Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Az EU külügyminiszteri értekezletén hétfôn Günter Verheugen, az Európai Bizottság bôvítési ügyekben illetékes tagja rövid állapotjelentést adott Bulgária és Románia gazdaságának tavalyi fejlôdésérôl – Bulgáriáról egészében véve biztató, Romániáról súlyos gondokat jelzô képet.

Romániában tavaly immár harmadik éve csökkent a nemzeti össztermék, és a makrogazdasági stabilizációt még mindig nem sikerült elérni. Ennek okát Verheugen nem a gazdaságpolitikában jelölte meg, amit alapvetôen korrektnek talált, hanem abban, hogy továbbra sem történtek meg a lényegi strukturális átalakítások. Románia Brüsszel ôszi ajánlásai nyomán kidolgozott egy középtávú gazdasági stratégiát, s Mugur Isarescu miniszterelnök ezt most személyesen ismerteti Romano Prodi bizottsági elnökkel, mondta Verheugen.

A tizenöt EU-tagország külügyminisztere hétfôn hallgatta meg az Európai Bizottság jelentését arról, hogyan áll Bulgária és Románia az uniós csatlakozás elôfeltételeiként szabott koppenhágai kritériumok teljesítésében. Ezt követôen nyilatkozott a külügyi tanács annak fontosságáról, hogy a reformok ne torpanjanak meg. Feltûnô, hogy politikai természetû reformokról a kétmondatos miniszteri közlemény nem tesz említést.

Bulgáriával és Romániával az EU egy hónappal ezelôtt kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, ám a két országot a jelenlegi kelet-európai tagjelöltek utolsó vonalaként tartják számon. Tavaly októberben az Európai Bizottság még feltételeket szabott a tárgyalások megkezdéséhez, köztük a romániai árvaházak helyzetének javítását és a kozloduji bolgár atomerômû bezárásának pontos ütemezését. Mostanra az EU-tagállamok már nem látták akadályát a tárgyalások elindításának, de fontosnak tartották, hogy a két államot a megkezdett átalakítások megtorpanás nélküli folytatására buzdítsák.

A miniszterekkel ismertetett beszámolóról az Európai Bizottság vezetôi hétfôn tájékoztatták a Brüsszelben tartózkodó Mugur Isarescu román kormányfôt és külügyminiszterét, Petre Romant is. A jelentés miniszterek általi fogadtatása portugál közlések szerint semleges volt, csupán néhány tagország szólt hozzá, és ezek megnyilatkozásai nem mentek túl az általánosságokon.

Az EU és Románia ma miniszteri szintû találkozót tart az úgynevezett társulási tanács keretében. Ezen részletesebben áttekintik az ország csatlakozási folyamatának állását, a felkészüléssel összefüggô kérdéseket, a kétoldalú kapcsolatokat, valamint az EU pénzügyi támogatását.

Tiltakozó akciók

A könnyûipari dolgozók kirobbantották a kollektív munkakonfliktust, mivel a munkaadói oldal nem hajlandó megtárgyalni a 2000-2001-re szóló kollektív munkaszerzôdést – közölte Gheorghe Stefanescu, a textilipari egységek szakszervezeti elnöke. A szakszervezetiek 1,2 millió lejes minimális bruttó bért követelnek ágazati szinten és a kollektív munkaszerzôdések újratárgyalását az összes egységben, a fent jelzett összeget véve alapul. Amennyiben a munkaadók nem hajlandó teljesíteni a követeléseket, március 27-én egynapos figyelmeztetô sztrájkot tartanak, ezt követôen pedig általános sztrájkba lépnek.

A szakszervezeti vezetôk felelôtlenséggel vádolják a munkaadókat az egységek privatizációja tekintetében. Az ország exportjának hajdan 30 százalékát nyújtó oly jövedelmezô ágazatban ma kerestetik a munkaerô, lévén ez a legolcsóbb országos viszonylatban. A román könnyûipar nyersanyagot immár nem termel, a meglévô egységekben idegen megrendelôk készíttetnek konfekciót, csupán munkaerôt igényelve tôlük, amit 3-4-szeresen gyengébben fizetnek, mint saját országaikban – hangsúlyozta Stefanescu.

A Romániai Kutató-Tervezô Szakszervezeti Szövetség tiltakozásra készül március 23- 26. között ôrséget állít az Országos Tudományügyi, Technológiai és Újítási Ügynökség, a Pénzügyminisztérium és a képviselôház székházai elé.

A kutatók és tervezôk tiltakozását az alkotmány és a tudományos kutatásra vonatkozó törvények megszegése idézte elô, továbbá az, hogy megítélésük szerint az ügyükkel foglalkozó intézmény elnökei a költségvetési alapokat politikai klientúrájuk és egyes érdekcsoportok finanszírozására fordítják. Elégedetlenségüket kiváltotta továbbá az is, hogy megítélésük szerint a Technológiai Ügynökség szabotálja a társadalmi párbeszédet, önkényesen hoz döntéseket, valamint nem tesz eleget legális kötelességének, megválaszolatlanul hagyva a szakszervezeti szövetség által az elnökséghez, a kormányfôhöz, a pénzügyi tárcához és az ÁTA-hoz elôterjesztett értesítéseket – tudtuk meg a szövetség közleményébôl.

Valeriu Tabara, a párt elnöke lesz a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) jelöltje az elnökválasztáson.

Errôl a párt országos gyûlésén döntöttek vasárnap egyhangúan.

Az esedékes választásokon – a júniusra kiírt helyhatósági, a novemberben tervezett törvényhozási és a még el nem döntött idôpontban tartott elnökválasztáson – a PUNR szövetségi politikáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozza meg.

– A PUNR ugyanis csak ezzel az egy romániai politikai szervezettel nem hajlandó szövetségre lépni, illetve azokkal a román pártokkal sem, amelyek partnernek fogadják el az RMDSZ-t – jelentette ki Valeriu Tabara.

A PUNR vezetôje határozottan elutasította az RMDSZ "nemzetellenes politikáját", és úgy vélekedett: tévedés azt hinni, hogy javítja Románia külsô megítélését, ha elfogadják az RMDSZ "kollektív jogokra vonatkozó szélsôséges követeléseit".

A Romániában végzett eddigi közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a PUNR nem fogja elérni a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt.

A helyi érdekû közszolgáltató vállalatok szakszervezeteit tömörítô SIGOL szövetség szeminárium-sorozatot kezdeményezett, amelynek keretében tegnap Maros, Hargita és Kolozs megyei ágazati szakértôk találkoztak a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban.

A kerekasztal témája a helyi érdekû közszolgáltatások fejlesztési lehetôségeinek felmérése volt. A SIGOL szövetséget képviselô Cornel Popovici elnök hangsúlyozta, hogy a közszolgáltatások területét a rendszerváltás óta eltelt évtized során kormányzók folyamatosan elhanyagolták. Foghíjas az idevágó törvénykezés, ráadásul a szakterületen dolgozó cégeknek nincs kormányszintû képviseleti fóruma. Mindezek a tényezôk, és a gazdaság általános visszaesése válságba sodorták a szolgáltatókat. Hiányzik a helyi érdekû közszolgáltatások jövôjét, fejlesztését keretbe foglaló stratégia.

A hozzászólások fôként a hôenergia- szolgáltatás témakörét értesítették. Szükség van egy országos, a helyi érdekû közszolgáltatásokat szabályozó ügynökség létrehozására, mert a jelenleg mûködô, az energetika területét szabályozó hivatal (ANRE) jóformán csak a villanyáramot termelô és szolgáltató CONEL érdekeit védi – vetette fel Socol Victor, a marosvásárhelyi Energomur vezérigazgatója. Emellett már évek óta rendezni kellene az adósságok után felszámított késedelmi kamatok kérdését, mert ezek mostani rendszere a monopóliumhelyzetben levô állami nagyvállalatokat védi. Míg a CONEL 10, a Romgaz 15 napos fizetési határidô után számlál késedelmi kamatot, az Energomur 45 nap után bünteti a lakótársulásokat. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a költségvetési intézmények nem fizetnek késedelmi kamatot.

A közszolgáltatásokat szabályozó ügynökség létrehozásának szükségességével mindenki egyetértett. A hozzászólók mindegyike a beruházásokra, felújításokra szükséges pénz hiányára panaszkodott. A marosvásárhelyi tanácsot képviselô Csata Ernô a helyhatóságok és a közszolgáltatók tulajdonában levô fejlesztési bank létrehozását javasolta az általános probléma megoldására, mondván, hogy az állami vagy helyi költségvetéseknek belátható idôn belül nem lesz elég pénze a szükséges fejlesztésekre. A találkozón felvetett kérdéseket a SIGOL szövetség rövidesen a közszolgáltatók patronátusával is megtárgyalja, majd álláspontját a kormány elé tárja.

A Tolerancia Hete

A Pro Európa Liga szervezésében vasárnap megkezdôdött az a tekintélyes – az etnikumok közötti kapcsolatokkal foglalkozó neves politológusokat, szociológusokat, történészeket és közírókat általában elôadóként vendégül látó – rendezvénysorozat, amit hagyományosan Tolerancia Hetének nevezünk. Vasárnap délután a színház kistermében tartott Holokauszt – kötelességünk emlékezni címû pódiumbeszélgetés bukaresti meghívottja a neves publiciszta, filmkritikus, Halász Anna, Lia Benjamin történész, az emberiség egyik legnagyobbik tragédiájának kutatója, a bukaresti egyetemen judaisztikát elôadó Harry Kuller és Spielmann Mihály történész, a Teleki Téka tudományos kutatója volt, moderátora Szokoly Elek , a Liga társelnöke. Véleménye szerint ez idôszak, amikor régebbi és közelmúltbeli pogromokra kell és szokás figyelmeztetôleg emlékezni, jó alkalom és egybeesés arra, hogy a holokausztként emlegetett, méreteiben nyilván minden idôk legiszonyúbb népirtásának minimalizálását célzó náciszimpatizáns törekvésekre megfelelô választ adhassanak a történészek, óva intve a civilizált világot, az emberiséget elszórtan még ma is veszélyeztetô neonáci passzista veszélyekre. Persze nem mellékes a katolikus egyház újonnani gesztusa sem , II.János Pál pápa a katolikus világ nevében történt nyilvános bocsánatkérése a történelem folyamán az egyház zsidók ellen tanúsított magatartása miatt. Jó lenne, ha más egyházak, befolyásos felekezetek sem zárkóznának el hasonló megnyilvánulásoktól.

