LII. évfolyam 52. (14408)

2000. március 3., péntek

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Kolozsvári provokáció a helyi RMDSZ ellen

Legionárius szervezeteket is bejegyeznek?!

Ismeretlen személyek magyarellenes szórólapokat tûztek az RMDSZ Kolozs megyei szervezete kolozsvári székházának kapujára.

A Kolozsvári Keresztény-Nacionalista Klub fejlécét viselõ falragaszokon a romániai legionárius mozgalom alapítójának, Corneliu Zelea Codreanunak a képe alatt legionárius diadalra buzdító idézet és "Nemet a kolozsvári magyar egyetemre" felirat olvasható.

Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselõ, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy az illetékes szerveknél feljelentést tettek.

– Nem feledhetjük el, hogy a város polgármestere a közelmúltban a városi tanáccsal akarta megtiltatni, hogy Kolozsvárott magyar nyelvû egyetemet lehessen alapítani. Választási évben vagyunk, a kampány sosem tapasztalt mértékben fog eldurvulni. Közeledik március 15. megünneplése is – mondta.

– Nekünk azonban mind a hétköznapokban, mind politizálásunkban meg kell õriznünk higgadtságunkat. Ez a provokáció nyilvánvalóan üzenet, amelyre a demokratikus kereteken belül kell választ adnunk – szögezte le.

Eckstein-Kovács Péter, a kormány kisebbségügyi minisztere a lapnak elmondta, hogy hivatala már tavaly információt kért az igazságügyi minisztériumtól a legionárius, fasiszta jellegû szervezetekrõl. Nem kapta meg a szükséges adatokat, azzal az indoklással, hogy ez a bíróságok hatásköre, arról viszont tájékoztatták, hogy a Legionárius Mozgalom bejegyzési kérelmérõl most tárgyal az illetékes bíróság és döntés március 16-ra várható – mondta.

A kisebbségügyi miniszter emlékeztetett arra is, hogy Emil Constantinescu államfõ januári izraeli útja során elismerte a különbözõ legionárius szervezetek létezését Romániában és ígéretet tett megfékezésükre.

Csökkent a hazai össztermék

Románia más téren is kullogó

Az elmúlt esztendõ elsõ három trimeszterében 1998-hoz képest 3,6 százalékkal csökkent Románia nemzeti összterméke – közli a Középeurópai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) statisztikai központja (CESTAT).

A CEFTA-tagállamok közül Romániában és Csehországban csökkent csupán a GDP értéke, a többi államban (Magyarország, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia) az össztermék 1,8–4,1 százalékos növekedést jegyzett.

Azonos idõszakban az ipari termelés mutatója is csökkent Romániában, nevezetesen 25,4 százalékkal. A CEFTA-államok közül Szlovákiában csökkent csupán, Románia mellett, az ipari termelés (5,9 százalékkal).

A munkanélküliség az elemzett idõszakban ellenben a legkisebb volt Romániában a Középeurópai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz tartozó államok közül, aránya az elõzetes adatok szerint 6,8 százalékos volt. Az összes többi államban e mutató hét százalék fölött helyezkedett el, Szlovákiában érte el a csúcsértéket 15,9 százalékkal.

Csak Romániában és Szlovákiában csökkent az elemzett idõszakban a lakosság reálkeresete, 2,2 illetve 1,8 százalékkal. A reálkereset Csehországban regisztrált legnagyobb növekedést (6,1 százalék).

A fogyasztói árak növekedésében is Románia az elsõ, ezek 1995-höz képest 776 százalékos emelkedést jegyezve 1999 elsõ három trimeszterében a CESTAT adatai szerint.

Wesley Clark búcsúlátogatáson

Biztatás a haderõreform folytatására

Wesley Clark tábornok, a NATO európai erõinek fõparancsnoka, aki hamarosan távozik posztjáról, s ebben a minõségében búcsúlátogatást tett Bukarestben, csütörtökön hangsúlyozta, hogy az a támogatás, amelyet a román vezetés nyújtott az észak-atlanti szövetségnek a koszovói és a boszniai válság megoldásában, új szakaszt nyitott Románia és a NATO együttmûködésében.

A tábornok arra biztatta a román vezetést, hogy folytassa a megkezdett haderõreformot. "Ez a reform alapos, és érdemes végrehajtani. Az eredmények nagymértékben elõsegítik majd Románia csatlakozását a NATO déli szárnyához" – szögezte le, hozzátéve, hogy ehhez a szövetség kész konkrét segítséget nyújtani.

Clark figyelmeztetést küldött Bukarestbõl a jugoszláv vezetésnek Montenegró ügyében.

– A NATO figyelemmel követi a montenegrói helyzet alakulását, és Milosevics úrnak tudnia kell, hogy milyen ereje van a szövetségnek – jelentette ki.

A Koszovó keleti felén kialakult helyzettel kapcsolatban Clark elmondta, hogy megpróbálják korlátozni a feszültséget és az incidenseket a térségben. Közölte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában folytatott konzultációk után döntés születhet csapaterõsítések Koszovóba küldésérõl.

Mugur Isãrescu miniszterelnök hangsúlyozta: független kormányfõként az idei, választási évben is biztosítani fog minden feltételt ahhoz, hogy a hadseregben megkezdett reform a normális ütemben folytatódjon. Egyben kifejtette, hogy Románia a Délkelet- európai Stabilitási Megállapodás gyakorlati végrehajtását várja, beleértve a dunai hajózás helyreállítását.

Emil Constantinescu csütörtökön fogadta Wesley Clarkot.

Az elnök ismertette Románia koncepcióját a NATO és az EU bõvítésérõl, kidomborítva az ország erõfeszítéseit, hogy aktív szereplõje legyen e folyamatnak. Kifejtette, hogy az egyes délkelet-európai országok (Románia, Bulgária, Törökország) uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése mennyire fontos a NATO déli szárnyának konszolidálása szempontjából is. Ebbõl kiindulva, az államfõ aláhúzta, igen fontos, hogy mielõbb és hatékonyan alkalmazzák a balkáni stabilitási paktumot, amit bõvítani kellene kelet felé. A Fekete-tenger nem szabad gát legyen e folyamatban, hiszen közös érdeke a közép-ázsiai és kaukázusi országoknak az energetikai tranzithálózat kiépítése a két régió között. Constantinescu elnök hozzáfûzte, hogy az elmúlt három év során kiemelt célként kezelte az ezen országokkal minél közelebbi kapcsolatok kiépítését, ami most jó alapul szolgál az említett projektek megvalósításához.

RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestben

Aggasztóan felerõsödött a magyarellenes retorika

Az RMDSZ aggasztónak és veszélyesnek tartja a politikai életben megfigyelhetõ soviniszta, idegengyûlölõ, ultranacionalista, magyarellenes retorika felerõsödését – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök csütörtökön bukaresti sajtóértekezletén.

Az RMDSZ elnöke az idei választási év "elõkampányában" tapasztalt szélsõségesen nacionalista megnyilatkozások kapcsán aggodalommal szólt arról, hogy bizonyos politikai erõk ismét a magyarellenesség és a soviniszta idegengyûlölet szításának eszközéhez folyamodnak.

Ezt akkor teszik, amikor Románia éppen megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A szélsõséges nacionalista erõk számára figyelmeztetõ jelként kellene szolgálnia, hogy az EU miként lépett fel az ausztriai szélsõséges politikai erõk térhódításával szemben – jelentette ki.

A politikus ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a Nagy- Románia Párt (PRM) arra használta fel a Vatra Româneascã szövetség tizedik évfordulója alkalmából Marosvásárhelyen lezajlott nagygyûlést, hogy ultranacionalista eszköztárából ismét elõrángassa a magyarellenességet, idegengyûlölõ, soviniszta uszítással rontsa a választások közeledtével amúgy is elmérgesedõben levõ politikai légkört.

Markó emlékeztetett rá, hogy az idén nemcsak a Vatra Româneascã megalakulásának van tizedik évfordulója, hanem tíz évvel ezelõtt került sor a véres marosvásárhelyi eseményekre is, melyekben éppen ez a magát kulturálisnak nevezõ szövetség közismerten baljós szerepet játszott.

Max van der Stoel folytatta tárgyalásait

Teljes körû multikulturalitás?

Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi fõbiztosa a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem multikulturális jellegének kérdéseirõl tárgyalt Petre Roman külügyminiszterrel.

Az EBESZ kisebbségügyi fõbiztosa szerdán kezdett háromnapos látogatásának egyik központi témája a kolozsvári Babeº-Bolyai Egyetem. A fõbiztost fogadja Emil Constantinescu államfõ, Kolozsvárott találkozott Andrei Marga oktatási miniszterrel, és tárgyal Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.

Max van der Stoel néhány hónappal ezelõtt tett tényfeltáró látogatást Kolozsvárott, majd Andrei Marga miniszterrel tárgyalt. Marga januárban kijelentette, hogy az EBESZ fõbiztosával, majd a romániai magyar közösség képviselõivel folytatott megbeszélések eredményeként megegyezés született arról, hogy a Babes-Bolyai Egyetemen kialakítják a teljes körû oktatást román, magyar és német nyelven.

Aktuális

Kirakat

b.d.

Hiperbagatellizáció. Ammónium-oxalátból foszfor-pentoxid hozzáadásával vízelvonás keretében magyarmérget, esetleg nitrogénatmoszférában szénelektródák között, ívfényben: lesz mandulaszagú gáz (c: Megyesi Gusztáv). Fényben ív a hal. Legyõzik az elnököt, gyilok les az ex-elnökre (c : Emil Constantinescu, Ion Iliescu). Ordas dolgok készülõdnek. Göbbels nem ciánnal mérgezte meg magát (c : Sylvester Lajos), különben megél. Ciánnal mi mérgezzük román testvéreinket (c : Vadim), idestova ezer éve.

Erdeinket tarolják. Tarolták már régóta, akkor nem szólhattunk, most késõ. Ahol nem késõ, ott fejszével esnek egymásnak birtokosok és bitorlók. A hektárod, mondják az okos etalonosok, már, hehe. Nincsen számodra hely. Szabad föld? Egy kapa se.

