Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektol. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkereso..........................50 Ft

Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Nagyméretû erdôtûz a Kelemen-havasokban

Az utóbbi másfél évtized tájainkon jegyzett legnagyobb erdôtüzével birkóztak meg a tûzoltók a Kelemen-havasokban található Tihu csúcs gerince alatt. A több hektár erdôt felemésztô vörös kakast tegnapra sikerült körbezárni és megfékezni, de a minden egyes szélfuvallatra újra belobbanó tûzfészkek végleges eloltása még napokat is igénybe vehet.

A tûz a vasárnapról hétfôre virradó éjszaka lobbant fel. A Kelemen-havasokbéli Tihu csúcs gerince alatti fenyvest néhány éve vihar tépázta meg. A kidôlt fákat feldarabolták, de a lehordásukra már nem maradt idô, mivel a völgybéli fakitermelô utakat a patakok áradása tönkretette. Mire ezeket rendbe hozták, a kitermelt faanyag minôsége alaposan leromlott, ezért a kitermelést nem folytatták. Fôképpen ez, a már amúgy is leromlott hegyoldal égett le, de a tûz hektárokra rúgó élô erdôbe is belekapott.

A tûzoltókat hétfôn hajnalban értesítették. A szászrégeni és marosvásárhelyi katonák mellett a maroshévízi és gyergyószentmiklósi tûzoltóalakulatok legénységét is bevetették, mellettük csendôrök, az illetékes erdészeti körzet emberei és a környezô községek lakói is részt vettek az oltásban. Tegnap délutánra a tüzet sikerült nagyvonalakban körbezárni, de az erdôben még folytak a védelmi munkálatok. Kivágtak egy erdôsávot a lányok útjából, hogy a terjedését megállíthassák, ottjártunkkor még folyt a vágás, és a kidöntött fák elvontatása.

A tûzoltóknak szerencséjük volt azzal, hogy az oltás ideje alatt a szél az ô pártjukat fogta. Nem volt hevesebb az erdô irányába fúvó légáramlat, amely beláthatatlan nagyságrendû tûzvészt, és sokkal több problémát okozhatott volna. Azért gondban így sem volt hiány, ugyanis a tüzet csak rönkvontató traktorral, vagy szûk háromórás gyaloglással lehet megközelíteni. Az oltáshoz használható vízforrás nincs, ha mindezeket megemlítjük, talán pontosabb képet adhatunk a tûzoltók nehézségeirôl. Amelyek még távolról sem értek véget, ugyanis ottjártunkkor még számos kisebb tûzfészek lángolt, amelyek egyenkénti eloltása sok idôt felemésztô, nehéz munkát jelent. Arról nem is szólva, hogy egy komolyabb szél még mindig visszájára fordíthatja a helyzetet, hiszen elég egyetlen tûzfészek parazsát az erdôbe fújnia ahhoz, hogy valódi tûzvihar keletkezzen.

Tehát a jelenlegi helyzetben a tüzet ellenôrzés alatt tartják, és a lehetô leghamarabb felszámolják. Csak a végleges oltás után lehet pontosan meghatározni a tûzmarta erdôfelület nagyságát és a keletkezett kárt. Közben pedig már folyik a rendôrségi vizsgálat a tûz keletkezésének, okának felderítésére. Helyszíni információink szerint a tüzet csak ember idézhette elô, mivel a keletkezését megelôzô idôben villámcsapást nem észleltek a környéken, villamos hálózat vagy más, potenciális bajforrás nincs a tájékon. A völgyben lennebb folyik a fakitermelés, és a tûz az ott dolgozó munkások barakkjainak irányából terjedt a Tihu gerince felé. Ezt már tudják az illetékesek, de ezen túl még csak feltevések léteznek. A fakitermelôk, de éppúgy turisták is okozhatták a bajt, hiszen a Tihu szépségénél fogva vonzó a hegymászók számára. Ha még nem is tudják, ki okozta a tüzet, a szándékosság felvetését egyelôre kizárják a vizsgálók.

Tegnapi lapszámunkban a kolozsvári etnikumközi kapcsolatok kutatásával foglalkozó központ által készített szociológiai felmérés egy részét olvashatták, amely az erdélyi magyar lakosság közhangulatát, problémáit mutatta be, illetve lakossági és politikai prioritásokat tükrözött.

Pártokhoz való viszonyulás, választásokon való részvétel, szavazati szándék

a címe a felmérés következô fejezetének. Ha a jövô vasárnap elnökválasztást szerveznének felvetésre az erdélyi magyarság, illetve a megkérdezettek 63,9 százaléka azt válaszolta, hogy biztosan elmegy szavazni. 19,3 százalékuk úgy válaszolt, hogy valószínûleg elmegy szavazni, 4,6 százalék pedig úgy gondolja, nagyon valószínû, hogy nem megy el szavazni. Határozott nemmel válaszolt, vagyis biztos, hogy nem megy el szavazni a megkérdezettek 9,6 százaléka. 2,4 százalék nem tudja, 0,2 százalék nem válaszolt.

Az erdélyi magyarok Frundára szavaz(ná)nak

Ha a jövô vasárnap elnökválasztást szerveznének, ön kire szavazna? – volt a felmérés egy másik kérdése. A megkérdezettek 66,2 százaléka Frunda Györgyöt választaná, 6,5 százalékuk Mugur Isarescura adná a voksát, 4,1 százalékban szavaznának Theodor Stolojanra. A kérdôív eredményei tükrében az erdélyi magyarság körében vajmi kevés bizalomnak örvend Petre Roman (1,5%), Ion Iliescu (1,3%), vagy akár Teodor Melescanu (0,9%), nem beszélve Marian Munteanuról, akit a megkérdezettek mindössze 0,3 százaléka tart megválasztásra, illetve szavazatára érdemesnek.

Nem szavaznak a Vadim pártjára

Másik kérdés a politikai pártokra vonatkozott, illetve arra, hogy ha jövô vasárnap parlamenti választásokat szerveznének, melyik pártra szavaznának?

Az erdélyi magyar választók 88,6 százaléka az RMDSZ-re szavazna. 3,8 százalékuk nem megy el szavazni, 2,7% még nem tudja. Viszont 0,9 százalékuk szavazna a nemrég alakult Demokratikus Konvenció 2000 szövetségre, ugyancsak ennyien adnák voksukat a Mircea Ionescu Quintus vezette Nemzeti Liberális Pártra, s ugyancsak 0,9 százalék inkább a független jelölteket támogatná.

A megkérdezettek közül azonos százalékarányban (0,3%) szavaznának a Parasztpártra (PNTCD), a Petre Roman vezette Demokrata Pártra (PD) vagy másra. A szélsôséges román pártok: a Nagy-Románia Párt vagy (a felmérés idején már önálló pártként megszûnt, Nemzeti Szövetségbe olvadt) PUNR érthetô okok miatt nem számíthat az erdélyi magyarok szavazatára.

Figyelmeztetô értékek

Milyen mértékben bízik meg a következô pártokban? - volt egy következô kérdés a felmrés során. Kilenc párt felsorolása után kiderült, hogy a romániai magyaroknak mindössze 26,3 százaléka bízik meg teljes mértékben az RMDSZ-ben, 56,2% csak részben bízik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, 7% inkább nem, 3,9% egyáltalán nem bízik az RMDSZ-ben, 2,7% nem tudta, 1,9% nem válaszolt. Érdemes erre jobban odafigyelnie az RMDSZ-nek, mert intô jel lehet, ha az általa képviselt magyarok fenntartásokkal viszonyulnak hozzá.

A román pártok alig egy-két százalékban élvezik az erdélyi magyarság bizalmát. 2,45%-ot kapott a Demokratikus Konvenció 2000, 1,4 százalékot a Nemzeti Liberális Párt (PNL), 1,2 százalék bizalmat kapott a Parasztpárt (PNTCD), 1%-ot Ion Iliescu pártja, a PDSR. A többieknek, Petre Romantól Melescanuig, nem beszélve a nacionalista pártokról, még egy százalék bizalmat sem ad meg az erdélyi magyarság.

Bizalom-bizalmatlanság

A következô kérdés szinte azonos az elôzôvel. A különbség annyi, hogy felsorolja azokat a pártokat, amelyekrôl szeretné felmérni, mennyiben élvezik az erdélyi magyarok bizalmát.

Milyen mértékben bízik meg a következô pártokban? – hangzik a kérdés.

Az adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek 82,5%-a bízik, 10,9%-a nem bízik az RMDSZ-ben. 30,4%, illetve 45,3% a Demokratikus Konvenció 2000 iránt érzett bizalom/bizalmatlanság aránya. A liberálisokban az erdélyi magyarok 23% az 53,3%-hoz arányban bíznak illetve nem bíznak. 18,1% az 58,7%-hoz a bizalmi, bizalmatlansági arány a Parasztpártba, 11,2% a 63,3%-hoz a Szövetség Romániáért Párt(APR) esetében, a többi román párt tekintetében ennél is kevesebb a bizalom. Több mint 70% a bizalmatlansági arány a PDSR, a C. V. Tudor, illetve a V. Tabara pártja esetében.

(Folytatjuk)

Kecskemétiek a testvérvárosi kapcsolatokról

Folyamatosan beszámoltunk arról, hogy az elmúlt napokban több mint hatvan tagú kecskeméti küldöttséget fogadott a Marosvásárhely – Kecskemét Baráti Kör Egyesület, közösen a helyi önkormányzattal. A delegáció egy része nem elôször járt városunkban, a helyi intézményekkel a kapcsolatfelvétel már régebben megtörtént, mások pedig csak most kapcsolódtak be a két város közötti együttmûködésbe. Az ismerkedésen túl leginkább a konkrét eredmények érdekelnek, errôl kérdeztük a küldöttség több tagját.

