|
LII. évfolyam 70. (14426) |
2000. március 24., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Románia legnagyobb problémája az ország hitelképessége Mugur Isarescu miniszterelnök. Szerinte, miután az ország hitelképessége visszaesett, az államadósság utáni kamatok növekedtek, és ez magyarázza, hogy a hazai össztermék 35 százalékát kitevô államadósság után Románia a GDP 5,5 százalékának megfelelô kamatot fizet.
Isarescu kifejezte meggyôzôdését , hogy az idei költségvetési évet Románia a GDP 3 százalékának megfelelô hiánnyal fogja zárni. A nemzetközi pénzintézetek ezzel kapcsolatos kételyeit elsôsorban az magyarázza, hogy az államadósság után az idén magas kamatokat kell fizetni mondta.
A pénzintézetek fenntartásait jól mutatja, hogy Románia a március végén lejáró készenléti hitel határidejének 60 napos technikai meghosszabbítását kérte a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ám az a kérés elbírálását a költségvetési törvény elfogadásától, és fôleg a 3 százalékos hiány törvénybe iktatásától tette függôvé.
Az IMF zöld jelzése nélkül az idei választási évben a külföldi tôkebeáramlás minden formája leállhat írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar címû gazdasági hetilap. A lap a nemzetközi hitelminôsítô intézetek romániai elemzôinek véleményét idézte, akik szerint a választási év politikai bizonytalansága miatt mind a külföldi közvetlen és portfólióbefektetések, mind a külföldi kölcsönök szünetelhetnek.
Az elemzôk úgy látják, a romániai politikai bizonytalanságok láttán az IMF esetleg nem fogja meghosszabbítani az országnak jóváhagyott készenléti hitelt. A bizonytalansági tényezôk között említették, hogy a Demokrata Párt magatartása azt mutatja: a párt továbbra sem döntötte el, a koalícióban marad-e, avagy ellenzékbe vonul. Az elemzôk szerint, ha az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja gyôzne a választásokon, akkor Románia jövôre sem számíthat külsô finanszírozásra.
A külsô tôke beáramlása pedig létfontosságú Románia számára. Az Európai Unióval kezdett csatlakozási tárgyalásokra készített középtávú román gazdasági stratégia vázlatából kiderül: Romániában mind a szakértôk, mind a politikusok a külföldi tôke beáramlásától várják a tartós gazdasági növekedést, az export bôvülését, a külsô mérlegek javulását.
Románia a gazdasági növekedés útjára állt, de nem tartható a kormány nagyra törô terve az infláció letörése kapcsán véli az ABN AMRO Securities, amelyet a Reuters idézett.
Az ABN AMRO szerint nehéz lesz betartani a kormány idei évre becsült 27 százalékos inflációs tervét, amely inkább a 35 százalékhoz lesz közeli. Vártnál nagyobb inflációt gerjeszt az élelmiszereket sújtó HÉA januári emelése, továbbá a HÉA kiterjesztése áprilistól az üzemanyagokra, az áramra és a vízdíjakra.
A kormány azt tervezte, hogy idén 27 százalékra szorítja vissza az infláció éves ütemét a tavalyi 54,8 százalékról. Ezt tartalmazza az a középtávú stratégiai terv is, amelyet hétfôn tárt az Európai Unió elé. A terv azt irányozza elô, hogy idén 1,3 százalékkal nô a hazai össztermék három egymást követô év hanyatlása után és a költségvetési hiány a GDP 3 százaléka lesz.
Az ABN AMRO szerint a román GDP idén 0,5 százalékkal bôvül az alacsonyabb adók és a magasabb export hatására, miközben folyó fizetési hiánya 2 milliárd dollár lesz, a GDP 4,5 százaléka.
Több ponton jelentôs módosításokra szorul az Európai Unió balkáni politikájának megvalósítása derül ki abból a jelentésbôl, amelyet az Európai Unió állam- és kormányfôinek lisszaboni találkozójára készítettek.
A dokumentumot Javier Solana közös kül- és biztonságpolitikai képviselô, valamint Christoper Patten külügyi fôbiztos szerkesztette, hogy vitaalapul szolgáljon a csütörtöki csúcsértekezlet Balkán-vitájához. Több EU-tagállam például Hollandia , valamint az Európai Bizottság már a vitát megelôzôen értésre is adta, hogy jónak látnák, ha ez a két személy nagyobb befolyással rendelkezne a szóban forgó intézkedések fölött.
A csütörtökön lényegében már teljes tartalmával kiszivárogtatott jelentés szerint a segélypolitikát át kell alakítani, mert túlságosan bürokratikus. Az unió bôkezûen segélyez az elmúlt tíz évben mintegy 9 milliárd eurót juttatott a térségbe , de a bonyolult és hosszú végrehajtási eljárások miatt ez nem eléggé látványos mutatnak rá Solanáék. Jobban kellene koordinálni a központi EU-támogatást és az egyes tagállamok segélyeit is.
A jelentés hangoztatja, hogy az EU politikája mind Jugoszláviában, mind a környezô államokban helyes és hasznos. Úgy véli azonban, hogy fokozható még a Milosevic-rezsimre gyakorolt nyomás. Javítani kell az együttmûködést a demokratikus ellenzékkel, és tanácsos lenne nagyobb mértékben segíteni a Belgrád által szorongatott kisebbik jugoszláv tagköztársaságot, Montenegrót. Koszovóban az EU-nak az etnikai erôszak tartóssá válása miatt nehézségekre számítania véli a jelentés.
A dokumentum azt javasolja, hogy számolják fel a kereskedelmi korlátokat a balkáni államok elôtt, ezzel is segítve a térség fejlôdését és újjáépülését.
A Kárpát-medence magyarsága nagy reményeket fûz a határon túli magyarok anyaországi jogállásáról szóló törvényhez, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy csak olyan ajánlásokat szabad törvényi rangra emelni, amelyek biztosítják a határon túli magyarok szülôföldjükön való boldogulását hangzott el a Magyar Rádió Határok nélkül címû szerkesztôsége által szervezett szerdai budapesti vitaesten.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke rámutatott, hogy a térségben a kárpátaljai magyarok vannak a legnehezebb helyzetben. Kifogásolta, hogy a Magyarországon munkát vállaló vagy tanulni óhajtó kárpátaljaiakat orosznak és ukránnak nevezik.
Kívánatos lenne, ha a magyar társadalom nem tekintené másodrendû magyaroknak a határon túlról érkezetteket mondta Kovács Miklós.
Szorgalmazta, hogy a magyar Országgyûlés teremtse meg a határon túli magyarok számára mindazokat a jogi feltételeket, amelyek szabályoznák munkavállalásukat, továbbtanulásukat, valamint szociális ellátottságukat.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad túlzott anyagi elvárásokat támasztani a magyar állammal szemben, és túlzott reményeket sem szabad fûzni a státusztörvény rendelkezéseihez.
A politikus véleménye szerint Magyarországnak azokat kellene inkább segíteni, akik otthon, saját hazájukban akarnak boldogulni.
Tabajdi Csaba, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke kijelentette: politikai pártoktól függetlenül meg kell oldani a határon túli magyarok jogállását. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a határon túli magyarokat szigorúbb elbánásban részesítik, mint az ausztrálokat.
A szocialista politikus elmondta, hogy Trianon óta fokozódik a magyarság "szétfejlôdése". Ennek kapcsán megemlítette, hogy a valaha fejlett Erdély és Partium magyarságát alacsonyabb életnívóra kényszerítették.
Tabajdi Csaba elmondta: nagy dilemma, hogyan lehet jogot adni a határon túli magyaroknak úgy, hogy az ne jelentsen szívóhatást.
Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke leszögezte: a nemzeti konszenzus alapján úgy kell biztosítani a határon túli magyaroknak az elônyöket, hogy mindenképpen otthon boldogulhassanak. Azért szükséges megalkotni a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt, hogy az érintettek sorsa ne függhessen egy adott kormány szimpátiájától.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a határon túli magyarok egészségügyi ellátásában és a továbbtanulásában figyelembe kell venni a magyar állam teherbíró-képességét.
Szabó Tibor bejelentette, hogy a Külügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium június 30-ig elkészíti a státusztörvényt és november 30-ig minden valószínûség szerint a parlament elé kerülhet a törvénytervezet.
A NATO koszovói beavatkozása egy olyan sajátos pillanat volt, amely új dimenziót nyitott Románia és az északatlanti szövetség, valamint Románia és NATO partnerállamai, különösképpen a csatlakozni óhajtó partnerállamok kapcsolataiban jelentette ki csütörtökön Bukarestben Petre Roman külügyminiszter.Úgy értékelte, hogy a válság idején a NATO kéréseire adott pozitív válaszaival Románia bebizonyította, "a térségbeli stabilitás táplálója", egy olyan ország, amely "a NATO de facto tagjaként cselekedett". A válság egyik tanulsága az, hogy a NATO melletti elkötelezettség nagyon sokat jelent, alapját jelenti az északatlanti szövetséghez való csatlakozásnak.
