Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft

Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

– Végre egy nekünk való igazgató, sóhajtja a nyugdíjkorba hajló pedagógus, arcán a ráncok Kós Károly idôbarázdáit idézik, alápereg rajtuk az idô. – S most ezt is elveszítjük. Ez az ember mellénk állt, két és fél éve vezeti az intézményt, azóta rendbe tettük az iskolát, mindenkit meghallgatott, nem utasította el az ötleteket, a meglátásainkat, engedte, hogy szabadon bontakozzék ki a tanító ember egyénisége. Az osztálytermek parkettája lelakkozva, padlószônyeggel, új bútorzattal, télen sem fázunk majd. Informatika kör mûködik, nyolc számítógéppel, színes tévénk van, videónk, a magyar tagozat rendezvényeit mindig megtiszteli jelenlétével, és nem színbôl érdeklôdik, hanem szívbôl segít, ahol csak tud és lehet. Amikor a testvérváros küldöttsége itt járt, tíz iskolaigazgató látogatott el hozzánk, mûsorral köszöntöttük ôket. A diri nem húzott félre, mint másutt, nem vonult el szabadságra (megtehette volna, nyár volt), hanem velünk maradt, és amikor a Balaton melletti Szentgyörgy iskolájának meghívására odalátogattunk, velünk jött ô is. Nem beszél magyarul, de érteget. Vagyis megért bennünket. Mióta ô vezeti az iskolát, jó az együttmûködés a két tagozat között, a légkör megváltozott...

A dicséret itt megszakad, és a következô mondattal máris szakadék szélére kerülünk. Az eset közismert, az újságok, a rádió, a tévék alaposan "megszellôztették", az igazgató valamiféle katangai Drakula képében tûnik föl, aki terrorizálja az iskolát, véresre veri a tanulókat satöbbi. Holott mi történt? A takarítóasszony jelentette, hogy két diák, hm, valamit csinál, az iskola "területén belül". A botrány kirobbant, a tantestület eljárt, de úgy tûnik, nem a szabályzatnak megfelelôen, és az igazgató ráadásul adott egy pofont a fiúnak, az egész diáksereg szeme láttára. Nos, ez bizony hiba, nem lehet eltussolni.

De az éremnek bizonyára van másik oldala is. A fiú nem tett panaszt, a szülei sem. A lány édesanyja annál inkább. De az én pedagógus barátom azt mondja: ettôl a lánytól nem lehetett órát sem tartani, annyit helytelenkedett, tanulni nem akart, magaviseletével valósággal provokálta a tantestületet. Most persze meghúzza magát. Az anya szûzcédulát lobogtatva követel a törvény elôtt… mit is? Iskolai jóvátételt? Azt is, ha már adják. Erkölcsi rehabilitációt? Hogyne. De fôleg – pénzt. Milliókat. Erre megy ki a dolog, hogy fizessen az… igazgató. És persze rúgják is ki, de úgy, hogy a lába se érje Maros megyét.

Ezt a képet a média alakította ilyenre. Az helyi tv- adók, személyiségi jogokat sértô módon csámcsogtak el hosszan az amúgy jelentéktelen epizódon. " Ügyet" kreáltak, egyéb szenzáció híján. Az Evenimentul zilei címû lap például azt írta, hogy az igazgató megfélemlítette a tantestületet, senki sem mer nyilatkozni. Az igazgatóról gyorsan kialakították a gyermekverô, diákgyûlölô tanár képét, és ezt nem tudja törölni semmi. Ha elmarasztaló ítéletet hoznak, hiszen végül is megpofozott egy diákot, ami tilos, akkor élete végéig sem sikerül helyrehozni a elrontott "imázsát".

Hasonló esetekrôl: tudok. Olyanról is, amikor a testület egy emberként odaállt az igazgató mellé, küldöttséget menesztettek a tanfelügyelôségre, és beadványban követelték, hogy szüntessék meg ellene az eljárást satöbbi. Az ankét pedig a közösséget igazolta.

Különös dilemma ez, azért is aktuális. Itt van egy rátermett egyéniség, aki – miközben a társadalmi eguyüttélés normáinak betartásán munkálkodik –, jóhiszemûen bár, mégiscsak vét a társadalom bizonyos normái ellen, és emiatt – a média szenzációhajhász csatornáinak is köszönhetôen – mehet sót darabolni, választhat más pályát magának. Vagy taníthat megkeseredve valamelyik eldugott faluban.

Hej, ha volna iskolaszék, barátom! Akkor az – ott helyben – rendezte volna a dolgot. Akkor be sem kerülhetett volna oda olyan diák, aki ennyire semmibe veszi az iskola belsô rendjét. Igaz, hogy a pofozkodást az iskolaszék sem tûri, de egyetlen elcsattant pofonért (melyet ráadásul nem is az ró fel, aki kapta) nem dobja ki a jó szakembert, hanem feladatul adja neki: nevelje meg a kócos lelkû leányzót; ha pedig törvény elé kerül az ügy, meg tudja védeni alkalmazottját.

De hát hol vagyunk mi az iskolaszékektôl. És hol van még ez a társadalom, hogy, hogy családot, gyermeket és felnôttet, diákot és pedagógust és szülôt – egyaránt sajátjaként kezelje, óvja, védje.

Ha rövid idôn belül nem történik meg a költségvetés kiigazítása, mûködésképtelenné válik az egészségügyi rendszer Maros megyében – nyilatkozta tegnap Kacsó Márton, a megyei Egészségbiztosítási Pénztár gazdasági igazgatója. A Pénztár már elköltötte az idei költségvetésben elôirányzott 526 milliárd lej több mint 90 százalékát és csupán október 15-ig képes fedezni az egészségügyi szolgáltatások ellenértékét. Kacsó Márton szerint az évi büdzsét már indulásból túl szûkre szabták, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a tavalyihoz képest mindössze 14 milliárd lejjel növelte az elkölthetô pénzalapot, eltérôen más – például Kolozs – megyéktôl, ahol százmilliárdos nagyságrendû a bôvítés. Gyors számítást végezve, havi 43 milliárd lejt költhet el a megyei pénztár, ezzel szemben bevétele ugyancsak havonta 60 milliárd lej körül mozog, ami háromszorosa a tavalyinak. A különbözethez viszont a Pénzügyminisztérium rendeletének értelmében nem nyúlhatnak. Másrészt a megyei pénztár kinnlevôségei elérték a 80 milliárd lejt, közel 900 gazdasági egységtôl kellene behajtani az adósságot. A kinnlevôségek háromnegyedét 20 nagyvállalat halmozta fel, a feketelistát a dicsôszentmártoni Bicapa vezeti 12, a szovátai Ifet 7, ugyancsak a dicsôi Carbidfox 5 és a szászrégeni Ifet 4 milliárd lejjel. Az elsô félévben közel 250 gazdasági egység esetében végeztek kényszervégrehajtást, 159 cég 213 folyószámláját zárolták és alkalmazták a 119-es kormányrendelet kompenzációról szóló elôírásait. Az így behajtott pénzösszeg eléri a 14 milliárd lejt. Többszöri felszólítás után júliusban az 1999. évi 130-as törvény alapján büntetôjogi panaszt tettek le 25 cég ellen, ezek adósságai meghaladják a 22 milliárd lejt. Amint Kacsó Márton elmondta, azért nem könnyû behajtani a tartozásokat, mert az adós vállalkozók legtöbbször nem tudnak fizetni, nehézkesen halad a javak értékesítése és a kényszervégrehajtással foglalkozó irodaszemélyzet túlságosan kevés. Mindezek ellenére mégis van remény arra, hogy az egészségbiztosító behajtsa a kinnlevôségeket, a kormány múlt heti ülésén ugyanis ez is szóba került, az ezzel kapcsolatos döntések a következô napokban remélhetôleg bekerülnek a Hivataos Közlönybe.

Péntekrôl, szombatra virradólag ismeretlen tettesek, a felfeszítve fôbejáratot, behatoltak a ferencesek mikházi kolostorának templomába és gátlástalanul garázda módon feldúlták azt. A profi gaztevôkre valló tettesek kivágták keretükbôl a Mária, a Szent Család és a Szent Ferenc oltárán az egykori templomépítôk (Kájoni János) és a ferences szerzetesek által elhelyezett régi, a fent nevezett szakrális történelmi-egyházi személyiségeket ábrázoló nagyméretû olajfestményeket, valamint más, szenteket ábrázoló festményeket és kegytárgyakat is magukkal vittek. A garázdálkodás közben elmozdították a szobrokat, felfeszítették az úgynevezett áldozókelyhet rejtô oltári szekrényecskét, feltörték a perselyt, meggyalázták a szent sírt, lerángatták az oltárokról a terítôket, majd távoztak a templomból.

Szombat reggel a helybeliek értesítették a nyárádremetei rendôrôrsöt, s a Marosvásárhelyrôl is a helyszínre érkezett nyomozók folytatnak vizsgálatot és nagyjából ennyi...

Hétfô déli érdeklôdésünkre semmi hivatalos információt nem kaptunk a rendôrségrôl. Mivel értékes mûkincsek ellopásáról, egy igen régi, Erdély egyik legrégebbi, egyik legnevezeteseb kolostortemplomáról, és egy erôs katolikus hitközösség meggyalázásáról van szó, fölöttébb kíváncsian várjuk a rendôrségi nyomozás fejleményeit!

Mi lesz a svéd adóssággal?

Románia Svédországgal szembeni megoldatlan adóssága lelassíthatja a román csatlakozási tárgyalások ütemét – jelentette ki hétfôn Aurel Ciobanu-Dordea, Románia EU fôtárgyalója.

Az egyik kereskedelmi adónak adott interjújában a fôtárgyaló úgy fogalmazott, hogy miután jövô év január elsejétôl Svédország veszi át az EU soros elnöki tisztét, az év végéig Romániának mindenképpen valamiféle megoldási javaslattal kell elôállnia, "még akkor is, ha a javaslat nem lesz minden részletében teljesen kész".