Én tudom, mi lesz ebbõl. Mutatja a KIRAKAT. Az ország, amelyet állandóan rendeznek és át- meg átrendeznek, hogy mindig legszebb és legvonzóbb legyen; és amely ennek következtében olyan, mint a Noé bárkája: mindenbõl van belõle, párosan, duflán. A cián nem gyilkol, hal, nép megússza; csak cinikussá öl. Engem az egész bagázs, így, ahogy van, viccet idézni kényszerít ( c: P.B. Élet és Irodalom): "Kohn a jeruzsálemi sétálóutcának, a Ben Jehudának egyik kirakatában meglát egy gyönyörû Patek órát. Bemegy az üzletbe és érdeklõdik az ára után. Nem foglalkozunk óraeladással – hangzik az eladó válasza. De hát ott van a kirakatban – méltatlankodik Kohn. Uram, mondtam, hogy nem foglalkozunk óraeladással. És az a szép gyûrû az óra mellett? Nem foglalkozunk gyûrûeladással és más ékszerekével sem. És tulajdonképpen mivel foglalkoznak? – kérdi Kohn felháborodva. Mi körülmetéléssel foglalkozunk, uram – hangzik a higgadt válasz. Akkor meg miért tesznek órát és ékszereket a kirakatba? Az eladó széttárja a karját: mégis, mit gondol uram, mit kellene a kirakatba tennünk?"

A szegénység sokba kerül

(bodolai)

A híresztelések ellenére a kórházak mendzselése jó, csak az anyagiak hiánya nehezíti meg a megyeközpontunkban mûködô egészségügyi intézmények helyzetét, s emiatt tudnak csak igen nagy nehézségek árán felszínen maradni – hangzott el tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Megyei, illetve a Városi Kórházigazgatóság vezérkara hívott össze.

Dr. Osan Virgil fôorvos, a Megyei Kórházigazgatóság vezetôje szerint már azt is eredménynek kell elkönyvelni, különösen, ha a pénzromlást is figyelembe vesszük, hogy az 1998-as 26 milliárdhoz képest az elmúlt év végén 22 milliárd lej volt az intézmény szolgáltatókkal szembeni adóssága. Persze az, hogy folytonos hátralékban vannak, rányomja a bélyegét a pénzgazdálkodásra, mivel azon szolgáltatók, akiknek a kórházak elmaradnak a fizetéssel, késedelmi kamatot számolnak fel.

Mindezt nem azért modják el, mivel szemrehányást akarnának tenni az egészségbiztosítási pénztárnak a késedelmes finanszírozásért, csupán azokra a vádakra válaszolnak, miszerint rosszul menedzselnék megyeközpontunk kórházait. Tény viszont, hogy januárban csak a hónap végén, azaz 26-án kapták az elsô 5,4 milliárd lejt , s a két hónapra juttatott 18 milliárd lej (12 milliárd a bérekre, 6 milliárd az egyéb kiadásokra), tulajdonképpen csak az egyhavi költségeket fedezi.

A Városi Kórházigazgatóságnak pedig a szükséges 25 milliárd helyett 10 milliárdból kellett gazdálkodnia az idei év elsô két hónapjában – mondotta dr. Gomotârceanu Ovidiu igazgató. Az Egészségügyi Minisztérium szintén csak a szükséges összeg felével finanszírozza az AIDS-programot, s így tavaly áprilistól hatmilliárdos adósság halmozódott fel, elsôsorban a gyógyszerforgalmazókkal szemben.

Bár szakmai szempontból erénynek számít az anyagi nehézségeket csak tetézi, hogy az orvosi ellátás színvonala továbbra is sok beteget vonz Marosvásárhelyre az ország különbözô megyéibôl, s ez nagyon megnöveli a költségeket. Az országos pénztár közös alapjából osztanak ugyan vissza bizonyos összegeket, de ez korántsem fedezi a szükségleteket, a törvények pedig nem teszik lehetôvé, hogy a különbözô megyei pénztárak egymás között rendezzék az anyagiakat.

A szegénység sokba kerül – összegzett dr. Szabó Béla aligazgató, aki elmondta, hogy az anyagi nehézségek ellenére sem mondhatnak le például a hemofíliások vagy más, drága gyógyszereket igénylô betegek ellátásáról.

A nehéz anyagi helyzetet húzta alá Laurentiu Petru gazdasági igazgató is, aki elmondta, hogy a kifizetetlen számlák miatt az Aquaserv beperelte, a Romtelecom pedig a telefonvonalak felének a kikapcsolásával fenyegeti a Megyei Kórházigazgatóságot.

A szolgáltatások privatizálásával, a különbözô klinikák önállóságának a megteremtésével lehetne csökkenteni a költségeket, ehhez azonban pontos felmérésre lenne szükség, amit éppen az akadozó és késedelmes finanszírozás miatt nem lehet elvégezni.

Az igazgatók abban reménykednek, hogy a jelenlegi csak ideiglenes helyzet. Kérdésünkre pedig elmondták, hogy a kórházak törvényének a megindoklása még mindig késik.

A további válaszokból megtudtuk még, hogy az idei év végére tervezik a fertôzô betegségek klinikájának az udvarán készülô AIDS- központ földszinti helyiségeinek a befejezését, s hogy minisztériumi finanszírozással tovább

folytatódik a "régi" kórház javítása, korszerûsítése. Jó hírnek számít, hogy már terepszemlét tartottak azok a csapatok, amelyek a Marosvásárhelynek ígért korszerû orvosi berendezésket felszerelik.

Kolozsváron a tanügyminisztérium vezérkara

Országos tanfelügyelõ-értekezletet kezdõdött tegnap Kolozsváron, amelyen részt vesz Andrei Marga tanügyminiszter, valamint számos más vezetõ beosztású tanügyminisztériumi alkalmazott.

A háromnapos értekezleten az általános oktatási elvek, curriculáris gondok, a kisérettségi, illetve az érettségi vizsgával kapcsolatos témákon kívül a sztrájk miatt elmaradt tananyag bepótlása is szóba került.

A kisérettségi és az érettségi idõpontja nem változik, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az említett megmérettetéseket a kellõ komolysággal bonyolítsák le – hangsúlyozta Fronescu államtitkár, Kötõ József pedig a tanintézményeknek, különösen a vidéki iskoláknak a világbanki kölcsönbõl való rehabilitálásáról beszélt.

Andrei Marga tanügyminiszter, aki hosszan értekezett Kolozsvár mint iskolaváros tanügyi múltjáról, beszédébõl kifelejtette a magyarokat.

Mint bejelentette a szakminisztérium 10 milliárd helyett 16 milliárd lejbõl gazdálkodhat az idén, és az iskoláknak is megmarad a saját bevételük, ennek ellenére a fizetések terén és egyéb területeken is vissza kell fogni a kiadásokat – hangoztatta, majd feltételesen is felsorolta a minõségi oktatás feltételeit, ami a délutáni tanácskozás témáját képezte.

Miért alacsony a temetkezési segély?

Járay Fekete Katalin

A címben jelzett kérdés és panasz sok idõskorút foglalkoztat. Megválaszolásában a Nyugdíjasok Önsegélyzõ Pénztára illetékes. Socaciu Teodor elnöktõl és Székely Pál alelnöktõl tudakozódtunk több olvasónk kérésére, például arról, hogy csaknem 40 évi tagság után, a mindmáig befizetett tagsági díj és temetkezési segélyalaphoz való hozzájárulás ellenére, halál esetén a hozzátartozók mindössze 800.000 lej temetkezési segélyt kapnak.

– Ezzel kapcsolatban azt kell elmondani mindenekelõtt, hogy 1972- ben, tehát kezdetben, a tagság nem fizetett tagsági díjat csak temetkezési hozzájárulást. A panaszos által felvetett probléma most azért okoz számunkra és sok régi tagunk számára is gondot, mert az évek során, egyrészt kicsi volt a temetkezési segély összege. Mármint a hozzájárulásé, másrészt viszont folyamatosan romlott, értéktelenedett a pénz! Mi jól járnánk, ha az összeget aktualizálhatnánk- átszámíthatnánk, mert az állam akkor kártalaníthatna bennünket a száz meg száz millióért. Akadnak olyan tagjaink is, akik, szegényebbek lévén, vagy mert alacsonyabb volt a nyugdíjuk, kisebb összegekkel járultak hozzá e pénzalap megteremtéséhez. Igaz, a megszabott érték sem volt magas. Mint ahogy olyanok is, akiknek – bár 25-30 éve tagjai az egyesületnek – tagságdíjuk, ennyi idõ elteltével is, alig éri el az 50-60.000 lejt. Ám ez az összegt is csak úgy gyûlt össze, hogy az egyesület idõközben kamattal pótolta-egészítette ki az eredeti összeget. És az sem titok, hogy ezeknek a kevésbé tehetõs embereknek az évek folyamán vissza nem térítendõ anyagi segélyt is folyósítottunk.

– Alapjában véve tehát, az egyesület többet nyújtott, biztosított a tagságnak, mint amennyit esetenként az illetõ tag befizetett.

–Igen. És az idén 2000-re emelve a tagsági díj összegét, lehetõvé vált, hogy a folyósítandó segély értékét is megkétszerezhessük. Sõt, komolyabb kölcsönöket is biztosíthassunk az ezt igénylõkének.

1999-tõl minden évben adtunk 15-20%-os kamatot a tagdíjak ellenében – egészítette ki az elhangzottakat az alelnök – és segélyeket is. 1996-ban például 15.000 lejt. Ma 50.000-et juttatunk a rászorultaknak, gyakorlatilag 500.000 lej nyugdíjig. Ezenkívül támogatjuk tagjainkat a szemüvegvásárlásban, fogprotézis megrendelésében, illetve megtérítésében, illetve különbözõ kezelõjegyek árának megtérítésében és más szolgáltatások díjmentes biztosításában is. Ugyanakkor a tagoknak tudniuk kell, hogy a tagsági díj összege, amit fizetetnek, halál esetén teljes mértékben visszajut a hozzátartozókhoz. Aki, úgymond, önszorgalomból többet fizet, magának fizet, hisz az utolsó baniig visszakapja hozzátartozója. Más önsegélyzõ pénztáraknál nem szokás a jövedelembõl sem vissza nem térítendõ segélyt, sem kamatot fizetni a tagoknak, mert mindent felhasználnak a magas fenntartási költségek fedezésére.

Lakásügy felülnézetbôl

Replika

a február 11-i lapszámban megjelent Törvényességbe burkolózva törvénytelenséget követnek el?! cíkkel kapcsolatban.

Azok a jogi személyek, akik úgy ítélik meg, hogy a róluk szóló állítások valótlanságot tartalmaznak, élnek a replika jogával. Szeretnénk tájékoztatni az olvasókat Pápai Ferenc kilakoltatásával kapcsolatban a Köztársaság utca 12/4. szám alól.

