|
LIII. évfolyam 78. (14738) sz., |
2001. április 3., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro
Díjszabás szavanként:
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A szombati Szövetségi Képviselôk Tanácsa ülésén Tôkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kérte, tûzzék soron kívül napirendre a zilahi Wesselényi Kollégium ügyét. A testület azonban nem szavazta meg ezt a kérelmet. Ezért Tôkés László és a Szilágy megyei református egyházak képviselôi, külön sajtótájékoztatót tartottak az ügyben.
Ezen a püspök hangsúlyozta, hogy a "Királyhágómelléki Református Egyházkerület hónapok óta ismételten kéri, az RMDSZ foglaljon állást és tegyen konkrét lépéseket a kollégium körül kialakult, erôteljes politikai dimenziókat öltött, áldatlan helyzet rendezése ügyében". Az újságíróknak szétosztott nyilatkozatban, amelyet az SZKT és a SZET asztalára is letettek, egyebek között az olvasható, hogy "A történtek és a kialakult törvénytelen helyzet súlyosan sértik a román alkotmány biztosította egyházi autonómiát, a vallásszabadságot, valamint kisebbségi jogainkat". Ugyanakkor kiemeli, hogy "A helyzet kialakulásában bûnrészességet vállalt nem csak Seres Dénesné, az iskola élére általunk jóhiszemûen kinevezett – volt – igazgató, hanem éppen úgy az egész Szilágy megyei RMDSZ szervezet, élén az ügyben családilag is érdekelt Seres Dénes szenátorral, megyei elnökkel". Végül, hogy "A megyei tanügyi hatóságok – a megyei RMDSZ nyilvánvaló kollaborálásával – súlyos visszaélések és törvénysértések elkövetésével járultak hozzá egyházi iskoláink "egyháziatlanításához"(...) "Ez év elején a zilahi kollégium igazgatójának pártos idôkre emlékeztetô egyházellenes magatartása már-már a vallásüldözésig fajult, amikoris templomba járásuk miatt eszközölt módszeres számonkérést az érintett diákokkal szemben".
Tôkés László szerint az SZKT mondvacsinált okokkal utasította el a folyamodványt, hiszen "hónapok óta bôséges iratcsomag állt a rendelkezésükre. Elkeseredéssel vette tudomásul a "cinkos ignoranciát", amelyet az RMDSZ vezetése általában tanúsít ezen kérdéssel szemben, holott hangsúlyozta, "közel 300 család gyermekeirôl van szó, akik azért is szenvednek, ha elmennek a templomba".
Az RMDSZ válsága szerves résznek ítélte azt is, hogy az SZKT leszavazta a megújulást, s kijelentette, már nem döntéshozóként, hanem közjegyzôi hivatalként mûködik, amely csupán a csúcson hozott döntéseket szentesíti. "Kisebbség áll szemben a hatalommal", mondta, az RMDSZ "udéméré szárnyára" utalva, amely négy évvel korábban "beolvadt a kormányba, most pedig nyilvánvalóan pedeszerizálódik", bár keményebb politikát kellene folytatnia Iliescuval, mint volt partnereivel szemben. Hozzátette, az egyházra csak a választások idején van szüksége az RMDSZ-nek, hogy mozgósítsák a választókat, viszont ôk az ôsszel "nem tudtak olyanokra szavazni, mint Seres Dénes, vagy Faluvégi Zoltán", mert "ezek az urak nem a magyarság és egyház érdekeit képviselik, hanem valami mást". Az országos RMDSZ pedig "bûnrészese ennek az egyházellenes politikának", mondta Tôkés László püspök, majd feltette a kérdést: "ezek után milyen erkölcsi alapon harcol az egyházi javakért"?
Népújság: A kialakult helyzet egészében véve abszurdnak tûnik. Milyen konkrét egyéni vagy csoportérdekek mozognak a háttérben? Ki lehet jelenteni, hogy vallásellenes, egyházellenes megmozdulásról van szó, de meg kellene tudni, milyen konkrét érdekek fûzôdnek ahhoz, hogy ezt a református kollégiumot ellehetetlenítsék.
László Kálmán: Az igazgatónô férje Seres Dénes szenátor. Családi érdekek nem engedik meg, hogy nyolc hónap után is, az egyházi hatóságokkal szemben a tanfelügyelôség ott tartja a nôt. Én '97-tôl vagyok az iskola gondnoka, akit kizárólag az egyház fizetett, és ennek ellenére, Seresné novemberben felszólított, adjam át a raktárt és a leltárt, bár annak 90 százaléka egyházi adomány. Én ezt visszautasítottam, az iskolaigazgató beperelt és elsô fokon megnyerte a pert. Ez mindent megmagyaráz. Visszaállamosítás folyik.
Tôkés László: Nem lehet azt állítani, hogy nincs vallásellenesség. Ateista, kommunista remineszcencia, amit a volt kommunista tanárok egy része tanúsít a mai napig. A "Salgótarján-szindróma", a kommunista attitûd érvényesül Szilágy megyében is, amely idegen az egyháztól, s amely '89 után kezdett el imádkozni. Rémálom, hogy 80 gyermek feketelistára kerülhetett amiatt, hogy templomba ment, ez félelmet gerjeszt. Vagy, hogy a püspöki vizitációt kiutasították a kollégiumból. Ráadásul Seres Dénesné is beállt abba a fugyivásárhelyi mozgalomba, amely az én leváltásomat követelte.
Nem beszélve arról, hogy milyen "verést" kaptam, hogy a múlt év ôszén, a választások elôtt nem voltam hajlandó teljes elánnal latba vetni befolyásomat. Ezért szinte kiátkoztak az RMDSZ-bôl.
Népújság: Említették, hogy többször kérték, keressenek az RMDSZ-szel közös megoldást. Milyen közös megoldást látnak lehetségesnek?
Tôkés László: Ahogy telik az idô, egyre mérgesedik a helyzet. Egyre kisebb az esély. A közösségben megromlott a hangulat, tanár-diák, igazgató-tanár, igazgató-szülôk állnak szemben egymással. Azonban a gyermekeket és a szülôket nem lehet leváltani. Sportszerû megoldás lehetne, ha az igazgatónô lemondana. A helyzetet nem lehet megoldani, csak új felállásban. Lehet, más megoldás is van, de mi nem látunk mást. Talán, ha az RMDSZ- találkozó összejött volna, közösen megtalálhattuk volna a helyes utat.
Nincs itt mit lelkizni, tiszteletben kell tartani az egyházi autonómiát. Ha felekezeti iskola lesz, akkor lesz megoldás, ehhez kérjük mi az RMDSZ támogatását. Ennél természetesebbet el sem tudok képzelni.
A kérdésre, hogy ki a vétkes, Tôkés László a leghatározottabban kijelentette: a teljes felelôsség az RMDSZ jelenlegi vezetését terheli. Seres Dénes szenátort, Faluvégi Zoltán tanfelügyelôt, Kötô József államtitkárt, és másokat. A tiszteletbeli elnök szerint "a neptunosok politikai csôd felé vezetik az RMDSZ- t", és hogy a jövôben meggondolja, kit fog majd támogatni.
A Szövetségi Egyeztetô Tanács elnökének a bejelentésére, hogy a húsvét utáni héten egy bizottság száll ki Zilahra, a helyzetet elemezni, és megoldást keresni, Tôkés László kijelentette: "Nem azt várjuk, hogy a SZET vagy bárki nyomozni kezdjen az ügyben bûnösöket keresve. Itt az egyháznak van igaza, s azt várjuk el az RMDSZ-tôl, hogy egyértelmûen bennünket támogasson".
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Elnökök Konzultatív Tanácsa 2001. március 28-án ülésezett a szervezet új székházában (Brailei 9). Az ülésen a körzeti és kerületi elnökök, valamint Tatár Béla megyei ügyvezetô elnök és dr. Iszlai Árpád ügyvezetô alelnök vettek részt. A tisztújítás utáni elsô találkozón szóba került a megyei RMDSZ halaszthatatlan stratégiája: a területeken megvalósuló szervezetépítés. Ennek keretében került megvitatásra a marosvásárhelyi szervezet újjáalakulásának lehetôsége.
Dr. Kakassy Sándor, a dicsôi kerület elnöke és a Maros megyei RMDSZ ügyvezetô alelnöke ismertette, hogy a kerületükben egy tagnyilvántartási adatlapot dolgoztak ki felmérés céljából, amit már életbe léptettek és javasolta a többi körzeti és kerületi elnököknek, valamint a Maros megye RMDSZ-nek.
Tatár Béla ismertette az új székházba való költözéssel kialakult ügyviteli rendet.
Az ülés második felében a TKT összehívásának idôpontja és napirendje került szóba. A tisztújítás után kialakult helyzetben új elnököt kell válasszon a TKT, illetve sort kell keríteni az ügyvezetô elnökség megerôsítésére is.
A gyûlésen részt vettek: Kiss István, a 2-es körzet elnöke, Györffy András, a 3-as körzet titkára, Katona Mihály, a 4-es körzet elnöke, Gaál Márton, az 5-ös körzet, Papp Mária, a 6-os körzet elnöke, Bálint Ákos, a 7-es körzet elnöke, Fekete Zsolt, a 9-es körzet elnöke, Török Gáspár, a 10-es körzet elnöke, Szász Lajos, a 11- es körzet elnöke, Gál Ábel, a 13-as körzettôl, Fülöp Lajos, Maroskeresztúr elnöke, Mátyás Zoltán, a koronkai RMDSZ elnöke, Bán Mózes, a szovátai kerület elnöke, Gál Barna, a segesvári kerület elnöke, Nagy Levente, a mezôcsávási kerület elnöke, Gernyeszeg kerület alelnöke, Szabó Árpád, a nyárádszeredai kerület elnöke, Ozsváth József, az erdôszentgyörgyi kerület elnöke.
Pénteken sor került a Területi Egyeztetõ Tanács alakuló ülésére.
A TET tagjai: Szász Zoltán esperes, református egyház, ifj. Bíró István, református egyház, Gencsi András, katolikus egyház, Török Elek esperes, unitárius egyház, Szabó György Pál, Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület, dr. Egyed Imre, Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi Szaktestület, Kovács Júlia, Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, Csomós Attila, Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, Valkay Ferenc, Közgazdász Társaság, Szász Rózsa, Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Nõegylet, Incze Csaba, Dicsôszentmártoni Kis-Küküllô Alapítvány, dr. Török Béla, Szászrégeni Kemény János Társaság, Farkas Miklós, Segesvári Gaudeamus Csoport, prof. dr. Jung János, Bolyai Társaság, Gálfalvy György, a LÁTÓ fõszerkesztõje, Csíky Boldizsár zeneszerzõ, dr. Mártha Ivor fõorvos, Makkai János, a Népújság fõszerkesztõje, dr. Pongrácz Antal fogorvos, Mátyás Zoltán vállalkozó, Ferenczy István színmûvész, Brassai Zsombor református lelkész, Petry Zalán Endre vállalkozó.