További tanulság az, hogy Románia "biztos" kapacitással rendelkezik a konfliktus utáni misszióban való részvételhez is. "A KFOR résztvevôjeként Románia azt vizsgálja, hogy miként tudja megerôsíteni és biztonságossá tenni ennek az erônek a jelenlétét Koszovóban" mondta Petre Roman.
A külügyminiszter szerint a koszovói helyzet megoldása szempontjából jelenleg a legfontosabb az, hogy megrendezzék a választásokat és a tartományt a helyi lakosság képviselôi igazgassák. "A végtelenségig nem tudjuk helyettesíteni ezt" tette hozzá.
Április elején adják át a Bolyai-díjat
A Budapest Kongresszusi Központban április 2-án adják át elôször az 50 ezer dolláros pénzjutalommal járó Bolyai-díjat, amelyet kétévente, a tudományos kutatás-fejlesztés terén nemzetközi mércével is kimagasló eredményt elérô egy magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek ítélnek oda.
A szervezôk csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták: az 1997-ben alapított díjat Göncz Árpád adja majd át, a köztársasági elnök egyben az elismerést odaítélô, elsôsorban akadémikusokból álló bizottságnak az elnöke is.
Az ünnepség amelyre meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt voltaképpen egy másfél órás mûsor lesz, amelyen többek között bemutatják Bolyai János életét és munkásságát is. Az átadó ünnepség rendezôje Kézdy Kovács Zsolt.
II. János Pál pápa szerdán, szentföldi zarándoklatának harmadik napján a palesztin autonóm hatóságok irányítása alatt álló ciszjordániai Betlehembe érkezett, és mindjárt látogatása kezdetén állást foglalt a palesztinok államalapítási joga mellett.
A katolikus egyházfô az izraeli hadsereg helikopterén érkezett a keresztények által Jézus Krisztus szülôhelyeként tisztelt városba. Elôzôleg a Jordán folyó nyugati partjának azon a szakaszán járt, ahol a hagyomány szerint Jézus megkeresztelése történt.
II. János Pált Jasszer Arafat palesztin elnök fogadta. A helikopter leszállóhelyén rézedényt nyújtottak a vendég elé, benne egy maroknyi palesztin földdel. Az agg egyházfô lehajolva megcsókolta ezt a rögöt. A hírügynökségek szerint a palesztin vendéglátók számára roppant fontos volt ez a jelképes gesztus.
Arafat palotájában folytatódtak az ünnepélyes fogadás eseményei. A pápa ott erôsítette meg a Szentszék álláspontját a palesztin kérdésben. Mint mondta, a Vatikán mindig is elismerte, hogy a palesztin népnek természet adta joga van saját hazára, és arra, hogy békében éljen a térség más népeivel.
Hozzátette: mind ô, mind pedig elôdei többször leszögezték, hogy addig nem lesz vége a szentföldi konfliktusnak, amíg nem kap a térség összes népe szilárd biztosítékot arra, hogy a nemzetközi jognak és az ENSZ határozatainak megfelelôen érvényesülnek a jogai.
Arafat megköszönte a katolikus egyházfô szavait, kijelentve: a palesztin nép nagyra értékeli, hogy a pápa támogatja az ügyét.
II. János Pál késôbb szabadtéri misét tartott a keresztények szent városában zavarba ejtô közjátékkal. A mise javában tartott, a pápa éppen befejezte szentbeszédét, és következtek volna a szertartás további részei, amikor a nagyobbrészt muzulmánok lakta városban megszólalt a müezzin déli imára hívó kiáltása. II. János Pál és a mise lebonyolításában segédkezô fôpapok némileg tanácstalanul, de türelmesen kivárták, amíg elhalt a muzulmánokat hívó kiáltás, majd a misén részt vevô ezrek tapsától kísérve folytatták a szertartást.
A nyári idôszámítás bevezetését elsôsorban energiatakarékossági megfontolások tették szükségessé. A kétféle idôszámítás rendszeresítését megelôzôen Európa számos országában kísérleti jelleggel vezették be a téli-nyári idôszámítást. A tapasztalatok azt mutatták, hogy egy-egy ilyen akcióval jelentôs mértékû villamos-energiát lehet megtakarítani.
Csoóri Sándor Kossuth-díjas írót, költôt, esszéírót, a Magyarok Világszövetségének elnökét látta vendégül irodalmi esten szerdán este a marosvásárhelyi Vártemplomban összegyûlt népes közönség, "Egy nép megmaradásának titkát a belsô erôk is jelzik, a költô pedig erre apellál" mondta köszöntô beszédében Fülöp G. Dénes vendégfogadó lelkész. S ha úgy adódott, hogy templomban hallgatták a költôt tisztelôi, a lelkész hozzátette: "Jó helyen jár az írástudó, hiszen profétikus tettet vállal, jövendôre nézvést van még reménységünk."
Nagy Pál irodalomtörténész felidézte régi emlékeit, amikor a költô, alig több mint húszévesen Móricz Virággal Kolozsvárra jött, az, a rendszernek egyre kényelmetlenebbé váló Csoóri Sándor, akit késôbb mitologikus gyanakvással támadtak a bértollnokok. A mai idôkre reflektálva, az irodalomtörténész úgy véli, nincs mit tagadni, Csoóri tíz évvel ezelôtti aggodalma ma is idôszerû, ezért a méltató meg is jegyzi: "a költônek és eszmetársainak a hamisítatlan magyar kultúrát védelmezô csatározását nem lenne szabad hûvös közömbösséggel szemlélni. Csoóri Sándor nemzedéke legjobbjainak üzenetét is tolmácsolja mifelénk. Egy nemzet köszöntötte nemrég születésének 70. évfordulóján. A költô maradjon meg felelôs ôrhelyén" idéztük az irodalomtörténész befejezô gondolatát.
A tekintélyes magyarországi vendéget jó ismerôje, Sütô András Kossuth-díjas írónk is köszöntötte, mondván: "Csoóri Sándor vitorlatermészet. Ha nem viharban, ha nem szélben találja magát, összehuttyan. Ezért rendszerint nem is lehet ott találni, ahol nem fúj a szél. Vagy ott van, ahol fúj a szél, vagy ott támad a szél, ahol Sándor megjelenik. Soha csendes helyen Sándort nem találtam. Amikor pedig kerestem és megtaláltam, megpróbáltam ôt hatvanévesen néhány barátunkkal köszönteni, vele koccintani, két percig ha volt egy kis szélcsend, aztán rögtön befújt közénk az ô gondolatainak vihargondja: mi lesz a csángókkal? ( ) A hetvenes évek végén kezdte már, hogy az elnémítottaknak, a cenzúrával megnyomorítottaknak, az ellenzéki szellemiségnek Magyarországon folyóiratot kell teremteni" Sütô András felelevenítette Németh László özvegyének lakásán történt egykori lapalapítási írótalálkozót, mely szándéknak fénypontja volt Illyés Gyula, s végül is lap lett a tervbôl, megszületett a Hitel. A folyóirat szerkesztôtanácsának elnöke Csoóri Sándor.
A költôvendég, Csoóri Sándor a Nemzet és irodalom témakörben tartott eszmefuttatásából alább idézünk részleteket: "Az utóbbi tíz esztendôben mintha kiléptünk volna a történelembôl, mindenki arról beszél, hogy az íróknak már nincs fontos szerepük a nemzet életében, az írók szerepét átvették a politikusok, a közgazdászok, bankemberek. Elég körülnézni akármelyik ország politikájában, ahol a fordulat megtörtént, láthatjuk az eredményt. Nem igazán hôsködtek azok, akik átvették a szerepet. Nem akarom azt mondani, hogy továbbra is íróknak kellett volna a nemzet dolgaival foglalkozniuk kizárólag, ellenben annyit el szeretnék mégis mondani, ha egy nemzet történetében az irodalomnak olyan meghatározó szerepe volt mint Magyarországon, akkor egyik napról a másikra ebbôl a hagyományból és szerepbôl nem lehet kilépni csak úgy egyszerûen. Gondoljunk csak Adyra, de nem úgy, hogy csak új nyelvet, új gondolatokat hozott, hanem az egész magyar történelmet vállalta, az egész magyar életet újította meg. Ma azt látom, a fiatal írónemzedékek a magyar irodalom hagyományaival nemigen törôdnek. ( ) A nemzet és irodalom ma is gyönyörû téma, óriási és nagyon idôszerû. Az irodalomnak ha a továbbiakban is olyan leértékelt szerepet szánnak, mint ahogyan azt manapság teszik, akkor az egy katasztrófa."
Csoóri Sándor úgy véli, a sajtó elvette az irodalom szerepét, de kifejezte reményét, hogy miként a magyar történelemben Mohácstól kezdve a nyelvújítókon, a reformkori írókon át el egészen a közelmúltig, a szépirodalom visszanyeri korábbi szerepét. Hogy nem lesz könnyû, azzal persze a költô is tisztában van.
Befejezésül maga Csoóri Sándor olvasott fel szép verseibôl, ritkán adódó jó élménnyel távozott a közönség. Az esten felléptek Zolnai Ildikó és Antal Tibor református fôiskolai hallgatók, csángó népdalokat énekeltek.