A Köztársaság utcai 12/4-es lakrészt, és nem az 1-est, ahogy tévesen informált az újság, 1984-ben utalta ki a volt néptanács, és ennek értelmében 1984. június 24-én 2676-os számmal Pápai Vilma és a volt IGL szerzõdést kötött. Ebben a szerzõdésben Pápai Vilmos is szerepelt mint volt családtag.

– 1985-ben Pápai Ferencet kitörölték az édesanyja bérleti szerzõdésébõl, mivel házasságkötése után felesége, Pápai Viorica lakásába költözött, amely szintén a Köztársaság utca 12. szám alatt volt, de a 2-es lakrészben.

– 1986-ban Pápai Viorica, Pápai Ferenc felesége lakáscserét kért, és jóvá is hagyták – a Kiss családdal. Így költözött a Pápai család a Cutezanþei utca 32/1. szám alá. A szerzõdést 1593-as számmal iktatták és 1986. június 11-én írták alá. A szerzõdés Pápai Viorica nevére szólt. A lakbérleti szerzõdésben családtagként szerepelt Pápai Ferenc is, Tântar Viorica és utóbb fiuk is.

– Pápai Ferencnek, annak ellenére, hogy elköltözött, a személyazonossági igazolványában a régi, Köztársaság utcai címe szerepelt, nem jelentette be a lakhelyváltozást.

– 1990-ben válásuk után a Cutezanþei utcai lakást az 1455/1990-es számú határozat Pápai Vioricának ítélte oda. Az új szerzõdésben csak a volt feleség és a két gyerek szerepelt.

– Válás után Pápai Ferenc visszaköltözött az édesanyja lakásába, a Köztársaság utca 12/4. szám alá, anélkül, hogy minket értesített volna. Így a lakbérleti szerzõdésben nem szerepelt és tíz éven át a törvényességet megkerülve lakott itt, házbér fizetése nélkül. Hol van akkor Pápai Ferenc hiszékenysége, amelyrõl a lapban beszélnek?

– 1999. nyarán, édesanyja elhalálozása után a Locativ Rt. dolgozói Pápai Ferencet a polgármesteri hivatalhoz irányították, hogy megoldhassa a lakással kapcsolatos, akkor felvetõdött gondjait.

– Nem felel meg a valóságnak, hogy alkalmazottaink elküldték volna augusztusban Pápai Ferencet, azzal, hogy szeptemberben térjen vissza. A Locativ abban a periódusban is teljes erõvel dolgozott a bérleti szerzõdések felújításán, a 40-es sürgõsségi kormányrendelet értelmében, olyan intenzitással, hogy az alkalmazottak még szabadságra sem mehettek.

– A valóság az, hogy akkor és itt hívták fel Pápai Ferenc figyelmét arra, hogy rendezze lakhatási jogát, vagyis kérjen lakáskiutalást a polgármesteri hivataltól. Ennek eredményeként tett le írásbeli kérvényt a polgármesteri hivatalhoz.

– Nem felel meg a valóságnak a Népújság azon állítása, mely szerint a kihelyezést a Köztársaság utca 12/4. szám alatti lakásra Frandes Marinel kapta. A polgármesteri hivatal a szóban forgó lakást a Locativ Rt.-nek osztotta ki szolgálati lakásként, majd ez a maga során, megõrizve ennek rendeltetését, egyik alkalmazottjának adta ki. Nem látjuk ezek után, mi volna az egész ügyben "gyanús", ahogy a Népújság állította.

– Ami a Sârguinþei utcai lakás kulcsának felajánlását illeti, az Frandes Marinel önkéntes tette volt, amirõl a vezetõségnek nem szólt, de ezért megrovást kapott.

– Nem felel meg a valóságnak az, hogy lakásként ajánlotta fel a Sârguinþei utcai lakrészt. Frandes Marinel a kulcsot csupán a bútorok tárolására ajánlotta fel.

– Végül: Pápai kilakoltatását felfüggesztették, amíg lakáspanaszát a bíróság, illetve a polgármesteri hivatal megoldja.

Szerk. megj. Ha a replika valótlanságokat sorakoztat fel, akkor mi is kénytelenek vagyunk a legszembetûnõbbekrõl szót ejteni. Az 1984.VII. 21-i 2676 számú lakbérleti szerzõdés a Köztársaság utca 12/1 szám alá szól, és nem a 12/4. szám alá. A kilakoltatási felszólításon valóban a 12/4-es szám szerepel, de ebbe a lakásba be is költözött az új lakó, aki a polgármesteri hivatal alkalmazottja. Továbbá a bérleti szerzõdésben nem szerepel Pápai Vilmos neve.

Pápai Ferenc valóban elköltözött édesanyjától, de 1990-ben visszaköltözött. A Köztársaság utca 12/1. szám, és nem a 12/4. szám alá. Hogy miért nem került vissza a lakbérleti szerzõdésbe, ezt õ sem érti, mert a volt munkahelyérõl az ISECO-tól – kiadott igazolást az édesanyja mindig beadta.

Nem vonjuk kétségbe, hogy a Locativ Rt.-nél teljes "gõzzel" dolgoztak, de akkor miért utasították el Pápait augusztusban? Esetleg miért nem küldtek ki írásbeli felszólítást neki? S ha már letette a kérését a polgármesteri hivatalhoz, miért nem várták meg a Pápai óvására kiadott választ és miért siettették a kilakoltatását?

Hogy a szóban forgó lakást Frandes Marinelnek, a végrehajtónak szánták, ezt maga az igazgató úr állította. Érdekes, hogy a gázvállalatnál már Frandes nevére kötötték a szerzõdést. Az viszont fölöttébb érdekes, hogy az alkalmazottak önkéntes tetteire a sajtónak kell rávilágítania, minthogy az is, hogy most is azzal védik, hogy a Sârguinþei utcai lakást csak bútortárolásra ajánlotta fel. Lehet, hogy valaki annyira naiv, hogy ezt elhiszi, de számunkra elképzelhetetlen, hogy valaki csak bútortárolásra ajánlana fel egy lakást, akkor, amikor tudja, hogy a kilakoltatott az utcára kerül. Vagy a "jótevõ" csak a bútorokat sajnálja?

Mindezek után, reméljük, hogy a bíróság, a polgármesteri hivatal tisztességesen dönt majd az ügyben.

Mircea Farcasan vezérigazgató

Megkezdte munkálatait a Romániai Municípiumok Szövetségének közgyûlése

Bálint Zsombor

Csütörtökön reggel megkezdte munkálatait a Romániai Municípiumok Szövetségének közgyûlése. A házigazda szerepét betöltõ Marosvásárhely polgármesteri hivatala a Continental Szálloda zöld termébe hívta meg megbeszélésre a 86 tagmunicípium képviselõit.

Bár Fodor Imre polgármester szívélyesen meginvitálta a sajtót is a rendezvényre, beosztottjai nem zavartatták magukat azzal, hogy az újságírók számára megfelelõ munkakörülményeket biztosítsanak: a sajtónak már nem kerültek a teremben székek, s senkinek esze ágába se jutott, hogy a munkálatok anyagát a médiák rendelkezésére is bocsássa. Érdeklõdésünkre rövid és éles "nem" válasz érkezett.

A közgyûlést Fodor Imre kétnyelvû üdvözlete nyitotta meg, ezek után a szövetség elnöke, Nagybánya polgármestere, Cristian Anghel vette át az irányítást. Köszöntõ beszédet mondott Dorin Florea prefektus, aki irigységének adott hangot, hogy a municípiumok polgármesterei ilyen jól mûködõ struktúrában tevékenykedhetnek. Ezek után Ioan Togãnel, a Maros megyei tanács elnöke kért szót, aki a nemrég megalakult megyei tanácsok egyesülete nevében felkérte a szövetséget, hogy – a községek és a városok szervezetével együtt – alakítsanak ki egyfajta együttmûködést a helyi hatóságok képviseletének érdekében. A tanácselnök azért vélte ezt olyan fontosnak, mert bár több jogszabály született ilyen téren, a helyi autonómia – egy sor feltétel híján – még mindig csak papíron létezik, s az együttmûködés – mondta Ioan Togãnel – segíthetne ezen a gondon.

A napirendi pontok megvitatása elõtt több polgármester, illetve küldött kért szót, különféle gondok felvételét kérvén a napirendbe. A legradikálisabb közülük Dan Condurache, Nagyszeben polgármestere volt, aki kategorikusan ellenzett a megyei tanácsokkal való bármilyen együttmûködést, mondván, hogy fölösleges, parazita struktúrákról van szó, melyeket meg kellene szüntetni. Még csak az hiányzik – mondta, hogy most már a megyék is a városok nyakára üljenek. Késõbb hasonlóan radikális javaslattal állt elõ. Ha nem szervezik meg idõben a helyhatósági választásokat – mondta –, a polgármesterek egyezzenek meg abban, hogy a mandátum átvételének pontosan 4. évfordulóján testületileg mondjanak le.

A további javaslatok elsõsorban pénzügyi problémákat feszegettek. Szinte mindenki egyetértett azzal, hogy az adókból befolyó összeg 40%-a nem fedezi a hivatalok költségeit, kifogásolták a közalkalmazottak bérének alacsony voltát, sõt, olyasvalaki is volt – Petricã Dulcãu, Zilah polgármestere – aki a leköszönõ polgármestereknek hat hónapi fizetésnek megfelelõ végkielégítést követelt.

A közgyûlés munkálatai tagnap délután is folytatódtak, s ma délben érnek véget. Részletekkel holnapi lapszámunkban még jelentkezünk.

Makfalvi adomány a helikoptervásárlásra

Korondi Kinga

Amennyiben a prefektúra nem támadja meg a makfalvi tanács határozatát, amelyet a keddi tanácsülésen hagytak jóvá, a község költségvetésébõl 5 millió lejt adományoznak a Rohammentõ-szolgálatnak a helikopter megvásárlására. Kutasi Zoltán polgármester kérdésünkre elmondta, a költségvetési összegen felül a polgármesteri hivatal személyzetének szándékában áll, hogy saját fizetésébõl is támogassa a Rohammentõ-szolgálatot.