Józsa Kata, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon vezetôje:

- Határozott célja volt az idejövetelünknek. Már jó néhány hónapja folyik az elôkészítése egy városok közötti mûveltségi vetélkedônek, aminek Marosvásárhelyen már vannak hagyományai és ami azt szolgálja, hogy mindenki, aki érdeklôdik a másik város történelme, néprajza, földrajza iránt, hozzájuthasson forrásanyagokhoz. Ezt mi egy-egy vetélkedôsorozattal segítjük. Egy ilyen program fog elindulni november elején Marosvásárhelyen és vele párhuzamosan Kecskeméten is. A vetélkedôre, amelynek vásárhelyi gazdája Náznán Olga, hatfôs csapatok nevezhetnek be, elsôsorban 10-16 éves gyerekek, de felnôtt is lehet velük. Mi most egy gazdag csomaggal jöttünk. Kecskemétrôl forrásanyagokat, kérdéseket, magát a vetélkedôt hoztuk el és visszük haza úgymond Marosvásárhelyt. Szándékunk, hogy a tanév végén egy kölcsönös szomszédolással zárjuk a programot. A testvérvárosi kapcsolatnak nagyon sok értékes formája, mûfaja lehet és ebben mindenképpen a gyerekeknek is helyet kell kapniuk, ezért szervezzük ezt a programot, az itteni baráti körrel együttmûködve. A másik dolog az, hogy gyermekrajzokat hoztunk egy kiállításra, ami a Kultúrpalota elôcsarnokában nyílt meg. A rajz, a képzômûvészet is olyan terület, ahol közös pontokat találhatunk, ami ilyen kiállítások vándoroltatásában, vagy akár alkotótáborok szervezésében nyilvánulhat meg.

Dr. Boza Pál, a Kecskeméti Fôiskola rektorhelyettese:

- Nagy örömmel jöttem Vásárhelyre és képviseltem fôiskolánkat. Sikerült találkoznom a mûszaki egyetem rektorával, Bolos Vasileval és a dékán úrral, a beszélgetésen magyar professzorok is részt vettek. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást az egyes intézményekben mûködô szakokról, szakirányokról. A beszélgetés tárgya a szokásos hallgatói mobilitás mellett az oktatók cseréje volt, amit mindkét fél jó lehetôségnek tartott. Az oktatók rendkívül képzettek, vannak bizonyos laboratóriumok, amelyek kitûnô technikai színvonalon mûködnek. Sikerült is találnunk egy olyan pontot, amiben együtt tudunk mûködni. Visszatérve az egyetemi kapcsolatrendszerre, tudom, hogy pillanatnyilag nincs magyar nyelvû mérnökképzés Romániában. Ez egy kicsit szívszorító, és nagyon szeretnék annak érdekében munkálkodni, hogy legyen. Erre van egy jó példa. Körülbelül 8 éve oktatunk a Felvidéken, Komáromban magyar nyelven és adunk ki a fôiskola zászlaja alatt magyar nyelvû diplomát. Ebben a rendszerben akár egy éven belül a kecskeméti fôiskola pecsétjével ellátott gépészmérnöki oklevelet lehetne kibocsátani. Abban az esetben könnyebb lenne, ha a mûszaki egyetem rektora ezt elfogadná. Én fölvetettem neki, hogy ilyen képzés létezik, elmondtam, hogy egy angol testvérvárossal egy hasonló programunk van kifejlôdôben, és a mai napig is adunk ki angol nyelvû diplomát. Sajnos ez ebben az évben lejár, ezért kerestünk egy újabb kapcsolatrendszert. Úgy érzem, ha netán technikai akadályt gördítenének elénk, ez mindenképpen megoldható, hiszen nagyon akarják az itt élô professzorok és nekem is lehetôségemben áll ezt Magyarországról megszervezni. Mégpedig úgy, mint a Felvidéken, azaz pályázatokat írunk ki, ezeket a pályázatokat az itt élô, magyarul tanulni vágyó hallgatók megpályázhatnák, és gyakorlatilag a magyar állam pénzén az itteni egyetemi oktatók képesek lennének a mi zászlónk alatt oktatni. A kérdés az, hogy a laboratóriumi gyakorlatokat – ha az egyetem esetleg nem engedné meg – hol végezhetik el. Ezt is egyszerûen meg tudjuk oldani Kecskeméten. A diplomák elismertetésének kapcsán annyit, hogy olyan szakokat, szakirányokat választanánk, amelyek illeszkednek az itteni tanrendbe, és nemrégen kormányszinten egyezség született egymás diplomáinak elfogadásáról. A gépészmérnöki képzésen belül az ipari automatizálási szakirányra illetve gyártási, informatikai szakirányra gondoltunk. Ezt kollégiumi szinten tudjuk vállalni, ami 3 év lenne. Fölvetettem a rektor úrnak, hogy erre a 3 éves képzésre itt egy további 2 éves, akár román nyelvû képzés is illeszkedhet, és akkor egy komplex, teljes mérnöki képzést kapnának a hallgatók. Ez az elképzelésünk, amibôl akár egy mûszaki magyar egyetemnek a csírái is kialakulhatnak.

Dr. Albrecht Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója:

- Úgy gondoltam, nagyon idôszerû ide eljönnöm és a környezetvédelmi hivatal vezetôivel találkoznom. Valójában a természetvédelem ügye jött szóba, ami Romániában a környezetvédelem keretén belül helyezkedik el. Ez Magyarországon is így van, de a jogi szabályozás és a szervezeti struktúra teljesen eltérô. Ezekben a kérdésekben cseréltünk véleményt. Tanulmányozásra átadtam az itteni kollégáknak a magyar jogi vonatkozásokra irányuló jogszabálygyûjteményt illetve a természetvédelmi törvényt. Úgy gondolom, komolyan kell foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hiszen Románia is uniós csatlakozás elé néz, és az EU-csatlakozásban érdekelt országok jövôjének fontos szegmense a természeti értékek megtartása a jövô nemzedékek számára.

Varga Mónika, a kecskeméti televízió szerkesztô riportere és a Duna Televízió tudósítója:

- Az itt zajló szakmai programokról csak azt tudom mondani, hogy nagyon komoly fölkészülést érzek. Igazán rákészültetek, minden percet megterveztetek, türelemmel vagytok, ha bármi csúszik – ezt nem sok helyen tolerálják. Amit ma szakmailag kaptam, az nagyon sokat jelent számomra. Úgy érzem, hogy az itt élô két nemzetiség jó, kompakt közösség tud lenni. Igazából soha nem az tûnik vissza egy település életében, egy családi, egy munkahelyi közösségben, amit a nagypolitika úgymond igazol. Én ezt láttam minden médiánál, ahol járhattunk. Szerintem mindig az adott körülmények között kell gondolkodni, ezen belül úgy érzem, elégedettek az emberek és teszik a dolgukat.

Kozák Tibor, a Bács-Kiskun megyei rendôr- fôkapitányság hivatalvezetôje:

-Tárgyaltam a Maros megyei fôkapitánnyal és a marosvásárhelyi kapitánnyal, akikkel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom. Van egy olyan elképzelésünk, hogy egy telefonálás alapján felkutathassuk a Bács megyében súlyos bûncselekményeket elkövetô és a határt esetleg átlépô román állampolgárokat. Ezeknek a felkutatása mellett tájékoztatást kaphatnánk pillanatnyi tartózkodási helyükrôl, és ha itt vannak az országban, akkor lehetôséget biztosítanának nyomozóinknak arra, hogy a kihallgatást – az itteni munkatársak közremûködésével – elvégezzük. Így le lehetne zárni az olyan ügyeket,amelyeket egyébként el kellene halasztani amiatt, hogy a bûnözôk a bûncselekmény elkövetése után átjönnek a határon és saját hazájukban próbálnak elrejtôzni a törvény szigora elôl. A fôkapitány úr erre nagyon vevônek mutatkozott. Mi kidolgozzuk ezt az együttmûködési megállapodást, elküldjük az itteni kollégáinknak. Amikor megkapjuk mind Bukarestbôl, mind Budapestrôl a jóváhagyást, akkor elôször Kecskeméten majd Marosvásárhelyen a sajtó nyilvánossága elôtt a két fôkapitány aláírja az együttmûködési megállapodást. Mindaddig várnunk kell, míg ratifikálásra kerül a két ország belügyminisztériumai közötti megállapodás, amely megengedi majd, hogy megyék szintjén is együttmûködési megállapodások szülessenek a rendôri munka tekintetében.

Szabó Sándor zenetanár, a kecskeméti televízió vezetôje, a Saximét kvartett tagja:

- Mivel középiskolában tanítottam, van módom összehasonlítani az itteni mûvészeti líceumban zajló meg a magyarországi ze-nészképést, és el kell monda-
nom, nagyon jó benyomással maradtam. Nagyon alapos munka, jó zenei nevelés folyik ebben a líceumban. Erdélyben különösen a vonósképzés világszínvonalú, ezért el kell jönni a kecskeméti Kodály iskolásoknak és meg kell nézni, hogy itt milyen hangszeres képzés folyik. Nálunk két intézet is van, amely a karvezetést, a kóruséneklést referálja: az egyik a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenepedagógiai Intézet, másik a Kodály Iskola. A marosvásárhelyi kórusvezetôket meg kell hívni különbözô karvezetôi kurzusokra, hogy ôk nézzék meg azt, hogy mi hogyan csináljuk. Úgy érzem, ebben egy picit más a mi metódusunk, és lehet tôlünk tanulni. Egy ilyen kapcsolat létrejötte a zenészeknek kölcsönösen nagyon elônyös lenne.

Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület elnöke:

- Mindig ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyi mindenkinek kellene még bekapcsolódnia ebbe a folyamatba. Fontosnak tartom, hogy akkor, amikor Közép-Kelet-Európában még nagyon alakuló a demokrácia, mindig lehet olyan jelentôs ügyeket találni, amelyekben az emberek igenis képesek kulturáltan félretenni politikai, ideológiai, etnikai, hovatartozásbeli különbségeiket és nagyon jól együtt tudnak mûködni, össze tudnak fogni bizonyos ügyek érdekében. Nagyon sok a konkrét jó példa erre és már nemcsak a vágyak kategóriájába tartozik az, hogy így is lehet dolgozni. Nem készítettem pontos listát, de úgy gondolom hogy legalább félszáz azon intézményeknek, szervezeteknek a száma, amelyek között már nemcsak az elsô kézfogás történt meg, hanem önálló módon történik a kapcsolattartás.

Eljött már megint az oroszlánkönnyek hullajtásának ideje. Nem mondom, meg is hatódom érzékenyebb pillanataimban, de hiszen ki lenne az a kôszívû ember, ki bírná ki azt legalább egy rezgô sóhaj nélkül, amikor a demokráciából kifolyólag szemünk láttára emberi sorsok törnek kerékbe. Az pedig közszólásosan nem árvalányhaj a kalapban. Szóval oda a szavanna, de az egzotikus állatfajoktól most eltekintve, mérsékeltnek hazudott égöv és öv alatti módon oda az ígéret földje is.

