|
LII. évfolyam 63. (14419) |
2000. március 16., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Tegnap kora délután a cseperészõ esõ ellenére is többezren gyûltek össze a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúk emlékmûvénél, hogy részt vegyenek az 1848-49-es szabadságharc és forradalom évfordulója tiszteleletére rendezett központi ünnepségen, amelyet a Magyar Televízió is egyenes adásban közvetített.
Ne kelljen sokat várnunk addig, amíg a márciusi ifjak törekvései valóra válnak – köszöntötte a hagyományokhoz hûségeen ragaszkodó marosvásárhelyieket, illetve a tévénézõket Nagy István színmûvész, a mûsor vezetõje. A szervezõ Maros megyei RMDSZ nevében Kincses Elõd elnök üdvözölte román polgártársainkat, és fejezte ki elismerését a város, a környék lakóinak, hogy úrrá lettek csalódásaikon és kudarcaikon, és kivonultak az ünnepségre a szabadság szívveréséhez igazítani szívüket. Március 15-e nem csak az emlékezõ fõhajtás ünnepe, ennek a napnak máig szóló üzenete a szabadságvágy, amely hozzásegített minket, hogy a diktatúra, az elnyomatás sötét évtizedeiben megõrizzük magyarságunkat és emberségünket. Petõfi nem alkudott, és mi sem alkudhatunk meg, s ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a nemzeti megmaradás zálogát képezõ programunkat teljes mértékben megvalósítsuk. Kell legyen bennünk annyi hit, hogy forrdalmár elõdeink mércéjéhez igazodva, ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is – hangoztatta a szónok.
A kormány Mugur Isãrescu miniszterelnök által szignált üzenetét román illetve magyar nyelven Burkhárdt Árpád alprefektus tolmácsolta. Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság kormányfõjének üdvözletét (melyet tegnapi lapszámunkban adtunk közre) Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter olvasta fel. Ezt követõen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szólt az egybegyûltekhez az elmúlt tíz év megvalósításairól és be nem teljesült elvárásainkról (beszédek fentebb olvashatók).
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idei évfordulóján "Európa tavaszának" magyarok és románok számára szóló központi üzenetét ma sem foglalhatnánk össze találóbban, mint ez a két vers: Ebredj román! és Talpra magyar! - vont párhuzamot beszédében a fél évzázadig tartó kommunista elnyomás után magára talált román nép nemzeti himnusza és az 1848-as ébredéskor elhangzott Nemzeti dal között Tõkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke.
"Tíz év után, az Úr születésének jeles 2000. esztendejében megint csak ott tartunk, hogy az igaz és szabad szólás joga mellett kell következetesen kiállanunk. Bush elnök (1990 márciusában) még kíváncsi volt a romániai magyarok sorsára iránt, Clinton elnök viszont ma már a kisebbségi kérdés romániai »megoldását« jószerint modellértékûnek ítéli, s az Amerikai Egyesült Államok, valamint a fejlett Nyugat többi országai kisebbségi nyomorúságainkról jószerint már hallani sem akarnak. Tíz év után igencsak aggályos és rendkívül bajos az erdélyi magyarság megoldatlan problémáiról és tovább tartó kisebbségi diszkriminációjáról szólni. Aki mégis ezt teszi az egyszerûen »szélsõségesnek« vagy a – jobbik esetben – radikálisnak minõsül, akitõl nem csak a román politikai többség, de a kormány részét képezõ – Romániai Magyar Demokrata Szövetség hivatalos vezetése is kénytelen- kelletlen elhatárolódik. Eközben az EBESZ kisebbségi fõbiztosa, Max van der Stoel úr, a magyar állami egyetem helyreállításának demokratikus jogát figyelmen kívül hagyva, az ún. multikulturális egyetem kiépítésén fáradozik" – hangsúlyozta a szónok, aki úgy értékelte, hogy tíz év után a romániai magyarságot újbóli "kegyes" hallgatásra ítélték, s ennek ellenére az RMDSZ megalakulásának tizedik évfordulójára szervezett hivatalos ünnepségek legtöbbjére a központi elégedettség volt jellemzõ. "Abba a fonák helyzetbe kerültünk, hogy manapság az össztársadalmi elégedetlenség, az általános sztrájkok és tiltakozások idején, az erdélyi magyarság sorsával és helyzetével – látszólag – elégedettebb, mint példának okáért a tanügyiek, a vasúti munkások vagy éppenéggel a bányászok. A romániai magyarságot az eltelt tíz év alatt újból elaltatták. De az ország egész lakosságát,a románságot is folyamatosan, hasonlóképpen altatják, áltatják és vezetik félre."
Sütõ András brutálisan kivert szeme okán, Dsida Jenõ Nagycsütörtök címû versének hangulatában ébredésre van szükség – mondotta a tiszteletbeli elnök, aki a következõ szavakkal fejezte be beszédét: "Ideje van a szólásnak" – valljuk a Prédikátorral, ez esetben akár a tiszai cián- és ólomszennyezés sokkoló erejével. "Talpra magyar" – mondjuk Petõfivel, a szólás idején és jogán. És várjuk, reméljük, hogy ezután minden délben tisztán csendüljenek fel Európa harangjai…"
Marosvásárhely korabeli történelmi eseményeit idézte Fodor Imre, s a helybeli fiatalok megmozdulásáról szólt, amelynek kapcsán a magyar, illetve román ifjak együttmûködését emelte ki. Marosvásárhely polgármestere idézett abból a fõkormányzónak írt felterjesztésbõl, amelyet Alexandru Papiu Ilarian is aláírt, s amelyben "minden külön ajkú nemzetnek nemzeti léte és ékes nyelve biztosítását" kérték. A ma is érvényes kérelmet 152 esztendõ elteltével sem fogalmazhatnánk meg tömörebben – mondotta a szónok, majd kijelentette, hogy a szabadságot nem lehet sem államhatárokkal, sem nyelvi korlátokkal járomba terelni. Beszédében utalt arra, hogy a ’48-49-es forradalom biztató üzenetére mai körülményeink között is szükség van, hisz a sok ígérgetés után a mai napig sem rendezõdött a volt egyházi és más közösségi javak helyzete, a közigazgatás, a két- vagy többnyelvûség, az állami önálló anyanyelvi felsõoktatás kérdései. Üdvözölte viszont a magyar tannyelvû magánegyetem létrehozását, s a Marosvásárhelyen induló karok és szakok számára kért támogatást. Utalt arra, hogy a Marosvásárhely mártírvárossá nyilvánításának tiszteletére szervezett ünnepséget el kellett halasztani, mert a prefektus nem ért egyet az egykori és jövõbeli városháza falára a román nyelvû emléktábla mellé tervezett magyar nyelvû emléktáblával. Végezetül arra kérte a politikusokat: értsék meg, hogy megviselt magyarságunknak az összefogásra van szüksége.
Az ünnepi szónokok sorát Ölvedi Zsolt, az RMDSZ megyei szervezetének ifjúsági és szervezési alelnöke zárta.
Ferenczi István Szentgyörgyi István-díjas színmûvész Farkas Árpád Fehéregyháza, Kilyén Ilka színmûvésznõ Utassy József Zúgj március címû versét szavalta. A tartásos szép ünnepség záróakkordjaként a Kovács András vezényelte Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar és a Gecse utcai református templom összevont kórusával együtt a Postaréten összegyûlt tömeg Nemzeti Himnuszunkat, majd a Székely Himnuszt énekelte.
A Székely Vértanúk emlékmûvénél az RMDSZ Országos Szervezete, a Magyar Kormány, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, az MSZP, az RMDSZ megyei és vidéki szervezetei, a helyhatóságok, a prefektúra, a Határon Túli Magyarok Hivatala, egyesületek, szervezetek, iskolák, közületek, intézmények és magánszemélyek nevében helyezték el a kegyelet koszorúit.
Egymásra gondolnak ma a magyarok mindenütt a világon, Marosvásárhelytõl Budapestig, Ausztráliától Amerikáig. Minden magyarhoz szól ma minden magyar, minden magyarhoz szólunk mi is innen, a marosvásárhelyi Postarétrõl, ahol egykor a székely vértanúkat kivégezték. Szólunk egymáshoz, de szólunk másokhoz is, minden szabadságszeretõ emberhez, magyarokhoz és nemmagyarokhoz.
Nem a bezárkózás ünnepe ez, hanem a kitárulkozásé. Nem csak a magyar szabadságé, hanem a világszabadságé is, Petõfi Sándor szépséges szóleleményét használva. Mi olyan nemzeti ünnepet választottunk magunknak, március 15- ét, amely híven fejezi ki ezt a gondolatot. Petõfi Sándor lelkében már több mint másfél évszázaddal ezelõtt egymás mellett lobogott a nemzeti zászló és egy képzeletbeli Európai Unió zászlaja vagy akár egy hatalmas világlobogó.
Nekünk nem most kell kitenni az asztalunkra a trikolórt és a sokcsillagos európai zászlót, mert ezeket már réges-rég egymás mellé álmodták a márciusi ifjak. A mi háromszínû zászlónk, a mi piros-fehér-zöld lobogónk kezdettõl fogva azt a három szót jelentette, hogy: szabadság, egyenlõség, testvériség.
Mi nem mondtuk soha, hogy csak három színt ismerünk a világon, mi minden színt, minden embert és minden nemzetet egy közös világszabadság igézetében köszöntöttünk akkor, 1848. március 15-én, és köszöntjük most is õket, 2000. március 15-én.
Azt is üzenjük mindenkinek, a velünk együtt élõknek is: kevesebbek lehetünk, mint ti, de kisebbek sohasem leszünk, kisebbségiek, ahogy ti neveztek minket, nem voltunk, nem vagyunk és nem akarunk lenni. Vagy ha szerintetek ez olyan jó, olyan nagyszerû dolog Romániában kisebbséginek lenni, gyertek, kedves többségiek, próbáljátok ki velünk együtt, milyen érzés, amikor itthon vagyunk, saját szülõföldünkön vagyunk, és mégsem vagyunk még mindig egyenlõek.