A Svédországgal szembeni román államadósság legnagyobb része még az 1922 és 1934 közötti idôszakból származik. A Svédország által akkor megvásárolt kötvények, román kincstárjegyek gyakorlatilag értéktelen papírrá váltak a II. világháború után, amikor Romániában is a kommunista párt jutott hatalomra. Ehhez járultak a Romániában államosított svéd érdekeltségek is.

Svédország 1957 és 1989 között több kísérletet tett arra, hogy az adósság kérdésérôl tárgyaljon Romániával, de próbálkozásai nem vezettek sikerre.

A Ceausescu-diktatúra bukása után az új román vezetés már hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni, de 1990 és 1996 között – Ion Iliescu elnöksége idején – semmilyen érdemi haladás nem történt. Az akkori hivatalos román álláspont szerint azért nem, mert "a svéd fél nagyon merev volt, semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó".

Az 1996 végén történt romániai kormányváltás bizonyos elôrelépést hozott, de fordulathoz nem vezetett. A két fél egyelôre az adósság pontos nagyságában sem tudott megállapodni, 1998-ban azt egy nemzetközi auditáló cég közel 3,5 milliárd dollárra becsülte.

Románia hallani sem akart ekkora összegrôl, annak töredékét ismerte el jogosnak. Az elismert adósság törlesztésére román részrôl több ajánlatot is tettek, ezek lényegében abból álltak, hogy svéd vállalatok megkapják a teljes csôdben lévô brassói teherautógyár, traktorgyár és gördülôcsapágy mûvek részvényeit – azzal a feltétellel, hogy a részvények értékének minden 1 dollárja után 2 dollár befektetésre vállalnak kötelezettséget.

A svéd fél csak addig volt hajlandó figyelembe venni ezt a javaslatot, amíg nem tapasztaltatta, hogy román részrôl milyen módon próbálják megállapítani a vállalatok értékét.

Idén tavasszal Svédország tett kompromisszumos javaslatot: felajánlotta, hogy átvesz a román Állami vagyonalaptól egy 350 millió dollár értékû részvénycsomagot, ha Románia az elkövetkezô öt évben részletekben kifizet 300 millió dollárt készpénzben.

Ellenajánlat román részrôl nem született, Bukarestben csak akkor került napirendre a svéd adósság ügye, amikor Stockholmból jelezték: Románia nem szerepel azoknak az EU tagjelölteknek a listáján, amely országokat a svéd külügyminiszter a soros elnökség átvétele elôtt meglátogat.

Alakul a szabadkereskedelmi övezet terve Irányvonal a régiófejlesztés A megyei tanács sajtótájékoztatóján Kocsis Róbert János szóvivô felsorolt néhányat a hivatal több igazgatóságának múlt heti tevékenységérôl tájékoztatott. Megtudtuk, hogy pénteken, az új közigazgatási törvény elôírásainak megfelelôen, 22 hivatalnok teszi le az esküt. Az útkarbantartók Uzdiszentgyörgyön, Laposnyán és Faragó községek területén javítják az aszfaltköpenyt. A tervek szerint összesen 5 km útszakaszt újítanak fel, ami 400 millió lejbe kerül. Ezenkívül a Felsôrépa községben levô Répa pataka fölötti vasbeton hidat is erôsítik. Utak kövezésére 2,2 milliárd lejt utaltak ki, ebbôl eddig Mezôszentpéteren, Cserefalván és Ákosfalván jutott burkoló réteg az útra. A múlt szerdán Vasluian Ioan alelnök Bukarestben, a Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztériumban egy régiófejlesztési tanácskozáson, ugyanabban az idôben Virág György elnök Sepsiszentgyörgyön, a közép-erdélyi régiófejlesztési egyesület találkozóján vett részt. A tanács elöljárói csütörtökön és pénteken Bukarestbe, a helyi fejlesztési tervek finanszírozásáról tartott értekezletre utaztak. Ezen a megbeszélésen jelen volt Mugur Isarescu kormányfô és Fokian Fokiadisz, az EU bukaresti küldöttségének vezetôje. Ugyancsak a vidékfejlesztést segíti elô majd a marosvásárhelyi repülôtér mellett kiépítendô szabadkereskedelmi övezet tervének a finanszírozása is. A tájékoztatón megtudtuk, hogy meghosszabbították a repülôtér szállítási engedélyét. Októberben szeretnék újra beindítani a Marosvásárhely- Budapest repülôgépjáratot, ezúttal a magyarországi Lin-Air légitársaság kezdeményezésére. A múlt héten a megyei tanács képviselôi tárgyaltak a szabadkereskedelmi övezetben érintett községek vezetôivel. Közösen megegyeztek abban, hogy eddig 41 hektár területet használhatnak fel az övezetre, az elsô szakaszban 28 hektárt alakítanak át az új rendeltetésnek megfelelôen. Runcan Petru Stefan, a repülôtér igazgatója Amszterdamban több légitársasággal vette fel a kapcsolatot, annak érdekében, hogy minél többen igényeljék majd a marosvásárhelyi leszállópályát. A tanács 2,2 milliárd lejt utalt át a pálya világítóberendezésének a kiépítésére, amelyre egy finnországi cég vállalkozik. A marosvásárhelyi tervezôintézet szintén ajánlotta, hogy elkészíti az ehhez szükséges tervrajzokat. Szeptember 20-án Burkhardt Árpád alprefektus és Vasluian Ioan alelnök Bukarestben a Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztériumba látogat, ahonnan a Nyárád völgyében és Radnóton szükséges árvízvédelmi munkálatok elvégzéséhez igényelnek újabb pénzösszegeket. Szeptember 22 - 23-án az Európai Régiók Egyesületének városrendezési és területfejlesztesi igazgatóságának szakemberei találkoznak Tulceán. Ezen a megbeszélésen megyénk képviselôi is jelen lesznek.

Szociális feszültségeket kelthet a lakásonkénti hôközpontok beszerelése, ezért a polgármesteri hivatal a tömbházankénti hôközpontokra való áttérést szorgalmazza - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester. Mint elmondta, ha néhány család beszerelteti lakásába az egyéni hôközpontot, a többiek költségei – fôként a téli hónapokban – jelentôsen megnövekednek, ez pedig elkerülhetetlenül feszültségekhez vezet, "ami a gázszolgáltató vállalatot nem érdekli, de minket annál inkább".

A polgármester szerint a gázszolgáltató azon álláspontja, miszerint a lakásonkéti hôközpontok beszereléséhez nem szükséges városrendészeti engedély – bár a törvénnyel összhangban van – nem helyes, és ô nem is fog kibocsátani egyet sem. Aki ezt megtette, vállalja a felelôsséget. Egyébként is sokkal elônyösebb a tömbházankéti hôközpontot választani mivel ez "csak" hétmillió lejébe fog majd kerülni egy családnak, amit öt év alatt kell törlesztenie (ezt is lehet már tudni!), ellentétben a 35-40 milliós, lakásokba szerelhetô központokkal.

Végül is újat nem hallottunk ebben az ügyben: a polgármesteri hivatal tehetetlen, és mindaddig, míg kormányszinten nem születik megoldás, megpróbál a gázszolgáltatóénál elônyösebb ajánlatot tenni a tulajdonosi társulásoknak. Az elsô lépés már megtörtént: a hivatal felajánlja az érdekelteknek, hogy megszerzi a hôközpontoknak a tömbházakba való beszereléséhez szükséges összes engedélyt. Másfelôl a polgármester kijelentette: egynéhány jelenlegi lakótelepi kazánházat fel kell számolni és már el is készült egy összesítés, mely lakóépületek élveznének elsôbbséget a tömbházankénti hôközpontok beszereléséhez. Az egyetlen kritérium, amit a polgármester említett a kazánháztól való nagy távolság, mivel jelentôs a hôveszteség.

Dorin Florea arról is beszámolt, hogy találkozott mintegy harminc lakótársulás elnökeivel, akiknek partnerséget ajánlott a már sokszor említett terveinek megvalósításához. Parkolók, garázsok zöldövezetek bérbeadásáról, a szemételhordásról esett szó, és arról, hogy minél elôbb meg kellene alakuljanak a tömbházankénti tulajdonosi társulások, mert "csak így lehet velük szervezetten tárgyalni". Persze sok elnök ezt nem tartja jó ötletnek, a polgármester szerint ôk attól félnek hogy elveszítik kenyerüket.A továbbiakban Dorin Florea még gyorsan elmondta, hogy a Dózsa György út ügyben tárgyalt az Országos Utak és a rendôrség képviselôivel és a kérdést a városi tanács rendkívüli ülése elé terjeszti, amely reméli, hogy megszavazza a terv módosítását, azaz az úttest bôvítését. Ez pedig nem fog sok pénzbe kerülni – ígéri a polgármester –, aki különben, úgy tûnik, mindenbôl pénzt csinál. Újabban a hivatal büféjére vetette ki szemét, amely szerinte nem tartotta be a szerzôdésben foglaltakat és anyagi veszteséget okoz a polgármesteri hivatalnak (vagy túl jól jövedelmez másoknak) ezért árverésre bocsátja az újabb bérletet.

A hét végén millenniumi ünepséget tartotak Kárásztelkén. A hagyományos Szentkereszt napi búcsú alkalmával tartott háromnapos rendezvény díszvendége Markó Béla szövetségi elnök volt, aki az ünnepi mûsorok után, vasárnap lakossági fórumon találkozott a helybéliekkel.

Az erdélyi magyarság újabb sorsforduló elôtt áll. Az RMDSZ tízéves kitartó politikai erôfeszítések nyomán jelentôs részben megteremtette az önrendelkezés, a fejlôdés jogi, illetve intézményi feltételeit, és mára már konkrét, egyértelmû válaszokat tud adni arra a kérdésre: milyen Romániát, milyen Erdélyt akarunk magunknak az új évezredben? – hangsúlyozta beszédében a szövetség elnöke.

