|
LII. évfolyam 58. (14414) |
2000. március 10., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A Kossuth Rádió március 5-én sugárzott Vasárnapi Újság címû mûsorában Katona Ádámmal, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevû platform vezetõjével készült interjú hangzott el, jogos figyelmet keltve a hallgatók körében. Újat ugyan nem tudhattunk meg, mert a közvélemény elõtt jól ismert platformvezetõ addig is sûrûn emlegetett vádjait hallhattunk az RMDSZ mai, a múlt évi kongresszuson megválasztott vezetõinek mûködésérõl. Így például azt, hogy "önmagukon kívül és a hatalmuk biztosításán kívül mással nemigen foglalkoznak", továbbá, hogy a Markó Béla által vezetett csoportosulás elszabotálja a belsõ választásokat stb. Ugyancsak az RMDSZ-vezetést teszi felelõssé " azért az erkölcsi válságért, amely kialakult most az RMDSZ-ben".
A Vasárnapi Mûsor eljárása miatt Markó Béla levélben fordult a Magyar Rádió elnökéhez, Hajdú Istvánhoz, amit az alábbiakban adunk közre:
Budapest
Az erdélyi magyarság érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt években mindig számíthatott az Önök tárgyilagos, de ugyanakkor elkötelezett figyelmére, mint ahogy Önök is számíthattak az itteni rádióhallgatók hûségére. A Magyar Rádió, különösen a Kossuth Rádió erdélyi népszerûsége minden más rádióét felülmúlja, és éppen ezért rendkívül nagy a közvéleményformáló ereje.
Mi eddig úgy tapasztaltuk, hogy a rádió szerkesztõi mindvégig tudatában voltak ennek az erõnek, és sokat segítettek nekünk politikai vagy általános közéleti-társadalmi üzenetünk közvetítésében, illetve a különbözõ vélemények elfogulatlan szembesítésében. Soha nem volt számunkra kétséges az Önök célja: támogatni minket, hogy magyar kultúránkat, hagyományainkat, szellemiségünket továbbvihessük és gyarapíthassuk. Az RMDSZ-t is úgy szemlélték, mint az erdélyi összmagyar érdekek kifejezõjét, és nem mint egyik vagy másik politikai eszmerendszer letéteményesét. Így volt ez jó, így volt ez igazán hasznunkra.
Természetes tehát, hogy akárhányszor ettõl az elvtõl eltérõ, hamis hangot vélünk hallani a rádióban, vagy általában a sajtóban, felkapjuk a fejünket, ám többnyire nem tesszük ezt szóvá, hiszen semmi jogunk a sajtó dolgába beleszólni.
Most viszont, úgy érzem, olyasmi történt, amit nem hagyhatok szó nélkül. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában 2000. március 5-én, reggel 7 óra 25 perckor elhangzott egy interjú egy Katona Ádám nevû úrral, az RMDSZ egyik nem különösebben jelentõs platformjának vzetõjével, és ez az interjú Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki. A riporter, Haeffler András és a fent említett úr egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgõsen le kellene váltani. Hosszan sorolhatnám a habzószájú vádakat, de minek megismételni azt, aminek egy alkalommal sem kellett volna elhangoznia. Nos, tisztelt Elnök Úr, még annyi sem történt a jelzett mûsorban, hogy legalább a látszat kedvéért egy másik hangot, egy másik véleményt is megszólaltassanak.
Keserûen kell föltennem a kérdést: hát ide jutottunk tíz esztendõ alatt, hogy immár nemcsak Gheorghe Funar perel be minket, személy szerint engem is, becsületsértésért, és nem csak a Román Nemzeti Egységpárt nevez nyilvános állásfoglalásban becstelennek, hanem hasonló vádakat kell visszahallanunk abból a Kossuth Rádióból, amelyik a legnehezebb idõkben is hitet és reményt adott nekünk? Nem hihetem, hogy odalett az Önök tárgyilagossága, nem hihetem, hogy egy választási évben minálunk ugyanis választások lesznek az idén, önkormányzati, parlamenti és elnökválasztások így akarnák Magyarország felõl csorbítani a hitelünket, porlasztani az egységünket, csökkenteni közös esélyeinket.
Inkább szeretném hinni, hogy csak egy megbicsaklásról van szó, de miután magában az interjúban is elhangzott, hogy választási évben vagyunk, annyira naiv sem lehetek, hogy ne tudjam: a szerkesztõnek is, a riporternek is lett volna füle meghallani azt, amit mi meghallottunk.
Ez a mûsor, tisztelt Elnök Úr, durva beavatkozás volt szervezetünk belsõ életébe, és egyértelmûen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt. Nekünk Önöktõl és általában a magyarországi sajtótól nincs jogunk azt kérni, hogy segítsenek a választási kampányban. De annyit legalább elvárhatunk magyar a magyartól, ugye , hogy ne csökkentsék az esélyeinket, és arra is figyelmeztethetjük Önöket ennyi erkölcsi tõkét csak felhalmoztunk az elmúlt években, Katona Ádám úr gyermeteg nyelvöltögetése ellenére is , hogy ne vállalják az itteni magyar közvélemény félrevezetésének és elkedvetlenítésének ódiumát. Ami, persze, meggyõzõdésem szerint nem fog bekövetkezni.
Kérem, Elnök Úr, gondolják végig az általam mondottakat, és ha egyet tudnak érteni velem, segítsenek nekünk ezután is abban, hogy hangunk, akaratunk az Önök közvetítésével felerõsödjék, és inkább tisztuljon, mintsem megzavarodjék. Bízom segítõ szándékukban.
U.i. Levelem másolatát, mivel szerintem következtetései nemcsak a rádiót érintik, megküldöm a magyarországi parlamenti pártok vezetõinek.
A kormánykoalíción belüli válság elmélyülését hozta a koalíciós pártvezetõk csütörtöki tanácskozása, amelyrõl a Demokrata Párt (PD) képviselõi kivonultak. A kormány heti ülése a PD miniszterei nélkül kezdõdött meg.
A koalíciós pártok vezetõi eredetileg azzal a szándékkal gyûltek össze, hogy megoldást találjanak a védelmi miniszteri tárca kérdésében kialakult konfliktusra. Miután Victor Babiuc védelmi miniszter február 16-án kilépett a Demokrata Pártból, a PD azt követeli, hogy a védelmi minisztérium élérõl is távozzon és helyére a párt új embert állíthasson.
A többi koalíciós párt egyetértett ezzel a követeléssel, de a csütörtöki találkozón azt is felvetették, hogy pártok határozzák meg azokat a törvényeket is, amelyek parlamenti elfogadását elsõdlegesnek tartják. A PD képviselõi elutasították a két kérdés összekapcsolását és távoztak a tanácskozásról.
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Romániai Szociáldemokrata Párt vezetõi a PD képviselõinek távollétében elfogadták a sürgõsségi törvénycsomagot.
A megegyezés értelmében a törvényhozásban egyebek mellett elsõbbséget adnak az egykori mezõgazdasági állami gazdaságok privatizálásáról szóló törvénynek, a választási törvényeknek, a helyi közigazgatási törvénynek. A sürgõsen elfogadásra javasolt törvények között szerepel az állam által jogellenesen kisajátított ingatlanok visszaadásáról szóló törvény, amely az RMDSZ javaslatára tartalmazza az egyházaktól elvett ingatlanok visszaadását is. A négy párt egyetértett abban, hogy úgynevezett kormányzati felelõsségvállalással fogadják el az igazságszolgáltatás reformjáról szóló törvényeket.
A Demokrata Párt közleményben tudatta, hogy "erkölcstelen üzletelésnek" tartja a miniszteri szék és a sürgõsségi törvénycsomag kérdésének összekapcsolását.
"Azt a hamis képet próbálták ma a közvéleményben kialakítani, hogy a Demokrata Párt ellenzi ezeket a törvényeket és csak egy miniszteri posztot akar megszerezni" hangsúlyozta a közlemény. A PD csúcsvezetését összehívták csütörtök estére, a párt miniszterei pedig távol maradtak a kormány délután kezdõdött ülésérõl.
A parlament két házának szerdai együttes ülése jóvágyta a volt politikai rendõrség, a Securitate irattárának tanulmányozására felhatalmazott testület (kollégium) összetételét.
