 hektáros sörárpa-tervet adtak. Ez a mennyiség irtózatosan soknak tûnt, normális körülmények között egy 50 hektáros vetést meg lehetett volna valósítani, de 150-et semmiképpen sem.
"A terv az terv" - hajtogatták a megyei pártbizottságtól kijött elvtársak, akik, még ha látták is, hogy ezek túlzott számok, nem tudtak (nem mertek) lefaragni a felsôbb szervektôl kapott számadatokból. Akárhogy is morfondíroztak, hogy ez túl sok, nem lehet megvalósítani, a kiküldöttek nem tágítottak. Ekkor felállt egy idôs, 80-hoz közelálló tsz-tag, Huszár Dániel s jó alaposan ezt mondta:
- Tisztelt elnökség! Tisztelt elvtársak! Én meghallgattam, amit önök itt elmondtak, kérem, hogy hallgassanak meg engem is. Míg önök itt a sörárpa- tervrôl beszélgettek, nekem eszembe jutott Petôfi Sándor verse: Füstbe ment terv. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Rigmányban a múlt század derekán egy Stanciu nevezetû, jó barna bôrû volt a tartományi kiküldött, aki a falu gazdasági életéért, a "forradalmi átalakulásért" s úgy általában a faluért felelt. Mint sötétebb színezetû egyén, elôszeretettel csipkedte-fogdosta a faluban lakó cigánylányokat meg cigány menyecskéket. Egyszer az üzlet ajtajában épp a szokásos csipkedéseit-fogdosásait végezte, amikor a szomszédban lakó Vass Elemér került a közelbe.
- Madarat tolláról … - nyugtázta Vass Elemér a látottakat.
- Na, na, vigyázzon, mit beszél - kapta fel a vizet Stanciu - mert én nem vagyok…
- Nem is mondtam. Csak annyit mondtam: madarat tolláról.
A disznóvágásról, torozásról, a hús népi feldolgozásáról számtalan néprajzi dolgozatot tart számon a szakirodalom. Azt tartják: ez nem csak munka, egyben ünnep is. Akárcsak a cséplés vagy a szüret. S ha ez így van, akkor ehhez tréfás történetek, humoros esetek tartoznak.
Jó húsz évvel ezelôtt történt az egyik Küküllô menti faluban. A nagygazdák - voltak az átkos idôben is jómódúak - nem karácsony elôtt 2-3 héttel, jó szokás szerint vágták le a hízott disznót, hanem elhagyták új évre, mondjuk január 2-3-ra. Akárcsak a kukoricafejtést, amit nem kora tavasszal végeztek, hogy ne egyék egész nyáron az egerek a kasban, hanem nyárutón, ôsz felé, hadd lássák a falusfelek, hogy nincsenek rászorulva, van még bôven a tavalyiból.
Egy ilyen január 3-i disznóvágásra a gazda meghívta mind a két vejét, hogy segítsenek disznót fogni. A vágást az idôsödô gazda végezte, aki nem is akart hallani arról, hogy az ô disznóját más vágja vagy más dolgozza fel. A vôk összebeszéltek: gyere, lôjünk ki apósommal. Az egyik ezt mondta: mikor a disznó megdöglött, hamar hívd be apósomat, hogy töltsön egy pohár pálinkát neked. Én nem megyek, mert fáj a gyomrom. Érted? Hát hogyne értette volna. Így is történt. Ameddig bent ittak, iddogáltak, a másik egy segítséggel a disznót a szalmarakás mellé höngörgette, s egy akkora forma facsutkot tett a helyébe. Ezt jól letakarta szalmával s már ment is be a házba mérgesen, hogy szedje ki ôket onnan, mert mindjárt dél lesz, s még gyufa sincs a háznál.
- Dehogy nincs nekem gyufám - erôsködött az öreg, s azzal már mentek is, hogy begyújtsanak. Mikor jól belekapott a láng, vette a háromágú villát s szépen csendesen tette a következô adagot, nehogy kialudjon a tûz. A vô, aki nem ivott, mert "fájt a gyomra", mindegyre figyelmeztette:
- Vigyázzon, apám, nehogy elégesse a bôrét, mert fiatal az állat.