Halász Anna az idegengyûlölet "természetrajzáról", a pogromokról, az észak-erdélyi zsidóság sorsáról, a deportálásról, zsidó származású családjának tragédiájáról beszélt, elutasítva a kollektív bûnösség fogalmát, hiszen, mint mondotta, nem lehet az egész német nép bûnös Hitlernek és társainak ôrültségeiért, hiszen köztudottan volt a zsidóság felé nyitott német szolidaritás is, volt még tisztességes német katona is Auschwitz, Dachau vagy más haláltáborok szöges kerítésein belül. A neves publiciszta meggyôzôdése – áttekintve a múlt és a jelen idôt –: a zsidóságnak a történelem folyamán erkölcsi kapcsolatteremtô szerepe volt az etnikumok között. Halász Anna nem tagadja a nagyhatalmak második világháború idején a zsidó deportálások ellen tanúsított közönyét, nem tették azt, amit megtehettek volna a hadviselés révén.

Lia Benjamin történész részt vett a svéd fôvárosban nemrég tartott, a Holokauszttal foglalkozó nemzetközi konferencián, ahol feltevôdött az mert újra és újra begyûrûzô kérdés: hogyan volt lehetséges? A kimerítô választ, több mint egy fél évszázada keresik a történészek. Válaszul most az lenne a fontos: többé ne legyen lehetséges. Lia Benjamin elsôsorban az oktatásban felmerülô hiányosságokat kifogásolja, azt tartva, hogy egy új szemléletû történelmi ismeretanyag mindenféle rasszista törekvést könnyen leszerelhet az iskolákban, az irodalomban, a képzômûvészetben. Szóvá tette, hogy a fôvárosi Északi-pályaudvaron olyan "szabadcsapatok" garázdálkodnak, hogy az embernek a hideg végigfut a hátán, akiket könnyû rávenni arra, hogy halált kiáltsanak a zsidókra, magyarokra, cigányokra, de azt is harsognák könnyûszerrel, hogy halál az értelmiségre... A történész a hitleri gázkamrákban és a szovjet Gulágokon elkövetett emberiségellenes bûntettek közötti párhuzamokról is elmondta a véleményét.

Harry Kuller a iasi-i, dorohoi, transznisztriai pogromokról és az Antonescu-féle fasizmus ókirályságbeli megnyilvánulásairól beszélt, megerôsítve elôadótársa nézetét: az emberiség ellen elkövetett háborús bûncselekményekért egy nemzet sem lehet kollektíven bûnös, roppant veszélyes dolog éltetni nemzetiség ellen támasztott elôítéleteket.

Spielmann Mihály történész az erdélyi zsidó értelmiség szerepérôl fejtette ki véleményét s annak átfogó okairól, ami a hitleri "végsô megoldás" felé taszította a fasizmust. A marosvásárhelyi történész is nehezményezi, hogy a történelemkönyvek "úgy tesznek", mintha romániai zsidóság nem is lett volna, legfeljebb néhány sorban elintézik azt az etnikumot. Spielmann neveket említett, akik kiálltak a zsidóság mellett, nyilvánosan tiltakoztak elhurcolásuk ellen: Márton Áron püspök, Miskolczy Dezsô, Mikó Árpád, Bethlen Béla stb. Az elôadó úgy véli, maga a zsidóság sem hitte azt ami, sajnos, bekövetkezett a második világháború idején.

A pódiumbeszélgetés végén a Folk Center a zsidó tánckulturából tartott kis bemutatót.

Emlékezés Marosvásárhely fekete márciusára

Telt ház emlékezett vasárnap este a Nemzeti Színház nagytermében Marosvásárhely fekete márciusára. Azt est mûsorát a megyei RMDSZ vezetôsége szervezte.

A viszonylag rövidre fogott programot a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar Zoltán Aladár-, Octavio Pittoni- és Csíky Boldizsár-kórusmûvekkel nyitotta, vezényelt Kovács András karnagy. Miként a mûsortervben is benne foglaltatott, a megemlékezésen dr. Kincses Elôd filmarchívumából Schnedarek Ervin által montírozott videofelvételeket vetítettek, amelyeket bátor fiatal marosvásárhelyi operatôrök készítettek az események idején, és akik a pogromot követôen emigrációra kényszerültek, ma is külföldön élnek.

Ma már a jól ismert képek pörögtek vissza, a kerek tíz éve történt, januártól március 20-ig Marosvásárhelyen lezajlott eseményeket – kezdve a magyar orvosisok sztrájkjától el egészen a brutálisan megtámadott nagy írónk kórházi ágyáig –, Kincses Elôd, Smaranda Enache, Sütô András, Demény Lajos felszólalásait hozta vissza a filmes krónika, de a képernyôn megjelentek ugyanakkor a pogromszervezô kulcsfigurák, a ma is hátborzongató villanások...

A filmvetítést követôen Kincses Elôd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte a jelen levô Sütô Andrást, majd rövid megemlékezô beszédet mondott. Az elhangzott szövegbôl idézünk alább: " …Az akkori hatalom körmönfont módon a véres összecsapás útját választotta. Emiatt vesztett sokat Románia, emiatt tart ott tíz év után, ahol tart ma. A marosvásárhelyi pogromkísérlet kudarcba fulladt. Kudarcba fulladt azért, mert a marosvásárhelyiek és a Maros megyeiek közül sokan halált megvetô bátorsággal álltak ki emberi méltóságuk és magyar mivoltuk védelmében. Mi nem verekedni és birkózni akartunk, és ma sem kell azzal kapcsolatban hazudoznunk, hogy mi is történt Marosvásárhelyen 1990. március 19 és 20-án. (…) Románia 1999-ben Helsinkiben még kapott egy lehetôséget, pótvizsgára állt. A pótvizsgán akkor fog jól felelni, ha bebizonyítja, hogy kisebbségeivel együtt jól tud dolgozni."

A mûsoros est második felében csíkszeredai fiatalok Papp Kincses Emese Árpád-házi Szent Erzsébet címû rockoratóriumát adták elô, zenéjét a Rolle együttes szolgáltatta. A csíki fiatalok ôszinte, tiszta elôadásukért megérdemelten kaptak vastapsot a közönségtôl.

Tegnap délben tájékoztatta a Népújságot Sorin Lazar, a Nemzeti Liberális Párt megyei szervezetének szóvivôje, hogy a párt marosvásárhelyi polgármesterjelöltje Florea Constantin fül-orr-gégész fôorvos. Bár nemrég, a párt municípiumi szervezete által a Kultúrpalota kistermében tartott gyûlésen szavaztak öt jelölt közül, és az elsô helyre Ichim Marius, az ifjúsági szervezet elnöke került a három elsô helyezett – Ichim Marius, Florea Constantin, Schwartz Ladislau – közül a megyei vezetés Florea Constantin mellett döntött. A szóvivô szerint a javaslatot elküldték az országos büróhoz, az pedig faxon küldte a választ, hogy egyetért a megyei vezetés döntésével.

Sorin Lazar elmondta, hogy a polgármesterjelölt hivatalos bemutatására szombaton, március 25-én, a Kultúrpalotában kerül sor. Jelen lesz Mona Musca képviselô mellett az országos vezetés egy-két jeles személyisége.

Ez az Európai Unió által kezdeményezett és az Európai Bizottság által finanszírozott program 2000-2006-ra. Azokhoz a szervezetekhez és köz- vagy magánintézményekhez szól, amelyek érdekeltek a szakmai képzésben, mondta Fechete Nicolae, a Leonardo da Vinci országos központ kolzsvári fiókjának a vezetôje. A tegnap délben a prefektúra gyûléstermében megtartott programismertetôn a hvatalosságokat Pora Zamfira prefektúrai fôtitkár képviselte, a teremben az újságírókon kívül mintegy húszan ültek.

A kolozsvári iroda vezetôje ismertette a program lényegét. Célja a szakmai képzés és továbbképzés új munkahelyek létrehozása érdekében, fôleg líceumi és szakiskolai tanulók, egyetemisták számára. A program elsô fázisa, amely 1995-tôl 1999-ig tartott, véget ért, a második része 2000. január 1- jén indult és 2006. december 31-én ér véget, és pályázatok alapján lehet részt venni. A programban részt vesznek az uniós országok mellett a volt kommunista tömb országai, köztük Románia is.

A REMIN állami bányavállalatnak – amelynek telepeirôl néhány hete a ciánszennyezés, majd késôbb a nehézfém-szennyezés is elindult – 15 millió dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy a vállalat ipari derítôinek környezetvédelmi biztonságát megteremtse. Ezzel szemben a vállalat az idén ennek az összegnek a tizedéhez jut hozzá a költségvetéstôl – közölte Iuliu Chioreana, a REMIN vezérigazgató-helyettese.

A REMIN költségvetési vállalat. Az utóbbi három évben folyamatosan csökkent a költségvetés, 1997-ben az elôzô évi felére, majd 1998-ban és 1999-ben újabb 25-25 százalékot levettek az összegbôl.

A Transilvania Jurnal címû lap hétfôi számában megjelent nyilatkozatában Chioreana hangsúlyozta, hogy a derítôk megfelelô környezetvédelmi biztonságára körülbelül 15 millió dollárra lenne szükség. Ebbôl kellene fedezni a derítôk mûszaki dokumentációját, a meddô anyagot szállító csôrendszer felújítását és az ipari derítôk gátjainak biztonságos megszilárdítását.

Ezzel szemben 2000-re a költségvetés 29 milliárd lejt – 1,5 millió dollárt – irányoz elô a vállalat számára, s ebbôl mindössze egymilliárd lej összeg jut a borsabányai kitermelés számára.

Augustin Spatar, a borsabányai üzem kereskedelmi igazgatója az MTI-nek hétfôn elmondta, hogy a nováci derítô gátjának március 10-i átszakadása miatt leállított kitermelés havonta 13 milliárd lejnyi elveszített bevételt jelent. A sérült gát kijavításához körülbelül 12-13 milliárd lejre van szükség.