A szavazáson az ellenzéki pártok képviselõi és szenátorai nem vettek részt. Így a kollégium tagjait két tartózkodás mellett 248 képviselõ és szenátor szavazatával fogadták el. A testület tagjai a szavazás után azonnal letették a hivatali esküt.
Az ellenzéki pártok közül a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a parlamenti mostani döntését. A PUNR szerint a Securitate megfigyelési dossziéinak nyilvánosságra hozataláról szóló törvény értelmében Andrei Pleºu filozófus, esztéta aki tavaly decemberig külügyminiszter volt és Mircea Dinescu, a Ceausescu-rezsimet 1989 elõtt nyilvánosan bíráló költõ nem lehet tagja a testületnek, mert volt idõ, amikor mindketten tagjai voltak a Román Kommunista Pártnak.
Hasonló lépést fontolgat a legnagyobb ellenzéki párt, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) is. A PDSR a szélsõségesen nacionalista erõk teljes helyeslése mellett Horia Roman Patapievici fizikus, filozófus személyét tartja elfogadhatatlannak, mivel Patapievici korábban több írásában keményen bírálta Ion Iliescu volt államfõt, a PDSR jelenlegi elnökét.
A Securitate irattárát tanulmányozó testület létrehozásával lehetõség nyílik arra, hogy az idei választásokon már átvilágíthatók legyenek az egyes jelöltek.
Sajtótájékoztató a polgámesteri hivatalban
Ma délelõtt kezdik el a Dózsa György utca felújításának nagyobb szabású munkálatait, miután az elõkészítésnek már a hét elején nekifogtak jelentette be Ignat Ionel községgazdálkodási igazgató a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban tegnap tartott sajtótájékoztatón.
Két szakaszon kezdenek dolgozni, a városból kivezetõ oldalon a Rampei utca betorkollásától a kockaköves szakasz végéig, a bevezetõ oldalon pedig a Gyulafehérvár utcától a Bodoni utcáig terjedõ részen. E szakaszokon a munkák ideje alatt a forgalom menetirányonként egy sávra korlátozódik. Fél méteres mélységben új alapot készítenek az útnak, erre kerül majd az aszfalt-koptatóréteg, és a járdákat is felújítják. Az igazgató szerint európai mércének megfelelõ kerékpársávval is ellátott utcává változik a mostani, rossz állapotáról hírhedt kockaköves út.
A szerzõdés szerint két év alatt végeznek a felújítással. A most elkezdett két szakasz több mint egy kilométernyi hosszú, a felújítandó rész teljes hossza több mint három kilométer. A tervek szerint idén a most munkába vett szakaszok felújítását befejezik.
A marosvásárhelyi SOCOT Rt.-vel kötött kivitelezési szerzõdés értelmében 29 milliárd lej a felújítás összértéke. Idén tízmilliárd lejt igényelnek a szállítási minisztérium különleges útalapjából, ötmilliárdot pedig a helyi költségvetésbõl fordítanak a Dózsa György utcára. A Népújság arra volt kíváncsi a tájékoztatón, mi történik, ha a múlt esztendõhöz hasonlóan a minisztérium idén is fittyet hány törvényes kötelezettségeire, és nem oszt le pénzt a megyeközpontnak erre a beruházásra? Ebben az esetben a rendelkezésre álló pénz értékének megfelelõ munkát végeznek mondotta az igazgató, aki azonban valószínûtlennek minõsítette ezt a lehetõséget. Mint tudott, tavaly is tízmilliárdot kért a város az úgynevezett Bãsescu-alapból, és egyetlen vas sem érkezett a minisztérium számlájáról. Végül hosszas huzavona után a megyei tanácsnak leosztott pénzekbõl fordítottak 1,1 milliárdot erre a munkára, ebbõl a pénzbõl anyagokat vásároltak, és elkezdik a felújítást. Erre azért érdemes emlékezni, mert ha a minisztérium továbbra is öntörvényûen osztogatja az adófizetõtõl felvasalt pénzeket, könnyen elõfordulhat, hogy a tervezett két év helyett hosszabb ideig válik építõteleppé a város legfontosabb utcája.
Tanácskozás a hátrányos helyzetûek kisebbségi oktatásáról
Az Oktatási Minisztérium kisebbségi osztálya és a Maros Megyei Tanfelügyelõség szervezésében a marosvásárhelyi Mihai Eminescu utcában levõ, halmozottan fogyatékosok óvodájában egynapos szemináriumot tartottak a hátrányos helyzetûek kisebbségi oktatásáról. A megbeszéléseken jelen volt Kötõ József államtitkár, Mircea Vlad minisztériumi fõtanfelügyelõ, Petru Gârbea osztályvezetõ igazgató, illetve Murvai László, a minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója, valamint Maros, Hargita, Kovászna, Szatmár és Kolozs megyei különleges iskolák és óvodák irányítói, ahol a hátrányos helyzetû gyermekeket oktatják. Ez a találkozó egy majdnem 15 éve nem gyakorolt hagyományt szeretne felújítani azáltal, hogy a szakemberek intézményesített formában próbálják egyeztetni a többszörösen hátrányos helyzetûek tantervét. A minisztériumban folyamatban van egy erre vonatkozó rendelet kidolgozása, amelyet az ilyen jellegû szemináriumokon szeretnének tökéletesíteni, könnyen alkalmazható végleges formába önteni. Konkrétan, e hátrányos helyzetben levõ tanulók magyar, illetve román nyelv és irodalom- oktatásának elõnyösebb módszereit szeretné megtalálni és alkalmazni a minisztérium azok segítségével, akik mindennapi kapcsolatban vannak az érintettekkel.
Murvai László, az Oktatási Minisztérium kisebbségi osztályának vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy a romániai oktatási rendszerben ezek a gyerekek tulajdonképpen a kisebbség kisebbsége, így többszörös hátrányba kerülnek. A minisztérium keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel pozitív diszkriminációban részesítenék az ilyen helyzetben levõket. A rendelettervezet szerint a tanintézetek belátására bízzák az óraszámok és az oktatási módszerek megállapítását.
Az oktatási törvény 8. cikkelyének értelmében a román nyelv oktatása kötelezõ, de ezt mi úgy értelmezzük, hogy nem történhet az anyanyelv rovására. Ennek értelmében a rendelettervezetben azt igényeljük, hogy a hátrányos helyzetûek intézményeiben csak a III. osztálytól kezdõdõen tanítsák a román nyelvet, mert a gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy a süketnémák esetében a két nyelv szimultán oktatása értelmi zavarokat kelthet. Sajnos, az ilyen jellegû apró lépéseket, engedményeket nehéz megértetnünk a többségi nemzetbeli kollegáinkkal, hiszen valahányszor a nyelvoktatásról esik szó, még mindig kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a magyarok nem akarnak megtanulni románul, államellenes cselekedetnek minõsítik jogos igényeinket. Az ilyen találkozókon kialakult dialógus által szeretnénk eloszlatni ezeket a tévhiteket mondta lapunknak a vezérigazgató.
A tanácskozás keretében Székely Gyõzõ Tibor, a Romániai Magyar Pedagógus- szövetség tankönyvtanácsának képviselõje bemutatta a hazai szakemberek által írt és szerkesztett, Brumi betüvilága címû, hallássérültek részére készült ábécéskönyvet, illetve a Játékház címû tankönyvet és feladatfüzetet, amelyeket ingyen bocsátanak az ezeket használó iskolák, óvodák rendelkezésére. (Telefonszám: 064-185- 225, E- mail: consiliu@mail.dntcj.ro) Délután a szeminárium résztvevõi meglátogatták a Marosvásárhelyi 2-es Számú Kisegítõ Iskolát és a beszélgetések kapcsán arra kerestek választ, hogyan integrálhatók e gyerekek a rendes közoktatási rendszerbe.
A malom- és sütõipari szervezet (ROMPAN) vezetõinek véleménye szerint Románia áprilistól az új termés betakarításáig több százezer tonna kenyérgabona behozatalára szorul.
Bár Ioan Mureºan mezõgazdasági miniszter rendre cáfolta a gabonaválság lehetõségét, a kormány az elmúlt héten állami tartalékokat csapolt meg a márciusi kenyérgabona-szükséglet fedezésére.