Nemcsak az itthoni többség, hanem sokszor Európa fõbiztosai és albiztosai is meg akarnak gyõzni minket, hogy milyen jó nekünk, milyen szabadok és milyen egyenlõek vagyunk, a testvériségrõl nem is beszélve. Nekik is csak azt mondhatjuk, tessék, próbálják ki, cseréljünk helyet!
De nem akarok ünneprontó lenni, és nem lehetek igazságtalan sem. Hiszen igaz az, hogy a márciusi ifjak indulatának ma is helye van közöttünk, másfél száz esztendõ sem hozott nyugalmat a szívünkbe. Ám a világ mégis változik, a világnak mégis változnia kell most, a harmadik évezred küszöbén. Legyen hát ma ünnep az ünnep, legyen hát március tizenötödike az önmagunkba nézés, a megtisztulás napja is. Van haragunk, van indulatunk, okunk is van rá, de van bennünk bölcsesség és békesség is a mai ünnepen.
Legelõször is nem másokkal szemben, hanem saját közösségünkön belül kell érvényesítenünk ezt a bölcsességet és békességet.
Hiszen sokat beszélünk arról, hogy mi volt Kossuth Lajosék, Petõfi Sándorék célja: szabadság, egyenlõség, testvériség. Keveset szólunk viszont arról, hogy milyen közösségi érzés, milyen nemzeti tudat kellett ehhez a küzdelemhez. Összefogás kellett hozzá, összetartás, egység, szolidaritás! Eleink is sokfélék voltak, eleink is sokféleképpen gondolkodtak, eleinket is sokféle szenvedély fûtötte, sokféle érdek hajszolta, de mégsem akartak senkit kirekeszteni, tudták, hogy minden magyarnak össze kell fogni, tudták, hogy minden szabadságszeretõ embernek együtt kell cselekedni.
Összefogni nem könnyû. De mi, bárki bármit is mondjon, összefogtunk ebben a tíz évben. Hogy ez az egység hiábavaló lett volna? Hogy ne lett volna semmire se jó?
Mi, marosvásárhelyiek tudjuk, mi történt itt egy évtizede. Nem felejtjük 1990. március 15-ét, amikor még elõ sem jöhetett igazán a lelkünk mélyére számûzött himnusz és zászló, még tele sem szívhattuk a tüdõnket a himnuszénekléshez, még ki sem bonthattuk a lobogót a tavaszi szélben, mert következett máris március 19, következett a szörnyû kísérlet, hogy belénk fojtsák a szót.
De nagy írónk egyik szemének világát, de teljes emberi életeket is kioltani, sok-sok lelket örökre megsebezni sikerülhetett.
Akkor itt mi egy ördögi próbálkozás áldozatai voltunk, és ki tudja, mire vezetett volna ez a próbálkozás, ha nem tudunk gátat vetni neki.
A bûnösöket még mindig nem büntették meg, arcukat még mindig homály fedi, bár jól tudjuk, kik õk. Hát mennyi idõ kell ahhoz, hogy az igazságra fény derüljön? Innen, a marosvásárhelyi Postarétrõl követeljük mindannyian: ideje igazságot tenni, ideje a bûnösöket felelõsségre vonni!
Ideje lenne Sütõ András szeme fényéért valakinek bocsánatot kérni!
Én nem mondom azt, hogy semmi sem történt azóta. Igenis, sok minden történt. Íme, szabadon, félelem nélkül ünnepelhetünk. Íme, felemelt fõvel emlékezhetünk. Íme, az elnyomott ünnep mára elfogadott ünneppé válhatott. Íme, együtt lehetünk, és büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.
Kell a jog az önálló döntéshez és az önigazgatáshoz itt, a saját szülõföldünkön.
Emlékezzünk a márciusi ifjakra!
Emlékezzünk a székely vértanúkra!
Emlékezzünk a tíz évvel ezelõtti Marosvásárhelyre!
Ne feledjétek: nekünk csak együtt lehet igazunk!
Boldog ünnepet kívánok minden magyarnak, és mindenkinek, aki velünk ünnepel!
Marosvásárhely, 2000. március 15.
A világ magyarjai számára március 15. a szabadság, a bátorság és a haladás jelképe. Nekünk, románoknak is vannak hasonló eszmeiségû ünnepeink. Illô tehát, hogy tiszteljük az ilyen ünnepeket.
Elôdeink, a ’48-as forradalmárok a jövôbe néztek, és vállaltak minden kockázatot azért, hogy egy jólétet hozó, a törvény elôtti egyenlôségen, az esélyegyenlôségen és a társadalmi összefogáson alapuló világot építhessenek.
Most, az ezredfordulón vigyük tovább azt, ami összekötött bennünket a történelem során. Annál is inkább, mert közös történelmünk számos példával szolgál a megegyezésre a jövô jegyében.
A forradalom természetszerûen radikális változásokat jelent. Mi most forradalmi idôszakban élünk. Részesei és véghezvivôi vagyunk annak a forradalomnak, amelynek célja a normalitás, a kortárs európai szellem gyôzelme. Ime ez a cél, amelynek össze kell kötnie bennünket az eljövendõkben.
Koszorúzással kezdõdött tegnap déli 1 órakor a Bernády téri Teleki-háznál a marosvásárhelyi MADISZ megemlékezõ ünnepsége. Petõfi Sándor emléktáblája alá koszorút helyezett a MADISZ, a Református Tanító- és Kántorképzõ Fõiskola, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és tanácsa, az RMDSZ Maros megyei szervezete, a Református Vártemplom, a Maros megyei EMKE és a Nagykõrösi Református Tanító- és Kántorképzõ Fõiskola.
A MADISZ-elnök, Sipos Levente ünnepi beszédében elmondta, hogy tegnap a marosvásárhelyi MADISZ nemcsak azért tartotta tisztelgõ megemlékezését éppen azon a helyen, ahonnan 1849 júliusában a fehéregyházi csatába indult Bem tábornok, és a nemzet nagy költõje, Petõfi Sándor, hanem azért is, mert tíz éve – az 1989-es események után – elõször a Bernády téren gyûlt össze Marosvásárhely lakossága kegyelettel adózni a szabadságharc eszméiért életüket áldozó forradalmárok emlékének.
"…Üzenetértékû tetteik, ma is idõszerû célkitûzéseik segítik az utódokat eligazodni a jelenkor útvesztõiben(…) Nem könnyû bízni akkor, amikor gyanakvás, gáncsoskodás, bizalmatlanság vesz körül, de múltunk ismerete erõsíti bennünk a hitet, a belsõ erõ tudatát és azok szeretetének érzését, akikkel egy nyelven, egy kultúrán nevelkedtünk, egy történelem édes vagy keserû emlékeinek tanulságai kötnek össze. S ha a szabadságharc bukásának egyik oka az egység hiánya volt, ennek tanulsága – hazai körülmények között – józan mérlegelésre, még erõteljesebb összefogásra kell hogy ösztönözze a magyarságot. Különösen az elkövetkezõ hónapok teszik próbára egységünket, amelyek a megmérettetés vállalását, helytállást követelnek meg részünkrõl, szócsatákat, vádaskodást, rágalmazást tartogathatnak számunkra. Ezekkel pedig csak együttes erõvel birkózhatunk meg" – hangsúlyozta Sipos Levente.
A mindenféle fölösleges szócsépléstõl mentes, kegyeletteljes és színvonalas ünnepségen Zöld Csaba színmûvészeti fõiskolás elszavalta Petõfi Sándor A szabadsághoz címû versét, a vitathatatlan elõadómûvészi tehetséggel fellépõ Zolnai Ildikó, a református fõiskola hallgatója Reményik Sándor Erdélyi március versét mondta el, majd Ruszka Sándorral énekelt, népdalt Tóth Katalin. A Góg és Magóg fia vagyok én címû Ady- verset Szücs Ervin adta elõ. A Bernády téri ünnepség zárásaként Zöld Csaba a Tolcsvayék által megzenésített Nemzeti dalt énekelte el, a téren pedig felcsendült a Himnusz.
Koszorúzás a Balcescu-szobornál
Mintegy félszáz érdeklõdõ vett részt a tegnap délelõtt a megyeközponti Bãlcescu-szobor elõtt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett rendezvényen.
Kincses Elõd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke elmondta: "A tavalyi koszorúzási meghívással tradíció kezdõdött Marosvásárhelyen. Igaz, egy évvel ezelõtt csak a Nemzeti Liberális Párt vett részt rendezvényünkön, s nem koszorúzott, az idén már a koalíció valamennyi pártja kifejezte koszorúzási szándékát. Véleményem szerint ráébredtek, hogy az 1848-as szabadságharc vívmányai, azaz a jobbágyság eltörlése és a törvények elõtti egyenlõség, a románok számára is elõnyöket jelentettek".
A koszorúzási ceremónián ezúttal a polgármesteri hivatal, az RMDSZ, a Nemztei Parasztpárt és a Demokrata Párt vett részt, a Liberális Párt pedig távol maradt.
A továbbiakban Fodor Imre polgármester szólt a résztvevõkhöz. "A márciusi fiatalok éles eszûek voltak, elõrelátóan gondolkodtak. A 150 évvel ezelõtti szabadságharc idején össze tudtak fogni." Fodor Imre a kedden Sinaián szervezett találkozóról is beszámolt, amikor is meglátogatta a hõsök temetõjét, ahol együtt nyugszanak az 1916 végén elhunyt hõsök. "Középen a románok, a temetõ két szélén pedig a magyarok és a németek alusszák örök álmukat. Pedig egymás ellen harcoltak. Mégis 84 éve nyugszanak békében együtt, és senki sem köt bele ebbe a többnyelvûségbe" – mutatott rá. Ezen pozitív példákat tartotta követendõnek a polgármester, összefogásra, békés együttélésre, egymás iránti toleranciára szólítva fel Marosvásárhely lakosságát.
Dicsõszentmárton már kedden délután a helyi Magyar Házban emlékeztek a márciusi ifjakra a DEMISZ és a Sipos Domokos Mûvelõdési Egyesület szervezésében. Meghívottként fellépett a küküllõdombói dalárda Vargancsik Syékely Wolf Katalin kántor vezetésével. A mûsort Gagyi Zoltán nyitotta meg. Felléptek Pethõ Ildikó, Báthori Ildikó, Korpos János, Csíki András, Domokos Enikõ és Szakács Márta. Az ünnepi elõadás után rövid Ki mit tud vetélkedõre került sor, amelyen a 4-es Számú Általános Iskola VIII. osztályos tanulói az 1848-as márciusi események kapcsán mérték össze tudásukat.