A tanács ezenkívül döntést hozott a tavalyról megmaradt pénzek felhasználásáról és ennek értelmében a folyó költségeket fedezhetik ebbõl az összegbõl, ameddig az idei bevételeket sikerül behajtani. Jóváhagyták továbbá az Állami Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal által leküldött gyakorlati útmutatóval megfelelõen az engedéllyel rendelkezõ magánszemélyek minimális jövedelmi szintjét, amelynek alapján ezek adózni kötelesek. Bár a tanácsnak lehetõsége lett volna ezeken az összegeken módosítani, a határozat megfelelõnek minõsítette az útmutató által meghatározott értékeket.

A keddi ülés egyik legfontosabb döntése alapján a polgármesteri hivatal az elmaradt adókat jogi személyektõl terményben is elfogadhatja. A hivatal és az érintett jogi személy képviselõibõl álló bizottság a javakat közösen felértékeli, mindvégig szem elõtt tartva azt az elvet, hogy nem szándékoznak értéktelen eszközökbõl elfekvõ tõkét felhalmozni. A határozat Kutasi Zoltán polgármester szerint vetõgépek, tárcsák és egyéb hasznos, de fõképpen értékesíthetõ eszközökre vonatkozik. A döntés azért is meghatározó jelentõségû, mert így a készpénzzel nem rendelkezõ jogi személyektõl is be lehet hajtani az elmaradt összegeket. A községben a legnagyobb adóssága a lengyárnak van, 140 millió lej értékû adót kellene kifizetniük. A sorban utána következõ gépállomás már "csak" 15 millióval tartozik.

A polgármester szerint az idén minden lejre szükség lesz, ugyanis a jövedelmi adókból befolyó összeg várhatóan 150 millió lejt tesz majd ki a tavalyi 380 millióval szemben. Ugyanakkor ez évtõl 3 pénzügyi alkalmazottat kellett átvegyen és javadalmazzon a polgármesteri hivatal (két adóbeszedõt és egy adókivetõt), ami évi 70 milliós terhet jelent. További 100 milliós többletkiadást jelent majd a fogyatékosok gondozóinak a bérezése, ami szintén a hivatal hatáskörébe került. Ráadásul a folyó költségek az infláció miatt némileg megnövekednek.

Ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal zavartalanul mûködjön, 2,5 milliárd lejre lenne szükség, ám ebbõl a legjobb esetben is csak 922 millió lej bevételre számítanak. A tervek szerint bevezetik a magánszemélyekkel szemben is az adók és a késedelmi kamatok behajtását, úgy hogy ha a lakosság 90%-a kifizeti kötelezettségeit, akkor a fennmaradó 10% is alkalmazkodjon. Ez így méltányos.

A polgármester tisztában van azzal, hogy sok személynek gondot jelent az adók kifizetése, azonban ezzel egyidejûleg az õ felelõssége az iskolák zavartalan mûködéséhez szükséges pénz elõteremtése, az alkalmazottak fizetésének biztosítása stb. A Makfalva községhez tartozó öt iskolát ugyan rendszeresen lemeszelték, de ha huzamosabb ideig nem javítják azokat, akkor fokozatosan tönkremennek az épületek. Ráadásul csak a meszelés legalább 100 millió lejt emészt fel. Idõszerû lenne a gáz bevezetése is a tanintézményekbe, hiszen a huszonegyedik század elején már szinte megengedhetetlen a fával való fûtés, de a gázvezetésre nincs meg a szükséges keret. Csak arra, hogy a makfalvi iskola és óvoda épületébe bevezessék a gázt 200 millió lej kellene, de valószínûleg nem lesz honnan elõteremteni ezt az összeget. Szó esett arról, hogy, ha lesz 30-40 millió lej, akkor elkezdik a munkálatokat, és aztán idõvel, ahogy pénz kerül folytatni fogják.

A hivatal gazdálkodását tehát leginkább a találékonyság kell hogy jellemezze, hiszen erre van szükség olyan körülmények közt, amikor a szükséges pénznek csak a töredékével számolnak. Reménykednek, hogy a központi költségvetésbõl majd sikerül a hiányzó összegeket elõteremteni, erre azonban biztosan számítani nem lehet. A következõ év minden bizonnyal a szükséges és a lehetséges közötti döntések sorozata lesz. Reméljük, többnyire az elõbbi javára.

Újabb sztrájkfenyegetés a tanügyben

Benedek István

A Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség megyei szervezete tegnap közleményt juttatott el szerkesztõségünkbe, amelyben újabb tanügyi sztrájkot helyeznek kilátásba.

Az oktatási minisztérium a nemrégiben lejárt tanügyi sztrájk kezdete óta módszeresen félretájékoztatja a közvéleményt azáltal, hogy a munkakonfliktus megoldásának érdemét kizárólag magának tulajdonítja. A minisztérium eltitkolja az oktatási rendszer alkalmazottai által az 1999-es pénzromlásnak a fizetésemelésben megnyilvánuló ellensúlyozásáért fizetett árat. Ez az úgynevezett költség-ésszerûsítés, vagyis tömeges leépítés, ami elsõsorban a kiegészítõ személyzetet, a minisztérium által mindig is elhanyagolt kategóriát sújtja. Az általános sztrájk felfüggesztése nem szüntette meg az oktatási rendszerben érezhetõ feszültséget. A kiegészítõ személyzet referenciabérének befagyasztása, a "költségésszerûsítés"-sel kapcsolatos szakszervezeti álláspont semmibevétele és a minisztérium azirányú próbálkozásai, hogy az alkalmazottak ingyen pótolják be a sztrájk miatt kiesett idõt – mindez is elégedetlenséget szít a tanügyben, amihez még hozzájárul, hogy továbbra is kétséges a tanügy költségvetési részesedése. Ha az oktatási minisztérium nem hagy fel a hazug nyilatkozatok közzétételével és nem viszonyul felelõsségteljesen a fennálló problémákhoz, a munkakonfliktus újbóli kirobbantása és a tanév befagyasztása csak napok kérdése, és ezért az esetleges felelõsség a minisztériumot terheli – áll a közleményben.

Más tiltakozási formák kellenek

A Spiru Haret szövetség közleményével kapcsolatban a megyénkben mûködõ másik közoktatási szövetség, a Szabad Tanügyi Szakszervezeti Szövetség megyei elnökét, Cornel Cruceant is kérdeztük, várható-e újabb tanügyi sztrájk?

– Szövetségünk álláspontja szerint nem lesz újabb sztrájk. Elégedetlenségre okok tényleg vannak, hiszen a kiegészítõ személyzet problémája megoldatlan maradt, és ezért a szakszervezeti harc más formáit alkalmazhatjuk, de újabb sztrájkról már nem lehet szó, a mi szövetségünk ezt nem támogatná, mert a tagok türelme elfogyott. Sajnos tény, hogy elbocsátások lesznek, bár a minisztérium e téren megszegte a szakszervezetekkel rögzített megállapodást. A közoktatási szövetségek mindegyike beleegyezett, hogy a személyzeti költségeket át kell gondolni, vagyis a létszámfölösleget kell leépíteni. Ez országos szinten mintegy tízezer alkalmazottat jelentett volna, de a minisztérium konkrét intézkedései nyomán kb. 13000 embert fognak leépíteni. Ez megyénkben 367 személyt jelent, amibõl információim szerint kétszáz a kiegészítõ személyzetbõl kerül ki, a többi pedig a képesítés nélküli helyettesítõk soraiból – összegzett az elnök.

Tavaszt ünnepeltek a "pacsirták"

(b. i.)

Tegnap délelõtt a Marosvásárhelyi 18. Számú Általános iskola dísztermében a Pacsirta környezetvédelmi nevelõ program keretében mûködõ ökoklubok tavaszt köszöntõ ünnepséget tartottak hollandiai és helyi irányítók részvételével.

Mint azt már lapunkban többször említettük, a Pacsirta-program a hollandiai Friese Poort kollégium és az Oázis Alapítvány közös irányításával, ill. a tanfelügyelõség támogatásával mûködik, holland kormánytámogatásból. Célja a kisdiákok környezetbarát szemléletû nevelése, ennek érdekében öt általános iskolában hoztak létre ökoklubokat, ahol az energiaforrásokkal való ésszerû gazdálkodásra oktatják a résztvevõket. A napokban a program irányítói felmérték a klubok tevékenységét, és közben holland oktatók az ökoklubokat irányító pedagógusoknak tartottak továbbképzõt. A tegnapi elõadást követõ rövid sajtótájékoztatón az irányítók sikeresnek értékelték a klubok munkáját. Mintegy 250 gyerek vesz részt a programban, amely idén szeptemberben ér véget, de a remények szerint a kezdeményezést kiszélesítik, vagyis még több kisdiákot vonnak be, és a nevelõmunkát tovább folytatják. A holland szervezõk az elõadás végén a programban részt vevõ iskoláknak és a tanfelügyelõségnek irodafelszerelést adományoztak.

Határidô március 11 – április 11.

(kilyén)

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezete tizenegy szaktanácsadói csoportot alakított, a Felsõ-Maros, a Küküllõk, a Nyárádmentén és Segesvár környékén, annak érdekében, hogy a 2000. évi 1-es számú törvény biztosította lehetõségeket a föld- és erdõterületeket visszaigénylõk kihasználhassák. Az RMGE marosvásárhelyi székházában mûködõ szaktanácsadói irodát február 1-je óta nyolcvan polgár – közöttük külföldön élõk is – kereste fel telefonon, vagy személyesen érdeklõdve a visszaigénylési ügyvitellel kapcsolatosan. Máthé László mérnök elmondta, hogy a lehetõségeik szerint segítséget nyújtottak és nyújtanak a kérvényezések intézésében. Telekkönyvi kivonatokat, más jogtulajdont bizonyító okiratokat szereztek be az országos levéltárból és bocsátottak az igénylõk rendelkezésére. Habár a kérvények benyújtása most már folyamatosan történik, különösen a Felsõ-Maros, a Nyárád és a Küküllõk mentén, az irodavezetõ arra hívja fel azokat a volt földtulajdonosok, örököseik figyelmét, akik az 1997. évi, 169. számú törvény alapján nem igényelték a mezõgazdasági és erdõterületek feletti tulajdonjog visszaállítását, hogy a 2000. évi 1-es törvény értelmében március 11-ig megfogalmazhatják kérvényeiket és benyújthatják az igazoló iratokat.