A Testület elnökévé választotta dr. Mártha Ivort, alelnökké Kovács Júliát és Csomós Attilát, valamint titkárává Brassai Zsombort.
Nem lesz tragédia, ha a jövô évi prágai csúcsértekezleten Románia nem kap meghívást a NATO-csatlakozásra – jelentette ki Ion Iliescu államfô a hétfôi román sajtónak adott nyilatkozatában, miután a hét végén "elsô nekifutásra" nem sikerült aláírni azt a dokumentumot, amely Románia NATO-csatlakozásának össztársadalmi támogatottságát hivatott bizonyítani.
Az elnök kezdeményezésére szombaton a Bukarest melletti Snagov üdülôhelyen az ország vezetô politikusai és a civil szervezetek képviselôi a NATO 2002 Fórum elnevezésû összejövetel keretében tárgyalták meg az ország NATO-csatlakozásának támogatására felszólító nyilatkozat tervezetét. A Románia állampolgáraihoz és a NATO-tagországok közvéleményéhez intézendô felhívás szövegét azonban csak szerdán véglegesítik, miután a tanácskozáson számos bírálat érte a dokumentum tervezett szövegét.
Iliescu elnök a tanácskozáson rámutatott: a fórum kifejezésre juttatta az ország NATO- csatlakozását támogató erôk konszenzusát. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövô évi prágai NATO-csúcsig mind a kormányzati erôknek, mind az egész román társadalomnak szolidárisnak kell lennie a reformok végrehajtásában.
Románia NATO-csatlakozásának érveirôl szólva az államfô taglalta a felzárkózás költségeit és elônyeit. Kiemelte: a csatlakozás elônyei sokkal nagyobbak, mint a költségei, mert ha Románia egy kollektív védelmi rendszer tagja lehet, hosszú távon kisebb költségekkel jár az ország biztonságának biztosítása, mivel számíthat partnerei politikai, gazdasági és katonai támogatására.
– De azt is ôszintén és határozottan meg kell mondanunk a román állampolgároknak, hogy az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás nem oldja meg automatikusan Románia gazdasági és társadalmi fejlôdésének kérdéseit. Azokat magunknak kell megoldanunk - tette hozzá.
A tanácskozáson Adrian Nastase miniszterelnök, Mircea Geoana külügyminiszter és Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter egybehangzóan kiemelte: Románia pragmatikus, realista alapokon közelíti meg a csatlakozás kérdéseit, felkészül és jó úton jár a NATO- csatlakozással kapcsolatos felelôsség vállalása tekintetében.
Az általános szolidaritás kinyilvánítása ellenére a tanácskozáson kemény bírálatok hangzottak el a részvevôk elé terjesztett dokumentumtervezetrôl. Különösen élesen bírálta a fórumot a tanácskozásra meghívott volt államfô, Emil Costantinescu, aki hangoztatta: most nem a csatlakozással kapcsolatos közhangulat és magatartás kifejezésére, hanem a parlamentben a most hatalomra került egykori ellenzék által is elfogadott célok megvalósításának képességére van szükség.
A volt elnök figyelmeztetett: ha nem teljesítik pontosan és gyorsan a már korábban kitûzött célokat, akkor Románia 2050-ben, nem pedig 2002-ben juthat be a NATO-ba.
Minél riasztóbb a kép, annál több pénzt kap a rendôrség?
A szervezett bûnözés terjedése fenyegeti Románia nemzetbiztonságát – közölte Dan Fatuloiu rendôrtábornok, a szervezett bûnözés- és kábítószerellenes küzdelemmel foglalkozó igazgatóság (DCCOA) helyettes vezetôje.
A tábornok a szervezett bûnözés kérdéseivel foglalkozó múlt heti bukaresti kerekasztal-konferencián olyan riasztó képet festett a romániai helyzetrôl, hogy elôadása után alig egy órával maga Adrian Nastase miniszterelnök és Ioan Rus belügyminiszter cáfolta az elhangzottakat.
Dan Fatuloiu szerint a Románia nemzetbiztonságát fenyegetô fô veszélyek egyike a nemzetközi terrorizmus. A tábornok elmondta, hogy a rendôrség tudomása szerint Romániában jelen vannak a disszidens palesztin terrorszervezetek, az iszlám fundamentalista és szeparatista etnikai szervezetek, a Kurd Kommunista Párt, valamint a Hezbollah tagjai, akik fôleg csempészettel és adócsalással foglalkoznak. Megjelentek a szicíliai maffia és a nápolyi camora képviselôi is, akik elsôsorban pénzmosás céljával igyekeznek romániai "kirendeltségeket" létrehozni.
A tábornok szerint a külföldi terrorszervezetek romániai megjelenésének egyik oka az, hogy bizonyos országok beszüntették a terrorista szervezetek támogatását. Ezért ezek a szervezetek pénzügyi és logisztikai források hiányában a szervezett bûnözés eszközeihez: a csempészethez, adócsaláshoz, bankhitelek eltérítéséhez, hamis csôdökhöz, a kábítószerrel, fegyverrel, lôszerrel és robbanóanyagokkal való kereskedelemhez, pénzhamisításhoz, embercsembészethez és rabláshoz folyamodnak.
A rendôrtábornok által idézett adatok szerint Romániában a szervezett bûnözésnek tudható be a hazai össztermék (GDP) 40 százalékának megfelelô feketegazdaság kialakulása és a költségvetés értékének 70 százalékával megegyezô összegû adócsalás elkövetése.
Ugyanezen a tanácskozáson Alexandru Ioans tábornok, a határokon átnyúló bûnözés elleni küzdelmet folytató regionális központ, a SECI vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy Európában Románia az egyetlen olyan ország, amely ahelyett, hogy fejlesztette volna a szervezett bûnözés elleni szerveit, inkább gyengítette azokat.
A kerekasztal-konferencián a felszólalók szóvá tették: Romániában az illetékesek nem mérik fel a jelenség valódi méreteit és igazi veszélyeit. Az ellene folyó küzdelmet hátráltatja, hogy a rendôrségi és hírszerzési szervek emberei között nézeteltérések és ellentétek léptek fel, kölcsönös bizalmatlanság osztja meg ôket. A legaggasztóbb jelenségként említették, hogy a Romániában megjelent és mûködô szervezett bûnözési hálózatok közül többet az egykori titkosszolgálati különleges alakulatok l989 után munka nélkül maradt tisztjei hoztak létre és vezetnek.
Adrian Nastase miniszterelnök és Ioan Rus belügyminiszter rögtön cáfolta Dan Fatuloiu rendôrtábornok szavait az olasz maffia megjelenésérôl és a gazdasági bûnözés méreteirôl. "A dolgok egyáltalán nem így állnak" – hangsúlyozta Nastase, amit a belügyminiszter azzal egészített ki, hogy "az információkat meg kell különböztetni a pletykáktól".
A miniszterelnök egyébként azon a sajtóértekezleten cáfolt, amelyen bejelentette: a román belügyminisztérium 130 millió dolláros külföldi kölcsönt vehet fel kormánygaranciával, hogy a rendôrséget korszerû eszközökkel szerelhessék fel. Nastase elmondta, az idei költségvetés tervezete 13 ezer milliárd lejt biztosít a belügyminisztérium számára, de a minisztériumnak valójában kétszer ekkora költségvetésre lenne szüksége.
A közel tízmilliárd lejes adósság miatt tegnap hajnaltól a Vidéki Vízszolgáltató Vállalat (SURM) megszüntette az ivóvíz- szolgáltatást a marosszentgyörgyi, maroskeresztúri és nyárádtôi lakótársulásokhoz tartozó tömbházakban, gazdasági egységekben. Mint Blaj Virgil igazgató elmondta, a lakótársulások 4 milliárd 781 millió lejjel tartoznak a SURM-nak, ehhez hozzáadódik az 5 milliárd lejes késedelmi kamat. A SURM pedig tízmilliárd lejjel adósa az Aquaserv ÖV- nek.
– Az elmúlt hónapokban többször szerveztünk találkozót a lakótársulások vezetôivel, újrafelosztva az adósságokat. Mindhiába. Sem a lakosság, sem a kereskedelmi egységek nem fizettek. Így kénytelenek voltunk hétfôn hajnaltól lezárni az ivóvízcsapokat. Ma a nagysármási tömbházlakók is víz nélkül maradnak. A drasztikus akció során igyekeztünk megkímélni a jól fizetô lakókat, s ahol kevesebb volt az adósság, például a marosszentgyörgyi tulajdonosi társulásoknál, nem szüntettük meg a szolgáltatást. Ma délelôtt a megyei tanács képviselôi jelenlétében találkozunk az érintett települések polgármestereivel, s megpróbálunk megoldást találni a kellemetlen helyzetre. Mi készek vagyunk az adósságok újrafelosztására, holott elôzô alkalmakkor ez nem bizonyult életképes megoldásnak. Az is megtörténhet, hogy a közelgô ünnepek idejére naponta két órára visszaállítjuk az ivóvíz-szolgáltatást – nyilatkozta kérdésünkre Blaj Virgil igazgató.
Vasárnap ünnepélyes keretek között írt alá együttmûködési megállapodást Kibéden a helyi Seprôdi János Mûvelôdési Egyesület és a békéscsabai Városvédô és Városszépítô Egyesület. Maga a megállapodás csak szentesíti a kialakulóban lévô együttmûködést.
A 15 éve alakult békéscsabai egyesület 150 egyéni tagjának, illetve a tagok sorában levô 30 jogi személyiségének munkájával sikerült elôkelô helyet kivívnia a város civil társadalmában. Így ma már nem csak a helyi történelmi emlékek felkutatását, emléktáblák és szobrok felállítását, történelmi versenyek szervezését, valamint környezetvédelmi munkák és versenyek megszervezését tartják feladatuknak, hanem a civil társadalom jelentôs szószólóivá váltak. Jelenleg Békéscsabán városépítészeti és városrendezési kérdésekben számít a véleményük, mi több, más társadalmi kérdésekben is gyakran konzultálnak az egyesület vezetôségével.