A román gabona-nagykereskedõk egyesületének (ANCER) vezetõi "nagyon veszélyesnek" mondták az állami gabonatartalék mozgósítását már márciusban, mivel ahhoz szerintük csak június- júliusban lenne szabad hozzányúlni.
Aurel Popescut a ROMPAN elnöke szerint körülbelül félmillió tonna búzát kellene az országnak importálnia vámmentesen, hogy áprilistól az új termésig terjedõ idõszakra fedezve legyen a kenyérgabona-szükséglet.
Ioan Mureºan miniszter véleményével szöges ellentétben a gabona-nagykereskedõk azt állítják, hogy a hazai búzakészletek nem elegendõek, legalább két hónapra nincs fedezet gabonából.
A piacon nincs elég búza a malom- és sütõipar igényeinek fedezésére, a lakosságnál levõ kenyérgabonára pedig nem lehet számítani. A parasztgazdaságok ugyanis nem akarják eladni búzakészletüket, amit a saját szükségleteik kielégítésére tartogatnak, legalábbis júniusig, amikor már felmérhetik, milyen termésre van kilátásuk.
A sütõipari ágazat illetékesei arra akarják rábírni a kormányt, hogy rövid idõre függessze fel a vámot a kenyérgabona behozatalára, hogy ily módon importból lehessen fedezni a belsõ fogyasztást. Ha a mostani behozatali vámok érvényben maradnak, a kenyérgabona ára jelentõsen emelkedni fog és elérheti a kilónkénti 3000 lejt.
Megnyílt az Expoconstruct építõanyag- vásár
Csütörtök délben 12 órakor megnyitotta kapuit a hagyományos tavaszi építõanyag-vásár, az Expoconstruct, mely ebben az évben szokatlan helyszínen, a volt Café Bukarestben várja a látogatókat március 13-áig, naponta 10-18 óra között.
A megnyitón jelen volt Burkhárdt Árpád alprefektus, Alexandru Frãtean, a megyei tanács alelnöke, Gheorghe Nan, a kereskedelmi és iparkamara elnöke és Victor Manolache, az utóbbi intézmény titkára, akik kifejezték reményüket, hogy a kiállítók gyümölcsözõ üzleteket kötnek majd a vásár után.
A kiállításon tíz cég állít ki építkezési anyagokat, hõ-, víz- és hangszigetelõ anyagokat, burkolólapokat, ajtókat, ablakokat, fûtõtechnológiát stb. A városi tanács tiltása ellenére továbbra is jelen vannak a mikrohõközpontok forgalmazói.
Radu Boarescu, a kiállítást szervezõ Expo Mureº igazgatója elmondta, hogy a tavalyihoz képest kevesebb a kiállító, de a kiállítófelület szûkössége miatt több jelentkezõt így is vissza kellett utasítaniuk. Sajnos nagyobb kiállítás megrendezésére alkalmas csarnok nincs a központban, így a jobb megközelíthetõség oltárán fel kellett áldozni a kiállítás méreteit. A megoldás egy ideiglenesen felállítható, majd lebontható csarnok lenne. Ennek az ára 40.000 német márka körül mozog, s Radu Boarescu reményei szerint már az idén sikerülhet beszerezni. A felállítására szükséges területtel nem lenne gond, hisz a polgármesteri hivatal vállalta, hogy biztosít erre megfelelõ helyet.
A szállítás a költségvetés második priorítása
Az oktatás után a szállítási infrastruktúra korszerûsítése az idei költségvetés második priorítása nyilatkozta Traian Bãsescu szállítási miniszter. Bãsescu leszögezte, a szállítási tárca költségvetése nem kizárólag az állami büdzsé alapoz, hanem olyan konszolidált költségvetésre, mely magába foglalja a külföldi hiteleket is.
N.V. Gogol Háztûznézõ címû darabjának bemutatójára kerül sor március 13- án, hétfõn este 7 órai kezdettel a Kolozsvári Magyar Színházban. Rendezõ: Mona Chirilã, díszlet: T.Th. Ciuope, jelmez: Carmencita Brojboiu. Az új produkció következõ elõadásait 2000. március 17-én, április 5-én és 7-én este 7 órai kezdettel zajlanak.
Az Erdélyi Magyar Kultúra 2000 rendezvénysorozat keretében Székelyföld 2000 címmel konferenciát szervez április 13. és 15. között Hargita megye tanácsa. A konferencia témája az lesz, hogy milyen szerepet játszanak a kulturális térségek a regionális fejlesztésben. Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke az MTI-nek elmondta: olyan tudományos konferenciát kívánnak szervezni, amely a regionális fejlesztés szempontjainak figyelembe vételével próbálja meghatározni a Székelyföld fogalmát.
Gyorskorcsolyázók kanadai vízum nékül
Kanada bukaresti konzulátusa megtagadta a beutazó vízumot négy román gyorskorcsolyázótól, mivel nem látja biztosítottnak azt, hogy a sportolók nem maradnak Kanadában közölte szerdán Mihai Timis, a Román Korcsolyázó Szövetség fõtitkára. A négy román sportoló felkészülésre és a Calgaryban sorra kerülõ versenyen való részvételre kapott meghívást. Mihai Timis felháborodottan számolt be arról, hogy a kanadai konzulátus egy héten át újabb és újabb dokumentumokat kért, majd közölte: nem adhat vízumot a sportolóknak, mert nem látja biztosítottnak, hogy a négy sportoló hazatér Romániába.
Magyarországon mától a Mol Rt. három forinttal emeli a motorbenzinek és a gázolajok literenkénti árát. A Mol döntését a világpiaci kõolajtermékek nemzetközi jegyzési árainak emelkedése, illetve a dollár forinthoz viszonyított erõsödése alapozza meg. Péntektõl a 91-es ólmozatlan benzin listaára literenként 225,50 forint, a 95- ös ólmozatlan benziné 228,50 forint, míg a 98- asé 237,50 forint lesz. A gázolaj ára 204,50 forintra emelkedik.
56-os Magyar Nemzeti Párt alakul
Március 15-én Budapesten a Pilvax Kávéházban zászlót bont az ,56-os Magyar Nemzeti Párt közölte az MTI-vel szerdán Ábrahám Dezsõ szervezõ titkár. Ábrahám Dezsõ elmondta: az új párt soraiba várják mindazokat az ,56-os forradalmárokat, akik szívügyüknek tekintik a magyar forradalom eszmeiségének megvalósítását. A szervezõ titkár hangsúlyozta: az alapítók szeretnék egy párt zászlaja alatt látni a különbözõ Í56-os szervezetek képviselõit. Az ,56-os nemzeti párt 15 pontban foglalja össze programját, amelyet az alapítók a Pilvax Kávéházban hoznak nyilvánosságra.
Új fô közgazdász a Világbanknál
A Világbank új fõ közgazdászt nevezett ki Nicholas Stern személyében, a tavaly lemondott Joseph Stiglitz helyére. Nicholas Stern az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) fõ közgazdásza volt, és a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy "jó irányzékot" akar adni a Világbanknak. Joseph Stiglitz saját bevallása szerint azért mondott le tavaly miután jónéhányszor keményen bírálta a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tevékenységét , hogy szabadon kifejthesse véleményét.
Orosz utasszállító gép lezuhanása
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint senki sem élte túl a Seremetyjevo-1 repülõtéren csütörtök reggel bekövetkezett szerencsétlenséget. A Jak-40-es típusú személyszállító repülõgép ötfõnyi személyzettel és négy utassal a fedélzetén charterjáratként Kijevbe indult, amikor röviddel a levegõbe emelkedés után lezuhant. A szerencsétlenség oka egyelõre nem ismert.
A NATO-ban mûködõ kémje révén Belgrád elõre értesült a koszovói konfliktus kezdetén az észak-atlanti szövetség légitámadásainak részleteirõl írta csütörtöki számában a The Guardian. Egy belsõ használatra készült Pentagon-jelentésre hivatkozva a BBC is ilyen értelmû értesülést közölt. A The Guardian jelentése szerint a kém értesítette a szerbeket a NATO-gépek pontos útvonaláról és a támadások célpontjairól is. A NATO-parancsnokság rájött az elsõ két hét alatt, hogy napiparancsai a szerbek tudomására jutnak. Emiatt megváltoztatta a parancskiadás belsõ rendjét, és ezzel sikerült is hatástalanítania a szerbek beépített emberét.