Az állami levéltárból Máthé László birtokába jutott egy 1923-ban keltezett dokumentum, amely szerint annak idején mûködött az Õsmarossszéki Közbirtokosság. Az állami levéltárban még megtalálhatók az Õsmarosszéki Közbirtokosság hivatalos aktái, a közbirtokosok névsora. A szóban forgó törvény értelmében az erdõk társulási tulajdonformáinak visszaállítása érdekében a jogosult személyek közbirtokosságokat hozhatnak létre. Kár ezt a lehetõséget elszalasztani. Ez esetben is nagyon rövid a határidõ: 2000. április 11. Mi a teendõ a közbirtokosság visszaállítása esetén? Mielõbb meg kell alakítani az alkalmi bizottságokat, amelyek a helyi földosztó bizottságok által igazolt tulajdonjog, illetve örökösödési jog alapján, a területek szerinti illetékes bíróságnál kérvényezik az erdõket, legelõket ügykezelõ és azzal gazdálkodó formák megalakítását. Az alkalmi bizottság a kérés és a helyi földosztó bizottság igazolása mellett a bírósághoz benyújt egy közjegyzõ által hitelesített alapszabályzatot, amely rögzíti a társulási forma szerkezetét, vezetõ testületeit, az erdõgazdálkodás törvény szerinti módozatait, a tagok jogait és kötelezettségeit, a felelõsségeket, a büntetéseket, a feloszlatás módozatait, különleges elõírásokat.

A föld- és erdõterületek visszaigénylésével kapcsolatos információkkal az RMGE marosvásárhelyi székházában naponta 8–20 óra között szolgálnak, vagy a 168-125-ös telefonszámon. Az RMDSZ megyei székházában Szente Ibolya 9–15 óra között fogadja a tanácsot, segítséget igénylõket, avagy a 161-928 telefonon válaszol a kérdésekre.

Nõszövetségi konferencia

Járay Fekete Katalin

Szerdán Marosvásárhelyen, a Szabadi úti egyházközség templomában és gyülekezeti termében került sor a Maros-Mezõségi Református Egyházmegye Nõszövetségének konferenciájára. A megnyitó istentiszteleten dr. Molnár Jánosné Csoma Irma lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület Nõszövetségének elnöke hirdetett igét, majd az egyházmegye elnöke valamint esperese, Dávid Lajos köszöntötte a gyülekezetet. A szövetség szép himnuszát követõen hangzott el a meghívottként részt vevõ dr. Bartha Eszter elõadása a csontritkulásról errõl a 85 százalékban nõket érintõ betegségrõl.

Az elõadást követõen közös énektanulás következett, Veress Bartha Katalin kántor közremûködésével, aki ezt megelõzõen a magyar és az erdélyi protestáns énekeskönyvrõl beszélt, valamint a zenének az istentiszteleten betöltött szerepérõl úgy, ahogy errõl a reformátorok – Luther, Zvingli, Kálvin – vélekedtek. A kora délutáni órákban különleges és egyben tanulságos elõadás következett, dr. Deé Nagy Anikó a l8. századi erdélyi protestáns fõúri asszonyokról beszélt, hazai és budapesti levéltárakban tanulmányozott adatok és anyag- feldolgozásának alapján. Beszámolt mindennapjaikról – gyermeknevelés, gazdasági ügyek intézése, konyhakertészet, szakácsmûvészet, viselet –, valamint a magyar könyv iránti érdeklõdésükrõl és szeretetükrõl. Az általuk gyûjtött és alapított könyvtárakban könyvészeti szempontból fontos vallásos, imádságos könyvek, bibliák találhatók. Kilyén Ilka ihletett pódiummûsora kapcsolódott a dr.Deé Nagy Anikó által mondottakhoz.

Orbán Katalin, a Maros-Mezõségi Egyházmegye Nõszövetségének elnöke terjesztette elõ aztán az egyházkerület l999-re szóló beszámolóját, a jelen lévõ mintegy l30 küldöttet, a meghívottakat és a vendégeket tájékoztatva. Bibliaórák, beteglátogatás, gondozás, öregotthonok felkeresése, szeretetrendezvények alkalmi együttlétekre, gyermek-evangelizációk alkalmával szeretetasztal, öregek karácsonya stb. – mind-mind jelzik, hogy mindezt az asszonyok hittel és szeretettel végzik. Az egyházmegyéhez tartozó valamennyi (l5) gyülekezetben. A záró istentiszteletet Péter Júlia marosszentannai lelkész tartotta. Egyházmegyei alelnököt is választottak, mivel Széll Karolina meggyengült egészségi állapota miatt lemonodtt tisztségérõl. Helyére Szász Zoltánné, Szabadi úti tiszteletes asszony került. Az egyházmegye nõszövetségének ugyanakkor jelöltet kellett állítania a kerületi elnöki tisztségre is, mivel az idén Székelyudvarhelyen tartandó kerületi nõszövetségi konferencián tiszújításra kerül sor. A nõszövetség jelenlegi elnökét, dr.Molnár Jánosnét javasolta, tekintettel rátermettségére, tapasztalataira, és mert népszerûségnek és szeretetnek örvend. Az asszonyok néhai dr. Csiha Kálmánné méltó utódját látják személyében. A nõszövetség munkájának és általában e konferenciának a célját illetõen Orbán Katalin – többek között – így fogalmazott: Ekkora részvétel rég volt, jóllehet nem mindenütt mûködnek még szervezetten a nõszövetségek. Ennek ellenére, bármikor bármivel fordulhatunk az asszonyokhoz, mert soha el nem utasítanak. Szeretettel segítenek a presbitériumnak is. Hogy mi a célja munkánknak?! Az egymás hite, az egymás tapasztalatai általi épülés, az asszonyok, a nõk nevelése. Ezért is választottuk nõszövetségünk most készülõ zászlajára az önfeláldozó szeretet képi újrafogalmazásaként tövisek között liliomot....

Hétvégi sportmûsor

Labdarúgás

A hét végén kezdõdik a tavaszi labdarúgóidény. Megyénk B-osztályos képviselõi idegenben kezdenek, a marosvásárhelyi ASA Kolozsvárra látogat, az U otthonába, míg a dicsõszentmártoni Chimica Petrozsényban a Jiul vendége lesz.

Ugyancsak útjára indul a D-osztály mezõnye is, az alábbi program szerint: pénteken, az ifjúságiak 13.30, a felnõttek 15.30 órától Gaz metan – Scorillo Marosszentanna (Marosszentkirályon); szombaton, az ifjúságiak 9, a felnõttek 11 órától Szovátai Fások – Mezõméhes; FC Radnót – Elektromaros; Cetatea ASA Segesvár – Nyárádszeredai Nyárád; Marosvécsi Vár – Testvériség Havad-Erdõszentgyörgy; Unirea Bere Nyárádtõ – Marosludasi Maros. Mezõrücs áll. Eredetileg ebben a fordulóban kellett volna játszani a sóváradi Gyõzelem – Gernyeszegi Marosvölgye találkozót is, de a két együttes gondjai miatt a találkozó elmarad.

Kosárlabda

Gazdag kosárlabdaprogram várja szombaton délelõtt a sportcsarnokban a sportág kedvelõit. A mûsor fénypontja, az A-osztályos férfibajnokság rájátszásainak elsõ fordulójában rendezett Herlitz-Mobex – CSU ISA Piteºti találkozó, az idény eddigi legjelentõsebb mérkõzése, amelyen rendkívül fontos lenne a gyõzelem kivívása. Ezt megelõzõen 9.30 órától a Marosvásárhelyi 18-as Számú Általános Iskola csapata a kolozsvári Pro Baschet Alapítvány együttesét fogadja minikosárlabda-mérkõzésen. Az A-osztályos találkozó után pedig a B-osztály keretében a Herlitz-Mobex II a kolozsvári U Sanexet fogadja.

Ugyancsak szombaton 11 órától, az ifjúsági fiúbajnokságban, az egészségügyi líceum termében a marosvásárhelyi ISK a nagyszebeni ISK-val játszik.

Cselgáncs

A segesvári sportcsarnokban, szombaton 10 órai kezdettel bonyolítják le a ifjúsági II országos cselgáncsbajnokság megyei szakaszának küzdelmeit.

Minifoci

Szombaton 8 órától az OGME sporttermében nemzetközi gyermek-labdarúgótornát szervez az Olimpia SE az Újfalvi Ferenc emlékserlegért. A belföldi meghívottak mellett részt vesznek Mezõberény ifjú labdarúgói is.

Országos hírek

Új metróvonal Bukarestben

Szerdán átadták a forgalomnak a fõváros új metróvonalát. A 3,3 kilométeres szakasz a bukaresti fõpályaudvart a fõváros északi részével köti össze. Az új szakasz kivitelezésének költsége 800 milliárd lej volt, amibõl 590 milliárd lejt az Európai Beruházási Bank (EIB) nyújtott kölcsönként. Ezen a metróvonalon egyelõre meglehetõsen ritkán – hét percenként – közlekednek majd a szerelvények, mivel a bukaresti metróvállalatnak nincs elég metrókocsija. A bukaresti metróhálózat hosszúsága jelenleg 63 kilométer.

Nem elég a személyi igazolvány

A Moldovai Köztársaság állampolgárai a jövõben csak útlevéllel utazhatnak Romániába, megszûnik az a rendszer, hogy a határátlépéshez elég a személyi igazolvány felmutatása – közölte Petre Roman külügyminiszter. Hogy mikortól utazhatnak csak útlevéllel a moldovai állampolgárok Romániába, azt nem pontosította.

Ipari parkok magyar tapasztalat alapján

A szenátus gazdasági bizottsága Magyarországon fogja tanulmányozni az ipari parkok tapasztalatait, mielõtt elkészítené véleményét az ipari parkok létesítését szabályozó törvénytervezetrõl – közölte Vicenþiu Gãvãnescu szenátor, a bizottság elnöke. Az ipari parkok létesítésérõl szóló törvény tervezetét a képviselõház már megvitatta és jóváhagyta. Gãvãnescu szerint a tervezet nagyon jó. A tervezet értelmében a városok polgármesterei dönthetnek ipari parkok kialakításáról. A helyi közigazgatás gondoskodik a szükséges infrastruktúra létrehozásáról a kijelölt területen. Pénzügyi és vámkedvezményekkel, valamint olcsó bérleti díjjal kívánják a beruházókat az ipari parkokba vonzani.

Újabb MVSZ-elnökjelölt

A Kiskunsági Ifjúsági és Kulturális Egyesület február végi ülésén Kurucz Gyulát, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) anyaországi régiójának elnökét jelölte az MVSZ májusban megüresedõ elnöki tisztségére – közölte Pártai László, az egyesület elnöke csütörtökön az MTI-vel. A tagszervezetektõl érkezett jelölések alapján eddig négy személyt jelöltek az elnöki posztra: Csoóri Sándort, Duray Miklóst, Patrubány Miklóst és Kurucz Gyulát. Az MTI információi szerint a jelölések szempontjából sorsdöntõ lehet a március 11-én Kolozsváron megtartandó Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának ülése, ahol véglegesen eldõl, hogy a tagszervezet Patrubány Miklóst vagy Tõkés László püspököt jelöli az MVSZ elnöki tisztségére.