Amint Hankó András elnök Kibéden is hangsúlyozta, a legfontosabb feladatuknak tartják, hogy a nagyapák örökségeként fennmaradt hagyományt megôrizzék és továbbadják. Erre próbálják megtanítani a békéscsabai fiatalokat.
A sokkal fiatalabbnak mondható, 1999-ben alakult Seprôdi János Mûvelôdési Egyesület célkitûzései helyi szinten alig különböznek a békéscsabai egyesületétôl, ezért kell egymás tapasztalatairól tudomást szerezniük. Ugyanakkor az anayaországiak számára is fontos tényleges megtapasztalása annak, hogy Erdélyben ugyanolyan magyarok élnek, mint Magyarországon. Dr. Cserei Pál, a békéscsabai egyesület titkára felszólalásában elmondta, terveikben kölcsönös hagyományôrzô táborok szervezése és közös programokra való pályázás is szerepel, de a legelsô lépés az lesz, amikor a már készen levô, Békéscsabát bemutató tárlatot elhozzák Erdélybe.
A találkozó egyik érdekes mozzanata volt, amikor a vendégek ismertették Békés megye nemzetiségi helyzetét, kihangsúlyozva, ott 280 éve példaértékûen élnek együtt különbözô vallású szlovákok, románok és magyarok. A jelenleg magyar többségû Békéscsaba szlovák tájházzal büszkélkedhet, amelynek létrehozásában az egyesületnek is szerepe volt.
A kibédiek részérôl a megállapodást Makfalva község polgármestere, Kutasi Zoltán, illetve az egyesület elnöke, Borbély Emma látta el kézjegyével.
Az elmúlt héten a marosvásárhelyi tanács nem vizsgázott jelesre a taxisok ügyében. A hosszas, meddô vita után olyan döntést hoztak, amely nem jelent egyebet, mint a magányos taxisok kiszorítását a piacról. A "felállás" ezután csak a következô lehet: vagy betársulnak egy – már létezô – céghez, vagy pedig megalakítják saját társaságukat, de ugyancsak forgalomirányító alapján mûködnek. (A diszpécserszolgálat-személyzet meg rádióadó nélkül semmit sem ér, ami komoly anyagi befektetést igényel).
A magányos taxisoknak egyik változat sem felel meg, hiszen nem véletlenül választották a jövedelem- kiegészítésnek éppen ezt a formáját. Van, aki számára a kötetlen munkaprogram jelent elônyt, mások nem hajlandók pluszkiadást vállalni. Ôk így vannak jól, köszönik szépen. Mi van akkor, ha nem akarnak senkivel sem társulni, még szakszervezetet sem szándékoznak létrehozni? Csak azt szeretnék, hogy addig, amíg rendesen fizetnek, betartják a szabályokat, hagyják ôket dolgozni.
Marosvásárhelyen a hivatalos nyilvántartások szerint mintegy 700 taxi üzemel különbözô társaságokhoz csatlakozva. A magányos taxisok számát megközelítôleg nyolcvanra becsülik. A polgármesteri hivatal adatai szerint a taxizásért fizetendô illetékkel mintegy 370 személy adós, összesen közel 1 milliárd lejjel. (Ezek szerint nem csak a magányos taxisokkal van baj). 127-en elköltöztek, a polgármesteri hivatal alkalmazottai pedig nem bírnak a nyomukra bukkanni, panaszolta az illetékes igazgató, majd feltette a kérdést a tanácsosoknak: azt akarják, hogy taxivadászokká váljunk?
Nem vagyok a civilizált utaztatás ellensége, de úgy vélem, nem ilyen módon kell fegyelmezni a vállalkozókat, akár társultak, akár magányosak. Ahelyett, hogy a rendcsinálás álcája mögé bújva, megszorító intézkedéseket hoznának, olyanokat, amelyek a munka, a vállalkozás szabadságát korlátozzák, a felelôs személyek tegyék a dolgukat. A rendcsinálás problémáját pofonegyszerûen is meg lehetne oldani, ha a – mellesleg az engedély birtokában törvényesen mûködô – fizetési kötelezettségeit nem teljesítô taxist a polgármesteri hivatal megbírságolná, visszavonná engedélyét, és nem pedig folyton azt próbálná kitalálni, hogyan egyszerûsítse le a munkát. Számomra nem világos, hogy a magányosok számára taxizni vagy nem taxizni dilemmájára milyen közérdek miatt kellett ilyen gyors és radikális megoldást kidolgozni, hacsak nem valamely taxistársaságnak tesz a kedvére a városvezetés, akik a magányos taxisok bevételeire vetettek szemet.
Tegnap 11-13 óra között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felhívására a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár alkalmazottai is figyelmeztetô sztrájkot tartottak. Az országos figyelmeztetô tüntetést a munkaszerzôdésben szavatolt jogok be nem tartása, az egészségügyi rendszerben alkalmazott fizetésekhez viszonyított alacsonyabb bérek, a pénzalapok kezelése miatt szervezték. Mint Rodica Pantelimon, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár alkalmazottainak szakszervezeti elnöke elmondta, amennyiben nem teljesítik követeléseiket, pár napon belül általános sztrájkba lépnek.
Szép tavaszi nap volt a tegnapi, sok-sok napsütéssel. Ilyenkor a szabadban lenni jó. Erre gondolhatott Marosvásárhely polgármestere is, és szokásos heti sajtótájékoztatóját ezúttal a Kornisa negyedbeli ún. egyetemisták parkjában szervezte. Az újságírókkal való találkozás színhelyét nem véletlenül választotta dr. Dorin Florea. Egyben jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a teljesen felújított parkot, mondhatnánk azt is, hogy játszóteret, felavassák. A munkálatokért felelôs osztályvezetô elmondta, hogy a park létrehozásán két hetet dolgoztak az Imatex, Electrica és Citadinprest alkalmazottai: rendbe tették a zöldövezetet, minifoci-pályát alakítottak ki, hintákat, mászókákat, padokat, sakkozásra alkalmas asztalokat szereltek fel. A munkálatokat az adósságok fejében végezték a fenti cégek, az önkormányzatnak megközelítôleg 100 millió lejt kell majd fizetnie az aszfaltozási, kövezési munkákért.
A polgármesteri hivatal a tervek szerint idén nyolc parkot tesz rendbe, a következôt a Tudor negyedben. Ami pedig az ezutáni sajtótájékoztatókat illeti, ha az idô megengedi, a polgármester ígérete szerint továbbra is a "zöldben" zajlanak majd.
Megkezdik a bontásokat
A múlt heti városi tanácsülés kapcsán Dorin Florea ismételten kijelentette, hogy aggódik a városi közszállítás sorsáért. Kizárólag a tanácsosoké szerinte a felelôsség, mert a múlt csütörtökön vezetôtanácsot neveztek ki. Különösen az alpolgármesterekre haragszik, akik szerinte a tanácsban elfelejtették azt, hogy végrehajtói minôségben egyetértettek javaslatával, és tanácsosként a pártutasításnak megfelelôen szavaztak.
A pénzügyekkel kapcsolatban megtudhattuk, hogy szûkmarkú lesz az önkormányzat a civil szervezetek rendezvényeinek támogatásában, hogy ezután hetente "bombázzák" levelekkel a szállítási és a közmunkaügyi minisztériumot pénzt kérve a Dózsa György utca felújítására, és hogy elindítják a lakásépítési programot a Segesvári út mellett levô 4,75 hektárnyi területen. A kilakoltatásokkal párhuzamosan megkezdik az esedékes bontásokat, a színház mögötti, elhanyagolt állapotban levô épület van soron.
A pénz beszél…
A polgármester módosítaná a várfelújítási tervet. Errôl már megbeszélést folytatott igazgatóival, és a tanács elé fogja vinni az ügyet. Panzió, vendéglô, konferenciaterem építésére adná haszonbérbe az épületet, mert nem áll rendelkezésre a szükséges 150 milliárd lej az eredeti terv szerinti felújításhoz. A mindössze 30.000 euró csak a tetô rendbetételéhez, esetleg a víz, villany bevezetésére lesz elég. A nemkormányzati szervezetek különbözô javaslatokkal állnak elô, ám pénzt nem adnak – jelentette ki a polgármester a Pro Európa Ligára célozva. Akkor fognak építkezni, amikor átutalják a pénzt.
A vár átalakítására állítólag már vannak érdeklôdôk, Németországból és Ausztriából.
A megyei tanács csúcsvezetésének e heti programjáról szólva megtudhattuk, hogy Virág György tanácselnök ma Pitesti-en, a megyei tanácsok egyesületének találkozóján vesz részt, ahol megvitatják a municípiumok föderációjával és a városok szövetségével való társulás lehetôségét egy valamennyi helyi közigazgatási struktúrát tömörítô érdekvédelmi szervezetbe. Szerdán a tanácselnök Richard Ralph-ot, Nagy-Britannia nagykövetét, csütörtökön a Gyôr-Moson-Sopron megyei küldöttséget fogadja.
Dicsôszentmárton hivatalosan nem hátrányos helyzetû
Március 28-án, szerdán, Virág György megyei tanácselnök vett részt Csíkszeredában a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkaülésén, amelyen a SAPARD-program romániai alkalmazásának vetületeirôl, a finanszírozási igény szándékával benyújtott programok minôségérôl folyt eszmecsere – tudtuk meg a megyei tanács tegnapi sajtótájékoztatóján.
Megtudtuk, hogy a hátrányos helyzetû övezetek kérdése kapcsán megyénkbôl Dicsôszentmárton és térsége nem került a központi fejlesztési programokat élvezô régiók listájára. Az indoklás: a munkanélküliség hivatalos rátája – a nyilvántartásokban már nem szereplô, semmiféle jövedelemmel nem rendelkezô lakosok miatt – nem éri el a rögzített, az országos átlagot 30%-kal meghaladó szintet.
Tárgyalások a MALÉV-val
Virág György egyébként azért nem tudott jelen lenni a hétfôi sajtóértekezleten, mert Stefan Runcannal, a vidrátszegi repülôtér igazgatójával Budapesten tartózkodott, ahol Antal Erzsébettel, a MALÉV légitársaság vezérigazgatójával folytatnak tárgyalásokat. A megbeszélések fô témája a Budapest–Marosvásárhely rendszeres légijárat beindítása, ugyanakkor megyénk képviselôi részt vettek a magyar fôvárosban egy turisztikai témájú kiállításon is, a megye turisztikai potenciáljának bemutatása céljával.