A védelmi bizottságok több pénzt kérnek
A védelmi bizottságok kedvezôen véleményezték a költségvetés tervezetét, s ugyanakkor az ágazatnak szánt összeg növelését kérték. A nemzetvédelmi tárca 1126 milliárd lejt kér pótolagosan,mind a kiképzésre, mind pedig a reform idei folytatására. A belügyi tárca 4540 milliárot akar a kormányprogramban elôirányzott reform megvalósítása végett. A kiutalás növelését kérte továbbá az RHSZ (352 milliárd), a KHSZ (40 milliárd) és a köztársasági ôrezred (44 milliárd) a személyzet bérezési kiadásainak fedezésére. A speciális távközlési szolgálat 145 milliárd lejt kért pluszban.
A tiszai ciánszennyezésrôl a hágai víz- világkonferencián
A hágai vízvilágkonferencián a tiszai ciánkatasztrófáról szólva a román környezetvédelmi miniszter elismerte mind a szennyezés tényét, mind mértékét. Romica Tomescu a magyar vízügyi miniszter, Katona Kálmán beszámolója után nyilatkozott, majd elôre nem tervezett, kétoldalú megbeszélést tartottak, amelyet a magyar fél nagyon pozitívnak minôsített. Tomescu azt javasolta, hogy Magyarország és Románia közösen kidolgozott környezetvédelmi tervekkel pályázzon az Európai Unió elôcsatlakozási alapjai közül az ISPA nevûre, amelynek célja a jelölt országok ökológiai és infrastrukturális fejlesztése. A román környezetvédelmi miniszter Hágában hozzátette, a folyószennyezés veszélye jelenleg is fönnáll, hiszen egy hirtelen hóolvadás a Nagybánya környéki nehézfémtárolóknál ismét alámoshatja a gátakat.
Rendszeresek a ciánszennyezések az Aranyoson. Az Erdélyi-érchegység arany- és rézbányái évek óta nehézfémekkel és ciánszármazékokkal szennyezik a Marosba torkolló folyót. Az Aranyos Abrudbánya és (a Torda-környéki) Várfalva közötti 75 kilométeres szakaszon halott írta a Ziua de Ardeal. A lapnak helybeli vízügyi és környezetvédelmi szakemberek elmondták: a folyó vize a megengedettet ötszázszorosan meghaladó mértékben nehézfémekkel szennyezett. A tordai ökológiai kutatóközpont igazgatója szerint az Aranyos ciánnal való szennyezése évek óta tart.
Március 21-én a parlament Nicolae Balcescu-termében elkezdôdött A romániai nemzeti kisebbségekre vonatkozó demokratikus keretek megerôsítése címû szeminárium. Szervezôi: a Román Parlament Európai Integrációs Szakbizottsága, a kormány Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala (NKH) és a Romániai Roma Szervezetek Munkacsoportja (RRSZM). A szeminárium témái: A nemzeti kisebbségekre vonatkozó romániai törvényes keret javítása, valamint Elemzés arról, hogy milyen képet nyújt a tömegtájékoztatás a nemzeti kisebbségekrôl, s milyen hatással van ezáltal a közvéleményre. Az általános vitában felszólalt Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Mariana Stioca képviselô, a Román parlament Európai Integrációs Szakbizottságának elnöke, Jose Augusto Saebra, Portugália bukaresti nagykövete, Madalin Voicu, a Roma Párt parlamenti képviselôje, Ivan Gheorghe, a Romániai Roma Szervezetek Munkacsoportjának elnöke, Gabriel Andreescu politológus, a Helsinki Bizottság képviselôje, Haller István a Pro Európa Liga részérôl, Bidia Ioan, a Roma Etnikai Közösség vezetôje és Emilian Nicolae diák, a nemzeti megkülönböztetés egyik áldozata.
Laboravatás a BabesBolyai egyetemen
Andrei Marga tanügyminiszter részt vett egy informatikai labor avatásán a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. A matematika kar mintegy 30.000 német márka értékû befektetését egy német alapítvány támogatta. Andrei Marga elmondta: a közeljövôben létrehoznak egy kísérleti laboratóriumot is a földrajz kar mellett, továbbá azt, hogy idén minden egyetemet és líceumot, jövôre pedig a középiskolákat is csatlakoztatják az Internetre. A visszaadott egyházi ingatlanok tulajdonosai nem fogják az utcára tenni az ott mûködô iskolákat jelentette ki Andrei Marga Kolozsváron. Az egyházi javak visszaszolgáltatása két tanintézetet érint a városban: az unitárius egyház tulajdonában levô Brassai Sámuel és a reformátusoknak visszaszolgáltatott Gheorghe Sincai líceumokat. Marga szerint az egyháznak a minisztérium bérleti díjat fizet majd.
Amerikai törvény az olajár csökkentésére
Az amerikai kongresszus szerdán "elrendelte" a nemzetközi olajárak csökkentését: a képviselôház törvényt fogadott el szó szerint "az olaj árának csökkentésérôl a 2000. évben", elôírva egyszersmind Bill Clinton elnöknek, hogy járjon el az olaj olcsóbbá tétele érdekében a nemzetközi színtéren. A különös törvény arról szól, hogy az elnök csökkentse vagy szüntesse be az amerikai pénzügyi támogatást azoknak az országoknak, amelyek kartellben szabályozzák a világpiaci árakat, illetve csökkentse vagy függessze fel velük a fegyverkereskedelmet.
Csecsenek elfoglalták az UNHCR prágai irodáját
Mintegy harminc csecsen menekült csütörtökön reggel elfoglalta az ENSZ Menekültügyi Fôbiztosságának (UNHCR) prágai kirendeltségét jelentette tegnap reggeli híradójában a cseh közszolgálati rádió. Erôszakot állítólag nem alkalmaztak az akció során. Az UNHCR prágai kirendeltségét elfoglaló csecsenek többségét azok a nôk és gyermekek alkotják, akik eddig a cseh fôvárostól mintegy ötven kilométerre délre, a Cerveny Újezdben létesített menekülttáborban laktak.
Befejezték a kutatást a hegyimentôk
Az osztrák hegyimentôk szerdán abbahagyták a múlt csütörtökön eltûnt három magyar alpinista keresését közölte az MTI-vel a heiligenbluti hegyimentô-állomás ügyeletese. A szakember azzal indokolta a döntést, hogy nincs már remény a hegymászók életben találására. A hadsereg helikopterei, amelyek eddig is segítették a hegyimentôk munkáját, ezután is berepülik a környéket nyomok után kutatva, de a mentôk nem vonulnak ki többet.
Robbanásokkal és lávaömléssel járó heves kitörést jelzett szerdán este a szicíliai Etna vulkán megfigyelését végzô tudományos állomás. Az Etna, Európa legnagyobb aktív tûzhányója, Olaszországban, Szicília keleti részén található. Magassága a kitörésektôl függôen változik, 1993-ban 3323 méter volt; kerülete csaknem 150 kilométer. Három csúcskrátere van, ezekben rendszeresen észlelhetô kisebb intenzitású vulkáni tevékenység. A szerdai kitörés során a délkeleti kráterben volt lávaömlés.
Megjelent a végrehajtási utasítás
A Hivatalos Közlöny tegnapi számában megjelent a 2000. évi 1. számú földtörvény végrehajtási szabályzata, amelynek értelmében 45 napon belül a polgármesteri hivatalokban bizottságokat kell létesíteni, amelyek majd megvizsgálják a földtulajdonosok benyújtotta igényeket tájékoztatott Ioan Iacob, a kormányhivatal szóvivôje.
Egy diplomata viszontagságai a KZST összejövetelén
A Kemény Zsigmond Társaság 2000. március 28- án, kedden délután hat órakor tartja legközelebbi összejövetelét. Meghívott Alföldi László, a Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulja, aki Egy diplomata viszontagságai címmel tart elôadást. Ugyanekkor Kopacz Mária A jövevény címû festményét mutatja be, Csíky Borka Bach- gordonkadarabokat ad elô.
Brassói cég javítja az országutakat
A brassói területi országútügyi igazgatóság által rendezett versenytárgyaláson a szintén brassói Conas cég szerzett jogot a 15-ös számú országút Marosvásárhely Hévíz és a 13-as számú országút Balavásár Szováta közti szakaszain végzendô karbantartási munkálatok elvégzésére. A brassói cégnek egy balavásári és egy beresztelki vállalkozó is bedolgozik majd, a kivitelezési határidô június 15., a munkák összértéke négymilliárd lej.
Kenyérrel támogatják a rászorulókat
A nyárádszeredai községi tanács februárban hozott határozata értelmében hetente egy kenyérrel támogatják azokat a kiskorúakat, akiknek családja szociális segélyt kérvényezett a polgármesteri hivataltól, mivel az önkormányzatnak nincs lehetôsége pénzzel segélyezni a kérvényezôket. Februárban 137 gyerek jogosult erre, akik mellett még hasonló támogatást kap 17, állandó szociális segélyre jogosult személy. Az önkormányzatot Bíró László helybéli vállalkozó is támogatja, aki termelôi áron adja és ki is szállítja a kenyereket a segélyezetteknek.