Az már csak furcsaság, sorsforrázó igazságtalanság lehet, netán mint a túl korán jött zseniknél az eset, a meg nem értettség talpalt be egy darabosat... Hogy micsoda banális okok miatt követik egymást, ülepednek ránk a szívet gyötrô hírek, miszerint már ez sem, már az sem vonul be még egy parlamenti mandátumra, vagy éppen végérvényesen a törvényhozási halhatatlanságba, némi apró, de igazán aprócska járulékokkal kísér(t)ve csak... Idônként és fôleg ilyenszerû alkalmakkor azon is csodálkozom egy kicsit, hogy nem voltak formában vagy nem volt legalább egy zseniális pillanatuk csupa ötlet, csupa ész és derék honatyáinknak. Például egy olyan házszabály megalkotására nézvést, ami biztonsági öv használatát alkotmányozta volna nekikbársonyszéktôl bársonyszékig, nemre, fajra és folklórra való tekintet nélkül, olyan önmûködô mechanizmussal, mint ahogy egy korszerûbb metrón "megérzésre" lépik mûködésbe a rejtett hangszóró: Kérjük, vigyázzanak, nyílnak az ajtók! Illetve hát csukódnak, persze. Ez csak egy rossz pedálozás volt, na de én önmûködôen záródó biztonsági övekre gondoltam: alkotmányos rendet súroló többrendbéli
bányászjárás, esetleg a végzetes választási kanyarok esetére megóvhatták volna drága személyüket mindenféle kiborulástól.

És most az egyes közszolgálatin a sorsverte nemzetnek még azt is kell látnia, hogyan fogy ki jóravaló, nemes szándékokkal és hamuban sült pogácsával egykoron útra indított közszolgáiból, akik az én, csakis én, a kizárólag én üdvözítô dallamokkal zsolozsmáznak országszerte. De nincs mit tenni, a monológ, a grimasz véget ér, balra vagy jobbra el, ki-ki szíve szerint. Ez a színmû finise.

Hanem kedden este híradó közben belemarkoltam a pokrócba. Egy búcsúzó honatya elmesélte, mi mindenre volt jó fizetése. Elmondta, hogy a négy év alatt vásárolhatni belôle két egysoros öltönyt, inget és nyakkendôt hozzá nem említett, aztán két pár cipôt, és támogatta(!) két egyetemista fiát. Ennyi és nem több, úgyhogy én ettôl fakadtam hangos sírásra. A feleségemmel megbeszéltük, hogy nekünk is illene egy hosszú nagykabát, és persze, kikapcsoltuk a televíziót.

Gazdasági válságban a kultúra kerül a legmostohább helyzetbe. Pénzhiányban a szellemi munka leértékelôdik. A mûvészeti pályát választók mai dilemmája: itthon maradni és vállalni a sajátos hazai gazdasági, társadalmi élet teremtette mostoha feltételek közötti küzdelmet, vagy szerencsét próbálni a nagyvilágban. Ez a kérdés foglalkoztat több, konzervatóriumot végzett marosvásárhelyi fiatalt, akik elôtt a rendszerváltás után megnyíltak a lehetôségek nyugat-európai együttesekben, zenekarokban szerepelni. Ankétunkban arra kerestünk választ, mi készteti a fiatalokat az elvándorlásra; utánpótlás nélkül marad-e a marosvásárhelyi komolyzenei élet?

A marosvásárhelyi Máthé Orsolya és Orbán Katalin fôiskolai hallgatók a kolozsvári Gheorghe Dima Zenemûvészeti Fôiskola cselló szakán. Tanáraik kiskoruk óta felfigyeltek kiváló zenei tehetségükre. Szüleik, oktatóik támogatták, tanították ôket, sok munka, gyakorlat és áldozatos lemondás árán járták végig a zenei pálya lépcsôfokait az elsô osztálytól az egyetemig. Az idén adódott lehetôségük, hogy Luxemburgba, illetve Berlinbe távozzanak, tovább képezzék magukat. Ôk ketten, több fiatal szaktársukkal együtt, úgy érzik, itt nincs jövôjük.

Máthé Orsolya: Tulajdonképpen e pályán a kivándorlási hullám apadni látszik, hiszen, aki tehette, az már 1989 elôtt eltávozott. 1990 után, akik még itthon maradtak, kerestek egy kapaszkodót, majd csomagoltak és elmentek. Ha ebbôl a szakmából meg akarnék élni, akkor csak zenekari szereplésekkel, vagy tanítással kereshetek valamit, szólistaként ebben az országban nincs jövô. De nem csak anyagiakról van szó.

Orbán Katalin: Valóban, az utóbbi években a legjobb zenészek mentek el Erdélybôl a világ minden tájára. Nincs akitôl tanuljunk, jó példát vegyünk.

M.O.: Hallgatjuk a kazettákat, látjuk a tévében, mit jelent egy minôségi zenekar, ezt összehasonlítva azzal, ami itt van…, hát persze, hogy elvágyódunk. Olyan zenekarba szeretnék kerülni, ahol nem kényszerbôl zenélnek. Fejlôdni, tanulni akarok, itt mûvészileg is megrekedhetek.

O.K.: Szólista pályafutást szeretnék kezdeni, ezért igazán csak külföldön fejlôdhetek olyan szintre, hogy önállóan is megálljam majd a helyem. Sajnos, itt már nincs olyan színvonal, amely húzná, ösztönözné a fiatalokat. A hivatásos együttesek szinte az amatörizmus határán vannak. A zenészek egyszerûen nem akarnak játszani. Jön egy-egy
karmester, amely néha valamit
"kipiszkál" a zenekarból, de csak ennyi.

M.O.: Hiába kerülnek a filharmóniához fiatal végzôsök, ahogy egy lehetôség nyílik külföld felé, mindenki igyekszik elmenni. Már most tudunk legalább 10 olyan fiatal kollégáról, aki készül elmenni, s az együttes 20 százaléka is máshol folytatná a karrierjét. Így nem csoda, hogy a marosvásárhelyi filharmónia nem tud homogenizálódni, nincs meg a megfelelô összhang.

O.K.: Az egyetemi oktatás is megrekedt egy bizonyos színvonalon. Míg Nyugaton a hangszeres játék nagyon sokat fejlôdött, addig a fôiskolán megmaradtak az orosz módszernél, a moszkvai iskola virtuozitása mellett, s ez a különbség meglátszik akkor, amikor lemérhetjük tudásunkat valamilyen nyugat-európai országban elôadott koncerten.

M.O.: Azt is tudjuk, hogy nagyon nehéz külföldön beilleszkedni, hiszen mindent az alapoktól kell kezdeni. Újra kell bizonyítanunk, még többet dolgoznunk, de megéri a fáradságot. Egy évig Luxemburgban kapok ösztöndíjat, és remélem, hogy ez idô alatt sikerül valahova végleg elhelyezkednem.

O.K.: Én egyelôre Berlinben egy felkészítô tanárhoz járok. Nagyon sokba kerül, mert magas a tandíj. Kockáztatunk. Még olyanról nem tudunk, aki kiment külföldre és azért tért haza, mert nem sikerült állást találnia, beilleszkednie valamilyen zenekarba.

A fiatal elôadómûvészek azzal a gondolattal zárták beszélgetésünket, hogy szerintük a komoly zenei életben szükség van nemzedék- és koncepcióváltásra.

A zenei pályára való alkalmasságot már nagyon zsenge gyermekkorban eldöntik a szakoktatók. Aki ezt az életformát választja, annak sok mindenrôl le kell mondania a gyakorlás, a tanulás javára. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban nem sokan tekinthetnek bizakodóan a jövôbe. A marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Szakközépiskolában arra kerestem választ Péter Mária aligazgatónál, hogy csökkent-e emiatt érezhetôen az utóbbi idôben a zene szak iránti érdeklôdés?

– Nem tartom kilátástalannak a zenei élet jövôjét Marosvásárhelyen. Az tény, hogy most egy olyan nemzedékváltás van, amely bizonyos ûrt hagy maga után, de remélhetôleg ez a helyzet hamarosan rendezôdik. Valójában ma ez a pálya jóval több lehetôséget kínál, mint az elôzô idôszakban, hiszen a gyerekek most már rendszeresen részt vehetnek különbözô országos vetélkedôkön, külföldi koncertturnékon, ahol felcsillanthatják tehetségüket. Aki erre a pályára szánja el magát, annak elsôsorban azt kell tisztáznia, hogy mi a célja. Zenekarban játszani, vagy egyéni elôadómûvészként érvényesülni. Aki ambíciós, az itthon is, de bárhol a világon sikeres pályát futhat be. A beiskolázás is igazolja, hogy nincs okunk aggodalomra. A zene szakon az elmúlt években román és magyar osztályban átlagban 20-20-an kezdték az elsô osztályt. Ez a létszám V. osztályban megfelezôdik, mivel többen a képzômûvészeti szak felé irányulnak. A tavaly a két zene osztályban összesen 20-an végeztek és egy-két kivétellel mindenki bejutott a brassói, vagy a kolozsvári zeneakadémiára. Aki ezt a pályát választja, annak tudnia kell, hogy a kultúrát sehol sem fizetik meg a valós értékének megfelelôen. Mégis megéri küzdeni, mert a sikerélmény sok mindenben kompenzálhat.

Az aligazgató gondolatait kiegészítette László Feren zenetörténész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zenemûvészeti Fôiskola tanára is, aki az egyetemi oktató szemszögébôl a következôket mondta:

– Bár 10 év óta azzal az ürüggyel, hogy itt nem lehet érvényesülni, jelenség lett a szenvedélyes elvándorlás, a zenében mégsem olyan drámai a helyzet. Mert nem szabad elfeledni, hogy azok a tanítványok, akik itt végeztek, Nyugaton mind érvényesülhettek, senki nem maradt munka nélkül. Ugyanúgy itt is, bárhol kaphatnának állást. Nyilván Nyugaton a kereseti lehetôségek jóval magasabbak, hiszen míg én itt alig kapok havi 200 márkát, egy velem egyenrangú tanár kollégám Németországban 8200 márkát keres. Tegyem hozzá, ha van akarat, akkor itt is lehet keresni. A volt tanítványunk, a 26 éves Béres Melinda külföldön koncertezik, már nagy elismertséget, szaktekintélyt nyert és mégis mindig hazajön, hogy itthon kamatoztassa a tudását. Szerintem ez a követendô példa e pályán.