Felkészítôk felkészítése
Szintén tegnap kezdôdött Sinaián az a szeminárium, amelyen a megyei tanács és a megyei gyermekvédelmi hatóság tíz szakembere vesz részt. A szeminárium a PHARE-alapokból finanszírozott közigazgatási tevékenység hatékonyabbá tételét célzó program része, melyen a helyi tisztségviselôk felkészítôit készítik fel. A tanfolyam végzettjei, elvileg, képesek kell legyenek arra, hogy helyi szinten felkészítôket tartsanak a fejlesztési programok összeállítása, helyi költségvetések kidolgozása, informatizálás és titkársági munka terén.
Háromnapos találkozó színhelye volt az elmúlt hét végén Mezôméhes. A környékbeli és távolabbi szórványfalvakból gyûltek össze elsô nap a presbiterek, szombaton a nôszövetségek képviselôi, vasárnap pedig a fiatalság.
Akik odahajoltak gondjaik fölé, akik lelket öntöttek a részvevôkbe, akik útravalóval látták el ôket, dr. Papp Vilmos Budapest kôbányai parókus lelkész, a Károli Gáspár Hittudományi Egyetem tanára, Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, Hermann János királyhágómelléki kerületi tanácsos, Soós Noémi cserefalvi lelkész és Huszár László utolsó éves teológus hallgató. Akik vendégül látták ezt a mezôségi viszonylatban úttörônek számító, de az ígéretek szerint hagyományossá váló rendezvényt Ferencz György Csaba református lelkész és felesége, valamint a nagyon lelkes és vendégszeretô mezôméhesi gyülekezet, továbbá mindazok, akik a szervezésben segítséget nyújtottak. Akiben pedig ennek a találkozónak a gondolata megfogant, és aki sok évtizedes munkájával lehetôvé tette, hogy ilyen szép számban összegyûljön a mezôségi szórványtelepülések lakossága, Kiss Ferenc nyugalmazott tanár, a Vártemplom presbitere.
A pénteki nap a presbitereké volt, akiknek Vetési László hirdette az igét, Papp professzor tartott elôadást, s a helybeli lelkész mutatta be a templomot. Szombaton a mezôségi asszonyoknak Soós Noémi református lelkész prédikált arról, hogy nem a nagy szavak, a szolgálni tudó szeretet változtathatja meg az embertársainkkal való kapcsolatot, s gyógyíthatja azokat a sebeket, amelyekkel tele van a ma embere, és különösen olyan körülmények között, ahogy a részvevôk élik életüket. Dr. Papp Vilmos az otthonteremtés fontosságáról beszélt, nagy nôalakok példájával bizonyítva a református asszony felelôsségét a családban. Azt, hogy ki milyen útravalóval tér haza a találkozóról, Borsos Melinda, a Megyei Református Nôszövetség elnöke vette számba.
Vasárnap ragyogó idôben a fiatalság gyûlt össze, eljöttek Szentmátéból, Cegôtelkérôl, Újôsrôl, Nagy- és Kissármásról, Báldról, Frátáról és voltak Somosdról, Mezôpanitból, sôt a mátéi iskola igazgatója is. Munkás, értelmiségi és iskolába járó tizen-, huszonévesek, akik Kiss Ferencnek köszönhetôen nem elôször vannak együtt. Tavaly népes csoportot fogadott dr. Papp Vilmos meghívására a kôbányai gyülekezet, hogy Budapest nevezetességeivel megismerkedjenek. Huszár László teológus hallgató prédikációját követôen, a mezôségi tájakhoz, e völgyek lakóihoz való kötôdésérôl Hermann János lelkész beszélt. Az ismerkedési játékot a rendezvény háziasszonya, Ferenczi Melinda vezette, s a találkozó üde, vidám színfoltját jelentô sármási ifjúsági fúvószenekar játékára a mûvelôdési házban táncra is perdültek. Ahogy beszélgettek, táncoltak, játszottak együtt, oldódtak a szorongások, s bár néhányan félrehúzódtak még, a többiek játékában ôk is örömüket lelték. A mind jobban felszabaduló jókedvet akkor lehet igazán értékelni, ha elgondoljuk, hogy milyen távolságokról, milyen körülmények között – a frátaiak traktor vontatta utánfutón – jöttek el, hogy újra találkozzanak, és megtapasztalják az összetartozás élményét.
Közel 200 fônyi fiatalságot mozgatott meg a találkozó, ami a mezôségi szórványfalvak lakosságához viszonyítva nagy szám, és ha már egyszer megvalósult, hagyománya is lesz ennek. Mert jó az, ha ezek az elszigetelten élô fiatalok tudnak egymásról, tudják azt, hogy református magyarok, és nemcsak léteznek, hanem teendôik is vannak, hogy valaki ahogy mindannyiunkkal, velük is kezdeni akar valamit. Azt szokták tanítani, hogy csodák nincsenek, pedig mindennap vannak csodák, csakhogy nem tartjuk számon ôket – utalt a mezôméhesi találkozó lényegére dr. Papp Vilmos. Fiataloknak szóló prédikációjában Jókai Mórt hozta fel példaként. Népszerû nagy regényírónk, aki édesanyját hallgatva ötéves korában 150 zsoltárt tudott, ötödik gyermekként szerzett hírnevet a családnak. A gyermekvállalásról szólt a délutáni kötetlen áhítat, amelyet követôen a helybeli lelkész mondott köszönetet a budapesti vendégnek és Kiss Ferencnek is, aki úgy nyilatkozott, hogy reménysége beteljesedett: a presbiterek komolyan vetették fel a gondokat, az asszonyok jól érezték magukat együtt, s a fiatalok még Frátáról is eljöttek. És nemcsak eljöttek, hanem vállalták azt is, hogy a következô szórványtalálkozó házigazdái legyenek.
Minden olyan fizikai vagy jogi személy, akinek egy vagy több magánszemély munkát végez a törvény elôírásai szerint megkötött egyéni munkaszerzôdés vagy civil szolgáltatói szerzôdés alapján. A munkaadók kötelesek minden hónapban a béralapra számított 7 %-os egészségbiztosítási járulékot levonni és átutalni a Pénztár számlájára.
Béralapon azt a pénzbeni és/vagy természetbeni jövedelmek összegét értjük, amelyet egy fizikai személy az elvégzett munkájáért kap a munkáltatóval megkötött egyéni munkaszerzôdés vagy civil szolgáltatói szerzôdés alapján, az idôszaktól függetlenül. A béralapba tartozik az elsô 10 munkanapra számított betegszabadságért járó pótlék is, amit a munkaadó béralapjából fedeznek.
A kisipari szövetkezetek által befizetendô egészségbiztosítási járulékot a munkaadókéval azonos módon számítják ki, a 7%-os levonást a szövetkezeti tagokat havonta megilletô bruttó – adózás elôtti – jövedelemre alkalmazzák.
A munkaadók a náluk szerzôdéses munkaviszonyban levô alkalmazottaik számára igazoló iratokat, igazolványokat bocsátanak ki, amelyekkel igazoljak, bizonyítják, hogy a gazdasági egység, intézmény rendszeresen fizeti a saját és a dolgozói után járó egészségbiztosítási járulékot. Tehát ha az alkalmazottak közül valaki megbetegszik és kórházi kezelésre szorul, akkor a munkaadójától kapott igazolvánnyal és az egészségbiztosítási kártyával bizonyítja a biztosított minôséget és így ingyenes orvosi ellátásban részesül. Ezek a személyek nem kell az Egészségbiztosítási Pénztárhoz forduljanak igazolásért, meg akkor sem, ha a kórház részérôl kérnek az igazolványt.
Az Egészségbiztosítási Pénztár csak azoknak a személyeknek bocsát ki igazolványt, akik nem alkalmazottként dolgoznak pl.- szabadfoglalkozásúak, cégtulajdonosok, engedéllyel rendelkezô fizikai személyek, mezôgazdasági termelôk, föld- és erdôtulajdonosok stb. – és a rendeletek által megszabott idôközökben a Pénztár székhelyén rendszeresen befizetik az egészségbiztosítási járulékot.
A munkaadóknak (vállalatok, társaságok, vállalkozások, intézmények stb.) a következô iratokat, bizonylatokat, nyomtatványokat kötelezô kitöltenie és nyilvántartania az egészségbiztosítási járulék megállapítása céljából :
– Egyéni munkaszerzôdés vagy civil szolgáltatói szerzôdés a munkavállalókkal
– Fizetési jegyzék, bérkimutatás (Stat de plata)
– Fizetési összesítô (centralizator salarii)
Az alábbi bizonylatokat a munkaadóknak kötelezô havonta kitölteni és a Pénztárhoz leadni :
– Nyilatkozat az egészségbiztosítási alapba való havi befizetési kötelezettségrôl (Declaratie)
– Névsor azokról az alkalmazott személyekrôl, akik után fizetik az egészségbiztosítási járulékot (Lista nominala cu persoanele pentru care se plateste contributia la F.A.S)
– Fizetési meghagyás (Ordin de Plata)
Az egyéni munkaszerzôdéseket, fizetési jegyzékeket, összesítôket a munkaadó székhelyen kell kitölteni és megôrizni, míg a befizetési kötelezettségrôl szóló Nyilatkozatot (Declaratie) 3 példányban minden hónap 20-ig az elôzô hónapra kitöltve kötelezô leadni a Pénztárhoz a Fizetési megbízás másolatával (Ordin de Plata) együtt. A MUNKAADÓK az alkalmazottak bérének kifizetése napján a béradó átutalásával egy idôben kell befizessek ( átutalják ) az egészségbiztosítási járulékot. Azok a munkáltatók, akik a hónap utolsó napjaiban fizetik ki a dolgozok járandóságait az elôzô hónapra, a rendelet elôírasai szerint kötelesek legkésôbb 25-ig átutalni a béradóval együtt az egészségbiztosítási járulékot is.
Havonta minden munkaadó köteles kitölteni és a Pénztárhoz letenni egy névsort azokról az alkalmazottakról, akik után fizetik a járulékot.
A munkavállalókat foglalkoztató jogi vagy fizikai személyek az egyéni munkaszerzôdés vagy civil szolgáltatói szerzôdés alapján dolgozó saját alkalmazottaik számára ún. bélyegeket (vignete) osztanak ki. A bélyegeket a munkaadók havonta az Egészségbiztosító Pénztáraktól kell átvegyék, a havi egészségbiztosítási járulék befizetését igazoló nyilatkozat és a havonta idôszerûsített névsor alapján, amely azokat a biztosított személyeket tartalmazza, akik után rendszeresen fizetik a járulékot.