A gát javításán nagy erôkkel dolgoznak, de a rendkívüli nehézségeket támasztó terepviszonyok és a most is szünet nélkül szakadó havazás miatt nagyon nehezen és körülményesen halad az átszakadt gáthoz vezetô út megépítése. Ilyen körülmények között a javítás elôreláthatóan körülbelül két-három hónapig is eltart. A derítô nehézfémtartalmú üledékének szivárgását egy lentebb épített kisegítô gáttal megszüntették, ezzel a környezetszennyezést – az eredeti fôgát teljes helyreállításáig is – biztonságosan megállították – mondta az igazgató.

Egy vadászgéppel váratlanul Groznijba érkezett hétfôn Vlagyimir Putyin ügyvezetô orosz államfô.

Putyin megérkezése után közölte újságírókkal, hogy látogatásán két tanácskozást kíván lebonyolítani. Az egyiket a katonai hatóságokkal arról, hogy meghatározzák, milyen feladatok várnak az Észak- Kaukázusban a szövetségi erôkre. A másik, a polgári hatóságokkal folytatandô eszmecsere témája pedig Csecsenföld gazdaságának és szociális helyzetének helyreállítása.

Putyin közölte: mivel "a nagyobb csecsen bandák megsemmisítését célzó feladatot immár elvégezték", kivonják Csecsenföldrôl azt a haditechnikát és azokat a csapatokat, amelyekre már nincs szükség. Az ügyvezetô államfô hangsúlyozta azonban, hogy mindaddig, amíg a körülmények megkívánják, az orosz szövetségi erôk Csecsenföldön maradnak.

Putyin igencsak szokatlan módon: egy Szuhoj-27-es vadászgépen, a másodpilóta ülésén érkezett a csecsen fôvárosba. Mint az ITAR-TASZSZ szerint a pilóta, Alekszandr Harcsevszkij vezérôrnagyot elmondta, úton Groznij felé egy ideig Putyin vezette a gépet. Az orosz NTV televízió videofelvételén az volt látható, hogy a landolás után Putyin mosolyogva száll ki a vadászgépbôl.

A dpa megjegyezte: a váratlan és szokatlan utazás alig néhány nappal az oroszországi elnökválasztás elôtt zajlott le.

Névre szóló levelet hozott a postás március elsô napjaiban, amelyben "drága barátnak" neveznek. A feladó nem más, mint a Tuborg cég, amely azzal kezdi a levelét, hogy megköszöni részvételem a "nagy családban", azaz a Tuborg sörfogyasztók táborában.

A szórólapon tudatják; hogy hûségem meghozta az eredményt, s ettôl a pillanattól teljes jogú Tuborg-Club tag vagyok. Ez a minôségem feljogosít arra, hogy 20 palack, fél literes sört vásároljak, úgy, hogy csak 16-ot fizetek ki. A palackok és a sörösláda árát a cég állja. Nekem, de csak nekem! Egy láda sörért göngyölegestôl együtt 240 ezer lej helyett 120 ezer lejt kell tehát kifizetnem.

Hogy ennek a speciális ajánlatnak részese lettem, ki kell töltenem a szóró- vagy reklámlap alján lévô nyomtatványt, amellyel a legközelebbi forgalmazónál kell jelentkeznem.

A cég felhívja a figyelmem, hogy ha már tagja vagyok a klubnak, akkor ne egyedül, hanem barátommal jelentkezzem, hogy ô is részese legyen a kedvezménynek. Az ajánlat március elsejéig érvényes!

Eddig a reklám, a kecsegtetô ajánlat. Szépséghibája mindössze annyi, hogy a március 1-ig érvényesíthetô kedvezményrôl az értesítést március 3-án kaptam kézhez, mert március elsején zárul az "akció". Mint megtudtam, nem csak én jártam így. Feltárcsáztam hát a marosvásárhelyi ügynököt, aki biztosított, a reklámakció határidejét március 18-ig meghosszabbították. Miután ez tisztázódott, további kérdések merültek fel bennem. Honnan tudta a cég a nevem, lakcímem, családtagom nevét, aki nem azonos elônevû velem, s a telefonkönyvben sem szerepel? Miért pont engem, s egyik-másik kollégámat szúrták ki? Egyáltalán, ki "gazdálkodik" személyes adatainkkal? Az ügynök igyekezett megnyugtatni: a reklámszórólapok Bukarestbôl érkeztek, ahová ezelôtt két-három évvel biztosan beküldtem – küldtünk sörösdugót az akkoriban meghirdetett tombolára. Lehet, hogy egyesek memóriája kihagy, s az is lehet, hogy a Marosvásárhelyen szétosztott 2000 reklámlap címzettjének zöme küldött, de én s kollégáim biztosan nem...

A Tuborg sör azonban tényleg jó!

A koalíció nem zárja ki azt az eshetôséget, hogy a választási törvények módosítására a kormány rendeletet bocsásson ki – nyilatkozta a parasztpárt sajtóértekezletén Remus Opris fôtitkár.

Pontosítása szerint e megoldást akkor vennék figyelembe, ha a helyhatósági választások közeli idôpontja miatt nem lenne lehetséges ezek parlamenti elfogadása.

A koalíció reprezentánsai már megvizsgáltak a helyhatósági választási törvény módosítására javasolt némely kiegészítést. Ezek szerint maximum kettôre szeretnék korlátozni a fordulók számát, még ha az elsôben a részvételi arány nem érné el a törvényes 50 százalék plusz egyet.

A választási törvény módosítása révén csökkenne a helyi és megyei tanácsosok száma. A parasztpárti fôtitkár kötelezônek ítélte egy állandó Központi Választási Iroda megalakítását, még a választási kampány beindítása elôtt.

Cáfolta továbbá az értesüléseket, melyek szerint a KDNPP a választások elnapolását óhajtaná a szóban forgó jogszabály módosításával.

Aktuális

Promisiuni és aranjamente. Bizonyára a kettô nem egy és ugyanaz, de ennek tisztázását Bartha János barátomra bízom. Én, amikor jólfésült kormányfônk kijelentette, hogy a puszta ígéretek ideje lejárt és ezt a konkrét vállalásoké váltja fel – ebben az összefüggésben –, semmi különbséget nem találtam közöttük. A jelzett fordulópontot az fogja jelenteni, hogy ezután a be nem tartott ígéretek helyett be nem tartott vállalásokról fogunk beszélni. Természetesen, törvényeink paragrafushalmazában bôven lesznek olyanok, melyek segítségével kezünket, Pilátusként, tisztára moshatjuk. Jelent-e valamit az a végeredmény szempontjából, hogy a környezetszennyezés megállítását ígéretként vagy vállalásként nem valósíthatjuk meg? Tiszteletreméltó kormányfônk is hamar átvette a politikusi retorikát, bankkormányzóként mintha egyértelmûbben beszélt volna.

Nem úgy, mint prefektusunk, aki a közelmúlt árvizei kapcsán kerek perec kijelentette, hogy nem küld sem csendôröket, sem katonákat az árvíz sújtotta falvak megsegítésére, mivel azok, polgármestereikkel együtt, képtelenek voltak magukon segíteni. Hogy ezt a kijelentést pontosan Dózsa György községben tette, az csak a véletlen fintora lehetett(?). Nem kertel ôkelme akkor sem, amikor a jelenlegi kakukkfészkébôl nem óhajt karácsonyfát csinálni (Nú. márc. 17.) Örvendetes, hogy Bernády "cifra palotáját" nem szeretné tovább cifrázni holmi mártírvárost jelzô feliratokkal. Ô tartja magát ahhoz, hogy: az én házam az én váram! Kákán csomót keresôk megkérdezhetnék, hogy valóban az ô háza-e? Mert ugyebár, nem lehet csak úgy ukmukfukk a várost összekeverni a megyével, a prefektust a polgármesterrel. Vajon a ’89. decemberi eseményekben csak a város lakói vettek részt? A mártírok, románok és magyarok csak a városért áldozták életüket? Vagy a nagyernyei, sáromberki, teremiújfalusi késôbbi áldozatok nem mártírjai-e az eseményeknek? Igaz, hogy az ô életüket nem a hadsereg golyói oltották ki, hanem azok, akikkel decemberben még együtt harcoltak a forradalomért, de márciusban már – a háttérben ügyködô sötét erôk uszítására – vérszomjas ellenségekké váltak.

A prefektus álláspontja a pozíciójához nem illô szûklátókörûség. Én inkább elvakultságot mondanék, ami idônként megfosztja az embert a józan és tárgyilagos ítéletformálástól. A téma vitapartnerei végül is, egy kiadós alvás után, "egyetértésre" jutottak (Nú. márc. 18.), úgyannyira, hogy a prefektus úr a polgármesteri hivatal falán elhelyezendô kétnyelvû emléktábla leleplezésének ódiumát is hajlandó levenni a tk. illetékes polgármester válláról, messzemenô "transzparenciáját" bizonyítandó. Én, ennek ellenére, megmaradok annál, hogy a polgármesteri szándék dühös visszautasítása, választási fogásnak, provokációnak minôsítése az ô részérôl volt választási fogás, ill. provokáció. Mert ugyebár, sokan elsô hevületükben szokták kimondani azt, amit gondolnak. Ilyen elsô hevület eredménye lehetett részérôl annak idején a Zsil-völgyi bányászcsaládok nagylelkû beinvitálása a szászok elhagyta gazdaságokba, ahelyett, hogy a megyei hajléktalanoknak, munkanélkülieknek ajánlotta volna fel. Mint kiderült, törvény adta joga egyikre sem lett volna, de a megye nemzetiségi összetételének "javítása" érdekében érdemes volt megpróbálni. Részérôl ez is egy ígéret/vállalás volt, ami a betelepedésre meghívottak tapintatlansága miatt nem valósulhatott meg.

