|
LII. évfolyam 66. (14422) |
2000. március 20., hétfô |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Szombaton, az 1990 márciusi események "fõhõsei" Ion Scrieciu tábornok, Ioan Judea (t) ezredes, illetve az Avram Iancu egyesület és a háborús veteránok szerveztek megemlékezõ szemináriumot az Unirea líceum dísztermében.
A tábornok szerint azért, hogy kezet nyújtsanak a magyaroknak. Csakhogy és ezzel elkezdõdött a "mûsor". Kezdte a "magyar vezetõk" március 15-i "rendkívül súlyos, uszító" beszédeivel, amelyek "még az amerikaiakat is felidegesítették", s folytatta azzal, hogy Tõkés, Markó és Csurka azt akarják, amire 10, 100, sõt 1000 éve vágynak. Ez pedig nem más, mint Erdély. Ezért külön-külön és együtt Románia ellen szervezkednek, s a hatalom a "kisebbségi jogok nevében" elnézi a "több száz románellenes akciót".
A hazafias érzésektõl túlterhelt tábornok Krisztustól Mihai Viteazulon át Eminescuig mindenkit bevont a "történelemismertetésbe", a magyarok áldozatai között emlegette Dózsa Györgyöt, Horiát, s még 40 ezer románt, 236 lerombolt falut és 300 ledöntött templomot is, nem gyõzve hangsúlyozni, hogy "Románia ellenségei meghamisítják a történelmet". Odáig ment, hogy kijelentette az, 1956-os forradalommal is Erdélyt akarták leszakítani Romániáról, csakhogy jöttek az oroszok, s "megbüntették" õket, mint ahogy "megbüntették" 1849-ben is, amikor kivégezték a 13 "aradi gyilkost. Sûrûn emlegette a "rebeliune ungureascãt", amit persze le kell verni, s meg kell szüntetni a párhuzamos struktúrákat (SZKT), s közben a kínyújtott békejobbról sem feledkezett meg.
A "szónoklatot" Ioan Judea szavai követték. Csak futólag említette "a monstruoasa" koalíciót, rátért 1990 márciusára. És olyan képet festett az eseményekrõl, hogy ha nem lettünk volna ott, csak csodálkozni tudnánk. Azt mondta, hogy az udemerista rebellisek át akarták venni a helyi hatalmat, csakhogy ez mindössze 14 órára sikerült nekik, ugyanis a hõs vásárhelyi hadsereg "megállította" õket. Azt is állította, hogy bizonyítékai vannak, miszerint két héttel korábban a legkisebb részletekig elõkészítették magyarországi segédlettel az eseményeket. Szerinte március 19-én 13 órakor "demokratikusan meg volt oldva" a dolog, igen ám, de március 20-án (!!!) az udemeristák kiprovokálták a románok Vásárhelyre való jövetelét. 20-ára és 21-ére is volt egy jól elõkészített forgatókönyvük, csakhogy elszámították magukat, mert "a jóérzésû emberek" nem voltak hajlandók belemenni a játékba. Ettõl aztán megijedtek a vezetõk, elbújtak, elmenekültek, s így lettek a "gyilkosokból áldozatok", s így ért véget március 21-én a nagy magyar "lázadás".
Szerinte a dátumot, március 20-át is elõre kiválasztották: ugyanis egybeesett 1849. március 20-szal, amikor 230 román falut romboltak le, negyvenezer románt lemészároltak stb., stb., csakhogy akkor megbüntették a gyilkosokat. Ma pedig, jelentette ki Judea, parlamenti, kormányzati, köztisztviselõi funkciókkal ajándékozzák meg a márciusi események erkölcsi és politikai vezetõit. Azt is tudta, mi a céljuk: * visszahozni a diktatúrát (ha lehet katonait); * visszaszerezni régi privilégiumokat; * visszaállítani a Maros Magyar Autonóm Tartományt.
Mivel ebbõl már csak a szociológus egyetemi tanár, Ciotea Florin "tudományos" magyarázatai hiányoztak. Éspedg az, hogy nem etnikumközi konfliktus volt, hanem politikai. A szociológus még rátett egy lapáttal a Judea magyarázatára, egyenesen azt állította, hogy a magyarok "15 éve készültek a román állam szuverenitása tönkretételére", s vissza akarták állítani a Magyar Autonóm Tartományt. Azt is tudta, hogy az RMDSZ már 1987-ben megalakult, amikor "irodalmi találkozók álcája alatt", átvitt értelmû szavakkal "támadták" az államot. Példaként hozta fel Sütõ András Advent a Hargitán címû mûvét, amely szerinte "a legocsmányabb támadás a román nép ellen". S ha lúd, legyen kövér, kijelentette: 1985-89 volt "a maximális elõkészületek idõszaka". Aztán rátért a jelenre, s jött az "apokalipszis", hogy ma a játékot gazdasági síkon játsszák, a "háborút" ökológiai síkra terelték, a globalizációval, internacionalizmussal, integrációval akarják "megsemmisíteni" a román népet.
Még "állt a bál", amikor otthagytuk a "hazafikat", de úgy véljük, ízelítõbõl ennyi elég annak eldöntéséhez, hogy egyesek szerint mit jelent a "békejobb".
Kettõs célú rendezvény színhelye volt a tegnap a Dózsa György községhez tartozó Teremiújfalu. Az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezésére emlékeztek meg az 1990-es tragikus márciusi eseményekrõl, valamint az 1848/49-es szabadságharcról.
A rendezvény a helybeli református templomban kezdõdött. "A kettõs ünneplés három irányba vezet: visszafelé, az emlékezés útján, de hozzá tartozik az önvizsgálat, valamint a jövõbetekintés is" húzta alá Szövérfi Zoltán tiszteletes. Kiemelte: évezredek óta, a népek hajlamosak arra, hogy a megpróbáltatások, nehézségek, megalázások elõl idegenbe meneküljenek. Ez alól az erdélyi magyarság sem kivétel. Jeremiás próféta példabeszédét említve, az itthonmaradásra, a szülõföldhöz való hûségre szólította fel a jelen levõket.
Kincses Elõd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a tíz évvel korábbi eseményeket elevenítette fel, amikor is március 20-án az alig 55 éves Kiss Zoltán teremiújfalui lakost egy teherautó gázolta halálra Marosvásárhely fõterén. "Ismerik az elkövetõt, létezik vádirat, de nem létezik politikai akarat arra, hogy az igazi bûnösöket bíróság elé állítsák" mondta Kincses Elõd. Hozzátette: bármilyen akadályok árán, a szabadságért ki kell állni, s akkor méltók leszünk a történelem folyamán áldozatot hozott elõdeinkhez.