Eközben a többiek alig bírták visszatartani a kacagást. Egyszer aztán a villa vége beleakadt a csutkóba, de úgy, hogy alig tudta kivenni, mire a körben állók már menekültek is szanaszét, hogy a turpisságra rájött gazda nehogy villát dobjon utánuk dühében. A kibékülés már a következô pohárnál megtörtént, de az öreg sokáig így emlegette családi körben:
- Így, mint ez a két vejem, még senki sem lôtt ki velem az életben.
Elmondta: Kutasi Zoltán (1948), Vass Elemér (1949)
Van egy hely, úgy hívják: Trianon -
Túl Tordán, Tusnádon, Tihanyon…
Minket meg új járom, iga nyom.
Fejünkben több tarka zûr esen:
Vásárhelyt vagy Targu Muresen.
Volt egy hely, úgy hívták: Vásárhely.
Kezdete lekopott - már Sárhely…
Helyben (és helybenhagyva), 1921 áprilisában
Lesz, mit a Hitványság kirámol!
(1920 - március? április?)
A hetvenes évek közepe táján "valahol" kimondatott: márpedig a sajtóban csak párttagok dolgozhatnak Románia Szocialista Köztársaságban. (A Napsugárnál hárman voltunk pártonkívüliek: Bálint Tibor, Kányádi Sándor és én. Fôszerkesztônk, Farkas János talpig embernek bizonyult: noha külön-külön mindhárman megmondtuk neki, tökéletesen megértjük, és nem orrolunk rá, ha kénytelen lesz elbocsátani minket, mert nem vagyunk hajlandók kérni felvételünket az "élcsapatba", Farkas valahogyan - Ô tudja, miképpen - "kitriblizte" az intézkedést, hogy rendre mindhárman a Napsugártól vonultunk nyugdíjba, hosszú évek múltán.) Bajor Andor azonban az Elôre speciális státusú munkatársa volt, akit (egyébként rosszindulatúnak nem mondható) fôszerkesztôje, Szilágyi Dezsô meg is fenyegetett: ha nem lép be a pártba, kénytelen lesz megválni a laptól. Még a drága Erik (Majtényi) is segített rábeszélni Bandit a lépés megtételére, akit azonban visszafogott ettôl a lelkiismerete, vallásos meggyôzôdése. Nyugtalan volt, minden barátjától tanácsot kért. Mit tegyen. Mibôl él meg, mibôl tartja el családját, ha állás, ha munka nélkül marad, hiszen Bajor nem tudott (volna) pl. nagyobb tételekben fordítani, mint én tettem volna mondjuk, ha történetesen a fôszerkesztômet nem Farkas Jánosnak hívják. Jómagam nyugtatni próbáltam zaklatott barátomat: ne csináljon lelkiismereti kérdést a dologból. Tekintse kényszerhelyzetnek és járjon el aszerint. Ám ez kevés volt neki - amin egyébként nem is csodálkozom. Végül kieszeltük együtt: legokosabb, ha elutazik Gyulafehérvárra és Áron püspök tanácsát kéri.
Márton Áron figyelmesen meghallgatta, majd némi gondolkodás után azt mondta neki, ha annak, hogy megéljen, az a feltétele, hogy belépjen a pártba - ám tegye meg, Ô eleve feloldozza, amennyiben nem áll az ateista propaganda szolgálatába.
Bajor megkönnyebbült - megnyugodott. Amikor azonban búcsúztak volna, Áron püspök szeretetteljesen vállára tette a kezét. "Egyébként imádkozom - mondta -, hogy Isten vegye le önrôl ezt a terhet."
Az írószövetségi pártalapszervezet nagy gaudiummal, egyhangúlag fel is vette Bajort tagjai sorába. Még a városi pártbizottságnak kellett volna konfirmálnia a felvételt.
A városi pártbizottság azonban - nevetséges érvekkel - megsemmisítette az alapszervezet döntését. Bajor tehát nem lett ismét - ezúttal meggyôzôdése ellenére - párttag. Amíg sikerült betegnyugdíját elintéznie, még néhány hónapig az Elôrénél maradhatott. Az írószövetségi nyugdíjrendszer jóvoltából pedig olyan nyugdíjat kapott, amelyik alig lehetett kisebb a lapnál kapott javadalmazásánál.
Márton Áron nem imádkozott hiába.
(Fodor Sándor: Bajor Andor. Helikon, 2001. november 10.)
