|
LII. évfolyam 64. (14420) |
2000. március 17., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Március 15-én a BBC rádió román nyelvû adásának marosvásárhelyi tudósítója arról számolt be, hogy tíz év után zavartalanul, békésen ünnepelt a magyarság, a román lakosságban elcsitultak az aggodalmak, visszatért a kölcsönös bizalom. Történészt szólaltat meg, aki az 1848-as kolozsvári országgyûlést okolja, amely a románok nemzeti érzékenységét sértette azzal, hogy egyetértett a pozsonyi országgyûlés harmincegy törvénycikkébõl azokkal is, amelyek Magyarország és Erdély unióját mondják ki, megteremtve a független magyar nemzetállamot. (1848-ban a május 15-17-i balázsfalvi gyûlésen az erdélyi román nemzetiség radikálisabb jobbágyfelszabadítást követelt, s azt, hogy a románokat a magyarok, székelyek és szászok mellett ismerjék el negyedik nemzetnek. A kolozsvári országgyûlés ezt a követelést elutasította, arra hivatkozva, hogy az unió megszületésével eltûnnek a feudális értelemben vett nemzetek, s Erdély népei egyaránt részesülnek a polgári szabadságjogok áldásaiban. sz.m.) Ezért voltak ellenérzések a románság részérõl 1990-tõl kezdõdõen, hogy a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napja számukra mellõzést, nemzeti elnyomást jelentett a sokszínû Erdélyben. Ezért nem fogadhatták el, hogy a magyarság ünnepeljen e napon, mert úgy érezték, ellenükben tesznek.
Mára már jobbára megnyugodtak a kedélyek.
Románia jelenlegi alkotmánya majd másfél évszázaddal az 1848-as pozsonyi országgyûlés cikkelyei után született. Minden kisebbségi tiltakozás dacára, egységes román nemzetállamról szól. (Hja, az idõ kereke ennél a pontnál megrekedt.)
És a kisebbségi jogok sem csorbítatlanok, amig legtermészetesebb igényeinkért iskoláink, egyetemeünk, anyanyelvünk használata, kétnyelvû táblák kell küzdenünk. Az évszázadok óta éber román nemzeti érzékenység fogékonyságot, rugalmasságot kellene hogy eredményezzen a most ugyanolyan hajóban lévõk iránt. A kölcsönös bizalom nem a rendezetlen dolgaink elhallgatása nyomán tér vissza. Ha a mai kisebbségi érzékenységet is észreveszik és tekintettel is lesznek rá, elhiszem a BBC tudósítójának, hogy nyugodtak, sõt barátiak Marosvásárhelyen a kedélyek, legyen az akár március 15-e, akár december 1-je.
Marosvásárhely nemrég megkapta a mártírvárosi címet. Fodor Imre polgármester ünnepséget és emléktábla elhelyezését kezdeményezte a jelenleg kormányhivatalként és megyei tanácsszékházként mûködõ épület bejáratánál. Ezt az ötletet Dorin Florea prefektus határozottan elutasította, amit a sajtóban a legkülönbözõbb módon értelmeztek. A félreértések eloszlatása végett fordult a tegnap a Népújsághoz és az alábbi nyilatkozatot adta lapunknak:
"Nem éltem volna a replika jogával, de azt szeretném, hogy az állampolgárok megértsenek, mert intézkedéseim egyaránt érintik a magyar és a román ajkú állampolgárokat. Súlyos támadásnak minõsítem a polgármester úr tevékenységemet és személyemet nyilvánosan bíráló kijelentéseit. Minden, a megyét érintõ intézkedésem, azt hiszem, világos, a teljes transzparencia jegyében született. Bárki láthatja, hogy amit tettem, arra irányult, hogy normalitást teremtsek a városban és a megyében.
A mártírváros jelképéül szolgáló kétnyelvû táblák esetében a helyzet a következõ: mindenkinek köszönöm, akik mellettünk voltak, közbenjártak, hogy megkapjuk ezt a kitüntetõ címet. Ez a forradalomban hõsi halált halt áldozatoknak és a forradalmároknak köszönhetõ, nem sajátíthatja ki magának sem a polgármester, sem a prefektus.
Abban a pillanatban, mihelyt mártírvárossá nyilvánítják, természetes, hogy jelezni kell a város bejáratainál, románul és magyarul is. Ugyanennyire természetes, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatára is tábla kerüljön románul és magyarul is, mert a polgármesteri hivatal jelképezi a várost, és nem a prefektúra. Ezt én is támogatom.
Viszont Fodor úr ezeket a táblákat a prefektúrára akarta kitenni. Én nem akarok egyetlen ilyenszerû táblát sem látni a prefektúrán, mert nem mártírmegyérõl van szó, hanem mártírvárosi címet kaptunk. A másik dolog, amirõl beszéltem, hogy azokat a táblákat is, amelyek jelenleg a prefektúra épületén találhatók, le akarom vetetni, mert azt akarom, hogy egyszer már vége legyen annak, hogy ki- ki kénye-kedve szerint mindenféle feliratot biggyesszen a prefektúra oldalára. Ez egyaránt vonatkozik a hadseregre, a forradalmárokra vagy bármilyen egyesületre. Vessünk véget már egyszer ennek a cirkusznak! Én nem akarok a prefektúra épületébõl karácsonyfát csinálni, amelyikre, kinek ahogy kedve szottyan, kitehet egy-egy táblát.
Ha ezeket a dolgokat megértik, eljárásom sikeresnek lesz mondható. Egyébként az összes vádat visszautasítom és választási fogásnak tekintem. Való igaz, hogy közeledik az elszámolás ideje, amikor mindenkinek számot kell adnia, mit tett. Remélem, a város polgárai nem esnek újból a kétnyelvû feliratok csapdájába. Apropó, kétnyelvû feliratok! Biztosítani szeretném a polgármester urat, mint ahogy már 1997-ben is mondtam: abban a pillanatban, amikor ezeket a dolgokat végiggondolják, megtárgyalják a polgárokkal, és a közösség széles körû támogatását fogja élvezni, én magam saját kezüleg teszem ki a kétnyelvû feliratokat. Meglátják, nem veszi le majd senki, nem mázolja be senki azokat. A polgármester úrnak meg kell értenie, hogy egy intézkedést így kell megtenni, semmiképpen sem provokatív módon, mert emiatt van az a helyzet, ami van Marosvásárhelyen".
Sütõ András, Kányádi Sándor, Kántor Lajos (a szerkesztõtanács elnöke) és Gálfalvi Zsolt, a Krónika erdélyi közéleti napilap szerkesztõtanácsának legtekintélyesebb tagjai a sajtónak is eljuttatott levélben jelentették be lemondásukat.
Emlékeztetõül: a Krónika Kiadóház a hónap elején közleményben tudatta, hogy a részvénytársaság közgyûlésének döntése értelmében "közös megegyezéssel" szerzõdést bontottak Stanik Istvánnal, a lap addigi felelõs szerkesztõjével. A mostani fejlemény tovább növeli a Krónika körüli bizonytalanságot.
A lemondásukat bejelentõ szerkesztõtanácsi tagok levelükben hangsúlyozzák: "A Krónika szûkebb vezetõségének személyi összetételében alig öt hónap során bekövetkezett változások ügyében a szerkesztõtanáccsal nem konzultáltak, sõt errõl csak az ügyek lezárulta után tájékoztattak. Bizonyára ez is oka lehetett annak, hogy Farkas Árpád tagtársunk már korábban (március 1-jei hatállyal) lemondott.
A kiadóvállalat 1999. augusztus 11-én kelt, bennünket felkérõ levele szerint testületünk joga és feladata lett volna véleményt mondani, javaslatokat tenni többek között a szerkesztõség személyi összetételét illetõen. Ilyen alapvetõ kérdésekben a kiadónak a jelek szerint nem is állt szándékában a szerkesztõtanáccsal tárgyalni. Olyan fontos kérdések maradtak megoldatlanul a mai napig, mint pl. a kiadó és a szerkesztõségi munkatársak munkajogi viszonya.
Testületünk feladata lett volna szavát hallatni arról is, hogy a romániai erdélyi magyarság politikai küzdelmeinek tükrözésében miként érvényesül a lap indításakor megfogalmazott kiegyensúlyozottság, a "mindenkori centrumhoz igazodó" tárgyilagosság követelménye. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a szubjektív szerkesztõi gyakorlat során ezt a követelményt is nemegyszer mellõzték véleményünkre pedig tulajdonképpen nem is voltak kíváncsiak.
Egyéb fenntartásaik mellett a levél aláírói úgy tartják, hogy "Az összmagyarság számára szerkesztett Krónika közel fél év alatt határozott jelét adhatta volna ama törekvésének, hogy jellegénél fogva mûvelõdési-mûvészeti életünk egészét akarja tükrözni. Természetes olvasói igény, hogy a Krónika ezen a területen is a lehetõ legszélesebb karolású legyen. A némelykor egymást tagadó szellemi irányzatok, generációs különbözõségek, személyi ellentétek fölé emelkedve a Krónikának úgy véljük minden szellemi értéket támogatnia kell.
Sajnáljuk, hogy segítõ szándékunk e kérdéskörökben is éppúgy, mint a lap üzleti vonzerejének oly szükséges növelését illetõen csak óhaj, füstbe ment terv maradt."
A tegnapi fejlemény nyomán gyakorlatilag megszûnt a Krónika szerkesztõtanácsa, mert mint Werner Péter vezérigazgató és megbízott felelõs szerkesztõ lapunk kérdésére elmondta, korábban, március 10-én már lemondott Toró Tibor és Tonk Sándor is.
Arra a kérdésre, hogy az újabb lemondások nyomán milyennek látja a Krónika jövõjét, Werner Péter kijelentette: "Semmilyen hatással nem lesz. A lap továbbra is megjelenik, ugyanúgy mint eddig, ugyanabban a szellemiségben. Miért kellene, hogy hatással legyen?
Mégiscsak tekintélyes személyiségek váltak ki.