Az elôbbiekben említett megegyezés a polgármester visszavonulásának is tekinthetô, mint ahogy – több esetben – szobor-ügyben is történt. Így került a Bernády szobra a Bem tábornoké helyére, az anyafarkasé Bernádyé helyére, a Petôfiének helyét valahol 300 méternyire a Petôfi-háztól keressük, ahol valaha a Rákóczié volt. Bodor Péter még meg sem álmodott emlékhelye is már foglalt. Egyetlen szobor van a városban az ôt megilletô helyen, a Bolyaiaké. Ezzel szemben Bernády utódjáé, aki rossz nyelvek szerint a családi palotán (a mai területi rádió épülete) és a központi illemhelyen kívül vajmi keveset adott a városnak, ott magaslik a cifra palota közvetlen környezetében. Ez juttatja eszembe, hogy megbocsáthatatlan mulasztást pótlandó, sürgôsen helyet kellene keresni a Sós Jóska szobrának is, aki a város elsô kommunista polgármestere volt. Annál inkább, mert ezzel szobraink etnikai megoszlását is közelíthetnénk az algoritmus megkövetelte arány felé.

Magáncivódásaim

Sokáig nem akartam tudomásul venni, hogy hová tûnt kedvünk. Nem azért, mert a dolog holmi töpörödött ügy lenne. Mindössze azért, mert bennem mindig elfért annyi remény, hogy higgyem (hogy elhitessem magammal), rongyos életünknek is van és kell legyen normális menete. Persze, ha a világ nem olyan volna, amilyen. Csak az ilyesmire nemigen gondol az ember, sajnos.

A múltkoriban valaki megírta az újságban, hogy szerencsénkre itt nincsen semmi hiba; mert mi, vásárhelyi magyarok összetartunk, amikor muszáj, mindközönségesen, amikor szorul a kapca, és akkor gyôzünk, amikor akarunk, akár behunyt szemmel, ha netán valamit demonstrálni kell.

Úr ír, hitegeti magát, tetszeleg és döngeti, amit kell, avval a bizonyos fél téglával; neki így jobb. Nekem nem. Mert adjuk mi alább is, ha elfogy az önbizalom. Jól tudom, arra a büszkén vállalt könyves- gyertyás nagy menetelésre sem sikerült úgy emlékezni, ahogyan illett volna. Akkor százezer magyar tiltakozott némán azért, hogy többé semmi ne történhessen velünk, anélkül, hogy befolyásolhatnánk; ma, tíz esztendô múltán mintha feledésbe merült volna minden, alig gyûltünk össze kétszázan, és senki nem tapsolt jó szívvel a mûvészeknek, pedig azok tartották volna a lelket bennünk. Bizony, nincs mit takargatni. Az újságíró tudósít az eseményrôl, nem túl lelkesen. Lesz is sértôdés belôle, tiltakoznak azok, akik valami mást könyvelnek el, mint ami egyáltalán megtörtént. Restellik a valóságot, szívesen elmennének mellette. Holott némi felelôsség nyomhatná a vállukat. De az csak arra való, hogy jó színben tüntethessék fel magukat. Lelkiismeret- furdalás nélkül mást mondanak, ami van, retusálnak, ahogy lehet, optimistára spekulálják, amit csak fásultságnak, beletörôdésnek lehetne nevezni. Persze, nem kell sokat gondolkodni, hogy mitôl ilyenek. Az önámítás harcias kedvüket fokozza. Hogy a közösség érdeke szerint csak ôk tesznek, senki más. Magabiztonsságuk irigylésre méltó. És az érvényesülési vágy is. Ami önmagában talán erény is lenne, az ízlés, a jóérzés határain belül. Csak ne azt hangoztatnák egyvégtében, hogy a tisztesség és az önfeláldozás dolgában utolérhetetlenek. Ilyesmivel sose dicsekedjen az ember. Hagyjuk inkább másra az értékelést. Hiszen, ami magától értetôdô lenne, lehetne, az igazán nem szorul örökös bizonygatásra. Különben csak a gyanúnk ébredezik. Hogy ebben a görcsös magatartásban, taposó igyekezetben az égvilágon semmi más nincs, csak a fals hang; sokan csak ringatóznak az ábrándokban, hogy minden úgy van, ahogyan ôk akarják.

Lesütöm a szemem (nem lehunyom, hogy tudtára adjam mindenkinek, úgyis eljövend a nyerés napja). Nem hatódom meg a nagyképûség láttán. Amikor valakik azt hiszik, hogy netán kézlegyintéssel is elintézhetô itt akármi. Hát nem. Nem megy minden, mint a karikacsapás. Formálisan lehet a jó hangulatról meséket szövögetni. De csak azokat. Ha volna kinek. Tudni kellene, ráérezni nagyobb alázattal, a lelkesedés odaveszett; éppen elegen kilógunk a sorból, mert nem látjuk értelmét a kiállásnak és unottan nézzük, hogy azok, kik kiválasztottak lehetnének (mert nem mind azok) egymás ócsárlásában jeleskednek. Mit sem törôdnek azzal, hogy a látvány semmiképpen nem való nekünk. Ránk telepedett a közöny. Rosszul bírjuk az acsarkodást, marakodást, torkig vagyunk azzal, hogy akire felnézhetnénk, azok jobb híján egymás torkát markolásszák. Elkeserítô állapot. Nekünk. Másnak hízlaljuk a máját. Valami megtört bennünk, valami nincs rendjén köztünk. Nem az a baj, hogy másként gondolkodunk, attól még bukdácsolhatnánk valamerre a rendre elfelejtett ígéretek balkáni ingoványában. Nem hiszünk egymásban és abban sem, amit tesz, aki még tehet. Itt a handabandázás még véletlenül sem azért olyan hangos, hogy legyen valamiféle megnyugvás végre a közösség szándéka szerint. Itt a bajkeverô, a hiú, a kalandor önmagáért könyököl, a jussáért, amit megirigyelt és kinézett magának. Szinte mindegy, ki milyen szekértáborba tartozik. Mert ha egymásért haragudnánk, és nem egymás ellenére, akkor ez nem is lenne téma. Mégis az. Hovatovább csak a veszekedéseinket tudjuk felmutatni. Rászoktunk a botránypolitizálásra, mentalitásunkat egy értékvesztô világ szüli meg napról napra. Inkább elvetéli. Szidjuk egymást, becsmérlésben nincs hiány, ridegebb az életünk és utálatosabb. Ha egymás fejéhez vághatunk akármit. Válogatott rágalmakat is. Az RMDSZ most ilyen. Lelke rajta, aki ilyenné tette. Van benne regula, amelyre alkalmasint hivatkozni lehet akárkinek, még annak is, aki csak szerepel, esetleg szervez, kezdeményez, akkor is, ha nicsn sok értelme. Ezért aztán engem a marakodásnak a szabályossága nem érdekel. Sokszor a mikéntje sem. A türelmünket, egy kisebbség jóhiszemûségét tesszünk próbára. Errôl szól a történet.

És nagyon nagy szomorúságomra nem arról a százezer magyar gyermekrôl, akik ma ebben az országban román nyelven tanulnak. Muszájból, önkéntesen, szinte mindegy. Kárunk van elég. Errôl vitatkozni hát, akiben a küldetéstudat még nem veszett el. Az, akit megválasztottunk, s az, akit tán kineveztek és elhitte magáról, hogy nélküle már a föld sem forog, az, aki lázasan helyébe kívánkozik mindenkinek, mert nem nyugszik bele egykönnyen, hogy nem lehet elöl. Természetesen az is, aki dühös soraim között magára ismer. Persze nem ártana a lelkivilágának, ha elôtte újragondolná, hogy minket, kisebbségieket vajon mi tesz magyarrá? Nincs idôszerûbb kérdés ennél.

Minden korban minden népnek voltak és vannak hôsei. Néhányukra már életükben felfigyeltek, másokra csak haláluk után. És sokaknak, bár hôsök voltak, ismeretlenség, "agyonhallgatás" az osztályrészük. Pedig éltek és meghaltak saját és övéik igazáért, igazságáért. Épp mi burkoljuk a hallgatás köpenyébe ôket, miközben érezzük magunkban a vágyat, hogy hôssé váljunk. Igaz, "itt és most" élni majdnem olyan hôsiesség, mint adandó alkalommal egy pillanat alatt nagy hôsi tettre vállalkozni, akár az élet feláldozása árán is – meghalni. De mégis, ha a gondviselés hôsökkel ajándékoz meg minket, tisztelettel kell adóznunk nekik. Becsüljük meg ôket, legalább haláluk után. Értünk haltak meg, tehát a mieink. Hálátlan nép, ki nagyjait, hôseit nem tiszteli. Jobb jövôre nem is érdemes.

Az 1848-as szabadságharc hôseit, az elsô és második világháború vértanúit (talán) nyilvántartjuk. De azután is voltak, vannak és lesznek hôsök. Ki figyel fel rájuk?

Marosszentgyörgynek is vannak hôsei. A község központjában egyiknek (Constantin Romanu-Vivu, 1823-1848) mellszobra, másiknak (Andrei Liviu Sasa Puczi, 1969-1989) hôsi síremléke van. Tisztelem azt, aki tiszteli hôseit, ha a másik táborhoz tartozik is. Mi miért nem tesszük ezt? Nekünk nincsenek hôseink? Szerintem minden vidéknek, majdnem minden településnek megvannak a hôsei, akik a "békekorszak" áldozatai lettek: a kommunizmus, az államosítás, a "kollektivizálás", a falurombolás, a "demokrácia" áldozatai. Mert vannak, sajnos (vagy hála Istennek), bôven hôsök. És lesznek. S hogy ne felejtsünk, emlékeztetnünk kell magunkat. Nem arra gondolok, hogy mindenáron szobrot emeljünk nekik, de egy teret, utcát, parkot elnevezhetünk róluk, vagy még emléktábla is elgondolható. De az mindenképpen kötelez, hogy síremléket állítsunk nekik, ahol alkalomadtán – évfordulókor, stb. – emlékezünk.

Ez késztet most engem is, a 10. évforduló alkalmával a hálás emlékezésre (bár akkor nem voltam e község lakója).

Az 1990 márciusi eseményt Marosvásárhelyt és környékén mindenki jól ismeri, személyes élménybôl vagy elbeszélésbôl. A sáromberkiek, a gernyeszegiek, nagyernyeiek és a marosszentgyörgyiek szintén. Hogy ôk a saját falvaikban laknak, arról nem tehetnek. Amint arról sem, hogy a 15. sz. országút épp ott halad el, amelyen közlekedni lehet Marosvásárhely–Szászrégen (Görgény-völgye, Hodák, Libánfalva) között.