A bûn nem marad büntetlen öntött lelket a gyülekezetbe Sasvári Szilárd, a magyar Országgyûlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke. Az erdélyi és az anyaországi magyarság közös céljaira hívta fel a figyelmet: "közösen emlékezünk, imádkozunk, dolgozunk, gyászolunk".
Az istentiszteletet követõen a temetõben az RMDSZ részérõl koszorút helyeztek Kiss Zoltán sírjára, a hozzátartozók, rokonok virágcsokrokkal emlékeztek az áldozatra.
Ma 10 órakor Nagyernyében a Csipor Antal, míg 12 órakor Sáromberkén a Gimes István sírját koszorúzzák. Ugyanakkor szerdán a három áldozat hozzátartozóinak egyenként 500.000 lejt adományoz az RMDSZ megyei szervezete.
Az események évfordulóján szinte az egész bukaresti magyar nyelvû mûsor a tíz évvel ezelõtti véres eseményekrõl szól. 20- án, hétfõn délután 16 órai kezdettel a hírek után a Marosvásárhelyi Jelentés egykori megfogalmazói, Verestóy Attila, Gelu Voican Voiculescu és N.S. Dumitru folytatják a tíz évvel ezelõtt megkezdett vitájukat arról, hogy mi is történt Vásárhelyen. Kedden, 21-én 16 órától a televíziónak az etnikai összetûzések kirobbanásában játszott szerepérõl lesz szó. Miért sugározták a 19-i sebesültekrõl készült riportot csak 26-án? A stúdióban Boros Zoltán, Simonffy Katalin és Verestóy Attila. Mindkét nap eddig még nem vetített, egyedi filmdokumentumok is a képernyõre kerülnek Schnedareck Ervin gyûjteményébõl.
(MTI) Elsõsorban a tiszai környezetszennyezés ügye szerepelt Orbán Viktor magyar és Mugur Isãrescu román miniszterelnök szombati megbeszélésének napirendjén.
A román kormányfõ a Jugoszláviával szomszédos államok miniszterelnökeinek tanácskozása alkalmából érkezett Budapestre.
A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor szavaiból kiderült: széleskörû tájékoztatást kapott román kollegájától a szennyezések hátterérõl, a problémák megoldása azonban még várat magára.
Magyarországot önhibáján kívül súlyos kár érte, és ezt valakinek meg kell térítenie jelentette ki a magyar miniszterelnök.
A kormányfõ szorgalmazta azoknak a kétoldalú szerzõdéseknek a mielõbbi megkötését, amelyek elejét vehetik az ilyen katasztrófáknak, illetve ha azok mégis bekövetkeznek, egyértelmûsítik a felelõsség kérdését.
Románia kiegészítõ pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól ahhoz, hogy az európai szabványoknak megfelelõ környezetvédelmi programot valósíthasson meg jelentette ki Mugur Isãrescu.
A román miniszterelnök a román sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a többlettámogatásra vonatkozó kérést hétfõn terjeszti majd elõ Brüsszelben, ahol Románia középtávú gazdasági stratégiájának vázlatát ismerteti majd az EU illetékeseivel.
A román kormány sokkal szigorúbban rendezni kívánja a környezetvédelem problémáját, ehhez kéri az Európai Unió pénzügyi és technikai segítségét hangsúlyozta Israescu.
A román kormányfõ elmondta, hogy a január végén történt ciánszennyezéshez hasonló balesetek veszélye azért is nagy, mert a cián használatára épülõ technológiai folyamatokat sem Romániában, sem más európai országban nem tiltják.
Ehhez jön még az is, hogy az ausztrálok azzal érvelnek most, õk nem tudták, hogy ilyen kemény havazások vannak Romániában tette hozzá.
Lakossági fórumot tartott az RMDSZ Reform Tömörülése péntek délután, a Kultúrpalota kistermében. A platform részérõl jelen volt Toró T. Tibor elnök, Kolumbán Gábor, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Bencze Tibor szervezési alelnök, Szilágyi Zsolt képviselõ, az RT alelnöke és Papp Elõd. A találkozó keretében mutatta be dr. Ábrám Zoltán a Misszesek voltunk címû könyvet.
Toró T. Tibor ismertette a platform történetét, a mintegy félszáz, többnyire fehér hajú közönségnek, akik között elvétve lehetett egy- egy ifjabb arcot felfedezni. Az elnök szerint 1990-ben a konstruktív ellenzék szerepét játszották az RMDSZ-en belül. Három évre rá, '93-ban alakult meg a "nemzeti szabadelvû" platform Reform Tömörülés (RT) néven. Elismertetésük az RMDSZ-ben nem volt diadalmenet, még ma sem elég ismert és elismert az erdélyi magyarság körében. Szólt az RMDSZ-en belüli párt- és/vagy érdekvédelem törésvonalról, amelyet szerinte felerõsítette '96-ban az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. Ezzel ugyanis "más pályára" állt a szervezet. Egy év után nyilvánosan tették fel a kérdést, hogy zsákutca vagy kiút a kormányban való részvétel? Ugyanis már akkor kifogásolták, hogy nem sikerült "hatékony politikát folytatni és az RMDSZ prioritásait bevinni a kormányprogramba", az "autonomista politizálás zárójelbe került". Toró véleménye szerint Románia a NATO-tagságért offenzív politikát folytatott, de az RMDSZ nem használta ki ezt a konjunktúrát, inkább elfogadott egy "balkáni megoldást": két sürgõsségi kormányrendelet született, amely pillanatnyi eredmény ugyan, de mire a parlament megszavazza, egész másvalami alakul ki belõle.
Másfél évi kormányzás alatt hátralépések sorozata történt, jelentette ki T.T., mélypont pedig 1998 októbere volt, a Petõfi-Schiller nevû "szörnyszülött" felajánlása, és úgy vélte, ez volt az utolsó pillanat, amikor az RMDSZ még a saját javára fordíthatta volna a kormányzati szerepvállalást. A két kormányválság idején is lett volna egy kis mozgástere, ezt is elszalasztotta a szervezet. Az Isãrescu-kabinet programjában nincs is benne a kisebbségi kérdés, íme, látható, merre "ment az RMDSZ hajója" az ország általános gondjai foglalkoztatják, nem az identitás problémája mondta ki a szentenciót az elnök.