Markó Béla rámutatott: Az elmúlt négy év a cselekvés és tapasztalás idôszaka volt. A belsô viták, bírálatok dacára az RMDSZ, kormányzati tevékenysége során, számos, magyarságot érintô kérdésben tartós eredményeket ért el, többek között a tulajdonkérdésben, az oktatásban, de hasonlóan nagyon fontos az is, hogy a kormányzati részvétel során a szövetség elsô ízben tapasztalhatta meg azt, hogyan is mûködik az ország adminisztrációja, milyen eszközök állnak rendelkezésre a késôbbiek folyamán is a célkitûzések megvalósítására. Ezen tapasztalatoknak, valamint az elmúlt négy évben megteremtett jogi és intézményi feltételeknek köszönhetô, hogy az RMDSZ-nek sikerült olyan programot kidolgoznia, amely a gazdasági reform, az infrastruktúra, a befektetések, az oktatás, a mûvelôdés, a magyar média területein konkrét cselekvési tervet ajánl a romániai magyarságnak – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

Markó Béla szerint az új választási program újdonsága, hogy kiemelt hangsúlyt fektet az itthonmaradás hosszú távú feltételeinek megteremtését célzó regionális fejlesztés kérdéskörére is. Az RMDSZ-nek a továbbiakban ugyanolyan erôvel kell küzdenie az önálló magyar egyetemért, mint az Erdélyt átszelô autósztráda megépítéséért, ugyanis a magyarság itthonmaradását csupán a kultúra és a gazdaság egyidejû fejlôdése biztosíthatja – szögezte le.

Az RMDSZ választási kilátásairól szólva az elnök úgy vélte, a parlamentbe való bejutási küszöb 3%-ról 5%-ra emelése veszélyt, de fôként esélyt jelent az RMDSZ számára, ugyanis a magyarság magas választási részvétele esetén a szövetség jelentôs számban növelni tudná parlamenti képviseletének létszámát, ami az érdekérvényesítés legfôbb jövôbeni eszköze lesz – mutatott rá.

Virgil Paunescu, az Országos Egészségügyi Biztosító új elnöke sajtóértekezleten kijelentette hétfôn a kormánypalotában: lényeges módosításokat tervez a biztosító szerkezetében.

A választási kampányban jellemzô izgalom dacára, Mugur Isarescu miniszterelnök, Traian Remes pénzügyminiszter és Lucian-Liviu Albu munkaügyi miniszter megállapodtak abban, hogy együttmûködnek és aláírják az egészségügyi rendszerre nézve igen fontos biztosítási törvényt módosító rendeletet – pontosított Albu.

Rámutatott továbbá, hogy a csütörtökön elfogadott jogszabályban a biztosítási pénzek útvonala átláthatóvá, világossá válik, megnövelve a döntés koherenciáját.

Az említett rendelet értelmében a kormányfô elôtt felelô Országos Biztosító elnöke köteles meghirdetni a megyei biztosítók ügyvezetô igazgatói állásait. A rendelet továbbá szabályozza a biztosítóknak az egészségügyi egységekkel való kapcsolatait is.

Jelen pillanatban az OB-t három intézménynek alárendelt igazgatótanács vezeti, melynek 5 tagja a hatalmat képviseli, 5 tagját a szakszervezeti szövetségek nevezik ki konszenzus alapján, és további 5 a munkáltató szövetségek reprezentánsa.

A múlt héten elfogadott rendelet kibocsátása elôtt a megyei biztosítók nem feleltek senki elôtt, a döntéseket szavazat alapján hozták – pontosított az OB-elnök. Az említett jogszabály azonban felszámolja az OB vezetôsége és a megyei biztosítók között létrejött szakadást.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete a következô helyeken mûködtet aláírásgyûjtô pontokat Frunda György államelnökjelölt részére:

1. A megyei RMDSZ titkárságán (Rózsák tere 5. szám) naponta 9-14 óra között;

2. A Bernády Házban (Horea utca 6. szám) naponta – péntek kivételével – 8-14 óra között;

3. A Római Katolikus Plébánián – az Ifjúsági Ház kapusszobájában – naponta 9-18 óra között;

4. A kövesdombi Magnolia bárban (Univers felôli oldal) szerdától (szeptember 20-tól), naponta 16-19 óra között;

5. Rövid utca 3. szám alatt 17-19 óra között;

6. Régenben a székházban (Mihai Viteazu utca 5. szám) naponta 9-13 és 16-20 óra között;

7. Segesváron a székházban (Hermann Oberth tér 22. szám) hétfô, szerda és péntek 10-13 óra között, valamint kedd és csütörtök 16-19 óra között.

2000. szeptember 21-én délelôtt 10 órakor kezdôdik Csíkszeredában a Lokális identitás és interetnikus kapcsolatok elemzése Kárpát- medencei magyar településeken címû program mûhelyvitával egybekötött kerekasztal- beszélgetése.

A program vizsgálatainak célja a Kárpát-medence tizenhét településének lokális identitás- és interetnikus-kapcsolat vizsgálata. A kiválasztott falvak magyar hagyományokon alapuló települések, közösségeik aránylag zártak.

Az állomásozó terepmunka során a kutatók a nemzetiségi egymás mellett élés különbözô helyi jellegzetességeit (harmonikus voltát, esetleg konfliktusait) vizsgálták, azt, hogy hogyan viszonyulnak a határon túli magyar etnikumok a környezetükben élô más etnikumokhoz, milyen együttélési szabályokat, normákat határoznak meg a mindennapi kapcsolataik során, és ez mennyiben hat a magyar közösségek lokális identitástudatára. A program tehát két témakört foglalt magába. Mivel mindkettô kutatási rendszere igen szétágazó volt, fogalomtára pedig különbözött egymástól, ezért elkerülhetetlen volt, hogy súlypontozzuk ôket. Nagyobb hangsúlyt kapott tehát az interetnikus kapcsolatrendszer kutatása, míg a lokális identitások feltárása csak meghatározott jellegzetességekre figyelve kezdôdött meg. A lokális identitás kutatása egy adott falubeli eset "mélyvizsgálata" volt, melynek témája olyan "szimbolikus cselekedet", esemény vagy elemcsoport (politikai, gazdasági, kulturális stb. életbôl vett példa), mely rávilágított a helyi lokális identitás jellemzôire. A kutatás során tehát nem történeti vizsgálatra törekedtünk (bár rövid történeti leírás helyet kaphatott a tanulmányokban), hanem a kutatott közösség lokális identitásának, a jelen lévô helyzet interetnikus kapcsolatainak, és ebben a rendszerváltás óta bekövetkezô változásoknak szociológiai, kulturális antropológiai vagy néprajzi leírására.

Az interetnikus kapcsolatrendszer és a lokális identitás kutatására irányuló program átfogó képet nyújthat tizenhét határon túli település mai etnikai helyzetérôl, nemzetiségi konfliktusairól és a közösségek ezekre adott válaszairól. Kimerítôen elemzi a különbözô nemzetiségek együttélési lehetôségeit, konkrét eseteivel pedig példaértékû lehet az etnikai konfliktusmegoldásra.

A kutatási program 2000 márciusában kezdôdött és 2001 márciusáig tart. A nyolc hónap alatt végzik el a kutatók egy esetleg két hónapos állomásozó terepmunkájukat. Ezenkívül a program két egynapos mûhelyvitát és egy programzáró konferenciát is tartalmaz. Az elsô mûhelyvitán sor került a lokális identitás különbözô meghatározásainak megvitatására, a kutatási területek megismerésére. A következô mûhelyvitán a terepmunka közben felmerülô problémák megbeszélése, illetve az elért részeredmények felvázolása zajlik majd. A programzáró konferencián a kutatási eredményeket és a tanulmányokat tartalmazó kötetet mutatjuk be.

Dorin Florea polgármester egyik sajtótájékoztatóján kijelentette: nincs megelégedve a marosvásárhelyi köztisztasági vállalat tevékenységével, ezért átszervezi a Salubriservet. A monopolhelyzetben nincs érdekük minôségi szolgáltatást végezni, túl sokat fizetünk ezért és keveset kapunk – érvelt tovább. Át kell gondolni a szemétszállítási rendszert és gyakoribbá kell tenni az ellenôrzést a terepen. Bár a polgármesteri hivatalban vannak olyan szakfelügyelôk, akik ezzel vannak megbízva, hogy jelezzék, ha valahol rendellenességet tapasztalnak, ez a szervezés nem mûködik. Ugyanakkor megvizsgálják, hogy a Salubriserv betartja-e a polgármesteri hivatallal kötött szolgáltatási szerzôdést, s ha úgy tapasztalják, hogy nem, akkor visszavonják a megállapodást. A tevékenységet úgy kell privatizálni, hogy több cég vállalja fel a város különbözô övezeteinek rendben tartását, hátha a konkurencia minôségi munkát eredményez - vélte Dorin Florea.

Alábbi ankétunkban arra kerestünk választ, hogy valóban mivel lehetne javítani a köztisztasági helyzetét Marosvásárhelyen.

A Salubriserv Rt. a város utcáit a polgármesteri hivatallal megkötött szerzõdés alapján takaríttatja. A szemétszállítás ütemét a lakóbizottságokkal és a magánházakban lakókkal közösen állapítják meg. Az ennek alapján készült program szerint járnak a szemétszállító autók is. Sok helyen, úgy tûnik, hogy nem elég gyakran. Így hamarabb megtelnek a kukák, napokig éktelenkedik a szemét a gyûjtõhelyeken. Néhány lakótársulás elnökét, adminisztrátorát arról kérdeztük, meg vannak-e elégedve a Salubriserv szolgáltatásával?

Csató Klára (130-as lakótársulás, Jeddi út): – Mi meg vagyunk elégedve a Salubriserv munkájával. A lakók sohasem panaszkodtak arról, hogy nem szállították el a szemetet. Inkább mi vagyunk felelõtlenek. El vagyunk maradva a szemétdíj törlesztésével. Ez az emberek hanyagsága, nemtörõdömsége. Van olyan lakóm, aki taxival közlekedik és a közköltséget, a szemétdíjat sem fizette ki hónapok óta. Ma már nem várhatjuk el, hogy valaki ingyen dolgozzon értünk. Inkább azt kellene megnézni, mit tehetünk mi a saját környezetünk szebbé téteteléért.