Egy korábbi életemben alighanem könyv voltam, vagy legalábbis valamilyen könyvre, írásra emlékszik bennem a lélek, a nagy vándor és hivatásos csavargó.
Azt nem tudom, hogy jó vagy rossz, csapnivaló könyv voltam abban az ántiéletben, de hát azt állítják többen is az irodalom tudói közül, hogy az író tulajdonképpen egész életében egyetlen könyvet ír. Ezzel szemben a filoszokról (de nem csak) közismert "erdei körökben", hogy ôk viszont számos könyvbôl írnak egyet, és afféle homo unius libri-k (egykönyvesek lesznek), akiktôl, Erasmus tanácsára, ôrizkednie kell minden bölcs ítéletû embernek.
Mit tehetünk a csillagok állásával dacolva?
Például számos remekmívet alkotunk rövid ötven-hatvan év alatt, vö. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, George Bernard Shaw, Anatole France, Emile Zola.
Vagy bátran vállaljuk a filoszság ódiumát és valóban könyvtárnyi olvasmány és kutakodás után fokos könyvet ejtünk az olvasó asztalára, olyan súlyos mondanivalóval, hogy csak zümmögni tudnak alatta a darázslelkû kritikusok.
Végül, bár ne írjunk, de forgassunk, gyûjtsünk rengeteg könyvet és vásároljuk meg ôket. Olykor el is olvashatjuk. Öröm tölt el, midôn fel fogunk hajszolni egy ritka irhájú értékes példányt és lecsaphatunk a zsákmányra.
Ehhöz a vadászathoz a legjobb terep a könyvesbolt. Minekutána az emberiség maga mögött hagyta a kôtáblákat és barlangrajzokat, amiket nem vihetett haza puha ágyikójába esténként olvasni, a scriptóriumokat és ponyván árult mûvecskék sátrait, az alkalmi árusokat és a vásári alkuszok kínálta betûs portékát, feltalálta és még mindig sikerrel mûködteti a könyvesboltot.
Marosvásárhelyen körülbelül százhetven éve vásárolunk könyvet üzletben. A legkorábbi ismert vállalkozó, aki már boltból adogatta el a könyvet, Lôcsei Spielenberger Sámuel volt, a Református Kollégium Nyomdájának vezetôje és bérlôje. Nem csak könyvet állított elô, melyeken igyekezett tisztes haszonnal túladni, de bizományba is kapott Kolozsvárról, Pestrôl, Bécsbôl, Nagyszebenbôl, Brassóból, Pozsonyból köteteket forgalmazás végett. Az új kiadványokat, frissen megjelent míveket pl. e ház (sz. m. - a fôtéri Bibliofil bolt székháza) gazdáinak régi elei, a Csíkyak is hoztak Vásárhelyre, ugyanis ha egy-egy (örmény, szász, magyar, zsidó) kalmár a világba indult vagy hazafelé tartott, gyakran vállalt egy-két átalag (hordócska) könyvet is hozomra.
A másfél századnál hosszabb idô alatt rendre nyíltak és bezártak különféle vállalkozások. Természetszerûleg a fôtéren volt a legtöbb. Márványi Arthuré, a két Révész fivéré, akik egész életükben haragudtak egymásra, Ady Árpád boltja, Libraria Transilvania, Kupán és Tsa, "Kártyerusza" stb.
‘89-et követôen a könyvkereskedelmet is elérte a magánosítás, a betûéhség túllépett az újságok hasábjain. Több- kevesebb kitartással, mûvészettel, mesterségbeli tudással a piac függvényében alakul sorsuk.
Rég tudjuk, hogy sok függött a fôtéri nagyvásár sikerétôl, ha a könyvre szánt pénz könnyen elôkerült, vagy végleg zsebbe holt. Ha a gazda már továbblépett a kalendáriumokon, hírlapokon, a polgár az olcsó olvasmányon, a doktriner a füzetes ideológián, a hölgyek Kurts Mahleren és Beniczkyné Bajza Lenkén, az ifjú Nick Carter kalandjain -, ha áldozni akart a kultúrára és könyvet vásárolt, jó irodalmat öröméhez, bánatára. ’90 után abban is reménykedtünk, hogy kilép az ismeretlenségbôl egy magyar vállalkozói réteg, amely dicsôségének tartja a kultúra támogatását, értô fogyasztását. Csalatkoztunk, de hiszünk a leszármazók természetes kultúraérzékenységében, mely törvényszerûen bekövetkezik majd egy nem is nagyon távoli jövôben.