Marosszentgyörgy a várossal összeépült önálló község; kelet felé ez a "Város Kapuja". Itt, a Város Kapujában fogadták a marosszentgyörgyeik a "városnézôket". Sokan voltak mind a két oldalon. Nehéz volna felsorolni a jelenlevôket. A rendôrség jelentése és a Törvényszék ítélete alapján biztosra vehetô, hogy (csak marosszentgyörgyiek) jelen voltak: Lörinczi József, Puczi Béla, Sütô József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád, akik kilenc hónapi börtönbüntetést kaptak a "vendégfogadásért".

Tóth Árpád nôs, három gyermek édesapja, négy hónappal szabadulása után, ahonnan betegen tért haza, 1991. ápr. 6-án, 37 éves korában szívinfarktusban meghalt. Temetésére április 10-én nagyon sokan összegyûltek a községbôl és a környékrôl.

Szerettem volna hôsnek kijáró kegyeletadással eltemetni a falu hôsét. Beszédekre és koszorúzásra számítottam.

Egyedül végeztem a temetés szertartását.

Sírjához (384-es számú) minden évben, március 15-e utáni vasárnap, a szentmise után levonulunk és imádkozunk, emlékezünk.

Családja és az egyházközség 1996-ban méltó síremléket készített számára. Sírfelirata:

Itt nyugszik TÓTH ÁRPÁD, a márciusi HÔS,

Neve ismeretlen, de Tette ismerôs:

Szembeszállt a horda haddal,

halálba ment diadallal."

Tóth Árpád emlékére, mellyel tisztelegni szeretnék ugyanakkor a Maros menti "honvédeknek" is, született meg akkor e kis emlékeztetô:

Hôsök ôse

(Tóth Árpád emlékének)

Hív fia a családjának:

névtelen volt minden ôse.

Ha ez alkalom nem támad,

neves ember nem lesz ô se.

Ellenség jött. Ô csak védett;

így lett ô Szentgyörgynek hôse.

Kívánom, mit nem hitt ô se’:

hôsi népnek legyen ôse!

(Mszgy. 1996)

Helyzetjelentés Sztorilandról

Mottó: Aki húszéves korára nem szép, 30-ra nem okos, 40-re nem gazdag és 50-re nem újságíró, az magára vessen.

A mottóbeli förmedvény apaságát semmiképpen nem vállalhatom magamra, bocsánatos bûnömül esetleg alkotó továbbfejlesztését vethetik a szememre egyesek. Szépségemrôl a tükör, okosságomról megtett életutam, gazdagságomról üres zsebem naponta tanúskodnak, a legutolsó szentencia viszont kissé bôvebb magyarázatra szorul. Az ’50-es évek vége felé, néhány forrófejû és meggondolatlan, Karinthy Frigyes és Jaroslav Hasek írásain fölcseperedett bolyais felsôs diáktársammal elindítottuk a szamizdatokat megelôzô korszak elsô szamizdatját, A tehén tôgye nyárspolgárt riogató cím alatt, akkor, amikor még Ara Kovács Attiláék és Szôcs Gézáék a betûalkotás elemeit cirkalmazták szorgalmasan, figyelmes tanciaszisztencia mellett. Szellemi mentoraink abszordoid életlátását, a magunk tinédzser szintjén értelmezve és a kellôképpen sivár jelenkorunkra alkalmazva, kézzel másolt lapocskánk vakmerôen nonkonformista írásaival sokkolt, és ezért öt szám után el kellett buknia, az erdélyi magyar sajtótörténet nagy kárára és szomorúságára. 1959 januárjában, az Elsô Nagy Nemzeti Összeborulás 100. évfordulójára kiötölt vezércikkünk tartalma és hangneme annyira "meghatotta" egyik szerkesztôtársunk édesapját – akit egyébként városunk egyik meghatározó egyéniségeként tartottak számon –, hogy a kollekciót személyi szabadságunk és sikeres érettségi vizsgánk miatt aggódva elkobozta és, feltételezhetôen, megsemmisítette. Így bicsaklott meg elôször, 17. telünkön, néhány ígéretes publicista karrier.

Mondanom sem kell, hogy az erôszakos rovancsolás után a szerkesztôbizottság, kedvét szegve, szétszéledt. Ki-ki a maga választotta (?) pályára tévelygett. Ketten lettünk filoszok. Firkálgattunk mindketten továbbra is, többnyire magunknak, az íróasztalfióknak. Keveset és rendszertelenül. Gyûjtöttük a tapasztalatot. A nagy, megcáfolhatatlan Szintézishez, amelynek megírására ünnepélyesen megesküdtünk. Patópálos ráérôsségünkben szinte észre se vettük, hogy közben eltelt több mint 30 esztendô. Jó védôpajzsnak bizonyult az általunk önként választott jelszó: Ezeknek… lufiszt! Az évente papírra vetett ötoldalnyi teljesítményünkkel egyre odázódott a "Nagy Mû", és mind távolabbra kerültünk a Jókai Mór-i teljesítményektôl.

És akkor, az ötödik X-hez vészesen közelítve, meglegyintett minket és mindnyájunkat a nagy lehetôségek szele. Elszabadult a pokol, de felszabadult a sajtó. A decemberi zivatart követôen gomba módjára elszaporodtak a lapok, a megnövekedett sajtótér csábító hatása megkavart boldog-boldogtalant. Ígéretes, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom katakombáiban eltévedt "közlékenyek", fiatalok és még fiatalabbak kezdtek szignálni többnyire tartalmas, lényegretörô, kétségtelenül jobbító szándékkal koncepiált írásokat.

Ha húst, gyümölcsöt, vitamindús zöldséget mértékkel, de szellemi terméket – még ha a szomszédtól elkunyerálva is – korlátlanul fogyaszthatunk. Dúskálhatunk általános, politikai, gazdasági kultúránkra jótékony hatást gyakorló írásokban. A szentté avatás és a sárba tiptás ziccerei minden irón, ácsceruza, golyóstoll számára adottak. Bármely szállodaportásra, felelôsséggel gondolkodó és cselekvô, avagy nagy mellényben feszítô község-, város- és honatyára, ickificki directorasra és közhelyeket okádó politikusra, dadogó miniszterre és mosolykórban szenvedô államelnökre egyaránt ráhúzható a magasztosság köpenyege, esetleg a vizes lepedô, teljesítményre és méretre gyártva. És ez a lehetôség adatott a szakmát magas fórumokon elsajátított, kisebb-nagyobb karrier elôtt álló fiataloknak, de – szerencsémre és a velem együtt a Styx felé serényen lapátoló, unatkozva töprengô "novíciusoknak" ôszinte szerencséjére is. Nagy megnyugvás számunkra az a tény, hogy 40-50 éves késésünk jóváíródik, hogy ügyetlen téblábolásunkat a "prérin", "fiatal, páratlan hadseregünk" nem tekinti illojális konkurenciának. Ebben a kontextusban a címként választott Így ír(hat)tok ma ti… karinthys kiszólás, teljes irigységmentessége folytán, elveszti eredeti, ironikus élét, és csupán kijelzése annak a valóságnak, hogy mi sem tettük még le a lantot. Nyugodjon "A tehén tôgye" békében, a nem maga választotta krematórium mélyén! Az apró fricskák inváziója folytán a nagy Szintézis, az elsô reinkarnációig, elmarad.

Dzsebimbe csok elma var

Ha figyelembe vesszük, hogy a honfoglaló magyarokhoz a bejövetelkor a törökök két kabar törzse is csatlakozott, akkor a székelyek igencsak közeli rokonai, egyenesen testvérei a törököknek, hiszen egyes feltevések szerint valószínû, hogy a kabarok elmagyarosodott utódai.

Ma Törökország az egyetlen laikus ország, ahol az államot és a vallást teljesen külön választották. Törökország modern állam. A török iskolákban, az okuldákban ( ne tessék mosolyogni, okulda iskolát jelent) úgy tanítják, a magyarok a tíz ugor (on ogur) törzs egyike, vagyis a legnyugatabbra szakadt török nép vagyunk. Ugye, nem tetszik? Hát persze, ezzel akarják (utólag is, hajaj, láttunk már ilyet) igazolni a hódító háborúkat. Beder ezt mondja: "Közép- és Dél-Európában (Balkán) egy néppel sem foglalkoznak annyit — történelemkönyvekben —, mint a törökkel. Ezekbôl csak egyoldalú kép alakult ki róluk. Zömmel a hadiesemények, a janicsárok kegyetlenkedései, a pusztítások és az ellenünk folytatott harc történelmi élménye tárul az olvasó elé. A török korról írt magyar vonatkozású mûvek, a hôsies védekezés és a dicsô gyôzelmek emléke romantikussá tették a történelmi élményt. Vajon nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak, akik annyiszor nyújtottuk és nyújtjuk viszonzatlanul baráti kézfogásra kezünket, nem kellene-e jobban odafigyelnünk a több mint százmilliós nép (a többi török népekkel együtt) felénk áradó rokonszenvére?" Pedig Beder "származásilag" nem is egészen "tiszta" török, egyik nagyanyja ágán egyenesen — örmény. Mégis képes volt 1990 nyarán — mert korábban nem engedték, négy éven át hazai útvonalakon több száz kilométeren edzve magát —megfeszített erôvel gyalogolni, megtenni (az aszfalton!) 2600 kilométernyi utat, 84 napot kitevô járással. Miért? Hát hogy megkeresse azoknak a magyaroknak az utódait — voltaképpen egy falut, Macarköy-t, Madzsarköjt, Magyarfalut—, akiket 450 évvel ezelôtt hurcoltak török földre. "Csak településtôl településig számoltam a kilométereket, városnézô sétáimat nem adtam hozzá. Ezalatt átvergôdtem a Kárpátokon, a Dobrudzsai- és a Balkán-hegységeken, az Uludag- és a Toros- hegyeken, magam mögött hagytam az Erdélyi-medencét, a Dobrudzsai-, a Balkán- és az Anatóliai-fennsíkot — 360 településen haladtam át, ebbôl 260 falun és 46 városon. A legeredményesebben Törökországban gyalogoltam. 22 nap alatt 824 kilométert tettem meg a török határtól a Földközi- tengerig. Kisázsiát (Yalova—Antalya) 17 nap alatt szeltem át (657 km), napi 38,4 kilométeres átlaggal." Hát ez bizony a Rekordok Könyvébe kívánkozó teljesítmény. De a háromszéki származású, Csíkszeredában élô földrajztanár (most éppen megyei fôtanfelügyelô) nem ácsingózik efféle babérokra. Gyalog azért ment, mert földrajztanárként vallja: a világot csak így lehet igazán megismerni. És lám, az elsô mondat, amit törökül megtanult, ez volt: "Türk ve macar kardesir." (A c-t dzs-nek tessék ejteni.) A török és a magyar egytestvér. "Hamar rájöttem, hogy egy varázsszó birtokosa lettem, amellyel ha nem élek vissza, minden török embernek megnyerhetem a szívét. A világ egyik legszebb szava a kardes —– estvér igazi értelmet nyerhet, népeket összekötô erôvé és kapoccsá lényegülhet ebben az országban. Itt, távol szülôföldemtôl, amelyet szeretnék hazámnak is érezni, minden elônyöm abból származik, amibôl ott minden hiányom fakad: magyarságomból. Még sosem éreztem ennyi tiszteletet és ragaszkodást pusztán csak azért, mert magyar vagyok."