Szerinte tíz évvel a szervezet megalakulása után törésponthoz érkeztek, s jelenleg az RMDSZ-ben két típusú jövõkép alakult ki: egy kisebbségtípusú, melynek lényege a nyelvhasználat, az oktatási törvény, közigazgatási törvény stb., ahol részeredmények születtek. Ennek oka, hogy kialakult egy "tárgyalóképes" RMDSZ-elit, s a hatalom csakis ezekkel hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, mert ez az elit "nem is meri napirendre tûzni a radikálisabb kérdéseket".
A másik, az autonóm közösségek jövõképe, ez az RMDSZ program lényege. Csak olyan típusú kompromisszumra hajlandók, amely tartalmazza az önkormányzati modellt, vagyis, hogy "saját sorsunk felett mi döntsünk". Az RT elnöke meglátásában ez a két jövõkép feszül egymásnak, és aggódik, mert nem biztos, hogy a kettõbõl koherens politikát lehet kidolgozni. Kijelentette: a brassói kongresszuson elhatározták az önkormányzati modell és az autonómia-program végrehajtását, de olyan embereket jelöltek ki, akik nem hittek benne és nem is tudták megvalósítani. Az idei választások után dõl el, hogy sikerül-e az RMDSZ egységét megõrizni, vagy szétesik és akkor más érdekvédelmi modellben kell gondolkodni, mondta végezetül.
Bencze Tibor kifejtette, hogy a csíkszeredai kongresszus eredménye nem volt számukra meglepetés, "elõre lehetett borítékolni" mindent. Az RT "felismerte, hogy ellenfeleik (hogy ne mondjon ellenséget) valódi gépezetben tömörülnek", s hogy õk is ilyen gépezetet kell felállítsanak, amely képes ilyen szinten felvenni a harcot az RMDSZ-szel. Ezért kezdtek el "építkezni", és hoztak létre immár öt területi irodát Temesváron, Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.
A kérdések során Moldován Béla, de más is azt szorgalmazta, a közös ideológiájú platformokat vonják össze, az ötletet az RT elnöke jónak tartotta.
Tõkés Andrást az aggasztotta, mi lesz, ha elveszítjük a választásokat és mi az RT elképzelése a "tiszta közéletrõl"? És példálózott Borbély Lászlóval, aki a képviselõi listán az ötödik helyen volt és nem jutott be a parlamentbe, késõbb azonban az RMDSZ mondhatni második emberévé léptették elõ. Ennek kapcsán azt akarta megtudni, "hogyan próbálja meggyõzni az egyszerû embert arról, hogy az egyéni érdek kötõdik a közérdekhez"?
A tiszta közélet az önkormányzati modell "gyenge pontja", mondta Toró Tibor. Az RMDSZ-ben vannak játékszabályok (alapszabályzat, mindenféle mûködési szabályzatok), de baj van a számonkérõ intézményekkel (SZFB, EB). Ebben a dologban nem számíthatnak az állami igazságszolgáltató és büntetõ szervekre, marad tehát az erkölcs, a moralitás, ami az RT elnöke szerint "elavult fogalom az RMDSZ-ben", mert a szervezetben "elfajult a közélet".
További kérdések egyebek között az Agache- ügyre, a regionális autonómia lehetõségeire, a vidéken alig létezõ RMDSZ-szervezetekre, az ifjúság bevonására a politikába, "sajtóstratégiára" vonatkoztak. Kincses Elõd különös ízléssel valósággalfelrótta Markónak, hogy március 15- én úgymond "radikális" beszédet mondott. Indítványozta, hassanak oda, hogy az Isãrescu kormányprogramját egészítsék ki az RMDSZ programjával. Más hozzászóló józan realizmussal azt javasolta, hogy hazamenve mindenki a saját háza elõtt seperjen, a saját szervezetét próbálja "megreformálni" (kétnyelvû feliratok, monográfia stb.). Ezt kell felvállalni.
Toró Tibor kijelentette: a tömbmagyar falvakban az RMDSZ és az önkormányzat összeolvad, az RMDSZ maga a magyar önkormányzat. Inkább a civil szervezeteket kellene bevonni a politikába. Az ifjúságot komoly rekrutációs bázisnak nevezte, s kijelentette, az alulról szervezõdõ ifjúsági szervezetek az igazi partnerek az RT számára. Ez nem látszott a fórumon. Azt is kijelentette, hogy az RMDSZ-ben a lényeges kérdésekben nem tudnak közös nevezõre jutni, az "autonomisták nem lehetnek mediátorok a TõkésMarkó konfliktusban", hanem ez "kell többségi politikává váljon az RMDSZ-ben".
Más kérdés arra vonatkozott (Andrássy Árpád), hogy az RT mennyire van benne az ügyvezetésben. Toró szerint az SZKT-ban jelen vannak, viszont az ügyvezetõ elnökségbõl "kiszorították" õket, s mindazokat akik egy elvet vallanak velük.
jelentette ki Kolumbán Gábor. Pártépítés folyik, az RMDSZ-en belül ma már nincs demokrácia, tette hozzá. Az RT szerinte két kihívást lát a romániai magyarság elõtt: az egyik a nemzetpolitikai kihívás, a másik a Székelyföld kérdése. A politikai felvezetés után ismertette a Hargita Megyei Tanács régiós fejlesztési terveit, prioritásait, az ezzel járó gondokat. Mindössze az nem derült ki a jól dokumentált, reális feladatok sorát megfogalmazó politikamentesnek mondott elõadásból, hogy a Székelyföld világra való nyitása és nyitottsága hogyan egyeztethetõ az RT. "autonomista" programjával. Az elõterjesztés annyira elnyerte Kincses Elõd tetszését, hogy bejelentette: a helyhatósági választások után kétnapos felkészítõt tartanak a Maros megyében megválasztott polgármestereknek és tanácsosoknak.
A máramarosi bányák derítõit nem ellenõrzik megfelelõen és nem tartják karban kellõképpen állapították meg azon a tanácskozáson, amelyen a REMIN bányavállalat és a megyei környezetvédelmi, illetve építkezési felügyeletek képviselõi vitatták meg a prefektúra illetékeseivel a derítõk állapotát.
Máramaros megyében összesen húsz hét üzemben lévõ és 13 megtelt derítõ található. Vlaicu Popa, a Máramaros-megyi Vízügyi Hivatal szakértõje elmondta, hogy a derítõk 99 százalékának oldalát nem füvesítették be, ezért az esõk idején keletkezõ iszap nem tartja meg a meddõt. A vízminõséget nem ellenõrzik megfelelõen és az esõvizet, amely szennyezõ anyagokat tartalmazhat, nem gyûjtik össze.