Valóban, az erdélyi magyar szellemiség képviselõiként nevükkel fémjelezték a lapot és a lapindítással kapcsolatban megtiszteltek minket. Nagyon szépen köszönjük az eddigi közremûködésüket. A szerkesztõtanács konzultatív testület volt, véleményüket, amikor módunk és lehetõségünk volt, kikértük, de a lap szerkesztése, ügyvitele, a szerkesztõ-vezetõség kezében volt eddig is, ezután is. Ahogy eddig megoldottuk ezeket, s ahogy eddig is megjelent a lap, ugyanazzal a szellemiséggel, ugyanazokkal a célkitûzésekkel, ugyanazokkal az eszközökkel ezután is megjelenik.
Nem tartanak attól, hogy az utóbbi fejlemények nyomán az olvasók egy része elpártol a Krónikától?
Mi nem félünk ettõl, mert az olvasó arra kíváncsi, ami a lapban van. Ha a lapban hiteles információ van, akkor továbbra is lesz érdeklõdés, s a lapban továbbra is hiteles információk lesznek.
Rãsvan Popescu elnöki szóvivõ közölte, hogy csütörtökön az államfõ kihirdette a köznyugdíjrendszer és más társadalombiztosítási jogok törvényét.
E törvény lehetõvé teszi az 1990 elõtt és az azt követõen megállapított nyugdíjak közti nagy eltérések áthidalását, és államilag garantált egyszéges nyugdíjrendszert teremt.
Április elsejétõl 17,62 százalékkal drágulnak a távközlési szolgáltatások közli a Romtelecom.
A távközlési társaság szerint az áremelést a pénzhígulás és a valutaárfolyam módosulása okozta, tekintettel arra, hogy a társaság tavaly október esejétõl nem eszközölt díjemelést. A drágulás következtében a száz impulzust magába foglaló elõfizetés díja természetes személyeknek 108 ezer lej lesz, az 50 impulzust magába foglaló bérlet 85 ezer lej, az egyszerû, impulzusokat nem biztosító elõfizetés ára havi 58 ezer lej lesz.
A vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi minisztérium cáfolta, hogy szerdán újabb baleset történt volna a borsabányai bányaüzem nováci derítõjénél. A minisztérium szerint a Vasér-patak, a Visó és a Tisza folyó vizének nagyfokú zavarosságát az okozza, hogy a március 10-i gátszakadás miatt szabadba jutott és a parton maradt meddõbõl került újabb adag a folyókba.
Szerdán a Mediafax hírügynökség a borsabányai üzem kereskedelmi igazgatójának tájékoztatására hivatkozva közölte, hogy mintegy 150 köbméter fémérc maradványokat tartalmazó víz jutott ki a nováci derítõbõl. Az igazgató szerint mindez akkor történt, amikor Gila Altmann német környezetvédelmi miniszterhelyettes és Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter éppen a helyszínen tartózkodott.
Gila Altmann szerdán, Nagybányán tartott sajtóértekezletén cáfolta az újabb baleset hírét és elmondta: telefonon tájékoztatta Margot Wallstromot, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosát arról, hogy a román hatóságok megfelelõ módon jártak el.
George Lazea, a környezetvédelmi minisztérium fõtitkára ezzel egyidõben közölte, hogy a minisztérium levelet küld a magyar környezetvédelmi minisztériumnak, s ebben a levélben a román illetékesek "értetlenségüket" fogalmazzák meg amiatt, hogy a magyar fél "egy harmadik környezetszennyezésrõl beszél". A román fél azt kéri a magyar féltõl, hogy pontos tájékoztatást adjon az újabb környezetszennyezés mértékérõl.
Arra kérjük a magyar hatóságokat, hogy objektív tájékoztatást adjon országuk lakosságának annak a legutóbbi környezetszennyezésnek a mértékérõl, amelyet egy romániai társaság okozott. Annál is inkább, mivel a magyar szakemberek méréseinek nyilvánosságra hozott eredményei azt mutatják, hogy a nehézfémek koncentrációja a megengedett határon belül van mondta Lazea.
Az Intel számítástechnikai világcég képviselete és az Asbis számítástechnikai komponenseket forgalmazó cég szervezésében, csütörtökön a Continental szálloda zöld termében tartottak termékismertetõt. Az ismertetõ az Intel által kezdeményezett IPI (Intel Product Integrator) program számára toborzott érdeklõdõket a helybéli forgalmazók körébõl, ugyanakkor bemutatta mindazokat az új termékeket, amelyeket a cég Romániában is piacra dobott a közelmúltban, vagy rövid idõn belül piacra dob.
Termékeikrõl Kopházi János területi eladási képviselõ szólt, majd Violeta Giol Intel- képviselõ ismertette az IPI-program elõnyeit. Ezt követõen a jelenlévõk akár helyben is feliratkozhattak a programra.
A szeminárium deklarált célja a romániai forgalmazókkal való kapcsolat szorosabbá tétele volt. Az IPI-program tökéletesen beleilleszkedik az Intel stratégiájába, melynek célja új elõnyök biztosítása a partnereknek, és a meglévõk tökéletesítése, hisz csak ily módon biztosítható tevékenységük sikere véli Kopházi János.
Az ismertetõbõl a laikus számára is világosan kitûnt, hogy a processzorok gyártása terén világelsõ Intel célja a felhasználók igényeinek teljes körû kielégítése, mint mondták: aki Intel, termékeket vásárol, ne legyen rákényszerülve más gyártó termékeire. Ugyanakkor a kínálat nagyon rugalmas, a csupán otthoni használatra elképzelt rendkívül felhasználóbarát, teljesen integrált személyi számítógéptõl a nagyon nagy teljesítményû munkaállomásokig, a különbözõ szerverekig minden szerepel a kínálatban. Újdonság az ún. box systemben kínált termékskála, amelyre a cég hároméves teljes körû garanciát vállal, s a cserére szoruló alkatrész pótlásáról azonnal gondoskodnak, még mielõtt a meghibásodott visszajutna a céghez.
Csak úgy maradhatunk meg szülõföldünkön, ha szellemiekben, lelkiekben is szorosan kötõdünk hozzá. Ezt a célt szándékszik szolgálni majd Marosvásárhelyen a Kövesdombon épülõ református templom is, amely a gyülekezet, a marosvásárhelyi egyházközség, a megyei kerület, illetve a külföldi testvérgyülekezetek, valamint a Baufork Kft. adományainak, támogatásának köszönhetõen létesül. A rendhagyóan négyszögû templomtér 750 férõhelyes lesz, ezenkívül 60 személyt befogadó gyülekezeti termet, illetve külön ifjúsági termet, irodákat rendeznek be és itt lesz a lelkészi lakás is. Az összberuházást mintegy 2,7 milliárd lejre becsülte a tervezõ. Az építkezés kb. kétharmad része készült el, azonban nemsokára kimerülnek az anyagi alapok.
Azt tervezzük, hogy a református világtalálkozó alkalmával szenteljük fel a templomot. Ez az esemény az Erdélyi Egyházkerületnek a világtalálkozó tiszteletére szervezendõ rendezvénysorozat nyitómozzanata lesz. Tekintettel arra, hogy kerületünkben nagyon sok a fiatal, olyan szellemi közmûvelõdési központot szeretnénk itt mûködtetni, amely teret biztosítana bármely, a kultúránkat ápoló, önazonosságunkat fejlesztõ rendezvénynek.
Természetesen nõszövetségünk gondoskodásának köszönhetõen továbbra is támogatjuk az idõsebbeket, a rászorulókat. Számukra is teremtünk itt menedéket. Még távol állunk ugyan a céltól, de az a tény, hogy már állnak a falak és az idén újrakezdhettük a munkálatokat, új erõt ad ahhoz, hogy megvalósítsuk mindazt, amit elképzeltünk. A közösségünkért vállalt munka kötelez mondta lapunknak Lõrinc János, a kövesdombi egyházkerület lelkipásztora.
A Kultúrpalota földszinti galériája aligha látott mostanság oly nagyszámú közönséget mint tegnap délután, amikor megnyílt Miklóssy Gábor nemrég elhunyt festõmûvész és egykori növendékeinek festészeti kiállítása. A Mester hagyatékát nemrég a budapesti Vigadóban is bemutatták, Simon Endre marosvásárhelyi festõmûvész-tanítvány szorgalmazására a magyar fõvárosban kiállított anyagot teljes egészében városunkban is megtekintheti a közönség.
Megnyitó beszédet a kolozsvári képzõmûvészeti fõiskola lektora, Negoiþã Leptoiu mûkritikus és Murádin Jenõ mûvészettörténész mondott. A Képzõmûvészek Szövetsége Maros megyei fiókjának e jeles rendezvényén jelen voltak Miklóssy Gábor családtagjai, barátai és természetesen a tanítványok.
Murádin Jenõ mûvészettörténész méltatásában jó kezdeményezésként értékelte a tegnap délutáni marosvásárhelyi rangos képzõmûvészeti eseményt, mivel Miklóssy Gábornak ilyen jellegû összegezõ kiállítását még soha nem láthattuk a szülõföldön. Miklóssy Gáborról annyit, hogy már pályakezdése idején is igen tehetséges mûvészként indult, aki sokáig nem tudta eldönteni, hogy a zenét vagy a képzõmûvészetet válassza. Pestrõl hazatérve, a második világháború utáni években, amikor megszûnt az erdélyi mûvészképzés, azt mondhatnánk, majdhogynem akadémiai szinten tudta megvalósítani a növendékek oktatását, s lett azt követõen tanár egy negyedszázadon át a kolozsvári képzõmûvészeti fõiskolán. Sokan voltak tanítványai, akik vallották, hogy igazán tõle lehetett megtanulni, mi az a szín, hiszen a legnagyobb koloristák egyike volt. Kegyetlen és kemény dolgokat tudott kimondani, ezt tudták növendékei is. Éppen városunkból folyamodtak hozzá sokan, hiszen itt mûködött az a képzõmûvészeti középiskola, melyrõl bátran állítható, hogy az ország legjobb, legrangosabb ilyen intézményevolt, noha a mûvészettörténész szerint a vásárhelyi diákokat nem szerették Kolozsváron, a tanárok közül sokan nehezteltek, hogy "megint megjöttek a vásárhelyiek. Maga, kérem, mit akar itt csinálni, hiszen már mindent tud. Miklóssy Gábor volt az, aki kíméletlenül kimondta, nem úgy van az kérem, maga nem tud semmit, hanem magának arra kell törekednie, hogy ne mesterségnek tekintse ezt szakmát, hanem halálosan komolyan vegye a mûvészetet." A Mester könyörtelen volt, ahhoz, hogy meg tudja ostromolni a lehetetlent is. A tanítványok nem felejtették el, így született meg ez a kiállítás.