A marosvásárhelyi filharmónia a maga módján támogatja a fiatal tehetségeket. Nevelôhangversenyeket, külön koncerteket szervez, ahol a zenei szakközépiskolások, fôiskolai hallgatók felléphetnek. A tehetségesebbeket már az iskola padjaiból kiemelve elviszik turnékra. Ennyit tehetnek. Cazan Vasile, a marosvásárhelyi filharmónia igazgatója így látja:

– Sajnos, anyagilag semmi jót nem ígérhetünk az e pályán levôknek, de aki az elvándorlást választja, annak tudnia kell, hogy a külföldön levô zenészeknek sincs könnyû dolguk. Például egy New York-i turnén láthattam, hogy egy zenekarban meghirdetett két fúvós állásra 100-an jelentkeztek. Hogy ott valahova bekerülj, ahhoz kiváló tehetség, szerencse és nem utolsósorban kapcsolatok kellenek. Tény, hogy nálunk most nemzedékváltás van. Remélem, hogy akik most jönnek a marosvásárhelyi filharmóniához, megtalálják a helyüket és beilleszkednek. Van utánpótlás, hiszen nagyon sokan fordulnak meg a zenekarban, de ha anyagilag nem kínálunk jobb feltételeket, nincs, amivel marasztaljuk ôket. A filharmónia jövedelemkiegészítés céljából nem üzletelhet. A szerzôi jog törvénye megtiltja, hogy kazettát, vagy CD-lemezt adjunk ki és áruljunk. Így maradunk azzal, hogy teljesítjük szent feladatunkat, azt, hogy a kultúrát terjesszük, a szépérzéket fejlesszük és megpróbáljuk szerény lehetôségeinkkel nevelni a társadalmat.

Csíky Boldizsár zeneszerzô, a filharmónia volt igazgatója szerint:

– A mai elôadói, technikai színvonalat megkövetelni és fenntartani olyan óriási erôfeszítésbe kerül, amely ezt a mesterséget a legnehezebbek közé sorolja. Mindez nagyon feszült, gyötrelmes munka, ráadásul a legkíméletlenebb konkurencia mellett. Mint mindenre, erre is rányomja bélyegét a gazdasági helyzet. Egy nagyon jól felkészült és tehetséges zenekar muzsikusainak havi jövedelme 1,5 – 3 millió lej között mozog, ugyanakkor egy szerény képességû németországi vagy angol zenész keresete átszámítva 41 millió lej körül van. Beleszámítjuk a nyugati, jóval drágább életkörülményeket, de így is megalázó ez a különbség. Példának felhoznám a Camerata Transsylva-nica kamarazenekart, amelynek a 80-as évek elején 18 tagja volt, mára csak 4-en maradtak Marosvásárhelyen. Ennek ellenére a zene szeretete és a hazai környezet sokakat visszatart, ezért vannak még értékes zenekarok Kelet-Európában. A nyugati telítettség is hozzájárul az itthonmaradáshoz. Az önelégültséget, a helyben topogást a marosvásárhelyi filharmóniánál kizárja, hogy a zenekar egy évben többször fellép olyan nyugati zenei központokban, ahova közepes teljesítmény esetén többé nem hívnák vissza, továbbá az, hogy az állandó vendégkarmesterek és szólisták olyan színvonalat képviselnek, amelyhez folyamatosan fel kell nôni. Ami az anyagi lehetôségeket illeti, elmondhatom, hogy egy zenei intézmény soha nem tarthatja fenn önmagát még a gazdag társadalmakban sem, ahol 100- 300 dollárt is el lehet kérni egy belépôjegyért. A rentabilitás kérdését csak nagyon óvatosan lehet feltenni. A kultúra egy állam védjegye, amely megítéléséhez szorosan hozzátartozik.

Romániában 1989 után minden korábbinál több lehetôség van érvényesülni a zenemûvészeti pályán. Az azonban, hogy a fiatal tehetségek közül sokan "a csillogó Nyugatot" választják, arra utal, hogy valami mégsincs rendben. Hiányzik egy következetes, tiszta jövôképet festô kultúrpolitika, ha úgy tetszik, menedzselés. Talán a támogatói törvény megváltoztatásával azt is el lehetne érni, hogy bármilyen jobban menô gazdasági társaságnak érje meg kultúrába is befektetni. Nem ártana valamilyen modern formában feltámasztani a mecenatúra intézményét, hiszen ezáltal sikerült a civilizált országokban évszázadok óta megôrizni, ápolni a szellemi értékeket. Mert ha alkotóink, kiváló elôadómûvészeink eltávoznak, mindannyian szegényebbek leszünk anyagiakban és szellemiekben egyaránt.

Közösségi értékek ôrzôjét: történész-muzeológust búcsúztatunk. Olyan történészt, aki a hivatás legnehezebb idôszakában is tudatában volt küldetésének, s kitartó, szívós munkával, ha kellett, a hatalmi szándék ellenében is gyûjtötte és közösségünknek felmutatta múltunk emlékeit. Aki nem adja fel azonosságát, aki gyermekét, unokáját ugyanazokkal a szavakkal kívánja megszólítani, mint elôdei, annak pontosan tudnia kell, mit vallottak értéknek és miben hittek apái, nagyapái. Aki ismeri a múltat, csak az bízhat a jövôben, s nem mindegy, hogy a jövendô múltba vetített vágyképek csalóka illúzióin, vagy a valóság szilárd talapzatán nyugszik.

Amikor 1979-ben a Maros megyei múzeumhoz kerültem mint kezdô muzeológus, Gaál Kornélia ismertette meg velem Bernády Györgynek, Marosvásárhely legendás polgármesterének tárgyi és írott emlékeit, a Székely Iparmúzeum gyûjteményét, Deák Farkas levelezését. Ô volt az, aki a református temetôben végigjárta velem nagyjaink síremlékeit. És nem valami alkalomhoz nem illô politikai célzatosság, hanem csakis az emlékek és értékek továbbadásának erkölcsi parancsa, egy szellemi örökség megôrzésének kötelezettsége kérdezteti velem a hagyományok és emlékek hû ôrzôjének ravatala mellett, tesznek-e arról a közélet döntéshozói ma, hogy a továbbadás lánca ne szakadjon meg, s valamikor a jövôben majd úgy adhassak biztos kezekre minden értéket, mint ahogyan azt Gaál Kornélia tette.

1958-ban, közvetlenül a kolozsvári Bolyai egyetem elvégzése után került a marosvásárhelyi múzeumhoz. Érdeklôdési köre, az újkor és jelenkor, olyan történelmi emlékekkel szolgált, amelyeket azokban az években, nyíltan, tudományos tárgyszerûséggel nem lehetett a nyilvánosság elé tárni. Hosszú éveken keresztül dolgozott úgy, hogy csak a megszerzett ismeretek majdani közlésében bízhatott, abban, hogy mindaz, amit az utókor számára összegyûjtött, egy eljövendô, nyitottabb korban majd egészében közkinccsé tehetô. 1989 után ez be is következett. Egy munkában eltöltött élet felhalmozott ismereteit ekkor tudta igazán, kedve és tudása szerint a világ elé tárni. 1993-ban ô állítja ki elôször a Bernády-hagyatékot, kiállítja "Marosvá-sárhely képekben" címmel a város legértékesebb és legnagyobb fényképanyagát, melynek ô volt különben a gyûjtôje is. Cikkek és tanulmányok sorával szolgálja a hagyományápolást, azt a szellemi építkezést, amelynek nemcsak a múlt iránt érdeklôdôk a haszonélvezôi, de a szakma avatottjai is.

Nyugdíjazása után szinte töretlenül folytatta tevékenységét. Önzetlenül, áldozatos munkával vett részt továbbra is a múzeum minden rendezvényén, a kiállítások elôkészítésében és népszerûsítésében.

Csöndes belenyugvással, emelkedetten nézett szembe az elmúlással.
"Elindultam a csillagösvényen", mondotta súgva a betegágyon. Mindazok, akik értik, s tudják, hogy valahol a jövôben rájuk is a legendák csillagösvénye vár, érteni és értékelni tudnak majd minden megkopott fényképet, megsárgult levelet, amelyet ô gyûjtött, hogy emlékeinkben éltesse a múltat.

"A hetvenes évek végén egy este tíz óra körül néztem a magyarországi televízióadást – meséli a Maros- bogátról Nagykárolyba származott állatorvos, helytörténész, Varga József. Hja, tehette, Nagykárolyban akkor ez nem okozott gondot. – A mûsorban több vidék magyar népi táncát mutatták be. Egyszer csak változik a zene, hevesebben dobog a szívem, mert fülemnek ismerôs dallam csendül fel, majd megjelenik a képernyôn Fülöp Ferenc, és én könnyben úszó szemmel nézem, amint rikázik. A tánc befejeztével Vásárhelyi János érdemes koreográfus nagyon szép szavakkal dicsérte az elôadót és a marosbogáti rikázó táncot. Boldog voltam. S eszembe jutott, milyen híres rikázók voltak Marosbogáton: Bükkösi Pista (Flankó), Varga István (Csorba), Farkas László, Fülöp János, Soós Ferenc és még sokan mások…És mi, fiatalok, nem tanultuk meg tôlük ezt a táncot. Elveszítettük a drága kincset."

Fülöp Ferencet 1987. január 19-én temették a rákoskeresztúri Új köztemetôbe. Kômûves volt a mestersége, de másfajta építésben jeleskedett igazán. Sírjánál a fiatalabb kolléga és tanítvány, Vadasi Tibor mondott búcsúbeszédet. Varga Józsefnek köszönhetôen idézek nyomtatásban is megjelent szövegébôl: "A negyvenes évek végén Erdélyországból települtél haza »kishazánkba« családoddal, magaddal hozva a sanyarú sorsú székely nép, s szülôfalud, Marosbogát táncait. Az 1950-es országos kultúrverseny záróbe- mutatóján, az Erkel Színházban láthattunk elôször, amint még csak 47 évesen, fürgén raktad a marosbogáti verbunkot és csûrdöngölôt. Ezen az elôadáson te voltál az egyetlen, aki egymaga állt ki a színpadra, bemutatandó népe táncmûvészetét. S nem is hagytad abba 36 éven át, míg a sors el nem vette egyik táncos lábadat…1950-tôl kezdve évtizedeken át meg lehetett Téged találni valamelyik táncegyüttesben, légyen az hivatásos vagy amatôr, amint zöldparolis vasutas ruhádban tanítod marosbogáti táncaidat, avagy csak nézed, miket és hogyan táncolnak a fiatalok. Így találkoztam én is Veled 1952-ben, a Belügyminisztérium együttesében. Mi is tanultunk tôled, fel is használtuk. S éppúgy be-bejártál hozzánk is éveken át, mint a többi együttesbe. (…) A táncosok mindig szeretettel fogadtak, hiszen ôk is tanultak Tôled. Mert nagy dolog volt az 50–60-as években adatközlôtôl táncot tanulni, hiszen alig voltatok néhányan. De olyan, aki azokban az években annyit lett volna táncosok között – csak Te voltál. Így tanult Tôled táncot, táncszeretetet és emberséget több táncos generáció, az enyémtôl kezdve a mai fiatalokig. Olyan volt az életed, mint annak a gyertyának a lángja, mely száz másikat meggyújt: a magáé nem lesz kisebb, de ég az a másik száz is!"