Az csak rózsaszín álom volt, hogy több könyv, mint borosflaska fogy a civilizált társadalmakban. Soha, sehol, senkinek nem sikerült valóra lobbantania ezt a veszedelmes utópiát. Ugyanis a jó könyv és a jó bor - ritka, értékes, megbecsülendô, s az igazi irodalombarátok a mûvelhetô hegy nemes levét soha nem vetették meg. Olykor kortyolás közben olvastak néhány sort egy pompás latin költôbôl. Vagy kortyoltak olvasás közben…
Ha jól számolom, Marosvásárhelyen 1990 óta ez a hatodik könyvesbolt, ahol a magyar könyv játssza a fôszerepet. A kínálat szélesedésével - vesztünkre - a boltok képtelenek egymás árukészletét, szellemi terméktárát másolni, átfedni. Mindenütt más és más vár a vásárlóra, az olvasóra. Csak legyen hozzá csengô aranyunk, ezt kívánom mindannyiuknak. És kívánom, hogy rengeteg jó könyvre fájjon a fogunk, folyton azon ábrándozzunk, hogy megvesszük, ha addig élünk is, a miénk lesz. Kisiskolások spórolt pénzüket markukba szorítva lépjenek be - miként annyi régi poéta és író már megénekelte a jelenetet - és szorongva, izgalomtól remegve kérjék álmaik könyvét. És a fiatalok itt adjanak egymásnak randevút, könyvek közé lépjen a szerelem.
Tisztában vagyunk vele, hogy merészség belevágni egy könyves vállalkozásba, melyhez Bencze Tibornak és társainak, barátainak s az Erdélyi Magyar Könyvklubnak sok sikert kívánunk. És azt hiszem, hogy kitüntetést is kaptunk a Bibliofil bolt megnyitásával: városunkat a szellem, a könyves kultúra egyik erdélyi fellegvárának tekinti a szakma, ha itt boltot lehet s kell nyitni, ha itt könyvvásárt lehet rendezni sikerrel évrôl évre, ha ide csupa jó könyvet érdemes hozni. Végtére, új egyetem is került mellé!
Ehhez kívánok mindannyiuknak erôt, étvágyat, vastag bukszát, rengeteg kíváncsi tekintetet és nagy szellemi találkozást könyv és olvasó, lélek és bölcsesség között.
*Elhangzott Marosvásárhelyen, a 2001. november 8-i avatóünnepségen
Simon Endrével sosem lehet tudni, megeshet, hogy formabontó belsô tájakat, színesen kivetülô, álombeli vidékeket tár kiállításán a nézôk elé, vagy üzenethordozó jelképeibôl építi fel tárlatát. De az is lehet, hogy hagyja felbuzogni primér tájélményei gazdag forrását és lelki rezdüléseit természethûen visz-szaadva örvendezteti meg a kiállításlátogatókat. Ôt ugyanis egy idôben ez is, az is izgatja, párhuzamosan így is, úgy is dolgozik. Az elmúlt napokban Gyergyószentmiklóson látott és nagy sikernek örvendett kiállítása mûvészetének utóbbi vonulatát mutatta fel. A nagybányai, gyergyószárhegyi, balatonvilágosi alkotótáborokban készült új keletû pasztelleket és olajfestményeket.
Láthatóan jól érezte magát ezeken a helyeken, felszabadultan, könnyedén és sokat dolgozott, közérzetét, hangulatait ihletetten, magabiztosan, irigylésre méltó mesterségbeli tudással, bravúrosan sikerült tetszetôs látvánnyá szublimálnia. Lírai naplóként is felfoghatjuk képei együttesét, több heti alkotó munkája napszakoktól, idôjárástól függetlenül megteremte a maga lélekderítô, szép harmóniáját. Mellékletünkben festményeinek épp a lényege, a színek varázsos világa vész el, de a reprodukciók fekete- fehéren, szürkén is sok mindent sejtetnek. Válogassunk tehát a képekbôl.