A Haza a magasban versmondó mozgalom negyedik fordulójára március 31-én, pénteken délelôtt 10 órai kezdettel kerül sor a marosvásárhelyi unitárius templom tanácstermében. A versenyzôk Arany János-versekkel jelentkeznek tájékoztatott Nagy Olga tanárnô, a verseny szervezôje.
Március 25-26-án a Romániai Magyar Pedagógus- szövetség elnökségi ülését tartják a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelynek keretében Ezüst Gyopár-díjakat adnak át a munkájukkal ezt kiérdemlô köztük tíz megyénkbeli pedagógusoknak.
A megyei rendôrség közlése szerint szerdán 13 órakor a 15-ös számú országúton Marosugra térségében az MS 01 AYC rendszámú tehergépkocsit vezetô 26 éves, marosvásárhelyi illetôségû Florea Ilie Cristian a követési távolság be nem tartása miatt egy javítás alatt álló hídon beleszaladt az elôtte szabályosan közlekedô B 14 CCD rendszámú vontató pótkocsijába. A baleset következtében a marosvásárhelyi gépkocsivezetô súlyos sérüléseket szenvedett.
Holnap délután 4 órai kezdettel a Rheum-Care Alapítvány idôsek, reumások és csontritkulásosok számára tánc- és teadélutánt szervez az R-klubban. A belépés díjtalan.
Föld-napi rendezvényeket szervez a Fókusz Öko Központ. Az óvodások és a kisiskolások szórakoztató és játékos tevékenységekkel ünnepelhetnek, az V.-VIII. osztályos tanulók pedig környezetvédô vetélkedôre nevezhetnek be. A líceumi diákok április 18-án tudományos ülésszakon vehetnek részt. Érdeklôdni és jelentkezni március 31-ig lehet a 162- 170-es telefonszámon, keddi napokon 4 és 6 óra között.
Ma délelôtt tíz órától a Somostetôn a Tavasz-kupáért kiírt tájfutóversenyt szerveznek.
Méregtelenítô módszert mutatnak be
a magyarországi Kôrösi Csoma Sándor Egyesület szervezésében, hétfôn délután 6 órától, az uszoda mögötti sportteremben tartandó rendezvényen. A módszer fájdalommentes, egyszerû, erôsíti az immunrendszert és sokoldalú gyógyhatással is rendelkezik. A bemutató résztvevôi írott jegyzetet is kapnak, a belépés ingyenes.
A marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltség jelentése szerint a március 16-22. közti idôszakban a Maros folyó Vásárhely feletti ellenôrzô szelvényén egy alkalommal mértek a megengedett határértéket túllépô szervesanyag-szennyezést. A csapói ellenôrzô szelvénynél ugyanebben az idôszakban hat esetben észleltek az elfogadott határértéket meghaladó nitrátion-szennyezést. A lejtôkrôl bemosódó szerves anyagok okozták a kémiai oxigénigény határérték- túllépését, míg a nitrátion- szennyezésért az Azomures Rt. szennyvize és a szabálytalanul beömlô, tisztítatlan városi szennyvíz a felelôs.
NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)
BEL- ÉS KÜLFÖLDI teherszállítás 1,8 tonnáig, személyszállítás 8 személyig. Tel. 147-586, 093-441-772. (2777)
SZERELÜNK profi riasztókat, rádiókazettofonokat, hangszórókat autóba. Tel. 094-528-622. (2632)
A JÚLIA-ROBERT szolárium várja kedves vendégeit új helyén, az Unirii negyedben. Címünk: Tisza utca 58. sz. Tel. 094-936-597. (3215)
HOLLAND RUHASZÁLLÍTMÁNY érkezett gyerekeknek és felnõtteknek a Szabadság (Libertãþii) utca 81. szám alá. Program: 10-17 óra között. Tel. 092-680-204. (2900)
KERTBARÁTOK, FIGYELEM! Tavaszi vásár a Green Fingers Garden Centerben, ahol gyümölcsfákkal, díszfákkal, kertépítéssel várjuk önöket. Partizán u. 2B. Tel. 136-952. (2545)
KÜLFÖLDI, belföldi teherszállítás, költöztetés 3,5 tonnáig. Tel. 256-062, mobil 094-856- 323. (2214)
SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfõn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (520)
GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)
GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)
BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEG- OLCSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködõ FITNESS CENTERT: erõterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Cãlãraºilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)
FÉLTENGELYJAVÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (2469)
A DESERV COM, jogosítvánnyal rendelkezõ kft. szerel hideg- és melegvíz-mérõ órákat lakrészekbe, valamint melegvíz- és hõenergiát mérõ órákat lépcsõházakba, elõnyös áron. Szerelünk központi fûtést is. Érdeklodni az Arany János u. 3. sz. alatt. Tel. 250-168, 132-572, 094-572-875. (29987)
BUDAPESTRE fodrásznõket keresek. Berendezés biztosítva, vállalkozói igazolvány nem feltétel. Tel. 00-36-309-348-124. (2875)
HÚSVÉTI ÁRKEDVEZMÉNY! Fodrászat, manikûr, pedikûr, mûkörmözés, kozmetika, testmasszázs és reflexológia a Griviþa roºie u. 1. szám alatti fodrászatban. Tel. 094-109-247. (3301)
BÚTORGYÁR ALKALMAZ asztalosokat (gépészeket) masszív fa megdolgozására. Fizetés: kétmillió lej. Tel. 428-359. (3121)
MÁRCIUS 20-TÓL újrakezdte mûködését a körtvélyfáji malom. (3372)
ELÁRUSÍTÓLÁNYT alkalmazunk fõtéri kávézóba. Tel. 138-065. (3399)
FELVESZÜNK nyomdász gépmestert, elõnyben a többéves tapasztalattal rendelkezõk. Jelentkezni lehet a Master Druck-nál. Tel. 162-359. (3440)
A COOL SZAKÜZLET forgalmaz 486-os és Pentium számítógépeket. Számítógépbõvítés a régi alkatrészek átvételével. Új és használt alkatrészek adásvétele. Ingyenes szaktanácsadás. Bolyai tér 13/B. Tel. 092-215-296. (3442)
BEL- és KÜLTÉRI lépcsõk, korlátok minõségi kivitelezésben. Tel. 094-803-744. (2778)
AZ ÖN könyvesüzlete a Bolyai-Gauss, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)
ÁLLATORVOSI RENDELÕ és PATIKA. Marosvásárhely, Oneºti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092-515-028. (2760)
BETONCSERÉP reklámáron (6.000 lej/db) kapható a SELV-COM Kft. lerakatában. Kitûnõ minõség! (30 év garancia.) Most: 2000 db-on felül ingyenes szállítás 20 km-ig. Tel. 169-406, 167-977. (2067)
ELADÓK fagylaltostyák, fagylaltporok, emulgeátorok és fagylaltgépek! Alkalmazunk munkásnõket fagylaltostya-sütésre. Tel. 169-299. (3014)
HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÕK, FIGYELEM! Bõvülõ választékkal várja vásárlóit a MOZART COM KFT. Jelenleg 45 kg-os és 22,5 kg-os kiszerelésben is kaphatók jó minõségû KANADAI bálák. Marosvásárhely, 1918. December 1. út 255. sz. Tel. 065/255- 896, 092-431-476, 092-973-014, 092-317-792, fax: 065/255-896. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18 óra között. (40167)
KFT ALKALMAZ kereskedelmi ügynököt. Tel. 094-394-468. (3432)
VARRÓNÕT, GÉPEST keresünk bõrdíszmûves, konfekciós mûhely-be. Kezdõ fizetés 1.200.000 lej. Tel. 257-724. (36114)
FAIPARI SZERSZÁMOK forgalmazása és élezése minden változatban. Tel. 250-138, 098-594-839. (3511)
VÍZKERESÉST, KÚTFÚRÁST, kútásást és csõleverést vállalok. Érdeklodni Marosszentgyörgyön, a Völgy utca 47. szám alatt. (3519)
TEHERSZÁLLÍTÁST vállalunk 3 tonnáig. Tel. 146-127, 094-602-501. (2874)
ALKALMAZUNK könyvelõi ismeretekkel rendelkezõ számítógépke-zelõ személyt. Tel. 094- 578-370 vagy 094-546-943. (3397)
BULDOEXKAVÁTOR eladó. Tel. 092-364-836, 143-411. (3465)
ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Szezon végi kiárusítás nagyon alacsony árakon. A Devotion Impex Kft., a Predeal utca 22. szám alatti import-ruha- üzletében március 22. és április 3. között lépcsõs árleszállítást végez a teljes ruhakészlet felszámolásáig. Jöjjön el naponta 8-16 óra között. Kevés pénzzel sok ruhát vásárolhat. Eladó nagy mennyiségben is 17.000-30.000 lej/kg áron (min. 100 kg). (3474)
KFT MÉRLEGKÉPES könyvelõt keres. Érdeklodni 20 óra után a 135-104-es telefonszámon. (3490)
GYÓGYSZERTÁR ALKALMAZ gyógyszerész- asszisztenst. Tel. 253-419. (3498)
KÉZI SZÖVÉSRE ALKALMAZUNK nemdohányzó nõket. Tel. 094-666-002. (2560)
A FLOREX KFT meghallgatás alapján alkalmaz elárusítónõket nonstop élelmiszerüzletébe. Érdeklodni naponta 10-12 óra között, a Mãrã-ºeºti tér 16. szám alatt. (3583)
A NYÁRÁDGÁLFALVI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET adminisztratív tanácsa mérlegképes könyvelõt keres öt év régiséggel. Jelentkezni lehet a nyárádgálfalvi szövetkezetnél. Tel. 365. (3585)
MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY- felújítás ingyenes szereléssel, egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252-878. (3552)
MAGYARORSZÁGRA MUNKAERÕT keresek havonta két
hétre. Szállás megoldott, kereset 40-60 ezer Ft.