Azok a munkaadók, akik elmulasztották kitölteni és letenni a havi nyilatkozatokat és névsorokat utólag is ( minél hamarabb ) megtehetik visszamenôleg 1998 – 1999 – 2000-es évekre is, ellenkezô esetben az érvényes szabályok értelmében ezen kötelezettségek elmulasztása kihágásnak minôsül és 10 mil.-50 mil. lejig terjedô pénzbüntetés róható ki.
A havi nyilatkozatokhoz szükséges mellékelni a fizetési megbízások (Ordin de Plata) másolatait. Az újonnan megalakult cégek esetében a tulajdonos vagy a megbízott hivatalos képviselô személyesen fordulhat tájékoztatásért, ingyenes tanácsadásért a pénztár szakembereihez, hogy megismerje azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek alkalmazása munkaadói minôségébôl rá hárul. Az induló cégek egy átiratot kell küldjenek, hozzanak a Pénztárhoz, amelyben értesítik a Pénztárat a megalakulásukról, mellékelik a cégbejegyzési bizonyítványt és az adószámot (Codul fiscal).
A ki nem fizetett havi egészségbiztosítási járulékra visszamenôleg is késedelmi kamatot számítunk és alkalmazzuk a pénzügyi kötelezettségek, követelések begyûjtésére vonatkozó törvényes eljárást.
A cégtulajdonosok a Munkakamarával kötött szerzôdésben meghatározott havi jövedelemre számított 7 %-os járulékot kell befizessék a Pénztárhoz a folyó hónap végéig. Amennyiben nem kötnek érvényes szerzôdést a Munkakamarával és a Pénztárnál nem fizetik ki hozzájárulásukat, a cégtulajdonosok nem sorolódnak a biztosított személyek közé és nem részesülnek egészségbiztosításban.
(Folytatjuk)
Egészséges kételkedéssel közelíts mind az ismerôsök, mind az ismeretlenek fele, s akkor nem ütöd meg magad – tanítottak barátaim, s én, aki becsületesnek tartottam mindenkit, amíg az ellenkezôje be nem bizonyosodott, arra gondoltam, igazságtalanság ok nélkül kételkedni valaki becsületességében. Az ártatlanság vélelme fent említett meghallgatása óta sok év telt el, s még mindig úgy gondolom, hogy a jó tanács érvényes, idônként azért inog a bizalmam.
Többször szóltunk már a piacokon gyakran tapasztalható jelenségrôl, miszerint a déligyümölcsöket kínáló árusok, mérlegeiket "megigazítva" egy-két ezer lejjel, néha többel is becsapják a vásárlókat. A múltkoriban egyik ismerôsöm járt hasonlóan pórul a Tudor negyedbeli Gyémánt piacon. Banánt és narancsot vett, s mikor otthon megmérte 10-10 deka hiányzott a kilóból. Harciasan visszasietett, vitte a gyümölcsöt is, s felelôsségre vonta az árust, aki tagadta tettét. Tudja meg, hogy többet nem vásárolok öntôl semmit, s ismerôseimnek is megmondom, hogy becsapja a vevôket – fenyegetôzött a kárvallott. Mindhiába.
Pénteken délután a Favorit üzletközpont földszintjén szövetet akartunk vásárolni. Kiválasztottuk a nyolc-kilenc szín közül a megfelelôt, hogy a kitûzött címkén szereplô ár elfogadható, s megkértük a középkorú hölgyet, vágjon le három méter anyagot. A három méternyi szövetért közel 200 ezer lejjel többet kértek tôlünk. Értetlenkedô kérdésünkre elmondták, hogy egy méter szebeni szövet ára 180 ezer lej, s bár igaz, hogy a kitûzött címkén csak 128.000 lej szerepel, az csak a sötétkék szövet ára, a többi értéke 180.000 lej. Nyilván méltatlankodtunk, de mindenre az volt a válasz: a tulajdonosnô rendeletei szerint történik minden, nem mi vagyunk a hibások. Végül nem vettük meg a levágott anyagot.
Nem ritkák az említett és a hasonló esetek, amelyek az embertársainkba vetett bizalmunkat ingatják meg. Nem tudom, nekik megéri-e? Jó lenne, ha valahányszor egy másik személy elleni vétségre készülnek/készülnénk, eszükbe/eszünkbe jutna a másik, a szemben álló helyébe képzelni magunkat.
Gyakran hallani e kritikus élû kérdést: mit tett értem az RMDSZ? Eddig tehetetlenségükre és kilátástalanságukra mentséget keresô erdélyi magyarok fogalmaztak ekképpen. Gyártelepi melósok és innovációs pedagógiai reformokkal küzdô oskolamesterek; posztkommunista nyugdíjszelvényeken lamentáló deres áldozatok és napnyugatra esküdözô napkeleti titánok; heroikus, pálinkásflaskók fenekére merülô búsmagyarok, kik titokban tudják ugyan, hogy nem lesz és nem lehet Trianon elôtti világ, mégis valakit mindig azzal vádolnak, hogy nem elég tökös, vagy nem elég tiszta a vére; és természetszerûen felsorakoznak a hoppon maradt haramiák vagy erkölcstelen "bizniszükben" (elég) támogatást nem nyert sáfárok. Tele a tribün és mindenki teli torokból üvölti: "ha én lennék a pályán, már rég megnyertük volna a meccset!" A forgatókönyv tovább annyira ismerôs, hogy meg sem lepôdik rajta az ember, és csak a tollvonások kedvéért írom tovább: a tribün fellázadt, a csatárt lecserélték, majd sorban a többit is, és a "szurkolók" (akik valójában nem is szurkolnak, hanem mindig kötelezôen dühöngenek) továbbra is önnön dicsôségük körül járnak sámáni körtáncot recsegô tökmaghéjon, de egyikük sem húzza fel a góllövô aranycsukát… Hogy is húzná? – hiszen akkor edzeni kellene, és izzadni minden elkapott labdáért, na meg a tribün, ha ordít! Ezt egy tisztességes polgári korban nyárspolgáriságnak nevezték: a muskátlis ablakpárkányra könyöklô, hajcsavarokba sütött-idiotizált Tencsi, amint a piacról hazaérkezô Lujzának gerjedt izgalommal suttogja, fröcsköli, hogy "tudod, a postás meg a Julcsa…" Középszerûség: igazi erdélyi szimptóma (tulajdonképpen "balkánit" akartam írni, de azért mégiscsak fájna összemosni Bethlen Gábor Tündérkertjét az ortodoxiával…). Valójában nem is az RMDSZ-rôl, meg nem is a meccsrôl van szó, hanem… rólunk, magyarokról. Szilágyi Domokos kötélen lógva adott súlyt '74-ben írt Magyarok c. költeményének: "Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan, / nem az a baj: nem is akar / tanulni! – Bárgyú zsibbadatban, / másfélezer éve, míg vihar / zúgott körötte (tudniillik / a szellemé), ül bávatag; / igricei – míg múlton múlik / az idô – fölvonítanak / olykor; a jobb nép vigad sírva, / hogy "hajh, a régi szép idôk!", / s hogy aszongya : "így volt megírva", / s hogy asszongya: "hajh, azelôtt" – / és így tovább. – (…) / Önkéntes gladiátorok: / egyik a másra acsarog / és támad újra, újra, újra / s az öregisten hüvelykujja / lefelé bök – rajt, hejjehujja! // Nyomuk a szél porral befújja. // Hát ezek vagyunk, magyarok." Ady pedig azt mondja: "Nekünk Mohács kell". Veszett több is Mohácsnál – tartja a rezignált, mámorosan búsongó magyar mondás –, de vajon még hány Mohácsra telik idô, és meddig tart a "Ha van Isten"-nek kedve, hogy "földtôl a fényes égig / Rángasson minket végig"? Vajon meddig?
Ám legyen, talán tényleg ilyen a magyar, és nekünk Mohács kell – amolyan magyar kamikázé –, bár azt gondolom, hogy nem erre termett ez a maroknyi tizenhat millió! Valami vagy valaki mindig éket ver közénk, és tébolyult sorstudattal hagyjuk, mint buta és néma rönk, hogy ezerfele röpködjön a forgács – földrajzi és lelki diaszpórákba –, és majd sorsvert orgonabúgásban, lelkünk zuhanórepülésben süvölti nagy csinnadrattával összetrombitált külsôséges népünnepélyeken, hogy "szólj ötágú síp, zengj magyar ének…". És lassan szaporodik a sípok száma, ezernyi magyar érdek és ezernyi magyar messiás szerint, és lassan már csak sípok lesznek, de más vagy mások játszanak rajta magyar rapszódiát. Nekünk Mohács kell? Valaki észrevette már, hogy Ady nem ezer messiásról, hanem ezerszer messiásokat igéz? Nem mindegy!
Mindezt el sem kellett volna ismételni, hiszen elôttem sokan és sokszor elsírták már a magyar temetést, de mindeddig, valami különös csoda folytán – saint- galleni kiruccanások és történelmi prostitúciók sorozata után – Isten még mindig kezében tartja István felajánlott országát és népét, és "megfogyva bár, de törve nem, él nemzet a hazán".
Azonban mégiscsak szólni kell!
Mondják, az anyaországban minden utcasarkon valaki külön ünnepelte a nemzeti öntudatra eszmélés és a nemzeti összefogás ünnepét, március 15-ét. Egyik sarkon a szocialisták – zeng az induló –, másik sarkon Petôfi-epigonok szónokoltak a magyar jövôrôl, és hogy lesz még egyszer ünnep. Itt kék alapon sárga csillagok gyûrûjében, amott Trianon elôtti határok káprázatában. S minô csoda (vagy mégsem?), itthon, szûkebb hazánkban, a Kárpátok gyûrûjében, ott, hol egykoron gyertyák és könyvek, templom és iskola, hit és a szellem, bûn és bûnbánat, törekvés és reménység egy menetoszlopba sorakozva a nemzet méltóságát és nagyságát hirdette, 2001. március 15-én külön-külön ünnepelt az erdélyi magyar. Joga van rá – mondják a cinikusok –, az emberi jogok szavatolják a különbözôség esélyét. Ugyan már! Talán igaz volt ez a tengeren túl a multinacionális Államokban, de itt csak egy a magyar igazság és egy a magyar esély: az összefogás, a nemzeti közös sorsformálás.