A derítõk megfelelõ kezeléséhez és ellenõrzéséhez nincs elég pénz és szakképzett ember állapították meg.
Az építkezési szakfelügyelet képviselõi elismerték, hogy már a tél beköszönte elõtt el kellett volna végezni azokat a karbantartási munkálatokat, amelyekrõl most döntöttek.
Félszáz rajzból álló kiállítás nyílt szombaton a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elõcsarnokában. Az óvodástól középiskolás korú tanulók által készített munkák címe: Legkedvesebb madaram, a gólya.
Gólyavédelem a Kárpát-medencében címmel a múlt év augusztusban nemzetközi rajzversenyt hirdetett a Román Madártani Egyesület vásárhelyi fiókszervezete, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület. A kezdeményezésre érkezett több ezer rajz közül választotta ki a legjobbakat a magyarországi zsûri nyilatkozta Papp Tamás, a Milvus csoport vezetõje. Elmondta, a 8322 résztvevõ 8555 rajzot küldött a szervezõkhöz, ebbõl 801 rajzot romániai gyerekek készítettek, 7716 az anyaországból, 22 Szlovákiából és 16 Jugoszláviából érkezett. A rajzverseny célja volt felhívni a figyelmet a gólya szépségére és hasznosságára, védelmének fontosságára.
Négy kategóriában osztottak ki díjakat: óvodások, I-IV., V-VIII. és IX-XIII.-esek csoportjában. Valamennyi kategóriában az anyaországiak lettek az elsõ helyezettek. Bajkó Enikõ, a vásárhelyi Bolyai líceum tanulója, a IX-XII.-esek csoportjában harmadik helyezést ért el, a kerelõszentpáli Florea Cameliát pedig dicséretben részesítették. Ugyanakkor valamennyi versenyzõ egy- egy emléklapot kapott. A szombati vásárhelyi díjkiosztó ünnepség a Kõvirág együttes mûsorával zárult.
A kiállítás ma délután 4 óráig tekinthetõ meg a színház elõcsarnokában.
Tegnap ért véget az ifjú közgazdászok háromnapos találkozója Szovátán, amelyet a Romániai Magyar Közgazdász Társaság keretében mûködõ ifjúsági frakció, a RIF szervezett. A lassan hagyománnyá váló tavaszi találkozón a legfontosabb a RIF egyéves tevékenységérõl elhangzott beszámoló és tisztújítás volt, de emellett a találkozó jó alkalomnak bizonyult szakmai elõadások meghallgatására. Idén ráadásul még szituációs játék is volt, amely a mintegy 120 résztvevõ ismereteit gazdagította.
Vass Attila, a RIF leköszönõ elnöke az elmúlt idõszakra visszatekintve elmondta, hogy a két éve alakult RIF elõször ideiglenes elnökséggel a mûködési szabályzatot dolgozta ki, majd tavaly márciusban a torockói találkozón véglegesítették azt. Az akkor egy évre megválasztott elnök legfontosabb feladata volt a jogi személyiséggel nem rendelkezõ az RMKT-n belül mûködõ és annak eszközeit is használó RIF-et különbözõ szervekkel megismertetni és elfogadtani. Így mára már a Magyar Közgazdász Társaság, az RMDSZ gazdasági osztálya, alapítványok stb. is elismerik a RIF-et, sõt ez utóbbiaknál pályázatokat is sikerült megnyerniük, amibõl infrastruktúrájukat fejlesztették. Ugyanakkor az ifjú közgazdászok aktívan részt vettek és vesznek az RMKT negyedévenként megjelenõ közlönyének szerkesztésében és az ugyancsak az RMKT által szervezett vándorgyûléseken is szép számban képviseltetik magukat. Sikeresnek mondható a tavaly Hargita- fürdõn a RIF által szervezett Országos Tõzsdekonferencia is.
Idõközben megalakultak a helyi szervezetek: Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Máramarosszigeten, Szatmárnémetin, Gyergyóban és Temesváron. Sajnos a kolozsvári központtól a helyi szervezetek és a tagok felé az információáramlás akadozik, míg fordított irányban egyáltalán nem mûködik.
Az új elnöknek tehát elsõsorban ezt az problémát kell orvosolnia, ugyanakkor a közgyûlés úgy döntött, hogy létre kell hozni egy adatbázist, illetve rendszeresíteni és állandósítani kell a helyi szervezetek találkozóit. Ami a központi iroda mûködését illeti, tervben van egy személy alkalmazása, akinek egyebek mellett az volna a feladata, hogy a hamarosan induló honlapot (http:/www.rmkt.ro) rendszeresen frissítse.
A RIF egyébként továbbra is felajánlja segítségét az RMDSZ gazdasági szakosztályának gazdasági jellegû törvénytervezetek áttanulmányozásában és egyes kutatási témák kidolgozásában. Tagjai pedig nem kell még egy évet várjanak, hiszen a szeptember 15. és 17. között a Gyilkostón tartandó vándorgyûlés újabb alkalmat ad majd a találkozásra.
Kettõs tárlatot nyitott szombat délelõtt Kedei Zoltán festõmûvész és Radu Muresan szobrász a Képzõmûvészek Szövetségének Unirea-termében: a budapesti Radó György szobrászati, és a marosvásárhelyi Czirjék Lajos festészeti kiállítását.
A rendkivül jó hangulatú mûvelõdési esemény a maga módján újra igazolni látszott, hogy a kopott és poros hétköznapok után idõnként jöhet valami más is, amikor mondjuk, nem csönget a villanyszámlás, nincs a panellben csõtörés, annyiféle napi idegsztori. Inkább egyéb, más világ, ami vitathatatlanul a miénk volt egykor, de ma már nincs, vagy ha mégis, bizony jól meg kell keresni. Aki jól lát, annak értéket találni ma sem gond, vagy éppenséggel az a Gond?
A címben már utaltunk arra, idézve Kedeit: széttört értékek összerakásának lehettünk tanúi. Mészkõben vagy vásznon tértek vissza régi színek, alakzatok. Bárhogy is volt vagy legyen, akárhogy is tálaljuk, képekrõl és állványokról szólnak a bemocskolt tegnapok ecset vagy vésõ-nyomon megújult üzenetei. Hoz még némi vigaszt a nosztalgia is? Persze, hogy erõs az efféle érzés abban, aki csak roggyant kerítések mentén, tornácos házak alatt és nyesett kertek alján egyszer legalább taposott ösvényt, látott búbánatot öregasszony arcán, sajátos emberi-tárgyi kifejezést, úgyszólván látott sûrû erdélyi pillanatokat akárhonnan jövet, vagy menet toronyiránt
Czirjék Lajos festészeti kiállítása mondhatni színes tudósítás is lehet, függetlenül attól, milyen árnyalatban fogta meg az elszaladó idõt. A Sóvidéken, az erdélyi Mezõségen, akár szülõfalujában, Mezõmadarason. Képeiben, az archaikum között- mögött és fölött, ott feszül valamiféle drámaiság: tán holnap már nincs miért valamit keresnünk, nincs ahol, nincs aki bár ne lenne igazunk. Mindenesetre õ látni és láttatni vállalkozott, s teszi, amit tenni tud: vászonra menti értékkel a pusztuló falut.