Moldován Tibor (4-es lakótársulás, Mihai Viteazul utca): – A mi lakóbizottságunk az elsõk között vásárolt ún. eurokukákat. Külön tárolóhelyiséget alakítottuk ki, amelyet lezárva tartunk, csak a tömbházban lakóknak van kulcsuk. Mi sem panaszkodhatunk a Salubriservre, inkább azon kell gondolkodunk, hogyan segítsük õket. A cég bevezette, hogy az utcáról összeszedett szemetet külön nejlonzacskóban tárolják. Ezt jó ötletnek tartjuk, mi is vásárolunk tõlük ilyen zsákokat, ezzel béleljük ki a kukákat. Azt szeretnénk, ha mindenki a saját szemetét is ilyen zacskókba téve dobná el a kukába, hiszen így könnyebben kezelhetõ a hulladék. Ami a közterületek gondozását illeti, azt szeretnénk, hogy már végre döntse el a polgármesteri hivatal, mi tart hozzájuk és mit vehetnek át teljes joggal a lakóbizottságok. Ha ezt tisztázták és saját zöldövezetünk lehet, akkor alkalmaznánk egy kertészt, aki gondját viselné.

Jobban kellene törõdnünk saját környezetünkkel

Bändean Cornelia (376-os lakótársulás, Mioritei utca): – Tiszta és világos szerzõdésünk van a Salubriservvel, amelyet inkább mi nem tartunk be, hiszen el vagyunk maradva a szemétdíj törlesztésével. A lakótársulás alkalmazott egy embert, aki takarít a tömbház körül és a kukába teszi a szemetet, azt is, amit melléje öntenek. Nagyon jó viszonyban vagyunk a köztisztasági vállalattal, rosszat nem mondhatunk róluk.

Maiorescu Alexandru (25-ös lakótársulás, Bodor Péter sor): – Ahol a lakók is törõdnek a szeméttárolással, ott meg lehet civilizáltan oldani. Mi külön helyiségben tartjuk az eurokukát és az ajtón vágott kis résen, egy csúszdán lehet betölteni a szemetet, úgy hogy a lakók még közel se mennek a hulladékhoz. Egy alkalmazottunk gondoskodik arról, hogy cserélje a betelt kukákat. Megtörtént, hogy nem vitték el idejében a szemetet, de ez vagy a gépkocsi meghibásodása, illetve más objektív okok miatt történt. A Bodor Péter utcában még van egy lakóbizottság, ahol az adminisztrátor egyszerûen nem akar eurokukát használni, nem törõdik ezzel. Sajnos a környéken meg is látszik ez. Ami minket különösen zavar, az a vasúti sínek mentén levõ zöldövezet gondozatlansága. Akik vonattal érkeznek a városba, azok azt láthatják, hogy a sínpár körül mennyi a szemét; ennek az eltakarítása kinek a dolga?

– Nálunk 1990 óta az a divat, hogy mindent át akarunk szervezni, de ez még mindig nem oldja meg a felmerülô gondokat. Az, hogy minden alkalommal fergeteges változást akarunk, anélkül, hogy hagynánk kibontakozni az elôzô szervezés eredményeit, helytelennek tartom – mondja felvetésünkre Karácsony Erdei László, a Salubriserv Rt. vezérigazgatója.

Azzal, hogy szétszedik a köztisztasági vállalatot különbözô profilokra, attól még a különálló cégek monopolhelyzetben maradnak. Nyugaton több helyen is megpróbálták, hogy önkormányzati cég takarítson a városban, illetve egy vagy több magáncég pályázzon meg különbözô városrészeket, azonban sehol sem tudták tökéletesen megoldani a hulladékgazdálkodást. 1992-ben Brassót elosztották hét zónára, ezek köztisztaságát különbözô cégek végezték el. Ez a rendszer sem mûködött, mert most ugyanott vannak, egy cég végzi a takarítást. A tevékenységek között összefüggés kell hogy legyen. Természetesen ez nem zárja ki a konkurenciát. De arra vagyok kíváncsi, hogy egy sepregetô cég hogyan él meg önállóan akkor, amikor például a polgármesteri hivatal most is 3 milliárd lejjel tartozik nekünk. Tulajdonképpen az anyagszükségletet és a mûködtetési költségeket a szemétszállításból származó bevételekbôl álljuk. Így egészíti ki egyik tevékenység a másikat. Ha, tegyük fel, külön-külön cégek rendeznék a várost, akkor kihez tartoznának majd az illegális szeméttelepek? Ki vállalja a felelôsséget a hulladék elszállításáért? Vállalatunknál már több átszervezés volt, lépéseket tettünk a privatizálás érdekében is. Egyelôre nekünk a polgármesteri hivatallal van 2002-ig szerzôdésünk, mi ehhez tartjuk magunkat.

A szolgáltatás tökéletesítése eurokukásítással

A szolgáltatás minôségén javítani elsôsorban az "edényzet" korszerûsítésével lehet. Ez folyamatban van. Remélem, hogy a jövô hónap végéig újabb változás lesz észlelhetô. Amikor bevezettük az eurokukákat, abban az évben nagyon sokat felvásároltak. Most egyre kevesebben fizetnek. Ennek két oka van: az embereknek kevesebb a pénzük, és mivel az eurokukák árát dollárban számítják, ez egyre magasabb. Jó, hogy elindult az eurokukásítás, azonban sokkal gyorsabb ütemben kellett volna végrehajtani ötéves programból, háronm év járt le. Megfelelô ütemben csak úgy lehetett volna beilleszkedni, ha minden évben a lakók kifizették volna a kukavásárlási díjat, ami a három évvel ezelôtt megállapított összeg: 12.000 lej /év/fô. A helyi tanács határozata szerint minden cégnek kötelessége ilyen kukát vásárolni, kihelyezni. Ennek szükségességét megértették a vállalkozók és be is tartják a határozatot. Azoknál a lakótársulásoknál, ahol kifizették az illetéket, átvehették a kukákat. A magánházaknál ugyanúgy fizették ezt a díjat, a program szerint azonban ôk az utolsó sorozatban kapnak kukákat. Mindenhol kicseréljük az edényzetet. A gond az, hogy eddig még nem gyûlt elég pénz ahhoz, hogy mindenhova megvásárolhassuk az eurokukákat. A a pénzösszeg mielôbbi összegyûjtéséért ajánlottam a tavaly is a polgármesteri hivatalnak, hogy ezt kössék egybe mondjuk a házadó törlesztésével. Ha egységes edényzetrendszer van, akkor elsôsorban felgyorsíthatjuk, folyamatosabbá tehetjük a szemétszállítást. Nemsokára olyan gépeket fogunk beszerezni, amivel sokkal jobb körülmények között biztosítjuk a szemétszállítást, s ha szükséges, átalakíthatunk még másokat is. A szemételhordás ütemét a lakóbizottsággal közösen állapítjuk meg. Igyekszünk eleget tenni minden kérésnek. Ahol nem fizetik rendszeresen a szemétdíjat, felszólítjuk a lakótársulást, ha ezután sem törlesztették az adósságukat, csak akkor nem szállítjuk el a szemetet. Szerintünk a fejenkénti 7500 lejes szemétdíj havonta nem sok, ezt igazán mindenki gond nélkül kifizetheti. Összehasonlításként elmondhatom, hogy Kolozsváron 12.202, sZEBENBEN 15.500, míg Brassóban 14.000 lejt fizetnek a lakók havonta.

A lakosság 1,5 milliárd, míg a gazdasági egységek 500 millió lejjel tartoznak pillanatnyilag a Salubriservnek. Késedelmi kamatot is felszámolnak. Sajnos olyan nagy a bürokrácia, hogy ameddig a bíróságon érvényesíthetik követeléseiket, nagyobb kár éri a céget, mint amekkora a tartozás. Az adófizetési kötelezettségen kívül azonban, a lakótársulásoknak azt is meg kellene érteniük, hogy az a terület, ami hozzájuk tartozik, olyan, mint egy magánház udvara, s ezt ilyen felelôsséggel kell gondozniuk.

Arra a kérdésre, hogy egy szakvállalat miért nem tudja a rabok bérmunkája helyett saját embereivel megoldani a város tisztán tartását, a vezérigazgató a következôket mondta:

– Elsôsorban a fegyelem miatt doloztatunk rabokkal. Éveken át mindig gond volt a saját utcaseprôink munkájával és a bérezéssel. Ezt a tevékenységet, bárki végzi folyamatosan, akár 8 órán át, nem lehet kifogástalan állapotban hagyni egy utcát. Sajnos a civilizáltság még nem tart ott, hogy a kézi seprésnek tartós eredménye legyen. Amikor saját embereink dolgoztak akkor autóval, egy részlegvezetôvel és három csoportvezetôvel jártunk ellenôrizni, mégsem lehetett rendet tartani. Nem beszélve a többletkiadásokról. A rabok bérmunkája sokkal hatékonyabb megoldás. Az országban nagyon sok városban fogalkoztatják ilyen munkával az elítélteket. A kézi seprés nem szakmunka. A gépi mosás, seprés és a tevékenység megszervezése, lebonyolítása igényli a szakmunkát. A Salubriserv szerzôdés alapján béreli a munkaerôt a börtöntôl. Nagyon sokan jó szemmel nézik ezt a minôségi változást. Ezenkívül ez egy olyan kereskedelmi társaság, amely gazdasági feltételeknek is eleget kell hogy tegyen. A polgármesteri hivatal minôségi munkát és átlátható rendszert követel, a tulajdonos, az Állami Vagyonalap pedig jövedelmezôséget. Ennek teszünk eleget a rabok foglalkoztatásával. A saját, kézi seprô részleget felszámoltuk, 120 személytôl megváltunk, ami gazdasági szempontból is elônyösebb a Salubriservre nézve.

Természetesen mérlegelik a szelektív hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésnek a lehetôségeit is. Ennek csak akkor lehet jövôje, ha a gyûjtés mellett létrejön a felvásárlás, értékesítés piaca is.