Halk verseimben egyre gyûl a csend,
mint haldokló torkában a végsô jaj,
mindaz, mi érintetlen elveszett,
mindaz, mit végképp elvittél magaddal.
Mint sóhaj tûnik el az ôszi hold,
más szürkeség nyeli el tompa fényét.
tömör csenddé sûrûsödô sötétség.
Ezernyi árnyalatból nem marad más,
csak fekete, nedves, fojtó nyilallás,
ezernyi mérgezô lehetett volna -.
Rémült árnyak lobbannak fel köröttem,
volt arcaim torz, vakuló tükörben,
csenddé, talán örök csenddé omolva.
Csupa álom s fény voltam, csupa láng,
kô, porladó kô lettem, jéghideg kô.
Aki voltam, sebzô emlékbe, vérzô
képekbe többé már nem remeg át.
Mint torpant vándor, lógó karral áll
e szûnô kôvilágban az új kezdet.
Idôtlen állapot, zsibbasztó félelmek
árnyára merevített tetszhalál.
Tudom, hogy ismét gyôzni fog az élet,
mássá emel fel a gyilkos természet,
s nyugtalan sorsom úgyis újrapörget.
Talán tél lesz, megtisztító, végsô tél,
halk változás, mint az elsô pehellyé
Vakablak csendje, tûzfal roskadása.
Már a szív, a gyarló szív sem segít:
halottan porló képzeletbe ássa.
Bezáródik remény, fény, szerelem.
Sóhajnyi ûr csak önmagadba veszni,
s biztos bizalmad, mint e lélegzetnyi
egyensúly, összeomlik hirtelen.
legalább torz tagadássá emelj fel
szelíden gyilkoló vak kegyelmeddel,
sarat s álmot egyaránt - nélkülem
üres ígéretté gyûlô Soha!
Kimúlóban a hagyományos rádiózás. A kereskedelmi adók zene - fél perc szöveg gyakorlata elsorvasztja a közszolgálatiság kultúrateremtô, -terjesztô funkcióját. Annál becsülendôbb, ha van még rádiós, aki megszállottan vallja ma is, hogy számára fontos az irodalom és mûvészetek szolgálata. És munkájával is következetesen bizonyítja ezt. Mint Jászberényi Emese, aki négy évtizede így tesz, rövid kolozsvári intermezzo után, a marosvásárhelyi rádió hullámhosszán: aranyfonotékát gyarapít, ment, felújít, verset, színházat, önvallomásos alkotói szövegeket gyûjt, terjeszt, hanghordozókon, kazettán, CD-n is tovább éltet. Mert erre ellenállhatatlan belsô kényszer hajtja, akár van rá elismerô visszajelzés, akár nincs. Szerencsére vannak még, akik megbecsülik ezt a szándékot, az EMKE idei díjkiosztása is erre vall. A kitüntetettek egyike Jászberényi Emese, múlt szombaton a Janovics Jenô- díjat vehette át Kolozsváron. Laudációját egy másik fáradhatatlan rádiós, S. Muzsnay Magda tartotta. Az ô gondolataiból teszünk közzé most néhányat.
Jó volna megismerkedni Jászberényi Emese népszerû, sokak által hallgatott mûsoraival, a teljesség igénye nélkül. Gyermekének tekinti a Kilátót, a Marosvásárhelyi Rádió irodalmi és mûvészeti naplóját. A kétórás mûsorban közel 5 ezer riportot és interjút készített városokban és eldugott tanyákon. "Szerkesszük együtt". Ebben a 60 perces összeállításban a szerkesztô társa hol egy író, egy tudós, egy mûvész volt. Így Sütô András, Bodor Pál, Lohinszky Loránd, Kovács Levente vállalkoztak ilyen feladatra. Most a szombat délután felhangzó Helikon összeállítója, ebbôl a hallgató a legfrissebb mûvelôdési eseményekrôl szerezhet tudomást, de helyet kap a mûsorban a portré, a kortárs zene és az interjú is.
Ahogy egy szórólapról olvastam: "Szülte és felnevelte" J. E. Ez a Marosvásárhelyi Rádió erdélyi politikai kabaréjára vonatkozik. Tavaly zárták a 10. évadot. Most készülnek a 11.-re. Eddig körülbelül 20 ezer nézô látta a mûsort Marosvásárhelyen, Régenben, Dicsôszentmártonban, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmik-lóson, Sepsiszentgyörgyön. Legalább 10 millión hallgatták a rádión keresztül.