Valamikor ez csak szólam volt, amolyan szónoki, amely néhány percig izgalomba hozott, aztán néztünk a dolgaink után – kábult másnapossággal, kijózanodó fásultsággal. A szavazófülkében rányomtuk a bélyegzôt a tulipánra, aztán még néhány másodpercig hagytuk, hogy az izgalom végigvibráljon lelkünk bugyraiban, majd egyet legyintve az urnába ejtettük a lapot. És ejtettük az ügyet. Magára hagytuk a Szervezetet, és néha áremelések idején vagy funkcióosztások napjaiban, a honatyák fizetésérôl szóló tudósítások kavarta érzelmi viharok hatására felemeltük a hangunkat és az asztalra csaptunk, hogy ez mégsem igazság! Ha valóban egy a magyar igazság a Kárpátok bércein innen: a nemzeti összefogás – akkor úgy érzem, hogy nemcsak az RMDSZ-en, vagy a magyar ajkú honatyákon kell számon kérni, hanem mindenekelôtt saját magunkon.
A minap olvastam egy egyházi hivatalos közlönyben, hogy volt olyan közgyûlés, ahol a papok és a világiak komolyan latolgatták egy új magyar párt alakítását! Ez tulajdonképpen a jelenség legfájdalmasabb része: az egyház is rácsapott az ékre!
Az ominózus március 15-i ünnepségek idején az egyházak is feltették a kérdést: mit tett értünk az RMDSZ? Persze, ezt a kérdést megfogalmazhatja az egyház is, ugyanúgy, mint akárki más. Csakhogy éppen ez a probléma, hogy az egyház ugyanúgy fogalmaz, mint "akárki" más. Engedtessék meg nekem: ez nem illik hozzánk! Két ok miatt sem. Elôször is: az egyházért senki semmit sem kell tegyen, hanem eredendô küldetésénél fogva éppen neki kell tennie, mindenekelôtt Isten dicsôségéért, és ennek megfelelôen másokért! Jézus mondja tanítványainak: "Úgy fényjen a ti világosságotok az emberek elôtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsérjék a ti mennyei Atyátokat!" Az egyház nem téli álmát alvó Csipkerózsika, aki a világ hercegére vár, hogy az homlokon csókolja és kézen fogva a megígért Kánaánba vezesse, hanem ellenkezôleg: mózesi szívóssággal, szitkokat és zúgolódást tûrve, kísérni, vezetni, ösztökélni és gyûlölve szeretni Isten népét! Mi jogosít fel minket a félreállásra? Ugyancsak Jézus mondja ezt az egyáltalán nem titokzatos mondatot: "Adjátok meg a királynak, ami a királyé, és Istennek, ami az Istené!" Másodszor: a kérdés megfogalmazása – mit tett értem az RMDSZ – azért sem illik hozzánk, mert önzôségrôl és individualista szemléletrôl árulkodik. Értem mit tett az RMDSZ? Az egyházi berkekben oly sokszor rettegéssel emlegetett veszély, a szekularizáció (avagy: elvilágiasodás) legszembetûnôbb jele a magunk felé forduló önzés – önmagamat nem organikusan az egész részeként értelmezem, hanem elszigetelten, a közösségre füttyöt hányva. Szegény Pál, aki egóját egzisztenciálisan alárendelte a lelki templomot alapozó Krisztusnak, mondván: "élek többé már nem én (– hangsúlyozom szabatosan: nem én –), hanem él bennem a Krisztus", szánalmasan kezd magára maradni szemléletével…
Itt csak dióhéjban fogalmazhatjuk meg az egyház társadalmi szerepét, ami nem más, mint tételesen a következô kettôs trend: a helyzetre a Golgota magasságából rálátó értékteremtô világosság és ennek megfelelôen belsô kreatív – új helyzetet teremtô – ellenzékiség, valahogy úgy, mint Jézus példázatában a föld sója.
A félreállás a megízetlenült só kivetettségét sugallja: "a só, ha megízetlenül, mire jó, ha nem arra, hogy az emberek kivessék és eltapossák…". Ugye, nekünk nem Mohács kell? Jövel közösségteremtô Lélek!
Beszámoltunk már arról, hogy nemrégiben Marosvásárhelyen járt Vekerdy Tamás, a neves magyar gyermekpszichológus, aki a Nôk Lapjából, illetve a Kossuth Rádió Gyermek a házban címû adásából ismerôs az erdélyi közönség számára. Megyeszékhelyünkön a Deus Providebit Házban két elôadást tartott, az elsôt a szülôknek, a másodikat pedig a pedagógusoknak. Mindkét elôadáson népes közösség vett részt, jórészt óvónôk és tanítónôk, holott a szervezôk szerint minden pedagógusnak hasznos lett volna. Beszámolónkban az elhangzottakat próbáljuk összefogni.
Vekerdy véleménye szerint gyermek és iskola kapcsolatában a gyermek antropológiai és élettani megismerésére kell törekednie a pedagógusnak. Csakhogy az idôk folyamán az, amit a régi tanító néni ösztönösen tudott és mûvelt, feledésbe merült, s ma a tudománynak kell újra felfedeznie.
A diktatúrák iskolája intézményközpontú, ahol keveset törôdnek a gyermekkel. Fentrôl vezénylik, hogy mekkora tananyagot kell keresztülpréselni rajta, amíg kijön a pontosan megszabott számú alattvaló. Míg egyeduralmát a kontinens belsejében megôrizte, nyugaton, északon a diákközpontú iskola megteremtésére törekedtek.
Karácsony Sándor, aki Vekerdy szerint a XX. századi magyar pedagógia legnagyobb gondolkodója, az egyetlen nagy egzisztencialista, a két világháború között különleges rendszert dolgozott ki intuitív alapon. Elméletét ma a legfrissebb amerikai, angolszász kutatások igazolják.
Elképzelése szerint az ember hármas tagoltságú lény, a test és a szellem tartománya között izzik fel a lélek. A pedagógusnak ezzel van dolga, miközben tekintetbe kell vennie a testi tényezôket is. Az a pont, ahol a pszichikum érintkezik a testtel az életérzés, amivel a társaslélektan, a szociálpszichológia foglalkozik. Ha az embernek a jogai rendben vannak, megfelelô az életérzése. József Attila-i megfogalmazásban ez így szól: "Ehess, ihass, ölelhess, alhass/ a mindenséggel mérd magad…"
Játék, utánzás, mese
A 0-8 éves kisgyereknek akkor van rendben az életérzése, ha játszhat, mozgásos és nem fejlesztô játékot. Társas kategóriája a mûvészet, amelyet a spontán öröm jellemez, ugyanis a tevékenység fontos, az öröm, amellyel létrehozza, és nem a mû. Értelmi tevékenysége, tudománya az utánzás, a spontán utánzás, ezért hiba korrigálással, vagy tudatos tanítással rontani azt, amit ösztönösen tesz. Amiképpen hiba az óvodás, elsôs gyerekek munkáinak osztályozása, értékelése. A kisgyerek társasága – a szülô, tanítónô, óvónô kivételével – az ad hoc társaság. Hitformája a mese, ez ad világképet számára, a jó-rossz küzdelmének az átélése oldja a szorongást. Ilyenkor az a jó mese, amelynek végén nem vonjuk le a tanulságot, s így a gyermek magáévá teszi a történetet.
Verseny, munkakedv, gyûjtés
Az iskolaérett gyerek teste megnyúlik, harmonikussá válik. Az iskolába lépô gyereknél a szabad játék versenyszerû tevékenységbe megy át, mivel kíváncsi lesz saját teljesítményére. A kölyökkor érzelmi világát a munkakedv jellemzi, s a spontán utánzás mellé belép a gyûjtés. Nemcsak tárgyakat, fogalmakat, idegen szavakat gyûjt. Mivel a konkrétumok megragadják a figyelmét, rengeteg konkrétum felvételére képes, de nincs érzéke a rendezéshez, az elvont szabályok nem érdeklik, a nyelvtan sem.
A második születés
Kamaszkorban a csontok megnônek, a felfüggesztés azonban nem erôsödik olyan gyorsan, ennek következtében fiziológiás lustaság áll elô. Heves hormonális változások mennek végbe a szervezetben, az alvásigény megnövekedik. A kamasz gyermek nagyon kevés új anyagot képes megtanulni, de rendszerezni tudja azt, amit már elsajátított. Társas élete a kortárskapcsolatok, barátságok korszaka. Hitvilágában a mese helyébe a monda, a mitológia lép, életérzése a totem, a titok, a tabu. Az elôadó szerint ez a második születés korszaka, az önálló test után ebben az idôben önálló személyiség születik, ami a kamasz számára is kínos idôszak. A kamasz gyerekek szeretnek elvonulni padlásra, pincezugba, és nem szabad faggatni ôket. A faggatott kamasz hazudik, mert úgy érzi, hogy meg kell ôriznie a titkot, a betyárbecsület erre kötelezi az osztályban is.
Titkok, végletek, kétkedés
Érzelmi világára a mûvészet jellemzô, ebben a korban híres versek, drámakezdemények, naplók, regények, festmények születhetnek. A kamasz társasága a klikk, egy szûkkörû csoport, amelybôl kizár mindenkit, aki nem tartozik a csoportba. Hitvilága a két véglet, az eskü és az átok. A kamasz élesen kettéválasztja a világot, minden fekete vagy fehér, a körülötte levôk jó fejek vagy hülyék. Szükség van a megfelelô felnôttképre, az ideálra, az eszményre a családon kívül. Az ifjú adekvát hite a kétely, a végtelenségig tud vitatkozni, értelmi tevékenysége, hitvilága dogmatikus, amit tud, ahhoz dogmaként ragaszkodik.Társas élete liturgikus, szereti, ha a dolgok, események ugyanúgy ismétlôdnek. Mûvészete rituális, vallásos áhítat köti a kiválasztott együtteshez, költôhöz...
Betörni a felnôttek világába
Életérzése a harc, be kell törnie a felnôttek világába, bármennyire is kritizálja azt – foglalhatnánk össze nagyvonalakban a Vekerdy Tamás által felvázolt elméletet a változó gyermekrôl, akit azért fontos nagyon jól ismerni minden idôszakban, hogy következtetni lehessen arra, hogy mit, mikor, hogyan kell tanítani, és a különbözô periódusokban a felnôttnek milyen magatartást kell tanúsítania a gyermek irányában.
A gyermekközpontú pedagógia célja: minél hosszabb ideig megtartani a gyermeket az életkorának megfelelô körülmények között, ahogy a távol-keleti színészdinasztiákban vallották: hétéves koráig akkor se adj tanítást a gyereknek, ha kéri, hétéves kor után lehet tanítani, de nem szabad javítani, 14 éves kor után már javítani is lehet.
Az elôadóra a második találkozást követôen is záporoztak a kérdések, amelyek a gyermeknevelés sok gondját érintették, és Vekerdy Tamásnak volt türelme meghallgatni, válaszolni valamennyire. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a kamasz gyermekek iskolai gondjairól a hallgatóság összetétele miatt nem esett szó.