– Ha a rendszerkiépítési költségekkel szintén a lakosságot terhelnénk, kivitelezhetetlenné válna az elképzelés – mondja az vezérigazgató. – Az állampolgár csak akkor fog ehhez pozitivan viszonyulni, ha neki is megéri. Egyelôre felvevô- piaca csak a papírnak van, a mûanyagnak, fémnek kevésbé, és ezek is olyan áron, ami nem gazdaságos. A rendszerkiépítés elsô lépése a szabvány edényzet bevezetése. Ezt követi a hulladékanyag pontos mérhetôsége, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szemétdíjat a termelt mennyiségre kell majd kiszabni. Csak így lehet a lakókat arra késztetni, hogy kevesebb, szeméttelepre szállítandó hulladékot termeljenek. Ekkor éri meg minél több anyagot újrahasznosítani, hiszen csökkentem a szemétdíj-részemet, az eladott papírral, fémmel, üveggel, mûanyaggal pedig bevételem is lesz. Ezért is sürgetjük azt, hogy a városban mindenhol legyen különbözô, egységes méretû eurokuka, ami a civilizált hulladékgazdálkodás meghonosításának elsô lépése.

A körképünkbôl kiderül, hogy a polgármester által felvetett észrevételek alaposabb szakmai megfontolást érdemelnek. A hulladékgazdálkodáson lehet és kell is javítanunk, alaposan átgondolt programok kezdeményezésével és támogatásával. Az elhamarkodott kijelentések és változtatási szándék helyett, a szolgáltatás minôségi javítása érdekében inkább a hozzáértôk tegyék le a garast, mintsem elrontsuk azt, ami már úgy ahogy, de mûködik.

Az AGROM-RO kétnapos tanfolyamot indít háziasszonyok számára. A témák: táplálkozás, élelmiszer-tartósítás és varrás. A tanfolyam társszervezôje a svájci AGROM-CH, tájékoztatta lapunkat Borbély Emma, aki a marosvásárhelyi szervezet vezetôségi tagja. – Segesvár környékén három helységben tartanak tanfolyamot, szeptember 25-26-án Dánoson, 27-28-án Segesden, 29-30-án Apoldon, ezeket az AGROM-RO részérôl Lazar Eugenia vezetôtanácsi tag szervezi. Október 2-3-án Kibéden, 4-5-én Marosmagyarón tartjuk a tanfolyamot.

– Hogyan szervezik meg a kibédit?

– Kibéden társul a svájci és a romániai szervezethez az RMGE, a magyar gazdaszervezet agroturisztikai elôadással, és a helybeli Seprôdi János Közmûvelôdési Egyesület is. Tulajdonképpen folytatjuk azt a sorozatot, amelyet még a télen indítottunk, az iskola és az egyház termet biztosít, amelyekben videón szemléltetnek, svájci példákkal. Programvezetônk az AGROM-CH részérôl Agnes Schneider asszony, segítségei gyergyószentmiklósiak, Jolán Kinga és Baricz Erika, akik gazdasszonyképzô tanfolyamot végeztek Svájcban, mindketten beszélik a magyar és a román nyelv mellett a németet is, úgyhogy szinkrontolmácsra nem lesz szükségünk.

– Hogyan zajlik a tanfolyam?

– Az elôadásokkal párhuzamosan végezzük a gyakorlati tevékenységet, csoportokkal. Az elsô napon a konzerválással foglalkozunk, a húst, gyümölcsöt, zöldséget természetesen helybôl adjuk, a felszerelést a svájciak hozzák. A második napon varrunk, hanorákokat, nadrágokat stb. készítünk, az anyagot itt is mi adjuk, az öt automata villanyvarrógép Svájcból jön. Zsúfolt lesz a program, reggeltôl késô estig tart.

– Na és kiket várnak Kibédre?

– Hármasfalu, Makfalva és Kibéd asszonyait, mellettük szívesen látjuk a paniti és a kendi asszonytársainkat is, körülbelül nyolcvan-száz személyre számítunk.

A számítógépes személynyilvántartó osztály a megye állampolgárainak tájékoztatása végett az alábbiakban közli, mikor áll a városi hivatalaiban az ügyfelek rendelkezésére.

Marosvásárhely

a) A lakosság-nyilvántartó hivatalban munkanapokon reggel 8-tól 13 óráig veszik be az iratokat, de vigyázat, pénteken csak 11 óráig, valamint kedden és csütörtökön 15 és 19 óra között is. Az okiratokat hétfôn és szerdán 15-19, míg pénteken 11-19 óra között lehet kiváltani.

b) A gépjármûvezetôi engedélyekkel, jármûbeírási és törlési kérésekkel hétfôtôl péntekig minden munkanapon 8.30-tól 13 óráig foglalkoznak. Csütörtökön 15 és 19.30 óra között is fogadják a közönséget.

c) Útlevelekkel, külföldi állampolgárok ügyeivel, valamint ki- és bevándorlási kérésekkel kapcsolatban munkanapokon 8.30 és 13 óra között, illetve csütörtök délután 3 órától 7.30-ig fogadják a feleket.

d) A repatriálási (hazatérési) problémák rendezésének külön programja van: hétfôn 12-tôl 15 óráig és szerdán 8-tól 12 óráig.

Segesvár

Egységes ügyfélfogadás (lakosság- nyilvántartás, útlevél, közúti közlekedés) naponta 8.30-13 óra között; kedden és csütörtökön 15-tôl 19 óráig is.

Szászrégen

A fenti kérdésekkel egységesen foglalkoznak naponta 8.30-tól 13 óráig, kedden és csütörtökön 15 és 19 óra között is.

Dicsôszentmárton

Minden hivatali "ablaknál" naponta 8.30-tól 14, míg kedden és csütörtökön délután 3-tól este 7 óráig is fogadnak.

Marosludas

Valamennyi említett üggyel naponta 8.30 és 13 óra között, csütörtökön 14 és 19 óra között lehet a rendôrséghez folyamodni.

Szováta

Az egységesített félfogadási program munkanapokon 8.30-tól 13 óráig, kedden pedig 15-tôl 19 óráig is tart.

Radnót

Naponta 8 és 14, míg kedden és csütörtökön 15 és 19 óra között lehet a hivatalt felkeresni.

*

Az útlevelek kibocsátásának meggyorsítását csak a marosvásárhelyi rendôrségi székházban lehet kieszközölni. A kérelmezôknek (a szokványos taksán kívül) elôre be kell fizetniük a 100.000 lejes sürgôsségi illetéket és okirattal szükséges megindokolniuk a sietségüket.

*

Kihallgatást lehet kérni népességnyilvántartási, útlevélügyben, külföldi állampolgárokkal kapcsolatosan, valamint a hajtási engedélyekre és a jármûvek bejegyzésére vonatkozóan az alábbiak szerint:

Madac Traian alezredes, osztályvezetô hétfôn és csütörtökön 10-tôl 11 óráig, míg Meghesan Ioan ezredes, osztályvezetô-helyettes kedden 10 és 11 óra között áll az érdekeltek rendelkezésére a marosvásárhelyi Mihail Kogalniceanu utca 14. szám alatt.

Könyv lett a gépelt példányokból

A szerzôn kivül sajnos se szerkesztôt, se nyomdát nem tüntet föl a bibliofil kiadás, amely a nyárádmenti Deményháza történetét írja le. Annyit tudunk, hogy a könyv kiadásának költségei a helyi plébániát terhelték 100 példány erejéig, Rózsa Gáspár plébános lelkes közremûködésével, a bukaresti Képzômûvészeti Fôiskola grafika szakának vezetôje, Mircia Dumitrescu egyetemi tanár-grafikus segítségével, és a deményházi származású Orbán Lajos tanító leánya, Orbán Anna-Mária grafikai kivitelezésével. Mindössze ennyi adatot leltünk fel a szép kivitelezésû monográfiáról. Óvatosság? Nem hinném, de különben is az az idô lejárt, a könyv egyébként sem tálal semmiféle – ma már – rejtegetni való tényt, amit leír, minden megtörtént, színigaz esemény, ha úgy tetszik: a falu és a környék krónikája, dúsan eseményekkel tele...

Persze indokolt volt az óvatosság a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a szerzô Bencze János nyugdíjas tanító gépelt formában, kevés példányban juttatta el monográfiáját a falu néhány megbízható családjához. Így aztán megbízhatóság ide, megbízhatóság oda, a környéken sokan tudtunk arról, hogy a Duna-csatornát megjárt "osztályidegen" könyvet írt falujáról.

Bencze János szemtanúja volt Nyárádmagyarós határában az 1937-es választások idején történt tragikus kimenetelû eseménynek, amit Mikó Imre is megírt egyik könyvében. Lássuk miként látta Bencze János a Potyomi- malomnál történt összetûzést: "... 1937. december hónap végén a liberálisok rendezték a véres választásukat. Deményházát a magyarósi szavazókörhöz osztották be. A szavazópolgárok el is mentek, hogy a honpolgári kötelességüknek eleget tegyenek (gyalog). Eljutottak a magyarósi kis malomig, ott voltak Mikháza, Márkod, Kendô, Deményháza és Berekeresztúr választópolgárai. Továbbmenni nem tudtak, mert a csendôr nem engedte. A tömeg a malom elôtt táborozott, várta, hogy megnyissák az utat, hogy tudjon bemenni a faluba szavazni. Egyszer jelzik, hogy jön a deményházi pap, Abos József szekérrel. Meg is érkezik, a tömeg megmozdul. A karhatalom azt híve, hogy megtámadják, sortüzet adott a tömegre. Siklódi Sándor márkodi lakos ott a helyszínen meghalt. Márton Pista Károlyt hazaszállították Márkodra, és ott halt meg. Sebesültek voltak: Sükösd Sándor János, Siklódi P. János, Bodoni Péter márkodi lakosok és Balogh G. Antal deményházi lakos. A sebesülteket dr. Molnár Miklós nyárádszeredai orvos részesítette elsôsegélyben. A sebesülteket a marosvásárhelyi állami kórházba szállították kezelés végett. Balogh G. Antal 6 heti kórházi kezelés után a kórházban meghalt. Temetése Deményházán nagy részvét mellett történt. Képviseltette magát a vásárhelyi Magyar Párt 60 tagjával".