Radó György Magyarországról jött, helyesebben onnan tért haza jó súllyal. Alig hétéves volt, amikor családja Marosvásárhelyrõl kivándorolt. Biatorbágyi mûtermében mészkõbe farag. Végsõ soron azt hozta vissza, amit elvitt gyerekfejjel egykoron. Ha Pesten vagy bárhol a világon jól értik munkáját, akkor jó. De üzenetét igazából csak itthon lehet azonosítani arcokkal, múló erdélyi motívumokkal, a búbánatos remeteszegi asszonnyal... Ha volt alkalmunk átnézni a korláton, amikor megbontották a városszéli falut, a felismerés csakugyan szomorú és tagadhatatlanul igaz. A szobrászban él az emlék, most hazajött. A kõ.
CSU Astral Nagyszeben CSU Gaz Marosvásárhely 3-1 (-23, 19, 23, 20)
A nõi röplabda B-osztály nyugati csoportjának rangadóján a mindeddig veretlen marosvásárhelyi csapat a bajnokságban elsõ alkalommal volt kénytelen vesztesként elhagyni a játékteret, a nagy rivális nagyszebeniek ellenében. A mérkõzésnek elsõsorban a feljutásért vívandó döntõ torna perspektívájából volt szerepe, hisz nagy valószínûséggel mindkét csapat részt vesz ezen, s mivel a bajnokságban, az egymás elleni mérkõzéseken, megosztották a gyõzelmeket, fontos volt felmérni az ellenfél potenciálját.
Az elsõ játszmában a marosvásárhelyiek gyõztek, majd egy szinte menetrend szerinti kiengedést követõen a második játszma a házigazdáké volt. A harmadik játszmában történt a mérkõzés döntõ momentuma. 23-23-as eredménynél egy kedvezõtlen játékvezetõi ítélet ismét a szebeniek játszmagyõzelméhez vezetett, s a negyedik menet végéig a negatív hatást a CSU Gaz játékosai már nem voltak képesek kiheverni.
A következõ fordulóban a CSU Gaz Kolozsvár együttesét fogadja, míg Nagyszeben áll. Egy 3-0 arányú gyõzelem az elsõ hely visszaszerzését jelentheti a marosvásárhelyi csapatnak.
Három érem ifjúsági atlétáinknak
Bukarestben, március 11-12-én rendezték meg az ifjúsági III korosztály számára az idei évre kiírt fedett pályás országos atlétika-bajnokságot. A versenyen Marosvásárhelyrõl nyolcfõs küldöttség vett részt, az ISK és a 9-es számú általános iskola képviseletében. A résztvevõk száma nagyobb is lehetett volna, de anyagi források hiányában, csak a legjobbaknak sikerült biztosítani a kiszállás költségeit.
Annak ellenére, hogy Marosvásárhelyen nincs lehetõség teremben edzeni, s ugyanazon pénzhiány miatt arra sem volt lehetõség, hogy a sportolók valahol máshol készülhessenek teremben, atlétáink mégis eredményesen vették fel a versenyt a sokkal jobb körülmények között készülõ központok képviselõivel.
Így, a rúdugró Pavel Emilian (edzõ: Szabó Ferenc) 310 cm-es eredményével országos bajnoki címet szerzett, távolugrásban, népes, 24 fõs mezõnyben, Herteli Tamás Levente (edzõ: Szabó Margareta) 630 cm-rel ezüstérmes lett, s ugyancsak ezüstérmet harcolt ki a marosvásárhelyi 4x200 méteres váltócsapat (Bardoºi Florin, Coman Dorin, Herteli Tamás és Luca Dãnut) is, 1:35,71 perces idõeredménnyel.
A mostoha körülmények között elért eredményekért mindannyian dicséretet érdemelnek.
Herlitz-Mobex Dinamo Bukarest 77-73 (31-35)
Az idény elsõ gyõzelmét aratta a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat, amely nehezen heverte ki két alapember Cristescu és Pintea távozását a téli szünetben. Azóta egyre inkább a helybéli fiatalokra támaszkodott az együttes, s az "új fiúk" most elsõ alkalommal rázódtak össze annyira, hogy teljesítményük gyõzelem megszerzéséhez legyen elég. A mintegy 600-800 fõnyi nézõsereg lelkesen ünnepelte a sikert, mely egy rendkívül látványos, kiegyensúlyozott játék után született, melyben a vásárhelyi csapat elsõsprban a védekezésben jeleskedett, Vajda és Feleki néhány "sapkája" emlékezetes jelenet marad.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bukaresti Dinamónál nagyon hiányzott a szerb vendégjátékos, Simic, s csupán Markovicra támaszkodtak. A jó eredmény ellenére, idõnként a hazaiaktól is egyenetlen teljesítményt láthattunk. Csodaszép megoldások érthetetlen bakikkal váltakoztak, szerencsére az elõbbiekbõl volt a több. Ennek megfelelõen az eredmény rapszodikusan alakult. Mikor az egyik, mikor a másik csapat vezetett, s sorban 6-7 pontos elõnyökre tettek szert, de az ellenfélnek mindig sikerült újítania. Ennek a folyamatnak a végsõ sípszó vetett véget, s nagy örömünkre ekkor a Herlitz-Mobex állt vezetésre, bár az egyébként jól játszó Szászgáspár taktikai hibája (távoli dobással próbálkozott, amikor tartani kellett volna a labdát) kis híján veszélybe sodorta a végeredményt.
Mi tagadás, nagyon kellett ez a gyõzelem, akkor is, ha "csupán" az 5. hely már a tét, hisz szép lassan a csapat jövõje forog kockán. Nagyon nehéz anyagi helyzetbe jutott az együttes, miután egyre nehezebb elõteremteni a mûködéshez szükséges alapokat, s költségvetés híján egyelõre a városi vagy a megyei tanács sem segíthet. A siker talán meggyõzi a szponzorokat, hogy érdemes a csapatba fektetni, hisz a városnak szüksége van az A-osztályos kosárlabdára.