Miklóssy Gáborra a tanítvány Simon Endre festõmûvész emlékezett: "A tanár úr úgy bírált, hogy ha azt valaki megszívlelte, akkor az útravaló volt egy egész életre".
Az eredményrõl, a gazdag útravalóról jelesen tanúskodik a kiállítás anyaga.
Az idén is neves meghívottak részvételével tartják meg Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Magyar Diákszövetségének tudományos konferenciáját, amelynek keretében a hallgatók általános orvostudományi, valamint fogorvos- és gyógyszerésztudományi témakörökben mutatják be tudományos dolgozataikat. A konferencia színhelye a Kultúrpalota, idõpontja április 13-16.
A múlt évtõl nemzetközivé vált tanácskozáson a helybeli diákok és tanárok mellett 1999-ben 56 külföldi magyar diák vett részt, s a meghívottak között olyan neves elõadók szerepeltek, mint dr. Szent-Györgyi András professzor Bostonból, dr. Kunos György professzor Richmondból, dr. Klein György professzor a stockholmi Karolinska Intézetbõl, továbbá neves magyarországi egyetemi tanárok.
Az áprilisban hetedik alkalommal megtartandó tanácskozás célja lépést tartani a korszerû orvos- és gyógyszerésztudományi ismeretekkel, elõsegíteni a diákoknak a kutatási életbe való bekapcsolódását tájékoztatott Suba Csongor V. éves fogorvoshallgató, a TDK szervezõbizottságának alelnöke. További céljuk, az elõzõ évhez hasonlóan, 2000-ben is megtartani a konferencia nemzetközi jellegét, amelyen a körülbelül 60 külföldi vendégdiák mellett az idén is neves elõadók vesznek részt: dr. Vizi E. Szilveszter, dr. Palkovits Miklós, dr. Renner Antal, dr. Hamar János, dr. Fejérdy Pál egyetemi tanárok, dr. Fodor Attila adjunktus, dr. Vincze Zoltán egyetemi tanár (valamennyien Budapestrõl), dr. Szentpéteri András professzor Halléból, dr. Erõs István professzor Szegedrõl.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 2000-ben is körülbelül 150 marosvásárhelyi egyetemi oktató valamint 600 diák részvételére számítanak, s ebbõl megközelítõleg 200- an mutatják be tudományos dolgozataikat.
A konferencia programja a következõ: április 13-án rövid erdélyi kirándulást szerveznek a vendégeknek, 14-én, pénteken szórakoztató mûsorokra valamint állófogadásra várják a részvevõket. Április 15-én a felkért elõadók szerepelnek, majd két napon át a szekcióülések zajlanak, s 16-án díjazzák a legjobb dolgozatokat.
Mivel a rendezõ Diákszövetség nonprofit szervezet, s mivel a konferencia költségei elõreláthatóan 9000 amerikai dollárt tesznek ki, a szervezõk támogatókat keresnek, akik számára biztosítják, hogy a 800 A/4 formátumú programfüzetben bemutatják a cégüket illetve termékeiket, 500 szétosztásra kerülõ táskában információs anyagot helyeznek el, a tudományos ülések keretében legtöbb 20 perces termékismertetõ elõadásra nyújtanak lehetõséget, s az ülések ideje alatt kiállítási területet biztosítanak a Kultúrpalotában. A feltételekrõl a Diákszövetség székhelyén: N. Grigorescu u. 17., I bentlakás, 19-es szoba, valamint a 065-219-690-as telefon illetve faxszámon tájékoztatják az érdeklõdõket. E-mail címeik: mmdsz@netsoft.ro és lvenczel@netsoft.ro
A Pro Európa Liga március 19-25. között szervezi meg az immár hagyományossá vált Tolerancia Hetét. Vasárnap, 19-én délután fél ötkor pódiumbeszélgetést tartanak a Nemzeti Színház Kistermében, Holokauszt kötelességünk emlékezni címmel. Elõadók: Spielmann Mihály, Harry Kuller, Lia Benjamin, Halász Anna. A beszélgetést táncház követi, a Folk Center Alapítvány közremûködésével.
Hétfõn, 20-án este hétkor filmtár: az Ifjúsági moziban mutatják be a La vita bella címû filmet.
Kedden, 21-én kerekasztal-beszélgetés a Pro Európa Liga konferenciatermében A tolerancia iskolája az iskolában címmel. Moderátor Szokoly Elek. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében hangversenyt tartanak az etnikumok közötti konfliktusok áldozatainak emlékére. Fellép: Ruha István, Erich Türk, ifj. Csíky Boldizsár, Nina Paneeva és Ana Bogãþilã.
Szerdán 11 órakor Smaranda Enache, Szokoly Elek, Csíky Boldizsár, Mircea Suhãreanu a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásában az 1990. márciusi eseményekrõl beszélget.
Csütörtök: A '90 márciusi konfliktus okai, következményei és tanulságai a címe a 15 órakor kezdõdõ Marosvásárhelyi Fórumnak. Helyszín a Continental Szálló zöld terme.
A románmagyar megbékélés szakaszai és meghatározó személyiségei c. ülésszakra pénteken 10 órától, A románmagyar együttmûködés az európai integráció szemszögébõl kihívások és perspektívák c. ülésszakra 15 órától a Continental Szálló zöld termében kerül sor.
A rendezvénysorozatot a szombaton, március 25-én 10 órakor a Színhéz térrõl induló "interkulturális tájékozódási verseny" zárja.
Olvasótermet nyit ma a marosvásárhelyi Philothea-klub. Az elsõsorban értelmiségieknek írt román nyelvû réteglapok, mint a 22 vagy a Dilema mellett az érdeklõdõ kezébe ad(hat)nak olyan a lapárusok standjairól teljességgel hiányzó , nagyrészt Magyarországon megjelenõ társadalompolitikai, irodalmi és mûvészeti folyóiratokat, mint az (egykoron szamizdat) Beszélõ, Élet és Irodalom, Filmvilág, Balkon, Buksz, Cédrus, HVG, História, Jelenkor, Liget, Magyar Lettre Internationale, Mûvészet, Muzsika, Octogon, Ökotáj, Pannonhalmi Szemle, Rubicon, Színház, Természet Világa, Új Magyar Építõmûvészet, stb. Aki valamilyen okból idegenkedik az Internettõl vagy nincs lehetõsége rá, esetleg "élõ lapot" kíván olvasni, az naponta felléphet a Kossuth, ma Cãlãraºilor utca 2. szám elsõ emeletén megnyílt folyóiratolvasó-terembe. Nyitvatartási idõ: hétfõn 10-14, kedden 14-18, csütörtökön 10-14, pénteken 14-18 óra között. A CE Szövetség, a Fókusz Öco Központ, a Masterdruck nyomda, a Milvus Csoport és a Multidecor Kft. támogatásával nyílt Philothea-olvasóterem mindenképpen újabb kulturális mellesleg színvonalas sajtókínálattal áll a marosvásárhelyiek rendelkezésére. Ki lehet(ne) használni...
A marosvásárhelyi tanács november végén elfogadott határozata szerint márciustól kellett volna a megyeszékhely központjában új fizetéses parkolási rendet életbe léptetni, de erre csak augusztustól kerül sor. A Telpark néven ismert rendszert ugyanaz a Tracia Trade Kft. mûködteti majd, amely jelenleg is hasonló szolgáltatást végez a városközpontban. A rendszer izraeli találmányon alapszik, amelyet Romániából Temesváron, hét magyarországi városban, köztük Szegeden, és számos nyugat-európai államban is használnak. Marosvásárhelyre a szegedi testvérkapcsolat révén kerül a Telpark. Az alkalmazása érdekében társulási szerzõdést kötöttek a találmány licenszét birtokoló Huropark Kft.-vel, amely a rendszerrel együttjáró szoftvert is biztosítja. A Tracia pedig a parkolókat elhatároló közlekedési jelzéseket helyezi ki, és az egyéb szükséges felszereléseket szerzi be. A beruházási tervet ismételten átgondolták, és ennek nyomán rögzítették az új rendszer alkalmazásának határidejét augusztus 1-jére, tudtuk meg Moldovan Horaþiutól, a cég marosvásárhelyi kirendeltségének vezetõjétõl.
A lassan már ismertté vált parkolóórák a nyár közepétõl tehát eltûnnek helyükrõl. A Telpark nevû rendszerben ugyanis az autósok kizárólag jegyet, vagy bérletet használnak, nem kell a járdaszélen álló készülékeket aprópénzzel tömni. Kissé bonyolultnak tûnhet majd, hogy kétféle jegy, vagy bérlet lesz használatos. Az új rendszer bevezetésével egy idõben pedig a most megszokottnál jóval nagyobb körzetben kell majd fizetni a parkolásért. Most mintegy 500 várakozóhelyen kell fizetni, augusztustól pedig már 2400 parkolóhelyen kérnek majd pénzt a gépjármûvek parkolásáért. Kétféle, zöld, illetve sárga jegy megváltása ellenében, amelyet látható helyre kell tenni a jármûben. A zöld a városközpontban, a sárga pedig a centrumot övezõ körzetben lesz használatos. A jegyek mellett természetesen bérletek is lesznek, havi, harmadévi, illetve egész évre szólóak.
Az új rendszerre való áttérést elsõsorban azért látták szükségesnek, mert a Telpark használata kényelmesebb. Nem kell az autós zsebében állandóan aprópénznek lennie, ha éppen a központban akar várakozni. A mostani parkolóórák használatával ugyanis az egyik legnagyobb gond, hogy nincs megfelelõ értékû aprópénz forgalomban. Emellett a Telpark használatával szigorúbban követik nyomon a szabálysértõket, azaz a fizetést elfeledõket. A kihágáson ért jármûveket videokamera filmezi majd le, a tulajdonost pedig figyelmeztetik. Ha ez nem jár eredménnyel, háromszori kihágás után a jármûre kerékbilincset helyeznek.
Lógatom az orrom az utcán, hogy majdnem beleütközöm két jóságos emberbe. Megszólal a vészcsengõ vérszegény hangja bennem, de már késõre. Jehova tanúi megint leolvastak engem, és túlcsorduló szeretettel átadnak néhány füzetecskét. Nincs erõm tiltakozni. Hallom, valahonnan abból az irányból, hogy a lelki béke fontosabb az anyagiaknál. Bólintok és elkullogok, õk meg sugárzó arccal néznek utánam.