Tegnap az RMDSZ és a Kisküküllõ Alapítvány szervezésében ünnepeltek a helybeliek. A 152 évvel ezelõtti szabadságharcra dr Kakassy Sándor parlamenti képviselõ emlékezett. Beszédében szólt a szabadságharc abosfalvi, gálfalvi, szõkefalvi mozzanatairól. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az idén lévén választási év, a magyarságnak minden eddiginél nagyobb összefogására lesz szükség az eredményességhez.
Vámosgálfalván tegnap délelõtt a 11 órakor tartottak ünnepi istentiszteletet a községben, s emlékeztek az 1848-as eseményekre. A zsúfolásig megtelt református templomban Keszegh András lelkipásztor hirdetett igét. Az egybegyûltek innen a vámosgálfalvi-szõkefalvi csata emlékére emelt emlékmûhöz vonultak, ahol lerótták kegyeletüket a hõsök elõtt. Koszorúzott a vámosgálfalvi RMDSZ nevében Balogh Elemér és Keszegh István tanácsos, Barabás János, a Magyar Köztársaság bukaresti kulturális és sajtóattaséja, valamint a dicsõszentmártoni RMDSZ nevében dr. Kakassy Sándor parlamenti képviselõ és Veress Ádám megyei tanácsos. A vámosgálfalvi rendezvényen, amelyet a helyi RMDSZ és elnöke Vásárhelyi Ferenc szervezett, fellépett a küküllõdombói fúvószenekar Székely András vezényletével.
Itt ökumenikus istentiszteletettel vette kezdetét az ünnep. Igét hirdetett Székely Endre református, András Zoltán katolikus és Szén Sándor unitárius lelkész.
Az ünnepi beszédet Dászkel László polgármester felkérésére Cserháti Péter, Nyárádszereda testvértelepülése, Simontornya polgármestere mondott. Felszólalt még Varga Sándor, Kádár Gyöngyvér és Csíki Sándor, a helyi EMKE, illetve RMDSZ részérõl.
Az ünnepség után a nyárádszeredai fõtéren felállított kopjafánál koszorúztak. Az ünnepséget a mûvelõdési otthonban Kozsik József színmûvész Petõfi versmûsora zárta.
A nemzeti ünnephez méltó megemlékezést szervezett a helyi RMDSZ és az egyházak. Az ünnepség a római katolikus templomkertben kezdõdött. Románia miniszterelnökének üzenetét Márk Endre RMDSZ- elnök olvasta fel. Az egyházak egyesített kórusának elõadásában a Szózat csendült fel, majd szavalatok hangzottak el. Ünnepi beszédet dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselõ mondott. Koszorúzott a megyei, a helyi és a radnótfáji RMDSZ, a Kiss Zoltán kultúrcsoport, az öreg és ifjú cserkészek. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel zárult.
Délután három órától ünnepelt tegnap a város lakossága a polgármesteri hivatal parkjában található kopjafát koszorúzták meg, majd a Petõfi-szoborhoz mentek, ahol ünnepi beszédet mondott Baczoni Sándor református lelkész, Németh János RMDSZ-elnök, Mátyás Endre polgármester, Bocskai Eszter a MADISZ képviseletében, és mások. Petõfi-verseket szavaltak a helybéli líceum tanulói. Az ünnepi hangulatot az alkalomhoz illõ zenét játszó parajdi fúvószenekar is biztosította. A koszorúzáson és az azt követõ rendezvényeken részt vett Szikszó – Szováta testvérvárosa – tizenkét tagú küldöttsége is.
A koszorúzás után az ünnepség a mûvelõdési otthonban folytatódott alkalomhoz illõ mûsorral. Az este folyamán szokatlan eseményre került sor. Szikszó tesvérváros ajándékaként tûzijátékban gyönyörködhettek a város lakói.
Kétezer éves kereszténységünk, ezeréves magyarságunk emlékére – felirattal avattak kopjafát tegnap délelõtt Dózsa György (Luka-Ilencfalva) község templomjának udvarán. Az ünnepi istentiszteleten Szövérffi István helyi lelkipásztor felhívta a népes gyülekezet figyelmét: ma a szabadságharcot nem a csatamezõkön, hanem otthonainkban kell megvívnunk. Harcolnunk kell a bûn, a nemtörõdömség, az egyenlõtlenség ellen. Az ünnepi mûsor keretében 2000 éves kereszténységünkrõl id. Szövérffi István beszélt, majd Virág István polgármester köszöntötte az egybegyûlteket. Elmondta: március 15. esélyt jelent a szabadságra, egyenlõségre, megmaradásra. Ugyanakkor felhívta a jelenlevõk figyelmét, hogy csak méltóságunkat megõrzive, egy úton járva és közös célt szolgálva maradhatunk meg. Úgy kell élnünk, hogy õseink és gyermekeink büszkék lehessenek ránk – összegezte mondanivalóját a polgármester. Majd Molnár Endre helyi magyartanár 1000 éves magyarságunk címmel tartott pár perces elõadást, Jakab Péter helyi RMDSZ-elnök és Gyárfás Károly volt iskolaigazgató mondta el a nemzeti ünnep kapcsán felmerült gondolatait. A székely ruhába öltözött diákok szavalata és éneke tette ünnepélyesebbé a templomban tartott ünnepi megemlékezést, amit a kopjafaavatás követett. A templom elé, a luka-ilencfalvi gyülekezet által állíttatott, közel két méter magas, Szovátán készített kopjafáról a helyi lelkipásztor rántotta le a leplet, majd a gyülekezet és az RMDSZ koszorúzta meg. A himnusszal, s egy intelemmel zárult a bensõséges megemlékezés: Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.
Az idõ elõtti nyugdíjazás romba döntheti a társadalombiztosítási költségvetést
Kedden a képviselõházban Isãrescu miniszterelnök kifejtette, hogy az idõ elõtti nyugdíjazásról szóló törvény alkalmazása nem idõszerû, mivel túl nagy társadalombiztosítási költségvetést igényel. Hozzáfûzte, hogy hosszú idõ óta a biztosítási rendszer súlyos anyagi gondokkal küzd. A törvény jóhiszemûen és nagylelkûen készült, de a pokolba vezetõ út jószándékkal van kikövezve – fogalmazott Isãrescu. E törvény késleltetné a nyugdíjrendszer reformját, tovább súlyosbítva a helyzetet, tekintettel arra, hogy a nyugdíjasok és adófizetõk közti eltérés Romániában aggasztó méreteket öltött, olyan zsákutca felé mutatva, amelybõl csak nehezen lehet kikerülni. Míg az alkalmazottak száma 55 százalékkal csökkent az elmúlt években, a nyugdíjasoké 35 százalékkal emelkedett, példaként említve, hogy míg 1990-ben 8 millió adófizetõ és 2,4 millió nyugdíjas volt, az idén 4,7 millió az adófizetõk száma és 4,1 millió a nyugdíjasoké. Az említett törvény életbe ültetése az idén 165 ezerrel, jövõre pedig további 250 ezerrel emelné a nyugdíjasok számát, ami az elsõ szakaszban 1128 milliárd lejjel, a másodikban pedig 4000 milliárdot meghaladó összeggel növelné a költségvetést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei vezetése tanácskozott kedden a Continental Szálló zöld termében a választási kampány elõkészítésérõl, a területi szervezetek helyzetérõl és szervezési kérdésekrõl. A tanácskozást követõ sajtótájékoztatón Vasile Macarie elnök bemutatta a szervezet szóvivõjét, Sorin Lazãrt, s hozzátette: ezentúl csak õ nyilatkozhat a párt nevében, kivéve egy-két különleges alkalmat, amikor az elnökhöz is fordulhatunk, más csak a saját nevében beszélhet. Ezután rögtön átvette és "vitte" a szót a szóvivõ. Elmondta, hogy eddig 30 helységben van polgármesterjelöltjük, és a következõ két hétben még húszban lesz. Persze a városok és municípiumok mellett Vásárhelyre is van jelöltjük, de "meglepetésnek szánják", s egyelõre hallgatnak vele. Viszont azt remélik, hogy légalább 15 polgármesterük lesz a helyhatósági választások után.
Azt is elmondta, hogy azok, akik a tavasszal szidták, amiért közös jelöltet akartak állítani az RMDSZ- jelölttel szemben, most erre a lépésre biztatják õket. Hajlandók kötélnek állni, ha az összes "fontos" párt közös óhaja, s ha a jelölt független lesz. A szóvivõ szerint elterjedt a sajtóban a hír, miszerint tagokat toboroznak másoktól. Erre jelentette ki, hogy a PNL nem elefánttemetõ, nem rév valakik számára, de nem is ugródeszka azoknak, akik nem meggyõzõdésbõl, hanem karrier- ambícióból akarnak beiratkozni. Egyébként nyitottak, minden párt ajánlatát szívesen fogadják, ha nem olyan, mint a Kincses Elõdé, aki azt mondta, együttmûködik a liberálisokkal, ha azok elfogadják az RMDSZ jelöltjét.
Ion Caramitru miniszter szerdán elégedetlen a kultúrának szánt költségvetési juttatással. A büdzsé szakbizottsági vitáján jelen levõ miniszter közölte, hogy kérni fogja a 719 milliárd lejes kiutalás megpótolását 250 milliárd lejjel. A bizottságbeli szenátorok egyetértettek a miniszterrel és közölték, csakis a fenti módosítással szavazzák meg a költségvetést.
Az ET és a szlovén kormány szervezésében március 16-17-én Portorozban a délkelet-európai etnikumközi kapcsolatoknak szentelt értekezletére kerül sor. Hazánk küldöttségét a munkálatokon Mihai Dobre külügyi vezérigazgató vezeti.
A rendezvény az elsõ nagy horderejû akció, amit a délkelet-európai stabilitási paktum keretében mûködõ ember- és kisebbségjogi akciócsoport szervez – közölte Ireny Comaroschi külügyi szóvivõ.