"Marosbogáton létezett kaszinó és olvasóegylet is – folytatja egy kis szünet után Varga József. – Ezt Orbán Balázstól tudjuk. Kezemben tartok egy könyvet. Budapesten a Révai testvérek kiadásában jelent meg 1892-ben, tehát 108 éves. Szerzôje Mikszáth Kálmán: A két koldus diák, és Ami a lelket megmérgezi. A kötet 397-es számmal van bejegyezve. A harmadik oldalán ez a bejegyzés olvasható: "A marosbogáti olvasó egylet tulajdona. " Aláírás: Sebestyén József (vagy Józsefné). E könyvnek voltam boldog tulajdonosa több mint harminc éven át, mióta a kolozsvári antikváriumban rábukkantam. Feleségemmel (Varga Józsefné Szántó Ilonával, sz.m.) úgy döntöttünk, hogy a könyvet a marosbogáti református egyházközségnek ajándékozzuk."

"A hetvenes évek végén egy este tíz óra körül néztem a magyarországi televízióadást – meséli a Marosbogátról Nagykárolyba származott állatorvos, helytörténész, Varga József. Hja, tehette, Nagykárolyban akkor ez nem okozott gondot. – A musorban több vidék magyar népi táncát mutatták be. Egyszer csak változik a zene, hevesebben dobog a szívem, mert fülemnek ismeros dallam csendül fel, majd megjelenik a képernyon Fülöp Ferenc, és én könnyben úszó szemmel nézem, amint rikázik. A tánc befejeztével Vásárhelyi János érdemes koreográfus nagyon szép szavakkal dicsérte az eloadót és a marosbogáti rikázó táncot. Boldog voltam. S eszembe jutott, milyen híres rikázók voltak Marosbogáton: Bükkösi Pista (Flankó), Varga István (Csorba), Farkas László, Fülöp János, Soós Ferenc és még sokan mások…És mi, fiatalok, nem tanultuk meg tolük ezt a táncot. Elveszítettük a drága kincset."

Fülöp Ferencet 1987. január 19-én temették a rákoskeresztúri Új köztemetobe. Komuves volt a mestersége, de másfajta építésben jeleskedett igazán. Sírjánál a fiatalabb kolléga és tanítvány, Vadasi Tibor mondott búcsúbeszédet. Varga Józsefnek köszönhetoen idézek nyomtatásban is megjelent szövegébol: "A negyvenes évek végén Erdélyországból települtél haza »kishazánkba« családoddal, magaddal hozva a sanyarú sorsú székely nép, s szülofalud, Marosbogát táncait. Az 1950-es országos kultúrverseny záróbemutatóján, az Erkel Színházban láthattunk eloször, amint még csak 47 évesen, fürgén raktad a marosbogáti verbunkot és csurdöngölot. Ezen az eloadáson te voltál az egyetlen, aki egymaga állt ki a színpadra, bemutatandó népe táncmuvészetét. S nem is hagytad abba 36 éven át, míg a sors el nem vette egyik táncos lábadat…1950-tol kezdve évtizedeken át meg lehetett Téged találni valamelyik táncegyüttesben, légyen az hivatásos vagy amator, amint zöldparolis vasutas ruhádban tanítod marosbogáti táncaidat, avagy csak nézed, miket és hogyan táncolnak a fiatalok. Így találkoztam én is Veled 1952-ben, a Belügyminisztérium együttesében. Mi is tanultunk toled, fel is használtuk. S éppúgy be-bejártál hozzánk is éveken át, mint a többi együttesbe. (…) A táncosok mindig szeretettel fogadtak, hiszen ok is tanultak Toled. Mert nagy dolog volt az 50–60-as években adatközlotol táncot tanulni, hiszen alig voltatok néhányan. De olyan, aki azokban az években annyit lett volna táncosok között – csak Te voltál. Így tanult Toled táncot, táncszeretetet és emberséget több táncos generáció, az enyémtol kezdve a mai fiatalokig. Olyan volt az életed, mint annak a gyertyának a lángja, mely száz másikat meggyújt: a magáé nem lesz kisebb, de ég az a másik száz is!"

"Marosbogáton létezett kaszinó és olvasóegylet is – folytatja egy kis szünet után Varga József. – Ezt Orbán Balázstól tudjuk. Kezemben tartok egy könyvet. Budapesten a Révai testvérek kiadásában jelent meg 1892-ben, tehát 108 éves. Szerzoje Mikszáth Kálmán: A két koldus diák, és Ami a lelket megmérgezi. A kötet 397-es számmal van bejegyezve. A harmadik oldalán ez a bejegyzés olvasható: "A marosbogáti olvasó egylet tulajdona. " Aláírás: Sebestyén József (vagy Józsefné). E könyvnek voltam boldog tulajdonosa

több mint harminc éven át, mióta a kolozsvári antikváriumban rábukkantam. Feleségemmel (Varga Józsefné Szántó Ilonával, sz.m.) úgy döntöttünk, hogy a könyvet a marosbogáti református egyházközségnek ajándékozzuk."

Közösségi értékek ôrzôjét: történész-muzeológust búcsúztatunk. Olyan történészt, aki a hivatás legnehezebb idôszakában is tudatában volt küldetésének, s kitartó, szívós munkával, ha kellett, a hatalmi szándék ellenében is gyûjtötte és közösségünknek felmutatta múltunk emlékeit. Aki nem adja fel azonosságát, aki gyermekét, unokáját ugyanazokkal a szavakkal kívánja megszólítani, mint elôdei, annak pontosan tudnia kell, mit vallottak értéknek és miben hittek apái, nagyapái. Aki ismeri a múltat, csak az bízhat a jövôben, s nem mindegy, hogy a jövendô múltba vetített vágyképek csalóka illúzióin, vagy a valóság szilárd talapzatán nyugszik.

Amikor 1979-ben a Maros megyei múzeumhoz kerültem mint kezdô muzeológus, Gaál Kornélia ismertette meg velem Bernády Györgynek, Marosvásárhely legendás polgármesterének tárgyi és írott emlékeit, a Székely Iparmúzeum gyûjteményét, Deák Farkas levelezését. Ô volt az, aki a református temetôben végigjárta velem nagyjaink síremlékeit. És nem valami alkalomhoz nem illô politikai célzatosság, hanem csakis az emlékek és értékek továbbadásának erkölcsi parancsa, egy szellemi örökség megôrzésének kötelezettsége kérdezteti velem a hagyományok és emlékek hû ôrzôjének ravatala mellett, tesznek-e arról a közélet döntéshozói ma, hogy a továbbadás lánca ne szakadjon meg, s valamikor a jövôben majd úgy adhassak biztos kezekre minden értéket, mint ahogyan azt Gaál Kornélia tette.

1958-ban, közvetlenül a kolozsvári Bolyai egyetem elvégzése után került a marosvásárhelyi múzeumhoz. Érdeklôdési köre, az újkor és jelenkor, olyan történelmi emlékekkel szolgált, amelyeket azokban az években, nyíltan, tudományos tárgyszerûséggel nem lehetett a nyilvánosság elé tárni. Hosszú éveken keresztül dolgozott úgy, hogy csak a megszerzett ismeretek majdani közlésében bízhatott, abban, hogy mindaz, amit az utókor számára összegyûjtött, egy eljövendô, nyitottabb korban majd egészében közkinccsé tehetô. 1989 után ez be is következett. Egy munkában eltöltött élet felhalmozott ismereteit ekkor tudta igazán, kedve és tudása szerint a világ elé tárni. 1993-ban ô állítja ki elôször a Bernády-hagyatékot, kiállítja "Marosvásárhely képekben" címmel a város legértékesebb és legnagyobb fényképanyagát, melynek ô volt különben a gyûjtôje is. Cikkek és tanulmányok sorával szolgálja a hagyományápolást, azt a szellemi építkezést, amelynek nemcsak a múlt iránt érdeklôdôk a haszonélvezôi, de a szakma avatottjai is.

Nyugdíjazása után szinte töretlenül folytatta tevékenységét. Önzetlenül, áldozatos munkával vett részt továbbra is a múzeum minden rendezvényén, a kiállítások elôkészítésében és népszerûsítésében.

Csöndes belenyugvással, emelkedetten nézett szembe az elmúlással. "Elindultam a csillagösvényen", mondotta súgva a betegágyon. Mindazok, akik értik, s tudják, hogy valahol a jövôben rájuk is a legendák csillagösvénye vár, érteni és értékelni tudnak majd minden megkopott fényképet, megsárgult levelet, amelyet ô gyûjtött, hogy emlékeinkben éltesse a múltat.

Nyárádszereda, Backamadaras, Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Nyárádremete, Hodos, Nyárádmagyarós, Havad községek vezetése a mintegy 24.000 lakos nevében a múlt év decemberében kérte az igazságügyi minisztériumtól, hogy Nyárádszeredában hozzannak létre bíróságot. A polgármesteri hivatal épületében biztosítani tudják a helyiséget. Az említett intézmény megnyitására azért lenne szükség, hogy a lakosságnak ne kelljen a megyeközpontba utaznia, 25 - 80.000 lej közötti áron. A kérést Kerekes Károly parlamenti képviselô juttatta el a minisztériumba, amely a maga során ez év júniusában válaszolt: a bíróság létrehozása elôtt fel kell mérni a lakosság számát, a gazdasági tevékenységet, a szakemberek biztosításának lehetôségét, a pénzügyi feltételeket stb. A felmérések folyamatban vannak. Megjegyezzük, hogy a század elején mûködött bíróság Nyárádszeredában, a jelenlegi árvaház épületében.

A marosvásárhelyi Gyémánt vendéglô mellett a kis, nagyobbrészt lebetonozott parkban levô szökôkútból az elmúlt héten többször, s vasárnap, hétfô este szintén, zubogott a víz. Eleinte csak csepegett, majd mind erôsebben folyt a két vékony csôbôl a hideg víz. A kút víztároló része egy ideig betöltötte feladatát, majd megtelt, s a víz, kicsordulva, a betont is jócskán meglocsolta. A parkban játszó, labdázó gyerekek, fiatalok tétlenül, vállvonogatva nézték a környéket elárasztó vizet. Közel félóra múlva, amilyen hirtelen csorogni kezdett, oly gyorsan el is apadt a víz. S maradt a papírokkal, szeméttel díszített felület az eldugult lefolyó miatt, s a tény, hogy következô délután, este ismét mindent eláraszthat, az egész nyáron ki nem használt csövekbôl feltörô víz.