Belgiumban ötvenezer letelepedési kérelem

A belga hatóságok egyszeri rendkívüli ajánlatával élve ötvenezer külföldi állampolgár kérelmezte letelepedési engedélyét az országban. A tartózkodási engedély nélkül évek óta az országban élõ idegenek a januári három hetes idõszak alatt összesen 32 ezer kérvényt nyújtottak be a helyi hatóságoknál helyzetük rendezése érdekében. A kérelmezõk nagy többsége a harmadik világ országaiból kerül ki, a legtöbb a kongói (17,6 százalék) és a marokkói (12,4 százalék), de számottevõ a jugoszláv, lengyel, román, bosnyák, koszovói és macedón kérelmezõk aránya is.

Román operettszínészek buszbalesete

Mindkét irányban lezárták csütörtök délelõtt a dél- németországi A3-as autópályát, miután egy Passau közelében történt balesetben 46 személy megsérült, köztük öten súlyosan. Egy osztrák rendszámú busz, amely az APA hírügynökség értesülése szerint Heinz Hellberg bécsi operett-társulatának zömében román állampolgárságú tagjait szállította, egy kisteherautó elõzése közben megcsúszott és felborult. A busz Észak- Németországból tartott Ausztria felé, a baleset az osztrák határtól hét kilométerre történt. A súlyos sérülteket, köztük a buszvezetõt, mentõhelikoptereken a legközelebbi kórházakba szállították.

Magyar nagykövetség Tallinban

Németh Zsolt külügyi államtitkár szerdán este ünnepélyes keretek között megnyitotta a tallinni magyar nagykövetség épületét, egyben találkozott az észt elnökkel és miniszterelnökkel. A nagykövetség megnyitója alkalmából rendezett fogadáson Lennart Meri államfõn és Mart Laar kormányfõn kívül részt vett a parlament két alelnöke, a kormány több tagja, valamint az észt közélet több kimagasló személyisége. Az elsõ tallinni székhelyû magyar nagykövet 1999. szeptember 30-án adta át megbízólevelét az észt államfõnek, amit követõen a nagykövetség átmeneti helyen mûködött. Az új épület megnyitásával létrejöttek a megemelt magas szintû kétoldalú kapcsolatokhoz méltó körülmények.

Pennsylvaniai ámokfutó

Két ember halálát és három további személy súlyos sérülését okozta az a férfi, aki a Pennsylvania szövetségi állambeli Pittsburgh közelében szerdán többekre rálõtt. Az ámokfutó tettes elõször saját lakásában lõtt agyon egy karbantartót, azután egy bevásárló- és étteremegyüttesben nyitott tüzet. A lövöldözés után egy irodaépületben több túszt ejtett és velük együtt elbarikádozta magát. Az ámokfutót – egy a húszas éveiben járó fiatalembert – végül õrizetbe vette a rendõrség. A túszoknak az ijedségen kívül más bajuk nem esett.

Ártalmas vírus az Interneten Lengyelországban

Új és nagyon veszélyes vírus leselkedik a gyanútlan internetfelhasználókra Lengyelországban, olyan, amelytõl a havi telefonszámlájuk elérheti akár az ezer zlotyt (60 ezer forint) is – írta a Zycie címû lengyel napilap. A hálóoldalakon böngészõ felhasználó észre sem veszi a vírust, amely a háttérben, titokban nemzetközi telefonhívásokat kezdeményez, és így a Telekomunikacja Polska országos távközlési vállalat internetszolgáltatásának használata már percenként 7,63 zlotyba kerül, az óránként 6,6 zlotys, normális tarifa helyett. A vírus nemcsak Lengyelországban, hanem Csehországban és Magyarországon is támad – írta csütörtöki számában a lengyel napilap.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

Vásárhelyiek nemzetközi jogi szimpóziumon

Cordoº Artenie, a vásárhelyi táblabíróság elnöke és Boroº Oscar bíró képviseli megyénket a negyedik alkalommal megszervezett román–magyar jogi tudományos ülésszakon. A kirázólag bíráknak rendezett találkozónak március 12-14-e között a szegedi Royal szálloda ad otthont. Jelen lesz Valeriu Stoica román és Dávid Ibolya magyar igazságügyminiszter is.

Fotókiállítás a Vártemplomban

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával fotókiállítást nyit a Vártemplom gótikus termében a marosvásárhelyi Kós Károly Alapítvány. A Kovács György, Török Gáspár és Bach Loránd fotómûvészek alkotásaiból válogatott kiállítást a vasárnap délelõtt 11 órai megnyitón Mészáros József EMKE-díjas ny. fõkönyvtáros méltatja. Oltyán Csaba történelemtanár A forradalmi eszme kibontakozása Magyarországon és Erdélyben címmel tart elõadást.

Tanácskozás a földosztásról

A földosztó bizottság soros ülését tartják ma reggel 9 órakor a prefektúra kistermében. Megvitatják, mit észleltek a termõföld- és erdõterületek visszaadására hivatott helyi bizottságok, a prefektúra szakemberei eligazítást próbálnak nyújtani a gazdajegyek elosztását és értékesítését illetõen.

A ufók és a sci-fi

A Teszerakt sci-fi klub szervezésében ma délután 5 órakor az érdeklõdõk Mi köze az ufóknak a sci-fi-hez? címmel hallgathatnak elõadást. Helyszín: MADISZ-székház, Dózsa György utca 9. szám, 81-es szoba.

Ellenôrzések sármáson

A prefektus 1999. évi 247-es rendelete alapján alakult, a közrend és -tisztaság ellenõrzésével megbízott bizottság a tegnaptól Sármáson folytatja tevékenységét. A fogyasztóvédelmi hivatal, a közegészségügyi igazgatóság, a környezetvédelmi kirendeltség szakembereibõl, valamint polgárõrökbõl és rendõrökbõl álló csoport elsõsorban a kereskedelmi egységek tevékenységének törvényességét vizsgálja.

Mozart-hangverseny

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia ma este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében szimfonikus hangversenyre várja az érdeklõdõket. Vezényel Alpaslan Ertüngeal (Törökország), gordonkán Szabó Zoltán játszik. Mûsoron: R. Strauss, W. A. Mozart-mûvek. A 19-es hangversenybérlet érvényes.

Minden jó, ha jó a vége

Ezzel a címmel tartják szombaton este nyolc órai kezdettel a kosaras bált. A székelykáli kultúrotthonban sorra kerülõ rendezvényen a fiatalság humoros, táncos, szórakoztató mûsorral várja a kikapcsolódni vágyókat.

Segíts magadon!

Március 14-én zárul a ratosnyai Barátság Alapítvány kezdeményezte Segíts magadon! elnevezésû program. A hétvégeken (péntek és szombat) Ratosnyán zajló rendezvény célja a vidéki fiatalság társadalomba való illeszkedésének elõsegítése. A fõképpen középiskolásokból és friss végzõsökbõl álló hallgatóság az elõadásokon a nemkormányzati szervezetek mûködésérõl, fontosságáról szerezhet tudomást; tudatosítják bennük a falusi civil szervezetek szerepét; a jogászok és ügyvédek pedig törvénymagyarázó elõadásokat tartanak a földek visszaadásáról, az összjövedelmi adóról és egyéb közérdekû témákról.

Gázbevezetés a tanács segítségével

A marosszentgyörgyi tanács soros ülését tartották a tegnap. Többek között szó esett a mûvelõdési otthon bérbeadási díjának 50 százalékkal való növelésérõl. Elfogadták a helybeli malom új díjszabásait. Ennek értelmében a vámgabona kilónkénti ára az egységes 1800 lejrõl 2300-ra (búza) illetve 2200-ra (törökbúza) emelkedik. A polgármesteri hivatal megoldást próbál találni a csejdi gázbevezetés elõmozdítására. Ennek érdekében az idén a helyi költségvetésbõl egy bizonyos összeget utalnak a munkálatokra. Huszonkét csejdi család kérte a gáz bevezetését, ám az árak növekedése miatt az 1995-ben elkezdett munkálatok leálltak.

Világimanap

Ma délután 4 órai kezdettel a marosvásárhelyi Vártemplomban az ökumenikus istentiszteleten a nõk világimanapját ünneplik.

Elkobzott cigaretták

A megyei pénzügyõrség szakemberei által a Transilvania kereskedelmi központban végzett ellenõrzések során derült ki, hogy a gyulafehérvári Trans Gerom Kft. egy Dacia személygépkocsiból árulta a cigarettát. Az ellenõrök az 1990. évi 12-es törvény elõírásainak megszegéséért kétmillió lejre büntették a céget, elkobozták az el nem adott, 3 millió lej értékû cigarettát, valamint a jogsértõ módon értékesített dohányáru ellenértékét, 17,5 millió lejt.

Szennyezett a Maros

A környezetvédelmi kirendeltség értesítése szerint a február 24-e és március elseje között begyûjtött levegõmintáknál nem észleltek határérték-túllépést. A Maros folyó vizét vizsgálva kiderült, Csapónál ammónium- és nitrát-ionnal van szennyezve. A határérték-túllépéseket a vegyipari kombinát és a szennyvíztisztító állomás okozta.

1,5 milliárd lejes beruházás

Nemsokára új épületben dolgozhat a marosszentkirályi tanács. A községközpontba tervezett épület alapját már a tavaly megöntötték, s idén további 500 millió lejt szorítanának ki a költségvetésbõl a munkálatok folytatására. A 330 négyzetméter hasznos felületû épület alagsorból, földszintbõl és emeletbõl áll, benne házasságkötõ valamint gyûlésterem, irodahelyiségek, könyvtár, ügyfélfogadó irodák. A villa-típusú épület ára másfél milliárd lej körül lesz. A munkálatokat a vásárhelyi Contrascom Benþa Rt. végzi, a tervek szerint 2001-ben készül el.