A német kormány szerdán megerõsítette, hogy Horst Köhler, a londoni székhelyû Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelenlegi elnöke Berlin új jelöltje a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára. Szerdai sajtótájékoztatóján a berlini kormányszóvivõ azt mondta: Németország várakozása szerint Köhler lesz az Európai Unió jelöltje is. A szóvivõ szavai szerint "a legtöbb, de nem az összes EU-tagállam" már jelezte, hogy támogatja az új német jelölt személyét.
A megyei tanács szervezésében tegnap Marosvásárhelyen több megyei község polgármestere találkozott. A találkozónak az volt a célja, hogy létrehozzák a Romániai Községek Közösségének Maros megyei szervezetét, amely tagja az országos szervezetnek. Maros megye 90 községébõl eddig csupán 18 község vett részt az országos közösségben.
Mégsem használhatják a mentôautót
Az 52-es számú sürgõsségi kormányrendelet nem biztosít vámkedvezményét annak a mentõautónak mert nem külföldi adományból származik amelyet a marosvásárhelyi rohammentõ-szolgálat (SMURD) tavaly januárban 183.000 német márkáért vásárolt. A vám értéke 80.000 márka lenne. Hogy a korszerû felszerelésekkel ellátott mentõt mielõbb a lakosság szolgálatába állíthassák, dr. Raed Arafat a vám eltörléséért állam az elnöki hivatal közbenjárását kéri.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a Salubriserv Rt.-vel és a marosvásárhelyi börtönnel közösen tavaszi nagytakarítást szervez március 13. és április 15. között. Az elsõ héten (március 13-19.) az 1989 December 22 és a Kornisa negyedben gyûjtik össze a szemetet. Nagytakarítás lesz az 1989. December 22., a Köztársaság és Forradalom utakhoz tartozó mellékutcákban a vasútig húzódó szakaszon, valamint a Gh. Marinescu, a Mihai Viteazul utcákban az 1-es Számú Általános Iskoláig. Felkérik a gépkocsitulajdonosokat, ezekben az utcákban úgy parkoljanak, hogy a tervezett takarítást elvégezhessék. Továbbá felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy az összegyûjtött házi szemetet helyezzék a járda szélére.
Számba veszik az építkezési munkálatokat
Az Országos Lakásügynökség által épített lakások jelenlegi stádiumáról ma a helyszínen tájékozódik Dorin Florea prefektus, Burkhárdt Árpád alprefektus és Diana Paul, az építkezési felügyelõség vezetõje. A marosszentkirályi munkálatok menetérõl a kivitelezõ Benþa cég képviselõi számolnak be.
Nem jön pénz a SAPARD programra
A SAPARD programot igazgató bukaresti központból visszaküldték a terveket a megyéhez, hogy az összeállított dokumentációkat az újabb követelményeknek megfelelõen egészítsék ki. A jelek szerint a pályázatok elbírálása is elhúzódhat, így valószínû, hogy csak a jövõ évre lesz anyagi alap a tervek finanszírozására.
Február végén 23.386 munkanélkülit tartottak nyilván Maros megyében. Ebbõl 21.285 személy részesül munkanélküli segélyben. A Marosvásárhelyi Mureºeni Rt.-tõl 40, a Cora Rt.- tõl 80, a Conflexim Rt.-tõl 50, a Mopan Rt.-tõl 80, a Generinvest Rt.-tõl 20, az Agrim Prodastól 45, a gyapotszövödétõl 60 alkalmazottat bocsátottak el. A szászrégeni Agroindustriala 60, a marosludasi Proinstal Kft. 18, a dicsõszentmártoni Cars Rt 130, a segesvári Agroindustriala Rt. 75 munkástól vált meg.
A Környezetvédelmi Kirendeltség által március 2. és 8. között Marosvásárhely térségébõl begyûjtött 21 napos levegõmintában nem észleltek határérték-túllépést. Vízminõségi határérték- túllépést Maroscsapónál észleltek. Itt ammónium- és nitrátionnal szennyezett a Maros, amelyet a marosvásárhelyi vegyikombinát és a nem megfelelõen tisztított szennyvízbeömlések okoznak.
A Föld Napját idén közösen ünneplik meg az állami intézmények és a nemkormányzati szervezetek. A Rhododendron környezetvédelmi szervezet indítványozására az elsõ rendezvény ma 10 órakor lesz, amelyet a Környezetvédelmi Hivatal protokolltermében tartanak meg. A megyei területrendezési terv érdekében Maros megye természetvédelmi területei - jelen és jövõ címmel szakértõi vitára kerül sor.
Március 11-én szombaton 1 órától a marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskolában tartják meg a IV. osztályosok számára rendezett Kis nyelvmûvelõk nevet viselõ anyanyelvi vetélkedõ megyei szakaszát. Részt vesznek: Dicsõszentmárton, Szováta, Szászrégen, Segesvár, Marosludas, Nyárádszereda, valamint Marosvásárhely 2-es és 5-ös Számú Általános Iskoláinak tanulói, a körzeti vetélkedõk nyertesei.
Tekeújfalu határában a szatmárnémeti ILSERVICE Kft. tulajdonában lévõ 20 tonnás, benzinnel töltött tartálygépkocsi a sáncba borult. A régeni tûzoltók kiszálltak a helyszínre, hogy ha szükséges, idõben közbeléphessenek. A tartálykocsit másnap emelõdaruk segítségével sikerült visszahelyezni az úttestre. A tartálykocsi nem gyúlt meg, a balesetnek súlyos sebesültje nem volt.
A marosvásárhelyi fedett uszoda mögött lévõ sportteremben minden hétfõn 18 órától jógakurzust tartanak. A szervezõk kolozsvári természetgyógyászok, és a magyarországi Kõrösi Csoma Sándor egyesület. A részvétel ingyenes. Érdeklõdni a 144.315-ös telefonon lehet.
Szombatonként 18-20 óra között hagyományos indiai természetgyógyászati kurzust tartanak a megyeszékhelyen a Prieteniei utca 25/5. szám alatt. A kurzusok fõbb témája: az embertípusok meghatározása szervezetünk kiegyensúlyozására, a gyógynövények hatása, a nap, az év, az életciklusok, tisztítókúrák, masszázsterápia. Elõadó dr. Buksa Brigitta.
A Hahota Színtársulat március 14-én, kedden este 7 órától a szászrégeni mûvelõdési házban mutatja be Rejtõ Jenõ: A mohácsi vész címû kabaréját. Jegyek a helyszínen kaphatók.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében március 12-én délután 5 órakor az Apollo Sporttáncklub és a Mami Dance Kft. szervezésében a tanáciskolások lépnek a közönség elé. Táncmesterek: Szõke István, Vinitor Erzsébet, Bentea Alexandru és Pisãu Ioan.
Szombat délután a Társalgó rádiómûsor vendége Orosz Szabó Edit zenetanárnõ, a 60-as, 70-es évek népszerû táncdalénekese. A Marosvásárhelyi Rádió sugározta beszélgetésbe a hallgatók is bekapcsolódhatnak. Telefon: 120.244.
Március 11-én, szombaton 8 és 16 óra között Marosvásárhelyen szünetel az áramszolgáltatás a Petrila utcában.
Bemutatóra készül a Román Budó Liga március 11-én, délután 5 órától a Kultúrpalotában. A bemutató keretében dzsiu- dzsicu, taj-dzsicu, aiki-dzsicu, aikidó, kobudó, kendzsicu, kendó, dzsudó, valamint karaté-technikákat ismertetnek a közönséggel. A bemutatót a Román Budó Liga keretében tevékenykedõ kezdõ és haladó sportolók végzik.
NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)
A BAKERS KFT titkárnõt alkalmaz számítógép-ismeretekkel. Tel. 253-687, érdeklodni 8-16 óra között. (2496)
IMPORT PVC-AJTÓK és ablakok. Terplast Kft. Termékeink megtekinthetõk a Café Bukarest kiállítótermében, március 9-13. között. Tel. 094-504-536. (2573)
SZERELÜNK profi riasztókat, rádiókazettofonokat, autóba hangszórókat. Tel. 094-528-622. (2632)
A FES RAKTÁRÜZLET még mindig a legjobb árakon kínál melaminált bútor- és munkalapokat, parkettet, lambériát. Nagy választék, kitûnõ minõség! Margaretelor utca 17/B sz. Tel. 215- 515. (2105)
MAGYARORSZÁGRÓL IMPORTÁLT bábolnai brojler napos csi-bék folyamatosan megrendelhetõk. Tel. 169-861, 092-607- 390. (2368)
KERTBARÁTOK, FIGYELEM! Tavaszi vásár a Green Fingers Garden Centerben, ahol gyümölcsfákkal, díszfákkal, kertépítéssel várjuk önöket. Partizán u. 2B. Tel. 136-952. (2545)
TEHERSZÁLLÍTÁS Dacia kisteherautóval. Tel. 218-631, 095-633-975. (2515)
HAMAROSAN megnyílik a HENRIETTA SZALON kiváló minõségû menyasszonyi ruhák kölcsönzése, tartozékokkal. Érdeklodni a 143-476- os telefonszámon. (2383)
KÜLFÖLDI, belföldi teherszállítás, költöztetés 3,5 tonnáig. Tel. 256-062, mobil 094-856- 323. (2214)
MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY- felújítás egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252-878. (499)
SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfõn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (520)
GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)
GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)
DACIA-ALKATRÉSZEK nagybani és kiskereskedelmi forgalmazása. Dorobanþilor (volt Doftana) u. 23. sz., a nagyállomási aluljáró mellett. (1749)
A CONPREX KFT gyárt és elad elõre gyártott vasbetonelemeket (kerítéslapok és oszlopok, kútgyûrûk, járdalap, járdaszegély); vállal építkezési munkálatokat. Cím: Marosvásárhely, Depozitelor u. 30. sz. (Spid Kt. udvarán). Tel. 253-336. (4698577)
BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEGOLCSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködõ FITNESS CENTERT: erõterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Cãlãraºilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)
FÉLTENGELYJAVÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (2469)
TEHERFUVAROZÁS, KÖLTÖZTETÉS 1,7 tonnáig 10 m3-es rakteren. Tel. 164-039, 094-216-865. (2468)
AZ ÖN könyvesüzlete a Bolyai-Gauss, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)
BETONCSERÉP reklámáron (6.000 lej/db) kapható a SELV-COM Kft. lerakatában. Kitûnõ minõség! (30 év garancia.) Most: 2000 db-on felül ingyenes szállítás 20 km-ig. Tel. 169-406, 167-977. (2067)
MAGYARORSZÁGI "Vitafort" koncentrált tápliszt kapható az Ilie Pintilie u. 47. sz. alatt. Tel. 163-601. (2141)
KFT VÁLLALJA autogájzerek, víz-, gázszerelékek javítását, újra- szerelését, automata mosógépek bekötését, vasrácsok készítését, aragázkályhák javítását. Fürdõszobai gázmelegítõk eladása és felszerelése stb. Tel. 167-555, 8-17 óra között. (2322)
ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Eladó nagybani (en-gros) importruha 20.000-30.000 lej/kg áron. A Devotion Impex Kft. 100 kg-on felüli vásárlás esetén olcsó, jó ruhát kínál. Cím: Predeal u. 22. sz., 8-15 óra között. (1877)
HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÕK, FIGYELEM!
Bõvülõ választékkal várja
vásárlóit a MOZART COM KFT. Jelenleg 45 kg-os és
22,5 kg-os kiszerelésben is kaphatók jó
minõségû KANADAI bálák.
Marosvásárhely, 1918. December 1. út 255. sz. Tel. 065/255-
896, 092-431-476, 092-973-014, 092-317-792, fax: 065/255-896.
Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18
óra között. (40167)
SOFÕRISKOLA (B-kategória) elõnyös áron. Tel. 218-101 vagy 092-990-580. (2690)
RÉGENBEN vállalunk csirkekeltetést és azok elõnevelését 12 napig, védõoltással. Tel. 525-029. (2735)
ORVOSI RENDELÕBE aszisztensnõt keresünk. Tel. 217- 333, dél-elõtt. (-)
ÁLLATORVOSI RENDELÕ és PATIKA. Marosvásárhely, Oneºti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092-515-028. (2760)
BÁRBA alkalmazunk bároslányt. Tel. 215-590. (2761)
A DESERV COM jogosítvánnyal rendelkezõ kft. szerel hideg- és melegvíz-mérõ órákat lakrészekbe, valamint melegvíz- és hõenergiát mérõ órákat lépcsõházakba, elõnyös áron. Szerelünk központi fûtést is. Érdeklodni: Arany János u. 3. sz. alatt. Tel. 250-168, 132-572, 094-572-875. (29987)
BEL- ÉS KÜLFÖLDI teherszállítás 1,8 tonnáig, személyszállítás 8 személyig. Tel. 147-586, 093-441-772. (2777)
A KRÓNIKA KIADÓHÁZ hirdetésszervezõket alkalmaz Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsõszentmárton, Segesvár, Marosludas, Szováta területére. Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal naponta 9-11 óra között a Dózsa György u. 9. sz. alatt, a 77-es szobában Stenka Róbertnél. (2794)
A KRÓNIKA KIADÓHÁZ alkalmaz elõfizetés-szervezõket Maros megye területére. Jelentkezni: Dózsa György u. 9. sz. alatt, 77-es szoba. (2794)
Egyetlen bátyámnak, ifj. OSVÁTH ISTVÁNNAK és kislányának, NOÉMI-ORSOLYÁNAK kívánunk boldog születésnapot. Szeretettel, húgod, Gréti, sógorod Sanyi és a kis Nikolett-Tekla Kanadából.
ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltõs Whirlpool automata mosógép. Tel. 123- 898, 161-382. (2030)
FORINTOT és márkát vásárolok elõnyösen. Tel. 161-937, 257-712, 094-247-736. (2309)
FORINTOT, valutát vásárolok. Kérésre érte jövök. Tel. 125-683. (2411)
KFT eladásra kínál építkezési anyagokat: cement, mész, gipsz, mozaik, kõpor, homok, csemperagasztó, Rigips, aracet, tövisi és aranyosgyéresi tetõcserép, tömör tégla, magyarországi DISZPERZIT (25 kg = 370 ezer lej) és HÉRA lemosható falfestéket és festõszerszámokat. Dorobanþilor utca 15. sz. Tel. 161-941, naponta 8-16 óra között. Szombaton is nyitva! (1594)
SÜRGÕSEN eladók vízszintes hûtõ- és fagyasztóvitrinek és egy Ford Sierra 1,6 benzines autó. Tel. 092-658-383, 065/163-653. (2571)
ELADÓK: autogájzerek, központifûtés- berendezés. Tel. 162-505. (2313)
ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek importból. Tel. 211-338, 094-625-182, 094- 511-941. (2178)
ELADÓ két csináltatott kanapé, egy asztal, egy szekrény. Tel. 129-729, 18-22 óra között. (2425)
FELVÁSÁROLUNK sertéseket, 14.500 lej/kg. Tel. 251-843. (2440)
ELADUNK hûtõszekrényeket, fagyasztókat, automata mosógépeket kitûnõ állapotban. Tel. 165-373, 256-618. (2507)
ELADÓ 800 m2-es terület a Somostetõ környékén. Tel. 092-842-071. (2519)