1996-tól Aranyhangok címmel aranyszalagtári felvételek felhasználásával 10 kazetta került forgalomba. Közülük Jászberényi Emese a mesekazettákra büszke, amelyeket tanyai óvodások, szórványban élô kisiskolások számára szerkesztett. Arany János Toldija - Antal Pál rendezésében -, az 1962-es nagy elôadást idézi, olyan hangokkal, mint a Kovács Györgyé, az Erdôss Irmáé, a Lohinszky Lorándé, a Bács Ferencé.
A közelmúltban 7. alkalommal rendezték meg Marosvásárhelyen a Nemzetközi Könyvvásárt. Jászberényi Emese szerkesztésében két CD- lemezt indított útjára a Kriterion Könyvkiadó. Az "Erdélyi hangok"-ban a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalag-tekercseirôl szólal meg Tompa László, Kemény János, Szabó Lajos, Kabós Éva, Székely János, Oláh Tibor. A Szivárgásban címû CD-n erdélyi költôk verseibôl szavalnak marosvásárhelyi színészek: Kovács György, Illyés Kinga, Györffy András, Farkas Ibolya, Papp Éva, Balázs Éva, Nagy István, Kilyén László.
Az élet pulzusán tartja rádiós figyelmét. "Ez van" címmel hetente jegyzetet ír és naponta jelen van friss kulturális anyagaival a Krónika mûsoraiban.
A sok begyakorolt mûfaj közül melyik-re szavazol? -
kérdeztem Emesétôl ezekben az ünneplését
elôkészítô napokban.
"Az élô adásoknak párja nincs! -
válaszolta. - Az a tudat, hogy most téged valaki, illetve valakik
hallgatnak és én csak neki, illetve nekik beszélek -
ennél csodálatosabb érzést nem tudok
elképzelni."
Az igazi rádiós sokféle mesterséget ötvöz egybe. Egy kicsit tanár, egy kicsit színész, de idônként zenésznek és filozófusnak is kell lennie. Lassan kialakul a rádiós egyéniség, amely messzirôl felismerhetô.
Nos, Jászberényi Emese rádiós egyéniség. Tudásával, rátermettségével határtalan türelem és fáradhatatlan szervezôkészség párosul. Kívánom, hogy jó tulajdonságait erôben és egészségben még sokáig kamatoztassa választott és szeretett munkahelyén, a marosvásárhelyi Rádiónál.
Thomka Beáta a Pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetem professzora kivételes képviselôje a mai magyar irodalomtörténet-írásnak, amit tanulmánykötetek egész sora bizonyít, s ahogy a röviddel ezelôtt lezajlott marosvásárhelyi látogatása alkalmával kiderült, elôadóként is kiváló. A magyar szakos tanárok módszertani körén az ezredvég magyar prózairodalmának alakulásáról tartott elôadását követôen e témáról beszélgettünk.
- Elôször is arra kérjük, hogy olvasóinknak is foglalja össze a számunkra jobbára ismert, de egy egységes rendszerbe még össze nem álló idôszak jellegzetességeit.
- Megítélésem szerint ebben a 20-30 éves idôszakban érdekes változásokon esett át a magyar próza- és regényirodalom, s ezek a változások talán valamivel gyorsabbak is voltak, mint a korábbi évtizedekben. Míg a két világháború közötti körülmények lehetôvé tették a változatosságot, utána nehéz évtizedek következtek, amikor a politikai okokon kívül sok egyéb is befolyásolta, amibôl csak a hatvanas évek táján kezdett felszabadulni az irodalom. Többszínûvé, sokszínûvé változatosabbá vált, amihez nyugalmasabb idôszakra volt szükség. Megfigyelhetô a hagyományosabb írói modelltôl való fokozatos eltávolodás is, ami azt jelentette, hogy egy modernebb szemléletmód vált érzékelhetôvé, majd jött a posztmodern, és mindez viszonylag gyorsan vagy majdnem egy idôben követte egymást az elmúlt néhány évtizedben. Pillanatnyilag úgy tûnik, hogy a posztmodern alkotásmódnak is vannak bizonyos végpontjai, s a legújabb mûvekben már észlelhetô, hogy maguknak az elbeszélôknek is bizonyos értelemben elégtelennek tûnik. A legfrissebb mûvekben megmutatkozó igyekezetnek abban látom a jellegzetességeit, hogy az életrajzhoz, az életelbeszéléshez, az önéletrajzi mozzanatokhoz és a történelmi fikcióhoz vagy magukhoz a történelmi dokumentumokhoz másképpen viszonyul.