Hogy vagy, Misi? dörren rám egy have.r Jön a pénz, jön? Figyelj jól rám, cimbora. 85 dollárért olyan pénzügyi tanácsost csinálnak belõled, hogy a jóemberek pénzét csak amúgy tanácsolod ki a zsebükbõl.
Elviszlek hozzá délután, jó? Figyelj rám, én is ott vagyok nála. Én már voltam két szimpozionon. Még egy harmadik szimpozion, és ki vagyok képezve.
Rábámulok. Ezen nem sokat fog segíteni a harmadik szimpozion
Túl drágák vagytok sóhajtok. Hatvanért olyan életbiztosítót csináltak volna belõlem, mint az élet.
Biztosítási ügynök elhúzza a száját. Na, az még aztán egy nagy baromság!
Te jobban tudod hagytam rá. Viszont a lelki béke fontosabb az anyagiaknál idéztem az elõbbi lélekbúvárokat.
Te hülye vagy, Misi! néz nagyot. Hülye vagy, ha mondom! És otthagyott.
Milyen igaz, hogy a lelki béke fontosabb az anyagiaknál, fõleg, ha az anyagiaknak se híre, se hamva. Elhatározom, hogy eljárok a templom kórusába, mert csakugyan imádok énekelni. Ha lelki béke, hát legyen kövér. Hát elég kövérre is sikerült legutoljára. Elõtört belõlem az eltemetettnek hitt Küküllõ menti felfogás, hogy az a legjobb énekes, aki a leghangosabban énekel. Úgy, hogy egyik dal után az elõttem ülõ alt csoport nem volt biztos benne, hogy énekelt-e vagy nem.
Pénzt kellene kölcsönözni garancia ellenében, mert most az a jó buli. De oda pénz kéne. Mondják, hogy pénzt is lehet szerezni egy kis vakmerõséggel. Hallszott, hogy 1999. december 22-én egy vasrúddal fejbe verték egyik lakóbizottság öreg kasszását, méghozzá fényes nappal, a bevétel meg több tízmillió lej odalett. Most azt hinné bárki, hogy tíz perc alatt már a helyszínen volt a mentõ, a rendõrség, a tv, a rádió, a Telesatco, a Romtelecom, a Salubriserv, mindenki, pedig dehogy. Az ügy magába fulladt. Február végén egy másik lakóbizottság kasszását ütötték le és rabolták ki, és mit ád az isten? Ez az ügy is magába fulladt! Hát ha még ez sem jó buli, akkor mi az a jó buli?
Sárga könyvekre gyûjtenek adatokat. Sok szerzõdés, sok pénz. Igen ám, de kevés szerzõdés, mennyi pénz? Ha nagy sárga könyvet ajánlasz, nekik kisebb kell. Ha kisebbet ajánlasz, nekik még kisebb kell. Nekem is kéne egy olyan legkisebb, amivel a zsebében üthet, vághat, rabolhat az ember, és mindenki csak vállat von, hogy "hiába, nincs mit tenni, ennek sárga könyvecskéje van". De mert ez is jó bulinak látszik, nagyon is elképzelhetõ, hogy minden második ember beszerezne egy ilyen kis katalógust.
Visszatérve a kis rablásokra, azt rebesgetik, hogy az elkövetõ egy magányos farkas, és hogy itt lehet valahol, valamelyik kocsmában, lehet, hogy pont abban, ahová berángatott egy lelki jó barátom. Körülnézek. Csendben vannak a farkasok. Néha egyik- másik lefordul a székrõl, de vissza is kapaszkodik. Ezek aztán igazán jól álcázzák magukat. S ráadásul valaki közülük rászól a másikra, hogy "tégedet is egy gondolat bánt, mint Petõfit?" Valahonnan felemelkedik egy újabb alak és odaimbolyog: "Te elhiszed dadogja , hogy Petõfi nem is volt magyar? Te tudtad? Õ pont olyan volt a magyaroknak, mint Eminescu a románoknak. És mindkettõ szerb volt, komám!"
Ha nem tátottam volna a szám, erre biztosan leesett volna az állam. Na, ha ezeket kell kivallatni, a zsaruknak fel kell ám kötni a tetrát!
És végül a lelki békérõl. Felkeresett egy ismerõs hölgy, és elmondta, hogy ha több szeretetre vágyunk, egyedül érezzük magunkat, nem találjuk életünk célját, gyengéknek érezzük magunkat a hétköznapi élet problémáiban, szorongunk, értelmetlennek érezzük az életet, bizalmatlanok vagyunk, akkor szeretettel meghívnak egy nyílt találkozóra, ahol a Bibliai Világszövetség osztrák meg amerikai elõadói tartanak elõadást. Õ már is befizette a helyeink árát. 500.000 lejt fejenként! Ez egy szimbolikus összeg, mert a lelki béke fontosabb az anyagiaknál, és nincs felemelõbb érzés az együttlétnél.
A XX. században a Hangya szövetkezetek jelentõs szerepet töltöttek be a lakosság életének gazdasági felemelkedésében. A totalitárius rendszer egy tollvonással megszüntette e nagynevû intézmény üzlethelyiségeit, raktárait, üzemeit, központi irodaházait (Nagyenyeden, Marosvásárhelyen), és államosította a benne lévõ árukat, berendezéseket anélkül, hogy a részvényeseket (akik zömében egyszerû falusi emberek voltak) kártalanították volna.
A szövetkezés elsõ csírái Erdélyben jelentkeztek. 1825-ben Bölöni Farkas Sándor létrehozta a Kolozsvári Gondoskodó Társaságot, majd 1839-ben Marosvásárhelyen alakult meg a Tûzmentesítõ Társaság.
A XX. század elején már tömegével alakultak Erdélyben a fogyasztási szövetkezetek, melyek száma az 1920-as fõ hatalmi változáskor már 641volt. A reményt vesztett, megrendült erdélyi magyarságot ebben az idõben a templom, az iskola és a szövetkezetek tartják össze. De új feltételek között a szövetkezetek gazdasági úton próbálkoztak népünk segítségére sietni.
Nagyenyeden az Õrkõ lábánál székelõ Hangya központ nagyarányú szervezési munkába kezdett. Létrehozta a nagy központi raktárait így Marosvásárhelyen a jelenlegi Rózsák tere 41. sz., a Cãlãraºilor (Kossuth) utca 76. sz., késõbb a Sinaia (Sörház) utca 1. sz. alatt , ahonnan fûszerrel, gyarmatáruval, élelmiszerrel, vegyi anyaggal és mezpõgazdasági felszerelésekkel látták el a Küküllõ, Nyikó, Homoród, Olt, Feketeügy, Körösök, Hideg-Szamos és Maros mente, illetve aBánság, Arad, Bihar szövetkezeteit.
Dr. Harmath János, a központ vezérigazgatója boltkezelõi tanfolyamokat szervezett, hogy a civilizált kiszolgálást biztosítson a falusi Hangya szövetkezetekben.
A tej feldolgozása és értékesítése is foglalkoztatta a Hangya szövetkezeti központot.
1936. május 4-tõl létrehozták Marosvásárhelyen a Transilvania Tejfeldolgozó Telepet (Vajgyár), mely harminc Maros megyei tejszövetkezet tejét dolgozta fel dán eljárás szerint. A gyár termékeit Angliába szállították.
A két világháború között létrehozták a gazdasági és hitelszövetkezetek szövetségét is, mely igen nagy segítséget nyújtott a falvak lakóinak.
A szövetkezeti mozgalom elterjesztésében jelentõs szerepet vállaltak a falu lelkészei és tanítói.
A bécsi döntés (1940. aug. 30.) után Dél- Erdélyben tovább folytatta tevékenységét a nagyenyedi Hangya-központ, melyhez 88 fogyasztási és közel 100 hitel- és tejszövetkezet tartozott. Áruraktár Brassótól Tordáig csak egy volt. Tövissy Géza vezérigazgató irányításával 128 millió lejt forgalmaztak (1942), amibõl 796.000 lej volt a tiszta jövedelem.
A szatmári és bihari szövetkezetek a budapesti Hangya- központba olvadtak bele.
1940. október 24-én megalakult az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet, marosvásárhelyi központtal. A szövetség elnöke Korparich Ede, alelnöke Jacsek Zsigmond, ügyvezetõ igazgatója Jánki Endre, igazgatója Bába Miklós, cégvezetõje Bíró Mihály lett. Ide tartozott 1940-ben 179 fogyasztási szövetkezet, mely 1941-ben 338-ra, 1944-ben 410-re növekedett. A szövetkezeti tagok száma (családokat véve alapul) 49.146 (1941-ben), 60.250 (1942-ben). Hétszáz kereskedõnek és tisztviselõnek adott kenyeret.
A hitelszövetkezeti tagok száma 1943-ban 216 fõ, 1351 részvénnyel.
1941-ben 9000 példányban megjelenik az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek hivatalos lapja, a Szövetkezés, a részvényesek tájékoztatására.
1941-ben hozzákezdenek a Dózsa György (Sándor János) utca 9. sz. alatt háromemeletes székházuk építéséhez, mely magán viseli a székely építészeti stílus jegyeit (zsalugáteres ablakok, kovácsoltvas bejárati ajtók és lámpák, faragott-festett bútorok). A világháború utáni felújításokkal az épület sokat vesztett eredeti jellegébõl. Jelenleg a Mezõgazdasági Igazgatóság, a Cuvîntul liber és a Népújság címû napilapok szerkesztõségének és más intézményeknek a székhelye.
1942-ben a meglevõ három áruraktár mellett még 15 létesült. Felépítettek Marosvásárhelyen egy 30 vagonos hûtõházat, Kolozsváron egy tárházat, Székelyudvarhelyen egy gyümölcsfeldolgozó üzemet. 1944-ben hozzákezdtek a szilágysomlyói gyümölcsfeldolgozó építéséhez.
Ratosnyán, Gyergyószentmiklóson, Gyimesközéplokon, Zsögödön és Krasznán erdeigyümölcs-feldolgozót építettek és mûködtettek.