Találunk a könyvben bizony értékes részletleírásokat, eredeti látásmóddal és megszövegezéssel papírra vetett történeteket a világháborúkat követô idôkbôl, amikor mindig a helybéli lakosság hátán csattant az ostor.

A szerzô legtöbb teret az iskolának szánt könyvében. Volt idô, amikor Bencze János, hazakerülvén a frontokról, 135 gyerekkel kezdte a tanítást, amíg csak el nem távolították a tanügybôl. "1964-ben a 7 osztályos általános iskolát 8 osztályossá szervezik át. Kevés volt a három tanterem, meg kellett szaporítani. Az állam hozzájárulásával az iskola épületét meghosszabbítják a tanítói lakás felé és elejébe emelettel bôvítik, s így a tantermek száma felszaporodott 6-ra, egy laboratóriummal és egy tanári szobával is. Ezen iskolabôvítést Fekete János igazgató vezette le, aki nemcsak az iskola ügyeivel foglalkozott, hanem az ô tevékenysége folytán befejezôdött a kultúrház építése és a kétpályás tekepálya is."

Miközben – hadd vessem közbe – meg-megtépdeste a fülünket is a Malok-árok partján, amiért... dehogyis haragszunk.

Jó, ha az ember kiszáll mindenbôl. Egy hétre, egy hónapra, ahogyan adódik, s ameddig teheti. Hiszen van úgy, hogy már nem akar mindenáron ott lenni, ahol mondani kellene valamit, belefárad a vitatkozásba és leírni sem tud akármit. Mert minek kellemetlenkedni és állandóan okosnak lenni? S ha már valaki a saját véleményével sem törôdne sokat, elhúzódik a világ szeme elôl. Csak hát rejtôzködni is tudni kell. Mátrafüreden, ahol barátaim jóvoltából hátat fordíthattam kisebbségi nyavalyáinknak, s (ha nem is sokáig) felejthettem, ami rossz, senkit nem érdekelt, hogy a magamfajta erdélyi mit kóricál arrafelé és reggelente miért gyalogol néhány kilométert televízióstorony-iránt, hegyre fel a Kékestetôre. Ami persze nem a Hargita, de Magyarország teteje. Nem magyarázom, egy kicsit jól éreztem magam ott, ahol már fenyôfák is nônek Száznyi lépcsôt is megmásztam, míg feljutottam a magas kilátóra. Azt hittem, onnan akár a Dunát is felismerhetem a messzi távolban. Hát nem. Fülledt nyárban a látóhatár is véges, beszûkül és hamar kifakul. És ameddig a szem ellát kevés annak, aki kíváncsi. De az eseményeknek, amelyek megérinthettek, csöppet sem éreztem hiányát. Apró hírek, olyanok, amelyek nem hagyhattak nyugton, és holmi visszatetszô történetek megragadtak bennem. Ami ott, akkor fontos volt vagy egyáltalán az lehetett az idegenbôl érkezett magyarnak, az nem múlhatott el nyomtalan. Nem volt kivel megbeszéljem, hát néhány noteszlapra leírtam. Csak úgy, kávé mellett, egy tölgyfa árnyékában, tikkasztó délutánokon.

Futballbolond vagyok, nincs mit tagadni. Barátaim, hogy kedvemre legyenek, bajnoki mérkôzésre visznek a közeli városba. Ismerem a magyar labdarúgás jelenlegi állapotát, tudom jó elôre, meglepetés nem érhet. Unalmas, lehangoló focit láttam. Ezért aztán nem is bosszankodtam. Csak attól evett végig a nyavalya, hogy már kezdés elôtt hangosbemondón többször figyelmeztettek, mellôzzem a rasszista megnyilvánulásokat, különben a játékvezetô lefújja a mérkôzést. Nem értettem. Rám esett a gyanú, hogy olyan vagyok, akinek szólni kell elôre, ne gyalázzam más népnek emberfiát. Pofa súlyba, gondoltam, s hallgattam mint a sír. Körülöttem néhány ezernyi nézô kiabált, zajongott a lelátón, buzdította a hazai játékosokat. Szidták a bírót, szokás szerint, ócsárolták az ellenfél középcsatárát, amikor sikerült neki jó egyenest rúgni a labdába, karikalábú volt tudniillik. Más nemigen történt, gól sem esett, hogy jobb legyen. És a szünetben ismét újrakezdték s kétpercenként ismátelgették a kioktatást.

Annyit már tudtam (hallgatásom árán), nem (csak) nekem szólott a figyelmeztetés. A futballdrukkernek úgy általában. De hát kinek lehet ellensége a futballdrukker, ha magyar? Amikor magyar rasszok mérkôznek magyar rasszokkal. Persze, ez a mondat csak a stílus kedvéért született. Mert a kérdés magától adódik, ilyenkor kit kell(ene) megszelídíteni. Vagy tán akad valaki, akit boldogít, hogy ezt nyilvánosan teheti? Ha szándékosan úgy beszél arról, ami nincs, mintha volna. Vajon kit akar meggyôzni és miért? Vagyok olyan okos, hogy nem találgaton; nincs szándékomban következtetéseket levonni mindenáron. És nem szitálok délibábot. A jelenség létezik a politikában (fôleg itt, Keleten). Ott, ahol bárkire bármi ráfogható, sôt, ahogy mondani szokták, annak még az ellenkezôje is, ott, ahol a bélyeget úgy sütik egymásra, mintha csak az számítana és más nem, ott bizony ne várja az ember, hogy a mindennapi életben valami másként legyen. Még a futballpályán sem. Igaz, az ember vele született jóérzése hamar elfogy ott a tribünön. És a játékosnak felmenô és lemenô ágon megidézett rokonairól hallani egyet s mást. Történetesen egy-egy néprôl is, s mindig a másikról. De hát van rasszizmusra uszító élménye a botor embernek éppen elég. Amit tagadni hiábavaló volna. Különben eszébe jutna ilyesmi, amikor a maga igazáért az önuralma is elpárolog. Ne csodálkozzunk. S ha jobbítani akarunk, ne a sportpályák lelátóin kezdjük a kiképzést…

Egyébként a bekiabálás is emberi jog, akár Nyugaton a Hyde parkban, ahol az ember feláll holmi alkalmatosságra és mondja a magáét. Legtöbbször anélkül, hogy az valakit érdekelne vagy zavarna. De, ettôl függetlenül, mentegetôzni eszem ágában sincs, miért oldoznék fel esetleg másokat? A rasszista elszólás, anyázás, káromkodás, szitkozódás bizony csúnya dolog; nincs annál ízléstelenebb, amikor egymás származását blamáljuk, valami felsôbbrendûségû gôggel vegyítve. Az ember olykor elfogult és mellszaggatóan az, pedig még az indítékát sem érzi. Sokszor nem is tudja, hogyna szólhatta el magát, és ôszintén restelli. Sovány vigasz…

Otthon barátom, a színházi rendezô mesélte, hogy évekkel ezelôtt, amikor a Ferencváros az Ajaxszal játszott, ô is huhogott a Népstadionban, de az nem kimondottan a színes bôrû játékosoknak szólt; jobb volt az ellenfél, s az dühítette. A Fradit akkor pénzbírsággal sújtották, megleckéztették, ahogyan kellett. És az, aki talán tudatában sem volt, hogy miféle hangulatot teremtett a tribünön, maradt a lelkiismeret-furdalással. Meglehet, nem mindenki… Egy Amerikába kitántorgott tanárember történetét megírtam az újságban, hogy legyen tanulság annak, aki nyakába veszi a világot. Telibe találtam vagy nem, nem tudom, de jött azonnal a panasz a tengerentúlról. Hiteltelen az írásom, mert a fehér ember mellett a feketét másnak nevezem. Amit ma ott senki meg nem tenne, még véletlenül sem. S nem feltétlenül azért, mert szigorú a törvény és tiltja, hanem azért, mert Amerika megtanulta, hogy az egyik hogyan becsülje a másikat. Ennyit illett volna tudni nekem is. Még akkor is, ha az ember mentes hátsó gondolatoktól. Sorry, tanár úr, kérem, ha utólag is.

A futballról most még csak annyit, hogy azt a mérkôzést nem fújta le a bíró idô elôtt a rasszizmus okán. Arról sincs értesülésem, hogy valahol, valaha ez megtörtént volna. Hát ilyenek a játékvezetôk. Valószínû, ôket jobban kiképezték, mint a futballrajongót. Pedig, ha jól meggondolom, már láttam (tévében) olyasmit, hogy a lelátón zúgott a jelszó. "Afara ungurii din tara." De hát ott nem fociztak, hanem jéghokisok kergették veszettül a korongot és néha ütlegelték is egymást. Sajnos. De az innen elég messze volt.

Mátrafüred, augusztus elején

Mindig vágytam nagycsaládra. Olyanra, amely elôttem került bele a történelem forgatagába, azaz nyüzsögnek egy nagy házban a família tagjai,fivérek és nôvérek érkeznek, unokatestvérek, szegény és vicces rokonok ülnek kocsiba, vonatra, repülôn jönnek naponta kideríthetetlen eredetû nagynénik, olyan hozzátartozók, akikrôl csak a hátuk mögött suttogják el a vén szülék élete hatalmas titkát, vesztett-vesztes szerelmét, tragédiáját, magánháborúját, különbékéjét a családi koszovókkal és boszniákkal, ismerjük a dilijét, bogaraiból gyûjteményes kiállítás is rendezhetô, nem-tudom-hányadfokú unokatestvérek, örökölt sógorok és elnyûhetetlen nagynénik, újrafeleségek, itthon felejtett férjek, meg nem határozható kedves, kótyagos, halálos komoly, kimért-kicsontolt színhús-családtagok,
valaha-nagyemberek járnak-kelnek-sértôdnek a lakásban, a szobákból pattannak ki, nyikorgó lépcsôkön mennek föl a toronyszobába, csak a borospincében érzik otthon magukat, újságot olvasnak egy vetetlen ágyon, ordítva rádióznak, gyerekek bújnak ki a felnôttek szoknyája, pantallója mögül, vadak és szelídek, csillag-keresztes dámvadak, gímek, szarvasok, bakok és suták ...