Vekerdy Tamás elméletével, tanításaival lehet ugyan vitatkozni, lehet más véleményen lenni, de meghallgatni mindenképpen érdemes. A pedagógus- szövetség nevében Kovács Júlia tanfelügyelô mondott köszönetet az elôadónak, s fejezte ki reményét, hogy hamarosan viszontlátjuk. Mert hisz elôadásai élményt jelentettek, s személyes példájával is bizonyította azt, ahogy kérdésünkre a jó pedagógus jellemzôit megfogalmazta:
– Nagyon nehéz megmondani, hogy a jó tanár személyisége ilyen van olyan, az biztos, hogy önismerettel kell rendelkeznie, intuitív felismerésekre van szüksége a gyermekek között és improvizatív készségre, hogy helyt tudjon állni minden pillanatban. Ezért mondják, hogy a pedagógia mûvészet, és nem tudomány.
Az épület azóta úgy megkopott, olyan ó. Holott sokáig ez volt a környék legkorszerûbbnek kikiáltott háza: a sztálini építészet sajátos erdélyi vadhajtása. A terme kétszáz férôhelyes, a színpad azonban kicsi, nem alkalmas komoly társulat fogadására. Öltözôjét leválasztották, illetve befalazták, és szolgálati lakássá léptették elô, benne lakott az igazgató-tanító. Hátul klubnak nevezett helyiség, ott és a mellette levô kis jegyirodában fôztek az asszonyok, mert bizony a kultúrház fôleg lakodalmakra volt jó. Az emeleten hátsó karzat, mint a templomban, a cseperedô ifjúság számára, innen nyílt egyrészt az igazgatói iroda (raktár, kelléktár), a másik szobácskában pedig hosszú éveken át "mûködött" a falusi könyvtár. Egyetlen szekrényben valami ötszáz könyv, ennyi volt a kínálat, felét brosúrák adták, ha ezek (és implicite Sztálin elvtárs) derûje szerint alakul vala a gazdaság, most mi volnánk Dánia, a gazdag (kolhoz)parasztok országa. Egerek és emberek jártak a kultúrházba, szerepét messzemenôen betöltötte, a templomon kívül nem volt más közösségi hely, ahová behúzódhattak volna vasár- és ünnepnapokon a közemberek. A meleg évszakban még valahogy el lehetett kártyázgatni vecsernyétôl itatásig a szakállszárítóban, amikor éppen nem volt mérkôzés a kertek mögötti kissé dôlôs pályán, a házicigányok dombja alatt. Ha meccs volt, akkor illett kisétálni és illett szurkolni. És milyen szép illendôséggel kísérgették a fiúkat a leányok, vissza, a kultúrházig (a helyi szóhasználattal: kultúrig), ahol megemberelték a vendégcsapatot, szurkolóival egyetemben. Ez is, akárcsak a játék, adok-kapok alapon ment; amikor visszaadták a látogatást, akkor maguk részesültek hasonló ellátásban. Boroztak egy nagyot, szenzáció akkor lett, ha véletlenül sört hoztak a boltba. Néha összehergeltek, verekedtek egy kicsit. Tragikomikus kimenetelû egyszer volt a bunyó, akkor sem idegenekkel csaptak össze, hanem az egyik szurkoló atyafi belekötött a csapatot kísérô zenészekbe, tyúkját lopták, tartoztak neki, ilyesmiért, és akkor bizony annak az atyafinak leharapódott a füle.
A kultúrban és a templomban dôlt el a falu minden ügye-baja. A templomban ritkábban gyûléseztek, a kultúrban – ellentétben a vidék többi településével, ahol a nyitást hatósági engedélyhez kötötték – minden vasárnap agora volt. Fórum.
És benne próbált a dalárda, a színjátszó csoport, esetenként a táncegyüttes is. Faluházzá vált, a hideg idôszakban mindig jó meleg volt a klubban, ott vészelte át az éjszakát az éjjeliôr. Egy alkalommal magam is töltöttem néhány órát a gázfûtésû kaláni érckályha mellett, az ôr bocsánatot kért, hogy néhány percre magamra hagy, a szolgálat az szolgálat, mondta, és amikor visszatért, lámpás volt nála, vagyis egy üveg jó bor. Mert nekem viszont volt cigarettám.
Egy lány miatt éjszakáztam ott, már nem emlékszem, miért. Kidobott vagy megutáltam, lehet tippelni.
Munkahely is volt a ház, a Tanító úrtól ellesték a szôlôoltás és a seprûkötés mesterségét. Termelôszövetkezeti szinten mûvelték dologtalan téli napokon. Olyan nyár is volt, ha túl gazdagon termett a hármashatár búzaföldje, hatalmas halomban aranylott a nagyteremben az élet, míg rendre el nem hordták a városba.
A vasárnap délutáni, esti klubbeli kártyázás rendszerint mulatozással végzôdött. Nôk nem jártak oda, a lányok egész délután sétáltak a fôutcán, ha pedig sikerült megegyezni a bandával (több is volt), este elmentek a bálba. Sátoros ünnepeken már délután beállt, vecsernyekor szünetet tartottak, utána kúrálásig megint ropták, aztán következett a vacsoraszünet, és megint tegyed hajnalig. A tánc szünetében a legények körbe fogóztak a terem közepén, és muzsika nélkül énekeltek. Mivel sokan értettek a hangszerhez, gyakran történt, hogy egyik-másik legény álla alá illesztette a hegedût, és a kör közepérôl kísérte a nótát. Brácsázni, bôgôzni igen kevesen tanultak meg, egyik korosabb legénytársam viszont úgy kontorált, hogy Kránci prímás azonnal felismerte a melódiát, és akár a nóta közepén is bele tudott vágni.
Rendtartó falu ez ma is. A házasok sem gajdolnak összevissza, hanem a legjobb hangú énekes elkezd egy dalt, és a többi vele énekel – négy szólamban. Az idôsebbje késôbb kapcsolódott be; amikor végre rászánták magukat, a kórus úgy halkult le, mint mikor mezítláb megy az ember a harmatos fûvön.
Volt egy mondás, rendszerint be is tartották. Aki részeg, menjen haza. Nagy szégyen, szájára vette a falu, aki idétlenkedett.
A ház felújításra szorul. Nincs közmûvesítés, a kis udvaron penetráns bûz vág orrba. Valahonnan a Küküllôrôl kellene felhozni a vizet, mert a kis patak, amely a fôutca mögött settenkedik, nyaranta kiszárad. Bôvíteni a színpadot, az öltözôket, toldást a klub mellé, korszerû konyhát.
A proletkult piros táblát tétetett a kultúrházra. Az áll rajta, hogy József Attila kultúrotthon. Üvegét suhancok kavicsa beverte, kerete megfakult, de ott van a falon.
Zsugorodik minden. Lassan az egész falut be lehetne padolni, levédni bajálló üveggel, hadd élje tovább vasárnap délutáni álmát.
"Hogyan is tehetnénk?"– morfondírozhatnának Önök erre, hiszen a rádió naponta többször is bemondja, a lassan unalomig ismételt hírt: "A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében 2001. április 5–8. között, VIII. alkalommal kerül megrendezésre a Tudományos Diákköri Konferencia…" Mit lehet ehhez még hozzátenni?
Egy-két dolgot mégis. Például azt, hogy a készülôdések ideje lassan lejár, hiszen április 5. nincs is messze: csütörtökön kezdetét veszi az MMDSZ legfontosabb, az elmúlt évek során nemzetközi szintûvé vált rendezvénye. A teendô természetesen ilyenkor a legtöbb: mindenki lót-fut, kiabál, szervezkedik és izzad, azon imádkozik, bárcsak már szerencsésen túl lennénk rajta, de valahol, a lelke mélyén tudja, hogy ezek a napok felejthetetlenek maradnak számára, épp azért, mert ezt a rendezvényt mi hoztuk létre, mi láttuk felépülni elsô perctôl kezdve, mi dolgoztunk és mi küszködtünk érte két gyakorlat között, kurzusok helyett, innen-onnan lopott szabadidônkben, sokszor késô éjszakáig.
A lelkesedés természetesen nem minden, hiszen a hadviseléshez is három dolog kell: "Pénz, pénz, pénz". Épp ezért ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, akik nélkül e rendezvény nem jöhetett volna létre (és ez itt a reklám helye): polgármesteri hivatal, megyei tanács, Illyés Közalapítvány. Armedica, Salus- Rom, Bioeel, Clini-Lab. Procardia, Timod, Ortoprofil Kft., Lilly, Adventis, Ikos-conf, Multidecor Kft., Coca-Cola, Euromconect, Milkpact Romania, dr. Tóth Ildikó fogászati magánrendelô, Carit-San, Infopress, D.J.T.S.-Mures, Sapienta, Sc. Marabu Prodserv Srl., Caro-comp és Netsoft. A lista korántsem teljes, de helyszûke (valamint a még folyó tárgyalások) miatt nem említettük meg minden támogatónkat. Segítségüket köszönjük, reméljük, jövôre ismét számíthatunk rájuk.
Önöknek pedig hadd idézzük emlékezetükbe: a TDK-n a diákok orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudományi témakörökben mutatják be dolgozataikat. A számos bel- és külföldi szaktekintély mellett olyan meghívottak tisztelik meg rendezvényünket, mint dr. Szabó György (egyetemi tanár, SOTE, Szájsebészeti Klinika, Budapest), dr. Fodor Attila (adjunktus, SOTE, Szájsebészeti Klinika, Budapest), dr. Simon Géza (egyetemi tanár, Hypertension Clinic, Minneapolis, USA), dr. Renner Antal (egyetemi tanár, OTRI, Budapest), dr. Hamar János (egyetemi tanár, OTRI, Budapest), prof. dr. Nagy Zoltán (Budapest), dr. Falkay György (Hatástani és Biofarmáciai Intézet, Szeged) és dr. Márton Szilvia (egyetemi tanár, Gyógyszerészeti Intézet, SOTE, Budapest).
A Tordai-hasadék, Nagyenyed, Torockó, illetve Marosvásárhely nevezetességeinek megtekintése után kerül sor április 7–8-án a dolgozatok bemutatására a Kultúrpalotában.
Minden érdeklôdôt szeretettel várunk!!!
A szovátai vállalkozók szövetsége elnökét, Bán Mózest a szövetség céljairól, kérdeztük.