A fogyasztási ágazat a háború idején minden igényt kielégített. Vállalták a gyümölcs, zöldség, bor, fûszer, cukor, liszt, zsír, valamint a vasáru, bõr és textiláru elosztását.
Az értékesítési ágazat megszervezte a mezõgazdasági és állati termékek eladását, valamint az erdei gyümölcsök, gombák, gyógynövények begyûjtését és értékesítését.
Fellendítették a házi ipart. Szõnyegeket, vásznakat, függönyöket szõttek több helységben. Szalmaárut állítottak elõ Kõrispatakon, Bözödön, Vágáson, Jobbágyfalván. Gyékénybõl különbözõ tárgyakat készítettek Mezõcsáváson, Mezõfelében, Szabédon, gereblyéket Telekfalván, Szolokmán, faháncskalapokat Csomakõrösön. Tollfosztásokat végeztek több helységben és azt értékesítették.
Meggyesfalván (Dózsa György utca 193. sz.) megvásárolták a volt szeszgyár lerobbant épületeit a hozzátartozó 6,5 holdas területtel. Itt elõször tyúkfarmot, csibekeltetõt rendeztek be, majd 1943. február 1-jén beindították a "Kaláka" konzervgyárat napi egy vagonos teljesítõképességgel. Gyümölcskonzervet, gyümölcsízet, húskonzervet, paradicsomot, sós halat, zöldparadicsomot tartósítottak, és palackoztak. Beindították a szárító üzemet, a tészta-, a rum- és a likõr-részleget. Gyártottak ecetet is, és gyümölcsbõl szeszt és sósborszeszt fõztek.
Elõállítottak vegyszereket, készítettek seprûket, hordókat, ládákat. Jól felszerelt lakatos-, gépkocsijavító- és kovácsmûhelyt is fenntartottak házilag javították a gyár különbözõ meghibásodott gépeit.
1948-ban államosították a "Kaláká"-t és nagykapacitású konzervgyárrá fejlesztették ki. Ma azonban termelési gondokkal küzd.
A szövetkezeteket és azok ingó és ingatlan vagyonait 1950-ben a Centrocoop vette át, anélkül, hogy a részvényeseket megkérdezték volna. Jó lenne, ha a régi tulajdonosok, vagy azok örökösei visszakapnák ezeket az elorzott javakat.
1) Hangya Naptár 1937, 1938, 1939, 1940.
2) Szövetkezés. Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek hivatalos lapja, szerkesztésért felel Dósa Albert, 1941, 1942, 1943, 1944 évfolyam számai.
A hét elején, hétfõre virradó éjszaka érték tetten a dicsõszentmártoni rendõrök azt a háromtagú csoportot, amely a helybeli TAR Rt.-t rabolta ki. A 36 éves Bocicor Ioan, a 25 éves Lucaci Alexandru és a 29 éves Tincus Petru helybeli lakosok behatoltak a részvénytársaság egyik lerakatába, ahonnan öt darab réz autóradiátort tulajdonítottak el. Az okozott kár 5 millió lej, amelyet a rendõrök teljes egészében visszajuttattak a megkárosított cégnek. Az elkövetõk szabadlábon védekezhetnek, a vád ellenük: minõsített lopás.
A múlt hét végén ismeretlen tettesek behatoltak a marosludasi Olt Doris Kft. autóalkatrész-boltjába, ahonnan húsz gumibelsõt vittek el. A kár hétmillió lej. A nyomozás során azonosították az elkövetõket, a 25 éves Moga Claudiu és a 23 éves Tordai Ioan helybeli foglalkozásnélküli lakosokat, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádakkal szemben.
A dánosi rendõrõrs azonosította azt a négytagú csoportot, amely februárban Segesváron, a Bendorf negyedben nyolc nyaralóházba tört be, ahonnan összesen 15 millió lej értékû javakat tulajdonítottak el. A 37 éves Cercea Viorel, a 23 éves Cercea Mihai, a 19 éves Cercea Constantin és a 13 éves P. Ioan Florin (valamennyien Szeben megyei lakosok), által okozott kárt 80 százalékban megtérítették. A három nagykorú elkövetõ elõzetes letartóztatásban van, a kiskorú szabadlábon maradt.
A március 11-re virradó éjszaka érte tetten a vásárhelyi egyetemi központ rendõrõrse a 31 éves Sandru Teodor Sorint, aki a Kornisa negyed egyik tömbházának két pincéjébe hatolt be, és másfél millió lej értékû élelmet és egyéb javakat tulajdonított el.
A megengedettnél nagyobb sebességgel kanyarodott az MS-02-CEP forgalmi rendszámú mikrobusszal a 44 éves A. Alexandru, elvesztette uralmát a jármû fölött, s nekiütközött egy hídfõnek. A hétfõn késõ este a Dicsõszentmártonon áthaladó 14/A országúton történt balesetben a gépkocsivezetõ súlyos sérüléseket szenvedett.
A tej az egyetlen élelmiszer az anyatejen kívül, ami az ember táplálkozásában nélkülözhetetlen tápanyagokat (fehérjéket, zsírt, szénhidrátot, ásványi anyagokat, vitaminokat stb.) a kívánatos mennyiségben és arányban tartalmazza. A tehéntej az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen, alapvetõ élelmiszer. Kedvezõ tápláló hatásánál fogva a tej és tejtermékek az egész világon fontos szerepet töltenek be az emberi táplálkozásban.
A fejõstehén-tartás legfontosabb célja e nagyon fontos élelmiszer biztosítása. A fejõstehén- tartás az állattenyésztésen belül a legbonyolultabb és a legköltségesebb. Tartása nagy hatással van a gazdálkodás eredményességére, gyakran önmagában meghatározza a gazdálkodás eredményességét vagy eredménytelenségét. A tehéntartás a gazdálkodás szempontjából elõnyös és hátrányos is lehet.
Elõny, hogy a tejtermelés, illetve a tejértékesítés árbevétele folyamatos, és ezek az árbevételek a termelési költségek fedezetéül szolgálnak.
Nem elhanyagolható a képzõdõ istállótrágya sem. Egy tehén, istállózott körülmények között, évi 10-13 t istállótrágyát termel a megfelelõ almozás mellett. Az utóbbi években a mûtrágya ára a csillagokig ugrott és aggasztó méreteket öltött a talajok elsavasodása, a talajszerkezet romlása. Tehát egyre nyilvánvalóbb, hogy istállótrágya nélkül nem folytatható gazdaságos és környezetkímélõ növénytermesztés. A gabonatermesztés mellékterméke, a szalma kiváló alomanyag, növeli a szerves trágya mennyiségét, minõségi értékét illetve lehetõvé teszi az egyszerû, olcsó és környezetkímélõ trágyakezelést.
A fejõstehén-tartás hátrányai:
A fejõstehén-tartás nagy szakértelmet, gondosságot, lekötöttséget és fegyelmet kíván.
Nagyon nehéz fizikai munkát igényel (pl. fejés) és kedvezõtlen az idõbeosztás (reggeli és esti etetés, fejés stb.), reggel nagyon korán kell kelni és este késõn lehet lefeküdni. A tehéntartó gazda szakmailag állandóan kellene képezze magát, hogy naprakészen legyen azokkal a szakmai újdonságokkal, amelyek a tehéntartás gazdaságosságát meghatározzák és növelik (takarmányozás, mesterséges megtermékenyítés, állatnemesítés, a törvény ismerete stb.).
A gazdaságos fejõstehén-tartás legfontosabb elõfeltétele, egyben a gazdaságosság kulcskérdése a tehén állattenyésztési értéke mellett a takarmány elõállításának a megszervezése.
De errõl bõvebben a következõ cikkben.
A Megyei Állatnemesítõ és Szaporodásbiológiai Igazgatóság igazgatója
Suba Kálmán állattenyésztô szakmérnök,
A szakszervezetek nem ellenzik a magánosítást
A villamossági szakszervezetek nem ellenzik az energetikai szektor privatizációját, de úgy vélik, hogy elõbb át kell szervezni, mert a magánosításnak csakis így lesznek pozitív következményei társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi téren húzta alá Dumitru Chiriþa, az Univers szövetség elnöke a kormány székházában, az OSZT által szervezett fórumon. Az összejövetel résztvevõi szakszervezeti vezetõk, energetikai szakemberek, akadémikusok, politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy pillanatnyilag nem esedékes a közszolgáltatások magánosítása. Ezeket meg kell õrizni állami tulajdonban, mivel így hathatósabban lehet biztosítani a fogyaztók védelmét. Az olyan közszolgáltatásokat, mint gáz-, víz-, áram-szolgáltatás, illetve posta-i, vasúti utasszállítás, csakis konkurens közegben kell magánosítani, de azt követõen, hogy e szektorok hatékonyak lettek állították a részvevõk.
Arafat felhívása Jeruzsálemért
Jasszer Arafat palesztin elnök csütörtökön a muzulmán áldozati ünnep kezdetén felhívással fordult a palesztinokhoz és az egész arab világhoz: tegyenek meg mindent, hogy Jeruzsálem a palesztin állam fõvárosává válhasson. A palesztinok leendõ önálló államuk fõvárosává szeretnék tenni Kelet- Jeruzsálemet. Jeruzsálem brit mandátumterület volt, majd az ENSZ 1947-ben kelt határozatát követõen gyakorlatilag kettészakadt keleti fele az óvárossal és a szent helyekkel együtt az Arab Ligától támogatott Jordánia fennhatósága alá került, nyugati fele Izraelé lett. Izrael 1967-ben a hatnapos háborúban megszállta a város keleti részét is, és a várost az ország "egységes és örök" fõvárosának tekinti emlékeztet a Reuters.
Amerikai ügyész Pinochet kiadatásáról
Egy amerikai ügyész szerint elképzelhetõ, hogy az Egyesült Államok Augusto Pinochet kiadását kéri. Eugene Propper volt az az ügyész, aki a 70-es évek végén Orlando Letelier chilei tábornok New York-ban történt meggyilkolásával foglalkozott. Letelier volt 1973-tól a Pinochet-rezsimmel szembeni ellenállás katonai vezetõje, 1976-ban Amerikában gépkocsijával együtt felrobbantották. Három évvel késõbb elítéltek ugyan egy Michael Townley nevû amerikait az ügyben, de Proppernek mindig az volt a véleménye, hogy az akció mögött maga Pinochet állt. Most újra elõvették a Letelier-dossziét és elképzelhetõ, hogy gyilkosságra való felbújtás miatt kérni fogják a nemrégiben Angliából hazatért Pinochet kiadatását még akkor is, ha ennek, a minap történtek után nem sok esélye van.