A vásárhelyiek pontjait az alábbiak szerezték: Ilic 25 (1 hárompontos), Szászgáspár 16 (4), Viciu 15 (3), Feleki 7 (1), Dénes 7, Vajda 5, Kosanin 2. A Dinamo legeredményesebbjei: Markovic 38 (5) és Chiran 14 (2) voltak. A Constantinescu Viorel (Kolozsvár) Dorin Fumu (Iaºi) játékvezetõi párostól az idei bajnokság talán legkiegyensúlyozottabb bíráskodását láthattuk.
A hétvégén a Herlitz-Mobex a visszavágóra Bukarestbe látogat, ahol pénteken délután játsszák a második találkozót. A házigazdák gyõzelme esetén a harmadik mérkõzés dönt, amelyet szombaton rendeznek, a Herlitz- Mobex legénysége azonban abban reménykedik, hogy most, hogy megtört a jég, a második meccsen is õk nyernek, s nem lesz szükség harmadik találkozóra. A gyõztes az 5. helyért a Soced ellen lép pályára, mely két mérkõzést is megnyert a pályaválasztás jogáról lemondó Iaºi ellen a hét végén. A vesztes a Iaºi ellen a 7. helyért játszik.
Az 1-4. értékcsoportban ötbõl három gyõzelemig játszanak a csapatok. Az elsõ két találkozó után Piteºti 2-0 arányban vezet Kolozsvár ellen, míg a Nagyszeben Arad találkozó 1-1-re áll.
Az ifjúsági teke csapatbajnokság második fordulóját az Elektromaros pályáján bonyolították le szombaton. Amint várható volt, Seres Sándor érdemes edzõ tanítványai ismét a legjobbak voltak, akár az elsõ turnén, s megerõsítették vezetõ helyüket a bajnokságban.
A második turné eredményei: 1. Elektromaros 2456 fa 3 pont (egyénileg: Balogh Erika 447 fa, Carmen ªopterean 427 fa, Gidófalvi Erzsébet 412 fa, Adriana Crista Hosu 397 fa, Miklós Katalin 393 fa, Stanca Cismaº 380 fa). 2. Somvetra Szamosújvár 2326 fa 2 pont. 3. Akarat Eleven Székelyudvarhely 2180 fa 1 pont.
A bajnokság állása két forduló után: 1. Elektromaros 6 p. 2. Szamosújvár 4 p. 3. Székelyudvarhely 2 p. A harmadik turnét Szamosújváron szervezik, április 15-én.
A fiúk bajnokságában az Elektromaros tekézõi Talmácson vendégszerepeltek a második fordulóban. A talmácsi forduló eredményei: 1. Foresta Talmács 4004 fa 4 pont. 2. Elektromaros 3788 fa 3 pont (egyénileg: Benke Zoltán 788 fa, Seres Levente 769 fa, Ciprian Tãgean 737 fa, Kirizsán András 384 fa és Szilveszter István 350 fa (egy-egy menet), Kirizsán Albert 401 fa és Nagy Zoltán 359 fa (egy-egy menet). 2. Aranyosgyéresi Industria Sârmei CFR 7759 fa 2 pont. 4. Electrica Nagyszeben 3652 fa 1 pont.
Két turné után az állás a következõképpen fest: 1. Talmács 7 p. 2. Elektromaros 7 p. 3. Aranyosgyéres 4 p. 4. Nagyszeben 2 p. A harmadik fordulót április 15-én, Marosvásárhelyen szervezik.
Poli Temesvár ASA Marosvásárhely 5-0 (2-0)
A marosvásárhelyi szakvezetés a mérkõzés elõtt azt nyilatkozta, hogy pontokat szerezni mennek a Béga-parti városba. Ebben nincs semmi rendkívüli, hisz eleve vesztesként nyilván nem lehet pályára küldeni a csapatot, de azért azt már a temesvári pályára lépés elõtt lehetett tudni, hogy nagyon nehéz feladat elõtt áll a vásárhelyi legénység.
A kolozsvári incidenseket követõ felfüggesztéseket csökkentette ugyan a fellebbviteli bizottság, ám ezen a mérkõzésen még mindig négy alapember hiányzott a pályáról a büntetés miatt, s ráadásul Enyedi sem tudta egészségügyi gondok következményeként vállalni a játékot. A teljesítményen pedig nagyon meglátszott az öt kezdõcsapatbéli játékos hiánya. A tartalékoknak íme, nem remélt lehetõségük lett volna az utóbbi két fordulóban bizonyítani, hogy megérdemelnék a titularizálást, ám õk azt tették, hogy az ellenkezõjét bizonyították: az ASA-nak nincsenek olyan játékosai, akik bármikor bevethetõk a kiesett alapemberek helyett.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kiesés elkerülése ellen küzdõ Polinak pontosan erre a mérkõzésre sikerült leigazolnia Rotariut, s az egykori válogatott labdarúgó igazi öreg róka módjára irányította a házigazdák játékát, megmozdulásai minduntalan veszélyt jelentettek Farkas kapujára, s mesterien elvégzett szabadrúgásaiból gól is született. Mindez azonban nem menti a vásárhelyi csapat kritikán aluli teljesítményét, amely minden téren alulmaradt. Egyszerûen nem lenne szabad, hogy néhány játékos kiesése ekkora teljesítménycsökkenést okozzon. Farkas, aki az FC Bihar ellen bravúrosan védett, most néhány jó védése mellett legalább két gólban benne volt, ami fokozza az aggodalmat, hogy Rotaru további négy mérkõzésen még nem állhat rendelkezésünkre.
Az ASA az alábbi összeállításban lépett pályára Temesváron: Farkas Török, Porav, D. Miclea, Zsigmond (Mihu), Dumitraºcu, Stoica, Gábor (Oláh), Lup, Fl. Miclea (Ignat), Prodan.
Vajdahunyadi Corvinul Dicsõszentmártoni Chimica 4-0 (1- 0)
A kiesés elkerüléséért küzdõ dicsõszentmártoniak csatát vesztettek Vajdahunyadon, s a vereség elsõsorban arányai miatt riasztó. Amennyiben ugyanis el akarják kerülni a tabella veszélyes övezeteit, a dicsõieknek pontot, pontokat kellene idegenbõl hozniuk, ehhez azonban ennél lényegesen jobb teljesítmény szükséges.