A polgármesteri hivatal Köz- és Magánterület- kezelô Igazgatóságának vezetôje, Vlas Dragos kérdésünkre elmondta, hogy a városban mûködtetett szökôkutak csapjait már pár hete lezárták, így érthetetlen, hogy a Gyémánt parkban levônél folyt, folyik a víz. Csak mûszaki hiba, vagy rossz szándékú személyek okozhatják a vízveszteséget, amelynek értékét a polgármesteri hivatal törleszti. A vizet a helyszínen nem lehet se megengedni, se elzárni, így csak olyan valaki teheti ezt, aki ismeri a víz forrását. A terepezô szakfelügyelôt a helyszínre küldik, hogy vizsgálja felül a helyzetet, nyilatkozta a fôfelügyelô, aki arról is beszámolt, hogy mivel a szóban forgó szökôkút állapota évente romlik, s a javítások csak pár napig tartanak, valószínüleg jövô tavasszal, nyáron lebontják.

Újra szünetelt a közszállítás

A tegnap délelôtt üzemanyag-hiány miatt nem közlekedtek a marosvásárhelyi közszállítási vállalat autóbuszai. A helyzet tisztázására a szakszervezet gyûlést hívott össze az egyik karbantartó mûhelybe, amelyen jelen volt Csegzi Sándor alpolgármester, Dan Gâlea szakfelügyelô és Mihai Popa, az Állami Vagyonalap képviselôje. A mintegy 400 ember arra volt kíváncsi, tett-e lépéseket a polgármesteri hivatal azért, hogy átvegye a vállalatot és milyen megoldást ajánlanak a jelenlegi válságra.

A polgármesteri hivatal nem tarthatja el a közszállítási vállalatot

Csegzi Sándor alpolgármester egy cáfolattal kezdte. Elmondta, nem igaz, hogy a hivatal tartozik a vállalatnak és emiatt nem jut pénz az üzemanyag-vásárlásra. A helyi tanács az idén 16,2 milliárd lejt hagyott jóvá a közszállítás támogatására, amibôl 4 milliárd a tavalyi adósság volt. Eddig ebbôl 13-at kifizettek, a napokban utaltak át 55 milliót, míg a tegnap 150 millió lejt kizárólag üzemanyag-vásárlásra. Ezenkívül a cég még kap 360 millió lejt, ami a hátrányos helyzetûek szállítási díjának a támogatása. Maradt még 3 milliárd lej törlesztése, ezt az elkövetkezendô három hónapban utalják át. A polgármesteri hivatal kérése az volt, hogy a Helyi Közszállítási Rt. vezetôsége készítsen egy gazdasági programot, amelynek alapján átszervezik a szolgáltatást. Ez elmaradt és a vállalatnál mai napig arra törekednek, hogy a hivatal általi támogatásból tartsák fenn a tevékenységet. Ez hosszú távon nem mehet tovább. A polgármesteri hivatal összeállította a cég átvételéhez szükséges okiratokat, ezekkel a tegnap Cornel Briscaru jegyzô Bukarestben volt, ahol az Állami Vagyonalap hozzájárulása mellett 6 minisztérium engedélyét próbálta beszerezni. Az ügyintézésrôl a jegyzô telefonon tájékoztatta az alpolgármestert, aki továbbította az információt az alkalmazottaknak.

– Azzal, hogy a gépkocsivezetôk sztrájkolnak, a konkurens céget hozzák elônybe és fennáll annak a veszélye, hogy önöket helyettesítjük – mondta Csegzi Sándor, aki arra kérte a munkásokat, minél elôbb menjenek ki a vonalakra, hogy a város ne maradjon ismét közszállítás nélkül.

A gyûlésezôk csak részben elégedtek meg a tájékoztatással. Többen újra megemlítették, milyen körülmények között dolgoznak, és ezekért Chiorean Emil igazgatót hibáztatták. Dan Gâlea szakfelügyelô válaszként elmondta, azért nem ennyire egyértelmû a helyzet. A hivatal ellenôrei megállapították, hogy többek között a gépkocsivezetôk sem tartják be a járatok gyakoriságát, így a hozzáálláson is lenne még javítani való.

Elôállították az igazgatót

Amikor már úgy tûnt, hogy az egyórás gyûlés után sikerült megoldani a konfliktust, a munkások újra kérték Chiorean Emil igazgató lemondását, aki, mint megtudtuk, ezúttal betegszabadság van. Hasonló okok miatt az aligazgató sem volt a helyszínen és egyesek úgy tudták, hogy végleg távozik a cégtôl. A munkások követelték, hogy Mihai Popa, az FPS képviselôje telefonon hívja be az igazgatót a vállalathoz. A beszélgetésbôl kiderült, hogy Chiorean Emil kezelésen volt és nem akart bejönni. Erre valaki felajánlotta, hogy saját autójával behozza és máris utánament. Közben a hivatal és a szakszervezet képviselôi megegyeztek abban, hogy még mindig nincs jogi indok, amivel az igazgatót meneszteni lehetne, így ha bejön, akkor felkérik, hogy írja alá a kollektív munkaszerzôdést, amelyet már több ideje elmulasztott megtenni. Chiorean Emilt hurrogással fogadták a dolgozók, többen megfenyegették, de nem bántották. Az irodában zárt ülésen tárgyaltak a felek, majd miután az igazgató készségesen aláírta a munkaszerzôdést, zsebre dugott kézzel, gyalog távozott. A vállalat kapujában azonban többen paradicsommal dobálták meg és erôszakkal vissza akarták hozni, hogy mondjon le. Akiket nem ragadt el az indulat, megakadályozták a tettlegességet. Miután Chiorean igazgató elment, a gépkocsivezetôk sem akartak kormánykerékhez ülni, ameddig végleg nem menesztik Chioreanut az állásából. Hosszas egyezkedés után kiderült, nem kapnak alkalmas embert helyette és a szakszervezet az elhangzott vádakat nem vetette papírra, így az Állami Vagyonalap képviselôje szerint nincs jogi alapja a leváltásnak. A patthelyzetet csak hosszas tárgyalások után lehetett feloldani. A tíltakozók elfogadták azt a tényt, hogy az Állami Vagyonalap indítványozza a részvényesek közgyûlésének az összehívását, az a szakszervezet kérésére megtárgyalja az igazgató menesztését, miközben a hivatal is lépéseket tesz a vállalat átvételéért. Egyik vagy másik úton, de végül is csak eltávolítják Chiorean Emilt – ígérte a hivatal képviselôje, aki munkatársával együtt a konfliktus helyszínérôl Carmen Vamanu prefektushoz ment. A fôispáni hivatalban arra kerestek választ, hogyan lehet jogilag ideiglenesen biztosítani a közszállítási vállalat vezetését.

Az ügy végleges rendezése még várat magára.

Gazdasági válságban a kultúra kerül a legmostohább helyzetbe. Pénzhiányban a szellemi munka leértékelôdik. A mûvészeti pályát választók mai dillemmája: itthon maradni és vállalni a sajátos hazai gazdasági, társadalmi élet teremtette mostoha feltételek közötti küzdelmet, vagy szerencsét próbálni a nagyvilágban. Ez a kérdés foglalkoztatja több, konzervatóriumot végzett marosvásárhelyi fiatalt, akik elôtt a rendszerváltás után megnyíltak a lehetôségek nyugat-európai együttesekben, zenekarokban szerepelni. Ankétunkban arra kerestünk választ, mi készteti a fiatalokat az elvándorlásra; utánpótlás nélkül marad-e a marosvásárhelyi komolyzenei élet?

Pénz- és színvonalhiány

A marosvásárhelyi Máthé Orsolya és Orbán Katalin fôiskolai hallgatók a kolozsvári Gheorghe Dima Zenemûvészeti Fôiskola cselló szakán. Tanáraik kiskoruk óta felfigyeltek kiváló zenei tehetségükre. Szüleik, oktatóik támogatták, tanították ôket, sok munka, gyakorlat és áldozatos lemondás árán járták végig a zenei pálya lépcsôfokait az elsô osztálytól az egyetemig. Az idén adódott lehetôségük, hogy Luxemburgba, illetve Berlinbe távozzanak, tovább képezzék magukat. Ôk ketten, több fiatal szaktársukkal együtt, úgy érzik, itt nincs jövôjük.

Máthé Orsolya: Tulajdonképpen e pályán a kivándorlási hullám apadni látszik, hiszen, aki tehette, az már 1989 elôtt eltávozott. 1990 után, akik még itthon maradtak, kerestek egy kapaszkodót, majd csomagoltak és elmentek. Ha ebbôl a szakmából meg akarnék élni, akkor csak zenekari szereplésekkel, vagy tanítással kereshetek valamit, szólistaként ebben az országban nincs jövô. De nem csak anyagiakról van szó.

Orbán Katalin: Valóban, az utóbbi években a legjobb zenészek mentek el Erdélybôl a világ minden tájára. Nincs akitôl tanuljunk, jó példát vegyünk.

M.O.: Hallgatjuk a kazettákat, látjuk a tévében, mit jelent egy minôségi zenekar, ezt összehasonlítva azzal, ami itt van…, hát persze, hogy elvágyódunk. Olyan zenekarba szeretnék kerülni, ahol nem kényszerbôl zenélnek. Fejlôdni, tanulni akarok, itt mûvészileg is megrekedhetek.

O.K.: Szólista pályafutást szeretnék kezdeni, ezért igazán csak külföldön fejlôdhetek olyan szintre, hogy önállóan is megálljam majd a helyem. Sajnos, itt már nincs olyan színvonal, amely húzná, ösztönözné a fiatalokat. A hivatásos együttesek szinte az amatörizmus határán vannak. A zenészek egyszerûen nem akarnak játszani. Jön egy-egy karmester, amely néha valamit "kipiszkál" az zenekarból, de csak ennyi.

M.O.: Hiába kerülnek a filharmóniához fiatal végzôsök, ahogy egy lehetôség nyílik külföld felé, mindenki igyekszik elmenni. Már most tudunk legalább 10 olyan fiatal kollégáról, aki készül elmenni, s az együttes 20 százaléka is máshol folytatná a karrierjét. Így nem csoda, hogy a marosvásárhelyi filharmónia nem tud homogenizálódni, nincs meg a megfelelô összhang.