Fokozott riadókészültségbe helyezték csütörtökön a tajvani fegyveres erõket két nappal az elnökválasztás elõtt és azt követõen, hogy Kína komoly fenyegetéseket intézett a sziget lakosságához. Az intézkedést Tang Fej tajvani nemzetvédelmi miniszter jelentette be. Mint a miniszter közölte, arra kérte az ország fegyveres erõit, hogy õrizzék meg nyugalmukat, de álljanak készenlétben. A készültség elrendelésének elõzménye azt volt, hogy Csu Zsung-csi kínai miniszterelnök felszólította a szigetország lakosságát: ne lépjenek a függetlenség útjára. Az elnökjelöltek egyike, Csen Suj-pien a függetlenséget pártolja, s ezért õt fekete báránynak tekintik Pekingben emlékeztet az AFP. A kínai kormányfõ szavait egyébként Tang Fej úgy értékelte, hogy a függetlenséget sürgetõ felhívások nem jelentenek megoldást Kína és Tajvan problémáira, hanem sokkal inkább a feszültséget növelik. A miniszter ugyanakkor azt is közölte, hogy nem tapasztalt a kínai oldalon katonai tevékenységet.
Robertson: a NATO nem támadja meg ismét Szerbiát
A NATO nem akarja ismét megtámadni Szerbiát, csak figyeli az események alakulását jelentette ki a NATO fõtitkára egy horvát lapnak, a szerb sajtó állításait cáfolva. A Vecernji List címû zágrábi napilap csütörtökön interjút jelentetett meg a fõtitkárral Robertson egynapos zágrábi látogatásához idõzítve. A fõtitkár a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak évfordulóján emlékeztetett arra, hogy az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezete egy évvel ezelõtt nem Szerbia ellen viselt hadat, hanem a katonai gépezet ellen indított támadást. Megismételte, hogy a NATO el akarta kerülni a légicsapásokat, ám Slobodan Milosevic jugoszláv elnök öngyilkos módon másképp döntött. Robertson leszögezte, hogy a NATO a délszláv háborús bûnösök mindegyikét õrizetbe fogja venni. "Hágában biztonságosabb helyen lesznek, mint Belgrádban, ahol Arkanhoz hasonlóan lelõhetik õket" mondta.
Zarándokok százezrei kövezték meg a sátánt jelképezõ kõoszlopokat csütörtökön a Mekka melletti Minánál, az Áldozat Ünnepe elsõ napján. A muzulmán ünnep során bárányok millióit fogják föláldozni. A muszlim hívek zárt sorokban tódultak a három minai kõoszlophoz. A lökdösõdés elkerülése végett a biztonsági felügyelõk hangszórókon át intették a tömeget, hogy "lassan haladjon és a rítus befejeztével nyomban hagyja el a szent helyeket". Tavalyelõtt 118 zarándok életét vesztette és 180 megsérült a kövezés harmadik napján Minánál lezajlott lökdösõdésben. Ebbõl okulva a hatóságok úgy döntöttek, hogy az (eddig csak a délutáni ima után kezdett) megkövezés szertartása egész nap tartson. A zarándoklat utolsó szakaszát alkotó háromnapos rítus során minden egyes hívõnek naponta hét-hét kavicsot kell hajítania mindhárom (18 méter magas) kõoszlopra, amihez 272 méteres utat kell bejárniuk. A hagyomány szerint ezeken a helyeken jelent meg a sátán három ízben: elõször Ibráhim, majd felesége, Hágár, végül pedig fiuk, Iszmáil elõtt. Megvetése jeléül Ibráhim és családja mindannyiszor hét kavicsot dobott rá. Ez a gesztus azután örökre megmaradt írta az AFP.
Évente 44 ezren halnak meg a dohányzás miatt Mexikóban ezt mutatta ki egy mexikóvárosi addiktológiai orvoscsoport. A statisztikák szerint a nagy közép-amerikai országban 14 millió, 12 és 65 év közötti aktív, és legalább 17 millió passzív dohányos él. 1999-ben az egész világon négymillióan haltak meg olyan betegségben, ami valami módon kötõdött a dohányzáshoz, ennek fényében különösen riasztóak a mexikói adatok. Kimutatták továbbá azt is, hogy a mexikói tüdõrákosok 90 százaléka a mértéktelen füstölés miatt kapja meg halálos betegségét, de általában a légúti kórok 80, a szív- és keringési betegségek 50 százaléka vezethetõ vissza a dohányzásra.
A márciusi események áldozataira emlékeznek
Az RMDSZ Maros megyei szrevezetének szervezésében megemlékeznek az 1990-es tragikus kimenetelû márciusi eseményekre, amelynek három magyar nemzetiségû áldozata volt. Március 19-én, vasárnap délelõtt 10 órakor dr. Kincses Elõd, a megyei RMDSZ elnöke, az ügyvezetõ elnökség tagjai, valamint Sásvári Szilárd, a Magyar Országgyûlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke Teremiújfaluban megkoszorúzzák Kiss Zoltán sírját. A koszorúzást a 11 órakor kezdõdõ istentisztelet követi. Hétfõn 10 órakor Nagyernyében a Csipor Antal, míg 12 órakor Sáromberkén a Gimes István sírjára helyezik el a kegyelet virágait.
A szászrégeni Abafáji negyedben a környéken lakók lezárták a szeméttároló felé vezetõ utat, mivel elviselhetetlenné vált számukra a lakásuk közelében tornyosuló hulladék, az innen származó füst meg a guberáló cigányok állandó jelenléte. Az akció célja arra kényszeríteni a polgármesteri hivatalt és a helybeli községgazdálkodási vállalatot, hogy új helyet jelöljenek ki városi szeméttelepnek. Jóllehet az utat a szemeteskocsik elõl elzárták, a közúti forgalomban nincs fennakadás.
A Bankcoop-betétesek figyelmébe!
A Bankcoop Rt. Maros megyei fiókja értesíti a betéttulajdonos magánszemélyeket, hogy akik eddig nem jelentkeztek a bank megyei fiókegységeinél, sürgõsen tegyék meg, hogy feltüntessék a kért adatokat. Ezek hiányában a letétbe helyezett pénzt nem igényelhetik vissza.
A tavalyi 102-es számú kormányhatározat értelmében idén január elsejétõl a polgármesteri hivataloknak kell biztosítaniuk a rokkantápolóknak járó fizetést. A Hátrányos Helyzetûek Felügyelõségénél decemberben 1580 rokkantápolót tartottak nyilván, de a polgármesteri hivatalok a munkakönyvek csupán 75 százalékát vették át. Így az ápolók fizetéseiket december óta nem kapták meg. A hivataloknak a felügyelõségtõl kell kérniük a fizetési alapot, de mindaddig, amíg ezek nem nyitnak egy speciális számlát a felügyelõség nem utalhatja át az államtitkárságtól kapott összegeket.
Múlt hónapban 338 gazdasági egységet ellenõrzött a megyei pénzügyõrség. Ennek nyomán az ellenõrzött egységeknek 11,11 milliárd lejt amelybõl 1,12 milliárd lej bírság, 9,46 milliárd lej különféle adó és késedelmi kamat kell átutalniuk az államkasszába. A pénzügyi kontroll során 360 millió lej értékû árut koboztak el.
Az Outward Bound Románia várja a 15-25 év közötti fiatalok jelentkezését, akik idén április 17-26. között angol fiatalokkal szeretnének táborozni. Helyszín az angliai Middlesborough város és környéke. A programból: betekintés az angliai húsvéti szokásokba, néptánctanulás, városlátogatás, vadvízi gumicsónakázás, természetben zajló szabadidõs programok, ifjúsági szervezetek meglátogatása. Az érdeklõdõk ma még jelentkezhetnek. Bõvebb információkkal a Rózsák tere 55. szám alatt vagy a 210.905-ös telefonszámon szolgálnak, munkanapokon 8.30-16 óra között.
Föld-napi rendezvényeket szervez a Fókusz Öko Központ. Az óvodások és a kisiskolások szórakoztató és játékos tevékenységgel ünnepelhetnek, az V-VIII. osztályos tanulók pedig környezetvédõ vetélkedõre nevezhetnek be. A líceumi diákok április 8-án tudományos szesszión vehetnek részt. Érdeklõdni és benevezni március 31-ig a 162.170-es telefonszámon minden kedden 16-18 óra között lehet.
A Környezetvédelmi Kirendeltség által március 9. és 15. között végzett mérések Marosvásárhely térségében nem mutattak ki levegõszennyezést. A felszíni vizek viszont szennyezettek. Marosvásárhely felett és alatt a Maros szervesanyag-szennyezõdése három-négyszerese volt a megengedett értéknek. Maroscsapónál a szervesanyag-szennyezõdés mellett, amely 66,15 mg/l volt (a megengedett érték 10,0 mg/l) az ammónium- és nitrátion-koncentráció is meghaladta a megengedett értéket. A szennyezõdést a marosvásárhelyi vegyi kombinát és a nem megfelelõen tisztított szennyvíz beömlése okozta.
Ingyenes foghúzás A marosvásárhelyi szájsebészeti klinikán az egyetemi oktatók felügyelete mellett a diákok június közepéig ingyenes foghúzást végeznek a következõ órarend szerint: hétfõ-csütörtök 8-11 óra között,, hétfõn, kedden és szerdán 15-18 óra között.
Március 18-án, szombaton délelõtt 11 órától a Bernády Házban Sacra Regni Hungarici Corona és a magyar közjogi rendezés kérdései ma címmel elõadást tart dr. Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke. Az elõadást délután 5 órakor Nyárádszeredában is megismétlik.
Pszichodráma és csoport-pszichoanalitikus tanfolyam indul önismereti és személyiségfejlesztési céllal a megyei Neveléslélektani Központ szervezésében. A tanfolyamot az I.L. Moreno Intézet és a Csoport-analitikus Kiképzõ Társaság közösen szervezi. Beiratkozni a Neveléslélektani Központ székhelyén, a Tanítók Háza épületében lehet, március 16. és 23. között, reggel 9 órától 13 óráig. Telefonszám: 160-880.