(MTI) – Magyar-ukrán-román háromoldalú találkozóra kerül sor szerdán délután két órakor Debrecenben, az ukrán környezetvédelmi miniszter, a román környezetvédelmi tárca meghatalmazottja részvételével, a magyar delegációt Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára vezeti.
Minderrõl maga a helyettes államtitkár kedden egy siófoki tanácskozáson tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát.
Hajós Béla az MTI érdeklõdésére elmondta: elsõsorban tájékozódni szeretnének a legutóbbi tiszai szennyezõdésrõl. Ezzel együtt kiértékelnék a jelenlegi helyzetet.
Magyarország szeretné azt a törekvését megerõsíteni, hogy az Európai Unió szakértõinek bevonásával az összes potenciális szennyezõ forrást mérjék fel Romániában.
Határozzák meg: mit kell tenni a megelõzés érdekében. Szerencsés volna, ha mindehhez az unió támogatást nyújtana Romániának.
Szóba kerül majd a magyar-román határ menti egyezmény is, egyebek mellett a riasztási rendszer mûködését kellene gyorsítani és részletesebbé tenni a jelentést – mondta Hajós Béla.
(MTI) – "Nagyszerû lépés volt" – jelentette ki hétfõn II. János Pál pápa vasárnapi bocsánatkérõ gesztusáról Pozsonyban Simon Wiesenthal, a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ vezetõje, aki az Európai Rabbik Kongresszusán tartózkodik a szlovák fõvárosban. Az eredetileg Bécsbe tervezett konresszus helyszínét az Osztrák Szabadságpárt elleni tiltakozás jeléül helyezték át Pozsonyba.
Wiesenthal úgy ítéli meg, hogy a pápa a katolikus egyház vétkei miatti bocsánatkérésével "végérvényes pontot tett a múlt szomorú eseményeit lezáró fejezetre", bár szerinte II. János Pál "többet is mondhatott volna" a zsidóság tragédiájáról.
A 91 éves Wiesenthal újságírók elõtt kijelentette: a náci háborús bûnösök felkutatására tett erõfeszítéseiben nincs utóda, hiszen munkája az emberek bizalmán alapszik, márpedig a bizalom nem átruházható. Ráadásul lassan nemcsak a holokauszt túlélõi halnak ki, hanem azok is, akik a bûnönös tetteket elkövették. "Bármeddig is élek, biztos, hogy bûnösök ezrei maradnak még szabadon és büntetlenül, anélkül,hogy bíróság elõtt kelljen felelniök a tetteikért" – mondta a legendás "nácivadász".
Az európai rabbik négynapos pozsonyi konferenciájának mintegy másfélszáz résztvevõjét Pozsonyban 350 rendõr védi. A Twist Rádió közlése szerint a védelmüket az izraeli titkosszolgálat, a Mosad emberei is biztosítják. Ez utóbbi információt a TASR szlovák hírügynökség "bizalmas forrásra" hivatkozva cáfolta.
A rendkívül erõs helyi rendõri védelmet a korábban elkövetett idegenellenes pozsonyi támadások mellett az is indokolja, hogy kedden, március 14-én van a Hitler akaratából létrejött egykori szlovák fasiszta bábállam kikiáltásának évfordulója, amit a rendszerváltás óta a szlovák bõrfejûek és a szélsõséges nacionalisták évente megünnepelnek. A Ján Slota polgármester vezette önkormányzat ezen a napon Zsolnán a fasiszta szlovák bábállam háborús bûnökért kivégzett elnökének, Jozef Tisonak akart a városban emléktáblát állítani, de a hazaiés a nemzetközi tiltakozások után a zsolnai magisztrátus biztonsági okokra hivatkozva ezt a szándékát egyelõre felfüggesztette.
A NATO-integrációs tárcaközi bizottság államtitkári szintû havi összejövetelére ma kerül sor a külügyminisztérium székházában – közölte szerdai sajtóértekezletén Ireny Comaroschi külügyi szóvivõ.
Románia éves csatlakozási programjának koordonátorai a külügyminisztérium (politikai és gazdasági kérdések), a nemzetvédelmi minisztérium (katonai és védelmi kérdések), a pénzügyminisztérium (pénzforrások), a Román Hírszerzõ Szolgálat (információ- biztonság), és az igazságügyi minisztérium (törvénykeret).
Az összejövetelen, melyet a külügyi szóvivõ roppant fontosnak ítélt, részt vesznek a parlament külpolitikai, védelmi, közrendészeti, valamint jogi bizottságainak elnökei és alelnökei is. Az összejövetel az Észak-atlanti Szövetség brüsszeli székházában április 6-ára tervezett 19+1 formátumú mérlegülésre való elõkészületek sorába íródik, ahol elemezni fogják az évi programban leszögezet célkitûzések megvalósítását.
A NATO állandó tanácsa szerdán jóváhagyta mintegy 1100 fõnyi csapaterõsítés Koszovóba vezénylését. A két zászlóalj – egy francia és egy olasz – Kosovska Mitrovicába megy, amely hetek óta a szerb és az albán közösség közötti feszültség gócpontja a tartományban.
Az AFP-nek nyilatkozó NATO-tisztségviselõ szerint a tagállamok nagykövetei kedvezõen fogadták a felajánlást, amellyel Párizs és Róma a NATO európai haderõinek fõparancsnoka, Wesley Clark február végi kérésére reagált. Franciaország egy hétszáz fõs zászlóaljat bocsát a koszovói békeerõ (KFOR) rendelkezésére, Itália pedig a négyszáz fõs San Marco zászlóaljat küldi.
A névtelenségbe burkolózó NATO-diplomata szerint George Robertson NATO-fõtitkár fölhívta a többi tagállamot, hogy szintén küldjön erõsítést. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy pilóta nélküli felderítõ repülõgépeket küld, Nagy-Britannia pedig kész két helikoptert és egy rendõr- és vámõrszakaszt vezényelni a koszovói ENSZ- hatóság számára.
Március 15. nem csupán az ünnep kapcsán nevezetes dátum, hanem azért is, mert ezen a napon jár le a helyi adók és illetékek kifizetésének határideje. Az elmúlt években megszokhattuk, hogy mekkora galibát okozott ez a pénztárablakoknál, amikor az állampolgárok többsége egyszerre szerette volna kifizetni a járandóságait, hogy részesülhessen az 5%-os kedvezménybõl, vagy egyszerûen hogy ne kényszerüljön késedelmi kamat fizetésére.
A helyzet tarthatatlan voltát – a sajtó ismételt jelzései nyomán is – a polgármesteri hivatal is felismerte, amikor az elmúlt évben átvette a közpénzügyi igazgatóságtól a helyi adók és illetékek kezelését. A marosvásárhelyi hivatal az elsõ volt az országban, amely szerzõdést kötött a postával, s lehetõvé tette az adók kifizetését a postahivatalokban is. Ennek köszönhetõ, hogy a tegnap az adóhivatal székhelyén és a zsúfoltabb negyedek postahivatalaiban tapasztalt hosszabb sorok ellenére, az adó törlesztése az utolsó napon viszonylag normális körülmények között folyt. A Tudor negyedi és a kövesdombi postahivatalokban harminc-negyven embernyi hosszú sor kiállásával lehetett tegnap fizetni, más hivatalokban azonban ez sorállás nélkül is megtörténhetett.
A legnagyobb sor ezúttal is az adóhivatal székhelyén volt. Annak ellenére, hogy a kifizetésre a postát is igénybe vehették, még mindig nagyon sokan voltak, akik inkább vállalták a sorállást, csak hogy êbiztos helyrõl kapják a számlát . Ugyancsak rendkívül magas azoknak a száma, akiknek különbözõ tisztázandó dolga akadt a hivatalban. A nyilvántartás átvétele ugyanis nagyon sok panaszt eredményezett, rengetegen kaptak felszólítást olyan késedelmek kifizetésére, amelyeket már törlesztettek, és se szeri se száma a kétszer kiküldött adófizetési felszólításoknak, amelyek ugyancsak bizonytalanságot szültek az adófizetõk körében.
A lényeges javulást tehát üdvözölhetjük, de azért van még min dolgozniuk a hivatal alkalmazottainak. Nem csupán a nyilvántartás rendbetétele, az operativitás növelése lehet a feladat, hanem az a mód is, ahogy az ügyfeleket fogadják, az udvarias kiszolgálás és az idõsebb emberek anyanyelven történõ felvilágosítása ugyanis még sok esetben hiánycikknek számít.
Ami a postahivatalokat illeti, az utóbbi napokban megnövekedett számú igénylõ miatt, ott, ahol szükség volt – tájékoztatott Ana Tiºler, a megyei posta fõnöke – megnövelték az ezzel foglalkozó hivatalnokok számát, s ha igény volt rá, az este hat órai záróra után is elfogadták az adófizetõk pénzét. Sajnos a kifizetést nagyon lassította a kézzel vezetett, komplikált nyilvántartás kitöltése. A postahivatal felvetette a polgármesteri hivatallal zajlott tárgyalásokon, hogy számítógépes nyilvántartás bevezetésével jóval gyorsabb lenne az ügy bonyolítása, s megegyeztek, hogy erre a kérdésre még visszatérnek.
Ha már a témával foglalkozunk, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az emberek többsége ezúttal is az utolsó napokra halasztotta adójának kifizetését. Szó se róla, joga van hozzá, ha a törvény március 15-ét nevezi meg utolsó befizetési napként, hát senki nem kötelezheti arra, hogy hamarabb tegye. A hivatalnak pedig kötelessége ehhez megfelelõ feltételeket biztosítani, s ezt az idén a lehetõségek szintjén meg is kísérelte. Kérdés azonban, hogy miért választják még ma is oly sokan a sorbanállás kellemetlenségeit, amikor sokkal kényelmesebben, elegánsabban is megoldhatják ezt a gondot? Talán ez is megérdemelne egy tömegpszichológiai tanulmányt.