O.K.: Az egyetemi oktatás is megrekedt egy bizonyos színvonalon. Míg Nyugaton a hangszeres játék nagyon sokat fejlôdött, addig a fôiskolán megmaradtak az orosz módszernél, a moszkvai iskola virtuozitása mellett, s ez a különbség meglátszik akkor, amikor lemérhetjük tudásunkat valamilyen nyugat-európai országban elôadott koncerten.

M.O.: Azt is tudjuk, hogy nagyon nehéz külöföldön beilleszkedni, hiszen mindent az alapoktól kell kezdeni. Újra kell bizonyítanunk, még többet dolgoznunk, de megéri a fáradságot. Egy évig Luxemburgban kapok ösztöndíjat, és remélem, hogy ez idô alatt sikerül valahova végleg elhelyezkednem.

O.K.: Én egyelôre Berlinben egy felkészítô tanárhoz járok. Nagyon sokba kerül, mert magas a tandíj. Kockáztatunk. Még olyanról nem tudunk, aki kiment külföldre és azért tért haza, mert nem sikerült állást találnia, beilleszkednie valamilyen zenekarba.

A fiatal elôadómûvészek azzal a gondolattal zárták beszélgetésünket, hogy szerintük a komoly zenei életben szükség van nemzedék- és koncepcióváltásra.

Aki ambíciós, az bárhol érvényesülhet

A zenei pályára való alkalmasságot már nagyon zsenge gyermekkorban eldöntik a szakoktatók. Aki ezt az életformát választja, annak sokmindenrôl le kell mondania a gyakorlás, a tanulás javára. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban nem sokan tekinthetnek bizakodóan a jövôbe. A marosvásárhelyi Zene- és Kôpzômûvészeti Szakközépiskolában arra kerestem választ Péter Mária aligazgatónál, hogy csökkent-e emiatt érezhetôen az utóbbi idôben a zene szak iránti érdeklôdés?

– Nem tartom kilátástalannak a zenei élet jövôjét Marosvásárhelyen. Az tény, hogy most egy olyan nemzedékváltás van, amely bizonyos ûrt hagy maga után, de remélhetôleg ez a helyzet hamarosan rendezôdik. Valójában ma ez a pálya jóval több lehetôséget kínál, mint az elôzô idôszakban, hiszen a gyerekek most már rendszeresen részt vehetnek különbözô országos vetélkedôkön, külföldi koncertturnékon, ahol felcsillanthatják tehetségüket. Aki erre a pályára szánja el magát, annak elsôsorban azt kell tisztáznia, hogy mi a célja. Zenekarban játszani, vagy egyéni elôadómûvészként érvényesülni. Aki ambíciós, az itthon is, de bárhol a világon sikeres pályát futhat be. A beiskolázás is igazolja, hogy nincs okunk aggodalomra. A zeneszakon az elmúlt években román és magyar osztályban átlagban 20-20-an kezdték az elsô osztályt. Ez a létszám V. osztályban megfelezôdik, mivel többen a képzômûvészeti szak felé irányulnak. A tavaly a két zene osztályban összesen 20-an végeztek és egy-két kivétellel mindenki bejutott a brassói, vagy a kolozsvári zeneakadémiára. Aki ezt a pályát választja, annak tudnia kell, hogy a kultúrát sehol sem fizetik meg a valós értékének megfelelôen. Mégis megéri küzdeni, mert a sikerélmény sok mindenben kompenzálhat.

Az aligazgató gondolatait kiegészítette László Feren zenetörténész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zenemûvészeti Fôiskola tanára is, aki az egyetemi oktató szemszögébôl a következôket mondta:

– Bár 10 év óta azzal az ürüggyel, hogy itt nem lehet érvényesülni, jelenség lett a szenvedélyes elvándorlás-, a zenében mégsem olyan drámai a helyzet. Mert nem szabad elfeledni, hogy azok a tanítványok, akik itt végeztek, Nyugaton mind érvényesülhettek, senki nem maradt munka nélkül. Ugyanúgy itt is, bárhol kaphatnának állást. Nyilván Nyugaton a kereseti lehetôségek jóval magasabbak, hiszen míg én itt alig kapok havi 200 márkát, egy velem egyenrangú tanár kollégám Németországban 8200 márkát keres. Tegyem hozzá, ha van akarat, akkor itt is lehet keresni. A volt tanítványunk, a 26 éves Béres Melinda külföldön koncertezik, már nagy elismertséget, szaktekintélyt nyert és mégis mindig hazajön, hogy itthon kamatoztassa a tudását. Szerintem ez a követendô példa e pályán.

Teljesítjük szent küldetésünket

A marosvásárhelyi filharmónia a maga módján támogatja a fiatal tehetségeket. Nevelôhangversenyeket, külön koncerteket szervez, ahol a zenei szakközépiskolások, fôiskolai hallgatók léphetnek fel. A tehetségesebbeket már az iskola padjaiból kiemelve elviszik turnékra. Ennyit tehetnek. Cazan Vasile a marosvásárhelyi filharmónia igazgatója így látja:

– Sajnos, anyagilag semmi jót nem ígérhetünk e pályán levôknek, de aki az elvándorlást választja, annak tudnia kell, hogy a külföldön levô zenészeknek sincs könnyû dolguk. Például egy New Yorkii turnén láthattam, hogy egy zenekarban meghirdetett két fúvós állásra 100-an jelentkeztek. Hogy ott valahova bekerülj, ahhoz kiváló tehetség, szerencse és nem utolsósorban kapcsolatok kellenek. Tény, hogy nálunk most nemzedékváltás van. Remélem, hogy akik most jönnek a marosvásárhelyi filharmóniához, megtalálják a helyüket és beilleszkednek. Van utánpótlás, hiszen nagyon sokan fordulnak meg a zenekarban, de ha anyagilag nem kínálunk jobb feltételeket, nincsen amivel marasztaljuk ôket. A filharmónia jövedelemkiegészítés céljából nem üzletelhet. A szerzôi jog törvénye megtiltja, hogy kazettát, vagy CD-lemezt adjunk ki és áruljunk. Így maradunk azzal, hogy teljesítjük szent feladatunkat, azt, hogy a kultúrát, a szépérzéket terjesszük és megpróbáljuk szerény lehetôségeinkkel nevelni a társadalmat.

A kultúra egy állam védjegye

Csiky Boldizsár zeneszerzô, a filharmónia volt igazgatója szerint:

– A mai elôadói, technikai színvonalat megkövetelni és fenntartani olyan óriási erôfeszítésbe kerül, amely ezt a mesterséget a legnehezebbek közé sorolja. Mindez nagyon feszült, gyötrelmes munka, ráadásul a legkíméletlenebb konkurencia mellett. Mint mindenre, erre is rányomja bélyegét a gazdasági helyzet. Egy nagyon jól felkészült és tehetséges zenekar muzsikusainak havi jövedelme 1,5 – 3 millió lej között mozog, ugyanakkor egy szerény képességû németországi, vagy angol zenész keresete átszámítva 41 millió lej körül van. Beleszámítjuk a nyugati, jóval drágább életkörülményeket, de így is megalázó ez a különbség. Példának felhoznám a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, amelynek a 80-as évek elején 18 tagja volt, mára csak 4-en maradtak Marosvásárhelyen. Ennek ellenére a zene szeretete és a hazai környezet sokakat visszatart, ezért vannak még értékes zenekarok Kelet-Európában. A nyugati telítettség is hozzájárul az itthonmaradáshoz. Az önelégültséget, a helyben topogást a marosvásárhelyi filharmóniánál kizárja, hogy a zenekar egy évben többször fellép olyan nyugati zenei központokban, ahova közepes teljesítmény esetén, többé nem hívnák vissza, továbbá az, hogy az állandó vendégkarmesterek és szólisták olyan színvonalat képviselnek, amelyhez folyamatosan fel kell nôni. Ami az anyagi lehetôségeket illeti elmondhatom, hogy egy zenei intézmény soha nem tarthatja fenn önmagát még a gazdag társadalmakban sem, ahol 100- 300 dollárt is el lehet kérni egy belépôjegyért. A rentabilitás kérdését csak nagyon óvatosan lehet feltenni. A kultúra egy állam védjegye, amely megítéléséhez szorosan hozzátartozik.

Hol vannak a mecénások?

Romániában 1989 után minden korábbinál több lehetôség van érvényesülni a zenemûvészeti pályán. Az azonban, hogy a fiatal tehetségek közül sokan "a csillogó nyugatot" választják, arra utal, hogy valami mégsincs rendben. Hiányzik egy következetes, tiszta jövôképet festô kultúrpolitika, ha úgy tetszik menedzselés. Talán a támogatói törvény megváltoztatásával azt is el lehetne érni, hogy bármilyen jobban menô gazdasági társaságnak érje meg kultúrába is befektetni. Nem ártana valamilyen modern formában feltámasztani a mecenatúra intézményét, hiszen ezáltal sikerült a civilizált országokban évszázadok óta megôrizni, ápolni a szellemi értékeket. Mert ha alkotóink, kiváló elôadómûvészeink eltávoznak, mindannyian szegényebbek leszünk anyagiakban és szellemiekben egyaránt.

Megállapodás az izraeli-palesztin csúcstalálkozón

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden kora délután hivatalosan befejezettnek nyilvánította a sarm-es-sejki csúcsot, amelynek célja a palesztin területeken kirobbant erôszakos cselekmények megfékezése, s amelyen hárompontos megállapodás született.

A szemben álló felek, mint ahogy Bill Clinton amerikai elnök korábban bejelentette, megállapodtak abban, hogy véget vetnek az erôszaknak, az Egyesült Államokkal és az ENSZ-szel való konzultáció után kétoldalú ténymegállapító bizottságot hoznak létre a zavargások ügyében, és újrakezdik a tárgyalásokat az eddigi békefolyamat keretében. A megállapodás értelmében az izraeli hadsereg feloldja a ciszjordániai és a gázai övezetbeli települések blokádját.

Clinton elnök továbbá két héten belül Washingtonba hívja Izrael és a palesztinok képviselôit, hogy a béketárgyalások elôremozdításáról tárgyaljanak.