A csíkfalvi rendõrök azonosították az 52 éves helybeli Lunka Andreit, aki idén március 7-9. között, miközben éjjeli õrjáratát végezte, Nyárádszentmárton faluban három családtól tartályedényeket tulajdonított el. Az iszákosság és a nincstelenség vitte rá a lopásra. A kár körülbelül egymillió lejre tehetõ.
NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)
BEL- ÉS KÜLFÖLDI teherszállítás 1,8 tonnáig, személyszállítás 8 személyig. Tel. 147-586, 093-441-772. (2777)
MAGYARORSZÁGRÓL IMPORTÁLT bábolnai brojler napos csibék folyamatosan megrendelhetõk. Tel. 169-861, 092-607-390. (2368)
ENGEDÉLLYEL RENDELKEZÕ CÉG tömbházak, házak és csarnokok tetõszigetelését vállalja. Tel. 169-561. (2996)
Hamarosan megnyílik a HENRIETTA SZALON kiváló minõségû menyasszonyi ruhák kölcsönzése tartozékokkal. Érdeklõdni a 143-476-os telefonszámon. (2781)
TEHERSZÁLLÍTÁST vállalunk 3 tonnáig. Tel. 146-127, 094-602-501. (2874)
GSM-ÜZLETBE felveszünk mobiltelefonokhoz értõ eladót. Tel. 092-822-051. (2880)
HOLLAND RUHASZÁLLÍTMÁNY érkezett gyerekeknek és felnõtteknek a Szabadság (Libertãþii) utca 81. szám alá. Program: 10-17 óra között. Tel. 092-680-204. (2900)
25-30 ÉV KÖZÖTTI BÁROSNÕKET alkalmazok. Tel. 215-521, 092-404-679. (2972)
A MULTINVEST KFT alkalmaz kasszagépek és számítógépek javításában jártas mérnököket. Tel. 123-759. (2997)
KERTBARÁTOK, FIGYELEM! Tavaszi vásár a Green Fingers Garden Centerben, ahol gyümölcsfákkal, díszfákkal, kertépítéssel várjuk önöket. Partizán u. 2B. Tel. 136-952. (2545)
TEHERSZÁLLÍTÁS Dacia kisteherautóval. Tel. 218- 631, 095-633-975. (2515)
KÜLFÖLDI, belföldi teherszállítás, költöztetés 3,5 tonnáig. Tel. 256-062, mobil 094-856- 323. (2214)
SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfõn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (520)
GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)
GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)
DACIA-ALKATRÉSZEK nagybani és kiskereskedelmi forgalmazása. Dorobanþilor (volt Doftana) u. 23. sz., a nagyállomási aluljáró mellett. (1749)
A CONPREX KFT gyárt és elad elõre gyártott vasbetonelemeket (kerítéslapok és oszlopok, kútgyûrûk, járdalap, járdaszegély); vállal építkezési munkálatokat. Cím: Marosvásárhely, Depozitelor u. 30. sz. (Spid Kt. udvarán). Tel. 253-336. (4698577)
BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEGOLCSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködõ FITNESS CENTERT: erõterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Cãlãraºilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)
FÉLTENGELYJAVÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (2469)
A DESERV COM jogosítvánnyal rendelkezõ kft. szerel hideg- és melegvíz-mérõ órákat lakrészekbe, valamint melegvíz- és hõenergiát mérõ órákat lépcsõházakba, elõnyös áron. Szerelünk központi fûtést is. Érdeklõdni: Arany János u. 3. sz. alatt. Tel. 250-168, 132-572, 094-572-875. (29987)
BEL- és KÜLTÉRI lépcsõk, korlátok minõségi kivitelezésben. Tel. 094-803-744. (2778)
MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY-felújítás ingyenes szereléssel, egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252-878. (2860)
BUDAPESTRE fodrásznõket keresek. Berendezés biztosítva, vállalkozói igazolvány nem feltétel. Tel. 00-36-309-348-124. (2875)
BELGYÓGYÁSZATI, GASZTROENTEROLÓGIAI szakrendelés, ENDOSZKÓPOS gyomor- és bélvizsgálatok, ECHOGRÁFIA. Elõjegyzés a 166-171-es telefonszámon, 9-18 óra között. (2838)
AZ ÖN könyvesüzlete a Bolyai-Gauss, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)
ÁLLATORVOSI RENDELÕ és PATIKA. Marosvásárhely, Oneºti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092-515-028. (2760)
BETONCSERÉP reklámáron (6.000 lej/db) kapható a SELV-COM Kft. lerakatában. Kitûnõ minõség! (30 év garancia.) Most: 2000 db-on felül ingyenes szállítás 20 km-ig. Tel. 169-406, 167-977. (2067)
A NAGYERNYEI Zoli Szerviz autóbádogolást és festést vállal igényeseknek. Tel. 126-415. (2578)
ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Eladó nagyban (en-gros) importruha 20.000-30.000 lej/kg áron. A Devotion Impex Kft. 100 kg-on felüli vásárlás esetén olcsó, jó ruhát kínál. Cím: Predeal u. 22. sz., 8-15 óra között. (1877)
KÉPVISELETI HÁLÓZAT kiépítésére, esetleg termelésre vagy raktározási felületnek is alkalmas, tulajdonunkban levõ központi ingatlan közös vállalkozásban történõ kihasználására üzletpartnert keresünk, eseteg hosszabb idõre bérbevételre ajáljuk. Tel./fax 065/213-020, 215-431. (3027)
ELADÓK fagylaltostyák, fagylaltporok emulgátorok és fagylaltgépek! Alkalmazunk munkásnõket fagylaltostya-sütésre. Tel. 169-299. (3014)
A SOLVOPLANT KFT alkalmaz: termékmenedzsert felsõfokú gazdasági végzettséggel ( két hely); kereskedelmi ügynököt minimum érettségivel (négy hely). Követelmények: jártasság az eladási technikában, marketingismeretek, jó kommunikációs készség, a magyar és a román nyelv alapos imerete, jó megjelenés, B-kategóriájú hajtási jogosítvány Korhatár: 30 év. Érdeklõdni a 168-896-os, 169-108-as telefonszámokon. A szakmai önéletrajzot szíveskedjenek 2000. március 29- ig a cég székhelyére, a Laposnya utca 6. sz. alá eljuttatni. (3030)
RENDELÉSRE készítünk bármilyen fémkonfekciót (garázsajtók, ereszek, kovácsolt kapuk és kerítések, szérák, ácskapcsok, kapuk és kerítések fából is). Tel. 252-311. (2938)
PINCÉRLÁNYT és SEGÉDSZAKÁCSOT alkalmazunk a Sólyom snack-bárba. Jelentkezés a helyszínen naponta 10-12 óra között. (2988)
ÁCSMUNKÁT vállalunk: tetõzést, zsaluzást, tetõjavítást, belsõ lambériázást. Tel. 126-579. (3078)
BÚTORGYÁR ALKALMAZ asztalosokat (gépészeket) masszív fa megdolgozására. Fizetés: kétmillió lej. Tel. 428-359. (3121)
A DERMAGANT KFT Marosvásárhely, Szabadság (Libertãþii) utca 110/A. szám szakképzett varrónõket alkalmaz munkavédelmi felszerelések varrásához. Tel. 168-756. (3132)
ÉPÍTKEZÉSBEN JÁRTAS segédmunkást alkalmazunk. Tel. 253-687, 7-15 óra között. (3212)
GIPSZKARTON A LEGALACSONYABB ÁRON (3.850 lej/ m2) kapható a BUILD SERV KFT raktárjában + kellékek ugyanitt: csemperagasztók, festékek, cement, villamos szerelékek stb. Marosszentgyörgy, Tófalvi utca 855. sz. Tel. 259-290, 8-16 óra között. (3171)
Az udvarfalvi SZEGEDI SÁNDORT névnapja alkalmából nagyon sok szeretettel köszönti és jó egészséget és sok boldogságot kíván édesanyja és édesapja, valamint SZEGEDI JÁNOSNAK születésnapja alkalmából jó egészséget és örömökben gazdag, hosszú életet kíván szeretõ felesége. (3169)
Székelyvajába SZEMÉLY JÓZSEFET a szeretõ édesapát köszöntjük névnapja alkalmából. Drága édesapánk! Ezúton szeretnénk megköszönni a sok fáradságot, amit gyermekeidért tettél és teszel. Kérjük a jó Istent, hogy adjon neked erõt, egészséget és hosszú életet, hogy még sok éven át legyen, aki minket haza várjon! Ezt kívánja három leányod, három vejed és hat szeretõ unokád. Isten éltessen, Személy apó! (3196)
BARTIS MINERVÁNAK születésnapja alkalmával minden vágyai teljesülését kívánja szeretõ fia, Imi. Köszönök mindent, amit értünk (Biánkáért és értem) tettél. (Internet)
ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltõs Whirlpool automata mosógép. Tel. 169-437, 161-382. (2030)
FORINTOT és márkát vásárolok elõnyösen. Tel. 161-937, 257-712, 094-247-736. (2309)
TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000- 94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (1889)
SÜRGÕSEN eladók vízszintes hûtõ- és fagyasztóvitrinek és egy Ford Sierra 1,6 benzines autó. Tel. 092-658-383, 065/163-653. (2571)
ELADÓ új Sony videokamera. Tel. 094-174-857. (2931)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (2780)
ELADÓ házhely. Tel. 129-604. (2965)
ELADÓK automata mosógépek 1.550.000 lejért, kombinált hûtõk 1.650.000 lejért, aragázkályhák 980.000 lejért, mikrohullámú sütõk 850.000 lejért, színes tévék 900.000 lejért. Tel. 094-156-632. Oneºti utca 7. sz. (2926)
ELADÓ azonnal felszerelhetõ, vasból készült garázsajtó. Cím: Mestecãniºului utca 16. sz. Tel. 577-521, 20 óra után. (2741)