Fényképes bemutatkozó levelet várok a
következõ címre: H. 9001; Gyõr, postán
maradó jelige:
"Gondnok" Hungary. (3475)
50 EZER FT FIX FIZETÉS + költségtérítés. Magyarországi üzleti tevékenységemet megosztom fiatal managerrel. Magyar nyelvû fényképes önéletrajzot kérek a következõ címre: H. 9001; Gyõr, postán maradó jelige: "Gyõr Plaza" Hungary. (3475)
ÁLLATORVOSI RENDELÕ, gyógyszer- és takarmánykoncentrá-tum-forgalmazás. Szarvasmarha és sertés mesterséges megtermékenyí-tése. Sáromberke, Állomás utca 239. sz. Tel. 58, 094-766-579. (3354)
REKLÁMÜGYNÖKÖT alkalmazunk. Érdeklodni a 130-422-es telefonszámon. (3581)
REKLÁMOKAT KÉSZÍTÕ KFT kézügyességgel rendelkezõ, 25 év alatti fiút alkalmaz. Tel. 161-478. (3595)
ALKALMAZUNK ÉLELMISZERÜZLETBE elárusítónõt. Cím: Köztársaság tér 5. sz. (3624)
DR. MÜLFAY MÁRTA fogászati
rendelõjének új telefonszáma:
250-727. Munkaprogram: hétfõ, szerda, péntek 9-13, kedd és csütörtök 14-19 óra között. (3626)
KENYÉRÜZLETBE elárusítónõt alkalmazunk. Tel. 253-687. (3649)
ÁCS, ASZTALOS, KÕMÛVES szakmunkásokat keresek budapesti munkahelyre. Tel. 095-606-927. (3654)
ALKALMAZUNK saját autóval (elõnyben dízel és nagy autó) és telefonnal rendelkezõ kereskedelmi ügynököt. Tel. 065/218-928. (3669)
ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltõs Whirlpool automata mosógép. Tel. 169- 437, 161-382. (3165)
FORINTOT és márkát vásárolok
elõnyösen. Tel. 257-712, 094-247-736. (2309)
ELADÓ szekrénysor, konyhakredenc. Tel. 216-163. (3301)
ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (1962)
ELADÓ Renault Trafic Diesel (zárt rakterû). Tel. 576-804. (3253)
ELADÓ tojó fajta kiscsibék Maroske- resztúron, a Fõ út 563/B szám alatt. (2924)
ELADÓ forgalomba beírt 650-es traktor utánfutóval, tárcsával és ekével. Tel. 576-569, 140-544, 094-978-599. (3422)
ELADÓ Rostov magnetofon és Unitra lemezjátszó. Tel. 168-709. (3427)
ELADÓ 5 USD-s Connex-bérlet. Tel. 168-709. (3427)
ELADÓ 1910-es hálószobabútor és egy kétéves FÉG gázkonvektor. Tel. 130-492, 17-20 óra között. (3441)
TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000-94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (1889)
SÜRGÕSEN eladók vízszintes hûtõ- és fagyasztóvitrinek és egy Ford Sierra 1,6 benzines autó. Tel. 092-658-383, 065/163-653. (2571)
FORINTOT veszek elõnyösen. Tel. 147-673, 094-511-670. (2553)
PARABOLAVÁSÁR a LAMEL KFT-nél! Mûholdvevõ rendszerek kaphatók már 1.200.000 lejért a Someºului u. 1. szám alatt. Tel. 133-058, 094-201- 623. (3081)
ELADÓ garázsolt 1310-es Dacia jó állapotban. Tel. 217-355. (3175)
ELADÓ 1979-ben gyártott Skoda 120 L. Irányár: 1.650 DM. Tel. 216-437. (3260)
VESZEK régi fém- és papírpénzt, jelvényeket, képeslapokat. Tel. 133-141. (5442549)
ELADÓ lebontható deszkagarázs. Ára: 2 millió lej. Tel. 065/128-091. (3360)
ELADÓ Marosfõn 20 ár beépíthetõ telek, víz-, villany- és telefon- lehetõség. Tel. 066/194-997 vagy 092-666-997. (2630)
ROTTWEILER és német juhász kölykök eladók igényeseknek. Tel. 092-363-418. (3281028)
ELADÓ tisztított lóheremag. Tel. 435-016. (3087)
ELADÓK jó állapotban különbözõ bútorok olcsón, csempekályha. Tel. 213-781. (3357)
ELADÓ vagy kiadó garázs a Muncii utcában, a 9. szám alatt. Tel. 149-048. (3362)
ELADÓ Laptop Hewlett-Packard Omnibook 2000 CS, P 166 Mhz 48 Mb RAM, 2,1 Gb HDD, CD-ROM 20X, faxmodem, Port Infrared, WIN 98. Tel. 256- 879, 16-20 óra között. (3376)
ELADÓ 4 szálas, 2 tûs, nagyon jó állapotban levõ Interlook, kitûnõ minõségû fûszerpaprika elõnyös áron. Érdeklodni a 414-598-as ludasi telefonszámon, este. (3389)
ELADÓ száraz kukorica Mezõcsáváson. Tel. 217-733, 15-21 óra között. (3392)
ELADÓ kézi vízpumpa (kútpumpa). Dezrobirii u. 1. sz. Havadi. Tel. 138-071. (0942275)
ELADÓ hálószobabútor olcsón. Tel. 168-140. (3411)
ELADÓ 5 literes villanybojler, sezlonok, fehér szekrény, rézkazán, oszcillo-szkóp, 386-os számítógép nyomtatóval. Tel. 216-360. (3413)
ELADÓ Desire I II. vetõburgonya. Érdeklodni Koronkában, az 1. szám alatt vagy 18 óra után a 134- 024-es telefonszámon. (3417)
ELADÓ 1989. decemberi kombi Dacia. Irányár: 24 millió lej. Tel. 214-150, 11-18 óra között. (3431)
ELADÓ 1988-as kiadású Citroën BX 19 TRD megkímélt állapotban és 10 éves, 1310-es Dacia. Tel. 160-162 vagy 093-331-353. (3429)
ELADÓ új orosz villanyvarrógép és orosz nõi kerékpár. Tel. 164-730. (3435)
ELADÓ két külön hangszórós lemezjátszó, új teveszõr pléd és modern, horgolt garnitúrák makraméból. Tel. 125-684. (3437)
ELADÓ balkarú Singer bõrvarrógép, oxigénpalack, parkettfényesítõ és -csi- szoló, mosogatókagyló, taxióra. Tel. 145-865. (3445)
ELADÓ 16 ár, építkezésre is alkalmas gyümölcsös a Verii utcában (Trébely). Tel. 120-636. (3450)
ELADÓ autogázjer, kötõgép, írógép importból, jutányosan. Tel. 215-455. (3469)
ELADÓ 0,14 ha beltelek Sáromberkén, a 188. szám alatt. Érdeklodni a 166-173-as telefonszámon. (3497)
ELADÓ 116 ár terület a Vácmány környékén. Tel. 131-746. (3518)
ELADÓ Bodonban 12 ár belterület, valamint antik, barokk stílusú bútor. Tel. 133-691. (3525)
ELADÓ 1986-os kiadású 1310-es Dacia és 120-as Weltmeister harmonika. Tel. 094-800-734. (3522)
ELADÓ íróasztal székkel. Tel. 121-685. (3520)
ELADÓ U 650-es traktor, eke, tárcsa és utánfutó. Érdeklodni Jobbágyfalván, a csíkfalvi (Vãrgata) 576-449-es telefon 121-es mellékállomásán. (3529)
ELADÓ Dacia Break, gyerekágy. Tel. 144-276. (3532)
VESZEK forintot. Tel. 141-793. (3533)
ELADÓ 15 m3 fenyõdeszka, colos és foszni. Tel. 124-776. (3535)
ELADÓ magasfényû szobabútor, teljes garnitúra. Tel. 218-321. (3537)
ELADÓK szobabútorok és kft. Tel. 212-786. (3538)
ELADÓ föld a Vácmányon. Tel. 129-392, 094- 359-271. (3544)
ELADÓ Skoda 100 S és VW Derby. Tel. 121-470. (3548)
ELADÓ garázsolt 1310-es Dacia jó állapotban. Tel. 164-793. (3553)
ELADÓ nagy színes tévé. Tel. 218-710. (3557)
ELADÓ 1987-es kiadású Mazda 626 automata sebességváltó. Tel. 147-279, 15-18 óra között. (3575)
ELADÓ 3 fázissal mûködõ fagylaltkeverõ. Tel. 147-279, 15-18 óra között. (3575)
MAGYARORSZÁGI kárpótlási jegyeket vásárolok. Eladó "Erdélyi magyar ki ki-csoda 2000" 240.000 lejért. Tel. 214-206. (3579)
ELADÓ 10 ár házhely a marosszentgyörgyi tetõn két kúttal és kisebb házalappal. Tel. 136-333. (3228)
ELADÓ fürdõkádba állítható, vízsugárral mûködõ (le és fel) szék támlával, idõs vagy beteg fürösztésére, modern fémágy betegek részére, villanymotorral, távirányítóval állítható több pozícióba. Tel. 145-952, 17-20 óra között. (3368)
FORINTOT veszek elõnyösen. Tel. 121-744, 095-418-159. (3416)
ELADÓ Székely- és Réti-féle hálószobabútor kitûnõ állapotban. Tel. 133-234. (3466)
VESZEK szódavíztöltõt. Ajánlatokat várok a 092-820-158-as telefonszámon. (3473)
ELADÓ üzlet a Hadsereg téri piacon. Tel. 065-136- 494, 098-621-979. (3280)
ELADÓ központifûtés-berendezés, autogájzer. Tel. 162-505. (3244)
ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek import-autókhoz. Tel. 211-338, 094-625-182, 094-511-941. (2178)