- Mielôtt ezt részleteznénk, talán nem érdektelen elidôzni a posztmodern irányzat kialakulásának okainál sem...
- Világszerte a mûvészetben és a gondolkodásban is jelentkezett egy posztmodern áramlat, amelynek meghatározóit a következôképpen foglalták össze: a XX. század végére mind kevésbé van lehetôségünk a dolgok összefüggéseinek az áttekintésére. Ez vonatkozik az egyéni életre, a közösségi élet alakulásaira, a történelem megítélésére, a megismerhetôségre is. Mindezek bizonyos ismeretelméleti kételyeket szültek, amihez hozzájárult a második világháborús tapasztalat, és fokozatosan vált érvényessé egy elég kétkedô álláspont, ami a lélektanban, a nyelvszemléletben is uralkodott. Kérdésessé vált például a dolgok kifejezhetôsége, s egy erôteljes nyelvfilozófiai gondolat hatott nemcsak a bölcseletre, hanem a mûvészetre, az irodalmi alkotás nyelvére is. Ezeknek a nagy változásoknak a keretében a töredezettség, bizonyos kételyek kifejezôdése, a nagy formák iránti kétely, azoknak az elvetése, szétesése jellemezte a korszakot. (Magamnak is feltettem a kérdést, hogy akkor mit kezdünk a megírt nagyregényekkel?)
Meghirdették a mûvészetek, a történelem végét is, amit fenntartásokkal kell kezelni, mert nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy csakugyan lezárult, mivel csak egy bizonyos korszak zárulhatott le.
Véleményem szerint ez a mi korunk megint létrehozza a maga saját nagy formáit, természetesen más alapokon.
- Ha posztmodernrôl esett szó, álljunk meg egy pillanatra Esterházynál, tapasztalatom szerint ugyanis kedvelôi mellett vannak, akik teljesen értetlenül állnak írásmûvészetével szemben...Az irodalomtörténész szerint kit érintenek meg leginkább a könyvei?
- Esterházy kialakítja és ki is kellett hogy alakítsa a saját olvasóközönségét, tudniillik nemcsak egy szûk réteg kedveli humorérzéke, ironikus látásmódja, játékossága, nyelvi bravúrjai, s kiváló stílusérzéke kapcsán. Ha Magyarországon 40 ezer példányban eladták a könyvét (Harmonia caelestis), és sok világnyelven jelenik meg, és sikere van, ez valami többet is jelent.
Az azonban biztos, hogy az olvasóknak módosítaniuk kell
olvasási szokásaikon. Ha öt, nyolc, tíz
bekezdést kezd az író azzal, hogy Édesapám,
és végig marad ez az elsô személyû
közlés, de azt látjuk, hogy egyik édesapám a
XV. században, a másik a XX.-ban élt, akkor kiderül,
hogy itt most nagyon figyelni kell, mert nem ugyanarról a
személyrôl van szó. A hôsök
identitását is elbizonytalanítja, és csak a
megszólaló személy marad változatlan az elsô
személyû megszólítással, pontosabban a
birtokjellel. Érezzük, hogy ez játékosság,
tehát idôrend szerint nem lehet olvasni, s így nem is lesz
egy narratív jellege, hanem a kis elbeszélô részek
egy más szálra fûzôdnek, amit ebben az esetben az
"édesapám" kapcsol össze. Ezt a
játékosságot úgy kell átvenni, hogy
ránk is fölszabadítóan hasson, és talán
megpróbálni kialakítani ezt a külön
logikát a befogadásban a mi olvasásmódunkban is.
Lehetséges, hogy egyik pillanatban egyes részek
összeállnak, és valami laza egységet, vonulatot
képeznek a regényben, a másik esetben hirtelen más
elemei, kisepizódjai közötti kapcsolat erôsödik
föl. Ilyen dinamikusan módosul az olvasat is, mert elôre-
és hátralapozhatunk, számozott egységek meg
számozott mondatok vannak, tehát nagyon nagy a
variációs játék nem csak az elbeszélô,
hanem az olvasó részérôl is. Én
ahányszor kézbe vettem, más elemeket jelöltem ki,
és más elemek között éreztem valamilyen
kapcsolatot.