FORINTOT veszek elõnyösen. Tel. 147-673, 094-511-670. (2553)
ELADÓ Marosfõn 20 ár beépíthetõ telek, víz-, villany és telefon-lehetõség. Tel. 066/194-997 vagy 092-666-997. (2630)
MÁRKÁS SZÁMÍTÓGÉPEK (486-osok, Pentium I-esek) jótállással eladók. Tel. 165-514. (2785)
ELADÓ bontásból: 2 db ajtó, 2 db dupla ablak (110X160 cm-es méretû), 2 db csempekályha (méretük: 5X2X6 + 4X2X5), egy melegítõkályha, egy Fram hûtõ, 1 ha 16 ár + 1 ha 70 ár földterület a Voiajorral szemben. Tel. 146-217. (2920)
ELADÓ gyomirtógép, kaszálógép, 17 soros vetõgép, szalmaprés. Cím: Agricultorilor utca 51. sz. Tel. 135-008. (3060)
ELADÓ 6 ha szántóföld Ludas és Cintos között. Tel. 065/141-348. (3025)
ELADÓ Albalux mosógép. Tel. 213-425. (3043)
MEGVENNÉK egy Buran-5M orosz porszívóhoz tartozó csövet. Tel. 210-917. (2894)
ROTTWEILER és német juhász kölykök eladók igényeseknek. Tel. 092-363-418. (3281028)
ELADÓ pedálos francia kismotor és osztrák kerékpárok minden méretben. Tel. 134-060. (2915)
ELADÓ engedélyezett, központi garázs. Tel. 167-873. (2922)
ELADÓ Tófalván 10 ár nyaraló építésére alkalmas házhely. Eladó ház Marosszentgyörgyön. Tel. 256-918, Kaliné. (2933)
ELADÓ csirkekeltetõ gép, sezlonok, melegítõ csempekályhák. Tel. 132-639 vagy 162-982. (2940)
ELADÓ használt, háromégõs aragázkályha jó állapotban és egy fogas. Tel. 122-175. (2945)
VESZEK cserepet bontásból. Tel. 211-469. (2857)
ELADÓ porszívógép jó állapotban, furnírozott íróasztal, háztartási robotgép, zománcozott fedelû, kétégõs gázrezsó. Érdeklõdni Mãrãºeºti tér 4. szám alatt, az Esco pati- bárban, 8-14 óra között. (2971)
ELADÓ új, középszürke, 38-as méretû, konfirmálásra alkalmas fiúöltöny.Tel. 127-062. (2974)
ELADÓ Szovátán, a Patakmajorban kemingezésre, hétvégi ház építésére kiválóan alkalmas 35 ár terület, parcellázva is. Tel. 065/138-744. (2989)
10 ÁR BELTELEK eladó Marosvásárhelyen és egy hûtõszekrény. Tel. 142-342. (3019)
ELADÓ Sony videokamera teljes felszereléssel és földterület (10X180 m) Koronkában, a fõút mellett. Tel. 094-585-857. (3020)
ELADÓ 150 l-es fagyasztóláda, 6 db (8,50X20-as) autógumim, 2 db 240 l-es motorina tartály. Tel. 169-517, 094-607- 000. (3054)
ELADÓK tojó fajta kiscsibék Maroskeresztúron, a Fõ út 563/B szám alatt. (2924)
RÉGI VONÓS hangszereket vásárolnék (nagybõgõn kívül). Tel. 133-564. (2827)
ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (1962)
ELADÓK színes tévék és butik-ruhák. Tel. 137-333. (2916)
ELADÓ hétsoros csempekályha, benzinespalackok (20 literes). Vásárolnék néhány üvegcserepet. Tel. 164-490. (2552)
PARABOLA-VÁSÁR a LAMEL KFT-nél! Mûholdvevõ- rendszerek kaphatók már 1.200.000 lejért a Someºului u. 1. szám alatt. Tel. 133-058, 094-201-623. (3081)
ELADÓ Ileana varrógép, Mureºul autogájzer és egy 180/75 cm méretû öntvény fürdõkád. Tel. 160-557. (3084)
ELADÓ tisztított lóheremag. Tel. 435-016. (3087)
ELADÓ építkezésre alkalmas 7 ár terület a Kishegyszõlõben. Tel. 120-216. (3092)
ELADÓ nagy, új és színes sport tévé, Akai Deck, Sony erõsítõ, Ericsson 318- as mobiltelefon. Tel. 149-997, 094-249-410. (3095)
ELADÓ Ernyében a 231. szám alatti beépített bennvaló, 0,43 hektár, 1310-es Dacia, 40 l-es pálinkafõzõ kazán. Tel. 164-793. (3094)
ELADÓ íróasztal székkel. Tel. 121-685. (3135)
ELADÓ Super 2 fehér melegítõkályha alkudható áron. Tel. 169-650. (3120)
VÁSÁROLOK 420-380 grammos befõttesüvegeket. Házhoz megyek. Tel. 125-209. (3131)
SÜRGÕSEN eladó 300 l-es gyomirtótartály, valamint új, kétszemélyes kripta a Remeteszeg utcai temetõben. Tel. 131-586. (3115)
ELADÓ 1100 cm3-es VW Golf I, magánszemélyre íratva, 1500 DM-ért. Tel. 092-689-620. (61)
ELADÓ sürgõsen, olcsón 138 m2-es kereskedelmi felület. Tel. 124-044. (3040)
ELADÓ azonnal telekkönyvezhetõ üres telek Szabédon. Tel. 124-449/23, 427-097. (3056)
ELADÓK törzskönyvezett rottweiler kölykök. Tel. 213-703 vagy 092-822-652. (3057)
ELADÓ üzlet a Hadsereg téri piacon. Tel. 098-621-979, 065/136-494. (2929)
ELADUNK hûtõszekrényeket, fagyasztókat, automata mosógépeket kitûnõ állapotban. Tel. 165-373, 256-618. (2507)
ELADÓ Ericsson 688-as mobiltelefon garanciával 1.800.000 lejért. Tel. 094-953-321. (2634)
ELADÓ Nokia 1611 garanciával. Ára: 980.000 lej. Tel. 094-953-321. (2634)
VÁSÁROLUNK élõ sertéseket, 17.000 lej/kg. Érdeklõdni Cãlãraºilor u. 56. sz. (2947)
ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek importautókhoz. Tel. 211-338, 094-625-182, 094-511-941. (2178)
ELADÓ kevés kilométerben levõ, 96-os kiadású, 1310-es Dacia. Tel. 576-917. (3017)
ELADÓ Bonanza konyhabútor, német gyerekkocsi, kiságy és egy négyégõs, barna aragázkályha. Tel. 147-374. (3117)
ELADÓ 10 ár házhely Szovátán, a Patakmajorban, az Edelweis mellett (gáz-, víz-, villanylehetõséggel). Tel. 570-325, 570-502. (4)
ELADÓ Mountain Bike teljes felszereléssel alkudható áron. Tel. 135-826. (3200)
ELADÓ 367 m2-es kert házikóval, szõlõssel. Erdõ u. 14. sz. Érdeklõdni naponta a 212-189-es telefonszámon. (3203)
ELADÓK német juhász kis kutyák. Tel. 215-826. (3170)
HOMOLOGÁLT, 1989-es évjáratú, ötsebességes, 1400-as Dacia Break eladó elsõ tulajdonostól; RAR 2002-ig. Irányár: 19.500.000 lej. Tel. 249-449. (3187)
ELADÓ tömbház alatti garázs a Pomicultorilor u. 13. szám alatt. Tel. 094-572-882. (3197)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a fõtéren. Tel. 144-111, 164-649. (3163)
ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (1881)
NEMZETKÖZI ingatlanközvetítõ kastélyokat, kúriákat keres megvételre. Tel/fax: 00-36-79-424-496. (2263)
BÉRELNÉK hosszabb távra 2-3 szobás, bútorozatlan magánházat csendes tevékenységre. Tel. 126-788, 092-984-389, 19 óra után. (2401)
ELADÓ ház Seprõdön telekkel és földdel. Tel. 134-441 vagy 126-032. (2406)
ELADÓ igényesnek 3 szobás, központi, rendezett tömbházlakás (a Carit-San felett). Érdeklõdni a 211-538-as telefonszámon 16 óra után. (2673)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás vízórával, nemzetközi telefonnal, kábeltévével a November 7 negyedben. Tel. 129-266. (2703)
ELADÓ 2 szobás ház az állomás könyékén. Tel. 215-272. (2261)
ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (2321)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, X. emeleti lakás a Kornisán. Tel. 094-511-670. (2553)
ELADÓ 3 szoba-összkomfortos, földszinti, felújított, modern, csempekályhás lakás a November 7 negyedben külön víz-, gáz-, villanyórával igényesnek. Érdeklõdni a 065/219-931, 094-215-700-as telefonszámokon. (2612)
ELADÓ kertes magánház Marosvásárhelyen. Tel. 134-892. (2624)
ELADÓ 2 szobás magánház, Griviþa roºie u. 40. sz., vagy elcserélem. Irányár: 90 millió lej. Tel. 143-309, 18-20 óra között. (2736)
ELADÓ 3 szoba-konyhás, fürdõszobás, garázsos és egyéb mellékhelyiségekkel rendelkezõ kertes családi ház külön udvaron, Marosvásárhelyen. Tel. 129-563. (2522)
ELADÓ ház a Berek (Livezii) u. 22. sz. alatt, a Mobex bútorgyár mellett. Tel. 128-169. (2943)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 163-176. (2951)
KÉT CSALÁDNAK megfelelõ ház egyedül az udvaron eladó. Ára: 70.000 DM. Tel. 129-996. (2256)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Bodor Péter utcában. Tel. 094-938-466. (2694)
ELADÓ magánház: 2 szoba-összkomfort (víz, gáz stb.), istállóval és mellékhelyiséggel, 1 ha-nál nagyobb kerttel Nagyernyében (Ernei), az Állomás (Gãrii) u. 455. sz. alatt. Tel. 126-415, 16-20 óra között. (2579)
ELADÓ ház kerttel Búzaházán. Tel. 147-909. (3065)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás az 1848-as úton. Tel. 160-962. (3062)
ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, III. emeleti lakás garázzsal az 1918. December 1. úton, a 225/13. szám alatt. Ára: 280 millió lej. Tel. 256-042. (3032)
ELADÓ kétszintes, kertes családi ház Erdõszentgyörgyön, a Dózsa György utca 54. szám alatt. Tel. 578-122. (2155)
ELADÓ kertes ház Jobbágyfalván. Tel. 134-893. (2837)
ELADÓ ház Bergenyében a 179. szám alatt. Tel. 249-042, Fekete. (2903)
KIADÓ magánház kerthasználattal hosszabb