– A tavaly februárban kaptuk meg a törvényszéki jóváhagyást a mûködéshez, de székházgondok miatt, a tevékenység akadozott. Az idén április elsejétôl teljes gôzzel indultunk, meghirdettük a kábeltévén is. Érdekvédelmi szövetség vagyunk, a vállalkozókat szeretnénk támogatni. Egyre több vállalkozót szeretnénk bevonni a szövetségünkbe. A szövetség jogi kérdésekben tud tanácsot adni, törvényismertetést, munkaközvetítést is vállal, és az érdeklôdôket el tudja látni a szükséges információkkal..
– Hány tagjuk van?
– Az alapító tagok száma 22, de sok csatlakozási igény futott be máris hozzánk.
– Milyen problémákkal, fordultak önökhöz a helyi vállalkozók, s azokat hogyan orvosolják helyi szinten?
– A vállalkozóknak örökös gondjuk van a pénzügyi ellenôrzô szervekkel. Nem ismerik a törvényes elôírásokat, sem a jogaikat, az adókulccsal, munkakamarával kapcsolatos problémákkal fordultak eddig hozzánk. A legtöbb kisvállalkozó azt kifogásolja, hogy ôket adózási szempontból egy kalap alá veszik Vásárhellyel, holott Szovátán lényegében az évnek legfeljebb két hónapjában van szezon, a többi hónap gyenge. Ezt azonban nem veszik figyelembe. Azt is elvárnák, hogy ne elôre megszabott összegek alapján adózzák, hanem a termelés és jövedelem alapján. Ilyen esetekben tudunk a törvényes elôírások között eligazítani.
– Mit tesznek a vállalkozók a városért?
– A vállalkozó réteg a város húzóereje kell legyen. Az önkormányzattal való együttmûködésre gondolok elsôsorban.
– Apropó önkormányzat. Legutóbb, amikor Szovátán jártam, a polgármesternek, akirôl mint utóbb kiderült, hogy a vállalkozók szövetségének az alelnöke, feltettem a kérdést, hogy a helyi tanács miben segíti a szovátai vállalkozókat? A válasz az volt, hogy szinte semmiben, hiszen ez a kormány feladata. Errôl mi a véleménye?
– Tudom azt, hogy az önkormányzat anyagilag segíteni nem tud, mert annyira szûkös a költségvetése. Segítség és együttmûködés a vállalkozók és a polgármesteri hivatal között az lehetne, hogy bizonyos lehetôségeket a hivatal is kínáljon fel a vállalkozóknak, vagy a vállalkozói réteget bizonyos információval lássa el. Ez a legfontosabb. Például segítség, ha a pályázatokat minél hamarabb továbbítja a vállalkozók felé, tanácsokkal látja el, találkozókat szervez intézményvezetôkkel. A hivatal abban is tud segíteni, hogy egy új vállalkozás indításához hozzájárul és nem gátolja a tevékenység beindítását. Ilyen szempontból, gondolom, hasznos az együttmûködés.
Teljesíthetetlen a prefektusi utasítás
A polgármesteri hivatalban Péter Ferenc polgármesterrel, Hegyi Mihály alpolgármesterrel és Domokos András jegyzôvel kommentáljuk, hogy a prefektus hiába adta utasításba a havi 13 birtoklevél kiosztását, mert nincs ehhez nekik szakértôjük. Egyetlen "szakértô" egy kertészmérnök, de mondták, a megye egyetlen városa Szováta, amely nem kapott topográfust. Bár hónapok óta hirdetik a helyi kábeltévében, a kis fizetés miatt senki sem jelentkezik. Mikor az okok felôl érdeklôdtünk, azt válaszolták, hogy Szovátát "mostohagyermekként" kezelik. 1994-ben két katonatisztet küldtek ki a birtoklevelek kiosztására, a város kb. 5%-a kapta meg akkoriban ezeket a tulajdonbizonylatokat (ami 50-60 birtoklevelet jelent). A polgármester szerint annak is a 80%-a hibás volt, ezeket most vissza kell kérni, ami pereskedések sorát válthatja ki. Anyagot nem hagytak hátra, idegeneknek osztottak földet, nem a szovátaiaknak.
Hegyi Mihály elmondta, az is gond, hogy egy személy egyetlen birtokleveléhez átlag 16,8 parcella tartozik. Vagyis a földek itt-ott felaprózva vannak.
– Mi a megoldás? – kérdeztük a város vezetôit.
Péter Ferenc szerint, ha eleget tesznek a prefektus havi 13 birtoklevél kiosztására vonatkozó felhívásának, azt csak a parcellákon "ugrálva" tudják megtenni, ezt pedig a polgármesteri hivatal nem vállalja. A másik megoldás az, hogy a székelyudvarhelyi Geotop céggel szerzôdést kötnek a kataszteri felmérések elvégzésére. Ez azonban azzal jár, hogy legalább négy hónapon át egyetlen birtoklevelet sem fognak kiosztani. Viszont ha elkészülnek a pontos felmérések, leszögezik a kataszteri pontokat, akár havi száz tulajdonbizonylatot is ki tudnak osztani. A szovátai polgármesteri hivatal ezt az utat szándékszik választani.
Mint megtudtuk, máris mûködik Markó Béla szenátor, illetve Makkai Gergely képviselô irodája az RMDSZ-székházban. Ezáltal az emberek közelebbi kapcsolatba kerülhetnek azokkal, akik a problémáikat orvosolni tudják, vagy tanácsokkal láthatják el ôket. Markó Béla irodavezetôje, Deák Gyula, minden csütörtökön fogadja a feleket, Makkai Gergely képviselô minden második pénteken tart fogadóórát az RMDSZ-székházban. A többi napokon a képviselôi irodában Molnos Ferenchez lehet fordulni. Bán Mózes szerint kapcsolatuk a megyei vezetéssel ily módon is rendezôdik.
Ömlik a panasz Makkai János szájából. – Nézzék meg mi van itt, mutatja a kidôlt-bedôlt gátat. Itt egy deka víz nem volt soha. Most meg négyünket elöntöttek. Senki nem segít semmit, egy lejt nem adnak, én a kicsi nyugdíjamból veszem a cementet, mindent.
A panaszos a Szováta-patak partján az 1. szám alatt lakik. Valóban siralmas látványt nyújt a "ház eleje". Elhordták a fal alól a kavicsot, ôt pedig akármikor "elviheti" a víz.
Én minden évben, a saját költségemen csinálom a gátat – folytatja. Ez hetvenben készült, akkor volt a nagy árvíz. A javítása minden esztendôben egymillióba, kettôbe belekerül. Alul van egy rész, mondtam, hogy ne vigyék el a prizmát, mert onnan van a húzás. Ez eddig minden esztendôben így volt. Az az alap ott, nézze meg, nem látszott ezelôtt két esztendôvel. Le fog dôlni. A régi híd is ledôlt, annak az alapja van ide betéve kifogónak. Mondtam, hogy daruval hozzák vissza nekem a híd alját, mert ha az én támfalamra dôl… De nincs kivel tárgyalni.
Oda, mutatja a domboldalt, hat házat építettek, innen vitték el a prizmát, a követ. Mondtam, ne vigyék, senki sem hallgatott rám. Jött a fuvar, az exkavátor, mondtam, tegyenek ki tízmillióra, csak ne csinálják. De csinálták.
Fejszével mentem rájuk, hogy meneküljenek már el, hagyjanak már békén, s akkor elvittek a milíciára.
– Kik vitték a milíciára?
– Az exkavátoros, akit felszólítottam, hagyják abba, mert innen soha, még fuvarral se volt szabad vinni a követ. Ez magántulajdon, mindenkinek a magán joga. De hiába, éjjel-nappal itt voltak. Egy nyáron 17-szer vittek el az exkavátorral innen, a kertem alul. Nézze azt a helyet, s ezt is. A csûröm is dôl el. De nem adnak egy lejt se, se egy tápot, hogy legalább követ hozzak, nagy követ az erdôbôl. Tegyék ki az újságba, hátha lesz valami hatása.
Ha egyetlen napra polgármester lehetne, mit oldana meg leghamarabb, min változtatna? – kérdeztük több szovátaitól.
Geréb Éva: Az elsô dolgom az lenne, megakadályoznám, hogy kivágják a fákat a Medve-tó környékérôl. Amennyit lehetne, megmentenék belôlük. S ha csak egy napra lennék polgármester, még ugyanaznap megpróbálnám leállítani a kôkitermelést. Ha egy nap alatt ezt a kettôt megoldanám, azt hiszem, az már eredmény lenne.
Bolát Tibor: Az elsô dolog, amit megcsinálnék, ha polgármester volnék, az lenne, hogy helyreállítanám az Ifjúsági tavat. Emellett a fürdôtelepen rendbe tenném a kezelôbázist, mert ami most van, az siralmas. Sok minden nem tetszik, de szerintem ezek lennének a legsürgôsebbek.
Szabó Sándor: A szovátai kezelôbázist állítanám vissza, hogy ne kelljen a betegeknek, mint amilyen én is vagyok, minden alkalommal lemenniük a tóig. Ez lenne az elsô, mert rég megkezdték a javítását, de már hat éve leálltak vele. Aki beteg, fáj a lába, annak messze van lejárni a Medve-tóhoz.
Zsigmond Gyula: Nagyon sok mindenen kellene változtatni. Ne mondjak egyebet, csak például azt, hogy a villák nagyon el vannak hanyagolva. Aztán nézzék meg az utakat, járdákat, hogy néznek ki!
Bartha Margit: Elsôsorban a fürdôtelepet szeretném rendbe tenni, hogy minél több vendég jöjjön, mert attól a város fellendülne. Ezenkívül munkalehetôséget, munkahelyeket teremtenék a fiataloknak, mert nem nagyon tudnak most mit kezdeni magukkal. Gyárat kellene indítani, vagy valamit tenni mindenképpen.
Csala Ferenc: Nem vagyok idevalósi, de ha én volnék a polgármester, akkor például, ott, ahol mi dolgozunk, van egy sáros utca. Azt kellene rendbe tenni, mert kocsival nem is tudtunk bejönni. Aztán meg jöttem kenyérért, azt se kaptam. Volna itt amin változtatni elég.
Gyötrôdésem oka az Isten márpedig nem magyarul beszél címû, egy erdélyi magyar nyelvû lapban megjelent cikkhez fûzôdik. Mit szólhatok hozzá, aki hat éven át néptanítóként dolgoztam, dolgoztunk együtt sok más erdélyi magyar pedagógussal a Bákó megyei magyar csángógyermekek identitástudatának építésén.
A cikk tartalmán megbotránkozva vettem tudomásul, hogy népünk történetének viszontagságos, nehéz évezredében a legnagyobb megpr&oacu