ELADÓK használt színes tévék garanciával, olcsón, sürgõsen 4 ár kert a Kis- hegyszõlõ utcában. Tel. 249-235, 122-983, 094-840-610. (2526)
ELADÓ 1999-es évjáratú Papuc Dacia. Tel. 576-915. (2533)
ELADÓ 1400 cm3-es, katalizátoros, 2000-es évjáratú 1310-es Dacia. Tel. 094-958-577, 470-102. (2593)
ELADÓ Ericsson 688-as mobiltelefon garanciával 1.800.000 lejért. Tel. 094-953-321. (2634)
ELADÓ Nokia 1611 garanciával. Ára: 980.000 lej. Tel. 094-953-321. (2634)
ELADÓ beépíthetõ terület a Kishegy- szõlõben. Tel. 251-538, 251-577. (2474)
VESZEK 1310-es, 1997, 1998, 1999-es évjáratú fehér, ezüst vagy krém színû Daciát. Tel. 214-437. (2609)
ELADÓK tojótyúkok a Transmur Rt.-nél (a vám mellett). Tel. 094-152-945, 132-054. (2662)
ELADÓ CO2-os védõgázas hegesztõkészülék. Tel. 215-119. (2700)
ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (1962)
486-OS SZÁMÍTÓGÉPEK eladók teljes konfigurációban, színes monitorral, 1.150.000 lejtõl, valamint külön monitorok és Pentium számítógépek is. Tel. 094-987-504, 218-055. (2572)
ELADÓK külföldi kerékpárok minden méretben. Tel. 134-060, 13 óra után. (2527)
VESZEK régi fém- és papírpénzt, jelvényeket, képeslapokat. Tel. 133-141. (2540)
ELADÓ 1200 tojásos, aradi csirke-keltetõ. Alkudható ára: 5,5 millió lej. Tel. 167-188, 167-050, mbil 094-523-309. (2592)
AJÁNLOK igénytelen gyümölcs- és szõlõfajtákat igényeseknek. Tel. 522-234. (2595)
ELADÓ Skoda S100-as autóhoz: elsõ híd, kormányrúd, üvegszálas jobb elsõ sárvédõ, felni. Érdeklodni a 167-063-as telefonszámon. (2623)
ELADÓ emeletes ágy szekrénysorral, kanapé, kinyitható fotel, függönykarnis, vérnyomásmérõ. Tel. 218-377. (2625)
ELADÓ használt kombinált szobabútor jó állapotban. Érdeklodni a 255-606-os telefonszámon. (2628)
ELADÓ 3 éves foszni cserefa deszka. Érdeklodni az 576-113-as telefonszámon. (p)
ELADÓ Marosfõn 20 ár beépíthetõ telek, víz-, villany és telefonlehetõség. Tel. 066/194-997 vagy 092-666-997. (2630)
ELADÓ 12 programos Automatic mosógép kitûnõ állapotban, kedvezõ áron. Tel. 215-175. (2641)
ELADÓ kétajtós szekrény, vitrines szekrény, tévéasztal, akkumulátortöltõ, köszörû, 3 vedres pálinkafõzõ, benzineskannák. Tel. 123-236. (2643)
KIADÓ 100 literes betonkeverõ. Tel. 140-411. (2607)
ELADÓ jó állapotban levõ 2 db Renault 5- ös és 1 db 21-es féltengely. Tel. 219-483. (2608)
ELADÓ 1979-es kiadású Dacia 1300-as Marosszentkirályon. Tel. 134-901. (2658)
ELADÓ Mureºul típusú autógájzer. Tel. 134-181. (2659)
ELADÓK fekete-fehér és színes televíziók. Tel. 132-751, 094-239-001. (2295)
ELADÓK bútorok, ruhák, házi eszközök, kripta, konyhakredenc, hátizsákok, konyhabútor, fotócikkek. Tel. 165-112. (0942258)
TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000-94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (1889)
ELADÓ 0,63 ha beltelek Sáromberkén, a 448. szám alatt. Érdeklodni a 137-642-es telefonszámon. (2394)
ELADÓK vadonatúj Pentium AMD K-2 333 MHz-es számítógépek 8,75 millió lejért. Tel. 121-744. (2414)
HÛTÕVITRIN, üvegajtós Arctic hûtõ, kis élelmiszerület-bútorzat eladó. Tel. 164-039, 094-216-865. (2468)
ELADÓ 1983-as kiadású Diesel VW Transporter nagyon jó állapotban, magánszemélyre íratva, új rendszámmal, törzskönyvvel. Ára: 6.200 DM. Tel. 094-868-991. (2517)
FORINTOT veszek elõnyösen. Tel. 147-673, 094-511-670. (2553)
ELADÓ 20 kg lucernamag és 10 kg fûmag kedvezõ áron. Tel. 215-557. (2039)
ELADÓ üzlet a Hadsereg téri piacon. Tel. 098-621- 979. (2716)
ELADÓ vagy kiadó 14 ár föld. Eladó 2 vedres pálinkafõzõ üst. Tel. 128-258, du. 2 óra után. (2670)
ELADÓ tölgyfa ebédlõbútor: 3 vitrin, kihúzható asztal, 6 szék jutányos áron. Tel. 255-012. (2671)
ELADÓ kert (megfelel házhelynek is) Szentkirályon. Tel. 122-704. (2682)
ELADÓ új, 160 literes betonkeverõ. Tel. 122-447. (2691)
ELADÓ 29 ár beltelek a várostól 8 km-re, épületekkel. Ára: 35 millió lej. Tel. 253-825. (2696)
ELADÓ 5 dolláros Connex-bérlet. Érdeklodni a 092-224-974-es telefonszámon. (2697)
ELADÓ Rostov magnó és Unitra lemezjátszó. Érdeklodni a 168-709-es telefonszámon. (2697)
ELADÓ 1986-os kiadású, garázsolt 1310-es kombi Dacia, egy Albalux 4 mosógép. Tel. 214-573. (2706)
ELADÓ kalapácsmalom. Érdeklodni 16 órától Nyárádszentmártonban, a 141-es házszám alatt vagy az 576-463, belsõ 72A telefonszámon. (2720)
ELADÓ biliárdasztal és Super Bonusos Poker. Tel. 139-637. (2669)
ELADÓ U445-ös traktor mûködõ állapotban. Nyárádtõ, Maros (Mureºului) u. 198/A. sz. alatt. (2734)
ELADÓ vagy bérbe adó mozgópult az 1848-i (kövesdombi) piacon. Tel. 166-041. (2724)
ELADÓ Régenben 360 m2-es összterületen a Donna sörözõ (terem, konyha, raktár, irodahelyiség, terasz, udvar két- és háromfázisú áram, víz, gáz, riasztó-berendezés) bútorzattal kedvezõ áron. Tel. 065/523-221. (29)
ELADÓK sürgõsen különbözõ bútorok, csillárok, perzsaszõnyegek. Tel. 168-140. (2757)
VESZEK tárcsát, gyomirtógépet, vetõgépet, új vagy használt, félig kopott 900/20-as gumiköpenyt teherautóhoz. Tel. 169-994. (2764)
ELADÓ benzines, 1,6-os Ford Sierra motor, 1/12-es PVC láda + üveg. Tel. 253-063, 165-949. (2766)
ELADÓ Albalux 12 mosógép jó állapotban. Tel. 147-738. (2543)
VESZEK bárba való asztalokat és székeket. Tel. 254-555. (2759)
ELADÓ háromégõs gázrezsó és két külön hangszórós lemezjátszó. Tel. 125-684. (2762)
RÉGI KELETI szõnyegeket vásárolok. Kolozsvár: 064/123-069 (este). (2771)
ELADÓK CD-k: játékok, enciklopédiák, zene (audio, MP3). Ára: 50.000 lej/CD. Tel. 121-782, 093-376-682. (2747)
ELADÓ két használt szobabútor. Tel. 216- 644. (2779)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (2780)
ELADÓ: kovácsolt vasból készült asztal, 4 szék, pad, 20 literes zsírosbödön, varrógép, automata mosógép, ásó, csákány, lapát, fûrész, mosógépmotor. Tel. 251-914. (2783)
MÁRKÁS SZÁMÍTÓGÉPEK (486- osok, Pentium I-esek) jótállással eladók. Tel. 165- 514. (2785)
ELADÓ ultraközponti emeletes ház, esetleg szintenként, garázsok Marosvásárhelyen; 2 szoba- összkomfortos tömbházlakás Kézdivásárhelyen. Tel. 165-112. (0942258)
ELADÓ 2 szobás ház az állomás könyékén. Tel. 215-272. (2261)
ELADÓ kertes magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (2321)
ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, X. emeleti lakás a Kornisán. Tel. 094-511-670. (2553)
ELADÓ 3 szoba-összkomfortos, földszinti, felújított, modern, csempekályhás lakás, a November 7 negyedben külön víz-, gáz-, villanyórával igényesnek. Érdeklodni a 065/219-931, 094-215-700-es telefonszámokon. (2612)