A feljutásban még mindig reménykedõ Corvinul leiskolázta a Chimica legénységét, már a 9. percben kapufát ért el, késõbb pedig a sorozatos támadások négy gólt is eredményeztek, Mitricã (2), Stârc (tulajdonképpen Florea öngólja) és Sándor révén. Ráadásul a csapat nagy tapasztalatú kapusa, Chebutiu is gyengébb napot fogott ki. A vendégek ezen a mérkõzésen mindössze két helyzetnek nevezhetõ akciót hoztak össze, ami édeskevés a boldoguláshoz. A szerdai találkozón ennél lényegesen jobb teljesítményt várnak el a csapattól a szurkolók.
A Chimica összeállítása a vajdahunyadi találkozón: Chebutiu Szõke, Maier, Florea, Cucerzan, Ungureanu, Andrei, ªtefan, Gábor, Curticãpean (Marcadonatu), Mureºan.
AZ ELECTRODA KFT keres a hegesztéstechnikai kereskedelem és szervizrészlegére modern hegesztési technológiákban jártas szakembert. Jelentkezni önéletrajzzal a cég székhelyén: Nyár utca 13/A (str. Verii 13/A). Tel. 216-233, 816 óra között. (sz.)
AZ INDELCO KFT keres a belsõépítészeti részlegére mûszaki rajzot ismerõ, kivitelezésben jártas technikust. Jelentkezni önéletrajzzal a cég székhelyén: Dózsa György utca 14. sz. Tel. 166-579, 816 óra között. (sz.)
AZ INDELCO KFT keres ügyintézõ titkárnõt. Kommunikációs készség (román és magyar nyelven), számítógépkezelési, alapvetõ könyvelési és vállalatszervezési ismeretek elõnyt jelentenek. Jelentkezni önéletrajzzal a cég székhelyén: Dózsa György utca 14. sz. Tel. 166-579, 816 óra között. (sz.)
SZERELÜNK profi riasztókat, rádiókazettofonokat, autóba hangszórókat. Tel. 094-528-622. (2632)
25-30 ÉV KÖZÖTTI BÁROSNÕKET alkalmazok. Tel. 215-521, 092-404-679. (2972)
ÉPÍTKEZÉSBEN JÁRTAS segédmunkást alkalmazunk. Tel. 253-687, 7-15 óra között. (3212)
ALKALMAZUNK tapasztalattal rendelkezõ pékeket. Érdeklõdni március 22-én 14 órakor a BOPANUM Kft.-nél. Cím: Szentanna, Fõ út 428. sz. (elérhetõ a 8-as autóbusszal). (3286)
A DERMAGANT KFT Marosvásárhely, Szabadság (Libertãþii) utca 110/A szám szakképzett varrónõket alkalmaz munkavédelmi felszerelések varrásához. Tel. 168-756. (3132)
BÚTORGYÁR ALKALMAZ asztalosokat (gépészeket) masszív fa megdolgozására. Fizetés: kétmillió lej. Tel. 428-359. (3121)
BELGYÓGYÁSZATI, GASZTROENTEROLÓGIAI szakrendelés, ENDOSZKÓPOS gyomor- és bélvizsgálatok, ECHOGRÁFIA. Elõjegyzés a 166-171-es telefonszámon, 9-18 óra között. (2838)
FORINTOT és márkát vásárolok elõnyösen. Tel. 161-937, 257-712, 094-247-736. (2309)
ELADÓ 10 ár házhely a marosszentgyörgyi tetõn két kúttal és kisebb házalappal. Tel. 136-333. (3228)
ELADÓ 1987-es évjáratú John Deer arató- cséplõgép, 4,3 m-es vágóasztallal. Tel. 428- 447. (3232)
ELADÓ Renault Trafic Diesel (zárt rakterû). Tel. 576-804. (3253)
ELADÓ üzleti bútorzat és hûtõvitrin elõnyös áron. Tel. 163-162, 21 óra után. (3276)
ELADÓ 7 ár, építkezésre alkalmas terület a Kishegyszõlõben. Tel. 120-216. (3092)
ELADÓ szekrénysor, egy kanapé, 2 millió lej. Tel. 149-111. (3269)
ELADÓ üzlet a Hadsereg téri piacon. Tel. 065-136-494, 098- 621-979. (3280)
VESZEK Ács Ferenc, Incze János, Abrudán, Popp Aurél és Balla Béla-festményeket, vagy 500.0001.000.000 lejig porcelánfejû babát. Tel. 064- 193-888. (3308)
ELADÓ diófarönk. Érdeklõdni: Marosszentgyörgy, Fõ út 72. sz. Tel. 147-092. (3231)
ELADÓ központi fûtés, autogájzer. Tel. 162- 505. (3244)
ELADÓ íróasztal, könyvespolc, állólámpa, egy fedett sírhely. Tel. 131-213. (3246)
VESZEK bármilyen mennyiségben szarvasagancsot, 50.000 lej/kg. Tel. 064-193-888. (3305)
ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek importautókhoz. Tel. 211-338, 094-625-182, 094-511-941. (2178)
ELADUNK hûtõszekrényeket, fagyasztókat, automata mosógépeket kitûnõ állapotban. Tel. 165-373, 256-618. (2507)
ELADÓK fürjtojások. Tel. 125-004. (3223)
ELADÓ azonnal telekkönyvezhetõ üres telek Szabédon. Tel. 124-449/23, 427-097. (3056)
ELADÓ kertes ház Szovátán. Érdeklõdni naponta 20-22 óra között az 570-415- ös telefonszámon. (3099)
ELADÓ II. emeleti, 3 szobás tömbházlakás 2 fürdõvel, balkonnal Szovátán, a Petõfi negyedben, a D4/12. szám alatt. Tel. 065/577-402. (3159)
ELADÓ Szovátán 100 m2-es, gázas magánlakás, 1800 m2-es területtel, a fõút mellett. Tel. 577-772, 18 óra után. (3172)
SÜRGÕSEN veszek garzont vagy 2 szobás tömbházlakást. Tel. 250-180, 093-457-711. (3300)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 137-816. (3255)
ELADÓ ház Mezõfelében. Érdeklõdni a 246. sz. alatt vagy a 094-930-326-os telefonon. (3264)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 130-367. (3289)
ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzon a Rãmurele utcában. Tel. 255-728. (3263)
OLCSÓN eladó kétszobás, konyhás, kamrás, gázas lakás nagy kerttel. Érdeklõdni: Rad Gavrilã, Koronka, Új utca 50. sz. (3265)
ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a Ion Buteanu utca 3/1. szám alatt. (3182)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Nicolae Bãlcescu utcában. Tel. 132-601. (3106)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, III. emeleti lakás garázzsal az 1918. December 1. úton, a 225/13. szám alatt. Ára: 280 millió lej. Tel. 256-042. (3032)
ELADÓ 2 szobás magánház, Griviþa roºie u. 40. sz., vagy elcserélem. Irányár: 90 millió lej. Tel. 143-309, 18-20 óra között. (2736)
ELADÓ 3 szobás, két fürdõszobás tömbházlakás 65 millió lejért. Tel. 092-529- 643. (3247)
ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (3249)
ELADÓ elsõ osztályú garzon jutányos áron. Tel. 092-585-784. (3251)
ELADÓ egyszobás ház a Bolyai utcában. Tel. 127- 523. (3137)