ELADÓ univerzális sáncásó, emelõ- és rakodógép. Cím: Nyárádszereda, Nyárád u. 31. sz. Tel. 065/576-115. (3281)
ELADÓK fedett piaci mozgópultok. Tel. 094-572-889, 218- 928. (3350)
ELADÓK fekete-fehér és színes televíziók. Eladó Opel Kadett személyautó. Tel. 132-751, 094-239-001. (3363)
VESZEK 500 kg 1000 kg-ig mérõ mérleget. Tel. 094-156-372, 135-915. (3371)
ELADÓ mûködõképes, 100 m3- es, 22 tonnás kamion. Tel. 092-304-150, 259-433. (3395)
ELADÓ 1993-as kiadású, 8+1 személyes VW Transporter 2,4 Diesel. Tel. 137-447, 20 óra után vagy 094-228- 293. (3446)
A LEGOLCSÓBBAK A TINA ÜZLETBEN a lemosható import falfestékek. 15 kg csak 189.750 lej + TVA, kellékek és szerszámok, szegek, mindenféle kerti szerszámok (fûrészek, ásók, lapátok). Ugyanitt négyütemû, benzinmotoros kerti kisgépek, kapa- és kaszagépek, fûnyírók, vízpumpák stb., 1,5 év garanciával. Viszonteladóknak 5 %-os kedvezmény. Cím: Marosszentgyörgy, Fõ út 1306. sz. Tel. 129-890, mobil 094- 281-556. (3453)
ELADÓ új Sony videokamera. Tel. 094-174-857. (3555)
VESZEK nagy tételben kukoricát azonnali fizetéssel. Tel. 427-650, 160-197, 094-219-519. (3561)
FORINTOT veszek. Tel. 145-276. (3587)
RÓZSA- és szõlõfákat árulok. Tel.: Csombord, 058/865-009. (3593)
OLTOTT mész eladó. Tel. 576-804. (3616)
ELADÓ adósság nélküli kft. (gatter). Tel. 092-278-304. (3617)
ELADÓ billenõs IFA Multicar jó állapotban, új számtáblával. Marosvásárhely, Lãcrãmioarei u. 18. sz. Tel. 215-854. (3634)
ELADÓ 11 ár gyümölcsös + veteményes hétvégi házzal a Kishegy- szõlõben. Tel. 127-532. (3646)
ELADÓ Omnia és Proscar prosztatagyógyszer jutányosan, legalább 8-10.000 lej/db spórlással. Tel. 214-630. (3651)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás garázzsal és pincével, a Tudorban. Tel. 144-302 vagy 141-581. (2574)
VÁSÁROLOK háromszobás tömbházlakást, kivétel a Tudor és a megy- gyesfalvi negyed. Tel. 126-008. (2931)
KIADÓ szoba diákoknak. Tel. 138-065, 145-265. (3400)
ELADÓ ház Mezõcsáváson. Tel. 250- 667. (3449)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Tudorban. Tel. 140-740. (3053)
ELADÓ kertes magánház Marosvásárhelyen. Tel. 134-892. (2624)
ELADÓ 3 szoba-összkomfortos, föld-szinti, felújított, modern, csempekályhás lakás a November 7 negyedben külön víz-, gáz-, villanyórával igényesnek. Érdeklodni a 065/219-931, 094-215-700-as telefonszámokon. (2612)
ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (2321)
ELADÓ Maroskeresztúron 3 szobás, konyhás, fürdõszobás családi ház. Tel. 094-935-960. (3234)
ELADÓ Nyárádszereda fõterén kertes családi ház, elõterében üzlethelyiséggel (ipari árammal). Eladó fagylaltgép, varrógép, polcok, pult. Tel. 576-879, 18-22 óra között. (3051)
KIADÓ udvaros ház garázzsal, közel a központhoz. Tel. 147-165. (3166)
ELADÓ ház Koronkában. Tel. 143-031. (3189)
CSENDES kis utcában családi ház eladó. Eladó 2 szobás, II. osztályú lakás a Kövesdombon. Tel. 165-726, 17-20 óra között. (3333)
ELADÓ modern, villa típusú félkész ház 15 ár telekkel Marosszentgyörgyön. Tel. 169-187, 094-177-573. (3336)
ELADÓ II. emeleten levõ egyszoba-összkomfortos tömbházlakás beszerelt aragázkályhával és kábeltévével igényesnek a Tudor negyedben. Érdeklodni 17-20 óra között a 215-968-as telefonszámon. (3340)
ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (1881)
NEMZETKÖZI ingatlanközvetítõ kastélyokat, kúriákat keres megvételre. Tel/fax: 00- 36-79-424-496. (2263)
KÉT CSALÁDNAK megfelelõ ház külön udvaron eladó. Ára: 70.000 DM. Tel. 129-996. (2256)
ELADÓ ház Bergenyében, a 179. szám alatt. Tel. 249-042, Fekete. (2903)
ELADÓ két magánlakás Kisgörgényben, a 25. és a 26. szám alatt, Marosvásárhelytõl 16 km-re. A 25. szám alatt: 3 szoba, konyha, mellékhelyiségek (gáz, villany, víz, telefon van). A 26. szám alatt: 2 szoba, konyha, melléképületek (gáz, villlany van). Érdeklodni lehet Szabó Józsefnél a belsõ 15-ös ákosfalvi telefonszámon. (3114)
ELADÓ Kakasdon, a 264. szám alatt két család részére teljesen elkészített lakás 50 ár telekkel (gáz, víz bevezetve). Eladó egy 1988-as évjáratú Dacia TL. (3191)
ELADÓ kétszoba-összkomfortos magánház, kert, udvar, garázs, egy Ileana varrógép. Tel. 147-823. (3200)
SZABÉDON eladó ház a 212. sz. alatt. Tel. 427- 103. (3290)
ELADÓ vagy kiadó garzon a Kövesdombon. Tel. 121- 555. (3328)
ELADÓ magánház, 350 m2-es, az 1918. December 1. úton. Tel. 148-637. (3330)
ELADÓ 3 szobás magánlakás a Tör- vényszék környékén és 3 szobás magánlakás mûködõ kereskedelmi helyiséggel, a központhoz közel. Tel. 124-037. (3366)
ELADÓ Szovátán egy felújított, részben bebútorozott garzon. Tel. 161-568. (3345)
ELADÓ 4 szoba-összkomfortos ház Dicsõszentmárton központjában. Tel. 440-363, du. (3369)
ELADÓ kertes ház: 2 szoba, konyha, kamra, kábeltévé, villany, gáz, kert Ákosfalván, a Fõ út 151. sz. alatt. (3387)
ELADÓ magánház, szobabútorok, tévészekrény, szõlõprés, permetezõ, automata mosógép, 220 V-os motor darálóval és körfûrésszel, bidonok, csempekályha, kétkerekû szekér, íróasztal, satuasztal, hordók, varrógép. Tel. 138-979, Branului u. 6. sz. (Bodoni útból). (3414)
KIADÓ szoba egy diáklánynak. Tel. 162-156. (3419)
KIBÉDEN eladó ház, 900 m2-es terület, fürdõszoba, pince (háromfázisú áram, bútorok, varrógép, asztalosszerszámok, gyalupad, színes tévé. Érdeklodni 25-étol 1- jéig a 369. sz. alatt. (3433)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos magánlakás garázzsal, igényesnek. Tel. 210-282. (3436)
ELADÓ Marosfõn, a központban, 360 m2-es területen nyaraló (víz, villany bent), ugyanitt új, 120 basszusos Weltmeister harmonika váltókkal eladó. Tel. 128-457. (3443
ELADÓ Mezõbándon 2 szobás magán- lakás 27 ár területtel, gáz, villany bevezetve. Érdeklodni a 131-607-es telefonszámon. (3447)
ELADÓ ház Székelykálban. Tel. 259-538. (3448)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás az 1848- as sugárúton. Tel. 160-962. (3472)
ELADÓ ház kerttel Búzaházán. Tel. 147-909. (3495)
KIADÓ 2 szobás, bútorozott lakás a Kornisán. Érdeklodni péntek este, szombaton és vasárnap a 210-764, 166-158-as telefonszámon. (3414)
ELADÓ Tompán az 51. szám alatti lakás. Érdeklodni szombaton és vasárnap. Tel. 160-368. (3515)
ELADÓ ház 8 ár területtel Nyárádma-gyaróson. Érdeklodni a 328-as házszám alatt vagy a 128-635-ös telefonszámon. (3527)
ELADÓ ház Marosjárában: 2 szoba, konyha, gáz, villany bevezetve. A telek 21 ár gazdasági épületekkel, jó gyümölcsöskerttel. Irányár: 58 millió lej. Tel. 164-897. (3542)
ELADÓ kétszoba-összkomfortos tömbházlakás az Állomás téren. Tel. 128- 882. (3542)
ELADÓ 3 szobás ház Szentháromságon 40 ár telekkel, nagy gazdasági épületekkel, gáz, villany bevezetve. Irányár: 130 millió lej. Tel. 164-897. (3542)
ELADÓ ház 20 ár kerttel Szabédon, a 101. sz. alatt, kedvezményes áron. Tel. 094-825-722. (3550)
ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás az Állomás téren 110 millió lejért. Tel. 094-592-355. (3551)