- Visszatérve a korábbi kérdésemhez, vannak ugyan divatos könyvek, amelyeket sokan vesznek meg, de tapasztalataim szerint néhány oldal után lelohad az olvasási kedvük, ezért érdemes egy könyv lehetséges befogadási módozatairól is beszélni.
- Ha nyíltak vagyunk vagy tájékozódni szeretnénk, el kell fogadnunk, hogy létezik, s ha nem is az ízlésünk szerint való, igyekeznünk kell megérteni, akkor is, ha nem válik legkedvesebb regényünkké. S mivel nemcsak ilyen típusú elbeszélésforma létezik, örvendek, hogy Szilágyi István Holló idô címû regénye megjelent, és azt gondolom, az is nagy siker lesz. Vagy például a szociografikus beállítottságú Tar Sándor prózája, illetve az önéletrajzi elem egészen más megközelítését felmutató Kertész Endre Sorstalansága, vagy a játékos, apró, szellemességében humoros, poénokban megmutatkozó Parti Nagy Lajos-féle modor. A változatosság is jellemzô a korra, s kinek-kinek az ízlése dönti el, hogy melyik írásmódot kedveli jobban. A megértésmódunkon kellene egy kicsit változtatni. Ha megszoktuk, hogy csak egy hagyományos összefüggô történetmondás létezik, akkor persze, hogy tanácstalanul állunk egy ilyen szaggatott, különös, epizodikus, asszociatív módon alakuló szerkezet elôtt.
- Az utóbbi idôk nagy könyvsikere a Harmonia caelestis mellett Závada Pálnak a Jadviga párnája. Závada melyik vonulatba sorolható?
- Mindenképpen jelentôs az ô teljesítménye is. Ahogy az elôadásomban említettem, van egy ilyen nyelvközi, beszédszólamok közti dialógus, ami szintén érdekes, és nála nagyon pontosan mutatkozik. Ezt nem csak nyelvek közti szólamokként, hanem beszédrétegek közötti kapcsolatként foghatjuk fel, ami mögött áll valaki, tehát egy sajátos látásmód és világ, amit Závada nagyon érdekesen "futtat", és tartja ezáltal mozgásban a történetét is. Ahogy korábban ezek általában írott szövegmodellek voltak, napló az ô esetében vagy Ottlik regényében, az Iskola a határonban is.
- Vagy például Sütô Andrásnál…
- Ô is krónikát ír, följegyzéseket készít vagy azt kommentálja. Ezek tartozékai az elbeszélô formáknak, csak úgy gondolom, hogy van esély arra, hogy egy más affinitás is erôsebben kifejezésre jusson, ez pedig a beszédszólamokat és azoknak az egymás közötti párbeszédét illeti.
- Lehet egy nagyon érdekes és egy egészen új irány is, személy szerint nagyon sokat várok Nádas Péter új regényétôl, amely most készül, és korábbi mûvéhez hasonló szintézis, de nem csak terjedelmében. Ha az Emlékiratok könyvét tekintem elôzménynek, akkor a személyesség nyelvének, a tudattörténéseknek, az emlékezésnek, az álmoknak, a belsô beszédnek ilyen nagy összefoglalása és ilyen nagy gazdagsága nem jelentkezett sem elôtte, sem utána. Nádas a személynek, a személyes nyelvnek egy új értelmet ad, ami másoknál nem található. Ha most, másfél évtizeddel késôbb újra egy ilyen irányba megy el, akkor azt gondolom, hogy ez megint egy nagyon különös lehetôsége lesz a magyar regénynek.
Vajon letûnt már az az idô, mikor Marosvásárhelyen a zongoraesteknek közönsége volt? Mert zongorista hál’ istennek van elég. De ha nem a versenymû látványos fôszerepében, hanem egyedül áll ki a színpadra vallani a zeneszerzô, a maga és a magunk, emberek legbensôbb dolgairól, akkor a hallgatóság is megcsappan. Pedig még emlékszem, gyermek voltam, s Halmos Beethoven-szonátáit a kisterem