Útja egyben kaland is, de nem a szokványos értelemben. Mert az autópályán önkínzás gyalogolni, lábát vérhólyagok borítják. Ráadásul minduntalan megállnak mellette, folyton fel akarják venni, s amikor nagy nehezen elmagyarázza, hogy ô gyalogos, yürüyerek gitmek, gyalog megyek, egy különös hangsúllyal ejtett kifejezést hall: yayaz Adam. Gyalogos ember. Megszállott. Szegény. Prófétálkodó. Valami efféle. Szánják. De ha betér a teázóba (nekem innen kellett megtudnom, hogy a török kávé hazájában nem kávéznak, mindenütt teáznak, ami nálunk a falu kocsmája, az ott a községi teázó), és azt mondja, magára mutatva: Ben macarim, magyar vagyok, akkor minden további (szállás-, kaja-) gondja egyszerre megoldódik. Ezzel a "székely trükkel" mindenütt helyben van nagy Törökországban Beder Tibor.

Székely elôdeit, Mikes Kelement, Kôrösi Csomát, Barátosi Balogh Demetert, Szentkatolnai Bálintot, közelebbrôl Jakabos Ödönt, Gazda Józsefet követve maga is példát mutat. Macarköy "ügye" a török–magyar rokonság kérdésének körbejárásává nemesedik, ez pedig csak úgy lehetséges, ha összefoglalja mindazt a tudást, ami meggyôzheti mind a magyar, mind a török olvasót (nem is hiszem, hogy ne fordítanák le törökre ezt a példamutatóan gazdaságos, tankönyvként is nagyszerûen forgatható munkát) arról, ami voltaképpen nyilvánvaló és normális… kellene hogy legyen. De nem az. "Huszonöt napi megfeszített gyaloglás után, 1990. június 6- án (péntek) érkeztem meg Macarköy Karapinar (Feketeforrás) nevû falujába. Mintha a Korond melletti Fenyôkúton vagy éppen Csíkszentdomokos környékén, esetleg a világ végén, vagy talán a kolozsvári botanikus kertben gyalogoltam volna… Örökzöld lombú keményfák, olajfák, mogyoróbokor nagyságú virgos cserjék és terebélyes kaktuszok bólogattak az út mentén. Fény és árnyék váltakozott az erdôben, a kisebb tisztásokon sütött a Günes — a Nap. Aztán hirtelen mintha feltûnt volna a Nagyhagymás vonulata — középen az Egyeskôvel, úgy tûnt, mintha még a kôfolyások is ott lennének a jobb oldalán. Megérkeztem!"

"Iyi günler (Jó napot) — mondtam szaporán és mutatóujjamat a mellemnek szögezve bemutatkoztam: Ben Macarim, vagyis »Én magyar vagyok!« Majd a földre mutattam: Bura macar? Ez a hely magyar! Madzsar-madzsar – mondták többen is, majd egymás után hagyták abba a munkát, közeledtek hozzám, tetôtôl talpig szemügyre vettek, majd sorra kezet fogtak velem. Minden különösebb magyarázkodás nélkül ôk is megértették látogatásom célját. Máris fôtt a tea, minden társalgás elengedhetetlen kelléke, aztán Mehmet Cakman, akinek arca olyan, mint egy tôrôl metszett csíki székelyé, elôvette személyazonossági igazolványát és büszkén tette rá mutatóujját a »konut« rovatra (lakhely), ahova »macar« (Madzsar), azaz magyar van írva. Tehát ez a hely magyarként vésôdött be az itt lakók emlékezetébe. Így jelenik meg személyazonossági igazolványukban is, bár újabb neve Karapinar (Feketeforrás). Olyan ez, mint nekünk, erdélyi magyaroknak Kolozsváron a Farkas utca, amelynek román nevét sok magyar nem is tudja."

Ilyen ez, minduntalan visszautal, a múltra, a nemzetre, Erdélyre, Zágonra, Uzonra, Csíkra, az egyiptomi magyarábokra, a provanszi magyarokra, Isztambulban gyönyörködve is kiemelten a magyar emlékeket keresi és találja meg. "Úgy érzem, hogy életem leghosszabb útját tettem meg, amely idôben 660-tól (Bizánc alapításától) 1990-ig terjedt és 1330 évet ölelt fel. Ezalatt az örök, meg nem szakadó folytonosságot tapasztaltam meg, és azt, hogy mindig van újrakezdés." Írói truvaille-ja rokonszenves, hangja közvetlen, sôt humoros, néhol kedélyes is, akár a Mikes Kelemené. A gondolatzáró mondatot az idô távlata szkeptikus poénná élezi. "A gyaloglás lassú ütemében (egyébként átlag negyvennel ment óránként, sz.m.) próbáltam összehasonlítani a bujdosók akkori és az én mostani életérzésemet. Ôk egy hosszú, évekig tartó, sikerekben bôvelkedô, de végül is levert szabadságharc után elhazátlanodva, nagy kerülôvel érkeztek meg Rodostóba, ahol ünnepi fogadtatásban részesültek. Fogyatkozó reménnyel bár, de még hittek abban, hogy valamilyen módon, külföldi támogatással egyszer majd újra sikerül lángra lobbantani és élére állni a magyarok szabadságharcának. Ez a remény tartotta bennük a lelket, hosszú éveken át, egészen halálukig. Én egy romániai gyôztes forradalom élményével közeledtem Rodostó felé."

Amilyen az ember, olyan a könyve. Beder kissé furcsa alkat; aki nem ismeri igazán, az talán ódzkodik is tôle. Narratívái csak látszólag csevegôek, mindvégig egy megszállott tanár tartja hosszú, mégis megunhatatlan történelem- és földrajz-, török–magyar nép- és honismereti óráját, kultúrtörténeti elôadását a kánikulában semmi valóságos látványt nem kínáló, ám annál gazdagabb belsô jelentést hordozó, lépten-nyomon megelevenedô ázsiai tájakon. Képváltásai nem didaktikusak, bár céljuk a legnemesebb értelemben vett oktatás és (hazafias) nevelés. Esszészerû elmélkedéseit, történelmi futamait lírai emlékezések váltják, módszeresen tanít, észrevétlenül, ahogy az egy igazi, tôrôlmetszett pedagógushoz méltó. Irigykedve hajtunk fejet imponáló tudása elôtt.

Ez a könyv Beder Tibort a magyar, közelebbrôl az erdélyi kultúra törökországi nagykövetévé emeli — meg vagyok gyôzôdve: nem csak az én szememben. A könyv számtalan fontos, de itt most helyszûke miatt nem elemzehetô rétege mellett újfent figyelmeznék a legfontosabbra, ismét idézve a Nagy Gyalogost: "Törökország ma egy jól körülhatárolható csomópont ôre. A Balkán, Irak, Irán, Kaukázus és Közép- Ázsia felügyelôje. Az iszlám ôre, várva várt szabadító a bosnyákok, azerik, csecsenek, gagauzok és a koszovói albánok szemében. A török népek reprezentánsa, az arab és perzsa világ túlsúlyának kiegyenlítôje. Itt vágják el képletesen is a gordiuszi csomót. Európát innen tudják jobb belátásra bírni. Isztambulnál, azaz itt törik meg a Nyugat nyomasztó arroganciája. Azonkívül Ázsiának Japán mellett a második hatalmi pólusa, egyre dinamikusabban fejlôdô gazdasági hatalommal. Tansu Ciler volt miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozott Tokió vendégeként 1995-ben: »Miénk a XXI. század«. Nem kellene-é a Törökországhoz fûzôdô kapcsolatainkat is újraértékelni — tettem fel magamnak a kérdést —, hogy a XXI. század a miénk is legyen?"

Utóirat. Ez a kötet nyelvkönyv is, szakácskönyv is, anekdotás könyv is. Évekig fogok puskázni belôle. A címül választott mondat egyébként azt jelenti: Zsebemben sok alma van. (Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000)

Szaktanácsadó állattenyésztôknek (2.)

A takarmányozás, a tehén állattenyésztési értéke mellett, döntôen meghatározza a tejtermelés színvonalát (mennyiség, minôség), de költségességénél fogva a gazdaságosságot is. A fejôstehén-tartás esetében a takarmányok költségei elérik az összes költségek 60-70 %-át.

A takarmányellátás megtervezésekor figyelembe kell venni a helység és a környék földrajzi- éghajlati adottságait, valamint a közgazdasági "környezetet" (árak, állami támogatás stb.).

A fejôstehén számára nyári szezonban a legolcsóbb és egyben legtermészetesebb takarmányozási mód a legeltetés. Megyei viszonylatban a gyepterületek aránya (rét–legelô) a mezôgazdasági összterület 409635 hektárból 180719 ha-t képvisel, vagyis 44,11 %-ot.