ELADÓ I. osztályú garzon az Unirii negyedben, a posta fölött. Tel. 163-548. (2546)
KIADÓ magánház kerthasználattal, hosszabb távra, családnak vagy kft.-nek. Érdeklodni március 11-én, szombaton a 251-781-es telefonszámon. (2528)
ELADÓ 3 szoba-összkomfortos ház, Sapei u. 20. sz. Ára: 450 millió lej. Tel. 252-270. (2668)
ELADÓ garzon. Tel. 218-074. (2537)
KIADÓ szoba idõs hölgynél. Tel. 148-135. (2506)
KIADÓ tömbházlakás hosszú távra, kft.-nek is. Eladó gyermekágy, Miraj asztal. Tel. 148-620. (2586)
KIADÓ bútorozott szoba a Budai negyedben. Tel. 161-957. (2621)
ELADÓ Szovátán egy felújított és részben bebútorozott garzon. Tel. 161-568. (2630)
KIADÓ 2 szobás, bútorozott lakás a Kövesdombon, a központban. Tel. 130-862, 11-18 óra között. (2667)
ELADÓ hétvégi ház Vármezõn, 14 ár telekkel. Irányár: 130 millió lej. Tel. 144- 978, 094-965-018. (2631)
ELADÓ I. osztályú, magasföldszinti, 2 szobás tömbházlakás (zárt terasz, telefon, kábeltévé) + könyvesszekrény és bútorok. Tel. 130-458. (2640)
ELADÓ magánház a központban: 6 szoba, konyha, 2 fürdõszoba, kamara, fedett és nyitott terasz, földszint, magas tetõtér, emeleti építési lehetõség, 700 m2-es udvar. Ára: 170.000 USD. Tel. 162-300, 18-21 óra között. (2642)
ELADÓ emeleti, kertes lakás Marosvásárhely központi zónájában, panzió típusú ház nagy udvarral, turizmusnak, Szovátán. Tel. 065/577-789. (2647)
VENNÉK magánlakást a város területén. Felajánlok 250 millió lejt. Tel. 163-007, 16 óra után. (2661)
SÜRGÕSEN eladó 2 szoba, konyha, pince mellékhelyiségekkel, 20 ár, kertészkedésre kiválóan alkalmas terület Maros-keresztúron, a Templom (Bisericii) u. 273. sz. alatt, víz bevezetve. Érdeklodni az 576- 508-as telefonszámon vagy a helyszínen. (2)
ELADÓ kertes családi ház külön udvaron, 720 m2-es telek. Tel. 165-687, 165-441. (1608)
ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (1881)
NEMZETKÖZI ingatlanközvetítõ kastélyokat, kúriákat keres megvételre. Tel/fax: 00- 36-79-424-496. (2263)
BÉRELNÉK hosszabb távra 2-3 szobás, bútorozatlan magánházat csendes tevékenységre. Tel. 126-788, 092-984-389, 19 óra után. (2401)
ELADÓ ház Seprõdben telekkel és földdel. Tel. 134-441 vagy 126-032. (2406)
ELADÓ VIII. emeleti, 2 szobás panellakás a Budai negyedben és 2 szobás, IV. emeleti, I. osztályú tömbházlakás a Gloriei utcában. Tel. 257-596. (2494)
ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a Kisállomás környékén. Ára: 25.000 DM. Eladó 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 128-711, 15-22 óra között. (2285)
ELADÓ négyszoba-összkomfort, garázzsal együtt, vízórával ellátva és beépített terasszal, az Înfratirii u. 16/10. sz. alatt, II. emeleten. Érdeklodni a 255-121-es telefonszámon. (2524)
ELADÓ a Nyárádmentén kertes magánház, a várostól 22 km-re + taxióra, papírok rendben. Érdeklodni a 253-715-ös telefonszámon, 16 óra után. (2535)
ELADÓ II. emeleten levõ egyszoba-összkomfortos tömbházlakás, beszerelt aragázkályhával és kábeltévével, igényesnek, a Tudor negyedben. Érdeklodni 17-20 óra között a 215-968-as telefonszámon. (2536)
ELADÓ ház: 3 szoba, konyha, elõszoba, pince, melléképületek, gáz, villany, kút Nyomáton, a 74. sz. alatt, 11 km-re Vásárhelytõl, jutányos áron. (2549)
ELADÓ magánház a fõtér közelében. Tel. 126-430. (2588)
ELADÓ garzon a Favorit felett. Tel. 248-479. (2669)
ELADÓ kertes magánház Marosvásárhelyen. Tel. 134-892. (2624)
ELADÓ igényesnek 3 szobás, központi, rendezett tömbházlakás (a Carit-San felett). Érdeklodni a 211-538-as telefonszámon 16 óra után. (2673)
ELADÓ I. osztályú garzon (telefon, kábeltévé, 5 m-es terasz). Tel. 146-162. (2683)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Bodor Péter utcában. Tel. 094-938-466. (2694)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás I. emeleten (parkettel és egyebekkel feljavítva), a Tudor negyedben, Armoniei u. 6/4. sz. Ára: 170 millió lej. Tel. 145-804, 255-395. (2698)
KIADÓ 2 szobás tömbházlakás vízórával, nemzetközi telefonnal, kábeltévével a November 7 negyedben. Tel. 129-266. (2703)
KIADÓ szoba egy nõnek. Tel. 141-278. (2707)
ELADÓ ház Erdõcsinádon (gáz, villany, kút, 5 ár házastól). Az elsõ részben üzlet mûködött direkt bejárattal. Érdeklodni a 167-480-as telefonszámon. (2708)
ELADÓ Ratosnyán nyaralóház, bebútorozva. Tel. 169-187 vagy 094-177-573. (2710)
ELADÓ udvaros, háromszobás családi ház. Tel. 130-244. (2714)
ELADÓ I. osztályú, II. emeleti garzon, a Jeddi (Livezeni) u. 65/27. sz. alatt, a Tudor negyedben. (2718)
KIADÓ kétszobás, bútorozott tömbházlakás a központ és az egyetem között, színes tévével, telefonnal. Ára: 150 DM/hó. Tel. 166-364. (2722)
ELADÓ udvaros magánlakás Marosvásárhelyen, a Mioriþei u. 51. sz. alatt. Tel. 132-956, 9-18 óra között. (2740)
ELADÓ sürgõsen kombinált szekrény, kanapé, 2 db fotel asztallal, fogas, 3 égos aragázkályha, fekete-fehér tévé, gyerekágy és gyerekkocsi. Tel. 139-468. (2739)
ELADÓ 2 szobás magánház, Griviþa roºie u. 40. sz., vagy elcserélem. Irányár: 90 millió lej. Tel. 143-309, 18-20 óra között. (2736)
3 SZOBÁS tömbházlakás eladó a Tudorban. Tel. 163-176. (2726)
ELADÓ kétszobás lakrész a klinikák környékén. Tel. 216-010. (2746)
ELADÓ 3 szoba-konyhás, fürdõszobás, garázsos és egyéb mellékhelyiségekkel rendelkezõ családi ház külön udvaron, Marosvásárhelyen. Tel. 129-563. (2522)
ELADÓ Székelytompán a 73. sz. alatti ingatlan, 1700 m2, gáz bevezetve. Érdeklodni a 094-306-160-as telefonszámon. (2615)
KIADÓ kétszobás, bútorozatlan tömbházlakás. Tel. 092-238-482. (2620)
KIADÓ a kövesdombi negyedben egy bútorozott, kétszobás lakás (X. emelet). Érdeklodni a 121-577-es telefonszámon. (2663)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás az Arta mozi fölött, natúr hálószobabútor, hûtõ, automata mosógép, egy asztal, négy szék és tévéasztal. Tel. 144-111 vagy 164-649. (2589)
ELADÓ ház Koronkán. Tel. 257-410. (2505)
ELADÓ 2 szobás ház a Somostetõ környékén. Ára: 39.000 DM. Tel. 162-142. (2580)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 137-816. (2315)
ELADÓ 2 garzonlakás Szováta-fürdõn. Tel. 577-866. (2272)
ELADÓ 2 szobás, csempekályhás összkomfort a tüdõklinikával szemben. Tel. 213-177. (2306)
ELADÓ ház Szabédon. Tel. 427-013. (2333)
ELADÓ 3 szobás, 2 fürdõszobás tömbházlakás. Ára: 65 millió lej. Tel. 092-529- 643. (2118)
ELADÓ kertes magánház a Tudor Vladimirescu utcában. Ára: 55.000 DM. Tel. 214-597, 092-350-115. (2649)
ELADÓ Udvarfalván családi ház: 3 szoba, nagy konyha, fürdõszoba, kamra, melléképületek 0,34 ha földterülettel. Érdeklodni: Udvarfalva, Új utca 270. sz. Tel. 094-288-619. (2709)