Ilyen társaság csak a mesékben, régi nagy családregényekben fordulhat elô. A Szabó család 2100. folytatásában. Különben – mondja ugyanaz a kétkedô hang – ma a családok molekuláris állapotára látunk rá, az elaprózott kohézió, a felmorzsolódott szolidaritás eseteit észleljük, a pénzkeresôk panaszát, a pénzköltôk sirámát, itt látható az egyke, a semmike, vagy a gyerekek kirajzása, széttelepítése, István Kaliforniában buszfékezô, László a Karib-tengeren hajópincér és kötélhágcsó, Kinga- Emese bártáncosnô az English Council mellett (egy bárban), Noémi-Szilárda kedvesnôvér a pancserovai lókórházban, Murci még tanul, Attila- Mircea palatábla Computerlandban, Szüntyô szipog, Alpár munkanélküli, Felpár még egy félpár zoknira valót sem keres...

Nem folytatom. Nem folytatom, mert akad ellenpélda is. Ki más – a Telekiek. Ugyanazok a Telekiek, akiknek grófi rangját még Teleki Mihály nyerte, s a címet csak 1696-ban, a fônemesi rangot szerzô tanácsúr halála után hat esztendôvel hirdették ki ellentmondás nélkül az országgyûlésben. (Akkoriban ez volt a bevett szokás: a címek és rangok, melyek az országvezetô elit életét megváltoztatták, nyilvánossá csak az országgyûlési kihirdetés, becikkelyezés után váltak.)

Azokról a Telekiekrôl van szó, akik nevében a minap éppen e lap hasábjain békétlenkedett a történeti hibaelhárító-szolgálat munkatársa, a felülírott. A Teleki családról, melynek régi aktorai miniszterek és miniszterelnökök, követek, kormányzók, forradalmárok és katonák, írók, tudósok és utazók voltak, festettek, búvárkodtak múltban és tengerfenéken, kastélyokat építettek és a könyvkiadást, a színházépítést támogatták, akadémiákban gondolkoztak, közgyûjteményekben, közhaszonban, közéletben, demokraták és arisztokraták, konzervatívok és újítók, akadtak közöttük katolikusok és
maradtak régi büszke kálvinisták, összeházasodtak valószínûleg a föld minden nációjának valamely tagjával, hiszen a megszokott és patinás magyar keresztnevek mellett akad még Ralph és Arvéd, Jeanette és Blanche.

Találkoztam velük. Kezet fogtam a nagycsalád tagjaival. Találkoztam 2000 augusztusában száznegyven olyan emberrel, aki magát a Teleki-klán tagjának vallotta. Magyarul, angolul, németül, franciául, spanyolul. Nem a gernyeszegi találkozóra gondolok, onnan sajnos hiányoztam. Ez még elôbb volt, Szent István király napjának elôestéjén, a magyarországi Fejér megye Seregélyes nevû településén, ahol nagyszabású családi találkozó zajlott. A második össz-Teleki meeting.1990 után úgy döntöttek, öt évente megismétlik az egybesereglést, hogy nemzedékek és országok, családok és ágak, nemek és rendek Marosvásárhelytôl Óceániáig megismerjék egymást, találkozzanak, beszélgessenek, fényképeket mutogassanak, a család közös dolgait megtárgyalják, mások összeszokjanak, ápolják a közös erdélyi-magyar eredetet, a gyökerek felé hajlítsák a terebélyes családfa ágait.

Remélem nem sértek senkit, ha elárulom, szabályos közgyûlés volt, mint egy kongresszuson, tárgysorozattal, elôadóval, hozzászólásokkal, napi programmal. Egy valamikori Hadik- kastélyban, melyet a nyolcvanas években egy magyar nagyvállalat restaurált korhûségre törekedve, visszaállítva egykori ragyogását a romantika építészetének, egy kertes ôrzött nagyúri lakban csak a család volt együtt, terített asztalok álltak a murvával felszórt kastélyudvaron, a reggeli mézcsepp még ott csillogott a damasztabroszon, s egy darab kinn felejtett Camembert sajtnak, bevallom, nem tudtam ellent állni..., gépkocsik, Fordok, terepjárók és csotrogányok ugyan vegyest vesztegeltek a hátsó kijárat elôtt. Távolabb vízmedence, százados tölgyek, csend és ásító ôrzô- védô ebek. Benn folytak az elôadások, és kinn a hûvös tartózkodó, fehérre meszelt folyosón fényképek. John Garfield orvosprofesszor (PhD), egy Angliába szakadt Teleki-lány férje készítette:Teleki-emlékek a történelmi régi nagyországból – mai állapotukban.Kastélyok, udvarházak, paloták, volt kastélyok, romok, szántóföld, hogy nyoma, hírmondója se maradjon a Teleki-múltnak olyik vidéken; a régiek ízlése, építészetszeretete, kultúrateremtô vágyának tanúbizonyságai.

És akkor mit keresett ott Ön, uram? – kérdezi az elôbbi szigorú vizsgálóbíró.

Én, kérem tisztelettel, meghívottként vettem részt. Elôadást kellett tartanom Teleki Sámuelrôl, a vásárhelyi tékaalapítóról. Angolul és magyarul. Vetített képes bemutatót azoknak a Telekieknek, akik még nem jártak, akik nagyon régen jártak Erdélyben, azoknak, akik már 1990 elôtt is eljöttek, akik a bázeli Teleki Téka Alapítványt létrehozták városunk könyvesházának támogatására. Teleki Sámuelrôl beszéltem hetven embernek angolul délelôtt és harmincnak magyarul ugyanaznap délután. Feszülten figyeltek, oldottan kérdeztek, csevegtünk, társalogtunk, beszélgettünk, sajátos kérdésekre kerestünk együtt választ, bajokról szóltunk, s arról, hogy a remény az egy évtizedes lábadozásból megerôsödve került ki, a könyvtár jövôje távolról sem setét egek alatt fog görnyedezni, hogy vannak fiatal munkatársaink... Megköszöntem valamennyiöknek az eddigi munkát, a támogatást, gyûjtést, biztatást, építészeti szaktanácsadást, a modern berendezéseket, az állományôrzés terén nyújtott segítséget. Sokan adtak össze Nyugaton sokat az elmúlt esztendôk során, Telekiek és nem Telekiek, de mind Téka-barátok.

Biztatást kaptuk az egykori tulajdonosoktól. Segélyt, erkölcsi és anyagi támogatást. Bólintást és intést, hogy a mérhetetlen szellemi vagyon kezelése, ápolása, gyarapítása, feldolgozása, (n)épszerûsítése egy percre se szenvedjen visszaesést, kéz- és lábtörést, ne szegje kedvünket a függetlenedés mai kudarca, hiszen a haza (az övék –, a virtuális, a régebbi, és a miénk, a szûkebb, mai) Európába tart. Nagycsaládba igyekszünk – Európában. Talán. Tételesen? Igazán?

Az egykori zsidó fürdô épülete ma ablak, ajtó nélkül áll a háztetôn a cserepek is hiányosak. Az udvara is rendezetlen. A zsidó hitközség tulajdona volt, ma már senki nem gondozza. A hitközség titkára, Ausch Sándor mesélte el az épület történetét. 1924-ben épült és Mikve volt a neve. Akkoriban a lakásokban luxuscikknek számított a fürdôszoba. A Mikve egy rituális fürdô volt, amely vallási szempontból fontos jelentôséggel bírt. A zsidóknak bizonyos idôszakonként, fôleg ünnepek elôtt és minden szombaton fürdeni kellett. A nôknek kötelezô volt gyakrabban megfürödni. A tisztálkodást a vallás parancsolatai szerint kívánták elvégezni. Míg nem létezett a Mikve, a zsidók a Marosban végezték el a rituális fürdéseket. A zsidó hitközöég egyre jobban bôvült, gazdaságilag gyarapodott, s felépítették a korszerû, minden igényt kielégítô, szaunával felszerelt fürdôt, a Mikvét. Külön helyiségeket rendeztek be a nôk és a férfiak számára. Voltak olyan részei is, ahová bárki mehetett tisztálkodni, függetlenül attól, hogy zsidó vagy nem. A fürdô az 1944-es deportálásig mûködött. Akik visszatértek a német lágerekbôl, egy ideig még látogatták, de mivel egyre több lakásba kezdtek fürdôszobát berendezni mind kevesebben vették igénybe, majd az 50-es években felszámolták. Ezután az épületet a kisipari szövetkezet vette bérbe a hitközségtôl 1990-ig. 1998-ig akadt egy új bérlô, a Mikomex cég igazgatósága, aemly egy izraeli érdekeltségû pékséget mûködtetett itt. Utána mások is bérelték, de nem használták semmire, így kezdett tönkremenni. Idén a megvásárolta a Niche Gold cég, amelynek igazgatója, Rad Joniche csak a felújítási szándékukról nyilatkozott arról nem, hogy milyen rendeltetést szánnak az épületnek. Az az egy biztos, hogy nem fürdôt fognak benne mûködtetni.

Tízéves a makfalvi Wesselényi Mûvelôdési Egylet

"Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,

Lépcsô, min felhalad valaki más,

Ekevas, mely mélyen a földbe ás,

Ám a kalász nem az ô érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

De szirmát ki nem bontja a virágnak.

Legyek a kendô, mely könnyet töröl,

Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat.

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok."

(Reményik Sándor: Akarom)

És ha mindezekkel párosul a dakota indiánok által megfogalmazott négy legfontosabb erény: a bátorság, nagylelkûség, kitartás, bölcsesség, úgy bárki nekivághat itthon, Erdélyben, a magyar közmûvelôdés csöppet sem könnyû útjának. De akkor is számolni a kell azzal, hogy munkája máshonnan, távolabbról jobban látszik. Azzal, hogy gyakran találja szembe magát a közömbösség falaival. Azzal, hogy avatott szónokaink sûrûn ránk olvassák a feladatokat, tennivalókat megmaradásunkért. De a hogyan?, a mivel?, az valahogy mindig elmarad, mindig ránk marad. Semmibôl, önerôvel kell értékeket, hagyományokat teremteni - ez a civil szervezetek feladata. Valójában nem más, mint a szülôföld alázatos szeretete és hûséges szolgálata.