APRÓHIRDETÉSEK

JÓKÍVÁNSÁG

Bartis Imrének és Annának Gernyeszegre, 56. házassági évfor-dulójuk alkalmával erõt, egészséget, kitartást és gondtalan éveket kíván szeretõ unokájuk, Imi. (Internet)

Sok boldog születésnapot kívánok nõvéremnek, Babunak (Molnár Vilmának) Budapestrõl. Kérlek, továbbra is törõdj ugyanúgy drága édesanyánkkal, mint ahogy eddig tetted. Öcséd, Feri. (Internet)

Vitalis Blankának kívánunk jó egészséget, sok-sok boldogságot, minden jót március 5-ei, 20. születésnapja alkalmából. Magdi, Géza és Lóránt. (Internet)

50 szál rózsát egy csokorba kötünk, szívünk melegével ma téged köszöntünk. Lukafalvára BARTHA PANNINAK 50. születésnapja és 32. házassági évfordulójuk alkalmából fogadják szívünk szeretetét és hosszú házaséletet kívánunk. Jocó és családja, Zsóka és barátja s legkisebb unokájuk, Lehel. (2398)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltõs Whirlpool automata mosógép. Tel. 123-898, 161-382. (2030)

FORINTOT és márkát vásárolok elõnyösen. Tel. 161-937, 094-247-736. (2309)

KFT eladásra kínál építkezési anyagokat: cement, mész, gipsz, mozaik, kõpor, homok, csemperagasztó, Rigips, aracet, tövisi és aranyosgyéresi tetõcserép, tömör tégla, magyarországi DISZPERZIT (25 kg = 370 ezer lej) és HÉRA lemosható falfestéket és festõszerszámokat. Dorobanþilor utca 15. sz. Tel. 161-941, naponta 8-16 óra között. Szombaton is nyitva! (1594)

ELADÓK: autogájzerek, központifûtés- berendezés. Tel. 162-505. (2313)

ELADÓK fehér-fekete és színes tele- víziók. Tel. 132-751, 094-239-001. (2295)

ELADÓ teherszállító Mercedes Sprinter, 1996-os kiadású, 2,3 Turbo Diesel, szürke színû, kifogástalan állapotban, vám nélkül 18.500 DM, vámmal 23.000 DM. Tel. 094-960-036. (2330)

ELADÓ U650-es traktor, eke, vetõgép és 25 tonna csöves kukorica. Tel. 471-197, belsõ 65A. (2154)

ELADÓ hagyományos kenyérsütõ kemence (10 m2- es alapterülettel). Tel. 095-606-273. (2217)

ELADÓ Peugeot 505-ös. Érdeklodni a 169-689-es telefonszámon. (2175)

ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek import-autókhoz. Tel. 211-338, 094-625-182, 094-511-941. (2178)

ELADÓ importliszt. Tel. 094-870-681. (1972)

A KORONKAI MALOM eladásra kínál egységes búzalisztet, kukoricalisztet, grízt. Tel. 092-356-303, 092-396- 107. (2097)

SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (2150)

VÁSÁROLOK kemencét cukrász- és péksütemény-készítésre. Tel. 214-090. (2232)

ELADÓ 2 éves Dacia Break kitûnõ állapotban. Tel. Mezõpanit, 52. (2236)

VESZEK leromlott állapotban levõ hõszigetelt furgonokat (dubákat), alumíniumdobozzal. Tel. 094-156-372, 135-915. (1588)

ELADÓ 1500-as Lada jó állapotban. Érdeklodni 18- 21 óra között a 131-470-es telefonszámon. (2007)

ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (1962)

ELADÓK bútorok, ruhák, házi eszközök, kripta, 1,5 colos gázcsõ, karfa, fotócikkek. Tel. 165-112. (0942258)

ELADÓ 36 ár terület a Segesvári úton (Centura). Tel. 094-155-347. (1468)

ELADÓ 40 ár beltelek Marosszentgyörgyön, a Tófalvi utcában. Ára: 12.000 DM. Tel. 094-365-228. (2114)

ELADÓK gyermekkerékpárok és egy pedálos robogó. Tel. 134-060. (2170)

ELADÓ Trabant 601-es és hármas eke. Tel. 144-293. (2179)

ROTTWEILER és német juhász kiskutyák eladók igényeseknek. Tel. 092-363-418 vagy 120-524. (0942261)

VESZEK abrichtert (gépi gyalu) mechanikus elõtolással, 300-400 mm-es késszélességgel és háromfázisos motorral. Tel. 163-262, 19-21 óra között. (1916)

ELADÓ Marosvásárhelyen 33 ár szántóföld. Érdeklodni naponta a 132-684 vagy a 139- 235-ös telefonszámon 12-19 óra között. (2089)

ELADÓ 20 kg lucernamag és 10 kg fûmag kedvezõ áron. Tel. 215-557. (2039)

TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000- 94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (1889)

BÉRBE ADOK 3,5 ha felszántott földet. Tel. 256-103, 213- 289. (2176)

ELADÓ kétrészes sarkos rekamié, két fotel, egy kerek asztal. Tel. 136-703. (2184)

ELADÓ új, masszív hálószobabútor ol-csón. Tel. 130-841. (2196)

ELADÓ magyar finomliszt és bánáti liszt. Nagyobb mennyiségnél szállítást biztosítunk. Tel. 066/171-835, 094-541-106. (2238)

ELADÓ: hûtõszekrény, 2 fotel, 4 karosszék, vitrines ruhásszekrény. Tel. 136-747. (2244)

ELADÓ Barkas 1000 B fõjavítás után, 1985- ös kiadású, kitûnõ állapotban. Csak komoly ajánlatok érdekelnek. Ára: 15 millió lej. Tel. 210-236. (2250)

ELADÓ 40 ár szántóföld Kisbodonban. Tel. 132-292. (2269)

ELADÓ 68 ár szántóföld (500.000 lej/ár), a Pandurilor út közelében, vagy kiadó gazdasági tevékenységre. Eladó 45 ár szántóföld Nyárádtõ község közelében (250.000 lej/ár) vagy kiadó. Tel. 161-175. (2271)

ELADÓ 1100 m2 telek, gyümölcsöskert Deményházán, a fõút mentén. Tel. 092- 885-839. (2293)

ELADÓ szobabútor, konyhabútor és csempekályha. Tel. 122-685. (2323)

ELADÓ 6 ha szántóföld Ludas és Cintos között. Tel. 065/141-348. (2325)

LAKÁSOMHOZ közel levõ, 30 éves, nagy diófámat annak ajándékozom, aki szakszerûen kivágja. Predeal u. 66/B sz. Tel. 169-729. (2328)

ELADÓ TV furgon brassói motorral, homologálva, maxi- taxi, 12+1 férõhelyes. Nyárádtõ (Ungheni), tel. 065/125-349, belsõ 37. (2329)

ELADÓ VW Passat, 1,8 i, benzines, 1986-os kiadás. Tel. 092-404- 083. (2331)

ELADUNK fajtyúkoktól származó tojást keltetõgépbe. Tel. 259-313. (2367)

UDVARFALVÁN eladó 10 ár kert, beépíthetõ. Érdeklodni a 160-883-as telefonszámon. (2376)

SÜRGÕSEN eladó 15 ár bennvaló lebontható házikóval, esetleg a házikó bárnak berendezve, elõnyös áron. Tel. 144-831. (2384)

ELADÓ korpa. Tel. 133-086, 168-846. (2381)

ELADÓ 0,63 ha beltelek Sáromberkén, a 448. szám alatt. Érdeklodni a 137-642-es telefonszámon. (2394)

VESZEK tárcsát, gyomirtó gépet, vetõgépet, új vagy használt, félig kopott 900/20-as gumiköpenyt teherautóhoz. Tel. 169-994, 123-823. (2395)

ELADÓ beépíthetõ földterület a számológépgyár alatt. Tel. 128-082, 131-714. (2396)

ELADÓ felnõttnek való háromkerekû bicikli. Tel. 129-470. (2407)

FORINTOT, valutát vásárolok. Kérésre érte jövök. Tel. 125-683. (2411)

ELADÓK vadonatúj Pentium AMD K-2 333 MHz-es számítógépek 8,75 millió lejért. Tel. 121-744. (2414)

LAKÁS

FIATAL értelmiségi pár kiadó bútorozott garzont keres. Tel. 149-606, délután. (2372)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, rendezett, elsõ emeleti, telefonos, kábeltévés tömbházlakás a Kövesombon. Tel. 252-414. (2040)

VESZEK 3 szobás tömbházlakást a Pandúrok sétányon. Tel. 094-590-370. (1953)

KIADÓ bútorozatlan garzon a Cutezanþei utcában. Tel. 094-822-322, 126-789. (2237)

ELADÓ ultraközponti emeletes ház, esetleg szintenként, garázsok Marosvásárhelyen; 2 szoba- összkomfortos tömbházlakás Kézdivásárhelyen. Tel. 165-112. (0942258)

ELADÓ I. osztályú, III. emeleti garzon az Unirii negyedben. Tel. 148-098, 094-707-550. (1804)

ELADÓ 2 szobás ház a Somostetõ környékén. Irányár: 48.000 DM. Eladó ház és 30 ár telek Körtvélyfáján. Irányár: 90 millió lej. Tel. 162-142. (2058)

KIADÓ hosszú távra 2 szoba bútorozva, a Tudorban. Tel. 255-180. (2073)

ELCSERÉLEM 2 szoba-összkomfortos, központi fûtéses, vízórával ellátott, központi fekvésû IGL-lakásomat nagyobbal. Érdeklodni: 8-13, 19-22 óra között a 212-098-as telefonszámon. (-)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Színház téren. Tel. 213-201. (1748)

ELADÓ kertes családi ház külön udvaron, 720 m2-es telek. Tel. 165-687, 165-441. (1608)

ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (1881)

ELADÓ magánház üzlethelyiséggel, ipari áram, 345 m2-es udvar, kábeltévé, az 1918. December 1. út 157. sz. alatt. Tel. 148-637, 20 óra után. (1869)

KIADÓ SZOBA diáklány vagy független nõ részére. Tel. 212-688. (1990)

KIADÓ 2 szobás, bútorozott lakás a Kövesdombon, a központban. Tel. 130-862, 10-18 óra között. (2205)

ELADÓ kétszobás lakás a központban. Tel. 167-863, 166-956. (2231)

ELADÓ garzonlakás a Kárpátok sétá- nyon, III. emeleten, telefon, kábeltévé beszerelve. Tel. 210-983. (2249)

ELADÓ családi ház a központ közelében, 2 bejárat, udvar, kert, garázs, üzlethe-lyiség. Tel. 162-538. (2246)