BUDAPEST közelében eladó vagy kiadó nagy családi ház. Tel. 066/151-012, az esti órákban. (2713)
ELADÓ ház Nyomáton és Skoda 120L. Tel. 255-298, érdeklodni 8-11, 18-23 óra között. (2715)
ELADÓ III. emeleti garzon (telefon, kábeltévé beszerelve) a Kárpátok sétá-nyon. Érdeklodni naponta 15 órától a 210-983-as telefonszámon. (2768)
KIADÓ szoba rövid távra az 1918. December 1. út 197. sz. alatt. Biztosítva: hûtõszekrény, kábeltévé, telefon, mosógép. Érdeklodni naponta a 148-705-ös telefonszámon 17 óra után. (2769)
ELADÓ magánház, háromajtós szekrény, kétajtós vitrines szekrény, televízió-szekrény, kanapé, szõlõprés, körfûrész, talicska, irhabunda, kecskebõrök, fényképészeti labor (Zorkij), vasüst, megdolgozott föld a város területén, kapák, villa, ásó, 200 literes mûanyag hordó. Tel. 136-853. (2773)
ELADÓ I. osztályú garzon a kövesdombi negyedben, IV. emeleten. Tel. 216-644. (2779)
ELADÓ 367 m2-es kert házikóval + szõlõvel az Erdõ utca 14. sz. alatt. Érdeklodni naponta a 212-189-es telefonszámon. (2784)
ELADÓ ház Iklandon. Érdeklodni Nagy Samunál, tel. 73. (2787)
ELVESZTETTEM Sánta Imola névre szóló utazási igazolványomat. Semmisnek nyil-vánítom. (2738)
ELVESZTETTEM Ferenczi Márta névre szóló egészségügyi könyvemet. Semmisnek nyilvánítom. (2789)
ELVESZETT szürke német dog kutya a marosvásárhelyi vár környékén. Megtalálója jutalomban részesül. Tel. 092-431-486. (2810)
HOROSZKÓPOS társkeresõ iroda klienseinek partnereket keres. Tel. 136-797, 10-21 óra között. (2717)
PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (1889)
PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-595-191. (2119)
SÜRGÕSEN kiadó hosszú távra 100 m2 (raktár + iroda) a Lavandei u. 16. sz. alatt. Tel. 092-658- 383, 065/163-653. (2571)
KÖLCSÖNZÖK különleges menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069, 092-498-358. (2441)
FOGORVOS magánrendelõben állást keres munkakönyvvel. Tel. 145-608. (2493)
KIADÓ szabómûhely teljes felszerelés-sel. Tel. 521-158. (2618)
VÁLLALOK szobafestést, mázolást elõnyös áron. Tel. 255-412. (2378)
IDÕS SZEMÉLY anyagi támogatását, gondozását vállalom örökség ellenében. Tel. 123-514. (2531)
MEGMÛVELÉSRE kiadó nemes szõlõs, szántóföld és kaszáló Vadadban. Tel. 142-266. (2544)
ELADÓ: búza, korpa, szállítást vállalok 7,5 tonnáig. Tel. 133-086, 168-846, 094-573-688. (2542)
BILIÁRDASZTALOKAT eladunk, bérbe adunk, javításukat és posztócserét vállalunk. Tel. 167-928, 160-061. (1586)
CSEMPEKÁLYHA, kandalló, kerti kandalló rakását vállalom. Tel. 126-349, belsõ 112A. (1970)
MINÕSÉGI JAVÍTÁS: automata mosógépek, mikrohullámú sütõk, központifûtés-rendszerek. Tel. 130-020. (2208)
KÖLCSÖNZÖK ez évi, új, külföldi me-nyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral és koszorúslány-ruhákat. Tel. 140-109. (2074)
KÖLCSÖNZÜNK modern menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 211-820. (2338)
ÚJ MODELLÛ menyasszonyi ruhák kiadók a Happy End Szalonban, az 1918. Dec. 1. u. 157/A szám alatt. Tel. 167-918. (2288)
OLCSÓN, garanciával vállalunk minden temetõben sírkõfaragást, betûvésést, kripta-, keretkészítést. Újfalvi Sándor. Tel. 094-224-201, 122-582. (2482)
ELCSERÉLEM kisebb Arctic fagyasztó- és hûtõszekrényem nagyobbra, különbözetet fizetek. Tel. 211-961. (2581)
KORCSOLYÁZÁSBAN, görkorcsolyázás-ban tehetséges 13 éves gyerekemnek edzõt keresek. Tel. 211-961. (2581)
KIADÓ faház üzlethelyiségnek a Dózsa György u. 144. sz. alatt. Érdeklodni a virágüzletben. (2687)
VÁLLALOK kerti munkát és festést elõnyös áron. Tel. 132-581. (2704)
NYUGDÍJAS ASSZISZTENSNÕ beteggondozást vagy idõs (nõ) gondozását vállalja. Tel. 164-713. (2723)
IRODÁNAK megfelelõ 25-30 m2-es, telefonnal ellátott helyiséget keresek. Tel. 254-837. (2725)
ELADÓ Ernyében magánház, víkendház Gödén, személyszállítást vállalok az országban. Tel. 212-850. (2672)
BÉRBE adunk központi iroda- és raktározási helyiségeket. Tel. 163-039. (2736)
KIADÓ külön bejáratú, 50 m2- es helyiség csendes foglalkozásra magánlakásnál. Tel. 129-492. (2744)
KIADÓ 70 m2-es helyiség. Tel. 167-683. (2786)
Másnak napsütötte tavasz jött, nekünk sötét felhõk. Fájó szívvel emlékezünk március 11-ére, amikor búcsú nélkül itthagyott drága édes-anyánk, FARKAS ROZÁLIA szül. Benõ. Szép emlékét szívébe zárva emlékezik férje, Gyuri, szeretõ két gyermeke és azok családja. Nyugodjon békében! (2665)
A múltba visszanézve, valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már, de a mi szívünkben él és mindig velünk marad. Fájó szívvel és könnyes szemmel gondolunk életünk legszomorúbb napjára, március 13-ára, amikor 5 éve, hogy a kegyetlen halál elragadta tõlünk az élni akaró drága jó férjet, édesapát, apóst, nagyapát, TÖRÖK BENEDEKET. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szeretettel gondolunk rá: felesége, fiai, menyei és unokái, Ildikó és Norbert. (2452)
Szemünk mindig könnyes, ha csak rád gondolunk, csak szép emlékek maradtak, amelyeket soha el nem feledünk. Fájó szívvel emlékezünk március 10- én a backamadarasi R. MAXIN BÉLÁRA halálának 5. évfordulóján. Nyugodj békében! Emlékét õrzi szeretõ 5 testvére és azok családja. (2693)
Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk a régi jó barátokkal, kedves ismerõsökkel, hogy a felejthetetlen gyermek, a szeretett, drága férj, édes-apa, nagyapa, após, a mindenkor jó testvér és keresztapa, SZÉKELY JÁNOS vegyészmérnök, tanár életének 58. évében eltávozott örökre. Temetése 2000. március 4-én volt Magyarországon. Emlékét mindörökre megõrzi a gyászoló család. Sürgõnycím: Székelyné dr. Páll Ildikó, 3372 Kömlõ, Egri út 69. sz., Magyarország. (2686)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a marosugrai születésû drága jó testvér és nagynéni, sógornõ, DUDÁS ERZSÉBET folyó hó. 7-én, 79. évében hirtelen elhunyt. Búcsúztatása március 10-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi katolikus temetõben és elhantolása 14.30 órakor a marosugrai sírkertben. Gyászoló testvérei. (2795)
Õszinte részvétünket fejezzük ki fõnöknõnknek, Nagy Ilonának ÉDESANYJA halála miatt érzett fájdalmában. Violetta és Anna. (2776)
Õszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak dr. AUER ARNOLD elhunyta alkalmából. A Török és Markos család. (2793)
Õszinte részvétét fejezi ki a Big Imprest Kft. munkaközössége Nagy Ilonának szeretett édesanyja, NAGY ANNA elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. (2806)
Copyright © Népújság - 1999