"Lényünk az élet csodája. Feltárul a bennünk rejlõ szépség, szeretet és erõ … S ha elég erõs benned a szeretet, te leszel a világ legboldogabb és legerõsebb embere." (Louise L. Hay)
Ma, amikor úgy érezzük, azt tapasztaljuk, hogy világunk tele van gyûlölködéssel, viszályoskodással, türelmetlenséggel, hitetlenséggel, katasztrófákkal, még a vízcsapjainkból is ezek a jelenségek "buggyannak elõ", be kell valljam õszintén, hogy "javíthatatlan optimizmusom" nehéz helyzetben van …; de akkor is vallom a jó diadalát a gonosz, a rossz felett. Csak cselekednünk, tennünk kell: templomainkban, iskoláinkban, fõiskoláinkon, egyetemeinken, civil szervezeteinkben, munkahelyünkön, kis közösségeinkben, a családban és mindenhol, ahol lehet, hogy világunk ne olyan legyen, mint amilyen, hanem olyan, mint amilyennek szeretnõk.
Tisztítsuk meg végre gondolatainkat! Minden történés gondolatainkban lelkünk mélyén fogalmazódik meg elõször, és egyszer csak bekövetkezik. Vigyázzunk, mert valóra is válhat, a rossz éppúgy, mint a jó. Amit elképzelünk, az elõbb-utóbb valóra is válhat. Magunkhoz vonzzuk az eseményeket, embereket, azokat, akik valamilyen okból éppen arra vágynak, amire mi is, lelkünk mélyén.
Az igazság keresése közben egymásnak "feszülünk", "vagdalkodunk", minõsítünk, "címkézünk", elmarasztalunk, sértegetjük és megbélyegezzük egymást. Egyben feltárjuk saját fogyatékosságainkat valamilyen kultúra területén, legyen az politikai, erkölcsi, etikai, kommunikációs, érzelmi stb. Megtapasztaljuk, hogy "összezsugorodott" bolygónkon lélektõl lélekig ma nagyobb a távolság, mint pár száz évvel ezelõtt. Lelki alultápláltságunkban" egyik legfontosabb tennivalónk, hogy építsük a lelkünk, mert az egészséges lélekben fejlõdnek ki a legnemesebb erkölcsi értékek: hit, bizalom, becsület, barátság, önzetlenség, bátorság, kitartás, segítõkészség és kölcsönös tisztelet. Ezek soha nem voltak olyan fontosak, mint éppen ma.Értelmünkkel fogalmazzuk meg szép gondolatainkat, és veszünk részt a nagy emberi eszmék megvalósításában. Segítsük ezt a nemes ügyet jó példánkkal, jó szóval, szépen, szerényen úgy, ahogyan ezt kis közösségeink teszik (egyházaink). Ragaszkodva múlthoz, jelenhez, jövõhöz, az anyaföldhöz, kultúrájához, hagyományaihoz, mûvészetéhez és anyanyelvéhez, mert ez egyben az emberiség közös kincse is.
Mindennapi életünket a mûvészetek tehetik gazdagabbá, elviselhetõbbé, tartalmasabbá. Az irodalom, a zene, a színház, a film, a mozgás- és a képzõmûvészet. A mûvészet lehet számunkra lenyûgözõ, felkavaró, érthetetlen, gondolatébresztõ, korszaktól, alkotótól függetlenül, a hatás, az élmény a fontos, az érzés számít, amit kivált, amit bennünk ébreszt. Ha a lelkünkhöz szól, ha megfog. Ha elérzékenyedünk, könnyes lesz a szemünk a szépség hallatán vagy láttán, vissza-vissza térünk hozzá. Egy festmény, egy fametszet, egy grafika, egy zenei, irodalmi alkotás, egy színi elõadás, amelybe önfeledten belefeledkezhetünk, ellazít, felfrissít, esetleg felkavar vagy épp megnyugtat. Ezeknek mindig van valamilyen fontos üzenete számunkra: szépség, öröm, boldogság.
A szépség nem mélyebb arcunk bõrénél. Forrása bennünk van. Nézd az énekkórusok, mûvészek arcát! Kodály Zoltán gondolatainak szépségét: "Zene nélkül az élet nem teljes. Van az emberi gondolatvilágnak egy rétege, amit csak a zene tud kifejezni és semmi más. Mi más a zene hivatása, mint a világegyetem örök harmóniáját tükrözni és hirdetni az embernek. Mert a lélek éppúgy táplálékra szorul, mint a test; és a zene a legfontosabb lélektáplálék."
A jubileumi év kitûnõ alkalmat nyújt számunkra, hogy elvégezzük a "belsõ nagytakarítást" gondolatainkban is, múltunkkal, jelenünkkel és jövõnkkel … "Tudomásul kell vennünk, hogy a történelem kereke forgandó: voltunk hódítók, és voltunk meghódítottak, tanultunk másoktól és tanítottunk másokat. Ami feltétlenül példa értékû: az elõdeink úgy tudtak együttélni másokkal, hogy közben megmaradtak magyarnak nyelvükben, kultúrájukban, magatartásukban. Tették ezt olyan korokban is, amikor a magyarsághoz való tartozás többletvállalást jelentett." (Göncz Árpád) A millenniumi év kötelez bennünket: civil szervezeteinket, felekezeteinket, kis- és nagyközösségeinket, mûvészi együtteseinket, hogy megfogalmazzák ünnepköszöntõ gondolataikat, felleltározzák történelmi helyszíneinket, szellemi, anyagi, tudományos, mûvészeti értékeinket, amelyek az emberiség közös, nagy kincsestárát hivatottak gyarapítani.
Most, a millenniumi évben, a választások küszöbén politikusainktól is szép gondolatokat, erkölcsi tartást, közösségünk érdekeit szolgáló, következetes munkát várunk. ne kudarcunkat, hanem egy biztatóbb jövõképet tervezzenek számunkra. Esetleges tévedéseik hasznosak is lehetnek abban az esetben, ha emlékeznek rá. Ha pedig jó irányban haladnak, akkor már nyert ügyük van: csak a lépést kell tartaniuk. Az út legyen "kikövezve" önbecsüléssel, mások iránti tisztelettel, (ez lehetõleg legyen kölcsönös), a másság elfogadásával, erkölcsi, etikai tartással, hittel, reménnyel és szeretettel.
A szép lelkek szép gondolatokat szülnek. Szükség van minden történésre, lépésre és változásra. Napunk akkor jó, ha minden van benne: szeretet, munka, eredmény, adakozás, elfogadás, vágyakozás, beteljesülés, öröm és bánat, mert ez maga az ÉLET.
Tíz évvel ezelôtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen mintegy 350 magyar orvostanhallgató és gyógyszerészhallgató vívta a maga elkeseredett harcát az anyanyelvi oktatásért az óvodától az egyetemig. Tizenkét napig tartó ülôsztrájkjuk a március 19-20-i véres eseményekbe torkollt. A diákok és a hozzájuk csatlakozók követelései a mai napig sem teljesültek: nincs Bolyai Líceum Marosvásárhelyen, nincs Bolyai Egyetem Kolozsváron.
Jelen állásfoglalásunkban nemcsak a tíz évvel ezelôtti eseményekre és áldozataikra emlékezünk, hanem felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy az anyanyelvi oktatás teljes körû biztosítása a romániai demokrácia próbaköve. A Bolyai Egyetem újraindítása, egy alapítványi egyetem létrehozása, a Babes-Bolyai Egyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar oktatási struktúráinak a biztosítása, egy erôs felsôfokú oktatási hálózat kiépítése mindannyiunk közös feladata.
Kolozsvár, 2000. március 11.
A Világszövetség Erdélyi Társasága Küldöttállító Küldöttgyûlése
A forradalmárok szervezeteinek négytagú küldöttségét fogadta tegnap Fodor Imre polgármester. A találkozóra a December 21. és '89 December Egyesület vezetõségének kezdeményezésére került sor, akik a március 17- re tervezett ünnepély késõbbi idõpontra való halasztását kérték.
Lapunknak nyilatkozva, Moldovan Sorin, a December 21. Egyesület alelnöke elmondta, Marosvásárhely mártírvárossá nyilvánításának a megünneplésére tervezett rendezvénysorozatot szervezési okok miatt kénytelenek a hónap végére, március 30-31-re halasztani. Az egyesület Cãlãraºilor utca 10. szám alatti székhelye kisebb javításra szorul, így nem helyezhetik el rajta a Marosvásárhely mártírváros felirattal ellátott háromnyelvû táblát. Megtudtuk, a majdani egész napos rendezvényen azonos feliratú, ám ezúttal kétnyelvû – magyar és román – táblát helyeznek el a megyeközpont bejáratainál, a polgármesteri hivatalnál, majd a Kultúrpalotában ünnepi gyûlést tartanak.
Egy olvasónk behozta a villanyszámláit, amelyekbõl kitûnik, hogy januárban is, februárban is befizette a rajtuk szereplõ 11.000 lejt a rádió használatáért, ám a harmadik, dupla méretû elszámoló papíron a IAN.00 és MAR.00, azaz 2000. január és március szöveg után ennek ellenére megjelenik egy 29.000 lejes követelés.
Dénes József, a Conel Electrica villamossági részvénytársaság marosvásárhelyi áramszolgáltató kirendeltségének energetikai és kereskedelmi igazgatója szerint õk csak díjbeszedõk és nem kötelességük elõre bejelenteni a román rádiótársaságnak a lakosságot érintõ pénzügyi intézkedéseit. Egyébként csupán Románia Hivatalos Közlönyének a február elsejei számában jelent meg az a határozat, hogy visszamenõleg, január elsejétõl megemelik a rádió- elõfizetési taksát. Tekintettel arra, hogy a villamosenergia-fogyasztási számlák egy részét már kiküldték, de más részét is kiállították, így leghamarabb a márciusi prezumciót tartalmazó és/vagy olyan okiratokra kerülhetett föl az utólag behajtandó összeg, amelyen részletesen feltüntették egy hoszabb periódus elszámolási adatait.
Panaszosunk esetében a 29.000 lejes summa abból a januári 9.000 lejbõl áll, amivel az elsõ havi rádiókészülék-használati díj (11.000-rõl 20.000-re) megemelkedett, és a márciusi, "kiigazított" (20.000 lejes) rádiódíjból. A februári, szintén 9.000 lejes differenciát késõbb fogják behajtani. A január 5-tõl április 5-ig terjedõ idõszakról ugyanis májusban állítják majd ki a végelszámolást s azt júniusban viszik ki a címzetthez.