ELADÓ családi ház, elõtérben üzlethe- lyiség ipari árammal, fagylaltgép, pult, polcok, konyhabútor, hûtõszekrény, varrógép. Érdeklodni 18-22 óra között az 576-879-es telefonszámon. (2259)

ELADÓ 2 szobás ház az állomás könyékén. Tel. 215-272. (2261)

NEMZETKÖZI ingatlanközvetítõ kastélyokat, kúriákat keres megvételre. Tel/fax: 00-36-79-424-496. (2263)

ELADÓ majdnem új centrifuga. Kiadó ma- gánlakás, irodának is. Tel. 121-909. (2264)

ELADÓ I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás a Kisállomás környékén. Ára: 25.000 DM. Eladó 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 128-711, 15-22 óra között. (2285)

ELADÓ 3 szobás ház, minden szükséges kényelemmel. Sapei u. 20. sz. Tel. 252-270. (2296)

ELADÓ magánház: 3 szoba, konyha, fürdõszoba, külön udvar, 200 m2. Dorobanþilor u. 20. sz. Tel. 210-717, 137- 345. (2289)

ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 137-816. (2315)

ELADÓ 4 szoba-összkomfortos lakás kis, külön udvaron, garázzsal a Kövesdombon, Slatina u. Ára: 375 millió lej. Tel. 164-231. (2316)

SÜRGÕSEN eladó ház Szentkirályon. Ára: 160 millió lej. Tel. 122-010. (2319)

ELADÓ kertes magánház, 407 m2-es telekkel. Tel. 167-555. (2321)

ELADÓ 367 m2-es kert házikóval + szõlõvel. Erdõ u. 14. sz. Érdeklodni naponta a 212-189-es telefonszámon. (2327)

ELADÓ 2 szobás, földszinti tömbházlakás a Sãvineºti negyedben. Tel. 161-078, 19-21 óra között. (2339)

ELADÓ háromszobás, I. osztályú tégla tömbházlakás a Kövesdombon, IV. emeleten. Tel. 124-803. (2355)

ELADÓ azonnal beköltözhetõ, I. osztályú, III. emeleti egyszoba-összkomfort telefonnal, kábeltévével, pincével a Kövesdomb utcában. Tel. 128-479. (2351)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás az Arta mozi felett. Tel. 144-111 vagy 164-649. (2229)

ELADOM vagy elcserélem szovátai 2 szoba-összkomfortos, II. emeleti tömbházlakásomat az Eminescu negyedbõl vásárhelyivel, a Nagyállomás térre vagy a November 7 negyedbe. Eladó 4 fiókos fagyasztó. Tel. 123- 993. (2240)

ELADÓ 2 garzonlakás Szováta-fürdõn. Tel. 577-866. (2272)

ELADÓ Szovátán 3 szobás, 3 fürdõszobás ház, garázs, mûhely 3 fázisú árammal. Tel. 094-637-099. (2193)

ELADÓ 2 lakrészes ház 80 ár kerttel, virág-, zöldségkertészetre beállítva, üveg-, fóliaházak. Tel. 121-682. (2094)

ELADÓ 3 szobás, 2 fürdõszobás tömbházlakás. Ára: 60 millió lej. Tel. 092-529- 643. (2118)

HÁZ eladó a Kishegyszõlõben, a 4. sz. alatt. Érdeklodni a Dobrogeanu Gherea utca 59. szám alatt. (2148)

ELADÓ sürgõsen I. osztályú garzon Marosszentgyörgyön, ára: 46 millió lej és 2 szobás tömbházlakás a Béke utcában (November 7 negyed), ára: 90 millió lej. Tel. 212-242. (2161)

ELADÓ ház Marosszentkirályon. Érdeklodni a 217- 767-es telefonszámon, 12 óra után. (2164)

BÉRBE ADÓ 3 szobás lakás a fõtér környékén. Érdeklodni 17 óra után a 168- 699-es telefonszámon. (2177)

ELADÓ 2 szobás, csempekályhás összkomfort a tüdõklinikával szemben. Tel. 213-177. (2306)

ELADÓ házhely Csapón (Maros megye), árvízmentes, gáz-, villany-, víz- és telefon- bevezetési lehetõséggel. Érdeklodni Marosvásárhelyen, a 148-155-ös telefonszámon. (2310)

ELADÓ ház Szabédon. Tel. 427-013. (2333)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbház- lakás a Tudor negyedben. Tel. 163-176. (2379)

ELADÓ I. osztályú, II. emeleti, rendbetett tégla tömbházlakás (telefon, kábeltévé, vízóra) a régi Tudorban. Érdeklodni pénteken 13 óráig a 255-573, hétfõn 13-17 óra között a 149-333-as telefonszámon. (2366)

ELADÓ emeletes ház Jedden, a 230. sz. alatt. (2365)

ELADÓ ház Pókában, a fõúton, a 259. sz. Alatt: 2 szoba, konyha, nyári konyha, éléskamra, 15 ár kert, villany, kút az udvaron. Tel. 522-959 vagy 133-065. (2388)

BÉRELNÉK hosszabb távra 2-3 szobás bútorozatlan lakást a Budai negyedben, a Furnica környékén. Tel. 126-788, 092-984-389, 19 óra után. (2401)

BÉRELNÉK hosszabb távra 2-3 szobás bútorozatlan magánházat csendes tevékenységre. Tel. 126-788, 092-984-389, 19 óra után. (2401)

ELADÓ Fintaházán jó állapotban levõ téglaház: két szoba, konyha, pince, gáz, villany bevezetve. Érdeklodni Ilencfalván, a Sándor családnál. Tel. 19/A. (2400)

KIADÓ II. emeleti, 2 szobás, bútorozott lakás a Kárpátok sétányon. Tel. 213-069. (2390)

ELADÓ azonnal elfoglalható 2 szobás, II. osztályú, IV. emeleti tömbházlakás a Parângului utcában, megfelelõ áron. Tel. 094-118-975. (2399)

ELADÓ háromszobás családi ház 25 ár kerttel, nagy udvarral, melléképülettel Berekeresztúron, a 70. szám alatt. Tel. 215-172. (2416)

ELADÓ egyszoba-összkomfortos magán-lakás külön udvaron. Alkudható ára: 25 ezer DM. Tel. 094-692- 852. (1867)

KIADÓ egyszoba-összkomfort a November 7 negyedben. Tel. 164-253. (2410)

TÁRSKERESÉS

TISZTESSÉGES, intelligens és felfogásban hozzám illõ, családcentrikus férfi barátságát keresem 45 éves korig. CP. 206. OP.1. (1892)

33 ÉVES, jó megjelenésû hölgy megismerkedne értelmiségi férfival. Választ a szerkesztõség 72-es szobájába Rebeka jeligére. (2036)

HOROSZKÓPOS társkeresõ iroda kliensei részére keres 25-65 év közötti hölgyeket és urakat közép- és felsõfokú végzettséggel minden csillagjegybõl.Tel. 136-797, 10-21 óra között. (2335)

62 ÉVES, egyedülálló nyugdíjas nõ korban hozzáillõ, õszinte, komoly férfi barátságát keresi. Jelige: Tulipán. (2377)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (1889)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-595-191. (2119)

Kereskedelmi társaság BÉRBE AD központi fekvésû irodahelyiségeket Marosvásárhelyen, a Revoluþiei utcában. Érdeklodni a 132-568, 167-529-es telefonszámokon 7-15 óra között. (2037)

ABLAKVÁGÁS és berakás a legkisebb árakkal az SCCA Constructorul udvarán, a Dezrobirii u. 13. sz. alatt. Tel. 094- 156-372, 135-915. (1587)

AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 143-294. (1367)

KÕMÛVESMUNKÁT, valamint fali- és padlócsempe-rakást vállalok! Tel. 141-479. (2287)

BÁRMILYEN asztalosmunkát vállalunk, helyszínen is. Tel. 121-886, 094-118-449. (1915)

ÚJ MODELLÛ menyasszonyi ruhák kiadók a Happy End Szalonban, az 1918. Dec. 1. u. 157/A szám alatt. Tel. 167-918. (1029)

BILIÁRDASZTALOKAT eladunk, bérbe adunk, javításukat és posztócserét vállalunk. Tel. 167-928, 160-061. (1586)

RÁSZORULÓ idõs személy anyagi támogatását, eltartását vállalom örökösödés ellenében. Tel. 123-514. (1492)

PARABOLA-AKCIÓ! Mûholdvevõ rendszerek kaphatók a LAMEL Kft.-nél már 1.200.000 lejért. Someºului u. 1. sz. Tel. 133-058, 094-201-623. (1767)

CSEMPEKÁLYHA, kandalló, kerti kandalló rakását vállalom. Tel. 126-349, belsõ 112A. (1970)

KIADÓ külön bejáratú, 50 m2-es he- lyiség magánháznál, csendes foglalkozásra. Tel. 129-492. (2097)

MINÕSÉGI JAVÍTÁS: automata mosógépek, mikrohullámú sütõk, központifûtés-rendszerek. Tel. 130-020. (2208)

HÁRSFA (260.000 lej/m2) és mûanyag (210.000 lej/m2) redõny készítését vállalom. Mészáros, tel. 092-359-043 vagy 216-761. (1848)

TELEVÍZIÓJAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 094-620-373, 133-466. (1846)

KÖLCSÖNZÖK ez évi, új, külföldi meny- asszonyi ruhákat teljes kelléktárral és koszorúslány-ruhákat. Tel. 140-109. (2074)

KIADÓ magánház kerthasználattal, hosszabb távra, családnak vagy kft.-nek. Érdeklodni március 4-én, szombaton a 251-781-es telefonszámon. (2227)

BÚTORJAVÍTÁST, asztalosmunkát vállalok. Tel. 130-641. (2228)

KIADÓ 24 m2-es üzlethelyiség. Dózsa György u. 99. sz. Tel. 211-545, 162-220. (2337)

KÖLCSÖNZÜNK modern menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 211-820. (2338)

KIADÓ helyiség a klinikák környékén. Érdeklodni a 216-250-es telefonszámon, 18-21 óra között. (2354)

Szeretnék hírt kapni a zilahi Peli Erzsébetrõl (Lici volt a beceneve), az édesapja lelkész volt 1976-ban. A címem: 961 Buckingham st SW Wyoming Mi 49509 USA. (Internet)

A Coreli Consult Kft., A MAROSVÁSÁRHELYI GYAPOTSZÖVÖDE RT FELSZÁMOLÁSÁVAL MEGBÍZOTT C&Ea