Ez mind európai, mind országos viszonylatban jó arány. De sajnos, a gyepterületek fûhozama nagyon csekély. Ennek több oka is van, a megye klimaterikus (éghajlati) viszonyai nem kedveznek a jó legelôkultúra kialakításához, a legeltetési idényben hulló csapadék nem elegendô, és eloszlása is egyenetlen, gyakoriak a nyári aszályok, amikor a legelôk már június közepétôl kisülnek. Ehhez még hozzájárul, hogy a gyeptermesztés szakmai színvonala nagyon alacsony (karbantartási munkák, legeltetési mód, tápanyag biztosítása stb.), sok esetben még azt a szintet sem éri el, amelyre a kedvezôtlen földrajzi és éghajlati adottságok mellett lehetôség volna. Ezért már nyár közepétôl szükség lenne a fejôstehenek póttakarmányozására, a szántóterületen termelt takarmányokkal.

A téli takarmányszükséglet nagyon jelentôs részét szintén a szántóföldi takarmánytermesztéssel lehet megoldani, de nem a másodtermékekbôl (kukoricaszár, szalma stb.). A gazdának törekednie kell, hogy azokat a takarmányokat termessze, amelyek 1 ha-ra vetítve a legtöbb tápanyagot adják (lucerna, lóhere, silókukorica, vetett füvek, takarmányrépa, takarmánykaralábé stb.).

A tömegtakarmány és a lédústakarmány- termesztés mellett a megfelelô arányban és mennyiségben kell termeszteni az abrakféléket is. Nagyon fontos, hogy minden gazda megtalálja azokat a takarmányféléket, amelyek révén kis területrôl, olcsón, nagy mennyiségû és jóminôségû tápláló anyagokat állítson elô. Jó tudni azt, hogy a tejelô tehén a többi gazdasági állatnál (sertés, juh, baromfi) jobban értékesíti a takarmányokat.

Takarmányértékesítés az állattenyésztési ágazatokban:

Milyen hatásfokkal állítható elô a takarmányból %

Tehéntej 38,5–39,8

Marhahús 14,8–15,7

Sertéshús 23,7–24,7

Baromfihús 35,9

Tojás 24,9

A területrendezésre és fejlesztésre vonatkozó terveket jóváhagyó bizottság tagjai a minap összefoglalót hallhattak a kolozsvári Interproiect cég által Maros megyérôl készített tanulmányról. A hosszú távú megyei fejlesztési terv kidolgozásához szükséges tanulmány a megyei tanács megrendelésére készült. A jobbára érintett intézmények – útügyi, környezetvédelmi, egészségügyi, vízügyi, vasúti igazgatóság, Distrigaz, Romtelecom stb. – vezetôibôl álló bizottsági tagok korábban a szakterületükre vonatkozó részletekkel megismerkedhettek ugyan, ám egy teljes körû ismertetésre azért volt szükség, hogy általános képet alkothassanak a gondokról, megismerve a többi szakterület égetô problémáit is.

A terv erôs pontja, hogy a jelenlegi helyzetet nagy pontossággal leírja, az erre vonatkozó elemzések sokat segítenek a problémák felismerésében.

Maros megye nehézségeinek egyik oka, a tanulmány szerint, hogy rossz a közigazgatási beosztása, az egységnyi területen levô városok száma, elmarad az országos mögött, míg a községek száma meghaladja azt. A 7 város között csak a megyeszékhely tartozik a nagyvárosok közé, és teljesen hiányoznak a közepes városnak minôsülô 50-50000-es létszámú települések. A több mint 90 községbôl sok az 5000 lakosnál többet számlálók száma — Sármás, Bánd, Bonyha, Déda, Nyárádszereda, Erdôszentgyörgy stb. – amelyek már kisvárosokká kellene fejlôdjenek, ugyanakkor a másik véglet, sok az 1000-nél is kevesebb lelket számláló helység. Tehertétel a közigazgatásnak azoknak a települések kezelése, amelyekben 10 fônél is kevesebben élnek. További hátrány, hogy az 500-as létszámú települések a megye bizonyos területein találhatók sûrûbben: Mezôség, Görgény völgye. A kis településekre ugyanakkor általánosan jellemzô, hogy az átlagéletkor egyre magasabb és a népességük fogy, az életszínvonal is csökken, hiszen gyerne a foglalkoztatás, nem fejlôdnek a szolgáltatások.

A lehetséges stratégiák közül egyes községek és falvak besorolásának megváltoztatását, illetve néhány kis település felszámolását javasolja. A tanulmány készítôi szerint Marosvásárhelyhez kellene csatolni Meggyesfalvát és Remeteszeget, Segesvárhoz négy közvetlen közelében levô települést, Szászrégenhez kettôt, Dicsôszentmártonhoz egyet, Marosludashoz hatot, Szovátához pedig hármat.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy az életszínvonalbeli különbségek nem csak a megyeközpont és a községek között nagy, hanem Marosvásárhely és a többi város között is. Az okok nagyjából az egyes helységekben zajló gazdasági élet színvonalára vezethetôk vissza. A különbözô települések gazdaságának elmaradottságát csak tovább fokozza, hogy a megye közlekedési hálózata elsôsorban a megyei központ elérését segíti elô. A kelet-nyugat irányú – olyan amilyen – utak mellett szinte teljesen hiányoznak az észak- dél irányú utak, ami a Mezôség elszigetelôdéséhez vezet. A Mezôség felé közlekedô vasúti járatok számának csökkenése csak súlyosbítja a problémát.

Ami a vasúti közlekedést illeti, megyénkben az országos átlagnál jóval kevesebb járat közlekedik, és a vasútvonalak gyenge minôsége miatt azok is igen lassan.

Az életszínvonal növekedéséhez vezetne a vízhálózat és a csatornázási rendszer kiterjesztése. Noha a gáz bevezetése szempontjából Maros megye országos viszonylatban az elsô helyen van, sürgetik, hogy további mezôségi településeket kössenek be haladéktalanul a hálózatba, mert az erdôk teljes hiánya miatt itt a lakosságnak nincs mivel fûtenie.

Az ezer fôre esô telefonok száma átlagosan 140, a fejlettebb régiókban eléri a 180-at, míg az elmaradottabbaknál ez csak 96.

A nyolckötetes tanulmányban részletes leírást találunk a veszélyeztetett vidékekrôl, külön tárgyalják az árvízveszéllyel küszködô települések helyzetét, a földcsuszamlásoktól fenyegetetteket, a vízhiánnyal vagy környezetszennyezési problémákkal küszködôket stb.

A javasolt megoldások egyike-másika a mai lehetôségektôl igen elrugaszkodottnak tûnik, a költségvetésbeli kilátások ugyanis nem jogosítanak fel nagyszabású tervekrôl való álmodozásra.

A bizottság egyhangúlag elvi jóváhagyását adta a tervhez, amelynek alapján a szükséges engedélyek beszerzését el lehet kezdeni, majd határozat-tervezet formájában a megyei tanács elé lehet terjeszteni.

A megyei Erdészeti igazgatóság Székelykál–Iszló határában, a Makkas éle és Bütô elnevezésû dûlôkön elterülô 30 hektáros erdôben végzi a gyérítési munkálatokat. Dobos Ferenc székelykáli erdôtulajdonos arra kért, hogy látogassunk el a helyszínre, mert a helybeliek véleménye szerint az erdôgyérítési munkálatokkal párhuzamosan kitermelés is zajlik a jogtulajdonba helyezendô területeken.

Csütörtökön délelôtt a székelykáli erdôtulajdonosok nevében Fábián István, Szakács Ferenc, Gönczi Kálmán, Gönczi András, Tôkés József, Dániel József, Nagy István fogadott Hegedûs Mózes házában mondták el, hogy az ôseiktôl örökölt erdôterületekre vonatkozó, jogtulajdont bizonyító telekkönyvi kivonatok másolatát, kéréseikkel együtt, a törvény által megjelelölt idôszakban elhelyezték az ernyei polgármesteri hivatalnál. A székelykáliak januárban kezdtek felfigyelni a Makkas- élben zajló vágásokra. Kimentek és meggyôzôdtek arról, hogy nem a vadadi erdôben, hanem a telekkönyvelt területeken gyérítenek. A gazdák márciusban panaszlevelet helyeztek el az ernyei polgármesteri hivatalnál, amelyben kérték, hogy a községvezetés azonnal intézkedjen a munkálatok leállítása érdekében. A polgármester akkor megígérte, hogy kiszáll a helyszínre, ám látogatásunk napján teendôi másfele szólították. Így nélküle kerestük fel a gyérítés helyszínét. Mihály Ignác erdészhez szerettünk volna néhány kérdést intézni, ám ô sem volt jelen. A domboldalakon szinte tucatnyi ember dolgozott. Gönczi János, helybeli erdészsegéd elmondta, hogy az erdészeti hivatal a múlt évben bélyegezte ki a vágásra kerülô fákat. A munkálatokat székelykáli munkások végzik, akiket az erdészet fizet. A ledöntött faanyag egy részét vagonokba rakták és elszállították, hogy hova, errôl nem volt tudomása az erdészsegédnek, arról sem, hogy mi történik majd az ezután kivágandó fával.

Látogatásunk során meggyôzôdtünk arról, hogy vastag fákat is kivágnak. Bartha Zoltánnak, a Duna tv operatôrének volt amit filmeznie. Egy- két araszos rönköket, felfedeztünk egy öreg cserefát, amely ki volt bélyegezve – szám nélkül. "Ez vagy tévedés, vagy valakinek jó üzlet" – jegyezte meg az egyik gazda. Az erdôtulajdonosok – de nem csupán – számára szívet szorongató látvány volt. Ahhoz, hogy egy cserefa vagy más kemény fa törzsének átmérôje elérje 30-40 centimétert, 70-90 évnek kell eltelnie. Számos ilyen kidöntött fát láttunk.