Tehát nyugi-nyugi, minden a legnagyobb rendben van sajátos hazai viszonylatban. Az ár- és díjszabás- módosításokat továbbra sem tartják kötelességüknek elõre kikürtölni az "illetékesek", abban reménykedve, hogy gyenge memóriánknak köszönhetõen nem vesszük észre a drágításokat. Illetve régi jó balkáni szokás szerint bármikor készen állnak arra, hogy ha netalán védekezniük kell a kitudódó lapulás miatt, a szemünkre hányják: mi vagyunk a hibásak, mert nem olvastuk el a Monitorul Oficialban a közleményt, mintha a közlöny valamennyi állampolgárnak házhoz járó ingyenolvasmány lenne.
Annak ellenére, hogy a Bankcoopnál beindult a csõdeljárás, még mindig nincs vége az elmúlt év májusa óta húzódó ügynek. A bank részvényesei - egy utolsó, kétségbeesett gesztussal - még megpróbálják menteni, ami menthetõ, és fellebbezést nyújtottak be a csõdeljárás beindítása ellen. A bukaresti fellebbviteli bíróságnak 15 napon belül kell döntést hoznia, addig azonban a csõdeljárás folytatódik.
Ez a 15 napos határidõ március 17-én jár le, ezután fogjuk tudni véglegesen, hogy a betétesek megkaphatják-e végre a betétek garancialapjából a pénzüket. A részvényesek azt kifogásolják, hogy a Nemzeti Bank, a csõdeljárás kezdeményezésekor lényegesen nagyobb hiányt tüntetett fel, mint amennyi a banknak ténylegesen van. Amennyiben a bíróság válasza elutasító lesz, már nincs akadálya a pénz visszafizetésének. A hatályos jog szerint, minden betétes magánszemély 54,76 millió lejig terjedõen kaphatja vissza pénzét, a csõdeljárás megkezdése után legfeljebb 90 napon belül, azaz május 8-áig. Az ezen felüli összegek, valamint a jogi személyek követeléseinek esetében, a felszámolásból származó pénzt a bank felszámolásával megbízott személy, a törvényes elõírások szerinti elsõbbségi sorrendben téríti meg, addig, amíg van mibõl. A benyújtott követelések a bukaresti bíróságnál bejegyzett 8199/1999-es iratcsomó tárgyát képezik.
A magánszemélyek esetében a pénz visszafizetése a Nemzeti Bank által kinevezett pénzintézeten keresztül történik majd. Hogy melyik lesz ez a bank, azt - a döntés véglegessé válása után - a sajtó útján hozzák az érdekeltek tudomására. Mibenlétérõl egyelõre csak találgatások láttak napvilágot. Hogy megkaphassák a pénzüket, Daniela Soare, a Bankcoop marosvásárhelyi fiókjának igazgatója arra kér minden betétest, jelenjen meg a bankban, hogy a személyazonossági igazolványban található adatokat ellenõrizhessék és – esetleg – idõszerûsíthessék. E nélkül a procedúra nélkül fennáll ugyanis a veszély, hogy valaki nem kaphatja vissza megtakarításait. Még nagyon sokan vannak olyanok - mondta az igazgatónõ - akik a sajtóban megjelent felhívás ellenére sem jelentkeztek a bankban, pedig ez saját érdekük lenne.
Világszerte 1994-tõl rendezik meg a Quit and Win, azaz a Hagyd abba (a dohányzást) és nyersz elnevezésû nemzetközi vetélkedõt, amelynek célja, hogy a földkerekségen dohányzó személyekbõl minél többet vegyenek rá arra, hogy (ha csak egy idõszakra is) lemondjanak errõl a rendkívüli káros szenvedélyrõl. Az idei az elsõ év, hogy Romániának is lehetõséget adtak a részvételre.
Országos szinten hatmillióra becsülik a dohányzó személyek számát, ami egy újabb kellemetlen élvonalbeli helyezést jelent Európában. Megyei viszonylatban körülbelül 200.000 dohányossal számolnak. A Bukaresti Közegészségügyi Intézet valamint a megyei igazgatóságok által szervezett vetélkedõ részvevõinek egy hónapig kell lemondaniuk a dohányzásról. A szerencsések elõször megyei szinten nyerhetnek, majd a díjazottak részt vesznek az országos vetélkedõn, ahol a nyertesek jutalma 1.000 dollár, és a kontinentális, majd a világviszonylatban megszervezett húzáson való részvétel.
A részvételi feltételekrõl dr. Moldovan Eugenia fõorvosnõ, a marosvásárhelyi orvosi kutatóközpont tudományos kutatója, a megyei versenyprogram felelõse tájékoztatott.
A verseny idõpontja 2000 májusa, s a részvevõknek május 2-29. között kell abbahagyniok a dohányzást. Részvételi lapot azok kaphatnak, akik betöltötték a 18. életévüket, s legalább egy éve mindennap dohányoznak. Ezt egy, a részvételi lapon is feltüntetett tanúval kell bizonyítaniok, s a hónap végén egy biokémiai vizsgálaton is részt vesznek, amelynek során a vér szénmonoxid- tartalmát mérik. A részvételi lapokat legkésõbb május 2-ig kell postázni a megyei szervezõk címére. A nyertesek részt vesznek az országos sorsoláson, ahol 1.000 dollár a jutalom. Minden 300 résztvevõ után az országok egy-egy szelvényt kapnak, amelyekkel a nemzetközi húzáson szerepelnek. A négy kontinentális díj 2.500 dollár, s a nyertesek számára biztosítják a Hannoveri Expo 2000-en való részvételt. A 10.000 dolláros nemzetközi díjat augusztus 29-én sorsolják ki. Azok, akik hosszabb idõre abbahagyták a dohányzást, egy év múlva újabb sorsoláson vesznek részt. Díjakat osztanak a részvevõket toborzó személyek számára is.
Moldovan doktornõ ígérete szerint a sajtó révén értesítik az érdeklõdõket, hogy hol és mikor vehetik kézbe a jelentkezési íveket.
Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal, Marosvásárhely, Jeddi utca 3. szám, telefon/fax 255-153
A Fogyasztóvédelmi Hivatal jelenleg számos fogyasztó bejelentése alapján több százezer, vagy millió lejes telefonszámlák ügyében folytat vizsgálatot, amelyek a 89… számmal kezdõdõ, ingyenes termékeket szolgáltató telefonvonalak használatával keletkeztek.
Ezúton figyelmeztetünk, hogy ez az agresszív és sértõ reklám, amellyel "csak egy telefonhívásba kerülõ, ingyenes" termékeket kínálnak, sérti a fogyasztó választáshoz és információhoz való jogát. Ilyen esetekben a televíziónézõ egy olyan ajánlatot kap, amelynél a fogyasztónak nincs lehetõsége összevetni az árakat és kiválasztani a legelõnyösebb ajánlatot.
Hasonlóan, a telefonhívás díját ismertetõ, a képernyõ aljára bevetített szöveg túl kicsi, gyakran elolvashatatlan, és nem utal a hívás alsó határára. A fogyasztóvédelmi hivatal kutatásai szerint a 89… számmal kezdõdõ telefonszámok hívása átlagosan 7 percig tart.
Tehát egy ilyen beszélgetés megközelítõleg 400.000 lejbe kerül, amely összeg a következõ telefonszámlán jelenik meg, ráadásul legtöbbször a kapott termék nem azonos a reklámozott áruval.
Egy becsületes kereskedést ûzni szándékozó cég nem használna termékei eladására ilyen módszert, amely által jelentõsen eltolódik a felek kötelességei és jogai közti egyensúly.
Példaként: E. U. marosvásárhelyi lakos 1999. december 15. és 22-én ilyen számokat hívott "A 2000 év talizmánja" vásárlása céljából. Telefonszámlája 1.309.000 lejre rúgott, amiért cserébe 5 db kis piramist, 5 db keresztet és 1 érmét kapott, amelyek nem voltak 24 karátos arannyal bevonva, mint azt a reklám feltüntette. A Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a Román Nemzeti Bank Maros megyei kirendeltségénél mûködõ drágafém-felügyelõséggel közösen megállapította, hogy az ékszereket borító sárga fémréteg nem drágafém. A reklamációt megoldás végett a Bukarest municípiumi fogyasztóvédelmi hivatalhoz továbbították.
Emilia Leah igazgató
A svájci Novartis a növényvédelmi termékek és emberek által használt gyógyszerek gyártása és forgalmazása terén az elsõ számú konszern világviszonylatban. A nemzetközi céget Romániában az Agro International Kft. képviseli, amely az elmúlt évek során országos kereskedelmi hálózatot alakított ki az országban. Az erdélyi kirendeltség marosvásárhelyi igazgatója, Pastor Ioan mérnök, a tegnap a Continental Szálloda egyik protokolltermében szimpóziumot szervezett A Novartis-termékek – gombaölõ-, gyomírtó-, rovarirtó szerek, vetõmagvak, mûtrágyák – használatának elõnyei a tavaszi mezõgazdasági kampányban témával. A rendezvényen részt vettek a Beszterce, Kolozs, és maros megyei mezõgazdasági és élelmezésügyi igazgatóságok, a növényvédelmi felügyelõségek, az állami és magántõkével mûködõ mezõgazdasági termelõ egységek, a termelõ- és kutatóállomások, cukorgyárak és mezõgazdasági szakvállalatok, intézmények vezetõi, valamint magántermesztõk. Az Agro International erdélyi kirendeltsége által szervezett szimpóziumot jelenlétével megtisztelte Guºi Petru professzor, a kolozsvári mezõgazdasági egyetem dékánja.