ELADÓ családi ház 800 m2 kerttel Erdõszentgyörgyön, a Rozelor utca 110. sz. alatt. Érdeklõdni a 065-578-611-es telefonon, 816 óra között. (3304)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (1889)
VÁLLALOM bármilyen fémszerkezet készítését és fölszerelését. Tel. 160-364. (3266)
ÁLLATTENYÉSZTÉS céljából kiadó kisebb istállót keresek Marosvásárhely tõszomszédságában. Tel. 164-928, 18-20 óra között. (3190)
SZOBAFESTÉST, mázolást, fali- és padlócsempézést vállalok jutányos áron. Tel. 094-269-438. (3034)
BÉRBE adunk központi iroda- és raktárhelyiségeket. Tel. 163-039. (2736)
KÖLCSÖNZÖK különleges menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069, 092-498-358. (2441)
PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-595-191. (3248)
Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, március 20-ra, amikor tíz éve, hogy eltávozott szerettei körébõl a teremeújfalusi id. KISS ZOLTÁN. Emlékét õrzi bánatos felesége, gyermekei és azok családja. (3270)
Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert szeretett. Szelíd hangod már csak emlék maradt, megtört, fájó szíved pihen a föld alatt. Az idõ elmúlhat, szállhatnak az évek, míg élünk, velünk van fájó emléked. Fájó szívvel emlékezünk március 20- án a drága jó férjre, édesapára, apósra, nagytatára, a nyárádgálfalvi KERESZTESI DOMOKOSRA, halálának ötödik évfordulóján. Emlékedet mindig szívünkben õrizzük: feleséged, gyermekeid és azok családja. (3008)
"Állunk sírodnál, virág a kezünkben, könny a szemünkben, bánat a szívünkben. Elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell szokni élni nélküled." Mély fájdalommal emlékezünk március 20-án, amikor három éve eltávozott közülünk a víg kedvû, élni akaró testvér, gyermek, BALOG ERZSÉBET szül. Kiss. Emlékét õrzi szeretõ édesanyja, két testvére és sógornõje. Nyugodj békében. (2828)
Minden zord tél után jön egy virágzó tavasz, de a mi szívünkben csak tél marad. Felcsendül szívünkben az emlékek húrja, eszünkbe jut édesanyánk jóra intõ szava. Nélküled oly üres és szomorú a ház, még most sem hisszük, hogy többé nem vagy már. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, elvitted magaddal a fényt, mosolyt, meleget. Pihenhetsz sírodban örökre csendesen, elfeledni, édesanyánk, nem tudunk sohasem. Fájó szívvel emlékezünk március 20- án a körtvélyfáji születésû BALOG ERZSÉBETRE szül. Kiss halálának harmadik évfordulóján. Bánatos férje, két fia, két leánya, két veje és a két kis unoka. Fáradozás volt élete, legyen csendes pihenése. (2828)
Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor 10 éve a március 20-I tragikus események áldozata lett a nagyernyei id. CSIPOR ANTAL. Emlékét õrzi lánya és családja. Nyugodjon békében. (3172)
Szomorú szívvel emlékezünk március 20- án, MIHÁLY GERGELYNÉRE szül. Rácz Eszter halálának 10. évfordulóján. Emlékét õrzi bánatos férje, fia, menye és két kicsi unokája. Nyugodjál békében. (3181)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor tíz éve a március 20-i tragikus események áldozata lett a nagyernyei id. CSIPOR ANTAL. Emlékét õrzi bánatos felesége, fia, leánya és családja. Nyugodjon békében. (sz.)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagyanya, feleség, testvér, rokon és jó barát, HAÁZ SÁNDORNÉ szül. Benczédi Judit ny. tanárnõ hosszas, de türelemmel viselt szenvedés után, életének 76. évében március 18-án elhunyt. Búcsúztatjuk március 20-án 16 órakor a református temetõ ravatalozójában. Temetése 21-én 16 órakor Székelyudvarhelyen lesz a református temetõben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (0942267)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, dédapa és rokon, NOVÁK IMRE volt nyárádandrásfalvi lakos, életének 89. évében hosszas szenvedés után elhunyt március 18-án. Temetése március 20-án 13 órakor lesz a marosszentkirályi gyászháztól. A gyászoló család. (0942273)
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér, rokon, sógornõ és jó ismerõs, BARTHA JÓZSEFNÉ szül. Fülöp Matild, életének 58. évében rövid, de súlyos betegség után, 2000. március 18-án elhunyt. Temetése 2000. március 21-én 13 órakor lesz a református temetõ cintermébõl, református szertartás szerint. Nyugodjon békében. A gyászoló család. (0942268)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér, sógor, võ, rokon, jó barát, szomszéd és jó munkatárs, ifj. FARKAS ZSIGMOND mérnök életének 55. évében csendesen elhunyt. Temetése március 20-án, hétõpn 13 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetõben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (0942269)
Soha el nem múló fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, édesanya, élettárs, testvér, meny, sógornõ, rokon és jó szomszéd, CSERGÕ IRMA szül. Zsigmond 48 éves korában megtért, visszaadta lelkét teremtõjének. Temetése kedden, március 21-én 13 órakor lesz Disznajón. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (0942270)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, drága jó édesanya, nagymama, testvér, anyós, anyatárs, sógornõ, rokon, jó ismerõs, a cserefalvi születésû özv. MEZEI SÁNDORNÉ szül. Patkós Lujza életének 78. évében március 18-án, hosszas betegség után csendesen megpihent. Temetése március 20-án 14 órakor lesz a cserefalvi családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (0942272)
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak a rokonoknak, kollégáknak, szomszédoknak, falumbelieknek, akik drága jó férjem, SZÉKELY JÓZSEF temetésén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, sírjára virágot helyeztek, fájdalmamban osztoztak és mellettem voltak e nehéz percekben. Bánatos felesége, Ilonka. (3283)
Copyright © Népújság - 1999