Dobos Sándor székelykáli erdôtulajdonos erdészként dolgozott, jelenleg betegnyugdíjas. Szakemberként jelentette ki, hogy erdôgyérítéskor a kivágandó fa törzsvastagságának határértéke 12 cm. A Makkas élében, mivel ennél vastagabb törzsû fákat is vágnak, egyértelmû, hogy a gyérítéssel leplezik a kitermelést. Dobos Ferenc megjegyezte: – Megnéztük az erdôt, meggyôzôdhettünk, hogy ott nem csak ritkításról van szó. A polgármesteri hivataltól várjuk a segítséget, hogy lépjen közbe az Erdészeti Igazgatóságnál, a prefektúránál, hogy azonnali hatállyal állítsák le a munkálatokat. A telekkönyvi kivonatok bizonyítják, hogy az erdôterületek a mi tulajdonunkban vannak. Letarolt erdôk kerülnek majd magántulajdonba? Ezért is kérjük nyomatékosan: ne bántsák többé az erdôt!

Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere pénteken telefonon elmondta, hogy a székelykáliak panaszát – kérését továbbította a megyei vezetéshez és az Erdészeti Igazgatósághoz. Mivel számos községközpontból érkezett a prefektúrára hasonló jellegû panasz, a múlt héten átiratban közölték a polgármesteri hivatalokkal, hogy az Erdészeti Igazgatóság a törvényes elôírások szerint végzi az erdôterületek tisztítását, gyérítését, a faanyag kitermelését, mindaddig, amíg megtörténik a magántulajdonba helyezendô erdôterületek kijelölése. Az idei 1-es számú törvény úgy rendelkezik, hogy a tulajdonosok közvetlenül az igazgatóság szakembereitôl veszik át a területeket. A törvény alapján – a tényleges átadásig – az igazgatóság az erdôterületeken végzi az ütemtervekbe foglalt munkálatokat.

Ez tehát a hivatalos álláspont, amely várakozásra kényszeríti a székelykáliakat is. Ennek dacára merik remélni, hogy az Erdészeti Igazgatóság nem kiirtott erdôket ad majd át a jövendôbeli tulajdonosoknak.

A marosvásárhelyi SEMTEST – Övezeti mesterséges termékenyítô szövetség – a múlt héten egész napos megyeközi állattenyésztési tanácskozást szervezett a román pirostarka szarvasmarha-nemesítési program keretében. A rendezvényen meghívottként részt vettek a Beszterce, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Szeben és Maros megyei mesterséges termékenyítô és tenyészállat-kiválasztó hivatalok igazgatói, szakosztályvezetôi, továbbá állattenyésztô szakemberek és gazdák. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Gât Viorel mérnök, a mesterséges termékenyítô és tenyészállat-kiválasztó országos ügynökség vezérigazgató-helyettese. A szaktanácskozás látogatással kezdôdött a marosvásárhelyi Semtest Bodoni utcai állattenyésztési farmján, ahol a már említett program keretében, Németországból egy éve behozott tenyészbikákat tartanak, annak érdekében, hogy a megyénkbeli állomány fajtatisztaságát javítsák. Suba Kálmán állattenyésztô szakmérnök, a megyei mesterséges termékenyítô és tenyészállat-kiválasztó hivatal igazgatójának vélekedése szerint az elmúlt idôszakban bizonyos változás tapasztalható az állattenyésztôk szemléletében. Eddig arra törekedtek, hogy minél több, nagyjából megfelelô apaállat álljon a tenyésztôk rendelkezésére. A mostani szemlélet a csakis kiváló javító hatású apaállat tartása. A szemléletváltozás az elindított állatnemesítési program alkalmazásának egyik, valóban az állattenyésztést elôsegítô következménye.

Az állattenyésztôk tegnapi szaktanácskozása a déli órákban Tófalván folytatódott, szintén állatt szemlével a Semtest központi farmján. Ugyanott szakelôadások hangzottak el a mesterséges megtermékenyítés szerepe és fontossága a gazdaságos állattenyésztés létrehozásában téma kapcsán.

Az állattenyésztô szakemberek végül felvázolták az idei teendôiket, a szakterületekre vonatkozó rövid távú programokat dolgoztak ki.

Az átlagember számára, aki még ahhoz van szokva, hogy az üzletben szemléli, esetleg tapogatja meg az árut, s meg kell elégednie azzal a választékkal, amit adott idôben és helyen kínálnak számára, utópiának tûnhet mindaz, ami a szakember számára természetes, és egyben a jövôt jelenti, vagyis az elektronikus tehát a számítógép segítségével a világhálón, az Interneten folyó kereskedelem. Pedig a magukra valamit is adó cégek számára ez a fajta adásvétel képezi a haladást, s aki adott idôben nem tud ebbe az új elektronikus láncba bekapcsolódni, igen hamar a pálya szélén találhatja magát. Nos, errôl az évekkel ezelôtt még elképzelhetetlen lehetôségrôl hangzott el érdekes, színes elôadás csürtörtökön délben a marosvásárhelyi Continentál Szálló zöld termében.

A megyeszékhelyünkön bemutatkozó, élenjáró számítástechnikai cég, az INTEL képviselôje vázolta az elektronikus kereskedelem jelenét és jövôjét.
Golubeff Róbert az említett kereskedelem három szakaszáról beszélt. Az elsô azt jelenti, hogy egy bizonyos cég honlapján csak a termékek ismertetôje található meg, ami tulajdonképpen reklám, és még csak egyoldalú kapcsolatot jelent.
A második szakaszban a terméket már meg lehet rendelni és ki lehet fizetni az interneten keresztül, s a megrendelô adatait az alkalmazottak vezetik be a gép adatbázisába.

A harmadikat a teljes mértékû integráció jellemzi.. A megrendeléstôl a kifizetésig és a szállításig minden szakasz követhetô. A beérkezett számlát, amely faxon, e-mailen vagy postán érkezett eddig, az interneten továbbítják, és a szállító cég nem kell újra begépeltesse a saját számítógépes nyilvántartó rendszerébe. Itt felmerül az a probléma, hogy a szállítók és a vásárló cégek különbözô nyilvántartási rendszereket használnak. Az Intel cég ennek a problémának a megoldására is komoly erôforrásokat fordít. Ahhoz, hogy a kereskedelem biztonságosabb legyen, az adatokat valós idôben, bonyolult eljárásokkal kell kódolni. Ezért a biztonságos kereskedéshez nagyobb teljesítményû gépekre, jó hálózati háttérre, az adatok nagy mennyisége és fontossága miatt pedig megbízható szerverekre van szükség.

Az elektronikus kereskedelemben alkalmazott szerverek magas száma új processzort igényel, s az erre a célra tervezett Itanium processzort már kiosztották a fejlesztôknek.
Az elektronikus kereskedelem teljesen más szemléletmódot igényel. Nem lehet a megszokott módszereket egyszerûen csak "átvinni a számítógépre". Az eladó egy egyesült államokbeli fehérnemû-gyártó cég példáját idézte, amely eldöntötte, egyébként helyesen, hogy új kollekcióját nem hagyományos divatbemutatón, hanem egyenes adásban , az interneten mutatja be. Honlapján már a megfelelô idôben hirdette az eseményt, és az eddigi divatbemutatók tapasztalatai alapján számított megrendelésekre. Azonban valószínû nem a fehérnemûk, inkább az azokat viselô manökenek szemre vételezése érdekében, az amerikai férfitársadalom olyan nagyszámú képviselôje volt kíváncsi, hogy a rendszer percek alatt teljesen kezelhetetlenné vált.
Gyorsaság, a választás szabadsága, skálázhatóság – e három címszóban foglalta össze az elôadó az INTEL kínálta lehetôségeket az elektronikus kereskedelemben, majd válaszolt többek között arra a kérdésre, hogy az áru milyen módon jut el a klienshez. Mint kiderült, a szállítást futárszolgálatok végzik, a az áru útja a teljes mértékben követhetô. A pénzt pedig a hitelkártyák segítségével utalhatja át a vásárló vagy az áru átvételét követôen fizet.
Az elôadást követôen bemutatkozott a rendezvényt szervezô Pisak Computer cég, amely 1997 óta az Intel-termékek integrátora Marosvásárhelyen. Termékeik között szerepelnek az Intel-architektúrájú egy- és többprocesszoros szerverek, grafikus munkaállomások és irodai rendszerek. Emellett szakképzett szervizt biztosítanak az Intel- és nem Intel-alapú számítógépek, valamint egyéb számítástechnikai berendezések számára.

A fiatal fiút "nintendo-hüvelykujjáról" lehet megismerni – így nevezik az orvosok az éveken át tartó komputer-használat következtében kialakuló torzulást.

Kishúga állandóan a televízió képernyôje elôtt ül, ezért mozgásának motorizmusa károsodott, és beszédkészsége sem kellôen fejlôdött ki. Szüleiknek viszont a szeme ment tönkre, izmaik pedig elsorvadtak és izületi fájdalmak kínozzák ôket. Belerokkantak abba, hogy szinte megszakítás nélkül a képernyô elôtt görnyednek.

Ez egyáltalán nem valamiféle virtuális család leírása, hanem valóság – véli Werner Glogauer, augsburgi pedagógia professzor, aki "Az új média beteggé tesz minket" (Die neuen Medien machen uns krank) címû most megjelent könyvében azt írja, hogy "a médiával való visszaélés egészségügyi következményei korunk elektronikus betegségeiben jelentkeznek".

Miközben a monitorok és a televíziós képernyôk kidülledt szemekkel történô szünet nélküli bámulása milliárdos károkat okoz az egészségügyi rendszernek, az orvosok gyakran mégsem ismerik el ezt betegségek elôidézôjeként. Sok orvos egyáltalában nem tudja, hogy páciensének panaszai a médiával való visszaélésre lennének visszavezethetôk – mutatott rá Glogauer professzor.

"(Az orvosok) a tüneteket – begyulladt szemek, nyugtalanság vagy akár a +nintendo-hüvelykujj+ – gyakran nem a túlhajtott televíziózás vagy komputer szörfözés következményeként értékelik". Különösen a gyermekorvosokat kéri Glogauer, hogy törekedjenek e tekintetben is pontos diagnózisra.

Az egészségügyi károsodások már a legfiatalabbaknál fellépnek. A kisgyerekek egy része heti több mint 40 órát ül a tévékészülék elôtt. Ez akadályozza motorikus fejlôdésüket, nehézségeik támadnak a bicikliz&e