Pastor Ioan többórás, vetített képekkel illusztrált elõadása nyomán a jelenlévõk megismerhették a Novartis nemzetközi cég legfontosabb termékeit. De nem csak. Érdekességképpen említjük, hogy a nemzetközi vállalkozás évente 200 millió dollár beruházást különít el kutatásokra, és hogy egy új növényvédelmi termék átlagosan 12 év alatt "születik meg". A legújabb rovarirtó szerrel (hazánkban egyelõre a kolorádóbogár ellen használható) – az Actra-val – kapcsolatos kutatásokat tíz évvel ezelõtt kezdték el, a múlt évben sikerült minõsíteniük világszerte. A termék ettõl az évtõl hazánkban is megvásárolható. A rovarirtó szer fontosabb jellemzõi: környezetkímélõ, nem hagy mérgezõ anyagokat a talajban, a növényekben, kezeléskor jóval kisebb mennyiség használható (60 gramm/ha), mert hatékonysága hosszú ideig tart és biztonságos. Egyébként a a Novartis- termékek teljes választékára érvényesek az említett tulajdonságok, ennek is köszönhetõ az, hogy a kultúrák védelme – az alkalmazási elõírások megfelelõ tiszteletben tartásával – egészében biztosítható.
Pastor Ioan a 2000. év újdonságaként mutatta be a Dividend Total gomba- és rovarölõ vegyszert, a Greenzit nyomelemtrágyát, és a Novartis legújabb vetõmagfajtáit: hibrid kukorica, napraforgó, cukorrépa-vetõmagvakat valamint zöldségmagvak (ide értve a dinnyéket is) teljes választékát. Végezetül egy német filozófus mondását idézte: "Nincs pénzünk, gondolkodnunk kell!". A felszólítás ma is érvényes.
1990 tavasza: Zsúfolt személyvonat mozdonya türelmetlenül pufog a vágányon. A peronon sürgés-forgás. A vagonokban talpalatnyi hely sem maradt. Az ablakoknál egymást váltják a búcsúzkodók. A hosszú sípszó könnyet csal egyesek szemébe. A szerelvény elindul nyugat fele. Amíg a vonat a házak között kanyarog, csendben folyik a beszélgetés. Aztán valahol, néhány kilométerrel távolabb már egymást bátorítják a sorstársak. Van, aki csak egy hátizsáknyi ruhával, mások a rokoni találkozás, támogatás gondolatával indultak útnak. Sokan csak kíváncsiak: milyen lehet ott. Mások visszanézni se akarnak. Elûzték ôket, vélik, s horgonyt vetni mennek oda, ahol nem kell anyanyelvükért, hovatartozásukért megkûzdeniük. Zsebükben a nemrég kiváltott útlevél lapul, amelyet talán most mutatnak meg elôször határôrnek.
Az ellenôrzés felületes. Ennyi embert képtelenség alaposan átvizsgálni. A szerelvény lassan elhagyja az utolsó vasútállomást. Kíváncsi tekintetek izgalommal fürkészik a határt, aztán feltûnik egy kô és a felszántott sáv. Pár hónappal azelôtt még életveszélyes választóvonal volt itt, ahonnan sokan nem tértek vissza. Most néhány pillanat és máris egybeolvad a mezô. A vonat nemsokára eltûnik az alföldi pusztába.
2000 március 4-e: A pesti Angyalföld egyik eldugott utcájába sorra érkeznek a nagyrészt nyugati márkájú személygépkocsik. A Business Center Kft. díszterme elôtt várakozók közül valaki megjegyzi: "jól megy sorsuk a vendégeknek, csinos kis jármûvek. Nem hoztunk szégyent városunkra".
Az ajtónál a szervezôk a meghívókat kérik. Ide CSAK marosvásárhelyiek jöhetnek el, illetve azok vendégei, senki más. Este fél hét van, egyre többen jönnek és percek alatt hosszú lesz a sor. Az emeleti terembe hullámzik a tömeg. Fél óra alatt annyian állnak a folyosón, mint hajdanában a vonatokon. Nem jutok messze. A ruhatár elôtti helyiségben sok az ismerôs. Mellettem valaki újjongva kiálltja:
– Hát te is itt?! Mióta jöttél ki? Több éve? Én is. Nem tudtunk egymásról – majd összeölelkezve lépnek tovább és szinte egymás szájából kapkodják a szavakat.
Egyre csak jönnek, jönnek a találkozni vágyók. Aztán, ahogy többen vannak és csoportokba verôdnek: itt vannak a "tudorosok", a "budaisok", a "régi aléások", rég nem látott cimborák, akikkel együtt flaszteroltunk a fôtéren, bújkáltunk a szüli parkban szakadt csöves nadrágokban a zsaruk elôl, rendeztünk orgonavirág portyahadjáratot, s tévedtünk be a Conti hûvös teraszára többedmagunkkal egy korsó sörre. Itt vannak volt bolyaisok, papiusok és unireások, osztály- és iskolatársak szinte teljes létszámban. Diákcsínnyek már kopaszodó, pocakosodó szereplôi, igazi nôkké lett tinikori szerelmek.
– Ez egy történelmi pillanat – üdvözöl valaki magasba emelt sörösüveggel – ennyien, itt, újra együtt, és 15 év múlva színpadra lép a Reflex. A MI együttesünk, a marosvásárhelyieké. Hányszor énekeltük koncerteken, a Maros völgye fele tartó vonatban, vagy a sátortáborokban, hogy "Vásárhely, oh szeretett Vásárhely, soha nem felejtünk el." Most itt újra hallhatjuk a régiektôl. Ez itt most másként hangzik.
Ismerôsöm karjánál fogva vezeti hozzám Dobos Jocót és Réti Árpit a Reflex basszusgitárosát és énekesét:
– Ez a dal is a tábortûz mellett született – mondja. Árpi elkezdte énekelni a refrénjét, aztán mindenki átvette, a következô áprilisban már meg is volt a sláger. Ez a dal csak a miénk, a Reflexé és a marosvásárhelyieké. 1990-ben jöttem el otthonról. Szerencsém volt, mert két hét múlva már játszhattam hard rockot. Azóta elvégeztem egy négyéves énekiskolát és itt is zenélhetek a Grog nevû együttesben. Vásárhely, oh szeretett Vásárhely – a nap minden percében hiányzik nekem a nagybetûs város. Nem tudok végleg elszakadni, hiszen nyáron mindig hazajárok, felkeresem édesanyámat, mert neki köszönhetem azt, hogy ezen a pályán vagyok. Számomra nagyon fontos ez a kapcsolat, mert itt idegenben vagyunk egész hátralevô életünkben. Nem is akarok itt maradni végleg és biztos vagyok abban, hogy egyszer majd hazatérek. Hogyan, erre most nem tudok válaszolni. Egyelôre azt szeretném: tornásszam fel magam anyagilag annyira, hogy segíthessem az otthoniakat. Kórházat, szociális otthont támogatnék, s ameddig ezt nem tehetem, addig valóságos bûntudat gyötör amiatt, hogy eljöttem Marosvásárhelyrôl.
A zenészek hangolni mennek, kezdôdik a koncert. Igaz, egyelôre nem sokakat érdekel. Az elôadóterem elôtti nagyobb teremben asztalok köré ülnek a vendégek, szinte mindenki ismer mindenkit. Dióhéjba fogalt élettörténetek, közös emlékek cserélnek gazdát.
Bemutatják Zsigmond Barnát, a rendezvény egyik szervezôjét.
– Fanici Misikével együtt hoztuk össze ezt a bulit. Találkoztunk a Reflex együttes tagjaival, ôk is fel akartak lépni, hát így született az ötlet, hogy a két dolgot kapcsoljuk össze Ô még szervezett a marosvásárhelyieknek hasonló találkozókat, ahova mintegy 100 – 150 ember jött el. Nagyon jó érzés ennyi vásárhelyit látni, de nem gondoltuk, hogy ekkora buli lesz. Több mint hétszázan vagyunk.
Felsírnak a gitárok, régi zeneszámok ritmusát veri a dobos. A kinti teremben beszélgetôk nehezen tudják abbahagyni a társalgást. Sok a megosztanivaló, hiszen vannak, akik 10, 15 év távlatából tekintenek vissza a közös múltra. Magnómmal sétálok az emberek között, ismerôseimet arra kérem, meséljék el anyaországi gyökérverésük történetét.
– Hagyj békén, nem újságtéma. Itt élek, nagyjából jól érzem magam és kész. Persze, hiányzik a város, de most ez van – válaszolnak elutasítóan.
– Írd le, ha mered, hogy nagyon sokan az 1990-es márciusi verekedés miatt jöttünk el otthonról. Ez kitörölhetetlen nyomot hagyott minden ember lelkében – mondja Rácz Árpád. Visszamennék Marosvásárhelyre, de úgy érzem, hogy itt jobban boldogulok. Az otthon maradt barátaim nagyon a padló alatt vannak. Senki nem jut semmire, mert olyan az ország. A románok nem tudnak kilépni a saját árnyékukból, mert még mindig nagyon bántja ôket a kétmillió magyar jelenléte. Ez az oka mindennek. Én innen pénzzel segítem az otthoniakat, de sajnos ezzel nem haladnak elôre, az én támogatásom nem oldja meg az otthoni gondokat.
Beszélgetésünket félbeszakítja iskolatársam, Bajáki Zsolt:
– Én jóval késôbb, 1992 augusztusában jöttem ki és nem a verekedés miatt hagytam ott Marosvásárhelyt. Amikor elvégeztem Kolozsváron a gépészmérnöki szakot, mi voltunk az az elsô nemzedék, amelyet nem helyeztek el sehova. Akkor, amikor 70.000 lej volt egy Dacia,100.000 lej csúszópénzért sem kaptam állást. Magyarországon, áttelepülésem elsô éveiben feketén dolgoztam és többet kerestem, mint otthon. Nehéz volt az elején,de sikerült helytállnom. Most két diplomám van. Öt évig a miskolci egyetemen oktattam a gyártástechnológiai tanszéken és egy nyugati cégnél is dolgoztam. Én sem szakítottam meg kapcsolataimat az otthoniakkal. Bárkit szívesen fogadok itt, Miskolcon. A feleségem orvos, mindig viszünk haza gyógyszereket. Az egyetemen nagyon sok Erdélybôl származó diákom volt, ôket is segítettem az elhelyezkédésben. Magyarországról hiányzik azoknak a baráti szeretete, akikkel együtt nôttünk fel, akik meghatározták 27 éven át gyerekkoromat és a felnôtté válásomat, ez pótolhatatlan.