ELADÓ Marosszentgyörgyön 2 szobás tömbházlakás garázzsal, pincével. Tel. 094-992- 996. (3556)
ELADÓ Marosvásárhelytõl 17 km-re, Székelykálban nagy családi ház istállóval, melléképületekkel, 3,60 ha kerttel, közvetlen a ház mellett, a falu közepén. Tel. 162-428. (3558)
ELADÓ 3 szobás, csempekályhás, tégla tömbházlakás a Bãlcescu negyedben. Tel. 135-185. (3573)
ELADÓ 2 szobás magánház, Griviþa roºie u. 40. sz., vagy elcserélem. Irányár: 90 millió lej. Tel. 143-309, 18-20 óra között. (2736)
ELADÓ a fõtérhez közel 2 szobás magánház olcsón és I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Fãget utcában. Tel. 124-148. (3105)
KIADÓ tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 136-892. (3462)
ELADÓ I. osztályú, 2 szobás lakás a Kövesdombon. Tel. 165-413. (3476)
ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a Ion Buteanu utca 3/1. szám alatt. (3182)
ELADÓ Szovátán 3 szobás, IV. emeleti, központi tömbházlakás (cserepes tetõvel, gáz bevezetve saját hõközpont). Tel. 094-393- 338. (3343)
ELADÓ két ház egy udvaron, 80 ár kert virág- és zöldségkertészetre beállítva és egy aragázkályha. Tel. 121-682. (3325)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Nicolae Bãlcescu utcában, alkudható áron. Tel. 132-601. (3396)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 137-816. (3255)
ELADÓ ház Mezõfelében. Érdeklodni a 246. sz. alatt vagy a 094-930-326-os telefonon. (3264)
ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzon a Rãmurele utcában. Tel. 255-728. (3263)
ELADÓ 3 szobás, két fürdõszobás tömbházlakás 65 millió lejért. Tel. 092-529-643. (3247)
ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (3249)
ELADÓ elsõ osztályú garzon jutányos áron. Tel. 093-212-326. (3251)
ELADÓ egyszobás, I. osztályú tömbházlakás a Cutezanþei utcában igényesnek. Tel. 248-295, 092-593-748. (3554)
ELADÓ Marosvásárhelyen központi fekvésû emeleti lakrész udvarral, Szovátán panzió típusú 6 szobás ház nagy udvarral, turizmusra kiképezve. Tel. 065/577-789. (3580)
ELADÓ emeletes ház a Predeal utcában. Tel. 137- 222. (3594)
SÜRGÕSEN eladó 2 szobás, földszinti lakás a Kárpátok sétányon 82 millió lejért. Tel. 250-180, 093-457-711. (3577)
ELADÓ ház Folyfalván, a Fõ út 107. szám alatt. Tel. 160-646, 18 óra után. (3588)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú tömbházlakás vízórával és zárt erkéllyel Meggyesfalván, II. emeleten. Tel. 253-085. (3603)
KIADÓ 3 szobás, bútorozatlan tömbházlakás. Tel. 135-533. (3630)
ELADOM vagy elcserélem 3 szobás, II. osztályú lakásomat 3 szobás I. osztályúra. Tel. 133-154. (3632)
ELADÓ 3 szobás családi ház. Tel. 130-244. (3633)
IDÕS hölgy kiadja szobáját egy lánynak. Tel. 148-135. (3635)
ELADÓ 3 szoba, konyha, elõszoba, fürdõszoba, kert az Arieºului u. 14. sz. alatt. Tel. 213-855. (3636)
ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a Tudorban, a Fortuna üzlet fölött. Tel. 142-325. (3614)
ÁRVÍZMENTES kitûnõ helyen ház eladó Szõkefalván, a Gorga u. 303. szám alatt (Dicsõ). Tel. 253-854. (3613)
KIADÓ szoba lánynak. Tel. 124-558. (3611)
BÉRBE adó összkomfort. Tel. 168-975. (3642)
ELCSERÉLEK II. osztályú, 2 szobás, II. emeleti, zárt erkélyes tömbházlakást I.-II. osztályú 3 szobásra a meggyesfalvi negyedben. Tel. 092-990- 809, 18-22 óra között. (3650)
ELADÓ garzon a Tudorban, a Favorit fölött. Tel. 248- 479. (3670)
ELVESZETT az osztrák állam által kiadott iratcsomó. Becsületes megtalálója értesítsen a 218-876-os telefonszámon. (3523)
ELVESZTEK Szilágyi Arcadiu, valamint Szilágyi Ilona névre szóló fontos iratok. Megtalálójuk jutalomban részesül. Cím: Marosvásárhely, Iernutului utca 25. sz. Tel. 121-336. (3621)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (1889)
PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-595-191. (3248)
TELEVÍZIÓJAVÍTÁST vállalok a kliens lakásán. Tel. 132-751, 094-239-001. (3363)
KÖLCSÖNZÖK különleges menyasz-szonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069, 092-498-358. (2441)
BÉRBE adó mûködõ mészárszék a N. Bãlcescu u. 26. szám alatt. Tel. 094-504-515. (3470)
ABLAKVÁGÁS és berakás a legkisebb árakkal a városban az SCCA Constructorul udvarán. Tel. 094- 156-372, 135-915. (3371)
KUTYABARÁTOKNAK ajánlok egy kis-kutyát egészségügyi könyvvel a Bã-neasa utca 8. sz. alatti kutyamenhely-rõl. Tel. 160-618. (3493)
SZEMÉLYEKET, sízõket szállítok hétvégeken a Bucsin-tetõre. Tel. 123-159. (3536)
VÁLLALUNK kõmûvesmunkát, szoba- festést, burkolást. Tel. 094-241-161. (3549)
AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 143-294. (3024)
VÁLLALOM bármilyen fémszerkezet készítését és fölszerelését. Tel. 160-364. (3266)
ELADÓ vagy kiadó 450 m2-es helyiség raktárnak vagy mûhelynek. Eladó jó minõségû széna. Tel. 166-747. (3324)
NYELVTANFOLYAMOKRA iratkozzon április 3-ig: német, francia, román és magyar. Könyvtár többnyelvû ajánlatával várja látogatóit: könyv, kazetta, diapozitív, filmvetítés. Gyerekcsoport indul napi oktató tevékenységgel francia nyelven a Bábel Alapítványnál. Tel. 166-679. (2925)
ELADÓ: búza, korpa. Szállítást vállalok 7,5 tonnáig. Tel. 133-086, 168-846, 094-573-688. (2542)
KÖLCSÖNZÖK ez évi, új, külföldi menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral és koszorúslány-ruhákat. Tel. 140-109. (2074)
KÖLCSÖNZÜNK modern menyasszo-nyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 211-820. (2338)
ÚJ MODELLÛ menyasszonyi ruhák kiadók a Happy End Szalonban, az 1918. Dec. 1. u. 157/A szám alatt. Tel. 167-918. (2288)
OLCSÓN, garanciával vállalunk minden temetõben sírkõfaragást, betûvésést, kripta-, keretkészítést. Újfalvi Sándor. Tel. 094-224-201, 122-582. (2482)
AUTOMATA MOSÓGÉPEK, központifûtés- berendezések, elektromos háztartási gépek minõségi javítását vállaljuk. Tel. 130-020. (2937)
KIADÓ külön bejáratú, 50 m2- es helyi-ség csendes foglalkozásra magánháznál. Tel. 129-492. (3186)
IDÕS SZEMÉLY anyagi támogatását, gondozását vállalom örökség ellenében. Tel. 123-514. (2531)
TELEVÍZIÓJAVÍTÁS a kliens lakásán (falun is). Tel. 094-620-373, 133-466. (3173)
MATEMATIKÁBÓL felkészítek VIII. osztályos tanulókat képességvizsgára. Tel. 160-190. (5442547)
KIADÓ felújított, több részbõl álló központi kereskedelmi helyiség. Tel. 160-162, 093-331-353. (3429)
MATEMATIKATANÁR érettségire, abszolválóra felkészítõt tart. Tel. 213-610. (3458)
MATEMATIKATANÁRNÕ felkészít V-VIII.-os diákot. Tel. 128-382. (3594)
FELKÉSZÍTEK román nyelvbõl minden szinten. Tel. 122-441. (3528)
VÁLLALOK falazást, vakolást, fajanszozást és betonozást. Tel. 254-699, 144-368. (3530)
FRANCIÁUL haladókat, angolul kezdõket tanítok. Tel. 161-328, reggel. (3547)
GYEREKGONDOZÁST, idõsek gondozását vagy házvezetést vállalok. Tel. 123-169. (3546)
GYEREKGONDOZÁST 3 évtol, idõsek gondozását vállalom napi 5-6 órára. Tel. 121- 395. (3545)
A VIOSCAR ROMITA IMPEX KFT köz-li, hogy a
Nyárádszereda, Tûzoltó utca 29. sz. alatti
egységére letette a környe-zetvédelmi engedély
megszerzése ér-dekében összeállított
iratcsomót.