Ehud Barak izraeli kormányfô és Jasszer Arafat palesztin vezetô nem írtak alá hivatalos egyezményt, de az amerikai elnök szerint a két politikus megállapodott abban, hogy egyértelmû felhívást tesznek közzé a zavargások megszüntetésére. Barak ezt követôen tévéinterjút adott két izraeli csatornának, amelyben kifejtette: Izrael elérte célját azzal, hogy megakadályozza egy nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását és hogy megállapodtak az erôszak megfékezésérôl. Ennek gyakorlati alkalmazása immár attól függ – mondta Barak –, hogy Jasszer Arafat "partner" lesz-e egy békeszerzôdés tetô alá hozásához. Az izraeli kormányfô egyben megerôsítette, hogy továbbra is aktuálisnak tartja egy izraeli nemzeti szükségkormány létrehozását az Ariel Saron vezette jobboldali Likud bevonásával.

Arafat a megállapodás bejelentése után elutazott Sarm-es-Sejkbôl Gázába. Jaszir Abd-er Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter reményét fejezte ki, hogy Izrael haladéktalanul életbe lépteti a zavargások megállítására teendô intézkedéseket. Nabíl Saat tervezési miniszter szerint a Clinton elnök által bejelentett megállapodást Arafat fenntartásokkal fogadja, mivel több pontján homályos. "Nem vagyunk boldogok, de meg akarjuk védeni népünket" – mondta Saat.

Üdvözölte a csúcs eredményeit Kofi Annan ENSZ- fôtitkár, és felszólította az izraelieket, a palesztinokat és a világ népeit a nyugalomra, a nyilatkozatok mérlegelésére és visszafogására, hogy jó légkör teremtôdjön a béketárgyalások felújításához.

Hoszni Mubarak hangsúlyozta: "Lehet, hogy a csúcs eredménye elmarad népeink várakozásától, mégis egy lépés a tartós béke felé."

Bill Clinton amerikai elnök kedden délután a csúcs befejezését követôen hazautazott, külügyminisztere, Madeleine Albright asszony pedig Rijádba utazik tovább, ahol a szaúdi vezetôkkel tárgyal majd – írja az AFP.

A Sarm-es-Sejkben elért megállapodás alapján nem szabad olyan illúziókat táplálni, hogy ezután könnyû lesz az út a közel-keleti megbékélési folyamat számára – figyelmeztetett egy magas rangú amerikai kormányzati illetékes, aki Bill Clinton elnökkel Egyiptomból hazafelé tartva a repülôgépen tett nyilatkozatot.

Elmondta még, hogy Clinton elnök "az elkövetkezô hetekben" választja ki azokat az amerikai személyeket, akik részt vesznek majd az erôszakhullám okait feltárni hivatott – Kofi Annan ENSZ-fôtitkár közremûködése mellett létrehozandó – ténymegállapító bizottságban.

Ahmed Jaszin sejk, a Hamász iszlám integrista szervezet vezetôje elítélte kedden a sarm-es-sejki megállapodást és az Izrael elleni felkelés folytatására szólított fel.

Idôközben Kairóban az Ain-Samsz egyetem 7000 diákja tüntetett az egyetemi városon belôl az általuk "szégyenteljesnek" nevezett megállapodás ellen. A diákok az Izraellel való gazdasági kapcsolatok megszakítását, Egyiptom izraeli nagykövetének visszahívását, valamint az amerikai termékek bojkottját követelték.

Változatlan hevességgel folytatódtak az összecsapások is. Izraeli rendôri források szerint Kelet-Jeruzsálem egyik zsidó negyedében három izraeli, köztük egy határôr sebesült meg egy palesztin helységbôl leadott lövésektôl. A kerületben több házat kiürítettek. A kórházban ápolt határôr állapota válságos.

Helyreáll a dunai hajózás?

Románia rendkívül nagy érdeklôdéssel, sôt türelmetlenül várta a Duna Bizottság hétfôi budapesti tanácskozását, mivel azt reméli, hogy a testület mostani ülése tényleges fordulatot hoz a dunai hajózás helyreállításának régóta vajúdó, kényes kérdésében – jelentette ki Petre Cordos budapesti román nagykövet a román rádiónak adott nyilatkozatában.

A nagykövet hangsúlyozta: Románia arra számít, hogy jelentôs mértékben részesülhet a Duna medertisztítási munkálataiból, tekintettel arra, hogy egyike azoknak az országoknak, amelyek a legnagyobb károkat szenvedték el a dunai hajózás kényszerû szünetelése miatt.

Románia a Duna medrének megtisztítására kidolgozott tervek végrehajtásában speciális gépekkel és felszerelésekkel, valamint megfelelô szakemberekkel tudna részt venni – mondta Petre Cordos.

A gazdasági szakértôk viszont arra intettek, hogy Románia nem táplálhat vérmes reményeket a munkálatokban való részvételt illetôleg. Nem utolsó sorban azért, mert a jugoszláviai helyreállításban szóba jöhetô román cégek esélyei – az egyedüli földrajzi közelséget leszámítva – elég gyengék.

Hétfôn a magyar fôvárosban a Duna Bizottság 11 tagállamának budapesti nagykövete tartott tanácskozást, s ezen elfogadták a Duna-meder Újvidéknél történô megtisztítására és helyreállítására kidolgozott tervet. A terv mûszaki igazgatójának tisztére a francia Bernard Chevenetet választották meg.

A dunai hajózás helyreállítására kidolgozott terv a folyóba zuhant hídroncsok kiemelését, a fel nem robbant bombák eltávolítását, a folyómeder és a partszakaszok helyreállítását tartalmazza. A Duna Bizottság reményei szerint a folyó már 2001 tavaszára hajózhatóvá tehetô, a meder és a part helyreállítása jövô év nyarára pedig befejezhetô.

Védrine az EU-bôvítésrôl

Franciaország kizárja, hogy dátumot adjanak az EU bôvítésére, sôt, ilyen próbálkozás egyenest demagógia volna – mondta kedden Hubert Védrine, az EU soros elnökségét adó francia kormány külügyminisztere.

– A bôvítés körüli problémák egyike a demagógia. Nem lehet késlekedés a bôvítésben amiatt, hogy nincs dátum kitûzve. Van késedelem a demagóg ígéretekhez képest, amelyeket egyes tagjelölt országokban tettek, de fôleg egyes EU-országokban tettek – mondta a külügyminiszter egy versailles-i tanácskozáson, válaszul a tizenkét tagjelölt ország parlamenti küldöttségeinek kérdéseire.

Védrine hangsúlyozta, hogy a francia kormány baráti, rokonszenvezô és építô jellegû ôszinteséget kíván mutatni.

Az AFP hírügynökség érzékeltette, hogy "egyes EU-országokon" Védrine minden bizonnyal Nagy- Britanniát értette, hiszen Tony Blair brit miniszterelnök nemrég felszólalt azért, hogy a legfejlettebb tagjelöltek már 2004-ben beléphessenek az EU-ba.

Bukaresti kampánynyitó sajtóértekezlet

Az RMDSZ azért indít saját jelöltet a novemberi elnökválasztáson, mert biztos abban, hogy jelöltje valódi alternatívát tud felmutatni egész Románia számára – hangzott el azon a hétfôi bukaresti sajtóértekezleten, amellyel az RMDSZ a román fôvárosban is megnyitotta választási kampányát.

A bukaresti World Trade Center üzletközpontban nyitott nemzetközi választási sajtóközpontban Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Frunda György szenátor, az RMDSZ államfô-jelöltje ismertette a szövetségi választási programját.

Markó Béla hangsúlyozta, hogy ez a program három kérdésre igyekszik konkrét választ adni, arra, hogy az RMDSZ miként látja biztosíthatónak a romániai magyar közösség, Erdély és egész Románia fejlôdését.

Frunda György elmondta, hogy választási programja alapvetôen egyetlen kérdésre összpontosít, arra, hogy miként lehet megteremteni az állampolgár biztonságát Romániában az élet minden területén.

Újságírói kérdésekre válaszolva a két politikus hangsúlyozta, hogy az RMDSZ választási jelszava: Erdélyben a jövô és Frunda György választási jelszava: Vízum nélkül Európába két egymást kiegészítô elképzelést foglal össze.

Markó szerint az RMDSZ jelszava azt jelenti, hogy a romániai magyarság jövôje szülôföldjén, Erdélyben van. Frunda ezt azzal egészítette ki, hogy Erdély Románia integrációs törekvéseinek motorja, ez a régió képes arra, hogy egész Romániát mozdonyként vontassa Európába.

– Románia minden régiójának megvan a maga pozitív oldala, s elfogadhatatlannak tartjuk azt a szemléletet, amely az egységes állam jelszavával ezeket a régiókat egyformává kívánja változtatni – szögezte le az RMDSZ államfô- jelöltje.

Az RMDSZ vezetô politikusai hangsúlyozták, hogy a szövetség több ponton szükségesnek tartja Románia alkotmányának módosítását. Kiemelték, hogy az alkotmány elsô pontjában megfogalmazott nemzetállam koncepció ellentmond az egységes Európát létrehozó államok szuverenitásának eszméjével. Emellett a román alkotmánynak is garantálnia kell a tulajdonhoz való jogot és meg kell szüntetni a törvényhozásnak azt a hamis kétkamarás jellegét, amely valójában a szenátus és a képviselôház teljesen párhuzamos tevékenységét jelenti.

Frunda György leszögezte, hogy az RMDSZ azt szeretné, ha valóban modellértékûnek lehetne nevezni a romániai magyar kisebbség helyzetének megoldását. Követendô példáról azonban mindaddig nem lehet beszélni, amíg az erdélyi magyarság vissza nem kapja a kulturális örökségét képezô kolozsvári magyar nyelvû állami egyetemet, amíg nem lesz teljesen szabad az anyanyelv használata a társadalmi élet minden területén és amíg vissza nem kerül jogos tulajdonosához a mintegy 1600 elkobzott magyar egyházi és közösségi ingatlan.

Az RMDSZ vezetô politikusai külön kiemelték, hogy a magyar nemzeti kisebbség érdekében megfogalmazott követeléseik valamennyi Romániában élô nemzeti kisebbség érdekeit is szolgálják. Mint mondták, az elmúlt idôszakban jelentôsen javult a romániai magyar és a többi nemzeti kisebbség együttmûködése, s bejelentették, hogy a romániai német közösség jelezte: Frunda Györgyöt támogatja az elnökválasztáson.

Perelni akarnák Iliescut

A legfelsôbb bíróság elôtt szervezett tüntetésen a Bányászjárások Áldozatainak a Szövetsége (AVM) azt követelte, hogy vonják vissza Ion Iliescu szenátor mentelmi jogát. Viorel Ene, az AVM elnöke azt nyilatkozta, hogy az 1990. június&aacut