Gyerekkori barátom szólít meg. Majdnem 25 évnyi távlatból a már nem létezô játszóteret, szomszédokat emlegetjük. Ô volt az, akirôl sokáig csak annyit tudunk neki sikerült átjutnia a zöld határon. Botezan Ovidiu meséli:
– 1989. szeptember 4-én indultunk el gyalog Aradról és 6-án érkeztünk meg Magyarországra. Szinte semmink nem volt, a nulláról indultunk. Az elsô években nagyon nehéz volt, komoly akadályokba ütköztünk. Nem mindenki fogadta szívesen az erdélyieket. Meg is volt az okuk rá, hiszen sokan visszaéltek azitteniek jóindulatával. Mi rendületlenül azon voltunk, hogy eloszlassuk a tévhiteket és bebizonyítsuk, megálljuk helyünket a világban. Ehhez kitartás, szorgalom, nagyon sok munka kell és szolid családi háttér. Elismerem, nagyon hiányzik a város, az emberek, ezért is jövünk el minden ilyen találkozóra és személyi jövedelmem 1 százalékát a Bolyai Alapítványnak ajánlom, mert tudom, hogy így jó helyre kerül az a pénz. Ezenkívül lelkiekben próbálunk támaszt nyújtani az otthoniaknak és nagyon szurkolunk azért, hogy végre ott is jobb legyen. Az egyik asztalon címtárat osztogatnak. Vaskos füzet, évrôl- évre több névvel. A negyedik kiadásban már 88 oldalon át sorakoznak a külföldön élô marosvásárhelyiek címei, telefonszámai.
Tôkés Béla a címtár szerkesztôje és a Bolyai Alapítvány kuratóriumának az elnöke magyarázza:
– E címtár és a rendezvény egy tôrôl fakad, az összetartozás érzésébôl, az egymásra találás. A vásárhelyiek éves rendszerességgel találkoznak a pünkösdi bálon, ahova eljönnek mintegy 500-600-an. Ezenkívül közös sítúrákat rendezünk.
A külföldön élô vásárhelyiek 1990 márciusa után megalakították a Marosvásárhelyi Baráti Társaságot, amely létrehozta a Bolyai Alapítványt. Ezt a Magyarországon élôk a személyi jövedelmi adójuknak az 1 százalékával támogatják. A tavaly több mint 760.000 Ft. folyt be az alapítvány számlájára, amibôl ösztöndíjakat adtunk a Marosvásárhelyen magyarul tanuló fôiskolásoknak, egyetemistáknak. A Bolyai gimnáziumban felvállaltuk egy több tantárgyól álló olimpiának a támogatását is, a nyertesek pedig pénz meg különbözô jutalmakban részesültek. Szponzorizáljuk az otthoni könyvkiadást is. A dr.Kiss Elemér Bolyaiakról írt könyvét az alapítványunk több mint 30 erdélyi és járultunk hozzá a Bolyai- emlékházon nemrég felavatott emléktábla elkészítéséhez és hasonlóképpen támogatjuk a készülô Borsos Tamás-szobor felállítását is.
– Hiányzik-e Vásárhely? – kérdem beszélgetésünk végén. Hosszú szünet után kapom a választ:
– Volt egyszer egy város…
Közben az elôadóteremben a régi slágerek dallamaira indul meg a tánc. Harmincon túli rajongók izzadtan lüktetnek a vadabb ritmusokra. Zárószámként felhangzik a Vásárhely, oh szeretett Vásárhely. A refrént mindenki énekli. A szemekben furcsa csillogás, a magasba lendült kezek mintha valamiféle elvesztett kapaszkodót keresnének.
– Ezért érdemes volt ide jönni! – kiáltja egy térdre ereszkedett ôszülô rocker.
A más nemzedékhez tartozók továbbra is a kinti teremben beszélgetnek. Köztük van dr. Szász Tamás is, a Marosvásárhely Baráti Társaság elnöke:
– 1984-ben családostól jöttem ki Magyarországra hontalan útlevéllel. Az elsô három év, mint mindenkinek, nagyon nehéz volt, vidéken dolgoztam csak két év után kerültem fel Budapestre. 15 év távlatából elmondhatom, hogy otthonról hazaértünk és megtaláltuk a helyünket Magyarországon magyarként. Abban az idôszakban nagyon szerencsés periódusban érkeztünk. Tárt karokkal fogadtak, fôleg vidéken, nagyon segítettek rajtunk. A 15 év alatt senki nem mondta azt nekem, hogy román vagyok. Lehet, hogy ezt ki kellett érdemelni.
Otthonról hiányzik a víkendtelep, a Cementlapok és az a baráti hangulat, ami annak idején volt.Sajnos, azt kell tapasztalnom, hogy valahányszor nosztalgiázva hazamegyek és keresem ezt a hangulatot, nem találom. Amikor gyerekkoromban édesapámmal vasárnap délelött a templomba mentünk, a kalapja állandóan a magasban volt, mert szinte mindenkinek köszönnie kellett. Késôbb, amikor fiatalemberként én is a fôtéren jártam, sok embert kellett üdvözöljek, ma azonban otthon ritkán találkozom ismerôssel. Ez egy olyan érzés, amit nem tudok megmagyarázni, de ott valahol a mélyben nagyon fáj.
A koncertet gépzene váltja fel. A sietôsebbek távoznak Lassan oszladozik a társaság. Ki-ki megy a maga külön kis világába, tovább boldogulni a maga erejébôl. Megkapaszkodni ott, ahol bármilyen melegen is süssön a nap, talán sohasem lehet igazán. A szülôföldbôl kiaszaggatott gyökerek nemtelepíthetôk át, a fájóan sajgó emlékek kitörölhetetlenek. Hogy mennyire azok, tanusítja az egykori marosvásárhelyiek idei népes budapesti bulija. Újra itthon akartak lenni, ha csak néhány órára is. Nem irigylem ôket, akkor sem, ha többre jutpttak, mint mi idehaza. A szülôföld semmivel sem pótólható, s otthonossá is csak magunk tehetjük. Hogy magunknak ôrizzük meg.
Közben a bárból elfogy a sör. Éjfél után már csak egy közeli benzintöltô állomás önkiszolgálója tart nyitva. Itt nincs Súrlott Grádics, Leo, Conti, vagy Café Tutun, csak egy álmos benzinkutas üti le a pénztárgépen a forintokat.
Régebbi meg újabb leveleket olvasok. Válaszolnom kell a fölvetett nyelvi kérdésekre. Korábban kellett volna sorra kerülniök, de mentségül szolgáljon az a puszta tény, hogy nyelvmûvelésünk szinte naponként állít egyre újabb feladatok elé, melyek megoldásra várnak. Elnézést kérek a várakoztatásért. Kérdéseik a nyelvhasználat számos területérõl valók, ezért nem az egyes levélírók észrevételei szerint, hanem bizonyos kérdéskörök szerint próbálok megnyugtató vagy kevésbé meggyõzõ választ adni. Ezúttal Bartalis Ferenc, Pénzes Margit, Nagy József marosvásárhelyi, Jó Andrásné erdõszentgyörgyi és Nagy Dénesné bözödi olvasók észrevételeire kerítek sort.
Egyikük szerint helytelen a részvétet kívánok szókapcsolat, akár szóban hangzik el, akár napilapban olvasható. Igaza van olvasónknak. Szerencsére a napisajtóban az utóbbi idõben egyre ritkábban fordul elõ, így ilyen elfogadható változataival találkozunk: õszinte részvétünket fejezzük ki; õszinte részvéttel búcsúzunk; mélységes fájdalommal búcsúzunk; utolsó üdvözletünk stb. Az ünnepi jókívánságot nemcsak a boldog jelzõvel fejezhetjük ki, hiszen ott találjuk mellette a kellemes, örömteli, gondtalan stb. jelzõt is.
Egyik olvasónk szinte felháborodottan ítéli el a minduntalan fölbukkanó cucc, cuccol, tökmindegy, tökjózan, tökhülye, na és?, buli, smárol és a hozzá hasonló fõleg csibésznyelvi szavakat. Az említettek mértéktelen használata valóban sok más szellemes és találó kifejezést szorít ki beszédünkbõl. A csinál egyik leggyakoribb és legelcsépeltebb igénk. Sok rokon értelmû megfelelõje él nyelvünkben: tesz, dolgozik, végez, készít, okoz, csap. Mindenképpen dicséretre méltó, hogy a tanító néni küzd a csinál féktelen használata ellen. Valóban jogos a bírálat, hogy a napisajtóban gyakran fordulnak elõ hibák a szavak elválasztásában, fõleg tulajdonnevek elválasztásában. Az olvasó valóban több gondosságot vár el a szövegszerkesztõktõl ebben a tekintetben is.
Kifogás merül fel, hogy sokan az almának, burgonyának, a tojásnak a hajáról beszélnek. Irodalmi nyelvünkben az említetteknek valóban héja van. A haj, haja az említett jelentésben nyelvjárási szó, így ebben a szûkebb körben elfogadható. Igaza van az olvasónak, aki hibának tekinti az egyetemi hallgatónak osztálytárs nevét. Valóban, a középiskolásnak osztálytársa van, az egyetemistának évfolyamtársa.
Ritkán bár, de némelyek nyelvében elõfordul az igazándiból, igazándiban szóalak. Kissé népies ízû, bizalmas árnyalatú szó, jelentése: igazán, valóban, komolyan. Van benne egy kis játékos árnyalat, így az írói hangulatfestésben elfogadható. Krúdy Gyula egyik hõsérõl vallotta: "Igazándiból akkor tudott jóízûen aludni, ha a szomszédban edényeket vagdaltak egymás fejéhez az álmatlan házastársak."
Nemes kezdeményezésrõl szeretnék szólni.
Az utóbbi tíz évben gyakran olvastunk, hallottunk olyan iskolákról, amelyeket külföldi segítséggel szinte újjávarázsoltak. Irigyeltem is az ott tanító pedagógusokat és gyerekeket. Mert nem mindegy, hogy a huszadik század végén vagy akár a huszonegyedik század elején, de mindenképpen az emberi civilizáció számítógépes, automatizált korszakában, hol és milyen körülmények közt oktatjuk jobb sorsra érdemes tanítványainkat. Kezdem azzal, hogy a sáromberki iskola mostohagyerekként kimaradt mindenféle külföldi támogatá