(3565)
BÉRBE adunk központi iroda- és raktárhelyiségeket. Tel. 163-039. (2736)
A DÉLNYUGAT-MAGYARORSZÁGI FERROKOV Kft. alkalmaz 68 tagú, lakatosokból és hegesztõkbõl álló szakmunkáscsoportot kis- és középméretû acélszerkezetek gyártásához. Munkavállalás és lakás biztosított. Érdeklodni a 00-36-209-367-367 vagy 00- 36-82-598-900-ás telefonszámokon lehet. (3285)
Anyja neve BARTUS BORBÁLA, született 1916. február 16-án Marosszentiványon; lánya, BARTUS EDIT született Mezõtúron, Budapesten él, keresi nõvérét, Juditot. Aki tud róla valamit, értesítsen a 067/352-562-es telefonszámon. (30355)
AZ ERNYEI polgármesteri hivatal bérbe ad helyiségeket árverés útján. Bõvebb felvilágosítás a 126-400-as telefonszámon. (3576)
IDÕS nõ mellé megbízható gondozónõt keresünk. Tel. 128-782, 17-19 óra között. (3591)
BÉRBE vennék kb. 30 m2-es helyiséget mûhelynek csendes tevékenységre a Litoral környékén. Tel. 255-386. (3628)
KIADÓ 70 m2-es helyiség magánházban, udvarral. Tel. 167-683. (3640)
VÁLLALOK festést, mázolást, padló- és falicsempe-rakást. Eladó 1,5 t-ás VW LT 28-as furgon. Tel. 134-981. (3647)
AZ SCCA UNIDERMA összehívja a részvényesek közgyûlését 2000. április 7-ére a következõ napirendi pontokkal: 1. beszámoló az 1999-es év pénzügyi-gazdasági tevékenységérõl; 2. a kiadások és bevételek elemzésének elfogadása; 3. a cenzori bizottság beszámolója; 4. a szociális bizottság beszámolója; 5. a vezetõtanács megválasztása. Bõvebb felvilágosítás a 212-755-ös telefonszámon. (3645)
Az élet kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké élni fog, akit igazán szerettek. Fájdalommal, megtört szívvel emléke-zünk életünk legszomorúbb napjára, március 26-ára, amikor egy éve elragadta közülünk a halál a drága jó unokát, CRISTIT. Emlékét õrzik: nagymamája Disznajóról, nagynénje, Júlia, unokatestvérei: Lacika, Öcsi, Anikó és azok családjai. Pihenj békében, drága kicsi Cristi! (3531)
Mély fájdalommal emlékezem szeretett testvéremre, BEIAN CRISTIAN-ADRIANRA, akit egy évvel ezelõtt ragadott el a kegyetlen halál. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Vigasztalhatatlan bátyja, Jóska és felesége, Szidi. (3496)
Szomorú 6 év telt el, amióta ittha-gyott egyetlen gyermekünk, a nyárádszentbenedeki NAGY ANDRÁS. Hirtelen halálával örökös bánatot és gyászt hagyott reánk. Bánatos szülei. (5442541)
Fájó szívvel emlékezünk március 24-én, a szovátai TOÁSÓ IBOLYÁRA halálának 14. évfordulóján. Férje és két gyermeke, Edit és Elõd. (136)
Szomorú szívvel emlékezünk március 24- én a mezõkölpényi id. NAGY ANDRÁSRA halálának egyéves évfordulóján. Emlékét õrzi bánatos felesége, Irén, fia, András, menye, Erzsébet, unokái, Izabella és Szidónia. (3517)
Az idõ elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk lesz fájó, szép emléked. A múltba vissza-nézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Örökre elmentél, vissza nem jössz hozzánk, szívünkben fájdalom, bánat és gyász. Hiányzol közülünk, a helyed üres maradt, egy váratlan pillanat megölte szívedet. Fájdalommal emlékezünk február 11-re, amikor elhunyt a nyárádtõi születésû, 59 éves NYÁRÁDI MENYHÉRT. Emlékét fájdalommal õrzi a gyászoló család. (3540)
Fájó szívvel emlékezünk március 24-én, életünk egyik legszomorúbb napján a drága jó, gondos, övéiért aggódó édesapára, nagytatára, dédnagytatára, a nyárádszent-lászlói BENKE DÉNESRE ha-lálának egyéves évfordulóján. Áldott emlékét szívünkben õrizzük. Szerettei. (3541)
Felcsendül szívünkben az emlékek húrja, eszünkbe jut jóra intõ szava. Fájdalommal emlékezünk március 24-én a szeretett testvérre, JUNGLING ILONÁRA halálának 19. évfordulóján. Pihenhetsz sírodban örökre csendesen, elfeledni nem tudunk sohasem. A Danguly család. (3609)
Szívünkben örök fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára március 24-én, amikor két éve, hogy a halál elragadta szerettei közül PÉNTEK ERZSÉBETET. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szeretõ férje, lánya, fia, menye és kisunokája, Csenge. (3643)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, az ehedi származású
SÁROSI ÁGOSTON március 22-én, hosszú szenvedés után, 65 éves korában örökre megpihent. Temetése folyó év 24-én, pénteken 13 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetõben. Búcsúzik szeretõ felesége és szeretett gyermekei családjaikkal. (3592)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, anyós, anyatárs, rokon és szomszéd, SZILÁGYI ANNA szül. Bakó életének 54. évében, rövid szenvedés után, folyó hó. 22-én 12 órakor elhunyt. Drága halottunk földi maradványait folyó hó. 24-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetõben, római katolikus szertartás szerint. Nyugodjon békében! Gyászoló hozzátartozói. (3604)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a hõn szeretett édesanya, nagymama, testvér és jó barát, (Dósa) KOVÁCS PIROSKA március 18-án, 58 éves korában hirtelen itthagyott bennünket. Szorgalmas életében a becsület és odaadás példaképe volt. Megszûnt dobogni szeretõ szíve, örökre megpihent dolgos két keze, még utolsó pillanatig fáradhatatlanul munkálkodott szeretteiért. Nemes lelkét szívünkbe zárjuk, emléke örökké élni fog. Budapesten búcsúzik tõle családja református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (3575)
Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós, anyatárs, rokon és jó szomszéd, a székesi születésû özv. CSISZÉR JÁNOSNÉ szül. Kali Berta
életének 89. évében elhunyt. Temetése 2000. március 25-én lesz a református temetõben 13 órakor. A gyászoló család. (-)
Õszinte részvétünket fejezzük ki Bartha Katalin kolléganõnknek ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. Az OCAOTA munkaközössége. (3612)
Mélyen együttérzünk Sárosi Lászlóval és Margittal a szeretett ÉDESAPA és APÓS elhunyta miatt érzett mély fájdalmukban. Kollégáik a Marosvásárhelyi 2-es Számú Postahivatalból. (3671)
Õszinte részvéttel búcsúzunk kedves lakótársunktól, DEÁK LÁSZLÓ mérnöktõl. A Kornisa sétány 24-es számú tömbház lakói. (3674)
Szomorúan búcsúzunk DEÁK LÁSZLÓ mérnöktõl. Isten nyugtassa békében. Kollégái az MBO-tól. (3675)
Az Imatex tervezõosztályai mély megrendüléssel és fájdalommal vették tudomásul volt munkatársuk, DEÁK LÁSZLÓ gépészmérnök elhunytát. Tudása, szerénysége és szakmaszeretete példaképül szolgált mindannyiunk számára. Emlékét szeretettel õrizzük szívünkben. Nyugodjon csendesen. (3679)
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KÖVESDI EMILNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (3559)
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, id. FARKAS FERENCZ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot helyeztek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. (3625)
Copyright © Népújság - 1999