Bizonyára ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatták a közülünk olyan korán eltávozott Fülöp Dénes tanárt is, amikor 1990 szeptemberében életre hívta és bejegyeztette a makfalvi Wesselényi Mûvelôdési Egyletet, amely tehát idén 10 éves. 110 alapító taggal indult. A szervezômunkában Hunár Árpád és Zsigmond Miklós voltak legfôbb támaszai.

Az egylet nem elôzmény néküli falunkban. Már 1837-tôl mûködött a hajdani Wesselényi népiskola (kollégium) mellett a Református Ifjúsági Egylet, egészen 1947-ig.

Az egylet, Alapszabályzatának megfelelôen, felvállalta a néprajzi múzeum gondozását, kiállítások alkotótáborok szervezését, a magyar nemzeti ünnepekrôl való megemlékezések szervezését, az Irodalmi Színpad (1968-ban alakult) mûködtetését, a hagyományok ápolását.

Az évforduló kapcsán, visszatekintve a 10 évre, úgy érezzük, felvállalt feladatainak megfelelt, annak ellenére, hogy megalakulása óta állandóan anyagi gondokkal küzd. Szerény, de számunkra létfontosságú támogatást csupán pályázati úton kaptunk az utolsó négy évben az Illyés Közalapítványtól és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. A helyi intézmények, mint a Ref. Egyházközség, a Makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola, a polgármesteri hivatal, kérésünkre lehetôségeik függvényében szintén támogattak.

Anélkül, hogy a 10 év minden rendezvényét felsorolnám, csupán a legkiemelkedôbbeket említem meg: 1992-tôl minden évben megneveztük a képzômûvészeti alkotó táborokat. Az alkotótábor Nagy Pál festômûvész nevét viseli. Megalakult a Makfalva Galéria, mely ma 4 teremnyi képanyaggal rendelkezik, a gyûjteményes kiállítás mellett, falunk szülötteinek, Kusztos Endre festômûvész és Suba László szobrászmûvész állandó tárlataival. Iskola Galériát avattunk. Dózsa György emlékére szobrot avattunk. Besegítettünk az óvoda alakulásának 155. évfordulója megünneplésébe és a Makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola névadó ünnepségének megszervezésébe. Ez alkalommal kopjafát állítottunk falunk egykori pedagógusainak emlékére 1692-tôl. Irodalmi Színpadunk számos alkalommal új mûsorral lépett a közönség elé.

Sok-e ez, vagy kevés? Ha figyelembe vesszük fájdalmas veszteségeinket, a körünkbôl eltávozott Zsigmond Kálmán, Fülöp Dénes, Molnár Dénes pótolhatatlan hiányát, akiknek távozása után mindig újra kellett építkeznünk, mindig újra kellett kezdenünk, talán nem is kevés.

Ami a jövôt illeti, ismerve a hazai valóságot, az itthoni támogatás teljes hiányát, túl bizakodóak nem lehetünk. Közmûvelôdésünkre manapság inkább a fesztivitás, mintsem a folyamatos építkezés jellemzô. De mert falunk népe, az értelmiségiek és vállalkozók egy része támogatja rendezvényeinket, ez reményt adhat a továbblépésre. Közösen gondolkodva, új lehetôségeket, megoldásokat keresve talán megtaláljuk a tennivágyó fiatalokat, és lesz jövôje egyletünknek.

Hinni szeretnénk, hogy a mûvelôdési egylet által Makfalva továbbra is Wesselényi szellemének megôrzôje maradhat. A mostani, értékvesztô, elanyagiasodó világban is betöltheti hivatását. Továbbra is léleképítô, nemzetitudat- fejlesztô, közösségformáló erô lehet, a szülôföldön való megmaradás érdekében. A cél adott. 1837-ben a Református Ifjúsági Egylet alakulásakor úgy fogalmazták meg ôseink: "A makfalvi székely nemes ifjúság virágozzék és haladjon, hogy a kor haladó szellemének mindég és minden tekintetben kellôleg meg tudjon felelni."

Ennek a célnak megvalósításáért, mint eddig is, bizonyára akadnak jószándékú, tennivágyó, tiszta lelkû makfalviak. Isten segítse ôket munkájukban!

Leszállok az autóbuszról. Sietek. Szinte rohanok a kapu felé. Nem szeretnék a sor végére kerülni; mert nálunk (ugye) az a szokás járja, hogy az ember – legyen az nyugdíjas vagy munkanélküli, a módosabbjának adatik más megoldás is… – sorba áll szépen, mint a malomban, a rendelô ajtaja elôtt, székletvizsgálat ügyében.

A kapuban öreg bácsival álldogálunk, ô az unokájét hozta…

Nyugdíjához képest Vajdaszentiványról drága az autóbuszjegy. Meséli, hogy két éve nem járt Vásárhelyen, most is csak az unokájáért jött be, s a következô járattal indul is haza.

A kapu még mindig zárva – ötkor nyitnak –, az órám mánusa már szinte elmutatta a hatot. Senki sehol, alszik a kórház.

– Pék voltam – meséli a bácsi –, abban az idôben… jó világ volt, volt minden: vaj, margarin, olaj, cukor kézügyben; akkor jól élt a család, még piára is lehetett cserélni.

Amikor az órám a hatot elketyegte, elôvánszorog a kapus, nyújtózkodó ásítozásából rájöttünk, hogy elaludt a srác, ugyanakkor egy kis körültekintéssel ráeszmélünk, hogy hiányzik a "mindenkori" sorbanálló, tolongó, várakozó tömeg.

A kapust hiába kérdezzük – mintha másvalamit ôrizne –, beküld az ügyeletes asszisztenshez.

A nôvér a nagykórházhoz irányít, mert az itteni orvos "szabadságol".

Miért nem lehetne legalább a kapura kifüggeszteni: Nincs rendelés, az érintettek ide meg oda fordulhatnak – hogy az a szegény falusi…?

A bácsi járatlan a városi buszjegyvásárlásban és csíptetésben, maxi-taxiról még nem is hallott. Nagyot néz, amikor a megállóval szemközti benzinkútnál meglátja, hogy szinte tízezerre ugrott a gázolaj ára.

"Nyögdíjazása" után "Magyarban" dolgozott; a 24-bôl 12 órán át sütötték a pékárut, ebbôlo vezette be a földgázt.

Hét óra után a nagykórház gyerekosztályán megkapjuk beutaló papírjaink mellé a sorszámot. Elsôk voltunk.

Nyolc óráig a bácsi elmeséli, hogy mezôgazdasággal is foglalkozik. Van 2 hektár földje, részben ô mûveli, részben a társas. Búza még termett úgy-ahogy, az idén a répát tönkretette az aszály, a törökbúzaföldrôl sem vár "szemre" sokat.

Egy kis késéssel elkezdôdik a rendelés, kiderül, hogy a bácsi unokájának, mivel óvodás, nem végzik el a vizsgálatot; csak az elsô osztályostól felfelé… ez a szabály. Visszairányítják az elôbb már "felkeresett" kórházhoz.

A bácsi elkéste már az autóbuszt, délig a vásárhelyi séta értelmét elemezgetheti…

Orbán Zsolt

A fôtéren, a Vegetáriánus étterem mellett volt egy zöldségesbolt, amelyben most az új tulajdonos (bérlô?) élelmiszerüzletet rendezett be. A helyiség kicsi, de minden van benne, kenyértôl kezdve húsnemûig, hûsítôkig, tejtermékig, van ott kávé, édesség, déligyümölcs stb. Néha ott szoktam vásárolni. Nemrég egy tábla c sokoládét is vettem, a kosárban legalul volt, piros a kosár, piros a csokoládé csomagolása is. Valahogyan benne felejtettem. A kosarat félre is tettem, bizonyára pillanatok múlva már egy újabb vásárló tette rá a kosarát. Talán öt nam múlva mentem be megint ebbe az üzletbe. Eszembe sem jutott, hogy a múltkori feledékenységemet, saját hibámat, ráadásul szinte egy hét múlva, megemlítsem. Mikor a kasszához érek, a fiatal, barna kis pénztárosnô elôveszi a félretett csokoládét és azt mondja: "Ezt itt tetszett a múltkor felejteni!" Már azon is meglepôdtem, hogy egyáltalán a sok jövô-menô vásárló között megismert. Milyen jó, hogy ebben a közömbös és figyelmetlenné vált, önzô világban még ilyen is van. Becsület, figyelem, gondosság! Külön jólesett az is, hogy a pénztárnál elhangzott mondatot az anyanyelvemen hallottam!

Miután a református hívek, a presbitérium és Orbán Dezsô tiszteletes úr vezetésével, áldozatos munkával és fáradsággal kibôvítették a Kapa utcai református templomot, és a millennium alkalmából kopjafát állítottak, újabb esemény színhelye volt a marosvásárhelyi Meggyesfalvi negyed.

Az elôzmények: 1990-ben a katolikus egyház a Rövid utcában egy imaházat létesített a hívek számára, de nem csak nekik, mert az épület helyet adott a körzeti RMDSZ-szervezetnek is. Az egyházi tevékenység mellett sok más rendezvény színhelye volt. 1996. augusztus elsejétôl Isten kegyelmébôl mûködik a marosvásárhelyi meggyesfalvi római katolikus plébánia, amely az Árpád-házi Szent Erzsébet nevet kapta.

A templom sajnos kicsinek bizonyult a negyedben lakó katolikusoknak, és megszülettek Bara László plébános tervei, amivel a hívek is egyetértettek: nagyobb templomra van szükség.

A plébános úr fáradságos, kilincseléses, utánajárásos munkája után végre elkezôdhettek az alapozási munkálatok, késôbb az építés, amihez a hívek közmunkával járultak hozzá. A sok anyagi gond mellett sajnos nem mindig talált megértésre az elöljáróságoknál. De eljött a nap, amikor a kitartás meghozta a gyümölcsét.

Idén augusztus 27-én Bara László plébános és a hívek álma teljesült, amikor megtartották az elsô szentmisé